Beythe András Fíveskönvve a 2000-es évek elején a kibertérben (szemelvények)

E-kiadások:
Betűhü E-kiadás: http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/corpus/xvi/beyta001.htm;
Juric Martha E-kiadása: http://hu.scribd.com/doc/169820496/Beythe-Andras-Fives-Konyv;
OSzK-MEK: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/termesz/orvostud/fives_k/
Hasonmás kiadás:
Kossuth Kiadó, 2006: http://bookline.hu/szerzo/beythe-andras/182523;Jittp://www.kossuth.hu/
index.php?o=konyvek&k=608;
http://bookline.hu/product/homelexecute.action?_v=Beythe_Andras_Fiveknek_es_faknak_
nevokrol_termeszetokrol_es_hasznokrol&id=83217&type=22
Recenzió:
(Géczi János, 2006) http://www.szepirodalmifigyelo.hu/pdf/2006/06-3-042_beythe_geczi.pdf;
http://www.geczijanos.eoldal.hu/cikkek/bibliografia-_szakkozlemenyek_/bibliografia-_lezarva_
-2010_-02_-10_.html.
Szabó T. Attila

Kétszáz éve született Pulszky Ferenc

,Magyarországnak csak egy Széchenyi-je, egy Kossuth-ja egy Deákja volt és csak egy Pulszky
Ferencze van. Ha majd Pulszky Ferencz nem leszen, akkorfogjuk csak igazán tudni és érezni, —ki volt”
- írta 120 éve Pulszky első életrajzírója, Ferenczy József. —Ki is volt az az ember, akit a XIX. századi
magyar történelem legnagyobbjai között tarthatunk számon? Erre a kérdésre gazdag életének, kivételes
pályájának alábbi rövid összefoglalásával adjuk meg a választ.
Pulszky Ferenc 200 éve, 1814. szeptember 17-én született a Sáros megyei Eperjesen evangélikus
vallású nemesi családban. A Pulszky-család a XVIII. század elején telepedett át Lengyelországból Ma­
gyarország északi részére, ahol nemzedékeken át gazdálkodással foglalkozott és Tokaj-Hegyalján kitű­
nő bortermelést folytatott. A nemességet a család Mária Teréziától kapta 1740-ben Cselfalva adomá­
nyozásával, melyhez később a Lubóc nevű helységet is hozzácsatolhatták. Ezen birtokok után írták a
család tagjai nemesi előnevüket. Pulszky Károly, Ferenc édesapja huszonöt évi házasság után özvegy
lett, majd újra megházasodott, és elvette Fejérváry Apollóniát, akitől hősünk született. Pulszky Ferenc
anyai nagyapja Fejérváry Károly (1743-1794) jelentős műgyűjtő volt, akit elsősorban oklevelek és a
kéziratok, valamint a régiségek érdekeltek. (Gazdag gyűjteményét Jankovich Miklós szerezte meg, aki­
től aztán az Országgyűlés vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum számára.) Tőle örökölhette
Pulszky a gyűjtői hajlamot, igazi műértővé a genetikai adottság mellett azonban nagybátyja, Fejérváry
Gábor (1780-1851) nevelésének köszönhetően vált. Az élete végéig nőtlen és gyermektelen nagybácsi
fiaként szerette unokaöccsét, és mindent megtett azért, hogy a provinciális vármegyei közegből a tehet­
séges Pulszky kitörhessen és egy európai műveltséggel rendelkező magyar hazafi válhasson belőle.
Pulszky Ferenc német légkörben nevelkedett, hiszen németül beszéltek családjában és az eperjesi
társaságokban, sőt még a magyar úri házaknál is németül folyt a társalgás. Magyarul anyai nagyanyjá­
nál (az eperjesi járásban található) Komlóskeresztesen tanult nyaranként a dajkától, és szüret idején
Mádon. Később a család Miskolcra küldte tanulni, hogy a magyar nyelvet jól elsajátítsa. Itt ismerkedett
meg a magyar irodalommal. Visszatérve Eperjesre aztán nagybátyjának köszönhetően kézbe vehette a
világirodalom hires műveit is. 1829-ben Fejérváry Gábor Eperjesre a Pulszky-házba költözött, és hozta
magával nemcsak gazdag könyvtárát, hanem ókori tárgyakban bővelkedő régiséggyűjteményét is,
amelynek további gyarapításában inspirálta unokaöccse csodálata és komoly érdeklődése. Erről
Pulszky Életem és korom című memoárjában a következőt írta: Nagybátyám örömest látta, hogy ko­
molyan foglalkozom a régiségekkel, s gyűjteményét tudományosan kezdem tanulmányozni”. Pulszky
szülővárosában Eperjesen végezte iskoláit, majd jurátusnak készülve alig 19 évesen letette jogi vizsgá­
it. De még mielőtt elindult volna számára a nagybetűs élet, nagybátyja egy nagyobb utazást tett vele,
amelynek végcélja Itália volt. Ekkor járt először Bécsben, ismerhette meg Münchent is, aztán álmai
földjét, olaszhont az antik kultúra ezernyi emlékével. Utazása során mindenhol meglátogatta a múzeu­
mokat, képtárakat és régiség-gyűjteményeket, megismerkedett vezetőikkel, a kor számos tudós nagysá­

6
gával. Az első antik dolgozatát 18 évesen író Pulszky számára 1833. évi olaszországi útjának egy év el­
teltével nem várt következménye lett, ugyanis a római Institute di Correspondenza Archeologica tagjá­
vá választotta.
Hazatérve Itáliából 1834 elejétől a pozsonyi országgyűlésen vett részt, mint jurátus, mint báró Vay
Miklós mellé felesküdött joggyakomok. A nevezetes reformkori országgyűlésen - amely többek közt
megszavazta a Nemzeti Múzeum palotájának felépítéséhez szükséges összeget - Pulszkyra nagyon
nagy hatást gyakorolt Kölcsey Ferenc. Erre vonatkozóan visszaemlékezéseiben ezt írta: „Gyönyörű ke-
rekded előadása, gondolatainak nemes emelkedettsége, egész lényének mélabús szelídsége mélyen ha­
tottak reám, ő magyarosított meg érzelmeimben, ezentúl naplómat s jegyzeteimet magyar nyelven vit­
tem”. Az országgyűlési ifjúság egyik vezéralakja joggyakomokságát 1835 áprilisában sikeres ügyvédi
vizsgával fejezte be. A Pozsonyban töltött hónapok alatt fogalmazódott meg benne az elhatározás, hogy
ő is közügyekkel fog foglalkozni. De az, hogy szűk megyei körben vagy az országos politika színterén,
ekkor még nem dőlt el. Naplójába ekkor a következőt jegyezte: „1835-ben, ha Eperjesen maradok ma­
gyarosodással fogok foglalkozni, mindig szemmel tartva életem legfőbb czélját: egy erős közvélemény
teremtését s jó irányzását”. E naplórészletből is kitűnik, hogy ő már ekkor többre vágyott egy megyei
állásnál, de egyelőre megelégedett ezzel is: Sáros vármegye aljegyzője lett. Pulszky azonban nem soká­
ig maradt (egyébként szeretett) szülőföldjén, a magyar Gascogne-ban, mert 1836-ban a korábbinál is
nagyobb európai utazást tett nagybátyjával. A több hónapos út során jártak Ausztriában, Csehország­
ban, Németországban, Angliában, Skóciában, Írországban, Hollandiában és Franciaországban. Pulszky
hazatérése után, 1837-ben német nyelven (névtelenül) megjelentette Heckenastnál angliai útirajzait,
mely nagyon jó kritikákat kapott. A következő évben a nyugat-európai utazásáról írt cikkei jelentek
meg a báró Eötvös József szerkesztette Arvízkönyvben, melyet a nagy pesti árvíz után jótékonysági cél­
zattal adtak ki. Ugyanebben az évben (1838) indult meg az Athaeneumban, a kor legszínvonalasabb tu­
dományos folyóiratában Eszmék Magyarország története philosophiájához című cikksorozata, amely
egyszerre ismertté tette nevét az országban, de az igazi népszerűséget számára az Augsburger
Allgemeine Zeitungban közölt Magyarországról szóló német cikkei szereztek, és nemcsak Magyaror­
szágon, ahol a lap elég olvasott volt, hanem elsősorban Bécsben és Németországban. Publicisztikai kar­
rierjének megindulásával egyidőben, 1838-ban, mindössze 24 éves korában a Magyar Tudományos
Akadémia (ekkor még Magyar Tudós-társaság) levelező tagjává választották. Pulszky örömmel,
ugyanakkor némi szégyenérzettel fogadta a megtiszteltetést, ugyanis úgy érezte - érthetően hogy túl
korán érte e nagy elismerés.
1839-ban Pulszky nagybátyja ösztönzésére és támogatásával elindult az országgyűlési követválasz­
táson. Sáros vármegye addig udvarhű, kormánypárti megyének számított, kezdetben nem sok esély lát­
szott arra, hogy mint fiatal protestáns ellenzéki jelölt a választásból győztesként kerüljön ki. Végül a
konzervatív oldal kijátszásával sikerült az országgyűlési követség megszerzése. Sáros két követe közül
az első követ kormánypárti lett és bár Pulszky meggyőződése szerint ellenzéki volt, neki is a megye
konzervatív követutasítása szerint kellett szavaznia Pozsonyban. Ennek ellenére hatásos magyar és né­
met publicisztikáinak köszönhetően az ellenzék táborában hamarosan népszerűségre és tekintélyre tett
szert. Ez aztán akkor erősödött meg igazán, amikor egy fontos szavazásnál az ő szavazata döntötte el az
ellenzék győzelmét. Addig azt mondták: „lakatot a szájára, tollat a kezébe”. Ezt követően már a liberá­
lis ellenzék tagjai közé sorolták. Pulszky az 1839-40-es országgyűlés tevékeny résztvevője volt, nagy
szerepet vállalt a váltójog és a büntető törvénykönyv-javaslat kidolgozásában. Ez utóbbi megalkotása
végül jóval az országgyűlés feloszlatása után, másfél éves munkát követően fejeződött csak be, és bár
nem került elfogadásra, alapja lett a későbbi büntető kódexeknek. A következő években számos politi­
kai, közgazdasági és tudományos cikke jelent meg, immár nemcsak szeretett augsburgi lapjában, ha­
nem a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlapban is, amely 1841-től az ellenzék vezető orgánuma lett.
1844-ben újra összeült az országgyűlés, de Pulszky ennek már nem volt tagja. Bár ennek ellenére mégis
elment Pozsonyba, hogy ott tartózkodó barátait meglátogassa, nem maradt huzamosabb ideig, hanem
nagybátyjával és Josef Daniel Böhmmel, a bécsi pénzverő akadémia igazgatójával itáliai utazásra in­
dult. Pulszky az út során nagyon sokat tanult Böhmtől, pl. az eredeti és a hamis felismerését, a képek tü­
zetes vizsgálatának módszerét, az egyes korok szellemiségének felfedezését az adott műben.
Utazásából visszatérve végleg elhatározta, hogy nem Sárosban éli le az életét, ahol, -m int írta: „a
megyei mozgalmak kisszerűek voltak, s a társas élet lapos”, hanem oda megy, ahol pezsgőbb az élet, és
ahol az ő sorsa is eldőlhet. 1845-ben ezért Bécsbe ment és egy ideig az ottani „magyar gyarmat” tagja
lett. A császárvárosban élénk társasági életet élt, estélyekre járt, melyek közül aztán egyre gyakoribb
vendége lett Walter bankár estélyeinek, ahol megismerte a ház urának nagy műveltségű lányát, Terézt,
akit hamarosan feleségül vett. (Tehát Bécsben bizonyos szempontból tényleg eldőlt a sorsa. Fejérváry

7
Gábor különösen örült a frigynek, hiszen immár bizonyosnak vehette, hogy unokaöccse nem sárosi táb­
labíróként fog megöregedni.) Az esküvőt követően elsősorban a gazdag hozománynak köszönhetően
Pulszky nagy birtokot és kastélyt (ld. korábban Forgács-kastély, ma: Kubinyi Ferenc Múzeum) vásárolt
a Nógrád megyei Szécsényben, ahol gazdálkodni kezdett. A birtokvásárlásnál szempont volt, hogy az
új otthon közel legyen Pesthez és valamelyest Bécshez is, ahol a teleket szándékozták tölteni (pontosab­
ban apósának kérésére Pulszky megígérte, hogy így tesznek majd).
Az 1848. március 15-i forradalom híre Szécsényben találta, ahonnan Pulszky gyorsan felsietett Pest­
re, ahol azonnal beválasztották a Közcsendi Bizottmányba. Miután pedig megalakult az első felelős
magyar kormány, annak egyik államtitkára lett. Először - mindössze néhány napig - pénzügyi államtit­
kár volt, majd Bécsbe helyezték, ahol a király személye körüli miniszter, herceg Esterházy Pál mellett
államtitkárként működött. Minisztere lemondása után egy rövid ideig ő vezette a minisztériumot. A
Batthyány-kormány távozását követően pedig az ország irányítását átvevő Honvédelmi Bizottmány
földművelés-, ipar- és kereskedelemügy vezetésével megbízott tagja lett. Aztán amikor az osztrák sere­
gek közeledtével a szabadságharc vezető apparátusa Pestről Debrecenbe tette át székhelyét, Pulszky
hirtelen Lengyelország felé vette az irányt. 1849 januárjában, a lengyel-magyar határ átlépésekor már ő
is szerepelt az osztrák hatóságok által körözött személyek listáján. Nagy nehezen végül is eljutott az an­
gol fővárosba, ahol azonban a fő célt, az angol kormány hathatós beavatkozását Magyarország mellett,
nem tudta elérni. Sikerült viszont a különböző lapokba írt cikkeivel az angol közvéleményt a magyar
ügynek megnyerni, amit később Haynau a szigetországban tett látogatásán a saját bőrén is megtapasz­
talhatott. Ezidőtájt azonban Pulszky már nem a magyar kormány megbízott követe, hanem egy halálos
ítélet alatt álló számkivetett ember volt.
A szabadságharc leverése után Kossuth és társai török földre menekültek. A száműzetését megkezdő
Pulszky lord Palmerstonnál azt elérte, hogy Anglia a menekültek kiadatása ellen nyilatkozzon. E köz­
benjárással politikai szereplése egy ideig véget ért. Családjával Londonban telepedett le, és feleségével
irodalmi munkásságba kezdett, hogy biztosítsák megélhetésüket. Walter Teréz emlékiratait ekkor adták
ki angolul, ami nagy siker lett. írásaikból, melyek nagy részével a magyar ügyet szolgálták, elég szép
jövedelemhez jutottak, ami biztosította számukra a tisztes megélhetést. Házuk a magyar emigráció
egyik központja lett. Pulszky részt vett az angol társasági életben is, és baráti kapcsolatba került a tudo­
mányos élet számos kiválóságával. Rendszeres lá­
togatója volt a British Múzeumnak, ahol nyilvános
felolvasást is tartott a múzeum rendezésének hiá­
nyosságairól. Pulszky Ferenc az 1850-es évek ele­
jétől a magyar emigráció egyik legtevékenyebb
tagja lett. Elkísérte pl. Kossuthot angliai és ameri­
kai kőrútjaira. Utóbbi során készített naplójegyze­
teit (először New Yorkban, majd Londonban) meg
is jelentette. Az angol fővárosból később elköltö­
zött és 1861-ben Firenzében telepedett le. Ekkor
már kapcsolatban állt Deákkal, akihez régi barátság
fűzte. A hazatérés foglalkoztatta, de kegyelmet,
amnesztiát nem akart kérni. Apósa közben mindent
megmozgatott, hogy elkobzott javaikat, elsősorban
Szécsényt visszaszerezhessék. Legidősebb fia,
Ágost haza is tért és Pesten megkezdte egyetemi ta­
nulmányait. Barátai ekkor már, mint a Nemzeti Mú­
zeum leendő igazgatóját említették leveleikben,
ezért is sürgették hazatérését. O azonban egyelőre
Firenzében rendezte be otthonát és vitt ott híres sza­
lont. Még 1866-ban is Olaszország győzelmében
hitt, Gábor fia önkéntesként be is állt Garibaldi
vörösingesei közé. Aztán egyszer csak hirtelen újra
magyar földre lépett. 1866. szeptember elején
ugyanis miután értesült Harriet lánya súlyos beteg­
ségéről, kérte, hogy hazajöhessen. Erre az enge­
Pulszky Ferenc Kossuth Lajossal Bostonban, délyt az uralkodótól barátja, báró Eötvös József
1852 (Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti közbenjárására meg is kapta, de mire Pestre ért, lá­
Fényképtár) nya már nem élt, és elhunyt a gyermeke ápolása

8
közben megbetegedett felesége is. A kettős gyászt még tetézte, hogy egy héttel később, az ővele haza­
tért Gábor fia is meghalt. Ezután visszatért Firenzébe, de már csak azért, hogy felszámolja ottani házát.
Pestről távozva ugyanis megállt Bécsben, hogy megköszönje Ferenc Józsefnek, hogy megengedte ha­
zalátogatását. Az uralkodó ekkor megkérdezte, hogy szeretne-e Magyarországon maradni. Igenlő vála­
sza után Pulszky megkapta az engedélyt erre; a király csak annyit kért tőle, hogy a kiegyezés folyamatát
semmiképpen se zavarja, amit ő meg is ígért.
A hazatérő Pulszky nemhogy nem akadályozta, hanem egyenesen híve lett a kiegyezésnek. A koro­
názási ceremóniát Deák kérésére már együtt tervezték meg. Ezt követően az aktív politizálás lehetősége
is megnyílt előtte: Szentes országgyűlési képviselőjévé választották. 1869-ben pedig Szécsény küldte a
Sándor utcai képviselőházba, amelynek másik oldalán a Nemzeti Múzeum állt, ahová ekkor nevezték ki
igazgatóvá. A szép klasszicista múzeumpalota ettől kezdve otthona is lett, ide költözött családjával. A
múzeum élén eltöltött negyedszázad az intézmény virágkora lett.
A kortársak és az utókor megítélése szerint is
Pulszky igazgatása alatt vált az addig provinciális
jellegű múzeum európai színvonalú kultúrintéz­
ménnyé. A működése során elért eredmények
hosszasan sorolhatók. Például az ő vezetése alatt fe­
jezték be a múzeumpalota belső tereinek, köztük a
főlépcsőháznak a díszítőfestését. Újrarendezték az
egyes múzeumi tárakat, új állandó kiállítások nyíltak
és először jelentek meg azok mellé múzeumi kalau­
zok (vezető füzetek). Ars poeticája ezzel kapcsolato­
san a következő volt: ,yt múzeumi gyűjtemények ne
legyenek rejtett kincsek, mint a bank aranya; legyen
azokból bankó is, mely közforgalomba jő". Pulszky
alatt a Nemzeti Múzeum anyagával sikeresen szere­
pelt a bécsi világkiállításon (1873). Fontos szerepet
játszott abban, hogy a magyar állam megvásárolta a
Lobkovitz-féle híres ásványgyűjteményt, az Ester-
házy-képtárat és több más jelentős, elsősorban ipar-
művészeti gyűjteményt. Ezen gyűjteményekből jött
létre aztán az 1870-es években az Iparművészeti Mú­
zeum, majd az 1880-as években az Országos Képtár,
a Szépművészeti Múzeum jogelődje (melynek Kár­
oly fia lett a vezetője). A Pulszky-korszakban a mú­
zeum egy újabb tárral is bővült, amikor létrejött a
Néprajzi Osztály, melynek élére az igazgató egy
nagyszerű tudóst, Xántus Jánost nevezett ki. Pulszky
Ferencre egyébként jellemző volt, hogy kiváló tudó­
sokat hozott a múzeumba, ezzel is növelve intézmé­
nye presztízsét és egyúttal biztosítva a gyűjtemé­
nyekben a színvonalas szakmai munkát. Egyik első
életrajzírója, Concha Győző így méltatja: p u lsz k y
Ferenc az agya és a szíve volt a nemzeti múzeum­ Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója
nak". 1872-től aztán már a múzeumok és könyvtárak (Ellinger Ferenc fényképe. Magyar Nemzeti
országos főfelügyelői tisztét is ellátta, ami tulajdon­ Múzeum, Történeti Fényképtár)
képpen azt jelentette, hogy ettől kezdve haláláig az
egész magyar múzeumügy irányítója és fejlődésének előmozdítója lett. Az 1870-es években hetente
működő múzeumi szalonja a budapesti társasági élet központjává, legfontosabb helyszínévé vált.
Pulszky szalonjával is példát akart adni a magyar társadalmi életnek a megszokottól eltérő berendezésé­
re, amint ő azt nyugaton látta és gyakorolta.
Országgyűlési és múzeumi munkája mellett (azokkal szimbiózisban) a Magyar Tudományos Akadé­
mia munkájában is tevékenyen részt vett: 1870-től I. Osztályának elnökeként, majd 1886-tól a II. Osz­
tályt vezetve. Élete végén pedig az Akadémia másodelnöke lett. Emellett még számos testületnek és
társaságnak volt elnöke vagy vezetőségi tagja, nélküle jóformán semmi sem történhetett a magyar kul­
turális életben, ami miatt elnyerte a dualizmus „kultúrpápája” elnevezést. Közéleti tevékenysége köze­
pette is folyamatosan tanulmányokat közölt és számtalan tudományos és ismeretterjesztő előadást tar­

9
tott. Élete utolsó éveiben fő művén, a Magyarország archaeologiája című monográfiáján dolgozott,
amely nem sokkal halála előtt, 1897-ben jelent meg két kötetben. Ez a magyar régészettudomány első
nagy összefoglalása. Néhány nappal 83. születésnapja előtt, 1897. szeptember 9-én hunyt el múzeumi
lakásában, szerettei körében. Temetésén ezrek követték utolsó útjára a Kerepesi temetőbe, ahol felesé­
ge és gyermekei mellett szeretett nagybátyja mellé temették, akinek annyi mindent köszönhetett. Sírjá­
ra stílszerűen egy régiség, egy múzeumi műtárgy, az általa is ismertetett híres nagyszentmiklósi kincs
bikafejes ivócsanakjának másolata került.
Debreczeni-Droppán Béla

Felhasznált irodalom: Concha Győző: Pulszky Ferencz. Élet és jellemrajz. Bp., 1903.; Ferenczy József Pulszky
Ferencz. Pozsony-Bp., (1894.); Csorba László: Pulszky Ferenc életútja. In: Pulszky Ferenc (1814-1897) emlékére.
Bp., 1997. (kiállítási katalógus); Marczali Henrik: Pulszky Ferencz a tudományban és a közéletben. In: Pulszky
Ferencz kisebb dolgozatai. Bp., 1914. I-LXXI.; Pulszky Ferenc: Életem és korom I-II. 2. kiad. Bp., 1884.; Szilágyi
János György: Pulszky Károly ifjúságának környezete. A Fejérváry-Pulszky-gyűjtemény kialakulása és sorsa. A
Pulszky-szalon. In: Pulszky Károly emlékének. Szerk. Mravik László. Bp., 1988. 30-43.

Szádeczky-Kardoss Lajos
történészprofesszor emlékezete
Szádeczky-Kardoss Lajos történészt 1891-ben kinevezték a Kolozsvári Ferenc József Tudomány-
egyetemre a magyar történelem nyilvános rendes tanárává, aki több mint 26 évig tanított a kincses vá­
rosban, és mint a magyar pozitivista történelemszemlélet képviselője korszerű szemléletet-módszert
honosított meg az erdélyi magyar történetírásban. Tanítványai között az erdélyi magyar historiográfia
olyan kitűnőségei szerepeltek, mint: Bíró Vencel (1885-1962), Görög Ferenc (1881-1970), Kelemen
Lajos (1877-1963), Veress Endre (1868-1953).
Születésének 155. évfordulóján idézzük fel az iskolateremtő professzor emlékét!
Szádeczky-Kardoss az Abaúj-Toma vármegyei Pusztafalun 1859. április 5-én született, középisko­
láit Sárospatakon és Iglón végezte. Egyetemi tanulmányokat Budapesten és Bécsben folytatott,
1881-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Kolozsvárra való kinevezéséig 1882-től a Budapesti
Egyetemi Könyvtár tisztviselője, közben a főváros egyetemén magántanárrá habilitálták.
A kincses városba érkezése után - az egyetemi tanári, illetve tudományos munkássága mellett - ki­
vette részét Erdély társadalmi feladataiból is: 1893-tól az Erdélyi Múzeum Egylet titkára, az Erdélyi
Múzeum című folyóirat szerkesztője, 1894-től az Erdélyi Kárpát Egyesület országos alelnöke és az Er­
dély című honismertető folyóirat főszerkesztője. 1895-ben részt vett gróf Zichy Jenő kaukázusi és kö­
zép-ázsiai expedíciójában, útinaplója rendkívül gazdag értékes-érdekes történelmi-néprajzi adatokat
rögzített. 1888-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1909-ben rendes tagjává vá­
lasztotta, 1910-11-ben az egyetem rektora tisztségét viselte.
Fő kutatási területe: a székelység története, Erdély XVI-XVII. századi története és ezen belül a ma­
gyar-lengyel fejedelemségkori kapcsolatok kutatása. A XIX. század második felében Erdélyben felve­
tődött egy összefoglaló székely történet megírása, de ez előtt természetesen szükségessé vált a szintézis
forrásanyagának összegyűjtése és kiadása. A forrásanyag az ún. Székely Oklevéltár megjelentetését -
annak anyagi gondjait - a Magyar Történelmi Társulat kolozsvári bizottsága vállalta magára, a munka
megkezdését Szabó Károlyra (1824-1890), az Erdélyi Múzeum Egylet könyvtárosára bízták. A Székely
Oklevéltár első három kötetét Szabó Károly összeállította, majd a munkát Szádeczky Lajos folytatta.
A Székely Oklevéltár munkálatai igen nehéz feladatnak bizonyultak, ugyanis a levéltári segédletek
(leltárak) kezdetleges szinten álltak, amely szinte lehetetlené tette a feltárás teljességét, valamint a ma­
gánlevéltárakban lappangó sok oklevélhez a szakemberek igen körülményes módon juthattak hozzá.
Szádeczky Lajos forráskiadói munkássága rendkívüli eredménnyel zárult: 1895 és 1898 között a
Székely Oklevéltár négy kötetét állította össze és jelentette meg, amelyek 1264-1750 közötti korszakra
vonatkozó iratokat tartalmaztak. Megemlítjük, hogy a gyűjteménybe az oklevelek mellett más termé­
szetű forrásokat - adó- és katonai összeírásokat, tanúvallomásokat, bírósági ítéleteket, országgyűlési
határozatokat - is besorolt.

10