You are on page 1of 2

Reaction paper

-problémamegoldás-
Ezen a tréningen a második csoporttal vettem részt. Az elején volt egy bemutató rész a

problémamegoldás témakörével kapcsolatosan. Véleményem szerint ez kicsit kihúzódott, s a

végén már ugyanazokat a dolgokat ismételték. Tetszett viszont az, hogy nem töltötték az időt

névsorolvasással és mi választhattuk meg, hogy a négy tréningtartó közül kihez csatlakozunk be.

Nem voltak üresjáratok, és nem kellett várnunk, hogy na akkor mikor fog belépni a következő

tréningtartó, hanem a csoportok beléptek és kezdődött is a gyakorlat.

A gyakorlat egy virtuális térben levő szabadulószoba volt. Első hallásra igen nehéz, hisz

a szabadulószobák élőben is feladják a leckét, nemhogy online. A csapatunk viszont elég jó

tempóban haladt, és nem kellett sokszor segítséghez folyamodni. Egy valaki megosztotta a

képernyőjét és a többiek pedig találgattak. A gyakorlatok viszonylag könnyen mentek, egészen a

végéig, ahol voltak komplexebbek és időigényesebbek. Itt nagyon sok időt veszítettünk és a

végső, legnehezebb feladatot sajnos nem sikerült megoldanunk. kétszer kértünk segítséget a

tréningtartótól játék közben, amit meg is kaptunk, de szerencsére nem volt sok elakadás.

Az utolsó gyakorlaton, a problémamegoldás lépésein végighaladva kellett megoldást

találjunk az „online oktatás” kérdésére. A csapatunk azt a megoldást találta ki, hogy az órák

legyenek lerövidítve 40 percre, és tartsunk 2 óra között szünetet. Ezen kívül a különböző

csoportos feladatokat szemináriumon végezzük és ne kapjunk nagyon sok otthoni feladatot. A

tréning végén, a generalban megbeszéltük ki milyen megoldásra jutott. mivel egy csónakban

evezünk, nagyjából mindenki ugyanazokat a megoldásokat javasolta, és jó volt látni azért, hogy

mind küszködünk ezzel a mumussal, amit az online oktatás jelent számunkra.


Összességében egy újabb érdekes, kreatív tréningnek voltunk részesei. Nagyon tetszett

az, hogy nem voltak üresjáratok és ment minden gördülékenyen, sőt még szünetet is tudtunk

tartani. A végén szerintem jót tett, hogy közösen is megbeszéltük a gyakorlatot, így maximálisan

ráláttunk ki mit gondol az online oktatásról. Csak egy negatívumot tudnék kiemelni, az elején

nagyon hosszúra sikeredett a bevezető, de ezt leszámítva nagyon jól éreztem magam.

You might also like