Szent Ágoston: Vallomások, XI.

könyv

Rövid tartalom: Szent Ágoston Vallomásaiban lényegében Istenhez beszél, a XI. könyvben is
Istenhez való könyörgéssel kezdi fejtegetéseit (olyan érzése lehet az embernek, mintha egy
hosszabb invocatio lenne a könyv elején). Ezt követően a teremtést kezdi el Ágoston
fejtegetni, először is azt, hogy honnan tudhatja, hogy Mózes igazat beszél a világ
teremtéséről? Válasz: Isten kegyelméből tudja, ahogy Mózes is Isten kegyelméből tudta meg.
A teremtett világ a létezése által dicséri és hirdeti Istent – ahogy a Szentírásban is olvashatunk
hasonló állítást -, aki a semmiből teremtette a létezőket – a világot is – hiszen nem volt létező,
amelyből teremthette volna (ez a híres creatio ex nihilo állítása, azaz a semmiből való
teremtés). Végül kimondja a keresztény kozmológia egyik alapállítását: „Szóltál tehát, és
lették, vagyis Igédben teremtettél mindent.”, azaz Isten az Igéje (Logosz, azaz a Fiú) által
teremtett mindent, ahogy a 32. zsoltárban olvashatjuk, azáltal hogy szólt. Isten első szólása az
volt, hogy „Legyen világosság!” Szent Ágoston arra is kitér, hogy az Ige, aminek a kimondása
által az Isten teremt maga is örök, Isten öröktől fogva mondja ki, nincs kezdete, nem úgy mint
az általa létrehozott létezőknek, amelyeknek van kezdete, princípiuma, arkhéja, ami nem más,
mint az örök Isten örök Igéje. Felmerül azonban az a kérdés, hogy a változatlan Istennek
hogy-hogy hirtelen arra irányult az akarata, hogy mondjuk megteremtse az eget. a földet és az
embert? Nem kezdi-e ki ez a leírás Isten változatlanságának bibliai tételét? Mit csinált Isten az
ég és a föld teremtése előtt? Ágoston nem úgy válaszol, mint egyesek – idézi viccesen –
miszerint az Isten az ég és a föld teremtése előtt megalkotta a poklot azoknak, akik ezen
kérdésre keresik a választ – hanem az idővel kapcsolatban fejti ki, hogy Istennel kapcsolatban
az a kérdés, hogy „Mit csinált akkor, amikor még nem volt ég és föld?” értelmetlen, hiszen a
teremtés előtt idő sem volt, így nem volt „akkor” sem, mivel Isten az időt megelőzi és felette
áll. Ezt követően Szent Ágoston elidőzik az időnél (élve a gagyi szópoén adta magas labda
lecsapásával) és megállapítja, hogy három féle idő van, legalábbis elméletileg: múlt, jelen és
jövő. Azonban – írja Ágoston – a múlt már nincs, a jövő pedig a még nincs, a jelen pedig nem
rendelkezik kiterjedéssel, hiszen a jelen nem elcsíphető, a jelen az az a pillanat, amikor a jövő
átfordul és múlttá lesz. Mivel pedig sem a múlt, sem a jelen nem létezik, ezért mérni sem
lehet őket, csak a lélekben, ugyanis a múlt az a lélek emlékezése a jelenből, a jövő pedig a
lélek várakozása, szintén a jelenből. Ez a felfogás lényegében egyfajta prezentizmus. Ágoston
többször is hangsúlyozza, hogy az idő definícióját nem tudja megfogalmazni, egészen addig
tudja, mi az az idő, amíg nem kérdezik meg tőle, de amikor megkérdezik, már nem tudja.
Végül kéri az Urat, hogy világítsa meg számára a kérdést és elhagyja az idő tárgyalását,
mondván nem ez az írásának fő témája. Zárásképpen kijelenti, hogy Isten mélyebben ismeri a
múltat és a jövőt bárkinél, majd a fentebb előkerült kérdésre, miszerint az Úr változatlansága
ellen felvethető a kérdés, hogy „Mit csinált az Úr a föld és az ég megteremtése előtt és a
teremtésben megnyilvánuló akarata nem jelentett-e változást benne?” ennyit felel: „Amint
tehát ismerted kezdetben az Eget és a Földet ismeretednek változása nélkül, éppen úgy
teremtetted kezdetben az Eget és a Földet tevékenységed változása híján. Aki ezt megérti,
magasztaljon téged. Ha valaki nem érti, az is dicsérjen téged.”