Professional Documents
Culture Documents
INTERJÚ
EGÉSZSÉG
Virágos
Pesterzsébet
2 ÖNKORMÁNYZAT
ti Kórháznak, a kerületi házior- rad, a Pesterzsébeti Nyitnikék
Városházi napló vosoknak, valamint a kormány-
hivatalnak a veszélyhelyzet ide-
Óvodáé Várhalmi Andrásné
lesz. A Pesterzsébeti Baross Né-
jén végzett kiemelkedő munká- met Nemzetiségi Óvoda in-
Hosszú kihagyás után, július bet jól állta, és az elképesztő kihí- jukért, a jó együttműködésért. tézményvezetőjének személye
2-án ismét rendes ülést tartha- vást tisztességgel teljesítette – fo- – Elmondhatom, hogy az in- sem változott, így újabb öt évig
tott a képviselő-testület. A pol- galmazott Hiller István. tézkedéseket a járvány megjele- Bélteczkyné Szende Hilda látja
gármesteri beszámoló előtt Dr. *** nése óta a mai napig gyors rea- el ezt a feladatot.
Hiller István országgyűlési kép- – Nagyon sok trauma ért ben- gálással és szakszerűen hajtot- ***
viselő, a Parlament alelnöke kért nünket az elmúlt időszakban. tuk végre. Minden esetben és A csökkenő gyermeklétszám
szót. – Önök jól tudják, hogy a Ott voltunk kiváló sportolónk, minden területen arra töreked- miatt öt óvodai csoport meg-
legritkább alkalmakkor kérek birkózónk, Tóth Bendegúz te- tünk, hogy a pesterzsébeti lakos- szüntetéséről határoztak a kép-
csak szót, mert nem kívánom ösz- metésén, mint ahogy fájó szív- ság ügyeinek intézése és az ellá- viselők. A döntés a Pesterzsébeti
szekeverni az önkormányzati és vel köszöntünk el Rostagni Atti- tórendszerek fennakadás nél- Baross Német Nemzetiségi Óvo-
az országgyűlési képviselői fel- la volt képviselőnktől. A felsoro- kül működjenek. Ezek a törek- da Tagóvodájának Sárga Napra-
adatokat. Ez viszont most rend- lásnak sajnos nincs vége, hiszen vések sikerrel jártak, ami a ke- forgó német nemzetiségi csoport-
kívüli alkalom. Őszintén remé- elhunyt Karakas János, szintén rületben dolgozók felkészültségé- ját, a Pesterzsébeti Kerekerdő
lem, hogy egy olyan időszak után volt képviselőtársunk, Pesterzsé- nek és kimagasló erőfeszítéseinek Óvoda Őzike csoportját, a Pest-
vagyunk, aminek rendkívüliségét bet volt országgyűlési képviselője köszönhető – fogalmazott Szaba- erzsébeti Nyitnikék Óvoda Süni
lezártnak tekinthetjük. Önök- és díszpolgára. Eltávozott közü- dos Ákos, majd hozzátette: – Kö- csoportját, valamint a Pesterzsé-
nek és Pesterzsébet teljes lakos- lünk Pesterzsébet ikonikus alak- szönet illeti a képviselő-testü- beti Nyitnikék Óvoda Boróka
ságának szeretném megköszönni ja is, akit mindenki csak úgy hí- let tagjait is, akik szintén hozzá- Tagóvodája Moha és Margaréta
a fegyelmezettséget, kitartást és vott, Matyi, a pincér, aki kiváló járultak az elmúlt időszak zökke- csoportját érinti.
a maguk, az egymás, a családjuk és szorgalmas ember volt, szintén nőmentes átvészeléséhez. A kü- A csoportok megszüntetése
nem jár elbocsátással. Az elmúlt
hónapokban a kerületi nevelé-
si intézményekben összesen több
mint 20 betöltetlen óvodapeda-
gógus állás volt, a dajkák és a pe-
dagógiai asszisztensek pedig má-
sik tagóvodába kerülhetnek át-
helyezésre.
***
2 millió forintos támogatási
kérelemmel fordult Pesterzsébet
Önkormányzatához a Jahn Fe-
renc Dél-pesti Kórház főigazga-
tója. Az intézmény a munkatár-
sak Semmelweis-napi jutalma-
zására használhatja fel az össze-
get. A képviselő-testület elfogad-
ta a kérelemmel kapcsolatos ja-
vaslatot.
***
A képviselők döntése ér-
és az egész pesterzsébeti közösség közösségépítő, a Csili egyik meg- lönleges jogrendi helyzet ellené- telmében Pesterzsébet Önkor-
FOTÓ: ZSARNÓCZKY GYULA
iránt tanúsított elkötelezettségü- határozó arca – kezdte beszámo- re az élet nem állt meg, rengeteg mányzata a Budapest Főváros
ket. Külön köszönöm a képvise- lóját Szabados Ákos. A képvise- volt a teendő, döntéseket kellett Kormányhivatala XX. Kerüle-
lőknek, hogy egyénenként és kö- lő-testület egyperces néma felál- hozni, nem csak a koronavírussal ti Hivatala Foglalkoztatási Osz-
zösen is kivették részüket a véde- lással emlékezett az elhunytakra. kapcsolatosan. Úgy gondolom, a tálya által meghirdetett „Nyá-
kezésből, méltán képviselték és A polgármester virágcsokor- kerület vezetése bebizonyította, ri diákmunka 2020.” elnevezé-
képviselik Pesterzsébet lakossá- ral köszönte meg Győrné Var- hogy egy ilyen nehéz, minden- sű munkaerő-piaci program ke-
gát. Ilyen időszakot mi még nem ga Kornélia, a Pesterzsébe- ki számára ismeretlen helyzetben retében támogatja 2020. július 6.
éltünk. Minden kétséget kizáró- ti Nyitnikék Óvoda vezetőjének is közös erővel és összefogva tud- és augusztus 31. között 20 diák
lag csak háborús körülményekhez négy évtizedes óvodapedagógusi tunk dolgozni Pesterzsébetért, a nyári foglalkoztatását Pesterzsé-
hasonlítható az, amikor rendkí- munkáját, és kívánt neki boldog pesterzsébeti emberekért. bet Önkormányzatának Szociá-
vüli intézkedésekre és rendkívüli nyugdíjas éveket. *** lis Foglalkoztatójánál. A lehető-
hozzáállásra van szükség. Azt lát- Ezt követően köszönetet Óvodai vezetők kinevezésé- séget 16-25 év közötti, Pesterzsé-
tam, hogy bár kellett az elején né- mondott a polgármesteri hiva- ről döntött a képviselő-testület. beten élő, nappali tagozatos ta-
hány nap, amíg valóban minden- tal dolgozóinak, Makádi Katalin 2020. augusztus 15-e és 2025. nulói vagy hallgatói jogviszony-
ki megértette, hogy nem önma- rendőrkapitánynak, Puskás Pé- augusztus 14-e között a Pester- nyal rendelkező és azt igazolni
gára vigyáz csak, hanem a másik- ter Pál Rendvédelmi Osztályve- zsébeti Kerekerdő Óvoda vezető- tudó diákok vehetik igénybe.
ra is kell vigyázni, ezt Pesterzsé- zetőnek, a Jahn Ferenc Dél-pes- je továbbra is Varga Ibolya ma- Sz. A.
idősgondozás folyamatosan mű- után, július 2-án tarthatott elő- téshozatalok előtt azt javasol- dicionális rendezvényeinket is el-
ködött az egészségügyi és szoci- ször rendes ülést a képvise- tam a testületnek, hogy a kiszá- indítani, közéjük tartozik a júli-
ális ágazatban lévő intézménye- lő-testület. Az elmúlt hónapok- míthatatlan költségvetési hely- us 10-én induló nyári térzenei
inken keresztül, de a pandémia ban a döntéseket polgármesteri zetre való tekintettel kiadást kí- sorozat. Természetesen figyelem-
alatt ez még több megoldan- hatáskörbe utalta a különleges mélő és bevételt növelő dönté- be kell vennünk, hogy a jelenlegi
dó helyzetet jelentett, hiszen jogrend. Hogyan működött ez a seket hozzanak. Nem vagyunk jogszabályi előírások szerint 500
megnövekedett az igények szá- gyakorlatban? könnyű helyzetben, ugyanak- főnél többen nem vehetnek részt
ma, és az eddigiekhez képest ösz- – A magam részéről – az egy- kor próbáljuk azért a közterü- egy-egy szabadtéri rendezvényen,
szetettebbé váltak a feladatok. személyes döntéshozásra való letek rendjét megőrizni, ezért a ami befolyásolja a hagyományos
– A költségvetést hogyan felhatalmazás ellenére – ebben parkfenntartásra a továbbiak- augusztus 20-ai ünnepséget is,
érintette a járvány? az időszakban is fontosnak tar- ban is igyekszünk kiemelt figyel- ezért például tűzijátékot ebben
– Jelentős mértékben meg- tottam képviselőtársaim véle- met fordítani, a Szociális Foglal- az évben nem tartunk.
sínylette egyrészt a minden ön- ményét, álláspontját megismer- koztató létszámát feltölteni. Bő- Nagyon sajnálatos, hogy a
kormányzatot érintő elvoná- ni, ezért az elmúlt hónapokban vítettük a Rendvédelmi Osz- Pesterzsébet 150 éves évforduló-
sok miatt, másrészt a járványból minden esetben kikértem a frak- tály létszámát, hiszen a közte- jára tervezett megemlékezések és
adódó kiadások okán is. Ezért át cióvezetők és a bizottsági elnö- rületek rendje nemcsak a külső programok döntő része elmaradt,
kellett dolgoznunk a költségve- kök véleményét a döntéshoza- megjelenésre, hanem az elfogad- vagy virtuálisan valósulhatott
tést, ami az őszi hónapokig ma- tal előtt. Ebben az időszakban 13 ható közbiztonságra is vonatko- meg. Reménykedem abban, hogy
rad ebben a formában. Az addig rendelet, illetve rendeletmódosí- zik. Szerencsére a kerületi rend- az Erzsébet Napok rendezvény-
beérkező iparűzési adó mérté- tás és 126 határozat született. őröknek és a közterület-felügye- sorozat eseményeit – ha nem is a
kének függvényében lehet majd A mögöttünk álló hóna- lőknek a veszélyhelyzet idején hagyományoknak megfelelő szé-
októberben a büdzsét módosíta- pok komoly feladatokat jelen- nem volt az átlagosnál több fel- les látogatottsággal – meg tudják
ni, és megkezdeni a felkészülést tettek és együttműködést igé- adatuk, és ezt szeretnénk meg- szervezni kulturális intézménye-
a 2021. évre. Azért említem már nyeltek mindenkitől. Úgy ítélem őrizni most, a lazítás időszaká- ink és civil szervezeteink.
a következő évet, mert idén el- meg, hogy az ilyen nehéz hely- ban is. Ebben a helyzetben is fi- Sz. A.
Hűségjutalmak
Kitüntetettek: Praxisban dolgozó Dicsérő Oklevél 20 év
dr. Szegő Katalin felnőtt háziorvos dr. Nagy Péter Ferencné iskolaorvos
Pesterzsébet Kiváló Közalkalmazottja Kerekes Pálné asszisztens
Hargitai Ágnes iskolaegészségügyi kollegiá- Címzetes Főorvosi cím
lis vezető 30 éves tevékenységért Elismerő Oklevél dr. Simonkovich Péter felnőtt háziorvos
dr. Csaba Krisztina felnőtt háziorvos
Az Év Közalkalmazottja dr. Balogh Ernő felnőtt háziorvos Polgármesteri Dicsérő Oklevél
Nagy Éva területi védőnő dr. Bagó Erzsébet felnőtt háziorvos Kissimonyi Istvánné asszisztens
Az év során praxisban kiemelkedő mun- 35 éves tevékenységért Elismerő Oklevél Gratulálunk a kitüntetetteknek, és kívá-
kát végző dr. Bálint András felnőtt háziorvos nunk nekik további eredményes munkát,
dr. Pusztai Anikó felnőtt háziorvos dr. Barkóczi Katalin felnőtt háziorvos jó egészséget!
Élete az egészségügy
A Semmelweis Nap alkalmából Pesterzsébet Kiváló Közalkalma- földről hallunk, azzal senki sem mű babán mutatom be a moz-
zottja címmel ismerték el Hargitai Ágnes, a HSZI Iskola-egészség- foglalkozik, hogy az ellátás ott dulatokat, ami nem más, mint
ügyi Szolgálat iskola-védőnője, korábban a XX. kerületi Önkor- sem jobb, csupán a körülmények, az érintés művészete, a szeretet-
mányzat Egészségügyi Szolgálat vezető főnővére munkásságát. az épületek állapota. átvitel – magyarázta. A Csiliben
– Maradva a szakmámnál – Baba-Mama Klubot is vezet: – A
Milyen fontos az életében az rám köszönnek, holott gyerme- folytatta –, a védőnői szolgálat kismamákat közösségbe csalo-
egészségügy? Arra pompás bizo- keik már felnőttek. hungarikum,
nyítékul szolgál, hogy negyven Vélhetően nem kizárólag a mi ki sem en-
évnyi szolgálat után sem hagy- szülők lehettek elégedettek mun- gedünk BCG-
ta abba a munkát, jelenleg négy kájával, amennyiben 1998-ban oltás nélkül
órában a Nagy László Általános felajánlották, legyen vezető fő- kisbabát, míg
Iskola védőnője. nővér, azaz önkormányzat egész- külföldön ol-
– Most már tényleg kizárólag ségügyi szolgálata szakmai veze- tás nélkül,
elhivatottságból dolgozom – val- tője. egy nap után
lotta be. – Nem lehetett könnyű átülni hazaküldik
Egykor, a 20. században a pá- az íróasztal másik oldalára, pon- anyát és gyer-
lyaválasztás idején az orvos és a tosabban íróasztal mellé ülni – mekét. Ná-
színész számítottak a legnépsze- jegyeztem meg. luk GYES és
rűbb szakmáknak, ezekre a sza- – Aludtam is rá egyet, mi- GYED sincs.
kokra adták be legtöbben a je- előtt elfogadtam a megtiszte- Alapellátás-
lentkezésüket. Ágnest kicsi kora lő felkérést – árulta el, hozzá- ban pedig
óta érdekelte a gyógyítás, egész- fűzve: az egészségügyi alapel- színvonalon
ségügyi szakközépbe járt, ráadá- látás, a védőnői szolgálat, az felüliek vagyunk. gatjuk, olyan témákkal, amiket
FOTÓ: ZSARNÓCZKY GYULA
sul édesapja vágyának eleget iskolaegészségügy, a háziorvosi Ezt igazolja az a számtalan in- ők választanak, mi pedig gondos-
téve – ha netán megbetegedne, szolgálat, a gyerekfogászat tarto- ternetes bejegyzés, amelyek di- kodunk a szakavatott előadók-
akkor kislánya gyógyítsa meg – zott hozzá. csérik a védőnők munkáját. ról. Közben a babák is közösség-
jelentkezett az orvosira. Megnyugtatott, hogy lakossá- A 2013-as szervezeti átala- hez szoknak – mondta.
– Két sikertelen felvételi után gi panaszokból kevés akadt, noha kításkor megszüntették addi- – A gyerekek hangoskodnak,
átirányítottak az Orvos Tovább- sok esetben rá osztották kivizsgá- gi posztját, ám egy ilyen igazán de még sosem sírt egyikük sem.
képző Intézet Egészségügyi Főis- lásukat. elhivatott emberről gondosko- A szülők mentegetőzni szoktak,
kolai Kar védőnőképző szakára. – Hamar rájöttem, a betegek- dott a sors, így került az éppen hogy inkább az ajtóhoz ülnek,
Egyáltalán nem bánom, hogy így nek elsősorban törődésre volt akkor megüresedő iskolai védő- ha sírni kezdene a kicsi. Majd a
alakult az életem – mesélte. szükségük, mintsem a felmerülő női helyre. foglalkozás végén megállapítják:
Területi védőnőként kezdte problémák orvoslására. A babák iránti szeretete azon- még sose fordult elő, hogy ne sírt
pályáját Erzsébeten. Ezzel elérkeztünk a slágerté- ban töretlen, a Csiliben baba- volna – mesélte büszkén Hargi-
– Nagyon jóban voltam a szü- mához, az egészségügy helyzeté- masszázst oktat. – Az anyukák tai Ágnes.
lőkkel, akik mind a mai napig hez. Ágnes megjegyezte: ha kül- jönnek saját babáikkal, én pedig D. A.
Amennyiben mégis személyesen szeretnének ügyet intézni a Polgármesteri Hivatalban, erre kizárólag
előzetes telefonos bejelentkezés, időpontegyeztetés után van lehetőségük, az alábbi elérhetőségeken:
A személyes ügyfélfogadás során a Polgármesteri Hivatalban a szájmaszk (vagy a szájat és az orrot egyaránt eltakaró kendő, sál) hasz-
nálata kötelező. Tisztelettel megkérem Önöket, hogy amennyiben betegek, személyesen ne keressék fel a Hivatalt. A Hivatal portaszolgá-
latán – az Önök egészségének megóvása érdekében is, az ügyintézés megkezdése előtt – minden esetben lázmérés történik, ehhez érintés-
mentes eszközt használunk.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy a fenti szabályozás az újság előkészítése idején fennálló járványügyi helyzetben készült. Kérem,
hogy mindig tájékozódjanak az aktuális ügyfélfogadási rendről!
JELENTKEZZEN POLGÁRŐRNEK!
A Pesterzsébeti Polgárőrség várja a 18. életévüket be-
töltött, büntetlen előéletű magyar állampolgárok
jelentkezését, akik önkéntes munkával hozzájárulnának
kerületünk biztonágosabbá tételéhez, valamint tenni
szeretnének közvetlen környezetükért.
Információ, jelentkezés a pesterzsebeti.polgarorseg@
gmail.com e-mail címen vagy a 0670/329 95 06-os
telefonszámon.
Honlap: polgarorseg20.hu
Virágos Pesterzsébet
Pesterzsébeten 53 helyszínen található egynyári virágágyás, amely
egyedülálló Budapesten. A több mint 1500 négyzetméternyi felüle-
ten idén nyáron 30 ezer virág díszíti kerületünk közterületeit.
rültek.
További 150 növényt, dáliát
és kanna virágot az átteleltetésü-
ket követően ültettek ki.
s.y.
Jó az együttműködés a lakossággal
Mozgalmas hetek állnak a Rendvédelmi Osztály mögött, melynek A közterület-felügyelők az el- natosítottak a behajtási engedély
tevékenysége a veszélyhelyzeti intézkedések miatt új feladatokkal múlt időszakban 4 alkalommal – hiánya miatt.
bővült. Az elmúlt másfél hónapban jelentősen megnőtt az illegális ebből egyszer a rendőrséggel kö-
hulladékelhelyezések száma, de a kamerarendszernek és a lakos- zösen – területbejárást tartottak Ügyfélfogadás
ság segítőkészségének köszönhetően egyre több esetet sikerül fel- a közterület rendjének megsérté-
deríteni. se miatti folyamatos bejelentések Június 3-án újraindult a pol-
kivizsgálása érdekében. A hely- gármesteri hivatalban az ügyfél-
Az új szabályok kost figyelmeztetésben kellett ré- színen megállapítottakat a társ- fogadás, melynek rendje jelen-
betartatása szesítenünk. Az akció végeztével osztályokkal is megosztották a tősen eltér a megszokottól. A
a rendőrséggel továbbra is folya- hatékonyabb cselekvés vagy
A május 18-ától Budapesten matos a kapcsolatunk – tudtuk eljárás lefolytatása, esetle-
életbe lépett enyhítésekkel a ko- meg Puskás Péter Pál osztályve- ges szankcionálás miatt. A
rábban lezárt játszóterek, par- zetőtől. járőrök folyamatosan vissza-
kok, kondi- és fitt parkok, vala- ellenőrzik az érintett terüle-
mint a Duna-part ismét megnyíl- Közterületi ellenőrzések teket, amelynek ereménye
tak a lakosság előtt, ezek felsza- is van: az adott helyszíne-
badításáról az osztály munkatár- A közterület-felügyelők az el- ken lakossági visszajelzések
sai gondoskodtak. Folyamatosan múlt másfél hónapban több eset- szerint is nagymértékben ja-
rakták ki és pótolták az új plaká- ben léptek fel köztisztasági sza- vult a közterület rendje, a
tokat, a terek megnyitásakor pe- bályszegőkkel, közterületen sze- szabályszegések mérséklőd-
dig mintegy 50 tájékoztató táb- szes italt fogyasztókkal szemben, ni látszanak.
lát helyeztek ki az érintett terüle- de megnőtt az állattartás szabálya- megnövekedett feladatok ellá-
tekre a betartandó szabályokról. it megsértők, valamint az illegális Közlekedés tására a portaszolgálat munkáját
autószerelések száma is. közterület-felügyelők, személy- és
– Sajnálatos módon ren- A Rendvédelmi Osztály júni- vagyonőrök segítik. – Ügyintézés-
geteg, illegálisan a közterü- us második hetében tudta újra re kizárólag időpont-egyeztetést
letre kihelyezett hulladé- elkezdeni visszaellenőrizni a köz- követően mehetnek az ügyfelek,
kot térképeztünk fel, mely- területen 10 napon túl tárolt és egyedül nem, csak az ügyinté-
ről a Szociális Foglalkozta- gépjárműveket, 5 gépkocsi elszál- zővel, a vagyonőrrel vagy a por-
tót rendszeresen tájékoz- líttatásáról intézkedett. tással közlekedhetnek az épület-
tattuk. Fontosnak tartjuk A Fővárosi Önkormányzat ben. Időpontot telefonon lehet
az elkövetők, szabálysér- Rendészeti Igazgatóság Járőrszol- foglalni, így a telefonkezelések
tők jogellenes magatartás- gálati Csoportjával közös akció száma jócskán megnőtt, miköz-
tól való elrettentését, eset- keretében ellenőrizték a teher- ben a hivatalban tartózkodó ügy-
Ezek mellett folyamatosan ellen- leges szankciók kilátásba helyezé- gépjárművek össztömeg és be- felek számát, az általuk felkere-
őrizték az üzletekben, piacokon sét, ezért visszatérően és posztos hajtási engedélyeit. A korábban sett szervezeti egységet/ügyinté-
és tömegközlekedési eszközökön szolgálattal is ellenőriztük az omi- tett lakossági bejelentések ada- zőt is a portaszolgálatnak kell re-
előírt kötelező maszkviselés, va- nózus és a lehetséges területeket tai alapján a közterület-felügye- gisztrálni, testhőmérsékletet mér-
lamint – eltörléséig – az idősávos is. Örömünkre szolgál azonban, lők feltérképezték Pesterzsébet ni, kézfertőtlenítésre felszólíta-
vásárlási korlátozás betartását. hogy a lakosságot közreműködő- teherforgalmát, az ellenőrzés so- ni, mozgásukat nyomon követni
Június elejéig heti két alka- nek, segítőkésznek látjuk, általuk rán pedig két intézkedést foga- – mondta Puskás Péter.
lommal a rendőrséggel közös ak- egyre több személyt tudunk tet- A megnövekedett
ciók során ellenőrizték a piaco- ten érni, eljárás alá vonni – hang- feladatok ellátására
kat és környéküket. – Tapasz- súlyozta Puskás Péter. június végéig ügyfél-
talataink szerint sokan az idősá- Az osztály munkatársai a 19 fogadási napokon és
vokra való tekintet és védőesz- kamerából álló mobil térfigyelő időben egy külső cég
köz használata nélkül szerettek rendszer, valamint a zártláncú tér- alkalmazottai segítet-
volna vásárolni, ezért több la- figyelő kamerarendszer segítségé- ték az osztály munká-
vel az elmúlt másfél hónap- ját ügyfélirányító te-
ban 56 alkalommal tettek sza- vékenységgel.
bálysértési feljelentést hulla- s.a.
dék illegális kihelyezése mi-
att. Amint az osztályvezető- KERESSÜK ŐKET!
től megtudtuk, az elkövetők
jelentős része gépjárművel ér- A Rendvédelmi Osztály a lakosság segítségét kéri abban, hogy
kezik, de gyalogosan, kerék- ha információval rendelkeznek a képen lévő személyek kilétéről,
párral, talicskával közleke- azt mielőbb jelezzék a közterület-felügyelet 061/289 25 08-as,
dőkkel, sőt, „bérbe dolgozók- vagy 0620/255 58 42-es telefonszámán.
kal” is találkoztak.
Virágszőnyeg Úrnapján
A katolikus egyházi év egyik legszínesebb ünnepén, a Pünkösdva-
sárnapot követő második vasárnapon a katolikus közösségek az Oltári-
szentséget, azaz az Úr Szent Testét és Szent Vérét ünneplik.
Erre az alkalomra immár tizenkettedszer készültek színes virágszir-
mokból káprázatos „képek”, futószőnyeg a pesterzsébeti Árpád-házi
Szent Erzsébet templomban és az körül.
A színes virágkompozíciók idén is Várhelyi Márta irányításával
– Szerveznek 4 ifi tábort. felfelé-befelé nézés segíti elő. készültek, aki gyermekkora óta vesz részt az ünnepi díszítésekben.
FOTÓ: ZSARNÓCZKY GYULA
Ezek helyszíne a bakonyi Úr- A lelki alkalmak mellett sokfé- Ahogy a korábbi években, így idén is lelkes ismerősei a sok ezer szi-
kút, az ötéves konferenciaköz- le lehetőség nyílik a szabadidő rom összegyűjtésében, és a virágszőnyeg több órán át tartó kialakítá-
pont lesz? tartalmas eltöltésére is. Sport- sában. s.a.
– Igen, idén Úrkúton, a fo- pályánkon rendszeresen futbal-
lyamatosan épülő-szépülő konfe- lozunk, az asztaliteniszezés is
renciatelepünkön tartjuk meg if- biztosított, fiataljaink kérésé-
júsági csoportjaink táborait. re kialakítottunk egy homokos
– A négy táborban négy kor- strandröplabda-pályát is, a Bala-
csoport gyermekei, fiataljai, fi- ton-part pedig huszonöt percnyi
atal felnőttjei vesznek részt. autózással elérhető. A település
Nyilván más-más programo- és környéke is sok kincset rejt;
kat kínálnak számukra. Melyek ilyen az Úrkúti őskarszt – Csár-
ezek? da-hegyi tanösvény, Nagyvá-
– Keresztyén közösség lévén zsonyban a Kinizsi vár, Ajkán a
minden táborunk, csendes hét- Bányászati Múzeum, a herendi
végénk napi programjának ré- Porcelánium, a bakonybéli Pan-
sze, hogy a jelenlévők énekel- non csillagda, hogy csak néhá-
nek, imádkoznak, Bibliát olvas- nyat említsek a csodás bakonyi
nak és igemagyarázatokat hall- táj kulturális és természeti gaz-
gatnak meg. Több táborunk te- dagságából.
matikus, tehát az adott korosz- – A nyári hittantábor „la-
tály életét érintő kérdésekről zább” az évközi foglalkozások-
vendégek – lelkipásztorok, ta- nál?
nárok, közéleti emberek – tar- – Inkább úgy fogalmaznék,
tanak előadásokat. Gyülekeze- hogy sok hasonlóság mellett – ez
tünkben több évtizedes gyakor- is az ige köré szerveződik a meg-
lat, hogy egy hétre elhagyjuk a felelő életkori sajátosságok figye-
zajos Budapestet, tudatosan el- lembevételével – némileg eltér
csendesedünk, hogy felfelé és az évközi hittanóráktól, hiszen a
befelé figyelve új felismerésekre sokkal több idő számos program
FELHÍVÁS
A Kossuth Társaság kéri a pesterzsébeti lakosokat,
gyűjtőket, helytörténészeket, hogy segítsék a Társaság
készülő kiállítását kiállítási anyagokkal. A Kossuth Társaság szeretettel meghívja Önt és ismerőseit
‚ ‚
A kiállítás címe: „Kossuth Lajos és a 48-asok a „Kossuth Lajos és a 48-asok emlékezete
emlékezete Pesterzsébet 150 évében.” Pesterzsébet 150 évében”
Ha valaki gyűjt ebben a témában: az 1848-49-es honvéd
kiállítás megnyitójára, 2020. szeptember 11-én (pénteken),
telepesekről, az utcaneveinkben szereplő aradi vértanúkról,
17 órakor a Csili B épület Muszély Ágoston termébe.
Kossuthfalva történetéről, várunk kiállítható anyagot, A kiállítást megnyitja: Szabados Ákos polgármester.
illetve akár a témához tartozó meghívót, fotót, A kiállítást alkotásaikkal és kiállítási tárgyakkal támogatják: a
emléktárgyat, valamint régi, lehetőleg a XX. sz. elejéből, kerületi művészek, Pesterzsébet lakói, gyűjtői, helytörténé-
közepéből újságcikket várunk a kiállításba. szei, a Csili klubjai és a Kossuth Társaság tagjai.
Várjuk a kerületi művészek Közreműködik: 17 órakor Várhalmi András helytörténész elő-
régi és új alkotásait is a témában. adása a Vízvári teremben, és 17 óra 30 perctől a Muszély te-
A kiállítási anyagokat 2020. szeptember 8-án délelőtt 10 remben hivatalos megnyitó.
A kiállítást rendezték a Kossuth Társaság elnöke és tagjai. A
órától estig, vagy egyeztetett időpontban várjuk a Csili Ba-
kiállítás megtekintése díjtalan: 2020. szeptember 11-tól szep-
ross utcai épületében a Muszély kiállító-teremben.
tember 22-ig.
A kiállítás megnyitója Támogatók: Pesterzsébet Önkormányzata, Csili Művelődési
2020. szeptember 11-én 17 órakor lesz. Központ, Lajtha László AMI, Pesterzsébeti Múzeum
A kiállítás felelős rendezője a Kossuth Társaság. El-
érhetőség: Dr. Sturcz Zoltánné elnök 06-70/327-3928,
sturczvilmavcitromail.hu, illetve a Facebookon.
Rátkay-Átlók Galéria
• Czétényi Vilmos
festőművész kiállítása
• Rátkay Endre
festőművész kiállítása
Pesterzsébeti Múzeum Rátkay - Átlók Galéria Gaál Imre Galéria
1201 Budapest, Baross u. 53. 1201 Budapest, Klapka utca 48. 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 39. • Gaál Imre
Tel./fax: 06 (1) 283-1779 Tel.: 06 (1) 284 7324 Tel.: 06 (1) 283 0031
Nyitva tartás: Kedd-Szombat 10-18
festőművész kiállítása
Nyitva tartás: Kedd-Szombat 10-18 Nyitva tartás: Kedd-Szombat 10-18
• Illyés Borbála
A Pesterzsébeti Múzeum Rátkay-Átlók Galériája 2020. július 1-jétől történelmi babaszobrai
ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt. • Mozitörténeti kiál-
lítás
A Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériája 2020. július 28-ig zárva tart.
Nyitás: 2020. július 29., szerda, 17 óra. Gaál Imre Galéria
Megnyitó ünnepség: Keresztmetszet II. Válogatás a MAOE Dimenziók c. • Szabadtéri szoborkert
összművészeti kiállításának képzőművészeti és iparművészeti anyagából.
Nyári ideiglenes nyitvatar- tül (fszek.hu), e-mail-ben Ideiglenes nyitvatartás: A Fővárosi Szabó Ervin
tási időnk: (fszek2002@fszek.hu) Hétfő: 14.00-18.00 Könyvtár az újranyitást kö-
hétfő 12-18 vagy személyesen lehet Kedd: 10.00-14.00 vetően a nyár folyamán
kedd 10-16 kérni a könyveket Szerda: 14.00-18.00
szerda 12-18 könyvtáraiban nem tart szü-
Csütörtök: 14.00-18.00
csütörtök 12-18 Július 22-től terveink sze- Péntek: 10.00-14.00 netet.
péntek 10-16 rint már a polcokon is le-
szombat zárva het válogatni, illetve hely- Kedves Olvasók! Az olvasóink és munkatár-
ben használni a könyvtá- saink biztonsága érdekében
Július 22-ig korlátozott rat, programokat azonban Örömmel tudatjuk, hogy a fizikai távolságtartás szabá-
szolgáltatásokkal várjuk még nem tarthatunk. könyvtárunk július 22-től
lyait a könyvtárakban is be
kedves Olvasóinkat: - ideiglenes nyitvatartással -
ismét várja Olvasóit! kell tartani. Kérjük, hogy vi-
Kérjük könyvtárunkban is seljenek maszkot!
• visszahozni lehet a köl- használjanak maszkot! Átmenetileg nem lesz mód a
klubok működésére, rendez-
csönzésben lévő könyveket
vényeken való részvételre. A délelőtti, 12 óráig tartó,
• előre megrendelt köny- További információk:
Felhívjuk a figyelmet, hogy idősávot minden könyvtá-
veket lehet kölcsönöz- http://www.fszek.
az újranyitás után várhatóan runkban elsősorban a 65 év
ni - portálunkon keresz- hu/?article_hid=43720 jelentős forgalom lesz, hosz-
feletti olvasóknak ajánljuk,
szabb várakozási idővel. Ha
A rendezvényeinken való részvétel ingyenes! ezt szeretné elkerülni, akkor de valamennyi korosztály a
Kérjük, támogassák könyvtárunkat, személyes felkeresésével vár- teljes nyitvatartási időben
rendezvényeinket azzal, hogy beiratkoznak hozzánk! jon még néhány napot. felkeresheti a könyvtárakat.
Szúnyogcsípés ellen
Bár szakemberek azt mondják, az idei- Ha a csípés helyét petrezselyem-
nél volt lényegesen nagyobb szúnyoginvázió, mel dörzsöljük be, az gyorsan elmu-
tény, hogy mostanában sokunk mindennap- lasztja a fájdalmat és a viszketést.
jait megkeserítik a szúnyogok. Megpróbálhatjuk a szúnyogcsípést
A szúnyogcsípés tüneteinek enyhítésé- öt percre forró vízbe áztatott fekete
re – a „körömmel keresztet vájunk a csípés- tea filterével kezelni, ugyanis a teá-
be”-n kívül – léteznek más házi praktikák is, nak antibakteriális hatása van, a me-
amikkel érdemes kísérletezni. leg pedig felszámolja a méregben ta-
Az egyik ilyen a jegelés, amire használha- lálható fehérjét. Hasonlóan hatásos
tunk jégkockát, vagy akár mirelit zöldborsót – bár kevésbé jó illatú – a sérült bőr-
is, ugyanis bármelyik képes enyhíteni a viszke- felület vöröshagymával való bedör-
tésen, illetve ez esetleges duzzanatot is el tud- zsölése is, a hagyma leve ugyanis szin-
ják tüntetni. Arra azonban figyeljünk, hogy tén csökkenti a gyulladást.
egyiket se érintsük közvetlenül a bőrhöz, ha- Bevethetjük a citrom levét is, percre a csípés helyére, vagy az uborkát is,
nem tekerjük be valamilyen anyagba, majd mégpedig úgy, hogy egy szelet citromot seb- hasonló eljárással.
néhány percig hagyjuk az érintett területen. tapasszal vagy kendővel rögzítünk néhány y.a.
Padlizsános
Hozzávalók:
sült tészta
150 g levesbetét tészták vegyesen, 2 darab közepes
méretű padlizsán, 1 evőkanál só a padlizsánszeletek
sózásához, 0,5 dl + 5 evőkanál olívaolaj, 70 g pirított
sós földimogyoró, fél gerezd fokhagyma, 1 csipet törött
bors, 100 g mascarpone, 1 szál friss rozmaring.
Elkészítés:
Bő sós, lobogó, forró vízben kifőzzük a tésztákat.
Ezután leszűrjük, majd átmosás nélkül félretesszük. A
Aki teheti, annak érdemes beszereznie kerti öntöző- padlizsánt hosszában félbevágjuk, majd keresztben vé-
rendszert, ami leveszi a terhet a vállunkról, spórolni pe- kony szeleteket vágunk belőle. Besózzuk, majd fél de-
dig az esővíz hordóba, dézsába való gyűjtésével tudunk. ciliter olívaolajjal összeforgatjuk. Alaposan elkever-
A gyomlálás sokak számára nemszeretem feladat, jük, majd 10 percet állni hagyjuk. Felforrósított ser-
de nem érdemes kikerülni. A nem kívánatos növények penyőben 5 evőkanál olívaolajon szép pirosra sütjük
nemcsak csúfítják az összképet, de létfontosságú ned- a padlizsánszeletek mindkét oldalát, majd kivesszük
vességet és ásványi anyagokat is elvonnak a talajból. a szeleteket a serpenyőből és félrerakjuk. A vissza-
Szintén fontos az elhervadt virágok eltávolítása, az maradt olajban jó alaposan, folyamatosan kevergetve
elszáradt levelek visszametszése, ami újabb és több vi- barnára pirítjuk a kifőtt, lecsöpögtetett tésztát, majd hozzáadjuk a pirított, tisztított
rágzásra ösztönzik növényeinket. földimogyorót, a törött borsot, a megpirított és félretett padlizsánt, a fél gerezd zú-
Az elvirágzott évelő növényeket most ültethetjük zott fokhagymát, ezután alaposan összekeverjük, összerázzuk. Forrón tálaljuk, tete-
át, így őszig be tudnak gyökeresedni. Átültetéskor tő- jére friss rozmaringot és mascarponét teszünk, ez utóbbit jól belekeverjük az ételbe.
osztással szaporíthatjuk a muskátlit, a hibiszkuszt, a le- További ízletes finomságok receptjeit a www.lazarchef.hu oldalon találnak.
andert vagy a fuksziát, amit most dugványozhatunk a
legeredményesebben. Az összes őszi virágzású növény A JÁNLÓ
hagymáit most kell kiültetni, sőt akár az első tavaszi
hagymákat is, mint a tulipán, nárcisz, nőszirom és a
sárfány. d.r.
A hét nővér
Nagyon ritka, hogy egy némi segítséget, kiindu-
sorozatnak, ami ráadá- lópontot.
P ESTERZSÉBET
sul nem 2-3, hanem ed- Minden egyes regény
dig 6 megjelent részből egy-egy nővér története,
áll, minden egyes könyve mindegyikben különle-
nemcsak hogy olvasható, ges időutazást tehetünk
hanem lebilincselő. Brazíliától kezdve Ke-
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkor-
mányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja • Fe-
Ilyen unikum Lucinda nyáig. A folytatásokban
lelős szerkesztő: Szkotniczky Andrea • Tervezés, nyom- Riley A hét nővér soro- megjelennek a korábban
dai előkészítés: PixL M Stúdió • Szerkesztőség: 1201 zata, amelyből hat, Genf- megismert szereplők, így
Budapest, Nagy Győry István u. 4-6. I/2.(CSILI Műve- ben nevelkedett, a világ jelenjükről is tudomást
lődési Központ) E-mail: szerkesztoseg@pesterzsebet. különböző tájairól csecse- szerezhetünk. Ami pe-
hu • Kiadó: Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsé- mőként örökbe fogadott dig közös az összes regény- kiről fog szólni, hiszen a
beti Polgármesteri Hivatal • Székhely: 1201 Buda-
lánytestvér történetét is- ben: a titok, amire eddig nővérek hatan vannak…
pest, Kossuth tér 1. • Kiadásért felel: Kovács András •
Nyomtatás: Millenium Csoport • Terjeszti: Magyar Posta merhetjük meg. Apjuk, nem derült fény, hogyan (A sorozat könyvei
Zrt. • ISSN 2060-6044 a különc milliárdos vég- is halt meg az apjuk, a sej- sorrendben: A hét nővér,
Következő számunk 2020. szeptember 3-án jelenik meg rendeletében vér szerin- tés, hogy talán nem is halt Viharnővér, Árnyéknő-
Lapzárta: 2020. augusztus 18. 12 óra. A lapzárta után érke- ti családjuk felkutatásá- meg, valamint az is nagy vér, Gyöngynővér, Hold-
zett anyagokat a szerkesztőség csak a következő lapszám- ra buzdítja a lányokat, és kérdés, hogy a 7 részes so- nővér, Napnővér).
ban tudja közölni. ehhez mindegyiknek ad rozat utolsó könyve miről, y-s-
Az ünnepségen a leen-
dő sportosztályos tanulók szü-
lei, az ESMTK Birkózó Szak-
osztály versenyzői és edzői mel-
lett tiszteletét tette Kovács Esz-
ter és Nemes László alpolgármes-
terek, Nemesné Németh Judit,
Fekete Katalin, Kellner Kata-
lin, Nagy Lászlóné, Somodi Klá- szöntötte Kaizinger Ág- főnököket, valamint megköszön-
ra, Csaszny Márton, Ettvel Zol- nest, Balogh Ferencet, te az eddigi munkáját Póth Mari-
tán Jenő, Juhák Tamás István és Julian Xique Gonzalest, annak, aki a fitnesses lányok fel-
Szőnyi Attila képviselők. Kliment Lászlót, Nagy készítésében vállalt szerepet.
Jelen volt Lernyei Ákos, a Józsefet és Mertse Ádá- Az 1. s fitness sportosztály név-
sportosztálynak helyet adó iskola A sportosztályosok avatá- mot, akik nagy szerepet vállal- sora:
intézményvezetője, Együdné Sze- sa előtt Fajt Georgina és Sző- tak a sportosztályosok kiválasz- Báder Lilla Sára
gedi Andrea mesterpedagógus, ke Alex kadet Európa- és világ- tásában és eddigi felkészítésében, Del-Giacco Lina
Kaizinger Ágnes és Zolcsák Éva bajok, junior Európa-bajnok bir- valamint a jövőben is ők fogják Snoj Hanna
sportosztályos tanárnők, valamint kózó köszöntötte a gyereke-
az ötödik sportosztály két tanító- ket, majd elhangzott az esküté-
ja, Boros Jolán és Salga Kristóf. tel, melyet Szőke Alex mondott
A Magyar Birkózó Szövetsé- el. Először a lányok, majd a fiúk
get Bácsi Péter szakmai igazga- avatására került sor, akik egye-
tó képviselte, valamint tisztele- sével, az ESMTK Birkózó, vala-
tét tette az ünnepségen Növé- mint Fitness Szakosztály zászlajá-
nyi Norbert olimpiai bajnok bir- nál megerősítették az esküjüket,
kózó is. majd átvették az avató ünnepség-
Losonczi Ottó, a Birkózó re készített érmeket és pólókat.
Szakosztály elnökének beszéde Az ünnepség folytatásaként
után Nemes László, valamint Bá- újabb látványos produkciók-
csi Péter és Növényi Norbert kö- nak lehettek szemtanúi a nézők,
szöntötte a sportosztályosokat, majd zárásként az ifjú birkózók
majd látványos bemutatóknak és a fitness-es lányok mutatták
lehettek szemtanúi a megjelent be gyakorlataikat a közönségnek,
vendégek, amelyeket az ESMTK amelyet vastaps kísért végig. terelgetni a gyerekek útjait. Kö- Stark Dalma Judit
Fitness Szakosztály versenyzői A leendő sportosztályos tanu- szöntötte Boros Jolán és Salga Müllner Linda
mutattak be. lókon kívül Losonczi Ottó kö- Kristóf tanítókat, leendő osztály- Az 1. s birkózó sportosztály név-
sora:
Bagoly Benett
Bogárdi Barnabás
Hinkel János
Hluskó Ferenc András
Kerber Nimród Álmos
Kovács Bálint
Litauszki Zsolt
Mészáros György Levente
Molnár Hunor
Ramyar Daryan Krisztián
Sebestyén Dániel
Sima George
Somogyi Alma
Szatmári Ádám
Vadasi Zoltán
Varga Dániel Máté
Apróhirdetések felvétele
A következő lapszám 2020. szeptember 3-án
jelenik meg, hirdetésfelvétel kizárólag e-mail-ben:
szerkesztoseg@pesterzsebet.hu