„Isten megvilágítja az elmét,

s benne ragyog.

Isten nem megismerhető

az elme eszközeivel.

Csak annyit tehetsz,

hogy befelé fordítod az elmét,
és eggyé olvadsz Istennel.”

Bhagavan Sri Ramana Maharshi

Arunachala Bölcse
Sri Poonja guruja

2
3
Sri Harilal Poonja
Drága 'Papaji'

Leborulok Mesterem,
a kegyelem, a bölcsesség
és a szeretet megtestesülésének
lába elé; jelenlétének fénye eloszlat
minden kétséget és illúziót,
így szilárdítva meg az elmét
eredeti állapotában,
a nem-született tudatban.
Mooji

„Ha valóban szeretni akarsz,

szeresd a Legfelsőbb
Önvalót itt és most,
szeresd a végső Igazságot,
Ez a szeretet Szabadság.”
Papaji

4
5
A keresők mindig
azt mondják:
„Egy élő mesterre
van szükséged.”
De valójában
A Mester
az egyetlen
Élő!

6
Előszó
A Vagyok Előtt olyan párbeszédek gyűjteménye, amelyek Mooji -
az advaita hagyomány melegszívű mestere valamint a béke,
igazság és szabadság keresői között hangzottak el, Mooji néha
humorosan, néha gyengéden, helyenként élesen, de mindig
szerető együttérzéssel válaszol a kérdezőknek, miközben
félelmektől, szenvedésről, zűrzavarról, kapcsolatokról,
spirituális gyakorlásról beszélgetnek, valamint arról, hogyan
éljenek békében. Szavai rendíthetetlenül az önvaló
természetének kutatására invitálnak, és arra, hogy erőfeszítés
nélkül állapodj meg a lét teljességében és ürességében. Válaszai
ösztönöznek, provokálnak, és soha nem vétik el a világos
magyarázatot. Az emberek, miután Mooji mélyen megérintette
őket, természetesen szerették volna magukkal vinni a szavait,
ezért jött létre ez a könyv nagyon rövid időn belül az élő
beszélgetések felvételei alapján, a szanga jóvoltából. A könyv
mindig is nagy népszerűségnek örvendett, most pedig, négy
évvel később ezt az átdolgozott, bővített kiadást kínáljuk az
Olvasónak.
Úgy találtuk, hogy sok eredeti párbeszédnek jót tett a további
szerkesztésbeli finomítás. A Mooji szatszangjain történő
részvételhez képest egy nyomtatott szöveg egysíkú kifejező-
eszközkészlettel bír, hiszen hiányzik belőle az intonáció és a
testbeszéd. Ezt figyelembe véve igyekeztünk a tőlünk telhető
legjobban megőrizni a mester eredetileg elhangzott szavainak
erejét és tisztaságát, a lényeg megváltoztatása és a mester
eleven stílusának elveszítése nélkül.
Néhány fejezet szerkesztése során újra át kellett néznünk a
hanganyagok eredeti átiratát. Eközben további anyagok
kerültek napvilágra ugyanabból az időszakból, Célunk ezen
eddig még kiadatlan párbeszédek hozzáadásával az volt, hogy

7
több tartalom kerüljön a könyvbe, valamint hogy elérhetővé
tegyük ezeket a fontos szatszangokat.
A Vagyok Előtt e második kiadása tovább gazdagodott Mooji
legújabb párbeszédeivel és spontán beszélgetéseivel is. Helyet
kaptak benne friss idézetek, amelyek további mélységet és
elmélyülésre való lehetőséget nyújtanak. Ezek, Mooji
improvizatív ecsetrajzaival együtt, valódi kinccsé teszik ezt a
könyvet.
Ennek a kiadásnak a hatása még inkább hasonlít egy
könyörtelen kardéra, amely az elmére mért csapás után nem
hagy mást maga után, csak a tökéletesen mezítelen Önvalódat.

A szerkesztők

Utóirat a könyvben szereplő bizonyos fogalmak írásbeli változékonyságáról:

Talán ahhoz vagy szokva, hogy a tapasztalati és fizikai síkon túlra

mutató, közvetlenül a végső igazságra utaló fogalmakat nagy
kezdőbetűvel látod leírva. Miközben mi is éltünk ezen eszköz
előnyeivel, a kisbetűs írásmódot részesítettük előnyben a könyv
szerkesztése során. Ezt különösen azon szövegrészek esetében
alkalmaztuk, ahol a szöveg elmélkedésre ösztönöz. Úgy éreztük,
hogy a nagy kezdőbetűvel írt szavak túl könnyen simulnának
ahhoz a tendenciához, hogy az olvasó az elme általi megértést
kövesse a Mooji által kért önelemzési folyamat megvalósítása
helyett. Éppen ezért csak elvétve használtunk nagy kezdőbetűket.
Többnyire csak olyankor látsz nagy kezdőbetűvel írt fogalmakat,
amikor Mooji közvetlen kijelentést tesz az időtlen igazságról. E
szemléletmód tapasztalható következetlenségei nem okozhatnak
semmiféle gondot, hiszen ilyesfajta megkülönböztetésre akkor sincs
lehetőség, amikor Mooji beszél, és a szavai mégis ugyanúgy az
emberek javára válnak.

8
Ez a könyv
nem az elmédet
szeretné lenyűgözni.
Ez a könyv
elméd trónfosztását
és Szíved felszabadítását
célozza.

9
A második tüske

Indiában van egy mondás, mely szerint: „Ha tüske megy a

lábadba, használhatsz egy második tüskét, hogy az elsőt
eltávolítsd.“
Ez a könyv egy hatékony második tüske. Az a célja, hogy
eltávolítsa a megszokás és a kondicionáltság tüskéit, amelyeket
a létezés erdejében szedtél össze, és amelyek látszólag
akadályozzák vagy fájdalmassá teszik mindazt, ami egyébként
örömtánc lehetne. E párbeszédgyűjtemény azzal a céllal jött
létre, hogy rámutasson arra a lényegi igazságra, aki és ami
vagyunk: a változatlan, eredeti tudatra, amelyben a
megnyilvánult világ megjelenik. Mooji szavai azt a lehetőséget
kínálják, hogy semlegesíthessük magunkban azokat a
koncepciókat, amelyekből személyes önazonosságunk nagy
részét származtatjuk. Ha követed a mester útmutatását, és nem
tető váltatod magadra egyetlen kijelentését sem, a szavak,
melyeket e könyv oldalairól szedegetsz össze, szintén
elhagyhatják lényedet, amint dolguk elvégeztetett. Céljuk
ugyanis nem az, hogy egy halom szent fogalommá váljanak
bennünk, hanem hogy valóban megemésszük azt, amire Mooji
mutat velük. Miután ezt megtettük, készen vagyunk, és újra ott
találjuk magunkat, ahol mindig is voltunk.
Olvashatod a könyvet akár szisztematikusan, akár össze-vissza,
akár spontán módon, ahogy az adott pillanatban éppen kedved
tartja. Bármelyik és mindegyik oldal megszólíthat, mert az
igazság nem szorul semmilyen módszerre, nem lehet
kategorizálni, és nem függ az időrendiségtől sem. Bárhol is
nyitod ki ezt a könyvet, bárhol is találkozol ezekkel a
szavakkal, e szavak meg fognak találni téged.

10
Bármelyik pillanat megfelelő pillanat arra, hogy belépj az
önfelfedezés tüzébe. Ez a tűz nem téged éget el, csak azt, ami
nem te vagy. Amikor megérint a kegyelem - és semmi kétség,
hogy még ez a könyv is a benned működő kegyelem által
került a kezedbe -, add meg neki magad! Ne próbáld megérteni
vagy megfejteni a rejtélyt; inkább légy hajlandó eggyé olvadni
vele!
A „te" nélküli önmagaddal ismerkedsz e szavak közvetítése
által. Az Önvaló Önmagára ismer az Ön-kutatás tükrében.

11
A világ megváltoztatása
nem a küldetésed.
Önmagad megváltoztatása
nem a kötelességed.
Ráébredni igaz természetedre
a lehetőséged.

12
13
Első találkozásom
Moojival

Először 1999. februárjában találkoztam Moojival, a londoni

Brixton Piacon. Akkoriban füstölőket árult a piacon, én pedig a
Francia Nagykövetségen dolgoztam. Nem sokkal ezután
összejöttünk egy teára apró lakásában, és ekkor beszélgettünk
először. Végigbeszélgettük az egész éjszakát. Eltűnt az idő! El
voltam képedve. Ahogy mélyült a beszélgetés, alig tudtam
elhinni, amit hallok és amit magam előtt látok. Olyasvalakire
bukkantam, aki olyan volt, mint egy kedves és szerény
formában álcázott Szókratész vagy egy hajdani indiai bölcs. A
legmélyebb bölcsesség áradt a szavaiból, miközben
megfogalmaztam az évek óta belülről égető kérdéseimet,
amelyekre végre élő, közvetlen és zavarba ejtő válaszokat
kaptam. Ezek nem pusztán intellektuális válaszok voltak,
hanem inkább közvetlenül és ellentmondást nem tűrően
mutattak olyasvalami felé, ami teljes mértékben meghaladja a
megértés határait. Akkor már évek óta olvastam filozófiai és
spirituális könyveket, de most szemtől szemben találtam
magam annak az igazságnak az élő megtestesülésével,
amelyről azidáig csak olvastam. Mooji azonnal világossá tette
számomra saját belső természetemet: azt a tudatot, azt az
ürességet, amelyen sem javítani, sem csorbítani nem lehet.
Azóta már számos alkalommal szemtanúja lehettem cselekvő
bölcsességének, amely csodálatos módon illeszkedik az őt
felkereső emberek elméjéhez. Ez a bölcsesség folyamatosan
árad az élő, közvetlen tapasztalás szakadatlan forrásából.
Szeretetből fakad, és szeretetet áraszt - hatalmas, őszinte és
tiszta szeretetet.

Nataraaj (Noé J. Peyre)

14
Egy pillanat erejéig,
ne rögzíts magadban semmit,
amit mondok.
Ne csináltass tetoválást
egy kijelentésemből se.
Csak légy
jelen, nyitottan
és csendben,
és felismered, érzed
majd a Kegyelem feltáruló
működését,
kívül és belül,
Önmagát szolgáló
harmóniaként
és szeretetként.

Az ön-kutatás
visszavezeti
az elmét
a nullponthoz,
a puszta jelenléthez –
az Én Vagyok-hoz.
Az Én Vagyok szemlélése
az Abszolútban zajlik.

15
Az Önvaló felismerése

Mooji, elmagyaráznád az ön-kutatást? Hogyan kezdjek hozzá?

Indulj ki innen: vagyok, létezem. Ez a legtermészetesebb

felismerés és tudás. A létezés érzése spontán módon merül fel
benned „én vagyok”-ként. Erre senki nem tanított. Csak légy
tudatában ennek az egyszerű intuíciónak anélkül, hogy
bármilyen más gondolatot tűznél hozzá. Érezd, milyen
egyszerű jelen lenni ebben a pillanatban minden törekvés
nélkül! Ne érintsen egyetlen olyan gondolat se, hogy valami
különleges dolgot csinálsz! Belül maradj csendes! Ha netán egy
gondolathullám felbukkan, ne ess pánikba! Nem kell sem
irányítanod, sem elnyomnod őket. Hagyd őket játszani, és ne
avatkozz bele! Figyelj semlegesen! Ne legyen benned
semmilyen törekvés! Maradj csendben!
Képzeld el, hogy egy peronon állsz a vasútállomáson. Egy más
után érkeznek a vonatok, megállnak, nyílnak az ajtók,
záródnak az ajtók, és már mennek is tovább. Nem kell
felszállnod egyikre sem. Hasonlóképpen figyeld a tudatosság
vásznán megjelenő gondolati tevékenységeket anélkül, hogy
velük mennél. Ne csatlakozz! Látni fogod, hogy a gondolatok
és érzések önmaguktól távoznak anélkül, hogy bárki is
kényszerítené őket, Maradj semleges! Tudatként légy a
tudattal! Erezd a lélegzet könnyed, akarat és erőfeszítés nélküli
áramlását. Figyeld érzékeid működését, a kint és bent érzését.
Minden mozgás egyszerűen csak történik magától, tervezés és
erőfeszítés nélkül.
Minden gondolat, érzés, mozgás vagy érzet e csendes
megfigyelésben merül fel, csak most kevésbé kelt érdeklődést,

16
kisebb a vonzás. Mindenféle megjelenik, de az önvalódat ez
nem kavarja fel. Csak nyugodt megfigyelés van. Most még az
én-érzet is, a „vagyok“ érzése is a tudaton belül jelenik meg. Ne
tégy a szükségesnél nagyobb erőfeszítést! Itt vagy. Az vagy,
ami nem is cselekszik és nem is nem-cselekszik, nem is irányítja
a cselekvést és nincs is rá hatással a cselekvés. Az, ami
erőfeszítés nélkül éber, mégis közömbös: az az igaz önvalód.
Nincs sem mögött, sem előtt, sem felett, sem alatt, mivel ez
nem csupán egy újabb jelenség. Ez a nem-odahelyezett, nem-
született, határtalan abszolút tudat.
Most pedig figyeld meg a megfigyelőt: „Ki vagyok én?“
Vizsgálódj befelé, de maradj csendben, és figyelmed legyen
éber! Ne fogadj el semmilyen választ vagy megfejtést; minden
válasz csupán egy vélemény, gondolat, vagy egy újabb fogalom
lehet. Ne kösd magad semmilyen fogalomhoz! Fordítsd el a
figyelmed a tárgyakról és irányítsd a szemlélő alany felé! Mi a
látó és hol van? Maradj csendes és semleges! Látásodnak
mostanra már intenzívebbnek kell lennie.
Most újra figyeld meg az „én vagyok” érzését. Mi ez az „én”?
Honnan ered? Figyelj! Mit találsz?

Nem lehet megtalálni. Nem létezik!

Objektívan nem lehet megtalálni, Az „én” érzete vagy intuíciója

azonban továbbra is jelen van. Pontosan az „én”
megtalálhatatlansága a jelenségek szintjén az, ami annak nem-
objektív létezését bizonyítja.
Az „Én” vagy „Én vagyok" forma nélküli, egy ürességből,
ürességben és ürességként felmerülő intuíció. Fókuszált kutatás
híján az „én” testből és kondicionált elméből álló entitásnak
tűnik. Ha formaként keressük, rájövünk, hogy az pusztán egy
gondolat; az „Én” formája gondolat. Mivel forma nélküli, az

17
ürességből merül fel a szubjektív jelenlét intuitív
érzékeléseként.
Most, miután kiderült, hogy az „Én” forma nélküli jelenlét, mi
az, ami ezt felismeri? Van annak formája? Így végezd az ön-
kutatást!

Köszönöm, Mooji

Nagyon szívesen.

Mooji, képtelen vagyok a kutatásra összpontosítani. Nagyon könnyen

elveszítem a fókuszt.

Igen, inkább felgyalogolnál a holdra, mint hogy magadban

kutakodj!

Az a problémám...

Nem a problémád a probléma. Annyira imádjuk a

problémáinkat, hogy létezni sem tudunk nélkülük. Ők a mi
törvénytelen gyerekeink. Folyton figyelmet követelnek, és mi
készségesen meg is adjuk nekik. Talán unatkozunk nélkülük.
Ki vagy te a problémáid nélkül?
Az egész hűhó az elme kreálmánya. Te nem az elméd, és nem
is annak tevékenysége vagy.

Hogyan állítsam le az elmét?

Ne állítsd le, csak hagyd lenni! Hagyd figyelmen kívül és

maradj Önvalóként!

18
De nem engedi.

Íme egy történet:

Egy férfi vezetni tanul, és már a főúti forgalomban gyakorol.
Egyik reggel oktatójával együtt az autópályán haladnak,
amikor elered az eső.
Az oktató azt tanácsolja a férfinak, hogy kapcsolja be az
ablaktörlőt, de amint az mozgásba lendül, a vezető figyelme
követni kezdi, és az autó jobbra-balra kanyarog az úton. A
többi autós dudálni kezd, gondolván, hogy emberünk be van
rúgva.
- Kikapcsolhatom az ablaktörlőt? - kérdi a térti, - Elvonja a
figyelmemet!
- Csak az utat figyeld, és akkor nem fogja elvonni a
figyelmedet! - tanácsolja az oktató.
- Talán jobb volna legalább átmenni a lassú sávba - kérleli a
sofőr.
- Nem - mondja keményen az oktató csak figyeld az utat!
- Nem megy! - mondja a férfi idegesen. - A tekintetem
önkéntelenül követi a mozgást. Nem lehetne mégis
kikapcsolni?
- Nem. Meg kell tanulnod vezetni úgy is, hogy be van
kapcsolva - válaszolja az oktató, - Csak az útra figyelj!
- Ez nagyon veszélyes! Nem tudom egyenesben tartani az
autót! - kiált fel a férfi,
- Nem, Továbbra is csak az útra figyelj, és ne foglalkozz az
ablaktörlővel!
- De ez veszélyes! Karambolozni fogunk! - kiáltozik a férfi.
A többi autós már szitkozódva kiabál:
- Le az útról, részeg barom!
Az eső egyre jobban zuhog, ezért az oktató teljes sebességre
kapcsolja az ablaktörlőt.

19
- Csak az útra összpontosíts, és lazíts!
Bár a férfi nagyon ideges, bízik az oktató nyugodt hangjában.
Az autó szép lassan egyenesbe kerül, amint sikerül végre
valahogy az úton tartania a figyelmét annak ellenére, hogy az
ablaktörlő teljes sebességgel suhog ide-oda. A férfi
megnyugszik. Már nem vonja el a figyelmét a mozgó
ablaktörlő.
Ugyanez a helyzet veled is. A figyelj az útra most azt jelenti,
maradj semleges megfigyelő ahelyett, hogy a gondolataidra, a
téged körülvevő körülményekre vagy a látszólagos
problémákra összpontosítanál. Maradj megfigyelő! Ne kövesd
az elme hullámzását! Tartsd a figyelmedet a tudatban!

Milyen szép példa!

A vezető nem egy technika alkalmazásával, nem

mantraéneklés, jóga vagy meditáció segítségével tanult meg
fókuszálni.
Egyszerűen bízott tanítója tanácsában, követte azt, és az
összpontosítás csak megtörtént. Kezdetben szükség van
bizalomra, erőfeszítésre és kegyelemre is ahhoz, hogy a
figyelem az Önvalóba olvadva maradhasson.
És most te is tedd ugyanezt!

20
Bármilyen irányban haladsz,
az iránytű mindig
észak felé mutat.
Legyen ez veled is így.
Bármit csinálsz,
vagy bármerre mész,
hagyd az elmédet
a Szívedben nyugodni.

21
A piranha-kérdés

Ki vagy mi vagyok én valójában?

Ne érintsd az "én”-t, és tudni fogod.

[Csend]

Most mi a helyzet?

Nyugtalanságot érzek és késztetést, hogy mögé menjek.

Mi az, ami próbál mögé menni? Engedd el a mögé menés

gondolatát, és maradj ott, ahol vagy! Légy semleges! Szóval
nyugtalanságot érzel. Mi az, ami nyugtalan vagy zavart?

Az elmém.

Mi figyeli a nyugtalan elmét? Az nyugtalan?

Nem.

Látható-e az, amiben az elme és annak tartalma látható? Le

lehet-e írni, meg lehet-e érinteni, vagy meg lehet-e ragadni?

Nem. Nincsenek minőségei.

És te, aki mindezt tudja, hol vagy te ezen belül? Mi vagy te?

22
Nem vagyok elkülönült. Nem tudom elmondani vagy jellemezni azt, amit
találok. Amint beszélni próbálok róla, a szavak megint az elmébe rántanak.

Ez valójában nem igaz. Ez egy népszerű mítosz csupán és sok

gondot okoz, ha elhiszed. Az igazság az, hogy semmi nem
téríthet el attól, ami vagy. Csak a figyelmed az, ami jön és
megy, Te figyeled a figyelem mozgását, tehát te nem a figyelem
vagy. Mögötte vagy tudatként. Nézz ennek a mélyére, és mind
az énképed, mind az önmagad elhagyásának gondolata
szertefoszlik. Mi az, ami figyeli az eltávolodást és a
visszatérést?

Azt nem lehet megismerni. Nem pusztán minőség, hanem valami azon túl.

Igazad van, megismerni nem lehet. Csak akként létezni lehet.

Akkor pedig megismerés és létezés nem különíthető el
egymástól. Kell-e tenned valamit ahhoz, hogy itt maradj?
Létezik-e egyáltalán egy te, mint kézzelfogható entitás, aki
képes eltávolodni és visszatérni?
Az elmét és az „én"-érzetet magába foglaló, örökké áramló
érzékelés folyam mögött csak ez található. A bölcsek ezt
nevezik az egyetlen valóságnak - Az, ami Van. Úgy is
nevezhetjük, hogy Buddha-lét, de nem Buddha.

[Csend]

Nos, milyen kutatásra van még szükség? A kutatás csak akkor

szükséges, amikor a megjelenő „én “-érzet oly mértékben
felpuffad, hogy a kötődéstől mentes, csendes megfigyelést
látszólag elhomályosítja vagy eluralja a valótlannal történő
intenzív személyes azonosulás. Ha netán ez történne, azon
nyomban vizsgáld meg, hogy ki az, akit megérint vagy
magával ragad ez a játék. Ki az, aki szenved? Maradj csendben,

23
vesd magad a mélybe, és derítsd ki, ki a szenvedő! Valóságos?
Kézzelfogható? Látható?
Miközben a kérdés beléd hasít, figyeld meg, ahogy hatalmába
kerít az álmosság, vagy ahogy a figyelem hirtelen valami
jelentéktelen elfoglaltság felé veszi az irányt. Ezek gyakori
reakciók, egyfajta hárítás ez az ego részéről. Olyan, mintha az
ego egy követ dobna a bokorba, hogy elterelje magáról a
figyelmet, és elkerülhesse a leleplezést. Tarts ki a feladat
mellett, és ne hagyd abba a kutatást! Összpontosítsd a
figyelmed arra, hogy megtaláld azt, aki szenved! Ily módon
rájössz, hogy nincs senki, aki szenvedne. Csak az önmagadról
alkotott elképzelés az, ami látszólag szenved. Mi az, ami ezt
felfedezi? Megint az derül ki, hogy egyszerűen csak felfedezés
van, ám nincs személyes felfedező. Nem elég elhinned ezeket a
szavakat. Ezt meg kell tapasztalnod. Csakis így lazul meg az
ego befolyásának szorítása, és törik meg a káprázat varázsa.
Csak az egy Önvaló ragyog a testben „Én vagyok"-ként.
Minden testben úgy tükröződik, mint egy végtelen számú
csiszolt kis oldallal rendelkező gyémánt egy oldala, s minden
egyes csiszolt lapocska mögött az egész gyémánt ott ragyog. Ez
az erőfeszítés nélküli tudás merül fel abban, aki ön-kutatás
vagy megadás útján felfedezte az egós elme valótlanságát.

Mooji, hogyan lehet beszélni vagy cselekedni innen?

Csak pihenj meg ebben a kérdésben, maradj csendben, és lásd

mi az, ami felfedezésre vár! Az az igazság, hogy az, ami van
nem beszél és nem cselekszik. A beszéden és a cselekvésen túl
van. Ez a végső megértés valódi csúcsa. Ki vagy mi vagyok én?
Látható-e az, ami vagyok? Ha igen, ki látja? Létezik-e
egyáltalán olyasmi, hogy önmagámra találás? Két entitás

24
játssza talán egy lény szerepét? Ha igen, vajon melyik a valódi?
Honnan tudhatom? Vagy talán két félbe vagyok hasítva?
Ezekre a kérdésekre az elme nem tud hosszú távon kielégítő
választ adni. A kutatás fényében felvetett hasonló kérdések
mélyreható, önelemző és igen robbanékony felderítő-kérdések.
Van úgy, hogy kirobbannak, máskor pedig berobbannak!
Amikor fókuszált figyelemmel és az igazság megismerésére
irányuló sürgető vággyal tesszük fel őket, elkerülhetetlenül
felkavarnak egy mély választ lényünk belsejében. A „Ki vagyok
én?” - az én piranha-kérdésem - felfalja a kérdezőt! Valami
elszabadul odabenn, és ami elszabadul, afelett nincs már
hatalmad; többé már nem a te dolgod! Mint amikor ételt rágsz.
Amíg a szádban van, te irányítod, de amint lenyeled, már el is
tűnt, nincs rá befolyásod. Valami más veszi át az irányítást. Én
ezt kegyelemnek hívom.

Kegyelem nélkül nem lehetséges a felébredés? Mi a kegyelem szerepe?

A kegyelem elengedhetetlen a megszabaduláshoz. A szabadság

szinonimája. A kegyelem a szatguru, azaz legbelső valóságunk
tevékenysége. A kegyelem az önmagát szolgáló isteni jóakarat.

25
Ha valami, amit mondok,
mélyen rezonál benned,
akkor teljes figyelmeddel,
teljes lényeddel merülj alá
ebbe a felismerésbe.

Légy nagyon csendes!

Maradj őszinte és szilárd!

Ne szentelj figyelmet
a megosztó elmének,
és hamarosan
felfedezheted
a békét,
mely meghalad
minden megértést.

26
Felejtsd el a választ, és merülj alá a kérdésbe

Mire gondolsz pontosan, Mooji, amikor a megszabadulásról beszélsz?

A megszabadulás természetes következmény, ha az Önvaló

mibenlétét őszintén és szakadatlanul kutatjuk. Megláthatjuk,
hogy mindaz, ami megnyilvánultként felbukkan - beleértve a
személyiséget is a tudat játéka az Abszolút teljességén belül.
Ennek az időtlen ténynek a felismerésével szakadatlan öröm és
békesség ragyogja be a szívet, a testet és az elmét.

De ki az, aki kutat?

Felejtsd el a választ, és merülj alá a kérdésbe! Minden válasz az

elméből jön. A válaszhoz kell egy én, aki azt mondja, „örülök"
vagy „nem örülök" ennek vagy annak a dolognak. Mi az én?
Találd ki, hogy ki az „én", és fel fogod fedezni, nem csupán
elfogadod, hogy ki az, aki kutat.

Nincs „én”.

Értelmesnek tűnik a válaszod, de az igazság felismerésének

kikerülését rejti. Ki látja, hogy nem létezik „én”?

Ez spontán merül fel a tudatosságban.

És te, te ki vagy? Mi az, ami megfigyeli ezt és minden mást is?

Ha valóban megvizsgálod ezt, és figyelmet szentelsz saját
felismeréseidnek, akkor nem teszek fel neked többé ilyen
kérdéseket. Ha azt akarod, hogy fejezzem be az elméd
kalapálását, akkor vizsgáld meg és oldd meg ezt a dilemmát
magad! De nagyon őszintének kell lenned.

27
Én az a valami vagyok, bármi legyen is az...

Az előtt a megállapítás előtt, hogy „én vagyok az a valami”, mi

van?

[Csend]

Amikor belemerülök a kutatásba, mindig eljutok arra a pontra, ahol

nincs válasz.

Mi az, ami megfigyeli ezt?

Tudatosság... üresség... valami..?

Ne dobálózz tovább üres szavakkal! Ezek csak üres szavak!

Ezek valaki másnak a szavai, másnak a bizonysága, nem a
sajátod. Nem érzed, hogy hiányzik belőlük a felismerés és a
meggyőződés? Csak a saját közvetlen tapasztalatodból beszélj!
Semmiféle gondolkodásra, képzelődésre, vizualizációra nincs
szükség, csak az összpontosított figyelemnek van értéke. Ez az
erő már benned van.
Bármi bukkan fel, az megfigyelhető, tehát a megfigyelő valahol
ezen túl van. Mi az, ami kívül van ezen, és figyel? Rendelkezik
valamiféle minőséggel? Ez egy valami?

Nem, ez nem egy „valami”...

Mi az, ami tudja ezt? Honnan figyeled ezt a bizonyos pontot?

Adj valami visszajelzést, ha tudsz - mi történik most?

Hmm... van valami amit... a semmi lát... és... én ez előtt vagyok.

Légy Az!

28
[Csend]

Ki tudsz jönni ebből?

Nem... nem tudok. Ami vagyok, az nem tud... ami igazából vagyok, az
mindig itt van.

[Csend]

Azért jöttem, hogy megosszak veletek egy jó hírt: teljesek

vagytok és ti vagytok a tökéletesség maga, túl a tökéletesség
fogalmán. Ti vagytok az örök princípium. Ott vagytok az „én
vagyok" fogalmának felmerülése előtt - megingathatatlanul. Ha
a felismert végső igazság perspektívájából tekintesz rá, akkor
mindent Önmagad játékának látsz. Te vagy minden, ami van.
Fedezd ezt fel, és győződj meg róla magad! A saját
tapasztalatoddá kell válnia. Ne idézgess abból, amit olvastál
vagy hallottál! Olvasd saját könyvedből - Önvalód
változhatatlan könyvéből - ezt a megingathatatlan igazságot!

29
Miért olyanok a dolgok, amilyenek?

Csak azt mondhatom,

hogy létezik egy mélységes
belső jelenlét, egy hatalmas szépség,
egy bölcsesség, melynek egyetlen
emberi lény sem képes a mélyére
hatolni. Teljesen tökéletes,
ez Atyám teremtése.
Élettel teli, hálás és boldog vagyok,
hogy mindezt érzékelhetem.
Ki vagyok? - kérdezheted.
Ki mondja mindezt?
Sokféleképp mondhatom.
Nem vagyok egyáltalán semmi.
Boldogítóan semmi,
időtlenül semmi,
örömtelien semmi,
tökéletesen semmi,
és mégsem létezhetne
semmi nélkülem.

30
Maradj a forma nélküli

Ma reggel azért hívtalak fel, mert meg voltam rémülve. Csak üresség
volt, és „Mary-t” [a kérdező neve] nem lehetett megtalálni.. Nem
voltam ott! Tényleg ijesztő volt!

Minden rendben, Ott voltál, csak nem személyként, másként ki

lett volna tanúja az ürességnek? Megízlelted saját
vizsgálódásodnak gyümölcsét. Tanúja voltál annak, amikor
eltűnik az, ahogy önmagadat korábban érzékelted. Feltámad a
félelem, amikor a régi viszonyítási pontok elkopnak, de ez is
megfigyelhető. Mi volt ott mindennek tanújaként? Minden
keresés végső célja egyetlen dolog: megtalálni és meghaladni a
keresőt, belépve így az örök szabadságba. Mi az, ami keres?
Meg lehet találni a keresőt? A kereső egy kézzelfogható,
mérhető entitás?

Akkor hát pontosan mi az, ami vagyok?

Nem mész semmire mások válaszaival. Úgy mondják, csak a

szattvikus elme tudja feltenni ezt a kérdést. A szattvikus elme a
tiszta elmét jelenti, amely mentes a zavarodottságtól,
nyugtalanságtól, és egyetlen dolgot keres: a végső
megszabadulást. Az ilyen elme az isteni elme maga. A bölcs azt
mondja, egy élet csak akkor igazán sikeres, ha a kérdés: „Ki
vagyok én, aki e testben él?" felmerül, és felismerve ezt, addig
folytatjuk a kérdezősködést, amíg meg nem szabadulunk az
elme megbabonázó és korlátozó befolyásától. Tudatossá válunk
a soha nem változó igazságra.

Elmondhatom, hogy láttam, nem az elme vagyok, és hogy a

személyiségem csupán egy fogalom, de közben ott van az a gondolat,

31
hogy ez lehetne világosabb is valahogy, hogy lehetne még többet is
tenni.

Nézzük meg közelebbről ezt az „én”-t, amit létezőnek

érzékelsz, és amelyik azt gondolja, többet is lehetne tenni, vagy
úgy érzi, mintha egyre közelebb jutna valamiféle célhoz. Azt
akarom, hogy ma, most rögtön ismerd fel, hogy te maga a
Buddha vagy, hogy ugyanaz a tudat vagy, mint Krisztus
tudata! Nem ismerted még fel teljesen ezt az igazságot, mert a
testet és az elmét magadénak hiszed, azonosulsz velük, és azt
hiszed, ez a valódi kifejeződési formád, valódi lényed. Ezért
olyan változékonynak érzékeled magad, mint amilyen a test és
az elme. Amíg ragaszkodsz ahhoz az elképzeléshez, hogy egy
személyes entitás vagy, addig azt képzeled, az a feladatod,
hogy az Önvaló maradj - amit képtelen vagy véghezvinni, senki
nem képes rá. Nagyon frusztrálttá válsz a korlátozottság érzése
miatt. Még a megvalósítást is egy múló tapasztalatnak fogod
érezni, mert az „én” magában az elkülönültségben gyökerezik.
Létezik az az „én”, amely történeti és pszichológiai energiákkal
merül fel, Ehhez különböző tulajdonságok és tendenciák
kapcsolódnak, az elmének és a létezőnek a keveréke. Van egy
másik „Én” is, ez a határtalan térből, a határtalan térként merül
fel és forma nélküli, Ismerd fel, hogy melyik a valódi! A
személyes „én” tele van mindenféle tulajdonsággal és önzéssel.
Az önmagáról való tudatossága a testtel való azonosulásban
gyökerezik, így könnyedén tetten érhető jelenségként. Azt, ami
e személyes „kis én”-nek és e „kis én” korlátozottságának
tanúja, szintén „Én”-nek érezzük, de ez szubtilisabb, forma
nélküli, térszerű. Ez az „Önvaló-Én”, amely térként, csendként,
intuitív tudásként, szeretetként és üdvösségként ragyog a
testben. A „kis én”-en túli „Én” maga az örökké tökéletes tudat.

32
[Csend]

Nos... amíg a figyelmem követi azt, ami felbukkan, amíg van egy
szubjektum, ami egy tárgyat érzékel addig mindig lesz dualitás. Ezért
aztán egy ponton magát a keresést is el kell engedni, nem?

Valójában semmit nem kell elengedni. Ami igazából történik,

az az, hogy a megfelelő pillanatban a keresés enged el téged! Te
vagy az, akit elengednek! Sri Ramana azt mondta: „Folytasd a
kutatást addig, amíg nem marad senki, aki kutathatna!” Ez az
önfeladás olyan, mint amikor egy meteoritot nézünk, egy hulló
csillagot, amely darabjaira hullik, amikor belép a Föld
légkörébe. Ahogy folytatod a kutatást, eltűnik a kutató.
Volt valaha egy nagy jógini, aki nagyon mélyen meditált a
következőn: „Itt vagyok. Világosan érzem a létezésemet, mi az
hát pontosan, ami ezt a létezést érzékeli?” Ahogy figyelme
fókuszálttá vált és mély meditációba merült, hirtelen gyönyörű
hangokra lett figyelmes, olyan szépekre, amilyeneket ínég soha
nem hallott, „Óh, milyen varázslatos!” - gondolta, - „De ez nem
lehet az, ami vagyok, hiszen itt vagyok, hogy halljam!” Néhány
pillanat elteltével fény jelent meg, melyben ellenállhatatlanul
tündöklő színek vibráltak ragyogva. Ám ismét jött a felismerés:
„Milyen szép, milyen érzéki! De ennek semmi köze ahhoz, aki
vagyok, hiszen én itt vagyok, rezdületlenül, és érzékelem
mindezt. Azt, ami el van bűvölve e szépség láttán, azt is
érzékelem az Önvalómban.” Újabb rövid idő múltán a térben
lebegő, fényt és szeretet sugárzó mennyei lények tűntek tel. Ám
ismét jött a józan felismerés: „Óh, milyen csodálatos látomás!
De bárkik legyenek is, én nem lehetek azonos velük, hiszen én
már itt vagyok, és tapasztalom a felbukkanásukat!” Végül a
különféle jelenések beleolvadtak egy mindent magába ölelő
csendbe, mely túl van a kettősségen.

33
Még ez az üresség, amelyről korábban beszéltél, ez sem lehetsz
te, hiszen jelenségként érzékelhető. Tehát te az üresség
koncepcióján túli üresség vagy. És ha megtörténik a végső
megértés, akkor még ez a felismerés is észlelődik, hogy úgy
mondjam, abban, Ami Van. Minden visszatér a csendbe, és
nincs ott senki, aki ezt a csendet észlelné. A csendet nem
zavarja meg sem gondolat, sem beszéd. A térre nincs hatással
semmi, ami felbukkan benne. Te Az vagy. Maradj ebben a
képek nélküli látásban!
Om.

34
Legfelsőbb Atyám,
melyik irányba nézzek,
hogy megtaláljalak Téged,
aki időtlenül honolsz
szívemben;
Téged, aki jelenléteddel,
fényeddel, daloddal
töltőd fel egész lényem
minden egyes sejtjét?
Mi választhatná el azt,
aki vagyok attól, aki Te vagy?
Szabadíts meg az egótól,
és olvaszd elmémet
Önmagadba!

35
Meghalni, mielőtt meghalok

Keresem a megfelelő szavakat Mooji, hogy a legvilágosabb kérdést

tehessem fel neked.

Én azt mondom: lődd le a kérdezőt! [nevetés]

Tudod, egy közvetlenül a szívből fakadó kérdésben van valami
parancsoló. Nem kell filozófiai stílusba vagy pózba öltöztetni.
Lehet akár nagyon egyszerű is, mégis olyan nagy erő van a
frissességében és ártatlanságában, hogy a létező lázasan
igyekszik eleget tenni sürgetésének. Igen, olyan, mint egy
mélyről fakadó vágyakozás, mint egy síró gyermek kinyújtott
karja. Valami elébe siet belülről, hogy találkozzon vele és
csillapítsa. Az elme ritkán kérdez innen. Az elméből jövő
kérdésekben ritkán van benne ez a mardosó vágy, ez a
sürgetés, ez az ártatlanság. Nemrég egy férfi eljött szatszangra,
és arra kért, találkozzak vele négyszemközt. Amikor
megérkezett, megkérdeztem tőle, miért akart bizalmas
találkozót. Azt mondta: „Sürgős dolog miatt. Az orvosok azt
mondják, gyógyíthatatlan beteg vagyok és haldoklom. Azért
vagyok itt, mert szeretnék meghalni, mielőtt meghalok.”
Ki más jön ilyen sürgősséggel, ilyen komoly kéréssel:
„Szeretnék meghalni, mielőtt meghalok?”

[Hosszú csend]

Mooji, én nem egészen értem, mit akart ezzel mondani.

Ezt: szeretném, ha többé nem zaklatna az ego. Le akarom

állítani, hogy ne tudja meghatározni a létezésem minőségét,
még azelőtt, hogy természetes módon, magától összeomlana.

36
Meg akarok szabadulni az ego befolyásától. Szeretnék véget
vetni ennek a hipnotikus állapotnak, amelyben azt hiszem,
hogy ez a személy vagyok, aki meg fog halni. Mélyen, legbelül
történt egy felismerés, amely szerint mindaz, amiben eddig
hittem, nem igaz. Van bennem egy nagyfokú hiányérzet azzal
az önmagamról alkotott koncepcióval kapcsolatban, hogy
pusztán a test-elme vagyok. Klausztrofóbia van bennem, és a
lényem arra vágyik, hogy e gondolatok zaklatása nélkül
lélegezhessen. Meglátásom szerint ezt akarta mondani.

Hogyan tudta mindezt megvalósítani?

Úgy, hogy kiderítette, mi ő valójában. Tisztában kell lenned

saját valós pozícióddal. Ha egyszer cáfolhatatlanul világos,
hogy az vagy, amin belül a világ szemlélése zajlik, hogy nem az
vagy, amit érzékelsz, és hogy minden formán és módosuláson
túl vagy, akkor a látást spontán módon, talán öntudatlanul
követni fogja annak hatása.
Emlékszem, amikor Papaji azt mondta nekem: „Ha egy akarsz
lenni az Igazsággal, te el kell, hogy tűnj!” Egészen addig a
pontig már évek óta örömben és üdvözölt boldogságban éltem.
Az volt az érzésem, hogy hatalmas áldásban részesültem, sőt,
hogy Isten szolgájaként lettem kiválasztva. De a Mester
jelenlétében és a szavait hallva, hirtelen vad vihar kerekedett a
szívemben. Vad ellenállás, düh és ítélkezés tört felszínre
bennem. Az elmém menekülni akart ez elöl a torokmetsző elől,
ezért képzeletben sarlatánt faragott belőle. „Nem adhatom meg
magam neki! Ha most Ramana itt volna... Tudom, hogy ő igaz
mester!” De tudod, Papaji nem az egómat utasította, hogy
valami olyan különleges dolgot hajtson végre, mint az eltűnés.
Ő egyszerűen az Igazságból beszélt. Az onnan kiáradó erő
pedig leleplezte az egót és nyakon csípte, az meg csak

37
rúgkapált, visítozott. Minden, minden a Mester kegyelméből
történt. A tettes lelepleződött és megsemmisült, a helyén pedig
nem maradt más, csak hatalmas béke, határtalan csend és egy
újfajta, nagyon erős szeretet a Mester iránt.
Emlékszem, a „kivégzésem" előtt mindig volt némi ellenállás az
elmémben. Ha Papaji néha valamilyen triviális, pontatlan
dolgot mondott, éreztem, hogy az elmém bírálgatja: „De Papaji,
ez nem igaz. Ha igaz mester volnál, nem mondanál ilyesmit.”
Ezt az ítélkezést az utolsó pillanatig pajzsként tartottam az
egóm elé, de a Mester kardja egyre közelebb ért, amíg végül
kénytelen voltam megérezni a hűvös pengét a torkomon. Az
egonak mindig van menekülési terve, mindig talál egy hátsó
ajtót.
Nem tudom, miért mesélem most mindezt el neked. Talán mert
szeretném, ha rájönnél, hogy nem tudod előre megtervezni,
hogyan fog eltűnni az elméd. Valami idevonzott a
mészárszékhez. A létező a kereső formájában hozta el önmagát,
hogy emlékezhessen rá, és újra felfedezhesse, hogy ő nem más,
mint tárgytalan tudat - semmi, minden és mindkettőn túl.
Sri Nisargadatta Maharaj gyönyörűen fejezte ki ezt: „Amikor
látom, hogy semmi vagyok, az Bölcsesség. Amikor látom, hogy
minden vagyok, az Szeretet. És e két völgy között folyik az
életem.” Néha te is látni fogod, mint most is itt velem, hogy
semmi megfogható, objektív vagy megismerhető nem vagy.
Arra is rá fogsz jönni, hogy nincs senki, aki személyesen keres
vagy talál. Maga a keresés olyan, mint egy impulzus, amely az
Önvalóból indul, hogy újra felfedezhesse önmagát. Csak a lét
tágassága van, egy finom intuíció, ezen belül pedig hatalmas
szeretethullám árad szakadatlanul.
Légy merész és rúgd ki a testőreidet, mert miközben látszólag
védelmeznek téged, becsapnak és elterelnek a valódi
szabadságtól! Vedd le az ajtódat! Bontsd le a falaidat! Engedd,

38
hogy a kegyelem teljesen levetkőztessen, és kezdj Isten
szemével látni!
Örök létező vagy, a valamivé váláson túl - szemlélés, de nem
szemlélő. Engedj mindent jönni-menni! Egy nap ez a test is el
fog menni, és te ennek is tanúja leszel.

[Hosszú csend]

Te az vagy, amin semmit sem változtat mindaz, ami jön és

megy.

Mooji, amikor hallak erről beszélni, érzem, hogy igaz, de amikor

elmegyek innen, vissza a világba, úgy tűnik, képtelen vagyok
emlékezni erre az érzésre.

Ha százszor mondom el neked, hogy száz százalékosan és

mindig te vagy az Igazság, hogy száz százalékosan szabad
vagy, hogy te vagy az egyetlen örök princípium, hogy a
természeted öröm, szabadság és béke, akkor százszor fogsz
örülni annak, hogy hallod ezt, és százszor fogod elfelejteni.
Miért? Mert ezerszer és ezerszer fogadtad el azt a gondolatot,
hogy nem vagy szabad, még nem, hogy nem vagy kész, hogy
nem vagy érdemes rá, hogy többet kell tenni érte. Oly sok
energiát fektettél abba, hogy egy árnyat tárggyá változtass, ami
csak egy tükröződés!

[Csend]

A tested megszületett, de te sosem születtél. Te sosem fogsz

meghalni. Ébredj rá erre most, amíg van tested! A test el fog
múlni. Azt mondom, találd meg azt, ami nem tud elmúlni. Ez a
lehetőség most is adott. Ragadd meg hát! Derítsd ki: ki mondja,
hogy „én" ebben a testben? Van kora, mérete, neme? Ezt derítsd

39
ki teljes odaadással és figyelemmel! Most van a kedvező
pillanat erre a felfedezésre.

Mondanál valamit a halálról? Rettegek a halál gondolatától.

Maga a halál egy gondolat. Mindenki a haláltól fél! Ha igaz

természeted ismerete nélkül élsz, az halál, tehát mindenki
halott. Ha csupán a testnek és az elmének tartod magad, akkor
te meg fogsz halni! Ha felfedezed, hogy tudat vagy, a
halálfélelem nem fog zaklatni többé. Félünk a fizikai haláltól,
ezért valahol az élettől is félünk.
Csakúgy, mint Ramana, te is tanúja lehetsz saját halálodnak. Ő
ezzel a hozzáállással üdvözölte a halál közeledését: „Hadd
haljon meg a test! Lássuk, mi történik!" A teste olyan lett, mint
egy halotté, ugyanakkor észrevette, hogy van benne egy olyan
erő, amely változatlan maradt. Abban a pillanatban rájött, hogy
a halál csak mítosz.
Évekkel később, röviddel Ramana testének végső hanyatlása
előtt, így könyörögtek neki a tanítványai: „Bhagavan, ne hagyj
el minket!”„Hová is mehetnék? Én mindig itt vagyok", felelte ő.
Ami Van, az örökké a változatlan Önvaló marad. Igen, a test
elpusztul, az elme feloldódik, a lélegzet eggyé válik a
levegővel, de a szellem megmarad - változatlanul.

Mi a szellem?

40
Az Önvaló, az Isten-fény, a Halhatatlan, a Nem-született, az
örök Valóság. És mi Ez vagyunk! Ezt tudni szabadság; nem
tudni pedig kötöttség és halál.

Nem akarok meghalni.

Akkor dobd el az életet! A valóság az élet és a halál fogalmán

túl van. Légy félelem nélküli! Győződj meg róla, hogy ezek
egyike sem te vagy, és egyik sem a tiéd. Te a halhatatlan
valóság vagy. Kutass magadban ezen elmélkedve: „Ki hal meg,
és ki él?" És légy nagyon csendben, miután ezt a kérdést
felteszed magadban. Legyen ez a hozzáállásod: még ma rá kell
jönnöm erre! Valami belül arra vágyik, hogy felfedhesse a
választ a vágyódás kegyelmében részesült elme számára.
Az identitás az, ami fél meghalni. Ahol identitás van, ott van
„én"-entitás is. Keresd meg most ezt az „én"-entitást, és oszd
meg velem, mire jutottál!

Nincs ott semmi.

Ne hamarkodd el ezt a választ, mert különben az elme

felhasználhatja arra, hogy kicsússzon a kezeid közül. Merülj
újra magadba! Fogd a kérdést, és merülj alá!

Semmi sincs. Üresség.

Jelen van a kikapcsolt elme érzete?

Nem, nincs. Teljes csend van. Nincs félelem, csak leírhatatlan béke.

A béke oly végtelen, mint a tér.

41
42
Az élet nem tartozik neked semmivel.
Ha ezt a hozzáállást veszed fel,
akkor mindenért hálás vagy.

Mit tettél, amivel

kiérdemeltél 30 évnyi friss oxigént?
Mit tett bárki is, hogy legyen egy szíve,
ami még álmában is dobog?
Mit tettél azért, hogy megérdemelj
bármit is, és ki vagy te egyáltalán?
Ha mélyen szemlélődnél e dolgok felett,
nem lennél arrogáns
és nem szenvednél.

Értékelnéd az életet,
annak minden megnyilvánulásában.

43
Elszenvedni a tapasztalásodat

Mi a helyzet a fizikai fájdalommal? Mi van a szenvedéssel?

Add át a létezésedet a létezésnek, és maradj csendben! Minden

kegyelem. Ha meglenne az erőd, hogy formáld a sorsod, hogy
megteremtsd az ideális életet magadnak, akkor valószínűleg
kihagynál belőle minden kellemetlenséget, mindent, ami
kihívást jelentene az egódnak. Minden olyasmit, ami
bűntudatot, szégyent vagy bármi hasonlót váltana ki belőled,
ami fenyegetné a ragaszkodásaidat. Mindezt kizárnád, és
csokoládé ízű élményekkel helyettesítenéd őket. [Nevetés]
Bármennyire is próbálsz olyan életet teremteni és fenntartani,
ami kielégíti a projekcióidat, minőségében és kedvezőségében
még így sem tudna felérni egy emberi törekvések nélkül
kibontakozó élettel. Egyszer valaki azt mondta
Nisargadattának:
- Maharaj, a szavaid mélyen rezonálnak a szívemben. Érzem az
erejüket, és tudom, hogy igazak. De ha őszinte akarok lenni a
tapasztalatom leírásával kapcsolatosan, akkor be kell
ismernem, hogy egész életemben folyamatosan szenvedést
tapasztalok.
És Maharaj így válaszolt:
- Nem, ez nem igaz. Te nem szenvedést tapasztalsz, hanem
elszenveded a tapasztalásodat.

Tudnál még többet mondani Nisargadatta szavairól, Mooji?

44
Elmondok neked egy történetet:
Egy ember nagy fájdalmak közepette elment az orvoshoz.
- Miben segíthetek? - kérdezte az orvos.
- Mindenem fáj - mondta a férfi.
- Bármikor, amikor megérintem itt - magyarázta a férfi, ujjával
megérintve a fájó pontot a szíve közelében fájj! És ha itt
megérintem - tette hozzá megérintve az orrát -, aúúú, ez is fáj!
Az orvos zavartan bámulta, miközben a férfi folytatta:
- Ha megérintem itt - mondta megérintve a hasát pokolian fáj!
Aztán megérintette a szemhéját: - Aúúúú! - ordított fel megint.
Így hát az orvos elvégzett egy teljes körű kivizsgálást a férfin.
Végül így szólt:
- Uram, semmi bajt nem találtam azokon a területeken,
amelyeket mutatott nekem. A baj az, hogy el van törve az ujja!

[Nevetés]

Az „én” ez az ujj. Bárhová megy ez az „én”, ott bajt kever. Az

„én”, amely identitás nélkül ragyog, a természetes elme. Ha
azonosul a testtel, a kondicionált elmével és a cselekvővel,
akkor egóvá válik, a szenvedés okává. Bármihez ér
tudatlanságában, fájdalmat okoz önmagának és másoknak.
Mégis azt képzeli, hogy a fájdalmat mások okozzák. Ha a
kegyelemnek köszönhetően rájövünk, hogy az „én” a
zavarodottság fő okozója, és hogy csupán egy álom a tiszta
létezőn belül, akkor a szenvedésnek vége.
Az „én”-nel való azonosulás a szenvedés gyökere. Ha
preferenciáid vannak bizonyos fajta élményekkel
kapcsolatosan, akkor szenvedsz. Ha állandóan kommentálod,
hogy miként vannak a dolgok vagy miként kellene lenniük, mi
az, amire rászolgáltál és mi az, amire nem, szenvedsz. Ahol
büszkeség, ragaszkodás, ítélkezés és vágy van, ott szenvedés is

45
van. Ha felébredünk tudatlanságunkból és rádöbbenünk valódi
természetünkre, akkor nincs többé szenvedés.

De Mooji, hogy ne éreznél szenvedést, ha erős fizikai fájdalmad van?

Fájdalom és élvezet, mindkettő a testhez tartozik, ez egy

velejáró egységcsomag. Ha egyszer elfogadsz egy testet, meg
fogod tapasztalni az összes hozzá tartozó ellentétét és
kontrasztját annak a táncnak, amit életnek nevezünk. De ez
nem jelenti azt, hogy automatikusan szenvedni is fogsz, csak
azért, mert van tested. Az azonosulás felerősíti a szenvedést. A
test-elme működés elfogulatlan, személytelen megfigyelésében
a fájdalmat természetes jelenségként érzékeljük. A nem-
személyes tapasztalás maga a szabadság. Mindemellett, néhány
ember számára a szenvedés az emberi tapasztalás
elkerülhetetlen aspektusának tűnik. Ahol erős pszichológiai és
fizikai azonosulás van, ott ennek megfelelő arányú szenvedés is
van - ez az adó, amit a test birtoklásáért fizetünk!
Nos, tehát azt mondod: „Szenvedtem.” Nem fogok vitatkozni
veled erről. De vannak olyan emberek is, akik nagy hálaérzettel
„szenvednek”, vagy akár még öröm is lehet a látszólagos
szenvedésük mögött. Ezt nem nevezném valódi szenvedésnek,
mert nincs benne ellenállás. Megértették és elfogadták, hogy a
kegyelem néha intenzív belső égésként manifesztálódik, amely
megtisztítja a létezőt a konceptuális és érzelmi toxinoktól, és
ennek megfelelően békében maradnak.

Nem tudom, miként lehetnék hálás, ha a fizikai vagy érzelmi fájdalom

úgy istenigazából tombol!

Nem kell erőltetni, hogy hálát érezz. Egy kondicionált

reflexnek köszönhetően a véráram az aktivitás centruma felé

46
siet, mint ahogy a fehérvértestek is a fizikai sérülés helyéhez.
Ebben a példában az aktivitás centruma ott van, ahol a
személyes „én" pulzál, és az ezt követően felé fordított figyelem
olyan, mint a véráram.
Te nem az vagy, te vagy tudatában annak! Csak légy ezzel
tisztában, pánik nélkül! Ha megtartod az „én vagyok" intuíciót,
érzést, és nem engeded, hogy bármilyen koncepcióhoz
kapcsolódjon, ha csak engeded, hogy az „én vagyok” magában
inkubálódjon, azonnal öröm és tér jelenik meg. Spontánul
megjelenik a csendes és intuitív meggyőződés, amely
megerősíti, hogy időtlen, kötöttség nélküli lény vagyok. Ez nem
egy tanítás, ez egy erőteljes belső tapasztalat.
Megmagyarázhatatlan. Szerencsére nem kell szakdolgozatot
írnod róla. Belátsz valamit, és ez elegendő. Nem tudod
bizonyítani, de nem is kell. Nem kell beszélned róla, meg sem
kell osztanod. Maradj csendben!
Maradj természetes belső magányodban!

[Hosszú csend]

Helytelen a bolygó jövője érdekében közreműködni, és az egész

emberiség közös javáért harmonikusan együtt létezni? Nem jó arra
törekedni, hogy a lehető legjobbak legyünk?

A lehetőség itt, velem, a szatszangon az, hogy felfedezd ki

vagy. Ez a legnagyobb jó. Kezdd magaddal, belső
vizsgálódáson keresztül! Létezhet-e világ nélküled, aki az

47
ismerője vagy? Ha te nem vagy, akkor a világról való ismeret
vagy bármi más megjelenhet-e?
Tehát, te minden előtt kell, hogy legyél, mert te vagy
mindennek a megfigyelője. Még a létezés sincs, ha te nem vagy.
Ki vagy akkor te? Először ezt a problémát oldd meg, aztán
gyere és oszd meg velem, mire jutottál! Utána megbeszéljük a
többi témát, amit felvetettél; ha még izgat egyáltalán bármelyik
is. Megegyeztünk?

Nem válaszoltál a kérdésemre.

De igen, csak a válaszom nem tesz elégedetté, mert jelenleg

nagyon erősen azonosulsz a testeddel és az elméddel. Amíg azt
hiszed, hogy a tested és az elméd vagy, addig megkötnek ezek
a koncepciók és elutasítod a tanácsomat. Mit tehetnék?
Valamilyen oknál fogva idejöttél, és merészen kutakodsz. Azt
tanácsolom, ülj itt egy ideig, Tartsd nyitva, csendesen és üresen
az elméd! Most ne tegyél fel több kérdést! A szatszang végén,
ha semmit nem érzel, lépj tovább!

Hozzád fordulok az aggodalmaimmal, de te kikerülöd őket. Miért?

Nem elég spirituálisak?

Mivel merész vagy és kitartó, nekem is ugyanilyen merésznek

kell lennem: a kérdéseid nem valóságosak. A válaszaim nem
valóságosak. A világ, ahogy érzékeled, nem valóságos. Háború
és béke, agresszív természetű lények önző és megtévedt
projekciói, szintén nem valóságosak. A törekvések nem
valóságosak. Az egoisztikus önazonosságon alapuló
megoldások nem valóságosak. A természet, ha önvalónktól
különállónak érzékeljük, nem valóságos. Én, autonóm
entitásként nem vagyok valóságos. Te éppúgy valótlan vagy.

48
Maga az élet, ahogy az emberi pszichén belül megjelenik,
valótlan. A halál, ha azon az elhibázott elképzelésen alapul,
hogy mi csupán a testünk és a személyiségünk vagyunk, nem
valóságos. Minden illúzió - nem valóságos. Az Önvaló időtlen,
határtalan, állandó, minden minőségen túli, az egyetlen valós.
Befelé kell tekintened, és meg kell találnod, fel kell ismerned
ezt! Amíg ezt nem teszed meg, addig a világról alkotott
felfogásod naiv feltételezések, és másodkézből származó tudás
ingatag alapján nyugszik.

Meg vagyok döbbenve!

A megdöbbenés sem valóságos.

49
Isteni őrület
tölti meg a szívem,
amikor Istentől megrészegedem.

Miután valaki minden ostobaságot

kibüfögött magából,
a létezés értelmezésére irányuló minden
kísérlet nevetségesnek tűnik.
És akkor előáll valaki
egy „valós problémával”...!
[Nevetés]

50
A „nem tudom” birodalma

Az ön-kutatás során nem kell belebonyolódni abba, ami megjelenik.

Ezt úgy érted, csak szemlélni kell, figyelni, ránézni? De akkor hogy
figyelek a létezőre? Úgy tűnik, van egyfajta ráhangolódás...

Még az is túl sok, hogy „figyelek a létezőre". Csak legyél! Légy a

létező! Már az vagy.
Ha azt gondolod: „figyelnem kell a létezőre”, egyfajta hasadást,
elkülönülést teremtesz, és máris ott a feladat, hogy újra egyesíts
egy dolgot egy másikkal. Így születik a dualitás. Azonnal
létrejön egy „én", akinek figyelnie kell az Önvalóra. Ez egy
nagyon szubtilis csapda és a legtöbben beleesnek. Ki az, aki
figyelni fog a létezőre? Te vagy a létező! Ezek pusztán
félrevezető gondolatok. Vedd észre, és azonnal utasítsd el őket!

Csak arról van szó, hogy néha összezavarodom, mert úgy érzem, oda
kell figyelnem a felmerülő érzelmekre, közben viszont arra gondolok,
hogy minden, ami felmerül, csak egy összehúzódás a létezőn belül.
Azután pedig eszembe jut, hogy az egész csak az elme játéka! De
aztán...

Nagyon nehezek, terhesek már ezek az elképzelések. Tedd le

őket! Ha folyton felveszed őket, le fognak húzni. Kimerítő és
értelmetlen feladatok teljesítésére fognak késztetni. Az
elmédből hiányzik az erő és a világosság, mert a figyelmed
elszakadt a forrástól és ide-oda cikázik. Ne folyj bele a

51
mellékérhálózatba, maradj a főütőérben! Mit jelent ez? Azt
jelenti, maradj kizárólag a szemlélő! Ne bonyolódj bele abba,
ami jön és megy! Szükséged van bármire ahhoz, hogy
egyszerűen legyél?

Nem, nem igazán...

De talán titokban arról fantáziálsz, hogy egy különleges valaki

legyél. Lehet, hogy levitálni akarsz a barátaid előtt vagy
ilyesmi! [Nevetés] Vagy mondjuk, olyan erőre vágysz, amellyel
embereket gyógyíthatsz, vagy arra, hogy megjósolhasd a jövőt.
Ha netán ilyen képességek birtokába kerülsz, azt mondom,
csak az egód szórakozását fogják szolgálni. Ha efféle
különleges effektek után sóvárogsz, nem fogod megtudni, mi a
valódi szabadság. Valahol belül csak halogatod az Igazság
felismerését. Hagyj fel minden vágyakozással és törekvéssel, és
csak maradj csendben! Majd nézd meg, vajon hiányzik-e bármi
is, amikor nincs benned vágy és nem kapcsolódsz semmihez.
Csak légy csendben! Ne érints semmit!

Mindig ezt mondod.

Igen, de vajon figyelsz-e? [Nevetés] És követed-e a tanácsot?

Talán épp ezért mondogatom mindig! [Még több nevetés]

Ne haragudj, Mooji, de az elmém folyton azzal dobálózik, hogy „mi

lenne, ha” és „de”! Úgy tűnik, szokásszerűen figyelek a
gondolataimra, és nem tudom megtörni ezt a szokást! Hogyan tudom
lecsendesíteni őket? Mit tehetek ezzel a zajos elmével hogy végre egy
pillanatnyi békére lelhessek?

Az elme étvágya kielégíthetetlen.

Hadd meséljek el egy történetet:

52
Volt egyszer egy gazdag és eszes üzletember, aki egy kis halász
falu közelében töltötte a szabadságát. Egy délelőtt, amikor a
nap már magasan járt és a kókusz pálmák lágyan ringatóztak a
szellőben, sétálni indult a szinte teljesen néptelen tengerparton.
A parttól nem messze meglátott egy kis halász csónakot.
Mellette egy öreg halász ember ücsörgött az árnyékban, és
élvezettel szívta a cigarettáját.
- Jó napot, barátom! Hogy-hogy maga nem halászik? A víz
tökéletesnek tűnik egy jó fogáshoz - mondja az üzletember,
- Maga is tán a vízen dolgozik? - kérdi a halász,
- Nem - feleli az üzletember csak látom, minden csónak kint
van a vízen, kivéve a magáét.
- Nincs itt más csónak. Itt egyedül én halászom. Éjjel megyek
ki. Ilyenkor pedig pihenek a szellős árnyékban - magyarázza az
öreg.
- De ha kimenne most is, nem foghatna több halat?
- Lehet, hogy foghatnék, de minek?
- Nos, biztos vagyok benne, hogy el tudná adni a turistáknak
ott, azon a parton - mondja az üzletember a szomszédos falu
felé mutatva.
- Na és aztán? - kérdi a halász.
- Nos, aztán vehetne egy motort a csónakjába, hogy még
mélyebb vizekre is kimehessen, ahol még nagyobb halakat
foghatna.
- És aztán? - kérdi újra szerényen az öreg.
- Nos, aztán vehetne még egy csónakot, felvehetné dolgozni
ezeket a tétlenül lődörgő fiatalokat, és még több pénzt
kereshetne!
- És aztán?
- Nos, abból a sok pénzből építhetne magának egy házat.
Hátradőlhetne, lazíthatna és békésen élvezhetné az életet - feleli
az üzletember.

53
- Köszönöm a tanácsát - mondja erre mosolyogva az öreg de én
most is épp ezt teszem.
Az üzletember alázatosan összetette a két tenyerét, és
egyetértően bólintott. Már most is az a béke vagy, amit keresel.
Légy csendben, és bizonyosodj meg róla!

Mooji, de mi a helyzet, amikor meg kell tenni, fontolóra kell venni

dolgokat, és cselekedni kell?

Engedd azonosulás nélkül történni a dolgokat! Így a

cselekedetek megnyilvánulásukban tiszták lesznek. Olyan
nehéz ez? A gondolatok és a tevékenykedés nem ellentétesek
az Igazsággal, és önmagukban nem okoznak azonosulást. Ezt
gyakran elmondom, mert vannak, akik attól félnek, hogy
spirituális zöldség lesz belőlük, és hogy csak tespedni fognak,
meg egész hátralévő életüket ülő meditációban fogják tölteni.
Mivel a személyes cselekvést és törekvést erénynek tekintik, az
ilyesfajta útmutatást, tanácsot természetellenesnek, lustának és
korlátozónak látják.

De ha követjük az útmutatásodat és csak figyeljük a körülöttünk lévő

világot, hogyan fog történni bármi is?

Figyelj! A mentális, fizikai és érzelmi tevékenységek

folyamatosan játékban vannak. Mesterük és létrehozójuk az
életerő, Te, aki játékukat szemléled, érintetlen vagy. Töprengj el
ezen. vizsgáld meg és győződj meg róla magad! A kozmikus
működés önérdektől és minősítéstől mentes, személytelen
szemlélése a felszabadult elme jellemzője. Mérhetetlen
szabadság és világosság van egy ilyen felismerés fényében.
Soha nem az volt a probléma, hogy mennyi, de még az sem,
hogy milyen tevékenységet folytat a test. A nyilvánvaló tévedés

54
az, hogy a létezőt, az Önvalót a nem valós énnel, azaz az
önmagunkról alkotott elképzelésünkkel azonosítjuk. Ezen a
ponton kúszik be az elkülönültség-érzés. Az elkülönültség és a
felpumpált autonómia érzése félelmeket, vágyakat,
nyughatatlanságot és arroganciát szül. Azt mondom, légy a
személytelen látó, a tiszta tudat maga.

Nagyjából tudom, miről beszélsz, Mooji Vipasszana meditációt

gyakorlok, és tudom, hogy miközben végzem megszűnik az elme
nyughatatlansága. És ismerek egy pár pránajáma gyakorlatot is,
melyek...

Azt hiszed, olyan sokat tudsz, de mit tudsz valójában? Azt

hiszed, ilyen-olyan képességeket kell kifejlesztened, hogy
irányíthasd, kontrollálhasd az életet, vagy hogy legalább
biztonságban átkelhess rajta. De az Önvalódnak még mindig
nem vagy tudatában. Azt még nem ismered.
Nem tudod csak úgy, egyszerűen beleengedni magad a „nem-
tudás” terébe? A „vagyok” terébe anélkül, hogy engednél a
csábításnak, hogy meghatározd, mi is ez a „vagyok”? Képes
vagy ebben a pillanatban kizárólag az „én”-érzés jelenlétében
tartani a figyelmed anélkül, hogy bármilyen más fogalomhoz
vagy érzethez társítanád?
Képes vagy egyszerűen megpihenni az elkülönülésen túli,
természetes létérzésben? Ne keress különleges vagy hasznos
élményt. Ne várj semmit és ne számíts semmire! Ismerd fel a
természetes létezés páratlan érzését! Nincs szükség semmilyen
más gyakorlatra, ha összpontosított figyelemmel, bizalommal
és odaadással végzed az ön-kutatást.

[Csend]

55
A szavaid hattatán egy kicsit meg vagyok döbbenve... vagy talán
inkább el vagyok kábulva! [Nevetés] De legalább kezdem megérteni,
hogy válójában semmit nem tudok. [Még több nevetés]

A „tudom” birodalmában mindig versengés, féltékenység,

színlelés, büszkeség és arrogancia van. Ez az agresszió
birodalma, az ego országa. Azt mondom, utasítsd vissza az
állampolgárságot! A „nem tudom” birodalmának lakói
konfliktusok nélkül mozognak és természetes csendben,
boldogságban, békében élnek.
A bölcsek itt tartózkodnak.

56
Ó, Szeretett Uram!
Arra tanítottál,
hogy ne féljek
az elme és a világ
dolgaitól, hanem
figyelmemet csak Rád szegezzem.

Most, szavadnak
megfelelően,
merítsd el teljesen
elmémet
Önmagadban.

57
Isteni játék

Gyakran mondod, hogy „Ne érints semmit!", vagy hogy „Maradj

semleges!" A kérdésem az, mi a baj azzal ha az ember teljesen
belevegyül az életbe? És mi a jó abban, ha valaki semleges? Számomra
úgy tűnik, azt sugallod, hogy ne öleljük magunkhoz az életet, ne
bízzunk az érzéseinkben, ne vegyünk részt semmiben, és hogy az élet
csak enerqiapocsékolás. De valójában nem így érted, igaz?

Egyáltalán nem! Semmi baj nincs az érzékekkel vagy az

érzéktárgyakkal, az érzékelés bármilyen tárgyával, a
személyiség ízével és tapintásával, a benyomásokkal vagy az
élet bármilyen jelenségével, ha akként látjuk, és akként
fogadjuk el, ami, azaz a tudatosság játékának
megnyilvánulásaként. A világ, annak tapasztalója és maga a
tapasztalás működése, mind az egyetlen tudatosság játéka. A
tiszta elmén keresztül szemlélve, a tudatosság és annak örökké
áradó tartalma nem is negatív, és nem is pozitív. Egyszerűen
az, ami. Az egész manifesztáció egy isteni játék a tudatosságon
belül; Isten játéka, lilá, Isten kreatív kifejeződése.
Ennek ellenére, illuzórikus. Ezt nem egyfajta tanításnak
szánom, hanem inkább meghívásnak arra, hogy vizsgáld meg
közelebbről, minek tekinted magad. Hajlandó vagy teljesen
nyitottnak lenni e vizsgálódás folyamata alatt?
Azt mondom: ne érints semmit! Ezt csak azért mondom, hogy
ellensúlyozzam valakiben az arra irányuló tendenciát vagy
reflexet, hogy azonnal összekapcsolódjon azzal, ami megjelenik

58
az elmében, és ami gyakran mentális hulladék csupán. Ez a
tanács vagy útmutatás az Igazság komoly keresőinek szól,
akiknek legmélyebb, legsürgetőbb vágyuk az, hogy
megszabaduljanak az elme hipnotikus befolyásától és erejétől.
Tiszta, megváltoztathatatlan természetünk felfedezése által
megtörik az elme bűvölete.
Azoknak szól ez a tanács, akik készek minden mást elengedni a
szabadságért. Mások pedig azt teszik, amit természetük diktál.
De ez is a kozmosz játéka, ezért ez is természetes. Az érett
kereső a maga dolgával törődik, a maga útját járja.

De ha csak csinálom, amit akarok, mi van, ha valami rossz vagy

kegyetlen dolgot teszek? Helytelen cselekedetem következménye
visszahat ram, nem? Úgy tűnik, nem helyénvaló azt mondani, hogy
mindez illúzió, vagy hogy mindez csupán játék. Vagy azt, hogy engem
semmi nem érint meg, nekem semmi nem számít.

Én nem egészen ezt mondom. Értsd meg, hogy nincs semmi

arrogancia a kijelentésem mögött! Ennél többről van szó: maga
az életerő csinál mindent. Az elme csak értelmez. Ha
álmomban lelövök valakit, kétségtelen, hogy álmomban
szenvedni fogok. Még ha az álomban nem is kapnak el, minden
erkölcsi normámmal szemben fogom találni magam ott, az
álmomon belül. Miután viszont felébredek, letartóztathatnak-e
az ébrenléti állapotban egy olyan bűncselekményért, amit
álmomban követtem el? Nem volna-e az is felelős az álomban
történtekért, ami az álmot előidézte? Azt elő lehet-e állítani és
meg lehet-e vádolni bármiféle bűnnel? És ha igen, ki tenné ezt
meg? Gondolkodj el ezen!
Vegyük példaként az ebbe a lakásba bevezetett elektromos
áramot. Ebben a tárgyban hőt termel, abban pedig hűvös
levegőt. A televízióban mozgó képek megjelenését idézi elő,

59
míg a hűtőszekrényben jeget hoz létre. De e dolgok egyike sem
maga az elektromosság. Nem is meleg, és nem is hideg. Nem
látható. Ha valaki belehal egy áramütésbe, az áramot nem lehet
megvádolni, bűnösnek találni és börtönbüntetésre ítélni. Az
áram nem is ártatlan, és nem is bűnös. Ugyanez a helyzet az
életerővel és a tudatossággal.

Ha ez a helyzet, akkor mi értelme az elevenség érzésének, a tanulásnak,

a kreativitásnak, a fejlődésnek, és a gondolatok, szavak és tettek
tökéletesítésére irányuló törekvésnek? Az alapján, amit mondasz, úgy
tűnik, értelmetlen az egész!

Épp ellenkezőleg. Amint megjelenik a tiszta megértés - és nem

feltétlenül azonnal jelenik meg, lehet, hogy fokozatosan
történik -, a törekvő személyes „én” érzése - amellyel annyira
megszoktuk az azonosulást - szertefoszlik, és megjelenik
helyette a lét tágassága. Lehet, hogy a régi pszichés
sajátosságok és szokások még mindig jelen vannak, de nincs
már erejük. Olyanok, mint a méregfogától megfosztott kígyó.
Amint meglátjuk, hogy minden lény Önvalója azonos a
bensőnkben lévő Önvalóval, az önzés, az arrogancia és a
bizonytalanság elveszítik erejüket, és erőfeszítés nélküli
együttérzés árad az élet egésze felé.

60
Szeretet nélkül
nem lelhetsz rá az Igazságra.
Egyszerűen nem fog
kivirulni a Szívedben.
Szállj alá a Létezés méhébe,
és bukkanj fel egészként.

61
A mester segítsége

Mi értelme van szatszangon lenni?

Az, hogy teljes lényeddel tudd az igazságot Önvalódról. A

valódi tudás és megértés eltávolítja az elkülönültséget vagy
elidegenedettséget a létezés teljességéből. Az Önvaló közvetlen
ismerete a szív bizonyságával párosulva teljes, nem részleges.
Amint a hajlamoknak végük szakad, a valóság tiszta tudatként
nyilvánul meg.

Hogy lehet véget vetni a hajlamoknak? Nem illúziók a hajlamok is?

De igen. Ám az elméd még nem stabilizálódott teljesen ennek a

megállapításnak az igazságában. Intellektuálisan érted, de ez
nem elegendő, ez nem lesz tartós. Az egóval való
újraazonosulás reflexszerűen robban be, és egy pillanat alatt ott
találod magad megint az elme birodalmában.

Megoldhatatlan szituációnak tűnik.

Végezz ön-kutatást, vagy bízz a felsőbb hatalomban! A testtel

és az aktív „én"érzettel való azonosulás hozza létre a személyes
elmét és a személyiséget. Az identitás azt feltételezi, hogy
létezik egy „én"-entitás. Találd meg az entitást, akinek
gondolod magad! Ha keresni kezded, köddé válik. Miért? Mert
ez nem az igazi Valód! Az ön-kutatás oly módon tárja ezt fel,
ahogy egyetlen más módszer sem képes. Ha egyszerűen azt
mondjuk, „nincs itt senki”, az csupán elméleti elfogadás, nincs

62
tartós értéke. Nevezheted ugyan tudásnak, de nem a saját
hiteles vagy közvetlen tapasztalatod.

Néhány tanító azt mondja, az ön-kutatás is téves, mert feltételez egy

„valakit", aki kutat.

Nem érdekel, mit mondanak más tanítók, hacsak szavaik és

jelenlétük nem érintenek meg legbelül, azon az
összetéveszthetetlen helyen. De semmiképp nem értek ezzel
egyet, Nagyon félrevezető azt állítani, hogy az ön-kutatás téves,
mert azt feltételezi, hogy a kereső már felismerte és
megvalósította, hogy ő maga az Igazság, amit keresett. Ha a
kereső nem élte át ezt a mély felismerést, akkor ez csupán
fogalom marad az elméjében, és még azt is hiheti, hogy
megtalálta az Igazságot. És egy ideig nagy örömet és
szabadságot fog érezni attól a gondolattól, hogy mindez
elegendő, de ez csak hárítás. Az elméje egyszerűen csak
megkönnyebbült, hogy nem kell megbirkóznia emocionális és
pszichés tartalmával,
A kereső folyamatosan hamis identitást visel. Tudatában van
hajlamai erejének, és meg akar szabadulni tőlük. A hajlamok
felbukkanása, de még inkább a velük való azonosulás az oka
annak, hogy a valóság rejtettnek vagy nehezen elérhetőnek
tűnik számára. Valójában az elmének azok a hajlamai vagy
szokásai, amelyekben hiszünk, hogy úgy mondjam, fogva
tartják a létezőt. Ha a keresőt mélyen megérinti, vagy
megindítja az Igazság ereje vagy a szatszang energiamezeje,
elkezdi érezni az igazi Önvalót bensőjében. Megtapasztalja a
szív energiájának sugárzását, amely békeként, térként,
örömként, szabadságként és szeretetként ragyog. Ám előbb
vagy utóbb az elme súlyos tartalma, a látens tendenciák
elkezdenek felszínre bukkanni, és a kereső izgalmat,

63
kudarcérzetet, csalódottságot és nagy nyugtalanságot tapasztal.
Nagyon távol érzi magát attól a hatalmas békétől, amit
korábban megtapasztalt. Bizonytalanná válik, elszigetelődik, és
gyakran meghátrál, félve attól, hogy az elme ereje ismét
legyűri.

Mit lehet tenni? Annyira egyedül érzem magam, van bennem

egyfajta reménytelenség érzet.

Ha a felszabadulás iránti késztetés erős, akkor a kereső nem

adja fel. Akkor további útmutatást kér egy mestertől. Ha ezt
megteszi, akkor a kereső bátorítást és útmutatást kap ahhoz,
hogy feladja a személyes identitását, vagy ahhoz, hogy
felkutassa, ki az, aki szenved, kire van hatással az ilyesfajta
szenvedés. A valódi tanító a kereső adottságainak a legjobban
megfelelő tanácsot fogja adni ahhoz, hogy megérthesse valódi
természetét. Egy mester segítsége nélkülözhetetlen a sikerhez.

De azt mondtad, mindez illúzió, aztán meg az útmutatásról beszélsz.

Nem értem.

Maradj a teljességben teljességként! Ne engedd

szétforgácsolódni az elmédet! A szavak magukban nem
elegendőek, de ahonnan szólok, és amiről beszélek, az igaz, és
az az Igazság.

Ez zavarba ejtő!

Mert csak az elméddel hallgatsz.

Ha tudod ezt, akkor miért vesződsz azzal, hogy mindezt elmondd

nekem?

64
Egyelőre ennek mások több hasznát látják, mint te. Talán majd
később te is felzárkózol. Ne támaszkodj pusztán a racionális
elmére! Az elmére és a szívre egyaránt szükség van. Ez a guru
igazi célja és értéke, hogy felismerje a kereső szükségleteit, és
megfelelően vezesse őt addig, amíg túl nem jut azon, hogy
külső segítségre legyen szüksége. Az őszinte keresőnek el kell
jutnia oda, hogy tudja, ő és a tudat azonosak.

65
Ne próbáld belepréselni magad
valamilyen formába.
Nem fog menni.
Forma nélkülinek kell lenned –
üresnek.
Képes vagy forma nélküli lenni,
mint a tér, mint a víz?
Ha igen, akkor van esélyed.
De hogy fogod ezt megtenni?
Nos, igazából
te nem tudod megtenni.

Csak engedheted,
hogy a szavak
valamiképpen
eltüntessenek,
csak megengedheted,
hogy a Guru Kegyelme
annyira lebontson,
hogy csak az Önvaló maradjon.

66
A tudást meg kell tapasztalni

Van valamiféle gyakorlat, amit végeznünk kell?

Ahhoz, hogy az légy, aki vagy, semmit nem kell tenned vagy
változtatnod. Azonban valamit fel kell ismerned ahhoz, hogy
véget vethess annak, hogy az légy, aki nem vagy; kutasd, hogy
ki vagy! Az ön-kutatás által a valódi látó - az Önvaló -
fényében, jelenlétében egós éned kísértet volta lelepleződik.

Tudom, hogy az vagyok. Csak arról van szó, hogy könnyen

elfeledkezem róla. Úgy tűnik, mintha semmit nem tehetnénk annak
érdekében, hogy emlékezni tudjunk.

Nem tudni kell, nem tenni kell, hanem lenni. Amit tudunk, azt
meg kell tapasztalni! Ha a tudás és a tapasztalat egyek, akkor
nincs megosztottság. Ha ezek egyek, akkor a tudás maga a
létezés. Az elmének a Szívben kell maradnia. Csak ekkor válik
a tudás közvetlen tapasztalattá.
Alakítsd ki magadban az ön-kutatás szokását! Komolyan
kérdezz és kutass bensődben, de ne fogadj el olyan válaszokat,
hogy „ez vagy az vagyok én”! Engedd, hogy a kérdés kiárassza
fényét lényedben! Légy csendes és éber! Próbálj meg rájönni,
hogy mi az az „én”! Ki vagy mi az „én"? Az „én" látható
objektívan? Maradj csendben, miközben figyeled, hogy az „én"
milyen álruhákat ölt magára! Néha a látómező hirtelen
homályossá vagy üressé válik. Az „én"- gondolat talán

67
szertefoszlik. De ne kezdj ünnepelni! [Nevetés] Figyeld meg,
hogy a mag, melyből a megfigyelés történik, érintetlen marad,
bármely tárgyra terelődjék is a figyelem.
Most ismerd fel, mi az, ami az én-érzetet figyeli! Ily módon,
rendíthetetlenül kutasd fel az „én"-fogalmat és annak
megfigyelőjét is, amíg mindkettő bele nem olvad a csendbe. Ez
meg fog történni. Ugyanúgy, ahogy a nagy művészek mindig
az alkotásukon elmélkednek, vagy ahogy egy jó detektív
szüntelenül a bűntett megoldásán töpreng, mint Colombo
nyomozó! Aki megszabadulásra vágyik, az szakadatlanul az
Önvaló természetén elmélkedik, és valamiféle belső kényszer
hajtja mindaddig, amíg nem marad más, csak a létezés
fogalmaktól mentes csendje.

Amit mondasz, kristálytiszta - hatalmas erő rejlik már abban is, ha

csak halljuk mindezt. Azonban az elmém nem akar szabadulni a
gondolattól, hogy létezik valamiféle akadály, amit át kell ugranom.
Ekkor felszínre bukkan az ellenállás, és egyszerűen nem érzem, hogy
meg lenne bennem az erő a kutatáshoz.

Összpontosíts olyan erősen a kutatásra, mintha az életed

függne tőle, és ez az ellenállás nyomban semmivé lesz! A
kutatás hatásossága abban rejlik, hogy a valótlant azonnal
valótlannak ismeri fel, így csak az Önvaló marad
megcáfolhatatlan valóságként. Ha az elméd megállapodik a
Szívben, többé senkinek nem kell meggyőznie téged arról, hogy
ez a természetes és eredeti Önvalód. Ahogy nő az érettség, a
valótlan felismerése, és az Önvaló intuitív megtapasztalása
olyan gyorsan fog történni, mint amikor a tükörbe pillantva
felismered az arcodat. Végül az elme vagy a figyelem
erőfeszítés nélkül a Szívben marad, és ezáltal véget vet a
kételkedésnek és a zavarodottságnak.

68
Léteznek olyan írások, amelyek megerősítik, amit itt mondasz?
Vannak más mesterek is, akik ezt tanácsolták?

Amit mondok, abban nincs semmi új, de sajátos abban az

értelemben, hogy időtlen és örökké friss. Évezredek hosszú
során át a bölcsek ugyanezt az egyszerű igazságot fedezték fel
újra és újra, és számtalan keresőt irányítottak a szakadatlan
belső kutatás felé, hogy számukra is világossá válhasson, és
meggyőződhessenek róla saját maguk. Azt mondom: ne habozz
tovább! Ha az Igazság után sóvárogsz, akkor ragadd meg a
dolgot egyenesen a gyökerénél! Nem jutsz sehová azzal, hogy
körbe szimatolod. Járj utána! Megmutattam neked az utat. Vágj
bele merészen ebbe a kutatásba, és ne hagyd abba, amíg a
kételyeid el nem tűnnek!

Mooji, mi az értelme annak a kérdésednek, hogy látható-e a látó”?

Minden tapasztalatod itt sorjázik előtted. Látod őket. Te vagy a

látó. Ők nem látnak téged. Általában azzal azonosulsz, amit
látsz. Ezért irányítom a figyelmet magára a látóra. Mi a valódi
látó? Ki más tudja megválaszolni ezt a kérdést a látó
intellektusán kívül?
Hadd kérdezzelek meg, van a látónak bármilyen felismerhető
minősége vagy formája? Lehetsz az, aminek formája van? Ami
te vagy, az lehet egy dolog? Bármi, aminek formája van, az az
érzékelés tárgya, igaz? Mi a helyzete annak a látónak, aki látja a
láthatót? Az, aki megpróbálja kideríteni, hogy a látó látható-e,
az maga a látó, vagy szintén csak egy látható tárgy? Akkor hát
ki az igazi látó? Hogy lehet azonosítani az igazi látót?
Egyáltalán azonosítható-e, és ha igen, ki fogja azonosítani? Egy
másik látó? Elmélkedj ezen, mélyen és komolyan!

69
Nem látom a látót

Ki az, aki nem látja?

Nem tudom... az elmém?

Az elme természetes módon bevonódik a kutatásba, és te

tévedésből az elmét hiszed a látónak. De maga az elme látható,
ezért nem lehet az a végső látó. Érted?
A „látható-e a látó?" kérdés ereje nem abban áll, hogy elfogadsz
rá egy objektív választ. Az erő a kérdést követő szemlélődésben
van, a próbálkozásban, hogy felderítsük a tulajdonságok
nélküli látót. Ez a szemlélődés, önvizsgálat rengeteg pszichés
zajt eléget. Ami marad, az csupán Az, a meghatározhatatlan
Egy, amely magára ébred ebben a testben. Ez a felismerés nem
a jelenségek birodalmához tartozik, mert a látó-önvalónak
nincs képi formája. A képek az egyetlen Önvalóban ismerhetők
fel, mert nem létezik semmi más, ami bármely képet
jelenségként felismerhetne. Ha az elme a képek felismerője,
akkor a látó az, aki az elmét felismeri. Tudsz követni?
Ha teljesen átadod magad ennek a vizsgálódásnak, akkor
elvezet téged az univerzum legmélyebb misztériumához.
Ekkora ereje van az ön-kutatásnak, melynek során a látót
keresve akaratlanul is revelációk bukkannak felszínre.
Elkezded érezni annak a halhatatlan lénynek a nagyságát és
mérhetetlenségét, mely a testet lakja, Mielőtt ez a felismerés
megtörténik, a létező személyként él és látszólag béklyóban
van. Maga a Legfelsőbb játszik, ebben az alakban mutatva
magát. Egyként játszik bölcset és a bolondot, mégsem érinti
semmi - változatlan.
Ha a létező utazónak álmodja magát, aki úton van, hogy
találkozzon saját Önvalójával, akkor úgy tűnik, annyira hisz

70
önnön kereső mivoltában, hogy azt sem veszi észre, a saját
farkát kergeti. Ezért, amikor a végső Igazságról elmélkedik,
akkor először csak absztrakt módon érzékeli, és félelem
ébredhet benne: „Ha mélyebbre hatolok, és felfedezem az
Igazságot, akkor lehet, hogy eltűnök!”
Valami nevet ezen az egész játékon, de ezt nem hallod. Talán
saját fenségességén nevet. Ez nem cinikus nevetés, hanem isteni
kacagás. Biztos vagyok benne, hogy Istennek kedvére vannak
saját trükkjei. „Ki más lenne képes rajtam kívül ilyen játékot
alkotni?"
Azt mondom neked, hogy van egy hely, ahova csak akkor
léphetsz be, ha az elmédet kint hagyod és erősen ragaszkodsz a
belső Létezőhöz. Odabenn találkozunk.

71
Az elme leállításával
próbálkozni olyan,
mint papírsárkányként
próbálni megállítani
a szelet.

72
Én, Az vagyok

Élt egyszer egy király, aki a megvilágosodásra vágyott. Mély

vonzódást érzett az advaita spirituális filozófiája iránt, amely
szerint egyetlen osztatlan és mindent magába ölelő valóság
létezik, és hogy ez vagyunk mi valójában. A király szerette a
spirituális diskurzusokat, és élvezte a szentek és bölcsek
társaságát.
Egy nap egy meztelen szerzetes állt a palota kapuja előtt.
Nagyon hosszú haja volt, hosszú, kunkorodó körmei, és csupán
egy vándorbot volt nála. Úgy nézett ki, mint egy vad erdőlakó,
Háromszor kopogott a palota hatalmas ajtaján. Az őr ajtót
nyitott, és miután tetőtől talpig végigmustrálta a szerzetest,
megkérdezte: - Mit akarsz?
- Találkozóm van a királlyal - mondta a szerzetes.
- Válj itt! - felelte az őr, majd bezárta az ajtót.
- Felség, egy meztelen szerzetes van odakint - jelentette az őr a
királynak. - Azt mondja, találkozója van Felségeddel.
A király szerette a tréfát, de ezúttal kissé tanácstalan volt, ezért
utasította az őrt, hogy kérdezze meg az idegent, vajon egy
királyi miniszter-e. Az Őr visszament hát az ajtóhoz, és
megkérdezte a szerzetest: - A király egyik minisztere vagy?
A szerzetes lassan ingatta a fejét jobbra-balra, majd ujjával az
ég felé mutatva válaszolt: - Magasabb annál.
Az őr jelentette a királynak:
- Azt mondja, magasabb annál, Felség.
- Magasabb egy miniszternél? Talán a tanácsadóm?
- A király tanácsadója vagy? - kérdezte az őr, miután visszaért a
palota bejáratához. Ugyanazt a választ kapta: -Magasabb annál.
- Felség, a szerzetes azt mondja, magasabb annál - jelentette az
őr ismét a királynak.

73
- Magasabb egy tanácsadónál? Talán pap? Vagy egy próféta? -
kérdezte a király.
- Pap vagy? Netán próféta? - faggatta az őr.
- Magasabb annál - jelzett a felfelé mutató ujjával a szerzetes.
- Magasabb egy prófétánál? - kérdezte a király felegyenesedve.
- Akkor csakis egy másik ország királya lehet.
- Egy másik ország királya vagy? - kérdezte egy kissé
szkeptikusan az Őr a szerzetest.
- Magasabb annál - jött ismét a válasz.
Miután az őr jelentette a szerzetes válaszát, a király kihúzta
magát, összefogta maga körül a díszes köntösét, és ő maga
lépkedett le a palota hatalmas ajtajához.
- A király felett már csak Isten áll - jelentette ki a király, amikor
meglátta a holdfényben álló szerzetest, - Te vagy Isten?
Hosszú, mély csend után végül a szerzetes vad ragyogással teli
tekintettel így felelt: - Magasabb annál.
A királyt mélyen érintette a szerzetes erőteljes jelenléte, de nem
tudta türtőztetni kíváncsiságát.
- Mi?! - kiáltott fel félelemmel vegyes döbbenettel. - Istennél
semmi sem feljebb való!
Szelíd mosoly jelent meg a szerzetes ragyogó arcán.
- Én... Az Vagyok - hangzott a meghökkentő válasz.
E szavak hallatán a király energiája elhagyta a testét, és
eszméletlenül rogyott a földre. A királyi szolgák bevitték a
testét a hálószobájába, ahol mélyen aludt egy teljes héten át.
Végül, a nyolcadik nap reggelén hirtelen felébredt. A szolgák
azonnal hozták a díszes köpenyeit, de egyet sem volt hajlandó
felvenni.
- Adjátok mindet a fiamnak! - szólt a parancs. - Az én munkám
itt elvégeztetett. Megyek és megkeresem Azt, aki mindenek
felett van.

74
75
Ha valami
velem történik,
az Istennel is
kell, hogy történjen,
mert Isten kezében vagyok,
Isten szívében vagyok.
Istennel pedig semmi
nem történhet.

76
Az alakváltó „én”

Amikor azt mondod „Rögzítsd a figyelmedet az Szívben!”, az a

gondolat bukkan fel hogy akármit is csinálok, egy „én"-nel
azonosulok.

Elég azt tudni, hogy amikor az „én vagyok" érzését

jelenségként ismered fel, valami ennél is finomabb van
mögötte, azon túl. Ha ezt a mögöttes valamit keresed, nem
találsz semmilyen objektív entitást. A kereső és a keresett eggyé
olvad, és nem marad más, csak határtalan csend és intuitív
jelenlét. Akik ezt felismerik, azt tanácsolják: „Légy ott! Légy
Az!”
Nos, maradt még mondanivalód?

[Hosszú csend]

Van egyfajta totális „én”.

Amint igyekszel megcímkézni, az „én" fogalommá válik,

mielőtt még volna ideje belül feloldódni. Mi igyekszik annyira,
hogy nevet adjon neki?
Kutasd fel az érzékelés címkézésére, értékelésére és
minősítésére irányuló tendencia, késztetés gyökerét! A
felismerés döntő pillanatában, egy szavak nélküli pillanatban,

77
valami előbukkan, és ilyen megjegyzést tesz: „Igen, van egy
»én«, egy totális »én«.” Ne azonosulj ezzel a gondolattal!
Vizsgáld meg inkább, mi az, ami így reagál! Világossá fog
válni, hogy még mindig az ego az, ami elkülönültséget,
távolságot teremt az „én” és az Önvaló között egészen addig,
amíg ki nem derül róla, hogy semmi, egyáltalán semmi.
Ha nem kérdőjelezed meg, az azonosulás hipnózisa továbbra is
felfedezetlen marad. Addig vizsgáld a feltételezéseidet, amíg
mindről ki nem derül, hogy gondolatok csupán, egytől egyig.
Még az is, aki látszólag a hatásuk alatt van. Ez az érzelmi,
pszichológiai „én" is csak egy gondolat, E test eddigi élete
során valami milliószor mondta már, hogy „én”. Mégis, ha
megvizsgáljuk, ki vagy mi ez az „én”, és hol van, senki nem
tudja megmondani.
A valódi Önfelfedezés az, hogy' felismered és felfogod, mi ez
az „én”. Amit megszabadulásnak hívnak, az annak a teljes
megértése, hogy az „én” nem egy személy, hanem maga a
Legfelsőbb Önvaló, és hogy te vagy Az. És ami nagyon fontos,
hogy az „én” homályban hagyása az elme titkos ásza, ami felett
gyakran elsiklik a figyelmünk, vagy nem is vesszük észre.
Az „én” maga a mestertolvaj. Ez az a tolvaj, akiről Sri Ramana
beszél. Az, aki rendőrruhába bújva üldözi a tolvajt - saját
magát! Persze, hogy a tolvajt sosem csípi el. Rendőrnek öltözve
rohangál, fújja a sípját, és úgy tesz, mintha komolyan keresné a
tolvajt, de sosem fogja lecsukni magát. Az ego nem akarja és
nem is tudja megölni az egót. Mert nem valós! Szóval, ki ez a
tolvaj valójában? Ha megvizsgáljuk ezt az alakváltó „én”-t,
kiderül, hogy egy gondolat csupán. A legintimebb és
legalapvetőbb gondolat megnyilvánulása.

Azt hiszem egyszerre több identitás is él bennem. Mindegyiket

Önvalóm egy-egy részének tekintem.

78
Bármilyen elképzelésed is van magadról, és bármilyen
mélynek, bármilyen pontosnak vagy objektívnak is tartod, nem
lehet igaz. Nem tartalmazhatja, nem fejezheti ki, és nem
képviselheti azt, ami valójában vagy. Az elképzelések, érzések
és vélemények változékonyak. Nem lehetnek stabilabbak
megfigyelőjüknél. Vond el a figyelmedet az érzékelés
tárgyairól, és pihentesd egyedül a szemlélő tudaton! Itt és most,
ki vagy te?

Semmi vagyok.

Igen, semmilyen „dolog" nem vagy. Nem egy test vagy.

Fájdalmas vagy kiábrándító ez a felfedezés? Amikor a figyelem
beleolvad a Szívbe, nincs identitás, csak páratlan elégedettség,
béke és öröm. Ez az Önvaló felismerése. Ha azt mondod
valakinek: „Senki vagy.”, a legtöbben sértésnek, támadásnak
vélnék. „Miért mondod ezt? Mit gondolsz, kivel beszélsz?”
Sírnának, vagy leállnának veled vitatkozni. De ha egy bölcsnek
mondod: „Senki vagy, semmi vagy.”, azt felelné: „Köszönöm,
hogy emlékeztetsz.” Bár az igazság az, hogy a bölcs
meghaladta az emlékeztetést.
A Mesterem gyakran mondogatta: „A boldogsághoz semmire
nincs szükséged. A szomorúsághoz kell valami,” Amíg a
valamiség világában vagy elmerülve, a béke tünékeny marad.
Amíg az ego működik, addig mindig szükség lesz egy újabb
utazásra, egy újabb könyvre, egy újabb tanfolyamra, egy újabb
esélyre, egy újabb napra, Látásodat a kondicionált elme alakítja
és befolyásolja, ezért látszólag mindig egy-, két-, háromlépésnyi
távolságra vagy önmagadtól, a célodtól. Ez persze nem igaz, de
igaznak tűnik számodra, mert azt hiszed, valamiféle küzdelem
végén találod majd meg azt, ami vagy. Az elme könnyedén

79
becsap az ígéreteivel, mert lelkesen együttműködsz a
javaslataival. A valódi megértés az ürességből fakad.
Szóval, itt és most, mibe kapaszkodsz még?

Abba az elképzelésbe, hogy valamit tenni kell.

A tevékenységek továbbra is folytatódni fognak. Ezek az

univerzum spontán kifejeződései, és nincsenek konfliktusban
az Igazsággal. Ám az, hogy „valamit tenni kell”, csak egy
gondolat. Egy nagyon ismerős, kitartó és hihető gondolat.
Ritkán kérdőjelezzük meg az ilyesfajta gondolatokat, mivel a
kultúránk arra kondicionált bennünket, hogy törekedjünk és
küzdjünk azért, ami valójában a legtermészetesebb, és ami már
eleve erőfeszítés nélkül jelen van bennünk, Az Önfelfedezést és
Ön-tudatot költői fantáziának vagy megerőltető küzdelemnek
festi le, ami csupán kevesek számára elérhető. Ezért
szükségszerűnek tűnik a tevés, a cselekvés, a küzdelem egy
távoli cél eléréséért. Egy ismerős hang azt mondja benned: „Ez
mind igaznak hangzik. Utánajárok, és megtanulok ezt-azt erről
az új filozófiáról. Remek bepillantásokat és tanításokat nyújt.
Ez a legjobb, amit valaha hallottam. Kétségtelen, hogy
segítségemre lesz az utam során.” Te pedig azonnal elhiszed
anélkül, hogy megkérdőjeleznéd. És ebben a pillanatban
kettéválnak a vizek, és az elkülönültség érzése még mélyebbre
ékelődik benned, így veszi kezdetét az utazás.
Olyan vagy, mint az üres tér, amelyben a szél kóborol. A szél
természete az, hogy egyik helyről a másikra vándorol, míg a tér
végtelen, és mint ilyennek, nincs hova mozdulnia. A szél nem
létezhet a tér nélkül, de a tér létezhet a szél nélkül. A teret nem
zavarja a szél mozgása. Sem az enyhe szellő, sem a hurrikán
nincs rá semmilyen hatással. Hasonlóképpen te, az Önvaló,
határtalan és mozdulatlan vagy, akár a tér, csak épp a benned

80
kavargó szél-elme mozgásával azonosítod önmagad, és
megfeledkezel igaz természetedről.

Az elme néha tornádóként tombol. Hogyan tudom lecsendesíteni?

Lehetetlennek tűnik. Még a meditáció sem segít.

Még ha a szél tornádóvá duzzad is, ugyan hogyan

befolyásolhatná vagy zavarhatná a teret? Elmélkedj el ezen!
Meditálsz és mindenfélét csinálsz, hogy lecsendesíthesd az
elméd. Hadd kérdezzem meg: vajon a tér térszerűbb akkor,
amikor nem fúj a szél?
Ha ezt tudod, megszabadulsz a szél-elme kontrollálására
irányuló illuzórikus erőfeszítéstől. Légy a tér és hagyd a szelet
kedvére kóborolni! Ezt a titkot fedte fel számomra a Mesterem.
Légy az örökké jelenvaló tudat! Az elme ismerete és megértése
az elme határain való túllépést jelenti. Az elme szél és hullám,
az Önvaló tér és óceán. Azonosítsd az „én"-t a térrel és az
óceánnal, ne a széllel vagy a hullámmal, és azon nyomban
kikerülsz az „én” csapdájából! Még jobb, ha nem azonosulsz
semmivel, csak vagy, ahogy vagy. Az „én”-t senki nem tudja
eltávolítani, ezért inkább fogadd el az „én”-t Istenként és
Önvalóként, így mindent magában foglal. Ahol csak egy van,
ott nem létezhet félelem. Tekintsd az „én”-t a személytelen
Önvalónak, ne a személyes egónak!
Most mi marad?

Semmi. Csak... néhány felmerülő érzés...

Igen, a szavaid most az igazságból fakadnak. Maradj a semmi

koncepcióján túl! Engedd felmerülni a gondolatokat, de ne
babusgasd őket! Ha azt mondod magadban: „Most hagynom
kell az érzéseket felmerülni!”, akkor az elme gyorsan egy újabb

81
feladatot kreál belőle. Hagyd, hadd merüljön fel, ami felmerül,
és hadd mozogjon magától a te részvételed nélkül! Ne légy a
gondolatok rendőre!

A szívem tökéletes békében van.

A figyelem egybeolvadt a forrással, az Önvalóval. Nincs

érdeklődés, sem érdektelenség. Csak erőfeszítés nélküli
semlegesség. Ezért boldog vagy.
Amihez a figyelmedet kapcsolod, annak életet adsz. Ezzel nem
azt mondom, hogy nem élvezheted a szép virágokat, a
tengerpartot, a napfényt, a jó ételeket, vagy hogy nem kell
választanod az alvás vagy az úszás között. Értsd jól! A
választás játéka a megnyilvánuló Önvaló természetes
kifejeződése. Légy természetes, légy önmagad minden
helyzetben, és légy békében mindennel! Ne játszd meg magad!
Ismerd fel, hogy bármi is nyilvánul meg a tudatosságban, az
csak pillanatnyi és futólagos kifejeződése, és nem a
meghatározása annak, ami
Van. Talán az ősrégi kondicionáltság kifutása a test-elme
szintjén, de tudd, hogy te tiszta vagy, és minden meghatározás
felett állsz.
Maradj itt!

82
Először ismerd meg igaz Valódat

A „te" és az „én" fogalmával küzdők.

Hagyd, hadd legyen ott a „te" és az „én”! Először is, derítsd ki,
ki vagy te!

Amikor világosan látjuk, hogy egyek vagyunk...

Hogy érted ezt? Milyen módon vagyunk egyek?

Mindenben osztozunk...

Az osztozás kettőre vagy többre utal. Mi? Mi ez a „mi"? Mi a

személy? Miben osztozunk? Mit látsz, amikor egy másik
személyre nézel?

Illúziók, szenvedés és álmok kötegét.

[Csend]

Lehet úgynevezett spirituális életed, mégis élhetsz

tudatlanságban. Ki vagy te? Ez a legkegyesebb kérdés, ami
felmerülhet benned. Ne fordíts hátat neki! Ez sokak számára
nagyon irritáló. Talán ezért jönnek olyan kevesen a
szatszangjaimra. [Nevetés] Kezdetben azt hittem, sokan jönnek
majd. Azt hittem, egymás hegyén-hátán fognak kapaszkodni a
szabadságért, de... hol vannak? Ki akar valóban szabad lenni?
Ha önmagadra „én"-ként, személyként tekintesz, akkor
másokra úgy fogsz tekinteni, mint „te" vagy „ő”. Ezért igaz ez a
mondás: nem annak látom a világot, ami, hanem annak látom a

83
világot, ami vagyok. Az egész világ, a szemlélőjével együtt,
csak látszólagos.
Nézz bele az „én"-be, akinek tartod magad! Nem tudod,
hogyan tudsz bármit is. Nem tudjuk, mi a tudás, és azt sem
tudjuk, mi a tudnivaló. Azt kérdezem: mi az elme forrása?
Miben jelenik meg?
Ne gondolkozz, és ne képzelegj! Csak figyelj! Tarts ki a kutatás
mellett! Ha sürgető vággyal és elszántsággal követed ezt a
kérdést, olyan érzésed lesz, mintha egy vad ló hátán ülnél.
Megpróbál majd ledobni magáról, de te ott maradsz. Ez az
elme szemlélése. Mi szemléli az elmét?
Ha nem kérdőjeleződnek meg bennünk az önmagunkról
alkotott alapvető feltevéseink, akkor az elmével azonosítjuk
magunkat. Van valami, ami megelőzi, figyeli az elmét, ismeri a
rezgését, de mégis érintetlen marad. Mi az? Lehet az más, mint
te - az egyetlen Önvaló?

[Csend]

Mondanál pár szót a szeretetről?

A szeretet élet, és az élet szeretet. Mindenekelőtt, szereted

önmagad. Ez a szeretet a létezés szeretete és öröme - az első,
amihez ragaszkodsz. Ez azután következik, miután megtörtént
a testtel való azonosulás. Ezt megelőzően csak az Én Vagyok
intuíciója volt, amely pusztán személytelen jelenlét. Később
azonosulsz a testtel, és úgy érzed: „Ez vagyok én”. Így születik

84
meg az ego, az „én”, a valótlan önmagad. Először önszeretet,
majd szeretet, gyűlölet vagy közömbösség mások iránt... de azt
gyanítom, te a párkapcsolatokról és a szerelmi életről szerettél
volna hallani.

[Nevetés]

Igen. Miért olyan nehezek, fájdalmasak és küzdelmesek a

párkapcsolatok?

Mert nem ismered igaz Valódat. Azt képzeled, hogy az örökké

sóvár ego vagy, ezért folyton akarsz valamit „másoktól". Nem
vagy elégedett önmagadban. Tévesen azt képzeled, hogy a
másik majd kielégíti benned a teljesség utáni vágyakozást, de a
teljességet csak akkor valósíthatod meg, amikor tudod, hogy
valójában ki vagy. Azt hiszed, a kapcsolatok majd boldoggá
tesznek, és látszólag boldoggá is tehetnek, már amennyiben
megfelelnek a kivetítéseidnek.

Szeretném megtalálni a megfelelő egyensúlyt.

Felejtsd el ezt az egészet! Az elme okozza ezt a zűrzavart.

Folyton többet és többet akar. Sosem elégedett. Soha nem ér
véget a sok gondolat, vágy és elvárás. A vágyak étvágya
kielégíthetetlen! Először ismerd meg igaz Valódat, és a többi
nem fog többé zavarni.

Az élet is vágy. Hogyan lehet vágy nélkül élni?

Ostobaság! Nem tudod, mit beszélsz. Az elme tele van

vágyakkal, de te nem az elme vagy. Ismered az elmét, tehát te
előtte vagy, rajta kívül vagy. Értsd meg ezt, és nagy örömmel
fogod felfedezni, hogy érintetlen, természetes jelenlét vagy. Jól

85
boldogulsz az elme nélkül. Csak praktikus dolgokra használod.
Ez az elme legjobb használati módja.

Olvastam, hogy sok bölcsnek volt társa.

Ez így igaz. Mi a gond ezzel? Ragaszkodás nélkül élvezték

egymás társaságát, ha ez volt a sorsuk. Néhányuk szenvedett,
és el kellett menekülniük, hogy megőrizhessék békéjüket és
józanságukat. Mégis, mivel tudták, hogy mindez csak karmájuk
kifutása, elméjük továbbra is lényük szívében nyugodott. A
párkapcsolatokról alkotott elképzelésed vágyakon és erős test-
elme kötődéseken alapul, ezért szenvedsz, míg ők nem
szenvedtek. Egy megvalósult ember elméjében nincsenek
ilyesféle elképzelések. Az ő elméje üres, akár a tér, és mentes a
személyes azonosulástól.

86
Nem utazhatsz Haza,
mivel már ott vagy,
csak nem vagy tudatában.
Ezért kezdetét veszi
egy utazás,
amely csak akkor
fejeződik be,
amikor az „én egy
személy vagyok”
álma véget ér.
Amint ezt megérted,
máris Ébren vagy
az éber Önvalóként.

87
Fuss az Aranyért!

Nagyon sokszor megjelennek gondolatok, de nem ragadnak

magukkal, mert nem különösebben keltik fel az
érdeklődésünket. Csak azokkal a gondolatokkal és érzésekkel
küzdünk, amelyek jelentenek számunkra valamit. Csak akkor
tudják irányítani és magukra vonni a figyelmünket, ha
személyes kapcsolatot alakítunk ki velük. Ez egy finom,
hipnotikus állapothoz vezet, amelyben a figyelmünk rátapad
egy gondolat- vagy érzésfolyamra, mely gyorsan a
zavarodottság és nyugtalanság érzelmi állapotává duzzadhat.
Szenvedünk, mert elsodródtunk igaz Valónktól. De nem tudjuk
vajon észlelni a figyelmünk elkalandozását is? Ezen a ponton
már nem az álmodó elmén belül vagyunk, hanem figyeljük azt,
és ha nem „szállunk be”, a gondolatfolyam gyorsan elapad.
Nem kell pánikba esni, sem félni a gondolatoktól, mert a
gondolati tevékenység az életerő természetes megnyilatkozása,
amikor az az emberi formán keresztül nyilvánul meg. Az „én”-
gondolattal, a gyökér-gondolattal való téves azonosulásunk az,
ami lehetővé teszi, hogy más gondolatok tanyát verjenek
lényünkben. A komoly keresőnek ki kell alakítania a
megfigyelés szokását anélkül, hogy azonosulna az elmeként
felmerülő jelenségekkel. Ily módon, maguk a gondolatok
lesznek az egós én leleplezésének eszközei. Amikor végül a
maggondolat, azaz az ego kitisztul, csak puszta látás marad.
Miután felismerszik az Igazság és bizonyosságot nyer a Szív
mélyén, az elme átáll a másik oldalra, és az Úr akaratának
szolgálatába áll.

Hogyan lehet elérni ezt az állapotot? A gondolatok halhatatlannak

tűnnek.

88
Légy a térszerű intelligencia, a létező, amely személyes
érdeklődés és részvétel nélkül lát! Mivel forma nélküli,
képtelen bármihez is kapcsolódni. Ismerd fel és győződj meg
jelenlétéről! Már most is itt van a lét alapjaként. Légy egy vele!

A figyelem nagyon könnyen elkalandozik.

Minden egyes alkalommal, amikor a figyelem elkalandozik,

irányítsd újra bensődbe, ahol egyesül a tudattal. Eleinte lehet
egy kis ellenállás és kellemetlenség, de mindez fokozatosan
leülepszik, ahogy a csend előtérbe kerül. Ez a semleges vagy
passzív megfigyelés gyümölcse. Fokozatosan erőfeszítés
nélkülivé és természetessé válik, és a tér, béke és öröm töretlen
állapotává érik.
A kötődéstől mentes kutatás lerántja a leplet a személyes
identitás mítoszáról. Passzív és panorámaszerű érzékelési
állapotban hagyja az Önvalót, amely mentes a személyes
jelleget öltött látás okozta tehertől. A kondicionáltság és a
fogalmak alkotta hatalmas szuperépítmény, amely látszólag
elfedte az Önvalót, fokozatosan elkezd leépülni, majd végül
elveszíti álcázó erejét. Ne határold be magad egyetlen állapotba
se, bármily örömteli is! Ne elégedj meg a bronzzal! Bronz alatt a
spirituális tudást, a rövid életű, örömteli állapotokat és a
paranormális tapasztalatokat értem. Találd meg ezen állapotok
egyetlen közös alapját! Azt, ami mozdulatlan, osztatlan, és
amire nem hatnak az időbeli és térbeli események. Fuss az
Aranyért!

Az jutott eszembe, hogy folyton azt mondod, ne menjünk sehová, meg

hogy már most is ott vagyunk! [Nevetés]

Ez a futóverseny az egyetlen, amit úgy nyerhetsz meg, ha

abszolút sehová nem mész! [Nevetés]

89
Szeretett Atyám,
nem számít,
ha elutasítasz,
vagy elűzöl engem;
mert bárhová megyek,
az mindig olyan hely lesz,
ahol Te nem tudsz
nem lenni.

90
Finomabb a gondolatnál

Tudom, hogy nem az vagyok, ami a tudatosságban felbukkan, tudom,

hogy a tanú vagyok és forma nélküli. Mindazonáltal az elme-tartalom
kényszerítő ereje továbbra is itt lüktet, és nem úgy néz ki, mintha
csillapodna.

Ez az a fajta tudás, amit „emésztetlen tápláléknak” nevezek. Ez

mentális, és nem az Igazság teljes tapasztalata. Ha te, ahogy
állítod, csupán a tanú vagy - és láttuk, hogy a tanú
személytelen és forma nélküli, akkor ki van ott, akit
zavarhatna, vagy akire hatással lehetne bármiféle elme-
tartalom?

Senki. De...

Állj meg itt! Hol van hely a „de” számára? Ki mondja azt, hogy
„de”...? Ki mondja azt, hogy „senki” ? Megfelelő lehet-e
bármilyen válasz?
Nincs válasz a „ki vagyok én” kérdésre. Hogy miért? Mert ez
egy alanyra vonatkozó kérdés, az alanyra kérdez rá, és ezért
nem elégedhet meg egy tárgy ra vonatkozó válasszal. Az alany,
aki valójában vagyok, az nem lehet tartalma vagy hozadéka
egy olyan válasznak, amely csupán elmélet.
Rá kell jönnünk, hogy a kérdező az összes válasszal együtt az
elme, és mint ilyet, hamisként - az érzékelő látómezejében
megjelenő objektumként - el kell utasítanunk. Én az vagyok,
aki tanúja az elmének, tehát korábbi, finomabb vagyok, mint a
gondolat, és tökéletesen forma nélküli.
Ezért amikor azt mondod, nincs senki, akkor ott meg kell
állnod. Merülj alá Benne, és légy egy Vele! Lépj be, majd pihenj
meg saját felfedezésed bizonyosságában, amely feltárja - senki
és semmi nem vagyok.

91
Csak a semmi Van. Ez a bizonyság. Ez után a finom, intuitív
felismerés után, minden elpihen az ürességben. Csak az
üresség marad. Tudd ezt, és örvendezz Ebben!

92
Amikor az elméd és az érzékeid
hozzálassulnak a Szív áramlásához,
akkor spontán módon
harmóniába kerülsz
a kozmikus ritmussal.
Elkezdesz Isten szemével látni,
és észreveszed, hogy minden
a maga szépséges idejében
bontakozik ki.
Felfedezve természetes
szinkronicitásodat a kozmikus
törvénnyel, ráébredsz,
hogy nem különbözöl
a világtól
és annak Urától.
Ez a szabadság.

93
Felejtsd el mindezt!

Vannak területek, ahol a figyelmem letapad, ilyen például a

családommal való kapcsolatom.

Bármi, ami leköti a figyelmedet, a tapasztalatoddá válik.

Szokásszerűen és könnyen bonyolódunk bele a figyelem
tárgyába, és az eredménye az, hogy „valakinek" érzed magad.

Miért történik ez?

A figyelem megszokásból vándorol. Azt hiszem, a spiritualitás

körüli összes kérdés ebbe a pontba sűrűsödik össze - tudatos
lényünket megszokásból azonosítjuk a személyiséggel, s azután
szenvedünk. Mindenféle tudattalan hajlamok megakaszthatják
a figyelmedet, ettől nyugtalanná válsz, és erővel igyekszel
megváltoztatni vagy elnyomni az érzéseket, hogy elkerüld a
fájdalmat.

Ha látjuk, hogy ez a múlt megjelenése, akkor egyszerűen csak

elengedhetjük?

Ez úgy tűnik, mintha nagyon jó kérdés lenne. Ha követem e

kérdés fonalát, akkor azzal a hamis gondolattal működöm
együtt, amely szerint létezik egy te, aki éli az életedet. Ha azt
gondolod, hogy te egy a múltadból cselekvő valaki vagy, akkor
megerősíted ezt a hamis önazonosságot.
Találd meg, hogy ki az, aki a dolgokat ilyen módon látja! Ki az,
aki cselekszik és reagál? Tényleg van egy valós „én”, akié ez a
kondicionáltság?

94
Ne csupán azt kérd, hogy megszabadulj a kondicionáltság
feszítésétől vagy az egós hajlamok működése miatti
kényelmetlenségtől, hanem azt, hogy igazán lásd, ez-e az, aki
vagy. Keresd azt, akinek nincs családja, nincs neme, sem
múltja! Lépj túl minden asszociáción, amíg csak te maradsz,
személyes önmagad nélkül! A probléma nem maga a szerep,
hanem az, hogy hiszünk benne.

Igen, de például a családomban személyként tekintenek rám.

Nem tudod kontrollálni, hogy mások mit gondolnak vagy

tesznek. Csak terhet teremtesz azzal, ha megpróbálod
megváltoztatni ezt. Csak légy őszinte és igaz a pillanatban. Az
„én”-nek vannak múltbéli asszociációi és jövőre vonatkozó
kivetítései. Ez egy szerep, és amiatt, hogy hiszel ebben a
szerepben és azonosulsz vele, a tudatosságot fogva tartja az
azonosulás.
Ki az „én" és pontosan hol van épp most? Lehet az „én”
bármiféle dolog? És ha igen, mi lenne az? Az ilyen kérdések
visszavezetik a tudatosságot az ürességbe, a forrásába. A
szatszang megadja neked a lehetőséget arra, hogy közvetlenül
felismerd Önvalód, hogy felfedezd azt, ami időtlen és
változatlan.

Miért feledkezünk meg a természetünkről?

Ami igazából vagyunk, az nem felejt. Az nem képes sem

emlékezni, sem felejteni.

95
Mooji, miért érzem úgy magam, mintha rossz lépést tettem volna?

Nem ismerek olyat, hogy rossz lépés, egyszerűen minden

tökéletes. Ez a gondolat fogva tart téged, és teljesen az elméd
koholmánya!
Szakadj el attól a gondolattól, hogy te teremted magad! Nincs
valódi, tényleges te, semmi ilyesmi nem létezik, csak
gondolatként. Ennek a szemlélője az egyetlen valóság, ami
vagyunk. Az elme az ürességet az aktivitás hiányának érzékeli,
erőtlenségnek, személyként nem-létezésnek. Nem fogja fel,
hogy az ürességben a lét tisztasága, békéje és tökéletes
elégedettsége van. Ez most is így van. Most, amikor ezeket a
kérdéseket felteszed, az, aki beszél, ugyanaz, mint aki hallgatja
őket. Az mindig elégedett.
Van az ön-kutatásban egy szakasz, ami meglehetősen
paranoidnak tűnhet. Ez az, amikor a legfinomabb érzeteket is
górcső alá vesszük. Ez a fajta buzgalom aztán fokozatosan
lecsillapodik, és csak a vizsgálódás marad vizsgálódó nélkül. Ki
az, aki vizsgálódik? A senki vizsgálódik.
Ezt nem lehet felfogni racionálisan. Igazából meg sem lehet
magyarázni, és nem vagy képes megtalálni magad, mert soha
nem léteztél elkülönülten. A paradoxonok és a rejtélyek csak az
elme számára léteznek. Te az vagy, ami tartalmazza az összes
ellentmondást.

96
Azt mondtad nekem: „Ne az elmével nézz, nézz a Szívvel!" Nem
tudom, hogy nézzek a Szívvel.

Ki ez az én, aki azt mondja: „Nem tudom, hogy nézzek a

Szívvel?” Ez az „én” az arrogancia személyesen.
Egy pillanatra felejts el mindent, amit hallottál vagy olvastál!
Felejtsd el ezt az egészet! Nem gondolom azt, hogy van
bármiféle személyes „te”, aki megérti, eszébe vési és végrehajtja
ezt az instrukciót. A megértés egyszerűen megtörténik
spontánul és automatikusan az ön-megadott elmében. A
személyes elme olyan, mint egy összegabalyodott
fonalgombolyag. Minden alkalommal, amikor eljön ide a
szatszangra, felkiált: „Ó, hogy gabalyodhattam ennyire össze!”
Úgy tűnik, mintha az elmének kínálnánk magyarázatot, de a
magyarázat igazából olyan, mintha falhoz hajigálnánk őt. A
gombolyag valójában nem képes értelmezni a tanácsot, hogy
bogozza ki magát. Igazából annak kell történnie, hogy a
könyörületes tudatosság addig tartja az összezavarodott elmét,
amíg a kegyelem által ki nem bogozódik. Ám az elme magától
nem képes kivitelezni ezt a tanácsot!
Ez nagyon nagy megkönnyebbülés kell, hogy legyen számodra.
Az égvilágon semmit nem kell tenned. A párbeszédek mögött,
a szavak megértésén túl, egyfajta játék zajlik - az igazi megértés
egy mélyebb síkon történik meg valamiképpen. Aminek meg
kell történnie, megtörténik magától. Csak tedd magad
elérhetővé!

Az eqyetlen dolog, amit le tudok írni, az az, amit látok. Tehát amit
látok, az történik velem.

Mi az, ami tudatában van ennek a történésnek? Valahányszor

követed ezt a kérdést, az olyan, mint amikor a tükörben

97
egyszerre érzékelsz egy tükörképet és a tükröt magát is.
Mennyire lehet valóságos bármiféle tükörkép? Bármilyen
közeli is, soha nem lesz azonos veled, mert te vagy az, aki látja
a tükörképet és a tükröző felületet egyaránt.
Minden épp most van. A létezésed épp most van - időtlen
most. Minden más a vágyakból, kondicionáltságból és
emlékekből táplálkozó álom.
Kinek az emléke? Senki emléke. Ez rejtélynek tűnik. Kinek
szól ez a rejtély? Ez egy fondorlatos kérdés. Járj utána!

98
Az Igazság
felfedezéséhez
kell némi
intuitív rugalmasság
és szabad stílus.
Nem tudlak megtanítani
befoxtrottozni
az Igazságba.

99
Tudd, hogy álom

Az életet gyönyörűnek és kalandosnak látom. Nem érzek késztetést rá,

hogy megkérdőjelezzem. Úgy érzem, így természetes.

Pillanatnyilag így érzed, de vajon meddig? Az élet szép, csúnya

és még sok minden más. Számodra ez a pillanat pusztán egy
bárányfelhő egy folyton változó égbolton. Hagyd a felhőket, és
légy az égbolt maga!

Nem lenne szabad élvezni a szépséget?

Miért ne? Csak nem szükséges ragaszkodni egyetlen állapothoz

sem. Amit látsz és érzek az egy folyton változó áramlás.
Mindenképp élvezd az előadást! Ami kedvedre van, azt élvezni
fogod. Ami nincs kedvedre, azt pedig megpróbálod elkerülni.
Itt azonban arra nyílik lehetőséged, hogy felismerd azt, ami
valós, és változatlan Önvalódként az áramlás mögött van.

Mindig ön-kutatást kellene végeznünk?

Minek, ha nincs rá késztetés? Nem azért vagyok itt, hogy

utasításokat osztogassak, ha kell, ha nem. Csak az lesz hajlandó
meghallani az ilyen jellegű szavakat, akiben elég erős vágy él
arra, hogy felismerje az Önvalót.

Hogyan tapasztalod a világot?

A világ nem létezik, Te, én és minden más, amit kívül és belül

látsz, valótlan. Önmagadtól függetlenül nem léteznek. A világ,
amelyben élsz, a saját elméd teremtménye. Álom. Számomra ez

100
tény. A tudatosság, a lélegzet és a test jelenik meg először, majd
kezdetét veszi az álmodás.

Ez a lényegi tanításod?

Nem, ez nem tanítás. Ez egy megfigyelés, amelyet

meggyőződéssé tett a megértés, a szemlélődés és a kegyelem. A
tanítvány, a tanító és a tanítás szintén csak álom. Csakúgy,
mint te, én is érzékelem a világot, de én tudom, hogy csupán a
kondícionáltság által formált, fenntartott és vezérelt szubjektív
játék. Hozzád hasonlóan én is érzek, mozgok és tapasztalok. A
különbség csak az, hogy én tudom, álom az egész. Ezért nem
kerít hatalmába.

Kinek az álma?

A tudatosságé. A tudatosság a teremtő, a teremtés és annak

kibontakozása. Te a szemlélője vagy, szintén tudatosságként. A
tudatosság szemlélőjének nincs neve, sem titulusa. Ez a végső
Igazság. Ez az, ami vagy. Ebben nincs erőfeszítés, sem
elkülönültség, sem egység. Oszthatatlan egész.

De én ezt nem látom. Nincs róla közvetlen tapasztalatom.

Ez nem igaz. Ez a legközvetlenebb és legtermészetesebb

tapasztalatod, csak épp jelenleg nem vagy tudatában. A test-
elmével azonosulsz és annak tartod magad, így hát szenvedsz,
miközben próbálod állandóvá tenni az örökké változót. Ezért
emlékeztetlek újra és újra, egészen addig, amíg már nem lesz
szükséged többé emlékeztetésre. Az válik a tapasztalatoddá,
amit a figyelmed megragad. Te tudatában vagy annak a
tapasztalatnak. Valami ismeri mind a tapasztalatot, mind a
tapasztaló érzetét.
Ezt találd meg, és tudni fogod, ki vagy!

101
A Szeretet
mindent magába foglal.
Igazából, ha a Szívben ismered fel,
az élet szótárában
szereplő minden szó
a Szeretet
szinonimája.

102
A létezésnek nincs „hogyanja"

Úgy érzem, még mindig nagyon sokat mozizom.

Valami nézi, ahogy mozizol. Legyen ez teljesen világos

számodra! Ha az elmére figyelsz, néha olyan érzetet kreálsz,
mintha lenne a létezésnek egy bizonyos módja.
Nincs módja a létezésnek. Te vagy. Ez elég, pont. De ki kell
találnod, hogy mi ez a „te vagy”, akarom mondani „én
vagyok”. Ehhez szükség van némi önelemzésre. Ez fel fogja
fedni, hogy a gondolatok úgy bukkannak fel és áramlanak,
mint a hullámok az óceán felszínén, és átmeneti mozgásként
figyelhetőek meg. Az óceán a létezés metaforája, a hullámok az
elméé. A hullámok elválaszthatatlanok az óceántól - egyek vele,
hisz mindkettő víz csupán. A létező csak látja azokat.
Amit teszel, ahogy mozogsz, amit szeretsz és amit nem, az
ehhez a formához tartozik, tehát természetes. Ezek nincsenek
hatással valódi természetedre. Kedveled a balettet, valaki más a
hip-hop-ot. Ez a te dolgod, élvezd csak! Még a
kérdezősködésed is spontánul merül fel ebből a
manifesztációból. Önmagától táncol. Nem te csinálod! Ki
készteti a hullámokat mozgásra?

Ezt érzem valahogy. De úgy látom, hogy van még egyfajta ítélkezés,
ami a gondolkodáson keresztül működik. Honnan jön ez az ítélkezés?
Tudod, valahogy megmaradt ez az azonosulás.

Megmaradt; de miként?

Hiedelemként.

103
Hiedelemként, rendben. De kinek a hiedelme?

Senkié. Csak hiedelem az elmében.

Itt állj meg, mert különben annak a mélysége, amit épp

kimondtál, szépen filozófiává alakul.

[Csend]

Légy egy ezzel a felismeréssel! Ne csupán egy félvállról vett

megjegyzés legyen: „Ez senki hiedelme.” A hiedelem is
érzékelhető. Ha itt maradsz, olyan lesz, mintha az üresség
hulláma kisöpörné az összes szemetet az elméből.
Senki nem tudja megmondani, mi ez az üresség. Mégis, amikor
felismered az elmével és a Szívvel, ez az elkerülhetetlen alapja
mindannak, ami létezőnek tűnik. Tudd ezt mélyen a Szívedben,
hogy elválaszthatatlanná váljon attól, ami vagy.
Ez a kritikus pont, érted? Még ha további ezer évet kellene is
eltöltened spirituális gyakorlatokkal, akkor is vissza kell térned
végül ehhez a ponthoz, ahol itt és most vagyunk. Minek
vesztegetnél el ezer évet? Nézz szembe azzal, aki el akar
menekülni, mert az egy szélhámos és tolvaj, akit ha nem
kérdőjelezünk meg, ha nem világítjuk át, akkor a létezés
szenvedés-kerekén fog tartani téged - a szamszárán. Tudva ezt,
önként hozzájárulnál ahhoz, hogy kicselezzenek örök
szabadságodból?

Ez a kétely az elmében nagyon erős, és azért küzdök, mert világosan

akarom látni mindezt.

„Mindezt?” Mármint mit? Ez egyszerűen maga a látás. A

mondás, miszerint: „Amit keresel, az Az, ahonnan keresel.”,
igaz vagy nem igaz?

104
[Csend]

Ha az elme megtartja azt az elképzelést, hogy van egy végső

„az”, amit elérhet gyakorlással, akkor az Önvalót valamiféle
nehezen megragadható jelenségnek képzeli, vagy valamiféle
képnek, amely kicsússzan a kezünkből vagy teljesen
elérhetetlen. Ily módon a végső Igazság felé vezető utazás egy
hatalmas hőskölteménnyé vagy a kemény megpróbáltatások
útjává változik.
Ahogy a helyzet fokozódik, megtapasztaljuk a megértés és a
valódi béke pillanatait. További bátorítást kapunk a létezésbe
való alkalmankénti bepillantásokból. Ritkán tesszük fel a
kérdést, hogy vajon ezek valóban az Önvaló megtapasztalásai-e
vagy csupán az ego illuzórikus kivetítései. Az nagyon ritkán jut
eszünkbe, hogy talán már az az Önvaló vagyunk, akit
keresünk.

Ez tejesen világos. Sokáig kerestem valamit. Aztán megláttam, hogy

sosem láthattam semmit, hiszen a látás az egyetlen dolog, ami ott volt.
Bármi, amit láttam volna, csupán jelenség lett volna.

Állj meg itt! Nincs már mit rágódni ezen. Mindez elhozott ide.
Mindig azonnal megkérdezem, mi is itt a baj? Ha tíz évet
börtönben töltöttél, majd kiengednek, és te erre elkezdesz
panaszkodni: „Jaj, miért is voltam ilyen sokáig börtönben?” Ez
azt mutatja, hogy még mindig börtönben vagy!
Ezek a gondolatok újra és újra visszatérnek hozzád, mert
ötcsillagos kiszolgálást kapnak. [Nevetés] Tolvaj gondolatoknak
hívom őket. Papaji azt mondja: „Engedd, hogy olyanok
legyenek, mint tolvajok egy üres házban.”
A legértékesebb dolog, amivel rendelkezel, az a figyelmed. A
test táplálék és mozgás által fejlődik. Az elme hit, szándék és

105
érdeklődés által. De ez az „én” szintén fejlődik a testtel való
azonosulás érzete és a testben való érdekeltsége által. Ha az
„én” nem szennyeződik be a test-elme működéssel való
azonosulás által, akkor megmarad a semleges érzékelésnél.
Ugyanígy, ha valamiféle tágas térségben vezetsz, a
benyomások széles mezejét érzékeled, de nem rögzíted a
figyelmed sehol. Van egyfajta semlegesség ebben.

Még mindig szokásom, hogy bizonyos dolgoknak nagyobb figyelmet

szenteljek, mint másoknak. Látom, hogy ez amiatt van, mert a
figyelem hozzászokott, hogy olyan dolgokon időzzön, amelyeknek
jelentőséget és fontosságot tulajdonított.

Ha egyszer tényleg eljutottál a tisztánlátásnak erre a helyére, és

felismerted, hogy nincs valódi személy, aki a dolgoknak
fontosságot adhatna, csupán egy a tudatosságban természetes
módon felmerülő gondolatként, akkor a kígyó meg van fosztva
a mérgétől. Nem kell megölnöd, el fog pusztulni magától, ha
úgy kell történnie.
Az élet a teljességből felmerülő spontán kifejeződésként táncol.
Nincs szüksége meséidre, egyszerűen csak van. Ha az elme
összhangban van a szívfénnyel, a test spontánul és a pillanat
szükségletének megfelelően fog viselkedni. A dualitás érzete
még jelen van, de már nem vagy a rabja többé. Ellenkezőleg:
átöleled és élvezed azt a Legfelsőbb Létező játékos táncaként.
Ez rejtélyes állapot. Senki nem jelölhet ki szabályokat vagy
útirányt ehhez. Nincs térkép a létezéshez. Az minden
kifejeződésében az egyetlen egyedüli jelenlét és forrás. Mi Az
vagyunk.

106
107
Menj, és ülj odabenn,
saját Szíved barlangjában.
Amikor már
el tudod viselni
saját ürességedet,
szabad vagy.

108
Ki éli az életed?

Ma volt a második szemműtétem. Az első műtét során azt gondoltam,

nagyon jól csinálom, nagyon higgadt és nyugodt vagyok. Volt egy
„én”, aki ezt az állapotot elérte. Most, a második alkalommal csak az
az érzés volt jelen, hogy egy „én” reszket... ebben. Olyan volt, mintha
a levegő látná az egészet. Nem volt jelen egy valaki, aki az „én”
reakcióját figyeli.

Ez a látás a lét, és ez a tapasztalás a lét - mind ugyanaz.

Amikor azt az utasítást kaptam, hogy tartsam a tekintetem a

felvillanó fényen, azt gondoltam ha továbbra is csak ebben a mögöttes
űrben tartom a figyelmemet, és nem zuhanok bele az „én"-be, akit
annyira lekötöttek a történések, nem tudtam volna az operáció sikerét
és biztonságos kimenetelét lehetővé tévő instrukciókat végrehajtani.

Azt hisszük, hogy az „én” nem tud működni, ha csak a

teljesség van jelen. Ez a „kis én” érzetéhez való ragaszkodásra
utal. Néhányan azt mondják, az egora szükség van ahhoz, hogy
a világban lehessünk. Ki az, aki éli az életed, gondoskodik a
családodról, fizeti a számlákat, ha nincs „én"? A tudatosság
valamilyen módon beleálmodja magát az individualitásba,
hogy megízlelhesse az egyéni élet illúzióját.

De úgy tűnik, hogy „Joan” [a kérdező neve] megálmodása szükséges a

történet létrejöttéhez.

Emiatt úgy érzed, hogy te vagy Joan? Mi a következménye

annak, ha Joan-t a tudatosság egy kifejeződésének látod? Az

109
élet minden megnyilvánulása, a változatosság, az ellentétek stb.
szükségszerűen megteremtik az „én” érzetét azért, hogy
lehetővé váljon a más, a távolság és az idő érzetének
megtapasztalása. A dualitásra szükség van a megnyilvánulás
megtörténtéhez. Az idő és a tér szerkezete szükséges a dolgok
megjelenéséhez és mozgásához. Ebben te, mint tudatosság, bele
vagy gyömöszölve egy szerepbe, például Joan szerepébe?

Igen, valami ilyesmit érzek. Úgy tűnik, hogy a tudatosság csak meséli
bennem Joan történetét. Ez egyfajta elkülönültség érzetet kelt.

Ki mondja ezt? Te a tudatosságon kívül vagy? Ha Joan-t egy

autonóm entitásnak tekinted, akkor tévedsz. Figyeld meg, ki
vagy mi ez a Joan? Miből áll?

De ha egy történetet kell elmondani, akkor az csak Joan-on keresztül

lehetséges...

Nem így van. Még mindig túl nagyra tartod ezt a Joan-t. Ez
olyan mintha azt mondanád, mindaz, amit tapasztalsz, az
illuzórikus Joan élete. Olyan mintha egy könyv szereplője a
saját történetét mesélné, az olvasó pedig beleszeretne a szereplő
történetébe anélkül, hogy tudatosulna benne, hogy a szereplő
élete a láthatatlan író kitalációja. A valóságban Joan nem
létezik. A tudatosság álmodja meg, és azonosul a saját
illuzórikus kivetítésével, utána pedig elszenvedi az
azonosulást! Amikor hozzád viszonyulok, tudatosságként
lépek interakcióba a tudatossággal. Keresd meg Joan-t!

[Hosszú Csend]

Nincs ott semmi

110
Figyelj tovább, és újra erősítsd meg magadban, hogy nincs ott
semmi, amíg véget nem ér ez a káprázat. Ha felismered, hogy
Joan csak egy illúzió, akkor tiszta, tökéletes jelenlétként térsz
vissza természetes állapotodba. Happy end... vagy talán
felébredés. Hagyd, hadd beszéljenek Joan-ról mások, de te
semmi ilyesmit nem találsz magadban. Nincs név, amely rád
illene, még a tudatosság sem, Légy a megnevezhetetlen létező!

[Csend]

Köszönöm.

111
Az,
amin belül még
a csend is hallható,
mielőtt az érzékelés megjelent...

AZ, ami
az érzékelést érzékeli...

Csak az a fogalmaktól mentes

és megváltoztathatatlan
Létező Van.

Az - Én Vagyok.

112
113
114
Az Igaz Mesternek nincs tanítása

Mooji, mi történik, amikor két mester találkozik? Miről beszélnél ha

találkoznál egy másik mesterrel?

Talán így köszöntenék egymást: „How guru do?” (A „How do

you do?” köszöntést formulára rímelő, magyarul
visszaadhatatlan szójáték - ford. megjegyz.) [Nagy nevetés]
Történik, ami történik. Ami a mesterlétet illeti, ha magamba
nézek, semmiféle mestert nem találok. Mindenféle fantázia-
szülte elképzelést táplálunk magunkban, hogy valamiféle
kozmikus módosulás történik ilyenkor, mint mondjuk két
hatalmas mágnes találkozásakor, de ez butaság. Nincs olyan,
hogy két mester találkozik. Mi a különbség az ebben a
szobában lévő tér és a konyhában lévő tér között? Egyáltalán
semmi. Vagyis, bármi is történne, bennük nem hagyna nyomot
eseményként, mert valójában nem történik semmi. Nem
történik semmi!

De biztosan kell legyen közöttük valamiféle felismerés.

Felismerés kik között?

Kettejük között, természetesen. Talán érdekelné őket egymás kifejezési

módja, hisz ugyanarról az Igazságról sokféle tanítás szól. Minden
kultúrán belül másként fedik fel a nyilvánvalót, hogy úgy mondjam,
de van egy sajátos filozófiai alapvetésük is, amellyel egyéni módon
fogalmazzák meg az üzenetet. Nyilván élvezik ezt a sokféleséget.

115
Nem tudod mit beszélsz, sem azt, hogy is van ez. Ha
mesterekről van szó, ahogy mondod, bennük nem él
semmilyen koncepció saját mester mivoltukról. A princípium,
amelyre te mesterként utalsz, nem rendelkezik semmilyen
koncepcióval önmagával kapcsolatban. Mivel mindenféle „én"-
érzettől mentes, pusztán tudatként létezik. Az igaz mesternek
nincs tanítása. Csak irányt mutat. Nincs tanítás, nincs
tanítvány, nincs mester. [Mosolyog] Minden mester ezt az
igazságot tanítja a tanítványainak, nem így van?

Akkor mit csinálunk mi itt? Mi a szatszang célja?

Az, hogy ezt felismerd, felfedezd és meggyőződj róla

önmagadban.

De ezek nem pusztán a szokásos zen-es frázisok, amelyeket oly sok

advaita tanító hangoztat? „Nincs tanító, nincs tanítás, nincs
tanítvány.” Ez nem hangzik igaznak számomra. Világosnak tűnik
azonban, hogy te tanító vagy, számomra pedig hasznos a tanításod és
a jelenléted. Mi éltelme azt mondani, hogy ez nem így van? Én
szeretek idejönni és veled lenni. Szavaid és jelenléted egyértelműen a
segítségemre vannak. Minden bizonnyal szeretsz tanítani, vagy
inkább mondjuk úgy, szereted megosztani másokkal, amire rájöttél. Te
nem azt mondanád, hogy a tanítás a szereped ebben az életben? A
jelenléted erősebbnek tűnik a miénknél. Hitelesebben és tisztábban
beszélsz bárkinél, akit ismerek. Szeretlek és tisztellek. Te nem
ugyanezt érzed irántunk? Hogyan látsz te minket, azokat, akik
eljönnek hozzád?

Ne helyezz piedesztálra, és ne is skatulyázz be! Nem az

vagyok, aminek látsz. Semmilyen objektív dolgot nem tudok
magamról mondani, ami igazként megállná a helyét. Kerestem,

116
és nem találtam objektívan meghatározható helyét annak, ami
vagyok. Tudom, hogy tudatos vagyok, és hogy az érzékelés
spontán módon zajlik Önvalómon belül, de nincs ott egy
„valaki", aki valamit csinál vagy megvalósít. Nincs különbség
közted és köztem, kivéve azt, hogy én tudom, nem egy személy
vágyok, te pedig úgy érzed, az vagy. Igyekszem a tőlem telhető
legjobban ösztökélni, szembesíteni, biztatni, inspirálni és
bátorítani téged annak érdekében, hogy lásd ezt, és győződj
meg róla önmagadban. Nem tehetek másként, ez egyszerűen
történik.
A tanító és a tanítvány szerepek és formák, amelyek az
önmagát kifejező tudatosságban jelennek meg, ami valójában
vagyunk. Hogy miért és hogyan teszi mindezt a tudatosság, azt
nem tudom. És nem is kell tudnom. Valahogy úgy tűnik, a
tudatosság azért teremti ezt a játékot, hogy megtapasztalhassa
az önmagára ébredést a tiszta, változatlan Valóságként. Ebben
leli örömét. Az Önvaló magára ölti ezeket az álarcokat,
megfeledkezik önmagáról, majd úgy tűnik, ismét magára talál.
Mindeközben végig a tiszta Önvaló marad. Én így látom. Ezt
találtam.
Amikor az egyéni „én”, a „kis én" szerepébe álmodja önmagát,
egy különálló entitásként nyilvánul meg, aki nyughatatlan,
gyakran arrogáns és nincs tudatában igaz természetének. Maja
bűvöletében hajlamos a félelem, ellenállás, kétség és szorongás
érzéseire. Személyes „én"-ként szenved. Nem kerülheti el a
szenvedést és a küzdelmet, mert intuitívan mindannyian
érezzük, hogy egyéni létezésünk véges. Én ezt a létezés
traumájának hívom. Mégis, valós Én-ünk csak lassan adja fel
arroganciáját és a hamis „én"-nel való azonosulását. Miért? Az
emberek még a szatszangokon is gyakran pökhendiek és
arrogánsak. Valahogy, amikor a létezőt elég stressz éri,
belefárad az egészbe, és végül úgy dönt, hogy felébred, az elme

117
ereje mondhatni visszahúzódik, az Igazság és a szatszang felé
irányuló vonzás pedig erősödik.
Ebben az egészben pedig nincs cselekvő. Nincs senki, aki csinál
vagy visszacsinál valamit. Minden magától történik. Ezt
találod, és ez a felismerés nagy megkönnyebbülést, valódi
békét és örömöt eredményez.
Azt kérdezed: „Szeretsz-e tanítani?” Nincs „tantervem”, és nem
is érzem úgy, hogy bárkinek bármit aktívan tanítanék. Csak
teszem a dolgom, járom a magam táncát. Teljesen spontán az
egész. Örömömet lelem Önvalóm minden kifejeződésében,
legyen az kellemes vagy épp kellemetlen. Amíg itt van a test, a
tánc folytatódik. Valahogy minden jó és harmonikus
körülöttem, mivel tudom, hogy semmi nem fordulhat rosszra,
csak a felületen és csak átmenetileg.
Élvezem a szatszang-salsát, de nem ragaszkodom hozzá. Bár
tűnhet így, de valójában nem kötődöm senkihez és semmihez.
Ha tovább kellene állnom és az egész jelenlegi életemet magam
mögött kellene hagynom, az is tökéletesen rendben volna.
Amikor és ha mindez szertefoszlik, maradok az üresség. Ez
most is így van. Egy Mooji nevű emberi lény jelmezébe bújt
üresség vagyok.
Jelenlét, nyugalom, tisztaság és tekintély, hitelesség uralkodik,
amikor túllépünk, átlátunk az elmén, és megértjük, hogy az
nem más, mint a hullámok játéka az óceán felszínén.
Felismerjük az Önvalót és csak vele azonosulunk. Ez az isteni
vonzás, az isteni románc. Éppúgy, ahogy a pillangók
vonzódnak a buddleia virágához, minden lény, aki készen áll
az ébredésre, eljön, hogy megfürödjön a béke és együttérzés
óceánjában. Szatszangra jön. Elméje újra egyesül a Forrással,
vagyis beteljesedik a tudás és megértés jógája. Erről szól a játék,
a szatszang játéka.
Nos, azt is kérdezed: „Hogyan látsz minket?”

118
Az egység megnyilvánuló formáiként. Ez nem valamiféle
misztikus, erőltetett, szenvedélyes vagy érzelgős felfogás,
hanem az a természetes és egyszerű látásmód, amiről akkor
bizonyosodik meg az ember, amikor az elme nincs már útban,
nem vetít, és nem számítgat. A félelmet együttérzés váltja fel.
Nem félek többé tőletek, hanem saját Önvalóm
megnyilvánulásaiként szeretlek titeket, mert erre a megértésre
jutottam.
Az Önvaló csak szeretni tudja az Önvalót.

119
Szeretett Atyám,

Köszönet
az élet tapasztalatáéit;
a létezés öröméért
és harmóniájáért.

Köszönet
a Kegyelem örök áradásáért
és ezért a mélységes elégedettségért
és szeretetért a Szívemben.

És mindezeken túl,
köszönet azért,
hogy tudhatom,
és szüntelenül tapasztalhatom
a Veled való egységet
nem-született Tudatként.

120
Miért nem leszel te az én Gurum?

Azt mondod, hogy egy bizonyos ponton gondolatok

bukkannak fel, és úgy tűnik, hogy a velük való azonosulás
beleránt a szenvedés állapotába. Ezek mind gondolatok, meg
kell figyelni és gondolatokként kell nyugtázni őket. Van valami
értéke számodra annak, amit mondok, vagy valami afelé
mozdul benned: „Tudtam, hogy ezt fogod mondani." Azt
akarom látni, hogy tényleg szétzúzod ezt a szokást, ahelyett,
hogy sárba temetnéd az arcodat. Csak figyeld az „én”-t, aki
számára felbukkannak ezek a gondolatok. Mi ez az „én”? Mi
mondja ezeket a dolgokat? Miért vagyunk olyan könnyen
vevők ezekre a gondolatokra és érzésekre?

Mindig az értéktelenség érzésnél lyukadok ki.

Az „én"-fogalom hisz az értéktelenség érzésében, és így

teremtődik egy értéktelen entitás. Ez a teremtődés maga is
illuzórikus, hiszen csak gondolaton alapul. E pillanatban nincs
elegendő bátorság vagy erő, amely visszakényszerítené a
gondolatot oda, ahonnan jött. Mivel igazságként fogadod el
ezeket a gondolatokat, és azt is, akire hatnak, és azonosulsz
velük, ezért az azonosulás szintjén kell foglalkoznod velük. Ha
ezt akarod csinálni, akkor én feladom. Ez megoldhatatlan
feladat. Eljutsz egy szintre, ahol azt érzed: „Igen, megvan!”, és
el fogod veszíteni, mert az, aki eléri, és az, aki elveszíti, az
semmi más, csak gondolat. Bár szintén illuzórikus, mégis ez a
legintimebb gondolat, amely felmerül az „én vagyok”
tudatosságában. Ez okozza a bajt. Egy kicsit kimerítő és
fárasztó számomra, ha a személynél kell kezdenem, és meg kell
próbálnom a személyt felhúzni a tudatosságba. Az „én

121
vagyok” jelenlétnél szeretném kezdeni, hogy elvihesselek az
Abszolúthoz. Ha a személy pozíciójából indulsz, akkor csupán
az „én vagyok” állapot szemléléséig tudlak elvinni, és csak ha
már ott vagy, akkor kezdődhet a hatékony spiritualitás és ön-
kutatás.

Elmondok neked egy történetet:

Volt egyszer egy gazdag férfi, aki meglátogatta a Guruji-jét. Így
szólt a mesterhez:
- Hat éve vagyok veled. Hallgatom az előadásaidat. Tudom,
hogy igaz, amit mondasz, mégis, ha az életemre tekintek,
látom, hogy nem változtam. Mit csinálok rosszul? Annyi
családi és üzleti gondom van. Annyi mindenről kell
gondoskodnom az életemben, ami azt jelenti, hogy nem vagyok
képes hasznosítani a spirituális tanácsaidat.
A mester megfogta a kezét, gondosan tanulmányozta, majd
hirtelen felkiáltott:
- Ó, Istenem, ó, Istenem!
- Uram, mi az? Mit látsz?
- Azt látom, hogy hét vagy tíz nap múlva meg fogsz halni.
Ez a hír nagyon megrázta a tanítványt, és teljesen kimerült.
Ahogy hazaért, a felesége emlékeztette:
- Drágám, holnapra golfmeccset beszéltél meg az
üzlettársaiddal.
- Mondd le, mondj le mindent! - volt a férfi válasza. - Mondd le
az összes megbeszélésemet, mert nincs rájuk időm! Tíz nap
múlva meghalok, és nem halhatok meg tudatlanságban!
Másnap a felesége panaszkodni kezdett:
- Miért nem töltesz semmi időt a családdal?
A férj így felelt:
- Nem tehetem. Mi értelme a családnak? Kilenc nap múlva
meghalok. Nem tudom, megszületek-e újra! Eddig

122
elpocsékoltam az összes energiámat. Az egyetlen, ami érdekelt,
a család és az üzlet volt.
Nyolc nap elteltével a mester meglátogatta a tanítványát, és
érdeklődött az egészsége felöl,
- Uram, nem érdekel az egészségem - mondta a mesterének.
- Mit is jelenthet az egészség egy halni készülőnek? Nem
törődöm vele.
Aztán azt kérdezte a mester:
- Hogy megy az üzlet?
- Nem törődöm az üzletemmel. Mi értelme van birtokolni ezt
az egészet, ha napokon belül meghalok, és nem lesz rá
alkalmam, hogy elköltsem a hasznot?
- Hogy van a családod?
- Uram, nem voltam képes a családomra figyelni. Ami azt illeti,
mindent illúziónak látok. Te a Gurujim vagy, miért teszed fel
nekem ezeket a kérdéseket? Te pontosan tudod, hogy' mindez
nem létezik. Semmi sem létezik belőle. Csak az Igazság létezik.
Nem tudom, mit mondjak neked, Uram!
- Nagyon jó munkát végeztél! - mondta a mester, - Ez volt
életed legjobb nyolc napja, mert megmentetted magad.
Hazudnom kellett ahhoz, hogy bölcsen használd fel az időd.
Nem tudom, hogy közületek bárki bölcsen használja-e az
idejét. Két hónapnyi tiruvannamalai-i szatszang után az
emberek még több szatszangot akarnak. Azt mondom, nincs
szükségetek többre, csak menjetek mélyebbre az ön-kutatásban,
és végezzetek ezzel a szenvedéssel, amit ti teremtettetek
magatoknak.
Az egóból beszélni és cselekedni lustaság. Ez az értéktelenség
igazából. Nem azért, mert te értéktelen vagy, hanem mert a
hozzáállásod az. Szedd össze magad! Elég időt töltöttem veled
ahhoz, hogy képes legyél velem a tudatosság szintjén

123
beszélgetni. A személyes történetek kimerítik az energiámat. A
testem nem tud több személyes energiát magába fogadni. Azt
akarom látni, hogy egyszer s mindenkorra hazatérsz.

Talán nem kellene annyit a társaságodban lennem, ha ezt teszem

veled.

Magaddal teszed ezt. Vigyáznod kellene magadra! Vigyázz

rám és a testemre is! Azzal vigyázol rám, ha tudod, ki vagy.
Azt mondod, nem kellene ennyit a társaságomban lenned, de a
társaságom nélkül mit fogsz csinálni? Hamarabb felébredsz?
Magától értetődőnek tekinted a társaságomat? Nem hiszem,
hogy bárkit is arra biztatnék, hogy vesztegesse az időt. Én
önmagam vagyok, bármit is teszek, miközben te állandóan
felosztod magad. Hagyd ezt abba!
Miért nem leszel te az én Gurum? Miért nem én megyek hozzád,
hogy a te darshanodban részesüljek? Mennyi időbe telik még,
hogy szilárdan állj az Igazságként, mint a gazdag ember a
történetben, amit az előbb meséltem neked? Azok után, hogy
ennyi időt együtt töltöttünk, csak azt tudod mondani, hogy:
„Sajnálom, hogy az idődet rabolom!" Ennél jobban kellene
csinálnod.

Nem, ez nem így van. Néha egy csomó erő van idebenn, de aztán
visszatér a szokás, hogy azonosuljak a személlyel.

Semmilyen szokás nem erősebb nálad. Ha valaki, akit

mélységesen szeretsz, haldoklik, és az egyetlen módja, hogy
megmentsd az életét az volna, hogy felhagysz egy szokással
vagy hozol valamilyen áldozatot, tudom, hogy megtennéd.
Ennyire hiszek benned! Ha egyikőtök haldokolna, és jó sokat le
kellene fogynom ahhoz, hogy élhessen, megtenném érte.

124
Mindannyian haldoklunk, Mooji.

Nem, nem haldokoltok. Játszadoztok. Csak át akartok verni,

hogy lefogyjak. [Nevetés] Ezért mondasz ilyeneket. Tudom,
mikor beszélsz komolyan. Leadnám ezt az összes súlyt, de
meghalni nem fogok értetek - amíg nincs értelme.

125
Ne légy
ön-központú.

Legyen központod
inkább az Önvaló.

126
Az univerzum egyetlen tolvaja

Mooji, ez a kutatás az önvalóm után úgy tűnik, nagyon

hosszadalmas. Néha úgy érzem, beleőrülök! Még mindig annyi
gondolat száguldozik fel-alá a fejemben. Néha egyszerűen képtelen
vagyok mögéjük jutni. Hiú ábrándnak tűnik, hogy valaha is békére
leljek.

Ne légy hajlandó semmit megérinteni, ami lelassít! Engedj el

mindent! Most! Itt az ideje. Nagyon sok energiát, figyelmet,
erőt pazaroltál olyasmire, aminek oly csekély az értéke.
Rengeteg energiát triviális dolgokra. Miért nem fordítod az
idődnek legalább egy kicsi részét arra, hogy felkutasd: „Mi
vagyok ezek nélkül a dolgok nélkül?”

Itt a szatszangon minden rendben, de kint, a hétköznapjaimban...

Ez már koncepció. Ez nem igaz. Ami te vagy, az nem tud

elmenni. A figyelmed az, ami máshova megy!
A felhívásom mindenki számára ez: épp itt, épp most lépj ki
ebből az „itt- most”-ból, és szólj, amikor eléred azt a határt,
ahol az „itt” „ott”-tá válik, és „most”-ból „akkor” lesz!
Szenteld ennek a figyelmedet! Ebben a belső térben mindenféle
dolgok felbukkanhatnak, de ez, aki itt honol, érintetlen. Ebben
a térszerű ürességben az életet érzékletek áramlataként figyeled
meg - pillanatnyi, mégis isteni.
Engedd meg magadnak ezt a szabadságot, engedd meg annak
a belső szabadságát, hogy: „Az életem lehet teljesen kaotikus!”
Ne érintsd a veszteség érzését, és megszabadulsz attól, hogy
zűrzavart kelljen tapasztalnod! A „zavaros" jelzőt nem is fogod

127
többé használni a tapasztalás leírására. Felmondasz a belső
kommentátornak. Engedj mindent úgy történni, ahogy
történik, és mindennel abból az ürességből fogsz találkozni...
akkor mondd meg nekem, milyen nehézséged van még!
Hogy mondjak fel a belső kommentátornak?
Először is ne adj teret ennek a „hogyan csináljam” gondolatnak,
mert meg fog marni! Hogy dobsz el egy forró krumplit? Ha
kíváncsi vagy, tanulsz, ha kétségbeesett vagy, akkor rájössz!
Azt hiszed, az építész-elmének kell mindenről döntenie. De
van egy mélyebb elme, a kozmikus elme, ez mindent
tökéletesen csinál. Ez a „hogy csináljam” dolog, a bűntudat és a
megbánás száguldó gondolatai és érzései mind el fognak tűnni,
A tamaszikus energiát elnyeli a radzsaszikus energia, és a
radzsaszt elnyeli a szattva. Végül a szattva átalakul teljes
jelenlétté.
A tökéletes megértés keresése nem lehet részmunkaidős
elfoglaltság, de ez nem jelenti azt, hogy fel kellene adnod a
munkádat! Valójában úgy fogod találni, hogy minden, amit
meg kell tenned, sokkal hatékonyabban fog történni, ha a tettek
cselekvőiéként és a gondolatok gondolójaként benned lévő
„én” érzete eltűnik, és helyére lép az egyszerű létezés. Csináld
tovább, amit tenned kell, az élet teendői nincsenek
konfliktusban az Igazsággal. Ha feladod a konyhafőnökséget és
elmész papnak, az nem visz közelebb önmagadhoz. A mély,
belső változások sokak esetében megjelennek külső
változásként is, bár az Igazság megismerésének nem kell
külsőleg megnyilvánulnia. Megvalósítani igaz Valónkat annak
teljes természetességében, már önmagában szentség és
tisztaság. Épp itt, épp most te lehetsz a Buddha maga - a
farmert viselő Buddha.
[Nevetés]

128
A legnépszerűbb
utak azok, amelyek
a személyes én számára
ígérnek szabadságot.
Az én szavam azonban az az ujj,
amely közvetlenül
isteni Én-ed felé mutat,
és belök, visszalök
a végtelen Létbe.

129
Figyelj teljes figyelemmel!

Mennyi idő alatt érted el mindezt?

Semennyi és hosszú idő alatt. A próbálkozás, hogy felismerjem,

hosszú időbe telt; a felismerés egy pillanat volt.
A Mesterem szavai, kegyelme és jelenléte lehántotta a hamissal
való illuzórikus azonosulás hályogát, és a valóság azonnal
felfedte önmagát.

Szeretnék levedleni!

Már levedlettél, de folyton visszarakod magadra a bőrödet.

[Nevetés]

Az elme már átesett a méregtelenítésen, de te gyorsan újra

teletömöd méreganyagokkal.

[Nevetés]

Amint rájössz, hogy ki ez az „én”, nem kell több kérdést

feltenned. Bármi is merül fel számodra ezután, az egész világ
csak a tudatosságodban jelenik meg. Ott kell lenned, hogy
észlelj mindent, ami az elme felszínére jön. Az „én” minden
tapasztalás közös nevezője. Vagyis, a „Ki vagy mi az én?” az
Igazság természetén való intelligens szemlélődés legfőbb
kérdése kellene legyen, mert minden „más” csak ennek

130
megjelenése után következik. Miért ez a legjobb kérdés? Azért,
mert ha nem vizsgálod meg, mi merül fel „én”-ként a testben,
akkor tovább alszol abba a téveszmébe ringatva magad, hogy
ez az, ami vagy. Azzal, hogy a testednek tartod magad, máris
magadra öltöd a személyiséget is, és ez borzasztó tévedés.
Nézd csak meg, milyen a világ, amikor az „én” mint személy
tévhitén keresztül tapasztalod! Nem valami szép látvány,
hacsak nem vagy nagy képzelőerővel megáldva, vagy nem
tudod hathatósan elterelni a figyelmed az emberiség egoista és
erőteljes projekcióiról. A jelenlegi énképében élt „én”-ként nem
vagyunk boldogok.
Figyelj teljes figyelemmel! Amíg van „én”-érzet - bármilyen
szerepet öltsön is az „én" maga a tény, hogy megfigyelhető,
bizonyítja egy mélyebb érzékelés jelenlétét, amely mentes a
személyes identitástól - a kép nélküli tökéletesség fogalmaktól
mentes birodalma. Amikor felismered és elfogadod, hogy az
„én” nem más, mint az Önvaló, akkor valóban szabad vagy.
Egy mester bölcsessége, útmutatása és kegyelme által az
Igazság őszinte keresője végül bemeríti elméjét az „én” nélküli
Önvalóba, és e megértés megtestesülésévé válik.

Miért van az, hogy az identitás még azután is megmarad, hogy

hallottuk e szavakat?

Valahogy a létező oly módon manifesztálódik, hogy látszólag

beleragad az egyéni identitásba. Szatszangon találkozol a „Ki
vagy te?” kérdéssel, és összezavarodsz, mert nem vagy
hozzászokva az efféle kérdésekhez. Sosem állított senki ilyen
jellegű kihívás elé. Arra kondicionáltak, hogy olyan objektív
kérdéseket tegyél fel, mint például „Milyen messze van japán
Izraeltől?” vagy „Hogyan működik ez és ez?” Ez objektív tudás.
Most azt kérdezem tőled: „Ki vagy te, aki ennek a tudásnak az

131
ismerője?” Erre te azt mondod: „Természetesen én, miféle
kérdés ez?”
Amikor azt mondod vagy érzed, hogy „én", mi ennek az „én"-
nek a lényege? Miből áll ez az „én"? Ki vagy te, ennek a
kérdésnek a fényében?

Hmmm... sok minden. Ott az elmém, az érzéseim, az énképem, az

élettörténetem, az elvárásaim, a vágyaim…

Igen, de mi mondja, hogy az én elmém? Mi ismeri azt?

Látom ezeket a dolgokat. Van egy hely, ahonnan látható Satu [a

kérdező neve], miközben szerepet játszik.

Állj! Beszélj, ne kommentálj, hanem beszélj onnan, arról a

helyről, Akként! Ki az „én", aki látja mindezt? Épp most
számoltál be róla, hogy te látod ezeket a dolgokat, a „kis én"-t,
az emlékezetet, a kondicionáltságot, az érzéseket, a testet és a
többi. Még ott vannak, de most már csak tovatűnő
jelenségekként. Valami észleli őket, Ki vagy mi az, ami észleli
őket? Találd meg ezt a forrást magadban, miközben az észlelés
zajlik...

Valami mozdulatlan, de az erőfeszítés, hogy megpróbáljak az lenni,

szintén megfigyelhető. És van egy tendencia, hogy folyton visszatérjek
a látás tapasztalatának emlékéhez. Az „én Az vagyok" bizonysága
erőfeszítés nélkül látható és érezhető, ott nincs erőfeszítés. Ahol
rendszerint ítélkezés volt bennem azzal szemben, ami megszokott,
most nincs.

És most?

132
Ahonnan most szemlélek, látom hogy a Satuval való azonosuláskor
mindig jelen van egy várakozás, hogy mit hoz a következő pillanat,
ezért gyakran nyugtalanság van bennem, valamiféle mozgás. Közben
a szemlélés helyén intuitív megértés van arról, hogy mindez csak a
test-elme működésének játéka és hogy az egész az igaz Önvalómból és
egyszerre benne is történik.

És ki vagy te?

E pillanatban látom, hogy minden test, a tiédet is beleértve, saját

Önvalómon belül van. A személy mindig erőfeszítéseket tesz arra,
hogy Az legyen, ezért jelen van a kudarc érzete is amiatt, hogy nem
éri el azt az állapotot. Úgy érzem, kudarcot vallok, de most már látom,
hogy mindez csak az elme játéka. Amikor tisztán látok, akkor Satu
csak egy kép. Amikor valaki Satu személyére utal, akkor az a személy
az elmében mozog. De amikor Satu a természetes állapotában mozog,
akkor ez a létezővel való egység érzésében jelenik meg.

Most a tiszta „én vagyok" pozíciójából beszélsz. Itt tökéletes

nyugalomban vagy saját lényedben.

Amikor hallom, ahogy visszatükrözöd a szavaimat, úgy érzem, az

egész még ennél is szubtilisabb.

Így van jól. Régóta várok arra, hogy megosszam veled azt, amit
most megosztasz. Az Igazság fénye árad a szavaidból. Az vagy,
amiben Satu és a projekciói spontán módon jelennek meg. A
„személy” gyakran egy önkínzó entitás. Akár jók, akár rosszak
az önmagával kapcsolatos érzései, az énkép meglehetősen
szegényes. Az ego a pozitív és a negatív énkép ajtaján keresztül
is támad. Az énkép nem feltétlenül rossz dolog, ha az Önvaló
játékos kifejeződésének érezzük. De az a legjobb, ha egyáltalán
nincs énkép.

133
Most teljesen nyugodt vagyok a jelenlétedben, mert nyugodt és igaz
vagyok a szívemben. Csak így találkozhatok veled. Rendszerint
mindig jelen van a kudarctól való félelem, de maradok, mert a
szabadság utáni vágyam erősebb.

Jelenleg tele vagyok intenzív érzésekkel. A szavaid erőteljesen hatnak

rám, de zavarodottságot is érzek. Gondolatok vesznek körül, félelem és
az az érzés, hogy meg fogok halni.

Hagyd az érzéseket egy pillanatra! Csak figyelj! Mi van

tudatában az egésznek? Hol van az a valami? Ha valami
körülvesz téged, ahogy mondod, akkor kell legyen egy
meghatározott formád, nem? Ki vagy te?

Lélek vagyok.

De azt mondod, körül van véve, van tehát formája? Az, hogy
„körül vagy véve”, egy érzés. Ki az „én”, aki úgy érzi, körül
van véve? Egy tárgy? Csak akkor vehet körül bármi, ha valami
vagy, ha egy tárgy vagy, nem így van?

Sok minden vagyok... minden én vagyok. Én vagyok ennek a szívnek a

dobbanása is...

Most hangnemet váltasz. Mi ismeri és figyeli a dobogó szívet

vagy bármi mást? Ki vagy te, aki látja, érzi ezt, és milyen
identitással látod?

134
Az elméből jöhet...

Mi mondja, hogy „az elméből jöhet”? Ez arra utal, hogy lennie

kell valaminek az elme mögött, ami képes megfigyelni azt, és
az nem lehet ugyanaz, mint az elme. Tudsz követni?

[A kérdező nevet és felemeli a kezét, jelezve, hogy „feladom”. Mooji

bátorítja, hogy folytassa az ön-kutatást.]

Térjünk vissza ehhez az „én”-hez, akiről beszélsz.

Rendben... Amikor itt vagyok, békét érzek, és alábbhagy bennem a

nyugtalanság. De amikor nem vagyok itt, úgy tűnik, a figyelmem
kifelé kalandozik, és nem vagyok tudatában annak, ami mögötte van.
Itt, a szatszangon, amikor befelé fordítom a figyelmemet, látom, hogy
az üresség vagyok. Üresség van.

És találsz „én”-t, aki különbözik az ürességtől? Vagy ott van

egy „te” is?

[Csend]

Ha érzékelsz egy személyes „én”-t az ürességben, akkor annak

nem szükségszerűen egy objektív, kézzelfogható entitásnak
kellene lennie, amelyhez képest te, aki látod korábbi vagy, és
amelynek te vagy a megfigyelője?
Amint a figyelmed az Önvalód felé fordul, maga a figyelem
fordulása azonnal észlelhető. A figyelem az elme egy minősége,
és az is megfigyelhető. Azt hiszed, hogy te ez a „felé fordulás”
vagy. Egy entitás, aki csinál valamit és kap valamit cserébe.
Ritkán kérdőjelezzük meg ezt.
Örömérzés van jelen, amikor emlékszel, és befelé fordulsz. Újra
hangsúlyozom: a figyelem fordulása vagy nem-fordulása

135
megfigyelés tárgya a tudaton belül. Az „én” pillanatnyi
mozgása semmit nem változtat a dolgokon, mert jelenségként
észlelhető, és egyáltalán nincs semmilyen hatással a tudatra,
amiben megjelenik. Amint ezt felfogod, minden elvégeztetett!
Ki az, aki felfogja? A megnevezhetetlen! Amint berobban ez a
megértés, a „valaki”, aki számára látszólag világossá vált,
eltűnik a kimondhatatlanban.
Az egész a tudatosság vásznán megjelenő gondolat csupán, de
ne feledd, ez a vászon háromdimenziós.

Hú, ez nagyon mély...!

Ez szintén egy megjelenő gondolat. Ne szalaszd el ezt a

felismerést! Ez a kulcs az érintetlen jelenléthez. Sok félelem
merül fel? A félelmeket is gondolatok váltják ki vagy táplálják!
Az a tendencia, hogy azonosulsz egy „cselekvő én”-nel, szintén
gondolat. Amíg itt van a test és aktív benne az életerő, addig a
gondolati tevékenység potenciálja is itt van. A szokás, hogy
személyként azonosítjuk önmagunkat, egy reflex a
tudatosságban. Amikor az ön-kutatás segítségével eltávolítjuk
ezt a hamis identitást, vagy felajánljuk az univerzum
Legfelsőbb Urának, az élet és az Igazság eggyé válnak.
Megjelenik ugyan az „én"-érzet, de olyan lesz a hatása, mint a
ragyogó napsütésben megjelenő Holdé - érdektelen. Miután az
„én"-gondolat vagy egós identitás, az univerzum egyetlen
tolvaja mítoszként lepleződik le, a káprázat véget ér. Minden
illúzió közös természete, hogy erejét veszti abban a pillanatban,
amint lelepleződik!
Annak számára, aki nincs tudatában az Igazságnak, az „én" a
személy. Az Igazság keresője számára az „én" a Létező. Az
Igazság felfedezője számára az „én" a tiszta Önvaló.

136
Amikor a közeledben vagyok, nagyon erősen érzem a jelenlétet és a
békét, de aztán megjelenik az ego.

Nem számít, ha megjelenik az ego. Az ego azonnal megjelenik,

hogy figyelmet követeljen. Ez tudatlanság. Kezdetben minden
lényt tudatlanság borít, amely a világ minden gonoszságának
fő oka. Gyakran, amikor az igazság keresői szert tesznek némi
spirituális tudásra, hamar arrogancia és büszkeség alakul ki
bennük. Hatalmasnak érzik magukat. A tudás hatalmat jelent.
A belső felismerés nélküli spirituális tudás az egyik legrosszabb
hatalom. Utasítsd el úgy, hogy semleges tudati létező maradsz!
Ez a legjobb, amit tehetsz. Mind a tudatlanság, mind a tudás,
mind a büszkeség valótlan, semmi. Utasítsd el mindegyiket, és
végül utasítsd el az „én"-t is!

Amikor mély ön-kutatást végzek, sok szomorúság és félelem jelenik

meg.

Ez egy természetes reakció, és annak köszönhető, hogy az

Önvalóból erős fény árad, amint saját forrása felé fordul. Az
ön-kutatás visszavezeti az elmét a nullponthoz, a puszta
„vagyok”-hoz. Ekkor szomorúság jelenik meg, mert az egós
elme talaját veszti. A személyes identitás elhalványul a belső
vizsgálódás fényében, és ez természetesen félelemmel jár. Légy
ennek tudatában, és maradj stabil, de ne merev! Az elme
igyekszik megmenteni valamit, amit értékesnek tart. Ilyenkor
újfajta vonzerővel merülnek fel a régi, stagnáló dolgok. Ez a
kígyó csábító hangja nosztalgiának álcázva. Légy résen! Addig
lesz jelen, amíg meg tudja ragadni a figyelmedet. Emlékezz erre!

137
Most pedig a nullponton is túl kell lépned, a jellemzők nélküli
valóságba. A kegyelem itt van benned. Valójában nincs hova
lépni, mivel már eleve itt vagy a végső tanúként. Újra és újra
bizonyosodj meg erről! Tedd szokássá, hogy megerősíted
magadban azt, ami akár erőfeszítés, akár kegyelem által
világossá vált benned!

Úgy tűnik, nagyon sok csapda van.

Az első csapda az „én”. Utasítsd el az „én”-t, és egy csapda sem

tud majd foglyul ejteni! A valóságot nem lehet csapdába ejteni.
Te a határtalan Valóság vagy.

Miért tűnik olyan nehéznek felismerni ezt?

Azért, mert túlságosan az elmédre hagyatkozol. Az elme

hasznos, ha praktikus dolgokra használod, de a spirituális
keresés birodalmában haszontalan, sőt ördögi. Az elme
fejlesztése helyett összpontosítsd a figyelmedet inkább az
Önvaló felismerésére, és arra, hogy Az legyél. Ha a minden
társítás nélküli létezőn tartod a figyelmed, és figyelmen kívül
hagyod a nyugtalan elme vonzását, éhhalált fog halni és nem
lesz többé befolyása feletted, a Valóság felett.

De az előbb azt mondtad, a Valóságot nem lehet csapdába ejteni.

A Valóságot nem lehet csapdába ejteni, sem megszabadítani.

Amikor a Valóság elmeként nyilvánul meg, saját teremtése
bűvöletébe esik. Ezt hívják csapdának, elbukásnak. A kivezető
út az, ha megvizsgáljuk, ki esett csapdába. Az elme vagy a
dinamikus tudatosság, és az életerő a teremtője és okozója a
megnyilvánult világ minden jelenségének. A dinamikus
tudatosság a Valóságból merül fel és illuzórikus. Az Önvalód a
Valóság. Ez az Igazság.

138
Az elme jönni fog,
mert jönnie kell.
De neked nem kell
vele menned!
Maradj ülve
saját változhatatlan
Létezésed
karosszékében.

139
Amit látsz, az nem az, ami Vagyok

Mooji, állandóan az arcunkba vágod a „Ki vagy te?” kérdést, ezért

most megkérdezlek: „Ki vagy te?”

Az időtlen, a változatlan, a valóságos.

Honnan jöttél?

Sehonnan.

De itt vagy!

Igen, akárhogy is. Vagyok.

Miért jöttél?

A „miért” kérdés irreleváns. Soha nem jöttem, soha nem

megyek el, a létezés vagyok, mindenféle okon és célon túl.
Vagyok, az elme és annak világán túl, éppúgy, mint te.

De látlak itt ülni magam előtt!

Igen, a „magam” előtt, Vagyok. Amit látsz, az nem az, ami

Vagyok. Nem az, ami Van.

Nem értem.

Az Igazságot nem értheted meg. Csak akkor ismerheted, ha

rájössz, hogy te magad vagy az Igazság.
Ne hidd, hogy az elme segíteni fog neked! Az a dolga, hogy
összezavarjon, hogy benntartson a fizikai létezésben, és hogy
kételyeket ébresszen benned - nagyon jól végzi a dolgát.
[Nevetés] Csak egy dologra van szüksége ahhoz, hogy
rászedhessen: az együttműködésedre - ezt a munkát te végzed
kiválóan.

140
[Nevetés]

Ez egy játék, isteni játék - nem cinikus értelemben. Ezért hívják

ezt lílá-nak, Isten játékának. A te saját májád játszik veled.
A gondolatok jönnek és mennek, a létezés nem. Te vagy a
gondolatok tanúja. Te vagy a mozdulatlan képernyő, amelyen a
gondolatokat és az elme különböző aktivitásait érzékeled. Úgy
érzed, te is a játék része vagy független entitásként, miközben
egyidejűleg érzékeled is azt. Ez a létezés talánya. Amíg az egós
elmével azonosulsz, elszalasztod a nyilvánvalót - önmagad
forma nélküli Jelenlétét.

Hogy találhatom meg ezt a Jelenlétet, amiről beszélsz?

Nem lehet „megtalálni”. Ez egyszerűen csak van, és te már

most is az vagy. Tudsz határvonalat húzni önmagad és a létezés
közé? Amikor ártatlanul azt mondod „én”, akkor magára a
forma nélküli Jelenlétre utalsz. Ez a kettő ugyanaz.

De én még azt sem tudom, hogy mi a „forma nélküli Jelenlét"!

Persze, hogy nem tudod! Tudni nem lehet. Az vagy. Épp ezt
mondtam. Ki keres? Mi az, ami tudni akar?

Én!

Oké, és mi ez az „én”? Mutatkozz be!

Ez az egész: a testem az elmém a gondolataim, a vágyaim is, a

lelkem...

Ki vagy mi mondja ezt? Ki látja ezt? Mielőtt elérték a szádat,

honnan bukkantak fel ezek a szavak? Te dolgok listáját adtad
nekem.
Azt mondtad: „az én testem”. Azt kérdezem erre: kinek a teste?
Úgy a tiéd, mint az autód vagy a ruháid?

141
Azt is mondod: „az elmém”, ugye? Ami azt jelenti, hogy a tiéd,
de nem te vagy. Még a „lelkem” is, azt mondod, „felvidul a
lelkem” vagy „súlyos gyász nyomta a lelkemet". A lélek
változik, te ott maradsz mögötte, te szemléled, mi történik a
lelkedben - nos akkor mi vagy te?

Én, magam...

A gondolatok és szavak, és azok felmerülése előtt mi az, ami

nem is előzi meg, de nem is követi Őket? Ne érintsd ezt az
„én"-t, ez csak egy szó, egy fogalom. Nézz, ne gondolkodj!
Légy csendben és figyelj!

Semmi... egyáltalán semmit sem látok!

A semmi rendben van. A semmi azt jelenti, forma nélküli, túl a

formán, túl az időn. Nem egy dolog vagy, hogy is lehetnél?
Bármi legyen az - akár mentális , akár fizikai ami feltűnik,
tovaúszik vagy áthalad a tudatosságodon, az tartalom és
tevékenység. Megtudod ezt erősíteni?

Igen... igen... nos, akkor én ugyanaz vagyok, mint te?

Igen. Igen... lassíts, hogy a szavak, amiket mondasz, ne

különbözzenek attól, ami vagy! Csak távolítsd el az „ugyanaz,
mint” gondolatot!

Te vagyok.

Igen. [Szünet] És mi lenne, ha kitörölnéd a „te”-t? Meg tudod

tenni?

[Hosszú szünet]

Amikor azt mondtad: „te vagyok”, akkor a „te” szó Moojira

vonatkozott? Erre a testre utaltál, aki itt ül ebben a székben?

142
[Mooji megrázza a testét, mint egy bábot] Ennek az önvizsgálatnak
a fényében ez a test Mooji? Ki Mooji? Ez a test nem különbözik
attól a testtől, és egyik más testtől sem. [a teremben lévő emberekre
mutat] Az őselemekből áll és elemi táplálék. A kukacok vagy a
tűz vár rá. Ez az, ami vagy?
Sok misztikus mond ilyesmit: „Minden Egy.” „Én te vagyok, te
én vagy, nincs különbség.” „Ez mind én vagyok.” De ha ez
nem a te saját közvetlen tapasztalatod vagy megértésed a
Szívedben, akkor ezek csak szavak számodra, üres szavak. Ha
csak azt mondod, amit hiszel vagy amit hallottál, azonnal
érezni lehet, hogy mindez nem valódi. Energetikai szinten
érezhető az illatod, és észrevehető, hogy csupán egy személyé.
Jobb, ha nem mondasz semmit, maradj csendben!
Nos, még egyszer: mi vagy te?

„Vagyok”.

Igen, nagyon jó. Most dobd el a „vagyok”-ot!

[Hosszú csend]
Ki törölheti ki a „vagyok”-ot?

Mondd meg te!

[A kérdező mosolyog] Ha én semmi vagyok, akkor semmi nem töröl ki

semmit, a törlés megtörténik.

Így van, nagyon igaz. Most ne törődj a „törlésekkel”, meg a

„történésekkel” se! Ne végy fel semmiféle arroganciát vagy
okosságot! Ne szedj össze semmiféle fogalmat! Semmit ne szedj
össze!

143
A legnagyobb
teljesítmény az,
amikor nincs itt senki,
aki bármit is teljesíthetne.

144
Légy olyan, mint a tér

Utasítsd el azt a gondolatot, amely szerint létezik egy „valaki",

aki néz és él. Hagyd lenni a nézést és a létezést! Ezt a
megtévesztő „én”-t azért teremti a képzelet, hogy
megfűszerezze a dualitást. Sok bajt okoz, amíg végül
felismerjük és megértjük, hogy illuzórikus. Ne törődj vele - ez
nem az, ami vagy.
Ne eressz gyökeret az egóban! Szakítsd el magad ettől az „én"-
érzettől azáltal, hogy mindig az Önvalód, a változatlan terében
felbukkanó jelenségként ismered fel! A fizikai érzékek így is
működni fognak, az érzékelés így is zajlik. De szándékokra,
törekvésre nincs szükség. Ne dédelgess semmilyen fogalmat;
végül még a személyes „én vagyok”-ot se! Szenteld
figyelmedet a „Ki vagyok én?” kérdésének! Merülj el az „én"
érzetében, az létezés állandó érzésében! Mi merül fel „én"-ként
itt a testben? Felismerhető-e? Van-e neme? Azonosítható-e
kézzelfogható entitásként? Ezt derítsd ki!

Miért hangsúlyozod folyton a kutatás fontosságát?

A kutatás olyan kíméletlen, hogy ha egyszer megértjük a célját

és kellő komolysággal végezzük, azonnal és közvetlenül
kísértetként, valótlanként fedi fel bennünk az ego-érzetet. Maga
a kísérlet, amely az illuzórikus „én”-érzet megragadására
irányul, megtöri annak bűvöletét, és ezáltal tiszta Ön-tudatként
fedi fel lényedet.
Az ön-kutatás nem egy tanítás. Én azt mondom, olyan, mint
amikor tükörbe nézel, A tükör semmit nem tanít neked. Nem
bírál, és nem is panaszkodik. Csak visszatükrözi a tiszta alanyt.

145
Ez a tükör segít emlékezni arra, ami vagyunk azáltal, hogy
felfedi azt, ami nem vagyunk.
Eleinte van egy kis küzdelem, mert senki nem kérdezi: „Ki
vagyok én?" Mindig azt kérdezzük, „Ki vagy te?”, „Ki az a
lány?” vagy „Hogyan ismerkedhetnék meg vele?” [Nevetés]
Senki nem kérdezi: „Ki vagyok én?” Miért? Talán azért, mert
mentális szinten nincs rá kielégítő válasz, és ez frusztrálja az
egót. Azonban kitartással, hittel és türelemmel egy finom belső
vibrálásra, és egy ezzel együtt növekvő könnyedségre és
örömre leszel figyelmes. Légy egy ezzel a belső érzettel anélkül,
hogy hagynád elkalandozni a figyelmedet! Hamarosan
természetes lesz, hogy a tiszta Önvalóként létezel, és tudod,
hogy az vagy.
Azzal kezdtem, hogy senki nem teszi fel ezt a kérdést. Talán
majd te is rájössz, hogy senki nem teszi fel ezt a kérdést, sem
semmilyen más kérdést, soha! A kérdések, mint minden más is,
egyszerűen megjelennek valamilyen kifürkészhetetlen erő
hatására.
A létező látszólag idehozta önmagát, hogy teljes mértékben
megtapasztalhassa a dualitást, és közben mégis eredeti tudat-
létében marad. Májá bűvöletében a létező egy darabig az idő, a
tér és a látszólagos események hatása alá kerül. Miközben
személynek képzeli magát, gyakran tapasztal zűrzavart és
konfliktust, mivel a személyként létezés egy agresszív állapot.
De valójában ő ezek tanúja. Minden jelenség semleges és
személytelen tanúja. A szenvedés néha eszközként szolgál arra,
hogy a megbabonázott létező emlékezni tudjon tiszta forrására,
és meg tudjon állapodni abban.
Egy ideig a létező élvezettel játssza a személy szerepét. Ez része
az álomlétnek, és elkerülhetetlen. Mindezt úgy teszi, hogy a
tudatosság szubtilis szintjén nem veszít semmit önmagából, és
nem is módosul.

146
Még mindig rengeteg preferencia működik az elmémben.

Ne szentelj neki olyan sok figyelmet! Csak a lét-érzésre figyelj,

ami természetes, csendes és cselekvés nélküli. Így még
gyorsabban észre fogod venni, hogy az elme jelenik meg
vágyak formájában, de illuzórikus természetük lévén hatásuk
jelentéktelen, ezért nem hagynak nyomokat a tudatosságban.
Ha erre rájössz, az életed, annak tapasztalása és az arra való
emlékezés olyanná válik, mintha vízre írnál - egy perc múlva
már nem tudod elolvasni; eltűnik! Belül súlytalannak,
nyugodtnak és szabadnak fogod érezni magad.
Lényednek nem kell önmaga történetéhez ragaszkodnia. Nincs
története, időtlen. Az elme olyan, mint a szél, míg lényed olyan,
mint a tér. A szél ide-oda kóborol - ez a természete. De a tér -
végtelen lévén - nem jön, és nem megy. Olyan vagy, mint a tér.
Formanélküli és határtalan. Tudd ezt!
A tudatosság, amely mozdulatlan, erőfeszítés nélküli és
csendes a csend koncepcióján túl, nem ismeri magát ilyenként.
Mégis, itt ez a furcsa ellentmondás. Belőle árad ki minden
együttérzés, minden szeretet, amelyet önmaga emberi
megtestesülése, a „másik” iránt táplál, de amikor ezt a
„másikat” keressük, nem találjuk az Önvalótól függetlenként.

[Csend]

Félelem jelenhet meg, miközben a kondicionált én a látszólag

ismert felől a látszólag ismeretlen felé mozdul. Az
önmagunkról kialakított elképzelés, amely annyira hajlamos a
gyanakvás, a bűntudat és félelem érzéseire, folyamatos
megerősítést igényel. Fél megadni magát az ismeretlennek,
mert úgy képzeli, hogy ez igazságtalan hatalomvesztéssel jár,
ami erős sebezhetőség-érzéshez vezet, garancia pedig semmire

147
sincs. Mély gyötrelmet és bizalmatlanságot érez: „Ha teljesen
lemondok az irányításról, nem lesz többé én, aki gondoskodna
az életemről! A végén még olyan leszek, mint azok a szőrös
vándorló szerzetesek, akiket az utcákon látni. Nem, ezt nem
kockáztathatom meg, és nem is fogom!” És az az unalmas
irodai munka hirtelen milyen vonzónak tűnik!

[Nevetés]

Mooji, kérdezhetek valamit a félelemről? Elmondhatom, hogy néha

úgy érzem, a félelem konkrétan megmérgezi az életemet? És mégis,
most, hogy itt ülök veled, döbbenetes, miként jelenik meg ez a félelem!

Miért nem azon döbbensz meg, ahogy eltűnik? [Nevetés] Abban

a pillanatban, ahogy meglátod, és kideríted, ki szenved miatta,
már el is tűnik! Hányszor sodródunk a szikla peremére, ahol a
megsemmisülés elkerülhetetlennek tűnik? „Ó, Istenem! Ez a
szörnyeteg elevenen fog felfalni!” Most pedig vizsgálódj:
milyen szörnyeteg? Hol van? Kit fog felfalni? Mi fog meghalni?
Társíts képeket a félelmeidhez! Légy erős és merész! Mondd
ezt: „Ragadj el, falj fel! Itt vagyok!” Idézd magad elé a jelenetet!
Bízd a létezésedet a létezésre, de ne takard el a szemed! Légy
elszánt, és ne akarj semmit kihagyni ebből a katasztrófafilmből!
Az első sorból nézd végig megsemmisülésed pillanatát - már
ha egyáltalán van ilyen. Egy dolgot azonban ne felejts el
közben: légy tudatában annak, aki nézi! Megteszed?
Hát nem döbbenetes, milyen gyorsan eltűnik a félelem? Nem
döbbenetes látni, hogy voltaképpen semmi nem érint, amint
felismered, hogy térszerű tudat vagy? Nem hihetetlen
felfedezés, hogy az egész létezés nem más, mint egy Isteni
játék, egy nagy illúzió, és amint túllépsz az azonosuláson, az
egészet egy nagy illúzióként élvezheted?

148
Az az „én”, aki reggel Pondicherry-be utazik, szintén egy nagy
illúzió. Élvezd az utazást!

De Mooji, a félelem szó szerint... Úgy értem mindent, amit idáig

tettem valójában a félelem diktált. Elég nehéz „élvezni az utazást”,
amikor rám tör a félelem, amikor igazán nagyot robban, Akkor nincs
valódi béke... csak az elveszettség érzése...

Igen, igen. Jöhet egy vad lüktetés olyan erővel, hogy teljesen
tehetetlennek érzed magad. Ha megjelenik a tehetetlenség,
feküdj a lába elé és maradj csendben! Ne küzdj, és ne ítélj! Add
meg magad annak, ami Van! Ahogy Rumi mondja: „Hagyd,
hogy aki ide juttatott, az emeljen fel újra, ha akar.”
Megjelenhet az az érzés, hogy elragadnak, rád támadnak a régi
félelmek vagy minták, amelyek energetikailag olyan hangosnak
tűnhetnek, hogy az adott pillanatban képtelen vagy
megvizsgálni őket. Ha így történik, ne vizsgálódj! Add át
magad az égésnek, és csak hagyd, hadd történjen! Ezt kell
tenned! Ne küzdj!
Üdvözöld ezt a pillanatot! Ne öleld magadhoz, csak engedd,
hadd fejezze ki magát teljesen, és nagy szabadsággá változik!
Válj nyitottá, félelem nélkülivé és bölccsé a folyamatos
megfigyelés által! Ismerd meg az örökké szabad élethez vezető
feltérképezetlen ösvényeket! Maradj csendes tudatként, és a
láthatatlan jó házigazdaként meg fog jelenni, hogy tisztára
seperje a házadat. Ez a kegyelmet szolgáló kegyelem.

Nem tudok nem küzdeni!

Hagyd abba a küzdelmet! Elég volt belőle! Nézd, hogy

kimerültél ebben a felesleges küzdelemben! Ki az ellenség, és
hol van?

149
Úgy tűnik, mindenhol!

Ez a káprázattal átitatott elme drámája és bohóckodása. Próbálj

ki most egy új megközelítést: add át a létezésedet magának a
létezésnek! Ne ússz tovább! Hagyj fel a sürgető vággyal, hogy
megmentsd magad! Tedd meg most! Itt vagyok, és figyelek. Ne
foglalkozz azzal a gondolattal, amely azt mondja: „Nem!
Képtelen vagyok rá! Nem tudom elutasítani az erőfeszítést!" Ez
teszi fájdalmassá, érted? Az elengedésben, a lenni hagyásban
ott van a béke, a csend és a tisztaság, amelyek a teljes
megadásból merülnek fel. Hagyd az életet lenni! [Mooji mélyen
belélegzik, és kilélegzik]... aah... igen!

[Egy másik kérdező] Mooji, ki az, aki elenged?

Nem az egyén. Nem a személy. Téves az az elképzelés, amely

szerint egy személy csinálhat vagy visszacsinálhat bármit is,
annak érdekében, hogy előidézze a szabadságot. Ez az
elképzelés minden zavar, küzdelem és frusztráció oka, érted?
Maga a létező az, amely elengedi a személyes létezés érzetét.
Ezt így is ki lehet fejezni: azon belső vágyával vagy
impulzusával összhangban, hogy megszabaduljon attól a
pszichológiai szenvedéstől, amelyet a test-elmével való téves
azonosulás okozott, az Önvalón belül egy spontán
felszabadulás vagy elengedés történik. Amint megtörténik az
illuzórikus ego bűvölete alóli felszabadulás, az előrevetített,
képzelt krízis helyett tér, könnyedség és öröm veszi át az
uralmat.
Vagyis az elengedés nem egy nagyszabású beavatás:
„Szóóóóval, ma mind együtt egyszerre elengedünk!” [Nevetés]
Nem. Az elengedés egy belső vibrálás, egy finom intuíció. Egy

150
szelíd megnyílás történik, és friss áramlat indul - a kegyelem
áradása.

[Csend]

[Mooji az eredeti kérdezőhöz fordul] Szerettél volna mondani még

valamit?

Csak annyit, hogy... nos... ez a félelem nagyon gyakran rám tör.

Éjszakánként van úgy, hogy ötször-hatszor is megjelenik. Félelmek
ugrálnak elő a semmiből, érted?

Igen, igen... na és hová mennek?

Hát... egyszerűen elmennek. Végül mindig elmennek... hála Istennek!

[Nevetés]

De hová mennek a félelmek? A semmiből jönnek. Hová

mennek?

Nem tudom, Mooji. Néha próbáltam elcsípni őket, de egyszerűen...

eltűntek! [Nevetés]

Valahogy a semmiből, váratlanul megjelenik a kegyelem, és

eltávolítja a piszkot a szemedből és a tüskét a Szívedből.

De amikor ott a félelem, olyan erős, olyan hirtelen... olyan gyorsan

jön! De amikor eltűnik, olyan, mintha... Nem is tudom, hogyan
fejezzem ki.

Én nem ösztönzök senkit arra, hogy megpróbálja felfogni ezt a

történést. Olyan ez, mintha valamiféle rejtélyes taxidermia

151
történne, melynek során kivájnak belülről, és ürességgel
töltenek fel. Add át a létezésedet a létezésnek, és maradj
csendben! Az a jó, hogy nem kell róla választékos
diplomamunkát írnod; egy nyűggel kevesebb. Amint jön a baj,
már el is tűnik! [Nevetés]
De te, te nem tűnsz el. Itt vagy, hogy tanúja légy a benned
felmerülő legfinomabb jelenségnek is. Még akkor is, ha ilyen
gyors [Mooji csettint az ujjával], te akkor is gyorsabb vagy,
Miért? Mert itt vagy, hogy tanúja légy még a villámgyorsnak is.
Te vagy a leggyorsabb azáltal, hogy egy vagy az erőfeszítés
nélküli mozdulatlansággal!

152
Fogalmaktól
teljesen mentesnek lenni
a legnagyobb öröm
és szabadság.

Ahogy az identitás
oldódni kezd,
és minden fogalom
erejét veszti,
egy meglepetés tárul elénk:
saját oszthatatlan Lényünk.

Fedezd fel
ezt magadnak.

153
Le a fejeddel!

Tudod Mooji, azt hiszem, egyáltalán nem értem ezt az ön-kutatás

dolgot. Nem is tudom... nem értem. Teljesen őszintének kell lennem.

Igen, igen. Itt teljes őszinteségre van szükség. [Nevetés]

[Egy másik kérdező] Elnézést nekem is ugyanez a kérdésem. Én sem

értem. Az „én"-t kellene felderítenem? Már évek óta ezzel
próbálkozom...

[Első kérdező] Igen, én is...

[Második kérdező] ...és még mindig nem igazán tudom, mit kell
tennem...

[Első kérdező] Én sem! [Nagy nevetés]

Micsoda komédia! „Mit tegyek?" Ez az elme mantrája. „Maradj

csendben!" Ez rá a válasz, de az elme figyelme elsiklik e kiváló
tanács felett. „Mit tegyek, mit tegyek, mit tegyek?" Először is, ki
kért rá, hogy csinálj bármit is? [Nevetés]
Rendben, kezdjük újra! Csináld, amit mondok! Felejts el
mindent, amit eddig hallottál! Kezdjük az elején! Ömlenek a
szavak belőled: „Én nem értem, én, én, én, most erre nézzek,
vagy arra?" Ez túl sok nekem! Ki mondja ezeket? Most azonnal
mutass be az illetőnek! [Nevetés]
Te! [Mooji az egyik kérdezőre mutat] Válaszolj!

154
[A kérdező felsóhajt] De nem megy! Nem értem az ön-kutatást. Az
elmém nyugtalanná válik és összezavarodik.

Ne értsd a kutatást! Ne gondolkozz, hanem figyelj! Ki mondja,

hogy „nem megy, nem értem..."? Van alakja, mérete, teste?

Hogy kellene megtalálnom, ha egyszer én...

Már megint „én”! [Nevetés] Mi ez az „én”?

Össze vagyok zavarodva.

Ki van összezavarodva?

Én! [Nevetés] Teljesen zavarodott vagyok! Fogalmam sincs!

Igen, igen. Tudatában vagy a zavarodottságnak. És ha nem

vagy zavarodott, akkor azt mondod: „Ah, el vagyok
ragadtatva!” Szóval, a zavarodott és az elragadtatott állapotnak
is te vagy tudatában, amint azok felmerülnek benned. Ezek
szerint, te ezeken kívül kell, hogy legyél. Légy ott, ahol már
eleve vagy; azon az oszthatatlan helyen.

Kérdezhetek valamit? Azt kell kérdeznem magamtól, hogy ki vagyok

én, aki tudatában van a zavarodottságnak? Így működik? [Nevetés] De
komolyan!

Komolyan? Le a fejeddel!!! [Mooji egy kardcsapás mozdulatát

imitálja a kezével]

[Nevetés, majd csend]

Ó, ez az „én” eltűnt! Próbálom megtalálni, hová tűnt...

Most eltűnt, de melyik „én" próbálja megtalálni? Ne
gondolkozz, figyelj! Vedd észre az elme abszurditását, ami előtt
mindenki fejet hajt!

155
Érezni próbálom úgy, hogy a szívbe megyek. Azt hiszem... nos,
valahol a középpontomban, vagy... nem, ez sem igazán az... inkább...

Fogd be a szád!! [Csend]

Amikor otthon végzem a kutatást, csak annyit kérdezek, „ki érzi ezt az
érzelmet? ” Majd a következő kérdés az, hogy „mi van e mögött?”

Oké, ez az! Ki vagy rúgva! [Nagy nevetés]

És megvizsgálhatom, ki van kirúgva? [Még több nevetés]

Most épp ki vagy rúgva. Az elméd van kirúgva. De újra és újra

munkára fog jelentkezni.

[Nevetés]

Csak maradj így, csendben! Csak légy csendben! Semmit sem

kell „tenned" vagy „elérned”. Ne érintsd a gondolatot, amely
szerint hiányzik valami! Ne érints semmilyen gondolatot, oké?
Én majd vigyázok rád. Már nem a te dolgod vagy. Az én
dolgom vagy. Rendben?

Igen... rendben...

[Rövid nevetés, majd hosszú csend]

Köszönöm, Mooji.

[Csend]

156
Ha
a személy hernyó,
akkor a Bölcs a pillangó.

157
Mondhatod-e, hogy te vagy Isten?

Mi a véleményed a világ különböző vallásairól?

Mindegyik jó. A vallástalanság is jó. Mindegyik a saját szerepét
játssza, betölti a célját, mégsem tartozom egyikhez sem. Jók
vagy rosszak, nincs rájuk szükségem. Ez nem az ítélkezés
pozíciója, és nem is az arroganciáé. Ez egyszerűen csak azt
jelenti, hogy minden az érzékelési mezőm tartományában
merül fel, A gondolkodás, látás, érzés, létezés, mind az én
létezésemtől függ, mert kell, hogy legyen aki látja és érzékeli a
felbukkanásukat. Az „Én” nélkül nincs semmi.
Az „Én” - a szükségszerű, tudatos jelenlét - a legfontosabb.
Nélkülem semmi nem létezik, mert ha én nem létezem, rajtam
kívül nincs semmi más, ami tudhatna bármiféle jelenség létéről
vagy nem létéről.
Nos, akkor mondhatod azt, hogy te vagy Isten?
Mondhatnám, hogy én vagyok Isten, de ez nem jelentene
semmit, mert a szavak nem tartalmazhatják azt, aki mondja
őket.
Nem lehetek a beszélő sem, mert keresve őt, soha senki nem
találta meg, semmilyen formában, méretben vagy alakban.
Istennek is léteznie kell konceptuális entitásként az elmémben,
hogy tudomásom lehessen róla, bármilyen szubtilis legyen is
ez. Nem létezhet saját tudatosságomon kívül, ezért legjobb
esetben Ő az „Én vagyok" tudatosság kell, hogy legyen.
Világosan szólva, bármi legyen is az, ami keresőként
funkcionál, én az sem vagyok, mivel én a keresés
megtörténtének tanúja vagyok, mindenféle felismerhető kereső

158
nélkül. Csak annyi mondható el erről, hogy az „Én vagyok"-
nak finomabbnak és korábbinak kell lennie az „én vagyok"
érzetnél és a szubjektív létezés intuitív érzeténél is, mert az „én
vagyok"-ot szintén érzékeljük. Ezért tehát, ami én igazából
Vagyok, ami Van, az kell, hogy legyen a legfinomabb
princípium. Ez kell, hogy legyen az egyetlen állandó
princípium, mert minden „más"-nak, ami jön és megy, a
változatlanon belül vagyunk tanúi.
Hiszel egy személyes Istenben? Ahogy a hinduk hisznek Ísvarában, a
muszlimok Allahban, a keresztények Krisztusban?
Számomra Isten egyszerre személyes és személytelen, van és
nincs, és túl van mindezeken a gondolatokon. Természetes
módon ott van, ha a hangulat bennem Isten után sóvárog.
Ilyenkor Őt apaként, anyaként, barátként, bölcsességként,
jelenlétként, kegyelemként, misztikus tudásként, jóakaratként
és könyörületes szeretetként élvezhetem. Máskor Ő nincs. Ez
azt jelenti, hogy beolvadt a tudatosságomba tiszta,
tulajdonságok nélküli létezőként, hiten és dualitáson túl.
Nem bátorítok senkit semmiféle Istennel kapcsolatos teológiai
vagy filozófiai vitára, mert ezek többnyire félrevezetőek, csak
idő- és energiapocsékolás. Nem hoznak semmiféle valódi
felismerést vagy érdemleges eltávolodást a száraz
intellektualizmustól. Kerüld ezt el!
Ez az, ami leginkább vonzott hozzád. A gjánának és a bhaktinak (a
tudásnak és az odaadásnak) egyensúlya. Ez az, amit különlegesnek
találok a kifejezésmódodban. Ez a melegség az, ami elevenné tesz
számomra, mert ez megnyitja a bizalom útját a tanításod felé. És ez
szerintem a legfontosabb, mert ez elvisz Magának Istennek a
jelenlétébe. Szeretném ezt megköszönni neked.

[Csend]

159
A legfelsőbb az,
ha mindent elengedsz,
és csak az Önvaló
üressége maradsz.
Annak, ami lényed
legmélyén ráz meg,
az elme ellenáll,
mert Az kihajítja a gonoszt.
Az elme nem maradhat a Gurud.
Amikor a Kegyelem
jelenlétében vagy,
mindenféle fel fog
kavarodni belül.

A világod a feje tetejére áll.

Olyan, mintha felhasítanának,
és elevenen lenyelnének.

Ez a jó szerencse éri azt,

aki Praszáddá válik Isten számára.

160
Megismerő nélkül semmi nem létezik

Amikor a természetet szemlélem, áhítattal tölt el fenséges pompája, és

eltűnődöm, vajon honnan jön mindez?

Istentől. Isten teremti az egészet. Atyám: az univerzum

egyedüli teremtője és fenntartója.

És mi a helyzet az ember teremtésével?

Isten az emberiség teremtője, ezért az ember teremtése szintén

Isten teremtése. Minden Isten. Minden Istenben van, és Isten
mindenben van.

Miért utalsz: Istenre hímnemű személyes névmással („He”) és az

„Atya”szóval?

A neveltetésemből fakad, ennyi. Isten sem nem hímnemű, sem

nem nőnemű. Sem atya, sem anya. Mivel Isten forma nélküli.

Kell az embernek Istenben hinnie ahhoz, hogy elérje a

megszabadulást?

Nem. Az Istenhit nem szükséges a megszabaduláshoz. Az

Iszlámban van egy nagyszerű hadísz, amely így szól: „Aki
önmagát keresi, Istent találja meg. Aki Istent keresi, önmagát
találja meg,” Épp ezért, Önvalódat próbáld megismerni. Te a
tudás, hit, sőt a tapasztalás előtt vagy, mivel tudatában vagy

161
ezeknek. Az Önvalód a legkorábbi. Minden forma, gondolat és
érzet később jelenik meg. Az Önvalód megelőzi a formát, de az
Önvaló megismeréséhez testre van szükség. Megismerő nélkül
semmi nem létezik. Egyetlen forma sem tanúsíthatja saját
létezését. Csak az érző tudatosság minősége által lehetséges
érzékelés és tapasztalás. Te vagy ez az érző tudatosság és az is,
ami azon túl van, hiszen az érző tudatosság is észlelhető.
Elmélkedj mélyen ezen!

És mi a helyzet a vallásokkal? Úgy tűnik, rengeteg szenvedés és

háború írható a felelősségükre. Hogyan ismerheti Istent olyasvalaki,
aki háborúzik?

Felejtsd el ezt az egészet! Ezek az aggasztó kérdések nem

lesznek segítségedre az Önvalód felismerésében. Az elme
akarja tudni ezeket a dolgokat. Most nem egy háborús
helyzetben vagy, hanem itt vagy, ezen a gyönyörű helyen.
Élvezd ezt a környezetet, és használd ezt a lehetőséget igaz
természeted felfedezésére. Ha a háborúnak van valami
tanulsága, akkor az az, hogy az agresszió az igaz Önvalóval
szembeni tudatlanságából származik. Amikor az elme felfedezi
a végső valóságot, minden ellenséges érzelem, külső és belső
egyaránt, megszűnik. A bölcs tökéletes példa arra, hogy az
emberiség mit képes megvalósítani. Aki az Igazságot keresi,
annak arra kellene törekednie, hogy a bölccsel egyenértékűvé
váljon.

És mi van, ha valaki nem talál egy ilyen bölcset?

A valódi bölcs benned lakozik. Az a legbelsőbb valóságod.

Nem az elméd az. Az elme elfedi a bölcset. Amikor az elme itt
van, a bölcs nincs. Amikor a bölcs itt van, az elme nincs.

162
A megismerhető mögötti princípium - amelyen belül az
érzékelés és felfogás képessége megjelenik, míg ő maga nem
jelenik meg -, tudd, hogy az az egyetlen valóság, Te Az vagy.

Néha azt mondod. „felejts el mindent” máskor, hogy „vizsgálódj”, és

van, amikor azt mondod, „bízz Istenben". Melyik a legjobb tanács?

Mindenki a legmegfelelőbb tanácsot kapja, azzal összhangban,

hogy mennyire képes asszimilálni az Igazságot.

Az advaita az egyetlen oszthatatlan valóságat hangsúlyozza, de te,

advaita mester lévén mégis hitről, bizalomról, Istenről, önmegadásról
és vizsgálódásról beszélsz. Ez egy kissé meglepő.

Bármilyen sokszínűnek is tűnik a kifejezésmódom vagy

nyelvezetem, bármilyen sokszínűnek is látszik a megnyilvánult
világ, minden ugyanazt a DNS-t hordozza magában
tudatosságként. Minden az egyetlen forrásból árad ki.
Számomra minden tudatosság, és kizárólag tudatosságként és a
tudatosságban létezik. A tudatosság így játszik ebben a testben,
amit te Moojinak nevezel. Mit tehetnék? A szavaim
önmagukban nem valósak. Csak az valós, ahonnan a szavak
kiáradnak, és ami felé mutatnak.

163
Az Igazság keresői közül
talán azért vonzódnak sokan
a non-dualitás e
kifejezésmódjához,
mert a Szívből árad.
Nem száraz
tanítások átadása,
hanem visszavezet
a forrásodhoz,
és így felfedezheted,
hogy a bölcsesség
és a szeretet egyek.
Felismered,
hogy egység és kettősség
nincs konfliktusban egymással.
Mégis, a tiszta Önvaló
ezen túl van.

164
Emberi formát öltött üresség

Légy üres! Légy az üresség! Ez a titok; próbáld ki! Miközben

könyvet olvasol, maradj teljesen üres! Az olvasás tökéletes
világosságban zajlik, és a szavak a papíron maradnak. Élvezd a
beszélgetést is teljesen üresen, és a beszélgetés természetesen
árad. Figyelj, és fokozatosan meglátod, hogy a létezés a tudat
ürességében zajlik. Ily módon felismered, hogy az érzékelés, a
tevékenység, az álmodás és minden más a megnyilvánuló lét
természetes kifejeződéseként történik. Valójában, az életet
tisztábban, harmonikusabban és spontánabb módon érzékeljük
a személy vélt irányítása és szubjektivitása nélkül. Ez ám a
forradalmi felfedezés!
Keresd meg a kezdetedet és a végedet!
Emberi formát öltött üresség vagy. Felejtsd el magad, és fedezd
fel Önvalódat! Hagyd, hogy egész lényedben megbizonyosodj
mindarról, amit mentálisan tudsz. Ez a szatszang célja. Hogy
felfedezd azt, amiről azt hitted, elveszítetted - oszthatatlan
Önvalódat. Jelenlétedből, testedből és elmédből olyan erővel és
szépséggel fog áradni ez a felismerés, hogy más lények, akik az
Igazságra szomjaznak, jelenléted békéjében fognak menedéket
keresni.
Az emberek mindenhová magukkal cipelik személyiségük
hátizsákját. Még a strandra is! [Nevetés] Mi ez a hátizsák? Az
egós identitás. „Egyedi vagyok. Törődöm magammal, a
testemmel és az elmémmel. Nézzétek a végeredményt!
Nézzétek, milyen szép vagyok!" [Még több nevetés] Nem
képesek elengedni ezt a homokzsákot. Mindeközben,

165
egyszerűen a természet az, ami egyedi módon játszik minden
formán keresztül. A felszínen megítéléseket és preferenciákat
fejez ki. Úgy viselkedik, mintha más érző lényektől független,
autonóm egyén volna, holott épp az ellenkezője igaz - ő az Egy,
aki sokféleséget játszik.
Vegyük a hullám és az óceán példáját! Minden egyes hullám
mozgása alatt és körül ott az egész óceán. Egyetlen hullám,
még egy cunami sem rendelkezik autonómiával. Nem
mondhatja: „Én erre fogok menni, nem arra, amerre a többiek.”
Amikor erős az azonosulás az eszközzel, amelyen keresztül a
tudatosság és az életerő tapasztal, akkor az identitás látszólag
magára ölti az eszköz jellemzőit, mintha ő maga volna az, és
arrogancia, büszkeség árasztja el. Talán titokban még ezt is érzi:
„A világ jobb volna, ha mindenki olyan volna, mint én."
Én azt mondom, ne diktátor légy, hanem megfigyelő. Tanuld
meg megfigyelni ezt az ego-érzetet úgy, hogy folyamatosan
megkülönbözteted a valóst a valótlantól. A valótlan
változékony. Elmeként, hangulatként, időként és személyes
kapcsolatokként nyilvánul meg. A valós a láthatón belüli
láthatatlan. Az egyetlen látó, de ő maga jelenségként nem
látható. Csak a látszólag ismerhető, számszerűsíthető,
viszonylagos és változó dolgok tagadása által ismerhető meg.
Amint felismered a személytelen szemlélést, és azonosulsz
vele, láthatod, hogy a kibontakozó gondolatok, hatások és
események a „volt, nincs” pillanatnyi fényében ragyognak fel,
és nem hagynak nyomokat a tudatosságban.
A végső megértés érése közben feloldódik a személyes én
elképzelése. A dolgok nem egy „én”-nel történnek többé,
hanem csak úgy történik minden magától, káosz nélkül. Káosz
helyett határtalan örömbe, csendbe, szeretetbe burkolt valódi
harmóniát tapasztalunk. Minden, amit teszünk és érzékelünk,
az ürességből és az ürességben merül fel. Ez az üresség nem

166
halott, steril vagy sivár. Minőségek nélküli, akár a tér. Az egész
fenséges univerzum a nem-született tudatban táncol. Az a
forrása mindennek.

Ez gyönyörű leírás, Mooji. Milyen gyönyörű szavak!

Senki nem képes pusztán szavakkal kifejezni ezt. Ezt még a

tiszta beszédű Buddha sem tudta megcsinálni. Sem Papaji, sem
Sri Ramana Maharshi nem tudta megcsinálni. Nem hinném,
hogy a történelem során lett volna bárki is, aki megcsinálta,
bármennyire ihletett volt is. A jelenlétük azonban, miután
eggyé váltak a forrással, az egyetlen Igazsággal... [Hosszá
csend... Mooji szemébe könnyek szöknek] ...a tiszta tudat békéjével
és fényével ragyogott. Ez tagadhatatlan.

Nincs spirituális előképzettségem. Talán ezért van az, hogy bár

szeretlek hallgatni, mégis nehezen fogom fel, amit hallok.

Bármire is van szükséged, már bőséggel rendelkezésedre áll.

Légy bizonyos efelől! Vannak, akik úgy jönnek szatszangra,
hogy egyáltalán nem értenek angolul, mégis valami mélyen
rezonál bennük, és az elméjük erőfeszítés nélkül zuhan a Forrás
csendes felismerésébe. Mert ez a nyelven és az intellektuson túl
van. Még állatok is szoktak jönni. A szatszang valójában nem
csak emberi lényeknek szól. A szatszang minden lénynek szól.
A szatszang szó azt jelenti, összekapcsolódni az Igazsággal.
Minden érző lény, aki a tiszta létezés iránti sürgető vágy
kegyelmében részesült, reagál az Igazságra. Az élet folyamatos
szatszang.

167
Már régóta végzek ön-kutatást, mégsem érzek valódi vagy tartós
fejlődést.

Próbálj ki egy kísérletet velem! Itt és most, ne érints egyetlen

gondolatot se fejlődésről, jövőről, önértékelésről, és ne legyenek
elvárasaid azzal kapcsolatban, ami történik, rendben? Csak egy
pillanatig ne tégy semmilyen erőfeszítést! Ne hajszolj semmit!
Érted mit kérek tőled? [A kérdező igenlően bólint]
Mi marad?

Üresség és béke.

Milyen erőfeszítést kellett tenned?

Semmilyet. Csak követtem a tanácsodat, és nem kapcsolódtam a

szokásos dolgaimhoz.

El kell nyomnod bármit is?

Nem. Az elmém tiszta, mint a tér.

Ez a Buddha természeted. A tiszta, természetes állapotod. Csak

ne értékeld sehogyan, és ne nevezd élménynek!

Szeretnék így maradni.

Ez természetes kívánság, de légy szíves mondd meg nekem, ki

akar így maradni? Ki mondja ezt? Derítsd ki most!

Az elmém.

Azonnal utasítsd el tehát ezt a gondolatot! Az elme akarja

megragadni. Részt akar venni az akcióban. Mi az akció?

Nincs akció. [Nevet] Az Van. Nincs senki, aki bármiként maradhatna.

Köszönöm, Mooji.

Nagyon szívesen!

168
Fontosabb tudni
ki vagy te,
mint tudni,
ki Isten.
Mert nem ismerheted Istent
azelőtt, hogy ismernéd
saját Önvalódat.
Azonban,
ahogy kutatsz Isten után,
fura módon
elkezded felfedezni
saját Önvalódat,
mert igaz Valód
nem különálló
Istentől.
Végül a kereső
és a keresett
összeolvad.

169
Ne tömd tele az elméd instrukciókkal!

Tedd a kezed a szívedre, és mondj valamit onnan!

Sürgető késztetést érzek a megadásra. Látom, hogy a múló élvezetek és

a biztonság iránti vágyam nem szolgálják a javamat Azt hiszem,
kritikus ponton vagyok. Látok benned valamit, ami hatalmas bizalmat
ébreszt bennem, de azt hiszem, hosszú út vár még rám.

Hány mérföldet, métert vagy kilométert kell utaznod? Itt ülve

hova kellene menned, hogy jobban itt legyél, mint amennyire
itt vagy épp most? Add fel ezeket a gondolatokat és
törekvéseket! Nézd meg, hogy veszítesz-e valami valóban
értékeset azzal, ha így teszel!

Az életemnek nagyon nagy részét úton töltöttem, próbálván eljutni

valahová vagy megtalálni valamit.

Ez számodra az álruhába öltözött áldás! Ez teszi lehetővé

számodra, hogy az Igazságot elszántan felkutasd. Ez hozott
ide. Kezdetben ez az úton való bolyongás nem kerülhető el.
Egyedül Isten a tudója. A hiten és a bizalmon keresztül egyre
mélyebb felfedezések bontakoznak ki. Ezek örömöt hoznak, és
az örömöt persze a létező természetes módon ismeri! Nincs
különbség a szexuális egyesülés öröme, a politikus helyi
választási győzelmének öröme vagy a meditáció közben
felbukkanó öröm között. Ám az Önvaló ismeretéből fakadó

170
öröm személytelen, friss, nem kötődik semmihez és időtlen. Ha
ez a felismerés egyszer megtörténik a valódi megértésen
keresztül, az csodálatos megkönnyebbülés, és nem marad
utána semmiféle mentális merevség. Mindent a Tudatosság
játékaként vagy Isten álmaként látunk, élünk, tapasztalunk.

Van még egy kérdésem. Hogy történik meg ez a felismerés? Hogy jön
létre a nézőpontváltás?

Ne tömd tele az elmédet instrukciókkal! Megfojtják a

spontaneitásodat! Életed során instrukciót instrukcióra
halmoztál. Követni tudtad bármelyiket is közülük?

Nos, mit kellene tennem? Mindent elhiszek, amit ma mondtál

tökéletesen bízom a szavaidban, de nem tudom, mit tegyek most.

Mit is kellene tenned? Mit is tehetsz? Maradj csendben, és

merülj alá bensődbe, abba az irányba, amerre mutatok, a
jeltelen magba! A hit jó, a bizalom még jobb, de a közvetlen
tudás és tapasztalat a legjobb. Ha elég szerencsés vagy ahhoz,
hogy találkozz egy mesterrel, akihez spontán módon vonzódsz,
és aki iránt mély tiszteletet érzel, akkor add fel a büszkeséged,
és kövesd az útmutatását hittel, bátorsággal és eltökélten!
Ami e látás eredményeként marad, az annak a töretlen
tapasztalata, amit Valóságnak hívunk.

171
Az igaz tanító
soha nincs elválasztva tőled.
Nem is lehet elválasztva.
Ő a belső Szatguru - minden létező Szíve.
Ha magadba nézel, ugyanazt találod,
ami Én Vagyok.
A megjelenő külső Guru
csak a belső Guru felé irányít téged,
aki nem más, mint saját igaz Valód.
Az elmédnek szüksége van erre az útmutatásra,
amíg bele van gabalyodva a világba,
mivel könnyen megfeledkezik forrásáról.
A Guru Jelenléte és Kegyelme
emlékeztet eredendő harmóniádra,
és segít neked, hogy újra
megállapodhass a teljességben.
Még az Önvaló felismerése után
sem fogod soha nélkülözni a szeretetét,
és soha nem leszel elválasztva saját Gurudtól.
Önvalód és a Szatguru egyek.

172
A „valakiségtől” való szabadság

Harmincöt évet töltöttem egy advaita jóga iskolában, és annyi év után

egy nap csak úgy kisétáltam. Rájöttem, hogy minden, amit tanultam,
az elmémet célozta, és hogy az, ami igaz, annyira jelen van, hogy az
elmében nem lehet megtalálni. Mégis itt motoszkál egy gondolat,
amely szerint ahhoz, hogy szabad lehessek, meg kellene tapasztalnom
önmagam mindenütt jelenvalóként. A bökkenő az, hogy a tapasztalás
az elmében és a testben marad.

Jobb, ha leteszel róla, hogy próbálod megtapasztalni mindenütt

jelenlévőségedet. Bármilyen célkitűzés félrevezető. Ha
részesülsz ilyen tapasztalásban, jó! De csak pillanatnyi lesz. Egy
ilyen jelenség megtörténhet spontán módon a kegyelem
felvillanásaként vagy szikrájaként, de felmerülhet akár
gyakorlás, jóga, mantrák vagy ima segítségével. Minden
tapasztalás a tudatosságban, a tudatosságon keresztül és a
tudatosság által jelenik meg. Ez a minden lehetőséget magában
foglaló, korlátlan kegyelem. Amíg a test és az életerő jelen van,
az „én vagyok” érzete, a gondolati tevékenységgel és a
jelenségekkel együtt szintén ott lesz.

A dualitás kifog rajtam. Elveszítem a fókuszt, és a konfliktusok és a

zűrzavar erdejében találom magam.

Nem kell, hogy így legyen. Tapasztalhatsz-e bármit is, ha nincs

ott az elkülönülés vagy elválasztottság fogalma?
Megízlelheted-e önmagad ismeretét dualitás nélkül? A dualitás
elöl nem kell menekülni, sem eltörölni azt, mert dualitás nélkül

173
tapasztalás sem létezik. A dualitás nem tévedés, hanem a
teremtés nélkülözhetetlen eszköze.
Élvezd az életnek nevezett, mindent magába ölelő mozifilmet
annak minden könnycseppjével, kacajával, álmával, vágyával,
iszonyatával, minden odaadásával, csínyével és imájával
együtt! A kifejeződő tudatosság teljes spektruma elérhető, és
csodálatos, amikor a megértés és a kegyelem által megtisztított
szemmel nézzük. A létezésnek nincs meghatározott módja.
Lazíts, légy önmagad, és maradj olyan nyitott és csendes,
amennyire csak lehet, az élet minden megnyilvánulásában! Ne
feledd: te vagy a látott, a látó és az is, aki mindkettőn túl van
születetten tudatként! Úgy is mondhatnánk, hogy te vagy a
személy, a személy ismerője, valamint a tér is, amelyben
mindkettő megjelenik.

Akkor hát mi a teendő? Csak pihenni az ürességben?

Igen, mi más? De még jobb, ha úgy mondjuk, ürességként

pihenni az ürességben. Voltaképpen, az öröm növekedésével
csökken a munka. Az úgynevezett munka vagy gyakorlás
egyre inkább spontánná válik, és nem lesz ott az az érzet, hogy
van valaki, aki végzi azt. Önmagától fog felmerülni, és minden
ügyedről gondoskodik. Szóval, a megértés fényében egyáltalán
nem kell ártalmasnak, bántónak érezni a személy, a
személyiség és a preferenciák meglétét. Ez csak a személy
szerepét magára öltött megnyilvánulás működése. A játék a
tudatosságban merül fel, és szemlélése a semmiből történik.
Vagy, ha így jobban tetszik, mindenhonnan - ugyanaz. Ne
ragassz rá semmilyen címkét!

Már látom, hol hibáztam. Valahogy meg akartam tapasztalni

önmagam Akként, de ez lehetetlen!

174
Pontosan! Az annyira egy önmagával, hogy képtelen látni
önmagát. Mint például a kés, amely oly sok mindent el tud
vágni, de önmagát nem, mivel egy oszthatatlan egység. Vagy a
mérleg, amely rengeteg tárgyat meg tud mérni, de önmagát
nem.
Ami Van, az nem tudja érzékelni önmagát, mivel már egy
önmagával.

Vagyis a szabadság, amiről beszélsz, a valakiségtől való szabadság?

Igen. Végső soron, szabadság még a szabadság fogalmától is. A

törekvés vége. Minden figyelmünk, erőfeszítésünk és energiánk
arra irányul, hogy a lehető legjobb valakivé váljunk. Ez
természetes, az egész emberiség története erről szól. De ez nem
szabadság.
Persze, mindenképp éld a lehető legnagyszerűbb kifejeződést!
Az érzéseid megváltoztatása nem szolgálja az Igazságot.
Kövesd a szíved sugallatát, de a kifejeződésre ne tekints az
Önvaló meghatározásaként vagy mértékeként! Élvezd hálásan
az életedet az élet ajándékaként, Isten kifejeződéseként, a
kozmosz táncaként, de közben végig maradj a forma nélküli
látó! A bölcs látja a tükörben megjelenő képmását, de nem
zavarodik össze. Ő az üresség szentélyében marad a
megváltoztathatatlan létezőként.

175
Az egós identitás nem meri
megközelíteni az Urát,
mert fél, hogy beleharap.

Ha pedig egyszer
Isten szájában találod magad,
véged!

176
Minden a tudatosság játéka

Motoszkál bennem a gondolat, hogy valami hiányzik.

A tudatosság emberi kifejeződése mindig éhezik valamire.

Amint megérinti az autonómia érzetét, szinte spontánul
nyilvánul meg vele együtt az érzés, hogy valami hiányzik: a
teljesség, a stabilitás, a megérkezés érzése. Ez a hiányérzet
sokféle módon megnyilvánulhat, például a gyógyulás, a
javulás, a fejlődés vagy mindezek együttese iránti
szükségletben. Úgy tűnik, ez a hajlam mélyen gyökerezik az
emberi pszichében. Az, hogy „valami hiányzik", csak egy
gondolat. „Ha nem hiányozna, biztosan nem érezném így
magam! Jézus biztosan nem érzete így magát. Szörnyen érzem
magam, tehát nyilván nem lehetek az, ami Ő, mert Ő tiszta.”
Ezek pusztán feltételezések. Honnan tudod, hogy Jézus nem
ébredt kicsit zsémbesen reggelente? [Nevetés] Honnan tudod,
hogy amikor a tanítványaival vándorolt, nem bosszantották a
kicsinyes civódásaik? Ki állíthat ilyesmit? Azon a napon,
amikor szerencsejátékosokat látott a templomban, felcsattant:
„Ez a hely nem erre való! Kifelé!" Biztosan nem így
fogalmazott: „Kérem, ne vegyék zokon, de...” [Nevetés] Honnan
tudod, hogy Neki nem voltak ilyen érzései? Honnan veszed,
hogy Ő annyira más, mint te?
Jézus Isten és ember volt. Tudod, mit jelent ez? Azt jelenti,
hogy tisztában volt vele, hogy Ő egy ego nélküli lény, akit Isten
ereje, a jelenlét és a kegyelem mozgat.
Te is ez vagy. Miért hímez-hámoz folyton az elméd, hogy
elkerülhesse azt, ami nyilvánvaló? Miért van az, hogy amikor

177
ehhez a kristálytiszta Igazsághoz irányítanak, te kifogásokat
gyártasz? Amikor az elme fenyegetve érzi magát a mély
vizsgálódás miatt, átkapcsol hárító üzemmódra! „Talán jobb
volna még egy kicsit gyakorolni! Haladjunk lépésről lépésre,
csak lassan, csak lassan. [Nevetés] Úgy tűnik, valami szeretné
elkerülni a leleplezést. Mi az? Figyeld meg!
Ha az elmédet követed, mindig ki fog térni a látás elől, amely
felszabadítja a Szívedet, Ugyanakkor értsd meg, hogy ez a
hárítás szintén a tudatosság játéka! A tudatosság játssza a
bölcset, a keresőt és a bolondot is. Ugyan mi más játszhatna?
Az elme a tudatosság kifejeződése. Néha a tudatosság hatalmas
hülyeségként nyilvánul meg. Ki más tehetné? Ha egyszer ezt
felismered, mindent könnyedén fogadsz.
Láttam a televízióban egy dokumentumfilmet, amelyben egy
férfi azt állította, beleszeretett egy tehénbe. És mindezt egy
egész ország előtt kijelentette. [Nevetés] „Mélységesen
szerelmes vagyok belé! És ő is szerelmes belém! Nézzenek a
szemébe!” - mondta, és közben a tehénre mutatott, aki, el kell
mondjam, borzasztó unott képet vágott! [Nevetés] És a férfi
egyszerűen nem értette, hogy az emberek miért nem adják
áldásukat a kapcsolatukra [Még több nevetés], vagy hogy miért
tartják helytelennek, hogy feleségül akarja venni azt a tehenet!
[Nevetés] Teljesen komolyan gondolta! Voltak gyerekei is,
akiket mindenki csúfolt az iskolában: „Az apád egy tehénbe
szerelmes! Egy tehén az anyád!” [Nevetés]
Azt mondta, az emberek nem értik, de az ő fejében minden
tiszta e kapcsolatot illetően. Ő teljes békében volt magával. Mi
más alakíthatna egy ilyen játékot, ha nem a tudatosság? A
tudatosság játszik mindent, a teremtés egész játékának minden
egyes szerepét.

178
Vannak néhányan, akik rövid idő alatt eljutnak erre a mély
felismerésre. Egyetlen találkozás az Igazsággal, és elméjük
máris teljes csöndbe olvad.

Pár nappal ezelőtt nekem is részem volt ilyen felismerésben, Mooji, de

az elme visszatért - és még nagyobb erővel mint azelőtt! Miért?

Vegyük ezt a példát: ha nyugtató lövedékkel meglősz egy

nyulat, azonnal összeesik. Néhány ember így van ezzel. Az
Igazság hallatán megnyílik a Szív, az elme pedig
visszafordíthatatlanul csendbe zuhan - nincs több szó. Míg
mások számára olyan ez, mintha egy orrszarvút lőnél meg.
Vágtat tovább - bagadapp, bagadapp, bagadapp! [Nevetés] De
nem kell üldözőbe venned. Nyugodtan sétálhatsz tovább felé.
Mert ugyan fut tovább egy darabig, de ahogy hatni kezd a
nyugtató, szépen lelassul, majd végül összeesik. Valahol úgyis
rátalálsz, eldőlve, mint egy súlyos fatörzs, és boldogan
horkolva. [Nevetés] Ekkor végre megérintheted: „Orrszarvú
kisasszony, hogy vagyunk? Mi elől futunk annyira?” Némelyik
ego ilyen. Az első lövedék után, az Igazság első csapása után az
elme azonnal fellázad - bagadapp, bagadapp, bagadapp! És
már vágtat is! [Nevetés] Nincs ezzel semmi baj! Ez is csak a
tudatosság kifejeződése és játéka. Mit lehet tenni?
Tudatosság hat át minden megnyilvánulást. Még az elemek is a
tudatosság, és azok érzékelése is a tudatosság. Az érzékelés
érzékelése a Kimondhatatlanban, a Megnevezhetetlenben
történik. És te Az vagy.
A tudatosság nyilvánul meg a sokféleségben és a sokféleség
érzékelésében. Ez a változékonyság, ez az áldottság, ez az
átkozottság, ez a gyógyulás, ez a fájdalom, ez az öröm, ez a
kötöttség és ez a szabadság mind a tudatosságon belül történik,
miközben az egyáltalán nem változik. Éppolyan ez, mint

179
amikor álmodunk. Álmunkban egy változatossággal teli
világot látunk, amely éppúgy van kialakítva, mint ez a világ.
Érzelmek, gondolatok, kreativitás - mind ott van az álom
állapotban. Álmunkban találkozhatunk olyan emberekkel,
akiknek nem értjük a nyelvét. Ahhoz, hogy kommunikálni
tudjunk velük, álmunkban el kellene sajátítanunk egy másik
nyelvet. Amikor felébredünk, rájövünk, hogy mindez csak
álmunkban történt.
Ugyanez az ébrenléti állapotra is igaz. Hogyan lehetséges, hogy
az örök változatlan változóként nyilvánul meg, és látszólag
hipnotikus állapotba kerül, amelyben annak hiszi önmagát, ami
nem, majd pedig az elmén keresztül igyekszik újra felfedezni,
hogy ki is ő valójában? Hogyan lehetséges, hogy megteremti
ezt az egész álmot, majd pedig manifesztálja az arra való
képességet is, hogy felébressze önmagát az önmaga által
előidézett szendergésből pusztán azért, hogy végül rájöjjön,
soha nem is aludt? Milyen különös! [Nevetés] Micsoda
ellentmondás!
Minden ellentmondásokba robban. Mégis, az, ami szemléli
mindezt, túl van minden ellentmondáson.
Hagyd az egészet, úgy ahogy van! Te Az vagy, amin belül még
ez a tanács is, hogy „Hagyd az egészet!", csupán annyinak
hangzik, mint egy önmagán belül megjelenő csendes, elhaló
suttogás. Ugyan ki van ott, aki követhetne bármiféle tanácsot?
Saját egyedi sodrásán belül minden jelenlévő eljutott eddig a
pillanatig, eddig a felismerésig. Mennyivel távolabb lehet innen
jutni? Mi felé? És milyen célból? A majom-elmétől a szerzetes
elméig, majd az elme-nélküliségig, és benned mégsem változott
semmi. Semmi! Valami intuitív módon tudja ezt. Érintetlen
vagy.

[Csend]

180
Tartsd az elméd a Szívedben!

Nem nevezhető ez gyakorlásnak?

Ha gyakorlásnak akarod nevezni, hát jó. Miért is ne? Semmi baj

nincs a gyakorlás megnevezéssel, sem a gyakorlással mint
cselekedettel. Sri Nisargadatta Maharaj tökéletes gjáni volt,
naponta háromszor-négyszer mégis bhadzsanokat énekelt nagy
lelkesedéssel. Vajon úgy érezte: „Ó, nem, nem csinálhatok
többé ilyesmit, hisz már bölcs vagyok! Mit fognak gondolni az
emberek?” Nem. Az ő lénye tökéletes összhangban volt
mindennel, egy volt a létezés áradásával. Ezért cselekedetei
spontának, gátlásoktól mentesek voltak. Ne fojtsd el saját
táncodat egy szerep kedvéért! Légy önmagad!
Azt mondják, az, aki Istent keresi, rátalál önmagára. És az, aki
önmagát keresi, rátalál Istenre. Akár az önátadás, akár a
megadás vagy a bölcsesség ösvényén jársz, a vége ugyanaz.
Ennyi!

A szavaid véglegességet sugallnak. Azt hiszem, csak a végső csapásra

várok.

Ki fogja szemlélni ezt a csapást? Ki az, aki tudni fogja,

„megkaptam a végső csapást”? Tedd félre a végső csapás
gondolatát, és azt is, hogy valaminek a megtörténtére vársz.
Zuhan a fejsze, de a fej még mindig beszél. Most lesújt, és a fej
még mindig beszél!

[Csend]

Te ez az elmondhatatlan Vagy.

Köszönöm.

181
Művelt intelligenciánk
úgy érzi, meg kell értenünk a dolgokat
mielőtt ellazulhatnánk
és elfogadhatnánk őket,
de itt ellazulsz, mert tudod,
hogy az egós elmén keresztül szerzett
megértés nem tiszta.

Az Önvaló az a fény,
amely bölcsességként ragyog.

Fordítsd az arcod
e szeplőtelen Forrás felé.

182
Ne cipelj semmit magaddal!

Mindent, ami leírható, minden gondolatodat tedd félre most

egy pillanatra! Minden elválásodat, minden emlékedet vagy
fantáziádat tedd félre! Légy az, ami ez után marad!
Az „én"-gondolat a generátora és támasza az összes többi
gondolatnak. Egyes gondolatok vonzereje nagyobbnak tűnik,
mint másoké. Ezek a gondolatok nagyon erőteljesen
megerősítik az „én személy vagyok” érzetét. Valójában ezek
együtt és erőteljesen bukkannak fel. Abban a pillanatban az
eredeti Önvaló tisztaságát elfedni látszik az „én"-nel való
intenzív azonosulás, és minden más olyan érzet, ami ehhez
kapcsolódik. Lásd meg, próbáld megragadni ebben a
pillanatban ezt az „én”-t, illatként használva pillanatnyi
varázsát! Szimatold ki az „én”-t! Nézd meg, hogy
megragadható-e, és ha igen, nézz bele jó alaposan, és lásd meg,
miből van!
[Csend]
Tényleg úgy van, hogy amit keresel, az Az, ahonnan keresel.
Ne érintsd a gondolatot, hogy valami vagy bármiféle
cselekedet meg tudja akadályozni, hogy az légy, aki vagy! Ha
megvizsgálod ezt, meglátod, hogy nem igaz. Semmi nem
akadályozhat meg azon a gondolaton kívül, hogy valami
megakadályoz! Ha megmaradsz e gondolat mellett, el fogja
szívni az erődet.
Ezt tényleg akarni kell...
Három választási lehetőséget kínálok neked. Egy: hajítsd el
annak a „valakinek” a gondolatát, aki akar valamit! Kettő:
hagyj figyelmen kívül minden olyan kísérletet vagy hívást, ami

183
afelé vonzana, hogy elérj vagy nyerj valami újat! És három: ha
önmagad megismerésének vágya feltámadna benned, fogadd
azt a kegyelem működéseként!
Ez egyfajta öngyilkos vágy is.
Ez az öngyilkosság rendben van. Az ego, amely öngyilkosságot
követ el, az Önvalóvá válik. Ez az öngyilkosság ártalmatlan. Ez
egy jó öngyilkosság! [Nevetés]
Nem nagyon maradt mibe kapaszkodnom. Az összes gondolat, amiről
úgy hittem, arra épülök fel, érvényét vesztette.
Igen. Micsoda szerencse! Az elme tökéletesen működik, ha nem
csimpaszkodik semmiféle identitásba, Ez a tiszta elme.
Elég nagy kihívásnak tűnik.
Kinek? Találd meg azt, aki a kihívást érzi és féli!
Van egy csomó elképzelésem a ragaszkodásról és...
A ragaszkodás is csak egy gondolat. Nincs tanításom, amit
felkínálhatnék neked. A szatszang nem az a hely, ahol puszta
tanulás folyik. Felfedezés, igen. Az összes mentális és
pszichológiai stratégia lerombolása, igen. Szelleműzés, igen. Ez
az a hely, ahol meghalunk a valótlan számára. És igen, itt az
ego-öngyilkos gondolatoknak is helye van. [Nevetés]
Elég ijesztő ez, Mooji.
Légy bátor! A legkedvezőbb lehetőségnél, a legmagasabb
szintű esélynél arra, hogy felbukkanhasson a tökéletes látás és
tisztaság, gyakran ellenállás merül fel, és magára vonja a
figyelem fő fókuszát. Mi az, ami menekülni próbál? Ezen a
döntő ponton légy éber az összes mentségedre, fantázia szülte
kivetítésedre és hárításodra!

184
Volt egyszer egy férfi, aki eljött hozzám, és minél mélyebbre
vitte a vizsgálódása, annál jobban kereste a kibúvókat.
„Használhatom a fürdőszobát?" - kérdezte. „Kaphatok egy
pohár vizet?" „Kicsit meleg van itt, kinyithatnánk az ajtót?" És
ez tél közepén volt! [Nevetés] Végül szembeszálltam a hímezés-
hámozásával: „Látod, hogy mi folyik itt? Nem vagy rab,
bármikor elmehetsz. Menj, ha nem akarsz itt lenni!” Csak
azután sikerült stabilizálnia magát az ön- kutatásban és békébe
merítenie az elméjét, miután lelepleződött.

Nos, tehát nincs mit tenni?

Engedd meg magadnak, hogy visszacsinálódj! Engedd, hogy a
Kegyelem levetkőztessen! Minden, amit csináltál, minden
gyakorlás, amit végeztél, ehhez a ponthoz vezetett, ebbe a
pillanatba. Nincs mit megbánni. Most légy csendben! Pihenj
meg önmagadban itt és most, a tudatod valódi forrásában,
csendjében, teljességében, ürességében!
Annak a személynek a távollétében, akinek képzelted magad,
most a tiszta jelenlét ragyog. És ez a jelenlét mindent átható. Ha
megtörténik a végső felismerés, tiszta energia szabadul fel,
amely megáldja és energetizálja megnyilvánultságod minden
más aspektusát is. Semmi nem marad, amit meg kellene érteni.
A kivetítések, vélemények, interpretációk és gondolatok
lehullnak, és mindaz, ami Van, tökéletes szabadságban és
örömben járja táncát.
A Mesterem azt szokta mondani: „Az Önvaló a tiszta elmében
fedi fel Önmagát.” Tégy félre minden törekvést! Meztelenül
lépj be ide!

185
Miközben az Igazság
tüzében vagy,
figyeld, mi az, ami elég.

Ha az te magad vagy,
akkor találkozz Istennel
megszentelt hamuként.

186
Ne nyisd ki túl korán az ejtőernyőt!

Vannak olyan érzelmek, melyek körül van tér, hogy megfigyeljem őket,
és nem tapadok hozzájuk. De más érzelmek esetében, mint amilyen a
harag, úgy tűnik, nincs semmi tér, és ott találom magam a harag
kellős közepén.

Ez csak egy jelenség. Engedd megtörténni! Talán ott az érzés,

hogy: „Nem akarok haragot érezni!”, de teret kell hagynod a
harag számára is, hogy kifejeződhessen. Ha csak a tanúja
maradsz, nem lesz annyira szörnyű! Ha jön a harag, és úgy
érzed, kifejezésre kell juttatnod, és a városban élsz, akkor
üvölts bele a párnádba. Csak arról van szó, hogy valamit kihajít
magából a létező, nem kell irányítgatni semmit. Nem hinném,
hogy kimész és meggyilkolsz valakit.

Nem, de fontos, hogy megértsem ezt, mert azt mondod, hogy lehetünk
dühösek, és ugyanakkor...

Te, az Önvaló nem vagy benne a dühben. A düh van benned.

Végtelen lényed terében elegendő hely van ahhoz, hogy
bármilyen kifejeződés megnyilvánulhasson, kifejezésre jusson,
ott legyen, és végül kimerüljön a kifejeződése. Ekkor újra
lecsöndesül. Ne avatkozz bele semmiféle kifejeződésbe!
Üdvözöld! Eleinte néhányan úgy érzik: „Mi történik? Széthull a
világom. Megörülök!” Ezek a reakciók szintén az elméből és a
személyiségből jönnek. Érted? Ez még nem a valódi lényed, te
korábbi vagy ennél.

187
Nagyon gyakran egy reaktív tudatosságból funkcionálunk, de
ezek a reakciók, akciók és interakciók spontánul zajlanak egy
olyan tudaton belül, amely nem vesz részt bennük. Az nincs
ezeknek a reakcióknak a buborékjába zárva, de ott kell, hogy
legyen a tudatról való tudatosság. Fel kell fedezned az Önvaló
mélyebb terét, és ott kell maradnod, mert ha ezek a jelenségek
elkezdenek megtörténni, akkor időnként félelemmel és
pánikkal járnak. Azt mondom, ne ítélj, ne ugorj bele, csak
figyelj! Ne nyisd ki túl korán az ejtőernyőt! [Nevet]
Néhányan rögtön menekülőre fogják, ha valami történik, de te
ne nyisd ki azt az ejtőernyőt! Vannak, akik már a repülőgépen
meghúzzák a kioldózsinórt.
[Nevetés]
Valami úgy érzi: „De össze fogok törni, valami nagyon rossz
történik!” De ezek mind csak gondolatok! Az egoisztikus elme
hajlamos arra, hogy azt gondolja, hogy valami rettenetes
történik. Mi történhet veled? Semmi. Ha elhamarkodottan
azonosulsz ezekkel a gondolatokkal, akkor elszalasztod annak
a lehetőségét, hogy a létezés mélyébe hatolj. Nagyszerű
lehetőség ez. Ha elveszettnek érzed magad, és a belső tűzben
égsz, ez a kegyelem! Bírd ki! Nem szörnyű, ha nem hiszed el az
elme interpretációját. Inkább az ön-felfedezés lehetőségévé
válik. A kegyelem tüzei mögött ott a tiszta Önvaló fénye és
öröme.
Ezeket a dolgokat, ezeket a szunnyadó tendenciákat fel kell
böfögni. Egy hölgy egyszer azt mondta nekem: „Mooji, valami
jön felfelé, és úgy érzem, mintha egy bálna lenne bennem!
Hogy böfögjek fel egy bálnát? Úgy érzem, ha »igent« mondok
és együttműködöm ezzel, akkor valami odabenn túl nagynak
bizonyul, és felrobbanok.”
Így aztán azt mondtam neki: „Szeretnék látni valakit
felrobbanni!”

188
[Nevetés]
Ne fordulj vissza! Üdvözöld ezt a mozgást, és bízz a
kegyelemben! Akkor böfögni fogsz és...”plopp” - egy ebihal!
Nem bálna!
[A nevetés folytatódik]

Valójában nem bálna van odabenn, de az elme azt mondja,

hogy nem bírsz vele, és ez a hang nagyon ravasz és kártékony!
Készülj erre a hangra! Jönni fog, ahogy jött minden
megszabadult emberhez, minden Buddhához, minden
Krisztushoz, minden Krisnához. Van, ami felkavarodik és van,
ami nem. Az Önvaló ott van csendben, ahogy mindig is ott volt
- makulátlanul.
Az a tény, hogy létezel, evidenssé teszi azt, hogy az Egy Van.

[Csend]

Az idő, az időtlen előtt száll tova. Te vagy a láthatón belüli

láthatatlan. A látható a te ideiglenes aspektusod. Ezek a dolgok
jönnek, de aztán el is mennek. Figyeld meg, és bizonyosodj
meg róla!
Ismerd fel, hogy mi az, ami nem jön, és nem megy! Nem mehet
el, mert soha nem is jött, csak feltárulhat. Semmi, amit
meditációban tapasztalhatsz, nem lehetsz te. Ezek mind a
tudatosság emanációi vagy aspektusai, de nem ez a végső te.
Ismerd fel, hogy mindezek megnyilvánulások, melyek az érző
forrásból származnak, de nem stabilak! Ne ítélkezz felettük, ne
azonosulj velük, ne azonosulj semmivel! Légy énkép nélküli!

Még az örömmel se?

Ne azonosulj még az örömmel se! Ne próbáld eltaszítani, de ne

is azonosulj vele! Ott marad, még szebben, mint valaha. Ha

189
nem azonosulsz semmivel, akkor nem egy dolog vagy, és ha
nem vagy dolog, akkor olyan öröm lesz jelen, amely nem
tartozik senkihez. Egy olyan öröm, amely szinonimája a tiszta
Önvalónak.
[Nevet]

Az az öröm, amely valakié, el kell, hogy múljon, hiszen a

személy sem maradandó.

[Csend]

Az az öröm, amely a lét öröme, nem múlhat el, mert ami forma
nélküli, az nem tud jönni vagy menni. Ez a fajta öröm és a béke
szinonimák.

[Csend]

[Nevet]
Nagyon jó, nagyon jó. Köszönöm.

190
Hatalmas erő
ébred benned,
amikor tudod,
hogy semmi
nem tud kibillenteni
az Igazságból.

191
Az önfelfedezés tüze

Gyakran, amikor szatszangon vagy, az addig árnyékban

megbújó, lappangó dolgok felszínre jönnek az Igazság
leleplező erejének hatására. Ha egyszer ezek a szunnyadó
tendenciák felszínre kerülnek, olyan érzésed van, mintha
egyenesen a napfonat csakrádba döftek volna, és hatalmas
érzelmi vihar kerekedik benned.
Amikor az Igazság fénye felfedi ezeket a hamis elképzeléseket,
minden felszínre kerül. A létező kiokád magából mindent, ami
valótlan, felhoz minden szennyet. Ez bizony nem kellemes
érzés! Nem szép, és nem édes. Olyan érzés, mintha egész
lényed lángokban állna, mintha széttépnének belülről. Én azt
mondom, hagyd magad felhasítani! Add meg magad a belső
égésnek! Légy hajlandó belépni az igaz önfelfedezés tüzébe!
Ebben a tűzben te nem fogsz elégni. Csak az fog elégni, ami
nem te vagy.

Úgy érzem, mindent el fogok veszíteni...

Sokan próbálják megmenteni ezt az egós identitást. Az elme

igyekszik megérteni, elemezni, vajon mi romlott el, és egyre azt
kérdezi: „Mi történik velem? Most mi tévő legyek? Darabokra
hullok!"
Mindenki igyekszik egy kis darabot megmenteni magából,
hogy legyen mibe kapaszkodnia. Azt képzeled, ha teljesen

192
elégsz, akkor haszontalanná válsz. Igen, egóként teljesen
haszontalan vagy, de Önvalóként tökéletesen elégedett és
szabad vagy. Ez a különbség.
Csak maradj csendben, és add meg magad az ellenállás
viharának kellős közepén! Nagyon fontos, hogy felismerd a
jelentőségét annak, ami történik veled! A Kegyelem karjaiban
vagy.
Valami hozzászokott ahhoz, hogy titokban maradjon. Az ego
folyton igyekszik megvédeni magát, és azzal, hogy az egonak
képzeled magad, csak állandósítod a létezését, és odáig jutsz,
hogy áldozatnak érzed magad a saját elme kreálta
történetedben. Ezek a tendenciák rabszolgává tesznek, a létezőt
pedig túszként tartják fogva. De ki fogja kifizetni a váltságdíjat?
Én azt mondom, ez a legkedvezőbb pillanat. Változtass a
hozzáállásodon, és ahelyett, hogy sajnálod magad, légy hálás
azért, hogy az élet ilyen erőteljes, ádáz módon megragadott. A
tigris szájában vagy! És ha egyszer a tigris szájába kerülsz,
nincs menekvés. Ha egy csivava kapott volna el, bajban lennél,
de a tigris szájában neked, mint személynek annyi. Érted?
Micsoda szerencse, hogy a tigris szájában vagy!

Amikor kezdem megadni magam, érzem, hogy feltámad a félelem.

Valami azt mondja bennem: „Na igen, és mi lesz ezután?” Ez pedig
félelemérzetet hoz magával.

A teljes megadásba azt is bele kell venned, aki megadja magát.

Ha nem így teszel, akkor az, aki megadja magát folytatni fogja
az alkudozást, így szól majd: „De ha mindent feladsz, akkor mi
lesz velem?" Ez, aki alkudozik, aki a megadásról beszél, szintén
az Önvaló illúziók által megtévesztett aspektusa, az ego. Nem ő
az igazi. Miután lelepleződik és kihajítod, az, ami látszólag
rejtve mindig is itt volt, teljesen felfedi magát.

193
Amikor a tűz a legvadabbul lángol, ne felejtsd el: maradj
csendben! Az önmegadás folyamatában vagy... folytasd csak! A
Kegyelem elfogadta a felajánlásodat, és épp feléget benned
mindent, ami nem valós. Ne próbálj kimenteni semmit! Semmit
nem érdemes kimenteni a süvítő lángok közül. Csak maradj
nyitott! Ne próbálj kikúszni a tűzből! Egyszerűen légy benne!
Egy igaz lény megérti e szavak szépségét és jelentőségét.
Fájdalom csak akkor létezik, ha oltalmazod az egót. De ha ezt
érzed a szívedben: „Meg kell végre szabadulnom ettől! Elég az
alkudozásból, elég az ígéretekből, elég mások helyeslésének
kereséséből!", akkor gyere, lépj a tűzbe, és meztelenedj le
teljesen! Haladd meg még a meztelenséget is, és légy teljesen
üres! Ez a tűz örök semmivé redukál.

Nagyon jó.

194
Az, akit látsz,
csupán jelenség.

Az, Akit nem látsz,

a Valóság.

Hullj teljesen
a karokba, melyeket érzel,
de nem láthatsz.

195
Bízz a Kegyelemben, amely idehozott

Értsd meg és bízz a kegyelemben, amely már működik benned!

Az ittlétedet a kegyelemnek köszönheted. A beszéd és a
hallgatás az egyetlen forráson át lép be és távozik. Amikor a
szavak és a cselekedetek az Igazság mélységéből emelkednek
elő, olyan erőt és tekintélyt hordoznak, amely képes a hallgatót
csenddel és felismeréssel eltölteni. A személyes elmétől eltérő
frekvencián árad, a tökéletes világosság frekvenciáján.

Mooji, úgy tűnik, hogy a jelenléted és a szavaid segítenek

megerősíteni az elhatározásomat, hogy belépjek - és benn is maradjak -
a tűzben, amely elégeti a személyes elmét.

Nem ígérek neked semmit. Legjobb esetben elhangzik és eljut

hozzád valami provokatív, ami a figyelmedet hirtelen
éberségbe rántja, vagy ráirányítja a mozdulatlan Önvalóra. Még
egyszer tehát, az impulzus, hogy belépj az énfeláldozás tüzébe,
hogy lefeküdj az ego hamvasztó ghát-ra, ez egy olyan
impulzus, amely magából a kegy elemből ered.

Miért hoz a Létező vagy Isten időnként akkora szenvedést? Azért,

mert rászolgáltunk?

Ez nem így van. A szenvedés képessé tesz minket a többi lény

iránti együttérzésre és könyörületre. Ez mélyíti és könnyíti saját
lényünket úgy, hogy kimossa a jelentéktelen dolgok iszapját, és
előkészíti a psziché talaját a magasabb megértésre. Tedd
magadévá a hála attitűdjét az élet összes kifejeződése iránt!

196
Nehéz megtalálni valódi célunkat. Úgy tűnik, lehetetlen tudni, hogy
melyik a helyes út és cselekedet egy-egy szituációban.

Minek ezekkel bajlódni? Feledkezz el magadról, és légy boldog!

Az élet nem csupán személyes utazás. Nem csupán az anyagi
létezés megtapasztalása az azonosuláson, projekciókon és
vágyakon keresztül. Amennyire én tudom, nem létezik
megbízható kézikönyv az élettel való megbirkózáshoz. Csak ha
a személyes, korlátozott én egyesül az egyetemes létezővel,
akkor kezdődik az igazi élet, előbb nem. Még ha valaki csak az
arcát fordítja is a tudat fénye felé, a lélek a létezés magasabb,
könnyebb érzetét fogja tapasztalni. Innen bátorítást nyer ahhoz,
hogy eltökélten továbbhaladjon az erőfeszítés nélküli
Önvalóban való teljes feloldódás felé. Ha az egós identitást
izoláljuk és kirostáljuk, felfedezzük a tiszta erőt, amely már
jelen van bennünk tanúként. Ezután felfedezzük, hogy a
megfelelő válaszok spontán módon és egyszerűen
felbukkannak anélkül, hogy valamiféle privát kezelő mozgatná
őket. Csak a tiszta figyelésben, amikor a figyelem a formátlan
létezőn rögzül, szilárdul meg a Szívben valódi helyzetünknek
forma nélküli tanúként való felismerése, az intuitív önismeret
és a nem halványuló öröm.

Én tényleg figyelni akarok a dolgokra, amikről beszélsz, Mooji, de az

igazat megvallva az elmém egyszerűen kikapcsol!

Az ilyesfajta intenzív vizsgálódásban nem szokatlan, hogy

kikapcsol az elméd. Azonban te nem az elme vagy. Te az vagy,
aki figyeli ezt az összehúzódás érzetet vagy „kikapcsolást",
ahogy te nevezted, és a sodródó figyelmet. Ezen a ponton a
figyelem könnyen triviális dolgok felé fordul, mert az ego
küzd, hogy a mélyebb tanú látómezején kívül maradjon. Légy

197
az, ami erőfeszítés nélkül észleli, hogy minden, ami felbukkan,
felületes benyomás csupán, amely az elmében, az elmeként
jelenik meg. Légy résen az elme elterelő hadműveleteivel
szemben! Légy a tudat - semleges és érintetlen!
Az igazság akkor nyilvánul meg, amikor a keresőt, a keresettet
és a keresést magát tüzetesen megvizsgáljuk, és rájövünk, hogy
nem többek az ébrenléti tudatosságjátékánál és tartalmánál.

Mi a legjobb módja annak, ahogy az időt eltölthetjük itt veled?

Ez egy gyönyörű kérdés, amit ritkán tesznek fel. Tartsd az

elmédet a Szívedben! Bármikor, bárhová kalandozik a
figyelem, vidd vissza a változatlan Önvalóba! Fokozatosan ott
fog maradni, erőfeszítés nélkül. Ez az egyetlen gyakorlat, amire
szükség van.

198
Az igaz Önvalónak,
mivel természetes,
nincs szüksége gyakorlásra ahhoz,
hogy az legyen,
Ami.

A hamis énnek vagy egónak

rengeteg gyakorlásra
van szüksége ahhoz,
hogy megpróbáljon azzá válni,
ami sohasem lehet:
Igazzá.

199
A bölcs számára nem történik semmi

Igaz természetünk felfedezése a sors függvénye, vagy szükséges hozzá

a saját erőfeszítésünk?
Ne kapd fel, és ne szaladj el ezzel a sorsról alkotott
elképzeléssel! Elég annyit mondani róla, hogy ha az erőfeszítés
természetesnek érződik, akkor az volt a sorsa, hogy
megjelenjen. Bármin is kell keresztülmennie a test-elmének, azt
nem lehet elkerülni. Hatalmas bölcsesség, rend és harmónia
érvényesül a kozmikus játék során, a kozmikus játékként. A
lényeg az, hogy felfogd a végső, időtlen üzenetet és útmutatást,
amely felfedi, hogy csak a forma nélküli szemlélő vagy, a
mozgó elme mögötti változatlan valóság. Mája, a kozmikus
illúzió jóvoltából egy akarati erőkkel rendelkező, különálló
entitásnak tűnsz. Mája az az erő, mely az Önvaló számára
lehetővé teszi, hogy létezésként érezze és élvezze önmaga izét.
Ennek során keresztülmegy némi látszólagos érésen, amely az
Abszolútnak nem tulajdonsága, de mégis nagyon fontos, mert a
tudatosság nem tudja igazán megismerni önmagát, ha nincs
meg benne az Igazság szubtilis megértésének érettsége és
közvetlen tapasztalása.
Manapság sokan vannak, akik hallottak és olvastak már az
advaita filozófiáról vagy a zen tanításairól, de az igazság,
amelyre ezek rámutatnak, gyakran megmarad az elme és az
intellektus szintjén. Az önazonosságuknak nem vetnek véget.
Ehelyett egyre több és több ismeretet gyűjtögetnek. Gyakran
tesznek olyan megjegyzéseket, hogy „Senki nem létezik, és a
meditációnak semmi értelme, mert ugyan ki meditálhatna? Az
Istenben való hit csak egy babona, vagy a mentális és érzelmi
gyengeség jele. Mi értelme annak a sok rituálénak?” És így

200
tovább. Az efféle cinizmus pusztán arrogancia. Azt mutatja, hogy
távolról sem olyanok, mint Buddha, akinek képzelik magukat.
Ha az Igazság nem közvetlen tapasztalása valakinek, akkor előbb
vagy utóbb maga az élet fogja leleplezni a kép-mutatást. Addig
égesd az egót az önátadás tűzében, amíg minden büszkeségnek
nyoma nem vész!
A felébredett elme minden létformát, az odaadás minden
formáját, minden vallást, még a fanatikusakat is, ítélkezés vagy
elutasítás nélkül tisztel, mivel tudja, hogy mind ugyanabból az
egyetlen forrásból és annak kifejeződéseként árad. Ez az, ami
annyira szerethetővé teszi Rámakrisnát és az összes szentet és
bölcset. Tanításukon és életükön keresztül mindannyian ezt a
nyitott szemléletmódot és együttérző létezést juttatják kifejezésre.
Mentesek a különlegesség és büszkeség érzéseitől. Ügyességük és
együttérzésük révén tanításaik spontán módon alkalmazkodtak a
keresők érettségéhez vagy temperamentumához. Néhányuk
számára imát és meditációt javasoltak, ha ez volt összhangban
spirituális irányultságukkal, vagy amíg elég éretté nem váltak
ahhoz, hogy közvetlenül vizsgálódjanak igaz természetükről.
Nincs semmilyen ellentmondás vagy konfliktus a szeretet
ösvénye és a bölcsesség ösvénye között. Mindkettő ugyanazt a
célt szolgálja: az egós identitáson és annak a létezőre gyakorolt
hatásán való túllépést.
Az érés érzete minden egyes látszólagos élet időtartama alatt
fennmarad, és az Abszolút változatlan háttere előtt zajlik. A bölcs
számára nem történik semmi. Mégis, még a felébredés után is
folytatódik egyfajta mélyülés és fejlődés, és van ebben valami
édesség, szépség. Ne ess abba a tévedésbe, hogy azt hiszed,
túlléptél Istenen, vagy végeztél a dualitással! Ha van „valaki”, aki
ilyesmit állít, akkor ott a tudatlanság érvényesül. Egyszerűen
maradj csendben! Távolíts el minden arroganciát! Tudd, hogy a
megszabadult elme egységben van az ok-okozat törvényével!

201
Itt a Szatszangon,
az identitást úgymond visszavezetjük
a saját Lényünk belsejében lévő
szikla pereméhez,
amíg végül egy olyan helyre érünk,
ahonnan nincs már hova mozdulni.
Az önkéntelen megadás révén
feltárul egy határtalan tér,
ahol a fogalmak élettelenné válnak.
Ezen a helyen nem létezik sem arrogancia,
sem „én”, sem „te”, sem „másik”.
Itt csak az őrült kiáltása - jippíáé!
döfi át a Létező solar plexusát.
Aki eljut idáig, az túllép
a gondolati-fogalmi elme birodalmán,
és kiszabadul az ego szorításából.
A tiszta Létező megtestesítőjét,
Őt, Bhagavan-nak nevezik.

202
Vess le mindent magadról!

Te vagy az Igazság. Az Igazság nem különleges fogalmak

halmaza, amelyben hinned kell. Az Igazság nem fogalom, hanem
az, ahol minden fogalom véget ér. A fogalmak nem rendelkeznek
tartós érvényességgel. Van benned valami, ami teljesen erőfeszítés
nélküli. Nem kell próbálnia lenni, egyszerűen van. Tudatában vagy
ennek?
A létezőben felmerülő gondolatok, érzelmek, fogalmak és
elképzelések nem azonosak veled, mert te vagy ezek tudatában.
Jönnek és mennek. Ez tény, de még sosem néztünk ennek a
mélyére, mert a mindennapi életben semmi nem ösztönöz arra,
semmi nem követeli meg tőlünk, hogy így tegyünk. Normális
esetben, a kondicionált interakció keretein belül, senki nem
kérdezi: „Szóval, ki is vagy te valójában?”
Ha felmerült már benned ez a kérdés, azért történhetett, mert
valahogy lényed mélyéből elkezdett felkavarodni valami. Valami
felfoghatatlan nagyon rég óta jelen van benned, és most kezd
gyönyörű, illatos virágba borulni.
Vannak, akik azt mondják: „Ó, az ön-kutatás olyan mentális... túl
mély.” Mások szerint nagyon nehéz, nagyon erőteljes. Ne képzelj
semmit a kutatással kapcsolatban, mert az elméd arra fogja
használni, hogy letérítsen a kedvező ösvényről! Bízz a
kutatásban! Erre kérlek.
Bármi, amit el tudsz gondolni vagy fel tudsz építeni - bármi, ami
nem állandó -, az csak pillanatnyi, nem az Igazság. Ne kövesd
azt, ami pillanatnyi! Minden, amit az elme létrehoz, csak
ideiglenes. Az óra szerint most öt óra van. Ma reggel öt órakor
mire gondoltál? Mit tapasztaltál? Tegnap öt órakor milyen
érzelmi állapotban voltál éppen? Tíz perccel ezelőtt milyen

203
gondolat járt a fejedben? Egyetlen gondolatodra sem emlékszel!
Ilyen a természete mindennek, ami múlandó.
Tegyél félre mindent egy pillanatra, még ha úgy is érzed, hogy ez
a legnagyobb felelőtlenség! Még az irányítás iránti késztetést is
tedd félre egy pillanatra! Ne kapcsolódj össze, ne vegyülj
semmivel, hogy csak tisztán létezhess! És a létezés nem egy
végrehajtandó cselekvés. Már ott van, mielőtt a „létezés”
gondolata felmerült volna, Te már eleve vagy. Most magad is
megvizsgálhatod és láthatod. Képzeld azt, hogy egy kivizsgálásra
jöttél, egy teljes test-elme-szellem átvizsgálásra, melynek során
egy olyan finomszerkezetet használunk, amely képes megmérni
ezeket a dolgokat,
Kezdjük a test vizsgálatával! Most megmérjük a súlyodat.
Mindent el kell távolítanod magadról, ami nem a testedhez
tartozik! Ki kell venned az orrkarikádat, a fogtöméseidet, a
kontaktlencsédet! Igen, annak is van súlya! A felcsatolt póthajat is
le kell venned! Mindent, ami eredetileg nem hozzád tartozik.
Még a piszkot is el kell távolítanod a körmeid alól, mert
eredetileg az sem volt ott. Most pedig megmérjük a pontos
súlyodat. Ezzel a vizsgálat első része be is fejeződött.
Nézzük a következő lépést: az elme és a szellem vizsgálatát! Egy
pillanatra távolíts el mindent, ami nem hozzád tartozik, minden
gondolatot, ami eredetileg nem volt a tiéd!
Kezdjük az összes koncepcióddal, mindazzal, amit eddig
tanultál, amiben hiszek amit elképzelsz, az összes elmédben
összegyűjtött képpel! Minden emléked később került a
lényedhez, eredetileg nem tartoztak hozzá. Meg kell mérnünk
eredeti lényedet, amely nulláról indult! Ezért mindent félre kell
tenni, ami hozzáadódott. Mindent télreteszünk egy pillanatra,
hogy megmérhessünk téged úgy, ahogy vagy, minden hozzád
adódott dolog nélkül. Félre kell tennünk minden projekciódat, a
dédelgetett álmaidat, az emlékeidet. Gyerünk, vess le mindent
magadról!

204
Végül az „én”-ed következik. Ó, ez a drága „én", ez sem tartozott
hozzád eredetileg! Tegyük ezt is a többihez! Távolítsd el! Most
pusztán az vagy, aki eredetileg is voltál, minden utólagos járulék
nélkül. Ebben a pillanatban tiszta a tudatosságod. Köszönöm
szépen... bamm! Nagyon jó. Ismét nullán állsz - üres vagy!
Folytassuk a vizsgálatot a szellemmel! Hol van? Mit lehet belőle
eltávolítani? Mit lehet belőle kipucolni? Már az összes fogalmadat
kipucoltuk. Az összes elképzelésedet eltávolítottuk. Friss vagy!
Milyen mondanivalód van erről a helyről? Van-e valamilyen
panaszod? Tartogatsz-e még valamit, amit át kellett volna adnod?
Ki vagy te a fogalmaid nélkül?
Érezd a lényedet! Érezd azt, ami marad, ahogy van, ahogy mindig
is volt! Minden kiürült belőled, nem köt semmi. Az identitás kicsit
trükkös volt, de már az is eltűnt, nyoma sem maradt. Most már
látod, hogy nem kell elnyomnod az érzékeidet. Természetesen
működnek, mert eredetileg is a testhez tartoztak. Minden hang, a
szél a bőrödön, minden áthalad, de nincs történet, nincs birtoklás,
nincs vágy. Minden friss, minden érzékelésed friss. Mintha vízre
írnál, egy perc múlva már nem tudod elolvasni. Nincsenek
lapozható oldalak - olyan friss! Fáj ez? Csalódást okoz?
Talán megjelenik a gondolat, amely azt mondja: „Gyakorlatnak jó
ez, de hogy lehet így élni?” De ez csak egy gondolat, amit nem
kell elfogadnod. Lásd, hogy minden gondolatot szemlélhetsz
anélkül, hogy belekapaszkodnál vagy azonosulnál vele! Így sem
vész el semmi a teljes érzékelés képességéből. Az érzékelés tiszta
és világos. Teljes kapacitással és szabadon érzékelhetsz és
tapasztalhatsz anélkül, hogy bármilyen fogalomba bele kellene
kapaszkodnod.

Úgy tűnik, a félelem mindent átjár, bár annak a térnek is tudatában

vagyok, ahol szavaidról meggyőződhetek.

205
Lehet, hogy felbukkan némi félelem: „Ó Istenem! Nem, nem,
nem! Nem akarok eltűnni! Nem állok készen egy ilyen nagy
változásra!” Figyeld meg, mi ez! Figyeld meg azt, aki ezt érzi, és
ismerd fel, hogy ez is csak egy gondolat, egy érzés, amely arra
vár, hogy igazságként elfogadd! Ne tekintsd valósnak és vissza
fog térni a csendbe! Hasonlóképpen távolíts el minden más
félelmet is e belső vizsgálódás segítségével! Minden fenntartás
nélkül nyújtsd át ezeket a félelmeket és elképzeléseket! A
gyakorlat után visszakaphatod őket, ha akarod, de most add át
mindet! Vegyél egy mély lélegzetet és érezd a lényed ürességét!
Hiányzik bármi is? Fáj valami? Szenvedsz? Mit tudsz mondani
innen, erről a helyről?
Pár perc és visszakaphatod minden cókmókodat - már ha
egyáltalán vissza akarod kapni őket. De előtte, csak egy kicsit
élvezd az elmenélküliséget! Légy nem nélküli, hit nélküli,
történet nélküli, fogalmaktól mentes! Élvezd Önvalódat időtlen
Jelenlétként - Vagyok, Aki Vagyok-ként! Te nem egy véghezvitt
cselekedet vagy, egy meghozott döntés produktuma vagy, csak a
mérhetetlen Vanság.
Hol ér véget a létezés? Hol van a létezés határa, amelyen túl csak
nem-létezés lehet? Én mindannyiótokban a tiszta jelenlét soha el
nem halványuló fényének ragyogását látom. Keressétek és
lássátok ti magatok is ezt a fényt, amely bennetek lakozik és
ragyog! Amely fényesen ragyog, amikor az Önvaló önnön
valójában pihen. Ez az az állapot, amelyben a bölcs a létezésként
tapasztalja önmagát. Itt mutatkozik meg saját Buddha-
természeted titka, a titok, amit fel kell fedezned. A rejtély, amit fel
kell tárnod. Ahol „én” és „te” Egyek vagyunk.

Végezetül, az utolsó lépés nem tehető meg, hanem belátás

útján tárul fel: az, amin belül maga a létezés észlelhető, minden
vonatkozási ponton túl van. Nevezhetjük nem-született, Abszolút
tudatnak. Az - Én Vagyok.

206
Eljön majd az idő,
amikor nem fog több kérdés
felmerülni benned,
és nem lesz szükség több válaszra.
Csak a tiszta tudat fénye,
határtalan szeretet és bölcsesség
fog ragyogni benned.
Nem lesz több kétség,
sem dualitás, sem vágyakozás.
Ez az idő nem különbözik
ettől a pillanattól.

207
Búcsúszavak
Kedveseim, legyetek csendben, és ismerjétek az „Én vagyok”
intuíciójának nagyszerűségét! Egy vagyok veletek tanúként és
tudatos jelenlétként, időtlen változatlanságként. Ismerjétek fel
saját Önvalótokat, és legyetek boldogok! Nem a gondolataink,
érzelmeink, emlékeink vagy kondicionáltságunk vagyunk,
hanem a forma nélküli létező, aki örökké változik és mégis
változatlan. Legyetek egyek a mozgó elme mögötti csendes
térrel! Legyetek egyek Azzal, amelyen belül a megnyilvánult
világ e fenséges táncának érzékelése zajlik! Ha ismeritek ezt és
ez vagytok, az elme lecsendesedik.
Legyen bennetek hajlandóság arra, hogy letegyétek, figyelmen
kívül hagyjátok a viszketegséget arra, olyan történeteket
meséljetek, olyan véleményeket és projekciókat osszatok meg,
amelyek a káprázat-szülte én-fogalomból származnak!
Figyeljétek a töretlen csendet, amelyből minden kiárad!
Ismerjétek fel önmagatokat a tulajdonságok nélküli létezőként,
és legyetek boldogok!
Legyetek csendben, és ismerjétek az „Én vagyok” jelenlétét,
amely tiszta és érintetlen! Nyugodjatok a jelenlétben
jelenlétként! Figyeljétek meg, hogy ez a tudatos jelenlét nem az
elme, és nincs is az elmeműködés csapdájába zárva! Nincs
neme, kondicionáltsága, sem identitása. Ez a minden érző lény
Szívében lakozó szemlélő princípium. Félelemmentes, és nincs
benne sem ítélkezés, sem vágy. Ez a létező a dinamikus
önvalónk, az Abszolút Tudat „gyermeke”.
A minden jelenség mögötti töretlen és megváltoztathatatlan
Jelenlét vagyunk. Ne tápláljátok tovább az egós elme
értelmetlen locsogásra irányuló hajlamait! Lehet, hogy adott
esetben ártalmatlannak tűnnek, de idővel elkábítják az elmét, és

208
belső zaj, nyugtalanság kialakulásához vezetnek, melyek
látszólag elnyomják a békés létezőséget.
Emlékezzetek újra: fékezzétek meg a látens tendenciák erejét
azáltal, hogy újra és újra ellenálltok az elme-folyam, és a
nosztalgikus vagy szentimentális viselkedések és szokások
vonzásának. Így az elme és a figyelem fokozatosan
hozzászokik ahhoz, hogy a Szív központban maradjon. Ez a
valódi szádhana, ez a valódi feladatotok. Pusztán ez elvezet az
elme és a lét töretlen csendjéhez és harmóniájához, a tudatos és
intelligens létezés valódi céljához. Ez a nemes élet, a nemes élet
koncepcióján túl. Ez a valódi Ön-becsülés, a valódi Ön-tisztelet.
A tudatosság test-elmével való azonosulása egoizmushoz
vezet, amely minden szenvedés gyökere és oka. Az ego a
legnehezebben eltávolítható folt, de meghaladható az igaz
Önvaló természetének vizsgálata által. Ti az ego szemlélői
vagytok, tehát azon túl vagytok. Legyetek ugyanolyan
kitartóak, mint amilyennek az ego tűnik! Amint felismeritek a
változatlan Egy-et, az ego eltűnik. Addig is legyetek elszántak e
sárkány elpusztítására! El lehet pusztítani imával, megadással,
odaadással és az ön-kutatás kardjával. Az illuzórikus „én” nem
tud érvényesülni az ön-kutatás alapos vizsgálatának és
erejének fényében. Ne tápláljatok semmiféle érzelmet az ego
iránt! Hagyjatok fel annak támogatásával és az azzal való
azonosulással, ami teljesen megfojtja spontaneitásotokat és
békéteket!
Szilárdítsátok meg magatokat az Igazságban! Tartsátok a
figyelmeteket a Szívben! Bármilyen kellemetlenség vagy
ellenállás merül is fel bennetek, tartsatok ki ugyanúgy, ahogyan
talán akkor kellett kitartanotok, amikor először kezdtétek
gyakorolni az ön-kutatást. Ily módon fokozatosan kioltódik az
ego-érzet, amely a figyelem, érdeklődés, hit és főleg az
azonosulás oxigénjéből táplálkozik.

209
Bízzatok a szavaimban, amikor azt mondom, már szabadok
vagytok! Öleljétek magatokhoz őket úgy, mintha már tudnátok,
hogy igazak! Legyen az életetek egy élő szatszang, az ön-
kutatás állhatatos attitűdje, gyakorlása és önmagatok megadása
az Igazságnak! Hagyjátok el vagy kerüljétek a makacsságot,
büszkeséget, ellenállást és cinizmust, melyek csak lelassítanak!
Ha felismeritek mi valótlan, nem kell keresnetek mi valós,
mivel a valótlant a valós talajáról látjátok. Legyetek alázatosak;
az alázat bölcsesség! Bölcs dolog segítséget kérni, amíg túl nem
léptek a segítségre való igényen. Az egyre élesedő látás és
mélyülő megértés magja, mely tökéletes békéhez vezet, már
sarjad a Szívetekben. Bízzatok ebben!
A tudat nem egy folyamaton való átjutás másik oldalán
található, mivel a tudat az, amiben minden törekvés észlelhető.
Milyen igaz a régi mondás: „Amit keresel, az Az, ahonnan
keresel.” Ti vagytok az Igazság, Ti vagytok az, amin belül az
univerzum megnyilvánul - tiszta Tudat.
Az ön-kutatás az a tükör, amelyben az időtlen felismerszik és
időtlenül tükröződik, Ti Az vagytok!
A belső Gurunak, a mindenség Urának való önmegadás egy
másik módja annak, hogy ugyanez a felismerés megszülessen a
Szívben. Mindig egyek vagyunk Igazságként és Szeretetként. A
Létező egysége vagyunk a létezés táncában. Az Önmagunkkal
való románc és saját eredetünk felkutatása a szatszangnak
nevezett tánc. A szatszang végtelen, paradox módon mégis
tökéletes látásban végződik, melynek eredményeképpen
felismerjük saját természetünk egységét a Legfelsőbb Létezővel.
Ezzel tisztában lenni azt jelenti, hagyjuk, hogy a dinamikus
létezés saját hullámaiként táncoljon minket, miközben tudjuk,
mi ezen túl vagyunk.
Szerencsének és kiváltságnak tartom, hogy elmondhatom
nektek és megoszthatom veletek ezt a belülről jövő, édes

210
üzenetet. Öröm számomra, hogy figyelhetem az istenire és
időtlenre, azaz a saját Önvalónkra való ráébredés e játékát. Bár
azt mondjuk, a Nap felkel és lenyugszik, a Nap mégis
mozdulatlan; valójában a Föld az, ami elfordul a Naptól.
Hasonlóképpen, igaz Önvalónk is mozdulatlan, hiszen
végtelen és mindenütt jelenvaló. A föld-elme az, ami elfordul a
nap-szívtől. Ezért hát tartsátok a figyelmeteket azon és abban,
ami a figyelmet megelőzi! Amiben mind a figyelem, mind a
figyelmetlenség észlelhető, és ami mindkettőn túl van.
Nem célom, hogy bármiféle elméleti tudást közvetítsek felétek,
legyen az bármilyen magasztos is. Sem az, hogy gyönyörű
élményeket vagy szatszang- nosztalgiát ébresszek bennetek.
Elegendő, ha tisztán és meggyőződéssel ráébredtek a
változatlan Igazságra, ami már most is vagytok.

211
Felismerve
a csendet, örömöt
és szeretetet,
amelyek saját
tiszta Szíved illatjegyei,

maradj csendben...

212
Szójegyzék

ADVAITA - ADVAITA: non-duális, nem kettős. Ez az egység az

alapvető minősége mindennek. Minden egy non-duális tudatosság
része, és minden ebből ered.
BHAGAVAN - BHAGAVAN: Isten szanszkrit neve. A hódolat és
tisztelet jeleként használt név olyan nagy Bölcsek esetén, mint
például Sri Ramana Maharshi, Sri Yogi Ramasuratkumar vagy Sri
Krisna.
BHAJAN - BHADZSAN: Istent dicsőítő ének, himnusz.
BHAKTI - BHAKTI: mély szeretet és odaadás a Guru vagy Isten felé.
Az önátadás útja. A Guru vagy Isten szolgálatának spirituális
attitűdje, mely segít megtisztítani a kereső elméjét.
DARSHAN - DARSHAN: a Guru vagy Isten jelenlétének és
kegyelmének áldása. Rendszerint a Guru fizikai vagy nem-fizikai
jelenlétében, látványa vagy érintése során részesülhetünk benne.
GHAT - GHÁT: rendszerint egy bölcsről vagy egy istenségről
elnevezett szent folyóhoz vezető lejtős lépcsősor, amely az ima és
elmélkedés helyszínéül szolgál. Néhány ghat a halottak
elhamvasztásának helyszíne, mert Indiában úgy hiszik, a holttest
elégetése segíti a lélek megszabadulását.
GURU - GURU: egy megvilágosodott spirituális tanító vagy mester;
az ego és a tudatlanság eloszlatója; olyasvalaki, aki segít az őt
felkeresőknek felfedezni igaz Önvalójukat.
HADITH - HADÍSZ: az iszlám prófétáinak bölcsességét tartalmazó
elbeszélések gyűjteménye, mely szorosan kapcsolódik a szent
Koránhoz.
JNANA - GJÁNA: az igaz Valóság tapasztalásából eredő igaz tudás,
bölcsesség.
KARMA - KARMA: az ok és okozat törvénye.
LILA - LÍLÁ: isteni játék.
MAYA - MÁJA: a dualitás illúziója és álma a megnyilvánult
Univerzumban.

213
PRANAYAMA - PRÁNAJÁMA: jógikus légzőgyakorlat az elme
lecsendesítésére és a test megtisztítására.
PRASAD - PRASZÁD: áldott ételfelajánlás.
RAJAS/RAJASIC - RADZSASZ/RADZSASZIKUS: a radzsasz az elme
három energetikai minőségének egyike. A radzsaszikus elme
jellemző tendenciái a fokozott aktivitás, változékonyság és
szenvedély.
SADHANA - SZÁDHANA: az egón való túllépés érdekében végzett
spirituális gyakorlás; meditáció.
SATGURU - SZATGURU: olyan spirituális tanító, aki megvalósította a
végső Igazságot, Szatgurunak nevezik a belső Gurut is, az igaz
Önvalót, a személytelen Abszolútot.
SATSANG - SZATSZANG: kapcsolódás a legfelsőbb Igazsághoz, Az
Igazság keresőinek gyülekezete egy felébredett tanító jelenlétében
és vezetésével.
SATTVA/SATTVIC - SZATTVA/SATTVIKUS: a szattva az elme három
energetikai minőségének egyike. A szattvikus elme tiszta, nyitott,
együttérző és vonzódik az Igazsághoz.
Szív - nem a fizikai szív, és nem is az érzelmek központja, hanem a
Legfelsőbb Én, az Önvaló szinonimája.
TAMAS/TAMASIC - TAMASZ/TAMASZIKUS: a tamasz az elme három
energetikai minőségének egyike. A tamaszikus elme jellemzői a
testtel való erős azonosulás, az ellenállás, a lustaság és az
érzéketlenség.
VIBHUTI - VIBUTI: szent hamu; szent tűzben elégett szubsztanciák
hamuja. A szent hamut a homlokra szokás helyezni, de sokan a
nyelvükre is tesznek belőle, hogy így vegyék magukhoz az istenség
áldásait.
VIPASSANA - VIPASSZANA: az elme megtisztítását és lecsendesítését
célzó buddhista meditádós gyakorlat, melynek során az elme a testi
érzékietek megfigyelésére fókuszál.
YOGINI - JÓGINI: női jógi; a hindu mitológia istennői; spirituális
erőkkel és az Önvaló természetének megértésével

214
215
Moojiról

Mooji (Anthony Paul Moo-Young) a nagy advaita mester, Sri

H.W.L. Poonja, avagy ahogy követői becézik, Papaji közvetlen
tanítványa. Mooji 1954. január 29-én született Port Antóniában,
Jamaikán. Később Brixtonba, Londonba költözött, ahol több
mint negyven évig élt. Itt hozta össze a Kegyelem egy
keresztény misztikussal, és e találkozás hatására Mooji
egyszerűen „kisétált az életéből”. Ő ezzel a kifejezéssel szokta
jellemezni a találkozás mélységét. Eltűnt belőle a személyes
autonómia érzése. Saját megfogalmazásában: „Úgy éreztem,
Isten ölében ülök. Mély béke és a Legfelsőbb iránti bizalom
ébredt a szívemben, és a mai napig sem hagyott el.”
Miután kíváncsivá tette ez az érzékelésben bekövetkezett
radikális váltás, és szeretett volna teljesen elmerülni az
Igazságban, rátalált a nagy indiai szent, Sri Rámakrisna
tanításaira, akinek szavai mélyen megérintették a szívét. Ennek
hatására Mooji indíttatást érzett, hogy Indiába utazzon, ahol
látszólag véletlenül találkozott élő Mesterével, Papajival. Ott,
Papaji lábánál, végül gyökerestül kigyomlálódtak egójának
még meglévő maradványai.
A keresők a világ különböző sarkaiból, akik felismerték Mooji
sugárzását, elkezdték felkeresni őt, hogy az Igazság közvetlen
megtapasztalásában részesülhessenek. Az emberek vezetésére,
irányítására való képesség spontán módon nyilvánult meg
benne. Bár Mooji jelenléte az önátadás illatjegyeit hordozza, a
lényéből áradó szavak non-duális természetűek. Útmutatása
hatására szeretet ébred bennünk az időtlen Önvaló iránt, és
közvetlenül felismerhetjük, hogy ez az, ami valójában vagyunk.
Mooji az ön-kutatás módszerén keresztül mutat rá az

216
Igazságra, és ezek a bőkezű útmutatások képezik e könyv
lényegét.
Mooji akaratlanul is a Szív hívásának szenteli egész életét. Ez
vezetett a Portugália déli részén épülő Monte Sahaja ásram és
elvonuló központ ötletéhez is. Mooji így fogalmaz: „Láthatatlan
jelenlét vezetett erre a helyre, hogy a keresők találkozhassanak
a valódi házi-Úrral saját Szívük mélyén.”

217
Amikor Mooji
találkozott Mesterével, Papajival,
a Mester azt mondta neki:

„Ha az Igazság felfedezésére vágysz,

»te« el kell,
hogy tűnj.”

Most pedig Mooji

azt mondja:

„Ha »te«
eltűnsz,
csak az
Igazság marad.”

218
Az elveszett kis hullám
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi hullám, aki
fáradt, nyugtalan és kimerült lett attól, hogy folyton ide-oda
sodródott a horizont és a part között. Egy nap hallott a Nagy
Óceánról, ahol nem volt az áramlatok szeszélyének kitett
nyughatatlan sodródás, ahol minden csendes volt és szeretettel
teli. Hatalmas vagy ébredt benne, hogy megtalálja ezt a békés
helyet, de nem tudta, hol is kezdje keresni.
- Tudjátok, merre van a Nagy Óceán? - kérdezte az elhaladó
többi hullámtól.
Az egyikük, egy idősebb, akit lehúzott már a sok hínár, azt
mondta neki:
- Hallottam már erről az Óceánról, de olyan messze van, hogy
akár több életbe is telhet, hogy valaki elérje.
Egy másik hullám így felelt:
- Én úgy hallottam, hogy ha nagyon kedvesek és szelídek
vagyunk, és nagyon szépen élünk, akkor a halálunk után a
Nagy Óceánban találjuk magunkat.
- Mind káprázatban éltek! Nem is létezik ez az Óceán! - fűzte
hozzá egy örvénylő hullám cinikusan,
- Hé! Gyere velem! - kiáltotta barátságos hangon egy fiatal
hullám. - Én ismerek egy bölcs hullámot, aki volt már a Nagy
Óceánnál, és ismeri jól. Majd én bemutatlak neki.

219
És elindultak. Miközben távolodtak, egy másik hullám
zúgolódni kezdett:
- Bolond kölykök! Minek az energiát pazarolni holmi mitikus
hely keresésére? Miért nem elégedtek meg azzal, ami van?
Hamarosan elértek a bölcs hullám otthonához.
- Kérlek, bölcs hullám, mutasd meg nekem a Nagy Óceánt! -
könyörgött a kis hullám.
A bölcs hullám kacagni kezdett, olyan mélyről jövő
kitörésekben, hogy tajtékzott a víz felszíne.
- Minek képzeled te a Nagy Óceánt, gyermekem?
- Azt hallottam, csodálatos hely, tele szépséggel, örömmel, és
hogy szeretet és töretlen béke honol benne - remegett a kis
hullám.

A bölcs hullám megint nevetett egy jót.

- Te ezt a Nagy Óceánt keresed, kis barátom, holott te vagy
maga az Óceán! Nagyon vicces, hogy te nem is tudsz róla!
Ez még inkább összezavarta, és egy kicsit felbosszantotta a kis
hullámot.

220
- Hogy lehetséges ez? Én nem látok semmiféle óceánt. Nem
látok mást, csak hullámokat, hullámokat és megint csak
hullámokat!
- Ez azért van, mert azt hiszed, hogy hullám vagy - mosolygott
a bölcs hullám. Ezen a ponton a kis hullám egy közeli sziklához
csapódott elkeseredettségében.
- Nem értek az egészből egy szót sem! Most akkor meg tudod
mutatni a Nagy Óceánt vagy sem? - kérdezte türelmetlenül.
- Rendben, rendben, elszánt kis barátom - felelte a bölcs hullám
-, de mielőtt megmutatom, alámerülnél, és megmasszíroznád
egy kicsit a fájós lábaimat?
A kis hullám lemerült hát, és abban a pillanatban hullámként el
is tűnt. Ekkor jött rá, hogy a Nagy Óceán nem különbözik tőle,
hogy valójában ő maga a Nagy Óceán, és egészen odáig
álmodta csupán, hogy ő egy különálló hullám!
Ennek tudatában, hatalmas, végtelen Örömmel élvezte minden
hullám táncának játékát.

221