P roslogion

teni igazságodat, amiben hisz, amit szeret a szívem. És nem azért

törekszem érteni, hogy higgyek, de hiszek, hogy érthessek. M ert
hiszek ebben is: „Ha nem hiszek, nem fogok érteni”.30

MÁSODIK FEJEZET

Isten valóságosan létezik

így hát, Uram, aki a hit számára megadod az értést, add meg nekem
- amennyire helyesnek ítéled - , hogy meg is értsem, hogy létezel,
amiként hisszük, és hogy az vagy, aminek hiszünk.31

30 Vö. íz 7,9 (LXX). Anzelm a Septuaginta verzióját követi; a Vulgatában: „Fia nem
hisztek, nem fogtok megmaradni” ( n o n p e r m a n e b ilis ) ; a héber eredeti mindkét fordítást
megengedi. Az egyházatyáknál és a középkorban oly sokat idézett kijelentés kétféle
alapértelmezése persze nemcsak hogy nincs valódi ellentmondásban, hanem ezek, a
lét értelmének átlátása és a létben maradás, szorosan össze is függnek
31 Az Isten-érv bevezető mondata több szempontból kulcsfontosságú az érv értel­
mezéséhez; a) „a h i t s z á m á r a m e g a d o d a z értést" - Az eredetif i d e i in tellectu m szószerkezet
kétféleképpen érthető'. Jelentése lehet ’megadod a hittartalom belátását’ {fidei = geni-
tivus objectivus), ám ez túl általános: kinek adja meg? Másrészt érthető úgy, ahogy itt
fordítottuk {fi d e i = dativus). Eszerint Isten a hithez adja hozzá a hittartalom belátásának
képességét, anélkül pedig, logikusan, nem adja. E fordításmód jobban egybecseng
Anzelmnek a hit primátusáról vallott nézetével; támogatja az előzmény, az 1. fejezet
záró mondata, végül a formailag párhuzamos „add meg nekem ” (d a m ih i) dativusos
kifejezéssel. T ehát olyan argumentum ot olvasunk az alábbiakban, amelynek valami­
képpen a hit a kiindulópontja - kérdés, miképpen (1. alább), b) „értést/értelmet”
(;in te lle c tu m ) - N em a ratió ról, nem a hittartalom analitikus elemzéséről van szó, hanem
egészben való értéséről, a tárgy’belülről’, ’bensejében olvasásáról’ (in tu s + legere), olyas­
féle tudásról, amit a Biblia „látásnak” nevez. Az intelligálás - legalábbis i tt - nem arról
szóló ítélet, hogy egy kijelentés igaz-e vagy hamis, m int a ratio esetében, hanem az
ismeret tárgyának előzetes elfogadása utáni szemlélése, szoros kapcsolatban van m a­
gával az elfogadással, a hittel. Anzelm szerint Isten intelligálása „közbülső helyzetben
van” ( m e d iu m ) a kiinduló hit és a valóságos látás (v is io ) között (CDI I Ajánlás), vagyis
dinamikus tevékenység, míg a csak igent vagy nemet ism erő ratio számára nincs ilyen
köztes mozgástér, c) „amennyire helyesnek ítéled” ( q u a n tu m scis ex p ed ire) - A z in te lle c tu s
dinamizmusa, részben a bűnös állapot, részben az Isten és ember közötti ontológiai
különbség okán, nem végtelen; Isten az, aki ismeri a tudásnak az adott helyzetben
megfelelő mértékét, ami valamiképp a hittel arányos, ha a gondolat, mint sokan vélik,

175
 P roslogion

Éspedig úgy hisszük, Te az a valami vagy, aminél semmi nagyobb

nem gondolható.32Vagy talán nincs is ilyen lény, hiszen „a balgatag
ezt m ondta szívében: nincs Isten”?33 De biztos, hogy ugyanez a
balgatag, amikor hallja, amit mondok: ’valami, aminél semmi na­
gyobb nem gondolható’, érti azt, amit hall; amit pedig ért, az megvan
az értelmében, még akkor is, ha nem látja be, hogy ez a valami létezik.
Más ugyanis az, hogy egy dolog az értelemben létezik, és megint más
megérteni, hogy ez a dolog létezik. Mert amikor a festő előre elgon­
dolja, amit meg fog festeni, az már megvan az értelmében, de még
nem fogja fel valóságos létezőként, mert még nem készítette el.
Amikor azután már megfestette, akkor az értelmében is megvan, és
azt is megérti, hogy létezik a valóságban, amit már elkészített. Tehát

csakugyan a Róm 12,3-n alapul (mindenki józanul b ö lc se lked jék, amint Is te n a d ta

kinek-kineka h i t m értéke s z e r in t”) .d) A bevezető mondat ism ét (1. a 4. jegyzetet) vázolja
a m ű alapszerkezetét: „hogy létezel” —ez megfelel az I. résznek (2-4), benne az Isten
létéről szóló érvvel; „és az vagy, aminek hiszünk” - kifejtése az Isten mibenlétéről
szóló II. rész, az 5. és 6-23 fejezetek. Ez a felépítés formailag a skolasztikus iratok
klasszikus szerkezetére emlékeztet ( „ a n sit? ”, létezik-e Isten + „ q u id sit? ”, micsoda
Isten). Anzelmnél a két rész elválaszthatatlan, az elsőből következik a második, az isteni
attribútum ok mind az Isten-definícióból származnak.
■’2 Sokak szerint az Isten-definíció a keresztény hitből, a kinyilatkoztatásból szár­
mazik, a Biblia e definíciót vagy megfelelőjét bár nem szó szerint, de implicit módon
tartalmazza. Ennek ellentmond az itt használt fogalmak („valami”, „nagyobb”, „elgon­
dolható”) racionális természete és a definíció antik párhuzamai, 1. az E lő s z ó t.
33 Zsolt 13,1; 52,2-J ó lenne pontosan tudni, mi a ’balgatag’ (in s ip ie n s ) szó jelentése
és a figura itteni szerepének lényege, ám ez vitatott. Bizonyosan nem valamiféle 11.
századi „ateista”, nem valóságos személy vagy típus. Szerintünk nem is olyasvalaki, aki
csekély értelm ű, továbbá nincs utalás az ’(Istenre) érzéketlen’ értelemre sem, ami az
in s ip ie n s szónak és megfelelőinek (gör. a fr ó n , héb. n a b a l) az első jelentése. Úgy látszik,
az in s ip ie n s egyszerűen a tagadás helyzetét illusztrálja, olyan valakit képvisel, aki nem
gondolja, hogy Isten fenti definíciója automatikusan magában foglalná valóságos
létezését. Anzelm úgy igazolja Isten létét, hogy bemutatja: ellenkezője, az in s ip ie n s
’Isten nincs’ kijelentése önellentmondás. Nem minősítésről, hanem pusztán az érv
ellenpontját megtestesítő szerepről van szó, melynek képviselőjét a Bibliában történe­
tesen i n s i p i e n s n e k hívják. Anzelm vitapartnere, Gaunilo m indenestre így érti a dolgot
„A balgatag nevében” gyakorolt bírálatában, ahol m int szerepet játssza el a Tagadót,
éspedig igen éleselméjűen. Meggyőződésünk, hogy legjobb lenne egyszerűen eltekin­
teni a szó pejoratív szótári jelentésétől.

176
 P roslogion

a balgatag is meggyőződhet arról, hogy legalább az értelmében létezik

az a valami, aminél semmi nagyobb nem gondolható, mert amikor
ezt hallja, megérti, és amit megértünk, az megvan az értelmünkben.
De bizonyosan nem lehetséges, hogy csak az értelemben legyen meg
az, aminél nagyobb nem gondolható. Ha ugyanis legalább az értelemben
létezik, akkor elgondolható róla, hogy a valóságban is létezik, ez pedig
nagyobb. Ha tehát az, aminél nagyobb nem gondolható, csak az érte­
lemben létezik, akkor az, aminél nagyobb nem gondolható, egyszers­
m ind az, aminél gondolható nagyobb.34*De ez bizonyosan nem
lehetséges. Tehát az a valami, aminél nagyobb nem gondolható,
kétségkívül létezik mind az értelemben, mind a valóságban.

HARMADIK FEJEZET

Nem gondolható el, hogy nem létezik

Mégpedig ez a valami olyannyira valóságosan létezik, hogy el sem

gondolható a nemléte.33 M ert elgondolható, hogy létezik valami,
amiről nem gondolható el a nemlét; ez pedig nagyobb, mint amiről
elgondolható a nemlét. Ezért, ha arról, aminél nagyobb nem gondol­
ható, elgondolható, hogy nem létezik, akkor az, aminél nagyobb nem
gondolható, egyúttal nem az, aminél nagyobb nem gondolható: ez
önellentmondás. Tehát olyannyira valóságosan létezik valami, ami­
nél nagyobb nem gondolható, hogy el sem gondolható a nemléte.
És ez te vagy, Urunk, Istenünk.36Annyira valóságosan létezel tehát,

34 T udniillik bármi, ami a valóságban ( i n re) is létezik, nem csak az értelemben (in
solo in t e ll e ü u ) .
33 A 3. fejezet első felét Kant óta sokan egy új, második érvnek tekintik. Magának
Anzelm nek a szándéka persze nem az volt, hogy két érvet szerkesszen —kifejezetten
im ű m a r g u m e n tu m r ó l beszél - , hanem hogy igazolja Isten létét, nemléte lehetetlenségét,
és azt, hogy lehetetlen elgondolni a nemlétét. Eszerint a 3. fejezet gondolatmenetében
az előzőt szándékozik folytatni.
36 Anzelm csak az érvelés lezárása után azonosítja az argumentum tárgyát, az eddigi
„valamit” a személyes Istennel („és e z te vagy...”), némileg hasonlóan a Tamás-féle
érvek lezárásához: „és e z az, amit mindenki Istennek m ond”.

177
 P roslogion

Uram , Istenem, hogy gondolni sem lehet rólad a nemlétet. És helyes,

hogy ez így van. Ha ugyanis valamely elme elgondolhatna valami
jobbat nálad,37 úgy a teremtmény Teremtóje fölé emelkednék és
megítélné Teremtőjét, ami igencsak képtelenség. Bizony, rajtad kí­
vül m inden más, ami létezik, elgondolható nemlétezőnek. Tehát
egyedül te bírsz léttel mindenek között a legvalóságosabban és ezért
a legnagyobb mértékben, mert minden más létező nem olyan való­
ságosan, s ezért kevésbé bír léttel. Miért „mondta” tehát „a balgatag
szívében: nincs Isten”, amikor az ésszel bíró elme számára oly
kézenfekvő, hogy mindenek között leginkább te létezel? Miért, ha
nem azért, mert ostoba38 és balgatag?

NEGYEDIK FEJEZET

Miképpen „mondta az balgatag szívében” azt, ami nem gondolható el?

De hát miképpen mondhatta szívében azt, amit nem gondolhatott el,

avagy hogyhogy nem gondolhatta el azt, amit szívében mondott, hiszen
„szívében mondani” és „elgondolni” - ugyanaztjelenti? Ha igaz az, hogy
egyrészt elgondolta, mivel szívében mondta, másrészt pedig nem mondta
szívében, mert nem tudta elgondolni, akkor nemcsak egyféle módon
mondhatunk valamit szívünkben vagy gondolhatunk el. Másként gon­
doljuk el ugyanis a dolgot, amikor az azt jelentő hangsorra gondolunk,
és megint másként, amikor azt fogjuk fel az értelmünkkel, ami a

j7 Az eddigi „nagyobb” ( m a iu s ) szót most a ,jobb” (m e liu s ) váltja fel: Isten nagysága
minőségi értelemben, tökéletességként veendő (1. M 2 ) . - A P ro slo g io n egyebek között
ezen a ponton is összefügg a M i é r t lett Iste n e m b erré? megváltástanával, ahol az érvelés
éppen oda fut ki, hogy amikor az Istenember odaadja az életét, akkor éppen azt adja
oda, „aminél semmi nagyobb/jobb nem gondolható el”. Eszerint Anzelm elégtétel-el­
m élete nem valamiféle mennyiségi-jogi szemléletre épül, mint többen vélik: az ’elég­
tétel’ szó ’elég-’ előtagja nem mennyiségi értelemben, a bűnök „mennyiségéhez”
viszonyítva értendő, hanem úgy, ahogy a P r o slo g io n definíciója: m in ő ség ileg .
38 Az itisip ie n s csak most, az érv meghallgatása után lesz „ostoba” (s tu ltu s ), ha a
levezetés evidenciája ellenére kitart korábbi álláspontja mellett.

178