„Mindeneket megújítani Krisztúsban”

Instaurare omnia in Christo

Egyházközségünk megújulását elősegítő időszakos kiadvány.

IV. évfolyam 2. szám. 2016. január 17.
Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. www.szentjozsefplebania.hu
Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Kérdések és válaszok 2.
A mostani lapszámban a szentmisék felajánlásával – miseszándékokkal – szerettem volna
foglalkozni. El is készítettem ezzel kapcsolatban a lapszámot, de éreztem, hogy nem biztos,
hogy pont erre lenne most szükségünk. Így jutottam el arra az álláspontra, hogy még mielőtt
konkrétan a misefelajánlás miértjével foglalkoznánk, előtte tudatosítsuk magunkban azt,
hogy mi is tulajdonképpen a szentmise lényege. Szerintem sokan nem értjük miért is van a
szentmise, és miért van rá szükségünk. A mostani – szinte teljes – jegyzet forrása: Dr.
Szilvek János, A szent mise, Pécsi oltáregylet, Pécs 1907. 17-29.o.
 Mi a szentmise lényege? A szentmise egy áldozatbemutatás. Krisztus önmagát mu-
tatja be áldozatként az Atyaistennek.
 Ezt nem értem. Hogyan történhet meg minden szentmisén Krisztus keresztáldo-
zata, amikor az már egyszer megtörtént kb. 2000 évvel ezelőtt? Csak a feláldozás mód-
jában különbözik egymástól Krisztus két áldozata. A Kálvárián vér folyt, az oltáron a már
megdicsőült, szenvedni képtelen Krisztus vérontás nélkül, titkos halállal áldozza fel önma-
gát. A kereszten közvetítés nélkül önmaga, az oltáron a pap közreműködésével áldozza fel
önmagát.
 Továbbra sem értem igazán, hogy miként ismétlődhet meg újra és újra Krisztus
halála. Mondott ő ezzel kapcsolatban bármit is? Igen, mégpedig az utolsó vacsorán ava-
tott be minket Jézus ebbe a titokzatos szentmise áldozatba. Ha jobban belegondolunk, még
meg sem történt a keresztáldozat, amikor Jézus már feláldozta önmagát – megtöretett a teste
a kenyérben, és kifolyt a vére a borban. Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta a kenyérre,
hogy „ez az én testem, mely értetek adatik”, a borra pedig, hogy „ez az én vérem, mely
értetek kiontatik”. Jézus nem átvitt értelemben mondta ezeket a szavakat, hanem mert
ugyanaz a teste volt a kenyérben, mint amely aztán értünk a kereszten függött, és ugyanaz a
vére volt a borban, mint amelynek árán bennünket megváltani méltóztatott. Logikusan gon-
dolkodva pedig, ha az utolsó vacsorán Jézus „előmegváltást” végezhetett, akkor mindez
megismétlődhet a valós kereszthalált követően is. Nincs tehát más test, nincs más vér most
az oltáron, mint ami a Kálvárián és az utolsó vacsorán volt. És azt kérte Jézus, hogy ismé-
teljük meg újra és újra, amit ő cselekedett, azaz a keresztáldozatát. És az is elgondolkodtató,
amit Pál apostol nyomán mondunk a szentmisében az átváltoztatást követően: „Mert amikor
ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.”
(1Kor 11,26) Nem azt mondja Pál, hogy Krisztus testének és vérének fogyasztásával az
utolsó vacsorát hirdetjük, hanem hogy Krisztus halála ment ismét végbe most.
1
  Másik kérdés az előzőek alapján, hogy miért kell Krisztus keresztáldozatának
újra megismétlődnie? Nem volt elég egyszer megváltania bennünket? A sok szentmise
bemutatás azt jelentheti, hogy nem teljes a megváltottságunk? A kereszten – mint már
mondottuk –, azért áldozta fel magát Jézus, hogy megváltson minket, s ezáltal minden ke-
gyelmet (lelki ajándékot) megszerzett számunkra, amik szükségesek az üdvösségünkhöz.
Az oltáron végbemenő áldozat emlékeztet minket a keresztáldozatra s arra rendeltetett, hogy
a kereszten szerzett kegyelmekben (lelki ajándékokban) minél gazdagabban részesülhes-
sünk. Példával szemléltetve olyan az egyszeri golgotai áldozat és az oltár áldozat viszonya,
mint manapság a pályázatok. Első lépésben egyben kiutalnak egy hatalmas összeget egy
adott célra, azaz már szinte megkaptuk, ugyanakkor hogy ténylegesen megkapjuk, valamit
tennünk kell érdekében – be kell, adjunk egy pályázatot – és ha az érdemes lesz, akkor
elfogadják, és hozzájutunk a már korábban kiutalt pénzhez. Hasonló mindez még a szent-
gyónáshoz is. Tudjuk, hogy Isten mindenkinek megbocsát. Ugyanakkor ez mégsem auto-
matikusan megy, hanem kérnünk kell, a gyónás szentségében az Atya bocsánatát, amit aztán
a kérést és az egyéb feltételeket teljesítve, meg is fogunk kapni. A megbocsátás is kész
öröktől fogva, de tennünk is kell érte.
 Említetted, hogy kegyelmekben – lelki ajándékokban – részesülünk minden
szentmisében. Mik is ezek a kegyelmek? A szentmise áldozat rásegíti az embert, hogy
megadhassa mindazokat Istennek, amiket Ő az embertől megkövetelhet.
 Miket követel tőlünk Isten? Imádást, hálát, könyörgést és az engesztelést. Ezeket
nézzük meg részletesebben!
o Az imádás. Kötelességünk Istent imádni. Hogyan tesszük ezt? Beismerjük
végtelen tökéletességét (gazdag ifjú), hogy ő egyedül a mindenség ura, alkotója (Pilátus
látszólagos hatalma), átérezzük semmisségünket (Péter – menj el tőlem, bűnös ember va-
gyok) és a Tőle való függésünket (nálam nélkül semmit sem tehettek). Hogyan tudjuk ki-
fejezni Isten iránti imádásunkat? Csak ha a szentmise áldozatban az Isten Fiát mutatjuk
be áldozatul. Ugyanis csak az Isten független, hiszen csak Ő az, aki önmagától fogva létezik.
A szentmisében a mindentől független Jézus Krisztus – az Isten – függésbe kerül az ember-
től, ezáltal megalázza magát Atyja – az Isten – előtt, és megsemmisül. A szentmisében az
öröktől fogva halhatatlan Isten újra meghal. Akinek az örök dicsőség a lakhelye, önmeg-
alázkodása révén a szerény kis ostyában húzódik meg. Aki nem érez, nem szól, nem cselek-
szik, noha korlátlan hatalmú nagy Isten. Minden áldozat lényeges jelentése, hogy elpusztul.
A szentmise áldozat értéke az, hogy a végtelen Isten elpusztul. A tökéletes imádó áldozat
csak az lehet, amelyben Isten alázkodik meg az Isten előtt.
o A hálaadás. A szentmise áldozat a legtökéletesebb hálaadó áldozat, amit Isten-
nek bemutatni képesek vagyunk, hiszen a legnagyobb jótétemény az Isten Fiának kereszt-
halála, s amely minden szentmisében vérontás nélkül megismétlődik. S noha keserves és
gyalázatos volt Krisztus halála, mégis örvendezünk ezen, mert ez által szabadultunk meg az
örök elkárhozás kínjaitól, s részesei lehetünk a test és lélek túlvilági megdicsőülésének.
Krisztus alkalmas eszköz arra, hogy benne és általa olyan tökéletes hálaadást mutassunk be
az Úr színe előtt, amelyet Isten vissza nem utasít, hiszen Ő maga a hálaáldozat.

2
 o Engesztelő áldozat. A szentmisében Krisztus felkiált a Magasságbelihez irga-
lomért a bűnös emberiség számára. Ha nincs szünet az embereknél a vétkek felhalmozásá-
ban, Krisztus sem szűnik meg mindennap többszörösen bemutattatni az engesztelő áldoza-
tot. Többért tud eleget tenni, többet tud kiengesztelni egy Isten, mint amennyit vétkezhetnek
az emberek. És hogy szodomai tűz nem száll alá az emberek megfenyítésére, azt legnagyobb
részt annak (a jelentéktelennek látszó) szentmisének kell betudnunk. Nézzük részletesebben
tekintve a kiengesztelést!
 A szentmise áldozat segítségével megnyerhetjük halálos és bocsána-
tos vétkeinket, és az örök és ideiglenesen tartó büntetés elengedését. Hogyan is érhetők
el ezek? Mindazok, akik a szentmise áldozatot kellő előkészültséggel bemutatják, vagy azon
jelen vannak, az ezen alkalommal nyert segítség, kegyelem (lelki ajándék) által megnyerik
a bocsánatos bűnök elengedését, kiutat nyernek halálos bűneikből, HA a nyert kegyelem
(isteni segítség) sugallatát követve felhasználják amaz eszközöket, amelyekkel az Egyház
tanítása szerint bűneink bocsánatát megnyerhetjük. (Magyarán a szentmisében indíttatást,
erőt kapok a szentgyónáshoz, aminek keretében megszabadulhatok halálos bűneimtől.) Ha
a halálos bűn bocsánatát megnyertük, akkor önként megszűnik az örökké tartó büntetés is,
tehát nem várakozik ránk a pokol büntetése, hanem részeseivé leszünk a mennyei boldog-
ságnak. A bocsánatos bűnöktől és az ideiglenesen tartó büntetéstől még könnyebben meg-
szabadulhatunk a szentmise engesztelő erejénél fogva, HA ugyan kellő áhítattal veszünk
részt benne és komoly a törekvésünk, hogy méltókká tegyük magunkat az áldásaiban való
részesedésre. Az ideiglenes büntetés elengedése kiterjeszthető a tisztítóhelyen szenvedő lel-
kek javára is.
o Könyörgő áldozat. A szentmise áldozat a leghathatósabb könyörgő, kérő
áldozat. A szentmisében a tulajdonképpeni áldozat bemutató Jézus Krisztus, aki megismétli
keresztáldozatát, és a pap, aki a misét szolgáltatja, csak másodrendű szerepet játszik, mint
Krisztus alkalmazottja. Az átváltoztatásban ugyanis a miséző pap Krisztus nevében, szemé-
lyében eszközli ki a csodás átváltoztatást. Ezért hangzik el így: Ez az én testem, ez az én
vérem. Maga Krisztus könyörög, kér javakat az emberiség számára a mennyei Atyjától. Ép-
pen ezért lehetetlen hogy Isten ne hallgassa meg az Ő – érdekünkben végzett – könyörgését.
A pap nemcsak Krisztus nevében, hanem annak jegyesének, az Egyháznak nevében – mint
annak szolgájaként – is mutatja be a szentmisét. Mivel Krisztus szereti jegyesét – az Egy-
házat –, ezért a mennyei Atya figyelmesen hallgat az Egyház minden könyörgésére, és ha
csak magunk nem gördítünk akadályt a nyerhető kegyelmek (isteni ajándékok, segítségek)
elé, meg nem felelő rossz lelkületünkkel, akkor biztosra vehetjük, hogy meghallgatja az Úr
felkent szolgáinak – a papoknak – könyörgését. Az imént elmondottak alapján Isten és em-
ber között a közvetítő csak a Krisztus rendelte papság lehet. A szentmise áldozat Krisztus
akarata szerint a papi rendtől elválaszthatatlan. Ha az Egyház papjai egész életükön át a
misézésen kívül semmi egyebet sem tennének is, még így is az emberiség legnagyobb jóte-
vői maradnának!
 Összefoglalva tehát, valóban a szentmise imádó, hálaadó, engesztelő és kérő áldozata
a lehető legnagyobb tiszteletet tanúsítja Isten iránt. Megörvendeztetni az ég angyalait, akik
szent örömmel tekintenek le e legtisztább, legnagyobb áldozatra, amely dicsőséget áraszt
3
Istenre és békességet hoz az embereknek. Örömre gyújtja a boldog szenteket, akiket mi sem
érdekel Isten dicsősége és az emberek boldogulásán kívül. Segíti az élőket a küszködő Egy-
házban, a bűnösöknek megtérést, az igazaknak kitartó állhatatosságot biztosítván. Könyö-
rületet szerez a megholtaknak a szenvedő Egyházban, mert Krisztus érdemeit alkalmazza
Isten igazságos szigorával szemben az ideiglenes büntetés elengedése érdekében. Megerő-
síti a tanító Egyházat, hogy lankadatlan kitartással folytassa a megváltás nagy munkáját a
krisztusi tanok hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása, a keresztény kormányzás segítségé-
vel. Kegyelmekkel halmozza el a tanuló Egyházat, hogy megmaradhasson az igazság és
erény ösvényén földi vándorlásában. És elbeszélhetetlen gyönyörűséget áraszt a Boldogsá-
gos Szent Szűz szívébe, mivel látja, hogy a szentmise egyedül méltó az Isten imádására és
a neki tartozó hálának tolmácsolására, és hogy mennyi irgalom, mennyi kegyelem áramlik
a bűnös emberiségre a szentmisének közvetítésével. Sohasem lenne szabad a keresztény
katolikus léleknek bár egy pillanatra is megfeledkeznie mindezekről és így a régi kereszté-
nyek buzgóságával igyekezne mindenki részt venni a szentmise áldozatban nemcsak akkor,
amikor az az Egyház parancsolatai értelmében szigorú kötelesség, hanem mindannyiszor,
valahányszor csak a körülmények azt megengedik. Midőn figyelmünket a szentmisére for-
dítjuk, akkor lelkünk a Krisztus megismételt kereszthalála titkainak szemléletébe merül el.
És hogy, miként nem adatott más név Jézusén kívül, amelyben az emberek üdvösséget ta-
lálhatnak, miként Krisztus megváltói halála nélkül senki sem üdvözülhet, úgy rendes körül-
mények között a szentmise áldozat gyümölcsei nélkül is alig munkálhatja valaki kellőkép-
pen üdvösségének minden egyéb foglalkozást túlhaladó nagy fontosságú munkáját.
 Milyen összefüggés van a szentmise áldozat és a szentáldozás között? Hiszen az
áldozat áldozás azonos jelentést hordoz magában. Krisztus kijelentette, hogy áldozati
testéből enni kell: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet
bennetek.” (Jn 6,53) A pap áldozása kötelező része a misének, és a hívek is áldozással kap-
csolódnak be az áldozatba. Ha valaki – szándékosan (azaz megtehetné, de nem fontos szá-
mára) – nem áldozik, akkor nemet mond az életre, az örök boldogságra, nemet mond a
Krisztussal való találkozásra, egyesülésre. A szentmisének a legfontosabb része az áldozati
rész – beleértve a szentáldozást is. Többek között azért megyünk a misére, hogy életet kap-
junk Krisztustól. Ha pedig nem áldozunk, rögtön vissza is utasítottuk ezt az életet. Érvényes
ránk, amit Péternek mond Jézus: „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem.”
(Jn 13,8) Ha nem áldozunk, akkor nem vagyunk közösségben Jézussal. S elgondolkodtató
ezek után az is, hogy ha nem akarunk közösségben lenni Krisztussal, akkor miért imádko-
zunk, miért jövünk szentmisére, mit jelent számunkra a mennyország, egyáltalán mit is aka-
runk Istentől, hiszen a legfontosabbat visszautasítottuk, és minden más – a Krisztussal való
közösséghez mérten – már csak szemét, ahogyan azt Pál apostol megfogalmazza (Fil 3,8).
 Mi van azokkal, akik áldoznának, de nem tehetik meg? Olyan ez, mint a szamáriai
asszony esetében a vödör nélküliség (Jn 4,11). Hogy kinek miért nincs vödre, más kérdés.
De Jézus vödör nélkül is tud számukra élő vizet adni. Krisztus azokat is szereti, akik önhi-
bájukon kívüli ok miatt nem áldozhatnak. Számukra is lehetséges, értékes a szentmisében a
Vele való közösség. S mielőtt áldozókként ítélkeznénk azokon kik nem áldozhatnak, tegyük
fel magunknak a kérdést, hogy vajon mi méltó lelkülettel vesszük-e magunkhoz az Úr testét?
4