Garadnay Balázs

Együttműködés a
Szeretettel

A lelkiélet mesterei

Kivonat a Pécsi Hittudományi Főiskola jegyzetéből

2008.

1
 Előszó

Miért írtam ezt a könyvet?

Részben azért, hogy a Hittudományi Főiskola hallgatóinak kezébe
adhassam az Aszketika és misztika órákon elhangzott előadásaim II. félévi
anyagát. Önálló anyagként is tekinthető, de az első félévben megismert lelkiségi
törekvéseknek konkretizálása is egyben: példát látunk magunk előtt: amit
magam is szeretnék megvalósítani, azt mások így csinálták. Tekintsük tehát
ötlettárnak, amiből keresgélhetünk, és bátorítást meríthetünk.

Az I. félévben láttuk, mire hív meg minket az Isten. Megfogalmaztuk

célunkat: egységre jutni Vele. Vágy ébredt bennünk a tisztulásra, az erényes
életre. Eszközöket tanulmányoztunk: imát, elmélkedést, böjtöt, virrasztást,
melyek az Egyetlen Lényeges felé irányítják figyelmünket.
A II. félévben idősebb Testvéreink, a szentek életében vizsgáljuk meg,
hogyan valósították meg ők a krisztuskövetést, hogyan váltak ők krisztusivá.
Elsősorban Jézus Krisztus, Szűz Mária és az apostolok életét tartjuk követésre
méltónak, hogy az ő istenkapcsolatukból erőt merítve tudjunk megerősödni a
jóban, és haladni az Isten Országa felé. De érdeklődéssel tekintünk minden
testvérünkre, akik elkötelezték magukat a Szeretet mellett, megnyitották a
szívüket Előtte, és együttműködnek Vele.

Milyen emberek a szentek?

A szentekről néha azt mondják: nem normális emberek. Nem úgy
cselekszenek, ahogy a világ elvárná tőlük. Ugyanis olyan szinten tárult fel
előttük Jézus Krisztus fönséges ismerete, hogy annak fényében – Pál apostollal
együtt – minden mást szemétnek tekintettek. (vö. Fil 3,8)
E világi életük sajátossága kétségtelenül zavaróan hathat azokra, akik nem
jutottak el az istenismeretnek erre a szintjére. A körülöttük kialakult
konfliktusokat feljegyezte a történelem, és botránkozik rajta, aki a történésben
csak az emberi oldalt szemléli: miért kellett ennyi szeretetlenséget eltűrnie rendi
közösségétől Szent Benedeknek, Keresztes Szent Jánosnak, Avilai Szent
Teréznek, Lisieux-i Szent Teréznek, Thomas Mertonnak és Szent Pio atyának;
rokonaitól Assisi Szent Ferencnek, Assisi Szent Klárának; lelkivezetőjétől
Árpád-házi Szent Erzsébetnek és Alacoque Szent Margitnak.
„A szentnek egyik legelső ismertető jele az, hogy mások nem tudnak vele
mit kezdeni. Nem biztosak benne, bolond-e vagy csak kevély, hiszen legalábbis
jókora gőg kell ahhoz, hogy valaki olyan egyéni eszményképet tűzzön maga elé,
amit senki sem ért meg igazán, egyedül Isten. A „tökéletesség” elvont szabályait
a szent nem tudja saját életére alkalmazni. Úgy látszik, élete nem fér bele a

2
könyvekbe. Helyzete néha olyan súlyos, hogy egy kolostor sem tartja meg. El
kell bocsátani, vissza kell küldeni a világba, mint Labre Benedek Józsefet, aki
trappista és karthauzi akart lenni, de egyik sem sikerült. Végül vándor koldussá
lett, és Róma egyik utcáján halt meg. Mégis az egész Egyház egyetlen
kanonizált szentet tisztel a ciszterci és a karthauzi rendből a középkor óta: Labre
Szent Benedek Józsefet.”1

A lelkiélet teológiájának alapvetésében hangsúlyoztuk, hogy az aszketikus

élet nem cél, hanem eszköz, amely elvezet bennünket a tökéletességre. Most
pedig a szentek életét elénk tárva mondom, hogy amikor lelkünk vágyódásával
tekintünk egy Testvérünkre, s elismeréssel kutatjuk, miként tudnánk
hasonlóképpen alakítani életünket – nem ez a célunk!
Ha egy ideálisan szép életet szemlélünk, aki szüzességében, áldozatában,
vértanúságában Istennek szentelte életét, ez a példa így, folyamatában nem
követhető, nem valósítható meg. Nekünk a végeredményt kell kérnünk: hogy az
Istennel való egyesülés misztikus élménye ragadjon meg bennünket, és töltsön
el az Istenben lét boldogsága – s ebből fakadóan örömmel vállaljuk a
szüzességet, s meghozunk minden áldozatot egészen a vértanúságig, mert ezek
mind belső vágyból, szeretetből, „természetesen” fakadnak majd a megtalált
Istenkapcsolatunkból. Ne azt tűzzük magunk elé, hogy úgy tegyünk valamit,
ahogy mástól láttuk, hanem azért tegyük, amiért, akiért ezt ő így cselekedte.

Pécs, 2008. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén

Garadnay Balázs

1
Thomas Merton: A csend szava, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója (SZIT), Bp. 1983.
355. oldal
3
 I.
A FORRÁS: A SZENTCSALÁD
JÉZUS KRISZTUS

Tőlem is megkérdezi: kinek tartom én Őt.

Ma kell válaszolnom.
Benne gyökerezik az életem.

Minden lelkiségnek Jézus a forrása. Ő hat az apostolokra, evangélistákra, a

népre, a farizeusokra és ránk is. Nevének jelentése: „Isten megszabadít”.

1. Jézus a kinyilatkoztatás teljessége. Isten Őbenne

mondja ki magát. Öröktől fogva teljes egységben van
az Atyával és a Szentlélekkel. „Aki engem lát, látja az
Atyát is” (Jn 14,8); „...hogy egyek legyenek, mint mi”
(Jn 17,21); a szőlőtő és a szőlővessző egysége (Jn 15,1-
11). Jézus Atya-központúan él: mindenben az Ő
akaratát kívánja teljesíteni: „Az én eledelem az, hogy
teljesítsem Atyám akaratát” (Jn 4,34); „...ha lehetséges,
múljék el tőlem ez a keserű kehely, de ne az én
akaratom legyen meg, hanem a tied” (Lk 22,42);
eszerint tanított minket is imádkozni: „legyen meg a Te
akaratod!” (Mt 6,10)
2. Jézus az ószövetség beteljesedése, koronája. Amikor betelt az idő, eljött a
Messiás. Nem felbontani jött a törvényt, hanem beteljesíteni (vö. Mt 5,17). A
Szeretet szintjére emeli a törvényt, a tanítást, a betűt, hogy az már ne öljön,
hanem éltessen! (vö. 2Kor 3,6). „Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék
az egész teljesség” (Kol 1,19); „Ember így még nem beszélt” (Jn 7,46) –
mondják róla.
3. Jézusban új szövetséget köt Isten az emberrel: újat és végérvényeset, melyet
a Bárány Vére pecsétel meg, s ezért semmi sem képes azt felülmúlni, és
nincs szükség több áldozatra sem: az Egy és Örök áldozat, Krisztus
keresztáldozata eltörölte a bűnt (vö. Zsid 9,26 és 9. 10. fejezet), s mi egyszer
s mindenkorra megszentelődtünk (Zsid 10,10).
4. A Hegyi beszéd tanításában (Mt 5-7 fejezet) új értelmezést nyer a böjt, az
alamizsna, az ima, a szeretet, a megbocsátás, az ellenségszeretet, az értékek

4
 rangsora: Jézus közösséget vállal a legkisebbel, velem is, a hajléktalannal is
(vö. Mt 25,40).
5. Az igazságosságnál magasabbrendű az irgalom: megmutatkozik a
házasságtörő asszony iránt (Jn 8,3-11); a tékozló fiú apjaként (Lk 15,11-32);
a jobb lator felé (Lk 23,43); a kiskutyára hivatkozó idegen nőnek
meggyógyítja a lányát (Mt 15,22-28).
6. Jézusnak mindenki fontos. „Amíg velük voltam, megőriztem őket a
nevedben, ... senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia...” (Jn
17,12); A 100. bárány is (Lk 15,4-7); Zakeust is személyes pasztoráció révén
nyeri meg (Lk 19,2-9); A háborgó tengeren bajba került tanítványait se
hagyja egyedül, hanem utánuk megy, hogy segítsen rajtuk (Jn 6,18-21);
elfogadja a bűnös nő kenettel kenését (Lk 7,44-50); Jákob kútjánál kész
szóbaállni a hat-férjű asszonnyal (Jn 4,7-30).
7. Jézus imádsága: templomi felolvasásra jelentkezik, „szokása szerint” (Lk
4,16); éjszakai imái (Lk 6,12); „Áldalak téged, Atyám...” (Mt 11,25);
Miatyánk (Mt 6,9-13); Főpapi imája (Jn 17); az Utolsó Vacsorán (Mt 26,26-
30); az Olajfák hegyén (Mt 26,39-44); a Kereszten (Mt 27,46; Lk 23,34. 46).
8. Jézus szolgálni jött, nem uralkodni. „Úgy vagyok köztetek, mintha a
szolgátok volnék” (Lk 22,27). „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki
szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét,
váltságul sokakért” (Mt 20,28). Az Evangélium és az üdvösség elhozója, a
kiengesztelődés megteremtője, az Isten Szeretet-titkának feltárója. Alázatos, 2
Isten Országát építi: jöjjön el! Legyen meg a te akaratod! – s nem a sajátja.
9. Jézus áldozatos lelkülete: senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét
adja barátaiért (Jn 15,13). Önként adja oda, nem veszik el tőle (Jn 10,18).
Fáradhatatlanul járja a vidéket, mindenhol jót cselekszik (Mt 4,23).
10.Engedelmes: az Atyának; 12 évesen szüleinek. „Nem magamtól beszéltem,
hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek” (Jn
12,49).
11.Beszéde és tettei világosak: igen-igen, nem-nem. Szókimondó: meszelt
síroknak nevezi a farizeusokat. Nincs tekintettel a hibás
elvárásokra (Simon farizeus házában; Pilátus előtt); szombat
ellenére bátran cselekszi a jót, gyógyít (Mk 3,1-5);
Meghívásunkkor se ködösít: „a rókának odúja van...” (Mt
8,19-20); készüljetek fel, hogy nem lesz semmitek, csak
ellenségetek: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ,
gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket”
(Jn 15,18); „aki követni akar, tagadja meg magát...” (Mt
16,24); „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem,
nem méltó hozzám” (Mt 10,37).

2
vö. Belon Gellért: Jézus lelkülete, SZIT, Bp. 1984. 65-66. oldal; és François Varillon: Isten alázata és
szenvedése, Róma, 1982.
5
12.Jézus mindent ad, és önmagáról megfeledkezik: nem sértődik meg, mikor az
ember részéről a fordítottját tapasztalja, mikor ott hagyják, félreértik stb. Az
ügy és a személy áll előtte, nem tekinti saját sebesüléseit. (Az Atyáét igen: a
templom megtisztítása). „Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha
valaki a saját nevében jönne, azt elfogadnátok” (Jn 5,43). Aki őszintén akar
adni, nem vonulhat vissza, mikor kellemetlen, nem várt körülménybe
ütközik, pl.: ajándékot viszek valakinek, s ott megsértenek – akkor is
odaadom, s nem gondolom meg magam!
13.Jézus rendezett ösztönéletű: megelégszik a halászok egyszerű ételével, a
letört kalászt eszi tanítványaival, vizet kér a szamariai asszonytól. Az étel-ital
Nála nem gond, tehát nem rabja ezeknek (sem), így megzsarolhatatlan. Ez is
fontos eleme a sátáni megkísértettség sikeres visszautasításának! Eljár a
lakodalomba is, tiszteletből. De böjtöl, amikor ez nem ütközik a szeretet
elvárásával. Arra biztat, hogy ne legyen két köntösünk, mert a ragaszkodás és
a birtoklás vágya olyan rendetlenséget indíthat el bennünk, ami kapzsivá,
harácsolóvá tehet minket, s ekkor már semmi közünk nem lenne Hozzá. Ő
maga nem gyűjt, de szabad lélekkel elfogad: sem a nélkülözés, sem az
elfogadni tudás nem okoz gondot számára! A tevékenység ösztöne is
rendezett benne: fegyelmezett. Nem kapkodva dolgozik, mint egy
„idénymunkás” főiskolás. Tudja, hogy kevés az ideje, mégis béke van
lelkében (mi lehet, hogy megzavarodnánk, ha azt tudnánk, hogy csak 3 évünk
van küldetésünk teljesítésére). Mindenkivel szóba áll; nincs tekintettel
Önmagára: nincs szabadnapi ön-kényeztetés. Emberi kötődéseiben is
kiegyensúlyozott: 12 évesen el meri engedni szülei kezét, mert tudja,
mindenekelőtt Istenhez tartozik. Életének „átvilágítása” történik meg a
Főpapi imájában (Jn 17), ez a számadása Atyja felé.
14.Ha az ember nem tud különbséget tenni a misztérium (Isten titokzatossága)
és az emberi titkolódzás között, akkor könnyen félreérti a Jézus-eseményt.
Mivel a születésétől kezdve a tanításának megkezdéséig csak egyszer hallunk
Jézusról, amikor 12 éves korában a jeruzsálemi templomban a tanítók közt
találjuk (vö. Lk 2,41-52), egyeseknek „beindult” a fantáziájuk, és
megpróbálták az ismeretlent kitölteni emberi elemekkel. Így került – a
gnosztikusok elképzelése szerint – Jézus Indiába, ahol titokzatos guruktól
tanulta el a „varázslást”. 3 Barsi Balázs napló-feljegyzésében röviden elintézi
ezt a kérdést: „Mekkora ostobaság! A farizeusok és a többi hithű zsidó vajon
elfogadná a vele való közösséget, ha a pogányoktól tért volna haza?”4
Az apokríf evangéliumok sem merik vállalni ezt a végtelennek tűnő
csendet, és elkövetik azt a hibát, hogy kiszínezik a gyermek Jézus életét
mindenféle csodával, mert az ember nem tud mit kezdeni azzal a történéssel,
ami nem látványosan, hanem a „színfalak mögött” megy végbe.

3
Vö.: Gyökössy Endre: Zarándokúton Jézussal, Szent Gellért Kiadó, Bp. 2004. 11. oldal
4
Barsi Balázs O.F.M.: Krisztus békéje – Naplótöredékek egy ferences kolostorból, Szécsény, 1996. 213. oldal;
és Barsi Balázs O.F.M.: Az Egyszülött Fiú, EFO, Bp. 1997. 57. oldal
6
 Ma ezt korunk hírözönében úgy mondanánk, hogy a csöndes,
becsületes munka nem hír, csak a botrányról vagy botrány-lehetőségről
érdemes tudósítani. A kinyilatkoztató Isten azonban nem a mi
elképzeléseinkhez igazította a történelmet, hanem tőlünk várja, hogy
felnőjünk az üdvösségtörténethez. S ebből annyit tárt fel előttünk, amennyit –
üdvösségünk érdekében – fontosnak tartott tudnunk.
Belon Gellért (1911-1987) pécsi segédpüspök tanítja:5
1. A szelíd és alázatos Jézust (Mt 12,19) így mutatja be a prófétát
idézve (Iz 42,1-4): Nem vitatkozik, nem kiabál, szavát se
hallják a tereken. A megroppant nádat nem töri el, a pislákoló
mécsbelet nem oltja ki, míg győzelemre nem viszi az
igazságot” (Mt 12, 19-20). Ez a lelkület végig nyomon
követhető az egész Evangéliumban.
2. Nem sztár! Nem tesz semmit se népszerűségéért: nem adja
olcsón az Igazságot, nem reklámozza magát, sőt, hallgatást kér
a meggyógyítottaktól. Választhatott volna ismertebb vidéket is
élete színterének, nem ilyen eldugott tartományt. Júdea az elnyomó római
birodalom szélén egy elszigetelt kultúrájú kisállam volt. És Jézus nem lépte
túl határait! Pedig tudta, hogy más kultúrák nagyobb esélyt nyújtanának, pl.
dicséri a ninivei férfiakat, mert bűnbánatot tartottak (vö. Mt 12,41),
Szodomát pedig példának állítja, mondván, hogy ott nagyobb visszhangra
talált volna szava (vö. Mt 11,23-24), és „ha Tíruszban és Szidonban mentek
volna végbe a bennetek történt csodák, már régen hamuban és szőrzsákban
tartottak volna bűnbánatot” (Mt 11,21). A rómaiak vélekedése szerint
Júdeából jön a Nagy Uralkodó. Ha Jézus elment volna Rómába
evangelizálni, még a császár is tanítványa lett volna! És Jézus ezt is kihagyta.
(A menedzser-iskolában sikeres vállalkozóink megbuktatnák Őt...) „Mert
küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól” (Mt 15,24).
Rokonsága bíztatja: ha képes vagy ilyenekre, lépj a világ színe elé, hisz
senki se működik titokban, ha azt akarja, hogy tudomást szerezzenek róla (Jn
7,4). Ő azonban titokban megy az ünneplők közé a sátoros ünnepen. Mert
biztos abban, hogy „nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s
titok, ami ki ne tudódna” (Lk 12,2). Ezzel vigasztalja tanítványait. Ezért nem
kellene nekünk sem dicsekednünk, hiszen ami fontos, úgyis kiderül, ha meg
nem, annál jobb, az elrejtettségnek mennyei jutalom a gyümölcse. A zsidók
Betlehemből várták a Messiást – az Írás szerint – Jézust pedig Názáretinek
gondolták. Érvelnek is ellene: nem jöhet próféta Galileából. S Ő nem
védekezik, s nem mondja meg, hogy Betlehemből származik! Kérik, hogy
mutasson égi jeleket (Mt 16,1). Heródes is „régóta szerette volna látni, mert
sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz jelenlétében” (Lk
23,8), és nem tett! A keresztről se szállt le (Mt 27, 42), pedig kérték.
5
Belon Gellért: Jézus történelmi visszhangja az I. században, in: Jézus lelkülete, SZIT, Bp. 1984. 30-39.; 114-
116. oldal
7
 Feltámadása után is „csak az Istentől előre kijelölt tanúknak” mutatta meg
magát (ApCsel 10, 41), pedig nagyot lehetett volna „aratni”. Jézus azonban
„tudta, mi lakik az emberben (Jn 2,25), s nem akarta csupán élmény-hajhász
kíváncsiságukat kielégíteni. A nép a csodákban sem hisz, bár látták a betegek
meggyógyítását. Azt mondták, az ördögök fejedelme által műveli csodáit
(Mk 3,22). Lázárt pedig a főpapok meg akarták ölni, mert terhükre volt (Jn
12,10). A csodálatos kenyérszaporítás résztvevői is Jézus ellen fordulnak (Jn
6). Ezért nem épít Jézus a csodákra!
3. Egyénisége magával ragadja az embert: „úgy tanított, mint akinek hatalma
van” (Mt 7, 29). Három napig el tudta feledtetni az emberekkel a napi evést-
ivást (Mt 15,32). Az elfogására rendelt katonák így magyarázzák
tehetetlenségüket: Ember még így nem beszélt, ahogy ő (Jn 7,46). Lévi és
Zakeus rengeteg szálon kötődik a világhoz és az anyagiassághoz, mégis egy
pillanatnyi habozás nélkül zárkóznak fel Hozzá.
4. Nyugodt, mert nem emberi mérték szerint gondolkodik. Jézus tudja, hogy a
világ megveti. Ahogy a kőműves eldobja a használhatatlan téglát, ő is tudja,
hogy a világias szemlélet – mint számára érthetetlent – megpróbálja elvetni,
mert nem tud Vele mit kezdeni. De Ő nyugodt, mert tudja, hogy mégis
szegletkővé lesz (Lk 20,17). „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében
balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt
gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű
és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy
megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak” (1Kor 1,27-28). És dicsőíti
Istent azért, mert a kicsinyre épít (Mt 11,25; Lk 10,21).
5. Töretlen hűséggel végzi feladatát. Egy-egy csoda után lelkendeznek az
apostolok. Jézus hivatástudata kijózanító: Jeruzsálembe kell mennie,
szenvedés vár rá, megölik, de feltámad (Mt 16,21). Pétert, aki le akarja
beszélni, sátánnak nevezi. Nem összeomolva készül a halálára: „Mit is
mondjak? Atyám, ments meg attól az órától? De hiszen éppen ezért az óráért
jöttem! Atyám, dicsőítsd meg nevedet! (Jn 12, 27-28). A nagykorú
keresztény embernek erre a Jézus-közösségre kell eljutnia: a Krisztushoz
tartozás, a Krisztusban lét tudatával kell vállalnia küldetését. (Ez az időelőtti
bérmálásban, az éretlenül kért Lélek-kiáradásban természetesen még nem
valósulhat meg).

Amit a következő fejezetekben látunk, amit testvéreinkben, a

szentekben tapasztalunk, annak forrása és teljessége Jézus Krisztus.
Belőle merítették kincseiket, és önmagukra értelmezték Isten Szavát.
Az a szeretet- és irgalomtöbblet, ami áldozatos életükben
megmutatkozott, nem az ő természetükből fakadó jóság volt, hanem a
Szent megnyilatkozása a szentségre fogékony, befogadóképes
lélekben. Érdemeik mégsem kicsinyek, hiszen Isten nélkülünk nem tud

8
üdvözíteni bennünket. De az Ajándék az önmagát ajándékozó, a minden
jóságban végtelen Isten.
Isten, aki önmagának teremtett minket, meghívott Országába, és azt
akarja, hogy megérkezzünk. Ez a győzelem már előkészületben van,
amennyiben mindennap észreveszem a rám tekintését és elfogadom az aznapra
nekem szánt kegyelmet. Ez igazán célba akkor érkezhet bennem, ha
kiüresítettem, és rendelkezésére bocsátottam önmagamat. Nem annak a
kényszerűségével, hogy úgysem tehetek mást, hanem annak az örömével, amire
a Lélek szenteli fel a Krisztus-testvérségből eredő identitástudatra ébredő
lelkeket.
A gonoszlélek alattomos támadása le akar hűteni bennünket, ne vegyük
„túl komolyan” a dolgot, éljünk inkább a világ normái szerint, illeszkedve a
„társadalmi szokásokhoz”. Hamar meg is győzhet minket, hiszen mi is látjuk, mi
vesz körül bennünket, ha nem élünk személyes, élő kapcsolatban az Úrral, ha
nem Ő táplál bennünket az Örök élet kenyerével és Igéjével. Ha nem folyamatos
a Belőle áramló impulzus, hajlamos a memóriánk elfelejteni: Kihez tartozunk,
Ki vár ránk, Kinél vannak az örök élet igéi, s Ki az, aki „túléli” az evilág
elpusztulását. Nekünk tehát csak akkor van esélyünk az anyagi világ lebomlása
után a Győztessel együtt uralkodni (vö. 2Tim 2,12; Jel 22,5), ha elfogadjuk
folyamatosan érkező meghívását, és már most abból élünk, s így készül az
„igazolvány”, ami az ítéleten tanúsítja, hogy egységben voltunk, vagyunk Vele.

Istenem, mélyen átérzem, hogy csak úgy érdemes élni, ahogy azt Szent Fiadtól
láttuk, ahogy azt Ő szavaival és életével elénk tárta. Segíts meg engem, hogy
amikor elgyengülök, és a pillanat élménye megragad, jobban, mint szabadna, s
elvonja tekintetemet Rólad, és színtelennek hazudja a Tiszta Szeretetet, a vágy
szikrája megmaradjon bennem, és fogjon tüzet az életem. Biztos lesz majd, hogy
a világ, a fásultság, a bűn megpróbál visszahúzni. Kérlek, engedd, hogy mindig
tudjak abból a tapasztalatból élni, ami most biztosan vezet feléd! Őrizd meg
bennem ennek a bizonyosságnak örömét! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Jézus lesz mindenben az első számodra?
 Jézus eléd áll, mint Lévi, Zakeus vagy Bartimeus elé, és hív, hogy hagyd el
eddigi életmódodat, és tarts Vele?
 Egy nagyobb Jóért „názáreti” csendben maradj, ne magyarázkodj, és úgy
tekints Őrá, hogy egyre kevésbé figyelsz magadra?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Szent Ágoston: Krisztus az út a fényhez, az igazsághoz és az élethez – in: Breviárium II.

9
 kötet, 232-234. oldal
Aquinói Szent Tamás: Az igazi életre elvezető út – in: Breviárium III. kötet, 265-267. oldal
VI. Pál pápa: Krisztust hirdetjük a földkerekség határáig – in: Breviárium III. kötet,
358-360. oldal
XVI. Benedek pápa: A Názáreti Jézus, SZIT, Bp. 2007.
Joseph Ratzinger: Krisztusra tekintve – in: Vigília, 1997/8. 562-570. oldal
Romano Guardini: Az Úr, SZIT, Bp. 1986.
Karl Rahner S.J. – Herbert Vorgrimler: Teológiai Kisszótár, SZIT, Bp. 1980. 346-360. oldal
Karl Rahner S.J.: Mit jelent Jézust szeretni? Herder, Freiburg, 1993.
Rezek Román O.S.B.: „Minden valóság központja” – in: Teológiai Évkönyv 1982.
(szerk. Szennay András), SZIT, Bp. 1982. 254-273. oldal
Cserháti József: A krisztocentrikus szemlélet alapjai és mai igehirdetésünk – in:
Teológiai Évkönyv 1982. (szerk. Szennay András), SZIT, Bp. 1982. 59-72. oldal
Csőgl János: A Krisztus-központú élet kialakításának eszközei – in: Teológiai Évkönyv 1982.
(szerk. Szennay András), SZIT, Bp. 1982. 313-324. oldal
Gál Ferenc: Jézus Krisztus a Megváltó, SZIT, Bp. 1972.
Gál Ferenc: Mai krisztológiai irányzatok – in: Teológiai Évkönyv 1982. (szerk. Szennay
András), SZIT, Bp. 1982. 43-58. oldal
Nyíri Tamás: Ki ez az „ember”? SZIT, Bp. 1976. és Egyházfórum Alapítvány, 2000.
Nyíri Tamás: Jézus Krisztus, a valóság értelme – in: Teológiai Évkönyv 1982. (szerk.
Szennay András), SZIT, Bp. 1982. 13-28. oldal
Fila Béla: A Krisztussal való egyesülés útjai – in: Teológiai Évkönyv 1982. (szerk. Szennay
András), SZIT, Bp. 1982. 418-431. oldal
Lukács László Sch.P.: Életünk: Krisztus, az Atyának Fia – in: Teológiai Évkönyv 1982.
(szerk. Szennay András), SZIT, Bp. 1982. 158-170. oldal
Angelo Vigano: Kicsoda Jézus Krisztus? Don Bosco Kiadó, Bp. 1997.
Henri Boulad S.J.: Kicsoda Jézus Krisztus? A megváltás – in: A szív okossága, Ecclesia, Bp.
1988. 95-161. oldal
Kereszty Rókus O.Cist.: Jézus Krisztus, SZIT, Bp. 1995.
Naszályi Emil O.Cist.: Jézussal, Márton Áron Kiadó, Bp. 1996.
Barsi Balázs O.F.M.: Az egyszülött Fiú, EFO Kiadó, Bp. 1997.
Belon Gellért: Találkozások Jézussal a Bibliában – in: Teológiai Évkönyv 1982. (szerk.
Szennay András), SZIT, Bp. 1982. 381-392. oldal
Jelenits István Sch.P.: A Jézus-meditáció – in: Teológiai Évkönyv 1975. SZIT, Bp. 1975.
142-156. oldal
Bosák Nándor: Názáret misztériuma – in: Centralista, 1998/okt. 4-6. oldal
Gerhard Kroll S.J.: Jézus nyomában, SZIT, Bp. 1982.
Béky Gellért S.J.: Jézus titka, Marana Tha, 102. kötet, Bp. 2003.
Hegyi László: Az ellentétek Krisztusa, Belvárosi Plébánia, Pécs, 1999.
Mácz István: Íme az Ember, SZIT, Bp. 1997.
Szabó Ferenc S.J. (szerk.): Jézus Krisztus tegnap és ma, Róma, 1985.
Szabó Ferenc S.J.: Kicsoda Jézus Krisztus? – in: Teológiai Évkönyv 1982. (szerk. Szennay
András), SZIT, Bp. 1982. 29-42. oldal
Nemeshegyi Péter S.J.: A valódi Jézus keresése; Jézus és a politika – in: Vissza a
gyökerekhez, SZIT, Bp. 2002. 143-166; 167-175. oldal
Farkasfalvy Dénes: Jézus gyermekkora az evangéliumokban – in: Teológia, 1995/1. 2-7. oldal
Michel Dupuy: Jézus misztériumai – in: Communio 2002/1. 3-14. oldal
Pino Pellegrino: Milyen volt Jézus megjelenése, karaktere, misztériuma – Don Bosco Kiadó,
Bp. 2004.
Henri Daniel-Rops: Jézus és kora I-II, Ecclesia, Bp. 1987.

10
Gyökössy Endre: Zarándokúton Jézussal, Szent Gellért Kiadó, 2004.
John R. W. Stott: Hinni Jézusban, Harmat Kiadó, Bp. 1991. 21-65. oldal
Vladár Gábor: Az újabb Jézus-irodalom mérlege – in: Mérleg, 2000/4. 452-466. oldal
Michael Figura: Találkozás Krisztussal az Egyházban – in: Communio 1997/4. 30-37. oldal
Garadnay Balázs: A szegénység lelkülete – in: A keskeny út öröme és járhatósága, SZIT, Bp.
2004. XI/5. fejezet, 185-198. oldal
St. Alphonsus de Liguori: The True Spouse of Jesus Christ, TAN Books & Publishers,
Rockford
G. Cornfeld (szerk.): The Historical Jesus. A Scholarly View of the Man and his World,
New York-London, 1982.
Yves Congar O.P.: Jésus Christ, Paris, 1966.
P. M. Beande: Jésus de Nazareth, Paris, 1983.
Benedikt XVI.: Der Herr stärke dich, St. Benno Verlag, Leipzig
Romano Guardini: Das Bild von Jesus Christus im Neuen Testament, Verlag Herder,
Freiburg,1964.
Hans Urs von Balthasar: Wer ist ein Christ? Benziger, 1965.
J. Jeremias: Die Gleichnisse Jesu, Berlin, 1966.
J. Blank: Jesus von Nazareth. Geschichte und Relevanz, Freiburg, 1978.
A. Grillmeier: Jesus der Christus im Glauben der Kirche I-II, Freiburg, 1979.
P. Connolly: Das Leben zur Zeit des Jesus von Nazareth, Hamburg, 1984.
Walter Kasper: Jesus der Christus, Verlag Herder, Freiburg, 2007.
Walter Kasper: Der Gott Jesu Christi, Verlag Herder, Freiburg, 2008.
Maria Valtorta: Gesù tentato, Centro Editoriale Valtortiano, Isola del Liri, 2007.

SZŰZ MÁRIA

„Édesanyám csak Istenért élt. Benne semmi önzés nem volt. Sohasem
kereste önmagát. Pontosan megfelelt annak a célnak, amelyet a Teremtő a
teremtmény elé tűzött. Kövesd őt!”6

„A hívő ember Mária közelében akar lenni,

lényének kisugárzásában, titkának
bensőségességében.”
(Romano Guardini)7

Lelki életünk központjában mindig Isten áll, s az ő

akaratának keresése és megvalósulása. Kimondott Szava, a
megtestesült Ige, Jézus Krisztus az, aki nekünk mindent feltárt a
Szentháromság titkáról. Ezért életünk minden mozzanatában Őt
keressük, Őrá figyelünk, s tetteinket Hozzá igazítjuk. Emberi
igyekezetünk azonban mindig töredékes marad.

6
Az Úr szavai Bossis Gabriellához 1938. máj. 2-án – in: Ő meg én, EOLA Kiadó, Bécs, 1986. 92. oldal
7
Romano Guardini: Mária – in: Az imádság iskolájában, SZIT, Bp. 1988. 131. oldal.
11
 De Mária (nevének jelentése: „kiválóság”), a kegyelemmel teljes, akit az
Atya méltónak ítélt, s akit a megváltás előre részesített a tisztaságban, s
ennélfogva a nyílt tekintetben, ő az, aki leghitelesebben nyilatkozik Jézusról.
Ezt fogalmazza meg Romano Guardini (1885-1968) „Az imádság
iskolájában” c. könyvében, mikor Mária és az apostolok kapcsolatáról ír. 8
Máriát házába fogadta János (vö. Jn 19,27), és a már eddig is sajátosan mély
Jézus-kapcsolata (vö. Jn 13,23-25; 21,7) további titkok megismerésével egészül
ki.
A távolkeleti varázslatok bűvöletében élő ember ma is felteszi a kérdést:
hol volt a gyermek Jézus, milyen hatások érték 30 éves koráig? Nos, erre
egyedül Mária tudott választ adni az akkori kérdezőknek. A Máriához hű
apostolok tehát egyedülállóan jó eséllyel bírtak az igazság kiderítésére.
Feltételezhető, hogy amit az evangéliumokban olvasunk, abban – indirekt
módon – benne van az az ismeret is, amit nem saját maguk éltek át Jézussal,
hanem ami Mária által ivódott beléjük, ami az Anya nézőpontja, ugyanakkor
mégsem elfogult belemagyarázás, hanem egyedülállóan hiteles, tiszta látás –
hiszen a tisztaszívűek látják meg az Istent (vö. Mt 5,8).
Jézus tanítványai (mi is!) olyan ismereteket szerezhetnek Máriától Fiáról,
amit semmi más „csatorna” nem lenne képes közvetíteni. Az általuk is ismert
események új megvilágítást nyertek Mária tisztánlátásától és elkötelezett
szeretetétől. Napjaink szép szokása – hogy Mária oltalmába helyezzük
országunkat és önmagunkat – bizonyára nem csupán évezredes hagyomány.
Vélhető, hogy már az első tanítványok kérték Máriát, emlékezzék meg róluk
mind a jelenben, mind pedig haláluk óráján. A gyermeki bizalom és a Jézus-
testvérség tudata adja az első keresztények ajkára az „anyám” megszólítást,
hiszen az „Nézd, ő a te anyád” (Jn 19,27) – örökül hagyásának tudatában élnek.
És azt tapasztalják (tapasztaljuk), hogy Mária szíve nyitva áll Fia testvérei előtt.
Mária azért tud menedékké válni számu/n/kra, mert szűz és anya. Mert e
kettőben egyidejűleg egészen elkötelezte magát Isten mellett. Szüzessége
megóvja attól, hogy a világ sokszínűsége elvonja figyelmét az egyetlen
lényegestől (vö. Lk 10,42; 1Kor 7,32). Szüzessége egyedül Istenhez köti, és
ahhoz, aki az Istené. Azért veszi észre az ember nyomorúságát, mert kizárólag
Istenre figyel, s ebbe az Istenre emelt tekintetébe mindaz belefér, ami Isten ügye
és akarata. Hiányaink (a kánai menyegző bor-hiánya, napjaink öröm-,
lelkesedés-, hit- és szeretethiánya), bűneink, kiszolgáltatott helyzeteink pedig
mélyen érintik a bennünket végtelenül szerető Istent. Így zaklatottságunk első
menhelye Mária, a bűnösök menedéke, akinek szíve együtt dobog az irgalmas
Jézuséval. Szüzességéből belátás és irgalom fakad. Ezért kell a házasságban
élőknek is lélekben szűzi életet élniük, hogy teljes figyelmükkel Istenre
tekintsenek, és egész szívükkel tudjanak embertársaik felé fordulni. S ez
megosztott szívvel lehetetlen. Mária a házas-szüzek mesternője, minta és a
megvalósítás tanítója.
8
Romano Guardini: i.m.:128-132. oldal.
12
 Mária anyai érzelme nyilatkozik meg abban a gyengéd
figyelmességben, amivel szívébe zárja gondjainkat, személyünket.
Érzelemhiányos és „elanyátlanodott” világunkban nagy szükségét
érezzük az ő mellénk állásának, annak, hogy elfogadjon és
befogadjon minket életébe. Sokirányú megtévesztettségünk okán
könnyen megtévedünk, s ezen az ingoványos talajon biztos
támpont számunkra az ő szeretete és egyértelmű kiállása Isten
akarata mellett. Elkötelezettségéből erő árad, Isten ereje. Ez indítja
a bűnbe esés utáni protoevangéliumban nyert hivatása
teljesítésére, a gonoszlélek eltiprására. Ahogy a megváltás egészen Krisztus
műve, de mégis elvárja mindegyikünktől az aktív közreműködést, az Atya
különleges kegyelmével töltötte el a sátántipró Asszonyt, a mi
megszabadításunk szolgálatában.9 A bűn elleni küzdelmünknek tehát Mária az
elsődleges támogatója, diadalra juttatója. Minden anya szívébe írt törvényként
éli meg gyermeke mindenáron való védelmezését. Mária ezzel a természetfölötti
adományával küzd a minket veszélyeztető gonoszság ellen. Anyasága elszánt
védelmezőnkké teszi őt lelki harcainkban. Korlátoltságunk egyik szomorú
megnyilatkozása, hogy kamasz módjára úgy teszünk, mintha terhünkre volna
anyai gondoskodása.
Mária alázatát szeretné/n/k eltanulni: hogyan lehet a legnagyobb ajándék
birtokában is Másra hárítani a dicséretet. Mária ugyanis nem azzal büszkélkedik
a Magnificatban, hogy ő milyen befogadóképes volt, s benne megvalósulhatott
Isten terve, hanem azért dicsőíti az Atyát, hogy Ő lehajolt hozzá, és milyen
nagyot művelt vele. Mária kicsinységében, háttérben levésében rejlik a
képessége, hogy mindenben lényeglátó és Istenre mutató tud lenni. A látszat az,
mintha jelen sem lenne Fia sikeres életében. A valóság azonban az, hogy
mindenben teljesen egy Ővele: a szolgálatban („az Emberfia sem azért jött, hogy
neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” – Mt 20,28) nélkülözésben,
megvetettségben, szenvedésben, áldozatvállalásban, kereszthordozásban,
vértanúságban és az örök dicsőségben. De tudja mindezt diszkréten tenni, nem
tolakszik, nem hívja fel magára a figyelmet, hanem a rejtekben mutatkozik meg
az Ő igazi nagysága. A mi életünk tartalmassága is a tudatosan vállalt
elcsendesedésben, „árnyékba” húzódva mutatkozik meg a maga teljes
szépségében, színgazdagságában. Míg a magamutogatás nevetségessé teszi az
embert, a szerény háttérszerep kiemeli a Fényre való megnyílást, s Annak
befogadását. Igazán tehát az fog tündökölni, aki nem erőlködik saját „fénye”
eltékozlásával majd újra összekapirgálásával, hanem kizárólag Annak enged
teret, aki önmaga a világ világossága.
Azzal, hogy 'igen'-t mondott az Atya akaratára, világossá vált számára,
hol a helye Jézussal kapcsolatban – tehát igen-mondásában rejlik a helyes

9
Vö.: Maria Valtorta: Az Evangélium, ahogy nekem kinyilatkoztatott, Centro Editoriale Valtortiano, 2003. 35-
36. oldal
13
szolgálatának és vértanúságának titka. Ezért nem helyezi magát előtérbe, s
marad alázatos szolgálólány, s a fiatal egyház életében sem tör vezető szerepre.
Az Atya örök tervére kimondott 'igen'-je olyan egységbe vonja Jézussal,
ami már a Gyermek megszületése előtt elkéri tőle az önmaga kiüresítését. A
világ ebből annyit tapasztal, hogy sanyarú, méltatlan körülmények között szüli
meg az Isten Fiát. Az Atya tehát nem dédelgeti, sőt, komolyan veszi a vállalt
egységét az Áldozattal. És Mária nem zúgolódik, s azt sem kérdezi az Atyától,
mit vétett, hogy ilyen nehéz körülmények közé engedte őt jutni. Ezek sajnos a
mi kérdéseink szoktak lenni – hibás önszeretetünk, gőgös öntudatunk eltakarja
előlünk az igazságot.
Mária egysége Jézussal kizárja az emberi-anyai önzést, önmagához
láncolást, érzelmi zsarolást és a szenvedésről való lebeszélés kísérletét, inkább
az együttszenvedés titkába avatja be és odaállítja a kereszt alá, közös áldozatuk
beteljesedésének, vértanúságuknak helyére. S itt oltódik be – János apostol
hűségének megelevenedéseképpen – minden korok hűséges tanítványa,
mindegyikünk: mind a jézusi áldozatba, mind a Mária-gyermekségbe.
Mária Jézussal való egysége rámutat: az igazi hűség, szeretet és
elfogadottság nem feltétlenül az örömök túláradásában mutatkozik meg, hanem
az isteni akarattal való teljes azonosulásban, ami esetenként szívünk tőrrel
döfésében is realizálódhat.

Carlo Maria Martini bíboros (1927–) 1996-ban La

Salette-ben, a könnyező Szűzanya-jelenés 150. évfordulóján
mondta:
„Milyen kapcsolat van Jézus könnyei, bánkódó imádsága és
La Salette titka között?
Ami a getszemáni Jézus-misztérium, az La Salette Mária-
misztériuma. Ezen a helyen Mária kimutatja fájdalmát, csordítja
könnyeit, elmondja fohászkodásait, aggodalmait – miattunk.
Jézus a getszemáni éjszakában a kereszten megtapasztalta a félelmet, a
fizikai megpróbáltatást, a „természetes” ellenállást az isteni tervvel szemben.
Állhatatos imádsággal, kiáltásokkal, könnyekkel fejezte ki az ördögi kísértéssel
szembeni harcát, amelyet értünk ajánlott fel és értünk győzedelmeskedett. …
II. János Pál pápa a La Salette-i Szűz két felhívását ajánlja figyelmünkbe
levelében: »Mária üzenete nem merül ki a könnyek és a szenvedések
hangoztatásában. A Szent Szűz kéri, térjünk vissza a hit útjára; a bűnbánathoz, a
kitartó imádsághoz, legfőként pedig a vasárnap hűséges megünnepléséhez.« Ha
ezeket komolyan vesszük, segíthetjük a hit teljes megújulását.
A második gondolat: reménységgel szemlélni a jövőt. »La Salette a
remény üzenete, amennyiben reményünket égi közbenjárás támogatja. A
közbenjáró az emberiség Anyja. A hűtlenség, még ha súlyos is, nem
gyógyíthatatlan. A bűn éjszakája eltűnik az isteni irgalom fényében. Az
elfogadott emberi szenvedés hozzájárul a tisztuláshoz és az üdvösséghez. Aki
14
alázattal járja az Úr útjait, azt Mária Fiának karja nem ítéli el. Felé nyújtja
védelmező kezét, amely a kiengesztelődött bűnösöket az új élet felé segíti a
kereszt érdeméből szerzett kegyelem által.«
Egy nevezetes püspöki dokumentum alapján ebben látjuk a harmadik
fontos gondolatot: felhívás az életszentségre. »Az új ember, aki elmerül Isten
misztériumában és beilleszkedik a társadalomba, szent és megszentelő. Nem
elég megújítani a lelkipásztori terveket, valamint a kommunikációnyelvét és
eszközeit. Amint nem elegendő csak a karitatív munkára figyelni. Az
életszentség virágzására van szükség… Hagyjuk el a tespedtséget, a
beletörődést, és lépjünk túl a szokásokra épülő vallásosságon.«
Az életszentség a Szentlélek kegyelme által lehetséges, de igényli, hogy
fokozatosan és kitartóan járjuk végig a megtérés személyes útját, amelyre a
bűnbocsánat szentsége vezet. Föl kell ismerni bűneinket, késlekedéseinket és
gyöngeségeinket. Ez segít abban, hogy alázatosak maradjunk, szelíden
viselkedjünk, bízzunk Istenben, aki úgy szeret bennünket, amilyenek vagyunk.
…
Fordítsuk tekintetünket ismét Máriára, aki bárki más teremtménynél
jobban megértette a kiengesztelődés titkát, Fia, Jézus misztériumát, aki
szolidaritást vállalt az emberiséggel. Ezen a hegyen az emberek bűnei miatt
sírva megélte a bizonyosságot, hogy az Atya irgalmasságának gazdagságából
már mindent megbocsátott az embereknek, és hogy ezt mindenkinek a
tudomására kell hozni. Ebből születik a remény csodálatos üzenete: nincs olyan
ellenségeskedés, bűn, amelyre ne nyerhetne kiengesztelődést a bűnös.
Az üzenet, amelyet Mária közzé akar tenni, nem annyira a bűnről, hanem
annak kiengeszteléséről szól. Az emberi csapások, a történelem abszurditása
nem elkerülhetetlen rosszak, amelyek az embereket a szakadék felé viszik,
hanem ezeket már „helyreállította” Krisztus misztériuma. Mária a szívében őrzi
ezt a titkot, és könnyei által igyekszik tudatni velünk is, hogy a történelem
útjainak átfogó és vigasztaló látomását sugallja nekünk. …
Jacques Maritain súlyos szavakkal kommentálja e szent hely üzenetét;
hosszan elmélkedett róla. Megtérése után feleségével együtt itt készült a
bérmálkozásra. »Ha Miasszonyunk könnyezett, ezzel azt akarja mondani, hogy
az ember részéről nincs érthetőbb jel, amely jobban kifejezhetné azt a fenséges
valóságot, amely az égben történik. Azok a kifejezések, amelyek a
tökéletlenséget vagy a fájdalmat összeegyeztethetetlennek tartják a
boldogsággal, nem túlzóak, hanem keveset mondanak. Az égi Királynő könnyei
végtelen reményt ébresztenek azáltal, hogy tudtunkra adják azt a fenséges
irtózást, melyet Isten és Anyja érez a bűntől, és megismertetik velünk fenséges
irgalmasságukat, melyet e bűnök nyomorúsága miatt éreznek.«”10

10
In: Carlo Maria Martini: Mária tovább szenved, Új Ember, Bp. 2003. 40; 54-57; 64-65; 28. oldal
15
 Szent Bernát (1090-1153) rámutat Mária – szüzességben,
szeplőtelenségben és alázatban megnyilatkozó – méltóságára, így illett ő az
Istenhez:
„Istenhez csak olyan születés illett, hogy Szűztől szülessék: a Szűzhöz
pedig az illett, hogy ha szült, csak Istent szüljön. Ezért az emberek Alkotójának,
miután elhatározta, hogy embertől születve emberré legyen, ilyen édesanyát
kellett kiválasztania, sőt ilyent kellett alkotnia, akit eleve magához méltónak
ismert, és tetszése szerint valónak tartott.
Ezért akarta, hogy szűz és szeplőtelen legyen az, akitől ő is majd
szeplőtelenül születik, hogy lemossa mindenkinek a bűnét.
Azt akarta, hogy édesanyja alázatos legyen, hiszen ő maga szelíd és
alázatos szívű volt, mert ezeknek a mindenki számára annyira szükséges és az
üdvösséget biztosító erényeknek a példaképét akarta maga is bemutatni. Így lett
anyává a Szűz annak az akaratából, aki előzőleg már azt sugallta neki, hogy
vállalja a szüzességet, és már előre érdemül számította be neki az alázatosságot.
Különben amikor arra sor került, hogyan mondhatta volna őt az angyal
kegyelemmel teljesnek, ha lett volna benne bármi, akár a legparányibb érték is,
ami nem a kegyelemből származott? Tehát hogy szent legyen testében az,
akinek a Legszentebbet kellett fogannia és szülnie, megkapta a szüzesség
ajándékát és lelkébe fogadta az alázatosságét is, hogy ilyen legyen.
Ezek az erények gyöngyként ékesítették a királyi Szüzet, és
tündöklésükkel beragyogták lelkét és testét egyaránt. Ékességében és
szépségében tündökölt az égiek előtt is. Így vonta magára tekintetüket, sőt a
Király előtt is kedves volt, ezért küldte el hozzá égi hírnökét.
Azt olvassuk: Angyal küldetett a Szűzhöz (vö. Lk 1,26). Szűz volt
testében, szűz volt lelkében: szűz volt, mert ezt ígérte; szűz volt, mint az Apostol
írja, lélekben és testben szent. Ezt pedig ne tartsuk véletlennek vagy meglepő
újdonságnak, hiszen a Magasságbeli őt öröktől fogva ilyennek választotta ki, és
előre látta, előkészítette a maga számára és megőrizte angyalai által. Ilyennek
jelezték előre az atyák, így hirdették a próféták.”11

II. János Pál pápa (1920-2005) írja: „Mária mennybevétele a feltámadt

Krisztus különleges ajándéka édesanyja számára. Ha azok, akik Krisztushoz
tartoznak, életre kelnek eljövetelekor, akkor magától értetődő és természetes,
hogy a halál fölött aratott győzelemben először Krisztus anyja osztozik, aki a
legteljesebben tartozik Krisztushoz.
Krisztust Máriához kapcsolja az anya-gyermek viszony. Mária pedig a
legteljesebben tartozik Krisztushoz, mert Krisztus egyedülállóan szeretette és
üdvözítette.
Mária szeplőtelenül fogantatott, nem volt benne bűn, ami a halál oka; nem
természetes-e így, hogy nem halt meg, hiszen a halál a bűn következménye.”12
11
In: Évközi 20. hét keddjének olvasmányos imaórája, Breviárium IV. kötet, 95-96. oldal
12
Castel Gandolfo, 1980. aug. 15. – in: Napról napra a Szentatyával, Vigília, Bp. 1991. 158. oldal
16
 Szent Ágoston (354-430) így fogalmazza meg Mária boldogságának okát:
„Boldogabb voltál, Mária, amikor a Krisztusban való hitet fogadtad be, mint
amikor Krisztus testét fogantad. Semmit se használt volna neked, hogy anyja
lettél, ha tested előtt előzőleg nem a szívedbe fogadtad volna be Őt.” 13 Ennek
kapcsán el kell gondolkodnunk a saját boldogságunk kritériumain – az Úr
kegyelme minket se akkor tölt be, amikor rendkívüli dolgok történnek velünk,
hanem amikor 'igen'-t mondunk a hitre, és átadjuk magunkat Isten akaratának.

Carlo Carretto (1910-1988) egy drámai példán át mutatja be, hogyan

alakult az ő Mária-tisztelete, s milyen tragikus esemény érlelte meg benne a
szeretetteljes ragaszkodást Mária iránt. Foucauld atya kistestvérei között élt a
Szaharában. Itt találkozott egy tuareg törzzsel, akik egy fiatal lányt készültek
férjhez adni. Két év elteltével Carlo testvér újra azon a vidéken járt, ismét a törzs
vendége volt, s érdeklődött az ifjú házasokról. Nehezen kapta meg a választ: a
lány még egybekelésük előtt gyermeket fogant, s a szigorú törzsi előírások
értelmében halállal kellett lakolnia szégyenletes viselkedése miatt.
Ekkor Carlo testvér elgondolkodott a Mt 1,18 drámáján: a Szentlélektől
fogant Gyermek – a mózesi törvény szerint – Mária életébe került volna. És
Mária nem alkudozott az angyallal, nem kért védelmet, a törvény
felfüggesztését, vagy emberi bizonyosságot a túlélésre, hanem teljes bizalmával
az Úrra hagyatkozott, mert biztos volt abban, hogy az Istennek gondja van őrá.
És ez elég.
Ennek kapcsán érti meg Carlo testvér, hogy Mária nem azonosítható egy
barokk szoborral vagy egy királynővel; Mária az ő kishúga, aki széttaposott
szandálban kuporog mellette, s vállalja a szomszédok „gyilkos” tekintetét,
elszenvedi József tépelődését és várja, hogy az Úr megoldja élete sorsát, amikor
és ahogy akarja. Carlo testvér középszerű tiszteletét ekkor felváltja a „testvérré
fogadás”, és felkéri Máriát hite elmélyítőjévé és élete útitársává.14

II. János Pál pápa aranymiséje alkalmával az „Ajándék és titok” c.

könyvében így fogalmazza meg Mária-tiszteletének forrását: „Tíz éves lehettem,
amikor a wadowicei Kármelita templomban felvettem a skapulárét, amelyet még
ma is viselek… Érettségi után beléptem az Élő Rózsafüzér társulatba. Mindig
meggyőződésem volt, hogy Mária Krisztushoz vezet bennünket, de amikor
kezdett formát ölteni bennem a papi hivatás, kezdtem felfogni, hogy Krisztus is
Anyjához vezet minket.”15
Jelmondatának teljes szövege Montforti Grignon Szent Lajostól (1673-
1716) származik: Totus tuus ego sum et omnia mea Tua sunt. Accipio Te in mea

13
In: A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban ünnepének (nov. 21.) olvasmányos imaórája,
Breviárium IV. kötet, 1474-1475. oldal; és Tóth A. Veremund O.S.B.: Köszöntünk, Mária, Bencés Kiadó,
Pannonhalma, 1996. 19. oldal
14
vö. Carlo Carretto: Boldog vagy, mert hittél, OMC, Bécs, 1987. 9-13. oldal
15
II. János Pál: Ajándék és titok, Új Ember, Bp. 1997. 37. oldal
17
omnia. Praebe mihi cor Tuum, Maria – Egészen a Tied vagyok és mindenem a
Tied. Befogadlak mindenembe. Add nekem szívedet, Mária.16
Jelmondatának magyarázataként az Átlépni a remény küszöbén c.
könyvében írja: „Totus Tuus. Akkor kezdtem odaadást érezni ez iránt, amikor a
második világháború alatt munkásként dolgoztam egy gyárban. Eleinte úgy
éreztem, hogy el kell távolodnom gyermekkorom Mária-tiszteletétől a Krisztus-
központúság irányába. Montforti Grignon Szent Lajos segített abban, hogy
megértsem: az Isten Anyjához való jámborság Krisztus-központú, sőt mélyen
Isten trinitárius misztériumában és a megtestesülés és a megváltás
misztériumában gyökerezik. …
A II. Vatikáni Zsinat óriási lépést tett a tan és a Mária-tisztelet
megerősítésében. Érdemes volna felidézni a Lumen gentium VIII. fejezetét. A
Zsinaton ebben a fejezetben teljesen magamra ismertem, mert rátaláltam benne a
tapasztalataimra egészen gyermekkoromtól kezdve, s fölfedeztem benne azt a
sajátos köteléket is, ami egyre újabb formában köt Isten anyjához. … Nagy
jelentőséggel bír számomra a zarándoklatok hagyománya… A búcsújáróhelynek
sajátos jellegzetessége, hogy a Mária-tisztelete mellett kifejezetten Krisztus-
központú. Az odaérkező zarándokok végigjárják a keresztutat, amelyben az
ember Mária által megtalálja a helyét Krisztus mellett. A keresztrefeszítés
helyileg is a domb legmagasabb pontja, s uralja a szentély környékét.”17

Az evangélium kevés Mária-képe közül a többi is a hit, a remény és a szeretet

személyiségét tárja elénk. Carlo Maria Martini bíboros rámutat:18
1. Mária arra biztat a kánai menyegzőn, hogy feltétlenül engedelmeskedjünk
Jézus szavainak. Nem tudjuk, mit fog mondani, mit kér, milyen helyzetet
teremt számunkra. De bármit is – semmi sem tántoríthat el attól! Sem
programjaim, sem saját elgondolásaim vagy félelmeim nem nyomhatják el
bennem Jézus hangját! Minden és mindenki háttérbe szorul, hogy
teljesíthessem Isten akaratát!
2. Mária szavai reményt keltenem bennünk: igaz, hogy szorult helyzetben
vagyunk, de van kiút! És Jézus önmagában fogja ezt megjelölni. Tegyétek
meg, mert abban áll a megoldás!
3. Az üres kőkorsó azt jelzi, hogy a rituális előírásoknak nem tudnak megfelelni
– nincs víz a korsókban. Vedd észre: összeomlóban a régi, s valami új
következik, Jézus felváltja a külsőt a belsővel, s ami eddig elég volt, ezután
nem elégséges. A külső formaság tarthatatlanságát felváltja a belső tartalom,
és ebben realizálódik az emberre szakadó probléma megoldása.
4. Mária szavai egyértelműen tettekre serkentenek. Nem tanácskozni kell Jézus
tanításáról, nem konferenciázni kell, s nem a stratégiák felállítása a
feladatunk, mert eljött a kicsinyességünket meghaladó cselekvés ideje.
16
II. János Pál: Ajándék és titok, Új Ember, Bp. 1997. 38-39. oldal
17
II. János Pál: Átlépni a remény küszöbén, Joseph Laux Kiadó, 1994. 240-243. oldal.
18
Carlo Maria Martini: Tegyétek, amit Ő mond, Márton Áron Kiadó, Esztergom, 1991. 40-47. oldal.
18
EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…
 Az egyetlen „igen”-né érlelődjön?
 Tudatosan figyelsz arra, hogy magadban őrzöd és hordozod Jézust?
 Egy édesanya sajátos gyermek-központúságával helyezed minden elé és fölé
Jézust?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ó, emberek és népek Anyja, aki ismered minden szenvedésüket és

reményüket, anyai szívvel érzed a világban folyó összes harcot a jó és rossz, a
világosság és a sötétség között, halld meg a Szentlélekben közvetlenül Szívedhez
intézett kiáltásunkat. Öleld át az Anya és az Úr szolgálóleánya szeretetével
azokat, akik leginkább várják ezt a szeretetteljes lehajlást, és azokat is, akiknek
odaadására te különösen is vársz. Vedd anyai oltalmadba az egész emberiséget,
melyet, ó Anyánk, bizalommal fölajánlunk neked. Jöjjön el mindenki számára a
béke és a szabadság ideje, az igazság, az igazságosság és a remény ideje. …
Ó, mennyire mélyen átérezzük annak szükségességét, hogy az
emberiségért és a világért szenteljük magunkat: mai világunkért egységben
Krisztussal! Krisztus megváltó művében ugyanis a világnak az Egyház által kell
részesednie.
Ó, Szeplőtelen Szív! Segíts legyőzni a rossz fenyegetését, mely oly
könnyen gyökeret ver a mai ember szívében, s melynek fölmérhetetlen hatásai
már ránehezednek jelen életünkre, s úgy tűnik, elzárják a jövő útjait! …
A kiszámíthatatlan önpusztítástól és mindenfajta háborútól – ments meg
minket! … A gyűlölettől és Isten fiai méltóságának megvetésétől – ments meg
minket! A társadalmi, nemzeti és nemzetközi életben elkövetett
igazságtalanságoktól – ments meg minket! ... A jót a rossztól megkülönböztetni
képes lelkiismeret elvesztésétől – ments meg minket! A Szentlélek elleni bűnöktől
– ments meg minket! ...
A te Szeplőtelen Szívedben mutatkozzék meg a remény fénye mindenkinek!
Amen.”19

Ajánlott irodalom
Pápai enciklikák: Redemptoris Mater, 15. kötet, 1987.; Mulieris dignitatem, 19. kötet, 1989.
Szent Bernát: Avasd lelked eleven élményévé az Istenanyát! – in: Lángolj és világíts,
Ecclesia, Bp. 1978.
Assisi Szent Ferenc Mária-tisztelete – in: Michel Hubaut O.F.M.: Krisztus a mi
boldogságunk, Agapé, Újvidék, 1991. 131-139. oldal
19
A Fatimában 1917-ben kért, és II. János Pál pápa által 1981. Pünkösdjén teljesített felajánló imádság részlete,
amelyben a pápa a Szeplőtelen Szívnek szenteli a világot. A szöveg egészét lásd: Fatima üzenete, SZIT, Bp.
2000. 8-11. oldal
19
Szent Ambrus: Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – in: Breviárium I. kötet, 300-301. oldal
Boldog Emmerich Katalin: Szűz Mária élete, Új Ember, Bp. 2007.
Boldog Izsák: Mária és az Egyház – in: Breviárium I. kötet, 211-212. oldal
Joseph Ratzinger: Sion leánya – in: Jézus és az Egyház anyja, Prugg Verlag, Eisenstadt, 1987.
5-23. oldal
Prohászka Ottokár: Minden kegyelmet a Szent Szűz által nyerünk – in: Breviárium II. kötet,
1494-1495. oldal
Carlo Maria Martini S.J.: Tegyétek, amit Ő mond! Márton Áron, Esztergom, 1991. 18-56.
oldal
Carlo Maria Martini S.J.: Mária imája – in: Katolikus Kincses Kalendárium, 1997. Agapé,
Szeged, 123-128. oldal
Carlo Carretto: Az eljövendő Isten, OMC, Bécs, 1988. 13. fejezet, 195-207. oldal
Raniero Cantalamessa O.F.M.Cap.: Mária, az Egyház tükre, Sarutlan Kármelita Nővérek,
Pécs, 2002.
Max Thurian: Mária, Jézus anyja, mint az egyház ősmintája, Marana Tha 36. kötet Bp. 1995.
Az egyházatyák beszédei Szűz Mária-ünnepekre, Jel Kiadó, Bp. 1996.
Szíz Mária foganatjának innepéről – in: A Néma Barát megszólal (Válogatás a Karthauzi
Névtelen beszédeiből), Magvető Könyvkiadó, Bp. 1985. 216-240. oldal
Hans Urs von Balthasar: Mária az egyház tanításában és áhítatában – in: Jézus és az Egyház
anyja, Prugg Verlag, Eisenstadt, 1987. 5-23. oldal
Jáki Szaniszló: A rózsafüzér húsz titka, Valóvilág, 2003.
Gál Ferenc: Mária és Jézus; Mária előkészítése az istenanyaságra; Az angyali üdvözlet;
A szűzi fogantatás; Mária Jézus nyilvános életében; Mária együttműködése a
megváltásban; Mária megdicsőülése – in: Jézus Krisztus, a Megváltó, SZIT, Bp.
1972. 80-82; 82-86; 87-89; 89-93; 122-124; 188-189; 190-191. oldal
Don Tonino Bello: Korunk asszonya, Mária, SZIT, Bp. 2004.
Leonardo Boff: Üdvözlégy Mária, Agapé, Újvidék, 1988.
Marton Marcell O.C.D.: Szépszeretet, Bécs, 1982.
Marton Marcell O.C.D.: Kisboldogasszony csillaga, SZIT, Bp. 1987.
Marton Marcell O.C.D.: Kolostori iskola a Karmelen I. II., SZIT, Bp. 1942.
Marton Marcell O.C.D.: Magasztalja lelkem az Urat…, Kármelita Rendtartomány, Bp. 1997.
Mater Christi, Pécsi Egyházmegye, Jó Hír melléklete, é.n.
Regina M. Collins: Mária, Királynőnk – in: Az isteni szeretet kiáradása, Szent Gellért Kiadó,
Bp. 1999. 65-77. oldal
Szent-Gály Kata: Az evangéliumok Máriája – in: Katolikus Kincses Kalendárium, Agapé,
Újvidék, 1992. 81-89. oldal
Szolgálat 27. száma, írói: Farkasfalvy Dénes, Max Thurian, Prokop Péter, Oláh Miklós,
Nemeshegyi Péter
Vigília 1988/5. száma, írói: Fila Béla, Rózsa Huba, Kada Lajos, Gyulay Endre, Gyökössy
Endre
François Varillon S.J.: Szűz Mária – in: 26. sz. Távlatok, Bp. 1995. 802-806. oldal
M. Basilea Schlink: Mária, Urunk Jézus Édesanyja, Nagy Perge Zoltán kiadása, Bp. 2000.
Marek Halter: Mária könyve, Victoria Kiadó, Bp. 2007.
Garadnay Balázs: A Mária-tisztelet – in: A keskeny út öröme és járhatósága, SZIT, Bp. 2004.
XII. fejezet, 221-234. oldal
St. Alphonsus de Liguori: The Glories of Mary, TAN Books & Publishers, Rockford
St. Louis de Montfort: The Secret of Mary, TAN Books & Publishers, Rockford
St. Louis de Montfort: True Devotion To Mary, TAN Books & Publishers, Rockford
St. Padre Pio: Meditation Prayer on Mary Immaculate, TAN Books & Publishers, Rockford
Anne Catherine Emmerich: The Life of the Blessed Virgin Mary, TAN Books & Publishers,

20
 Rockford
St. Bridget of Sweden: The Magnificent Prayers, TAN Books & Publishers, Rockford
John Henry Newman: Mary The Second Eve, TAN Books & Publishers, Rockford
The Essential Mary Handbook – A Summary of Beliefs, Devotions, and Prayers, Edition
Liguori, 1999.
Benedikt XVI.: Maria voll der Gnade – Meditationen zum Rosenkranz, Verlag Herder,
Freiburg, 2008.
Paolo VI.: Marialis cultus. Esortazione apostolica sul retto ordinamento e sviluppo del culto
della beata Vergine Maria, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 2004.
Benedetto XVI.: Maria madre del sì – Pensieri mariani. Vol. 2., Libreria Editrice Vaticana,
Città del Vaticano, 2008.   
Stefano De Fiores: Maria – Nuovissimo Dizionario, Edizioni Devoniane, Bologna, 2006.
Luigi Iannone: Santa Maria icona di Cristo, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano,
2006.   
Salvatore M. Perella: Ecco tua madre – La Madre di Gesù nel magistero di Giovanni Paolo II
e nell'oggi della Chiesa e del mondo, Edizioni San Paolo, Milano, 2007.

SZENT JÓZSEF

„Lelkedre kötöm a jelen pillanatot, állapotbeli kötelességedet!”20

3
4
5
Éppen olyan, mint amilyennek az önmagát kiüresítő Isten Fia
gondviselőjének lennie kell: csendes, szavát sem említi az
evangélium. „Némasága” Isten elrejtett életének titkáról ad
finom jelzést.
Nevének jelentése: „adjon az Isten”.
Ünnepe: márc. 19. és máj. 1.

„József igaz ember” (Mt 1,19)

A Mennyei Atya olyan embert választott erre a kitüntető szerepre, aki
kész Mária „igen”-jéhez társulni, s maga is rálép oly módon a hit
zarándokútjára, hogy az emberi bizonyosság és igazolhatóság hiányában is
feltétlenül bizalmat szavaz Istennek és teljesíti akaratát. Elég neki az angyal
szava, hogy ne féljen feleségül venni jegyesét, aki áldott állapotban van. Ennek
„megértéséhez” kevés lenne az emberi erőfeszítés, ez a kegyelem műve benne.
Élete eddig is szüntelenül Isten akaratának keresése volt, s most, mikor kiélezett
helyzetben kell bizonyítania, kiegyensúlyozottságának köszönheti, hogy el tud
szakadni a nagyon természetes, emberi elbizonytalanodástól és tud Isten tervei
szerint cselekedni.

20
Az Úr szavai Bossis Gabriellához 1938. nov-ben – in: Ő meg én, EOLA Kiadó, Bécs, 1986. 115. oldal
21
 József királyi sarj, Dávid leszármazottja. Az Ígéret potenciális
birtokosaként szíve vágya nem reked meg önmaga akaratának hajszolásánál,
hanem egész élete a Messiás utáni vágyakozásban telik. Isten ajándéka mindig
meghaladja legmerészebb elképzeléseinket is, így biztos, hogy József sem
ábrándozott arról a méltóságról, amiben részesült. Mégis – bár nem személyére
alkalmazva – felkészülten fogadta az értelem elől elzárt, titokzatos Örömhír
érkezését. Annyira Istenben élt, hogy tudott mit kezdeni azzal az eseménnyel is,
amire nem talált emberi magyarázatot. El tudta fogadni azt is, aminek – a
törvény szigora miatt – tragikus kimenetele is lehetett volna.

JAVASOLT ELMÉLKEDÉSI TÉMA

Napjaink fenyegetettségei csak az Istenben élő embernek nem jelent állandó
veszélyt.

Az angyal bejelentése nemcsak biztatás, hanem az Úr által megjelölt

hivatás bejelentése is, – az Atya megbízza Józsefet, hogy lássa el Fia mellett az
apai teendőket: „akit te Jézusnak nevezel” (Mt 1,21). József mindenben
készséggel engedelmeskedik, s így zárkózik fel Mária mellé, s válnak együtt a
hit megélésének és az önmagáról megfeledkezni tudó szeretet példaképeivé.
József tehát apaként gondoskodik a Gyermekről és
Máriáról, mind fizikai, mind lélektani értelemben.
Dolgozik és pénz keres. Jézus megtanulja tőle a munka
szeretetét, az istendicsőítés ezen módját. Amikor pedig
veszélybe kerül a Gyermek élete, az angyal szavára
azonnal Egyiptomba menekítette Őt és Máriát (vö. Mt
2,14).
A következő évekről, évtizedekről szinte semmi
biztosat nem tudunk. Biztosra vehetjük, hogy ezzel a
„lefüggönyözéssel” arra akar megtanítani az Úr, hogy
azzal foglalkozzunk, amit Ő fontosnak tart, s ne azt kutassuk, amire mi
kíváncsiak lennénk. De a fentiekből (elméleti-lelki alkalmassága; tényleges
figyelmes apai gondviselése) el tudjuk képzelni a Szentcsalád idilli képét, azt a
szent történést, ahogy figyelnek egymásra, mindig a másik javát előtérbe
helyezve, s a szolgáló szeretet jegyében élik életüket.

Helyünk a názáreti otthonban

A Szentcsalád názáreti elrejtett élete példa lehet számunkra, ezért –
amennyire képesek vagyunk – kapcsolódjunk be életükbe:
VI. Pál pápa 1964-ben mondta Názáretben: „Itt ismerjük meg a munka
fegyelmét. Ó, názáreti otthon, az ács Fiának háza, az emberi munka kemény, de
megváltó törvényét itt szeretnénk leginkább megérteni és magasztalni. Itt
akarjuk helyreállítani a munka méltóságát úgy, hogy mindenki fel tudja azt
fogni. E fedél alatt emlékeztetünk arra, hogy maga a munka nem válhat
22
öncélúvá, tehát szabadságát és kiválóságát nem csak onnan veszi, hogy
gazdasági tényezőnek tekintjük, hanem azokból a mozzanatokból is, amelyek
értékes cél felé irányítják.”21
Barsi Balázs – továbbvíve a pápa gondolatait – így látja annak
lehetőségét, hogy a fizikai munka által részt vállaljunk a megváltás művében:
„Názáret egyszerre az igazi, valódi keresztény szemlélődés, és az igazi, valódi
keresztény munka iskolája. Tekintsünk most a bűnbe esett ember munkájának
sajátos lehetőségeire. A bűnbe esett ember számára is elsősorban az a fontos,
hogy megízlelje az eredeti állapotot, a paradicsomi munka édességét. Hálát
adtál-e már azokért az órákért, napokért, esetleg hetekért, amikor a munka
egyszerűen sodort magával, elfelejtetted önmagadat, s szeretetből tudtál
dolgozni? Ennél fönségesebb, mennyeibb tapasztalat alig van a földön. A
kertész képében megjelenő feltámadott Krisztussal lehettünk együtt, az igazi
Ádámmal, aki műveli és őrzi a kertet, vagyis az egész kozmoszt. Hányszor
megértem ilyen órákat a szülői otthonban, amikor mindenki a helyén volt, és
mintegy liturgikus áhítattal tette, amit tennie kellett. Visszaemlékszem, a szőlő,
ahol dolgoztunk, egyfajta istentisztelet helye volt, valami örök liturgiáé és
teofánikus ragyogásé. Szintén a legszebb emlékeim közé tartoznak azok a napok
a kolostorban, amikor közösségileg ízleltük meg a munka édességét. …
A pápának ez a kifejezése, hogy megváltói törvény, a megváltás világába
vezet bennünket. Mivel váltott meg bennünket az Isten Fia? Keresztjével. A
keresztben két elem feltétlenül benne van, nélkülük nem lehetne a megváltás
eszköze. Az egyik, hogy az minősül keresztnek, ami ellen nagyon tiltakozom, és
azt mondom: csak ez be ne következzék! Nem az a kereszt, amit én találok ki
magamnak, az csupán műkereszt. Amitől visszaborzadsz, és becsületesen
megteszel mindent, hogy elkerüld, s az Olajfák hegyén verejtékező Krisztussal
el is mondod: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár (Lk 22,42), de
mégsem múlik el – az a kereszt.
De ez még mindig nem megváltó kereszt. Még az is kell, hogy eljussunk
odáig, hogy ki tudjuk mondani: Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd,
mert te vagy a szeretet. Csak a szeretetből vállalt kereszt közvetíthet megváltást.
Túl fiatal embernek talán nincs ilyen keresztje, de később mindegyikünknek
kijut, legalább a lehetősége. És amikor ezt szeretetből elfogadjuk, amikor már
nem akarjuk lerázni, akkor lépünk be a megváltás világába. És ez ott van
hétköznapjaink zömében, mert ritka az az alkalom, amikor a munka eredeti
kegyelmét megízlelhetjük.
Sajátos kísértés az, amikor a tanítónő csak épp a dolgozatokat nem akarja
kijavítani, minden mást szívesen megtenne; amikor a pap csak a prédikációra
nem szeretne készülni, minden másra áldozatosan és hősiesen kész lenne;
amikor egy szeminarista éppen tanulni nem akar, de lelkesen pasztorálna.
Jócselekedeteink lehetnek elvetésre méltók, mert nem ezeket kéri tőlünk az

21
In: A Szent Család vasárnapjának olvasmányos imaórája, Breviárium I. kötet, 361. oldal
23
Isten, hanem kötelességünk hűséges teljesítését. Tudd meg, pontosan a
kötelességed, a mindennapi munkád vezet téged a megváltás világába.
De ez még nem elég. Csak akkor léphetsz be oda, ha átadod magadat
Istennek, nem a munkádat, hanem magadat. Jézus sem a szenvedésnek adta meg
magát, hanem az Atyának; és nem valamit ajánlott fel neki, hanem önmagát.”22
Barsi Balázs a Naplójának szánt közvetlenséggel beszél a munkavégzés
kötelező voltáról, mint a szerzetesnek jelentkező jelöltek felvételi kritériumáról.
„Milyen nehéz rávenni sok novíciust arra, hogy a rábízott külön feladat miatt ne
hagyja el mindennapi feladatáét. Azonnal érveket farag külön megbízatásából, s
feladja napi teendőit. Ez is a világ szelleme. Egy Istennek odaadott életű
embernek általában nincsenek „ütköző kötelességei”: mindent megtesz. Mi
ütközik tulajdonképpen mivel? Nem a két feladat ütközik egymással, hanem a
lustaságunk a két feladattal! … Amíg meg nem adjuk magunkat egészen Isten
akaratának, mindig is lesznek „ütköző” kötelességeink. Csak a teljes lelki
halálon átment ember (aki önzésének örökre meghalt) számára oldódnak fel
ezek az ún. feloldhatatlan ellentmondások.
Természetesen egy napnak csak egy huszonnégy órája van, és ebből is
nyolc óra jut a munkára, és 8 órában nem lehet háromszor annyit dolgozni. De
minden az Istennek odaadott lélek hozzáállásán múlik. Az egyik testvér arra az
ütköző feladatra első szóként ezt mondja: „Megteszem!” – vagy nem is mondja,
de látom, hogy örömmel nekifog – és tényleg megteszi. A másik viszont nekilát
érvelni, hogy nincs elég ideje, és ha folytatnám vele a diskurzust, elérvelgetne 2-
3 óráig is, ami alatt mérhetetlen sokat lehetne csinálni.
Ma nagyon meg kell vizsgálni, hogyan állnak a munkához a jelöltek. A
rend nem selyemfiúk gyülekezete, és nem is nyugdíjasok klubja, hanem Isten
szegényeié, akiknek keményen kell dolgozniuk: „Arcod verejtékével eszed
kenyeredet” (Ter 3,19) – mondja az Úr Ádámnak. Amíg nem látom, hogy
patakként ömlő verítékezés közben is (velem együtt) nem képes vidáman
dolgozni egy novícius, nem tartom alkalmasnak a kisebb testvéri életre. Szent
Ferenc atyánk így ír Végrendeletében: »És én két kezemmel dogoztam, és
határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon, ahogy a tisztesség
megkívánja. Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg.« (Végrendelet, 20-21.)
ezek alól a papok sem képeznek kivételt. Ahogy egy tanárember otthon köteles
dolgozni nyáron a kertjében, hogy meg tudjon élni a családja, és ő szereli meg
az elromlott gépeket, ő festi be a kerítést stb., úgy a kisebb testvér is hivatásánál
fogva kötelezve van minderre.
De vannak munkaundorban szenvedő henyélők. Ezek nem valók a rendbe
mindaddig, amíg előbb a világban nem dolgoznak becsülettel. Lehet valaki
munkanélküli ideig-óráig, de dologtalan soha. Az a fiatalember, aki otthon
órákat „döglik” az ágyon, és ordíttatja a magnóját, és csak ímmel-ámmal vásárol
be anyja kérésére, és mindössze ez a napi munkája: alkalmatlan a szerzetesi
életre. Persze alkalmassá válhat, de előbb a világban élve változtasson a
22
Barsi Balázs O.F.M.: Az Egyszülött Fiú, EFO, Bp. 1997. 90-92. oldal
24
lustaságán. Szent Ferenc atyánk „légy testvérnek” nevezte a lusta testvért, és
elkergette a rendből.
Az egész rendben, hála Istennek, divattá válik a közös mosogatás. Csak ne
legyen ebből is giccs, vagyis ne álljon meg itt a mosogató mozgalomnál.
Jellemző, hogy egyes külföldi testvérek azonnal ezt firtatták: mosogatnak-e a
novíciusok. S amikor meghallották, hogy igen ritkán (velem együtt: bár szeretek
mosogatni, mert az mindig sikerélményt ad, a nevelés azonban nem), akkor
arcukról eltűnt a mosoly. Azt azonban nem kérdezték, ki meszelte ki újra a nagy
termeket, ki készített polcokat a könyvtárszobákba, ki csiszolta fel a parkettát, ki
hozta rendbe a kertet és az udvart éjszakába nyúló munkával. Szóval a fizikai
munka se legyen kirakatjellegű és csupán jelzésszerű, hanem a szegénységgel
összefüggő, és állandóan végzett kemény feladat.” 23
A II. Vatikáni zsinat Gaudium et spes lelkipásztori konstitúciója VI. Pál
pápa szavait idézi, amelyeket a diplomáciai testülethez intézett: „Az emberi
tevékenység kiindulópontja is, de célja is az ember. Ő ugyanis, amikor dolgozik,
nemcsak a tárgyakat és a társadalmat alakítja át, hanem saját magát is
tökéletesíti; sok mindent megtanul, fejleszti képességeit, kilép önmagából, sőt
önmaga fölé emelkedik. Ez a gyarapodása, ha jól megfontoljuk, sokkal nagyobb
érték, mint a maga körül felhalmozódó vagyon. Az ember az által értékes, ami ő
maga, nem pedig az által, amije van.”24

Szent József, mint védelem:

Mindezek indokolttá teszik, hogy a mi

családjainknak is Szent József legyen
az őre, gondviselője, mind anyagi
téren, mind a lelki nevelés és
védelmezés terén.

 Nincstelenségünkben is – Jézus testvéreiként – teljes bizalommal

fordulhatunk hozzá, és kérhetjük, gondoskodjon rólunk is. Egykor Jézus
valóságos emberi életének volt támasza, ma pedig Jézus valóságos misztikus
teste szorul oltalmára.

23
Barsi Balázs O.F.M.: Krisztus békéje – Naplótöredékek egy ferences kolostorból, Szécsény, 1996. 255-257.
oldal
24
35. pont, SZIT, Bp. 1975. 465. oldal
25
 A családtagok közt feszülő indulatok, értetlenkedések helyett kérjük általa
Istentől a békét, a harmonikus miliő kialakítását, a Jézus személye körül
alakult családközösség rendezettségét és megáldottságát.
 Az ő oltalmába kell ajánlanunk munkálkodásainkat, kérve, legyen
közbenjárónk és erkölcsi támaszunk, mikor megkísért a
„munkamoráltalanság”. Tartsuk egyensúlyban a feladatainkat: Istenért
dolgozzunk becsületesen az emberek javára! És ne akarjuk egyiket a másik
rovására kijátszani, elhanyagolni!
 Azáltal, ahogy következetességével megszentelte a munkát és a munkás
ember életét, kérjük a felismerést: minket sem az extraság tesz naggyá és
nemeslelkűvé, hanem a hűség és a becsület szenteli meg tevékenységünket.
A hétköznapi munka, a lenézett, alulfizetett ”trógerolás” nemesebbé tehet,
mint esetleg egy öltönyös/kosztümös munkahely, ha el kell érte adnom a
lelkemet.
 A hagyomány azt őrizte meg Józsefről, hogy nagy szeretettel és türelemmel
ápolta a betegeket és gondozta lelküket: előkészítette őket a hazatérésre. Ma
is őt tartjuk a haldoklók pártfogójának, s őt kérjük, esdje ki nekünk a jó halál
kegyelmét. Ez pedig abban áll, hogy mi is hozzá hasonló „környezetben”
hagyhassuk el földi életünket: Jézus és Mária asszisztenciájával.

József és Mária házassága:

Az Egyház mindig vallotta, hogy Mária megőrizte szüzességét Jézus születése
előtt, közben, és utána is.25 A hagyomány26 úgy tudja, mindketten már
ifjúkorukban – az Úr belső késztetése, kérése alapján – szüzességi fogadalmat
tettek. Ezért „biztosak” voltak abban, hogy nem fognak senkivel sem házasságot
kötni. Amikor mégis alakulni látszott egymáshoz rendeltségük, egyikük sem
értette, hogyan illeszkedik egymásba a kért két isteni elem: szüzesség és
házasság. Majd feltárta ezen gondját először egyikük, majd már
megkönnyebbülve „vallott” a másikuk, s megszületett az életre szóló
elhatározásuk: Isten akarata szerint szüzességben élik házasságukat.
Mária és József az Istennek szenteltség okán szüzességben megélt
házassága a későbbi korok embereit is megihlette. Egészséges, egymást szerető
emberek időszakos önmegtartóztatást vállaltak, és mint testvérek éltek egymás
mellett. Ezt nevezik József-házasságnak.
Mária és József szűzi élete felajánlás Istennek, az emberek hűtlen,
tisztátalan kapcsolatainak engesztelésére. Mindaz, aki egy időre kész
önmegtartóztató életet élni házasságán belül, ehhez az engesztelő műhöz
kapcsolódhat. (Csak megfontolt, közös döntés eredménye lehet, hiszen a
25
Vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK), SZIT, Bp. 1994. 496-500; és Előd István: Katolikus
Dogmatika, SZIT, Bp. 1978. 630-636. oldal
26
Vö. Baij Mária Cecília O.S.B. magán-kinyilatkoztatása – in: Szent József élete, Szent József Kiadó, Bp. 1992.
26
gonoszlélek a legnagyobb jót is fel tudja borítani, ha nem a bölcsesség vezérli
életünket. A hiúságból fakadó, öncélú, egyénieskedő magatartás több bajt
okozhat, mint amennyi hasznot hoz).
Akik nem élnek házasságban, ők is sokat tehetnek – tisztaságuk őrzésével
– a családok, házasságok megszentelődéséért. Áldozathozataluk révén egyben
az Úr elé tárhatják, mennyit ér nekik saját tervezett házasságuk szentsége,
tisztasága. Hiszen nemcsak kérni kell az Úrtól az áldást, hanem elő is kell
készíteni – lelki igényességgel – annak elfogadását: a tisztaság lehet a megfelelő
alap a kért kegyelem befogadására.

Istenem, Te munkára hívtál engem, sőt munkatársaddá tettél, hogy szebbé és

használhatóbbá legyen ez a Föld. Kitüntető megbízatás ez: rám merted bízni,
pedig tudod, hogy milyen erőtlen, állhatatlan és magamra figyelő ember vagyok.
Ha teher nehezedik rám, sajnáltatom magam, ha elkészül valami, dicsekszem
vele. Aztán rájövök, milyen nevetséges vagyok ilyenkor, sőt szánalmas, hiszen
ezzel azt a kis érdememet is elveszítem, amit megszerezhettem volna. Uram,
megpróbálom lelkembe írni: Érted akarok dolgozni, Szent József hűségével,
csendességével, és alázatos örömével, ami egyszerre diszkrét és ujjongó! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Teljesen ráhagyod magad az Isten Szavára, a kinyilatkoztatásra, és
biztonságban tudod magad az Úr vezetése alatt?
 Akkor is precízen dolgozol, ha nem ellenőrzik azt, „csupán” az Úr iránti
szeretetből?
 Hogy minden munkád és áldozatod értelmét Jézusban lásd, és mindent Neki
készíts és Érte vállalj?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
II. János Pál pápa: „A Megváltó őrzője” kezdetű apostoli buzdítása Szent Józsefről, SZIT, Bp.
1989. Pápai enciklikák, 25. kötet
Sienai Szent Bernardin beszédeiből – in: Szent József ünnepének (márc. 19.) Olvasmányos
Imaórája, Breviárium II. kötet, 1365-1366. oldal
Baij Mária Cecilia O.S.B.: Szent József élete, Szent József Kiadó, Bp. 1992.
Jáki Szaniszló: Szent József litániája, Valóvilág Alapítvány kiadása, Bp. 2002.
Badalik Bertalan O.P.: Szent József, Szűz Mária jegyese – in: Istennek Szent Anyja, Rendi
kiadás, Bp. 331-347. oldal
Juraj Pavic: Patrológia, Agapé, Szeged, 1997. 17-30. oldal
Joseph A. Cirrincione: St. Joseph, Fatima and Fatherhood, TAN Books & Publishers,
Rockford
Federico Suarez: Joseph of Nazareth, Scepter Publishers, New York
Maria Valtorta: Giuseppe di Nazareth, Centro Editoriale Valtortiano, Isola del Liri, 2007.

27
 2.
A REMETÉK

Ők nem az emberek elől bújtak el, hanem az Istennel költöztek össze!

A keresztény embert az vezérli, hogy – a világ csábításai ellenére –

hűséges maradjon Krisztushoz. Van, aki ezt úgy látja biztosítottnak, hogy kellő
távolra megy mindattól, ami eltéríthetné ideáljától. Ez nyilván nem jelenti, hogy
a pusztában megszűnt minden probléma, és kísértés, sőt, a gonoszlélek elemi
erővel támadta azokat, akik egészen Istennek szentelték magukat.
Az egyház egészséges, Krisztushoz hű alakulásának fontos eleme, hogy
legyenek olyan útmutató, karizmatikus egyéniségei, akik ellenállnak a világias
befolyásnak, akiken nem fog a divat hatása, mert átfogóbb, örökérvényű
dimenzióban gondolkodnak, s így mutatnak példát és irányt az üdvösség felé.
Ennek a tanúságtételnek volt első megnyilatkozási formája a vértanúság. Mikor
alábbhagyni látszott ez a „lehetőség”, szükségképpen jön létre a második
változat, a remeteség, majd ennek közösségi változataként a szerzetesség. Ennek
sajátos arculata a szüzesség,27 mint az eljövendő megdicsőült élet „reklámja”,
ahol nem házasodnak az emberek (vö. Mk 12,25).

Barsi Balázs ferences szerzetes – magiszter korában – elvonult egy

párnapos remeteségbe. Tapasztalatait így foglalja össze: „Egy valami a
remeteségben (ha az tényleg Istenért, kizárólag a Mennyek Országáért van) az
első 24 órában abszolút nyilvánvaló lesz: a remete felfedezi szívének
tisztátalanságát, sőt teljes képtelenségét a tiszta szeretetre. Aki a világban él és
sok jót tesz, talán ettől az elviselhetetlen felfedezéstől ment marad, jótetteinek
lármájában nem hallja saját szíve dobogását, és jó terveinek ragyogásában
árnyékban marad a lelke. De itt, az élő Istenért vállalt remeteségben azonnal
megtapasztalja, hogy az ő szíve nem forrás, s ha igen – belőle csak zavar és
sötétség, tisztátalanság és fertőzés jön elő. Ha ettől megijed, és elkezd
prédikációra készülni vagy jegyzetet írni, akkor örökre lemarad egy másik
tapasztalatról: hogy ez a romlott szív, az ő szíve össze van kötve a Föltámadott
szívével, amelyből az élő vizek forrásai fakadnak.
Egy igazi, csakis az élő Istenért vállalt remeteségnek három szakasza van:
 Szubhumánus, állati szint, amikor nincs kedved mosakodni, egész nap csak
aludnál meg rágcsálnál (még ha ezt meg sem teszed, a kísértés jelen van),
vagy a testiség soha nem tapasztalt infernális szörnyei közelítenek hozzád;

27
vö. Garadnay Balázs: A szüzesség lelkülete – in: A keskeny út öröme és járhatósága, SZIT, Bp. 2004. I. félév,
XI/4. fejezet, 179-185. oldal
28
 Humánus, a teremtés rendjére felébredő szakasz, amikor kitakarítod a kis
cellát és elmosod az edényeket; amikor a forrásvízben alaposan lemosakodol,
és a Nappal kelsz fel és a Nappal fekszel le; amikor megállsz egy erdőrészlet,
egy irtás adta panoráma vagy egy rád bámuló őz előtt, és átadod magad a
csodálkozásnak;
 Krisztusi az a korszak, amelyben elemi erővel tör rád (mint a mosakodás
vágya, vagy a szomjúság) a szentgyónás utáni kívánkozás; amikor helyére
kerülnek az imaórák, és a szentmise eléri a szívedet. A most már világosan
látott valóságos szívedet, amely a szüntelen újjászületés állapotában van.
Minden téren lezajlik ez a három fázis, az értelem terén, az akarat
terén, az érzelmek és az emlékezet terén is. Egyszerűen ki kell tartani az
imádságban: kezdetben egy állat imádsága lesz ez, majd egy emberé, és csak
végül a megváltott keresztényé. Az első vad kiáltás, a második beteljesedésre
váró csodálkozás, a harmadik az isteni Irgalom új és mással nem közölhető
tapasztalása.”28

JAVASOLT ELMÉLKEDÉSI TÉMA

A remeteség és a szerzetesség tehát akkor válik idejét múlttá, amikor az
emberiség egységesen felzárkózik Krisztushoz, és mindenki az odafönt valókra
irányítja figyelmét, s a mennyei haza értékrendje határozza meg
gondolatmenetét, cselekvését (vö. Kol 3,1-3). Amíg azonban ennek hiánya
feszültséget és lemaradásélményt okoz a lelkeknek, mindig lesznek olyanok,
akik meghallják az Úr hívó szavát, s nem menekülésből, hanem a felzárkózás
vágyával és a jobbítás szándékával – kivonulnak a világias keretek közül.
Kiegyensúlyozott életük – a tisztátalanságukkal szembenézni merő Istenre
hagyatkozásuk – bátorítás mindegyikünknek, hogy merjünk mi is Jézus tanítása
szerint egyszerűen és lényeglátóan élni.

SZENT ROMUÁLD (951-1027)

28
Barsi Balázs O.F.M.: Krisztus békéje – Naplótöredékek egy ferences kolostorból, Szécsény, 1996. 265-266.
oldal
29
 Isten mindent jónak teremtett, és ha mi is jól használjuk alkotásait, az Ő
dicsőségére és a mi megszentelődésünkre tehetjük. Hivatásunk, hogy a sok jó
közül megtaláljuk a számunkra legjobbat, azt, ami életünk beteljesítője lehet.

Ravennában született, hercegi családból. Apja egy párbajban

megöli ellenfelét – Romuáld ekkor 20 éves – s ezért
engesztelésül Romuáld elmegy 40 napra egy bencés kolostorba
vezekelni, apja helyett. Ott egy éjjeli virrasztás közben
késztetést érez a világ elhagyására, de nem bízik eléggé
önmagában, s nem mer vállalkozni a szerzetesi életre. Ekkor az
Úr megmutat neki valamit a mennyei dicsőségből – megjelenik
neki Ravenna védőszentje, Szent Apollináris vértanú – s ez a mennyei fény
eloszlatja szívében a földi élet homályát és bizonytalanságát. Szerzetes lesz,
majd az ő példájára apja is kolostorba vonul, és a szentség hírében hal meg.
Romuáld belép a bencések közé, de hiányolja társai életéből az áhított
szigorúságot. Magatartásuk igazolta Romuáld ítéletalkotását, ugyanis annyira
meggyűlölik új társukat, hogy meg akarják ölni. Három év belháború után
megengedi az apát, hogy Romuáld remeteségbe vonuljon vissza a velencei
síkságra. A remeteség lelkiségét Kasszián Szent János írásait olvasva sajátítja el.
Hamarosan egy remetetársával együtt a környék lelkivezetőivé válnak.
Némelyik uralkodó is csatlakozik hozzájuk, remete lesz pl. a velencei dózse és a
lengyel király fia. Társai őt tekintik mesterüknek a lelki életben. Tanítása a
hagyományos lelki értékeket foglalta magába: a világ teljes elfelejtése, magány,
állhatatosság, virrasztás, böjt, a zsoltárok tanulmányozása (ő maga is írt zsoltár-
kommentárt) és az Istennel való egyesülés vágya. Egyik társának vértanúsága őt
is eltölti a szeretet-megnyilatkozás ezen mélysége utáni vágyakozással.
III. Ottó császár felkéri, hagyja el remeteségét és
legyen egy megreformálandó kolostor apátja. Romuáld
engedelmeskedik, de nem sokáig bírják ki egymást: a
szerzetesek túl szigorúnak tartják, őt pedig lelke mélyéig
felkavarja a szerzetesek laza életfelfogása. Ezért a császár
jelenlétében keményen összetűznek, s Romuáld elhagyja a
kolostort. Visszatér a remeteségébe, s ott társai és az
újoncok tanításával foglalkozik. Sokan felkeresik, és
tanácsát, vezetését kérik, például Ottó császár is. Ottó
megígéri Romuáldnak, hogy megbocsát a lázadó római
fővezérnek, de nem tartotta meg szavát, és kivégeztette.
Ezért Romuáld megfeddette a szószegőt, aki mezítláb ment zarándoklatra, és
tartott bűnbánatot. Romuáld sok jót tett azáltal, hogy a hatalmasságokat hibáikra
figyelmeztette, és megfékezte őket gonoszságaikban. Sokukat rábírta, hogy

30
vagyonukkal jótékonykodjanak. Az érdeklődő papok számára közösséget alapít.
Létrehoz két apáca monostort is, később további 50-et alapít.
Amikor húsz remetetársa vértanúhalált hal, maga
is elhatározza, hogy a pogányok megtérítésére indul.
Magyarországot veszi célba, hogy itt, vagy
szomszédaink egyikénél elnyerje az áhított
vértanúságot, de meggyengült egészségi állapota
miatt le kell mondania az evangelizálás és az annyira
remélt vértanúi pálmáról.
Egy papnak mondta: „Húsz éve már, hogy a halálra készülök, de minél
tovább készülök, annál világosabban látom, hogy nem vagyok méltó Isten
színének látására”.29 Tanítványainak mondta: „A szentek élete átjárja
csontjaimat és velőmet, és ha a magam életét szemlélem, csaknem meghalok
szégyenemben.”30
De nemcsak saját gyöngeségének tudata okozott neki gyötrelmet. Jutott
neki a szenvedésből, mikor végiglátogatva az általa alapított monostorokat,
egyik apát az életére tört. Egy másik monostorból pedig volt tanítványa rágalmai
űzték tovább.
Romuáld több remeteséget alapított, az utolsót Arezzo közelében,
Camaldoliban. Később ez lett az anyaház, s innen származik elnevezésük is. A
kamalduli remetéket fehér ruhájuk miatt fehér bencéseknek is nevezték.
Életmódjuk: az év legnagyobb részében böjt, bizonyos napokon szigorú
böjt kenyéren, vízen. Húst soha nem esznek, bort soha nem isznak. Napjukat az
ima, tanulás és a fizikai munka tölti ki. Egyéni imájuk mellett többször
összejönnek közös zsolozsmázásra. Egész nap
hallgatnak.
Hazánkban négy kamalduli remeteség volt. Ma a
világon tíz remeteségük van, 114 szerzetessel és 11 női
monostor 137 nővérrel. E rend tagja volt Arezzoi
Guido gregoriántudós, Gratianus, a kánonjogtudomány
megalapítója, több püspök és bíboros, valamint XVI.
Gergely pápa is.
Romuáld holttestét halála után öt évvel épen
találták. Életrajzát Damjáni Szent Péter írta meg.
Ünnepe: jún. 19.

Istenem, add, hogy ha botrányról, tragédiáról hallok, ne elégedjek meg a felelős

keresésével és a tettes elítélésével, hanem keressem az igazi megoldást: az
engesztelés és a jóvátétel lehetőségét, a bűn okozta kár enyhítését és a bűnös
lelki javát szolgáló szeretet gyakorlását. Mutasd meg nekem, mi a Te irgalmas
jóságod ajándéka abban a konkrét helyzetben, hogy a bűnre sohase bűnnel
29
Schütz Antal: Szentek élete, SZIT, Bp. 1932. I. kötet, 150. oldal
30
Schütz Antal: Szentek élete, SZIT, Bp. 1932. I. kötet, 151. oldal
31
válaszoljak, és még a pletykálkodás hibájával se tetézzem a bajt, inkább őszintén
keressem a felemelés módját, hogy ezáltal is a Te akaratodat teljesítsem, a Te
szeretetedet jelenítsem meg ott, ahol éppen a sötétség hatalma próbálja aláásni
a Te országodat. Ne engedd, hogy megtévesszen a kísértés, ne engedd, hogy
magával ragadjon az egyszerűbbnek látszó botrány-dagasztás, hiszen épp ez
lenne a sátán szándéka. Add, hogy a bűnt is mindig a Te tekinteteddel tudjam
szemlélni. Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 A mennyei boldogság utáni vágy és annak bizonyossága meghatározóbb
legyen számodra, mint amit e világ kínál neked?
 Az igazságot hirdető szavaid és tetteid megállítsák az embereket a rossz úton
– azaz: a szentségre törekedve csillapítsd a gonoszság uralmát?
 Épp az az ember akadályozza legjobb szándékaid megvalósulását, akiért
eddig mindent megtettél, akitől legkevésbé vártad volna, hogy ellened
forduljon – s te ekkor sem omlasz össze, nem vonulsz ki a feladataidból
sértődötten, hanem töretlenül látod magad előtt a Célt és hűséges maradsz
hivatásodhoz?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Weiss Mihály: A majki kamalduli remeteség, Várgesztes, 1973. (kézírat)
Żywot Św. Romualda, Krakow, Nakładem OO. Kamedułów Bielańskich, 1927.
L. Bartolini: Il S. Eremo di Camaldoli 1012-1912, Firenze, 1912.
G. Cacciamani: L’antica foresta di Camaldoli – Storia e codice forestale, Camaldoli, 1965.

SZENT BRÚNÓ (1030-1101)

32
 „Minden szerencsétlenség abból származik, hogy az ember nem képes nyugton
megmaradni a szobájában!”31

„Féljétek az Urat, ti szentjei,

akik őt félik, nem szenvednek hiányt.”
(Zsolt 34,10)

Kölnben született, nemesi családból. A reimsi Káptalani

iskolában tanult, majd pappá szentelése után ott lett tanár, egy év
múlva pedig igazgató. Főpásztora a reimsi székesegyház
kanonokjává nevezte ki. Több mint 20 éve látta el becsülettel
munkáját, mikor méltatlan ember került az érseki székbe
(pénzen vette meg a kinevezését, gúnyt űzött a szentmiséből, a
pápából). Azért, hogy Brúnót megnyerje, kinevezte érseki
irodaigazgatónak. Ez azonban nem befolyásolta Brúnót abban,
hogy kiálljon az igazság mellett, és a véleményét sem hallgatta
el. Támadta a simóniába és más erkölcstelenségbe keveredett papság életét.
Hamar összekülönbözött érsekével, akiről nem sokkal később kiderült sokrétű
méltatlansága, s ezért a lyoni zsinat lemondatta. Egyben felkérték Brúnót,
legyen ő a püspök, de nem fogadta el, hanem elhagyta a várost és a világot.
Figyelemre méltó esemény, hogy ekkor 50 éves volt. El merte hagyni a
biztonságosnak látszó körülményeket, és bele mert vágni valami egészen újba,
mert egyértelmű volt számára, hogy a megalkuvás nem vezetne jóra. S az
Istenhez hű életért, a tisztességért mindent vállalt.
Két társával remeteségbe vonult.
Egy év múlva innen is továbbment, a
teljes magányba. Hatan csatlakoztak
hozzá, akik szintén a legszigorúbb
remeteségben kívánták életüket Istennek
szentelni. Grenoble püspöke
pártfogásába vette őket, és az Alpok
sziklái közt a Chartreuse nevű völgybe
telepítette le őket. A szép, de lakhatatlan
terepen egyéni cellákat alakítottak ki
maguknak, s csak az imádságra jöttek
össze. A kemény fizikai munka mellett minden nap tanulmányozták a Szentírást,
az egyházatyák írásait, és megteremtették a könyvmásoláshoz szükséges
körülményeket. Egy századdal későbbi feljegyzések már gazdag könyvtárról
tudósítanak.
1088-ban Brúnó egykori tanítványa, II. Orbán lett a pápa, aki azt kérte
egykori mesterétől, legyen a segítségére Rómában. Ezért engedelmességből,
31
Blaise Pascal – in: Gondolatok, Gondolat Kiadó, Bp. 1978. 58. oldal
33
néhány társával együtt elhagyta Chartreuse kolostorát. Az elhagyott társai
azonban nem tudták nélkülözni atyjukat, és feloszlott a kolostor. A pápa
tiszteletben tartotta Brúnó remete hivatását, és engedélyezte a római „karthauzi”
kolostor megalapítását, és tudomásul vette Brúnó visszahúzódó, rejtett életét, bár
továbbra is kérte tőle tanácsadói szolgálatát. Egy frank betörés kapcsán a
pápának menekülnie kellett Rómából. Brúnó ekkor utasította vissza másodszor a
felkínált érsekséget, s ismét a remeteséget választotta. Innen írt egy pap
barátjának, s lelkendezik a természet lelket üdítő szépségén, mert „amikor a
lélek kifárad a szigorú vezeklésben, vagy a lelki tanulmányokban, jó, ha fel tud
lélegezni, hiszen ha az íjat mindig megfeszítve tartjuk, megnyúlik, és
használhatatlanná válik. Azt a jótéteményt és örömet, amit azok ízlelnek, akik a
remeteség magányát és csendjét szeretik, csak azok ismerik, akik
megtapasztalták… Itt érzékeli az ember a föld utolsó zaját, és az ég első
koncertjét.”32
Eredmény-központú szemléletünk azt sugallja: Brúnó élete terméketlen
volt. Hivatása és életének gyümölcsöző volta csak eszkatológikus távlatban
érthető meg: láss túl a jelenen, és merj aszerint cselekedni! – ez Brúnó életének
tanítása. Ünnepe: okt. 6.

Mit tanulhatunk a karthauziaktól mi, akik nem vonultunk ki a világból?33

 Nem keverhetjük össze a fontosat a lényegtelennel. Világosan kell látni, hogy
a romlandó, múló világ értékei relatívak. Tudni kell: mi mennyit ér, mennyi
energiát érdemes rátenni. Érdemes-e elporladó dicsőségért önző, kapzsi, irigy
módon élni; órákig tartó szépségért hiú-hajrát rendezni, s átgyalogolni
figyelmetlenül, szeretetlenül másokon; gőgös önmagunkra tekintésünk
mások által fel- és el nem ismerése miatt megsértődni?
 Kibillenthetetlen következetesség szükséges, amit se pozitív, se negatív
érzelem nem mozdíthat ki nyugalmából. Szent Makáriusztól kérdezi egy
testvér, mit kell tennie, hogy elérje a tökéletességet. A válasz így hangzik:
menj ki a temetőbe, állj meg a sírok között és egy szívhez szóló beszédben
dicsérd meg a halottakat. A testvér megtette, majd visszament az atyához.
Mit szóltak? – kérdezte Makáriusz. Semmit! – válaszolta a testvér. Akkor
menj vissza, és szidd őket össze! Ezt is megtette, majd referált, hogy ismét
nem történt semmi. Látod – szólt a bölcs tanítás – te is hasonlóképpen
cselekedjél! Akár dicsérnek, akár szidnak, ne reagálj rá, mintha meg sem
hallottad volna! Egyik szélsőség se tudjon kibillenteni nyugalmadból, s akkor
eljutsz a tökéletességre!34
 Brúnót a rossz példák serkentik arra, hogy elhagyja a világot és egészen az
Istennek szentelje magát. A bűn is lehet olyan megrázó hatással az emberre,
32
Walter Nigg: A szerzetesek titkai, SZIT, Bp. 1984. 207. oldal
33
Vö.: Szedő Szeverin O.C.D.: A magány szigete (Éveim egy karthauzi kolostorban), Sarutlan Kármelita
Nővérek kiadása, Pécs, 1999.
34
vö. Az atyák bölcsessége, Holnap Kiadó, Bp. 1991. 81. oldal
34
 ami kategórikus lépésre készteti: arra, hogy kiiktassa életéből mindazt, ami
akadályozná a tökéletesség útján.
 Brúnó megtalálta lelki békéjét a magányban. Amikor azonban az
engedelmesség és a szolgálat arra szólítja, hogy térjen vissza a nagyvárosba,
kételkedés nélkül tudja, hogy ez az Isten akarata, és teljesíti. Pedig
kockáztatja vele a remeteség új hajtásának életben maradását. Sőt, fel is
oszlik a közösség – egy időre! Engedelmessége szüntelen kegyelmek forrása,
mely visszavezeti a szétszóródott testvéreket a remeteségbe. Ha valaki le tud
mondani arról, ami számára a legkedvesebb, számíthat arra, hogy az Úr is
neki adja minden kegyelmét.
 Brúnó, a tudós ember, a pápa tanácsadója, nagy tisztelettel beszél az
írástudatlan testvérek szeretetreméltóságáról, Isten előtti kedvességéről:
„Örüljetek, drága testvéreim, boldog sorsotoknak és Isten bőkezűen rátok
árasztott kegyelmének. Örüljetek, mert kikerültetek a hullámzó világ sokféle
veszedelméből és hajótöréséből. Örüljetek, mert eljutottatok a félreeső kikötő
nyugodt, biztonságos állomásához. Sokan kívánnak oda elérni, sokan
igyekeznek is rá, mégsem jutnak el. Sokat pedig, miután birtokba vették,
kizárnak onnét, mert felülről nem adatott meg, hogy ott éljenek.
Rólatok, szeretett laikus testvéreim, ezt mondom: Magasztalja lelkem
az Urat, mert látom nagyszerű irgalmasságát rajtatok. Így tudósít priorotok és
szerető atyátok, aki dicsekszik és örvend miattatok. Örvendjünk mi is, mert
bár írni nem tudtok, a hatalmas Isten ujjával szívetekbe írja nemcsak
szeretetét, hanem szent törvényének ismeretét is. Tettel mutatjátok meg, mit
szerettek, mit ismertek. Hiszen amikor vigyázó buzgalommal őrzitek az igazi
engedelmességet, nyilvánvaló, hogy bölcsen összegyűjtitek az isteni Írás
édességes és éltető gyümölcsét.”35
 A karthauzi szerzetes célkitűzése: szenvedélyes vággyal keresni Istent, s
minél tökéletesebben egyesülni Vele. Arra törekszik, hogy cellája
magányában Krisztushoz hasonuljon, s emellett eltörpül minden más
igyekezet, amit – éppen ezért – ki is zárt életéből. Egész élete ima és munka.
Azért, hogy Istent egyre jobban megismerje, élete utolsó napjáig tanulja a
teológiát, olvas, elmélyül benne, pedig könyvet nem ír, nem tanít, csupán
„öncélúan” készül Őt jobban szeretni és ismerni, s majdan Vele lenni örök
közösségben.
 Jelmondatuk – „A világ forog, de áll a kereszt” – Krisztus győzelmét hirdeti
korunk szétesett világában: múló értékeivel megtéveszt minket ez a világ –
egyedül Krisztusra lehet építeni, s Ő jelen van ebben a világban!
 A karthauzi szerzetes-eszmény abban áll, hogy betöltsék Krisztus misztikus
testében az erek szerepét: az Egyház minden tagjához elvigyék Jézus vérét,
tehát a Szív közvetlen munkatársaiként a Test vérkeringését kívánják
biztosítani. Rejtett szolgálat az övék, és nélkülözhetetlen.

35
Testvéreink, a szentek II. Prugg Verlag, Eisenstadt, 1982. 148. oldal
35
 Rejtettségük olyan mértékű, hogy kezdetben azok sem értik, akik jelöltként
csatlakoztak hozzájuk. Az egyházi év legnagyobb ünnepeit nem a külső fény
növelésével hangsúlyozzák, hanem a belső összeszedettséggel: még nagyobb
magányban élik meg ezeket a napokat, hogy teljesen átadhassák magukat a
megtestesülés, a kereszt, a feltámadás és a Lélek kiáradása misztériumának.
 Lelki életükben teljesen és elégségesen hagyatkoznak az Úr vezetésére.
Amikor egy újonc (korábban kármelita szerzetes) magisztere tanácsát kérte,
ezt a választ kapta: kérdezni „nálunk nem szokás. Menjen vissza a cellájába,
csukja magára az ajtót, a Szentlélek három nap alatt rendbe hozza az
egészet.”36
 Nem prédikálnak, együttléteik alkalmával, amikor felolvasnak egy részt a
szentírásból vagy a regulából, nem fűznek hozzá bölcselkedő
magyarázatokat. Ez náluk nem szokás.
 Misézőkelyhük – a szerzetes szimbólumaként – kívül igénytelen, belül arany.
Ilyen legyen a szerzetes: kifelé nagyon egyszerű, belül nagyon értékes –
méltó foglalata Krisztusnak.
 A világban tapasztalható rendetlenséget a szerzetesek rendezett élete hivatott
helyretenni az Úr előtt: testi és szellemi falánkságunkra a legszigorúbb böjttel
adják meg az engesztelő lélek válaszát. Napjában egyszer esznek, de akkor
bőségesen. Minden pénteken szigorú böjt van: kenyér és víz – természetesen
ekkor is egész nap imádkoznak és dolgoznak: éjjel két óra zsolozsma, és
fizikai munka a földeken.
 Hetente egy óra áll rendelkezésükre, hogy beszélgessenek. Hallgatásuk az
értékes időt elhúzó, pletykálkodó és másokat megszóló világunk prófétikus
figyelmeztetése.

Nem sokkal Brúnó halála után egy őt igen tisztelő, VII. századi alapítású
szerzetesnői közösség kérte, hogy a rend szellemében élhessenek és vegyék fel
őket a karthauzi rend családjába. 1145-ben az engedélyt megkapták.
Még Brúnó irányítja testvéreit Magyarországra, hogy gyökeret verjenek
hazánkban. A török idők alatt szűnt meg Tárkányban (egri egyházmegye), Szent
Mihály völgyében (veszprémi egyházmegye) és Nagyváradon hazánk három
karthauzi kolostora.
Brúnó halála után 70 évvel nyert a karthauzi rend szentszéki jóváhagyást.
Ma a világon 400 karthauzi atya és testvér él 24 kolostorban, és 57 nővér 5
kolostorban, az eredeti szigorban és lelki békében.

Istenem, ma a legtöbb embertől igen távol áll Brúnó lelkülete, és nem

gondolnám, hogy akár én is meg tudnám tenni, hogy ilyen radikálisan
elvonuljak a világtól. Olyan zajos a mi világunk, s mi ehhez szoktunk hozzá, és

36
Szedő Szeverin O.C.D.: i.m. 14. oldal

36
megpróbáljuk jól érezni magunkat benne. De kétségtelen, hogy Neked, aki
meghívtad őt erre a magányra, Neked van igazad, és annak, aki megérti
szavadat és hajlandó azt teljesíteni. Segíts nekem Uram, hogy ezt a zavart, ami a
lelkemben van, átlássam és föléje tudjak emelkedni: tudom, hogy nem
ragaszkodhatok az elképzeléseimhez, mégis azt teszem. Tudom, hogy becsap
engem ez a világ és annak fejedelme, de mégis jól esik megtévesztettnek lenni.
Tudom, hogy mi lenne a helyes, de még nem akarom azt igazán. Segíts át engem
a tehetetlenségem holtpontján, és engedd megtapasztalnom a Te világod
csodálatos szépségét! És tégy csodát, hogy sohase akarjak többet a Téged
nélkülöző világból meríteni, semmi ne legyen elég már nekem, ami nem Te vagy.
Uram, engedd megtalálnom, hol kínálod nekem a boldogságot! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Elcsöndesedsz azért, hogy az Úr szava hallható legyen?
 Az evilági mozgások helyett az Úr stabilitása legyen meghatározó elved?
 Tegyél valamit a helyrehozás szándékával?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Immáran lészen emléközet az nagy szent karthuziai szerzetnek eredetiről – in: A Néma Barát
megszólal (Válogatás a Karthauzi Névtelen beszédeiből), Magvető Könyvkiadó, Bp. 1985.
471-501. oldal
Walter Nigg: A szerzetesek titkai, SZIT, Bp. 1984. 201-232. oldal
Szedő Szeverin O.C.D.: A magány szigete (Éveim egy karthauzi kolostorban), Sarutlan
Kármelita Nővérek kiadása, Pécs, 1999.
Török József – Legeza László: Kartauziak, Mikes Kiadó, Bp. 2001.
Pfeiffer Miklós: A karthauziak lelkisége, Papi Lelkiség, 1942/4.
Egy karthauzi beszél, Papi Lelkiség, 1944/12.
Dennis D. Martin: Carthusian Spirituality – The Writings of Hugh of Balma and Guigo de
Ponte, Paulist Press, New York
André Ravier: Saint Bruno, le premier des Ermites de Chartreuse, Paris, 1967.
Bernard Bligni: Saint Bruno, le premier chartreux, Rennes, 1984.
Bernard Bligni - Gérald Chaix: La naissance des chartreuses, Grenoble, 1986.
Denys le Chartreux: Chroniques de l’extase, Parole et Silence, 2000.
André Ravier: Saint Bruno – Le Chartreux, Lethielleux, 2003.

37
 BOLDOG ÖZSÉB (1200-1270)

„Ha már minden veszendőbe megy, legalább a lelkemet megmentem!”37

„Azt mondom tehát, testvérek:

Az idő rövid, azért akinek van felesége,
éljen úgy, mintha nem volna,
aki sír, mintha nem sírna,
aki örül, mintha nem örülne,
aki vásárol, mintha meg sem tartaná,
s aki felhasználja a világ dolgait,
mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.”
(1Kor 7,29-31)

Esztergomi kanonok volt, majd 24 éven át pilisi remete. Egy

látomásnak engedelmeskedve (apró lángokat látott, melyek
egyetlen hatalmas tűzgömbbé egyesültek) – a Pilis és a Mecsek
erdeiben addig szétszórtan élő remetékből – közösséget hozott
létre, s így alakult meg a pálos rend. Teljes szegénységben éltek,
területükön nem dolgozattak jobbágyokkal, a földet maguk
munkálták meg. Remeteségükben minden szerzetesnek külön
cellája volt. (Özséb szerénységének példás jele: Remete Szent
Pálról nevezte el közösségüket.) A tatárjárás idején élt,
engesztelésként ajánlotta fel életét magyar hazánkért. Elkötelezett élete sokakat
vonzott, hamarosan már 16 kolostorban éltek pálosok.
A történelmi változások során – megőrizve remetésük sajátos vonásait –
bekapcsolódtak a lelkipásztori szolgálatba, iskolát vezettek, beteget ápoltak.
Amikor II. József 1786-ban feloszlatta a szerzetesrendeket, a pálos láng
Lengyelországban világított tovább. Innen tértek vissza 1934-ben eredeti
hazájukba, a Gellérthegyi Szikla templomba, Pécsre és Petőfiszállásra. Ez az
ígéretes folytatás 16 évet jelentett, majd szinte 40 év üldözés után, melyet
megalázó kihallgatások, börtön és vértanúság tett ékessé az Úr előtt, 1989-ben
újraindult Magyarországon a pálosok élete. Aktívan részt vesznek a lelkipásztori
szolgálatban, de ma is a csend, az elmélkedés, a szemlélődés, a magány és a
vezeklés határozza meg életüket.
Öntudatosan vállalják Pázmány Péter bölcsességét, aki azt mondta
rendjük és az ország lelki kapcsolatáról: „Ha tudni akarod az ország sorsos
állapotát, tekints Remete Szent Pál rendjére. Ha számukat fogyni látod, tudd

37
In: Balanyi György: A szerzetesség története, Bp. 1923. 24. oldal; és Gyéressy Ágoston: Boldog Özséb, Pálos
Rendház kiadása, Bp. 1938. 28. oldal
38
meg, hogy az országnak is rosszul áll a szénája. De ha őket növekedni látod,
tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van.”38
Boldog Özséb ünnepe: jan. 20.

Imre Csanád atya, a budai pálos rendház perjele írja a pálos lelkiség
megújulásának szükségességéről – a 2000. esztendő közeledtével:
 „… A megújulásnak kettős arca van. Egyrészt vissza kell tekintenie a szerzet
eredeti inspirációjára és egészséges hagyományaira; ugyanakkor előre nézve
hozzá kell alakulnia a kor követelményeihez. A két irány között mindig újra
és újra meg kell teremteni a szintézist.
 A megújulás végső normája az evangéliumból merítő Krisztus-követés.
 Minden közösségnek vissza kell térnie az Alapító sajátos eszméihez.
 A szerzetes nem szigetelődhet el az Egyház életétől. Ha jól megismerik a
világot, szociális helyzetét, szellemi áramlatait és főleg az emberiség
nyomorát, a hármas kívánság gyümölcsét (vö. 1Jn 2,16), jobban átélhetik
hármas fogadalmuk értékét és jelentőségét.
Vissza kell térni az eredeti forrásokhoz:
A Pálos Rend – alapítójának, Esztergomi Boldog Özséb atyánknak szándéka
szerint – szemlélődő rend. Következik ez abból a tényből, hogy:
 Ő maga, mindenféle lebeszélés ellenére, lemond esztergomi kanonokságáról
és remeteségbe vonul, hogy teljes magányban, csendben, imádságban és
vezeklésben tökéletesen átadja magát Isten szolgálatára. Ha bármely más
célja lett volna, akkor Esztergomban marad, még jobban kivette volna részét
a káptalani iskola vezetésében, aktívabban bekapcsolódhatott volna az ország
eseményeinek alakításába, hiszen erre megvolt minden lehetősége, hiszen
fiatal volt, tudós volt, szentéletű volt, ráadásul előkelő származású – később
akár esztergomi érsekként a Magyar Egyház legfőbb irányítója is lehetett
volna. Ő azonban mindennél fontosabbnak tartotta remeteként tökéletesen
átadni magát az Istennek. Ilyen módon akarta segíteni IV. Béla királyunkat a
tatárdúlás utáni országot újjáépítő munkájában. Mert egy országot nemcsak
kétkezi munkával, hanem imádsággal, vezekléssel, engeszteléssel is kell
építeni.
Amikor mi feltérképezzük a munka nagyvoltát, hajlamosak vagyunk
azt mondani: az aratnivaló sok, a munkás kevés – ezért duplázzátok,
triplázzátok meg erőiteket, s ha kell, tegyetek éjt nappallá, de az aratást – ha
törik, ha szakad – be kell fejezni! Jézus azonban nem ezt mondta! Ő így tanít:
„Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” (Mt 9, 37-38).
Boldog Özséb atyánk ezt az utat választja, ezért vonul remeteségbe, ezért
választja a magányt, a csendet, az imát, a vezeklést és az engesztelést.
 Remetékből, szemlélődő emberekből alapítja meg szerzetesi közösségét.
Összegyűjti őket, hogy ne elszigetelten vívják meg lelki küzdelmeiket,
38
In: Megszentelt nap (Imakönyv a Pálos Rend lelkiségében), Szent Gellért Kiadó, 2001. 14. oldal
39
 hanem egymást támogatva, megerősítve éljék meg a magányt, a csendet és az
Istenben elmerülő életet.
 Boldog Özséb atyánk Remete Szent Pált állította példaképül testvérei elé, aki
98 esztendőt töltött sivatagi magányában, hogy imáiban, szemlélődéseiben
egyesüljön Istennel, hogy tökéletesen megvalósítsa az imádkozó Jézus által
elénk állított példát. Ismerős mindannyiunk előtt az evangéliumi jelenet,
hogyan vonul el a mi Urunk egy-egy magányos helyre, hogy az éjszakát
imádságban töltse. Ilyenkor emberi lelke egészen elmerült Atyja
szemlélésében. Nem vette észre az idő múlását, térde alatt egészen
átforrósodott a föld, hajnalban leszállt a harmat, s a harmatcseppek ott
csillogtak minden fán, bokron és fűszálon, s az ő haján, bajuszán, szakállán,
de mindezt Ő észre sem vette, annyira elmerült az Atyával való
beszélgetésben.
Amikor az apostolok meglátták az Urat
ilyen mély imába merülni, bizonyára akkor támadt
fel bennük a vágy és akkor kérték: Uram, taníts
meg minket is imádkozni! És talán nem esik
messze az evangélium szellemiségétől ez az
értelmezés: Uram, taníts meg minket is „így”
imádkozni! …
Jézus Krisztus egyénisége olyan mélységes,
hogy egy szerzetesrend nem tudja ezeket
megvalósítani, de bőségesen elég, ha egy-egy
szerzetesrend csak egyetlen vonását ragadja meg és valósítja meg. A Pálos
Rendnek – Remete Szent Pál és Boldog Özséb atyánk szándéka és szelleme
szerint – a hegyen szemlélődő Krisztust kell a hívőknek és a nem hívőknek
megmutatnia.

Alkalmazkodni kell az egész Egyház és a kor követelményeihez:

Az Egyház mai helyzete megköveteli – részben a világ sok részén mutatkozó
paphiány miatt, részben az általánossá váló szekularizáció miatt – a szerzetesek
aktív bekapcsolódását a pasztorációs munkába. Az a kérdés tehát, hogy a pálos
szemlélődő életmóddal milyen pasztorációs tevékenység kapcsolható össze?
 Templomainkban (nem plébániatemplomok!) az igehirdetés és a gyóntatás az
a pasztorációs tevékenység, amely összhangba hozható szemlélődő
életmódunkkal. Szükséges, hogy az egyes szerzeteseket és a lelkipásztorkodó
papságot ne a ruhájuk különböztesse meg egymástól, hanem az Alapító
példája és szelleme. De hogyan lehetne példaképünk a pasztorációs
munkában Remete Szent Pál, vagy Boldog Özséb atyánk, mikor ők remeték
voltak?
 A nagyvárosokban komoly igény mutatkozik a lelki beszélgetésekre, lelki
tanácsadásra, az egyéni megtérőkkel való személyes foglalkozásra, mert
ezekre a lelkipásztorkodó papságnak valóban nincs ideje. Viszont az ezekre
40
 fordított idő rugalmasan alkalmazkodhat a napirendünkhöz, ezért a
szemlélődő életmóddal nagyon jól összeegyeztethető.
 A magyar viszonyokat figyelembe véve, idetartozhat a búcsújáróhelyek
gondozása. Magyarországon nincs olyan központi zarándokhely, mint
Częstochowa, de van sok olyan kisebb zarándokhely, ahová a Szűzanya
ünnepein, vagy egyes vasárnapokon többezer hívő érkezik. Az ő lelki
gondozásuk nem zavarja meg a szemlélődő szerzetesi életet. Ugyanakkor
akár az igehirdetés, akár a szentségek kiszolgáltatása szempontjából óriási
segítséget jelenthetne a lelkipásztorkodó papságnak.
 Idetartozhatnak még a különböző lelkiségi mozgalmak felkarolása, mint
például az engesztelés művének megszervezése és lebonyolítása, vagy a
(meg nem született gyermekek) lelki adoptálás mozgalmának ébrentartása és
irányítása.
 Magyarországon 1949-ben megvalósult egy nagyon szép és egészséges
kezdeményezés. Pécs mellett a Jakab-hegyen, az ősi romok mellett felépült
egy remeteség. Felépült a templom és a kolostor, azzal a céllal, hogy néhány
év pasztorációs munka után egy félévre, vagy egy évre remeteségbe lehessen
visszavonulni, ismét feltöltődni, s majd így visszatérni a munkába. A szép
tervet elsöpörte a történelem vihara, de ha mód és lehetőség nyílna rá, ismét
meg kellene valósítani.
Szekularizálódott világunkban, ahol állandó a rohanás és a
tevékenykedés, nagyon fontos a másik pólus megélése. Mert az igazi
Istendicséret mégiscsak az, amikor egy szerzetes le tud borulni magányban,
csendben, teljes és tökéletes önátadásban a Mindenható Isten elé.”39

Istenem, köszönöm, hogy láthatom, hogyan rendezi gondviselésed hazánk lelki

sorsát. Köszönöm, hogy Te biztosítod azokat az engesztelő – vezeklő remetéket,
akik a mi gyarlóságainkat próbálják egyensúlyban tartani előtted. Annyi panasz
fogalmazódik meg napjainkban a nép szívében és ajkán – adj nekünk sok pálos
hivatást, hogy jobban menjen hazánk sorsa! Kérlek, egyesítsd ma is a távoli
pontokon világító fényeket, akik Téged sugároznak, és a Te erődet hozzák
közénk! Adj nekünk elkötelezett, szentségre törekvő fiatalokat, akik készek
életüket áldozni nemzetünk felemelkedéséért! Adj nekünk az Te áldozatodba
bekapcsolódó, önmegtagadó remetéket, akik egyházunk megújulásáért mindenre
mernek vállalkozni, amit Te kérsz tőlük. Istenem, áldd meg hazánkat
Nagyasszonyunk, és nemzetünk szentjeinek közbenjárására! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

39
Pálos rendház Irattára, Pécs
41
 Lemondasz a biztos megélhetésről és az emberek elismeréséről, mert az Úr
csendesebb háttér-szolgálatot kíván tőled?
 A lelkedbe írt jót ne magányosan tedd, hanem felebarátaiddal összefogva, a
különbözőségek ellenére is keresve és vállalva az együttmunkálkodás
áldásait?
 Isten hívására igent mondasz, majd gonosznak tűnő emberi erők áthúzzák
számításaidat, és valami egészen másra kényszerítenek, s te nem omlasz
össze, nem duzzogsz Isten ellen, hogy miért engedte ezt meg, hanem a
„megváltozott körülmények” között keresed tiszta szívvvel, hogy ebben az új
helyzetben miként tudod telejesíteni az Úr akaratát?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Gyéressy Ágoston: Boldog Özséb, Pálos Rendház kiadása, Bp. 1938.
Gyéressy Béla: Egy szentéletű kanonok – in: Teológia, 1970/1. 14-17. oldal
Pámer László: Remete Szent Pál és a pálosok, Katholikus Szemle, 1907/9.
Galambos Kálmán: A Pálos rend szelleme, Papi Lelkiség, 1943/9.
Aczél László Zsongor – Legeza László – Szacsvay Péter – Török József: Pálosok, Mikes
Kiadó, Bp. 2006.
Lánczos Zoltán: Tiszteletreméltó Csepellényi György pálos vértanú élete, Bp. 1983.

3.
A NYUGATI EGYHÁZATYÁK

SZENT ÁGOSTON (354-430)

püspök, egyháztanító

A még pogány Ágostont felkereste egy keresztény barátja, és elmesélte

két ismerőse megtérésének történetét. Őt mélyen felkavarta az esemény, és így
szólt barátjához: „Hallottad ezt, Alypius? A tanulatlan szerzetesek a pusztában
fölkelnek, és belépnek a mennyek országába, mi pedig a tudományunkkal
egyetemben nyomorult szenvedélyeinkben fetrengünk!''
Azzal kirohant a kertbe, levetette magát a földre egy fügefa alatt... és
ekkor hallotta meg azt a gyermekhangot, amely elindította a megtérését.40

Észak-Afrikában született. Anyja hívő keresztény, apja

azonban csak a halála előtt keresztelkedett meg. Ágoston igen
40
Szent Ágoston: Vallomások, Ecclesia, Bp. 1974. VIII. könyv, VI-VIII. fejezet; és A szentek élete (szerk. Diós
István) SZIT, Bp. 1984. 508. oldal
42
összetett személyiség: jelzi ezt az a hosszú út, ami a szentéletű püspökségig
vezette, s az a nehezen érthetőség is, amivel valószínűleg sokkal rosszabbnak
ítéljük ifjúságát, mint amilyen valójában volt. Életrajzírója, Agostino Trapé erről
meggyőzően ír Szent Ágoston c. könyvében.
Jó szellemi képességekkel rendelkezik: retorikát és jogot tanul. Büszke a
tudományára, anyja hitét pedig lenézi. De valójában nem az Istennel van baja,
hanem az egyházat nem érti. S mint annyian mások, ő is „kiönti a mosdóvízzel a
gyereket”. S hogy nem veszik el a szellemi-lelki zűrzavarában, azt annak
köszönheti, hogy gyötri a nyugtalanság, és kutat az Isten után, bár ezt akkor nem
feltétlen vallja be magának. Kereső korszakában a manicheus eretnekség is
megérinti, de 9 év tévelygése után felismeri azok erkölcsi tévedéseit, és szakít
velük.
Szellemi karrierje egyre ível felfelé: már 13 éve tanít, diákjai tisztelete
övezi – ő azonban nyugtalan és keres. Milánóba utazik, hogy Ambrus püspök
beszédei által még jobban elmélyülhessen a retorikában. Ő úgy gondolja,
kizárólag a szónoki nagyságára kíváncsi, de még nem tudja, „mekkora a
mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily
kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!” (Róm 11,33)
Hamarosan elkezdi körülfonni az Úr igéje önhitt értelmét. Jó darabig azonban a
lélek ösztönzésénél erősebb marad benne a siker-, a pénz- és a test hatalma. Az
általa bálványozott irodalom annyira betölti szívét, hogy mikor néha-néha
kezébe veszi a Bibliát, gyorsan le is teszi, mert nyelvezete nem vetekszik
Vergilius vagy Cicero fenséges pátoszával. Hivalkodó filozófiai okfejtései
szintén zavaros területre sodorják, mert logikai rendszerébe nem fér bele
Krisztus „oktalansága”.
Amikor oldódni kezdtek benne az egyházzal kapcsolatos ellenérzései, és
levonta a manicheusoknál szerzett tapasztalatainak következtetéseit, lassan
megérett benne egy új felfogás az értelem és a hit kapcsolatáról. Lerombolja
korábbi építményét, miszerint a hit és értelem szemben állnak egymással,
amiből arra következtetett, hogy neki az értelem, a tudomány oldalára kell
állnia. Most felismeri, e kettő összhangban áll egymással, nem szabad kijátszani
egyiket a másik ellen. A vagylagosság helyett most már látja: értelem és hit, ez
kínálkozik számára. (A manicheusok tudást ígértek neki, és nevetségessé
próbálták tenni a hitet. Aztán ellentmondtak önmaguknak, és hitet követeltek
tőle abszurd állításaik iránt.)
Felismeri, hogy az egyház tanításának kell hitelt adnia, a kért hitet itt
tapasztalja megalapozottnak. „Megláttattad velem azon tények
megszámlálhatatlan tömegét, amelyekben hiszek anélkül, hogy láttam volna,
anélkül, hogy megvalósulásuknál közreműködnék… Hitelt adunk barátainknak,
az orvosnak és megannyi másféle embernek; de még azt is szilárd
meggyőződéssel hiszem, hogy miféle szülőktől származom, bár semmit sem
tudhatnék erről anélkül, hogy hitelt ne adnék annak, amit hallottam. Meggyőztél,
hogy nem a Te szent könyveidnek hitelt adó embereket kell elmarasztaló
43
ítéletünkkel sújtanunk, inkább a bennük nem hívőket kell megítélnünk…
Hiszem, hogy ha nem is ismerlek, de emberi ügyeink kormányrúdja ott van a
kezedben.”41
„Ezek a gondolatok hányódtak nyomorult szívemben, ránehezedtek a
halálfélelem és a meg nem lelt igazság emésztő gondjai. Mégis ott volt mélyen
meggyökerezve szívemben a katolikus egyházban való hit… Megannyi ponton
még megformálatlan volt bennem az a hit, a helyes tanítás határain átcsapott
hullámzása, de mégsem hagyta el azt lelkem, sőt napról napra jobban magába
szívta.”42
Vallomásaiban őszintén feltárja, milyen nehezen
küzdi le a test kísértéseit. „Megcibálgatták testem köntösét
és fülembe suttogták: hát félre hajítasz minket? Ama
perctől mi többé nem leszünk veled? Attól a pillanattól tilos
lesz örökre ez is, meg amaz is neked? …
Hallgattam ugyan rájuk, de a fülem már félig sem volt
nyitott. … Ámde még haboztam, és azért tartóztattak, hogy
ki ne ragadjam közülük magam, és oda ne ugorjak, ahová
hívott a hivatás szava. …
Iszonyú szégyen gyötört, mivel még mindig hallottam a balgaságok
zümmögését, és egyre tétováztam, egyre csak haboztam. És úgy rémlett ismét,
hogy szól a tisztaság:
- Ne hallgass földre húzó szennyes testi vágyaidra, hadd pusztuljanak és hadd
enyésszenek. Gyönyörűséggel csalogatnak téged, de nem hasonlíthatók ezek
Urad és Istened törvényeihez.”43
Egy milánói barátja kertjében elmélkedik sorsáról, a benne feszülő
kettősségről. Sír és keserűen kérdezi: „Meddig még, Uram?” S az Úr válaszol:
„Tolle, lege! – Vedd, olvasd!”44 Ágoston engedelmeskedik, kezébe veszi a
Szentírást, kinyitja, és erre téved tekintete: „Vessetek véget a kicsapongásnak…
öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket,
nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen” (Róm 13,13). „A bizonyosság derűje
ömlött el szívemben, és a kételkedés minden homálya szertefoszlott.” 45 Egyre
inkább elmélyül a Szentírás ismeretében, és engedi, hogy lelkét átjárja az Úr
szava. „Nem akartam már gazdagodásomat a föld javaiban, hogy így magamba
nyeljem a múlandókat, de a múlandók megemésszenek engem. Az örök
egyszerűségben volt más gabonám, borom és olajom (vö. Zsolt 4,8). 46 Később
így emlékszik vissza első istenélményére: „Megízleltelek, már éhezek reád és
szomjúhozlak téged. Érintettelek és békességedre fölgyulladt a vágyam.”47
41
Szent Ágoston: Vallomások, Ecclesia, Bp. 1974. VI. könyv, V. fejezet 7.
42
Im. VII. könyv, V. fejezet 7.
43
Im. VIII. könyv, XI. fejezet, 26. 27.
44
Im. VIII. könyv, XII. fejezet 28. 29.
45
Im. VIII. könyv, XII. fejezet, 29.
46
Im. IX. könyv, IV. fejezet, 10.
47
Im. X. könyv, XXVII. fejezet, 38.
44
Lemond a tanárságáról, a szónoki karrierről, visszavonultan él, és megfelelő
előkészület után, 33 éves korában nagyszombat éjszakáján Ambrus püspök
megkereszteli.
Édesanyja hamarosan meghal, ő pedig hazamegy
szülőföldjére. Otthon mindenét eladja, és néhány barátjával
szerzetesi életet kezdenek. (Ma is több szerzetesrend –
domonkosok, pálosok, irgalmasok, premontreiek, szerviták, a
Miasszonyunk Kanonokrend nővérei stb. – az általa kidolgozott
regula szerint él.) Háromévi remetesége után püspöke
alkalmasnak találja, hogy pappá szentelje. Példás élete és
lelkipásztori buzgósága alapján püspöke meglátja benne a
leendő utódját, s ezért Hippo püspökévé szenteli.
Első teendője: egyházmegyéjében a lelki megújulás megszervezése:
székesegyháza körül – ismét – egy szerzetesközösséget alakít ki a vele szolgáló
papokból. Hogy miként vélekedik püspöki szolgálatáról, és a hívekkel való
testvéri közösségben maradásáról, pontos képet ad híres mondása: „Értetek
vagyok püspök, veletek keresztény!” Gondja van az éhezőkre és foglyokra,
tanítja a katekumeneket, sokak lelkivezetője. Apostoli szolgálata közben is
folytatta a Bibliával kapcsolatos tudományos munkáját. 1000 prédikációja, 113
könyve, 218 levele maradt fenn. Egyesek nézetek szerint Szent Pál apostol után
Ágoston tett a legtöbbet a kereszténységért. Egyháztanítóként tiszteljük.
Ünnepe: aug. 28.

Legismertebb műve a Vallomások. Ebben már püspökként

írja meg visszaemlékezéseit: őszinte bűnbánattal tart nyilvános
gyónást. Ezt egy 400 oldalas Istennek írt levélnek is vehetjük,
melyben vallomást tesz Isten iránti szeretetéről és bűnös
múltjáról. Mindkét része istendicsőítés. „Miért beszélem el
mindezt? Azért, hogy ha magam, vagy bárki emberfia olvassa e
sorokat, tűnődjünk el kissé: íme, milyen mélységekből kell
hozzád kiáltanunk Istenem. Ámde mi kopogtathat erőteljesebben
füleden, mint a valló szív, és a hitből sarjadó élet?” 48 „Föl kell
tárnom, nem azt, hogy milyen voltam, hanem milyen vagyok, és
nem csupán előtted, Uram, hanem egyúttal hívő emberfiak füle
hallatára.”49
Írásaiból a filozófus, a tudós és a bűnbánó lélek szól hozzánk.
Lelkiismeretvizsgálata bemutatja a szentségre törekvő főpapot, de
mindegyikünknek üdvös példaként szolgál.

Tanítása, lelkiélete:

48
i.m. II. könyv, III. fejezet 5.
49
i.m. X. könyv, IV. fejezet 6.
45
 „Magadnak teremtettél minket, ó, Istenünk”. Azaz: kereshetjük a
boldogságot pénzben, élvezetekben, sikerekben, nem fogjuk azt megtalálni –
csak Istenben. „Nyugtalan a mi szívünk, amíg Benned meg nem nyugszik,
Uram.”50 Tudja, hogy a Végtelen utáni vágyakozása itt a földön betöltetlen
marad, de elég neki, hogy majd „ott” a Mindenben részesül. Addig azonban
egyre fokozódó vágyakozással kutatja az Úrral való egység lehetőségét.
(Lásd a Szentháromságról 20 év alatt megírt 300 oldalas kötete: miközben a
Szentháromságról elmélkedett, egy angyal jelent meg neki a tengerparton, és
jelképes cselekedettel bemutatta Ágostonnak, hogy a hatalmas tengert nem
lehet átlapátolni egy kis gödörbe – a Végtelen Isten titkának felfogásához
kevés az emberi értelem.)51
 Jézus tanítása: „Az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32) eljuttatja a
szeretet felszabadító magaslatára. Biztos abban, hogy akiben a Szeretet él, az
semmi mást nem akarhat, csak a legnemesebbet. Ott már nincs mit
ellenőrizni, nem szükségesek a megszorító intézkedések, mert a szeretet
szabadsága a legmagasztosabb magaslat, ahol az önzés már ismeretlen. Így
értelmezendő Ágoston Istenben éléséből fakadó megnyugtatása és biztatása:
„Szeress, és tégy, amit akarsz!”52 Az Írás nem parancsol mást, csak szeretetet.
„Minden test a maga súlyával saját helyére törekszik. Az én súlyom a
szeretet, ez visz engem, bárhová megyek.”53
 „Ha az igazságot szeretnéd meglelni, ne lépj más útra, csak arra, amit Ő
mutatott meg. Az első út az alázat. A második az alázat. A harmadik az
alázat.”54
 A történelem értelmét 5 eseményre tagolja55:
1. A teremtés. Az ember Isten teremtménye.
2. A bűnbeesés. Az ember olyan akar lenni, mint az Isten, és eközben
kevesebb lesz emberségében.
3. A törvény. Isten a Tízparancsolatot adja az embernek, hogy megtanuljon
igaz életet élni.
4. A megtestesülés. Isten maga jön el a földre, és példájával, valamint
kegyelmével hívja az embert a szentségre.
5. A feltámadás. Aki Krisztust követi, eljut az örök boldogságra. Aki
rosszakaratból a végsőkig ellenáll neki, örök büntetés lesz osztályrésze.

JAVASOLT ELMÉLKEDÉSI TÉMA

50
Im. I. könyv, 1. fejezet, 1.
51
Vö. A szentek élete (szerk. Diós István), SZIT, Bp. 1984. 508. oldal
52
Szent Ágoston: Exp. In Galatas 57 – in: Szent Ágoston Regulája, SZIT, Bp. 1992. IV/28. és VIII/48. 101.; 135.
oldal
53
Szent Ágoston: Vallomások, Ecclesia, Bp. 1974. XIII. könyv, 9. fejezet 10.
54
Szent Ágoston Regulája, SZIT, Bp. 1992. I/7. 45. oldal
55
vö. Pierre Lefèvre: Keresztények a világtörténelemben, Korda Kiadó, Kecskemét, 1998. 17-18. oldal

46
 Érzékenykedő, sértődékeny világunkban könnyen „magunk alá” zuhanunk,
ha nem úgy mennek dolgaink, mint ahogy megálmodtuk azokat. Tanulságos
Ágoston életében, hogyan viseli el, dolgozza fel kudarcait. Két szellemi-lelki
lemaradásának története:
 kortársak Szent Jeromossal, a Biblia népnyelvre fordítójával, és ez a két
lánglelkű egyháztanító sosem találkozik egymással, mert mikor
mindketten Rómában élnek, Ágoston még messze jár a hittől.
 Ágoston nagyon tiszteli Ambrus püspököt (neki köszönheti megtérését),
személyesen is találkoznak, de Ambrus elfoglaltsága miatt sose kerül sor
arra, hogy a tisztelgő látogatások alkalmával Ágoston személyes
kérdéseiről, megtéréséről szót ejtsenek, pedig lelke mélyén ott ég benne
ennek vágya. Mégis lemarad róla – az Úr elkéri tőle szegénységének ezen
tanúbizonyságát. Ambrus püspök „nem ismerte belső tüzem forrongását.
Nem ismerte veszedelmem szakadékait sem. Akaratom és kívánságom
szerint nem kérdezgethettem őt. Fülét és ajkát elzárták előlem az ügyes-
bajos emberek seregei. És ő gyámolította gyöngeségüket. … Ha nála
voltunk – nem tiltották senkinek a belépést, és nem volt ott szokásban az
érkezők bejelentése sem – gyakran szótlan olvasásban találtuk őt. Hosszú
csöndben üldögéltünk (ki lett volna olyan vakmerő, hogy feszült
figyelmében megzavarja?), aztán eltávoztunk. … Annyi bizonyos, hogy
nem kérdezhetem meg sorra, amit szerettem volna, a püspök szívétől, a te
oktató szentélyedtől. Nem adódott erre alkalom. Mindössze röviden
hallhattam meg tőle egyet-mást, pedig az én tépő vajúdásaim ráérő
embernek óhajtották a püspököt, hogy színe előtt kitárulkozhassanak.
Ilyennek azonban sohasem találtam.”56
 Kortársaink között is lehetnek olyan istenkereső emberek, amilyen Ágoston
volt. Ő maga se tudta, hogy mi okozza nyugtalanságát, csak amikor már
kezdett Isten közelébe kerülni, akkor világosodott meg számára. S erre a
felfedezésre embertársai segítségével jutott el. Nekünk is komolyan kell
vennünk azokat a segítségeket, melyek által közelebb kerülünk az Úrhoz.
Lehet, hogy ezek épp hogy, csak érintőlegesen jeleznek valamit a Lényegről,
mégis hozzásegítenek a helyes út megtalálásához.

Istenem, lehetnék-e napjaink ágostona, akit halló és értő emberré tesz a Te

igéd? Ott él szívemben a megtérés vágya, de a cselekvésben mindig gyenge
maradok. Tudom, hogy ő is habozott, és megvárta a Te ellenállhatatlan
jelzésedet, de azt már nem merte figyelmen kívül hagyni. Kérlek, add nekem is
ezt a biztos Hangot, és mutasd meg nekem is a Hozzád tartozás örömét! Áldj
meg, kérlek, minden Téged keresőt, akik ma még csak humanisták, és talán azt
sem tudják, mi az a többlet, amire vágyódik szívük. Ne elégedjenek meg a

56
Szent Ágoston: Vallomások, Ecclesia, Bp. 1974. VI. könyv, III. fejezet; vö. Agostino Trapé: Szent Ágoston,
66. 71-72. oldal
47
jósággal, hanem a Jóság Forrásához is eljussanak! Szívük nyugtalansága
találjon Benned nyugalomra! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Valami olyanra nyitja meg Isten az életedet, ami – bezártságod, bűneid miatt
– most még ismeretlen számodra?
 Az evilági élvezetek zaklatottságából – bátran vállalva a kiugrással járó
lemondásokat – az Úrnál keresd és találd meg nyugalmadat?
 Lemondasz ígéretes karrieredről, mert a Lélek új utakra rendel, s te az Úr
ügyéért kész vagy váltani, és magadról megfeledkezve szolgálni, még
gyöngeséged és méltatlanságod ismeretében is?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Szent Ágoston: Vallomások, Ecclesia, Bp. 1974.
Szent Ágoston Regulája, SZIT, Bp. 1992.
Szent Ágoston: A lélek beszélgetése Istennel, Aggiornamento, Bp. 1991.
Szent Ágoston: A boldog életről; A szabad akaratról, Európa, Bp. 1989.
Szent Ágoston Breviárium, SZIT, Bp. 1960.
Szent Ágoston Breviáriuma, Szent Gellért, Bp. 1999.
Szent Ágoston: A képzetlenek hitre neveléséről, Agapé, Újvidék, 2001.
Szent Ágoston: Magyarázatok a hitvalláshoz (szerk. Heidl György), Kairosz Kiadó, Bp. 2003.
Szent Ágoston beszédei – in: Az egyházatyák szentbeszédeiből (Keresztény Remekírók 15.
kötet, szerk. Kühár Flóris), SZIT, Bp. 1944.
Szent Ágoston beszédei – in: Az egyházatyák beszédei I. II. IV. (Ókeresztény Örökségünk,
szerk. Vanyó László) JEL Kiadó, Bp. 1995-1998.
Szent Ágoston: A szent szüzességről – in: Keresztény Remekírók 8. kötet, szerk. Kühár
Flóris, SZIT, Bp. 1944. 194-254. oldal
Aurelius Augustinus (Szent Ágoston): A Szentháromságról (Ókeresztény Írók 10. kötet,
szerk. Vanyó László), SZIT, Bp. 1985.
Aurelius Augustinus (Szent Ágoston): Fiatalkori párbeszédek (Ókeresztény Írók 11. kötet,
szerk. Vanyó László), SZIT, Bp. 1986.
Aurelius Augustinus (Szent Ágoston): Isten városáról, Bp. 1942.
Kiss Albin: Szent Ágoston „De civitate Dei” c. könyvének méltatása, Szent István Könyvek
88. Bp. 1930.
Serge Lancel: Szent Ágoston, Európa Könyvkiadó, Bp. 2004.
Possidius: Szent Ágoston élete – in: A III-IV. század szentjei (Ókeresztény Örökségünk,
szerk. Vanyó László), Jel Kiadó, Bp. 1999. 255-310. oldal
Giovanni Papíni: Szent Ágoston, Kairosz, é.n.
Agostino Trapé: Szent Ágoston, SZIT, Bp. 1987.
Heidl György: Szent Ágoston megtérése, Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, 2001.
Joseph Ratzinger: Szent Ágoston, Krisztus papja – in: Akik Krisztus követségében járnak
(A papi hivatásokért) MKPK Hivatásgondozó Bizottsága, Bp. 1981. 222-228. oldal
Schütz Antal Sch.P.: Szent Ágoston (Eszmék és eszmények), Bp. 1933.
Vanyó László: Szent Ágoston krisztológiája és lehetséges forrásai I. II. – in: Teológia,
1996/1-2. 52-65., 1996/3-4. 37-59. oldal
Szent Ágoston doktornak innepéről – in: A Néma Barát megszólal (Válogatás a Karthauzi
Névtelen beszédeiből), Magvető Könyvkiadó, Bp. 1985. 425-441. oldal
48
Walter Nigg: A szerzetesek titkai, SZIT, Bp. 1984. 129-165. oldal
Boda László: Nyugtalan a mi szívünk, Accordia Kiadó, Bp. 1999.
G. Bonner: Saint Augustine of Hippo – Life and Controversies, Philadelphia, 1963.
P. Brown: Augustine of Hippo, London, 1967.
John M. Rist: Augustine, Cambridge, University Press, 1996.
Saint Augustine on Genesis, Washington, The Catholic University of America Press, 1991.
Franics Alice Forbes: Saint Monica – Model of Christian Mothers, TAN Books & Publishers,
Rockford, 1998.
Bernard Roland-Gosselin: La morale de St. Augustin, Paris, 1925.
N. Merlin: Saint Augustin et la vie monastique, Albi, 1933.
C. Andresen: Das Augustinus – Gespräch der Gegenwart, Köln, 1962.
A. Zumkeller: Das Mönchtum des hl. Augustinus, Würzburg, 1968.
Andrew Knowles – Pachomios Pankett: Augustinus und seine Welt, Herder, Freiburg, 2007.
U. Moricca: Sant'Agostini, l'uomo e lo scrittore, Torino, 1930.
A. Pincherle: S. Agostino d'Ippona, vescovo e teologo, Bari, 1930.

4.
AZ EGYSÉG SZORGALMAZÓI
Boldog Izsák a Krisztusban való egységünk ajándékát és
szükségszerűségét így fogalmazza meg:
„Amint az embernek a feje és a teste együtt egyetlen ember, ugyanígy a
Szűznek a Fia és az ő testének választott tagjai is együtt egy ember: az egy
Emberfia. A Szentírás szerint is a teljes és egész Krisztus: a Fő és a test együtt.
Mi, az összes tag ugyanis egy test vagyunk, amely a Fővel együtt az egy
Emberfia, aki a fiúság által maga az Isten Fia, sőt istensége révén maga az
egyedülvaló Isten.
Tehát az egész test a Fővel, az Emberfiával együtt maga az Isten Fia, sőt
maga az Isten. Ebből érthetők e szavak: Atyám, azt akarom, hogy amint én és te
egyek vagyunk, úgy legyenek ők is egyek velünk (vö. Jn 17,21).
Tehát e szentírási ünnepélyes kijelentés értelmében nincs test Fő nélkül,
sem Fő test nélkül; sőt nincs Fő és test, vagyis a teljes Krisztus Isten nélkül.
Tehát mindez, Istennel együtt az egy Isten. Isten Fia az isteni léttel természetes
egységben, az Emberfiával személyes egységben, a titokzatos Testtel szentségi
egységben van.
Tehát Krisztus hűséges és valóságos tagjai joggal elmondhatják magukról
mindazt, ami Krisztusra vonatkozik, még az istengyermekséget, sőt az isteni
életet is. Csakhogy ami Krisztusnál isteni természetéből következik, az a

49
tagoknál a vele való közösségből van; ami nála teljességben van meg, abból a
tagok csak részesednek: végül ő születése által az Isten Fia, tagjai viszont az
örökbefogadás által, amint a Szentírás is mondja: A fogadott fiúság Lelkét
nyertétek el, általa szólítjuk: Abba, Atya! (Róm 8,15).
Ugyanazon Lélek által hatalmat adott nekik, hogy Isten gyermekeivé
legyenek (Jn 1,12), és külön megtanította őket az, aki elsőszülött a sok testvér
között (Róm 8,29), hogy így mondják: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy (Mt
6,9). Másutt azt is mondta: Fölmegyek Atyámhoz s a ti Atyátokhoz (Jn 20,17).
A Szentlélek által a Szent Szűz méhéből született az Emberfia, a mi
Fejünk; ugyanazon Szentlélek által születtünk mi is újjá a keresztség vizében
Isten gyermekeivé és Fiának testévé. Ő bűn nélkül született, de mi is elnyertük
bűneink bocsánatát.
Amint pedig emberi testében felvitte a keresztfára titokzatos testének
minden bűnét, ugyanúgy megadta ennek a titokzatos testnek az újjászületés
kegyelmét is, hogy ezután már semmi bűne fel ne legyen róva, amint a Szentírás
is mondja: Boldog az, akinek az Úr nem számítja be vétkét (Zsolt 32,2).
Valóban boldog ez az ember, vagyis maga Krisztus, mert egyrészt mint Fő és
Isten: maga bocsátja meg a bűnöket; másrészt pedig ennek a titokzatos test
Fejének, mint embernek, nincs szüksége a bűnbocsánatra; végül pedig semmi
bűnt nem rónak fel ennek a sok tagból álló testnek, amelynek ő a Feje.
Ő önmagában igaz, és ő maga szerzett megigazulást tagjainak. Ő az
egyetlen Üdvözítő, és egyedül az ő titokzatos teste kapta meg az üdvözítést.
Saját emberi testében adott elégtételt a keresztfán mindazért, amit titokzatos
testéből elvett a keresztvízben. A keresztfa és a keresztvíz által megváltást
hozva, ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29), amelyekért már
elégtételt adott, mint pap és áldozat és Isten, aki magát áldozta fel önmagának,
és titokzatos testét kiengesztelte önmagával éppúgy, mint az Atyával és a
Szentlélekkel.”57

Szent Atanáz (295-373) a pogányság ellen mondja, mi az újpogányság

elleni küzdelmünkre érthetjük az egységre szólító felhívást:
„A létező és keletkező dolgok között egyetlen egy sincs, amelyik nem az
Igében és nem általa lett volna és állna fenn, amit már a teológus Apostol is tanít
ezekkel a szavakkal: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az
Ige. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett (Jn 1,1).
Amint a muzsikus jól hangolt lantjával, magas és mély hangokból és más
művészien előhozott köztük levő hangokból összhangot hoz létre, úgy az isteni
Bölcsesség is az egész világegyetemet mint egy lantot kezeli, és a levegőben
levő dolgokat a földiekkel, az égieket pedig a levegőbeliekkel egybefoglalja, és
az egész mindenséget az egyes dolgokkal összhangba hozza, és saját terve és
akarata szerint vezeti. Így alkot egy egységes világot és szép, harmonikus
világrendet, míg maga az Isten Igéje az Atyánál változatlan marad, és az Atya
57
Boldog Izsák – in: Húsvét V. hét péntekének olvasmányos imaórája, Breviárium II. kötet, 708-710. oldal
50
tetszése szerint a maga változatlan természetével mozgásban tart mindent. Tehát
minden az Igétől kapott saját természete szerint él és áll fenn, és általa egy
csodálatos és valóban isteni összhangot valósít meg.
Hogy ezt a valóban nagyszerű dolgot valamilyen szemléltető képpel
érthetőbbé tegyük, most egy soktagú kórust említünk példaként. Tehát, amint
egy sok tagból: férfiakból, gyerekekből, asszonyokból, öregekből és fiatalokból
álló kórusban, amelyet egy karmester vezényel, mindenki a saját természete és
képessége szerint énekel: a férfi mint férfi, a gyermek mint gyermek, az öreg
mint öregember, a fiatal mint fiatal, de valamennyien egy összhangot hoznak
létre; vagy amint a saját lelkünk is egyidejűleg működteti az összes
érzékszervünket a saját működésüknek megfelelően olyannyira, hogy egy
jelenlevő tárgy valamennyit cselekvésre tudja indítani: a szemet látásra, a fület
hallásra, a kezet tapintásra, az orrot szaglásra, a nyelvet ízlelésre, sőt még más
testrészek is gyakran működésbe jönnek, például a lábak járni kezdenek; így van
valahogy az egész teremtett világban is. Bár nagyon gyenge a felhozott példa,
mélyen látó értelemmel azonban felfogható, amit mondani akar.
Az Isten igéje ugyanis akaratának egyetlen indításával egyszerre irányítja
az összes létező dolgot, ugyannyira, hogy mindegyik azt teszi, ami
természetszerű sajátossága, és mégis együttesen egy összehangolt rendet
valósítanak meg.”58

Antiochiai Szent Ignác írja: „A ti jó nevű, Isten előtt dicséretes

presbitériumotok úgy össze van hangolva a püspökkel, akár a lantnak húrjai. Így
dicsőíti a ti szerető egyetértéstek Jézus Krisztust. De ti magatok is mindnyájan
egyesüljetek egy olyan kórusba, amelyben Isten dallamát veszitek át az
egységben, és egy hangon énekeltek Jézus Krisztus által az Atyának, hogy így
meghallgasson titeket, és jó cselekedeteitekből megtudja, hogy Fiának vagytok
tagjai. Üdvös tehát, hogy megmaradjatok szilárd egységben, mert így kaptok
részt Isten életéből. …
Ha már egy-egy hívő ember imádságának is nagy ereje van, akkor
mennyivel hatékonyabb a püspök és az egész Egyház együttes imádsága! …
Törekedjetek arra, hogy gyakran összegyűljetek, és hálás szívvel
magasztaljátok Istent! Ha ugyanis gyakran jöttök össze egy helyen, akkor ott
meginog a sátán hatalma, és a ti hitben való egyetértéstek meggátolja azt a lelki
romlást, amellyel ő fenyeget benneteket. Nincs nagyobb dolog a békénél,
amellyel megszűnik minden háborúskodás az égiek és földiek között.
Ha majd tökéletes lesz hitetek és szeretetetek Jézus Krisztusban, nem lesz
titok előttetek, hogy mi az élet kezdete és beteljesedése; kezdete a hit,
beteljesedése a szeretet. Ahol ezek ketten összetalálkoznak, ott van az Isten;
minden más pedig, ami az igaz élethez kell, ezeknek a velejárója. Aki hite
szerint él, nem vétkezik, akinek szeretete van, nem gyűlölködik. „Gyümölcséről
lehet a fát felismerni” (Mt 12,33); hasonlóképpen tetteikből lehet megismerni
58
In: Évközi I. hét péntekének olvasmányos imaórája, Breviárium III. kötet, 56-57. oldal
51
azokat is, akik Krisztus követőinek vallják magukat. Mert most már nem arra
van szükség, hogy hitvallást tegyünk, hanem hogy életünk végéig
megmaradjunk a hit erejében.”59

Szent Hiláriusz az egymással közösséget alkotó ember krisztusi

dimenziójáról ezt tanítja:
„Íme, milyen jó és mily gyönyörűséges, ha békességben együtt élnek a
testvérek (Zsolt 133,1). Jó és gyönyörűséges testvérként együtt élni, mert amikor
az emberek így élnek együtt, akkor az egyház összejövetele gyűjti egybe őket, és
testvérként jóakaratban és szeretetben is egyek lesznek.
Azt olvassuk, hogy az apostolok első prédikálása nyomán nagyra
becsülték ezt a parancsot. Valóban: Az összes hívő mind egy szív, egy lélek volt
(ApCsel 4,32). Ez illik Isten népéhez, hogy az egy Atya fennhatósága alatt
testvérek legyenek, az egy Lélek alatt egy legyenek, egyetértésben lépjenek az
egy hajlékba, az egy testben egy testnek legyenek a tagjai.
Igen, jó az, és gyönyörűséges, amikor békén együtt élnek a testvérek. A
próféta hasonlattal is szemlélteti, hogy milyen jó és kedves ez, amikor így ír.
Olyan ez, mint fejen a drága kenet, amely végigcsordul a szakállon, Áron
szakállán, és köntösének szegélyére pereg (Zsolt 133,2). Az a kenet, amellyel
Áront pappá kenték, különféle illatos olajból készült. Úgy tetszett Istennek,
hogy ilyen kenettel történjék elsősorban a papok felszentelése; és így kente föl
Urunkat is láthatatlan módon társai közül (Zsolt 45,8). Ez tehát nem valami földi
felkenés. Nem úgy történt, mint ahogy a királyokat szokták fölkenni az olajjal
telt edényből, hanem az öröm olajával (Zsolt 45,8) kente föl. Ezért e fölkenés
után Áront fölkentnek nevezi a Szentírás.
Amint tehát ez a kenet mindazok szívéből, akikre ráöntötték, messze űzte
a gonosz lelkeket, éppen úgy a szeretet kenete által mi is azt az egyetértést
sugározzuk szét magunk körül, amely Isten előtt kedves, amint az Apostol is
mondja: Krisztus jó illata vagyunk (2Kor 2,15). Tehát ahogy a kenet elnyerte
Isten tetszését első fölkent papjában, Áronban, éppen olyan jó és gyönyörűséges,
amikor békén együtt élnek a testvérek.”60

A XX. század egységtörekvői közül érdemes figyelni még Robert

Schuman, XXIII. János pápa, II. János Pál pápa, Roger Schutz és Chiara
Lubich munkásságára.

SZENT BENEDEK (480-547)

59
Évközi II. hét vasárnapjának és hétfőjének olvasmányos imaórája, Breviárium III. kötet, 64., 67-68. oldal
60
Évközi IV. hét keddjének olvasmányos imaórája, Breviárium III. kötet, 122-123. oldal
52
 Nagy Szent Gergely ezzel indokolja Benedek csodatevő erejét: „Miért ne
ismerte volna az istenség titkait az, aki az istenség parancsait megtartotta, hisz
írva van: Aki az Úrhoz ragaszkodik, egy lélek ővele.” (1Kor 6,17)61

„Az Isten embere tökéletes legyen

és minden jóra kész legyen.”
(2Tim 3,17)

Nursiában született (Szabin hegyvidék, szabinok: itáliai

őslakósok), Umbriában. Jómódú, nemesi származású és széles
látókörű szülei a 12 éves fiút Rómába küldik tanulni. Meg kell
tapasztalnia a nagy ellentétet: a szabinok erkölcsössége után
most találkozik a rómaiak züllöttségével, bár Róma kettős arcú
város, hiszen a pogányságon kívül érződik az apostolok és
vértanúk szellemisége is. A császár már Konstantinápolyban
székel, ezért Róma szinte kisvárossá zsugorodik vissza, de
állnak már a nagy bazilikák.
Róma az V. századtól folyamatosan külső és belső veszélynek van kitéve:
a barbár germánok állandó veszélyt jelentenek, de az egyház helyzete is
csalódásra ad okot. A társadalmi problémákat a züllés, öldöklés, járvány és
éhínség jelenti, az egyháznak pedig a kléruson belüli elbizonytalanodásokkal, a
498-as pápaválasztás viszályával, és egy általános erkölcsi zűrzavarral kell
megküzdenie. (Ma, mikor bőrünkön érezzük a lecsúszás veszélyét, és
tanácstalanul keressük a megoldásokat, nem biztos, hogy rosszabb a helyzetünk,
legfeljebb más.) Ebből az akkori mélységből emelkedett ki Benedek Európát
építő tevékenysége.
A tapasztalt élvezethajhászás és tanulótársai lustasága visszataszító
számára. Felismeri, hogy ez a fajta diákélet nem az Isten szerinti élet kerete.
Ezért megfogadja a század első felében elhunyt Nolai Szent Pál tanácsát: „Ha az
ember nem akar az Isten Országáról lemondani, akkor menekülnie kell
Rómából”. Azért, hogy egyedül Isten keresésének élhessen, szabaddá válik
mindentől. Csatlakozik egy templomi aszkéta közösséghez, de még szigorúbb
életre vágyik. Róma közelében, Subiaco mellett teljes magányba vonul, ahogy a
pusztai atyáktól, remetéktől tanulta.
Három év remeteség után „Isten kivezette őt barlangja sötétségéből, és
életét odaállította az emberek elé példának, hogy mint a lámpa a lámpatartón
világítson mindenkinek, aki az Isten házában van”62 (Nagy Szent Gergely pápa),
s valóban, tömegek keresték fel remeteségében, hogy tanácsát kérjék.

61
Nagy Szent Gergely: Szent Benedek élete (Bencés lelkiségi füzetek, 4.), Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1993.
46. oldal
62
in: Testvéreink a szentek, Prugg Verlag, Eisenstadt, 1977. 118. oldal
53
 Benedek Nagy Szent Vazul regulájából megtanulta, hogy a kolostori
közösség kicsiben maga az Egyház: a tagok egy test közösségét alkotják, és a fő:
Krisztus.
Mikor megkísérli összefogni az egyéni utakon járó szerzeteseket,
megtapasztalja, milyen veszélyessé válhat, ha valaki életszabály nélkül akar élni.
Akik eddig túl laza életet éltek, most megijednek Benedek következetes
szigorától. Ezért úgy döntenek: megmérgezik. Benedek szokása szerint
megáldotta a neki nyújtott italt, s ekkor a merénylő elejtette a kancsót és kifolyt
a méreg a földre. Máskor egy pap – irigységből – mérgezett kenyeret küld
Benedeknek ajándékba, s mikor látja, hogy ez sem „használt”, mert Benedek
felismerte ármánykodását, és megsemmisítette a mérgezett kenyeret, –
utcalányokat bérel fel, s küldi tanítványai nyakára, elcsábításuk reményében.
Benedeknek elege lesz az ilyenfajta szerzetesek szolgálatából, visszamegy
a remeteségébe, azonban újra felkérik, legyen a környék szerzeteseinek atyja.
Elfogadja, s a rábízottakat 12 kolostorba osztja be, és kinevezi az apátokat. Az
apostolok által tanított szellemiségben élnek: engedelmességben, imádkoznak és
dolgoznak. Benedek jóhíre gyorsan terjed, s a hitvalló szülők, akik ki akarják
menteni gyermekeiket a városi élet erkölcstelenségeiből, őt kérik fel, fogadja be
az ifjakat és nevelje őket. Benedek nem szabta feltételként, hogy álljanak
közéjük szerzetesnek, de arra is volt példa.
Benedek Subiacoban megszerezte az önmaga fölötti uralmat: mikor érzéki
kísértés tört rá, tövisek közé ugrott, s inkább a fájdalmat választotta, semhogy
bűnbe essen. Ezen lelki előtanulmányok után a Szentlélek Monte Cassinora
vezette (Rómától délre), ami a Hegyre épült Város (vö. Mt 5,14) jelképévé lett.
50 éves ekkor! Az eddigi gyakorlatot – sok kislétszámú kolostor összetartozása
– most felváltja egy nagy közösség alapítása. Egy hajdani szentély romjaiból
kolostort épít társaival. A már kipróbált aszketikus élet alapján törekszenek
tökéletes szerzetessé lenni. Összekapcsolják a szemlélődő és a tevékeny
életformát: „Imádkozzál és dolgozzál!”
Nyitott a külvilág, az emberek és a feladatok iránt. Lelkipásztori munkát
is végez: igyekszik Istenhez vezetni a híveket. Jó vezetőnek bizonyul, kiváló
ismerője az emberi szívnek, karizmatikus vezető. Nevének jelentése is erre utal:
„áldott”.
Kasszián Szent János és Nagy Szent Vazul szellemében végleges formába
önti a Szent Szabályzatot, amiben pontosan meghatározza az ima, a
lelkiolvasmány, a munka, az étkezés és az alvás idejét. Lefekteti a nyugati
keresztény kultúra alapját, s lesz a nyugati szerzetesség atyja. Ünnepe: júl. 11.

Regulája:
Nemcsak a szerzetesek forgathatják, hanem minden igényes lelki életet élő
ember kellő eligazításra talál benne. Életutunkat Krisztusra tekintve,

54
engedelmességben járjuk, aki elé nem helyezhető senki. Regulája
kiegyensúlyozott, mértéktartó, a középkor legnépszerűbb rendi szabályzata.
 Ezzel kezdi: „Hallgasd meg, ó fiam, a mester parancsait, és hajtsd ide szíved
fülét!” Ádám és Éva ugyanis nem hallgatott az Úrra, te most figyelj Rá!
 Az ima adja meg a szerzetes (de értheted így: a keresztény) létezésének
létjogosultságát. Benedek nem ismer el (ma sem!) olyan kolostort, ahol a
tanítás vagy a tudományos munka miatt háttérbe szorul a zsolozsma, a belső
ima, a szív összeszedettsége.
 Regulájának egyik legfontosabb témája: az alázatosság 12 lépcsője. Ebben
felsorolja az alázatosság különböző tulajdonságait és gyakorlási módjait (7.
fejezet). „Két szárnyon emelkedhetsz a tökéletesség legmagasabb fokára: a
szív alázatossága és az önzetlen szeretet által”.
 A hagyományos hármas fogadalom mellett a bencések negyedik speciális
fogadalma: a helyhez kötöttség. Ez a jellem és a hajthatatlan eltökéltség
szimbóluma és próbája. Aki nem képes nyugton maradni, az szétesett ember.
Aki mindig az újdonságot, változatosságot keresi, nem tud elmélyülni és
kiaknázni a neki szánt kincseket. A vándorlás elősegítené az „addig csak
kibírom valahogy” felszínességét. Az 1. fejezetben élesen bírálja a csavargó
szerzeteseket, akik sehol sincsenek otthon, és mindig a vendégségben lét
könnyebbségét keresik maguknak.
 A munka: önfenntartásra szolgál. De meglátja annak önálló értékét is: mert
ebben rejlik a lustasággal való szakítás lehetősége (48. fejezet). A
középkorban a bencések tanítják Európa népeit a helyes gazdálkodásra.
Többlet-termelésüket áron alul eladják a piacon, hogy ezzel letörjék a
tisztességtelenül magas árakat, s egyben így fojtja el a testvérek szívében
megjelenő nyereségvágyat.
 Szellemi munka: napi szentírásolvasás; Kasszián Szent János, Nagy Szent
Vazul és a keleti atyák írásainak olvasása; kódexmásolás. Sok klasszikus
irodalmi alkotást ők mentettek meg az elkallódástól.
 Az anyagi világhoz való helyes viszonyulásról is szól. Napjaink szörnyűségei
igazolják Benedek igazát: ha kihasználjuk környezetünket, ránk omolhat az!
A világ mértéktelen kizsákmányolása beláthatatlan következményekkel
járhat. Isten az ember uralma alá hajtotta a teremtett világot, ez az uralom
azonban felelősségvállalást jelent, a krisztusi uralom pedig még többet:
szolgálatot ( ≠ bálványimádás!). Ezért súlyosan vét az, aki megfordítja az
irányt, s megengedi, hogy a világ és az események uralkodjanak az ember
felett.
 Az utolsóelőtti fejezetben figyelmezteti a testvéreket: Krisztusnak semmit
elébe ne helyezzenek!
 Az utolsó, 73. fejezetben nagy alázattal említi, hogy ez a regula csak a
szerzetes élet kezdetét jelzi, ezt még tovább kell bontakoztatni, s ehhez ő nem
akar semmi megkötést adni. Szabadon folytatható, kiegészíthető,

55
 lelkiolvasmányokkal bővíthető, s különösen ajánlja a szentatyák írásainak
megtartását, hiszen az a tökéletesség felé fogja vezetni a testvéreket.

Tanítása, lelkisége:
 Lelki „ars poetica”-ja: A szerzetes a szeretetből erőt merítve, a mindenütt
jelenlévő szent Istentől ösztönözve, az alázat és az engedelmesség
szellemében az imádságnak és a munkának él a közösségben. Az apát a
Mennyei Atyát és a Jópásztort jeleníti meg. Életét teljesen áthatja a
mértékletesség erénye és a megkülönböztetés készsége.63
 Az isteni törvény: építkezés és nem a rombolás. Tévesen értelmezett
„haladó” segítség az, ami szidja, gyalázza az Egyházat, és összeomlással
fenyeget, hiszen Jézus megígérte, hogy a pokol kapui se vesznek erőt rajta
(vö. Mt 16,18). Benedek pozitív, konstruktív egyéniség. VI. Pál pápa Európa
védőszentjévé avatta. Bizalommal kérhetjük: mutassa meg ma is a
mélypontból kivezető utat! Tőle tanulva igyekezzünk mi is részt venni az
„építkezésben”: az ellenségeskedés és a rossz hír terjesztése csak tovább
lazítja a már mozgó köveket, a szeretet és a szolgálatkészség képes
stabilizálni az építményt. Nekünk egészséges, élő Kövekből kell az Országot
építenünk.
 Egy Atya gyermekei vagyunk, tehát testvérek. Ha ennek tudatában élnénk,
biztosítva lenne minden ember szabadsága, személyi méltósága, s ez a
testvéri lelkület járná át az egész világot.
 Távol maradt az embereket egymástól elválasztó, öncélú teológiai vitáktól
(pedig van rá begyakorlott ideológia: ez viszi előbbre a fejlődést stb.). Ő
Krisztus békéjének az embere, s úgy építi a Hegyen a Várost, hogy nem
felejti: az Építőmester az Úr (vö. Zsid 11,10). Regulájában írja: az állhatatlan
szerzetesek „nyomorult életmódjáról jobb hallgatni, mint beszélni.” 64 Így
fejezi be a meddő vitát: „Hagyjuk!” Tanulhatunk tőle: merjünk mi is
hallgatni a rosszról, és ilyen „diadalmentesen” lezárni egy témát.

Halálát előre látta: 6 nappal korábban kinyittatta sírját. Ezt tanította, és

meg is tette: a halált minden nap tartsák szemük előtt a testvérek. 547. március
21-én „az imaterembe vitette magát. Az Úr testének és vérének vétele által
megerősödve utolsó útjára, erőtlen tagjait tanítványai kezének segítségével
tartotta fenn, és ég felé emelt kezekkel állt ott, míg imádság közben végsőt
sóhajtva kilehelte lelkét.”65
Istenem, pénzéhes világunk megérett arra, hogy Benedektől tanulva
megkíséreljük letörni az árakat, hogy a tisztességtelen haszonban álmodozók
hoppon maradjanak. De gazdasági rendszerünk becstelen szövetségesei
63
Szent Benedek Regulája (Bencés lelkiségi füzetek, 1.), Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1992. 2. 27. 28. 44. 48.
53. 55. 56. 64. fejezet, 15-17; 40-42; 53; 55-56; 59-62; 69-70. oldal
64
Szent Benedek Regulája (Bencés lelkiségi füzetek, 1.), Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1992. 1. fejezet, 14. oldal
65
Nagy Szent Gergely: Szent Benedek élete (Bencés lelkiségi füzetek, 4.), Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1993.
70. oldal
56
uralkodnak fölöttünk, és megtiltják, hogy személyes indíttatásból jót tegyünk és
jók legyünk: nem engedik, hogy annyira olcsón adjam a megtermelt javaimat,
amennyire azt én szeretném. Lehet, hogy Benedek kortársai még nem voltak
ennyire romlottak, ők „csak” az életére törtek, de a szeretet és a jóság tetteiben
nem korlátozták lelke indíttatásait. Őt is megpróbálták megtörni, „jobb
belátásra” bírni, de Benedek hajthatatlan volt, az életét is kockára tette, de a
becsületből nem engedett! És az Úr megóvta őt minden gonoszsággal szemben.
De ha mi magunk akarjuk védeni magunkat a gonosszal szemben, az nem
valószínű, hogy ugyanolyan hatékony lesz. Uram, adj nekem bátorságot, hogy
szembe merjek szállni a becsületes élet ellenfeleivel, és add, hogy semmi más ne
lebegjen szemem előtt, mint embertársaim érdeke, s akarjak minden
rászorulóval jót tenni! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Radikális elkötelezettséggel mindent elkövetsz azért, hogy a kísértés le ne
vehessen lábadról?
 A világban betöltött szerepedet átalakítod magadban „apátsággá”, és úgy
jelenj meg embertársaid körében, mint a Mennyei Atya megjelenítője, aki
irgalommal, gondviselő jósággal és reménykeltő szeretettel fordul
gyermekei, családtagjai, beosztottjai felé?
 A vita hevében sem legyőzni akarsz valakit, hanem az ő érdekét keresed? Ezt
biztosan nem az ő megszégyenítésével, megtörésével fogod elérni! Inkább
hallgatsz, hogy ne szaporítsd a rosszhírt, az értelmetlen pletykát, és a
szeretetlenségből fakadó megsértődést – a bűnt?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Szent Benedek Regulája, Bencés lelkiségi füzetek 1. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1992.
Nagy Szent Gergely: Szent Benedek élete, Bencés lelkiségi füzetek 4. Bencés Kiadó,
Pannonhalma, 1993.
A Regula lelkisége, Bencés lelkiségi füzetek 11. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1995.
Békés Gellért O.S.B.: Isten keresése Szent Benedek Regulájában, Pannonhalmi Kisfüzetek 6.
1997.
Blázovich Ágoston O.S.B.: Európa védőszentje Szent Benedek, Bécs, 1980.
Szent Benedek apátnak innepéről – in: A Néma Barát megszólal (Válogatás a Karthauzi
Névtelen beszédeiből), Magvető Könyvkiadó, Bp. 1985. 194-215. oldal
Walter Nigg: A szerzetesek titkai, SZIT, Bp. 1984. 167-199. oldal
Mayeul de Dreuille OSB: The Rule of Saint Benedict – A Commentary in Light of World
Ascetic Traditions, Paulist Press, New York
Dom Claude Jean Nesmy: St. Benoît et la vie monastique, Paris, 1959.
G. M. Oury: Saint Benoît – Patron de l’ Europe, Chambray lès Tours, 1981.
San Benedetto, Editrice Velar, Bergamo, 2003.

57
 5.
AZ EGYHÁZ REFORM-EMBEREI
Szent Norbertről (1080-1134), a premontrei rend alapítójáról jegyezték
fel:
„Norbertet joggal sorolják azok közé, akik a VII. Gergely-féle reform
végrehajtásában hatékonyan közreműködtek. Elsősorban olyan papságot akart
nevelni, amely az igazi evangéliumi és egyben apostoli életnek szenteli magát,
tisztán és szegényen él, magára ölti „az új ember ruházatát és ékességét: az
előbbit a szerzetesi ruhával, az utóbbit a papi méltósággal”, és arra törekszik,
hogy „a Szentírást kövesse, és Krisztus legyen a vezére”. Három dolgot szokott
ajánlani a papoknak: „Tisztaság az oltárnál és a szent ténykedések végzése
közben, a szabálysértések és mulasztások jóvátétele a kapitulumban; a
szegények gondozása és azok ellátása.”
Papjaihoz, akik az általa alapított életközösségben az apostolok szerepét
töltötték be az ősegyház mintájára, később olyan sok hívő férfit és nőt kapcsolt,
hogy igen sokan azt állították: az apostolok kora óta még senki sem szerzett
alapításával Krisztusnak ennyi tökéletes életre törekvő embert ilyen rövid idő
alatt.
Amikor érsek lett, rendi testvéreit hívta, hogy a vendek népét a krisztusi
hitre elvezessék. Egyházmegyéjének papságát pedig igyekezett megújulásra
segíteni, és ebben nem akadályozta meg a nép lázadása vagy zavargása sem.
Különösképpen törekedett arra, hogy az Apostoli Szék és a császárság
között a jó viszonyt erősítse és növelje, biztosítva az Egyház szabad választási
jogát. Ezért írta neki II. Ince pápa: „Az Apostoli Szék teljes szívből köszönetet
mond neked, mint hűséges fiának.” A császár pedig őt tette a birodalom
főkancellárjává.
Minden működésében megmutatkozott szilárd és rendíthetetlen hite:
„Norbertben olyan kimagasló a hit – mondogatták –, mint Clairvaux-i
Bernátban a szeretet”; továbbá beszédmódjának finomsága: „Ő, aki nagy a
nagyok között, és kicsiny a kisdedek között, mindenki előtt szeretetreméltónak
mutatkozott”; végül kiváló ékesszólása: „Isten lángoló szavát” állandóan
elmélkedte, és rendíthetetlenül hirdette, ezáltal a bűnöket kiégette, az erényeket
növelte, a jóakaratú embereket bölcsességgel gazdagította.”66

66
In: Szent Norbert ünnepének (jún. 6.) olvasmányos imaórája, Breviárium II. kötet, 1530-1531. oldal
58
 SZENT BERNÁT (1090-1153)
Egyháztanító

„Ha bűn lenne irgalmazni, akkor se tudnék nem irgalmazni!”67

Öltsétek föl az Isten fegyverzetét,

hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok.”
(Ef 6,11)

A bencések Molesme-i Róbert által létrehozott szigorúbb ágazata, a

ciszterci, kezdi elveszíteni átütő erejét (pedig csak pár évtizede jött létre). S
ekkor, 1112-ben a 21 éves Bernát kéri felvételét hozzájuk.
Bernát főnemesi családban született Dijon környékén.
Kanonoki iskolában tanult. Tudományos képzettsége
messze felülmúlja kortársaiét. Ezért rokonsága le akarja
beszélni a remeteségről, inkább fényes egyházi karriert
rebesgetnek neki. Ez a próbálkozás azonban fordítva sül el
– ő nyeri meg egész családját a rendnek: 6 testvére és
özvegy édesapja is belépnek, rokonaikkal és barátaikkal
együtt. Így 30 tudós – elhagyva tisztes múltját, karrierjét –
elkezdi a noviciátust, és megmenti a rendet a kipusztulástól.
Mikor Bernát testvérei elhatározták, hogy belépnek a rendbe, egyikük így
köszönt el a legkisebb, még otthon maradó testvértől: „Mi elmegyünk, és itt
mindent te örökölsz. Milyen gazdag leszel!” „Hogyan? – kiáltott erre a fiú, és
jókedve egyszerre mély bölcsességbe fordult – tiétek a menny és enyém a föld?
Így nem igazságos az osztozkodás!” S amikor a kellő kort elérte, ő is novícius
lett Cîteaux-ban.
Bernát 25 éves, mikor az általa alapított Clairvaux-i kolostor apátjává
választják. Bernát életében 67 kolostort alapított. Magyarországon 1142-ben
telepedtek le a Tolna megyei Cikádoron (ma Bátaszék), majd még 17
monostorban éltek, és földműveléssel, lelkipásztorkodással, tanítással
foglalkoztak. Tevékenységük elismerését jelzi, hogy a rend tagjai közül a
történelem folyamán 44-en nyerték el a bíborosi-, és 600-an a püspöki
kinevezést.
Bár nem állt szándékában sem Róbertnek, sem Bernátnak, hogy női
monostort is alapítson, a Bernát-féle harmincfős belépés kapcsán sok
„elhagyott” feleség kereste a zárda magányát, ugyanakkor a szerzetesi
közösséget, és akart – most már testvérével – közös lelkiség szerint élni. Az így
spontán szerveződött női közösségből alakult meg 1125-ben Cîteaux közelében
az a zárda, melynek nővérei a ciszterci szerzetesek szigorú életét akarták

67
Szent Bernát: Hitünk élete a szeretet (Bencés lelkiségi füzetek, 14.), Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1997. 9.
oldal
59
követni. Itt élt Bernát húga is, s a zárda apátnőjeként halt meg. Ma
Magyarországon két női apátságban élnek ciszterci nővérek.
Kezdetben két reformirányzat alakult ki és vetekszik egymással, melyikük
éli igazabban a szerzeteseszményt: Cluny és Cîteaux. A két kolostor apátja, bár
nagyszerű emberek (Tiszteletreméltó Péter és Bernát) erősen szidják egymás
„fiait”: Cluny liturgia-központúsága értetlenül áll Bernáték kötetlenebb Isten-
dicsérete előtt és Péter apát farizeusoknak nevezi Cîteaux szerzeteseit, akik
többet törődnek a kétkezi munkával, mint a monasztikus élet lényegével. Bernát
válaszában megrója azokat a gőgös szerzeteseket, akik megszólják testvéreiket;
továbbá helyteleníti a clunyiek templomainak óriási méreteit, a falfestményeket,
a faragott oszlopfőket, az óriási csillárokat. „Mi az a sok nevetséges furcsaság –
írja nekik – az a sok különös kiforgatott formaság, ékes formátlanság, azok az
undok majmok, dühös oroszlánok, azok a baromszerű kentaurok, félemberek,
azok a tarka foltos tigrisek, viaskodó harcosok, kürtöt fúvó vadászok? Íme, ezen
a szobron egy fejet látunk több testtel, azon pedig több fejjel egy testet… Az
ember egész nap elandaloghat ilyen környezetben, miközben elfeledkezik Isten
törvényéről elmélkedni.”68
Bernát „művészetellenességének” két oka volt: egyrészt azt vallotta, hogy
a képi világ az írni-olvasni nem tudókat hivatott közelebb vinni Istenhez, ezért a
kolostori templomokban nincs szükség rá, sőt, akadályozza a szerzeteseket az
elmélyülésben. Másrészt, a díszítményekre költött összegeket más célokra akarta
fordítani: „A templom falai tündökölnek, a szegények pedig éheznek. Arannyal
vannak borítva a kövek, és mezítelenek az emberek”69
Tiszteletreméltó Péter apát megértette Bernát őszinte jószándékát, és
szigorú reformot hajtott végre Clunyben, s ők ketten igaz barátságba kerültek
egymással.70
Bernát szellemi-lelki tevékenysége nem szorítkozik csupán a
rendjére, beszédeivel hatást gyakorol a papokra, világiakra, és
igen kiterjedt levelezést folytat.
A Templomos Lovagrend felkarolásával sokat tesz a
szegények, özvegyek, árvák védelmezése érdekében. 1130-
ban II. Honórius pápa halála után Bernátnak köszönhető, hogy
megmaradt az Egyház egysége, s a kezdődő szakadás
(egyszerre két pápát választottak) abbamaradt.
Bernát nagyon tiszteli a pápát. Mégis, mikor egykori tanítványát és
szerzetesét választják meg pápának (III. Jenő pápa), megírja neki a pápai udvar
visszásságait: hatalom, pompa, rangkórság, a pápa sok világi dologba ártja bele
magát, ezért nem marad ideje Istennek élni; a pápa ne uralkodóként, a vagyonát
fitogtatva vonuljon fel, hanem Péter utódaként, szolgaként. Védi a pápával

68
69

70
vö. Egres Odó: Szent Bernát élete és tanítása, SZIT, Bp. 1990. 28. oldal

60
szemben a püspökök „hatalmát”, jogkörét, mert ők is Krisztus helyettesei, a
Vőlegény barátai, akikre a Menyasszony (az Egyház) védelme lett bízva. Ezért a
pápa ne mentse fel a püspököt a szolgálat alól, és ne engedje meg a hívőnek,
hogy – megkerülve püspökét – egyenesen a pápához fordulhasson ügyével.
Bernát az Énekek Éneke alapján az Egyházat feketének, de szépnek látja
(vö. 1,5). Szép, mert a Vőlegény felékesített menyasszonya; fekete, mert a
megalázott Vőlegény képmása.
Bernát harcol az eretnekségek ellen, pl. a katarok ellen, akik magukat
tisztának tartva meghirdették a túlzott tisztogatást a hierarchiában: legyen
apostoli szegénység, szigorú aszkézis, nem kell papság, hierarchia sem, sőt
szentségek sem! Bernát országszerte nagy eredménnyel prédikál ellenük. Egy
rendtársát is – aki zsidóüldözésre bíztatta az embereket – nyilvánosan el kell
marasztalnia.
A pápa utasítására toborzó beszédeket mond, a keresztes hadjárat
érdekében: „A pogányok erőszakot alkalmaznak velünk szemben, tehát jogunk
van az erőszak ellen erőszakkal védekezni”.71 Prédikációi által lelkesíti Európa
uralkodóit, s indulnak visszafoglalni a Szentföldet – erőszakkal. Ez azonban elég
rosszul végződött. Sok támadás érte ezen beszédeit. Bernát alázattal elfogadta.
Valóban, nagy különbség van a Keresztről szóló prédikációja és e rosszul
értelmezett Krisztuskövetés (hadjárat) között!
Bernát figyelmezteti a tudósokat: filozófiájuk nehogy aláássa a hitet, s
nehogy tévtanítókká váljanak! Tiltakozik az ellen, hogy a teológiát elválasszák a
lelkiségtől, „mert nem ismerheti meg az Atyát teljesen, aki nem szereti
tökéletesen.”72
Egy barátjának írja: „Higgy nekem, a tapasztalat beszél belőlem. Sokkal
nagyszerűbb dolgokat találhatsz az erdőkben, mint a könyvekben. A fák és
kövek olyasmire is tanítanak, amiről a tanároknak sejtelmük is alig van.” 73 Ez
azonban nem jelenti azt, hogy Bernát valaminek is a rabjává lett volna: Istenről
még e lenyűgöző természeti szépség se képes elvonni figyelmét. Egy
alkalommal társaival egész nap a Genfi-tó partján lovagolt, s azok este a tó
szépségét dicsérték, ő azonban csodálkozva kérdezte, miféle tóról beszélnek. Az
úton ugyanis Bernát annyira elmerült gondolataiba, hogy észre sem vette,
milyen tájon utaznak. Amikor azonban a teremtmény állt szeme előtt, kétség
nélkül felismerte benne Isten keze nyomát, az Alkotó szépségét: „Mindent, amit
a Szentírásból megértettem, fák között vagy a szántóföldeken tanultam. Isten
igéjének tanulásában a tölgyek és bükkök voltak mestereim”.74
Bernátot már életében szentként tisztelték. Amikor a pápa meghívására
Pisa felé tart, hogy részt vegyen a zsinaton, útközben Milánó népe kitörő
lelkesedéssel fogadja, és közfelkiáltással püspökének választja. Mivel mással
nem tudja elhárítani magától ezt a méltóságot, „alkut” ajánl a népnek: másnap
71
72
73

74

61
reggel lóra ül előttük, s ha a ló a város falain belül marad vele, abban Isten
akaratát fogja látni, s elfogadja a püspökséget, ha viszont a ló kiviszi őt a
városból, akkor távozni fog. A nép elfogadta javaslatát, Bernát pedig reggel
nagy tömeg szeme láttára felült lovára, megsarkantyúzta és kivágtatott a
városból.
Mozgalmas és tevékeny élete ellenére a kolostor csendjére vágyakozik.
Lelkisége a Szentírásból és az egyházatyák írásaiból táplálkozik. „Akár írsz,
akár beszélsz, semmi sincs ínyemre, ha nem hangzik el Jézus neve.” 75 Sokat
beszél az Énekek Énekéről, a jegyesi szeretetről, a lélek Igével való
egyesüléséről: az Ige meg akar születni bennünk, a testünk ugyan akadályozza a
Vele való egyesülést, de tisztulási folyamaton megyünk keresztül, amely majd a
feltámadásban éri el a teljességét, a test és a lélek újra-egyesülésében.
Gyümölcsöző élete igazolja, hogy a szigorú aszkézis nem megcsonkít,
hanem megtermékenyít. A világtól elvonult remete jelen van a világ életében,
hiszen az emberekért él. A helyes arányról írja: „Két veszélyt kell elkerülnünk:
egyrészt, hogy másnak adjuk azt, amit a magunk javára kaptunk. Másrészt, hogy
megtartsuk azt, ami mások javára szolgál. Úgy tarthatja meg valaki a mások
javára szóló adományt, hogy mondjuk, birtokában van az erényeknek, s hozzá
még a tudás és ékesszólás adományával is díszes, de félelemből, lustaságból,
vagy talán rosszul értelmezett alázatosságból szégyenteljesen és haszontalanul
csöndben marad. Ezek nem adják oda a táplálékot a népnek. Viszont
szétszórhatja és elveszítheti valaki azt, ami az övé, hogyha még mielőtt színültig
eltelt volna a tudással, hogy úgy mondjam, csak félig töltekezve már kezdi
kitöltögetni magából azt, amit kapott. Aki bölcs, inkább hasonlít a ciszternához,
mint a kanálishoz. A kanálisból ugyanis elfolyik a víz, mihelyst befogadta; a
ciszterna azonban vár mindaddig, míg túl nem csordul, és csak azután adja
tovább a vizet. Az Egyházban ma sok a kanális, de kevés a víztartály.”76
Lelki útmutatása ma is irányadó: „Csak világítani hiúság, csak égni kevés.
Égni és világítani (ardere et lucere) – ez maga a tökéletesség. … Vannak, akik
nem azért fénylenek, mert égnek, hanem azért égnek, hogy fényeskedjenek. Az
ilyenek a legkevésbé sem égnek a szeretet lelkiségéből, hanem hiú törtetésből.”77
1153-ban halt meg Clairvaux-ban. 1174-ben szentté avatták, 1830-ban
egyházdoktorrá nyilvánították. Költői nyelvezete miatt (legismertebb himnusza
a Jesu, dulcis memoria) „mézajkú doktor”-nak is hívják. Ünnepe: aug. 19.
Istenem, áldalak Téged azokért, akik hűséggel követik Szent Fiadat: a
jószándékú hívekért, a szolgáló lelkületű papokért, az elmélyült életet élő
szerzetesekért, az alázatos püspökökért, akik méltatlanságuk tudatában még
jobban szeretnek Téged és minket, akik vezetését Te rájuk bíztad. És áldalak
Téged azokért a pápákért, akik hitelesen élik elénk a Te arcodat, és szíved

75

76
Egres Odó: Szent Bernát élete és tanítása, SZIT, BP. 1990. 52. oldal
77
In: Egres Odó i.m. 52. oldal; vö.: Szent Bernát: Lángolj és világíts, Ecclesia, Bp. 1978. 50. oldal
62
szeretetét nyújtják felénk. Köszönöm, hogy a XX. század pápái – kivétel nélkül –
a szentség útján jártak! Lelkemben őrzöm bátorító szavaikat és követendő
tetteiket. Adj nekem elszánt akaratot, hogy minden nap ki tudjak lépni a
lanyhaság útvesztőjéből, és tudatosan vállaljam a Veled járás örömét és
áldozatát. Mindig lesz, aki ezt nem fogja érteni, és bolondnak tart érte. Add,
hogy őt még jobban szeressem, és sohase bántsam meg azt, aki téves meglátása
miatt félreértett engem! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Jézus meghív az Ő követésére, családtagjaid le akarnak beszélni erről, és
miközben ők valami hozzád „méltóbb” életutat ajánlanak, te az Urat
választod, és Hozzá szegődsz?
 Földi gazdagságodat veszteségnek tekinted az örök élet szempontjából?
Bernát kisöccsével vallod-e, hogy rossz csere lenne, ha rád hagynák ennek a
világnak javait, s miközben a többiek az örök javaknak nyitják meg lelküket,
neked be kellene érned ennek a világnak kincseivel?
 Azt a fényt, ami benned megjelenik, mindig az Úr világosságának tudd – és
őszinte alázattal élj belőle, és nyújtsd másoknak azt, amit magad is kaptál, és
így a lelked Kincséért ne téged csodáljanak, hanem az Urat dicsőítsék
mindazért, amit jóvoltából tett velünk?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Szent Bernát élete és művei I. II. Budapest, 1899.
Szent Bernát: Lángolj és világíts, Ecclesia, Bp. 1978.
Szent Bernát: Evezz a mélyre! Aggiornamento-Mécses, 1993.
Hitünk élete a szeretet (Szent Bernát lelkinaplója) Bencés lelkiségi füzet 14. Pannonhalma,
1997.
Szent Bernát beszédei – in: Az egyházatyák szentbeszédeiből (Keresztény Remekírók 15.
kötet, szerk. Kühár Flóris), SZIT, Bp. 1944.
Clairvauxi Szent Bernát: A kegyelemrõl és a szabad elhatározásról; Hogyan szeressük Istent,
Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Bp. 2002.
Clairvauxi Szent Bernát: A megfontolásról Jenő pápának (De consideratione), Kairosz Kiadó,
Bp. 2005.
Szent Bernát adventi beszéde – in: Breviárium I. kötet 145-146. oldal
Egres Odo O.Cist.: Szent Bernát élete és tanítása, SZIT, Bp. 1990.
Jean Leclercq: Clairvaux-i Szent Bernát, SZIT, Bp. 1998. és Kairosz Kiadó, Bp. 2006.
Friedrich Eberhard O.Cist.: Szent Bernát, Pécs, 1942.
Lékai Lajos O.Cist.: A ciszterciek, SZIT, Bp. 1991.
Ciszterci lelkiség, Prugg Verlag Eisenstadt 1982.
Naszályi Emil O.Cist.: Csúcsok és szakadékok, SZIT, Bp. 1982.
Arató Orbán O.Cist.: Ciszterci lelkiség – in: Magyar Egyháztörténeti vázlatok, 1993.
M. Rajmond trappista atya: A ciszterciek alapító atyái, Márton Áron, Bp. 1998.
Halász Pius O.Cist.: A ciszterci lelkiség – in: Papi lelkiség 5. Sz. 1942. 117-130. oldal
Pierre Riché: Szent Bernát, a lelkek ébresztője – in: Mérleg, 1990/4. 357-365. oldal
Kaspar Elm: 900 éves a ciszterci rend – in: Mérleg, 1998/3. 286-293. oldal

63
II. János Pál pp: Apostoli levél Szent Bernát születésének 900. évfordulójára – in: 88. sz.
Szolgálat, 1990. 86-92. oldal
Kereszty Rókus O.Cist.: Szent Bernát és a modern autonóm ember – in: 88. sz. Szolgálat,
1990. 16-23. oldal
Walter Nigg: A szerzetesek titkai, SZIT, Bp. 1984. 233-277. oldal
Ciszterciek, Mikes Kiadó, Bp. 1997.
Bernard of Clairvaux: Selected Works, Paulist Press, New York
Theodore Ratisbonne: St. Bernard of Clairvaux, TAN Books & Publishers, Rockford
Jean Leclercq: Saint Bernard mistique, Paris, 1948.
St. Bernard et l’esprit cistercien, Paris, 1966.
A. G. Hamman: St. Bernard, Paris, 19

64
ASSISI SZENT FERENC (1181-1226)

„Aki lakásra gyűjt, minden kiadást mérlegel. Itt egy öröklakás megszerzéséről
van szó, s ezért szorítjuk meg magunkat. A Mennyek Országa a lélekben
szegényeké!”78

A keresztségben a János nevet kapja, így Giovanni di

Bernardone a hivatalos neve, de francia származású anyjára
utalva Francesconak szólítják.
Jómódú szülei – a kor szokásának megfelelően – a
lovagi életre nevelik. El is indul ezen az úton. Ifjúként
szeretett öltözködni, szórakozni, barátait megvendégelni.
Szülei kissé sokallták a költekezéseit, de elnézték neki.
Cimborái pedig szívesen vették nagylelkűségét. Mindenki
szerette kulturált viselkedése és emberséges magatartása
miatt.
20 éves, mikor részt vesz egy városok közötti
háborúban. Ebben „elesik”: egy év börtönfogság következik, majd betegen
érkezik haza. Mikor lassan felépül, újra nekivág a kalandos lovagi életnek.
Ekkor azonban az Úr megállítja.
„Mikor egy éjszakán álomba szenderült, megjelent neki egy ember, nevén
szólította és elvezette őt egy tágas és gyönyörűséges palotába, mely roskadásig
tele volt fegyverekkel. A falakon szebbnél szebb sisakok és más fegyverek, a
hadi élet díszének elengedhetetlen kellékei csüngtek. Ferenc szíve repesett az
örömtől, és magában egyre csak azon töprengett, vajon mit is jelent mindez.
Újra meg újra felvetette magában a kérdést, kié ez a sok remekbe készült
fegyver és ez a gyönyörűséges kastély? És mindjárt hallotta rá a feleletet, hogy
mindez a kastéllyal egyetemben az övé és lovagjaié.
Ferenc másnap örömtől repeső szívvel ébredt fel, és kelt ki az ágyból.
Mint olyan ember, aki még nem ízlelte meg az Úr lelkének édességét, egészen
világias módon gondolkodott, és az álmot úgy magyarázta, hogy a világban
hatalmas fejedelemségig fogja vinni. Ezért elhatározta, hogy haladéktalanul
folytatja útját Apulia felé, és ott a gróffal lovaggá ütteti magát. Lelkét még a
szokottnál is nagyobb öröm töltötte el, úgyhogy sokan csodálkozva kérdezték
tőle, honnét ez a szertelen nagy öröm? És ő felelte: Tudom, hogy nemsokára
hatalmas fejedelem lesz belőlem.”79
De felmerül benne egy kérdés: kit akarsz szolgálni, az urat vagy a szolgát?
Mert minden ember csak szolga! És Ferenc az Urat választja.

78
Szent-Gály Kata: Neked is szól! – in: Boldog utak békessége, Ecclesia, Bp. 1976. 84. oldal
79
Théophile Desbonnets: Szent Ferenc nyomában, EFO Kiadó, 1998. 24. oldal

65
 Élete megváltozik: gondoskodó szeretettel fordul a korábban undorodva
elkerült leprások felé, gyakran ad alamizsnát, sokat imádkozik a San Damiano
templomban. Itt hallja Jézus hangját: Ferenc, építsd fel egyházamat (ezt ő
templomnak érti)! Lemond minden vagyonáról, nyilvánosan, a püspök előtt
elkötelezi magát a szegénység és az Isten gyermekeinek szabadsága mellett. S ez
az igazi, teljes megtérése (1206-ban). Elvonul 2 évre remeteségbe, amit imában,
bűnbánatban és mások szolgálatában tölt.

Lelkisége:
Kettősséget érez magában: vágyakozik a kicsiség és az egyszerűség után,
de azt is érzi, hogy valami hatalmas feladatra van hivatva. Mindkettőre igent
mond, és hűséges mindkettőhöz, élete végéig.
Az teszi erre képessé, hogy pontosan másolja Krisztus életét. Igaz tanú: a
szegény Ferenc hiteles képet nyújt nekünk a szegény Krisztusról. A gazdag
egyház pedig torz képet az Istenről.
Isten egészen kicsi és alázatos: kisebb, mint ahogy a hatalmaskodók, élre
törők képzelik. Ezért kérdéses, hogy ők majd felismerik-e, eggyé válnak-e Vele?
És Isten több, mint amilyennek mi megismerjük! Sokrétűbb, nem olyan
kicsinyes, nem simplex. Minden nap felismerhetnénk valami újat Benne és az
Általa nyújtott világban.
De csak az ismerheti fel Krisztust, aki hajlandó – Hozzá hasonlóan –
egészen kicsivé, sebezhetővé, kiszolgáltatottá válni. És az, aki – Hozzá
hasonlóan – több mer lenni, mint önmagánakvalóság, aki föléje tud emelkedni
az emberi civódásokon, aki rátalál a Kincsre, és elő is tudja azt hozni, és képes
azt másoknak adni. Az ilyen ember ismeri fel Krisztust, azt, aki mindezt elénk
élte.
Nem tudja felismerni Istent a felszínes ember, a langyos, aki nem veszi
komolyan az Evangéliumot, a meghívását, aki áldozat és elmélyülés nélkül
próbálná végig élni életét, olcsón, „ár” alatt hozzájutva. Az ilyen kisstílű ember
szem elől fogja téveszteni az Urat!
Nem tudja felismerni Istent az önmagát megtévesztő ember, aki csak
hitigazságokat ismert meg – a személyes Isten helyett –, aki a teológiát mint
tudományt tanulta, de nem az Istent kereste, hanem önmagát, saját önigazolását,
megnyugvását.
Szent Ferenc élete és tanítása arra indít, hogy meglássuk a látszaton túlit,
s ne elégedjünk meg annyival, ami az első pillanatban láttatja magát. A
természet szépségén túli Istent, az emberi gyengeséget is irgalmasan szemlélő
Istent, aki könyörületes Úr, és semmi köze a kínzó, gyötrő urasághoz. Ferenc a
nagylelkű Istent akarja megmutatni, aki szabadságot biztosít nekünk, és szabad
elkötelezettséget kér tőlünk.
Ezért engedte el jószívvel rendjéből azt a testvért, aki meg akart
házasodni, hiszen Istenhez csak szabadon és nagylelkűen lehet csatlakozni,

66
kényszerrel és szorongva nem. Mindenkinek rá kell találnia arra a helyre, ahol a
legteljesebben tudja elkötelezni magát Isten- és embertársai mellett.
Ferenc gyermeki lelkesedéssel és teljes tisztelettel fordul a teremtett világ
minden tagja felé, meglátva mindenben azt a méltóságot, melyet Alkotója révén
magában hordoz. Testvért lát mindenkiben és mindenben, nem pedig
elviselendő terhet. Még a halált is nővérének tekinti. S ne gondoljuk, hogy
mindezt egy lélekben szárnyaló, romantikus pillanatában teszi, épp ellenkezőleg,
akkor, mikor 12 betegsége módfelett gyötri és nagy kínokat áll ki. Fájdalmában
már enyhületért kezd imádkozni, de visszavonja kérelmét, mikor az Úr beavatja
titkába: most részesül a legnagyobb kincsben, ki ne engedje kezéből! „Légy
olyan nyugodt, mintha már országomban lennél!”80 Ferenc a test gyengeségében
hatalmas lelki erőre kap, és hálálkodni kezd a Szentháromságnak ekkora meg
nem érdemelt ajándékért. Fájlalja, hogy olyan nagyon hálátlanok és érzéketlenek
vagyunk, és nem dicsérjük úgy Teremtőnket, ahogy illenék. Majd belekezd
minden teremtmény közös háladalába:

„Mindenható, fölséges és jóságos Úr,

Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet
kimondja.

Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,

Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.

Áldjon, Uram, téged Hold nénénk

és minden csillaga az égnek;
Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.

Áldjon, Uram, tégedet Víz

húgunk,

80
Théophile Desbonnets: i.m. 94. oldal

67
oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.

Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;

Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,

Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.

Áldjon, Uram, téged minden ember,

ki szerelmedért másnak megbocsát.
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál,

Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, akik magukat megadták
Te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek Uramat és áldjátok,

És mondjatok hálát neki,
és nagy alázatosan szolgáljátok.” (Naphimnusz)81

A feszült helyzetek megoldását Krisztustól tanulja el: szeretettel ütközteti

a gonoszságot – és győz, mint Krisztus. Emberileg el kell halnia – ez a látszat. A
valóság pedig az, hogy ma, 800 évvel később mi őróla beszélünk, s nem az őt
akadályozni próbáló, gáncsoskodó ellenfeleiről. Nekünk is így kell kisebb-
nagyobb sérüléseinket, szándékos akadályoztatásunkat kezelnünk: nem a
szembehelyezkedés és az erőszak, hanem a szeretet kiáradása vezeti sikerre
életünket. Az a leghatékonyabb fegyver a kezünkben, ha üres a kezünk, ha
teljesen elszegényítettük magunkat. Hiszen ekkor és csak ekkor van jogunk azt
mondani: Nézd Uram, én Teérted letettem a kezemből mindent, s így képtelen
vagyok magamon segíteni. Tőled várom életem megoldását! – Istennel és
ajándékaival csak az tud betelni, aki erre a célra megüresítette életét és hiányban
él. Szükséges, hogy megéljük a teljes Ráhagyatkozás szükségességét: nincs más,
csak Krisztus! (Ez volt Péter apostol megtapasztalása is a tenger vizén járva).

Hogyan tette Ferenc?

81
In: Az egyszerűség útja, 179-180. oldal

68
1) Meghallotta az Úr szavát és cselekedett (vö. Mt 10. fejezet), és: „építsd fel
egyházamat!”
2) A felismert nehézségek miatt nem mást hibáztat, hanem önmagán kezdi a
változtatást. Átrendezi életét az evangélium tanítása szerint, s nem mástól
várja a különb magatartást. A későbbi korok feszült helyzeteinek téves
megoldási kísérletei tanulságosak: ami Ferencnek önmaga bevetésével és
békességgel sikerült, azt mások, máskor nagyhangúan – elrontották.
3) Radikálisan elszakítja azokat a kötelékeket, melyek akadályoznák megújult
életvitelében: függetlenné válik a szülői háztól, érzelmeitől, vagyontól, nem
szorongatják megélhetési gondok, nincs tekintettel emberi kapcsolatokra,
összefonódásokra. Mivel meghalt a régi énjének, meg tudott születni benne
az új: azt a leprást, akit korábban rémülten és undorodva került ki, megtérése
után átölelte, megcsókolta. A családalapításról is megújult elképzelése van:
„Tudta a kísértő, hogy Ferencet vagyonnal, hatalommal, sikerekkel hasztalan
csábítgatná. A szeretet felől támadta tehát: az emberi vonzalom és a füstölgő
kémények hívogató képeivel. Szentünk humorral felelt meg a kísértőnek.
Télidő lévén, az udvaron hét hóembert csinált. Egy nagyobbat – ez lesz a
feleség – meg hat kicsit, ezek a gyerekek. Nosza, fráter Ferenc – szólt aztán
önmagához –, ruházd föl és tartsd el őket! Ha pedig erre nem vagy képes,
örülj, hogy Isten szolgája lehetsz! S a kísértő hosszú orral távozott.”82
4) Őszintén vágyódott a teljes szegénységre, amibe az is belefér, hogy
megbecsülésben sem részesül. A világ első pillanatban vissza is élt ezzel és
valóban megfosztotta a jó hírnévtől, bolondnak gúnyolta. Végül azonban
világossá vált: Ő úgy tudott szegény lenni, hogy a legnagyobb értékeléssel
tekint rá a történelem.83
5) Ahogy az Evangéliumban olvasta:
a) Szabályzatuk: az Evangélium. Háromszor nyitja ki a Szent Bibliát, s kéri
Istentől, mutasson rá, miszerint éljék életüket. Ezeket olvassa: „Ha
tökéletes akarsz lenni, menj és add el, amid van, árát oszd el a szegények
között, és kincsed lesz a mennyben” (Mt 19,21) – „Semmit se vigyetek az
útra…” (Lk 9,3) – „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel
keresztjét és kövessen” (Mk 8,34).
b) Szeme elé kívánta idézni Betlehem szentséges éjjelének titkát.
Misztériumjátékban és szoborcsoportok révén „látni” akarta, mi történt ott
akkor. Mai betlehem-készítésünk gyökerei Ferenc lelki gyakorlatához
vezetnek vissza.84
c) Ahogy Jézus maga előtt küldi tanítványait, hogy előkészítsék a terepet, és
kettesével küldi őket, hogy bemutathassák, miben áll a szeretet, Ferenc is
Krisztusra akarja irányítani az emberek figyelmét, már puszta
megjelenésével is. „Prédikálni megyünk Assisibe – szólította Ferenc egy
82
Az egyszerűség útja, SZIT, Bp. 1981. 254. oldal
83
vö. Pierre Lefèvre: Keresztények a világtörténelemben, Korda Kiadó, 1998. 26. oldal
84
vö. Théophile Desbonnets: i.m. 119. oldal

69
 ízben a hallgatag Rufinusz testvért. Elindultak. Csöndesen, nem nézve se
jobbra, se balra, ballagtak végig a városon. Már maguk mögött hagyták
sorra a templomokat, mikor Rufinusz megszólalt: - Azt mondtad, atyám,
prédikálni fogunk. – Mi mást cselekedtünk? – válaszolta Ferenc. Azzal
sarkon fordultak és hazatértek. – 'Egész testéből nyelvet csinált' – jegyezte
föl később Szent Ferencről első életrajzírója, Celanói Tamás testvér.”85
d) Elajándékozza egy koldusnak a Bibliát: „Egy alkalommal, mikor a Sancta
Maria de Portiuncula templomában tartózkodott, egy szegény kis
özvegyasszony, akinek két fia volt a testvérek rendjében, odajött, hogy
valami alamizsnát kérjen Szent Ferenctől, főként azért, mert abban az
évben nem volt miből megélnie. Szent Ferenc megkérdezte Catani Péter
testvért, aki akkor a minister generalis volt: 'Van-e valamink, amit
anyánknak adhatnánk?' – mert azt szokta mondani, hogy mindegyik
testvér anyja az övé is, és a Rend minden testvérének is anyja. Péter
testvér ezt válaszolta: 'A házban nincs semmink, amit neki adhatnánk,
főleg mert olyan alamizsnát akarhat, amiből testi szükségleteit fedezni
tudja. Egyedül a templomban van egy Újszövetségünk, melyből
felolvassuk az olvasmányokat a reggeli zsolozsmán.' Abban az időben
ugyanis még nem voltak breviáriumaik a testvéreknek, de még csak
zsoltároskönyvük sem. Ezt mondta hát neki Szent Ferenc: 'Add oda
anyánknak az Újszövetséget, hogy szükségleteinek fedezésére eladja.
Meg vagyok róla győződve, hogy ez jobban tetszik majd az Úrnak és
Boldogságos Szűz Anyjának, mintha felolvasnátok belőle.' Így hát neki
adta. Mert el lehet mondani és meg lehet írni Szent Ferencről azt, amit
Szent Jóbról mondunk és olvasunk: 'Anyám méhéből jött ki és velem nőtt
fel a könyörület.' Ezért nekünk, akik vele voltunk, nemcsak azt, amit a
szegények iránti szeretetéről és szánalmáról másoktól tudtunk meg,
hanem azt is hosszú lenne leírni vagy elmesélni, amit saját szemünkkel
láttunk.”86
e) Elégeti a vesszőkosarat, mert elvonta figyelmét az imádságról, s annak,
ami erre képes, nincs létjogosultsága megmaradni. 87 Nekünk se ártana
hasonló jellegű mércét felállítani és megszűrni, mi kap teret életünkben!
f) Alázata: „Mikor egyszer Fráter Juniperusz Róma felé tartott, észrevette,
hogy fogadására tömérdek római jön elébe. Hírét vették ugyanis
jámborságának, s nagy tisztelettel akarták a városba kísérni. A közelben
éppen két gyermek le-föl hintázott egy rögtönzött mérleghintán.
Juniperusz nyomban leszállítja egyiküket, helyébe települ, s vígan
hintázik le-föl, mikor a hívek odaérnek. – Miféle tökfilkó elé jöttünk?! –

85
Az egyszerűség útja, 252. oldal
86
Théophile Desbonnets: i.m. 53. oldal
87
vö. Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége, 107-111. oldal

70
 fakadnak ki a látványra, és csalódottan hazatérnek. Juniperusz pedig
díszkíséret nélkül érkezik Rómába.”88
Ferenc egyszer Leó testvérrel egy olyan kolostorban tartózkodott,
ahol nem volt zsolozsmáskönyvük. Mikor eljött az imádság ideje, Ferenc
vállalta az előimádkozó szerepét, Leónak pedig válaszolnia kellett rá,
ahogy azt Ferenc meghagyja neki. „Én például azt fogom mondani: Ó,
fráter Ferenc, oly sok gonoszat cselekedtél és annyi bűnt követtél el a
világban, hogy méltó vagy a pokolra! – Te pedig azt fogod felelni rá:
Szent igaz, megérdemled, hogy a pokol fenekére kerülj! Leó testvér
angyali ártatlansággal válaszolta: Szívesen, Atyám, kezdd csak Isten
nevében.
Szent Ferenc rákezdett az első versre: Ó, fráter Ferenc, oly sok
gonoszat cselekedtél, és annyi bűnt követtél el, hogy méltó vagy a
pokolra! Leó testvér pedig így folytatta: Isten annyi jót visz véghez
általad, hogy egyenest a mennyországba fogsz jutni! Erre Szent Ferenc
megszólalt: Ne így, Leó testvér, hanem amikor azt mondom: Ó, fráter
Ferenc, annyi gonosz dolgot míveltél Isten ellen, hogy méltó vagy átkára,
- akkor te ezt feleld: Valóban méltó vagy arra, hogy az átkozottak közé
kerülj! Mire Leó testvér: Úgy lesz Atyám, ahogy kívánod.
Akkor Szent Ferenc könnyeit hullatva, mellét verve és föl-föl
sóhajtva így imádkozott: Ó, Uram, ég és föld Istene, annyi gonoszságot és
oly sok bűnt követtem el ellened, hogy teljességgel méltó vagyok a
kárhozatra – Leó testvér pedig rávágta: Ó, Ferenc testvér, Isten úgy
megszentel, hogy az áldottak közt is kiváltképpen áldott leszel! Szent
Ferenc meglepődött, hogy Leó testvér épp az ellenkezőjét feleli annak,
mint amit elébe adott, azért így intette meg: - Miért nem felelsz úgy,
ahogy meghagytam neked? A szent engedelmesség nevében parancsolom,
úgy válaszolj, ahogy előírom. Azt fogom most mondani: Ó, fráter Ferenc,
te szerencsétlen, azt képzeled, hogy irgalmat találsz Istennél, holott annyit
vétkeztél a könyörület Atyja és a vigasztalás Istene ellen, hogy nem
számíthatsz irgalomra. – És te, báránykám, Leó testvér, ezt fogod felelni:
Semmi esetre sem vagy méltó Isten irgalmára! – Ám, amikor Szent
Ferenc befejezte mondókáját, Leó testvér megint csak így felelt: Isten, a
mi Atyánk, akinek végtelen irgalma meghaladja bűneidet, megkönyörül
rajtad, és irgalmát kegyelmével tetézi.
Erre a feleletre Szent Ferenc gyöngéd nehezteléssel és mérsékelt
haraggal kérdőre vonta Leó testvért: Hogyan merészeltél az
engedelmesség ellen véteni, és mindannyiszor az ellenkezőjét mondani
annak, amit parancsoltam neked? Mire Leó testvér tisztelettudóan és
alázatosan így válaszolt: Isten a tanúm, Atyám, hogy mindannyiszor

88
Az egyszerűség útja, 262. oldal

71
 eltökéltem szívemben, hogy utánad mondom, amit kívánsz. Isten azonban
aszerint adja számba a szavakat, ahogy Neki tetszik, nem ahogy nekem.
Ezen igen elcsodálkozott Szent Ferenc, ám azért így szólt Leó
testvérhez: Mégis arra kérlek szeretettel, most az egyszer úgy felelj, ahogy
mondtam neked. Mire Leó testvér: Mondd, Isten nevében, mert ezúttal
valóban úgy fogok felelni, ahogy te akarod. Szent Ferenc akkor zokogva
megismételte az előbbi mondatot: Ó, fráter Ferenc, te szerencsétlen, azt
képzeled, hogy irgalmat találsz Istennél… És Leó testvér nyomban így
folytatta: De még mennyire! Sőt, nagy kegyelmet is nyersz az Istentől,
fölmagasztal és megdicsőít téged, mert aki magát megalázza,
fölmagasztaltatik. Én csak ezt mondhatom, mert Isten adja ajkamra a
szavakat.
Ily módon, ebben az alázatos versengésben, sok sírással és sok lelki
vigasztalással virrasztottak egész napkeltéig.”89
g) A teljes szegénység megélésével kívánja megóvni magukat attól, hogy a
pénz elrabolja szívüket a mennyek országától.90
h) Elkötelezettsége Szent Domonkost is megdöbbenti: a gyékényes
káptalanon olyan bizalommal élték meg a testvérek a szegénység
boldogságát, hogy kezdetben eszelősnek tartotta őket Domonkos.
Hamarosan azonban rájött tévedésére és bocsánatot kért Ferenctől, és
legszigorúbb parancsban írta elő az ő testvéreinek is azt, amit Ferenctől
tanult.91
i) Tapasztalva a testvérek tévedéseit, lemond a vezetésről és elvonul az
Alverna hegyére remeteségbe, hogy szomorúságával ne terhelje a
közösséget. Itt kapja meg a stigmákat, a szent sebhelyeket, a Jézussal való
együtt-szenvedés ajándékaképpen. Visszamegy Assisibe, és élete utolsó
két évét állandó szenvedésben tölti.
j) Azt a halált, amit rendezetlenségeink miatt félelemmel szoktunk
emlegetni, Ferenc nővérének szólítja. Nem csupán testvérének, hanem
nővérének, s ebben benne van a női lélek finomsága, gyengéd közelítése,
jótékony, áldásos ténykedése, hiszen általa jut el az Isten boldogító
színelátására!92
6) Végrendelete hű képet ad élete összegzéséről: „Az Úr a következő módon
mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást:
míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És
maga az Úr vezérelt közéjük, és irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor
eltávoztam tőlük, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és

89
Fioretti, Szent Ferenc Virágoskertje, SZIT, Bp. 1980. 9. fejezet, 239-241. oldal
90
Théophile Desbonnets: i.m. 31-32. oldal
91
Théophile Desbonnets: i.m. 49-50. oldal
92
Théophile Desbonnets: i.m. 32-34. oldal

72
lelkem édességére. Utána egy kevés ideig még vártam, aztán elhagytam a
világot.
És az Úr templomaiban olyan mély hitet öntött belém, hogy ilyen
egyszerű szavakkal imádkoztam: Imádunk Téged, Urunk, Jézus Krisztus, itt
és a világon lévő minden templomodban, és áldunk Téged, mert szent
kereszted által megváltottad a világot.
Aztán egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat
adott nekem az Úr és ad szüntelen papjai iránt, kik a római Szentegyház
szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének is, akkor is csak hozzájuk
menekülnék. …
És kötelesek vagyunk tisztelni az összes teológusokat és azokat is, akik
az isteni szent igéket hirdetik, mint akik lelket és életet árasztanak felénk.
És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg
nekem, mit kell tennem, hanem ezt Ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki
nekem, hogy a Szent Evangélium szerint kell élnem. És kevés és egyszerű
szóval írásba foglaltam ezt, a pápa úr pedig megerősítette számomra. És akik
jöttek, hogy elfogadják ezt az életmódot, mindazt, amijük csak volt, a
szegényeknek adták. És beérték kívül-belül foltozott habitussal, övvel és
alsóruhával. És nem akartunk többet birtokolni. Mi klerikusok a többi
klerikushoz hasonlóan mondtuk a zsolozsmát, a laikusok pedig a Miatyánkot
mondták. És igen-igen szívesen időztünk a templomokban. Tanulatlan
emberek voltunk és mindenkinek alárendeltjei.
És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És
határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzék, ahogy a tisztesség
megkívánja. Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból,
nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért, és a henyélés
elkerülése végett. És ha munkánkért nem adnák meg a bért, akkor járuljunk
az Úr asztalához, vagyis ajtóról ajtóra kéregessünk alamizsnát.
Az Úr nyilatkoztatta ki nekem, hogy ezt a köszöntést használjuk: Az
Úr adjon neked békességet!
Vigyázzanak a testvérek, hogy templomokat, szegényes hajlékokat és
minden épületet, melyet számunkra emelnek, csak abban az esetben
fogadjanak el, ha azok illenek a szent szegénységhez, melyet a regulában
megígértünk. És mindig csak mint jövevények és zarándokok, vendég
módjára lakjunk bennük. Az engedelmesség nevében szigorúan megtiltom
minden testvérnek, hogy akár személyesen, akár mások közvetítésével
kiváltságlevelet merészeljenek kérni a római kúriától templom vagy bármely
hely részére, prédikáció ürügyén, vagy éppen testi üldöztetés esetén, bárhol
tartózkodnak is. És ha valahol nem fogadják be őket, menjenek más vidékre,
hogy ott Isten áldásával bűnbánatot tartsanak.
És feltétlenül engedelmes akarok lenni a testvéri közösség minister
generálisának és annak a gvárdiánnak, akit ő jónak látott mellém rendelni.
Fogolyként akarok az ő kezei között lenni, s az ő engedélye és akarata

73
 ellenére egy lépést se kívánok tenni, sem mást cselekedni. Mert uram ő
nekem. És bár egyszerű, beteges ember vagyok, mégis kívánom, hogy
állandóan mellettem legyen egy klerikus, hogy a regula előírása szerint
együtt végezze velem a zsolozsmát. …
És ne mondják a testvérek: ez új regula, mert ez csak emlékeztetés,
intés, buzdítás és végrendelkezés akar lenni, melyet én, a kicsiny Ferenc
testvér, azért hagyok rátok, áldott testvéreimre, hogy a regulát, melyet az
Úrnak megígértünk, a katolikus hitnek megfelelőbben tudjuk megtartani. …
És a szent engedelmesség nevében szigorúan megtiltom összes
testvéremnek, hogy akár a regulához, akár ezekhez a szavakhoz
magyarázatokat fűzzenek és mondják: ezt így kell érteni. Hanem amint az Úr
megadta nekem, hogy egyszerűen és világosan elmondjam, és papírra vessem
a regulát és ezeket a szavakat, úgy nektek is egyszerűen és magyarázat nélkül
kell értelmeznetek és szent közreműködéssel mindvégig megtartanotok
azokat.
És ha valaki megtartja ezeket, a mennyben teljék be a Magasságbeli
Atya áldásával, a földön pedig teljék be az Ő szeretett Fiának áldásával, a
Vigasztaló Szentlélekkel, az ég minden erejével és az összes szentekkel. És
én, kicsiny Ferenc testvér, a ti szolgátok, amennyire kitelik tőlem, kívül-belül
megerősítem ezt a szentséges áldást.”93

Hogyan tegyük mi?

Ma is lehet Ferenc lelkisége szerint élni, s nem csak kolostorban. Akik
családot alapítottak, s világi munkahelyen dolgoznak, aztán rohannak családi
teendőiket intézni, azok is bekapcsolódhatnak a ferences lelki család életébe.
Szent Ferenc Világi Rendje (régi nevén Harmadik Rend) még Szent Ferenc
életében alakul! Ugyanis sokan akarják követni Ferencet azok közül is, akik
házasságban élnek, vagy akiket feloldhatatlan kötelék fűz családjukhoz,
hivatásukhoz. Ezek a többre vágyódó testvérek és nővérek is keresik az utat,
miképpen részesülhetnének ők is abban a boldogságban, amit Ferenc
evangéliumi egyszerűsége sugároz magából. Ferenc korában is és ma is tőlük az
állapotbeli engedelmességet, tisztaságot és szegénységet lehet elvárni. Azt tehát,
hogy családjuk megélhetését biztosító pénzüket krisztusi módon tekintsék,
legyenek nagylelkűek, jószívűek, ajándékozók, s ne kuporgassanak úgy, ahogy a
pogányok teszik. Ma is azért érdemes egy adott lelkiségi irányhoz társulni,
besorakozni egy „védett” övezetbe, hogy a világ romboló hatása ne fogjon
rajtunk sokat, hanem tudjunk másként gondolkodni emberi kapcsolatainkról, s
az erkölcsi elvárás számunkra ne lenézett, túlhaladott, régészeti lelet legyen,
hanem élő valóság, ami összetart az Egy Test Közösségében mindannyiunkat,
akik föltámadtunk Krisztussal és az odafönt valókra irányítjuk figyelmünket (vö.
Kol 3,1-2).

93
in: Puskely: Keresztény szerzetesség I. Bencés Kiadó, Bp. 1995. 279-280. oldal

74
 Gyakorlatban ez megnyilvánul abban, hogy tudatosítják magukban:94
1) Az Isten = Atyánk. Nem elnyomónk, bíránk, elítélőnk, hanem szerető atyánk.
2) Egy Atya gyermekei vagyunk, tehát mindegyikünk testvére a másiknak.
3) A testvéri kapcsolatokat a kicsiség, az önzetlenség, a másik érdekének
keresése, a szolgáló szeretet jellemzi. „Mindenki tekintse a másikat magánál
kiválóbbnak” (Fil 2,3) értelmében nevezi magukat Ferenc „Kisebb
testvérek”-nek. A szegénység csak egy eleme ennek a „minoritas”-nak, de
beletartozik még az alázat, és a sorsközösség-vállalás a peremre szorultakkal
is. Csak az akkori „leprásságot” úgy kell ma értelmezni, hogy hajléktalan,
kitaszított, öreg, akire nem nyitja rá senki az ajtót, akit a gyereke nem látogat,
aki éhezné a jó szót, aki elől eltakarják az igazságot…
4) Ferenc tudja, hogy testvére az egész teremtett világ. Tehát nem használhatja
ki oktalanul a természetet, nem csak a környezetvédelem bölcs előrelátása
miatt, hanem azért sem, mert nincs hozzá joga. Ami teremtés, az Isten
ajándéka, s ennek okán meg kell adni neki azt a méltóságot, ami Isten
szeretet-koncepcióját és keze munkáját megilleti.

Hogy a világ fejet elcsavaró kísértése ne fogjon a Világi Rend tagjain, a

kolostori életet választó szerzetesek imái, áldozatvállalásai, és a hármas
fogadalmukhoz való hűségük erősíti a világban élő testvéreket. Így az a kovász,
amit az Istennek szenteltség jelent, kilép a kolostor falai közül, s ott kezdi el
áldásos tevékenységét, ahol hihetetlenül nagy szükség van erre a kegyelmi
adományra. A Világi Rend tagjai első kézből hivatottak átvenni rendi
testvéreiktől a megszentelődés eszközeit, hivatásuk, hogy éljenek belőle és
továbbadják embertársaiknak. A történelem számos tragédiája azonban sajnos
arról tanúskodik, hogy ez a megszentelő folyam valahol elapadt, s nem volt, aki
meghallja, megtegye és továbbépítse a világot megváltani akaró isteni művet.
Nélkülünk pedig Isten nem üdvözíti a világot!
A Világi Rend ma olyan magát elkötelezni akarók jelentkezését várja,
akik nem egy jámbor egyesület tagjai akarnak lenni, hanem intenzív lelkiéletet
kívánnak élni Assisi Szent Ferenc szellemében, az ő lelkületét víve
mindennapjaikba, s az evangélium tanítása határozza meg életüket, melynek
alapja és közepe kizárólag minden ajándék forrása: a Szentháromság, egy Isten.

A belépni szándékozók azon rendkívüli helyzetbe élhetik bele magukat,

hogy maga Ferenc testvér tesz fel nekik néhány felvételi kérdést:
 Lehetséges-e, hogy az Egyház és a püspököd akadályoz téged az Istennel való
találkozásodban? (Ha szerinted lehetséges, a felvételi nem sikerült.
Próbálkozz újra, mikor már többet értesz Jézus lelkiségéből!)

94
vö. Györgydeák Márton: Lelkiségek – mozgalmak a magyarországi Katolikus Egyházban, OLI, Bp. 1994. 32.
oldal

75
 Hogy vélekedsz a kereskedelmi szemléletről, mely átjárja egész életünket?
Mennyire határozza meg a hasznosság elve gondolatmenetedet? (Ha eladtad
magadat neki, ha szerinted is ez az életben maradás és a jövő útja, ha
mindenki ezt csinálja – ha ez a válaszod, akkor a mai gyékényes káptalanon
nem árulsz egy gyékényen Ferenccel!)
 Mit tenne Ferenc, ha ma élne Assisi, Pécs stb. városában?
1. Magunkra hagyna.
2. Velünk maradna és szolidaritásból megfagyna a rá áradó rideg
tekintetektől és személytelen ügyintézéstől.
3. Át tudná járná lelkünket a szeretet melegével.
(Az első feltevés rossz válasz, a második pedig még rosszabb…)

„Felvételi-előkészítőként” kérjük Ferenc szavaival:

„Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,
ahol bántás, oda megbocsátást,
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétely honol, oda hitet vigyek,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol szomorúság, oda örömet.
Uram, add, hogy inkább én igyekezzek vigasztalni,
mintsem hogy vigaszt várjak;
inkább én törekedjek másokat megérteni,
mint hogy megértést óhajtsak;
inkább szeressek, mint hogy szeretetet igényeljek.
Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat.
Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot,
ha meghalunk, akkor ébredünk az örök életre.”95

Halála után már két évvel szentté avatták. De a

hivatalos elismerésnél is többet mond az a lelkes
igyekezet, amivel az utókor értékeli: olyan krisztusi
képmást ismernek fel Ferencben, akit érdemesnek és lehetségesnek tartanak a
követésre. Ferenc evangéliumi életét vonzónak találják, olyan Edénynek
tekintik, aki magába fogadta és megőrizte a Tiszta Forrás vizét, s most üdítő
voltában részesíti a világtól megfáradtakat.
Ferencnek az volt a vágya, hogy minden emberrel megismertesse Isten
szeretetét és irgalmasságát. Mindenkiben az Isten gyermekét látta és tisztelte, azt
hirdette, hogy ennek következtében másként kell tekintenünk a teremtett

95
In: Katona István: Sziklára épített ház, Marana Tha, Bp. 2003. 94. oldal

76
világra, testvéreinkre és nővéreinkre, s együtt kell dicsőítenünk a Mindenség
Urát. Ünnepe: okt. 4.

Istenem, magasztallak mindazért, ami ragyogó szépséged üzenetét tárja elém!

Köszönöm, hogy a Te megtapasztalásod felszabadít a teremtmények uralma
alól. Áldalak ezért a szabadságért! Add, hogy ez sose tegyen felszínessé:
érzékeljem, amit kell, s ami Terád irányítja figyelmemet. Ami pedig öncélúan
akarná magához láncolni szívemet, azt tudjam kivetni életemből, ahogy Ferenc
tette a vesszőkosárral. És azt is szeretném, ha nem csak észrevenném, hogy ez az
egész teremetett világ képes dicsőíteni Téged, hanem egész életem dicsőítene
Téged! Sőt a „semmi – nagyra hivatottság” egyidejű önismeretében merlek
kérni Uram: mindaz, aki vagyok, hadd váljak a Te dicsőségedre! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Ki mersz lépni a biztos, de bűnösen szerzett és megélt anyagi keretből, mert
tudod, hogy a Mennyei Atya megadja neked mindazt, amire szükséged van?
 Önmagad radikális kiüresítésével, elszegényítésével készítesz magadban
Krisztusnak és ajándékainak helyet?
 Nemcsak elméletben építed a megújuló Egyházat, hanem a tevékeny
részvételeddel, a lelket építő áldozatoddal, és a magadról való
megfeledkezéseddel állítasz példát testvéreid elé?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Szent Bonaventura: Assisi Szent Ferenc életrajza, Szentföldi Ferencrendi Zárda, Bp. 1942.
Assisi Szent Ferenc Művei, Ferences források, 1. kötet, Agapé, Újvidék, 1992.
Assisi Szent Ferenc: Fioretti, SZIT, Bp. 1980.
Assisi Szent Ferenc Perugiai Legendája, Helikon Kiadó, 1990.
Celanói Tamás életrajzai Szent Ferencről, Agapé, Szeged, 1993.
Rotzetter-Dijk-Matura: Assisi Szent Ferenc, Vigília Kiadó, Bp. 1993.
Mario von Galli: Assisi Szent Ferenc, Ecclesia, Bp. 1981.
Théophile Desbonnets O.F.M.: Szent Ferenc nyomában, EFO Kiadó, 1998.
Eloi Leclerc: Assisi Szent Ferenc, Agapé, Szeged 1993.
Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége, SZIT, Bp. 1985.
Barsi Balázs O.F.M.: A Naphimnusz elemzése – in: Szent művészet, Xénia Kiadó, Bp. 1994.
Julien Green: Ferenc testvér, Kairosz Kiadó, 1997.
Walter Nigg: Assisi Szent Ferenc, Kairosz Kiadó, 2003.
Walter Nigg: A szerzetesek titkai, SZIT, Bp. 1984. 279-319. oldal
Carlo Carretto: Én, Ferenc (Az életszentség nagymesterei 6.), Agapé, Novi Sad, 1989.
Gilbert Keith Chesterton: Assisi Szent Ferenc, SZIT, Bp. 1980.
Nikosz Kazantzakisz: Isten Szegénykéje, Assisi Szent Ferenc, SZIT, Bp. 1984.
Nagymányoki Gilbert O.F.M.: A ferences missziók vérrel írt története, Bp. 1944.
Ignacio Larranaga: Broher Francis of Assisi, Edition Médiaspaul, 1989.
Joan Mueller: Francis – The Saint of Assisi, Edition Thomas More, 2000.
Frank M. Rega: St. Francis of Assisi and the Conversion of the Muslims, TAN Books
& Publishers, Rockford

77
Regis J. Armstrong OFM Cap - Ignatius Brady OFM Cap: True Joy – The Wisdom of
Francis and Clare, Paulist Press, New York
Benedikt XVI.: Der Heilige Franziskus, St. Benno-Verlag, Leipzig
Mark Galli: Franz von Assisi und seine Welt, Verlag Herder, Freiburg, 2008.
Raniero Cantalamessa – Carlo Maria Martini: Dalla Croce la perfetta Letizia (Francesco
d’Assisi parla ai preti), Ancora, Milano, 2001.
Enzo Fortunato – Felice Accrocca: Chi me lo fa fare – La lotta nello sviluppo umano e
spirituale di Francesco d’Assisi, Edizioni Messaggero, Padova, 2008.
Mimmo Armiento: San Francesco e la Porziuncola, Edizioni Porziuncola, Assisi, 2008.

5.
TELJES SZEGÉNYSÉG
ÉS EGYSZERŰSÉG
Nagy Szent Gergely pápa figyelmeztet: a világ elhagyása még nem
jelenti azt, hogy lélekben is elszegényedtünk; s az is lehet, hogy valaki
bennmarad a világ forgatagában, szíve azonban egyedül az Úré.
„Buzdítani szeretnélek benneteket, hogy hagyjatok el ti is mindent, de
mégsem merem. Ha viszont nem tudtok lemondani a világ minden javáról,
akkor legalább úgy tartsátok meg azokat, hogy miattuk ne ragadjatok meg a
világban. Birtokoljátok ugyan a földi dolgokat, de azok ne birtokoljanak titeket.
A lelketek legyen az úr mindenek fölött, ami a tiétek, nehogy a földi dolgoktól
meghódítva, azok ragadják hatalmukba lelketeket.
Használjuk tehát az ideigvalókat, vágyakozzunk viszont az örökkévalók
után; az ideigvalók legyenek velünk e vándorutunkon, az örökkévalók pedig
majd óhajtott célba érésünkkor. Tekintsük szinte mellékesnek evilág dolgait, de
annál jobban törekedjünk és figyeljünk az eljövendőkre.
Irtsuk ki gyökeresen a bűnöket, nemcsak tetteinkből, hanem a szív
érzéseiből is. Ne tartson minket távol az Úr lakomájától a test gyönyöre,
kíváncsiság, aggodalom vagy hiú becsvágy. Ami tisztes dolog van itt a világban,
arra mindig ügyeljünk, hogy szolgálja ugyan a testünket a földi dolog, de a
lelkünknek sose ártson.
Testvérek, tehát nem merjük nektek azt tanácsolni, hogy hagyjatok el
mindent. Ha úgy tetszik, mindent megtartotok, és mégis mindent elhagytok, ha
úgy használjátok fel az ideigvalókat, hogy egész lélekkel az örökkévalókra
törekedtek. Mert evilágot hasznára fordítja az ember, de szinte mégsem
használja azt az, aki a szükséges dolgokat élete szolgálatára fordítja ugyan, de
nem hagyja, hogy azok uralkodjanak fölötte. Így csak külsőleg szolgálja őt a
világ, de a lélek belső szárnyalását nem akadályozza. Akik tehát így élnek,
azoknak az összes földi dolog valóban nem a vágyukat elégíti ki, hanem csak

78
szolgálja az életüket. Semmi se korlátozza tehát a lelketek vágyát, és semmi
földi kívánság se béklyózzon le titeket.
Ha megkedvelnél valami földi jót, forduljon lelked a tökéletesebb javak
felé: az égiek felé; ha riasztana valami földi rossz: tárd lelked elé az örök
kárhozatot, hogy lelked meg ne zavarja többé sem a földi jó, sem a földi rossz,
amit itt láthatsz.
Mindezek megvalósításában segít bennünket az, aki Közbenjáró az Isten
és az emberek között, maga Jézus Krisztus; Ővele gyorsabban elérünk majd
mindent, ha igaz szeretettel ragaszkodunk hozzá, aki az Atyával és a
Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.”96

Egy másik prédikációjában – az Isten ismeretéből fakadó szeretet

megnyilvánulásaként – így fogalmazza meg feladatunkat: „Én vagyok a jó
Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is ismernek engem. (vö. Jn
10,14) Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek, azok megfogadják szavamat.
Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az, aki nem szereti.
Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi hivatásunk
veszélyei. Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai alapján, milyen
veszélyekkel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg magatokat: az ő juhai
vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az igazság fényéről? De
hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által is ismeritek? Kérdem:
ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy elfogadjátok, hanem úgy is,
hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent idézett szavak János evangélista
tolmácsolásában így hangzanak: Aki azt állítja, hogy ismeri az Istent, de
parancsait nem tartja meg, az hazudik (1Jn 2,4).
Ezért így folytatja azonnal az Úr: mint ahogy az Atya ismer engem, és én
ismerem az Atyát. Életemet adom juhaimért (Jn 10,15). Ezzel világosan
megmondta: abban nyilvánul meg az, hogy én ismerem az Atyát és engem ismer
az Atya, hogy életemet adom a juhaimért, vagyis azt, hogy én mennyire
szeretem az Atyát, azzal a szeretettel mutatom meg, amely engem a juhaimért
meghalni késztet.
Azután ismét a juhokról szólva így folytatja: Juhaim hallgatnak szavamra.
Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik (Jn 10,27).
Kevéssel előbb ezt mondta róluk: Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-
bejár és legelőt talál (Jn 10,9). Belép az ember a hit által; kilép, amikor a hitből a
szemlélődésre jut el, a hitbeli ismeretből a látásra, és így talál táplálékra az örök
lakomán.
Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel követi,
az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak legelője pedig
nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki boldogsága. A választottak

96
In: Szerzetesek közös zsolozsmájának olvasmányos imaórája, Breviárium II. kötet, 1795-1796. oldal

79
dús legelője ugyanis Istennek színről színre látott arca, amelynek véget nem érő
és teljesen zavartalan szemléletében éltető táplálékkal töltekezik a lelkük.
Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy abban
mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott vigadozók
boldogsága is hívogat minket. Buzduljunk neki, testvérek, éledjen bennünk újjá,
tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki
így szeret, az már az ég felé menetel.
Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle
akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e törekvéstől
az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító kellemességek se
térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a vándor, aki egyszerre
elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján egy szép virágos rétet megpillant.”97

ASSISI SZENT KLÁRA (1193-1253)

Ferenc a San Damianoi remeteségében beleszeretett Krisztus titkába, s ugyanez

a misztérium tárult fel Klára előtt is. „Ez a titok a szegénység, mely a
szemlélődés útján alázatosan tágul bele a végtelenbe, hogy a szemlélődő magába
fogadja a Lelket a Rend és az egész Egyház számára.”98

„A csend kijárna a szerzetesnek, valahogy úgy,

mint a nős férfinak az asszonyi simogatás,
és gyermekeinek ölelése.
Fegyelmezetlenségünk, világiasságunk
vette el ezt a csendet, nem pedig a sok munka.
A Tv és a rádió nem arra való,
hogy elvegyék azt a puha és gyöngéd isteni ölelést,
az estének ezt a csak a szüzességi fogadalmat tett
férfiak és nők számára szóló, egyedülálló intimitását.”
(Barsi Balázs O.F.M.)99

Háború dúlt a polgárság és a nemesek között, ezért

családjának – Assisi egyik leggazdagabb nemesi
családja lévén – két évre el kellett menekülnie.
Hazatérésük után hallották, milyen „botrányosan”
alakult Pietro Bernardone fiának, Francesconak az élete.
Klára két férfi rokona már csatlakozott Ferenchez, ezért
a családtagok mindent elkövetnek Klára gyors és
„méltó” férjhez adása érdekében. Klára azonban
meghallja egyszer Ferenc bűnbánati prédikációját a
97
Nagy Szent Gergely – in: Húsvét IV. vasárnapjának olvasmányos imaórája, Breiárium II. kötet, 626-627. oldal
98
C. A. Lainati: Assisi Szent Klára (Az életszentség nagymesterei, 8.), Agapé, Novi Sad, 1990. 51. oldal
99
Barsi Balázs O.F.M.: Krisztus békéje – Naplótöredékek egy ferences kolostorból, Szécsény, 1996. 5. oldal

80
templomban, és eldönti, hogy ebben a szellemben kívánja élni életét:
szüzességben és szegénységben. Zavarba jön: nem tudja a módját, hiszen
szüleihez ragaszkodik, s a gazdag családi háttér nem teszi lehetővé az áhított
szegényen élést. Ferenc elkötelezettsége azonban magával ragadja, és a 18 éves
leány megszökik otthonról, s egy régi barátnőjével együtt a Porcinkula
kápolnában talál menedéket. Ott az oltár előtt leteszi drága ékszereit, és Ferenc
kezéből átveszi a szürke bűnbánati ruhát. Még ezen éjjel Ferenc biztonságba
helyezi a szökevényeket a bencés nővérek kolostorában. Rokonai hiába találják
meg, Klára közli velük, hogy döntése végleges, nem megy többé haza.
Hamarosan húga is csatlakozik hozzá. Az ismétlődő családi „műsor” miatt
elhagyják a nővérek kolostorát, és Ferenc San Damianoba viszi őket, s ott
alapítja meg az első női zárdát. Gyarapszik az újoncok száma, köztük van Klára
legfiatalabb húga és édesanyja, valamint két unokahúga is. Pár éven belül kb.
150 hercegnő csatlakozik Klárához, köztük Árpád-házi Szent Kinga és Boldog
Jolánta valamint III. Béla unokája, Prágai Ágnes. Az alapítás kb. 15. évében már
harminc zárdában élnek. Ma a világ 860 zárdájában 12500 klarissza nővér él.
Magyarországon 1239-ben alakult az első, és 1995-ben, Szent Klára ünnepén a
legutóbbi. Ebben a szécsényi remeteségben Ferenc és Klára eredeti regulája
szerint élnek a nővérek: napjában kétszer étkeznek, s a zsolozsma közös imáján
kívül 4 óra egyéni imát végeznek.
Klára és a nővérek kontemplatív életet élnek: imáik, szemlélődésük
Krisztus életének misztériumaira irányul. A zárdájuk körül megalakul egy
tágabb értelemben hozzájuk tartozó közösség, mintegy Márta-szerepet betöltő
háttér a Máriák mellett.
1240-ben szaracénok támadják meg Assisit. Elsőként a könnyű prédának
látszó zárdát akarják bevenni. Klára buzgó imában kéri Isten oltalmát, majd
kezébe veszi a monstranciát, s így – a szentségtartóban az Úrral – a bejárathoz
megy. „És a dühös ebeknek vakmerősége egyszerre megjuhászodott, és sietve
menekültek a falakon át, melyeket az imént megmásztak. Megfutamította őket
az imádkozónak ereje.”100
Klára 42 évi szerzetessége alatt egyszer érzi úgy, hogy felforrósodott lába
alatt a talaj és szívesen elhagyná a zárdát: mikor hírét veszi, hogy ferences
testvérek vértanúhalált haltak a marokkói misszióban. Elfogja a vágy, hogy ő is
életét adhassa Jézusért. (Ugyanez a vértanúság érleli meg Páduai Szent
Antalban, hogy az ágoston rendet elhagyva Ferenc követője legyen.)
Klára – Ferenctől tanulva – küzd azért, hogy szabadjon nekik teljes
szegénységben élniük. Ugyanis a pápa még nem hagyta jóvá Ferenc reguláját,
ezért a bencés szabályzat szerint kell élniük. Kérvényükre azonban a pápa
megadta nekik – a Ferenc-féle regula jóváhagyásáig is – „a szegénység
privilégiumát”.101 Ezzel teljesült a vágyuk: senki sem kényszeríthette őket arra,
100
Celanói Tamás: Szent Klára élete, 21-22 – in: Szent Klára művei és életének forrásai, Ferences források, 3.
Agapé, 1993. 30-31. oldal
101
Szent Klára művei és életének forrásai, Ferences források, 3. Agapé, Szeged, 1993. 187-189. oldal

81
hogy valamit is birtokoljanak. Ez leginkább akkor volt nagy áldás számukra,
mikor a jelölt gazdag családja vagyont akart a nyakukba akasztani
hozományként, „nehogy valami hiányt szenvedjen, szegényke…”
Meglepetés volt ez a lelki igény, mind Assisi püspökének, mind pedig a
pápának. Eddig erre nem volt példa, hogy valaki ilyet kérjen. Ezért a pápai
hivatalok gyakorlatából is hiányzott ennek engedélyezése. Így a pápa
személyesen fogalmazta meg ezen privilégiumot. Klárának megadatott, hogy
még életében (halála előtt 2 nappal) aláírta a pápa a szegénység reguláját. Ez
volt életén a korona, s ennek a győzelemnek örömével fejezte be földi életét.
Boldog volt, hogy az Úr elfogadta életáldozatát.

Miben állt Ferenc és Klára lelki rokonsága?

Ferenc nemcsak elöljárója és mestere Klárának
a lelkiéletben. Többször ő fordul Klárához, tanácsát
kéri, hogyan irányítsa a testvérek életét. Mikor
döntenie kell, hogy a remeteség vagy az apostoli élet
felé vezesse a testvéreket, Klára az utóbbi mellett
szavaz, és imáját, valamint áldozatvállalásait ajánlja
támogatásul.
Amikor Ferenc elkeseredik, Klára tartja benne a
lelket: Ferenc kerüli a nővéreket, nehogy rájuk
telepedjen bánatának súlya. Klára kezdetben nem érti
a távolmaradás okát, majd belső világosságot kap az
Úrtól, aki megmutatja neki Ferenc szomorúságát. Ebben a sötét éjszakában
Klára igazi nővére lesz Ferencnek, s megkísérli átadni Ferencnek a saját lelke
nyugalmát, békéjét. Megérteti vele, hogy a szív békéje a szegénység
legmagasabb formája, s ezt a teljes önátadásban és Istenre hagyatkozásban érheti
el. Klára szelídsége gyógyír Ferenc háborgó lelkének, felüdülésként hat rá az a
tisztaság és egyszerűség, ami Klára evangélium iránti hűségéből és Isten iránti
elkötelezettségéből árad. Ahogy egy igazi házasságban a két fél kiegészíti
egymást, s ketten lesznek eggyé, ugyanúgy az igazi lelki kapcsolat is eggyé
fonja a lelkeket, kiegészítik, és előbbre viszik egymást az istenszeretetben, a
hűségben, a lángolásban.
Egy kedves legenda szerint Ferenc meghívja Klárát és még néhány nővért
Porcinkulába. Hamarosan Assisi lakói rémülten rohannak a testvérek kolostora
felé, mert messzire világít a lángra lobbant épület tüze. Mikor keresik a
tűzfészket, hogy elolthassák, döbbenten látják, hogy „csak” Ferenc és Klára
istenszeretete hevességének lehetnek tanúi.102
Ferenc és Klára ugyanazt az
evangéliumi ideált éli, valósítja meg: Ferenc a
látványos igehirdetés által, Klára a rejtekben

102
vö. Rotzetter – Dijk – Matura: Assisi Szent Ferenc, Vigília Kiadó, Bp. 1993. 31. oldal

82
maradással, a diszkrét lelki szolgálattal, a csendes, nem látványos, de hátteret
biztosító imádkozással.

A pápa nagyon nagyra értékelte Klárát. Halálos ágyánál kétszer is

felkereste, s a temetésén is jelen volt. Két év múlva pedig szentté avatta. A
szentté avatási perben úgy nyilatkoztak Kláráról, hogy alázatos és egyenes volt,
– mindenki felismerte benne az Isten jelenlétét. Sírja Assisiben látható. Ünnepe:
aug. 11.

A ferences hivatás ma is vonzó, ezt igazolja a szerteágazó rendi család

számtalan profilja: mindig az adott helyzetet alapul véve élik Krisztus életét –
kiüresítve magukat mintázzák az értünk magát egészen elszegényítő Istent, és
vállalják Jézussal a kereszt magányát. Szemlélődő életben: nyitott szívvel
befogadni az Igét. Tevékenységben: tanúsítani az Igét.
Klára nagy érdeme: meg merte hallani az Úr – Ferenc által közvetített –
hívó szavát. Megtette az elképzelhetetlent, az ésszerűtlent, amire addig nem volt
példa, amire nem volt emberi garancia.

Istenem, tetszik nekem ez a Klára nővér! Bátran kiáll a te ügyed mellett, lelki
erőssége megfutamítja a gonosz ellenséget, mert Te vagy a szentségtartóban!
Tud tanácsot adni Ferencnek, amikor ő tépelődik, együttérez vele, amikor
szenved, és keményen sarkára áll, amikor csak a határozottság tudja kiemelni
Ferencet a lelki sötétségből és a lélektani összeomlásból.
Ma sokat küzdenek a nők, hogy elismerjék őket, és a férfiakkal azonos tekintélyt
szerezzenek maguknak. Adj nekik bölcsességet e küzdelmükben, hogy jól értsék,
mire indítja őket a vágyakozásuk, hogy ne hasonlók akarjanak lenni a
férfiakhoz, hiszen nem lehetnek azok, hanem úgy akarjanak önmaguk lenni,
hogy azzal méltán kapják meg mindenki elismerését. Áldd meg Uram a nők
nemes törekvését, hogy anyák és lányok, asszonyok és szüzek, családosok és
szerzetesnővérek boldog kiegyensúlyozottságban szolgáljanak Téged,
családjukat, a hívők közösségét, és vigyék hírül, hogy a nőnek is a helyén van az
esze és a szíve, ha Benned él. Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Annyira Jézus tanításához igazítod azt, hogy – mivel nem értenek meg (téged
sem) – elmeháborodottnak tartanak, és nevetség tárgyává tesznek?
 Elszakítod a családi kötelék szálait, de nem szeretetlenség miatt, hanem mert
Istent még a szüleidnél is jobban szereted, és ha a földi tanácsadók az isteni
törvény ellen beszélnek, nem szabad azokat teljesíteni?
 Az Isten akaratát emberi tolmácsolásban kapod meg, pl. egy prédikációban,
lelki beszélgetésben, szüleid útmutatásában, vagy akár egy idegen
„hétköznapi” szavai által?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

83
Ajánlott irodalom
Anton Rotzetter: Assisi Szent Klára, Budai Ferences Rendház, EFO Kiadó, é.n.
Szent Klára művei és életének forrásai (Ferences források, 3.) Agapé, Szeged, 1993.
Chiara Lainati: Assisi Szent Klára (Az életszentség nagymesterei 8.), Agapé, Novi Sad, 1990.
Pálffy Erzsébet: Assisi Szent Klára, Bp. 1928.
Balanyi György: Szent Klára élete, Kézirat, Bp. 1955.
Engelbert Grau O.F.M. – Lothar Hardick O.F.M.: Leben und Schriften der Heiligen Klara von
Assisi, Werl, 1988.
Klara von Assisi – eine Botschaft des Lichtes, Éditions du Signe, Strasbourg, 1991.
Pisma sw. Franciszka i sw. Klary, Warszawa, 1992.
Ignacio Omaechevarría O.F.M.: Escritos de Santa Clara y documentos complementarios,
Edicion bilingüe, Madrid, 1982.
Gabriele Marini: Chiara di Assisi, Edizioni Porziuncola, Assisi, 1993.
Nicola Gori: Santa Chiara d'Assisi – Lettere, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano,
2004.

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET (1207-1231)

„Ugye nagyon meglepődsz, amikor így szól valaki: te itt meg itt mennyi jót
tettél ezzel vagy azzal a lélekkel? Persze, mert nem te vitted végbe azt a jót!
Én cselekedtem általad!”103

„Ne mondd embertársadnak:

Menj, gyere máskor, holnap majd adok!
– ha mindjárt adhatnál.”
(Péld 3,28)

II. András királyunk és Merániai Gertrúd leánya.

Sárospatakon (esetleg Óbudán) született. Szülei nem éltek
példamutató életet (apja összeveszett a pápával, anyját – mert
gőgösen lenézte a magyar urakat és rokonainak osztogatta szét a
magyar kincseket – megölték; vö. Bánk bán). Ez esetben az alma
messze esett fájától, Erzsébet személyében.
A híres rózsa-csoda Óbudán történt, még 4 éves kora előtt
(egyes feltételezések szerint Thüringiában): szégyellte, hogy jót tesz,
ennivalót visz az éhezőknek, s apja kérdésére azt mondta, rózsát visz. Nem
lévén a rózsa nyílásának ideje, apja megnézte kötényét, s abban a kenyerek
rózsává változtak.
Négy éves korában – a kor nemesi szokása szerint – jegyese lett a
thüringiai tartományi gróf elsőszülött fiának, Hermann-nak, s ezért – nagy
103
Az Úr szavai Bossis Gabriellához 1937. jún. 21-én – in: Ő meg én, EOLA Kiadó, Bécs, 1986. 47. oldal

84
vagyont víve magával – el is költöztették Wartburg várába, hogy idejében
megszokja az új családját, környezetét, és gyökeret verjen új életformájában, a
politikai indíttatású nemzet-összekovácsolásban.
Nagyon nehéz az élete, mert új családja nem szereti. Hermann meghal,
Erzsébetet a család haza akarja küldeni. Nem tartanak a magyar királytól, mert
elszegényedett az ország, de ők is, és nem tudnák visszaadni a jegy-ajándékot.
Ezért az apósjelölt most másodszülöttjével, Lajossal is eljegyezteti Erzsébetet.
Tizennégy éves, mikor házasságot köt Lajos thüringiai őrgróffal, talán Pesten a
Belvárosi templomban, esetleg Eisenachban.
Nagyszerűen sikerül a házasság, nagyon szeretik egymást. A kor
gyakorlatával szakítva, Lajos megengedte, hogy egy asztalnál étkezzenek, sőt,
„testvér”-nek szólították egymást. Szentté avatásakor nyilatkozza róluk egy
szolgálójuk: „Csodálatos szeretettel szerették egymást, és jámbor szavakkal
kölcsönösen Isten dicsőítésére és szolgálatára buzdították egymást”.
Házasságuk hatodik évében Lajos keresztes hadjáratba vonul a
Szentföldre, s útközben pestisben meghal. Erzsébet ekkor 20 éves! Felméri,
hogy férjén kívül eddig se volt, aki támogatta volna jótékonykodását. Ezért úgy
dönt, hogy elhagyja Wartburg várát. Egyes legendákkal ellentétben, nem űzik el
a rokonok (nyíltan), hanem a Szegénység Úrnő indítja arra, hogy Assisi Szent
Ferenc nyomdokain járjon. Eisenachban keres szállást, ahol korábban rengeteg
jót tett, s mindenki ismeri. De senki nem fogadja be, végül egy istállóban mégis
kap helyet. (Nem zárható ki, hogy ez a történet a Krisztus-képmás bizonyítására
született meg az őt szentként tisztelők körében). Az azonban tény, hogy
mindenért hálát tudott adni és dicsőítette az Urat minden élethelyzetben.
Özvegységre jutva, feleségül kéri II. Frigyes császár. Erzsébet azonban
örökre elkötelezte magát Lajos mellett, s hűtlenségnek érezné, ha igent
mondana. Hatéves házasságuk során három gyermekük született: egyikük
Altenburgban premontrei apáca lett (Gertrúd apátnő), boldoggá avatták.
Huszonnégy éves korában megbetegedett. Derűs lélekkel készült előre
látott halálára. Mindenkit elküldött maga mellől, csak Konrád maradhatott
mellette. Marburgban temették el, a ferences nővérek ruhájában. Sírja
hamarosan a betegek, szegények zarándokhelye és csodák színhelye lett (sokan
meggyógyultak és 16 halott feltámadását jegyezték fel közbenjárására). Négy év
múlva szentté avatták. Ezen a szentmisén jelen voltak gyermekei, rokonai,
számos főpap és nemes úr, s a korabeli feljegyzések szerint 1,200.000 ember
döbbenten szemlélte, mikor II. Frigyes császár levette koronáját, és Erzsébet
fejére helyezte, mondván: „Ha nem tudtalak császárnővé koronázni ezen a
földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már
Királynő vagy”.
Erzsébet érdemeire való tekintettel a pápa feloldotta apját a kiközösítés
terhe alól. Konrád templomot építtet Marburgban Szent Erzsébet tiszteletére.
Tisztelete hazánkon kívül különösen elterjedt Németországban,
Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban. Ünnepe: nov. 19.

85
Vezeklő élete:
Egy szentmisén felismeri, hogy ha Krisztusnak töviskorona jutott, ő sem
hordhat aranykoronát. Ekkor megválik királyi ékszereitől.
Lajos elfogadta, hogy Erzsébet rengeteget böjtöl (lakomákon sokszor csak
kenyeret eszik, mert tudja, azért van tele az asztaluk, mert ezt elvonták a
szegényektől), imádkozik (éjszaka is fölkel), önmegtartóztató életet él (néha a
földön alszik), és bőkezűen adakozik. Ékes ruházata alatt szöges vezeklő övet
hord és ostorozza testét. 19 éves korában – férje tudtával – Magdeburgi Konrád
ferences lesz a lelkiatyja. Igen szigorú önmagához is, lelkigyermekéhez is.
Erzsébet engedelmességi fogadalmat tesz lelkiatyának, az pedig szigorú
vezekléseket ró ki rá. Csak mély, Istenre hagyatkozó lélekkel lehet elviselni.
Erzsébet azonban nem akad fenn azon, hogy egy „ember” mit tesz vele, mert
tudja, hogy általa Isten kezéből fogadja a penitenciát.

Leleményes, szolgáló szeretete:

Amikor éhínség tört ki, Lajos engedélyével kiosztotta a
vár élelmiszer-készletét a szegények, éhezők között. Naponta
900 éhezőt etetett. Amikor minden tartalék elfogyott, eladta
királyi ékszereit, s annak árából etette őket. Konrád mester – a
család irigy mentalitását kiszolgálva – megszigorította a
jótékonykodást. Erzsébet pedig a szeretet leleményességével
találta meg azokat a kiskapukat, melyeket lelkiismerete – az
engedelmességi fogadalma mellett – engedett meg neki.
Amikor Konrád megtiltotta, hogy nagyobb címletű pénzt adjon a szegényeknek,
akkor Erzsébet nemesfémből vert dénárt osztott. Mikor pedig arra utasította,
hogy csak egy dénárt adjon egyszerre, arra biztatta szegényeit, hogy jöjjenek
gyakrabban, s mindig megkapják az egy dénárt. Konrád megszabta, hogy csak
egy-egy kenyeret adhat az éhezőknek, ekkor Erzsébet malomkő-nagyságú
kenyereket süttetett.
Lajos távollétében egyszer egy leprást fogadott házába és férje ágyába
fektette. Mikor Lajos váratlanul hazajött, Krisztust vélte felfedezni a
befogadottban. „Ilyen vendéget máskor is fektess ágyamba, ezért csak köszönet
jár részemről!”- mondta.

Szegénysége:
Amikor elhagyta Wartburg várát, először barátainál
biztonságba helyezte gyermekeit, és nem szolgáltatta ki őket
annak az éhezésnek, nyomorgásnak, amit ő önként vállalt.
Majd a maradék pénzén menhelyet alapított a betegek és
szegények számára. Ő maga ápolta őket, és gyapjúfonással
kereste kenyerét. Ebben a foglalatosságában találtak rá apja
küldöttei, akik megdöbbenéssel szemlélték a magyar király

86
lányának egyszerű életmódját. Hiába kérlelték, nem utazott velük
Magyarországra.
Konrád Erzsébet halála után ezt írta IX. Gergely pápának: „Könnyek
között kérte tőlem, hogy házról házra járva koldulhasson. Amikor ezt
megtagadtam tőle, azt válaszolta: 'Akkor olyat teszek, amit nem tilthat meg
nekem!' És nagypénteken, mikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak
fosztva, a ferencesek kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját
akaratáról, és a világ minden pompájáról. Amikor minden egyéb vagyonáról is
le akart mondani, erőszakkal elhúztam az oltártól.”104

Tanulságok:
 Sem származás, sem vérmérséklet, sem temperamentum nem határoz meg
bennünket olyan mértékben, hogy azon úrrá ne lehessünk. A genetikus
adottságok sem kötelező erejűek, tehát ne takargassuk gyöngeségünket azzal
a szöveggel, hogy „én ilyen vagyok, nem bújhatok ki a bőrömből”. Erzsébet
azt változtatta meg, amit örökölt: jogait, lehetőségeit. Nem hivatkozott
királylányi mivoltára, hanem szolgált, vállalta az alantas körülményeket és
azonosult a szegények, elhagyatottak életével. S ez nem csupán leereszkedés
volt egy kis időre, hanem végérvényes elkötelezettség: magát is szegénynek
tartotta, aki nem hordhat ékszereket.
 Lemondásunk értelmet nyerhet azáltal, ha meggondoljuk: azért nyílna
lehetőségünk a bővelkedésre, mert mások nélkülöznek. Van-e jogom
elfogyasztani azt, ami mások hiányából fakadóan került hozzám? De meg is
fordíthatom a kérdést: nélkülözzek inkább én, s az így megtakarítottat adjam
oda a rászorulóknak! És még azokért is megtagadhatom magam, akik nem
hajlandók önmegtagadó életet élni: akik mértéktelenül fogyasztanak,
élvezkednek. Én nem akarom fenékig üríteni a lehetőségeimet! Bűneik
jóvátételéért, és lelkierejük összeszedése érdekében sokat segíthetek azáltal,
ha én lemondok a megengedhető mennyiségről is, illetve elvállalom a nem
kötelezőt is, engesztelésül azokért, akik meggondolatlan kihasználói Isten
emberszeretetének, embertársaiknak, önmaguknak és a természetnek.
 Legyünk leleményesek a szeretet-szolgálatban. Ne hátráljunk meg, ha valaki
félelemből, szégyenből, szorongása miatt elutasítja segítségünket. Szíve
mélyén bizonyára jól esne neki, de talán nem meri ezt bevallani. Lendítsük át
ezen a félelem-küszöbön a tapintatos szeretet gesztusával! Tudjunk meglátni
és cselekedni kellő tapintattal, és ne legyünk kicsinyesek, se idő
ráfordításban, se ajándékozásban. Sokszor annyi is jelentős segítség, ha
megtapasztalja valaki, hogy ő fontos nekem, számíthat rám, nekem nem
hiába szól. Merjük magunkat adni!

104

87
 Erzsébetet nem elég csodálni, inkább követni kell. Ő meglátta saját korában,
hogy mit kell tennie. Ennek érdekében meg tudta változtatni életvitelét.
Felismert feladataink teljesítése a mi életünkben is azzal kezdődik, hogy
megszüntetjük azt, ami akadályozza az Istenre tekintést, és elvágjuk a
visszahúzó kötelékeket. Amíg féltjük magunkat Isten rendelkezésére
bocsátani, és nem merjük elkezdeni az Új Ember életét, addig nem is történik
életünkben semmi olyan, ami elevenséget, pezsgést és lendületet vinne bele.

Istenem, büszke vagyok Erzsébetre, és magamra, hogy egy családba tartozhatok

Ővele. Nem volt könnyű élete itt a földön, de példamutatóan élte elénk, hogy
leheséges viselni az özvegység és a folyamatos akadályoztatás keresztjét. A
jóságban, az önzetlen szeretetben, az ajándékozásban találta meg élete értelmét.
Ne engedd, hogy én a könnyebb utat válasszam, és megtévesszem magamat:
mert nem a körülmények gátolnak a jóságban, hanem a saját gyengeségem, a
megkeményített szív és az önszeretet félelme. Szeretném tudatosítani magamban,
hogy amit kaptam, másokért kaptam. És az ő részüket ki akarom osztani! Amen.

EL TUDNÁD KÉPZELNI ÉLETEDET ÚGY, HOGY…

 Házasságodban, emberi kapcsolataidban megtalálod azt a krisztusi
közösséget, amiben szelíd szeretettel tudjátok egymást segíteni – ahol nem az
emberi önzés és az akaratosság uralkodik, hanem az Atya kreativitása,
Krisztus békéje, és a Lélek lendülete épít be titeket a Szentháromság
harmóniájába?
 Genetikus örökségeidet, személyiségedet és viselkedésedet meghatározó
tulajdonságaidat újrafogalmazod, és így teljesíted be hivatásodat: valami
mást, mint amire természetednél fogva alkalmas lennél? Tudod-e, hogy
többre vagy hivatva, mint aminek mások gondolnak téged? Tudod-e, hogy
nincs okod panaszkodni, átadni magadat a búbánatnak, és erőtlenül elfogadni
a veszteséget – „csak” föléje kell emelkedni üldözési mániáidnak, és a
gonoszlélek betonba döngölni próbáló hazudozásainak?
 Amikor akadályoznak a jócselekedetek végzésében, te nem dacból keresed
saját akaratod teljesíthetőségét, hanem őszinte jószándékkal találod ki,
hogyan lehetnél leginkább mások segítségére?
… VAGY CSAK ÍGY TUDOD ELKÉPZELNI? HÁT, AKKOR…

Ajánlott irodalom
Puskely Mária: Árpádházi Szent Erzsébet, Róma, 1981. és Kairosz, Bp. 2007.
Sz. Jónás Ilona: Árpád-házi Szent Erzsébet, Ecclesia, Bp. 1997.
Endrey Mihály: Három elmélkedés Árpádházi Szent Erzsébetről, SZIT, Bp. 1957.
Ernst Wies: Árpád-házi Szent Erzsébet, Kairosz Kiadó, é.n.
Edith Stein: Életalakítás Szent Erzsébet szellemében – in: 32. sz. Szolgálat, Prugg Verlag,
Eisenstadt, 1976. 41-49. oldal
Sík Sándor: Szent Erzsébet (Női eszmény) – in: Szent magyarság, SZIT, Bp. 1936. 50-60. old.
Temesvári Pelbárt: Árpádházi Szent Erzsébet – in: Válogatott írásai, Helikon, Bp. 1982. 201-

88
 208. oldal
Dicsőséges Szent Erzsébeet asszonnak innepéről – in: A Néma Barát megszólal (Válogatás a
Karthauzi Névtelen beszédeiből), Magvető Könyvkiadó, Bp. 1985. 528-542. oldal
Walter Nigg: Türingiai Erzsébet – in: A szentek visszatérnek, SZIT, Bp. 1984. 27-73. oldal
Prokop Péter: Pannónia szentjei, Jel Kiadó, Bp. 1991.
N.N.: Szent Erzsébet – fejedelemasszony, szolgáló, szent – in: Mérleg, 1981/4. Herder, Bécs,
391-393; 394. oldal
Jelenits István Sch. P.: Szent Erzsébet asszony – in: Élet és evangélium, Új Ember, Bp. 2001.
329-331. oldal
Csermőy-Schneidt Ottó: Árpádházi Szent Erzsébet, a cselekvő szeretet hőse – in: Nagy
magyar államférfiak – Az európai magyarság előhírnökei, Márton Áron Kiadó, Bp. 1991.
Jeanne Ancelet-Hustache: Sainte Elisabeth de Hongrie, Éditions Franciscaines, Paris, 1946.
Joseph Ratzinger – Joachim Wanke: Glaube und Liebe – Meditationen zu Elisabeth von
Thüringen, St. Benno-Verlag, Leipzig
Sankt Elisabeth – Fürstin, Dienerin, Heilige, Jan Thorbecke Verlag, Sigmaringen, 1982.
Luigi Cavagna: Santa Elisabetta d’Ungheria, Editrice Velar, Bergamo, 2007.

89