Ősz Sándor Előd

Kolozsvár

Tordai Sándor András,

az erdélyi reformátusok harmadik püspöke
A Dévai Református Egyházközség évek óta tervezte, hogy méltó emléket állít első
ismert lelkipásztorának, a 16. század egyik igen magasan képzett tudós magyar reformá-
tus teológusának, egyházkerületünk harmadik püspökének, Tordai Sándor Andrásnak.
Az egyházközség 1999-ben avatta fel gyülekezeti házát, amelyet róla szeretett volna elne-
vezni, de az építkezést anyagilag támogató holland gyülekezet inkább a bibliai Melite név
mellett kardoskodott. A gyülekezet végül nem névadással, hanem szoboravatással hajtott
fejet egykori tudós lelkipásztorának emléke előtt. Folyó év március 28-án a régi álom va-
lóra vált: a dévai templom kertjében felavatták a püspök mellszobrát. Az ünnepi isten-
tiszteleten Albert István, az egyházmegye esperese végezte a liturgiai szolgálatot, az igét
Erdély negyvenhatodik református püspöke, Pap Géza hirdette, majd Lovász János dévai
lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, és röviden ismertette a szobor felállításának törté-
netét. A továbbiakban Ősz Sándor Előd negyedéves teológiai hallgató előadása hangzott
el Tordai Sándor András életéről és munkásságáról. Az alábbiakban a Déván elhang-
zott előadás bővített szövegét közöljük.

A z 1564-es nagyenyedi zsinaton megalakult Erdélyi Református Egyházkerület

első püspökévé Dávid Ferencet választották. Dávid nem sokkal ezután már
antitrinitárius nézeteket vallott, és 1569-ben a nagyváradi zsinaton fogalmazott Sententia
catholica című írás elítélte tanait. A Helvét Hitvallás mellett megmaradt lelkészek 1571-
ben a magyar lutheránus püspök, Alesius Dénes jurisdictiója alá rendelték magukat.1
Alesius 1577-ben bekövetkezett halála után a nagyenyedi zsinat Tordai Sándor
András (1529?–1579) dévai lelkészt választotta püspökké. Jelen írással az ő emléke
előtt hajtunk fejet születésének 475., halálának 425. évfordulóján. Sajnos nem áll mó-
dunkban sok új adatot közölni életéről és munkásságáról, hiszen 16. századi forrásaink
nagyon hiányosak és nagyon szűkszavúak e tekintetben. De mivel utoljára Bod Péter
írta meg és közölte élettörténetét az 1766-ban megjelent Smyrnai szent Polikárpus című
könyvében2 (ez egyébként az egyetlen Tordai-életrajz), úgy érezzük, érdemes a 18. szá-
zadi életrajzot kiegészíteni néhány újonnan előkerült adattal. Köszönettel tartozunk
Dorothea Kinast wittenbergi barátunknak, aki a püspök tanulmányaira vonatkozó ér-
tékes adatokkal lepett meg minket, Kovács Sándor egyháztörténész teológiai tanárnak,
aki a református–antitrinitárius vitákra vonatkozó iratokkal szolgált, valamint Buzo-
gány Dezsőnek a latin szövegek fordítása során nyújtott segítségéért.

1 Zoványi Jenő: Magyar protestáns egyháztörténeti lexikon. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájá-
nak Sajtóosztálya Bp. 1979. (A továbbiakban: Zoványi) 176.
2 Bod Péter: Smirnai Szent Polikárpus, avagy sok keserves háborúságok között magok hivataljokat keresztyéni szorgalma-
tossággal kegyesen viselő erdélyi református püspököknek históriájok. Nagyenyed 1766. (A továbbiakban: BodPolikárpus)
27–38.
200 HISTORIA ECCLESIAE

A wittenbergi diák
Tordai sírfeliratán az áll, hogy 1579-ben, életének 50. esztendejében távozott az
élők sorából, tehát 1529-ben látta meg a napvilágot, nevéből ítélve valószínűleg Tordán.
Bod Péter szerint elemi iskoláit is szülővárosában végezte,3 de erre nézve ma már
semmilyen kézzelfogható bizonyíték nem áll rendelkezésünkre.
Neve először a wittenbergi egyetem Matriculájában tűnt fel, amelybe Andreas
Sandor Tordensis néven subscribált 1555 április 13-án.4 (Zoványi, nem tudni milyen
forrás alapján, tévesen 1559. január 2-re teszi a subscribálás időpontját.5) Vele egy na-
pon még hét magyarországi diák iratkozik be a wittenbergi egyetemre, latin nevén a
Leucoreára, közülük hárman, Tordai Fábri György, illetve a Kolozsvárról származó
Mod testvérek, György és András bizonyíthatóan erdélyiek.6 Ugyanezen év júniusában
a Luther egyetemén tanuló magyar diákok megalapították az ún. Magyar Bursát (Bursa
Hungarorum, Ungarische Coetus). Az 1555. június 24-én lefektetett alapító okirat alá-
írói között ott volt ő is.7 1559. április 19-én a Bursa seniorává választották, mely tiszt-
séget ugyanezen év december 3-ig viselte, amikor Szikszai Fabricius Balázs, későbbi
sárospataki iskolarektor váltotta fel.8
Wittenbergi tanulmányairól e száraz adatsoron kívül sajnos semmi közelebbit nem
tudunk. Megvizsgálva az 1555–1560 között itt subscribált magyar diákok névsorát –
elsősorban azokét, akik a magyar coetusnak is tagjai voltak – azt tapasztaljuk, hogy a
helvét irányú magyar reformáció számos jelentős személyisége megfordult itt. Hogy
csak a legjelentősebbeket említsük: Méliusz Juhász Péter, Debrecen majdani superin-
tendense, Károli Gáspár abaúji esperes, akinek nevéhez az első teljes magyar bibliafor-
dítás kötődik, Szegedi Gergely (nem Belényesi Gergely), Méliusz későbbi debreceni
segítőtársa, Molnár Gergely, a kolozsvári iskola későbbi rektora és még sokan mások.9
Nem szabad megfeledkeznünk a wittenbergi egyetem akkori tanárairól sem, akik
minden bizonnyal nagy hatással voltak hallgatóik – így Tordai Sándor András – teológiai
szemléletének alakulására is. Mindenekelőtt Németország tanítómesterét, Melanchthon Fülö-
pöt kell megemlítenünk, aki abban az időben a bölcsészeti kar görög- és latintanára volt,
a teológiai tanszéken pedig az ó- és újtestamentumi könyveket magyarázta. Ezen kívül
dialektikát, retorikát és etikát tanított, Carion krónikája szellemében világtörténelmi elő-
adásokat tartott, az egyetem oktatási rendjében pedig jelentős szerepet töltöttek be be-
szédei és deklamációi, amelyek az akkori tudománynak csaknem minden területét felölel-
ték. Kathona Géza véleménye szerint már csak a Melanchthon szellemének és tudásának
gazdagsága egymaga megérte, hogy valaki érette Wittenbergbe zarándokoljon.10 De Melanchthon
mellett alkalma nyílott hallgatni Johannes Bugenhagen zsoltármagyarázatait, Johann
Forster, majd Paul Eber héber előadásait, az ifjabb Caspar Cruciger Ciceró-kommen-

3 BodPolikárpus. 28.
4 Album Academiae Vitenbergensis. I. Lipsiae–Hallis 1841. 302.
5 Zoványi 649.
6 Révész Imre: A magyar- és erdélyországiak a wittenbergi főiskolában 1522-től 1560., Melanchthon haláláig. In: Ma-
gyar Történeti Tár. VI. Pest 1859. 224–225.
7 Szabó Géza: Geschichte des Ungarisches Coetus an der Universität Wittenberg. Halle (Saale) 1941. (A továbbiak-
ban: Szabó) 22.
8 Kathona Géza: Méliusz Péter és életműve. In: A Második Helvét Hitvallás Magyarországon és Méliusz élet-
műve (Studia et acta ecclesiastica 2.). A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya.
Budapest 1967. (A továbbiakban: Kathona) 144.; Szabó 133–134.
9 Szabó 132–133.
10 Kathona 117.
ŐSZ S. E.: TORDAI SÁNDOR ANDRÁS, AZ ERDÉLYI REFORMÁTUSOK HARMADIK PÜSPÖKE 201

tárjait.11 Kathona Géza szerint magas szinten művelték Wittenbergben az anatómiát, a

felső matematikát, az asztronómiát, a földrajzot, sőt még a meteorológiát is.
Sokan 1559. december 3-át, a coetus seniori tisztségéről való lemondásának dátu-
mát tekintik wittenbergi tanulmányai befejezésének. Ezzel szemben viszont neve meg-
jelenik a Paul Eber wittenbergi plébános által 1560. március 17-én felszentelt diákok
névsorában. Neve mellé Eber bejegyezte: Andreas Tordensis vngarus vociut[!] in patriam
Tordam12 (Tordai András magyar, hazájába, Tordára hivatott), később pedig hozzátette:
Torda vulgo Torrenburg sito in Transilvania duobus miliaribus a Claudiopoli amplius annum hic
versatus. (Torda, közönségesen Torrenburg Erdélyben fekszik, két mérföldnyire [!] Ko-
lozsvártól, ahol több mint egy évet itt időzött).13

Torda lelkipásztora
1560 második felében valószínűleg már elfoglalta Torda lelkészi állását. Életének
ezen időszakáról sajnos nagyon keveset tudunk. Péntek Árpád a Református Szemle
1987-es évfolyamában közölte az Ótordai Református Egyházközség lelkészeinek név-
sorát. A sorban második Tordai Sándor András, akiről Péntek tudni véli, hogy 1563-
ban aláírta a Tarcal-Tordai Hitvallást.14 Zárójelben Pokoly Józsefre15 és Zoványi Jenőre16
hivatkozik, de egyik szerző sem közölt a hitvallás aláíróira vonatkozó adatot. Kiss
Áron részletesen beszél a tarcali zsinatról, közli az ott elfogadott hitvallás szövegét, de
még a tordai zsinat lefolyásának körülményei tekintetében is igen szűkszavú, nemhogy
a résztvevők vagy a hitvallást aláírók lajstromát ismertetné.17 A hitvallás 1655-ös kiadá-
sában sem találunk az aláíró lelkészekre vonatkozó utalást. Mindazonáltal Péntek állí-
tását egyértelműen még így sem cáfolhatjuk. Amennyiben Tordai Sándor András 1563-
ban még Ótordán szolgált – egyébként minden jel erre mutat – nagy valószínűséggel
részt vett, sőt a házigazda szerepét is betölthette, tehát elképzelhető, hogy alá is írta a
záródokumentumként megfogalmazott hitvallást.
Ótordai szolgálatával kapcsolatban az a kérdés is függőben marad, hogy ti. meddig
tartott itteni tevékenysége és mikor kezdődött dévai szolgálata. A kérdésre sajnos nem
tudunk egyértelmű választ adni. Annyi bizonyos, hogy az 1568. március 3-án tartott
gyulafehérvári hitvitán már dévai lelkészként vett részt,18 tehát ezt megelőzően kellett
elhagynia Tordát. Az Ótordai Egyházközség következő lelkipásztora Szegedi Lajos
volt, aki – Zoványi szerint – 1565-ben jött ide,19 Tordai Sándor Andrásnak tehát ennél
korábban kellett szülővárosából eltávoznia, hogy elfoglalhassa a dévai parókiát. A dé-
vai egyházközség 1714-től vezetett Matrixa utolsó lapjaira bejegyezték a gyülekezetben
szolgáló lelkipásztorok névsorát. Tordaival kapcsolatban itt ezt a bejegyzést olvashat-
juk: Reverendus ac clarissimus dominus Andreas Sándor Thordensis, superintendens Devae 1546–

11 Kathona 116–117.
12 Georg Buchwald: Wittenberger Ordiniertenbuch. I. 1537–1560. Leipzig 1894. 117.
13 Georg Buchwald: Wittenberger Ordiniertenbuch. II. 1560-1572. Mit Beirichtungen und Erganzungen für die
Jahre 1558–1568 aus Paul Ebers Aufzeichnungen. Leipzig 1895. 9.
14 Péntek Árpád: Ótordai református lelkipásztorok. In: Református Szemle. 1987. 1. 30.
15 Pokoly József: Az Erdélyi Református Egyház története. I. Bp. 1904. 151–153. (A továbbiakban: Pokoly)
16 Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Genius kiadó Bp. 1921. 422–423.
17 Kiss Áron: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Bp. 1881. 286–296.
18 Bod Péter: Historia Hungarorum Ecclesiastica. I. Lugduni–Batavorum. (A továbbiakban: BodHistoria) 1888.
412.
19 Zoványi 584.
202 HISTORIA ECCLESIAE

1579.20 Az 1546-os évszám nyilvánvaló elírás, hiszen ekkor csupán tizenhét éves volt.
Ennek ellenére sokan – így korábban e sorok írója is21 – kritikai vizsgálat nélkül átvet-
ték ezt az adatot. Minden valószínűség szerint a két utolsó számjegy cserélődött fel,
dévai szolgálatát tehát 1564-ben kezdhette.
Déva ebben az időben úri és nemes rendel ékeskedő nevezetes város volt – írja róla Bod Pé-
ter.22 Itteni szolgálatának első éveiről szinte semmit nem tudunk. Valószínűleg a fiatal
református gyülekezet megerősítésén munkálkodott – nem kevés sikerrel.

Harc a Szentháromságtan védelmében

1567-ben, a Szentháromságtan tagadása terén folytatott viták alatt irányult újra rá a
figyelem. Balázs Mihály feltételezése szerint Császmai István gyulafehérvári prédiká-
tor23 már 1567-ben megjelentette nyolc, a Szentháromságot kigúnyoló metszetét, ame-
lyek később, 1568-ban a De falsa et vera unius Dei Patris, Filii et Spiritus Sancti cognitione
libri duo című unitárius hitvédő, polemikus irat első könyvének negyedik fejezetében
látott napvilágot.24 A református fél sem hagyta annyiban a dolgot, Tordai Sándor
András dévai plébánus 1567 utolsó vagy 1568 első hónapjaiban Vallás az egy Atya Istenről
és az ő egy Fiáról, aki elbocsáttatott, a Jézus Krisztusról című írásával válaszol a képekre.
Könyve valószínűleg Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomdájában jelent meg.25 E nyom-
tatványnak ma egyetlen példánya sem ismert. Császmai viszont felvette a kesztyűt és
válaszolt a dévai lelkész írására Thordai Sandor Andras irasara valo felelet, melyben az
Antichristus harom Isteninec dögletös tudomaniat otalmazza hamissaggal es szidalommal című
polemikus hangú művében. Ez az írás 1568-ban jelent meg Rafael Hoffhalter gyulafe-
hérvári nyomdájában.26 (Borbély István másképp datálja a fenti írásokat. Szerinte
Tordai a De falsa et vera negyedik fejezetére válaszolt, illetve Császmainak a gyulafehér-
vári hitvitán elhangzott „szavait félreértve és félremagyarázva, a vita után könyvet írt
ellene.”27 Ha ez így van, akkor Tordai Sándor András munkája közel egy évvel később,
tehát 1568 végén keletkezhetett, és kevés a valószínűsége annak, hogy erre Császmai
még 1568-ban válaszolhatott volna. Éppen ezért mi Balázs Mihály, illetve a RMNy
fentebb vázolt nézetét fogadjuk el és tartjuk mérvadónak.)
Császmai felelete – Tordai fent említett írásával ellentétben – ránk maradt. Ennek el-
ső részében az általánosságok szintjén polemizál Sándor Andrással. A második rész a
képekre adott válaszok cáfolatát tartalmazza. Ennek, illetve a De falsa et vera metszetei-
nek28 alapján megpróbáljuk rekonstruálni Tordai Sándor Vallás c. írásának a tartalmát.
Ez nagyon nehéz és kockázatos vállalkozás, hiszen a kor hitvitairodalmának sajátossága-
ihoz tartozott az is, hogy az ellenfél írásának csupán a támadható pontjait ragadták ki,

20 Matrix Reformatae Ecclesiae Devensis iussu et authoritate superiorum communi denique consensu sanctae Sedis in ordinem
redacta per juratum seniorem tractus Hunyadiesis, Michaelem Solymosi V. D. M. in eadem Devensi ecclesia […] Anno Domini
MDXIV. A Dévai Református Egyházközség Levéltárában. 324.
21 A hunyad–zarándi református egyházközségek történeti katasztere. Közzéteszi: Buzogány Dezső – Ősz Sándor–
Előd. 10.
22 BodPolikárpus 28.
23 Zoványi 121.
24 Két könyv az Egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Balázs Mihály beve-
zető tanulmányával. Az Unitárius Egyház kiadása. Kolozsvár 2002. (A továbbiakban: Két könyv) 20.
25 Borsa Gedeon: Régi magyarországi nyomtatványok. Akadémiai Kiadó. Budapest 237.
26 Császmai István: Thordai Sandor Andras irasara valo felelet, melyben az Antichristus harom Isteninec dögletös
tudomaniat otalmazza hamissaggal es szidalommal. Gyulafehérvár 1568. (A továbbiakban: Császmai)
27 Borbély István: Unitárius polemikusok Magyarországon a XVI. században. Kolozsvár 1909. 62–64.
28 Két könyv 59–68.
ŐSZ S. E.: TORDAI SÁNDOR ANDRÁS, AZ ERDÉLYI REFORMÁTUSOK HARMADIK PÜSPÖKE 203

illetve azokat – valamely eretnekség rábizonyítása céljából – kisebb-nagyobb mértékben

elferdítették.
Tordai Sándor András Császmait bálványcsinálónak, metszeteit bálványképeknek, te-
ológiai koncepcióját pedig török és pogán hütnek nevezte, melyre a válasz az volt, hogy a
dévai plébános hódol a bálványoknak, ő pedig – saját állítása szerint – képeknek kinyom-
tatásával rontottam a bálvánt, majd igen epésen megjegyzi Déva papjáról, hogy egyébként ő
a papirosra kinyomtatott képeket nem gyűlöli, mert mind könyvei, mind háza rakva ezekkel.29 E
kijelentés igazságát nem áll módunkban felülvizsgálni, kérdéses marad tehát, hogy az
állításnak volt-e egyáltalán valamely alapja, vagy csupán a hitviták korára oly jellemző
alaptalan rágalmak egyikével van dolgunk. Tordai tanítását röviden így foglalhatjuk
össze: Vallotta az egy állatú (=állagú – ousia) és három személyű (hypostasis) Istent, mond-
ván, hogy mi az élő Istent tiszteljük, ki ő magát úgy jelentötte meg, hogy Atya, Fiú és Szent Lélek
legyen, és ezzel együtt határozottan elutasította azt a vádat, hogy négységet vagy három
Istent imádna. Az Atyáról azt tanította, hogy soha nem volt az Ő Fia nélkül és Lelke nél-
kül.30 A Fiúról szólva elutasította és cáfolta a 2Sám 7,14 (Isten ígéri Dávidnak az ő
utódja felől: Én leszek néki atyja, és ő lészen nékem fiam) alapján felhozott vádat,31 hogy ha
– Krisztus mellett – Salamon is Isten fia, akkor Istennek tulajdonképpen két gyermeke
van. A Lélek eredetét illetően pedig szigorúan ragaszkodott az ekporeüomai ige szárma-
zásként és nem kiáradásként vagy kibocsátásként való fordításához.
Teológiai nézeteinek vázlatos ismertetése után pedig lássuk, mit válaszolt konkré-
tan Tordai Sándor András a Szentháromságot gúnyoló metszetekre. E képek közül
Balázs Mihály szerint az első hat valóságos képzőművészeti alkotásokból készült –
parodisztikusan elrajzolt – metszet, míg az utolsó kettő Császmai önálló találmánya.32
Az első képre, amely egy oltárra helyezett tiarával megkoronázott háromfejű alakot
ábrázol,33 Tordai így reflektál: Mi keresztyének oly Istent imádunk, ki megjelentette
magát, ki Atya, Fiú, Szent Lélek, ki állatában hatalomban, méltóságban, dicsőségben
csak egy, és nem négység.34
A második képen – amelynek eredetije az egyik krakkói templomban volt – egy
kétfejű alakot látunk, akinek két feje közül egy glóriával körülvett galamb (nyilvánvaló-
an a Szentlélek ábrázolása) repül ki.35 Erre a dévai plébános azzal felel, hogy a Szent
Lélek, Atyának és Fiúnak Lelke, mert öröktől fogva származik (kiemelve tőlem Ő. E.), és
harmadik személy az istenségben, és ő magától való Isten.36
A harmadik kép ostyát felmutató áldozópapot ábrázol. Az ostyába beáramlik az
Atya, a Fiú és a Szent Lélek jól elkülönülő képe. Felirata így hangzik: Mivel a pápisták
azt akarják, hogy az ostya imádandó legyen, és ugyanakkor az egyedüli, háromságos Istent imádják,
azt kell állítaniuk, hogy benne van a teljes háromság.37 Tordai itt a triteizmus vádját utasítja
el, mind az Atyát, mind a Fiút és Szent Lelket egy Istennek mondja lenni, majd így ír: az Atya,
a Fiú és a Szent Lélek mondattatnak szemilyeknek a tulajdonságokért, melyek egymástól el nem
szakadván ugyan, de megválasztatnak.38
29 Császmai 2b.
30 Császmai 4a.
31 Császmai tévesen az 1Kir 7-re hivatkozik.
32 Két könyv 19–20.
33 Két könyv 59.
34 Császmai 6b.
35 Két könyv 61.
36 Császmai 7b–8a.
37 Két könyv 62.
38 Császmai 8a–8b.
204 HISTORIA ECCLESIAE

A negyedik kép az utolsó vacsora hagyományos ikonográfiai ábrázolására emlé-

keztet, csakhogy Krisztus helyett három, nagyon hasonló szakállas férfi ül, mindhár-
muk feje fölött glória van. A kép alatti feliratot két verssor zárja: Teljes fenséggel három/
Személy ül a díványon.39 Tordai erre Krisztus áldozatának megcsúfolásával vádolja Csász-
mait, aki Krisztust embernek és prófétának nevezte (Császmai egyébként tagadta ezt a
vádat). Krisztus kettős természetéről pedig azt mondja, hogy egyik őnékie a második sze-
mély a háromságban, második az emberi személy, melyet amaz első felvött.40
Az ötödik kép az égből alászálló Krisztust ábrázolja, akinek teste sem szűztől va-
ló.41 A válasz utal Krisztus megkeresztelésének történetére, és kijelenti, hogy ő sem a
szózatot, sem a galambot nem mondja Atyának és Szent Léleknek.42
A hatodik képen a glóriával övezett Atya Isten látható, kezében a Krisztus kereszt-
je, mellén a galambként ábrázolt Szent Lélek.43 Valószínű, hogy ez a kép is – bár felira-
ta nem tanúsít ilyesmit – Krisztus két természete kapcsán indított polémiát, hiszen a rá
adott felelet bizonítani akarja a második szemilnek az háromságban mennyből alájövését, és az
emberi testnek felvételét.44
A hetedik kép Stancaro nesztoriánus jellegű krisztológiáját igyekszik ábrázolni, mely
szerint Krisztus a közvetítő az emberek és a teljes háromság között.45 Stancaro tanításának lényege
az, hogy Krisztus csak emberi természete szerint közbenjáró és nem isteni természete sze-
rint is. Jóllehet a Szentháromságot védte, közvetett módon mégis hozzájárult az antitri-
nitarizmus kialakulásához.46 Császmai szerint Tordai igyekezett felmenteni Stancarót e
vádak alól: menteni akarja Stancarust, és azt mondja, hogy csak calumnia, hiszem sokan ismerik
Stancarusnak keze írását, vagyon nálunk, melyet ő maga a leckében írt, és eképpen öt részre osztotta a
háromságot, amint a képben meg vagyon írva. Krisztus preexisztenciájáról illetve két természeté-
ről beszél, az egyikről, ki egy legyen állatjában az ő mennyei szent Atyjával, a másikról, mint ki
Dávidnak magvából született test szerént.47 Hangsúlyozza, hogy nem két Krisztust, hanem az
egy Krisztusnak két természetét tanítja. Bizonytalan annak az állításnak a valóságalapja,
hogy Tordai Stancarót védelmébe vette volna, hiszen a hitviták tüzében a dévai lelkész
végig szilárdan kitartott egykori diáktársa, Méliusz mellett, a debreceni szuperintendens
pedig mindvégig intenzíven támadta Stancarót és annak nesztoriánus tanítását.
A nyolcadik kép állítólag Méliusztól származik, aki három drágakővel ékesített
gyűrűként ábrázolta a Szentháromságot.48 Erre Tordai nem válaszolt, hanem Méliuszra
bízta a feleletet.49
A Szentháromság-viták következő fontos momentuma az 1568. március 3. illetve 8–
17. között tartott gyulafehérvári hitvita volt. A János Zsigmond fejedelem jelenlétében
megrendezett hitvitán az antitrinitárius nézeteket Dávid Ferenc, Blandrata György, Gyu-
lai (Iulanus) Pál, a gyulafehérvári iskola rektora, Basilius István kolozsvári prédikátor
illetve Hunyadi Demeter védelmezték. A másik oldalon Méliusz Juhász Péter, Czeglédi
György váradi, Thúri Pál bihari, Klein Lőrinc besztercei prédikátorok és Károli Péter, a

39 Két könyv 63.

40 Császmai 12a.
41 Két könyv 64.
42 Császmai 12a.
43 Két könyv 65.
44 Császmai 13a.
45 Két könyv 66.
46 Kathona 125
47 Császmai 13b–14a.
48 Két könyv 66.
49 Császmai 16a–b.
ŐSZ S. E.: TORDAI SÁNDOR ANDRÁS, AZ ERDÉLYI REFORMÁTUSOK HARMADIK PÜSPÖKE 205

váradi iskola rektora mellett ott találjuk Tordai Sándor András dévai lelkészt is. Nem
lényegtelen megjegyeznünk azt sem, hogy bírói minőségben maga Császmai is részt vett
a hitvitán.50 Bod Péter szerint Méliusz után Tordai volt a második a sorban, aki védel-
mezte a Szentháromságot.51 Ezt az állítást a hitvita Heltai,52 illetve Hoffhalter53 által ki-
adott jegyzőkönyvei alapján cáfolhatjuk, hiszen ezekből kitűnik, hogy Tordai mindössze
kétszer szólalt fel a dispután. Egy unitárius egyháztörténet-író szerint Tordai és Császmai
hevesen vitatkozott a háromságról a Szentírás alapján,54 jóllehet a fenti kiadások tanúsága szerint a
hitvitán Császmai meg sem szólalt.55 Összevetve Heltai, illetve Hoffhalter kiadásait kiderül,
hogy az unitarizmussal szimpatizáló gyulafehérvári nyomdász jóval rövidebben közölte a
Háromságot védők beszédeit, mint Heltai, míg a Dávid Ferencét és társaiét kissé hosszab-
ban, mint a kolozsvári kiadás. Tordai – a hitvitán megfogalmazott – teológiai nézeteinek
rekonstruálása során Heltai kiadását vettük alapul, amelynek objektívebb voltát mi sem
bizonyítja jobban, mint az, hogy miután ő is a Szentháromság-tagadók táborához csatlako-
zott, 1570-ben minden változtatás nélkül adta ki újra a nevezetes jegyzőkönyvet.56
A jegyzőkönyv tanúsága szerint Tordai először a hatodik napi vita utolsó szakaszá-
ban szólalt fel, amikor Krisztus preegzisztenciájáról folyt a vita Thúri Pál és Blandrata
között. Akkor ragadta magához a szót, amikor Thúri már-már kifogyott az érvekből,
és a következő, Athanasiusnál is előforduló57 szillogizmussal bizonyította Krisztus
öröktől fogva való származását:
Ha az Atya öröktől fogva valósággal Atya volt, szükséges, hogy a Fiú is öröktől fogva valósággal
volt légyen. Az Atya pedig valósággal öröktől fogva volt és van.
Következésképpen a Fiú is valósággal öröktől fogva volt és van.58
Tételét Blandrata nyomban megcáfolta, mondván, hogy kezdetben az Atya önmagára
nézve neveztetett Atyának, és a Fiú jelen volt, de csupán az Atyára nézve. A vitát meg-
szakította Bekes Gáspár közbeszólása, aki azzal vádolta Blandratát, hogy e tárgyban ko-
rábban másként tanított, mint itt a zsinaton. A doktor erre azt válaszolta, hogy most Is-
tennek lelke másként tanította. Ezután Dávid Ferenc vette át a szót, és Isten atyaságát
alátámasztó ószövetségi bizonyságokat kért Sándor Andrástól. Ő nyomban válaszolt, és
a következő két lókust idézte: Sir 51,14-et: Segítségül hívtam az én Uramnak Atyját,59 és a
Mal 2,10a-t: Nem egy atyánk van-é mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-é minket?60 Dávid
50 BodHistoria I. 411–412.
51 BodPolikárpus 28.
52 Disputatio in causa sacrosanctae benedictae Trinitatis, indictione serenissimi Principis etc. inter novatores
d. Georgium Blandratam, Franciscum Davidis eorumque asseclas et pastores ministrosque ecclesiae Dei
catholicae ex Hungaria et Transyvaniat[!], qui divinam veritatem ex scriptis prophaeticis et apostolicis, iuxta
continuum ecclesiae sanctae catholicae consensum, defend[end]am susceperunt, per decem dies Albae Iuliae in
Transylvania habita, ordinatione ac voluntate eorundem pastorum ac ministrorum catholicae partis revisa ac
publicata. Claudiopoli 1568. Heltus. (A továbbiakban: Disputatio).
53 Brevis enarratio disputationis Albanae de Deo trino et Christo duplici coram serenissimo principe, et tota
ecclesia decem diebus habita. Excusum Albae Iuliae per viduam Raphaelis Hoffaalteri[!], anno MDLXVIII. (A
továbbiakban: Brevis enarratio)
54 Kénosi Tőzsér János–Uzoni Fosztó István: Unitario–Ecclesiastica Historia Transylvanica. Liber I–II. Kiadja:
Käldos János, Balázs Mihály bevezető tanulmányával. Balassi kiadó Budapest 2002. 345.
55 Brevis enarratio, ill. Disputatio.
56 RMNy 256.
57 Kathona 164.
58 Si Pater realiter ab aeterno Pater fuit, necesse est quod et Filius ab aeterno realiter fuerit. Sed Pater
realiter fuit et est ab aeterno. Ergo et Filius fuit et est realiter ab aeterno. Disputatio. 165.
59 Disputatio. 168. A jegyzőkönyvben az igehely Eccls 51-ként van feltüntetve. A klasszikus latin bibliaki-
adások a Prédikátor könyvét jelzik Ecclesiastes-ként, de számos 16. századi protestáns szerző, így Szegedi Kis
István is Ecclesiasticusként jelzi Jezus Sirák fia Könyvét.
60 Disputatio. 168.
206 HISTORIA ECCLESIAE

cáfolta, hogy e lókusok argumentumok lehetnének, mondván, hogy a próféták csupán az

eljövendő Fiú nevében szólították meg az Atyát. E hozzászólására már Méliusz reagált,
és Sándor András érveit a következőképpen foglalta össze: Sándor András uram az alábbi
okfejtéssel bizonyította, hogy a Fiú örök: Mivel az örök Atya soha nem volt az Ő Fia, képe, hatalma,
tulajdonsága nélkül, hiszen hogyha ezek nélkül létezett volna, nem lehetett volna hatalmas és bölcs. Ámde
Krisztus maga Isten Fia, Jehova Isten Jehova Istentől.61 Ezzel pedig lezárult a vita hetedik napja.
A nyolcadik nap (márc. 14.) első felszólalója Dávid Ferenc, akit nem győztek meg az
előző nap elhangzott érvek, ismételten kérte az ellenfelet, hogy először a tiszta és egyértelmű
isteni igéből bizonyítsák be azt, hogy ama fiú öröktől fogva van, aztán pedig azt, hogy az Atya, a Fiú
és a Szentlélek együtt egylényegűek és egy Isten.62 Kérdésére ismételten Tordai felelt, de most
újszövetségi lókusokkal bizonyította Krisztus preegzisztenciáját: János 1-ben az áll, hogy
Isten volt az Ige, aki által minden lett,63 de Pál Zsid 1-ben azt mondja a Fiúról, hogy általa teremtet-
tek mindenek.64 Ebből az következik, hogy az Ige azonos a Fiúval.65 Hunyadi szerint Pál itt azt
mondja, hogy az Atya a Fiúról csak a legutóbbi időkben beszélt és nem öröktől fogva.66
Ez által teremtette Isten a világot. Itt pedig arra kell figyelni, hogy mit ért az apostol a
világ, saecula alatt. A szó megvilágítására Ézsaiást idézi: és neveztetik csodálatosnak […] örök-
kévalóság atyjának (Christus Pater futuri saeculi). Az örökkévalóság (futurum saeculum)
pedig az emberi nemzetnek a helyreállítása és megjavítása a kegyelem és nem a törvény hatálya alatt,
hanem Krisztus országában, tuljadon vére, halála és feltámadása által.67 Tordai azzal hárította el
Hunyadi érveit, hogy a Szentírás kétféleképpen beszél a Logoszról, a testté létel előtti
Igéről, illetve a testet öltött Igéről, az antitrinitárius fél pedig összekeveri az első terem-
tést az új teremtéssel. Végül így summázta gondolatait: Továbbra is két teljesen lehetetlen dol-
got akarnak lenyomni a torkunkon. Először azt, hogy a próféták mindig csak az eljövendő Krisztusról
beszéltek, az apostolok pedig a eljöttről. Másodszor pedig azt, hogy Krisztusban semmi közös dolog
nem volt az ő örökkévaló Atyjával, a mindenek teremtését illetően.[…] Ezzel Isten nyilvánvaló
Igéje és az ő egyetemes egyházban vallott hit ellen az első teremtést a másodikkal összeelegyítik, hiszen a
Szentírás az első teremtést is egyértelműen az örök Isten Fiának, mint Logosznak tulajdonítja […].68
Dávid Ferenc válaszában hangsúlyozta, hogy a teremtés kizárólag az Atya műve, és a
Fiúnak nem volt semmi része benne. Cáfolta azt, hogy az 1Móz 1,26 teremtsünk többes
számú igéje a Szentháromságra utalna. A kesztyűt most Thúri Pál vette fel, és ő folytatta
a vitatkozást.

61 D. Andreas Sandor probabat: Filium esse aeternum, hac ratione: Quia Pater aeternus nunque fuit sine
suo Filio, imagine, potentia, charactere: Quia fuisset sine iis, Potens et sapiens esse non potuisset. Sed filius Dei
est ipse Christus, Jehovah Deus de Jehovah Deo. Disputatio. 169.
62 Cardinem totius controversiae fuisse diximus, ut ex purissimo atque manifesto Dei verbo aeternum illum
Filium primum probent. Deinde, quod Pater, Filius, et Spiritus Sanctus simul sint coessentiales, et unus Deus.
Disputatio. 174.
63 Jn 1,1–3.
64 Zsid 1,1–2.
65 Johann 1 dicitur. Logos Deus esse, per quem omnia sunt condita, sed Paulus Heb 1. Per Filium dicit
omnia condita esse. Ergo sequitur, quod Logos sit Filius. Disputatio. 175
66 Ordine enim Paulus a Filio per quem (non ab aeterno) sed novissimis temporibus Pater locutus est.
Disputatio 175.
67 Futurum vero seculum, est ipsa restitutio et reparatio generis humani, sub gratia, non sub lege, et in regno
Christi facta, per sanguinem mortem et resurrectionem ipsius. Disputatio. 175.
68 Proinde perpetuo duo absurda nobis inculcans. Primo, quod Prophetae semper de futuro tantum Christo
locuti sint, apostoli vero de exhibito. Secundo: Quod Christus nihil communa habeat cum aeterno suo Patre,
rationae primae creationis omnium rerum. […] Ita contra manifestum verbum Dei, et fidem catholicae ecclesiae
Dei, primam creationem cum secunda confundentes. Nam scriptura sacra, logo aeterno Dei Filio et primam
creationem manifeste tribuit. […] Disputatio. 175–176.
ŐSZ S. E.: TORDAI SÁNDOR ANDRÁS, AZ ERDÉLYI REFORMÁTUSOK HARMADIK PÜSPÖKE 207

A hitvita fentebb idézett két jegyzőkönyve nem utal arra, hogy a továbbiakban
Tordai felszólalt volna. Egyháztörténészeink jó része úgy vélekedik, hogy a gyulafehérvá-
ri hitvita egyik fél oldalára sem dőlt el, de a nyertesek gyakorlatilag az unitáriusok lettek,
hiszen János Zsigmond ekkor csatlakozott nyíltan hozzájuk. Az 1569. október 20–25.
között tartott váradi disputa során az álláspontok nem közeledtek, ehelyett a frontok
lassan még jobban megmerevedtek.69 Göcsi Máté vezetésével részt vett a hitvitán né-
hány, a Szentháromságtanhoz ragaszkodó erdélyi lelkipásztor is,70 Déva papja ellenben
nem volt közöttük. Távolléte meglepő, okát még találgatni sem tudjuk. Azt viszont ki-
zárhatjuk, hogy Heltaihoz hasonlóan ő is Dávid Ferenc mögé sorakozott volna fel.

A szuperintendens
1577-ig ismét űr tátong a kutató előtt, hiszen nem tudunk arról, hogy ebben az idő-
szakban valamely hitvitán részt vett volna, vagy valamiféle teológiai traktátust kiadott vol-
na. Valószínű, hogy a dévai gyülekezet, valamint az egyházmegye ügyei foglalták le idejét.
Közben Erdélyben egyre nagyobb teret hódított az antitrinitarizmus. A Szenthá-
romság mellett megmaradt néhány magyar lutheránus és református gyülekezet képvi-
selői megjelentek az 1571-es szász zsinaton, és közös püspökül a lutheránus Alesius
Dénest választották.71 Valószínű, hogy a dévai gyülekezet képviseletében Tordai Sán-
dor András is jelen volt ezen a zsinaton.
1577 első hónapjaiban elhunyt Alesius Dénes és az ugyanezen év május 10-én
Báthori Kristóf vajda június másodikára Nagyenyedre hívta zsinatolni a magyar és
szász egyházi rendet. A fejedelem ezekkel a szavakkal fordult a lelkészekhez: az egyház
előmenetelére és sokak üdvösségére […] mindenek előtt válasszatok magatok közül kegyes és tudós
férfiút az elhunyt szuperintendens helyébe. Kikötötte azt is, hogy a választás ne történjék a mi
tetszésünk és belegyezésünk nélkül, de a gyülekezetek is ismerjék el elöljáróul a püspököt,
Isten Igéje és szabad lelkiismeretük szerint.72 A zsinat Tordai Sándor Andrást válasz-
totta az erdélyi reformátusok püspökévé.73 Egy hónap múltán, július folyamán a vajda
már felhatalmazta őt az unitárius székelyek visszatérítésére,74 majd az 1577. október
21–25 között Tordán tartott országgyűlés egyik végzése megerősítette és kibővítette
ezt a megbízást. Hadd idézzük szó szerint ezt a határozatot: 6. Thorday Andrásnak min-
denütt authoritása légyen ez országban járni, minden helyeket visitálni és mindenütt az ő vallásin
való egyházi személyeket, papokat igazgatni, oktatni, tanítani, reprehendálni, sinatot tenni, sőt más-
féle [tk. unitárius] valláson való papokat is hortando, monendo, docendo [ösztönözve, figyel-
meztetve, tanítva], aki lehetséges az ő sententiájára vonni, de ne erőszakkal. A más félnek pedig,
Dávid Ferencznek, mint ennek előtte is, most is csak Kolosváratt és Tordán legyen szabad sinatot
tenni és a más confession való egyházi személyeken semmi jurisdictioja ne légyen, hanem csak az övéin.75

69 Kathona 166–171.
70 Fridrich Adolpho Lampe: Historia ecclesiae reformatae in Hungaria et Transylvania. Utrecht 1728. 248–249.
71 Zoványi 175–176.
72 Ad ecclesiae emolumentum multorumque salutem …demque ante omnia ex vobis aliquem virum pium et
eruditum in locum demortui superintendentis deligend… Electione tamen fieri non sine nostro suffragio
nostraque approbatione volumus. Toldy Ferencz szerk.: Magyar Történelmi Tár. XVIII. Magyar Tudományos
Akadémia Történelmi bizottsága, Pest 1871. 25–26.
73 Pokoly I. 260.
74 Révész Imre: Magyar református egyháztörténet 1520–1608. Debrecen 1938.
75 Szilágyi Sándor: Erdélyi országgyűlési emlékek. III: 1576–1596. Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó
Hivatala Budapest 1877. 122–123.
208 HISTORIA ECCLESIAE

Nyilvánvaló, hogy ez a végzés az unitarizmus visszaszorítására irányult, és lehetőséget

teremtett az igen kicsivé zsugorodott református egyház megerősödésére.
Tordai Sándor András felismerte a határozatban rejlő lehetőséget és élt vele. Egy
évvel később, 1578. szeptember 19-én Báthori Kristóf rendeletet bocsátott ki, melynek
értelmében mindazoknak, akik valami eretnekségben találtattak, Koppáni Orbán
nagyenyedi lelkész és esperes előtt vallomást kellett tenniük. A rendelet szövege arról
tudósít, hogy a szuperintendens, végigjárván Erdély megyéit, megvizsgálta, hogy lelki-
pásztorok és igehirdetők valamint más egyházi személyek, világi nemesek és nem nemesek, bármilyen
hivatalban lévők, tanítottak-e, gondoltak-e vagy mondottak-e valamely káromlást a keresztyén hit
legfőbb cikkei ellen, hasonlóképpen káromolták-e az Isten Fia által szerzett sákramentumokat,
elvetettek-e azokból valamit is, káromolták-e Isten Fiát és a Szentlelket, kétségbe vonták-e Isten Fia
közbejárói érdemét, vagy más formában megszentségtelenítették-e az igazhitű egyház tanítását, a
keresztség kiszolgáltatása és a házasulandók esketése tekintetében túllépték-e illetékességük határát,
ellene cselekedvén az egyház törvényeinek […].76 A fentiekből kitűnik, hogy a református
egyház első vizitációinak megszervezése is az ő nevéhez kötődik. E vizitációk eredmé-
nyességét illetően nem áll rendelkezésünkre kézzelfogható adat, de a fenti leírás alapján
joggal feltételezhetjük, hogy okosan élt a fejedelmi rendelet adta lehetőségekkel, és
püspöksége az erdélyi reformátusság megerősödésének kezdetét jelentette.
Püspöki szolgálatának idejére esett Dávid Ferenc bevádolása, elfogatása és bebör-
tönzése. Jelen írásnak nem tárgya ez a kérdés, amely igen összetett, hiszen a reformá-
tus és unitárius egyháztörténészeknek a Dávid Ferenc utolsó éveire vonatkozó véle-
ménye között mindmáig óriási, szinte áthidalhatatlan szakadék van. Nem tudunk arról,
hogy Tordainak valamilyen része lett volna ebben az eljárásban, de valószínű, hogy
nem is volt szükség trinitárius vádlóra, hiszen Blandrata vezetésével egykori hitsorsosai
is keményen szembefordultak vele. Az 1579-es tordai országgyűlés végzésének értel-
mében Dávidot „inovátorként” törvényszék elé állították és Déva várába zárták.77

Halála és sírhelye
Püspökségének ideje sajnos nagyon rövid volt, hiszen megválasztása után két évvel,
1579-ben Déván elhunyt. (Ugyanezen év novemberében halt meg, ugyancsak Déván,
Dávid Ferenc.) Zoványi szerint az év vége felé távozott az élők sorából,78 de feltételezésé-
hez nem fűz magyarázatot. Sírfelirata csak ennyit közöl: obiit anno aetatis L – MDLXXIX
[Meghalt életének 50. évében, 1579-ben.]
Sírhelyét illetően több kérdés is felmerül. Ha ma Dévára látogatunk, az 1910-ben épí-
tett református templom előtt tumbát láthatunk, amely a köztudatban úgy él, mint
Tordai Sándor András síremléke. Ez pedig nem egyezik a 17–18. századi feljegyzésekkel.

76 Expositum est in persona Reverendi Andreae Sandor Thordensi superintendentis ecclesiarum hungarica-
lium in Transilvania, qualiter ipse medio vestrum de eo utrum pastor et Concionatores vestri vel aliae quaelibet
personae ecclesiasticae et seculares nobiles et ignobiles quocumque officio fungentes contra paecipuos fidei
Christianae articulos aliquid blasphemiae docuerunt, senserunt vel locuti sunt; item si quid contra sacramenta a
filio Dei instituta blasphemati sunt vel harum aliquid abrogaverunt, item an aliquid contra Filium Dei et Sipitum
Sanctum blasphemiae dixerunt, vel meritum Filii Dei obsecrare conati sunt aut aliqua ipsamque religionem
orthodoxam profanarunt; item si qui eorum in baptisandis infantibus vel copulandi conjugibus, praeter officii
sui rationes quaepiam tale contra institutionem ecclesiae commiserunt de aliis quoque articulis coram latius
declarantes ad pas[…] quandam et attestationem celebrare fatere vellerent. Toldy Ferencz szerk.: Magyar Törté-
nelmi Tár. XVIII. Magyar Tudományos Akadémia Történelmi bizottsága, Pest 1871. 27.
77 Pokoly I. 264–265.
78 Zoványi 649.
ŐSZ S. E.: TORDAI SÁNDOR ANDRÁS, AZ ERDÉLYI REFORMÁTUSOK HARMADIK PÜSPÖKE 209

A Hunyad–Zarándi Református Egyházmegye 1668-tól vezetett protocollumának első

oldalára bejegyezték az esperesek neveit. A sorban első Tordai, akiről a következőket
írták: R[everen]dus ac Clar[issimus] D[ominus] Andreas Sándor Thordensis, Superintendens
Ecclesiar[um] Refor[matarum] Transylv[anicarum] et Pastor primarius Devensis, cujus
Monumentu[m] vide in Templo Devensi (kiemelés tőlem Ő. E.). A[nno] 1579.79 Bod Péter, az
általunk is idézett két munkájában közli a püspök sírfeliratát, mely latin nyelvű volt.80 A
szóban forgó tumba feliratának még kibetűzhető szavai pedig kivétel nélkül magyarul
íródtak, és a 18. század protestáns helyesírásának jegyeit viselik magukon (cs hang ts-el
való jelölése), a rajta levő címer már a felismerhetetlenségig rongálódott ugyan és pajzsa
azonosíthatatlan, ám a pajzs fölött a tollakkal ékesített sisak körvonalai még jól megfi-
gyelhetők. Ilyen címer aligha kerülhetett egyházi személy sírkövére. Tehát nem valószí-
nű, hogy a templom előtt Tordai Sándor András síremléke áll. Ezt a feltételezést erősíti
az a korabeli gyakorlat is, hogy a tumbákat nem a templomok épületében, hanem a sza-
bad ég alatt helyezték el, mindék forrásunk pedig monumentumot és nem tumbát említ.
Mint már említettük, Bod Péter feljegyezte a síremlék feliratát, és ez vezetett Tordai
Sándor András valódi sírkövének megtalálásához. A 20. század elején lebontott kö-
zépkori templomból kimenekítettek három 16. századi síremléket valamint egy 18.
századi emléktáblát, és azokat beépítették az új, szecessziós templom falába. A Tordai
Sándor András sírját jelölő kőlapot a nyugati falba helyezték, a felső ablak mellé, azzal
egy magasságban. Az áthelyezés során feliratát latinul nem tudó személyek újrafestet-
ték, és emiatt a Bod Péter által közölt szöveg ma sérült formában található az emlék-
táblán.81 Lássuk hát a sírfelirat Bod Péter-i változatát:
Epitaphium Clarissimi viri Domini Andreae Sándor Pastoris Ecclesiae Devensis et
Superint[endentis] Eccles[iarum] Hungaricarum in Transilvania Catholicam Fidem
profitentium, obiit Anno aetat[is] L–MDLXXIX.
Si quis ades, qui nostra cupis monumenta videre,
Cujus et hoc tumulo membra sepulta jacent,
Andreas Sandor Tordensis nomine dicor,
Namque mihi hoc tantum mors superesse sinit.
Ornarat Dominus dum vixi munere magno,
Et clarum nomen fecerat ille mihi.
Nam Superintendens Ego Nostrae Gentis habebar.
Huic voluit Christus me invigilare meus.
In cujus vero sacra nunc aede quiesco,
Devensis Populi Presbyter ipse fui.
Quae durum potuit mors mihi adimere fatum,
Illa sub hoc tantum marmore clausa jacent.
Tu tamen esto memor, qui spectas nostra sepulchra,
Esto memor quidnam post breve tempus eris.
Es quod eram, sed eris quod sum non tempore multo.
Nam mors est cunctis persolvenda. Vale.

79 A Hunyad–Zarándi Református Egyházmegye levéltára az Erdélyi Református Egyházkerület Központi

Gyűjtőlevéltárában. B 4-es fond. Protocollumok I/1. 3.
80 BodPolikárpus. 37. ill. BodHistoria. 309.
81 BodPolikárpus. 37. ill. Bod PéterHistoria. 310.
210 HISTORIA ECCLESIAE

Fordítása pedig így hangzik: A tudós férfiú Tordai Sándor András dévai lelkipász-
tor és a katolikus hitet valló erdélyi magyar gyülekezetek szuperintendensének sírfelira-
ta, meghalt életének ötvenedik évében, 1579-ben
Te, ki azért jöttél, hogy megtekintsd síremlékünket,
[És kérdezed], kinek eltemetett hamvai pihennek e sírban.
Tordai Sándor Andrásnak hívtak engem,
Míg a halál élni engedett.
Életem idején Isten nagy szolgálattal ékesített fel
És hírnevet is ő adott nekem,
Hisz népem püspöke lehettem,
Miközben Krisztusom maga őrködött fölöttem,
Akinek szent házában most pihenek,
Mint Déva népének egykori pásztora.
Tagjaimat halálba döntötte a kíméletlen végzet,
És most e darabka márvány alatt bezárva pihennek.
Te pedig, ki e síremléket szemléled, emlékezz,
Emlékezz arra, hogy rövid idő múltán mivé leszel.
Most az vagy, aki én voltam valaha [élő], nemsokára azzá leszesz ami most én va-
gyok [halott]
Mert a halál egyszer mindenkit leteper. Járj békével!
Megkíséreltük végigkövetni a 16. erdélyi reformáció egyik vezéralakjának életútját.
Lehet, hogy nem volt olyan kimagasló alakja egyháztörténetünknek, mint egykori diák-
társai, Méliusz Juhász Péter vagy Károli Gáspár. Nem hagyott maga után teljes biblia-
fordítást, nagy ívű teológiai értekezéseket, választott pátriájának mégis vezető teológus
egyénisége volt. Mindenütt ott volt, ahol szolgálatára szükség mutatkozott, pásztorolta
Erdély két nagy gyülekezetét. Mind írásaiban, mind a hitviták idején síkra szállt a szent-
háromságtagadók ellen, és amikor a megfogyatkozott helvét hitvallású magyaroknak szu-
perintendensre volt szükségük, vállalta ezt a megbízatást is, és becsülettel teljesítette.
Örömmel hallottuk, hogy halála után 425 évvel Déva református gyülekezete szo-
boravatással hajt fejet egykori tudós szuperintendensének emléke előtt. Jelen írás is
ehhez a főhajtáshoz kíván csatlakozni. A zsoltárossal együtt mi is kérjük Istent: A mi
kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk (Zsolt 90,17b).

Irodalom
Album Academiae Vitenbergensis. I. Lipsiae–Hallis 1841.
Bod Péter: Historia Hungarorum Ecclesiastica. I. Leiden 1888.
Bod Péter: Smirnai Szent Polikárpus, avagy sok keserves háborúságok között magok hivataljokat keresztyéni szorgal-
matossággal kegyesen viselő erdélyi református püspököknek históriájok. Nagyenyed 1766.
Borbély István: Unitárius polemikusok Magyarországon a XVI. században. Kolozsvár 1909. 62–64.
Borsi Gedeon: Régi magyarországi nyomtatványok, 1473–1600. Akadémiai Kiadó. Budapest 1971.
Brveis enaratio disputationis Albanae de Deo trino et Christo duplici coram serenissimo principe, et tota ecclesia decem
diebus habita. Excusum Albae Iuliae per viduam Raphaelis Hoffaalteri, anno MDLXVIII.
Buchwald, Georg: Wittenberger Ordiniertenbuch. I. 1537–1560. Leipzig 1894.
Buchwald, Georg: Wittenberger Ordiniertenbuch. II. 1560–1572. Mit Beirichtungen und Erganzungen für die
Jahre 1558–1568 aus Paul Ebers Aufzeichnungen. Leipzig 1895.
Buzogány Dezső – Ősz Sándor-Előd (Szerk.): A hunyad–zarándi református egyházközségek történeti katasztere.
Kolozsvár 2003.
ŐSZ S. E.: TORDAI SÁNDOR ANDRÁS, AZ ERDÉLYI REFORMÁTUSOK HARMADIK PÜSPÖKE 211

Császmai István: Thordai Sandor Andras irasara valo felelet, melyben az Antichristus harom Isteninec dögletös
tudomaniat otalmazza hamissaggal es szidalommal. Gyulafehérvár 1568.
Disputatio in causa sacrosanctae benedictae Trinitatis, indictione sereniss. Principis etc. inter novatores d. Georgium
Blandratam, Franciscum Davidis eorumque asseclas et pastores ministrosque ecclesiae Dei catholicae ex Hungaria et
Transyvaniat [!], qui divinam veritatem ex scriptis prophaticis et apostolicis, iuxta continuum ecclesiae sanctae catholice
consensum, defendam susceperunt, per decem dies Albae Iuliae in Transylvania habita, ordinatione ac voluntate
eorundem pastorum ac ministrorum catholicae partis revisa ac publicata. Claudiopoli 1568. Heltus.
Kathona Géza: Méliusz Péter és életműve. In: A Második Helvét Hitvallás Magyarországon és Méliusz életműve
(Studia et acta ecclesiastica 2.). A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya.
Budapest 1967.
Kénosi Tőzsér János–Uzoni Fosztó István: Unitario–Ecclesiastica Historia Transylvanica. Liber I–II. Kiadja:
Käldos János, Balázs Mihály bevezető tanulmányával. Balassi kiadó Budapest 2002.
Két könyv az Egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Balázs Mihály beveze-
tő tanulmányával. Az Unitárius Egyház kiadása. Kolozsvár 2002.
Kiss Áron: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Bp. 1881.
Lampe, Fridrich Adolpho: Historia ecclesiae reformatae in Hungaria et Transylvania. Utrecht. 1728.
Péntek Árpád: Ótordai református lelkipásztorok. In: Református Szemle. 1987. 1.
Pokoly József: Az Erdélyi Református Egyház története. I. Bp. 1904.
Révész Imre: A magyar- és erdélyországiak a wittenbergi főiskolában 1522-től 1560., Melanchthon haláláig. In: Ma-
gyar Történeti Tár. VI. Pest 1859.
Révész Imre: Magyar református egyháztörténet 1520–1608. Debrecen 1938.
Szabó Géza: Geschichte des Ungarisches Coetus an der Universität Wittenberg. Halle 1941. 22.
Szilágyi Sándor: Erdélyi országgyűlési emlékek. III: 1576–1596. Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó
Hivatala Budapest 1877.
Toldy Ferencz (Szerk.): Magyar Történelmi Tár. XVIII. Magyar Tudományos Akadémia Történelmi bizott-
sága, Pest 1871. 25–26.
Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Genius kiadó Bp. 1921.
Zoványi Jenő: Magyar protestáns egyháztörténeti lexikon. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodá-
jának Sajtóosztálya Bp. 1979.

Levéltári források
Matrix Reformatae Ecclesiae Devensis iussu et authoritate superiorium communi denique consensu sanctae Sedis in ordinem
redacta per juratum seniorem tractus Hunyadiesis, Michaelem Solymosi V. D. M. is eadem Devensi ecclesia […]
Anno Domini MDXIV. A Dévai Református Egyházközség Levéltárában.
A Hunyad–Zarándi Református Egyházmegye levéltára az Erdélyi Református Egyházkerület Központi
Gyűjtőlevéltárában. B 4-es font. Protocollumok I/1.

Sándor András aus Thorenburg, der dritte Bischof der Reformier-

ten in Siebenbürgen
Er war der dritte Bischof des 1567 zustandegekommenen reformierten Kirchendistrikts in
Siebenbürgen. Geboren 1529 in Thorenburg. 1533–1560 studierte er in Wittemberg. Nach seinen Studien
amtierte er bis zum Jahre 1564 in seiner Geburtsstadt als Geistlicher. 1567–1569 war er ein trinitarischer
Vorkämpfer im Glaubensstreit mit den Antitrinitariern. Von ihm ist eine einzige Streitschrift bekannt.
1569 nahm er an den Karlsburger Glaubensstreiten über christologisehe Probleme teil.
1577 wurde er nach dem Tode von Dionysius Alesius zum reformierten Bischof Siebenbürgens
gewählt. Er kann als Organisator der Siebenbürgischen Kirchenbezirke und als unser erster visitierender
Bischof betrachtet werden. Er starb 1579 in Deva.