Hol volt, hol nem, volt egy Színpompánia nevezetű

ország, ahol minden olyan szivárványosan ragyogott,

hogy káprázott az ember szeme, akárhová nézett.
Tengerkék és tűzpiros, fűzöld és aranysárga tündöklött
szerte, házfalakon és tetőkön, s még a szemeteskocsik is
cinóberpirosak voltak, mint a paradicsommadár szárnya.
Hosszú zsinór függött keresztben az ország fölött:
egyik végén a Nap lebegett, másikon a Hold. Egy
világlustája gépész kezelte a Napkeltő és a Holdébresztő
masinát, ezért sokszor megesett, hogy egyszerre sütött a
Nap és ragyogott a Hold Színpompánia fölött.
 De ennél nagyobb csudák
is megestek Színpompáni­
ában!

Jött egyszer egy korom­

fekete éjszaka: Nap se sü­
tött, Hold se ragyogott! A
miniszteri palotában álmo­
san sétikált az éjjeliőr, s egy­
szer csak egy csukott ajtó
mögül kaparászást hallott.
Benyit: egy furcsa állatkát
talál. Cicához hasonlít,

de a nyaka pöttyös és létrahosszú, mint a zsiráfé,

lábacskái vastag elefántlábak, háta pedig éppen olyan,
mint a kétpúpú tevéé.
– Prücsök vagyok! – szólalt meg a furcsa csöppség. –
A Varázspapírból szabtak, és a Tündérfestékből festettek.
 Elcsudálkozott az őr, és jelentette a dolgot a Főminisz–
ternek. Az pedig a furcsa kiscicát a lányának, Pirosnak
ajándékozta, hadd legyen játszótársa.
Prücsök otthona a palota lett, ott játszadozik Pirossal a
kislány szobájában; hol egy pöttyös labdával dobálóznak,
hol Piros meséit hallgatja.
Piros elmeséli, hogy Színpompánia legnagyobb
ellenségei a Felhőkatonák, mert ha esővel támadják
az ország határait, eláznak a határok, a víz befolyik az
országba, s elmossa Színpompánia tündöklő színeit.
Ezen a szomorú mesén elsírja magát Prücsök, s Piros
alig tudja megvigasztalni.
– Inkább labdázzunk! – javasolja neki, s amikor
Prücsök ügyetlenül orron találja, akkorát nevet, hogy
belécsendülnek a falak.

Még meg se melegedett Prücsök a palotában, kitudó­

dott, hogy az udvari postás: Expressz unokája, Gyurka
festette őt, s Gyurka szabta Varázspapírból. Ez a Gyurka
gyerek annyira búsult a festett kiscica után, hogy kézen
 fogta az öreg Expressz, s vitte
a Főminiszter elé, kérve
Szín­­pompánia urát, adná a
gyereknek Prücsköt.

– No, jól van – mondta a Főminiszter –, legyen a tied

Prücsök! De néha engedd vele játszani Pirost.
Nagyot füttyentett örömében Expressz, s vitték haza
Gyurkával a furcsa kiscicát, át a város zegzugos, színekben
pompázó utcáin.
 Útközben láttak egy Asztalost, támaszkodott az
ablakában. Azzal egy kiságyat csináltatott Prücsöknek az
öreg Expressz. Láttak egy Mázolómestert is, amint az utcán
térdepelve mázolta a falakat, nagy zöld vödörben kevervén

a lilát. Attól vidám falakat rendelt az öreg postás, hogy

vígan érezze magát Prücsök a postaládikó házikóban!

Végre hazaértek!
 A postaláda házikó ajtajában Trombita várta őket, a
híres zenebohóc. Az ablakban, nagy köcsögkalappal a fe­
jén Ugrondi bámészkodott. Betoppantak a postaládába, s
leültek körben, Prücsök mellé Gyurka. Olyan pisze orra
volt, hogy szinte beléesett az eső, s égnek álló piros szalma­
haja, mint valami lángoló boglya. Expressz egy mélységes
mély fotelba ült, közel a telefonhoz, hogyha Prücsöknek
szüksége lenne valamire, azonnal telefonálhasson érte.
– Én majd trombitálok neked – mondta Trombita –,
mivel még soha nem láttam zsiráfnyakú cicát.
– Én majd megtanítalak kötélen táncolni – mondta
Ugrondi –, mert nincs annál a világon semmi jobb.
– Én majd bemutatlak Paletta barátomnak, a híres
festőnek – mondta Gyurka –, mert ő tanított meg engem
festeni.
 Igen ám!
De Paletta éppen az utcán kószált, azt remélve, hogy
találkozik Pirossal, akibe fenemód szerelmes volt. Nagy
szerencséjére arra biciklizett Piros, csak úgy lobogott
utána hosszú aranyszőke haja. Még a Napnak is annyira
tetszett, hogy lesütötte két nagy izzó szemét, s csak azt
hallgatta, hogyan surrog a szélben Piros biciklije.

ta bát
let ran i ros szem
Pa P ébe
nézett.
– Szeretsz-e, Piros, édes egyetlenem?
– Szeretlek, Paletta – sóhajtott
Piros.– Akkor jó! Akkor
megkérlek apádtól,
a Főminisztertől,
lesz, ami
lesz.
 Tündöklő szívvel járt-kelt Paletta az utcákon. Az
se bántotta, hogy a Felhőkatonák vezére, Gonosztódor
döngette az eget, egymagában úgyse árthatott
Színpompániának.
Egyszer csak díszes kompániával találkozott a
Tündérparkban: elöl ment Prücsök Gyurkával, mögöttük
trombitált Trombita, ugrándozott a két kezén Ugrondi, s
vígan szaporázta lépteit Expressz, az öreg postás. Éppen
az Állatkertbe igyekeztek, s velük ment Paletta is, úgyis
régen látta utoljára a színpompániai állatseregletet.
 Ó, az a csudás Állatkert!
Gyurka és a zsiráfnyakú kiscica bújócskát játszott a
bokrok között, Trombita egy kicsi gügye dalra fakadt,
Ugrondi hamisan kontrázott neki:

Oroszlán, zebra, víziló,

ez még a csudás csízió!
Teve és majom és strucc,
szaladj utánam, ha tucc!
 Ezen aztán nagyokat nevettek, s ide-oda kalandoztak a
ketrecek, fák, bokrok közt, meg-megszólítva az állatokat.
Prücsök mindegyik állatban a testvérét látta, s úgy kezdte
szólítgatni őket:
 – Édes-kedves Elefántom! Nem vagy te a testvérem?
– Én ugyan nem, kis Prücsköm – sajnálkozott az
Elefánt –, hiába olyanok a lábaid, mint az enyém, te akkor
se vagy elefánt.
– Édes-kedves Zsiráfom! Nem vagy te a testvérem?
– Én ugyan nem – szánakozott a Zsiráf –, hiába van
zsiráfnyakad, te akkor se vagy zsiráf.
Végezetül a Tevéhez fordult Prücsök nagy esengve:
 – Édes-kedves Puputevém! Te se vagy a testvérem?
– Sajnos, én se – rázta meg fejét a Teve –, hiába van
olyan púpod, mint nekem, te akkor se vagy teve.
Elszomorodott ezen Prücsök, lehorgasztotta a fejét,
s hátra se nézve, otthagyta az Állatkertet. Az Elefánt, a
Zsiráf meg a Teve közrefogták, és elkísérték a kapuig.
Ott azt mondták neki:
– Sose búsulj, Prücsök! Szép kis festett cica vagy, jobb
neked így! – Azzal elbúcsúztak tőle.
 Nem akaródzott hazamenni a postaláda házikóba, de
sétálni se volt kedve Prücsöknek, annyira elszontyolodott.
Gyurka fagylalttal kínálta, hiába; Paletta perecet vett
neki, rá se nézett.
– Menjünk haza! – kérlelte szomorúan a barátait.
Csak akkor vigasztalódott meg, amikor Trombita
hirtelen kézenállást csinált, méghozzá különlegeset: csak
az egyik kezén tartotta magát, a lábait meg összefonta
a magasban. Ugrondi pedig az orrán egyensúlyozott
Trombita hangszerével, tánclépésben ugrándozván,
mialatt hét kék labdával játszadozott, dobálva a labdákat
a trombita körül.
Aztán hazaértek, Expressz finom vacsorát főzött.
– Gyere, kis zsiráfnyakúm – hívta enni Prücsköt.
Ő meg elfelejtette a nagy bánatát.
 Másnap reggel Paletta indult a
palotába, egyenest a Főminiszter
elé, hogy megkérje tőle Piros kezét.
Csudálatos kék nefelejcset tartott
maga elé, ahogy lépegetett fölfelé a
palota kanyargós lépcsőjén.
Piros a lépcső tetején várta szívre­
pesve, s még a Nap is elsápadt az
irigységtől, amikor látta, hogy Piros
kiállt a lépcsőre szíve szerelme elé.
Hanem hajaj!
A Napnál is jobban irigykedett
Színpompánia két főintrikusa, a zöld
Ceremóniamester és szemüveges
áspis felesége, Lilamorc! Ha a Cer­
emóniamesterné nem lett volna
amúgy is lila, azt gondolhatnánk,
hogy az irigységtől változott el a
színe. Mivelhogy azt hitte, hogy egy
szép napon majd a Ceremóniame­
ster ül a főminiszteri székbe, s mellé
páváskodni ő: Lilamorc. Most meg
ez a jöttment Paletta keresztülhúzza
a számításaikat!
 Paletta fölért a palotába,egy tisztelettudó inas bejelentette
a Főminiszternek. Az szívesen fogadta Palettát, mert tetszett
neki a csinos fiatalember, s látta, ahogy Pirosnak még jobban
tetszik. Csak azt kötötte ki, hosszú töprengés után, hogy
előbb fesse meg a főminiszteri családfát,mert a Felhőkatonák
elleni háborúkban elázott a nevezetes családfa.
Azzal útjára bocsátotta a fiút.
 Alig szusszant egyet a Főminiszter,
megint előtte állt Paletta, kezében a szépen
megfestett családfa. Zöld mezőben egy
tündöklő fehér lombú fát festett, minden
egyes ágán ragyogó levelekkel, a leveleken
megtalálhatta a Főminiszter az őseit: apját,
nagyapját, dédapját, ükapját, valamint anyját,
nagyanyját, dédanyját, ükanyját, visszafelé
az időben. Az alsó ágon egy kicsi levelecske
ábrázolta Pirost.
Nézte, nézegette a Főminiszter a csudálatos
képet, s csak ennyit mondott Palettának:
– Ügyes gyerek vagy, fiam.
 Több se kellett a Ceremóniamesternek és Lilamorcnak!
Dühödten látták az erkélyről, amint Piros és Paletta
sétálgat a palotakertben. Főtt a fejük, mitévők legyenek.
Végezetül azt sütötték ki, hogy elkocsikáznak az udvari
hintón a Felhőkatonákhoz, s megkérik Gonosztódort
(aki mellesleg Lilamorc édesbátyja volt), hogy rontassa
össze nagy égzengéssel Színpompánia határait, hadd
ázzanak tönkre a házak, a tetők, az utcák, mázolódjanak
szét az ország csudálatos tündöklő színei.
Egy tüzes táltost gyorsan hintóba fogtak, s elindultak
a koromfekete éjszakában, lopva, hogy senki ne lássa őket.
 A Ceremóniamester ült a bakon, Lilamorc a hintóban.
Veszettül hajtottak az éjszakában, fölöttük egy világcsúfja
varjú károgott, mutatva az árulóknak az utat Gonosztódor
csapatai felé.
Igen ám!
Csakhogy a settenkedőket meglátta Prücsök, ahogy
bámészan a surrogó hintó után nézett.
 Prücsköt se látták, Palettát se. A fiú a palotakertben
bolyongott, Pirosra gondolva, s egy verset fabrikált a
Holdtól kérdezgetve, hogy elég jó-e. A vers így hangzott:

Alma, alma, almafa,

ékes aranyalmafa,
ez az álmos kicsi lány
elaluszik alatta.

Alma, alma, almafa,

ékes aranyalmafa,
ez az álmos kicsi lány
mit álmodhat alatta?

Hanem hopp!
 Meglátta a hintót s a galád Ceremóniamestert
Lilamorccal. Mindjárt tudta, hogy baj van. Gyorsan
a barátaihoz! Trombita aludt már, Ugrondi fújta meg
a vésztrombitát, hogy fölriassza Színpompánia lakóit.
Addigra Prücsök fölmászott a Nap meg a Hold zsinórjára,
s az ég tetején fogta föl a hátával Gonosztódor támadását.
 A vízoltók hosszú létrákra másztak, fejük fölé zöld
ernyőket tartva, az utcákon rajzott Színpompánia
minden lakója, s biztatták a vízoltókat, hogy verjék vissza
Gonosztódor támadását. Nem is sikerült neki eláztatni
az eget Színpompánia fölött, fejvesztve vonult vissza
csapataival.
 Tehát megbukott a
Ceremóniamester és Lilamorc
galád terve! Eltakarodott
a katonáival Gonosztódor,
hazamentek a vízoltók,
mindenki nyugovóra tért,
Ugrondi is lefeküdt Trombita
mellé a postaládikó házikóban.
Csak Prücsök és a Hold maradt
ébren, és Paletta, aki még
mindig ott a palotakertben
bolyongott, Piros ablakára
lesve.
Hát a Ceremóniamester és
Lilamorc?
Ők lassan lopakodtak
haza, de nyomukba eredtek
az udvari darabontok, s hogy
nagy bűnükért vezekeljenek,
az udvari becsületbíróság elé
állították őket.
 A Főminiszter vezette a
tárgya­lást. Prücsök volt a Vád
Tanúja. Megállt egyenesen
a bírói pulpitus előtt, s
elmondott mindent,
amit látott.

Zúgott a
terem, mindenki
azt kívánta,hogy büntes­
sék meg a Ceremóniames­
tert és Lilamorcot, mivel
Színpompánia vesztét akarták.
 A két árulót bilincsben vitte börtönbe a porkoláb, az
utcán egy kicsi dühös kutya még meg is ugatta őket, s csak
vonszolták magukat lehajtott fejjel. A Ceremóniamester
még zöldebb lett, mint volt, Lilamorc pedig még lilább.
 Reggel Piros és Paletta összetalálkoztak a palotakertben,
fogták egymás kezét, s csak nézték egymást hosszan,
szerelmesen. Piros két szép orcája ragyogott, Paletta meg
boldogan simogatta szépséges szerelme aranyszőke haját.
És mi lett Prücsökkel?
Belőle igazándi igazi cica lett, mert a Gonosztódor
elleni küzdelemben leolvadt a hátáról a két púp,
elefántlábacskái helyett rendes cicalábai lettek, és a
zsiráfnyaka is odalett.
 Attól kezdve egész nap csak Gyurkával játszadozott,
néhanapján meg Pirossal. Este a postaláda házikóban
üldögéltek, a híres zenebohóc Trombita trombitált neki, a
még híresebb kötéltáncos Ugrondi ugrált, Expressz bácsi
meg vacsorát főzött. Ott élnek ma is, vidám barátságban.
Ha Színpompániában jártok, nézzetek be hozzájuk!