Professional Documents
Culture Documents
Városházi napló
megóvása érdekében – tovább gyarok Nagyasszonya terén, a
szeretné folytatni az önkormány- Török Flóris utcában, valamint
zati bérlakások komfortosítását a Vízisport utcában a Vizes ját-
vizesblokkok kialakításával. szótér mellett létesítendő sport-
A koronavírus-járvány miatt ismételten elrendelt veszélyhelyzet *** parkokra nyújtott be pályázatot.
nem ad lehetőséget képviselő-testületi és bizottsági ülések meg- Jó hír a mozgás szeretői- A beruházáshoz szükséges fede-
tartására. A döntéshozás hatásköre és joga ebben a különleges jog- nek, hogy idén Pesterzsébeten zetet a kormány biztosítja, és az
rendi helyzetben a polgármesteré, figyelemmel a katasztrófavéde- 9 helyszínen épülhet sportpark. rendelkezésre áll, a koordináló
lemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló Az önkormányzat a Deák téren, cég már kiírta a feltételes közbe-
2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglalt előírá- a Hunyadi János téren, a Ritka szerzési eljárásokat.
sokra. Szabados Ákos polgármester – a tavaszi veszélyhelyzeti eljá- utcában, a Juta-dombnál, a Ma- Sz.
rással egyezően – a döntések meghozatala előtt kikérte a frakció-
vezetők és a frakción kívüli képviselők véleményét. Az ilyen for-
mán megvalósuló széleskörű egyeztetést követően többek között Fogadóóra
az alábbi döntések születtek az elmúlt időszakban. Dr. Hiller István országgyűlési képviselő
a vírusjárvány idején telefonos fogadó-
Pályázati segítséggel újul- maradó, hasonló nagyságú ösz- órát tart.
hat meg a Szent Imre her- szeget az önkormányzat saját Rendje: az előzetes bejelentkezőket kép-
ceg utca Nagysándor József és költségvetéséből biztosítja. viselő úr a fogadóóra idején visszahívja.
Pöltenberg utcai szakasza. Pest- *** Előzetes bejelentkezést a
erzsébet Önkormányzata részt Elfogadta a polgármester a 06 1 211 3307-es telefonszámon várunk.
A telefonos fogadóóra
vesz a kormány által az önkor- kerület környezetvédelmi hely-
2021. április 1-jén 17 órakor kezdődik.
mányzati feladatellátást szol- zetéről szóló beszámolót. A do-
gáló fejlesztésekre kiírt pályá- kumentumból többek között ki-
zatán, amelynek egyik célja az derül, hogy az önkormányzat
HÍVJA A KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐKET!
önkormányzati tulajdonú, bel- környezetvédelmi alapjába 2020.
területi közlekedési infrastruk- december 17-ig bruttó 8,2 millió Zavarja a közterületi alkoholfogyasztás? Illegális szemételhelyezésnek
túra megvalósulása. Sikeres pá- forint folyt be a talajterhelési dí- vagy szabálytalan parkolásnak szemtanúja? Rendszeresen találkozik rossz
állapotú, régóta egy helyen parkoló gépjárművel? Bármilyen más szabály-
lyázat esetén önkormányzatunk jakból a környezetvédelmi alap-
talanságot észlel a közterületeken? Hívja Pesterzsébet Önkormányzatának
bruttó 60 millió forint, vissza ba. A rendelkezésre álló, immár Rendvédelmi Osztályát a hét bármely napján, éjjel-nappal a 061/289 25
nem térítendő támogatást kap- 38,9 millió forintból az önkor- 08-as, vagy a 0620/255 58 42-es telefonszámon!
hat az út felújítására. A fenn- mányzat – a felszín alatti vizeink
Folyamatos a tesztelés
Négy hónapja indította Pesterzsébet Önkormányzata koronavírus- intézményben, lehetőséget bizto- sen mentek el a kollégák, ezért
szűrő programját, amelyben az intézményeiben dolgozók számára sítanak 3-5 nappal később ismé- vállalta fel az önkormányzat ezt
biztosít rendszeres és ingyenes tesztelési lehetőséget. telt szűrés elvégzésére. a feladatot. A kerületi szűrése-
Schmidtné Buda Andrea ken alkalmanként 300-350 fő
FOTÓ: ZSARNÓCZKY GYULA
Tavaly november 30-ától he- ben egészségügyi végzettséggel hozzátette: – A közalkalma- vesz részt.
tente teszteli Pesterzsébet Ön- dolgozó munkatársak, részben zottak tesztelésére korábban az Előzetes jelentkezés alapján
kormányzatának egy szűrőcso- egy külön szűrőcsoport végzi. Emberi Erőforrások Minisztériu- heti szinten lehetőség van a köz-
portja a Szociális Foglalkoztató Az osztályvezetőtől megtud- ma biztosította a lehetőséget, de tisztviselők szűrésére is a Polgár-
és a Gamesz munkatársait, az in- tuk: ha pozitív esetet találnak az a központi helyekre nem szíve- mesteri Hivatalban.
tézményvezetőkkel történt elő- Az intézményi dolgozók szű-
zetes egyeztetésnek megfelelően. réseit a program első két heté-
– Alkalmanként a két intéz- ben a Pesterzsébet Önkormány-
ményből átlagosan 50-70 fő vesz zata által biztosított szerológiai
részt a vizsgálaton – tudtuk meg gyorsteszttel végezték, a prog-
Schmidtné Buda Andreától, az ram december közepétől pedig
önkormányzat Közművelődési, a Fővárosi Önkormányzat által
Egészségügyi és Szociális Osztá- ingyenesen biztosított 1900 da-
lyának vezetőjétől. rab antigén gyorsteszt felhasz-
A szociális területen dolgo- nálásával folytatódott. Mivel
zók, a pedagógusok, valamint a február végére elfogytak a fő-
kulturális területen dolgozó köz- várostól kapott tesztek, márci-
alkalmazottak tesztelését idén ja- ustól ismét kerületünk önkor-
nuártól kéthetente biztosítja az mányzata biztosítja a szerológiai
önkormányzat, szintén önkéntes és antigén gyorsteszteket a szű-
jelentkezés alapján. Ezeket a szű- résekhez.
réseket részben az intézmények- S. Z.
JELENTKEZZEN POLGÁRŐRNEK!
A Pesterzsébeti Polgárőrség várja a 18. életévüket betöltött,
büntetlen előéletű magyar állampolgárok
jelentkezését, akik önkéntes munkával hozzájárulnának kerületünk
biztonágosabbá tételéhez, valamint tenni
szeretnének közvetlen környezetükért.
Információ, jelentkezés a pesterzsebeti.polgarorseg@gmail.com
e-mail címen vagy a 0670/329 95 06-os telefonszámon.
Honlap: polgarorseg20.hu
lélettel kell megközelíteni, egy- latot szereztek tanáraink az első sek vannak a legkevésbé irigylés- ne a gyermekének. Véleményem
ségben célszerű kezelni. Töreked- hullám idején, ezek színesítik a re méltó helyzetben, az érettségi- szerint egyik fő szempont az in-
ni kell arra, hogy a gyerekek szá- módszertani palettát. re való fölkészülés miatt. Szeren- tézmény közelsége, hiszen nem
mára az iskola motiváló környe- – Ez utóbbi kérdésben szülő- csére van lehetőség a kiscsopor- mindegy az a fél óra reggelen-
zetet teremtsen, mert leginkább ként is van tapasztalata. Ebben tos konzultációkra, szigorúan be- te, amivel tovább lehet aludni,
így hozhatják ki magukból, képes- a szerepében hogyan érintik a tartva a járványügyi szabályokat. vagy éppen meg lehet az alatt ké-
ségeikből a legtöbbet. A szakmai változások, miket tapasztalt? Az általános iskolák pedig nyelmesen reggelizni, így bizto-
program persze nem tankerületi – Háromgyermekes család- nemrégen, március 8-án tér- sítva a nyugodt, vidám napindí-
feladat, minden iskolának sajátja anyaként valóban láthattam, mi- tek át a digitális oktatásra. Ta- tást. Fontos szempont még a sa-
van, mindenesetre szeretném bá- lyen új helyzetben kell helytáll- valy nagy rutint szereztek már, ját gyermekünk ismerete: példá-
torítani az iskolákat, hogy éljenek nia a szülőknek, akár általános idén pedig volt nem is egy átál- nak okáért a mozgékony, sportos
azokkal a módszerekkel és techni- iskolás, akár középiskolás gyer- lás osztályok szintjén. Így termé- kisfiunknak nem biztos, hogy a
kákkal, amelyekkel izgalmassá te- mekről van szó. Bármennyire is szetesen már mindenki – tanár és zenei osztály lesz a legjobb válasz-
szik az iskolát. Tankerületünk- igyekszik az ember, nem tudjuk diák egyaránt – ismerős terepbe tás, míg a logopédiai problémák-
nek sok igen jó iskolája van, ál- otthon kialakítani az iskolai ke- kerül az online oktatással. Min- kal küzdő csemeténk se kezdje
talános és középfokú szinten egy- reteket, normákat: nem szól az den rendben lesz. feltétlenül kéttannyelvű osztály-
aránt. És ez nemcsak a tankerület iskolacsengő, nem motiválnak az – Idén a beiskolázás is eltér a ban az iskolát.
büszkesége, hanem a kerület ele- osztálytársak, nincs meg a peda- megszokottól. Hogyan tudnak Most egy kicsit minden más-
mi érdeke is, hiszen választási le- gógusi elvárásrend és még sorol- tájékozódni az érintett szülők hogy alakul – a beiskolázás is –,
hetőséget biztosít az ott lakóknak. hatnám. Ez egy teljesen más te- iskolaválasztáskor? Többen tar- de remélem, hogy megtalálják a
A kerület akkor tudja megtartani rep és más szerep. A gyerek tá- tanak attól, hogy egy online is- szülők így is a nekik tetsző isko-
a családokat, ha alternatívát kínál mogatására, a feltételek maxi- mertető után küldik a gyerme- lát. Most is hangsúlyozom, hogy
az iskolaválasztásban – épp ezért mális megteremtésére, a körül- küket a „nagy ismeretlenbe”. bízzanak iskoláinkban, és telefo-
a tankerület és az önkormányzat mények optimalizálására kell he- Erről hogyan vélekedik? non, e-mailben is bátran érdek-
régi jó viszonyát szeretném to- lyezni a hangsúlyt, és igyekez- – Valóban, a hatéves kisgyer- lődjenek!
vább ápolni. ni a legtöbb interaktív kapcso- mekek és családjaik egyik leg- s.z.
hullám idején a teljes zárlat és a latokat szereztek eddig az oltá- jobban ismerik pácienseiket, tud- tárolni, a felolvasztás után azon-
személyes vizsgálatoktól való el- si kampányban? ják, hogy az egymással gyakran nal felhasználni, ezért a kórhá-
zárkózás volt a jellemző, nyáron – Az új feladat nagy kihívást kombinálódó betegségek kire, zi oltópontokon használják. A
ez már enyhült, de sok helyen ek- jelentett, főleg, mert az oltást mekkora veszélyt jelenthetnek. másik ilyen technológiával ké-
kor is zárva maradtak a rendelő- igénylők információs forrásai el- A háziorvosok az utóbbi hetek- szült a Moderna vakcinája, ami
ajtók, csak az ablakok nyíltak ki. térőek. Sokan még mindig neg- ben listákat kapnak a NEAK-tól csak egyszerű hűtést igényel. Eb-
Az őszi második hullám kezdete ligálják a betegséget, bár szeren-
óta viszont mindegyik háziorvosi csére mi nem találkoztunk szer-
rendelő csak ütemezve, előjegy- vezett oltástagadókkal. Ugyan-
zéssel fogad betegeket. A most akkor sajnos erősen átpolitizált
indult harmadik hullámban foly- a kérdés, jól körülhatárolhatóan
tatódik a frissen fertőzöttek táv- a csak nálunk, illetve az EU-ban
gyógyítása, végre elkezdődődött is regisztrált vakcinákkal kap-
a lakossági „oltakozás”, a mind- csolatban. Ebben a háziorvos-
ezekkel kapcsolatos hatalmas ad- ok csak szakmailag foglalhatnak
minisztráció mellett. állást. Én magam az időseken
A világjárvány mindenkit fel- nem vizsgált hatású vakciná-
készületlenül ért, betegeket, or- kat nem adom be ennek a kor-
vosokat, politikusokat. Nem volt osztálynak, inkább otthonma-
tapasztalat magával a betegség- radásra biztatom őket még 1-2
gel sem, még kevésbé a „veszély- hónapig, amikorra remélhető-
helyzeti” ellátás megtervezésével, leg lesz elegendő vakcina. Pon-
most is gyakran látunk a helyzet tosan a vakcinák várható beér-
okozta kényszer miatti intézke- kezésével kapcsolatos informá- a regisztrált betegeikről, újabban ből már korlátozott mennyiség-
déseket. ciók hiánya okoz bizonytalan- néha a 60 év alattiakról is. Er- ben kaptak a pesterzsébeti házi-
Mindezek nagy türelmet igé- ságot a szakmában, és e nélkül ről a listáról kell kiválogatnunk orvosok is. Módosított vírusokat
nyelnek a Covid-kérdésben nem az országos koordináció logiká- azokat, akiket az adott időszak- tartalmaz az AstraZeneca oltó-
érintett betegeinktől is, így a há- ja sem érthető meg. ban, a rendelkezésre álló – egy- anyaga, amiből sajnos csak keve-
Idén is lesz
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Húsvét után, április 9-18. kö- hónapok óta korlátozások kö-
zött rendezi meg Fővárosi Ön- zött élők számára elviselni a be- A BKV a koronavírus járvány egy évvel ezelőtti kitörése óta
kormányzat turisztikai, kulturá- zártságot, egyben folytatják a fel- mindent megtesz, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel segítse
lis szervezete, a Budapest Brand becsülhetetlen értékű fővárosi utasai és munkatársai egészségének megóvását. A védekezési pro-
Zrt. a 40. Budapesti Tavaszi fesztivál hagyományát. tokoll részeként bevezetett fokozott takarítási, fertőtlenítési ren-
Fesztivált, amely idén ingyenes A Budapesti Tavaszi Fesz- den kívül immár a 32 Mercedes-Benz Conecto szóló autóbusz klí-
lesz, és 10 napon át online for- tivál Youtube csatornája: marendszerébe szerelt új típusú szűrőrendszer is segíti a vírus ter-
mában jelentkezik. https://www.youtube.com/user/ jedésének lassítását.
A szervezők ezzel a kulturá- TavasziFesztival A Mercedes-Benz autóbuszaiban található klímarendszerek-
lis élménysorozattal segítenek a y. ben már korábban is különböző szűrőrendszerek tisztították meg a
levegőt a káros részecskéktől.
Az új szűrők még a legfinomabb aeroszolokat is megszűrik, rá-
adásul vírusgátló hatású réteggel is rendelkeznek, ezáltal a kevert
és keringtetett levegős üzemben is csökken a fertőzésveszély. Az
aktív szűrők mind a tetőre szerelt klímaberendezéshez, mind a le-
vegő-keringtető szűrőhöz, mind az elülső klímaszabályozó doboz-
hoz használhatók. A szűrők felszerelését az EvoBus GmbH saját
hatáskörben és díjmentesen végezte el.
Az új technológia védi az utasokat, és a zárt vezetőfülkéknek
köszönhetően kiemelten hozzájárul a járművezetők védelméhez a
koronavírus járvány idején.
a.y.
Építész és festőművész
Centenáriumát ünnepli a pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium.
A különleges évforduló alkalmából idén januárban sorozatot in-
dítottunk, melyben igyekszünk bemutatni azokat a volt diákokat,
akik egy területen – legyen az az orvoslás, a művészet vagy a sport
– kiemelkedő eredményt értek el. Közéjük tartozik Tóth Árpád épí-
tészmérnök, a P. KOBAK egyik alapítója.
PIACI HÍRNÖK
napi 18-20 óra munkát jelentett ban, később becsatlakozik hoz-
ténység előtt létező ünnepélyes ről a másikra, hálaadó, könyörgő, vissza az életünkre. Börzsönyi
közösségi megnyilvánulás volt. vagy a vallásos érzületet gyarapí- János lelkipásztor gondolatai.
Rendezett vonulás, ének és tánc tó szándékkal. Húsvétkor virág-
kíséretében. Vallástörténeti ku- vasárnapi és föltámadási körme- – A húsvét a keresztyénség
tatások bizonyítják, hogy min- netet tart az egyház. D. A. legfontosabb ünnepe – de va-
jon miért? Éppen azért, mert Jé- hol Jézus így határozza meg Ön-
zus Krisztus húsvétkor – a feltá- magát: „Én vagyok a feltámadás
madás ünnepén – oldotta meg az és az élet, aki hisz énbennem, ha
emberiség legfontosabb dilem- meghal is, él.” (János evangélium
máját: feltámadásával legyőzte a 11, 25)
halált. Megtette azt, amire senki Halálunkkal csak a földi tes-
nem képes: feltámadt a valós ha- tünknek lesz vége, személyisé-
lálból. A Biblia így jegyzi le sza- günk tovább él. Akik hisznek Jé-
vait: „... odaadom az életemet, zusban, mennyei testben, örö-
hogy azután újra visszavegyem. kös örömben folytatják Isten or-
[...] Hatalmam van arra, hogy szágában. Szívből kívánom, hogy
odaadjam, és hatalmam van arra, húsvétkor, a feltámadás ünnepén
hogy ismét visszavegyem.” (János ragadd meg Te is ezt az örömhírt!
evangéliuma 10, 17-18). Más- dia
Áttáncolnak a járványon
Az egy esztendeje tartó pandémia és a mind szigorúbb óvintéz- – Igen, a tavaly nyári elma- tén élőben az egyes produkciók
kedések nem hagyták érintetlenül a sportot sem. A PMS Dance radt, amit akkor azért nem bán- után. Sokkal izgalmasabbra sike-
vajon miképpen vészeli át a kedvezőtlen időket? Verőcei Edina, tunk, mert azt hittük, majd be- rült annál, ahogy előre elképzel-
a tánciskola vezetője úgy fogalmazott: a sportolókat a korlátozás pótoljuk karácsony tájékán. De tük, mert közben mindenki fo-
nem érinti, ám valószínűleg a termet nem nyithatják ki, ezért sza- nem így lett. Ezért hoztuk össze lyamatosan kommentelte zárt
badtéren folytatják, ahol be tudják tartani az előírt védőtávolságot. az említett virtuális féléves gá- csoportban a látottakat, meg
lát. Már mindenkinek dolgozott buzdította a többieket. Így aztán
– Ha folytatják, abból az de- – Mindenki alkalmazkodott a lábában a boogie. Mi pedig nem olyan hangulat kerekedett, mint
rül ki, hogy nem küldte önöket az új helyzethez, vagy akadtak, szerettük volna, ha kárba megy, a hagyományos versenyeken,
teljesen padlóra a járvány. akik abbahagyták? amit az online rendszerben leta- persze a virtuális, az igazi ölelést
– Azért nagyon komoly át- – Természetesen volt lemor- nítottunk. Komolyan mondom, nem pótolja.
szervezésre volt szükség, ilyen zsolódás, alapvetően a legkiseb- zseniálisan sikerült, és
például az online oktatás. A tánc bek között. Esetükben a techni- mindenkinek jót tett egy
jellemzően az a mozgásforma, kai hátteret, érthető okokból, a kis virtuális lámpaláz.
amit otthon, lakásban nem lehet szülőknek kellett beállítaniuk, és – Gondolom, a verse-
úgy folytatni, mint közösségben. nem mindenkinek akadt erre elég nyek szünetelnek.
Elég, ha a térforma váltásokat ideje. De maradt egy ovis csopor- – Nem. Online formá-
vesszük, amit folytonosan a töb- tunk, előttük le a kalappal! ban kerülnek megrende-
biekhez kell igazítani. – A kicsik szülőkkel együtt zésre. Nagy csoportokkal
– A szokásos gálájuk elma- csinálják a gyakorlatokat? nem, csak szólóban, du-
radt? – Ki hogy. A videós órák meg- óban, trióban indulunk.
– Az élő, a Csiliben igen, de állíthatók, visszatekerhetők, a- Azért is nevezünk, mert az
virtuálisan megtartottuk. Muszáj zok mennek szülői segítség nél- online oktatás egyik leg-
volt, hiszen online kitartóan, be- kül. Viszont nincs azonnali oda- nehezebb része, hogyan
csülettel megtanulták az összes vissza kommunikáció. Ezért a motiváljuk folyamatosan
koreográfiát, amit nem hagyhat- gyerekek felvették a gyakorlato- a gyerekeket. Ezért min-
tunk veszni. A főpróbán derült kat és visszaküldték a tanárnak, den hétre kitaláltunk va-
ki, hogy sokan fordítva sajátítot- aki miután megnézte, reflektált, lami challenge-t, amik
ták el a mozdulatokat, mert nem min kell javítani. Az online tánc- egyébként visszakövethe-
monitorhoz, hanem tükörhöz óra interaktív, ott azonnal le- tők a Facebook oldalun-
szoktak. Gyorsan ki tudtuk javí- het javítani egy-egy mozdulaton. kon. A legutóbbinak ko-
tani, mivel aki táncol, hihetetlen Ugyanakkor sok felületet vé- moly a visszhangja, mert egy kul- – Ezek szerint részt vettek
FOTÓ: ZSARNÓCZKY GYULA
alkalmazkodóképességre, gyors gig kellett próbálnunk, mert sok turális, alkotó kihívás. már efféle versenyen.
változtatási képességre tesz szert. esetben késett a hang, másképp – Kíváncsi vagyok, mi lehet – Nem is egyen, nyertünk is 4
– Békeidőben is fontosak működött telefonon, másképp az? aranyérmet a januári versenyen,
ezek a tulajdonságok? számítógépen. El lehet képzelni, – Közeledik a Költészet Nap- és most március első hétvégéjén
– Persze, amikor járunk fel- milyen az, ha több táncos eseté- ja, amire versenyt hirdettünk, szintén besöpörtünk szintén 4
lépni, a legkülönfélébb méretű és ben a zene késik, így a mozdulat hogy magyar költők megzenésí- aranyat duó, trió, szóló kategóri-
arányú színpadokon kell táncol- sincs ütemre … tett verseire készítsenek koreog- ákban. Nagyon büszkék vagyunk
nunk, amihez mindig rögtönözni – Jól elkanyarodtunk az ráfiát, és küldjék el nekünk már- növendékeinkre, hiszen sokan
kell a térformákat. online gálától… cius 31-ig. Az eredményhirde- már saját maguk által megálmo-
tés, természetesen április 11-én dott részeket is beletettek a ko-
lesz. Akkor díjazzuk a győztese- reográfiákba. Ezért dolgozunk,
ket. Azért is szükséges ez a ver- hogy alkotó embereket nevel-
seny, mert él a lelkünkben egy jünk.
nagy adag alkotóvágy, mivel el- – Mennyi időt vesz majd
maradt a Csiliben január végén igénybe a csoportok újjáépítése?
az AMITA Dance Jam Országos – Rengeteg idő és rengeteg
Ifjúsági Táncverseny. Igaz, áttet- marketingre fordított pénz kell
tük májusra, de közel sem biztos, hozzá, már csak a lemaradás visz-
hogy akkor meg tudjuk majd tar- szapótlása is nagyon időigényes.
tani. Most úgy tervezzük, június- Beszélgetve más tánciskolákkal,
ban megrendezzük a szokásos év kiderült, átlagban a fél társulat
végi gálánkat is, és bemutatjuk a lemorzsolódott mindenütt. Őket
Harry Pottert. is újra vissza kell építeni. Akik
– Milyen egy online verseny? viszont maradtak, annyira szor-
– A beküldött videókat egy galmasak, hogy elképesztően so-
YouTube élő adás keretében ad- kat fejlődtek.
ják le, a zsűri pedig pontoz, szin- Ditzendy Attila
Pesterzsébet anno
Ahogy egy ember, úgy egy vá- belgyógyász látta el a tüdőbete- ban Pest vármegye egész terüle- elején olvadt össze az 1887-ben
rosrész, kerület jelenét is megha- geket. 1921-ben egy lelkes helyi tén elrendelték a BCG-oltáso- megalakult Kossuthfalvai Ön-
tározza a múltja. Talán nemcsak orvos, dr. Szalai Jenő a Csiliben kat, amely meggátolta a tbc to- kéntes Tűzoltó Testülettel. A
a történészeket foglalkoztatja, bemutatót tartott az általa cso- vábbi terjedését. székház, valamint a jól felszerelt
hanem az itt élők is elgondolkod- daszernek tartott Friedmann-féle szertár ekkor már az
nak azon néha, hogy milyen volt oltásról, majd ugyanitt megkezd- Attila utcában állt.
az élet szűkebb pátriárkánkban te ingyenes rendelését. A laktanyában éjjel-
szüleink, nagyszüleink idején… 1924-től Pesterzsébet mint nappali tűzőrségi és
város új korszakba lépett, a tbc mentőszolgálat mű-
Harc a tbc-vel megfékezésére való törekvés egy- ködött.
szerre vált orvosi és közegész-
Pesterzsébet, mint állandó ségügyi kérdéssé. Szalai doktor Iskolafogászat
nyomorral küzdő munkásváros, mellett az akkori polgármester,
a tuberkolózis (tbc) melegágya dr. Chikán Béla is teljes kitar- 1936. december
volt. A településnek kezdetben tással, hatalmas energiával küz- 2-án kezdte meg mű-
dött a betegség ködését, és a követ-
visszaszorításá- kező év februárjában
ért. 1925 nya- avatták fel a Vörös-
rán megnyi- kereszt iskolafogászati
tották az első rendelőjét a Kossuth
Tüdőbeteggon- Lajos utca 50. szám
dozó Intézetet alatti házban.
az Árpád utca A Pesterzsébet új-
34-ben, ahol in- ság 1937. január 23-
gyen kezelték a A testület 50 éves jubileumán, 1932-ben ai számában így írt a
város betegeit, rendelő első havi mű-
Tüdőgondozó a Vörösmarty utcában és a gyógyszerért ködésének tapasztalatairól: „A
sem kellett fizet- Önkéntes lánglovagok szegény gyermekek máris meg-
nem volt vízvezetéke, útjai nem niük. Dr. Szalai Jenő mellett dol- szerették a rendelőt, ahol cu-
voltak leburkolva. A lakosok gozott dr. Pártos Viktor, az inté- 1882 szeptemberében Suda kor, játék és ifjúsági lapok vár-
erősen fertőzött vizet ittak, po- zet másik orvosa és dr. Gérdi Jenő János elnökletével és Stonavszky ják őket. Ez és a szeretetteljes bá-
ros, füstös levegőt szívtak. Nem újpesti szakorvos, aki a röntgen- Manó parancsnokságával szerve- násmód akárhány gyermeket hív
csoda hát, hogy a tbc – főleg a munkákat vállalta magára. ződött meg az Erzsébetfalvai Ön- vissza ide, vannak, akik sajnál-
munkáscsaládok körében – elké- Mielőtt dr. Szalai megkezd- kéntes Tűzoltó Testület. A fel- ják, hogy már nincs beteg foguk.
pesztő mértékben szedte áldoza- te működését, a magyarországi 55 szerelés kezdetben egy mozdony- Ritka itt a síró gyermek, úgy sü-
város közül Pest- fecskendőből, egy 60 méteres rögnek, forognak a doktornénik
erzsébet az igen nyomótömlőből és 1 gráci dugó- és doktorbácsik körül, akár ott-
rossz 37. helyen létrából állt, amelyek az Uri ut- hon szüleik körül. Közben pedig
állt, 1931-re vi- cában, egy fabódéban voltak el- búg a villanyfúrógép, gyógyulnak
szont a legkevés- helyezve. 1892-ben Suda Kál- a fogak. Kell ennél szebb ered-
bé fertőzött váro- mán Posta utcai telkén épült fel mény egy hónap alatt?”
sok közé küzdötte az első szertár. Az erzsébetfalvai s.z.
fel magát. szervezet az 1920-as évek leg- (Forrás: Pesterzsébeti Múzeum)
1936-ban a
Vörösmarty utca
9-be költözött a
Tüdőgondozó,
azonban a gyö-
nyörű, korszerű
épület a II. világ-
háborúban, a leg-
Tüdőgondozó a Koch Róbert utcában első angol légitá-
madáskor meg-
tait. Először 1914-ben merült fel semmisült, és ezután magán-
tüdőgondozó létesítésének ötle- lakásokban működött tovább.
te. A kiszemelt épület az Iskola 1947-ben a város ismét Tüdő-
u. 3. számú ház volt, ahol végül gondozót avatott: a régi polgár- Dr. Stiga Béla, dr. Hahné dr. Sándor Karola, Mészárosné
Erzsébetfalva első rendelőinté- mesteri lakást alakították át a dr. Nagy Győry Kata, dr. Gombos László fogorvosok
zetét nyitották meg. Itt speciális Koch Róbert utcában. 1948- és Noeyl Ilona asszisztensnő
Pesterzsébeti Múzeum:
• Neményi Lili emlékszoba
• Helytörténeti kiállítás
Rátkay-Átlók Galéria
• Czétényi Vilmos
Pesterzsébeti Múzeum
1201 Budapest, Baross u. 53. Rátkay - Átlók Galéria Gaál Imre Galéria festőművész kiállítása
Tel./fax: 06 (1) 283-1779 1201 Budapest, Klapka utca 48. 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 39. • Rátkay Endre
info@pesterzsebetimuzeum.eu Tel.: 06 (1) 284 7324 Tel.: 06 (1) 283 0031 festőművész kiállítása
www.pesterzsebetimuzeum.hu • Gaál Imre
festőművész kiállítása
Sacrificatio / Závorszky-Simon Márton festőművész kiállítása • Illyés Borbála
Helyszín: Gaál Imre Galéria történelmi babaszobrai
2021. március 3. – 2021. április 10. között. • Mozitörténeti kiállítás
Kedves Olvasóink!
Szőke Alex megszerezte a címeres mezt olasz győzött. Alex így kényte-
len volt beérni az előkelő máso-
dik helyezéssel, ami a válogatott
Február 14-én, a tatai olimpiai edzőtáborban rendezték meg az Szilvássy Erikkel kellett megküz- mezt jelentette számára. Ezzel el-
olimpiai felkészülési versenyt, amely igazi nemzetközi tesztver- denie a címeres mezért. dőlt, hogy ő indulhat március kö-
sennyé nőtte ki magát, hiszen a rohamosan közeledő európai olim- A sors úgy hozta, hogy mind- zepén az Európai Olimpiai Kvali-
piai kvalifikációs torna miatt számtalan ország birkózója látogatott hárman megnyerték első mér- fikációs versenyen.
Magyarországra. kőzésüket, majd Kiss legyőzte Eközben Losonczi Dávid,
Szilvássyt, eközben Alex maga- Losonczi Ottó és Tösmagi At-
A versenyen ösz- biztosan verte a junior Európa- tila is szőnyegre lépett, né-
szesen 18 ország bajnok német Azizsirt. gyük közül azonban csak Dá-
százötven sporto- Alex a döntőbe jutásért tehát vid tudott mérkőzést nyerni, a
lója vett részt. Az a 38 éves Kiss Balázzsal küzdött nyolcaddöntőben litván ellenfe-
ESMTK Birkó- volna meg, ám a BVSC-Zugló lét technikai tussal múlta felül,
zó Szakosztályának világbajnoka bokasérülés miatt majd a folytatásban kikapott az
versenyzői is küz- nem tudott kiállni a mérkőzésre, olimpiai bronzérmes némettől,
döttek a válogatott ezzel a pesterzsébeti birkózó a fi- ami a verseny végét jelentette
mezért. A verseny- náléba jutott. számára.
ben legfőképpen Az aranycsatában a grúz szár- Ottó nem bírt az Európa-baj-
Szőke Alex volt ér- mazású, immáron olasz színekben nok némettel az első forduló-
dekelt, miután a 97 versenyző Európa-bajnokságon ban, majd a vigaszágon a lengyel-
kilogrammosok kö- ezüstérmet szerzett, junior-világ- től is vereséget szenvedett, míg
zött a világbajnok bajnok Nikoloz Kakelashvilivel Tösmagi Attilát a selejtezőben az
Kiss Balázzsal és az nézett farkasszemet Szőke, ahol Eb-második szerb győzte le.
U23-as világbajnok kiélezett csatában, de végül az -k-