Egyháztörténeti érdekességek XXI.

Püspök, levelezés, eretnekség – Ibasz edesszai püspök élete és munkássága

Edesszai Ibasz az V. században Edessza városának püspökeként és az antiochiai teológia

képviselőjeként vált ismertté, a VI. században pedig a „Három fejezet” vita egyik alanyaként
lett egyike a kétes hírű és eretnekgyanús szerzőknek. 457. október 28-án hunyt el Ibasz,
cikkemben pedig róla szeretnék röviden megemlékezni, kitérve életpályájára, munkásságára
és a „Három fejezet” vita kapcsán őt érintő kérdésekre.

Ibasz életpályája – presbiter, püspök, fordító

Ibasz születésének helyét és idejét nem ismerjük, a IV. század utolsó évtizedeiben
születhetett, de ez csupán becslés. A szír forrásokban a neve vagy Hībā, vagy Īhībā néven
szerepel, ami a latin Donatus (=ajándékba adott) szír megfelelője. Rabbula püspök (Edessza
püspöke volt 412/413 (?) – 435) idején említik először Ibaszt, mint presbitert, emellett pedig ő
lehetett az edesszai teológiai iskola egyik prominens tagja és lényegében vezetője. Az
edesszai iskola az antiochiai teológia egyik fordítói műhelyévé vált a vezetése alatt, többek
között a vezetésével folyt Mopszvesztiai Theodórosz görög nyelvű műveinek szír nyelvre
fordítása. Ez azért is lényeges momentum, mert Theodórosz egyébként sem elvitatható
tekintélyét tovább növelte a keleti területeken, ezzel alapjául szolgált az éppen formálódó
nesztoriánus egyház megerősödésének. Ez nem véletlen, hiszen a nesztoriánusok alapvetően
nagy tanítójuknak tartották Theodóroszt (úgy is nevezték hogy a „Tanító”). Emellett például
olyan szerzők műveit is szírre fordította egyes beszámolók szerint, mint a híres görög
filozófus, Arisztotelész. Fordításai sajnos nem maradtak fent, de nincs okunk kételkedni a
fordítói műhely létében.
Ibasz hamar szembekerült Rabbula püspökkel, aki alapvetően Alexandriai Kürillosz
teológiájával értett egyet (alexandriai teológiai iskola). A kettejük közti ellentét jól leképezte
az antiochiai és alexandriai teológiai iskolák közötti ellentétet. 431-ben az epheszoszi zsinat
elítélte Nesztoriosz konstantinápolyi patriarchát, cserébe a keleti küldöttség – melyben Ibasz
is jelen volt, valamint János antiochiai patriarcha – egy kisebb zsinaton letettnek nyilvánította
Kürilloszt. Ebben is jól látszik, hogy Ibasz nem rokonszenvezett sem Kürillosz teológiájával,
sem személyével. A szakadás végül 433-ban enyhült, amikor Kürillosz alexandriai és János
antiochiai patriarchák aláírtak egy egységformulát. Ezen alkalom után nem sokkal írta meg
Ibasz egyetlen fennmaradt művét, Mari perzsa püspökhöz írt levelét, melyben tájékoztatta a
keleti püspököt a fejleményekről. Pásztori-Kupán István jóvoltából ezen levelet már magyar
fordításban is olvashatjuk. Ibasz levelében nyíltan elítélően szól Rabbula püspökről és
Kürilloszról sem mond éppen szépeket, apollinarizmussal vádolta (amely szerint Krisztusnak
nem volt emberi lelke, mert azt az isteni Logosz helyettesítette). Emellett egyértelműen
dicsérően szólt Mopszvesztiai Theodóroszról, azt mondja róla többek között, hogy ő volt „az
igazság hírnöke és az egyház tanítója” (ὁ κῆρυξ τῆς ἀληθείας καὶδιδάσκαλος τῆς ἐκκλησίας).
Zárásképpen elítéli az „egy természet” tanát, amivel a monofizitizmus ellen szólal fel.
Ibasz 435-ben, Rabbula halála után lett Edessza püspöke. Személyiségében is erőteljesen
különbözött az aszketikusabb, szemlélődőbb életfelfogású elődjétől, Ibasz egy „akadémikus”
püspök volt, hatalmas műveltséggel rendelkezett. Püspöksége alatt az edesszai teológiai iskola
újra fellendítette az antiochiai teológiai hagyomány iránti érdeklődést, ezzel igazából az
antiochiai hagyomány egyik legfontosabb központjává vált. Ibasz nemcsak szellemileg
építette városát, hanem fizikailag is, például az „apostolok házának” nevezett kápolnát is az ő
idejében építették (erről a szír nyelvű Edesszai krónika is beszámol). Az edesszai püspök
ellenfelei azonban nem nyugodtak, zavarta őket Ibasz Mopszvesztiai Theodórosz iránti
csodálata és Alexandriai Kürillosszal szembeni kritikus magatartása, ezért János antiochiai
patriarchához fordultak. János és Ibasz ellenfelei igyekeztek a püspököt és munkatársait
rávenni Nesztoriosz és Theodórosz elítélésére, azonban – főleg az utóbbit illetően – nem
jártak sikerrel. 448-ban végül egy vádiratot írtak Ibasz ellen, aki kénytelen volt megjelenni
egy helyi antiochiai zsinaton. A vádak Ibasszal szemben többek között az alábbiak voltak:
hűtlen kezelés, nesztorianizmus, simónia (egyházi tisztségek pénzzel való megvétele, illetve
pénzért való eladása). A per igen hosszúra nyúlt, 448-449-ben zajlott, végül 449 február
végén aláírt egy kiegyezési iratot, amely a 433-as János és Kürillosz patriarchák közötti
kiegyezésen alapult.
Ellenfelei azonban továbbra sem adták fel, ráadásul pont ekkor a radikálisabb
monofizitizmusnak volt ekkor egy nagyobb előretörése. II. Theodosziosz császártól sikerült
kicsikarni egy zsinat összehívását, ami 449-ben ült össze Epheszoszban (ezen zsinatot nevezte
el Nagy Szent Leó pápa „rablózsinatnak”, azaz latrociniumnak). A zsinat a monofizitizmus
győzelmét hozta, többek között Ibaszt is letették püspöki székéből és megfosztották papi
méltóságától is anélkül, hogy meghallgatták volna. A helyzet durvaságát jól jelzi, hogy nem
sokkal ezelőtt Edesszában a monofiziták felizgatták a lakosság egy részét Ibasz ellen,
Theodosziosz császár pedig elrendelte, hogy új püspököt kell kinevezni Edesszába, Ibaszt
pedig elfogták és börtönbe zárták (akkor is éppen börtönben ült, amikor a 449-es zsinaton
letették püspöki székéből).
451-ben a khalkedóni zsinat felmentette Ibaszt a vádak alól, és visszahelyezték püspöki
székébe is. Ibasz elítélte Nesztorioszt, ezzel bizonyítva, hogy nem volt nesztoriánus. Leó pápa
követei és ezzel maguk a zsinati atyák is elismerték Ibasz Marihoz írt levelének ortodox
voltát. A khalkedóni zsinattól kezdve egészen 457-es haláláig Ibasz különösebb rendbontás
vagy ellenségeskedés nélkül elláthatta püspöki feladatait Edessza városában.

Eretnek volt-e Ibasz? – vita a VI. században

I. Jusztinianosz császár korában tört ki egy vita, amelyet „Három fejezet” vitának szoktunk
nevezni. A „Három fejezet” (Tria Kephalaia – Tria Capitula) kifejezés három egyházi íróra
vonatkozik: Mopszvesztiai Theodóroszra, Küroszi Theodorétoszra és Edesszai Ibaszra.
Jusztinianosz észlelte azt a problémát, hogy a monofiziták többek között azért nem voltak
hajlandóak elismerni a khalkedóni zsinatot, mert olyan, általuk nesztoriánus eretneknek tartott
személyeket rehabilitált, mint például Edesszai Ibasz. A császár és teológus tanácsadói úgy
gondolták, hogy ezen három nesztorianizmussal gyanúsítható szerző elítélése esetén el lehet
érni, de legalábbis meg lehet könnyíteni a monofizitákkal való kiegyezést. Edesszai Ibasz
ezzel újfent negatív megítélésben részesült az utókortól, Marihoz írt levelét eretneknek
tartották. Hozzá kell tenni, hogy mivel személyét a khalkedóni zsinat valóban rehabilitálta,
ezért a császár például igyekezett a Marihoz írt levelet leválasztani Ibasz személyéről, szinte
mindig úgy hivatkozott a műre, mint „melyet állítólag Ibasz írt…”, tehát vitatta Ibasz
szerzőségét. Állításának semmilyen alapja nincs, a mai történetírás a levelet Ibasz művének
tekinti (lásd ehhez például Baán István bibliográfiában feltüntetett művét).
Az V. egyetemes zsinat (553) elítélte végül a „Három fejezetet”, tehát Edesszai Ibasz levelét
is. A megegyezést azonban ez sem hozta el, így bármennyire is igyekezett Jusztinianosz a
monofiziták kedvére tenni, törekvése ezen területen (is) kudarcba fulladt.

Összefoglalás
Ibasz egy igen tehetséges és energikus alakja volt az V. század teológiai vitáinak, bár művei
közül csupán a Marihoz írt levele maradt fent. Ennek ellenére munkássága jelentősen
hozzájárult az antiochiai teológiai iskola és hagyomány továbbélésének és erősödésének,
Theodórosz műveinek szírre fordításával pedig elősegítette a nesztoriánus egyház formálódó
különállását is, hiszen a nesztoriánusok rengeteg érvet és állítást Theodórosz munkáiból
vezettek le. Ibasz püspökként is aktív volt, azonban az ellenfeleivel való állandó csatározás
sok idejét elvette, és, mint láthattuk is, végül a püspöki tisztségét és méltóságát is elvesztette
egy átmeneti időszakra. Személye méltatlanul elfeledett egyháztörténeti szempontból,
legalábbis magyar nyelven sok anyag nem érhető el róla, Pásztori-Kupán István tanulmánya
az egyik legrészletesebb életrajzi vázlat az edesszai püspökről.

Bibliográfia
 Baán István: Justinianus császár teológiája (Varia Byzantina – Bizánc világa II.),
Budapest, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 1997.
 Besztercei Márk: „Jusztinianosz császár és az V. egyetemes zsinat – két vita a VI.
század egyháztörténetéből”, lásd: https://ujkor.hu/content/jusztinianosz-csaszar-es-az-
v-egyetemes-zsinat-ket-vita-a-vi-szazad-egyhaztortenetebol
 Drijvers, Han J. W.: „Rabbula, Bishop of Edessa: Spiritual Authority and Secular
Power” In Drijvers, Jan Willem – Watt, John (szerk.): Portraits of Spiritual Authority.
Religious Power in Early Christianity Byzantium and the Christian Orient, Brill,
1999., 139-154.
 Edesszai krónika; angol nyelven:
https://www.ccel.org/ccel/pearse/morefathers/files/chronicle_of_edessa.htm
 Pásztori-Kupán István: „Edesszai Ibasz levele Mariszhosz: Kétszeri ítélet és kétszeri
felmentés ugyanazért a levélért” In Református Szemle 103. évfolyam (2010) /3.
szám, 276-292.
 Pavouris, Raphael: The Condemnation of the Christology of the Three Chapters in
Its Historical and Doctrinal Context: The Assessment and Judgement of Emperor
Justinian and the Fifth Ecumenical Council (553), University of Glasgow (doktori
disszertáció), 2001.; elérhető: https://core.ac.uk/download/pdf/293038376.pdf
 Vanyó László: Ókeresztény írók lexikona, Szent István Társulat, Budapest, 2004.
 Venables, Edmund: „Ibas, bp. of Edessa” szócikk, lásd Wace, Henry – Piercy,
William C. (szerk): Dictionary of Christian Biography and Literature to the End of the
Sixth Century, London, John Murray, 1911.
(https://en.wikisource.org/wiki/Dictionary_of_Christian_Biography_and_Literature_to
_the_End_of_the_Sixth_Century/Ibas,_bp._of_Edessa)