EMILE COUÉ

(Baudouin-Lebzeltern)

A
GYÓGYÍTÓ
ERŐ
 ÉDITION HONGROISE

Kiadja az Egyensúlyért Bt. 2401 Dunaújváros, Dunasor 9.

e-mail: info@egyensulyert.hu
Honlap: www.egyensulyert.hu www.lelkikulcs.hu

Szerkesztette: Gál Attila

Fordította: Simonfalvy Ferenc

A könyv teljes anyaga, vagy annak bármely részlete kizárólag a felelős kiadó írásos
engedélyének birtokában sokszorosítható, vagy használható fel nyilvánosság előtt!
A könyvben szereplő módszereket, mindenki kizárólag a saját felelősségére gyakorolhatja!
Bármely, a lelki életet érintő módszer önálló gyakorlása előtt, így a Coué-módszer használata
előtt is, kérdezze meg pszichológusát, hogy az Ön személyiségét és pillanatnyi élethelyzetét
figyelembe véve, hogyan ítéli meg, a szóban forgó eljárás használatát!

2019.

ISBN: 978-963-06-5780-8
Felelős kiadó: Gál Attila
Nyomda: Rózsadomb Contact Kft., Budapest
Felelős vezető: Messinger Miklós
 Tartalom

Olvasótájékoztató... 5

I. könyv: A gyógyító erő felszabadítása

6, Az egyensúly gyógyító hatalma ...6, Az elvben örökölhető betegségek
8, A nyers szuggesztív erő növelése ...12, A gyógyító képesség a hatalmunkban
van ...16, A betegségek lelki okai ...22, Az előítélet ...26, Autoszuggesztiós
védőoltás ...31, Kérdések és válaszok ...35, Autoszuggesztió és disszonancia ...45, A
gondolatok és érzelmek hatalma ...48, Azonnali helyes döntés technika ...51,
Gondolatok és utasítások Coué előadásából ...54, Önszuggesztió ...58, Hipnózis és
szuggesztió a mindennapi életben ...66, Az endokrinológia ...74, Őserők az emberi
lélekben ...77

II. könyv: Gyógyító technikák és ráhatások konkrét betegségek kapcsán

87, Dadogás ...87, Cukorbaj ...89, Gyulladásos megbetegedések ...91, A szem
betegségei, bélproblémák ...95, Epeproblémák ...100, Kedélybetegség, negatív
élethullám ...105, A „felelősség” betegségek ...116, Magas vérnyomás,
szívproblémák ...119, Magas vérnyomás és pozitív utópiák ...121, Kopaszság,
hajhullás ...128, Fogbetegségek ...129, Hát és gerincproblémák ...130,
Májbetegségek ...134, Asztma ...140, Leukémia ...146, A kövérség problémaköre ...152,
A gyógyító személy hatalma ...160, A gyógyító hatalom ...160, Az autoszuggesztió
tanításának misztériuma ...165, A karizma ...169, A szónoki karizma ...171, A meggyőzés
karizmája ...172, A motivációk ...173, Az intuíció ...176, Szakmai tudás és
műveltség ...178

III. könyv: A gyógyítás forrása

181 Coué személye és módszere ...181, A módszer dióhéjban ...182, A gyógyulás és
javulás lehetőségei ...183, Ellenjavallatok ...185, A Coué módszer és a
mélylélektani ...187, Miért működik a módszer? ...187, Akarat és vegetatív idegrendszer
...188, A probléma ...191, A várakozással együtt járó félelem ...194, Az ellenkező hatást
kiváltó erőfeszítésről ...195, A gondolkodás veszélyei ...197, A természet gyógyító
ereje ...198, A lazítás ...199, A vegetatív idegrendszer ...203, Az alapformula ...205,
Mélylélektani összefüggések ...207, A remény mechanizmusa ...208, Szunnyadó erők és
negatív szuggesztiók ...212, Coué sikerének titka ...216, Figyelmen kívül hagyás ...218,
Coué és az autogén tréning ...219, Coué és Kneipp ...221 , Az élet értelme ...223, Melléklet ...223
 Olvasótájékoztató

„Aki tenni akar mindenre talál megoldást, aki nem akar tenni mindenre talál kifogást!” —
olvastam egy erdélyi templom falán. S talán ez az a gondolat, ami áthatja e könyv lapjait és
jól jellemzi Coué mester élethez, betegségekhez való hozzáállását.
De megemlíthetem Szabó Lajos atyát is, aki a Coué módszer lelkes híve és alkalmazója volt
hazánkban, és Coué-hoz hasonlóan több ezer embert segített egészségéhez visszatalálni.
1997-ben olvastam ezt a könyvet először. Akkor azt gondoltam, hogy badarság, hogy csak a
könyv olvasása is már gyógyító erővel bír. De tévedtem! Saját magamon tapasztaltam meg a
változást. Ebben az időben már aktívan foglalkoztam a természetes gyógymódokkal, így
magával ragadott a szakembereknek szóló rész is. Sokat merítettem belőle klienseimmel való
foglalkozás és a tanfolyamaim során is.
A változást mi sem bizonyítja jobban, hogy most — 22 évvel később — az új kiadásnak
szerkesztője lehetek, mivel rendkívül fontosnak tartom, hogy Coué mester gondolatai, tanai,
módszere eljusson minden rászorulóhoz, bajban lévőhöz, aki hajlandó tenni valamit magáért.
A gyógyítás első lépcsője az orvos, a második az, hogy felismerjem mit tehetek én magam
azért, hogy napról napra jobban legyek. Pár ezer évvel ezelőtt már a buddhista gyógyítók is
úgy tartották, hogy a betegségek egyik oka a tudatlanság. Ha a felismerés megtörtént, és
tudásra vágyik, akkor ez a könyv az Ön. útitársa lesz - akár egész életében - a nehézségek
idején. Ha semmi mást nem tesz, csak olvasgatja, már az is elég. De ne feledje! A tevékeny
részvételnél nincs hatékonyabb, így a gyakorlás sem maradhat el. A könyv lapjain olvasható
több mint 40 gyakorlat pedig hatékonyan támogatja Önt e törekvésében.

A könyv gyakorlatainak alkalmazásához, tanainak feldolgozásához kívánok Önnek erőt,

kitartást!
Gál Attila
 I. könyv

A gyógyító erő felszabadítása

Az egyensúly gyógyító hatalma

A lelki egyensúly fogalma szép és szemléletes kifejezése annak az életérzésnek, amely jót
tesz lelkiállapotunknak és rendben tartja szervezetünket.
Az egyensúly legyen számunkra mindig kulcsszó a gyógyításban! Lebegjen a fogalom
előttünk példaként, elérendő célként! Törekedjünk arra, hogy kézzelfogható valósággá
alakítsuk!
A pozitív gondolkodás célja nem elsősorban egy pozitív életállapot megteremtése. A pozitív
gondolkodás célja az ember éltető egyensúlyi állapotának visszaszerzése, megteremtése!
Emeljük ki még egyszer azt a fogalmat, hogy „visszaszerzés”. Az egyensúly kedvez szerveink
egészségének, idegrendszerünk nyugodt működésének. Jó talaj higgadt döntések
előkészítéséhez és elkötelezettségeink iránti hűségünkhöz.
Az egyensúlyban lévő ember nem szenved szorongástól, nem gyötri félelem és nem táplál
ellenszenvet mások iránt. Következésképpen nem szenved betegségteremtő lelki okok
szomorú következményeitől sem.
Ha az egyensúly helyett a pozitív életállapotra koncentrálnánk, állandó hullámzásnak és a
szélsőségek közötti ingázásnak tennénk ki magunkat. Nos, mi a magyarázata mindennek? A
„pozitív”, „negatív”, jó”, és a „rossz” fogalma, élménye nem létezhet önmagában. Csupán szoros
összefüggésben egymással az érem egy-egy oldalaként. Életünkben miden „minőség”
megteremti, létrehozza és egyben képviseli is ellentétpárját. Gondoljunk csak arra a szóra, hogy
„.jó”. A „jó” szócska azonnal életre hívja ellentétpárját, a „rosszat”, hiszen csak valamihez képest
lehet jónak lenni. A magas csak az alacsonyhoz képest magas, a szép csak a csúnyához képest
tetszetős. Az egyensúly megteremtésének és átélésének alapvető törvénye: minél inkább
változik valami, annál inkább ugyanaz marad. Ezért bármely szélsőség iránti törekvés oda juttat
minket, ahonnan elindultunk.
A pozitív gondolkodás ezért nem szolgálja a célt, hogy pozitív létállapotba kerüljünk. Más
funkciója van. A rossz egészségi állapot, a kielégítetlen lelki szükségletek és a feszültség
helyzetéből kínál utat az egyensúly irányába. Ha egészségesek akarunk maradni, vagy
gyógyítani kívánjuk magunkat, ezzel a gondolattal azonosuljunk! A pozitív gondolkodás
szükségessége és elnevezése is abból a tényszerűségből fakad, hogy felnőtt korára a legtöbb
ember tartós negatív élethelyzetbe, vagy más szóval életállapotba juttatja magát. A pozitív
szó az egyensúly irányába való kimozdulás szimbóluma. Az egyensúly pontjáról azonban nem
teszünk további lépéseket pozitív irányba, hanem kiteljesítjük, örömtelivé alakítjuk
életünket!

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Az elvben örökölhető betegségek megelőzése

(Az örökölhetőségbe vetett hit rombolása szuggesztióval)
A betegségek — egyes típusok — örökölhetősége, illetve a betegségekre való hajlam
megöröklése tény, mellyel szembe kell néznünk. Ha tudjuk, hogy családunkban örökletes
szívprobléma, vesepanasz esetleg szellemi teljesítménnyel kapcsolatos probléma már több
ízben is előfordult, akkor megtapasztalhattuk az aggódást, mely életünkben fel-felbukkan
ennek következményeképpen. Így van ezzel minden ember, akinél elvben egy-egy betegség
örökölhetősége előfordulhat!
Alaptételünk ezzel kapcsolatban: az örökölhető betegségektől való félelem komoly
szorongás esetleg neurózis forrása lehet. A félelem üzenete a tudattalan felé ilyenkor a
következő: nem vagyok biztonságban. Ez a típusú lelki beállítódás, ha hosszú ideig áll fenn, az
örökölhető betegség tényétől független önálló új betegséget hozhat létre. Továbbá a baj
elkerülésére való koncentrálás akarati erőfeszítést szül, mely blokkolja immunrendszerünket
a vegetatív idegrendszer központján a hipotalamuszon keresztül.
Ha a betegség örökölhetőségének lehetőségét a minimálisra kívánjuk szorítani, először a vele
kapcsolatos szorongást kezeljük a Coué-féle alapmondattal: „Minden nap, minden
szempontból egyre jobban és jobban vagyok.” Ezt követően szuggeráljuk magunknak a
„Biztonságban vagyok.” formulát. Tudnunk kell, hogy a betegség melyet elvben
örökölhetünk, sorsszerű valósággá válhat, tehát megvalósulhat, testet ölthet. A szorongás
kezelésén túl pozitív autoszuggesztióval ez az esemény megakadályozható. Ha ez nem
sikerül, a baj ereje, dinamizmusa rendkívüli mértékben csökkenthető.
A gondolaterő, mint tudjuk teremt, vagy rombol. Az örökölhetőség megakadályozása
érdekében először rombolási céllal fektetünk energiát gondolatainkba, szuggesztiós
gyakorlatainkba.
Eltüntetünk, elpusztítunk valamit, ami egy családtagunkban objektív valóság volt. Az
elpusztítás a betegséggel kapcsolatos hitre vonatkozik, mely elménkben él.
Segédtörvény: minden elmebeli tapasztalás vagy gondolat csak számunkra, kizárólag a mi
elménk számára létezik. Egy ágy vagy szék, netán napfényes délelőtt sem létezhetne elménk
észlelése nélkül a mi számunkra. Önmagában ugyan létezhet, de ha nem tudunk róla vagy nem
hiszünk benne, akkor az nem válik a mi valóságunkká. Tehát a külső körülményeknek mondott
történések az agyunkban kerülnek tükrözésre, feldolgozásra, értékelésre. Az elme teremti őket
olyanná, mint amilyennek később látjuk. Ehhez a folyamathoz az elme az ítéleteket hívja
segítségül. Megítélés útján próbál magának saját valóságot kreálni. Ez a valóság akár
megalapozott, akár nem a mi valóságunkká, meggyőződésünkké is válik.
Az örökölhető betegségek esetében a legkitűnőbb stratégia a prevenció, tehát a megelőzés.
A következőkben felvázolt szuggesztiós technika azonban akkor is erőt ad, és abban az
esetben is gyógyít, ha a probléma már kialakult. A technika neve: szeretteink, szüleink
utólagos gyógyításának vizualizációja.
Nyugalmi helyzetben vagy relaxált állapotban képzeljük el azt a személyt, aki családunkban
örökölhetőnek nevezett betegségben szenved vagy korábban küzdött a bajjal. Megjegyzés:
nem probléma a gyakorlat sikerének a szempontjából, ha az illető már elhunyt. Ettől a
ténytől ne tartsunk a hatás elvárásánál.
Az elképzelt személyt részletes alapossággal vetítsük ki elménk képernyőjére. Ha nem
ismertük, vagy nem láttuk, vegyük segítségül fényképét. Röviden vizsgáljuk át életútját és
koncentráljunk arra a problémára, amely esetlegesen örökölhető lenne számunkra.
Koncentráljunk azután arra a szervre, melyet a betegség érintett.
Ha összeállt bennünk a kép, szuggeráljuk magunknak lassan, monoton hangon, hangosan:
„ez téves képzet, ez téves képzet, ez téves képzet”. Így a téves képzetnek minősített
elképzelés lassan eltűnik az elméből, felszívódik, megsemmisül.
Ezt a szuggesztiót naponta végezzük 20-30 ismétléssel legalább két alkalommal reggel és
este. Kerüljünk minden érzelmi töltöttséget, fűtöttséget.
Segédtörvény: lassan, monoton hangon, hangosan beszéljünk. Ez rendkívül fontos, ha
eredményt kívánunk elérni.
A megfelelő technikai szabályok betartása esetén tudattalanunk néhány hét múltán
elfogadja, befogadja, magáévá teszi azt a hitet, amely tulajdonképpen nem úgy van.
Valóságot teremt a nem létezőből és ezzel azonosul. Pontosan fordított a folyamat ahhoz
képest, mikor valaki állandóan a ráktól fél. Hisz egy olyan dologban, amely jelenleg nem
létezik, de gondolatok útján képes megjelenni váratlanul megvalósulni.
Az elme tehát a mi gyógyító célzatú esetünkben képes elfogadni és elhinni, hogy szerettünk
betegsége mindössze egy téves következtetés. Ezután nem létezik többé a számára és
korrigálja a vele kapcsolatos korábbi hiedelmet. Az elme csodálatos képessége a
hiszékenység és az azonosulás. Persze mindez csak akkor nagyszerű, ha saját jólétünk,
egészségünk és életminőségünk szolgálatába tudjuk állítani.
Nem baj, ha mi ebben nem hiszünk. Ha a tudattalan befogadja gondolatainkat nincs szükség
a hit részünkről való erőltetésére és nincs szükség dilemmázásra sem. Mert az elfogadott,
megkövesedett betáplált gondolat maga a hit.
Minden reklám és meggyőzés alapja ez a lelki törvény!
A betegségben való hit családi összefüggéseinek lerombolása volt technikánk első része.
Ezzel kapcsolatban ügyeljünk a következőkre! Csak akkor alkalmazzuk magunkon, ha tudjuk,
hogy lelkünk egészséges. Ha a technikát másnak tanítjuk, kizárólag akkor tegyük, ha ő sem
szenved semmiféle pszichózisban és nem kezeli pszichiáter. E gyógymód alapja, hogy
megsemmisítünk egy rögeszmét, egy információt, mely eddig uralta, áthatotta lelkünket,
esetleg félelmet és szorongást is teremtett bennünk. Mert az elme képes erre.
A technika következő fázisa az, hogy betöltsük az űrt, melyet a rögeszme kiiktatásával
létrehoztunk. Ha sikerrel jártunk elménk érdeklődni fog, úgyszólván kíváncsi lesz.
Információéhség jön létre az általunk megteremtett űr nyomán. A korábbi meggyőződés
eltűnt, de akkor mi az igazság? — kérdezi az elme önmagától.
Segédtörvény: az elme — akár éber, akár relaxált állapotról van szó — az információ éhség
állapotában szuggerálható leghatékonyabban, ekkor a legbefogadóképesebb.
Autoszuggesztió pozitív gondolatokkal: relaxációhoz kedvező nyugalmi helyzetben képzeljük
el szerettünket, akivel kapcsolatban a korábbi betegséginformációt megvontuk az elménktől.
Képzeljük el azt a szervét vagy szervrendszerét, mellyel régen probléma volt vagy jelenleg is
beteg. Képzeljük el teljesen egészségesnek és jól működnek.
Segédtörvény: tökéletes állapotú szervről készült röntgenkép elsőrangú asszisztencia, kitűnő
segédeszköz számunkra. Szerezzük be, ne késlekedjünk vele! Majd alkalmazzuk a
szuggesztiót, például szív esetén a következőt: „az ő szíve tökéletesen egészséges, mindig is
egészséges volt”. Végezzük a hitmegvonásos szuggesztiónál alkalmazott ismétlésszámmal
legalább napi két alkalommal. Szuggeráljunk következetesen, nyugodtan, lassan.
Várható eredmény: az elménkből kiiktattuk családtagunk betegségének képzetét. Ami a
legfontosabb: leromboltuk az örökölhetőségbe vetett hitünket. Az ennek nyomán
keletkezett információéhséget a legjobban szuggerálható lélektani helyzetben lekötöttük és
mélytudatunkat feltöltöttük a számunkra kedvező, általunk választott információval.
Az elme hisz a szuggerált gondolatoknak. A hit ebben az esetben is teremtő, alakító erő, mely
a természeti törvény feltartóztathatatlanságával hat. Ez a technika óvja egészségünket, segít
megelőzni lelkünk épségét és rombolja a szorongást. Hozzájárul hosszú és egészséges
életünkhöz.
Ha ez a betegség családon belül mégis szóba kerül a Coué által ajánlott javaslat legyen
számunkra meghatározó. Kerüljük a betegségről, kudarcokról való beszélgetést, és ha szó
van róla, kérjünk meg erre másokat is. Így semmi sem zavarja majd meg úgynevezett fikciós
gondolkodásunkat, mely komoly gyógyító erőt képvisel.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A nyers szuggesztív erő növelése és fejlesztése

A nyers szuggesztív erő kifejezés azért szerencsés, mert erőt, hatalmat, dominanciát sugall.
Óriási energiát, elemi őserőt sejtet. A nyers szuggesztív erő nem más, mint hitteremtő,
gondolatmegvalósító képességünk. Fejlesztése egy öncélú, tehát szuggesztív erőt fejlesztő
szuggesztió alkalmazását jelenti. Ez az alap.
Segédtörvény: most felhasználjuk az úgynevezett ingerküszöb törvényt. Ez kimondja: ha az
inger ereje nem ér el egy bizonyos küszöbértéket, tehát egy adott változás megteremtéséhez
szükséges dinamizmust, következmény nélkül marad és nem áll elő új helyzet. Ha azonban a
küszöböt csak kevéssel is meghaladja, az inger következményeket teremet. Ingerületté alakul
és változások sorozatát indítja el az adott rendszeren belül.
A rendszer a mi esetünkben az emberi szervezet, az inger pedig a szuggesztió, jelen
helyzetben a pozitív gondolat.
A nyers szuggesztív erő más oldalról közelítve szuggesztív erőnk rutinszerű, általánosan és
rendszeresen felhasználható energiaként való higgadt, nyugodt megélése.
A nyers szuggesztív erő fejlesztésének legkiválóbb segédeszköze a szem. A szem sugárzása,
tekintélye, ereje, aurája. Minden, ami a szemről nekünk magunknak vagy másoknak
asszociációként eszünkbe jut.
Tárgyi segédeszköz a tükör! A tükör naponta társunk, ha fésülködünk, vagy ruházatunkat
rendezzük. Milyen más élményt nyújt azonban, ha a tükörbe nézve saját lelkünket és
lelkierőnket keressük?
Önmagunk megtalálása tükörbe nézés közben döbbenetes élmények forrása lehet.
Kezdetben emiatt idegenkedhetünk, vagy kellemetlenül érezhetjük magunkat, de rövid idő
múltán elindulunk saját belső erőnk felfedezésének, aktivizálásának útján.
A tükörbe nézve bátran keressük saját tekintetünket! És mindjárt tudni fogjuk kivel állunk
szemben. Azt látjuk és érezzük majd, amit a többi ember is ha ránk tekint, pontosabban véve
ha a szemünkbe néz. Szembesülünk a határozottsággal, vagy erőtlenséggel,
céltudatossággal, netán tétovasággal, hamissággal, vagy jósággal, netán ravaszsággal,
gerincességgel, esetleg tökéletes jellemmel. Minden lehetőség felmerülhet, amely belőlünk
fakad. Óriási élmény számunkra! De igazán az a felismerés jelent különös élményt, hogy amit
itt és most látunk, azt a többi ember naponta láthatja. Amit leolvashatunk önmagunkról, azt
mások már régen leolvasták rólunk. A szembesülés traumája vagy éppen öröme életre szóló
pillanat! Ne siettessük a múlását, hagyjunk magunknak időt arra is, hogy nyugodtan
feldolgozhassuk!
Azután térjünk át nyers szuggesztív erőnk fejlesztésére. Persze lehetséges, hogy erre csak
napok vagy hetek múltán válunk képessé. A gyakorlás során nézzük saját tekintetünket!
Keressünk benne erőt és hatalmat, mely a sors fölé emel.
Segédtörvény: a keresés, az elvárás teremtő erő, mert a hit egy formája. Ha úgy tetszik
megelőlegezett hit. Amit elvárunk arra figyelünk és koncentrálunk. Ezáltal ugyanúgy
növekszik bennünk, mint a hangosan szuggerált szó vagy képzelt vízió.
Tehát keressünk, kutassunk tekintetünk rejtelmeiben, hagyjuk működni az elvárás lélektani
folyamatát! Várjuk el a kiforrott, nyugodt lelki erőt, a sors fölötti korlátlan hatalmat. Uraljuk
saját tekintetünket és meglepve tapasztaljuk, hogy saját magunkról alkotott képünk
rohamosan teljesen ujjá alakul.
Ha elvárjuk magunkban az erőt, akkor találkozni is fogunk a lelki erővel. Ha sikeresnek és
hatásosnak, eredményesnek érezzük a kontaktust saját magunkkal, alkalmazzuk a Coué-
módszert, annak is a hangos szuggesztiós szóbeli formáját. Tekintetünket szuggerálva, a lelki
erőt keresve beszéljünk magunkhoz!
Segédtörvény: ha magunkhoz beszélünk, mindig hangsúlyozzuk ki az „én” fogalmát! Az „én”
varázsigeként nyit utat a tudattalanul az őt követő minden szó és gondolat számára. Tegyük
jó szokássá az „én” szócska használatát minden fajta pozitív gondolkodás technika kapcsán!
Megkétszerezi, megsokszorozza hatékonyságunkat!
Nos, a szuggesztió így hangzik: „Én ura vagyok sorsomnak! Én ura vagyok sorsomnak!
Hatalmamban van a gyógyítás és sorsom uralásának képessége!” Mondjuk ezeket a
mondatokat litániaszerűen, határozottan, hangosan, saját tekintetünkkel szemben.
Ez az eljárás olyan nagymértékben növeli az önbizalmunkat és erőnket, hogy minden más
hasonló technikát megelőzve már aznap érezteti hatását. Szinte feltölti bennünk a hiányos
önértékelés tartályait! Megalapoz, megerősít bennünket, súlyt kölcsönöz szavainknak,
cselekedeteinknek.
Az eredmény a szinte elfojthatatlan erő és energia felszabadulása. Csodálatos, döbbenetes
és egyben kissé félelmetes is lehet először való megtapasztalása.
A gyakorlat következményei: megnövekedett önbizalom, helyes irányba tolódó önértékelés,
fokozott életrevalóság, elevenség, erő és lelki tartás.
Esetleges hátrányok: nagyképűség. A nagyképűség hátránya nemcsak amorális mivoltában,
hanem helytelen viselkedésben is megmutatkozik. Ez a folyamat a lelkiismeret által
kontrollálható. Ezért figyeljünk oda magunkra és a helyes irányba csúszó önértékelést ne
ássuk alá nagyképűséggel. Esetleges további szuggesztiós technikai hátrányok: a nagyképű
fecseg, dicsekszik.
Segédtörvény: az önmagunkról ki- és elmondott pozitívum, vagy vélt pozitívum érzelmi
töltés esetén energiaveszteséggel jár.
A sikeres tükörgyakorlat hatására feltoluló örömérzet és erőérzet néha kikívánkozna
belőlünk, hogy mások is lássák! Ebben az esetben egyszerűen zárjuk magunkba és uraljuk.
Örömünket, erőnket önzetlen cselekedetekben és ne szavakban osszuk meg másokkal. Ez az
önuralom olyan óriási erőt akkumulál bennünk, amely hónapokig magas szinten tartja lelki
állóképességünket!
Az uralt erőt azonban ne öncélúan birtokoljuk, hanem használjuk fel céljaink, vágyaink
megteremtésére és mások önzetlen megsegítésére. A nyers szuggesztív erő fejlesztése
minden embernek ajánlott és javasolt, ha a lelke egészséges. Különösen javallt olyan
személyeknek, akik előadnak mások számára, így színészeknek, tanároknak, gyógyító
szakembereknek.
Mindezen tevékenységek fokozott mértékben fogyasztják a lelki energiakészleteket. Ne
késlekedjünk, töltsük fel erőtartalékainkat! A gyakorlat halmozott előnyei közé tartozik a
továbbiakban megmutatkozó magas energiaszint és sugárzó, jó megjelenés.
A nyers szuggesztiós erejét növelő ember például nem szenved attól, hogy jó testi tartására
kelljen koncentrálnia. A helyes testtartás ez esetben magától kialakul, anélkül, hogy az
egyenes állapot felvétele hátfájással, vagy állandó kontrollal járna. A nyers szuggesztív erő
növekedésének egyenes következménye az öngyógyító képesség komoly mértékű
megnövekedése és a bennünk rejlő csiszolatlan, karizma kialakulása.
Ne feledjük! A karizma ajándék a sorstól és hatalom a kézben. A karizmáját használó személy
nemcsak saját tetteiért felelős, hanem azoknak a tetteiért is, akikre közvetlen hatással volt!
A nyers szuggesztív erő fejlődésének következményeként csodálatos, lelkesítő és egyben
lenyűgöző érzés számunkra az a tudat, hogy a gyógyítás képessége személyes hatalmunkban
van. Ugyanúgy lelkünk képességei közé tartozik, mint a gyermekkorhoz legtöbbször a
gondatlanság, vagy a tengerhez a hullámverés.
A nyers szuggesztív erő növelésével nem megteremtjük, hanem felszabadítjuk ezt a
képességet!

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A gyógyító képesség a hatalmunkban van

Testünk gyógyításának, hangulatunk javításának folyamata hiedelemmel ellentétben nem

bonyolult és nem misztikus történés. Néhányan talán így fogalmaznának: az intelligens,
felvilágosult, halandó emberek kiváltsága. Nos, ez tévhit. Csakúgy, mintha azt állítanánk, a
gyógyításhoz, illetve öngyógyításhoz hosszas és elmélyült ismeretszerzésre van szükség.
Valóban helyes és fontos, ha tanulmányokat végzünk, állhatatosan, nagy szorgalommal
törekszünk testünk és lelkünk törvényeinek megismerésére. De mivel magyarázható, hogy
pozitív önszuggesztióval egyszerű, már-már tanulatlannak mondható emberek is csodába illő
eredményeket értek el saját betegségük gyógyításában, vagy éjszakai szuggesztiókkal
gyermekük egészségi állapotának javításában? Tiszteletre méltó műveltség, pátosz és
misztikus köd nélkül érték el ugyanazt az átütő sikert, amelyről sokan azt gondolták, hogy
csupán a „mesterek” kiváltsága.
A válasz kézenfekvő! A gyógyítás és öngyógyítás hatalma velünk született képesség.
Adomány a sorstól vagy Istentől. Senki sem különleges ajándékként vagy képességként
birtokolja. Talán csak az előadói karizma lehet különleges adottság, amellyel valaki úgy
beszélhet a gyógyításról, mintha egyedül lenne beavatott. Ezt leszámítva a gyógyító képesség
szorosan hozzánk tartozik, mit karunk, szívverésünk vagy gerincoszlopunk.
Elengedhetetlen azonban annak az elismerése, hogy életünkben lépten-nyomon
szerencsétlen, beteg, elesett, önbizalmukat vesztett emberekbe botlunk. Egy kutató szerint a
felnőtt emberek 90 százalékánál már-már beteges önbizalomhiány és kishitűség figyelhető
meg. Mégis, milyen forrásból táplálkoznak a testi-lelki bajok, a félelem, a szorongás és a
rosszban való hit? Mely erő képes semlegesíteni az örömre, egészségre és elégedettségre
való képességünket?
Az öngyógyító tanfolyami körökben, ahol a pozitív önszuggesztió módszere tanulható,
gyakran figyelhetünk meg csodálkozó, igen meglepett résztvevőket. Egy mondás szerint az
idősebb, tapasztaltabb ember élete előrehaladtával egyre kevésbé hajlamos a csodálkozásra,
történjék bármi is körülötte. A szuggesztív módszerrel betegségükből kigyógyult hallgatók
viszont gyakran esnek valósággal ámulatba életkoruktól függetlenül is. Általános, döbbent
csodálatuk nem is abból fakad, hogy helyzetük hirtelen javulásnak indult. Meglepettségüket
az a felismerés okozza, hogy teljesen feleslegesen szenvedtek, vergődtek, kínlódtak oly sok
éven át.
Hiábavaló dolog eltűrnünk a fájdalmat és a szükségérzést. Helytelen azt hinnünk, hogy az
adott súlyosságában egyetlen betegséggel is együtt kell élnünk. A gyógyítás képessége
személyes hatalmunkban van!
Aki szenved, nem azért van bajban, mert — mint hangsúlyozni szokták — az ő helyzete
súlyosabb és gyógyíthatatlanabb másokénál. Nem azért él rosszabb sorsot, mert nem jutnak
el hozzá a drága szérumok vagy ritka és halálos gyógyszerek, nem is a sors által való
üldözöttség vagy mosolyogni valóan szerencsétlen életút az oka. A válasz a legtöbb
boldogtalan ember számára titok. Mert túl egyszerű ahhoz, hogy az őket információval ellátó
kutatók és orvosok hadát foglalkoztatná. Ezért most világítsunk rá arra a fogalomra, illetve
tényre, amely milliókat tart betegségben és szenvedésben. Nevezzük meg azt az erőt, amely
képes hatástalanítani a hatalmunkban lévő és bármikor működésbe hozható gyógyító
képességet. A neve hit. Már-már elképzelhetetlen és szinte bosszantó, hogy a gyógyításhoz
és az örömteli életúthoz szükséges erő is egyetlen szóban fejezhető ki: hit. Azt hiszem,
kedves olvasóm az Ön számára fontos lenne, ha ezt részletesebben kifejtenénk. Minden
ember alapvető lelki képessége, tudati funkciója a gondolkodás, csakúgy, mint az
öngyógyításra és a boldog életútra való képesség. Gondolatok nélkül egyetlen percig sem
létezhetünk éber állapotban. Azt is mondhatjuk, hogy a gondolkodás első törvénye így
hangzik: nem élhetünk gondolattalanul.
Sokan írtak már a gondolatok gyógyító erejéről vagy sorsrontó hatalmáról.
Ha ezen működésekkel tisztában akarunk lenni, először a gondolatok természetével kell
megismerkednünk. A gondolat olyan természeti jelenség vagy képződmény, mint egy
csírázásra képes mag. Ha egyszer megteremtettük, óriási életerővel tör utat magának.
Valósággal létszomja van. Ez tetten érhető abban a tényben, hogy semlegesítéséhez,
kiiktatásához energiát kell közölnünk vele, magától nem szűnik meg és nem marad
következmények nélkül. Vagy tudatosan vagy tudattalanul, de létezik. Önálló működésre,
fejlődésre és uralomra képes. Uralni képes más gondolatok kialakulásának folyamatát,
meghatározhatja érzelemvilágunkat azáltal, hogy az elme véleményének alakításával mindig
igazolja önmagát.
Segédtörvény: a gyógyítás természeti törvényének kulcsa, hogy a jó gondolat igazolja
önmagát és olyan körülményeket teremt, melyek fennállásának kedveznek. A testben ez az
egészség. A betegség kialakulásának folyamat ugyanez, de más irányultságban és más
következményeket vonzva magával.
A gondolat irányultságától függően szolgálhatja a mi túlélésünket és boldogulásunkat, de
képes az elpusztításunkra is. Egy hatásosan alátámasztott gondolat a diktátor kezében népet
megtévesztő gyilkos eszközzé válhat. Ugyanezen hatás alapján egy kedves ápoló nyugtató
szavai a kórházban valóságos lelki oázisként hatnak.
Látjuk tehát, hogy a gondolatok segíthetik boldogulásunkat, ugyanakkor rendkívül veszélyesé
is válhatnak számunkra. Itt kell szólnunk a gondolatok természetének második alapvető
törvényéről: egy gondolat addig uralható könnyűszerrel, és addig tartható kézben, ameddig
nem teremt maga köré szokásrendszert. Tehát amíg nem jön létre emocionális kötődéssel
járó megszokás a gondolat holdudvarában.
Képzeljük csak el: a feszültség levezetés gondolata, érzelmi igénye a nikotinfüggő számára a
dohányzást vonzza kézenfekvő megoldásként. A dohányzás viszont az akaratot, a törekvést
és az életminőség iránti igényt legyűrő szokássá válhat.
A kényszeresen evő és ebben örömforrást találó személy is egyetlen lelki kompenzációs
gondolatból, majd szándékból indult el és ma fizikai kényszer láncolja az ízek mértéktelen
élvezetéhez.
Tetteink állandó és az elme működési mechanizmusából származó önigazolása, helytelen
cselekedeteink elkendőzése mások állandó hibáztatásának szokását vonja maga után, ha
kudarcélménnyel szembesülünk. Megfigyelhető, hogy egyesek egészen elképesztő és
világosan látható tévedésüket is másokon kívánják elszámolni. A megszokás és az ebből
fakadó automatizmus a fenti eseteknél már nem tudatos tevékenység, hanem a tudattalan
hullámai alól ható gépies folyamat.
Elménkben a gondolatok gyakran valóságos csatákat, sőt háborúkat vívnak a tudatban való
érvényesülésért, majd a tudattalanban való megszilárdulásért és hitté alakulásért. Miből
fakad ez a küzdelem? Az emberi elmében egyszerre egy időpontban kizárólag egyetlen
gondolat lehet jelen. Minél több időt töltünk egy-egy gondolat ápolásával, tehát minél
tovább élhet bennünk tudatos vagy nem tudatos támogatásunkat élvezve, annál nagyobb a
valószínűsége, hogy megerősödik, utat tör magának, igazolást, alátámasztást nyerhet.
Másképpen fogalmazva eluralkodhat. Szokásról akkor beszélhetünk, ha az eluralkodott
gondolat már fizikai érzeteket és lelki érzelmeket is kelt.
Ha valamit megszoktunk, gyakran rendkívül nehéz, majdnem lehetetlen egy új stílust, vagy
étkezési szokást, modort, esetleg idegen kultúrát felvennünk. A gondolat tehát a felvázolt
úton a természeti törvény erejével válik hiedelemmé, majd szokássá, meggyőződéssé, végül
rögeszmévé, mely sorsokat, de akár népeket is uralhat.
Korábban azt vizsgáltuk, hogy mely erő képes arra, hogy a hatalmunkban lévő, és
elválaszthatatlanul hozzánk kötődő gyógyító képességet megbéklyózza. Ez az erő, mint
mondottuk a hit. A hit pedig egyetlen gondolatcsírából fejlődik ki.
Figyeljük csak meg gondolatainkat a betegségekről. Először is a betegségeket rendszerint
igen komolyan elismerjük és tiszteljük. Nagy átéléssel, gondos körültekintéssel beszélünk
róluk. Komoly ellenfélként, nagy sorserőként tartjuk számon őket. A betegségektől általában
félünk, el akarjuk kerülni hatalmukat, de miközben elkerülni szándékozunk a bajt, arra
gondolunk és azt látjuk hatalmasnak, amit el akarunk kerülni.
Ezáltal újabb időt és újabb helyet kap az ezzel kapcsolatos gondolat az elménkben. Ha
betegen szenvedünk, gyakran nemcsak fizikai érzeteink miatt kínlódunk, de lelki tusát okoz
számunkra az is, hogy fizikailag szenvedünk, tehát sajnáljuk magunkat azért, mert a test
mellett a lélek is fáj.
A betegség színe képzeletünkben általában sötét. Nagy, megfoghatatlan. Formával nem bíró
és nem megragadható árnyerőnek képzeljük. Az itt elmondottakból kitűnően látszik, hogy a
testi és lelki bajokat gyakran ajándékozzuk meg gondolatainkkal. Valósággal felnagyítjuk,
misztifikáljuk, erősítjük ezeket a cseppet sem hasznos folyamatokat. Kedves olvasó! A
betegséget mi tesszük naggyá!
Már-már hatalmassá! -A betegségnek a mi hitünk ad erőt. A hit megvonásával a betegséggel
kapcsolatos fájdalmak és problémák 80 százaléka magától megszűnik. A maradék 20 százalék
autoszuggesztió útján fizikai változások megteremtésével szorítható mind kisebbre és
kisebbre.
Az idős emberek valóban ritkán csodálkoznak. Élettapasztalatuk megvédi őket az ámulattól
és a meglepődéstől. Az élettapasztalat azonban nem keverhető össze az életfájdalom
fogalmával. Az élettapasztalat sikeresen megvívott csaták, helyes következtetések,
figyelembe vett tanulságok és a végső elégedettség esszenciája.
Az életfájdalom a rögeszmék, szokások és boldogtalanságot hozó hiedelmek körforgásában
való állandó vergődés. Ha egy idősebb ember meggyógyul, akkor önmagán csodálkozik.
Felhasználta a vele született és egész életében a hatalmában lévő gyógyító erőt. De mi
ebben a csodálatos, és miért nem tette meg mindezt sokkal korábban?
A gyógyító képesség, mint ahogy nekünk is, neki is a hatalmában volt, mondhatnánk a keze
ügyében. Csakhogy ő nem tudott róla. És milyen sokan nem tudnak róla! Leélhetünk húsz,
ötven, nyolcvan évet, de meg is halhatunk anélkül, hogy akárcsak megsejtenénk, milyen
csodálatos és lenyűgöző képességekkel rendelkezünk. ,
Amíg a betegségeket nagynak, erősnek és legyőzhetetlennek hisszük, addig erőssé és
hatalmassá avatjuk őket. A létünkből fakadó erőteljes öngyógyító képesség azonban se így,
se úgy nem szűnik meg bennünk. Ha megfeledkezünk róla, akkor is a birtokunkban van, de
elfecsérlődik.
Végső soron mire van szükségünk a teljes gyógyuláshoz vagy a tartós javulás állapotának a
megteremtéséhez? Adjunk esélyt elménkben egy teremtő gondolat növekedéséhez,- Olyan
gondolat fejlődéséhez, mely összhangban van örömigényünkkel és vágyott egészségünkkel:
„Minden nap minden szempontból jobban és jobban vagyok. A gyógyító erő a hatalmamban
van.”

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A betegségek lelki okai

A betegségek hétköznapi viselkedésből levezethető lelki okai biológiai, kémiai, fizikai

következményekben öltenek testet. Ezt nevezzük kezdetben szerv funkció zavarnak,
rendellenességnek, később pedig betegségnek. A lelki, metafizikai okok úgynevezett
filozófiája tehát egyrészt nem misztikus dolog, másrészt nem tartalmaz semmiféle nyomon
követhetetlen, féltudományos vagy áltudományos elemet. A betegségek lelki okainak
tanával kapcsolatos gyanakvó, hitetlenkedő, esetleg elutasító magatartás okai: tudatlanság,
szakmai féltékenység, féltájékozottság, félműveltség. Nos, ezek után tekintsük át először
vázlatosan nagyvonalakban, melyek azok a viselkedésformák, viselkedés típusok, amelyek
valószínűleg fiziológiai defektushoz fognak vezetni. Közelítsük meg azt a folyamatot, melynek
keretében a lelki megnyilvánulások fizikai következményekké szilárdulnak.
Segédtörvény: a lélek uralkodik a test felett. Kedélyállapotunkban, hangulatunkban,
következésképpen idegrendszerünkben is azok az emocionális konfliktusok hagynak mély
nyomokat és sebeket, melyek életünk alappilléreit vagy másképpen szólva alapszükségleteit
érintik.
1. Házastársi kapcsolat, szerelmi viszonyok.
2. Munka, érvényesülés.
3. Barátságok.
4. Anyagi helyzet.
5. Emberi kapcsolatok általában.

A felsorolt életpillérekkel kapcsolatos érzelmek, változó helyzetek, feladatok helytelen

értelmezése, rossz megoldási sémák alkalmazása a felelős félelmeink, szorongásaink, káros
töltetű stresszélményeink döntő többségéért. Végezzünk el ennek fényében egy egyszerű
gyakorlatot! Képzeljünk el egy hétköznapi dézsát! Képzeljük el azt is, hogy a dézsa dongákból
áll, mint a valóságban is. Dézsánk falát függőleges, fából készült dongák alkotják. Ezek
összeabroncsolásával veszi fel a dézsa azt a formát és tartást, amely például folyadék
tárolására is alkalmassá teszi. Mindezek elképzelése valószínűleg zökkenőmentesen zajlott.
Ezután dézsánkat gondolatban töltsük fel vízzel! Ha a valóságban ezt tennénk, a víz a
dézsában maradna, hiszen az összefogott dongák kitűnően megtartják a folyadékot. De mi
történne, ha ezek a dongák nem egyformák lennének, hanem különböző hosszúságúm?
Képzeljük azt, hogy az 1 méter magasnak tervezett donga 100 cm-es mérete mellett 20, 40,
50, 60 cm-es dongákat is találnánk. Mi lenne a következménye annak, ha a vizet most egy
ilyen változó dongaméretű dézsába töltenénk? Nyilván a legalacsonyabbra méretezett donga
határozná meg a dézsa vízmegtartó képességét. Ha tehát egy olyan különleges dézsát
készítenénk, melynek dongái különböző hosszúságúak, és a legkisebb donga mérete csak fele
a leghosszabbénak, akkor az „edény” vízmegtartó képessége ehhez képest csak 50
százalékos lesz. Hogyan vetíthetjük le mindezt saját lelki világunkra és érzelmi, életünkre?
Hogyan függ össze ez a hasonlat energiaszintünkkel, immunrendszerünkkel és
egészségünkkel? Segédtörvény: energiaszintünket, vitalitásunkat, egészségünket, mindig az
az alapvető életkörülmény határolja be, melyben pillanatnyilag a leggyengébben teljesítünk.
Ha például a munkánkban kitűnőek vagyunk, de házaséletünk rossz, rövidesen
megtapasztalhatjuk ennek hátrányait a hivatásunkban is. A dézsában a képzeletbeli folyadék
lehet például energia készletünk, tettrekészségünk, de egészségi állapotunk fokmérője is.
Ahogy képzelőerőnk kivetíti. A dézsa dongái pedig természetesen a már felsorolt alapvető
életpillérek: házasság, pénz, stb. Amelyik életterületen a leggyengébbek vagyunk és a
legtöbb hibát követjük el, ott folyik el életenergiánk és annak kapcsán halmozzuk fel a káros
stresszt is. Az ezzel összefüggő élettani pontokon, szerveken jelentkeznek majd az első lelki
okokkal összefüggő funkció zavarok, később pedig a betegségek. Ebből az összefüggésből jól
látható, hogy a gyógyítás lelki úton történő technikája ugyanúgy nem misztikus és nem
követhetetlen ködös folyamat, mint pszichoszomatikus problémák kialakulásának fázisai. A
gyógyítás definíciója ennek tükrében csupán a mindennapi tevékenységünkre való
következetes összpontosítás tudatosan megfogalmazott, számunkra előnyös
autoszuggesztiók kíséretével. A lelki okokra visszavezethető betegségeket — majdnem
minden funkciózavar tartalmaz lélektani kiváltó elemeket — két fázisban gyógyítjuk. A
fázisok azonban nem különülnek el egymástól időben. Együtt kell alkalmaznunk őket, csupán
a technikai elemek különböznek egymástól.
1. A beteg szervvel kapcsolatos konkrét gyógyító szuggesztió alkalmazása.
2. A konfliktusok, hibás életstratégiák, helytelen kibontakoztatási folyamatok, káros
rögeszmék, hiedelmek szokásrendszerek feltérképezése és kiváltása.
Mindkét rész áttekintéséhez és a velük kapcsolatos eredményes gyógy tevékenységhez a
Coué-féle „lelki okok és gyógyításuk” néven ismert rendszer segít minket, melynek fontos
részei kidolgozott formában e könyvben is megtalálhatók. A lelki okok illetve
valószínűsíthető minták tanulmányozása során felfedezhetjük azokat a káros
viselkedésmintákat, összetett emocionális folyamatokat, melyek gyaníthatóan hozzájárultak
egy-egy betegség kialakulásához. A gyógyító technikák között pedig az általános reggel és
este alkalmazható szuggesztiós mondatok mellett szerepelnek konkrét szervgyógyító
mondatok, éjszakai szuggesztiók, kommunikációs technikák, viselkedési javaslatok és
magatartás minták. Továbbá néhány vizualizációs gyakorlat.
A Coué-féle „lelki okok” tanulmány alkalmazásának szabályai és feltételei: nem
hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy a mentális okok jól nyomon követhető és tetten érhető hibás
életstratégiák, elrontott kommunikációs szokások és viselkedés zavarok általános
következményei. Misztikus elemet nem tartalmaznak.
Ami számunkra ebből esetleg nem teljesen világos az egy jól képzett lélektani szakember
által nagyszerűen áttekinthető és magyarázható. Ha gondunk van viselkedésünk
elemzésével, vagy nem találunk megoldást az életünkben előforduló nézeteltérések és „meg
nem értések” tekintetében bátran keressünk fel egy nyitott, haladó gondolkodású
pszichológust, aki segít nekünk ebben.
Fontos tudnivaló, hogy a szervgyógyító szuggesztiók semmiféleképpen nem helyettesítik,
hanem kiegészítik az alap szuggesztiós formulát, tehát a „Minden nap minden szempontból
egyre jobban és jobban vagyok.” mondatot. Ennek alkalmazása olyan, mintha lélektani
vitamint szednénk, már ha létezne ilyen. Mert életünk minden területét ápolja, gyógyítja és
karbantartja.
Végül tudnunk kell, hogy a Coué módszer az orvost nem tekinti fölöslegesnek és
elhagyhatónak. Tartsunk fenn szoros kapcsolatot háziorvosunkkal és bízzuk rá a diagnózis
elkészítését, továbbá tartsuk be az általa javasolt gyógymódot. Az orvosban való bizalom
ugyanolyan szuggesztív erőként ható folyamat, mintha szervgyógyító, vagy más természetű
formulákat alkalmaznánk. A betegek bizalmát elnyerő orvosok jobb gyógyulási mutatókat
kínálnak és ennek alapja a pozitív hit és elvárás a sikerrel kapcsolatban, tehát szintén
autoszuggesztión alapuló lélektani jelenség.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Az előítélet

Amikor kényes témáról beszélgetünk egy másik emberrel, felvételi tesztet írunk, ismeretlen
városba készülünk vagy ok nélkül kapunk váratlan megjelenési utasítást a főnökünktől,
gyakran figyelhetünk meg feszülést, illetve görcshöz hasonló állapotot testünk különböző
részein.
Lehetséges, hogy lábunkat tartjuk mereven, vagy hátunkat feszítjük, esetleg ujjainkat
tördeljük szüntelenül. Ugyanakkor figyelemre méltó ez esetben az arcizmok feszítése is,
amely a legtöbb embernek nem tűnik fel önmagán, még akkor sem, ha az arca már-már
torzzá válik az izomfeszítéstől vagy homlokráncolástól.
Ezek a feszültségek, feszítések, görcsök természetesen összefüggésben állnak azzal a
stresszhelyzettel, amelyben éppen vagyunk. Pontosabban fogalmazva e feszült állapot
felvétele a stresszre adott reakció részünkről. Egyfajta válasz, hozzáállás, viszonyulás.
Sokan nagyon is könnyedén értelmezik ezt a jelenséget. Ideges, feszült, kissé gondterhelt
mondják. Itt azonban többről van szó!
Segédtörvény: a test izomzatában jelentkező görcsös feszültség azt jelentheti, hogy az elménk a
velünk kapcsolatos történéseket jelen pillanatban túlélésünk szempontjából egy helytelen
kontextusban tartja. Tehát nem azt a következtetést, tanulságot vonja le a helyzetből, amely
számunkra valóban előnyös.
Miről is van szó? Egy váratlan, különös helyzet létrejötte beindítja szervezetünkben az
úgynevezett stressz reakciókat. E reakció szerepe az, hogy felkészítsenek minket az elvárt és
képzelt események kezelésére, megoldására, netán a történésekkel kapcsolatos várható
küzdelmekre. Az elme ebben a helyzetben nyugtalanná válik. Nyugtalanítja az
elkövetkezendő esemény kiszámíthatatlansága.
Ezért agyunk ilyenkor támpontokat, kapaszkodókat keres magának. A szervezetben
lejátszódó biokémiai folyamatoktól függetlenül is reméli a megnyugvást, amelyet egy biztos
információtól vár. Ez a támpontkeresés asszociációk formájában nyilvánul meg.
Az asszociáció nem más, mint képzettársítás. Figyeljük meg jól! Ez az a pont, ahol a lelki
problémák, konfliktusok és a nyomukban életre kelő testi bajok gyökere meghúzódik. Lássuk
a folyamatot! A feszült, készenléti idegállapotban lévő ember elméje tehát kutat, keres,
bizonyosságot nyújtó információra vágyik. A főnök hívat? Tehát különleges dolog történt,
hibát követtem el, netán megválnak tőlem? Távirat jött! Kivel történt megint valami baj?
Idegen városba készülök, biztosan megint eltévedek!
Az információ hiányban szenvedő elme tehát emlékekre, szokásokra építve felépít magának
egy képet, megteremt egy előítéletet.
Annak érdekében teszi mindezt, hogy a bizonytalanságban biztos kapaszkodóra leljen. Ez az
automatikusan megteremtett előítélet természetesen nem csak negatív lehet, pozitív
előrevetítést is gyakran megfigyelhetünk. A negatív előítélet félelmet, szorongást kelt
bennünk és hozzájárul a már korábban említett testi görcsök és feszültségek kialakulásához.
Tévedés ezzel kapcsolatban azt gondolnunk, hogy ez az esemény csak kívülről is jól látható
módon jelentkezik és figyelhető meg. Belső szerveink simaizomszöveteinek vérellátása,
hormonszintünk ingadozása ugyanúgy mintázza gondolatainkat, mint például a
homlokráncolás.
Következésképpen kijelenthetjük:
1. Az előítélet, melyet elménk egy stresszhelyzetben teremt hibás kontextusnak, azaz
hibás értelmezésnek, nézőpontnak minősíthető. Képzettársítás formájában jön létre és
információ éhség motiválja.
2. Ha negatív előítéletről van szó, és olyan helyzetet képzelünk el, mely félelmet ébreszt
bennünk, ez felborítja homeosztázisunkat, belső egyensúlyunkat és gyengíti
szervezetünket.
Nos, mi a helyzet akkor, ha előítéletünk pozitív? Ha nem félelmetes, szorongást keltő
eseményt várunk el, hanem egy számunkra kellemes és jó természetű történést? Ez szintén
helytelen kontextus, bár közvetlen károsnak számító stresszreakció nélkül. Miért? Mert
minden előítélet csupán támpontkeresés az elme számára és nincs köze a valósághoz. Ha
ebben a szellemben gondolkodunk egészen komoly betegségek lélektani okaira
bukkanhatunk.
Tekintsünk át most ezzel összefüggésben egy példát! Házastársunkkal kapcsolatos pozitív
elvárás vagy előítélet lehet a hűség. Ez az elvárás egy helytelen kontextus és rossz
értelmezés a mi túlélésünk és lelki egyensúlyunk szempontjából.
1. Bármi, amit mástól elvárunk rosszul is elsülhet és akkor menthetetlenül csalódnunk
kell.
2. Ha egy másik embertől elvárunk valamit, jelen esetben a hűséget, akkor felelősséget is
ruházunk rá.
Ezt akár kellemesnek is érezhetjük és probléma esetén felelőssé lehet tenni az illetőt. De a
felelősséggel együtt a hatalom, az események irányítása fölötti uralom is kicsúszik a
kezünkből.
Segédtörvény: a felelősség fel nem vállalása — még akkor is, ha megosztása megfelel a
társadalmi normarendszernek — egyben az események irányítása feletti hatalom elvesztését
jelenti.
Kapcsoljuk össze a törvényt a konkrét példánkkal, a hűséggel! A hűtlen partnert mindig az a
vád éri, hogy ő csalt. Megcsalt valakit, aki tőle egészen más viselkedést várt! A felelősség
súlya az ő vállára van helyezve, neki kell elviselnie. Ezáltal van kire rámutatni. Ettől azonban a
helyzet nem válik meg nem történtté és cseppet sem lesz kellemes egyik fél számára sem. De
milyen kitűnően megelőzhető egy ilyen szituáció, ha egyáltalán nem várunk el partnerünktől
hűséget.
Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy hagyjunk teret kapcsolatunk
megszentségtelenítésének. Éppen ellenkezőleg! Csak ilyen módon biztosíthatjuk teljes
tökéletességgel, hogy a hűség „családtag” maradjon.
Ennek módja: Kizárólag önmagunktól várjunk el bármit is egy társas viszonyban.'Kizárólag
magunkra terheljük ennek felelősségét. Várjuk el önmagunktól, támasszuk követelménynek
önmagunkkal szemben, hogy olyan életet és életminőséget teremtsünk kettőnk
közösségében, melynek keretében a hűtlenség igénye a másikban fel sem merülhet.
Ismételjük át más szavakkal még egyszer! Nem várunk hűséget mástól, hanem magunktól
várunk el egy olyan cselekvésmintát, amely a másik ember hűségét eredményezi. Ebben a
kontextusban a felelősség ugyan nem osztható ki partnerünk részére, de a helyzet fölötti
hatalom is a kezünkben marad!
Ez a felfogás szembe ütközik az általános társadalmi szokásokkal, mely a felelősség
megosztását tanítja. Ez a felfogás azonban nincs
„tisztában” az emberi természet működésével. Ha bárki arra hivatkozz. hogy legyünk részesei
mi is ennek a felfogásrendszernek és ne kreáljunk új eszméket, könnyedén válaszolhatunk.
Ez a társadalmi norma jó kibúvó azok számára, akik kapcsolatukat elhanyagolva kizárólag
elvárásokat támasztanak. Ugyanakkor nem láthattunk még olyan személyt, akit egy
társadalmi norma megvédett volna a csalódás keserű könnyeinek élményétől.
Bennünket kizárólag saját felelősségvállalásunk védhet meg, amely hatékonyabb minden
normánál és rögzült szokásnál. A felelősség ez esetben igényességgel, állandó
kapcsolatépítéssel jár. Tettekkel! A kapcsolat íve és dinamizmusa fölötti uralom kizárólag a
másik felé odamunkáló felelősségteljes szeretet jegyében teljesedhet ki. Ekkor nem érhet
minket kellemetlen csalódás.
Érdekes megvizsgálnunk a hűség elvárásával és az elvárás be nem teljesülésével összefüggő
betegség típusokat! A nemi szervek daganatos és gyulladásos problémái kutatásokkal
igazoltan kimutatható összefüggést mutatnak a hűtlenség — megcsalás problémakörrel.
Mind az elhagyott, vagy megalázott, mind pedig az elhagyó fél egyformán veszélyeztetett.
Egyfelől a nem szeretettség és az ebből fakadó „nem vagyok elég jó” érzés indukál komoly
lelki, feszültséget. A másik fél részéről pedig a nyilvánvaló vagy esetleg rejtett bűntudat
jelenti a veszélyforrást.
Mi következik mindebből? A válaszért térjünk vissza az előítéletek konkrét témájához. A
helytelen problémaértelmezés rövid vagy hosszútávon konfliktushelyzetet teremt bennünk.
Sok esetben köztünk és embertársaink között is. A helytelen értelmezés, a rossz kontextus
előítéletekből táplálkozik. Az előítéletek forrása viszont a társadalom vagy egyén
hiedelemrendszeréből fakad. Például abból a tárgyalt témából, hogy a hűség a partnertől
várható el.
Az előítéletek témaköre egyébként új szemszögből világítja meg nekünk a negatív
gondolkodás definícióját is. A negatív hozzáállás nem egyenlő a negatív gondolatokkal, mert
például egy pozitív elvárásnak, melynek a hatalom feladásából csalódás lesz a vége, szintén
negatív emocionális betegítő következményei vannak.
Segédtörvény: negatív gondolkodás az a folyamat, amely egyensúlyunkat és egészségünket
veszélyezteti. Nincs összhangban szükségleteinkkel és az általunk vágyott célokkal. Nem
zárható azonban ki, hogy a negatív következményű, káros gondolatmenet vagy érzéshalmaz
pozitív elemeket is tartalmaz, melyek önmagukban vagy más keretben talán előnyüket
szolgálnák, de az adott szituációban mindenképpen visszahúzó erőt képviselnek.
Az itt leírt folyamat, a helytelen kontextus, mely előítéletből származik természetesen hosszú
évek multán hozza létre azokat a fizikai elváltozásokat és betegségeket, amelyeket konkrétan
e könyv is tárgyal. De néha egy-egy helytelen kontextus azonnali pusztításra is képes.
Gondoljunk csak a bajt hirtelen felértékelő, vagy a letaglózó érzelmeket feldolgozni képtelen,
egyik napról a másikra megőszült emberekre.
Az előítéletek teremtése automatikus elmebeli folyamat. A tudatos autoszuggesztiót
gyakorló ember számára védhetetlen csapás. Pozitív gondolkodással azonban megelőzhető
az előítéletek eluralkodása. Még vészhelyzetben is tökéletesen mentesek maradunk tőlük.
Ezt a célt szolgálja az autoszuggesztiós védőoltás technika.
 „Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Autoszuggesztiós védőoltás

A pozitív és negatív előítéletek semlegesítéséhez olyan technikát kellett létrehozni, amely

rendkívül sok szempontnak képes egyszerre megfelelni. Lássuk, melyek ezek!
1. Stabilizáljon számunkra egy olyan kontextust, amely segíti túlélésünket és fenntartja
homeosztázisunkat.
2. Általános megelőző, prevenciós hatással bír.
3. Nemcsak semlegesíti a számunkra hátrányos előítéleteket, de egyben harmonizálja
lelkivilágunkat, és jelentősen növeli önmagunkba vetett hitünket.
4. Fokozza energiaszintünket.
5. Javítja általános lelki kondíciónkat.
6. Fejleszti karizmánkat és hozzájárul erős egyéniségünk kiépítéséhez, automatikus
folyamatokat indukál, és automatikus védelmet nyújt.
7. Rendkívül egyszerű és könnyen alkalmazható akár relaxált állapot megteremtése nélkül
is.
Segédtörvény: a betegség csírája egy kommunikációs probléma, mely érzelmi töltetet hordoz, és
amely teljesen természetes életszükségletek kielégítése közben adódik. A betegségcsírában
forrongó erő egy negatív vagy pozitív előítéletet, tehát az elme által előhívott valóságos
elemekkel, a valóság hitelességével körülbástyázott képzet.
A kommunikációs probléma fogalmának értelmezése: nemcsak másokkal kommunikálunk,
hanem önmagunkkal is. Önmagunk számára értelmezzük a különböző helyzetéket mintegy
párbeszédet folytatva elménkkel. A másokkal való kommunikációs probléma, gyökere az el
nem fogadás és a meg nem értés.
Az autoszuggesztiós védőoltás technika alkalmazási lehetősége széles. Nyugalmi állapotban,
de stresszhelyzetben is rendelkezésünkre áll, szolgálatunkba állítható. Ne feledjük, jelen
esetben nem gyógyító, hanem megelőző technikáról van szó. Ez viszont nem jelenti azt, hogy
rendkívül erőteljes hatása ne lenne kitűnően érzékelhető és nyomon követhető.
A védő szuggesztió szövege: „Engem minden erősít!”
Reggeli és esti alkalmazásánál lassan, monoton hangon szuggeráljuk magunknak.
Napközben, stresszhelyzetben a suttogási technika szabályai szerint járjunk el. Akár
ütemesen vagy dúdolva is mondhatjuk a szöveget.
Ez a megelőző eljárás felhasználható más emberek erősítésére is éjszakai szuggesztióként.
Természetesen ekkor a szöveg a ragozással változik: „Téged minden erősít!”
A formulában megtalálható „minden” szócska kissé hasonlóvá teszi szuggesztiónkat Coué
alapmondatához. Hiszen ő is hangsúlyozta, hogy a minden szempontból való jobblét
kihangsúlyozása életünk minden területét felöleli, egészségünket és anyagi valóságunkat is
beleértve. Ezért kell mindenképpen ragaszkodnunk ehhez a mondathoz! Az „Engem minden
erősít!” szuggesztió szintén varázsszóként foglalja magába azt, hogy „minden”.
Ez a lényeg, ez a szuggesztió lelke. Történjék bármi körülöttünk! Tragédia, balsiker, váratlan
fordulat, félelmet keltő történés, pénzhiány, tehát úgyszólván bármi, azt speciális védőoltás
jellegű szuggesztiónkkal egy csapásra a saját javunkra fordíthatjuk.
A szuggesztiós szöveg csodálatos erejének titka a következő: képes arra, hogy a velünk
megtörtént kellemetlennek tűnő esemény dinamizmusát, energiáját a mi érdekünk
szolgálatába állítsa és ennek értelmében összhangba hozza igényeinkkel. Megfigyelhető,
hogy az életben minél nagyobb tehertétellel találkozunk, ez a szuggesztió annál nagyobb
erővel óv és véd meg bennünket!
Olyan biztonságérzetet, higgadtságot és nyugalmat ad, amely valóban szinte védőoltásként
vigyáz ránk. Érdekességként, kitérőként megemlíthetjük, hogy a Szentírás is tartalmaz
jellegében hasonlatos kinyilatkoztatást: Aki Istent szereti, annak minden a javára válik!
„Az engem minden erősít!” szuggesztió illetve éjszakai alkalmazás esetén „A téged minden
erősít!” formula egyrészt lelki stabilitást és nyugalmat ad, másrészt megóv minket az
előítéletektől, ezáltal olyan kontextusoktól, melyek betegségként válhatnak fizikai valósággá.
Figyelemre méltó a technika nagyfokú eredményessége kedélybetegeknél, rossz hangulatú,
rossz kedélyű életunt személyeknél.
Ezen problémák kapcsán megfigyelhető, hogy gyakran emberek hada, barátok egész serege
igyekszik tanácsokkal ellátni és kórusban sajnálni az illetőt, aki ettől még nagyobb letargiába
és önsajnálatba esik. Tanácsot adnak, célzott, előre kidolgozott szuggesztiós mondat helyett!
Segédtörvény: a tanács a legveszélyesebb lélektani aktusok egyike. Tanácsot csak igen
képzett lélekkel foglalkozó tapasztalt szakember adhat, de csakis a legnagyobb óvatossággal.
Hiszen a tanács azt sugallja, hogy válj valamilyenné. Ezt az elme így fordítja le önmaga
számára: váljak valamilyenné? Tehát annak most pontosan az ellenkezője vagyok. Váljak
jóvá? Akkor most rossz vagyok! Váljak higgadttá? Akkor most szinte idegbeteg vagyok! Váljak
örömtelivé? Akkor most lerí rólam a boldogtalanság!
Jól látható, hogy a tanács azáltal, hogy valamit előír, még ha ilyen banális formában is —
ahogyan a példánk mutatja — éppen ellenkező értelmű szuggesztiót ad! A tanács mindig egy
nagyon erőteljes negatív megítélés. Pontosan az ellenkezőjét teremti meg annak, mint
amiről látszólag szól. Óvakodjunk tehát a tanácsadástól!
De milyen érvek szólnak az autoszuggesztiós védőoltás technika mellett? Hogyan működik az
eljárás? Amikor a gonddal küzdő személyt a „Téged minden erősít!” szuggesztióval illetjük,
(Éber állapotban a hétköznapi kommunikáció keretén belül is szuggerálhatunk, hiszen
tudjuk, minden ráhatás egy szuggesztió.) akkor valósággal kimozdítjuk, kirántjuk saját
önsajnálata és kétségbeesése medréből.
A „Téged minden erősít!” szuggesztió alkalmazásakor valójában egy különleges, rendkívül
hatékony szövetséget kötünk a kedélybeteg, vagy rossz hangulatú esetleg önbizalom hiányos
személy elméjével. Ez a szövetség azért különös, mert az illető tudatában megkerülésével,
logikai kontrolljának kiiktatásával közvetlenül a tudattalanra hatunk. A mélytudat bekódolja
a kapott információt, mely autoszuggesztióvá alakul. Az autoszuggesztió pedig maga a hit,
mely egy nem várt időben csodálatos módon fejti ki lélekgyógyító hatását.
1
Ezzel a módszerrel rendkívül egyszerűen hatékony segítséget nyújthatunk, lelki
erőtartalékokat adhatunk egy másik embernek. Enélkül a közreműködés nélkül tovább
őrlődne kudarcai és önpusztító gondolatai körforgásában, vagy ki lenne téve mások
„jótanácsainak”, melyek mint tudjuk negatív erőként hatnak és pontosan ellenkező hatást
váltanak ki, mint amelyet céloznak,
Az „Engem minden erősít!” hangzású mondatot egyébiránt akkor is célszerű önmagunkon
alkalmazni, ha teljesen egészségesek vagyunk és kedélyállapotunkban sincs különösebb
probléma. Óriási lelki kondíció különbség van azok között az emberek között, akik tudatos
autoszuggesztió formájában rendszeresen alkalmazzák ezt a csodálatos formulát, illetve azok
között, akik nem teszik, talán mert nem is tudnak létezéséről. Természetesen ez a különbség
egészségi állapotukban, fizikai valóságukban is megmutatkozik.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Kérdések és válaszok a Coué módszerrel kapcsolatban

Kérdés: A minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok hangzású
alapmondat valóban életünk minden területét felöleli. Miért van szükség akkor a gyakran
javasolt kiegészítő szuggesztiókra, szervgyógyító mondatokra, kommunikációs gyógyító
technikákra és egyéb módszerekre?
Válasz: Az alapmondat valóban teljes értéket képvisel a gyógyításban, kapcsolataink terén és
anyagi jólétünket illetően. Szerveinkkel azonban konkrét összefüggésben vannak a
különböző káros viselkedésminták negatív következményei. A szervgyógyító mondatok nem
az alap szuggesztiót hivatottak helyettesíteni, hanem a helytelen, káros következménnyel
bíró viselkedésminták okait tüntetik el.
Ezért a zseniális és mindenre vonatkozó Coué-féle alapmondat mellé bátran társítsuk a
szervgyógyító szuggesztiókat, mert fantasztikus mértékben megnövelik gyógyulásunk
esélyeit.

Kérdés: Mi az egyértelmű titka annak, hogy sorsom ne uralkodhasson fölöttem, tehát ne

kerülhessek függő, irányított helyzetbe, olyan szituációba, ahol én nem „ok” vagyok, hanem
durván fogalmazva, csak egy „következmény” a saját életemben? Válasz: Az egyértelmű titok
az érzelemvilág uralása. Ne hagyjuk, hogy a vegyes, jó és rossz érzések szövevénye irányítsa
életünket. Gondolkodjunk így: tudatos szuggesztióval szinte előírom, mely érzelmeket
kívánom életre kelteni magamban. Így csak azok a hatások érvényesülnek rajtunk, melyeket
mi is valóban szeretnénk megélni.
Hozzá kell fűznünk, hogy azért célszerű érzelmeinket megzabolázni, vagy érzelemmintáinkat
előírni, mert az érzelem összehasonlíthatatlanul nagyobb úr, mint a logika. Cselekvési
helyzetben mindig érzelmi alapú döntést hozunk, még akkor is, ha logikusnak érezzük. Az
önigazolás pszichológiai folyamata egyébiránt mindig a bekövetkezett helyzetet teszi
szalonképessé, elfogadhatóvá a logika számára. Nem hiába fogalmazunk gyakran ekképpen:
logikusnak érzem. Láthatjuk ez is csak egy érzés, nem több.
Természetesen az általunk megtervezett szuggesztióval életre hívott érzelem is uralkodni fog
rajtunk, mert az érzelem reflexekben, automatikus döntésekben életre kelve, megtestesülve
nagyobb úr, mint a pillanatnyi szabad akaratunk, de ez az uralom összhangban áll saját
vágyunkkal és elképzelésünkkel.
Aki ennek jegyében cselekszik, azt fogja érezni, hogy elragadja az éltető lendület, a vitalitás
és céljai szinte önmaguktól valósulnak meg a legkisebb ellenállás és erőlködés nélkül.
Tehát szuggeráljunk olyan mondatokat, képzeljünk olyan helyzeteket Coué módszerével,
amelyekből származó érzelmek uralmát szívesen vesszük életünkön.

Kérdés: Könnyű a betegségről írni és beszélni addig, míg mi magunk egészségesek vagyunk.
De ha bekövetkezik a baj, letaglózva érezzük magunkat, félünk. És nem csak a bajtól, vagy az
esetleges fellépő szövődményektől, de az orvosi kezeléstől is.
Egyszerre csak kiszolgáltatottnak, védtelennek érezzük magunkat, akin uralkodik a betegség,
de végtére is, néha fájdalmas módon uralkodik testünkön a gyógyterápia is. Lelkünk eközben
szorongva, megalázva, gyakran megsemmisülve várja mi is fog történni. Ilyenkor azt hisszük,
abszolút nem uraljuk a helyzetünket. Hogyan teremthetünk ebben a szituációban jó alapot a
gyógyító önbefolyásoláshoz és hogyan vehetjük át a kezdeményezést egészségünk
visszaszerzésében?
Válasz: Coué alapszuggesztiója mellett alkalmazzuk ilyenkor naponta az „Engem minden
erősít!” mondatot, vagy a „Nekem minden a javamra válik, én minden helyzetből győztesen
kerülök ki!” hangzású szuggesztiót. Lelki stabilitásunk, önértékelésünk, egyensúlyunk
visszaszerzéséhez pedig a „Gyógyulás képessége a hatalmamban van!” mondatot, amelyet
tükörbe nézve végezzünk. Tükröt használjunk a továbbiakban felsorolt szuggesztiók
alkalmazásának segédeszközeként is: „Én erős, stabil, magabiztos ember vagyok, uralom
körülményeimet, hozzájárulok testem, lelkem gyógyításához és gyógyulásához, abszolút a jó
eredmény elérése felé haladok.” A felsorolt pozitív gondolatok stabil lelkiállapotot
teremtenek és segítik a gyógyulást. Ezáltal a félelem, a kiszolgáltatottság megszűnik és ismét
kezdeményezőképesek, vitálisak leszünk.

Kérdés: A pozitív vagy negatív gondolkodás és az egyensúly kérdése számomra nem teljesen
világos. Ha pozitívan gondolkodom, akkor a pozitív cél felé törekszem és pozitívvá akarok
válni. De hogyan függ össze ez a cél az egyensúllyal, esetleg miért zárja ki az egyik a másikat?
Válasz: A pozitív gondolkodás célja, hogy egy negatív életfázisban, vagy betegségben
segítséget nyújtson nekünk és valóban pozitív irányba indítson. Pozitívvá azonban semmi
esetre se váljunk.
Miért? Mert ebben az univerzumban minden minőségi egység, tehát a jó és a rossz, fent és
lent, jobb és bal, abban a pillanatban, ahogy megszületik, megteremti a maga ellentétpárját.
Az univerzumban ez az emberi gondolkodásmód sajátossága. Ezáltal tájékozódunk,
osztályozunk és teremtünk rendet a világban, melyet e nélkül elképesztő nagy káosz uralna.
Az ítéletek és a minősítések tehát fogalomszintű segítséget nyújtanak számunkra.
De ha valóban pozitívvá válnánk, akkor igen rövid időn belül megéreznénk az egyoldalú
túlzásnak, túlérésnek a negatív következményeit. Azonnal pozitív gondolkodásra lenne
szükségünk, hogy ezt a negatív helyzetet kompenzáljuk. Ez a helyzet hasonló lenne a vitamin
túladagoláshoz.
Ezért mi egyensúlyra kívánunk törekedni a pozitív gondolatok segítségével és ha ezt az
egyensúlyt elértük, akkor ennek fenntartására törekszünk. Ehhez Coué alapmondata
szükséges, mely nagyszerűen semlegesíti a hétköznapokban minket érintő negatív hatásokat.
Ha az életben jó célokra törekszünk, az nem feltétlenül jó érzések, közepette valósul meg.
Ugyanígy, ha rossz úton járunk, közben érezhetjük magunkat kitűnően is. Ezért célszerű a jó
és a rossz fogalma helyett abból a kontextusból is megközelíteni a velünk történt
eseményeket, hogy javunkra válnak e, szolgálják e mások javát, érdekeit is.
Mindeközben jó és rossz élmények egyaránt megeshetnek velünk, de ha a cél nemes, bátran
haladjunk ezen az úton. Ami egy alacsonyabb szempontból ellentétnek minősül —például
egy injekció fájdalmat okoz, de a gyógyulást szolgálja — az magasabb szempontból a jó és
rossz egységének megnyilvánulása. Az injekció csak a fájdalom tükrében rossz, az egészség
tükrében viszont már a jó oldal rossz, vagy kellemetlen vetülete. Tehát az egészség
szempontjából ez egység és nem ellentét.

Kérdés: A gyógyító mondatokat azért nem gyakorlom rendszeresen, mert néha unalmasak,
fárasztónak érzem és igyekszem minél hamarabb túl lenni rajtuk. Mi a megoldás?
Válasz: A gyógyulás kulcsa egyrészt a tudás, de a módszer nyilván semmit nem ér a
végrehajtó motiváció nélkül. Ha nem gyakorlunk, akkor a tudásunkkal együtt betegek és
sikertelenek maradunk. Éppen ezért célszerű a tudást a motiváció növelésére, fejlesztésére
és „hizlalására” is felhasználni.
Ha fásultságot érzünk, vagy a gyakorlást feladatként éljük meg, adjuk önmagunknak a
következő szuggesztiót: „Örömmel, lelkesen és felszabadultan gyakorlom a Coué módszert:
Minden nap várom a pillanatot, hogy feltöltekezhessek a pozitív szuggesztiókkal.” Az elméd
gyógyító hatalma c. könyvben leírt suttogási technika segítségével napközben is
dudorásszunk, mondjunk kis litániákat: csodás ez a módszer, nagy kedvvel gyakorlom,
örömöt és színt varázsol az életembe.
Ha ezt tesszük, könnyed hozzáállásunk magától kialakul. Itt is emlékezzünk rá, ha éppen
nincs kedvünk a gyakorláshoz, semmiképpen ne alkalmazzunk akarati erőfeszítést. A fenti kis
szuggesztiók kifejtik csodás hatásukat és megadják a kellő motivációt a lelkes gyakorláshoz.

Kérdés: Kevéssé vagyok képes elhinni, hogy gondolati úton fizikai változást tudok létrehozni
a testemben. Számomra ez egyszerűen idegen, elfogadhatatlan jelenség. Azt könnyen
megértem, hogy hatalmamban áll felemelni egy poharat, sőt még az is elfogadható
számomra, hogy pszichológiailag tökéletesen meg tudok győzni egy másik embert a saját
álláspontomról. De az a tény, hogy képes lennék meggyógyítani magam? Nos, nem tudom ...
Mindez azért kínos, mert ezzel a hozzáállással nincs erőm, hiányzik a motivációm a Coué
módszer gyakorlásának elkezdéséhez.
Válasz: Nem fontos elhinni, hogy betegségünk gondolati úton gyógyítható. Mint ahogy azt
sem kell elhinnünk, hogy az éjszakákat nappalok követik. Attól ez még így van.
A betegségek túlnyomó többségének kialakulásában a mentális ok tökéletesen kimutatható.
Még olyan bajok esetén is, mint a csontprobléma, vagy á hajhullás. Olyan módon, ahogyan
negatív emóciókkal és elképzelésekkel, helytelen viselkedéssel megteremtettük
betegségünket, olyan módon tudjuk enyhíteni is, vagy sok esetben tökéletesen
meggyógyítani.
A betegségek gondolati oka és gondolati úton való megszüntetése a természeti törvények
egy megnyilvánulása. Nem emberi kitaláció. A Coué módszer nem más, mint ennek a
törvénynek a felismerése és meglovagolása pozitív értelemben.
Tehát ahogy a nappal az éjszakát követi, úgy változtatja meg mentális világunk objektív
kézzel fogható fizikai valóságunkat. Ahogy nem kellett hinnie betegsége kialakulásában, mert
az Ön gondolkodása következtében magától létrejött, úgy nem kell hinnie a gyógyulás
gondolati úton való elérésében sem, mert gyakorlás esetén az magától létrejön.
A hit egyébként nem egy akart és erőlködéssel létrehozott folyamat, vagy képződmény. A
hit gyakran ismételt, vagy számunkra szimpatikus, meggyőző gondolatokkal történő
azonosulás.
Ezek a gondolatok, illetve a gyakorolt autoszuggesztiók az emberi mélytudatban csodálatos
módon megszilárdulnak, megerősödnek, hitté, meggyőződéssé kövülnek. Majd ezt követően
folyamatosan visszahatnak tudatunkra és döntő befolyást gyakorolnak életünkre.

Kérdés: Coué módszere szerint a szuggesztió befogadására leginkább alkalmas időpont

reggel ébredés után és este közvetlenül lefekvés előtt kínálkozik. Milyen hatásfokkal tudjuk
akkor alkalmazni a napközbeni úgynevezett megítéléseket, megítélő szuggesztiókat,
kommunikációs technikákat? Van e kimutatható eredmény?
Válasz: Feltétlenül van ilyen eredmény, és e szuggerálások hatásfoka néha eléri, sőt meg is
haladhatja az időpontra programozott lazult állapotban alkalmazott ráhatások
eredményességét.
Képzeljük el, hogy egy csinos, igényes, magára sokat adó hölgynek valaki azt találja mondani,
hogy ma rendezetlen a frizurája, amely azonban tökéletesen van elkészítve, vagy arról
beszélne az illető ugyancsak ennek az igényes hölgynek, hogy ruházata rendezetlen, mikor az
is kifogástalan.
Attól függetlenül, hogy az ápolt hölgy reggel még biztos volt kifogástalan megjelenésében és
ezt induláskor ellenőrizte is, most mégis leforrázva érzi magát. Szíven ütötte a különleges,
becsmérlő mondat, amely rossz értelemben, de telitalálat volt.
Ettől egészen bizonyosan rettenetes lelki állapotba kerül. Még akkor is ha — mint láttuk —
ennek a megítélésnek nincs valóságalapja. A hajára és ruházatára vonatkozó megítélő szavak
sem mások, mint szuggesztiók. Melyek azonnal, ismétlem azonnal hatni kezdenek. Sőt testi
elváltozás is keletkezik, hiszen az izgatottság, amely létrejött fizikai úton is kimutatható.
A mi kommunikációs szuggesztív technikáink ugyanilyen rendkívüli hatást eredményeznek,
de nyilvánvalóan pozitív értelemben. És hatásuk megsokszorozódik, ha megfelelőképpen
időzítjük őket és a telitalálat élmény létrejön. A pozitív gyógyító vagy viselkedéskorrekciós
mondat akkor fejti ki akadálytalanul előnyös hatását, fia megfelelő talajra talál.
Az elfoglalt, manuális tevékenységet végző ember jól szuggerálható például munkája alatt,
miközben velünk beszélget. Elfoglaltsága révén tudata megosztott, tudattalanja viszont
közvetlenül befogadja pozitív megítélésünket. A szuggesztiót ilyenkor kitűnően adagolhatjuk
a kétlépcsős szuggesztív technikával. Az első lépcsőben például a májbetegeknél
megemlítjük, hogy milyen komoly előnyös változást tapasztaltunk a viselkedésében, de nem
tudjuk, hogy megoszthatjuk-e vele nyíltan nap, minden szempontból egyre jobban és jobban
vagyok.” Az „egyre-egyre” a fokozatosságot szuggerálja. Nem feltételez rendkívüli nagy
ugrásokat, de szívós és következetes munkára és cselekvőképességre nevel.
A javulás mindenesetre mérhető és megfigyelhető lesz. Minél kitartóbbak vagyunk, ilyen
esetekben is annál bizonyosabb a változás megmutatkozása. Amikor anyagi körülményeink
már átalakulóban vannak, kitűzhetünk nagyobb célokat is szuggesztiós mondatainkban.
Megszilárdult alapjainkra már magabiztosan építhetünk. Komolyabb vágyakat, nagyobb
formátumú célokat.
A fokozatosság nemcsak szépen hangzó filozófia, hanem összhangban áll körülményeink
fizikai megvalósíthatóságával. Erre figyeljünk, ne a határok megszabásával foglalkozzunk és
akkor a siker örök társunkká szegődik Coué módszerével.*
* A témában részletesebb technikákat a Képzeletkontroll: Gyógyító célok c. könyvben talál. www.lelkikulcs.hu

Kérdés: Szerveink gyógyítása, egészségünk visszaállítása már jól érthető, hihető és

elképzelhető számomra. A különböző ingagyakorlatok és más módszerek meggyőztek a
tekintetben, hogy ura vagyok a saját testemnek, ha képzelőerőmet megfelelőképpen
irányítom. A külső körülmények megváltoztatása azonban kevéssé tűnik hihetőnek
számomra. Nevezetesen az, hogy például jobban éljek vagy megváltozzon az emberek
hozzám fűződő viszonya. Hogyan lehetséges ez, mi a magyarázat? Vagy ez csak vakhit, ami
vagy bejön vagy sem?
Válasz: A magyarázat tökéletesen illeszkedik elmebeli működésünkhöz, konkrét fiziológiai
alapokon nyugszik, azaz jól bizonyítható.
Azt már most előrebocsáthatjuk, hogy nem találgatásról, szerencséről és nem vakhitről van
szó. Agyunk területének jelentős része asszociációs mezőkből áll. Asszociálni annyit jelent,
mint képzetet társítani. Nem gondolhatok valamire anélkül, hogy ne társulnának hozzá
emlékeimből más gondolatok és érzelmek, melyek idekapcsolódnak elmém szerint. A
gondolat gondolatot hív elő: ez a képzettársítás folyamata. Ez elménk nagyszerű vonása.
Amely természetesen célzattól függően pusztít vagy gyógyít, földre húz vagy felemel.

A tudatos autoszuggesztiót nem végző személyek gondolatai, érzelmei nagyon vegyesek,

mondhatjuk azt is, hogy változó minőségűek. Egyszer olyan képzeteket hívnak elő, amelyek
javukra válik, máskor olyan gondolat ébred bennük asszociációként, amely talán kedvezőtlen
számukra. Érzéseik, képzettársításaik ennek megfelelően vegyesek, hullámzóak az ilyen
szinten álló. embereknek. Háborgó tengerhez hasonlítanak!
Egyszer így, másszor úgy élnek, talán pontosan az ellenkezője történik velük, mint egy héttel
korábban.
Tudatos autoszuggesztiót alkalmazva arra törekszünk, hogy csak és kizárólag olyan
gondolatokat ápoljunk az elménkben, melyek következményei, képzettársításai a javunkra
válnak. A képzettársításokat persze követik majd a hozzájuk tartozó érzelmek és hangulati
elemek is. Ez a működés alapja, de most lássuk a megvalósulás folyamatát!
Ha azt szuggerálom magamnak, hogy egyre javulnak anyagi körülményeim, akkor elmémet
egy pozitív képzettársításra programoztam. Olyan címek, telefonszámok, emberek, ötletek
jutnak eszembe, társulnak képzetemhez, melyek mind arról szólnak, ahogyan anyagi
körülményeimet valóban javítani tudom, Az elme így elindul egy olyan pályán, amely a
megfelelő és a céllal összhangban lévő embereket és élethelyzeteket vonzza.
Ha állandóan sajnálom magam és áldozatként élem a saját életemet, az elme elkezdi azokat
a helyzeteket vonzani, amelyekben valóban áldozattá válok és sajnálatraméltó leszek. Ez a
lelki asszociációs folyamat több-kevesebb időt vesz igénybe, de kérlelhetetlenül megteremti
gondolkodásunk következményeit.
Ha eltökéltük magunkat, hogy külső körülményeinket is megváltoztatva jobban és
boldogabban akarunk élni, szuggeráljunk elkötelezetten pozitív gondolatokat.
Természetesen olyanokat is, melyek tőlünk függetlennek látszó körülményeket változtatnak
meg. Valójában azonban nincsenek tőlünk független körülmények a mi számunkra. Hisz
nélkülünk az a körülmény, amelyben vagyunk nem létezhetne ugyancsak a mi számunkra.
Az asszociáció szintén nem kitaláció, nem egy megtervezett folyamat, hanem agyunk
természetes működése. Nem feltalált, hanem felfedezett törvény, mindig volt és mindig lesz.
Ha megismerjük természetét egyértelműen a javunkra fordíthatjuk és átalakíthatjuk vegyes
gondolati rendszerünket és életminőségünket a kívánt irányba.
Nem érezzük majd többé, hogy a sors fel és lerángat: és nem hiszünk majd a véletlen
bajokban és sikerekben sem.
Ezek forrásai akarva akaratlanul, mind mi vagyunk. A véletlen és a szerencse is a
hatalmunkban van, használjuk ki ezt a lehetőséget, örömmel éljünk vele.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Autoszuggesztió és disszonancia

Az autoszuggesztió a test és a lélek összhangja megteremtésének kitűnő eszköze. Mégis az

autoszuggesztió kapcsán kialakuló gyógyulási folyamat átmenetileg magában hordozhatja a
disszonancia az összhangtalanság bizonyos elemeit is.
A disszonancia a muzsikában hamisságot jelent, vagy inkább az összhang hiányát. Ha az új,
betáplált autoszuggesztió nem cseng össze személyiségünk, lelki felépítésünk egészével —
ami gyakran megtörténik — az markánsan mutat rá pillanatnyi helyzetünkre. Vagyis ezáltal
világossá válik, milyen fázisban vagy fejlődési szakaszban vagyunk jelen pillanatban, az
egyensúlyi állapothoz képest.
A pozitív szuggesztiók pozitív asszociációkat ezáltal pedig pozitív érzéseket váltanak ki. De
amikor mi a gyógyulás aktív szakaszában mégis kellemetlenül érezzük magunkat egy
szuggesztiósorozat után, esetleg kimerülten ébredünk fel, hangulatunk felhőssé válik,
cselekedeteink, napi gyógyító gyakorlataink vontatottak lesznek, akkor nem is sejtjük, hogy
egy különleges és nagyon hasznos folyamat részesei vagyunk.
Ebben a pszichológiai folyamatban világosodhatnak meg számunkra a bennünk élő
ellenséges meggyőződéseink. Az autoszuggesztióval a mélytudatba juttatott elképzelések
ilyen esetekben szinte kivetik, kitaszítják elménkből a túlélést és egészséget nem szolgáló
rögeszméket. Ez az esemény az időleges hangulati összhangtalanság konkrét oka. A két
ellentétes szemlélet egymással találkozva rövid ideig szinte egyszerre, egymást gyorsan
váltva uralja gondolatainkat és hangulatvilágunkat.
A Coué kurzusokon hasonló események szemtanúi lehetünk, és a hallgatók
élménybeszámolói is megemlékeznek általuk érthetetlennek tartott lelki feszültségekről. A
helyes gondolkodás irányelvei és az egészség megteremtésére irányuló gyógyító szemlélet
újdonságával, energetikai rendszert mozgósító dinamizmusával az első tanfolyami napon
gyakran viselik meg és fárasztják ki a vegyes, nem tudatos szuggesztiók közegében élő
emberek idegrendszerét. Sok résztvevő ennek kapcsán nehéz éjszakáról, virrasztásról számol
be, másnap ugyanakkor kezdi fantasztikusan és igen energikusan érezni magát.
Láthatjuk, hogy a hangulatbeli disszonancia és az idegi fáradtság átmeneti. Minél mélyebben
ágyazódtak lelkünkbe az önpusztító, betegítő meggyőződések, annál jobban ellenállnak az
egészségteremtő és örömteli élettel harmonizáló szuggesztiók térhódításának.
Emlékezzünk rá, hogy gondolataink önálló, fejlődésre és önfenntartásra képes lelki
alapegységek. Ha ezenfelül még tápláljuk is őket, akkor folyamatosan erősködnek és
dominanciára törekszenek az elmében. Uralni akarják létezésünket, hatalmat akarnak
gyakorolni viselkedési szokásaink felett. Ez tényszerűség és nem tekinthető a gondolatok
körüli misztérium teremtésének. A gondolat végtére is öntörvényű dinamikus történés.
Csakúgy, mint az anyag, amely gyors mozgású elemi részecskékből épül fel és a tudomány
mai állása szerint rezgő energiatömeg. Ami hétköznapi léptékben, átlagos megközelítés
mellett nyugalmat és állandóságot jelent, az mikroszinten és a tudományos igazság
kontextusában dinamikus egységben működik.
Ahhoz, hogy ez így legyen az anyagnak nem kell szándékkal vagy tudattal rendelkeznie. Saját
természeti programja szerint működik, elemi egysége az atom. Gondolataink is saját rájuk
jellemző természeti programjuk szerint működnek. Minden gondolat tudat nélkül is túlélésre
törekszik.
A pozitív autoszuggesztiót nem gyakorló emberek elméjében a jólétet és harmóniát
megteremtő gondolatok nem képesek eluralkodni és megerősödni, hisz előfordulásuk
esetleges, nem rendszeres. A negatív meggyőződések így könnyen elnyomhatják és háttérbe
szoríthatják őket. Ebben a helyzetben a disszonancia, a kedvetlenség állandósul.
Életuntságban, folytonos elégedetlenségben, ingerültségben a fölöslegesség és a
haszontalanság érzésében nyilvánul meg.
Coué törvénye szerint arra kell törekednünk, hogy gyógyító gondolatainkat minél
egyszerűbben, és minél tisztábban fogalmazzuk meg. Ezáltal hatékonyan tölthetjük fel
mélytudatunkat, ahol ezen elképzelések életre kelnek, kibontakoznak és dinamikus fejlődési
pályán járva megindulnak a fizikai megvalósulás útján. Minél erőteljesebb és ütőképesebb
egy-egy szuggesztió annál nagyobb erővel tisztítja meg a mélytudatot a haszontalan és káros
elképzelésektől. Ez a folyamat járhat átmeneti disszonancia érzéssel, mely általában normális
tisztulási reakció. Teremtsünk erőteljes, pozitív energiákat és esetleges disszonancia
állapotunk gyors lefolyású és könnyen elviselhető lesz.
További felvetések e témával kapcsolatban: a disszonancia tisztulási folyamat, amely enyhe
testi és lelki tünetekben nyilvánulhat meg csakúgy, mint egy fertőző betegség ellen
megelőzésképpen beadott védőoltás.
A disszonancia hevességét csökkenteni képes az a tényező, ha nemcsak pozitív gondolatokat
adunk magunknak, hanem viselkedésünket is felülvizsgáljuk, kommunikációs stílusunkat is
átalakítjuk és megváltoztatjuk az emberi problémákhoz való általános hozzáállásunkat.
Ezáltal több oldalról számoljuk fel önsorsrontó meggyőződéseinket és nagyobb lendülettel
haladunk az egészséges élet irányába.
Pszichózisoknál, pszichiáter által kezelendő komoly lelki betegségeknél az autoszuggesztió
ellenjavallt. Ilyen esetekben a káros rögeszmék olyan szinten vannak a lélekbe ágyazódva és
olyan módon kötődnek oda, hogy a pozitív gondolat komoly regresszió, visszacsúszás forrása
lehet. Ahogy csonttörésnél ellenjavallt a futás, a pszichózisoknál nem ajánlott az
autoszuggesztió.
De más estekben a pozitív gondolatok csodálatos tisztulási folyamatot indítanak be minden
ember lelkében, amely szervgyógyulással, a lélek megfiatalodásával, felfrissülésével és
megtisztulásával jár együtt. Az átmeneti összhangtalanság tehát jó és kedvező jel lehet
számunkra, a testi lelki egység nagyszerű öngyógyító, regeneráló erejének egyik első tetten
érhető megnyilvánulása.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A gondolatok és az érzelmek hatalma

A Coué módszer egyik alaptétele, hogy a gondolatok érzelmek útján valósulnak meg. Tehát
érzelmi töltöttség, telítettség, egyfajta lélektani dinamizmus szükséges ahhoz, hogy a
számunkra kedvező vagy kedvezőtlen elképzelések megindulhassanak a valósággá alakulás
irányába.
Autoszuggesztió alkalmazásakor tudatosan törekszünk rá, hogy az általunk elérni kívánt,
gyógyulásunk szempontjából kedvező érzelemforrásokat tápláljunk magunkba. E források a
tudatalattiba hatolnak, saját törvényeik szerint működni kezdenek és kiváltják a hozzájuk
tartozó emóciókat és fizikai valóságra törekszenek.
Segédtörvény: a tudatos gyógyító szemlélet az érzelmek témakörének kapcsán a következő:
én teremtem meg a gondolataimat, ezért hatalmamban van a hozzájuk tartozó érzelmek
megteremtése is. A folyamat természetesen fordítva is működhet, ilyenkor beszélünk
tudattalan vagy öntudatlan autoszuggesztióról.
Segédtörvény: a tudattalan autoszuggesztió születésünk pillanatától, sőt már magzati
korszakunktól megkezdődik számunkra. -:Azt jelenti, hogy a bennünket érő ingereket
válogatás nélkül fogadjuk be és nem vállalunk felelősséget az elménk által megteremtett
következtetésekért, tapasztalatokért.
Miről van szó? Ha az érzelmek teremtik gondolatainkat, körülményeink függvényévé
válhatunk Nem mi irányítjuk saját életünket és nem mi leszünk a „főnökök” saját sorsunk
vezérlésében. Végeredményben ez a sorssal szembeni gyengeséget illusztrálja.
Mivel az érzelmek több forrásból táplálkoznak és születnek, mindezen körülmények
függvényévé válik egészségi állapotunk, akaratunk, elkötelezettségünk, vitalitásunk is. Az
érzelmek fő forrásai a hétköznapok ingerei: emberi kapcsolatok, anyagi helyzet, változások,
általános közérzet és fizikai kondíció, időjárás, problémák, feladatok, feszültségek, feladatok
iránti következetesség, elvégzett tevékenység utáni elégedettség stb.
Érzelemvilágunk jól látható módon ezer szállal kötődik a külső körülmények halmazához,
melyek fizikailag részben függetlennek mondhatók tőlünk. Ha külső körülmények uralják
érzelmeinket, akkor az érzelmek valósággá alakulása útján egész életsorsunkat is
befolyásolják.
Ha egy tetszőlegesen kiválasztott személytől megkérdeznénk, hogy megengedné-e élete
irányításának uralását egy idegen ember részéről, egészen biztosan hevesen tiltakozna. Az
emberek ugyanakkor öntudatlanul, mit sem sejtve veszítik el kontrolljukat, irányításukat,
ellenőrző szerepüket és korrekciós lehetőségeiket saját sorsuk felett azáltal, hogy érzelmeik
forrása százféle nem kontrollált külső körülmény.
Az érzelmeknek persze azért belőlünk fakadó forrása is van. Nem tagadható például, hogy a
tudatalattiból gyakran törnek fel megmagyarázhatatlan tónusú emóciók, félelmek,
szorongások, pozitív vagy negatív hangulati elemek. Ezek irányítása szintén nem tartozik
tudatunk akaratlagos ellenőrzése alá. Így mélytudatunk felől érkező érzelemforrásaink is
ellenőrzés nélkül uralkodhatnak fölöttünk. Ha efelől kételkednénk, nos, figyeljük csak meg az
általunk gyengébb vagy szilárdabb jelleműnek tartott embereket egyaránt! Az érzelmi
hullámzások többé vagy kevésbé mindannyiuk akaratlagos szándékát blokkolni tudják, de
úgy is fogalmazhatunk, hogy mindenkinek vannak érzelmileg igen gyenge és kritikus pontjai.
Ha ezek a pontok aktivizálódhatnak, akkor a testi és lelki teljesítmény az alkotó kedv a
töredékére csökkenhet vagy teljesen meg is szűnhet. Ennek nézőpontjából érzelmeink
jelentik számunkra cselekedeteink, vágyaink, sorsalkotó teremtőerőnk motorját.
Az érzelemvilág uralásának a kulcsa- életünk sikerének és egészségünk töretlenségének a
kulcsa is egyben. Ha a célunk az égészség, a teljes gyógyulás és harmonikus életvitelt,
egyetlen szempontot véssünk agyunkba az érzelmek világáról. Tudatos autoszuggesztióval
mindig törekedjünk arra, hogy mi teremtsük meg őket, mert akkor jól kezelhetően a
hatalmunkban lesznek. Még a tudatalattiból feltörő idegen eredetű, vagy nem értett érzelmi
csomagok is pozitívvá, hasznossá alakulnak, ha ennek megfelelően cselekszünk.
De ha megengedjük, hogy csupán érzelmeink alakítsák gondolatainkat, akkor saját pozitív
vagy negatív következtetéseinkből, mások különböző szándékaiból, a körülmények kedvező
vagy kedvezőtlen irányú alakulásából teremtünk a magunk számára vegyes életet, amelynek
minősége gyengébb, mint amelynek elérésére egyébként képesek lennénk.
A cél: uraljuk gondolatainkat és a gondolatokon keresztül az érzelmeinket. Ezzel egyensúlyt
teremtünk és életpályánk szépen ívelő szakaszba jut, egészségünk stabil nyugvóponton
állapodik majd meg. Coué alapmondata pontosan ezt a célt szolgálja.
A „Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok.” szuggesztió az
érzelmek tökéletes uralásának pozitív gondolata és a körülmények fölötti uralom
megteremtése. A sorsnak a saját erőnk megtestesüléséből való kezelése. A Coué-féle
alapmondat következetes, szünet nélküli alkalmazása a sors uralásának és a sikeres életnek a
záloga.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

„Azonnali helyes döntés technika”

Az érzelmek hatalmának Coué nyomán való megismerésével világossá válik számunkra, hogy
sok száz és sok-sok ezer döntési helyzetben valószínűleg vegyes érzelemvilágunk
szorításában bizony nem a számunkra, vagy szeretteink számára legmegfelelőbb
lehetőségeket választottuk.
A váratlan stresszteremtő helyzetek, hirtelen kapott rossz hírek nyomán előálló döntési
kényszerhelyzet különlegesen veszélyes lehet, hiszen érzelmi nyomás hatására, ráadásul
gyakran az idő szorításában kell magunkat elhatároznunk.
Egy-egy rossz döntés hosszútávon kényszerpályára terelheti életünket, falak, akadályok közé
szoríthat, megbéklyózhatja tetterőnket és kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetünk általa.
Mégis sokan hajlamosak az elkapkodott, elsietett érzelmi alapú döntések szentesítésére.
Ennek később aztán komoly megbánás lehet a következménye. A megoldás ennek
elkerülésére egy szomatopszichikus kölcsönhatáson nyugvó stresszoldó, döntés előkészítő
gyakorlat. A pszichoszomatikus kölcsönhatás ismertsége mellett a szomatopszichikus hatás
mechanizmusa kevéssé van a köztudatban.
Vizsgáljuk meg közelebbről! Nemcsak gondolati érzelmi úton vagyunk képesek hatást
gyakorolni testünkre, de fizikai testünkkel is forrása lehetünk lelki folyamatok
megindításának. Egy gondolat például megteremtheti a vele kapcsolatos fizikai
kísérőjelenségeket. Ez a pszichoszomatikus hatás. A mosoly azonban akkor is pozitívvá
hangolja lelkünket, ha eredete egy fizikai folyamat, és nem jókedv eredményeképpen
született meg. A mosoly fizikai kezdeményezése mimikájának idézése lélektani
következményekkel jár. Csakúgy, mint a felemelt fej. A mosoly tehát jókedvet szuggerál. Ez
már szomatopszichikus szuggesztió, szomatopszichikus kölcsönhatás. Teremtsünk egy
mosolyt és húzzuk ki magunkat! Így felszabadulhatunk legnyomasztóbb érzelmeink hatása
alól is. Ez már egy pozitív következmény. A fizikai szintről indított mosoly jókedvet
eredményez tehát, ez pedig a pszichoszomatikus hatás révén visszahat a testünkre és ellazult
feszültségmentes állapotot hoz létre. Hogyan tudjuk mindezt felhasználni döntéseink
helyessége érdekében? Válsághelyzetben, érzelemvilágunk kevéssé stabil időszakaiban
különösen ajánlott ez a módszer, de minden döntési helyzetben általánosan javasolt.
Vegyünk fel egy kényelmes testhelyzetet annak megfelelően, mintha rendkívül elégedettek,
boldogok és felszabadultak lennénk. Terpeszkedjünk el mintegy uralkodó pózban! Ezután ne
tegyünk mást csak mosolyogjunk!
Ha úgy adódik, akkor a baj, a döntési kényszer, a stressz kellős közepén. Mosoly, mosoly,
mosoly! Valószínűtlenül hat talán bizonyos helyzetekben, de éppen ettől indítja meg
csodálatos tevékenységét a mosoly. Az első következmény, melyet megfigyelhetünk az, hogy
bár logikai szempontból ésszerűtlenül cselekszünk, mégis fantasztikus dolgot teszünk.
Uralkodunk a helyzetünkön!
Bármilyen körülmények közepette is vagyunk, ha mosolygunk, a helyzet nem képes
eluralkodni rajtunk.' Egyszerűen kivonjuk magunkat a hatása alól. !Semmibe tudjuk venni és
semlegesíteni vagyunk képesek. Mi mosolygunk, kényelembe helyeztük magunkat és
kapkodás, vergődés vagy az ilyenkor szokásos kínlódás helyett elterpeszkedünk a
fotelünkben.
Azok a tünetek, melyek más embereknél stressz esetén már régen jelentkeztek volna nálunk
elmaradnak.
Segédtörvény: az elmében egyszerre csak egyetlen gondolat lehet jelen. Ha esetleg másként
érezzük, az annak a következménye, hogy gondolatok és a következményként ébredő
érzések rendkívül gyorsan válthatják egymást, de szabály, hogy csak egymást követhetik,
egyszerre egy adott pillanatban nem lehetnek többen az elmében. Ebből következik, hogy
amíg elménk egy pozitív gondolatot tart magában és pozitív érzelmek uralják kedélyünket,
addig nem kerülhetünk negatív állapotba.
A mosoly, mint már említettük időközben nemcsak jó hangulatot alakít ki, hanem fizikai
valóságot is. Ebben a laza állapotban, kellemes pózban ismételgessük most már a
pszichoszomatika elvének megfelelően pozitív gondolatunkat, mely így hangzik: „Az élet
mesés, az élet mesés!” Rövid idő elteltével rendkívüli hangulatba szuggeráljuk magunkat!
Nekünk, akiknek mondjuk stresszhelyzetben, válságszituációban már régen zaklatottnak
kellene lennünk, most egészen másfajta kedélyállapotunk van. Ez a kedélyállapot alapozza
meg számunkra a helyes döntést és a probléma megfelelő kontextusba való helyezését. E
könyv nagyon sokszor megemlíti a kontextus, a nézőpont kérdését a betegségek
kialakulásában. Most érthetjük meg igazán, hogy ez az a pillanat, a döntés ideje, amikor a
megfelelő nézőpontot, viszonyulást kialakíthatjuk. Nem kell majd gyógyulnunk, mert beteggé
sem válunk. A mosoly technikája egyébiránt segít annak felismerésében, hogy az esetek nagy
többségében csupán túl sötétnek láttuk körülményeinket. Hasonló helyzetben tehát fizikai
valóságunkban nem fenyegetett minket semmiféle veszély, csak eluralkodott rajtunk a
szorongás. Ha valóban bajban vagyunk és életünk nívója, alapvető szükségleteink, érzelmi
kötődéseink kerülnek veszélybe a technika még nagyobb szolgálatot tesz nekünk. Megóv a
helytelen gondolatoktól és reakcióktól, elhamarkodott cselekedetektől.
Komoly esetekben ismételgessük először a következő mondatot: „Akármi történt is eddig,
engem ebben a helyzetben minden erősít és győztesként megerősödve lépek túl a
történéseken!” Eközben mosolyogjunk! A hatás nem marad el. A legfontosabb, hogy a
kezünkben van a kezdeményezés és szorult, függő helyzetünk megszűnt. Irányító, hatalmi
pozícióba juttattuk magunkat. Lám, csak ennyin múlhatnak az élet nagy döntései.
Uraljuk a sorsot vagy ő ural minket? Kisebb léptékben képesek vagyunk mosolyogni és ilyen
egyszerű módon győztesé válni? Ha mosolygunk a jó döntés magától kialakul bennünk és e
döntés komoly és előnyös következményeket érlel számunkra. Pszichoszomatikus és
szomatopszichikus úton ismét erősebbek lehetünk körülményeinknél!

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Gondolatok és utasítások Coué előadásából

(Eredeti fordítás a századelőről.)

Ne foglalkozzanak folyton betegségükkel, még ha történetesen betegek is, mert abban az

esetben, ha nem is volnának valóban betegek, e betegségekre vonatkozó gondolatok
egymagukban is mesterségesen előidéznék az illető betegségeket.
Midőn tudatosan végzünk autoszuggesztiós gyakorlatokat, azokat, mint természetes,
felettébb egyszerű, valóban gyerekes dolgokat kell tekintenünk, melyeknek nyilvánvalóan
biztos az eredményük, elsősorban is azonban minden figyelemmegfeszítés, „erőlködés”,
„akarás” stb. kerülendő. Annak, hogy az öntudatlanul megmaradó, gyakran igen káros
autoszuggesztiók oly nagy hatásúakká válhatnak bennünk, épp az az oka, hogy minden
akaratunk és kívánságunk, ez irányú erőlködésünk nélkül lépnek fel bennünk.
Az embernek mindig meg kell győződve lenni afelől, hogy célját fogja érni s ez esetben el is
fogja érni, hacsak valamely teljesen képtelen dologról nincsen szó.
Ahhoz, hogy teljesen úrrá legyünk magunk felett, elegendő egyszerű elképzelése annak, hogy
azt el fogjuk érni... Valakinek például remeg a keze, vagy bizonytalan a járása, mondogassa
csak nyugodtan magában: mindezek már enyhülőben vannak, máris tünedeznek.., és lassan-
lassan, de valóban tünedeznek s el is múlnak azok.
Ne hozzám legyenek bizalommal, hanem legyenek bizalommal önmagukhoz, mert csupán
önökben rejlik az az erő, amely közvetlenül meghozza az önök kívánt egészségét. Az én
szerepem csupán arra van korlátozva, hogy megtanítsam önöket, hogy azokat a bizonyos
erőket miként használják fel gyógyulásuk érdekében. Ne bocsátkozzanak tárgyalásokba
olyan dolgokról, melyeket nem értenek. Különben a legnagyobb bárgyúságot fogják
mondani.
Minden olyan jelenségnek, amely látszólag ellentmond tapasztalásunknak, ismereteinknek,
megvan a maga természetes oka, előttünk pedig csupán azért tűnnek fel „lehetetlenségnek”,
mert épp természetes okukat nem ismerjük. Mihelyt csak egyszer is megtanuljuk ezeket
megismerni, azonnal belátjuk, hogy a „lehetetlen” is lehetséges.
Az akarat és képzelőerő összecsapásánál mindig a képzelőerő lesz a győztes. Az ilyen
felettébb gyakori esetekben nemcsak hogy nem azt tesszük, amit eredetileg akartunk,
hanem pont az ellenkezőjét annak.
Például: mennél erősebben akarjuk álomba kényszeríteni magunkat, mennél
csökönyösebben erőlködünk azon, hogy eszünkbe juttassunk egy elfeledett nevet, mennél
görcsösebben akarjuk elfojtani nevetésünket, mennél inkább ki akarunk kerülni egy akadályt
(azzal a hátsó gondolattal, hogy ez úgysem fog, avagy talán nem fog sikerülni), annál
ravaszabbul elrejtőzik a keresett személynév az emlékezetünk homályában, annál
hevesebben tör ki belőlünk a kacagás és annál bizonyosabban megyünk neki pontosan a
kikerülni kívánt akadálynak.
Ilyenformán nem az akarat, hanem a képzelet az uralkodó hatalom az emberben, ennélfogva
óriási tévedés erőszakolni az emberekben az akarat fejlesztését, csupán képzelőtehetségük
nevelése és annak tudatos, szándékos gyakorlása az, mely meghozza számukra a
boldogságot.
E világ jelenségei számunkra nem azok, amik a maguk valójában, csupán csak azok, amiknek
a mi szemünkben látszanak, innét ered az a sok ellentmondás, amely abból származik, ha sok
ember akár a legnagyobb jóhiszeműséggel is leírni kíván egyazon tárgyat, jelenséget,
eseményt, de különféleképpen teszi ezt.
Aki erősödik annak hitében, hogy úrrá válik gondolatai felett, az úrrá válik valójában is.

Minden egyes határozott gondolatunk, legyen az akár jó, akár rossz, megvalósulásra
törekszik és a fizikai lehetőségek határain belül valóban előbb-utóbb, mint kézzel fogható
testi valóság be fog következni még életünk folyamán.

Mi vagyunk azok, akik saját életünk folyását intézzük és nem a Sors.

Aki azzal a képzettel lép ki az életbe: „én nem fogok boldogulni”, az nem is fog boldogulni,
mert az illető ösztönszerűen fog olyan dolgokat csinálni, amelyek boldogulását lehetetlenné
teszik. Amennyiben valamely embernek az életében alkalom adatik a felemelkedéshez s nem
fogja megragadni az üstökénél fogva, hanem a vékony hajszálak közt fog pepecselni, az ilyen
ember mégha viszi is valaha valamire, akkor is csupán a szomorú eseményekből tudatosan
vagy öntudatlanul leszűrt, önhibáján kívüli tapasztalásai, okulásai segítik őt ebben előre.
Mert aki mindig a „balsors szülöttének”, „halálmadárnak” tartja magát, az soha nem is viheti
semmire, annak hozhatja a Sors tálcán a kedvező alkalmakat, sohasem fogja meglátni ezeket
még akkor sem, ha szembe ütköznek vele, s ha végre valamihez hozzányúl, az biztosan balul
sikerül kezében. Ne káromoljuk tehát „balsorsunkat”. Szidjuk csak nyugodtan a magunk
tehetetlenségét, ha őszinték akarunk lenni, de ne tegyük szokássá ezt, inkább szuggeráljunk
életrevalóságot adó gondolatokat.
Azt szokták mondani: „erőltessük meg magunkat”. Én határozottan visszautasítom az
ilyenfajta tanácsok jogosultságát: az „erőltetés” akaratmegfeszítést jelent, az akarat
megfeszítésénél pedig mindig számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy képzeletünk világa
ezzel szembe fog helyezkedni, ebben az esetben pedig pontosan az ellenkezője fog
bekövetkezni annak, amit valóban el akartunk érni.

Az autoszuggesztió olyan szerszáma, eszköze lelki életünknek, melynek alkalmazása, helyes

gyakorlása csakúgy tanulást igényel, mint bárminő egyéb eszköz gyakorlata. A legkiválóbb
fegyver sem talál magától a helyes célba. Minél gyakorlottabb céllövő kezében lesz azonban
a fegyver, annál gyakrabban fognak lövedékei a céltábla fekete karikáin belül csapódni.
Mindig könnyűnek tekintsük feladatunkat (amennyiben az egyáltalán megvalósíthatónak
képzelhető). Ebben a hangulatban csupán annyi erőre, energiára lesz szükségünk annak
megvalósításához, amennyi éppen szükséges, amennyiben azonban dolgunkat felette
nehéznek állítjuk magunk előtt, tízszer, sőt hússzor annyi erőnket fogjuk felemészteni, más
szóval ez esetben szétforgácsoljuk energiánkat. Bizalommal, szilárd hittel és kitartással
párosult, tudatosan alkalmazott autoszuggesztiók azok a lelki rugók, melyeknek segélyével
minden értelmi lehetőségeinket meg nem haladó életcélt matematikai pontossággal el lehet
érnünk.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Önszuggesztió — Baudouin tanulmány

(Eredeti fordítás a századelőről)

Mindkét pszichoterápiai módszer — az ésszerű meggyőzés és pszichoanalízis — igen komoly

ellenvetéseket támasztottak, amint tudjuk a hipnotikus szuggesztió ellen. Ezek a módszerek,
noha kétségtelenül belőle származtak, úgy vélik, hogy feltétlenül föléje kerekedtek.
Mindazonáltal figyelemre méltó, hogy ez ellentmondások legtöbbnyire egymás ellen
irányulnak.
A moralizálók Dubois iskolájából nagy hévvel vetik a szuggesztió szemére, hogy az az
öntudatlant veszi igénybe, mivel az ő véleményük szerint nekünk kizárólag az öntudatos
észhez és akarathoz szabad fordulnunk.
Szöges ellentétben evvel, a pszichoanalitikusok úgy vélik, hogy az öntudatlannak felderítése
az egyetlen hathatós módszer és szemére vetik a szuggesztiónak, hogy nem foglalkozik
eléggé az öntudatlannal: „elfojtani törekszik azt, ahelyett hogy feldolgozná”. Joggal
gondolhatjuk tehát, hogy ezek az egymás ellen irányított kritikák többé-kevésbé egymás
rovására mennek.
A szuggesztió hívei a kétoldali támadás tüzében eleinte egy kissé megzavarodtak, míg végül
megértették, hogy legokosabb, ha ahhoz tartják magukat, amihez a néhai bölcs ember: hogy
tudniillik jobb, ha a maguk jól ismert és hasznos gyakorlati útját járják, mert úgysem lehet
mindenkinek eleget tenni.
Mindazonáltal a szuggesztió hívei gyakran gondoltak arra, hogy a kétfajta ellentmondásban
lehet valami igazság. Igen kívánatos tényleg nem élni vissza a Dubois által kritizált
gépszerűséggel, és lehetőleg elkerülni azokat az elfojtásokat, amelyekről Freud panaszkodik.
Sőt van egy pont, amelyen a moralisták és pszichoanalitikusok neheztelései egymást erősítik.
Mindkét rendszer hívei azt kívánják, hogy a betegnek nagyobb önállóságot kell hagyni, és az
orvos kevésbé legyen a beteg feljebbvalója, mint inkább vezetője. Ezenkívül ez a tanács
teljesen beleillik a modern nevelési elvek keretébe úgy, hogy végül szükségessé vált, hogy
maguk a szuggesztió hívei is tudomásul vegyék. Ily módon a szuggesztiós módszer túlélte a
válságot, de közben lényeges fejlődésen ment keresztül. S fejlődését éppen ama elv
alkalmazásának köszönheti, mely a betegnek nagyobb önállóságot biztosít.
Váljék a beteg képessé arra, hogy önmagát szuggerálja, más szóval tanulja meg az
önszuggesztiót — ez a Coué Emile által alakított és propagált új nancy-i iskola alapvető elve.
Az önszuggesztió mai elmélete és gyakorlata Liébault és Berheim eszméinek természetes
fejlődéséből származott, ezt a fejlődést viszont részben a többi pszichoterápiás módszer
hatása, részben a hatásos amerikai módszerek, Christian Science és New Thought befolyása
motiválja, mely utóbbiak különösen a „szellemnek” s a „képzeletnek” fontosságát
hangsúlyozták, mint kiválóan hathatós gyógyerőt.
Dr. Emile Paul Lewy könyvét az „Akarat ésszerű neveléséről” (1898) joggal tekinthetjük az új
nancy-i iskola bemutatkozójának.
Lewy, Berheim tanítványa, ebben a könyvben módszert javasol az önszuggesztióra. Hasonló
eszmék terjedtek el később az Egyesült Államokban és Európában. Emlékezzünk meg ezzel
kapcsolatban dr. Herbert Parkynről és Géraud Bonnetről. A nancy-i Emile Coué vált azonban
az önszuggesztió leghíresebb apostolává és népszerűsítőjévé. Eredetisége és ereje különösen
nagyon egyszerű és praktikus módszerében és páratlan önzetlenségében rejlett.
Mi, az önszuggesztió mai elméleti kutatói és gyakorlói úgy tekintjük Couét, mint ahogy a
modern pedagógusok Pestalozzit. G is egy csodálatos élet munkájával új és még nyers
eszmét keltett életre, melyet utódai azután mindig behatóbban és tudományos alapon
tanulmányoznak.
Két könyvemben próbáltam eme tanulmányozás alapját megvetni. A következőkben röviden,
dióhéjban összefoglalom e művek vezető gondolatait:
Amikor figyelmünk szellemi vagy testi lényünk valamely megváltoztatására összpontosul,
úgy ez a változás a lehetőség határain belül valóban létrejön. Ez a szuggesztió lényege. Nem
is feltétlenül szükséges, hogy a változás eszméjét más személy, hipnotizőr, vagy szuggerátor
kényszerítse a betegre, mivel ez nem tesz mást tulajdonképpen, minthogy oly természeti
törvényeket hoz működésbe, amelyek nála nélkül is hatékonyak lehetnek. Hogy a kérdést
jobban jellemezük, joggal mondhatjuk, hogy a szorosan vett külső (hetero) szuggesztió
egymagában véve nem is létezik, mert ami hat, az rendesen az önszuggesztió.
Szuggesztió (illetve önszuggesztió) önmagától mindannyiunkban létrejöhet. Hogy mi ezt nem
vesszük észre, ezt avval a ténnyel magyarázhatjuk, hogy az elgondolt eszme öntudatlan és
nem mindig valósul meg. Ez egyébként a különbség a szuggesztió és akarat között. Dr.
Herbert Parkyn esete igen mulatságos: egy New York-i ember Chicagóban látogatóban
megnézte a zsebóráján az időt és azt mondta chicagói barátjának, hogy dél van. Ez azonban a
New Yorki idő volt, mivel Chicagóban ilyenkor csak 11 óra van. Mégis arra a szóra, hogy „dél”
van, a chicagói barát hirtelen nagy étvágyat érzett, mint ahogy azt megszokta délben.
Hasonló eset, ha valaki megérint egy ruhadarabot s azután megtudja, hogy az egy bőrbeteg
egyénen volt, erre elkezd viszketni a bőre, s azt hiszi, hogy elkapta a betegséget.
Medikusok gyakran átélik oly betegségek szimptómáit, amelyeket tanulmányoznak. Egy
beteg, aki nem tudta, mire jó a hőmérő, azt állította, mikor azt elvették tőle, hogy
meggyógyult tőle.
Valamely mozgás elképzelése létrehozhatja azt a mozgást. Az ember ásít, amikor azt látja,
hogy más is ásít. Hasonló módon az arcnak a fintorait is utánozzuk egymáson. Szabad legyen
itt emlékeztetni újból a Chevreul-féle ingára. Sok jelenség, amely spiritiszta mutatványként
szerepel, sokkal egyszerűbben magyarázható önszuggesztiós mozgásokkal.
Nem szándékolt, sőt az akarat ellenére létrejött önszuggesztió komoly hatásokat hozhat létre
a szervezetben. Az önszuggesztió sok szervi megbetegedést súlyosabbá tesz. Hitelt érdemlő
tudósok szerint — Darwintól Liébaultig — az anya képzelete befolyásolhatja születendő
magzatját. Itt csak egy példáját idézzük Darwinnak egy gyermekről, aki megszólalásig
hasonlított egy szomszédságbeli fiatal leányra, akinek az apa feleségének terhessége alatt
udvarolt. (Az anya féltékenységében állandóan foglalkozott a leány képmásával.)
Néhány törvényt sikerült megállapítanom, melyek a szuggesztiós tényeket uralják. Alapvető
fontosságú az összpontosított figyelemre vonatkozó törvény: az az eszme, amely szuggesztió
révén létrejön, mindig az az eszme, amelyre a figyelem tudatosan, vagy öntudatlanul
összpontosul.
Egy másik, gyakorlati szempontból igen fontos törvényt az ellentétes hatású törekvés
törvényének (loi de l'effort converti) neveztem el. Ezt a törvényt mindenki tapasztalhatta, aki
kerékpározni tanult. Amikor a dolog még meglehetősen ügyetlenül megy, gyakran előfordul,
hogy meglátva az út közepén egy tárgyat, amelyet ki szeretne kerülni, a kezdő biciklista
mesteri biztonsággal megy annak neki. Ez á tárgy lehet a legkisebb kődarab és legnagyobb
távolságban tőle. Minden eszeveszett igyekezet s a kormánynak jobbra-balra való forgatása
csak annál biztosabban visz annak neki, amit ki akarunk kerülni. A tárgy megragadta a
figyelmet s a szuggesztió működésbe jött, minden ellentétes igyekezet csak az ő malmára
hajtja a vizet. Hasonló eset, amikor az ember akarata ellenére nevet, amikor a művész a
színpadon „megijed” s amikor minden igyekezet a visszájára sül el.
Az ember néha keres egy nevet, az embernek szinte már a „nyelve hegyén” van és ha nem
jut eszébe, haragszik saját magára és azt hiszi, hogy elfelejtette, evvel szemben csak az
elfelejtést szuggerálja be magának s ha az ember folytatja az erőfeszítést, hogy a nevet
megtalálja, végül még az a csekély nyom is eltűnik, ami a nyelve hegyén volt. A szenvedély
elleni küzdelem rendszerint annak felfokozásához vezet. Ezt a törvényt úgy is ki lehet fejezni,
hogy ha valamely gondolat eléggé hatalmába kerítette gondolatvilágunkat ahhoz, hogy
szuggesztiót hozhassunk létre, úgy a betegnek minden küzdelme eme szuggesztió ellen
nemcsak hiába való, hanem ellentétes eredményhez vezet, amennyiben felfokozza a
szuggesztiót.
Az alábbi összehasonlítás világosan megérteti ezt a folyamatot. Tételezzük fel, hogy egy
gázcsővezeték két gázlángot táplál, „A”-t és „B”-t, amelyek közül „A” be van zárva, „B” pedig
ég. Ha ilyen körülmények között oly módon akarjuk „A”-t égésre bírni, hogy a gáz nyomását
megkettőzzük, úgy ez bizonyára fordított eredményhez vezet, mivel „A” be van zárva és így
minden újabb és újabb gázmennyiség csak a „B” láng erejét növelheti. Hogy a kívánt célt
elérhessük, először el kell zárnunk a „B” csapot és kinyitni az „A”-t. A félelem legyőzésére
irányuló törekvés megfelelhet a gázbevezetésnek, evvel szemben, ha az „én félek” eszméje
továbbra is lenyűgözi gondolatvilágunkat, és ha a helytelen gázcsap továbbra is nyitva
marad, úgy minden törekvés, akarva-akaratlan ellenkező eredményt ad. Bezárni a helytelen
csapot és kinyitni a helyeset, helyettesíteni a helytelen „én félek” gondolatot a helyesebb
„bízok önmagamban” gondolattal: ez az első feladat és ezt rendszeresen űzött
szuggesztióval, „szándékolt szuggesztióval” el lehet érni.
Mi tehát a szuggesztió? Láttuk, hogy egy eszme bizonyos körülmények között erőt hoz
mozgásba, amely az öntudatlanban meggyarapodva megvalósítja ezt az eszmét. Ebből most
már önök arra következtethetnek, hogy az önszuggesztiót tetszésünk szerint irányíthatjuk,
ha a helytelen eszméket helyesekkel pótoljuk és a helyes eszméket megerősítjük — s ez a
probléma megoldása.
Valójában a dolog nem ilyen egyszerű. Emlékezzünk csak arra a két törvényre, amellyel az
imént foglalkoztunk: az összpontosított figyelem és az ellentétes hatású törekvés törvényére.
Másrészt viszont szándékolt szuggesztiónk legelső feladata, hogy ellensúlyozza az öntudatlan
szuggesztiók káros hatásait. Most tehát, miközben mi arra törekszünk, hogy szántszándékkal
összpontosítsuk figyelmünket a helyes eszmén, amelynek a helytelent kell pótolnia, mi fog
történni? Egyszerűen az ellentétes hatás törvényének egy esete. Minél jobban törekszünk
arra, hogy jogaihoz juttassuk a helyes gondolatot, annál hevesebben támad ránk a helytelen.
Úgy járunk tehát, mint az az ideggyenge, akit minden erőfeszítése csak lejjebb visz a lejtőn,
mint a lázálmoktól gyötört, akit minden kísérlet a szabadulás felé csak annál biztosabban hajt
a gyötrő képzetek karjaiba, vagy mint az iszákos, ki szentül megfogadta, hogy nem iszik
többé, mégsem tud ellenállni a legelső kocsmának. Ezekben az esetekben két törvény jut
konfliktusba egymással. Sőt, feltéve, hogy mi szuggesztió révén próbálnánk megszüntetni a
helytelen első szuggesztiót, a baj még mindig megmaradna, mivel mi bizonyára a figyelem
összpontosítást akarjuk erre a célra felhasználni. Minden igyekezet valamely cél elérésre
magában rejti azonban az akadályozottság, korlátozottság tudatát s így a szuggesztió révén
mindkét ellentétes tendenciájú eszme egyidejűleg óhajt megvalósulni, aminek azután az a
következménye, hogy vagy teljesen, vagy részben megsemmisítik egymást.
Ez okból igen helytálló Coué figyelmeztetése: hogy zárjuk ki az akaratot a szuggesztió
gyakorlásából. Az összpontosításnak, amelyet el óhajtunk érni, egyenlő értékűnek kell tehát
lenni a tudatos törekvéssel, azonban az akarat közbenjárása nélkül. A tudatos igyekezet
kizárásának első segítő feltétele az izombeli elernyedés (pl.: karosszékben, vagy ágyban való
elnyúlás).
Talán még emlékeznek rá, hogy a Jóga is tanácsolta már nekünk a tudatos igyekezet
kikapcsolását és az izomernyedtséget. Fontos, hogy az elbágyadás eme pillanataiban
sikerüljön gondolatvilágunkat erőfeszítés nélkül mozdulatlanná tenni.
Amíg a szokásos figyelemnél a szellemnek erőfeszítésre van szüksége, hogy hatalmába
kerítsen egy gondolatot, ezzel ellentétben figyelem-összpontosításnál az eszmének kell
megragadni szellemünket, s azt szinte varázsszerűen magához vonzani.
Arra, hogy ezt a varázserőt létrehozhassuk, a célra azok a kissé hipnotikus állapotok,
melyekben azonban az ember még tudatos marad, a legalkalmasabbak bizonyos állandó és
egyhangú érzékletek kifejlesztésére. Ne feledjük azonban, hogy az a tanács, hogy
„gondolkodásunkból zárjuk ki az akaratot”, nem akar szellemi lustaságra való felhívás lenni.
„Maguktól” azok a dolgok mennek a legjobban, amelyeket előzőleg tudatosan
begyakoroltunk, annyira, hogy végül a tudatra már nincs szükség, hogy azokat
végrehajthassuk. Az az érzésünk, hogy azoknak a kezdőknek sikerül legjobban a minden
külső segítségtől mentes önszuggesztió, akik szellemi munkához vannak szokva. Ehhez
azonban kell, hogy azt is hozzátegyük, hogy nagyon kevesen vannak azok, akiknek sikerül
könnyen és gyorsan önszuggesztiót megtanulni és a legtöbben külső segítségre szorulnak. Ez
a segítség elsősorban a „provokált szuggesztió”-ból áll, melyet szuggerátor hoz létre,
ennélfogva tévedés volna az önszuggesztió ürügye alatt az „idegenszuggesztió” előzően
ismertetett módszerét teljesen felhagyni. Ez a módszer azonban nem marad meg annak, ami
volt. A szuggerátor csupán vezetője, tanítója irányítója a szuggesztiónak és arra kell, hogy
törekedjék, hogy betege rövidesen a saját lábán járjon.
Íme saját tapasztalatomból néhány eset a sok közül, amelyben önszuggesztió — rendszerint
idegen szuggesztióval karöltve —érdekes lélektani eredményeket ért el.
1. 11 éves fiú- Szervileg megalapozott testi és lelki hibák. A nemi mirigyek késő érése, túl
gyors növés. (A fiú 13-14 évesnek látszik.) Szellemileg főleg a figyelem hiányát vetik a
szemére és azt, hogy nem szeret iskolai dolgokkal foglalkozni. Egyébként a fiú akarata
gyenge és szeret hazudni.
Az első szuggesztiótól kezdve az iskolában haladást észlelnek nála, a lelki javulást csak
később valamivel. 3-4 hónap leforgása után áll be úgy, hogy a szülők és a tanítók egyaránt
nem győznek csodálkozni a fiú bámulatos megváltozásán.
 2. 31 éves férfi, tanár. Türelmetlenség, szellemi elfáradás, nehézségek a munkánál,
vértolulás a fejben munka közben, álmatlanság, továbbá az a vágya, hogy leszokjon a
dohányzásról. Két heti kúra után, a harmadik szuggesztiós leckénél már könnyebben
dolgozik és nem érez többé vértolulást. Az alvása is javulóban van. 4 hónap múlva az
összes zavarok megszűnnek és teljesen felhagy a dohányzással.
3. 39 éves bölcsész doktornő. Nehézségek a szellemi munkánál, hiányos emlékezet, kínzó
gondolatok, nyugtalanság, izgulékonyság, érzi, hogy hajlandó arra, hogy másoknak
rossz szándékokat tudjon be. Hiába próbálta ki a legkülönfélébb gyógymódokat.
Az első naptól kezdve a munka könnyebbé válik, a gyötrő gondolatok ritkábbak. A második
héttől kezdve az ingerlékenység csökken. A második hónap végén a beteg állapota minden
tekintetben kielégítő. Az alvás is javult. Este elmehet hazulról anélkül, hogy ez egy rossz
éjszakájába kerülne, vagy pedig másnap fáradt volna, ami teljesen új jelenség nála.
Idézhetnék olyan példákat is, amelyek bizonyítják, hogy autoszuggesztióval nemcsak
lélektani, hanem komoly élettani hatásokat is lehet elérni. Mindig több és több orvos teszi
magáévá azt a véleményt, hogy ez a módszer — a legtöbbször idegen szuggesztióval karöltve
— még az organikus (szervi) betegségek gyógykezelésénél is figyelemreméltó szerepet
játszhat. E tekintetben a kutatók élén áll óriási beteganyagával Völgyesi Ferenc dr.
Budapesten.
Az idegek révén megjavíthatók a testi működések, amelyeknek természetesen megvan a
maguk kedvező visszahatása a szervekre. Így például az étvágy, az alvás stb. megjavításával
nagymértékben hozzájárulhatunk még tüdővészes betegek gyógyulásához is! Eme érdekes
tények azonban messzire eltérítenek tárgyunktól és csupán azért tértünk ki erre, hogy
bemutassuk az önszuggesztiós módszer figyelemre méltó és eddig nem eléggé méltatott,
mélyreható hatékonyságát.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Hipnózis és szuggesztió a mindennapi életben

(Eredeti fordítás a századelőről.)

Amennyire más egy színdarab a nézőtér távlatából, mint a kulisszák indiszkrét hátsó
megvilágításából nézve, olyannyira más az élet színjátéka annak szemében, aki élettani és
természettudományosan értelmezett lélektani ismeretek alapjáról szemléli a Mindenség
örök misztériumát: a születés, kifejlődés, majd a kérlelhetetlen elmúlás vég nélküli, bár
látszólag teljesen automatikus körforgását, amit „Élet”-nek nevezünk.
Ily nézőpontról vizsgálván az emberi élet jelentőségeit, mindenekelőtt a „test és lélek” nagy
problémáiba ütközünk.
A betegével foglalkozó orvos előtt a beteg „személye” áll. Már pedig a beteg személyében az
„organizmus”, az, ami látható, megfogható, amit testnek nevezünk, elválaszthatatlan
kapcsolatban van azzal a láthatatlan valamivel, amit bármennyire is nyugtalanítja ez az
elnevezés a szigorúan természettudományosan gondolkodó elmét, mindazonáltal évezredek
óta „emberi lélek”-nek nevezzük.
Már most, még ha a legszélsőbb materializmus álláspontjára helyezkedve csupán valami, az
anyag járulékaként megnyilvánuló energiát értenénk is az emberi lélek fogalma alatt, akkor
sem tagadhatnók, hogy ez a lélek-energia létezik, sem pedig azt, hogy ennek csodálatosan
bonyolultnak kell lennie.
A múlt század szédítő technikai fellendülése alapján sokan úgy vélték, hogy végül az
évezredes lélek-fogalmat is sikerül „elmaterializálni”. Ma viszont ott tartunk, hogy a világ
minden táján a másik (a spiritualista) világszemlélet kezd ismét felülkerekedni,
engedelmeskedve az emberi gondolkodásfejlődés bizonyos évezredes hullámmozgásszerű
törvényének (melyet a magyar Bodnár Zsigmond ismertetett a világirodalomban először).
Ma megint ott tartunk, hogy bármennyit is megismert az emberiség a materiális
tudományokból, fel kellett ismernünk azt is, hogy még mindig elenyésző, csekély fény ez a
nagy homály mellett, mely a spirituális területeket fedi. A lélektan olyan határtudomány,
mely az évezredes elmélkedő filozófia és az alig pár száz évre visszatekintő kísérleti
természettudomány között lebeg még ma is aszerint, hogy melyiket veti fel magasabbra a
kor szelleme.
Ha valakinek a kezére kénsavat cseppentünk, annak helyén tüstént fekete színű pörkkel
fedett égési seb keletkezik. Ez egy nyilvánvaló, térben és időben körülírt fiziko-kémiai
objektív, organikus elváltozás. Igen ám, de ezt a testi elváltozást tüstént nyomon követi egy
olyan jelenség, ami sem időben, sem térben nem lokalizálható, meg nem fogható, valami
„pszichikus”-nak, lelkinek mondott csodálatos szubjektív jelenség, amit fájdalomnak
nevezünk... Tehát az organikus elváltozás kiváltott egy pszichikus történést. Az Élet játéka
azonban még tovább folytatódik, a folyamatot egy másik, még csodálatosabb élettani
jelenség fejezi be, amelyet regenerációnak, újjáképzésnek nevezünk, aminek következtében
a szervezet életképességétől, fiatalságától, belső természeti készségétől stb. függően az
elpusztult élő szövetek újjal pótoltatnak. Nem bocsátkozunk eme „pszicho-organikus
kölcsönhatás” felemlítéséhez folytatásnak kínálkozó filozófiai témákba, csupán leszögezzük
azt a tényt, hogy még a legszélsőségesebb materializmus, vagy energetizmus nézőszögéből
vizsgálva is az Élet jelenségeit, meg kell állapítanunk, hogy az Élet „pszicho-organikus
kölcsönhatásaiban” legalább olyan súlyos jelentősége van ama tényezőknek, melyeket
pszichikusoknak, lelkieknek nevezünk, mint testieknek!
Lássuk már most, minő szerepük van a hipnotizmus és a szuggesztió fogalmai alá tartozó
jelenségeknek az Élet, s különösen a mindennapi élet „pszicho-organikus
kölcsönhatásaiban”? Itt mindjárt bajok támadnak a fogalmak körül! Először is nehéz pár
sorban összefoglalva ismertetni több olyan témát, amelyekről könyvtárakat írtak össze és
fognak még összeírni. Ennélfogva szorosan csak a konklúzióknál maradva le kell szögeznünk,
hogy a köztudat a hipnózis és szuggesztió jelenségei mögött ma is valami misztikus
magnetizáló, fluidizáló, okkult stb. jelenséget képzel. Az okkultizmus az emberi tudás ősi
repertoárjának tekinthető, melyből a kultúra fejlődése folytán időről-időre új és új ismeretek
vétetnek át az alkalmazott természettudomány egzakt birodalmába. Ami ma
természettudományos ismeret, az nem is olyan régen még az okkultizmus misztikus sejtései
közé, s legfeljebb vérmes fantáziájú regényírók fantazmagóriái közé tartozott.
Mint tudjuk ma, hogy a ma okkultizmusából mit okkupál holnap a maga számára az emberi
Tudás? El kell ismernünk, hogy éppen a hipnotizmus tana az, amely a szuggesztió
törvényszerűségeinek felismerése révén legújabban emeltetett ki az okkultizmus
misztikumából, és mint a természettudomány egyik legfiatalabb ága vétett át a maga
egészében elismert értékes valóságként az egzakt gyakorlati alkalmazás területére. Ma a
hipnózis nem csupán az indiai fakírok, vagy a színpadi delejezők misztikus, „természetfölötti”
titka, hanem természettudományosan megismert és olyannyira kivizsgált élettani jelenség,
amelyről kiderült, hogy a születéstől a halálig szerepe van minden ember minden fontosabb
életmegnyilvánulásában...
Melyek azok a fonalak, melyek az egyik embert függővé teszik egy másik ember akaratától?
Ez a titkos kérdés, melyen a világ legkomolyabb természettudósai is hiába törték a fejüket...”
„Néha megborzadunk, ha arra a hatalomra gondolunk, amihez egyes, presztízzsel felruházott
embert akárhányszor az egyébként legnagyobb fokú korlátoltságával párosult erős
meggyőződése juttatott. Mivel a tudat területének amúgy is törvényszerű korlátai vannak,
tehát az élményeknek mindig csak egy kis része válik világosan tudatossá, ennélfogva éber
állapotban is széles tudatalatti lelki területek állnak mindig készen — kinek-kinek hajlama
szerint ilyen élmények passzív öntudatlan befogadására. A példának, a reklámnak, a
pániknak hatásaiban ennek a tényezőnek mindig szerepe van...”
Kérdések, problémák, melyek a társadalomnak legáltalánosabb évezredek óta megismétlődő
anomáliáit boncolgatják. Lássuk, lehetséges-e a mai ismereteink alapján megfelelni rájuk?
A válasz: igenis lehet, mégpedig éppen a hipnózis, valamint a szuggesztió modern, lélektani
ismeretei alapján. Mindenekelőtt rá kell mutatnunk arra, hogy a hipnózis és szuggesztió
fogalmait tévesen fel szokták cserélni egymással. A hipnózis szó egy élettani állapotot jelent,
míg a szuggesztió alatt egy élettani folyamat értendő. A kettő egymással csak annyiban áll
vonatkozásban, hogy mai tudásunk szerint a szuggesztió, mint ideg-inger idézi elő a
hipnotikus állapotok legkülönbözőbb fajtáit, míg a hipnotikus állapotoknak éppen az a
legjellemzőbb sajátságuk, hogy ez állapotokban az egyén befolyásolhatósága
(szuggesztibilitása) fokozott. A két jelenség csoport között tehát csak kölcsönhatás van.
Nem bocsátkozhatunk részletekbe, itt csupán annak megemlítésére szorítkozhatunk, hogy
szerintünk a hipnotikus állapot fogalma lényegileg nem egyéb, mint — az életben igen sok
variációban előforduló — valamennyi gondolatkoncentrált állapotnak gyűjtőfogalma.
Viszont, mint már jeleztük is a szuggesztió fogalmának legszélesebb körű értelmezése szerint
a szuggesztió szót mi általában minden ideg-inger gyűjtőfogalmának tekintjük.
Már ebből is nyilvánvaló, hogy minő téves az a felfogás, amellyel sajnos ma még orvosi
körökben is minduntalan találkozunk, amely szerint a szuggesztív módszerek, valamint a
hipnózis alkalmazása csupán bizonyos „alacsonyabb rendű”, „gyenge idegzetű”, „kritikátlan”,
„akarattalan” vagy „ideges” egyéneken lehetséges.
Tény az, hogy a szuggesztív módszerek drasztikus és durva színpadias alkalmazása ilyen
kísérleti egyéneknél sikerül a leglényegesebben, de tény az is, hogy ha nem is ilyen fokban,
de bizonyos körülmények között minden normális emberen is előidézhetők szuggesztibilis,
azaz hipnotizált állapotok! Ami a közfelfogás téves voltát illeti, elég felemlítenünk az
elmebetegek példáját, akik bármennyire is „elég idegesek”, „akarattalanok”, „kritikátlanok”
és „alsóbbrendűek”, mégis éppen ők bizonyulnak a legrosszabb médiumoknak. Mert ha egy
elmebetegnek azt mondjuk, hogy üljön szembe velünk és nézzen a szemünkbe, mert
hipnotizálni akarjuk, úgy az ehelyett akár legyeket fogdos a fejünk tetején, vagy öklét rázza
hallucinált ellenségei felé.
A hipnózissal kapcsolatosan valamennyi kérdés helyes elbírálásánál abból kell kiindulnunk,
hogy itt mindig két tényezőcsoport áll egymással szemközt: az egyik az egyén, a másik a
környezet.
A hipnotizmusra is, mint minden életjelenségre vonatkozóan helytelen minden olyan kérdés,
hogy lehet-e előidézni általa ezt vagy azt? Pld. Lehet-e egy bizonyos meglévő betegséget
hipnózissal meggyógyítani, lehet-e pld. a mindennapi életben ilyen és ilyen irányú javulást,
vagy megrontást (gondoljunk a nem is mindig olyan alaptalan megigézés babonára)
előidézni, lehet-e pld. szerelmet gerjeszteni, vagy még ilyen mély érzést is nyom nélkül
eltüntetni? Mert a válasz csak az lehet ilyen kérdésekre, hogy lehet is, meg nem is!
Minden az egyéni feltételektől függ! Úgyszólván nem létezik normálisnak mondható, vagy
akár csak ezt megközelítő élőlény, amelyre ill. akire ne lehetne a pszichéjén (mondjuk
agyidegrendszerén) keresztül olyan nagy befolyásoló hatást gyakorolni, amelynek szélső
lehetősége egyenesen az úgynevezett csodákkal határos. A hatás csupán attól függ, hogy
kicsoda áll, kivel, ill. milyen környezeti körülményekkel szemben? A tudomány mai állása
szerint a hipnotizmus kulcsa: a szuggesztió.
Megkülönböztetünk külső (hetero) és belső (auto) szuggesztiót. Ami a szuggesztió
mechanizmusát illeti meg kell különböztetnünk ún. értelmi szuggesztiókat (midőn logikai
érvek, „ész-okok” a befolyásolás eszközei), másrészről érzelmi szuggesztiókat, melyek
impressziói bizony elég sokszor, hogy ne mondjuk legtöbbször függetlenek az előbbiektől,
sőt ellentétes azokkal!
A legújabb nancy-i ún. autoszuggesztiós iskola (lásd Couéizmust) szerint az értelmi
szuggesztiók inkább bizonyos akarati ténykedésekkel, míg az érzelmi szuggesztiók inkább a
képzelőerővel (imaginatio) kapcsolatos pszichikus működések.
Már most, ha körülnézünk a mindennapi életben szomorú konklúziókra kell jutnunk az
olyannyira nagyra becsült emberi-, és értelmi felsőbbrendűség tekintetében: hamarosan be
kell látnunk, hogy az egyének mindennapi apró életjelenségeiben csakúgy, mint a tömegek
társadalmi életében mennyire sajnosan túltengőek azok a jelenségek, amelyek nem a logikai,
értelmi befolyásolás, de az akárhányszor minden józan ésszel ellenkező érzelmi szuggesztiók
folyományai. Majdnem azt mondhatnók, hogy igaza van a rendkívüli és meggyőző
egyszerűséggel beszélő Coué-nak abban, hogy a hipnotizmus kérdésének elbírálásánál
valósággal elhanyagolhatóan csekély az előbbiek jelentősége. Vegyünk egy egyszerű példát:
akarja bármelyikünk, hogy szíve gyorsabban működjék, kezdjen el csak akaratlagosan
erőlködni — vajon fog-e a szíve engedelmeskedni? Nem! Ezek után kísérelje meg a
következőt: helyezkedjék el kényelmesen egy karosszékben, ernyessze el minden izmának
feszülését, szervezetének minden akaratlagos működését, és szemét lehunyva csupán
képzelje el erősen, hogy ő most egyre gyorsabban halad, vagy hegyet mászik. Figyelje csak
pulzusát és hamarosan jelentkezni fog a pulzus szaporulat!
Az életnek úgyszólván valamennyi nagy csalódása abból származik, hogy értelmünkkel,
tudatosságunkkal gondolkodván nem vesszük tekintetbe (a modern élettan is csak
legújabban fedezte fel), hogy lelki életünk túlnyomó része tudatosságunk, értelmességünk
alatt vagy mondhatjuk mögött maradó érzelmi szuggesztiók folyománya! Az életben mindig
azok vitték sokra, kik embertársaiknak ezen érzelmi és nem értelmi befolyásolásához
értettek, akár öntudatosan, akár egyszerűen velük született készségük folytán.
Mert csodák születnek azok kezében, kik értenek a lelki élet tudat alatt zengő érzelmi
húrjainak kezeléséhez!
A szó a szuggesztió egyik leghatékonyabb módszere, beszélni már annyi, mint szuggerálni. A
szuggesztió hatása függ annak az egyénnek a lelki állapotától is, akire a szuggesztió hat. Erős
szenvedély befolyása alatt, amely a tudat mezejét megszűkíti, az ember igen szuggerabilis, és
véleménye könnyen átalakul. Fascináció-nak nevezik a szuggesztió bizonyos ijesztésen
alapuló, sokakra ellenállhatatlan formáját, ez még az állatvilágban is, az állatokkal szemben is
érvényesül, mint az állatszelidítőknél gyakran meg lehet figyelni... Sok bűntény ilyen
igézetből ered, Gustave Le Bon is említi a híres Tarnowska grófné esetét, aki végtelen
könnyen szuggerálta imádóit gyilkosság elkövetésére. Hatalma akkora volt, hogy folyton
változtatni kellett a karabinereket, akik kísérték és őrizték börtönében.
A szuggesztiók problémájának lényege épp ebben áll: kiváltani autoszuggesztiókat, képzetek
felidézése és rögzítése által egyénekben, mégpedig teljesen függetlenül azok akaratától,
szándékától, avagy akár azok ellenére is! És minő egyszerűek az idevezető utak! Majdnem,
hogy azt mondhatjuk Le Bonnak — a tömeglélektan atyamesterének — szavait idézve:
„Állítás és ismétlés!” E két tényező egymagában máris megmozgatja akár a legbárgyúbb
ideák útjain is a tömegeket. Mert vajon képzelhető-e olyan fantasztikus badarság és
esztelenség, amely ez „inger-kumuláció” (ingerösszegződés és fokozódás) egyszerű
törvényszerűsége révén nem volna elfogadható? Csak érteni kell a módját és a tömeg, mint a
birkanyáj rohan a vezérürü után. Az életben nem is a fontos, hogy mit mondunk, mert
egyszerűen az „állítás és ismétlés” önmagában is elég, hogy megvalósuljanak a szuggesztió
csodái és materializálódjanak a legképtelenebb ideák. Erre vezethető vissza a megszokás
hatalma és minden fanatizmus jelenség egyaránt.
Sem a hipnózis, sem a szuggesztió jelenségei nincsenek bizonyos „bűvös miliőhöz”, avagy
valami misztikus isteni, vagy éppen ördögi adományhoz kötve, legalább is nem nagyobb
mértékben, mint bárminő egyéb készség és emberi jelenség. Másrészt amennyiben csupán
technikai kérdésnek tekintenők is a szuggeráló képességet, azt kell mondanunk, hogy ez
bizonyos fokig a tanulástól és gyakorlástól függ és csupán ezen a mindenki számára elérhető
fokozaton túl, jut szerep a veleszületett készségnek is. Így van ez különben mindennel az
életben.
Ha a mai kor tudományának színvonalán egyetemes nézőpontról figyeljük a minket érdeklő
kérdéseket, akkor be kell látnunk, hogy valamennyi bonyolódott és valóban misztikus
jelenségével egyetemben, miránk gyarló érzékekkel érzékelő emberekre nézve maga az Élet
nem egyéb, mint sorozatos tudatos és öntudatlan szuggesztiók egymásra halmozódásainak
összessége.
Nézzünk a történelmi élet kulisszái mögé. Egy példa a milliókból: özvegy Masin Draga
Lunyevica 1900 nyarán párizsi útjáról, mint Obrenovics Sándor szerb király szép hitvese tért
vissza hazájába, hol „elmaradt természeti folyamatok alapján” az egész országgal közölték a
hírt, hogy trónörököst várhat az ország. A terhesség minden jele fennállott a Párizsból hozott
háziorvos szerint, minden előkészület megtörtént, amidőn minden hiábavaló fáradozás
ellenére a szülés nem akart megindulni és nem is indulhatott meg. Nagy szomorúságra és az
önérzetükben sértett szerb orvosok őszinte sajnálatára kiderült, hogy egyszerű
autoszuggerált „fausse grosse” hamis, beképzelt terhesség és a felfokozott várakozás
pszichikus izgalma következtében elmaradt hószámokról van szó és a királyi pár a
népszerűség tetőpontjáról a népszerűtlenség fenekére süllyedt. Az Obrenovicsokat 1903
június 10-én meggyilkolták, helyükre a monarchia ellenes Karagyorgyevicsek kerültek. Ha ez
az eset be nem következik lehet, sőt valószínű, hogy az azóta oly viharossá vált
világtörténelem is másként alakulhatott volna.
A szuggesztív és hipnotikus jelenségekkel a mindennapi életben is lépten-nyomon
találkozunk. Annál csodálatosabb, hogy ezeknek a jelenségeknek mélyreható, tudományos,
elfogulatlan vizsgálata még alig-alig indult meg.
A modern Nyugat lélektana napjainkban csupán technikai előnyeivel áll felette a távol
Keleten évezredek előtt már intuitíve megsejtett lélek ismereteknek, amelyeket csak
napjainkban tanultunk meg értékelni. „A diplomátlan” egyszerű amerikai újságíró (Mulford
Prentice) empirikus tapasztalatok alapján bizonyítani, mert, hogy: „pedig mégis légvárakból
épülnek fel a földi paloták!” Mi, a „diplomások” is nyugodtan mondhatjuk utána: a
hipnotizmus és a szuggesztió ismeretei alapján oly érzékek és erők tudatár ébred az ember,
melyeknek ma még igen sokan a puszta létezését is tagadják. Ezeket az érzéseket a keleti
népek bizonyos fokig előbb ejtették hatalmukba, pedig a hódítók ereje és fölénye nincs meg
bennük! Anglia leigázta Indiát és végül mégis India győz a Nyugat külső kultúrája felett.
Ma ott ülünk India lábánál, első leckénket véve ama törvények és erők ABC-jéből, melyet a
mi bölcseink nem ismernek még!
 „Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Az endokrinológia
(Eredeti fordítás a századelőről)

Az endokrinológia olyannyira ifjú tudománya máris azt a meglepő megismerést produkálta,

hogy nemcsak eurythmiánk, azaz egész szervezetünk összállapota, összegyensúlya,
„közérzetünk”, de lelki életünk legfontosabb tényezői, készségei (hangulat, kedélyállapot,
frissesség, a legkülönbözőbb lelki képességek) nem csupán idegrendszerbeli
konstitúciónktól, hanem vérmirigyeink fejlettségeitől és normál funkcióitól is függenek.
Viszont Müller tanár alapvető munkájában bebizonyította és azóta lezárt tény, hogy a
vérmirigy rendszerünk szabályozója pedig a vegetatív idegrendszer, azonban ugyancsak ő
bizonyította be, hogy a vegetatív reflex (ahogy ő mondja: életidegrendszer)
elválaszthatatlanul összefügg nemcsak fejlődéstanilag, de működéstanilag és élettanilag is a
központi (tudatos) idegrendszerrel. Normális, éber állapotainkban a központi idegrendszer
működése tölti ki tudatunkat. Ez némiképp gátlón hat a reflex-idegrendszer és a vérmirigy
rendszer szerveit befolyásoló autonómiára. A hipnotikus állapotok közös jellegzetes
sajátsága, hogy eme állapotokban éppen a magasabb rendű (tudatos) agykéregbeli
centrumok működése (az asszociatív tevékenységünk) van részlegesen kikapcsolva. Ennek
következtében jól érthető, hogy eme hipnotikus állapotokban a felszabaduló ősibb
mechanizmus, az endrokino-szimpatikus apparátus a gyógyulások, regenerációk
tekintetében többet képes produkálni, mint éber állapotban, mikor is a pszichikus
feszültségek, energiák egyebüvé irányíttatnak és egyebütt használtatnak fel.
Ma már kémiailag is bizonyított tény a központi idegrendszernek, a vérmirigy rendszernek és
a zsigeri idegrendszernek eddig nem is sejtett anatómiai és élettani szoros összefüggése.*
Miután pedig így megmagyaráztattak azok a rejtett idegpályák, amelyeken keresztül a
szuggesztió kifejtheti — s alkalmas körülmények között ki is fejti — a maga élettani hatását,
ennélfogva nyilvánvaló, hogy éppen a centralvegetatív-endrokin körforgalom részleteiben
már éppen eléggé bebizonyított és felkutatott, de eddig eléggé nem méltatott közös útjai
azok, amelyeken keresztül legfőképpen létesülhetnek és létesülnek is a hipnózis és a
szuggesztió valóban hihetetlenül hangzó, de egész életünket, társadalmunkat, sőt az egész
emberiség történelmét is befolyásoló immár élettani csodái!
* A legmodernebb pszihoimmunológiai kutatások mára bizonyították a pszichés folyamatok és az immunrendszer
kapcsolatát.

Amennyire az ideg- és elmeorvos a hipnotikus-szuggesztió hatásfokok extrém eseteinek

ismerete ellenére sem fogja, sohasem nélkülözheti az orvosi tudomány egyéb speciális
ismereteit és gyógyeljárásait, úgy minden gyakorló orvosnak minden egyes esetében
tekintetbe kell venni a hipnotikus-szuggesztiós pszichoterápiai eljárások révén tapasztalt és
felismert szélső határait a pszicho-organikus kölcsönhatásnak. Mi a pszicho-organikus
kölcsönhatás alatt a testnek és az idegrendszernek, mint a lélek szervének kölcsönhatását
értjük, nem feledkezve meg arról, hogy az idegrendszer is szervezetünk szervi része. Miután
azonban az idegeink szereppel bírnak minden egyéb szervünk életműködéseinek
szabályozásában, a pszicho-organikus kölcsönhatásról csak úgy beszélhetünk, mint ahogy
beszéltünk a szervezetünk és az érrendszerünk kölcsönhatásáról. Amíg azonban az
érrendszer és a szervezet kölcsönhatásának vizsgálatát egyszerűen élettani kísérleti
tudománynak tekintették, addig az idegrendszer és ezen keresztül a léleknek az egyéb
szerveinkre gyakorolt fontos, sőt legfontosabb élettani hatásainak vizsgálata elé évezredes
elfogódottság és előítéletek állítottak nehézségeket. A lélek eddig kívül esett az orvosok
hatáskörén, s a felszabaduló orvosi gondolkodás még nem tért magához annyira, hogy
szemben az évezredes előítéletekkel, át tudta volna vinni az egész orvosi kar
alapfelfogásában e kölcsönhatás minden egyéb élettani jelenség felett álló fontosságát. A
pszicho-organikus kölcsönhatás gyakorlati fontossága messze meghaladja a pszichoterápia,
sőt az egész orvostudomány kereteit, amelynek révén azonban gyakorló orvostudomány
igazolta Quackenbos szavait, melyek szerint valóban: „bebizonyosodott, hogy az emberi
szervezet befolyásolható mindenre, ami fizikailag lehetséges, sőt sok olyanra is, amelyről
még álomban sem hittük volna, hogy lehetséges lehetne!”

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Őserők az emberi lélekben

(Eredeti fordítás a századelőről.)

A fejlődéstani tudásunk és minden tapasztalásunk szerint minden emberi sajátság közül az

öntudat, a tudatos célzatosság és a magasabb rendű intelligencia, egyszóval a speciálisan
emberi lelkület és a jellem filogenetikus — valamint ontogenetikus szempontból tekintve is
egyaránt a legfiatalabb természeti sajátságok.
A jellem sajátságai a maguk kifejlettségében kizárólag az embernél megtalálható
idegterületnek, az agykéregnek egészségi és kifejletségi állapotának függvényei. Sőt az egyes
emberek jellemei között, valamint egy és ugyanazon emberi egyénnek az életszakaszai
között is különbségek vannak a kifejlődés, a visszafejlődés, pihentség, fáradtság, egészség,
betegség tekintetében. Szóval a jellemi sajátságok a belső és külső körülmények folytán
állandóan változnak és változtathatóak. Ebből elméletileg az a tapasztalati tény kínálkozik,
hogy megfelelő behatások, vagy ráhatások révén semmi sem változtatható olyan könnyen az
egyes ember élete folyamán, mint a lelkület és semmi sem irányítható, nevelhető,
formálható az ember testi-lelki megnyilvánulási közül olyan könnyen, mint a karakter. Az
1920-as években egy neves orvosi testület nyílt levelet hirdetett az országos napi sajtóban.
Eszerint aki szervi betegséget hipnózissal, vagy más lelki eljárással kezel, az kuruzsló. Azt
mondhatjuk, hogy az általános orvosi felfogás még ma is azon az állásponton van, hogy ami
hipnózissal, szuggesztióval gyógyítható az hisztériás, képzelődésen alapuló néven nevezendő
megbetegedés. És megfordítva: miután a szervi megbetegedés ezen orvosi testületek szerint
lelki úton nem befolyásolható — ennél fogva nem is csodálható nézetük, miszerint, aki ennek
ellenére szervi bajt pszichés úton kezel, az kuruzsló. Könnyen be tudjuk, és be is fogjuk
bizonyítani, hogy a szervi megbetegedések nem csak hogy lelki úton is befolyásolhatók, sőt
megállapítjuk, hogy az eddigi orvosi közfelfogás merőben téves, és mulasztást, hibát rejt
magában. A mai orvosi irányzatok elsősorban a betegséget, a diagnózist hajszolják és
elhanyagolják magát a beteget, de főképpen a beteg lelkületét a „primum movens”-t.
Megállapíthatjuk, hogy nincs olyan organikus bajban szenvedő egyén, akinél, akinek eseténél
a modern orvos részéről kötelező ne lett volna figyelembe venni és ápolni magát a lelket is.
Annál inkább ezt kell tenni, minél súlyosabb a testi hiba. Emellett bizonyítjuk, hogy nem
létezik olyan súlyos testi megbetegedés, amely ne volna befolyásolható lelki gyógymódok
által, akár közvetlenül, vagy közvetve is.
Nem csak az a mondás igaz, mely szerint ép testben van ép lélek, hanem az a hivatalos
klinikai felfogásokkal szembenálló igazság is, hogy a beteg lélek az ép testet is beteggé teszi,
viszont az ép lélek bizonyos fokig még a beteg testet is meggyógyíthatja.
Az eddigi gyakorlatban a következő volt a helyzet: voltak betegségek, melyek bizonyos orvosi
eljárásokkal szemben makacsnak bizonyultak. Máskor ugyanezek a betegségek ugyanilyen
szimptómákkal és a máskor is alkalmazott gyógyeljárásokkal aránytalanul könnyebben
kezelhetőnek tűntek. Érthető, hogy egy felületes megítélés alapján a két csoportot úgy
határolták el egymástól, hogy az egyiket, ahol legtöbbször könnyebben is sikerült kimutatni
az előidéző testi okot, kinevezték organikus megbetegedések csoportjának, a másik
csoportot pedig funkcionális, hisztériás, neuraszténiás, képzelődésen alapuló
megbetegedések csoportjának. Említettük már, hogy ezen utóbbiak fogalmi jellemzői
teljesen határozatlanok, még a legújabb szakkönyvek lapjain is. Ezen problémák nincsenek
egységesen kategorizálva és ma is az a helyzet, hogy e diagnózisokat akár egymással fel is
cserélgetve akkor szokták használni, ha a betegség tényleges okát nem tudták kimutatni.
Gyakran amiről nem tudják, hogy micsoda, arra rámondják: funkcionális megbetegedés,
hisztéria, vagy éppen szimulált betegség. Ma minden magánember és minden orvos egyéni
véleményére van bízva, hogy mit ért a hisztéria, a neuraszténia, vagy a hipnózis és
szuggesztió fogalmai alatt és mi az, amit annak nevez. Az egyetlen megkülönböztetés éppen
abban volt, mellyel Jendrassik határolta el egymástól a hisztériás és neuraszténiás
megbetegedéseket. Kimondta: ami csupán pszichikusan befolyásolható, az funkcionális
megbetegedés, ezen belül, ami könnyen hipnotizálható az hisztériás, ami nehezen
hipnotizálható az neuraszténiás betegség.
Azonban a gyakorlat eltérő tapasztalatokat mutat. Akadtak például bénák, akik nem tudtak
járni, illetve nem tudták végtagjaikat használni, de erélyes szuggesztív behatásra — erős
villanyáram, ijedtség, váratlan jó hír — a bénulás csodaszerű hirtelenséggel meggyógyult.
Ebben a funkcionálisnak nevezett csoportban egyébként találhatunk még ekcémákat és
egyéb makacs bőrproblémákat, süketséget, vakságot, némaságot, tüdőbajt, sőt asztmát,
hisztériás izom, vagy akár hisztériás ízületi gyulladásokat is. Szóval eddig megkülönböztették
a lelki úton is gyógyítható funkcionális megbetegedéseket, legtöbbször hisztériás alapúnak
nevezve azokat, és ezzel szemben az ideggyógyászati behatás útján gyógyulásra alkalmatlan
organikus megbetegedéseket.
Csakhogy ezzel a ma is hivatalos klinikai felfogással szemben minduntalan találunk nem
hivatalos és félig hivatalos ellentmondásokat. Nem is beszélve a teológiai csodákról, az
éleslátású magánorvosok, valamint a népi gyógyítók észleléseiről, melyeknél az alap minden
kétséget kizáróan organikus volt, s a betegség oki gyógyeljárások eredménytelen lefolytatása
után valamilyen váratlan erélyes lelki behatástól kezdődően mégis gyógyulásnak indult. A
magánorvosok ilyen témájú esetleírásai azonban csak nagyon ritkán kerültek publikálásra. A
hivatalos felfogás ezen ellentmondásokat, vagy „csodákat” általában rossz diagnózisoknak,
tévedéseknek, kuruzslásoknak, rosszhiszemű félrevezetéseknek, más szóval egyenesen
csalásnak minősítette. Erre a sorsra jutottak azok a szakemberek is, akik orvosi diplomával és
kitűnő felkészültséggel úgyszólván egész életüket ennek a káros orvosi dogmarendszernek a
megdöntésének szentelték.
Az egyetemi klinikák kapuit csak egyiküknek sikerült a múlt század hatvanas éveiben
megnyitnia. Liébaultnak, de neki is csak tökéletlenül. Mert akit meggyőzött, például
Bernheim professzort —a nancy-i egyetem orvostanárát, bár könyvében ízületi
gyulladásokat, hátgerincsorvadásos megbetegedéseket, tuberkulózist, tüdőgyulladást,
vérbajt, epekő megbetegedéseket sorol fel, melyeket szuggesztió által igen jó eredménnyel
gyógyított és meggyógyított, de ezzel együtt ő is mereven lerögzítette álláspontját, mely
szerint ő csupán az organikus megbetegedések ideges járulékait, tüneteit gyógykezelte
szuggesztió segítségével. Bár gyógyeseteiből a tények beszélnek, mindazonáltal azt
kimondani, hogy a szuggesztió akár közvetlenül, vagy akár közvetve, de kétségtelenül
befolyásolni, megváltoztatni képes a szervezetet, nos ezt a tételt a régi dogmával szemben
sem Bernheim, sem más diplomás szakember nem merészelte eddig kimondani. Helyes és
szükséges az óvatosság, különösen az új tudományok tekintetében, szép dolog a szerénység
is, azonban e szimpatikus vonások birtokosainak éppen az általuk képviselt ügyek érdekében
bátrabbnak is kell lenniük. Azért, hogy egyéni érdemeiken is túltéve magukat, a
következtetések levonásával előbbre vigyék magát a tudományt, akár a hivatalos dogmákkal
ellentétes irányban is.
A bibliai csodatévőktől korunkig, Mesmertől Braid-on keresztül a szerény gyakorló orvosig
nem csodálható, hogy a pszichoterápia fejlesztőit vagy illetékteleneknek, vagy
rosszhiszeműeknek minősítették. Liébault magángyakorlatának tényei győzték meg a klinikus
Bernheim professzort a hipnózis és a szuggesztívpszichoterápia jelentőségéről. Bernheim
klinikai állásfoglalásának köszönhető, hogy 1900-ban, tehát ilyen későn, Ranschburg a
következő szavakkal üdvözölte a modern lélekorvoslás tan megszületését: az utolsó
évtizedben a hipnózis tana magához asszimilálva a szuggesztív gyógykezelések
Gyakorlatukban a világ legkülönbözőbb pontjain valamennyien ugyanazokat a tényeket
tapasztalták. Könyveik, tudományos közleményeik könyvtárakat tölthetnének meg, azonban
e tények ezreivel ellentétben még ma is tartja magát a funkcionális megbetegedés dogmája,
jóllehet sokan Bernheimtől személyesen annak klinikáján tanulták meg a pszichoterápia eme
legértékesebb irányának művelését. (Hiszen az egész pszichoanalízis is Bernheim
tanítványától és a hipnózis művének németre fordítójától Freudtól származik.)
Bármennyire tény, hogy Bernheim közvetlen és közvetett tanítványai és követői Preyer,
Vogt, Moll, Morselli, Forel és újabban mind többen” akik ezeken a területeken specializálták
magukat, könyveikben is mind nyíltabban sorolják fel a szuggesztió által nagy eredménnyel
gyógyított organikus eseteket, bármilyen tömegesen állnak itt a háborúban szerzett ilyen
irányú tapasztalatok, a funkcionális dogma még ma is útjában áll a szuggesztiós terápiák
gyakorlati továbbfejlődésének. Es hogy ez a dogma még ma is áll, az annak köszönhető, hogy
sem Bernheim, sem követői a diplomás orvos-specialisták nem mertek nyíltan
szembefordulni az „embergép” fogalmából származó dogmával, mely szerint az organikus
betegséghez idegorvosilag hozzányúlni egyenlő a kuruzslással.
(Bár a világháború óta az idegorvos működése a sebész és belgyógyász számára legalább már
diagnosztikus célból nélkülözhetetlennek bizonyult.) A tudományos anyag rendkívüli
Mit szólnának a sebész, belgyógyász, tüdő specialista kollégák, ha mi idegorvosok az ő
organikus területeiken dolgoznánk? — mondotta egy idegorvos az 1924. évi davosi orvos
kongresszuson. Az idegen területek specialistái kezdenek rájönni — ez különösen Jessen
előadásából tűnt ki — hogy még a tuberkulózis pozitív diagnózisában is milyen elsődleges
fontossággal bír az egyéni alkat, még pedig a testi és lelki alkat egyaránt. Nézzük csak
egyszerű példaként a ló és a gépkocsi közötti különbséget. Ha rosszul vezetem a lovamat,
vagy akár elalszom a nyeregben, a ló képes engem korrigálni. Ha a lovam megbetegszik,
idővel a probléma enyhülni fog és az állat meggyógyul. A nyeregben ülve is megérzem, ha a
ló az egyik lábára sántítani kezd. De egy-két nap pihenő után a bajnak legtöbbször nyoma
sem marad. A szervezetében lévő organizált ős életerő (vis vitalis) valamint a természet
belső gyógyító ereje működni kezd. És ez az erő nem csak a lóban, hanem minden élő
szervezetben megtalálható, még a mikroszkóp alatt megfigyelt egysejtűben is. Ezzel szemben
az automobil abban a pillanatban, amikor a vezető figyelme elterelődik már karambolt
csinál. És ha egyszer működése közben hibát észlelek és azt nem javítom ki, akkor az a
probléma napról-napra növekszik és elkerülhetetlenül a gép pusztulásához vezet. Mert az az
önkorrekció, amely a mérnök a gépbe belekonstruál nagyon elenyésző az élő szervezetek
autoregulációja, öngyógyító képessége mellett. Igenis szervezetünknek elsődleges mozgatója
a misztikusan csodálatos idegrendszer, amelynek minden egyes szervünkben meg van a
maga vetülete.
Minden egyes élő szervezetnek végesek és behatároltak a lehetőségei az élettartam, az
erőkifejtés és a munkaképesség tekintetében egyaránt. Emellett a gyógyulás és regenerációs
képesség tekintetében az embernél a szellemi fejlettség fordított arányában bizonyos
alacsonyabb rendűséget tapasztalunk. A regeneráció erősebbnek látszik az alsórendű
lényeknél. Azonban a természet, ha e lényeghez képest a regenerációban nehézségeket is
támasztott, ez nem jelenti azt, hogy ne kárpótolta volna bőségesen az embert egyéb
regenerációs kompenzációs lehetőségekkel. Amennyiben közelebbről mérlegeljük a kérdést,
és objektívek vagyunk, el kell ismernünk, hogy az emberben aránylag a látszólagos
ellentmondás ellenére is még több a szunnyadó belső ősi erő, mint az alsórendű lényekben.
Csak érteni kell eme belső erők kiváltásához és felhasználáshoz, ennek nyomán máris
megvalósulnak a gyógyítás csodái. Érthető az is, hogy ezen csodálatosnak tűnő gyógyulások a
tudat küszöbe alatt zajlanak le. A hindu fakíroknál az elmélyedés, meditáció, a spiritisztáknál
a transzállapot, a mesmeristáknál a delejes álomállapot, Puysegour márki híveinél a
mesterséges somnambul állapot, a keresztény gyógymód christian science fanatikusainál,
valamint a vallásos embereknél általában a hit, Bernheim követőinél a tiszta szó általi
befolyásolás, vagyis heteroszuggesztió és végül Coué mester autoszuggesztiós eljárásánál a
gyógyulás képzetének egyszerű, mechanikus ismételgetése. Nos ezek valóban valamennyien
előidézték a funkcionális organikus dogma ellenbizonyítékait. A testi megbetegedések
pszichikus befolyás által korrigálhatók és sokszor teljesen gyógyíthatók. Ezek ismerete után
saját gyakorlatom meggyőzött arról, hogy a funkcionális organikus elhatárolás olyan
értelemben, hogy a szervi megbetegedések sorompói előtt leállítandó volna, merőben téves.
Mégpedig azért, mert természettudományos felfogásunk érdekében a funkcionális hisztériát
és a neuraszténiát is organikus alapon nyugvó élettani változásnak kell tekinteni. Más szóval
hibás dolog például hisztériás ekcémáról, hisztériás bénulásról, hisztériás ízületi gyulladásról,
vagy neuraszténiás depresszióról beszélni.
Természetes, hogy vannak betegségek, melyek perifériás elváltozásokból származnak
(perifériás-organikus okból) és vannak megbetegedések, melyek centrális (mondjuk
agykéregbeli, vagy asszociációs) elváltozásokból származnak, azonban ezek is organikusak.
A kettő egymástól el nem választható. Nyilvánvaló tény, hogy a sérüléssel járó vagy
sérülésből származó szemmel láthatóan organikus alappal bíró megbetegedésekkel egy
azoktól kóroktanilag külön csoport állítható szembe, amelyeknél sem szabad szemmel, sem
kórbonctani vizsgálatokkal nem volt megállapítható olyan organikus ok, amelyre mint alapra
vissza lett volna vezethető a betegség szimptómája. Ide tartoznak azok az esetek, melyeknél
azt szokták mondani, hogy nincs semmi szervi baja és működni kellene az izmoknak és
idegeknek. Az élet más, mint a teória és az életben megdöbbenve kell tapasztalni, hogy az
egyetem padjaiból kijövet annak, aki teóriára és az írott betűre esküdött, hogy a
gyakorlatban és a tapasztalásban az organikus és nem organikus alap elválasztása nem állja
meg a helyét.
Minden betegségnél mindig keverten mutatható ki egymás mellett a két tényező és
egymástól nem választható el. És ennél még váratlanabbul érinti az elméleti orvost az a tény,
hogy a beteg a valóságban sokkal többet és makacsabbul szenved a lelki bajok folytán, mint
organikus bajai következtében. Érthető ez, hiszen a testünk érzéketlen, míg idegeink
közvetítésével, lelkületünkkel érzünk. Az élet által nyújtott tapasztalás egyéb
meglepetésekkel is várja az orvos teoretikust.
A klinikákon módszeres úgy tanították, hogy a megállapítandó diagnózis után előveendő a
gyógyszerkönyv, avagy a megállapított gyógyjavallat szerinti eljárás és ennek nyomán
következik be az elvárt gyógyulás. Így van a teóriában, de sajnos sokszor ennek ellenére nem
így van a valóságban. Manapság már nemcsak orvosnak, hanem minden tisztán látó
megfigyelőnek a gyakorlati élet tapasztalásaiból kellett ráeszmélnie, hogy az emberi
szervezetben, a természet remekművében igen gyakran megtalálhatók a gyógyszerkönyv és
gyógyászati kompendiumok előírásaival homlokegyenest ellenkező reakció lehetőségek is.
Mint ahogy a fakadó rügyekben, bimbókban egész életerős fák és virágok energiáinak
teljességei vannak felhalmozva, úgy az embereknek nevezett magasrendű természeti
alkotásban szintén ott lapulnak a ma még fel nem fogható, nem értékelhető energiák és
készségek. Eme szunnyadó lehetőségek, őserők eddigi tudásunkat meghaladva gyógyítani is
tudnak, sőt valóban gyógyítani csak ezek tudnak.
A mai elfogult klinikai nézettel szemben újra életre kel a hippokratesi ige, mely szerint a
természet gyógyít, az orvos pedig csak gyógykezel. Es a teoretikus orvos az életben sokszor
megtapasztalja majd, hogy a természet igen gyakran még ott is és akkor is gyógyít a
legsúlyosabb organikus területeken is, teljesen pszichikus úton is, idegingerek belső és külső
szuggesztiók hatására, amikor az ember már végleg feladta a gyógyítás lehetőségét, vagy
helytelen diagnózis alapján gyógyított, vagy akár helyes diagnózis alapján cselekedett, de
rosszul kúrált. Miképpen a lelki életünk nem lehet független szervezetünktől, akképpen
organizmusunk sem lehet független a lelki életünktől. De az eddigi hagyományos orvosi
gyógymódok fölöttébb elhanyagolták a pszichének az organizmusunkra és annak minden
részecskéjére vonatkozó részecskéjére vonatkozó elsődleges alakító hatását.
Miért van ez így? Nézzük csak meg a klinikusok modern tankönyveit. Azt olvassuk bennük,
hogy a lélek egyenlő a tudattal. És a lélektan egyenlő a tudat tanával. Es ami nem tudatos, az
nem tartozik a lélek területéhez? Ezzel a teoretikus felfogással szemben már szinte felesleges
Hartmann követőire és a Freud féle iskolára hivatkozni, hogy a lélek ott van a tudat alatti
világban is. Ezzel szemben mi azt sem állítjuk, amit Hartmann és a spiritualisták mondanak,
hogy a lélek csakis a tudatalatti életben van. Mi leszögezzük, hogy a tudatban a legmagasabb
ismert lelki megnyilvánulást látjuk, azonban a tudatalattink hatalmas, ösztönös lelki
folyamatok forrása és Le Bon szavainak megfelelően az ősök végtelen sorozatának lelki
tárháza. Le Bon a mai kor észlelője és megfigyelője. Már jól ismeri a pszichikus szuggesztív
erőknek az egyedeket és a történelmet irányító hatalmát. Bár igazunk lenne egy új korszak
eljövetelének hitében, melynek számára az optimizmus alapjait kívánjuk lerakni a mi
elképzelésünkkel: bízunk az emberi tudás fejlődésében, bízunk az orvosi diagnosztika
fejlődésében, rendíthetetlenül bízunk az emberi társadalom spontán boldogulásában.
Azonban e fejlődéshez a mi hitünk szerint is nélkülözhetetlen a tudás és a hibák elkerülése
végett is nélkülözhetetlen a helyes diagnózis, de minden orvosi beavatkozás mellett is,
minden orvos összes betegénél nélkülözhetetlen maga a lelki faktor figyelembe vétele. A
lelki élet tudatos befolyásolása és helyes irányítása, mert a pszicho-organikus kölcsönhatás
folytonos és nem szűnik meg a születés pillanatától a halál pillanatáig. Felfogásunk szerint
nem igazi orvos az, aki a szervi bajok kezelését szorgalmazva nem törődik betegének lelkével,
viszont nem igazi lélek orvos az, aki csupán betege lelkét tartja szem előtt és elmulasztja a
beteg érdekében feltétlenül szükséges egyéb orvosi gyógy tényezőket.
Ha megrezegtetünk egy hangvillát, az hangot ad. Azonban ha megszólaltatunk egyéb
hangszereken egy olyan hangot, amelynek rezgésszáma pontosan megfelel a hangvillánk
rezgésszámának, úgy a hangvillánk érintés nélkül látszólag önmagától rezgésbe jön. A
rezonancia törvényei értelmében megszólal. A hangvilla molekulái megérzik ezt az ingert és
rezgéssel reagálnak e hangra, de csak erre az egyetlen hangra. Nem csupán adoma, hanem
megtörtént esemény, hogy Caruso megütve egy pohár oldalát, s megállapítva ebből annak
hangmagasságát, beleénekelte a megfelelő hangot, mire a pohár molekulái rezgésbe jöttek
és maga a pohár összetörvén darabokra hullt.
Az emberi szervezetben mérhetetlen lappangó energia és készség rejlik. E készségek csupán
arra várnak, hogy a megfelelő külső ingerek jelzésére aktívvá váljanak. Az orvosra vár a
hivatás, hogy megkeresse és megtalálja azon húrokat, melyek megfelelője minden élő
emberi szervezetben jelen van. S amelyeknek szakszerű, mondhatnánk művészi
megrezegtetése a legkitűnőbben hangolja a gyógyulás irányába ezeket a szunnyadó,
lappangó ősi energiákat. És az orvos nem fog csalódni, ha ezeket a húrokat lelki gyógymódok
segítségével az emberi idegszálak között feltételezi, kutatja és rezegteti meg...

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

 II. könyv

Gyógyító technikák és ráhatások konkrét betegségek kapcsán

Dadogás

Lelki mentális oka az önkifejezés és vágykifejezés hiánya, megtagadása. A pozitív, lelkesítő

célok elnyomása és lefojtása. Az életcél megvalósíthatóságában való intenzív és rendkívül
erős kétkedés. A dadogó ember nem bízik abban, hogy képes lenne megvalósítani, fizikai
formába önteni életcélját és vágyait. Ezért nem beszél róluk, nem beszélhet róluk. A dadogó
a ki nem mondott, el nem beszélt vágyak embere.
A dadogó ember mélytudatában olyan mentális program uralkodik, amely a jövő elutasítását
és a célok folyamatos megélésének tagadását csepegteti, szivárogtatja a tudatban. Ennek a
folyamatnak a fizikai megvalósulása a beszéd folytonosságának hiánya. A kifejezés
blokkolása, lassítása, nehézkessé tétele.
Autoszuggesztiós gyógyítása pozitív gondolatokkal: „Én örömmel és nagy-nagy lelkesedéssel
beszélek céljaimról. Szívesen vágyakozom! Lelkesen bízom vágyaim megvalósulásában.”
Éjszakai szuggesztió: lásd autoszuggesztiós mondatok, csak tegező stílusban.
Kommunikációs, szuggesztiós gyógytechnika segédtörvénye: minél erősebb egy betegség
lelki mentális oka, annál jobban és könnyebben megközelíthető számunkra a Coué-féle
szuggesztiós gyógymóddal. A dadogás kapcsán ezt a tényt egy rendkívül hatásos technikával
mérhetjük le, amely önmagában gyógyításra és önbizalom fejlesztésre is alkalmas. Kérjük
meg a dadogó személyt, hogy egy kellemes, kényelmes testhelyzetben képzelje el életének
néhány fontos célját. Azután kérjük meg arra, hogy mindezt ne általánosságba tegye, inkább
konkrétumokra gondoljon. Például: szeretnék két gyermeket, egy száz négyzetméteres
lakásra vágyom, el szeretnék utazni Ausztráliába, stb. Hagyjunk erre a vizualizációra legalább
10 percet számára. Most kérjük meg beszédhibás partnerünket, hogy beszéljen nekünk
ezekről a vágyakról. Biztassuk, bátorítsuk!
A gyakorlat eredménye a legtöbb esetben megdöbbentő. Azt tapasztaljuk, hogy az ember,
aki korábban képtelen volt egyetlen mondatot is összefüggően elmondani, vágyairól és
céljairól teljesen folyékonyan képes beszélni. A gyakorlat óriási haszna, hogy a dadogó
ember számára is világossá válik: megtört az „átok”, megszakadt egy véglegesnek hitt
folyamat és ő képes volt folyékonyan beszélni. Ez az élmény vízválasztó lehet számára.
Fontos szempont! Ez a gyakorlat akkor sikerülhet a fent leírt módon, ha a betegséget
teremtő ok nagyrészt lelki eredetű. Ez esetben a folyamatos beszéd még nem jelent
gyógyulást. A dadogó személy ugyan bármikor képes ennek megismétlésére, de hétköznapi
életben, ahol nem vágyairól kell beszélnie, nagy valószínűséggel csak pozitív szuggesztiók
befogadása után ér majd el javulást. A gyógyulás több hetet, vagy hónapot is igénybe vehet.
A beteggel való javasolt viselkedésforma: beszéljünk előtte, a társaságában gyakran célokról,
bátorítsuk arra, hogy ő is ezt tegye. Vigyük a dadogó személyt olyan közegbe, amely célok
kitűzésére és vágyak elgondolására készteti!
A beteggel való kommunikációban javasolt gyakran használandó kifejezések: folyamatosság,
lendületesség, folyékonyság, dinamizmus, töretlenség. Megtestesülés, célhoz érés,
megvalósulás, lazaság, higgadtság. A pozitív megítélés technikáját nap, mint nap
alkalmazhatjuk! Ítéljük meg a beteget azzal, hogy beszéded egyre lendületesebb és egyre
folyékonyabb. A Coué-féle önszuggesztió alkalmazása mellett feltétlenül tartsuk be az orvos
és logopédus utasításait.
A dadogáshoz ajánlott vizualizációs gyakorlat nagyon frappáns és találó. Ha dadogástól
szenvedünk, képzeljük azt, hogy rendkívül talpraesett, jól öltözött szónokok vagyunk és nagy
hallgatóság előtt beszélünk folyékonyan, lendületesen és sikerrel.
De képzelhetjük önmagunkat sikeres ügynököknek is. Ez a két vizualizációs gyakorlat nem
helyettesíti, csupán kiegészíti az autoszuggesztiót, hiszen nem magára az okra hat, hanem a
gyógyulás folyamatát katalizálja azáltal, hogy segít az elmének a folyékony beszéd
megismerésében és elfogadásában, a helyes beszéd élményének feldolgozásában.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Cukorbaj

A cukorbetegség olyan probléma, amely Coué módszerrel nem gyógyítható, de határozott

javulást érhetünk el általa. Mindezt annak ellenére állíthatjuk, hogy született már átütő siker
és megdöbbentő gyógyeredmény e téren is. A cukorbaj mentális oka analógiás
gondolkodással könnyen nyomon követhető és beazonosítható. Az élet édességének,
örömeinek, szépségének, vonzó élményeinek tudatos, vagy nem tudatos, de igen erőteljes
elutasítása.
Segédtörvény: a pozitív gondolkodás célja nem egy pozitív állapot, hanem az egyensúly
megteremtése.
A cukorbetegnél nagyon karakteresen kimutatható egyfajta negatív érzelmi fázisban való
tartózkodás. A cukorbetegségnél néha megfigyelhető korábbi lelkiállapot, a rendkívül mély
bánat, vagy melankóliát teremtő kontextus, melyet a beteg ez helyzet sajátos értékeléséből
teremtett önmaga számára. A cukorbetegnek igen fontos a dinamikus, intenzív és lelkes
örömérzet táplálás.
Autoszuggesztiós gyógyítása pozitív gondolatokkal: a legcsodálatosabb szuggesztió, amely
egyensúlyt és életörömöt teremthet bennünk, így hangzik: „Az élet mesés!” Ne csak reggel
és este szuggeráljuk magunkat, hanem a suttogási technika segítségével napközben is. Ez az
autoszuggesztió olyan kedves hangulatot teremt és olyan csodás kisugárzással bír, hogy
egyszerűen megunhatatlan. Ennél a problémánál ugyancsak sikerrel alkalmazható az „élet
számomra édes és vonzó” gondolat is.
Éjszakai szuggesztió: lásd autoszuggesztiós mondat, csak tegező formában.
Kommunikációs technika, a beteggel való viselkedés: gyakran látlak mostanában örülni,
többet mosolyogsz, lelkesebb vagy, csinosabb, vonzóbb, ott bujkál az öröm az arcodon.
Kedves vagy, nyugodt és türelmes. Napfényt varázsolsz magad körül.
A cukorbaj, ne tagadjuk, komoly ellenfél. Egészen addig, ameddig hagyjuk, hogy komolysága,
súlya jelentősége mély nyomot hagyjon hitrendszerünkben. Ezzel a kijelentéssel nem azt
állítjuk, hogy a cukorbetegséget ne vegyük komolyan.
Fontos szabály, hogy a cukorbetegnek tilos és életveszélyes eltérnie az orvos utasításaitól. De
bátran biztassunk mindenkit, hogy csökkentse önmagában a cukorbaj hatalmasságába, óriási
erejébe, megingathatatlanságába vetett hitét.
Vizualizációs gyakorlat: nyugodt testhelyzetben, fekve, vagy ülve, képzeljük el, hogy a
cukorbetegség számunkra most egy hegy képében testesül meg. Képzeljük el alaposan ezt a
hegyet. Vetítsük magunk elé méreteit, tekintélyét, habitusát. Jól látjuk majd képzeletünkben,
mekkora is ez a hegy valójában. Valaki havas csúcsot lát, mosok kisebb dombot. Ezután
képzeljük el saját gyógyító erőnket ugyancsak a hegy szimbólumának formájában.
Vizsgáljuk meg jól a két hegy közötti különbséget. Kisebb e a gyógyító erőt szimbolizáló hegy,
vagy termetesebb, mint az a hegy, amely a cukorbetegséget jelenti számunkra. Ha úgy
érezzük, hogy „gyógyító hegyünk” kisebb, naponta képzeljünk el hatalmas hegyeket, melyek
napról-napról növekszenek és nevezzük el ezeket a hegyeket a bennünk levő gyógyító erő
hatalmának. Vizualizáljuk, hogy a gyógyító erőt szimbolizáló hegy növekszik-növekszik és
mérete, tekintélye hatalma jóval meghaladja a cukorbetegség szimbólumának azonos
jellemzőit.
Várható eredmény: a gyakorlat elsősorban abban segít, hogy megfelelő helyre tegyük
lelkünkben a cukorbaj problémakörét. Képesek vagyunk elérni, hogy ne uralja képzeletünket
és hitünket. A pozitív hozzáállás növeli öngyógyító képességünket, testünk egészségre
törekvő erejét. A cukorbetegség állapota javítható! Ezt sose feledjük! A javulás határa, ahogy
Coué mondotta, csak az emberi lehetőség és az egyetemes emberi képesség. Pozitív
szuggesztióval és vizualizációval képesek vagyunk arra, hogy ezt a lehetőségek ne csak
elérjük, hanem meg is haladjuk. Csodák pedig igen is történhetnek, legfeljebb más néven
nevezzük majd őket.
Cukorbetegként is bízzunk, bízzunk, bízzunk! Lazán, higgadtan, nyugodtan, akarati
erőfeszítés nélkül. Legjobb fegyvertársunk ebben az esetben is az elszántság, szívósság és
mély-mély állhatatosság. Az eredmény így nem maradhat el.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Gyulladásos megbetegedések

Torokgyulladás, mandulagyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás, középfülgyulladás.

Jellegzetes betegségek ezek, melyeknél lelki okként a félelem és a szorongás kulcsszerepet
tölt be. A félelem jól körülírható okokkal magyarázható, míg a szorongás a tudatalattiból
előtörő, gyakran teljesen megmagyarázhatatlan eredetű érzelem.
A gyulladásos megbetegedéseket természetesen közvetlen formában különböző mikrobák
okozhatják. Ám ezek a mikrobák, sok-sok százféle kórokozó, időszakonként, vagy állandó
jelleggel megtalálhatóak az emberi szervezetben.
E kórokozók legtöbb esetben nem okoznak betegséget, csupán vegetálnak és az aktivizálódás
lehetőségére várnak. A mikrobák az immunrendszer gyengülésével és a számukra kedvező
biológiai-kémiai körülmények megvalósulásával felszaporodnak, felerősödnek. Ekkor már
képessé válnak arra, hogy közvetlen módon betegséget okozzanak.
A gyulladásos megbetegedésekre leggyakrabban ajánlott antibiotikumok drasztikus módon
pusztítják el ugyan a baktériumokat, de velük együtt a bélflóránk homeosztázisát fenntartó
hasznos baktériumokat is. Az antibiotikum természetesen nem szünteti meg az alapvető lelki
okot, ezért gyulladásos megbetegedések esetén elengedhetetlen az autoszuggesztió
alkalmazása, a teljes gyógyulás és a szövődmények elkerülése érdekében.
Segédtörvény: autoszuggesztióval az immunrendszer erősíthető, az emberre veszélyes
baktériumok élettevékenysége gátolható.
Mint említettük, a gyulladásos problémák mentális oka a félelem és a szorongás. Olyan
félelmekre gondoljunk, melyek egy feladat, esetleg probléma, kisebb, vagy nagyobb
életválság helytelen értelmezéséből adódnak.
Megjegyzés: a légúti gyulladások nagyon gyakoriak a gyermekeknél és szorosan
összefüggnek az iskolai problémákkal. Tanulmányi gondokkal, személyes konfliktusokkal.
Autoszuggesztiós gyógyítás pozitív gondolatokkal: „Engem minden erősít. Én biztonságban
vagyok és uralom saját körülményeimet. Erősebb vagyok, mint a sorsom. Feladataim
megoldásának kulcsa a hatalmamban van.”
Tükör előtt végzendő gyakorlat: én erős, higgadt, egészséges ember vagyok. Én vagyok az
erő és az egészség forrása.
Éjszakai szuggesztió: ez a módszer, különösen a gyermekeknél teremt szinte azonnal javulást
és nem ritkán gyógyulást. Ez a szuggesztiós mód a szülők számára is óriási sikerélmények
forrása lehet. Gyermekünk ágyától körülbelül egy méterre állva mondjuk lassan, hangosan,
de szeretettel telve (nem monoton hangon) a következőket: „Biztonságban vagy, szeretünk!”
Életed nyugodt és biztonságos. A biztonság szó hangsúlyozása egyértelműen gyógyító erővel
bír a gyermekek számára.
Ha iskolai stresszhelyzetre gyanakszunk gyermekünk gyulladásos betegségének hátterében,
így szuggeráljunk: az iskola örömök és kellemes élmények forrása számodra. Nagyon fontos,
hogy a szuggesztiós technika alkalmazása mellett járjunk utána azoknak a lehetséges
problémáknak, melyekből a gyermek szorongása adódhat.
Szó lehet például egy tanártól, tantárgytól, vagy esetleg egy másik gyermektől való
félelemről. Feltétlenül ügyeljünk arra, hogy e helyzettel kapcsolatos gond megoldódjon, mert
ellenkező esetben „az iskola számodra örömteli és kellemes élmények forrása” hangzású
szuggesztió a gyermekben feszültséget, ellentmondást teremthet. Ennek a pozitív
gondolatnak a jelentősége elsősorban abból fakad, hogy segíti a problémák utólagos
feldolgozását és az eredeti nyugodt lelkiállapotba történő visszahelyezkedést.
Ha a gyermek például 'egy tanártól fél, igyekezzünk megtalálni a közöttük lévő feszültség
pontot. Amennyiben ez a gyermek nem kielégítő felkészüléséből, vagy hiányos szorgalmából
adódik, alkalmazzuk bátran az „örömmel és szertetettel tanulsz” szuggesztiót. Ez teljes
bizonyossággal hatni fog. Ezt követően beszéljünk a pedagógussal, hogy figyeljen és
alkalomadtán - ha erre okot lát - értékelje gyermekünk teljesítményét. Természetesen ne
áruljuk el a tanárnak, hogy gyermekünknek szuggesztiót adunk, mert egyes embereknél ez
ellenérzést szülhet. Mondjuk helyette inkább, hogy gyermekünk felkészülésében már jobban
bízunk, és ezt kívánjuk erősíteni.
Abban az esetben, ha a feszültségpont feltételezhetően a pedagógus helytelen
viselkedéséből adódik, próbáljuk meg kideríteni az okot. Majd kezeljük a helyzetet
udvariasan, de határozottan. Ha ennek kapcsán kétségeink, kérdéseink vannak, bátran
forduljunk iskolai pszichológushoz, vagy pszichológiai rendelőhöz.
Az legyen az alapvető elkötelezettségünk, hogy a problémát és annak okát késedelem nélkül
felszámoljuk. Ha ez megtörtént, a gyermekben természetesen még mindig felbukkanhatnak
reflexszerű félelmek, vagy szorongások. Ezek megszüntetésére kiváló az iskolába járás
örömteliségét hangsúlyozó szuggesztió.
Ez a mondat a probléma megoldása után már nem okozhat elfojtást és feszültséget, de igen
eredményesen segíti a szorongások végső felszámolását. A fenti folyamat tökéletes és
megfontolt levezetése esetén feltétlenül számíthatunk a gyulladásos betegség enyhülésére,
de a teljes gyógyulásra is. Természetesen ez a kijelentés csak akkor érvényes, ha a baj lelki
oka összefügg az általunk feltételezett és megoldott problémával. A pszichológus ennek
eldöntésében is segíthet.
Segédtörvény: a pszichológusok és lélektani szakemberek minden esetben rendelkezésünkre
állnak, ha gyermekünk lelki problémáit kívánjuk feltérképezni. Ne feledjük! A Coué módszer
és a hagyományosnak mondott lélektan nem állnak szemben egymással. Ellenkezőleg,
nagymértékben támogatják és erősítik egymást. Mindez csak hozzáállásunktól függ, ezért
bátran fordulunk egy megfelelő hírű és lelkiismeretes pszichológushoz.
Kommunikációs technika: a gyulladásos panaszokkal küzdő embereket a következő szavakkal
biztathatjuk és ítélhetjük meg pozitívan: napról-napra erősebbnek és életvidámabbnak
látlak. Fantasztikus életerőt és vitalitást sugárzol. Határozott és döntőképes vagy.
A beteggel való javasolt viselkedésforma: erősítsük önbizalmát, határozottságát és
probléma-megoldó képességét például azzal, hogy minket érintő kérdésekben kikérjük a
véleményét és számíthatunk a tanácsára. Ez hihetetlen nagy erőt, és önbizalmat adó gesztus.
Ne feledjük, a bizalmat sugalló önbizalom erősítő viselkedés is egyfajta szuggesztió. Ezzel
erőt, magabiztosságot, életrevalóságot szuggerálunk. E technika sajátossága az, hogy a
szuggesztió közvetett módon jut el a szuggerált személyhez, hatása azonban nem gyengébb,
sőt, a természetesség erejével hat.
A beteggel való kommunikációhoz ajánlott szavak: erő, biztonság, lelkesedés, határozottság,
életrevalóság, döntőképesség, bizalom, biztonság, szilárdság és meggyőződés.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

 A szem betegségei, bélproblémák

A szem a látás szerve, egyik legfontosabb érzékszervünk. Lélekbeli megfelelője a megítélés és

a látásmód.
Érdekes jelenség, hogy az egyébként rövidlátó emberek a megszokottól eltérő
élethelyzetekben például, ha egyedül utaznak el hosszabb időre és kikerülnek megszokott
környezetükből, gyakran döbbenetes javulást észlelnek magukon. Váratlanul jobban látnak!
Néha még szemüvegük is fölöslegessé válhat.
Ez a jelenség talán furcsának tűnik és biztosan vannak, akik kétkedéssel fogadják, de
egyáltalán nem olyan ritka, mint hinnénk. Lélektani magyarázata az elme
szimbólumrendszerében jártas avatott megfigyelő számára kézenfekvő.
A szemproblémák leggyakoribb valószínűsíthető mentális oka, hogy valaki megszokott
környezetében nem szívesen lát egyes személyeket, vagy nem kíván azonosulni bizonyos
történésekkel. „Nem akarom látni, látni sem bírom.” - mondjuk gyakran. Idegen, semleges,
feszültségmentes környezetben az ilyen gondolati alapon nyugvó látászavar gyakran
mérséklődik, néha teljesen meg is szűnik.
Segédtörvény: a szem olyan szervünk, amely betegség kapcsán az idő múlásával
visszafordíthatatlan változásokon mehet keresztül. Minél hamarabb azonosítjuk
megbetegítő, negatív gondolatmintánkat, és minél következetesebben alkalmazzuk a
gyógyító autoszuggesztiót, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy a lehető legteljesebb
mértékben nyerjük vissza eredeti látóképességünket, illetve a szem korábbi egészségi
állapotát. A „látni sem bírom” jellegű hozzáállás a körülöttünk élő személyekhez* és
eseményekhez, egy kétfázisú viselkedés eredménye. Egyrészt a „kellemetlen számomra, nem
tetszik nekem, ellenszenvesnek ítélem” kontextusába helyezünk valamit, amelyet egyébként
helyezhettünk volna a „nem tetszik, de megpróbálom a hasznomra fordítani és a legtöbbet
kihozni belőle” kontextusba is. Ehhez a látásmódhoz második fázisként gyakran olyan
viselkedés párosul, amely elutasítja a problémakezelést, teljességgel áthárítva a felelősséget,
a kezdeményezést, az adott helyzet másik résztvevőjére vagy többi szereplőjére. Röviden:
„nem tetszik, de eszem ágában sincs változást kezdeményezni, lépjen először a másik, de ha
nem teszi, az sem érdekel”. Az ilyen módon kezeletlenül hagyott helyzet tovább romlik,
negatív következményeket vonz maga köré és ezek a körülmények szintén okká válnak újabb
szerencsétlen tényeket teremtve.
* Ez a fajta látásmód gyakran irányulhat önmagunk ellen is, amikor a beteg önmagát nem bírja látni valamilyen okból

Ilyenkor sokakban megfogalmazódik a vágy, „bárcsak ne látnám őt, jó lenne, ha nem kellene
mindezt végignéznem”. Elménk ezt a vágyat, ezt az érzelmi alapú elvárt képzetet, mint
teremtő szuggesztiót fogadja be és a tudattalan elkezd e vágy megvalósításán dolgozni. Az
eredmény a látás konkrét romlása, a szem teljesítményének a csökkenése lesz.
Kitűnően megfigyelhetjük, egy más hatás elérésére irányuló vágy a „bárcsak ne látnám”
mondat nem azért fogalmazódik meg, hogy a látás romoljon, de a tudattalan szintjén nem
akart módon mégis ez a következmény valósul meg. Egy helytelen kontextus
eredményeképpen a szuggesztió teremtő ereje így áll a pusztítás és a rombolás szolgálatába.
Minél erősebben vágyunk rá, hogy ne lássunk valamit, vagy valakit, annál több alapot adunk
ahhoz, hogy ez a gondolat e helytelen viszonyulás végső állomása, negatív nyugvópontja.
Most ismerjük meg azt a lélektani folyamatot, amely e végkifejlet gyökerét jelenti. Ez a
folyamat a kivetítés. A szemproblémák alapvető oka, mint említettük az, hogy egy személyt,
vagy egy szituációt a nekünk nem tetsző kontextusba helyezünk. Szinte kivetítjük rá
ellenérzésünket és negatív hozzáállásunkat.
Lássunk erre példát. Ha ez embert még kevéssé ismerünk, hajlamosak vagyunk az elme által
támpontokat keresni ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk róla. Ha a kívánt információ
pillanatnyilag nem áll rendelkezésünkre, azonnal befelé fordulunk, és automatikusan
magunkból merítünk. Mélytudatunk információs bázisában kutatunk. Először is betápláljuk
az általunk eddig megfigyelt és megtapasztalt információkat, ezt követően egyszerűen
asszociálunk. Olyan képzeteket társítunk, melyek az adott tulajdonsághalmazhoz már máskor
is kapcsolódtak bennünk és általunk.
Az elme ilyenkor rendszerint általánosítva asszociál. A szakállasokról sokan azt tartják, hogy
rejtőzködésből viselnek arcukon szakállt. A szemüvegeseket általában intellektuális
egyéneknek képzelik, nemhiába visel sok szélhámos szemüveget. Ez kitűnő segédeszköz
számukra, hogy megnyerőnek és intellektuálisnak tűnhessenek.
Nos, mi a folytatás? Valótlan valóságunkkal, többé kevésbé hiteles asszociációnkkal
összeállítunk egy képet arról, akivel éppen dolgunk van, de nem ismerjük eléggé. A furcsa
vonás az elme működésében az, hogy nem is ismerhetjük meg eléggé, hiszen attól a
pillanattól fogva ahogy asszociált saját képünket létrehoztuk, már aszerint a kép szerint
kezeljük a többi embert és elveszítjük az esélyt, hogy valódi arcukat megismerhessük.
Kevés valóság, nagy adag mélytudatból, saját forrásból merített asszociáció, általánosítás, a
valósághoz hozzáadott többlet. Ez a kivetítés, projekció folyamata. Mintegy rávetítjük a
másik emberre saját elménk tartalmát. Képzeljük azt, hogy saját kivetítésünk egy kendő.
Attól a pillanattól, ahogy ezt a kivetítést, kendőt ráterítjük partnerünkre magától a kendőtől
akadályoztatva nem láthatjuk többé őt magát. Csak saját kivetítésünket látjuk majd a
másikban! Ennek kapcsán találónak nevezhetjük a mondást, mely szerint mindenki a saját
magára jellemző ítéletekkel és kivetítésekkel aggat tele másokat.
A Coué tanfolyamvezetők karizmájáról szóló részben olvashatjuk, hogy a pályához vonzódók
egy része azért oktatna lélektani eljárásokat, hogy saját feszültségeit ezáltal oldhassa fel. Ők
arról ismerhetők fel, hogy szüntelenül mások problémáiról értekeznek. Ez is a kivetítés egy
formája. Elnyomott gondolataikat, megoldatlan feszültségüket vetítik rá másra, miközben ők
kissé megkönnyebbülnek. Kibeszéli saját lelki defektusukat.
A kivetítés nemcsak személyekre vonatkozhat. Folyamatokra, eseményekre is vetíthetünk,
más szóval mélytudati raktárunkból meríthetünk és általánosíthatunk. Bármiről legyen is szó
ez az általánosítás mindig tartalmaz némi valószerűséget, valóságelemet is. Erre a csipetnyi
valóságelemre alapozunk, amikor az általunk létrehozott általánosításokkal gyanútlanul
építjük a másikról alkotott, de a valósággal többé már nem harmonizáló képet.
A projekció a valóság kis töredéke mögött bújik meg. Ilyenkor szokás azt mondani: ha valakit
beskatulyáztak, és kialakítottak róla egy álláspontot abból nehéz lesz kitörnie.
A mindennapi életünket tehát átszövi a tudattalan projekció. Ez hozzájárulhat a betegségek
kialakulásához az alapot nélkülöző helyzetértékelés, és a feladatokhoz való helytelen
hozzáállás nyomán. A projekció mindezek ellenére humánus, emberi folyamat lélektani
szükséglet. Egyik alapfunkciója tulajdonképpen az ismerethézagok kitöltése.
A projekcióra épül a szerelem is, amikor a bennünk élő ideál képét a nekünk tetsző partnerre
vetítjük.
A projekcióval akkor élhetünk békében, ha tudatosítjuk magunkban a létezését és új
ismeretségeinket, kapcsolatainkat folyamatosan átértékeljük és megakadályozzuk az
alaptalan ítéletek kialakulását. A bélproblémák csakúgy, mint a szem betegségei szintén
erőteljesen kötődnek a helytelen szemléletmódok kialakulásához. Ha egy helyzetet, vagy
személyt számunkra emészthetetlennek ítélünk, az ugyanúgy megüli majd lelkünket, mint a
romlott étel az emésztőrendszerünket. Ha helytelen nézőpontunk megszilárdul, akkor az
emészthetetlenség képzete is fennmarad. Ez lelki görcs kialakulásához és tehetetlenség
érzéshez vezet.
A gyomorfekély és a nyombélfekély köztudottan lelki eredetű betegségek. Az
orvostudomány ezt már akkor elfogadta, amikor más funkciózavarok esetében tagadta a
mentális sík vizsgálatának fontosságát. A fekélyekkel küzdők aggodalmuknak köszönhetik
állapotukat. Ők általában precízek, következetesek és maximalisták, ugyanakkor hajlamosak
felnagyítani a feladatokat, amelyekkel szembekerültek.
Coué törvénye szerint, ha egy feladat megoldásához három egység energiára van szükség, ne
használjunk fel tíz egységet! Ne képzeljük, hogy tíz egység szükséges, mert akkor leterheljük
egész szervezetünket és valóban tíz egységet használunk fel. Hét egység azonban az
aggodalom feldolgozása által válik majd semmivé. Célszerű ezért feladatainkról lefejteni azt
az érzelmileg hozzáadott héjat, mely azokat gyakran túl komplikáltnak és energiaigényesnek
sejteti. A feladatot lássuk annak, ami. Fosszuk meg kivetítésünket túlzott hatalmától, és ne
engedjük, hogy általa félelmek ébredjenek bennünk.
A feladatok vállalása előtt kérdezzük meg önmagunktól, mely érvek szólnak a vállalás mellett
és melyek ellene. Ha döntöttünk később már ne inogjunk meg, és ne kezdjünk félni saját
érzéseink hullámzásának hatására. Az érzéseink nem mi vagyunk! Az érzések jönnek és ha
hagyjuk, akkor feltűnés és komoly következmény nélkül továbbmennek. Az érzés akkor kerít
minket hatalmába, ha meg akarunk szabadulni tőle, mert miközben ezt tesszük foglalkozunk
vele, figyelünk rá és ettől növekszik bennünk a hatalma. Így van ez az aggodalommal is.
Aggodalomra soha nincs elég ok! Csak ha az okot megteremtjük és tápláljuk. Ha nem az
aggódásra és az aggódás okára koncentrálunk, hanem a megoldásra, akkor az aggódás
elveszíti a hatalmát bennünk.
Az élet úgynevezett nagy problémáiról általában kiderül, hogy a félelem és a rájuk vetített
hatalom tette őket naggyá. A fizikai síkon ébredő betegségek 70-90 %-ban félelemből áll.
Nem a dolgok zavarnak bennünket, hanem a dolgokról alkotott vélemények, nem a betegség
gyötör minket, hanem a betegség súlyát szuggeráló félelem. A félelem megszűnésével a
betegség következményeinek csak 10-30 %-át érezzük majd, még akkor is, ha egyelőre fizikai
síkon nem történt gyógyulás.
Gyógyító autoszuggesztiók a szembetegségekhez és bélproblémákhoz: „Örömmel látom és
örömmel fogadom az élet tényeit. Szívesen látok más embereket magam körül. Világosan és
tisztán látom életem eseményeit, az élet mesés és én is ilyennek látom, a másik ember
nagyszerű lehetőségek forrása. Engem minden erősít. Napról napra örömtelibbnek látom a
saját életemet, a problémák mind feladatokká válnak, így látom. Én örömmel, szeretettel
oldom fel, ami eddig nekem emészthetetlennek tűnt. Könnyen, higgadtan dolgozom fel és
emésztem meg életem feladatait, minden új élményt a várakozás örömével fogadok.
Látásmódom engem éltető tapasztalatokat érlel. Éltető erővé alakítom az engem érő
ingereket. Úgy látom minden helyzet feldolgozható és minden feladat megoldható, és én
alkalmas vagyok a legjobb megoldás kidolgozására.”
Kommunikációs megítélő technika: örömmel és szeretettel figyeled a világ eseményeit, az
életedet egy nagyszerű lehetőségnek éled meg. Tisztán és világosan látsz! Nagyszerűen
dolgozod fel a problémákat, és kitűnően oldod fel a feszültségeket. Örömmé, lelkesedéssé
alakítod azt, amit korábban kudarcnak gondoltál. Te vagy a felszabadultság és az oldottság
mintája.
Javasolt szavak és kifejezések: látás öröme, tiszta, világos, életrevaló, egyértelmű, örömteli,
életképes nézőpontok, oldottság, emésztés örömteli átalakítás.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Az epehólyaggal és epével összefüggő problémák

Az epe emésztő enzimeket nem tartalmaz, de katalizálja a többi emésztőnedv hatásának

kifejtését.
Az epe betegségeinek lelki tükre a csalódásból származó diszharmónia, keserűség, bánat és
düh!
A csalódás mindig egy helytelen keretben tartott viselkedésformában, az elvárásban
gyökerezik. E kötet más részében már kifejtettük a csalódás és elvárás problémakörének
összefüggéseit.
Az epével összefüggő tényeket röviden tárgyaljuk! Az elváró jellegű magatartás egyfelől
teljesen természetesnek tűnik, és érthető. Egészen biztosak azonban csak abban lehetünk,
amiért mi magunk vállalunk felelősséget. Elvárhatom például, hogy a kölcsönömet
visszaadják, elvárhatom az államtól a korrekt törvények megalkotását és betartatását,
elvárhatom az orvosomtól a gyógyítást. Életem társától pedig a szeretet és a lojalitást.
Elvárhatom, de nem lehetek biztos benne! Minél erőteljesebb bennem az elvárás annál
kínosabban és kellemetlenebbül érinthet a csalódás.
A csalódás az élet legleforrázóbb és legkiábrándítóbb érzése. Hatalmas energiakészleteket
fogyaszt el egy olyan helyzettel történő azonosulás, melynek eddig pontosan az
ellenkezőjében hittünk és ez a hit az elvárásban öltött testet. Rendkívüli
alkalmazkodóképességet és komoly idegmunkát követel a helyzet feldolgozása és
megemésztése. Nagyon sokszor megfigyelhető, hogy a csalódás hatására dühünk, haragunk
kirobban. Egészségünk szempontjából az a jobbik eset. Azonban ha elfojtjuk haragunkat, és
csak „epés” megjegyzéseket teszünk, akkor azt az epénk bánhatja.
A csalódás lélektani súlyánál fogva nemcsak epeproblémák forrása lehet. Rosszindulatú
folyamatok életre keltésében is szerepet játszhatnak. A rák esetleges kialakulása és
szervenkénti megjelenése attól is függhet, hogy milyen szituációban, és milyen életterületen
ért bennünket csalódás.
Minél jobb önértékeléssel és szilárdabb lelik tartással bírunk, annál kisebb az esélye annak,
hogy egy csalódássá formálódott váratlan élethelyzet kikezdje egészségünket. Egészen
biztosak, csalódásmentesek csak abban lehetünk, amivel kapcsolatban teljes felelősséget
vállaltunk. Ez azt jelenti, hogy az élettől csak azt kapjuk meg teljes bizonyossággal, amit akár
közvetett úton is de magunktól várunk el.
Mi azonban nem kérhetünk kölcsön önmagunktól, nem tanulhatunk gyermekünk helyett, és
nem garantálhatjuk az állam helyett, hogy védje javainkat és életünket. A megoldás ennek
ellenére vagy tán éppen ezért a mi kezünkben van. A csalódások elkerülése komoly
életstratégiát kíván. Először is célszerű megtanulnunk a többi ember befolyásolását és
meggyőzését.
Akit képesek vagyunk biztatni, lelkesíteni, motiválni, azt képesek vagyunk összhangba állítani
céljainkkal is. Természetesen mindez akkor elfogadott, ha etikus. Gyermekemtől ezért nem
szükséges jó tanulmányi eredményt elvárnom, ha önmagamtól várom el, hogy jó tanulásra
tudjam motiválni őt. A társamtól nem kell hűséget várnom, ha önmagamtól várom el a teljes
boldog élet megteremtését kettőnk számára. Ez automatikusan hűséghez vezet. Nem kell
lojalitást várnom a barátaimtól, ha viselkedésemmel nélkülözhetetlenné teszem magam a
kívánt viselkedés magától kialakul. Fölösleges az államtól száz százalékos biztonságot elvárni
javaimra és testi épségemre nézve, mert annak teljesítésére egyetlen állam sem képes. Ha
életemet biztonságossá teszem a bajforrások kerülésével és kivédésével a legtöbbet tettem,
amely jobb eredményekhez vezet, mint a várakozás. Mindig legyünk készen a legváratlanabb
helyzetek fogadására is!
A kétkedők azonban néha közbeszólnak: „nem létezik, hogy elvárhatnám magamtól egy
másik ember tökéletes irányítását, nem vállalhatok felelősséget azért, amit ő tesz”.
Ha jobban átgondoljuk a kétkedő téved! Képzeljük el, hogy valakinek hatalmas pofont
adunk! Az illető várhatóan visszaadja, vagy megfutamodik, de garantáltan kedvezőtlen
véleménnyel lesz rólunk. Ha ellenben ugyanezt a személyt pofon helyett váratlan
kedvességgel lepjük meg, még ha elfogadja vagy elutasítja is, feltétlenül kellemes képet alkot
majd rólunk! Mi történt? Mindkét helyzetben mi magunk alakítottuk ki egy másik ember
élményét, tapasztalatát és következtetését. Ennek okán megállapítható, hogy viselkedése a
mi hozzáállásunk és szándékunk függvénye. Az élet mindig bonyolultabb, mondhatnánk!
Igen, vannak emberek, akiknek a viselkedése kiszámíthatatlan, ellentmondásos, esetleg
olyan pozícióban vagy hatalmi helyzetben vannak, hogy stratégiánk kezdetben hatástalan
marad.
De a mások viselkedéséért vállalt felelősség kérdése olyan, mint a matematika. A négy
alapművelet igen egyszerű mindenki számára csakúgy, mint a pofonnal és apró kedvességgel
kapcsolatos példa megértése. Az algebra ellenben több fejtörést és alaposabb készültséget
igényel. Nem tagadható viszont, hogy alapműveletekben gyökerezik!
Az epebántalmak és bizonyos daganatok is rendszerint a csalódásból fakadnak. A csalódás
elvárásból alakul ki, de honnan származik az elvárás igénye?
A fiatalembert az életben elindító szülők gyakran hangoztatják, hogy gyermekük ne bízzon
meg senkiben és ne higgyen feltétel nélkül más embereknek. Ha a szülő és később róla
példát másoló gyermeke hisz ebben a mondásban, akkor igen nagy energiájú ellentétes
erőknek kell működniük ezzel szemben, hiszen a legtöbb ember e felszólításokkal szöges
ellentétben éli az életét. „Ne bízzunk másokban, ne higgyünk másoknak!” - hajtogatjuk.
Mégis mindenkitől mindenfélét elvárunk, amellyel tulajdonképpen függővé és
kiszolgáltatottá tesszük magunkat. Ha csalódunk, akkor ezek után kiábrándulttá válunk.
Vannak olyan emberek is, akik lelki nyomorúságba süllyedtek, mert csalódniuk kellett. Az a
nagy energiájú erő vagy tényező, amely arra sarkall minket, hogy elvárásainkkal mégis mások
kezébe helyezzük sorsunk irányítását, nos, ez egy emberi vonás, a kényelem.
A kényelem sokkal erősebb bennünk, mint a kudarctól és a talajvesztéstől való félelem,
hiszen a kényelem az itt és most helyzetében élvezhető, a csalódás pedig távolinak tűnhet,
melyet a kényelem jutalmáért érdemes kockáztatni.
Kényelmesebb gyermekünkre mutogatni, amiért rosszul tanul, mint felelősséget vállalni
motiválásáért. Mert valljuk be, hányan ismerik egy gyermek motiválásának jó, egészséges és
valóban hatásos módját? Mindezt megtanulni komoly befektetés. Idő és energia.
Kényelmesebb és társadalmilag még támogatott is az a nézet, hogy hűtlen partnerünket
terheljük a bajok okán felmerült felelősséggel. Mert valljuk be, hányan tudjuk a boldog élet
gyakorlati megvalósításának receptjét életszerűen alkalmazni?
Ezt megtanulni szintén igen fáradtságos, tapasztalásokkal teli hosszú utat jelenthet.
Tanultság, műveltség, óriási lelki erő és lelkesedés, no meg emberszeretet szükséges egy
másik ember nyelvének elsajátításához. Ahhoz, hogy szót értsünk vele és olyan tisztán és
tökéletesen muzsikáljunk lelke húrjain, mint a virtuóz a hangszerén. Ha mindezen
feltételeknek megfelelünk, akkor és csakis akkor már a hatalmunkban lesz a másik ember
viselkedésének befolyásolása. Ebből nemcsak az következik, hogy uralni akarunk valakit,
hanem az is, hogy a másik ember bízhat bennünk és számíthat ránk. Ez a kapocs pedig
magasabb rendű bármely elvárásnál, mert ez a kapocs a szeretettel harmonizál. Ha nincs
szeretet, vagy a szeretetnek nincs fedezete, akkor megjelenik az állandó elvárás.
„Elvárom tőled ezt és elvárom tőled azt. Elvárom, mert másképpen nem tudom nálad
elérni.” A felelősség ilyen módon való áthelyezése, mint tudjuk saját hatalmunk és
irányításunk feladása is egyben. Lemondás a körülmények kézben tartásáról. És annak a
bizonyosságáról, hogy valóban megkapjuk azt, amit elvárunk. Ha pedig az elvárás nem
teljesül, úgy könnyen ingatag helyzetbe kerülhetünk. Az epeproblémák és részben a
daganatos betegségek kapcsán tehát megfigyelhetjük, hogy a keserűség a csalódásból
származó bánat, milyen mély és rendkívül humánus vagy antihumánus összefüggéseken
alapul. Végeredményben a másik ember iránt érzett szereteten vagy annak elutasításán.
Az epeproblémák gyógyító autoszuggesztiója: „Én erős, kiegyensúlyozott ember vagyok,
uralom a körülményeimet! Felelős vagyok elvárásaimért és engem minden erősít!
Szeretettel, gondoskodással veszem körül azokat, akikkel együtt célok megvalósítására
törekszem. Felvállalom a felelősséget igényeim megvalósításáért, mert így uralom és
hatalmamban tartom a körülményeket is. Önértékelésem kitűnő! Képes vagyok másokat
emberségesen és nagy szeretettel biztatni és motiválni.”
Kommunikációs megítélő technika: életed szilárd alapokon nyugszik! Napról napra többet
teszel másokért és ők nagyszerűen értékelik cselekedeteidet. Kiválóan bánsz az emberekkel,
magaddal tudod őket ragadni, fel tudod őket lelkesíteni és gondoskodni is tudsz igényeikről.
Javasolt kifejezések: bizalom, felelősségvállalás, a sors uralása, másokért érzett részvét,
lelkesítés, motiválás.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Kedélybetegség, negatív élethullám, kedélybetegek rövid lelki gondozása

Rendkívüli vitalitású, talpraesett és mások által csodált személyek is átélhetnek néha olyan
életállapotot, melyek tünetei a következők: kiúttalanság, fölöslegesség érzése; fokozott
energiaveszteség már a nap kezdetén; „falak és gátak” érzése a személyiség körül;
irracionális elvárások másokkal szemben; fokozott kriticizmus; dacosság, önmegtagadás;
negatív tónusú önmegítélés és önsajnálat. A negatív életállapot lélektani jellemzői: időben
nehezen behatárolható - a kiindulópontot tekintve - több életterületen való együttesen
megjelenő helytelen szemlélet alaptalan kontextus eredménye. A kedélybetegség, a
feszültségcsökkentés és az önpusztító gondolatok eltüntetése céljából autoszuggesztióval
nagyszerűen kezelhető. A negatív életállapothoz, élethullámhoz kapcsolódó kedélybetegség
bármilyen furcsának is tűnik, sajátos lelki szükségletünk. Mentális oka az, hogy kiestünk saját
lelkünk „rendjéből”, nem haladunk a számunkra megfelelő életúton, elnyomjuk, vagy nem
elégítjük ki alapvető lelki szükségleteinket, lelki alkatunkhoz szabott élettevékenységünk
helyett más tevékenységet választunk, amelyekre valójában alkalmatlanok vagyunk.
Lássunk néhány példát! A negatív élethullám, a tartós kedélyprobléma következménye lehet
például a helytelen párválasztásnak, a hozzánk nem illő, dinamizmusunknak,
temperamentumunknak nem megfelelő ember kiválasztásának. Összefüggésben állhat a
munkában, hivatásban való alul-, vagy túlteljesítéssel, esetleg lelkiismeretet romboló,
hiteltelen életmóddal és lelki alkatunkkal összeegyeztethetetlen elkötelezettségekkel.
A kedélybetegség felhívhatja a figyelmet egy-egy életciklusunk túlérésére is. Ez azt jelenti,
hogy akár félelemből, szorongásból, a változás élményének konkrét elutasításából
megtagadjuk a továbblépést, a továbbfejlődést, a továbbtanulást, egy új kapcsolatot, stb.
Egyszóval az élet folyamán kb. egy tucatszor jelentkező megújulási ösztönt. Komoly lelki
problémák forrása lehet, ha nem vesszük figyelembe azokat a jeleket és folyamatosan
termelődő pszichikus energiákat, melyek a változás, az átalakulás szükségességére utalnak és
a megújulást táplálják.
A negatív élethullám és a hozzá kapcsolódó, akár hónapokig fennálló sötét lelki tónus a
csupán lélektani vegetálás a kizárólag az alapvető életszükségleteket ellátó csökkent
energiaszint egy rendkívüli, életben tartó és védekező mechanizmus mélytudatunk részéről.
Az életszükségletek megtagadását, a számunkra nem előnyös életpálya választását észlelő
mélytudat, kezdetben csupán figyelmeztető jelzésekkel üzen tudatos énünknek: „nem jó célt
választottál, nem a megfelelő személyhez vonzódsz, nem élsz a lelki alkatodhoz tartozó, a
személyiségedhez kapcsolható életrendben”. Ezek a különös üzenetek apró
elégedetlenségekben, hangulatingadozásokban, teljesítménycsökkenésben és más apró
„diszharmóniákban” mutatkoznak meg.
Segédtörvény: ha az általunk kiválasztott életút, vagy tevékenység esetleg cselekedet
helytelen ugyan, de lelki egészségünk és vitalitásunk nincsen közvetlenül veszélyben általa,
ezek a figyelmeztető jelzések, valamint a hozzájuk kapcsolódó érzések csupán átmenetiek,
nem jelentősek. Ha a helyzet komolyra fordul, végszükségletben a mélytudat már nem
átmeneti, hanem tartós energiahiányt és cselekvőképtelenséget teremt annak érdekében,
hogy megóvjon a tévúton való továbbhaladástól, lehetetlenné tegye annak a folyamatnak a
kiteljesítését, amely nem nekünk való, ezáltal számunkra káros következményekhez, testünk
és lelkünk felőrlődéséhez, céltudatosságunk feloldásához vezetne. Ez a gátló mechanizmus
az ember mélytudatának ez nagyszerű, életben tartó és fenntartó képessége.
Segédtörvény: a változás, a továbblépés, a megújulás bármilyen okból való elutasítása
érintetlenül, felhasználatlanul hagyja azokat a pszichés energiakészleteket, melye a változás,
a megújulás elősegítéséhez, katalíziséhez termelődtek. A le nem vezetett, fel nem használt
és ezáltal kórosan felgyülemlett energia saját túlsúlyából és minőségi átalakulásából
fakadóan egyre intenzívebben keres kiutat magának. Ha a levezetésre hosszú távon sem
kerül sor, fellazítja, összetöri az akaratot és az érzelemvilágot. Szétfeszíti és lerombolja a
lélek egészséges struktúráját.
Ugyanilyen romboló hatást fejtenek ki a pszichés szennyeződések, úgynevezett lelki
melléktermékek. Az önmagunkra erőltetett, de személyiségünkkel nem harmonizáló
körülmények olyan szituációkba és érzelmek átélésére kényszerítenek minket, melyek
fogadására és feldolgozására valójában alkalmatlanok vagyunk.
Az emészthetetlen lelki tartalom bomlasztja és oldja a személyiséget csakúgy, mint a
szelepet kereső levezetendő energia. A mélytudat rendkívüli létfenntartó funkciója ilyenkor
abban nyilvánul meg, hogy érzékeli a lélekben a nyomást, a káros pszichés tartalmakat, és
blokkolja a helytelen cselekvés folyamatát, leállítja az elhibázott döntés vagy döntések
megvalósítását. Megálljt parancsol testünk és lelkünk gépezetének. Ezáltal mentesülhetünk
azoktól a szerencsétlen következményektől, melyek az idő előrehaladtával halmozottan
jelentkeznének. E fékezés, megállás és erőteljes blokk, majd stagnálás eredménye az
elhúzódó negatív élethullám és a hozzá kapcsolódó kedélybetegség.
Nos, mit tehetünk mi? A szuggesztió, vagy az autoszuggesztió ennél a problémánál kétféle
alapvető funkciót tölthet be. Egyrészt lefékezi a pillanatnyi elégedetlenségből,
kudarcélményből és a helyzet gyakori meg nem értéséből származó önpusztító negatív
gondolatok kialakulását. Másrészt segíti a gyógyulást a helyes életútra való ösztönös
rátalálást.
A lelki gyógyulás alapvető feltétele, hogy mélytudatunk óvó és védő szerepét megfelelően
tudjuk értékelni, életünk lefékeződését ne a baj okaként, hanem következményként,
pontosabban a mi életünket és személyiségünk egységét védő következményként
szemléljük.
A kedélybetegség kapcsán javasolt autoszuggesztiós mondatok: „Örömmel és
megnyugvással fogadom, hogy mélytudatom védelmez engem és segít nekem a helyes életút
megtalálásában és a hozzám illő célok felismerésében. Minden nap, minden szempontból
egyre jobban vagyok és egyre közelebb jutok a számomra legmegfelelőbb életút
megvalósításához. Csodálatos élmény számomra, hogy napról napra, egyre tisztábban és
világosabban ismerem fel lelki szükségleteimet.”
Az önpusztító gondolatok semlegesítése céljából a következő szuggesztiót alkalmazzuk: „Az
élet mesés, lelki egészségem teljes, vitalitásom napról napra fokozódik.”
A kedélybetegséggel kapcsolatos lelki kínlódás váratlan erejű szenvedés élményének
átélésekor a Coué-féle „elmúlik, elmúlik, elmúlik” formulát alkalmazzuk, hangosan beszélve
önmagunkhoz, tenyerünket a homlokunkra helyezve. Az elmúlik szócskát gyors
szuggesztióként kell használni, azaz a lehető leggyorsabban kell ismételni. Hússzor,
harmincszor, esetleg százszor is.
A kommunikációs megítélő szuggesztiók és technikák kapcsán vizsgáljuk meg, mit kell
tennünk, ha kedélybeteg személye esetleg tőlünk várnak segítséget, vagy hozzánk fordulnak
tanácsért. Nos, semmi esetre sem adjunk tanácsokat, ne ismételgessünk olcsó, biztató
közhelyeket és kerüljük a bonyolult lelki összefüggések taglalását.
Mindez hatástalan és káros lehet. Ne feledjük, ami számunkra lelki egyensúlyban és
harmóniában élő személyek számára logikus, érthető és feldolgozható, az kedélybeteg,
életfolyamatában megrekedt partnerünk számára érthetetlen és a lelkében ellenérzést szül.
Tanács helyett alkalmazzunk megítélő technikát, mellyel tulajdonképpen pozitívan
szuggeráljuk őt. Ennek következtében segítő célú tevékenységünket és annak eszközeit — a
pozitív gondolatokat — nem vonja kritikus ellenőrzése alá, a labilis, érzékeny személy
logikája, hanem tudatát, tudatos ellenállását megkerülve közvetlenül a tudatalattiját
tápláljuk és erősítjük.
Ha úgy érezzük, hogy egy másik ember kedélybetegsége, lelki válsága okán igényli a
társaságunkat, és keresi a velünk való beszélgetés lehetőségét, akkor a legelső lépés lehet
részünkről, hogy türelmesen, értő figyelemmel hallgatjuk panaszát és értékeljük nekünk
szánt őszinteségét.
Bármit hallunk tőle, még ha ellenkezik is meggyőződésünkkel, vagy szemléletünkkel, sohase
vitatkozzunk kijelentéseivel. Ha azonban önpusztító gondolatait fogalmazza meg és mondja
ki, szelíden, de következetesen kérjük meg ennek befejezésére.
Elbeszélése, panaszkodása, élménymegosztása után az ilyen ember többnyire vár valamit
tőlünk, akár tanácsot, vagy hozzáfűznivalót, esetleg konkrét segítséget. E helyzetek nagyon
komoly csapdát jelentenek az avatatlan segítő számára, hiszen a bajban lévő személy
elégedetlensége és keserűsége nyomán éppen arra vágyik a leginkább, hogy a segítő célú
megjegyzéseket ízzé-porrá törhesse az általa ésszerűnek tűnő érvei hangoztatásával.
E csapdában kitűnően megfigyelhető az elme erős, önigazoló jellege. Az esetleges tanácsokra
viszonzott válaszaival tökéletesen igazolhatná, hogy valóban bajban van és ez az igazolás
tovább erősítené fájdalomteremtő világképét és sötét lelki tónusát.
E zsákutca kikerülésével beszéljünk inkább vele a mélytudat önvédelmi képességéről. Ha így
teszünk, nem vonjuk kétségbe fájdalmát, bebizonyítjuk, hogy tudatában vagyunk
szenvedésének, tehát nem vitatkozunk vele, ezért a készenlétbe helyezett ellenérzését sem
váltjuk ki. Ha ezen a ponton a fájdalom meglétének ténye kapcsán nem alakul ki közöttünk
nézeteltérés, a helyzet kulcsa a hatalmunkban lesz és a hozzánk forduló személy
szuggerálhatóvá, befogadóvá válik. Ha elkerüljük az élet szépségeivel, a jó kedélyállapottal a
pozitív törekvésekkel kapcsolatos olcsó tanácsokat, azzal nem világítunk rá rendkívüli
tehetetlenségére és nem hangsúlyozzuk ki azt a távolságot, amely az ő jelenlegi állapota és a
harmónia között áll fenn.
Segédtörvény: a kedélybeteg ember logikája a lelki harmónia elvesztése ellenére sem sérül,
sőt igen megerősödik. Ha nem vagyunk eléggé felkészültek az ilyen személyekkel való
beszélgetésekre, kitűnően megfigyelhetők hogy partnerünk logikája ellenfelünkké válhat. A
negatív gondolatok negatív érzelmeket teremtenek, a negatív érzelmek pedig tovább erősítik
a rosszban való hitet. Ez a felívelő, önmagát erősítő spirál megteremt a kedélybeteg ember
elméjében egy fájdalomelméletet, melyet az illető az önigazolás tudattalan
mechanizmusával rendkívül ésszerűen képes alátámasztani. Ha ilyenkor az elme segítő célú
tanáccsal találkozik, akkor szinte rácsap a lehetőségre, hogy az ő meggyőződésével szemben
álló véleményt megsemmisítse. Mert ez a vélemény kétségbe vonja fájdalomelméletét,
melyet minden körülmények között igazol.
A jó szándékú de hatástalan és végeredményben káros tanácsminták és az arra adott kitérő
válaszok jól megvilágítják a szembenállás és a nézeteltérés tényét. Példák: sportolj, menj
úszni vagy kocogni, mert a testi harmónia jót tesz a léleknek! Az erre adott valószínűsíthető
válasz: éppen a fizikai mozgásra nincs erőm, mert a lelki szenvedéstől olyan fáradékony
vagyok. Vagy: menj el egy jó szakemberhez, egészen biztos segít majd neked! Válasz: nincs rá
időm és pénzem végképp nincs, a pszichológusok borzasztóan drágák és úgyis csak tanácsot
adnának, pedig minden ember csak magán tud segíteni és nekem éppen erre nincs
lehetőségem.
E két példa kitűnően illusztrálja, hogy a tanács szinte ellenünk hangolja, valósággal
ellenfelünkké teszi a kedélybeteget. A „legyél következetes, keress magadnak valakit, szedd
össze magad végre” hangzású javaslatok azonban nemcsak szemben állnak a beteg
logikájával, de borzasztóan dühítik is. „Legyek következetes? Szóval nem vagyok az! És ez
látszik is rajtam! Keressek valakit? Szóval magányosnak látszom!” Ismét kijelenthetjük, hogy
minden tanács egy negatív szuggesztió, hiszen a javaslat felnagyítja partnerünk problémáját,
ezáltal rátereli a figyelmét és amire figyel, az növekedésre és megvalósulásra törekszik
benne. Ez a tény egyben Coué alapvető törvénye.
Ha meghallgattuk őt, elkerültük a tanácsadást és a vitát, nem kezdtük el meggyőzni saját
álláspontunkról és ezáltal a helyzetben rejlő hibaforrásokat sikeresen elkerültük, akkor, mint
korábban jeleztük, az illető pozitívan szuggerálhatóvá válik. Ez a befogadó készség egyébként
kíváncsiságból és információéhségből következik.
A kedélybeteg elméje ilyenkor így gondolkodik: „meghallgatott? Nem adott tanácsot? Nem
akart okosabb lenni nálam és nem akart meggyőzni arról, hogy mi a helyes cselekedet ebben
a helyzetben? Most mi következhet?” Érdekes lelki folyamat, ahogyan befogadóvá,
kérdezővé, kíváncsivá válik az elme, amely minden ésszerű és jobbító célú tanács
elutasítására fel volt készülve, csupán arra nem, hogy szembehelyezés helyett elfogadó
állásponttal találkozik. Az elmét, amely a fájdalomteremtő gondolati beállítottságot
létrehozta, meglepi, megzavarja ez a helyzet. Ez a szituáció kitűnő alkalmat ad a pozitív
szuggesztió eredményes átadására.
Haladjunk lépésről lépésre, alkalmazzuk a következő mondatokat: „Akármilyen problémával
küzdesz jelenleg, te egy olyan ember vagy, akinek nincs szüksége tanácsra. Az életben eddig
minden nehéz helyzetben feltaláltad magad, nagyszerűen megtalálod a saját helyedet,
felkutattad örömforrásaidat és rövidesen meglelted a kiutat is problémáidból. Ha valaki
befolyásolna, vagy tanácsokkal látna el téged, csak megzavarná benned a csodálatos,
megújulási képességet.”
Figyeljük meg! Miközben arról beszélünk partnerünkkel, hogy nem kívánunk tevékenyen
beleavatkozni az életébe, folyamatosan szuggeráljuk azzal, hogy kiemeljük előtte a
megújulási képesség fogalmát. Megítéljük, mint olyan személyt, akiben ez a képesség
tökéletesen működik. Ez a megítélés beépül a gondolkodásába és mélytudatán keresztül
megvalósulásra törekszik. A készenlétben álló, a fájdalomteremtő elméletet bármely
pillanatban igazolni kész elme csak jó tanácsra aktivizálódna és reagálna ellenségesen, a
szuggesztiót azonban nem ismeri fel, ezért maradéktalanul befogadja.
Haladjunk tovább! „Ezért szerintem téged tilos befolyásolni, lelki értelemben te erősebb
vagy a legtöbb embernél és valószínűleg nem sokan tudnának neked az életről újat
mondani.”
Az elme erre helyeselni fog, hiszen tapasztalatlanságának hangsúlyozása kissé hízelgésnek
tűnik, de éppen ennek okán egyben védhetetlen pozitív szuggesztió is.
Hasonló esetekben a másik ember tapasztalatlanságának hangsúlyozása, mint bizalmat nyitó
gesztusra mindig építhetünk, mert minden ember még az életfájdalomtól szenvedő, azt a
tapasztalattal összekeverő egyén is igen büszke arra, hogy ő tapasztalt.
Tehát továbbra sem ébresztünk ellenállást. „Azt gondolom, hogy vár rád egy új életút, egy
harmonikus életrend és talán senki sem tudja ezt neked megmutatni, hiszen senki sem
alkalmasabb nálad arra, hogy ezt megtalálja.”
Az új életrend megemlítésével egy olyan pozitív kontextust nyitottunk, amely elvben logikai
ellenállásba ütközhet a részéről, de mivel az életút tartalmának kifejtése az új célok
megválasztása őrá van bízva, ezért az ellenállás a szabadságérzés hangsúlyozása okán nem
alakul ki.
A segítő célú beszélgetés és a pozitív gondolatok átültetésének központi eleme, a technika
„lelke” az, hogy soha ne ébresszünk ellenállást és soha ne keveredjünk vitába partnerünk
„logikájával, oksági gondolkodásával.” Vita esetén a témakör kapcsán bizonyíthatjuk ugyan
igazunkat de eközben garantáltan elveszítjük a másik ember együttműködési készségét és
elfojtjuk ébredező lelkesedését, önmagára találását. A pozitív szuggesztiók eredményes
átvitele után néhány egyszerű vizualizációval segítünk abban, hogy képzelőereje elindíthassa
őt az egészségteremtő gondolkodás és a harmónia iránti őszinte vágyakozás útján. A
vizualizáció tulajdonképpen a meggyőzést szolgálja, de nem szavak hanem a lélek nyelve
útján. Közvetetten, ellenállást nem ébresztve. Mindezt arra a bizalmi tőkére építjük, melyet
értő hallgatásunkkal és empátiánkkal építettünk fel. Beszélgessünk vele tovább, de az
irányítás a szuggesztiók átadhatósága céljából mindvégig maradjon a mi kezünkben:
„Jelenlegi állapotod - ezt te jobban tudod nálam - magától megszűnik, mert te eddig is
gyakran mutattál példát másoknak vitalitásból, életigenlésből, minden nehéz élethelyzet
kapcsán. Ez a mostani szemléleted, nézőpontod pillanatnyilag azt súgja neked, hogy nincs
kiút. (Ismételten megerősít majd minket abban, hogy egyetért velünk). De ez a kontextus
tőled függ. Tudjuk, hogy a fizikai körülményeinket nem változtathatjuk meg olyan könnyen
és gyorsan, mint gondolatainkat.”
„De gondoljuk végig! A közeledő vonat egy hideg téli napon, az állomáson várva a
biztonságot és a melegséget, a kényelmet szuggerálja számunkra. Nagyon várjuk, hogy
helyet foglalhassunk, elhelyezkedjünk és kellemes melegben haladhassunk a célunk felé. Ez
tehát egy olyan kontextus, melyben a közeledő vonat kellemes élményt teremt. De
gondoljunk arra, hogy ugyanezen a téli napon, ugyanebben az időben a vonatot most a sínek
között várjuk. Ha ezt képzeljük a halálfélelem kontextusában látjuk a helyzetet. A vonat, mint
fizikai körülmény mindkét esetben változatlanul fennáll és mindkét esetben közeledik.”
„Saját döntésünktől függ, hogy mire használjuk fel. Egy kapcsolat elvesztése és felőrlődése a
magány elképzelésének kontextusában szinte alig bírható ki. De ha azt vizsgáljuk, hogy e
kapcsolat mennyire volt terhes ellentmondásos elemektől és most lehetőségünk van egy
jobb kapcsolat létrehozására, mindjárt más nézőpontban leszünk és ugyanazon helyzet más
tapasztalatokkal és hangulatokkal ajándékoz meg minket.”
„A kontextus nemcsak más nézőpontot jelent, hanem másra való felhasználhatóságot is.
Ezért mindketten tudjuk, hogy az eseményeket célszerű abból a nézőpontból figyelni,
melyben hasznunkra vannak. Te az életedben nagyon sokszor teremtettél már olyan
kontextust, melybe az adott problémád tényei jobban illettek. És ezt a szemléletet most is
megteremtetted. Már tisztában vagy azzal, hogy jelenlegi állapotod normális és a te lelki
védelmedet szolgálja. Ha azt kérdezed mi a kiút, akkor meggyőződésből mondom, hogy
neked a kiutat nem kell keresned. Te magán a kiúton állsz ebben a pillanatban. Nézd meg ezt
a szobát, amelyben most vagyunk! Most pillants rá a bejáratra is. Ha ide belépsz, és háttal
állsz a bejáratnak csak falakat látsz önmagad körül. Ez a bezártság kontextusát teremtheti
meg benned. Nincs kiút, csak falak mindenütt, gondolhatod ebben a felállásban. Úgy
érezheted, mint a fóbiás egy pincében a bezártságtól félve. De abban a pillanatban, ahogy
megfordulsz már nemcsak a falakat látod, hanem a kijáratot is. Ilyen egyszerű lenne? Nem az
és mégis az. Ha a falakra koncentrálsz, akkor a bezártság és a kiúttalanság érzése és élménye
növekszik benned. Ha megfordulsz, mindez szertefoszlik.”
„De nyilván Téged most az érdekel, mi a megoldás, mi szimbolizálja az előbbi példában a
megfordulást, a fordulatot. Talán azt gondolod, hogy maga a fordulat a nehéz és az a titok,
hogy mi a mikéntje.”
Figyeljünk, most jön részünkről a szuggesztiós technika egy legfontosabb eleme!
„Neked a fordulatod érdekében nem kell tenned semmit! Mindig egy dinamikus, mozgékony
személyiség voltál. Ezzel a dinamizmussal, mozgékonysággal természetedből fakadóan
minden erőlködés nélkül minden problémából nagyszerűen kidolgoztad magad. Te általában
addig helyezkedsz, mozogsz és forgolódsz, míg automatikusan beállsz a kijárat irányába.
Ennek a keresésnek és beteljesülésnek bármilyen erőltetése csak hátráltatná a kijárat
megtalálását a „szobából”. Egy nem várt közeli pillanatban magadtól rádöbbensz, hogy
kijutottál.”
Megítélő módszerünk ereje és gyógyító hatalma abban rejlik, hogy miközben a kijáratról és
megoldásról, valamint eltérő helyes kontextusokról beszélünk neki, ő elképzeli azt,
megteremti önmagában a kijutás képzetét és ez a képzet alakul, formálódik és erősödik
mélytudatában, céltudatosan haladva a fizikai megvalósulás irányába.
A szuggesztiót tökéletesen és pontosan adtuk át anélkül, hogy egyetlen tanácsot is adtunk
volna és anélkül, hogy bármilyen akarati jellegű tevékenységre, erőfeszítésre biztattunk
volna egy olyan személyt, akinek éppen az akaratával és a motiváltságával van jelen
pillanatban a legnagyobb baj. Ha Coué akaratai erőfeszítésről szóló törvényét szem előtt
tartjuk, akkor nem fogunk hibázni!
Így a kedélybeteg egyén pengeéles, ellenőrző szándékú logikájával és fájdalomteremtő
világképének elmebeli önigazolásával sohasem kerülünk szembe, mindeközben a helyzet
által megengedett leghatásosabb eszközt vetettük be, pozitívan szuggeráltuk társunkat. Ő a
beszélgetés végén egészen másként fogja érezni magát, mint amikor felkeresett minket.
Felszabadultabb és valóban vitálisabb lesz! A pozitív következmények azonban néhány nap
múltán érezhetők majd nagyon erőteljesek. Mindeközben ne feledjük el, hogy mi nem
gyógyítottuk meg, és nem állítottuk helyes vágányra félrecsúszott életét vagy életének
félrecsúszott, kisebb vagy nagyobb szeletét.
Mi pozitívan töltöttük fel lelkét, oxigénhez, levegőhöz juttattuk fásult meggyötört gondolati
világát. A szuggesztiók azonban elindítottak egy olyan öngerjesztő folyamatot, melyben ő
maga találja majd meg a kibontakozás számára legelőnyösebb és legalkalmasabb módjait.
Mit tehetünk még? A beszélgetés során elnyert bizalmat használjuk fel arra, hogy
alkalomadtán máskor is elfogadja tőlünk a korábban adott szuggesztiós beszélgetést, a
megerősítést. Ez természetesen nem függőség és kötődés kialakulását kívánja szolgálni,
csupán a nyitottságot az egészséges, pozitív teremtő gondolatok számára. Ha nem
találkozunk vele, írjunk részére kis pozitív szuggesztiós mondatokat, melyeket elhelyezhet
autójában vagy szobája falán esetleg éjjeliszekrényén. Álljon rajta a következő szöveg: „Az
élet mesés, te vagy a legjobb.” Ezek olvasása automatikus szuggesztiót jelent, és minden
egyes rájuk vetett pillantás egy megerősítés. Ha nem vagyunk szakemberek ez a legtöbb,
amit a másik emberért a lehangoltság vagy a kedélyproblémák esetén megtehetünk. Ítéljük
meg pozitívan. Ezen túlmenően soha ne szóljunk bele életébe, ne biztassuk konkrét
változások megcélzására. Ne adjunk tanácsot és semmi esetre se képzeljük magunkat
terapeutának! Ha új életrendje kezd kialakulni és feloldódik a lelki blokk, örüljünk vele együtt
a sikerének.
Ha a baj olyan mértékű, hogy szakembert igényel, teremtsük meg ennek a találkozásnak a
lehetőségét arra a bizalmi tőkére építve, melyet felépítettünk. Ha a bizalom már kialakult
ránk ebben is hallgatni fog! Az esetek többségében azonban a jótékony szuggesztiók
ugyanúgy gyógyítják és ápolják a lelket, mint ahogy a testi problémákat is megszüntetik.
Betegünk, vagy lelkileg gyengélkedő partnerünk mélytudatában hitté alakul, hogy ő valóban
napról napra erősebb, dinamikusabb és magától ráébred a megoldásra. A hit pedig teremtő
alakító erő. Ami megvalósul annak előbb gondolatban léteznie kell, és nem létezhet semmi
anélkül, hogy előtte el ne gondoltuk, el ne képzeltük volna. Ahogyan a helytelen életvitelből
fakadó mélytudati akadályoztatás a rossz úton való haladástól való óvás kedélyproblémákat
teremt, úgy hozza meg a pozitív szuggesztió a javulást, mely nemcsak tüneti kezelés, hanem
az okokra is hatással van.
Ugyanez a teremtő hit nyilvánul meg mindkét esetben! Csupán az ellentétes előjellel. A
számunkra negatív következményeknek ezért nincs hatalma felettünk. Azokat is mi
teremtettük és a pozitív hatások és következmények kialakításának kulcsa is a kezünkben
van.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A „felelősség” betegségek

A felelősség hétköznapjaink gyakran használt, megszokott fogalma. „Felelős vagyok a

családomért, a munkámért, az általam kimondottakért.” - ismételjük szinte naponta.
A felelősségvállalás élményének sajátossága az, hogy nincs mindig összhangban
egészségünkkel és a hosszú élet iránti elkötelezettségünkkel. Mielőtt a felelősség betegíteni
képes lelki aspektusait vizsgálnánk, ismerjük meg a felelősség két alapvető típusát.
A hivatásunkért, kenyérkereső tevékenységünkért, gyermekünkért, társunkért érzett
alapvető felelősségünket erős ösztönök és emellett társadalmi elvárások is motiválják. Ez
esetben már-már olyan felelősségről beszélünk, amelyet egyrészt mi veszünk a vállunkra,
másrészt ránk is mérettetik.
Képzeljük el például gyermekünk iskoláztatásának témakörét. A családi összetartozás, a
szeretet ellentmondást nem tűrő erővel késztet ennek vállalására minket, és ez a vállalás az
emberek túlnyomó többségénél az életük szerves része. A munkáért vállalt felelősség szintén
összefügg a család és saját életünk fenntartásával, egyúttal meghatározza a biztonságra való
törekvés, illetve az anyagi bizonytalanságtól való félelem is. A felelősségnek ezeket a szinte
kötelező elvárásként vagy késztetésként megnyilvánuló formáit, melyet minden egészséges
lelkületű és társadalomba illeszkedő ember hajlamos elfogadni, késztetéses, vagy
késztetésen nyugvó automatikus felelősségvállalásnak hívjuk.
Óriási erő közlése szükséges ahhoz, hogy valakiben ezeket az erős késztetéseket
megingassuk. Az elhagyott, megalázott házastárs képes lehet arra, hogy lelki sérülését és
problémáját olyan magas fokú szenvedésként értelmezze, amely hivatása teljes
elhanyagolásához vezet. A hirtelen összeomlott önértékelés ilyenkor általában azt diktálja,
hogy fel kell adni minden küzdelmet, mert „Úgysem vagyok elég jó arra, hogy boldog
emberként éljek. Ezért nem küzdök magamért és nem kívánom fenntartani magam.” Ez az
önpusztító irányultságú folyamat idővel átalakulhat és visszatérhet, az élet részévé válhat az
elvesztett önfenntartó felelősségmotívum. Ha valaki azonban erős alkoholistává zülleszti
önmagát, teljesen lehetetlen egzisztenciális és morális helyzetbe juthat. Ez az automatikus
vagy késztetéses felelősség teljes feladása.
A késztetéses felelősség legfőbb funkciója, hogy alapot kínál a társadalmi és a családi rend
ápolásának. A rend fogalma azonban sokféleképpen értelmezhető. És ezek az értelmezések
megalkotóik hozzáállásától függően néha kevésbé hajlékonyak, kevésbé rugalmasak, mint az
ember lelki igényei és az egyén lelki sajátosságai. Elképzelhető, hogy egyszerűen nincs
tisztában azzal, mire van szüksége egy nőnek a boldogsághoz. A partneri kulturálatlanság e
formája elég gyakori.
Az a helyzet is előfordulhat, hogy tisztában van a szükségletekkel, de azok kielégítését
terhelőnek, fárasztónak találja és önmaga számára is úgy indokol, úgy befolyásolja a saját
elméjét, hogy a kedveskedés, az udvariasság és figyelmesség fölösleges és haszontalan
motívumoknak tűnjenek.
A kedvesség, az udvariasság és a lélek finom rezdüléseinek megértése nem késztetéses
felelősségvállalásként valósul meg. Hiányához nem kapcsolódik a biztonság elvesztésének
lehetősége, az önfenntartás veszélyeztetettsége, legalábbis nem közvetlenül. És nem
kapcsolódnak hozzá olyan erős, lelki szankcionálással is együtt járó társadalmi elvárások sem.
Nos, tegyünk egy összehasonlítást! Ha egy férfi önszántából, hanyagságból otthagyja állását,
megtagadja a családja fenntartása iránt érzett felelősséget, akkor kirekesztés és társadalmi
megvetés lesz az osztályrésze. Elkerülik majd és megjelenése taszítást, ellenérzést vált ki az
emberekből. Míg az elhanyagolt család általában a megértés és a részvét megnyilvánulásaira
számíthat.
Ha ugyanez a férfi családját eltartva, de felesége és gyermekei lelki szükségleteit, habitusát
és igényeit figyelmen kívül hagyva él és eszerint irányítja közös életüket, akkor a társadalom
érzéketlen marad. Sőt! Ha a feleség panaszkodik és elégedetlenkedik azzal ő vált ki
megvetést, a közösségben. Nem alázatos, nem hűséges, hanem követelőző nő, mondják róla
azok, akik nem látnak be családi életük színfalai mögé.
Ez a példa jól mintázza, hogy a társadalmi megítélés másképpen minősíti a felelősség
különböző formáit és a minősítés alkalomadtán igazságtalan lehet. Az egyének összességéből
felépülő társadalom általában olyan sztereotípiákra épül melyek esetenként az egyén
számára fogadhatók el legkevésbé. Ezért a társadalom hiába áll egyénekből, az egyént és a
társadalmat nem minősíthetjük és értelmezhetjük azonos fogalmakkal, nem vezethetjük le
szükségleteiket azonos forrásból, mert az menthetetlenül zavarhoz vezet.
Példánkhoz visszatérve, az elhanyagolt lelkű nő tehát elégedetlen marad. Mivel a férfit nem
éri olyan külső nyomás, mintha hivatását hagyná el, nem számíthat olyan késztetésre, mely
szankcionálná a viselkedését, ezért nem vállalja fel a boldogság megteremtésének igényét és
csak saját magával törődik. Ez nem általános jelenség, de elég gyakori.
Ha a családtagok, akár a férfi akár az asszony felelősséget vállalnak egymásért, akkor az
kizárólag igényességükből értékrendszerükből, lelkük jó értelembe vett érzékenységéből
származik. Ezért a felelősségnek ezt az önkéntes, belülről fakadó formáját túléléssel,
örömteli élettel összhangban levő önkéntes felelősségvállalásnak hívjuk.
Segédtörvény: a funkcionális zavarok és betegségek elsősorban abból származnak e
problémakör tükrében, hogy társadalmilag elvárt késztetéses, önfenntartással kapcsolatos
felelősségeinket túlhajszoljuk, míg saját belátásunkon alapuló, boldogságunkat és
életminőségünket megteremtő felelősségeinket elmulasztjuk vállalni vagy nem vagyunk elég
odaadóak.
A késztetés felelősség túlhajszolásából származó betegség például az infarktus, magas
vérnyomás, de a kopaszodás is. Közismert még a gyomorfekély kialakulásának hasonló
forrása is. A tudatos felelősség elmulasztásából, a nem szeretettségből pedig általában a
nemi szervek problémái, daganatai, működési zavarai vezethetők le. A tudatos, belátáson
alapuló boldog életvitelt szolgáló felelősség vállalásának feltételei: intelligencia, kulturáltság,
igényesség, érzékenység, szeretetre való képesség. Mindezek nagymértékben függnek össze
a neveltetéssel, de belső igény esetén gyakran éppen a neveltetés hiányosságából fakad
megvalósításuk vágya.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Magas vérnyomás, szívproblémák

(a késztetéses felelősség kapcsán)

A magas vérnyomás mentális oka szinte benne foglaltatik a betegség nevében. Nyomás. Be
nem fizikai, hanem lélektani értelemben. Konkrétabban: hosszú idő óta fennálló kezeletlen
lelki probléma, konfliktus, mely teljesen ellentmond az életről szóló elképzeléseinknek és
vágyainknak.
A magas vérnyomás a szívproblémákkal szinte kéz a kézben jár együtt. Lelki vonatkozásuk is
nagyrészt azonos: „teljesítenem kell, felelős vagyok érte.” A kell érzése és a túlzás
megjelenése fontos ismérv, hiszen a felelősség a helyes kontextusban a megfelelő
életminőség alapja.
A vérnyomásproblémáknál a késztetéses felelősséghez még csatlakozik két meghatározó
lelki motívum is. Az első az, hogy a beteg nem kezel olyan problémákat, melyek fennállása
állandó feszültségforrást jelent. Ezek a problémák néha elfojtásra kerülnek, hogy a tudatban
ne okozzanak konfliktust, elégedetlenséget, és ne alakulhasson ki ennek nyomán kellemetlen
közérzet. Tehát letagadom önmagam előtt a gondjaim jelenlétét, és még azt is letagadom,
hogy letagadom! E folyamat nagy-nagy energiaveszteséggel jár, hiszen az ilyen elfojtott
állapotok fenntartása komoly energiafogyasztást vonz körülményként.
A látszat fenntartása gyakori jelenség a személyes képességek terén. Sokan azt érzik, hogy
mindenkinek be kell bizonyítaniuk kompetenciájukat, megbízhatóságukat, rátermettségüket,
még akkor is ha ez nem így van. A képességbeli hiányok leplezése kényelmesebbnek tűnhet,
mint a probléma orvoslása. Hasonlóról van szó, mikor a kisebb-nagyobb valótlanságok árán
való érvényesülésről beszélünk. Az ilyen módon történő előrejutás olyan következményeket
teremt, melyek évek múltán is megkövetelhetik az állandó készenlétet a leleplezés
elhárítására.
Fokozza a magas vérnyomás kialakulásának lehetőségét az az érvényesüléssel összefüggő
tévhit, mely szerint az előrejutás kizárólagos módja valakinek a háttérbe szorítása,
lehetetlenné tétele. Az állandó harci állapot, a kiélezett interakciók, a bizalmatlan ellenséges
légkör, mind-mind aláássa az idegrendszer egyensúlyi állapotát. Ez esetben egy sajátos
társadalmi kulturálatlanságról van szó, amely már-már hagyománnyá szilárdult. A küzdő
felek tulajdonképpen egy álproblémára, egy feltételezésre koncentrálnak és azt kívánják
megoldani. Arra gondolnak, hogy a másik menthetetlenül elsöpörné őket, ha nem tennék ők
ugyanezt vele. Az álprobléma így komoly valósággá válik és megteremt egy igazi konfliktust.
Ezután minden fél okkal és joggal veti bele magát egy olyan küzdelembe, amely minden
szempontból igazoltnak látszik. A valódi probléma, a kulturált tehetségen és tudáson alapuló
érvényesülés témaköre, így érintetlenül marad, mert a küzdelmekben senkinek nem jut
eszébe, hogy ez irányba lépni kellene. A kulturált, higgadt módon való érvényesülés hallatán
sok, magát igazi profinak tartó szakember csak legyint: hová jutnánk, ha ezzel törődnénk! Öt,
tíz vagy tizenöt év múlva infarktus után a kórházi ágyon ugyanez a személy hangsúlyozza
majd a megértés, az elfogadás, és a család fontosságát, valamint az Istenhez való közelség
élményének megtapasztalását.
Coué alaptörvénye a magas vérnyomás betegségnél kitűnően megfigyelhető: a gondolatok
következménnyel járnak, sohasem vámmentesek. De a következmények sokszor csak
évtizedek múltán jelentkeznek. Ezért a helytelen, betegségteremtő viselkedés időpontjában
nem hatnak riasztónak!
A magas vérnyomás egy társadalmilag már-már elfogadott és a fiatalokba is gyakran nevelt
érvényesülési koncepció egyenes következménye lehet, amely koncepció a másik
félreállítását célozza. Halálközeli állapot esetén, mikor a korábban karrierista menedzser az
életéért szorong a betegágyon, ez a betegségteremtő kontextus már nem illik bele a
szemléletébe, ezért megjelenik a stílusváltás, az emberek szeretete iránti fokozott
fogékonyság.
Érdemes elgondolkozni azon, hogy az érvényesülés bizonyos fajtái oktató könyvek és
tanfolyamok egy része a sikeres élethez és a sok pénzhez jutás lehetőségén kívül nem
tartalmaz-e egy hosszú távon esedékes kórházi beutalót is.
A magas vérnyomás megelőzésének mentális lehetőségei, pozitív gondolkodás minták:
„Elfogadom, hogy érvényesülésem elsősorban saját pozitív gondolkodásom következménye.
Az elképzelés teremti a valóságot. Ezért, ha azt gondolom, hogy kizárólag mások sértése árán
juthatok előre, akkor számomra ez lesz a valóság és az életemben erre fogok igazolást találni,
ha azonban azt gondolom, hogy az érvényesülés útja mások állandó megtisztelésén és
előtérben hagyásán keresztül vezet, akkor ez válik valóságommá és erre találok példát.”
Az elme nemcsak gyógyít, vagy betegít, de ránk jellemző körülményeket is vonz. Mágnesként
szívjuk magunkhoz a ránk jellemző helyzeteket. A gondolkodás megváltoztatásával új
embereket és lehetőségeket vonzunk. Ennek következményei karrierünkben és anyagi
viszonylatainkban is jelentkezni fognak!

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Magas vérnyomás és pozitív utópiák

A feszültség gyakran nem fokról-fokra, hanem robbanásszerűen alakul ki és vezet

betegséghez. Ennek oka például az utópisztikus szemléletből fakadhat. Az elleplezés, elfojtás
mellett ez a másik lelki motívum, amely e betegség kialakulásához hozzájárul. Itt nem arról
van szó, hogy elmulasztottuk egy probléma kezelését, hanem olyan problémákra és
jelenségekre számítottunk, amelyek a valóságban nem léteznek és nem is fognak létezni.
A hiányos önismeret és hézagos emberismeret a felnőtté válásról, majd a munkahelyi
hierarchiáról alkotott tévképzetek az egyén elméjében előítéletekhez vezetnek.
„Valószínűleg ez fog történni, arra számítok, hogy ez lesz a következmény és az eredmény.”
—mondja az, aki utópiát épít.
Az utópiák és a vágyakat kifejező előítéletek közös jellemzője, egy tudáshiányra épülő pozitív
gondolkodásnak tűnő folyamat, amely voltaképpen nem pozitív. További közös jellemző az
olyan eseményekre, tényekre segítő faktorokra való alapozás, amelyek csak az utópiát
megfogalmazó személy elméjében léteznek.
Egy fiatal kortárs író például meg lehet győződve arról, hogy az ő műve korszakalkotó
jelentőségű. Ha nem talál rá kiadót, először a véletlen művének nevezi majd kudarcát.
Másodszorra már leértékeli magában azokat, akik nem fogadták el az ő elméletét, írását, azt
gondolva róluk, hogy nem eléggé nyitottak és fogékonyak a kultúrára, nem értenek hozzá.
Harmadszori sikertelen kiadási kísérlete után pedig elképzelhető, hogy már az egész
társadalmat okolni fogja. Úgy gondolja, ha az általa elképzelt tények nem valósulnak meg, az
az élet komoly igazságtalansága és mások érzéketlensége, amely vele szemben nyilvánul
meg. Ebben a példában jól megfigyelhető az információ hiány szerepe!
Lehetséges, hogy a fiatal író műve korszakalkotó, de ő valószínűleg nem számolt azzal, hogy
az embereket egyáltalán nem a korszakalkotó filozófiák, hanem a felhőtlen kikapcsolódási
lehetőségek érdeklik. Ha a kiadó nem tudja értékesíteni a könyvet, akkor nem tudja majd
eltartani a családját sem, ezért nem vállalkozhat rá. A fiatalember, míg a művet alkotta és
később, amikor igazán büszke lett rá, kizárólag önmagából indult ki és azt gondolta, hogy ha
őt ennyire leköti a téma, más is így viszonyul majd hozzá. Csakúgy, mint a barátainak mesélő
távolról jött utazó, aki úgy hiszi, hogy minden apró momentumot el kell mesélnie, mert az
hallgatóit ugyanúgy érdekli majd, mint amennyire őt lekötötte az utazás során. Akik ezt
hallgatják gyakran mégis másként látják és ha rajtuk múlna alaposan megcenzúráznák és
megrövidítenék a beszámolót.
A fiatal író tehát nem számolt a gazdasági tényezővel és az emberek várható érdeklődésével.
Utópisztikus hozzáállásával minden szempontból olyannyira felértékelte művét, hogy
elfogadhatatlan számára a megnyilvánuló érdektelenség.
Megjegyzésképpen elmondható, hogy az emberek többségét valóban érdeklik az új
irányzatok, filozófiák, de csak a megfelelő csomagolásban. Az empátia szükségességét
például jobban el tudja fogadtatni egy bohózat, mint egy tudományos tanulmány.
A fiatal író tehát hiányos és életképtelen stratégiájába látta bele a siker utópiáját. A
következmény ilyen esetben kiábrándultság és komoly érzelmi jellegű feszültség lesz. A
feszültség a szituációból való menekülésre késztet, majd a kudarcélmény kompenzálásra.
Ilyenkor a környezet gyakran mondja a bajba jutottról, hogy hirtelen csalódott, napról-napra
tört össze és lett önmaga árnyéka.
Fiatalon könnyen lehet valaki hosszú ideig emberkerülő sőt ember gyűlölő, ha a
társadalomra vetíti kudarca okát. A befelé robbanó a kudarcért önmagát hibáztató egyén
alkoholistává züllhet és önpusztító életmódot vehet fel.
Az utópiák kialakulása néhány érdekes kérdést is felvet. Az utópikus megközelítések forrása
az információ hiány. De valaminek a hiányára nem lehet építeni. Ahhoz alapok szükségesek.
Felépített, megkonstruált eszmerendszeréhez a legtöbb utópisztikus elméletet alkotó ember
híres és sikeres történelmi alakot választ támpontként és igazolásként. „Napóleon is egy
csapásra lett tábornok!” —mondják nekünk, ha esetleg megalapozatlannak minősítjük
céljainkat.
Bár nyilvánvaló, hogy Napóleon körülményeinek egyoldalú kiragadása és a sikeres élet egy
nézőpontból való felnagyítása nem hoz automatikus sikert mindazok számára, akik őt
példaképnek választják.
Egy másik szempontból nézve mindannyian utópisták vagyunk. Az élet és halál kérdésében,
ha a halál gondolatával játszunk mindig tetten érhető az elme elhárító mechanizmusa,
mellyel kisegít minket a halál véglegességének feldolgozhatatlan élményéből. Az elme
távolinak minősíti a halált és azt sugallja, hogy annyi minden történik még addig, bár a
valóságban ez nem mindig van így. Ez a csodálatos lelki önvédelmi reflex megóv minket a
fájdalmas szembesüléstől. Így a halál kérlelhetetlenségének élménye csak az élet ritka
pillanataiban uralkodhat el rajtunk, gyász esetén.
A pozitív, de persze mint ahogyan nevük is sugallja, nem létező utópiákat társadalmi
hitrendszerek táplálják. Érdekes példát nyújtva az alapnélküli, végeredményben hátrányos
pozitív gondolatok negatív következményeire. A házasság és a család szép és nemes dolgok,
a negyvenedik év a férfikor koronája, a nyugdíjas évek a nyugalom és a béke ajándékát adják,
tartja a néphit. Ez a hiedelemforrás azonban nem említi, hogy a házasság valóban csodálatos
azok számára, akik magas fokon valósítják meg egymás tökéletes elfogadását és szeretetét. A
negyvenéves férfi valóban erős és egészséges lehetne, ha megfelelő önismerettel
rendelkezne ahhoz, hogy az életkorában jelentkező egzisztenciális és családi vonatkozású
alapproblémákat megnyugtatóan rendezni tudná.
A pozitív utópia azt sugallja, hogy az élet felkészülés, tudás, folytonos gyakorlás és kiforrott
képességek birtoklása nélkül is egyformán juttatja minden embernek ugyanazokat az
ajándékokat. Sokan úgy találják, hogy kényelmesebb ebben hinni, mint elfogadni azok
álláspontját, akik tapasztalatuk révén a veszélyekre és a tettek szükségességére
figyelmeztetnek. A kezelhető helyzetek elhanyagolása és a soha el nem jövő helyzetek várása
és a rájuk való készülődés, olyan nyomasztó szituációk kialakulásához vezet, amelyeknek egy
idő után senki sem tudja majd megnevezni a kiindulópontját és ettől a fokozódó
tanácstalanságtól az érzelmi nyomás folyamatosan nő.
Az utópiák a társadalmi törvényszerűségek hiányának és a hézagos emberismeretnek a
talaján nőhetnek az égig. Ennek tükrében választ kapunk arra, hogy miért él sok-sok
intellektuálisan fejlett és jól képzett ember középszerű életet gyakran alacsony életszínvonal
mellett, míg az egyszerűbbnek mondható emberek gyakran jobban megtalálják a
számításukat. Az érvényesülés és a családi élet törvényszerűségeinek megértéséhez gyakran
a túl fejlett intellektus szab gátat, míg egyszerűbb gondolkodással jobban értelmezhetők az
okok és következmények törvényszerűségeken nyugvó, de beavatatlan ember számára
érthetetlen rendszerei.
A magas vérnyomás betegség az utópiák révén arra is rámutat, hogy a pozitív gondolkodás
fogalomrendszerének nem megfelelő értelmezése hogyan vezethet el a tudatlanság és a
téves képzetek önigazolásához.
A magas vérnyomás nem más, mint az általunk megteremtett valósággal való erőteljes
szembesülés a tények létrejöttének a megvalósulás forrásának konkrét ismerete nélkül. Ha a
tagadásból, elfojtásból származó mentális okokra tekintünk, akkor a lelki nyomás az elfojtás
fenntartásának feszültségéből fakad. Az utópiák pedig csalódás útján történő
önmegtagadáshoz, önutálathoz vezetnek, az önértékelés fejlettségétől függően.
A magas vérnyomás mentális okának megnyilvánulási formái ezért végletesen sokrétűek
lehetnek. Magas önértékelés esetén agresszióban, támadó szándékban, alacsony
önértékelés esetén fásultságban, depresszióban ölthetnek testet.
A gyógyítás lelki síkja mindenféleképpen egy-egy hosszú életszakasz átértékelését, új
nézőpontba való helyezését kívánja meg a betegtől, aki kezelhetetlen problémáinak
következményét viselve vagy utópiájában csalódva éppen erre a legalkalmatlanabb az esetek
többségében. A magas vérnyomás ugyanakkor kiválóan kezelhető és eredményesen
befolyásolható Coué módszerével, hiszen az esetek nagy százalékában lelki eredetű. A
kezeléshez nem csupán autoszuggesztiókat, hanem új viselkedési mintákat is alkalmazunk.
Ha úgy gondoljuk, hogy nem szembesülünk az életünk egy fontos problémájának alap okával
vagy egy szempontjából hátrányos tulajdonságunkkal, tegyünk fel magunknak kérdéseket:
milyen jelek utalnak rá, hogy a körülöttem élők valamely szempontból esetleg elégedetlenek
velem, milyen következmények bukkantak fel az életemben saját cselekedeteim okán,
melyek hátrányosan érintenek? Sokat segít elfojtott érzelmeink és konfliktusaink
tudatosításában ha tudjuk, milyen életterületről szivárogtak mélytudatunkba. Kérdezzük
meg magunktól, hogy életünk mely részén érzünk fokozott energiaveszteséget, mivel
kapcsolatban kell a legtöbb kompenzációs energiát kifejtenünk. További kérdés: milyen
viselkedést és milyen sémákat nem fogadunk el önmagunktól? Ezek a viselkedések mindig
egy elfojtásban gyökereznek. Ha az elfojtás tartalmát tudatosítjuk, megelőzhetjük a
következmények felhalmozódását és a pszichés robbanást.
Példa: nem fogadom el magamban azt, hogy munka és tanulás közben gyakran kívánok enni
és szeretem elhúzni ezeket az étkezési szüneteket! Ez a tény arra utal, hogy a munka vagy a
tanulás helytelen kontextusban van a „kell” szintjén. Ezért ellenállást ébreszt! A feladat
elvileg lehetne kellemes és magával ragadó, de az elme tehernek tekinti, szabadulna tőle,
mert „kell” végezni.
Az evés közbeiktatott örömforrás, megszakítja a kényszerviselkedést. A feladat a „kell”
kontextusából való áthelyezése az „alkotó örömteli folyamat” kontextusába nemcsak az
evéskényszert szünteti meg, de az összes felmerült feszültséget és szorongást is kiküszöböli.
Az elfojtott, de feszültségteremtő tudattartalmak felszínre hozásában és átalakításában
komoly segítséget nyújtanak a lélektani szakemberek, akiknek segítségével pontról-pontra
haladhatunk az elfojtások feltérképezésében.
Pozitív megközelítések és viszonyulások a magas vérnyomás betegség gyógyításához:
„Felismerem, hogy életemben az öröm a legalapvetőbb gyógyító erő. Tudatosan keresem a
másik emberben az örömök forrását és tudatosan alakítom közös örömélményeinket. Alkotó
tevékenységem keretében fontosnak tartom megismerni alkotásom megvalósulásának
körülményeit és elfogadottságának lehetőségeit. Ha azt gondolom, hogy terveim
utópisztikus elemet tartalmaznak, melyek nyomán csalódás lenne a következmény, alaposan
áttanulmányozom az összes látható és előre nem látható, de várható körülményt. Céljaim
megvalósulásának lehetőségeiről így reális képet kaphatok. Érzelemvilágom stabil marad
akkor is, ha nem járok sikerrel, mert ezt a lehetőséget elviekben nem zárom ki. Az átmeneti
sikertelenség a továbblépés legfontosabb záloga és körülményeim javításának alapvető
lehetősége.
Tudomásul veszem és rögzítem magamban, hogy a pozitív gondolkodás és pozitív utópia
között különbség van. A pozitív utópia nem számol az emberi lehetőség határaival, és
hajlamos arra, hogy összeegyezhetetlen emberi tényezőket is vegyítsen egy megálmodott cél
érdekében. A pozitív utópia a tudatlanság és az információ hiány hibalehetőségét hordozza.
A pozitív gondolkodás ezzel szemben tudatosan kombinálja az emberi erőforrásokat célként
használva az akaratot és hajtóerőként a képzelőerőt. A problémát a feladat kontextusába
helyezi, káros gondolatminták által lekötött energiákat felszabadítja, és gyógyító célra
hasznosítja.”
A pozitív utópia a maga káros regresszióival fenyegető valóságában is átalakítható, az
utópisztikus elemek kiszűrésével pozitív gondolkodássá csiszolható. Utópia például az, ha az
amputált karú ember karja visszanövesztését szuggerálja, de nem utópia, ha a lehető
legmagasabb. szintű eddig példa nélkül álló mozgáskoordinációra való képességét képzeli el
és valósítja meg mélytudata segítségével. Utópia, ha a tüdőrákban elpusztult tüdőt újra
akarjuk éleszteni, de nem utópia a rák folyamatának blokkolása, ha a szerv még menthető.
Utópia az, ha pillanatnyi fellángolásból olyan célt vágyunk megvalósítani, amelyre valójában
alkalmatlanok vagyunk és a kudarc érzelmileg összetörne minket, de nem utópia az
alkalmasságunkkal összhangban lévő célok lelkes és örömteli megvalósítása, és az összes
szóba jöhető akadály következetes leküzdése. Valóság és nem utópia megannyi súlyos
életprobléma sikeres átalakítása Coué módszerével, mert a módszer összhangban van az élet
törvényeivel, a gondolatok megvalósulásának folyamatával.
A magas vérnyomás gyógyító autoszuggesztiói: „Engedem, hogy az öröm és a másik ember
iránti szeretet áthassa és uralja a lelkemet. Feladataimat csodálatos hatékonysággal, a saját
erőmben bízva teljesítem. Érvényesülésem tudásomon, lelkesedésemen és végtelen lelki
erőmön alapul.”
Kommunikációs technika: napról-napra elégedettebb és örömtelibb vagy, önbizalmad, lelki
világod rendben van, hatékony vagy nyugodt és higgadt, oldottnak, felszabadultnak,
lelkesnek látlak. Javasolt kifejezések: öröm, béke, harmónia, oldottság, áramlás az élet
folyamával, elfogadás, megértés, összhang, türelem.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Kopaszság, haj hullás

A hajhullás és a kopaszodás feszültségből származik. A feszültséget egy gondolatra, vagy

elképzelésre való helytelen kontextusban történő erőteljes összpontosítás teremti meg. Az
egyén tudatában egymással összeegyezhetetlen attitűdök vannak jelen, az ezzel kapcsolatos
őrlődés a fejbőr rossz vérellátását, a hajhagymák pusztulását vonja maga után.
Az erős gondterheltség, a feladatok problémaként való értelmezése jól látható
homlokráncoláshoz vezet. Ez a bőrfeszítő és izomfeszítő mechanizmus működik a
hajhagymák sorvadásával kapcsolatban is. A hajhullás megállításának pozitív
autoszuggesztiója: „Örömmel oldom fel a feszültségeimet. Az életem higgadt, örömteli és
nyugodt. Élni biztonságos dolog. Békés, határozott és döntésképes vagyok Biztonságos
számomra, hogy mindig számíthatok magamra. Ha éjszaka mást szuggerálunk, ugyanezeket a
mondatokat alkalmazzuk.” Kommunikációs megítélő technika: napról-napra oldottabb,
higgadtabb, türelmesebb vagy. A hatékonyság, az oldott, felszabadult viselkedés a te új
erényeid. Örömmel dolgozol és fesztelenül viseled a felelősséget.
Javasolt kifejezések: oldottság, fesztelenség, gondtalanság, döntőképesség, higgadtság,
béke, biztonság. A hajhullás meggátlásában csakúgy, mint a késztetéses felelősséggel
kapcsolatban betegségeknél, komoly gyógyító erő az örömforrások keresése, az örömteli
életmódra való készülés és annak elvárása. A mosoly, a jókedv, a felszabadult viselkedés
olyan szomatopszichikus gyógyító erő, amely magától teremti meg azokat a
tudattartalmakat és ellazult izomtónusokat, melyeket szuggesztióval is el kívánunk érni.
„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Fogbetegségek

A fog pszichoszomatikus megközelítése kezdetben heves ellenállást váltott ki tudományos

körökben. Sőt, a laikusok számára is nehezen volt hihető a fog lélektani aspektusának
létezése. Fogunk azonban nem kevésbé pusztul lelki problémák és konfliktusok hatására,
mint például a szív. A pszichés háttér ez esetben is rendkívül erős.
A fog ezer szállal kötődik idegrendszerünkhöz és erre legjobb bizonyíték a fogorvosi
kezelések sokszor rendkívül kellemetlen, fájdalmas mivolta, gyakran még érzéstelenítés
hatása alatt is. A fog az idegrendszer egy fontos végpontja, még ha kívülről élettelen anyag
benyomását kelti Is. A fog az emésztés kezdeti szakaszában játszik szerepet. A táplálék
őrlésében, emészthetővé alakításában. Lelki vonatkozása hasonló. Az élethelyzetek
emészthetővé, feldolgozhatóvá tételének kezdeti fázisát, vagyis az irányultságot képviseli.
Azt szimbolizálja, hogy milyen úton kezdjünk neki, hogyan álljunk hozzá a különböző
élethelyzetekhez, hogy a ránk váró feladat értelmezhető és feldolgozható legyen. A
fogbetegségek lelki melegágya a zavaros, átgondolatlan helyzetértékelés és a dilemma.
Ingadozás az egyik álláspontról a másikra, egyik döntéstől a másikig. Mivel a döntés
meghatározza az irányultságot, a lelki feldolgozási folyamat nem kezdődhet meg konkrét,
világos, elkötelezettségen alapuló döntés nélkül.
A fog akkor betegszik meg, ha nem használják, vagy rosszul használják lelki aspektusát. A
zűrzavaros, erőltetett, kettősségeken alapuló tevékenység mellőzi a világos döntések
szakaszát, következésképpen a fog lelki vonatkozásai használaton kívül esnek, nincs rájuk
szükség. A fogak ennek következtében ugyanúgy romlanak, mint ahogy a használaton kívüli
izom fejlődik vissza. A fogak gyulladásos megbetegedései a döntésképtelenséghez
kapcsolódó szorongásra, félelemre utalnak.
Autoszuggesztiós öngyógyító gondolatminta: „Határozottan döntő és cselekvőképes vagyok.
Döntésem világos, tiszta, átgondolt értékelésen alapul. Képes vagyok örömmel hozzákezdeni
az élmények lelki feldolgozásához. Elfogadom és nagyra értékelem magamban azt a
képességet, hogy határozott és döntőképes vagyok.”
Kommunikációs megítélő technika: rend és határozottság van körülötted, világos döntések
uralják életedet.
Javasolt kifejezések: következetesség, egyértelműség, világosság, eredményesség és
folyamatosság.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A háttal és a gerinccel kapcsolatos problémák és betegségek

Hátunk és gerincünk élettani funkciója nagyon szép és szemléletes példája egy-egy lélektani
analógia felismerésének. A hát tart, támaszt, hordoz. Ennek a tevékenységnek a lelke a
gerincoszlop. A vele kapcsolatos bajok kialakulásánál a következő mentális kiváltó
körülmények erőteljes jelenlétére gondolhatunk:
 nem kielégítő lelki tartás,
 az egyenesség és szókimondás hiánya,
 valaminek, vagy valakinek a fel nem vállalása,
 a teherviselés elutasítása,
 túlzott teherviselési motivációk, vagy túlterhelés,
 hajlékonyság, rugalmasság hiánya vagy éppen túlzott hajlékonyság, ingatag viselkedés,
 önbizalomhiány és a jövő megítélésének elutasítása, lelki összeomlás,
 támaszték keresése, a saját lelki erő megtagadása,
 lelki gyengeség, életképtelenség érzése,
 a pénzzel kapcsolatos problémák helytelen kontextusba való helyezése.

A hát és gerinc problémáinak lelki okai a tartással, fenntartással, támogatással kapcsolatos

negatív viszonyulás erős jelenlétére utalnak.
Most vizsgáljuk meg a hátproblémák és a lelki tartás alapvető összefüggéseit! A lelki tartás
forrása saját erőnk, mely a hatalmunkban van. Meggyőződésünk, önmagunk elfogadásának
lehetősége, biztonságos életérzés teremtése, önértékelés, önbecsülés. Ha mindez
élményszerűen nincs bennünk a helyén, akkor saját erőforrásaink elfogadása helyett
támasztékokat keresünk. Támaszték lehet számunkra például a pénz és a biztonság
fogalmának szoros összekapcsolása. A pénz a szükségletek megteremtésének váltóeszköze. A
pénz mennyisége azonban sokak számára egyben nemcsak anyagi, hanem lelki biztonságuk
fontos fokmérője is.
Más példa! Egy életre szóló támaszték lehet valaki számára például egy másik ember is” egy
stabilabb, érettebb személyiség. Kedvezőtlen eredménnyel végződhet, ha valakit
támasztéknak választunk magunk mellé. Akár tudatos, akár nem tudatos, vagy féltudatos
meggondolásból származik is döntésünk. A házastársi és egyéb partnerkapcsolatok döntő
többségű része azonban a másik emberre támaszkodó, a másik személyt támasztéknak
használó viszony. Melyben a kevésbé erős személyiség gyengesége meglapulhat, feloldódhat
a másik erejében. Ezek a kapcsolatok gyakran úgynevezett tudattalan összejátszásra
épülnek, melyben az egyik fél gyenge partnert választ, míg a másik erős, határozott, őt
megtámasztani képes személyt céloz meg.
Segédtörvény: a lelki tartás képessége minden egészséges, illetve mentálisan teljes értékű
ember sajátja. Ez a képesség a hatalmunkban van.
Kijelenhetjük viszont, hogy sem az anyagi javak, sem pedig a másik ember életereje nem
alkalmas a mi egészséges megtartásunkra, biztosításunkra, vagy fenntartásunkra. Miért?
Minden tényező, amely az életben fizikailag független tőlünk, az megsérülhet, tönkre mehet,
vagy megsemmisülhet.
Számtalanszor láthatunk anyagi csődben összeomlott embereket. A döbbenetes az, hogy
ezen viselkedést társadalmilag, emberileg megértés övezi. Az összeomlás ilyen esetekben
elfogadottnak, indokoltnak látszik. A társadalom és az emberek többsége szerint tehát
megérthető az anyagi összeomlást követő trauma. Mégis miből építkezzék fel az az ember,
aki romokban hever? Miből teremtse újjá saját anyagi valóságát, jólétét, biztonságát? Ha
lelkünket a pénznek áldozzuk, a pénz elvesztésével lelki erőnk is elvész. Ez pedig
lehetetlenné teszi, hogy újra a csúcsra jussunk és jólétet teremtsünk.
Anyagiasnak lenni, a pénzt szeretni tehát nem azt jelenti, hogy támaszkodjunk rá, és nem azt
jelenti, hogy a pénznek adjuk a lelkünket. Hanem arról van szó, hogy lelkünk megőrzésével, a
pénz hatalmától való függetlenítésével megőrizzük pénzteremtő képességünket. Uraljuk
anyagi helyzetünket, jólétünket, fizikai körülményeinket. Így a pénz elvesztése, átmeneti
hiánya nem borítja fel egyensúlyunkat és bármikor alkalmasak vagyunk a javak
újrateremtésére.
Ha valaki egy másik embert használ támasztéknak, csakúgy mint a pénz esetében, az saját
lelki ereje és tartása elsorvadásához vezethet.
Segédtörvény: az a képesség, amelyet nem használunk, elsorvad. A másik emberre
támaszkodó életmód, az erre épülő életvitel tönkreteszi az önfenntartásra teremtett erőnket
és képességünket. A partner esetleges elvesztése, halála, vagy problémás viszony esetén az
elgyengült lélek, a megtartott élet összeomlik és „padlóra kerül”. Mit tehetünk? Először is
vizsgáljuk meg lelki életünket és derítsünk fényt párválasztásunk valódi motivációira.
Kérdezzük meg önmagunktól, hogy van-e szerepe a döntésünkben támaszték keresésnek,
vagy biztonságra való törekvésnek. Az egészséges lélek sohasem támasztékot keres és nem
biztonság után kutat egy új kapcsolat kialakításakor. Ellenkezőleg! Biztonságot teremt! Élvezi
saját erejét, önmegtartó képességét. Ha ez az erő bennünk van és a választott partner nélkül
is éreznénk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ebből a szempontból helyesen döntöttünk.
A biztonságérzés keresése, vagy másnak való nyújtása — tudattalan összejátszás esetén —
egyike azon félreértéseknek és önmagunknak való hazugságoknak, melyeket hajlamosak
vagyunk szerelem néven illetni és amelyekre hajlamosak vagyunk az önfeláldozó szerelem
fogalmát ráerőltetni saját lelkünk megnyugtatására. Ehelyett a viselkedés helyett tudatosítás
útján koncentráljunk inkább a lelki erő, lelki tartás, az önállóság átélésére. Így magát az
életet élvezhetjük, az önfenntartást tartjuk boldogítónak. A partnerkapcsolatunkban ezáltal
egyenrangú felekként lehetünk jelen. Gyógyító autoszuggesztió a hát és gerincproblémákkal
kapcsolatban: „Biztonságban vagyok, élvezem saját lelki erőmet és határozottságomat!
Örömmel tartom fenn magam, és örömmel tartom fenn a jólétet az életemben. Én vagyok a
saját lelki erőm és lelki fenntartásom forrása. Erős, önfenntartó és egyenrangú fél vagyok
csodálatos kapcsolatomban! Élethelyzetem stabil, testi és lelki tartásom rendkívül szilárd.”
Éjszakai szuggesztióként ugyanezeket a mondatokat alkalmazhatjuk. Kommunikációs
technika: a hátproblémával küzdő embert a következőképpen ítélhetjük meg pozitívan:
kitűnően tartod magad! Egyre stabilabb, erőteljesebb egyéniség vagy! Napról napra
eredményesebbnek, sikeresebbnek látlak, biztonságérzést sugárzol magad körül! Szilárd,
stabil ember vagy, ennek megfelelően szilárd és stabil partnernek érezlek.
A gerincbeteg személlyel való javasolt viselkedés: ajánljunk számára olyan könyvet, vagy
kulturális terméket, melyekben erős személyiségekről, példaképekről olvashat. Fokozatos
terheléssel, folyamatos biztatással szoktassuk rá a lelki terhek felvállalásával, tudatos
átélésének igényére.
A fokozatosság és a sikerélmény megteremtésének lehetősége a kisebb-nagyobb
eredmények elismerése a teljes gyógyulás szempontjából döntő fontosságú.
A beteggel való kommunikációban javasolt használatos fogalmak: erő, fenntartás,
önfenntartás, szilárdság, felvállalás, megtartás, folyamatosság, biztonság, „számíthat rá”,
„építhet rá”.
Vizualizációs technika saját részünkre: ellazult állapotban képzeljünk el egy számunkra
tetszetős, erőteljes, szálegyenes fát. Aprólékosan, részletesen. A technika lényege az a fázis,
amelyben elképzeljük, hogy mi magunk vagyunk ez a fa, felvállalva a szél fújását, a ránk
telepedő madarakat és milliónyi élőlényt, esőt, hideget, meleget, jót és rosszat. Mindig
ugyanazzal a szilárd tartással, erővel és meggyőződéssel.
A vizualizációs technikát nap közben is alkalmazhatjuk. Így önszuggesztióval és pozitív képi
megjelenítéssel megszüntethetjük hátproblémánk lelki okát és magát a fizikai manifesztációt
is. A hát és gerincbajoknál egyébként a következő törvényt tartsuk szem előtt: a gondolat, a
pozitív szellem mozgékonyabb, hajlékonyabb, lendületesebb, mint az anyagi valóság.
Testünknek időre van szüksége a változáshoz. Türelmes gyakorlással megtestesülnek pozitív
gondolataink, javulásba vetett hitünk egészségessé, új fizikai valósággá alakul. És ez a valóság
kézzelfogható lesz számunkra.
Kiegészítő javaslat: ha úgy érezzük, hogy partnerkapcsolatunk, vagy barátságunk nem
működik megfelelően, és ebben szerepe van a támaszték szerep átélésének, eljátszásának,
vagy tudattalanul felmerülő igényének, keressünk lélektani szakembert. Az ő hathatós
közreműködésével lelki gyógymódunk önszuggesztió hatásfoka növekedni fog. A szakember
segíti a tisztánlátást, a tényfeltárást, amely pozitív gondolataink megválasztásának kulcsa
lehet.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Májbetegségek

Májunk a méregtelenítés szerve. Ezen túlmenően központi szerepe van a véralvadás

feltételeinek megteremtésében és bizonyos immunanyagok termelésének elősegítésében.
Lélektani analógia az élmények, ingerek feldolgozása és a pszichés méregtelenítés. Ha
májbetegségünk van, az egyenes következménye a harag és düh érzések „ápolásának”,
tudatos fenntartásának.
Segédtörvény: a harag, a düh, a lelki méreg és az ellenszenv kinyilvánítása alkalmanként is
megterheli, rombolja a szervezetünket. Ezek az attitűdök a legkártékonyabb és legpusztítóbb
viselkedések közé tartoznak. A hosszan tartó, készakarva fenntartott, sőt táplált „méreg”
rendkívül megterheli és károsítja a májat, mely igen érzékeny, ugyanakkor létfontosságú
központi szervünk.
A düh és harag érzés általában nagy energiájú, ugyanakkor kifejezetten öntápláló,
öngerjesztő élmények. Ez azt jelenti, hogy a bennünket érő különböző haragkeltőnek ítélt
ingerre már eleve hevesen reagálunk. Ezt az érzést önigazoló gondolatsor követi, amely
újabb intenzív érzéshullámot vált ki, egészen addig, amíg a harag eléri a csúcspontját.
Vannak olyan emberek, akik képtelenek a haragélmény tudatos, eredményes feldolgozására.
Ezért elraktározzák, emésztetlenül tárolják magukban úgy, hogy egy adott ingerre ismét
aktivizálódhasson. Más szemszögből nézve megőrzik, éltetik, sőt fejlesztik dühüket. Ők azok,
akik kifejezetten veszélyeztetve vannak a májbetegségek vonatkozásában. Természetesen
olyan személyiségek is érintve lehetnek, akik nem hajlamosak önpusztító mérgezésük
elraktározására. Ellenben olyan erős ingert kaptak és olyan helytelen módon viszonyultak
problémájukhoz, melyben lehetetlenné válik dühélményük feldolgozása. Ilyen inger lehet
például egy másik emberrel kapcsolatos bizalom elvesztése, csalódás, frusztráció,
akadályozottság egy életcél elérésében, rossz szomszédi, vagy ellenséges családi viszonyok.
Alapszabály: a májbetegségek pszichoszomatikus gyógyításának kulcsfogalma az átalakítás. A
düh, a harag és méreg energiájának tudatos, következetes transzformációja.
Segédtörvény: míg autoszuggesztióra minden egészséges lelkületű ember képes, a romboló,
negatív töltésű pszichés energiák transzformációja általában sajátos feltételeket támaszt
alkalmazójával szemben.
Az emberek többsége általában kizárólag csak akkor szánja rá magát egy szokásával szöges
ellenétben álló gondolkodásmód felvételére —esetleg logikátlannak, idegennek tűnő, de
hatásos megoldási sémák alkalmazására — ha már nagy baj van és nem lát kiutat, sem pedig
veszteni valót. A nyitott, széles látókörű és intelligens emberek azonban kivételt képeznek ez
alól. Ők tudatosan és szisztematikusan választanak olyan utakat, hoznak olyan döntéseket,
amelyek magasabb életminőséghez, fokozott vitalitáshoz és egészségéhez vezetnek. Még
akkor is így történik, ha ez az út számukra részben ismeretlen, talán idegen, netán
ellenszenves elemeket is magában hordoz.
Az átalakítás első és nélkülözhetetlen lépése az elfogadás. „Elfogadom kiindulópontnak azt a
helyzetet, melyben vagyok, amelyet én és más emberek közösen teremtettünk meg.” Az
első lépés megtételéhez máris több fontos szempontot kell tisztáznunk. Az elfogadás
semmiképpen sem jelenti a helyzetbe való belenyugvást. Az elfogadás fogalma sokakból
igen nagy energiájú ellenállást, fokozott ingerültséget és rendkívüli haragot vált ki. Csak
azért, mert az elfogadás számunkra egyet jelent azzal, hogy az adott élethelyzetben
vesztesek, balekok maradnak, úgy gondolják, ezt kell nekik megemészteni.
Másról van szó. Elfogadás alatt teljesen mást értünk: elindulásunkhoz sikeres célhoz
érésünkhöz a tények megváltoztatásához itt és most, ebből a sajátos helyzetből, körülmény
halmazból kell kiindulni. Ez ésszerűnek látszik! Ennyi és nem más.
Ugyanakkor a legtapasztaltabb és jó szellemi képességű emberek is hajlamosak néhány
alapvető hiba elkövetésére: „csak akkor közeledem a másik felé, ha ezt ő is megteszi velem
szemben, amíg a körülmények nem változnak, nem tudok lépni, tehetetlen vagyok, ebben a
helyzetben még erőt kell gyűjtenem, jelenleg képtelen vagyok bármit is megtenni másokért,
vagy saját érdekemben” —mondják. Összefoglalva: azt termelik ki az elméjükből, azt
igazolják, hogy valamit hogyan tudnak „nem megcsinálni”. Az elfogadás azonban arról szól,
hogy valamit „hogyan vagyok képes” megcsinálni, nevezetesen az adott probléma tényeit
tudomásul venni. Más esetben pedig ezzel a szemlélettel azt bizonyítom be önmagam
számára különböző nézőpontokból, hogyan is leszek képes a siker elérésére és nem arra
figyelek, hogy melyek a gátló körülmények.
Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy minden betegség kialakulásának, ugyanakkor
gyógyításának is az eleme által teremtett és megvalósított gondolat az alapja. Azok a
gondolatok, amelyekre figyelünk és összpontosítunk, növekszenek és valósággá alakulnak
bennünk. Amelyeket viszont elhanyagoljuk, azok elerőtlenednek és hatástalanná válnak. Ha
arra koncentrálunk „hogyan nem” tudunk előrelépni, akkor ezt alakítjuk fizikai valósággá. Ha
azt támasztjuk alá pozitív elképzeléseinkkel, hogy minden körülmény ellenére képesek
vagyunk célunk irányába haladni, akkor ennek megvalósulása következik be.
Segédtörvény: kivétel nélkül minden az egészség szempontjából pozitív irányú változás és teljes
gyógyulás kizárólagos feltétele az adott helyzet kiindulási pontként való elfogadása és az a
szándék, hogy erről a pontról kifogás keresése nélkül induljunk el. Aki bármilyen okból nem
hajlandó kiindulási pontként elfogadni jelen élethelyzetét, a következő valóságot teremti meg
önmaga számára: hagyja, hogy a körülmények még kiszámíthatatlanabbakká,
ellenőrizhetetlenebbé, váljanak, ezáltal pedig kedvezőtlenebb helyzet állhat elő.
A pillanatnyi stratégiai helyzetünk elfogadása továbbá azt is jelenti, hogy nincsenek sem
pozitív, sem negatív illúzióink. Azt látjuk, ami van. Nem várunk új körülményeket, sem
többet, sem kevesebbet. Az elfogadást néhány téveszme alaposan megnehezítheti: -
‚jelenlegi életállapotom a sors büntetése”, - „pillanatnyi helyzetem saját szerencsétlenségem
és balsorsom következménye”, - „azért tartok itt, mert mások ügyesebbek, életrevalóbbak
nálam.”
Ezek a gondolatok nem mások, mint a köztudatba alattomosan beszivárgott, széles körben
elterjedt hazugságok önmagunknak. Ezek a hazugságok harmonizálnak a tehetetlenséggel,
elesettséggel, lustasággal, gyámoltalansággal végeredményben azzal a vízióval, hogy „ugyan
segítsen már rajtam valaki, mert egyedül képtelen vagyok érvényesülni.”
A tények! Akár gyámoltalannak, akár erősnek érezzük magunkat, azok az életkörülmények,
melyekben jelenleg elhelyezkedünk, központi szerepet játszunk, saját gondolkodásunk,
akaraterőnk és képzelőerőnk párharcának és a képzelet töltöttségétől függő hatalomra
jutásának pontos következményei. Mi magunk vonzzuk azokat az embereket, amelyek
személyes valóságunkat kialakítják. Ez az állítás kitűnően bizonyítható. Mivel mi vagyunk
körülményeink középpontjában, ezért nélkülünk nem jöhettek volna létre a mi számunkra.
Az új gondolatok, új tényeket hoznak létre. Új elképzeléseink, új objektív és kézzelfogható
valóságot teremtenek számunkra. Körülményeink megteremtése a mi hatalmunkban van!
Nélkülünk senki sem lenne képes számunkra életkörülményeket teremteni, még akkor sem,
ha gyakran csábítónak tűnne ez a szituáció, a felelősség magunkról való elhárítása
szempontjából.
A nekünk pillanatnyilag nem tetsző életkörülmények abból fakadnak, hogy most látjuk és
érezzük azoknak a gondolatoknak és cselekedeteknek a végeredményét, amelyek
következményeivel korábban nem voltunk tisztában. Pozitívan gondolkodni és a gyógyító
erőt felszabadítani annyit jelent, hogy tudatosan koncentrálunk azokra az elképzelésekre,
melyek pozitív megvalósulást szeretnénk. Előre látjuk a következményt, biztosak vagyunk
abban, hogy új körülményeket hozunk létre. Végeredményben kijelenthetjük: akármilyen
nagy bajban is vagyunk, tudjuk, hogy ez a kínzónak vagy hatalmasnak, súlyosnak érzett
nehézség a mi lelki teremtményünk. Ugyanilyen nagy horderejű, vagy még jelentősebb
események létrehozására is képesek vagyunk, amelyek viszont testünknek, szellemünknek
örömérzést, boldogságot és vitalitást ajándékoznak.
Ezek a mondatok az erő, a határozottság, a sors fölötti hatalomérzés és a jó önértékelés
zálogai. Ha betegek vagyunk — nem csak májprobléma esetén — olvassuk e sorokat naponta
tízszer-húszszor. Ennek következtében csodálatos lelki erősödést tapasztalhatunk. Ez a lelki
felerősödés az „elfogadást” követő második gyógyító lépés megtételéhez szükséges
számunkra. Ugyanakkor ezek a pozitív gondolatok végérvényesen eltörlik elménkből az
„ugyan segítsen már rajtam valaki, gyámoltalan vagyok” rögeszméjét.
Képessé válunk arra, hogy a bennünket néha eluraló, elragadó, fölénk magasodó harag és
düh energiáit a saját teremtő hatalmunk pozíciójából szemléljük és kezeljük. A mi stabil
lelkierőnk megnyilvánulásának szintjéről a harag és a düh nem más, mint egy adott ingerre,
például a másik ember hazugságára, ellenséges magatartására való reakciónk, melyet
bármikor képesek vagyunk átalakítani és más reakciókkal helyettesíteni. Ne feledjük! A harag
és a düh nem csak akkor épülhet fel bennünk, ha mások hibát követnek el, hanem akkor is,
ha teljesen korrektül, kifogástalanul viselkednek, de mi azt félreértjük, vagy saját
szempontunkból méltatlannak érezzük.
A májbetegségek gyógyításának pozitív gondolatai, önszuggesztiók: „Én örömmel dolgozom
fel az engem érintő napi ingereket! Engem minden erősít! A nekem pillanatnyilag nem tetsző
helyzetekből is képes vagyok erőt meríteni, és ezáltal szeretetet sugározni. Szilárd hittel és
meggyőződéssel alakítom napról-napra egyre jobbá sorsomat. Élethelyzetemet
kiindulópontnak fogadom el és teremtő erőmmel örömteli körülményeket alakítok ki a
magam és szeretteim számára.”
A fenti szuggesztiók segítik a düh pozitív irányú transzformációját és a helyzet elfogadásából
származó lelki megerősödést. Éjszakai szuggesztióként az önszuggesztiós gyakorlásra ajánlott
mondatokat alkalmazzuk, mások számára tegező stílusban.
Feltételes szuggesztió: a feltételes szuggesztió alkalmazása májproblémák esetén különösen
indokolt lehet. Feltételes szuggesztiót ezen betegségcsoportnál a következőképpen
fogalmazzunk: „akkor, ha” dühöt érzek, azonnal feldolgozom és örömmé alakítom
energiáját. Az „akkor, ha” szuggesztió csodálatos pontossággal automatikusan hozza
működésbe a gyógyító erőt és célunk szinte pontról-pontra megvalósul anélkül, hogy
ellenőriznünk kellene.
Kommunikációs technika, megítélés pozitív gondolatokkal: csodálatos érzékkel dolgozod fel a
körülötted zajló eseményeket. Az esetleges feszültségeket nagyszerűen, tehetségesen
alakítod át örömmé önmagad és családod javára. Kiegyensúlyozott, harmonikus a
kapcsolatod más emberekkel. Összhangot, békét teremtesz emberi kapcsolataidban. A béke
forrása vagy.
A kommunikációban használatos javasolt kifejezések: feldolgozás, átalakítás, megemésztés,
örömmé alakítás, életerő, béke, elfogadás, összhang, megértés, kiegyezés, felül emelkedés,
változást teremtő erő.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Asztma

Lelki oka a világ általános jelenségeitől az emberi élet sorszerűségétől, a hétköznapok

dinamizmusától való fokozott szorongás és félelem. A beteg rögeszméje, hogy a világ
igazságtalan és veszélyes hely a számára, ezért azt hiszi, hogy félnie kell az élettől. Jores
szerint az asztma a különlegesen magas életideálokat és erkölcsi mércét követő személyek
gyakori betegsége.
Vannak, akik nehezen, vagy egyáltalán nem tudják elfogadni a világot, melyben élnek. Saját
tudatalatti világukból feltörő vágyaikat is megvetik és mereven elutasítják őket. A háttérben
önmegvetés, valamint súlyos bűntudat lelhető fel. Az asztma gyakran hozható
összefüggésbe a testvérféltékenységgel. Az új jövevényt, a kis újszülöttet elfogadni nem
tudó testvér tipikus betegsége lehet.
Az asztmával kapcsolatban, csakúgy mint a gyomorfekély esetében már nagyon régóta
elismert tudományos tényező az idegi faktor jelenléte. Az asztma tulajdonképpen allergiás
reakció, de előfordul, hogy valakinél egész életen keresztül sem sikerül kimutatni az
allergént. A probléma viszont különösen a nagy lelki megterhelést jelentő életfordulókon és
erős megrázkódtatások kapcsán erősödik fel, amikor is a rohamok fokozódnak.
Az életfélelem életünk első és legnagyobb traumájából, a születés élményéből származik. A
méhen belüli paradicsomi állapotokból létbe kerülő gyermek hatalmas fizikai
megrázkódtatást és lelki sokkot él át. Biztonságos, meleg, szüntelenül táplált állapotából
kiszakítva, új életében már szembesülnie kell a hőmérséklet, a fények, a hangok ingereivel,
és meg kell tanulnia lélegeznie, még sosem használt tüdejével. Olyan élmény ez minden apró
újszülött számára, mintha nekünk felnőtteknek egyik percről a másikra mondjuk víz alatti
életmódhoz kellene hozzászoknunk, és nem kínálkozna számunkra visszaút a víz fölötti
világba.
Ez a kérlelhetetlen sorsszerűség, a születés minden emberben kialakít egy igen erős
gyanakvást, félelmet, szorongást a változással és az ismeretlennel kapcsolatban. Születési
traumánkból következően kialakul lelkünkben egy meggyőződés, mely szerint tartanunk kell
minden változásélménytől, mert az számunkra nagyon fájdalmas is lehet, félnünk kell az
ismeretlentől, mert az ellenséges közeget rejthet.
A születés egy velünk történt esemény, nem mi vagyunk az irányítói. Ebből az élményből
származik az a meggyőződés, hogy az életben „történnek” velünk a dolgok, nem tudunk
felelősséget vállalni az irányításukért. A lelkileg későbbiekben is gyermekként élő, felnőni
sohasem tudó emberek millióinak ösztönös hitvallása ez. Figyeljük csak meg, ismerjük csak fel
őket beszédstílusuk, fogalmazásuk alapján: új városba „kerültem”, új munkahelyre „kerültem”, új
helyre „irányítottak”. Mégis a legjobban a „kerültem” szó leplezi le a mások által való
irányítottság és függőség mély hitét.
Segédtörvény: a születés traumáját sohasem felejtjük el. A harmonikus légkörben, szeretett
közegben felnövő kisgyermek lelkében a születés traumája mindvégig megmarad, de
emlékké szelídül. Bár ez az emlék kitörölhetetlen. Mindennek ellenére a gondoskodással
körülvett, kicsiny gyermek lelkében kialakul az életharmónia egy fajta illúziója. A
biztonságérzés és a szeretettség fokozott elvárása. A növekvő, egyre aktívabbá váló gyermek
azonban mind gyakrabban találkozik a fájdalom élményével is. Jártában, keltében sebeket
ejthet magán és persze sebeket ejtenek a lelkén is.
A pénzközpontú világban a megélhetésért küzdő szülő egyre kevésbé tudja tolerálni és
elviselni az otthon is rá váró feladatokat, az állandó készenlétet és felelősséget. A feszültség
gyakran a gyermekkel szembeni indokolatlan bánásmódhoz vezet, vagy egyszerűen fizikai
fenyítésbe torkollik. A villámhárítónak használt, ettől néha vagy gyakran feszültségbe élő
gyermek elméje ezeket az élményeket is pontosan feljegyzi. Ha a szülő később meg is bánja,
jóvá is teszi helytelen viselkedését, a gyermek azt mégsem felejti el. Szülei iránti feltétlen
szeretete és óriási ragaszkodása ellenére is kialakul benne egy alapvető meggyőződés: „a
hozzám legközelebb élő, engem legjobban szerető, rólam gondoskodó emberek is képesek
fájdalmat okozni nekem.” Ez a tapasztalat mélyen gyökerező gyanakvást és bizalmatlanságot
teremt, amely a tudat hullámai alatt fejti ki hatását.
Ez a bizalmatlanság, a többiekkel szembeni gyanakvás csak fokozódik benne, ha közösségbe
kerül és akarva-akaratlanul a gyermeki hierarchia részévé válik.
A pszichológia tudomány az ember életében az első három évet tartja a leginkább
meghatározónak a lelki fejlődés szempontjából. Ekkor még olyan képlékeny, kialakulatlan és
puha az alakuló személyiség, hogy minden kisebb-nagyobb esemény következményt teremtő
nyomot hagy benne. Ez az az időszak, amikor lelkünkben kirajzolódnak a sérülések
kompenzálásának a sérülésekhez való viszonyulásának a legmarkánsabb vonalai. E vonalak
mentén szilárdul meg és feszül ránk személyiségünk. Szinte egész életünk arról szól majd,
hogyan kompenzáljuk és hogyan ellensúlyozzuk magunkban ezeken törésvonalakon kialakult
fájdalomélményeinket. Első három életévünk a bölcsője annak a viselkedésnek, mellyel
reagálunk majd az élet kihívásaira, mellyel hozzáállunk és viszonyulunk az újdonságokhoz,
melynek nyomán létrehozzuk majd partnerkapcsolatainkat.
Az első három év forrása alapvető lelki és gondolati beállítottságunknak, ezáltal lelki alkatunk
kialakulásának. Nyilvánvalóan ennek a ténynek egyenes következménye, hogy a
betegségekre való nem genetikai jellegű fogékonyságunk is innen származik. A személyiség
fejlődése persze nem merül ki az első három évben, hanem egész gyermekkorunkban tart,
sőt azon túl is folytatódik. Egész életünkön át viselkedésmintákat tanulunk, másolunk.
Szuggesztiókat, sugallatokat fogadunk be és dolgozunk fel. Az ezekhez való viszonyunkat
azonban az első három évünkben szerzett élmények, tapasztalatok, következtetések,
meggyőződések, rögeszmék színezik majd tudattalanunk
Mindaz, amit harmadik életévünk után tanulunk már meghatározott lesz, valaminek a
függvénye. Függővé válik azoktól az erőhatásoktól, melyek kisgyermekkori sérüléseink
nyomán rajzolták meg motivációinkat.
Bármikor alakuljon is ki az asztma betegség, kiindulópontját az első három évben kell
keresnünk, a lélekben. A fent vázolt pszichés folyamatok kivétel nélkül minden embert
érintenek. De természetesen az embereknek csak a töredéke lesz asztmás. Ezért a leírtak
nem tekinthetők az asztma lelki okának, az asztma lelki oka olyan sérülés, amely túlzott
félelmi és szorongási reakciókat teremt az élettel és a jövővel kapcsolatban. A hangsúly a
„túlzott” fogalmán van.
Az asztma kialakulásában természetesen — a lelki okok mellett —közrejátszhatnak alkati
adottságok is, melyek hajlamosítani képesek. A döntő mentális ok, az életfélelem kialakulása,
azonban nem öröklés, hanem tapasztalás eredménye.
Az asztma gyógymódját, illetve megelőzését csakúgy, mint az örömteli és egészséges életre
való nevelést, már méhen belüli állapotban is megkezdhetjük. Olyan szuggesztiót adhatunk
fejlődő magzatunknak, amely nem csak az asztmától óvja meg, hanem felnőttkorára
előrevetítve önbizalommal tölti el, növeli vitalitását és életszeretetét.
A méhen belüli kisgyermeknek adott általános szuggesztiós formula: „Biztonságban vagy,
szeretünk téged! A világ biztonságos hely, az örömök és az elégedettség forrása. Szeretsz
élni. Csodálatos számodra az élet minden megnyilvánulása és élményeid megtapasztalása.
Vágysz az életre, mert a sorsod vigyáz rád. Vágysz a napfényre, mert egész életedben melegít
téged. Vágysz a lélegzetvételre, mert az életed örömteli folyamatosságát jelenti. Vágysz az
emberek szeretetére, mert ebből fakad a te határtalan szereteted. Vágysz a barátokra, mert
ők lesznek a legmegbízhatóbb útitársaid. Vágysz a szerelemre, mert ebben az érzésben
bonthatod ki életed virágát. Vágysz a hivatásodra, mert ennek felvállalásával használod
legmegfelelőbben személyes karizmádat.”
A fogantatástól számított egy-két hónap után minden nap beszéljünk magzatunkhoz. Addig
is pozitív önszuggesztiót végezzünk. Csodálatos hatással bír ez a technika, a kis magzat
pozitív gondolatokkal történő táplálása. Olyan előnyt és olyan csodálatos erőt ad a kicsi
gyermek életéhez, amely egy életen át pótolhatatlan és behozhatatlan lenne.
A pozitívan nem szuggerált magzat ugyanúgy ki van téve a káros tudattalan
autoszuggesztiónak, az „egyszer fent, egyszer lent” hatásának, mint azok a felnőttek, akik
vegyes autoszuggesztióban -élik le az életüket. Már gyermekünk magzati állapotában
határozzuk el, hogy kommunikációnkban és a kicsivel való kapcsolattartásban az
életszeretetet, a harmónia és öröm élménye domináljon. Kerüljük a betegségről,
sikertelenségről szóló eszmefuttatásokat, ne beszéljünk a kudarcról, bajról, ne
gyűlölködjünk, hagyjuk el a mérget és az irigységet. Sugározzunk életvidámságot és örömöt
magunk körül.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogyan működhet a szuggesztió egy olyan kis lény lelkében,
aki még sohasem beszélt, nem lehet tisztában szavaink értelmével, nem képes a pozitív, vagy
negatív gondolatok megkülönböztetésére. A hatás kétszintű. A gyermek pszichéje egyrészt
feljegyzi és tárolja pozitív szuggesztióinkat. Akkor is kódolja, ha nem érti és nem értheti.
Mélytudata megőrzi az információt. Ha tudatra ébred, ezek a szuggesztiók lassan életre
kelnek az elméjében, uralni fogják cselekedeteit, befolyásolják tapasztalatteremtését,
véleményalkotását. Asszociálni fog az akár több éve, vagy évtizede kapott szuggesztiókra.
Elkezdi majd keresni azokat az élményeket és embereket, akikkel a szuggesztiók célját és
tartalmát átélheti. Tulajdonképpen egy önműködő „boldogságprogramot” indítunk útjára a
lelkében. Olyan ajándék ez, amelyre mindannyiunknak szüksége lett volna, de csak nagyon
kevesen kaptuk meg. A „boldogságprogram” hallatlanul nagy előny az öröm, az elégedettség
és a jólét lehetőségének forrása. Ez a program ugyanolyan következetességgel indul el a
fizikai megvalósulás útján, mint egy bármely életkorban adott egyéb szuggesztió.
Segédtörvény: a méhen belüli állapotban van a legnagyobb hatalmunk gyermekünk életének
pozitív szuggesztiók útján való boldoggá alakítására. Ebben a formában, ekkor vállalhatjuk
érte a legnagyobb felelősséget. Az idő múlásával a születéssel és főként a gyors növekedéssel
együtt egyre jobban felerősödnek azok a hatások, amelyeknek nem mi vagyunk a forrása, és
amelyek ugyanolyan erejű ingerként érik őt, mint a mi tudatos szuggesztióink.
A méhen belüli szuggesztiós hatás első szintje tehát a „boldogságprogram”. Ez hasonlatos
egy bankbetéthez, tehát minél nagyobb a gyermek és minél több idő telt el, annál nagyobb
ütemben kamatozik számára. A második szint, melyet előre jeleztünk, az érzelmi szint. Coué
szerint a pozitív gondolatok — és persze minden gondolat — érzelmek útján valósulnak meg.
A gyermeknek tehát nem kell addig várnia a szuggesztió hatására és az ebből fakadó élmény
átélésére, ameddig az tudatosulni képes benne. Az érzések rezonanciáját azonnal átveszi.
Egy hullámhosszon van ugyanis édesanyjával.
A pozitív gondolatok Coué törvények szerint pozitív érzéseket teremtenek. A pozitív érzések
e törvénynek megfelelően elárasztják a testet, a lelket és a gyermekét is, aki szinte fürdik
ebben az állapotban. Nem kell tehát sem felfognia, sem megértenie a szuggesztiók
tartalmát: Magát az élményt, az örömérzést kapja ajándékként.
A magzati állapotban való szuggesztiók hallatlan nagy hatásfokának és eredményességének
az oka az, hogy míg a felnőttkorban adott szuggesztiót a mélytudat a korábbi
tapasztalatoktól függően kisebb vagy nagyobb ellenállással fogadja be, a méhen belül adott
szuggesztiók akadálytalanul juthatnak be gyermekünk lelkébe. Ma még a tudomány sem
képes felmérni mekkora hatalom forrása mindez. Elképzelhető, hogy minden ezzel
kapcsolatos hiedelmet felülmúlóan döntő ez az időszak, ahogyan az autoszuggesztió
gyógymódjának képviselői ezt ma is állítják.
A tapasztalatok és egyedi esetek példái kérlelhetetlenül azt bizonyítják, hogy a gyermek
életsorsa szorosan összefügg a méhen belüli állapotban tapasztaltakkal. Egy terhesség alatt
öngyilkosságot megkísérlő anya gyermeke például rögeszmésen meg akarhat halni élete
nehéz, megterhelő fordulópontjain, sorsfordulóin. A menekülés volt számára az egyetlen
elképzelhető megoldás. Testvérei esetében szó sem volt ilyen viselkedésmintákról. Tehát ez
esetben sem valószínű, hogy öröklött hajlamról, hanem egy befogadott szuggesztióról,
életérzésről volt szó.
A jó hallású, Zeneművészeti pályára lépő fiatalember édesanyjáról gyakran derül ki, hogy
áldott állapota alatt rendszeresen énekelgetett és gyakran játszott hangszeren a kicsinek.
Letagadhatatlan az összefüggés. Az asztma gyógyításának és megelőzésének az eszköze az
olthatatlan életöröm, a fantasztikus életigenlés és biztonság érzés szuggesztiója. Adjunk ilyen
értelmű szuggesztiókat és pozitív gondolatokat gyermekünknek már méhen belül és
kisgyermekkorban is. E gondolatok nemcsak gyógyítanak, de határozottan felkészítenek az
élet küzdelmeire és győztesé nevelnek minden megszületendő kis embert.
Az asztmával kapcsolatos önszuggesztiók: „Biztonságban vagyok! Az élet szeretetteljes hely,
ahol megtalálom és megélhetem a boldogságomat. A sorsom vigyáz rám. Engem minden
erősít. Szeretetet sugárzok magam körül és az engem szerető embereket vonzom, az engem
lelkesítő, bátorító emberek jelennek meg az életemben. Családomban és barátaimmal is
nagy örömmel élhetem át a testvériséget és ez boldogságérzéssel tölt el engem.” Éjszakai
szuggesztióként egy másik embernek tegező stílusban adhatjuk a leírt mondatokat.
Kommunikációs megítélő technika: te egy nagyszerű példa vagy a testvériség és a barátság
megtestesítése kapcsán. Magabiztosan, tetterősen mozogsz az emberek között, óriási
vitalitással válaszolsz az élet kihívásaira. Győztes típus vagy, minden helyzetből így, vagy úgy,
de megerősödve kerülsz ki. Jó példa vagy az életöröm és a lelkesedés megvalósítására.
Javasolt fogalmak a kommunikációban: életöröm, életigenlés, biztonság, szeretettség,
elfogadás, életvágy, tetterő, baráti testvériség, örömteli, boldogító sors, vigyázó, biztonságot
adó sors.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Leukémia

Leukémia az önmegsemmisítés betegsége. A leukémia változatos természetű, rosszindulatú

betegség. Egyes típusai könnyebben, mások nehezebben gyógyíthatók. Néha csak hetek
vannak a beteg életéből, a tünetek jelentkezését követően, máskor hosszú évekig is elélhet.
A leukémia típusú betegségek közös lélektani valószínűsíthető oka az önmegsemmisítés
belső igénye. Ez az igény ugyan nem tudatos, de ezzel együtt tudatos negatív emóciók és
vágyak eredménye. Rendkívül erős, pusztító rögeszmék talajából fejlődött ki.
A megbillent életegyensúly a rövid idő alatt sokkolóan, váratlanul felhalmozódott problémák
természetesen minden emberből kiváltanak egyfajta rá jellemző hozzáállást, melyből kialakul
egy álláspont. Az álláspont valójában egy reakció a külvilág ingereire adott válasz, mely az
illető helyzetére utal. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, megpróbáljuk gyorsan elhelyezni
önmagunkat az élet színpadán. Kísérletet teszünk arra, hogy minél hamarabb
meghatározzuk, beazonosítsuk mi is történik most velünk, vajon mi is az oka annak, hogy itt
tartunk és milyen kiutak nyílhatnak számunkra ebből az összetett helyzetből.
Segédtörvény: a tartós, negatív sorshullám vagy élethelyzet részben egy negatív
meggyőződés eredménye, de szerepet játszhatnak benne a bioritmus több életterületet
uraló görbéinek negatív csomópontokban való egybeesései, illetve a mélytudat önvédő
reflexei is.
A rossz passz, vagy a „nem vagyok formában, sőt rossz formában vagyok” helyzete mindig
kialakít bennünk egy ránk jellemző hozzáállást. Ezzel a hozzáállással az a célunk, illetve az az
automatikusan reagáló elménk célja, hogy a lehető legrövidebb időn belül viszonylagos lelki
biztonságérzetet teremtsen. Egy bizonyos pontot, amely megnyugvást adhat. Még akkor is,
ha számunkra és az elme számára ez a pont kedvezőtlen ugyan, de biztosít a tekintetben,
hogy nem vagyunk még rosszabb helyzetben. A súlyos, vagy súlyosnak vélt
életproblémákhoz való hozzáállásunk alapvetően kétféle lehet:
1. A helyzetet uraló hozzáállás — ebben küzdő szemléletet vallunk: „Felveszem a kesztyűt,
minden körülmények között helytállok, képes vagyok arra, hogy a problémákat
szisztematikusan a keletkezés sorrendjében eredményesen oldjam meg.” Tudatosítom, hogy
a negatív élethullámnak értékes üzenete lehet a tudattalan felől.
2. A helyzetből való menekülő hozzáállás: „Nem vagyok elég jó ahhoz, hogy most bármit
tegyek magamért, egyetlen egy dolog számít, az, hogy nehogy még súlyosabbá váljon a
problémám, mert nem bírom elviselni, képtelen vagyok ellenállni, gyenge vagyok.”
A második álláspont olyan manifesztációkat, élethelyzeteket teremt, melyekben
kézenfekvővé válik a gondolati okokra rímelő kudarccal teljes fizikai valóság. Ez a valóság
pedig sokakban a sorsszerűség, a sorsüldözöttség téves következtetését alakíthatja ki.
„Van abban valami sorsszerű, hogy csak lefelé csúszom, mostanában minden balul üt ki,
semmiben sincs szerencsém, stb.” Most is megfigyelhető, hogy a negatív gondolat negatív
rögeszmét teremt, a rögeszme ennek megfelelően számunkra előnytelen valóságot hordoz,
ez pedig ismét megerősíti szerencsétlenségbe vetett hitünket. Jól látható, hogy a folyamatot
nem egy külső sorscsapás indította el, hanem saját negatív gondolkodásunk, hozzáállásunk,
amely teremtő erőként, manifesztáló hatalomként működött.
Az újra nem kezdés, a fel nem állás, a küzdőtérről való menekülés az emberi lélekben
sohasem egy pillanatnyi döntéstől függ. Úgyis fogalmazhatunk, hogy ez a döntés a
vészhelyzetben, vagy vélt vészhelyzetben való céltudatosság, helyes hozzáállás nem áll
akaratunk ellenőrzése alatt. Abban a pillanatban nincs a hatalmunkban, illetve ha a helyes
hozzáállás a hatalmunkban van, azt nem abban a pillanatban határoztuk el és legfőképpen
nem abban a pillanatban alapoztuk meg. Ilyenkor már reflexszerűen döntünk. Az élet
problémáihoz, feladataihoz való hozzáállásunk, viszonyulásunk az általunk felépített
szokásrendszerekből származik. Akarati úton sem hirtelen, sem hosszútávon nem
alakíthatunk viszonyulásunkon. Kizárólag autoszuggesztióval, elmeprogramozás útján.
Ha gondjainkat, vagy gondoknak megélt életeseményeinket megszokásból fájó
sorszerűségnek éljük meg és ehhez keresünk érveket, akkor meg is találjuk ezeket az
érveket. És rövidesen kialakul bennünk egy meggyőződés, hogy nem vagyunk elég
életrevalók és az élet bizony nem rólunk szól. Ez a meggyőződés önfeladáshoz, önvádhoz,
önutálathoz, sőt öngyűlölethez is vezethet. Ezekből a hallatlanul pusztító érzésekből
származtatható a daganatos betegségek számtalan válfaja is, köztük a vérrák, a leukémia.
Néhány szempont a leukémia megértéséhez és gyógyításához: menekülő, problémát nem
megoldó stratégiáink, önbizalom hiányunk forrásai lehetnek otthon látott hasonló
cselekvéstípusok, a számunkra meghatározó személyeknél tapasztalt önpusztító hozzáállás,
vagy az alattomosan megnyilvánuló, a közéletben domináló népi, kulturális hagyományok.
A népi kulturális hagyományok említése külön magyarázatot érdemel. Köztudott, hogy
vannak olyan állandóan újra kezdeni tudó, küzdő természetű népek, ahol nem problémáról,
hanem feladatról beszélnek az emberek és a feladat egy kihívás, amely nagy értékek
teremtésének forrása. És vannak olyan közösségek, ahol az öngyilkosság magasabb számban
fordul elő, mert az önvád, a tehetetlenség érzése erősebb szokásrendszeren nyugszik, mint a
kitörni vágyás dinamizmusa.
Ez a megközelítés a táplálkozási stílusokat idézi. Egyes népek több rostot és kevesebb
kalóriát fogyasztanak, ennek következtében tagjaik tovább élnek, mint azok, akiknél a telített
zsírsavak fogyasztása van túlsúlyban, rövidebb életet és rosszabb életminőséget
eredményezve.
A változatos problémakezelési és kibontakoztatási stratégiák azonban népeken belül — akár
sikeres problémakezelő népeken belül is — rendkívül sokszínűek. Egy jellegzetes színfolt az
alkoholfogyasztás, a mámorba menekülés azonban minden kultúrában egyaránt
megfigyelhető, bár az elterjedtséget illetően markáns különbségek észlelhetők.
Ebből az a következtetés vonható le, hogy minden ember elméjét áthatja és uralja az a
közeg, amelyben felnőtt, a szűkebb család majd idővel saját nemzetének kulturális szokásai.
Ez a hatás nem tudatos autoszuggesztió formájában jelentkezik. Például teljesen
észrevétlenül kezdhet el hinni az ifjú férfi abban a rögeszmében, hogy aki nem tud inni, nem
minősül igazán férfinak, de elképesztő hiedelmek uralkodnak annak kapcsán is, hogy a has
méret teszi férfivá az embert stb. Ezek a hiedelmek bujtatott, trükkös módon hivatottak
önigazolni a lustaságot, a nagyevést, a mértéktelen ivászatot, de idővel kulturális szokássá,
szalonképessé, elvárássá, nemzeti színfolttá fejlődhetnek.
E negatív hatások semlegesítése autoszuggesztióval történik. Az első lépésben először is
tudatosítjuk magunkban azokat a szokásokat, amelyek problémamegoldó viselkedésünket
uralták, de nem vezettek eredményre, sőt hozzájárultak a helyzet súlyosbodásához.
Például így: eddig azt gondoltam, hogy a feszültségem levezetésének módja:
____________________________, azért mert itt láttam, ott
hallottam:______________________________.
Meglepve fogjuk tapasztalni, hogy az üresen hagyott részek kitöltéséhez sokszor egy teljes
oldal is kevésnek bizonyulna. Majd folytassuk önfejlesztő tevékenységünket: „A mai napig ez
így történt. Mostantól kezdve pozitív gondolati beállítottságra programozom magam. Ha
problémával állok szemben, először is feladattá alakítom és ennek kapcsán kizárólag
egyetlen típusú hozzáállást tudok csak elképzelni saját magam számára: 'Ezt nekem sikerült
megoldanom!' Kizárólag olyan megoldási stratégiákat alkalmazok, melyek összhangban
vannak egészségemmel és boldogságra való képességemmel.”
Ismerjük fel, hogy káros hagyományok, negatív családi, vagy össznépi hiedelemrendszerek
csak egyetlen egy esetben lehetnek ránk hatással, ha hitünket, meggyőződésünket
ajándékozzuk nekik. Figyeljük csak meg magunkon! Ha kellemetlennek ítélt dolog történik
velünk, hogyan alakul ki a hozzáállásunk ahhoz a helyzethez. Egy tudatosan jól követhető
gondolatsor eredményeképpen egy megfigyelhető ponton viselkedésünk elkezd a
megoldásra való törekvés, vagy a menekülés és a félelem irányába mutatni. Ez az a pont,
ahol a siker, vagy a kudarc megvalósulása szempontjából minden előre meghatározottá válik.
Ezt a nevezetes pontot az innen való elmozdulást határozzák meg a szokások, hiedelmek és
rögeszmék. A kritikus pont fölötti uralom egyben minden következmény fölötti uralmat is
jelent. Nincs szó homályos érzelmekről, követhetetlen folyamatokról, a nevezetes pont a
választás helye kitűnően megfigyelhető — bár a választás nem akaratlagos, és mint
említettük, korábbról meghatározott.
Egy munkahely elvesztésének a következménye ugyanannál az embernél éppúgy lehet az
önmegsemmisítésbe való menekülés, mint egy másik munkahelyre való rátalálás sikere,
amely még a korábbi állánál is kedvezőbbnek bizonyul. Minden attól függ, hogy
beprogramozott elménk helyes, vagy a helytelen irányba parancsol minket. A megoldási
mechanizmusunkat, cselekvő, vagy nem cselekvő képességünket az „életigenlés”, vagy a
„gyenge vagyok” szuggesztiója hozza működésbe. E programok fölött viszont hiedelmeink,
megszokásaink uralkodnak. A sikeres és sikertelen, gazdag és szegény ember között sohasem
az anyagi adottságok, vagy a külsőnek mondott körülmények jelentik a különbséget.
Természetesen nem is a szerencse. Kizárólag hiedelmeikben különböznek egymástól. Más-
más gondolatok alakultak bennünk autoszuggesztióvá.
A daganatos problémák, köztük a leukémia is, e negatív hiedelemrendszer
megtestesülésének végső, legvégső fázisát jelenti. A teljes önmegtagadás: „nem vagyok jó,
nem vagyok képes, nem vagyok alkalmas” hangzású gondolatok legutolsó kikristályosodási
fázisa a rák. Ezt a betegséget sok-sok helytelen viszonyulásból, hozzáállásból származó
kudarc és önalkalmatlanság érzése előzi meg. Nincs leukémia és nincs rosszindulatú betegség
önpusztító, önvádló gondolatok nélkül, melyek téves probléma megoldási stratégiák érett
következményei.
A leukémia gyógyításának autoszuggesztiós mondatai: „Én minden életfeladatomban a
helyzet ura vagyok. Én nagyszerű és erős vagyok ahhoz, hogy életfeladataimat
következetesen oldjam meg. Örömmel, lelkesedéssel, következetes viselkedésem tudatában
várom az élet új kihívásait. Vitalitásom óriási. Élni csodálatos dolog és én elég jó vagyok
hozzá, hogy fantasztikusan élvezzem. Feladataim megoldása a hatalmamban van.” Éjszakai
szuggesztióként a fenti mondatokat alkalmazhatjuk.
Kommunikációs megítélő technika: nagyszerűen kezedben tartod az életedet. Minden
helyzetben ura vagy sorsodnak. Életsorsod a hatalmadban van és örömmel veszel részt
feladataid megoldásában. Mindig megtalálod azt a pontot, amelyről kiindulva fantasztikus
nagy erővel állsz neki ötleteid megvalósításának. A kritikus helyzetekben hozzáállásod,
választásod: én képes vagyok legtöbb eredményt és legnagyszerűbb sikereket kihozni ebből
a helyzetből. A kommunikációban javasolt egyéb fogalmak: öröm, életöröm, boldogság,
életvágy, hatalom a sors fölött, szokások tudatos választása és uralása, az életöröm
aktivizálása.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Az egészség utáni vágy tudattalan elnyomása, a kövérség problémaköre

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egészségünkre, túlélésünkre vonatkozó

indíttatásunk minden más indíttatásunknál erősebb. „Csak egészség legyen!” —
mondogatjuk. Ez a hit azonban téves, és az ebből származó következtetések ugyancsak
tévesek.
Ha felállítanánk egy sorrendet, amely azt lenne hivatott szemléltetni, hogy a fent kiemelt
egészség utáni elkötelezettségünk hányadik helyen áll a valóságban és nem a beszéd
szintjén, akkor bizony nagyon meglepődnénk. Egy-egy hétköznapi negatív indulat,
közönséges érzelmi fűtöttségből származó kielégületlenség beteljesítésének igénye jócskán
megelőzi azt a vágyat és azt az érzelmi töltöttséget, amely egészségünk megóvására irányul.
Lássunk néhány példát! Egy érelmeszesedésben szenvedő egyén számára, tudattalan,
automatikus — és ezt nagyon ki kell emelnünk —elmefolyamatai szintjén fontosabb a saját,
merev, keményvonalas gondolkodásának fenntartása, igazolása, táplálása, mint
érrendszerének állapota, mely fő halálozási okként szerepel a világ talán összes országában.
A példa utal rá, hogy az érelmeszesedés mentális oka közvetlenül a merev szemléletmódok
fenntartásában keresendő.
A szemproblémával küzdő személy sem mond le önmagától az el nem fogadható
magatartásáról, az ítéletalkotásról, vagy inkább vaskos előítéletek gyártásáról. A rákos beteg
is csak akkor érzi a megbocsátás lelki aktusának valósággal életmentő szerepét, ha ez a
pozitív gondolkodás és a lelki önsegélyezés kapcsán megvilágosodik számára. Önmagától
nem tisztítja meg lelkét a haragtól és nem állítja le a gyűlölködő gondolatok táplálását még
akkor sem, ha ezek felemésztik és megsemmisítik a szervezetét.
Az érelmeszesedés konkrét problémáján túl is a felsorolt viselkedések lelki okokra,
betegségteremtő mentális folyamatokra utalnak. Mégis mi lehet az oka annak, hogy
mélytudatunk, amely információk végtelen tárháza, az intuíció elsődleges forrása, a tudat
számára elérhetetlen bölcsesség és hatalom megtestesítője, hagyja szervezetünket
tönkremenni a gondolkodás pusztító aspektusának megtűrésével. Miért nincs olyan
mechanizmus — kérdeznék sokan, amely figyelmezteti tudatos énünket: önmagadat
rombolod, változtass hozzáállásodon, mert elbukhatsz, ha nem teszed.
Egy ilyen figyelmeztető jelzés lehetővé tenné, hogy ne a kórházi ágyon, sebészkésre várva
kelljen emberek millióinak félnie, vagy teljes mértékben megvilágosodnia a tekintetben, mit
is tettek helytelenül, és milyen gondolati merényleteket követtek el egészségük ellen.
A betegség tulajdonképpen az egészség negatív gondolatokkal való, az esetek nagy
többségében tudattalanul történő lerombolása. Az egészség érzelmi kielégülésekre való
cseréje, aprópénzre váltása. A negatív, önromboló gondolkodás, a bosszúvágy beteljesítése,
a meg nem bocsátás, az önértékelés súlyos hibáiból származó pótcselekvések a betegség
melegágyaként szóba jöhető sémák sokak számára pillanatnyilag fontosabbak, vonzóbbak,
sürgetőbbek, mint a tudatos lelki önvédelem.
Vizsgáljuk meg most a kövérség olyan esetét, amely a személyes felelősség határain belül
alakult ki! A kövér ember gondolkodásának középpontjában a védettség és a melegség
érzése utáni mély vágyódás áll. Általában bizonytalan, fél, szorong még akkor is, ha ezt jól
sikerül lepleznie. És pontosan a kitűnő álcázási és leplezési manőverek azok, melyek a kövér
emberről azt a hiedelemrendszert alakították ki, hogy a jókedv megtestesítője. Gondoljuk
végig, valamely viselkedésnek a szélsőséges, domináns megnyilvánulása az egyensúly
elvesztéséből származó kompenzációs folyamat lehet! A kövér emberek nagy családja
azonban rendelkezik egy közös vonással, amelyet leolvashatunk róluk, ha alaposan
tanulmányozzuk életüket. Lelki stabilitásukat nem elsősorban önértékelésük javításával
igyekeznek kialakítani, hanem egy védőpajzs kifejlesztésével.
Minden erejükkel azt a védőréteget erősítik, mely körülöttük helyezkedik el.
Gondolatvilágukban fellelhető önmaguk lekicsinylése, elutasítása, alkalmatlannak való
érzése. Más szóval a gyengeségre és védettségre való alkalmasság az elesettség szerepére
való képesség átélése és megvalósítása. Mindent, ami önvédelmünkkel összefügg, egy külső
fizikai pajzsra bíznak. Áthelyezik a felelősséget a pajzsukra és ezzel elveszítik hatalmukat
életük és egészségük irányítása felett. Láthatunk azonban nagyon is életerős, stabilnak tűnő
sikeres kövér embereket. Ez a látszat ne tévesszen meg bennünket. A mélyben mindig
meghúzódik egy olyan fájdalom, melyet a védő zsírréteg igyekszik elleplezni.
A kövér ember számára a védettség rétegeinek halmozása, a belső gyámoltalanság átélése
mindennél fontosabb lehet. Így az esztétikánál, — és ez a legkitűnőbb bizonyíték a negatív
gondolat óriási hatalmára — de fontosabb a társadalmi beilleszkedési vagy párválasztási
problémák megoldásánál is. Ha az ilyen személyiség negatív rögeszméje, a védettség
igényének átélése és pajzzsal való biztosítása nem elég erős, akkor átmenetileg, vagy akár
véglegesen is megszabadulhat zsírpárnáitól. Ezért gyakran hozza összefüggésbe a népnyelv a
lefogyást a szerelemmel. „Szerelmes vagy? Úgy lefogytál.” A szerelem köztudottan egy szinte
minden mást elsöprő intenzív érzelemtömeg. Ezért néha képes semlegesíteni a kövérséget
fenntartó mentális hozzáállást is.
A konformizmus a másoknak való megfelelés, tetszeni akarás, a sorból való ki nem lógás
szintén erős emberi elkötelezettség. Nem tudatos, inkább automatikus igény. A kövér ember
ezen a szerelemmel ellentétben gyakran átlép, nem vesz róla tudomást, elnyomja magában
az erre utaló késztetést. Pedig a konform életérzés — attól függetlenül, hogy ez helyes vagy
helytelen —kielégítése nélkül sokan egyszerűen létezni is képtelenek volnának. Ők azok, akik
valósággal lelki beteggé válnak attól, ha egy külső fizikai jelenség elcsúfítja őket, vagy torzítja
megjelenésüket.
Jól láthattuk, hogy a szerelem néha képes legyőzni a védettség iránti elkötelezettséget, a
konformizmus, amely ugyancsak erős tudattalan vágy, már a legtöbbször képtelen erre. Nem
mindig természetesen. Persze, ha nem ez lenne túlsúlyban, mármint a konformizmus
ezirányú térvesztése, nem lennének kövér emberek egy olyan világban, ahol minden a
karcsúságról és az esztétikus megjelenésről, a fizikai benyomások fontosságáról és
elsődlegesen felfedezhető értékéről szól. Ezen állapot helyességének, vagy helytelenségének
eldöntése szintén nem a pozitív gondolkodás tanítóinak feladata. A szerelem és a
konformizmus példája csupán azokat az erővonalakat érzékelteti, melyek vagy még nem
alkalmasak a változás megidézésére vagy már elegendőnek bizonyulnak hozzá.
E példákból is kitűnően látszik, hogy milyen hatalmas erő és dinamizmus lehet egy olyan,
egészséggel nem összecsengő gondolatban, hogy védjenek engem a zsírpárnáim.
Emlékezzünk vissza, ez nem tudatos meggyőződés. És gyakran erősebb, mint az egészséget
tápláló meggyőződések csoportja. Túlmutathat rajtuk. Korábban feltettük a kérdést, mi az az
erő, amely képes a harmónia és a lelki teljesség utáni vágyakozás erőinek elnyomására. A
kövér ember esetében annak a gondolatnak a befogadására, hogy „védelmet akarok, de nem
erősítem a lelkemet, hanem zsírpárnáim növelése a védelem eszköze.” Már-már komikus,
hogy az ilyen tudattalan meggyőződésből élő személy a tudatos gondolkodásával állandóan a
lefogyást célozza, arról szól az élete és az a legfőbb tudatos elkötelezettsége. Ez kitűnő példa
arra, hogy egyrészt a tudattalan vágyak játszva elnyomják a tudatos törekvéseket, másrészt
arra, hogy életünkben két alapvető létezés hat. Az egyik tudattalan, a másik tudatos.
A legtöbb esetben ebből a tényből az következik, hogy nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál
a bal kéz. A tudattalan folyamatok természetesen nemcsak azért erősebbek, mert
mélytudatunk hatalmasabb, hanem azért, mert a mélytudatban meggyőződések „laknak”,
míg a tudat gyakran vegyíti vágyait akarati erőfeszítésekkel, melyek pontosan az akarat
céljának ellentétesen valósulnak meg.
Az erő tehát, amely elnyomhatja az egészség iránti elkötelezettséget az az autoszuggesztió
útján a mélytudatba juttatott és ott ellentmondás nélkül uralkodó meggyőződés. Egy ilyen
meggyőződés alkalmasint beteggé és torzzá is tehet egy embert.
Az elme nem válogat a tekintetben, hogy egy elképzelés pozitív vagy negatív. Előjeltől
függetlenül következetesen megvalósítja. Ezért el kell felejtenünk, hogy az elme az
egészségért dolgozik. Az elme mindig azon információk megvalósításán dolgozik, amelyeket
mi betápláltunk a számára. Ha ez egy gyilkos információ, akkor ez fog megvalósulni. Ha
gyógyító szó, akkor a gyógyulás állapota áll be.
Az elme egy információra éhes automata. Nem könyörületes, nem jószívű, nem tudatos,
hanem automatikus. A jószívűség vagy a jócselekedetek tudatos választása nem az elme,
hanem az emberi szellem terméke. Megbizonyosodhattunk afelől, hogy az autoszuggesztió,
végtére is a hit törvényei mindenütt tetten érhetők még ott is, ahol a legkevésbé számítanak
rá.
A kövér embert például hiába fogjuk táplálékmegvonó kúrára. A kúra csak akkor lenne
hatásos — mert a csökkentett energia tartalmú étel valóban fogyaszt — ha a kúrára fogott
egyén nem azonosulna többé a hízást megteremtő lelki meggyőződésekkel. A fogyókúrák
eredményes véghezviteléhez általában nagy lelki erő szükséges. A folyamatosan motivált,
biztatott, közösségbe fogyni járó ember a többiek közreműködésével képes a lefogyásra. Ezt
a befektetést azonban mindig csak addig képes mozgósítani és addig képes a kúra mellett
kitartani, míg lelkesedése, érzelmi tőkéje ezt megengedik. Ezt követően elengedi magát és
visszahízik. Coué törvénye itt is érvényesül.
A visszahízó ember akaratát végül is legyőzi a tudat alatt meghúzódó végtelenül masszív
elképzelés: védelemre, támogatásra van szükségem! Ameddig tehát az elme nem kap új
gondolatokat, és nem teremt belőlük új meggyőződéseket, a kövérség lelki oka, mint minden
más betegségé is, elnyomja a megszüntetésükre törekvő akaratot.
Mi a megoldás?
Először is elfogadjuk, hogy vannak olyan tudatalatti rögeszméink, melyek a túlélésünk
szempontjából negatív gondolkodás eredményei. Felismerjük, hogy ezek ereje felülmúlja az
egészségre törekvő akarat és tudatos törekvések erejét. Tudomásul vesszük, hogy itt
abszolút tudattalan folyamatokról van szó, melyek a tudatos elme által nyomon
követhetetlenek, érthetetlenek, ezért is fordulhat elő, hogy még a mélytudat akar valamit, az
elme annak pontosan az ellenkezőjét is akarhatja. Gyógymódként, kezdő lépésként először is
a lelki okok tudatosítása a cél. Ismerjük meg azokat a mélytudati tartalmakat, amelyek
ismeretlenül irányították eddigi életünket.
Ezután végezzünk autoszuggesztiós gyakorlatokat, legfőképpen Coué alapmondatát, melyek
a tudatalattiba hatolva semlegesítik a negatív pusztító meggyőződéseket. A tudatosítás
fázisa kihívást jelent számunkra. Az autoszuggesztió technikájának elfogadása,
létjogosultsága e könyv tanulmányozása nyomán minden művelt, egészséges gondolkodású
egyén számára nyilvánvaló, de mi a helyzet a tudatosítással?
Hogyan tudatosítsunk olyan folyamatokat, lelki történéseket, melyek létezéséről sem
tudunk, hiszen éppen hogy tudattalanok? Először is térképezzük fel életünkben azokat az
ellentmondásokat, melyek leplezik és tudatosítják számunkra az ellenséges és betegséghez
vezető mélytudati folyamatok létezését. Haladjunk pontról-pontra és induljunk el egy jól
ismert közmondásból! „Mindegy mi történik velem, csak egészség legyen! Legfontosabb
érték az egészség!” Mint tudjuk, ezeket a mondásokat mindenki ismeri.
Coué törvényeiben azt állítja, hogy minden amire igazán vágyakozunk és amit elképzelünk,
az valósággá alakul. Ha pedig valamit gyakran ismétlünk magunkban az hitté szilárdul, és a
mélytudatban a valóságunkat képezi. Itt azonban egy ellentmondást fedezhetünk fel. Ha az
egészség egy valóságos társadalmi hitvallás, amely már közmondásokban is megnyilvánul,
akkor miért küzd mégis olyan sok ember betegséggel és kínnal? Hogyan lehetséges, hogy
ezek a gondolatok nem működnek Coué tanítása vagy más néven a hit törvényei szerint?
Coué megállapítása talán hibás? Nos, nem, mert Coué nem elméletet gyártott, hanem
természeti törvényt fedezett fel, amelynek működését milliók tapasztalhatták meg
gyógyulásuk folyamán.
Akkor a közmondást tekinthetjük álszentnek? Önmagunknak való hazugságnak? Csak
mondjuk-mondjuk, hogy az egészség a legfontosabb, de közben mi is csak mosolygunk ezen?
Ez sem így van, hiszen az egészség valóban szívügyünk és elsőrendű érdekünk. Ezen az úton
tehát paradoxonhoz jutunk! Talán meg is torpanunk, de ez a megtorpanás hozzásegíthet
minket egy új gondolati szál felvételéhez!
Ha mondjuk tegnap megsértődtünk valakire és ezt az érzést azóta tovább tápláltuk
magunkban, akkor e folyamatnak jószerével semmiféle fizikai hátrányát nem érezzük meg,
talán csak kissé felzaklatjuk idegrendszerünket. De amennyiben ez a sértődés nem kerül
feloldásra, feldolgozásra, átalakításra és betokosodik, akkor hónapok múltán már fizikai
analógiákat teremthet.
Segédtörvény: a negatív gondolatok azért veszélyesek, mert nem akkor szembesülünk a
következményeikkel, amikor megszületnek, hanem csak jóval később, hónapok, évek
múltán, amikor a fizikai tünet funkciózavar formájában jelentkezik. Az el nem engedett, ki
nem adott, fel nem dolgozott sértődés állandó forrása lesz egy intenzív érzésnek. Ez a mély
és intenzív érzés asszociációkat hoz létre és ezáltal tovább erősödik. Ezért van úgy, hogy a
haragos ember minduntalan még évek múltán is csak mondja-mondja panaszát és önti
magából a „mérget”.
Rendre elképzeli magában ugyanazt a szituációt a saját szemszögéből, melyet most már még
intenzívebb érzések színeznek egyoldalúvá.
Példánk tárgya, jelen esetben a sértődés, tehát folyamatosan jelen lesz, ha a taglalt folyamat
végbemegy, és érzelmi támogatottsággal bír. A gyógyulás igénye viszont a legtöbb ember
esetében egy akarásban mutatkozik meg. Az elképzelés és az akarat konfliktusából pedig
mindig az elképzelés kerül ki győztesen. Ezért Coué törvénye és a közmondás között nem
feszül ellentmondás. Csupán arról van szó, hogy a betegség megteremtésénél az elképzelést
használjuk, az egészséget pedig legtöbbször türelmetlenül akarjuk. Vagyis ilyen esetekben
nem a megfelelő módon törekszünk az egészségre. Coué ezt a folyamatot figyelte meg és
fordította a visszájára. A tudatosítás véghezvitelével a pozitív gyógytechnika ismeretében ez
alapján megindulhatunk az egészség ösvényein.
A tudatosítás lélektani aktusában komoly segítséget nyújt minden beteg embernek a
betegségekkel kapcsolatos lelki okok Coué féle megközelítése. Ezen túlmenően igénybe
vehetjük lélektani szakember segítségét is, hogy pontos képet kapjunk arról, mely erő
nyomja el bennünk pillanatnyilag a mélytudatunkba ágyazódva az egészség iránti
elkötelezettséget.
Segítsünk magunkon őszinteséggel, következetességgel, a többit pedig bízzuk a gyógyító
szuggesztiókra, melyek az egészség hitét kialakítják a mélytudatban.
Néhány fontos gondolat a tudatosítás kapcsán: a tudatosító technika célja, bármilyen
segítséggel is végezzük, a fizikailag testet ölteni képes betegítő gondolatok kiszűrése.
Eredményei és várható pozitív következményei, hogy olyan információhoz jutunk és olyan
folyamatokat ismerünk meg általa, amelyek szigorúan tudat alatt működnek. Ezek a
tartalmak önmaguktól csak közvetett úton, például álomban, a szimbólumok nyelvén, vagy
megérzések, sejtések útján jutnak el a tudatba, bár ezek a sejtések és szimbólumok a
legtöbb ember számára értelmezhetetlenek.
A tudatosítás alapot ad a gyógyító szuggesztiók alkalmazásához, hiszen iránytűként szolgál,
merre is induljunk el. Ugyanakkor nemcsak a gyógyításban lehet fontos, hanem a
prevencióban is, hiszen akkor vagyunk igazán kedvező helyzetben, ha a betegség még nem
alakult ki, de már tudatosítottuk csíráit és hátrányos következmények megélése nélkül
számolhatjuk fel a mentális okot.
Az eljárás kitűnő önismereti lehetőség. A tudatosítás és az azt követő autoszuggesztió
lehetővé teszi, hogy a nagy energiájú negatív elkötelezettségek érzelmi tőkéjét pozitívvá
alakítsuk.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A gyógyító személy hatalma

A Coué módszert sikerrel elsajátító és önmagukon is alkalmazó hallgatók egy lelkes és

elkötelezett csoportja gyakran kifejezi a szándékát, hogy szívesen tanítaná és oktatná ezt a
híres gyógyító eljárást.
A jelentkező tudatos vágya azonban nem mindig áll összhangban a személyiségét formáló,
mélytudatában feltörő alapvető motivációkkal. Ha a két törekvés nem cseng össze, ha a
tudatos vágy csak pillanatnyi vonzalom, fellángolás, szimpátia, akkor az érdeklődő számára is
hamarosan világossá válik, kitűnő gyógyító módszert tanult ugyan meg, de a tanítás hivatása
nem az ő útja.
Amennyiben valakiben mégis alaposan megérlelődött és letisztult az az elképzelés, hogy
autoszuggesztiós eljárást tanítson, néhány alapvető feltétellel kell szembesülnie. E feltételek
olyanok számára, mint a próbakövek, vagy egyelőre még feltöretlen pecsétek. A feltételek
követelményrendszere egyrészt megtanulható, elsajátítható képességeket jelent, másokhoz
ellenben adottság szükséges.
Most lássuk, miről is van szó!

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A gyógyító hatalom

A Coué módszer tanítójának hatalmat kell képviselnie! A hatalom fogalma azonban sokféle
asszociációra ad lehetőséget. Mégis, a csoportvezető hatalma nélkül nincs eredményes
kurzus, sem elméleti, sem pedig gyakorlati foglalkozás.
Ha az oktatóról nem sugárzik a hatalom birtoklása, akkor a tanítás szempontjából az egy
veszett helyzet. Eredménytelen, középszerű tanítói tevékenység. Még akkor is, ha a
legkitűnőbb és legmegalapozottabb információkra épül.
De milyen fajta hatalomról van szó? Vajon milyen módon kell ennek a hatalomnak
megnyilvánulnia? Ki vagy mi fölött kell uralkodnia ennek a hatalomnak? E kérdések pontos
tisztázásában rejlik az eredményes autószuggesztiós oktatás kulcsa. A hibás válasz végzetes
tévedéshez vezethet. A helyes értelmezés komoly sikerélmény és elégedettség forrása.
Egyes emberek azt képzelik, hogy az oktatónak uralnia kell a csoport munkáját, hatalmat kell
gyakorolnia a hallgatók fölött, hogy eredményesen koordinálhassa kurzusát. Ez tévedés!
Az eredményes tanfolyam megszervezéséhez és levezetéséhez egyáltalán nem szükséges
hatalmat gyakorolniuk a résztvevők fölött. Elegendő, ha a tanfolyami szabályzathoz tartjuk
magunkat és erre őket is felkérjük.
Ha azzal a céllal tartunk kurzust, hogy hatalmat képviseljünk hallgatóink fölött, nos ez a tény
saját önértékelésünk komoly hibáira utal és végül is gyengeségünket támasztja alá.
Alapszabály, hogy a kurzusvezetőnek egyedül önmaga fölött kell és szabad hatalmat
gyakorolnia. E hatalom jegyeinek erőteljesen határozottan kell érvényesülniük. Ez a hatalom
szinte belevésődik az ember mozdulataiba, dinamizmusába, de jelen van higgadtságában és
természetesen lelki tartásában is. A hatalmat mégis legdominánsabban a szem kisugárzása
testesíti meg. A szem kérlelhetetlenül elárulja valakiről, hogy képes e hatalmat gyakorolni a
saját élete fölött. A Coué kurzus hallgatói e kisugárzást jól megérzik és tökéletesen
értelmezik. Mint ahogyan minden ember megérezné, csakúgy, mint a baljós események
bekövetkeztét vagy a változó időjárás közeledtét.
Egyetlen megnyilvánulás elegendő hozzá, hogy hallgatóink felfedezzék rajtunk az erőt, de
ahhoz is csak egyetlen tett szükséges, hogy könyörtelenül leleplezzék a bennünk meglapuló
elkendőzött gyengeséget. Ezért aztán nincs menekvés a pszichésen gyenge oktató számára.
Miért fogalmazunk ilyen keményen? Nos, a válasz egyben azt is tisztázza, hogy miért
látogatnak el hozzánk és milyen okból szánja rá magát valaki egy Coué kurzus elvégzésére. A
kívülálló szemlélődő azt mondhatná, hogy tudásért jön, információhoz akar jutni gyógyulása
érdekében. Ez csak féligazság!
Az információ másutt is kínálja magát, például a szakkönyvek ezreinek lapjain. A
könyvüzletek és az otthoni könyvespolcok is minden embernél roskadoznak a jó tanácsokról
és a helyes életvitelről szóló kötetek súlya alatt a tanuló számára az információ — ha
kurzuson vesz részt - majdhogynem mellékes.
A tanfolyamra azért jön el, mert egy különleges jelenséget akar látni. Szüksége van egy
markáns példára, egyszerűen látnia kell egy embert, aki képes hatalmat gyakorolni önmaga
fölött és ennek következtében hatalmában van a betegség leküzdése és uralása. Ez az
élmény, ez a szembesülés bizonyítja hallgatóink számára, hogy ezt az uralmat el lehet érni,
meg lehet teremteni és ő is képes erre. Ha az oktató hatalmat képvisel önmaga fölött, a
hallgatója szó szerint neki ajándékozza, belé helyezi bizalmát. Talán le kellene írnunk százszor
is ezt a mondatot: belé helyezi a bizalmat. Neki ajándékozza hitét. Annak, amit mond, annak,
amit tesz és legfőképpen annak az erőnek, amelyet kisugároz.
Ez a hit ad erőt a hallgatóknak, hogy végig csinálják a kurzust. Ez a teremtő erő ad reményt,
száz és ezer reménytelennek tűnő helyzetben, hogy tanulónk felkeljen „padlóról” és
erősebbé válhasson a sorsánál. Az oktató a példa. Egy olyan ember, aki uralni képes a
körülményeit és nem a körülmények uralják őt magát. Egy személy, aki nem csak beszél róla,
de meg is testesíti a hatalmat.
Nagyon fontos fogalomról tettünk említést: „megtestesíti”. Ennek tükrében már minden
ember, minden lelkes érdeklődő, aki Coué tanfolyamot szeretne tartani, óriási felelősséget
érez magán és óriási feladatot lát a szeme előtt.
Ha mélyebben beleéljük magunkat hallgatóink lelkivilágába, az örömteli vágyódás helyett,
mely a tanfolyamvezetői státusz elérésére irányul, nos, azonnal hegyeket látunk magunk
előtt. És persze kérdéseket. Én megtestesítem a hatalmat önmagam fölött? Én személy
szerint alkalmas vagyok rá, hogy egy másik ember, vagy egy egész csoport belém helyezze a
bizalmát? Sugárzik rólam a sors uralásának képessége? Hatalmamban van kapcsolataim
minőségének alakítása? Boldogok körülöttem a szeretteim? Összhangban vannak a tetteim a
vágyaimmal? Olyannak látnak e engem mások is, mint amilyennek én látom saját magamat,
töretlen és szilárd e az önértékelésem...
Súlyos és esetenként kijózanító kérdések ezek az olyan ember számára, aki csak egy esetben
is nemmel válaszol. Ha a fentiek közül csak egy gondolat kapcsán is alulmaradunk, az már
sugárzik rólunk. Valósággal hirdeti magát, ott bujkál mozdulatainkban, elszólásainkba, tehát
egyáltalán nem rejthető el. Hiába az egyenes tartás, a tagolt beszéd, az összhatás így nem
uralható. Ha minden feltett kérdésre igennel válaszolunk, az már kedvező jel. Sőt! Az is
megfelelő eredmény, ha határozottan ezt tudjuk mondani: „Már ezen az úton haladok és
nemcsak törekszem, hanem eredményeim is vannak. Képes vagyok arra, hogy behatároljam
önmagam számára, hogy néhány hónap, legfeljebb másfél év múlva sokkal teljesebb lesz az a
kép, amelyet megalkotok és amely rólam szól.”
A legfőbb kérdés azonban még hátra van. Azt is mondhatjuk, hogy e fő kérdés árnyékában
teljesen fölösleges öt, tíz, vagy száz kérdéssel tesztelnünk hatalmunkat a sorsunk fölött. A
kérdést elegendő egyetlen kontextusban tartani, egyetlen nézőpontból megközelíteni. Nos,
cselekedjünk ennek megfelelően. Végezzünk el egy rövid kis gyakorlatot ennek kapcsán.
Lazító, pihenő testhelyzetben, esetleg relaxált állapotban szólítsuk meg önmagunkat és
stílusunkkal legyünk kedvesek és gyengédek. A helyes válasz megadásához adjunk elménk
számára egy előszuggesztiót! Szólítsuk meg magunkat tegező stílusban: „Arra a kérdésre,
amelyet most felteszek neked, te a legőszintébb és legteljesebb választ adod, amely belőled
fakad. A tökéletes és tiszta igazságot fogod mondani!”
Feltétlenül alkalmazzunk parancsoló, megítélő hangnemet, mégha kedvesen tesszük is. Ha
valóban tudni szeretnénk és minden porcikánkkal érezni akarjuk az igazságot, akkor ne
kérjük magunkat, hanem parancsoljunk önmagunknak: „Te megadod a helyes és
legőszintébb választ a teljes, kendőzetlen valóságot!”
Néhány határozott, de mint említettük, együttérző stílusú ismétlés után előkészítettük
magunkat e különös kérdés megválaszolására. Amely nevezetesen így hangzik: „Bajban,
betegségben, nélkülözésben, esetleg kínok között képes volnál e arra, hogy csak és kizárólag
saját magadba helyezd a bizalmadat? Csak és kizárólag önmagadban higgy és ha a hitedet
elvesztetted, csakis te magad legyél utolsó reménységed záloga?”
A kérdés kulcsa a „magadba helyezd” szókapcsolat. Nem hitünk megosztásáról van szó, nem
arról, hogy mindeközben másokban is bízunk, másokra is támaszkodunk. Kizárólag saját
hitünk megéléséről beszélünk.
Tisztázzuk! Ez nem azt jelenti, hogy másoktól ne kérhetnénk tanácsot, vagy ne
igényelhetnénk együttműködést. A kérdés csupán arra utal, hogy képesek lennénk-e a
lelkierő kizárólag magunkból történő merítésére. Másra tehát nem támaszkodnánk. Úgyis
fogalmazhatnánk, hogy a bajban végig szálegyenesen tudunk állni, emelt fővel vagyunk
képesek elviselni még az elviselhetetlent is és mindezt saját határtalan vitalitásunkra és
erőnkre alapozva tesszük. Arra a tényre, hogy „Én vagyok! Én létezem! A sorsom a
hatalmamban van!”
Ha bármely betegségünk, problémánk minden fázisában képesek vagyunk ezt érezni, akkor a
hatalom valóban a birtokunkban van és urai vagyunk az életünknek. Ha csak egyszer is
felmerül az a vágy, az a képzet, hogy de jó lenne most valakire támaszkodni, de jó lenne
valakiből erőt meríteni, vagy megmelegedni a tekintetében, akkor ez a hatalom bizony
hézagos.
Túl szigorúak lennénk önmagunkhoz? Talán így van, de ne feledjük, ezzel a kérdéssel nem
egy átlagos embert teszteltünk. Egyáltalán nem kell mindenkinek ilyen szilárdnak és erősnek
lennie. Nem is válhat ilyen erőssé mindenki.
Mi azonban e kérdéssel egy tanfolyamvezetőnek állítunk próbakövet és ebben a
vonatkozásban a kérdés már teljesen helyénvaló. Ha önmagunk fölötti hatalmunk ingatag,
erőnk, szilárdságunk törékeny, ne álljunk kurzusvezetőként mások elé. Még akkor sem, ha
tudásunk megalapozott. Ne tartsunk tanfolyamokat és tanköröket, hisz önmagunk fölé
senkit sem emelhetünk. Súlyos hibát követünk el, ha más embereket arra késztetünk, arra
motiválunk, hogy bizalmukat belénk helyezzék, miközben mi még önmagunkat sem tudjuk
tökéletesen uralni.
A lelkünk fölötti uralom megteremtése azonban fejleszthető képesség. Mély
elkötelezettséggel, gyengeségeink iránti kíméletlen őszinteséggel, napról-napra
tökéletesebbé tehetjük a helyzetünket. Az „Engem minden erősít!” szuggesztiós mondat
csodálatos partner ebben a törekvésben. Ha ezirányú vágyakozásunk nagyon megalapozott
és mély, urai lehetünk életkörülményeinknek és egy napon a megfelelő választ kapjuk
minden ezzel kapcsolatos kérdésre. „Igen, képes vagyok minden helyzetben önmagamba
helyezni a bizalmat, arra a tényre alapozva, hogy én vagyok, én létezem, és a sorsom a
hatalmamban van.”

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Az autoszuggesztió tanításának misztériuma

A Coué-féle autoszuggesztiós gyógyító s önfejlesztő módszer lélektanilag és fiziológiailag is

tökéletesen megalapozott. Állításai, főbb törvényei természettudományos úton
bizonyíthatók.
Szembe kell néznünk azonban azzal a ténnyel, hogy a módszer tanítói, a tanfolyamvezetők
mégiscsak érintve vannak a misztikum által. Ez pedig a gondolatok nevelésének misztériuma.
Mások gondolatának és viselkedésének nevelése, mely esetünkben a Coué módszer átadását
jelenti, ugyanolyan felelősségteljes tanítói hivatás, mint bármely tantárgy oktatása az
iskolában. De amíg egy biológia, vagy kémiatanár hivatásnak legfőbb misztériuma a tudás
átadása, a „gondolatnevelő” tanfolyamvezető hivatásában egyáltalán nem erről van szó.
Aki azt képzeli, hogy a misztérium felelősségvállalás más emberek, tehát a résztvevők
életéért, szintén csak féligazságot hisz. A felelősségvállalás e hivatásban csupán a belépő,
alapkövetelmény! Csakúgy, mint az élet folyamatosságához a lélegzetvétel.
Felelősségvállalás nélkül egyetlen percig sem oktathatjuk Coué módszerét. A kurzusok
vezetésének misztériuma mégis valami más, több és összetettebb.
Próbáljuk meg körülírni! Talán úgy jellemezhetnénk, hogy a felelősségvállalás és a
lelkiismeret egy sajátos vegyülete. De jelentőségében maga a lelkiismeret is elmarad ennek a
misztériumnak a súlyától. Ha hiteltelenül cselekszünk, akkor lelkiismeretünk súlya alatt
roskadozunk — mondják. Elviseljük lelkiismeretünk terhét, vagy csapását — fogalmaznak
mások. A sors azonban — ha lehet így nevezni — nem elégszik meg ennyivel tőlünk.
Különleges biztosítékot kér.
Biztosítékot, lélektani befektetést kell adnunk. Tanfolyamvezetőként ezt a biztosítékot akkor
is le kell tennünk, ha örömmel tölt el minket, és akkor is, ha kínlódva, vergődve éljük meg.
Ezt nevezhetjük ugyan áldozatnak, érzelmi, vagy élménytőkének, de oda kell adnunk, le kell
rónunk.
Nos, mindez miért van így? Egyetlen nemes cél érdekében! Azért, hogy ne árthassunk! A
gyógyítás hatalma című részben jól láthattuk, hogy betegeink és résztvevőink a bizalmukat
helyezik belénk. Azt a bizalmat, amelyet gyengeségüknél fogva pillanatnyilag még képtelenek
önmagukba helyezni. Egyelőre erőtlenek hozzá, hogy magukra ruházzák. Ezt a bizalmat
viszont meg kell szolgálnunk.
Méltónak kell lennünk rá! Nem szabad ártanunk, mert ezzel életeket, sorsokat juttathatunk
mellékvágányra, a pozitív gondolkodásban való hit csíráit törhetjük darabokra.
A méltóság és a szolgálat forrásai mi vagyunk, belőlünk fakadnak. A sors azonban
olyasvalamit is elvár tőlünk, melynek gyökere nem a mi lelkünkben van. Ez az elvárás ránk
mérettetik. Ha patetikusan hangzik, hát fogadjuk el így, mert nem fejezhető ki másképpen.
Jobban megértjük, ha hétköznapi szavak segítségével beszélünk arról, hogy mit cselekszünk
mi a tanítványainkkal és tanfolyamaink résztvevőivel. Neveljük a gondolataikat.
Elmagyarázzuk a pozitív gondolkodás jelentőségét és mindezt gyakorlatokkal tesszük húsba
vágóan élményszerűvé. A negatív, káros gondolati sémák betegítenek, a számunkra ártalmas
viselkedések szokásokká formálódnak és rögeszmékké merevednek.
Segédtörvény: a szokások és a sémák ott tartanak bennünket, ahol voltunk. A Coué
tanfolyamokon új, frissítő, gyógyító, lelkesítő életigenlő gondolatmintákat tanítunk és a
boldog, elégedett élettel összhangban álló kibontakoztatási folyamatokat teszünk vonzóvá.
Mindez azt is jelenti, hogy bátorítjuk, támogatjuk résztvevőinket arra, hogy szakadjanak el
ártalmas meggyőződéseiktől, cselekvési szokásaiktól. A kurzusokon a legérzékenyebb pont
mindig az elszakadás élménye. Ez megy talán a legnehezebben és ez a legfájdalmasabb is.
Egy kívülálló azonnal megkérdezné, hogy ugyan miért van ez így, hiszen éppen hogy
felszabadítunk másokat saját önsorsrontó gondolkodásuk igája alól. Ugyan, mi ebben a
fájdalmas? A fájdalmas mindebben a megszokás láncainak szétszakítása. Szinte
felfoghatatlan, de olyan ártó gondolatok és érzések is, mint a bűntudat, gyűlölet, harag,
félelem és az irigység, hosszú évek folyamán egyfajta folytonosságot teremtenek. Valamiféle
fészek meleget.
Az érzéseket tápláló személy ezekre építi életét. Ez az ő fundamentuma. Ha ezt megingatjuk,
akkor őt alapjaiban ingatjuk meg, alapjaiból fordítjuk ki. Szembesítjük azzal a ténnyel, hogy
ha alapjai tarthatatlanok, akkor egész életének építményét újra kell terveznie, és újjá kell
alkotnia. Ez egy katartikus, megsemmisítő élmény lehet. Ebben a katarzisban kell a
legszorosabban mellette állnunk és a leghitelesebben éreztetnünk vele, hogy mi érte
vagyunk, érte dolgozunk és érte kötelezzük el magunkat. A szembesülés katarzisában magára
hagyott vagy helytelenül kezelt ember komoly neurózisba csúszhat.
A kurzusnak ebben a fázisában ezért többet kell adnunk, mint a tudásunkat, gyakorlatunkat,
tapasztalatunkat, rátermettségünket, és többet, mint a saját életünk fölötti hatalom.
Ez a többlet a mi tanításunk valódi misztériuma. Ez a misztérium: a részvét. A részvét
élménye és közlése az a mélyen humánus cselekedet, amely az adott, nehéz pillanatban
talán legtávolabb áll a felfoghatótól, az ésszerűtől, a megérthetőtől, a mérhetőtől és a
legközelebb a katarzisban égő ember szívéhez. Ez az élmény, ez a tudás nem tanulható és
nem tanítható! A részvétélmény adásának képessége a kiválasztottakra mérettetik. Nem
ránk bizatik tehát, hanem ránk mérettetik. Amiről eddig beszéltünk, nos, ez a misztérium
fogalma. A tartalom pedig valóban misztikus.
Ha szívós következetességgel akarunk is a természettudományok, vagy a
társadalomtudományok talaján állni, el kell fogadnunk, hogy ennek a misztériumnak a ránk
mért tartalma nem könnyen magyarázható. Az elszakadás élményét, melyet hallgatónk
számára teremtünk, nekünk is át kell élnünk. Minden tanfolyam és minden egyes
csoportkurzus után azok a feladatok, amelyeket a programokon adunk, néhány nap, vagy hét
múltán már várnak ránk az életben. Mindenütt megtalálnak minket és kérlelhetetlenül
szembesülnünk kell velük. No, nem a pontos hasonmásokkal és utánzatokkal, hanem az
analógiákkal. Nevezetesen, nekünk is folyamatosan el kell tudnunk szakadni valamitől, egy
meggyőződéstől, hittől, elkötelezettségtől, esetleg személytől.
Ez kísértetiesnek tűnik, egészen addig, amíg meg nem tapasztaljuk, hogy mennyire valószerű.
Sorsunk ránk méri azt az élményt, amelyet mi teremtünk mások számára. Ezt azonban nem
szerencsés a büntetés kontextusából szemlélnünk. Egyetlen szemszögből érthetjük csak meg.
Ha magunk is végigküzdjük, netán megszenvedjük mindennapjaink önfejlesztését, úgy
részvétteljesek tudunk maradni azokkal szemben, akik a belénk helyezett bizalmuk
következtében sorsuk alakításának fordulópontján, hacsak pillanatokig is, hacsak
átmenetileg is, de szenvednek.
A részvét tanulásának élménye életfeladatok útján mérettetik ránk, hogy tökéletesen
beleélhessük magunkat az elszakadás feladatával küzdő ember helyzetébe és pillanatnyi
magányába.
Rövidesen megtanuljuk: tanfolyamot tartani nem azt jelenti, hogy csodálatos dolgokat
mondunk, vagy teszünk, és eközben elnyerjük mások elismerését, ámulatát, azután együtt
örülünk a sikereknek és végül mindenki a jól végzett munka és elégedettség élményével tér
haza. Ennek csak a töredéke igaz. Coué-tanítónak lenni azt jelenti, hogy minden nap, minden
szempontból be tudom bizonyítani: a sorsom a hatalmamban van minden nehézség és
körülmény ellenére is, sőt ezek leküzdése okán.
Ezért a Coué-tanító élete nem küzdelemmentes, a lélektani iskolák tanítói nem gondtalan,
vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem feladattalan emberek. Gyakran rendkívüli
erőpróbák mérettetnek rájuk. Mindez azért történik, hogy a tanfolyamok legkritikusabb
pillanataiban sohase gépiesedhessünk el, sohase álljunk valaki mellett pusztán szakmai
rutinból és soha senki ne érezze, hogy nem számíthat ránk.
A mi feladatunk akkor a részvét közlése! Abban a pillanatban, a régitől való elszakadás
különleges dinamizmusában ugyanis már nem kell változásra biztatnunk és még nem kell új
információt tanítanunk. Ahhoz a pillanathoz, a mi részünkről kizárólag egyetlen cselekedet
kapcsolható, a részvét. És a gondolatnevelő tanító naponta megküzd azért, hogy ott és akkor
ezt a részvétet tanulópartnerének elérzékenyülés nélkül, rendkívül határozottan és mélyen
emberségesen fejezhesse ki.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A karizma

A sorsunk és az egészségünk fölötti hatalom megteremthető. Az erre vonatkozó képességek

fejleszthetők. A karizmára ez nem vonatkozik. Karizma vagy van, vagy nincs. Hosszan
definiálhatnánk mit is jelent ez a fogalom. De rövidebben célhoz érünk, ha azt írjuk le, mi
nem karizma. A karizma nem embertől való! Ezzel az állítással lehet vitatkozni, ennek
kapcsán lehet ellentmondani és illúziókat gyártani, de attól ez még így van. A karizma
adomány. A vallásos ember úgy nyilatkozik erről, hogy Istentől való. Mások úgy fogalmaznak,
a sors ajándéka. A karizma egy velünk érkezett, velünk született képesség elnyomhatatlan
kisugárzása. Lehet valaki karizmatikus szónok —talán őket jellemzik leggyakrabban a
karizmatikus jelzővel —, de lehet valaki karizmatikus politikus, sportoló, vagy gondolatokat
nevelő tanító, például Coué-oktató.
Ne gondoljuk azonban, hogy a karizma csak nemes élethivatáshoz, vagy irigyelt szakmákhoz,
bámult csodálatos emberekhez kapcsolódhat. A karizma nem magasabbrendűség, melyet
mindenek felett kell értenünk, csupán egy hivatáson, vagy élettevékenységen belüli
magasabbrendűség. Ezért aztán léteznek karizmatikus inasok, szolgák, hordárok és portások
is. Ne higgyük, hogy az ő szerepük mellékes a mi életünkben.
Minket, akik Coué autoszuggesztiós módszerét oktatjuk, vagy szeretnénk oktatni, mégis az
érdekel a leginkább, hogy milyen karizma szükséges ehhez a hivatáshoz. Vagy továbblépve,
milyen karizmák fontosak számunkra. Megtalálhatóak-e ezek az adományok bennünk, vagy
sem. A válasz ismételten kérlelhetetlen őszinteséggel szembesít bennünket, hogy alkalmasak
vagyunk-e tanfolyamvezetői hivatásra.
Elsőként a beleérzés és beleélés karizmáját tárgyaljuk. Az empátia, vagy beleérzés azt jelenti,
hogy e karizmát birtokló oktató minden idegszála azon a hullámhosszon dolgozik, amelyen
tanulópartneréé. Nemcsak szavaiból, nem is csupán tetteiből, de már gondolataiból is
követni képes, hol tart lelki tevékenységében a másik, mit gondol, mit tesz legközelebb,
mivel motiválható, milyen gondolati akadályokkal szembesül éppen, vagy milyen feladattal
fog szembesülni egy gyakorlatot követő egy órán belül.
Ez a teljes azonosulás a partner pillanatnyi helyzetének tökéletes nyomon követése
megélése és elfogadása rendkívül finom, érzékeny lélekre vall.
Ez ugyanakkor nem jelent sem szentimentalizmust, sem valamiféle gyengeséget. A beleérzés
karizmája és a határozott következetes viselkedés kitűnő összhangban fér meg egymás
mellett. Az empátia karizmája olyan fontos a tanfolyamvezető számára, hogy esetleg már
karizma hiányát is pótolja, de a beleélés karizmáját nem pótolhatja semmi. Ha ez hiányzik
belőlünk, le kell mondanunk arról, hogy élethivatásként emberekkel foglalkozzunk. De ha
felfedeztük magunkban, akkor ápoljuk, fejlesszük és erősítsük, mert ezzel nagyszerűen
hasznára lehetünk másoknak.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A szónoki karizma értelmezése

A gondolatnevelői, tanítói hivatáshoz nem kell Cicerónak lenni. De a szavak és mondatok
hatásos összefűzésének képessége mindenképpen fontos feltétel. A jó beszédkészség
fejleszthető. A logika szintén csiszolható. A szónoki karizma jellege sajátos lényege nem is
ebből fakad, hiszen azt állítottuk, hogy a karizma nem kialakítható képesség, hanem
adomány. Azt is állítottuk továbbá ezzel, hogy ami fejleszthető, az nem karizma. A szónok
karizmája a beszéd, az előadás tökélyre való fejlesztésének az igénye. Tehát az „igény” a
karizma lelke.
A stílus vagy logika pedig képesség kérdése. Ezért egy karizma nélküli jó szónok, tanult,
logikus gondolkodású személy el tudja érni, hogy előadását nagyszerűnek, meggyőzőnek
minősítsék. Talán érdemes állításain és indoklásain hosszan elgondolkozni. Végtére is sikeres
lehet hallgatói előtt.
A karizmatikus szónok azonban más élményt, más reakciót vált ki hallgatóságából. Vele
kapcsolatban beszéde által így nyilatkoznak: „most azonnal tenni akarok az életemért, hogy a
gyógyítás és az öngyógyítás képessége élményszinten a hatalmamban legyen”. Jól láthatjuk a
reakciók közötti különbséget. A karizma nélküli szónok elméleti azonosulást érhet el, de ez a
legtöbb, amire képes.
A karizmatikus előadó nagyobb hatalmat birtokol, az egyetértésen túl valódi tetteket vált ki
az emberekből. Cselekvő helyzetbe hozza őket. Aktivizálja pszichikus energiáikat. Képes más
embereket kimozdítani a holtpontról.
Ebben rejlik a karizmatikus szónok óriási hatalma. Sajnos a történelemben bőven láthatunk
példát arra, amikor is egy karizmatikus szónok negatív, romboló céljai véghezvitelének
érdekében emberek millióinak lelki energiáit aktivizálta, akik nemcsak azt mondták, hogy
egyetértünk, úgyszólván nem mondtak semmit! De megindultak!

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A meggyőzés karizmája

A meggyőzés karizmája nem a jó szónok karizmája. Szavak nélkül is meggyőzhetünk valakit

cselekedete helyességéről, helytelen látásmódjáról, vagy életszükségleteiről.
A meggyőzés szavak, cselekedetek, sugallatok, gesztusok ötvözete lehet. Míg a szónok
karizmája a megindítás, a meggyőzés karizmája a ráhangolás, az empátia karizmája a
ráhangolódás. A meggyőzés karizmáját birtokló ember képes arra, hogy bőséges
eszköztárával másokat is ráhangoljon saját álláspontjára. Felelősséget vállal mások
élményéért, ezért mások élménye annak irányítása, majd leszűrt következtetése az ő
hatalmába kerül, a végkifejlet irányítása az ő kezében van.
Feltéve persze, ha birtokolja a meggyőzés karizmáját. Ezáltal fantasztikus hatalmat teremt a
másik ember gondolatai, cselekedetei fölött. Ebben a tekintetben tökéletesen összecseng a
szónoki karizma tartalmával.
Bár különböző karizmákról van szó, szerencsés, ha egyazon lélekben kéz a kézben járnak,
mert mint említettük, meggyőződés létezik szónoklás nélkül, de jó szónok nem létezhet
meggyőzőképesség nélkül és ebből következik, melyik karizma a magasabbrendű ...
A meggyőzés karizmájának adományát könnyen felfedezhetjük már gyermekünkön is és
gyermekkorunkra visszatekintve természetesen önmagunkon is. Ha állandóan bizonyítani
akartunk valakinek valamilyen összefüggést és ezt mérhető sikerélménnyel — nem
feltétlenül kizárólagos sikerrel tettük, vagy teszi most gyermekünk, a mi életünk, de az ő
életútja is szerencsésen kapcsolódhat a meggyőzéssel, ráhangolással kapcsolatos pályához,
élethivatáshoz. Fontos megemlítenünk, hogy a meggyőzés karizmája, a karizma magva az
emberi lélek kettősségének meglátásában és e kettősség tökéletes egyensúlyozásában van.
A meggyőzés karizmáját birtokló személy pontosan tudja, hogy különféle módon kell
hatnunk az ésszerűségre és sajátos, megint más módon az érzelemvilágra. Ráhangoló erejét
úgy súlyozza, hogy pontosan tisztában van az érzelmek által mozgósítható pszichikus
energiák kimagasló fölényével.
Amit érzünk, az sokkal jobban motivál bennünket, mint az, amit csupán gondolunk, még ha
fontos gondolatokról is van szó. Az érzelmi jellegű fájdalmat sokkal intenzívebben törekszünk
kerülni, mint a logikai disszonanciákat és az érzelmi örömöt komolyabb eltökéltséggel
keressük, mint a logikai azonosságokat és megfeleléseket. A meggyőzés karizmájának
adományával élő ember úgy játszik az érzelem és logika kettősségén, mint egy muzsikus
virtuóz a hangszerén. Ezt mások, akiknek nincs karizmájuk, csak csodálhatják, de megtanulni
nem tudják. Enélkül a tanfolyamvezető nem lehet sikeres. A meggyőzés stílusa, jellege
sokféle lehet. Többféle embertípusból lehet nagyszerű oktató, színesítve ezzel a lélektani
módszerek előadásának palettáját.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A motivációk és az elhivatottság karizmája

Ha az emberi gondolaterő működésének és alakításának tanítását választjuk hivatásként,

alaposan gondolkozzunk el azon, hogy milyen motivációk késztetnek minket erre. Milyen
alapokon nyugszik ez a törekvésünk és vannak-e olyan félreérthetetlen lelki jelek, amelyek
alátámasztják vágyódásunkat.
Most felsorolunk három olyan típusú motivációt, amely arra késztethet minket, hogy
életápolói, lélekápolói életutat válasszunk. De ezek a késztetések mind megegyeznek abban,
hogy óriási lelkesedést kölcsönöznek ugyan célunkhoz, közös jellemzőjük mégis az, hogy
életcsapdát rejtenek számunkra. Az ilyen motivációra építő, az ilyen jellegű elhivatottság
alapján választó személy nem lehet lelkigondozó, nem taníthat másokat gondolataik
nevelésére, ha mégis megkísérli, komoly kudarccal és fájdalmas kitérővel néz szembe
életében.
1. Nagyon szívesen jelentkezik tanítónak az a személy, aki saját megoldatlan feszültségeit,
megrekedt életét mások problémájának kezelésében, mások életének alakítása által
kívánja orvosolni. Nem közvetlenül! Áttételesen, tudattalanul!
Őt arról ismerhetjük fel, hogy szüntelenül azokról a tulajdonságokról és viselkedésformákról
beszél, amelyeket meg kell változtatni az emberekben ahhoz, hogy boldogok legyenek. Az
ilyen személyek lelkesedése, tettrekészsége töretlennek tűnik. Ez a túlzott lelkesedés
azonban árulkodó! Arra a pszichodinamikai túltöltöttségre, türelmetlenségre utal, amely
belülről nyomja, feszíti lelkivilágát.
Ezen feszültség alatt patthelyzetbe jutott élete problémái húzódnak meg. Óvakodjunk attól,
hogy egy ilyen embert tanfolyamvezetői hivatásra bátorítsunk.
2. A „zsebdiktátorok”, akik mások fölötti hatalomra és uralomra vágynak gyakran
választanak, vagy választanának tanfolyamvezetői hivatást, mert ez az ő
nézőpontjukból megfelel alá- és fölérendeltségről szóló elképzeléseiknek. Egyedül
uralni személyeket, csoportokat — ez a céljuk. A hatalomvágytól égő önjelölt azért
veszélyes, mert nemcsak lelkes, de tanulni, tapasztalatokat szerezni is hajlandó azért,
hogy bedolgozhassa magát a szakmába és folyamatosan kiélhesse dominancia iránti
 fokozott igényét. Az árulkodó jel nála az, hogy részleges, időszakos, esetleg teljes
megtorpanás akadályoztatás esetén agresszívvá, arrogánssá válik. Ezt képtelen
tökéletesen leplezni. Ilyenkor megmutatkozik valódi arca és ez intő jel lehet környezete
számára.
3. Kisebbségi érzésben szereplő emberek szintén gyakran találják vonzónak a
tanfolyamvezetői „szerepet”. Képesnek érzik magukat arra, hogy elkötelezzék magukat
ez irányban, különösen, ha intelligensek és jó fellépésük is van. Valójában saját
magukat is becsapják. Szinte magukba sulykolják azt, hogy ha másokat vezetni, tanítani
tudnak, egy csapásra képesek saját lábukra állni és tökéletesen megfelelni a
kihívásoknak.
A kisebbségi érzéstől hajtott, vagy ebben szenvedő egyén azonban hamar kifullad, látva a
lélektani módszer tanításával járó felelősségvállalás valódi arcát. Ez további leépüléséhez
vezet.
A három típus közös jellemzője, hogy tagjaik tulajdonképpen maguk lennének lélektani
kezelése vagy szemléletváltásra utalva. Ennek a ténynek tudatos, vagy nem tudatos
elnyomásából, trükkös kifordításából származik fel-felbukkanó csillapíthatatlan vágyuk arra
vonatkozóan, hogy kurzusokat tartsanak. Az alkalmas tanfolyamvezető egyetlen valódi
motivációja az elhivatottság karizmája lehet. Arról ismerhető fel, hogy e karizmából
táplálkozó motiváció sohasem saját szükségletek, vagy lelki igények kielégítésére törekszik.
Nem a motivált személy felé mutató, önmagát feltöltő, segélyező érzések vezérlik, hanem a
mások iránt megmutatkozó mérhetetlen együttérzés és a másokkal való feltétel nélküli
együttműködési készség. Olyan tulajdonságok ezek, melyeket egyetlen személyiségből sem
lehet kierőszakolni. A kisebbrendűséggel küzdő, vagy hatalomvágyra törekvő ember gyakran
színlel együttérzést, ennek érdekében szívesen válik teátrálissá, de ezért viselkedése
sohasem hiteles.
Az elhivatottság karizmáját magában hordozó embernek nincs szüksége színjátékra,
hatásvadászatra, minidrámára, hogy elhitesse, ő valóban lelki folyamatokkal kíván
foglalkozni és a másikban, ha olyan emberrel áll szemben, a szenvedő, szükséget érző egyént
látja. A karizmatikus ember magától ilyen. A „másiknak, a másik felé, a másikért” ezek a
jelmondatai. Ezek fogalmazódnak meg benne, miközben tudatosul lelkében az a
csillapíthatatlan vágy, amely a segítő szolgálat útjára vezeti.
A karizmatikus elhivatottság jegyeit magán viselő egyéniség bármilyen akadályon keresztül
megvalósítja „karizmatikus indulatát”, szívós kitartással, ugyanakkor higgadt
meggondoltsággal halad előre. Ha bármi akadályozná ebben, akkor akár évek múltán is ott
folytatja tevékenységét, ahol cselekedete fonala korábban megszakadt.
Nem motiválható pénzzel, dicsőséggel, vagy jutalommal. Nem beszélhető le erőszakkal,
logikával, vagy érzelmekre alapozva. Ő csak ezt tudja csinálni és ezt kell csinálnia. Nem tudja
nem csinálni. Ez a küldetése.
Karizmája kifejlődhet már gyermekkorban, de van, akinél csak 40 vagy 50 évesen mutatkozik
mg, hogy azután egész további életútját uralja. Félreérthetetlen és félreismerhetetlen
emberi jegyei a természet minden teremtménye iránti olthatatlan szeretete, a rendkívüli
vitalitás, még betegen is, és a hiteles életvitel, melynek alapja, hogy azt teszi másokkal, amit
magának is kívánna.
A karizmatikus életápoló nem feltétlenül nyájas, vagy barátságos, vannak közöttük
szigorúnak vagy zordnak tűnő emberek is. Mégis a hozzájuk fűződő érzéseinkben,
intuícióinkban felfedezhetünk egyfajta különleges melegséget és ez a melegség abból
táplálkozik, hogy tudjuk, minden esetben feltétel nélkül számíthatunk rájuk.
 „Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Az intuíció

Vannak különösen intuitív személyiségek, de az intuíció mindnyájunk jellemzője. Többé-

kevésbé mindenki birtokol intuitív képességet, intuícióra való fogékonyságot. Mindaz, amit
érzékszerveinkkel felfogunk, látunk, hallunk, értünk, elraktározódik bennünk,
mélytudatunkba épül. E raktárból merítünk, ha jelek útján akarunk pontosan beazonosítani
egy viselkedésmintát, vagy kíváncsiak vagyunk valakinek a motivációjára, szándékára, ha
következtetni kívánunk például a mozdulataiból, vagy tetteiből konkrét céljaira.
Az intuíció a mélytudat tartalmának rendkívül gyors és bonyolult kombinálása, egy-egy
helyzet értelmezése céljából. Az intuitív cselekvés nem akaratlagos működés és emellett
nem keverhető össze az emlékezés fogalmával. Az intuíció továbbá kiegészül olyan lélektani
elemekkel is, melyek eredete mind a mai napig nem pontosan tisztázott. Az intuíció és az
emberismeret összetartozó fogalmak. Mivel az ember teremtő ereje szempontjából
elsősorban lelki lény és a lélek birodalma valójában a tudat hullámai alatt létezik, az objektív
megismerés lehetőségei erősen korlátozottak.
Nos, ebben a megismerésben kap óriási szerepet az intuitív megérző gondolkodás. Az intuitív
helyzetfelismerés. A tanfolyamvezetői hivatásban az empátia megfelelően fejlett intuitív
készséggel remek párosítás. Kiváló alap a másik ember lelkének feltérképezéséhez.
Egy tanfolyamon az intuitív csoportvezető olyan információk birtokába jut hallgatóiról,
amelyek egy kevésbé intuitív tanár előtt nagymértékben rejtve maradnának. Tudja például,
hogy hol tart lelki fejlődésében a résztvevő a kurzus kezdetén. Pontosan tisztában van azzal,
hogy milyen módon inspirálható, elkötelezett-e, elkötelezhető-e együttműködés vagy látszat
együttműködés, amit csinál, keres-e nyilvánosan vagy önmagába fordulva kifogásokat, ha a
kurzus folyamán fejlődése érdekében nehézségekbe ütközik. Ismeri milyen játszmákat és
álviselkedéseket indít résztvevője, ha a kooperáció látszatát akarja kelteni, érzi, melyik az a
pillanat, amikor valaki eredményesen indítható meg a pozitív gondolkodással való
azonosulás útján, mely pillanatokban szükséges teret adni a másik ember érzelem
kifejezésének, mikor kell javaslatot tenni, esetleg tükröt tartani, vagy példázattal élni.
Egy rendkívül fontos jelenség kapcsán külön kiemeljük az intuíció fontosságát. A gyógyító
személy hatalma című résznél szóltunk róla, milyen fontos, hogy a tanfolyami hallgató egy
szilárd jellemet, saját sorsát uraló embert láthasson csoportvezetője személyében. Ez a
hatalom a kurzuson mindvégig a közös munka előnyére válik, egy nevezetes ponton azonban
éppen ez a hatalom jelenthet veszélyforrást a munkánkra és a résztvevők egészséges
fejlődésére nézve.
A helyzetet egy példával világítjuk meg! A Coué-féle kurzusok hallgatói nemcsak
intelligenciájuk mértékét, hanem lelki értelemben vett érettségük szintjét tekintve is
különböző fokozatokon állnak. Önértékelésük változási, alakulási hajlandóságuk igen eltérő
lehet. Ennek egyenes következménye, hogy eltérő módon reagálnak adott helyzetekre,
ingerekre, körülményekre, motivációkra, feladatokra.
A fejlettebb önértékeléssel bírók hajlamosak elfogadni saját lelkierejük megélésének
fontosságát. Képesek arra, hogy hitüket önmagukba vessék és erre az alapra építsék
személyiségüket. A gyengébb, de a csoport dinamizmusával lépést tartani akaró résztvevők
ezzel szemben gyakran csak úgy viselkednek, mintha azt tennék, mint erősebb társaik, de
közben egyre görcsösebben kapaszkodnak a kurzusvezető személyébe. E fogódzás korai
intuitív felismerése eredményes leválasztáshoz és a hallgató megfelelő önértékelésének
eléréséhez vezet.
Ha ez nem történik meg időben, a hallgató lelki értelemben véve mélyebbre csúszhat annál a
helyzetnél, melyet autoszuggesztiós képzésünkre belépve képviselt.
Az érzelmek, viselkedések, gesztusok rendkívül széles skálájának magabiztos értelmezése
intuícióra alapozva teremthető meg. Az intuíció fejleszthető. Ahogy a mondás tartja, „az
ember legjobb gyógyszere lelki bajban a másik ember”, ennek analógiája az intuíció
kérdésében is felvethető. Az intuíció fejlesztésének és gyakorlásának legkiválóbb módja a
gyakorlati emberismeret, a tudatos és változatos kommunikáció a másik ember
személyiségének megismerésének céljából.
Elsőrangú kurzusvezető csak olyan emberből válhat, akinek ráérző, intuitív értelmező
képessége rendkívüli. Emlékezzünk rá, hogy az intuíció remekül kiegészíti a
módszerismeretet és a szakmai tudást, de nem helyettesítheti ezeket.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Szakmai tudás és műveltség

A Coué módszer átadása nem orvosi és nem pszichológiai tevékenység, hanem a hallgató
részéről komoly önnevelés, az oktató részéről pedig tanítói hivatás.
A Coué módszer szakmai alapja a következő: a gondolaterő és az elképzelés hatalmat
gyakorol életünk fölött. Nevezetesen betegséget teremthet, sorsot formálhat, egészségessé
és sikeressé tehet egy embert.
A gondolaterők nem függetlenek tőlünk, hanem irányíthatóak általunk, ezért a sorsunk a
hatalmunkban van. A sorsalakítás legfontosabb tétele, hogy nem az akarat, hanem a
képzelőerő a cselekedeteink hajtóereje, ezért lelki és érzelmi tőkénket a képzelőerő
fejlesztésébe és irányításába fektessük, az akarat csupán a célgömb, az irányzék szerepét
töltse be.
Az autoszuggesztió a gondolaterő tudatos és túlélést szolgáló irányítása az idevonatkozó
természeti törvények figyelembevételével.
Tudattalan autoszuggesztióról akkor beszélünk, ha válogatás nélkül hagyjuk, hogy a
környezet ingerei hatást gyakoroljanak ránk, továbbá nem befolyásoljuk tudatosan az erre
adott reakcióinkat. Az emberek 90 százaléka a fogantatástól a halálig ilyen tudattalan
autoszuggesztióban él és élete egy hullámvasúthoz hasonlít. Sorsfordítóit
szerencsétlenségnek vagy szerencsének esetleg véletleneknek nevezi. A tudatos
autoszuggesztió a sors fölé való emelkedés és a sorsirányítás lehetősége, melyben a
szerencse és a véletlen a hatalmunkban van.
Az autoszuggesztió tudományán belül saját területet képvisel a betegségek lelki okainak
feltérképezése. Ha egy gondolatot vagy viszonyulást helytelen kontextusban tartunk, az a
testben feszültséghez, energiaellátási, vérellátási, anyagcserezavarokhoz, végtére is
immungyengeséghez és betegséghez vezet. Ha a negatív gondolatmintát pozitív
elképzeléssel helyettesítjük, a blokk, az energetikai akadály feloldódik, a gyógyító erő
működésbe lép és határozottan elindulunk az egészség útján.
A Coué módszer szakmai anyaga több könyvben is megtalálható. Kurzusainkon azonban nem
elég erre az anyagra hagyatkoznunk. Tisztában kell lennünk a társmódszerekkel és a hasonló
eljárásokkal is. Ezek szintén a sajátos tudatállapotban való elmebeli gondolatfeltöltésre
helyezik a hangsúlyt. Ezen felül nem nélkülözhető számunkra a rendkívüli széleslátókörűség,
az érdeklődés a természet és a társadalom alapvető kérdései, fontos összefüggései iránt. A jó
tanfolyamvezető a matematika, kémia, vagy művészettörténet kérdéseiben is átlagon felüli
jártasságot tanúsít, hogy széles és igényes példaskálájával magas műveltségű hallgatói
számára is lenyűgözően érdekessé és szemléletessé tehesse a gondolaterők irányításának és
pozitívvá alakításának folyamatát. A művelt oktató kompetenciát, hozzáértést sugároz. Ez
saját hitelességének és a tanfolyam magas nívójának egyik fő záloga. A lélekápolói, tanítói
hivatás feltételei tehát a következők: hatalom a saját életünk fölött, és a gyógyítás hatalma.
Az empátia, a szónokság, a meggyőzés és az elhivatottság karizmája. A gyógyítás
misztériumának, a részvétnek tanulása, felvállalása a ránk mért életfeladatok következetes
megvalósításával. Továbbá az intuíció, valamint a szakmai tudás és a magas szintű általános
műveltség. Ehhez párosul még a rendkívüli éleselméjűség, a lelkesedés, az igazmondásra,
őszinteségre való törekvés, a határtalan következetesség és szorgalom, a megújulásra és
szemléletváltoztatásra való képesség.
A tanfolyamvezetői hivatás feltételeinek alapos áttanulmányozása világossá teszi, valójában
csak kevesek útja ez. Karizmánk, lelki alkatunk esetleg más élethivatáshoz köt minket. Ezzel
együtt az autoszuggesztió öngyógyító célú alkalmazására minden egészséges lelkületű ember
alkalmas.
Ha ezentúl úgy érezzük, hogy szívesen oktatnánk a Coué módszert, mérjük le képességeinket
és adottságainkat először családunkban, ismerőseink körében. Akár kisebb baráti
csoportokat is szervezhetünk tanítás céljából. Néhány foglalkozás során letesztelhetjük
eredményességünket.
Az egyes országok Coué szervezetei szívesen vállalják fel az alkalmas, rátermett személyek
magas szintű tanítását és képzését.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

 III. könyv

A gyógyítás forrása
Coué személye és módszere

Ki volt Emile Coué? 1857. november 26-án született a franciaországi Troyesben.

Gyógyszerész lett és így lehetősége volt megfigyelni milyen döntő jelentőségük van a
lélektani folyamatoknak, a gyógyszerek által kifejtett hatás elérésében.
Emile Couét az tette világhírűvé, hogy megalkotta a tudatos önszuggesztió, azaz a gyógyító
célú pozitív gondolkodás tanát. 1910-től kizárólag pozitív önszuggesztióval gyógyított betegei
érdekében élt és dolgozott. Nancyben lakott és ott is halt meg 1926. július 2-án. Sok kortársa
és gyógyult betege valóságos csodatevőnek tartotta. Ezzel szemben Coué mindig azt
hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem rendelkezik semmilyen természetfölötti képességgel.
Gyógyításának filozófiája így hangzik: „meg akarom tanítani az embereket arra, hogy képesek
legyenek kibontakoztatni a bennük szunnyadó gyógyító erőket, pozitív gondolatok, más
szóval pozitív szuggesztiók alkalmazásával. A csodának, a misztikumnak és a természetfölötti
képességeknek mindehhez semmi köze nincs. Minden ember sikere fiziológiai úton, a
vegetatív idegrendszer vizsgálatával magyarázható”. Ebből egyenesen következik, hogy
mindenki képes öngyógyító erejének aktivizálására, aki Coué módszerét a szabályok
következetes és pontos betartásával alkalmazza.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A Coué módszer dióhéjban

Minden reggel közvetlenül ébredésünk után és minden este lefekvésünk előtt beszéljünk
önmagunkhoz, szuggeráljuk magunkat hangosan, anélkül, hogy szándékosan figyelnénk a
szavainkra, vagy görcsösség, esetleg akarati erőfeszítés útján törekednénk a sikerre.
Miközben egy zsinóron húsz csomót számolunk végig — annak érdekében, hogy a számolás
ne kösse le elmeműködésünket —annyira hangosan, hogy jól halljuk, hússzor ismételjük el a
következő alapmondatot: „Minden nap, minden szempontból egyre jobban és jobban
vagyok”. Mivel a „minden szempontból” kifejezés mindenre vonatkozik, tehát életünk
szellemi, egészségügyi és anyagi körülményeire egyaránt, csak különleges szervgyógyító
szuggesztióknál van szükség speciális, gyógyító és önbizalomfejlesztő mondatok
alkalmazására.
Ne feledjük, ez az alap szuggesztiós mondat életünk minden körülményét előnyösen
befolyásolja és még a legsúlyosabb egészségügyi problémák kapcsán is feltétlenül hatásos. A
pozitív önszuggesztiót, vagy más néven autoszuggesztiót a lehető legegyszerűbb és
legmechanikusabb módon végezzük.
Coué legfontosabb alaptörvénye így hangzik: kerüljük a legkisebb akarati jellegű erőfeszítést
is. Tehát önszuggesztiónkat nagyon lassan, egyszerű monoton hangon, hangosan,
litániaszerűen gyakoroljuk. Ezáltal tökéletesen elérjük, hogy a szöveg tartalma, jelentése,
kisugárzása, energiatartalma teljesen mechanikusan, közvetlenül a tudatalattinkba vésődjön.
A bevésődött pozitív szuggesztió a mélytudatban elkezd működni és fizikai változásokat
teremt testünkben, valamint új körülményeket életünk minden területén. Fontos tudnivaló:
sokan elhiszik ugyan, hogy a gyógyító mondatok valóban fizikai változást indukálnak a
testben, de szkeptikusak és hitetlenek abban a tekintetben, hogy életkörülményeik, vagy
szerencsétlennek tartott életsorsuk megváltozhat. A valóság azonban az, hogy a
tudatalattiba beépült szuggesztió feltartóztathatatlanul, a természeti törvények
vaskövetkezetességével fejti ki erőteljes hatását a tőlünk függetlennek hitt külső
körülmények tekintetében is.
A Coué módszer egyrészt megelőző, másrészt terápiás és gyógyító eljárás. A metodika
tökéletesen bevált és több millió emberen segített, amióta Emile Coué a századelőn
kidolgozta. Javasolt, hogy Coué módszerét életünk végéig alkalmazzuk. Ha testi, vagy lelki
panaszunk van, netán jobb életkörülményeket, magasabb életminőséget kívánunk elérni,
legyünk az alkalmazásban intenzívebbek. Ha valamilyen oknál fogva elmaradna aznapi
pozitív szuggesztiónk és választani lehet, inkább reggel mulasszuk el, mint este. Az esti
szuggesztió gyógyító hatásfoka háromszorosa-négyszerese-ötszöröse a reggeli időpontban
történő alkalmazásnak. Gyakorlati kérdés, hogy a zsinórra kötött csomók helyett a lepedőn
nyugvó kéz ujjait is használhatjuk a számoláshoz. A Coué-féle szuggesztiókat minden
körülmények között legalább hússzor kell elismételni.
Coué tanát ez alapján néhány szóban is össze lehet foglalni: nincs ennél egyszerűbb és
hatásosabb módszere a pozitív gondolkodásnak. Egyre gyakrabban hallhatunk róla, hogy
betegek ezreit már a Coué könyvek önmagában való olvasása is gyógyította. Mindez azelőtt
történt, hogy konkrétan elkezdték volna alkalmazni magukon ezt a módszert.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A Coué módszer által elérhető gyógyulás és javulás lehetőségei

„A pozitív önszuggesztió minden betegség gyógyításában hatásos. Fontos, hogy pontosítsuk!

Nem azt mondom, hogy minden diagnózis felállítását követően minden beteg, minden
élethelyzetben meggyógyul, hanem azt állítom, hogy nincs olyan helyzet, amelyben ne
érnénk el javulást és sok esetben a teljes gyógyulást.” — tanította Coué.
Mivel ez egy általános módszer, nagy jelentőséggel bír az életöröm és az életkedv
döbbenetes megnövelésében. Az életörömöt nélkülöző ember képtelen tudatos, tervszerű,
következetes alkotó tevékenységre. Ennél fogva törvényszerű, hogy tovább növekszik
kedvetlensége és sikertelensége. Az életöröm növelése a legnagyobb ajándék, amit a Coué
módszer adhat, hiszen a gyógyítás és az öngyógyítás is kizárólag az életöröm átélésének
útján valósulhat meg. Egy tanulótól — miután megismertettem vele a Coué módszert és
egyszerre csak kitűnő eredménnyel tette le vizsgáit — megkérdezték a barátai: „Mi történt
veled, olyan vagy, mintha kicseréltek volna? Mit teszel ennek érdekében, mit használsz, vagy
mit szedsz be?” Mire az illető büszkén felelte: „Csak a Coué módszert alkalmazom”. A Coué
módszer éppen a bennünk szunnyadó erőtartalékok aktivizálásában, valamint az utolsónak
tartott lehetőségek kiaknázásában felülmúlhatatlan. Az egyes betegségeket illetően A. Jores
találóan jegyzi meg, hogy szinte mindegyik a mai tudomány mostohagyerekének nevezhető.
Ezek azok az esetek, ahol a tudományos orvosi megállapítás így hangzik: „a kialakulás oka
valószínűleg idegi, pszichoszomatikus eredetű”. A tudományban funkcionális zavarokról,
vagy vegetatív disztóniáról beszélünk, az angolszász szakirodalomban megtalálható az erre
vonatkozó legmegfelelőbb kifejezés (problempatient = problémás beteg).
Valószínűleg érvényesül a pszichovegetatív zavarokkal küszködő beteg megnevezés is. Az
egyes panaszok közül különösen a következőket emeljük ki etekintetben: szívneurózis,
fejfájás, migrén, alvászavarok, légzési zavarok, asztma, bélproblémák, impotencia és
frigiditás, valamint bizonyos nőgyógyászati betegségek.
Általános törvény: a Coué módszer annál nagyobb mértékben képes segíteni, minél nagyobb
részben játszanak közre mentális, lelki tényezők a betegség kialakulásában.
Claude Bernard csodálatosan, tömören és átfogóan írta le számunkra, miről van szó: „A
mikróba semmi, a talaj minden!” Még fertőző, vagy gyulladásos problémák esetében is
egyértelműen megfigyelhető a lélektani, betegségalakító tényező. Mindebből az a fontos
következtetés vonható le, hogy a Coué módszerrel rendkívül előnyös az ilyen jellegű — tehát
majdnem minden betegség —kezelése, mert kezdetben, a kialakulás kezdetén a lelki hatás
dominál. A kezelést a diagnózis megismerését követően célszerű azonnal elkezdeni, mert a
későbbiekben fennáll a veszély, hogy önállósul, automatikussá, ellenőrizhetetlenné válik a
szervezetet károsító mechanizmus. Amikor a betegség — különösen a pszichogén
impotencia és frigiditás néhány esete — már súlyos lelki zavar következménye, tehát
neurózissal állunk szemben, akkor orvosi pszichoterápia segítségével kell mélyrehatóan
beavatkozni.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a daganatos megbetegedéseknél, éppen úgy kitűnő
eredménnyel alkalmazhatjuk Coué módszerét, mint az ágybavizelésnél. Ez a megállapítás
azonban nem azt jelenti, hogy komolytalan varázsmódszerrel állunk szemben. A Coué
módszer a vegetatív idegrendszer fő egysége, tehát a hipotalamusz közreműködésével
bizonyíthatóan befolyásolja, megsokszorozza az immunrendszer erejét és fokozza a lélek
túlélésre és öngyógyításra való törekvését.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Problémák, amelyeknél a Coué módszer kevésbé hatásos, vagy alkalmazása

ellenjavallt

Azokról az esetekről van szó, ahol a lelki tényezők nem játszanak döntő szerepet. Ilyenkor
vagy az történik, hogy nem érünk el kielégítő eredményt, vagy a megcélzott eredményt nem
közvetlen úton érjük el. Annál kevésbé hatásos a módszer, minél kisebb részben nevezhető a
probléma lelki eredetűnek. Ennek figyelembevételével fontos azonban tudni, hogy egy-egy
különös esetet nem is gondolunk lelki eredetűnek, de utóbb mégis annak bizonyul. Jó példát
jelentenek erre vonatkozóan a háztartási balesetek. Egy ujj elvágása, vagy bármely
munkavégzés közbeni sérülés teljes mértékben lelki eredetűnek minősíthető, hiszen
dekoncentráltságból származik
Ilyenkor először az okot gyógyítsuk, tehát magát a szétszórtságot mulasszuk el speciális
szuggesztiókkal, majd közvetlenül a sebgyógyulást is elősegíthetjük. Amikor ellenjavallatról
beszélünk, tehát másról van szó! Nos, sebészeti beavatkozások elhalasztására például a Coué
módszer és más lélektani módszer sem alkalmas. Egy vakbélgyulladás azonnali orvosi
beavatkozást igényel, csakúgy, mint más, sürgős, fontos sebészeti problémák. A Coué
módszer azonban asszisztenciaként itt is közreműködhet. A műtét előtti és utáni pozitív
szuggesztió gyorsítja a szervezet regenerálódását és gyógyulását. A fenti szempontos súlyos
fertőző betegségek esetében is érvényesek, ahol szükség van azonnali gyógyszeres, vagy
egyéb kezelésre. A Coué módszer ilyen esetben is járulékos segítséget nyújthat, amely nem
kisebb jelentőségű, mint maga a gyógyszer, de a gyógyszer életfontosságú
Megállapíthatjuk tehát, hogy bármely betegség tüneteit tapasztalva orvoshoz kell
fordulnunk, mint azt maga Coué is tette. Az orvos utasításait feltétlenül tartsuk be. De, ahol
az orvostudomány hatalma megáll, Coué módszerével mi még onnan is tovább
gyógyulhatunk. Betegség esetén azonban az orvost tilos kizárni! Valamennyi súlyos lelki
betegség (pszichózis, endogén depressziók) esetén ellenjavallt a módszer. Megjegyzendő,
hogy Coué azt is ajánlotta: üldözési mánia esetén alkalmazzuk a következő formulát: „azok,
akik üldöztek eddig eltűnnek ezentúl”. Bár Jalowicz kényszerbetegeknél szép sikereket ért el
Coué módszerével, az ehhez hasonló problémákat feltétlenül orvosnak kell látnia és
gyógyítania.
Ez természetesen nem vonatkozik az úgynevezett népies diagnózisokra, amelyek minden
egyes lehangoltságot, vagy átmeneti lelki problémát hajlamosak depressziónak és
lelkibetegségnek nevezni. Tartsuk szem előtt, hogy Coué legfőbb célja az életöröm
aktivizálása

A Coué módszer és a mélylélektani eljárások

A mélylélektan és Coué módszere semmiképpen nem állnak egymással ellentétben. E.

Kretschmer számára a legjobban a „kettősvágányú szabványmódszer” vált be, aki a
fokozatos aktív hipnózist mélylélektannal kombinálta. Charles Baudouin Coué első
tanítványa a pszichoanalízis kiváló ismerője és alkalmazója. Szanatóriumában speciális Coué-
féle feszültségcsökkentő eljárásokat alkalmaz, mélylélektani elemekkel kombinálva.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Miért működik a Coué módszer?

Az mindenképpen érthető, hogy aki először hall erről az eljárásról, csodálkozva kiált fel: „Ez
aztán tényleg nem lehetséges, hogy elég naponta két alkalommal hússzor elmondani az
ismert formulát és egészségesek leszünk. Ez nem létezik!”
Itt mindenekelőtt tisztáznunk kell egy félreértést. Egyes olvasók, vagy betegek hajlamosak
azt mondani: „Én a józan ész embere vagyok, a Coué módszernél pedig a hit a lényeg.
Egyszerűen nem tudok benne hinni.” Nos, ez semmi esetre sem azt jelenti, hogy Coué hitet
követel tőlünk a siker fejében. Coué mindössze annyit kér, hogy mindenki naponta
alkalmazza ezt a módszert. Aki ezt megteszi sikert ér el. A hit nem feltétel. A hit ez esetben
magától alakul ki, hiszen a tudatalattiba vésődött víziók, szuggesztiók, pozitív gondolatok
megszilárdulása, megkövesedése maga a hit. Mindenesetre etekintetben az ész is meg akarja
találni a maga számítását, az emberek többsége szeretné megtudni, hogyan működik a
terápia, illetve önterápia.
A tudomány ma már képes kielégítő választ adni a kérdésre. Már van magyarázat arra, mi
rejlik a Couénak tulajdonított és csodálatosnak mondott gyógyulások hátterében.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Akarat és vegetatív idegrendszer

A köztudatban az él, hogy a pszichovegetatív zavarok egyes emberek bizonyos

ideggyengeségeire, neuraszténiáira vezethetők vissza. Ez azt jelenti, hogy hiányzik belőlük a
képesség, hogy valamit igazán céltudatosan és következetesen akarjanak. Ezért hallhatunk
gyakran ilyen és ehhez hasonló tanácsokat: „Szedd már egy kicsit jobban össze magad, nem
szabad elhagynod magad ilyen rendkívüli mértékben, csak akarnod kell és talpra állsz”. Ezek
a tanácsok segítő támogatás helyett inkább kifejezetten ártalmasak. Helyesebb lenne
rámutatni arra a fontos tényezőre, hogy ezek az emberek inkább a túl erős akarattól
szenvednek, más szóval ott használják akaraterejüket, ahol az akarat nem meghajtó erővé,
hanem görccsé alakul. Nevezetesen azoknál a folyamatoknál, melyeket az autonóm,
vegetatív idegrendszer irányít. A kifejezés, mely szerint „autonóm” onnan kapta a nevét,
hogy az általa szabályozott folyamatok (vérkeringés, légzés, emésztés stb.) messzemenően
kivonják magukat a tudatos emberi akarat hatása, illetve hatalma alól. Ezért úgy
fogalmazunk, hogy önálló autonóm módon zajlanak le. Mi történik, ha ezekbe a
folyamatokba beavatkozik a tudatos emberi akarás? Most induljunk az alvászavar példájából.
Egy Coué által ismert hölgynek a következő jelenség tűnt fel. Ha másnap különösen kipihent
akart lenni, akkor előző este korán feküdt le. Ez eddig természetes. Mégis, gyakran éppen
akkor nem tudott azonnal, de még később sem elaludni — és másnap kevésbé volt kipihenve
—mintha a szokott időben feküdt volna le. Mi erre a magyarázat? A hölgy észrevette, hogy
nem alszik el a kívánt időben azonnal, mint minden más alkalommal. Tehát áldozatává vált
egy érthető, de téves következtetésének.
Mindennapi tapasztalatunkból tudjuk, hogy minél nagyobb az elhárítandó, megkerülendő,
vagy leküzdendő akadály, annál inkább igyekeznünk kell, hogy úrrá legyünk a problémán.
Már Hesiodus is tudta, hogy az Istenek keserves munkával érték el a teljes tökéletességet.
Minél nehezebb egy teher, melyet fel kell emelnünk, annál nagyobb erőt kell kifejtenünk
ennek érdekében céltudatosan és összpontosítva. Ez kétségtelenül így van a motorikus
idegrendszer működési felségterületén, de mi a helyzet az autonóm idegrendszer
birodalmában?
A hölgy észrevette, hogy nem aludt el abban az időben, mint máskor. Ez nyugtalanságérzést
keltett benne. Ingerültté, feszültté vált. Ez a tény megteremtette a félelmet.
Emlékezzünk Fritz Lambert professzor szavaira, az Elméd gyógyító hatalma című könyvből: „a
félelem a rosszban való hit”.
Azonnal el kell aludnom, mondja magában a hölgy, különben másnap nem leszek kipihenve.
Most is kipróbálja azt, amit tudatlanságában helyesnek gondol: akaratát megfeszítve,
idegrendszerét összpontosítva, lehetőleg minél gyorsabban szeretne elaludni. Pedig az
akarat bevetése az autonóm idegrendszer világában a kudarc biztos jele. Az akarat
alkalmazása ilyenkor azt jelenti, hogy beismerjük, most már nem megy magától az, aminek
egyébként automatikusan kellene lezajlania. Ez a félelem, példánknál maradva, az
álmatlanságban ölt testet. Éppen az ellenkezője történt annak, mint amire az említett hölgy
akarata irányult. Tömören úgy fogalmazhatunk, hogy az így létrejött nagyfokú álmatlanság
egy helytelen gondolat fizikai megvalósulása. A hölgy egy bizonyos szempontból vizsgálva,
csodálatos dolgot tett. Gondolatából valóságot teremtett, mint ahogyan annyian szeretnénk
ugyanezt elérni. De ez a valóság számára negatív töltést hordoz, mert nem áll összhangban
saját érdekeivel.
Az alvást kényszeríteni akarni már önmagában véve is ellentmondás. Állításunkat egy példán
keresztül szeretnénk igazolni és bemutatni, melyet a kitűnő pszichológusnak, W. B.
Canonnak köszönhetünk a szükségműködésekkel kapcsolatban. Anélkül, hogy bármit is
tennünk kellene, szükség esetén, például vészhelyzetben, a test saját biológiai törvényeinek
megfelelően fokozott riadó és akciókészenlétbe kerül. Képes arra, hogy magától teremtse
meg ennek a folyamatnak a hormonális és egyéb kémiai, fizikai, biológiai körülményeit. Az
adrenalin szint megemelkedik, s ez alkalmassá teszi az embert a küzdelemre, a
megmérettetésre, vagy a vész elhárítására.
Minden további magyarázat nélkül teljesen világossá és érthetővé válik, hogy egy olyan
esemény, melynek célja a küzdelemre való felkészítés, vagy a fenyegetés elhárítása, az alvás
folyamatához a lehető legkedvezőtlenebb. Az álmatlanság miatti bosszankodás, düh, majd a
sikertelenséget követő félelem és szorongás azt eredményezi, hogy kényszeríteni akarjuk az
alvást — hiszen ez az akarati erőfeszítés csak a mérgelődés kifejezése és éppen ez vezet oda,
hogy teljesen éberek leszünk. Ahelyett, hogy elaludnánk, szervezetünk a korábban említett
és tárgyalt fokozott akciókészültségbe kerül.
A Coué-féle akarati erőfeszítéssel kapcsolatos törvény magyarázata a következő: az akarati
erőfeszítés a szervezetet küzdelemre és éberségre készteti. A gyógyítás folyamata közben
viszont az autonóm idegrendszer hatáskörébe tartozó belső szervek működésére kívánunk
hatást gyakorolni. Ez a cél csak egyfajta kontemplatív, nyugalmi, vagy relaxált állapotban
teremthető meg. A képzelőerő higgadt, nyugodt, de tudatos irányításának és a szavak
tudatalattira ható erejének technikájával. Könnyű számunkra belátni azt, hogy olyan
esetekben, mint például a szívfájdalom, légzési nehézség, gyomor és bélbántalmak az akarati
erőfeszítés nem lehet segítőtársunk. Sőt, ellenkezőleg, növeli panaszainkat.
A bosszankodás, mely szerint semmi sem a célunknak megfelelően működik, már egy akarati
erőfeszítés következménye. Az akarati erőfeszítés bosszankodást, dühöt vált ki, a düh pedig
tovább erősíti az akarati erőfeszítést. A beteg, vagy a lelki problémákkal küzdő személy így
könnyen egy önmagában elvesző ördögi körben találja magát.
Az akarati erőfeszítést nem legyőznünk kell. A legyőzés szó, vagy a küzdelem képzete
megteremti magát az erőfeszítést. Az akarati erőfeszítést úgy kezdhetjük legkiválóbban, ha
azt mondjuk: helyettesítjük. Az akarati erőfeszítést tehát helyettesítsük és váltsuk ki olyan
technikával, amely összhangban áll az általuk elérni kívánt céllal. Ha az alvás a szándékunk,
egyszerűen szuggeráljuk a következőket: higgadt, nyugodt, békés vagyok, alszom, alszom,
alszom. Az alvás, a nyugalom így magától kialakul.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A probléma

Th v. Uexhüll ezt írja: „Vannak olyan betegek, akik évekig, vagy évtizedekig idegi alapon szív,
gyomor, vagy bélbetegségben szenvednek, és ez megkeseríti egész életüket. Nemrég
kezeltem egy 82 éves hölgyet, aki 16 éves kora óta kínzó szívfájdalmakban szenvedett. Úgy,
hogy nem tette ki magát fizikai megterhelésnek. Egy hét időtartamú fürdőkúrát leszámítva,
életét szobában, széken ülve, vagy az ágyat nyomva töltötte”.
„Amikor megvizsgáltam, ártalmatlannak tűnő magas vérnyomást diagnosztizáltam,
egyébiránt szervezete a körülményekhez képest egészségesnek tűnt. Meglepően jó színben
volt a korához viszonyítva. Az ő esete kapcsán is félelmi szempontok játszották a döntő
szerepet. A szívfájdalmat a félelem váltotta ki a lelkében, nem pedig a szívprobléma a
félelmet, ahogy azt ő és nyilvánvalóan egyes orvosai hitték”.
Megjegyzés: korábban nem álltak rendelkezésre olyan diagnosztikai eljárások, melyekkel
ennek az ellenkezője bizonyítható lett volna. Mivel a pontos adatok hiányoznak arról, hogyan
jártak el a szakemberek e probléma, vagy betegség kitörésekor, meg kell próbálnunk
rekonstruálni a helyzetet. Kezdetben biztosan fennállhatott egy ártatlanul magasnak
nevezhető vérnyomás, melyet esetleg a gyakori kávé, illetve teafogyasztás váltott ki. Netán
izgatottság, vagy különböző stresszhelyzetek. Mégis megjelent a félelem, melyet az orvos
öntudatlanul is erősített azzal, hogy szívgyógyszereket javasolt.
Brautigam egyszer azt mondta, hogy a nyelv, vagy inkább a köznyelv a szívet legtöbbször a
szeretettel, vagy az örömmel hozza kapcsolatba. Tudományos szempontból azonban
legalább ilyen fontos a szív és a félelem kapcsolatának vizsgálata is. Ezért is nevezi az
amerikai irodalom az ilyen betegeket heart-conscious-nak, ami azt jelenti, hogy minden
figyelmüket a szívüknek szentelik.
A fenti esetben a hölgybeteg valószínűleg a következőket gondolta: „Az mégsem lehet, hogy
már fiatal koromban szívbeteg vagyok, csak össze kell szednem minden erőmet és leküzdöm
ezt a problémát. Túl kell tennem magam rajta”. De éppen ez a szándék, pontosabban az,
hogy minden erőfeszítésünket összeszedve le próbáljuk győzni a betegséget, nos, ez a
szándék rontja a helyzetünket leginkább, mert ezáltal irányul a figyelmünk magára a
betegségre.
Ez a tény egy természeti alaptörvénnyel függ össze: minden gondolat, történés, érzelem,
amelyre a figyelmünk irányul, nyomot hagy az idegrendszerünkben. Minél jobban figyelünk
egy gondolatra, vagy eseményre, az idegrendszer közvetítésével, annál inkább növekszik
bennünk a hatalma. És minél jobban koncentrálunk egy eseményre, vagy történésre, az
annál jobban uralja gondolatainkat és annál több asszociációt teremt bennünk. A félelem
valamilyen módon mindig képes arra, hogy fizikai valósággá alakuljon az ember
szervezetében. Emlékezzünk rá: a hit teremtő erő, a félelem pedig a rosszban való hit.
Esetünkben a félelem magas vérnyomásként teremtett fizikai valóságot. Ez a fizikai valóság
újra növeli, tovább táplálja az akarati erőfeszítést, az pedig még inkább felerősíti a félelmet.
Így aztán akik ebben az ördögi körfolyamatban megrekednek, egész életükben olyan
élményektől rettegnek, amelyek sohasem léteztek, csupán a képzeletükben. Ezek a képzetek
azonban később bevésődnek a tudatalatti régiókba és megteremtik a szorongást, amely
számos valóságos betegség mentális okaként ismeretes.
Egy történet szerint volt valaki, aki félpercenként rendszeresen tapsolt. Ezt sokan különösnek
tartották és megkérdezték tőle, vajon miért teszi. Azért, válaszolta az illető, hogy elriasszam
a kormoránokat. De uram, itt egyetlen kormorán sincs — biztosította mindenki. Na látják,
vágott vissza a tapsolós úr, sikerült őket elriasztanom.
A történet egyáltalán nem igényel további magyarázatot. Az asztmás rohamtól való félelem
törvényszerűen megteremti magát a rohamot, mert a stresszreakció szükségszerűen
összehúzza a legkisebb légutakat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen nagy mértékben
függnek a pszichoszomatikus betegségek az idegrendszer állapotától. Ez azt jelenti, hogy a
vegetatív, tehát az autonóm idegrendszer szabályozza őket. Ezt a tényt hasznos újra és újra
ismételnünk, hiszen ez fiziológiai magyarázata a pozitív gondolatokkal történő gyógyításnak.
Így néha a székrekedés is azzal magyarázható, hogy bizonyos esetekben görcsös állapotra
kerül sor, amely gátolja a normális bélmozgásokat. Most már kitűnően értjük miért kell
igazán görcsösséghez, egyszóval kudarchoz vezetnie minden aggályoskodó félelemnek, mint
például ha azt mondjuk: „félek ma megint nem fog menni”, stb., amely az ilyen esetekben
szokásos akarati erőfeszítéssel függ össze.
Hasonló törvény érvényes a beszédtől való félelem, azaz a dadogás eseteire is. Ez esetben is
középpontban áll az aggodalom: „csak nem fogok újra dadogni” — amely kiváltja ezeket a
panaszokat. Egy meggyőző példa Frankl-tól: egy súlyosan beszédhibás fiút lefüleltek a bécsi
villamos kalauzai, mert jegy nélkül utazott. A fiú szeretett volna fokozott részvétet kelteni
dadogásával, mely évek óta gyötörte és kínozta. Annyira szeretett volna dadogni, olyan
nagyon törekedett rá, hogy döbbenetére nem sikerült neki. A dadogás legjobb gyógymódja
egyébként az, ha céljairól, álmairól és vágyairól beszéltetjük a beteget. Ezt fesztelenül,
örömteli vágyakozással tegye, amely lazává és felszabadulttá teszi. A nem dadogás élménye
ekkor olyan erőssé válhat számára, hogy segíteni képes a gyógyulását.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A várakozással együtt járó félelem mechanizmusa

Minden pszichoszomatikus betegség alapja a lelki tartalom és a lelki tónus. Alexander e

probléma megközelítésénél arra az álláspontra helyezkedett, hogy a félelem szó túlságosan
általánosnak hat ahhoz, hogy a tanulmányozáshoz szükséges asszociációkat megteremtse.
Ezért a félelem fogalma alatt értett lelki folyamatot a pszichoszomatikus betegségek
összefüggésében tovább pontosította. Inkább elvárt félelemnek, vagy várakozással járó
félelemnek nevezte. Úgy gondolta, hogy ezzel fejezi ki legtömörebben a lényeget. Bármely
jelentéktelen gondolati vagy emocionális történés kiváltója lehet az életünkben egy-egy testi
megnyilvánulásnak. Ez az esemény a túlélés és az egészség szempontjából való helytelen
viszonyulás, hozzáállás következtében megteremtheti a várakozással járó félelmet.
Alaptörvény: a pszichoszomatikus betegségek általános oka az, hogy egy problémát,
feladatot, vagy élethelyzetet nem céljaink és vágyaink megvalósulásával összhangban
értékelünk. Azaz a velünk megtörténő eseményt nem a megfelelő nézőpontból szemléljük. A
hibás nézőpont lehetőségei: 1. Problémát keresünk ott, ahol valójában nincs. 2. Nem
kezeljük és nem orvosoljuk azt a problémát, amely viszont valóban gondot okozhat.
A várakozással járó félelem sugallata: „Csak nem lesz még rosszabb a helyzet, csak nem fog
még egyszer előfordulni az a bizonyos esemény!” Ezek a sugallatok negatív, romboló
emóciókat teremtenek.
A negatív emóciók pedig arra „törekszenek”, hogy megvalósuljanak és közben olyan
rendkívüli figyelemfelkeltő szívóhatással bírnak, amely minden figyelmünket leköti. A
szenvedő ember ilyenkor beveti az akaratot. De természetesen sikertelenül. A félelem
megszüntetésének szándéka helyett a félelem növekedésének ténye érvényesül. Ez esetben
a várakozással együtt járó félelem ördögi köréről van szó. Legjobban egy spirál elképzelt,
pontosan vizualizált képe fejezi ki a lényeget, amely Fenz fájdalomspiráljához hasonló. Azért
tesszük ezt az összehasonlítást, mert ezesetben is „a helyzet állandó fokozódásáról” van szó.

Coué törvénye az ellenkező hatást kiváltó erőfeszítésről

Coué hangsúlyozni kívánta a betegségek gyógyítása tekintetében az akarat különleges

szerepét. Megpróbálta az akarat és a képzelőerő, illetve hit viszonyát egy speciális
matematikai törvény segítségével megfogalmazni. Ez a törvény a következő szavakkal
fejezhető ki legpontosabban: „minél nagyobb erővel igyekszünk egy pszichoszomatikus
rendellenességet akarati erőfeszítéssel leküzdeni, annál súlyosabbá válik a betegség.”
Örömmel látjuk, hogy Emile Coué, mint régen, úgy ma is óriási tudományos elismerésnek
örvend e törvény megfogalmazójaként. Nagyon sok sikeres lélektani eljárás alapnak, kiinduló
pontnak tekinti ezt a Coué-törvényt. Jores néhány fontos magvas mondatban a következőt
állítja: „eleinte minden páciens az akarati erejének összefogásával és alkalmazásával próbál
segíteni önmagán. Így igyekszik úrrá lenni egészségügyi nehézségén. Ez logikai szempontból
tulajdonképpen tökéletesen érthető egy olyan beteg részéről, aki járatlan az autonóm
idegrendszer működési elvét tekintve.”
„Meg kell tanítanunk ezeknek az embereknek, hogy amit ilyenkor akaraterejükkel műveinek,
az valójában értelmetlen. Új szemlélet szükséges. Így teljesen téves és káros, ha az orvos azt
tanácsolja: szedje már végre össze magát, vagy térjen már észhez”.
Coué törvénye pontosan idézve egyébként így hangzik: „Ha az akarat és a képzelő erő
konfliktusba kerül egymással, akkor mindig csakis a képzelőerő győzhet. Feltételezve, hogy
szemben állnak egymással.”
Megjegyzés: gyógyító, vagy segítő célzat esetén nagyon fontos, hogy az akaraterő és a
képzelet ne szemben, hanem egymás mellett állva egy erőirányzékot alkotva nyilvánuljanak
meg. Az akarat önmagában fontos eszköz. Tanuljunk meg így gondolkozni: akarom és képes
vagyok rá.
Az akarat nem azonos az akarati erőfeszítéssel. Az akarati erőfeszítés görcsöt jelent. Coué
kontextusában a görcs olyan folyamat, amely nem tölti be, nem fedi le az akarás valódi
szerepkörét. Ez a szerepkör nem más, mint a célzás és a célmegjelölés. Az akarati erőfeszítés
a tudatlan ember kezében a képzelőerő teremtő szerepét lenne hivatott átvenni, melyre
viszont képtelen. Ezek az állítások filozófiai szempontból nagyszerűen alátámaszthatók.
Az indoklás így hangzik: ha az akarati erőfeszítés alkotná teremtő erőnk lényegét, akkor a
világon mindenki okos, szép, gazdag és sikeres lenne. Hiszen ezen értékek megszerzésére
szinte mindenki görcsösen törekszik. Coué helyesen látta a tényeket és filozófiai indoklást
nyújtott. Útmutatást adott, tudományos magyarázatot azonban nem, mert ő a gyakorlati
gyógyítás embere volt.
A tudományos magyarázat kifejtése csak akkor válik lehetővé, ha kellőképpen
kihangsúlyozzuk a félelem, a várakozással együtt járó félelem jelentőségét és az akarathoz
való viszonyát. Az akarati erőfeszítés tehát a görcsösség mechanizmusát eleinte az a félelem
váltja ki, hogy egyszer csak nem fog tökéletesen működni az, ami jelen esetben teljesen
automatikusan és hibátlanul zajlik: légzés, vérkeringés, emésztés stb. Viszont ebben az
esetben az akarat túl van terhelve, hiszen tőle messzemenően független, autonóm
idegrendszerbeli problémák megváltoztatására kívánják felhasználni. Akarati erőfeszítéssel
képtelenek vagyunk leküzdeni a félelmet. Sőt mi több, így egész figyelmünk pontosan arra
koncentrálódik majd, amire nem szeretnénk, ha koncentrálódna. Ez a várakozással együtt
járó félelem a test konkrét betegségeiben ölt testet és valósul meg fizikailag. Az érzés, hogy
az akaraterő, amely máskor más természetű, nem autonóm folyamatokban tökéletesen
bevált, most csütörtököt mond, nos, ez a tapasztalat meglehetősen megnöveli a félelem és a
bizonytalanság érzését. A bajok keletkezésében éppen ez a rossz irányú fokozódás a kulcs.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A gondolkodás veszélyei

O. Spengler kultúránkra vonatkozóan megalkotta a találó „fausztikus kultúra” kifejezést. Az

emberiség keményen megdolgozott a technika és a tudomány területén elért átütő
sikereiért. Ezekre rendkívül büszke a nyugati ember.
E sikerélménynél és büszkeségnél fogva nagyon nehezére esik újraértékelni az
orvostudomány, vagy a gyógyítástudomány nagyszerű eredményeit. Ez azonban
elengedhetetlen. Korábban már bemutattuk milyen veszélyeket teremt, ha az akaratból
akarati erőfeszítés lesz és az a nem megfelelő helyen érvényesül a gyógyítás fázisainak
különböző pontjain. Tudatosítottuk, hogy a probléma gyökere a gondolkodásban rejlik. Már
egyszerű lélektani tények is bizonyítják, hogy az ész jelentőségét, az értelem súlyát nem
szabad túlbecsülnünk a biológiai folyamatok irányítása kapcsán.
Éppen a legfontosabb vegetatív folyamatok irányításához — melyek biológiai létezésünk és
egészségünk alapját képezik — nincs rájuk szükségünk. Hová jutnánk, ha minden
lélegzetvétellel összefüggésben gondolkodnunk kellene. Az autonóm történések
önhatalmúak és annál tökéletesebben működnek, minél kevesebbet gondolunk rájuk.
A kritikus gondolkodást a kétkedés jellemzi. Minden „igen” mellé párosul egy „de ha”. Az ész
a vívmányai mellett a kételyeire is büszke. Az ész a legnagyobb jóindulattal sem képes
biztosítani azt, amire gyógyulásunk folyamatához a legnagyobb szükségünk van. Ez a
csodálatos erő a „sziklaszilárd” bizakodás. Szuggesztióban kifejezve: egészséges vagyok!
Képes vagyok rá! Ez a bizakodás azonban nem a gondolkodás, hanem az érzelmi élet
központjából származik. Coué mindig azt hangsúlyozta, hogy szuggesztióink gyógyító
mondatai, bár monoton hangon kerülnek közlésre, az érzelmek útján valósulnak meg.
Rámutattunk azokra a veszélyekre, melyek a gyógyítás folyamatát nehezíthetik, az akarati
erőfeszítés, illetve a kritikus gondolkodás részéről. Láttuk, hogy egyszerűen lehetetlen dolog
közvetlen úton úrrá lenni a betegségeken és kikényszeríteni az egészséget. Így célunk
elérésének érdekében nem marad más, mint a közvetett út, a lazítás útja

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A természet gyógyító ereje

A természetgyógyászat minden képviselője, még ha annyira eltér is egymástól, egyvalamiben

azonban tökéletesen megegyezik. Nevezetesen abban az alapmeggyőződésben, hogy a
természet gyógyító erőt ajándékoz minden teremtménynek.
Nos, „Natura sanat medicus curat”, „A természet gyógyít, az orvos kezel”. Ez a meggyőződés
semmi esetre sem néhány különc, vagy „csodatevő” véleménye, hanem a nyugati
orvostudomány atyjainak meggyőződése is. Hippokratész nyomatékosan kijelentette, hogy a
beteg legjobb orvosa és orvossága is egyben a saját életereje, amely önműködően megtalálja
a gyógyuláshoz vezető módot és utat. Az életerő természeti adottságunk, így nem vehető el
tőlünk. Néhányan napjainkban nagy lelkesedéssel hangsúlyozzák ezeket a szavakat, míg
mások természettudományos magyarázatokat keresnek. Banális példa, de mindenki tudja,
hogy egy levált gyíkfarok újra nő, komolyabb tudományos felismerés viszont, hogy egyes
kettévált gilisztafélék önállóan is élhetnek tovább. Az emberi lét kapcsán már egy kisebb
sérülés, vágott seb gyógyulása is megmutatja, milyen óriási regenerációs erők dolgoznak
bennünk. Később rámutatunk, hogyan tudjuk ezt megmagyarázni laikus szemszögből.
De már most kijelenthetjük, szükség van néhány rögeszménk és meggyőződésünk gyökeres
megváltoztatására.
Látjuk, hogy mind az akarati erőfeszítés, mind pedig a kritikus észbeli tevékenység
hátrányosan befolyásolja a gyógyulás folyamatát. Ennélfogva más, új kiindulópontot kell
választanunk és ez csak a természet öngyógyító erejének kiaknázása lehet. Ebből az alapvető
meggyőződésből kell kiindulnunk és fel kell tennünk a kérdést: lehetséges-e a kritikus
gondolkodás és az akarati erőfeszítés

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

 Coué és a lazítás
Coué határozottan ajánlja, hogy alapmondatát minden reggel ébredéskor és minden este
lefekvés előtt alkalmazzuk. Coué nem szólít fel közvetlenül és kifejezetten arra, hogy
autoszuggesztiónkat nyugalmi állapotban végezzük, az azonban egyértelmű, hogy valamiféle
kontemplatív állapot megteremtése a cél.
Sok kezdő, autoszuggesztiót gyakorló beteg gyakran figyelmen kívül hagyja ennek
jelentőségét. Pedig éppen az ilyen apróságok és részletek pontos betartásán áll vagy bukik a
siker!
Coué a következőképpen magyarázta módszerének hatásmechanizmusát: „Ha odafigyelve,
mechanikusan ismételjük a gyógyító formulákat, a szavak hangos kimondásával, úgy a
hallásunknak köszönhetően a szavaink a tudattalanba hatolnak. Miután bevésődtek,
megkezdődik tartalmuk valósággá alakulása.” Ezt az állítást Baudouin professzor
megpróbálja még nagyobb alapossággal és elmélyültséggel igazolni, utalva arra, hogy
mindezen szuggesztiók a beteg érdekében történnek, akinek tudattalanja készen áll arra,
hogy ezeket sajátjává tegye és önszuggesztióvá alakítsa át. Baudouin gyógyító és
gyógyításfilozófiai munkájának esszenciája éppen az, hogy szerinte akár autoszuggesztióról,
akár idegen szuggesztióról beszélünk, az mindenképpen autoszuggesztióvá alakul a
mélytudatban.
Fontos kérdés ennek kapcsán, hogy vajon a mélytudat arra is készen áll-e, hogy az egyén
számára károsnak minősülő idegen szuggesztiókat átvegye. Coué és Baudouin a tudattalan
fogalmát használták, hogy koruk megértse őket. Nekünk túlságosan általános ez a kifejezés,
és szeretnénk pontosabban fogalmazni, saját korunk szavait használva a fenti folyamatok
körülírására.
A mélytudat a lazítás állapotában az ébrenlét és az alvás közötti átmenetben a legjobban
befogadó képes bármiféle szuggesztióval és ráhatással szemben. Nemcsak arról van szó
Coué módszere esetében, hogy az ellazult helyzet fokozza a szuggesztió hatékonyságát, de a
szuggesztió is kedvezően hat magára a lazításra. Baudouin helyesen állapította meg: ezeket a
szuggesztiókat monoton hanglejtéssel szinte álomba ringató módon kell mondani úgy, hogy
a beteg, ha nem is szenderedik el, mégiscsak egyfajta félálomba merüljön, amikor már
tudatosan nem gondol semmire. A lényeg, hogy a két folyamat visszahat egymásra és erősíti
egymást. A lazítás problémakörét két szempontból érdemes feltérképeznünk. Lássuk először
a pszichológiai megközelítést!
Miután Coué egyre több betegnek tanította meg sikerrel módszerét, s ezáltal világhírnévre
tett szert, akkor őt követően J. H. Schultz idegorvos is foglalkozni kezdett a lazult állapot
problémakörével. Többek között az indiai jógából indult ki és szerette volna kideríteni, hogy
a jóga híveit mi teszi képessé egyes rendkívüli teljesítmények elérésére. Tudományos
megállapítása Coué után idézve az volt, hogy a sikeres cselekedeteket nem egyfajta akarati
erőfeszítés teremti meg a jógiknál, hanem egy különleges elmélyült állapot. Vagy
szakkifejezéssel élve relaxáció. Ennek nyomán alkotta meg autogén tréningjét. Ezt az orvosok
jóindulatúan fogadták, mert egy idegorvostól származott nem pedig egy gyógyszerésztől, és
teljesen beleillett tudományos világképükbe.
Más oldalról megközelítve Schultz a lazítás módszerét tanította, amely kitűnő lélekápoló
eszköz, Coué viszont konkrét döbbenetes visszhangot keltő gyógyításokat vitt véghez és
talán a szakmai féltékenység is motiválta az akkori orvosokat, hogy kezdetben ellenálljanak.
A lazítás tanát B. Stokvis és E. Weisenhütter mára az orvostudomány különálló ágává
fejlesztették. Emile Couét azonban mindig mesterüknek és úttörőjüknek ismerték el, mint
például G. R. Heyer, W. Pöll vagy újabban H. Lidernann.
Korábbi fejezetrészünkben eddig az ésszel kapcsolatban kizárólag a kétkedés tényét
hangsúlyoztuk és nem említettük a gondolkodásban rejlő egyéb lehetőségeket, melyek a
kétkedéssel szemben már előremutató hatásúak. Ismerjük a társadalmi átlagszemléletet és
tudjuk, hogy korunk európai embere rendkívül büszke logikájára. Így felmerül bennünk a
kérdés, hogyan tud akkor szert tenni hitre, bizalomra annak érdekében, hogy
kibontakoztathassa a benne rejlő pozitív lehetőségeket.
Hiszen ezeket az erőket inkább az intuitív állapotok képesek mozgósítani. Tehát nem
lehetséges a közvetlen szándékos úton való hitébresztés vagy hit-kényszerítés. De az alvás és
az ébrenlét közötti átmenetben a gondolkodás funkciója teljesen ki van kapcsolva és az
egyén így befogadóképessé válik a hitteremtő gondolatok felé.
Nagyon találóan szól D. Langen a tudatállapot ilyen formájú süllyedéséről: idővel már egy
passzívan pihenő ember is veszít éberségéből, fáradt és álmos lesz. Fontos megfigyelés, hogy
már az alvás is gyógyító, terápiás eszköz lehet. Ha napközben betegség, vagy problémák
miatti aggodalmak, bosszúságok foglalkoztatják az elmét és ezáltal zavarják a gyógyulás
folyamatát, egy kiadós alvás mindezt képes semlegesíteni és utat nyit a természet gyógyító
ereje kibontakoztatásának. Az alvás tehát kiiktatja a kétkedés és az aggódás gyógyulást gátló
szerepét.
Langen nemcsak arra utal, hogy az alvás egy trophotrop átkapcsolás, tehát egy lelki
feltöltődést lelki tápanyagfelvételt jelent, vagyis a beteg eközben oly módon pihen, hogy le
tudja küzdeni az ergotrop tehát az energiaveszteséges folyamatok által teremtett
hiányállapotokat. Ellensúlyozni tudja a jelentős megterhelések időszakait. Arra is rámutat,
hogy mindenki képes a trophotrop állapotok szándékos előidézésére, a lazítás állapotának
nem alvásszintű, hanem tudatos önszuggesztióra alkalmas helyzetének előidézésére,
megteremtésére. Ez már önmagában is egy gyógyító faktort képez!
Különböző lelki beállítottságú és szemléletű embereket vizsgálva kiderül, egyikük sebe netán
gyorsabban gyógyul, mint a többieké. Kézenfekvő, hogy jelen esetben a gondolkodás tónusa
kap szerepet. Lucci kitűnően igazolta, hogy a sebgyógyulás hipnózissal jelentősen
elősegíthető. Ezek a példák hozzájárulnak kétségeink szertefoszlatásához a lelki erők
gyógyító hatalmát illetően. Ahogy lábtörésnél nyugodt helyzet felvételét rendeli el az orvos,
úgy nemcsak a fizikai nyugalom fontos, hanem a lélek relaxáltsága is. Ehhez kell társulnia
még a konkrét gyógyító szuggesztiók alkalmazásának, amelyek szintén erősítik a relaxáció
hatásfokát. Korábban már Pavlov és J. H. Schultz is hangsúlyozta az alvás a lazítás és a
hipnózis közös vonásait. A tényleges szuggesztív átkapcsolás vagy átváltás minden embernél
úgy zajlik le, mint a normális alvási folyamatok. Sem fiziológiai sem pedig pszichológiai
kutatás nem mutatott ki biztos különbséget közöttük. Ezért átváltási folyamataik elválasztása
megalapozatlan volna.
A lazítás pszichológiai vizsgálatánál S. Freud téziseiből indulunk ki. Ő minden szuggesztió —
idegen szuggesztió — jelentőségét abban látta, hogy itt az ősapa (őshorda) és a gyerek (fiú)
közötti kapcsolat újra feléled. Ez azt jelentette Freud szemszögéből, hogy amennyiben
korunk felnőtt embere nyitottá válik az idegen, tehát más által adott szuggesztiók
befogadására, akkor a gyerek szintjére kell ereszkednie. Nos, mi a jellemző a gyermek
gondolkodására? Mindenekelőtt a feltétel nélküli, válogatás nélküli hit a gondolatok
mindenható erejében, vagyis az, hogy amit gondol, valósággá válik. Függetlenül attól, hogy
az áldás-e az életére vagy sem. Továbbá jellemző a gyermekre az ismétlésre való hajlam is. E
nézet megvilágítja, hogy a Coué formula ismétlő, gyakori alkalmazása miért oly előnyös a
mélytudatra nézve. Természetesen nemcsak idegen szuggesztiók közlésénél.
Vajon hogyan sikerül az európai kultúra felnőtt emberét rávenni arra, hogy teljesen
kikapcsolja azokat a tudati funkcióit, melyek kézzelfoghatóak számára és ennek okán csak
ezekben bízik? Mivel motiválható, hogy korlátozza akaraterejét és kritikus logikáját?
Közvetlen kommunikáció, felszólítás útján ez szinte nem sikerülhet. Kizárólag az ébrenlét és
az alvás közötti állapot alkalmas az ember elméjével való szövetség megkötésére, melyben
alkalmassá válik hipnózis és szuggesztiók befogadására.
Freud a szuggesztióval kapcsolatos vizsgálataiban külön utal Le Bonra, mert tömegek szintjén
mér markánsabban megfigyelhető a gyermeki szintre való visszahelyezkedés, pontosan úgy,
ahogy Le Bon állította. Gyakran Coué és Schultz is előnyben részesítették a tömeges
kezeléseket és csoportfoglalkozásokat.
A szkeptikus olvasó most azonnal képes vitába szállni és győzelemittasan felkiáltani: ezzel
mégiscsak elismerést nyer, hogy minden a hittől függ, valóságos gyermeki hittel kell
rendelkezni. Most azonban jól meg kell ragadni és néven kell nevezni azokat a
különbségeket, amelyek felmerültek. Soha nem volt szó arról a szuggesztiók kapcsán, hogy
valaki akaratlagosan úgy próbáljon hinni, mint egy gyermek. Már csak azért sem, mert ez
nem sikerülhet éber állapotban egy felnőtt embernek és csak görcshöz vezetne, melynek
következményeit ismerjük. Valami egészen másról van szó. Olyan körülményeket célszerű
teremteni, melyben a gyermeki hit állapota magától képes létrejönni. Éppen az ébrenlét és
az alvás határmezsgyéjén. Egy ilyen lelkiállapot, mint a relaxáció állapota, tudományosan
megalapozott alapvető tény.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A Coué módszer és vegetatív idegrendszer

Általánosságban azt lehet mondani, hogy paraszimpatikus túlsúly esetén az egyén külső
problémái elől egy pusztán vegetatív létezésbe vonul vissza. Mialatt pedig szimpatikus
izgalomban a felépülés és erősödés békés funkcióit elhanyagolja vagy gátolja és erejét
azoknak a problémáknak a leküzdésére fordítja, melyek külső környezetével vannak
összefüggésben.
Nyilvánvaló, hogy itt ellentétekről van szó. Annál jobban fel vagyunk fegyverkezve a
környezettel való összetűzésekkel szemben, minél inkább elhanyagoljuk a felépülés és
erősödés békés, paraszimpatikus funkcióit. És fordítva. A regeneráció annál sikeresebb minél
távolabb áll tőlünk a harcos hangulat.
A vegetatív idegrendszer két oldala kiegészíti egymást, de ugyanakkor ellent is mondanak
egymásnak. Ez nem lehet másként. Az egyik rész arról gondoskodik, hogy konfliktusba
kerüljünk, vagy konfliktusban védekezni tudjunk az agresszió ellen, míg a másik fél a békés
funkcióknak szenteli magát.
A korábbiakban már utaltunk rá, hogy jól illusztrálható példánk, az alvás esetében a
kényszerítés szükségszerűen kudarcra van ítélve. Most ezt más szemszögből nézve is
indokolhatjuk: az alvást kényszeríteni akarni nem jelent mást, mint azt, hogy az egyén harcot
indít önmaga ellen, (szimpatikus túlsúly) ahelyett, hogy a regeneráló, feltöltő, nyugalmi
erőkre (paraszimpatikus rész) bízná magát.
Nos, ugyanezt kell megállapítanunk a szuggesztiók, a hipnózis és az autogén tréning
esetében is, mert mindegyiküknek a paraszimpatikus túlsúly az alapja. A hipnóziselmélet
nézőpontjai című könyv kitűnően illusztrálja azokat az eseteket, melyekben az volt a cél hogy
lehető leggyorsabban érjék el a hipnózist, és ez pontosan, hogy akarati szimpatikus túlsúlyt
teremtett, tehát hátráltatta a sikert.
Schultz leírta, hogy az autogén tréning kudarcokhoz vezetett azoknál, akik nagyon igyekeztek
jó tanítványok lenni és minél jobban minél hamarabb szerették volna elsajátítani a módszert.
„Minden gondolati, vagy motorikus jellegű megfeszített célzatosság közömbösíti a
tréninget”. Az igazi „nem akarás” vagy „gondolati nem akarás” döntő előfeltétele olyan
próbálkozások sikerének, melyek csak passzív elképzelés alapján vezethetnek eredményre.
Különösen szép kifejezés erre az „autogén tréning magába szívja az embert” hangzású
mondat, melyet gyakorlatban az európai embernek még sokszor át kell élnie higgadtan,
nyugodtan, hogy teljesen magáévá tegye.
Coué egyébként jól leírta, hogy az akarati erőfeszítések legfontosabb forrása az, hogy az
ember el „akar” lazulni.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A Coué alapformula általános mivolta

Jogosan hangsúlyozzuk újra és újra a Coué alapmondat általános gyógyító és önbizalom

fejlesztő jellegét, mondván a „minden szempontból” kifejezés életünk összes testi és lelki
körülményére egyaránt vonatkozik. Az általános szuggesztiót nem tudja helyettesíteni
semmilyen más pozitív gondolat, csupán kiegészítheti, állította Baudouin.
Coué általános mondata egyébként megalapozott az elmebeli funkciókat, különösen az
asszociációkat tekintve: ezzel elkerülhetők azok a félreértések és hibás szuggesztiók, melyek
megjelenésére egyébként számítani lehet. Elképzelhető, hogy egyes orvosi diagnózisok, vagy
saját megfigyeléseink, következtetéseink élethelyzetünket illetően tévesek. Így a nem
megfelelően előkészített speciális mondat alkalmazása inkább káros, mint hasznos. Ezzel
szemben több hangsúlyt kap az a törekvés, hogy a betegségről eltereljük a figyelmet.
Lambert egy félreértésen alapuló, de csodálatos gyógyulást jegyzett fel. Egy hölgyről számolt
be, aki az általános formulát kapta javasolt terápiaként az arcán levő kellemetlen
bőrprobléma megszüntetéséhez. A siker ingadozó volt, de három héttel később a hölgy
ragyogó arccal jelent meg Lambert rendelőjében. A bőrbaj ugyan még mindig megvolt, de
mozgásszervi problémája mely rendkívüli módon akadályozta a járásban, szinte teljesen
megszűnt az általános alapmondat alkalmazása következményeképpen.
Mivel abszolút nem is a mozgásszervi betegség gyógyítása céljából gyakorolta az
autoszuggesztiót, ezért nem is figyelt oda ellenőrző jelleggel annak javulására, változására.
Ezzel az akarati jellegű erőfeszítést kiiktatta. A korábban tárgyalt vegetatív idegrendszer ész,
gondolkodás és tudatosság nélkül a szuggesztiók hatására önállóan gyógyított. De miért
maradt meg a bőrbaj? Mert annak gyógyulását a hölgy állandóan figyelte és ellenőrizte,
következésképpen szimpatikus túlsúlyt teremtett arra vonatkozóan, bekapcsolódott a görcs,
lehetetlenné téve a gyógyulást. Lambert ezért a következőket javasolta: „ha az arcán levő
problémát ugyanolyan koncentrálás nélküli módon kezeli, mint ahogy megtörtént járásával
és mozgásával kapcsolatban, lehetőséget ad a betegségnek, hogy magától eltűnjön, az
idegrendszer önálló áldásos működésének következtében.”
A hipnózis és az autogén tréning módszerrel kapcsolatos tapasztalatok kísértetiesen
hasonlítanak a Coué tanárok élményeire. Van, aki gyomorpanasza miatt kezdte el a
tréninget, de gyomorpanasza nem, csak menstruációs problémái szűntek meg, melyeket
nem is kívánt orvosolni, nem is gondolt rá, hogy sikerülhet. Más esetben a gyógyítás
célpontja a légzési nehézség kiiktatása volt, de a bélproblémák szűntek meg hamarabb. Az
általánostól eltérő szuggesztiók betegek által való megfogalmazása és a hasonló törekvések
azért lehetnek károsak, mert pontosan a betegségre irányíthatják rá a figyelmet. Speciális
szuggesztiót csak hozzáértő szakember fogalmazhat, a megfelelő módon.
Mindenki, aki a Coué módszert alkalmazza, azért teszi, hogy megszabaduljon a
szenvedéseitől. De nagy a veszély, hogy a beteg minden gondolata és törekvése a panaszok
leküzdésére irányul. Hogyan lehetséges ezt teljesen kiküszöbölni? Nos, éppen a Coué
módszer általánosságával, az alapmondat univerzális jellegével.
Voltak olyan kutatók, akik ezt végig nem gondolva azért hibáztatták Couét, mert minden
betegségcsoportot ugyanazzal a mondattal kezelt. Azt gondolták, hogy ez problémát
okozhat. De pontosan az okozott volna problémát, ha Coué az egyes betegségek elmélyült
tanulmányozását kezdte volna meg, hiszen gyógyszerész lévén támadható lett volna azzal,
hogy nem orvos. Mindezt összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az általános mondat
alkalmazása óriási sikerek forrása. Speciális szuggesztiókat csak ez mellett alkalmazzunk és
csak a kidolgozott formákat vegyünk át!

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Mélylélektani összefüggések

Az ember az egyetlen élőlény, akiről tudjuk, hogy elfojt. Az elfojtásra éppen azok a leginkább
hajlamosak, akik nagyon magas követelményeket támasztanak magukkal szemben. Az
„átlagemberre” ez kevésbé jellemző, vágyai úgymond realisztikusabbak, bár elfojtási
források ilyenkor is bőven adódhatnak.
A Coué módszer adta optimizmussal megváltozik általános hozzáállásunk a világ
eseményeihez, így arra a következtetésre jutunk, hogy minden feladat csak kevésbé nehéz,
megterhelő vagy káros, mint eddig gondoltuk, sőt inkább hasznot vagyunk képesek húzni a
problémákból is. Ezzel az elfojtásra ösztönző impulzus erejének a nagy részét máris
közömbösítettük. Másképpen szólva felszámoltuk a túlzottan szigorú felettes ént, mely
problémákba ütközve konfliktust teremthet bennünk. A pozitív gondolkodás útján még az is
lehetséges, hogy elfojtott tudattartalmak kerülnek ismét napvilágra és válnak
feldolgozhatóvá más kontextusból nézve más érzelmi háttér alapján.
A lelki elfojtásnak egyébként a test görcsös mozdulata vagy görcsös állapota felel meg. Olyan
helyzet ez, mintha az elfojtás belső nyomásával egy külső izomtónus nyomás állna szemben.
A disztónus vagy hibás testi tartás egy „eszköz” arra, hogy az elfojtott tartalmak elfojtva is
maradjanak. Ha pl. a kézfogás kevésbé kényszeredett a magatartás szabadabb lesz, akkor ez
azt mutatja, hogy a lélek is szabadabb oldottabb lett. Nagyon fontos, hogy ezeket a
szomatopszichikus és pszichoszomatikus folyamatokat kellőképpen megismerjük.
A gyógyításhoz elsősorban higgadt, nyugodt önbizalmat kell kialakítanunk. Ez a bizalom
megnyilvánulhat akár egy fesztelenítő hatású barátságos mosolyban is. Persze csak akkor
várhatunk tökéletes eredményt, ha ez a mosoly belülről a szívből fakad. Ha nem szívből jön,
akkor csak arcra fagyott mosolyról van szó, mely további görcsösség forrása. Csak ha igazán
bízunk magunkban, csakis akkor számolhatjuk fel automatikusan elfojtásainkat. Ilyenkor
nyugodtabban barátságosabban lépünk fel embertársainkkal szemben. Biztonságot, erőt,
harmóniát sugározva. Nemcsak a vidámság, hanem ezek az állapotok is ragályosak.
A mélylélektan egyik alapvető forrása, hogy Freud felismerte, milyen fontos a katarzis, a
visszatartott indulatok levezetése. Nem elég, ha a tudattalan tudatossá válik, az elnyomott
érzéseknek is meg kell nyilvánulniuk. Az elfojtás nem más, mint amikor egy élmény
megélésének sugallata annyira kellemetlennek tűnik, hogy nem engedjük szabadjára. Nem
cselekszünk, nem beszélünk, nem sírunk, nem kiáltunk az élménnyel összhangban.
Ma már világos, hogy az álmoknak is van egyfajta feszültségoldó, katarzis-szerepük. Mintegy
szelepként működnek, hogy levezessük megindult, de meg nem élt érzéseinket.
A Coué módszer alkalmazásával a világ csodásabb, biztonságosabb hely, számunkra, ahol az
érzések felszabadítása is biztonságosnak és átélhetőnek tűnik. Segítségével megértjük azokat
a momentumokat, amelyekkel mi járultunk hozzá a konfliktushelyzet kialakulásához és nem
szorongunk ismeretlen elvárt történésektől. Megjelenik életünkben a valódi önbizalom,
amely garantálja lelki tartásunkat önállóságunkat, függetlenségünket minden gátló
körülmény hatása alól, mely nincs összhangban egészségünkkel és jó közérzetünkkel.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A remény mechanizmusa

H. Bernheim egyszer meggyógyított egy hölgyet, aki a test és a szellem egy különleges
bénultsága által szobájához volt kötve. Arra biztatta, majd kényszerítette, hogy karjára
támaszkodva néhány lépést tegyen vele, ami a professzor szavaitól felbátorodva sikerült is
neki. Ezáltal az élmény által bízni kezdett saját erejében és másnap már valamivel tovább
tudott menni. Teljesítménye napról napra fokozódott, míg végül teljesen felépült.
Miért volt a legelső napi apró sikernek olyan rendkívül nagy hatása? Az a tény, hogy az illető
hölgy néhány lépést meg tudott tenni, az valójában sokkal többet jelentett számára, mint
néhány konkrét mozdulatot. Azt jelentette, hogy visszanyerte járóképességét, mert
visszanyerte járóképességébe vetett hitét.
Mi történt? A betegséghez való hozzáállás, viszonyulás alapvetően megváltozott!
Megkezdődött a reményteljes várakozás lélektani kibontakozása. „Ma csak egy-két lépés az
eredmény, de naponta egyre több és több lépésre leszek képes.” Elvben visszanyerte
járóképességét. Gondolataiban már régen megelőzte azt a néhány sikeres métert, tovább
szárnyalt. És ez teremtő elképzeléssé változik. A betegséget most már nem
megváltoztathatatlan sorsként éli meg melybe bele kell törődnie, felfedezte benne saját
felelősségét és hatalmát.
Egyébként a reményteljes várakozás folyamatában a fájdalom élménye is egészen
jelentéktelenné képes válni vegetatív idegrendszerünk pozitív teremtő ereje következtében.
De ilyenkor is minden a hozzáállás minőségétől és előjelétől válik Függővé. Tegyünk most
hasonlatot egy öreg berozsdásodott órával. Ha a régen nem funkcionáló lábak elindulnak,
bizony nehézkes lesz a járás, mint ha az öreg óra ismét működni kezdene. Ha ilyenkor a
fájdalom élménye a központi kérdés számunkra bizony nem leszünk túl lelkesek és attól
tartunk majd, hogy ez tovább fokozódhat, de amennyiben a megváltoztathatatlannak hitt
betegség átkának megtörésére vetítjük gondolatainkat, úgy erőt merítünk önmagunkból és a
fájdalom jelentősége eltörpül. Megjelenik a szárnyaló és pozitív képet előrevetítő remény.
A fájdalom természetesen objektíven tekintve ugyanolyan nagy, mintha negatívan
közelítenénk meg, de a figyelem nem fókuszál rá ezért átélése gátolttá válik. Pontosan
bizonyított, hogy minden csak tudatunk számára létezik. Amiről a tudat elvonja a figyelmet,
nem lesz képes következményeket teremteni. Nem úgy, mint az az esemény, melyre a tudat
rákoncentrál.
A korábbi fejezetben ördögi körről beszéltünk és bemutattuk, hogyan működik az
aggodalmaskodó elvárás. A remény mechanizmusa hasonlatos ahhoz az állapothoz, de itt a
spirál nem a rossz erők fokozódásának mélypontja felé visz, hanem egyenesen felfelé,
áhított vágyunk megvalósulásának irányába. Mindkét irány természeti folyamat. Most már
jól érthető, hogy a neurózisokra és pszichoszomatikus betegségekre miért jellemző a
hatványozott romlás és állapot-regresszió. Jól megfigyelhető ez a jelenség a fóbiákkal
kapcsolatban. De az is érthetővé válik, miért olyan lehengerlő energiával válnak valóra a
pozitív gondolkodás nyomán történő gyógyulási folyamatok. Mert a félelem és az akarati
erőfeszítés nem jelentkezik többé. Ez az összefüggés a gyógyulás fordulópontjának
magyarázata.
Nem is olyan régen még magától értetődőnek tartották, hogy ha az anya menstruációs
ciklusa nehéz, akkor ez a probléma a lányánál is jelentkezik majd. Egyszerű és számukra
kézenfekvő módon magyarázták ezt az elméletet a kidolgozói: „minden az öröklésen múlik.”
Gyökeresen megváltozott az erről szóló álláspont, amikor kiderült, hogy ez esetben is a lelki
hozzáállás a döntő. Az ilyen anyák lányai gyakran abban a félelemben élnek, hogy ha
számukra is elérkezik az idő, ők is hasonló élményekben részesülnek majd. Amikor jelzett a
biológiai óra, a félelmek rendszerint valóra váltak. De nem öröklődési alapon, hanem azért,
mert az aggodalmak testi megnyilvánulásokban jutottak kifejezésre. Legegyszerűbb
bizonyítékot azok szolgáltattak erre, akik nem saját családjukban nőttek fel és tanult
viselkedésmintájuk markánsan eltért attól, amit saját családjukban rögzíthettek volna.
Következésképpen tapasztalataik élményeik is mások lettek.
Aki egyszer már felfigyelt a remény mechanizmusára önmagától is számos példára lelhet
sajátéletéből. Az idegi eredetű némaságnak rendkívül sok esete és változatos kórképe van.
Ilyen esetekben azáltal kerül sor váratlan gyógyulásra, hogy a beteg egy hirtelen
felindulásában erős érzelmi töltöttségű fogalmat mond ki (nevet, eseményt) és ez
alapvetően visszaadja beszédkészségébe vetett hitét. Egyetlen szó kiejtése már legyőzi a
némaságot.
J. H. Schultz-hoz egyszer egy nagyon energikus erős vitalitású pincér jött, akinek gyakran
félbe kellett hagynia munkáját, mert a mázolatlan porcelán érintése leküzdhetetlen
undorérzést váltott ki belőle. A pincér magyarázata az volt erre, hogy kezeinek idegei ezt az
„élményt” nem viselik el. Schultz terápiaként fél órán keresztül masszírozta mindkét
tenyerét érdes porcelánnal, mire ezek a panaszok maradéktalanul elmúltak és nem is tértek
vissza többé. A férfi így zavartalanul végezhette munkáját. Ezért Schultz minden ehhez
hasonló esetben úgynevezett kényszerkúrát ajánl, mint a gyógyítás leggyorsabb módszerét.
Ráadásul megállapították, hogy Frankl már 1939-ben hasonló eljárást ajánlott paradox
intenció néven beszédhibás pácienseinek. Ennek az a lényege, hogy éppen azt kell akarnunk,
amitől félünk. Tehát Frankl felhasználta a tényeket, melyeket megértett Coué törvényeiből.
Már tudjuk, hogy minél inkább igyekszünk az elpirulást, remegést minden akaratunkkal
legyőzni, az annál erősebb lesz. De ez fordítva is így van. Ha hasonló rendellenességet
akarunk előidézni akaratlagosan nem fog sikerülni. Így megszabadulunk panaszainktól. A
viselkedésterápia azt az eljárást a végletekig fejlesztette. E terápiák leggyakrabban
alkalmazott eljárása az úgynevezett deszenzibilizálás, amikor fokozatosan erősödik a beteg
önbizalma, saját képességeiben való hite.
A lelki tényezők, melyeket tárgyalunk, messze felülmúlják az egyes tünetek
megszüntetésének jelentőségét. Egyetlen akadály leküzdése teljes életfordulatot idézhet
elő, nem csupán egy tünet megszűnését. Az individuál-pszichológia ezt részletesen tárgyalja
és hangsúlyozza is újra meg újra.
A. Adler is átélt egy ilyen fordulópontot a középiskolában. Rossz tanuló volt és ezért
természetesen az egész osztály mosolygott, amikor olyan kérdésnél jelentkezett, amely még
a professzort is zavarba hozta. Bár ő sem tudta megoldani a problémát, bebizonyította
viszont, hogy a kérdést rosszul tették fel és nem lehet megválaszolni. Ettől a naptól kezdve jó
volt matematikából, idővel a legjobb az osztályban. Egyetlen siker kiváltotta benne a remény
mechanizmusát, és ez annyira döntő volt, hogy újabb sikereket vonzott maga után.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Szunnyadó erők és negatív szuggesztiók

Minden emberben jóval több energia és erő rejtőzik, mint amennyit akárcsak
megközelítőleg is képes elképzelni.
Egy büntetőintézetben akut börtönpszichózis — fegyházbetegség —lett úrrá az egyik
elítélten, aki bűnei ellenére alapjában véve jó lelkületű ember volt. Amikor azonban józan
eszét elvesztette, izomereje olyan mértékben aktiválódott, hogy képes volt feltörni egy
olyan ajtót, melyet azelőtt hiába próbált felfeszíteni nyolc másik személy.
Ilyen történetek vonatkozása nyomán érthetővé válik számunkra, hogy rendkívüli, kivételes
helyzetekben olyan cselekedetek végrehajtására vagyunk képesek, és olyan
csúcsteljesítményeket érhetünk el, melyeket nem is feltételeztünk volna magunkról. Az
ehhez szükséges erők valószínűsíthetően mindig és minden emberben ott lapulnak. A lelki
tónus, az esetleges negatív beállítottság azonban komoly visszatartó erőt jelent ezen
energiák számára. Képzeljük csak el, hogy az ötven évvel ezelőtti világ sport elitje az akkor
elért kimagasló teljesítményeivel ma csak alig-alig vehetne részt az országos bajnokságok
előselejtezőin. Olyannyira eltolódott a teljesítményszintek mércéje és az ezzel kapcsolatos
minimális elvárás. Bizonyos, hogy azóta nagymértékben növekedett a technikai felkészítés
minősége és hozzájárultak e folyamathoz a táplálék kiegészítők is, de a lelki vonatkozásokra
is fényt kell derítenünk, hiszen a pozitív szuggesztiók a profi sportoló felkészülésének szerves
részét alkotják.
A munka-orvostudomány, illetve a munkalélektan azt tanítja, hogy munkakapacitásunknak
csak alig több mint 50 %-át használjuk ki tudatosan megtervezett cselekvéssorozatokban. A
fennmaradó másik rész kihasználatlanul, parlagon hever. De a hipnózis során például olyan
teljesítménynövekedésre kerülhet sor, amely az alkohol fogyasztása kapcsán felmerülő
átmeneti teljesítménynövekedést négyszeresen szárnyalja túl.
Az ember azonban nemcsak testi, energetikai rendszerét tekintve, de lelki életét illetően is
alkotóképesebb és energetikusabb, mint azt hinné, vagy mint amennyit ebből a
képességéből valóra vált. A gyógyítással kapcsolatban e témánál felmerül egy végzetes
tévkövetkeztetés. Azt vagyunk hajlamosak képzelni, hogy minden egyes betegség, minden
érintett egyén számára ugyanolyan mérvű nehézséggel jár. Ez az előítélet olyan, mint egy
csalóka egyenlet. A Coué módszer egy alaptétele az, hogy a testben megnyilvánuló
probléma csupán csak egy része a betegségnek. És főként, nem is a legfontosabb része.
Lényegesebb momentumnak tekinthetjük azt a folyamatot, amely az egyén betegséghez
való viszonyáról szól, és hozzáállását minősíti. Most hasonlítsuk össze a betegségeket egy
jégheggyel, amely csúcsával kiemelkedik a vízből. E példában a kiálló résznél sokkal
jelentősebb és termetesebb súlyosabb a víz alatti rész szimbolizálja a bajhoz való pszichés
viszonyulást, a betegség fizikai manifesztációja pedig a jéghegy nevezetes csúcsa. Komoly
megtévesztő hiedelem, hogy minden egyes betegséggel bizonyos mértékű fájdalom jár
együtt a betegség egyes szakaszaiban és hogy ez a fájdalom nagyjából azonos minden
betegnél.
Langen kutatásokkal bizonyította, hogy a fájdalom nem testi, hanem lelki eredetű
megnyilvánulás, elmebeli folyamatok eredménye. Hiszen már Seneca is megírta, hogy a
fájdalmat könnyű elviselni mihelyt nem súlyosbítjuk azt gondolatainkkal. És valóban, ha
sajátmagunkat biztatjuk, bátorítjuk, töredékére csökken a szenvedés mértéke.
Hogy ez a fájdalomelméletre vonatkozó csalóka egyenlet, melyről korábban szóltunk,
mennyire valóság, azt egy példával bizonyítjuk be. D. H. Tuke a pszichoszomatika
előfutárának számít a tudománytörténetben. Őt egy különös újságcikk indította el pályáján.
Ez arról szólt, egy férfi olyannyira szenvedett reumatikus panaszaitól, hogy elhatározta,
Londonba utazik egy specialistához. Útközben egy nézeteltérés kapcsán komoly fizikai
összetűzésbe keveredett, melyből győztesen került ki. Sőt, nagy csodálkozására reumatikus
bajával összefüggő kínjai egyszerűen megszűntek. Ez azt jelenti, hogy betegségére
koncentráló figyelmét, mozgáskorlátozottságába vetett mély hitét olyannyira megzavarta a
konfliktus, hogy spontán azonnali gyógyulást eredményezett. Ezen eset kapcsán jól látható,
hogy olyan problémáról és annak olyan típusáról lehetett szó, melyben a lelki kiváltó faktor
döntő szerepet játszott. A figyelem megszakadása és elterelése aláásta a negatív szuggesztió
és rögeszme megingathatatlannak tűnő hatalmát az elmében. A jégheggyel harmonizáló
elképzelésünk egyébként más gyógyításfilozófiai esetekre is érvényes, melyek mérföldkőnek
tekinthetők a mentális okok tanának kialakulásában.
Már Coué is beszámolt egy 14 éves fiúról, akiről szívbetegsége miatt már az orvosok is
lemondtak. A fiú, aki Coué kezelése előtt még a lábát is alig bírta megmozdítani, a
szuggesztív parancsok következtében fel és alá járkált Coué házának lépcsőjén. Később ez az
illető megházasodott és teljes értékű családapa vált belőle.
A legérdekesebb tények azonban csak ezután következnek. Az orvosok a későbbi
kontrollvizsgálatoknál sohasem mondták egészségesnek ezt az embert. Nem, a betegnek
továbbra is megmaradtak bizonyos panaszai, de képes volt úgy gondolkodni, hogy a
jéghegynek csupán a csúcsát érezte, a hatalmas alap megszűnt. Problémáját csak a lehető
legkisebb kellemetlenségekkel viselte.
Schultz is beszámolt hasonló páciensekről. Angina pectoris-ban szenvedő betege a pozitív
gondolati átállásnak köszönhetően tünetmentessé tudott válni. A szakirodalomban számos
súlyos esettel találkozhatunk, amelyeket a betegek mégsem a szokásos fájdalmas módokon
élnek meg. A sclerosis multiplex kétségtelenül a legsúlyosabb bajok közé tartozik. Schultz és
Heyer beteganyagában azonban előfordult három eset, mikor a beteg életkedvét olyannyira
sikerült megnövelni, hogy a probléma hatásait és következményeit a minimumra tudták
csökkenteni.
Minden egyes kifejezetten elmét uraló elképzelés arra törekszik, hogy megvalósuljon.
Carpenter már 1873-ban beszélt erről az ideomotorikus elvről. Forel ezt az úgynevezett
ideopláziáról fejlesztett tovább. Emile Coué mindehhez hozzáfűzte, hogy az ember
lehetőségeihez mérten. Minden további magyarázat nélkül világos, hogy az alacsony ember
nem lehet kosárlabdában világbajnok és a nős ember pedig nem lehet pápa csakúgy, mint
ahogy az elpusztult szerv már nem nőhet vissza, de a megmaradt részek egészségessé
válhatnak.
A szóban forgó pozitív elképzeléseket kár bizonytalan reményként látnunk. Az ember lelke
mélyén célszerű sziklaszilárd meggyőződéseket, teljes bizonyosságot teremteni. Higgadtan,
nyugodtan akarati erőfeszítés nélküli, monoton szuggerálással. Ez a gyógyulás útja.
Az elme ilyen mérvű uralmát az autogén tréning módszerénél is nagyszerűen
megfigyelhetjük. Egy testi elváltozás elképzelése minden kísérleti alanynál előidézi magát az
elképzelést. Példaként szolgálhatnak erre a Schultz-féle hőgyakorlatok. A meleg
elképzelésénél kitágulnak a vérerek fizikailag mérhető a test hőmérsékletének több fokos
emelkedése és a gyűrű sem húzható le a kitágult felmelegedett ujjról. Aller és Scheminszky
olyan speciális készüléket szerkesztett, mellyel sikerült az izmok akciós áramaiból felismerni,
hogy egy illető mikor képzel el ökölszorítást, rúgást, térdhajlítást vagy beszédfolyamatot.
Már 1924-ben megpróbáltak ennek nyomán idősebb végtagsérült személyeknél a mozgás
elképzelés által gyógyító reakciókat teremteni. Az elképzelés döntően a vegetatív
idegrendszerben fejti ki hatását. Példaként szolgálhat az ételekről szóló gondolat, mely
puszta elképzelés nyomán nyálelválasztást képes előidézni. Mivel ez a folyamat nemcsak az
emberekre, hanem az állatokra is érvényes, Pavlov egész tudományágat alapított ennek
vizsgálatára.
A gyógyítás törvénye, hogy minden pszichoszomatikus betegségnél a vegetatív idegrendszer
a főszereplő, az aggodalmakkal teli elvárás vagy a pozitív elvárások és megítélések útján.
Coué alapgondolata a következőképpen foglalható össze ennek nyomán: minél inkább arra
törekszünk, hogy egy pszichoszomatikus betegséget akarati erőfeszítéssel, tehát akár csak
szándékolt úton is legyőzzünk, annál intenzívebben gondolunk a problémára és ezek a
negatív gondolatok, az aggályoskodó várakozások súlyosbítani fogják az alaphelyzetet. Ha
gyógyulni akarunk csak és kizárólag olyan elképzeléseket ápoljunk, melyek következményeit
szívesen vesszük. A negatív szuggesztiók és ráhatások külön figyelmet érdemelnek, mert
olyan alattomosan szivárognak elő, hogy nem is gondolnánk az adott elképzelés betegítő
hatására. Leginkább azért veszélyesek, mert nem tudatosan és nem azonnali
következményeket demonstrálva jelennek meg.
Coué ismét és ismét felvetette azt a kérdést, ami arra utal, miért is értünk olyan nagyon mi
emberek a negatív elgondolások teremtéséhez. Anélkül töltekezünk velük, hogy tanultuk
volna. Éppen azért valósulhatnak meg, mert mechanikusan és minden akarati erőfeszítés
nélkül csak elképzeljük őket. Más szóval szabadjára engedjük a képzelőerőnket a
megvalósítás szándéka és akarata nélkül. Coué azt javasolja, hogy ugyanilyen professzionális
módon adjunk magunknak pozitív szuggesztiókat is.
Jellemző továbbá a negatív szuggesztiókra, hogy az egyén nem ismeri fel, hogy betegsége az
aggodalmaskodó elvárás eredménye, hanem azt sorscsapásnak vagy más külső körülmény
szerencsétlen egybeesésének nevezi, amelybe bele kell törődnie, ráadásul egyáltalán nem
látja az összefüggéseket. A betegségeket megváltoztathatatlan valóságként éli meg.
Ha viszont Coué módszerének köszönhetően sikerül fokozni az életörömöt és pozitív
értelemben vett teljes átalakításra kerül sor, akkor jelentősen csökken annak a
valószínűsége, hogy negatív szuggesztiók foganhassanak meg az elmében.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

A Coué módszer sikerének titka

Coué azt mondja: „Nem akarom azt állítani, hogy a hit és a bizalom semmit sem használ.
Ellenkezőleg. Már önmagukban véve is gyógyulást idézhetnek elő. Éppen annyira fontosak,
mint a figyelem.”
Miért kellett Couénak árnyaltan fogalmaznia? Nos, tegyük fel, azt mondja: „a hit
alapfeltétele módszerem hatékonyságának”. Akkor túl sokan válaszolták volna, hogy nem
képesek hinni. Mások összeszedték volna teljes akaraterejüket, hogy hitet kényszerítsenek,
de pontosan ellenkező hatást értek volna el. Coué legjelentősebb tanítványainak egyike,
Lucci mindig hangsúlyozta, hogy a betegnek nem kell hinnie az önszuggesztió
hatásosságában: csak egyvalamit célszerű megtennie a siker érdekében: folyamatosan
gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni a módszert, így a hit magától kialakul.
Coué szívesen élt pisztolyos hasonlatával: „teljesen közömbös, hogy valaki szeretné e vagy
sem, a fegyver elsül, ha a ravasz meg van húzva”. Ugyanígy működik a Coué módszer, ha
folyamatosan alkalmazzák.
Egy bizonyos fokú jellemszilárdság természetesen előfeltétele az alkalmazás sikerének, mely
a kitartó állhatatos gyakorláson múlik. Valójában csak azok az alkalmatlanok, akik az életben
semmit sem tudnak komolyan venni, csupán új szenzációkra várnak. Az értelem mindig
hajlamos arra, hogy kételkedjen. Vajon mennyire segíthet, ha egy ilyen látszólag értelmetlen
litániát pozitív gondolatként újra és újra elszavalunk? Éppen ez az elszavalás eredményez
szinte gyermeki hitet. Az ismert francia emberismerő Eymieu Fair comme si (úgy tesz
mintha) formulája. Csak azt a viselkedést kell megvalósítani, ami arra jellemző, mint amit el
akarunk érni, és akkor elérjük. Mosolyogjunk, és akkor vidámak leszünk, feszesen és
egyenesen tartsuk magunkat, és akkor tele leszünk önbizalommal. Tehát, aki naponta
hússzor, kétszer hússzor elmondja a Couéformulát, annak a számára ez nem csupán üres
szólam. A gyakorlás fokozza a reményt. A remény megteremti az első sikert és az első siker
ereje visszahat a gyakorlásba vetett hitre. Egyik hat a másikra. Egyik tényező erősíti a
másikat. Ha hosszabb ideig alkalmazzuk a módszert, akkor ez feltétlenül így lesz. A sikerek
ismét és ismét megerősítenek bennünket eljárásunkban. Röviden tehát a Coué módszer
tematikához hű alkalmazásának sikere abban áll, hogy általa semmiképpen nem lehet
kényszeríteni a hitet. Más történik, közvetetten járunk el azáltal, hogy hosszú ideig naponta
kétszer a lazítás állapotába visszük magunkat és megváltoztatjuk betegséghez való
hozzáállásunkat. Elnyerjük a gyógyulásba vetett hitünket és ezzel megteremtjük az
egészséget.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Figyelmen kívül hagyás

Megismertük a szabályt, hogy a pszichoszomatikus eredetű betegségeket soha sem szabad

megpróbálni legyőzni akarati erőfeszítéssel, hanem inkább hagyatkozzunk a lélek hatalmára.
Ezáltal legyőzhetjük a betegségeinket. Ennek egyik technikája a figyelmen kívül hagyás.
Tudjuk, hogy mennyire súlyosbíthatja a bajt a ráirányított figyelem. De ez a folyamat fordítva
is működik. A figyelem elvonása csökkenti a problémát és annak súlyosságát. Ebből
láthatjuk, mekkora jelentősége van az egészség szempontjából ennek a különleges
módszernek.
August Forel mesélte saját életéről: „A kerékpározás és a testedzés javasolt gyógymódja
ellenére sem szűnt meg fülzúgásom. Mivel egy tanács és egy gyógyszer sem segített, minden
további nélkül beletörődtem az általam elkerülhetetlennek hitt funkciózavarba. Ezért
elszántam magam arra, hogy beszélni kezdek a saját fülzúgásomhoz: másra figyelek, másra
figyelek — mondtam és valóban egészen elterelődtek róla a gondolataim. Volt, amikor
teljesen megfeledkeztem arról, miért is adok magamnak ilyen szuggesztiókat. Ezzel együtt
fülzúgásom is döbbenetes módon megszűnt. Mihelyt azonban a gondolataim ismét
visszatértek a fülzúgáshoz ugyanolyan erősen hallottam azt, mint korábban. Gondolataim
elterelése azonban már szinte reflexszerűvé vált és a visszaesések mind rövidebb ideig
tartottak, majd az egész probléma teljesen jelentéktelenné vált és megszűnt.”
A figyelmünk koncentrálásával tehát megteremtjük a betegséget, de a hatalmunkban áll
megszüntetnünk is, ha nem gondolunk rá. Minden további magyarázat nélkül világossá válik,
hogy a figyelmen kívül hagyás akkor sikerül a legjobban, ha a pozitív beállítottság — ahogy
Couétól tudjuk — teljesen elvonja a figyelmet a fájdalomról és legyőzi azt.
A tudomány képes volt arra, hogy bebizonyítsa a figyelmen kívül hagyás jelentőségét. Ma az
a szabály, hogy ha a szerv teljesen egészséges, pszichovegetatív zavarokkal küzdő
személyeknek nem javasolnak olyan gyógyszert, amely az adott szervre hat, mert az a
gyógyszer figyelmet koncentrál a bajra és a betegség hitét erősíti meg. Természetesen ez a
szabály csak akkor érvényes, ha a szerv egészséges és ezt orvosnak kell eldöntenie.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Coué és az autogén tréning

Coué módszere rendkívül egyszerű. Sokkal egyszerűbb, mint bármely más eljárás, amely a
lélek erejével kíván hatni életünk összes körülményére. Mégis, Coué módszerével is nagy
sikereket lehet elérni?
Ennek kapcsán óvakodnunk kell egy jóllehet csábító, de téves következtetéstől. Az eljárás
hatékonyságának nem kell annál nagyobbnak lennie minél bonyolultabb, vagy minél több
különleges elemet tartalmaz. Tehát esetünkben például nem az határozza meg a
hatékonyságot, hogy milyen mértékű a lazítás szerepe a folyamatban, vagy mennyire épül
relaxációra a módszer.
E vonatkozásban minden szakember ugyanazt a nézetet képviseli —amely elég ritka hasonló
tudományos kérdésekben. Egyértelmű, hogy a lazítás hatása még a hipnózisban sem az elért
mélységtől függ, hanem más tényezőktől, például a személyiségtől. A mindennapi
tapasztalat alátámasztja ezt az állítást. Az egyik emberre például nagyobb hatással van az
éber állapotban történő szuggerálás, de léteznek olyan személyek, akik csak rendkívül mély
relaxációban válnak befogadóképessé. Bár az ő esetükben is hatékonynak bizonyultak olyan
éber technikák, melyek információéhség megteremtésére épültek Coué módszere alapján.
Tehát nemcsak arról van szó, hogy Coué módszerének hatékonysága a gyógyítás terén
meghaladja az autogén tréningét, de Coué technikája könnyebben és veszélytelenebbül is
alkalmazható.
Már az autogén tréning első könyvkiadásának előszavában is az áll, hogy különösen
óvakodjanak attól a laikus olvasók, hogy orvosi ellenőrzés nélkül önállóan gyakoroljanak. Az
átkapcsolásos belső állapotváltozás miatt az autogén tréning minden esetben szakember
ellenőrzését követeli. A nyolcadik kiadásban még egyszer szerepel, hogy mindenki sürgősen
óvakodjon az önálló kísérletektől és másokon való kísérletezgetéstől. Ez valóban helyes az
autogén tréningre nézve és az sem baj, ha szakember ellenőrzését követeli meg az eljárás. A
probléma csupán abban van, hogy ezáltal nagyon sok személy nem alkalmazza, hiszen
idegenkedik a kurzusokra járástól és elképzelhetetlennek tartja, hogy egy pszichológust
beengedjen belső lelki életébe. Ez a tény az autogén tréning kidolgozásánál mindenképpen
figyelmen kívül lett hagyva, a népszerűsíthetőség kapcsán, de a módszer természetesen jó.
Meggondolandó továbbá, hogy az autogén tréninget aligha lehet megtanulni 2-3 havi
kemény gyakorlás nélkül. Egyszer nézzünk körbe ismerőseink között, hogy hányan tartottak
ki végig a kurzusokon és hányan szakították félbe azt. A Coué módszer nagy előnye abban
áll, hogy rendkívül könnyen megtanulható és mindenki által veszély nélkül alkalmazható az
alapmondat és természetesen a többi elem is a szabályok pontos betartásával.
Talán néhány év múltán már nem tesszük fel a kérdést, melyik módszer a jobb, hanem
esettől függően egyszer a Coué módszert, másszor az autogén tréninget vagy a
pszichoanalízist részesítjük előnyben.
Hiszen már Freud is figyelmeztetett rá: abban az esetben, amikor problémaként idegi
kimerülés áll első helyen kerüljük az olyan eljárást, amely önerőfeszítést követel, csak lassú
fejlődést eredményez és a tünetek fennmaradására nincs tekintettel. A Coué módszert
válasszuk minden olyan esetben, ahol az élénkítés a passzivitás legyőzése az életöröm a
lényeg.
A viselkedésterápia egyébként bebizonyította, hogy a puszta lazítás sokkal kevésbé hatásos,
mint a viselkedéselméleti eljárások, amelyek a lazítást használják fel eszköztárukban.
Elvileg ezt már Schultz is felismerte: „semmi kétség, hogy a megfelelő szokványos szándékos
magatartás életszerű betanulása nagyon széleskörű személyiség és életmódbeli
változásokhoz vezet”. Schultz világosan utalt a látszólag gyógyíthatatlan depressziós
állapotoknak azon eseteire, ahol sikerült pusztán mechanikus sablonos mondogatással —
„látom a jót és örülök az életnek” — sikereket elérni. Nem lehet Schultz részéről rossz néven
venni, hogy nem reklámozta Coué gyógyító mondatát, különben túl nyilvánvaló lett volna a
két módszer hasonlósága.
Objektíven nézve azonban semmi oka, hogy ne kombináljuk a két technikát. A lényeg
összefoglalása ennek fényében így hangzik. Lehet, hogy sokan nehezen ismerik fel az
alapvető összefüggéseket. Tényleg nem feltűnő sokak számára, hogy mindenki egészséges
akar lenni, de valójában az értelem és az akarás ilyenkor csődöt mond. Egyik tényező sem
képes arra, hogy gyógyító erőnk hajtóanyagát megtestesítse. Egyik tényező sem képes a
gyógyítás lelki alapjának megteremtésére: nevezetesen a sziklaszilárd bizalom átnyújtására.
A lazítás állapotában viszont az akarat és a tudatos gondolkodás teljes kikapcsolásával
képesek vagyunk elérni a gyógyuláshoz szükséges alapbeállítódást. Ha ez megvalósul, akkor
az egészség visszaszerzésének minden lehetősége adott.
Tehát ha az akaratot és az értelmet e tekintetben nem erőként, hanem csak részfeladatot
ellátó „szolgaként” használjuk —gyakorlatok pontos kivitelezéséhez, jó megfogalmazásához
stb. — a siker nem marad el. Így bár alá és fölérendeltségi viszony keretén belül, de
lehetséges egy eredményes szintézis kialakítása az akarat, értelem, képzelet és gyógyító
életerő négyesfogata tekintetében. Nyilvánvaló, hogyha e négy erő együttműködik bennünk,
nagyobb sikert érünk el, mintha egymás ellen hatnának.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Emile Coué és Kneipp

A Coué módszert tárgyilagosan ítéljük meg és a lélek elsőségét hangsúlyozzuk, de

természetesnek tartjuk, hogy emellett a helyes életmód szabályainak betartására is szükség
van. Aki egészséges akar maradni, az önszuggesztió mellett ügyeljen a mozgás
szükségességére, a helyes táplálkozásra és a természeti gyógykúrák alkalmazására.
Sebastian Kneipp nagyszerűen illusztrálta, mit kell tennünk egészségünk érdekében. Emellett
nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ő valójában az egészséges lélek hirdetője volt. Ma
már egyre többször hallható, hogy Kneipp nemcsak a vízkúra által gyógyult ki súlyos
tüdőbajából.
Képzeljük magunkat a fiatal Kneipp helyzetébe! Nehéz körülmények között kereste kenyerét
és emellett készült a gimnáziumi órákra. De minden nehézség ellenére rövid idő alatt
sikeresen fejezte be tanulmányait. Már gyermekkorától kezdve csak egyetlen vágya volt,
hogy egyszer pap legyen. Meg volt győződve arról, hogy neki ez a rendeltetése. „Es lehet —
gondolta kezdetben -, hogy súlyos betegségem mindezt tönkreteszi? Nem! Ez mégsem lehet
Isten akarata!” Ezért Sebastiannak úgy tűnt, mintha a sors szándéka nyilvánult volna meg
akkor, amikor a müncheni könyvtárban a friss víz gyógyító hatásáról szóló tanulmány került
a kezébe. Azonnal világossá vált számára, hogy ezzel új irányt vett élete.
Először önmagán alkalmazta a tanulmányban leírt módszereket, majd osztálytársánál,
Langmeyernél is, aki hasonló helyzetben volt. És mindkettőjüknél gyógyulást ért el.
Sebastian sorsa ezzel pozitív értelemben megpecsételődött.
Ma már lényegesen többet tudunk arról a szerepről, amelyet a lélek játszik a gyógyulás
folyamatában, nem utolsó sorban a tüdőbetegségeknél — és ezt a tényt nem szabad
figyelmen kívül hagyni Kneipp gyógyulásánál sem.
Minden sikeres gyógyító számára létezik egy közös alapmeggyőződés, nevezetesen az, hogy
nem szabad a gyógyulást kizárólag mástól vagy egy szertől várni. Az a döntő, amit mi a
terápiához hozzáteszünk lelki hozzáállásunk alakításával, önbizalmunk növelésével.
„Olyan egészséges vagy, ahogy élsz” — hangsúlyozta Kneipp lelkész. A stuttgarti újság
találóan írta meg, hogy Coué és Kneipp csodálatosan kiegészítik egymást.

Az élet értelme

A Coué módszer hozzájárul ahhoz, hogy minden ember megtalálhassa létezésének értelmét.
Függetlenül attól, hogy foglalkozásában, emberi kapcsolataiban vagy családjában keresi.
Ezenfelül nyújt még egy kézzel fogható többletértéket is: azt a meggyőződést hozza felszínre
bennünk, hogy megálljuk a helyünket az élet nehézségeivel szemben. És aki ennek
tudatában van, illetve akinek ez van a tudatában, nos, az az ember kitűnően boldogul.
Coué alapmondatához hozzáilleszthető egy csodálatos állapot, a relaxáció. Az ébrenlét és az
alvás közötti tudatállapot, amelyben az egyén számára lehetővé válik, hogy szándékosan
idézzen elő egy tökéletes akarati kikapcsolást és legyőzze negatív rögeszméit a lelkében rejlő
gyógyító erő mozgósításával. Ennek megvalósítása és tanítása volt Coué legfőbb törekvése.
Használjuk ki az általa kínált lehetőséget életünk örömtelivé és boldoggá alakításához.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

Melléklet
(A gyógyítás hatalmának misztériuma a világegyetem törvényei tükrében)

A gyógyítás hatalom. A gyógyítás a testi-lelki egységnek, mint a teremtett Világegyetem

szerves részének egyensúlyba való helyezése. A gyógyító karizmával rendelkező ember
birtokolja a Világegyetem rendjének és az Egyesítő elvnek az ismeretét.
„Minden, ami pillanatnyilag ellentétként nyilvánul is meg számunkra az egy magasabb
nézőpontból az egység teljes kifejeződése.”

A Világegyetem rendje

Minden látható és láthatatlan jelenség:

- az egység megnyilvánulása,
- különbözik a másiktól,
- állandóan változik,
- van kezdete és vége, van színe és fonákja.

Egyesítő elv
- az egység (végtelen kiterjedés) folyamatosan nyilvánul meg, minden helyen és időben
önmaga két erőt létrehozó részeként: centrifugális, centripetális erő,
- a kiterjedés a jin, az összehúzódás a jang,
- a jin és a jang átváltanak egymásba és megteremtik egymást,
- a fejlődés végső határán a jin létrehozza jangot és fordítva, a jin vonzza a jangot, a jang
vonzza a jint,
- a vonzóerő nagyobb, ha távolabb, kisebb, ha közelebb kerülnek egymáshoz,
- a jin másrészről taszítja jangot és fordítva
- a taszítóerő kisebb, ha távolabb és nagyobb, ha közelebb kerülnek egymáshoz,
- a jin és a jang végtelen számú kombinációja hozza létre az energiát, így az összes látható és
láthatatlan jelenséget, egyetlen jelenség sem tisztán jin vagy tisztán jang, mindkettőből van
megalkotva,
- egyetlen jelenség sem kiegyensúlyozott teljes mértékben, különböző arányokban tartalmaz
jint és jangot,
- minden jelenség magja jang, felszíne jin.

A pozitív gondolkodás

A gyógyítás hatalma az energiák tudatos irányításának a hatalma. A gyógyítás nem azonos a

betegség tüneteinek kezelésével, hanem az okok, a gyökerek megszüntetését jelenti.
A betegségek elsődleges primer okai mindig kizárólag a lelki beállítottságban a gondolkodás
minőségében keresendők. Ennek tükrében mind a táplálkozásból, mind pedig más külső
körülményből adódó testi zavar a lélekre vezethető vissza, hiszen bármit teszünk, bárhogyan
is táplálkozunk, először lélekben képzeljük el és teremtjük meg cselekedetünket.
A gondolkodás szellemi folyamat és az ember alakot öltött szellem, de fogalmazhatunk úgy
is, hogy a test a lélek ruhája.
Szuggesztióval, lelki ráhatással a betegségek lelki okainak felkutatásával a szellemi
tényezőkre tehát az élet lényegére az éltető forrásra gyakorolunk hatást.
A jobb megértés kedvéért világítsuk meg ezt egy példával: minden élőlényben alakító erő
található. Ha különféle magvakat vetünk egy kertben, ugyanabból a minőségű földből
különböző növények kelnek majd ki.
Az alakító erő tehát nem a földben, hanem a magban rejtőzik. A mag minőségétől és
fajtájától függ a növény fajtája. Csakúgy, mint ahogyan a gondolatok minőségétől függ az
ember életében a siker és az egészség megjelenése.
Az emberi testben a gondolat az alakító erő. Ami később meg fog valósulni, először
gondolatban kell megszületnie. Teljesen kizárt az, hogy egy emberi alkotás anélkül jönne
létre, hogy korábban el ne gondolta volna valaki.
Gondolataink befolyásolják testünk működését. Az érett savas citrom elképzelése
nyálelválasztást idéz elő. Egy szégyenlős fiatalember csinos lány szemébe nézve elpirul, és
csupán a szégyen a lelki beállítottság a viszonyulás vérbőséget idéz elő arcában, heves
dobogásra készteti a szívét. A gyakori feszültség és szorongás pl. gyomorideg, tönkreteszi az
analóg szervet pl. ez esetben a gyomor vérellátását és kialakul a fekélybetegség.
Az életben fellépő károsnak minősülő stresszhelyzet az egész idegrendszert befolyásolja és
ez a rendszer minden szervvel kapcsolatban áll. Ezáltal legyengülhet az immunrendszer,
felborulhat a hormonális szabályozás, amely fontos idegrendszeri egységek
közreműködésével még daganatos betegségeket is előidézhet.
Szakorvosok támasztják alá megfigyeléseikkel, hogy rosszindulatú betegségek kialakulása
előtt másfél-két évvel szinte minden ebből a szempontból kikérdezett páciensnél tetten
érhető egy-egy nagyobb lelki megrázkódtatás.
A negatív gondolatok és érzelmek, melyek helytelen viszonyulásból származnak, lassan, de
feltartóztathatatlanul teszik tönkre az egészséget.
Pozitív gondolaterők kódolásával, az emberek közötti harmonikus kapcsolatfejlesztéssel a
fizikai test egészsége is helyreállítható.
Az a természetes gyógyító, aki betegségeket kezel, de tudásával, cselekedeteivel, jó
példájával nem járul hozzá a hozzá forduló lelki egészségéhez, figyelmen kívül hagyja a baj
gyökerét, és hozzájárul annak elmélyüléséhez.
A teljes gyógyulás feltétele a testi megtisztulás, a táplálkozás átállása előtt is a lelki
megtisztulás és lelki egyensúly kialakítása.

„Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!”

 Kedves Olvasónk!

Örömmel tájékoztatom Önt, hogy több ezer tisztelt hallgatónk kérésére — akik már
elvégezték tanfolyamainkat — képzéseink anyagát könyv formájában is megjelentetjük.
A sorozat tagjai következők:

Képzeletkontroll 1
Gyógyító agy

Csípős humorral, kendőzetlen őszinteséggel tálalja, hogy melyik pozitív gondolat gyógyítja,
és melyik betegíti a testet. A kötet lázba hozza a legtapasztaltabb gyógyítókat is. Az egészség
iránti rajongással és csillapíthatatlan életörömmel oltja be az olvasót. A könyv lapjain szinte
forrong az új tudás, ami megsokszorozza a testünk gyógyító erejét.

Képzeletkontroll 2
Gyógyító mentális képek (Jelenleg szerkesztés alatt, még nem kapható! A tervek szerint
online formában jelenik majd meg. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön
megjelenéséről! )

 Mentális képek lelki vírus ellenőrzésének szabályai, lépései.

 Hogyan alkossunk saját vágyaink megvalósításához hatékony, biztonságos mentális
képeket?
 Hogyan távolítsuk el a mentális képek között előforduló ártalmas hatásúakat?
 Miként gyógyítanak a mentális képek?
 Hogyan programozzuk ezeket a képeket úgy, hogy azok valóban segítsenek?

Képzeletkontroll 3-4 Egy kötetben.

Gyógyító célok

1. Mi az a 6 viselkedés típus, amelyeket minden nap meg kell tennie ahhoz, hogy már 1
hónapon belül több célja megvalósuljon!
2. Mi az a 3 pénzzel kapcsolatos cselekedet, amely sajnos az emberek 80 százalékában
megtalálható, és lehetetlenné teszi a meggazdagodást. Hogyan távolíthatjuk el ezeket
az életünkből?
3. Melyik az a lélektani módszer, amellyel megszerezheti a hőn áhított autóját, vagy házát
akkor is, ha most keveset keres?
4. Mi a titka annak, hogy most végre elinduljon a siker útján, akkor is ha eddig sikertelen
volt?
5. Miként működik és miben segít a programozási napló és a felismerési napló?

A gyógyító társ
A könyv remekül foglalja össze azt a tudást, amely ahhoz szükséges, hogy kapcsolatunkat új
irányba tereljük. Legyen szó egy kezdődő kapcsolat kialakulásáról, vagy már egy meglévő, de
döcögő kapcsolat felújításáról.
Az érdekfeszítő témák felölelik mindazt a tudást, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy
gondolkodásunk, hozzáállásunk alakításával, formálásával igazi gyógyító társsá válhassunk,
illetve támpontokat kapunk ahhoz, hogy ki a valóban gyógyító társ számunkra.
 Egyensúlyért
Oktatási és Stresszoldó Bt.
2400 Dunaújváros, Kohász u. 8. fszt. 2. Tel.: 06/20/9264-010
e-mail: info@egyensulyert.hu

Szolgáltatásaink

Kineziológiai balanszok: stresszoldás; energetikai állapotfelmérés, kiegyensúlyozás;

képességfejlesztés; betegség megelőzés; önismeret kialakítása; betegség mögött álló
problémák feltárása; öngyógyító folyamatok beindítása; félelmek, fóbiák, pánik kezelése.
Kineziológiai balanszok: stresszoldás; energetikai állapotfelmérés,
-Életmód, életviteli tanácsadás, life coaching
-Személyes állapotfelmérés
-Mozgásterápiás fejlesztés
-Tanulási coaching
-Tanulási stílus felmérés
-Alternatív Képességfejlesztő Tanácsadás®: Legyen akár Önről, akár gyermekéről szó, a tanulás mindig
jelen van életünkben. Amennyiben ez nehézséget okoz, mert memória, számolási, olvasási
problémái vannak, vagy nyelvet tanul és szükséges lehet a támogatás, akkor keressen bátran!

Honlap: www.egyensulyert.hu és www.tanulasicoach.h

Bizonyára Ön is vágyik arra, hogy Ön vagy gyermeke:

 sikereket érjen el a tanulásban,
 biztonságban érezze magát,
 képes legyen önállóan tanulni,
 megtanuljon tanulni.
Amennyiben igen, de most még kihívásokkal küszködik ezeken a területeken, akkor kérem
hívjon a 06/20/9264-010 számon, hogy segíthessünk Önnek ebben!

Komplex állapotfelmérést végzünk el 2 lépcsőben:

1. Egy tesztet végzünk el a tanulási stílussal, a tanuláshoz kapcsolódó stresszel
kapcsolatban.
2. Ezután mozgás-állapotfelmérésre kerül sor, melyből megtudhatja, hogy a csecsemőkori
mozgásminták megfelelően fejlődtek-e ki, vagy sem, ami tanulási nehézségekhez
(kihívásokhoz) vezethet. De arra is fény derül, hogy a finommotorikus mozgások, kéz-
szem koordináció stb. jól működik-e gyermekénél.

A felméréseket követően lehetőség van speciális alternatív képességfejlesztés elvégzésre:

- Kineziológiai stresszoldás annak érdekében, hogy a gyermek félelmei oldódjanak, magabiztosabb
legyen, képes legyen csoport előtt is beszélni.
- Alternatív képességfejlesztő gyakorlatok a gyorsabb, hatékonyabb tanulás elérése érdekében.
- Játékos mozgás koordináció fejlesztés.

Részleteket, cikkeket olvashat a www.egyensulyert.hu oldalon.

 Emil Coué
A Gyógyítás legnagyobb titka
Őszinte lelkesedéssel ajánlom Önnek a Gyógyítás legnagyobb titka című könyvet, mely
értékét tekintve megkoronázza Coué teljes életművét.
Coué jeles könyvének vitathatatlan érdeme egy vadonatúj felfedezés közzététele. Minden
betegségnek van egy eddig ismeretlen, abszolút közös lelki oka is. Egy olyan viselkedéstípus,
amely azonnal berobbantja a betegséget és felerősíti a sok-sok különböző, romboló lélektani
minta káros hatását is. Mi ez az alapvető közös lelki ok? Hogyan küszöböljük ki tökéletesen a
betegségek tényét az életünkből? A kötet megismerése során a válasz tökéletesen világossá
válik...
Mi az, amit Ön megtehet a betegségek legyőzése érdekében egy döbbenetes felfedezés
segítségével?
Létezik az emberi viselkedésnek egy pontosan megnevezhető formája, amely minden
betegség kialakulásánál jelen van. A bőrbajoknál csakúgy, mint a szívproblémáknál.
Megfogant a gyanú: a betegségeknek az eddigi hiedelmektől eltérően van egy abszolút
közös lelki oka. Ha ez az ok nincs jelen, a baj egyszerűen nem alakul ki. De ha a titokzatos
lelki folyamat működni kezd, a betegség azonnal berobban.
Coué könyve, az izgalmas címadó téma mellett egy csokornyi érdekes, meglepő tartalmú
fejezetnek is otthont ad. Megrendelését leadhatja az alábbi címen:
e-mail: info@egyensulyert.hu
honlap: www.lelkikulcs.hu
 A GYÓGYÍTÓ ERŐ

A gyógyító erő felszabadítása

Gyógyító technikák és ráhatások
A gyógyítás forrása

„Minden betegség gyökere a lélekben húzódik! Az

eredményes gyógyításhoz pszichikus energiáinkat kell
aktivizálnunk!” Emil Coué
Ez a kötet pótolhatatlan érték és rendkívül magas szintű
tudás forrása. A pszichés önkezelés titkainak valóságos
tárháza.
Az önkezelés hatalma és a sors uralásának a képessége
minden ember személyes hatalmában van. Coué és Baudouin
professzor megosztja velünk azt a tudást, amellyel öngyógyító
képességünk és pszichikus erőnk aktivizálható.
A gyógyító erő c. kötet megértése és használata nyomán
olyan emberek is elindulhatnak a gyógyulás útján, akiknek ez
eddig semmilyen más módszerrel sem sikerült!

A kötet korábban, csak 1000 példányban került kiadásra,

kizárólag szakembereknek. Most Ön is hozzájuthat ahhoz a
tudáshoz, amivel Coué doktor a hozzá fordulókat kezelte.