Amikor a férfi szája rátapadt az ajkaira

és forró teste betakarta a testét, Vivian

mindenről megfeledkezett, csak a
szenvedély létezett számára.
Halkan felsikoltott, amikor Steven
beléhatolt. Tudta, hogy ettől a
pillanattól kezdve ez a férfi lesz a
legfontosabb az életében, ő lesz élete
célja és értelme egy személyben...
 Pamela©
PHYLLIS MILTON
NIE MEHR STEVEN - ODER DOCH?
© by BASTEI-VERLAG, GUSTAV H. LÜBBE GmbH & Co.
ALL RIGHTS RESERVED
HUNGARIAN TRANSLATION
© SZŐNYI BÉLA, 1993

Kiadja a
FIESTA
Kft.

Felelős kiadó: Kisbán Gyula

Sorozatszerkesztő: Meggyesi Éva
© Borítóterv: Margarita

Tipográfia: Tóth,Kálmán
Terjeszti a TÓThÁGAS Kft.
Budapest IV., Perényi Zsigmond u. IS.
Szedés: ÍRISZ Kft.
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt.
Debrecen, 1994

Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

A nyomdai megrendelés törzsszáma: 4680.66-14-2
Megjelent: 5,72 A/5 ív terjedelemben
ISSN 1215-539X
ISBN 963 8133 31 7
 1

You fill up my senses like a night in the forest...

A vékony, de kissé rekedtes hang elvegyült a marhák bőgősével
és a paták dobogásával, meg az árverés vezetőjének
puskaropogásszerű kiáltásaival, ahogyan az egyre magasabb
liciteket harsogta.
A dallam azonban mégis megült az emberek fülében.
Voltak, akik egy rövid időre még arról is megfeledkeztek, miért
is vannak itt, megálltak, félrehajtott fejjel figyeltek, aztán újra
belevetették magukat a wildpike-i állatvásár forgatagába.
You fill up my senses...
A rekedtes hang tulajdonosa, ölében a gitárjával. egy kerítés
tetején ült, és rendkívüli derűt árasztott. Kissé hátratolt sapkája alól
kilátszottak az arcát keretező dús, sötét hajfürtjei; ragyogó kék
szemének pillantásától mindenki jókedvre derült.
Szeretetreméltó teremtés volt. A kora nehezen megállapítható; a
kinőtt farmerben és a bő, kockás férfiingben nem látszott többnek
tizenöt évesnél. Az ing feltúrt ujjai alól két vékonyka, napbarnított
kar kandikált ki. ami csak megerősítette, hogy gyereklányról van
szó.
Mellette egy másik lány ült, ő is farmert és kockás férfiinget
viselt, de gyönyörű, vörös haját nem rejtette sapka alá. Fürtjei
szabadon verdesték keskeny vállát és fogták körül szeplős kis
arcát, amelyből kifejező, szürkészöld szemek ragyogtak ki. éppen
olyan vidáman, mint a barátnőjén A hangja egy árnyalattal
mélyebb volt, de remekül illett a szárnyaló duettbe.
I am on top of the World looking down on creation...
 A szépszámú hallgatóság tapsolva verte a ritmust, ami aztán
még több embert vonzott köréjük.
Amikor a hangulat a tetőfokára hágott, a vörös hajú lány
leugrott a kerítésről, megfordította a tamburáját, és végigsétált a
hallgatóság között.
Nem volt éppen könnyű dolga, mert a cowboyok és a turisták
egyike-másika úgy gondolta, a fillérjeiért több is jár neki, mint a
muzsika, ám a lányka ügyes mozdulattal és csúfondáros mosollyal
tért ki a tolakodó kezek elől.
Amikor a hangszerrel és a benne csörgő pénzzel visszatért a
barátnőjéhez.;a fekete lány vidáman rikkantott, feldobta a sapkáját
a levegőbe, aztán elkapta, megragadta a gitárját és belekezdett a
Dance around the cherrytree... kezdetű countrydalba, amely
azonnal mozgásba hozta az emberek lábát.

Steven Curtis elégedett ember volt. Elégedett, de nem boldog,

pedig tekintélyes bankszámlája és a zsebében hordott degeszre
tömött pénztárcája több volt, mint amennyit valaha is remélt az
élettől.
Nem volt valami rózsás ifjúsága. Egy aprócska magyarországi
faluban látta meg a napvilágot, és ott is nőtt fel. Szegényebbek
voltak, mint a templom egere. Valószínűleg egy lyukas garast sem
adott volna senki azért, hogy viszi valamire. A most 38 éves
Steven Curtis azonban Wyoming egyik leggazdagabb embere lett.
Már régen nem marhákkal kereskedett, de a wildpike-i állatvásáron
tradícióból és megszokásból még most is részt vett. Egy
találmánynak köszönhette a vagyonát. Naponta kábelek és chipek
tömege hagyta el a raktárait, és minden szállítmánnyal növekedett
a vagyona.
Wyomingban volt egy mintaszerűen vezetett, nyereséges
hobbifarmja, itt töltötte minden szabadidejét, míg csak el nem
fogta a nyugtalanság, amelytől a múló évek ellenére sem tudott
soha megszabadulni.
Steven ma jó hangulatban volt. És a gondolat, hogy nemsokára
a kis Stevie fogja majd a kezét, és itt fog ugrálni mellette a sárga
homokban, csak fokozta a jó kedvét.
Ebben a pillanatban meghallotta a fiatal, kissé rekedtes hangot.
Megállt, és előreszegezett állal figyelt. Aztán elindult a hang
irányába, el az árverési tér és a rodeópálya mellett, egészen az
elkelt állatok karámjáig, ahol egy kis tisztáson kalapok repültek a
magasba és cowboyok lába verte a ritmust.
Steven megtorpant, és zavartan pislogott. A jelenet az ötvenes
évekre emlékeztette, amikor az édesapjával járt itt. Annak idején
mágusok, jósok és bohócok vonzottak ekkora tömeget. Varázsszert
árusítottak, amely növeli a potenciát és megszünteti a hajhullást;
könyveket kínáltak, amelyek arról szóltak, hogyan lehet könnyen.
gyorsan meggazdagodni. Steven. akit akkoriban még Pistának
becéztek, semmire sem vágyott jobban, mint egy ilyen tarka fedelű
könyvre, de az édesapja csak a fejét rázta, és ezzel aztán
egyszeriben vége is szakadt az álmodozásnak.
Az énekhang gyerekes kíváncsiságot ébresztett Steven lelkében.
Átverekedte magát a táncolókon, egészen a kerítésig, amelynek
tetején a lányok ültek.
Steven csalódottnak érezte magát. Nem tarkára pingált
bazáráruval teli Chevroletét látott maga előtt, nem is ökrös- illetve
lovasszekeret, amelyet zászlócskák és papírkígyók díszítettek,
hanem gitárral és tamburinnal a kezében két lány ült egy kerítés
tetején, és a hangjuk gyöngyözve szállt, mint a nevetés. Steven
csak állt, és hirtelen különös dolog történt vele. Megint a kis Pista
volt, aki könyörög az édesapjának, hogy vegyen neki valamit.
A vidám hangok olyan emlékeket ébresztettek benne,
amelyekről azt hitte, örökre eltemette őket, de amelyek most
felidézték a fiatalságát, és eszébe juttatták a gyermekkori álmait.
Ragyogó kék szempár pihent meg Steven arcán. A férfi olyan
erős sajgást érzett a szíve tájékán, hogy majd elállt tőle a lélegzete.
Steven egészen elöl állt. és ugyanolyan érdeklődéssel figyelte az
eseményeket, mint gyermekkorában. A nyakában érezte a mellette
és a mögötte állók leheletét, és a táncolok időnként a lábára hágtak.
De Steven most csak a kis fekete énekesnőt látta, akinek
bimbózó szépsége egyszerűen lenyűgözte. Tiszta hangja a szívébe
markolt, és amikor elhallgatott, úgy érezte, valami nagyon fontos
dologtól fosztották meg.
Döbbenten látta, hogy a lányok leugranak a kerítés tetejéről, és
ügyet sem vetve a pajzán megjegyzésekre, elsietnek.
Csak akkor tért magához, amikor a két lány eltűnt a rodeópálya
felé hömpölygő tömegben. Hatalmas léptekkel utánuk indult,
nyelte a lábak ezrei által felvert sárga port, míg csak fel nem
fedezte a tamburinos lány napfényben tündöklő vörös haját.
Egy rozoga, öreg kombi mellett állt, és arrafelé nézett. amerről
ő közeledett. Steven még erősebben küzdött a rodeópálya felé
hömpölygő tömeg sodrása ellen. Mintha ár ellen úszott volna, de a
lángoló vörös haj mágnesként vonzotta magához.
- Vivy, azt hiszem, jön valaki, aki akar tőlünk valamit - mondta
Deidre, miközben a feléjük tartó férfit figyelte.
- Ha seriffcsillagot látsz a kabátja hajtókáján, akkor pucolás!
Vivian hangja fojtottan hallatszott a kocsi mélyéről. Az ülésen
térdelt, és azon igyekezett, hogy a gitárt a hálózsákok és takarók
között biztonságba helyezze, nehogy útközben baja essen.
- Nincs rajta csillag - nyugtatta meg Deidre odakintről. -
Vállalkozó szellemű cowboynak látszik.
Vivian sötét feje megjelent a kocsi ablakában. Az arca kipirult a
benti hőségtől. A homlokából kifújt egy hajtincset, és az üvegen
keresztül a feléjük tartó, fekete cowboyszerelésben lévő férfit
figyelte.
Ilyen melegben feketében! Vivian a fejét csóválta. Ennek a
férfinek vagy jég folyik az ereiben, vagy határtalanul hiú. hogy
még ilyen időben is képes ragaszkodni ehhez az öltözékhez.
Sietve kimászott a kombiból, és szorosan Deidre mellé állt.
- A nevem Steven Curtis. jó napot kívánok! - mondta a férfi,
amikor odaért hozzájuk.
Zavarba jött a kék és a zöld szempár bizalmatlan pillantásától.
Mi az ördögöt mondjon, mivel indokolja meg, hogy utánuk jött?
Összekapta magát, és mélyen belenézett a kék szempárba.
- Az imént hallottalak benneteket ott elöl énekelni, és tetszett,
amit csináltatok - mondta határozottan. - Felkeltettétek az
érdeklődésemet.
A lányok egymásra néztek, vállat vontak, és ha lehet, még az
eddiginél is bizalmatlanabbul néztek rá. De Steven Curtis
megbirkózott már ennél nehezebb feladatokkal is!
- Volna kedvetek nálam énekelni? - Steven céltudatosan haladt
a végkifejlet felé. Az ötlet csak néhány pillanattal ezelőtt jutott
eszébe, de ahogy beszélni kezdett róla, egyre jobban lelkesedett
érte. - Hétvégén partit rendezek, és valamilyen eredeti meglepetést
szeretnék a vendégeim számára. Ti remekül megfelelnétek a
célnak!
Deidre az idegen arcát tanulmányozó Vivianre nézett. A fejében
egymást kergették a gondolatok. A jóképű cowboy, a nagylelkű
ajánlat, a hőség és a zaj - mindez együttvéve meglehetősen
összezavarja az embert, pláne, ha a gyomra is korog az éhségtől.
Úgy tűnt, Vivian már döntött, ő egyébként sem veszítette el
olyan gyorsan a fejét, mint Deidre, aki most izgatottan várta a
barátnője válaszát.
Vivian most inkább érdeklődéssel, mint bizalmatlanul
mustrálgatta a fekete cowboyt. Jóképű és sok pénze van, állapította
meg. Gazdag, és untatja, hogy az élet mindent, de mindent
ezüsttálcán nyújt neki.
Nem kétséges, hirtelen ötlettől vezérelve kereste meg őket. de
Vivian elhatározta, hogy él a lehetőséggel.
- Nos, jó... - Vivian mindkét kezével beletúrt a sötét
hajzuhatagba, és csábos pillantást vetett a férfire. - Szívesen
fellépnénk magánál, de mi abszolút amatőrök vagyunk. Nincs egy
tisztességes fellépőruhánk sem.
Steven megkönnyebbülten fellélegzett. Egy pillanatig attól
tartott, hogy a lány egyszerűen kineveti.
- Semmi baj! - nyugtatta meg a lányt gyorsan. - Megállunk
Dallasban, és veszünk...
Deidre halkan felkiáltott. Gyorsan a szája elé kapta a kezét, és
elbújt Vivian háta mögé, aki hüvelykujját az övébe akasztva, úgy
állt ott, mintha az ilyen őrült ajánlatok mindennaposak volnának a
számára.
 - És hol lesz ez a parti? - érdeklődött Vivian tárgyilagosan.
Steven hátratolta a kalapját, és rámosolygott.
- Mit szólna, ha a részleteket odaát, az ivóban beszélnénk meg?
- A parkoló másik oldalán elterülő, hosszú fabarakkra mutatott.
- Oké - bólintott Vivian menjen csak előre, mindjárt maga után
megyünk!
Steven elfordult, hogy elrejtse mosolyát. Rendkívüli módon
szórakoztatta, ahogyan a kis fekete megjátszotta a nagyvilági
dámát és megpróbálta eltitkolni, mennyire meglepte az ő feltűnése.
- Vivy. csak nem akarsz tényleg elmenni ezzel a pasassal?! -
kiáltotta Deidre kétségbeesetten, amikor az idegen hallótávolságon
kívül került.
Vivian elfordította a tekintetét a parkolón öles léptekkel
keresztülhaladó magas alaktól. Kétségkívül, csinos a pasas...
- De, pontosan ez a szándékom! - felelte Vivian szokatlanul éles
hangon. Deidre rémült arcát látva, gyorsan átölelte a barátnője
vállát. - Ne légy nyuszi! Először is meghallgatjuk az ajánlatát, és
ha valamennyire is elfogadható, elmegyünk arra a partira. Ideje,
hogy egy kicsit többet keressünk.
- De hiszen nem is ismerjük ezt az embert! - akadékoskodott
újra Deidre.
- Majd megismerjük! - nevetett Vivian könnyedén. - Gyere,
átmegyünk az ivóba, és elbeszélgetünk vele. Mindenekelőtt
megengedjük neki, hogy fizessen nekünk egy hatalmas szelet
marhasültet.
- Azt hiszem, a pasas inkább a csirkehús híve - próbálkozott
még egyszer óvatosan.
- Hát aztán? - nevetett Vivian keserűen. Megfordult, és becsapta
a kombi ajtaját. - A sógorom is azt szereti. Tudom, hogyan kell
bánni az ilyen alakokkal.
- A sógorod elől sikerült elmenekülnöd - emlékeztette Deidre
gyengéden.
- A sógorom és az egész istenverte családom elől - mondta
Vivian keményen.
Bosszantotta, hogy a családja puszta említése még most. egy
évvel az események után is, képes gyűlöletet kelteni benne.
- Láthatod, meg tudom védeni magam, és te is, miért kellene hát
félnünk ettől a cowboytól?
Deidre sóhajtott. Nincs értelme a további vitának. Vivian nem
hagyja magát eltéríteni a szándékától.
A lányok fél évvel ezelőtt az országúton ismerkedtek meg.
Vivian a sógora zaklatásai elől menekült, aki még attól sem riadt
vissza, hogy ellene fordítsa az édesanyját. Deidre pedig az
esküvője elől futott, mert a szülei hozzá akarták kényszeríteni a
szomszédjuk fiához.
Vivian tizenhat. Deidre tizenöt éves volt akkor. Vivian New
Yorkból. Deidre Kentuckyból származott, de Alabamában, egy
bokorban találkoztak, ahol egy buzgó seriff elől kerestek
menedéket.
Azóta elválaszthatatlanok, együtt vándorolnak és keresik a
szerencséjüket, amelyet az éneklésben véltek megtalálni, és amely
egyszer majd sikert és sok pénzt hoz nekik. Az öreg kombit Vivian
egy kocsmában nyerte pókeren, és most ezzel a tragaccsal
vándorolnak városról városra. Egyik helyen alkalmi munkát
vállaltak, a másikon az utcán énekeltek.
Három hónapja, hogy a rodeóversenyeket járják. Ezeken a
helyeken mindig sikerült annyi pénzt keresniük. hogy meglegyen a
mindennapi betevőjük, és még egy kevés benzinre is futotta.
Honvágyat egyikük sem érzett. Szabadon éltek, maguk
döntötték el, mit tesznek, és a nélkülözések közepette is boldognak
érezték magukat.
Deidrének otthon. Kentuckyban is csak éhezés, verés és nyomor
jutott volna osztályrészül. Viviant pedig bizonyára bedugták volna
a nehezen kezelhető gyerekek intézetébe, mert az édesanyja őt tette
felelőssé a nővére házasságának felbomlása miatt, akin Mrs. Harris
majomszeretettel csüngött.
Mindig Karen volt a kedvence. Viviant a családját elhagyó
édesapa terhes búcsúajándékának tekintette.
Richard Longman. Karen férje, Vivian tizenkét éves kora óta
üldözte a kislányt. A fiatal házaspárnál töltött hétvégék valóságos
vesszőfutást jelentettek Vivian számára, mert Richie egyetlen
alkalmat sem hagyott ki, hogy megpróbálja elkapni őt.
Amikor egy ilyen alkalommal túlságosan viharos jelenetre
került sor közöttük, Mrs. Harris megmentette ugyan Vivian
szüzességét, de kenyértörésre vitte a dolgot. őt tette felelőssé a
történtekért, és ez arra indította Viviant, hogy haladéktalanul
elhagyja a gyűlölt szülői házat.
- Lehet, hogy ez az a nagy lehetőség, amire várunk! - győzködte
most Vivian a barátnőjét.
- Jól van - egyezett bele Deidre -, de ha elkezd halszemeket
mereszteni ránk. elhúzzuk a csíkot!
- Világos! - Vivian annyira örült Deidre beleegyezésének, hogy
hevesen átölelte. - Bízhatsz bennem! Áron alul nem adjuk
magunkat!
- Egyáltalán nem adjuk el magunkat - suttogta Deidre sötéten,
de Vivian ezt már nem hallotta.
Lobogó fürtökkel sietett át a parkolón. Deidre nehéz szívvel
követte.

A „Western lnn"-ben csúcsforgalom volt.

Stevent, amint belépett, a tömeg a bárpult felé sodorta, ahol
hármas sorokban álltak az emberek.
Ötszáz torok hangját a zenegép sem tudta túlharsogni. és a
gomolygó cigarettafüsttől Stevennek könnyes lett a szeme.
Pislogva nézte az ajtót, nehogy elmulassza a két lány érkezését.
Igyekezett úgy tenni, mintha ez az izgatott várakozás puszta
kíváncsiság lenne, de maga is tudta, hogy többről van szó.
A sötét hajú lány kék szemei elbűvölték. Akármilyen
nevetségessé teszi is magát, többet akar megtudni róla.
Maga sem tudta, hogyan fogja mindezt megmagyarázni
Murielnek. a feleségének. Bízott az asszony jótékonysági
mániájában, amelynek hatására Southern Ridge-ben például
gálavacsorát rendezett az éhező indiai gyerekek javára. Erre a
gondolatra halvány mosoly futott át a férfi markáns arcán. Igen.
Muriel biztosan örömmel fogadja majd a lányokat. Eszébe sem
jutott, hogy az asszony a kék szemű lányban vetélytársat láthat.
Vivian egy pillanatra megállt az ajtóban. A férfi ugyan felé
nézett, de nem látta őt, ezért aztán a lánynak volt ideje alaposan
megnézni őt magának.
- Egykor majd egy ilyen pasas lesz a férjem - szólt hátra a
mögötte álló Deidrének.
- Te nem vagy normális! - csóválta a fejét Deidre, és a
könyökével megbökte a barátnőjét. - Túlságosan öreg hozzád.
- Nekem tetszik - felelte Vivian a szokásos őszinteségével.
Steven időközben felfedezte őket.
Izgatottan integetett a lányoknak, de a mellette állók nem
hagyták magukat kiszorítani a helyükről.
A lányok, kopott ruháik ellenére, feltűnést keltettek. Steven elől
nem maradtak rejtve a férfiak mohó pillantásai. és büszkeség fogta
el, amikor Vivian és Deidre megállt előtte. Figyelemreméltó pár
volt; az egyik csillogó kék szemű, fekete, a másik lángnyelvre
emlékeztető vörös hajú, szürkészöld szemű, és fitos orrán vidám
szeplők virítottak.
Angyalka és ördögöcske, villant át Steven agyán. Talán mégsem
olyan jó ötlet bemutatni őket Murielnek?
Éppen itt tartott a tűnődésben, amikor a kezén érezte Vivian
kezét, és ettől az érintéstől minden kétsége elszállt.
Vivian éppen a férfi melléig ért. Fel kellett szegeznie a fejét,
hogy az arcába nézhessen.
Amikor Steven belenézett a kék szempárba és látta a kipirult
arcocskát, apai érzések uralkodtak el rajta. Önkéntelenül felemelte
a kezét, és megsimogatta a felhevült arcot.
Egy pillanatra megszűnt létezni körülötte a világ. Azon kapta
magát, hogy elmerül Vivian ragyogó kék szemeiben, és minden
erejével igyekezett ellenállni ennek a varázsnak.
- Borzasztó ez a lárma - próbálta túlkiabálni a zajt a nyugodt
beszélgetésünkből sajnos semmi sem lesz.
- Szomjas vagyok! - morogta Vivian.
A lányt is összezavarta Steven érintése, beleszédült az
érzéseibe, meg kellett kapaszkodnia a barátnője kezében.
 - Pontosan hol lesz a parti? - érdeklődött Deidre.
Steven már újra önmaga volt.
- Sweetwaterben, a ranchomon. Kinn a szabadban. Körülbelül
kétszáz vendégre számítok.
Négytől egy kis zenekar játszik majd, nektek akkor kell
beugranotok, amikor ők szünetet tartanak.
- Mit játszik az a zenekar? - kérdezte Deidre, akit most már úgy
tűnt, kezdett érdekelni a dolog.
Steven nem válaszolt mindjárt, először három korsó hideg sört
rendelt, csak azután fordult újra a lányokhoz.
- Szórakoztató zenét - magyarázta nevetve. - Biztos vagyok
benne, hogy a countrynótáitok remekül beleillenek a műsorba.
- A countryzene illik a kerti mulatságokhoz - bólogatott Deidre,
aztán rátértek a legfontosabb kérdésre. - És milyen fizetségre
gondolt?
Steven atyaian mosolygott.
- Ötszáz dollár, plusz a fellépőruha, és az oda- és visszautazási
költség. Oké?
- Oké - felelte Deidre megbabonázva.
A nagylelkű ajánlat hallatán minden addigi fenntartása semmivé
lett.
Ötszáz dollár! A Monaghan-házban egyszerre ennyi pénz még
sohasem volt. Ennyiből az édesanyja két hónapig eltarthatta volna
a nyolctagú családot. És most ennek a fele egyedül őt, Deidre
Monaghant illeti!
- Persze, hogy oké - ismételte meg. ezúttal sokkal lelkesebben.
Örömében felugrott, és gyors, hálás csókot nyomott Steven
arcára. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Stevennek nem volt
ideje zavarba jönni. Mire magához tért a meglepetésből. Deidre
már elfordult tőle, és elvette a mixertől a söröskorsót.
A férfinek csak most tűnt fel, hogy Vivian nem vesz részt a
beszélgetésben. Furcsa, tétova arckifejezéssel állt ott, mint akinek
egészen máshol járnak a gondolatai.
Deidre a lány felé nyújtotta a söröskorsót, de Vivian észre sem
vette. Tovább bámult maga elé. mígnem Deidre hegyes könyöke
magához nem térítette.
- Mi az ördögöt akarsz? - kiáltott dühösen a barátnőjére, de
Deidre csak nevetett.
- Hogy lehet ilyen zajban aludni? - tréfálkozott a barátnőjével. -
Méghozzá nyitott szemmel!
Vivian dühösen morgott, de végül elvette a barátnőjétől a teli
söröskorsót.
Viviant bosszantotta, hogy Deidre álmodozáson kapta, de ami
még ennél is rosszabb volt, hogy Steven figyelmét is felhívta erre,
aki körül a gondolatai az elmúlt percekben forogtak.
- Elégedett vagy az ajánlatommal? - kérdezte Steven kissé
előrehajolva, hogy Vivian arcába nézhessen.
A lányt összezavarta az. amit a férfi sötét szemeinek mélyén
látott. Gyorsan a szájához emelte a korsót, és belekortyolt.
- Nos? - erősködött Steven.
- Igen - bólogatott Vivian élénken, pedig egyetlen szót sem
hallott abból, amiben Deidre és Steven az imént megállapodtak.
- Akkor jó - egyenesedett fel Steven. és átengedte Viviant
zavaros gondolatainak, amelyekben természetesen ő volt a
főszereplő.
Megbolondultam, szidta magát Vivian. Lehetetlen, hogy ennyi
idő alatt beleszeressek ebbe az emberbe. Vagy mégis lehetséges
volna? Egy férfibe, aki az apja lehetne?
A fejében egyre nagyobb lett a zűrzavar, megpróbálta hát
kényszeríteni magát, hogy Deidre és Steven beszélgetésére
figyeljen, de hasztalan.
Egyre azon kapta magát, hogy Steven arcvonásait bámulja,
amelyek sokat elárultak a tulajdonosukról. A szemei körüli apró
ráncok azt mutatták, hogy szeret nevetni. A puha, telt ajkak
érzékiségről, az egyenes orr akaratosságról és határozottságról
árulkodott.
Vivian elképzelte őt a partikon és az irodában. Bizonyára nem
akad senki, aki ellent merne mondani neki. Művelt és intelligens
férfi, míg ő tanulatlan, szegény és névtelen kis csavargó.
Erre a gondolatra felébredt benne a büszkeség. Előbb-utóbb
karriert csinálok, határozta el hirtelen sziklaszilárdan. És akkor
majd újra találkozunk, de Steven akkor már nem a kis Vivian
Harrist fogja viszontlátni, hanem Miss Harrist, a híres sztárt.
Ez a gondolat végre segített Viviannek, hogy magához térjen.
Most már képes volt Steven és Deidre beszélgetésére figyelni.
 2

Kora ősszel Wyoming csodálatos színekbe öltözik.

A táj, a föld feketéjén, a mogyoróbokrok bíborán és a nyárfa
aranysárgáján túl olyan csodálatos színekben pompázik, amelyeket
egyetlen festő sem tudna kikeverni a palettáján. Mindehhez járul
még a büszke hegyek hófödte, fehér csúcsa, és a végtelen
fenyőerdők zöldje - lélegzetellálító látványban van része az ide
látogatónak.
A táj szépsége Viviant és Deidrét is magával ragadta.
Vivian lassan hajtott a kombival, hogy gyönyörködhessenek a
tájban, amely minden kanyar után még csodálatosabb arcát
mutatta.
Steven türelmesen haladt előttük a Mercedesszel, úgy tűnt, rá is
átragadt a lányok lelkesedése. Most egészen más szemmel nézte a
tájat, ahol már harminckét éve élt, mint mindent azóta, hogy a
lányokkal egy héttel ezelőtt megismerkedett. Vegyük csak a dallasi
bevásárlást! Milyen lelkesen járták a lányok a butikokat! Steven
soha nem fogja elfelejteni a szemük csillogását, a nevetésüket, a
szívből jövő örömet, amellyel a legegyszerűbb dolgokat is
fogadták.
Nem egyszer érezte, hogy örökre el tudna merülni Vivian
nevető szemeiben, csak a lány fiatalsága és a Muriellel szembeni
kötelezettségérzete tartotta vissza. Vivian olyan volt. mint a nap.
minden csillogott és ragyogott rajta, és Steven bármit megtett
volna azért, hogy örökre ilyen maradjon.
Már régen észrevette, hogy Vivian rajong érte, büszke is volt rá,
de nem akart tudomást venni róla, mert akkor fájdalmat kellett
volna okoznia a lánynak, és ezt mindenképpen el akarta kerülni.
Fiatal lányok gyakran szeretnek bele érett férfiakba, de ezt
kihasználni bűn lett volna, már csak azért is, mert Muriel még a
felesége.
A parti után arra akarta kérni Viviant és Deidrét. hogy
maradjanak a farmon. Kollégiumba akarta küldeni őket. ahol
megkapják a megfelelő nevelést, hogy később normális,
kiegyensúlyozott életet élhessenek. Murielnek nem lesz kifogása
ellene. Steven legalábbis ezt remélte, de azért óvakodott beavatni a
lányokat a terveibe, amíg a feleségével nem beszél.

- Egyszer majd Steven Curtishöz megyek feleségül, és ebben az

államban fogok élni! - jelentette ki Vivian.
Cody felé vezető északi úton haladtak, és a Vivian mellett ülő
Deidre az oldalablakon keresztül a tájat figyelte. Most hirtelen az
előttük haladó Mercedesre meredt.
- Ehhez a Steven Curtishöz? - kérdezte felháborodottan. és a
Mercedesre mutatott.
- Igenis, ehhez! - mondta Vivian eltökélten, és hevesen
bólogatott. - Ehhez, vagy senkihez!
- Te nem vagy komplett! - csóválta a fejét Deidre, aki maga is
abban a hitben volt. mint Vivian, hogy tudniillik Steven agglegény.
Deidre nem értette a barátnőjét. Nem olyan régen Vivian még
épeszű, mindkét lábával a földön járó lány volt, akit semmi más
nem érdekelt, csak az énekesnői karrier. Most azonban tökéletesen
megváltozott, mindent elfelejtett, ami eddig foglalkoztatta, és
bambán bámul bele a világba.
- Azt hittem, sohasem akarsz férjhez menni - emlékeztette
gúnyosan Deidre.
- Nem minden férfi olyan, mint Richie - mondta Vivian
meggyőződéssel. - Steven egészen más, ő tudja, mit akar, van
célja, amit el is ér. Nem lehet összehasonlítani a kedves
sógorommal, aki csak egy csóró, züllött alak.
- Nézzenek oda! Szóval csóró? - Deidre hangja élessé vált. -
Neked már csak a vezérigazgatók számítanak, igaz?
 Csak amikor már a földúton, békésen legelésző lovak és
bánatos szemű tehenek között autóztak, vette fel Vivian az imént
megkezdett beszélgetés fonalát.
- Szó sincs róla. Csak annyit akartam mondani, hogy a férfiak
többségét az olyan alakok teszik ki, mint Richie, és én látni sem
bírom őket. Nézz körül! Csupa üresfejű senkiházi, akik öt perc
múlva a szoknyád alá nyúlnak. Én okos és jellemes férfire vágyom.
- Én pedig azt hittem, semmi mást nem akarsz, csak híres
énekesnő lenni - mondta csalódottan.
- Leszek is! - nevette el magát Vivian. és biztatóan megpaskolta
a barátnője combját. - Először karriert csinálunk, aztán
hozzámegyek Stevenhez, és neked is keresünk egy mesebeli
herceget.
- Akkor jó, már azt hittem, rólam teljesen megfeledkezel -
tréfálkozott Deidre.
Steven a Mercedesszel befordult egy keskeny útra, amely
aranysárga mezők között, a távolban kirajzolódó épületegyüttes
felé vezetett.
Nyolc egyemeletes, hosszan elnyúló épület állt egymás mellett,
amelyek a mezők és a kis nyírfaligetek között idilli hangulatot
árasztottak.
- Fantasztikus! - jelentette ki Deidre tágra nyílt szemekkel.
A farmhoz vezető utolsó méterek igazi megpróbáltatást
jelentettek Vivian és Deidre számára, mert az öreg kombi
lengéscsillapítója már régen felmondta a szolgálatot. A göröngyös
földút jól összerázta a lányokat, és nyelniük kellett a sárga port is.
amit az előttük haladó nagy autó felkavart. De még ez sem tudta
elrontani az elkövetkezendő napok felett érzett örömüket.
- Didi. az az érzésem, hogy ez az utazás alapjaiban fogja
megváltoztatni az életünket - jelentette ki Vivian, miközben a
kezei szorosan markolták a kormányt, és igyekezett a minduntalan
megfaroló kocsit a földúton tartani.
A kombi nagyokat döccenve haladt át a nagy kapun, amelynek
szárnyai hívogatóan tárva-nyitva álltak.
Isten hozta Dalevalley-ben! - állt hatalmas betűkkel a kapu
tetején levő táblán.
Vivian Harris jó ómennek tartotta ezt a kiírást.

- Mennem kell Paul. Steven minden pillanatban itt lehet. és illően

kell fogadnom! - Muriel Curtis kedvetlenül bontakozott ki a
szeretője karjaiból, aki igyekezett újra magához húzni. - Most ne.
Paul! - utasította rendre határozottan, amikor a férfi kezei a
pulóvere alá csúsztak.
Paul nem is figyelt rá. Simogatni kezdte telt kebleit,
hüvelykujjával becézgette a mellbimbóit, amíg Muriel felnyögött a
kéjtől.
Igen, Paul tudta, mivel őrjítheti meg az asszonyt. Mikor
megérezte, hogy Muriel ellenállása gyengül, feltolta a pulóvert, és
csókolgatni kezdte ott, ahol az imént még az ujjai vándoroltak.
Muriel nem védekezett, mikor Paul lassan lefektette a szalmára, és
lehúzta a farmernadrágját.
Nyelvével körülsimogatta a felmeredő mellbimbókat, keze
pedig óvatosan tapogatózott az apró bugyi felé.
- Jaj, drágám! - Muriel belefúrta az ujjait Paul sűrű hajába, és
még közelebb vonta magához a férfi fejét.
Az asszony tökéletesen megfeledkezett Stevenről, már csak a
forró vágy. az ereiben lüktető tűz uralkodott rajta, semmi más.
Paul felemelte a fejét, és belenézett a kékesfekete hajkorona
övezte, felhevült arcba.
- Szakíts Pistával - suttogta sürgetően az asszony fülébe -, és
légy egészen az enyém!
Muriel teste elernyedt. Egy pillanatig mozdulatlanul feküdt,
aztán kinyitotta a szemét, és Paul beleborzongott a jéghideg
pillantásába.
- Az ördögbe is, miért szólítjátok egymást állandóan Pistának
meg Palinak?
Muriel rémesnek találta, hogy a férfiak még mindig a régi
magyar beceneveiken szólítják egymást.
Paul Shepard halvány mosollyal fogadta Muriel kifakadását.
- Ne veszekedj, inkább gyere! - hízelgett.
 - Nem! - Muriel hangja keményen csengett, az eltelt órák
gyengédsége és vágyakozása egyszeriben eltűnt belőle. Ellökte
magától Pault, és felült. - Fogalmad sincs arról, mit beszélsz! -
veszekedett, miközben gyorsan rendbe szedte a ruháját. - Azt
hiszed, feladom, ilyen közel a célhoz? Miből akarsz megélni?
Paul a hátára fordult, és csalódottan bámult az istálló tetejére,
mintha onnan várná a választ Muriel kérdésére.
- Egy senki vagy, és nincs semmid - folytatta Muriel
kíméletlenül. - Ha Steven kirúg, amit minden bizonnyal megtesz,
ha rájön a viszonyunkra, üres marad a zsebed! Akkor már nem
segít rajtad, hogy a legjobb barátja vagy, azaz voltál. Arra pedig
gondolni sem merek, hogy velem mi lenne. Nagyon jól tudod,
hogy Steven fizette ki az adósságainkat, amikor az apám tavaly
felakasztotta magát, miután az egész vagyonát elverte a
spekulációival. Ha elhagyom, mielőtt megkapja az örökségét,
olyan szegény leszek, mint a templom egere. Nos, mennyire
találod rózsásnak a kilátásainkat?
- Semennyire! - mondta Paul gúnyosan. - De most nem erről
van szó. Csak nem gondolod, hogy Pista nem tud a viszonyunkról?
Muriel felemelkedett és lesimította magán a farmert.
- Hülye! - sziszegte összeszorított fogai között. - Lehet, hogy
Steven kissé elfogult, de azt nem gondolhatod komolyan, hogy szó
nélkül tudomásul venné, hogy te meg én...
Paul tréfás kétségbeeséssel emelte égnek a tekintetét.
- Halálbiztosan tudja, és feltehetőleg tudomásul veszi. Pista
bizonyára tudja, hogy te képtelen vagy hűséges maradni. Akkor
már jobbnak találja, ha legalább tudja, kivel fekszel le...
- És akkor miért kell itt, az istállóban találkoznunk? -
érdeklődött Muriel csípősen.
- Valamennyire azért tartanunk kell magunkat a
játékszabályokhoz, arról nem is szólva, milyen romantikus a
szalmában szeretkezni.
Muriel megsemmisítő pillantást vetett rá.
- Egyetlen szavadat sem hiszem. Steven szerelemből vett
feleségül, és bolondul értem. Ha tudna a viszonyunkról, nem
hagyná szó nélkül.
Paul hangosan felnevetett.
- Hát persze, hogy bolondul érted, több. mint bolondul, szinte
már függőségnek is nevezhetnénk, amit irántad érez.
- Muszáj ilyen hangosan beszélned, még meghallja valaki! -
figyelmeztette Muriel.
Az asszony beletúrt a hajába, kiszedte belőle a szalmaszálakat
és indulni készült.
- Ha már szerinted tartanunk kell magunkat bizonyos
játékszabályokhoz, akkor légy szíves, mondd meg nekem, miért
ragaszkodik Steven még mindig ahhoz, hogy gyereket szüljek
neki? Te is pont olyan bolond vagy. mint a férjem - mondta, és
elindult lefelé a létrán.
Sötét haja eltűnt a lyukban. Paul hallotta odalent beszélni a
lovakhoz, aztán becsukódott a nagy faajtó, és nem hallatszott más.
csak az állatok fújtatása és a paták dobogása.
Paul Shepard lefeküdt, és a karjára hajtotta a fejét. Röviddel
később mély álomba merült.

Vivian kitárt karokkal táncolta körül a szobát.

- A Paradicsomban, a Paradicsomban, a Paradicsomban
vagyunk - énekelte harsányan, és rácsapott az ágyon hason fekvő
Deidre legnemesebb testrészére.
- Au! - Deidre felugrott, és bosszúból nagyot lökött a
barátnőjén. Pillanatok alatt egymásba gabalyodva feküdtek a
földön, és csak Muriel erélyes hangjára hagyták abba, aki közben
észrevétlenül belépett a szobába.
A homlokát összeráncolva nézett a padlón keverő és kacagó
lányokra.
- Hölgyeim, nem az óvodában vannak! - Az éles hang magához
térítette a lányokat. Sietve felálltak, és Muriel rosszalló pillantása
alatt zavartan sütötték le a szemüket, miközben az asszony
hozzájuk intézett szavait hallgatták: - Itt Dalevalley-ben vannak
bizonyos szabályok, amelyeket jobb, ha betartanak, nehogy Mr.
Curtis megharagudjon. Többek között ilyen szabály a halk és
illedelmes viselkedés és a pontosság, különösen az étkezéseknél.
Sem a férjem, sem én nem szeretünk várakozni az asztalnál. Az
ebéd pontosan tizennégy órakor, a vacsora húsz órakor van. Az
étkezésekhez egyébként át szoktunk öltözni. Világosan fejeztem ki
magam?
- Igen - mormolta Deidre.
- Rendben van. - Muriel utálkozva nézett a lányokra. Azután,
mert a sötét hajú csavargó arcán némi dacot vélt felfedezni, még
feltette az eddigiekre a koronát: - Ha nem akartok nagy ívben
visszarepülni oda, ahonnan jöttetek, akkor viselkedjetek
tisztességesen, és főleg ne bosszantsatok! Legjobb, ha nem
mutatkoztok sokat a házban, hanem a szobátokban gyakoroltok a
fellépésre. - Az ajtó felé indult, de azután még egyszer megállt. -
Ismert embereket hívtunk meg. Nem szeretném, ha két országúti
csavargó elrontaná a születésnapi ünnepségemet!
Ezzel elhagyta a helyiséget, és csak a drága parfüm illatfelhőjét
hagyta maga mögött.
- És íme, a paradicsomi kígyó! - morogta Deidre boldogtalanul.
- A fenébe! - Vivian felkapta a fejét, fekete fürtjei csak úgy
repkedtek. - Majd én megmutatom ennek a felfuvalkodott,
undorító libának!
- Jaj, Vivy! - Deidre lehuppant az ágyra és könyörögve nézett a
barátnőjére. - Légy szíves, türtőztesd magad! Ez az asszony képes
kidobni bennünket még a fellépésünk előtt!
- Hülyeség! - dacoskodott Vivian:
- Steven olyan, mint a viasz, ennek a nőnek a kezében. A
kisujját sem fogja mozdítani értünk, ha a felesége ragaszkodik
ahhoz, hogy elmenjünk!
Vivian szeme elsötétült. Tudta, hogy Deidrének igaza van. Ő is
észrevette, mennyire megváltozott a férfi, amikor viszontlátta a
feleségét.
Muriel ragyogó mosollyal, könnyed léptekkel szaladt ki a
házból és vetette magát a férje karjaiba, és ettől a perctől kezdve
Stevent mintha kicserélték volna.
Viviant megdöbbentette a Muriellel való találkozás, de amikor
belenézett a hideg, szürke szemekbe, amelyek semmissé tették a
kedves mosolyt, hirtelen megnyugodott. Ez a nő nem teszi
boldoggá Stevent! Vivian azonnal átlátott Murielen. és a szép
külső mögött felfedezte a valódi jellemét.
Annál jobban bosszantotta Steven alázatossága, szinte
nevetséges lovagiassága, amellyel az asszonyhoz viszonyult. Nem
veszi észre, hogy Muriel az orránál fogva vezeti?
Nem, szemmel láthatóan nem vette észre az asszony szinte
észrevétlen húzódozását, ha hozzáért, sem a hideg fogadtatást,
amelyben őket részesítette.
Nem figyelt fel az asszony dacos pillantására sem, amellyel a
lányok szerződtetésének hírét fogadta.
Egyébként Muriel uralkodott magán. Csacsogott, csevegett,
miközben a lányokat a szobájukba kísérte, és Vivianen kívül senki
sem érezte negédes szavai mögött az elutasítást.
Muriel Curtis mindent el fog követni, hogy minél gyorsabban
megszabaduljon tőlük - Vivian pedig, hogy leleplezze az asszonyt.
- Eszemben sincs a szobában gubbasztani! - jelentette ki Vivian
határozottan, és odalépett Deidréhez, aki rémülten nézett rá. -
Gyakorolni odakint, a szabadban is lehet, remélhetőleg a tehenek
nem fognak tiltakozni.
- De Mrs. Curtis azt mondta...
- Mrs. Curtis felőlem azt mond, amit akar! - szakította félbe
Vivian élesen. - Gyerünk, fogd a hangszeredet, máris kezdjük a
próbákat, és ezennel a „Lucille”-t is beiktatjuk a programba!
Deidre elkeseredett pillantást vetett a rózsaszínben úszó
szobára. Puha, baldachinos ágyak, formás plüssszékek, és a
fürdőszoba! Olyan, mint egy álom. a fekete márvánnyal és az arany
szerelvényekkel. A süllyesztett kádban úgy feküdt az ember, mint
Abrahám ölében, és a különböző üvegcsék és dobozok csodálatos
illatot árasztottak. Sosem hitte volna, hogy léteznek ilyen puha
törülközők, ilyen lágy fehérnemű, ilyen drága ruhák és cipők.
Mindez a gazdagság most az övé, és ezt veszítse el egyetlen
pillanat alatt?
- Kérlek, Vivy, én szeretnék itt maradni! - könyör- gött Deidre. -
Ha a partiig hátralévő három napban rendesen viselkedünk, kapunk
egy csomó pénzt, és megtarthatunk mindent, amit Steventől
ajándékba kaptunk. Kérlek, Vivy, ne ronts el mindent!
Vivian leült a barátnője mellé az ágyra.
-Rendben van - mondta keserves sóhajjal. - De jobb, ha
felkészülsz rá, hogy ez a nő mindent meg fog tenni, hogy kiutáljon
innen bennünket.
- Könnyen meglehet - helyeselt Deidre -. de éppen ezért kell
olyan észrevétleneknek lennünk, amennyire csak tudunk. Aztán a
koncert után elhúzzuk a csíkot.
- Mondtam már, hogy rendben van! - szólt Vivian idegesen. -
Nem vagyok hülye, nem fogom elszúrni életünk nagy lehetőségét!
Vivian felugrott az ágyról, és elkezdte kihúzogatni az
éjjeliszekrény fiókjait. Egy csomó fehérneművel a karján bevonult
a fürdőszobába, és az ajtó melletti falat egészen betöltő tükör elé
állt.
Lassan vetkőzni kezdett, és közben a tükörben nézte magát.
Dallasban örült azoknak a szép holmiknak, amelyeket Steven
vásárolt nekik. Milyen örömmel nézegette később a szállodai
szobájában az új ruhákat és a kiegészítőket!
Most majdnem gyűlölte ezeket a holmikat. Dühös mozdulattal
félredobta a csipkés bugyit, és beállt a zuhany alá.
Most nem szabad érzékenykedni, most mindenekelőtt a
karrierjére kell gondolni, ahelyett hogy összeakasztja a bajuszát
Muriellel. Ő, Vivian. egyelőre egy ágrőlszakadt országúti
csavargó. De egy napon az ő és Deidre nevétől lesz hangos a világ,
és akkor majd visszajön ide, Dalevalley-be, és elhódítja tőle
Stevent. Egyszer úgyis elhagyja majd Murielt, mégha a vagyona
felébe kerül is. Steven el fogja felejteni a feleségét, erről ő, Vivian
gondoskodik majd.
Kinyitotta a hideg víz csapját, és hagyta, hogy a jéghideg
vízsugár záporozzon a testére.
- Óh, drágám, te olyan jószívű vagy - duruzsolta Muriel, a férje
mellére hajtva a fejét.
A tágas nappaliban ültek, ahová a hatalmas ablakokon át
besütött az esti nap, és a régi bútorokat aranyos csillogással vonta
be.
Steven örült, hogy hazaérkezett. Gondolatban már két-három
évvel előbbre járt. a fiát tartotta a térdén, és mesélt neki az
utazásáról.
A beszámolója egy cseppet sem érdekelte Murielt. Utálta a
rodeókat és a marhavásárokat, és egyáltalán a vidéki életet. Ezt
azonban Stevennek nem volt szabad tudnia.
Egyelőre a szerető és megértő feleséget kell játszania. akit
boldoggá tesz, ha repce- és árpaföldeken sétálgathat, és Steven
gyermekével a szíve alatt a tehenek bőgését hallgathatja.
A gondolat, hogy egy ideig kövér és formátlan lesz. nem töltötte
el túlzott örömmel, de majd azon is túl lesz, és aztán Steven lábai
elé dobhatja az egész falusi idillt, és Paullal vagy Paul nélkül, de
végre elmehet Los Angelesbe. Ott aztán új életet kezdhet Steven
pénzéből, amit majd a válásukkor kell, hogy kapjon tőle. Muriel,
amióta csak értesült az édesapja bukásáról, ezt a tervet melengette
magában. Azt megelőzően Steven Curtis is csak egy volt a sok
hülye szerelmes pasas közül, aki hűséges kutyaszemekkel
sündörgött körülötte.
Amint tudatára ébredt a közelgő nyomornak. ..meghallgatta"
Stevent. A férfi a világ legboldogabb emberének tartotta magát.
Nem is vesztegette az időt, sietett, hogy a békebíró mielőbb
megpecsételje a boldogságát.
Muriel a férjének a hálás és szerető feleség szerepét játszotta, és
kárpótlásul pedig Paul Sheparddal vigasztalódott. Mindeddig
remekül ment minden, most azonban Steven olyan tervvel állt elő.
amely keresztülhúzhatja a számításait.
Steven a két kis csavargót Dalevalley-ben akarja tartani. Ez
annyit jelent, hogy Steven egy csomó pénzt fog rájuk elvesztegetni,
és neki ennyivel kevesebb jut majd a válásnál. Arról nem is szólva,
hogy a két lány állandóan a sarkában lesz és szaglászni fog utána.
Nos. ezt mindenáron meg kell akadályozni! Attól azonban
óvakodott, hogy egyetlen szóval is ellentmondjon Stevennek.
- Csak egy hozzád hasonlóan nagyvonalú férfi karol fel két
ilyen szerencsétlen teremtést. Hiszen azt sem tudod, honnan
jönnek! - suttogta negédesen.
- New York államból és Kentuckyból; azt hiszem, Darkhole-
nak hívják azt a kis fészket - világosította fel a feleségét
készségesen Steven. - Deidrének hozzá kellett volna mennie
feleségül a szomszéd fiúhoz, ezért aztán elmenekült hazulról.
Hogy Vivian miért hagyta el a családját, nem tudom pontosan.
Nem árulta el.
Biztosan jó oka volt rá a kis boszorkánynak, gondolta Muriel,
de hangosan csak annyit mondott:
- Borzasztó! Sajnálom ezt a kis Deidrét. Hogyan
kényszeríthetnek a szülők férjhez menésre egy kiskorút?
- Éppen tizenöt éves volt. Azt mondja, arrafelé a lányok nagy
része ebben a korban megy férjhez. A Darkhole-i emberek nagyok
szegények, és örülnek, ha egy éhes szájjal kevesebb van a
családban.
- Rémes! - ismételte meg Muriel, és még szorosabban tapadt
Steven széles mellkasára. - Ha arra gondolok, hogy férjhez kellene
mennem valakihez, akit nem szeretek... Brrr. Steven... - elakadt,
mintha keresné a szavakat, aztán folytatta: - ...nem gondolod, hogy
mindennek ellenére értesítenünk kellene a lányok szüleit? Talán
már régen megbocsátottak nekik, lemondtak a tervükről, és
mindketten nyugodtan hazamehetnének.
- Dallasban már megtettem a szükséges lépéseket - nyugtatta
meg Steven. - Néhány nap múlva bizonyára hírt kapok felőlük.
- A rendőrséget értesítetted? - kérdezte Muriel izgatottan.
Steven megrázta a fejét.
- Nem, egy nyomozóirodát bíztam meg a dologgal. A rendőrség
valószínűleg bedugná őket egy átmeneti otthonba, amíg a szüleik
jelentkeznek értük, és ezt szeretném elkerülni.
- Akkor viszont hatalmazd fel a nyomozóirodát, hogy többet
tegyenek annál, mint hogy felkutatják a szülőket! - Muriel
óvatosan közeledett a cél felé.
Steven kissé eltolta magától, és kérdően nézett rá. Muriel
felemelte a kezét, és lágyan végigsimított a férfi szemöldöke
között megjelenő ráncon. Hogy a rosszkedvnek e jele ettől sem
tűnt el, csókot lehelt rá.
- Hiszen csak féltelek - magyarázta az asszony puha hangon. -
Meg kellene tudnunk, nem követtek-e el ezek a lányok valami
olyasmit, ami miatt később téged is felelősségre vonhatnak,
mondjuk bűnpártolás miatt.
Steven nevetett.
- Ugyan már. Muriel! Ezek a lányok képtelenek lennének
bármilyen törvénysértő dolgot elkövetni.
- Istenem, milyen naiv vagy! - kiáltott fel Muriel türelmetlenül.
Felugrott, és fel-alá kezdett járkálni. - Azt kell hinnem, hogy a
Holdon élsz - mondta anélkül, hogy abbahagyta volna a járkálást. -
Te is olvasol újságot és nézed a televíziót! Gyakran tíz-tizenkét
éves gyermekek lopják el idős hölgyek retiküljeit. törnek be az
üzletekbe, sőt, még gyilkolnak is! - Elhallgatott, és visszament
Steven mellé. - Megkérdezted ezeket a lányokat. hogy mivel
keresik a kenyerüket? - kérdezte éles hangon. - Több mint egy éve
csavarognak. Miből élnek, mi történt velük, kivel találkoztak ez
idő alatt? Megkérdezted tőlük?
- Nem! - Steven felpattant, és ő is izgatottan kezdett járkálni a
helyiségben. Aztán hirtelen megállt, és bizonytalanul nézett az
elégedetten mosolygó Murielre. - A lányok azt mondták, hogy
zenéléssel és énekléssel keresték a kenyerüket.
- Hát még? Mit meséltek még neked? - erőszakoskodott Muriel.
- Semmi lényegeset.
Noha Steven az elmúlt héten állandóan együtt volt a lányokkal,
jelentéktelen apróságoktól eltekintve, egyikük sem mesélt magáról
semmi érdemlegeset.
Csak most ébredt rá, hogy szinte semmit sem tud róluk. A
lányoknak valahogy mindig sikerült elkerülniük, hogy túlságosan
személyessé váljon a beszélgetés.
- Igazad van - mondta Steven különös mosollyal. - Valóban
nagyon hiszékeny vagyok. Furcsa, pedig általában bizalmatlan
szoktam lenni. Felhívom a nyomozóirodát. és kiadnom nekik a
megfelelő utasítást. Oké?
 Muriel bólintott. Elégedetten fészkelte be magát az antilopbőr
kerevet puha párnái közé. és félig lehunyt pillái alól csábító
pillantást vetett a férjére.
- Talán a fiatalságuk volt rád olyan nagy hatással - tréfálkozott
az asszony.
Steven kihallotta a csúfondáros felhangot. Nevetve közeledett a
feleségéhez.
- Ostobaság! Valószínűleg a körülmények okozták. Ezeken az
állatvásárokon a lovak meg a marhák között mindig kisfiúnak
érzem magam. Meg sajnáltam is őket. Szeretnék segíteni rajtuk.
Muriel mosolygott, és átölelte a férje nyakát. Amikor hűvös
ajkai megérintették Steven száját, a férfi megremegett. Murielnek
mindig sikerült őt a hatása alá vonni, annak ellenére, hogy tudta,
hogy az asszony egy álnok kígyó.
 3

Paul éles fájdalomra ébredt.

- Au! - Felült, megsimogatta sajgó vállát, és csodálkozva nézett
a szalmában mellette térdelő Muriel szürke szemeibe.
- Gyerünk! Siess! - sürgette az asszony. - Steven már mindenütt
keres.
Paul álmosan ingatta a fejét.
- A fenébe! Mikor érkezett haza?
- Két órával ezelőtt - világosította fel Muriel. - És két lányt
hozott magával. Azt akarja, hogy szombaton énekeljenek a partin.
Paul felállt, még nem egészen tért magához a mély alvásból.
Muriel idegesen figyelte.
- Majd mindent elmesélek - mondta izgatottan -. de most oda
kell menned hozzá. Este úgy tizenkettő felé találkozunk Old Ben
csűrjében. És most tűnés!
- Miért kell olyan messzire menni? - kérdezte Paul csodálkozva.
- Mindaddig ott fogunk találkozni, amíg a lányok itt vannak.
Nem szeretném, ha meglepnének. - Muriel megragadta a férfi
karját, és a létra felé húzta. - Egyébként is jobb, ha új búvóhelyet
keresünk magunknak, valamelyik munkás vagy cseléd is
felfedezhet itt bennünket. Óvatosnak kell lennünk.
- De hiszen eddig minden rendben ment - ellenkezett Paul, és
megpróbált kiszabadulni az asszony szorításából.
- Ez nem jelenti azt, hogy mindig így is marad - bosszankodott
az asszony a férfi nehéz felfogásán. Lentről lépések hallatszottak. -
Tűnj el! - morogta Muriel, majd elbújt egy szalmarakás mögött.
Éppen időben, mert ebben a pillanatban Steven Curtis lépett be
az istállóba.
Odalépett a bokszokhoz, amelyekben azok a lovak álltak,
amelyeket aznap nem hajtottak ki a legelőre, és fürkészve
körülnézett. Az intézőjét kereste, aki a cowboyok szerint egy
vemhes kancával van elfoglalva.
A vemhes kanca nyugodtan állt a bokszban, de Paul Shepardnek
se híre, se hamva.
- Pali! - Steven hangja visszhangzott a hatalmas istállóban.
- Itt vagyok. Pista! - kiáltott vissza Paul a padlásról.
Barátságos mosollyal az arcán sietett le a létrán, hogy Stevent
üdvözölje.
Odafönt a padláson Muriel a szalmába fúrta az arcát, hogy,
ideges nevetését elfojtsa.
Másnap reggel, a közös reggeli után. Steven csodálkozott. hogy
a lányok azonnal vissza akarnak vonulni a szobájukba.
Mielőtt még Vivian valamilyen gúnyos megjegyzést tehetett
volna. Deidre gyorsan hadart valamit egy kis pihenésről meg
próbáról. Steven azonban egyetlen kézmozdulattal elhallgattatta.
- Ostobaság! - kiáltotta vidáman. - Wildpike-ban gyakorlás
nélkül is remekül ment minden. Kísérjetek el minket, megmutatom
a farmot!
Ettől a perctől kezdve a lányok megint jobban érezték magukat,
noha nem kerülte el a figyelmüket, milyen dühös pillantásokat
küld feléjük Muriel, aki egy cseppet sem lelkesedett a férje
ötletéért. Steven előtt ugyan megjátszotta, hogy barátsággal
közeledik a lányokhoz. amint azonban egyedül maradt velük,
gonosz megjegyzéseket tett rájuk.
Steven úgy hitte, minden a legnagyobb rendben van. Egy
hosszabb kirándulásra vitte a három nőt. amelynek
megkoronázásaként Sweetwatertől tízmérföldnyire, Crownhallban,
az Absaroka Range-en lévő egyik legelőkelőbb étteremben
vacsoráztak.
Még ha Muriel nem is mutatta, Vivian megérezte a szép nőből
áradó egyre növekvő utálatot. Azonban nem zavartatta magát,
elhatározta, hogy élvezni fogja a Stevennel töltött időt, bárhogy
viszonyuljon is ehhez Muriel.

A parti előtti estén nagy volt a készülődés a farmon és a már

szépen feldíszített házban.
Steven könyvvel a kezében a nappali sarkába húzódott. hogy ne
legyen útban. Deidre pedig a luxusfürdőszobában szépítkezett.
Muriel mindjárt vacsora után visszavonult, mert mint mondotta,
van még egy kis tennivalója. Csak Viviannek nem akadt semmi
dolga. Egy darabig céltalanul ténfergett az udvarban, megtekintette
Mrs. Milano konyhakertjét, megsimogatta a lovakat az istállóban,
és figyelte a legelőn álmosan kérődző teheneket. De azután valami
vonzani kezdte a főút felé.
Kicsit elmerengett a mezők és a rétek között húzódó, a
végtelenbe vesző fekete aszfaltút felett.
Lassanként besötétedett, de Viviannek még nem volt kedve
hazamenni. Keresztülment hát az országúton, és elindult a végtelen
árpaföldek között vezető keskeny földúton.
Minden lépéssel könnyebb lett a szíve. Idekint szabadnak és
boldognak érezte magát. A farmon hiányoztak az álmos
madárhangok és az esti szélben susogó levelek ismerős neszei.
Halkan maga elé dúdolva sétált, és élvezte az éjszaka illatait,
amelyeket a szél sodort felé. Hirtelen megtorpant; megpillantotta a
kocsit. Olyan volt, mint valami eltévedt munkagép. A földút
közepén állt, és elzárta Vivian elől az utat.
A lány óvatosan megközelítette. Azonkívül, hogy ilyen
szokatlan helyen parkol, még valami más is zavarta Viviant, de
nem tudott rájönni, mi az. De aztán hirtelen leesett a tantusz.
Ez a jármű Murielé!
Ritkán használja, általában egy kis piros kocsival jár, de tegnap
reggel ezzel a járgánnyal hajtott be az udvarra, és majdnem
elgázolta Mrs. Milano tyúkjait.
Mialatt azon tűnődött, mit kereshet Muriel ezen az elhagyatott
helyen, hangok ütötték meg a fülét.
Gyors mozdulattal bevetette magát az árpa közé, és
lekuporodott.
 A sötétség elrejtette a közeledő pár elől. akinek a hangja
messzire elhallatszott. Vivian rögtön felismerte őket. és amikor
közelebb értek, már értette is, mit mondanak.
- Kívánj nekem sok sikert holnapra! - mondta Muriel. A hangja
izgatottan, kissé túlfűtötten csengett, mintha ivott volna.
- Minden jót! - mondta Paul Shepard. - Őszintén remélem. hogy
közted és Pista... bocsánat, Steven között hamarosan vége lesz
mindennek.
- Alig tudod kivárni, igaz? - nevetett Muriel.
Egy darabig csend volt. Vivian látta, hogy a pár szorosan
összesimul, aztán Muriel kibontakozik, csókot lehel Paul arcára, és
beszáll a járműbe.
Muriel indított, és elhajtott.
Paul Shepard még hosszú ideig bámult a távozó Muriel után,
aztán gyalog elindult hazafelé.

You picked a fine time to leave me Lucille...

Vivian azon a délutánon kizárólag Steven Curtisnek énekelt.
Mióta együtt látta Murielt Paullal, az egész ünnepséget
színjátéknak tekintette, mely már az utolsó felvonásnál tart. Steven
nem lehet olyan vak. hogy előbb-utóbb rá ne jöjjön, a feleségének
és az intézőjének viszonya van egymással.
Igen, Steven nemsokára rá fog jönni. Ha Muriel jövőre megszüli
a gyereket, akkor a válás hamarosan bekövetkezik, és Vivian végre
elkezdhet küzdeni Stevenért.
A karrierjére már nem is gondolt. Nem volt kétséges, a farmon,
de legalábbis Steven közelében akar maradni, hogy lecsaphasson
rá, ha Muriel végre eltűnik.
Deidrét nem avatta be abba, amit megtudott. Még nem döntötte
el, hogyan hozza a tudomására, hogy megváltoztatta a terveit.
Mindenesetre egyelőre hallgatott.
A dal egy gitárakkorddal fejeződött be. a lányok meghajlással
köszönték meg a lelkes tapsot, és elhagyták a színpadot.
Mialatt az asztaluk felé igyekeztek, Vivian lopva Steven sötét
fejét kereste a táncoló vagy kisebb csoportokban beszélgető
vendégek között.
Már alkonyodon, de a gyümölcsfákon elhelyezett színes égők
százai bevilágították a kertet.
A teraszon lampionok lengedeztek az enyhe szélben.
Muriel ide-oda röpködött a vendégek között, akik felé egy-egy
mosolyt küldött, vagy szólt néhány kedves szót, de Steven sehol
sem volt látható.
- Muszáj magam kicsit felfrissíteni - suttogta Vivian Deidre
fülébe, aki éppen leült az egyik asztalhoz.
Deidre szóra nyitotta a száját, de Vivian már el is tűnt.
Steven a nappaliban sem volt. Vivian csalódottan ment be a
hálószobájába és ült le a kis fehér fésülködőasztalka elé.
Bár az arcán tökéletes volt a smink, azért tett rá egy kis púdert,
és egy kis rúzst is kent a szájára ürügyként, hogy miért tartózkodik
a házban.
- Vivian! - A lány összerezzent az ismerős hangra.
Gyorsan ledobta az asztalkára a rúzst, és felállt.
Steven a nyitott ajtóban állt. A finom, sötét öltönyben és a barna
bőrét kihangsúlyozó fehér selyemingben zavaróan idegenül hatott,
de a szeme olyan ismerősen és gyengéden csillogott, hogy Vivian
szíve a torkában dobogott. Így nézett rá Steven akkor is. amikor
Wildpike-ben a kerítésen ülve a cowboyoknak és a turistáknak
énekelt.
- Elbűvölően nézel ki! - Stevent meglepte, milyen fátyolos hang
jön ki a torkán. Pedig nem is olyan régen még meg volt győződve
arról, hogy Murielnál nincs szebb nő a világon, de ez a világoskék
ruhás lány most ugyanilyen hatást gyakorol rá!
De hiszen még gyerek! - gondolta, miközben a tekintetével
végigpásztázott Vivian meztelen vállain és feszes mellének
domborulatán.
Hosszú haját egyetlen copfba fonta, mely csaknem leért a
derekáig.
- Nagyszerűen... nagyszerűen énekeltél! - dadogta Steven, akit
összezavartak a lány iránt feltámadt érzelmei. - Nagyszerűek
voltatok!
 - Jaj, Steven! - Mielőtt a férfi magához térhetett volna, a lány
már odaszaladt hozzá, és átölelte a nyakát. -
Tényleg tetszettünk neked? Igazán, igazán? - kérdezte gyerekes
izgalommal.
De Steven érezte, hogy már nem gyerek. El akarta tolni
magától, de a kezei nem engedelmeskedtek az eszének. Sőt, még
szorosabban ölelte magához a lányt. A selyemingen át érezte
Vivian hozzá nyomódó melleit.
- Egészen komolyan mondom - préselte ki magából a szavakat.
- Remekül csináljátok, és kettőtök közül te vagy a sztár.
- Köszönöm! - Vivian őszintén örült a dicséretnek. Kék szemei
ragyogtak a boldogságtól, aztán váratlanul lábujjhegyre állt, és
apró csókot nyomott a meglepett Steven ajkára.
Noha a csók váratlanul érte, Steven önkéntelenül is azonnal
reagált. Oda sem figyelt a bensőjében megkon- dult
vészharangokra, ami történt, az minden erkölcsi megfontolásnál és
óvatosságnál erősebbnek bizonyult.
Steven ajkai szomjasan tapadtak a lány szájára, nyelvével addig
simogatta és becézgette. amíg Vivian ajkai megnyíltak, és szabad
utat engedtek neki.
A csók egyre forróbb, egyre éhesebb lett. mindkettőjük testét
vágyakozás öntötte el.
Még intimebb együttlétre vágytak, és Vivian nem tiltakozott,
amikor Steven kezei lassan a melleire vándoroltak és egy pillanatra
megpihentek, mielőtt simogatni kezdte volna őket.
Vivian felnyögött és a férfi testének feszült, még nagyobb
gyengédségre vágyott, noha úgy érezte, elégne a teste, ha a férfi
kielégítené a vágyát.
- Zavarok?
Muriel hangja élesen hatolt Vivian agyába.
Steven hirtelen ellökte magától.
- Az ördög vigye el! - suttogta a férfi, és mindkét kezével a
hajába túrt.
- Más mondanivalód nincs a számomra? - sziszegte Muriel,
ügyet sem vetve Vivianre, aki ijedten hátrált a fésülködőasztalka
felé.
Steven pontosan olyan volt, amilyennek egy rajtakapott férjet
elképzel az ember. A tekintetét a földre szegezte, karjait erőtlenül
maga mellett lógatva állt Muriel előtt, akinek láthatólag kedvére
volt ez a helyzet.
- És mindezt a születésnapomon! - sírta el magát az asszony,
természetesen vigyázva, nehogy a sminkje elmaszatolódjon. - Ez
az a sírig tartó nagy szerelem?
- Nem mondhatok mást: kérlek, bocsáss meg! - mormolta a férfi
kétségbeesetten.
Vivian nem hitt a szemének és a fülének. Ez lenne az a klassz
Steven Curtis, akit ő csodál és szeret? Bosszús mozdulattal vetette
fel a fejét és Muriel elé lépett, aki teátrálisan gyűrögette a
zsebkendőjét.
- Nem csináltunk mást, csak amit maga Mr. Sheparddel az
árpaföldön - mondta Vivian határozottan csengőhangon. - Azaz
még annyit sem!
A sírás azonnal abbamaradt. Muriel nagyot kiáltva rá akarta
verni magát a vetélytársnőjére, de Vivian kiszaladt a szobából.
A folyosón még hallotta Steven mély hangját, ahogyan a
feleségéhez beszél.
A vendégek nem vettek észre semmit a kellemetlen közjátékból.
Amikor Vivian félóra múlva megjelent a kertben, a mulatság a
tetőfokára hágott.
Muriel és Steven a füvön táncoltak, Deidre pedig egy fiatal
férfivel flörtölt, aki már az est kezdete óta tette neki a szépet.
Most, hogy a táncoló párt meglátta, Viviannek fájdalmasan
összeszorult a szíve. Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy ezt a
játszmát, de talán az egész játékot is elvesztette.
Később mégis úgy tudott felmenni a színpadra és olyan
vidáman énekelt Deidrével, mintha az élete csupa boldogság lenne.
A megérdemelt nagy taps sovány vigasz volt az elszenvedett
vereséghez képest.

Vivian és Deidre csak jóval éjfél után vonultak vissza a

szobájukba.
Deidrét annyira feldobta a siker, hogy észre sem vette, milyen
hallgatag a barátnője.
Csacsogva és nevetve készült a lefekvéshez. Vivian pedig
hagyta beszélni, nem is figyelt rá.
Éppen leoltották a villanyt, amikor a ház újra megélénkült. .
A nappaliban többen összegyűltek, izgatott női hang hallatszott.
Aztán lépések közeledtek a folyosón, végül erőteljes kopogás
hallatszott az ajtón.
Az ezután következő jelenet örökre bevésődött Vivian
emlékezetébe, és minden későbbi tettére ez adott magyarázatot.
A szobába Steven Curtis lépett be, mögötte a felesége.
Először Muriel szólalt meg, Steven némán és kényszeredetten
állt mellette.
- Az egyik vendégünknek eltűnt egy értékes ékszere. Miss
Harris. maga az est folyamán sokáig egyedül volt a házban, ezt én
is meg a férjem is észrevettük. Mit csinált odabent?
- Rendbe hoztam a sminkemet - felelte Vivian dühtől reszketve.
Deidre az ágyban ülve. tágra nyílt szemekkel figyelte az
eseményeket. Ijedten nézett hol Vivianre. hol a szoba közepén álló,
gonoszul mosolygó Murielre.
- Értem! Szóval órákig festette az arcát! - állapította meg Muriel
epésen.
- Igen! - üvöltötte Vivian. - Kiigazítottam a sminkemet és
igyekeztem kipihenni a fárasztó fellépéseket.
Kiugrott az ágyból, és ökölbe szorított kezekkel állt Muriel
előtt, aki megvetően nézett le rá.
Steven sajnálkozva nézte, Muriel azonban nem kímélte.
- Ha valóban olyan ártatlan, mint amilyennek mutatja magát,
akkor bizonyára nem lesz kifogása az ellen, hogy átvizsgáljuk a
holmijait!
- Nincs ellene kifogásom, mert nincs semmi takargatnivalóm! -
sziszegte vissza Vivian.
Murielnek nagy nehezen sikerült visszafojtania egy diadalmas
mosolyt. Elfordult, és fürge ujjakkal kutatni kezdett az
éjjeliszekrény és az öltözőasztalka fiókjaiban.
Steven mindeközben némán, szerencsétlen arckifejezéssel állt a
szoba közepén.
- Na. mit mondtam! - fordult meg diadalmasan Muriel, és egy
vastag arany nyakláncot emelt a magasba, amelyet Vivian
fehérneműje és harisnyái közül emelt ki.
Steven végigsimította az arcát.
- Nos, akkor... - mormolta boldogtalanul.
- Meglepően gyorsan sikerült megtalálnia - vágott a szavába
Vivian. - És ráadásul egy ilyen ostoba helyre dugva. Nem furcsa
ez, Pista?
Muriel nem hagyott időt a férjének a válaszra, és azon sem
csodálkozott, honnan tudhatja Vivian a férje becenevét, amelyet
csak Paul Shepard ismert.
- Amilyen pimasz és ostoba vagy, azt hitted, csak holnap reggel
hívjuk a seriffet. Addigra pedig kerestél volna neki jobb
rejtekhelyét. De nem volt szerencséd! - Muriel a férje zakójának a
zsebébe csúsztatta a nyakláncot. - És most ki innen! - kiáltotta
elégedett mosollyal az arcán. - Kifelé, mielőtt még minden értéket
elloptok a házból!
Most végre Steven is megszólalt.
- De Muriel, az is lehet, hogy valaki más dugta ide a
nyakláncot!
- Talán csak nem engem gyanúsítasz?! - sziszegte hisztérikusan
Muriel.
- Nem. dehogy - fogta át gyorsan az asszony vállát Steven. - De
legalább esélyt kellene adnunk a lányoknak, hogy védekezhessenek
- folytatta halkan. - Nem ez lenne az első eset. amikor minden
bizonyíték ellene szól valakinek, és az illető mégis ártatlan.
- Úgy! - bontakozott ki az öleléséből Muriel magánkívül a
haragtól. - Akkor légy szíves, döntsd el, mit akarsz! Vagy ezek
ketten tűnnek el, de azonnal, vagy én megyek el a háztól. Semmi
esetre sem maradok egy fedél alatt egy olyan férfivel, aki megcsal
egy tolvajjal, és aztán még a védelmébe is veszi. - Elfordult, és
zokogni kezdett. - Nem gondolod, hogy kissé sokat kívánsz tőlem,
Steven? Küldd el őket azonnal, vagy én hagyom el a házat!
Steven elsápadt.
- Menjetek! - szólította fel végül halkan a két lányt, akik némán
álltak és őt bámulták.
- Nem én loptam el azt a vacakot! - tört ki Vivian. - Talán a
drága kis feleséged csempészte a fiókomba, hogy megszabaduljon
tőlem.
- Fogd be a szád! - kiáltotta Steven. A jelenet idegtépő volt. Az
egyik oldalon Vivian, akinek olyan szívesen hitt volna, de nem
tudott, a másikon pedig Muriel, aki olyan szörnyű választás elé
állította. - Végül is valóban elég sokáig voltál egyedül a házban.
- Az egyik fürdőszobában voltam - szakította félbe
kétségbeesetten Vivian, de Steven nem akart többet hallani.
- Belopóztál a házba, hogy elemelj valamit! - vágta a lány
arcába. - Tűnj el, mielőtt meggondolom magam, és hívatom a
seriffet!
Azzal sarkon fordult, és kisietett a szobából. Muriel diadalmas
mosollyal követte. Ebbe a mosolyba belesajdult Vivian szíve.
Deidre még mindig az ágyban ült. Vivian kirángatta, és a két
lány tíz perccel később becsomagolt hátizsákokkal állt a szoba
közepén.
Steven nem nézett Vivian arcába, amikor visszajött.
- Itt a gázsitok, amiben megállapodtunk.
Ezzel az ágyra dobta a fehér borítékot, és köszönés nélkül
távozott.
Deidre gyorsan a nadrágzsebébe gyömöszölte a pénzt.
Senki nem mondott nekik istenhozzádot, amikor a hátsó
kijáraton kiléptek a szabadba.
Amikor az öreg kombi felbőgött az udvaron, néhány kíváncsi
arc tűnt fel az ablakokban.
Muriel Curtis megdicsérte magát. Ebben a pillanatban
kifejezetten zseniálisnak tartotta magát.
 4

- Légy szíves, fejezd be! - emelte magasba a karjait Deidre. és

tettetett kétségbeeséssel megborzongott. - Hat év óta először
holnap reggel végre szabadságra megyünk, és te most is csak
turnékról, időpontokról és kritikákról tudsz beszélni! Négy hétre,
csak négy hétre felejtsd el a munkát, és örülj a pihenésnek!
Vivian a Deidrével közös elegáns lakosztályuk ablakánál állt, és
lenézett az utcára. Ideföntről az emberek szorgos hangyáknak
látszottak, akik minden cél és értelem nélkül szaladgálnak
összevissza.
A szállodával szemben lévő kis parkban néhány
autogramvadász állt és az épület felé bámult, hátha feltűnik a
kapuban Vivian vagy Deidre.
- Egy férfi kellene neked végre - mondta Deidre Vivian háta
mögött. - Akkor nem gondolnál állandóan a munkára.
Vivian megfordult, és mosolyogva nézett a kanapén gubbasztó
és teljes odaadással a körmét lakkozó barátnőjére.
Deidre imádta a luxust, minden fényűzést olyan gyermeki
örömmel fogadott, hogy Vivian kénytelen volt mosolyogni rajta.
Neki már hosszú ideje terhére volt a nyüzsgés, korlátozva érezte
magát a szabadságában. Még vásárolni sem kellett mennie, mert az
üzletek a szükségesnél jóval több holmit küldtek neki házhoz,
hiszen Vivian reklámot csinált, ha hordta őket.
- És ugyan kibe legyek szerelmes? - kérdezte Vivian nevetve. -
Közel s távol nincs hozzám való férfi.
- Ugyan már! - intette le Deidre anélkül, hogy abbahagyta volna
a foglalatosságát. - Akad éppen elég férfi, csak alaposan körül
kellene nézned.
- Hát persze, hogy van elég férfi - jegyezte meg Vivian még
mindig mosolyogva -, csak sajnos egyik sem tud érdekelni.
- Te túlságosan igényes vagy - állapította meg Deidre a
homlokát ráncolva. - Vannak másmilyen férfiak is.
- Hát persze - bólogatott Vivian. - Öregedő hülyék, mint Randy.
tehetetlen bábok, mint Steven, vagy hozományvadászok, mint
Allan. Nem, köszönöm! Tele van velük a hócipőm.
Odalépett a kanapéhoz, és leült Deidre mellé.
- Istenem, Steven! - Deidre leengedte a kezeit, és a fal egy
pontjára meredt. - Steven Curtis... - ismételte ábrándosan. - Milyen
szerelmes voltál belé! Úgy csodáltad, hogy az első próbatételnél
szükségképpen el kellett buknia!
- Valószínűleg igazad van. Szerencsére már túltettem magam
rajta - felelte Vivian nevetve.
Annak idején sokáig szenvedett a parti után történtek miatt. A
szörnyű megaláztatás és a férfi gyanakvása rosszabb volt
mindennél, amit addig átélt. De ugyanakkor olyan becsvágyat is
ébresztett benne, amely még most sem akart csillapodni.
Vivian ott és akkor ébredt tudatára, hogy mindaddig, amíg nincs
neve a szakmában, jogai sincsenek, kiszolgáltatott kis senki marad.
Most már azonban soha többé nem bánhat vele úgy senki, mint az
a Muriel Curtis. Aljas rágalmai úgy megtépázták Vivian
büszkeségét, hogy sokáig nem tudta kiheverni a megaláztatást.
A becsvágya Wyomingból Lotba űzte, ahol Deidrével
összeénekelték a pénzt egy bemutatkozó szalagra.
Nehéz év volt, de a végén ott álltak a Candy Post Inc.
stúdiójában, és a Theve is no Way at Home című dalukat énekelték.
Aztán elmentek Pete Fieldinghez, az ismert fotóshoz, és
fényképeket készíttettek vele magukról.
A fényképek ügynöktől ügynökig, a kazetta rádióállomástól
rádióállomásig járt.
Senki sem akart hallani róluk, és lassanként ugyanolyan
szegények lettek, mint Wyomingban voltak. És akkor befutott az
első komolyabb ajánlat.
 Vivian és Deidre egy népünnepélyen kellett, hogy fellépjen egy
ismert sztár helyett, aki utolsó pillanatban lemondta a szereplést.
Abban a világoskék kosztümben léptek színpadra, amelyet
Sweetwaterből minden mást hátrahagyva magukkal hoztak. Olyan
remekül énekeltek, hogy egy véletlenül arra vetődő producer
meghallotta őket, és felfigyelt rájuk.
Klubok, partik, esküvők és jelentéktelen rádióállomások
következtek, míg végül eljutottak a nashville-i Grand Ole Opryba,
a countryzene Mekkájába.
Itt aztán sikerült kapcsolatba kerülniük a szakma legrangosabb
embereivel, akik elkezdték foglalkoztatni őket.
Se Vivian, se Deidre nem tudta volna megmondani, mikor
következett be a nagy áttörés. Abban az időben annyit utaztak,
hogy voltak napok, amikor azt sem tudták, melyik városban
vannak.
Csak az tűnt fel nekik, hogy egyre több a gázsijuk. Nagyszerű
szerződéseket kaptak, és egyszerre csak a riporterek is érdeklődni
kezdtek utánuk. Befutottak!
Pontosan hét évvel azután, hogy csúfos körülmények között el
kellett hagyniuk Dalevalley-t, a két barátnő a New York-i
Esplanade szálló egyik előkelő lakosztályában lakott, tökéletesen
felszerelt luxusbusszal utazgatott, és a National Business
Trustbanknál vezetett nem éppen jelentéktelen számlájuk óráról
órára gyarapodott.
Vivian elégedett lehetett volna, hiszen elérte a célját, de a
becsvágya tovább űzte. hajtotta. Deidre családra vágyott, Vivian
azonban fellépésről fellépésre rohant, nem engedélyezett pihenést.
Most viszont a menedzserük. Frank Samtock ragaszkodott ahhoz,
hogy hosszabb szünetet tartsanak, és Vivian nem mert ellenkezni.
Két évvel ezelőtt vett egy házat Windbruckban. ott akart most
pihenni. Amióta megvolt, még egyetlen percet sem töltött el abban
a házban!
Deidre a Karib-szigetekre indult Anthony Melbrock-kal, a New
York-i szépfiúval. hogy felavassák a férfi új jachtját.
Vivian számított arra. hogy jegygyűrűvel az ujjukon térnek
vissza erről az útról, és ez komoly gondot jelentett a számára,
hiszen ez a fejlemény nyilvánvalóan alapvetően befolyásolja
szakmai jövőjüket.
- Túlságosan is realista lettél - szidta Deidre -. hogy pontosabb
legyek, mindent sötéten látsz. Igazi pesszimista vagy. Ha nem
változol meg, a férfiak nagy ívben kerülni fognak.
- Bizonyos pénzösszegen felül lehet görbe a lábad, vagy olyan
púpod, mint a Notre Dame-i toronyőmek, a férfiakat semmi sem
riasztja vissza - ellenkezett nevetve Vivian.
- Nem igaz! Anthony szeret engem - felelte Deidre sértődötten.
- Különben sincs rászorulva a pénzemre, de te ezt sohasem fogod
belátni.
- Apropó, Anthony... - Vivian a csuklóján lévő kis aranyórára
pillantott, amelynek ára messze felülmúlta a méreteit, és
sokatmondóan elmosolyodott. - Ha nem akarod a kedvesedet már a
szabadságod első napján kétségbeesésbe kergetni, akkor ideje,
hogy elindulj.
- Jaj nekem! - ugrott talpra Deidre.
A repülőgépe két óra múlva indult Montego Baybe. Noha a
holmijai már össze voltak csomagolva, még ki kellett készítenie
magát, amire ő sok időt szokott szentelni.
Vivian fájdalmasan nézett a fürdőszobában eltűnő barátnője
után.
Ezután a néhány hét után valószínűleg elválnak az útjaik. Ebben
az volt a legrosszabb, hogy Viviannek fogalma sem volt, merre
vezet az az út, amelyen neki kell majd haladnia.

Betonlépcsők vezettek a festői kis strandhoz, amely a sziklák és a

vad növényzet között bújt meg.
Itt minden olyan romantikus és vadregényes volt. hogy egy
fürdőruhás turista nem is érezhette benne jól magát.
A parti homokban egy kisfiú játszott egy üres kólás-dobozzal.
egy ezüstkanállal és egy vízzel teli műanyag flakonnal. Gödröket
ásott, és tudomást sem véve a környezetéről, fennhangon beszélt a
tárgyaihoz.
 Vivian a házból figyelte a kisfiút. Két nappal ezelőtt pillantotta
meg először. A gyerek mindkét napon alkonyatig játszott ott.
Milyen irigylésre méltóan gondtalan egy ilyen kis legényke
élete! Csak egy kis képzelőerőre van szüksége, és máris barátok
vagy ellenségek veszik körül aszerint, hogy mire vágyik.
Bezzeg Vivian a minden kívánságát teljesítő személyzet
jelenléte ellenére is magányosnak érezte magát.
Most öreg barátja, a gitár sem segített rajta, egyre inkább érett
benne az elhatározás, hogy bemegy a Los Angeles-i stúdióba, és
gyakorol egy keveset.
Egyelőre még visszatartotta a menedzsere haragjától való
félelem, de tudta, hogy hamarosan annyira erőt vesz rajta a
nyugtalanság, hogy felkerekedik.
Pedig alig egy hete érkezett Windbruckba. s még tíz hosszú hét
állt előtte. Vajon mit kezd magával ez alatt az idő alatt?
A fitnesz tréning napi négy óra. a gyakorlás napi két óra, de mit
kezdjen a maradék tizennyolc órával?
A gyerek segíthet rajta. Már két napja figyeli, és ma meg is fog
ismerkedni a legénykével.
A kisfiú nem vette észre, hogy lefelé tart a lépcsőn. A
homokban guggolt, és úgy el volt foglalva a kólásdoboz-lovaggal
és a műanyagflakon-kalózzal, hogy nem vett észre semmit, ami
körülötte történt.
Vivian néhány méternyire a gyerektől leterítette a törülközőjét.
leült, felhúzta a lábait és átfogta a térdeit.
A kólásdoboz és a műanyag flakon csúnyán veszekedett. A két
különböző hangon előadott monológból Vivian megértette, hogy a
vita a szép Gwendolyn kegyeinek elnyerésével kapcsolatban
robbant ki. A kisfiú tehát mindig megnézi a Ben Nichols által
rendezett „Lőve Planets" című rajzfilmsorozatot.
Ha neki gyereke lenne, nem nagyon engedné televíziózni. De
lesz-e neki valaha is gyereke?
Vivian felsóhajtott, és a kisfiú zavartan kapta fel a fejét.
- Szia, Matt, nincs semmi baj, játsszál csak nyugodtan tovább! -
kiáltott oda neki Vivian.
 A kisfiú megrázta a fejét, és nagy, barna szemeivel csodálkozva
nézett rá.
- Nem vagyok Matt - mondta fontoskodva -, Andynek hívnak.
Mindenki kis Andynek hív, pedig már hatéves vagyok!
- Oké, Andy! - Viviannek tetszett a kisfiú természetessége.
Helyes, fekete hajú, barna szemű srác volt, arcocskáját barnára
sütötte a nap. - Engem pedig Viviannek hívnak, de a barátaim csak
Vivynek szólítanak. Nekem egyébként tökmindegy.
A kisfiú letette a flakont a homokba, és olyan őszinte
kíváncsisággal bámulta Viviant, ahogyan csak a gyerekek tudnak
valakire nézni.
- Szép vagy! - állapította meg a legényke. - És a copfjaid
nagyon mulatságosak. Vivynek foglak hívni.
- Köszönöm - mondta Vivian meglepetten. - Honnan kerülsz
ide?
A kisfiú, aki újra elmerült a játékban, fel sem pillantott.
- Onnan hátulról - mondta. - Lulu alszik, és olyankor mindig
idejövök.
- Aha. - Vivian hátradőlt, és a nap felé tartotta az arcát. - És ki
az a Lulu?
- Lulu... az egyszerűen csak Lulu. Tudod, délre mindig elfárad.
- Szóval az anyukád - mondta Vivian.
- Nem, ő csak a Lulu. Az anyukám elutazott.
- És az apukád?
Vivian tudta, hogy nem tisztességes így kifaggatni a gyereket,
de ahhoz sem volt kedve, hogy egy feldühödött apával vitatkozzék,
aki azt feltételezi, hogy ő csábítja ide a kisfiút magához.
A gyerek persze egészen másként látta a dolgokat, az ő számára
egyik strand olyan volt. mint a másik.
- Játszol velem? - A kérdés olyan váratlan és reménykedő volt,
hogy Vivian nem tudott nemet mondani.
Röviddel később a kezében egy üres flakonnal térdelt a
homokban, és Mad Hal mély hangját utánozva ismételgette:
- Az igazságért harcolok, barátaim!
A következő napokban igazi jó barátok lettek. Vivian azon vette
észre magát, hogy röviddel három óra előtt már a nappali
ablakában áll, az üres partot kémleli, és várja a kisfiút, aki
megszabadítja a magányától.
Andy élénk, vidám gyerek volt. Vivian számára valójában csak
akkor kezdődött a nap, amikor sötét bozontos fejét meglátta
odalent a parton. A következő két óra kacagással és vidámsággal
telt el.
Az első találkozástól eltekintve Vivian nem tett fel személyes
jellegű kérdéseket a gyereknek, és Andy is csak ritkán beszélt
magáról. Vivian két hét után is csak annyit tudott róla, hogy egy
Lulu nevű nőszeméllyel él Windbruckban, és a szülei valamerre
utazgatnak. Láthatólag nem is nagyon hiányoztak neki.

Ezen a napos hétfő délutánon Vivian már egy félórája várta a

barátját.
Lassanként aggódni kezdett. Csak nem történt valami baja?
Vagy úgy döntött volna ez a Lulu. hogy elutaznak? Esetleg
megtudta, hogy Andy vele tölti a délutánjait, és megtiltotta neki,
hogy idejöjjön?
Vivian eljött az ablaktól, és felemelte a földről a piknikkosarat,
amelyet Marietta, a szakácsnő most is, mint minden délután,
színültig töltött édességgel és limonádéval. A hóna alá vette a
kosarat, felkapta a törülközőt és a gyékényt, majd kilépett a széles
teraszra. Lehet, hogy Andy csak késett, és most odalent várja, hogy
lemenjen hozzá!
- Miss Harris! - állította meg Charles Henson. a gondnok
hangja. Letette a kosarat, és megfordult. Charles közelebb lépett.
- Egy bizonyos Mr. Curtis óhajt önnel beszélni - jelentette kissé
meghajolva.
Curtis? A név még most. hét évvel az események után is heves
szívdobogást váltott ki a lányból. Csak nem Steven... ugyan, a
Curtis igazán gyakori név!
- Kéretem! - mondta Charlesnak kiszáradt torokkal.
A gondnok bólintott, és elhagyta a szobát.
Vivian merev térdekkel lépkedett a színes kerti bútorok felé.
 Éppen elhelyezkedett az egyik piros széken, amikor Andy
vidám hangocskája felcsendült:
- Vivy, Vivy!
Andy rohant fel a kőlapokon, a szemei csillogtak a viszontlátás
örömétől. Rövid farmernadrágot viselt, és az élénk sárga póló
szokás szerint kilógott a nadrágjából.
A gyerek viharosan a nyakába borult.
Vivian szorosan magához ölelte a kisfiút. Olyan boldog volt.
hogy kis barátját épen és egészségesen látja viszont, hogy egy
pillanatra meg is feledkezett a bejelentett vendégről, aki pedig
időközben megjelent a teraszon.
Csak akkor pillantott fel az előtte álló magas, sötét hajú férfire,
amikor Andy végre elengedte a nyakát.
- Mondd meg apunak, hogy nem haragszol! - suttogta Andy
könyörögve a fülébe, és felhevült arcocskáját Vivian arcához
szorította.
Vivian az ölébe vette Andyt. és látszatra nyugodtan nézett
Stevenre.
A bensőjében azonban vihar dúlt. Csak az ülében ülő kis test
melege és a gyerek feltétlen bizalma mentette meg attól, hogy
elragadtassa magát a viszontlátás örömében.
Steven is meglepődött, de uralkodott magán. Közelebb lépett, és
megállt Vivian előtt.
- Bocsánatot akartam kérni Andy udvariatlan viselkedése miatt -
mondta, miközben Vivian arcát fürkészte. örül-e neki a lány. vagy
elutasítja. - Általában szófogadó gyerek, nem szoktak titkos útjai
lenni.
A lány gyengéd mozdulattal megsimogatta a gyerek rakoncátlan
fürtjeit. Furcsa, hogy sohasem tűnt fel neki. mennyire emlékezteti a
kisfiú Stevenre, pedig majd kiszúrja az ember szemét a
hasonlatosság. Andy valójában tökéletes mása az apjának.
Akkoriban, amikor Deidrével olyan pánikszerűen el kellett
hagynia Wyomingot, még hosszú ideig figyelemmel kísérte a
sajtóban, hogy mi történik Dalevalley-ben.
Így tudta meg, hogy Muriel Curtis végre trónörököst szült. A
rózsaszín bulvárlapok negédes stílusban, sok fényképpel számoltak
be a nagy eseményről. És most, íme, itt ül remegő térdén Muriel és
Steven viszonyának gyümölcse.
- Andy jó kisfiú - mondta élesebben, mint szerette volna, és
magához szorította a gyereket. - Nagyon jókat játszottunk együtt,
és ha kedve van, bármikor eljöhet hozzám.
Steven fürkészve nézett rá, azután elfordult, és leült az egyik
székre.
- Akkor rendben van. Tudod, amikor tegnap megérkeztem és
Andy elmesélte, milyen remek helyet fedezett fel, attól tartottam,
birtokháborítást követett el. Elég nagy betűkkel áll a táblán, hogy
„Magánterület”.
- De Vivian megengedte, hogy ott játsszam! - vetette közbe
sietve Andy.
- Hát persze! - nyugtatta meg a gyereket Vivian.
- Na látod! - nézett diadalmasan az édesapjára a kisfiú, és
lecsúszott a lány öléből.
- Miss Harris azért jött ide, hogy pihenjen - mondta Steven
szigorúan. - Fárasztó a munkája, és örül, ha néha egyedül lehet.
Andy megállt Vivian előtt, és ugyanolyan figyelmes tekintettel
nézett az arcába, mint az imént az édesapja.
- Igaz ez? - kérdezte kétkedve.
- Nem. - Vivian lehajolt, és kedvesen megbökte a gyerek orrát. -
Szó sincs ilyesmiről. És most hozd a piknikkosarat, ott van a
lépcsőnél! Marietta biztosan megint pakolt bele valami
meglepetést.
A kisfiúnak nem kellett kétszer mondani. Örömkiáltással rohant
a terasz végéhez, és a keze könyékig eltűnt a kosárban.
- Istenem, hogy ennyi év után ismét találkozunk! - Vivian
megborzongott Steven tekintetétől. - Sokra vitted azóta...
A férfi átható tekintetétől Vivian kezdte furcsán érezni magát.
- Remélem, nem vagy túl szigorú a fiadhoz! - jegyezte meg.
másra terelve a szót. - A gyerekek szeretik az olyan helyeket, ahol
álmodozhatnak és zavartalanul játszhatnak. A szálloda strandját
Andy bizonyára zsúfoltnak találta.
 Steven bólintott. Egy pillanatig az abrosz mintáját
tanulmányozta, aztán felemelte a fejét, és sokatmondóan nézett a
lányra.
- Tudod, sokat van egyedül.
Vivian kitért a tekintete elől.
Egészen belebetegedett abba, hogy a férfi jelenléte pontosan
ugyanolyan érzést váltott ki belőle, mint hét évvel ezelőtt. Pedig
azt hitte, gyűlöli!
Az ősz szálak a fekete hajban, a száj körüli apró ráncok
félreérthetetlenül mutatják az idő múlását. Ám Steven mégis
mágikus erővel vonzotta.
Kényszerítette magát, hogy a férfira nézzen. A teste még mindig
karcsú és erős. a kék pólóing alatt kidomborodnak az izmok.
Steven idősebb és érettebb volt ugyan, de semmivel sem volt
kevésbé vonzó és érzéki, mint hét évvel ezelőtt, és ez rémülettel
töltötte el a lányt.
- Akkor talán több időt kellene a gyerekkel töltenetek - mondta
sietve, mielőtt a rémület teljesen úrrá lenne rajta.
Steven némán bólintott. A szája körüli ránc még mélyebb lett.
- Ezért szerveztem meg ezt a nyaralást.
- És Muriel? - Vivian úgy érezte, muszáj feltennie a kérdést,
amely a szívét nyomja.
- Külön élünk. - Steven hangja furcsán hangsúlytalan volt.
Mielőtt a csend kínossá vált volna, Andy visszajött hozzájuk és
megmentette a helyzetet.
Kezében a kosárral, vidáman ugrándozva lépett oda hozzájuk,
és az asztal tetejére tette a kosarat. Nem érzékelte a rossz
hangulatot.
- Marietta sajtos süteményt sütött - jelentette boldogan. - Miért
nem megyünk le a partra és esszük meg ott?
Steven tért magához először.
- Az ötlet nem is rossz, fiam! - mosolygott. - Ha Viviannek
nincs kifogása egy újabb látogató ellen, szívesen lemegyek veletek.
- Vivynek biztosan nincs kifogása ellene - bizonygatta Andy. -
Mondtam neked, hogy nagyon kedves! Miért nem akarod végre
elhinni?
- Elhiszem! - nyugtatta meg gyorsan Steven a gyereket.
Andy bizalmatlan pillantást vetett rá. aztán Vivian felé fordult.
- Megyünk? - kérdezte a kis ember reménykedve.
- Megyünk! - nyugtatta meg Vivian.
Andy ugrott egyet örömében, aztán sarkon fordult, és rohant a
part felé. miközben a felnőttek lassú léptekkel követték.
Mindketten a gondolataikba merültek és hallgattak.
Stevennek a hét évvel korábbi találkozás járt a fejében. Annak
idején haraggal váltak el egymástól, kiutasította a házából a lányt,
tolvajnak nevezte, pedig a lelke mélyén tudta, hogy ártatlan.
Sokszor tett magának szemrehányást ezért, de utólag már nem
tehetett semmit. Vivian elment, ő pedig ott maradt Muriellel, aki
lépten-nyomon megcsalta.
- Nézd. apu. milyen klassz itt! - Steven megrezzent a kisfiú
hangjától, és megfeledkezett a szomorú gondolatokról.
- Valóban gyönyörű - mondta, amikor meglátta a kristálytiszta
kék vízben tükröződő pálmákkal körülvett öblöt.
Olyan volt. mint egy kis Édenkert.
Nem csoda, hogy Andynek jobban tetszik itt, mint a Surfbeach
Hotel zsúfolt strandján. Ott bizonyára talált volna játszótársakat, de
Steven tudta, hogy a fia nem barátkozó természetű, inkább elmerül
abban az álomvilágban. ahová senki sem tudja követni.
Ez a kis öböl csodálatosan megfelelt Andy gyermekien gazdag
fantáziájának, és bizonyára mágikuserővel vonzotta is.
Steven, karján a piknikkosárral, még mindig mozdulatlanul állt,
miközben Andy és Vivian már lerúgták a cipőjüket és vidáman
kergetőztek a parton.
A férfi habozva ereszkedett le a homokba, mély érzelmeket
táplált Vivian iránt, aki láthatólag már megtalálta az utat Andy
szívéhez.
Ő sokszor nem tudott mit kezdeni a fiával. Furcsán idegennek
érezte, mert kevés időt töltött vele.
Szerette a fiát és Andy is szerette őt, ebben bizonyos volt, csak
az együtt töltött ritka alkalmakkor nem tudtak közel kerülni
egymáshoz.
A kisfiú eszeveszett tempóban kergette a lányt. A következő
pillanatban Vivian levetette magát a földre, és Andy
diadalordításban tört ki:
- Elfogtam, győztem! Elfogtam, győztem! - és örömtáncot lejtett
a zsákmánya körül.
Vivian felült. Nagy kék szemeivel Stevenre bámult.
- Te miért nem játszol velünk?
Steven összerezzent. Játszani? Valóban őrült módjára kellene
futkosnia a homokban, és négykézlábra kellene ereszkednie ahhoz,
hogy a kisfia szeresse?
- Apu nem tud játszani velünk - kiabálta Andy anélkül, hogy
abbahagyta volna a győzelmi táncot -. ez nem neki való már, öreg
hozzá.
Lehuppant Vivian mellé a homokba, és kezdte betemetni a lány
lábát, nem is figyelt a hirtelen furcsán elkomorodó apjára.
Vivian alig tudta visszatartani a nevetését. Amikor úgy érezte,
nem bírja tovább, felugrott, és felemelte a földről a piknikkosarat.
Az egyik pálma alatt megterített, és ez a tevékenység segített
úrrá lenni a nevethetnékjén. Még egyszer végignézett a művén,
aztán megfordult.
- Asztalhoz! - kiáltotta.
Andy azonnal felugrott. Mint a villám, cikázott el az apja
mellett, aki lassú léptekkel követte.
- Gyere gyorsan, apu, Marietta süteményét okvetlenül meg kell
kóstolnod! - hívta Andy türelmetlenül, miközben sóvár szemekkel
figyelte, miket varázsol elő Vivian a kosárból.
- Otthon mindig erőltetni kell. hogy egyen - mosolygott Steven.
Vivian figyelmét nem kerülte el a hangjában bujkáló csodálkozás.
- Idegen helyen mindig jobban ízlik az étel - vetette közbe a
lány. - A tengeri levegőtől pedig hamar megéhezik az ember.
Andy úgy tömött magába két szendvicset és három szelet tortát,
hogy a szeme se rebbent.
Aztán forgószélként elrohant, hogy olyan színes kagylókat
keressen, amilyeneket már napok óta gyűjtött.
 - Ne felejtsd el, hogy úszni csak egy óra múlva szabad! - kiáltott
utána Vivian. - Kérsz még egy kis tortát? - fordult Stevenhez, aki
gyengéd mosollyal nézett a fia után.
A férfi ránézett. Barna szemei olyan végtelen szomorúságot
tükröztek, hogy Vivian beleborzongott.
- Köszönöm, nem kérek - mondta Steven udvariasan, és
állhatatosan nézte a lányt, aki belepirult a tekintetbe.
Úgy próbálta leküzdeni a zavarát, hogy kezdte összeszedegetni
a tányérokat és poharakat. Úgy remegett a keze, hogy a
papírtányérokból és papírpoharakból rakott torony ledőlt, mielőtt a
kosárba tehette volna.
- Oké! - nézett sóhajtva a szanaszét heverő tányérokra és
poharakra. - Be kell vallanom, hogy még most is teljesen
összezavarsz, pedig azt hittem, időközben felnőttebbé váltam.
- Örülök, hogy nem változtál! - suttogta halkan Steven.
Vivian nem mert a férfi szemébe nézni. Lehajtott fejjel térdelt a
homokban, kezeit két meztelen combjára szorította. Hosszú copfja
kipirult arcát olyan kislányossá varázsolta, ahogyan Steven mindig
is látni szerette.
- Egész idő alatt figyelemmel kísértem a karrieredet - folytatta a
férfi és mindig azt kérdeztem magamtól, ha ott ültem a
koncerteden: vajon ez még mindig az a kislány a rodeópályáról?
- Nem! - rázta meg a fejét Vivian olyan hevesen, hogy a copfja
röpködni kezdett az arca körül. - Ne hidd! Sohasem jutottam volna
idáig az életben, ha nincs bennem kitartás és elszántság. -
Felemelte a fejét, most már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy
a férfi szemébe nézzen. - Sokat segített, hogy akkor kidobtál a
házadból - mondta őszintén. - Ráébresztett ugyanis, hogy csak az
tud védekezni, akinek hatalma van. Nincs ember, aki most meg
merészelne vádolni engem azokkal a dolgokkal, amelyekkel te hét
évvel ezelőtt megvádoltál, még akkor sem. ha valóban ellopnék
egy gyémántgyűrűt.
Most Steven pirult el.
- Muriel akkor valamennyiünket az orrunknál fogva vezetett -
mormolta, és elfordította a fejét. - Nem tudhatod, hányszor
átkoztam el azóta azt az éjszakát.
- Elmúlt - emelkedett fel a homokból Vivian -, nincs értelme a
múlton rágódni, és ami történt, végül is mindannyiunknak hasznára
vált.
- Ha tudnád... - suttogta Steven, de Vivian ezt már nem hallotta.
A lány Andyhez szaladt, aki a parton guggolt, és már félig
megtöltötte kagylóval a mellette álló műanyag vödröt.
Steven ülve maradt. Sokáig figyelte őket. és a saját sorsára
gondolt, amely most egyszeriben sanyarúnak tűnt.
Egy idő múlva Andy érte jött. és úszni hívta. Steven lehúzta a
farmerjét, és beszaladt a kisfiával a vízbe.
Mindhárman kellemes fáradtságot éreztek, amikor rövid idő
múlva visszafelé úsztak az öbölbe.
- Mit szólnátok egy tábortűzhöz? - kérdezte Vivian vidáman,
miközben kifacsarta a vizet a copfjából.
A kisfiú azonnal örömujjongásban tört ki.
- Neked sincs ellene kifogásod, ugye? - mosolygott le Vivian a
homokban kifeküdt Stevenre.
- Oké. benne vagyok! - A férfi elégedetten hunyta le a szemét,
és élvezte a nap melengető sugarait. Néhány másodperccel később
egyenletes szuszogása elárulta, hogy álomba szenderült.
 5

Steven két órával később arra ébredt, hogy hűvös szellő fúj a
tenger felől.
Megdörzsölte a szemeit, felült, és álmosan bámult a romantikus
öbölre, amit bíborszínűre festett az alkony.
Közvetlenül a víz mellett egy farakás állt. mellette sütőben
faszén izzott. Steven körülnézett, de se Viviant, se Andyt nem
látta. Felhúzta hát a nadrágját, aztán hozzálátott, hogy meggyújtsa
a tábortűzhöz összehordott fát.
Éppen a piciny lángot élesztgette, amikor a sziklák mögül
meghallotta Andy hangját.
- Vivy. apu felébredt! Gyere gyorsan, kezdhetjük!
Steven Vivian nevetését hallotta, amelyhez izgatott gyerekhang
csacsogása társult, és már ott is álltak előtte mind a ketten.
- Marietta csirkecombokat és marhahúst pakolt - jelentette be a
kisfiú ragyogó arccal. - A te számodra külön egy hatalmas szeletet,
meg egy nagy tál salátát. Mindjárt éhen halok!
- Na. akkor rajta! - nevetett Vivian. majd Steven kezébe nyomta
a kosarat, aki szó nélkül elindult vele a grillsütő felé.
Rövidesen csodálatos illatok fűszerezték a tenger felől érkező
friss levegőt.
Pontosan így képzeltem el egy családi nyaralást, gondolta
Steven. amikor kis idő múlva hármasban ücsörögtek a homokban,
és a sült csirkecombokat eszegették.
Életében először érezte magát igazán jól és élvezte igazán a fia
társaságát, akihez ezen a délutánon közelebb került, mint eddig
bármikor. Ez már régebben is megtörténhetett volna, ha Muriel
nem olyan, amilyen.
Vivian viszont...
Steven a lányra pillantott, és pompás alakja, feszes mellei láttán
nagyot dobbant a szíve.
A lány vékony, túlságosan is vékony, állapította meg Steven
gondterhelten. Biztosan a foglalkozása miatt ilyen karcsú, bár meg
kell hagyni, a nőies domborulatok azért nem hiányoznak róla.
Vivian megérezte, hogy figyeli.
Steven gyorsan lesütötte a szemét, és ezzel sikerült kitérnie
Vivian kék szemének csodálkozó pillantása elől. Az arcukra
verődő rőt fény kiemelte a Steven ajka körüli kemény vonásokat.
Boldognak éppen nem nevezhető, futott át Vivian agyán, de ez
nem tartozik rá, ez Steven és Muriel ügye.
- Süssünk mályvacukrot! - javasolta Vivian tettetett
vidámsággal, mert a feszültség csak nem akart oldódni.
- Kitűnő ötlet! - Steven hangjából megkönnyebbülés hallatszott
ki.
Végül aztán mégis mindannyian jól érezték magukat a pattogó
tűz mellett, hosszú botokkal felfegyverkezve, amelyeknek a végére
mályvacukrot tűztek, és egészen addig tartották a lángok közé.
amíg megolvadt.
Gyerekkori emlékek merültek fel bennük, régi családi
kirándulások és cserkésztúrák, szünidei táborok és titkos éjszakai
látogatások a szomszéd farmon.
Ezentúl többet foglalkozom Andyvel, határozta el Steven, és
gyengéd pillantásokkal illette a gyereket. Nem szabad, hogy ez
maradjon az egyetlen szép emléke az apjával kapcsolatban.
Miközben a felnőttek elmerültek a gondolataikban, a gyerek
összegömbölyödött, mint egy kiskutya, és hamarosan elaludt.
Vivian vette észre először. Óvatosan kinyújtotta a kezét, és
könnyedén megérintette Steven karját, aki megrázkódott, mintha
áramütés érte volna.
A lány gyorsan a szájára tette az ujját, és a fejével az alvó kisfiú
felé intett.
- Neki aztán jó dolga van - suttogta Steven, mosolyogva nézve a
fiát. - Azt hiszem, ma nagyon boldog volt.
- És te? - csúszott ki Vivian száján a kérdés. A következő
pillanatban legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Steven
ráemelte a tekintetét, méghozzá azzal a furcsa fénnyel a szemében,
ami Viviant mindig olyan bizonytalanná tette.
- Én? Igen, azt hiszem, ma én is boldog voltam.
Ami ezután történt, spontán jött. bár egyikük sem akarta - vagy
mégis? Steven arca egyre közelebb került Vivianéhez. és máris a
szájára tapadtak a puha ajkak, lágyan, de olyan izzóan, hogy
Vivian megremegett a vágyakozástól. Ki voltak éhezve egymásra.
A hét éve magukban hordozott szenvedély egyetlen szenvedélyes
csókban tört a felszínre, és mindent feledtetett. Vivian agyának
valamelyik zugában csak akkor szólalt meg a vészcsengő, amikor a
férfi kezei feltolták a pólóját, és ujjai izgató simogatásba kezdtek a
felmeredő rózsaszínű mellbimbók körül.
- Jaj, ne! - lökte el magától fojtott kiáltással a férfit. - A gyerek!
A kisfia említése azonnal észre térítette Stevent. Rosszkedvűen
távolodott el a lánytól, és leült a homokba.
- Igazad van - mondta fojtott hangon. - Nem szabad
megijesztenünk Andyt. de... - mély sóhaj hagyta el az ajkát -. de az
ördögbe is, szeretlek! És ezúttal nem engedlek el olyan könnyen!
Vivian megborzongott. Nem tudta, hogy az éjszaka hűvös
levegője miatt fázik, vagy azért, mert hiányzik a férfi testének
melege. Felhúzott térdeit átölelve bámult a vízben tükröződő,
pattogó tűzbe.
- Házas vagy - emlékeztette halkan a férfit.
Steven megvetően mosolygott.
- Bezzeg Muriel soha nem volt erre tekintettel. Megindítom a
válópert.
Vivian nagyot sóhajtott, és telefutott könnyel a szeme.
- Hát persze, Steven - mormolta. Felállt, és az alvó kisfiúra
mutatott. - Haza kell vinned. Hűvösre fordult az idő, megfázhat.
Steven azonnal felállt. Mialatt Vivian eloltotta a tüzet,
bebugyolálta a gyereket a takaróba, és a karjára vette.
- Viszontlátásra holnap! - kiáltotta fojtottan.
 - Igen, holnap - bólintott a lány, de nem nézett Stevenre.
A férfi mozdulatlanul állt egy darabig, de aztán megfordult, és
hosszú léptekkel elindult a puha homokon.
Vivian könnyes szemekkel nézett utána, míg a sötétség el nem
nyelte a férfi magas alakját.

Vivian nem tudott elaludni.

Felkelt az ágyból, a széles ablakpárkányra ült. ahonnan
csodálatos kilátás nyűt az öbölre és az éjszakai fényben pompázó
városra.
A néhány mérföldnyire lévő szállodában alvó Stevenre gondolt.
Bárcsak hinni tudna neki! Muriel valószínűleg már a
házasságuk kezdetétől fogva csalódást okozott Stevennek, mégis
mellette maradt, eltűrte a szeszélyeit és gyereket nemzett, ami
összeköti őket.
Murielnek valamikor eszébe fog jutni, hogy neki van egy férje,
megjelenik és rámosolyog Stevenre. aki abban a pillanatban
elfeledkezik Vivianről. Nem ilyen sorsot szánt magának. Éppen
ezért nem is akar kötődni a férfihez.
De ez a nyaralás a kettőjüké, ezt a férfivel tölti, még ha aztán
vége is lesz köztük mindennek.
És ezek az emlékek elkísérik majd a hétköznapokba, és
vigasztalják, ha majd nagyon egyedül érzi magát.
Nagyot sóhajtott, lecsúszott az ablakpárkányról és visszafeküdt
a puha párnák közé. Odakint már világosodott. mire nagy nehezen
elaludt.
Az ember éjszaka könnyen határoz el bizonyos dolgokat.
amelyeket nappal nehezen tud véghezvinni. Pontosan ez történt
Viviannel is, aki felkeléskor elhatározta. hogy nem gondol
Stevenre, amíg a férfi meg nem érkezik.
De már a reggeli gyakorláskor a férfi arcát látta a kottán, és
torna közben az ő hangja hallatszott a Flash-dance zenéjéből.
Vivian megkönnyebbült, amikor Marietta megjelent a
tornateremben és a telefonhoz hívta.
Abban a reményben rohant a készülékhez, hogy végre hallhatja
a férfi hangját. Annál csalódottabb volt. amikor Steven helyett
Deidre vidám hangja szólalt meg a készülékben.
- Szia. Vivy. képzeld, itt ülök egy előkelő szálloda teraszán. a
lábaimnál a kahalai öböl. mellettem pedig egy pohár egzotikus ital.
Úgy élek, mint a Paradicsomban.
- Nagyon örülök - mormolta Vivian szomorúan, de azután
eszébe jutott, hogy Deidre többet érdemel, mint egy rosszkedvű,
sablonos választ, és kissé barátságosabban hozzátette: - Szóval
élvezed a szabadságodat? Rászolgáltál! De mit keresel te
Kahalában? A Karibiszigetekre készültetek, nem a Déli-tengerhez!
Deidre hangosan kacagott.
- Tudod, mire Tonyval megérkeztünk Montegóba, Harold, az ő
elbűvölő kis fivére, már elfoglalta a jachtot. Elrepültünk hát Pago
Pagóba, és cserébe elkötöttük Harold jachtját. És ha nem
szolgáltam volna rá, akkor is végtelenül élvezném ezt a nyaralást.
Minden... minden olyan... olyan... - kereste a megfelelő szót -
szuper! - bökte ki elégedetten.
- Nem lettél tengeribeteg? - tréfálkozott Vivian.
- Nem. dehogy! Csodálatos ez a jacht... mit jacht, egy valóságos
luxushajó! Most éppen tankol, és holnap továbbindulunk. Hilóban
a személyzet három nap szabadságot kap, és akkor... - Deidre
megint elakadt. Amikor rövid hallgatás után újra megszólalt,
remegett a hangja az izgalomtól. - ...akkor megtartjuk az
eljegyzésünket. - Szünetet tartott. - Hé, itt vagy még? - kérdezte
végül, mert Vivian nem szólt egy szót sem.
Vivian összekapta magát.
Hiszen nem éri váratlanul ez az eljegyzés. Deidréék három éve
ismerik egymást, minden szabad percüket együtt töltik, csak idő
kérdése volt. mikor következik be ez a döntő lépés.
- Szívből gratulálok! - Maga Vivian se érezte elég
meggyőzőnek a reagálását. - Biztosan hatalmas ünnepség lesz -
tette hozzá gyorsan, nehogy a barátnője azt higgye, nem is érdekli
a dolog.
- Nem, dehogy! - tiltakozott Deidre. - Csak kettesben leszünk
Tonyval a Hapa Hoa-i házában. Biztosan nagyon romantikus lesz.
 - Hapa Hoa? - ismételte meg Vivian értetlenül.
- Az egy sziget - világosította fel Deidre. - Anthony nagyapja
vette a húszas években, és azóta minden családi ünnepet ott tart, és
a család tagjai sokszor a szabadidejüket is ott töltik. Apró sziget a
tengerben, irtó romantikus!
- Már látom, mostantól fogva a felső tízezerhez fogsz tartozni,
és együk rezidenciádról a másikra utazgatsz - tréfálkozott Vivian
jóindulatúan. - Előkelő társasági hölgy leszel.
- Úgy ám! - vigyorgott Deidre. Aztán elkomolyodott a hangja. -
Istenem. Vivy, néha az jut az eszembe, talán csak álom ez az
egész. Egyszer csak felébredek, és ott fekszem az ágyamban a
Kentucky-i viskónkban. És feleségül kell mennem ahhoz az
undorító, pattanásos képű Frankié Gordonhoz, és az életem
hátralévő részét csöpögő orrú gyerekek és szennyeshalmok között
kell eltöltenem.
- Nem, nem álmodsz - mondta Vivian gyengéden. - Te Deidre
Monaghan, a híres countryénekesnő vagy, aki feleségül megy a
gazdag Anthony Melbrockhoz. Egyébként az a Frankié
valószínűleg már régen megnősült, és a pattanásai is leszáradtak.
- Akkor most szakállas és iszik. Istenem. Vivy. óriási
szerencsénk volt, ugye? Én mindenesetre nagyon elégedett vagyok
a sorsommal.
- Én is - mondta Vivian, noha ebben a percben nem érezte
magát túlságosan boldognak. - Szívből kívánok neked minden jót!
Üdvözlöm Tonyt. És mondd meg neki, hogy szálanként tépem ki a
haját, ha nem bánik jól veled!
Deidre olyan boldogan kacagott, hogy Viviannek belesajdult a
szíve.
- Átadom neki. De most be kell fejeznünk a beszélgetést,
Anthony minden pillanatban itt lehet, hogy elvigyen vitorlázni.
Minden jót, és érezd jól magad! Nemsokára látjuk egymást!
- A viszontlátásra! - suttogta Vivian, de Deidre már letette a
kagylót.
Vivian letörten kullogott vissza a tornaterembe, és a legnagyobb
hangerőre állította a lemezjátszót. A következő félórában a „What
a feeling" című szám hangjaira kimozogta magából a sötét
gondolatokat.

Még nem látta a kisfiút, de már hallotta a hangját. Aztán

megpillantotta, amint szaladt felfelé a lépcsőn, és ujjongva borult
Vivian nyakába.
- Apunak van egy csodálatos ötlete - csacsogott a legényke, és
kényelmesen elhelyezkedett Vivian ölében. - Képzeld, el akar
vinni minket Nevadába. a Yosemite Nemzeti Parkba. Hát nem
szuper?
- Ne rohand le Viviant! - intette a háttérből Steven. aki
időközben szintén megérkezett. - Először is meg kell kérdeznünk
tőle, van-e egyáltalában kedve ehhez a kiránduláshoz.
Andy sötét szemei könyörögve néztek a lányra, aki biztatóan
rámosolygott.
- A Nemzeti Parkban való kalandozást remek ötletnek tartom -
mondta Vivian vidáman. - Mindig is szerettem volna látni Nevada
szikláit, de ott sokat kell ám gyalogolnod. Andy! Gondolod, hogy
bírni fogod?
- Hát persze! - kiáltotta a gyerek. - Már nem vagyok kisbaba!
Nézd. már majdnem akkora a lábam, mint a papáé!
A levegőbe emelte izmos kis lábát, és büszkén mutatott a sárga
szandálra, amelyet Lulu a szálloda butikjában vett neki.
- Tényleg! - bólintott komoly arccal Vivian. - Akkor nyugodtan
vállalhatjuk a nagy kalandot!
Megrakott tálcával a kezében Marietta jelent meg a teraszon, és
azonnal magára vonta a jelenlévők figyelmét.
Később, a jeges tea és az almatorta mellett ülve, már csakis az
előttük álló kirándulás foglalkoztatta őket.
Steven úgy tervezte, hogy San Franciscóból elrepülnek
Mariposába. ott dzsipet bérelnek, és azzal folytatják az utat a
Yosemite Parkba. A Ranch Inn nevű szállodában megalszanak,
aztán a dzsippel, majd lóháton és végül gyalog vándorolnak a
parkban, egészen a Merced-forrásig.
Steven szerint ehhez öt napra lesz szükségük. Visszafelé egy
Rangé Roverrel jönnek majd. végig a Merced egyik ága mellett,
mert az különösen szép vidék.
- És én is egyedül fogok lovagolni? - kérdezte Andy az
izgalomtól kipirult arccal.
Steven szeretettel nézett rá.
- Igen. Örülsz?
- De még mennyire! - rikkantott Andy. Leugrott Vivian öléből
és berohant a nappaliba, hogy második legjobb barátnőjének,
Mariettának elújságolja a dolgot.
- Örülök, hogy velünk jössz! - mondta Steven, amikor Andy
eltűnt a házban.
Gyengéd pillantásától Viviannek megint remegni kezdtek a
térdei. Hiába próbál, nem tud ellenállni a férfinek. Mintha Steven
hatalmas mágnest hordana a testében, amely ha akarja, ha nem,
vonzza a férfihez.
- Vivy... - A férfi hangja egészen ellágyult. - Úgy szeretnék
kettesben lenni veled!
- Nem értelek! - csodálkozott Vivian. - Hiszen egyedül
vagyunk! Nézz körül! Közel s távol sehol egy lélek! - Vivian
széles mozdulattal körbemutatott.
Steven elkapta a kezét, és szorosan tartotta.
- Pontosan tudod, mire gondolok - mondta izgatottan. - Azóta
tudod, amióta a hangod Wildpike-ban oda vonzott hozzád. Miért
húzódozol? Túl sok időt vesztegettünk már el!
- Mert nős vagy! - Vivian nem tehetett róla, egyszerűen
kikívánkozott belőle.
A férfi elengedte a kezét, de nem húzta el a sajátját, hanem
óvatosan és gyengéden simogatni kezdte a lány arcát.
- Már nem sokáig - suttogta -, amint visszamegyünk Andyvel
Dalevalley-ba, megindítom a válópert.
- Jaj, Steven! - sóhajtott fel Vivian.
Minden, amit Steven mondott, olyan gyönyörű, olyan álomszép
volt, hogy hinni akart benne, de egy figyelmeztető hangocska óva
intette.
- Hagyd ezt az együttérző „jaj, Steven”-t! - nevetett a férfi. -
Úgy hangzik, mintha azt mondanád. ..te szegény idióta”, és ez
sehogy sincs ínyemre. Egyébként miért nem hívsz megint
Pistának?
Vivian csodálkozva nézett rá.
- Pistának?
- Nos, Dalevalley-ben egyszer már így szólítottál.
Valószínűleg Paul Shepardtól hallottad - magyarázta Steven
kedvesen.
- Igen. valóban - kapcsolt Vivian. - Tulajdonképpen honnan ez a
név?
- Az Istvánt becézik így, és engem arra a névre kereszteltek.
Kertész István a teljes nevem - felelte Steven. - Már elmúltam
tizennyolc éves, amikor a Steven Curtis nevet felvettem. Steven
azért lettem, mert az az István angol megfelelője. Curtis pedig
azért, mert a hangzása hasonlít a Kertészre.
- Rendben van, akkor ezentúl Pistának foglak szólítani - mondta
Vivian. - Egy dolog azonban még érdekelne: miért szólított téged
Paul Shepard ezen a néven?
- Ez hosszú történet, és ebben a pillanatban nem is fontos. Majd
egyszer elmesélem - suttogta Steven fátyolos hangon. - Most
fontosabb dolgom van.
Előrehajolt, magához húzta a lányt, hogy az arcuk egészen
közel került egymáshoz. Vivian a bőrén érezte a férfi meleg
leheletét.
Szinte természetes mozdulattal simított végig Steven bal keze a
mellén, végighúzta az ujját a mellbimbóján, amely a vékony ruha
alatt azonnal felmeredt.
Ez az apró mozdulat is elég volt ahhoz, hogy Vivian minden
kétsége elszánjon. A teste önkéntelenül nekifeszült a férfi kezének,
száját odaadóan a férfi ajkai felé nyújtotta, a szemét lehunyta.
- Csókolj meg! - suttogta a lány. Minden porcikája égett a
vágytól.
- Apu, Vivy! - csengő gyerekhang ugrasztotta szét őket.
Vivian arca lángolt, Steven pedig csalódottan morgott valamit.
De azonnal erőt vett magán, és higgadtan várta a fiát. aki jobb
kezében hatalmas fagylaltkehellyel, a balban pedig egy csomag
ostyával közeledett feléjük.
- Marietta kérdezteti, hogy kértek-e ti is fagylaltot? - kérdezte a
gyerek, és leült az asztalhoz. Hozzálátott a hideg csemegéhez,
láthatóan elégedett volt Marietta fagylaltkészítési tudományával.
Teljes figyelmét az evésre összpontosította. Steven és Vivian pedig
mosolyogva nézték őt.

Éjszaka volt. A négyszáz éves tölgyek koronája és a- hatalmas

sziklák csúcsa a sötétbe veszett.
Az éjszaka fekete kendője betakarta a kis tisztást és a rajta álló
Ranch Inn szállodát is.
A teraszt egy kis lámpa halvány fénye világította meg, éppen
csak annyira, hogy senki se essen el, ha a magas lépcsőkön be akar
jutni a házba, egyébként a durván ácsolt padok homályban
maradtak, de ez a rajtuk helyet foglalókat egy cseppet sem zavarta.
A korábban élénk beszélgetés most kissé csendesebbé vált.
- Boldog vagy? - kérdezte Steven suttogva.
Vivian lassan a férfi felé fordította az arcát. A halvány fényben
alig tudta kivenni Steven arcvonásait, de azt látta, hogy nyugodt az
arca és a szemei gyengéden csillognak.
- Igen - suttogta -, igen. Pista, boldog vagyok! Gyönyörű
napunk volt! - Aztán még hozzátette: - És Andy is szépnek találta.
Azt hiszem, még soha nem volt olyan boldog, mint ma.
- Most már mélyen alszik. Ilyen éhesnek és fáradtnak még
sohasem láttam - mondta Steven vidáman.
Mindketten nevettek, mert arra a hatalmas szelet marhasültre
gondoltak, amit Andy este bekebelezett. Vacsora után szó nélkül
lefeküdt, és alig tette le a fejét a párnára, máris mély álomba
merült.
Fárasztó napjuk volt. Először Windbruckból San Franciscóba
utaztak, onnan elrepültek Mariposába, ahol a szálloda
igazgatójának dzsipje várt rájuk. Mariposából a Nemzeti Parkig
hat órán át tartott az út, már sötétedett, mire megérkeztek a Ranch
Innbe.
 Andyt lenyűgözték a látottak, a legszívesebben azonnal
továbbutazott volna a következő állomásig, de amikor Vivian
felhívta a figyelmét az étlapon szereplő finomságokra.
meggondolta magát.
- Igazi család leszünk - suttogta Steven a lány fülébe. - És
Andynek testvérei lesznek, sok kisfiú meg kislány. akik mind rád
fognak hasonlítani.
Vivian hagyta, hogy a férfi átölelje és simogassa. Jó volt érezni
a testén a gyengéd ujjakat. De minden érintés után még többre
vágyott.
- Fáradt vagyok - füllentette, amikor már úgy érezte, nem bírja
tovább.
Steven azonnal felugrott.
- Gyere!
Tulajdonképpen nincs jobb annál, mint mikor kényeztetik az
embert, állapította meg Vivian elégedetten, miközben Steven
karján elvonult a porta előtt. Az újdonság erejével hatott rá, és
nagyon jólesett neki, hogy elengedheti és rábízhatja magát
valakire, aki nem a fizetett alkalmazottja.
Nem tiltakozott, amikor Steven a karjaiba vette és átemelte a
küszöbön. Becsukta a szemét, mint egy gyerek, ha valamilyen
különleges meglepetésre számít.
Amikor Steven lefektette az ágyra, átkulcsolta a férfi nyakát. A
szemébe nézett, és nem tudott többé uralkodni magán. A pulzusa
felgyorsult, szaporán lélegzett, egész testét elöntötte a forróság.
- Az az érzésem, hogy el akarsz csábítani - suttogta Steven
csillogó szemekkel. Simogatni kezdte a lány melleit,
hüvelykujjával a mellbimbóit becézgette. Aztán rátapadt ajkaival a
szájára.
- Egész nap elérhetetlen távolságban voltál tőlem - mondta
Steven két szenvedélyes csók között. - Majd beleőrültem!
Vivian halkan kuncogott. Ujjhegyeivel végigszántott a férfi
nyakán.
- Örömmel hallom! Végül is nem kevesebb, mint hét éve várok
erre az éjszakára. Ezt a kis elégtételt igazán megérdemlem.
 - Istenem. Vivy! - Steven a lány nyakának hajlatába rejtette az
arcát. - Miért kellett ennyi időt elvesztegetnünk? Azt gondolom,
újra meg kellene próbálni - suttogta Steven visszafojtott
lélegzettel, mert Vivian ujjai a hasa felé indultak. Az ujjak
körülsimogatták a köldökét, aztán lejjebb vándoroltak.
- Ha gondolod. Pista... - Vivian simogatott és becézett;
rövidesen a kezében érezte a férfi lüktető izgalmát.
Aztán Steven kezdett izgalmas játékba Vivian testével.
Először telt melleit csókolgatta, a nyelvével körülsimogatta a
mellbimbóit. Amikor megérezte, hogy Vivian minden porcikája
kívánja őt. lehúzta róla a pólót, és nagy ívben a szoba sarkába
hajította. Aztán a szűk farmernadrág következett.
Vivian egyre türelmetlenebbé vált. mert Steven nadrágjának
cipzárja, ostoba módon, nem akart kinyílni. Végül a férfinek is
elfogyott a türelme. Hangos reccsenés. és a nadrág követte a többi
ruhadarabot, csakúgy, mint az ing. a zoknik és az alsónemű.
- A mi szerelmünk erősebb, mint a világ összes cipzárja -
vigyorgott Steven.
Vivian nem felelt. Mit számít egy szakadt cipzár, amikor itt
fekszik mellette élete egyetlen szerelme, és sóvár szemekkel nézi!
Amikor a férfi szája rátapadt az ajkaira és forró teste betakarta a
testét, Vivian mindenről megfeledkezett, csak a szenvedély létezett
számára.
Halkan felsikoltott, amikor Steven beléhatolt. Tudta, hogy ettől
a pillanattól kezdve ez a férfi lesz a legfontosabb az életében, ő
lesz élete célja és értelme egy személyben.
Együtt értek fel a csúcsra és léptek be a boldogság birodalmába,
amelynek kapuja csak az igazi szerelmesek számára tárul ki.
 6

Muriel bosszúsan meredt a bostoni repülőtér előcsarnokában lévő

táblára. Tengerentúli járatok, helyi járatok, helikopterek indultak
percenként a szélrózsa minden irányába, ő pedig itt áll, jobb
kezében a piperetáskája, a nadrágzsebében néhány dollár és az
érvénytelenített hitelkártya, és nem tudja, mihez kezdjen.
Mrs. Johnson azt mondta, Steven Windbruckban van.
Windbruck!
Murielnek mindenekelőtt meg kellett néznie a térképen. hol is
van ez a hely. Sebastopol és Petaluma között fekszik, sziklák és
víz veszi körül, kiváló hely azok számára, akik valódi pihenésre
vágynak.
Repüljön egyenesen Dalevalley-ba. és mint szerető feleség és
anya, ott várjon Stevenre és arra a rémes gyerekre, vagy siessen
San Franciscóba. és játssza el ott a szerepét? Nehéz eldönteni.
Muriel sóhajtott, aztán odatipegett a pulthoz.
- San Franciscóba - mondta határozottan.
Egy órával később már a repülőgépen ült. Stevennek megint
lesz egy kedves és gondos felesége, a gyermekének édesanyja, még
ha nem is sejt semmit a közelgő boldogságáról.
Muriel este érkezett meg Windbruckba, ahol a Lulunak nevezett
Louise közölte vele. hogy hol van Steven és Andy, és mikorra
várja vissza őket. Muriel befészkelte magát Steven lakosztályába,
és a megadott napon kiment eléjük a repülőtérre.
A hatalmas táblán kigyulladt a mariposai járat érkezésének
ideje.
Muriel az exszeretőjétől, Gilbert Montgomerytől kapott
aranyórájára pillantott, aztán a gyorskiszolgáló étterem felé indult.
A repülőgép leszállásáig még van tizenöt perce, azalatt felkészül a
Stevennel való találkozásra.
Mialatt Muriel a kávéautomata előtt állt a sorban, még egyszer
elismételte magában az erre a célra begyakorolt üdvözlő szavakat,
és miközben a kerek tálcát egy kétszemélyes asztalhoz vitte,
képzeletben már kitárt karokkal szaladt a kisfia felé. akiről pedig
azt sem tudta, hogyan néz ki.
Andy most hatéves. Éppen négy volt. amikor Louise Simpson
gondjaira bízta, és elment Gilbert Montgomeryvel.
Muriel sem akkor, sem most nem érzett gyengédséget Andy
iránt. Mindig csak úgy emlegette, hogy „a gyerek”, a gyerek, akit
rákényszerítettek, és akit kénytelen volt megszülni, mert ha nem
teszi, elveszíti a házasságával járó előnyöket.
Steven ragaszkodott a gyerekhez, és ő megszülte neki. Ezzel a
maga részéről befejezettnek tekintette az ügyet.
Már a szülés előtt alkalmazta Louise Simpsont, aki a nehéz
szülés után azonnal a gondjaiba vette a gyereket. Muriel
mélységesen megkönnyebbült, amikor a pici és gyenge, elkékült
arcú bébi végre ott feküdt a lámpák alatt. Végre szabad, újra
szabad, nem hord egy szüntelen hányingert és gyomorégést okozó
szörnyeteget a hasában, amelytől úgy néz ki, mint egy kígyó, aki
lenyel egy futball-labdát.
Sem rábeszéléssel, sem szemrehányásokkal nem lehetett
rávenni, hogy a csecsemőjét a karjára vegye. Andy a bába kezéből
egyenesen Louise Simpson karjaiba vándorolt, aki etette és
becézgette. miközben Muriel tornázott és gyötörte magát, hogy
minél előbb megszabaduljon a terhesség nyomaitól.
Most is, miközben a szendvicsét eszegette és Andyre gondolt, a
lapos hasát simogatta.
Még mindig olyan az alakja, akár egy tizenévesé, karcsú és
szabályos, egyetlen gramm felesleg sincs rajta. Ez-Stevennek is fel
fog tűnni, még akkor is, ha pillanatnyilag ez után a Vivian Akárki
után koslat. aki egyszer már meg akarta fogni magának.
Muriel undorodva dobta a tányérjára a maradék szendvicset.
Nem ilyen egyszerű ételekhez volt szokva, de most másra nem volt
pénze. Fogalma sem volt arról, hogyan kell takarékoskodni.
Általában egyik szeretőjétől a másikhoz vándorolt anélkül, hogy az
anyagi helyzetében bármilyen változás történt volna, de most
sajnos hibát követett el, és ezt a csorbát csak úgy tudja
kiküszöbölni, ha Stevennel marad, amíg a következő ígéretes pasas
fel nem tűnik. Ez persze nem fog egyik napról a másikra
megtörténni. Akárhogyan is nézzük, már harmincnyolc éves. és ez
már nem az a kor, amikor a hódolók versengenek érte. Ezt vágta az
arcába Gilbert is, és ezért volt most kénytelen visszajönni
Stevenhez.
Stevennek sok volt a pénze és még mindig a férje, aki egykor
imádta és istenítette. Vissza kell hódítania, és akkor minden jóra
fordul.
Komoly csapás volt a számára, amikor Louise Simpson közölte
vele, hogy Steven egy bizonyos Miss Vivian Harrisszal és Andyvel
valamilyen nemzeti parkban csavarog.
Vivian Harris... már a puszta névtől is megborzongott, de
igyekezett uralkodni magán.
Négy unalmas, pénz nélkül töltött nap után - Gilbert a szakítást
követően haladéktalanul zároltatta Muriel hitelkártyáját - ma végre
megérkeznek. Steven Curtis. Muriel pénztárcája, hamarosan itt
lesz.
Muriel cipősarkai egyenletesen kopogtak az étterem padlóján,
amikor határozott léptekkel elhagyta a zsúfolt helyiséget.
Vivian megérezte, hogy kellemetlenség vár rá. pedig még nem
is látta Murielt. Andy kezét fogva lépett ki a korlát mögül,
körülnézett, és észrevette az asszonyt, akinek az arcát egyetlen
pillanatra sem felejtette el.
Muriel kissé messzebb állt, egy oszlophoz támaszkodott. szürke
szemeiből gyűlölet sugárzott, mikor ráismert Vivianre.
Ellökte magát az oszloptól és Vivian felé sietett, közben
udvariatlanul félrelökdöste az útjába kerülő utasokat.
Hideg pillantással mérte végig Viviant, aztán lehajolt, és
egyetlen mozdulattal magához rántotta a kis Andyt.
 Andy annyira meglepődött, hogy tiltakozni sem tudott. Undorral
húzta el a száját, amikor Muriel rúzsos ajka lecsapott az arcára és a
szemére.
Amikor végre elengedte, Andy Vivian háta mögé menekült,
nehogy az idegen asszony újabb támadást intézhessen ellene.
Muriel figyelmét nem kerülte el a gyerek viselkedése. Elöntötte
a méreg, de uralkodott magán. Most a kedves és megértő anyát kell
játszania, különben nem fog sikerülni a terve. A kis vadóc majd
hozzászokik, csak tűnjön el a képből ez az utálatos Miss Harris.
Muriel persze tudta, hogy ezúttal nem lesz olyan könnyű dolga,
mint hét évvel ezelőtt, különösen, amikor felegyenesedett és jól
megnézte magának Viviant. Egy fiatal, öntudatos nő állt előtte, aki
egy tucat dúsgazdag szeretőnél jóval nagyobb sikereket tudott
felmutatni, és aki ráadásul tíz évvel fiatalabb is nála. Ez a tény
különösen fájdalmasan érintette Murielt.
Kitért a kék szemek pillantása elől. amelyek legalább olyan
hidegen tekintettek rá, mint az ő szürke szemei a lányra.
- Hol van apu? - kérdezte Muriel Andytól egy oktávval
magasabban, mint a normális hangja, amitől a kisfiú ijedtében
megint Vivian háta mögé bújt.
- A csomagokért ment - mormolta a gyerek a fedezékéből.
- Jól van - egyenesedett ki Muriel. - Akkor ez a kedves néni
elvisz téged taxin a szállodába, én pedig majd apuval utánatok
jövök.
- De én nem akarok a szállodába menni! - kiáltotta Andy.
Vivian gyorsan átfogta a kisfiú vállát.
- Pista nálam megtalálja a gyereket - mondta gőgös hangon
Murielnek. aki a tömegben Steven magas alakja után kutatott.
Mielőtt válaszolhatott volna, Vivian már útban volt a kijárat
felé. Murielnek az a kellemetlen érzése támadt, hogy ezt a menetet
elvesztette.

- Mondd. Vivy, minden gyerek szereti a mamáját? - Andy vékony,

bizonytalan hangon tette fel a kérdést a teraszon, a színes napernyő
alatt ülve. Még mindig nem tudta megemészteni, hogy a repülőtéri
nő az édesanyja.
- Nem - felelte Vivian. - Tudod, ha egy férfi vagy egy asszony
sokáig távol van a családjától, akkor megtörténik, hogy amikor
visszajön, idegennek érzik. De ez aztán később elmúlik.
Andy a kezében tartott fagylaltkehelybe bámult.
- Nem szeretem Murielt, és nem akarom, hogy nálunk lakjon! -
kiáltott fel hevesen. - Azt akarom, hogy elmenjen, és soha, soha
többet ne jöjjön vissza!
Vivian is ugyanezt kívánta, de nem mondhatta meg a
gyereknek. Noha minden idegszála tiltakozott ellene, mégis fel
kellett készítenie Andyt, hogy ezentúl esetleg az édesanyjával kell
élnie.
Két órája, hogy megérkeztek Windbruckba, de se Steven, se
Muriel nem jött még a kisfiúért. Vivian biztos volt benne, hogy
Murielnek sikerült visszahódítania a férjét. A mosolyával, a
gyengéd pillantásaival azelőtt is a hatalmában tudta tartani Stevent,
miért ne sikerülne neki most is?
Steven keveset mesélt a házasságáról, és Vivian nem akarta
faggatni. A célzásaiból azonban kiderült, hogy Muriel nemegyszer
megcsalta. Stevenen múlt, hogy még mindig házasok, mert a férfi
valószínűleg mindennek ellenére szereti a feleségét, vagy
legalábbis szerette. amíg ez a Gilbert fel nem tűnt a színen.
Amikor Muriel elhagyta Gilbert kedvéért. Steven elhatározta.
hogy elválik az asszonytól, de valamiért mégsem tette. És most
Muriel megint itt van.
- Ne légy olyan makacs! - vigasztalta Andyt, felülemelkedve a
saját gondjain. - Két éve nem láttad Murielt, lehet, hogy sokkal
kedvesebb, mint ahogyan az emlékeidben él.
Andy a fagylaltkehely fölött olyan pillantást vetett rá. amely
minden szónál többet mondott, aztán lecsúszott a székről, és a fejét
lógatva elhagyta a teraszt.
Vivian szomorúan nézett utána.
Két óra múlva Louise Simpson eljött a gyerekért. Andy a
konyhában, Mariettával töltötte az időt. és amikor Vivian érte
ment, szó nélkül követte.
 Louise elmondta Viviannek. hogy telefonon azt az utasítást
kapta Steventől, hogy vigye Andyt a szállodába. Maga Steven San
Franciscóban marad a feleségével, és csak másnap délben érkezik
vissza Windbruckba.
Amikor Louise a szomorú szemű kisfiúval elhagyta a házat.
Vivian magába roskadt.
Még sikerült türtőztetnie magát, míg a hálószobájába ért, de
aztán kitört belőle a zokogás.

Sötétség borult a tájra.

Vivian órák óta ült a kedvenc helyén, az ablakpárkányon.
Közben leszállt az alkony; nézte a naplementét és belebámult a
sötétségbe.
Olyan sokat sírt, hogy úgy érezte, a sírás minden érzelmet és
reményt kimosott a leikéből. Most már képes volt higgadtan
átgondolni a Stevenhez fűződő viszonyát. a jót és a rosszat
egyaránt.
Nincs oka az elégedetlenségre. Csodálatos napokat töltött
Stevennel, és ezt már senki sem veheti el tőle.
Mindig is tartott attól, hogy a férfi egy napon visszatér majd
Murielhez, és lélekben már felkészült a szakításra. Igaz, hamarabb
következett be, mint várta, de ez nem változtat a tényeken.
Vivian lecsúszott az ablakpárkányról, meztelen lábakkal a
tubusokkal és tégelyekkel teli öltözőasztalkához ment.
Meggyújtotta a villanyt. A tükörből egy komor, idegen arc
nézett vissza rá.
Vivian mindezt azzal magyarázta, hogy Stevennel kapcsolatban
a remény utolsó szikráját is kiirtotta magából.
Butaság volt azt hinni, hogy Steven más. mint a többi férfi.
Vivian gúnyosan nézett a tükörképére. Nem. ezt a hibát nem követi
el még egyszer, ezentúl másként fog élni.
Messze jobban keresett, mint az átlag amerikai, és most
elhatározta, hogy végre élvezni is fogja a gazdagságát.
Nem hagyja el Windbruckot, ahogyan eredetileg tervezte,
hanem itt marad a villájában.
 Úgy döntött, a jövő hét végén partit rendez. Vannak elegen az
ismeretségi körében, akik egy ilyen alkalomra Amerika bármelyik
államából hajlandók iderepülni.
Ezenkívül a közeli Sebastopolban, ahol lehet motorcsónakot és
vitorlásjachtot bérelni, ki fog bérelni egy luxushajót. Szerez egy
repülőgépet is, amellyel elmehet Los Angelesbe, Miamiba vagy
Hawaiiba, ha unja Windbruckot. Vagy azt is megteheti, hogy...
Halk kopogás zavarta meg a tervezgetésben. Betty bájos arca
jelent meg az ajtórésben.
- Miss Harris...
Vivian barátságosan mosolygott, amit a lány úgy értelmezett.
hogy beléphet a szobába. Gyors léptekkel közelebb jött, és megállt
Vivian széke mellett.
- Mr. Curtis van itt, és beszélni óhajt önnel. Azt mondja, sürgős.
Vivian úgy összerezzent, hogy a tubusok és a tégelyek táncolni
kezdtek az asztalon.
- Mr. Curtis nagyon elszántnak látszik - tette hozzá Betty
idegesen. Két kezét illendően összekulcsolta fehér köténye előtt, és
várta Vivian válaszát.
- Nos. jó - mondta végre Vivian, miután hosszan tanulmányozta
az arcát a tükörben. - Vezesse Mr. Curtist a nappaliba, mindjárt ott
leszek! - Aztán hirtelen megfordult, és Bettyre bámult. -
Tulajdonképpen hány óra van?
- Éjfél múlt - felelte Betty udvariasan.
- Akkor gyorsan bújjon ágyba, Betty! Jó éjszakát!
- Jó éjszakát, Miss Harris! - Betty pukedlizett, és sietve elhagyta
a helyiséget.
. Alig lépett ki az ajtón, Vivian boldogan felsóhajtott.
Steven itt van nála! Nem Muriel karjaiban tölti az éjszakát.
hanem megtette érte ezt a hosszú utat!
Gyorsan magára kapta az egyik rafináltan szabott, puha
kelméből készült nadrágkosztümjét, amelyben különösen jól
érvényesült remek alakja. Néhányszor végighúzta a kefét hosszú
haján, amíg fényesen csillogva omlott a vállára.
Tökéletesen nézett ki. Elégedetten dobta le a kefét az asztalra,
megfordult - és megdermedt.
- Gyönyörű vagy! - mondta Steven halkan.
Vivian nagyot nyelt. A férfi váratlan megjelenése teljesen
megbénította, mozdulni sem tudott, csak ült és bámult rá.
- Vivy. annyira hiányoztál! - Steven hangjában benne volt
minden vágyakozása. A karjaiba vette Viviant. és a mellére vonta a
lány fejét. - Rémes lehetett hirtelen magad előtt látni Murielt! -
mondta részvevően. - Már az érkezési csarnokban elkezdtük a
veszekedést, mert elküldött téged Andyvel. Megmondtam neki.
hogy elválok tőle.
Vivian felemelte a fejét. Kék szeméből remény és kétség
sugárzott.
- Nem lesz könnyű - folytatta a férfi halkan. - Muriel nem akar
beleegyezni. Ragaszkodik ahhoz, hogy újra megpróbáljuk, be
akarja bizonyítani nekem, hogy megváltozott.
Vivian lelkében kihunyt minden remény.
- És te persze beleegyeznél - jegyezte meg kijózanodva.
Steven eltolta magától.
- Azt hiszed, olyan vagyok, mint a szélkakas? Mindig arra
fordulok, amerről a szél fúj? - kérdezte csalódottan. - Tényleg azt
gondolod, Murielnek csak a kisujját kell megmozdítania, és már
ugrom is?
Vivian megijedt a férfi szeméből sugárzó haragtól. Steven
elfordult, és eltorzult arccal nézegette az öltözőasztalkán heverő
tubusokat és tégelyeket; láthatóan küzdött magával, hogy
visszanyerje a nyugalmát.
- Sajnálom, Pista! - suttogta Vivian. Tudta, hogy a
bocsánatkérése nem hangzik túl meggyőzően. Hiszen valóban így
gondolja! Tényleg nem bízik a férfi szerelmében! Itt az ideje, hogy
kimondja, nem szabad megint lenyelnie. - Tíz évig elviselted
Muriel szeszélyeit, nem is védekeztél ellenük - emlékeztette a
férfit határozott hangon. - Nem akarok vájkálni a köztetek lévő
viszonyban, de néhány dolog meglehetősen furcsának tűnik, és
erről beszélnünk kellene.
Steven változatlanul némán bámult az öltözőasztalkára.
Arcizmainak játéka mutatta, mennyire az elevenébe vágtak Vivian
szavai. Aztán megrázkódott.
- Rendben van, beszéljünk róla!
Ahogy előreesett vállakkal közeledett az ágyhoz, végtelenül
szomorúnak látszott. Fáradt mozdulatokkal ült le az ágy szélére,
állát a tenyerébe támasztotta, és lehunyta a szemét.
- Igazad van. beszélnünk kell róla - ismerte be halk hangon.
Vivian sajnálatot érzett iránta, fájt neki. hogy a férfi most ilyen
letört.
Gyorsan odalépett hozzá, és fénylő, fekete hajára tette a kezét.
Steven karjai azonnal a derekára fonódtak. Hatalmas sóhajjal húzta
le magához a lányt és szorította arcát a vállához. Megfogta a kezét,
és így, kéz a kézben, összesimulva vele, kezdett el beszélni.
- Muriel apja, Andrew Sallerfíeld. úgy tizenöt évvel ezelőtt
vette meg a Dalevalley melletti birtokot. A beköltözés örömére
hatalmas partit rendezett, amelyre meghívta az összes szomszédot,
köztük persze engem is. Akkor ismertem meg Murielt. Először
nem tett rám különösebben nagy hatást, de néhány véletlen
találkozás után egyre jobban kezdett érdekelni. A Country Club
egyik rendezvényén aztán végképp beleszerettem, de Muriel
hallani sem akart rólam. Majdnem két év telt el így, aztán
váratlanul megváltozott a helyzet. Természetesen madarat lehetett
volna fogatni velem örömömben. Onnan kezdve gyorsan követték
egymást az események. Se nem láttam, se nem hallottam a
szerelemtől, és csak később, sokkal később jöttem rá, hogy Muriel
csak kihasznál. Akkor kezdett ugyanis érdeklődést mutatni
irántam, amikor az édesapja vállalkozása már a csőd szélén állt.
Steven kis szünetet tartott, elmerült az emlékeiben, aztán
folytatta:
- Muriel akkor fogadta el a házassági ajánlatomat, amikor
Andrew Sallerfieldet már csak egy hajszál választotta el a teljes
csődtől. Én erről mit sem tudtam, pontosabban inkább nem
akartam tudni. Nem érdekelt a dolog, eszembe sem jutott, hogy
Muriel csak azért jön hozzám feleségül, hogy az eddigi jóléte
továbbra is biztosítva legyen. Én úgy éreztem, hogy ő álmaim
asszonya, életem szerelme, és Muriel mindent el is követett, hogy
megerősítsen ebben a hitemben. - Steven szava ismét elakadt.
Kissé eltolta magától Viviant, és mindkét kezével a hajába túrt.
- Most olyan vagy, mint egy sün - mosolygott rá Vivian. de
Steven meg sem hallotta a lány szeretetteljes tréfálkozását. Keserű
ránc jelent meg a szája sarkában.
- Ostoba voltam! - tört ki belőle. - Fülig szerelmes és elvakult!
Pedig annyi intő jel volt, de én nem akartam észrevenni!
Steven hanyatt vetette magát az ágyon, és végignyúlt rajta.
Vivian odabújt hozzá, és amikor ujjai a férfi melléhez értek,
Steven villámgyorsan oldalt fordult, és magához szorította.
- Vivy, tudom, hogy szörnyű ez a história, de én tényleg
szerettem Murielt - mondta szikrázó szemekkel. - Szegény
családból származom, a szüleim magyar bevándorlók voltak, és az
egész ifjúságomat azzal töltöttem, hogy igyekeztem valamennyire
felverekedni magam. Akkor ismertem meg Pault. a későbbi
intézőmet is. Együtt jártunk iskolába, a kevéske szabadidőnket is
együtt töltöttük, és ahogy nekem akkor még Kertész István volt a
nevem, úgy neki Juhász Pál. A középiskola után Pali
mezőgazdasági, én pedig közgazdasági tanulmányokat folytattam.
Pali jobb eredményeket ért el a tanulásban, én viszont a gyakorlati
életben voltam sikeresebb. Megvettem Dalevalley-t, és Palit tettem
meg intézőnek. Mindenem megvolt, csak egy asszony hiányzott
mellőlem. Aztán találkoztam Muriellel, aki olyan előkelő és finom
hölgynek tűnt, mint egy hercegnő. Muriel volt az első nő, akibe
beleestem. Korábban időm sem volt a szerelemre. Úgy éreztem,
minden, amire vágytam, sikerült, már csak a pontot kell feltennem
az i-re. És Muriel volt a pont.
Vivian még szorosabban simult a férfihez.
- Hiszed, vagy sem, de meg tudlak érteni - mondta gyengéden. -
Én is irigyeltem Muriel szépségét és határozott fellépését, mert
kicsinek és jelentéktelennek éreztem magam mellette.
- De te azért azonnal átláttál rajta - felelte Steven, és
megsimogatta Vivian arcát. - Felismerted Muriel valódi énjét, és
ezért haragudtam rád. Aztán rájöttem, hogy igazat mondtál, a
feleségemnek valóban viszonya van az intézőmmel. Muriel sírt,
zokogott, esküdözött, hogy többet nem fordul elő. Megbocsátottam
neki, mert még mindig nem akartam szembenézni a valósággal.
Egy darabig jól ment minden. Muriel elkísért az utazásaimra, és én
kezdtem elfelejteni, ami közte és Paul között történt. Az igazi
nehézségek a házasságunk negyedik évében kezdődtek, amikor
Muriel terhes lett. Hallani sem akart a gyerekről, és csak akkor
mondott le az abortuszról, amikor válással fenyegetőztem.
- Azelőtt nem esett szó köztetek gyerekről? - kérdezte Vivian.
- Dehogynem. És a házasságunk előtt Muriel nem tudott úgy
elmenni egy gyerekkocsi mellett, hogy ne állt volna meg és nézett
volna bele. De amikor terhes lett, hisztérikusan tiltakozott ellene.
Nos, végül kihordta a gyereket, de a házasságunk tönkrement.
Andy születése után Muriel a maga útját kezdte járni, és én nem
akadályoztam meg benne, mert éreztem, hogy sem irántam, sem a
gyermekünk iránt nem érez semmit. Hamarosan elhagyott egy
gazdag szenátor kedvéért, akit az egyik utazásunk során ismert
meg. Három évig tartott a dolog, aztán Muriel visszajött hozzám.
Én addigra már tudtam, hogy nem akarom fenntartani ezt a
házasságot, és Muriel beleegyezett a válásba, de akkortájt nagyon
el voltam foglalva, és egyszerűen nem volt időm megindítani a
válópert. - Felült, és bizonytalanul nézett Vivianre. - Ostobán
hangzik, igaz? - kérdezte halkan.
- Meglehetősen - felelte Vivian szárazon. - És aztán mi történt?
- Megszoktuk ezt az állapotot - folytatta Steven fáradtan. -
Mindketten jártuk a magunk útját, hetekig nem is láttuk egymást.
így aztán arról sem tudtam, hogy Muriel röviddel a hazatérése után
megismerkedett Gilbert Montgomeryvel. Ha tudom, se érdekelt
volna, mint ahogy az is hidegen hagyott, hogy egy évvel később
elment vele. Már hozzászoktam, hogy nélküle élem az életemet.
Kényelmességből, a sok munka miatt. vagy az ördög tudja miért,
de az ügyvédemet most sem kerestem fel. Ezen a ponton mindig
elbizonytalanodtam. és miután semmi sem kényszerített, hogy a
házasságunkat felbontsam, maradt minden a régiben.
- Én ezt nem értem! Ha egy helyzet tarthatatlanná válik,
változtatni kell rajta! - vélte Vivian.
- De hiszen nem volt tarthatatlan! Muriel és én annyira
eltávolodtunk egymástól, hogy közömbössé váltunk egymás iránt.
Ilyen körülmények között a válás csak formaság, amelynek mind
ez idáig nem volt jelentősége a számomra.
- Most már azonban Muriel hallani sem akar róla - emlékeztette
Vivian csendesen.
Steven nagyot sóhajtott.
- Így van - mondta halkan -, azzal a határozott szándékkal jött
ide, hogy kezdjünk elölről mindent.
- Miért?
- Valószínűleg azért, mert Montgomery kidobta - mondta
Steven komor arccal. - Muriel sohasem fogja beismerni, de nekem
ez a gyanúm. Nincs egy fillérje sem, én pedig tudom, hogy a pénz
az istene. Montgomerynek több van belőle, mint amennyit Muriel
valaha is el tudna költeni, tehát szabad akaratából biztosan nem
hagyta volna el. - Steven egy pillanatra elhallgatott, de azután
folytatta: - Nem, Muriel nem azért jött vissza hozzám, mert
felébredt irántam a szerelme. Bizonyára nyakig ül a pácban, és
nálam akarja kivárni, amíg jobbra fordul a sorsa.
- És most mit fogsz tenni? - kérdezte Vivian bátortalanul.
- Még nem tudom - vallotta be Steven őszintén. - Muriel nagyon
szeretne kibékülni. Ha nem egyezem bele, magával viszi Andyt.
- De hiszen ez aljasság! - kiáltott fel Vivian undorral. - Nincs
bíró, aki neki ítélné a gyereket!
- De kiteregetné a szennyest - felelte Steven izgatottan. - Mivel
nem akar válni, mindent el fog követni, hogy Andyt is
belerángassa a dologba, de ezt minden eszközzel meg fogom
akadályozni. Nem akarom, hogy a fiú szenvedjen. Éppen elég neki,
hogy hirtelen felbukkant az anyja. - Steven leszegte a fejét. -
Adtam neki egy kis pénzt, és elhelyeztem egy San Franciscó-i
szállodában. De nem fog ott maradni. Ahogy én Murielt ismerem,
már holnap itt lesz. és követelni fogja a nem létező jogait.
Vivian hasra fordult, felkönyökölt, és a kezére hajtotta a fejét.
- Remélem, nem várod el tőlem, hogy én mondjam meg neked,
mit kell tenned a feleségeddel?
- Nem! - tiltakozott élénken Steven. - Csak beszélni akarok róla,
hogy rendezzem a gondolataimat. Pillanatnyilag nagyon kuszának
érzem a helyzetet. - Vivian mellé feküdt, és simogatni kezdte a
hátát. - Nagy összegű végkielégítést vagy havi apanázst fogok neki
felajánlani. Ez talán jobb belátásra bírja. - Elgondolkozva
elhallgatott, azután folytatta: - Habár olyan pénzéhes, hogy még
ehhez a megoldáshoz is bírósági határozatra lesz szükség! - kezdett
hirtelen kételkedni a saját javaslatában. - Attól tartok, végig kell
csinálnunk az egész ronda válási procedúrát, minden
gusztustalanságával együtt. De meg kell lennie, hogy mi ketten
végre végérvényesen egymáséi lehessünk, és Andy igazi családban
nőhessen fel.
Vivian a férfi felé fordult.
- Biztos vagy benne, hogy ezt kell tenned? - kérdezte még
mindig kissé bizalmatlanul.
Steven arca azt a választ tükrözte, amelyben egész szívével
reménykedett.
- Igen. biztos vagyok benne! - felelte a férfi határozottan. - Nem
engedem, hogy Muriel másodszor is tönkretegye a
boldogságunkat!
 7

Muriel valóban kevesellte, amit Steven felajánlott neki. Egész

további élete attól függött, mit sikerül most a férjétől kicsikarnia.
Steven gazdag. Nem olyan gazdag, mint Gilbert Montgomery,
viszont sohasem érdekelte, mire költi Muriel a tőle kapott pénzt. A
szeme sem rebbent, ha Muriel tízezer dollárt veszített
szerencsejátékon, és eszébe sem jutott megkérdezni, mennyibe
került az a kis félbunda, amelyet Wyoming legdrágább szűcsénél
vásárolt.
Ezzel szemben Gilbert villájából egy szerencsétlen nyakék-ügy
miatt kellett távoznia.
Az asszony borzongva idézte fel a nappaliban lejátszódott
szörnyű jelenetet.
Gilbert a méregtől kivörösödve tartotta a kezében az ékszerről
szóló számlát.
- Te teljesen megőrültél! - ordította. - Mi a fenének neked egy
olyan nyakék. amelyik többe kerül, mint amennyit ez az egész
birtok ér?
Vigyázz, okos legyél, figyelmeztette magát Muriel, mert tudta,
hogy Gilbert kiszámíthatatlan, ha így felhúzza magát.
- Nem értelek, drágám... - kényeskedett, de Gilbert a szavába
vágott.
- Nem érdekes! - ordította, de azután váratlanul vészjóslóan
nyugodt lett. - Elegem van abból, hogy fejőstehénnek tekintesz.
Szedd össze a holmidat, és tűnj el a házból, de azonnal! A nyakék
természetesen itt marad. majd visszaküldöm Cartiemek, és
rendelek helyette egy csinos kis melltűt. ami ugyan sokkal olcsóbb
lesz, de egy nálad kevésbé mohó fiatal lány bizonyára boldog lesz
vele.
- Honnan a fenéből szedsz egy olyan fiatal lányt, aki egy olcsó
brosstű kedvéért hajlandó ágyba bújni egy ilyen kövér majommal?
- kérdezte Muriel.
Még be sem fejezte a mondatot, már tudta, hogy végzetes hibát
követett el. És valóban! Alig hagyták el az utolsó szavak a száját,
megkapta rá a csattanós választ.
Félóra sem telt el, és Muriel egy taxiban minden ingóságával
útban volt a bostoni repülőtér felé. Útközben hirtelen eszébe jutott,
hogy hiszen ő még mindig Muriel Curtis. Tiszta szerencse, hogy
Steven olyan kényelmes, és nem intézkedett a válás ügyében,
gondolta.
Így esett, hogy Muriel útja San Franciscóból egyenesen
Windbruckba vezetett.
Miután alig volt pénze, kénytelen volt a menetrendszerű
buszjáratot igénybe venni, és ez nem kis megpróbáltatást jelentett a
számára.
A déli nap kegyetlenül tűzött a szűk kanyarokban felfelé
kapaszkodó járműre. A légkondicionálás nem működött, az utasok
izzadtak, és a szagtól Murielnek majd felfordult a gyomra.
Szerencsére az út mentén hamarosan feltűnt a tábla: Windbruck.
A busz megkerült egy kiugró sziklát, és Muriel szeme előtt
feltárult a windbrucki öböl szépsége.
A gyönyörű táj azonban egy cseppet sem érdekelte az asszonyt.
A helység központjába vezető lejtős út a végsőkig megviselte
Muriel gyomrát. Alighogy megállt a busz, gyorsan leszállt, átvette
a bőröndjeit, és bizonytalan léptekkel elindult a szálloda felé.
Amikor izzadtan porosán és kimerülten Steven után
érdeklődött, a portás gyanakodva nézett végig rajta.
- Mr. Curtis a kisfiával és a nevelőnővel egy félórával ezelőtt
elhagyta a szállodát - mondta elutasító hangnemben.
- Elköltözött? - kérdezte döbbenten Muriel.
- Igen - válaszolta kurtán a portás.
- De hát hová ment? - Murielen lassanként úrrá lett a rémület.
 Ha Steven valóban elutazott, az maga a vég! Itt áll pénz nélkül,
szállás nélkül...
- Fogalmam sincs - mondta a portás, most már kifejezetten
barátságtalanul. - Nem szoktuk kifaggatni a vendégeinket.
Parancsol egy szobát? - kérdezte, mert észrevette Muriel elegáns
bőröndjeit, amelyeket ugyan szintén megviselt az utazás, de azért
látszott rajtuk, hogy jobb napokat is láttak.
Murielt elfogta a pulykaméreg.
- Ide figyeljen, maga felfuvalkodott hólyag - támadt rá a
portásra a nevem Mrs. Muriel Curtis, és tudni akarom, hol találom
meg a férjem!
- Vagy úgy! - mondta a portás, és belepislogott az orra alá
dugott jogosítványba. - Ha valóban ez a helyzet. akkor... -
zavarában dadogni kezdett - akkor utánanézek. hagyott-e önnek
Mr. Curtis valamilyen üzenetet.
Megfordult, és elindult a hosszú porta másik végén lévő
levélfiókok felé.
Muriel elégedetten nyugtázta a portás megváltozott
viselkedését, aki kissé reszkető kezében egy levelet tartva jött
vissza hozzá.
Udvarias meghajlással nyújtotta át Murielnek a borítékot.
Az asszony kikapta a kezéből, felszakította, és átfutotta a
minden valószínűség szerint sietve papírra vetett számokat. Egy
telefonszám! Mindössze ennyit méltóztatott vele tudatni Steven!
Mérgesen indult az előcsarnokban sorakozó telefonfülkékhez.
- Asszonyom, a csomagja! - kiáltott utána a portás, de ő rá sem
hederített.
Annyira kiborult, hogy azzal sem törődött volna, ha a portás
kiteteti a csomagjait az utcára. Csak az volt a fontos, hogy minél
előbb alaposan beolvashasson Stevennek.
Villámgyorsan tárcsázta a megadott számot. A vonal másik
végén egy ismeretlen női hang jelentkezett.
- Adja nekem azonnal Mr. Curtist! - rendelkezett ingerülten, de
a vonal másik végén lévő nő nyugodtan válaszolt.
- Mr. Curtis nincs itthon. Átadhatok neki valami üzenetet?
 Muriel reszketett a haragtól. Mélyeket lélegzett, hogy
valamennyire megnyugodjon, aztán dermesztő hidegséggel a
hangjában, nagy nyomatékkal mondani kezdte:
- Mondja meg Mr. Curtisnek, hogy a felesége harminc perc
múlva várja a Surfbeach Hotelben. Ha késni merészel, olyan
botrányt csinálok, hogy azt nem köszöni meg. Megértette?
- Világosan értettem, asszonyom! - A nőt látszólag semmi sem
tudta kihozni a sodrából.
Muriel mérgesen lecsapta a kagylót, és sietve visszament a
szálloda halljába.
Néhány szót váltott a portással, aztán leült az egyik pálmákkal
körülvett fotelbe.
Steven az asszony fenyegetőzése ellenére sem sietett. Miközben
Vivian házából a Surfbeach Hotel felé tartott, egyre nőtt a haragja
az asszony viselkedése miatt. Nem éppen rózsás hangulatban lépett
be az üveg forgóajtón.
Muriel hangulata sem volt jobb. Több mint egy órája ült már az
idétlen díszpálma alatt.
- Végre! - ugrott fel mérgesen, de mégis megkönnyebbülten a
fotelból, amikor Steven magas alakját közeledni látta. - Hogy
merészelsz így megvárakoztatni? - támadt a férfire, amint az oda
ért hozzá.
Steven összerezzent.
- Azt üzentem, hogy harminc perc! Kereken harminc! - fújtatott,
mint egy mérges hattyú. - Te pedig egy teljes órát várakoztattál!
- Azok az idők már elmúltak, amikor kedved szerint
ugráltathattál - mondta Steven tökéletes nyugalommal. - Ha
jelenetet szándékozol rendezni, már itt sem vagyok. Érthetően
beszélek?
Muriel megmerevedett. Gyors pillantást vetett Steven arcába, és
amit ott látott, meggyőzte arról, hogy a férfi halálosan komolyan
gondolja. Hagyta hát, hogy a férfi a könyökénél fogva bevezesse a
szomszédos étterembe.
Odakísérte az egyik asztalhoz, alátolta a széket és leült vele
szemben.
 Két Martinit rendelt az odasiető pincértől, aztán ismét Muriel
felé fordult, aki idegesen mocorgott a székén.
- Itt szép nyugodtan megbeszélhetjük a válás részleteit.
Muriel nagyot nyelt.
- Nekem eszemben sincs válni! - jelentette ki, és mohó
pillantásokat vetett az egyik akváriumban tengeri gyümölcsök
között úszkáló homárra.
- Nincs miért ragaszkodnod ehhez a házassághoz. Hozzám nem
fűz semmi, Andyről nem is beszélve, mi oka lehetne, hogy a
feleségem akarj maradni? - Kis kárörvendő mosoly futott át a férfi
arcán. - Azt hiszem, tudom. Nagy bajban vagy!
Muriel mozdulni sem mert.
- Nos... szóval... - Steven nagy igazságot tartalmazó
kijelentésére nem tudott mit válaszolni.
Steven hátradőlt a székén, és könyörtelenül folytatta:
- Nincs pénzed, nincs otthonod, nincs semmid a világon, tehát
nálam akarod átvészelni azt az időt, amíg egy újabb Gilbert
Montgomery vagy William Dexter vagy Gary Laser tűnik fel a
színen, és gondoskodik megfeleld luxusról. - Az arcán megint
megjelent az a kárörvendő mosoly, amellyel Muriel még sohasem
találkozott. - Igen ám, de ezúttal hiba csúszott a számításodba!
Elfelejtetted, hogy te sem lettél fiatalabb, meg azt, hogy az én
érzelmeim is megváltozhattak. Nem vagyok hajlandó tovább
játszani az irgalmas szamaritánust. Fizetek neked járandóságot,
abból ki kell jönnöd, és részemről be van fejezve.
Muriel majdnem kifakadt hangosan, de a pincér hozta az
italokat, így hát lenyelte a szájára toluló gorombaságokat.
- És addig miből éljek? - kérdezte, amikor a pincér távozott.
Majd megpukkadt mérgében, mert Steven először nyugodtan
iszogatta a Martinijét, csak azután válaszolt:
- Ez kizárólag rajtad múlik - mondta, mintha valami üzleti
tárgyaláson lenne. - Ha nem csal az emlékezetem, tegnap adtam
neked egy csekket, és arra kértelek, maradj San Franciscóban,
amíg jelentkezem nálad. Neked azonban már egyetlen cent sincs a
zsebedben, és most idejöttél, hogy újabb követelésekkel állj elő. Ez
így nem fog menni!
- De Steven! - Az asszony hangja kellemetlenül harsányan
hangzott a helyiségben. - Nekem... ki kellett fizetnem a szobámat...
a buszt... meg...
-... meg a játékautomatákat, a butikokat és a drága éttermeket -
fejezte be a mondatot Steven. - Tisztában vagy vele, hogy egyetlen
nap alatt több pénzt költöttél., mint egy négytagú család kutyástól,
macskástól és autóstól egy hónap alatt? - Előrehajolt, és szigorú
tekintettel nézett az asszonyra. - Azt képzeled, hogy én fogom
viselni ezeket a költségeket?
- Adj még egy utolsó esélyt! - suttogta elfulladó hangon Muriel.
Steven ismét hátradőlt a széken.
- Megkapod! - mondta, és az ujjával lassan körözni kezdett a
martinispohár peremén. - A válásunk kimondásáig minden
hónapban kapsz tőlem egy kétszer akkora összegről szóló csekket,
mint amennyit tegnap adtam. Ingyen lakhatsz az egyik Los
Angeles-i házamban. a lakást a válás napján a nevedre íratom.
Kapsz végkielégítést, és a minnesotai gyáramból negyvenöt
százalékos részesedést. Mindebből életed végéig gondtalanul
élhetsz, ha nem is olyan fényűzően, mint eddig - tette hozzá
gúnyosan.
Muriel gyorsan mérlegelte a javaslatot. Negyvenöt százalékos
részesedés a konzervgyárból... Ingyen lakás...
- Négy szobára, takarítónőre, szakácsnőre és varrónőre lesz
szükségem - mondta Muriel, és ismét a helyzet magaslatán érezte
magát.
- Felőlem! - vágott a szavába Steven. - Te fizeted őket, abból a
pénzből, ami a rendelkezésedre áll.
- De ennyiből képtelen leszek megélni! - kiáltott fel Muriel
felháborodottan.
Stevennek a szeme sem rebbent. Intett a pincérnek, és étlapot
kért. Ebben a percben Muriel a legszívesebben megfojtotta volna a
férjét, de ezzel nem oldott volna meg semmit.
- Steven. ennyi nem elég! - sziszegte.
- Muszáj, hogy elég legyen! - felelte a férfi szigorúan. - Ha nem
vagy megelégedve az ajánlatommal, vidd perre az ügyet! Akkor
még ennyit sem fognak neked megítélni!
- És Andy... Andy miből él majd? - kérdezte Muriel éles
hangon. Ki kellett játszania ezt az adut is, de a férfi meg sem
rezzent.
- Andy természetesen nálam marad. Hat évig a legcsekélyebb
érdeklődést sem tanúsítottad iránta, nem akad bíró, aki neked
ítélné a gyereket!
Mialatt Steven az étlapot tanulmányozta, Muríelnek lázasan járt
az agya. Hirtelen remek ötlete támadt.
- Steven - rúgta sípcsonton a férjét-, a Women's Life
huszonötezer dollár előleget fizetne nekem, ha eladnám nekik a te
meg a te kis országúti csavargód történetét! Tudod. „A megcsalt
feleség kipakol" mottójára. Én lennék a szegény, elhagyott hitves,
te az ostoba, korosodó férfi, Vivian pedig a sötét múltú kis senki,
aki húsz évvel fiatalabb, és menthetetlenül magába bolondított
téged.
Steven nem látszott megrendülni.
- Ha gondolod, hogy huszonötezer dollár elég lesz a válásig, ne
habozz!
- De a cikk a te kis Vivianed karrierjének végét jelentené!
A férfi becsukta az étlapot, és az asszonyra nézett.
- Először is Vivian amúgy is visszavonul - kezdte olyan hangon,
mint amikor a türelmes tanár egy különösen ostoba növendékének
magyaráz. - A partnemője férjhez megy. neki szólókarriert kellene
kezdenie, de nincs rá szüksége, mert nálam mindene megvan. Egy
ilyen botrány kifejezetten jól jönne nekünk, mert Viviannek
vannak olyan szerződései, amelyek két-három év múlva járnak le.
A menedzsere meg a hanglemezgyárak téged viszont be fognak
perelni, ha tönkreteszed a sikersorozatát. Sokba kerülhet neked ez
a kis tréfa! Vivy sztár, és ha kiesik a publikum kegyeiből,
mindazok. akik belőle éltek, veled fogják megfizettetni a számlát.
Muriel egyre jobban magába roskadt. Nem volt mibe
belekapaszkodnia, kezdtek a dolgok teljesen kicsúszni a kezéből.
Nehéz volt beletörődnie, de a pénz miatt kénytelen volt.
 Muriel nagyot sóhajtott, és amikor a pincér az asztalhoz lépett,
rendelt anélkül, hogy az étlapba belenézett volna.
- Homárkoktélt. Nicoiss-salátát. sült pisztrángot és Helene-
körtét kérek!
Steven mosolyogva nézte. Már tudta, hogy megnyerte a csatát.
Muriel nem az a fajta, aki „oké, győztél!’' felkiáltással elismeri a
vereségét, ő egyszerűen átsiklik a kellemetlen dolgok felett.
- Köszönöm, én csak egy pohár bort kérek - szólt oda a
pincérnek, aki kérdően nézett rá.
Amint a pincér eltávozott, egy tömött pénztárca és egy jelentős
összegre kiállított csekk cserélt gazdát az asztal felett.
Murielnek a szeme sem rebbent, úgy tette el a táskájába.
Amikor Steven tíz pere múlva kilépett a napsütésbe,
felszabadultan fellélegzett. Legközelebb már csak a válóper napján
látja majd Murielt!
Ebben ugyan tévedett, de ezt e percben még nem tudhatta.
Vivian először járt magánemberként Las Vegasban. Önként
sohasem szánt volna rá időt, hogy egy egész napot eltöltsön ebben
a hatalmas játékbarlangban. Az óriási reklámok, a játékosok mohó
arca és a dollár mindent elsöprő hatalma távol tartotta ettől a
helytől, de Steven kedvéért mégis vállalta az utazást.
Mára vitorláskirándulást terveztek Andyvel. de közbejött
Muriel telefonja, és tönkretette a terveiket.
Muriel Las Vegasba utazott ahelyett, hogy Los Angelesbe repült
volna, ahogyan Steven javasolta. Egyetlen éjszaka alatt elvesztette
a férjétől kapott pénzt, és most üres zsebekkel egy városszéli kis
motelben várta Stevent, és nagylelkűségében reménykedett.
Steven első reakciója az volt. hogy nem érdekli Muriel,
boldoguljon, ahogyan tud. Vivian azonban elég gyakran lépett fel
Renóban és Vegasban ahhoz, hogy tudja, mi vár azokra az
asszonyokra és lányokra, akik ilyen körülmények közé jutnak.
Ismerte azokat a helyeket, ahol a játékosok a szerencséjüket
remélik. Amikor a gép éhes szája az utolsó centjüket is elnyeli,
következik a depresszió. Nincs pénze, nem tudja kifizetni a
motelszobát, hazautazásra gondolni sem lehet! És ilyenkor szokták
elolvasni az olcsó éttermek hirdetőtáblájára kifüggesztett
cédulákat.
Alig néhány óra múlva a szerencsétlen játékos már a széles
országút mentén fekvő valamelyik ,.Inn”-ben vagy „Bar'-ban
találja magát, amint a félhomályos helyiségben üvegeket
egyensúlyoz, vagy egy vörös lámpa mellett ül és „csalétket”
játszik, hagyja magát fogdosni, és közben egyre-másra töltögeti a
whiskyt a vendég poharába. míg kap néhány dollár borravalót,
amellyel aztán másnap reggel megint visszamehet a vegasi játék-
automatákhoz szerencsét próbálni.
Amikor mindezt elmondta Stevennek, a férfi nagy nehezen
beleegyezett, hogy Las Vegasba menjenek. Nem szívesen
találkozott Muriellel, de nem volt mit tenni. Viviannek igaza van,
ha maga helyett csak egy csekket küld. Muriel legkésőbb
holnapután újra segítségért kiált.
- De ez lesz az utolsó eset - jelentette ki a férfi határozottan.
Ezzel az elhatározással szállt be másnap reggel a taxiba. Örült,
hogy Vivian elkíséri, mert az ő jelenléte segíteni fog annak a
tervnek a végrehajtásában, amely az előző, álmatlan éjszakán
fogant meg az agyában.
A keze most is Vivian kezét kereste, mintha meg akarna
győződni arról, hogy a lány valóság, és nem álom.
Boldogan elmosolyodott, amikor a kezében érezte a lány meleg
kezét. Nem. ez nem álom. A nagy szerelem, az igazi, nagy
szerelem íme, itt ül mellette, és hamarosan egészen az övé lesz.
Akkor aztán senki sem választhatja el őket többé egymástól, és
Andinak is végre igazi otthona lesz.
Steven hátradőlt a taxi ülésén, és a groteszkül vad, ízléstelenül
rikító reklámokat figyelte.
Ez Muriel világa, ő itt érzi jól magát, gondolta Steven.
miközben Viviannel kiszállt a taxiból.
Mikor kiszálltak a kocsiból, száraz meleg csapta meg őket, de
ebből a játékkaszinók légkondicionált termeiben semmit sem
lehetett érezni. Ott mindegy volt, hogy nappal van vagy éjszaka.
Muriel itt bizonyára jól érzi magát, gondolta Steven, mielőtt
belépett volna az elegáns Swiftdrom Hotel kapuján, és talál majd
magának egy aranyborjút, aki zokszó nélkül finanszírozza pazarló
életmódját.
De ez már nem az ő gondja. Határozottan megfogta Vivian
kezét, és belépett vele a szálloda halljába.
Muriel egy kis beugróban ült, az egész helyiséget uraló zöld
növények takarásában. Miután egy vasa sem volt, kénytelen volt a
várakozást semmittevéssel tölteni. Nem könnyű, ha az embert csak
egy fal választja el a játékautomatáktól!
Pénz híján a moteltől a szállodába vezető utat is gyalog kellett
megtennie, amitől megfájdult a gyalogláshoz nem szokott lába, de
amint meglátta-a közeledő Steven magas alakját, azonnal
megfeledkezett minden fájdalomról.
- Steven, milyen kedves tőled, hogy eljöttél! - üdvözölte
túláradóan, tudomást sem véve Vivianről.
Steven kitért Muriel csókra nyújtott ajkai elől, s leült egy
székre.
- Vivian úgy vélte, nem hagyhatlak ilyen helyen a sorsodra, hát
eljöttünk.
- Milyen figyelmes! - mondta Muriel élesen.
Ezúttal azonban Vivian nézte őt levegőnek, és kecses
mozdulattal leült Steven mellé, aki azonnal megfogta a kezét.
Muriel mérgesen fújtatva szintén leült. Végtelenül bosszantotta,
hogy Steven elhozta magával Viviant. Egy volt országúti csavargó,
és ez lesz az utóda! Muriel elképesztőnek találta a helyzetet.
- Adósságot csináltál? - kérdezte Steven.
Muriel láthatóan összerezzent, de aztán könnyedén
elmosolyodott.
- Igen - játszotta meg a gondtalant -, mindössze néhány dollárt.
A szobámat is ki kell fizetni, de gondolom, simán el tudjuk intézni.
- Tudjuk? - kérdezte Steven.
Muriel hátradőlt a széken, és kajánul mosolygott.
- Igen, többes számban mondtam - bólintott Muriel. - Arra
gondoltam ugyanis, ha nem mutattok készséget az
együttműködésre, elfogadom a Women's Life ajánlatát.
Mindenképpen szerzek pénzt, csak gondoltam, először
megpróbálom békés eszközökkel.
- A lap nem tud erről az ajánlatról - avatkozott a beszélgetésbe
Vivian. - A menedzserem beszélt a szerkesztőséggel, és megtudta,
hogy egy cseppet sem érdekli őket ez a történet, annál is kevésbé,
mert maga már nem az a makulátlan úriasszony. - Vivian mosolya
legalább olyan kaján volt, mint az imént Murielé. - Senki nem
veszi meg magától ezt a történetet, Mrs. Curtis.
- Hagyd abba a blöffölést. Muriel! - szólalt meg most Steven is,
nehogy az asszony újabb mesével próbálkozzon. - Egy vagyont
játszottál el, adósságod van, és annyi pénzed sincs, hogy egy italt
rendelj magadnak ebben a szállodában. Te is tudod, hogy bajban
vagy, légy okos, és fogadd el az ajánlatomat, ami legalább
pillanatnyilag kisegít ebből a nehéz helyzetből!
- Az ajánlatodat? - kérdezte Muriel érdeklődéssel.
- Azt! - Steven fellélegzett. - Névadóban vagyunk, és ez az
állam arról híres, hogy pillanatok alatt elválaszt egymástól párokat.
A vonatkozó törvények szerint ehhez hat hetet kellene itt
töltenünk, de ezt az időt le lehet rövidíteni. Rajtad múlik, milyen
hamar jutsz hozzá a pénzedhez.
Muriel arcán zavar tükröződött. Idegesen kotorászott cigeretta
után a retiküljében, de az utolsót Steven érkezése előtt nyomta el,
és új csomagra nem volt pénze.
- És mi lenne az ajánlatod? - csukta össze rezignáltan a táskáját.
Steven az asztal alatt megszorította Vivian kezét.
- Egy hét múlva megjelenünk a válóperes bíró előtt - mondta
erőltetett nyugalommal -, utána szabad emberek leszünk, te
megkapod a pénzedet, és mindketten azt csinálunk, amit akarunk.
- De nekem most kell a pénz! - kiáltotta Muriel felháborodottan.
- Miből éljek a, válás kimondásáig?
Steven türelmetlenül sóhajtott.
- A motelt én fizetem. A napi szükségleteid fedezésére kapsz
egy bizonyos összeget, ami biztosan megment az éhhaláltól. A
pénzt egyébként naponta fogod kapni. Ha eljátszod, aznap nem
eszel. - A hangja keményebbé vált. - Csak azokat az adósságokat
fizetem ki, amelyeket a mai napig csináltál. Nehogy azt képzeld.
hogy az én-költségemre most rávetheted magad az automatákra
meg a játékasztalokra! Egy hétre van ingyen lakásod és kosztod,
utána következik a gazdagság. Nem találod vonzónak?
- Nem különösebben - morgott Muriel de nincs más
választásom. Átkozottul unalmas hét lesz.
Hát még. ha eljátszod a végkielégítésedet meg a konzervgyári
részvények utáni részesedésedet! Akkor átkozottul unalmas és
szomorú hónapok várnak rád, gondolta Steven, de hangosan nem
mondta ki.
- Szóval megállapodtunk? - kérdezte aztán.
Muriel bólintott.
- A napidíjamat kérem! - emlékeztette a férfit szigorú hangon.
Steven kivette a tárcáját, átadott néhány bankjegyet, aztán
Viviannel elhagyta a szállodát.
Az asszony hanyag mozdulattal gyűrte a bankjegyeket a
táskájába. Tíz perccel később, cigarettával a szája sarkában, már az
egyik játékautomata előtt állt.

Andy ma különösen szorgalmasan adta át magát kedvenc

foglalatosságának, a kagylógyűjtögetésnek.
Előző este nagy vihar volt, és a hullámverés rengeteg színes
kagylót hagyott hátra a homokban.
Andy ma különösen élvezte a parton való játékot, mert a tenger
valódi kincseket vetett partra. Öreg deszkákat,, színes
üvegcserepeket, konzervdobozokat és műanyag flakonokat, még
egy ócska ajtó is volt a holmik között. Andy megrészegülten vette
számba a kincseit.
Vivian a teraszról nézte, és felhallatszott hozzá a gyerek csengő
hangja.
Louise Simpson egy nejlonzsákba rakosgatta az Andy által
összehordott kincseket.
- Lulu. Lulu, idenézz. egy hal! - Andy hangja elcsuklott az
izgalomtól.
- Ne nyúlj hozzá, Andy. a döglött halak betegséget okozhatnak!
- kiáltott rémülten Louise.
Vivian nevetve fordult félre. El tudta képzelni, mi lesz a
folytatás, és az nevetésre késztette.
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van! - szólalt meg mögötte egy
jól ismert hang.
Vivian megperdült, és harsány kiáltással vetette magát Steven
karjaiba, aki elkapta, jól megforgatta, csak aztán tette vissza a
földre és csókolta meg.
- Újdonsült legényembert üdvözölhetsz bennem - jelentette be a
férfi ragyogó arccal. - Ma reggel tíz óra óta ismét eladó vagyok.
Nos, teszel nekem egy kecsegtető ajánlatot, vagy menjek ki az
eladó legények piacára?
- Azt próbáld meg! - nevetett Vivian, majd boldogan ölelte a
férfi nyakát, és szorosan hozzásimult. - Jaj. Pista, úgy örülök, hogy
most már végre minden elrendeződött! El sem akarom hinni!
- Pedig igaz - mondta Steven komoly arccal. - Muriel és én
jogerősen elváltunk. Mindent lezártunk, még a konzervgyárból
való részesedéséről is lemondott, inkább egy nagyobb összegű
végkielégítést kért, és én beleegyeztem.
Vivian leengedte a karját, és gondterhelten nézett a férfire.
- Az összes pénzt el fogja játszani. Nem lett volna jobb biztos
egzisztenciát teremteni a számára?
Steven újra a karjába vette.
- Már ma délután újra férjhez megy - mondta halkan. - Az
olyanok, mint Muriel, mindig a talpukra esnek. mint a macskák.
Vivian kíváncsi lett.
- Meséld tovább! - kérte türelmetlenül, mert Stevennek
láthatóan eszébe sem volt folytatni a történetet.
A férfi keze a lány pólója alá kúszott, ahol izgalmasabb
dolgokat talált, mint a válásának témája.
Vivian kéjesen felsóhajtott, amikor a férfi ujjai simogatni
kezdték a mellét.
- Nem mehetnénk a hálószobába? - suttogta Steven a lány
fülébe. - Fekve sokkal jobban lehet mesélni!
Vivian nem tiltakozott, sőt, még szorosabban simult a férfihez,
aki a karjába kapta és bevitte a házba.
A hálószobában talpra állította.
- Muriel összeállt az egyik kaszinó tulajdonosával - kezdte a
beszámolót, miközben lassan húzni kezdte Vivian otthonkájának
cipzárját. - A férfi bolondul érte. a szükséges papírok
beszerzésében is segített, csak minél előbb mondják ki a válást. -
Az otthonka lehullott a földre, a bugyi utána. - Így aztán sikerült a
formalitásokat nem egészen egy hét alatt elintézni, mert Muriel
jövendőbelijének természetesen sokkal jobb kapcsolatai vannak
Las Vegasban. mint nekem.
Steven megcsókolta a rózsaszín mellbimbókat, amelyek azonnal
felmeredtek.
Muriel időközben már Mrs. Dyke lett, gazdagabb, mint valaha,
és díszhellyel rendelkezik a „Golden Dollár” nevű
játékkaszinóban. Muriel boldog. Mr. Dyke boldog, én is boldog
vagyok - hát te?
Vivian nem válaszolt. Mosolyogva kezdte gombolgatni Steven
ingét. Amikor a férfi bőréhez ért, elégedett sóhaj tört fel Steven
torkából, amely arról árulkodott, mennyire élvezi Vivian
gyöngédségét.
A következő pillanatban szorosan egymáshoz simulva feküdtek
a dupla ágyon, mintha soha többé nem akarnák elengedni egymást.
Vivian lágyan simogatni kezdte a férfi mellkasát. Steven egy
darabig tűrte, aztán egyetlen mozdulattal kiugrott az ágyból.
Kapkodva dobta le magáról a maradék ruhát, úgy tűnt, meg akarja
dönteni a vetkőzés világrekordját.
Vivian mosolyogva nézte.
- Mondd, kerget valaki? - kérdezte szeretetteljesen.
Steven egyetlen mozdulattal ismét mellette termett.
- Igen, a Nevada Légitársaság - mondta, és türelmetlenül a
karjába kapta a lányt. - Hatkor indul a gépünk, és már négy óra
van. Nincs sok időnk, hogy kiélvezzük a legénységemet.
- Hé, mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte Vivian. és ki akart
bontakozni az ölelésből, de a férfi vasmarokkal tartotta.
- Azt, hogy még ma este összeházasodunk Carson Cityben —
mondta Steven mosolyogva. - És most maradj csöndben! Ez az
utolsó alkalom, hogy egy legényemberrel csókolózhatsz!
És Vivian szót fogadott.

vége