Dr.

Pallaghy Sándorné született Tavaszy Piroska 1947-ben hagyta el a szülőföldjét, a

Hernád völgyét, ami elmondása szerint homlokegyenest más vidék, mint Dévaványa.
Dombok, hegyek, jó levegő, jó víz, történelmi hangulat jellemzi azt a környezetet ahol
Encs, a kis szülőfalva meghúzódik.
1925-ben született, szülei patikusok voltak. A családnak több mint száz éve volt
patikája Encsen, így őt is gyógyszerésznek szánták. Nagyon mozgékony gyermek volt,
tornász szeretett volna lenni, de folytatni kellett a családi hagyományokat. Évekig
zárdában nevelkedett, ahol olyan nevelést kapott, ami egész életében lelki fegyelmet
nyújtott neki. Budapesten az egyetemen gyogyszerészetet tanult, de tanulmànyait
félbeszakította a háború. Szûleivel háború alatt nyugatra menekült. Hadifogolyként
volt német és angol tolmács és szakács a 3. amerikai hadseregben.
Hazajövetele után férjhez ment dr Pallaghy Sàndor àllatorvoshoz és igy került
Dévaványára 1947-ben. Életében a legfontosabbnak a családot tartotta. Szavait idézve,
az „ Úristen megengedte, hogy hat egészséges gyermekem születhessen”. Aztán a
gyerekek megnőttek, a maguk lábára álltak, és 15 unokával és 20 dédunokával
gyarapodott a család. Természetesen nem ment minden zökkenőmentesen, de a
férjével összefogva Isten segítségével meg tudták oldani a problémákat. Számukra
azok voltak az ünnepnapok, amikor nagy számban összejött a család. A gyerekek
nevelése mellett férjének segített az állatorvosi munkában is. 1964-ben sikerült a
könyvtárosi állást megkapnia, amivel nagy vágya teljesült. A könyvek, az olvasás
mindig az életének része volt. Amikor azonban a községbe került, és olvasnivalót kért
volna magának, azt kapta vàlaszként, hogy itt bizony nincs könyv, itt dolgoznak az
emberek, nem érnek rá az olyan haszontalanságokra, mint az olvasás. Piróka néni úgy
érezte már ezek a kezdeti élmények is a könyvtárosság felé vezérelték. Óriási
ajándéknak tekintette, hogy olyasmivel foglalkozhatott közel 20 éven keresztül, amit
szeretett. Akkoriban a könyvtár természetesen nem a mai modern formában működött.
A könyv vásárlása nem volt egyszerű, hiszen nagy utánjárással tudott beszerezni
antikváriumokból könyveket, de megérte a fáradtságot, a könyvtár állománya szépen
gyarapodott, egyre inkább ki tudta elégíteni a falu olvasóközönségének az igényeit.
Számtalan könyvtári estèt, ismeretterjesztő előadást szervezett szinte a semmiből,
amelyekkel a település minden korosztályát igyekezett elérni, gyerekeket,
gazdálkodással foglalkozókat, nyugdíjasokat, és folytathatnánk a sort. Amire nagyon
büszke volt az az, hogy minden évben megünnepelték a március 15-ét, megemlékezve
a negyvennyolcas hősökről. Voltak évtizedek, amikor ezt az ünnepet nem volt szabad
számon tartani, de a könyvtárban, akár nóta estnek álcázva a rendezvényt, soha nem
feledkeztek el róla.
1982-ben ment nyugdíjba, de nem tétlenül töltötte nyugdíjas napjait, hanem továbbra
is a községért munkálkodott, tevékenykedett, szervezett. A rendszerváltás előtt nem
vállalt közéleti szereplést – kivéve a Nőbizottsági munkát – négy éves ciklust töltött,
mint önkormányzati képviselő. Később a Dévaványai Hírlap újraindításakor elvállalta
a szerkesztői munkát, amit nagy lelkesedéssel, teljes szívvel végzett. A ,,nehéz”
időkben is járt templomba, bár nem volt mindig előnyös, hite mellett kitartott.
Ugyan nem a község szülötte, mégis sajátjának tekintette Dévaványát. Jó értelemben
vett lokálpatriotizmusa ez emberek szeretetéből fakadt. Elmondása szerint az első
perctől kezdve kereste az egyszerű emberek ismeretségét, barátságát. Szinte névrôl
ismert mindenkit a faluban. A nehéz időkben is együtt érzett velük, ha tudott
igyekezett segíteni rajtuk.
Miután Dévaványára került szem előtt tartotta, hogy hálával tartozik ennek a
közösségnek, hiszen ez segítette felnevelni a gyerekeit, ez biztosította családja számára
a megélhetést, ez a falu nyújtotta nekik az otthont. Ezt csak úgy tudta meghálálni,
hogy bár ereje fogytán volt, de amíg tudott, mindig Dévaványáért munkálkodott.
1911-ben hunyt el, emlékét ôrzik régi kônyvtàros kollégài és mindazok akik
Dévavànyàn tisztelték, ismerték és szerették.