10.

ÁLLAM-ÉS KORMANYFORMAK

I. HATALOMMEGOSZTÁS

Klasszikus tana az államhatalmi ágaknak , az államhatalom különböző funkciók szerinti

szétválasztását jelenti, amelynek értelmében a törvényhozásnak, a végrehajtásnak és a
bíráskodásnak hatáskör tekintetében és intézményi és személyi vonatkozásában is el kell
válnia egymástól.

John Locke elmélete: a kormányzat megbízás jellegét hangsúlyozta természetjogi-

szerződéselméleti megközelítésben. Locke úgy látta, hogy a nem állandóan ülésező
törvényhozói testület mellett mindenképpen szükség van egy olyan szervre, amely
folyamatosan biztosítja és ellenőrzi a törvények végrehajtását.

Charles-Louis Montesquieu: a szabadságjogok biztosításának és a mérsékelt kormányzásnak a

garanciáját a törvények uralmában vélte megtalálni. Szerinte a hatalom elfajulásának csakis
hatalom szabhat határt. Három hatalmat különböztet el: a törvényhozói, a végrehajtói, és a bírói.
Szerinte a hatalmat úgy kell megosztani, hogy annak ágai kiegyensúlyozzák egymást, s egyik sem
kerekedhet a másik fölé.

A klasszikus hatalommegosztási elvek az amerikai elnöki rendszerben érvényesülnek

legtisztábban, míg a többi modern demokráciában az egyes hatalmi ágak közjogilag és
politikailag egyértelmű szétválasztása kevésbé biztosított.

II. ÁLLAMFORMÁK

Az állam: adott területen, adott népesség felett a legitim erőszak monopóliumával rendelkező
közhatalom.
Formái: - Monarchia
- Köztársaság
Monarchikus állam feje /császár, király, nagyherceg, emír, sah stb./ általában öröklés útján nyeri el
pozícióját, és tradicionális legitimitással bír.
A köztársaság feje az államfő, rendszeresen megtartott választások révén jut hivatalához, és
legitimitását racionális eljárási szabályok mentén történő kiválasztása, a népképviselet elvének
megfelelő döntési mechanizmus segítségével nyeri el.

1
A mai demokráciák között mind monarchikus , mind köztársasági államformára találunk példákat.
Az államforma önmagában már semmit sem árul el a modern államok hatalomgyakorlási
mechanizmusairól, mindkét államforma egyaránt megfelelhet a demokratikus kritériumoknak.

III. KORMANYFORMAK

Az egyes politikai rendszerek a hatalommegosztás állami szerveinek struktúrája és

egymáshoz való viszonya alapján is csoportosíthatóak, ezt nevezzük kormányformáknak.
Típusai:
1. Elnöki /prezidenciális/
2. Parlamentáris
3. Kancellári /miniszterelnöki/
4. Vegyes /félelnöki/
5. Egyedi kormányformák, pl.: a svájci kollegiális /direktoriális/

1. Elnöki kormányforma

Legfontosabb jellemzői:
• Az elnök egyszemélyben állam- és kormányfő
• Az elnököt közvetlenül választják, nem függ a parlamenttől- erős legitimáció
• A végrehajtó hatalom fejeként az elnök a minisztériumok és kormányhivatalok
munkájának irányítója és felügyelője, a hadsereg főparancsnoka, az ország
külügyeinek elsőszámú alakítója
• Az elnök erős vétójoggal rendelkezik és jogában áll feloszlatni a parlamentet
• Kinevezi az államtitkárokat
• Nincs politikai felelőssége

Ez a kormányforma először az USA-ban jött létre, és elterjedt a latin-amerikai térség legtöbb

országában. A latin-amerikai országokban általában az elnök abszolút dominenciája érvényesül
és a diktatórikus kormányzás kialakulásához vezet. Az USA-ban az elektorok választják az
elnököt. A választást az nyeri aki a föderáció összes elektorai több mint felének szavazatát
begyűjtötte.
Az amerikai elnök hatalmát erősen korlátozza a beépített fékek és egyensúlyok rendszere. Nem
oszlathatja fel a kongresszust és nagyon sok kérdésben a szenátus jóváhagyása szükséges. Az
elnöki hatalomnak további jogi korlátot szab a föderatív államszerkezet. Az USA-ban gyenge a
pártfegyelem, ez nehezíti a javaslatok elfogadtatását.
2
2. Parlamentáris kormánvforma

a parlament abszolút primátusa, a neki politikailag felelős kormány, valamint az állam- és

kormányfő posztjának és személyének elkülönülése jellemzi. A parlament hatásköre jogilag
szinte korlátlan. A miniszterelnököt és a kormány tagjait is a parlament választja.
Bizalmatlansági indítvány terjeszthető be velük szemben, ami a kormány bukásához vezethet.
A kormányfő bármikor kezdeményezheti a parlament feloszlatását és a választás előbbre
hozását. Az államfő vagy valamilyen monarcha vagy köztársasági elnök, szerepe többnyire
protokolláris, politikai felelősséggel nem rendelkezik.
A Nagy-Britanniában kialakult klasszikus parlamentáris kormányforma a XX. Századra
erőteljesen átalakult, a törvényhozás és végrehajtás összefonódása következett be
/kabinetkormányzás/.
Némi eltéréssel, de hasonló összefonódás figyelhető meg a többi parlamentáris
kormányformával rendelkező ország esetében is, de ezekre inkább a többségi koalíciók vagy a
kisebbségi kormányok jellemzőek.
A parlamentáris kormányformák egyik közös ismérve tehát a törvényhozói és a végrehajtói
hatalom egyértelmű szétválasztásának hiánya.
A kormány és a törvényhozói többség szoros együttműködése révén a hagyományos parlament-
kormány dualizmust a kormány és az ellenzék közti szembenállás váltja fel. AII. világháború volt
a parlamentarizmus válsága, amelyből a kiutat a kormányformák másik két alaptípusa- a
kancelláris és a vegyes- jelentette.

3. A kancelláris kormánvforma

Kialakulása az 1949-es bonni alkotmányra vezethető vissza.

Legfontosabb sajátosságai:
• A miniszterelnök kiemelésével egyidejűleg korlátozza az egyes miniszterek
parlamenti felelősségét, miközben a konstruktív bizalmatlanság intézményén keresztül
biztosítja a kormányzás és a kormányzóképesség folytonosságát, méghozzá úgy, hogy
a bizalmatlanági indítványról tartandó szavazás egyidejűleg az új jelölt
megválasztásáról tartott bizalmi szavazás is.
• A másik sajátossága a miniszterelnök közjogilag és politikailag egyaránt kiemeltnek
tekinthető szerepe. Feladatai: a kormány kiválasztása, jelölés és/vagy felmentés
kezdeményezése.
• A parlament kormányösszetételre gyakorolt hatása részben korlátozott.
• Az egyes miniszterek parlamenti felelőssége korlátozott.
• Politikai értelemben a miniszterelnök döntését befolyásolhatják a pártján belüli
3
 erőviszonyok, valamint a koalíciós partnerek érdekei és akarata.
• A kormányfő munkáját a kancellária segíti, melynek élén államtitkár vagy miniszter
áll. Feladata: a miniszterelnök munkájának segítése, kormányülések előkészítése,
egyes minisztériumok törvény-előkészítő és végrehajtó munkájának összehangolása és
ellenőrzése, tartományok közötti kapcsolattartás biztosítása.

4. Félelnöki kormányforma

Ez az elnöki és parlamentáris rendszer ötvözete, melyet erős elnök és felelős kormány

jellemez. Az ilyen kormányformájú országok tipikus államformája a köztársaság.
Pl.:Franciao., Finno., Lengyelo., Olaszo.

Duverger szerint az elnök jogkörére és tényleges hatalmára vonatkozóan három rendkívül eltérő
helyzet alakulhat ki:
1. ha a többség az elnök oldalán áll, akkor lehetővé válik a kormány és a parlament
feletti uralom
2. ha a parlamenti többség szemben áll a köztársasági elnökkel, akkor az elnök tényleges
jogosítványai korlátok közé szorítottak, mivel a végrehajtó hatalom igazi fejét ekkor a
parlamenti többséget és a kormányt ellenőrző miniszterelnök testesíti meg.
3. ha a többség ugyan arról az oldalról kerül ki, mint az elnök, ám mégsem fogadja el
vezetőjének, akkor az elnök alkotmányos hatalmának gyakorlását többé-kevésbé
blokkolhatja a többség vezetőjének akarata.

4. Direktoriális kormánvforma

Svájc egyedi politikai berendezkedése az erős kantonokra épülő államszerkezet, a nemzetiségek

közötti hatalmi-politikai egyensúly intézményes védelme, illetve a pártrendszer sajátosságai
mellett a kormányformában is megmutatkozik. Svájcban a végrehajtó hatalom csúcsszerve a
kormány, a hét tagból álló szövetségi tanács. A szövetségi tanácsot a szövetségi gyűlés választja,
de a megbízás nem jár együtt politikai felelősséggel, sőt megbízatása után a szövetségi tanács
függetlenedik a szövetségi gyűlés akaratától. Ennek megfelelően a szövetségi gyűlés nem
kezdeményezhet bizalmatlansági indítványt. A szövetségi tanács tagjai döntéseiket minden esetben
szótöbbséggel hozzák, azaz politikailag nem szolidárisak egyrn§s iránt. A köztük lévő viszony
inkább a kollegialitás elveinek felel meg, ezért Svájc kormányformáját kollegiális vagy
direktoriális kormányformának nevezzük.