2.

tétel

Jellemezze a barokk operát Claudio Monteverdi, Henry Purcell, Jean-Baptiste Lully és

Georg Friedrich Händel művei alapján.
Határozza meg az alábbi fogalmakat: ária, recitativo, reformopera, opera seria!
Ismertesse röviden a fenti szerzők egyikének pályáját!

Az Opera kialakulása:
Az opera 1600 körül született meg Firenzében. A reneszánszban kedveltek voltak az ókori
mintára alakult akadémiai beszélgető társaságok. Ezek egyike volt a Firenzei Camerata.
Firenzében 1580-92 között Giovanni Bardi grófnál nemesek, tudósok, filozófusok, költők és
muzsikusok gyűltek össze. Megkísérelték utánozni az ókori zene, elsősorban a görög
monódia, a kithara-kíséretes szólóének hatását. Így született meg a hangszerrel kísért szóló
ének, a monódia. A dallamok a szöveg ritmusát, lejtését követik, a hangszer pedig
alátámasztja a szöveg mondanivalóját kifejező harmóniákkal. Ebből a törekvésből született az
opera. Látszólag új, hiszen zenével kísért, zenében előadott színpadi művek
(misztériumjátékok, vásári komédiák, pásztorjátékok, madrigálkomédiák) már korábban is
léteztek. Az első fennmaradt opera Jacopo Peri: Dafne című műve. A korai operák témáját
elsősorban a pasztorális dráma (pásztorjátékok) és a görög mitológia adta. Kedvelték az erős
érzelmeket, csodákat, varázslatot.
A Barokk Opera:
1. Itáliai opera:

Claudio Monteverdi: A cremonai seborvos fia a reneszánsz és a barokk korszak

közötti átmenet úttörője. Csodagyerekként indult, első műveit már 15 évesen papírra
vetette. 1590-ben, abban az évben, amelyben Vincenzo Gonzaga mantovai herceg
szolgálatába lépett, már ötszólamú madrigáljainak második kötete is megjelent.
Gazdája Vincenzo herceg kedvelte, megbecsülte, mint udvari muzsikusát
magyarországi útjára is magával vitte (1595-96). Az udvarnál jó évtizeden át
énekesként és viola da gamba-játékosként működött, csak 1601-ben kapta meg a
megüresedett udvari karmesteri posztot. Első korszakalkotó jelentőségű műve, az
ötszólamú madrigálok immár basso continuo-szólamot is tartalmazó ötödik kötete
1605-ben jelent meg. A következő fordulópont 1607, amikor - a műfaj megszületése
után mindössze egy évtizeddel - megírja az operairodalom első igazi remekművét, az
Orfeót. Ezt már a rákövetkező évben egy újabb opera követi, az Arianna, amelyből
csak egy jelentékeny részlet, egy sirató (lamento) maradt fenn. Monteverdit Vincenzo
herceg nemigen becsülte meg sem erkölcsileg, sem anyagilag. Döntő fordulatot
jelentett pályáján, amikor a herceg halála után, 1613-ban elnyerte a velencei Szent
Márk-templom nemzedékek óta megkülönböztetett fontosságú karnagyi állását
(haláláig betöltötte). A velencei évek alatt sorra születtek nagyobb alkotásai. A
sikerben minden bizonnyal szerepe volt 1610-ben Velencében kiadott egyházzenei
főművének, a Vespro delta Beata Verginének, amely a világinál általában
konzervatívabb egyházi zenéjéből ízig-vérig barokk szellemével is kiemelkedik. Új
állása igen magas társadalmi és zenei rangot biztosított számára, és nem csupán
egyházi művek komponálására nyújtott alkalmat, hanem arra is, hogy eleget tegyen a
velencei patríciusházak, illetve az immár üzleti alapon működő operaházak világi
megrendeléseinek. Így született meg a zenei ábrázolás újszerű eszközeivel kísérletező
drámai jelenet, a Tankréd és Klorinda párviadala. 1632-ben pappá szentelik. 1637-ben
Velencében megnyílt Európa első operaháza, a "San Cassiano" (Szan Kassziánó),
mely számára rövid idő alatt négy operát írt. Utolsó operája, a Poppea megkoronázása,
a komplex lélekábrázolás mesterműve. Kilenc híres madrigálkötetében lépésről
lépésre jutott el a késő reneszánszra jellemző ötszólamú polifon madrigáltól, a szóló
madrigálig (a hetedik kötetnek az alcíme is "Concerto"), illetve rövidebb drámai
művekig. Monteverdi behatóan érdeklődött zeneesztétikai kérdések iránt;
gondolatainak írásba foglalását is tervezte. Ezt a tervét ugyan sohasem valósította
meg, de leveleiből és kiadott műveinek előszavaiból sok mindent megtudunk
nézeteiről.

1607-ben írt Orfeo című operája a műfaj mérföldköve. Orfeusz és Euridiké története
nagyon népszerű volt a barokk operaírók körében. Monteverdi a műben eleget tesz a
Camerata elveinek, énekszólamai pontosan követik a szöveg lejtését, de többek száraz
énekbeszédnél. Egy-egy szólórészlet a későbbi több részes áriák előfutárának
tekinthető. Fontos szerepet kap a kórus, úgyis, mint a szereplők egyes csoportjainak
(pásztorok, nimfák) együttes éneke és úgyis, mint a történetet kommentáló, az erkölcsi
tanulságot megfogalmazó, az antik görög dráma kórusára emlékeztető együttes. Mivel
a művet a mantovai Gonzaga herceg születésnapján, a főúri palotában adták elő,
Monteverdi igen nagy előadói apparátust alkalmazott: a szólóénekeseken, a kóruson és
a táncosokon kívül egy kb.40 tagú zenekar működött közre. Ebben a zenekarban
nagyrészt mára a gyakorlatból kiveszett hangszerek játszottak (lantok, teorbák,
hordozható orgonák, kornettek, valamint a ma is használatos harsonák és trombiták, és
a vonós hangszerek ősei). Monteverdi műve 5 felvonásból áll, amit egy toccatának
nevezett fúvós előjáték vezet be. A toccata után szokás volt, hogy egy allegorikus
személy (itt a zene múzsája) bevezesse a hallgatóságot a történetbe. Mondandóját egy
vissza-visszatérő zenekari közjáték, a ritornell szakítja meg, melynek dallama később
is felhangzik a műben.

Velencei opera:
Az opera útnak indításával be is fejeződött Firenze szerepe. Az opera kezdetben a
nemesek kiváltsága volt, míg 1637-ben Velencében megnyílt az első nyilvános
operaház. Ettől kezdve Velence lett az olasz opera központja. A 18. sz.-ra 16 operaház
nyitotta meg kapuit Velencében, s ezekben állandóan új operákat adtak elő. Az
előadások fő időszaka a karnevál idején, valamint húsvéttól a nyári szünetig és ősztől
adventig volt. A többi időszakban oratóriumokat adtak elő. Az operaházak nagysága
az udvartartás méreteihez igazodott. A páholyokat nemesek és gazdag polgári
családok bérelték. A földszinten kezdetben nem voltak székek, sokszor felvonulásokat
és viadalokat is rendeztek itt. A zenekari árok sokáig egy szinten volt a nézőtérrel. A
színpad a nézőtér meghosszabbítása volt. A velencei operastílus jellemzője a secco
recitativo („száraz” recitativo, az énekest csak a continuo hangszerek /csembaló, bőgő,
cselló/ kísérik), a recitativo accompagnato (az énekest a zenekar kíséri), és a
különböző áriák voltak. Szinte teljesen hiányzott a kórus és a balett. A zenekar
viszonylag kicsi volt, alapját a vonósok jelentették, változó fúvós-
összeállítással.Mitológiai, történelmi, hősi témákat használtak fel a zeneszerzők. A
 zenével azonos fontosságú librettót (szövegkönyvet) általában kinyomtatták és az
olvasáshoz szükséges gyertyával árusították.

Nápolyi opera:
Az ún. nápolyi operaiskola a 18.sz.-ban vette át a vezető szerepet. Ekkorra már
kialakultak az opera fő irányvonalai. Az opera seria (komoly opera) volt a barokk kor
vezető opera típusa. Ez tulajdonképpen eltávolodott attól az alaptól, ami a műfaj
kialakulását jelezte. Ekkor már nem a drámai kifejezés, a jellemek és a helyzetek zenei
megjelenítése volt a cél, hanem az öncélú gyönyörködtetés, valamint az, hogy az
énekeseknek lehetőséget nyújtsanak szép hangjuk és bravúros technikájuk minél
hatásosabb csillogtatására. Ezt kellett szolgálniuk a zeneszerzőknek. Az opera
lényegében áriák szervetlen sorozatává vált, melyeket gyorsan lepergetett recitativók
kötöttek össze. Ez utóbbiak hordozták a csupán ürügyként szolgáló cselekményt, míg
az áriák alatt semmi sem történt, hangversenyszerűen adta elő őket az énekes, azután
fogadta a tapsot, és akár többször is megismételte az áriát. Kettősök, hármasok
előfordultak ha a cselekmény úgy kívánta, de a kórusnak szinte semmi szerepe nem
volt. Az áriák visszatéréses, da Capo szerkezetűek voltak. Ez zeneileg szép szabályos
forma, de valójában dráma ellenes, hiszen egy életszerű cselekménysorban semmi sem
térhet vissza ugyanúgy. Az éneklési stílusideál a belcanto volt. Az énekesek az áriák
visszatérésekor koloratúrákkal, futamokkal díszítették szólamaikat. A férfi
főszerepeket legtöbbször kasztrált énekesek énekelték (Pl: Farinelli). Az operát ún.
nápolyi opera-sinfonia vezeti be (formája: gyors-lassú-gyors).

2. Francia opera
A 16. sz. végén Franciaországban is megkíséreltek az ókori színház mintájára egy
olyan új műfajt létrehozni, amelyben részt vesz minden művészet: a költészet, a zene,
a tánc, az építészet, a festészet, a jelmez. A francia barokk opera előzményei:

1) Ballet de cour
Alkotórészei: költői elképzelések alapján kidolgozott cselekmény, táncok, pazar
jelmezek, díszletek és zene. A zenei részek között voltak 4-5 szólamú kórusok,
szólóénekek, hangszeres zene. A témák forrása a mitológia. Kezdetben maga az
udvartartás táncolt, később hivatásos táncosok kifejleszteték a magas színvonalú
francia balettet, ami a francia opera jellegzetessége maradt.

2) Comédie-ballet (balettkomédia)

A komoly udvari balett komikus párja, színházi műfajként alakult ki. Alapja a prózai
komédia, amit átvettek a balettbe, szólóénekekkel és együttesekkel. A műfajt Moliére
a drámaíró és Lully (1632-1687) a francia zenei élet királya alkotta meg. Az egyik
legjelentősebb alkotásuk Az úrhatnám polgár c. mű volt.

3) Pastorale
Az itáliai opera párizsi változata volt balettel kiegészítve.
 4) Tragédie lyrique
Quinault és Racine klasszicista drámáinak kölcsönhatásában és a tragédia
utánzásaként születettn meg az 5 felvonásos francia opera. Témái a hősi mitológiából,
mondákból és történelmi hőstettekből származtak. A műfajt Quinault és Lully
alakította ki. Egyik jelentős operájuk az Alceste.

Lully operáit francia nyitány (formája: lassú-gyors-lassú) vezeti be. Ezt követi a
prológus, melyben az allegorikus szereplők a királyt dicsérik és bevezetik a történetet.
A szólisták recitativókat és air-eket (dalszerű, az egyes versszakok után gyakran refrén
volt) énekeltek. Emellett voltak együttesek és balett is. A tragédie lyrique-el francia
nemzeti opera született, amellyel szemben az itáliai opera hívei Párizsban
kisebbségben maradtak.

3. Az Angol Opera:
Angliában a színházi hagyományok a zenének általában csak alkalmi, díszítő szerepet
szántak. Például Shakespeare darabjaiban is a hangsúly a szövegen volt. Az angol opera
elődje egy 16-17. sz.-i udvari álarcos játék, a masque. A prológust álarcos szereplők
felvonulása követi, ezután jön a mitológiai vagy allegorikus tartalmú fődarab pantomimekkel,
táncokkal és párbeszédekkel, air-ekkel, kórussal. A zárást valamennyi jelenlevő bálja és az
álarcok levétele jelentette.
A polgárháború és a köztársaság idején a színházi élet csaknem teljesen szünetelt. A
restauráció után (1660) azonban a színházak újra megnyitották kapuikat, és egyre több zenés
darab előadására is sor került. Az első végigkomponált angol opera 1656-ból való, a zene 5
komponista részvételével összeállított pasticcio.
Az első jelentős operaszerző Henry Purcell (1659-1695), akinek méltó utóda a
szigetországban egészen a 20.sz.-ig (Benjamin Britten) nem született. Rövid élete alatt igen
sok művet alkotott: dalokat, egyházi kompozíciókat, kamaraműveket, csembalódarabokat,
színpadi műveket. Mintegy 50 színpadi zenéje közül egyetlen valódi operája az 1689-ben
készült Didó és Aeneas. Ebben elejétől végig énekelnek, így a zene nem csupán betét, hanem
a cselekmény hordozója. Különös módon ezt a művét nem hivatásos művészek, hanem egy
leányiskola tanulói részére írta, az iskola egyik tanárának felkérésére. A mű prológusban és 3
felvonásban mutatja be az elhagyott Dido sorsát.
Kb. 1710-től kezdtek el Angliában itáliai operákat bemutatni. Az itáliai opera seria és vele az
angol barokk opera Händel révén érte el virágkorát.

Georg Friedrich Händel (1685 Halle – 1759 London)

Apja jogi pályára szánta, megtiltotta, hogy hangszerhez üljön. Később mégis
orgonálni, csembalózni és hegedülni tanult.
1702-ben beiratkozik a hallei egyetemre, és ugyanekkor kinevezik a kálvinista
katedrális orgonistájának.
 1703-ban Hamburgba megy, ahol akkoriban Németország egyetlen állandó
operatársulata működött. Händel állást kapott az operazenekarnak.
1707-09-ig Itáliában működik mint Ruspoli márki házi muzsikusa. Megírja első
oratóriumait, és minden héten ír egy világi kantátát. Ezek az évek döntők a karrierjében.
Rómában versenyzik Domenico Scarlatti zeneszerzővel orgona és csembaló játékban. Händel
fölény ben van, de barátság alakul ki közöttük.
1710-ben Hannoverben a választófejedelem udvari karmestere lesz. Közben Londonba
is elmegy. Innentől kezdve élete végéig Anglia és Németország között ingázik.
1711: Megírja a Rinaldót, az első kifejezetten London számára írt opera.
1713-tól angol egyházi és ünnepi zenéket is írt a királynő megbízásából.
1719: Brockes passió – anyanyelvén írt legjelentősebb műve.
1719 telén Londonban megalakul a Royal Academy of Music olasz operák előadására,
és Händelt kérik fel igazgatónak.
1727: Megírja a Vízizenét I. György angol király számára, valószínűleg abból az
alkalomból, amikor a király a Temzén hajókázott. A bárkán játszó zenekart Händel vezette.
Ebben az évben angol állampolgárságot kap.
1729: a King's Theatre igazgatója lesz. Itt szintén olasz operákat adtak elő.
1732 tavaszán előadták Händel Esther című oratóriumát. Ez volt az első oratórium
előadás Londonban.
1733: megírja az Orlandót, amely az egyik legnagyobb operája.
1739: Saul, Izrael Egyiptomban című oratóriumok; Cecília óda.
1742: Bemutatják a Messiást, a közönség lelkesen ünnepli.
1751-ben elkezd gyengülni a szeme. Egy év múlva megvakul, de még utána is,
haláláig ír műveket.

MŰVEI:
Operái
Több mint 40 operája közül csaknem mind az opera seria (komoly opera) keretébe tartozik.
A hangsúly a szólóáriákon van. Kevés együttest szerepeltet, a kórus alig jut szóhoz.
Áriatípusai közül a da capo forma a leggyakoribb, de találkozunk nála strófikus és
átkomponált formával is. Dallamai kifejezőek, jellemrajzai életteljesek, zenekari színei
változatosak.
Operáinak 3 fő típusa:
1. „hősi” operák: tárgyukat a görög-római mitológiából veszi, esetleg valamilyen középkori
történetet visz színpadra. Meghatározó gondolatkörük a hősiesség és a hatalom, a szerelem és
a féltékenység. Ilyen operája például: Julius Ceasar.
2. „varázs”-operák: nagyon látványos színpadtechnikát felvonultató operatípus. A cselekmény
hátterében földöntúli erők, szellemek, boszorkányok és varázslók állnak. Ilyen mű a Rinaldo.
3. A harmadik fő típust azok az operák alkotják, amelyekben a fennkölt, hősi gondolatok és
érzelmek mellett az élet egyszerűbb, mindennapi embereinek érzelmei és cselekedetei is
helyet kaptak. Ezekben az operákban érvényesül legjobban Handel jellem-és helyzetábrázoló
készsége. Ilyen operája például: Xerxes.

Kantátái
Közel 100 olasz nyelvű kantátája csaknem kivétel nélkül római tartózkodása idején készült.
Egyházi művek
Egyház művei 2 nagy csoportot alkotnak:
1. a katolikus istentisztelet számára komponált latin nyelvű zsoltárok
2. az anglikán egyházi szertartásokra szánt anthemek és más alkalmi kompozíciók
(pl. a „Koronázási anthemek” II. György koronázására , az „Utrechti Te Deum” az
utrechti békekötés köszöntésére készültek).

Oratóriumok
Oratóriumai: Nagy Sándor ünnepe, Alkalmi oratórium, Judas Maccabeus, Eszter, Acisz és
Galathea (világi oratórium), Izrael Egyiptomban, Messiás, Jephta, stb.
Billentyűs hangszerekre írott művek
Elsősorban csembalóra írt darabjainak nagy része fiatalabb korában (1720-ig) keletkezett. A
csembalóra írt művek legjelentősebb darabjait a „Nyolc nagy szvit” cím alatt ismert sorozata
alkotja.
Kamarazeneművek, zenekari kompozíciók
- szólóhangszerre és continuóra szánt szonáták
- triószonáták
A szonátákban előforduló dallamhangszerek: hegedű, oboa, fuvola, blockflöte.
- concerto grossok: Op.3. (6 concerto grossot tartalmaz)
Op.6. (12 concerto grossot tartalmaz, mindegyik darabja vonószenekarra
készült, a kisebb együttest 2 hegedű, gordonka és csembaló
alkotja)
- zenekari szvitek: