Professional Documents
Culture Documents
1
8. SCHÖNHERZ ZOLTÁN KOLLÉGIUM
7
10. BERCSÉNYI 28-30. KOLLÉGIUM
7. BAROSS GÁBOR KOLLÉGIUM
10
6. STOCZEK MENZA
KÖ
Tartalomjegyzék
Köszöntő - 4
Építőmérnöki Kar – ÉMK - 6
6
Duna
Építészmérnöki Kar – ÉPK - 18
Z
EL
V1
Hallgatói élet - 54
Kollégiumok - 58
Hallgatói Szolgátatási Igazgatóság - 60
A BME CAMPUSA
BME OMIKK - 61
9
Sport, Nyelv - 62
tány
Sé
éter
P
ány
Pázm
Felelős kiadó:
Nagy Gábor Készült:
igazgató 2020. október
BME Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság Kézirat lezárva: 2020 október 30.
2 3
KEDVES OLVASÓ! A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
A Felvételi Kalauz a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szerkesztésében a továbbta-
nulás előtt álló középiskolások számára készített tájékoztató füzet. KAROK
Kiadványunkban részletes információkat találhat a képzési formákról, az alap- és mesterképzési sza-
kokról, a Karok oktatási tevékenységéről, az Egyetem múltjáról és jelenéről. Bízunk benne, hogy ismer-
tetőnk felkelti érdeklődését Egyetemünk, az itt folyó képzések iránt, és a felvételi jelentkezés során
intézményünk mellett dönt.
A Műegyetemre bejutó hallgatók közül – elsősorban a hiányos természettudományos ismeretek miatt
– többen lemorzsolódnak már az első évben. Felméréseink azt mutatják, hogy akik emelt szinten érett-
ségiztek matematikából, és intenzíven tanultak fizikát is, azok sokkal kisebb arányban hagyják abba a
képzést tanulmányi okból. Ha valamelyik műszaki, informatikai vagy természettudományos alapkép-
zési szakunkra kíván jelentkezni, akkor javasoljuk, hogy tegyen emelt szintű érettségit matematikából,
és tanuljon intenzíven fizikát is! Nemcsak bekerülni kell, bent is kell tudni maradni! Ha jól felkészültek,
szorgalmasok és elkötelezettek, akkor ez biztosan sikerülni is fog!
Matematika és fizika tudásfelmérésre, gyakorlásra javasoljuk, látogassák meg az alábbi honlapot:
https:// alfa.bme.hu
DÉKÁNI HIVATAL
1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.
Központi épület I. em. 28.
Telefon: +36 1 463 3531
Fax: +36 1 463 3530
Hivatalvezető: Kónya Éva
Bővebb információk a Karról és a képzésről:
felvi.epito.bme.hu; epito.bme.hu; facebook.com/epito.bme
6 7
AZ ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR ÉPÍTŐMÉRNÖKI SZERKEZET- INFRASTRUKTÚRA- FÖLDMÉRŐ - ÉS ÉPÍTMÉNY-
ALAPKÉPZÉSI ÉPÍTŐMÉRNÖKI ÉPÍTŐMÉRNÖKI TÉRINFORMATIKAI INFORMATIKAI
BEMUTATÁSA Szak megnevezése
SZAK MESTERSZAK MESTERSZAK MÉRNÖK MÉRNÖK
MESTERSZAK MESTERSZAK
Tudtad-e, hogy az elkövetkező 50 évben
Végzettségi szint alapfokozat mesterfokozat mesterfokozat
az emberiségnek több infrastruktúrát kell
megépítenie, mint amennyit az emberi Tagozat nappali nappali nappali
civilizáció eddigi története során létrehozott? Finanszírozási állami ösztöndíjas állami ösztöndíjas
állami ösztöndíjas / önköltséges
Légy részese te is ennek a nagyszerű forma / önköltséges / önköltséges
munkának, az okos városok, utak, vasutak és Képzési idő 8 félév 3 félév 3 félév
szerkezetek tervezésének, építésének! A magyar nyelvű A képzések keresztfélévben is indulnak.
Ha ÉPÍTŐMÉRNÖK leszel, biztos jövő és specializációk
izgalmas kihívások várnak rád. Az építő, mellett 2 Több specializáció
specializáció magyar és A képzés
környezetalkotó munka az emberiség egyik angol nyelven, akkreditációja
Felvételi angol nyelven
legfontosabb tevékenysége. indul, és az ezeken a „Numerikus folyamatban,
sajátosság
oktatott tárgyakat modellezés” tervezett indítás
Ne felejtsd, egy mérnök mindig egyedit alkot! a magyar képzés specializáció csak 2022-ben.
A BME Építőmérnöki Kara a leghosszabb múlttal rendelkező mérnöki kar, és az országban a hallgatói is angol nyelven
legnagyobb az építőmérnököket képző helyek közül. felvehetik. indul.
A szakma igényeinek megfelelve 2005 óta a nyolc szemeszteres alapképzési szakra három különböző
három féléves mesterképzési szak épül. A Kar által nyújtott sokszínű képzési kínálat, és az itt A Kar képzéseiről és a felvételi követelményekről további aktuális információkat a felvi.hu-n olvas-
megszerezhető diploma rangja miatt a szakmát választó fiatalok között a Kar népszerű, így a felvételi hatsz!
ponthatár az építőmérnök-képzést folytató magyarországi felsőoktatási intézmények közül évekre
visszamenően a legmagasabb. TUDNIVALÓK ÉS ÉRDEKESSÉGEK KÉPZÉSEINKRŐL
Az alapképzésben szinte minden építési területről kapsz információt, megismered az egyes
építőmérnöki területek sajátosságait, így felkészülten tudsz majd dönteni arról, hogy ennek a sokszínű
hivatásnak mely területén képeznéd magad tovább. Építőmérnöki alapszak
Az Építőmérnöki Karon elismert akadémikusoktól, professzoroktól tanulhatsz, és velük kutathatsz. Mi is a feladata egy építőmérnöknek? Lakatlan területek lakhatóvá tétele, vagy a lakható területeken az
Munkájukat és a te előrehaladásodat is fiatal oktatói gárda segíti. A Kar hagyományosan jó kapcsolatot életkörülmények javítása, ezen belül a földterület felmérése, feltérképezése, a felszín változásának és
ápol hallgatóival, nem csak a kari rendezvényeken, hanem szoros együttműködésben az oktatás a felszín alatti talaj vizsgálata, a vizek szabályozása, a terület különböző közlekedési és infrastruktúra-
fejlesztésében és minőségbiztosításában is. hálózatokba történő bekötése, valamint a területen belüli hálózatok tervezése, kiépítése. De épp ilyen
Az elsősök egyetemi életbe történő beilleszkedését, a tanulmányok sikeresebb teljesítését fontos terület a lakóépületek és települések létrehozása mellett az alagutak, hidak, viaduktok, a hírköz-
osztályfőnökökkel és mentorokkal irányított osztályfőnöki rendszer, az évközi haladást jelző/ellenőrző lési adótornyok, ipari csarnokok, vagy a mezőgazdasági tárolók tervezése, építése.
keretrendszer, valamint egyéni problémák megoldását segítő tanácsadás segíti. Az építési projektek mindig több szakterület együttműködését igénylik. Az alapképzés első félévei
A folyamatos oktatói támogatás később is biztosított, ennek is megmutatják neked az egyes építőmérnöki területek sajátosságait, így felkészülten tudsz majd ágaza-
köszönhető, hogy hallgatóink az országos tudományos diákköri tot választani. Az ágazaton belül további felosztással találkozol: a specializációkkal. Specializációválasz-
konferencián (OTDK) a műszaki szekciókban minden alkalommal tás után minden lehetőség adott, hogy az érdeklődési körödnek leginkább megfelelő terület mérnöké-
rangos helyezéseket érnek el. vé válj. A Karon jelenleg a következő specializációkat választhatod:
Az Építőmérnöki Karnak közel 100 európai egyetemmel van • építéstechnológia és menedzsment,
kétoldalú szerződése, melyek keretén belül hallgatóink 3-10 • építmény-információs modellezés és
hónapos külföldi tanulmányokra pályázhatnak. Külföldön menedzsment,
teljesített tantárgyaikat a Kar befogadja, illetve mesterképzésre • geodézia,
történő jelentkezésnél az angol nyelven teljesített krediteket • geotechnika,
plusz pontokkal ismeri el. Számos hallgató készíti szakdolgozatát • híd és műtárgy,
a Kar külföldi partnerintézményeinek valamelyikében. • közlekedési létesítmények,
Legeredményesebb diákjaink komoly kari ösztöndíjat kapnak már • magasépítési,
az első szemesztertől kezdve. • szerkezeti anyagok és technológiák,
Erről itt olvashatsz: epito.bme.hu/hirek/epito250osztondij. • térinformatikai,
• vízi közmű és környezetmérnöki,
Az építési feladatok egyre bővülő száma miatt az építőipari • vízmérnöki.
cégek, tervezőirodák folyamatosan keresik a nálunk végzett Képzésünk része egy hathetes kivitelezői/ipari gyakorlat és specializációtól függően 9-21 napos mérő-
építőmérnököket, és az itt megszerzett tudásra épülő gyakorlatok is.
munkavégzést kiemelkedő fizetéssel honorálják. Részleteket itt olvashatsz: epito.bme.hu/bsc; epito.bme.hu/kepzesek; felvi.epito.bme.hu
8 9
MESTERSZAKOK AZ INFRASTRUKTÚRA-ÉPÍTŐMÉRNÖKI
MESTERSZAK
ÉPÍTŐMÉRNÖKI KARON Ez a mesterszak két nagy területet ölel fel. Az
egyik a személy- és áruszállítást biztosító közle-
SZERKEZET-ÉPÍTŐMÉRNÖKI MESTERSZAK kedési létesítmények tervezése, építése. Ma már
Ha ezen a mesterszakon folytatod tanulmánya- nincsenek elérhetetlen úti célok. Óriási távolsá-
idat, akkor főként épületszerkezetekkel, tartó- gokat tehetünk meg földön, vízen és a levegő-
szerkezetekkel, nagyméretű mérnöki létesítmé- ben is. Ehhez azonban megfelelő „pályákra” van
nyekkel foglalkozol majd. Izgalmas feladatok szükség. Az infrastruktúra-építőmérnöki mes-
várnak rád a „szerkezetes” mesterszakon, mely terszakon végzett mérnökök a közúti és a vasúti
az alapképzésben tanultak elmélyítését, és a kü- közlekedés legkorszerűbb pályáit tervezik meg,
lönleges, egyedi megoldások erőtani és formai a vízi közlekedést elősegítő új típusú műtárgya-
tervezését, a pontos anyagkiválasztást, és a leg- kat építik, és a légikikötők korszerű kifutópályáit
újabb méretezési eljárások alkalmazását helyezi tesztelik, illetve alakítják.
a középpontba. Ennek a területnek a művelői A közlekedés terén óriási változás előtt áll a világ.
felelnek az épületek, építmények stabilitásáért, Az önvezető gépjárművek elterjedésének felté-
melynek biztosítása függ a szerkezetek anyagá- tele, hogy okos út-, és vasúthálózatot hozzunk nológiáját. És rajtad is áll majd, hogy mit isznak Ha ezt mesterszakot választod, a legkorszerűbb
tól, a szerkezet jellegétől, erőjátékától. Egyes spe- létre, amelyek kommunikálnak a járművekkel. gyermekeink, mint ahogyan az is, hogyan vé- geodéziai és távérzékelési módszereket és a fel-
cializációk a kivitelezésre és az épületenergetikai Építőmérnökként ezekkel is foglalkozhatsz majd, dekezhetünk az árvizek ellen. Ne feledd, a víz- dolgozáshoz szükséges szoftver-ismereteket sa-
méretezésre koncentrálnak, hiszen a megvalósí- és megismered az útépítés és a vasútépítés leg- készlettel való okos gazdálkodás és az ökológia játíthatod el.
tás és annak minősége is fontos terület. A mére- újabb tervezési elveit, kivitelezési technológiáit. egyensúly megteremtése az emberiség jövője
tezéshez és a tervek készítéséhez elengedhetet- Ha ezt a területet választod, akkor a közúti és a szempontjából kiemelt jelentőségű, és a környe- ÉPÍTMÉNY-INFORMATIKAI MÉRNÖK
len lesz a legújabb szoftverek használata, tehát vasúti közlekedés legkorszerűbb pályáit, vagy zeti katasztrófák elkerülésének záloga. Amennyi- MESTERSZAK
ezen a területen is fejlődnöd kell majd. Megis- olyan légikikötők kifutópályáit tervezheted meg, ben ezen a területen folytathatod tanulmányai- A Kar a gazdaság és az ipar kihívásaira válaszolva
merkedhetsz azokkal a digitális technológiákkal, melyek ma még Magyarországon elképzelhetet- dat te is aktív tagja leszel a környezetvédelemmel a közeljövőben új mérnöki mesterszakot indít,
amelyekkel az elméleti ismeretek birtokában lenek. foglalkozó mérnöktársadalomnak. mely az épített környezettel és létesítményekkel
különleges épületszerkezeteket tervezhetsz és A mesterszak másik specializációja a felszíni és a kapcsolatos informatikai, építmény-információs,
építhetsz, kapcsolatba kerülsz a modern építő- felszín alatti vizek vizsgálata, szabályozása, hasz- FÖLDMÉRŐ- ÉS TÉRINFORMATIKAI MÉRNÖKI műszaki fejlesztési, irányítási, projektmenedzse-
anyagokkal és a korszerű környezetközpontú nosítása, valamint a vízi közlekedést biztosító MESTERSZAK ri feladatok önálló ellátására képes mérnököket
tervezés folyamatával is. Hiszen tudod: a jövő műtárgyak tervezése. Ha ezen a specializáción Minden mérnöki létesítménynek, műtárgynak képez. Az Építményinformatikai mérnök mes-
építményeinek energiahatékonysága kulcsfon- tanulsz, mélyrehatóan megismered vizeink jel- koordinátákkal meghatározott helye van a Föl- terszak programjának kidolgozása folyamatban
tosságú a fenntartható fejlődés szempontjából. lemzőit, a vízellátás és a szennyvízkezelés tech- dön. Épített környezetünk létesítményeinek ter- van.
vezése, kivitelezése nem valósulhat meg geodé- Bővebb információk a mesterszakokról itt olvas-
ziai mérések, kitűzések nélkül. A geoinformatika hatók: epito.bme.hu/msc
fejlődése töretlen, a létesítmények hatékony üze-
meltetése és fejlesztése során elengedhetetlen a DOKTORI ISKOLA -
térképi adatbázisok, korszerű helymeghatározási
módszerek, a térinformatikai technológiák és az PHD FOKOZAT
intelligens közlekedési rendszerek magas színvo-
nalú alkalmazása. Az Építőmérnöki Karon működő Vásárhelyi Pál
A jövő városát nem csak a valóságban, hanem a Építőmérnöki és Földtudományi Doktori Iskola
virtuális térben is létre kell hoznunk a tervezés és építőmérnöki tudományok és földtudományok
a létesítményfenntartás optimalizálása érdeké- területén biztosít lehetőséget a legrátermettebb
ben. A mesterszak három féléve során folyama- hallgatóknak doktori fokozat megszerzésére. A
tosan fejlesztheted tudásodat a háromdimenziós Kar különböző mesterképzési szakán végzett
környezetünk felmérésére és térképezésére szol- hallgatókon kívül számos külföldi diák tanul a
gáló adatgyűjtési és modellezési technikákkal doktori iskolában, így a képzés nyolc szemeszte-
és a téradatok elemzésének módszereivel kap- re alatt nagyon színes nemzetközi együttműkö-
csolatosan. A különféle korszerű műholdas hely- désre, kutatásokra nyílik lehetőséged neked is.
meghatározó rendszerek megismerésével bete- Ha a tudományos karrier vonzó számodra, már
kintést nyerhetsz a légi és szárazföldi navigációs most tájékozódj itt: phd.epito.bme.hu/
eljárásokba és az autonóm járművek világába!
10 11
BME GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR
Az éppen 150 éves Gépészmérnöki Kar Magyarország
egyik legelismertebb mérnökképző intézménye, ahol
számos világhírű mérnök, feltaláló és tudós tanult,
tanított. Olyan, a technika fejlődését alapjaiban meg-
határozó személyek, mint Bánki Donát, a benzinmo-
tor porlasztójának feltalálója, Zipernowsky Károly, a
transzformátor feltalálója, Kármán Tódor, az aerodi-
namika atyja, Kandó Kálmán, a vasút villamosításának
úttörője, Jendrassik György, a gázturbinák feltalálója,
vagy a Nobel-díjas Gábor Dénes, a holográfia atyja.
Az évtizedes fejlődés, az oktatók, kutatók és hallgatók
erőfeszítései meghozták az elismerést, a nemzetközi-
leg jegyzett ismertséget és presztízst. A nemzetközi
egyetemi szakterületi rangsorokban sok esetben Ma-
gyarországot egyedüliként a Gépészmérnöki Kar kép-
viseli és a Kar különösen nagy gondot fordít arra, hogy
elért eredményeit továbbfejlessze, elismertségét nö-
velje. A hallgatói kiválóság megmutatkozik abban,
hogy a Gépészmérnöki Kar hallgatói kiemelkedően
jó eredményt érnek el már évek óta az Országos Tu-
dományos Diákköri Konferencián, hiszen a műszaki
szakterületen az első díjak 30-50%-át nyerik el. Hason-
lóképpen kiemelkedően szerepelnek a Kar hallgatói a
mérnöki kreativitásra épülő hazai és nemzetközi ver-
senyeken (Pneumobil, Formula Student, Nemzetközi
Robot olimpia stb.). Mindemellett a „Magyarország
jó tanulója – jó sportolója” címet, valamint a Nemzeti
Felsőoktatási Ösztöndíjat is a Kar kiemelkedően sok
hallgatója nyeri el.
DÉKÁNI HIVATAL
1111 Budapest,
Műegyetem rkp. 3.
K épület, I. emelet 24.
Tel.:+36 1 463-3541
Honlap: gpk.bme.hu
Facebook: facebook.com/bmegpk
Instagram: bme_gepeszmernoki_kar
Twitter: @bmegpk
Blog: bmegepeszblog.blogspot.com
Felvételi információk:
felveteli@gdh.bme.hu
12 13
A SZAKOKRÓL ÉS A KÉPZÉSEKRŐL… rugalmasabb szervezésű – kooperatív képzés- Akkor érdemes ezt a szakot választanod, ha sze-
A Kar jelenlegi képzési palettáján négy alap- ben biztosítja a tanulmányok melletti munka- retnél a korszerű technológiák és jövő szerkezeti
képzési (gépészmérnöki, energetikai mérnöki, végzést, az ipari tapasztalatoknak a képzés- anyagainak ismerője lenni. Ezen a szakon széles-
mechatronikai mérnöki és ipari termék- és for- ben történő elismerését. körű gépészeti és anyagtechnológiai ismereteket
matervező mérnöki), hat mesterképzési (gépész- • Világtendencia, miszerint az okos eszközök szerezhetsz, továbbá a kapcsolódó területeken
mérnöki, energetikai mérnöki, mechatronikai (pl. mobiltelefon) után robbanásszerű válto- (gyártástechnológia, informatika, számítógépes
mérnöki, ipari terméktervező mérnöki, épületgé- zás történik a mozgó alkatrészeket tartalma- tervezés és gyártás, modellezés) is bővítheted
pészeti és eljárástechnikai gépészmérnöki, angol zó okos gépek területén is. Ebben pedig a tudásodat. A gépészmérnökök amellett, hogy
nyelvű gépészeti modellezés) szak áll az érdeklő- Gépészmérnöki Karon végzett mérnököknek, nagyon keresettek, az egyik legjobban megfize-
dők rendelkezésére. legyen az gépész, mechatronikus, energeti- tett körbe tartoznak, az alapszakos végzettségű
kus vagy terméktervező, komoly és egyre na- mérnökök átlagosan havi bruttó 380 ezer forin-
MIÉRT ÉRDEMES A GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR gyobb szerep fog jutni. tot kereshetnek.
KÉPZÉSEIT VÁLASZTANI?
• A Kar folyamatosan fejleszti, modernizálja MIT ADNAK A GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR IPARI TERMÉK- ÉS FORMATERVEZŐ
képzési programjait annak érdekében, hogy KÉPZÉSEI? MÉRNÖKI LAPKÉPZÉSI SZAK
stabil, időtálló alapokat, és emellett a munka- A Kar szakjain végzettek, legyen az akár alapkép- Az alapszak elvégzése után képes leszel egy-
erőpiacon közvetlenül és azonnal hasznosít- zési, akár mesterképzési szak ALAPKÉPZÉSEK szerűbb termékek műszaki részleteinek és for-
ható korszerű ismereteket adjon hallgatóinak. • stabil elméleti és gyakorlati alapokat kapnak májának tervezésére, amelyek megfelelnek az
A minőségi képzésnek köszönhetően nem tanulmányaik során, elsajátítják az eredmé- ENERGETIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK ergonómia, a gazdaságos gyárthatóság szem-
csak rutinfeladatokat, hanem mélyebb és át- nyes és hatékony tanulás módszereit, amivel Az alapszak elvégzése után képes leszel egysze- pontjainak. Ipari terméktervező mérnökként
fogóbb ismeretek alkalmazását is megkívánó változó világunkban szinte bármilyen környe- rűbb energetikai létesítmények és rendszerek design stúdiókban, tervezéssel foglalkozó kis- és
kutatási, fejlesztési és innovációs problémákat zetben könnyen és gyorsan alkalmazkodnak (kisebb erőművek, energiaszolgáltatók, ipari üze- középvállalkozásoknál, valamint multinacionális
is hatékonyan meg tudnak oldani az itt vég- és válnak sikeressé; mek, nagyobb létesítmények pl. ipari üzemek, cégek termékfejlesztő csoportjaiban helyezked-
zett hallgatók. Ezt a törekvést a munkaadók, • korszerű informatikai ismeretekkel rendel- plázák, kórházak) energetikai üzemeltetésére, hetsz majd el. Akkor érdemes ezt a szakot válasz-
ipari partnereink is elismerik és díjazzák, ezért keznek, amivel az Ipar 4.0 jelentette kihívások tervezési feladatainak megoldására. Energetikai tanod, ha szeretnéd kibontakoztatni kreativitá-
a Karunkon végzettek rendkívül keresettek, az legyőzésében, a digitalizáció kiterjesztésében mérnökként bárhol elhelyezkedhetsz ahol ener- sodat, ha egyaránt érdekel a műszaki problémák
itt végzett mérnökök azonnal el tudnak he- és az okos eszközök és technológiák kezelésé- giatermelés, energetikai tervezés vagy nagyobb megoldása, megtervezése, a termékek esztétikus
lyezkedni. ben, tervezésében szereznek jártasságot; mértékű energiafelhasználás történik, terve- kialakítása és a prototípusának elkészítése. Ezen
• A Gépészmérnöki Karon végzettek bérezés • jövőbemutató megoldásokra építő szakmai zőként, üzemeltetőként vagy akár energetikai a szakon átfogó, több tudományterületet felölelő
tekintetében – az Oktatási Hivatal Diplomás ismereteket sajátítanak el, amivel gyorsan si- auditorként. Akkor érdemes ezt a szakot válasz- szemléletmód nyerhető a termékek tervezéséről,
Pályakövetési Rendszerének adatai szerint – keresekké és keresettekké válhatnak a munka- tanod, ha szeretnél a fenntartható fejlődésért, a illetve a szak lehetőséget kínál egyes területeken
mintegy 150-250 ezer forinttal nagyobb havi erőpiacon; jobb, kényelmesebb és biztonságosabb jövőért (formatervezés, műszaki tervezés, ergonómia,
jövedelmet érnek el, mint ugyanazon a sza- • képesek csoportban együtt dolgozni, maguk tenni. Ezen a szakon széleskörű energetikai is- marketing, termékmenedzsment) speciális isme-
kon, de más intézményben végzettek. és mások munkáját irányítani, menedzselni; mereteket szerezhetsz, továbbá a kapcsolódó retek megszerzésére. Az alapszakos végzettségű
• A Kar a mesterképzések hallgatói számára az • alkalmasak arra, hogy magas szintű elméleti területeken (gépészet, villamosenergetika, meg- terméktervező mérnökök átlagosan havi bruttó
ipar és az egyetem közötti együttműködésre felkészültségüknek köszönhetően vezető ku- újuló energiák, atomenergetika, informatika) 330 ezer forintot kereshetnek.
építve – a duális képzéshez hasonló, de annál tatókká, fejlesztőkké váljanak. is bővítheted tudásodat. Az energetikai terület
mérnökei az egyik legjobban megfizetett körbe
tartoznak, az alapszakos végzettségű mérnökök
átlagosan havi bruttó 350 ezer forintot kereshet-
nek.
DÉKÁNI HIVATAL
1111 Műegyetem rkp. 3.
K. épület, 1. emelet 23. ajtó
+36 1 463-3521
epitesz.bme.hu
facebook.com/bmeepitesz
instagram.com/bme.epitesz
18 19
Az építészet, az építészmérnöki szakma ezerszínű, karunkon végzett kollégákat találunk épített környe-
zetünk tervezői, megvalósítói, gazdasági hátterét végiggondolói, valamint az építés során felhasznált Az Építészmérnöki Karon lehetőség van alapfokú (BSc) diplomával záródó három és fél éves, és
anyagok, szerkezetek innovatív fejlesztői és a települések tervezői, szervezői között is, de több tudo- mesterszintű (MSc) diplomát adó kétéves képzésen részt venni, vagy ezek összessége helyett
mányos eredmény és találmány is karunkon végzett szakemberek nevéhez fűződik. A Kar ezekhez a sa- osztatlan ötéves – egyetemi (MSc) képzést választani.
játos építészmérnöki életutakhoz a szakértelem mellett a jövőt felelősen alakítani vágyó gondolkozás
igényét és képességének kibontakoztatását biztosítja. Alapképzésünk hallgatói számára lehetőség van terszintű diplomát ad. A képzés során a hallgatók
a mesterképzésre felvételizni, míg az osztatlan il- a szakmagyakorláshoz szükséges a különböző
MI IS AZ ÉPÍTÉSZET? letve mesterképzést végzettek számára tehetsé- építészeti/mérnöki/alkotói/tudományos elméle-
gük és elhivatottságuknak megfelelően nyitva az ti alapokon túl gyakorlati jellegű feladatokon ke-
Természetesen egy épület építészeti megformálása, út a doktori képzések (PhD, DLA) felé. Az építész- resztül összetett gondolkodásra sarkallva, kreatív
de ennél sokkal többet is jelent ez a szakma. mérnök diploma megszerzése után lehetőség hozzáállást sajátíthatnak el.
Ide tartozik egy épület városi szövetbe való beillesztése, egy épület szerkezeteinek és berendezése- van a felsőfokú továbbképzések választásával a
inek megtervezése, felépítése, kivitelezése, egy egész beruházás koncepciójának megalkotása és szakma speciális területein elmélyedni. Az építészmérnöki oktatás rendkívül sokol-
végigvitele. Ez éppen úgy jelent alkotó munkát, mint a műemlékek védelmét, a települések megterve- dalú: művészeti ismeretek, természettudo-
zését, új szerkezetek, megoldások kitalálását és alkalmazását. A FELVÉTELI mányok, építészettörténet, építészetelmé-
A BME Építészmérnöki karon a közismereti tár- let, társadalomelméleti alapok, informatika,
gyak, az egy emelt szintű érettségi és a felvé- jogi és gazdasági ismeretek egyaránt szüksé-
Képzéseink során hallgatóink az egységes ökoszisztémát értő, az épített környezet alakítása iránt telhez 2020-tól kötelező középfokú nyelvvizsga gesek a szakma elsajátításához.
elkötelezett, az ország és a világ változásaira reagáló, azt folyamatosan alakítani tudó, kihívásokat mellett rajzi alkalmassági vizsgán kell részt venni.
kereső és értő, kreatív szakemberekké válnak, akik az egyre specializálódó igényekkel folyamatosan De ettől nem kell megijedni, mert a tudást elsa- A tanulmányokat a szakma különböző területein
lépést tartva sikeresen tudnak elhelyezkedni és versenyképes pozícióba kerülni. játíthatja mindenki, ami a sikeres alkalmassági való specializálódás lehetősége mellett, komplex
vizsgához szükséges a BME Építészmérnöki Kar tervezési feladat után féléves diplomaterv zárja
Ennek a hallgatói profilnak – emberi és szakmai Célunk, hogy az Építészmérnöki Karon töltött idő Rajz és Formaismereti Tanszék előkészítőjén is. le. A képzés során lehetőség nyílik a Tanszékek
– a kialakulásáért, fejlesztéséért dolgozunk, jól alatt a hallgatók meg tudják tapasztalni a hallga- tudományos munkájába való bekapcsolódásra
érthető, átlátható és örömteli lépéseken keresz- tói-oktatói együttdolgozás örömét, a jövőt célzó OSZTATLAN KÉPZÉS is, az elhivatott hallgatók Tudományos Diákköri
tül, ahol bátorításra kerül a vállalkozó kedv, az alkotás-kutatás nagyszerűségét, és az oktatókkal Az osztatlan (10 féléves) képzés a kar egyik leg- Konferenciákon vehetnek részt akár egyetemi,
alakítási vágy, az egyéni igényeknek megfelelő együtt vegyenek részt abban a növekedésben, népszerűbb képzése, mely sokszínű, átfogó, ki- akár országos szinten. Akik kedvet éreznek, te-
irányultság. amelynek során megtalálják személyes útjukat. egyensúlyozott építészmérnöki tudást, és mes- hetségüket nemzetközi tervpályázatokon is pró-
bára tehetik.
Az Építészmérnöki Kar a Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem egyik legrégebbi
intézménye, 146 éve folyik építészmérnök kép-
zés. Itt tanultak a 19. század végi Budapest város-
képét meghatározó épületek tervezői - Steindl
Imre, Hauszmann Alajos, Schulek Frigyes – is,
de a kar sokszínűségére jellemző, hogy a karon
végzett Rubik Ernő – a Rubik-kocka megalkotó-
ja – vagy Domokos Gábor is, aki munkatársaival
megalkotta a népszerű „gömböc”-öt. Diplomán-
kat 1986 óta ismerik el korlátozás nélkül Európá-
ban, illetve gyakorlatilag a világon mindenütt
elfogadott.
20 21
ALAPKÉPZÉS MESTERKÉPZÉS ÉPÍTŐTÁBOROK / WORKSHOPOK
A BSc (alap-) képzés karunk egyre népszerűbb Az MSc (mester-) képzés karunk egységesen in- A kar hallgatói nyaranta a képzés alatt az ország több pontján és Európában is lehetőséget kapnak arra,
képzése, mely szakmai alapozó, gyakorlat ori- duló, de szerteágazó alkotó, kutató, kísérletező hogy terveiket workshopokon és építőtáborokban saját kezűleg megépítve, munkájukkal részt vegye-
entált alapismereteket ad. A 7 féléves képzés specializációs lehetőségekkel bíró képzése. A nek a társadalom életében, visszajelzéseket kapva annak hasznosságáról. A kar külföldi egyetemekkel
során a szakma gyakorlás megkezdéséhez szük- 4 féléves mesterképzés célja, hogy a BSc kép- és szervezetekkel dolgozik együtt azért, hogy érdeklődésének megfelelően mindenki lehetőségekhez
séges építészeti/mérnöki, elméleti alapokon túl zésben megszerzett ismeretekre alapozva, azt jusson, akár projektekben is részt vehessen.
ismereteiket, megszerzett tudásukat gyakorlati jelentősen bővítve, a hallgatók érdeklődésének
feladatokkal bővítik, annak érdekében, hogy ta- megfelelően kiegészítve átfogó építészmérnöki
nulmányaikat egy komplex tervezési feladattal tudást és képességeket adjon a hallgatók szá-
zárják le. A képzés sikeres elvégzését követően a mára. A képzés sikeres elvégzését követően ön-
BSc diplomával rendelkezők egyrészt lehetősé- álló építészmérnöki tevékenység megkezdésére,
get kapnak tanulmányaik mesterképzésen való többek között a tervezési jogosultság megszer-
folytatására, megszerzett tudásuk bővítésére, zésére nyílik lehetőség, valamint a kiemelkedően
másrészt közvetlenül el tudnak helyezkedni a tehetséges hallgatók a doktori iskolákban foly-
szakma számos területén. tathatják tovább tanulmányaikat a kutatói (PhD)
vagy az építőművészeti (DLA) doktori vonalon.
KÖZÖSSÉGI ÉLET
A kari közösségi életnek több centruma van. Karunkon az együtt dolgozás mellett számos
Egyrészt a BME K épületben kialakuló hallgatói rendezvényen is kovácsolódik a közösségi élet,
közösségi terekben, akár egész napos elfoglalt- az összetartozás élménye. Emellett a BME to-
ságot találhat mindenki az órák között és után. vábbi 7 kara, sok szakma és a sok, az élet szinte
A másik fontos központ a Bercsényi Kollégium minden területét lefedő érdekes téma rendkívül
(több mint 200 fős), ahol a szakmai és szakmán változatos együttműködéseket, újszerű találko-
túli hallgatói személyes és közösségi találkozá- zásokat tesz lehetővé.
sok tudnak létrejönni. A bulikon túl lehetőség
van számos hallgatói öntevékeny körhöz csatla- ÉPÍTÉSZ HALLGATÓI KÉPVISELET
kozni, a teljesség igénye nélkül ilyen a KépKocka A BME-n minden hallgató része az egyetemi hall-
és a Bercsényi Fotókör, a Főzőkör, a kollégiumban gatói önkormányzatiságnak, így más hazai felső-
próbateremmel is rendelkező Kvint Kör, közössé- oktatási intézménnyel szemben a BME-n minden
gi kertet gondozó Fűkör, de bárki előtt nyitva áll hallgató a Hallgatói Önkormányzatnakk (HÖK) a
a lehetőség, hogy egy új kör alakításával telje- tagja. A 14 fős Építész Hallgatói Képviselet elsőd-
sedjen ki a kreativitása. leges feladata a Kar hallgatóinak érdekképvisele-
te, érdekvédelme, ezen felül az építészhallgatók
Az önképzés lehetőségét adja a sokrétű és szer- megfelelő és széleskörű tájékoztatása kari, szak-
teágazó területeken két szakkollégium is, a nagy mai közéleti eseményekről, ösztöndíjakról, ta-
múltú Építész Szakkollégium és a frissen szakkol- nulmányi kérdésekről, stb. Forduljatok hozzájuk
légiumi minősítést kapott BME Építész Klub. bizalommal!
22 23
BME VEGYÉSZMÉRNÖKI
ÉS BIOMÉRNÖKI KAR
DÉKÁNI HIVATAL
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.
K. épület, 1. emelet 22.
+36 1 463-3624
vegyeszd@mail.bme.hu,
vbk-oktatas@mail.bme.hu
facebook.com/bmevbk
24 25
A KAR BEMUTATÁSA
Doktori képzés (PhD): 8 félév, kutatóképzés
A VEGYÉSZ-, BIO- ÉS kémiai tudományok
KÖRNYZETVÉDELMI
SZAKTERÜLET bio‐, környezet‐
Gyógyszerek
és vegyészmérnöki tudományok
28 29
BME VILLAMOSMÉRNÖKI
ÉS INFORMATIKAI KAR
DÉKÁNI HIVATAL
1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 2. QB mfsz. 5.
Telefon: +36 1 463 3581
Fax: +36 1 463 3580
E-mail: titkarsag@vik-dh.bme.hu
Honlap: vik.bme.hu
Felvételizőknek szóló honlap: felvi.vik.bme.hu
Lányoknak szóló honlap: lanyoknapja.vik.bme.hu
30 31
A KAR BEMUTATÁSA emelt vagy középszinten érettségizett-e valaki az gondolkodásmódot, mely alkalmassá tesz gyors 1.3.Üzemmérnök-informatikus
Az 1949-ben alapított kar a BME egyik adott tantárgyból. problémamegoldásra az élet minden területén. alapképzési szak BProf
legnagyobb kara, diplomáinak értékét mind a A 2018-ban először indult BProf üzemmérnök-
Egyetemistának lenni életforma, így a 1.1. Villamosmérnöki alapképzési szak BSc
munkaerőpiac, mind az intézménytől független informatikus szakot (Bachelor of Profession)
kar kollégiumában működő szakmai és A képzés célja olyan villamosmérnökök képzése,
rangsorok bel-és külföldön is magasra értékelik. azoknak a diákoknak ajánlunk, akik csökkentett
öntevékeny körök, valamint a szakkollégiumok akik természettudományos, műszaki és infor- elméleti és több gyakorlati ismeret birtokában
Büszkék vagyunk arra, hogy a világ azon nem kínálta programok színessé varázsolják a matikai, valamint gazdasági, humán és nyelvi
nagyszámú egyetemi karai közé tartozunk, mihamarabb szeretnének elhelyezkedni informa-
hétköznapokat, valamint életre szóló kapcsolati ismereteik, és készségeik révén villamosmérnöki tikusként az egyre fejlődő és bővülő munkaerő
melynek hallgatói oktatási célú kisműholdat hálót biztosítanak. feladatok ellátására képesek. Közreműködhet- piacon.
képesek építeni (Masat-1 és Smog-P és Smog- nek villamos és elektronikus eszközök, beren-
A karon 3 alapszakon, 4 mesterszakon és 2 A BProf-on a képzés összekapcsolódik a legna-
1), felkészülve a jövő új iparágát jelentő dezések, összetett rendszerek és létesítmények
doktori iskolában folyik képzés. Reményeink gyobb szakvállalatok valós tevékenységével. A
űrtechnológia kihívásaira. tervezésében, ezek gyártása és üzemeltetése so-
szerint 2021 őszén már meghirdethetjük az hallgatók - az alapismeretek elsajátítását követő-
rán bemérési, minősítési, ellenőrzési feladatokat en - projekttevékenységüket ezeknél a vállalatok-
A hallgatók - az elméleti és a gyakorlati kurzusok, űrmérnök mesterszakra történő jelentkezést!
oldhatnak meg, részt vehetnek üzembe helyezé- nál végzik, módjuk lesz megismerkedni az aktuá-
valamint a laborgyakorlatok elvégzése mellett -
sükben, illetve üzemeltetői, szolgáltatói, szerviz- lis technológiákkal.
bekapcsolódhatnak a kutatásba és fejlesztésbe A KAR KÉPZÉSEI mérnöki, termékmenedzseri, továbbá ezekhez A Bprof képzésben végzettek is dönthetnek úgy,
is, kipróbálhatják magukat a csapatmunkában,
1. ALAPKÉPZÉSEK kapcsolódó irányítói feladatokat láthatnak el. hogy a mesterképzésben folytatják tanulmányai-
találkozhatnak a piacról érkező konkrét
A Kar két BSc alapképzése, a villamosmérnök és Választható specializációk: kat. Ehhez a sikeres MSc felvételt követően a BProf
igényekkel, ráadásul pénzt is kereshetnek.
a mérnökinformatikus szak sok hasonlósággal Beágyazott és irányító rendszerek, Infokommu- képzésen szerzett elméleti alapokat meg kell erő-
A VIK képzései nem tartoznak a legkönnyebben rendelkezik, így sokak számára elsőre nehéz- nikációs rendszerek, Mikroelektronikai tervezés síteniük mestertanulmányaikkal párhuzamosan,
elvégezhető képzések közé. Éppen ezért azt nek tűnhet a választás. Mindkét szak esetén fel és gyártás, Fenntartható villamos energetika ami kb. 2 félévvel hosszabb képzést eredményez.
javasoljuk, hogy a karra készülő hallgatók kell készülnöd arra, hogy magas szinten fogod Ha a villamosmérnöki szakot választod, egyrészt Fontos, hogy még ezzel a „kerülővel” is megsze-
tegyenek emelt szintű érettségit mind mélyrehatóan megismerkedsz az elektromos rezhető a mesterdiploma az államilag finanszíro-
tanulni a matematikát, és ahogy a villamosmér-
matematikából, mind fizikából. A gólyákkal az jelenségek fizikai alapjaival, ezek leírásának le- zott 12 félév alatt.
nökök sem kerülhetik el a programozási ismere-
első héten íratott fizika és matematika felmérők hetőségeivel, másrészt megtanulhatsz összetett A BProf-ról olyan szakemberek kerülnek majd ki,
tek elsajátítását, úgy az informatikusok is fognak
eredményei azt igazolják, hogy az eredmény elektromos és elektronikus rendszereket tervez- akikre tömeges igény van a munkaerőpiacon. A
elektronikai ismereteket szerezni. Mindemellett
nem a felvételi pontszámtól függ, hanem attól, ni, programozni. Lehetőséged lesz mind nagy- főbb területek a következők:
mindkét szakon elsajátíthatod azt a mérnöki
gépekről, mind finom elektronikus eszközökről • szoftverfejlesztés: webprogramozás, mobil-
tanulni. programozás, különböző alkalmazások
fejlesztése
1.2. Mérnökinformatikus • big data: adatkezelés, adatbányászat
alapképzési szak BSc • informatikai hálózatok, IT-biztonság
A képzés célja olyan mérnökinformatikusok • szoftverrendszerek tesztelése, üzemeltetése
képzése, akik képesek műszaki, informatikai és
információs technológián alapuló rendszerek és TEHETSÉGGONDOZÁS
szolgáltatások telepítésére és üzemeltetésére, • Integrált BSc-MSc program
valamint azok adat- és programrendszereinek A világ számos vezető műszaki egyetemének
tervezési, fejlesztési feladatainak ellátására, sikeres gyakorlatát követve, 2016-ban
továbbá kellő mélységű elméleti ismeretekkel tehetséggondozást szolgáló integrált képzés
rendelkeznek a mesterszintű mérnök indult, melybe a sikeres felvételit követően lehet
informatikus képzésben való részvételre. jelentkezni. Az un. IMSc képzés a villamosmérnöki
és mérnökinformatikusi BSc és MSc képzések
Választható specializációk: szakmailag egyetlen ívet képező változata.
Rendszertervezés, Infokommunikáció, Szoftver- A programra minden egyéb feltételvizsgálat
fejlesztés, Vállalati információs rendszerek nélkül felvételt nyernek azok a jelentkezők, akik
A mérnökinformatikus szakon alapvetően a a matematika, fizika, informatika II. OKTV és az
szoftverek, algoritmusok tervezésével, ezek informatikai alapismeretek, valamint elektronikai
rendszerbe szervezésével foglalkozó tárgyakra alapismeretek SZÉTV tanulmányi versenyek 1-10
kell számítanod. Fontos tudni, hogy mérnökin- helyezettjei.
formatikusként nem egyszerűen programozás Rajtuk kívül azok is jelentkezhetnek, akik emelt
lesz a feladatod – képesnek kell lenned rendsze- szintű érettségit tettek matematikából vagy
reket alkotni, átlátni, továbbfejleszteni, model- fizikából, vagy ugyanezen tárgyak egyikéből
lezni. OKTV tanulmányi verseny 11-30. helyezettjei.
32 33
• Német nyelvű képzés lentkezni. Fia a megállapított ismeretkörökben ben alkalmazkodnak a munkahelyi környezethez,
Mind a mérnökinformatikus, mind a villamosmérnök hallgatók megfelelő kredittel nem rendelkezik a hallgató, elvárásokhoz.
jelentkezhetnek német nyelvű képzésre, ez utóbbiak az első akkor a hiányzó krediteket a mesterfokozat meg- A kétéves képzésre felvételt nyert hallgatókkal a
két félévüket a BME-n végzik német nyelven, a harmadik és a szerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan kell vállalat munkaszerződést köt. A vállalatok a vizs-
negyedik félévüket a Karlsruhe Institut of Technology-n töltik. megszerezni. gaidőszakot tiszteletben tartják, nyáron a szak-
Alapképzésüket itthon fejezik be, és megfelelő tanulmányi mai gyakorlaton való részvételt, félévente pedig
A szakokhoz kapcsolódó mintatantervek és spe-
eredmény elérése esetén képzésük végén kettős diplomát körülbelül 6-7 plusz kredit felvételét kérik. A két
cializációk részletes leírásai a vik.bme.hu oldalon
(double degree) vehetnek át. év alatt a fiatalok összesen 22 teljes munkaidejű
érhetők el.
A mérnökinformatikusok tanulmányaik első négy félévét hétnek megfelelő időt töltenek a cégeknél, ott
németül végzik itthon, az ötödik szemesztert töltik Karlsruhe- PHD KÉPZÉS dolgozzák ki önálló labor feladataikat és mester-
ban, a 6. és 7. szemesztert a Műegyetemen töltik. Aki a tudományos kutatómunkát, egyetemi ok- szintű diplomamunkájukat is.
2. MESTERKÉPZÉSEK tatást tekinti hivatásának, a mesterképzés elvég- A résztvevők a képzés ideje alatt kezdetben a BSc
A Kar négy mesterszakkal rendelkezik, melyek kö- zése után 4 éves PhD képzés - villamosmérnöki diplomával rendelkezők fizetésének megfelelő,
zül a villamosmérnök MSc és a mérnökinformatikus és mérnökinformatikus doktori iskola - keretében a későbbiekben pedig az MSc-diplomás
MSc a BSc képzések egyenes folytatása. folytathatja tanulmányait. A doktori disszertáció mérnöki fizetésnek megfelelő ösztöndíjat
Az egészségügyi mérnök szak hazánkban egyedül- elkészítésével és megvédésével bizonyítod, hogy kapnak a cégnél végzett tényleges munkaidejük
álló képzés, amelyet a Kar a Semmelweis Egyetem- képes vagy önállóan tudományos problémákat alapján. Bővebben: http://www.vik.bme.hu/
mel közösen gondoz, a gazdaságinformatikus mes- megoldani. hallgatoknak/mesterkepzes/dualis/
terképzés pedig ötvözi a gazdasági és informatikai DUÁLIS MŰSZAKI MESTERKÉPZÉS
ismereteket, de megtartja az informatikai súlypon- A duális képzésben résztvevő hallgatók az elmé- VIK OPEN címen érhető el az az e-learning
tot, letet az egyetemen, a gyakorlati tudást pedig az tananyag, mely érzékletes példák segítségé-
miatt a tanterv sem teljesen egységes. A termé- ipari partnerek szakembereitől sajátítják el. Így a vel mutatja be, mivel foglalkozik a villamos-
2.1. Villamosmérnöki szak MSc
szettudományos alapozó tárgyak egy része a hallgatók még az iskolai évek alatt friss, a jelenle- mérnök és milyen lenne a világ nélkülük.
A mesterképzésbe történő belépés előzményeként
szükséges anatómiai, rendszerélettani ismerete- gi munkaerőpiac elvárásainak megfelelő, gyakor- https://www.vikopen.vik.bme.hu/
elfogadott szak elsősorban a villamosmérnöki (BSc)
ket pótolja a mérnökök számára, míg az orvosi lati tudásra is szert tesznek, valamint könnyeb-
alapszak. Egyéb - elsősorban gépészmérnöki, köz-
végzettségűeknek matematika és fizika tárgyak
lekedésmérnöki, mechatronikai mérnöki, had- és
szerepelnek a kötelezők között.
biztonságtechnikai mérnöki, energetikai mérnöki
Elsősorban az alábbi szakokon diplomát
és mérnökinformatikus - alapszak esetén is lehető-
szerzettek jelentkezését várjuk: villamos-
ség van jelentkezni, ha a megállapított ismeretkö-
mérnöki, biomérnöki, gépészmérnöki,
rökben megfelelő kredittel rendelkezik a hallgató.
szerkezetépítőmérnöki, mérnökinformatikus,
A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésé-
programtervező informatikus, gazdaságinfor-
re irányuló képzéssel párhuzamosan kell szerezni.
matikus, orvosi laboratóriumi és képalkotó diag-
Duális formában is lehetőség van a képzés elvég-
nosztikai analitikus, biológia, fizika, kémia (BSc)
zésére.
alapképzési szakok, valamint az orvos, fogorvos
2.2. Mérnökinformatikus szak MSc és gyógyszerész egységes, osztatlan mesterkép-
A mesterképzésbe történő belépés előzményeként zési szakok.
elfogadott szak elsősorban a mérnökinformatikus
2.4. Gazdaságinformatikus szak MSc
(BSc) alapszak. Egyéb - például gazdaságinformati-
A gazdaságinformatikus mesterképzés ötvözi a
kus és programtervező informatikus -alapszak ese-
gazdasági és informatikai ismereteket, de meg-
tén is lehetőség van jelentkezni, ha a megállapított
tartja az informatikai súlypontot, olyan szak-
ismeretkörökben megfelelő kredittel rendelkezik
embereket bocsájt útjukra, akik amellett, hogy
a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfokozat
tisztában vannak a gazdasági fogalmakkal, át
megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan
tudják látni az üzleti élet folyamatait, képesek
kell megszerezni.
ezeket a gyakorlatban, informatikai problémák CSAK LÁNYOKNAK!
2.3. Egészségügyi mérnöki szak MSc megoldása során is alkalmazni. Globális jelenség, hogy viszonylag kevés nő választja a villamosmérnöki és az informatikus
A szak különlegességét a két tudományterület kö- A mesterképzésbe történő belépés előzménye- tanulmányokat, noha bizonyítottan semmi sem indokolja a lányok távolmaradását ezektől a szép
zötti elhelyezkedése adja, hiszen mind orvosok, ként elfogadott szak elsősorban a gazdaság- szakmáktól. A problémára világszerte keresik a megoldást.
mind mérnökök nagy számban nyernek felvételt a informatikus (BSc) alapszak. Egyéb - például A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bátrak, a kart választó lányok kiválóan megállják a helyüket mind
képzésre, ezzel egy egyedülálló interdiszciplináris mérnökinformatikus és programtervező infor- az egyetemen, mind később, a munkahelyükön. Okosak, rátermettek és szorgalmasak.
légkört létrehozva. A döntően kétirányú bemenet matikus - alapszak esetén is lehetőség van je- https://www.lanyoknapja.vik.bme.hu
34 35
DÉKÁNI HIVATAL
BME KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3. I. emelet 27.
ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR Telefon:+36 1 463-3551
E-mail: kjk@mail.bme.hu
Bővebb információ: kozlekedes.bme.hu
A KAR BEMUTATÁSA
AKözlekedés nélkül megáll az élet, közlekedés nélkül nincs jövő! Az évszázadok során
hatalmas fejlődésen ment keresztül az emberi civilizáció és technológia. A mai közlekedési
rendszerek már rendkívül összetettek és bonyolultak, akár a járművekre, akár a közlekedés
szervezésére gondolunk. A járművek, a közlekedési- és logisztikai rendszerek tervezéséhez
és üzemeltetéséhez kiváló, jól képzett szakemberekre van szükség. A hozzánk tartozó
járműtechnika, a közlekedés és a logisztika a modern, globális gazdaság katalizátora. Az
Európai Unión belül e három ágazat együtt az egyik legtöbb munkavállalót foglalkoztató
terület, hazánkban minden hetedik munkavállaló a járműiparból, a közlekedési- és logisztikai
ágazatokból kapja a fizetését. A nemzetközi szinten is elismert képzéseinknek köszönhetően
a Kar hallgatóinak nagyrésze már a diploma átvételekor munkahellyel és versenyképes
fizetéssel rendelkezik.
A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar a közlekedési és logisztikai folyamatok, valamint
a járművek üzemeltetésére, tervezésére, szervezésére, irányítására 1951 óta képez okleveles
Fotó: Rizsavi Tamás mérnököket.
36 37
Fotó: Rizsavi Tamás KÖZLEKEDÉSMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS a nagy közlekedési csomópontok átrakóhelyei
A közlekedésmérnök megtervezi a közösségi (pl. kikötők, konténerterminálok), a vállalatok
közlekedés menetrendjét, egy város tömegköz- képessé lesznek partnerként tekinteni egymásra
lekedési hálózatát, meghatározza, hogy milyen az értékalkotási folyamatban.
járművekkel gazdaságos, célszerű az üzemel- A logisztikai mérnök főbb feladatai közé tartozik
tetés, tervezhet jelzőlámpás irányítási rendsze- a logisztikai folyamatok üzemeltetése, tervezése
reket, vagy akár azt, hogy milyen közlekedési és értékelése, illetve optimalizálása. Fontos fel-
csomópontokban milyen közlekedési rend ke- adata a vállalati logisztikai fejlesztések projektje-
rüljön kialakításra. De foglalkozhat a közleke- iben való részvétel vagy ezeknek a projekteknek
dés fejlesztésével, üzemeltetésével, gazdasági akár a vezetése is.
kérdéseivel. A képzés során igyekszünk tartani Specializációk:
magunkat az összközlekedési szemléletmód- Az utolsó félévekben a hallgatók a logisztikai
hoz, így minden hallgató meg fog ismerkedni a szakma olyan specifikus területeivel ismerked-
közúttal, a vasúttal, a légi közlekedéssel és a vízi nek meg, amelyek támogatják a hatékony logisz-
közlekedéssel, de természetesen a negyedik fél- tikai üzemmérnöki munkát, így többek között
évtől választható specializációk már orientálni előkerülnek a csomagolástechnika, szállítási-,
fogják egy szűkebb területre. termelési-, ellátási-, elosztási logisztika, a lean,
Specializációk: Közúti közlekedési folyamatok, az automatizáció és a logisztikai informatika, a
Vasúti közlekedési folyamatok, Légi közlekedési szállítmányozás, továbbá az anyagmozgatás és
folyamatok, Vízi közlekedési folyamatok a raktározás területeivel kapcsolatos ismeret-
anyagok, kiegészülve a rendszermenedzsment,
LOGISZTIKAI MÉRNÖK ALAPKÉPZÉS valamint a statisztika és a döntéstámogatás el-
A logisztikai mérnök részt vesz olyan megol- engedhetetlen ismereteivel.
dások kifejlesztésében és megvalósításában,
amelyek támogatják például egy gyártóüzem MESTERKÉPZÉSEK
vagy egy raktár belső működését. Segít olyan
informatikai megoldások (szoftverek, progra- AUTONÓM JÁRMŰIRÁNYÍTÁSI MÉRNÖK MES-
mok) kifejlesztésében, amelyek a vállalatok, TERKÉPZÉS / Autonomous Vehicle Control
JÁRMŰ-ÜZEMMÉRNÖK BPROF KÉPZÉS JÁRMŰMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS
illetve felhasználók millióinak mindennapos Engineer MSc (angol nyelven)
(2021-tól)
A járműmérnöki szakma az egyik legdinami- logisztikai feladatainak végrehajtását könnyítik Az önvezető járművek térnyerése a mindennapi
kusabban fejlődő területek egyike világszerte. meg. Közreműködésük nélkül elképzelhetetlen életünkben néhány éven belül már valósággá
Jármű-üzemmérnök alapképzésünkön a gya-
A járműmérnök közúti, vasúti-, vízi- és légi jár- lenne olyan szállítási láncok kialakítása, ame- válik. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki
korlati képzést helyezzük előtérbe, lehetőséget
műveket vagy akár építő- és anyagmozgatógé- lyek sokszor kontinenseken átívelő áruszállítási Kar ezt a fejlődést szem előtt tartva indította el
teremtve azon felvételizők számára, akiknek
pek tervez, fejleszt, üzemeltet, javít, vagy akár a feladatokat képesek megvalósítani. Munkájuk az autonóm járműirányítási mérnöki mesterkép-
elsősorban a minél korábbi munkaerőpiaci el-
gyártásukban is részt vehet. nyomán életre kelnek a gyártóüzemek, raktárak, zést.
helyezkedés a céljuk. Így a hallgatók rögtön a
Az első három félévben a természettudomá-
képzés befejezése után sikerrel pályázhatnak
nyos, gazdasági és szakmai törzsanyaggal is-
a vezető járműipari cégeknél karosszéria, haj-
merkednek meg a hallgatók, majd ezt követően
tás-, elektronikai- vagy funkciófejlesztési, illetve
specializálódhatnak az őket leginkább érdeklő
gyártástechnológiai mérnöki állásokra. A képzés
területre.
során ipari partnereinkkel szoros együttműkö-
A járműmérnökök képesek a közlekedési-, szál-
désben folyik hallgatóink oktatása, hogy min-
lítási- és logisztikai folyamatok sajátosságait
dig a legnaprakészebb tudást, a leghasznosabb
figyelembe véve a közúti, vasúti-, vízi- és légi jár-
ismereteket sajátíthassák el, rögtön a gyakor-
művek, építő- és anyagmozgatógépek üzemel-
latban. Partnereink: Partnereink: Bosch, Knorr-
tetésére. Emellett tervezésükkel, fejlesztésükkel,
Bremse, AVL, Thyssenkrupp, Continental, AUDI,
gyártásukkal és javításukkal kapcsolatos mérnö-
ZalaZONE tesztpálya
ki alapfeladatokat is el tudnak látni.
A BProf képzésünk után a hallgatóknak lehető-
Specializációk: Gépjárművek, Légi járművek,
sége van arra is, hogy mesterképzésben folytas-
Vízi járművek, Vasúti járművek, Építőgépek,
sák tanulmányaikat, bizonyos különbözeti vizs-
Automatizált anyagmozgató berendezések és
gák teljesítése esetén.
robotok, Járműgyártás, Járműmechatronika,
Járműfelépítmények
38 39
A képzés célja olyan autonóm járműirányítási feladatok megoldásában való alkotó részvételre, DUÁLIS KÉPZÉS A Kar igazodva a piaci szereplők elvárásai-
mérnökök képzése, akik a szakterülethez kap- valamint a közlekedési tanulmányok PhD kép- Műszaki területeken egyre népszerűbb a duá- hoz, Járműmérnöki mesterképzés keretében
csolódó magas szintű ismereteik birtokában zés keretében való folytatására is. lis képzési forma, amely lehetőséget biztosít a Járműrendszermérnöki specializáción és Jár-
alkalmasak elsősorban autonóm járművek ter- Specializációk: Közlekedési rendszerek, Közleke- hallgatóknak, hogy már tanulmányaik közben is műautomatizálás specializáción is elindította a
vezésére, fejlesztésére, gyártására és a velük désautomatizálási, Közlekedési mérnök-mene- bele láthassanak egy, a szakterületükhöz szoro- duális képzést, továbbá az Autonóm járműirá-
kapcsolatos folyamatok átfogó kutatására. dzser, Szállítmányozás, Air traffic management san kapcsolódó cég mindennapi munkájába. nyítási mérnöki MSc képzés is végezhető duális
A mesterképzésnek döntő szerepe van az intel- A hallgató a képzés egy részét a hagyományos formában. A Kar partnerei a duális képzésben
ligens környezet, a jármű és az irányítás terü- LOGISZTIKAI MÉRNÖK MESTERKÉPZÉS mesterképzésnek megfelelően végzi, ugyanak- – többek között a Robert Bosch Kft és a Knorr-
letén felhalmozott tudás átadásában. Az ipari Célunk olyan okleveles mérnökök képzése, akik kor a kiválasztott partner cégnél felkészültségé- Bremse Fékrendszerek Kft. – a leginnovatívabb
partnerektől származó, nemzetközi K+F felada- képesek a vállalati logisztikai rendszerek, áru- nek és a specializációjának megfelelő munkát is járműipari szereplők, akiknél naprakész gyakor-
tok a hallgatók motiváltságát erősítik, az ered- szállítási rendszerek, valamint ellátási-elosztási végez. Így a megszerzett elméleti ismereteket lati tudásra tehetnek szert a hallgatók.
mények hatékony felhasználása és kétirányú hálózatok tervezésére, szervezésére és irányítá- olyan gyakorlati tudással kombinálja, amely ko-
tudástranszfer valósul meg. Olyan kutatásokat sára, továbbá a logisztikai rendszerek elemeit moly előnyt jelent majd a későbbi elhelyezke- PHD KÉPZÉS
integrálnunk az MSc és PhD szintű oktatásba, képező gépek, eszközök fejlesztésében való ak- désnél. A legjobb eredményeket elért végzett hallga-
amelyek európai viszonylatban egyedivé teszik tív részvételre. Mindezek mellett fejlett logiszti- A képzést elvégző hallgatók ugyanolyan tárgyi tóknak az MSc diploma megszerzése után lehe-
a képzést. kai rendszermodellezési és optimalizálási képes- alaptudást és ugyanolyan diplomát kapnak, tőség nyílik a karunkon folyó doktori képzésbe
ségekkel rendelkeznek, összefüggéseiben értik mint a hagyományos képzések esetében. A hall- történő bekapcsolódásra. A Kandó Kálmán Dok-
JÁRMŰMÉRNÖK MESTERKÉPZES a vállalati logisztikai rendszerek és áruszállítási gató a nappali képzésű oktatás mellett félállású tori Iskolában folyó képzés a hazai közlekedési,
Célunk olyan okleveles mérnökök képzése, akik hálózatok működésének és tervezésének alap- alkalmazottja is lesz a partner cégnek amely a logisztikai és járműtechnikai tudományos után-
képesek különböző járművek fejlesztésére, ter- elveit. A mesterképzés felkészít a vezetői felada- munkarendet és feladatokat úgy állítja össze, pótlás nevelésének egyik fő forrása.
vezésére, gyártására, a bennük végbemenő fo- tok ellátására, a logisztika témakörébe tartozó hogy azok igazodjanak az egyetemi tanulmá-
lyamatok kutatására. A mesterképzés felkészít a kutatási-fejlesztési feladatok megoldásában nyokhoz.
vezetői feladatok ellátására, a járművek és mobil való alkotó részvételre.
gépek témakörébe tartozó kutatási-fejlesztési Specializációk: Vállalati logisztika, Műszaki lo-
feladatok megoldásában való alkotó részvételre, gisztika, Szállítmányozás specializáció
valamint a gépészeti tanulmányok PhD képzés
keretében való folytatására is.
Specializációk: Autómérnöki, repülőmérnöki,
hajómérnöki, vasúti járműmérnöki, Mobil mun-
kagépek és építőgépek, Automatizált anyag-
mozgató rendszerek, Járműgyártás és javítás,
Járműrendszer-mérnöki, Közlekedésbiztonsági,
Járműautomatizálás, Járműfelépítmény terve-
zőmérnöki, Légi Jármű Karbantartó és Javító
KÖZLEKEDÉSMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS
A képzés célja olyan okleveles mérnökök kép-
zése, akik képesek a közlekedési és szállítási
folyamatok és rendszerek gazdaságos, rendszer-
szemléletű, a közlekedésbiztonság, a környezet-
védelem, az erőforrás-gazdálkodás és a nem-
zetközi tendenciák követelményeit figyelembe
vevő elemzésére, tervezésére, szervezésére,
irányítására. Alkalmasak a kapcsolódó igazga-
tási és hatósági feladatok ellátására, valamint
a közlekedési és szállítási rendszerek elemeit
képező, azt kiszolgáló járművek, berendezések
megválasztására és működtetésére, beleértve
az infrastruktúra, az irányítási és informatikai
rendszer elemeit is. A képzési program felkészít
a vezetői feladatok ellátására, a közlekedés és a
szállítás témakörébe tartozó kutatási-fejlesztési
40 41
BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR ,,A MA TUDOMÁNYA, A JÖVŐ TECHNOLÓGIÁJA”
DÉKÁNI HIVATAL
1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.
K épület, 1. emelet 18.
+36 1 463-1919
ttk-dekani@ttdh.bme.hu
ttk.bme.hu
facebook.com/bmettk
42 43
A modern természettudományos kutatások a jelen kor komoly kihívásaihoz kapcsolódnak. Példa erre a Mire jó a nálunk szerzett diploma?
fenntartható fejlődés (környezetvédelem, energetika), az orvosi kutatások (a képalkotó berendezések Általános tapasztalat, hogy a BME TTK-n szerzett diplomák kiváló elhelyezkedési lehetőséget bizto-
elkészítése), a termelési folyamatok kutatása (informatika, operációkutatás, sztochasztika), a hálózatku- sítanak. Diákjaink már hallgatóként bekapcsolódhatnak a kutatásokba, komplex problémamegoldó
tatás (járványok terjedése, kémiai reakcióhálózatok), vagy az emberi információfeldolgozással foglako- képességre, analitikus gondolkodásra tesznek szert, amivel kutatóként, vagy fejlesztőként megállják a
zó interdiszciplináris terület, a kognitív tudomány. helyüket. Pályafutásuk során nem jelent majd gondot, hogy a változó társadalmi igényekhez alkalmaz-
A természettudományok fejlődése és eredményeik felhasználása rendkívül felgyorsult. Míg korábban kodjanak. Aki komolyabban érdeklődik a kutatás iránt akár elméleti, akár alkalmazott területen, az a
egy tudományos eredmény 20–50 évvel később vált az eszközök meghatározó részévé, mára ez az idő saját doktori iskoláinkban doktori fokozatot szerezhet. Diákjainknak arra is van lehetősége, hogy a BSc
10 évre lerövidült. képzést követően a BME valamelyik mérnökkarán folytassák tanulmányaikat.
48 49
A KAR BEMUTATÁSA
Egyetemünkön évszázados hagyományokra tekint vissza a gazdasági és humántudományi képzés. Ka-
runk jogelőd intézményének alapító dékánja 1934-ben Heller Farkas nemzetközi hírű közgazdász volt.
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) a Műegyetem 1998. évi szervezeti átalakulásakor jött
létre. A BME ezzel visszatért az 1934-es történelmi hagyományaihoz, hiszen már a József Nádor Műszaki
és Gazdaságtudományi Egyetemnek is alapfeladata volt a magas szintű gazdasági szakemberképzés.
A BME-n folyó közgazdasági, menedzsment és szervezéstudományi, társadalomtudományi képzések
mindenkor a gazdasági, az ipari és az egyéb felhasználói szféra véleményének figyelembe vételével
kerültek bevezetésre. A BME adta technológiai és üzleti környezet hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók
megtanuljanak együttműködni más területekről érkező szakemberekkel, sikerorientált módon csapat-
munkát végezni, amely nagyban megkönnyíti az elhelyezkedést.
A GTK jelenleg 9 tanszékből, 3 tanszéki szintű szervezeti egységből valamint a Dékáni Hivatalból áll.
Az új típusú BA/BSc képzéseken, az alapképzési szakokon a kar 6 képzést indít, melyek nagy részéről ÜZLETI KÖZGAZDASAGTAN és médiaszakma legfontosabb munkaerő-piaci
lehetőség nyílik a 11 meghirdetett mesterképzésre történő továbblépésre. A karon egy doktori iskola Az Üzleti közgazdaságtan csoportjában hallga- igényeit követik. A nálunk végzett kommunikáci-
(Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola) működik. tóink nappali alapszakon Gazdálkodási és me- ós szakemberek egyaránt magas szinten ismerik
nedzsment, Pénzügy és számvitel és Nemzetközi és értik a kommunikáció elméleti és gyakorlati
gazdálkodás, valamint nappali mesterképzésben oldalát, és elsajátították a szükséges társadalmi,
Pénzügy (angol nyelven), Regionális és környeze- pszichológiai és technikai ismereteket is.
ti gazdaságtan (angol és magyar nyelven), Veze-
tés és szervezés(angol és magyar nyelven) illetve PSZICHOLÓGIA
részidős mesterszakon Marketing, Számvitel és A Pszichológia mesterképzésen belül két speci-
Master of Business Administration (MBA) szako- alizáció fut, a Kognitív pszichológia specializáció
kon tanulhatnak. és a Munka- és Szervezetpszichológia speciali-
Az üzleti közgazdaságtan alapképzések erőssé- záció. Ezen a képzésen végzettek képesek olyan
ge a tantervek sokszínűsége: a menedzsment-, feladatokat megoldani a munka és a szervezetek
pénzügyi, közgazdasági és társadalomismereti világában, amelyek középpontjában a munka-
területek ismeretanyagának elsajátítása és gya- tevékenység, a munkakörnyezet, az egyén és a
korlatorientált alkalmazása mellett a hallgatók csoport, a szervezet és a vezetés elemzése, érté-
a projektfeladatok rendszerén keresztül számos kelése, fejlesztése áll. Az oktatás jellemzően pro-
további szakterülettel ismerkedhetnek meg. Kü- jektmunka-alapú tudásátadáson alapul, amely
lön hangsúlyt fektetünk az angol nyelv üzleti kör- során a hallgatók nemcsak elmélyítik elméleti
nyezetű alkalmazásának magas szintre fejleszté- tudásukat, de megtanulják valós feladathelyze-
sére, ezt speciális angol nyelvi kurzusokkal és tekben alkalmazni is azt.
szaktárgyaink egy részének angol nyelven való
hallgatásának lehetőségével biztosítjuk. TANÁRKÉPZÉS
A mesterszakjaink specialitása, hogy a komoly Az önálló Műegyetem létrejötte óta folyik intéz-
elméleti, szakmai megalapozás mellett a válla- ményünkben szakmai tanárképzés. Napjainkban
lati gyakorlatban is kifejezetten jól alkalmazha- a karunkon részidős munkarendben alapszakon
tó tudást adnak hallgatóinknak. A képzésekben Műszaki szakoktató, mesterszakon pedig Köz-
hangsúlyos a gyakorlatorientált szemlélet, a csa- gazdásztanár, valamint Mérnöktanár képzés fo-
pat- és projektmunka. lyik a BME Tanárképző Központ keretében. Míg
a Műszaki szakoktató alapképzésben hallgatóink
KOMMUNIKÁCIÓ a köznevelési és szakképzési intézményekben,
MŰSZAKI MENEDZSMENT A BME GTK képzési kínálatában a Kommuni- a felnőttképzésben, valamint a továbbképzé-
A Műszaki menedzser képzés nappali formában, alap- és mesterszakon folyik a karon. A műszaki me- káció és médiatudomány alap- és mesterszak sekben hasznosíthatják végzettségüket, addig
nedzser közös nyelvet beszél mind a műszaki, mind a gazdasági szakemberekkel, kiemelkedő tudással nappali munkarendben tanulható. Az alapsza- tanári mesterszakunkon a tanárok pedagógiai
rendelkezik a menedzsment- és a technológiai folyamatok tervezése és fejlesztése terén, valamint ezek kon végzettek képesek a kommunikáció és mé- tanulmányaik során megújított pedagógiai-pszi-
gazdasági, pénzügyi aspektusait is érti. Erős a képzés projektjellege, illetve kötődése a modern techno- dia intézményrendszerében szakmai tudásuk- chológiai ismeretanyag mellett megismerked-
lógiákhoz, az innovációhoz, a korszerű menedzsment- és pénzügyi ismeretekhez. Végzett hallgatóink nak megfelelő munkakörök, feladatok továbbá nek a felnőttek és diákok sajátos igényű tanítá-
a vállalati, az üzleti, a pénzügyi szféra és a vállalkozások területén helyezkedhetnek el, ahol gazdasági, közvetítő-társadalmi segítők, mediátorok, PR sának módszereivel, a köznevelési és a vállalati
szervezési és menedzselési feladatokat láthatnak el különféle irányítói, vezetői szinteken. szakemberek tevékenységének ellátására, míg oktatás folyamatának jellemzőivel, a pedagógiai
mesterképzésünk szakirányai a kommunikációs kutatás módszereivel.
50 51
TANSZÉKI SZINTŰ SZERVEZETI EGYSÉGEK
A GTK kiemelten fontosnak tartja a hallgatók ide-
gen nyelv ismeretét és az angol nyelven oktatott
tantárgyak mellett, az Idegen Nyelvi Központ
biztosítja a hallgatók nyelvi képzését és a BME
Nyelvvizsgaközpont államilag elismert nyelv-
vizsga megszerzésének lehetőségét: általános-,
gazdasági- és műszaki szaknyelvből.
A Testnevelési Központ a testnevelés tantárgyak
szakmai irányításáért felelős szervezeti egység.
Irányításuk alatt működik a BME Sporttelep és NEMZETKÖZI TAPASZTALATOK A BME GTK-N
2012 szeptembere óta a Sportközpont létesít- Az üzleti, közgazdasági és egyéb társadalomtu-
ménye. A BME Sportközpont több mint 3000 dományi területeken napjainkban a sikeres karri-
nm2-en várja az érdeklődőket számtalan szolgál- er egyik alapvető feltétele a nemzetközi szakmai
tatással. életben való helytállás képessége, a külföldi ta-
A Mérnöktovábbképző Intézet a tanfolyami pasztalatszerzés.
DOKTORI KÉPZÉS: A GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA rendszerű felnőttképzések szervezésével, egye- A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar szá-
A Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola kinyilvánított célja olyan szakemberek képzése, temi szintű támogatásával és szakmai adminiszt- mos lehetőséget kínál hallgatói számára ezen a
illetve kutatásainak irányítása, akik a különböző gazdasági tevékenységek gazdasági, műszaki és tár- rációjával, valamint oktatásinnovációval foglal- területen. Ezek közül kiemelkedő az Európai Unió
sadalomtudományi vetületeit képesek felismerni, leírni és modellezni, a felmerülő problémák megol- kozó szervezeti egység. Aktív közreműködője a ERASMUS+ programja, amelynek keretében hall-
dásához vezető megközelítéseket megfogalmazni és megfelelő eljárásokat kidolgozni. Napjainkban kari online és digitális kommunikáció, valamint gatóink több tucat partnerintézményünknél
gazdaságtudományi problémákra csak akkor találunk – legalábbis ideiglenesen – megnyugtató vála- az informatikai infrastruktúra fejlesztésének, hát- folytathatnak tanulmányokat vagy vehetnek
szokat, ha a vizsgálat tárgyát több oldalról, azaz komplexen elemezzük. A korábban egymástól akár el- tértámogatásának. részt szakmai gyakorlaton Európában és a ten-
szigeteltnek tűnt tudományterületek valójában igen szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Ennek
gerentúlon mind az alapképzés, mind a mester-
érdekében a doktori iskolában - természetesen az alapvető gazdaságelméleti ismereteken és elemzé-
képzés esetében. Ezen kívül hallgatóink sikerrel
si technikákon túl - a termelésmenedzsment, a marketingmenedzsment, az szervezéstudományok, a
pályázhatnak a közép-európai mobilitást segítő
nemzetközi közgazdaságtan, a minőségmenedzsment, a számvitel és a pénzügy, valamint a regionális
CEEPUS vagy a kifejezetten németországi to-
és környezetgazdaságtan területei nagy súllyal szerepelnek. A doktori iskolának a fentiek értelmében
vábbtanulás és kutatás iránt érdeklődők számára
vett komplex jellege miatt a képzésre közgazdászok, mérnökök, műszaki menedzserek és természettu-
elérhető DAAD program ösztöndíjaira is.
dományi karon végzettek jelentkezését fogadjuk el.
A naprakész, külföldi tendenciákat is követő tan-
anyagok magas minőségére a GTK oktatóinak és
kutatóinak nemzetközi tapasztalatai jelentik a
garanciát, míg az általuk a Karon angol nyelven
oktatott tantárgyakat tanuló több száz külföldi
hallgató a dinamikus, nemzetközi légkör kialaku-
lásáért felelős.
52 53
HALLGATÓI ÉLET
A BME igazán pezsgő közösségi élettel várja a felvételt nyert hallgatókat. Megszámlálhatatlan közössé-
gi körrel találkozhattok, melyek tagjaiként különböző programokon vehettek részt és rengeteg új em-
berrel ismerkedhettek meg. Különböző szakkollégiumok és nemzetközi szervezetek tagjaként mind-
ezek mellett szakmailag is tovább fejlődhettek. A diploma megszerzésének feltétele 2 félév testnevelés
elvégzése, de szerencsére Egyetemünkön a sportolási lehetőségek száma közel végtelen, így mindenki
megtalálhatja a neki tetsző elfoglaltságot. A közösségi élet legfőbb színterei a hallgatói klubok, melyek
minden BME-s kollégiumban megtalálhatóak.
MŰEGYETEMI NÉPTÁNCEGYÜTTES
Felkerültél Budapestre és folytatnád néptáncos életed? Esetleg szeretnél megismerkedni a magyar
paraszti kultúra táncvilágával? Emellett szeretnél egy összetartó, befogadó és jó hangulatú társaság
tagjává válni? Köztünk a helyed! A MENTE szeretettel vár minden érdeklődőt a kezdő, középhaladó és
haladó csoportokba. Az őszi félévben a vírushelyzet miatt nem tartunk tagfelvételt, viszont, ha szeret-
nél jönni, feltétlenül lépj velünk kapcsolatba, hogy véletlenül se maradj le semmiről! Az alábbi elérhe-
EGYETEMI HALLGATÓI KÉPVISELET tőségen találsz meg minket: neptanc.bme.hu
KOLLÉGIUMOK
A kollégiumok nincsenek karokhoz rendelve, azonban az egyes kolikban túlnyomórészt egy adott kar EGYETEMI ZÖLDKÖR
hallgatói laknak. A hallgatók által használható közösségi helyiségek (tanulók, öntevékeny köri helyisé- Azt hiszed, hogy a környezetvédelem csak mű-
gek, társalgók) is főleg itt találhatóak, ennek is köszönhető, hogy az Egyetemen ezek a helyek jelentik anyag zacskók utálatából áll? Vagy csak idegesít,
a közösségi élet központjait. A területük sportolásra is tökéletesen alkalmas, mivel zömükben kondite- hogy mindenkinek ez a véleménye körülötted? A
rem és sportpálya is található. A legtöbb Hallgatói Képviselet irodája szintén a karhoz köthető kollégi- környezetvédelemnek számtalan módja van, pél-
umban működik. dául Netflix helyett olvasol vagy nem eszel húst.
Ha Neked is vannak kreatív ötleteid, vagy szíve-
HALLGATÓI KLUBOK sen gyűjtenél inspirációt, és emellett egy remek
Minden kollégiumunkban található hallgatói klub, aminek neve szorosan összeforrt az évek alatt az csapat tagja lennél, keresd a Zöld Köröket!
adott koli nevével. Nem meglepő tehát, ha egy csütörtök este valaki azt mondja, hogy menjünk a Kár- VBK Zöld Kör: https://facebook.com/vbkzoldkor
mánba, akkor erre az a kérdés érkezik, hogy buli van az Old’s-ban? Ezekben a klubokban rendszeresen, KZK Zöld Kör: https://facebook.com/bmektvk
általában csütörtökön vagy pénteken szerveznek bulikat, ahova nem csak az adott kollégium lakói, Egyetemi Zöld Kör:
hanem az Egyetem bármely diákja betérhet és szórakozhat egy jót hallgatótársaival, barátaival. https://facebook.com/bme.ezk
54 55
EGYETEMI KOZMOSZ KÖR BME FUSE
Érdekel az űrkutatás? Szeretnél egy műegyetemi, űrtevékenységgel foglalkozó szakmai közösség tagja A csapat elektromos autó tervezésével és építésével foglalkozik, mellyel a nemzetközi Shell Eco-
lenni? Csatlakozz az Egyetemi Kozmosz Körhöz! marathonon szeretnének sikereket elérni. Az idei évben új jármű tervezésébe fogtak a tagok. Az eddigi
Neked való a Kör, ha: tapasztalatok azt mutatják, hogy a versenyen való sikeres szerepléshez elengedhetetlen az egyszerűsí-
- szívesen részt vennél űrtevékenységgel kapcsolatos előadásokon, workshopokon, kurzusokon, tés és a tömegcsökkentés, így ezek a folyamat során kiemelt szerepet kapnak. Ezen túlmenően a csapat
- társakat keresel egy ilyen jellegű projekthez, pályázathoz, fontosnak tartja az innovatív megoldások felhasználását is az új autó fejlesztése során.
- vagy csatlakoznál egy futó projekthez (pl. rakétafejlesztés, műholdas kommunikáció, űrből származó Még több információt a következő honlapon találsz: www.fuse.bme.hu
nyers adatok feldolgozása),
- esetleg szeretnél kapcsolatokat szerezni űriparban dolgozó magyarokkal, BME MOTORSPORT
- és szívesen megnéznéd egy sör mellett egy aktuális rakétaindítás közvetítését a Kör tagjaival közösen. A 2018 októberében alakult BME Motorsport célja nem más, mint hogy a csapat által tervezett és épí-
Kövess minket Facebookon: https://facebook.com/BME.Kozmosz tett, belsőégésű motorral felszerelt formula típusú versenyautóval minél több versenyen vegyen részt,
Tudj meg többet rólunk: https://kozmosz.space és ezáltal minél feljebb kerüljön a nemzetközi Formula Student sorozat világranglistáján. A csapat az
első szezonjában rögtön három Formula Student versenyen részt tudott venni, így értékes tapasztala-
MŰEGYETEMI VÍVÓKÖR tokat szerzett a következő évi fejlesztésekhez.
A Műegyetemi Vívókört egy csapat műegyetemista diák alapította, akiket a
tanulmányaikon kívül a vívás szeretete is összeköt. Célunk hogy lehetőséget Kövessétek be a BME Motorsport Facebook és Instagram oldalát, hogy első kézből értesüljetek a BME
biztosítsunk az Egyetem keretein belül a régi vívóknak az edzésre, és az egye- Motorsportot érintő legfrissebb információkról – mint például a tagfelvétel részleteiről!
tem polgárainak a vívás megismerésére, kipróbálására. Honlap: www.bmemotorsport.com
Facebook: www.facebook.com/bmemotorsportfs
MŰEGYETEMI VERSENYCSAPAT KÖZÖSSÉG Instagram: www.instagram.com/bmemotorsportfs
Az MVK 2017-ben alakult meg hivatalosan azzal a céllal, hogy összefogja az
Egyetemen működő versenycsapatokat, és elősegítse az együttműködésüket.
Még több információt a következő honlapon találsz: www.mvk.bme.hu
56 57
KOLLÉGIUMOK Klub, és a konditerem. A hátsó udvaron kerékpártáro- ban történik. A Kollégiumban számtalan öntevékeny
• Baross Gábor Kollégium ló van, melynek használata ingyenes. A 441-es szoba kör tevékenykedik mindenféle érdeklődési igényeket
• Bercsényi 28-30. Kollégium közösségi eseményekhez előzetes foglalás alapján ve- kielégítve. Az itt lakók kipróbálhatják magukat a mé-
• Kármán Tódor Kollégium hető igénybe, az első emelet 141-esben pedig a Hall- dia, különböző ágazataiban, mint buli vagy rendez-
• Martos Kollégium gatói Képviselet irodája található. A kollégiumi több vényszervezők, és elmélyülhetnek a szakmában a
• Schönherz Kollégium öntevékeny körnek is helyet biztosít Zielinszky Szakkollégium jóvoltából. Sportolhatnak és
• Vásárhelyi Pál Kollégium az informatika világába is betekintést nyerhetnek.
• Wigner Jenő Kollégium
érdeklődő diákoknak. Témáikat igyekeznek a beérkezett igényekhez igazítani, a paletta igen széles, Könyvtári tagság:
• középiskolásoknak 2500 Ft/év (18 év alattiaknál szülői
a stresszkezeléstől, önbizalomfejlesztéstől, tanulásmódszertanon, a karriertanácsadáson át választani
felelősségvállalás szükséges).
lehet egészen a vezetői készségfejlesztésig. Az Osztályhoz szorosan kapcsolódik a tavasszal és ősszel • BME hallgatóként ingyenes (olvasójegy kiállítási díj: 300 Ft)
megrendezésre kerülő háromhetes Felkészítő Napok programsorozat szervezése és lebonyolítása, mely Kölcsönzés:
nyitott jelenlegi és egykori hallgatók, valamint külsős érdeklődők előtt egyaránt. A Felkészítő Napok • középiskolásoknak: 5 könyv
• BME hallgatóknak: 10 könyv
alatt előadásokon, tréningeken, kétszemélyes tanácsadási helyzeteken, próbainterjúkon keresztül
Kölcsönzési idő: 2 vagy 4 hét, ez ötször meghosszabbítható.
válhatnak az álláskeresés, karrierépítés mestereivé a látogatók. Továbbá minden évben igyekeznek a
jól bevált programokat is megtartani, emellett pedig jelen vannak az álláskeresés területén hasznos Szolgáltatásaink regisztrált olvasóknak és BME
hallgatóknak:
tapasztalattal bíró szervezetek, személyek. • Közel másfél milliós gyűjteményünk helyben használata.
Böngéssz katalógusunkban: https://aleph.omikk.bme.hu
• Csendes olvasótermek ,
• közösségi terek egyéni és csoportos tanulásra,
• elektronikus dokumentumszolgáltatás (e-könyv, adatbázis,
e-folyóirat),
• szaktájékoztatás, irodalomkutatás,
• Wi-Fi (Eduroam, BME),
• számítógéphasználat, internet hozzáférés,
• szkennelés.
Egyetemi diploma?
Nélkülünk is menni fog, de a segítségünkkel
Minden hallgatót arra bíztatnak, hogy éljen a HSZI kínálta színes lehetőségekkel. Bővebb tájékoztatást könnyebb!
személyesen az R épület II. emeletén kaphatnak az érdeklődők, vagy tájékozódhatnak az Igazgatóság
honlapján is: https:// hszi.bme.hu/
60 www.omikk.bme.hu 61
A BME hallgatókat kiemelt
kedvezményekkel várjuk.
Látogass el hozzánk!
Sportlétesítményeinkben a teniszt és strandsportokat űzők,
a labdasportágakat kedvelők, a konditerembe járók, a focista
fiatalok, a csak körbe-körbe futók, a saját testsúllyal edzők,
a küzdők, a táncosok, a jógát kedvelők, a falatmászók,
a hobbyból csak kicsit edzegetők, az „ezt is kipróbálom”
kalandorok is egyaránt jól érzik magukat!
BME Sportközpont
BME Sporttelep
bmesport.hu
MY
bajnoksága! CMY
bmefoci.bme.hu VILLANYFENYES
K
62 63
Építőmérnöki Kar – ÉMK
Gépészmérnöki Kar – GPK
Építészmérnöki Kar – ÉPK
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar – VBK
Villamosmérnöki és Informatikai Kar – VIK
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar – KJK
Természettudományi Kar – TTK
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar – GTK
64