Professional Documents
Culture Documents
története
/készítette: Harmat Árpád Péter/ http://tortenelemklub.com
1
A sumérok
Krisztus előtt több mint 3500 évvel a globális emberi civilizáció bölcsőjének tekintett
Tigris és Eufrátesz alsó folyásánál megjelent egy különleges nép mely létrehozta az
emberiség történetének első városállamokból álló civilizációját. A területet
Mezopotámiának (folyóköznek) a népet pedig suméroknak nevezték.
Mezopotámia földrajzi értelemben egy hordalékkal feltöltött síkság volt, amely a Tigris
és az Eufrátesz folyók között feküdt, és felölelte a mai Irak, Törökország és Szíria egy
részét. A területet nyugatról a Szír-sivatag, délről az Arab-sivatag, délkeletről a Perzsa-
öböl, keletről a Zagrosz-hegység, északról pedig a Kaukázus határolta. A sumérok
eredete sajnos ismeretlen, vélhetően India felől érkeztek, de eredeti hazájuk hollétére
nincs semmilyen bizonyíték. Nyelvük sem sorolható az ismert nyelvcsaládokba.
Mezopotámiában – ahol a korábbi évezredekben is éltek földművelő, állattenyésztő
neolitikus faluközösségek (pl.: Tell-Halaf, El-Obeid, Dzsemdet-Naszr kultúrák) – a
sumérek hozták létre az első városállamokat, és ők kezdtek el a nagyszabású
csatornaépítéseket, illetve ők honosították meg az öntözéses földművelést is.
2
vissza lehet szerezni, hogy a birtoklására méltó Istenség városának Zikkuratjában
őrizzék. A sumér városok hanyatlása előtti korban a főistennő Innana – Istar a szerelem
és háború istennője. Fontos szerepe van a napistennek és a holdistennek is, akik az
akkád korban válnak főistenekké, valamint a dingireknek – félisteni lényeknek, akiket a
teremtőiknek és tanítóiknek tartottak. Fontos szerepe van a vallásukban a különböző
állatoknak is, oroszlán, bika, leopárd, amelynek böre hatalmi jelvény is, és feltehetőleg
korábbi totemisztikus hitvilág tovább élésével magyarázható. (Állatalakot öltő isteneket
az egyiptomi vallásban is megfigyelhetünk.)
Az egyes sumér városok egymástól teljesen függetlenek voltak, ám egy idő után a
megművelhető földekért harc alakult ki közöttük. Ebben a háborúskodásban Kr.e. 2350
körül rövid időre Umma városának uralkodója Lugalzaggiszi le tudta győzni a többi
várost, és átmenetileg egységes vezetés alakult ki a sumérok felett. A suméroktól
némileg különálló, és Lugalzaggiszi hatalmán kívül álló állam volt Elám, Dél-
Mezopotámia keleti szomszédságában, a Perzsa-öböl partján. Története szorosan
összefüggött a sumér városokéval. (Fővárosa: Szusza, majd Ansan volt.)
A sumér írás
3
A sumér írás is kezdetben tárgyakat jelölt leegyszerűsített, stilizált formában, majd ezek
a kis ábrák összekapcsolódnak a szavak hangalakjával, s ennek következtében egy-egy
szó jele már csak hangsorként szerepelt egy hosszabb szóban. A jelentés egyértelművé
tételére eterminatívumokat használtak. Ez a fejlődés gyakorlatilag megegyezik az
egyiptomiak írásával, a fő törvények azonosak. A sumér írás és a hieroglifák azonban
pontokon eltérnek egymástól. Egyrészt a sumérok jelölték a magánhangzókat is,
másrészt az íráshoz használt anyagok természetéből adódóan más formákat alakítottak
ki. Agyagból szinte korlátlan mennyiség állt rendelkezésükre, így ebből építették
házaikat, ebből készítették bútoraikat, edényeiket. Kézenfekvő volt, hogy rögzítendő
mondanivalójukat is ebbe az olcsó, könnyen hozzáférhető anyagba nyomják íróvessző
segítségével. Az ékírásos jeleknek 4 fajtája alakult ki (függőleges, vízszintes, ferde, két
ferde ék) melyeket kombinálva a Kr.e. 2. évezred végére már kb. 600 ékjelet használtak.
4
melynek során Kis uralkodója után az ummai Lugalzageszi felett is győzelmet aratott.
Az ummai királyt foglyul ejtése után bilincsben hurcoltatta végig Agade városán. Dél-
Mezopotámia meghódítása után észak és nyugat felé fordul, hogy birodalmát egészen
a Földközi-tengerig terjessze ki.
Kr.e. 2200 körüli időkre az Akkád Birodalom már meggyengült a belső felkelésektől és
területileg is egyre inkább visszaszorult. Végső összeomlását a keletről érkező guti
(quttu) törzsek támadása hozta. A suméroknál és akkádoknál fejletlenebb, de nagyobb
létszámú, harciasabb és vadabb népesség a térséget újra önálló városállamok
halmazává tette. A quttu elnyomás azonban a Dél-mezopotámiai régiókban lényegesen
enyhébb volt, így egyes városállamok újra virágozni kezdtek. A korszak két
legjelentősebb uralkodója az Uruk élén álló Gilgames (Kr.e. 2200) és a Lagast irányító
Gudea (Kr.e. 2150) volt. Előbbi hőstetteit a Gilgames eposz örökítette meg. Gudea
rövid időre olyan hatalmat tudott kezébe koncentrálni, hogy a quttu elnyomás dacára
Lagas ki tudta terjeszteni befolyását egész Dél-Mezopotámiára. Végül Kr.e. 2100 körül
5
Uruk és Lagas összefogásával a sumérok elűzték Mezopotámiából a rajtuk élősködő
quttukat.
Uruk és Lagas után Úr városa ragadta magához a vezető szerepet, és ensije önkényesen
Sumer és Akkád urának kiáltotta ki magát. Az uri királyok megint egyesíteni tudták
Mezopotámiát és hatalmuk idején végleg összeolvadt a sumer és akkád népesség.
Mivel az akkádok számbelileg fölényben voltak, így Kr.e. 1500 –ra végül a sumer nyelv
fokozatosan kezdett visszaszorulni. Az akkádok átvették a sumer ékírást, akkád
nyelvre fordították a sumerek minden jelentősebb irodalmi és tudományos alkotását, és
átvették gazdasági kulturális vívmányaikat is.
Híres uri uralkodók például Utuhegal, Ur-Nammu és Sulgi, aki létrehozta az egyik
legősibb ismert törvénykönyvet. Ur enszijei megerősítették a központi hatalmat,
felújították a régi csatornákat. Jelentősen befolyásolta a fejlődést az itt épült zikkurat. Ur
tündöklése Agadéhoz hasonlóan ért véget: a betelepülő, portyázó nomád törzsek
okozták bukásukat. Kr.e. 2000 körül keletről elami törzsek pusztították el a déli sumer
városállamokat, míg nyugatról nomád amorita törzsek jelentek meg és az Észak-
mezopotámiai településeket fosztották ki. A két megjelenő népcsoport közül az
amoriták tudták magukhoz ragadni a hatalmat, és első uralkodóik létrehozták a
majdnem két évszázadon keresztül fennálló Óbabiloni Birodalmat. (Az amoriták az
akkádokkal rokon sémi nyelvet beszélő népcsoport voltak, akik Szíria dombos
sztyeppéiről az elsivatagosodás miatt kényszerültek vándorlásra.)
6
A közhiedelemmel ellentétben többnyire nem közvetlenül Hammurapi – illetve állama –
gyűrte le a vetélytársakat, hanem ügyesen kijátszva azokat, egymást gyengítették és
pusztították, egészen addig, míg az egyetlen lehetséges kimenetel Hammurapi
győzelme nem lett. A városállamok elleni harcban legfőbb ellenfele Larsza volt. Ennek
térdre kényszerítésével Hammurápi kezében a III. Ur-i dinasztia birodalma
összpontosult.
7
kereskedelem, a közigazgatás és a mindennapi élet szabályozásáról szóló
rendelkezések. Így például szigorú előírásokat tartalmaz az öntözőberendezések
karbantartási költségéről, a rabszolgák adás-vételéről (védi a városállam szabad
lakosságát), a földbérletről, a katonai telepesek jogairól. Meghatározza a büntetések
formáit: megkorbácsolás, csonkítás, kivégzés (karóba húzás, elégetés, vízbe fojtás).
Először, Kr.e. 1595 –ben a hettiták intéztek egy jelentős inváziót Babilon ellen I.
Murszilisz vezetésével. A hadjárat, mely inkább egy rablóportyának volt tekinthető,
kifosztották a birodalmat, és még a babiloni zikkurat, az Észagila Marduk-szobrát is
Hattuszaszba szállították. A hettiták azonban nem akarták és tudták meghódítani
Babilont legfőbb riválisuk az Anatólia és Mezopotámia közé ékelődött Mitanni állam
miatt. Meg kellette elégedniük a gazdag város kifosztásával. A Hammurapi-dinasztia és
az Óbabiloni Birodalom végső bukását a Zagrosz hegységból Mezopotámiába
özönlő kasszita törzsek okozták. A kassuk mintegy ezer esztendőre ragadták
magukhoz Mezopotámia irányítását, egészen az ókori kelet legnagyobb birodalmának
megjelenéséig, az asszír hódításig.
A Hettita Birodalom
8
A hattik egy indoeurópai nyelvet beszélő, de szinte teljes egészében feltáratlan eredetű
népként, már Kr.e. 1900 körül megtelepedtek a Kis-ázsiai hegyvidéken – a mai Közép-
Törökországban – ám államukat, melynek fővárosa Hattusas lett, Kr.e. 1600 körül
hozták létre. Az államalapító uralkodó neve Labarnas volt. (Uralkodási ideje: Kr.e. 1600
– Kr.e. 1586) Labarnas tette meg fővárossá Hattusast, és szintén ő kezdte meg az első
nagy hódításokat a szélrózsa minden irányába. Uralkodása végére birodalmának
határait két tenger mosta, a Fekete- és a Földközi-tenger. Labarnas neve később a
“király” -fogalommal azonosult. A nagyság itt is szimbolikusan tovább élt abban a
méltóságban, amelyet az illető személy képviselt, úgy , mint sokkal később Iulius Caesar
neve a római Caesarok méltóságának jelölésében.
Mitanni állam
9
Mitanni állam Kr.e. 1550 körül jött létre – alig fél évszázaddal a hettita állam kialakulása
után. Törzsterülete Asszíria és a Hettita állam közé esett, (Asszíria területétől északra,
Anatóliától délre). Az állam fővárosa, Vassukanni helye mindmáig ismeretlen. Mitanni
államot azok a hurrita törzsek lakták, akik korábban a zagrosz hegységben éltek, majd
nyugatra kezdtek vonulni. A hurrik a lótenyésztést és vasfeldolgozást a korabeli világ
legmagasabb szintjén tudták művelni, így a Kr.e. 1550 és 1450 közti évszázadban
Mitanni a térség egyik legerősebb hadseregével rendelkezett. Haderejének
ütőképességét a lóvontatta harci kocsi adta, melyet később a hettiták is átvettek, és
ennek segítségével váltak világhatalommá. Mitanni virágzását az is segítette, hogy a
jelzett időszakban a nagyobb népességű szomszédjai – a hettiták és asszírok – egyaránt
válságban voltak. A Hettita állam I. Mursilis halála után belső hatalmi harcokkal volt
elfoglalva, Asszíria pedig nem tudott kereskedni a kassuk uralta Mezopotámia, és a
hettita – hurrita államok közé ékelődése miatt.
A hettita világbirodalom
A király nem volt sem istentől származó uralkodó, sem annak földi helytartója; nem
rendelkezett korlátlan hatalommal minden alattvalója fölött, és nem volt az állam
minden földjének tulajdonosa. Az arisztokrácia nem pusztán eszköz volt az uralkodó
kezében, hanem lényeges hatáskörrel rendelkezett. Ezt bizonyítja a pankusz hatáskörén
túl, egy másik intézmény is: a harcosok gyűlése mely nem tekinthető népgyűlésnek,
mivel csak a királyi testőrök, a katonai egységek parancsnokai, és más előkelők lehettek
tagjai. A harcosok gyűlésének tagjai fölött csak maga a gyűlés ítélkezhetett.
10
Telipinus ugyan visszavezette Hattit a fejlődés útjára, ám nagyhatalommá még jó ideig
nem tudott válni a Hettita állam. Ugyanis időközben a térség két nagyhatalma
Egyiptom és Mitanni ragadta magához a kezdeményezést és egymással kezdtek
háborúzni a szíriai területek feletti uralom jogáért. Mitanni az Egyiptom ellenes szíriai
városok koalíciójának élére állva előbb Megiddónál, majd Aleppónál (Halab) próbálta
megállítani a fáraó seregét, ám mindkét csatában alulmaradt. Végül mégis maga
Egyiptom – IV. Amenhotep (Kr.e. 1450-1425 ) – kezdeményezett békét Mitannival,
mivel országa kezdett kimerülni, és a Hettita állam megerősödésétől is tartott. A
békekötés Egyiptom és Mitanni közt 1440-1430 körül történt, a következő status quo
alapján: Észak-Szíria mitanni, a többi terület pedig egyiptomi fennhatóság alá került.Az
egyiptomi befolyás a tengerpart mentén Ugaritig, a szárazföld belsejében Kádesig
terjedt.
11
végül elfogadta az ajánlatot, és elküldte egyik fiát Egyiptomba, de a királyfit még
megérkezése előtt meggyilkolták, valószínűleg egy befolyásos udvari csoport tagjai,
akik a trón betöltését másképpen tervezték. A gyilkosság után Egyiptomban egy
katonai vezető Horemheb (Kr.e. 1321-1294 ) ragadta magához a hatalmat, aki
elsősorban a belső viszonyok konszolidálásra törekedett, és nem a hettiták elleni
háború felújítására.
A két rivális nagyhatalom közti háború akkor újult ki, amikor Egyiptomban az ország
történetének egyik legnagyobb uralkodója II. Ramszesz (Kr.e. 1301-1234 ) Hattiban
pedig II. Muvatallis (Kr.e. 1295-1272 ) kezdte meg uralmát. Ramszesz elhatározta,
végleg leszámol a hettitákkal, és elhódítja előlük Szíriát. Kr.e. 1296 –ban az egyiptomi
seregek megindultak a föníciai partokon négy, egyenként 5000 fős hadtesttel (ezek
Amon, Ré, Ptah, és Seth -tehát a legfőbb egyiptomi istenségek- nevét viselték).Az 1296
-os esztendő május havában, Ramses Qades közelébe ért, és a város előtti magaslatok
körül vonult táborba.
12
A kádesi csata: A harcászati bevezetés az volt, hogy két beduint menesztettek Ramses
táborába. Ezek szökevényeknek adták ki magukat, gyalázkodó vádakkal halmozták el a
hettita sereget és vezetőit, majd elárulták, hogy a hettita király, a közeledő isteni ivadék
hatalmának és dicsőségének láttára, eszeveszett aggódásában máris messze
visszavonult északra Halpa vidékére.A hihetetlenül hiú fáraó természetesnek vette, hogy
isteni lénye és hírneve képes elijeszteni egy egész hadsereget, ráadásul saját kémei is
helytelenül tájékoztatták.
Mindezek miatt hitt a beduinoknak, és esztelen lépésre szánta el magát, mely a csata
későbbi kimenetelét is eldöntötte.Első hadtestének élére állt, “atyjához, Montuhoz,
Thébai urához hasonlatosan előnyomult és az első Amon-sereggel átkelt az Orontés
gázlóján.”
13
A tengeri népek támadása (Kr.e. 1200 körül)
Krisztus előtt 1200 körül olyan esemény zajlott az ókori keleten, mely újra rajzolta a
politikai erőviszonyokat, és gyakorlatilag megsemmisítette a térség legjelentősebb
nagyhatalmát, a Hettita Birodalmat. Az eseményt tengeri népek támadásaként
emlegeti a történettudomány. Kr.e. 1200 körül egy hatalmas létszámú, több népből álló
óriási néptömeg indult meg Európa délkeleti területeiről a Hellészpontoszon át
(Dardanellák) Kis-Ázsiába. A néptömegben olyan később jelentős szerephez jutó
etnikumok voltak, mint a dórok, akhájok, etruszkok, frígek, és paleszetek (filiszteusok). A
népvándorlásszerű invázió felégette a hettita fővárost, majd végigfosztogatta egész
Szíriát. A támadás intenzitása azonban a Balkántól és Kis-Ázsia hegyeitől való távolodás
során fokozatosan csökkent, és a népvándorlást alkotó egyes etnikumok lassan
lemorzsolódtak. Az akhájok, dórok Kis-Ázsia partjain, a frígek a Hettita Birodalom
törzsterületein (a későbbi Fríg Birodalom területén), a többiek pedig Szíria vidékén
álltak meg, és telepedtek le. Egyiptom határára már csak kisebb népesség jutott el,
így III. Ramszesz (Kr.e. 1198-1166 ) az újbirodalom utolsó nagy hatalmú uralkodója meg
tudta tőlük védeni országát. A tengeri népek utolsó elemei az Egyiptomi határ előtt,
Kánaán földjén telepedtek le, ők voltak a paleszetek, vagy filiszteusok (egyes
vélekedések szerint a mai palesztínok ősei). A filiszteusok a tengeri népek rohama előtti
évtizedekben szintén Kánaánban letelepedő zsidó törzsek legfőbb ellenfelei lettek.
Fönícia egy ókori civilizáció volt Kánaán északi részén, mely a mai Libanon nagy részét
valamint Izrael, Szíria és Palesztina egyes területeit foglalta magába. Főníciai kultúráról a
tengeri népek pusztítását követően (Kr.e. 1200 körül) beszélhetünk, és kb. Kr.e. 300-ig
tartott. A főníciai kultúra területe mintegy 350 km hosszan terült el Akkón városától
(délen) az Orontész folyó torkolatáig (északon), és mintegy 40 km szélességben az
Antilibanon hegységtől a Földközi-tenger partjáig. Ez a régió földrajzilag igen tagolt,
nagyrészt hegyvidék. A tengerparti keskeny földsávot leszámítva kevéssé volt alkalmas
a mezőgazdasági termelésre, ezért folytattak tengeri kereskedelmet. Legfőbb
természeti kincsük a hajóépítéshez mindenütt nélkülözhetetlen libanoni cédrus, és a
bíborfesték volt, melyet a bíborcsiga váladékából nyertek. Emellett jelentős volt a
föníciai kézműipar, például az üvegművesség.
14
Létezett egy keskeny szárazföldi átjáró a tenger és a szíriai sivatag között, mely Föníciát
összekötötte délen Egyiptommal Palesztinán és a Sínai-félszigeten keresztül. Valamint
összeköttetésben állt északon Kis-Ázsiával valamint keleten Mezopotámiával az
Eufráteszen keresztül. Ez a terület gazdag kereskedelmi csomópont volt, melyet
hatalmas birodalmak vettek körül.
Fönícia sziklás hegyek által elválasztott városállamokból állt, melyek között a közlekedés
tengeri úton történt. A főbb városállamok a következők voltak: Akkra, Türosz, Szidón,
Büblosz és Aradosz. Nem tudni, vajon a föníciaiak önálló etnikumként tekintettek-e
önmagukra. Városállamaik mindenestre az egyiptomi elnyomást megszüntető tengeri
népek támadása után politikailag önállóak lettek. A föníciai városállamok a
Mediterráneum partvidékén számos kereskedelmi telepet létesítettek. A Krisztus előtti
X. században kereskedelmi telepet alapítottak Cipruson és Kisázsia partvidékén (Panfília
és Lícia), ahol összeütközésbe kerültek a görögökkel, akik elűzték őket Rhodoszról, a
Szporádokról és a Dorádokról, ahol nem sokkal azelőtt jelentek meg. Szardínián és
Ibizán keresztül eljutottak az Ibériai-félszigeten Tarzisz országáig (Gades, a mai Cádiz),
ahol hajóik ónt és ezüstöt vettek fel, mely az Ibériai-félszigetről, illetve a Kasziteridész-
szigetekről származott.
A föníciai Türosz hajósai alapították Kr.e. 814 –ben Karthago városát az Afrikai partokon
(Szicíliával szemközt) és alig fél évezreddel később ez a város lett Róma legfőbb
vetélytársa, és a Földközi tenger egyik legnagyobb hatalma.
Palesztína
Palesztina a Libanon hegység déli részétől a Holt tenger vidékéig húzódott észak-dél
irányban. A terület a Hettita Birodalom, Babilónia és az Egyiptomi birodalom közötti
területként többnyire egyiptomi fennhatóság alatt állt. Az ókor kezdetén, Kánaán néven
volt ismert. A Kr.e 2000-1700 közti években a hükszosz törzsszövetséghez tartozott. Az
első zsidó népelemek vélhetően ezek időszakban, a hükszsosz és hurrita törzsekkel
érkezhettek először a vidékre. (Az Ábrahám-mondakör szerint maga Ábrahám Úr
városában született és onnan vándorolt Kánaánba.) Körülbelül i.e. 1730 -1800 körül a
hükszoszok – más népekkel, köztük a zsidókkal együtt – betörtek Egyiptomba. Itt a
hükszoszok átvették a hatalmat, és közülük kerültek ki a fáraók is. Egészen 1558 -ig
voltak hatalmon, amikor Iahmes Thébai uralkodó megdöntötte uralmukat. A
hükszoszokkal együtt a zsidók is ekkor süllyedhettek rabszolga sorba. Az ezt követő 300
évben a zsidók rabszolganépként éltek Egyiptomban. Amíg a zsidók először
15
elvándorolt törzsei Egyiptomban éltek, megindult a második vándorlás is
Mezopotámiából Kánaánba. Az egyiptomi és a Mezopotámiából érkező zsidók végül
Kr.e. 1230 körül egyesülhettek Kánaánban, amikor az egyiptomi zsidók Mózes
vezetésével átkeltek a Sínai félszigeten és végleg megtelepedtek Kánaán földjén.
Kánaánba érkezésük és az itt élők legyőzése után újabb háborúkat kellett vívniuk, mert
kb.1200 körül északról (Balkánról) egy több népből álló csoport, a tengeri népek
özönlötték el Kis-Ázsiát és Kánaánt.
Hirdetés
A filiszteusok Kánaán déli részén 5 tengerparti városkirályságot hoztak létre: Askalon,
Gaza,Gat, Asdod, Eqron. A Filiszteusok és az előttük csak néhány évtizeddel érkező
zsidók hosszú ideig, – nagyjából 100 évig – háborúztak egymással. A háborúk végén a
tengerparti részeken Filisztea különálló országként teljesen elszakadt a zsidók uralta
Kánaántól, melynek földjén létrejött izraeli állam.
Az Asszír Birodalom
Asszíria – melynek sem földrajzi, sem politikai értelemben nem volt köze Szíriához –
Észak-Mezopotámiában, a Tigris és az Eufrátesz felső szakaszainak vidékén feküdt. Lakói
az akkádokkal rokon sémi és hurrita törzsek összeolvadásából kialakult asszír nép volt.
Asszíria éghajlata csapadékos volt, így nem volt szüksége az öntözéses földművelés
kialakítására, így népessége a Krisztus előtti 18. században inkább kereskedelemből élt,
és fával illetve fémekkel látta el a tőle délre fekvő mezopotámiai városállamokat. Másik
megélhetési forrása az anatóliai területek és Mezopotámia közti kereskedelem
lebonyolítása volt. Az ezt követő időszakban Assur és vidéke az Óbabiloni Birodalom
vazallusa, majd a hurri Mitanni alattvalója lett. Anatóliában is megszerveződött a
Hettita Birodalom, így a kereskedelmi dominanciát soha többé nem lehetett kiépíteni.
16
szabad parasztok zsoldos katonai szolgálatot vállaltak, és felfüggesztették földműves
tevékenységüket. A termelőmunkát innentől kezdve a katonáskodó parasztság helyett a
leigázott népek Asszíriába hurcolt, és munkára kényszeríttet tömegei végezték.
Ugyancsak gyakori volt a legyőzött népek azon okból történő deportálása (áttelepítése)
is a birodalom más részeibe, mely az ellenállást volt hivatva megtörni. Az asszírok
ugyanis úgy gondolták, hogy ezzel megelőzhetőek a belső lázadások, és az
áttelepítésekkel megtörhető minden felkelésre készülő nép.
A korai hódításokat tekintve I. Sulmanu-asariu főként a hettiták elleni győzelmeiről volt
híres (az Eufrátesz partján, Nihlijánál jelentős győzelmet aratott ellenük) míg I. Tukulti-
Ninurta arról, hogy elfoglalta és lerombolta Babilon városát. Halálát követően történt a
tengeri népek támadása, mely átrendezte az egész ókori kelet hatalmi viszonyait. A
Hettita Birodalom és Mitanni megsemmisült, Egyiptom meggyengült. A térséget
elárasztó frígek (muskik) és arámiak ugyan nem érték el Asszíriát, ám az asszírok mégis
egy évszázadra – Kr.e. 1200 és 1115 közt visszaszorultak, és hódítás helyett inkább
védekező háborúkra kényszerültek.
17
I. Tukulti-apil-ésarra utódai nem tudták megtartani hódításait, azonban preventív
csapásainak köszönhetően az asszír magterületek mindvégig megmaradtak Assur
népének kezén. Az asszír katonai sikereinek három jelentős oka is volt. Az egyik,
hogy egész társadalmuk érdekelt volt a hódításokban, a második, hogy mindenkinél
erősebb vasfegyverekkel, fejlettebb haditechnikával, és fegyelmezettebb
hadsereggel rendelkeztek. A vas fokozott fölhasználása erősíti az asszír hadsereg
fölszerelését. Ennek érdekében az asszír királyok a meghódított népektől az adót
vasban szedték be. Katonai sikereiket a hadviselésben bevezetett újítások alapozták
meg: utászalakulatokat és hatalmas ostromgépeket vetnek be a megerősített városok
ellen. Az asszír királyok magukat istenük Assur (vagy a sumer Enlil) helytartójának
tartották. Kötelességüknek érezték Assur isten világuralmáért harcolni, így állandó
hadjárataik vallásos igazolást nyertek. A királyok időről időre úgynevezett istenleveleket
fogalmaztak, melyekben elszámoltak istenüknek arról, mit tettek dicsősége érdekében.
Sikereik harmadik okaként a tengeri népek támadása után kialakult hatalmi
vákuum helyzetet lehet megemlíteni, melyben a hettita állam és Mitanni elpusztulása
kiiktatta fő riválisaikat.
Újasszír világbirodalom
18
A világbirodalom kialakításában fontos szerepe volt III. Sulmánu-asaridunak is (Kr.e.
859-824), aki az asszírok elleni első jelentős koalíciótól védte meg a birodalmat. A
karkari (qarqari) csatában ugyanis Izrael, az arámiak, a kilikiaiak és a történelemben
először ez alkalommal említett arabok – fogtak össze a damaszkuszi fejedelem
vezetésével az asszír fenyegetés ellen. A döntetlenül végződő ütközet után a térség
államainak jó része az adófizetést választotta a pusztulás lehetősége helyett. III.
Sulmanu-asaridu után Asszíria egy majd nyolc évtizedes válságba került, mivel a
királyok hatalma meggyengült. A meggyengülés egyik oka az volt, hogy a II. Assur-
nászir-apli idején bevezetett örökletes helytartói címek birtokosai gyakorlatilag felsőbb
utasítások nélkül tevékenykedtek, felirataikon meg sem említve a királyt. (Másik ok a
járványokban keresendő.)
A világ meghódítása:
Alig nyolc évtizeddel III. Sulmanu-araridu után Kr.e. 745 –ben került hatalomra Asszíria
egyik legnagyobb királya III. Tukulti-apil-ésarra (Kr.e. 745-727) Megszüntette a
korábbi nagy tartományokat, és az új provinciák élére inkább eunuchokat nevezett ki,
hogy garantálja hűségüket. Mi több, a hadsereget is jelentősen átszervezte. A
történelem folyamán először állt fel állandó haderő (az ún. kiszir sarrúti), amelyet több
hadseregre bontva több hadszíntéren lehetett bevetni. III. Tukult-apil-ésarra hódította
meg Babiloniát, átvette a csak babiloni királyoknak járó áldozati ajándék-
19
maradványokat, és felvette a „Sumer és Akkád királya” címet. Mindemellett érdekes
módon meghagyta a trónján Nabú-nászirt (Kr. e. 747 – Kr. e. 734).
20
kiemelkedő. Ennek legfontosabb példája a ninivei könyvtár volt, ami a világ első
szisztematikusan rendezett gyűjteménye.
Bukása mégis rohamos gyorsasággal következett be. A folyton lázongó Egyiptomot már
nem lehetett tartani, Elám megszűntével az iráni népek akadálytalanul törhettek
nyugatra, Urartu végzetes meggyengülése pedig a szkíták és kimmerek számára nyitott
zöld utat. A lakosság emellett folyamatosan lázongott, elsősorban a nagy
történelemmel és kultúrával rendelkező, alárendelt de mégis bálványozott
Babilóniában, ahol a káldok vetették meg a lábukt.
21
kellett toboroznia.) Az összecsapás eredményeként Egyiptom többé nem uralt
területeket Ázsiában.
II. Nabú-kudurri-uszur Kr. e. 562-es halálát követően három uralkodó követte gyorsan
egymást a trónon. A király fiát, Amél-Mardukot két év után megölték, trónra kerülő
veje, Nergál-sar-uszur négy évnyi uralkodást követően elhunyt, az ő valószínűleg
értelmi fogyatékos fiával, Lábási-Mardukkal pedig alig néhány hónap alatt végzett egy
összeesküvés. Az Újbabiloni Birodalom utolsó királya, a Hérodotosz által
Labünétoszként említett Nabú-naid volt. Az új uralkodó meggondolatlanul kezelte a
Babilónban óriási befolyással rendelkező Marduk papságot, és megpróbálta
visszaszorítani hatalmukat. Próbálkozott a Szín-kultusz megerősítésével Marduk
tisztelete rovására, és megerősítette a hatalmas gazdasági potenciálra szert tevő
templomok feletti királyi ellenőrzést. A marduk papság felháborodott és
22
jelentős lázadást kezdeményezett a király ellen. Az uralkodónak menekülnie kellett, de
fia Bél-sar-uszur (a bibliai Baltazár, Boldizsár, Bélsaccár) fenntartotta a birodalmat,
melyben a marduk papok a király(ok) ellen hangolták a társadalmat. Végül a méd
területeken egy új népesség – a perzsák – felemelkedése hozta el Új Babilónia végső
bukását.
Perzsia felemelése II. (Nagy) Kürosz nevéhez fűződik. Kr.e. 553-550 között zajlott le
a perzsa-méd háború, amelyben Nagy Kürosz legyőzte nagyapját, Asztüagész méd
királyt és elfoglalta Ekbatanát (ma Hamadán). Ezzel a háborúval a perzsák vették át a
médektől a nagyhatalmi státuszt és a médek a birodalom alattvalói lettek. A lüd király,
Kroiszosz (Asztüagész sógora) megtámadta az új birodalmat, hogy bővítse a saját
királyságát. Nagy Kürosz a Pterijei csatában megvédte a királyságot, majd a lüd főváros
ellen vonult és be is vette azt. Ettől kezdve megszűnt Lüdia. (Kroiszoszt elfogták és
bíróság elé állították.)
Később, Kr.e. 546 -ban II. (Nagy) Kürosz visszatért Kis-Ázsiából, ahol elfoglalta Ióniát és
Eoliát. A perzsa nagykirály rögtön hozzákezdett az új expedíciós hadsereg
felállításához, mivel Babilont és több szomszédos államot is el akart foglalni. A perzsa
haderő végül Kr.e. 539 –ben Opisánál legyőzte a babilóni sereget, majd ugyanezen
évben bevonult Babilonba. Kürosz nem rombolta Babilon városát, sőt a források szerint
örömujjongással fogadták. A perzsa birodalomalapító fő helyi támogatói a Marduk-
papok voltak, akik az utolsó káld király ellen hangolták a közvéleményt.
Az első perzsa törzsek az i. e. 9. században jelentek meg az Urmia-tótól délre fekvő
területen, majd szálláshelyük később déli irányba tevődött át. A terület korábbi urai, az
elámiak már nem voltak elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzák a perzsa
letelepedést. A perzsák kezdetben elismerték az elámi fennhatóságot, ami vezetőjüknek
Akhaimenésznek lehetőséget biztosított a perzsa államiság kiépítésére. I. Kambüszész a
megosztott államot egy korona alatt egyesítette, amivel jelentős mértékben
megnövelte a befolyását. Ennek eredményeként a médek királya, Asztüagész feleségül
adta hozzá lányát. Ebből a házasságból született Nagy Kürosz, aki a perzsákat a világ
uraivá tette. (Az Akhaimenida nemzettség a kezdetektől Perzsia irányítója lett, és Nagy
Kürosz mellett olyan nagy uralkodókat adott a birodalomnak, mint II. Kambüszész, I.
Dareiosz és I. Xerxész. Uralmuk egészen Nagy Sándor megjelenéséig tartott.)
Nagy Kürosz Kr.e. 593-530) már Kr.e. 550 –ben a korábban leírt módon legyőzte a
perzsák felett álló médeket. A váratlan előretörés után azonban Lüdia uralkodója
Kroiszosz az újonnan alakult birodalom ellen fordult, és megtámadta Kürosz államát. Az
első összecsapásban azonban vereséget szenvedett, és erőgyűjtés céljából visszavonult
23
fővárosába Szardeiszbe. A perzsák azonban követték seregét, és Kr.e. 546 -ban
legyőzték és magukba olvasztották egész Lüdiát, sőt a jón partvidéket is. Kürosz
innentől intenzív hódító politikába kezdett, és Lüdia bekebelezése után Kr.e. 539 –
ben Opisznál legyőzve a babilóni sereget, és meghódította az Újbabiloni Birodalmat
is. Később i. e. 540-ben Baxtrist (Baktria), Sakát és több szomszédos országot is
elfoglalt, sőt egészen Beludzsisztánig, az Iaxarész folyóig jutott. Nagy Kürosz a korban
szokatlan módon, a meghódított népekkel toleráns volt, hogy meg tudja szilárdítani
hatalmát az alattvalókkal. Hálából a perzsák “atyának”, a görögök “törvényhozónak”, a
zsidók pedig egyenesen “felkentnek” nevezték. A perzsa királyoknak sikerült a
szomszédos népek közötti feszültséget csökkenteni a birodalmon belül. Babilon
elfoglalása után Kürosz a meghódított városból hazaengedte a zsidóságot, véget vetett
a babiloni fogságnak, és engedélyezte a zsidóság új templomának felépítését
Jeruzsálemben. A templom kincseit is visszaadta. Erről az eseményről természetesen a
Biblia is megemlékezik, az Ezdrás könyvében. Kürosz végül Kr.e. 530 -ban a csatatéren
halt meg, a masszagéták ellen a Szir-Darjánál vívott ütközetben.
Nagy Küroszt fia II. Kambüszész (Kr.e. 525-522) követte a trónon aki már apja élete
végén Babilon alkirálya volt. II. Kambüszész perzsa király nevéhez fűződött Egyiptom,
Líbia és Núbia meghódítása, illetve a lázadó arabok legyőzése. Kr.e. 526 –ban
Pelusium és Memphisz mellett aratott győzelmet Egyiptom felett, majd elfoglalta
Memphisz városát. III. Pszammetik fáraó családjával együtt esett fogságba. Kambüszész
elrendelte a város 2000 legbefolyásosabb emberének kivégzését, köztük a fáraó fiát is
kivégezték, a lányát pedig eladták rabszolgának. A fáraót a perzsiai Szúzába vitték, ahol
fogságban tartották, majd miután – állítólag – összeesküvést szőtt Kambüszész ellen, a
perzsa király halálra ítélte. (Hérodotosz szerint egy bika vérének megivására
kényszerítették, amely a halálát okozta.) Az egyiptomi feljegyzések szerint ezután
Kambüszész felvette a fáraó címet.
Perzsia fénykora
24
Perzsia fénykora I. Dareiosz (Kr.e. 549-486) uralkodásának idejére esett. Trónra kerülése
azonban nehézkesen történt, mivel bár a hadsereg elismerte trónra való jogosultságát,
a satrapák (perzsa tartományok kormányzói) egy csoportja fellázadt ellene, majd ehhez
csatlakoztak a babilóniaiak is. Dareiosz azonban a hozzá lojális hadseregre támaszkodva
sorra leszámolt ellenfeleivel. (A belső rend helyreállításában kiemelkedő szerepet
játszott a király testőrsége, a Tízezer Halhatatlan. Az alakulat onnan nyerte nevét, hogy
az elesettek helyébe azonnal megfelelő számú embert soroztak közéjük, így létszámuk
változatlan maradt, mindig 10 000 fő.)
Hirdetés
25
A görög városállamok meghódítására I. Dareiosz csak Kr. e. 499-ben szánta el
magát, amikor Athén és Eretria támogatást nyújtott a perzsa uralom ellen fellázadt kis-
ázsiai ión városoknak. A lázadás leverése után Mardónioszt, Dareiosz vejét bízták meg
azzal, hogy indítson hadjáratot a két város ellen, de az Athosz-hegyfoknál viharba
keveredett, és elvesztette hajóhadát (Kr. e. 492), így kénytelen volt felhagyni tervével.
Két évvel később a méd Datiszt vezetésével egy másik perzsa sereg elpusztította
Eretriát, s a város lakóit rabszolgasorba döntötte, de Marathónnál vereséget szenvedett
az athéniaktól.
Az egész birodalomban egységes hivatali nyelvet, az arameust vezette be, melyet Elő-
Ázsiában már régóta használták a közigazgatásban és a kereskedelemben. A nagykirály
szigorúan ügyelt a bíráskodásra. Azokat a bírákat, akiket súlyos bűncselekményekben
bűnösnek találtak, elevenen megnyúzták, és társaik elrettentésére a bírói ülőhelyüket
bőrükkel vonták be. Uralma alatt élte virágkorát az Akhaimenida-építészet, az ekkor
kialakult stílus a birodalom bukásáig változatlan maradt. Kr. e. 521-ben az uralkodó
Szúszát tette meg a birodalom központjának (adminisztratív főváros) majd
megalapította Perszepoliszt mely a szakrális főváros lett.
I. Dareioszt fia, I. Xerxész (Kr.e. 485-465) követte a trónon. Xerxész uralkodása elején
felkelések voltak Görögországban és Egyiptomban is, akik ellen hadakat küldött az
uralkodó. Először az egyiptomi lázadást verte le, majd hadait Athén és Spárta ellen
küldte. A görög területek meghódítására Kr.e. 480 tavaszán indult el Sardesből óriási
seregével. Két hidat vert a Hellészpontoszon, és Therméig vonult (ma Szaloniki), hol
hajóhadával találkozott. Hérodotosz igencsak szubjektíven gyalogos haderejét 1 700
000-re, lovasságát 80 000-re, hajóhadát pedig 1200-ra teszi. Más görög és perzsa
történetírók, mint Ephorusz, Ctesiasz és Busol már „csak” százezres nagyságrendekben
határozták meg a sereg nagyságát. A sereg Thesszálián keresztül egészen Attikáig
26
nyomult előre. Azonban a thermopülai és a szalamiszi csaták megváltoztatták a
háború menetét. Xerxész ezek után seregének nagy részével visszafordult, és 45 nap
után visszaért a Hellészpontoszhoz, innen aztán hazatért Sardesbe. A görög
győzelemmel záruló plataeaei és mycalei ütközetek után véglegesen lemondott a
Hellász meghódításáról. A hátralévő 14 évét már csak az élvezetek hajszolásával és
asszonyi intrikák között töltötte. Halálát Artabanus nevű testőrvezére okozta.
III. Dareiosz eltérően elődeitől Örményország satrapájaként került a trónra. Nem volt
tapasztalata a birodalom irányításához, sőt ambíciója sem. Ez is közrejátszott a
válságba sodródott birodalom elfoglalásához. Kr.e. 336 -ban II. Philipposz makedón
király létrehozta a Korinthoszi ligát és tervezgetni kezdte a kis-ázsiai görög városok
invázióját. Az év tavaszán elküldte Parmenion és Atal tábornokokat, hogy felszabadítsa
a városokat, de még a nyáron megsemmisült a sereg. 2 évvel később a király fia, III.
Alexandros (Nagy Sándor) megvalósította apja tervét és hatalmas hadsereggel
nekiindult Kis-Ázsiának.
27
azonban a perzsák vereséget szenvedtek. Újabb két évvel később viszont fordult a
kocka, amikor a satrapák többsége csatlakozott a királyhoz Gaugamélánál.
Kr.e. 330 -ban Besszosz satrapa megölte III. Dareioszt és egy szekérre tette, amelyet
elküldött a makedón seregbe. Ez az esemény csalódás volt Nagy Sándornak, aki élve
akarta elfogni a perzsa királyt. Amikor megtekintette a halott király testét, a makedón
király saját gyűrűjét ráhelyezte a halott testre, majd azt elküldte Perszepoliszba, ahol
ünnepélyesen eltemették a sírjába. Majd emlékművet emeltetett neki, mivel felesége a
király lánya volt, II. Stateira, akivel a legimitását kivánta elérni. Azonban a gyilkos
Besszosz satrapa V. Artaxerxész néven kikiáltotta magát perzsa királynak a
megmaradt keleti perzsa területeken. A makedón sereg hamarosan elfogta őt,
megkínozták, majd megölték, mert árulónak találták. Ezzel az eseménnyel ténylegesen
is megszűnt az Óperzsa Birodalom. Nagy Sándor K.e. 323 -ban meghalt, birodalma
szétesett, majd feleségét és fiát is nemsokára megölték, így nőiágon is kihalt az
akhaimenida-dinasztia.
Az ókori Egyiptom
28
Mezopotámiával ellentétben, Egyiptomban nem a folyó szabályozása és az áradás távol
tartása volt a cél, hanem épp ellenkezőleg, az áradás által hozott rendkívül termékeny
iszap minél teljesebb leülepedése érdekében a kiáradt vizet tartották vissza a földeken.
A gátakat és öntözőcsatornákat a települések közösségei hozták létre, majd az
egységes Nílus-völgyi állam kialakulása után a közmunkások. A Nílus mellett a
legnagyobb értéket a kő jelentette: ez volt a legfőbb építőanyag, és a szerszámok
alapanyaga is. A kőeszközök e területen sokáig használatban maradtak.
29
A vallási fejlődés régebbi időszakában a Nap volt a holtak bírája is – s bár később az
ítélet kimondása Ozirisz hatáskörébe ment át-, Ré ilyen szerepének emléke is
megmaradt. Ré és Ozirisz két ellentétes oldala az egyiptomi vallásnak, de ennek
ellenére egyes papok megpróbáltak azonosítási lehetőségeket keresni kettejük között.
Ozirisz Egyiptom legősibb istenei közé tartozott, amire némi bizonyíték az a
domborműtöredék mely Dzsószer fáraó (óbirodalom, 3. dinasztia, i.e.2700 ) heliopolisi
templomából származik. A rendszerint múmia alakban ábrázolt Ozirisz a hegyes, két
tollal díszitett átef koronát viseli, kezében a pásztorbot és az ún. korbács.
Az Ozirisz – kultusz
Az ősidőkben Ozirisz uralkodott Egyiptom felett, nővérével, Ízisszel együtt, aki felesége
is volt.Ő terjesztette el a kúltúrát és a civilizációt, nemcsak egyiptomban, henem más
népek között is. A boldog korszaknak összeesküvés vetett véget, melyet Ozirisz,
rosszindulatú testvére, Tüphón (egyiptomi szövegekben Széth ) szőtt bátyja ellen,
akinek trónját meg akarta szerezni.
Ozirisz ezen felül egy alkalommal részegségében akaratán kívül Nephtüsszel, Tüphón
feleségével hált, akit Ízisznek gondolt.Tüphón (Széth) titokban mértéket vett Oziriszről,
és egy megfelelő méretű pompás ládát csináltatott. Egy lakomán kijelentette, hogy azé
lesz a láda, aki pontosan kitölti, ha belefekszik.Mikor Oziriszre került a sor, rácsapta a
fedelet, és a ládát a Nílusba vetették.Ízisz megtudta, hogy a ládát a tenger a föníciai
partvidékre, Büblosz városába sodorta. Büblosz partjain egy hangabokor nőtte körül a
30
koporsót, és a növény csodálatosan megvastagodott törzsét a város királya palotájába
vitette, és oszlopként állíttatta fel.Ízisz elutazott Bübloszba, beállt dajkának a király
udvarába.A királyfit halhatatlanná akarta tenni, s tűzbe tartotta éjszakánként, de az
anya megleste, és így megfosztotta ettől gyermekét. Ízisz ekkor felfedte kilétét, elkérte
az oszlopot, és Egyiptomba vitte.
31
Ezek a hatalmas gúla alakú kőépítmények a fáraók síremlékeként szolgáltak, és a fáraó
korlátlan hatalmát jelképezték. Az egyiptomiak hite szerint a halál után a lélek
továbbéléséhez a test fennmaradása is szükséges. Ezért igyekeztek megóvni az
enyészettől a holttestet, s kialakították a mumifikálás eljárását. A múmiák készítése
révén számos tudományos ismeret birtokába jutottak (pl.: a vérkeringés felismerése.)
32
A piramisépítések mellett az óbirodalom korában zajlott az északi mocsárvilág (a
Deltavidék) benépesítése és lakhatóvá tétele is. Az uralkodók falvakat telepítettek a
királyi birtokokon. Egyedül Sznofru 35 új kolóniát hozott létre itt. Az i. e. 22. században
véget ért az Óbirodalom, az egyiptomi állam első fénykora, kezdetét vette az ún. első
átmeneti kor (VII-X. dinasztia), melynek során Egyiptom két részbirodalomra és számos
független fejedelemségre esett szét.
A XIII. dinasztia második korszaka, valamint északon az ezzel egyidejűleg uralkodó XV-
XVII. dinasztiák uralma a második átmenet kort jelentette (Kr.e. 1785-1580 )
33
Az újbirodalom kora (Kr.e. 1550-1000 )
Hirdetés
Az Újbirodalom legismertebb, és legjelentősebb fáraói közé tartoznak Hatsepszut, III.
Thotmesz, Ehnaton, Tutanhamon és II. Ramszesz.
Hatsepszut (Kr.e. 1479-1458 ) I. Thotmesz lányaként az első jelentős női uralkodó volt
Egyitom élén. Építkezések terén túlszárnyalta a dinasztia korábbi fáraóit; ebben
segítségére volt az is, hogy uralkodása nagy részében béke honolt a birodalomban. Az
ő halotti templomának épült a híres teraszos kiképzésű Dejr el-Bahari-i templom, mely
arányos szépségével az ókori egyiptomi templomépítészet egyik legszebb épülete.
Hatsepszut uralkodása alatt jelentősebb hadjáratok nem zajlottak, csak néhány núbiai
felkelést kellett leverni. Virágzott a kereskedelem, melynek legékesebb példája a Dejr
el-Bahari-i templomban is megörökített expedíció Puntba, ami valahol a mai Szomália
környékén helyezkedhetett el. Puntból többek közt arany, fák és tömjén érkeztek.
Megnőtt az egzotikus áruk iránti igény, a magánsírokban elefántcsontot, párducbőröket
és élő elefántokat ábrázoltak.
34
terjeszkedett. Tizenhét hadjárata során Észak-Szíriától a núbiai negyedik kataraktáig
terjesztette ki birodalma határait.
Legjelentősebb hódítása Szíria volt, ahol 330 kis városállam Egyiptom ellenes
szövetséget hozott létre, melyet az egyre fenyegetőbb ellenség, Mitanni is támogatott.
III. Thotmesz Kr.e. 1457 –ben a megiddói csatában győzte le a szíriai koalíciót, így a
térség fejedelmek hűséget esküdtek neki és átadták fegyvereiket és harci kocaijaikat. A
hadizsákmány hatalmas volt – a pontos feljegyzések alapján 894 harci kocsi, 200
páncélzat (köztük Megiddó és Kádes fejedelméé), több mint 2000 ló és 25 000 más
állat.
35
zajlottak. Közben tetézte a bajokat, hogy Egyiptomban járvány pusztított, és alig pár év
leforgása alatt a királyi család több tagja is végleg eltűnik a színről. Ekkor halt meg
főfelesége, a legendás szépségű Nofertiti, aki főként gyönyörű mellszobráról híres,
mely az egyiptomi portrészobrászat talán legismertebb alkotása. Végül uralkodása 17.
évében Kr.e. 1337 –ben meghalt IV. Amenhotep.
Az új utód Tutanhaton lett, Ehnaton fia, aki feleségül vette Anheszenpaatont. Az ifjú –
kamaszkorú – fáraónak vissza kellett térnie a régi valláshoz, nevét is Tutanhamonra
változtatta. Tutanhamon (Kr.e. 1335-1325 ) már uralma kezdetén elhagyta az apja
által építtetett fővárost Ahet-Atont, és apja emlékének megtagadására kényszerült.
(Ehnaton emlékének „intézményesített” üldözése igazán csak később, Horemheb
uralkodása alatt kezdődött meg. Ekkor nevét és családtagjaiét eltüntették, kivakarták a
falfeliratokból, szobrainak arcát pedig összetörték, városát elkezdték lerombolni.)
Történelmi szempontból mérsékelten fontos uralkodó volt. Hírneve nagyrészt annak
köszönhető, hogy sírja, a Királyok völgye 62, amit 1922-ben tártak fel Howard Carter
vezetésével, az egyetlen, épségben megmaradt fáraósír. Fiatal kora miatt Tutanhaton
helyett a királyi család egyik idősebb tagja, Ay (Tije királyné testvére), valamint a
hadsereg vezetője, Horemheb tábornok tartotta kezében a hatalmat. Horemheb volt a
régens, ami többek között azt is jelentette, a fáraó őt jelölte ki utódjának arra az esetre,
ha gyermektelenül hal meg.
36
A háborúk időszaka alatt hadifoglyok ezrei kerültek Egyiptomba, így elterjedt a
rabszolgatartás. (Ám termelésben betöltött szerepük továbbra sem volt jelentős.)
A két napig tartó csatában mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett, mégis mindkét
oldal nagy győzelemnek állítja be; Ramszesz szinte minden templomában nagy gonddal
megörökíti az eseményt, ahol állítása szerint hősiességével egymaga döntötte el a
csata sorsát, míg a hettita feljegyzések szerint az egyiptomiaknak kellett meghátrálniuk.
A hettitáké maradt Kádes, visszafoglalták Amurrut, és elfoglalták az Egyiptomhoz
tartozó Upét, ahol Hattusilis lett a helytartó. Egyiptom befolyása egyre csökkent a
hettiták javára. A hettita harcokat végül béke zárta le Ramszesz uralmának 21.
évében. A békeajánlatot Hattusilis tette meg, a hettitákra ugyanis újabb veszély
leselkedett: az asszírok. A hosszas tárgyalások után megszületett a békeszerződés – az
első, napjainkig fennmaradt békeszerződés a történelemben –, melyben kötelezték
magukat a kölcsönös segítségnyújtásra, és Ramszesz megígérte, hogy támogatja
Hattusilis fiát abban, hogy apja halála után ő lépjen trónra. A határok tiszteletben
tartásáról nem esett szó, de hallgatólagosan elismerték azokat
37
például szolgált az utána következő fáraóknak, akik több dologban is
példaképüknek tekintették; a dinasztiáját követő XX. dinasztiában például a
dinasztiaalapító Széthnaht kivételével minden fáraó felvette a Ramszesz nevet;
Széthnaht fia, III. Ramszesz pedig építkezéseivel, uralkodói neveivel, sőt, gyermekei
neveivel is a nagy elődöt utánozta. Számtalan szobrának, építményének és feliratának
köszönhetően neve sosem merült feledésbe, mint egyes, csak az újkorban újra
felfedezett fáraóké, hanem különböző formákban mindvégig ismert maradt.
A hanyatlást megelőző fontos esemény a Kr.e. 1200 körül következett a tengeri népek
támadása volt, mely ugyan megsemmisítette a rivális Hettita Birodalmat, de fenyegette
magát Egyiptomot is. Azonban III. Ramszesz (Kr.e. 1198-1166 ) az újbirodalom utolsó
nagy hatalmú uralkodója meg tudta tőlük védeni országát.
38