H.L.

HEIJKOOP

jelek és csodák
az Ige fényében
H.L. HEIJKOOP

A
SZENT
SZELLEM

EVANGÉLIUMI KIADÓ
 A könyv eredetileg hollandul jelent meg. A jelen
kiadás a német fordítás alapján készült, ennek címe:
"Dér Heilige Geist".

A K I A D Ó MEGJEGYZÉSE

A harmadik isteni Személyt Szent Szellem-nek irtuk,

szemben az eddigi megszokott Szentlélekkel. Isten
ugyanis Szellem /pneuma/. A Biblia a szellem szóval je­
löli az ember por-testébe Istentől belélehelt isteni
alkotórészt is. Isten mint Szellem az ember szellemén
át tud elsősorban kapcsolatba lépni velünk, és kevésbé
a lélek /psyché/ által, amely az ember én-jének, öntu­
datának /akarat, értelem, érzés/ a székhelye.
A Szentírás eredeti szövege világosan különbséget tesz
a szellem és a lélek között, ezért ír Pál apostol az
lKor 2,14-ben lelki /psychikos/ emberről, a 15.versben
pedig a szellemi /pneumatikos/ emberről. A kettő egymás­
sal ellentétes. A lelki ember Istentől elszakadt, Isten
számára halott, ezért az Isten dolgai iránt érzéketlen,
ilyen a természetes állapotban lévő, az újjá nem szüle­
tett ember. A szellemi ember /keresztyén/ pedig az Isten
Szellemétől /eddig Szentiélektől/ megelevenített és az
Isten dolgai iránt fogékonnyá tett embert jelöli.

4
 TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetés .............................................. 6
A Szent Szellem: isteni Személy ....................... 7
A Szent Szellem az Ószövetségben....................... 8
A Szent Szellem az Újszövetségben . . . . ............ 9
Keresztség /bemerítés/ Szent Szellem és tűz által . . . 11
A bűnbánat..............................................14
Az újonnan születés ................................... 17
A Szent Szellem, mint bennünk lakó erő................. 20
Élő viznek fo l y a m a i ................................... 23
A feltámadás élete..................................... 2 7
A Vigasztaló /Pártfogó, Szószóló/ ..................... 31
Mikor veszi a hivő a Szent Szell e m e t ?................ 35
Szabadulás..............................................37
Felkenetés és elpecsételés............................. 41
"Hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok"/Gál 5,17/44
Szent Szellemmel teljes /telve/ és beteljesedve /meg­
telve/ Szent Szellemmel........................... 47
Keresztség /bemerítés/ a Szent Szellem által.......... 51
Isten temploma......................................... 5 3
A Szellem azt használja, akit akar.....................57
Az Úr munkásainak elhívása............................. 61
Vezetés a szolgálatban................................. 66
A Szent Szellem vezetése az összejöveteleken.......... 68
A Szent Szellem az istentiszteleten és az imaórán . . . VI
FÜGGELÉK - A Szent Szellem a Jelenések könyvében. . . . 75

* * *

Kiadói megjegyzés: Gyülekezet = Istennek Jézus Krisztusban

el- és kihívott népe?
gyülekezet = a helyi bibliai gyülekezet

* * *

5
 * * BEVEZETÉS * *

Az ószövetség nagy igazsága, hogy csak egy Isten van,

akit mint Teremtőt, Mindenhatót és Jahvet ismertek /5Móz
6,4/. Az ördög újból és újból arra törekedett, hogy ezt az
igazságot megrontsa és összekuszálja, miközben az embere­
ket Istentől eltérítette, és szívüket sok bálványhoz és
sok úrhoz fordította oda /lKor 8,5/.

Az Újszövetség nagy igazsága viszont, hogy ez az Is­

ten Szentháromság egy Isten, Aki mint Atya Isten, Fiú Isten
és Szent Szellem Isten jelentette ki Magát nekünk, ahogy
azt az Ef 4,4-6 elénk adja az ismert három táguló kör ké­
pében /l. még lKor 8,6; lTim 2,5/. A Sátán pedig éppen ez
ellen az alapvető keresztyén igazság ellen összpontosítja
támadásait. Tudja, hogy a keresztyén hit ezen áll vagy bu­
kik. Ezért eszközül használja a hitetlenség gúnyolódó is­
tentagadását, és a magukat keresztyénnek valló embereket
is, amikor ezek Krisztus valóságos Isten vagy ember voltát
tagadják. A hivők ezreinél pedig sikerült elhomályosítania
a Szent Szellemről való bibliai ismeretet, úgyhogy azok
gyakorlatilag a Csel 19,1-4 zsidóból lett hivőinek állapo­
tában vannak, akik még nem voltak keresztyének.

Vajon hány hivő ember van gyakorlatilag tudatában an­

nak, hogy a Szent Szellem nem csupán erő vagy befolyás, ha­
nem isteni Személy? Hányán tudják, hogy a Szent Szellem
bennük lakozik? Pedig a Róm 8,9 azt tanítja, hogy akiben
nincs a Szent Szellem, az nem Krisztusé.

Milyen nagy hatással lenne életünkre, ha gyakorlati­

lag is tudatában lennénk annak, hogy a Szent Szellem Isten
minden hivőben benne lakik /Ef 1,13; 2Kor 1,22/, és életün­
ket irányítani akarja és uralkodni kíván felette! Bárcsak
tudatában lennénk annak, hogy ö a Gyülekezetben is lakozik
/Ef 2,22; lKor 3,16/, és ott gondolatai szerint akar min­
dent irányítani, és felhasználni azt, akit akar! S végül
milyen nagy hatással lenne az életünkre, ha gyakorlatilag
tudatában lennénk annak, hogy megszomorítjuk Öt, ha nem ad­
juk át Neki életünk fölött az uralmat /Ef 4,30/, sőt meg
is olthatjuk öt, ha nem engedelmeskedünk a gyülekezeti élet­
ben az ö vezetésének /ITesz 5,19/!.

Vizsgáljuk meg Isten Igéjét, vegyük szívünkre s való­

sítsuk meg életünkben azt, amit a Bibliában a Szent Szellem
Istenről találunk.

6
A SZENT SZELLEM:
ISTENI SZEMÉLY
Talán úgy vélekedhet valaki, gyakorlatilag alig van
annak jelentősége, hogy a Szent Szellem személy, erő vagy
befolyás. Tudva vagy tudatlanul sokan csak erőnek tekintik.
Ez pedig óriási különbség! Először is azért, mert ezáltal
alapvető igazságot sértenek meg: ha a Szent Szellem nem
volna személy, isteni Személy, akkor nem volna Szenthárom­
ság egy Isten.

Továbbá azonban gyakorlati életünkben is minden más­

ként lenne. Ha a Szent Szellem csak bennem munkálkodó erő,
akkor nyugodtan tervezhetek, kivitelezhetek, s közben hasz­
nálhatom ezt az erőt. Ha azonban bennem lakó isteni Személy,
akkor nem én vagyok sem a tervező, sem a kivitelező. Akkor
ő az, Aki tervet készít és azt véghez viszi, nekem pedig
nincs semmi más dolgom, mint magam az ö rendelkezésére bo-
csátanom. Nem én vagyok a cselekvő, hanem csupán szerszám,
akit ö tetszése szerint használ. És nem óriási különbség-e
az, hogy mint teremtmény, fel akarom használni a Teremtőt
a magam céljaira, vagy pedig a Mindenható Isten lehajlik
hozzam, teremtményéhez, és kegyelmesen fel akar engem hasz­
nálni a Maga akarata elvégzésére? Az első felfogás tiszta
pogányság, önmagunk túlbecsülése és önkényeskedés. Mert így
használja a pogány ember a maga isteneit! A második azonban
alázatos függőséget munkál, és arra a csodálatos bizonyság­
ra vezet, hogy Isten útjain járok, és az ö jótetszése az
enyém. És mi az, ami boldogabbá tehetné szívünket, mint.az
a tudat, hogy velünk az Úr! Csak így állhatunk meg rendü­
letlenül a Sátán és a világ bármely támadásával szemben.

Nagyon fontos tehát a Szentírást erre a kérdésre nézve

alaposan megvizsgálnunk.

Melyek egy személy ismertető jegyei? Nem az, hogy tes­

te van, ahogy azt sokan gondolják! Az embernél kétségkívül
szorosan összefügg a test és a személyi Ezért a Krisztusban
elaludt hivők nem tökéletesek addig, míg a feltámadáskor
meg nem kapják új testüket, jóllehet közben is boldogok,
hiszen az Úrnál vannak. Ha azonban a test lenne a személy
legjellemzőbb vonása, akkor az angyalok nem lennének sze­
mélyek, de még az Atya Isten sem, sőt a Fiú sem lett volna
az, testté válása előtt. Személy az az élőlény, aki tudatá­
ban van létezésének, és tudatosan gondolkodik, akar és cse­
lekszik.

Mit mond a Szentírás a Szent Szellemről? Ezeket olvas­

hatjuk:

őbenne erő és szeretet van /Róm 15,13.30/;

gondolkodó, véleményt mondó Lény, és közbenjár értünk
/Róm 8,26-27/;
vizsgál, ismer, oktat és meggyőz /lKor 2,10-11; Neh 9,
20; Jn 16,8.13/;

7
 korlátlan /szuverén/ akarata van /lKor 12,11; Csel
13,2/;
az egyes hivőben /lKor 6,19/ és a Gyülekezetben /lKor
3,16; Ef 2,22/ lakik;
őt megszomoríthatjuk /Ef 4,30; Ézs 63,10/, megcsúfol­
hatjuk /Zsid 10,29/, hazudhatunk Neki /Csel 5,3/ és megolt­
hatjuk /ITesz 5,19/.

Az Úr Jézus, mint személyről beszél Róla. Himnemu név­

mást használ Vele kapcsolatban, amilyet csak személyekkel
kapcsolatban lehet használni, noha a közhasználatnak megfe­
lelően semlegesnemű névmásnak kellett volna ott állnia,
mert a "Szellem" /görögül: pneuma/ szó semlegesnemű. "/ö/
veletek maradjon mindörökké." "Nem látja és nem ismeri öt."
"5 mindenre megtanít majd titeket" /Jn 14,16.17.26/.

Azt mondja továbbá a Csel 5,3-4, hogy a Szent Szellem

Isten, és több igehely együtt említi az Atyával és a Fiúval
/pl. Mt 28,19; lKor 12,4-6; 2Kor 13,13 és Ef 4,4-6/.

A Szent Szellem tehát személy, mégpedig isteni Sze­

mély. ő a Szent Szellem Isten!

A SZENT SZELLEM *'*

A Z ÓSZÖVETSÉGBEN
Az ŐSZ nem tudott arról, hogy a Szent Szellem isteni
Személy. Mindamellett sok helyen szól Róla és munkájáról.
Már a Biblia második versében azt olvassuk: "És Isten Szel­
leme lebegett a vizek fölött"; az lMóz 6,3-ban pedig: "Ne
maradjon az én Szellemem örökké az emberben". A puszta és
kietlen föld és az Istenét megtagadott ember a Szent Szel­
lem munkájának tárgya. Valamit létre akar hozni, amire Is­
ten azt mondhatja: "Jó".

Munkásságát oly jól ismerték, hogy Józsuéról elmondhat­

ták: "Beteljesedett a bölcsesség szellemével" /5Móz 34,9/,
Dávid pedig így esedezett a Zsolt 51,13-ban: "A Te Szent
Szellemedet ne vedd el tőlem", ö volt az, Aki Bésáléelt
betöltötte "bölcsességgel, tudománnyal és értelemmel minden
mesterségben" /2Móz 35,31/. Dávid által megjövendölte a
Messiást és az eljövendő békebirodalmat /2Sám 23,1-7/. Ih­
lette az ŐSZ szent íróit, hogy azok így szólhattak: "Ezt
mondja az Úr" /2Pét 1,21/. Sőt, még a nép gyönge maradéká­
hoz is volt a prófétának vigasztaló szava: "Az én Szellemem
köztetek marad. Ne féljetek" /Agg 2,5/. Olykor még a hitet­
lenekben is munkálkodott /4Móz 24,2; lSám 10,10/.

Olyan kijelentést azonban nem találunk, hogy a Szent

Szellem személy lenne. Csak mint Isten Szelleme volt ismert,
mint az egy Istenből kiáradó erő. Az Űr Jézusról nincs ki­
jelentés, noha számtalan előképét találjuk az ŐSZ-ben, és
sok jövendölés úgy szól Felőle, hogy azok az ÚSZ világossá­
gában az ö isteni voltát erősítik meg /vö. Zak 12,10, amely­

8
ben látjuk, hogy az Úr Jézus maga Jahve/. Ugyanígy a Szent
Szellem sem volt isteni Személy mivoltában ismert, noha az
ÚSZ fényében erre nézve is világos utalásokat találunk az
ŐSZ-ben. Még nem jelentetett ki és még nem lakott a földön.
"Még nem jött el a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőítte-
tett meg" /Jn 7,39/, és a hivok még nem ismerték a kereszt
és a feltámadás jelentőségét. Azt voltak kénytelenek monda­
ni: "Azt sem hallottuk, hogy van-e Szent Szellem" /Csel
19,2/.

Munkálkodása időhöz kötött volt, úgyhogy az lSám 16,

14-ben ezt olvashatjuk: "És az Úr Szelleme eltávozott Saul­
tól", Dávid pedig a Zsolt 51,13-ban így imádkozik Istenhez:
"A Te Szent Szellemedet ne vedd el tőlem." Szólt azonban
jövendölés a Szent Szellem kitöltetéséről /vö. Ez 39,29 és
Jóéi 2,28-29 /, ez azonban mindig a jövőre vonatkozott.

A SZENT SZELLEM * * *
A Z ÚJSZÖVETSÉGBEN
Az ÚSZ-ben egészen más helyzet tárul elénk. Megtörtént
minden idők csodája, "Isten megjelent testben" /lTim 3,16/.
Az örök Isten, mennynek és földnek Teremtője alászállott,
"a Szent", Aki szűztől született. "Az Ige testté lett, és
lakozott miközöttünk - és láttuk az 5 dicsőségét, mint az
Atya egyszülöttének dicsőségét - Aki teljes volt kegyelem­
mel és igazsággal" /Jn 1,14/. És "Együtt örvendeztek a haj­
nalcsillagok, és Isten minden fia vigadozott" /Jób 38,7/,
amikor látták Isten teremtő munkáját. De miként ujjongtak
akkor, amikor látták, hogy Teremtőjük emberré lett, látták
öt a betlehemi bölcsőben, mert ő meg akarta menteni a vi­
lágot, örök életet szánt az elveszett bűnösnek, és meghal­
ni készült érte az átokfán. Látták kegyelmének dicsőségét.
"És az angyallal hirtelen mennyei seregek sokasága jelent
meg, akik dicsérték az Istent és ezt mondták: Dicsőség a
magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberek­
hez jóakarat" /Lk 2,13-14/. "Isten... Krisztusban megbékél­
tette Magával a világot, nem számította be nekik bűneiket"
/2Kor 5,19/.

Ezzel a csodálatos történéssel foglalkozik a Szenthá­

romság egy Isten. Miután a Fiú.a "békesség tanácsában" ezt
mondta: "íme, itt vagyok, hogy cselekedjem a Te akaratodat"
/Zsid 10,9/, Isten testet alkotott számára /Zsid 10,5/, és
a Szent Szellem nemzette Máriában az ember Jézust /Mt 1,20/
Az Úr Jézus nyilvános munkásságának kezdeténél találkozunk
a Szentháromság egy Isten első megjelenésével: a Fiúval,
földi, alázatos állapotában; az Atya Istennel, aki a menny­
ből jövő szózattal ismeri el az ember Jézust fiának; és a
Szent Szellem Istennel, aki testi alakban száll alá a Fiú­
ra /Lk 3,22/. Hogyan is képzelhetjük, hogy az idő alatt,
mig a Fiú Isten a földön járt és az Atya Istent kijelentet­
te /Jn 1,18/, épp a Szent Szellem ne lett volna látható? Az
evangéliumokban dicsőséges kinyilatkoztatást találunk Róla.

9
 Lássuk először, mit mond az írás a Szellemről az tír
Jézus földi életével kapcsolatban. Születéséről ezt olvas­
suk: "A Szent Szellem száll reád, és a Magasságos ereje ár-
nyékoz meg téged; azért a születendőt is Szentnek hívják,
Isten Fiának" /Lk 1,35/. Az tír Jézus nyilvános fellépése­
kor láttuk, hogy a Szent Szellem testi alakban alászállott
Reá, és bizonyságot tett arról, hogy Jézus az Isten Fia
/Jn 1,32-34/. Lk 4,1-ben ezt olvassuk: "Jézus pedig, Szent
Szellemmel telve, visszatért a Jordántól és a Szellemtől
vezetve a pusztában tartózkodott", a 14. versben pedig,
hogy a Szellem erejében visszatért Galileába. A Szellem ál­
tal tanított, vigasztalt és gyógyított /18-19.V./, űzte ki
a démonokat /Mt 12,28/ és áldozta fel önmagát ártatlanul
Istennek /Zsid 9,14/, és Isten nem mérték szerint adta Ne­
ki a Szent Szellemet.

Ennek nagyszerű előképét találjuk az ételáldozatokban

/3Móz 2/. A finom lisztet, amely Krisztus emberi természe­
tének az előképe, olajjal /a Szent Szellem képe/ öntik le
és keverik el. így jut kifejezésre, valahányszor az Úrról,
mint emberről szól az írás, a bűntől való tökéletes mentes­
sége, ugyanakkor emberi természetének formáltatása a Szent
Szellem erejében /Mt 1,20; Lk 1,35/, és megkenetése a Szent
Szellemtől.

Még kifejezőbb képét találjuk ennek az Úr Jézus tanítá­

sában. A Jn 3-ban azt mondja, hogy az újonnan születés a
Szent Szellem által történik, sőt, Általa új természet ré­
szesei leszünk. A 4,14-ben hozzáteszi, hogy Isten ajándéka
a hivő emberben élő víz forrásává lesz, amely örök életre
buzog; ez az az erő, amely ennek az új természetnek megfe­
lel. A 7,37-39-ben pedig a Szent Szellem "élő víz folyamai",
amelyek abból áradnak majd, aki hisz az Úr Jézusban, annak
mennybemenetele után.

A Jn 14,16-17-ben azután a Szent Szellemről szóló igaz­

ság egészen új részét találjuk. Az Úr Jézus "más Vigasztaló"-
ról /Pártfogóról/ beszél, Aki akkor jön majd el, ha ő eltá­
vozott a tanítványaitól. Egy isteni Személyt láthatunk itt,
Aki az Úr Jézus helyett ezentúl az övéi mellett marad. Az
Úr ugyanis készült elhagyni a földet, közvetlenül halála
küszöbén állt. Készült elvégezni nagy művét, melyet Isten
bízott rá, és amelyben Istent dicsőítette meg maradéktala­
nul. És az egyetlen jutalom, amely ehhez a tetthez méltó,
megdicsőítése az Atya jobbján. Ez azonban a tanítványoknak
azt jelentette, hogy egyedül kell visszamaradniuk. Ezért,
hogy megvigasztalja őket, megígéri, hogy más Vigasztalót
küld nekik, az igazság Szellemét. Ez náluk, sőt bennük lako­
zik majd. Oly nagyszerű ajándék ez, hogy még hasznos is a
tanítványok számára az Úr Jézus eltávozása tőlük, mert csak
akkor jöhet el hozzájuk a Vigasztaló.

De bármilyen nagyszerű is volt ez az ígéret és kijelen­

tés, mégis nyilvánvaló, hogy még nem volt meg a teljes ki­
nyilatkoztatás. A Szent Szellem még nem lakott e földön, ki­
véve az Úr Jézusban. Még nem történt meg a Szellem által va­

ló
ló keresztség /bemerítés/. Csak ígéretek voltak /Jn 14,16/.
És ahogyan a Mt 3,11-ből látjuk, hogy a Szent Szellemmel
való keresztség nem történt meg az Úr Jézus emberré válása
előtt, azt is tudjuk a Jn 7,39-ből, hogy ez a keresztség
nem történik meg addig, míg az Úr a mennybe nem ment. El­
hangzik azonban utána az ígéret, hogy akkor "nem sok idő
múlva" meg fog ez történni /Csel 1,5/, a Csel 2-ben pedig
már olvashatunk ennek beteljesedéséről: A Szent Szellem
Isten egy testté kereszteli a hivőket /lKor 12,13/, és
bennük lakik, mint Isten hajlékában a Szellem által, mint
Isten templomában /Ef 2,22; lKor 3,16/, de minden egyes
tagjában személyesen is /lKor 6,19/.

A Lk 1,15.41.67 és hasonló igék nem mondanak ellent a

fentieknek. Itt a Szent Szellemmel való beteljesedésről
van szó. Keresztelő János már születésétől kezdve teljes
volt Szent Szellemmel. Rendkívüli módon töltötte el őt Is­
ten ajándéka és ereje, ahogy az megfelelt rendkívüli hely­
zetének, mint az Úr előhírnökének. Hogy ez azonban nem
ugyanaz, mint a hivökben való lakozása, kiderül pl. a Csel
4,8 és 31-ből, amelyek szerint Péter és más tanítványok
akkor teljesedtek meg Szent Szellemmel, holott annak kitöl­
tetése már pünkösdkor megtörtént. Két különböző dolog te­
hát a Szent Szellem bennünk lakozása, és a Vele való betel­
jesedés; a kettő külön-külön és együtt is előfordulhat.

KERESZTSÉG (BEMERÍTÉS)
SZENT SZELLEM ÉS TŰZ ÁLTAL
Mielőtt a Szent Szellem munkájáról beszélnénk, egy pil­
lantást kell még vetnünk Mt 3,11 és Lk 3,16-ra: "8 majd
Szent Szellemmel és tűzzel keresztel titeket".

Sokan úgy értik ezeket az igéket, mintha ez volna meg­

írva: "8 majd a Szent Szellem tüzével keresztel meg tite­
ket", hallani a "tűzkeresztség"-ről, és hogy vannak, akik
azért könyörögnek. Ilyenkor a Szent Szellemnek első pünkösd­
kor történt kitöltésére gondolnak, és a "kettős /megoszló/
tüzes nyelvek"-re, amelyek a tanítványokra telepedtek, hogy
mintegy külsőleg jelezzék: kitöltetett rájuk a Szent Szel­
lem.

Ha azonban figyelmesen olvassuk a szöveget, kiderül,

hogy ez a felfogás nem helyes. Biztos, hogy szól valamilyen
tűzkeresztségről, de ez valami egészen más, mint a Szent
Szellem által való keresztség. Két keresztségről van szó, a
Szent Szellemmel és a tűzzel való keresztségről.

A tűz a Szentírásban mindig az ítélet vagy a próbaté­

tel képe. Ez kitűnik a Mt 3,12-ből is. A Szent Szellem ki- _
töltetése azonban nem ítélet, hanem nagy kegyelmi tett, úgy­
hogy az Úr Jézus a tanítványainak újra meg újra Vigasztaló­
ként ígéri /Jn 14-16/. A Szent Szellemmel való keresztség
tehát nem lehet azonos a tűzzel való kérésztséggel. Az Úr

11
Jézus ezt is tisztázza: "János ugyan vizzel keresztelt, ti
azonban nem sok idő múlva Szent Szellemmel fogtok megke-
reszteltetni" /Csel 1,5/. János ugyanezeket a szavakat
használta, csak azt tette hozzá, hogy a Szent Szellemmel
való keresztelés "nem sok idő múltán" fog megtörténni. A
tűzzel való keresztségről nem esik szó. Nem lenne ez külö­
nös, ha a tűzzel való keresztelés valóban megtörtént volna
pünkösdkor? A Mt 3,11 gondos tanulmányozása közelebb segít
bennünket a megoldáshoz.

Az Úr Jézus eljöveteléről szóló ŐSZ-i jövendölések en­

nek az eljövetelnek mindig két következményét tárják sze­
münk elé: áldást és dicsőséget az istenfélőknek, ítéletet
a gőgösöknek és istenteleneknek /vö. Ézs 61,1-2 és Mai 4,-
1-3/. Egyetlen igehelyből sem lehet arra következtetni,
hogy ez a két esemény nem egyszerre következik majd el. A
kegyes zsidók azt várták, hogy a Messiás majd megszabadít­
ja őket, ellenségeiket pedig megítéli. Ezért van annyi
bosszúzsoltár, melyekben a zsoltáros örvendezik az istente­
leneket utolérő ítélet felett /vö. Zsolt 58,7-12; Zsolt 83;
109 stb/. Ez az ítélet akkor következik el, amikor a menny
Istene felállítja birodalmát a földön /Dán 2,44/, és átadja
azt a Messiásnak, az Emberfiának /Dán 7,13-14/. Keresztelő
János volt az Ézs 40 és Mai 3-4-ben megígért királyi hírnök
akinek hirdetnie kellett az ország evangéliumát. "Térjetek
meg, mert elközelített a mennyek országa." Ezt olvashatjuk
a Mt 3-ban és Lk 3-ban egyaránt.

Sajnos, a nép a maga egészében nem volt istenfélő.

Külsőleg ugyan ragaszkodott Isten Igéjéhez és betöltötte a
törvény előírásait, valójában azonban éppen olyan állapot­
ban volt, mint Malakiás idejében, amikor csupán egy egészen
kicsi maradék félte Istent. Ez a maradék hitt Keresztelő
Jánosnak, hogy elközelített az Isten országa. Megkeresztel-
kedtek /bemeritkeztek/ általa a megtérés keresztségével
/Csel 19,4/, és ezáltal elkülönítették magukat a nép töme­
gétől, amely nem volt istenfélő. Keresztségük által megval-
lották, hogy addigi állapotuk ellenségeskedés volt az eljö­
vendő országgal és annak Királyával szemben.

A nép vallási vezetői is eljöttek Jánoshoz, sajnos

azonban anélkül, hogy bűneikről vallást tettek volna. János
hozzájuk intézte szavait, ö az igazságosság útján jött /Mt
21,32/ és megtérést hirdetett, egyúttal pedig ítéletet is
minden igazságtalanság fölött. Vizzel keresztelt, a gonosz­
tól való elszakadás külső jeleként, ez azonban önmagában
sohasem hoz belső megújulást. A keresztyén keresztség /be­
merítés/ is a halálról, eltemettetésről szól, nem életről.
Nem János volt a Messiás. "Kiáltó szó" volt csupán, utána
azonban jön majd az Erősebb, Aki annyira fölötte áll, hogy
ő még arra sem méltó, hogy sarúja sziját megoldja. Maga Is­
ten, Jahve, Izráel szövetséges Istene jön el /Zak 12 és 14/
Általa jön el a kegyelem és az igazság /Jn 1,17; Mt 11,16-
19; Lk 7,32-35/. ö Szent Szellemmel és tűzzel keresztel
majd. "Szent Szellemmel", mint Aki első eljövetelének gyü­
mölcse, Isten mennyei országának földön ható ereje és ál­

12
dása, Aki elkülöníti majd a Gyülekezetei /ekklesia/ a zsi­
dóktól /Csel 2,40.47/. "Tűzzel" viszi véghez a világ felett
Isten kérlelhetetlen ítéletét, amikor "tűznek lángjában...
bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent" /2Tesz 1,8/.

A Szent Szellem nem csupán külsőleg tisztít meg. ö meg­

megújítja az elmét /Róm 12,2/, és ö Isten bennünk munkálko­
dó ereje, amely elválaszt bennünket mindattól, ami a test
kívánsága, összeköt bennünket mindazzal a dicsőséggel, mely­
be Isten minket bevezet - mindabba, amelyben Isten kijelen­
tette magát -, miközben mindent legyőz, ami megakadályozna
bennünket eme előjogok élvezetében. A tűz az az ítélet,
amely megéget mindent, ami Istennel ellenséges. Tehát mind­
kettő eltávolítja a gonoszt, csakhogy különböző utakon.

Keresztelő János ezt nem értette meg egészen. Az lPét

1,10-12 megmutatja, hogy a próféták gyakran olyan dolgokat
jövendöltek, amelyek messze túlhaladták látókörüket. Csak
jóval később lett nyilvánvaló, hogyan töltötte be Krisztus
Keresztelő János jövendölését. A "Krisztus titka" volt ez,
"mely más időkben nem közöltetett az emberek fiaival" /Ef
3,2-12/. Az ÓSZ-i jövendölések általában nem szólnak arról,
hogy az Úr első, kegyelmes, és második, dicsőséges és íté-
letes eljövetele között jókora idő telik majd el. Ha a zsi­
dók megtértek volna János prédikációjára és elfogadták vol­
na az Úr Jézust, akkor nem így történt volna. Akkor mind­
járt elkezdődött volna Isten dicsőséges királyi uralma /or­
szága/. Ezért mondja el az Úr Jézus a Hegyi beszédben /Mt
5-7/, milyeneknek kell lenniök azoknak, akik be akarnak
menni a mennyek országába. A Mt 8-12-ben mégis azt olvas­
suk, hogy a zsidók elvetették öt, és a 13,1 szerint az Úr
kimegy a házból /Izráelből/, és leül a tenger mellett /nem­
zetek vagy pogányok/. Ott mondja el ismert hét példázatá­
ban, mi lett ebből az országból, amikor elvetette királyát,
de azt is, hogy majd a korszak végén a gyomok megégetésével
/tűzzel való kérésztséggel/ megtisztítja azt. Azután el­
mondja, hogyan jelenik meg ez a megtisztított ország dicső­
ségben, földi alakjában mint "az Emberfiának országa" /41.
vers/, mennyei formájában pedig, mint az Atya birodalma
/43.v./. Akkor teljesedik be majd maradéktalanul János jö­
vendölése. Akkor jelenik majd meg a mennyek országa hata­
lommal és dicsőséggel, és az Úr Jézus "tűzzel kereszteli
meg" Izráelt.

A közbeeső időszakban azonban történik valami új . Az

elvetett király kincset talál a szántóföldben /44-46.v . /;
megkezdődik a Gyülekezet korszaka. Eladja mindenét, hogy ez
az övé legyen; és a maga testévé kereszteli a Szent Szellem
által /lKor 12,13/. Ez a Szent Szellemmel való keresztség,
amelyről János jövendőit, és amely pünkösdkor következett
el /Csel 2/.

Olykor a "kettős /megoszló/ tüzes nyelvek"-kel azt

akarják bizonyítani, hogy a tűzzel való keresztség azonos a
Szent Szellem kérésztségével. Viszont nem az áll ott, hogy
az valóban tűz volt, hanem olyan volt, mint a tűz /"mintegy"/.

13
Nyelvformájuk volt, ami a beszédre utal. Ez azt jelenti,
hogy a Szent Szellem hatalma nyilatkozik meg majd az ige­
hirdetésükben, úgyhogy ez az Ige, amint a tűz, mindent meg­
ítél /Zsid 4,12/ és erővel hirdettetik majd /Csel 1,8/.
Hogy "kettős" nyelvek voltak, az szerintem arra utal, hogy
a bizonyságtétel nemcsak a zsidóknak, hanem a nemzeteknek
is szól.

Mily nagy Isten kegyelme, hogy nem ad meg mindent ne­

künk, amit kérünk, hanem csak azt, ami javunkra való. Hol
lennénk, ha meghallgatta volna gyermekei kérését a "tűzzel
való keresztség"-ért! Hiszen a mi Istenünk megemésztő tűz

ABŰ N BÁN AT ©
lMóz 1,2 így szól: "A föld pedig kietlen és puszta
volt, és sötétség volt a mélység szinén, és az Isten Szel­
leme lebegett a vizek felett". Mint ahogy az egész első fe­
jezetnek nem csupán betű szerinti jelentése van, úgy ennek
a versnek sem. A Szent Szellem munkáját állítja elénk, Aki
munkába veszi az embert, akinek szíve Isten előtt "kietlen
és puszta".

Isten tisztának teremtette az embert, ő azonban elfor­

dult Istentől, és a Sátán szolgálatába szegődött. Mindenfé­
le körülmények közt, uralom alatt vagy uralom nélkül, tör­
vény alatt vagy királyságban, bebizonyította, hogy nem haj­
landó Istent szolgálni. És amikor Isten szeretet által "meg
"megbékéltette Magával a világot Krisztusban, nem számítot­
ta be nekik bűneiket" /2Kor 5,19/. Az emberek öt, az Úr Jé­
zust is elvetették és megfeszítették. így bizonyította be
az ember, hogy "kietlen és puszta". Semmi sem volt benne,
ami Isten előtt kedves lett volna.

És ezzel az emberrel foglalkozik a Szent Szellem. A

Jn 16-ban olvassuk, hogy az Ur Jézus eltávozása azért lesz
hasznos a tanítványok számára, mert akkor jön el majd a
földre a Szent Szellem. "És ha eljön, meggyőzi a világot
bűn, igazságosság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében,
hogy nem hisznek énbennem; igazságosság tekintetében, hogy
én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; ítélet te­
kintetében, hogy e világ fejedelme megítéltetett" /8-lO.v./

Minden ember bűnös, és a nagy fehér királyi szék előtt

mindenki, aki előtte fog állni, megítéltetik majd saját cse
lekedetei szerint. Az Úr Jézus elvetésében azonban az egész
világ egy volt. Ebben egy a farizeus a sadduceussal, a tör­
vénytudó az általa a törvény nem tudása miatt átkozottnak
tartott néppel, a papok Pilátussal, a római katonák a ke­
resztre feszített gonosztevőkkel. Itt lett igazán nyilván­
való az egész emberiség közös bűne. A szellemi és világi
vezetők vágya találkozott az alattvalókéval, és az emberi

14
társadalom teljes gépezete mozgásba lendült, hogy Azt, Akit
Isten küldött, a Tisztát, a Szentet, Aki bűnt nem ismert:
kitaszítsa és megsemmisítse. Nemcsak külön-külön volt vét­
kes minden ember, hanem a világ, a szervezett emberi tár­
sadalom volt keresztül-kasul gonosz. "És a világosság a
sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be" /Jn
1,5/. "Gyűlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat" /Jn
15,24/.

Az Úr Jézus tehát "az istentelenek keze által kereszt­

re feszíttetett és megöletett" /Csel 2,23/. Másfelöl vi­
szont önként jött, hogy cselekedje Isten akaratát és meg­
dicsőítse Isten Nevét, és "Istennek örökké való Szellem ál­
tal önmagát áldozta fel ártatlanul /Zsid 9,14; 10,9/. "A
mi bűneinket maga vitte fel testében a fára" /lPét 2,24/,
emellett azonban, vagy helyesebben elsősorban, Istent di­
csőítette meg a kereszten. Az ember megtagadta Isten szere-
tetét, Isten igazságát, Isten igazságosságát és Isten szent
ségét, amikor elhitte a Sátánnak, hogy Isten valami jótól
akarja őt megfosztani, és a jó és gonosz tudásának fájáról
való evés következménye nem az, amit Isten mondott, hanem
az, hogy az ember "olyan lesz, mint Isten, jónak és rossz­
nak tudója". Isten hosszútűrését pedig, amellyel elhalasz­
totta az ítélet teljes végrehajtását, arra magyarázta, hogy
a Sátán igazat mondott /2Pét 3,4/.

És akkor megjelent egy Ember, Aki életének alapjául

az Isten iránti engedelmességet és odaadást tekintette, és
Akiről Isten elmondhatta, hogy gyönyörködik benne, önként
rabszolgahalálra adta oda magát a kereszten, vállalva Is­
ten ítéletét, hogy ezzel Isten nevét megdicsőítse, ö volt
a tökéletes áldozat, mert tökéletes volt önmagában, de tö­
kéletes volt, mint az áldozat bemutatója is. ő volt az égő
áldozat, kedves illat Isten számára.

És mily tökéletesen dicsőítette meg Istent! Lehet-e

elképzelni Isten szeretetének nagyobb bizonyítékát, mint
azt, hogy egyszülött Fiát adta az elveszett bűnösért? /ÍJn
4,8-10; Róm 5,8; Jn 3,16/. És Isten igazsága, megveszteget­
hetetlen igazságossága ragyoghatott-e dicsőségesebben an­
nál, ahogy tündökölt, amikor bűn iránti haragjának teljes
súlyával Azt találta el, Akiben gyönyörködött, Aki önként
odaállt az elveszett bűnös helyére? És meghyilvánulhatott-e
fényesebben Isten szentsége, a világosság, "amelyben nincs
semmi sötétség" /ÍJn 1,5/, mint amikor az Úr Jézus - Aki
elmondhatta: "én mindenkor azokat cselekszem, amik Neki ked
kedvesek" /Jn 8,29/ és "tudtam, hogy Te mindenkor meghall­
gatsz engem" /Jn 11,42/ - kénytelen volt így kiáltani: "Én
Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem" és "a halál
porába fektetsz engem" /Mt 27; Zsolt 22/, mert bűneinket
magára vette? Igen, a kereszten úgy dicsőíttetett meg Is­
ten, ahogy még soha, jobban, mintha Ádám nem bukott volna
el. Átengedhette-e Isten ezt a csodálatos Személyt a sír­
nak? Feltámasztotta őt halottaiból, és megérdemelt jutalmul
a jobbjára ültette. Újra megnyilvánult Isten igazságossága,
most azonban a világ számára is látható módon; ezt a tényt
nem lehet letagadni.

15
 Mi volt a Sátán helyzete? ö volt Isten nagy ellenlába­
sa, aki Isten művét meg akarta semmisíteni. Ezért kísértet­
te meg az Úr Jézust a pusztában, még a világ feletti ural­
mat is felkínálva Neki, csak hogy őt imádja. Mikor pedig
kiderült, hogy a második Ádám szentségével és függetlensé­
gével szemben semmiféle mesterkedéssel nem boldogul, meg­
próbált hatalma segítségével célhoz érni. Az egész világot
egybegyűjtötte - minden területe képviselve volt, a vallá­
sos, a politikai világ és a tudomány világa -, és ez igen­
csak készséggel hallgatott vezére szavára, mint ahogy majd
még hallgatni is fog rá /Jel 20,8/. Mivel az Úr Jézus ön­
ként halálra adta Magát, a Sátán látszólag győzött; hatal­
ma látszólag erősebb volt, mint az Élet Fejedelméé /Zsid
2,14-15/. Szándéka nyilvánvaló lett. A Golgotán kimutatta
teljes gonoszságát, és minden hatalmát kibontakoztatta. De
mégis o szenvedett vereséget, hiszen az Úr feltámadott. A
halál nem tarthatta fogva: e világ fejedelme megítéltetett.

Ez a Szent Szellem bizonyságtétele e világ ellen,

ahogy már az Úr is bizonyságot tett ellene e földön /Jn
7,7/. Bizonyságtétele háromszoros, tehát tökéletes kijelen­
tés. Az Úr Jézus mégsem mondja, hogy a Szent Szellem majd
prédikál e világnak. Csupán földi jelenléte e három dolog
bizonyítéka, és meggyőzi majd a világot Isten rövidesen be­
következő ítéletének igazságos voltáról.

Ezzel szemben azt látjuk, hogy a Szent Szellem az

egyes személyekkel foglalkozik. Első munkája, hogy ezt a
három dolgot megmutassa: a bűnt, az igazságosságot és az
ítéletet. Odaállítja az ember elé a bűnt a maga egész un­
dorító mivoltában, különösképpen ahogyan az az Úr elvetésé­
ben mutatkozik meg, hogy így eltalálja az ember lelkiisme­
retét, és ráeszméltesse elveszett állapotára. Enélkül nincs
megváltás. Az emberben tudatossá kell válnia bűnének és el­
veszett állapotának, annak, hogy nem állhat meg az igazsá­
gos Isten előtt. De még másról is bizonyságot tesz a Szent
Szellem. Megmutatja, hogy a megváltás müve elvégeztetett,
és hogy Krisztus "halálra adatott a mi vétkeinkért", úgy­
hogy Isten ennek alapján megbocsáthat mindazoknak, akik
hisznek ebben az áldozatban, és ezáltal Vele eggyé lettek.
De azután még az is következik, hogy öt Isten "feltámasz­
totta a mi megigazulásunkért" /Róm 4,25/, tehát az Úr Jézus
elvégzett művének értéke beszámíttatik mindazoknak, akik
hittel igénybe veszik, és ha Isten igazságossága feltámasz­
totta az Úr Jézust a halálból, amelyet bűneinkért vállalt
/miáltal bebizonyította, hogy a megváltás műve. elvégezte­
tett és bűneinkért elég tétetett/, akkor ugyanez az igazsá­
gosság minket bűn nélkül, mint megigazultakat állít Isten
elé.

Megmutatja továbbá a Szent Szellem harmadikként a vég­

ső ítéletet, amelyben minden, ami Istennel ellenséges, bí­
rói úton megítéltetik.

Ezt a hármat állítja elénk Péter pünkösdi prédikációja

a Csel 2,23-24-ben és 38-40-ben. És a Szent Szellem munkájá­
nak csodálatos eredménye volt, hogy háromezren megtértek.

16
A Z ÚJONNAN SZÜLETÉS
Jn 3-ban új igazság tárul elénk. Az Éden-kertben két
fa állott, az élet fája és a jó és rossz tudásának fája.
Az ember evett az utóbbi gyümölcséből, és ezzel eljátszot­
ta az előbbihez való jogát. Ettől kezdve tehát "bűnei és
vétkei miatt" erkölcsileg halott /Ef 2,1/. Természeti éle­
tének jellemzője a bűn, és semmi sincs benne, amelynek kö­
zössége lehetne Istennel.

Ez megmutatkozott akkor, amikor az Úr Jézus a földre

jött. "Benne élet volt, és az élet volt az emberek vilá­
gossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötét­
ség nem fogadta be azt" /Jn 1,4-5/. Az ember még az életet
sem volt képes megérteni. "A természeti ember pedig nem fo­
gadja el az Isten Szellemének gondolatát, mert bolondság
az neki: nem is értheti meg, mivel azt Szellem szerint kell
megítélni" /lKor 2,14/.

Ennek ellenére a Jn 1,12-ből tudjuk, hogy egyesek be­

fogadták az Úr Jézust, ezekről azonban az van megírva, hogy
"Istentől születtek". "De mindazoknak, akik befogadták,
akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyer­
mekeivé legyenek; akik nem vérből, sem a test akaratából,
sem a férfi indulatából, hanem Istentől születtek" /Jn 1,
12-13/. Nem a természeti ember hite az, ami Istennel ösz-
szeköt. A 2,23-ban olvashatjuk, hogy sokan hittek Benne,
és ha összehasonlítjuk őket azokkal, akikről az 1,13 be­
szél, első látásra azt hihetnénk, ezek is Isten gyermekei.
Hiszen ha elég "az ö nevében" hinni, akkor így van. A 2,
24-25-ből azonban kitűnik, hogy nem ez a helyzet.

Ezeket az embereket a jelek győzték meg, amelyeket az

Úr tett. Hittek Benne. De a pusztán értelmen vagy érzelmen
alapuló hit, legyen az akár úgynevezett történelmi hit,
amelynek alapja a környezet, melyben az emberek felnőttek,
vagy a nevelés, melynek eredményeként nem kételkednek a ke­
resztyén igazságokban, akár olyan hit, amelynek alapja a
keresztyénség helyességéről és értékéről való értelmi vagy
érzelmi meggyőződés - senkit sem köt össze Istennel! "Maga
Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mivel ismerte mindnyá­
jukat, és nem volt szüksége arra, hogy bárki bizonyságot
tegyen az emberről. Mert ő maga tudta, mi van az emberben"
/2,24-25/.

Egyet közülük azonban nemcsak értelménél vagy érzelmé­

nél, hanem a lelkiismereténél érintett meg az Úr. És noha
még tájékozatlan s a világosság lényegét nem fogja föl, mé­
gis érzi, hogy Jézusnál olyasvalamit talál, amire neki szük­
sége van. Úgy véli, ez az ismeret. A természeti ember azon­
ban pusztán ismeret útján nem nyerhet életet. Ezért feleli
neki az Úr: "Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újonnan
nem születik, nem láthatja meg Isten országát" /3,3/.

17
 Sajátos szó volt ez Nikodémus számára. Izráel tanító­
ja volt, és ismerte az ŐSZ-et. Ez beszélt az országról, és
ő éppen erről akart tanítást kapni. Szavai azonban bizo­
nyítják, hogy 6 az országot nem láthatta, bár ott állt
előtte az Űr személyében! Jézusnak a legnagyobb tisztele­
tet adta meg, amit csak embernek adni lehet: "Tudjuk, hogy
te Istentől jöttél tanítóul" /3,2/. És pontosan ezek a
szavak bizonyítják, hogy még nem fogta föl a világosságot.
Az ŐSZ prófétái szóltak az országról. Itt azonban maga Is­
ten, az ország megalapítója nyilatkoztatta ki magát. A do­
log lényegéről volt itt szó. Saját szavaival bizonyította
be, hogy a természeti ember nem képes felfogni azt, ami
Istenből való. "Ha valaki újonnan nem születik, nem láthat­
ja meg Isten országát."

Valóban, új életre van szüksége az embernek ahhoz,

hogy megláthassa, ami Istentől való. Az Űr földi dolgokról,
az országról beszél Nikodémussal /Jn 3,12/, de alapvető
igazságokat mond ki - mint csaknem mindig János evangéliu­
mában. Uj életre van szükség, amely nem olyan, mint a ter­
mészeti emberé, hanem egészen más. Mert "hogyan is szár-
mazhatik tiszta a tisztátalanból?" /Jób 14,4/. Szülessen
bár tízszer is egymás után az ember, mindez nem használna,
mert a tizedik életében sem láthatná meg Istent. Ezért volt
balgaság Nikodémus kérdése, bár ezt arra használja fel az
Úr, hogy az igazságot jobban kibontsa: "Bizony, bizony mon­
dom neked, ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem
mehet be Isten országába" /3,5/.

Amit vizzel mosnak, az megtisztul. Itt képletesen utal

az Ez 36,25-27 jövendölésére: "És hintek rátok tiszta vizet,
hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságotoktól, és min­
den bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok nektek
új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kő­
szívet testetekből, és adok nektek hússzívet. És az én Szel­
lememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én paran­
csolataimban járjatok, és az én törvényeimet megőrizzétek
és betöltsétek". A 3,10-ben világosan erre utal az Úr.
Ugyanígy használja a 2,19-21-ben a templomot, a 4,6-15-ben
pedig a forrást jelképül.

Ha az Ef 5,26-ot és Jn 13,10-et együtt olvassuk a Jn

15,3-mal, abból látjuk, hogy a víz itt Isten Igéjének a
jelképe. Erre utal még többek közt az lPét 1,23; Jak 1,18;
lKor 4,15: "Nem múlandó, hanem romolhatatlan magból szület­
tetek újonnan, Isten élő és maradandó Igéje által"; "Akara­
ta szerint szült minket az igazság beszéde által"; "Én va­
gyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban, az evangélium által".
/Érthetetlen, hogyan láthatják némelyek Jn 3,5-ben a ke-
resztséget /bemerítést/ úgy, hogy azáltal az ember újonnan
születik. Ismeretes fölfogás: "Amikor a vizet, a gyermek fe­
jére öntik, a Közbenjáró a mennyből kegyelemmel tölti el a
megkeresztelt gyermek lelkét". Pedig a bemerítés vagy ke-
resztség sohasem beszél életről, mindig csak halálról. "Va­
jon nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus
Jézusba, az S halálába keresztelkedtünk meg?" /Róm 6,3; Kol

18
2,12/. A tizenegy apostolról mondja ugyan az Ige, hogy ke­
reszteltek, de azt sehol sem olvassuk, hogy ok keresztyén
kérésztséggel meg lettek volna keresztelve /már pedig er­
ről van szó/. Nem voltak-e mindnyájan újonnan születettek?
És az ŐSZ kegyesei nem születtek-e újonnan? És az Úr Jézus
szemrehányást tehetett-e Nikodémusnak azért, mert nem is­
merte a keresztyén keresztséget /Jn 3,10/, holott az még
ki sem volt jelentve? Egyébként az a felfogás, hogy anyagi
dolgok /v í z / szellemi életet közvetíthetnek, nem teljesség­
gel pogány-e?/

Isten Igéje, a maga megtisztító hatalmával, a Szent

Szellem által alkalmazva új életet plántál az emberbe. Ha
lelkiismeretünket eltalálja az Ige, megtisztul szívünk és
lelkiismeretünk, megtisztulnak hajlamaink és gondolataink,
és a Szent Szellem új életet munkál bennünk. Nem természe­
ti élet ez, mert Isten Szelleme teremti bennünk, ez tehát
isteni élet. Isten gyermeke Istentől született /Jn 1,13;
ÍJn 3,9-10; 5,18/. És amilyen lehetetlen, hogy természeti
életünk "megnemesedjék", amíg csak meg nem látja a szelle­
mi dolgokat és kapcsolatba nem kerül Istennel, éppoly le­
hetetlen, hogy ez az új, isteni élet elsilányodjék. "Ami
testtől született, test az, és ami a Szellemtől született,
Szellem az" /Jn 3,6/. "Az 8 magva benne marad; és nem cse-
lekedhetik bűnt, mivel Istentől született" /ÍJn 3,9/.

A következő versekben új részleteket is elmond erről

az Úr. Ezt az új életet csak azon az áron nyerhetjük el,
hogy az Úr Jézus felemeltetett a keresztre, mert az ember
bűnös. Isten szeretete azonban egyszülött Fiát adta, hogy
aki hisz Benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Itt tehát örök életnek nevezi az Úr az új életet.

Az ŐSZ is beszél az örök életről /Dán 12,2; Zsolt

133,3/. Ott az ezeréves birodalommal kapcsolatban találko­
zunk a fogalommal, amikor Isten dicsőségben helyreállít
mindent. Itt azonban dicsőség nélkül jelentetik ki. Isten
Egyszülött Fia van itt, 8, aki ugyanakkor, amikor Nikodé-
mussal beszélget a földön, a mennyben volt /Jn 3,13; 1,18/;
8, Aki Maga az igaz Isten és az örök élet /ÍJn 5,20/. 8
nem ad tanítást az örök életről, hanem 8 Maga ennek a ki­
nyilatkoztatása: 8 az örök élet. Micsoda kijelentés 1 Milyen
nagyszerű műve a Szent Szellemnek! Természeti emberek, akik
halottak vétkeik és bűneik miatt, Általa újonnan született
emberré lesznek, övék lesz az új élet, az isteni élet, sőt
maga az örök élet, Aki az Úr Jézus /ÍJn 5,11-13.20/.

Ebből láthatjuk, mit jelent tulajdonképpen az, hogy

örök életünk van. Nem csupán azt, hogy Isten gyermekei so­
hasem halnak meg. Magában foglalja azt a képességet is,
hogy megértsük a szellemi dolgokat, mindent, ami Istentől
való. Azt jelenti, hogy magával Istennel van közösségünk,
hiszen isteni természet részeseivé lettünk /2Pét 1,4; ÍJn
1,3/. Azt is jelenti, hogy Krisztus bennünk van, hogy Is­
tentől való életünk van, mely nem vétkezhet /ÍJn 3,9/. Azt
jelenti, hogy "Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk

19
arra, hogy megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban,
az ö Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten
és az örök élet" /lJn 5,20/. Isten teljes evangéliumot
adott nekünk, "hogy e hitben életetek legyen az ö nevében"
/Jn 20,31/, és egy teljes levelet, "hogy megtudjátok, hogy
örök életetek van, akik hisztek az Isten Fiának nevében"
/lJn 5,13/.

Vajon azt is jelenti ez életünk gyakorlatában: "Élek

pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus"? /Gál 2,20/

A SZENT SZELLEM, * * *
MINT BENNÜNK LAKÓ ERŐ
Mégsem elég csupán, ha az újonnan születés által új
életet nyerünk. Ez ugyan képessé tesz minket az Istennel
való közösségre, de kell még egy erő, amely ezt a közössé­
get meg is valósítsa. Erről szól a Jn 4 első része.

Az első, amit a 10. versből megtudunk, hogy ebben az

evangéliumban Isten nem az, Aki követel, hanem az, Aki ad.
A törvény ezt követeli: "Szeresd az Urat, a te Istenedet
stb.", és még a feddhetetlen Nikodémusnak is ezt mondja az
Úr: "újonnan kell születnetek" /3,7/. Itt azonban Isten az
ö szeretetét hirdeti a bűnösnek, sőt a legnyomorultabb bű­
nösnek, az erkölcstelen samaritánus asszonynak. Szabad ke­
gyelem ez, amely nem korlátozódik a zsidókra, hanem kiter­
jed a nemzetekre is.

Nem hiszem, hogy "Isten ajándéka" itt föltétlenül

Krisztust jelenti. Vitathatatlanul ő Isten nagy ajándéka.
De a Róm 6,23 azt is mondja: "Isten kegyelmi ajándéka az
örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban". Úgy vélem, hogy a
Jn 4-ben ugyanazt a gondolatot találjuk, mint a 2Kor 9,15-
ben: "Istennek pedig hála az ő kimondhatatlan ajándékáért".
Ott Isten áldásainak az összessége az ajándék, úgy hogy te­
kintetünket nem az ajándékra, hanem Istenre, mint ajándéko­
zóra irányítjuk.

Az Űr Jézus azt mondja, hogy ő a Krisztus /26.v./.

Úgy jelenti ki Magát, mint Mindentudó /18.v./, Aki az élő
vizet adja, amely az örök életre buzog /10. és 14.v./. Ezt
a dicső Személyt látjuk, amint az utazástól fáradtan, éhe­
sen és szomjasan ül a kutnál, és egy bűnös samaritánus asz-
szonytól egy ital vizet kér. "Valóban nagy a kegyesség eme
titka: Isten megjelent testben" /lTim 3,16/. És ha a sama­
ritánus asszony csak "egy zsidót" lát is benne, mégis S az
Isten Fia, aki ítél elevenek és holtak felett /Jn 5,17-
29/. ő Az, Aki élő vizet adhat, amelyből aki iszik, soha
örökké meg nem szomjazik.

Harmadszor találunk élő Vizet. A Jn 3-ban olvastunk a

"viztől és Szellemtől való újonnan születés"-ről, és láttuk
ott, hogy a víz Isten Igéjének a képe. A Szent Szellem az

20
Ige által teremt életet az olyan emberben, akinek nincs éle­
te Istentől, hanem csak bűnös természete.

Ez itt élő víz, tehát olyan víz, melynek jellemzője az

élet, sőt az élet forrása, mely szüntelenül buzog. Együtt
van itt az Ige és a Szellem, de a Szellem a fő ismertető
jele. A 7,37-39-ben azt is látjuk, hogy az élő víz a Szent
Szellem képe, ahogyan a hivőkben lakozik.

Ez nem azonos az új isteni élettel, amely az újonnan

születés által a mienk, még csak nem is annak leggazdagabb
formájában, ahogy az örök élet kifejezésében látjuk. Ez
utóbbi maga is függ valamitől, és nem lehet soha forrássá.
Ennek az új, isteni természet igazságának mondana ellent,
ha azt forrással ábrázolnánk. Isten Szent Szelleme azonban,
Aki a hivőben lakik, az erő és öröm forrása, mely örök élet­
re buzog.

A Szent Szellem megelevenítő hatalmát, az új és a régi

teremtés közti ellentétet, ahogy azt a Jn 3 kifejezi, már a
bűnesettől kezdve láthatjuk itt a földön. lMóz 3-tól kezdve
munkálkodik Isten Szelleme az emberek lelkében, hogy újon­
nan szülje őket, mert újonnan születés nélkül egyetlen bű­
nös sem üdvözölhet. De sohasem adatott addig a Szent Szel­
lem, míg el nem jött a Fiú, mint ember a földre, és ki nem
nyilatkoztatta szeretetét a bűnösök iránt, és míg Isten ki
nem jelentette önmagát, mint ajándékozót. Krisztus is aján­
dékozó, itt nem önmagát adja vagy csupán az életet, hanem
a Szent Szellemet adja, Aki a hivőkben az erő forrása. Ezt
láttuk a Jn 3-ban, és az írás sohasem ismétli meg magát.

A Jn 7,39 elmondja nekünk, hogy ez csak az Úr megdicső­

ülése után történt meg. Pünkösd napján teljesedett ez be.
A Jn 4 csupán a Gyülekezet földi korszakára vonatkozik,
amelyet a 23. és 24. vers is megerősít.

Noha szíve érzi a kegyelem vonzását, az asszony mégsem

ért meg semmit abból, amit az Úr neki mond, és nem ismeri
fel dicsőségét. Úgy gondolja, a kút túlságosan mély az Úr
számára, és bizony mély is az a kút, amelyből az Úr Jézus
merít: ez az Atya szíve, Aki mint a nagy Ajándékozó akarja
kijelenteni Magát a bűnösöknek.

A bűneset előtt Ádám nem ismerte a szomjúságot. Gondo­

lom, testileg sem, szellemileg azonban semmiképpen, hiszen
akkor nem lett volna "nagyon jó" Isten teremtett világa. A
bűnesettől kezdve azonban szomjazik az ember. Legnagyobb
kincse a reménység volt, a beteljesedést azonban nem látta.
Jákob kútja, a hagyomány, amellyel a vallásos ember szelle­
mi szomjúságát szeretné csillapítani, nem elégítheti ki.
"Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik" /4,13/. Most
azonban eljött Isten Fia, hogy mindazoknak, akik újonnan
születtek, akiké az örök élet, adja a Szent Szellemet, azt
az erőt, amely az embert mindannak részesévé teszi, ami Is­
tenben van.

21
 A természeti dolgoknak az a törvényük, hogyha valamit
odaadok belőlük, akkor nekem kevesebb marad. Szellemi dol­
gokkal másként van; minél többet adok, annál többet kapok.
A forrás kimeríthetetlen, örök életre buzog, és az új élet
minden vágyát kielégíti. Nem mondhatjuk viszont ugyanezt
akkor, ha szívünk földi dolgokon csüng. Az a keresztyén
ember, aki testi állapotban van, szomjazik. Ha azonban
visszatér Krisztushoz, fölleli lelke mélyén a forrást.

A Szent Szellem itt nem személyként van kiábrázolva.

Vele így csak később találkozunk, amikor az Úr kijelenti
az igazságot, hogy felvitele után egy másik isteni Személy
jön el erre a földre, és itt lakik majd. Itt a Szent Szel­
lemet mint isteni erőt látjuk, amely az új életben munkál­
kodik, és előhozza benne azt, ami Isten akarata szerint va­
ló. Az élő v í z , amelyet az Úr ad, "olyan víz forrásává lesz
benne, amely örök életre buzog."

Egy forrás /szó szerint: szökőkút/ szüntelenül buzog,

erő rejlik benne, amely ontja a vizet és a magasba szökte­
ti. Ezt az erőt itt még kihangsúlyozzák a szavak: "örök
életre buzog". így munkálkodik a Szent Szellem a hivőben,
és megtermi benne a gyümölcsöt, mely "szeretet, öröm, bé­
kesség, béketfírés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mér­
tékletesség" /Gál 5,22/. Mindezek az uj élethez tartoznak,
forrásuk azonban az erő, amely az új életben működik. Nyu­
galom és erő van benne. Nem csupán örök életünk van Benne,
hanem élő forrás van bennünk; erő, mely Istenből árad - a
menny költözött szívünkbe. Ez az isteni élet ereje, amely
közösségre juttat az Atyával és a Fiúval.

Itt már minden személyes: tulajdon lelkemben buzog az

örök élet forrása. Ha megszomjazunk, iszunk az élő vízből,
és ez forrássá lesz bennünk, amely részessé tesz mindabban,
ami Istené. És ő mindenkit hív: "Aki szomjúhozik, jöjjön
el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen" /Jel 22,17/.

Róm 8 foglalja össze a Jn 3 és 4 tanítását: A Szellem

élet és erő a hivő emberben. A Róm 1-7-ben mindössze két­
szer olvashatunk a Szellemről, mégpedig az 1,4-ben az Úr
Jézus feltámadásával kapcsolatban, az 5,5-ben pedig, hogy
Általa indokolja meg, amiért a hivők még a szorongattatá-
sok közt is képesek örvendezni. A 8-ban, amelyben a tulaj­
donképpeni tanító rész befejeződik, és amelyben a hivők di­
csőséges szabadságáról olvashatunk: szabadok a bűntől, sza­
badok a régi természettől, szabadok a törvénytől - itt 18-
szor találjuk a "Szellem" vagy "szellemi" szót.

A 2. versben láthatjuk az élet Szellemét, Aki új éle­

tet támaszt az emberben, ahogy lMóz 2,7 szerint Ádám az
élet lehelete által élő lélekké lett. De nem elég, hogy az
ember új életet nyert. Vétkezett - de Krisztus elhordozta
bűneit a keresztfán. Bűnös természete van, amely nem tehet
mást, csak vétkezhet - ezt Isten a kereszten Krisztusban
megítélte. "Mert Aki bűnt nem ismert, Azt bűnné tette ér­
tünk" /2Kor 5,21/, és "azt megcselekedte Isten, amikor el­

22
küldte az ö Fiát a bűnös testhez hasonló formában, és a
bűnért kárhoztatta a bűnt a testben" /Róm 8,3/. A 4.vers
szerint pedig az új emberben már nemcsak a jó cselekedet
vágya van meg: "gyönyörködöm ugyan Isten törvényében a bel­
ső ember szerint" /Róm 7,22/ hanem az arra való erő is,
"hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem
test szerint járunk, hanem Szellem szerint". Nem csupán a
test áll az egyik oldalon, és az új természet a másikon,
hanem a régi természetünk /bűnök a testben/, melyet Isten
megítélt Krisztus halála és feltámadása által, és a Szel­
lem, mint erő, amely az új természetet élő kapcsolatba hoz­
za a Fiúval. Az Atya és a Fiú kijelentése az, amelyet el­
nyer az a lélek, amelyben a Szent Szellem lakik.

Ez nem azonos Bálám esetével. Rajta csak egy időre

volt Isten Szelleme /4Móz 24,2/. Itt azonban látjuk, hogyan
nyeri el a hivő ember a Szent Szellemet, miután elkezdődött
benne az élet. Helyzetére jellemző, hogy nem testben van
többé, hanem Szellemben. Krisztus Szelleme van benne és
Krisztushoz tartozik - az Atya úgy szereti őt, miként Krisz
tust - övé Isten Szelleme, és ezáltal közösségben van Isten
nel. övé a fiúság Szelleme, Aki által kiáltja: "Abba,
Atyám! Maga a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel
együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk" /Róm 8,15-16/.

A Szellem sohasem támaszthat bennünk kétséget üdvös­

ségünk felől, sem olyan gondolatot: "remélem, hogy üdvözü-
lök". A Szent Szellem a fiúság bizonyosságát adja és a kö­
zösség áldott tudatát. Sőt, mivel a Szent Szellem bennünk
lakik, testünk sem a földé többé, hanem a menny tulajdona,
és Isten egyszer feltámasztja azt is, ahogyan az Úr Jézust
is feltámasztotta a halottaiból. "Ha pedig gyermekek, örö­
kösök is; örökösei Istennek, Krisztusnak pedig örököstár-
sai" /8,17/.

Ilyen a keresztyén ember valóságos helyzete, olyan,

amelyet az ŐSZ-i hivők nem mondhattak magukénak. Tudjuk-e,
mivé lettünk, és megvalósítjuk-e ezt a gyakorlatban is?

ÉLŐ VÍZNEK FOLYAMAI

A Jn 4-ben láttuk, hogy az Úr Jézus, mint Isten Fia
adja az élő vizet, amely az elfogadójában élő víz forrásá­
vá lesz, amely örök életre buzog. A Szent Szellem az az
erőforrás, Aki a hivőben munkálkodik, és őt alkalmassá te­
szi arra, hogy az Atyával és a Fiúval közössége legyen, és
hogy az Atyát imádja /4,23-24/.

A Jn 7-ben ismét azt látjuk, hogy az Úr Jézus élő vi­

zet ad, amelyről kifejezetten megmondja, hogy ez a Szent
Szellem. De mind az Úr, mind az, amit mond, egészen másként
van itt elénk tárva.

23
 Az ÓSZ három nagy ünnepről beszél /2Móz 23; 3Móz 23;
4Móz 28-29; 5Móz 16/. Ezek a páska, a hetek ünnepe /pün­
kösd/ és a lombsátor ünnepe. A Jn 6-ban a páskával talál­
kozunk /4.v./, és az Úr kiteljesíti ezt a képet: Ö a menny­
ből szállt alá, hogy meghaljon azokért, akik kiérdemelték
az ítéletet. "Aki eszi az én testemet és issza az én vére­
met, örök élete van annak" /Jn 6,54/. A pünkösddel nem ta­
lálkozunk. Amint tudjuk, ennek beteljesedése a Szent Szel­
lem kitöltetésekor történik a Csel 2-ben. A Jn 7 kifeje­
zetten a lombsátor ünnepéről szól. Ez a pusztai vándorlás­
ra való emlékezés ünnepe, amikor sátrakban laktak. Akkor
kellett megtartani, amikor már megtörtént az aratás és a
szüret. "Amikor begyűjtőd a termést a szérűdről és sajtód­
ról" /5Móz 16,13/. Ézs 63-ból és Jel 14-ből tudjuk, hogy a
szüret az ítélet képe, amely rövidesen eljön a földre. A
lombsátor ünnepe viszont a dicsőséges jövendőt ábrázolja
ki, amikor Izráel az ítéletek elmúltával nyugalomban és bé­
kességben lakik majd földjén. Akkor majd az Ur Jézus, mint
a dicsőséges Messiás uralkodik Jeruzsálem felett.

De eljött-e már annak az ideje, hogy az Úr dicsősége­

sen bevonuljon Jeruzsálembe? /Mt 23,29/. A zsidók arra
igyekeztek, hogy megöljék. Test szerinti fivérei, legköze­
lebbi hozzátartozói nem hittek Benne. Egyik tanítványa el
fogja árulni őt /Jn 6,71/. A világ ellenségként áll Vele
szemben, saját népe nem fogadja be. Hogyan jelenhetne meg
hát dicsőségben, és hogyan áraszthatná el népét földi ál­
dásokkal? Saját fivérei ugyan felismerték, hogy van hatal­
ma ígéreteit beteljesíteni. Nem kételkednek erejében, és
azt várják, hogy ezt nyilvánosan is megmutassa, és így el­
nyerje a világ tiszteletét és ők is részesedhessenek ebben.
Ez azonban nem hit. Az Úr válasza tisztázza a helyzetet, ők
a világból valók voltak, és ezért nem gyűlölte őket a vi­
lág /Jn 7,7/. Az ő idejük mindig "készen van", hiszen ott­
hon vannak ebben a világban, annak társadalmi rendjében,
amely az Úr Jézust nem fogadta be, hanem gyűlölte, sőt meg
akarta ölni. Ezért nem mehetett fel nyilvánosan Jeruzsálem­
be. De igenis felmegy majd a páska ünnepére, mert kész ar­
ra, hogy mint igazi Páskabárány, betöltse annak hivatását
/Mt 21/.

De hogyan is kezdődhetne el az Emberfiának földi di­

csősége, ha egyszer ez a világ elvetette őt? Ha majd a go­
nosz megsemmisül az ítéletekben, és a zsidó maradék megtér
Istenhez, akkor a páska jogán dicsőségesen vonul majd be
Jeruzsálembe, és elkezdi uralkodását /Zak 14; Mt 23,39/.
Most azonban csupán az a feladata, hogy megvetettként jár­
ja végig útját, és bizonyságul legyen Isten előtt mindazok
ellen, akik öt elvetették. Amikor azután a farizeusok és a
főpapok elküldik szolgáikat, hogy elfogják, azt mondja ne­
kik, nem kell erőszakot alkalmazniok, hiszen úgyis eljött a
földről való távozásának ideje. E világgal nem volt közös­
sége, nem is kereste azt, és nem vágyott a világ tisztele­
tére. Csak Annak a megbecsülésére vágyott, Aki elküldte őt.
A világ szomjazóit hívja, jöjjenek Hozzá, enyhítsék Nála
szomjúkat, és élő vizek folyamai ömlenek majd belőlük. "Ezt

24
pedig a Szellemről mondta, Akit veendők voltak a Benne hi-
vők, mert még nem jött el a Szellem, mivel Jézus még nem
dicsőíttetett meg" /Jn 7,39/.

Ha gondosan tanulmányozzuk a 37-39 verseket, fontos

felfedezéseket teszünk. Az Úr Jézus ezeket az ünnep utol­
só, nagy napján kiáltotta. Az ÓSZ-ből tudjuk, hogy csak a
lombsátor ünnepe tartott nyolc napon át, és hogy a nyolca­
dik nap különleges helyet foglal el. Az 5Móz 16 egyáltalán
nem említi a nyolcadik napot, és a 3Móz 23 valamint a 4Móz
29 is elválasztja az első hét naptól. A 8-as szám mindig
valami újat jelent, amely ugyan kapcsolatban van a régi­
vel, mégis új kezdetet ábrázol. így a lombsátor ünnepének
nyolcadik napja az örök dicsőséget ábrázolja ki, amely az
ezeréves földi dicsőség után az üdvözöltek örök része lesz
majd.

Ezen a napon szól az Úr a Szent Szellemről, Akit ö,

az Ember Fia ad majd megdicsőülése után. A földi dicsősé­
get nem foglalhatta el. <5 volt a megvetett, Akit nemsokára
megölnek /Jn 7,7.19.33/. Isten azonban feltámasztja a ha­
lálból, és a mennyei örök dicsőségben a Maga jobbján ad
Neki helyet. Onnan küldi majd el a Szent Szellemet mind­
azoknak, akik Benne hisznek.

A Jn 4-ben Isten Fia volt az, aki isteni hatalmával

az élő vizet adja. Itt pedig az Emberfia az, Akit ugyan e
világ megvetett és megölt, de Akit Isten feltámaszt és el­
végzett munkájáért a mennyei dicsőségben részesít, és Aki
onnan küldi el a Szent Szellemet, hogy így legyen közössé­
ge a hívőkkel. Általa a hivők ugyanazt a helyzetet nyerik
el, mint ami az övé volt. És ahogyan a Jn 4 megmutatja,
hogy a Szent Szellem összeköti a hivőt a Fiúval és az Atyá­
val, ami neki az imádó helyzetét teremti meg, úgy láthatjuk
itt, hogy aki a Szent Szellemet befogadja, abból élő viz
folyamai ömlenek. Itt az e világban Istenért végzett szol­
gálatról van szó.

A Szent Szellem bennünk lakozása tehát meghatározza

földi helyzetünket. Általa olyan Úrral vagyunk kapcsolat­
ban, Akit a világ megvetett, sőt keresztre feszített. Is­
ten azonban elfogadta váltságművét, és ennek alapján fel­
támasztotta öt a halálból és befogadta a dicsőségbe. "Azt
azonban látjuk, hogy Jézus... a halál elszenvedéséért di­
csőséggel és tisztességgel korónáztatott meg" /Zsid 2,9/.
A Szent Szellem ereje betölti szívünket azzal a dicsőség­
gel, amelybe Jézus bement, és földi helyzetünk ugyanaz, ami
Krisztusé volt.

A világ történetében Isten váltakozva, hol érvényesí­

ti jogait a földön, mint annak Istene, hol pedig bizonyos
mértékig visszavonul az égbe, mint a menny Istene. Ezzel
összhangban kell lennie a hivő ember magatartásának.

Az lMóz 1 és 2-ben látjuk, hogyan védi Isten jogait a

tiszta teremtett világban. A bűneset után azonban csak köz­

25
vetett módon foglalkozik a világgal, míg az emberek bűne
és gonoszsága az égig nem kiált. Akkor megint ítéletet gya­
korol özönvíz által, és közvetlenül törődik a megtisztított
földdel /lMóz 8 és 9/. Noénak átadja az új földet, szövet­
séget köt vele, és megalapítja az új rendet /lMóz 9,6/.
Sajnos, Nóé és utódai is fellázadnak Isten ellen, és visz-
szaélnek a földdel. A Bábel-torony építése után elhívja
Ábrahámot, de már nem arra, hogy uralkodjék a földön, ha­
nem hogy idegenként éljen rajta, s várja azt a várost,
amelynek építője és teremtője Isten /Zsid 11,9-10/. Amikor
pedig Palesztina lakóinak gonoszsága teljesedik ki, Isten
ismét elhív egy népet, hogy birtokolja a földet, és Maga
áll annak élére /Józs 5,14/. Akkor így nevezi Istent az
Ige: "az egész föld Ura" /Józs 3,11/. Az IKrón 29 elmondja,
hogy Jahve trónja Jeruzsálemben állt. De Izráel népe is el­
fordult Istentől, úgyhogy ítélkeznie kellett fölötte. Fog­
ságba küldi népét. Az Úr dicsősége eltávozik Jeruzsálemtől
/Ez 10 és 11/. A föld feletti uralmat pogány királyoknak
adja, és nem nevezi Magát többé az egész föld Urának, hanem
a menny Istenének /Dán 2,37/. A fogság után csak részleges
a helyreállítás. A nép többé nem lett önállóvá és függet­
lenné. Gonoszsága és mindenestől való romlottsága akkor
tűnt ki, amikor az Úr Jézus eljött a földre: megfeszítik
az "örököst", akinek joga volt az egész földre, és aki
azért jött, hogy örökségét birtokba vegye /Mt 21,33-46/.

János evangéliuma mindent ebből a szempontból néz. Kez­

dettől fogva úgy mutatja be az Urat, mint akit elvetettek
/1,5—11/. Egyszer majd eljön ugyan az ő földi dicsősége is,
amikor e világ megítéltetik, és megünneplik az igazi lomb­
sátor ünnepét. Most azonban Istennek nincs közvetlen kap­
csolata a földdel. Az Úr Jézus pedig idegen itt lenn, Akit
megvet a világ, őt, Aki nem tesz mást, mint Isten dicsősé­
gét keresi, míg Igéiét hirdeti /7,14-18/.

Az Úr Jézus nem látta volna, hogy a rómaiak elnyomják

Isten földi népét? Nem látta Heródes és Pilátus igazságta­
lanságait és kegyetlenkedéseit? Nem látta a nép nyomorúsá­
gát Izráelben? Neki, a Mindentudónak /Jn 4,18/, Aki tudta,
mi lakik az emberek szívében /Jn 2,25/, nem kellett volna-e
minden tudnia, ami Isten szándékával ellentétes volt? őneki,
Aki megrendült és sírt a bűn hatalma és következményei lát­
tán /Jn 11,33-38/, nem kellett volna megindulnia és gyászol­
nia mindazok felett, amik Isten nevét e földön megbecstele-
nitették?

Vajon ezzel foglalkozik-e nyilvános fellépésekor? Nem

küzd a római elnyomókkal szemben, sőt azt mondja: "Adjátok
meg a császárnak, ami a császáré". Nem akarja leváltani a
korrupt és istentelen papságot istenfélő emberek javára.
Nem próbálja megszüntetni a visszás állapotokat. Sőt, mikor
arra kérik: "Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza
meg velem az örökséget", azt feleli, holott az embernek nyil-
nyilváfi igaza volt: "Ember, ki tett engem bíróvá vagy osz­
tóvá köztetek?" /Lk 12,13-14/. Az Úr tudatosan vállalja a
kitaszítottságot, mint akinek itt nincs más feladata, mint

26
hogy Istenről tanúságot tegyen, és hogy a világ szomjazóit
felhívja, jöjjenek Hozzá. Nem keresi a Maga dicsőségét /Jn
7,18/, amikor királlyá akarják tenni, eltávozik közülük.
Megtiltja, hogy csodatételeinek hírét terjesszék. Egyetlen
vágya: Isten akaratát véghez vinni, ez pedig a keresztet
jelenti.

Ez a Jézus Krisztus most a mennyben van. A földi tár­

sadalom összefogott, hogy megfeszítse és megölje. Isten
azonban feltámasztotta halottaiból és jobbjára ültette,
"míg ellenségeidet lábaid alá vetem zsámolyul". A mennyből
küldte le a Szent Szellemet. Minden szomjazó jöhet Hozzá,
külön-külön, személyesen. És mindenki, aki Benne hisz, el­
nyeri a Szent Szellemet, Aki benne élő víz folyamává lesz,
amely belőle árad, és Aki összeköti őt megdicsőült Urával,
de át is segíti e földi pusztaság útján. "Átmenvén a sira­
lom völgyén, forrássá teszik azt" /Zsolt 84,7/. ő teszi al­
kalmassá a hívőt itt szolgálatra. A szomjazónak felüdülést
tud kínálni, hiszen élő víz folyamai áradnak belőle. Ez
napjainkban a hivő helyzete a Gyülekezet korszakában.

Gyakorlatilag vállaljuk-e ezt a helyzetünket? Meglát­

szik-e életünkön, hogy a bennünk lakó Szent Szellem által
egyek vagyunk a mennyben levő Emberfiával, Akit a világ
elvetett? Egyedüli célja-e életünknek Isten akaratának tel­
jesítése? Legtöbbünknek hivatásunk van, hogy magunkat és
családunkat így eltartsuk, és ez jól van így, mert sok hi­
vő nem nélkülözheti a naponkénti munka fegyelmező erejét.
De valóban csak azzal a szándékkal dolgozunk, hogy fenn­
tartsuk magunkat, és nem törekszünk-e társadalmi elismerés­
re? Arra törekszünk, hogy Isten dicsőségét, vagy arra, hogy
a magunkét szolgáljuk? A magunk dicsőségének ideje még nem
jött el. Egyszer majd királyi székben ülünk, és ítéletet
mondunk a világ és az angyalok fölött /lKor 6,2-4/. Most
azonban a világ részéről való tiszteletadás szégyen a ke­
resztyén ember számára. Csak azért vagyunk a földön, hogy
Isten akaratát teljesítsük és a megvetett Krisztus tanúi
legyünk, Aki megdicsőülten a mennyben van. Aki ezt elfelej­
ti, súlyos kárt szenved hitében és megrontja bizonyságtéte­
lét.
* * *

A FELTÁMADÁS ÉLETE
A Jn 20-ban látjuk, hogy az Úr Jézus feltámadott sír­
jából, miután elvégezte a váltság munkáját. Itt nem olvas­
suk, hogy Isten támasztotta fel. Bizonyos, hogy így van, és
Péter apostol mondja is a Csel 2,32-ben: "Ezt a Jézust fel­
támasztotta Isten, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk." A
Jn 20-ban mégis úgy találjuk, hogy az Űr saját isteni ereje
által támadt fel. Ugyanazzal az erővel, amellyel feltámasz­
totta Jairus leányát, a naini ifjút és Lázárt. így bizonyí­
totta be,hogy Isten Fia /Róm 1,4/.

27
 Ez a Jézus megjelenik Mária Magdalénának, akit hét
démontól szabadított meg. Azelőtt teljesen a Sátán hatal­
mában volt, Jézus Krisztus azonban megtörte a démonok ha­
talmát, és kiűzte őket. Mária ezért szíve teljes szerete-
tével ragaszkodott Hozzá, Rajta kívül senkije sem volt a
földön. Megható olvasnunk a Jn 20,1-18-ban, mennyire tel­
ve volt szíve az Úrral. Mily nagy lehetett az öröme, amikor
az Úr nevén szólította! örömét megérthetjük, hiszen azt
hitte, soha többé nem látja őt viszont. És most már minden
rendben van, és minden úgy lesz, ahogyan elfogatásának bor­
zalmas éjszakája előtt volt.

Mária azonban ezt hallja az Úrtól: "Ne érints engem,

mert még nem mentem fel az én Atyámhoz... és a ti Atyátok­
hoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez" /17.v./.
Tehát nincs minden úgy, ahogy azelőtt volt. Jézus kétség­
kívül ugyanaz, csakhogy már a váltság munkájának elvégzé­
se, értünk való halála után. A halálból pedig feltámadott,
és most a feltámadott életét éli. Ez azonban mindent meg­
változtat. A kereszt előtt a tanítványoknak közvetlen kap­
csolatuk volt Vele. Követték, hallgatták tanításait. Anya­
gi javaikkal szolgáltak Neki. Mégis mindig magányos maradt.
"Ha a búzaszem a földbe nem esik és el nem hal, csak egy­
maga marad; de ha elhal, sok gyümölcsöt terem" /Jn 12,24/.
Most testileg nem volt már oly közel hozzájuk, mert feltá­
madott teste egészen más volt, mint az ő természetes tes­
tük. Szellemileg azonban sokkal közelebb került hozzájuk,
sőt a megdicsőült Úr a mennyben végtelenül közelebb volt
hozzájuk, mint valaha is halála előtt. Mert ugyanabba a
helyzetbe vitte őket, amelyben ő volt. Egyesítette őket
önmagával az Atya jobbján.

Az Űr Jézus az Atya örökkévaló Fia. Mint ilyen, termé­

szetesen egyedülálló, és imádásra méltó. De
Isten Fia volt földi születése által is. "Én Fiam vagy te,
ma nemzettelek téged" /Zsolt 2/, és "A születendőt is
Szentnek hívják, Isten Fiának" /Lk 1,35/.

Mind isteni, mind emberi természetében Isten Fia volt.

Mily tökéletesen ismerte az Atyát! Az evangéliumokban lát­
juk, hogyan jelentette ki tanítványainak az Atyát. Sehol
sem találjuk, hogy az Úr Jézus másként szólította volna
meg Istent, csak mint Atyját, kivéve a kereszten. Tanítvá­
nyait azonban sohasem helyezte abba a kapcsolatba az Atyá­
val, amelyben ö volt.

Most látjuk az Emberfiát a váltság művének elvégzése

után meghalni, majd isteni erejénél fogva feltámadni. Fel­
támadása utáni első szavaival tanítványainak ajándékozza
a Maga helyét, és ugyanolyan viszonyba hozza őket az Atyá­
val, amilyenben ő van. Ami az Atya a Fiú számára, az lesz
a fiák számára is. Ami 5, az Úr Jézus Atyja, az áldott, bű­
neinket eltörlő Ember számára mindig volt, az lesz ő azok
számára is, akiknek bűne eltöröltetett. Isten már nemcsak
mint Jézus Krisztus Atyja és- Istene jelentetik ki tökélete­
sen. A megváltás és feltámadás által,amely egyesít minket

28
a mennyben levő megdicsoült Krisztussal, kijelentette Ma­
gát úgy is, mint a mi Istenünk és Atyánk. Milyen kegyelem,
milyen áldott helyzet! Ez az igazi keresztyén állapot.

A zsidóknak csak egy, a földön élő Messiással lehetett

kapcsolatuk. A tanítványok azonban egyek a mennyben lakó
Megdicsoült Emberrel. Ez a nagy különbség zsidóság és ke-
resztyénség közt. A Jn 20-szal kezdődik a keresztyénség.
Isten családja ez, amelyben Jézus a tanítványait, akiket
megváltott, testvéreinek nevezi, és a Maga állapotába he­
lyezi. A második Ember új emberiség fejévé lesz. "Az első
ember földből való, földi. A második Ember mennyből való.
Amilyen ama földi, olyanok a földiek is, és amilyen ama
mennyei, olyanok a mennyeiek is" /lKor 15,47-48/. Ezt a
csodálatos örömhírt vihette Mária Magdaléna a tanítványok­
nak.

A Jn 20,19-23 tovább bontakoztatja ki ezt az igazsá­

got. A feltámadás napján együtt vannak a tanítványok. Az
ajtó bezárva, mert Úr Jézus nincs többé velük, hogy messi­
ási hatalmával nyilvánosan megvédje őket /Lk 22,35-37/. És
egyszerre csak közöttük áll, de mint feltámadott, akinek
megdicsoült teste előtt nincsenek bezárt ajtók. Hallják a
hangját, amelyet annyiszor hallottak, míg e földön követ­
ték öt. Amit most mond, azt azonban még sohasem hallották.
Szólt ugyan már így hozzájuk: "Ne féljetek!" - amikor nagy
bajban voltak. Meg is ígérte, hogy békességet hagy nekik.
Most azonban így szól hozzájuk: "Békesség nektek!" /19.v./.
És hogy kézzelfoghatóvá tegye, miért lehet most már békes­
ségük Istennel, megmutatja nekik kezét és átdöfött oldalát.
Ezen alapult az Istennel való békességük: "Békességet szer­
zett az ö keresztje vére által" /Kol 1,20/.

Békesség Istennel! Az lMóz 6,3-ban azt mondja Isten:

"Ne maradjon az én Szellemem örökké az emberben". Amíg az
emberben van valami, ami ellenkezik Isten szentségével és
igazságosságával, vagy általában valamiképpen övele, addig
nem lehet békessége Istennel. Most azonban az ember Krisz­
tus nemcsak elhordozta mindazoknak a bűnét, akik Benne hisz­
nek, hanem minden mérték felett megdicsőítette Istent a ke­
reszten. Isten szeretete és kegyelme, igazságossága és
szentsége, Isten minden tulajdonsága dicsőségesen kinyilat-
koztattatott Jézus Krisztus váltságművében. Az ember Jézus
megdicsőítette Istent, Aki gyönyörködve tekinthet le Rá.
De az Úr Jézus ezt a művét értünk végezte el. Mindazokat,
akik Benne hisznek, Vele egynek veszi Isten. Egyek vagyunk
a megdicsoült Emberrel a mennyben. Isten tetszése a Fiúban
pedig - a váltság műve alapján - megnyugszik mindazokon,
akik Vele egyek: "Békességünk van Istennel".

Azután másodszor is így szól az Úr: "Békesség nektek!"

De azt is hozzáteszi: "Amint engem elküldött az Atya, én is
elküldelek titeket" /21.v./. Itt tehát az evangélium hir­
detéséről van szó. A tanítványoknak el kellett menniök, és
mindenütt tanúságot kellett tenniük az Istennel való békes­
ségről, ahogy ezt az Úr is tette. "És eljött és békességet

29
hirdetett nektek, a távol valóknak és a közel valóknak.
Mert őáltala van menetelünk mindkettőnknek egy Szellemben
az Atyához" /Ef 2,17-18/. És hatalmat adott nekik /nemcsak
az apostoloknak, hanem minden tanítványának/, hogy a bűnö­
ket megbocsássák vagy megtartsák. Hogy pedig meg legyen
bennük az ehhez szükséges erő és belátás, rájuk lehelt és
így szólt: "Vegyetek Szent Szellemet!" /20,22/.

Itt az lMóz 2,7-re kell gondolnunk, amely szerint

Isten Ádám orrába lehelt, és így tette őt élő lélekké. Itt
pedig látjuk, amint az utolsó Ádám, Aki egyúttal Maga az
Isten, isteni hatalmával a tanítványokra lehel, hogy új
életet adjon nekik. Ádám, mint élő lélek, családjának, nem­
zetségének fejévé lett. Krisztus, az utolsó Ádám, váltság-
műve és feltámadása alapján egy új család, új nemzetség,
Isten családjának fejévé lett. "Lett az első ember, Ádám,
élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő Szellemmé" /lKor
15,45/.

Itt tehát a Szent Szellemnek nem a Jn 4 és 7-ben emlí­

tett kitöltéséről van szó. A 7,39 világosan megmondja, hogy
ez csak akkor következik be, ha majd az Úr Jézus megdicső-
ült. A Csel 1-ben pedig azt mondja az Úr, hogy ez majd még
ezután következik be. Tudjuk, hogy ez pünkösd napján tör­
tént meg. Itt az új életről van szó. Amit az Úr a Jn 3-ban
tanít, hogy ti. csak az mehet be Isten országába t aki víz­
től és Szellemtől születik, azt itt most gyakorlati megva­
lósulásában látjuk. Látjuk a feltámadott ür Jézust, aki
Szent Szellemet ad, mint az új élet zálogát.

Említésre méltó, hogy a görög szövegben a "Szent

Szellem"-nek nincs névelője. Mint ahogy a Jn 3,6-ban sem az
van megírva: "ami a Szellemtől született, az a szellem",
hanem "szellem az". Nem a Szent Szellem lett testté, hanem
a Szent Szellem az, Aki új életet támaszt, és amelyet ere­
dete által jellemez az írás: "szellem" az. A tanítványok
és a keresztyének számára ez az új élet a feltámadás éle­
te, amelyet a feltámadott Úr ad nekik. Az ö élete az,
amelynek ugyanaz a feltámadás az alapja, amely Jézusénak.
Eggyé lesznek azzal a Jézussal, Aki elvégezte a váltság mű­
vét, feltámadott halottaiból, és Isten jobbjára ült. Ez ke-
resztyénség. Itt az óriási különbség, amely elválaszt ben­
nünket a kereszt előtt élt hivőktől. ők is újonnan szület­
tek, és nekik is volt Istentől való életük. Nem volt azon­
ban övék a feltámadás élete. A törvény alatt éltek. Alá
voltak vetve a természeti embernek adott rendeléseknek. De
amint a Róm 8 oly világosan kifejezi, a keresztyén ember
szabad a bűntől, szabad a régi ember természetétől, szabad
a törvénytől. Egy későbbi fejezetben szólunk még erről ki­
merítőbben.

30
A VIGASZTALÓ
(PÁRTFOGÓ, SZÓSZÓLÓ)
Most a Szent Szellemről szóló tanítás lényegéhez ér­
keztünk, úgy, ahogy azt Jn 14-16-ban találjuk.

A Jn 14 első verseiben azt mondja az Úr Jézus, hogy

8 visszamegy á mennybe az övéinek helyet készíteni, s azu­
tán ismét visszatér majd, hogy az övéit odavigye . Azután
arról szól, hogy mi lesz a távolléte idején. A 15-19 ver­
sekben így: "Ha szerettek engem, tartsátok meg az én paran­
csolataimat. És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad
majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké: az igazság­
nak ama Szellemét, Akit a világ be nem fogadhat, mert nem
látja és nem ismeri 8t: de ti ismeritek, mert nálatok la­
kik és bennetek lesz. Nem hagylak titeket árvákul: eljövök
hozzátok. Még egy kevés idő, és a világ nem lát engem töb­
bé. De ti megláttok engem: mert én élek, és ti is élni fog­
tok ."

A 26. versben látjuk, hogy a Vigasztaló a Szent Szel­

lem. Az Úr azonban egészen másként beszél Róla, mint az
idáig vizsgált igehelyeken. Nem az életről beszél, mint a
Jn 3-ban és 20-ban, sem nem az ebben munkálkodó erőről,
mint a Jn 4-ben. Éppoly kevéssé, mint az élő víz folyamai­
ról, amelyek a hivőkből áradnak ki /Jn 7/. Itt egy személy­
ről beszél, Aki Hozzá hasonló, mert lénye az övével azonos.
Csak személyt lehet küldeni, csak az tud velünk és bennünk
maradni, tud minket tanítani és emlékeztetni mindarra, amit
az Úr Jézus mondott /26.v./ , az tud bizonyságot tenni /15,
26/, meggyőzni /16,8/ és vezetni, hallani, beszélni, hirdet­
ni, venni /16,13-15/. Ha elolvassuk ezeket a fejezeteket,
ez nyilvánvaló lesz számunkra.

Ezt a Személyt az Atya küldi /14,26/, és az Úr Jézus

önmagával egyenlőnek mondja. A görög "parakletos" szó,
amelyet itt Vigasztalóval fordítunk, az ÚSZ-ben mindössze
ötször fordul elő. Négyszer az említett fejezetekben,
amelyekben az Úr Jézus így nevezi a Szent Szellemet, egy­
szer pedig az ÍJn 2,1-ben, ahol az Úr Jézusról szól így az
Ige. A parakletos szó jelentését nem fedi teljesen sem a
vigasztaló, sem a pártfogó vagy szószóló. Olyan személyt
jelént, aki valaki más ügyében eljár, és ennek minden érde­
két képviseli.

Ezt tette az Űr Jézus a tanítványaiért, amikor még ve­

lük volt /Lk 22,35-37; Jn 10,11/. Most eltávozik tőlük, és
kéri őket, azzal mutassák meg iránta való szeretetüket,
hogy parancsolatait megtartják. 8 azzal mutatja meg szere-
tetét, hogy kéri az Atyát, küldjön helyette más Vigaszta­
lót, Aki nem csupán egy időre marad velük, mint ahogy 8
csak három évig volt köztük. Ez a Vigasztaló mindörökké ve­
lük marad, sőt Személyében maga az Úr jön majd hozzájuk /Jn

31
14,18/. A Jn 16,7-ben még azt is mondja az Úr: hasznos do­
log a tanítványok számára, hogy ö most elmegy, mert csak
így jön el hozzájuk a másik Vigasztaló. Mindebből kiderül,
hogy isteni Személy lesz az, Aki a földre jön, amikor a Fiú
visszatért a mennybe. A Csel 5,3-4 pedig nyiltan kimondja,
hogy a Szent Szellem: Isten.

Volt-e a tanítványok idejében fontosabb tény annál,

mint hogy Isten Fia a földön járt? S az Úr Jézus mennybeme­
netele óta van-e fontosabb tény annál, hogy a Szent Szellem
Isten a földön lakik? Igaz, hogy nem lett testté, mint a
Fiú, de éppoly valóságosan a földön lakik. A Vigasztaló je­
lenléte a keresztyénség nagy központi valósága. És van-e
valami, amit kevésbé veszünk figyelembe?

Az ÓSZ idején munkálkodott a földön a Szellem, és an­

nak a kornak a hivöi a Szellem által újonnan született em­
berek voltak. De sohasem lakott a Szent Szellem a földön.
Krisztus megváltó műve előtt sohasem lakott Isten az embe­
rekkel. Sem Ádámmal, sem Énókkal, sem Noéval, de még Ábra­
hámmal sem. Csak miután kiömlött a páskabárány vére, és a
Vörös-tenger elválasztotta Izráelt az egyiptomiaktól, akkor
lakhatott Isten a nép között, de függöny mögé rejtőzve, hi­
szen az igazi megváltás még nem ment végbe /2Móz 29,42-46/.
És így van ma is. Csak miután a megváltás végbement, lakhat
nálunk a Szent Szellem. Mégpedig nemcsak egy ideig, ahogy
az Úr Jézus a tanítványokkal, hanem mindörökké velünk ma­
rad.

És hol lakik? "Bennetek lesz" /Jn 14,17/. "Avagy nem

tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakó Szent Szel­
lem temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magato­
kéi vagytok? /lKor 6,19/. Ez az isteni Személy azért jön,
hogy minket - tulajdon testünket - lakóhelyévé, templomává
tegye.

Hát nem a bűn lakik bennünk? Hogyan vehet szállást a

Szent Szellem egy ilyen testben? Nem lakhat ugyanabban a
templomban Krisztus és Beliál. És ez így igaz, testünk nem
lehet Isten Szellemének és Beliálnak a temploma.

A nagy engesztelési napon láthatjuk, hogyan lakhat

Isten egy bűnös nép közt. "így szerezzen engesztelést a
szenthelynek Izráel fiainak tisztátalanságai és vétkei mi­
att; mindenféle bűne miatt; így cselekedjék a gyülekezet
sátrával is, amely közöttük van, tisztátalanságaik közepet­
te" /3Móz 16,16/. Isten nem lakik immár kéz alkotta hajlék­
ban, hanem emberekben. És a Szent Szellem bennünk lakozása
tesz bizonyságot az áldozat tökéletes voltáról /Zsid 10,
14-15/.

A Szellem azonban nemcsak a hivőkben lakik, "nálatok

marad" ö. A hivők közt is lakik. "Nem tudjátok, hogy ti Is­
ten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakik bennetek
/vagy köztetek/?" /lKor 3,16/. "Akiben ti is együtt épültök
Isten hajlékává a Szellem által" /Ef 2,22/. "Mert hiszen

32
egy Szellem által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk
/meríttettünk be/" /lKor 12,13/. Gyakorlatilag mennyire
megtagadják ezt az igazságot a keresztyénségben.

A világ nem fogadhatja be a Szent Szellemet, mert nem

látja és nem ismeri öt /Jn 14,17/. A Fiú Isten testté lett,
hogy kijelentse az Atyát, de a világ "látott is, gyűlölt
is mind engem, mind az én Atyámat" /Jn 15,24/. A Fiú most
elhagyja a világot, és a Szent Szellem Isten jön el a föld­
re, de nem testben, ahogy a Fiú. A világ kimutatta Isten
iránti ellenséges indulatát, hiszen végső, legnagyobb Ta­
núját is visszautasította /Mt 21,33-41/. Számára nincs
többé kegyelmi ajánlat. És aki nem akart hinni, az nem lát­
hatja és nem ismerheti a Vigasztalót sem. Mi azonban ismer­
jük őt /Jn 14,17/: először is az Úr Jézus szavából,melyet
hittel befogadunk; de a Szent Szellem jelenlétének követ­
kezményeiből is. Lakhat-e bennünk egy isteni Személy, Aki
közösséget teremt bennünk Istennel, és részesít mindabban,
amit Isten ad, és mi ne ismernők ezt a Személyt? A Róm 8,16
ezt mondja: "Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szelle­
münkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk."

"Nem hagylak titeket árvákul; eljövök hozzátok"-mond-

ja az Űr Jézus /Jn 14,18/. Szellemben jön el az övéihez
ide a földre, és ez az ő vigaszuk. És noha kegyelem által
hittek Benne, mint Isten Fiában, most sokkal valóságosabb
módon látják Öt, mint amikor természeti szemükkel tették
ezt; ismeretük sokkal mélyebb lesz. A Szent Szellem azért
jött, hogy Isten házát építse a földön, abban lakozzék, és
a hívőket egyenként a Maga élő templomává tegye. Azért
jött, hogy bennünket Krisztus testévé formáljon, és így
egyesítse a hivőket Krisztussal, az ő Fejükkel a dicsőség­
ben /Ef 1,22/.

De itt még tovább is megy! "Mert én élek és ti is él­

ni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én az én
Atyámban vagyok, ti énbennem és én is tibennetek" /Jn 14,
19-20/. A hivő ember személyesen egyesül Krisztussal; ter­
mészet- és életközösségre jut Vele. Ennek a közösségnek
ereje és köteléke a Szent Szellem. Nemcsak ismerem a meg-
dicsőült Krisztust és imádom öt, hanem a Szent Szellem tud-
tul adja nekem, hogy egy vagyok Vele.

Ilyesmi pedig sohasem volt az ŐSZ világában. De nem

lesz az ezeréves birodalom korában sem. Jóéi beszél ugyan
a Szent Szellem kitöltetéséről /2,28/, azt azonban sehol
sem olvassuk, hogy a Szent Szellem itt a földön a hívőkben
fog lakni. Senkit sem indít majd Isten imádására a szentek
szentjében; a kárpit akkor nem lesz meghasadva /Ez 41,23/.
Ezékielnél olvashatunk ugyan papokról és papi szolgálatról,
ezt azonban nem a szentek szentjében végzik majd. És a fá­
ból való oltárt, amely majd a szentek szentjében áll, Ezé­
kielnél nem használják. Úgy hiszem, ez arra utal majd a pa­
pok számára, hogy más papi nép van itt, mely Isten közvet­
len jelenlétében szolgál, úgy, ahogy Áron családja is a
3Móz 16-ban a néptől elkülönített helyzetet foglalt el.

33
 Ebben az áldott munkában nincs elválasztva az Atya, a
Fiú és a Szent Szellem. Szent Szellem azért jön, hogy
létrehozza a közösséget, de Aki öt szeretettől indítva el­
küldi, az Atya az. Mégpedig a Fiú nevében küldi /Jn 14,26/,
hogy Általa megdicsöíttessék a Fiú /Jn 16,14/.

Földi életében az Úr Jézus kijelentette az Atyát, ke­

gyelmének és szeretetének minden útjában /Jn 1,18/. Szavai
az öt elküldő Atya szavai voltak /Jn 7,16-18; 14,24/. A
Szent Szellem majd emlékezteti a tanítványokat ezekre a
szavakra /Jn 14,26/. De bizonyságot tesz majd a megdicső-
ült Jézusról is /Jn 15,26; 16,13/. Ahogy az Úr Jézus földi
életének folyamán egyúttal a mennyei Atya keblén is nyugo­
dott, és ezért tudott bizonyságot tenni az Atyáról és a
mennyei dolgokról, amelyeket látott /Jn 1,18; 3,11-13/,
így mondja el a Szent Szellem a földön a hivőknek mindazt,
amit a mennyben a megdicsőült Jézustól hall és lát /Jn 16,
13/. ö, Aki Maga is örökké áldandó Isten, egy az Atyával
és a Fiúval, felvette a függőség helyzetét. Enged az Atya
és a Fiú küldő szavának /Jn 14,26; 15,26/, és nem önmagától
szól, azaz nem az Atyától és a Fiútól függetlenül.

Emlékezteti a tanítványokat azokra a szavakra, amiket

az Úr Jézus mondott /Jn 14,26/, úgyhogy azok tanúskodhatnak
majd az Úrról /Jn 15,27/. Mindezt megtaláljuk az evangéliu­
mokban. ö Maga mennyei kiegészítést tesz ehhez, amennyiben
tanúságot tesz az Úr Jézus mennybeli helyzetéről /amit csak
Ö tehet meg/, és megörvendezteti ezzel a szívüket. Ezt meg­
találjuk a Cselekedetekben és az apostoli levelekben. Meg­
jelenti azonban a jövendőt is /Jn 16,13/, amit szintén a
levelekben, továbbá a Jelenések könyvében találunk meg.

Bár a Szent Szellemet szeretjük és dicsérjük, mint Is­

tent, de nem ö lett érettünk emberré és nem ö halt meg éret­
tünk, Vele nem egyesülhetünk. Nem mondhatjuk el Róla ugyan­
azt, amit Megváltónkról: "Mert az is, Aki megszentel, és az
is, akiket megszentelt, egytől származnak mindnyájan; ezért
nem szégyelli őket testvéreinek nevezni" /Zsid 2,11/. A
Szent Szellem nincs ugyanolyan kapcsolatban velünk, mint az
Úr Jézus, Isten Fia, aki emberré lett és örökké az marad,
és köztünk volt és szolgált nekünk.

De míg ez a Jézus Krisztus a mennyei dicsőségben Szó­

szólónk az Atyánál, van itt a földön egy "másik Szószólónk",
a Szent Szellem Isten, Aki bennünk és köztünk marad mind­
örökké .

34
MIKOR VESZI A HIVŐ
A SZENT SZELLEMET?
A Cselekedetekben olvashatjuk az ígéretek beteljesedé­
sét. Míg az Ör Jézus a földön járt, Isten úgy nyilatkoztat­
ta ki magát, hogy "ö velünk van" /"Immánuel", Mt 1,23/, a
hit pedig Krisztus halálában és feltámadásában meglátja,
hogy Isten értünk van /Rém 8,31-32/. A Csel 2-ben viszont
úgy találjuk: Isten bennünk van. Ez pedig csak azután volt
lehetséges, hogy az Úr Jézus drága vére értünk kiontatott.
Akin rajta van ez a vér, oda jöhet el és ott lakhat a Szent
Szellem /2Móz 29,41-46; 3Móz 14,14-18/. A kereszt előtt a
Szent Szellem csak egyetlen emberben, az Ör Jézusban la­
kott. Csak ebben a szeplőtelen, tökéletes Személyben lak­
hatott anélkül, hogy ehhez előbb vérontás lett volna szük­
séges. De azután bemutattatott az áldozat, kiömlött az en­
gesztelő vér. Az Ör pedig megjelentette tanítványainak,
hogy néhány napon belül Szent Szellemmel fognak megkeresz-
teltetni /bemeríttetni//Csel 1,5/. Ez tíz nappal a menny-
bemenetel után teljesedett be.

A Csel 2 kimerítően tudósít erről. Ahogy az Ör Jézus

születését is látható jelek kísérték, ugyanígy azt is, ami­
kor a Szent Szellem alászállott, hogy a földön lakozzék.
Ennek az egyszeri történésnek kettős látható jelét adta Is­
ten. Az egesz ház megtelt Szent Szellemmel, és minden egyes
tanítvány feje fölött mintegy megoszló /kettős/ tüzes nyel­
vek jelentek meg, és ők elkezdtek más nyelveken szólni. Új­
ra meg újra ezzel a kettős igazsággal találkozunk: "nálatok
marad és bennetek lesz" /Jn 14,17/. A hivöket egy Testté
keresztelte /lKor 12,13/, és ez az egy Test, a Gyülekezet,
melyet Isten hajlékának láthatunk, az lKor 3,16-ban az Is­
ten temploma nevet kapja, amelyben a Szent Szellem lakik.
A hely, ahol a tanítványok imádkoztak, megmozdult /Csel 4/,
a Csel 5-ből pedig tudjuk, hogy mikor Ananiás és Safira va­
lótlant állított a Gyülekezetben, tulajdonképpen a Szent
Szellem Istent csalták meg. Isten alászállott a Szent Szel­
lem személyében és a Gyülekezetben lakott, és ez még ma is
így van. Rövidesen részletesen beszélünk majd erről. Ugyan­
akkor azonban megtaláljuk jelét minden egyes tanítványon:
a tüzes, kettős /megoszló/ nyelvet.A nyelv a beszédre utal,
a kettős nyelvek arra, hogy a bizonyságtétel elterjed
minden nép közt az ég alatt. A más nyelveken szólás is meg­
erősíti ezt.

Nagyon fontos megvizsgálni, hogy mikor és hogyan ve­

hetjük a Szent Szellemet. Nagyon eltérő nézetekkel találko­
zunk, holott a Szentírás világosan megmondja: "Akiben miu­
tán hittetek... és megpecsételtettetek a megígért Szent
Szellem által" /Ef 1,13/. A Cselekedetek idevonatkozó részei
ugyanilyen világosan beszélnek. A 2,38-ban azt mondja Péter:
"Térjetek meg és keresztelkedjetek meg /merítkezzetek be/
mindnyájan a Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára,

35
és veszítek a Szent Szellem ajándékát". Itt nincs hitről
szó, mint a Csel 16,31-ben és az Ef 1-ben. Vajon ez nem
szükséges hozzá, vagy talán a megtérés fölösleges? Kétség­
kívül mindkettő kell hozzá. A bűnös embernek meg kell tér­
nie, és hinnie kell az Úr Jézus személyében és munkájában.
Isten azonban a szívek vizsgálója, ezért beszél Pál a bör­
tönőrnek hitről, Péter pedig a zsidóknak megtérésről. A
gőgös, büszke zsidóknak el kellett különíteniük magukat
attól a néptől, amelyre pedig oly büszkék voltak, és nyíl­
tan vallást kellett tenniük Jézus mellett, azáltal, hogy
megkeresztelkedtek Annak nevére, Akit megvetettek és ke­
resztre feszítettek, meg kellett tehát térniök, és meg kel­
lett vallaniok bűnüket. Csak akkor nyerték el a bűnbocsá­
natot és lettek részesei a Szent Szellemnek. Látjuk tehát,
hogy ez utóbbi természetes következménye a bűnbánatnak és
az Űr Jézusba vetett hitnek. Nem egyesek kiváltsága, hanem
mindenkinek szóló ajándék.

A Csel 8-ban a dolgok egészen más menetével találkoz­

tunk. A samaritánusok elfogadták az evangéliumot, és meg­
keresztelték őket az Úr Jézus nevére. De egyikük sem vette
a Szent Szellemet. Teljes ellentmondásban állna ez az Ef
1-gyel? Azt hiszem, alapos oka van ennek az eltérésnek.
Mint ismeretes, a zsidók és samaritánusok közt keserű el­
lenségeskedés folyt, kiváltképpen az istentisztelet helyé­
re vonatkozóan /Jn 4,20/. Ha a hitre jutott samaritánusok
Fülöp prédikációja után azonnal vették volna a Szent Szel­
lemet, tehát ugyanúgy, ahogy a hitre jutott zsidók, nem
lett volna-e túl nagy a veszély, hogy a két nemzetség hi-
vői között megmarad a féltékenység? Nem forgott volna így
kockán az egység mindjárt a kezdet kezdetén? Ezenkívül a
mennyek országa kulcsait Péternek adta az Űr. Ezért csak
akkor vették a Szent Szellemet, miután Péter és János el­
mentek hozzájuk, imádkoztak értük, és az egység jeléül ke­
züket rájuk tették.

A Csel 10-ben megint csak más sorrendet találunk. Kor-

nélius, övéivel együtt a nemzetekhez tartozik, ennek elle­
nére kétségkívül bunvallást tettek, majd újonnan születtek.
Hallották az evangéliumot /36.v./, de nem tudták, nekik is
szól-e az. Péter, aki erre nézve rendkívüli kijelentést ka­
pott, megnyitja az ajtót a nemzetek előtt /35.v./, és mi­
után hirdette nekik az Igét, hogy "Bűneinek bocsánatát ve­
szi mindenki az ő neve által, aki hisz őbenne", s azok hit­
tek Benne, rájuk szállt a Szent Szellem, ugyanolyan külső
jelek kíséretében, mint Jeruzsálemben. Itt ezt nem előzte
meg sem imádság, sem kézrátétel, de még keresztség /beme­
rítés/ sem.

Egy negyedik esettel a Csel 19-ben találkozunk. A hí­

vők egy csoportját látjuk itt, akiknek ismerete hiányos.
Hallották az örömhírt az eljövendő Megváltóról, azt azonban
nem tudták, hogy a megváltás elvégeztetett és a. vér kionta-
tott. Ezért nem is hihettek Krisztus elvégzett váltságában,
és nem is vehették a Szent Szellemet. Sőt, még azt sem tud­
ták, hogy az ÓSZ-i ígéret, amelyről tanítójuk, Keresztelő

36
János is oly gyakran prédikált, beteljesedett. Miután azon­
ban Páltól tanítást nyertek, és részesültek a keresztyén
keresztségben, leszállt rájuk a Szent Szellem. Pál, a po-
gányok apostola, kezét e hivő zsidókra tette, és ok is vet­
ték a Szent Szellemet, mint ahogy a samaritánusok Péter
és János kézrátétele által. Isten megmutatta, hogy a po-
gányok apostolának tekintélye nem kisebb, mint a tizenegyé.

Mindezekből az igehelyekből kiderül, hogy mindenki,

aki bűneit megvallja és hisz az Úr Jézusban, elnyeri a
Szent Szellemet. Ez így áll zsidókra és nem zsidókra nézve
egyaránt. Egyetlen különbség mégis van: a zsidóknak előbb
meg kell kérésztelkedniök keresztyén módra, mig a nemzetek­
hez tartozó hivőknél nem találkozunk ezzel a követelmény­
nyel. Az általános alapelv azonban egy és ugyanaz: minden­
ki, aki hisz az Úr Jézusban és Annak elvégzett váltságművé-
ben, veszi a Szent Szellemet. Ami pedig minket, nem zsidó­
kat illet, nincs szükségünk ehhez sem kézrátételre, sem
apostoli tekintélyre: "Akiben miután... hittetek és megpe-
csételtettetek a megígért Szent Szellem által" /Ef 1,13/.

SZABADULÁS
A Róm 8-ban találjuk legvilágosabban megírva, mit je­
lent általában a hivő ember számára, hogy benne lakik a
Szent Szellem. Elmondja, hogy a hivő vagy test szerint,
vagy Szellem szerint járja életútját. Sőt, a 9. versben ez
áll: "De ti nem vagytok testben, hanem szellemben, ha va­
lóban Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a
Krisztus Szelleme, az nem az övé". Kettős kijelentést nye­
rünk tehát:

1/ Csak az nincs testben, hanem szellemben, akiben az

Isten Szelleme lakik,
2/ akiben nincs a Krisztus Szelleme, az nem Krisztusé,
más szavakkal: nem keresztyén.
Rendkívül fontos igazságok ezek.

Az első megmutatja, nem igaz az a sokat hangoztatott

állítás, hogy egy embernek vagy természeti vagy szellemi
beállítottságú személynek kell lennie. Az ŰSZ szerint a
kettő közt van egy harmadik csoport is. Ha Isten kegyelme
a természeti embert, Ádám gyermekét bűnvallásra indítja, új
életet plántál beléje, és a megváltás árán magához fogad­
ja, az ezzel még nem lesz szellemivé. Szellemi ember az,
akiről ezt mondja az apostol: "Nem testben éltek, hanem
szellemben". Az apostol nem mondja a korintusiakat sem ter­
mészeti embereknek /lKor 2,14/, sem szellemieknek /3,1/;
ők "testiek" voltak /3,3/. A Róm 7,14-ben a még törvény
alatt levő, de már megtért ember megvallja, hogy ő bizony
testi.

37
 Különböző körülmények gátolhatják a hivot abban, hogy
szellemivé váljon. A korintusiaknál az akadály a test böl­
csessége volt. A legfontosabb - és leggyakoribb - akadály
azonban, amiről a Római levél ír, hogy sok újonnan szüle­
tett ember sohasem jut el ahhoz a felismeréshez, hogy a
test mindenestől rossz,.és ahhoz a hithez, amely szerint az
Krisztus halálában teljességgel megítéltetett.

E levél első része az 5,11-ig bűneink kérdését tár­

gyalja, tehát bűnös cselekvésmódunkat. Az összegzést az
5,1-2-ben találjuk: "Megigazultunk tehát hitből, és békes­
ségünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által stb."
Sokan itt megállnak. Szinte azt mondhatjuk: félig megment­
ve. Felismernek valamit Krisztus váltságművéből, de nem
látják, hogy ők maguk Krisztusban vannak. Nem mintha nem
ismernék ezt a kifejezést. De amikor pl. a Róm 8,1-ben azt
olvassák, hogy "Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azok­
nak, akik a Krisztus Jézusban vannak" - ebben nem látnak
többet, mint amit a Róm 4,25 mond: "Aki halálra adatott bű­
neinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért", azaz hogy
bűnök eltöröltetett és ők megigazultak Isten előtt.

A Róm 8,1 azonban nem csupán ennyit mond. A nagy kü­

lönbség az, hogy az 5,12-től kezdve a Szent Szellem által
úi kérdést tárgyal az Ige, mégpedig régi természetünk, a
bűnös test kérdését. Nem csupán bűneim bocsáttattak meg és
megigazultan állok Isten előtt, hanem régi természetem is
megítéltetett Krisztus halálában. Ez nemcsak vér által va­
ló megigazulás, hanem az élet megigazítása. Nemcsak hiszek
Krisztusban, és tudom, hogy bűneim megbocsáttattak drága
vére által, hanem Isten Igéje feljogosít, hogy tudjam és
mondjam: meghaltam Krisztus halálában. Nem életére vagy
váltságművére vagyok megkeresztelve /bemerítve/, hanem ha­
lálába /Róm 6,3/. Bűnös voltam, aki nem tudtam egyebet ten­
ni, mint vétkezni, és ezen a bűnbocsánat nem változtatott.
Ebből az állapotból szabadulásra van szükségem, márpedig
az egyetlen szabadulás a bűnös állapotomból a halál. Ezt a
szabadulást nyerem el "Krisztusban". "Mert ami lehetetlen
volt a törvénynek /hogy ti. megszüntesse a bűn és halál
törvényszerű jelenlétét bennem, tehát elérje, hogy azok ne
uralkodjanak állandóan rajtam/, mivel erőtelen volt a test
miatt, azt megcselekedte Isten, amikor elküldte az ő Fiát,
a bűnös testhez hasonló formában és a bűnért, a bűnt a test­
ben kárhoztatta" /Róm 8,3/. Ez az 5,12-től a 6,23-ig a le­
vél tanítása.

Rendkívül nehéz az újonnan született embernek ezt az

igazságot tudomásul vennie. Azt még csak el tudja hinni,
hogy Isten megbocsátotta bűneit, mert itt valami olyanról
van szó, ami teljesen rajta kívül megy végbe. De elhinni
azt, hogy régi természete meghalt Krisztussal együtt, sok­
kal nehezebb, hiszen naponta tapasztalja ennek ellenkező­
jét. Minden pillanatban érzi a bűnös testét, és míg ezt az
igazságot hitben magáévá nem tette, addig szüntelen érzi a
bűn és halál törvényét önmagában. De Isten dolgainak elfo­
gadásában legfontosabb az egyszerűség, és nincs annál na­

38
gyobb hit, mint amely gyermekként elfogadja Igéjét és an­
nak tekintélyét akkor is, ha kevéssé érti azt. Ha Isten ne­
ked, újonnan született embernek azt mondja: halott vagy,
elhiszed-e ezt vagy sem?

Ha ezt valaki nem hiszi, megpróbálja önmagát megjaví­

tani. A benne levő új élet Isten gondolatai szerint kíván
megvalósulni, de o csak a bűnt látja, és micsoda félelme­
tes harc lesz ebből! A Róm 7-ben látunk egy ilyen embert.
Újonnan született - megtért -, tehát van élete Istentől.
Hogyan is mondhatná el egy meg nem tért ember: "Gyönyör­
ködöm Isten törvényében a belső ember szerint" /7,22/. A
meg nem tért emberre ez áll: "Nincs, aki keresse Istent"
/Róm 3,11/. A Róm 7 újonnan született embere úgy érzi, a
Krisztustól vett bűnbocsánat után Isten Szelleme segítsé­
gével saját magának kell önmagát megszabadítania. A törvény
alapján fog hozzá ehhez, és ezt tette zsinórmértékévé. Azt
tapasztalja azonban, hogy mennél jobban küzd, annál kevés­
bé segíti a Szent Szellem. Sőt, egyre jobban kétségbeejtő­
nek találja a maga állapotát. A Szent Szellem nem a tör­
vény, hanem az Úr dicsőítésére jött el a földre.

Itt nem életünk külső folyásáról, hanem mélyebb dol­

gokról van szó. Lehet, hogy a Róm 7 embere nem követett el
nyilvánvaló bűnöket, mégis benne munkálkodott a bűn. És
ugyan ki ne ismerné a harcot, amit ez a fejezet leír? Né-
hányan talán már megtérésük előtt megtapasztalják, amikor
a Szent Szellem a szívükön munkálkodik, legtöbben azonban
csak megtérésük után élik át ezt. Nem hiszem, hogy volna
hivő, aki ezt a harcot ne vivta volna meg. Mert noha a Róm
8-ban leírt szabadság hit kérdése, mégis a tapasztalat út­
ján kell azt megismernünk. Tapasztalatból tanuljuk meg,
hogy Isten Igéje igazat mond, amikor azt állítja régi ter­
mészetünkről: gyógyíthatatlanul gonosz. Azt is tapasztalat­
ból tanuljuk meg, hogy Isten Igéje igazat mond, amikor azt
állítja régi természetünkről: gyógyíthatatlanul gonosz. Azt
is tapasztalatból tudhatjuk meg, amit Isten Igéje a tör­
vényről tanít, hogy az nem segíthet rajtunk, "mivel erőt­
len a test miatt." A tapasztalat segít hozzá, hogy szívünk
legmélyéig érezzük az Ige igazságát, hogy mi magunkon nem
tudunk segíteni. És minél elszántabban igyekszünk Istent
szolgálni, annál mélyebben vésődik szívünkbe ez a tapaszta­
lati igazság, míg végül mi is felkiáltunk kétségbeesésünk­
ben: "Ő én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a
halálnak ebből a testéből?" /Róm 7,24/. Akkor már megta­
pasztaltuk, hogy a bűnös természetű ember számára a tör­
vény nem az élet, hanem a halál zsinórmértéke. Szabadító
ereje nincs, csak kárhoztatni képes. Ezért nem azt kiált­
juk: "micsoda" szabadít meg, mert tudjuk, hogy nincs semmi,
ami megszabadítana. Azt kiáltjuk: "kicsoda" szabadít meg,
és akkor Isten azonnal felel Igéjében - és boldog, aki meg­
hallja -: "A mi Urunk Jézus Krisztus megváltott téged".
Szívünkben pedig visszhangzik a Róm 8 uj jongása: "Nincs te­
hát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jé­
zusban vannak..., mert a Krisztus Jézusban való élet Szel­
lemének törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvé­
nyétől" /1-2.v./. Mennyire más ez, mint a Róm 7.

39
 öncsalás, Isten Igéjének hiányos megértése, azt állí­
tani, hogy örvendezhetünk a Rom 8-ban leírt szabadulásnak
ugyanakkor, amikor még folyik bennünk a jó és a gonosz Rom
7-ben leírt küzdelme. Lehetünk-e egyszerre rabszolgaságban
és szabadságban? Mondhatja-e valaki: "Én testi vagyok, a
bűnnek eladva", "a rosszat teszem, amit nem akarok", úgy,
hogy ugyanakkor azzal dicsekszik: "A Krisztus Jézusban va­
ló élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és
halál törvényétől"? Tekintheti-e a hivő ember normális ál­
lapotnak azt, amikor kénytelen elmondani: "Látok egy tör­
vényt. .. amely engem foglyul ejt a bűn törvényének" /Róm
7,23/? Nem azt mondom ezzel, hogy sokak számára nem ez a
szokásos állapot, de azt kérdem, vajon ez Isten gondolatai
szerint való-e?

A Róm 8 mutatja meg, milyen a hivő normális állapo­

ta Isten szándéka szerint. Ismeri bűneit és tudja, hogy
azok meg vannak bocsátva Megváltónk drága véréért. Megta­
pasztalta a test romlott állapotát, és hisz abban, hogy a
test Krisztus keresztjén megítéltetett. Miután pedig hitt,
elpecsételtetett a Szent Szellem által /Ef 1,13/. Tudja,
hogy Krisztusban meghalt és most "Krisztusban" van, és
ezért nincs már számára kárhoztatás. Tudja, hogy a bűnnek
nincs többé rajta hatalma, mert régi természete Krisztus­
ban megítéltetett. Új élete van, amely nem vétkezhet /lJn
3,9/; egy isteni Személy, a Szent Szellem lakik benne, és
erőt ad neki az új életben járáshoz. Szellemi ember, aki
a Szellem szerinti életet élheti. Az első, Isten előtt el­
bukott Ádám családjából átkerült Isten családjába, amely­
nek feje az utolsó Ádám, Jézus Krisztus. De nem csupán
ezt tudja, hanem azt is, hogy ő, Akit a földön a Szent
Szellem felkent, és így a Szellem által járt, nekünk is
adott az 5 Szelleméből /lJn 4,13/. A feltámadott Krisztus
Isten családjának a feje, halálának és feltámadásának
eredménye pedig az ö családjának helyzete, mert akiben
Krisztus Szelleme van, az az Övé /Róm 8,9/.

És még ez sem minden. Ezt a szabadulást először lel­

kűnkben éljük át, testünknek azonban gyakorlatilag még
nincs része benne. De ez is eljön. "Ha pedig Annak Szelle­
me lakik bennetek, Aki feltámasztotta Jézust a halottak
közül, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a ha­
lottak közül, megeleveníti a ti halandó testeteket is,
a bennetek lakó Szellem által" /Róm 8,11/. íme, a test és
lélek teljes szabadulása, a tökéletes felelet erre a kiál­
tásra: "ó én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem a
halálnak ebből a testéből?" /Róm 7,24/. Míg e földön járunk,
a Szent Szellem a bennünk lévő szellemmel /új élettel/
együtt bizonyságot tesz, hogy Isten gyermekei vagyunk.

Ez a Krisztus Jézusban való szabadulás. Az írásból

tudjuk, hogy ezt csak a Szent Szellem által nyerhetjük el
és élvezhetjük. A legkisebb áldás sem lehet a mienk Nélkü­
le. ö indítja a bűnöst bűnbánatra. Általa ad Isten Fia éle­
tet annak, aki bűneiben halott, ö munkálkodik a megtért em-

40
bér szívében, és benne lakik abban, aki hisz, hogy őt meg­
tanítsa Isten áldásainak teljes értékére, és Erő benne,
hogy mindezt megvalósíthassa. A Szent Szellem még a nevét
is odaadja, hogy jelezze állapotunkat, amelyben megszaba­
dultak, és keresztyének vagyunk Krisztus halála és feltá­
madása alapján. Mi, akiknek ebben részünk van, "Szellem­
ben" élünk, és Isten Szelleme lakik bennünk.

FELKENETÉS * * *
ÉS ELPECSÉTELÉS
Megérkeztünk a Szent Szellem által való felkenetés
és elpecsételés kérdéséhez.

A Lk 4,18-ban ezt olvassuk: "Az Úr Szelleme van raj­

tam, mivel felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéli­
umot hirdessem"; a Jn 6,27-ben: "őt az Atya pecsételte el,
az Isten"; Csel 4,27: "Akit felkentél", és a 10,38: "Ho­
gyan kente fel Isten a názáreti Jézust Szent Szellemmel és
hatalommal"; Jn 3,34: "Mert akit Isten küldött, az Isten
beszédeit szólja; mivel Isten nem mérték szerint adja a
Szellemet". Ezek az igék mind az Úr Jézusról szólnak. 5,
Aki a Szent Szellemtől fogantatott /Mt 1,20/, fel is kene-
tett, és elpecsételtetett a Szent Szellem által. És mert
Isten a Szellem teljességét adta Neki, ezért hirdethette
Isten Igéjét. A Csel 2 előtt senki másról nem olvassuk,
hogy a Szent Szellem által felkenetett vagy elpecsételte­
tett volna, csak Krisztusról /azaz: a "Felkent"-ről/. Sen­
ki sem nyerhette el a Szent Szellemet, míg a megváltás mii­
vé el nem végeztetett, és ez megfelel az ŐSZ-i előképeknek
is. A 2Móz 29-ben és a 3Móz 8-ban, a papok felszentelésé­
ről szóló részekben látjuk, hogy Áront az áldozat bemuta­
tása előtt kenték fel. Áron fiait azonban csak az áldozat
bemutatása után, mégpedig úgy, hogy vérrel és a kenet ola­
jával meghintették őket. A Zsidó levél tanúsága szerint
Áron az Ur Jézus előképe, Áron fiai pedig minket ábrázolnak
ki, mint papi házat /Lásd pl: Zsid 2,11-13; 3,1.6; lPét
2,4-5/.

A levelekben három helyet találunk, amelyek a mi fel-

kenetésünkről szólnak. "Aki pedig minket veletek együtt
Krisztusban megerősít és felken. Isten az, Aki el is pecsé­
telt minket, és a Szellem zálogát adta szívünkbe" /2Kor
1,21-22/. "Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és min­
dent tudtok." "Az a kenet, amelyet Tőle kaptatok, megmarad
bennetek, és nincs rá szükségetek, hogy valaki tanítson
titeket. Hanem amint a Tőle nyert kenet mindenre megtanít
titeket, úgy igaz is az és nem hazugság; és amint megtaní­
tott titeket, úgy maradjatok őbenne"/lJn 2,20 és 27/.

Ezekből az igehelyekből kitűnik a kenet jelentősége.

Ezáltal tudunk mindent, mert ő tanít meg minket mindenre.
Pál az lKor 2-ben foglalkozik ezzel. Isten Szelleme tudja,
mi van Istenben, és "mi az Istenből való Szellemet vettük,

41
hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk"
/10-12.v./* A Szent Szellem által való felkenetés azt je­
lenti tehát, hogy a bennünk lakó Szent Szellem által köz­
vetlen közösségre jutunk Istennel, ezáltal megismerjük
gondolatait, és hogy mi az, ami Vele ellenkezik, és örven­
dezhetünk az Isten Krisztusban kijelentett igazsága erejé­
nek.

A 3Móz 8-9-ben, a papok felszentelésének képében vi­

lágosan láthatjuk ezt. Miután a 8.rész első felében megtör­
tént a felszentelés, a fejezet utolsó verseiben és a 9.rész
ben olvashatunk a papok feladatáról. A 8 szerint "figyelni
az Úr rendeléseire", a 9 szerint pedig tekintettel a nép
jövendő dicsőségére és áldásaira, a vért oda kell vinniök,
ahol azt a főpap felhasználja.

A papok a felkenetés által jutnak Istennel közösségre

Annak házában, ezáltal ismerik meg az Úr rendeléseit, a
megváltás nagy művét, és tudják, hol alkalmazza a főpap a
vért. Azt is tudják, hogy ez a nép számára dicsőséget és a
végső áldásokat jelenti.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenki, aki­

ben a Szent Szellem lakozást vett, már ismeri a teljes
igazságot, annak minden részletében, és semmi további ta­
nításra nincs szüksége. A 3Móz következő fejezetei kimerí­
tő utasításokat adnak a papoknak. És az apostol, miután az
lJn 2,20-ban azt mondja: "Nektek pedig kenetetek van a
Szenttől és mindent tudtok", - a levél további verseiben
mégis folytatja az utasításokat. A 27.vers megvilágítja a
dolgot: "Amint a Tőle nyert kenet mindenre megtanít tite­
ket". Akiben a Szent Szellem lakik, tehát akinek kenete
van a Szenttől, ezzel Istennel került közvetlen közösségbe.
És ott, a Szentséges jelenlétében közvetlenül látja majd,
megegyezik-e valami Isten akaratával vagy sem.

Ez így érvényes az egészen kezdő hivökre is, akiknek

igen kevés ismeretük van, akik éppen csak megtalálták bé­
kességüket. Az apostol /kis/ gyermekeknek ír. Ezek a gyer­
mekek tudták, hogy bűneik Jézus nevében megbocsáttattak
/lJn 2,12; Csel 4,12/, és megismerték az Atyát /lJn 2,13/.
Ez elég volt ahhoz, hogy a Szent Szellem bennük lakjék,
hogy kenetük legyen a Szenttől és mindent tudjanak. Kétség­
kívül nem ismerték a teljes kijelentett igazságot - hiszen
még a Krisztusban atyák sem ismerik az egész teljességet.
A tévtanítókkal szemben nyilván nem tudtak még érvelni, és
talán még azt sem tudták, miben is van a tévtanítás lénye­
ge. A szent Isten jelenlétében azonban megérezték azt, ami
a szent Isten akaratával ellenkezett: "Amint a Tőle nyert
kenet mindenre megtanít titeket, úgy igaz az is és nem
hazugság; és amint megtanított titeket, úgy maradjatok őben
ne" .

Nagyszerű felfedezés ez kezdő hivők számára. A keresz-

tyénségben olyan sokféle eltérő tanítás létezik; még hivők
közt is találkozunk egymásnak ellentmondó vélekedésekkel.

42
Hogyan igazodik el a frissen megtért keresztyén, a maga
kevés tudásával arra nézve, melyik ezek közül az Isten aka­
rata? íme, itt a válasz: "Nektek pedig kenetetek van a
Szenttől, és mindent tudtok". Az ÍJn 2,24 még hozzáteszi:
"Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg benne­
tek". Isten Igéje kijelenti nekünk az igazságot, a Szent
Szellem pedig, Aki szívünkben munkálkodik, ezzel az igével
oktat és őriz a tévtanoktól.

Hogyan történhet meg akkor, hogy a hivő ember olykor

mégis tévtanítás áldozata lesz, máskor meg nem veszi ész­
re, ha az igazságot tévtanítás támadja meg? Az ŐSZ papjai
tisztátalanság vagy fogyatékosság - esetleg mindkettő -
miatt nem lehettek az Ur közelében /3Móz 21/, noha Áron
házához-tartoztak. S miután az apostol az lKor 2,15-ben
azt mondja: "a szellemi ember azonban mindent megítél", a
3,1-ben mégis azt kénytelen mondani a korintusiaknak: "nem
szólhattam nektek, mint szellemieknek, hanem csak mint
testieknek". Tehát gyakorlatilag eltávolodtak Isten közel­
ségéből. Valami akadályozta ott maradásukat. Isten jelen­
létében lenni a hivő ember számára csodálatos kiváltság,
kimondhatatlan boldogság és békesség. Ott azonban nem le­
het saját akarata. Nem maradhat bűne megítélétlen. Ott nem
tarthat meg semmit a világból. Csak akkor maradhat ott, ha
önmaga megítélése által megtisztult, szívét pedig az Úrnak
szentelte. Csak úgy lehetünk ott, ha Isten gondolatait kí­
vánjuk követni, a magunkéról pedig lemondunk. A korintusi-
aknál pedig testi dolgok álltak az előtérben. Irigység és
civakodás támadt köztük, emberileg kezdtek el bölcselkedni.
Megtűrtek erkölcsi lazaságokat; elvesztették tiszta látá­
sukat, úgyhogy némelyek tévtanok áldozatává lettek /lKor
15,12/.

És mi hogy állunk személyileg és közösségileg?

A Szent Szellem által való elpecsételtetésünkről szól

a 2Kor 1,21-22-ön kívül még az Ef 1,13 és 4,30. A Jn 6,27
azt mondja az Űr Jézusról: "öt az Atya pecsételte el, az
Isten". Az elpecsételtetésről szóló különböző igékből nyil­
vánvaló /pl. Észt 8,8; Dán 6,18; Jer 32; Jel 5,1-7/ a je­
lentése.: akit elpecsételtek, az annak tulajdona, aki pe­
csétjét ráütötte. Ezt megerősítik mindazok az igehelyek is,
amelyek a Szent Szellem által való elpecsételtetésről szól­
nak. Az Ef 1,10-12-ben Pál beszél azokról a hitre jutott
zsidókról, akik az ígéret alapján részesei lesznek majd a
földön megvalósuló békebirodalomnak az idők teljességének
eljövetelekor. A 13-14. versekben azonban így folytatja:
"őbenne /Krisztusban/ hittetek ti is, miután hallottátok
az igazság beszédét, üdvösségetek evangéliumát, és megpe-
csételtettetek a megígért Szent Szellem által, Aki záloga
a mi örökségünknek, az ö tulajdonának megváltására, az ö
dicsőségének magasztalására".

Ebből láthatjuk, hogy:

1/ akkor pecsételtetünk el, miután hitre jutottunk,
és ezzel kapcsolatban
2/ az örökségre nézve pecsételtetünk el.

43
 De az Ef 1,13 többet mond. Az elpecsételés kapcsolat­
ban van az "üdvösségetek evangéliumával" és az ebben való
hittel. A 3Móz 14,17-ben az olajat a jobb fülre, a jobb
kéz hüvelykujjára és a jobb láb nagyujjára helyezték "a
vétekért való áldozat vérén felül". Ha pontosan utánané­
zünk az írás igényeinek és képeinek, úgy látom, elmondhat­
juk, hogy az Úr Jézus megváltó munkájába vetett hit pecsé-
teltetik el a bűnök bocsánatára.

Mi a nemzetek közül való bűnösök voltunk, és nem vol­

tunk az ígéret részesei /Ef 2,12/. Hittünk a kiontott vér
által elvégzett tökéletes váltságműben, és e vér által bé­
kességünk van Istennel, Akivel közösségre jutottunk /Róm
3,21-26; Kol 1,20; Ef 2,13-14/. Ezt a hitet pecsételi el
az Isten. Ezt elismeri és ennek jeléül ráüti pecsétjét,
amivel meg is erősíti azt. Ez a pecsét a bennünk lakó
Szent Szellem; annak bizonyítéka, hogy mi az 8 tulajdona
vagyunk.

Az Ef 4,30 szerint Isten Szent Szelleme által elpecsé-

teltettünk "a váltság napjára", és az Ef 1,13 és 2Kor 1,22
is szól eljövendő örökségünkről. Mint már korábban mondot­
tuk, még nem jutottunk el testünk megváltásáig, és az örök­
ség is csak "eljövendő". "Reménységben" tartattunk meg
/Róm 8,22-24/. Ezek az eljövendő dolgok azonban mégsem bi­
zonytalanok számunkra, ha nem is vagyunk zsidók, és így
nincs részünk a nekik adott ígéretekben. Isten már most el­
pecsételt minket annak bizonyítására, hogy Hozzá tartozunk,
és részünk lesz az örökségben. És ez a pecsét, a Szent Szel­
lem, egyúttal záloga, bizonyítéka annak, hogy ez a megvál­
tás a mienk lesz, mert éppen a Szent Szellem az, Aki által
elnyerjük majd testünk megváltását /Róm 8,11/. így a "re­
ménységben tartattatok meg" igének egészen más a jelentése,
mint ahogy általában értik. Nincs bizonytalanság, hanem
kétség nélkül való bizonyosság van! Isten Szent Szelleme
a pecsétje már most annak, hogy Isten minket elfogad a Ma­
gáénak, és egyúttal záloga annak, hogy Isten a nekünk adott
ígéreteit beteljesíti. .
* * *

„HOGY NE AZOKAT CSELEKED'

JÉTEK, AMIKET AKARTOK”
[Gál 5,17]
Az előző fejezetben láttuk, hogy a Szent Szellem iste­
ni személy - ö a Szent Szellem Isten. Azt is láttuk, hogy
az elveszett bűnösöket keresi, hogy bűnbánatra vigye őket.
Azokba pedig, akik bűneiket megváltják, új életet plántál,
a feltámadás életét, amely kapcsolatban van a halottaiból
feltámadott Úrral, Aki most a mennyben lakik. Az újszülött­
ben, aki hisz az Úr Jézus tökéletes váltságművében, lako­
zást vesz, élő erő lesz benne, Aki közösségre juttatja őt
az Atyával és a Fiúval; összeköti azonban a világ által
megvetett Úrral is, hogy annak tanúja legyen. 8 a Szószó-

44
lónk, Általa szabadulunk meg a bűn hatalmából, és Vele ke­
nettünk fel és pecsételtettünk el. Azt is láttuk, hogy
minden áldás és kiváltság, amit nyertünk, Vele van szoros
kapcsolatban, és egész helyzetünkre jellemző a bennünk la­
kozása. "Szellemben" vagyunk.

Milyen következménye van ennek mindennapi életünkre?

Mert az nem lehetséges, hogyha a Szent Szellem Isten ben­
nünk lakik, ennek semmi következménye ne lenne hétköznap­
jainkra! Erről szól a Gál 5; Ef 4,30 és több más igerész.

A Gál 5 a hivok szabadságáról beszél. A Róm 8-ban lát­

tuk, hogy a hivő megszabadult a bűn és a halál törvényé­
től. Ezeket a megszabadultakat látjuk most magunk előtt.
Az 1. versben: "A szabadságban, amelyre Krisztus megszaba­
dított minket, álljatok meg, és ne tűrjétek, hogy megint
szolgaság igájába fogjanak titeket". A 13-ban pedig: "Mert
szabadságra hivattatok el, testvérek, de ne legyen a sza­
badság ürügy a test számára." A fejezet két nézőpontból
tárgyalja a szabadságot? az első részében mint a megigazu-
lás kérdését, a második részben pedig mint azt, ami a gya­
korlati életszentséghez vezet és ami vele kapcsolatos.

A fejezet első részében látjuk, hogy a törvény az,

ami á szabadságot veszélyezteti. A galáciabeliek ismerték
a Jézus Krisztusban való váltságót, és részesedtek benne.
Mégis akadtak köztük, akik a törvény alá akartak állni. Az
apostol azonban felvilágosítja őket, hogy ez esetben saját
magukat fosztják meg a' Krisztusban való áldásoktól, füg­
getlenül attól, hogy milyen okból térnek vissza a törvény­
hez. Még ha "hálából" teszik is, ahogy gyakran halljuk, az
eredmény ugyanaz. A törvény csak élő. emberekről tud, akik
képtelenek eleget tenni követelésének, és ezért ítélet alá
kerülnek. Legyen bár a törvény akármilyen szent, igaz és
tökéletes, arra nincs ereje, hogy megigazítson és kien­
geszteljen. A. régi természetet semmi módon nem képes job­
bá tenni, ezért sohasem zsinórmérték a természet számára.
A hivő emberben a törvénynek nincs semmi dolga az óember­
rel /amely Krisztusban már meghalt/; az új embernek pedig
nincs szüksége törvényre^ Az új teremtésnek más a tárgya,
és más a benne munkálkodó erő, amely előhozza azt, ami a
jó és kedves Isten előtt: tárgya Krisztus, megvalósítva a
Szent Szellem erejében. Ez az igazi szabadság!

A Szabadság azonban más oldalról is veszélyeztetve

van. A szabaddá lett keresztyén nincs már "hústestben",
ahogy a Róm 8,9-ben láttuk, de a test még benne van. És en­
nek a testnek kívánságai vannak, melyek megmutatják, hogy
mi a test, ti. gonosz, bűnös és ellenségeskedő Istennel
szemben. Erről félelmetes felsorolást ad a Gál 5,19-21. Ha
engedek ezeknek, nem vagyok többé szabad, hanem ismét a bűn
rabszolgájává lettem! Mit tegyek hát? A test bennem van, és
kívánságai kielégítésére törekszik! Harcoljak ellene? A
Róm 7-ből tudom, hogy biztos vereségre számíthatok, mert
nincs erőm a győzelemre, még akkor sem, ha a törvényt te­
szem zsinórmértékemmé.

45
 Az apostol megadja a választ: "Szellem szerint járja­
tok, és a test kívánságát véghez ne vigyétek" /5,16/. Mi,
akikben Isten Szelleme lakik, megtehetjük, hogy hétköznap­
jainkban is Szellem szerint járjunk, és ne vigyük véghez,
amit régi természetünk kíván. Ha nincs bennem erő, hogy a
testet legyőzzem - a Szent Szellem rendelkezik ezzel az
erővel. És ha a test tusakodik a Szellem ellen, és meg
akar bennünket akadályozni a Szellem szerint való cselek­
vésben - a Szent Szellem ellene áll és legyőzi. Ezt azért
teszi, hogy mi ne a magunk kénye-kedve szerint cseleked­
jünk, hanem kizárólag Isten akarata szerint, és akármilyen
gyengék vagyunk, mi is elmondhassuk az Úr Jézussal: "Min­
denkor azt cselekszem, ami Neki kedves".

Megvan-e ez nálunk? Erre határozottan kell felelnünk!

Nagyon jól tudhatjuk, hogy életünkben a test cselekedete
vagy a Szellem gyümölcse lelhető-e fel. Annyira eltérő
jellegűek, hogy minden nehézség nélkül föl lehet ismerni
őket.

Azt, hogy a paráznaság, tisztátalanság, búj álkodás,

bálványimádás stb. a test cselekedete, nyilván senki sem
vonja kétségbe. De vajon azt is tudjuk-e, hogy a viszály­
kodás, féltékenység, pártütés, pártoskodás, irigység szin­
tén a test munkája? És ha életünk látszatra makulátlan,
azért még mindig lehet, hogy test szerint járunk. /Lásd
Fii 3./ Ne csaljuk meg önmagunkat. Van egy biztos ismerte­
tőjele annak, hogy amit teszünk, az Szellem által vagy a
test ösztönzésére történik-e. A Szellem mindig az Úr Jézust
akarja megdicsőíteni, és nem minket. Sohasem tesz olyasmit,
ami a Bibliától eltér. Mindaz, amit a magunk dicsőségére
teszünk, a testtől van. ítéljük meg a magunk életét!

Az Ef 4,17-32 mindennapi életünkről szól, a 30. vers­

ben így: "Ne szomorítsátok meg Isten Szent Szellemét". A
Szent Szellem Isten bennünk lakik. Az lKor 6,19-ben félre­
érthetetlenül mondja: "Nem tudjátok, hogy a ti testetek a
Szent Szellem temploma?" így hát nem természetes-e, hogy
övé legyen a vezetés? Nem Őt kell-e kérdeznünk mindabban,
amit teszünk, hogy alkalmas eszközeivé válhassunk?

És ha a magunk feje után megyünk, nem szomorodik-e

meg? Úgy élünk-e testünkkel, amely az Ö temploma, hogy őt
ne szomorítsuk meg? Vagy másként is használjuk olykor, ta­
lán amikor egyedül vagyunk? Amikor valahová megyünk, gon-
dolunk-e arra, hogy a Szent Szellem bennünk lakik? Magunk­
kal vihe.tjük-e a Szent Szellemet minden útunkra? Amit
ilyenkor látunk és hallunk, összefér-e az ő Szentségével?
Hallhatja-e és láthatja-e mindazt, amit mondunk, teszünk,
anélkül, hogy miatta megszomorodna? Kérdezzük meg mindezt
teljes komolysággal önmagunktól!

46
SZENT SZELLEMMEL TELJES
(TELVE) ÉS BETELJESEDVE (MEG­
TELVE) SZENT SZELLEMMEL
A Szentírásban két kifejezést találunk, amely szoros
kapcsolatban van legutolsó kérdésünkkel, mégpedig "Szent
Szellemmel teljes /telve/" és "beteljesedve /megtelve/
Szent Szellemmel". A két kifejezés igen hasonlít egymáshoz,
és gyakran össze is cserélik okét; pedig nem ugyanaz a je­
lentésük.

A Bibliában csak négyszer olvasunk arról, hogy vala­

ki teljes /telve/ volt Szent Szellemmel, mégpedig a Lk 4,1;
Csel 6,3.5; 7,55 és 11,24-ben. Az első Ige az Úr Jézusról
szól. ö, Akinek az Atya nem mérték szerint adta a Szellemet
/Jn 3,34/, valóban telve volt Szent Szellemmel. De elmond­
ja ezt Istvánról és Barnabásról is, és a Csel 6,3-ban azt
mondják az apostolok a tanítványoknak, hogy válasszanak
férfiakat, akik "Szellemmel teljesek".

Mindezekből látszik, hogy ez a kifejezés nem átmeneti

állapotra utal, noha természetesen azt sem jelenti, hogy
pl. Barnabás haláláig így maradt volna. Az ember olyan
szellemi állapotát jelöli, amikor semmi sem gátolja a Szent
Szellem munkáját, amikor az érzéseket, gondolatokat, sza­
vakat és tetteket szüntelen ö befolyásolja. Milyen nagysze­
rű állapot ez 1

Istvánról azt is mondja az Ige, hogy "teljes volt hit­

tel, kegyelemmel és erővel, nagy csodákat és jeleket cse­
lekedett a nép között", és hogy a zsidók "Nem állhatták el­
len annak a Szellemnek és bölcsességnek, amellyel beszélt".
Ellenfelei "olyannak látták arcát, mint egy angyalét" /Csel
6,8.10.15/. Miután pedig csodálatos nagy beszéde után meg­
kövezték, látta "a megnyílt eget, és az Emberfiát Isten
jobbján állani" 11,56/. Barnabásról azt mondja az Ige, hogy
neve annyi, mint "Vigasztalás fia", továbbá, hogy eladta
szántóföldjét, és a pénzt az apostoloknak adta /Csel 4,36-
37/. A Csel 11 szerint "derék /jámbor/ ember volt, Szent
Szellemmel és hittel teljes", ennek következtében "nagy
sokaság csatlakozott az Úrhoz" /11,24/.

A "beteljesedtek" /megteltek/ Szent Szellemmel" kife­

jezés gyakrabban fordul elő. A 2Móz 28,3 és 5Móz 34,9 már
beszél a bölcsesség szellemével való beteljesedésről, a
2Móz 31,3 pedig egyenesen így szól: "Betöltöttem őt Isten
Szellemével". Az ÜSZ-ben szó szerint találkozunk a "betel­
jesedve Szent Szellemmel" kifejezéssel a Lk 1,15.41.67-ben
Keresztelő Jánossal, valamint apjával és anyjával kapcsolat­
ban; a Csel 2,4; 4,8.31; 9,17; 13,9.52-ben és az Ef 5,18-
ban külön-külön Péterrel és Pállal, valamint a tanítványok
egész csoportjával kapcsolatban. Kétszer úgy, hogy be fog­

47
nak telni /Keresztelő János és Pál/, hétszer úgy, hogy be­
teltek. Az utolsó ige, melyben ez a kifejezés előfordul
/Ef 5,18/, intés: "Teljesedjetek be Szent Szellemmel".

Ha mindezeket az igehelyeket gondosan, összefüggé­

seikkel együtt tanulmányozzuk, látjuk, hogy a Szent Szel­
lemmel való beteljesedés mindig Isten valamilyen szolgála­
tával áll kapcsolatban, éspedig néha egy meghatározott,
hosszan tartó feladattal, pl. Keresztelő János és Pál ese­
tében, legtöbbnyire azonban különleges, alkalmi szolgálat­
tal, jövendöléssel vagy bizonyságtétellel. És mi a jelen­
tősége ennek a beteljesedésnek? Úgy vélem, megadja erre a
választ a Csel 1,8: "Vesztek erőt, miután a Szent Szellem
eljön rátok, és lesztek nekem tanúim".

Micsoda átütő ereje van egy Keresztelő János vagy egy

Pál bizonyságtételének! Vagy Péterének, aki korábban még
egy szolgálóleánytól is megrettent, később azonban bátran
odaáll a különböző országokból összesereglett zsidók töme­
ge elé, sőt a Csel 4-ben még a zsidók vallási vezetőinek
is bátran megvallja, hogy nincsen más névben üdvösség,mint
az általuk megvetett és megfeszített Jézus nevében! A Csel
4,31 szerint pedig mindnyájan bátorsággal hirdették Isten
Igéjét, akik beteltek Szent Szellemmel.

Miért van az, hogy a mi bizonyságtételünk oly bágyadt

és erőtlen, akár hitetleneknek mondjuk az evangéliumot,
akár hivőknek Isten akaratát? Az Apostolok Cselekedeteinek
hivői nem sok segédeszközzel rendelkeztek. Nem vitatkoztak
az evangélizációs módszerek felett, nem is szerveztek "mun­
kacsoportokat" , amelyek a felelősséget átvegyék egyfelől
az evangélizációért, másfelől az isteni igazságok tanításá­
ért. Egyszerűen végezték azt, amivel Isten megbízta őket,
és bizonyságot tettek a Szent Szellem ereje által.

Itt nem a Szent Szellemnek a hivőkben lakozásáról

van szó. Pünkösd napja óta minden hivőben benne lakik, ma
éppúgy, mint akkor. Amikor tehát egyes hivők Szent Szelle­
mért imádkoznak, ezzel ellene mondanak a kijelentett igaz­
ságnak. De azt is látjuk,hogy miután a Szent Szellem eljött
és minden hivőben lakozást vett, vannak olyan személyek
vagy csoportok, akik emellett még beteljesednek a Szent
Szellemmel. Mégpedig anélkül, hogy ezt külön kérték volna,
noha az Ef 5,18 arra int, hogy teljesedjünk be Szent Szel­
lemmel. A Cselekedetekből csak annyit tudunk, hogy egy aka­
rattal Istenhez kiáltottak és kérték, adja meg, hogy bátor­
sággal hirdethessék az Igét. Erre mintegy feleletképpen
teltek meg Szent Szellemmel, és szólták bátran az Igét.

Ne borral élesztgessük tehát szívünk bátorságát és jó­

kedvét Isten szolgálatára /Lk 1,15; Ef 5,18/, hanem kizáró­
lag a Szent Szellem adta erővel és örömmel. És ha azok, aki­
ket Isten szolgálatra hívott el, tudomásul veszik, hogy a
természeti emberből semmit sem használhatnak erre - így em­
beri segédeszközök teljes mellőzésével Istentől kérnek min­
dent, amire csak szükségük van, és így átengedik magukat a

48
Szent Szellem irányításának megtelnek Szent Szellemmel,
és ezt szolgálatuk is bizonyítja majd.

Mekkora erő és öröm árad Erzsébetből és Zakariásból,

amint Istent dicsőítik /Lk 1/, és az apostolokból pünkösd
napján és azután is /Csel 2,11; 13,52 stb./, továbbá az
Ef 5,18-21-ből!

És hogy engedjük vezetni magunkat a Szent Szellemtől,

ez nem csupán egy meghatározott szolgálathoz szükséges. A
Róm 8,14 mondja: "Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Isten
Fiai". Hogyan is felelhetnénk meg magasztos hivatásunknak,
melyet Isten kegyelméből nyertünk, annak, hogy "Isten fiai"
vagyunk, ha nem a Szent Szellem vezérli életünket? Hogy is
lenne ez egyáltalában lehetséges? A Róm 7-ből tudjuk, hogy
önmagunkban teljesen erőtlenek vagyunk, és ha csak egy kis­
sé megismertük magunkat, tudjuk, hogy ez így igaz. Isten
azonban így szól: "Az én erőm erőtlenség által jut teljes­
ségre" /2Kor 12,9/. Kóráh fiai pedig így énekelnek a Zsolt
84,6-ban: "Boldog ember az, akinek Te vagy erőssége". Ez
az erő, sőt erőforrás, a Szent Szellem Isten lakik bennem.
Nem elég ez? Nem segít győzelemre ez az Erő minden bennem
és körülöttem levő ellenséggel szemben? Nem lehet-e Általa
győztes életem, amely Istent dicsőíti? S a szolgálat, a
feladat, amelyet Istentől vettem, nem lehet-e Általa mások
áldására és Isten dicsőségére? Nem tudhatom-e Általa mindig,
mi az Isten akarata szerint való, úgyhogy nem kell bizony­
talanságban maradnom tennivalóimat illetően?

Bizony, a Szent Szellem ismeri Isten gondolatait /lKor

2,10/. Ismeri szívemet, és elmondja kívánságaimat Isten
előtt /Róm 8,26-27/. Szellemi mondanivalót ad számba, úgy­
hogy a szellemi dolgokat, amelyeket velem közöl, továbbad­
hatom másoknak is, hogy azok is birtokolhassák azokat és
gyönyörködhessenek bennük /lKor 2,10-13/. ö az erő, az is­
teni Erő, Aki mind személyes életemben, mind szolgálatomban
mindent elvégezhet.

De mit használ az erő, ha nem végezheti a munkáját? Mi

a haszna, hogy bennem lakik a Szent Szellem, ha nem engedem
hatni? Lehet a mozdony felfűtve és mégis mozdulatlan, mert
a gőz nem fejtheti ki erejét. Feszítsd csak meg erődet és
próbáld előre tolniI Nekiállhatunk, és emberi erővel, sokak
összefogásával talán lassan megmozdíthatjuk. De mi ez ah­
hoz képest, amikor a mozdonyvezető lenyom egy fogantyút,
utat enged a gőznek, amely egyszerre munkához lát, és a leg­
nagyobb könnyedséggel viszi nemcsak a mozdonyt, hanem még
egy hosszú vasúti kocsisort is.

Hát a mi "fogantyúnkat" lenyomtuk-e már? Akadálytala­

nul munkálkodhat -e bennünk a Szent Szellem, vagy vannak-e
még akadályok? Útjában áll-e saját énünk: erőnk, értelmünk,
szervező készségünk, sürgés-forgásunk, buzgóságunk vagy ép­
pen bűneink? Ha mindezek még hatnak bennünk, vagy akár csak
énünknek legkisebb töredéke is az útjában áll, akkor a Szent
Szellem képtelen bennünk működni. Ha azonban tudatában va-

49
gyünk, hogy "Krisztussal együtt megfeszíttettünk" /Gál 2,
20/, akkor egész életünk feltárul Előtte, és ö teljesen
úrrá lesz cselekedeteink fölött.

Azt mondják gyakran, hogy igen nehéz, sőt olykor le­

hetetlen is a Szent Szellem vezetését követni, mert nem
mindig értjük, mit akar.

De ha a Szent Szellem Isten bennünk lakik és mi átad­

juk Neki a vezetést életünk fölött, ne mutatná-e meg vilá­
gosan a szándékát? Nézzünk tökéletes példaképünkre, az Úr
Jézusra! A Szellem a pusztába vezette /Lk 4,1/, majd a
Szellem erejével visszatért Galileába /14/. A Szellem ál­
tal tanított, vigasztalt és gyógyított /18-19.V./, és űzött
ki démonokat /Mt 12,28/. Sőt a Szellem által áldozta fel
Magát ártatlanul Istennek /Zsid 9,14/. A Cselekedetekben
olvashatjuk, hogy a Szellem ezt mondja Péternek: "íme, há­
rom férfi keres téged. Kelj fel azért, menj le, és minden
kételkedés nélkül menj el velük, mert én küldtem őket" /10,
19-20/. Ugyancsak a Szent Szellem mondja: "Válasszátok ki
nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre én őket
elhívtam" /13,2/. Az apostolok pedig elmondhatták: "Tet­
szett a Szent Szellemnek és nekünk..." /15,28/. A Szent
Szellem akadályozza meg Pált és Silást abban, hogy az Igét
Kisázsiában hirdessék, és nem ereszti őket Bitiniába /16,
6-7/. Pál pedig azt mondja: "A Szent Szellem városonként
arról tesz bizonyságot nekem, hogy fogság és nyomorúság kö­
vetkezik rám" /20,23/. A tanítványok a Szent Szellem által
kérlelik Pált, ne menjen fel Jeruzsálembe /21,11/. Mindezek
az esetek vajon nem a Szent Szellem kifejezett vezetései,
úgyhogy a legegyszerűbb hívőnek is mégszűnnek a kétségei?

És ez ma éppúgy lehetséges, mint akkor! A Szent Szel­

lem ma is félreérthetetlenül kinyilvánítja akaratát, ha
egyszerűek vagyunk, és Tőle függőségben élünk, ha készek
vagyunk Isten Igéjének engedni, és elnyertük az Igéből a
belső világosságot. Hányán és hányán tapasztalták meg már
ezt a vezetést! Amikor mint belső hang figyelmeztetett és
nyugtalanított: ne menjünk saját fejünk után. Hányszor fi­
gyelmeztet valamire, amit kellett tennünk, de elfelejtet­
tük. Hányszor adott nekünk feladatokat. /Egy hivő testvér
mesélte: Egy este már lefeküdt, amikor az a gondolat tá­
madt benne, hogy egy magát keresztyénnek mondó ismerősét,
aki bűnbe süllyedten élt, meglátogassa. Oly erősen ösztö­
kélte ez a gondolat, hogy fölkelt és elment hozzá, noha a
város másik végén lakott. Csöngetésére a férfi nyitott aj­
tót. Kérdésére nyíltan elmondta, hogyan került most ide
hozzá. Erre a meglátogatott így felelt: "Ez igazán különös.
Abban a pillanatban, mikor csöngettél, már fenn álltam egy
széken, nyakamban a kötél, hogy felakasszam magam. De a
csöngetést hallva gondoltam, még megnézem, ki az, aki ilyen
későn keres"./

Adja az Úr, hogy mindenkor készek legyünk hallani és

engedelmeskedni. "Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Isten
fiai" /Róm 8,14/.
* * *

50
KERESZTSÉG (BEMERÍTÉS)
A SZENT SZELLEM ÁLTAL
"Mert amiképpen a test egy, bár sok tagja van, a test­
nek pedig valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis mind
egy test, úgy a Krisztus is. Mert hiszen egy Szellem által
mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk /meríttettünk
be/, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szaba­
dok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg" /lKor
12,12-13/.

Ezekben a versekben a Gyülekezet, a Krisztus Teste

van előttünk. Ez Isten műve, Aki nemcsak megmenti a lelke­
ket, hanem össze is gyűjti okét. És nemcsak összegyűjti,
hanem a hivő zsidókat és a nemzetek közül való hivőket még
földi életükben újemberré formálja a Krisztusban; az ő
Testévé. Ez valami teljesen új. Mindaddig Isten rendelke­
zése értelmében szigorúan el voltak egymástól különítve,
és a nemzeteknek semmi részük nem volt a zsidók előjogai­
ban /2Móz 12,45; Ezsd 9 stb./.

Ez azonban nem csupán kizárólagosan ÚSZ-i igazság,

hanem ezt egyedül Pál jelentette ki, csak az ő írásaiban
találkozunk vele. Az Ef 3-ban ezt határozottan ki is mond­
ja. Ennek első nyomával mindjárt a megtérésénél találkozunk
Mikor Damaszkusz felé tartott, hogy Jézus gyűlölt tanítvá­
nyait foglyul ejtse, megnyílt az ég és megszólalt egy hang:
"Saul, Saul, miért üldözöl engem?" és "Én vagyok Jézus,
akit te üldözöl" /Csel 9/. A mennyben levő megdicsőült Jé­
zus egynek mondja magát a földön élő megvetett tanítványai­
val, mégpedig oly szoros egységben, hogy Pál az lKor 12,12-
ben a hivők összességéről ezt mondhatja: "úgy a Krisztus
is".
Pál ezt az igazságot elsősorban az Efézusi levélben
fejti ki. A 3,3-6-ban ez áll: "Hogy kijelentés útján ismer­
tette meg velem a titkot, úgy, amint azt előbb röviden meg­
írtam. Ennek olvasásából megismerhetitek, mimódon értettem
meg a Krisztus titkát, amely más időkben nem közöltetett
az emberek fiaival oly módon, ahogyan most kijelentette az
ö szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által, hogy:
a nemzetek örököstársak és ugyanazon test tagjai." Tehát
mind a hivő zsidók, mind a hivő nem zsidók egyek az örök­
ségben és egy test tagjai. Az Ef 2 elmondja, hogyan lehet­
séges ez: "Mert ő a mi békességünk, Aki a két nemzetséget
eggyé tette, és lerontotta a közbevetett válaszfalat, az
ellenségeskedést, az S testében, és a törvényt parancsola­
taival és rendelkezéseivel együtt eltörölte; hogy a kettőt
egy új emberré teremtse önmagában, hogy békességet szerez­
zen, és megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy test­
ben a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést ál­
tala" /14-16.v./.

51
 Krisztus a kereszten félretette a válaszfalat. Egy
zsidó ezt sohasem tehette volna meg, mert általa nem a
nemzeteket /pogányokat/ vitte volna be a kiváltságos hely­
zetbe, hanem önmagát zárta volna ki abból. A keresztnél mé­
gis megmutatkozott az ember tökéletes romlottsága. A kivé­
telezett nép, melyet Isten kiválasztott és elhalmozott jó­
téteményeivel, megvetette Istenét, és keresztre feszítette
Isten Fiát. Ezek után már csak a határtalan kegyelem tet­
te lehetővé az áldást. Ebben zsidó és görög közt nem lehe­
tett különbség. így egyesülhetett a kettő egy testben. En­
nek a testnek azonban fejjel is kellett bírnia. Az Ef 1,
22-23 bemutatja őt is: "öt tette a Gyülekezet mindenek fe­
lett való Fejévé /Krisztust/, a Gyülekezet pedig az ö Tes­
te, teljessége Annak, Aki mindent betölt mindenekkel".

Az Ef 1 mint embert látja az Úr Jézust. Ezért szól a

17. versben a "mi Urunk Jézus Krisztusnak Istené"-ről. De
amíg az Úr meg nem halt a kereszten, nem lehetett a Test
fejévé: "Ha a búzaszem a földbe nem esik és el nem hal,
csak egymaga marad, de ha elhal, sok gyümölcsöt terem" /Jn
12,24/. Azért ment a keresztre, hogy Istent megdicsőítse
és minket megváltson. És Isten, Akit oly tökéletesen meg­
dicsőített kereszthalálával, feltámasztotta őt halottaiból,
és a mennyei helyeken jobbjára ültette. Bennünket pedig,
akik Krisztuséi vagyunk, Vele együtt feltámaszt /Ef 2,6/.

Láttuk az Ef 2-ből, hogy a Test kialakulásának alapja

a kereszt. De nem alakulhatott ki addig,amíg nem volt itt
a Fej. Nem a fő van a testért, hanem a test van a fejért.
És csak azután alakulhatott ki a földön a Test, miután a
Fő megdicsőülten, Isten jobbjára került. Egyedül halál és
feltámadás képezhette az alapját, és csak a feltámadott és
megdicsőült Krisztus lehetett a Fő. Látjuk tehát, hogy min­
den igazság középpontja Krisztus, az ő keresztje és a meny-
nyei Atya jobbján elfoglalt helye.

Milyen nagy igazságot tudtunk meg tehát Isten Gyüleke­

zetéről? Azt, hogy az Krisztus Teste, miután ő a megvál­
tást elvégezte és ennek következményeként a bűnt tökélete­
sen félretette, Isten dicsőségére és a hivő ember megigazu-
lására. Ebből következik, hogy Krisztus Testének tagjai
nemcsak újonnan születtek és megigazultak bűneikből a
Krisztus vére által, hanem egyek Krisztusssal, áldott fe­
jükkel az Isten jobbján, miközben Isten bennük lakik az ő
Szelleme által. Nem csupán hivők és szentek; hiszen Ádámtól
kezdve minden igazán istenhivő ember az; hanem keresztyének,
és ez végtelenül több.

És hogyan egyesülnek ezek a keresztyének Krisztus Tes­

tévé? Úgy, hogy közös hitvallás által egynek vallják magu­
kat? Vagy úgy, hogy ugyanaz a hitük? Vagy a keresztség /be­
merítés/ által?

A Szentírás nem tud ilyen okokról. A Szent Szellem az,

Aki a mennybemenetel után eljött a földre, hogy a megdicső­
ített Embert és a Főt Isten jobbján megdicsőitse. ö építi

52
a Krisztus Testét. "Mert egy Szellem által egy testté ke-
reszteltettünk /meríttettünk be/". A Gyülekezet, Krisztus
Teste tehát pünkösd napján keletkezett, és minden hivő e
Test tagja lesz attól a pillanattól kezdve, hogy vette a
Szent Szellemet, eggyé lesz tehát Krisztussal és az övéi­
vel. Milyen csodálatos kiváltság! Krisztus Teste tagjának
lenni, tehát eggyé lenni az Isten jobbján levő megdicsőült
Úrral /Csel 2/!

A Szentírás sehol sem beszél többes számban Krisztus

Testéről. A keresztyénségen belül sok test van. A Főnek
azonban csak egy teste van; minden egyéb test emberi, mely
megszomorítja és megszégyeníti mindazokat, akik Isten Igé­
jét alaposan ismerik.

De mit tegyen a keresztyén ember a körülötte lévő nag;

kavarodásban? Az egy test látható formában nincs többé a
földön. Bele kell-e hát törődnie a visszásságba, és együtt
haladnia vele? Isten Igéje minden kérdésre ad választ:
"Igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kö­
teléke által. Egy a test és egy a Szellem, miképpen elhi-
vástoknak egy remenysegeben hivattatok is el" /Ef 4,3-4/.

A hivő ember nem alkalmazkodhat az emberi tévelygések­

hez, ha egyszer engedelmes akar maradni Isten Igéjéhez.
Azon. fáradozzék hát, hogy az egységet helyreállítsa? A
Szellem által teremtett egységet ember nem képes megsemmi­
síteni. Az ma is megvan, nekünk pedig az a dolgunk, hogy
azt megőrizzük és gyakorlatilag megvalósítsuk. De hogyan?

Elképzelhető-e ennek más módja, mint hogy Isten Igéjé­

nek engedve, megdicsőült Fejünk dicsőségére minden emberi
"test"-tel szakítunk? Azután pedig, mint Krisztus Testének
egyszerű tagjai, és nem többek, a Szent Szellem vezetése
mellett kinyilatkoztatjuk ezt az egységet ott, ahol a Szén-
írás szerint egyedül lehetséges: az Úr asztalánál? /lKor
10,15-22/.

Ha csak ketten vagy hárman vannak is, akik így talál­

koznak, akkor is megőrzik a Szellem egységét a békesség kö­
telékében, és az adott helyen Krisztus Teste egységének ez
lesz egyetlen látható megvalósítása.
* * *

ISTEN TEMPLOMA
"Akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Széliéi
által" /Ef 2,22/.

"Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Is­

ten Szelleme lakik bennetek? Ha valaki Isten templomát meg­
rontja, megrontja majd azt az Isten. Mert Isten temploma
szent; ez vagytok ti" /lKor 3,16-17/.

53
 Az előzőkben láttuk, hogy a Szent Szellem pünkösd nap­
ján a hivoket /Csel 2/ egy testté keresztelte /merítette be
be/, Krisztus Testévé, melynek a mennybeli megdicsöült Úr a
feje /Ef 1,20-23/. Az imént idézett igékből egy másik igaz­
ság tűnik elénk: a keresztyének együtt Isten templomát ké­
pezik: Isten hajlékát a Szellem által.

Ezt a két igazságot nem választhatjuk széjjel. Ugyan­

annak a dolognak két oldalát képezik. Mindkettő a Gyüleke­
zettel kapcsolatos, csak más-más oldalról foglalkozik vele
/Lásd pl. Ef 1,23: "A Gyülekezet... amely az Ö Teste", és
lTim 3,15: "Isten háza, amely az élő Isten Gyülekezete"/.
Amint már mondtuk, a keresztyénségre jellemző, hogy megdi-
csőült Ura van a mennyben, és hogy a Szent Szellem a földön
lakik. A "Krisztus Teste" kifejezés különösképpen kiábrá­
zolja azt a közösséget, amely magával Krisztussal, a Gyüle­
kezetnek a mennyben levő megdicsöült fejével van. A Szent
Szellem azonban nemcsak így látja a Gyülekezetét, hanem úgy
is, mint Isten lakóhelyét a Szellem által. És az is, mint a
földön lakó Szent Szellem hajléka. így láthatjuk a Gyüleke­
zet jelenlegi helyzetét a földön. Ugyanannak az igazságnak
mindkét oldala megerősíti azt az igazságot, hogy pünkösd
napja előtt nem volt Gyülekezet.

Nem létezett Krisztus Teste, sem Isten hajléka a Szel­

lem által, amíg a bún a kereszten meg nem ítéltetett, és a
Szent Szellem jel nem jött a földre, hogy megalkossa a Gyü­
lekezetét. Ha valaki ezt megérti, nagy gyakorlati haszna
van belőle. Sajnos, sok hivő úgy véli, hogy a Gyülekezet
már pünkösd előtt is, sőt Ádámtól kezdve létezett a földön.
Ha azonban szorgosan vizsgálják a Szentírást, rájönnek, hogy
véleményük téves.

Az Efézusi levél csak keresztyénekhez szól, akik

"Krisztus Jézusban hivő szentek". A Szent Szellem éppen azt
akarja bizonyítani, hogy a zsidó vallási rend félretétetett,
és valami új jött a helyébe. Krisztus keresztjénél kiderült,
hogy az ember halott bűneiben és vétkeiben: ebben nincs kü­
lönbség zsidók és nemzetek /pogányok/ közt. Ha pedig minden
kegyelemből van, akkor senki sem dicsekedhetik előjogokkal.
Akkor földi kiváltság nem lehet többé megkülönböztetési
alap. Ezért mutat rá az Ige, hogy Krisztus halála által le­
rontotta a válaszfalat, és vére által közelvalóvá tette
mindazokat a nemzetekből származókat, akik hisznek Benne.
Vére megtisztította őket, keresztje kiengesztelte őket Is­
tennel - nincs többé különbség - és ők Krisztusban egy új
emberré teremtettek, a Gyülekezetté; akár Krisztus Testének,
akár Isten hajlékának nevezik azt a Szellem által. Azon az
alapon, amelyre a Gyülekezet felépült, nem lehet többé kü­
lönbség zsidó és pogány közt, noha korábban maga Isten ren­
delte úgy, hogy ennek a különbségnek meg kell lennie.

Megtaláljuk ugyan több helyen az óSZ-ben a Gyülekezet

előképét', pl. mint menyasszonyt Évában /Ef 5,31-32/ vagy Is­
ten templomában. De a Gyülekezetről, az ekklézsiáról szóló
igazság nem volt ismert. Titok volt az, amely csak az ÚSZ

54
prófétái és apostolai által jelentette ki /Ef 3,5/. A Gyü­
lekezetre, mint Krisztus Testére vonatkozóan pedig, amely
egyesült mennyei Fejével, egyetlen utalást sem találunk az
ÓSZ-ben.

Az apostolok és próféták lerakták az alapot. Az Ef 3,5-

bol látjuk, hogy ezek nem Ő-,
kifejezés is kizárja az ŐSZ-i
az apostolokat említi az Ige,
lük együtt egy csoportként: a
velővel szerepelnek.
hanem ÚSZ-i próféták. Maga a
próféta gondolatát. Először
csak azután a prófétákat ve­
görögben is csak egyetlen né­

Mikor helyezték le tehát ezt az alapot? Amikor az em­

ber vétkezett? Nem, négyezer évvel később, amikor Krisztus
eljött, hogy a bűnért meghaljon, s azután feltámadott és
mennybe ment. Az Ef 2,21-ben olvassuk, hogy "Az egész^épü­
let szép renddel rakva, szent templommá növekszik az Úrban".
S egyszer majd az építkezés befejeződik az örök dicsőségben,
mikor az új földön majd az Isten sátora az emberek között
lesz /Jel 21,2-3/. De ez nemcsak egy jövendőbeli épület,
hanem Isten háza is: "Akiben ti is együtt épültök Isten haj­
lékává a Szellem által"; "Nem tudjátok, hogy ti Isten temp­
loma vagytok?"

Az Ef 2 első versei szemünk elé tárják az ember gyöke­

restül romlott állapotát. Ezután olvashatunk a megváltásról,
s ennek alapján arról a nagyszerű igazságról, hogy Isten ná­
lunk akar lakni. Az egész Szentírásban sehol nem találunk
arra utalást, hogy Isten az emberekkel lakik, csakis a meg­
váltás kinyilatkoztatása után. így van ez még az ÓSZ-i elő­
képekben is. Isten sem a bűneset előtt, sem azután nem la­
kott sem Ádámmal, sem Énokkal, sem Noéval vagy Ábrahámmal.
Hát nem voltak hivők mindezek? Nem volt Istenből való éle­
tük? Kétségkívül! Mégis, csak a 2Móz 25-től kezdve olvas­
hatunk a szent sátor elkészítéséről. Először csupán a meg­
váltás /itt Egyiptomból/ teljes kinyilatkoztatása után le­
hetett szó - énnek alapján - Isten hajlékáról a földön. És
valóban, a megváltás legtökéletesebb előképét az egész ÓSZ-
ben a 2Móz 12-15-ben találjuk.

A 2Mózes első fejezeteiben, éppúgy mint az Ef 2-ben, a

nép nyomorúságos állapotáról olvashatunk. Azután következik
Isten igazságos ítélete és az ajtófélre hintett vér, amely
megvéd az ítélet elől. A 14. fejezetben olvashatunk az át­
kelésről a Vörös-tengeren, amelyben a fáraó és serege meg­
semmisült, és arról, hogy az ellenségétől így megszabadult
Izráel hogyan ér partot a túloldalon. Mindez a halál és a
feltámadás előképe. Csak ezután mondható a nép megváltott-
nak, ezért szól csak ezután az Ige megváltásról. A Szentírás
nem azt mondja, hogy az ember meg van váltva vagy üdvössége
van, ha megtért és így élete van Istenből. Csak akkor vál­
tatott meg, ha megtapasztalta a Krisztusban való szabadulást,
ahogy azt a Róm 5,12-8,39 elénk tárja, tehát elmondhatja,
hogy Krisztussal együtt meghalt és feltámadott. Isten pedig
csak megváltottak közt lakhat. A Vörös-tenger túlsó oldalán,
mind Isten ítéletétől, mind az egyiptomiaktól megszabadültan

55
énekelte Izráel a megváltottak énekét. Első ízben itt
hangzik ének a Bibliában, első ízben van szó megváltásról,
első ízben Istennek a földön lakozásáról, és első ízben
van kiábrázolva Isten szentsége. S ez nagyon fontos és je­
lentőségteljes dolog. "Isten hajléka a Szellem által" a
megváltáson alapul, és Isten szentsége legbensőbb kapcso­
latban van földi templomával, "Szent templom az Úrban"
/Ef 2,21/, "Mert az Isten temploma szent" /lKor 3,17/. És
mi teszi a Gyülekezetét Isten templomává? Csakis a Szent
Szellem jelenléte.

Ezek pedig nem csupán kijelentések önmagukban, hanem

egyúttal komolyan figyelmeztetnek bennünket a szentségre.
A keresztyénség nem csupán tanokból /dogmákból/ áll, hanem
főleg tényekből. És ezek a tények képezik a tanok alapját.
Egy Személyről van szó, egy valóságosan élő emberről, aki
megszületett erre a világra, meghalt, feltámadott és menny­
be ment. És ö nemcsak bizonyságot tett az igazságról, ha­
nem S maga az Igazság. És most, hogy ö a mennyben van,
egy másik valóságos isteni Személy, a Szent Szellem szál­
lott alá, és ö az az Erő, Aki által megismerjük a megdicső-
ült Urat. Élő valóság ez számunkra, vagy csak puszta tudás?
Kire nézünk pl. az összejöveteleinken, egymásra, vagy a
Szent Szellemre, mint köztünk levő isteni Személyre? Tuda­
tában vagyunk e tény felmérhetetlen jelentőségének?

Nem az tesz minket Gyülekezetté, hogy hiszünk, sem

az, hogy mienk az Istenből való élet. Mindezzel rendelkez­
tek már az ÖSZ-i hivők is. Egyedül Isten Szent Szellemének
jelenléte tett minket Isten templomává /lKor 3,16/. Ez any-
nyira igaz, hogyha olyan emberek is "belopóztak" /Júd 4/,
akiknek nem volt részük az isteni életben, a tényen ez nem
változtat. Szomorú, hogy annyira szegényes volt az ítélő­
képességünk, hogy még azokat is beengedtük a gyülekezetbe,
akik nem újonnan született emberek. De megáll az igazság,
hogy Isten az S házában lakik. És ez nagyszerű vigasz a
számunkra, akik a romlás korában élünk. Arra bizton építhe­
tünk, hogy a Szent Szellem ma is köztünk lakik.

Másfelől súlyos felelősség is következik ebből. Ezt

az lKor 3 tárja szemünk elé. A ház alapja kész, de nekünk
kell arra építenünk. És hogyan? Építhetünk rá aranyból,
ezüstből, drágakőből, amely mind kiállja Isten ítéletét.
Építhetünk azonban éppúgy fát, szénát, pozdorját, amelyet
viszont megemészt az ítélet. Bizony, még Isten temploma is
megromolhat, akármennyire szent.

És nem kell-e alázatosan megváltanunk, hogy ez megtör­

tént? Nem rontatott-e meg maga az alap, Jézus Krisztus?
Személyét és munkáját támadó tanítások ütik fel fejüket a
gyülekezetben. S hogy ez hová vezet, arról prófétai látás­
sal szól Pál utolsó levelében. Azokról szól, akik eltávolod­
tak az igazságtól: "Mindazáltal megáll Isten erős fundamen­
tuma, amelynek pecsété ez: ismeri az Úr az övéit; és: Áll­
jon el a gonoszságtól mindaz, aki az Úr nevét vallja! Nagy
házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem

56
fa- és cserépedények is; és azok közül némelyek tisztesség­
re, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki ez
utóbbiaktól magát tisztán tartja, tisztességre való edény
lesz, megszentelt, és gazdájának hasznos, minden jó csele­
kedetre alkalmas" /2Tim 2,19-21/.

Nos, ez az állapot jellemzi a mai időket. Nagy házunk

van, amelyben tisztességes és gyalázatos edények egyaránt
vannak. Mit tegyen az, aki az Úr nevét segítségül hívja? El
kell fordulnia a hamisságtól, a gyalázat edényeitől, hogy
tisztességes edénnyé váljék, mely hasznos a ház Urának, és
mindenféle jó cselekvésére alkalmas. Nem mondhat le az S
nevében történő bizonyságtételről; ez az egyetlen jó hely­
zet számára itt e földön. El kell azonban különítenünk ma­
gunkat mindattól, ami Isten akaratával ellenkezik. Ha közös­
ségben maradunk azzal, amiről tudjuk, hogy gonosz, annyi,
mintha azt mondanánk: Krisztusnak közössége van Beliállal.
Az, hogy cselekedeti vagy tanbeli gonoszságról van szó, tel­
jesen mindegy. Olykor még a közöny is semmibe veszi a Szent
Szellemnek a gyülekezetben való jelenlétét, vagy akadályoz­
za annak munkáját. Akik az Úr nevét segítségül hívják,
ugyanakkor azonban nem szakadnak el a bűntől, azok gyalázat­
ra való edények, akiktől el kell különülnie a hivő embernek.
Szilárd és alapvető keresztyén igazság az, hogy semmiféle
körülmények között nem lehet a keresztyén embernek közössége
azzal, ami ellentétes Isten akaratával. Kétségkívül türel­
meseknek kell lennünk, de sohasem a bűnnel szemben. Nem is
annyira a bűn nagysága, mint inkább a nyilvánvaló gonoszság
szándékos jóváhagyása az, ami megrontja Isten templomát.

A SZELLEM A Z T HASZNÁLJA,
AKIT AKAR
Isten Igéje háromféle módon szól Krisztus Testének tag­
ságáról. Az Ef 5,30-ban így: "Az ő testének tagjai vagyunk"
Itt a hangsúly a Krisztussal való kapcsolatunkon van. A Róm
12,5-ben: "Sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként
pedig egymásnak tagjai". Ez az összes keresztyénekkel való
kapcsolatunkra utal. Az lKor 12,27-ben pedig: "Ti pedig a
Krisztus Teste vagytok, és tagjai rész szerint". Ebben a
személyes helyzetünket láthatjuk a Testhez viszonyítva. En­
nek az igazságnak mindhárom oldala jelentős, most azonban
csak az utolsóval kívánunk foglalkozni, mert ez áll kapcso­
latban a Szent Szellemnek a Gyülekezetben végzett munkájá­
val.

A korintusi gyülekezetben nagy volt a rendetlenség.

Nem gyöngeség, annak semmi köze a rendetlenséghez. Volt ott
erő, az Úr nagy adományokat ajándékozott a gyülekezetnek,
amelyeket használtak is. A Szent Szellemtől nyert erőt azon­
ban nem céljának megfelelően, nem Krisztus dicsőítésére hasz-
használták föl /Jn 16,14/, s a szellemi ajándékokat nem a
közösség javára fordították /lKor 12,7; 14,12/. A korintusi-
ak saját dicsőségükre használták föl a szellemi ajándékokat,

57
s ennek a következménye rendetlenség lett. Nem ügyeltek
többé az isteni rendre. Amikor szellemi dolgokban helyet
kap a test, a romlás még sokkal nagyobb, mint erkölcsi té­
ren.

Ennek következtében a korintusiak elvesztették ítélő­

képességüket. Márpedig ez föltétlenül szükséges, hiszen nem
csupán a Szent Szellem munkálkodik a gyülekezetben, hanem
gonosz szellemek is. Ha Isten erőteljesen munkálkodik, a
Sátán mindig azzal igyekszik az embereket -félrevezetni,
hogy utánozza Isten munkáját. Ezt látjuk már a 2Móz 7-ben,
ahol Jánnes és Jámbres látszólag ugyanazt teszik, amit Mó­
zes /2Tim 3,8/. Ugyanezt találjuk a Jel 13-ban, abban a sá­
táni háromságban, amelynek egyik tagja a Bárány utánzója.

Az apostol felhívta a korintusiak figyelmét a gonosz

szellemekre, ok azonban elvesztették ítélőképességüket /lKor
10,19-22/. Még azt sem tudták, hogy a Szent Szellem, Aki
azért jött a földre, hogy az Úr Jézust dicsőítse, sohasem
indíthat arra, hogy az "Úr Jézust átkozottnak" mondja vala­
ki /lKor 12,3/. Szinte azt mondhatnánk, hogy ezt még egy jó­
zan eszű hitetlen embernek is tudnia kell. De ezek a hivők
nem tudták már megítélni a dolgokat. Ebből láthatjuk, hogy
a józan értelem nem ér semmit, ha valakit eltévelyítenek a
gonosz szellemek. Nem tapasztaljuk-e mostanában is, hogy
akár hitetlenek, akár úgynevezett keresztyének elvesztették
józan eszüket, és a legbotorabb dolgokban hisznek? S ez a
jövőben, amikor a Szent Szellem nem lesz többé a földön,
még rosszabb lesz. Az emberek elhisznek majd mindenféle ha­
zugságot /2Tesz 2,11/ és imádják a római császárt /Jel
13,4/ stb. Istennek kell adnia és megőriznie az egészséges
értelmet, mert különben nem rendelkezünk vele.

Két erő hat tehát az emberre Istennel való kapcsolatá­

ban. Először is az a szellem, "amely most az engedetlenség
fiaiban munkálkodik" /Ef 2,2/, azután a Szent Szellem, Aki
Isten gyermekeiben munkálkodik. Ez utóbbi soha senkit nem
indít arra, hogy átkozottnak mondja Jézust. Isten egyszer
már átkozottá tette az Úr Jézust, amikor a bűneinkért meg­
halt, de senki sem mondhat Isten Szellemétől indítva újból
átkot Jézusra. És senki sem mondhatja gonosz szellemtől
indíttatva Jézust "Úr"-nak. A Sátán átváltoztathatja magát
a világosság angyalává /2Kor 11,14/; még angyalai is mond­
hatják az Úr Jézust "Isten Fiá"-nak /Mt 8,29/ vagy "Isten
szentjének" /Mk 1,24/; hirdethetik nyilvánosan Isten szol­
gáinak a tisztességét /Csel 16,17/. Azt azonban sehol sem
találjuk, hogy egy gonosz szellem az Úr Jézust "Úr"-nak is­
merje el.

Az "úr" cím nem fejezi ki az Úr Jézus legmagasabbren­

dű dicsőségét. Nem személyes és örök dicsőségére utal, ha­
nem a Neki adatott tisztre /Csel 2,36/. öt úrnak elismerni
a legegyszerűbb hitvallás, amit egy bizonyságtevő tehet,
mert ezzel csupán azt ismeri el,^hogy Jézusnak hatalma van
fölötte. Ez nem láttatja meg az Űr kegyelmét, belső dicső­
ségét. Egy gonosz szellem azonban sohasem fogja elismerni
az Úr tekintélyét.

58
 Olvassuk csak el gondosan ezt a fejezetet. Nem az áll
'benne, hogy aki "Úr Jézus"-t mond, az már hivő, sem az,
hogy hitetlen ember nem használhatja ezt a kifejezést. El­
lenben azt olvassuk, hogy aki az Úr hatalmát nem ismeri el
sem azt, ami az 8 dicsőségére szolgál, az nem a Szent
Szellemtől való, hanem ördögi szellem munkája. Jó, ha ezt
tudjuk. Akár igehirdetés, akár írott munka megítélésének
próbaköve ez: elismeri-e az Úr hatalmát, és ezért fenntartás
nélkül meghajol az 8 Igéje előtt, és hogy az Úr dicsőségét
szolgálja-e. Ha ennek a vizsgának nem felel meg, nem a Szent
Szellemtől való, még ha szerzője olyan valaki is, aki szi­
lárd meggyőződésünk szerint hivő ember, sőt, akit Isten
munkásaként és szolgájaként ismerünk és tisztelünk.

A másik, ami az lKor 12-ben figyelmünket felkelti, ez:

"A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a
Szellem. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az
Úr: és különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az
Isten, Aki mindezt munkálja mindenkiben" /4-6/. A keresztyén
szolgálat legegyszerűbb alapelveit találjuk itt, azt a mi­
nimumot, amelynek meg kell lennie ahhoz, hogy Isten elfogad­
ja azt, mint szolgálatot a Gyülekezetében.

"A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyan­

az a Szellem." Gonosz szellem sok van /pl. Lk 8,30/, Isten­
nek azonban csak egy Szelleme /Ef 4,4/. Ez a Szent Szellem
pedig csak egyféleképpen és csak egy Személyen át közeledik
hozzánk. Krisztus Teste olyan, mint a természetes test. És
amint Isten a teremtés során a test minden tagját másként
képezte ki, hogy végül is közösen alkossanak egy testet,
így alakítja ki Isten Szent Szelleme a Krisztus Testét /lKor
12,11-13/. Minden tagot ő illeszt a maga helyére a Testben,
és 8 adja meg neki azt a kegyelmi ajándékot, amelyre ott
szüksége van. Éppen a különbözőségük által alkotnak egy tes­
tet. Ha minden tag egyforma lenne, nem alkothatnának egy
testet /19.v./. Csak így épülhet fel a test, és így lehet
önmagában tökéletes.

A kegyelmi ajándékok különbözősége azok alkalmazásában

az egy Szellem hangját jelzi a Krisztus tagjaiban. Isten
kegyelmének ajándékai ezek, amelyek különböznek egymástól
azért, hogy a különféle szükségleteknek eleget tegyenek. Ál­
talában fogalmunk sincs róla, mily nagy és mily sokféle a
szentek szükséglete. A Szent Szellem megadja mindazokat az
ajándékokat, amelyek ezeket kielégítik. Nem egyesíti mindezt
egy személyben vagy egyesekben. Megtörténhet, hogy egy sze­
mély többféle ajándékkal is rendelkezik,mint pl. Pál, ez
azonban kivétel. "Némelyiknek bölcsesség beszéde", a másik­
nak "a tudomány beszéde" stb. adatik /8—11/. És a Szent
Szellem adja ezeket "amint akarja". Szuverén joga, hogy azt
használja fel a Gyülekezetben, akit akar.

Világos, hogy nagy kár származik abból, ha ezeknek a

kegyelmi ajándékoknak nincs alkalmuk a kibontakozásra. Ezzel
ti. ellene állunk a Szent Szellem szuverén hatalmának, hogy
felhasználhassa azt, akit akar, és erejét elméletben vagy

59
gyakorlatban csak egyes személyekre korlátozzuk. Sok igény
kielégítetlen marad ily módon, mert ezek a személyek vagy
semmiféle, vagy csak néhány adományt kaptak. Ezzel a Szent
Szellem és az Űr Jézus tekintélyét tagadjuk meg. Ahol ez a
helyzet, ott nincs gyülekezet, és vissza kell utasítanunk
az erre vonatkozó igényeket. Még ha csupa hivő jön is ösz-
sze /ami alapjában véve jó dolog/, akkor sem lenne ez Isten
Gyülekezete, hanem csak emberi egyesülés.

Isten az ö szava által megteremtette a földet az első

Ádám számára. Előbb elküldte azonban egyszülött Fiát a
földre, hogy elvégezze a megváltás művét, feltámasztotta
öt halottaiból, és felvitte a mennyekbe, mint az övéinek
megdicsőült Fejét, és azután küldte el a Szent Szellemet a
földre: s mindezt azért, hogy megteremtse a Gyülekezetét a
második Ádám számára. Csak a halál és a feltámadás szolgál­
hatott alapul a Gyülekezetnek, és csak a feltámadott és meg­
dicsőített Jézus lehetett annak Feje /Ef 5,23-27/. Mindebből
látjuk, mekkora értéke van Isten számára a Gyülekezetnek, de
azt is, hogy Isten Gyülekezete a földön sohasem válhat egy
nép istentiszteletét szabályozó előírások rendszerévé, sem
közös érzelmű, azonos gondolkodású emberek önkéntes egyesü­
lésévé.

"A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr".

Itt azt olvashatjuk, hogyan kell használnunk a kegyelmi
ajándékokat. A Szent Szellem úgy osztja ezeket kinek-kinek,
ahogy akarja /ll.v./. De felhasználásukra nézve az Űr dönt.
A Szent Szellem, Aki, mint már többször kifejtettük, maga
is Isten, önként szolgai formát öltött a földön, ahogy azt
egykor a Fiú is tette. Azért van itt, hogy bizonyságot te­
gyen az Úr Jézusról és őt dicsőítse /Jn 15,26/. S ezt a
szolgáló lelkületet akarja mindenkiben munkálni, akit hasz­
nálni akar. Nagyon fontos ez, különösen napjainkban. Isten
Szellemének szolgálata sohasem megy túl az Ige keretein, és
sohasem érinti az Úr Jézus tekintélyét. A Test tagjainak
megadja azt a szellemi erőt, amelyre szükségük van a kegyel­
mi ajándékok gyakorlásához, és ezáltal Krisztus szolgáivá
teszi őket. A kegyelmi ajándékok gyakorlásában sáfárok, de
egy az Úr, mégpedig Krisztus. Nem függetlenül, a maguk aka­
rata szerint végzik a szolgálatot. Szolgák és sáfárok marad­
nak, akármilyen nagy is legyen bennük a Szellem ereje. S
amíg Krisztus uralmát ismerik el szolgálatuk során, addig
így is kell cselekedniük.

"Különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Is­

ten, aki mindezt munkálja mindenkiben." Isten Gyülekezeté­
ben nincs helye az ember akaratának. Ha Isten munkálkodik,
az embernek el kell tűnnie, hogy Isten akarata korlátlanul
érvényesülhessen. Megsemmisítő ítélet ez a szolgálatról va­
ló minden elképzelésünkre. Mennyire szemben áll ezzel az az
általános szokás, hogy mi magunk határozzuk meg, kinek vég­
zünk szolgálatot, és milyen mértékben! S mennyire tagadja
ennek az igének a mondanivalóját az a gondolat, hogy minden-
kinek jogában áll részt venni a szolgálatban! A Gyülekezet­
ben nincs szó jogról, legföljebb előjogról. A szolgálattal

60
kapcsolatban azonban csak függésről és engedelmességről le­
het szó. A Szent Szellem használ, akit akar, és Isten mun­
kálja mindezt mindenekben.

Szívünk valóban telve van e hárommal: 1. különböző ke­

gyelmi ajándékok vannak, amelyeket 2. a Szent Szellem erejé­
ben kell gyakorolnia annak, akit ö akar, s amelyeket 3. az
Úr iránti felelősséggel kell gyakorolnunk, miközben egyedül
Isten az, Aki munkálkodik. És mindegyikünk meg is valósítja
ezt a gyakorlatban?

A Z UR MUNKÁSAINAK
ELHÍVÁSA
Az lKor 12-ben láttuk, hogy a kegyelmi ajándékok a
Szent Szellem megnyilatkozásai, amelyekkel az Úr Jézus irán­
ti felelősséggel kell élni. És valóban azt látjuk, hogy a
Szent Szellem adja az erőt a kegyelmi ajándékok gyakorlásá­
hoz, úgy hogy ö lesz abban nyilvánvalóvá, de ezek nem Tőle
származnak. Az Ef 4 és Mt 25 megmutatja, hogy a kegyelmi
ajándékok az Úr Jézustól vannak, Aki a Szent Szellem által
adja azokat a Gyülekezetnek.

A szó legtágabb értelmében minden, amit a hivő ember

kap, kegyelmi ajándék. Az írás azonban általában leszűkíti
a kifejezést arra az ajándékra, amely a hivő embert Krisz­
tus szolgájává teszi. Az lKor 12 számos ilyen ajándékot ne­
vez meg, s ezeket az lKor 14,22 két részre osztja: 1. amelyek
jelek a hitetlenek számára, 2. amelyek jelek a hivők számá­
ra. Az előbbiekkel azért ékesítette fel Isten a Gyülekeze­
tét, hogy a hitetlenek ezáltal lássák, Isten elfogadja a
tanúságtételét.

Ezt az alapelvet megtaláljuk az egész Szentírásban.

Amikor Isten új kijelentést ad, jeleket és csodákat cselek­
szik, amelyekkel ezt a kijelentését hitelesíti. Ilyen erő­
teljes jeleket látunk Mózesnél és Illésnél, Mk 16,20-ban pe­
dig ezt olvashatjuk: "Azok pedig elmentek, mindenütt hirdet­
ték az Igét, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és meg­
erősítette az Igét azokkal a jelekkel, amelyek kísérték azt"
- amint azt az előző versekben az Úr Jézus megígérte.

Ha egyszer már a bizonyságtétel hitelesítése és elis­

merése megtörtént, mint Isten kijelentése, akkor ezek a je­
lek már nem oly szükségesek. Az ember azonban sajnos még
mindig elrontotta azt, amit Isten rábízott. És egy elsza­
kadt Izráelt Isten nem vallhat nyilvánosan bizonyságtevőjé­
nek, nem ékesítheti hatalmának jeleivel. Ezért nem találunk
Ézsaiásnál, Jeremiásnál, Ezékielnél és a többi ÓSZ-i prófé­
tánál jeleket és csodákat. És vajon Isten a saját bizonyság-
tételének fogadhatja-e el a megromlott és elbukott keresz-
tyénséget - amely csak romja annak, ami valaha volt - azál­
tal, hogy jelekkel ékesíti a hitetlenek számára?

61
 De akármilyen is lett a népe, Isten azért nem hagyja
sorsára. Izráelnek még legmelyebb romlottságában is adott
prófétákat. Amikor az Ef 4 beszél az adományokról, amelye­
ket Krisztus a Gyülekezetnek adott, hogy építse velük az S
Testét, azt is elmondja, hogy ezek megmaradnak, "míg mind­
nyájan eljutunk a hitnek, és Isten Fia megismerésének egy­
ségére, érett férfiuságra, arra a nagykorúságra, amelyben
elérjük a Krisztus teljességét" /13.v./, tehát míg a Gyü­
lekezet a dicsőségben nem lesz.

Az Ef 4 beszél apostolokról, prófétákról, evangélis­

tákról, pásztorokról és tanítókról. A 3,1-12-ben és 2,20-
ban az apostoli és prófétai hivatásról szól. ök vetették
meg a Gyülekezet alapját. Nemcsak rajtuk keresztül adattak
a keresztyénség lényeges tanításai /Ef 3,6 stb./, hanem
mint bölcs építőmesterek, ők vetették meg a Gyülekezet alap­
ját, és adták meg a tervet, amely szerint az "épületet" meg
kell alkotni /lKor 3/. Ez a két csoport tehát nem marad meg
mindvégig /lKor 4,9/, noha az ÚSZ könyvein keresztül még ma
is szolgálnak. Alapot azonban csupán egyszer fektetnek,
nincs tehát szükség mindig új alapvetésre. Az Ef 4 szerint
tehát marad a többi három: evangélisták, pásztorok és taní­
tók. Valójában ezek azok az ajándékok, amelyek ha nyilvá­
nossá lesznek, hordozóikat az Úr szolgáinak pecsételik el.

Az általános nyelvhasználat az egyházakban ezeket

tisztségeknek nevezi. Beszélnek pásztori, tanítói stb.
tisztről. Ez azonban nem igeszeru. Az írás csak két tiszt­
ről tud: a vénekről és a diakónusokról. Az apostolságot is
nevezhetnénk talán tisztségnek, de csak annyiban, amennyi­
ben az apostolokat maga az Úr Jézus válas^ptta közvetlenül.
A Csel 2-ben leírt esemény után, tehát a Gyülekezetben, ezt
ajándéknak nevezik.

Az írás csak pásztori, tanítói és evangélista adomány­

ról beszél. A feltámadott és mennybe ment Krisztus megszaba­
dított bennünket a bűn fogságából, és ezen megszabadultak
közül választja szolgáit úgy, hogy azoknak adja adományait
/Ef 4/.

A Mt 25,14-30 nagyon világosan szemünk elé tárja, ho­

gyan lesz a keresztyén ember az Úr szolgája, munkása. Az Úr
Maga látja el ajándékkal, természetes képességeihez mérten.
A némát nyilván.nem evangélistának vagy tanítónak választ­
ja el. Nem mintha nem lehetne az evangéliumot némán tovább­
vinni! Isten minden hívőt arra szólít fel, hogy az örömhírt
továbbadja. De ha ezt tesszük, azzal még nem lettünk evangé­
listákká. Azoknak, akiket Isten szolgáiként akar felhasznál­
ni, már születésükkor olyan természeti adottságot ajándékoz,
amelyet később szellemi szolgálatukban felhasználhatnak. Az
Úr "kinek-kinek a képessége szerint" /Mt 25,15/ adja adomá­
nyát, és 8 maga irányítja életét úgy, hogy ezzel előkészít­
se sajátos szolgálatára. Jeremiásnak ezt mondja Isten: "Mi­
előtt az anyaméhben megalkottalak, ismertelek, és mielőtt
az anyaméhből kijöttél, megszenteltelek; prófétának rendel­
telek a népek közé" /1,5/. Pál pedig így szól a Gál 1,15-17-

62
ben: "De mikor jónak látta Isten, Aki engem anyám méhétől
fogva elválasztott és elhívott az ö kegyelme által, hogy
kinyilatkoztassa az ö Fiát bennem, hogy hirdessem öt a né­
pek között: azonnal nem tanácskoztam hústesttel és vérrel,
sem Jeruzsálembe nem mentem azokhoz, akik előbb lettek
apostolok, mint én" /lásd még Csel 9,15/.

Az Ór tehát egyeseknek azok közül, akiket megváltott,

újonnan születésük után az ö Szelleme által pásztori, taní­
tói vagy evangélista ajándékot ad, annak a bennük meglevő
természeti adottságnak és fejlődésnek megfelelően, amellyel
már megtérésük előtt, és azután is, megajándékozta őket.

Ez világosan mutatja Isten útját. Az Úr adja az aján­

dékot, mégpedig azt, amelyre az illető hívőnek, mint Krisz­
tus Teste tagjának a maga helyén szüksége van /lKor 12,18
stb./. Ezért nincs két ajándék, amely teljesen egyforma
lenne. És itt látható leginkább, milyen súlyos következmé­
nyei vannak, ha az emberi szervezés módszereit szellemi
dolgokra alkalmazzuk. Az emberi intézményekben eleve meg
vannak határozva a tevékenységek, a funkciók. Ha valaki ki­
esik, más valaki kell, hogy jöjjön a helyébe, holott sohasem
ugyanaz az adottsága, mint elődjének. Egy élő szervezetnél,
amilyen a test, más a helyzet. Ha egy tag kiesik, a többi
tagok veszik át a szolgálatát a maguk módján, ahogy tudják,
és az egész szervezet segít nekik. Ismeretes, hogy a rokkant
embereknél azok a szervek, amelyek a hiányzó szervek munká­
ját átveszik, sokkal erősebben fejlődnek ki, mint az egész­
séges embereknél.

így van ez a Krisztus Testével. Az Úr kinek-kinek meg­

adja a maga ajándékát, amelyre azon a helyen szüksége van,
ahová a Testben állítja, és amely egybehangzik a természe­
tes hajlamával és felkészülésével. Ezért hívja el Pétert és
Jánost a halászcsónakból, Sault Gamáliel lába mellől,
Luthert a kolostorcellából. Ezért állítja a ragyogó tudomá­
nyos képzettségű J.N. Darby-t és W. Kelly-t Ch. Stanley mel­
lé, akinek csak egyszerű iskolai végzettsége volt, és a
szintén tudományos alapokkal rendelkező Dr. Döngést Viebahn
tábornok, továbbá J. Menninga gyári munkás és Franz Kaupp
pék mellé. És ami a legsajátságosabb az egészben, hogy míg
a gyári munkásnak és a péknek mélységes igei látást és is­
meretet adott nagy tanítói képességgel párosulva, addig
Döngést és Viebahnt inkább evangélista szolgálatban hasz­
nálta.

Az Úr választja ki munkásait, ö látja el azokat, ado­

mányokkal, és mikor elhívja őket, alkalmasak az ő szolgála­
tára. Minden emberi kiképzés csak akadályul szolgál az Úr­
tól kapott feladatuk megvalósításában, hacsak Isten külö­
nös kegyelme meg nem előzi azt.

Nem Isten akarata ellen való, ha fiatal hivők szeret­

nének ilyen ajándékkal rendelkezni és imádkoznak érte. "Kí­
vánjátok a szellemi ajándékokat" /lKor 14,1/. De céljának
annak kell lennie, hogy azzal szolgáljon és építsen /3.v./,

63
mert mindenkinek haszonra adatik a Szellem kijelentése
/lKor 12,7/. A Szellem a közösség érdekében jelenti ki ma­
gát. Aki tehát ilyen ajándékot nyert, vele együtt kapta a
felelősséget is, mert általa adósává lett mindazoknak,
akiknek hasznára az adatott. Ebben a tekintetben sem ura
önmagának. Krisztussal kapcsolatban megerősíti a Szent
Szellem szolgáló minőségében azt,akit használ, még ha szol­
gálata abban áll is, hogy a gyülekezetre felügyeljen. Ez a
felügyelet annak a szolgának a megfelelő helye, aki felügye­
letre hívatott el. De az Ef 4,16-ból még azt is tudjuk,
hogy a Test az adományokon keresztül szeretet által építi
önmagát. És valóban, minden valóságos és Isten akarata sze­
rint történő gyülekezetépítés gyakorlati próbaköve a szere­
tet. A szeretet a szolgálat szelleme. Nemcsak munkába ál­
lít, hanem hogy szolgáljunk is abban. Nem a maga hasznát
keresi, hanem a másét. Az emberben jelenik meg, mint isteni
természet.

De honnan tudhatja valaki, hogy van-e az Űrtói elhi­

vatottsága? A Mt 25 megadja a feleletet. Az Úr kiosztja az
adományokat anélkül, hogy kifejezett utasítást adna azok
felhasználására nézve, és azután számon kéri visszatérése­
kor, hogy mit csináltak velük. Egy ajándék birtoklása egy­
úttal megbízatás a vele való sáfárkodásra.

De honnan tudhatjuk azt, hogy rendelkezünk-e egyálta­

lán valamilyen adománnyal? Valóban fennáll annak a lehető­
sége, hogy a hivő ember téved, ha érzései vezetik. A termé­
szetes beszédkészség még nem szellemi adomány. De honnan
tudjuk azt, hogy békességünk van Istennel? Onnan, hogy vé­
gigjártuk az utat, amelyet Isten Igéjében megmutatott: bűn-
bánat, hit az Úr Jézusban és Isten Igéjében, amely arról
biztosított, hogy semmi nem áll immár köztünk és Közte, mi­
után a keresztnél letettük bűneinket. Azután mindezt meg­
erősítette a Szent Szellem szívünkben azzal, hogy megaján­
dékozott bennünket az Istennel való békesség örömével.

Éppen így van ez a szolgálattal is. Ha Isten Igéje

iránt engedelmesen "hirdetjük Annak hatalmas cselekedeteit,
Aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el
bennünket" /lPét 2,9/, megmutatkozik, adott-e nekünk az Úr
valamiféle különleges ajándékot, amit azután a Szent Szel­
lem meg is erősít a szívünkben. Az Úr felkelti bennünk a
vágyat, hogy öt az övéi közt szolgáljuk, vagy pedig mint
evangélisták, vigyük a szabadító örömhírt az elveszettek
közé. De ha Isten jóságát szivünkben gyakorlatilag nem is­
merjük, mivel nem a Vele való közösségben járunk életünk
útján, akkor "elrejtjük" talentumunkat a földbe /Mt 25,24-
25/. Ugyan mennyi talentum lehet így elásva?!

Aki tehát valamiféle ajándékot kapott, arra hívatott

ezzel, hogy sajátos szolgálatot végezzen az Úrnak. És min­
denki, aki él az adománnyal,az szolga, az Úr munkása. Ennek
semmi köze ahhoz a hivatáshoz, amellyel mindennapi kenye­
rünket megkeressük. Minden munkásnak^megvan a joga, hogy
munkájából éljen /lKor 9,14/. De az Úrral való személyes kö-

64
zösségben kell azt tisztáznia, hogy élhet-e., és mikor ezzel
a jogával. Pál másfél éves korintusi tartózkodása alatt
/Csel 18/ sátorkészítéssel tartotta el magát, noha jómódú
hivok is voltak ott a gyülekezetben. Filippiben azonban há­
lásan fogadta a hivok adományait.

Isten megadja a jogot munkásának, hogy munkájából él­

jen, és ha az Úrtól veszi azt, hogy ezzel a jogával éljen,
elvárhatja az Úrtól, hogy minden szükségéről gondoskodik.
Tehát nem kell, és nem is szabad ezt emberektől várnia,még
a gyülekezettől sem, egyedül az Úrtól, Akinek szolgálatában
áll. Ezt a jogát azonban csak akkor gyakorolhatja, ha meg
is van ez a joga, tehát^már előzőleg az Úr munkása volt.
Tehát nem akkor áll az Űr szolgálatába, amikor elhatározza,
hogy feladja földi hivatását, hanem azért adja fel földi
hivatását, mert már az Úr szolgálatában áll. Ha nem lenne
az Úr munkása, nem lenne joga ahhoz, hogy az Úrnak végzett
munkája után éljen.

A fentiekből következik, hogy a hivő ember úgy lesz

az Úr munkásává, hogy ajándékot kapott Tőle, és ezt az Úr
szolgálatába állítja. Ehhez nincs szüksége semmiféle kine­
vezésre vagy az Úr többi munkásának jóváhagyására, a hivok
vagy a gyülekezet elismerésére. Pál nem tanácskozott test­
tel és vérrel, mikor az Úr elhívta őt /Gál 1,16/, Apollós
sem várta senkinek a jóváhagyását, hanem a Szellem tüzével
prédikált, noha még eléggé járatlan volt. A Csel 13-ban le­
írtak nem ide tartoznak, mert ott olyan férfiakról van szó,
akik már évek óta az Úr szolgálatában álltak, csak most a
Szent Szellem különleges feladattal bízta meg őket. Az el­
ső versben prófétáknak és tanítóknak mondja őket az Ige, a
Csel 14,14-ben pedig apostoloknak.

Mind Pálnál, mind Apollósnál látjuk, hogy élvezték a

helybeli hűséges testvérek bizalmát, noha arról nem olva­
sunk, hogy ezt kérték volna. De kifejezett kérdezősködés
nélkül is tudja ezt az illető. A bizalom hiánya kétségkí­
vül elegendő ok arra, hogy az Urat keressük meg azért,
hogy az ö világosságában megvizsgáljuk magunkat. De sem Pál,
sem Apollós nem kérdezték soha, mit szólnak az Úr régebbi
szolgái ahhoz, hogy ők is elindulnak prédikálni. Elég volt
nekik, hogy az Úr elhívta őket. Pál csak három év múlva ment
föl Jeruzsálembe, hogy Péterrel megismerkedjék. Az aposto­
lok pedig csak tizennégy év múlva .ismerték el hivatalosan
Istentől való elhivatottságát, amikor munkája ezt már bizo­
nyította. Csak az Úrtól való elhívás, tehát a Tőle kapott
ajándék adja a munkásnak a kinevezést és elismerést. Csupán
Mesterének tartozik felelősséggel.

Mindez azonban nem ad neki jogot arra, hogy mások el­

ismerését is igényelje. A gyülekezetnek kétségkívül köteles­
sége, hogy a munkást elismerje, és őt anyagi téren is támo­
gassa. Ezt azonban csak akkor teheti, ha maga az Űr győzte
meg arról, hogy az illető valóban az ö szolgálatában áll.
És ez kizárólag a gyülekezet és az Úr ügye.

65
 Éppúgy nincs joga a munkásnak arra, hogy elismerést
követeljen más munkások részéről. Ez viszont a munkások
személyes ügye az Úrral.

De hát nem az Úrtól való elhívás bizonyossága, és az

a bizonyosság, hogy ö használ fel minket, az ami egyedül
fontos? Ez boldogsággal tölti el szívünket, és kitartást
ad a munkában, még ha mindenki félreismer is bennünket.

VEZETÉS A SZOLGÁLATBAN
Láttuk, hogy az Úrtól kapott ajándék egyúttal megbízás
is annak használatára. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy
az adomány birtokosa azt is tudja, hol és hogyan kell fel­
használnia azt. Az evangélista előtt pl. az egész világ ki­
tárul, mint munkamező. Hisz az Úr mondta: "Menjetek széles
e világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek"
/Mk 16,15/. Nincs azonban joga, hogy maga határozza meg,
mi módon hajtja végre feladatát.

Minden hivő számára érvényes: "Akiket Isten Szelleme

vezérel, azok Isten fiai" /Róm 8,14/. És a Gál 5,25.16-17-
ben: "HJa Szellem szerint élünk, Szellem szerint is járjunk" .
"Mondom pedig: Szellem szerint járjatok, és a test kívan-
ságát véghez ne vigyétek. Mert a test a Szellem ellen tö­
rekedik, a Szellem pedig a test ellen; mert ezek egymással
ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok".

Ha ez érvényes általában a hivő emberre, mennyivel in­

kább az Űr munkásának különleges szolgálatára. Nemcsak a
meg nem tért ember önfejűsége utálatos, hanem a hivőé is,
azé meg különösen, akit az Ur szolgálatra hívott el. Nem
cselekedheti azt, ami neki tetszik, hanem engednie kell a
Szent Szellem irányításának. Ezt látjuk a Szentírásban,
amikor az Úr munkásainak szolgálatáról ír.

A Csel 13-ban olvassuk, hogy Pál és Barnabás különle­

ges, új munkát kezdenek. Bár Pál elhivatása minden ember
felé szólt /Csel 22,15.21 /, most mégis sajátos megbízást
kap. Barnabással együtt már az Úr munkása, különösen ő maga
sokat prédikált. Most azonban a Szent Szellem kiemeli őket
abból a munkából, ahol társaikkal együtt eddig dolgoztak,
és egy egészen más területen bíz rájuk szolgálatot. És a
Szent Szellem küldötteiként mennek, és a Csel 13-14-ben
látjuk, hogyan töltötték be feladatukat /Csel 14,26/.

A Szent Szellem azonban nemcsak megbízatást ad. Vezet­

ni kívánja megbízottját feladata végrehajtásánál is. Kife­
jezetten látjuk ezt a 16,6-10-ben. Pál és Silás bejárják
Frigiát és Galácia vidékét, miután a Szent Szellem eltiltot­
ta őket attól, hogy az Igét Ázsiában hirdessék. Vajon ezek
a vidékek nem tartoztak Pál munkamezejéhez? De bizony, oda
tartoztak! A Csel 2 már úgy említi Frigiát, mint ahonnét is-

66
 enfélő emberek jöttek fel Jeruzsálembe. És mily buzgón
olgozott később Pál Galáciában és Ázsiában! Két éven át
akott Efézusban, úgyhogy nemcsak a városban lakók, hanem
lindazok, akik Ázsiában /az Ázsia nevű római tartományban/
aktak, hallották az Úr beszédét, mind a zsidók, mind a gö­
rögök. Isten pedig rendkívüli jeleket tett Pál keze által
/Csel 19,10-12/. Most azonban a Szent Szellem nem engedte,
íogy ott szóljanak. Most más helyen akarta felhasználni
őket.

A 16,7 ezt még világosabban mondja: "Igyekeztek Biti-

niába jutni, de nem engedte őket Jézus Szelleme". Pál és
Silás Bitiniába igyekeztek. Feltették magukban, hogy ott
hirdetik az evangéliumot. Most azonban nem volt annak az
ideje, hogy oda menjenek. És Jézus Szelleme nem engedte oda
őket.

A Szent Szellem itt "Jézus Szellemé"-nek nevezi magát.

Ez a különleges kifejezés felhívja a munkás figyelmét Urá­
ra, Akitől a megbízatást kapta. Ugyanakkor azonban emlékez­
tet az Úr Jézus szolgálatára az ő földi életében. "Jézus"
a földi, emberi neve volt. És "Jézus Szelleme" arról a
Szellemről beszél, amely által földi szolgálatát végezte.

Mennyire nyilvánvaló a Szent Szellem vezetése az Úr

életében! Lk 4 így kezdődik: "Jézus pedig, Szent Szellemmel
telve, visszatért a Jordántól, és a Szellemtől vezetve a
pusztában tartózkodott". A 14. vers pedig: "Jézus pedig
visszatért a Szellem erejével Galileába". A Szellem által
tanított, vigasztalt és gyógyított, és a Szellem által űz­
te ki a démonokat /Mt 12,28/. Sőt, a Szellem által áldozta
fel önmagát Istennek /Zsid 9,14/. Azt azonban sehol sem ol­
vashatjuk, hogy a Szellem megakadályozta volna, hogy ide
vagy oda menjen, vagy az Igét hirdesse. Benne minden töké­
letes volt. Tökéletesen ismerte az Atya akaratát, és azzal
tökéletesen egyetértve cselekedett. Micsoda példakép a hivő
embernek! Micsoda példakép az Úr minden munkásának!

A Kol 1,9-10-ben így ír az apostol: "Ezért mi sem szű­

nünk meg - attól a naptól fogva, hogy ezt meghallottuk -
érettetek imádkozni, és kérni, hogy az ö akaratának megis­
merése által teljesedjetek be a Szellemtől adott minden
bölcsességgel és értelemmel, hogy járjatok az Úrhoz méltóan,
az ö teljes tetszésére, hogy minden jócselekedettel gyümöl­
csöt teremjetek és növekedjetek az Isten megismerésében".
A Zsolt 32,8-9-ben így szól az Úr: "Bölccsé teszlek, és meg-
tanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak
téged. Ne legyetek oktalanok, mint a ló, amelynek kantárral
és zablával kell szorítani az állát, mert nem közelít hoz­
zád". A Mt 6,22-23-ban pedig ez áll: "A test lámpása a szem.
Ha azért a szemed tiszta, egész tested világos lesz. Ha pe­
dig a szemed gonosz, egész tested sötét lesz".

Isten oktatni akar, szemeivel akar tanácsolni minket,

és ha szemünk tiszta, egész testünk világos lesz: tudni fog­
juk, mit tegyünk. A hivők gyakran elmondják, hogyan vezeti

67
őket Isten életük során, és eseteket említenek, amikor Is­
ten megakadályozta őket abban, hogy valahová menjenek, vagy
valamit tegyenek, ahogy azt a Csel 16,7-ben is látjuk. Ez
azonban nem a tulajdonképpeni vezetés! Isten oktatni és ta­
nácsolni akar bennünket. Szemével kíván minket irányítani.
De ehhez a közelében kell lennünk, benn a szentélyben. Sze­
münk Rá legyen irányítva, fülünk Feléje legyen nyitva, hogy
akaratát felismerjük. És ha ismerjük akaratát, akkor majd
tud a szemével is tanácsolni bennünket. Ez vezetés életünk­
ben és szolgálatunkban egyaránt. Akkor majd oda megyünk,
ahol ő akar ebben a pillanatban látni, és azt tesszük,.amit
ebben a pillanatban elvár tőlünk.

így volt ez az Úr Jézusnál. Mikor meghallotta, hogy

Lázár beteg, nem sietett hozzá, noha szíve kétségkívül Lá­
zárhoz és testvéreihez húzta. Csak akkor indult, amikor el­
jött az Istentől rendelt idő: "Ez a betegség... Isten di­
csőségére való" /Jn 11,4/. Néhány verssel később azt mond­
ja: "Nem tizenkét órája van-e a napnak? Ha valaki nappal
jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát" /9.v./.
v./. Ha a világosságban járunk, mi sem botlunk meg. De ha
nem a világosságban járunk, mert nem megyünk be a szentély­
be és nem engedelmeskedünk Neki, akkor megbotlunk.

Ha valahová elindulok előadást tártani és a vonat az

orrom előtt megy el, mert késett az órám, úgy hálás lehetek
Istennek, hogy meggátolt abban, hogy elmenjek valahová, ahol
ö nyilván nem akart abban a pillanatban engem látni. Az
egész azonban azt bizonyítja, hogy nem az ő szeme vezetett.
Olyan vagyok, mint a ló vagy az öszvér, tehát oktalan: Is­
tennek kantárral és zablával kellett az utamon tartania.

Szándéka azonban nem ez a gyermekeivel, sem a szolgá­

ival. Azt akarja, hogy azok akaratának ismeretében járják
életük útját, tudják, mi a teendőjük Isten akarata szerint,
és mikor, hogyan és hol tegyék azt, amit tenniök kell. Hogy
felragyogna e világban Isten dicsősége, ha az Úr minden
szolgája így követné a Szent Szellem vezetését! Ehhez azon­
ban az Szükséges, hogy teljes engedelmességben a Szent Szel­
lem fegyelme és vezetése alá helyezzem magam, és arra vár­
jak,amit mond. Odaadó buzgóság és nagy eredmények önmaguk­
ban még nem bizonyítják, hogy az Úr szolgálatában álló em­
ber helyes úton jár.

A SZENT SZELLEM VEZETÉSE

A Z ÖSSZEJÖVETELEKEN
Egyik előző fejezetünkben olvashattuk, hogy az ajándék
birtoklása egyúttal megbízatás is, hogy éljünk azzal. De
amennyire nem döntheti el a munkás azt, hogy hol, éppoly
kevéssé azt, hogy mikor használja fel az ajándékát. Minden­
ben a Szent Szellemtől függ, Aki minden dolgában vezetője
kíván lenni.

68
 Kiváltképpen érvényes ez a hivők összejöveteleire.
Ott különösképpen jelen van a Szent Szellem, mert ö a gyü­
lekezetben lakik /lKor 3,16; Jn 14,17 stb./. Ott pedig azt
kívánja felhasználni, akit akar, és abban az időben, amikor
akarja. És S akarja meghatározni a mondanivalót is, mert
csakis ö tudja, mire van szükségük a jelenlévőknek. Itt
nem az ür asztalánál történő összejövetelekre gondolok,
mert azokon papi családként vagyunk együtt.

Melyik testvér tudná pontosan felmérni, mire van szük­

sége a jelenlévő férfi és nőtestvéreknek, gyermekeknek vagy
éppen idegeneknek? Lehetnek erről gondolatai, és akkor meg­
próbálhat valamit adni ennek megfelelően Isten Igéjéből. A
Szent Szellem azonban tökéletesen ismeri a szíveket; "Mert
a Szellem mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is"
/lKor 2,10; Róm 8,26-27/. Azt is pontosan tudja, mire van
szüksége minden jelenlevőnek. Mily fontos ezért, hogy a
Szent Szellem vezetésére ügyeljünk, és engedjük, hogy ö
irányítsa összejöveteleinket.

És ez nem csupán a beszédre vonatkozik. A Szent Szel­

lem az első ének vagy az énekek, az imádság vagy imák által
fel akarja készíteni a szíveket mindarra, amit az összejö­
vetelen nekik adni kíván. Rendkívül fontos azért, hogy akik
az énekeket kiválasztják vagy imádkoznak, ezt is Iránta va­
ló engedelmességben tegyék. Ne az legyen a szempont, hogy
az ének szép, hanem az, hogy a Szent Szellem a gondolatun­
kat az énekre irányítja, és minket annak javasolására in­
dít. Ha nem a megfelelő éneket ajánljuk, akkor azok a test­
vérek, akiket a Szent Szellem bizonyságtevő szolgálatra
akar felhasználni, zavarba jönnek. És ha meg is maradnak a
Szellem vezetése alatt a helyes tárgy mellett, a szolgálat
egysége szenved kárt.

Ebből látszik, milyen veszélyes az, ha ugyanaz a test­

vér beszél, aki az első éneket kiválasztotta vagy imádko­
zott. Nem mondhatjuk, hogy mindig visszás az ilyesmi, hi­
szen a Szent Szellem azt használ fel, akit akar. Kislétszá-
mú összejövetelen, ahol csak ketten vagy hárman vannak
együtt, a Szent Szellem gyakran ugyanazt a testvért választ­
ja ki. De fennáll a veszély, hogy az illető testvér a saját
gondolatait összetéveszti a Szellem vezetésével, vagy éppen
maga veszi át a vezetést, úgyhogy ének, imádság és beszéd
egy egységet alkotnak ugyan, de nem a Szellem által munkált
egységet. Az is igaz, hogy az első ének nem mindig határoz­
za meg az összejövetel gondolatmenetét. A testvér, aki ezt
az éneket javasolta, tévedhetett. De ha valaki utána egé­
szen más gondolatokat tartalmazó beszédet mond, akkor biz­
tosnak kell lennie abban, hogy az a Szent Szellem akarata.

Kétségkívül igaz, hogy a Szent Szellem többnyire, sőt

szinte mindig azt adja a beszélő szájába, ami önmagának már
áldásul volt, és amiből gyakorlati életére nézve valamit
tanult. Csakhogy ez gyakran egy bizonyos idő eltelte után
történik. Sokszor olyan leckét tanít egy-egy testvérnek a
Szent Szellem, amire az egész gyülekezetnek nincs szüksége.

69
Többnyire nem is lehetséges arról bizonyságot tennünk, amit
magunk is éppen akkor tanulunk. Ha pl. valaki a Róm 7 álla­
potában van, tud-e vajon arról a hallgatói épülésére szól­
ni? Ez lehetetlen! Csak ha már jól megtanulta a Róm 7 lec­
kéjét és megtapasztalta a Róm 8 szabadulását, akkor adhat­
ja nyugodtan tovább, amit maga is megtanult.

Nagyon fontos tehát, hogy összejöveteleink vezetését

teljesen engedjük át a Szent Szellemnek. Mert akkor még a
legelhívatottabb testvér sem tudja előre, használja-e majd
öt is a Szent Szellem az összejövetelen. Senki sem tudja
továbbá előre, miről lesz szó, még az sem, aki valószínű­
leg beszélni fog. Akkor majd nyugodtan várnak a Szent Szel­
lem vezetésére, hogy kit akar használni. Az illető testvér­
nek /vagy testvéreknek/ azután a szívébe helyezi a meggyő­
ződést, hogy Isten Igéjének mely részéről beszéljen. Meg-
eshetik, hogy olyan igeszakasz az, amellyel régóta nem fog­
lalkoztak, tehát nem tudnak róla olyan folyékonyan beszél­
ni, mint arról, amit éppen az összejövetel előtt gondoltak
végig. De ha beszédüket is a Szellem vezetése alá rendelik,
Ö felkelti majd szivükben a megfelelő gondolatokat. Akkor
nem a beszélő fogja kielégíteni jól átgondolt, folyékony
előadásával a hallgatóság érdeklődését, hanem egy talán
gyenge és akadozó beszéden keresztül maga a Szent Szellem
adja meg a hallgatóság szívének és lelkiismeretének azt,
amire valóban szüksége van. És csak ez a fontos. Vagy talán
kevésbé lenne áldott a szolgálatunk, ha magunkat Isten Igé­
jének engedve teljesen a Szent Szellem alá rendeljük, mint
ha saját gondolataink szerint cselekszünk? Nyilván lehetsé­
ges, hogy ily módon kevésbé tudunk az érzelmekre és az ér­
telemre hatni. Istennek azonban elsősorban nem az a szándé­
ka, hogy az értelmünkre vagy érzelmünkre hasson. Az lKor
14,23-25 elmondja, hogy az az igazi áldás, amikor a szív
elrejtett titkai nyilvánvalóvá lesznek.

A fent elmondottak természetesen nem érvényesek azokra

az összejövetelekre, amelyek meghatározott igazságok megvi­
lágítását szolgálják. Ilyenkor előre megállapítják az ösz-
szejövetel témáját és a szolgáló testvér személyét. Ez azon­
ban nem is gyülekezeti összejövetel a szó tulajdonképpeni
értelmében. Az evangélium-hirdetésre sem lehet minden to­
vábbi nélkül alkalmazni a fentieket. Isten azonban bizonyo­
san gazdagon megáldja a szólót, ha témáját a Szent Szellem­
től várja.

70
 A SZENT SZELLEM
A Z ISTENTISZTELETEN
ÉS A Z IMAÓRÁN
Amit az építő összejövetelekről mondottunk, az még in­
kább érvényes az Istent dicsőítő, Neki hálát adó, St imádó
és Előtte hódoló összejövetelre és az imaórára, mivel ezek
sajátos jellegű alkalmak. Egymás építésének szolgálatában
foként azok vesznek részt, akik pásztori vagy tanítói aján­
dékot nyertek, hiszen a Szent Szellem főként az Úrtól ka­
pott adományokat kívánja hasznosítani. Ebben a szolgálatban
ők az eszközök, akik által Isten szól az összegyűltekhez.
Ezért mondja az lPét 4,11: "Ha valaki szól, úgy szóljon,
mint aki Isten Igéjét szólja". Ez nemcsak azt jelenti, hogy
amit mond, annak egyeznie kell az Igével, hanem sokkal töb­
bet: Isten kijelentését kell mondania, tehát közvetlenül
Isten szóljon rajta keresztül.

Imaórákon más a helyzet. Nem Isten szól hozzánk, hanem

mi /az összegyülekezettek/ szólunk Istenhez. Azért jövünk
össze, hogy dicséretünk és hálánk áldozatát Feléje nyújt­
suk, vagy elmondjuk Istennek szükségeinket, kéréseinket -
nem pedig azért, hogy Tőle valamit nyerjünk /mégha természe­
tesen nem is lehet Istenhez úgy közeledni, hogy Tőle áldást
ne kapnánk/. Ebből látható, hogy az összejövetelek közt alap­
vető a különbség. És ezt tudnia kell minden testvérnek, ha
feláll egy olyan összejövetelen beszélni, amelyre a hivők
azért gyűltek egybe, hogy hálájukat, magasztalásukat és imá­
datukat fejezzék ki. Beszéde által megváltozik az összejöve­
tel jellege. Akkor ez már nem Istent dicsérő, Neki hálát adó
összejövetel, hanem a jelenlevők arra figyelnek, amit Isten
a szolgáján keresztül épülésükre adni kíván. Emellett telje­
sen mindegy, hogy miről beszél a testvér, még ha akár az Úr
szenvedéséről is szól.

Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy az istentisztele­

ten /az imádás óráján/ nem szabad szólni. A Szent Szellem
teljes szabadsággal vezeti összejöveteleinket. És ha a ke­
resztyének, mint Krisztus Teste vannak együtt, és minden
egyes tag a maga helyén van a Szellem által, akkor valóban
itt az alkalom azoknak az ajándékoknak a használatára,
amelyek építésre szolgálnak-. Az istentiszteletre összejött
gyülekezet természetesen alkalom arra, hogy gyakoroljuk a
Test építését szolgáló valamennyi ajándékot, noha ennek az
összejövetelnek semmiképpen nem ez a célja. Mert ha a szo­
kásos módon gyakorolják adományaikat, ezzel megváltoztatják
- mint már mondottuk - az imaóra jellegét. Ez pedig bizony
veszteséget jelent. Mert ha igaz az, hogy Isten Szelleme
még az ilyen összejövetelen is szükségesnek találhatja,hogy
a Test tagjait tanítsa vagy intse, úgy az is igaz, hogy
jobb dolog Istent úgy imádni, ha nincs szükségünk intésre.
Ez utóbbi esetben közelebb kerülünk Istenhez, s közvetlenül
élvezzük jelenlétét a kegyelem által.

71
 Az istentiszteleten és imaórán nincs helyük az aján­
dékoknak. A gyülekezet papi családként jön össze, és min­
denki szabadon közelíthet Istenhez, a frissen megtért épp­
úgy, mint az, aki a hitben már atya. Mindnyájan papok
Krisztus vére által, és mindnyájan méltók arra, hogy a di­
cséret és hála áldozatát bemutassák. De van, ami erre al­
kalmatlanná tehet /3Móz 21 és 22/. Ezek a fejezetek gyakor­
latilag azt a papot jellemzik, aki szüntelen Isten közelé­
ben tartózkodik, és ezért tudja, hogyan kell Istennek tet­
sző módon Hozzá közelíteni, és milyen az az áldozat, amely
Neki kedves. Ebből világos, hogy mindennek semmi köze a
pásztori vagy tanítói ajándékhoz, vagy ahhoz a képességhez,
hogy magunkat megfelelő szavakkal folyékonyan ki tudjuk fe­
jezni. Ugyancsak lehetséges, hogy megvannak ezek az ajándé­
kok, és sajnos még sincs Istennel mindennapos, meghitt kö­
zösség. Tehát bizonyosan nem helyes, ha a testvérek egy
rendkívüli adományokkal rendelkező testvérre várnak, vagy
pedig ez utóbbi.kíván, éppen rendkívüli szellemi ajándékai­
ra hivatkozva, az istentiszteleten vezető szerepet játsza­
ni. Ennek is nagy a veszedelme.

Az elmondottak alapján látjuk, hogy az istentisztele­

ten még fontosabb a Szent Szellem vezetése, mert itt rend­
szerint a testvérek sokkal tágabb körét akarja felhasznál­
ni, mint az egyéb összejöveteleken. És lehet-e más vezetőnk
az imádásban, mint a Szent Szellem? Igaz, hogy az imádás a
jelenlevők szellemi állapotából fakad. De az erő, mindannak
egyetlen igazi forrása, ami az imádásban valóságos, a Szent
Szellem maga. ö szuverén a maga cselekvésében, mégis min­
denkivel annak szellemi képességei szerint cselekszik, és
általuk ad kifejezést azoknak a gondolatoknak, amelyek Is­
ten Gyülekezetéhez méltóak, és így őket Magához emeli. Ami
az imádás órájában történik, az - noha összhangban van a
gyülekezet szellemi állapotával - azt mégis fölemeli, és
Isten közelébe viszi. Ezt cselekszi a Szent Szellem. Mert
jóllehet emberekben munkálkodik, de ezt Isten hatalmával
és kegyelmével.

Vagy melyik testvér az, aki fel tudná mérni a gyüleke­

zet szellemi állapotát, és így kifejezést tudna adni gondo­
latainak, tehát mintegy a közösség szájaként szólalna meg?
Mert aki hálát mond, éneket kezdeményez vagy elolvas egy
fejezetet az írásból, ezzel ne csak a maga gondolatainak
adjon kifejezést, hanem a közösségének is; noha természete­
sen igaz, hogy erre csupán saját szellemi állapotának mérté­
ke szerint képes. Csak azzal imádjuk Istent, ha a Szent
Szellem munkálkodik a hivő emberben, és az így kifejezésre
tudja juttatni a gyülekezet szellemi állapotát.

Ebből megint azt tudjuk meg, hogy milyen fontos dolog

ügyelnünk a Szent Szellem vezetésére. Nincs keresztyén, aki
tagadná azt az igazságot, hogy a Szent Szellemnek szabadon
kell munkálkodnia. De más dolog egy igazságot elméletileg
tudni, és más dolog azt a gyakorlatban megvalósítani. Hogy
ezt az igazságot megvalósíthassuk, ahhoz az szükséges, hogy
összejöveteleink át meg át legyenek hatva a Szent Szellem

72
- aki a Szent Szellem Isten - személyes jelenlétének való­
ságával. Nem ez hiányzik-e sokszor, és nem ez-e az oka an­
nak, hogy összejöveteleinken annyi a gyengeség és a testi
elem?

Felmerül azonban a kérdés kezdő hívőkben és azokban,

akik nem ismerik a közösségben annak gyakorlatát, hogy ma­
gukat a Szent Szellem vezetése alá bocsássák: Honnan tud­
hatom, hogy a Szent Szellem vezet, és pl. nem önmagam tet­
szése szerint választok ki egy éneket stb.? A Szent Szellem
vezetésének megvalósításával kapcsolatban valóban felmerül­
nek olyan dolgok, amelyeket csak a gyakorlatban tanulunk
meg. A tapasztalat megtanít olyan szükségletek felismerésé­
re, amelyekre csak Isten tanítása ad kielégítést.

Ki volna az a vakmerő, aki meg merné határozni, hogyan

munkálkodik a Szent Szellem a szívünkben, s hogyan tesz bi­
zonyossá afelől, hogy mi az akarata? Amit a Jn 3 az újonnan
születéssel kapcsolatban mond: "A szél fúj, ahová akar; és
annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hová megy"
- elmondható a Szent Szellemnek a hivők szívében való munká­
jával kapcsolatban is. Másfelől azonban mégis drága igazsá­
gokat tanulhatunk meg erről Isten Igéjéből.

Legelőször itt vannak az lKor 13 alapelvei: "Amikor

egybegyultök, mindenkinek van zsoltára, tanítása, kijelen­
tése. . . Minden épülésre történjék". "Mert Isten nem a ren­
detlenségnek, hanem a békességnek Istene." Ami tehát tör­
ténik, annak építőnek kell lennie. És rendnek kell lennie,
aminek a 26-33 versek szerint abban kell megmutatkoznia,
hogy ne ketten egyszerre tegyenek valamit, hanem várjon ki­
ki a sorára. Továbbá, hogy a Szent Szellem vezetése nem
olyan, mint az ördögi szellemeké, akik áldozatukra rákény­
szerítik akaratukat. "A prófétaszellemek engednek a prófé­
táknak"; a Szent Szellem megismerteti gondolatait, és al­
kalmassá tesz, hogy aszerint cselekedjék az ember, az il­
letőnek azonban meghagyja a lehetőséget, hogy ne úgy tegyen.

Azt mondja továbbá a 2Tim 1,7: "Mert nem a csüggedés

szellemét adta nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek
és józanságnak szellemét." Tehát ne meggondolatlanul csele­
kedjünk, hanem nyugodtan, meggondolva, hogy mit teszünk. De
nem kell félnünk sem, hanem bíznunk kell, hogyha engedelme­
sen várakozunk, 5 világosan kijelenti Magát bennünk. És ha
ő cselekszik úgy, fogadjuk ezt el, és ne kérdezzük aggodal­
maskodva: vajon ez-e a helyes?

Elvárná-e vajon Isten, hogy gyermekei kövessék a Szent

Szellem vezetését, ha nem adná meg az engedelmesen várako­
zóknak valóban ezt a vezetést? Aki ismeri Isten szeretetét,
és szívében szeretet lakik, abban föl sem merülhet efféle
bizalmatlanság. Bizzunk Benne! A Szent Szellem nem vak ösz­
tönzések és nem bizonytalan, homályos benyomások által mun­
kálkodik. Szellemi értelmünket eltölti Isten gondolataival,
ahogy azokat Isten írott Igéje kifejti, és életre hívja ben­
nünk az új ember gondolatait és hajlamait.

73
 Szívünkben - hozzákapcsolva ahhoz, amit már előzőleg
másokon keresztül elvégzett - hálát, dicséretet és imáda­
tot munkál, amelyet a gyülekezet szájaként ki is fejezhe­
tünk. Azzal a gondolatmenettel kapcsolatosan, amelyet ö
hozott ebbe az összejövetelbe, rátereli gondolatainkat egy
énekre vagy egy szentírásbeli szakaszra, hogy ezt az éneket
javasoljuk, vagy azt a szakaszt fölolvassuk. Ebből azonban
az következik, hogy csak akkor lehetünk alkalmas eszközei,
ha alaposan ismerjük Isten Igéjét és az énekeskönyvet. To­
vábbá az is, hogy így állandó próbakövünk van arra nézve,
hogy amire gondolunk, az egyezik-e ennek az összejövetel­
nek fö gondolatával. Nagyon fontos megkérdeznünk önmagun­
kat, mikor jött el az ideje, hogy előálljunk azzal, amit a
Szent Szellem szívünkben munkál. Sem túl korán, sem túl ké­
sőn, nehogy megtörténjék, hogy két testvér egyszerre tegye
ugyanazt, holott talán mindkettő a Szent Szellem eszköze.

Ha mindnyájan ilyen engedelmességben odafigyelnénk a

Szent Szellem vezetésére, milyen csodálatos összejövetele­
ink lennének. Milyen tiszteletteljes nyugalommal várnánk
arra, amit ö fog cselekedni! Minden mozzanat egy nagy ösz-
szefüggo egész része lenne. Valamennyi jelenlevő szivét
imádat töltené el! Isten nevét dicsőítenénk és szivünk meg­
telné áldással!

+ + + + + +

így érkeztünk el a Szent Szellemről szóló elmélkedé­

seink végéhez. Az elmondottak után talán fölösleges is új­
ra hangsúlyoznunk, hogy a Szent Szellem földön lakozása a
hivők szívében és a Gyülekezet egészében, egyike a legfonto­
sabb igazságoknak ebben a korban, ha ugyan nem éppen a leg­
fontosabb. Adja Isten, hogy szerző és olvasó egyaránt vés­
se ezt jól a szívébe, és valósítsunk meg belőle minél töb­
bet az életünkben.

74
 — FÜGGELÉK —
A SZENT SZELLEM
A JELENÉSEK KÖNYVÉBEN
A figyelmes olvasó észreveszi, hogy a Biblia minden
könyve, amely a Szent Szellemről ír, őt az illető könyv
jellegének megfelelően ábrázolja ki. Különösen szembetűnő
ez a Jelenések könyvében.

Az ÚSZ-ben láttuk a Szent Szellemet, mint Aki a menny­

ből száll alá. A megváltás alapján szállást vesz mindazok­
ban, akik elfogadják a teljes evangéliumot, és hisznek
/lKor 6,19; Ef 1,13/. Emellett előhívja Isten Gyülekezetét
a földön /lKor 12,13/, benne lakik, és ezáltal Szellemben
Isten hajlékává teszi /Ef 2,22/.

A Jelenésekben azonban egészen más a kép. Még ahol

szó is van gyülekezetről /2. és 3.fej./, úgy találjuk, hogy
a Szent Szellem nem a gyülekezetben, hanem azon kívül van.
Ezért is szól így hozzá: "Akinek van füle, hallja, mit mond
a Szellem a gyülekezeteknek!" Ez összhangban van ennek a
könyvnek a jellegével.

A Jelenések az ítélet könyve. Istent nem mint Atyát,

hanem mint ítélőbírót mutatja be. Az Úr Jézus ugyan papi
öltözetet visel az 1. fejezetben, de nem papi szolgálatot
végez, ahogy azt a Zsidó levélben látjuk, hogy ti. elvégzi
az engesztelő áldozatot, és azután Istennél közbenjár az
övéiért, ő itt több: szeme, mint a tűzláng, szájából kétélű
kard jön ki, hogy ezzel verje meg a nemzeteket /pogányokat/
/1,13-16; 19,11-16/. Sőt, még ahol a megöletett Bárány /5,6/
képében mutatja is az Ige, mint akit megvetettek, ott is
hét szarva van, mely a teljes hatalmat, hét szeme, amely a
tökéletes ismeretet és mindentudást jelenti, és elismert
tény, hogy övé a föld: "A könyvet elveszi".

A Jelenések Isten ítéleteit írja le. Először a Gyüle­

kezet fölött 12-3/, azután a világ fölött, mindenekelőtt a
Római birodalom és Júda fölött /6,1-11,18/, azután a nagy
parázna és a Sátán nagy eszközei fölött /13-19/, majd az
ítéletet az élők /20,4-9/, végül az ítéletet a Sátán és a
halottak fölött /20,10-15/. Nem a kegyelemről szól ez a
könyv, mint az ÚSZ többi része. Sokkal inkább az ŐSZ, a tör­
vény és a próféták szelleme szól belőle.

Ezért nem is érthetjük meg a Jelenéseket, ha nem is­

merjük az őSZ-et. Mégsem ŐSZ-i könyv. Az ŐSZ szavai és szel­
leme szövik át, de jellegzetes mondanivalója Isten végső,
maradéktalan önkijelentése, amelyről csak az ÚSZ-ben olvas­
hatunk.

75
 Már az első versek magukon viselik ezt az ismertető
jelet. A 4. vers szól arról, "Aki van, Aki volt és Aki el­
jövendő". Ez úgyszólván az ÓSZ-i JAHVE név ÚSZ-i formája.
Ezután szól a próféta "a hét Szellemről, akik az ő királyi
széke előtt vannak". A Szent Szellem^itt nem a gyülekezet­
tel kapcsolatban mutatkozik meg. Az ŰSZ többi részében úgy
olvashatunk Róla, mint "a Szellem"-ről, sőt "egy Szellem"-
ről /Ef 4,4/. De mint ahogy Ézs 11,2-ben a Messiással kap­
csolatosan ábrázolja öt az Ige, ugyanúgy látjuk itt is,
mint a bölcsesség, erő és világosság Szellemét, ő a minden
tekintetben tökéletes cselekvés Szelleme, Isten akaratának
végrehajtására e világban. Hozzáteszi az Ige: "az ő királyi
széke előtt", hiszen a Jelenések témája Isten uralma.

A 4. fejezet leírja Isten mennyei trónusát. Ha össze­

hasonlítást teszünk, azt látjuk, hogy templom alakú: erre
utalnak a lámpások, a tenger, az élőlények. Azután ezt ol­
vassuk: "És a királyi szék előtt hét lámpás égett lobogó
lánggal, amelyek Isten hét Szelleme".

A tfíz a Szentírásban Isten mindent megítélő szentségé­

nek jól ismert jele. A Szent Szellem az, a Maga tökéletes­
ségében, mint fény és tűz, amely megemészti a gonoszt,
ahogy azt az Ézs 4,3 ábrázolja: "az ítélet Szelleme és a
megégetés Szelleme". Mindez kiábrázolódik itt a templomban.
A kifejezés Isten tulajdonságai közül a tökéletességre
utal, amely e világban az Q cselekvését jellemzi.

Az 5. fejezetben látjuk az Úr Jézust, mint a Bárányt.

"A Bárány" név a megváltás gondolatához kapcsolódik /Jn
1,29/, a "megöletett" jelző pedig arról szól, hogy a világ
megvetette öt. De hét szarva van. A Jel 13 második vadálla­
tának csak két szarva van, az első vadállatnak pedig tíz.
Azonban a világ által elvetett Jézus Krisztusé minden hata­
lom. "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön" /Mt
28,18/. Továbbá "Hét szeme /volt/: ezek Isten hét szelleme,
elküldve az egész földre". A tökéletes ismeret és látás jel­
képe, a Szellem bőségéé, itt tekintettel a földre és kor­
mányzására.

Isten a királyi széken, a Szellem a királyi szék előtt

és Jézus kapcsolatban a földdel; ez a Jelenések tartalma.
Ehhez képest a Szent Szellemet földi és bírói jellegében
látjuk, az ÓSZ-i szempontoknak megfelelően, de Isten végső
és teljes kijelentését hordozva.

Ezáltal azoknak a hivőknek a helyzete, akik a Jelené­

sekben leírt korban élnek, teljesen eltér a mienktől. Két­
ségkívül akkor is munkál majd a Szent Szellem az elveszett
bűnösökben bűnbánatot és újonnan születést, mint ahogy azt
a bűneset óta mindig is tette. De amíg ma szállást vesz ab­
ban, aki hisz az evangéliumban, és összeköti azt a mennyben
élő megdicsőült Úrral, és részt ad neki az ö dicsőségéből,
továbbá forrássá lesz benne, amely örök életre buzog, mind­
ezt akkor majd nem teszi. Nem lakik többé a földön, és azok­
ban a napokban a hivőket nem helyezi Krisztusban a mennyei

76
helyekre, mint ahogy velünk teszi /Ef 2,6/. Éppoly kevéssé
lesz reménységük arra, hogy "felhőkön ragadtatnak a leve­
gőbe az Úr elé", hogy azután mindörökké az Úrral legyenek
/lTesz 4,17/.

Ahogy a Jel 6,9-11-ből tudjuk, bosszúért kiáltanak

majd ellenségeik fejére, de turniök kell. Reménységük, hogy
az Emberfia eljön a földre és Vele együtt az ezeréves biro­
dalom áldásai. A jövendőmondás szelleme Jézus tanúbizonysá­
ga, hogy ő majd bosszút áll ellenségein, és megkezdi ural­
mát a földön.

Mennyire más ez, mint a mi drága örökrészünk! Miután

a 22. fejezetben lezárul a prófécia, látjuk, hogy a Szel­
lem egyesül a menyasszonnyal, a Gyülekezettel. És miben?
Az Úrhoz való kiáltásban: "Jövel!" És abban, hogy hívják a
szomjazókat, jöjjenek és vegyék az élet vizét ingyen.

A Szellem eggyé teszi Magát a Gyülekezettel az Úr Jé­

zus után való kiáltásban. És mint ahogy az lMóz 24-ben a
szolga nem hagyta, hogy tartóztassák, hanem sietett, hogy
Rebekát Izsákhoz vigye, ugyanígy a Szent Szellem is. ő is
vágyik arra a pillanatra, amikor a földet elhagyhatja, és
földi munkálkodása gyümölcsét, a Gyülekezetét a Főhöz ve­
zetheti. És ugyancsak együtt kiált mindenkivel, aki hívja
a megtérő bűnöst, hogy siessen az üdvösség elfogadására,
mert az Űr nemsokára visszajön.

"És a Szellem és a menyasszony mondja: Jöjj! És aki

hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjúhozik, jöjjön el, és
aki akarja, vegye el az elet vizét ingyen" /Jel 22,17/.

77
 H.L. HIIJKOOP

GYÓGYULÁSOK
IM ÁDSÁG ÁLTAL,
N YELVEKEN SZÓ LÁS,
JE LE K ÉS CSODÁK
A Z IGE F É N Y É B E N

79
 TARTALOMJEGYZÉK
"TELJESEDJETEK BE SZENT SZELLEMMEL!"................ 82
KÖNYÖRGÉS A SZENT SZELLEMÉRT, ÉS A SZENT SZELLEM
ÁLTAL VALÓ KERESZTSÉG.......................... 85
NYELVEKENSZŐLÁS ................................... 87
A no helyzete a Szentírás szerint ................. 91
JELEK ÉS C S O D Á K .....................................92
Csodák a történelemben.............................. 96
BETEGEK GYÓGYÍTÁSA.................................. 98
Hitetlenek gyógyítása ............................. 100
Jakab 5 j e l e ntés e ................................. 102
Csodatevő erők vagy engedelmesség................. 104
A KIENGESZTELÉS MAGÁBAN FOGLALJA-E A TESTI GYÓ­
GYULÁST? ...................................... 105
A TÉVELYGÉS NÉHÁNY TOVÁBBI ISMERTETŐ JELE .........109
Az Úr Jézus ŰR voltának elismerése................. 111
Az Úr Jézus Isten volta /istensége/ ............... 112
A mű eredetileg hollandul jelent meg. A jelen kiadás
a német fordítás alapján készült, ennek címe:
Gebetsheilungen, Zungenreden, Zeichen und Wunder im
Lichte dér Schrift
 TELJESEDJETEK BE
SZENT SZELLEMMEL!
Az utóbbi években sokat beszélnek a Szent Szellemmel
való beteljesedésről, és sok mindent hoznak kapcsolatba ez­
zel. Hogy mindezek helyességét megítélhessük, csalhatatlan
próbakövünk van: Isten Igéje. Az írás a Béreában lakó zsi­
dókat nemesebbeknek mondja a Tesszalonikában lévőknél, mert
nemcsak hogy készséggel fogadták Páltól az Igét, hanem na­
ponta tudakolták az írást, hogy így van-e mindaz. A Gál
1,8-ban pedig ezt írja Pál: "De még ha mi magunk, vagy
mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon
kívül, amit mi hirdettünk, átkozott legyen!"

Mennyivel inkább szükséges, hogy mi, akik olyan korban

élünk, amikor sok hamis próféta jött el a világba /lJn 4,1/,
és amikor sokan "az igazságtól elfordítják fülüket, de a
meséhez odafordulnak" /2Tim 4,4/, gondosan megvizsgáljunk
mindent Isten Igéje alapján, ami elénk kerül. "Mert az ilye­
nek hamis apostolok, csaló munkások, akik Krisztus aposto­
laivá változtatják el magukat. Nem is csoda, hiszen maga a
Sátán is a világosság angyalává változtatja el magát. Nem
nagy dolog tehát, hogy az ő szolgái is az igazság szolgáivá
változtatják el magukat. Ezeknek vége cselekedeteik szerint
lesz" /2Kor 11,13-15/.

Elöljáróban hadd utaljak néhány dologra. A Biblia Is­

ten Igéje. Isten szent emberei írták a Szent Szellemtől in­
díttatva. így tulajdonképpen az egész Biblia szerzője a
Szent Szellem. Ez pedig azt jelenti, hogy az Ige tökéletes.
Mindazt tartalmazza, amit tudnunk kell. És ha pontosan és
gondosan olvassuk, és az egyes részeket egybevetjük, megál­
lapíthatjuk, hogy ami benne van, az mind világosan érthe­
tő.

Ebből az következik, hogy az írás minden szavának meg­

van a maga jelentése, amit maga az írás magyaráz meg; és
soha nincs két vagy több szónak ugyanaz a jelentése. Mi em­
berek használunk olykor beszéd vagy írás közben helytelen
szót - Isten Igéje soha. Ha más szót használ, annak más is
a jelentése. Aki ezen egyszer elgondolkozott, annak számá­
ra ez teljesen világos. Olykor azonban nem ügyelünk erre,
és ezért néha egészen téves képet alkotunk magunknak Isten
gondolatairól.

A "Szent Szellemmel beteljesedett" /v. "megtelt"/ ki­

fejezés háromszor fordul elő az evangéliumokban, hatszor a
Cselekedetekben és egyszer a levelekben. Olvassuk még a
2Móz 31,3-ban és a 35,31-ben, hogy Bésáléel teljes volt Is­
ten Szellemével, "bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal
minden mesterséghez; hogy tudjon kigondolni mindent", és
véghez is tudja vinni. A 2Móz 28,3 szerint azoknak kell Áron

82
szent papi ruháit elkészíteniük, akiket Isten betöltött a
bölcsesség szellemével. Józsuáról is azt mondja az írás,
hogy teljes volt a bölcsesség szellemével.

A Lk 1,15 azt mondja Keresztelő Jánosról, hogy anyja

méhétöl betelik Szent Szellemmel, "és Izráel fiai közül so­
kakat megtérit az Úrhoz". A 41. és 67. vers szerint Erzsé­
bet és Zakariás beteljesedett Szent Szellemmel, hogy bizony­
ságot tegyen.

A Csel 2,4 szerint kitöltetik a Szent Szellem; minden

tanítvány megtelik Szent Szellemmel, és oly hatalmasan
tesznek tanúbizonyságot, hogy aznap megtér háromezer lélek.

A Csel 4,8 szerint Péter megtelve Szent Szellemmel,

erőteljes bizonyságot tesz a nagytanács előtt. A 4,31-ben
pedig ezt olvassuk: "És miután könyörögtek, megrendült a
hely, ahol összegyűltek, és megteltek mindnyájan Szent Szel­
lemmel, és Isten Igéjét bátorsággal hirdették".

A Csel 9,17-ben az Úr elküldi Anániást Saulushoz, aki­

nek nagyszerű küldetést szánt az Úr. Anániás elmegy, és így
szól hozzá: "Az Úr küldött engem, Jézus, Aki megjelent ne­
ked az úton, amelyen jöttél, hogy újból láss és beteljesed­
jél Szent Szellemmel". A 13,9 szerint Pál, Szent Szellemmel
megtelve, megtöri a varázsló Elimás ellenállását. Az 52.
versben pedig azt olvassuk, hogy miután a zsidók ellensé­
geskedést és üldözést támasztottak az Úr küldötteivel szem­
ben, "a tanítványok pedig megteltek örömmel és Szent Szel­
lemmel" .

Ef 5,3-21 elmondja, hogy a világosság fiai miképpen

éljenek az engedetlenség fiai között. Ezzel kapcsolatban
mondja a 18. vers: "Ne részegedjetek meg bortól, amiben ki­
csapongás van, hanem teljesedjetek be Szellemmel."

Mindezek olyan igehelyek, amelyek a Szent Szellemmel

való beteljesedésről beszélnek. Olvasásuk alkalmával a kö­
vetkezők tűnnek föl:

1/ A Szent Szellemmel való beteljesedés nem azonos a

Szent Szellem bennünk lakozásával. A Szent Szellem csak
pünkösd óta lakik a hivökben /Csel 2/. Jn 14,16-18.26 és
más igehelyek is világosan kimondják ezt. így az Ef 1,13-14
és 2Kor 1,22 szerint is a Szent Szellem csak azután vesz
lakozást valakiben, ha már hitt az evangéliumban, míg Ke­
resztelő János Lk 1,15 szerint már az anyaméhtől kezdve be­
teljesedett Szent Szellemmel. A Csel 4,31 szerint mindnyá­
jan megteltek Szent Szellemmel, noha már a Csel 2-ben vet­
ték a Szent Szellemet, és már Szent Szellemmel teljesek vol­
tak, ahogy Péterről mondja a Csel 4,8 is, hogy megtelt Szent
Szellemmel. S miután az efézusiak az Ef 1,13 szerint /vö.
2Kor 1,22/ vették a Szent Szellemet, az 5,18 mégis azt írja,
hogy teljesedjenek be Szent Szellemmel. Egyenesen felelőssé
teszi őket a levél azért, hogy beteljesedjenek Vele.

83
 2/ Mindebből világos, hogy a Szent Szellemmel való be­
teljesedés nem maradandó állapot, hanem csak egy időre szól
- még ha Keresztelő János kivételt látszik is képezni ebben,
a maga egyedülálló mivoltában.

3/ Az is kiviláglik továbbá az idézett igékből, hogy

a Szent Szellemmel való beteljesedés egy bizonyos, az Úr­
nak végzendő munka céljából, és a Róla való tanúságtételre
adatik.

4/ Az írás nem köti össze a Szent Szellemmel való be­

teljesedést jelek és csodák tételével vagy nyelvekenszó-
lással. Sem az Ó-, sem az Újszövetség nem említ jeleket és
csodákat ott, ahol a Szent Szellemmel való beteljesedésről
beszél, kivéve a Csel 2,4-et, amely szerint a tanítványok
"más nyelveken" szóltak, és a Csel 13,9-et, ahol Elimás
megvakul. A Cselekedetek ama három fejezetéből, amelyben
nyelvekenszólással találkozunk /2,4.8.11; 10,46 és 19,6/,
inkább az derül ki, hogy a nyelvekenszólás a Szent Szellem
kitöltetésével van kapcsolatban /jeruzsálemi zsidók, pogá-
nyok és Keresztelő János tanítványai Palesztinán kívül/,
tehát nem a Szent Szellemmel való beteljesedéssel /l. még
lKor 12 és 14/. Az evangéliumokból és a Cselekedetek ama 17
idézetéből, amely jelekről beszél, szintén világosan kitű­
nik, hogy az írás nem köti össze a jeleket a Szent Szellem­
mel való beteljesedéssel, még ha azt is mondja egyszer,
hogy Szent Szellemmel teljes volt az, aki a jelet cseleked­
te.

Figyeljük csak, hogy imádkoztak a hivők a Csel 4,23-

31-ben: "Add a Te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hir­
dessék a Te beszédedet, nyújtsd ki kezedet gyógyításra,
hogy jelek is és csodák is történjenek". Isten megadja ne­
kik a kívánt bátorságot, de nem jelek és csodák által. Meg­
tölti őket Szent Szellemmel, mire bátran hirdetik az Igét.

5/ A Csel 9,17 kivételével sehol, senkiről nem mondja

az írás, hogy kézrátétel után teljesedett volna be Szent
Szellemmel. Az idézett helyen Anániás Pálra teszi kezét, és
azt mondja neki, az Úr küldte őt hozzá, hogy beteljesedjék
Szent Szellemmel. Azt azonban nem mondja az írás, hogy Pál
nyomban beteljesedett volna Szent Szellemmel, azt pedig kü­
lönösen nem, hogy ez kézrátétel útján történt volna. Más
igék szerint sem történhetett ez kézrátétel útján.

A "beteljesedés" szón kívül négyszer találjuk a Szent­

írásban a "Szent Szellemmel teljes" kifejezést. Először az
Úr Jézusról mondja /Lk 4,1/, azután Istvánról /Csel 6,5;
7,55/, végül Barnabásról /Csel 11,24/. Ha olvassuk ezeket
az igéket, látjuk, hogy nem annyira a szolgálat végzéséhez
szükséges erőről, hanem inkább a gyakorlati állapotról van
bennük szó. A hivő itt tartósan olyan állapotban van, amely­
ben a Szent Szellem uralkodik egész élete fölött, mégpedig
minden akadály nélkül. Mind Istvánnál, mind Barnabásnál
együtt jár ez a "teljes hit"-tel, de soha, sehol nincs ösz-
szekapcsolva ez a kifejezés a nyelvekenszólással vagy je-

84
lek és csodák tételével.

Beszél az írás a Szent Szellem kenetéről és pecsétjé­

ről is. A kenet szót csak a 2Kor 1,21 és ÍJn 2,20.27-ben
találjuk. A két utóbbi versből kiderül, hogy ez annyit je­
lent, mint Isten közelébe kerülni, és ezáltal az ember meg
tudja állapítani, mi nem való Istentől /vö. Jel 3,18/.

Elpecsételésről csupán a 2Kor 1,22; Ef 1,13 és 4,30

szól, mégpedig m i n d a három igehely összekapcsolja az örök­
ség elnyerésének bizonyosságával. Isten már itt ránk teszi
pecsétjét, és így biztosít arról, hogy Hozzá tartozunk /vö.
Jel 7,3/. Mind a kenet, mind az elpecsételés minden hivőre
vonatkozik, és a 2Kor 1,21-22 szerint azonos a Szent Szel­
lem bennünk lakozásával. •• •• *
KONYORGES
A SZENT SZELLEMÉRT,
ÉS A SZENT SZELLEM
ÁLTAL VALÓ KERESZTSÉG
A Róm 8,11; lKor 6,19; 2Kor 1,21-22; Ef 1,13-ból és
más igehelyekből kitűnik, hogy korunkban minden hivőben
benne lakik a Szent Szellem. Erről kissé részletesebben szó­
lunk, mert a Lk 11,13-at gyakran annak bizonyítására szok­
ták felhozni, hogy helyes, ha napjainkban is kérjük a Szent
Szellemet.

Nyitva hagyom a kérdést, hogy ebben a versben valóban

felszólítja-e az tJr a hallgatóit, hogy kérjék a Szent Szel­
lemet, mert ez főként a fordításon múlik. A görög szöveg
nem mondja ezt ilyen kifejezetten. De tegyük fel, hogy való­
ban ez volt az Úr szándéka. Akkor pedig felmerül a kérdés,
hogy vajon ránk nézve is érvényes-e ez. Mert a Lk 11 idején
az Űr még nem végezte el nagy művét a kereszten, és nem
ment föl a mennybe. Az Úr halála, feltámadása és mennybeme­
netele mindent megváltoztatott, a hivők helyzetét is.

Jn 7,39-ben ezt olvassuk: "Ezt pedig a Szellemről mond­

ta, Akit veendők voltak a Benne hivők, mert még nem jött el
a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőíttetett meg". Ez az
ige is azt fejezi ki egész világosan, hogy a hivők akkor még
nem vették a Szent Szellemet. Ez csak az Ur megdicsőülése,
tehát mennybemenetele után következik be. Ezt erősíti meg a
Jn 14,16-18. 25-26 és a 16,5-7 is. Az utóbbi helyen így szól
Maga az Úr: "Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha én nem
megyek el, nem jön el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elme­
gyek, elküldöm öt hozzátok".

A Cselekedetekben találjuk meg ennek az ígéretnek a

beteljesedését. Az 1,5-ben azt mondja a feltámadott Úr a ta­
nítványoknak: "Ti azonban nem sok idő múlva Szent Szellemmel
fogtok megkereszteltetni", éppen úgy, ahogy Keresztelő János
hirdette. Tíz nappal az Úr mennybemenetele után kitöltetett
a Szent Szellem /Csel 2/. Péter azt mondja az Ige által szí-

85
ven talált zsidóknak: "Térjetek meg és meritkezzetek be
mindnyájan a Jézus Krisztus nevébe, bűneitek bocsánatára,
és veszitek a Szent Szellem ajándékát". Ez teljesen egybe-
hangzik azzal, amit Pál ír az efézusiaknak, hogy ti. ok el
vannak pecsételve az ígéret Szellemével, miután hitben el­
fogadták az evangéliumot. A Rómában, Korintusban és Tesz-
szalonikában élő hivoknek is azt írta, hogy ok vették a
Szent Szellemet, és az immár bennük lakozik /Róm 8,11; lKor
6,19; 2Kor 1,22; lTesz 4,8/. Sót, a Róm 8,9 még azt is
mondja, hogy akiben nem lakik Isten Szelleme, az nem ke­
resztyén.

Azóta tehát, hogy az Űr Jézus a mennybe ment, megdi-

csőíttetett és a Szent Szellem eljött a földre, hogy a Szel­
lemmel való kérésztség által Gyülekezetét alkosson /lKor
12,13/, és hogy bennünk lakozzék /lKor 3,16; Ef 2,22/, min-
denki veszi a Szent Szellemet, aki az evangéliumot hittel
elfogadja. Attól kezdve maradandóan benne lakik a Szent
Szellem. Éspedig nem azért, mert kérte öt, hanem azért,
mert hitt az evangéliumban /Ef 1,13/. Helyénvaló volt a
Szent Szellemért való könyörgés az Úr megdicsőülése és a
Szent Szellem kitöltetése előtt; ma azonban a hitetlenség
jele lehet azzal szemben, amit az Úr az Igéjében biztosított
számunkra.

Egészen hasonló a helyzet a Szent Szellemmel való ké­

rész tség dolgában. Isten Igéje csak Mt 3,11; Mk 1,8; Lk
3,16; Csel 1,5; 11,16 és lKor 12,13-ban beszél róla. Az el­
ső három igében Keresztelő János hirdeti, hogy az Úr Szent
Szellemmel /vagy -ben/ fog keresztelni. Csel 1,5-ben maga
az Úr mondja, hogy ez "nem sok idő múlva" megtörténik.
Azután Péter emlékezteti erre hallgatóit a Csel 11,16-ban,
amikor felelősségre vonják, amiért Kornéliust és a más nem­
zsidókat beengedte a Gyülekezetbe. Végül az lKor 12,13 köz­
li ennek a keresztségnek a jelentőségét: "Egy Szellem által
mi mindnyájan egy testté keresztelhettünk meg, akár zsidók,
akár görögök, akár szolgák, akár szabadok".

Az Úr Jézus halálának nemcsak az volt a célja, hogy a

bűnösöket megmentse, hanem "hogy összegyűjtse Isten elszé-
ledt gyermekeit" /Jn 11,52/. Mikor veghez vitte a megváltás
művét, és ezzel lerakta a hivők egyesülésének alapját, el­
jött a Szent Szellem, hogy megvalósítsa azt itt a földön.
A Szent Szellem az a kötelék, amely által minden hivő a
mennyben levő megdicsőült Úrhoz és a földön élő valamennyi
hivőhöz odakapcsolódik. Ezt ábrázolja ki a Szent Szellemmel
való keresztség, mely pünkösdkor /Csel 2/ történt.

Ez a keresztség tehát egyszeri történés volt, mégpedig

mindazok számára, akik akkor az Úr Jézusban és az ő müvében
hittek. Sohasem lehet megismételni, mert akkor keletkezett
Krisztus Teste, amely fennáll mindörökké, és soha el nem
múlhat. Azóta minden megtérő bűnös, aki hisz az evangélium­
ban, veszi a Szent Szellemet, Aki azután benne lakik; egy­
úttal tagként beleépül Krisztus Testébe, amely az első pün­
kösdkor keletkezett a Szent Szellem keresztsége által. Ezért

86
van az, hogy ezt a keresztséget az írás sohasem említi az
egyes hívővel, hanem mindig a hivők közösségével kapcsolat­
ban.

Ha valaki úgy gondolja, vagy azt tanítja, hogy a mai

hívőnek is meg kell keresztelkednie Szent Szellemmel, akkor
vagy nem ismeri ennek a kérésztségnek valódi jelentőségét,
vagy pedig szándékosan elveti Isten Igéjét.

Kimerítőbben foglalkozom ezzel a témával a "Szent Szel

lem" c. könyvemben.

NYELVEKENSZÓLÁS
Olyan nyelvekenszólás, amelyeket nem tanultunk, nem
fordul elő az ószövetségben. Csak egy prófécia említi /Ézs
28,11-13/, és ha ezt az lKor 14,11 nem vonatkoztatná kife­
jezetten a nyelveken szólásra, valószínűleg egyáltalán nem
hoztuk volna azzal kapcsolatba. A szöveg értelme világos a
kapcsolatos igékből. Mivel a papok és a próféták alkalmat­
lanokká váltak Izráelben, hogy az Isten üzenetét hirdessék
11-10 vers/, Isten idegen nyelvű embereken keresztül szól
majd nekik, akiknek beszédét nem értik. Az ellenség lesz
majd az, amely által az ítélet szakad rájuk. Ezt az Igét
használja fel a Szent Szellem, hogy az lKor 14-ben világo­
san kifejtse, a nyelvekenszólás jel a hitetlenek, nem pe­
dig a hivők számára /21. és 22. v./.

Az evangéliumokban sem találkozunk a nyelvekenszólás-

sal, kivéve az Úr Jézus jövendölését a Mk 16,17-ben. Mivel
azonban olyan gyakran hozzák fel ezt a Márkból idézett igét
mint bizonyítékot, foglalkozzunk vele egy kissé részlete­
sebben. A 14.vers szerint az Úr megjelenik a tizenegynek,
és szemükre hányja hitetlenségüket és keményszívűségüket.
A 15. versben megbízza őket, hogy hirdessék az evangéliumot
minden teremtésnek, a 16. versben pedig elmondja, hogy ez
milyen következményekkel jár majd a hallgatóiknál. A 17.
versben elmondja /a tizenegynek a 14. v.-ben mondott szem­
rehányással kapcsolatban/, hogy akik hisznek, azokat jelek
követik. A 20. vers leírja, hogy a tanítványok elmennek, az
Úr beteljesíti ígéretét, és megerősíti az Igét jelek által,
amelyek azt követik.

Mindebből látjuk:
1/ A jelek csak az Ige megerősítésére szolgálnak /vö.
Jn 2,23-25/.
2/ Nincs megírva az, hogy minden hivőt követnek a je­
lek.
3/ Az ígéretet közvetlenül csak a tizenegy kapja, a
20. vers pedig elmondja, hogy amikor ezt az evangéliumot
írták, az ígéret már beteljesült. Egybehangzik ez a Zsid
2,3-4-gyel: "...ilyen nagy üdvösséggel. Ez az Úr igehirdeté

87
sével kezdődött, és mindazok, akik hallották, megerősítet­
ték számunkra; emellett tett bizonyságot Isten jelekkel és
csodákkal, sokféle erővel és a Szent Szellemnek az ő akara­
ta szerint kiosztott ajándékaival".

A 2Kor 12,12-ből is az derül ki, hogy a jelek az apos-

tolság bizonyítékául szolgáltak. Apostol csak az lehetett,
aki látta az Urat /Csel 1,21-26; lKor 9,1; 15,8-9/.

Nyelvekenszólással először a Csel 2-ben találkozunk.

A Szent Szellem eljön a földre, és az idáig bizonyos érte­
lemben magányos hivőket egy testté kereszteli: Gyülekezetté
/lKor 12,13/. Addig is munkálkodott a földön a Szent Szel­
lem, de soha senkiben nem lakozott, kivéve az Úr Jézust
/Jn 3,34; Kol 1,19/. Most azonban azért jött a földre, hogy
itt lakozzék, a Gyülekezetben, amelyet keresztsége által
formált, és minden egyes hivőben. Vajon végbemehetett vol­
na észrevétlenül az a hatalmas esemény, hogy a Szent Szel­
lem Isten eljött, hogy köztünk lakozzék? Amikor Isten Fia
a földre jött, azt is jelek sora kísérte: angyali seregek
Betlehem mezején, tündöklő csillag napkeleten; éppígy je­
lek kísérték a Szent Szellem megérkezését. De itt sem lát­
hatta a jeleket az egész világ, csak az emberek kicsiny cso­
portja. A nagy esemény következményei azonban mindazok szá­
mára nyilvánvalóak lesznek, akik készek cselekedni az ő
akaratát /Jn 7,17/.

A Csel 2-ben nem galambként száll alá a Szent Szellem.

Ez csak az Úr Jézusnál történhetett így, az egyetlen tisz­
tánál és ártatlannál, Aki szelíden és határozottan járta
végig útját. Itt viszont nagyon hangsúlyos a jel: kettős /
/megosztott/ tüzes nyelvek.

Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a görög "glossa"

szó éppúgy jelenti a beszélt nyelvet, mint a testrészt /akár
a magyarban; Kiadó megj./. Amikor pl. Jakab levele a nyelv­
ről beszél, ezt a szót használja. De használatos a beszéd­
re is, mint az lKor 13-ban: "Ha embereknek vagy angyaloknak
nyelvén szólok is" vagy a Jel 5,9; 7,9; 10,11; 11,9; 13,7;
14,6; 17,15: "Minden törzsből és nyelvből és népből és nem­
zetből" stb.

Nos, ezt a szót használja a Csel 2,3 /tüzes nyelvek...

amelyek megoszlottak/, de a 4. vers is /kezdtek szólni más
nyelveken/ és a 11. éppúgy, amelyben a külföldről jött
zsidók így szólnak: "Halljuk, amint beszélik a mi nyelvün­
kön az Isten fölséges dolgait". A glossa szót használja az
írás mindenütt, ahol nyelvekenszólásról van szó /Csel
10,46; 19,6 és lKor 12,13 és 14/. Emellett előfordul a dia-
lektos szó is, de csak a Csel-ben, az 1,19; 2,6.8; 21,40;
22,2 és 26,14-ben.

Mindebből az következik, hogy a Szent Szellem - az Űr

Jézus bejelentésének megfelelően /Jn 15,26; 16,7-14/ - a Csel
2-ben jelek kíséretében nyilatkoztatja ki önmagát: "kettős
/megosztott/ tüzes nyelvek". Nem egy, hanem megosztott nyel­

88
vek. A bizonyságtétel tehát nem szorítkozik többé egyetlen
nyelvre, mint pünkösd előtt /lásd pl. Mt 10,5/, hanem sok
néphez szól. Ennek következtében más nyelveken beszélnek,
és a külföldről jött zsidók valamennyien a maguk nyelvén
hallják Isten fölséges dolgait. Ebből felismerhetjük a nyel-
vekenszólás célját, ti. hogy az Isten kegyelméről szóló
örömüzenet áttöri Izráel határait, kiárad minden néphez,
nemzethez és nyelvhez, és így a Szent Szellem eszközként
használja fel, hogy megszüntesse az evangélium egyetemes
hirdetésének a bábeli nyelvzavar óta /lMóz 11,1-9/ fennálló
akadályát /Csel 2,7-8/. A tanítványok, akik tanulatlan és
műveletlen emberek voltak /4,13/, az idegen emberekhez ezek
saját nyelvén beszéltek Istenről, noha nem is tanulták ezt
a nyelvet. Ez bizonyította azt, hogy amit hirdetnek, az
természetfölötti, isteni. Az emberek lenyűgözve hallgatják,
ahogy Péter szól hozzájuk, és háromezer ember tér meg azon
a napon.

Ahogy már láttuk a Cselekedetek könyvében, a 2.feje­

zeten kívül csak a 10,46-ban és 19,6-ban találkozunk nyel-
vekenszólással. A 10.fejezetben a pogányok közül valókról,
a 19-ben az idáig Keresztelő János zsidó tanítványairól,
akik még nem keresztyének, mondja az Ige, hogy nyelveken
szólották a hivők közösségéhez való csatlakozásuk alkalmá­
val.

Mind a három eset tehát határozottan egy gyülekezet

indulását mutatja, és mindhárom esetben egész embercsopor­
tot érint, amelyben mindnyájan nyelveken beszélnek, anélkül,
hogy ezért imádkoztak volna.

A levelek közül csak az lKor 12-14-ben találkozunk

nyelvekenszólással. Mégpedig az alábbi kijelentéseket:

1/ A Szent Szellem minden kijelentése, tehát a nyelve-

kenszólás is haszonra adatik /12,7/.
2/ Nem mindnyájan beszéltek nyelveken, csak egyeseknek
adta a Szent Szellem ezt az adományt /12,8-11. 28-30/.
3/ Isten Igéje rangsorolásában a nyelvekenszólás egé­
szen a sor végén áll /12,8-10. 28-30/. És hogy ez valóban
rangsorolás, az világosan látszik a fejezet végéből. Mind
a 28., mind a 29. vers elsőként az apostolokat említi.
4/ Ezért semmiképpen sem lehet azt következtetni, hogy
a nyelvekenszólás maradandó, hiszen maga az elsőnek említett
apostoli hivatás is csak a kezdeti időkre szólt. Az lKor 9,1
/lásd még Csel 1,21-22/ szerint egy apostolnak látnia kel­
lett az Urat. Tehát többé már nem jöhettek új apostolok. Az
lKor 3 és az Ef 2 és 3 azt tanítják, hogy az apostolok ve­
tették meg a Gyülekezet alapját. Világos, hogy alapvetés
csak egyszer történhetik.
5/ A nyelvekenszólás nem a gyülekezet építésére ada­
tott, hanem jel gyanánt a hitetlenek számára /lKor 14,19-25/.
És még csak nem is azoknak a hitetleneknek, akik nem értet­
ték /14,23/, hanem azok számára, akik megértették, és akik
valóban Isten hatalmának jelét látták benne. Ez is teljes
összhangban van mindazzal, amit a Csel 2-ben olvastunk.

89
 Megállapíthatjuk tehát:
a/ A nyelvekenszólással az evangéliumok közül csak
Mk 16-ban találkozunk, mégpedig úgy, mint ami megerősíti a
hirdetett evangéliumot, és csak az apostolokkal kapcsolat­
ban.
b/ Megtaláljuk még a Csel 2,10 és 19-ben, mindig úgy,
hogy világosan kapcsolatban áll új Gyülekezet keletkezésé­
vel.
c / Ezenkívül már csak az lKor 12 és 14 beszél róla,
ott is helyreigazító értelemben.
d/ Mind a Cselekedetekből, mind az lKorintusból az de­
rül ki, hogy létező nyelveken szóltak, mégpedig ott, ahol
ezeket megértették. Továbbá a nyelvekenszólás képessége
nem azért adatott, hogy a gyülekezeti összejövetelen gyako­
rolják, legföljebb megengedték, hogy nagyon korlátozott mér­
tékben éljenek vele, de csak ott, ahol magyarázó is volt je­
len.
e/ Semmiféle kapcsolat nincs a Szent Szellemmel való
beteljesedés és a nyelvekenszólás közt.

A Szentírásban tehát minden arra utal, hogy a nyelve­

kenszólás a Gyülekezet kezdetével függ össze, ezért nagyon
elővigyázatosaknak kell lennünk, és minden megnyilvánulást
meg kell vizsgálnunk az Ige próbakövével. Annál is inkább,
mert az írás kifejezetten hangsúlyozza, hogy az ördög és
angyalai a világosság angyalai képében jelennek meg, és az
ördög jeleket és csodákat is tehet, és a hazugság szelle­
mét árasztja széjjel /2Tesz 2,9; 2Krón 18,21; Csel 16,16
stb./.

Erről tanúskodik a történelem is. Az ismeretlen nyelve-

kenszólást megtaláljuk a pogányoknál is. Platón, a pogány
filozófus, aki Kr.e. 400 körül élt, megírta már, hogy van­
nak emberek, akik nem a maguk nyelvén szólnak, hanem a ben­
nük lakó démonok beszélnek belőlük /Művei 1. Clemens
Alexandrinus gyűjt. 140 1. Sytoff kiadása 1914/. Vergilius
is ír erről.

A reformáció korának egyes vallási közösségei, amelyek

teljes erkölcstelenségben és gonoszságban éltek, nyelveken-
szóltak. Irving, aki azt tanította, hogy az Úr Jézusnak bű­
nös természete volt, szintén nyelveken-szólt, ugyanígy a
mormonok is és még mások.

A megpróbálásnál azt is tartsuk szem előtt, hogy a Sá­

tán nemcsak hogy a világosság angyalává változtatja át ma­
gát, hanem gyakran keveri a rosszat jóval, sőt gyakran va­
lódi hívőket használ fel eszközéül /Mt 16,21-23/. De ha egy-
egy mozgalomban találunk is valami jót, az nem jelenti azt,
hogy az egész mozgalom jó. Még ha valódi hivőket is találunk
soraikban, attól még lehet visszás az egész. De nem is az a
kérdés, hogy minden visszás-e, hanem hogy minden megegyezik-e
a SzentírássaTT És^ akkor kitűnik pl. amit a nyelvekenszólók
nem tanítanak ugyan nyilvánosan, de amit gyakorlatban meg­
találunk, hogy mindenütt, ahol a nyelvekenszólás előtérbe
kerül, a fő dolgokban asszonyok döntenek, tehát teljesen fi-

90
gyeimen kívül hagyják az lTim 2,11-15-öt. És ez a jellemző­
je minden romlott, keresztyén-ellenes mozgalomnak. Gondol­
junk csak a Christian Science /Keresztyén tudomány/-ra
/Eddy asszony/, a teozófusokra /Blavatsky asszony, később
Annié Besant/. Az is közismert, hogy a spiritisztáknál min­
den férfi médiumra legalább egy tucat női médium jut.

A nő helyzete a Szentirás szerint

Isten tiszteletreméltó helyet adott az asszonynak. Éva:

minden élőnek anyja /lMóz 3,20; lKor 11,12/. Egy asszonyt
ért az a végtelenül nagy kitüntetés, hogy a Magasságos be­
árnyékolta, és Isten Fiának anyja lett. Egy asszony kenhet­
te meg az Űr fejét és lábát, és egy asszony láthatta első­
nek a feltámadott Urat. Neki mondta el a kereszten elvég­
zett váltság legmagasabbrendű hatásáról szóló kijelentést:
"Elmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz" - olyan igaz­
ságot, amelynek hallatára csak elnémulva és álmélkodva imád­
hatjuk Istent, sőt, szinte azt mondhatnám, szédülünk, ha vé­
giggondoljuk. Isten mégis azt végezte az asszony felől, hogy
ne lépjen nyilvánosan az előtérbe, ő a Gyülekezetnek,
Krisztus menyasszonyának előképe /Ef 5,32/, ezért helye a
férfié alá van rendelve, mert a férfi Krisztusnak, a Gyüle­
kezet vőlegényének az előképe.

Istennek az emberek közt való minden munkájában azt

látjuk, hogy az asszony helye a háttérben, a visszavonult-
ságban van. A Biblia 66 könyvének Isten által elhívott szer­
zői közt nem találunk egyetlen asszonyt sem. A nemzetiségi
táblázatok a férfiak nevét sorolják fel. Férfiakat hívott
el Isten a Róla való új és új bizonyságtételre /Nőé, Ábra­
hám, Mózes stb./. A 12 apostol és a kiküldött 70 tanítvány
mind férfi volt. A Csel 6-ban említett Szent Szellemmel tel­
jes, bölcs és jó bizonysággal rendelkező hét ember ismét
csak férfi volt. Az Úr feltámadásának az lKor 15-ben megne­
vezett tanúi közt egyetlen asszony sincs, noha Mária volt
az első, aki az Urat Annak feltámadása után láthatta, és ar­
ról hírt adhatott az apostoloknak. Ahol csak vénekről, fel­
vigyázókról vagy diakónusokról esik szó, mindenütt férfiakat
említ az írás. A Jel 11 két bizonyságtévője is férfi. És így
folytathatnám.

Ugyanezt látjuk azokban az utalásokban, amelyek az ösz-

szejövetelekről és az asszonyok nyilvános fellépéséről szól­
nak. Az lKor 11 hangsúlyozza, hogy az asszony, ha olyan
szolgálatot végez, amelyben úgy tűnhet, mintha a férfi mel­
lé helyezné magát, be kell fednie a fejét, és így jeleznie,
hogy elismeri a férfi alá rendelt mivoltát. És hogy telje­
sen tisztában legyünk azzal, hogy nemcsak olyankor nem imád­
kozhat és prófétálhat nyilvánosan, amikor van arra alkalmas
férfi, három fejezettel később kifejezetten hangsúlyozza az
írás, hogy az asszony minden gyülekezeti összejövetelen hall
gasson, noha azok teljesen zártkörűek voltak /lKor 14,34-38/
Az lTim 2,11-15 még jobban aláhúzza, hogy az asszony soha,

91
semmi körülmények közt nem léphet föl, mint tanító. Az írás
ezt azzal indokolja, hogy amikor az asszony ezt egyszer meg­
tette, ezzel férjét és vele mindannyiunkat romlásba vitt.

Vannak, akik úgy vélik, hogy az lKor 14,34-35-ben a

"beszélni" szó "fecsegést" jelent. Nos, ez nem így van. Eb­
ben a fejezetben ugyanez a szó 25-ször fordul elő, többek
között a 21. versben Isten beszédét jelöli. Nem lehet tehát
egyetlen alkalommal "fecsegés"-nek fordítani.

Ismeretes, hogy azokban a csoportokban, amelyeknél a

nyelvekenszólás szokásban van, általában asszonyoké a fő
szerep; mindenesetre nyilvánosan imádkoznak és beszédet tar­
tanak az összejöveteleken. Nem elég-e mindez, hogy felismer­
jük az ott munkálkodó szellemeket? Nem nyilvánvaló megvetése
és elvetése-e ez Isten Igéjének?

JELEK ÉS CSODÁK
A jelek és csodák nem ugyanazt jelentik. A jel mindig
csoda, de nem minden csoda egyszersmind jel is. Vajon az em­
ber születése maga nem csoda-e? Az emberi test, minden szer­
vével együtt nem csoda-e szintén? És az egész természet,
mindazzal együtt, ami benne történik, nem csodálatos-e? És
az ember újonnan születése nem még nagyobb csoda-e?
Mindezek a csodák azonban oly gyakran fordulnak elő,
hogy megszoktuk őket, és nem tekintjük csodáknak. Legtöbb­
ször csak azokat a dolgokat tartjuk csodáknak, amelyek rit­
kán fordulnak elő, és amelyek eltérnek attól, ahogyan Isten
cselekedni szokott.

Amióta ember él a földön, azóta vannak csodák, és mind­

örökké lesznek is. Mert Isten nem szorítható korlátok közé,
és ha Neki úgy tetszik, eltér a saját Maga által megállapí­
tott szokásoktól vagy természeti törvényektől.

A jelek azonban bűnt tételeznek föl, és azt, hogy az

emberek nem hisznek Istennek, ill. nem őbenne hisznek. A jel
olyan csoda, amelyet Isten azért tesz, hogy az emberrel
felismertesse, hogy ő van, és mindenek fölött áll. Ezért az
örökkévalóságban már nem lesznek jelek, mert ott nem lesz
hitetlenség sem.

Ebben a fejezetben azokra a jelekre és csodákra szorít­

kozunk csupán, amelyeket Isten emberek által vitt véghez.

Az ember teremtése után közvetlenül eltelt 2500 év so­

rán egyetlen olyan jel sem volt, amelyet emberek által vitt
volna véghez Isten. Vajon nem éltek akkor hivő emberek, Is­
ten szolgái? Bizonyára éltek! Gondoljunk csak Énókra, aki­
ről az Ige azt mondja, hogy Istennel járt, és ezért Isten
magához vette. Gondoljunk Noéra, aki istenfélő volt, és akit
az Ige az igazság hirdetőjének nevez! /2Pét 2,5/. Gondoljunk

92
Ábrahámra, a hivők atyjára. Van-e az egész ÓSZ-ben nagyobb
és hűségesebb ember Ábrahámnál? És megnevezhetnénk még több
hivő embert is. ők azonban egyetlen jelet sem tettek.

Az első jelet Mózesnél találjuk a 2Móz elején. Amikor

Isten elküldte Mózest Izráel megszabadítására, tudta, hogy
a fáraó nem hallgat majd reá. Ezért az Úr így szól, hogy
"megverem Egyiptomot mindenféle csodámmal, amelyeket véghez-
viszek benne; így azután elbocsát titeket" /2Móz 3,20/. És
amikor Mózes attól tart, hogy Izráel vénei nem hisznek majd
neki, Isten megadja, hogy jeleket tegyen és.így meggyőzhes­
se őket, hogy valóban az Úr küldte őt /4,l-9/.

Mindebből látjuk, hogy a jelek kétféle célt szolgálnak:

1/ megítélik a hitetlenséget;
2/ bizonyságok arra, hogy aki a jelet teszi, az valóban
Istentől kapott különleges feladattal rendelkezik.

Mi különbözteti meg Mózest Ábrahámtól, Noétól stb.,

hogy ő tett jeleket, azok pedig nem? Nagyobb volt a hite,
mint ezeké? Ha elolvassuk a 2Móz 4-et, másként látjuk. Sőt,
Nóé vagy Ábrahám hite sokkal nagyobb volt, mint Mózesé. Nem
csupán Mózes, hanem Nóé is hirdette az ítéletet, sőt meg is
mutatta az abból kivezető utat. Nemcsak Mózes, hanem Ábrahám
esetében is Isten útjaiban új korszak kezdetét látjuk a
földön.

Mi az a különlegesség, ami Mózest megkülönbözteti a

többiektől? Nem csupán az, hogy új dolgok felől nyert vilá­
gosságot, és elkezdője lehetett Isten új útjainak. Mindez
megvolt Noénál és Ábrahámnál is. ö azonban azt a különleges
megbízatást kapta Istentől, hogy az újat olyanoknak hirdes­
se, akik nem tudták, hogy ez a bizonyságtétel Istentől való.

Azt is látjuk, hogy csak szolgálatának kezdetén, egész

rövid ideig történtek ezek a jelek. A kivonulás utáni he­
tekben már nem találunk nála jeleket, az egy kivételével,
hogy vizet fakasztott a sziklából. Csoda azonban bőségesen
történt!Milyen nagy csoda volt az is, hogy Mózes negyven
napot töltött étlen-szomjan a hegyen /2Móz 34/. így megne­
vezhetnénk még egyéb csodákat is, de ezek már nem voltak
jelek.

Mikor Józsué bevezette a népet az ígéret földjére, ott

a Józs 10,12-14-ben leírt jelet tette. Utána azonban 700 évig
nem volt jel, egészen Illés és Elizeus koráig, ők ketten
ismét sok jelet és csodát tettek, de nem Júdában, ahol a
templom állt, és ahol megtalálták a törvény könyvét, hanem
csak Izráelben, amely elszakadt Júdától, hivatalosan szakí­
tott a Jahveh-kultusszal, és nyilvánosan a bálványimádáshoz
fordult. Isten két elhívott szolgája útján különleges jele­
ket adott hűtlenné vált népének, mint ahogy majd megteszi
ezt az utolsó napokban is /Jel 11,3-6/.

Miután Izráel ezeket a bizonyságokat is elvetette, nem

találunk többé olyan természetű jeleket, amilyeneket Mózes

93
és Illés tettek. Ismét 700 esztendeig kell várnunk, hogy
jeleket lássunk akkor, amikor az Úr Jézus itt járt a földön

Figyelemre méltó, hogy Keresztelő János nem tett jele­

ket /Jn 10,41/, noha az Úr Jézus azt mondja róla, hogy sem
Mózes, sem Illés nem volt nagyobb nála, és noha az anyaméh­
től fogva teljes volt Szent Szellemmel /Lk 1,15/. Ugyanígy
az is, hogy maga az Úr Jézus sem tett semmi jelet, mielőtt
nyilvánosan elkezdte szolgálatát /Mt 4,23-24/. A Mt 11,3-5
elmondja, mi volt ezeknek a jeleknek a célja: hogy bizonyít
sa általuk, hogy Isten küldte öt. Lásd még Jn 2,23; 4,48;
5,36; 6,2.30; Csel 2,22 stb.

Az Úr kiválasztja a 12 apostolt, és azzal a kifejezett

megbízatással küldi ki őket, hogy hirdessék a mennyek or­
szágának evangéliumát, és jeleket tegyenek /Mt 10/. Azután
kiküldi a 70-et ugyanolyan, csak valamivel körülhatároltabb
megbízatással. Meg kell jegyeznünk, hogy mindkét csoport
megbízatása kifejezetten csak Izráel népére szólt. Nem lép­
hették túl Izráel határait. A pogányok /nemzetek/ részére a
kegyelmi idő még nem jött el.

Mikor azután az Urat Izráel népe elvetette, és a meg­

váltás művét elvégezte, akkor a feltámadott Úr, Aki már a
mennybe készült, újra kiküldi az apostolokat /Mk 16,14-20/.
Ezúttal azonban már nem Isten országának evangéliumát biz-
za rájuk, hanem az új kegyelmi rendet, melynek értelmében
az evangéliumot az egész világon hirdetni kell, a pogányok-
nak is, akik a törvény rendjén kívül valók voltak /Ef 2/.
Ezzel a bizonyságtétellel ismét jelek jártak együtt, mégpe­
dig a Mózeséhez hasonlóan olyanok, amelyek a hirdetett üze­
net jellegét viselték magukon. Mk 16,20 elmondja, hogy az
apostolok végrehajtották a rájuk bízott feladatot, és hogy
Isten a jelekre vonatkozó ígéretét teljesítette, és így erő
sítette meg a hirdetett Igét. Ezt alátámasztja a Zsid 2,3-4

A Cselekedetek leírja, hogy vitték véghez az apostolok

Uruk megbízatását. Hirdetik az evangéliumot, és jeleket
tesznek az Ige megerősítésére. Figyelemre méltó, hogy a 11
apostolról /és ha az összefüggéseket is figyelemmel kísér­
jük, kiderül, hogy gyakorlatilag csak Péterről/ mindössze
hétszer mondja az Ige, hogy jeleket tettek /2,43; 3,7;
5,5-10. 12. 15-16; 9,33.42/. Azután hétszer olvassuk Pálról
/13,11; 14,10; 16,18; 19,12; 20,10; 28,3-6 és 28,8-10/ és
háromszor Istvánról és Fülöpről /6,8; 8,6.13/.

Ha elmélyülten olvassuk a Cselekedetek könyvét, ezzel

a tárggyal kapcsolatban figyelemreméltó megállapításokat
tehetünk:

1/ Az apostolokon kívül csak István és Fülöp, tehát

Isten kivételes adottságú szolgái vittek véghez jeleket,
mégpedig csak egyszer ill. kétszer. Ezt az Ige többször
hangsúlyozza: lásd pl. 2,43; 5,12. 15; 13,7-9 stb. Egyetlen
más bizonyságtévőről, mint pl. Barnabásról, Jakabról vagy
Silásról sem olvassuk, hogy jeleket tett volna.

94
 2/ Az első hét jel Jeruzsálemben történt. Azután jele­
ket tesz Fülöp Samáriában, majd Péter kétszer Jeruzsálemen
kívül, de zsidó területen, végül Pál hétszer a pogányok
közt.

3/ A Jeruzsálemen kívüli jelek mind különböző helye­

ken történtek. Sehol nem olvassuk, hogy egy és ugyanazon a
helyen kétszer vittek volna véghez jeleket. És csaknem min­
dig akkor történik a jel, amikor annak véghezvivője először
prédikál azon a helyen. Kivétel ez alól csupán:
a/ Efézus, ahol Pál a 18,19-20 szerint már volt egy­
szer, de csak rövid ideig, mert nem volt több ideje.
h/ Tróás, ahol a 16,8-11 és a 2Kor 2,12 szerint kétszer
is volt, ahol azonban valószínűleg nem hirdette az evangé­
liumot.

4/ A Cselekedetek elején még özönével találjuk a jele­

ket. Minél jobban terjed azonban az evangélium, annál szór­
ványosabbak lesznek a jelek.

5/ Akik jelek által gyógyultak meg, hitetlenek voltak.

Csak Dorkás volt hivő, aki halottaiból támadt fel. Olykor a
beteg hitt a gyógyításhoz szükséges erőben. Más esetekben,
mint pl. a Csel 3-ban bizonyos, hogy nem ez volt az eset.
A béna ember nem tudta, ki áll előtte, és nem várt mást,
mint alamizsnát. Ismét máskor a jel Isten ítélete volt.

A levelek közül csak az lKor 12-ben olvashatunk csoda­

tevő erőkről és a gyógyítás adományáról. Isten némelyeknek
adta ezeket az ajándékokat. Nem írja azonban a level, kik
azok a "némelyek", akiknek adatik; a csodatevés módjáról sem
ír semmit /12,28-31/. Az lKorintusi levél a Csel 19 idejé­
ben keletkezett /lásd lKor 15,32; 16,5-9/. De egyetlen levél
sem tesz említést jelekről vagy gyógyításokról, sem nyelve-
kenszólásról, melyet a Csel 28 utáni korban írtak.

Ugyancsak figyelemre méltó, hogy csupán Korintusban

volt szó nyelvekenszólásról és a gyógyítás ajándékáról,
ahol olyan sok baj volt a gyülekezetben: testiesek voltak,
perlekedtek egymással, és kétségbe vonták az apostolok te­
kintélyét. Ocsmány, meg nem ítélt paráznaság is helyet ka­
pott körükben, amely látszólag nem izgatta őket. Egyesek le­
itták magukat a közös étkezésen, és eltűrték a hamis taní­
tásokat is. Más gyülekezetekhez írt levelek, ahol az állapo­
tok sokkal jobbak voltak, nem is említik ezeket az adományo­
kat, különösen nem azok, amelyek a Cselekedetek utáni korban
keletkeztek.

A 2Tesz 2,9 beszél ugyan "minden hatalomról, jelekről

és csodákról", ezeket azonban az Antikrisztus cselekszi az
ördög hatalmával. Lásd még Jel 13-at.

Találunk továbbá a Mt 7,22-ben olyan embereket, akik

az Úr Jézus nevében jövendöltek, ördögöket űztek, és sok cso-
dát tettek, mégis azt mondja róluk az Úr Jézus: "Távozzatok
tőlem, ti gonosztevők! Sohasem ismertelek titeket". Vajon

95
nem cselekedett Júdás is jeleket? Hiszen o is egyike volt
a tizenkettőnek, akiket az Úr kiküldött!

Előfordul az is, hogy maguk a hivők ördögi hatás alá

kerülnek, olyan dolgokkal kapcsolatban is, amelyeket a
Szent Szellem munkál. Lásd Pétert a Mt 16-ban, és azokat,
akik irigységből és versengésből hirdették az evangéliumot
/Fii 1,15-17/.

összefoglalás:

Elmondhatjuk, hogy az ŐSZ-ben jeleket csupán Isten

egyes kiválasztott szolgái vittek véghez, akik Istentől kü­
lönleges megbízatást kaptak, hogy a hitetleneknek új bi­
zonyságot tegyenek. Ezek mellett ugyanakkor ezrek és ezrek
voltak, akik nem tettek jeleket. Az evangéliumok szerint az
Úr Jézuson kívül csak a tizenkettő és a 70 tanítvány vitt
véghez jeleket. Az ŐSZ további részében csak az apostolok,
valamint István egyszer és Fülöp kétszer.

Mind az ó- mind az ÚSZ-ben úgy találjuk továbbá, hogy

a jelek a különleges megbízatással felruházott szolgák ige­
hirdetésének a megerősítésére szolgáltak. Ezért ritkultak
és szűntek meg végül a jelek, amikor a bizonyságtétel meg­
erősödött.

Azt is láttuk, hogy hitetlenek is tehetnek jeleket az

Úr Jézus nevében, és itt a földön nem is mindig lepleződnek
le, éppúgy, mint ahogy a hivők is tehetnek ördögi befolyásra
olyan dolgokat, amelyek látszatra nagyon szépek, mert jó
dolgokkal Vannak kapcsolatban.

Csodák a történelemben

A történelemben is gyakran esik szó nyelvekenszólásról,

betegek gyógyításáról stb.

A pogányok közt széles körben elterjedt a csodálatos

gyógyulásba vetett hit. Az egyiptomiaknak, görögöknek, ró­
maiaknak és germánoknak megvoltak a maguk papjai és szent
emberei, akik természetfölötti módon gyógyítottak betege­
ket. A nyelvekenszólásról már Platón is tudósít, ahogyan
erről már az előző fejezetben említést tettünk.

Nem mehetünk végig természetesen az egész történelmen,

ez túl sok lenne. Csak egyes jelenségekre szorítkozhatunk.

Montanus, aki a második század második felében élt,

azt mondta önmagáról, hogy próféta, benne teljesedett be
Jóéi próféciája. Nyelveken szólt, és kézrátételt alkalmazott
betegeknél. Két ismert asszony elhagyta férjét és követte
őt. Nyelvekenszólásában olykor azt állította, hogy ő Isten.
Mozgalma kiszélesedett, és néhány évszázadon át élt.

96
 A 17. században volt Franciaországban egy fanatikus
vallási csoport, melynek tagjait camisardoknak nevezték.
Angliába is eljutott, ahol követőit francia prófétáknak ne­
vezték. Montanushoz, és néhány mostani vallási csoporthoz
hasonlóan, magukat Istentől ihletetteknek tartották. Azt
állították, hogy rendelkeznek a jövendölés, nyelvekenszólás
és különösen a gyógyítás adományával. Az egész mozgalom fe­
neketlen erkölcstelenségéről volt híres. Paráznaság, házas­
ságtörés és vérfertőzés gyakori volt köztük. Ezt a mozgal­
mat éppúgy, mint Montanusét, amelyhez Tertulliánus is tar­
tozott, az "Erő Folyamai" /"Ströme von Kraft"/ c. folyóirat
1955. januári száma hivatalosan mint előfutárját nevezte
meg /karizmatikus folyóirat/.
Ugyanabban az évszázadban általánosan elterjedt az a
hit, hogy a francia uralkodó meg tudja gyógyítani a mirigy­
megbetegedéseket azáltal, hogy megérinti a betegeket. 1686
húsvétján XIV. Lajos 1600 személyt érintett meg, miközben
ezt mondta: "A király megérint, Isten meggyógyít titeket".
II. Károly, aki 1700-ban halt meg, kb. 100.000 embert érin­
tett meg ilyen módon. Macauley, a történész írja, hogy mi­
kor III. Orániai Vilmos nem volt hajlandó ezt megtenni,
szülők és gyermekek ezrei valóságos könnyáradatot ontottak,
és kétségbeesetten kiáltoztak, mert ettől várták betegségük
gyógyulását. Ilyen alkalmakkor leginkább a Mk 16,17-18-at
olvasták fel.

A mormonok, ez a többnejűséget stb. gyakorló antikrisz-

tusi vallási csoport gyakorolja a nyelvekenszólást, betegek
gyógyítását, és azt állítja, hogy megadatott nekik a jöven­
dőmondás képessége.

A spiritiszták nyelveken-szólnak és betegeket gyógyí­

tanak.

A Christian Science /"Keresztyén tudomány"/,^amely se

nem keresztyén, se nem tudomány - ti. tagadja az Űr Jézus
istenségét, megváltó munkáját, a Szent Szellemet stb. - azt
állítja, hogy ugyanazt képes megtenni, amit az Úr Jézus tett.
És valóban gyógyít betegeket.

Dr. Coué, francia orvos, csodálatos módon gyógyított

betegeket. Nem volt vallásos, és nem is adta ki magát annak.
Betegeivel többször ismételtette: "Már sokkal jobban érzem
magam", azután pedig "meggyógyultam". És valóban százak gyó­
gyultak meg ezen a módon.

Az ilyenféle gyógyulásoknál nyilván nagy szerepet ját­

szik a szuggesztió és önszuggesztió.

97
 BETEGEK GYÓGYÍTÁSA
Isten azért küldte el Szent Szellemét erre a világra,
hogy a hívőket "elvezesse minden igazságra" /Jn 16,13/, és
figyelmüket arra az Egyre irányítsa, Aki a megváltás művé­
nek elvégzése után felment Isten jobbjára, és onnan ismét
eljön majd az övéiért, hogy azok mindörökre Vele legyenek.

Az ellenség, aki nem képes arra, hogy elvegye a hivők

Krisztusban elnyert hitét és üdvösségét, legalább arra
igyekszik, hogy azok tekintetét Krisztusról elterelje, és
elrabolja tőlük boldogságuk, szellemi fejlődésük és áldott
bizonyságtételük egyetlen forrását. Ennek érdekében van egy
különösen kedvelt módszere: arra ösztönzi a hivoket, hogy
önmagukkal, földi körülményeikkel foglalkozzanak. Minden­
féle dolgot vonultat fel előttük, amelyek közül némelyek
önmagukban jók lehetnek, de igen alkalmasak arra, hogy gon­
dolataikat és tevékenységüket lekössék, és így az Úr dicső­
sége kárt szenvedjen. Elhiteti velük, hogy ezekkel jobban
szolgálják az Urat és a maguk boldogságát, mint az Ige
iránti egyszerű engedelmességgel. Valójában éppen az ellen­
kezője igaz.

Az utóbbi időben különösen nagy szerepe van ezen a té­

ren egy témának/ mégpedig a szenvedésnek, amelyet Isten az
övéire bocsát. Mivel a szenvedés idegen és gyűlöletes a bol­
dogságra vágyó emberi természet számára, érthető, hogy az
ember szívesen hallgat mindarra, ami állítólag megszabadítja
a szenvedéstől. Ez az oka annak, hogy egyes mozgalmak külö­
nös hangsúlyt helyeznek a Szentírás ama igéire, amelyekben
Isten megígéri, hogy meghallgatja a hitből való imádságot.

Ha most már azt kérdezzük, mit mond az írás a szenve­

désről, úgy találjuk, hogy minden próbatétel, mely Istentől
van, az ő kezében örökké tartó áldások forrása lehet. Még a
betegség is - noha az a halálhoz hasonlóan a bűn következ­
ménye - ama próbák közé tartozik, amelyeket azért küld az
Úr, hogy ezt a célt elérje. A Róma 8-ban a teremtett világ
bukásával kapcsolatos szenvedésről van szó, a teremtett vi­
lág sóhajtozásáról, és arról, hogy annak közepette mi is só­
hajtozunk, és várjuk testünk megváltását, de ebben sincs szó
arról, hogy Isten megkímélné gyermekeit a szenvedésektől.
Arról azonban igen, hogy "akik Istent szeretik, azoknak min­
den javukra van" /28.v./. A 2Kor 4,17-18-ban pedig ezt ol­
vassuk: "Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden
mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nekünk; mivel nem
a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a látha­
tók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók". Ez a
"mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk", melynek oly dicsőséges
következménye van, sokszor egész földi életünkön át tart,
mert Isten nem a földi, hanem a mennyei célunkat tartja szem
előtt. Jakab még azt is mondja: "Teljes örömnek tartsátok
testvérek, mikor különféle próbáltatásokba estek, mert tud­

98
játok, hogy hitetek megpróbálása állhatatosságot szerez. Az
állhatatosságban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy
tökéletesek és épek legyetek, minden fogyatkozás nélkül"
/Jak 1,2-4/. Nem érhetjük el azt a dicső célt, amelyre Is­
ten hitünk próbája által el akar juttatni bennünket, ha ki
akarjuk kerülni a megpróbáltatásokat. Sőt, ajánlatos hittel
olyan bölcsességért könyörögni, amely bennünket képessé tesz
arra, hogy Isten akaratának megfelelően álljunk meg a próbák
közt, és így elérhessük azok célját /vő. 5-8 v./. A próba-
tételben tehát semmi rendkívüli nincs /vő. lPét 4,12/, hogy
oly gyorsan szabadulnunk kellene tőle. Legyen akár üldözte­
tés, betegség vagy bármi más próba, Isten gyermekeinek ma
éppúgy szükségük van rájuk, mint bármikor, sőt ma még in­
kább, hiszen Isten elkezdette az ítéletet a Maga házán, mi­
előtt az egész világra kiterjesztené azt /lPét 4,17/. Meg­
szenteli és megtisztítja az övéit, hogy hűségesen élhessenek
és gyönyörködhessenek a Vele való közösségben. A próbatéte­
lek tehát Isten kegyelmi munkájának, szeretetének és bölcses­
ségének bizonyítékai az ö szerettei iránt, melyek az eljöven­
dő dicsőségre mutatnak, amikor majd minden nyilvánvalóvá
lesz. Valóban nem ismeri Isten útjait az, aki rá akarja bír­
ni Istent arra, hogy feladja az övéivel kapcsolatos nevelő
munkáj át.

Ha mindezt figyelembe vesszük, nem nehéz belátnunk, mi­

lyen távol vannak Isten szándékától korunk gyógyítói, amikor
azt mondják: "Miért lennétek betegek? Meggyógyulhattok ebben
a pillanatban, ha van hozzá hitetek". Mintha csak azt mon­
danák: "Isten nem bánik veletek helyesen, ő tévedett veletek
kapcsolatban, mi vissza akarjuk adni az egészségeteket!" Ez
az egész irányzat kétségbe vonja, hogy az Atya helyesen bá­
nik gyermekeivel, vagy legalábbis semmibe veszi Isten kor­
mányzó akaratát. Mit szólnak az emberek pl. a Zsid 12,4-17-
hez? Hol találunk ebben az egész fejezetben gyógyításra irá­
nyuló szándékot, amikor azt mondja Isten: "Fiam, ne vesd meg
az Úr fenyítését, se el ne csüggedj, ha dorgál téged. Mert
akit szeret az Úr, megfenyíti, megostoroz pedig mindenkit,
akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy
bánik veletek Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit
nem fényit meg az atyja?" Hogyan? Mi pedig igazán meg akar­
nánk fosztani a keresztyéneket a fegyelmező neveléstől, amely
egyedül képes arra, hogy "minket az S szentségében részesít­
sen", és "az igazság békességes gyümölcsével fizessen" azok­
nak, "akik abban gyakoroltatnak" /10-ll.v./?

Ismételjük: A mindenáron való gyógyítás szándéka a fe­

gyelmezés megvetése; ezt nem veszi semmiképpen számításba.
Akik ilyen tanácsokat osztogatnak, elbátortalanítják a nyo­
morultakat, mert felelőssé teszik őket hitetlenségükért,
vagy elhitetik velük, hogy szenvedésük értelmetlen. Az ilyen
tanácsok szöges ellentétben állnak Isten szándékával, és
megfosztják a lelkeket azoktól az áldásoktól, amelyek Isten
tökéletes útjain fakadnak. Azonkívül nem éppen az istenféle­
lem jele az, ha elő akarjuk írni Istennek, mit csináljon, sőt
a magunk akaratát Rá akarjuk kényszeríteni.

99
 Korunk gyógyítói nyilván rá akarták volna venni Pált,
hogy csak húzza ki azt a "tövist" a testéből /2Kor 12,7/.
Maga az apostol, mielőtt tisztában lett volna az Úr szándé­
kával, háromszor is könyörgött Hozzá, hogy távolítsa el
azt, mert úgy vélte, akadályt jelent a rábízott szolgálat­
ban. De neki is, nekünk is így hangzik az Úr tökéletes fe­
lelete: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőt­
lenség által jut célhoz" /12,9/. És Pál már tudta, hogy az
a vágya, amelyért a tövis elvételét kérte, biztosabban
teljesül, ha a tövis, benne marad. És már dicsekszik az erőt­
lenségével. Gondoljuk, hogy azért nem vétetett el tőle a
tövis, mert nem volt elég hite, ahogy manapság azoknak
mondják, akik efféle szuggesztió /befolyásolás/ iránt érzé­
ketlenek?

Sohasem tűnt még fel ezeknek a gyógyítóknak, hogy az

ÖSZ-ben olvasható számos beteggyógyítási csoda között nincs
egyetlen eset sem, amikor hivő gyógyult volna meg? És nem
azért, mintha a hivők közt nem lettek volna betegek. Isten
gondoskodott róla, hogy az ö gyermekei se maradjanak ki a
betegségekből, mig ezen a megátkozott földön élnek.

Mt 25,36-ban mondja az Úr Jézus: "Beteg voltam..." Be­

teg volt Epafróditus, szinte a halálhoz közel /Fii 2,25-30/,
mégpedig nem valami bűne miatt, ahogy az lKor 11-ben olvas­
suk, hanem az Űr ügye miatt. Pál pedig nem gyógyította meg
csoda által.

Timóteusnak gyomorbántalmai voltak, és gyakran bete­

geskedett /lTim 5,23/. Ennek is a bűn lett volna az oka?
Világosan kitűnik, hogy nem. Pál mégsem gyógyítja meg, ha­
nem azt a tanácsot adja, hogy ne csupán vizet igyék, hanem
olykor egy kevés bort is, mert ez jót tesz a gyomrának. Mi­
ért hagyja Pál Trófimust betegen Milétusban, miért nem gyó­
gyítja meg inkább? Nem derül-e ki a 3Jn 2.verséből, hogy
Gájus nem egyszer beteg volt? Miért kíván neki János olyan
hangsúlyozottan testi egészséget, ahogy a "lelkének is jól
van dolga"?

Az apostolok semmit sem tettek, amivel beavatkoztak

volna Istennek a gyermekeivel kapcsolatos bánásmódjába!
Vagy nem látták volna olyan világosan Isten szándékait, mint
a mai gyógyítók? Dehogy nem, csakhogy ők tudták, hogy akit
Isten betegséggel látogat meg, azzal magasabb céljai vannak,
mint hogy testi egészséget adjon neki.

Hitetlenek gyógyítása

Ha azonban Istennek nincs szándékában a hivők ilyen mó­

don való gyógyítása, akkor nem marad-e meg jelként a hitet­
lenek gyógyulása? Hiszen mind az Úr Jézus, mind az apostolok
vitathatatlanul sok hitetlent gyógyítottak meg. A gyógyítók
arra hivatkoznak, hogy Isten ugyanaz, Aki volt, és ha akkor
voltak gyógyulások, úgy nyilván ma is vannak.

100
 Nos, igaz az, hogy Isten változhatatlan. "Mert én, az
Úr meg nem változom" /Mai 3,6/. "Jézus Krisztus tegnap és
ma és mindörökké ugyanaz" /Zsid 13,8/. Ez azonban nem je­
lenti azt, hogy Isten mindig ugyanúgy jelenti ki magát! A
Zsid 13,8-ban nem arról van szó, hogy "Jézus ugyanazt teszi
ma, mint tegnap és mindörökké". /Személyének, és nem cse­
lekvési módjának változhatatlanságáról van itt szó./

Isten a történelem különböző korszakaiban különbözőkép­

pen jelentette ki Magát.

Ádámnak, mint Teremtő; Noénak, mint Aki szövetséget

kötött a földdel; Ábrahámnak, mint a Mindenható; Izráelnek,
mint Jahve, az örökkévaló. A mai hivőknek; mint Atya. Az el­
jövendő békebirodalomban pedig mint a Magasságos Isten, Akié
az ég és a föld. önmaga kijelentése mindenkor kapcsolatos
a dolgok jellegével.

Noha Isten változhatatlan, nem mindig cselekszik ugyan­

olyan módon. A körülményekkel összehangoltan jelenti ki Ma­
gát és cselekszik. Világosan látjuk ezt pl. ítéleteiben. Mi­
lyen nagy a különbség az özönvíz, a bábeli nyelvzavar, a tíz
csapás, a fáraó pusztulása a Vörös-tengerben, Kóré, Dátán
és Ábirám, Nádáb és Abihu, valamint Miriám ítélete közt.

Az lMóz 7 szerint, miután Isten elpusztított mindent

a föld színén, kivéve azt, ami Noéval a bárkában volt, azt
mondja az lMóz 8,21-ben: "Többé nem vesztem el mind az élő
lényeket, amint cselekedtem".

Anániás és Safira vétke ma is gyakran előfordul /az

ember jobbnak akar látszani, mint amilyen/. Isten mégsem
bünteti ezt úgy, mint akkor /Csel 5/. Jakab apostolt Heró-
des elfogatta és megölette, ugyanakkor Péter csodálatos mó­
don megszabadult a börtönből.

Amit a "Jelek és csodák" c. fejezetben már láttunk,

azt megerősíti a hitetlenek gyógyulása. Jelek azok, és ne
beszéljünk velük kapcsolatban imameghallgatásról. Isten meg­
hallgatja gyermekei imádságát, sőt olykor meghallgatja a
meg nem tértek imádságát is. "És hizelegtek Neki szájukkal,
nyelvükkel pedig hazudtak Neki. De szívük nem volt tökéletes
Iránta, és nem voltak hűségesek az ö szövetségéhez; ö azon­
ban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg" /Zsolt 78,
36-38/. "És megadta nekik, amit kívántak, és ösztövérséget
bocsátott lelkűkbe" /Zsolt 106,15/. Én magam is tudok egy
esetről, amikor Isten meghallgatta a hitetlen édesanya imád­
ságát haldokló gyermekéért, úgyhogy az orvos azt mondta:
csoda történt. Ennek lett azután a következménye, hogy fér­
jével együtt megtért. És hogy Isten meghallgatja gyermekei
imádságát - ki ne tudná ezt tapasztalatból, még betegség
esetén is. Itt azonban nem csodálatos imameghallgatásokról
van szó, hanem nyilvánvaló dolgokról, jelekről. "Isten ugyan­
is Krisztusban megbékéltette Magával a világot, nem tulaj­
donítva nekik bűneiket" /2Kor 5,19/. Ennek megbizonyítására
jött el az Úr Jézus csodálatos kegyelemben erre a földre em­

lői
béri testben. Kijelentette jóságát, hiszen betegeket gyógyí
tott, poklosokat tisztított meg, éhezőknek adott enniök.
Igen. ö nyilvánvalóvá tette, hogy a bűn minden következmé­
nyét el akarja venni, hiszen még halottakat is föltámasz­
tott.

A világ elvetette Isten kegyelmét: megfeszítette a di­

csőség Urát. De Isten feltámasztotta Őt a halottaiból, és
jobbjára ültette, s így szólt: "Ülj az én jobbomra, míg el­
lenségeidet lábad alá vetem zsámolyul" /Zsid 1,13/. Nemso­
kára eljön az idő, mikor Isten mindent, ami a mennyekben és
a földön van, egybeszerkeszt az Úr Jézusban /Ef 1,10/. És
Isten ezt azért teheti meg, mert Jézus Krisztus elvégezte
a kereszten a nagy művet, melynek alapján mindenek megbé­
kélhetnek Istennel /Kol 1,20/. Mi már most megbékélhetünk
Istennel. A "mindenek" /nem minden ember/ megbékélése azon­
ban még hátra van.

Ha majd az Úr Jézus eljön erre a földre, hogy mindene­

ket birtokba vegyen /Mt 24,30-31; Jel 1,7/, akkor elvétetik
a földről az átok. Szabaddá lesz a teremtett világ /Róm 8,
21/. örvendezik a pusztaság és a kopár föld /Ézs 35,1/. "És
nem mondja a lakos: beteg vagyok! A nép, mely benne lakozik
bűnbocsánatot nyer" /Ézs 33,24/. Nem lesz többé halál és be
tegség /Ézs 25,8; 65,20-22/, csak azoknak, akik nyíltan
szembeszegülnek az Úr Jézussal /Ézs 66,24; Zsolt 101,6-8/.

Mindez azonban még eljövendő. Az Úr Jézus ma még meg-

vetetten és elrejtetten az Atya trónján ül. De az apostolok
úgy állították a zsidók /és később a pogányok/ elé öt, mint
Aki által eljön a felüdülés ideje, ha elfogadják őt /Csel
3,19-21/. És szavaikat erősítette meg Isten jelekkel és cső
dákkal, az eljövendő világ csodáival /Zsid 6,5/. így ismer­
te el Isten, hogy ez az új Tőle jön, és ezáltal megmutatta,
hogy a teljes áldás kiáradhatna, ha a nép elfogadná az Úr
Jézust.

Izráel azonban elvetette a Szent Szellem bizonyságté­

telét is, és ezért félretétetett /Csel 7,51-60; 28,28/. Is­
ten pedig adta az írott Igét, az Újszövetséget, úgyhogy nem
volt már szükség jelekre, amelyek megerősítsék, hogy a bi­
zonyságtétel Tőle van. Nem vállalhatott Isten többé nyilvá­
nosan közösséget azokkal, akik elhajoltak Tőle, és az enge­
detlenség útjára tértek.

Jakab 5 jelentése

Talán hasznos lesz, ha itt mondunk egyet-mást Jak 5,

14-16-ról, mert ezeket a verseket gyakran alkalmazzák, és
visszaélnek velük. Ha gondosan elolvassuk őket, világosan
kitűnik, hogy semmi közük sincs a "gyógyítás adományé"-hoz,
az lKor 12,9-hez. Az összefüggésből kiderül, hogy Jak 5-ben
gyakorlati igazságokról van szó Isten uralmával kapcsolat­
ban, ami összhangban áll az egész levél jellegével. Ahogy

102
Jób 36,7 mondja, Isten nem veszi le az igazról szemeit. Jób
36 következő versei azonban világosan megmutatják, hogy az
elhajlást fenyítés követi a bűnös megtérése érdekében. Az
összefüggésből láthatjuk, hogy Jakab olyan betegségekről
beszél, amelyek bűnök következményei, amikor is Isten fe­
gyelmező eszközként küldi a betegséget, mert az illető vét­
kezett, és nem alázkodott meg alatta.

Ha azonban megtér, alázatosan Istenhez fordul, akkor

Isten kész arra, hogy kegyelmet gyakoroljon /Jób 36,11-14/
- kivéve természetesen a halálos bűn /lJn 5/ eseteit. A
bűnbocsánat eme hatalmát Isten a Gyülekezetnek is odaaján­
dékozta /Mt 18,18; 2Kor 2,7-10/, sőt, bizonyos esetekben
minden tanítványnak is.

A belátásra jutott beteg tehát a gyülekezet véneihez

fordulhatott, mint Istentől erre rendelt személyekhez, hogy
számára a bűnbocsánatot hirdessék. Mint "vének" kellő szel­
lemi tapasztalattal és józansággal rendelkeztek ahhoz, hogy
ismerjék Isten gondolatait ilyen körülmények közt. A zsi­
dóknál, a zsidók gyülekezeteiben sem tudunk hivatalosan ki­
nevezett vénekről. Egyszerűen az idősebb férfiak voltak
azok, akik szellemi tekintetben is "vének" voltak. Nem le­
hetnek tehát alkalmazott véneink, mivel nincs senki, aki
őket alkalmazhatná. Azonkívül mi nem is vagyunk a Gyüleke­
zet, hanem csak annak kis része.

Ez nem is olyan döntő ébben a kérdésben, mert a 16.

versben látjuk, hogyan gondoskodik Isten előre mirólunk is:
"Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok
egymásért, hogy meggyógyuljatok". Ha összevetjük a 14.vers­
sel, látjuk, hogy a hivő ember kérhette azokat a szellemi­
leg érett férfitestvéreket, akik a vének szellemi tulajdon­
ságainak jellegét hordozták: jöjjenek a betegágyához; meg­
vallotta nekik bűneit, melyek Isten uralmi rendje értelmé­
ben a betegségének okai voltak, és kérte őket, hogy imád­
kozzanak vele és érette, hogy meggyógyuljon. És ha az ő
imádsága, és ezeknek a testvéreknek az imádsága hitboT~fa­
kad, Isten meggyógyítja ot.

Nagyon fontos azt látnunk, hogy ezekben a versekben a

gyógyulás nem a vének szolgálatától, nem is az olajjal való
megkenéstől függ, hanem a hittől, amellyel imádkoznak. Nem
úgy van tehát, hogy "remélik", hanem hogy biztosan tudják:
Isten meggyógyítja a beteget. Lehetett volna a beteg ily
biztos a dolgában, ha nem alázta volna meg magát, és nem
fogadta volna el a betegséget Isten kezéből, mint fegyelme­
ző eszközt, és ha nem tudta volna biztosan, hogy Isten kész
megbocsátani? Tudtak volna a vének ezzel a hittel imádkozni,
ha nem lettek volna szilárdan meggyőződve arról, hogy Isten
a betegséggel elérte célját, tehát ez a betegség nem halá­
los /lJn 5,16-17/? Mindez csak úgy lehetséges, hogy ők az
Úrral való közösségben eljutottak erre a hitre, és ezáltal
arra a bizonyosságra, hogy Isten meggyógyítja a beteget.

103
 Világos, hogy itt egészen másról van szó, mint sok ún.
hitből való gyógyulásnál. Arra is tekintettel kell lennünk,
hogy Jakab levele "átmeneti levél", az egyetlen levél az
ŰSZ-ben, amely Izráel 12 törzsének szól, mégha meg is kü­
lönbözteti a hivöket a nép széles rétegeitől.

Csodatevő erők vagy engedelmesség

A hanyatlás napjait éljük. A végső idők egyik ismerte­

tő jele, hogy ezekben a nehéz időkben, amelyekben élünk,
sokat beszélnek az erőről, de keveset az Isten Igéje iránti
engedelmességről. Azt az ismeretet, amely a Biblia egyszerű-
elhiveseből fakad, elvetették. Ezért hajlamos az ember arra,
hogy ilyen vagy olyan erőkben higgyen, amelyeknek ugyan sem­
mi közük a Szent Szellemhez, de amelyeket csodálnak az em­
berek, s amely később majd koncentráltan jelenik meg a "bűn
emberé"-ben. A Sátán készségesen adja ezt az erőt a Szent
Szellem helyett mindazoknak, akik ilyen vagy olyan termé-*
szetfölötti erő után sóvárognak. Nincs szükségünk különösebb
élesen látásra ahhoz, hogy korunkban felismerjük a "tévely­
gés erejének" előfutárait, amelyekről az apostol beszél a
2Tesz 2-ben. Ha majd az Úr Magához veszi Gyülekezetét a föld­
ről, akkor teljesen kibontakozik ez az erő, amely már ma is
jelentkezik, és hálójába keríti az embereket.

Sok keresztyén emberben nagy a szellemi vágyakozás és

kielégítetlenség. Érzik, hogy életük gyümölcstelen, és vá­
gyakoznak valamiféle magasabb szinten való tapasztalatra.
Gyakran csak kevéssé ismerik Bibliájukat és Krisztus belőle
áradó áldásait, így egészségtelen vágyakozással sóvárognak
új meg új, kézzelfogható tapasztalat és erős érzelmi megmoz­
dulások után. Nem tudnak szellemileg kellőképpen különbsé­
get tenni, és ezért gyakran olyasmit tulajdonítanak Isten­
nek és az ő Szent Szellemének, ami csupán beképzelés ered­
ménye, vagy lelki /pszichikus/, sőt egyenesen sátáni erede­
tű /spiritizmus, okkultizmus/.

Sokan őszinték, az őszinteség azonban nem igazság; az

őszinteség önmagában véve nem nyújt védelmet a tévedések el­
len. Csak az igazság szeretete, és az igazságnak való enge­
delmesség véd meg bennünket korunk vallási zűrzavarában. Ha
a hivő élete gyümölcstelen, nagyon egyszerű a diagnózis:
hiányzik belőle az ismeret és az odaadás.

Azok a hűségesek, akik látják a Gyülekezet igaz álla­

potát, mindenekelőtt a szellemi egészséggel törődnek, hogy
a szentek igazságban éljenek, és elkülönítsék magukat a vi­
lágtól és mindattól, ami nem az Űr akarata. Arra vágynak,
hogy életüket betöltse a Szent Szellem és Általa Krisztus
dicsősége, hogy a Gyülekezet és Krisztus kapcsolata ismert
és gyümölcsöző legyen. Céljuk, hogy a Krisztus Testének tag­
jai egymással való közösségüket felismerjék, és azt az Is­
tentől rendelt helyen megvalósítsák, hogy így minden tag élő

104
kapcsolatban legyen a Fővel, hogy Annak teljessége akadály­
tól mentesen áradjon széjjel az egész testben. Ez ily módon
jól egybeszerkesztve növekedik Isten akarata szerint /Ef
4,16; Kol 2,19/, hogy így a szentek az igazságot követve
szeretetben növekedjenek Abban, Aki a Fö: a Krisztus.

Aki ilyen egyszerű engedelmességben akarja járni az

útját, arra nézve beteljesedik az egyszülött Fiú imádsága,
amelyet elárultatása éjszakáján mondott el: "Szenteld meg
okét az igazságban: a Te Igéd igazság" /Jn 17,17/.

A KIENGESZTELÉS
MAGÁBAN FOGLALJA'E
ATESTI GYÓGYULÁST?
Hogy alátámasszák azt a megállapításukat, hogy a hivő
ember számára nem szükségszerű a betegség, azt állítják az
imával gyógyítók, hogy az Úr Jézus hordozta betegségeinket,
tehát a kiengesztelés műve magában foglalja a test gyógyu­
lását is. Noha ebben mindnyájan egyetértenek, és mind az
Ézs 53,4-5-re és Mt 8,17-re hivatkoznak állításuk bizonyítá­
sára, ennek kifejtésében azonban nincsenek egy véleményen.

A Mt 8,17 világosan elmondja, hogy az Ézs 53,4 az Úr

Jézus életében és nem halálában teljesedett be. Máté meg is
magyarázza ezt. Az Úr kiűzte a gonosz szellemeket, és meg­
gyógyított minden szenvedőt, "hogy beteljesedjék, amit
Ézsaiás próféta mondott, amikor így szólt: ő vette el a mi
erőtelenségünket, és ö hordozta betegségeinket" /Mt 8,17/.

Urunk sohasem gyógyított meg egyetlen beteget sem

anélkül, hogy ne vette volna szívére-szellemére annak a be­
tegségnek a terhét, mint a gonosz hatalmának gyümölcsét.
Erre vonatkozik az Ézs 53,4 /J.N.Darby/.

Sokan úgy mondják, hogy a bűneset által a Sátán kettős

átkot hozott a földre, a bűnt és betegséget, az Úr Jézus
azonban engesztelő áldozatával kettős helyreállítást mun­
kált: szabadulást és testi gyógyulást, önhatalmúlag ketté­
osztják az Ézs 53,5-öt, és így az Úr Jézus váltságművét is.
"És 6 megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétke­
inkért, békességünknek büntetése rajta van." Ez bűneinkre
vonatkozik, és a kereszten teljesedett be. A folytatás azon­
ban: "és az ö sebeivel gyógyultunk meg" - ez már véleményük
szerint a betegségeinkre vonatkozik, és a keresztrefeszítés
előtt teljesedett be, mikor az Úr Jézust Pilátus és a főpap
előtt megverték és meggyalázták.

Valószínűleg egyszerűen a "sebei" és "meggyógyul", sza­

vak összecsengéséből indultak ki, és így jutottak ehhez a
következtetéshez. Közben elfelejtették azt, hogy Ézsaiás
könyve prófécia, és képes nyelvén szól, mint minden más pró­
fécia. Elfelejtették azt a fontos alapszabályt is, hogy Is­
ten Igéje maga tanít minket a próféciák magyarázatának mód­

105
jára a 2Pét 1,20-21-ben: "Tudván először azt, hogy az írás­
ban egyetlen prófétai szó sem támad saját magyarázatból,
mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó, ha­
nem a Szent Szellemtől indíttatva szóltak Isten szent embe­
rei". Csak ha az írás egyes részeit egybevetjük, értjük meg
egy-egy szövegrész valódi jelentését.

Ki jogosít fel arra, hogy Ézs 53,5-öt, mely a bűnein­

kért hozott engesztelő munkáról szól, egyszerűen kettéosszuk,
és ezzel megosszuk az Úr munkáját is egyfelől a kereszten,
másfelől a kereszt előtt elvégzett műre? Nincs olyan hely
az írásban, amely ezt igazolná. A bűnnel kapcsolatban nem a
lélek gyógyulásáról beszél-e az Ige /Zsolt 41,4-5; Mt 13,15
és Mk 4,12; Jer 3,22; 6,14; 14,19/? És Péter apostol nem
éppen Ézs 53,5 szavait alkalmazza az Úr bűneinkért véghez­
vitt munkájára /lPét 2,24/? íme, látjuk, hogy maga az írás
magyarázza önmagát.

Dr. B.A. Simpson másfajta érveléssel áll elő "The

Gospel of Healing" /A gyógyítás evangéliuma/ c. könyvében.
Mikor Ézs 53,4-ről ír, úgy nyilatkozik, hogy mind az angol,
mind a holland /s általában egyéb nyelvű/ fordítás nagyon
pontatlanul adja vissza a héber szöveg jelentését.Szerinte
a helyes fordítás: "Valóban, S elvette betegségeinket, és
eltávolította fájdalmainkat". És ezek a szavak szerinte nem
együttérzést jelentenek, hanem valódi helyettesítést, és a
tökéletes félretételét annak, amit eltávolított. Nos, Dr.
Simpson teológiai doktor volt, és ezért sokan hajlamosak ar­
ra, hogy minden további nélkül hitelt adjanak írásának, hi­
szen nem tudják felülbírálni. Erre is érvényes J.N. Darby
egyik kijelentésének igazsága: "Ha valaki görög és héber
nyelven bizonygatja tanításának igazságát olyan közönség
előtt, amely ezeken a nyelveken nem ért, ott majdnem mindig
sántit valami". Ezt igazolja a fenti tanítás tüzetes vizsgá­
lata is.

Pl. Ézs 53,4-nek az a szava, amelyet Dr. Simpson "eltá­

volítani" szóval akar fordítani, Ézs 1-től 53,4-ig a követ­
kező helyeken fordul még elő: 5,26: "zászlót emel"; 10,24:
"pálcáját felemeli"; 11,12: "zászlót emel"; 14,4: "e gúny­
dalt mondod /felemeled/"; 22,6: "Élám fölvette a tegezt";
37,4: "te könyörögj" /emeld fel imádat/; 52,8: "őrállóid
felemelik szavukat". Világos, hogy e szövegek közül egyik
sem jelent helyettesítést. Miért jelentene éppen az Ézs
53,4?

De kérdezheti valaki: "A mi bűneinket maga vitte fel"

- ez nem helyettesítést jelent-e az lPét 2,24 szerint? És
ha igen, akkor a Mt 8,17-ben miért nem jelenti ugyanezt a
betegségeink hordozása?

Péter kétségkívül helyettes elégtételről beszél, és

ezt a görög "anaphero" szóval fejezi ki. Ez a szó háromszor
fordul elő az evangéliumokban, azonkívül csak a Zsid 7,27;
9,28; 13,15; Jak 2,21 és lPét 2,5.24-ben; a legutóbbi szö­
vegrészről beszélünk most. Mindezeken a helyeken áldozatról
van szó.

106
 A Mt 8,17 egy másik görög szót, a "bastazo"-t használ­
ja. Ez a szó e helyen kívül még 13-szor fordul elő az evan­
géliumokban, és 13-szor egyebütt az ÚSZ-ben. Pl. a Mt 3,11
és 20,22-ben mindig a teher hordozása értelmében, pl. a Gál
6,2-ben is így: "egymás terhét hordozzátok", tehát bizonyos
hogy nem jelenthet helyettesítést. És sehol sem használja
az Ige az áldozattal kapcsolatban, mint az "anaphero"-t.

Láttuk tehát, hogy fenti érvelések egyike sem támasz­

kodik az írásra.

Másrészt az imával gyógyítók állításai a legsúlyosabb

következményekkel járnak. Ha a mi Urunk Jézus betegségein­
ket és szenvedéseinket helyettesként hordozta, úgy az a Mt
8,17 szerint még a kereszt előtt történt. Akkor azonban mű­
ve két részre oszlik: egyik részét a kereszten, másik ré­
szét a kereszt előtt végezte el. így írja Dr. Simpson is:
"Három évig, mint az áldott Orvos, azután 6 órán át, mint
a megöletett Bárány".

Ezek szerint tehát az Úr a három év alatt vér nélküli

engesztelést vitt végbe a betegségeinkért, utána pedig a
kereszten vérrel való engesztelést a bűneinkért. Olyan eret
nekség ez, amelyet egyetlen keresztyén ember sem támogathat

Ilyen véleményt is hallunk:

"A következő három: bűn, betegség, halál, a Sátán mű­

ve; Jézus azért jött, hogy ezeket lerontsa /lJn 3,8/, még­
pedig szenvedése, halála és feltámadása által. Jézus beteg­
ségeinket is felvitte a Golgotára".Ebből azt a következte­
tést vonják le, hogy Isten éppúgy nem akarja, hogy betegek
legyünk, mint hogy vétkezzünk.

Nos, ha mindez igaz lenne, bizonyára elvárhatnánk,

hogy megtaláljuk a Római levélben, hiszen ez a levél oly
világosan tárja elibénk az üdvösség útját: bűnbocsánatot és
a bűntől való szabadítást.

Ez a levél azonban egy szót sem ír a fentiekről, sőt

ellenkezőleg, a 8,23-24-ben azt olvassuk, hogy mi egy só­
hajtozó teremtett világban élünk, és ezért mi magunk is só­
hajtozva várjuk testünk megváltását; mert reménységben tar­
tatunk meg. A 8,11 pedig azt mondja, hogy halandó testünk
a jövőben eleveníttetik majd meg.

Ha a kiengesztelés művében - a bűnért való bűnhődéshez

hasonlóan - benne lett volna a testnek betegségből és ha­
lálból való gyógyulása is, akkor azt kellene föltételeznünk
hogy ennek mindháromra nézve ugyanazok a következményei.

Nos, aki az írást ismeri, nem tagadhatja, hogy minden­

ki, aki elfogadta az Úr Jézust, tökéletesen részesül az S
munkája gyümölcsében. Bűneinek kérdése végleg elintézést
nyert: a bűn mindörökre eltöröltetett. Róm 4,7; 5,1.9.19;
Ef 1,7; Kol 1,12-14.21; 2,13; Zsid 10,14-18; lPét 2,24 stb.

107
Ez nem függ cselekedeteinktől vagy megtérésünktől, sem at­
tól, hogy megértjük-e az Úr munkájának teljességét. Ez
tisztán kegyelemből történik.

Akkor viszont megtérésünk óta sem betegséggel, sem ha­

lállal nem lehetne dolgunk. A hivő ember számára nem létez­
hetne öregedés és meghalás, és ez sem függhetne a mi csele­
kedeteinktől, hiszen különben nem lenne kegyelem.

És ha Isten az Úr Jézus müvének eme "gyümölcseiben"

való részesedésünket attól tenné függővé, hogy elfogadjuk-e
hitben, úgy ez azt jelentené, hogy sem Pál, sem Péter, sem
János, sem az eltelt 19 évszázad egyetlen hivő embere sem
fogadta el, hiszen mindnyájan meghaltak, akárcsak ennek a
mozgalomnak minden vezető egyénisége.

Akkor nem lehetne igaz a Fii 1,21, amely szerint a

meghalás nyereség. Hát lehet valami - ami ellentétben van
Isten akaratával, és Isten iránti hitetlenségből származik
- jobb annál, amit az Úr Jézus megszerzett számunkra a ke­
reszten, és amivel Isten meg akar ajándékozni minket?

Milyen borzalmasan hangzanék akkor Pál szava a 2Tim

4,6-ban: "Mert én immár megáldoztatom és elköltözésem ideje
elérkezett"; vagy amit Péter ír a 2Pét 1,14-ben: "Mint aki
tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk
Jézus Krisztus is kijelentette nekem". És Istvántól kezdve
minden vértanú, akik úgy gondolták, hogy az Úrért halnak
meg, tulajdonképpen hitetlenségük miatt haltak volna meg.

Milyen borzalmasan tévedett volna Pál, mikor az lKor

15-ben az Úr visszajövetelét jelölte meg, mint egyetlen
olyan eseményt, amely által a hivő embernek nem kell meg­
halnia. És mindezt Isten ihletett Igéjében!

De legyen elég ennyi! Minden elfogulatlan ember előtt

világos lehet ennyiből is, hogy ez a tanítás szöges ellen­
tétben áll Isten Igéjével, következményei pedig éppen ször­
nyűek lehetnek.

Isten Igéjéből tudjuk, hogy a betegség, szenvedés és

halál a bűn következményei. Jézus Krisztus a kereszten el­
végzett váltságművével megvetette a bűn fölötti győzelem
alapját /Zsid 9,26-28/, és- annak az alapját, hogy ég és
föld, az egész teremtett világ megtisztulva tér vissza majd
Istenhez /Kol 1,20-22/. Mi már most részesültünk a kiengesz­
telésben, és elnyertük bűneink bocsánatát. A bűn kérdése,
ami a teremtménynek a Teremtőhöz való kapcsolatát illeti,
tökéletesen meg van oldva. Mindörökre tökéletesekké lettünk
/Zsid 10,14/. Ez a lélek üdvössége, mely már most a mienk
/lPét 1,9/.

Ami testünket illeti, még ehhez a teremtéshez tartozunk.

És noha az Úr Jézus testünket is megvásárolta /lKor 6,20/,
annak gyakorlatilag még nincs része a megváltásban. Várjuk
az Úr Jézust, Megváltónkat, mint "Aki elváltoztatja a mi nyo-

108
morúságos testünket, hogy hasonlatos legyen az S dicsősé­
ges testéhez" /Fii 3,21/. Addig azonban testünk részese a
halandóságnak és múlandóságnak /lKor 15,48-54/.

Az egész teremtett világgal együtt sóhajtozunk, vár­

ván testünk megváltását /Róm 8,23/. Részünk van e világ
nyomoróságaiban és szenvedéseiben /Róm 5,3-6/. De mivel a
Szent Szellem bennünk lakik, tudjuk, hogy mennyei Atyánk
a szenvedés által nevel minket /Róm 5,5; Zsid 12/. És amel­
lett az írás azt a csodálatos bizonyosságot adja nekünk,
hogy a mi Urunk Jézus itt e földön, mint ember, minden
szenvedésünk részese volt, hogy így most, mint mennyei Fő­
papunk, együttérezhessen velünk gyöngeségeinkben, és segít­
ségünkre jöjjön mint Közbenjáró és Szószóló, Aki jól isme­
ri helyzetünket, minden nyomorúságunkat és érzésünket, s
mindazt a veszélyt, amelynek ki vagyunk téve /Zsid 2,10-
11.18; 4,15-16; 5,7-8; 7,25-26 stb./.

Ez az a magyarázat, amelyet maga az írás ad Ézs 53,4-

rSl és Mt 8,17-ről, már amennyiben ezeket az igehelyeket
magunkra vonatkoztathatjuk.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy Ézs 53 prófécia. Pró­

féciában tárja elénk a két megmaradt törzs /Júda és Benjá­
min/ érzéseit, melyek akkor támadnak majd bennük, mikor
meglátják az Ör Jézust eljönni az égből, és rádöbbennek,
hogy ok elvetették és megfeszítették a Messiást /Zak 12,10-
14; 13,6-9/. Teljesen világosan látjuk ezt, ha elolvassuk
Ézs 52 és 53-at, valamint az 54 elejét. Nos, ez az ezeréves
békebirodalom kezdete, amikor majd valóban elvétetik az
átok erről a földről, és csak azok halnak meg Isten nyilvá­
nos ítélete nyomán, akik nyilvánvalóan vétkeznek Ellene
/Ézs 65,19-25/.

Ugyanez a helyzet a 103. Zsoltárral is, melyre Hermann

Zaiss, az ismert gyógyító gyakran hivatkozik, hogy igazolja
az ún. hitből való gyógyulásokat. Ez is Izráel hivő maradé­
káról szól, amely Krisztus uralmának dicső eljövetelére te­
kint. Ha "reggelenként elveszti e föld gonoszait" /Zsolt
101,8/, és "az ő uralkodása mindenre kihat" /Zsolt 103,19/
majd, akkor "elfordítja Jákobtól a gonoszságokat", és meg­
gyógyítja betegségeiből /Róm 11,26/. Akkor megváltja majd
életét a koporsótól /Zsolt 103,3-5/, ahogy azt Ézs 65-ben
láttuk. _ _

A TÉVELYGÉS NÉHÁNY
TOVÁBBI ISMERTETŐ JELE
Láttuk már, hogy ennek a hitből gyógyító mozgalomnak
az alapelvei ellentétben állnak a Szentírással; más szem­
pontból nézve is meg kell azonban állapítanunk, hogy nem
visélik magukon a Szent Szellem jegyeit. Ha a tanításuk
egészét tekintjük, látjuk, hogy irataikban annyira kiragad­
ják az igehelyeket a maguk eredeti összefüggéséből, annyira

109
összevissza dobálják őket, és mindebből olyan lehetetlen
következtetéseket vonnak le, hogy egész könyveket kellene
írni ahhoz, hogy mindezzel részletekbe menően foglalkozzunk.
Elég néhány idézet, hogy meglássuk, milyen szellem beszél
ezekből az iratokból.

Sokszor idézik Jn 14,12-t: "Aki hisz énbennem, az is

cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cse­
lekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az
Atyához megyek". És ezt a csodatételre vonatkoztatják, te­
hát minden hivonek lehetősége, sőt kötelessége, hogy na­
gyobb dolgokat /s úgy olvassák: jeleket/ tegyen, mint az
ür Jézus.

Ebből már nyilvánvaló, hogy ez nem felel meg az Ige

értelmének. Az Úr nem jelekről, hanem cselekedetekről be­
szél. Nos, pünkösdkor és utána valóban láttunk nagyobb dol­
gokat. Az Úr prédikációjára sohasem tért meg egyszerre 3000
ember. Pünkösd előtt a legnagyobb számú hivő, amelyről ol­
vasunk, 500 /lKor 15,6/. Jeruzsálemben csak 120-an voltak
együtt a mennybemenetel után.

Jellemző erre a mozgalomra, hogy fontosabbnak tartják

a földi dolgokat, mint a mennyeieket és szellemieket. A sok
jel közt, amelyet Isten szolgái által cselekedett, ott volt
az élet adása is. Ezt már Mózesnél látjuk a 2Móz 8,16-19-
benl Idáig minden jelét utánozni tudták az egyiptomi va­
rázslók. Amikor azonban Mózes a port tetvekké változtatta,
ezt nem tudták utánacsinálni. A Sátán mindent utánozhat,
de életet nem tud adni. Szolgái által tehet jeleket és cso­
dákat, lásd pl. Mt 24,24: "Mert hamis krisztusok és hamis
próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, úgy
hogyha lehet, még a választottakat is elhitessék". A tör-
vénytipró eljövetele "A Sátán ereje által lesz, a hazugság
minden hatalmával, jelével és csodájával" /2Tesz 2,9/. Még
a feltámadást is utánozza majd, mintha tudna életet adni
/Jel 13,3/. Isten Igéjéből tudjuk azonban, hogy a fenevad
olyan volt, mint egy halott, de mégsem halt meg. Az Anti-
krisztus nagy csodákat tesz majd, még tüzet is hoz le az
égből, amely Isten jelenlétének ismert jele. A fenevad kép­
másának csak leheletet tud adni, de nem valóságos életet
/Jel 13,15/.

Minden élet forrása Isten. Ezért nevezi az írás "Élő

Isten"-nek. Ezért szolgáinak, akik által az S jeleit véghez
viszi, megadja a hatalmat arra is, hogy életet támasszanak,
mert ezt a Sátán nem tudja utánozni, ezért ez a biztos is­
mertető jele annak, hogy Isten munkálkodik.

Ezt láttuk már Mózesnél, de ezt látjuk Illésnél és

Elizeusnál is /lKir 17,22; 2Kir 4,32-36/. Ezt látjuk az Úr
Jézusnál, Aki még azt a halottat is, akit a sírba vittek,
sőt, aki már négy napja sírban feküdt, feltámasztotta, úgy­
hogy senki sem mondhatta: csak tetszhalott volt. Az Úr a
tizenkettőt is felhatalmazta, hogy halottakat támasszanak
életre, amikor kiküldte őket /Mt 10,8/. A Cselekedetekben
pedig olvashatjuk, hogy az apostolok is támasztottak halot­
takat 19,36-41; 20,9-12/.
110
 Az Úr Jézus ÚR voltának elismerése

Rém 10,9 ezt mondja: "Ha száddal Úrnak vallód Jézust,

és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halot­
tak közül, megtartatol" .

Az lKor 1,2 így fogja össze valamennyi tanítványt:

"Mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét
segítségül hívják bármely helyen".. Az lKor 12,3-ban pedig
ez áll: "Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, csak a Szent
Szellem által".

Mindezekből a szövegekből kiderül, hogy Jézus "Úr"-nak

való elismerését, és ha róla mint "Úr Jézus"-ról beszel va­
laki, azt az írás a tanítványság ismertető jegyének tekin­
ti, és a megváltott állapottal hozza kapcsolatba. Csak a
Szent Szellem munkája nyomán nevezheti valaki Jézust Úrnak.
Ezt gonosz szellem sohasem teheti meg. A démonok sohasem
ismerik el Jézust Úrnak. A Sátán átváltoztathatja magát a
világosság angyalává /2Kor 11,14/, angyalai nevezhetik az
Úr Jézust Isten Fiának /Mt 8,29/ vagy Isten Szentjének /Mk
1,24/, nyilvánosan dicsőíthetik az Ur szolgáit /Csel 16,17/,
de soha sehol sem nevezi Jézust Úrnak egyetlen gonosz szel­
lem sem.

Az Úr címzés Jézusnak nem a legmagasabbrendű megdicső-

ítése. Ez nem személyes és örök dicsőségére vonatkozik, ha­
nem arra a tisztségre, amelyet a váltság müvének elvégzése
és feltámadása után elnyert /Csel 2,36/. öt Úrnak nevezni:
ez a legegyszerűbb hitvallás, mellyel elismerjük, hogy az
Úr Jézusnak hatalma, tekintélye van fölöttünk. A gonosz
szellemek azonban ezt a tekintélyt nem ismerik el! Eljön
majd a nap, amikor "Jézus nevére minden térd meghajol, meny-
nyeieké, földieké és föld alatt valóké is, és minden nyelv
vallja, hogy Jézus Krisztus Úr" /Fii 2/. Ez most még nem
így van. Az Atya azonban ezt elvárja, és feltételül szabja
a megváltottsághoz. Ez természetesen semmiképpen sem jelen­
ti azt, hogyha valaki "Úr Jézus"-t mond, ezzel már újonnan
is született. Az lKor 12 csak azt mondja, hogy gonosz szel­
lem sohasem vesz rá senkit, hogy "Úr Jézust" mondjon.

A tanítványságnak ezt a jelét szinte sohasem leljük fel

ebben a mozgalomban. írásaikban gyakran olvasunk "Jézus"-
ról, "Krisztus"-ról vagy "Jézus Krisztus"-ról, de csaknem
soha "Úr Jézus"-ról.

Amikor egyszer személyesen beszélgettem ennek a mozga­

lomnak egyik tagjával, és kértem, nevezze őt "Úr Jézus"-nak,
mert nekem fájdalmat okoz azzal, hogy ilyen tiszteletlenül
beszél az Úr Jézusról, ő ezt "szűk látókörű szőrszálhasoga-
tásnak" nevezte.

111
 Az Úr Jézus Isten volta /Istensége/

Az Úr Jézus a "VAGYOK", az örökkévaló, éppúgy, mint az

Atya, éppúgy, mint a Szent Szellem. És ez volt ö a földön
is. örök Isten volt akkor is, amikor a betlehemi jászolböl­
csőben feküdt. Az volt ö, amikor az utazástól kifáradva,
éhesen és szomjasan ült Jákob kútjánál /Jn 4/. És az volt
ö, amikor a kereszten elvégezte a megváltás csodálatos mü­
vét.

Valóságos emberré lett, asszonytól született. De "test­

ben megjelent Isten" volt /lTim 3,16/; "az egyszülött Fiú,
Aki az Atya kebelén van" /Jn 1,18/. Benne lakozik az isten­
ségnek egész teljessége testileg /Kol 2,9/. Isten, Fia által
szólt /Zsid 1,1/.

ö valóságos Isten és valóságos ember volt, mégis egy

személy. Jaj annak, aki ebbe a csodálatos titokba be akar
hatolni. Jaj annak, aki egy szintre akarja öt hozni velünk,
akár a legkülönbbel is közülünk /Lk 9,33-36/. Az Atya őrkö­
dik a Fiú dicsősége fölött, Aki csodálatos dicsőségben ön­
ként elvállalta, hogy Magát teljesen az Atya akarata alá
veti /Jn 8,50/.

Isten Igéje szerint három forrás van, amelyekből je­

lek, csodák, próféciák, gyógyulások stb. fakadhatnak:

1/ isteni forrás: Jóéi 2,28-32;

2/ emberi forrás: Jer 23,16.25-27; Ez 13,2;
3/ ördögi forrás: Jel 16,13-14; Csel 16,16; lKir 22,
21 - 2 2 .

Amellett arra is tanít az Ige, hogy lehetséges a kü­

lönböző befolyások keveredése: Mt 16,21-23; Fii 1,14-17.

Vajon Istentől valók lehetnek-e az olyan mozgalmak,

amelyekben mind az alapelvek, mind pedig a gyakorlati meg­
nyilvánulások olyan szöges ellentétben állnak Isten Igéjé­
vel? Akkor azonban milyen forrásból erednek?

Ezekben a mozgalmakban vannak hivő emberek. Én is is­

merek néhányat, és szeretem őket. Imádkozom értük, hogy Is­
ten szabadítsa meg őket ezekből a kötelékekből.

Mivel hivők is vannak ott - talán nem is kevés -, nem

lehet minden visszás. Ahol isteni természet is van jelen,
annak valamilyen módon meg kell nyilatkoznia. A kérdés azon­
ban nem az, hogy minden visszás-e, hanem az egyetlen kérdés:
az alapelveik Isten gondolatai szerintiek-e, és hogy az Úr
Jézus Krisztus iránti engedelmesség engem odavisz-e? S ekkor
számomra egyetlen válasz létezik: nem! A hang, amely ezekből
a mozgalmakból kicsendül, nem a Jó Pásztor hangja, nem Annak
a hangja, Aki az életét adta értem. Naponkénti imádságom:
"ő, Uram, ez az egy maradjon meg számomra, hogy mindig hűsé­
gesen járjak Veled!"
* * *

112