Alexa Riley

Thick
Teeny (Picúr) most költözött be új lakásába, és a kíváncsisága
legyőzte. Váratlanul megismerkedik hatalmas és dögös, új szomszédjával. Vadul
fantáziál a szelíd óriásról, és megtanulja, mit jelent beleszeretni a szomszédba.

Bull (Bika) mindig is hatalmas volt, ami bosszantja. Korábban biztonsági őr volt,
de most online tanácsadást folytat, hogy távol maradjon a bámuló tekintetektől.
Amikor fiatal kis szomszédja barátkozni akar vele, nem tehet ellene
semmit. Lebontja a maga köré épített falakat, és megszegi a szabályokat, csak
azért, hogy esélye legyen a lánynál. Ezt soha nem gondolta volna lehetségesnek.

Figyelem: Bull túl nagy ahhoz, hogy Teeny-é legyen? Vagy mégis működhet?
Biztos lehetsz benne!

Rajongói fordítás!!!
 1. fejezet

Teeny

- Ezeket fel tudjuk még tenni oda? - Rámutatok, hová akarom tenni a dobozokat,
amikor megbotlom az egyikben, és majdnem elesek.
A telefon kicsúszik a kezemből, és elrepül. Az egyik költöztető az ingemnél fogva
megragad, mielőtt - a mai délután során már másodszor-, pofára esnék.

- Jézusom, kölyök! - mondja a pasi, miközben megrántja az ingemet, és lábra állít.

- Köszönöm! - mondom az idősebb férfinak, aki úgy néz ki, mint apám öccse, John
nagybácsi. A névtábláján a Paul név szerepel, és azt mondja, hogy ő a
főnök. Elengedi az ingemet, amikor meglátja, hogy biztosan állok a lábamon.

- Megköszönném, ha leülnél, amíg mi itt végzünk. - Mutat a nappalimban

felállított kanapéra. Ez ágyként és kanapéként is használható, mivel az egyik
szobám lesz az irodám. Nincs szükségem sok helyre, de valahogy sok mindenem
van. Talán nem kellett volna mindent magammal hoznom. Nem segített, hogy a
szüleim épp költözködnek, és hagyták, hogy elhozzak bármit, amit akarok,
mielőtt kidobnák.
- De segíthetnék. - próbálkozom újra, de megakad a lábam az egyik dobozban. Az
megbillen, de az egyik költöztető elkapja, mielőtt fejbe találná. Meghátrálok és
az arcomat elönti a forróság. Majdnem egyenesen arcon találtam a pasast. –
Sajnálom!
- Mi van abban a dobozban, levegő? - nevet Paul mellettem.

- Plüssállatok. - mondom és sóhajtok.

- Ugye elmúltál tizennyolc? – néz végig rajtam Paul. - Soha nem gondoltam volna,
hogy meg kell kérdeznem valaki életkorát, mielőtt elköltöztetem. - A szemöldöke
összehúzódik, és aggodalma suhan át az arcán.

- Igen, elmúltam tizennyolc. - Forgatom a szemem. Ezt sokszor megkérdezik.

Alacsony vagyok, és az arcom kerek. Emiatt a két dolog miatt, az emberek mindig
azt gondolják, hogy fiatalabb vagyok a koromnál.
- Ezek nem az én plüssállataim. - Tudom, hogy a plüssállatos doboz nem segít az
életkor témában.

- Loptad őket? - Paul kötekedve rám mosolyog.

- Nem. - ráncolom az orromat. – A munkámhoz kellenek. - teszem hozzá sietve.

- Munkához? – Már nem próbálja visszafojtani a nevetést, és néhány másik pasas

csatlakozik hozzá.

- Igen a munkához. Látja? Az van ráírva, hogy „iroda”. - Rámutatok a dobozra

firkált rózsaszín szóra. Tudom, hogy kíváncsiak, miből élek, de nem árulom el
nekik.

- Örülök, hogy ezt tisztáztuk. - Paul megrázza a fejét, amikor látja, hogy nem
osztok meg több információt. - Mi lenne, ha leülnél. - Újra a nappali felé mutat.

Nem ücsörögni akarok, hanem pakolni. Túl izgatott vagyok ahhoz, hogy
mozdulatlan maradjak. Soha nem volt még saját lakásom. Félelmetes, de nem
érdekel. Készen állok.

- Nincs szükségem egy perre, amit a nyakamba akasztasz, ha megsérülsz. - Paul

hangja ezúttal komoly, és nem igazán kérlelő.

- Rendben. - Odamegyek a kanapéhoz és leülök. Tudom, hogy ügyetlen vagyok.

Tudom, de már nem érdekel. Ha rajtam múlna, természetesen nem lennék

ennyire ügyetlen, de megtanultam magam elfogadni olyannak, amilyen vagyok.
Nem ülhetek életem végéig egyhelyben. Lerúgom a cipőmet, és magam alá
húzom a lábam. Kitérek az útjukból, hogy végezhessék a munkájukat. Nem kell
hozzátennem a káoszhoz, így is három ember sürgölődik az apró lakásomban.
Amilyen szerencsém van, kilapítanának.

Mindannyian visszatérnek a munkájukhoz, amivel már majdnem végeztek. Ülök

és nézem, és próbálom őket irányítani a helyemről. Igazából nincs sok értelme,
mert a lakásom olyan kicsi, hogy akár mindent egy nagy halomba is tehetnének.
Néhány perc múlva feladom, mert nem igazán figyelnek rám. Ez a másik
problémám, hogy kicsi vagyok, így az emberek gyerekként kezelnek. Akkor is
észrevétlen maradok, ha beszélgetek valakivel, ami sokkal idegesítőbb, mint
ügyetlennek lenni.

- Rendben - motyogom, miközben felveszem a telefonomat, hogy játszhassak

vele.
A laptopom a szoba másik felében van, de Paul jobban kordában tart a
pillantásával, mint apám. Amúgy majdnem elkészültek, úgyhogy megvárom.

Megnyitom az e-mailjeimet, és megnézem, kaptam-e valami újat az elmúlt

órákban. Jól állok a munkámmal, így van egy kis szabadidőm. Azon tanakodom,
hogy szólok nekik, tudok még vállalni, de nem vagyok biztos benne, hogyan jön
ki a lépés most, hogy a városban élek. Legalábbis én városnak hívom. Anya
minden alkalommal kijavít, hogy inkább külvárosról van szó, de ahhoz képest,
ahol a családommal eddig laktunk, ez város, ha engem kérdeznek.

Mintha csak tudná, hogy rá gondolok, megcsörren a telefonom.

- Szia, anya! - válaszolom.
- Hogy állsz, drágám? - Egy csöppnyi bosszúságot hallok a hangjában, és világos,
hogy még mindig nem örül velem.
Ugyanarra a napra terveztem a költözésemet, amikor a szüleim elindulnak az
útjukra. Egyéves körutazásra indultak a világ körül, végül Floridába mennek, ahol
letelepednek. A költözésemmel lehetetlenné tettem, hogy mindkét helyszínen
egyszerre jelen legyenek.
- Jól. - Csipogok, úgy teszek, mintha nem látnám, hogy Paul figyel engem. - A
költöztetők már majdnem elkészültek, és elkezdhetek pakolni.
- Az jó. Bárcsak segíthettünk volna. - Sóhajt a telefonba. Azt kívánja, bárcsak
tudna teleportálni. Édes lett volna, de bosszantó.
- Anya, megvagyok. Már így is eleget segítettetek.

Késői meglepetés voltam szüleim életében. Mindig azt tervezték, hogy korán
nyugdíjba mennek, így tudtam, hogy amikor betöltöm a tizennyolcat, és
leérettségizem, vagy egyetemre megyek vagy Floridába költözöm velük.

Egyiket sem választottam, inkább a kisvárosunk közelében lévő városba

költöztem. Talán beiratkozhatnék az egyetemre; ez még mindig egy
lehetőség. De tizenöt éves koromban, a semmi közepén élve kaptam egy
lehetőséget, hogy a szenvedélyemmel foglalkozhassak. A Love Toy Company-t
meglepte a korom, de esélyt adtak nekem, és felvettek.
Így éltem a lehetőséggel, de talán be kellene iratkoznom az egyetemre.
Tanulhatnék valami üzletvitelt, vagy ilyesmit? De most nem akarok ezen
gondolkodni. Élvezni akarom, hogy először élek egyedül a saját lakásomban. Még
akkor is, ha nem nézek ki elég idősnek ahhoz, hogy megtegyem.
A szüleim idősebbek, és megérdemlik, hogy lássák a világot. Jó munkát végeztek
velem, és azt akarom, hogy élvezzék az életet. Nem akarom, hogy amiatt
aggódjanak, hogy én mit csinálok. Lehet, hogy ügyetlen vagyok, de tudok
vigyázni magamra. Jobban bírom a gyűrődést, mint a legtöbben, és ezzel is
megbirkózok.
- Tudom, de látni szeretném a lakásodat, amikor minden elkészült.
Nevetek, mert biztos vagyok benne, hogy magában már el is képzelte. Segített
megtalálni ezt a lakást, aztán összecsomagoltuk a gyermekkori otthonomat. A
cuccaikat raktárba helyezték el, az enyémet pedig bedobozoltuk, és felcímkéztük
a költöztetőknek, akik elutazásuk másnapján jöttek.
- Küldök majd képeket.
- Tudom, de ne photoshopolj rájuk! – Az anyai hangnemét használja, én pedig
nevetek.
- De olyan lenne, mintha itt lennél velem. - mondom.
- Mindig a legrosszabb képeket választod. – Még jobban nevetek, amikor
meghallom, hogy apám a háttérben velem nevet. Egy másodperccel később
hangos kürtszót hallok.
- Vitorlát bontunk, drágám. - hallom, ahogy apám odaszól anyunak.
- Küldök majd e-mailt.
Tudom, hogy nagyon fognak neki örülni a tengeren. Anya ezt legalább ötszázszor
a lelkemre kötötte, mióta rájött, hogy tényleg nem fogok velük menni Floridába,
hanem saját lakásba költözök.
- Légy óvatos! - teszi hozzá. - Ne dolgozz túl sokat!
- Nem fogok. - Ez nem hazugság, mert jelenleg nem dolgozom.
A kanapémon ülök, és nem mozdulok. Anya azt mondja, hogy csak akkor vagyok
ügyetlen, ha nem dolgozom. Ami azt jelenti, hogy amikor izgulok, és én gyakran
izgulok. Nem tehetek róla. A szüleim nem tartottak kalitkában, miközben
felnőttem, de mindentől távol élve nem sokat láthattam, hacsak nem az
utazásaink alkalmával. Itt most minden olyan izgalmas számomra.

- Szeretlek! - hallom apa hangját.

- Én is szeretlek mindkettőtöket! - mondom nekik, mielőtt befejezném a hívást.

Amikor felnézek, látom, hogy Paul az ajtó mellett áll, és egy csiptetős táblára ír.
- Minden megvan? - kérdezem, miközben felállok, és óvatosan az ajtóhoz
sétálok, nehogy újra elessek. Fogom a táblát, és aláírom, ahol mutatja. –
Köszönöm! - mondom, amikor elmennek, és bezárom az ajtót.
Végre egyedül vagyok az új lakásomban, és megfordulok, hogy megnézzem,
minden itt van-e? Ekkor megpillantom az egyik költöztető sapkáját az egyik
doboz tetején. Felkapom és kinyitom az ajtót, hogy Paul után szaladjak.
Emlékszem, megígértem anyámnak, hogy a telefonom nélkül nem hagyom el a
lakást, és azt bent felejtettem. Gyorsan megfordulok, hogy felkapjam, de
beleütközöm a zárt bejárati ajtóba.
- Jaj! - kiáltom, majd megdörzsölöm a fejem. – Hát persze! - motyogom
magamban, miközben az ajtógombért nyúlok.
Magállok, amikor meghallok valamit a hátam mögött. Megfordulok, hogy az
enyémmel szemben lévő ajtóra nézzek. Nekem kellene bemutatkoznom a
szomszédnak, vagy hagynom kellene, hogy ő mutatkozzon be nekem? Talán
várjam meg, míg összefutunk?
- Ó, megtaláltad. - Látom, hogy az egyik költöztető a sapkája felé nyújtott kézzel
jön felém.
- Igen, az egyik doboz tetején volt. - mondom, és átadom neki. A homlokomra
pillant, és próbálja visszatartani a nevetést.

- Köszönöm. - Elsétál, és hallom, ahogy közben felnevet.

Visszanézek az enyémmel szemben lévő ajtóra. Valami odavonzza a
figyelmemet. Hosszú pillanatig állok ott. Muszáj bekopognom. Tehát nekem kell
kezdeményeznem.
 2. fejezet

Bull

A kukucskálón keresztül nézem, ahogy a lány a folyosó túloldalán lévő lakásba

beköltözik. Vetettem rá néhány pillantást, amig a dobozokat cipelték. De most,
hogy minden költöztető elment, ott áll a folyosón, és az ajtómat bámulja.
Körülbelül hat éve költöztem ide, és nem nagyon járok ki. Az internet és a
házhoz szállítás segítségével nem is igazán kell. A lakásom valójában két
apartman egybenyitva. Ez az oka annak, hogy ilyen gyorsan megszereztem a
lakást. Bárhol vehettem volna lakást, de nem akartam a városban élni, és ez
elég közel volt minden olyan dologhoz, amire szükségem volt.
Néhány ember azt gondolhatja, hogy nehéz állandóan a lakásban maradni, de
én szeretem. Amikor valaki úgy néz ki, mint én, nehéz emberek közé menni.
Jobb otthon maradni és egyedül lenni, mintha megbámulnának.
Anyukám Bull-nak (Bika) nevezett, amikor először rám pillantott. Azt mondta,
az egész terhessége alatt dühödten rugdostam majd, amikor megszülettem,
kétszer akkora voltam, mint a többi baba a szülészeten. Az államban rekordot
állítottam fel az abban az évben született legnagyobb babák rangsorában, és
addig folytattam a rekordok felállítását, amíg abbahagytam az orvoshoz
járkálást. Nem tetszett, hogy mindenki engem nézett, mintha én lettem volna
Hulk, aki szétvert egy épületet, vagy valami ilyesmi.

Persze, le kell hajolnom, hogy átférjek az ajtókon, és a térdeimet is be kell

hajlítanom, hogy a zuhanyfej alá férjek, de nem vagyok szörnyeteg. A probléma
az, hogy nem csak magas vagyok, hanem kigyúrt is, mint egy bika. Széles
testem van, vastag karokkal és lábakkal, és valószínűleg én vagyok a legerősebb
ember a világon. Súlyokat emelek, de semmi őrületeset. A testem csak nagy
akar lenni, ezért akár egy zacskó liszttel, is gyarapíthatom az izmaimat.

Ez az oka annak, hogy nem merészkedek emberek közé, és hogy nincs

semmiféle kapcsolatom. Nem éri meg a kérdezősködést és a pillantásokat,
amiket kapok. Az életem könnyebb, ha csak magam vagyok. Anyám fiatalon
meghalt, és soha nem ismertem apámat. Ahogy bámulom a csinos lányt, azon
tűnődöm, van-e neki családja, aki vigyáz rá. Vagy ő is egyedül van?

Amikor először megláttam, azt hittem, hogy valakinek a húga, akit elhoztak
segíteni a költözésben. De aztán rájöttem, hogy ő mondja meg az embereknek,
hová tegyék cuccokat, tehát biztosan az ő lakása. Olyan kicsi, hogy lefogadom,
folyton erről kérdezik. Tudom, hogy egy akkora ember, mint amilyen én vagyok,
felhívja magára a figyelmet, de biztos vagyok benne, hogy egy ilyen kicsi is.

Sötét haját rendetlen kontyba tornyozta, és néhány szál elszabadult a nyakán. A

szeme sötétek, de vonásai olyan lágyak, hogy kerubhoz hasonlít. Még innen is
tudom, hogy édes illata van, és finomnak tűnik. Hogyan lehet egy ilyen ártatlan
dolog valóságos?

Teljes megdöbbenésemre egy lépést tesz az ajtóm felé, és felemeli a

kezét. Visszarándulok, amikor a bekopog az ajtómon, és a kezemet a számra
szorítom.

Döbbent csendben bámulom az ajtót, és fülemben hallom a szívem

dobbanását. Meddig kell itt állnom, mielőtt elmegy? Nem merek újra kinézni a
kukucskálón, hátha meglátja az árnyékomat. Ha elmozdulok erről a helyről,
meghallhatja a padló csikorgását, ezért ott állok, remélve, hogy hamarosan
elmegy.
- Szia! - mondja éneklő hangon. - Én vagyok az új szomszéd, Teeny.
Visszafojtom a lélegzetemet, amikor ismét kopog, és átkozom magam, amiért
olyan kibaszottul kíváncsi vagyok. Miért kellett olyan sokáig ott állnom és
néznem őt? Próbálok érvelni, hogy azért, mert új itt, és velem szemben lakik,
de akkor elég lett volna egyetlen pillantás, de nem tudtam elfordítani róla a
tekintetemet.
- Nos, az igazi nevem Louise, de a méretem miatt mindenki csak Teeny-nek hív.

Meghalok, hogy láthassam, ezért megragadom az esélyt, és kissé közelebb

lépek az ajtóhoz. Csikorog a padló, és átkozódom a bajuszom alatt.
- Azt hiszem, hallak az ajtó túloldalán. - mondja, és látom, ahogy hunyorog,
amikor a kukucskálóba néz. - Sajnálom, már sokszor mondták, hogy kíváncsi
vagyok. Csak köszönni akartam és bemutatkozni.

Kinyitom a számat, hogy mondjak valamit, de elveszítem a bátorságom és

inkább becsukom.

- Oké, sajnálom, hogy zavarlak. Jó éjszakát kívánok!

Egy pillanatra meglátom, hogy a lány elszontyolodott, amikor megfordul, hogy
elsétáljon.

- Várj! - kiáltom mély, ritkán használt hangomon. Megköszörülöm a torkomat,

és figyelem, ahogy megáll, és még egyszer az ajtómra néz. - Sajnálom, hm ... -
mentséget keresve nézek körül, és csupasz mellkasomra pillantok. - Nem
vagyok felöltözve.

Az arca elpirul, és kezét a szájához emeli, hogy elfojtsa a mosolyát. - Nagyon

sajnálom.

Nem szokatlan, hogy nem viselek ruhát. Mivel akkora vagyok amekkora,
nehezen találok megfelelő darabot, ezért legtöbbször kényelmes boxerben
vagyok.
- Rendben. - hallom a saját hangomat, mert szeretném, ha jobban érezné
magát. - Beköltöztél?

Miért beszélek az ajtón keresztül, mint egy idióta? Homlokomat a fára

támasztom és lehunyom a szemem. Bárcsak kinyithatnám az ajtót, és jól
megnézhetném, de tudom, hogy abban a pillanatban, amikor meglát, új lakásba
költözik. Nem akar majd szemben lakni Frankenstein szörnyével.

- Igen, rengeteg dobozt kell kicsomagolnom, de nagyon izgatott vagyok

emiatt. - Egy pillanatra álmodozó lesz a pillantása, miközben mosolyog
magában. - Egyébként valószínűleg most is azt kellene csinálnom.

Várom, hátha mond még valamit, de csak végigpillant a folyosón, mire a

tekintete visszatér az ajtómhoz.

- Rendben, azt hiszem, ennyi. Örülök, hogy megismertelek. Hm, mi is a neved?

- Bull. - A hangom olyan, mintha smirglit ettem volna, és utálom, hogy nem
bársonyos, és nem tudom a hűvöset játszani.

- Bull? - kérdezi, mire bólintok, de nem lát. - Ez vicces. Gyerekkorom óta

szeretem a bikákat, és olvastam a Ferdinándot. Mosolyog és vállat von. -
Egyébként, legyen szép estéd!
- Viszlát, Teeny! - mondom, de annyira halkan, hogy szerintem nem is hallja.

Figyelem, ahogy elindul a lakásába, és egy pillanatra visszanéz, mielőtt bemegy

és bezárja az ajtót. Még néhány percig állok ott bámulva, hogy
megbizonyosodjak arról, hogy nem jön vissza, hogy velem beszéljen.

Felsóhajtok, amikor ellököm magam az ajtótól, és visszamegyek a

nappalimba. Miért akarna velem beszélni? Még az ajtót sem nyitottam ki.

Amikor kinézek az ablakon látom, hogy a nap kezd lemenni, és itt az ideje a
vacsorának. Gondolkodom azon, hogy mit egyek, és akkor eszembe jut, hogy
Teeny-nek talán nem volt alkalma enni, mert egész nap költözködött. Rég volt,
amikor költöztem, de emlékszem, hogy mozgalmas volt, és mielőtt észrevettem
volna, kihagytam egy étkezést és megéheztem.

Bemegyek a konyhába, és felkapom a háztömbben működő kínai menüjét. Nem

tudom, mit szokott enni, de mindenki szereti a kínait, nem igaz? Felhívom és
rendelek neki pár dolgot, amiről úgy gondolom, hogy ízleni fog neki, majd
rendelek magamnak is ennivalót. Elmagyarázom nekik, hogy a megrendelést
kétfelé hozzák a folyosón.
Miután letettem, felhúzok egy rövidnadrágot, majd bemegyek az irodámba, és
megpróbálok kideríteni mindent Teeny-ről. Sokáig dolgoztam a biztonsági
szektorban, mert számomra ez volt a legkönnyebb munka a világon. Már csak a
méretem is elriasztja a bűnözőket, és néhány hírességnél testőr munkát
vállaltam. De belefáradtam az emberek bámuló pillantásába, és mivel
tekintélyes ügyfélköröm volt, úgy döntöttem, hogy privát, online tanácsadást
folytatok. Rengeteg pénzt kerestem ezzel az otthonom kényelméből. Ez
lehetővé teszi számomra, hogy sok mindenhez hozzáférhessek, amihez a
legtöbb ember nem. Mint például Teeny bérleti szerződéséhez.

Az épületben csak néhány lakás áll, történetesen az enyém is. A folyosó

túloldalán található lakás egy nagy befektetési portfólióval rendelkező ember
tulajdona, aki alkalmanként bérbe adja a lakását. Előkeresem az összes papírt,
amit Tenny benyújtott. Szeretem tudni, ki él a környezetemben, még akkor is,
ha soha nem találkozom velük szemtől szemben. Tehát amikor megtudtam,
hogy ki ő, minden információt megszereztem róla.

Nincs sok, csak a hitelbecslés és az aláírt bérleti szerződés, amelyet úgy tűnik,
hogy a szülei írtak alá. Igazam volt, tényleg fiatal - éppen betöltötte a
tizennyolcadik életévét. Eszembe jutnak puha vonásai, majd buja idomaira
gondolok. Lehet, hogy alig nagykorú, de nőies teste van.

A következő órában az interneten kutatok, hátha megtalálom őt a közösségi

médiában vagy bármely más oldalon. De amikor kopogást hallok az ajtómon,
eszembe jut a megrendelt étel. Lekapom a pénztárcámat a pultról, és készpénzt
veszek elő borravalónak, amikor újabb kopogást hallok.

- Jövök! - kiáltok, miközben az ajtóhoz sietek, és kinyitom.

- Ó.

Ott áll Teeny két nagy szatyor étellel, miközben végignéz félmeztelen testemen.
A kezdeti reakcióm az, hogy becsapom az ajtót, de félek, hogy az még jobban
megijeszti.

- Sajnálom! - motyogom, mert mi mást mondhatnék? A döbbent csendben

eszembe jut, miért nem lépek kapcsolatba emberekkel.

- Nem, én sajnálom. Az én hibám. Csak kihozták ezt az ételt nekem, és én

próbáltam elmondani, hogy rossz a cím, de ragaszkodtak hozzá. - Felemeli a
táskát, és olyan édesen mosolyog rám, olyan érzés, mintha gyomron rúgtak
volna. - Azt hiszem, ez a tiéd.

- Hm, rendeltem neked ennivalót. - motyogom félhangosan. Teljesen

meztelennek érzem magam, pedig csak ing nincs rajtam. Miért hangzom mindig
olyan bizonytalannak magamban?

- Semmi esetre sem lehet az egész az enyém. - A szeme tágra nyílik a

döbbenettől, amikor lenéz az ételre.

- Nos, mindkettőnknek rendeltem, de elfelejtették beadni az enyémet. -

mondom csendesen, és kissé behajtom az ajtót, hogy megpróbáljam elrejteni a
méretemet.

- Nem hiszem el, milyen édes vagy! - Sötétbarna szemeivel őszintén és nyíltan
felnéz rám. – Nem eszünk együtt, ha már összekeverték?

Miért nem menekül el hanyatt-homlok ez a fiatal lány? Egyáltalán nincs

tudatában annak, hogy milyen kicsi, és milyen könnyen elrabolható és
meggyilkolható. Meghív engem vacsorázni, amikor nem is ismer. De talán én
vagyok az az ember, akire szüksége van az életében, hogy vigyázzon rá.

- Hadd vegyek fel egy inget. - mondom csendesen, miközben a mellkasomra

meredek, majd becsukom az ajtót. Megszidom magam, majd kinyitom az
ajtót. - Bejössz?

Felnevet, miközben bólint, majd belép. Mi a fenét csinálok?

 3. fejezet

Teeny

Megpróbálom nem bámulni Bull-t, de nem megy. Hatalmas – igazán hatalmas.

Soha nem láttam még ekkora embert, mint ő, és ráadásul ő a legdögösebb férfi,
akit valaha láttam. Ennyi forróságnak nem szabadna ennyi helyet elfoglalnia.
Nem csoda, hogy nem akarta kinyitni az ajtót. Valószínűleg ostromolják a
nők. Harcolnom kell magammal, hogy ne érjek hozzá. Kíváncsi vagyok, vajon
mindenütt ennyire hatalmas?

Ellép előlem, hogy bemehessek az otthonába, mire én mosolyogva belépek.

Izgatott vagyok, hogy láthatom a lakását, ezért veszek egy nyugtatónak szánt,
mély lélegzetet, mert tudom, mi történik, ha túlságosan izgalomba jövök. Folyton
arra gondolok, hogy milyen mély a hangja, és mit tesz ez a testemmel. Szeretném
tudni, hogy ki ő, és mindent tudni akarok róla.

Az arcom felforrósodik, amikor arra gondolok, hogy a folyosón álltam, és a

hangját hallgattam. Csupán néhány méterre választotta el tőlem, miközben
meztelen volt. Vagy legalábbis azt mondta. Akkor még nem sokat gondolkodtam
rajta, de most, hogy valóban látom őt, csak arra tudok gondolni.

Ki kellett volna pakolnom, de folyton a kukucskálómban leskelődtem, hátha

kijön. Szerettem volna megpillantani a rejtélyes, mély hangú férfit. Sejtettem,
hogy nagy lesz.
Nem tűnik biztosnak abban, hogy valóban meg akart-e hívni a lakásába. Egy
pillanatra megállok, eláraszt a nyugtalanság. Megszoktam, hogy egyesek nem
akarnak engem az otthonukban tudni. A szüleimnek voltak barátaik, akik ezt
egyenesen meg is mondták. Ezek után nem voltak többé a szüleim barátai.

- Ha nem akarsz együtt enni velem, megértem. - mondom, miközben

megpróbálok lehetőséget adni neki, hogy visszakozzon.

Aggódom, az alsó ajkamat rágcsálom, és a táskák elnehezülnek a kezemben.

Mennyi ételt rendelt? A gyomrom tiltakozásul megkordul, mert éhes vagyok, és
kaját akarok. Még nem gondoltam arra, hogyan lesz étel a lakásomba. Nem
tudom, hogy mehetett ez ki a fejemből. Azt hiszem, annyira megszoktam, hogy
otthon élek anyámmal. Mindig ügyelt arra, hogy egyek.

- Nem. - mondja, amikor az ajtó becsukódik mögöttem. A zár kattan, amikor

megfordulok, és a tekintetünk találkozik. - Hadd vegyek fel egy inget!

- Oké. Ezt leteszem. - Sétálok a konyha melletti étkezőhöz.

- A tányérok a bal felső szekrényben vannak. - mondja, és mutatja. - Azonnal

jövök.

Még egy utolsó pillantást vet rám, mielőtt megfordul, és elindul a hosszú
folyosón. Bull lakása sokkal nagyobb, mint az enyém. Legalább kétszer akkora,
ha nem nagyobb. Mi van, ha valaki mással él?
Körülnézek a lakásban, hogy találok-e nőre utaló nyomokat. Úgy tűnik, hogy
nincs sok, de nem is néz ki szuper férfiasnak. Itt minden praktikus, de semmi
extra.
Kinyitom a papírtáskát, és számos különböző dobozt veszek elő. Elég lenne
ahhoz, hogy egy kisebb sereget megetessen, de szüksége lehet ennyi ételre, hogy
egy ekkora testet működtessen. A konyhába sétálok, kinyitom a szekrényt, majd
hosszan sóhajtok, amikor látom, hogy nem érem el a tányérokat.
Körülnézve nem látok zsámolyt, na nem mintha Bull-nak valaha is szüksége lenne
rá. Megpróbálom felhúzni magam a pultra, mert ha ott fel tudok térdelni,
elérhetném őket. Felhúzom magam, de amikor már majdnem ott vagyok, a
karjaim felmondják a szolgálatot. Sikítok, miközben zuhanok, tudva, hogy a
kemény padlónak csapódok.
Két nagy kar elkap, mielőtt ez megtörténhetne. Bull-ra bámulok, aki a karjába
vesz, és szorosan meleg testéhez húz. Citrom és szappan illata van, olyan friss és
finom.

- Honnan jöttél? - Nevetek, mert nem hallottam, bejönni a konyhába. Ahhoz

képest, milyen nagy, nagyon gyors.

- Óvatosabbnak kellene lenned. - válaszolja, de nem mozdul, hogy engem

letegyen. Ehelyett az ebédlőasztalhoz visz, ahol az egyik székre ültet. - Hozom a
tányérokat.
Mosolyog, miközben a fejét rázza. A szívem ostobán rebben, mert az
ügyetlenségemet viccesnek találja, nem pedig bosszantónak.

Az ölembe teszem a kezeimet, és megpróbálok mozdulatlan maradni, hogy ne

okozzak balesetet. Általában nem érdekel, mert megszoktam, de azt akarom,
hogy Bull ismét meghívjon. Talán legközelebb meghívhatnám én a lakásomba.
Nem ezt csinálják az emberek? Nemcsak meghívott, de kaját is vett nekem. Úgy
volt, hogy beadják, és csak akkor hívott be, amikor bekopogtam az ajtaján. Talán
a modora a legjobbat hozta ki belőle, és csak az udvarias akart lenni.
Megpróbáltam egérutat adni neki, de nem élt vele. Bár még mindig
megpróbálhat udvarias lenni. Egy gyors vacsora velem megmentheti őt a
jövőbeni kellemetlenségektől.

Figyelem, ahogy megfog néhány tányért és villát, mielőtt visszajönne az

asztalhoz és letenné őket. Az egyik tányért elém teszi, a másikat az asztal túlsó
oldalára.

- Ülj ide! – Az asztalfőn álló székre mutatok. Ez elég közel lenne hozzám, hogy
elérhessem és megérinthessem, és még mindig látnám a szép arcát.

- Oké. - ez az egyetlen válasza, amikor oda költözik, ahová mutattam.

- Úgy értem, bárhová ülhetsz, csak így könnyebben megosztozunk ezeken. -

teszem hozzá gyorsan. Figyelem, ahogy visszafojt a nevetést. Az egész teste
remeg a néma nevetéstől.

- Itt jó lesz, Teeny. - Leül, majd elkezdi eltávolítani a dobozok tetejét.

Figyelem, ahogy egy kanálba hatalmas adag ételt lapátol. Soha nem tudnám ezt
mind megenni, de nem akarom megbántani, hisz olyan kedves volt
velem. Felemelem a tányéromat, hogy felé nyújtsam, de mielőtt az ételt rá tudná
merni, a tányér kicsúszik a kezemből, és a márványpadlónak csapódik. Összetörik
a kemény felületen, felzihálok.

- Annyira nagyon sajnálom. - sietek mondani.

Leteszi a kanalat a dobozba, én pedig a törött darabok után nyúlok. Megragadja
a csuklómat, mire ránézek. Soha többé nem fog meghívni magához. Majdnem
leestem a pultjáról, majd összetörtem a tányérját. Csak néhány percet voltam az
otthonában, és máris egy csődtömeg vagyok. Az arcom fellángol a szégyentől.
Feszültnek tűnik, de nem látom haragnak nyomát az arcán.

- Ne nyúlj hozzá. - Egy pillanatba telik, amíg megértem, amit mond. Visszateszi
az ölembe a kezemet, miközben feláll és fölém tornyosul. – Megvághatod
magad.

Összeszedi a darabokat, és a kukába dobja, majd néhány pillanattal később

visszatér egy új tányérral.

- Van papírtányérod? Nem akarok egy másikat is összetörni. – megpróbálok

viccelődni, de nem vagyok biztos benne, hogy a hangnem megfelelő-e. Képtelen
vagyok elrejteni zavaromat, és a szívem megszakad. Valószínűleg ez lesz az
utolsó alkalom, amikor meghív magához.

- Ez csak egy tányér. - mondja, amikor lenyúl és felkapja az övét. Felzihálok,

amikor hozzácsapja a kemény asztalhoz, mire kettétörik. - Most mindketten
eltörtük.

Nevetésben törtem ki, amikor felkapja a törött tányért, és a szemétbe dobja. Fog
magának egy másikat és rám mosolyog. Istenem, nem gondoltam, hogy lehet
ennél dögösebb.

Visszajön az asztalhoz, leül, majd megpakolja az új tányéromat egy halom

étellel. Biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban kissé beleszeretek.
 4. fejezet

Bull

Nem aludtam túl sokat az éjjel, de ez már az ötödik éjszaka volt egymás
után. Amióta Teeny átjött és velem vacsorázott, nem tudom kiverni őt a
fejemből. Azzal töltöm a napjaimat, hogy a kukucskálón leskelődve próbálom
megpillantani.
Amikor itt volt, nem sokat beszéltünk, vagy legalábbis én nem. Mesélt a
munkájáról arról, hogy plüssállatokat tervez, és mennyire elfoglalt. Soha nem
hallottam még ilyesmiről, de nyilván jó üzlet. Imádtam látni, mennyire izgatott
és élénk volt, miközben beszélt. Valószínűleg többet beszélt egy este alatt, mint
én egész hónapban.

Vacsora után az ajtóhoz kísértem, és ő megköszönte nekem a szórakoztató

estét. Egy pillanatig haboztam, amikor le akartam hajolni és megcsókolni, de
aztán visszakoztam. A vacsorát „isten hozott” ajándéknak szántam neki, és ő
valószínűleg csak udvarias akart lenni, amikor átjött, miután a megrendelést
összekutyulták. Biztos vagyok benne, hogy alig várta, hogy kijusson innen és
visszamehessen a lakásába.
Ki akarna olyannal lógni, akinek nincs sok mondanivalója? Kérdezett rólam, de
biztos vagyok benne, hogy az elmotyogott válaszaim nem csigázták fel az
érdeklődését ahhoz, hogy többet akarjon megtudni. Idiótának éreztem magam,
amikor kisétált az ajtón.
Amikor befejeztem a súlyemelést, leteszem a rudat és megfogom a
törölközőmet. Letörlöm a verejtéket a homlokomról, majd bemegyek a
konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Egy másodperc múlva már az ajtóm előtt
állok, és kinézek a kukucskálón, hátha ott van. Amikor nyoma sincs neki,
felsóhajtok és elsétálok.
Ránézek a konyhapulton pihenő kenyérre, amelyet tegnap este készítettem,
amikor nem tudtam aludni. Unalmasnak tűnhet, hogy egész nap itthon vagyok,
de tavaly megtanultam, hogyan kell kenyeret készíteni, és nagyon jól értek
hozzá. Szerintem azért, mert a gyúrás olyan egyszerű. Négy különféle kenyeret
készítettem, és egyet félre téve arra gondoltam, hogy átviszem Teeny-nek, ha
meglátom.
Úgy tűnik, hogy be kell kopognom az ajtaján, mivel nem tudom úgy intézni, hogy
véletlennek tűnjön, hogy összefutottunk. Nem hagyom el gyakran a lakást, így
kész csoda lett volna, ha megtörténik.

Gyorsan lezuhanyozom, és felveszek egy rövidnadrágot meg egy pólót. Viszket

tőlük a bőrömön, mert ritkán viselem őket. De azt gondolom, hogy a félmeztelen
megjelenés kissé ijesztő lenne, és nem akarom, hogy kínossá váljanak közöttünk
a dolgok. Jól éreztem magam vele a minap, és másnap mondanom kellett volna
neki valamit. De a bizonytalanságom meggyőzött arról, hogy senki sem
vonzódhat hozzám.
A kenyeret ürügyül készítettem, hogy újra láthassam, de azért is, hogy
megtudhassam, a közös esténk csak együttérzésből történt-e meg, vagy tényleg
jól érezte magát. Csak egy módon tudhatom meg.
Mély lélegzetet véve megfogom a parmezán kenyeret, és kinyitom az ajtót. Meg
vagyok döbbenve, és kissé elborzadok, amikor látom, hogy kinyílik az ajtaja, és
Teeny pontosan ugyanabban az időben lép ki.

- Bull! - mondja hangosan, és megdöbbent, hogy milyen édesen néz rám.

- Szia! - mondom, miközben egy lépést teszek felé. – Jó néhány napja már...

- Hiányoztál. - fakad ki. - Úgy értem, hiányzott, hogy lássalak. - mondja, majd
idegesen a földre néz. - Nem gyakran jöttél ki, na nem mintha figyeltelek volna,
vagy valami. De voltam itt-ott, és nem láttalak. Gyakran jársz ki? Azt hiszem, nem
minden munka teszi lehetővé. – Elkezdi legyezni magát, és az arca elvörösödik. -
Meleg van itt?

Felnevetek. - Igen, kezd felmelegedni. – Felkapom a fejem, mert eszembe jut,

hogy ajándékot hoztam neki. - Ezt neked készítettem. - nyújtom felé a kenyeret,
ő pedig mohón elveszi tőlem.

- Ezt te készítetted? Tréfálsz velem? - ragyogó szeme tágra nyílik, amikor felnéz
rám.

Bólintok, majd vállat vonok. - Nem nehéz.

- Ez olyan különleges. Jó illata van. - mondja, és elhúzza a kenyér köré tekert
papírt, és az orrához emeli. - Nagyon szépen köszönöm. - Lenéz, majd vissza
rám. – Szívesen behívnálak és megkínálnálak valamivel...

- Nem, semmi gond. Elfoglalt vagy. - mondom, miközben elkezdek

hátrálni. Teljesen bolondnak érzem magam, amiért mégis megpróbáltam. Gah,
miért is szánna rám egy hozzá hasonlóan csinos lány egy kis időt?

- Igazából épp a boltba tartok. Kifogytam sok mindenből, és már nem sokáig
húzom ki a maradék kínaival. - mondja, és rájövök, hogy az elmúlt napokban
ismét küldenem kellett volna neki vacsorát. – Nem akarsz velem jönni?

- Én? - kérdezem és a hátam mögé nézek.

Kuncog és bólint. - Igen, csak a tömb végében lévő boltba megyek. Szép nap van,
és szeretnék sétálni.

- Oké, jó. – Azon gondolkodom, miközben megfogom a kulcsomat és bezárom az

ajtót, hogy nem egyeztem-e bele túl gyorsan, hogy elkísérem.

A kenyeret, amit készítettem, Teeny beviszi a lakásába, majd bezárja az ajtaját,

és elindulunk a folyosón.

- Bocs, a lépcsőn kell mennem. Az előtérben találkozunk. - mondom, miközben a

lift melletti ajtóra mutatok.

- Miért? - kérdezi, amikor rám néz.

- Túl nagy vagyok. - mondom zavartan. A zsebembe dugom a kezem, és az

ajtóhoz lépek. Érzem, ahogy kicsi keze az alkarom köré fonódik.

- Ez csak pár emelet. Jó lesz edzésnek. - mondja.

- Nincs szükséged rá- - mondom, miközben lenézek apró, nőies testére.

Vastag farkam keményen áll a lábaim között, és emlékeztetnem kell magam,

hogy nyugodjak meg, mielőtt megijesztem.
- Kedves, hogy ezt mondod. - mondja, miközben a lépcsőn lemegyünk az
előcsarnokba.

- Ez az igazság. - Kezemet a zsebemben tartom, így nem nyúlok érte, de amikor

kiérünk, ismét az alkaromon érzem apró kezét.

A járda forgalmas, és tudom, hogy csak azért csinálja, hogy ne sodródjon el, de a
legtöbb ember, aki engem meglát, félreáll az útból. Ez az egyik oka, hogy nem
szeretek kijárni. A bámulással elég nehéz megbirkózni. Amikor bevásárolni
indulok, mindig késő este megyek az éjjel-nappaliba, mert akkor kevesebb a
bámuló ember. Olyan dolgokat vásárolok ilyenkor, amelyeket nem tudok online
beszerezni.
Nem említem, hogy két napja éppen ebben a boltban jártam. Ehelyett csak
felkapok majd néhány terméket, hogy úgy tűnjön, nekem is kellett néhány dolog
a boltból. Még mindig csodálkozom, hogy összefutottunk, és nem kellett
kopognom az ajtaján. Aztán megkért, hogy jöjjek vele, szóval ez jót jelent. Ugye?
Gyorsan a bolthoz érünk, vagy legalábbis túl gyorsan telik az idő. Mindig ilyen
érzés, amikor Teeny-vel vagyok. Az idő valahogy felgyorsul, és soha nem elég.

- Tolnád a kocsit, míg én összeszedem a listámon lévő dolgokat? - kérdezi Teeny,

és én beleegyezek. – Lássuk csak, egy csomó minden van itt, de csak dobálj be
mindent, amire szükséged van, és majd a végén elosztjuk.

Bólintok, miközben a polcok között sétálunk, ő pedig telepakolja a kocsit. Egész

idő alatt a kedvenc ételeiről beszél, és arról, hogy mit szeret a legjobban azok
közül, amiket az édesanyja főz. Kérdez a kenyerekről, amiket én készítek, és
amikor a hozzávalókhoz érünk, összeállítok neki egy kis készletet, és felajánlom
neki, hogy megtanítok neki néhány egyszerű receptet.

A tudattól, hogy nem kell kifogásokat keresnem, hogy találkozhassak vele,

boldognak és könnyednek érzem magam. Több időt akar velem tölteni, és ez azt
jelenti, hogy jobban meg akar ismerni.

Amikor babaholmikkal megpakolt pocok közé érünk, megállítom a kocsit, és

lebámulok rá. - Ööö, azt hiszem, innen nincs szükséged semmire? - Kérdésként
hangzott, mire megrázza a fejét.

- Egy nap majd szeretnék gyerekeket.

- Én is. - mondom, mire a lány élénken elmosolyodik. Mosolya bevilágítja még az

éjszakai égboltot is, és imádom, hogy ez miattam van.

Amikor a fogkrémet keresi, éppen egy óvszeres polc mellett áll meg, mely
gyakorlatilag rám ordít. Fiatal koromban próbáltam felvenni egyet, csak hogy
tudjam, milyen érzés, de elszakadt, amikor megpróbáltam a kemény farkamra
húzni. Ez volt a legnagyobb méret, amit készítettek, de két darabos volt. A
másodikat szakadás nélkül felhúztam, de csak a farkam feléig ért.

Teeny-ra pillantok, aki szintén az óvszereket nézi. Lenézek a testére, és arra

gondolok, hogy a nagy farkam elférne-e benne. Lehetetlen. Nem gyártanak
óvszert Bigfoot számára, így akkor sem tudnám kipróbálni, ha akarnám.

- Szükséged van még valamire? - kérdezi, miközben felnéz rám, majd vissza az
óvszerekre.

Egy ideje már ott állok az óvszereket bámulva, de csak megrázom a fejem. – És
neked?

Ismét a dobozokra néz, majd vissza rám. A tekintete a mellkasomon és a

hasamon keresztül a lábaim közé siklik, és látom, ahogy megnyalja az ajkát, majd
elfordítja a tekintetét. - Még nem.

A farkam ismét megduzzad, és előre tolom a bevásárlókocsit, hogy elrejtsem

előle. Jelenleg nincs másom, amivel eltakarhatnám magam, ezért nagy levegőt
veszek, és a bikinis Myrtle nagynénémre gondolok.

A pénztárhoz tolom a kocsit, és az összes cuccot kipakolom a szalagra. A

pénztáros lány felzihál, amikor meglát, de nem mond semmit. Elkezdi beolvasni
a termékeket. Teeny szól, hogy elfelejtett valamit, és visszaszalad, hogy
idehozza. Mielőtt visszaérne, a pénztáros végez, én pedig kifizetem Teeny
dolgait.
- Ó, istenem, Bull, nagyon sajnálom. Hadd fizessem ki. - Beletúr az erszényébe,
én pedig az övére teszem a kezem, hogy megállítsam.

- Én állom. - mondom, mire ragyogóan rám mosolyog.

- Te tényleg egy nagy mackó vagy. - mondja, és hallom, hogy a pénztáros

felhorkan.

Ránézek, mire felkapja a fejét, és a papírtányérokat fürkészi, melyeket Teeny

először elfelejtett bepakolni a kocsiba. Teeny-re pillantok, aki halálos pillantást
vet a lányra, miközben átadja a pénzt. Nem tudom miért, de megmelengeti a
mellkasomat, bár utálom, hogy ennek tanúja volt.

Miután Teeny kifizette a cuccait, felkapom a szatyrokat a kocsiról, és elindulok

kifelé.

- Hadd segítsek cipekedni. - mondja, mire felvonom a szemöldököm.

- Azt hiszem, elbírom. - mondom, mire ő felnevet.

- Tudom, de nem akarom, hogy úgy érezd, muszáj.

Válaszolni akarok, de mielőtt tudnék, egy srác nekem jön, és kibillent az

egyensúlyomtól. Az összes szatyor a kezemben van, és mielőtt visszaszerezném
az egyensúlyomat, a földre döntöm a srácot. Baleset volt, de amint elesik,
átkozódni kezd és jelenetet rendez.

- Vigyázz, merre mész, te jeti kinézetű fasz. - mondja, miközben lenéz a repedt
mobiltelefonjára. - Tartozol nekem egy telefonnal, seggfej.

- Figyelned kellene merre mész, ahelyett, hogy a telefonodat nézegetnéd! -

kiáltja Teeny, a védelmemre kelve.

Általában az olyan srácok, mint ő, egy szót sem szólnak egy akkora embernek,
mint én, de az utcán tömeg van, és az emberek figyelik. Ezt utálom a legjobban,
és most minden szem rám szegeződik. Véget kell vetnem az egésznek, hogy
kijuttathassam innen Teeny-t.
- Elnézést! - mondom, miközben a zsebembe nyúlok, és előveszek egy
névjegykártyát. - Csak hívj, és elrendezzük.

- Ja, persze. - mondja a srác, miközben a törött telefonjával feláll a földről. - Azt
várod tőlem, hogy ezt el is higgyem, melák?

Neveztek már rosszabbnak is, de most nem tudok verekedni. Három méterrel a
föld alá tudnám juttatni a srácot, de túl sok a tanú, és ami a legfontosabb: Teeny
itt van velem. Úgy döntök, hogy megpróbálok hűvös maradni, és ezt a lehető
legjobban kezelni. Leteszem a szatyrokat, majd előveszem a pénztárcám.

- Tessék! Ha ez nem elég, hívd fel ezt a számot, és megegyezünk. - mondom,

miközben átadok neki egy összeget. Szerintem a telefonja nem került ennyibe,
de életem nagy részét azzal töltöttem, hogy elkerüljem a konfliktusokat, és most
is ezt akarom tenni.

- Ó, megteszem. – mondja önelégülten, amikor kirántja a kezemből a pénzt, majd

Teeny-re pillant. - Csak tartsd távol tőlem a csivavádat.

Teeny megnyikkan, de mielőtt egy szót is szólhatna, kinyújtom a kezem, és

puszta kézzel elkapom a csávó nyakát. Hallom, hogy a tömeg felszisszen.

- Sértegethetsz, amennyit csak akarsz, és állíthatod, hogy a telefonod többet ér,

mint ezer dollárt. De amint egy rossz szót mondasz az angyalomról, eltöröm a
kibaszott nyakad. - Bugyborékoló hangot ad ki, miközben a kezemet karmolja, és
a lába lóg a levegőben. - Most kérj bocsánatot a hölgytől!

- Sajnálom! - mondja gyorsan az utolsó levegőjével.

Egy pillanatig erősebben szorítom, hogy megbizonyosodjak róla, hogy vette-e az

üzenetet, majd hagyom, hogy a földre essen. A tömeg hátralép, amikor
megfogom a korábban letett szatyrokat, majd Teeny felé fordulok.

Egy lépést hátrál, és a szeme tágra nyílik a döbbenettől és talán a félelemtől

is. Abban a pillanatban utálom, amit tettem, és azt kívánom, bárcsak
megváltoztathatnám életem utolsó öt percét.
- Sajnálom! - suttogom, és megfordulok, hogy visszamenjek az épületünkbe.
 5. fejezet

Teeny

Csendben sétálok Bull mellett, nem tudom, hogy tartsam-e a számat, vagy
mondjak valamit. Minél tovább maradok csendben, annál rosszabb lesz. Eddig
folyton dumáltam, most viszont megnémultam. Miért kért bocsánatot? Mintha
kihagytam volna valami, de nem tudom mit. Mit sajnál? Azt a csávót le kellett
volna csapni. Micsoda rohadt bunkó.

A lakásig tartó séta nem tart sokáig, minden egyes lépéssel közelebb érünk
hozzá, és tudom, hogy napokig nem fogok találkozni Bull-al. De az nem lehet,
mert akkor nyomorultul érzem majd magam. Hogy hiányolhatok valakit, akit alig
ismerek? Ezúttal rosszabb lesz, mivel nem a legjobb körülmények között válunk
el, és nem akarom, hogy direkt kerüljön engem.

A hangulat megváltozott közöttünk, és nem hiszem, hogy a sütőleckék most

napirenden lennének. Ha őszinte akarok lenni, nem biztos, hogy olvasni tudok a
hangulatából. Lehet valaki szuper dühös és szomorú is egyszerre?

Amikor visszaérünk az épületünkbe, gyűlölök minden egyes lépést, amit a

folyosónkig megteszünk. Az ajtónk felé nézek, és utálom a köztük lévő
távolságot.

Talán túlságosan sokat leskelődtem a kukucskálón, hogy láthassam Bull-t.

Kétszer is megvitattam magamban, hogy átmenjek-e hozzá kölcsön kérni némi
cukrot vagy lisztet. Megijedtem, és féltem, hogy megkérdezi, mit készítek, és
ötletem sem volt, mihez kellene liszt vagy cukor. És hazudni sem akartam.
Annyiszor kívántam, hogy bár lenne bátorságom újra bekopogni az ajtaján, mint
ahogy azt az első napon tettem. De akkor volt rá okom. Ezúttal egyértelmű lenne,
hogy vele szeretnék lenni, és azt már kiskoromban megtanultam, hogy nem sok
ember élvezi, ha velem lóghat. Vagy tönkreteszek valamit, vagy túl sokat
beszélek.
Miután napokig nem láttam Bull-t, elkezdtem a legostobább indokokat kitalálni,
hogy ki-be járhassak a bejárati ajtón. Elmentem futni, ami három percig tartott,
mert az épület előtt megbotlottam a járdán, és rögtön tudtam, hogy ez rossz
ötlet. De még a kitalált indokok segítségével sem futottam össze vele. Kezdtem
azt hinni, hogy kerül engem.

A mai nap nem végződhet így. Nem hagyhatom. A szórakozástól a belső

ürességig jutottam. Próbáltam megfejteni az érzést, amely bennem lakott,
amikor nem láttam Bull-t. Üresség volt, és eltűnt abban a pillanatban, amint
kinyitottam az ajtómat, és megláttam, az ott álló Bull-t. Nem csak állt ott, hozzám
jött.
Most ez az érzés visszatért. Kiveszem a kulcsomat a zsebemből, és a zárba
teszem. Amikor kinyitom az ajtót, Bull követ engem a lakásba, és egyenesen a
konyhám felé megy. Leteszi az élelmiszereket a pultra, és a tekintete végigsöpör
az otthonomon. Mindent megnéz, pedig még mindig hatalmas rendetlenség
van. Túl sok cuccom van, de nincs elég helyem mindennek, így elég rendetlenül
néz ki.

A konyhaajtóban állok, így amikor megfordul, végre szembe kell néznie

velem. Beszélnem kell vele. Nem hagyhatom, hogy csak úgy lelépjen.

- Teeny, én...

- Ez nagyon kedves volt tőled. - fecsegek. Egy pillanatra megáll, mintha más
nyelvet beszélnék. – Én gyakran összeütközöm az emberekkel, és összetörök
dolgokat, de te annyira kedves voltál azzal a sráccal. - Udvarias volt és igyekezett
segítőkész lenni, de a másik srác totál bunkó volt. Én meg akartam ütni. Hah, a
pénztárost is meg akartam ütni. Nyíltan bámulta Bullt, és biztos vagyok benne,
hogy őt akarta. Pont ott álltam. Tudom, hogy nem vagyunk együtt, de nem
néztünk ki úgy? Nem tetszett, ahogy bámulta Bull izmait.

Együtt menni a boltba olyan természetesnek tűnt. Nem maradtam észrevétlen,

semmit nem döntöttem fel, és nem botlottam meg. Még az óvszeres és a
babaholmis polcok között is tartottam magam.

Most nem kalandozhatok el. Egyszerre egy dologra kell koncentrálnom. Ha Bull
nem akar a közelemben lenni, akkor belátható időn belül egyikre sem lesz
szükségem.

Nem tudhatom biztosan, de szerintem Bull akadályozta meg a baleseteket.

Biztonságban érzem magam a közelében. Senki nem jött nekem, és amikor
majdnem körülnézés nélkül léptem le a járdáról, Bull elkapott, hogy
megakadályozza. Éreztem, hogy vezet engem, de az agyam azon járt, ahol lágyan
megérintett, és nem azon, amerre mentem.

Esküszöm, ez a második természete. Egy pillanatig azt hittem, előre tudja, milyen
balesetem lesz, mielőtt megtörténne, és néhányat megakadályozott. Vagy talán
ezt a fejemben jobban felnagyítom, mint amilyen valójában volt.

Vissza akarok menni oda, mielőtt az az ember elrontotta a napunkat. Bull volt az,
aki bocsánatot kért, pedig nem is az ő hibája volt. Annyira hozzászoktam, hogy
az emberek gonoszak, amikor véletlenül csinálok valamit, hogy amikor Bull
igyekezett rendbe hozni a dolgot, a szívem elolvadt a kedvességétől.

Persze a seggfejnek bele kellett kötnie Bull-ba. Még mindig nem hiszem el, hogy
meláknak nevezte. Biztos voltam benne, hogy a srácnak annyi, de Bull jó ember,
és megpróbálta megnyugtatni. Aztán a srác rám nézett, ami megmutatja, hogy
nem számít, mekkora vagy, kicsi vagy nagy, egy erőszakos ember bárkinek
nekimegy. Bull kedvességét gyengeségnek tekintette.

- Elkaptam a pasas torkát, édesem. - emlékeztet, de a becenév hallatán felgyorsul

a szívem, és nem tudok összpontosítani. Meg akarom kérdezni, hogy mindenkit
így szólít-e, vagy csak engem. Anyám mindenkit „drágámnak” hív. Nem tudom,
miért, de az „édesem” jobban tetszik, mint a „drágám”. Talán azért, mert kicsi
vagyok és jobban passzol hozzám.

- Megérdemelte. - mondom, és olyan határozottan bólintok, hogy rendetlen

kontyom ugrál a fejemen. - Éppen meg akartam fojtani, amiatt, ahogy beszélt
veled.

- Ne fojts meg senkit! - Bull egy lépést tesz felém, mintha meg akarna állítani,
vagy el akarná kapni a képzeletbeli ellenfelet.

- Tudom, hogy nem tudnék senkit megfojtani, de a lelkére beszélhetek, és

elmondhatom neki, hogy milyen durva. - Tíz perc óta először mosolyra húzódik
a szája sarkára, és ez kitölti a bennem lévő ürességet.
- Nagyon sok tűz van benned, annak ellenére, hogy ilyen... - Megrázza a fejét, és
még jobban mosolyog. – Picúr vagy.

- Tudom. Csak jár a szám. - Nevetek, és elutasítóan intek a kezemmel. - Mint a

bólogatós kutyáknak. - A vállam megereszkedik. - Senki nem vesz komolyan.

- Te akkor sem hagyod magad! – mintha büszke lenne rám. Nem hallom, hogy
mozogna, de most előttem áll. Ujjait az állam alá téve felemeli a fejem, hogy
felnézzek rá. - Ne hagyd, hogy a világ többi része megállítson!

Az ujjai az állkapcsomat simogatják. Az érintése meleg, és küzdök az ellen, hogy

lecsukjam a szemem és arcomat hatalmas mellkasába temessem. Olyan közel
akarok lenni hozzá, amennyire csak lehet. Csak átölelne, és nem érdekelne a
világ.
Akkor veszítem el a csatát, amikor hüvelykujját végighúzza az ajkaimon, és én
lehunyom a szemem. Hátrahajtom a fejem, és úgy döntök, hogy könnyebb ezt a
kérdést úgy feltenni, ha nem nézek a szemébe.

- Megcsókolsz? Még soha senki nem csókolt meg.

 6. fejezet

Bull

A szívem hevesen lüktet a mellkasomban, miközben lenézek Teeny tökéletes

arcára. Bőre puha, mint a selyem, ajkai zsengék, mint egy virág.

- Bármit megkaphatsz, amit csak akarsz, Teeny. - mondom lehajolva, és óvatosan

hozzáérintem az ajkaimat. – Vegyél el mindent!

Olyan kurva nagy vagyok hozzá képest, de megpróbálok gyengéd lenni. Nem
vagyok felkészülve a reakciójára, és a vesztembe rohanok, amikor rugalmas
testét az enyémhez préseli.

- Bull! - kiáltja, amikor megragadom a derekát, és a kanapéra döntöm.

Kemény vagyok és teljesen begerjedtem. Lábait a derekam köré tekeri, miközben

én a kanapéhoz szegezem. Át kellene fordulnom, hogy fölöttem legyen, de még
soha nem éreztem így, és arra van szükségem, hogy uraljam őt.

- Gyengéd leszek! - mondom, miközben kemény hosszomat hozzá préselem.

A farkam akkora, hogy szétfeszíti laza rövidnadrágomat, és szinte könyörög, hogy

kiszabadulhasson. Keményen áll, amikor Teeny farmersortba bújtatott lábai közé
nyomom magam. Semeddig se tartana a keskeny farmert oldalra húzni, hogy a
farkam érezhesse ragacsos melegét.

Megőrjít, amikor megmarkolja az ingemet, és lehúzza rólam, majd bőre az

enyémhez ér. Kezei a mellkasomra tapadnak, és úgy simogat, mint egy medvét,
miközben a kanapé párnáiba préselem. Párnák potyognak körénk a padlóra, és
azt hiszem, hallom, amint valami felborul és eltörik, de egyikünk sem áll meg
ellenőrizni. Nem tudok gondolkodni, csak őt akarom csókolni.
Puha, nedves ajkai az enyémet ízlelik. Amikor megérzem fogát az alsó ajkamon,
felnyögök és a nadrágomba élvezek. Érzem a ragacsos nedvességet a gatyámon,
miközben a farkam hegyét a puncija bejáratához nyomva hintázok. Bárcsak
belecsúszna!
Úgy mozog alattam, mintha ő is ugyanarra vágyna. A fenébe, úgy szeretném, ha
a csupasz farkam benne lenne, de ő még csak egy kedves kislány. Lehet, hogy
nagykorú, de a puncija még túl tapasztalatlan a farkamhoz, és nem akarom
bántani.

- Mit csinálsz? - kérdezem, mikor megérzem, hogy közénk csúsztatja a kezét, és

félre húzza a nadrágját. Mintha meghallotta volna a mocskos gondolataimat.

- Semmit. - suttogja, de mindketten tudjuk, mit csinál.

A nadrágom totál nedves, és érzem puncijának melegét a farkam hegyén,

miközben ritmikusan mozgatom a csípőmet. Teeny felnyög, és érzem, hogy ujjai
egyre gyorsabban mozognak a csiklóján. Lepillantok, és maszturbálásának
látványa, miközben úgy teszek, mintha basznám, túl sok. Felnyögök, és
belespriccelek a rövidnadrágomba. Tudom, hogy a spermám Teeny-re szivárog.

- Bassza meg! - morgom, miközben hatalmas testemmel tovább mozgok rajta.

Apró keze még dolgozik a csiklóján, aztán meghallom, ahogy felzihál.

Visszahúzódom, és figyelem, ahogy rám pillant. Az arca kipirul, lágyan felnyög, az
ujjai mozdulatlanokká válnak, és elélvez.

- Megkóstolhatom? - kérdezem, mire bólint, de elpirul és az ajkába harap.

Valahol a tudatom mélyén, mintha hallanám, amint valakit kopogtat, de

figyelmen kívül hagyom. Az egyetlen dolog, ami most számít, hogy
megkóstolhassam azt az édes kis puncit.

Lecsúszok a testén, és észreveszem, hogy a nadrágja még mindig oldalra van

húzva, láthatóvá téve nedvességtől csillogó rózsaszín redőit. Nem habozok,
nyalogatni kezdem nedves punciját, és a nyelvemmel a csiklóját izgatom. Felkiált,
és tudom, hogy valószínűleg érzékeny, ezért mélyebbre merítem puncijába a
nyelvemet, hogy megkóstoljam a krémes nedűt. Felmordulok, és belé temetem
az arcomat, elrejtve benne az orromat és a számat. Azt akarom, hogy rajtam
legyen, mint egy kitüntetés. Ez a tanújele annak, hogy ő az enyém, és hozzám
tartozik.
- Karbantartás! – hallom a kiáltást, és gondolkodás nélkül beborítom Teeny
testét az enyémmel, és rámordulok a betolakodóra.

- Tűnjön el! - kiáltja Teeny, és szerencsére a kanapé háttámlája néz a bejárati ajtó
felé, így akkor sem láttak volna semmit, ha belépnek. - A fenébe! - mondja,
miközben megpróbál felülni, de a mellkasára teszem a kezem.

- Hadd intézzem én. Maradj itt!

Amikor felállok, látom, hogy a rövidnadrágom elöl átázott, és a farkam mereven

áll. Valahogy letoltam a boxeremet, de a rövidnadrágomat a helyén tartottam,
hogy egy vékony akadály közöttünk álljon, ami megakadályozta, hogy
megdugjam. Lehet, hogy nem basztam meg, de nincs is rá szükségem, ha máskor
is engedi, hogy ezt tegyem vele.

Benyúlok a nadrágomba, és megpróbálom a boxerembe gyömöszölni a

farkamat. Túl nagy és kemény, ezért szinte lehetetlen. Amikor Teeny-re
pillantok, látom, hogy tátott szájjal figyel engem. Bassza meg, szívesen hagynám,
hogy tisztára nyaljon, de el kell intéznem a fickót, aki berontott a lakásába.

- Bull? - mondja halkan, amikor ellépek mellőle. Amikor lenézek, látom, hogy a
keze felém nyúl.

- Igen, édesem? - Megfogom a kezét, és közelebb lépek hozzá.

- Megnézhetem? - kérdezi halkan, miközben felül a kanapén, és pilláin keresztül

felém néz.

- Mit akarsz megnézni? - Mondom, de jól tudom, miről beszél.

Szabad kezét kinyújtja, és megrántja a nadrágom szélét. - Még soha nem láttam
ilyet.

- Bassza meg! - Szorosan lehunyom a szemem, és ökölbe szorítom a kezem.

Nem mondok neki nemet, és nem állítom meg, amikor kissé lehúzza a nadrágom
derekát, és bekukucskál. A farkam hegye kikandikál, és az ujjával végigsimít a
hegyén. Felmordulok, amikor még egy kicsit lejjebb húzza a nadrágomat, és
közelebb hajol.

- Olyan nagy! – mondja, de magában beszél, miközben egyre jobban lehúzza,

hogy jobban megnézhesse.

Mielőtt felfognám, mi történik, előrehajol, és puha, telt ajkait a farkam hegyéhez

nyomja.

- Teeny! - figyelmeztetem, de semmi mást nem szeretnék, mint megragadni a

haját és magamra húzni a száját. De nem lehetek vele durva. Olyan kibaszottul
apró.

- Csak azt csinálom, amit te is csináltál. - mondja a farkam puha bőrének, mielőtt
a nyelvét végighúzza a hegyén. A látásom elmosódik, és szélesebb terpeszbe
állok, ahogy a nyelve körbe-körbe jár a farkamon.

Hangos kopogás hallatszik az ajtón, amit ezúttal nem hagyok figyelmen kívül.

- Az Isten verje meg! - Összeszorítom a fogamat, és a kezembe veszem az arcát,

miközben óvatosan hátralépek. – Abba kell hagynunk.

- Sajnálom! - mondja a lány, ajkait nyalogatva, miközben ördögien rám

mosolyog. Egyáltalán nem sajnálja.

Ismét megpróbálom betömni a farkamat az alsógatyámba, majd erősen

megszorítom a tövét, hogy az ellenőrzésem alatt tartsam. Furcsán megyek az
ajtóhoz, mert olyan rohadtul nagy és kemény még a farkam. Menet közben
felkapom az ingemet. Amikor felhúzom, résnyire nyitom az ajtót. Jerry az a
karbantartó.

- Szia, Bull! - mondja zavartan, amikor az ajtóra néz, majd a folyosón át a

lakásomra pillant. - Minden rendben?
Hangosan teszi fel a kérdést, és a vállam fölött benéz a lakásba.

- Nem jöhetsz be csak úgy egy nő lakásába. - szidom, mire ő felemeli a szerszámos
ládáját.

- Segítséget kért, és megbeszéltük, mikor jövök.

- Ó, ó. - hallom, Teeny-t mögöttem.

- Bármiről is van szó, megoldom. - mondom és megpróbálom becsukni az ajtót.

- Ezt magától az ifjú hölgytől szeretném hallani. - mondja rendíthetetlen hangon

Jerry, mire összehúzom a szemem. Mit akar?

- Jól vagyok. - mondja Teeny, miközben elém áll, és Jerry-hez beszél. - Teljesen
megfeledkeztem magáról, de biztos vagyok abban, hogy Bull tud segíteni nekem.
- mondja, megütögetve a mellkasomat.

Bólintok a háta mögött, de ő nem látja, és Jerry rám néz.

- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan jött, értékelem. - mondja Teeny, miközben

megpróbálja becsukni az ajtót. De mielőtt megtehetné, Jerry felemeli a kezét,
hogy megállítsa.

- Biztos? Később visszajöhetek. - ajánlja újra, mire a tarkómon égnek áll a szőr.

Kinyitom a számat, hogy szóljak neki, hogy tűnjön el, de Teeny közbevág.

- Egészen biztos. Jó éjszakát kívánok! - mondja és becsukja az ajtót.

- Nem szeretem ezt a fickót. - morgom, kinézve a kukucskálón, és nézem, ahogy

Jerry egy hosszú percig még ott áll, mielőtt elmegy.

- Ez csak azért van, mert félbeszakított minket. - mondja Teeny, és megfordulok,

hogy lássam, ahogy rám emeli a szemöldökét. - Talán folytathatnánk onnan, ahol
abbahagytuk?
- Bármennyire is szeretném folytatni - mondom, miközben felé lépek, és mindkét
kezemmel megfogom az arcát. - ha hozzám ér a szád, akkor azt hiszem,
megvakulok.

- Segítek eligazodni a világban. - mondja rám mosolyogva.

Gyorsan megcsókolom, majd a homlokomat az övéhez nyomom. - Nem megyek

sehová, Teeny. Ne rohanjunk!

A gyomra megkordul, és rájövök, hogy nem pakoltuk el az élelmiszereket, és a

fagylalt, amely annyira lázba hozta, valószínűleg teljesen elolvadt. Ugyanaz a
gondolat jár a fejében, mint nekem, mire mindketten berohanunk a konyhába,
hogy eltegyük az ételt, és együnk valamit.
 7. fejezet

Teeny

Az egész testem bizsereg, miközben Bull segít elrakni az élelmiszereket.

Fájdalmasan tisztában vagyok azzal, hogy milyen nedves vagyok a lábaim között.
Fogalmam sem volt, hogy így fel tudok izgulni, és azt sem tudtam, hogy olyan
keményen el tudok élvezni, hogy elfelejtsem a saját nevemet. Megpróbálok
amennyire csak lehet hozzá érni anélkül, hogy úgy tűnne, mintha szándékosan
csinálnám. Ő viszont úgy néz ki, hogy annyi helyet ad nekem, amennyit a konyha
megenged. Nem tudom, miért viselkedik így azután, amit a nappalimban
csináltunk. Amikor lepillantok a nadrágjára, tudom, hogy fel van izgulva, de
mégis az élelemiszerre összpontosít. Talán miután ettünk, visszatérhetünk
ahhoz, amit korábban csináltunk.

Pakolás közben megfordulok, hogy a fellépőmért nyúljak, de Bull elrakja a

cuccokat anélkül, hogy a segítségét kérnem.

- A segítségeddel gyorsabban végzek. - ismerem be és rámosolygok.

Akkora, hogy a konyhám nagy részét elfoglalja. Nem tudom, milyen magas, de
ural minden helyiséget, ahol tartózkodik, és ez arra késztet, hogy a közelébe
férkőzzek. Küzdenem kell a késztetés ellen, hogy megtegyem, mert látom, hogy
megpróbál teret adni nekem. Valószínűleg megszokta, hogy az emberek folyton
neki ütköznek, és talán ösztönös számára, hogy így cselekedjen. Azt akarom,
hogy Bull jól érezze magát a közelemben, és feltételezem, hogy annak nem az a
módja, hogy rámászok. De tetszett neki, ahogy néhány perccel ezelőtt
egymásnak estünk.
Az arcom felforrósodik, ha rágondolok. Bárcsak soha ne hívtam volna ki a
karbantartót. Kíváncsi vagyok, meddig jutottunk volna el, Bull és én, ha nem
jelenik meg.

- Meg kell, hogy etesselek. - emlékeztet.

Igen, etess meg. Ezt akartam, amikor a srác bekopogott. Biztos vagyok benne,
hogy egy ideig dörömbölt, de annyira elvesztem a Bull-ban, hogy akár az egész
világ felrobbanhatott volna körülöttünk, akkor sem veszem észtre.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire merész lehetek. Biztos voltam benne, hogy
szégyenlős leszek, ha szexre kerül a sor, de amikor éreztem, hogy kemény farka
hozzám nyomódik, végem volt. Akart engem, és én is akartam őt.

- Étellel. - teszi hozzá mosolyogva.

Az arcomon biztosan látszik, merre jártam gondolatban. Megnyalom a még

mindig duzzadt ajkaimat. Azon gondolkodom, vajon megcsókol-e?

- Nézhetlek? - kérdezem.

Tudom, azt mondta, hogy megtanít néhány dolgot elkészíteni, de most csak
nézni akarom, ahogy mozog. Bull inkább cselekvő fajta, és a legjobb módszer
arra, hogy megismerjem, az, ha megfigyelem őt. Azt gondolom, hogy szívesen
hallgat, miközben beszélek. A szája sarkai felhúzódnak, miközben körülötte
bóklászok, és tudatom velem, hogy figyelek rá. Vannak, akik kikapcsolnak,
amikor túl sokáig beszélek hozzájuk, de ő nem; minden szavamra
odafigyel. Látom az arcán, hogy mindenre figyel, amit csinálok. Lehet, hogy a
munkája miatt van, de szerintem azért, mert akar engem. Én is figyelek rá és
meghallgatom mindazt, amit mond.

- Mondtam neked. - Egy lépést tesz felém, és megfogja az arcomat. – Mindent

megkapsz, amire vágysz.

A szívem megrebben. Igen, figyel rám, mert akar.

- Hozok széket a konyhába! - Ragyogóan rámosolygok, és bár valószínűleg

túlságosan izgatott vagyok attól, hogy főzés közben figyelhetem, nem érdekel.

Elindulok, hogy a székért menjek, de megbotlok az egyik üres dobozban, amit

már ki kellett volna vinnem a kukába. Jó néhány van már belőlük, mert hagytam
őket felhalmozódni, ugyanis még mindig van néhány, amit ki kell pakolnom.
Bull egyik vastag karja a derekam köré fonódik, miközben a hátamat a
mellkasához húzza.

- Óvatosan, édesem! - Megcsókolja a fejem búbját. - Hozom a széket. Hol van?

- Elfelejtettem. – Hozzá préselődök, és kemény farka a hátamba nyomódik.

Tényleg mindenhol nagy. Nem vagyok biztos benne, hogy mi ketten valóban
összeillünk-e, de hajlandó vagyok megpróbálni. A fenébe, a kielégüléshez nekem
az is jó, amit a kanapén csináltunk. Még soha nem éltem át hasonlót sem. Semmi
nem érhet a Bull szája által keltett érzések nyomába. Ismét magamon akarom
érezni puha ajkait, és mindennél jobban a számban akarom őt, hogy
felfedezhessem.

- Mit felejtettél el? - leheli, és hangja rekedt és heves a vágytól. A tartása

megfeszül, miközben hadonászok.

- Még nem szereltem össze. - Mutatok a dobozra, amelyben a két szék van.

A konyhába vettem őket, de folyamatosan halogattam, hogy összeszereljem. Azt

hiszem, nem én vagyok a legjobb ember ehhez a munkához. Nekem nincs olyan
ebédlőm, mint Bull-nak, de van egy konyhapultom. Eddig a nappaliban ettem,
mert halogattam a székek összeállítását.

- Egyszer segítettem szüleimnek összeszerelni a konyhaasztalunkat és a székeket,

de szétestek. - Teste mögöttem rázkódik a nevetéstől.

- Akkor jobb, ha a szerelést én megcsinálom. Nem akarom, hogy ráülj és végül

megsérülj. - Mosolygok, mert eszembe jut, amikor leültem otthon a székre, és az
összeomlott alattam. Azt hiszem, anyám és apám jó húsz percig nevettek,
miután megbizonyosodtak róla, hogy jól vagyok.

- Az kedves lenne tőled.

Megcsókolja a fejem búbját, mielőtt a dobozokhoz lépne. Nem úgy értettem,

hogy most kell megcsinálni. Hozzá lépek, hogy ezt elmondjam neki, de már fel is
tépte a dobozt. Pár perc múlva már áll is a két szék.
- Ide? - kérdezi a konyhapult felé intve, én pedig bólintok. Odateszi mindkettőt,
majd felemel, és ráültet az egyikre. - Minden rendben? - Ismét bólintok, lenyűgöz
ez az ember. - Biztos vagy benne? Mert még soha nem láttalak ilyen
csendesnek. - Mosolyog, és látom, hogy ugrat.

- Élvezem, hogy nézhetlek. - ismerem be. Jó látni, ahogy feltalálja magát a

lakásomban. Nem gondoltam volna, hogy egyedül élni ilyen magányos lehet,
amíg ki nem próbáltam. Jó érzés, hogy Bull itt van velem, és nem akarom, hogy
elmenjen. Kíváncsi vagyok, meddig tarthatom itt.

- Azt hiszem, te vagy az első ember, aki miatt nem bánom, hogy figyelnek. - Kissé
lehajol, hogy egy magasságban legyünk, és megcsókol. Szeretném tovább
csókolni, de elhúzódik. - Tényleg készítenem kell neked valami ennivalót. - Még
egy gyors csókot ad, majd hátralép és bemegy a konyhába. - Valóban kínai
maradékon éltél a héten? - Hangjából megállapíthatom, hogy ennek nem örül.
Melengető érzés, hogy érdekli, mi van velem.

- Igen, néha elfelejtek enni. - Egy serpenyőt tesz a tűzhelyre, és a szemembe néz.
- Elfelejtesz enni? – ismétli a szavaimat döbbenten.

- Amikor belemerülök a munkába. - vonom meg a vállam. – Nem nagy ügy. Nem
vagyok hozzászokva az egyedülléthez. Anya és apa mindig emlékeztettek, ha itt
volt a reggeli vagy a vacsora ideje. Észrevettem, hogy mióta itt élek, órák telnek
el anélkül, hogy az órára pillantottam volna.

Miután megismerkedtem Bull-lal és napokig nem láttam, egy új projekten

kezdtem dolgozni. Hagytam, hogy a lehető legnagyobb mértékben elmerüljek
benne, így felhagytam a leskelődéssel. Valószínűleg ez sem segített. A plüssállat
mintadarabja, amit elkészítettem egy óriási, fekete inges mackó volt. Az inge
hátulján a „biztonsági szolgálat” felirat olvasható, az elülső zseb fölött pedig a
„Bull” felirat volt látható. Azt hittem, hogy ez a legaranyosabb, és legvagányabb
mackó, amit valaha láttam, és ezt nem csak én gondoltam egyedül. A cég,
amelynek dolgozom megőrült érte, és neki is láttak a gyártásnak.

- Úgy hangzik, hogy szükséged van valakire, aki szemmel tart. - Hangja kötekedő,
de a pillantása másra utal. Komolynak és birtoklónak tűnik.
- Talán így van. - mondom, és azt akarom, hogy ő legyen az, aki szemmel tart.
 8. fejezet

Bull

Késő van, amikor felébredek, és rájövök, hogy Teeny nincs velem. Korábban
elaludtunk a kanapén, de nem emlékszem, hogy felkelt volna.

Miután készítettem neki egy kis ebédet, segítettem megjavítani néhány dolgot a
lakásban, és eltakarítottuk a dobozokat. Körülbelül tucatszor tettem meg az utat
a kukához, de valahányszor levittem egy rakományt, egy csókkal jutalmazott,
ezért mindig találtam valami szemétre valót.

Végül vacsoráig dolgoztunk, és megkértem, hogy jöjjön át hozzám, hadd főzzek

valamit magunknak. Neki csak egy pici tévéje volt, és izgatottan nézi az én
hatalmas képernyőmet. És bármennyire is jól éreztem magam a kanapéján, az
enyém az én méretemre készült.

Sütöttem még kenyeret és készítettem tésztát tejszínes mártással. Addig

mertem a tányérjára, amíg el nem feküdt a székében, és megdörzsölte a
hasát. Aztán készítettem neki desszertet, amit szintén megetettem vele, és mire
leültünk a kanapéra filmet nézni, nem tudta nyitva tartani a szemét.

Elfeküdtünk, szemben a tévével. Egy takarót borítottam magunkra, és szorosan

magamhoz öleltem. Másodperceken belül hallottam, ahogy halkan szuszog.
Valamikor biztosan én is elbóbiskoltam, mert most éjszaka közepe van, és az
egyetlen fény a tévéből származik.

- Bull? - Hallom lágy hangját, mire felnézek, hogy látom, ahogy felém sétál.

Az ingemet viseli, ami úgy néz ki rajta, mint egy lepedő. Biztosan felvette a
padlóról, miután tegnap este levettem. Nem tudok ruhában aludni, és a
mellkasomon akartam őt érezni.
Csupasz lábai a fényben sápadtak, tejfehérek. Ujjai között morzsolgatja az ing
anyagát, miközben hozzám lép.

- Mi a baj, Teeny? Jól vagy?

Beharapja az alsó ajkát, miközben sötét haja a vállára omlik. - Kinyalnál?

Felhúzza az ing szegélyét, hogy felfedje csupasz punciját, mire csak bólintani
tudok. Kinyúlok, és a combja hátuljára teszem a kezem, miközben közelebb
húzom magamhoz.

- Gyere ide! - mondom, felemelem az egyik lábát, és a hátamra gördülök.

Felemeli az inget, miközben megragadom a csípőjét, és a számhoz

húzom. Puncija puha és meleg, ahogy szétterítem a nyelvemmel, és a csiklóját
dörzsölöm. Már nedves, és előre-hátra ringatja a csípőjét.

- Arra ébredtem, hogy annyira nagyon akarlak. - nyüszíti, amikor egy ujjamat belé
csúsztatom. - A kezem nem volt elég.

- Nem lesz rá többé szükséget. - mondom, miközben a nyelvemet a csiklóján

forgatom. - Itt vagyok neked én, édesem.

Ki-be mozgatom az ujjamat, és amikor úgy gondolom, hogy készen áll, gyorsítok
a tempón. A farkam a hasamra csöpög, miközben Teeny rajtam mozog. Muszáj
elélveznie. Eltalálom a g-pontját, mire a kanapé szélét markolva felkiált és előre
esik. Nem állok meg, tovább szopom a csiklóját, és néhány gyors mozdulattal
lenyalom a nedvét az arcomról.
Felmordulok, miközben puncija beborítja a számat és az államat. A nyelvem
mindenütt ott van, és igyekszem egy cseppet sem hagyni, de a farkam túl
fájdalmas.

- Még! - kiáltja, a punciját a nyelvemen mozgatva, és nem mondhatok neki

nemet.

- Én mohó csajom. - mondom, miközben megfordítom, és a fenekét a kanapé

széléhez húzom. Letérdelek előtte. Gyorsan eltemetem az arcomat a lábai közé,
miközben letolom a boxeremet, és előhúzom a farkamat. Muszáj elmennem,
mielőtt a farkam eltörik, és fájdalmas halált halok.

- Nem tudok betelni a nyelveddel. - nyögi Teeny, és szélesebbre tárja a lábait.

Két ujjamat betolom a puncijába, hogy megnedvesítsem őket, majd marokra

fogom a farkamat. Keményen és gyorsan verem, és máris csöpög az előnedv a
hegyéből. Mocskos és egyben csodálatos annak a hangja, ahogy a punciját
nyalom, és közben verem a farkam.

- Bull? - A hangja alig több a suttogásnál, de meghallom, és felnézek a szemébe. -

Hadd nézzem!

Olyan duzzadt és nedves, de le kell vennem a számat a puncijáról, hogy láthassa,

mit csinálok. Hátradőlök, és a hüvelykujjammal dörzsölöm a csiklóját, míg a
másik kezemmel verem a farkam.

- Ó, istenem! – zihálja. Pillantását a kezemre szegezi, ahogy fel-le mozgatom a

farkamon.

Szétkenem a nedvemet a farkamon, hogy a kezem csúszóssá váljon és lassítok,

hogy Teeny élvezhesse. Összeszorítom a fogaimat, mert pillantásától mindjárt
elélvezek, de látva, hogy a puncija így kinyílik, meg akarom dugni.

- Magamban akarlak érezni. - mondja, mintha olvasna a gondolataimban. Ujjai

leereszkednek, ajkait hívogatóan széttárja, és én nem bírom tovább.

- Bassza meg! - motyogom, és a farkam hegyét az ajkai közé teszem.

Megmarkolja, és végigsimítja vele a csiklóját, miközben lágy redői beborítanak.

Sperma szivárog lüktető farkamból, annyira tele van.

- Még! - nyögi Teeny a csípőjét forgatva, és sima farkam lejjebb csúszik a

punciján.
Megrázom a fejem és összeszorítom az állkapcsomat, de nem húzódok el.

- Teherbe ejthetlek.

- Óvatosak leszünk. - suttogja, és a vállamon ülő kisördög azt mondja, hogy igaza
van.
Belevezetem a farkam hegyét, és nedves nyílása körülvesz. Visszahúzódom, de
nem enged messzire jutni, mert mohó puncija lecsap a farkamra, és visszahúz.
Felnyögök, miközben előre lendülök, és még néhány centivel beljebb csúszok.
- Bull! - kiáltja, mire megfeszülök, mert rájövök, hogy áttörtem a szüzességét.

- Bassza meg, nagyon sajnálom, édesem! - mondom, miközben ráfekszem és

lágyan megcsókolom. - Nem akartalak bántani.

- Minden rendben van. Csak adj egy percet! Ne menj! - Lábai körém fonódnak,
és megpróbálja megakadályozni, hogy kihúzódjak.

Tudtam, hogy túl nagy vagyok neki, és lassan kellett volna csinálnom. De a vágy
eluralkodott rajtam, és nem tudtam leállni. Csókolgatom, majd szívom a
mellbimbóit, míg megérzem, hogy a puncija ellazul. A farkam még félúton sincs
benne, és ő máris tele van.
Hátradőlök, és lenézek oda, ahol összekapcsolódtunk, miközben lassan mozgok
ki-be. Nem merek ennél mélyebbre hatolni.
Közénk nyúlva megmarkolom a farkam többi részét, amely nem fér be, és
dörzsölni kezdem. Megszorítom, de ez semmi ahhoz képest, amilyen szűk a
puncija.
Az egyik kezemmel kiverem, a másikkal pedig a punciját dörzsölöm.

- Belém élvezel? - kérdezi, és a puncija megszorít.

- Nem hiszem, hogy úgy biztonságos. - mondom, ahogy a kezem felgyorsul. - Már
így is vakmerőek vagyunk.

A szám mond valamit, de a testem teljesen más nyelvet beszél, mert a farkam
megduzzad és a sperma elkezd csepegni belőle.

- Csak most az egyszer. - suttogja, felnézve rám, és az alsó ajkába harap.

Ujjai csatlakoznak az enyémekhez, és segít verni a farkamat, mire a golyóim

megfeszülnek, és elélvezek.

- Bassza meg! - morgok, amikor a puncija összeszorul, és nincs más választásom.

Amint a spermám belelövell a testébe felkiált, és a háta felível a kanapén.

- Érzem. - nyögi, miközben a csípőjét mozgatja a farkamon, és ő is elélvez.

Megragadnom a kanapé szélét, és a térdemre támaszkodok, hogy ne nehezedjek

Teeny-re, miközben az orgazmus végigszáguld a testemen.
Olyan kibaszottan heves, hogy alig kapok levegőt, és amikor azt gondolom, hogy
Teeny megkapta, amit akart, hozzám simul és belém kapaszkodik.

- Többet! - mondja halkan a fülembe, mire lehunyom a szemem.

- Bármit, amit csak akarsz. - mondom, miközben a farkam mélyebbre csúszik

benne.
 9. fejezet

Teeny

Felülök a hatalmas ágy közepén, sötét hajam körém omlik. Kiseprem az

arcomból, de nem találom gumit a csuklómon.

Vékony fénynyaláb ömlik be a fürdőszobaajtóból, és látom, hogy nagy, bolyhos,

fehér párnák vesznek körül. Ha nem tudnám jobban, azt gondolnám, hogy felhőn
vagyok, de a lábaim között érzett fájdalom emlékeztet arra, ami tegnap este
történt.
Rápillantok az ablakra, és a függöny alól bekandikáló fény, tudatja velem, hogy
másnap van. Meddig aludtam? Az utolsó dolog, amire emlékszem, az volt, hogy
Bull-lal voltam a kanapén, de nem tudom, hogy kerültem onnan ide.
Nyilvánvalóan Bull keze van a dologban, de nem emlékszem, hogy mikor hozott
ide.
Visszafekszem az ágyba, és a mennyezetet bámulom. Az ajkamba harapok és
elmosolyodom, mert a tegnap este csodálatos volt. Bull addig etetett, amíg már
alig tudtam mozogni. Anyám csodálatos szakács, de Bull kenterbe veri, na nem
mintha ezt valaha is elmondanám neki.

Amikor hozzábújtam a kanapén, küzdöttem, hogy nyitva tartsam a szemem, és

arra gondoltam, ha elalszom, akkor valami olyasmit fog mondani, hogy ideje
lefeküdni. Nem akartam lefeküdni, mert élveztem, hogy meleg testéhez
bújhatok. Azonban a fáradtság nyert, és elájultam mellette.

Amikor az éjszaka közepén felébredtem, ő körém fonódott, és ez volt a

legédesebb érzés, amit valaha is tapasztaltam. Aztán feléledt bennem a vágy, és
azt akartam, hogy mindenhol megérintsen. Az egész testem lüktetett, és
bementem a fürdőszobába, hogy magamhoz nyúljak, mert nem akartam
felébreszteni. Olyan nyugodtan aludt.
Amikor megérintettem magam, nem olyan volt, mint amikor Bull megcsókolt a
lábaim között. Levettem a ruháimat, felhúztam az ingét, és azt terveztem, hogy
visszamászok hozzá a kanapéra. Lassan fel akartam ébreszteni, de magától
felébredt, amikor visszajöttem a fürdőszobából.
A tegnap estére gondolva megfeszült a mellbimbóm. Még mindig nedves vagyok
a lábam között, és újra akarom őt.

- Bull! - kiáltom, de nem hallok semmit.

Újra felülök, majd kimászok az ágyból, és lassan felállok. Izmaim kissé fájnak, és
a puncim lüktet. Nem vagyok biztos benne, miért tettük, amit tettünk, de abban
biztos vagyok, hogy újra csinálnunk kell.

- Bull? – szólítom újra, de még mindig nem hallom.

Megdörzsölöm a szemem, amikor bemegyek a fürdőszobába, és megállok,

amikor meglátom magam. Az óriási tükörbe bámulok, és észreveszem, hogy az
ajkaim duzzadtak, és a mellem nagyobbnak tűnik. Néhány apró harapás van a
melleimen, és ahogy tanulmányozom magam, igazi nőnek érzem magam.

Most meg kell találnom az emberemet. Nem hiszem, hogy Bull jó ok nélkül
szívódott fel. Talán futni ment vagy valami? Amióta megkértem, hogy csókoljon
meg, gyakorlatilag összenőttünk. És ez csak fokozódott, amikor megbeszéltük,
hogy szükségem van valakire, aki vigyáz rám. Ugrattuk egymást, de mélyen
éreztem, hogy komolyan gondolja.

Izgatottan kezdtem új életet anyám és apám figyelő tekintete nélkül, de nem

tudom, miért gondoltam, hogy egyedül kell végigcsinálnom. Nem akarom, ha
enyém lehet Bull. Az, hogy bolondul értem és vigyáz rám, teljesen új
érzés. Ugyanezt akarom tenni vele. Ellentétek vagyunk, akik ellensúlyozzák
egymást, de tudom, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Lehet, hogy viccesen
nézünk ki egymás mellett állva, de működünk.

Keresek egy inget, felhúzom, majd végigsétálok a lakáson, és minden szobát

megnézek. Nélküle ez a hely túl nagynak tűnik, és nem szeretem. Aggódni
kezdek, amikor nem találom, és azon gondolkodom, hová mehetett. Még a
telefonszáma sincs meg, és az én telefonom sincs nálam. Otthon hagytam, és
imádkozom, hogy anyám ne akarjon hívni.
Úgy döntök, hogy hazaugrom, és áthozom, de megtorpanok. Furcsa érzés
elhagyni a lakását és visszajönni, ha ő nincs itt. Haza kellene mennem, és
megvárnom, amíg visszajön. Úgy érzem, hogy kiborítottam, miután tegnap este
sürgettem. Gyakorlatilag könyörögtem neki, hogy élvezzen belém. A combom
összeszorul, és még mindig érzem őt a lábaim között. Hányszor ment el
bennem? Egy idő után már nem is számoltam.

Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg bennem volt a farka. Nem voltam
biztos benne, hogy egyáltalán belém fér-e, de a tegnap este után tudom, hogy
minden tökéletes. Lehet, hogy nem fért belém teljesen, de majd végül az is
meglesz. De ha mégsem, nekem ez is elég.

Mi van, ha neki nem elég?

A gondolattól eláll a lélegzetem. Ez nem lehet igaz. Száműzöm a fejemből a

gondolatot, nem akarok ezen töprengeni. Tudom, hogy éppen annyira élvezte a
tegnap estét, mint én. Körülnézek a szobában, és itt-ott meglátom a ruháimat.
Felkapom a rövidnadrágomat, majd belebújok, de nincs értelme, mert Bull
hatalmas inge van rajtam. Körülnézek a bugyim után, de sehol nem találom.

- Ó! - izgatott leszek, amikor az asztalon találok egy cetlit, rajta a nevemmel.

Teeny,
el kellett mennem, van egy kis dolgom. Maradj itt! Hamarosan visszajövök.
U.i.: Ne felejts el enni!

Az üzenet mellett egy óriási csokoládés muffin van. Felveszem, beleharapok, és

felnyögök az élvezettől. Bull olyan átkozottul aranyos. Kíváncsi vagyok, hová
mehetett.
Megeszem a muffint, amitől szomjas leszek, és amikor megfordulok, hogy
elővegyek egy poharat, meglátok egy fellépőt a szekrénynél. Úgy mosolygok,
hogy szinte fáj az arcom. Szerzett egy fellépőt, hogy elérhessem a cuccokat a
szekrényben. Vajon mikor csinálta? Előveszek egy poharat, hogy töltsek
magamnak egy kis tejet. Amikor a faliórára pillantok, tudom, hogy nagyon
gyorsan el kell mennem a telefonomért. Talán a laptopomat is áthozhatnám. Ha
mindkettő itt van, akkor nincs okom újból távozni, hacsak Bull nem akarja, hogy
menjek, de nem hiszem, hogy úgy lesz. Úgy tűnik, hogy ő éppúgy élvezi, hogy a
közelében vagyok, mint én, ha az ő közelében lehetek.
Kinyitom a bejárati ajtót és megdermedek, amikor meglátok egy nőt az ajtó előtt
állni. Nagyon elegáns kosztümöt visel, és szőke haja magasan, feszes lófarokba
van kötve. Hátralép, megnézi a lakás számát, majd visszanéz rám.

- Itt lakik Bull Davis, igaz? – kérdezi, tökéletes szemöldökét felvonva.

- Igen. – egyik lábamról a másikra állok, és amikor végignéz rajtam, eszembe jut,
mit viselek.

- Hány éves vagy? - kérdezi összehúzott szemmel. Olyan, mintha tanár lenne, én
pedig a folyosón tartózkodnék engedély nélkül.

- Segíthetek valamiben? Bull jelenleg nincs itthon.

- Te vagy az a lány, aki Bull-lal volt az élelmiszerboltban, amikor bántalmazta azt

az embert. - Mosolyog, és furcsa módon örül, hogy felismert.

Ezt már el is felejtettem, de Bull nem bántott senkit, a srác ment neki. Feláll a
szőr a hátamon, és gyanús, hogy miért kérdezget.

- Nem tudom, miről beszél. - Kilépek a folyosóra, és az ajtó becsukódik

mögöttem. Fenébe. A kilincs felé nyúlok, de már késő. Zárva van. A kezemben
lévő táskámban elkezdem keresni a saját kulcsaimat.

- Tegnap a Corner Mart-nál voltál Bull Davis milliomossal.

Abbahagyom a keresgélést, és felnézek rá. Milliomosnak nevezte Bull-t?

Elhessegetem a gondolatot, és tovább keresem a kulcsot, miközben ő csak
mondja. Nem figyelek rá, mert dühös vagyok magamra, amiért bezártam Bull
lakását. Most egész nap ácsoroghatok a kukucskálónál.

- Megvan! - kiáltom, amikor az ujjaim a lakáskulcs köré fonódnak. Nem habozok,

beteszem a zárba, és kinyitom az ajtót. Bemegyek, és becsapom a nő előtt,
mielőtt újra bezárnám. Dörömböl az ajtón, és mindenféle őrültséget kiabál.
A gyomromban csomó keletkezik. Mi a fene folyik itt? Esküszöm, valahányszor
valami csodálatos dolog történik az életemben, mindig gyorsan jön valami
zűr. Most csak azt tudom, hogy mindennél jobban szükségem van Bull-ra.
 10. fejezet

Bull

Csörög a telefonom, lepillantok a képernyőre, és látom, hogy Jerry, a karbantartó

keres. Általában azért hív, hogy megbeszéljünk valamit, de Teeny-t otthagytam
a lakásomban, ezért aggódom, hogy történt valami.

- Helló! - mondom, és ellépek az eladótól.

- Van egy kis probléma a lakásodnál. - mondja minden bevezető nélkül.

- Hol van Teeny? - Szorosabban markolom a telefont, miközben elönt a pánik.

- A lakásában, amennyire meg tudom mondani, de ide kellene jönnöd, és

foglalkoznod azzal a másik nővel. Azt mondja, hogy itt marad, mert beszélni akar
veled. A folyosón van, és zavart kelt. Ha nem áll le hamarosan, kihívom a
rendőröket.

- Mindjárt ott leszek. - Mielőtt letenném a kagylót, még morgolódik és

panaszkodik.

- Addig soha nem volt probléma ebben az épületben, amíg az a lány be nem
költözött.

- Vigyázz magadra! - vakkantom a telefonba. Kiabálást hallok a vonal másik

végén.

- Ha továbbra is bajt kever, nem maradhat itt sokáig! - Hallom, ahogy Jerry kiabál.
Ha közel van Teeny ajtajához, biztos, hogy ő is hallja.

- Bassza meg! - Leteszem a telefont, és visszamegyek a pulthoz. - Végeztünk? -

kérdezem az értékesítési ügyintézőt, aki gyorsan bólint.

- Igen, Mr. Davis, az összes iratot elküldjük önnek emailben. - mondja, miközben
átadja nekem a hitelkártyámat.
- Jó. - mondom, és gyorsan köszönetet motyogok, majd fogom a cuccaimat, és
kirohanok az ajtón.

Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig távol leszek, de azt akartam, hogy minden
tökéletes legyen. Szerencsére nem vagyok messze a lakásomtól, és olyan
gyorsan futok, amennyire csak nagy testem engedi.
Mire visszaérek, csak percek teltek el, és már hallom is a kiabálást a
lépcsőházban, miközben felrohanok az emeletünkre. Amikor kinyitom a
lépcsőházajtót, meglátom Jerry-t a folyosón, aki egy nővel veszekszik hangosan,
úgy hogy az alattunk lakó emberek is hallják.

- Mi a fene folyik itt? - kiáltom, és próbálok levegőt venni.

Egyre hangosabban ordítanak egymással, és meglátom mögöttük, hogy Teeny

ajtaja, ha csak egy centire is, nyílik, hogy kikukucskáljon. Oda akarok rohanni
hozzá, hogy megnyugtassam, hogy minden rendben van, de előbb el akarom
tüntetni innen ezeket az embereket.

- Pofa be! - ordítom, mire mindketten abbahagyják a veszekedést. – Maga! -

mondom és a nőre mutatok. – Mondja!

- Regina Clark vagyok, és Gregory Point kért fel, hogy képviseljem őt egy perben.

- Ki? - mondom, és összehúzom a szemöldököm.

- Az az ember, akit a Corner Mart előtt megtámadott. Én vagyok az ügyvédje, és

kártérítést követel. - Bosszankodva néz Jerry-re. - Hacsak nem tudjuk
megbeszélni és megállapodást kötni.

- Nem tudom, mibe keveredtél, Bull, de mióta ez a lány megjelent a házban,

ügyvédek járnak ide. – A nőre pillant, majd rám. - Nem bírom ezt.

- Jerry, hívd a zsarukat!- mondom, mire a szeme tágra nyílik a meglepetéstől.

- Most? - kérdezi, és már látom, hogy csak a látszat miatt lármázott.

- Igen. Azt akarom, hogy eltávolítsák az épületből. – Jerry bólint és távolodni
kezd, de szorosan megragadom a felkarjánál, és hozzá hajolok, hogy csak ő
halljon. - Azt akarom, hogy készítsd össze a papírjaimat Teeny-ével együtt, mert
elmegyünk innen.

- Te... Ezt nem teheted. - mondja, miközben arca elvörösödik.

- Csak figyelj! - rámosolygok, mielőtt elengedném a karját. Még egy utolsó

pillantást vet rám, mielőtt eltrappol.

- Hívja a rendőröket, ha akarja, de jogomban áll itt lenni. - mondja Regina, és

karba teszi a karját.

- Clark asszony. - mondom, miközben a pénztárcámba nyúlok, és előveszek egy

névjegykártyát. - Bármit is akar, mondja az ügyvédemnek. És ha nem tűnik el a
faszba az ajtóm elől, magam dobom ki.

Kikapja a kezemből a kártyát, és ugyanolyan komoran néz rám, mint Jerry.

Nyilván elbasztam a napjukat.

- Hamarosan hallani fog felőlem. - fenyegetőzik, miközben elsétál mellettem és

beszáll a liftbe.

Nem foglalkozom sem vele, sem a szarházi ügyfelével, aki be akar perelni. Több
ezerszer megfenyegettek már a munkám vagy a bankszámlám miatt. Ha a
biztonsági szektorban dolgozol, az ügyfelek megbánthatják az érzéseidet főleg,
ha lebuknak valamiért, és téged okolnak érte. És amikor az emberek rájönnek,
hogy van egy kis pénzed, az még rosszabb.

A Corner Mart külső részére kamerák vannak szerelve, ahogyan a mi épületünk

homlokzatára is, így az utunk nagy részét azok felvették, megmutatva az
igazságot. Hagyom, hogy az ügyvédem foglalkozzon az üggyel, de ha bármilyen
kárt vagy érzelmi stresszt okoztak Teeny-nek, akkor megnyúzom őket.

Amikor meghallom, hogy a lift ajtaja becsukódik, és tudom, hogy egyedül vagyok,
odamegyek Teeny ajtajához. Mielőtt elérném, ő kinyitja, és kirohan, hogy a
karjaimba ugorjon.

- Bull, mi történ? Miért volt itt? Mit mondott az a nő? Ugye nem csukhatnak
börtönbe?

Kérdésekkel bombáz, miközben megcsókolja az arcomat. A fenekénél fogva

magamhoz emelem.

- Semmi baj, édesem. Nyugodj meg! - nyugtatom, miközben magamhoz

szorítom, és a farkamhoz dörzsölöm. Éppúgy megnyugtat, mint én őt, és néhány
gyors dörzsölés után dorombol a karjaimban.

- Annyira megijedtem. - mondja, miközben ajka megtalálja az enyémet.

Megízlelem a nyelvét, és felmordulok, miközben beviszem a lakásába. Berúgom

a bejárati ajtót, mielőtt nekitámasztanám, és közénk nyúlnék. Már majd
meghalok érte, és remélem, hogy nem fáj neki túlságosan. Amikor kiszabadítom
a farkamat, oldalra rántom a kis nadrágját, és belemerülök a zamatos
melegébe. Csurom nedves, és felnyögök, ahogy ki-be mozgatom benne a
farkamat, vigyázva, hogy ne okozzak neki fájdalmat.

- Bassza meg, szükségem volt erre. - mondom, Teeny-t az ajtóhoz szorítva,

miközben mozgatom benne a farkamat. – Tarts ki, édesem! - mondom, amikor
egyre lejjebb csúszik a farkamon. – Gyors leszek.

Egyre gyorsabban és gyorsabban dugom a punciját, aztán elélvezek. A golyóim

megfeszülnek és a forró spermám belelövell Teeny szűk puncijába.

- A francba, ez az. - morgok, levegő után kapkodva.

Behunyom a szemem és arcomat a nyakába temetve, lassítok. Ő tovább mozog

a farkamon, én pedig lenyúlok, hogy megsimogassam kemény csiklóját. Teeny
nyöszörög, mert neki is szüksége van énrám.

- Pszt! Gondoskodom rólad. - Lassan leengedem a lábát a földre, majd elé

térdelek.
A spermám csöpög a puncijából, de nem érdekel. A hüvelykujjaimmal széttárom
az ajkait, és előrehajolok, hogy megnyaljam. Teeny mindennél jobban szereti, ha
a punciját nyalom. Tudom, hogy szereti, ha a farkam benne van, de mindig a
számat akarja, még az után is, miután a farkam benne járt. Szívesen megadom
neki, amikor csak akarja.

A nyelvemmel nyalom a csiklója körül, miközben az ujjaimmal visszanyomom a

puncijába a spermám. Nem akarom elpazarolni, és azt akarom, hogy egész nap
csöpögjön belőle.

Nem tart sokáig, hogy a számmal megadjam neki, amire szüksége van. Punciját
a számhoz préseli, és a hátamba kapaszkodik. A csúcson felkiált, én pedig lassan
nyalogatom, miközben elernyed a karjaimban.

Felkapom, a kanapéhoz viszem, és lehúzom róla a nadrágját. Mellé fekszem,

majd magamra húzom, miközben a farkamat duzzadt ajka közé csúsztatom, és
néhány centire belé csúszok, csak hogy összekapcsolódjunk. Szükségem van rá,
és készen állok, ha ő is akarja.

- Mondd el, mi történt! - mondom, miközben kisöpröm a hajat az arcából, és

megcsókolom duzzogó ajkait.

- Nem találtalak, aztán rájöttem, hogy otthon felejtettem a telefonomat. - A

szemhéja elnehezül, ahogy finoman beljebb csúsztatom a farkamat. - Megjelent
az a nő, és kizártam magam a lakásodból.

Újra megcsókolom, miközben letépem róla az ingemet.

- Nem emlékszem, másra. - Nyögi, amikor mélyebbre nyomulok benne, és a

farkam szétfeszíti szűk punciját.

- Már mindent elintéztem, többé nem veszítelek szem elől. - Rámosolygok,

miközben ő hátradől, hogy lenézzen rám.

- Mit akarsz csinálni, Bull? Kötelet kötsz rám? – A pillantása, azt sugallja, hogy
nem ellenzi.
Benyúlok a zsebembe, és előveszem a kis dobozt, az imént vásárolt gyűrűvel.
Amikor meglátja, felzihál, én pedig kinyitom. A körte alakú gyémánt felszikrázik
a dobozban.

- Bull.

- Figyelj! Tudom, hogy hirtelen jött, de még soha nem éreztem...

- Igen! - kiáltja félbeszakítva a mondókámat.

Mosolygok, miközben az ujjára csúsztatom a gyűrűt, majd a szemébe nézek. -

Soha nem éreztem még ilyet senki iránt. És ha még nem állsz készen kimondani,
akkor rendben van. De szeretlek, Teeny. Annyira szeretlek, és talán idővel te is
így fogsz érezni.

- Tréfálsz velem? - mondja könnyes szemekkel. - Én is szeretlek, Bull. Attól a

pillanattól kezdve tudtam, hogy megláttalak.

Átkarol, én pedig átfordítom magunkat, hogy én legyek felül. Ez a kanapé a

nappaliban nem elég nagy, de nem tervezem, hogy sokáig rajta maradok. Az
egyik oka annak, hogy ma ilyen hosszú időre eltűntem, az volt, hogy egy
ingatlanügynöknél jártam, és egy hosszú listát szereztem eladó házakról,
amelyek közül Teeny kedvére választhat. Nem érdekel, hol élek, amíg ő ott van
velem.

- Az enyém vagy. - mondom, kihúzva belőle a farkam, miközben lecsúszok a

testén. - Teljesen az enyém.

- Igen, Bull, a tiéd vagyok. - Szélesre tárja a lábait, és hagyja, hogy kinyíljam. -
Annyira szeretlek.

- Szeretlek. - nyalogatom a csiklóját, és szívogatom az ajkait. Két ujjamat

beledugom, és a csípője megemelkedik, hogy közelebb legyen a számhoz.
Édes puncija hozzám dörzsölődik, miközben addig nyalom, amíg elélvez.
Szememet végig a gyémánton tartom, tudva, hogy ő már az idők végezetéig az
enyém. Soha nem gondoltam volna, hogy egy tornádó költözik a szomszédomba,
és olyasmit ad nekem, amit soha nem hittem volna lehetségesnek. Feleséget, és
talán egyszer családot is. Nem gondoltam, hogy a szerelem számomra lehetőség,
mert elzártam magam a külvilágtól, de ő mégis itt van, és megváltoztatja az
összes gondosan kidolgozott tervemet.

Amikor értem nyúl, feljebb csúszok a testén, és vastag farkamat becsúsztatom

lágy redői közé. Kezét a farkam köré fonja, és segít elélvezni.

Ez a kezdete a mi örökkévalóságunknak.
 Epilógus

Teeny
Egy évvel később...

- Édesem, talán le kellene ülnöd. - mondja Bull a hátam mögül, miközben egy
újabb ruhát hajítok át a fejem fölött, hogy megpróbáljak találni valami
megfelelőt. Húsz perce kutatok a szekrényben, és esküszöm, nincs mit
felvennem.

- Nem ülhetek le. Készülődnöm kell. - Megfordulok, hogy ránézzek. A

kiskutyánkat, Mac-et tartogatja, akit karácsonyra kaptam tőle. A kutya azt hiszi,
hogy öleb, de a rövid idő óta, amióta nálunk van, a kutya túlnőtt rajtam. Biztos
vagyok benne, hogy ez volt a lényeg. Bull őrkutyát akart a házba. Azóta képezi,
mióta nálunk van. Néha arra utasítja a kutyát, hogy megtaláljon, és a kölyök
másodperceken belül meg is teszi. Néhányszor megpróbáltam elrejtőzni, és ő
mégis megtalált.

Nem lenne szüksége kutyára, hogy megtaláljon, ha ez a ház nem lenne

ekkora. Nem panaszkodom, mert terveink vannak a megtöltésére. Már neki is
kezdtünk.
Kezemet a pocakomra teszem, a kislányunk fölé. Pedig biztos voltam benne,
hogy fiú lesz, amilyen gyorsan megnőtt. Az biztos, hogy Bull méretű
lesz. Megkérdeztem az orvost, nem ikrek-e, ami mindenkit megnevettetett.

Csak egy bugyiban ácsorgok a szekrény előtt, és próbálok valami ruhát találni,
mielőtt a szüleim ideérnének. Bull végre személyesen találkozik velük. Eddig csak
telefonon beszéltek, vagy a FaceTime segítségével.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy amikor legközelebb találkozom a

szüleimmel, már férjhez is mentem és babát várok, de most itt vagyok. Anya
mindig azt mondta, amikor igazán csinálok valamit, akkor valóban elkötelezem
magam. Az új élettel sincs másként.

Bull rám mosolyog, amikor leteszi a kiskutyát, akit és soha nem tudtam olyan
könnyedén tartogatni, mint ő. Legalábbis mostanában nem. Mac kiskutyánk
gyorsabban növekszik, mint a pocakom. - Mi a baj ezzel? - Felvesz egy puha,
barackszínű ruhát, amelyet pillanatokkal ezelőtt a földre dobtam. Tudom, hogy
el kellene mennem kismamaruhákat vásárolni, de valahányszor elindulunk, a
baba osztályon kötünk ki, és mire hazaérünk, elfeledkezem a kismamaruhákról,
de tele a táskám babaruhákkal.

Elém lép, és áthúzza a fejemen a ruhát. – Melltartó is kell. - mondom neki, amikor
a ruha a helyére kerül.

- Hazugság. - Úgy tesz, mintha felháborítaná a gondolat, hogy felveszek egyet.

Nem is tetteti. A mellem megnőtt a pocakommal együtt. Bull élvezi őket. Bár Bull
mindent élvez rajtam, mert ő a legkedvesebb ember az egész világon.
Valószínűleg úgy gondolja, hogy így több van belőlem, akit szerethet, s aki az övé.

Megpördülök. Nem emlékszem, hogy a ruha korábban is ilyen csinosan állt volna
rajtam. - Talán mégsem ezt. - Gyorsan lehúzom.

- Hé! - Ledobom a földre, ahol Mac, Bull pártjára állva ráfekszik. – Áruló! -
mondom a kutyának. Bull egyetértően dünnyög a kutyának, miközben engem
felemel. Átkarolom a vállát, amikor az ágyhoz visz és lefektet.

- Mit csinálsz? - kérdezem, bár tudom. Oldalra húzza a bugyimat, és a szája

megtalálja a középpontomat.

- Megnyugtattalak. – mondja, mielőtt még egyszer megnyalna. Bull esküszik, ez

az egyetlen módja annak, hogy megnyugodjak. Nem fogok vele vitatkozni, mert
egészen biztos vagyok benne, hogy igaza van.

Széles válla szélesre tárja a combjaimat, miközben felfal, nyalogat és szopogat,

amíg a nevét kiáltva el nem élvezek. Az ágy közepén fekszem, és nem akarok
mást csinálni, mint sütkérezni Bull szerelmének következményeiben. A
szememet lehunyom, a szám pedig boldog mosolyra húzódik. Eltűnik minden
idegességem amiatt, hogy Bull a szüleimmel találkozik. Imádni fogják. Hogy ne
tennék?

Nem tudom, miért voltam ideges. A szüleim már most is szeretik. Anyám szerint
tökéletes nekem. Azt hiszem, teljesen megnyugodott és élvezte az egy évig tartó
hajóútjukat, miután megtudta, hogy van valaki, aki vigyáz rám.

A szemem felpattan, amikor Bull ülő helyzetbe húz az ágy oldalára. Ezúttal egy
rózsaszín pamutruhát húz át a fejemen. – Ebből nem látszik ki a bugyid, amikor
forgolódsz. - tájékoztat.

- Hoppá! - vonom meg a vállam. Nem vettem észre, hogy a másikból kilátszott.
Csak azt vettem észre, hogy jobban kitöltöttem a ruhát, mint legutóbb, amikor
felvettem. Gondolom, most túl jól kitöltöttem.

Figyelem, ahogy felszedi a földre dobott ruháimat, és visszarakja a szekrénybe.

Néhány pillanattal később visszatér a kedvenc balerinacipőmmel, amelyet a
lábamra csúsztat.

- Mi lesz veled? – Kinyújtom a kezem, hogy megdörzsöljem a merevedését, és

megnyalom az ajkaimat. Megnyugtatott, de most áll a farka. Bár tízből
kilencszer, amikor hozzá érek, kemény.

- Most tényleg nincs időnk erre, édesem. - Kisegít az ágyból, megfogja a kezemet,
és levezet a konyhába. Mac mögöttünk szalad.

- Segítsek? - kérdezem, amikor letesz a magas székre, ahol minden reggel ülök,
miközben ő a reggelit készíti. De hiszen már reggeliztünk. Az órára pillantok, és
látom, hogy szüleim bármikor megérkezhetnek. Már késő délután van. Mostanra
leszálltak. Hacsak nem tévedtek el, miközben megpróbálták megtalálni a
házunkat. Nem tudom, miért nem engedték, hogy elhozzuk őket a
repülőtérről. Mondtak valamit az autókölcsönzésről.

- Megvagyok. - Mosolyog, és megrázza a fejét. Ha segítek, a végén még eltörök

vagy kiöntök valamit, ezért nem erőszakoskodom. Lábaimat lógázom, és közben
megpillantom magam mellett a telefonomat. Megnézem, de nincsenek nem
fogadott hívások vagy üzenetek.

- Beszéltem anyukáddal, mielőtt rajtakaptalak, hogy kirámolod a szekrényt. -

mondja Bull, és elővesz egy tányér vendégváró falatkát a hűtőszekrényből, majd
leteszi elém a pultra. Lerakom a telefont, és már nyúlok is az ételért.

- És? - kérdezem, miközben egy apró szendvicset tolok a számba. Amióta terhes
vagyok, már nem veszek el a munkában, és nem felejtek el enni. Nem mintha
Bull hagyná, hogy ez megtörténjen. A babánk ehet.

- Valószínűleg most érkeznek. - Felnézek Bullra. Fizikailag nagyon különbözünk,

de tökéletesek vagyunk együtt.

- Szeretlek. - mondom neki. Imádom kimondani neki ezeket a szavakat.

- Én is szeretlek édesem -. Lehajol és megcsókol. Beleolvadok, átkarolom. Eltol

magától, lehúz a székről, és a lábamra állít, miközben megszólal az ajtócsengő.
Hirtelen idegesnek tűnik.

Már nem zavarja, ha az emberek megbámulják. Most azzal viccelődik, hogy azért
nőtt ekkorára, hogy a férfiak ne engem nézzenek. Forgatom tőle a szemem. A
féltékenysége imádnivaló. De nem annyira imádnivaló azoknak a srácoknak,
akikre gondol, hogy engem néznek. A tekintete engem csak kuncogásra késztet,
míg másokat megijeszt és elkerget. Nem hiszem, hogy a férfiak engem
bámulnának, de Bull azt mondja, hogy csak nem veszem észre.

- Imádni fognak. Már most is szeretnek. - emlékeztetem őt.

- Engem csak az érdekel, hogy te boldog légy, édesem. - Azt akarja, hogy
kedveljék, azért, hogy én boldog legyek. Kedvelik őt. Tudom. Mindketten
ostobán viselkedünk. Azt hiszem, csak izgatottak vagyunk, ha őszinte akarok
lenni. Anyám és apám nem tudják, hogy terhes vagyok, úgyhogy meglepetésben
lesz részük. Nem láthatták, hogy összeházasodunk és nem tudtak velünk
ünnepelni, de biztosak vagyunk benne, hogy örülni fognak a hírnek. Anya már
kérdezte, mikor kezdünk el próbálkozni. Nevettem a kérdésen, mert mi nem csak
próbálkoztunk.

- Akkor nincs miért aggódnod. Ha ennél is boldogabb lennék, ragyognék.

- Nagyon rossz vagy! - ugrat kuncogva.

- Csókolj meg, aztán nyisd ki az ajtót! - Mint minden alkalommal, amikor azt
mondom neki, hogy csókoljon meg, ő meg is csókol. Azóta, hogy először kértem
erre.
Az első csókom. Ő lesz az utolsó is.
 Epilógus

Bull

Öt évvel később...

Rámosolygok a telefonomon lévő képre, amit Teeny anyukája küldött át. Ezen a
kislányunk, aki már nem annyira baba, vidáman mosolyog. Az ágyát elárasztó
plüssállatok halmának közepén ül. Mindegyiket az anyukája tervezte. A
kislányunk ihlette őket. A képen Adalyn feltartja a kitömött állatot, hogy
megmutassa. Ez az oka annak, hogy itt vagyunk.

A feleségem székének háttámlájára teszem a karom, és lehajolok, hogy

megmutassam neki az anyja által küldött képet. Ő vigyáz a kislányunkra és két
fiúnkra, míg mi randizunk. Ez nem szokványos randevú. Nem, ma este a
gyönyörű kis feleségem díjat kap a Love Toy Company-nál végzett munkájáért.

Egyikünk sem gondolta, mikor az Adalyn-ra hasonlító babát készítette, hogy

ekkora sikere lesz. Teljesen új vonalat kezdeményezett a vállalatnál. A
könyvektől a harapnivalókig, sőt egy alkalmazásig. Őrület volt látni, ahogy a
feleségem által készített tervek életre kelnek. Pedig számomra nem volt
megdöbbentő. Minden, amit Teeny megérint, életre kel. Ezt magam is
megtanultam. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi, tele van élettel. Adalyn is ilyen.
Minden szempontból olyan, mint az anyja. Tudom, hogy nincs a világon még egy
olyan szerencsés férfi, mint én, akinek kettő ilyen kincs is jutott, de tudom, hogy
azért vagyok itt, hogy vigyázzak rájuk, és gondoskodjam róluk.

A feleségemet szólítják, hogy felhívják a színpadra, ami elvonja róla a

figyelmemet. Feláll, és lehajol, hogy megcsókoljon, mielőtt elindulna, hogy
átvegye a díját. Megérdemelte. Világmárkát készített a cégének. Mindenki
ismeri őket, az Adalyn baba miatt. A cégnél a tenyerükön hordozzák. Valójában
az új megbízott vezérigazgató túl sok figyelmet is szentel neki. Ránézek.

Tökös fickó. Ezt meg kell hagyni. Előre hajolok. A székem kissé felnyög a
méretem miatt. Jó. Szeretném, magamra felhívni a figyelmét. A férfi pillantása
elrebben a lépcsőn felfelé sétáló feleségem seggéről. Kemény pillantást vetek
rá. Egy pillanatra elsápad, és gyorsan elfordítja a tekintetét. Hirtelen a salátája
iránt kezd érdeklődni. Száraz, több öntet kellene rá, de a férfi úgy tesz, mintha
ez lenne a legfinomabb dolog a világon.

A feleségem beszélni kezd, így elvonom a figyelmemet az asztalnál lévő

seggfejről. Szerencséje van, hogy a feleségem otthon dolgozik. Ha mindennap be
kellene mennie az irodába, akkor problémánk lenne. A fenébe, még mindig
lehetnek problémáink.

Összeszorul a szívem, és megfeledkezem a seggfejről, amikor a feleségem elkezd

mesélni rólunk. Hogyan inspirálta Adalyn-t Bull - az a plüssállat, amelyet rólam
mintázott, és lett Adalyn legjobb barátja. Bull nélkül nem lett volna Adalyn, és
Adaly-nak Bull-ra volt szüksége. Biztonságban tartotta őt és gondoskodott róla,
hogy ne kerüljön bajba, miközben hagyta, hogy felfedezze a világot és az legyen,
aki akart lenni.

Mire befejezte a beszédet, már fel is álltam a székemből, és felé

indultam. Mosolyogva lép az emelvény szélére. Megragadom a csípőjénél fogva,
és magamhoz húzom. – Az én Bull-om! - nevet. Mindenki más is nevet és ujjong,
amikor megcsókolom a feleségemet. Átölel.

- Szeretlek! - mondja.

- Én is szeretlek, édesem. - Leteszem és megfogom a kezét, hogy visszavezessem

az asztalunkhoz, ahol éppen a főételt szolgálják fel. Már most tudom, hogy
készítek egy második vacsorát a feleségemnek, amikor hazaérünk.

Kettő helyett eszik. Úgy terveztük, hogy lesz még egy babánk. Az első terhessége
alatt aggódtam a mérete miatt. Aggódtam, hogy a babák túl nagyok lesznek apró
testének, de megcsinálta. Könnyen. Még terhesen is tornádóként söpört végig a
házon, és dolgozott.

- Mit csináltál? - Teeny felém hajol.

- Mi? - kérdezem, megvajazok egy falatkát, és az előtte lévő tányérra teszem.

- Jim nem néz rám. – A seggfejre pillantok, és vigyorgok. Megtanultam elfogadni

a méretemet. Tényleg csodákat tesz. Nem kell szart se mondanom, és semmit
sem kell tennem azért, hogy a hozzá hasonló emberek ne keresgéljenek olyan
helyeken, ahol nem kellene.

- Jó. - Lenézek a feleségemre. Nem hibáztathatom a fickót. A pánt nélküli lila

ruhája átöleli a mellét. A szoknyája tüll, és olyan benne, mint egy kis balerina. Túl
sok bőre látszik ki, de még mindig ártatlannak tűnik, mint mindig. Ezt az
ártatlanságot megvédem életem végéig.

Minden este megkapom. Figyeltem, ahogyan felvette a ruhát, és ma este

leveszem róla. Kemény vagyok, mintha még soha nem ízleltem volna meg őt. A
pokolba, mindennap lakmározom belőle, és soha nem elég. Tényleg nem
hibáztathatom a srácot, de az arca megismerkedik az asztallal, ha újra ránéz.

Lehajolok és megcsókolom Teeny száját. Elmélyíti a csókot, és az ujjait az

öltönyömbe fúrja. Amikor elhúzódom, kapkodja a levegőt, az ajka duzzadt és
rózsaszínű. - Ez a vacsora szörnyű. - mondja.

- Megetetlek, amint hazaérünk. – Ennél többet is fogok tenni, amikor

hazaértünk, és ezt ő is tudja.

- Egy szállodában vagyunk. - Körülpillant. Az estélyt egy bankett-teremben

rendezték. A hely szép, de az étel pocsék. Egy pillanatra az ajkába harap. -
Szerezzünk egy szobát, és rendeljünk kínait. - Eszembe villan az első éjszaka,
amikor az ajtóm előtt állt, kezében egy nagy zacskó kínai étellel. És minden
dolog, amit tenni akartam vele. Azt hittem, nem kaphatom meg. Nem is akarok
belegondolni, mi lett volna, ha nem jön át hozzám.

Az amúgy is kemény farkam fájni kezd a zseniális ötlettől. Örülök, hogy ő is el

akar innen menni. Teeny anyja még órákig nem vár minket haza. A feleségem
csak enyém lesz. - Megmutathatod nekem azokat a mocskos dolgokat, amiket
velem akartál csinálni az első estén, amikor bekopogtam az ajtódon. Most már
tudod, hogy megbirkózom vele. – Már fel is ugrottam a székemből.
Igen, tudom, hogy a feleségem elbír velem. Nagydarab ember vagyok, de apró
testét nekem teremtették. Nevet, miközben gyorsan lelépünk. Nem tehetek
róla, de rákacsintok a seggfejre, amikor kihúzom a feleségemet a teremből.

Ő az enyém. Lehet, hogy nem úgy nézünk ki, mint akik összeillenénk, de
mégis. Tökéletes páros vagyunk. Gyorsan szerzek egy szobát.

- Megrendelem. - mondom, miközben kinyitom a szoba ajtaját. Kis feleségem

felmászik rám, mint egy fára.

- Később. Az egész éjszaka a miénk. - Megcsókol, én pedig ledobom a

telefonom. Az ajtó becsukódik mögöttünk. A falhoz nyomom, nem vesztegetem
az időt, miközben a ruhája alá nyúlok, és egy rántással letépem a testéről a
bugyit. Egy gyors mozdulattal szabaddá teszem magam, és mélyen belédöfök.

- Tökéletes! - nyögi. Minden tökéletes. Tökéletesen passzolunk.

VÉGE!