A kötet szerzői:

Zakar Péter és Lakatos Balla Attila

Kiadja:
Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

Készült az
Ideart KFT. nyomdájában

Nagyvárad, 2014.

2
 NagyváradiRómai Katolikus Püspökség

Lipovnoki Lipovniczky István

nagyváradi megyéspüspök
élete és munkássága

Nagyvárad, 2014

3
 Aranyosmarót főtere a 19. század második felében

L
ipovniczky István Aranyosmaróton (Bars megye) született
1814. augusztus 15 én, nemesi származású családban, édes-
apja főszolgabíró volt. Tanulmányait Komáromban kezdte,
a győri jogakadémián folytatta, teológiát pedig Nagyszombaton hallga-
tott. 1837. augusztus 21-én szentelték pappá, majd Udvardra küldték
segédlelkésznek. 1841. március 1-én Bartakovics Béla nagyszombati
általános helynök őt ajánlotta Kopácsy József esztergomi érseknek a
verebélyi plébánia élére. Emlékeztetett nemesi származására és testvé-
rére, Lipovniczky Vilmosra, aki nem csak alispán volt, hanem a vál-
tó feltörvényszék ülnöke is. Kiemelte szerénységét, makulátlan erköl-
csiségét és nem mindennapi szónoki tehetségét, amellyel a barsi és a
komáromi megyegyűléseken a vegyes házasságok ügyében kiválóan
védelmezte a vallás ügyét. A levél hatására Lipovniczky Istvánt 1841-
ben Esztergomba rendelték, ahol érseki helynöki levéltáros és egyúttal
szentszéki esküdt lett.
1844. június 15-én – Lipovniczky Vilmos kérésének megfelelően, aki
azzal érvelt, hogy öccse képzésére az érsek mellett nyílik alkalma –
Kopácsy érseki könyvtárossá és levéltárossá nevezte ki. 1846. április
15-én komáromi bel tanács katolikus tagjai 20 szavazattal városi plébá-
nosnak választották meg. 1846. augusztus 20-án helyettes alesperessé,
1847-ben szentbenedeki címzetes apáttá nevezték ki.
Az 1848-as forradalmat követően Lipovniczky egyre inkább a „ma-
gyar ügy” hívévé vált. A június 16-án tartott nemzetőri tisztválasztáson
„fölkiáltás útján” tábori pappá választották. Októberben a Komárom

4
megyei népfelkelők zászlóját szentelte fel és lelkesítő beszédet intézett
hozzájuk. Decemberben az „Imádunk szent ostya” kezdetű énekben
megtiltotta a király nevének említését és többször is úgy nyilatkozott,
hogy „nincs királyunk, nincs szükségünk királyra”. Gyűjtést rendezett a
honvédek számára és maga is egy pisztolyt ajándékozott nekik. Az ost-
rom ideje alatt fáradhatatlanul gondozta a betegeket és a sebesülteket,
továbbá bátorította a csüggedőket.
Plébániáján 1849-ben időnként fényes összejöveteleket tartottak a hon-
védség helyben állomásozó törzstisztjeinek bevonásával. Baráti kapcso-
latot ápolt a forradalom komáromi élharcosaival, így Klapka Györggyel,
Ujházy Lászlóval, Halassy Edével, Jeszenák Jánossal. Palkovics Károly
kormánybiztost, aki „elhatározott jellemű, becsületes, tántoríthatatlan
hazafi”-nak tartotta őt, a házába is befogadta. Körmeneteket tartott
a magyarok győzelme érdekében és számos felségsértő prédikációt is
tartott, amelyeken a császári és a cári csapatokkal szembeni kitartásra
bíztatta híveit.
Noha a komáromi kapitulánsok amnesztiában részesültek, a 3. hadse-
reg parancsnokság 1851. szeptember 10-én kelt utasítására a pozsonyi
hadbíróságon eljárást kezdtek ellene. Scitovszky János Cherrier Miklós
pozsonyi kanonokot kérte fel, hogy tájékoztassa a komáromi plébá-
nos ügyéről. Cherrier decemberben jelentette, hogy a hadbíró nagyon
súlyos vádakat fogalmazott meg Lipovniczky ellen. Lipovniczky azzal
védekezett, hogy híveit plébánosi esküje miatt nem hagyhatta el és egy
olyan településen szolgált, ami a forradalom egyik gócpontja volt. A

Komárom az 1848-as forradalom előtt

5
 Komárom 1849-ben, az ostrom után

forradalmárok terrorizmusával mentegette magát, de Johann Hineiss

hadbíró-százados nem fogadta el érveit, mivel önként vett részt a for-
radalmi eseményekben és nem is kísérelt meg ellenállást. Lipovniczky
István érdekében nem csak testvére, hanem Budavár ostrománál hősi
halált halt Heinrich Hentzy tábornok húga (Jankovichné Hentzy Josefa)
és Komárom városa is felemelte a szavát.
A pozsonyi cs. kir. hadbíróság 1852. március 29-én kötél általi halálra és
vagyonelkobzásra ítélte, ezt azonban az uralkodó két éves várfogságra
enyhítette. Aradon raboskodott, ahol a kazamatákban ízületei súlyosan
károsodtak. Plébániájától megfosztotta az egyházi főhatóság, apáti címét
pedig elvették tőle. 1853 októberében Scitovszky kérésére megengedték
neki, hogy Esztergomba jöjjön, ahol korábbi egyházi címeitől és tiszt-
ségeitől megfosztva, 1854-ben főegyházmegyei könyvtáros lett. Rövid
szünet után új lendületet kapó egyházi pályája ugyancsak a konzervatív,
ám a királyi házzal kezdetektől a 1848-as törvények alapján álló kiegye-
zést szorgalmazó Scitovszky érsek szimpátiájának és támogatásának
köszönheti, aki több ízben is kérte rehabilitálását. 1855-ben Leiningen
gróf, Magyarország katonai és polgári kormányzója engedélyezte lelki-
pásztori alkalmazását, egy évvel később pedig, szintén az esztergomi
érsek közbenjárására visszakapta apáti címét. Ezt követően már nagy
nyilvánosság előtti közszereplést is vállal. 1857. május 24-én főpásztora
oldalán egyházi beszédet tart Galánthai Fekete Mihály esztergomi espe-
res aranymiséjén, amely nem sokkal később nyomtatásban is megjelent.
1860. március 4-én újra plébánosi kinevezést kap, ezúttal Érsekújvárra.

6
Alig egy évre rá, 1861. február 11-től esztergomi kanonok, majd 1863-
ban székesegyházi plébános lett, amelyet azonban hamarosan feladott
kibontakozóban lévő politikai és kormányzati karrierjéért.
Lipovniczky István politikai közéleti szerepvállalása a maga rövidsé-
gében is érdekes és jelentős szakaszát képezi a püspök életművének.
1861-es kanonoki kinevezésével Szcitovszky bíboros lehetővé tette,
hogy védence részt vehessen az forradalom leverése óta első alkalom-
mal összeülő országgyűlésen, amely bár dolgavégezetlenül oszlott fel,
lehetőséget teremtett arra, hogy újból kiépítse kapcsolatait az egyko-
ri 48-as politikai ellenzék mérsékelt szabadelvű köreivel, elsősorban a
Deák Ferenc körül szerveződő politikai csoportosulással. Ettől kezdve
politikai pályája szorosan összefonódott a magyar közoktatás polgári
reformját kidolgozó és megvalósító, egyébként csupán egy évvel idő-
sebb báró Eötvös József személyével. 1865-ben, valószínűleg megint
csak érseki közbenjárásra kinevezést kap a 26 tagú királyi ítélőtábla két
főpapi székének egyikébe. A Kiegyezés hajnalán ennek a lépésnek az a
különleges, elsősorban szimbolikus jelentősége volt, hogy ez a fórum
volt hivatott ítélni a felségsértési és hűtlenségi ügyekben. Egy, éppen
ilyen vádak alapján, politikai okokból elítélt főpap kinevezése tehát leg-
kevesebb üzenetértékű lehetett a kiegyezés ügyét támogató magyaror-
szági politikai körök számára. Másfél évvel később, 1866. december 20-
án tanácsosi kinevezést kap a Helytartótanácsban, amely már előkészíti
1867-ben, a Kiegyezést követően megalakuló Andrássy-kormányban
való miniszteri tanácsosi szerepvállalását. Ezt megelőzően azonban

Az aradi várbörtön

7
 1866-ban arbei választott püspöki
rangot kap. Hihetőleg az erre való
felterjesztés volt idős mentora, a
még ugyanazon évben elhalálozott
Szcitovszky érsek utolsó ajándéka.
Ennek köszönhetően az 52 eszten-
dős Lipovniczkynek, mint a legfia-
talabb magyar püspöknek jut a fel-
adat, hogy az 1867-es koronázáson
az a Ferenc József előtt lovagoljon
Rákóczy-Parchetich Hugó címzetes őrnagy, országgyűlési az apostoli kettős kereszttel, akinek
képviselő portréja rabtársáról, Lipovniczky Istvánról nevében másfél évtizeddel koráb-
az aradi várbörtönben ban halálra, majd várfogságra ítél-
ték. Új munkakörében a pesti poli-
tikai közélet ismert és kedvelt alakja lett. Részt vesz a király tiszteletére
rendezett szűkebb körű rendezvényeken, ő esketi Eötvös József vallás-
és közoktatásügy miniszter lányát és ő mondja a gyászbeszédet Kunszt
József kalocsai érsek temetésén. Fellépésével, műveltségével és régóta
köztudomású szónoki képességeivel mindenütt sikert arat.
Alig néhány éves kormányzati munkája azonban komoly eredményeket
is hozott és annál is fontosabb folyamatokat indított meg. Az Eötvös
József vezette vallás- és közoktatásügyi minisztérium tanácsosaként
részt vett az 1868-as népoktatási törvény kidolgozásában, amely meg-
teremtette annak a közoktatási reformnak a kereteit, amelynek végre-
hajtását később püspökként irányította a nagyváradi egyházmegyében.
Ugyanakkor szerepet vállalt a katolikus autonómiamozgalom második
szakaszában, nevezetesen az 1870-1871-es, első autonómia-kongresszus
előkészítésében, méghozzá az egyetlen főpapként, aki ebben a kérdés-
ben ekkor és majd nagyváradi püspökként is a kormányzat mérsékelten
liberális álláspontját osztotta, nem csupán az egyházi vagyon fölötti ön-
rendelkezés kérdésében, de az egyház alsóbb szintű struktúráinak újjá-
szervezését és a világiaknak az egyházkormányzatba való bevonását ille-
tően is. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy második szélütését
követően immár harmadszor lemondó Szaniszló Ferenc megüresedett
nagyváradi püspöki székébe a kormány Lipovniczky Istvánt terjesztette
fel.

8
 A NAgyváRAdI egyházmegye
LIPovNIczKy IstváN PüsPöKsége
IdejéN
zaniszló Ferenc, Nagyvárad 1850-től regnáló püs-

S pöke 1868. november 1-én mondott le tisztségéről,

két hónappal később, december 21-én megkapta a
Szentszék felmentő határozatát. A szerzetesi lelkü-
letű, agg főpásztornak ez volt a harmadik lemondási kísérlete. Több
súlyos betegsége, közte egy majdnem végzetes agyvérzés után gyakorla-
tilag meghalni vonult vissza a kapucinus-rend bécsi kolostorába. Mégis,
a karitatív és szociális elkötelezettsége miatt igen népszerű főpap hir-
telen távozása, illetve az Andrássy-kormány közvetlen környezetéhez
tartozó Lipovniczky István kinevezése óhatatlanul tápot adott azoknak
a pletykáknak, amelyek a kialakult helyzet mögött a kormány befolyását
gyanították. Kétségtelen, hogy a Kiegyezést követően meginduló egy-
házpolitikai reformok olyan merőben új feladatok elé állították a ma-
gyar püspöki kart, amelyhez a konzervatív szemléletű, ám a politikától
idegenkedő Szaniszló püspök talán már nem érezhetett magában ele-
gendő erőt. Ugyanakkor az új, alkotmányos kormányzatnak kapóra jött
a püspöki karban is elismert, ám az új egyházpolitikai irányt nem csak

Eduard von Engerth, Ferenc József koronázása. A kettős keresztet tartó

főpap Lipovniczky István

9
 Az I. Vatikáni Zsinat plenáris ülése IX. Piusz elnökletével (1870)

támogató, de annak kidolgozásában tevékenyen résztvevő főpap kine-

vezése. A Kiegyezést közvetlenül megelőző időszakban Magyarország
28 egyházmegyéjéből 8 élére került új ordinárius, azonban annak elle-
nére, hogy mindegyik kinevezésre, az új gyakorlatnak megfelelően, mi-
niszteri ellenjegyzés került, Lipovniczky István kinevezése volt talán az
első alkalom, amikor a magyar kormány politikai befolyása érvényesült
egy megyéspüspök kinevezésének ügyében. Talán az sem egészen vé-
letlen, de ha mégis, akkor az Andrássy-, később pedig a Szlávy-kormány
számára nem kevés haszonnal járt, hogy a szabadelvű, Kiegyezés-párti,
ám 48-as múltja miatt a radikálisabban gondolkodók körében is tisz-
telt Lipovniczky, a Deák párt akkoriban még ádáz ellenfelének számító
Tisza Kálmán befolyási övezetének számító bihari részek katolikus fő-
pásztora lett.
1868. november 26-án, alig néhány héttel Szaniszló püspök le-
mondása után Lipovniczky István megkapta kinevezését a nagyváradi
egyházmegye főpásztori székébe. Ünnepélyes beiktatására május 23-án,
Szentháromság napján került sor az esztergomi székesegyházban, majd
néhány héttel később, június 9-én, ugyancsak ünnepélyes körülmények
között lezajlott a nagyváradi székfoglalása is. Az elődjének minden
szempontból ellentéteként fellépő, a politikai és a társasági élet nyúj-
totta lehetőségeket megragadó, kiváló szónoki tehetségű főpap számos
nehézséggel kellett szembesüljön nagyváradi püspökségének kezdeti
időszakában. Ezt megelőzően azonban előbb a világegyház életében ju-

10
tott szerephez. IX. Piusz pápa 1869. december 8-ra hívta össze a mint-
egy 700 résztvevővel lezajlott I. Vatikáni Zsinatot, amelynek fő feladata
a politikai változások, a fokozódó szekularizáció és nem utolsósorban
a pápai állam felszámolása nyomán meggyengült egyház hitbéli és kor-
mányzati egységének helyreállítása volt. A zsinat egyik legérzékenyebb
pontja a latin nemzetek, elsősorban francia és az olasz egyházak által
sürgetett infallibilitás, azaz a pápai tévedhetetlenség dogmájának ki-
mondása volt. A Simor János esztergomi érsek vezette 19 tagú magyar
küldöttség, amelynek a frissen kinevezett nagyváradi püspök is tagja
volt, a német nyelvterület zsinati atyáival együtt a dogma kimondása
ellen szavazott (két főpap: Jekelfalusy Vince székesfehérvári püspök,
valamint Kreusz Krizosztom pannonhalmi főapát kivételével). Ebben
elsősorban a német és áttételesen a magyar teológiai és dogmatikai gon-
dolkodás játszott meghatározó szerepet, amelyet nagyban alakított a jo-
zefinizmus eszméivel való érintkezés. Ugyanakkor Közép-Európa és a
német tartományok főpapjai joggal tarthattak felekezetileg megosztott
társadalmaik ellenséges reakciójától.
Hazatérve Lipovniczky püspök több fontos és ellentmondásos egyházi
vonatkozású reformtörekvéssel kellett szembe nézzen. Ezek közül is
az egyik legnagyobb ellenállást kiváltó a püspöki kinevezésének idején
napvilágot látott és elődjének egyik utolsó körlevelében az egyházme-
gye papságának tudomására hozott 1868. évi LIII. törvénycikk, amely a
keresztény felekezetek közötti viszony bizonyos kérdéseit volt hivatott

A nagyváradi székesegyház és a püspöki palota az 1870-es ávekben

11
rendezni, azonban elsősorban a
vegyes házasságokat, illetve az
abból született gyermekek fele-
kezetének kérdésében okozott
megosztottságot a katolikus
klérus körében. Ez a szabályo-
zás amellett, hogy a vegyes há-
zasságok érvényességét bárme-
lyik fél felekezetének lelkésze
által végzett szertartás alapján
érvényesnek tekintette, a szü-
letendő gyermekek felekezetét
illetően úgy rendelkezett, hogy Ismeretlen festő portréja Lipovniczky István
a fiúgyermekek az apa, míg a nagyváradi püspökről
leánygyermekek az anya vallását
kövessék. Bár ezzel elejét vették a reverzálisokkal való visszaélések le-
hetőségének, egyúttal kizárták a szülők szabad döntésének lehetőségét
is, ami kellő alapot adott egyetlen hátrányosan érintett felekezet, a kato-
likus egyház tiltakozására.
A másik, bár Lipovniczky püspöki működése idején még kevés valós
változást hozó reformtörekvés, az ún. katolikus autonómia mozgalom
volt, amely a magyar katolikus egyház kormányzati és vagyongazdál-
kodási autonómiájának eszméjéből kiindulva számos, néhol egymásnak
ellentmondó elképzelés kidolgozásához vezetett a püspöki kar, a kor-
mány, a királyi udvar, illetve az alsópapság részéről. Ez is a legfőbb oka
annak, hogy az 1867-től előkészítés alatt álló, majd 1870 és 1871 között
zajló első autonómiakongresszus nem csak eredmény nélkül zajlott,
de a feleket olyannyira elbátortalanította, hogy a kérdést több mint két
évtizedig hivatalosan nem is vették elő újra. Hogy nagyvárad püspöke
pontosan hol is helyezkedett el a kormánynak a királyi főkegyúri jog fe-
letti kontroll megszerzésére irányuló törekvései, illetve a püspöki karnak
az egyház hierarchikus szervezetét lényegében érintetlenül hagyó, de
vagyonkezelés önállóságára törekvő elképzelései között, ma még nem
látjuk pontosan. Annyi azonban biztos, hogy azon kevesek között volt,
akik megértették e törekvések hosszútávon ható lényegét: a világiak,
illetve a helyi közösségek bevonásának szükségességét. Ennek érdeké-

12
ben, egy 1872-ben kiadott püspöki rendelkezésével új alapokra helyezte
az egyházszervezet alsó szintjén lévő alesperességek működését és meg-
tette az első lépéseket a világi egyháztanácsok felállítása érdekében.
Lipovniczky István egyházkormányzati elvei és módszerei merőben
különböztek elődeiétől. Nevéhez sokkal kevesebb templom és plébá-
niaalapítás köthető, mint a hasonló ideig regnáló Lajcsák Ferenc vagy
Szaniszló Ferenc püspökéhez. Míg emezek az egyház növekedésének ha
nem is egyetlen, de messze legfontosabb eszközét látták az új egyház-
községek szervezésében, az alapítással járó költségeket pedig örömmel
vállalták magukra, tudván, hogy a létrejövő, sok esetben 150 főt sem
számláló közösségek, sem templomépítésre, sem papjuk eltartására nem
képesek, Lipovniczky püspök ezen a téren is szigorú, bár a konzerva-
tív katolikusság részéről nem egyszer értetlenséggel fogadott elvekhez
tartotta magát. Mindenekelőtt igyekezett az új alapításokat megfelelő
méretű közösség létéhez kötni. 16 esztendős regnálása alatt a püspökség
saját forrásaiból csupán Nagyszalontán építtet templomot az elődje által
alapított plébániai közösség számára, valamint az éppen akkoriban di-
namikus fejlődésnek induló Püspökfürdőn emelt kápolnát a fürdőven-
dégek lelki igényeinek kiszolgálására, amelyet a szomszédos Félix-für-
dőt birtokló premontrei rend gondjaira bízott. Ugyanakkor társadalmi
kapcsolataira építve igyekezett az egyházmegye főnemességét rávenni,
hogy kegyúri alapításokkal segítsék az egyházmegye hitéletének fejlő-
dését. Így jött létre 1870-ben az ilosvai, 1884-ben pedig a Mezőberényi
plébánia, illetve épültek fel Kondoros valamint Gyoma római katolikus

A Lipovniczky István püspök által építtetett nagyszalontai római katolikus templom

13
 A püspökfürdői római katolikus kápolna egykor és ma

templomai Dérczy Ferenc és felesége, illetve a Wodianer család anyagi

áldozatai révén.
Ezzel szemben kevésbé látványos, ám annál jelentősebb erőfe-
szítéseket tett a katolikus iskolarendszer, elsősorban a római-katolikus
népiskolák alapítása, fenntartása és fejlesztése terén. Az 1868. évi 38.
törvénycikk, avagy közismertebb nevén a népiskolai törvény, amelynek
előkészítésében maga Lipovniczky is részt vett miniszteri tanácsosként,
a magyar közoktatás gyökeres reformját alapozta meg, amelynek sarok-
pillére, a számos nyugat-európai kultúrnemzetet megelőzve bevezetett
általános, ingyenes és kötelező népoktatás. Eötvös József reformtervei
azonban ekkorra már szakítottak a felekezetek fölötti népiskolák lét-
rehozásának, valamint az egyházi alsó szintű közoktatás államosításá-
nak gondolatával. Sőt az egyházak már meglévő iskolahálózatára kívánt
építeni, jelentős támogatásban részesítve az egyházi iskolahálózatot,
miközben sikerült kiépítenie az iskolaszékek és az állami tanfelügyelő-
ségek ellenőrzési rendszerét, illetve kötelezővé tenni a más felekezetűek
befogadását az egyházi fenntartású népiskolákba. Lipovniczky István
püspöki kormányzata kiemelt feladatként kezelte a népoktatás fejlesz-
tésének ügyét. Természetesen ebben az időszakban sem hiányoztak a
püspökelődök példájához hasonló, nagy összegű városi közoktatási és
szegénygondozási alapítványok. Jelentős összeggel támogatta a Szent
Orsolya Rend zárdájának 1877. évi bővítését, valamint az irgalma-
sok Szaniszló püspök által alapított, Teleki utcai házának fejlesztését.

14
Váradvelencén, az utolsó olyan munkások és iparosok által lakott vá-
rosnegyedben, ahol a katolikus egyház még nem rendelkezett önálló
szegénygondozó és népoktatási intézménnyel, újabb, óvodával és ele-
mi iskolával rendelkező házat építtetett az Irgalmas rend számára. A
gyomai plébániatemplomhoz hasonlóan, a bőkezű és nem kevés szo-
ciális érzékkel megáldott Wodianer család bevonásával sikerült árvahá-
zat létesítenie a szomszédos Gyomaendrődön. A püspökség oktatási
pénzalapjainak nagy részét ebben az időszakban mégis azoknak a vidéki
katolikus népiskoláknak a finanszírozására fordította, amelyek egy bő-
kezű kegyúr vagy megfelelő pénzalapok nélkül képtelenek lettek volna
megfelelni a tanügyi reform magas szintű követelményeinek. Az egy-
házmegye papjai számára a templomi pasztorációval közel egyforma
jelentőségűvé emeli az iskolaüggyel való foglalkozást. Az egyházmegye
alespereseit egyben kerületi tanfelügyelői feladatokkal is felruházza. Az
amúgy általános teológiai, erkölcsi és hitéleti kérdéseket boncolgató, az
egyházmegye papságához írt, hagyományos újévi pásztorlevelei közül
kettőt, a 1871. és az 1880. évit is szinte kizárólag a népoktatás ügyé-
nek szenteli. Az előbbiben meglehetősen kemény szavakkal dorgálja az
egyházmegyei papság egy részét közönyösségük és az népnevelés terén
megmutatkozó érdektelenségük miatt. Az 1880. évi pásztorlevél amely
már a halálra való felkészülés jegyében fogant, mintegy személyes ha-
gyatékaként ajánlja a papság gondoskodó figyelmébe a gyermekek kor-
szerű keresztény nevelését. Ezt megelőzően, 1877-ben szabályzatot állít
fel az egyházmegyei tanfelügyelőségek működéséről, két évvel később,

A Szent Orsolya rend zárdájának és iskolaépületének bővítési terve 1877-ből

15
10 esztendei püspöki működésének áttekintésekor pedig a népoktatás
és a tanügy fejlesztését említi munkásságának legfontosabb eredményei
között.
A nagyváradi egyházmegye gazdasági életéről és gazdálkodásá-
ról megfelelő kutatások hiányában nagyon keveset tudunk. Annyi tény,
hogy a jobbágyfelszabadítás következtében átalakuló birtokszervezet
és a gazdálkodásban beálló kényszerű változások hatásai, amelyeket az
örökváltság és a különböző állami kártérítések a század derekán még
ellensúlyoztak, Lipovniczky István püspökségének idejére gyűrűztek
be, akinek nagyváradi regnálása első éveiben, mielőtt a betegség élete
végéig hordszékbe nem kényszerítette, nem volt alkalma végrehajtani az
egyházmegyei birtokgazdálkodás egyre sürgetőbb reformját. Az 1870-
es évek közepétől pedig a gazdasági pénzügyi irányítás mindinkább öcs-
cse, Lipovniczky Sándor kezébe ment át, aki miután 1885-ig a püspök-
ség gazdasági igazgatói tisztét látta el, később Nagyvárad egyik jelentős
pénzintézetének igazgatója is lett.

Lipovniczky István saját kezűleg dedikált kőnyomatos portréja

16
 A széKesegyházI KáPtALAN és A
PüsPöKI udvAR PAPságA
ipovniczky István 16 éves nagyváradi főpásztori működé-

L sének egyik legjelentősebb eredménye éppen abban mutat-

kozott meg, amiben talán a legnagyobb tehetséget és böl-
csességet mutatta: a munkatársak megválasztásában. Püspöksége idején
az aulájában, valamint a püspökségnek alárendelt egyházi intézmények
segítségével egy olyan szellemi
műhely kialakítását sikerült meg-
kezdenie, amely Nagyváradot a
századforduló évtizedeire az egy-
házi irodalmi és tudományos élet
egyik legnagyobb vidéki központ-
jává emelte. Ennek egyik leghaté-
konyabb módja a kanonoki stal-
lumok adományozása, amelyek
esetében a korábbi gyakorlat már
megteremtette azt a hagyományt,
amely szerint e testület bizonyos
tagjait a magyar egyházi tudomá-
nyos élet kiválóságai közül válasz-
tották ki. Bár a székesegyházi ka-
nonokok kinevezése a történelem
folyamán mindvégig a magyar ki-
rályok apostoli jogához tartozott,
a váradi káptalan 1694-es visszaál- Hoványi Ferenc (1816–1871), kanonok
lítása után a kanonoki kinevezések
általában a megyéspüspökök jelölése alapján történtek, akik általában
saját egyházmegyéjük kiválóbb papjait igyekeztek e stallumokhoz jut-
tatni. Ha az egyházmegyei klérus erősítése végett mégis más egyház-
megyéből származó papokat jelöltek, akkor azt többnyire szigorúan a
rezidenciaváltás kötelezettségéhez kötötték. Ezt a hagyományt Mária
Terézia bontotta meg először az 1759. évi püspöki széküresedés idején,
amikor saját elhatározása alapján nevezte ki kanonokká Kornis Feren-
cet, a káptalan későbbi nagyprépostját. Az elkövetkező évtizedekben

17
 ez a gyakorlat egyre inkább álta-
lánossá vált. Ennek egyik oka a
hosszas főpásztori széküresedési
időszakok sora volt, de sokkal
inkább az, hogy a jezsuita rend
1773-as feloszlatását követően
számos, a magyar tudományos
életben és felsőoktatásban kulcs-
szerepet játszó rendtag számára
kellett a munkájuk végzéséhez
megfelelő anyagi hátteret biz-
tosítani. A 18-19. század fordu-
Nogáll János (1820–1899), kanonok lóján, elsősorban olyan egykori
jezsuiták részvételével kialakult
tudós papi kör, mint Pray György, Fináczy Ignácz, Püspöki Ferenc vagy
Schönvizner István olyan személyiségekkel kiegészülve, mint a történet-
író Katona István és Gánóczy Antal vagy a kiváló természettudós Rier
Ferenc megalkották a Lipovniczky udvar számára mintául szolgáló papi,
elsősorban káptalani tudós társaságot. A káptalan létszámának II. József
által való csökkentése, valamint az a tény, hogy utóda, I. Ferenc gyakor-
latilag teljes egészében magához ragadta a kanonokok jelölésének és ki-
nevezésének jogát, elsősorban az udvar iránt lojális klérus jutalmazására
használva azt, lassan leépítette ezt
Rómer Flóris Ferenc (1815–1889), kanonok, a szellemi kört. A helyzet Lajcsák
a magyar régészet atyja Ferenc, sőt Szaniszló püspök ide-
jén sem sokat javult, mert bár
1807-től királyi határozattal létre-
hoztak további 6, a magyarországi
egyházi irodalom és tudományos-
ság jeles személyiségei számára
fenntartott kanonoki stallumot, a
püspök azokat többnyire a helyi
papság köreiből jelölte vagy enge-
dett az udvar, gyakran inkább po-
litikai szándékú jelöléseinek.

18
1869 júniusában, amikor Lipovniczky István elfoglalta nagyváradi püs-
pöki széket a 16 stallumból álló káptalan éppen teljes volt, azonban
országos vagy nemzetközi ismertségű tudós csupán kettő volt a testü-
letben: Hoványi Ferenc, a magyar egyházirodalom kiemelkedő alakja,
Ferenc József és testvéreinek ifjúkori nyelvtanára és Körmöczy Imre
egyházjogász és egyháztörténész. Mindketten az új püspök regnálásá-
nak első éveiben távoztak az élők sorából. Irodalmi tevékenységük alap-
ján ugyancsak ismertségre tettek
szert már ebben az időben Nogáll
János és a besztercebányai, majd a
pesti egyetemen tanító Lopussny
Ferenc. Ellenben a svájci szárma-
zású, elsősorban a több nyelven is
megjelent Szentföld leírása miatt
nemzetközi ismertségű, Ferenc
József gyermekkori nevelőjéből
nagyváradi kanonokká tett Jaques
Mislin azonban már inkább a ki-
rályi udvar háláját, mint a magyar
tudományos élet támogatását tük-
rözte.
A Lipovniczky püspökségének
első heteiben megüresedett kano-
noki stallumra való jelölését nehéz
lenne másként értelmezni, mint
jól irányzott, poltitkai tartalmú, Fraknói Vilmos (1843–1924), kanonok, történész
ifjúkori fényképe
szimbolikus gesztust. 1869 nya-
rán ugyanis sikerrel jelöli Bayer
György megüresedett kanonoki székébe a királyi házhoz mindvégig
hű, konzervatív ám hazafias lelkületű egykori Bémer László nagyvára-
di püspök unokaöccsét, Bémer Pált. Bémer püspök ekkor már legen-
dás alakja Nagyvárad 48-as történelmének. Bár sem Kossuthot, sem a
trónfosztást nem támogatta, sőt, a feltüzelt lakosság agresszióját koc-
káztatva a kétfejű sast sem volt hajlandó levenni a székesegyház hom-
lokzatáról, a forradalmi hatóságokkal való együttműködése a püspöki
székébe, kis híján pedig életébe került, amelyet végül több évi várbör-

19
 tönre és egyházmegyéjéből való örökös száműzetésre enyhített a királyi
kegy. Ezt követően a püspök aulájának munkatársaként tevékenykedett.
Az püspök utód, Szaniszló Ferenc ezt követően a korábban tehetséges
aulistaként működő Bémer Pált mintegy negyed századra utolsó állo-
máshelyén, a tenkei plébánián felejtette. Az ezt követő kinevezések saját
egyházkormányzatának, elsősorban közoktatási törekvéseinek megerő-
sítését szolgálták. 1869-ben még titkárként hozza magával Esztergom-
ból Zajnay Jánost, aki nem csak egyházmegyés paptársa, de tanárként és
iskolaigazgatóként Lipovniczky
oktatáspolitikusi működésének
éveiben közvetlen munkatársa
is volt. Őt 1872-ben emeli ka-
nonoki rangra és oldalkanonok-
ként élete végéig aulájának bizal-
mas tagja marad. Ezt követően
egy újabb közoktatási szakem-
bert, a csanádi egyházmegyés,
ugyancsak szabadelvű és 48-as
múltú Kümmer János Henriket
terjeszti fel kanonoki stallumra,
aki ekkortájt ráadásul az újon-
nan megszervezett nagyváradi
tankerület felügyelője is volt.
A nagyváradi történetírói is-
kola második nagy generációja
Lipovniczky István püspöksé-
Bubics Zsigmond (1821–1907), kanonok, gének második felében, 1877-
későbbi kassai püspök től kezd szerveződni a váradi
káptalanon belül. Ekkor jut ka-
nonoki stallumhoz a modern magyar régészet atyjaként számon tar-
tott, nemzetközi ismertségű Rómer Flóris Ferenc, aki a Nemzeti Mú-
zeumban betöltött gyűjteményvezetői állását cseréli le az új, egyféle
nyugdíjas állásnak számító váradi kanonokságra. Egy évvel később őt
követi, valószínűleg közbenjárása eredményeként, az akkor alig 35 esz-
tendős Fraknói Vilmos, aki már ekkoriban a magyar történetírás ismert
és megbecsült alakja volt. Egy évre rá a győri egyházmegyés, világjárt

20
művészettörténész és műemlé-
kes szakember, a később kas-
sai püspökké választott Bubics
Zsigmond következett. 1882-
ben Lipovniczky utolsó kano-
noki jelölése pedig az akkor
éppen Bécsben tanító, Steiner
Fülöp volt, aki 1890. évi, szé-
kesfehérvári püspöki kinevezé-
séig a nagyváradi papnevelde
tanára, a helyi egyházirodalmi
iskola újjászervezője, valamint
az időközben már elpusztult Steiner Fülöp (1839–1900), kanonok, teológiai tanár,
szemináriumi kápolna első igé- későbbi székesfehérvári püspök
nyes, művészi kialakításának
megálmodója és anyagi támo-
gatója volt.
E tudós váradi „contuberniumhoz” csatlakozott a századforduló ma-
gyar történetírói iskolájának néhány további kiemelkedő, Lipovniczky
által felfedezett és támogatott tagja. Közülük a legjelentősebb Bunyitay
Vince, akit 1875-ben a bélfenyéri plébániáról nevezett ki a kevés kö-
telezettséggel járó püspöki
könyvtárosi állásba, amelynek Bunyitay Vince (1837–1915), püspöki könyvtáros,
segítségével kevesebb, mint egy később kanonok, a nagyváradi egyházmegye monográfusa
évtized alatt összeállította az
egyházmegye három kötetes,
monumentális középkori tör-
téneti monográfiáját és számos
további, egyháztörténeti mű-
vének alapkutatását is elvégez-
hette. De a püspök érdeme volt
Karácsonyi János, a következő
generáció egyik jelentős törté-
netírójának felfedezése is, akit
egy iskolai történeti pályamun-
kája nyomán vett szárnyai alá,

21
Karácsonyi János (1858–1929), történész, teológiai tanár Bunyitay Vince székesegyház-történeti munkája 1880-ból

majd taníttatott először a nagyváradi Szent József Intézetben, majd

Budapesten. A Fraknói által javasolt bécsi egyháztörténeti továbbkép-
zését azonban a súlyos paphiányra hivatkozva megtagadta. Lipovniczky
halálakor, immár több jelentős történeti tanulmánnyal a háta mögött a
váradolaszi plébánia segédlelkésze volt.
Az egyházkormányzati apparátus tekintetében Lipovniczky püspök kez-
detektől az elődei iránti tisztelettel, de a megörökölt személyi állomány-
nyal szembeni óvatossággal járt el. A bizalmas püspöki titkári posztra
Esztergomból hozta magával a fentebb már említett Zajnay Jánost, aki
később a káptalan nagypréposti tisztségéig emelkedett. Őt azonban alig
egy évvel később a Szaniszló püspök másodtitkáraként megörökölt Fe-
jér Ferdinándra, később pedig az általa taníttatott és felszentelt Radnai
Farkasra cserélte le, aki nem csak őt, de utódát, a rövid ideig regnáló
Ipolyi Arnoldot is hűséggel szolgálta. Az ugyancsak jelentős, a helynöki
teendőket is ellátó általános ügyhallgatói munkakörrel, püspöki pályája
elején az esélyes Györffy László prépost, valamint a korábban már vi-
káriusi teendőket ellátó Schvarzl Ferenc mellőzésével kezdetben Bémer
püspök bizalmasát, az 1876-tól segédpüspöki rangra emelt Junák Ist-
vánt, ennek halála után pedig az ugyancsak 48-as múltú Racsek János
nagyprépostot bízta meg. Az aula kisebb jelentőségű állásainak (jegyző,
protokollista, könyvtáros, levéltáros) betöltői gyakran változtak, rend-
szerint a fiatal papság köréből kerültek ki és nem ritkán 2-3 funkciót is
összevonva látták el feladatukat.

22
 KuLtuRáLIs és művészetI
meceNAtúRA LIPovNIczKy PüsPöKI
udvARábAN
ipovniczky István több mint másfél évtizedes főpásztori

L működésének kulturális és művészeti téren elért eredményei

páratlanok voltak Patachich Ádám egy évszázaddal koráb-
bi mecénási működése óta. Ezeket az eredményeket azonban a törté-
neti kutatás előszeretettel írja szinte kizárólag a püspöki udvar tudós
papjainak számlájára, a főpásztor személyében csupán a nyíltszívű és
környezetének tanácsait követő finanszírozót sejtetve.
Kétségtelen, hogy ennek az időszaknak a legsikeresebb
és legtöbb maradandó értéket termelő befektetései,
maguk a fentiekben felsorolt tudós papi személyiségek
voltak, akik kanonoki vagy aulai javadalmaik segítségé-
vel és a hazafiasságát a nemzeti kultúra gazdagításában
megélő püspök támogatásával számos alapvető tudo-
mányos irodalmi művel gazdagították a magyar egy-
háztörténeti, régészeti, művészettörténeti vagy éppen
egyházjogi irodalmat. Bunyitay Vince ennek segítségé-
vel készíthette el nemcsak máig alapmunkának számító
egyházmegye-történeti monográfiáját, de számos ki-
sebb könyvet és tanulmányt is, amely még Lipovniczky
életében meghozta számára az akadémiai levelező tag-
ságot. De Bubics Zsigmond is, e feltételekhez alig kö-
tött jövedelem árnyékában készíti el a magyarországi
várakat ábrázoló metszetek máig becses monográfiáját,
nem is beszélve Rómer Flórisról, aki szakmai, tudomá-
nyos életének egészen új szakaszát indíthatta el nagy-
váradi és bihari régészeti és műemlékes kutatásaival,
valamint a helybeli régészeti és történelmi egylet újjá-
szervezésével. Elődei szokásait és a Nagyváradon ki-
alakult hagyományt követve, nem csak papjait, hanem
számos polgári kezdeményezést is rendszeresen része-
sített anyagi támogatásban, így a Szépítési Egyletet, a

Andreas Sclolari nagyváradi

23 püspök (1409-1426) síremléke a
váradi középkori székesegyházból
Polgári Olvasókört, a Gazdasági Egyletet és nem utolsó sorban a Ré-
gészeti és Történelmi Egyletet, amelynek keretei között Rómer Flóris
1881 és 1883 között, püspökségi és káptalani támogatással elvégezhette
a váradi vár és benne a Szent László alapította székesegyház első régé-
szeti feltárását. A mai székesegyház keleti mellékbejáratánál elhelyezett
középkori püspöki sírkövek is ebből az ásatásból származnak.
Azonban Lipovniczky művészeti és műpártolói kezdeményezései jóval
megelőzik a váradi tudós papi kör 1878-79 körüli kialakulását. 1869-ben
Magyarország Mátyás király híres humanista könyvtárának felbecsülhe-
tetlen műkincsei, az elveszettnek hitt korvinák lázában égett. Miután
a Szuezi-csatorna avatásáról hazatérő Ferenc József császár a nemzeti
könyvtárnak adományozta a II. Abdul Aziz szultántól ajándékba kapott
négy korvinát, újra feltámadt a remény, hogy a reneszánsz magyar kultú-
ra legbecsesebb ereklyéi talán nem pusztultak el teljesen és nyomtalanul.
Ezt a hangulatot kihasználva az I. Vatikáni Zsinaton tartózkodó magyar
püspökök egy része, köztük Lipovniczky, fotómásolatokat készíttettek
a Vatikáni Könyvtárban őrzött néhány korvináról, amelyeket hazatérve
különböző tudományos és oktatási intézményekben helyeztek el. A fris-
sen beiktatott nagyváradi püspök a felekezeti béke és a vallások fölötti
kulturális együttműködés jegyében többek között a Debreceni Refor-
mátus Kollégium számára is adományozott egy sor ilyen másolatot.
Ugyanakkor Lipovniczky volt a 19. századi váradi püspökök sorában
az első, aki tudatosan törekedett egy minél gazdagabb egyházmegyei

Lipovniczky István. Lajcsák Ferenc, nagyváradi püspök.

Szamossy Elek festménye Jakobey Károly festménye

24
 A nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermének mennyezeti festménye

portrétár elkészítésére, amely nem csak a püspöki palota termeit díszít-

hette, de az egyházmegye egyféle panteonjaként is szolgált. Saját, vala-
mint püspökelődei, a főegyházmegyék, Kalocsa és Esztergom érsekei
olajfestményű portréin kívül kanonokjai és az egyházmegye jelesebb
papjainak arcképeit is megfestette. Valószínűleg ő lehetett a megrende-
lője, annak a festménysorozatnak is, amelyből ma már csupán 4 darab
maradt fent az egyházmegye gyűjteményében, és amely a középkor jeles
püspökeinek elképzelt portréit ábrázolja. Papjai körében, elsősorban a
káptalan tagjai között sikerült divattá, szinte kötelező érvényűvé ten-
nie a saját portréik elkészíttetését és egy-két festmény adományozását a
különböző egyházi oktatási intézmények számára. A kutatások hiányá-
ban ma még alig ismert az a művészeti kör, amellyel megrendelőként
dolgoztatott. Püspökségének első időszakában többször is vásárolt a
kor egyik legnépszerűbb magyar portréfestőjétől, Jakobey Károly-
tól, később pedig a Munkácsi Mihályt felfedező és ifjúságában tanító
Szamossy Eleket dolgoztatta rendszeresen, aki számára rajztanári állást
is szerzett Nagyváradon.

25
 A székesegyház főhajójának mennyezeti freskói
Művészeti mecenatúrájának csúcsa és legfontosabb eredménye mégis a
száz éve befejezetlenül álló székesegyház és a püspöki palota, eredetileg
színházi és operaelőadások számára készült dísztermének falfestmé-
nyekkel való ékítése volt. Ennek a nagyszabású vállalkozásnak, amely
a nagyváradi katedrális felszentelésének 100 éves évfordulója jegyében
fogant, már egyértelműen Rómer Flóris lehetett az értelmi szerzője. A
Szűz Mária életéből és Szent László legendájából vett jelenetekre épü-
lő, monumentális kompozíció tervezésével és kivitelezésével megbízott,
inkább illusztrátorként és restaurátorként ismert, Stornó Ferenc Rómer
kanonok protezsáltja, hosszú időn keresztül a magyar régészeti irodalom
legjelentősebb illusztrátora volt. Számos erdélyi és felvidéki restaurátori
megbízása mellett a régész-főpap oldalán részt vett Bihar vármegye első
műemléki felmérésében is. A Stornó festészeti főművének tekinthető
két freskó-együttes tematikájának kidolgozásával Lipovniczky püspök
Rómert bízta meg, a fennmaradt színes tervrajzokhoz képest eszközölt
változtatások azonban arra engednek következtetni, hogy a püspök a
kivitelezés előtt vagy annak során személyesen is beavatkozott a kom-
pozíció összeállításába. A ma már sokat vitatott, azonban a korszak ízlé-
sének kiválóan megfelelő és sokak által csodált festmény-együttes 1878
és 1880 között készült.

26
L
ipovniczky István valamivel
több, mint másfél évtizedes,
a nagyváradi egyházmegye
19. századi történetében átlagos hosz-
szúságúnak számító püspöki pályája
eredményeiben, megvalósításaiban és
az utódokra hagyott szellemi örökség
tekintetében a leggazdagabbak közé
tartozik. Mindez annak ellenére, hogy
az elveiért, valamint politikai és erköl-
csi álláspontjáért börtönt viselt, ezekért
kis híján életével fizető főpap munkás- Stornó Ferenc (1821–1907), festőművész, restaurátor
ságára rányomta bélyegét a forradalom
és szabadságharc leverését követő esztelen bosszúhadjárat. Az aradi
várbörtönben szerzett ízületi betegsége püspöksége negyedik évétől
egészen haláláig székbe kényszerítette. A kortársak emlékezete szerint
életének utolsó 12 esztendejében alig hagyhatta el rezidenciáját. Bár
1880-tól pásztorlevelein és egyéb írásain egyre fokozódóbb mértékben
átsüt a halálra való felkészülés gondolata, egyházmegyéjének gondos
kormányzását egy pillanatra sem engedte ki a kezei közül. A személyes
jelenlétet felváltotta a szigorúan végzett és ellenőrzött alesperesi vizitá-
ciók sora, amelyeket az egyházmegyei papság magaviseletének szigorú
kiértékelése és a hiányosságok, a gondatlanság és visszaélések számba-
vétele követett. Életének utolsó éveiben írt újévi pásztorleveleiben az
egyházias, keresztény szellemű népoktatásra fordított kiemelt figyelmet,
valamint az egyházközségek híveivel szemben tanúsított, odaadást, fi-
gyelmet és lelkiismeretes gondoskodást kérte számon papjain.
Testi szenvedéseiből fakadó hosszas leépülés után, 1885. au-
gusztus 12-én adta vissza lelkét a teremtőnek. Temetési szertartását a
nagy szellemű főpapnak, a 1848-as forradalom hősének és Nagyvárad
díszpolgárának kijáró pompával Zalka János, győri püspök végezte. Sír-
ja a Váradolaszi köztemető egyházi parcellájában állt. A temetőnek a
kommunista diktatúra idején történt kényszerű felszámolásakor földi
maradványai és a püspök síremléke átkerültek a nagyváradi székesegy-
ház kriptájába ahol a mai napig nyugszanak.

27