You are on page 1of 14

Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20.

23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
1. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
2. oldal
polgári ke

Alaptörvényben az országos kérdés benyújtásakor a nevét, lakcímét


népszavazásra vonatkozó 1. A választópolgári kezdeményezés és személyi azonosítóját, ennek
2013. évi CCXXXVIII. törvény rendelkezések terjedelme. szervezője hiányában a személyazonosságát
Az Európai Parlament és a igazoló hatósági igazolványa számát
Tanács megalkotta az európai 2. § (1) Országos népszavazás közli a Nemzeti Választási
a népszavazás polgári kezdeményezésről szóló kitűzésére irányuló választópolgári Bizottsággal.
kezdeményezéséről, az 211/2011/EU rendeletet, kezdeményezést (4) Az egyéb egyesület a létesítő
amelynek értelmében lehetővé a) olyan magánszemély, aki az okiratát is csatolja a kérdés
európai polgári országgyűlési képviselők választásán
válik az uniós szintű benyújtásakor.
kezdeményezésről, valamint a kezdeményezés támogatása. A választó lehet, (5) A Nemzeti Választási Iroda a párt
népszavazási eljárásról1 törvény tartalmazza a rendelet b) párt, és az egyéb egyesület létezését és
végrehajtásához szükséges c) a nem párt jogállású egyesület (a adatainak hitelességét a civil
Alkotmányos alapelv, hogy a hatalom rendelkezéseket. továbbiakban: egyéb egyesület) a szervezetek bírósági nyilvántartásában
birtokosa a nép. Hatalmát az A törvény a fentieken kívül az létesítő okiratában meghatározott ellenőrzi.
Alaptörvény keretei között, elsősorban Alkotmánybíróság 23/2005. (VI. céllal összefüggő kérdésben
választott képviselői útján gyakorolja. 17.) AB határozatában és 100/ szervezhet. 4. § (1) A kérdést legalább húsz, de
A demokratikus hatalomgyakorlás 2007. (XII. 6.) AB határozatában (2) Egy kezdeményezésnek több legfeljebb harminc választópolgár
része, hogy az ország sorsát érintő megállapított, a népszavazás szervezője is lehet. Ebben az esetben a támogató aláírásával ellátva kell
legfontosabb ügyek eldöntésében a kezdeményezésével és szervezők egy személyt jelölnek ki a benyújtani.
polgárok közvetlenül, népszavazás lebonyolításával kapcsolatos választási szervekkel való (2)4
útján is részt vehessenek. Ugyanezen alkotmányos mulasztásokat is kapcsolattartásra. (3) A támogató választópolgár
jogok a helyi közhatalom gyakorlása orvosolja. aláírására a 15. § (2) és (3) bekezdését
keretében a helyi önkormányzat A törvény megkülönbözteti a kell alkalmazni.
közösségét is megilletik. kezdeményezést szervező (4) A Nemzeti Választási Iroda a
Ezekre az elvi alapokra figyelemmel, I. Fejezet polgárokat a kezdeményezést központi névjegyzékben ellenőrzi a
az Alaptörvény 8. cikkének és 31. cikk aláíróktól. Kezdeményezést csak szervező és a támogató
(2) bekezdésének végrehajtására az választójoggal rendelkező választópolgárok választójogát.
Országgyűlés a következő törvényt Általános rendelkezések
magánszemély, továbbá nem párt (5) A támogató választópolgárok
alkotja: jogállású egyesület szervezhet. Az számának megállapításakor a
1. § (1) Az e törvény hatálya alá
tartozó eljárásokra a választási a szervezet, amely nem minősül magánszemély szervezőt is figyelembe
A törvény célja, hogy az pártnak, csak olyan kérdésben kell venni.
állampolgárok közvetlen politikai eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.
törvény (a továbbiakban: Ve.) Általános lehet népszavazási
részvételének (népszavazás kezdeményezés szervezője, amely 5. § A köztársasági elnök és a
kezdeményezése, európai polgári részét - az e törvényben foglalt
eltérésekkel - alkalmazni kell. a létesítő okiratában rögzített Kormány az általa kezdeményezett
kezdeményezés) módját tevékenységi körébe tartozik. népszavazásra javasolt kérdést -
szabályozza. A törvény biztosítja, (2) A Nemzeti Választási Bizottság az
e törvényben szabályozott eljárásokkal hitelesítés céljából - benyújtja a
hogy az országos és a helyi Nemzeti Választási Bizottsághoz.
kezdeményezések közötti kapcsolatos jogszabályok egységes 2. A népszavazásra javasolt kérdés
indokolatlan különbségek értelmezése érdekében a választási benyújtása
szervek számára iránymutatást adhat 6. § (1) A kérdést személyesen vagy
megszüntetésével a postai úton lehet benyújtani.
választópolgárok egységes ki. 3. § (1)1 A szervezőnek a
népszavazásra javasolt kérdést, az (2) A benyújtás időpontjának a
szemléletű eljárás keretében kérdés Nemzeti Választási Irodánál
élhessenek e jogaikkal. aláírásgyűjtés megkezdése előtt - a
II. Fejezet kérdés hitelesítése céljából - be kell történő érkeztetése számít.
Magyarország Alaptörvénye az
országos népszavazás intézményét nyújtania a Nemzeti Választási
Bizottsághoz. 7. § A kérdés benyújtását követő
új alapokra helyezte. A Országos népszavazás munkanapon a Nemzeti Választási
véleménynyilvánító népszavazás (2)2 Egy kezdeményezésben egy
kezdeményezése2 kérdés szerepelhet. Iroda nyilvánosságra hozza a
megszűnik, és csökken az benyújtott kérdést, a benyújtás
(3)3 A magánszemély szervező a

1 Kihirdetve: 2013. XII. 23. A veszélyhelyzet ideje alatt eltérő rendelkezéseket kell alkalmazni. Lásd: 1 Módosította: 2016. évi XLVIII. törvény 15. § a).
483/2020. (XI. 5.) Korm. rendelet 2. §. 2 Módosította: 2018. évi CXIII. törvény 29. § a).
2 Lásd: 2020. évi XII. törvény 6. § (3), 2020. évi LVIII. törvény 88. § (3), 483/2020. (XI. 5.) Korm. rendelet 3 Módosította: 2018. évi CXIII. törvény 29. § b).
2. § (3), 2020. évi CIX. törvény 4. § (8). 4 Hatályon kívül helyezte: 2018. évi CXIII. törvény 30. § a). Hatálytalan: 2018. XII. 28-tól.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
3. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
4. oldal
polgári ke

időpontját, valamint a szervező nevét. bekezdésében foglaltak szerint a Választási Bizottság elé. Az elutasító hitelesítésének időpontját,
Magyar Közlönyben való közzétételt határozat tartalmára és közlésére a Ve. b) az azonos tárgyú kérdést
8. §1 (1) Nem nyújtható be azonos követő nap 0 óráig, ha a kérdés 46. §, 47. §, 48. § (3) bekezdése és 50. § tartalmazó aláírásgyűjtő ívek 19. § (1)
tárgyú kérdés azt követően, ha hitelesítésével kapcsolatos döntéssel rendelkezéseit kell alkalmazni. bekezdése szerinti benyújtásának
a) a Nemzeti Választási Bizottság 22. szemben felülvizsgálati kérelmet (2) A Nemzeti Választási Iroda időpontját,
§ (3) bekezdése szerinti jogerős nyújtottak be, elnökének határozata ellen c) az azonos tárgyú kérdést
határozata megállapítja, hogy az d) a népszavazási kezdeményezés jogorvoslatnak helye nincs, de a tartalmazó - a 19. § (1) bekezdése
érvényes aláírások száma legalább visszavonásáig, szervező a kérdést ismételten alapján benyújtott - aláírásgyűjtő
kétszázezer, e) az aláírásgyűjtő ívek benyújtására benyújthatja. Az ismételten benyújtott íveken szereplő aláírások
aa) a népszavazás elrendelésének rendelkezésre álló határidő kérdés hitelesítését a Nemzeti ellenőrzésének a 22. § (3) bekezdése
elutasításáról szóló határozat jogerőre eredménytelen elteltéig, Választási Bizottság napirendjére kell szerinti jogerős eredményét,
emelkedéséig, f) a népszavazás elrendelésének tűzni, kivéve, ha a támogató d) az azonos tárgyú népszavazási
ab) a népszavazás megtartásáig, elutasításáról szóló határozat jogerőre választópolgárok száma - beleértve a kezdeményezésekben az Alaptörvény
vagy emelkedéséig, magánszemély szervezők számát is - 8. cikk (1) bekezdés második mondata
ac) a 31. § (2) bekezdése szerinti g) a népszavazás megtartásáig, vagy nem éri el a húszat. alapján népszavazást jogerősen
időszak lejártáig, h) a 31. § (2) bekezdése szerinti (3) Ha a szervező a kérdést a elrendelő országgyűlési döntés
b) az Országgyűlés az Alaptörvény 8. időszak lejártáig. Nemzeti Választási Iroda elnöke időpontját,
cikk (1) bekezdés második mondata (3) Két kérdés abban az esetben elutasító határozatának közlését e) az azonos tárgyú népszavazási
alapján a népszavazást jogerősen tekintendő azonos tárgyúnak, ha azok - követő tizenöt napon belül nyújtja be kezdeményezésekben az Alaptörvény
elrendelte, akár részben - azonos vagy egymást ismételten, a 8. § alkalmazásában az 8. cikk (1) bekezdés második mondata
ba) a népszavazás megtartásáig, kizáró kötelezettséget rónának az első benyújtás időpontját kell a kérdés alapján népszavazást el nem rendelő
vagy Országgyűlésre. benyújtása időpontjának tekinteni. országgyűlési döntés időpontját, illetve
bb) a 31. § (2) bekezdése szerinti f) a 19/B. § (2) bekezdés a) pontja
időszak lejártáig. 9. § (1) A népszavazásra javasolt 11. §1 (1)2 A Nemzeti Választási alapján felfüggesztett és a 19/C. § (1)
(2) A szervező által népszavazásra kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy Bizottság a kérdés hitelesítéséről vagy bekezdése alapján szüneteltetett
javasolt kérdés benyújtását követően a arra egyértelműen lehessen válaszolni, annak megtagadásáról a benyújtásától népszavazási kezdeményezéseket.
köztársasági elnök és a Kormány nem továbbá a népszavazás eredménye számított harminc napon belül dönt. A (5) Ha a Nemzeti Választási Bizottság
nyújthat be azonos tárgyú kérdést alapján az Országgyűlés el tudja Nemzeti Választási Bizottság a kérdést a 22. § (3) bekezdése szerinti jogerős
a) a Nemzeti Választási Iroda dönteni, hogy terheli-e jogalkotási akkor hitelesíti, ha az az határozata megállapítja, hogy az
elnökének a 10. § (1) bekezdése kötelezettség, és ha igen, milyen Alaptörvényben, valamint az e érvényes aláírások száma legalább
szerinti elutasító döntését követő jogalkotásra köteles. törvényben a kérdéssel szemben kétszázezer, vagy az Országgyűlés az
tizenhat napon belül, ha az ismételt (2) A népszavazásra javasolt kérdés támasztott követelményeknek megfelel. Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdés
benyújtásra nem kerül sor, nem tartalmazhat szeméremsértő vagy második mondata alapján a
b) a kérdés hitelesítésével más módon megbotránkoztató (2) A Nemzeti Választási Bizottság a népszavazást jogerősen elrendelte,
kapcsolatos döntéssel szembeni kifejezést. kérdést hitelesítő határozatában dönt a azonos tárgyú kérdés nem
felülvizsgálati kérelem benyújtási 8. § (3) bekezdésében meghatározott hitelesíthető.
határidejének 29. § (1) bekezdésében körülmény fennállásáról.
meghatározott lejártáig, ha a kérdés 3. A kérdés hitelesítése (3) Ha a 8. § (3) bekezdésében 12. § Ha a kérdés szeméremsértő
hitelesítését megtagadó döntéssel meghatározott körülmény a kérdés vagy más módon megbotránkoztató
szemben felülvizsgálati kérelmet nem 10. § (1)2 Ha a kezdeményezés az hitelesítését követően következik be, a kifejezést tartalmaz, a Nemzeti
nyújtottak be, országos népszavazás szervezőt a Nemzeti Választási Iroda Választási Bizottság érdemi vizsgálat
c) a Kúria jogintézményének alkotmányos az erről rendelkező jogerős határozat nélkül visszautasítja a kezdeményezést.
ca) a Nemzeti Választási Bizottság céljával és rendeltetésével megküldésével haladéktalanul írásban
hitelesítést megtagadó döntését nyilvánvalóan ellentétes, vagy nem tájékoztatja.
helybenhagyó, vagy az ellene felel meg a 2-4. §-ban, a 6. §-ban és a (4) A Nemzeti Választási Iroda a 13. § (1) A Nemzeti Választási
benyújtott felülvizsgálati kérelmet 8. § (1) bekezdésében foglalt választópolgárokat az azonos tárgyú Bizottság a kérdés hitelesítéséről szóló
érdemi vizsgálat nélkül elutasító, vagy feltételeknek, a Nemzeti Választási kérdésekről a választások hivatalos határozatát - nyolc napon belül - a
cb) a Nemzeti Választási Bizottság Iroda elnöke a kérdést a benyújtásától honlapján haladéktalanul tájékoztatja. Magyar Közlönyben közzéteszi.
hitelesítő döntését megváltoztató számított öt napon belül határozattal E tájékoztatás tartalmazza (2) A Nemzeti Választási Bizottság a
határozatának a 30. § (3) elutasítja, és nem terjeszti a Nemzeti a) az azonos tárgyú kérdés jogerős kérdés hitelesítésének megtagadásáról
1 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 1. §. Hatályos: 2016. V. 21-től. 1 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 2. §. Hatályos: 2016. V. 21-től.
2 Módosította: 2018. évi CXIII. törvény 30. § b). 2 Megállapította: 2018. évi CXIII. törvény 20. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
5. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
6. oldal
polgári ke

- beleértve a kezdeményezés eredménytelen elteltét - jogorvoslat zaklatása nélkül - a (2) bekezdésben képviselők, az Európai Parlament
visszautasításáról - szóló határozatáról esetén a Kúria hitelesítő határozatot foglalt kivétellel - bárhol lehet gyűjteni. tagjai, a helyi önkormányzati
a Magyar Közlönyben közleményt tesz helybenhagyó, a hitelesítő határozat képviselők és polgármesterek,
közzé, amely tartalmazza elleni felülvizsgálati kérelmet érdemi (2) Nem gyűjthető aláírás valamint a nemzetiségi önkormányzati
a) a határozat számát, vizsgálat nélkül elutasító vagy a a) az aláírást gyűjtő és az aláíró képviselők általános választásának
b) a hitelesítés megtagadásának kérdést hitelesítő döntésének a munkahelyén munkaidejében vagy napját megelőző és követő
tényét, valamint Magyar Közlönyben való közzétételét - munkaviszonyból, illetőleg negyvenedik nap között szünetel az
c) tájékoztatást arról, hogy a követő öt napon belül tájékoztatja az munkavégzésre irányuló más aláírásgyűjtés.
határozat megtekinthető a választások Országgyűlés elnökét. jogviszonyból fakadó munkavégzési (2) Ha a szervező az aláírásgyűjtést
hivatalos honlapján. kötelezettsége teljesítése közben, az országgyűlési képviselők, az
(3) A Nemzeti Választási Bizottság a b) a Magyar Honvédségnél és a Európai Parlament tagjai, a helyi
kérdés hitelesítéséről vagy annak 4. Az aláírásgyűjtés központi államigazgatási szerveknél önkormányzati képviselők és
megtagadásáról - beleértve a szolgálati viszonyban levő személytől a polgármesterek vagy a nemzetiségi
kezdeményezés visszautasításáról - 15. § (1)2 Országos népszavazás szolgálati helyén vagy szolgálati önkormányzati képviselők általános
szóló határozatát annak meghozatala elrendelésére irányuló választópolgári feladatának teljesítése közben, választásának napját megelőző
napján közzéteszi a választások kezdeményezést a Nemzeti Választási c) tömegközlekedési eszközön, negyvenedik napig nem fejezi be, az
hivatalos honlapján. Iroda által kiadott aláírásgyűjtő íven d) állami, helyi és nemzetiségi addig összegyűjtött aláírásokat
lehet támogatni. A támogató aláírás önkormányzati szervek hivatali tartalmazó és az aláírásokat nem
14. §1 (1) Ha a kérdést hitelesítő nem vonható vissza. helyiségében, tartalmazó aláírásgyűjtő íveket
döntés elleni jogorvoslati határidő (2)3 A választópolgár adatainak a e) egészségügyi szolgáltató legkésőbb a szavazás napját megelőző
eredménytelenül eltelt vagy kérdéssel azonos oldalon kell helyiségében, harminckilencedik napon át kell adnia
jogorvoslat esetén a Kúria a hitelesítő szerepelniük. Az aláírásgyűjtő ívet az f) felsőoktatási és köznevelési a Nemzeti Választási Irodának. E
határozatot helybenhagyó, a hitelesítő ajánló választópolgár saját kezűleg intézményben. kötelezettség elmulasztása esetén a
határozat elleni felülvizsgálati aláírja. Az aláírásgyűjtő ívre rá kell (3) Az aláírásért az aláíró Nemzeti Választási Bizottság
kérelmet érdemi vizsgálat nélkül vezetni az aláírást adó választópolgár választópolgár részére előnyt adni hivatalból eljárva bírságot szab ki. A
elutasító vagy a kérdést hitelesítő olvasható családi és utónevét, valamint vagy ígérni tilos. Az aláíró bírság összege minden be nem nyújtott
döntését a Magyar Közlönyben személyi azonosítóját és lakcímét. A választópolgár az aláírásért nem aláírásgyűjtő ív után ezer forint.
közzétette, a Nemzeti Választási Iroda magyarországi lakcímmel nem kérhet előnyt, illetve nem fogadhat el (3) A (2) bekezdésben meghatározott
az igénylését követően haladéktalanul, rendelkező választópolgár az előnyt vagy annak ígéretét. határidőben át nem adott aláírásgyűjtő
de legkésőbb öt napon belül átadja a aláírásgyűjtő ívre a személyi íveken gyűjtött aláírás érvénytelen.
szervező részére az általa igényelt azonosítója és a lakcíme helyett a 17. § A 15. §-ban foglaltaknak nem (4) A szavazás napját követő
mennyiségű, a hitelesített kérdést személyazonosságát igazoló hatósági megfelelő vagy a 16. §-ban foglalt negyvenedik napon a Nemzeti
tartalmazó aláírásgyűjtő ívet. A igazolványa számát és a születési rendelkezések megszegésével gyűjtött Választási Iroda átadja a szervező
Nemzeti Választási Iroda valamennyi idejét is rávezetheti. aláírás érvénytelen. részére az általa igényelt mennyiségű,
aláírásgyűjtő ívet egyedi azonosítóval (3) Egy választópolgár a a hitelesített kérdést tartalmazó
lát el. kezdeményezést csak egy aláírással 17/A. §1 Ha a Nemzeti Választási aláírásgyűjtő ívet.
(2) A szervező az aláírásgyűjtésre támogathatja, a további aláírásai Bizottság 22. § (3) bekezdése szerinti
rendelkezésre álló időszakban érvénytelenek. jogerős határozata megállapítja, hogy
bármikor igényelhet további (4) Az aláírásgyűjtő íven az aláírást az érvényes aláírások száma legalább 5. Az aláírások ellenőrzése
aláírásgyűjtő íveket. gyűjtő személy feltünteti kétszázezer, vagy az Országgyűlés az
(3) Az aláírásgyűjtő íven a Nemzeti a) nevét, Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdés 19. §3 (1)4 A szervező az
Választási Iroda feltünteti a b)4 személyi azonosítóját vagy második mondata alapján a aláírásgyűjtő ívek 14. § (1)
népszavazásra javasolt kérdést. személyazonosságát igazoló hatósági népszavazást jogerősen elrendelte, az bekezdésben meghatározott átvételét
(4) A Nemzeti Választási Bizottság igazolványa számát, azonos tárgyú népszavazási követő százhúsz napon belül, egy
elnöke a köztársasági elnök vagy a továbbá az aláírásgyűjtő ívet az kezdeményezésben a szervező részére alkalommal nyújthatja be a
Kormány által benyújtott kérdés aláírásával látja el. aláírásgyűjtő ív nem adható ki. népszavazás kitűzésére irányuló
hitelesítéséről a kérdést hitelesítő állampolgári kezdeményezés
döntés elleni jogorvoslati határidő 16. § (1) Aláírást a választópolgárok 18. §2 (1) Az országgyűlési aláírásgyűjtő íveit a Nemzeti Választási

1 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 3. §. Hatályos: 2016. V. 21-től. 1 Beiktatta: 2016. évi XLVIII. törvény 5. §. Hatályos: 2016. V. 21-től.
2 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 4. §. Hatályos: 2016. V. 21-től. 2 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 6. §. Hatályos: 2016. V. 21-től.
3 Megállapította: 2018. évi CXIII. törvény 21. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól. 3 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 7. §. Hatályos: 2016. V. 21-től.
4 Módosította: 2018. évi CXIII. törvény 29. § c). 4 Módosította: 2018. évi CXIII. törvény 29. § d).
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
7. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
8. oldal
polgári ke

Irodához az aláírások ellenőrzése (2) Az (1) bekezdésben (5) A felfüggesztő benyújtási belül át kell adnia a Nemzeti Választási
céljából. E határidőbe a 18. § (1) meghatározott kötelezettség határidőt követő naptól az Irodának.
bekezdésében meghatározott elmulasztása esetén a Nemzeti Országgyűlés - a 23. § (3) bekezdése (3) Az átadás során a szervező
időtartam és a 19/B. § (6) bekezdés b) Választási Bizottság hivatalból eljárva szerinti tájékoztatás alapján - a 25. § nyilatkozhat arról, hogy a népszavazási
pontja szerinti szünetelés nem számít bírságot szab ki. A bírság összege (2) bekezdése szerinti, az Alaptörvény kezdeményezését visszavonja.
bele. minden be nem nyújtott aláírásgyűjtő 8. cikk (1) bekezdés második mondata (4) A (2) bekezdésben meghatározott
(2) Ha a szervező az aláírásgyűjtő ív után ezer forint. alapján a népszavazást el nem rendelő kötelezettség elmulasztása esetén a
ívek iránti igényét a kérdést hitelesítő döntéséig a 14. § (1) bekezdése Nemzeti Választási Bizottság
döntés elleni jogorvoslati határidő 19/B. §2 (1) Ha a 8. § (3) szerinti határidő szünetel. hivatalból eljárva bírságot szab ki. A
eredménytelen elteltét vagy bekezdésében meghatározott (6) A (2) bekezdés a) pontja szerinti bírság összege minden be nem nyújtott
jogorvoslat esetén a Kúria döntésének körülmény fennáll, és a 19. § (1) felfüggesztés esetén aláírásgyűjtő ív után ezer forint.
a Magyar Közlönyben történt bekezdése alapján elsőként benyújtott a) az Országgyűlés - a 23. § (3) (5) Az (1) bekezdés szerinti
közzétételét követő hetedik nap után aláírásgyűjtő íveken (a továbbiakban: bekezdése szerinti tájékoztatás alapján szünetelés esetén
nyújtja be, az (1) bekezdés szerinti elsődleges benyújtás) szereplő - a 25. § (2) bekezdése szerinti, az a) ha az Országgyűlés az Alaptörvény
határidőt a kérdést hitelesítő döntés érvényes aláírások száma a Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdés 8. cikk (1) bekezdése alapján a
elleni jogorvoslati határidő kétszázezret nem éri el, de legalább második mondata alapján a népszavazást jogerősen elrendelte, a
eredménytelen elteltét vagy százezer és az aláírások népszavazást el nem rendelő szüneteléssel érintett népszavazási
jogorvoslat esetén a Kúria döntésének ellenőrzésének eredményét döntésének napján a felfüggesztés kezdeményezés megszűnik,
a Magyar Közlönyben történt megállapító határozat jogerőre megszűnik, és öt napon belül a b) ha az Alkotmánybíróságról szóló
közzétételét követő hetedik naptól kell emelkedett, az elsődleges benyújtást Nemzeti Választási Iroda átadja a 2011. évi CLI. törvény 33. §-a alapján a
számítani. követő 85. napig (a továbbiakban: szervező részére az általa igényelt népszavazást elrendelő országgyűlési
(3) Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztő benyújtási határidő) az mennyiségű, a hitelesített kérdést döntés nem emelkedik jogerőre, az
benyújtással egyidejűleg, de legkésőbb azonos tárgyú népszavazási tartalmazó aláírásgyűjtő ívet, Alkotmánybíróság határozatának
az (1) bekezdés szerint az aláírásgyűjtő kezdeményezések esetén a b) a másodlagos benyújtás napjától közzétételét követő napon a szünetelés
íveik benyújtására rendelkezésre álló szervezőnek valamennyi aláírásgyűjtő az a) pontban meghatározott megszűnik, és öt napon belül a
határidő utolsó napján a szervezőnek ívet át kell adnia (a továbbiakban: aláírásgyűjtő ívek átadásáig a 19. § (1) Nemzeti Választási Iroda átadja a
valamennyi aláírásgyűjtő ívet át kell másodlagos benyújtás) a Nemzeti bekezdése szerinti határidő szünetel, szervező részére az általa igényelt
adnia a Nemzeti Választási Irodának. E Választási Irodának. illetve mennyiségű, a hitelesített kérdést
kötelezettség elmulasztása esetén a (2) A másodlagos benyújtás során a c) ha az Országgyűlés az Alaptörvény tartalmazó aláírásgyűjtő ívet.
Nemzeti Választási Bizottság szervezőnek nyilatkoznia kell arról, 8. cikk (1) bekezdése alapján a
hivatalból eljárva bírságot szab ki. A hogy népszavazást jogerősen elrendelte, a 20. § Az aláírásgyűjtő ív benyújtását
bírság összege minden be nem nyújtott a) kéri az aláírásgyűjtés felfüggesztett népszavazási követően a szervező nem vonhatja
aláírásgyűjtő ív után ezer forint. felfüggesztését, kezdeményezés megszűnik. vissza a népszavazási kezdeményezést.
(4) A késedelmesen, pótlólag, b) kéri a benyújtott aláírások 19. §
valamint a nem a szervező által (1) bekezdése szerinti ellenőrzését, 19/C. §1 (1) Ha a Nemzeti Választási 21. §2 (1) A Nemzeti Választási Iroda
benyújtott aláírásgyűjtő íven és a 19/A. vagy Bizottság a 22. § (3) bekezdése szerinti ellenőrzi az aláírásokat. A 19. § (4)
§ (1) bekezdése alapján átadott c) népszavazási kezdeményezését jogerős határozata megállapítja, hogy bekezdése szerint benyújtott
aláírásgyűjtő íven szereplő aláírás visszavonja. az érvényes aláírások száma legalább aláírásgyűjtő íven lévő, továbbá a 16. §-
érvénytelen. (3) A (2) bekezdésben meghatározott kétszázezer, az azonos tárgyú ban foglalt rendelkezések
nyilatkozattételi kötelezettség népszavazási kezdeményezések esetén megszegésével gyűjtött aláírást a
19/A. §1 (1) Ha az Országgyűlés az elmulasztása esetén a népszavazási a Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Választási Iroda nem ellenőrzi.
Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése kezdeményezést visszavontnak kell határozatának jogerőssé válását
alapján a népszavazást jogerősen tekinteni. követő naptól a 14. § (1) bekezdése és (2) Több, azonos tárgyú kérdés
elrendelte, az azonos tárgyú (4) Az (1) bekezdésben a 19. § (1) bekezdése szerinti határidő hitelesítése esetén először a
népszavazási kezdeményezésben a meghatározott kötelezettség szünetel. legkorábban benyújtott aláírásgyűjtő
szervezőnek az Országgyűlés elmulasztása esetén a Nemzeti (2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a íveken szereplő aláírások ellenőrzését
népszavazást jogerősen elrendelő Választási Bizottság hivatalból eljárva szervezőnek valamennyi aláírásgyűjtő kell elvégezni.
döntését követő tizenöt napon belül bírságot szab ki. A bírság összege ívet az aláírások ellenőrzésének (3) Az aláírások ellenőrzése során
valamennyi aláírásgyűjtő ívet át kell minden be nem nyújtott aláírásgyűjtő eredményét megállapító határozat meg kell vizsgálni a 15. §-ban foglalt
adnia a Nemzeti Választási Irodának. ív után ezer forint. jogerőre emelkedését követő 15 napon követelmények teljesülését,
1 Beiktatta: 2016. évi XLVIII. törvény 8. §. Hatályos: 2016. V. 21-től. 1 Beiktatta: 2016. évi XLVIII. törvény 8. §. Hatályos: 2016. V. 21-től.
2 Beiktatta: 2016. évi XLVIII. törvény 8. §. Hatályos: 2016. V. 21-től. 2 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 9. §. Hatályos: 2016. V. 21-től.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
9. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
10. oldal
polgári ke

azonosítani kell a kezdeményezést figyelembe kell venni. kért további azonos tárgyú kérdést öt napon belül.
aláíró polgárt, meg kell állapítani, (9) A Nemzeti Választási Iroda tartalmazó aláírásgyűjtő íveken
hogy rendelkezik-e választójoggal, tájékoztatja a Nemzeti Választási szereplő aláírások ellenőrzésének
továbbá meg kell állapítani az Bizottságot az aláírások jogerős eredményét és a benyújtási 7. A népszavazás elrendelése
érvényes aláírások számát. ellenőrzésének eredményéről. sorrendet is.
(4) A kezdeményezést aláíró polgár 25. §4 (1) Az Országgyűlés elnöke a
azonosítását és választójoga 22. § (1) Az aláírások ellenőrzése kezdeményezést a 14. § (4) bekezdése
megállapítását az aláírásgyűjtő íven során a szervező képviselője jelen 6. A személyes adatok védelme vagy a 23. § (1)-(3) bekezdése szerinti
feltüntetett adatainak a központi lehet. tájékoztatás kézhezvételét követő
névjegyzék adataival való (2) Az aláírások ellenőrzését az 24. § (1) A választópolgár és az legközelebbi ülésnapon bejelenti. A
összevetésével kell elvégezni. aláírásgyűjtő ívek benyújtásától aláírást gyűjtő polgár aláírásgyűjtő határidő számításánál az ülésszakok
(5) Az aláírások tételes ellenőrzését számított hatvan napon belül kell íven feltüntetett adatai nem közötti szünetet, valamint az elnapolás
addig kell folytatni, amíg bizonyossá lefolytatni. nyilvánosak, azokról - az aláírást időtartamát figyelmen kívül kell hagyni.
nem válik, hogy (3)1 Az aláírások ellenőrzésének ellenőrző szerv által az aláírások
a) az érvényes aláírások száma a eredményét a Nemzeti Választási érvényességének megállapítása (2) A népszavazás elrendelésére
kétszázezret eléri, vagy Bizottság határozatban állapítja meg. céljából vezetett technikai irányuló kezdeményezésről az (1)
b) az érvényes aláírások száma nyilvántartás kivételével - másolatot bekezdés szerinti bejelentést követő
százezer alatt marad, vagy 23. §2 (1) Ha az érvényes aláírások készíteni tilos. harminc napon belül - a 23. § (3)
c) az érvényes aláírások száma a száma legalább kétszázezer, az (2) A választópolgár és az aláírást bekezdése szerinti tájékoztatás esetén
százezret eléri, de kétszázezer alatt aláírások ellenőrzésének eredményéről gyűjtő polgár adatait, valamint a benyújtási sorrendben - dönt az
marad. - az azt megállapító határozat jogerőre technikai nyilvántartást a Nemzeti Országgyűlés. A határidő számításánál
(6) Ha a Nemzeti Választási Bizottság emelkedését követő munkanapon - a Választási Bizottság, a Nemzeti az ülésszakok közötti szünetet,
a 22. § (3) bekezdése szerinti jogerős Nemzeti Választási Bizottság elnöke Választási Iroda és a Kúria valamint az elnapolás időtartamát
határozata megállapítja, hogy az tájékoztatja az Országgyűlés elnökét. ellenőrizheti. figyelmen kívül kell hagyni.
érvényes aláírások száma legalább (2) Ha az érvényes aláírások száma a (3)1 (3) Az Országgyűlés azonos tárgyú
kétszázezer, vagy az Országgyűlés az kétszázezret nem éri el, de legalább (4) A benyújtott aláírásgyűjtő ívet, kérdésben csak egy népszavazást
Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdés százezer, és a 8. § (3) bekezdésében valamint a technikai nyilvántartást a rendelhet el.
második mondata alapján a meghatározott körülmény nem áll Nemzeti Választási Iroda az érvényes
népszavazást jogerősen elrendelte, az fenn, az aláírások ellenőrzésének aláírások számának megállapítását 26. § A köztársasági elnök és a
azonos tárgyú népszavazási eredményéről - az azt megállapító követő harmincadik és negyvenötödik Kormány a népszavazás elrendeléséig
kezdeményezésben az aláírások tételes határozat jogerőre emelkedését követő nap között megsemmisíti. visszavonhatja az általa benyújtott
ellenőrzését nem kell elvégezni. munkanapon - a Nemzeti Választási (5) A szervező és a kezdeményezést a népszavazási kezdeményezést.
(7) Ha a Nemzeti Választási Bizottság Bizottság elnöke tájékoztatja az 4. § szerint támogató választópolgár
a 22. § (3) bekezdése szerinti jogerős Országgyűlés elnökét. személyes adatait - a kezdeményezés 27. § (1) Az Országgyűlés
határozata megállapította, hogy az (3) Ha az érvényes aláírások száma a benyújtására való jogosultsága népszavazás elrendeléséről szóló
érvényes aláírások száma legalább kétszázezret nem éri el, de legalább ellenőrzése és a kapcsolattartás határozata tartalmazza a
kétszázezer, azonban az százezer, és a 8. § (3) bekezdésében céljából - a Nemzeti Választási népszavazásra bocsátott kérdést,
Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi meghatározott körülmény fennáll, a Bizottság, a Nemzeti Választási Iroda továbbá rendelkezik a népszavazás
CLI. törvény 33. §-a alapján a felfüggesztő benyújtási határidőig a 19/ és a Kúria kezeli, azokat - a 7. § költségvetéséről. A kérdést a
népszavazást elrendelő országgyűlési B. § (2) bekezdés b) pontja alapján alapján nyilvánosságra hozott adatok kezdeményezésben megfogalmazott
döntés nem emelkedik jogerőre, az benyújtott és ellenőrizni kért további kivételével - törölni kell formában kell népszavazásra bocsátani.
Alkotmánybíróság határozatának azonos tárgyú kérdést tartalmazó a)2 a 8. § (2) bekezdés a)-f) pontja
közzétételét követően az azonos tárgyú aláírásgyűjtő íveken szereplő aláírások szerinti időpontot követő (2) A népszavazás elrendeléséről
népszavazási kezdeményezésben az ellenőrzése eredményének jogerőssé harmincötödik és negyvenedik nap szóló határozatot a Magyar
aláírások tételes ellenőrzését el kell válását követő munkanapon a Nemzeti között, Közlönyben közzé kell tenni. Az
végezni. Választási Bizottság tájékoztatja az b) 3 Országgyűlés elnöke a népszavazás
(8) Az aláírások számának Országgyűlés elnökét. E tájékoztatás c) a népszavazás elrendeléséről szóló elrendeléséről tájékoztatja a
megállapításakor a kezdeményezés tartalmazza a felfüggesztő benyújtási határozat jogerőre emelkedését követő köztársasági elnököt.
hitelesítésre történő benyújtását határidőig a 19/B. § (2) bekezdés b)
támogató választópolgárok számát is pontja alapján benyújtott és ellenőrizni 1 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi XLVIII. törvény 15. § b). Hatálytalan: 2016. V. 21-től.
2 Módosította: 2016. évi XLVIII. törvény 14. §.
1 Beiktatta: 2016. évi XLVIII. törvény 10. §. Hatályos: 2016. V. 21-től. 3 Hatályon kívül helyezte: 2016. évi XLVIII. törvény 15. § c). Hatálytalan: 2016. V. 21-től.
2 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 11. §. Hatályos: 2016. V. 21-től. 4 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 12. §. Hatályos: 2016. V. 21-től.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
11. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
12. oldal
polgári ke

Választási Bizottságot új eljárásra (3)2 A kezdeményezéshez szükséges


utasítja. A Kúria döntése ellen további III. Fejezet választópolgárok számát a központi
8. Jogorvoslatok jogorvoslatnak helye nincs. Ha a Kúria névjegyzéknek az aláírásgyűjtő ív
a Nemzeti Választási Bizottságot új hitelesítési záradékkal történő
28. § (1) Az aláírásgyűjtéssel és az eljárásra utasítja, a Nemzeti Választási Helyi népszavazás kezdeményezése ellátásának napján érvényes adatai
aláírások ellenőrzésével kapcsolatos 1
Bizottság a Kúria döntésétől számított alapján kell megállapítani.
jogorvoslat benyújtására és harminc napon belül dönt a kérdés
elbírálására rendelkezésre álló hitelesítéséről vagy annak
határidő öt nap. Ha a határidő utolsó megtagadásáról. 10. A helyi népszavazás tárgya 11. A választópolgári kezdeményezés
napja nem munkanapra esik, a (3) A Kúria határozatát a Magyar szervezője
határidő csak az azt követő 32. § (1) A helyi önkormányzat
Közlönyben nyolc napon belül, a Kúria
legközelebbi munkanapon jár le. képviselő-testülete helyi népszavazást 35. § (1) Helyi népszavazás
honlapján a határozat meghozatala
(2) Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos rendelhet el a képviselő-testület kitűzésére irányuló választópolgári
napján közzé kell tenni.
kifogás elbírálása a Nemzeti Választási hatáskörébe tartozó ügyben. kezdeményezést
(4) Ha a Kúria a Nemzeti Választási
Bizottság hatáskörébe tartozik. (2) Nem lehet helyi népszavazást a) olyan magánszemély, aki a helyi
Bizottság kérdés hitelesítésének
tartani önkormányzati képviselők és
megtagadásáról - beleértve a
29. § (1) A Nemzeti Választási a) a költségvetésről és a polgármesterek választásán választó
kezdeményezés visszautasításáról -
Bizottságnak a kérdés hitelesítésével zárszámadásról, lehet,
szóló határozatát helybenhagyja, - a (3)
kapcsolatos döntése elleni b) a helyi adókról, b) párt,
bekezdéstől eltérően - a Magyar
felülvizsgálati kérelmet - a Kúriának c) a képviselő-testület hatáskörébe c) egyéb egyesület a létesítő
Közlönyben nyolc napon belül
címezve - úgy kell benyújtani, hogy az tartozó személyi és szervezetalakítási okiratában meghatározott céllal
közleményt tesz közzé, amely
a határozat közzétételét követő tizenöt tartalmazza kérdésről, összefüggő kérdésben
napon belül megérkezzen a Nemzeti d) a képviselő-testület feloszlásának szervezhet.
a) a Kúria határozatának számát,
Választási Bizottsághoz. Ha a határidő b) a Nemzeti Választási Bizottság a kimondásáról. (2) Egy kezdeményezésnek több
utolsó napja nem munkanapra esik, a határozata számát és szervezője is lehet. Ebben az esetben a
határidő csak az azt követő 33. § A képviselő-testület helyi szervezők egy személyt jelölnek ki a
helybenhagyásának tényét, valamint
legközelebbi munkanapon jár le. népszavazást köteles elrendelni abban választási szervekkel való
c) tájékoztatást arról, hogy a Kúria
(2) A Nemzeti Választási Bizottság a a kérdésben, amelyben törvény vagy kapcsolattartásra.
határozata megtekinthető a Kúria
felülvizsgálati kérelmet a beérkezését önkormányzati rendelet helyi
honlapján.
követő öt napon belül megküldi a népszavazás megtartását írja elő.
Kúriának. 12. A helyi népszavazásra javasolt
9. A népszavazás kötőereje 34. § (1) Helyi népszavazást kérdés benyújtása
30. § (1) A Kúria a felülvizsgálati kezdeményezhet
kérelmet kilencven napon belül bírálja 31. § (1) Az Országgyűlés - ha a a) a képviselő-testület tagjainak 36. § (1) A szervezőnek a helyi
el. A Kúria a Nemzeti Választási népszavazás törvényalkotási legalább egynegyede, népszavazásra javasolt kérdést az
Bizottság határozatát helybenhagyja, kötelezettséget keletkeztet - köteles a b) a képviselő-testület bizottsága, aláírásgyűjtő ív mintapéldányán az
vagy azt megváltoztatja. A Kúria népszavazás napjától számított c) az önkormányzati rendeletben aláírásgyűjtés megkezdése előtt - a
döntése ellen további jogorvoslatnak száznyolcvan napon belül az érvényes meghatározott számú választópolgár, kérdés hitelesítése céljából - be kell
helye nincs. és eredményes népszavazás ami nem lehet kevesebb a nyújtania a helyi választási
(2) A Kúria a Nemzeti Választási döntésének megfelelő törvényt választópolgárok tíz százalékánál, és bizottsághoz.
Bizottságnak a kezdeményezés megalkotni. nem lehet több a választópolgárok (2) Egy aláírásgyűjtő íven egy kérdés
visszautasításáról hozott határozata (2) A népszavazással hozott döntés az huszonöt százalékánál. szerepelhet.
ellen benyújtott felülvizsgálati Országgyűlésre a népszavazás napjától (2) A képviselő-testület köteles (3) A magánszemély szervező a
kérelmet harminc napon belül bírálja - ha a népszavazás törvényalkotási elrendelni a helyi népszavazást, ha azt kérdés benyújtásakor a nevét, lakcímét
el. A Kúria a Nemzeti Választási kötelezettséget keletkeztet, a törvény az önkormányzati rendeletében és személyi azonosítóját közli a helyi
Bizottságnak a kezdeményezés kihirdetésétől - számított három évig meghatározott számú választópolgár választási bizottsággal. A helyi
visszautasításáról hozott határozatát kötelező. kezdeményezte. választási iroda a központi
helybenhagyja, vagy a Nemzeti névjegyzékben ellenőrzi a szervező
1 Lásd: 2020. évi XII. törvény 6. § (3), 2020. évi LVIII. törvény 88. § (3), 483/2020. (XI. 5.) Korm. rendelet
2. § (3), 2020. évi CIX. törvény 4. § (8).
2 Beiktatta: 2018. évi CXIII. törvény 22. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
13. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
14. oldal
polgári ke

választójogát. ugyanazon, a 34. § (1) bekezdés a) és határozatának közlését követő tizenöt


(4) Az egyéb egyesület a létesítő b) pontja szerinti kezdeményező. napon belül nyújtja be ismételten, a 14. Az aláírásgyűjtés
okiratát is csatolja a kérdés (3) Két kérdés abban az esetben 38. § alkalmazásában az első benyújtás
benyújtásakor. A helyi választási iroda tekintendő azonos tárgyúnak, ha azok - időpontját kell a kérdés benyújtása 44. § (1) Helyi népszavazás
a párt és az egyéb egyesület létezését akár részben - azonos vagy egymást időpontjának tekinteni. kitűzésére irányuló választópolgári
és adatainak hitelességét a civil kizáró kötelezettséget rónának a kezdeményezést az aláírásgyűjtő ív
szervezetek bírósági nyilvántartásában képviselő-testületre. 41. § (1) A helyi választási bizottság hitelesítési záradékkal ellátott
ellenőrzi. a kérdés hitelesítéséről vagy annak mintapéldányáról készített másolaton
(5) A képviselő-testület tagjai és 39. § (1) A helyi népszavazásra megtagadásáról a benyújtásától lehet támogatni. A támogató aláírás
bizottsága az általuk kezdeményezett javasolt kérdést úgy kell számított harminc napon belül dönt. A nem vonható vissza.
helyi népszavazásra javasolt kérdést - megfogalmazni, hogy arra helyi választási bizottság a kérdést (2) Az aláírásgyűjtő íven a saját kezű
hitelesítés céljából - benyújtják a helyi egyértelműen lehessen válaszolni, akkor hitelesíti, ha az az e törvényben aláírás mellett - az aláírás
választási bizottsághoz. továbbá a helyi népszavazás a kérdéssel szemben támasztott hitelességének ellenőrzése céljából -
(6) A kérdést személyesen vagy eredménye alapján a képviselő-testület követelményeknek megfelel. fel kell tüntetni a választópolgár
postai úton lehet benyújtani. el tudja dönteni, hogy terheli-e (2) A szervező által benyújtott kérdés olvasható családi és utónevét, személyi
(7) A benyújtás időpontjának a döntéshozatali kötelezettség, és ha csak abban az esetben hitelesíthető, ha azonosítóját, valamint anyja nevét. A
kérdés helyi választási irodánál történő igen, milyen döntés meghozatalára az aláírásgyűjtő ív is megfelel a választópolgár adatainak a kérdéssel
érkeztetése számít. köteles. jogszabályban foglalt előírásoknak. azonos oldalon kell szerepelniük.
(2) A helyi népszavazásra javasolt (3) Az aláírásgyűjtő íven az aláírást
37. § A kérdés benyújtását követő kérdés nem tartalmazhat 42. § A helyi választási bizottság a gyűjtő személy feltünteti nevét és
munkanapon a helyi választási iroda szeméremsértő vagy más módon kérdés hitelesítésével kapcsolatos személyi azonosítóját, továbbá az
nyilvánosságra hozza a benyújtott megbotránkoztató kifejezést. határozatát nyolc napon belül az aláírásgyűjtő ívet az aláírásával látja
kérdést, a benyújtás időpontját, önkormányzat hivatalos lapjában vagy el.
valamint a szervező nevét. a helyben szokásos módon közzéteszi. (4) Egy választópolgár a
13. A kérdés hitelesítése kezdeményezést csak egyszer
38. § (1) A kérdés benyújtását 43. § (1)1 A kérdést hitelesítő döntés támogathatja, a további aláírásai
követően nem nyújtható be azonos 40. § (1) Ha a kezdeményezés a helyi elleni jogorvoslati határidő érvénytelenek.
tárgyú kérdés népszavazás jogintézményének eredménytelen elteltét - jogorvoslat (5)2 A kezdeményezés támogatására
a) a helyi választási iroda alkotmányos céljával és esetén a törvényszék hitelesítő a településen lakóhellyel vagy - ha
vezetőjének a 40. § (1) bekezdése rendeltetésével nyilvánvalóan határozatot helybenhagyó vagy a legkésőbb az aláírásgyűjtő ív
szerinti elutasító döntését követő ellentétes, vagy nem felel meg a 35. §- kérdést hitelesítő döntésének a helyi hitelesítését megelőző harmincadik
tizenhat napon belül, ha az ismételt ban, a 36. §-ban és a 38. § (1) és (2) választási bizottsággal való közlését - napig tartózkodási helyet létesített -
benyújtásra nem kerül sor, bekezdésében foglalt feltételeknek, követő öt napon belül a helyi választási bejelentett tartózkodási hellyel
b) a kérdés hitelesítését megtagadó továbbá ha az aláírásgyűjtő ív nem iroda vezetője hitelesítési záradékkal rendelkező választópolgár jogosult.
döntés jogerőre emelkedéséig, felel meg a jogszabályi feltételeknek, a látja el az aláírásgyűjtő ív
c) a helyi népszavazási helyi választási iroda vezetője a mintapéldányát, és azt átadja a 45. § (1) Aláírást a választópolgárok
kezdeményezés visszavonásáig, kérdést a benyújtásától számított öt szervezőnek. zaklatása nélkül - a (2) bekezdésben
d) az aláírásgyűjtő ívek benyújtására napon belül határozattal elutasítja, és (2) A helyi választási bizottság elnöke foglalt kivétellel - bárhol lehet gyűjteni.
rendelkezésre álló határidő a kérdést nem terjeszti a helyi a képviselő-testület tagjai vagy
eredménytelen elteltéig, választási bizottság elé. Az elutasító bizottsága által benyújtott kérdés (2) Nem gyűjthető aláírás
e) a helyi népszavazás határozat tartalmára és közlésére a Ve. hitelesítéséről a kérdést hitelesítő a) az aláírást gyűjtő és az aláíró
elrendelésének elutasításáról szóló 46. §, 47. §, 48. § (3) bekezdése és 50. § döntés elleni jogorvoslati határidő munkahelyén munkaidejében vagy
határozat jogerőre emelkedéséig, rendelkezéseit kell alkalmazni. eredménytelen elteltét - jogorvoslat munkaviszonyból, illetőleg
f) a helyi népszavazás megtartásáig, (2) A helyi választási iroda esetén a törvényszék hitelesítő munkavégzésre irányuló más
vagy vezetőjének határozata ellen határozatot helybenhagyó vagy a jogviszonyból fakadó munkavégzési
g) a 60. § (2) bekezdése szerinti jogorvoslatnak helye nincs, de a kérdést hitelesítő döntésének közlését kötelezettsége teljesítése közben,
időszak lejártáig. szervező a kérdést ismételten - követő öt napon belül tájékoztatja a b) a Magyar Honvédségnél és a
(2) Az (1) bekezdés a)-e) pontja benyújthatja. Az ismételten benyújtott polgármestert. központi államigazgatási szerveknél
szerinti esetben az ott megjelölt kérdés hitelesítését a helyi választási szolgálati viszonyban levő személytől a
időpontot követő harminc napon belül bizottság napirendjére kell tűzni. szolgálati helyén vagy szolgálati
újabb, azonos tárgyú kérdést nem (3) Ha a szervező a kérdést a helyi
nyújthat be ugyanazon szervező vagy választási iroda vezetője elutasító 1 Megállapította: 2018. évi CXIII. törvény 23. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól.
2 Beiktatta: 2018. évi CXIII. törvény 24. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
15. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
16. oldal
polgári ke

feladatának teljesítése közben, kell vizsgálni a 44. §-ban foglalt technikai nyilvántartást a választási valamint tagjai a helyi népszavazás
c) tömegközlekedési eszközön, követelmények teljesülését, szervek és a törvényszék elrendeléséig visszavonhatják az
d) állami, helyi és nemzetiségi azonosítani kell a kezdeményezést ellenőrizhetik. általuk benyújtott helyi népszavazási
önkormányzati szervek hivatali aláíró polgárt, meg kell állapítani, (3) A szervezőknek a be nem nyújtott kezdeményezést.
helyiségében, hogy rendelkezik-e választójoggal, aláírásgyűjtő íveket a benyújtásukra
e) egészségügyi szolgáltató továbbá meg kell állapítani az rendelkezésre álló határidő lejártát 55. § (1) A képviselő-testület helyi
helyiségében, érvényes aláírások számát. követő három napon belül meg kell népszavazás elrendeléséről szóló
f) felsőoktatási és köznevelési (3) A kezdeményezést aláíró polgár semmisíteniük, és erről jegyzőkönyvet határozata tartalmazza a helyi
intézményben. azonosítását és választójoga kell készíteniük. A jegyzőkönyvet népszavazásra bocsátott kérdést,
(3) Az aláírásért az aláíró megállapítását az aláírásgyűjtő íven három napon belül a helyi választási továbbá rendelkezik a helyi
választópolgár részére előnyt adni feltüntetett adatainak a központi bizottságnak át kell adni. népszavazás költségvetéséről. A
vagy ígérni tilos. Az aláíró névjegyzék adataival való (4) A benyújtott aláírásgyűjtő íveket, kérdést a kezdeményezésben
választópolgár az aláírásért nem összevetésével kell elvégezni. valamint a technikai nyilvántartást a megfogalmazott formában kell helyi
kérhet előnyt, illetve nem fogadhat el (4) Az aláírások tételes ellenőrzését helyi választási iroda az érvényes népszavazásra bocsátani.
előnyt vagy annak ígéretét. addig kell folytatni, amíg bizonyossá aláírások számának megállapítását (2) A helyi népszavazás
nem válik, hogy az érvényes aláírások követő harmincadik és negyvenötödik elrendeléséről szóló határozatot az
46. § A 44. §-ban foglaltaknak nem száma a választópolgárok helyi nap között megsemmisíti. önkormányzat hivatalos lapjában,
megfelelő vagy a 45. §-ban foglalt népszavazás kezdeményezéséhez (5) A szervező személyes adatait - a illetve a helyben szokásos módon
rendelkezések megszegésével gyűjtött szükséges számát eléri vagy az alatt kezdeményezés benyújtására való közzé kell tenni. A polgármester a
aláírás érvénytelen. marad. jogosultsága ellenőrzése és a helyi népszavazás elrendeléséről
(5) Az aláírások ellenőrzése során a kapcsolattartás céljából - a választási tájékoztatja a helyi választási bizottság
szervező képviselője jelen lehet. szervek és a törvényszék kezeli, azokat elnökét.
15. Az aláírások ellenőrzése (6) Az aláírások ellenőrzését az - a 37. § alapján nyilvánosságra hozott
aláírásgyűjtő ívek benyújtásától adatok kivételével - törölni kell
47. § (1) A szervező az aláírásgyűjtő számított negyvenöt napon belül kell a) a 38. § (1) bekezdés a)-e) pontja 18. Jogorvoslatok
ív mintapéldányának hitelesítési lefolytatni. szerinti időpontot követő
záradékkal történő ellátását követő harmincötödik és negyvenedik nap 56. § (1) Az aláírásgyűjtéssel és az
harminc napon belül, egy alkalommal 50. § Ha az érvényes aláírások száma között, aláírások ellenőrzésével kapcsolatos
nyújthatja be a helyi népszavazás eléri a helyi népszavazás b) a 38. § (2) bekezdésében foglalt jogorvoslat benyújtására és
kitűzésére irányuló állampolgári kezdeményezéséhez szükséges számot, tilalommal kapcsolatos jogorvoslat elbírálására rendelkezésre álló
kezdeményezés aláírásgyűjtő íveit a az aláírások ellenőrzésének esetén a jogorvoslat elbírálását követő határidő öt nap. Ha a határidő utolsó
helyi választási bizottsághoz az eredményéről - az azt megállapító öt napon belül, vagy napja nem munkanapra esik, a
aláírások ellenőrzése céljából.1 határozat jogerőre emelkedésétől c) a népszavazás elrendeléséről szóló határidő csak az azt követő
(2) A késedelmesen, pótlólag, számított nyolc napon belül - a helyi határozat jogerőre emelkedését követő legközelebbi munkanapon jár le.
valamint a nem a szervező által választási bizottság elnöke tájékoztatja öt napon belül. (2) Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos
benyújtott aláírásgyűjtő íven szereplő a polgármestert. kifogás elbírálása a helyi választási
aláírás érvénytelen. bizottság hatáskörébe tartozik. A helyi
17. A helyi népszavazás elrendelése választási bizottság határozata elleni
48. § Az aláírásgyűjtő ív benyújtását 16. A személyes adatok védelme fellebbezést a területi választási
követően a szervező nem vonhatja 52. § A polgármester a törvényben bizottság bírálja el.
vissza a kezdeményezést. 51. § (1) A választópolgár és az foglalt feltételeknek megfelelő
aláírást gyűjtő polgár aláírásgyűjtő kezdeményezést a 43. § (2) bekezdése 57. § (1) A helyi választási
49. § (1) A helyi választási bizottság íven feltüntetett adatai nem vagy az 50. § szerinti tájékoztatás bizottságnak a kérdés hitelesítésével
gondoskodik az aláírások nyilvánosak, azokról - az aláírást kézhezvételét követő legközelebbi kapcsolatos döntése elleni
ellenőrzéséről. A 47. § (2) bekezdése ellenőrző szerv által az aláírások testületi ülésen bejelenti. felülvizsgálati kérelmet - a
szerint benyújtott aláírásgyűjtő íven érvényességének megállapítása törvényszékhez címezve - úgy kell
lévő, továbbá a 45. §-ban foglalt céljából vezetett technikai 53. § A helyi népszavazás benyújtani, hogy az a határozat
rendelkezések megszegésével gyűjtött nyilvántartás kivételével - másolatot elrendeléséről az 52. § szerinti közzétételét követő tizenöt napon belül
aláírást a helyi választási bizottság készíteni tilos. bejelentést követő harminc napon megérkezzen a helyi választási
nem ellenőrzi. (2) A választópolgár és az aláírást belül dönt a képviselő-testület. bizottsághoz. Ha a határidő utolsó
(2) Az aláírás ellenőrzése során meg gyűjtő polgár adatait, valamint a napja nem munkanapra esik, a
54. § A képviselő-testület bizottsága, határidő csak az azt követő
1 A veszélyhelyzet ideje alatt eltérő rendelkezéseket kell alkalmazni. Lásd: 2020. évi CIX. törvény 4. § (7).
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
17. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
18. oldal
polgári ke

legközelebbi munkanapon jár le. alkotmányossági aggályokra hatáskört a területi választási iroda és
(2) A helyi választási bizottság a hivatkozik. vezetője gyakorolja. V. Fejezet
felülvizsgálati kérelmet a beérkezését (4) A törvényszék a felülvizsgálati (3) Az e fejezetben a törvényszék
követő öt napon belül megküldi a kérelmet harminc napon belül bírálja számára megállapított hatáskört a
törvényszéknek. Ha a felülvizsgálati el. A törvényszék a képviselő-testület Kúria gyakorolja. Az országos népszavazási eljárás
kérelmet közvetlenül a törvényszékhez határozatát helybenhagyja, vagy azt
nyújtották be, arról a törvényszék megsemmisíti, és a képviselő-testületet 65. §4 Az országos népszavazási
haladéktalanul tájékoztatja a helyi új határozat meghozatalára kötelezi. IV. Fejezet eljárásban az e fejezetben foglalt
választási bizottságot. eltérésekkel alkalmazni kell a Ve. 244.
(3) A törvényszék a felülvizsgálati § (2) bekezdése, 245. § (1) bekezdés a),
kérelmet harminc napon belül bírálja 19. A helyi népszavazás kötőereje Az európai polgári kezdeményezés1 c) és d) pontját, valamint (2) és (3)
el. A törvényszék a helyi választási bekezdése, 247. § (1) és (3) bekezdése,
bizottság határozatát helybenhagyja, 59. § A helyi népszavazás érvényes, 62. § Az európai polgári 250. §, 251. §, 256. § (2) bekezdése,
vagy azt megváltoztatja; döntése ellen ha a választópolgárok több mint fele kezdeményezésre a 16. § (1) és (3) 257. § (3) bekezdése, 258. § (1)
további jogorvoslatnak helye nincs. érvényesen szavazott, és eredményes, bekezdését, valamint a 28. § bekezdése, 259-270. §, 271. § (2)
ha az érvényesen szavazó rendelkezéseit alkalmazni kell. bekezdése, 272-274. §, 275. §, 277-281.
58. § (1) A képviselő-testület helyi választópolgárok több mint fele a §, 283-285. §, 288-291. §, 293. §, 297.
népszavazást elrendelő, valamint megfogalmazott kérdésre azonos 63. §2 Az online gyűjtési rendszer §, 298. §, valamint 341/A. §
kötelezően elrendelendő helyi választ adott. megfelelőségéről szóló igazolás rendelkezéseit is.
népszavazás elrendelését elutasító kiállítása, a támogató nyilatkozatok
határozata elleni felülvizsgálati 60. § (1) A képviselő-testület - ha a ellenőrzése és az érvényes támogató 66. § A szavazás, az eredmény
kérelmet - a törvényszékhez címezve - helyi népszavazás döntési nyilatkozatok számát tartalmazó megállapítása és a jogorvoslat során a
úgy kell benyújtani, hogy az a kötelezettséget keletkeztet - köteles a igazolás kiállítása a Nemzeti Választási népszavazásra feltett minden kérdést
határozat közzétételét követő tizenöt helyi népszavazás napjától számított Iroda hatáskörébe tartozik. A támogató külön-külön kell figyelembe venni.
napon belül megérkezzen a helyi száznyolcvan napon belül az érvényes nyilatkozatok ellenőrzésének
választási bizottsághoz. és eredményes helyi népszavazás eredményét a Nemzeti Választási 66/A. §5 A köztársasági elnököt,
(2) A helyi választási bizottság a döntésének megfelelő rendeletet Bizottság határozatban állapítja meg. illetve a Kormányt az általa
felülvizsgálati kérelmet a beérkezését megalkotni vagy határozatot hozni. kezdeményezett népszavazás esetén a
követő öt napon belül megküldi a (2) Az érvényes és eredményes helyi 64. § (1)3 Az aláírások ellenőrzése népszavazási eljárásban megilletik az e
törvényszéknek. A helyi választási népszavazással hozott döntés a során meg kell vizsgálni, hogy a fejezetben a szervezők számára
bizottság elnöke a felülvizsgálati képviselő-testületre a helyi támogató nyilatkozat formailag biztosított jogok.
kérelem benyújtásáról haladéktalanul népszavazás napjától - ha a helyi elfogadható-e, azonosítani kell a
tájékoztatja a polgármestert. népszavazás rendeletalkotási támogató nyilatkozatot aláíró polgárt,
(3) Az (1) bekezdésben kötelezettséget keletkeztet, a rendelet meg kell állapítani, hogy nagykorú 21. Az országos népszavazás kitűzése
meghatározott eljárásban a kihirdetésétől - számított egy évig magyar állampolgár-e, továbbá meg
kötelező. kell állapítani az érvényes támogató 67. § (1) A népszavazás időpontját a
törvényszék a határozat érdemében
nyilatkozatok számát. köztársasági elnök a népszavazást
csak akkor folytat vizsgálatot, ha az
(2) A támogató nyilatkozatot aláíró elrendelő országgyűlési határozat
aláírásgyűjtő ív hitelesítése és a helyi
népszavazás elrendelése között a 20. A területi szintű helyi népszavazás polgár azonosítását az aláírásgyűjtő elleni jogorvoslati határidő
íven feltüntetett adatainak a eredménytelen elteltét - jogorvoslat
körülményekben olyan lényeges
61. § (1) A megyei és a fővárosi személyiadat- és lakcímnyilvántartás, esetén annak elbírálását - követő 15
változás következett be, amelyet a
szintű helyi népszavazásra e fejezet valamint szükség esetén az úti okmány napon belül tűzi ki.
kérdés hitelesítéséről, vagy az azzal
szembeni felülvizsgálati kérelemről rendelkezéseit megfelelően alkalmazni nyilvántartás vagy a személyazonosító (2) A népszavazást akkor is ki lehet
kell. igazolvány nyilvántartás adataival való tűzni, ha
hozott döntés során a helyi választási
(2) Az e fejezetben a helyi választási összevetésével kell elvégezni. a) más kérdésben a köztársasági
bizottság, illetve az 57. § szerinti
bizottság számára megállapított (3) Az aláírások ellenőrzése során a elnök már korábban népszavazást
eljárásban a törvényszék nem vehetett
hatáskört a területi választási szervezők képviselője jelen lehet. tűzött ki,
figyelembe, és a döntést érdemben
bizottság, a területi választási b) annak időpontjáig legalább ötven
befolyásolhatja. A törvényszék nem
vizsgálja érdemben azt a felülvizsgálati bizottság számára megállapított
hatáskört a Nemzeti Választási 1 Lásd: 2020. évi XII. törvény 6. § (3), 2020. évi LVIII. törvény 88. § (3).
kérelmet, amelyben a kérelmező a 2 Megállapította: 2019. évi CXXVII. törvény 179. § (1). Hatályos: 2020. I. 1-től.
kérdés tartalmát illető, valamint a Bizottság, a helyi választási iroda és 3 Megállapította: 2019. évi CXXVII. törvény 179. § (2). Hatályos: 2020. I. 1-től.
hitelesítéssel összefüggő annak vezetője számára megállapított 4 Módosította: 2018. évi CXIII. törvény 29. § e), f), g).
5 Beiktatta: 2018. évi CXIII. törvény 25. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
19. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
20. oldal
polgári ke

nap van hátra, és szervezésében részt nem vevő, de esélyegyenlőség biztosítása érdekében szolgáló terület megjelölését a
c) az újabb kérdésben történő országgyűlési képviselőcsoporttal naponta változtatni kell. szavazólap bal felső sarkában,
népszavazás egyidejű megtartása a rendelkező pártok a külképviseletekre (5) A közszolgálati médiaszolgáltató c) az országos népszavazás
szavazás lebonyolításának a Ve. 5. §-a szerint bízhatnak meg az (1) bekezdés szerinti jogosultak megnevezést,
törvényességét nem veszélyezteti. megfigyelőt. által megjelölt napon és idősávban d) az országos népszavazás napját,
(3) Az országgyűlési képviselők, az (5) A Ve. 245. § (2) bekezdése köteles a politikai reklámot közzétenni. e) annak megjelölését, hogy
Európai Parlament tagjai, valamint a szerinti megfigyelő megbízására a Az (1) bekezdés szerinti jogosult érvényesen szavazni csak egy válaszra
helyi önkormányzati képviselők és kezdeményezés szervezői, továbbá a politikai reklám közzétételét egy lehet,
polgármesterek általános kezdeményezés szervezésében részt idősávban naponta csak egyszer, f) az országos népszavazásra feltett
választásának napjára, továbbá az azt nem vevő, de országgyűlési legfeljebb harminc másodperces kérdést,
megelőző és követő 41 napon belüli képviselőcsoporttal rendelkező pártok időtartamban kérheti. g) az igen és nem válaszlehetőséget,
időpontra nem tűzhető ki országos jogosultak. (6) A médiaszolgáltató abban az h) a szavazásra szolgáló kört,
népszavazás. Ha az országos esetben köteles a politikai reklámot i) az érvényes szavazat formájára
népszavazást emiatt nem lehet kitűzni, közzétenni, ha az (1) bekezdés szerinti vonatkozó tájékoztatást.
az országos népszavazást a választást 23. A népszavazási kampány jogosult legkésőbb a közzétételt (3) A szavazólap adattartalmát a
követő 131 napon belüli időpontra kell megelőző harmadik napon átadja az Nemzeti Választási Bizottság hagyja
kitűzni. 69. §1 (1) Országos népszavazási általa készített politikai reklámot. jóvá legkésőbb a szavazás napját
(4) A népszavazás elrendeléséről és a kampányidőszakban politikai reklámot megelőző negyvenötödik napon.
népszavazás időpontjának kitűzéséről a kezdeményezés szervezői, továbbá a
szóló határozatot a Magyar kezdeményezés szervezésében részt 24. Adatszolgáltatás a névjegyzékből
Közlönyben közzé kell tenni. nem vevő, de országgyűlési 26. A szavazási levélcsomag
képviselőcsoporttal rendelkező pártok 70. § (1) A szavazóköri
tehetnek közzé. névjegyzékben szereplő 72. § A levélben szavazás
22. A választási szervek (2) A Nemzeti Választási Bizottság az választópolgárok nevét és lakcímét - a szavazólapja bélyegzőlenyomat nélkül
országos népszavazás kitűzését követő Ve. 89. § rendelkezéseire is érvényes.
68. § (1) A Nemzeti Választási öt munkanapon belül határozza meg, figyelemmel - a kezdeményezés
Bizottságba a kezdeményezést hogy a közszolgálati médiaszolgáltató szervezői, továbbá a kezdeményezés
szervező, de országgyűlési lineáris médiaszolgáltatásaiban milyen szervezésében részt nem vevő, de 27. A szavazatok továbbítása
képviselőcsoporttal nem rendelkező időtartamban köteles közzétenni az (1) országgyűlési képviselőcsoporttal
szervezetek egy közös tagot bízhatnak bekezdés szerinti jogosultak politikai rendelkező pártok kérésére a Nemzeti 73. § Ha a külképviseletről érkezett
meg. reklámjait. A politikai reklámok Választási Iroda öt napon belül, de urnában lezáratlan boríték van, az le
(2) Az országgyűlési egyéni közzétételére rendelkezésre álló legkorábban a népszavazás napját nem adott szavazatnak számít, és
választókerületi választási bizottságba időtartam összesen háromszáz perc, megelőző ötvenedik napon átadja. külön kell csomagolni.
a kezdeményezés szervezői egy közös amelyet a jogosultak között egyenlő (2) Az adatszolgáltatás teljesítésének
tagot, továbbá a kezdeményezés arányban kell felosztani. feltétele, hogy a kezdeményezés
szervezésében részt nem vevő, de (3) A politikai reklámot a szervezői, illetve az országgyűlési 28. A szavazás módja
országgyűlési képviselőcsoporttal közszolgálati médiaszolgáltató a képviselőcsoporttal rendelkező párt
rendelkező pártok egy-egy tagot legnagyobb éves átlagos igazolja a kötelező legkisebb 74. § A Ve. 186. § rendelkezéseinek
bízhatnak meg. közönségaránnyal bíró lineáris munkabér tíz havi összegének alkalmazása során jelöltön választ kell
(3) A szavazatszámláló bizottságba, audiovizuális és rádiós megfelelő összegű adatszolgáltatási érteni.
valamint az egy szavazókörrel médiaszolgáltatásában, egyenlő díjnak a Nemzeti Választási Iroda
rendelkező településen a helyi arányban megosztva teszi közzé. számlájára történt befizetését.
választási bizottságba a (4) A közszolgálati médiaszolgáltató 29. A szavazatszámlálás
kezdeményezés szervezői két közös naponta három alkalommal, a 6-8, 12-
25. A szavazólap adattartalma 75. § A Ve. 193. §, 195. §, valamint
tagot, továbbá a kezdeményezés 14 és 18-20 óra között kezdődő
197. § rendelkezéseinek alkalmazása
szervezésében részt nem vevő, de idősávokban, megszakítás nélkül
71. § (1) Egy szavazólapon csak egy során jelöltön választ kell érteni.
országgyűlési képviselőcsoporttal köteles biztosítani a politikai reklámok
rendelkező pártok két-két tagot közzétételét. Az (1) bekezdés szerinti kérdés szerepelhet.
bízhatnak meg. jogosultak politikai reklámjait egymást (2) Az országos népszavazás 76. § A külképviseleten leadott
szavazólapja tartalmazza szavazatokat a Nemzeti Választási
(4) A kezdeményezés szervezői, követően kell közzétenni. A politikai
a) a „szavazólap” megjelölést, Bizottság felügyelete mellett a
továbbá a kezdeményezés reklámok megjelenési sorrendjét az
b) a bélyegzőlenyomat elhelyezésére Nemzeti Választási Iroda számlálja
1 Megállapította: 2018. évi CXIII. törvény 26. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól. meg. A számlálást nem lehet
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
21. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
22. oldal
polgári ke

megkezdeni a szavazás napján 19 órát kampányban való részvételével határidő eredménytelen elteltét - meg.
megelőzően. kapcsolatos kifogást a Nemzeti jogorvoslat esetén annak elbírálását - (3) A szavazatszámláló bizottságba,
Választási Bizottság bírálja el. Körzeti követő 15 napon belül tűzi ki. valamint az egy szavazókörrel
76/A. §1 Ha a külképviseletről és helyi, illetve lekérhető (2) A helyi népszavazást úgy kell rendelkező településen a helyi
érkezett urnában lezáratlan boríték médiaszolgáltatással vagy nem kitűzni, hogy a szavazás napja a választási bizottságba a
van, az le nem adott szavazatnak országosan terjesztett sajtótermékkel kitűzés napját követő hetvenedik és kezdeményezés szervezői közösen,
számít, és külön kell csomagolni. kapcsolatos kifogást a médiatartalom- ötvenedik nap közé essen. továbbá a kezdeményezés
szolgáltató székhelye vagy lakóhelye (3) A helyi népszavazási eljárás szervezésében részt nem vevő, de a
szerint illetékes országgyűlési egyéni határidőinek naptár szerinti dátumait a képviselő-testületben
30. A választás eredményének választókerületi választási bizottság helyi választási bizottság a helyi képviselőcsoporttal rendelkező
megállapítása bírálja el. népszavazást kitűző határozatában szervezetek két-két tagot bízhatnak
(3) A Ve. 233. § alkalmazása során az állapítja meg. meg.
77. § (1) A szavazás eredményéről alkotmányjogi panasz benyújtására és (4) A helyi népszavazás időpontjának
kiállított szavazóköri jegyzőkönyv egy az Alkotmánybíróság döntéseire kitűzéséről szóló határozatot az
példányát a helyi választási iroda a rendelkezésre álló határidő öt önkormányzat hivatalos lapjában, és a 35. A választópolgár tájékoztatása
Nemzeti Választási Irodához továbbítja. munkanap. helyben szokásos módon közzé kell
tenni. 84. § (1) Azt a választópolgárt, aki
(2) A Nemzeti Választási Bizottság legkésőbb a szavazás napját megelőző
a) a szavazóköri jegyzőkönyvek, VI. Fejezet harmincadik napon a szavazóköri
b) a külképviseleti szavazás 33. A helyi népszavazási eljárás névjegyzékben szerepel, a helyi
eredményét megállapító jegyzőkönyv költségei választási iroda értesítő megküldésével
és A helyi népszavazási eljárás tájékoztatja a szavazóköri
c) a levélben leadott szavazatok 82. § A helyi népszavazás névjegyzékbe vételéről.
megszámlálásának eredményét 80. §2 (1) A helyi népszavazási előkészítésével és lebonyolításával (2) Az értesítőt a választópolgár
megállapító jegyzőkönyv eljárásban az e fejezetben foglalt kapcsolatos feladatok végrehajtásának értesítési címére, ennek hiányában
alapján megállapítja a választás eltérésekkel alkalmazni kell a Ve. 307/ költségeit, valamint a választási lakcímére a szavazást megelőző
eredményét. A. § és a 307/B. § rendelkezéseit is. szervek tevékenységével összefüggő huszadik napig kell megküldeni.
(2) A helyi népszavazáson a egyéb költségeket a helyi
78. § A népszavazás eredményének településen (lakott területrész átadása önkormányzat költségvetéséből kell
megállapítása során az Alaptörvény 8. tárgyában tartott helyi népszavazás biztosítani. 36. A szavazólap adattartalma
cikk (4) bekezdésében foglalt esetén a lakott területrészen)
érvényességi feltétel vizsgálatakor a lakóhellyel vagy - ha legkésőbb a 85. § (1) Egy szavazólapon csak egy
szavazás napján a központi népszavazás kitűzését megelőző 34. A választási szervek kérdés szerepelhet.
névjegyzékben szereplő, a harmincadik napig tartózkodási helyet (2) A helyi népszavazás szavazólapja
népszavazáson részt venni jogosult létesített - bejelentett tartózkodási 83. § (1) A helyi népszavazáson az tartalmazza
választópolgároknak a számát kell hellyel rendelkező választópolgár alábbi választási bizottságok a) a „szavazólap” megjelölést,
figyelembe venni. jogosult részt venni. működnek: b) a bélyegzőlenyomat elhelyezésére
(3) A szavazás, az eredmény a) szavazatszámláló bizottság, szolgáló terület megjelölését a
megállapítása és a jogorvoslat során a b) helyi választási bizottság, szavazólap bal felső sarkában,
31. A jogorvoslat helyi népszavazásra feltett minden c) területi választási bizottság, c) a helyi népszavazás megnevezést,
kérdést külön-külön kell figyelembe d) fővárosi, megyei ügyben a d) a helyi népszavazás napját,
79. § (1) Az országos népszavazási venni. Nemzeti Választási Bizottság is. e) a település, illetve a megye vagy a
eljárásban a jogorvoslat benyújtására (2) A helyi választási bizottságba, főváros megjelölését,
és elbírálására rendelkezésre álló fővárosi, megyei ügyben a területi f) annak megjelölését, hogy
határidő öt nap. Ha a határidő utolsó 32. A helyi népszavazás kitűzése választási bizottságba a érvényesen szavazni csak egy válaszra
napja nem munkanapra esik, a kezdeményezés szervezői közösen, lehet,
határidő csak az azt követő 81. § (1) A helyi népszavazás választási bizottságonként egy tagot, g) a helyi népszavazásra feltett
legközelebbi munkanapon jár le. időpontját a helyi választási bizottság a továbbá a kezdeményezés kérdést,
(2) A médiaszolgáltatók és a sajtó, helyi népszavazást elrendelő képviselő- szervezésében részt nem vevő, de a h) az igen és nem válaszlehetőséget,
illetve a filmszínházak választási testületi határozat elleni jogorvoslati képviselő-testületben i) a szavazásra szolgáló kört,
képviselőcsoporttal rendelkező j) az érvényes szavazat formájára
1 Beiktatta: 2018. évi CXIII. törvény 27. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól. szervezetek egy-egy tagot bízhatnak vonatkozó tájékoztatást.
2 Megállapította: 2018. évi CXIII. törvény 28. §. Hatályos: 2018. XII. 28-tól.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
23. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
24. oldal
polgári ke

(3) A szavazólap adattartalmát a eljárás elszámolási és belső ellenőrzési (2) A VI. Fejezet 2014. október 1-jén
helyi választási bizottság hagyja jóvá rendjét,1 lép hatályba.
legkésőbb a szavazás napját megelőző 90. § (1) A megyei és a fővárosi f) az országos népszavazási (3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel
harmincadik napon. szintű helyi népszavazási eljárásra e eljárásban - a Nemzeti Választási bekövetkezéséről a választójogi és
fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni. Bizottság kivételével - a választási népszavazási szabályozásért felelős
(2) Az e fejezetben a helyi választási bizottságok tagjait megillető miniszter tesz közzé határozatot.8
37. A szavazás módja bizottság számára megállapított tiszteletdíj és a választási irodák
hatáskört a területi választási tagjait megillető díjazás összegét,2
86. § A Ve. 186. § rendelkezéseinek bizottság, a területi választási g) a médiatartalom-szolgáltató 44. Átmeneti rendelkezések
alkalmazása során jelöltön választ kell bizottság számára megállapított képviseletében eljáró személy e
érteni. hatáskört a Nemzeti Választási minőségének igazolására használható 94. §9 E törvénynek a népszavazás
Bizottság, a helyi választási iroda és okiratokat,3 kezdeményezéséről, az európai polgári
annak vezetője számára megállapított h) a bírság megfizetésének részletes kezdeményezésről, valamint a
38. A szavazatszámlálás hatáskört a területi választási iroda és szabályait,4 népszavazási eljárásról szóló 2013. évi
vezetője gyakorolja. i) azon településeket és CCXXXVIII. törvény módosításáról
87. § A Ve. 193. §, 195. §, valamint (3) Az e fejezetben a törvényszék külképviseleteket, ahol a szóló 2016. évi XLVIII. törvénnyel (a
197. § rendelkezéseinek alkalmazása számára megállapított hatáskört a magyarországi lakcímmel nem továbbiakban: Módtv.) megállapított
során jelöltön választ kell érteni. Kúria gyakorolja. rendelkező választópolgár - kérelmére rendelkezéseit nem kell alkalmazni a
- átveheti a szavazási levélcsomagot, Módtv. hatálybalépésekor folyamatban
j) a fővárosi és megyei lévő jogerősen hitelesített kérdéssel
39. Az eredmény megállapítása VII. Fejezet kormányhivatal népszavazással azonos tárgykörű népszavazási
összefüggő informatikai feladatai kezdeményezés benyújtása esetén.
88. § A helyi népszavazás
ellátásának részletes szabályait,5
eredményét a szavazatszámláló Záró rendelkezések k) a Nemzeti Választási Bizottság
bizottságok jegyzőkönyvei alapján a 45. Az Alaptörvény sarkalatosságra
választott tagjai - a Nemzeti Választási
helyi választási bizottság állapítja meg. vonatkozó követelményének való
Bizottság működése kapcsán felmerülő
42. Felhatalmazó rendelkezések megfelelés
- indokolt és igazolt költségeinek körét
40. A jogorvoslat 91. § Felhatalmazást kap a és a megtérítésre vonatkozó
szabályokat.6 95. § E törvény
választások és népszavazások a) 69. §-a az Alaptörvény IX. cikk (3)
89. § (1) A helyi népszavazási szabályozásáért felelős miniszter, hogy bekezdése alapján,
eljárásban a jogorvoslat benyújtására 92. § Felhatalmazást kap a helyi
rendeletben állapítsa meg b) 79. § (3) bekezdése, 98. §-a és 101.
és elbírálására rendelkezésre álló a) a választási irodák hatáskörébe önkormányzat képviselő-testülete,
hogy rendeletben határozza meg a § (3) bekezdése az Alaptörvény 24.
határidő öt nap. Ha a határidő utolsó tartozó feladatok végrehajtásának cikk (9) bekezdése alapján,
napja nem munkanapra esik, a helyi népszavazás kezdeményezéséhez
részletes szabályait,1 c) 99. §-a az Alaptörvény XXIX. cikk
határidő csak az azt követő szükséges választópolgárok számát.
b) az országos és helyi népszavazás (3) bekezdése alapján,
legközelebbi munkanapon jár le. kezdeményezése során és az országos d) 102. § f) pontja az Alaptörvény 2.
(2) A helyi népszavazással és helyi népszavazási eljárásban cikk (1) bekezdése és 35. cikk (1)
43. Hatályba léptető rendelkezés
kapcsolatos kifogásról a helyi használandó nyomtatványokat,2 bekezdése alapján
választási bizottság dönt. A helyi c) az országos népszavazási eljárás 93. § (1) Ez a törvény - a (2) sarkalatosnak minősül.
választási bizottság döntése elleni határidőinek naptár szerinti dátumait,3 bekezdésben meghatározott kivétellel -
fellebbezésről a területi választási d) az országos népszavazási az országgyűlési képviselők 2014. évi
bizottság dönt. eredmény országosan összesített 46. A jogalkotásra vonatkozó európai
általános választása kitűzésének
adatainak körét,4 napján lép hatályba.7 uniós követelményekre utaló
e) az országos népszavazási eljárás
41. A területi szintű helyi népszavazási költségeinek normatíváit, tételeit,
1 Lásd: 11/2016. (VI. 28.) IM rendelet.
2 Lásd: 11/2016. (VI. 28.) IM rendelet 2. §, 4. §.
1 Lásd: 37/2013. (XII. 30.) KIM rendelet, 2/2015. (II. 20.) IM rendelet, 9/2016. (VI. 28.) IM rendelet, 3 Lásd: 9/2016. (VI. 28.) IM rendelet 8. §.
10/2016. (VI. 28.) IM rendelet. 4 Lásd: 9/2016. (VI. 28.) IM rendelet 8. §.
2 Lásd: 37/2013. (XII. 30.) KIM rendelet, 9/2016. (VI. 28.) IM rendelet 25. §, 10/2016. (VI. 28.) IM rendelet, 5 Lásd: 2/2015. (II. 20.) IM rendelet 6. §, 9/2016. (VI. 28.) IM rendelet 5. §.
1/2018. (I. 3.) IM rendelet 29. §, 38-39. melléklet 6 Lásd: 9/2016. (VI. 28.) IM rendelet 8. §.
3 Lásd: 16/2016. (VII. 5.) IM rendelet, 21/2019. (VII. 31.) IM rendelet 39. § (2) e). 7 Hatályba lépett 2014. I. 18-án az 1/2014. (I. 20.) KIM határozat alapján.
4 Lásd: 9/2016. (VI. 28.) IM rendelet 7. §. 8 Lásd: 1/2014. (I. 20.) KIM határozat.
9 Megállapította: 2016. évi XLVIII. törvény 13. §. Hatályos: 2016. V. 21-től.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29. Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
25. oldal
polgári kezdeményezésről,
Magyar joganyagok
valamint a népszavazási
- 2013. évi CCXXXVIII.
eljárásról törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
26. oldal
polgári ke

rendelkezés rendelkezéseket állapít meg.


TARTALOMJEGYZÉK
96. §1 A IV. Fejezet az európai
polgári kezdeményezésről szóló 2019. 47-48.2 2013. évi CCXXXVIII. törvény 1
április 17-i 2019/788/EU európai a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári
parlamenti és tanácsi rendelet 20. 97-102. §3 kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról 1
cikkének végrehajtásához szükséges I. Fejezet 1
Általános rendelkezések 1
II. Fejezet 1
Országos népszavazás kezdeményezése 1
1. A választópolgári kezdeményezés szervezője 2
2. A népszavazásra javasolt kérdés benyújtása 2
3. A kérdés hitelesítése 3
4. Az aláírásgyűjtés 5
5. Az aláírások ellenőrzése 6
6. A személyes adatok védelme 10
7. A népszavazás elrendelése 10
8. Jogorvoslatok 11
9. A népszavazás kötőereje 11
III. Fejezet 12
Helyi népszavazás kezdeményezése 12
10. A helyi népszavazás tárgya 12
11. A választópolgári kezdeményezés szervezője 12
12. A helyi népszavazásra javasolt kérdés benyújtása 12
13. A kérdés hitelesítése 13
14. Az aláírásgyűjtés 14
15. Az aláírások ellenőrzése 15
16. A személyes adatok védelme 15
17. A helyi népszavazás elrendelése 16
18. Jogorvoslatok 16
19. A helyi népszavazás kötőereje 17
20. A területi szintű helyi népszavazás 17
IV. Fejezet 18
Az európai polgári kezdeményezés 18
V. Fejezet 18
Az országos népszavazási eljárás 18
21. Az országos népszavazás kitűzése 18
22. A választási szervek 19
23. A népszavazási kampány 19
24. Adatszolgáltatás a névjegyzékből 20
25. A szavazólap adattartalma 20
26. A szavazási levélcsomag 20
27. A szavazatok továbbítása 20
28. A szavazás módja 20
1 Megállapította: 2019. évi CXXVII. törvény 179. § (3). Hatályos: 2020. I. 1-től. 29. A szavazatszámlálás 20
2 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2014. I. 19-től. 30. A választás eredményének megállapítása 21
3 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2014. I. 19-től.
Frissítve: 2020. november 20. 23:10 Jogtár
Hatály: 2020.I.1. - 2021.VI.29.
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai
27. oldal
polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról

31. A jogorvoslat 21
VI. Fejezet 21
A helyi népszavazási eljárás 21
32. A helyi népszavazás kitűzése 21
33. A helyi népszavazási eljárás költségei 22
34. A választási szervek 22
35. A választópolgár tájékoztatása 22
36. A szavazólap adattartalma 22
37. A szavazás módja 23
38. A szavazatszámlálás 23
39. Az eredmény megállapítása 23
40. A jogorvoslat 23
41. A területi szintű helyi népszavazási eljárás 23
VII. Fejezet 23
Záró rendelkezések 23
42. Felhatalmazó rendelkezések 23
43. Hatályba léptető rendelkezés 24
44. Átmeneti rendelkezések 24
45. Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó
követelményének való megfelelés 24
46. A jogalkotásra vonatkozó európai uniós
követelményekre utaló rendelkezés 24
47-48. 25

You might also like