Dr. Wayne W.

Dyer

A VÁLTÁS
(T he S hift )
– Az ambíciótól az értelemig –
 A mű eredeti címe:
The Shift
Taking Your Life From Ambition to Meaning

A mű eredetileg a Hay House gondozásában jelent meg.

© 2010 by Wayne W. Dyer

© Bioenergetic Kft., 2012
Felelős kiadó: Schneider Gábor

Fordította: Bozai Zsuzsanna

Főszerkesztő: Kajtár-Schneider Krisztina

Felelős szerkesztő: Lachnerné Ár Gyöngyi

Borítóterv: Vancsura Olga

Nyomdai munka: Reálszisztéma – Dabasi nyomda Zrt., Dabas

Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató
www.dabasinyomda.hu
 Dr. Wayne W. Dyer

A VÁLTÁS
(T he S hift )

– Az ambíciótól az értelemig –

Budapest, 2012
 „Van birodalma az életnek és a halálnak,
és a kettő között a híd a szeretet.
Ez a túlélés egyetlen esélye, és egyedül ez ad értelmet a dolgoknak

Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja

 Tartalom

Első fejezet:

Valahonnan.................................... ............................................ 11

Második fejezet:

Ambíció........................................................................................ 37

Harmadik fejezet:

Valahová.................................................................................... 61

Negyedik fejezet:

Értelem....................................................................................... 81

A szerzőről 105
 Reid Tracynek

Hálából, hogy osztoztunk ezen a tudáson...

 Bevezetés

Nemrégiben volt szerencsém megnézni egy inspiráló dokumen­

tumfilmet, amelynek a címe Lassú sürgetés: Sir Laurens van der
Post utazása (Hasten Slowly: The Journey of Sir Laurens van der
Post). Sir Laurens rengeteg időt töltött a kalahári őslakosok között,
miközben egybegyűjtötte a történeteiket. Számomra az a rendkí­
vüli felismerése volt fontos, amely tulajdonképpen minden ember
lényegi vágyát foglalja össze pár sorban:

A Kalahári-sivatag őslakosai kétféle éhséget különböztetnek meg.

Van Nagy Éhség és van Kis Éhség.
A Kis Éhség ennivalót kér a gyomorba.
A Nagy Éhség azonban minden éhségnél nagyobb,
mert ez az éhezés az értelemre...

Tulajdonképpen az embereket az keseríti el a legjobban,

ha az életük értelmetlenségbe torkollik...
Nincs semmi rossz a boldogság keresésében,
a lélek nyugalma szempontjából azonban a boldogságon és
a boldogtalanságon túl
van valami sokkal fontosabb,
ez pedig az, hogy a dolgoknak értelme legyen.
Ha van értelme annak, amit teszel,
lényegtelen, közben boldog vagy-e, vagy szomorú.
Akkor elégedett vagy, mert a Szellemed nem magányos,
hanem tartozol valahová.

Sir Laurens van der Post-Mickey Lemle

Lassú sürgetés című filmjéből

7
 Dr. W a y n e W . D y e r

Erre utal olyan sokatmondóan a mondat, hogy „a Nagy Éhség

azonban minden éhségnél nagyobb, mert ez az éhezés az értelem­
re”. A váltás című könyv és a hozzá kapcsolódó film is meghívás,
hogy a céltalanságból az értelemmel és céllal teli élet felé indulj, és
kiderítsd, mit rejt számodra ez a folyamat.
Éveken keresztül azzal foglalkoztam, hogy embereket (beleértve
önmagamat is) segítettem a legmagasabb rendű képességeikhez és
lehetőségeikhez való hozzáféréshez. Immár hetvenedszer kerülöm
meg ebben az életemben a Napot, és ez idő alatt az egyetlen dolog,
ami teljesen világossá vált számomra, hogy mindnyájan azt akar­
juk, hogy az életünknek értelme és célja legyen. Ezzel a könyvvel
arra szeretnék rávilágítani, mire van szükség a megvilágosodott
tudatosság állapotának eléréséhez, ami aztán értelemmel és céllal
tölti meg az életünket.

A filmnek – amelyből ez a könyv készült – Az ambíciótól az érte­

lemig címet adtuk. Sokak számára azonban nem volt világos, mit
jelentenek ezek a szavak, és miről is szól a film. Úgy tűnik, ez a
némiképp félrevezető címadás azt sugallhatta, hogy valamelyik
előadásomat vagy annak egy részét fílmesítettük meg.
A filmet felvezetésképpen először meghívott közönségnek
mutattuk be országszerte, és ennek során a rendezőnek és a produ­
cernek is beszéltem a címmel kapcsolatos vegyes érzéseimről. „Sze­
retem ezt a filmet, de ha változtathatnék rajta, másik címet adnék
neki. A váltás lenne a jó cím, mert ez a fogalom vonul végig a fil­
men, és éppen ez az, amit az embernek végre kell hajtania ahhoz,
hogy eljusson az ambíciótól az értelemig.” A legnagyobb örömömre
a rendező és a producer bizalmat szavaztak az ötletemnek, és a film
egy hét múlva – Az ambíciótól az értelemig alcímet is megtartva –
már A váltás címen futott.

8
 A VÁLTÁS

Miközben azon elmélkedtem, hogyan foglaljam össze a film

lényegét a hozzá kapcsolódó könyvben, meditálni kezdtem, és a
mély meditáció elvezetett ahhoz a gondolathoz, hogy az írás során
az alcím szavait használjam rendezőelvként. Most ezt a könyvet
tartod a kezedben.
A felnőtt korba vezető dicsőséges emberi utazás során többször
is váltásra és átalakulásra kényszerülünk. Remélhetőleg túljutunk
a két kötelezőn, hogy aztán tudatosan érkezhessünk el azokhoz a
váltásokhoz, amelyek céllal töltik meg az életünket. De vajon mit
értek ez alatt?
Az első váltás a nemlétből a létezésbe vezet: a szellemből a
formába, a láthatatlanból a dolgok testi világába, a határokhoz és
az anyagba. Ezért is kapta az első fejezet a Valahonnan... címet.
A magam alázatos módján (holott bizonyára tökéletlen vagyok)
szavakat és mondatokat használva igyekszem megfogalmazni
a megfogalmazhatatlant, bár ezek inkább csak szimbólumként
működnek. Mégis, a láthatatlan Szellem világát illetően – ahonnan
mindannyian származunk, és ahová valamennyien visszatérünk –
erre jutottam.
A következő váltás szerintem a váltás a valamiről az ambícióra,
ezért a második fejezet az Ambíció... címet viseli. Ez az a szakasz,
amikor azonosítjuk magunkat az egóval, ami azonban ellentéte a
Szellemnek, a származási helyünknek. Ebben az összefüggésben az
ego a hamis önmagunk.
Lényegében ezt a két kötelező váltást tesszük meg az emberi
utazás során, és sokan közülünk úgy érkeznek el az utazás végé­
re, hogy csak ezen a két átalakuláson esnek át. Szomorú, de gyak­
ran az ambícióval ér véget az élet. A filmben és a könyvben is azt
vetem fel, hogy létezik még két lehetséges és mindnyájunk számára
elérhető váltás, és ha ezeket is teljesíteni tudjuk, nem a Sir Laurens
által emlegetett „értelmetlen élet” lesz a végállomás. Bármelyikünk

9
 Dr. Wayne W. Dyer

dönthet úgy, hogy az ego vezérelte második váltást meghaladva

maga mögött hagyja a múltat.
A harmadik fejezet címe, a Valahová... azt fejezi ki, hogy az
elménkben megérkezünk egy helyre, ahol lehetőségünk van vissza­
fordulni a hamis önmagunktól, és visszaindulnunk a származásunk
irányába – oda, amit én a Formanélkülinek nevezek. Életünk utazásá­
nak ezen új szakaszában a Szellemhez térünk vissza, és beléphetünk
a láthatatlan Isteni birodalomba, amely átveszi az egodominancia
helyét. A létünk Forrása által táplált, értelemmel teli élet felé halad­
va egyre inkább képesek vagyunk megszelidíteni az egót.
A negyedik fejezetben leírt váltás az értelem. Amint magunk
mögött hagyjuk a hamis önmagunkat, és még a halál előtt vissza­
indulunk a Forráshoz új elvrendszert követve, átalakul az életünk.
Észrevesszük, hogy a Forrásra való váltásnak köszönhetően meg­
jelenő értelem fényében, az anyagi világ törvényei nem okvetle­
nül érvényesek – az életünket a teremtett csodák és a szinkronitás
jelenségei népesítik be. És ekkortól valóban az értelem határozza
meg a létezés minden egyes pillanatát.
Bár úgy tűnik, észleljük annak a két váltásnak a jelzéseit, ame­
lyek megszabadíthatnának az ego kényelmének illúziójától, renge­
teg életnek sajnos mégis az ego ambíciója a végső célja. A harmadik
váltásnál egy hátraarccal visszatérünk a Szellemhez, aztán a negye­
dik váltás során elérjük az értelemmel és céllal teli életet, ahol az
ambíció már a valódi önmagunk kiteljesítését szolgálja. A legna­
gyobb hivatásunkat teljesítjük be, amikor tudatosan megtesszük az
utat az ambíciótól az értelemig. Ezzel átalakítjuk a saját életünket, és
ráadásként a bolygónk sorsára is hatással lehetünk.

Szeretetem kísérjen az utadon!

Dr. Wayne W. Dyer
Maui, Hawaii

10
 Első fejezet

Valahonnan...
„És a ti testetek a lélek hárfája.
És rajtatok áll, hogy édes dallamot csaltok-e ki belőle,
vagy lármát.”

Kahlil Gibran: A Próféta

 A VÁLTÁS

Amióta csak az eszemet tudom, elmélkedő természetű voltam. Már

kisfiúként is olyan kérdéseket felvetve töprengtem az élet dolgairól,
amelyekre csak ritkán kaptam konkrét választ. Először akkor pró­
báltam megérteni, mi a halál, amikor Mr. Scarf meghalt. Annak
a házaspárnak a férfi tagja volt, aki a nevelőotthont vezette, ahol
David testvéremmel laktunk. Amikor Mrs. Scarf elmondta nekünk,
hogy a férje eltávozott, mindkettőnknek adott egy banánt, mint­
ha csak a gyászáról próbálta volna elterelni a figyelmét. Azonnal
azt kérdeztem: „Mikor jön vissza?” Az egyszavas válasza teljesen
zavarba ejtett. „Soha” – felelte, miközben a könnyeit törölgette, és
ekkor felsejleni láttam egy régi arcát.
Azonnal felmásztam a helyemre, az emeletes ágy tetejére, meg­
hámoztam a banánt, és próbáltam felfogni, mit jelent az, hogy soha.
A kezdetet és a véget úgy képzeltem el, ahogyan a nap és az éjszaka
kezdődik és véget ér, és azt gondoltam, Mr. Scarf elment dolgoz­
ni, aztán majd hazajön. Az okot és okozatot egészen kezdetlegesen
fogtam fel, csak annyit értettem, hogy a gyümölcsfa virágaiból alma
vagy cseresznye lesz. Azt azonban teljesen lehetetlennek tartottam,
hogy Mr. Scarf soha nem jön vissza. Ez romba döntötte mindazt,
amit a dolgok természetes folyásáról addig tudtam. Elheveredtem
az ágyon, bámultam a mennyezetet, és igyekeztem felfogni, hogy
Mr. Scarf örökre eltűnhet.
Émelygés fogott el, amikor arra gondoltam, hogy soha többé
nem jön vissza. Igyekeztem valami kellemesebb gondolatra válta­
ni. Valamire, amit képes voltam felfogni. Például, hogy mikor lesz
vacsora, vagy hogy hol van a mozdonyom. De a kíváncsi természe­
tű eszem továbbra is a titokzatos és megmagyarázhatatlan soha és
örökre fogalmak körül forgott, és visszatért a gyomromba az ijesztő
lebegő érzés, amit még most is érzek, miközben ezeket a szavakat
a papírra vetem.

12
 V a l a h o n n a n . . .

Mr. Scarf halála óta harmincnégy könyvet írtam, és több ezer

előadást tartottam a spirituális élet lényegéről, mégis émelygés
fog el, ha eszembe jutnak gyermekkorom azon pillanatai, amikor
megpróbáltam megragadni, mi értelme lehet az életnek, ha nem
vagyunk a testbe zárva.
Miközben éveken keresztül írtam és előadtam, az úgynevezett
„nagy kérdések” folyamatosan incselkedtek velem. Tanulmányoz­
tam régi és a mai spirituális és filozófiai tanítókat – keletieket és
nyugatiakat egyaránt –, akik felfedezték és sok esetben meg is élték
a ma spirituális örökségnek tekintett igazságokat. Szeretek azokon
a kérdéseken gondolkodni, amelyek a feljegyzett történelem kez­
dete óta (sőt, nagy valószínűséggel már régebb óta) nem hagyják
nyugodni az emberiséget. Az élet misztériuma mindig is csábít és
izgalomba hoz. Élvezettel foglalkozom a megválaszolhatatlannal,
mégis békében vagyok ezzel a talánnyal.
Az egyik ilyen nagy kérdés: Ki vagyok? A válasz egyik fele,
hogy mérhető tulajdonságokkal rendelkező test vagyok. Igen, van
nevem, vannak adottságaim, vannak dolgok, amiket elértem és
véghezvittem. A Ki vagyok? kérdés azonban azt a megfoghatat­
lan jelenlétet is magában foglalja, amelyről szintén tudom, hogy a
részem. Ennek a vonatkozásomnak nincsenek érzékelhető határai
vagy látható formája. Ennek a nem fizikai aspektusnak az egyik
neve elme, amely a testben mozgó végtelen és láthatatlan gondola­
tok sorát hozza létre.
A Ki vagyok? kérdésre a személyes válaszom, hogy a számta­
lan néven emlegetett, mindent megteremtő Forrás egy darabkája
vagyok. Nevezhetjük Istennek, Szellemnek, Forrásnak, Taónak,
Isteni elmének és így tovább. Bár nem láthatom és nem tapintha­
tom, mégis tudom, hogy a része vagyok, mert nem lehetek más,
mint amiből származom – márpedig abból a formátlan semmiből
származom, amely végül formává állt össze. Ezért egyszerre vagyok

13
 A VÁLTÁS

a láthatatlan Szellem, amely mindenek Forrása, és a forma, amely­

nek a sorsa az, hogy visszatérjen a láthatatlanságba.
A további nagy kérdések, amelyekkel már birkózom egy ideje,
valahogy így hangzanak: Mi történik a formám halála után? Mi az
életem célja? Mi az, hogy örökké? Ki vagy mi az Isten? Nem akarok
úgy tenni, mintha tudnám a válaszokat. Ha olyan hatalmas elmék,
mint Lao-ce, Szókratész, Buddha, Rousseau, Descartes, Einstein,
Spinoza, Szent Ferenc, Rumi, Patandzsali, Goethe, Shaw, Withman
vagy Tennyson (és még sokan mások) nem találtak egyértelmű
válaszokat, biztosan nem én vagyok az, aki egyetlen könyvben – de
akár az egész életemben – képes leszek felderíteni a misztériumot.
Csak annyit tehetek, hogy felajánlom a saját értelmezésemet. Kutat­
tam, tanított az élet, és tudatosan arra törekedtem, hogy a létezés
és az anyagi valóság teremtő Forrásához kapcsolódjak – ebből állt
össze mindaz, amit most megosztok.
Ennek a fejezetnek Valahonnan... a címe. A kérdés, amelyre
utal, azóta incselkedik velem és késztet fejtörésre, mióta az eszemet
tudom. Ez egyetlen kérdéssé lényegíti át a Ki vagyok? Mi a célom? Mi
van a halál után? Ki vagy mi az Isten? kérdéssort. A kérdés pedig az:
Honnan jövök? Számomra mindig is ez volt az igazi nagy kérdés.

Honnan jöttem?

Amikor azokra az emberekre és eseményekre gondolok, akik

azelőtt léteztek, hogy 1940-ben megérkeztem ide a Földre, mindig
felmerül bennem, vajon mi határozta meg, hogy éppen ebben az
időpontban jöttem ide? Hol voltam azelőtt, hogy 1939-ben meg­
fogantam? Mi volt velem, amikor a keresztes háborúk zajlottak a
XII-XIII. században? Hol voltam időszámítás előtt 2500-ban, ami­
kor a piramisok épültek? Mi voltam és hol voltam egymillió évvel

14
 V a l a h o n n a n . . .

ezelőtt, amikor még az ember megjelenése előtt dinoszauruszok

kószáltak a bolygón? Rengeteg tudományos könyvet olvastam a
dolgok keletkezéséről, mert ez a kérdés mindig nagyon izgatott és
elgondolkodtatott. Ugyan nem vagyok a téma szakértője, néhány
dologra azonban rájöttem.
Amennyire értem, a kvantumfizika megtámadhatatlanul és
tudományosan bizonyította, hogy szubatomi szinten a részecskék
nem részecskékből keletkeznek. Ez azt jelenti, hogy az anyag vala­
mi formanélküliből származik. A tudósok a formanélkülit, amely
az anyagot létrehozza, „energiának” nevezik. Ez az anyagtalan
energia hozta létre azt a részecskét, amely aztán azzá vált, aki ma
vagyok. Ezt úgy értelmezem, hogy az energia váltást hajtott végre,
és formává változott. Miközben olvasod a könyvet, arra biztatlak,
gondolj bele, milyen váltásokon mentél keresztül magad is, mire az
lettél, aki itt és most vagy.
Azt hiszem, az első emberi részecském egy protoplazma
volt, amelyet aztán egy valamiféle „jövőbe húzó erő” váltásra
kényszerített. Így vált magzattá, aztán csecsemővé, kisgyerekké,
kisfiúvá, kamasszá, fiatalemberré, felnőtté, középkorúvá és végül
valakivé, aki már majdnem hetven évet megért. Valamennyi váltás
eleve benne foglaltatott abban a kiinduló energiában, amely mik­
roszkopikus részecskeként materializálódott, és azzá változott, aki
vagyok.
Meghaladja a képességeimet, hogy a mélyére hatoljak annak,
hogyan lehetséges a formának az a csodálatos kibontakozása, ami
a fizikai létezésemben vagyok. Viszont hiszek abban, hogy mindez
teljesen független a képességeimtől, és csak annyit tehetek, hogy
megfigyelem a fejlődésemet. Valóban és tényleg nem teszek sem­
mit. Valóban csak figyelem, ahogyan ez a mindent megteremtő és
látszólag semmit sem csináló energia éltet. Szóval, honnan jön az a
mikroszkopikus pont, ami első élményemként részecskévé vált?

15
 A V Á L T Á S

Ne feledd, a kvantumfizika félreérthetetlenül azt állítja, hogy a

részecskék nem részecskékből keletkeznek. Ha az eredeti részecskét
a szubatomi állapotára redukáljuk, akkor kisebb, mint a kromoszó­
ma, az atom, az elektron az atomban, és kisebb a kvarknak neve­
zett szub-szubatomi részecskénél is. Egy olyan kvarkot, melyből a
létezésem keletkezett, a tudósok részecskegyorsítóba helyeztek, és
250.000 mérföld/óra sebességre gyorsítva egy másik kvarkkal
ütköztették. Mi lett az eredmény? Nem maradt semmi. Úgy tűnik,
a valamiből valamivé változás pillanatában csak a semmi létezik.
Vagy, ahogyan szívesen emlegetem: „A seholból az itt és mostba”
(angolul ugyanazzal a szóval kifejezhető: „From nowhere to now
here”). A világon minden létező dolog eredete nem a részecske,
hanem a tiszta, forma nélküli energia.
A modern fizika megerősíti a Teremtés könyvének metafizikáját,
amely szerint minden Istenből származik, és ez jó. Hasonlóan nyi­
latkozik a Tao te King is, amely azt mondja, hogy minden létezés a
nemlétezésből fakad. Vagyis a fizika és a metafizika hasonlóképpen
válaszol a Honnan jövünk? kérdésére. Mindkettő azt állítja, hogy
forma és kezdet nélküli, határtalan és anyagtalan valamiből szár­
mazunk. A lényegünket tekintve átmeneti emberi tapasztalatokat
szerző spirituális lények vagyunk. Ez a lényegünk. Innen jövünk.

Azok vagyunk, amiből jövünk

A váltás című filmben több szereplővel is beszélgetek arról a lényegi

fogalomról, hogy az anyagi világban mindennek – beleértve mind­
nyájunkat is – azonosnak kell lennie a származásával. A filmben a
tányéron levő almáspite-szeletet használom hasonlatként, amikor
felteszem a kérdést: „Milyen ez a szelet sütemény?” A válasz nyil­
vánvalóan az, hogy olyan, mint az almás pite, hiszen abból való.

16
 V a l a h o n n a n . . .

Ugyanezt az elvet követve veszünk vért egy orvosi vizsgálathoz.

Egyetlen fecskendőnyi vér elégséges információt biztosít az orvo­
soknak a vért adó személy teljes állapotáról, hiszen úgy tekintik,
hogy a minta azonos azzal, amiből származik.
Ezzel a logikával tekintek önmagamra és rád is: nem a szüleimből
vagyok, így logikátlan lenne azt állítani, hogy olyan vagyok, mint ők.
Nem a kultúrámból, a vallásomból vagy bármi evilágiból szárma­
zom, ezért nem kell olyannak lennem, mint a környezetemnek vagy
a társadalmamnak – a láthatatlan energia Forrásából származom,
amit egyesek Istennek, Taónak vagy Isteni elmének neveznek, vagyis
olyannak kell lennem, mint az, amiből jöttem. A Szellemből keletkez­
tem, és a valódi lényege annak, aki vagyok, azonos vele. Az ő Isteni
darabkája vagyok. Elsősorban és legfőképpen spirituális lény vagyok,
aki elválaszthatatlanul kapcsolódik minden létezés Forrásához.
Robert Burns költőien foglalta össze ezt a gondolatot az
1791-ben írott Újév napja című versében:

A természet hangja élesen kiált,

S az égből jött üzenetben ez áll:
Van bennünk valami, amin nem fog a halál.

A Formanélküli megsemmisíthetetlen. Valamennyi lény For­

manélküli vonatkozása örökké létezik, nem érinti a kezdet és a vég.
Úgy tűnik, az igazság az, hogy a lényegünk örökkévaló, és csak a
fizikai testünk vonódik be a születés és a halál ciklusaiba, amelyek
olyan elválaszthatatlanok, mint a nappal és az éjszaka vagy az érem
két oldala. A Honnan jöttem? kérdés valójában csak arra az énre
vonatkozik, amit a fizikai test jelenít meg. De ez a fizikai vonatko­
zás is a nemlétezésből származik.
Pontosan olyanok vagyunk, mint a hatalmas Tao, vagy Isten,
és megvan a szabadságunk, hogy válasszunk és döntéseket hoz­

17
 A V Á L T Á S

zunk – egyes választásaink eredményeképpen azonban a Forrás­

sal való kapcsolatunk beszennyeződik vagy megkopik. Az egyik
ilyen homályba taszító választás azt gondolnunk, hogy Isten fizikai
önmagunk általi kifejezése a végső és egyetlen lehetőség, amely­
lyel ezt az ajándékot megmutathatjuk. Ha így teszünk, kirekesztjük
Istent, és egovezérelt életet teremtünk. Ebből a zsákutcából csak az
a filozófiai felismerés vezethet ki, hogy mindenekelőtt a születésen
és a halálon felül álló, örökkévaló spirituális lények vagyunk.
A fizikai önmagunk a spirituális lényegünket jelentő energia
formában megragadható kifejeződése, a valódi önmagunk pedig
az érzéki tapasztalataink szeretetteljes megfigyelője. Ahhoz, hogy
összhangban legyünk a lényegünkkel, az energia kifejezésének kell
szentelnünk magunkat, és minden szent választásunknak teljesen
tudatában kell lennünk. Egyesek számára ez azt jelenti, hogy az
átmeneti testben kell Istenné válniuk, másoknak pedig azt, hogy a
forma által – például szépségben, szándékban vagy bölcsességben
– kell kifejezésre juttatniuk az Istentől adottat.
A végtelen önmagunk szempontjából a testi formában megtett
emberi utazás zárójeles csupán, s amikor a zárójel bezárul, az anya­
giasult önmagunkat hátrahagyva újra tökéletesen egybeolvadunk
a Szellemmel. Azt a körutat tesszük meg, amelyre Lao-ce a Tao Te
King 40. versében utal: „engedés az út tulajdonsága” A váltás című
filmben T. S. Eliot Little Gidding című verséből idézek:

És nem hagyhatjuk abba a kutatást,

És az lesz kutatásunk vége,
Ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk,
És először ismerjük fel azt a helyet.

(Vas István fordítása)

18
 V a l a h o n n a n . . .

Mégis, az eredeti természetünket felismerve, már azelőtt töre­

kedhetünk hasonlítani a létezésünk általunk elképzelt Forráshoz,
hogy levetnénk a fizikai testet és az út végére érnénk.
Az egyik mód, amellyel fogalmat alkotsz erről, ha elképzeled,
hogy belenézel egy távcsőbe, amely tiszta képet mutat a teremtő
Forrásról. A lencséken át figyeled, miként gondolkodik, érez és
viselkedik – ha ekként tekintesz a Forrásra, a valódi önmagadról is
tisztább képed lesz.
A Honnan jövök? kérdésre adott válasz megértéséből az követke­
zik, hogy olyan nézőponttal törekszel élni az életedet, amely össz­
hangban van az eredeti természeteddel. A származásunk szerinti
spirituális természetünket kell követnünk. Ha felismerjük, hogy a
fizikai lényünk az Isteni tudat kifejeződése, már képesek leszünk
helyesen eldönteni, miként képviselhetjük ezt az Isteni szellemet.

Hogyan néz ki a Szellem?

Bár a spirituális lényegből származunk, fizikai világunk ritkán

tűnik spirituálisnak. Az élet zsoltára című versében ezt a dilemmát
fejezte ki Henry Waldsworth Longfellow:

Az élet valós! Az élet komoly!

Nem a sír a célja;
hogy porból lettél és leszel újra por,
nem a lélek útja!

A költő a porként emlegetett fizikain túli életünkről beszél. Az

érzékeinkkel azonosított önmagunkhoz képest mindnyájan valami
mások vagyunk. A lényegi lényegünket, a szellemünket nem a sír
várja – még akkor sem, ha nem törődünk vele, vagy teljesen megfe­

19
 A V Á L T Á S

ledkezünk róla. Valójában bizonyos időszakokra mindnyájunkkal

megesik, hogy a fizikai önmagunknak adjuk át az irányítást.
Egy másik nagyszerű költő, Rabindranath Tagore két sorban
fogalmazta meg, hogy szerinte mi a legfontosabb spirituális felada­
tunk:

Isten nem a szolgálóját szereti látni bennem,

hanem önmagát, aki mindenkit szolgál

A legfontosabb kérdések, amelyeket fel kellene tennünk önma­

gunknak: Olyan vagyok most, mint Isten? Sikerül olyanná válnom?
Kezdek hasonlítani rá?
Az igazi lényegünk a Szellem, és ha elhisszük, hogy belőle szár­
mazunk, könnyen kapcsolódhatunk az igazi önmagunk egy részé­
hez. Ezt úgy tehetjük meg, hogy változtatunk a gondolkodásunkon
és cselekedeteinken, elképzelve, miként gondolkodik az a teremtő
energia, amely a formában ölt testet. A Szellemhez hasonlóvá kell
válnunk. Mivel belőle származunk, a sorsunk az Isteniség – mind­
egy, mióta nem veszünk tudomást róla. Isten, vagy a nagy Tao,
amelynek a részei vagyunk, türelmesen kivárja, hogy hozzá hason­
lóvá váljunk. Azt hiszem, mindenek teremtő Szelleme csak azt az
egyet akarja tőlünk, hogy erre rájöjjünk.
Érdekes példáját találtam ennek a Csendes elme: a Fehér Sas
mondásai (The Quiet Mind: Sayings of the White Eagle) című
könyvben:

Az emberiség evolúciójának nagy tervéhez azzal járulhatsz

hozzá, hogy mindvégig megmaradsz Isten szeretetében; hogy
mindig a fénybe nézel, és megtanulod felismerni önmagadban
Isten jóságát, amely mások javára munkálkodik.

20
 V a l a h o n n a n . . .

Ne hidd, hogy Istent az érdekli, hogy az iránta való szeretetünk

kifejezésére építünk-e nagyszerű épületeket az istentiszteletekhez,
vagy hogy követjük-e és betartjuk-e a vallások által előírt szabályo­
kat. Azt hiszem, ha Isten beszélne hozzánk, az üzenete nagyon egy­
szerű lenne: szeressük egymást, és ellenségeskedés helyett hódolat­
tal viszonyuljunk egymáshoz és az élethez is.

** *

Az út, amelyet ebben a testben a mostani pillanatig megtettünk,

magába foglalja azt a valamit is, amit úgy nevezek: Valahonnan.
Jövünk valamiből, valahonnan, valahogyan. Az ok és okozat
viszonylatában gondolkodó kicsinyes emberi elménk számára ez
rejtély. A következtetésem az, hogy ha most itt vagyunk, kellett,
hogy legyen előtte, és bizonyára lesz utána is.
Ugyanakkor azt a lehetőséget is el tudom fogadni, hogy nincs
előtte, nincs utána, és nincs idővonal sem. Minden teljes és töké­
letes akkor is, ha minden egy időben és egyszerre történik – nincs
idő, nincs tér, nincs előtte és nincs utána. Írni azonban nem tudok
ebből a nézőpontból, mert a földhözragadt emberi eszem úgy akarja
összerakni a dolgokat, hogy logikusak és érthetőek legyenek. Ezért a
„Hogyan néz ki a Szellem?” kérdést úgy ragadom meg, hogy két útról
elmélkedem. Az egyik, amíg a forma nélküli tiszta Szellem formát
ölt, a másik pedig a szubatomi részecskétől a születésig vezető út.

1.
A forma nélküli tiszta Szellem formát ölt – a nemlétből a létbe

Ahhoz, hogy a származási helyünkről, a nemlétről írjak, nagy kép­

zelőerővel kell töprengenem, milyen is lehet a nemlét spirituális

21
 A V Á LT Á S

világa. Elképzelem az Isteni tudatot, amelynek az a dolga, hogy a

nemlétből formát teremtsen. A teremtést teremtő nélkül elképzelni
olyan lenne, mintha azt hinnénk, hogy létrejöhet az óraszerkezet
az órásmester nélkül. A mindennapok teremtését figyelve képtelen
vagyok másképp gondolkodni, mint hogy a virág a magból terem,
abból pedig gyümölcs lesz, vagy hogy az aprócska makkból nő ki
a hatalmas tölgyfa. Bár képtelen vagyok világosan felfogni, és féle­
lemmel vegyes tisztelettel figyelem, a tiszta Szellem világa iránti
kíváncsiságom folyamatosan az előtte és utána feltételezésekkel ját­
szik – vagyis a honnan hová kérdésével.
Eszelősen paradox állapot belegondolni a nemlétbe, mert bár
a szívemben pontosan tudom, hogy van, mégis csak a létezésem
birtokában vagyok képes elmélkedni róla. Már említettem, milyen
korlátaim vannak annak megértést illetően, honnan származik a
létezésem. Ezért aztán inkább azt osztom meg, amit a „Formaság­
gal” kapcsolatban megértettem.
Az a végkövetkeztetésem, hogy minden energia és számtalan
frekvenciájú rezgés. Minél gyorsabb a rezgés, annál közelebb áll a
Szellemhez, és annak megértéséhez, honnan jövünk. A toll, amely­
lyel ezeket a szavakat írom, elég szilárdnak tűnik, pedig ha nagyon
erős mikroszkóppal vizsgálnánk, azt látnánk, hogy valójában
mozgó részecskékből, de még inkább a köztük lévő üres térből áll.
A tollam rezgésállapota elég lassú energia ahhoz, hogy a szemem
– amely csak bizonyos frekvencián rezgő tárgyakat képes érzékelni
– szilárdnak lássa.
Írás közben hallom a madarakat, és a fizika törvényeinek alá­
vetett korlátozott lényként is tudom, hogy a hang gyorsabb ener­
gia, mint a szilárd tollam. Az ablakokon behatoló fény pedig még
gyorsabb, melynek apró részecskéi olyan sebesen mozognak, hogy
zöldnek, kéknek vagy sárgának is tűnhetnek annak függvényében,
miként állítódnak be az energetikai jelek észlelésére a szemem sejt­

22
 Valahonnan...

jei. A gondolatok rezgésének energiái pedig még a fényén is túl

vannak.
Igen, a gondolat energiarendszer. A legmagasabb frekvenciájú­
nak hitelesített gondolatok egyszerűen mérhetőek a kineziológia
módszereivel, és az eredmények azt igazolják, hogy ezek a gyors
rezgések megközelítik az energia végső rezgési fokát – magának
a Szellemnek a dimenzióját. A legmagasabb frekvenciájú gondo­
latok a Tao vagy az Isten energiaforrásával állnak összhangban.
A gondolatként tapasztalt dolgok energiaválaszokat hoznak létre a
kineziológiai teszteken – a magasabb rezgésűek erősebbet, az ala­
csonyabb rezgésűek gyengébbet.
A teszt úgy zajlik, hogy a szellemi energiánkkal egy, a Forrással
összhangban álló gondolatra összpontosítunk, és közben vállma­
gasságig emeljük a karjainkat, amelyekben ekkor olyan erő keletke­
zik, hogy egy másik személy csak nagyon nehezen képes lenyomni
őket. Amikor alacsonyabb frekvenciájú gondolatra összpontosítva
végezzük el ugyanezt, a karjainkat bárki könnyűszerrel le tudja
nyomni. A kineziológia álláspontja szerint minden negatív érzelem
gyengíti a testünket. Ezek a tanulmányok a nemlétezés világának
szemléletes példái, és egyben arra is lehetőséget adnak, hogy a rez­
gésünket a Forrás energiájával hozzuk összhangba.
A mezőnek, amelyből származunk, és ahová visszatérünk, érzé­
sei vannak. A teremtés nem erőszakos aktus, sokkal inkább élveze­
tes és örömteli dolog – legalábbis a kutatások és a Földön korábban
élt nagyra becsült gondolkodók elmélkedései ezt igazolják. A nagy
Tao műveiben, amely nem tesz semmit, és mégsem tétlen, nincs
semmi félelem, szégyen, hibáztatás, harag, megalázás, szorongás
vagy gyűlölet.
Ne feledd, a testet, amelyben a napjaink minden percét tölt­
jük, nem emberi lények teremtették, hanem Isten teremtménye.
Ezért aztán számomra teljesen érthető, hogy az isteni teremtmény

23
 A V Á L T Á S

elgyengül, ha negatív gondolatokkal van tele. Hamisságot kifejez­

ve elgyengül az ember karja, az igazság kifejezése pedig mindig
erős fizikai választ szül, mert ez az Isten igazsága. Hogyan is alkot­
hatna a teremtés vagy a Teremtő az igaztalanság szemszögéből?
A kineziológiában szigorú kutatásokon alapuló kiterjedt irodal­
ma van annak a témának, hogy a nemlét – ahonnan származunk
– azzal az energiával áll összhangban, amely az igazságot kifejezve
a legerősebb.
A szeretet az a legmagasabb/leggyorsabb frekvencián rezgő
gondolat, ami a legerősebbé tesz bennünket. Ebből arra követ­
keztetek, hogy a nemlét és a szeretet szinonimák. A miszticizmus
és lényegében minden vallás az állítja, hogy a Legfelsőbb Lény
és az egyetlen tiszta igazság a szeretet. Néhány vallás köznapivá
teszi a Legfelsőbb Lényt azzal, hogy emberszerű istenképet alkot
róla. Ennek az istenségnek végtelenül szőrszálhasogató szabályai
vannak, könnyen megbántódik, folyton bűnössé tesz, hajlamos a
haragra, bosszúállásra és büntetésre. Az a szeretet, amiről beszélek,
a nemlétet személyesíti meg, amely a származásunk okán bennünk
van. Nincsenek szabályai, nem akar ellenőrizni, soha nem büntet és
képtelen odáig süllyedni, hogy szeretet nélkül fejezze ki magát.
Ahogyan én látom, a teljes univerzum szeretetből van, és mind­
nyájan az Egyetlen Szeretetlény egyedi kifejeződései vagyunk. Egy­
szerűen fogalmazva: Isten a szeretet. Nagyon szeretem, ahogyan
Ralph Waldo Emerson a szeretetről, mint Isten szinonimájáról ír.
Micsoda hihetetlenül nagyszerű fogalom: a nemlét a tiszta és leír­
hatatlan üdv állapotában van jelen, és rá van szükség ahhoz, hogy a
teremtés aktusa megtörténjen.
Gondold végig! A szeretetből jövünk, és mivel olyanoknak kell
lennünk, mint ahonnan származunk, valami módon mi magunk
is szeretet vagyunk. Jézus így beszélt erről: „Aki pedig nem szeret,
az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (János első

24
 V a l a h o n n a n . . .

levele 4:8). Meglehetősen alapvető és nagyon egyértelmű. A nemlét

a szeretet. Mivel a nemlétből származunk, a szeretet vagyunk.
Mégis sikerül megoldanunk, hogy eltávolodjunk az eredeti ter­
mészetünktől. Minden szeretetet nélkülöző gondolattal messzebb­
re kerülünk a származásunktól. Minden ítélkezés, harag, szégyen,
félelem, aggodalom és erőszak egy-egy lépés abba az irányba, ahol
már kevésbé szeretjük és ismerjük Istent. Már egyetlen szeretetelle­
nes gondolat is eltávolodás az eredeti természetünktől.
Milyen lehetett a tiszta szeretet állapotában arra várakoznunk,
hogy átlépjünk a létezésbe? Vajon mit csináltunk ott? Ha már for­
mát kaptunk, ezeket a kérdéseket szinte képtelenség végiggondolni.
Mégis megpróbálom leírni, hogy szerintem milyen érzés a nemlét,
amikor még nem indultunk el a forma és a határok világába.

Semmi-ség
Abban az egyben mindenképpen egyetérthetünk, hogy semmink
sem volt. Nem birtokoltunk semmit, nem csináltunk semmit, nem
volt miért harcolni és aggódni. Fizikai értelemben semmi nem vol­
tunk. A semminek ezt a fogalmát valóban nehéz felfognunk, hiszen
beléptünk abba a világba, ahol a semmi helyét a valami és a forma­
nélküli helyét a forma veszi át. A semmit sem birtoklást és a sem­
mit sem csinálást az anyagi világunkban a kudarcként értelmezzük
– annak ellenére, hogy a valódi lényegünk leginkább ennek a sem­
minek örül.
Úgy tűnik, a leghatékonyabban úgy tapasztalhatjuk és érthetjük
meg, honnan származunk, hogy minden erőnkkel próbálunk újra
a semmihez kapcsolódni, és olyan helyzeteket teremtünk, amelyek­
ben sem dolgokhoz, sem gondolatokhoz nem kötődünk. A legjobb,
ha a csinálás és a felhalmozás helyett egyszerűen csak vagyunk.
Herman Melville állítólag ezt mondta: „Isten egyetlen hangja a
csend.” Ez a mondás is arra buzdít, hogy az eredeti világunkat, a

25
 A VÁLTÁS

semmit tapasztaljuk meg. Ahogyan minden hang, úgy minden

teremtmény is a csendes ürességből emelkedik ki. Minden aprócska
fény a semmiből jön, és minden gondolat a gondolatnélküliségből
származik. Egy zen-mondás szerint a hangjegyek közti csendből
áll össze a zene. Ha a csend nem ékelődne közbe, nem zene lenne,
hanem egyetlen, hosszan kitartott hang. Persze természetesen ez az
egyetlen hosszan kitartott hang is az ürességből származik.
A semmi a nulla matematikai kifejezésével egyenértékű: nem
osztható, nincs empirikus értéke, és bármivel szorozzuk is, az érté­
ke nulla marad. A matematika mégis lehetetlen lenne a láthatatlan
nulla nélkül. Mielőtt az anyagi világba érkeztünk, a lényegünk a
semmi volt. Nem voltak dolgok, amelyek akadályoztak volna, sem
szabályok, sem kötelességek, sem pénz, sem szülők, sem éhség, sem
félelem... Egyáltalán semmi nem volt.
A Szándék hatalma című könyvem írásakor, a Tao te King 81
versét tanulmányozva arra lettem figyelmes, hogy Lao-ce hatal­
mas hangsúlyt helyez arra, hogy a Taót (Istent) a mindent feladás,
a függések eloldása, a kevesebb cselekvés, a birtoklásnélküliség és
az elme kiürítése által ismerhetjük meg. Szinte minden spirituális
mester azt állítja, hogy Istent az ürességben találhatjuk, a hangját
a csendben hallhatjuk meg. Vagyis arra a kérdésre, hogy honnan
származunk, az egyik válasz az, hogy a semmiből, a semmivel.
Törekednünk kell, hogy addig találjuk meg az utat a békés sem­
mihez, amíg még a testünkben vagyunk. Kiüríthetjük a zsebein­
ket és a pénztárcánkat, de elsősorban az elménket kell kiürítenünk,
élveznünk a fizikai világ örömeit, és ezzel egy időben tapasztalni a
semmi örömét. Ebből származunk, és minden bizonnyal ez a végső
célunk is. Albert Einstein egyszer kijelentette, hogy minden üres­
ség, a forma pedig a tömörített üresség. Nisargadatta Maharaj, az
egyik tanítóm hasonlóan fogalmazott:

26
 V a l a h o n n a n . . .

Az igazi felszabadulás tudni azt, hogy semmi vagy. Felszámo­

lódik minden tudásod, beleértve önmagadat is – ekkor szabad­
dá válsz.

Egy-ség
Az egység fogalma szorosan összhangban áll a semmiével. Hogyan
adhatja a spirituális lényegünket az, hogy egyszerre vagyunk a
semmi, és a kapcsolódás az egységnek nevezett valamivel? A fizi­
kai univerzumunkban valami módon minden mindennel össze­
köttetésben van, mert minden a semmi ürességéből ered. Ebből az
ürességből csak egyféle van – ugyanabból az ürességből szárma­
zunk, amelyből minden és mindenki más. Ha megpróbálunk bár­
mit elkülöníteni, rájövünk, hogy az a bármi valami módon része
minden másnak is az univerzumban. Nem felismerni, hogy egyek
vagyunk azzal, amit a végtelenként ismerünk, pontosan ugyan­
olyan értelmetlen lenne, mint egy hullámnak az óceán egészétől
elkülönülten tekinteni magára.
Nehéz az egységet megfelelően értelmeznünk, hiszen annyira
belemerültünk a dolgok világába, ahol önmagunkhoz képest min­
den egy másiknak tűnik. A Tao te King első sora azt mondja, hogy
a megnevezhető Tao nem örökkévaló. Másképp fogalmazva, amint
megnevezzük, el is tűnik, mert ezzel kettősséget teremtettünk. Az
egység azt jelenti, hogy csak egyetlen létezik belőle. Olyan, mint a
matematikában a nulla – tovább már nem osztható. Abban a pil­
lanatban, hogy felcímkézzük vagy megnevezzük, már valami más
lesz belőle, elkülönül, következésképpen már nincs benne az egy­
ség lényege. Lao-ce folyamatosan arról beszél, hogy amit megneve­
zünk, azt elveszítjük. Az egységben nincs név, az egységben csak az
egy van. Éppen ezért lehetetlen az egységről írni – minden egyes
leírt szóval csak azt bizonyítom, hogy nem értem, mit jelent.

27
 A V Á L T Á S

Azon a helyen, ahonnan származunk, nincs kettősség – nem

úgy, mint az anyagi világban, ahol minden ellentétpárok függvé­
nyében létezik. Ebben a világban a fent fogalma a lent nélkül értel­
mezhetetlen. A halál fogalma nélkül nincs élet. Az északi sark mág­
nesessége nem létezhet a déli sark nélkül. Ha nincs férfi, nincs nő.
Ha nincs jó, nincs rossz. Kettősségekben gondolkodunk, és ellenté­
tek alapján fogalmazzuk meg önmagunkat. Azért tudjuk, mit sze­
retünk, mi ízlik, mi kellemes és így tovább, mert van tapasztalatunk
az ellentétéről. Az anyagi világunk sajátosságai miatt sokunknak
nehéz hozzáférni az egységnek ahhoz az élményéhez, amelyet
Hermes Trismegistos, az ókori tanító így fogalmazott meg:

Az Isten egy. És mivel az egy név nélküli, megnevezhetetlen,

és önmagában létezik...
Minden dolog az Egyből származik...

Mivel a szembeállítások világában élünk, és a kontraszthoz egy­

nél több elemre van szükség, az egység fogalma lényegében meg­
ragadhatatlan. Állandóan a kettősség világában vagyunk. Hogyan
tudhatnánk megragadni a nemlét világának egységét, ahol azelőtt
voltunk, hogy létezővé váltunk volna? Az egyik mód, ha a lábaink­
ra, karjainkra, ujjainkra és lábujjainkra gondolunk. Nem a teljes
létezésünktől elkülönülőkként tekintünk rájuk. Nem úgy észleljük
az ujjainkat, mint amelyek különállóak lennének önmagunktól.
Bár megvannak az egyedi sajátosságaik és tulajdonságaik, annak az
egységnek a részei, aminek önmagunkat tekintjük. A világba érke­
zésünk előtt, abban a világban, amit „Formanélkülinek” nevezek,
ugyanilyen a kapcsolatunk a Forrással, vagy Istennel – mi és Isten
egyek voltunk.
Az egység, mint eredetünk fogalma, egyet jelent azzal, hogy
lemondunk az elkülönülés mindenre és mindenkire alkalmazott

28
 V a l a h o n n a n . . .

képzetétől. Van egy olyan részünk, ami ismeri a csendet, és tud­

ja, hogy nincsenek dolgok, és azoknak nincsen nevük. Ha ezt a
részünket követjük, megérezzük, hogy a Földön, az univerzumban
és a nagy Taóban mindenkivel összeköttetésben vagyunk. Ekkor
elérhetővé válik az Egység és annak hatalmas ereje, amely cselek­
vés nélkül hat, rendbe szervezi az univerzumot, és formát teremt a
formanélküliből.
Az egységet akkor kezdjük megérteni, ha elhagyjuk a világról és
a hozzá tartozó életről szóló minden címkét, elkülönülést és ítélke­
zést. Így arra a helyre jutunk, ahol már egyszerűen csak létezünk.
A létezésünk Forrását olyan energiaként is elképzelhetjük, amely
ugyanúgy hozzáférhető a számunkra, mint az ég. Nincs kire és
mire haragudnunk, hiszen minden és mindenki maga a Szellem.
Mi vagyunk azok – ez az, amik vagyunk. Megpihenünk a csend­
ben, ahonnan származunk. Azáltal, hogy még anyagiasuk formá­
ban visszatérünk az egységhez és a semmihez, felfedezzük az élet
értelmét – anélkül, hogy a rituális halálban hátra kellene hagynunk
a testünket. Minél közvetlenebbül tapasztaljuk eredeti természe­
tünket, annál több béke és cél áramlik bennünk.

2.
A szubatomi részecskétől a születésig –
a legkorábbi létezéstől a születésig

A logika és a spirituális elmélkedés szemszögéből megvizsgáltuk,

hogyan nézhet ki a nemlétezés. Emlékeztetlek arra, hogy mindez
valójában csak az én értelmezésem a Szellem láthatatlan világá­
ról, amely egyszerre az eredetünk forrása és a hely, ahová akkor
térünk vissza, ha az Isteni tudatosság már nem lehel életet a fizikai
valónkba.

29
 A VÁLTÁS

Egy varázslatos és titokzatos milliomod másodpercben átlép­

tünk a nemlétezésből a létezésbe. A Szellem felemelte az emberi
protoplazma egy szubatomi részecskéjét, és ezzel mindenről gon­
doskodott, amire az életnek nevezett nagy utazáshoz szükség van.
Mozgásba lendült az a láthatatlan hatás, amit a jövőbe húzó erőnek
nevezek, és betöltötte a fizikai jegyeinket. Anélkül, hogy bármit is
tennünk kellett volna, kialakult a végső testmagasságunk, a testal­
katunk, a szem-, bőr- és hajszínünk, az egyszer majd láthatóvá is
váló ráncaink, és emellett természetesen minden más is összeszer­
veződött, ami a testet életben tartja és működteti.
A váltás című filmben arról elmélkedem, hogy ha a megnevez­
hetetlen semmi minden szükséges dologgal felszerelve indított el a
fizikai utazásra, akkor az sem lehetetlen feltételezés, hogy a nem­
létezésből a létezésbe való átlépés pillanatában a sorsunk betelje­
sítésének valamennyi összetevője is hozzánk adódott. Abban a
mikroszkopikus pontban már benne volt a dharmánk – az itteni
létezésünk lényegi célja a személyiségünk és mindaz a segítség
is, amire az úton szükségünk lesz. Hiszen ha a testünket mindennel
felszerelve indította útnak a nagy Tao vagy az Isten, miért ne lenne
ez ugyanígy minden mással is, ami bennünk van?
Az utazás első kilenc hónapjának lényegi jellegzetessége az
önátadás. Nem kell tennünk semmit. A létezésünk Forrása a maga
végtelen bölcsességével mindenről gondoskodik. A szülőanyánk és
mi magunk is hagyjuk, hogy a hatalmas Tao elvégezze a munkáját.
Az igazság az, hogy semmit nem csináltunk, egyszerűen megal­
kottak bennünket. A kilenc hónap során végig a Taóban éltünk.
A teljes önátadás a kulcsa annak, hogy valóban megértsük, honnan
származunk és hová térünk vissza. Ez azt jelenti, hogy beavatkozás
nélkül hagyjuk, hogy a mindenható erő tegye a dolgát.
Az anyánk és mi magunk is a beavatkozás-nélküliséget gyakorol­
tuk az életünknek abban az első kilenc hónapjában, amikor a mik­

30
 V a l a h o n n a n . . .

roszkopikus pontból kialakult az embrió, és növekedésnek indult.

A természetes bölcsességünk tudta, hogy a láthatatlan erő, amely
látszólag nem tesz semmit, mégis mindent elrendez, gondoskodik
mindenről, amire a növekedéshez és a gyarapodáshoz szükség van.
Nem kellett amiatt aggódnunk, hogy amikor megjelentek a kör­
meink, vajon az ujjaink végére vagy a fülünk mögé nőnek-e majd.
A szívünk is anélkül kezdett dobogni a maga idejében, hogy bármit
tennünk kellett volna a beindításáért. Az önátadás és a megengedés
által formáltak bennünket olyan tökéletessé, amilyenné már akkor
szántak, amikor még a nemlétben rejtőztünk. A létezésünkért fele­
lős energia pontosan tudta, mit kell tenni, és mikor. Ez az igazi
önmagunk.
A fogantatásunk pillanatától karjaiba ölelt a láthatatlan és vég­
telen bölcsesség. Hagytuk, hogy a valódi önmagunk abban a töké­
letes mintázatban bontakozzon ki, ami a nemlétben és a létben
is egyaránt a sajátunk. Ha a tudatosságnak abban az állapotában
maradtunk volna, tökéletes összhangban maradtunk volna a léte­
zésünk Forrásával. Azt a forgatókönyvet követve fel sem merült
volna, hogy az életünk célját kutassuk. Annak a darabkának, aki
akkor voltunk, fogalma sem volt arról, mi a felhalmozás, a teljesít­
ményre törekvés vagy az ambíció. A létezés átadta magát annak a
láthatatlan erőnek, amely mindent elrendez.
Ám ahelyett, hogy az önátadás és a megengedés állapotában
maradtunk volna, olyan hitek horgára akadtunk, amelyek az ambí­
ciót többre tartják a megengedésnél. Az önátadásból, a megenge­
désből és a létezésből álló részünk formát öltve érkezett meg arra a
helyre, ahol az ambíciónak kiemelt fontosságot tulajdonítanak. Ha
képesek lettünk volna a származásunk szerint folytatni az életün­
ket, a testet öltött Isteniségünk a legmagasabb szinten tudatosult
volna bennünk. Miénk lenne a megvilágosodás, és úgy tűnik, erre
is voltunk szánva. Jézus így szólt erről: „A legkisebb is közületek

31
 A VÁLTÁS

képes megtenni, amit én megteszek, sőt még nagyobb dolgokat is”

és „Nincs-e megírva a könyvetekben: Én mondtam: Istenek vagy­
tok.” (János 10:34). Mert valóban Istentől származunk, ezért mi
magunk is Istenek vagyunk.
Úgy tűnik, a valóság az, hogy mindnyájan hajlamosak vagyunk
átváltani az ambícióra abban az értelemben, hogy nem akarjuk fel­
adni az irányítást. Megadatik azonban a lehetőség, hogy átváltsunk
az értelemre, és valóban visszatérjünk arra a helyre, amelyet úgy
hívok: Valahonnan. A következő fejezetben részletesen beszélek
majd az ambíció szakaszáról.

***

Íme, egy összefoglalás és néhány javaslat azzal kapcsolatban,

hogyan idézhetjük fel újra a formanélküliségünket:

Semmi-ség
Élvezd a csendet és a meditációt. Ha nincs kialakult meditációs gya­
korlatod, adj magadnak időt, hogy megízleld a csendet. Kapcsold ki
a zajforrásokat a lakásodban és az autódban! Szakíts időt arra, hogy a
természetben legyél, távol az ember alkotta hangoktól. Tanuld meg,
hogyan fordulhatsz befelé, és hogyan lazíthatod el magad fizikailag
és szellemileg. Engedd el az aggodalmaskodást, a tervezést, a gon­
dolkodást, a visszaemlékezést, a tűnődést és a reménykedést. Tuda­
tosan hagyj figyelmen kívül minden fizikai érzékelést. Kerülj olyan
állapotba, ahol a tulajdonod, a családod, a házad, a munkád és a
tested megszűnik létezni. Éld át a semmi-ség belső gyönyörűségét.
Amikor a belső csendedből kilépsz, kezdd az elszakadás folya­
matát azzal, hogy lemondasz valamiről, amit nem használsz leg­
alább egyszer minden nap. A semmi-ségben nagyobb meghittség­
be kerülsz a létezésed Forrásával.

32
 V a l a h o n n a n . . .

Egy-ség
Mostantól úgy tudatosítsd magadban, hogy mindenkivel, akivel
csak találkozol összeköttetésben vagy, hogy értékeled és szereted
azt a részedet, ami ott áramlik minden életben. Érezd a kapcsoló­
dást a természet egészével, és gyakorold az ítélkezésmentességet és
a szeretetet – először önmagadon. Ez azt jelenti, hogy amikor meg­
támadva érzed magad, vagy kihoznak a sodrodból, a másik fél vagy
a helyzet helyett önmagadra figyelj, és arra, mit érzel a testedben.
A körülmények helyett annak megvizsgálására összpontosíts, hogy
az adott érzés hogyan jelentkezik a testedben. Az egység gyakorlása
ezzel kezdődik. A belső barométeredet arra állítsd át, hogy elfoga­
dod és szereted azt az érzést, amit éppen érzel. Idézd fel magadban,
hogy egy vagy Istennel, és Isten a szeretet. Mivel nincs másod, csak
a szeretetedet ajánlhatod fel, úgyhogy kezdd azzal, hogy szereted
azt a részedet, amely megbántva, megtámadva vagy felzaklatva érzi
magát.
Amint önmagad valamennyi részét integrálod abba az egységbe,
ami vagy, azt is észreveszed, hogy lehetetlen elkülönítened magadat
bárkitől ezen a bolygón. Az egységtudatod már azáltal is jelentő­
sen kitágul, hogy a dühben és a bosszúságban meglátod önmagad
mélyebb megismerésének a lehetőségét, és megbocsátással és sze­
retettel viszonyulsz önmagadhoz. Gyakorold ezt a fajta egységet, és
a szeretet magától áramlásba lendül, még azok irányába is, akiket
korábban elítéltél.

Önátadás
Gyakorold a megengedés művészetét! Figyeld, ahogyan a tested
megteszi a mozdulatait. Figyeld, ahogyan a hajad őszül és hulla­
ni kezd, ahogyan a bőröd megereszkedik... A kis történéseket,
amelyek maguktól végigfutnak, függetlenül attól, mi a véleményed
róluk. Aztán gyakorold ugyanezt a be nem avatkozást a családo­

33
 A VÁLTÁS

don, a barátaidon, a munkatársaidon – és mindenkin. A Beatles-

nek igaza volt, amikor arról énekelt, hogy megérkezik a válasz, ha
hagyod, hogy megtörténjen. Ez az önátadás. Annak a művészete,
amikor feladod, hogy a világodat és annak minden résztvevőjét
az ellenőrzésed alatt tartsd. A gyógyulás szakaszában az emberek
hosszú éveken át azt mondogatták: „Engedd el, és bízd Istenre.” Úgy
tűnik, minden a helyére zökken, ha napi szinten gyakorlod az önát­
adást. Olyan helyről érkeztél, ahol jóllét van – szeretet, kedvesség,
gyengédség, öröm és tisztaság. Ez a forma nélküli állapotod. Add
át magad neki! Amikor azt veszem észre, hogy irányítani akarom a
sorsomat, azt mondom magamnak: „Engedd el, Wayne! Engedd el,
és bízd Istenre.” Próbáld ki a saját neveddel, működik!
Mindaz, amit a származásunkról megpróbáltam leírni, ott áll a
Tao te King 21. versében:

A hatalmas erény változatai

az út-at követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Létük: valóság,
belük: igazság.
Őskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhető mindennek kezdete.

34
 V a l a h o n n a n

Mindennek kezdetét mint tudhatom?

Csupán vele.

(Weöres Sándor fordítása)

A Formanélküliségedről szóló fejezetet az Előadás a csodákról

című könyvből származó egyik kedvenc idézetemmel zárom. Tud­
ni, miből származunk, egyfajta visszaemlékezés, és a spirituális ere­
detünk rejtélyét csak akkor fejthetjük meg, ha eljutunk odáig, hogy
itt és most valóban emlékszünk a létezésünk Forrására.

Isten emléke a csendes elméből merül fel.

Nem jelenik meg ott, ahol konfliktus van,
az önmagával háborúzó elme nem emlékszik az örökkévaló
kedvességre....
Önmagad egy részére emlékezel.
Hogy olyannak kell lenned, amilyennek Isten teremtett. ...
Hagyj fel ezzel az őrülettel, és fordulj az Istenre emlékezés békéjéhez,
amely még mindig ott ragyog a lecsendesült elmédben.

Tanulmányozd figyelmesen ezt a szakaszt, és megfejted létezé­

sed Forrásának a rejtélyét. Csendesedj el, engedd el a konfliktust,
válj békéssé, és emlékezz arra az örökkévaló kedvességre, amely
benned lakozik.

35
 Második fejezet

Ambíció
„Minden boldogtalanság oka az ego.
Minden bajod belőle származik. Ha megtagadnád az egódat,
és semmibe sem véve felégetnéd, szabad lennél...”

Ramana Maharshi
 A VÁLTÁS

A születésünk előtti pillanatig, mielőtt még beköszöntene az ambí­

ció időszaka, mindnyájan tökéletes összhangban vagyunk Istennel
vagy a Taóval – vagy bármi mással, amit a létezésünk Forrásának
nevezünk. A Formanélküliségnek ebben a forma előtti szakaszában
az ambíció még nem foglalkoztat bennünket – nincsenek céljaink
és törekvéseink. Nem kell tennünk semmit, nem kell foglalkoznunk
semmivel, nincs kit lenyűgöznünk vagy legyőznünk – egyetlen
dolgunk az, hogy legyünk. A Forrásunknak pontosan az a szándé­
ka, hogy beavatkozás nélkül tapasztaljuk meg a Formában létezést.
Ekkor a valódi és hiteles önmagunk vagyunk. Ekkor sokkal inkább
Istenhez hasonlóak vagyunk, mint azóta bármikor.
A váltás filmes változatában beszélek arról, miként távolodunk
el a valódi önmagunktól (az Isteniségünktől), és miként válasz­
tunk helyette egy hamisat. Tökéletes teremtményként érkezünk
meg ebbe a világba, aztán különböző okok miatt arra bátorítanak
bennünket, hogy a hamisért cserébe magunk mögött hagyjuk az
igazi önmagunkat. Akik felnevelnek bennünket – velünk együtt –,
gyakran semmibe veszik, hogy a sorsunk és a betöltendő célunk
(dharmánk) eleve belénk van építve. Jó szándékkal ugyan, de arra
csábítanak, hogy olyan valakivé váljunk, aki homlokegyenest szem­
ben áll a valódi önmagunkkal.

A hamis önmagunk természete

Képzelj el egy teremtményt, amely úgy halad a maga fejlődési útján

itt a Földön, hogy teljesen más dolgokat tanul és hisz, mint ami a
származásának megfelel. Képzelj el például egy olyan hiénakölyköt,
aminek a gondozói azt tanítják, hogy ő nem hiéna. Ennek a kölyök­
nek tilos követnie a maga bolondos hajlamait, nem élesítheti a foga­
it, nem cserkészheti be a zsákmányt, nem kóborolhat és vadászhat a

38
 Ambíció

falkával, nem csaphat zajt és nem lakmározhat az elejtett tetemből.

Ehelyett arra tanítják, hogy hagyjon fel a furcsa viselkedésével, pél­
dául a vonyítással és a kacagással, üljön nyugodtan, míg a többiek
vadásznak – egyszóval, hogy elhiggye, nem olyan, amilyen.
A lényeg, hogy mindennek, ami a teremtés része, megvan a
maga dharmája (a létezésének lényegi célja). Egyetlen állat, madár,
rovar, hal, növény sem képes hamis önmagává válni, vagy vala­
mi másban hinni azon kívül, mint amivé a teremtő Forrás szánta.
„A teknős minden gondolata olyan, mint egy teknősé” – jegyez­
te fel egyszer Emerson a naplójába, és azóta sincs bizonyíték arra,
hogy ez másképp lenne. Emerson ugyanarra mutatott rá, mint amit
én is mondani szeretnék: Isten valamennyi teremtménye eredeti, és
csak az lehet, amivé a dharmája szánta. Az emberi teremtmények
talán kivételek lennének az Isteni szándékot illetően? A fejlődésünk
egyes vonatkozásait illetően joggal merül fel a kérdés.
Az anyaméhben eltöltött kilenc hónap után már nem a terem­
tés szándékait követve bontakoztunk tovább. A születésünkkor a
szüleink, a kultúránk és rengeteg jó szándékú ember fogadott ben­
nünket, akik vallást, nevelést és kereskedelmi érdekeket képvisel­
tek. A karjukba vettek, megcsodálták a teremtés csodáját, majd az
égre nézve azt mondták: „Remek munkát végeztél, Istenem! Tényleg
bámulatosan tökéletes. Köszönjük, köszönjük, köszönjük! Innentől
átvesszük.“ És ezzel megkezdődik a váltás az ambíció őrült és külö­
nös világára.
Megkaptuk a képzeletbeli segédkerekeket, és nyomatékos erő­
feszítések során meggyőztek bennünket arról, hogy nem vagyunk
részei az Isteni tudatosságnak. Az ambíció világára való váltás
közben megtanultuk, hogy olyan dolgokra törekedjünk, amelyek
a „Formanélküliségünktől” teljesen idegenek. Ehhez arra volt szük­
ség, hogy olyan módon értelmezzük újra az identitásunkat, ami a
hiénakölyöknek vagy a teknősnek soha nem jutna eszébe!

39
 A VÁLTÁS

Az ambícióra váltáshoz az emberi lénynek egót kell kialakítani

ahhoz, hogy kirekessze Istent. Arra tanítottak, hogy azok vagyunk,
amiről az egónk meggyőz bennünket. Átlagosan az életünknek leg­
alább a felét azzal töltjük, hogy hisszük és követjük a belénk nevelt
gondolatot, miszerint fontos, hogy legyen ambíciónk. A következő
nagy lépés az lesz, amikor rájövünk, hogy a hamis önmagunk csak
üres ígéretekkel szolgál, és csak önvádat és hiábavalóságot ad cse­
rébe (erre később még visszatérünk).
Most azonban lássuk, mire tanít meg a hamis önmagunk,
miközben az ego útjára lépünk és önmagunk meghatározásaként
az ambíció fontosságában kezdünk hinni.

Az ego magunkra öltése

A születéssel kiemelkedünk a Szellem világából. Veszélyes vállal­

kozásba kezdünk, és olyan identitást öltünk magunkra, ami a való­
di önmagunk tökéletes ellentéte. Az ego, vagy a hamis önmagunk
kifejlesztésének a szakaszát nevezem az „ambíció időszakának”.
Ez éles ellentétben áll a „Formanélküliségünkkel”, ahol az ambí­
ció ismeretlen, hiszen ott teljesen átadtuk magunkat annak, hogy a
Taóban éljünk.
Ezzel elkezdődik a folyamat: attól a senkitől, aki elégedett a
senkiségével, egy olyan életúthoz vezet, amelyben „valakivé kiké­
peztek” – hogy egy kedves barátom, Ram Dass szavaival éljek. Az
ego kiköveteli, hogy átlépjünk a semmiből a valamibe, a senkiből a
valakibe, az egységből a kettősségbe, az egységből az elkülönülésbe.
Ezen az Isten kirekesztését megkövetelő és a hamis önmagunk elsa­
játítását jelentő úton az ego első számú feladata, hogy az ambíció
felbátorításával és egy új (jóllehet hamis) identitás megteremtésé­
vel felszámolja a senkiség állapotát.

40
 A m b í c i ó

A fejezet elején álló idézet minden bajok forrásaként szól az

egóról. Ha a tiszta boldogságot keressük, és áldással teli életet
akarunk élni, akkor Sri Ramana Maharshi tanácsát megfogadva,
semmibe vevéssel kell elporlasztanunk az egonkat. Az ego azonban
szakértője annak, miként álljon ellent ennek a semmibe vevésnek,
és minden tőle telhetőt megtesz, hogy megakadályozzon a „vala­
ki” státuszunk feláldozásában. Az ego azt akarja, hogy olyan valaki
legyünk, aki fontosabb, mint a többi akárkik!
Hat összetevőjét különítettem el az egónak, a hamis önmagunk­
nak. Ezekkel próbál meggyőzni arról, hogy valami mások vagyunk
ahhoz a senkihez képest, akik maradhattunk volna. Gyermekko­
runktól kezdve, a valakivé kiképzés során végig azt tanuljuk, hogy
ebben higgyünk.
Íme, a hat hazugság, amelyet az ego elhitet velünk – magyaráza­
tokkal kiegészítve:

1.
„Az vagyok, amim van”

Már egészen korán megtanuljuk, hogy az az emberi lény, akinek

semmije nincs, értéktelen. Belenőve az egóval való azonosulásnak
ebbe az elemébe, megtanuljuk, hogy minél több dolgot felhalmo­
zunk, annál fontosabbak vagyunk. Az önmagunkról alkotott kép
átvált. Már nem érezzük értékesnek magunkat pusztán azért, mert
Isten egy darabjaként létezünk, hanem annak alapján nyerünk
értéket, hogy mennyi játékunk van, azok mennyi pénzt érnek, és
mennyire tartja azokat értékesnek valaki a saját kultúránkból.
A váltás című filmben egy jómódú házaspár, pompás játéksze­
rekkel, autókkal, ruhákkal, házakkal és golfklub tagsági igazolvány­
nyal, azzal méri az élete sikerét, hogy mennyire hosszú a vagyon­

41
 A VÁLTÁS

tárgyaik listája, miközben világos, milyen aránytalanul érzékelik

önmagukat mindketten. Minél több tárgyat halmoznak fel, annál
többet aggódnak azon, mennyire lesznek eredményesek még több
dolog megszerzésében, és ezzel beindul a mókuskerék. A filmben
végül ez egy olyan átható pillanatba torkollik, amikor a férj gondol­
kodóba esik, hogy talán az egész életét elrontotta.
Végiggondolásra érdemes kérdés. Mi van, ha azzal töltjük az
egész életünket, hogy a siker szimbólumaira vadászunk, egyre töb­
be gyűjtünk, és mindig valami nagyobbra sóvárgunk, mint ami a
szomszédunknak már van? Az ego mantrája a többet és még többet.
Mintha belül folyamatosan ezt kiabálná: „Akkor leszel boldog, ha
megszerzel valami mást, valami drágábbat, ami még több hatalmat
és tekintélyt biztosít!” Ez a felhalmozás már gyermekkorunkban
elkezdődik a játékszerekkel. Ha saját gyermekkorunkra már nem
emlékszünk, megfigyelhetjük, ahogyan mai kisgyerekek vitatkoz­
nak: „Ezek az én játékaim! Ez az enyém?”
Amikor felnövünk, a játékok nagyobb és drágább változatai
jelzik a sikereinket – emberi mivoltunkban érezzük megrövidítve
magunkat, ha ezek a tulajdonaink elvesznek vagy veszélybe kerül­
nek. Ugyanez történik, ha valakinek több van, mint nekünk, vagy
ha már nem engedhetjük meg magunknak, hogy még több tárgyat
megszerezzünk. Annak a gondolkodásmódnak, amelyet követve
aszerint értékeljük magunkat, hogy mennyit sikerült megszerez­
nünk, egy lényegi problémája van: ha azok vagyunk, amink van,
akkor, ha nincs semmink, nem vagyunk!
Az ego szigorú tanítómester. Amíg játékban van, az értékünk
folyton kockán forog. Persze tudjuk, hogy amikor az életbe érkez­
tünk, semmink sem volt, és akkor sem viszünk magunkkal semmit,
ha elmegyünk. Ám amíg élünk, az egónak sikerül börtönbe zárnia
bennünket. Ha hagyjuk ezt, a tárgyaink uralkodnak rajtunk, és ők
határozzák meg az értékünket. Azok körében, akik az ego érték­

42
 A m b í c i ó

rendjével azonosítják magukat, a depresszió vagy az öngyilkosság

sem ritka eset, ha a felhalmozott javaik veszélybe kerülnek vagy
eltűnnek. Az egyik kedvenc sorom a Tao te Kingben arról szól, hogy
a nyereséggel több bajt zúdítunk a nyakunkba, mint a veszteséggel,
ezért ha elégedettek vagyunk, sosem csalódhatunk.
Ez a gondolkodásmód nehezen fér meg az egóval, mert egy
részünk azt hiszi, a lényege arról szól, mije van, és nem lehet elé­
gedett, ha ezt elveszik tőle. Ezért vágynak sokan egyre többre és
többre, gyötrődnek és egyre elégedetlenebbek, míg végül vesztes­
nek érzik magukat, ha a felhalmozott javak apadni látszanak vagy
valami módon károsulnak.
Azon a helyen, ahonnan jövünk, és ahová visszatérünk, az
örömhöz és a megelégedettséghez nincs szükség javakra. Magzat­
ként vagy romlatlan gyermekként bármi történt is, hatalmas betel­
jesülésnek éreztük.
Amikor a gyerekeim kicsik voltak, figyeltem, ahogyan elját­
szottak egy kartondobozzal, egy fonalgombolyaggal vagy egy
szalvétával. Képesek voltak teljesen belemerülni egy pillangó vagy
egy aprócska hangya megfigyelésébe. Bármit vettek is észre, telve
voltak csodálkozással. Ez még a „Formanélküliség” maradványa
– valaha mi is ilyenek voltunk. Meg kellene fogadnunk a perzsa
költő, Rumi tanácsát: „Add el az okosságodat, és vegyél rajta zava­
rodottságot.”
Az egyre többet és többet birtoklás rögeszméje és a dicsekvés
a szerzeményeinkkel annak a jele, hogy hagytuk a hamis önma­
gunkat az életünk meghatározó erejévé válni. Ha a hamis önma­
gunk határoz meg bennünket, akkor valami olyan mondja meg, kik
vagyunk, ami nem igazi. Így élni maga a spirituális csőd. Annak,
akik vagyunk, semmi köze a tárgyakhoz, de még a fizikai önma­
gunkhoz sem. Nem kell, hogy bármi igazoljon vagy megerősítsen
bennünket. Isten végtelen és egyedi kifejeződései vagyunk. Nem

43
 A VÁLTÁS

a tárgyak és az úgynevezett tulajdonok igazolják, kik vagyunk. Az

„azok vagyunk, amink van” gondolat az ego kultúránk által támo­
gatott tévhite.

2.
„Az vagyok, amit csinálok”

Az életünk elején megtanuljuk, hogy kedvező színben tüntethet

fel, mit csinálunk, és azt mennyire jól csináljuk. Még csak hat órá­
ja született, és máris megszorította az ujjamat! Olyan éber, máris
a szemembe nézett! Már három hónaposan megfogta és felemelte
a játékait! Megtette az első lépéseit! Kimondta az első szavakat! És
még ezer hasonló dicséretet kapunk, amelyekből megtudhatjuk,
milyen különlegesek és csodálatosak vagyunk. Ez is az ego mun­
kája, amely arra éhezik, hogy irányítson bennünket. Megtanuljuk,
hogy díjazzák, ha megcsinálunk dolgokat – különösen, ha mások­
nál hamarabb vagy jobban csináljuk. Megtanuljuk, hogy cselekvő
emberi lények legyünk inkább, mint csak létezők (akinek csak az a
dolga, hogy legyen). A cselekvést annak alapján értékelik, hogy az,
amit csinálunk, hogyan rangsorolódik ahhoz képest, amit mások
csinálnak. Ezt a megfigyelésemet nem kritikai észrevételnek szá­
nom. Mindössze arra szeretnék rámutatni, hogy a fejlődésünk első
éveiben a cselekvővé válás ambíciója elsődlegesen meghatározó.
Minden kitanult feladat (például a kúszás, a járás, a beszéd, a
bilire szokás, a biciklizés) azt az identitást építi, hogy „Akkor vagy
értékes, ha megcsinálsz dolgokat, jobban és hamarabb, mint a
vetélytársaid” Az eredményeinkért dicsérettel, édességgel, pénzzel
– vagy bármi mással, ami a családban szokás – jutalmaznak.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni: nincs semmi rossz a tel­
jesítmények megerősítésében – az azonban tény, hogy eközben a

44
 Ambíció

törekvő emberi lénnyel elhitetik az ego személyes üzenetét, hogy

„Az vagy, amit csinálsz”, ami súlyos tévedés. Nem az vagy, amit csi­
nálsz. Akkor is emberi tapasztalatokkal rendelkező spirituális lény
vagy, ha egész életedben nem csinálsz semmit.
Az értékmérő megerősítésekre az ego sóvárog, a Szellem teljesen
más alapokon működik. Az otthonunk az egón túl van, ahogyan az
Emmanuelnek nevezett spirituális entitás is állítja:

Az elméd nem ismeri az utat.

A szíved már járt ott.
A lelked pedig nem is hagyta el soha.
Isten hozott itthon.

A korai éveink tapasztalatai azt tanítják, hogy a teljesítménye­

ink határoznak meg bennünket. Erre aztán csak ráerősít az okta­
tási rendszer, amely szintén az eredményekre helyezi a hangsúlyt.
Könnyű arra a következtetésre jutni, hogy aki nem kap piros pontot,
az nem is értékes ember. Ha nem sikerül egy vizsga, az önérzetünk
bukásnak tekinti, és az ego által erőltetett vélemények válnak a
valóságunkká. Az üzenet az óvodától a diplomáig nagyjából hason­
ló: Az határoz meg bennünket, mennyire jól csináljuk a dolgokat.
Ha nem vagyunk elég jók, alulteljesítőknek bélyegeznek. A tuda­
tunk határozottan az ambíció azon fogalmára összpontosít, amely
szerint ez jelzi az értékünket a társaink és Isten szemében is.
A bontakozó egónk valamennyi vonatkozása magáévá teszi ezt
a gondolatot. „A győzelem nem minden. A győzelem az egyetlen”
– tartja a népszerű mondás, a versenyzők feléből vesztest faragva,
hiszen minden versenynek, amelynek van győztese, van veszte­
se is. Mindegy, mivel foglalkozunk, az élet valamennyi területén
ez alakítja ki az értékünket. Az a művész, akinek a portfolióját
kevesebbre értékelik, értéktelenebb embernek is érzi magát.

45
 A VÁLTÁS

Az énekes, aki nem valamelyik kategória legjobbja, úgy érzi,

kevesebbet ér.
Az ego-kiképzés felnőttkorban is folytatódik, és gyakran teljesen
megsemmisíti az Isteniségen alapuló önképet, ami a cselekvésnél­
küliségből származik, és ahhoz is tér vissza. Ennek köszönhetően
olyan önkép alakul ki, amelynek alapján kicsivé tesszük magunkat
azokkal szemben, akik szerintünk többet értek el. Az igazság az,
hogy nem kell csinálnunk semmit, hogy értékessé és értékelhetővé
tegyük magunkat. Akkor is beteljesítenénk a dharmánkat, ha sem­
mit nem tennénk, csak Istenre hasonlítanánk. Különös módon,
ennél hosszabb és hatásosabb összegzésre vágyunk.
Ebben a pillanatban úgy írok, hogy semmit sem én csinálok.
Csak hagyom, hogy a gondolatok rajtam átfolyva papírra kerülje­
nek. Nem foglalkozom az írással, nem próbálkozom, nem küsz­
ködöm, nem dolgozom, nem csinálok semmit – csak elengedem,
és Istenre bízom, éppen úgy, ahogyan hagyom, hogy a szívem a
tüdőm, a keringésem és minden más részem, amiből a fizikai
önmagam összeáll, tegye a dolgát. Ahelyett, hogy nagy dolgokra
gondolnék, vagy hatalmas célokat tűznék ki magam elé, egyszerű­
en csak létezem, ahogyan Lao-ce tanácsolja a Tao te Kingben:

Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.

(Weöres Sándor fordítása)

Igen, valóban paradox, és pontosan arra mutat rá, hogyan zaj­

lik a teremtés. Isten semmit sem csinál, mégis mindent végbevisz.
Ha semmibe vevéssel felégetnénk és elhagynánk az egót, beteljesíte­

46
 A m b í c i ó

nénk azt, amiért itt vagyaink, és cselekvés helyett csak léteznénk. Nő

a körmünk, megemésztjük az ételt, a szívünk dobog, anélkül, hogy
bármit is tennénk azért, hogy megtörténjen.
A váltás című filmben Dávid, a csalódott rendező testesíti meg
azt, amiről beszélek. Olyan problémákat teremt, amelyek az „Az
vagyok, amit csinálok” ego-hitből származnak. Ha nem készítheti el
a filmjét, nemcsak boldogtalan lesz, de a lelkét is elveszti. A csoda
akkor kezd kibontakozni, amikor képessé válik az elengedésre, és
arra, hogy néhány pillanatra jelen legyen a jelenben, és beengedje a
filmben tanított gondolatokat. Megismétlem a jól ismert témát: Ha
azok vagyunk, amit csinálunk, akkor, ha már nem csinálunk vagy
nem vagyunk képesek csinálni valamit, nem is vagyunk. Azt hiszem,
erre a pontra különös figyelmet kell fordítanunk.
A modern világban felnőtt emberek többsége kétségekkel tekint
a tétlenségre. Rászoktattak bennünket az ambícióra, különösen
arra, hogy a „többet tevéssel” jutassuk ezt kifejezésre. Ezért meg
kell fontolnunk ennek a hitnek a nagyon is valós és zavarba ejtő
vonatkozásait.
A filmben az ego tanításai miatt David már nem érzékeli önma­
ga értékeit. Levertté válik és elveszettnek érzi magát – mert magá­
évá tette az ego tanítását, mely szerint csak az eredményei alapján
tekinthető értékes személynek. Ezért, ha nem kap meg egy megbí­
zást egy filmre, azt érzi, hogy nem értékes ember. Ez a téves követ­
keztetés a hamis önmaga követéséből fakad.
Ez a veszélye annak, ha a valódi önmagunk helyett az egóra hall­
gatunk. Minden egyes kudarc lehetőségénél úgy érezzük, az embe­
ri értékünk kerül kockára. Ha megbetegszünk vagy lesérülünk, és
már nem tudunk az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, jó eséllyel
válunk depresszióssá vagy szenvedünk más pszichés betegségek­
ben. Az öregedés természetes folyamata azzal jár, hogy fokozatosan
csökkennek a fizikai képességeink is. Annak is nagy a valószínűsége,

47
 A VÁLTÁS

hogy az utánunk következő generáció nagyobb eredményekre lesz

képes, ahogyan ez a sportversenyek világában, például az úszásban
és a futásban meg is mutatkozik. Végül, amikor már nem leszünk
képesek a korábbi értelemben cselekvők maradni, úgy tűnik, az
emberi értékeink is semmivé válnak. Ez a forgatókönyv persze csak
akkor érvényes, ha az egóra, a hamis önmagunkra hallgatunk.
Elértem azt a kort, amit sokan nyugdíjas korként emlegetnek,
ilyen értelemben azonban már évtizedekkel ezelőtt felégettem az
egómat. Nem vagyok azonos a munkámmal. Nem vagyok azonos
az eredményeimmel. Élek, lélegzem, és a valódi önmagamat követ­
ve dolgozom. Ahogyan az imént és a korábbi írásaimban is emlí­
tettem, nem csinálom az írást, hanem az írás vagyok, és az írás azo­
nos velem. Nem teszek mást, mint Lao-ce tanácsát követve a nagy
Taóban élek, amely a semmit sem tevéssel kelti életre a dolgokat.
Ha ez így van, hogyan vonulhatnék nyugdíjba? Hogyan vonulhat­
nék nyugdíjba abból, ami vagyok? Az írást, az előadásokat és min­
den mást az tesz lehetővé, aki vagyok.
Az ego elbizakodottságának eredményeként létrejött „az vagyok,
amit csinálok” gondolattal kapcsolatban azt tanácsolom, hogy a
valódi önmagunk szerint éljünk. Ha erre képesek vagyunk, akkor
az ambíció helyét az értelem veszi át. Az értelemre váltva világo­
san látjuk annak az abszurditását, hogy önmagunkból nyugdíjba
vonuljunk. Mindig is nagyra tartottam Picasso megfigyelését azzal
kapcsolatban, hogy a cselekedeteink alapján értékeljük magun­
kat. „Ha dolgozom – mondta –, a testemet az ajtó előtt hagyom,
úgy, ahogyan a muszlimok levetik a cipőjüket, amikor belépnek a
mecsetbe.” Így is kezelhetjük a munkát – kinn hagyjuk a testünket,
és hagyjuk, hogy a lelkünk tegye a dolgát.

48
 Ambíció

3.
„Az vagyok, amit mások gondolnak rólam”

Életünk során a nekünk szóló ego-üzenetek mind arról próbálnak

meggyőzni, hogy az értékünk attól függ, milyennek látnak ben­
nünket mások, és mi a véleményük rólunk. Persze csak a hamis
önmagunk állítja, hogy az értékelésünk egy külső valamitől vagy
valakitől függ. Megint csak hangsúlyozom, hogy emlékeztetnünk
kell magunkat arra, kik is vagyunk valójában. A nagy egész Isteni
darabjai, Istennek a nagy ürességből megteremtett egyedi kifejező­
dései vagyunk. A valódi önmagunk azonos azzal, amiből származik.
Az Isteni önmagunkhoz való kapcsolódásunk mindaddig egészsé­
ges és erős marad, amíg tudjuk ezt, és visszautasítjuk a hamis gon­
dolatot, hogy az értékelésünk és az önbecsülésünk önmagunkon
kívüli dolgoktól függ.
Sajnos gyerekkorunktól megtanultuk, hogy önmagunkkal kap­
csolatban jobban hiszünk mások véleményében, mint a sajátunk­
ban. A szüleinket, a testvéreinket, a barátainkat, a tanárainkat – sőt
akár bárkit, ha már kiskorunktól ezt szoktuk meg – többre tartjuk
önmagunknál. Meggyőznek bennünket arról, hogy ha közülük bár­
ki helyteleníti, amit teszünk, a véleményét jobban kell tisztelnünk a
sajátunknál. A belesüppedés az ego hamis tanításába fokozatosan
aláássa az önértékelésünket, és kétségbe vonjuk saját Isteniségünket.
Az önbecsülésünk a saját belső pozitív hiteinkből, nem pedig
mások jóváhagyásából keletkezik. Az ego harcias túlélési vágya
diktálja azt, hogy spirituális mag nélküli fizikai lények vagyunk.
Azt a hamis gondolatot hajszolja, miszerint az értékünket az hatá­
rozza meg, hogy mások miképp vélekednek rólunk. Ha tisztában
vagyunk önmagunkkal, figyelmen kívül hagyhatjuk ezeket az üze­
neteket, és mások véleményét annak tekintjük, amik – mások véle­
ményének.

49
 A VÁLTÁS

Sajnos az ego megpróbálja megakadályozni, hogy a spirituális

természetünk tudatosuljon bennünk (és ebben a leggyakrabban
sikerrel is jár). Mivel ezt a hatást nem észleljük tudatosan, rengeteg
időt töltünk azzal, hogy küzdjünk mindenki elismerésért, akivel
csak találkozunk. Ha ez elmarad, belül magunkévá tesszük a kül­
ső értékeléseket, és az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy meg­
próbálunk azzá válni, akinek szerintünk mások látni szeretnének
bennünket.
A valódi önmagunk örömteli spontaneitását nyomorítjuk
meg, ha azt hisszük, más emberek gondolatai határozzák meg, kik
vagyunk. Ha mások véleményére hagyatkozunk, és ők helyteleníte­
nek valamit, akkor megpróbálunk megváltozni, vagy kihátrálunk a
helyzetből. Az önképünket másokba helyezzük, és ha ők visszautasí­
tanak, már nem is „létezünk” Az ego úgy oldja meg ezt a dilemmát,
hogy mindenki véleményéhez alkalmazkodik. Ha úgy vélik, ostobák
vagyunk, megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy másképp gondolják,
és igyekszünk olyanná válni, amilyennek akarnak bennünket.
Hogy ki vagy, annak egyáltalán semmi köze nincs ahhoz, hogy
bárki ezen a világon mit gondol rólad, és mi a véleménye. Az a sze­
mély, akinek az elismerésére vagy a jóváhagyására vágysz, holnap­
ra meggondolhatja magát, és ahelyett, hogy gyönyörűnek, intelli­
gensnek vagy tehetségesnek tartana, úgy dönthet, hogy egy ostoba
tökfejnek kiált ki, akit látni sem akar. Ez persze kínosan érint, ha
a hamis önmagad határozza meg a gondolkodásodat. Így csábít az
ego a valódi önmagad semmibevételére.
Ha az elismerés keresése az élet vezérlőelve, lényegében lehetet­
len szeretetteli kapcsolatba kerülni egy másik emberi lénnyel. Nem
adhatjuk azt, amink nincs. Nem adhatunk szeretetet, tiszteletet
másoknak, ha ezt a magunk számára is csak mások elismerésében
szerezzük meg. Az ego közreműködésének eredménye az állandó
félelem, összezavartság és boldogtalanság.

50
 Ambíció

Hogyan kapcsolódik az elismerés keresése és az alacsony önér­

tékelés az ambícióhoz? Hogy röviden válaszoljak, megtanultuk,
hogy a lehető legnagyobb ambícióval hajszoljuk mindenki elis­
merését és értékelését, aki olyan helyzetben van, amit hatalommal
ruháztunk fel. Az ambíció lényegében mindig azt jelenti, hogy a
saját életünket és véleményünket a háttérbe toljuk. Megtanulunk
tetszeni a szüleinknek, a tanárainknak, a hatalom képviselőinek,
a főnökeinknek. Hogyan hajtjuk ezt végre? Úgy, hogy az ő véle­
ményüket a sajátunknál többre tartjuk. Ez a folyamat zajlik napról
napra, hónapról hónapra, évről évre, gyakran teljesen tudattalanul.
Az eredmény pedig az egón alapuló hamis önmagunk.
Mások véleménye nagyobb hitelt érdemel, mint az önbecsülé­
sünk, és megtagadjuk azt a bölcsességet, amely megalkotott ben­
nünket. Minél mélyebben magunkévá tesszük ezeket az egoisztikus
hiteket, annál inkább hajlamosak vagyunk hinni önmagunk fontos­
ságában. A felhalmozás és a teljesítmény hajszolása közben végül
elfelejtjük, hogy a valódi értékünk a spirituális önmagunkhoz való
kapcsolódás. Másképp fogalmazva, a létezésünk Forrásához való
kapcsolódás helyett inkább azt az egónak tetsző gondolatot követ­
jük, hogy azok vagyunk, akinek más egók gondolnak bennünket!
Éveken át fontos lecke volt ez a számomra. Mikor előadok vagy
írok, találkozom a sajátomtól különböző véleményekkel. Tudom,
hogy ha ezer ember előtt beszélek, a hallgatóságban ezer különbö­
ző vélemény alakul ki velem kapcsolatban. A hírnevem nem tőlem,
hanem azoktól függ, akik meghallgatják vagy elolvassák a mon­
dandómat. Következésképpen megtanultam, hogy függetlenítsem
magam a hírnévtől. Mivel az nem bennem van, inkább magamra
figyelek ahelyett, hogy mások elismerését keresném. Az elsődleges
dolog az életemben a kapcsolat létezésem Forrásával (ha úgy tet­
szik, Istennel). „Ne gondold, hogy hihet Istenben az, aki nem hisz
magában” – mondta Paramananda, és ezt nagyon igaznak tartom.

51
 A VÁLTÁS

Ha az ego könyörgésére hallgatva feladom a hitemet önmagamban,

akkor a létezésem Forrásában sem tudok hinni – ez a két dolog
mindig összefonódik.
Ez az első három összetevő (Az vagyok, amim van, Az vagyok, amit
csinálok, és Az vagyok, aminek mások gondolnak rólam) az egónak
azon vágyára összpontosít, amely megpróbálja elhitetni, hogy az
univerzumban minden rólunk szól, és hogy az alapján értékelnek
bennünket, mennyit halmozunk fel, mennyit teljesítünk, és meny­
nyi érdemérmet gyűjtünk össze. Ez azt jelenti, hogy a javainknak, az
eredményeinknek és a hírnevünknek van elsődleges fontossága.
A következő három egoösszetevő szervezőelve az a vágy, hogy
az univerzumban mindenkinél eredetibbnek, egyedülállóbbnak és
különbnek tűnjünk.

4.
„Mindenki mástól elkülönülök”

Az ego értelmezése szerint az ambíció azt akarja elhitetni velünk,

hogy egyedül mi számítunk. Ha jól beletanultunk az ego-hitbe,
nehezünkre esik végiggondolni, hogy a Föld nélkülünk is létezik,
vagy, hogy a Földnek több joga van itt lenni. Az ego eszköztárából
a második három összetevő kulcsszava az elkülönülés.
A hamis önmagunk programját valósítjuk meg, amikor azt
hisszük, elkülönülünk, és különbek vagyunk másoknál. Ne feledd,
hogy a nemlétezésből emelkedtünk ki, és az egység jellemző ránk.
Hagyd, hogy Richard Merton kijelentése hasson rád: „Eleve egyek
vagyunk, bár azt képzeljük, hogy ez nem így van. Éppen az ere­
deti egységünk az, amit helyre kell állítanunk.” Az igazság kulcsa
Merton szavaiban van, és ezzel tagadja az ego kitartó makacskodá­
sát az elkülönülés pártján.

52
 A m b í c i ó

Az ego azért ragaszkodik az elkülönüléshez, mert ezzel aláás­

hatja az eredeti önmagunkhoz való hűségünket. Ha felismerjük és
tiszteletben tartjuk az egymáshoz való kapcsolódásunkat, a levegő,
amit belélegzünk, a víz, amit megiszunk, a Nap, ami süt ránk, és
legfőképpen a bennünket éltető láthatatlan Forrás visszarendelné
az egót arra a helyre, ami az övé. Ramana Maharshi azt állítja, hogy
„nem léteznek mások”. Ezzel a kellemesen provokatív gondolat­
tal véleményem szerint kiveszi az egót a képből. Az ego túlélését
és növekedését a másoktól való elkülönülésünk hite biztosítja. Az
elkülönülés az ambíció motivációs eszköze: a vetélkedés szellemi­
ségében tart bennünket, és olyan gondolatokra sarkall, hogy szebb,
ügyesebb, tehetségesebb és jobban teljesítő... vagyok másoknál. Ebbe
a hozzáállásba merevedve egyfolytában annak a bizonyítását haj­
szoljuk, hogy másokhoz képest feljebbvalóak vagyunk. Ha tuda­
tában vagyunk, hogy nincs elkülönülés – nincsenek mások –, már
nincs szükség a feljebbvalóságunk bizonygatására.
Ha a másokhoz való kapcsolódásunk hite a meghatározó, nem
kell senkit legyőznünk, nem kell a vélt jogamkért küzdenünk, nincs
miért háborúzni, nem kell másokkal szemben előnyöket szerez­
nünk, vagy megpróbálni olyan valakinek mutatnunk magunkat, akit
győztesnek képzelünk. Ehelyett mindenkiben meglátjuk a kibonta­
kozó Istent, s így megszűnnek a konfliktusok, hiszen önmagunkat
látjuk meg másokban. Megértjük az alábbi megfigyelés bölcsessé­
gét: Amikor elítélsz másokat, nem róluk, hanem önmagadról állítasz
valamit. Nevezetesen azt, hogy olyan valaki vagy, akinek ítélkezésre
van szüksége. Ekkor már képtelenek vagyunk értelmezni az ellen­
ség fogalmát, következésképpen képtelenek vagyunk öldöklésben
és háborúzásban részt venni. „Nincs olyan őrült fa, amelynek az
ágai egymással harcolnának” – tartja az indián mondás.
Az emberiség múltjára visszatekintve azt láthatjuk, hogy a feljegy­
zett történelem időszakának kilencvenöt százalékát azzal töltöttük,

53
 A VÁLTÁS

hogy a fa ágai egymással háborúztak. Ez történik, ha az ego arról győz

meg bennünket, hogy különállóak vagyunk, akiknek harcolniuk,
legyőzniük és ellenőrzés alatt kell tartaniuk azokat, akik a folyó túl­
oldalán élnek, más nyelvet beszélnek, más vallást gyakorolnak, vagy
más szokásaik vannak. A versengés, a harc, a kizsákmányolás, a gyű­
lölködés és a konfliktus abból a hamis önmagunkból ered, amelyet az
ego meggyőzött, hogy meg kell őriznie az elkülönülés illúzióját.
Nagyon gyakran az ambíció a hajtóereje annak a törekvésnek is,
amely a mások feletti ítélkezés révén próbálja saját felsőbbrendűsé­
gét igazolni. A valóság azonban az, hogy a másoknak látszók álarca
mögött valójában mi magunk vagyunk. Ahelyett, hogy észreven­
nénk az egységet, az egóval áthatott különbségre összpontosítunk.
Lao-ce így szól erről a Tao te Kingben:

Nincs nagyobb veszteség

Mint ha tudod, ellenséged van
Ha egyszerre vagy te és az ellenség
A kincs elhomályosul.

A kincs a mindentudó Tao, a mindenben jelenlévő, egyetemes

egyesítő erő.
Az ego elkülönülés hitével kapcsolatban az Upanisadok ezt
mondják: „Milyen bánat vagy aggodalom zavarhatná meg azt az
embert, aki megértette, hogy önmaga mindenné vált, és az egység
része akar lenni?”
Ezt A váltás című film is bemutatja. Chad, az üzletember olyan
mélyen hisz önmaga elkülönülésében, hogy nem törődik azzal,
milyen hatással van a cége másokra és a környezetre. A film vége
felé azonban kezdi észlelni, hogy Joe – a nyaraló tulajdonosa, ahol
Chad és a felesége megszállt – milyen szellemiségben vezeti a saját
vállalkozását és szolgálja mások javát. Amikor Chad egy komoly

54
 A m b í c i ó

összegről szóló csekket adományoz az Ígéret és Remény Házának,

a mosolya elárulja, hogy rájött, jobban szolgálja az életet, ha arra
teremt pénzt, hogy másokat segítsen.

5.
„El vagyok szakítva mindattól, ami hiányzik az életemből”

Van egy régi történet egy fiatal fiúról, aki egy kis faluban élt.
A fiú viselkedése békét és nyugalmat sugárzott, és olyan képességei
voltak, mintha testet öltött istenség lenne – az emberek meggyó­
gyultak, ha a közelében lehettek. A falubeliek arról is beszéltek,
hogy képes ugyanabban a pillanatban egyszerre két helyen is jelen
lenni. A törzs öregei könyörögni kezdtek a fiatal istenségnek, hogy
ossza meg velük Isten és a mindenség titkait. Az egyikük így ese­
dezett: „Adok neked egy narancsot, ha elmondod, hol van Isten”
Az ifjú szent habozás nélkül így válaszolt: „Én két narancsot adok
neked, ha meg tudod mondani, hol nincs Isten.”
Az ego, a hamis énünk ötödik alkotóeleme nem akar hinni
abban, hogy Isten mindenhol jelen van (Isten ebben a kontextus­
ban a minden teremtésért felelős Forrást jelenti). Az egónak ele­
mi érdeke elhitetnie, hogy vannak dolgok, amelyek hiányoznak az
életünkből. Kitartóan bizonygatja, hogy elszakadtunk a láthatatlan
teremtő Forrástól, hiszen Isten kirekesztéséből nyeri az identitását.
Ha elkezdünk abban hinni, hogy folyamatosan Istenhez kapcso­
lódunk, az ego létezésének oka megszűnik. Ha nincs olyan hely,
ahol Isten nincs jelen, akkor Isten itt van nemcsak mindnyájunk­
ban, de minden másban is, ami az érzékeink szerint hiányzik az
életünkből, vagyis valami láthatatlan módon minden hiányzónak
tartott dologhoz kapcsolódunk. Ezek alapján a kérdés már csak az
lehet, hogyan teremthetjük meg a vágyott és még hiányzónak tűnő

55
 A VÁLTÁS

dolgokat. A válasz: úgy, hogy olyanná tesszük magunkat, hogy a

hiányzó dolgok spirituálisan összhangba kerüljenek velünk.
Az ego azonban azt akarja, hogy küzdjünk, célokat tűzzünk ki,
hiányt érzékeljünk, és versengjünk mindenki mással, akik szintén
azt keresik, ami hiányzik nekik – a végeredmény pedig az ember,
aki elégedetlenül keres. Miért elégedetlen? Mert az ego módszeré­
nek lényege, hogy nem engedi, hogy képesek legyünk elégedetten
és békésen megérkezni az értékes itt és mostba. Azt akarja, hogy a
keresésben, a küzdelemben és az állandó többre vágyásban legyünk
ambiciózusak. Az ego minden erejével arra próbál rávenni, hogy
ambiciózusak maradjunk.
Az ego meghatározása szerint az ambíció egyet jelent azzal,
hogy bármi áron legyőzzünk mindenkit, egyre több dolgot hal­
mozzunk fel, és mindenki másnál sikeresebbnek látsszunk. Nyil­
vánvaló: az egónak arra van szüksége, hogy visszautasítsuk a gon­
dolatot, miszerint a világon minden létezővel egyek vagyunk, és
kapcsolódunk egymással. Ehelyett az ambícióval kell összhangba
kerülnünk úgy, hogy gőgös célokat tűzünk ki. Minél nagyobbak a
célok, ambiciózus emberként annál magasabb státuszt nyerhetünk
el. Minél inkább hiszünk abban, hogy a céloknak hatalmasoknak
kell lenniük, annál inkább tudatosul bennünk, hogy valami hiány­
zik.
Az ego ezt kiabálja: „Aki vagy, az még kevés! Nem látod, még
nem szereztél eleget! Még messze vagy attól, hogy mindened meg­
legyen, amire szükséged van! Ha nem hajtasz rá, még a végén valaki
más elviszi előled! Harcolnod kell, mert nem juthat mindenkinek!”
Ezek az üzenetek akadályozzák meg, hogy a valódi önmagunkat
követve, békésen éljünk.
A valódi önmagunk tisztában van azzal, hogy az értékessé­
günk bizonyítására nincs szükségünk újabb javakra, és őrültség
azt hinni, hogy a boldogságért valamit csinálni kell. És azt is tud­

56
 Ambíció

ja, hogy az univerzumban nincsen hiány. Csak az ego retteg attól a

gondolattól, hogy a megelégedettség és a bőség máris elérhető. Az
egónak az a szükséglete, hogy meggyőzzön, hogy az ambíció és az
életünkből még hiányzó dolgok megszerzése által csillapíthatjuk
az elégedetlenségünket. Az ego érzékelése szerint az ambíció azt
jelenti, hogy az egész életünket azzal töltjük, hogy eljussunk vala­
hová, amit aztán azonnal felül kell múlnunk valami mással, ami
még mindig hiányzik. A mókuskereket az a gondolat hajtja, hogy
soha nem elég.
Hatalmunkban áll azonban felszámolni az ego küzdésről szóló
eszmerendszerét, és helyette a megelégedettség állapotában élni.
Ebben az a folyamat segít, melynek során felismerjük a másokhoz
való kapcsolódást és az egységet. A hiányzó dolgokért és az elér­
hetetlen megelégedettségért folytatott küzdelem helyett ellazultan
összhangba kerülünk a létezésünk Forrásával. Így nem kell kire­
kesztenünk Istent, hiszen belesimulunk az egységbe, és már nem
lesz szükségünk a zavart keltő egóra.
Akkor ez az üzenet is értelmezhetővé válik:

Isten (Szellem vagy Tao) mindenütt jelen van.

Ezért Isten bennem van.
Isten az egyetlen, akit hiányként érzékelek.
Következtetés:
A Szellem által mindenhez kapcsolódom,
ami látszólag hiányzik.
Következő lépés:
A Szellemmel hangolódj össze, és figyeld, ahogyan a hiányzó dolgok
kezdenek felbukkanni.

A természetbúvár John Muir így fogalmazta meg ezt a jelensé­

get: „Amint megpróbálunk bármit önmagában kiemelni, rájövünk,

57
 A V Á L T Á S

hogy a mindenség valamennyi eleméhez kapcsolódik.” Csak erre

az alapvető igazságra kell figyelnünk, és figyelmen kívül hagyhat­
juk az ego unszolását, hogy harcoljunk mindenért, amit szeretnénk
megszerezni.

6.
„Elkülönülök Istentől”

A hatodik összetevő arról szól, hogy az ego kirekeszti Istent az éle­

tünkből, amikor elhiteti, hogy nem azzal vagyunk azonosak, amiből
származunk. Az Isteni lényegünk és a szó szerinti önmagunk külön­
álló és egymástól elkülönített rekeszekbe kerülnek. Az ego halálra
rémül attól, ha Isten darabjaként tekintünk magunkra, hiszen amint
felismerjük az Isteniségünket, oda a vezető pozíciója. Természete­
sen az egónak az a lényegi feladata, hogy elhitesse velünk, hogy két
különálló és egymástól elválasztott entitásként létezünk.
Az emberiség kollektív tudattalanja az ego mintájára megalko­
tott istenképpel fájdalmasan és egyben szükségtelenül hat ránk.
Ez az isten kedve szerint játszik velünk, vagyont kíván, díjazza a
nevében indított öldöklést és háborút, szívességekért cserébe bűn­
bocsánatot nyújt, bünteti a rossz cselekedeteket, és bosszúállásra
van szüksége. Ilyen és hasonló tulajdonságok jellemzik a kollektív
ego illúziója által teremtett istent.
Ezt az ego mintájára, ember által megalkotott teremtőt a törté­
nelem során tőlünk különállóként jelenítették meg. Kinek ne len­
ne ismerős, a lengő szakállú, halott fehér férfi, aki – mint valami
kozmikus liftes fiú – természetfeletti képességeivel menny és föld
között lebegve, néha, ha kedvére teszünk és engedelmeskedünk,
meghallgatja az imáinkat. Ezt az entitást nem a mindent adó Iste­
ni Forrásnak, hanem szeszélyes természetfeletti erőnek tekintették,

58
 A m b í c i ó

aki szűken méri a képességeit a problémáink megoldásában, és

csak annak függvényében gyógyít meg, hogy van-e kedve hozzá,
és adunk-e érte ellenszolgáltatást. Ezt a teremtőt az ego hozta létre,
az ego érdekeinek szolgálatára. Ennek a teremtőnek – éppen a saját
egója okán – el kell különülnie az alattvalóitól, akiket figyelnie,
ellenőriznie és szükség esetén büntetnie kell.
Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen káros hitrendszerről valami másra
váltsunk? Az ego felégetése – Ramana Maharshi a fejezet mottója­
ként idézett javaslata – szimbolikusan mindenképpen megnyerő.
A váltás című filmben az a javaslatom, hogy úgy képzeljük el Istent,
vagy a nagy Taót, mint az óceánt, magunkat pedig úgy, mint egy
pohár vizet az óceánból. És ha megkérdezik, mi van a pohárban,
feleljük ezt: „Egy pohárnyi Isten. Nem olyan nagy, és nem olyan
erős, de egy pohárnyi Isten.” Ha a pohár tartalmát kiöntjük a jár­
dára, láthatjuk, hogy elpárolog. Végül azonban visszajut a forrásá­
hoz. Amíg az óceán vize a pohárban van – elkülönítve a forrásától
–, hiányzik belőle az óceán ereje. Ha újra csatlakozik a forráshoz,
ismét a hatalmas óceán részévé válik. A járdára öntött víz, amely
elvesztette a kapcsolatát a forrásával, az ego jelképe.

***

A könyv második felében rátérünk arra, hogy ebben a világban

hogyan tarthatjuk fenn a kapcsolatot a Forrással és az eredeti
önmagunkkal. Megtanuljuk, hogyan váltsunk át az egység erejében
elkerülhetetlenül elpárolgó ego ambíciójáról az örömteli értelemre,
amelyben ráébredünk, hogy sokkal többek vagyunk a javainknál,
eredményeinknél és a hírnevünknél. Az értelemre váltás megszün­
teti az elkülönülés érzését, és megvilágítja a spirituális egységet.

59
 Harmadik fejezet

V alahová ...

„Egyszer csak – teljesen felkészületlenül – belépünk az élet

délutánjába. És ami még rosszabb, azzal a hamis feltételezéssel
tesszük meg ezt a lépést, hogy a korábbi eszméink és igazságaink
ezután is szolgálnak majd bennünket.
Az élet délutánján azonban nem élhetünk a reggel programját
követve. Ami reggel hatalmas volt, estére már kevésnek bizonyul,
ami reggel még igazságnak tűnt, estére hazugsággá válhat.”

Carl Gustav Jung: Életszakaszok című könyvéből

 A V Á L T Á S

A fejezet címe azt a lépést jelképezi, amelyet az ego igényeitől az

eredeti és valódi önmagunk felé teszünk. Jung az élet reggelét hasz­
nálja hasonlatként arra a korszakra, amikor hagyjuk, hogy alapve­
tően az ego befolyásoljon. Mégis, mindenki életében eljön az idő,
amikor az ego befolyása annyira hiteltelenné és helytelenné válik,
mintha csak hazugság lenne.
Jung szerint azok az „eszmék és igazságok”, amelyeket a hamis
önmagunkat követve évek alatt hitekké tettünk, az élet délutánján
és estéjén már nem képesek irányt mutatni. A reggel és a délután
közötti váltás akkor köszönt be, amikor elkezdünk a létezésünkben
„valami többre” sóvárogni. Ekkor olyan élet felé fordulunk, ame­
lyet az ego kicsinyes és illuzórikus ajánlatai helyett a lelkünk valami
többre – valami céllal bíróra – irányuló vágya vezérel. Jung hason­
lataival arra is figyelmeztet, hogy délután és este az ego iránymuta­
tásai már alapvetően hamisak.
Ez a fejezet az ego szándékaitól elszakadó irányváltással, a „For­
manélkülihez” való visszafordulással foglalkozik. Még erőnk teljé­
ben vagyunk, hogy rálépjünk a dharmánk beteljesítéséhez vezető
útra. A nagy hátraarc a váltás az ambícióról a származási helyünk­
re, hogy valóra válthassuk a délután és az este ígéreteit. Az ígéret
pedig a céllal teli élet.

A hátraarc

Az irány, amelyet az életünk vesz – a jelen pillanat sokkal fonto­

sabb, mint az a hely, ahová az egónk szeretne leparkoltatni. A kérdés,
hogy merre tartunk, sokkal fontosabb, mint hogy hány kilót mutat
a mérleg, vagy hogy mikor gyújtottunk rá az utolsó cigarettára. Az
elköteleződés, hogy megváltoztatjuk az önmagunkat szándékosan
akadályozó életmódunkat, egyet jelent az irányváltás vállalásával,

62
 V a l a h o v á

és ezzel egyben a testsúly- és függőségi problémák megoldása felé

is fordulunk. Mégis, sokkal fontosabb, hogy ezután valami céllal és
értelemmel telibb irányba indulunk el.
Ha szüntelenül az ego igényeire hallgatunk, eltávolodunk a léte­
zésünk Forrásától. Az ego egyre több és több tárgy, eredmény, stá­
tusz, siker és pénz hajszolására unszol. Az ego mantrája a többet és
többet – ez azonban csak a soha be nem teljesülő hamis ígéretekért
való küzdelmekbe hajszol. Minden egyes célba érés azonnal átala­
kul valami újabb, küzdelemre csábító dologgá, hacsak nem dön­
tünk úgy, hogy megváltoztatjuk az életünk irányát. A váltás azzal
a folyamattal kezdődik, amelyben az ego hajtóerejét és fontosságát
visszafogjuk, miközben kijelöljük és megtervezzük az ellenkező
irányba vezető utat. Ez nem a hajtóerő elveszítését jelenti, hanem
azt, hogy a hajtóerő az élet értelmének és céljának tapasztalatával
kerül összhangba.
Az ambíciót ekkortól kezdve a létezés Forrása hajtja, s így már
magasabb frekvencián rezeg, mintha az ego által működtetett hamis
önmagunk táplálná. A visszatérés a korábban eredetként leírt „For­
manélküli” természetes forrásunkhoz olyan pályára helyezi az éle­
tünket, amely az eredeti teljességünk kibontakozását támogatja.
Van néhány jele annak, készen állunk-e az ambíciótól az értele­
mig vezető fordulatra:

Egyre kevésbé vonzó az ego többre és többre buzdító

unszolása.
Helyette azt vesszük észre, hogy jobban érdekel az, ami felé tartunk.
Talán egy részünk halkan suttogva ilyen kérdéseket tesz fel: „Tényleg
csak ennyi az élet? Miről szól? Mi a lényeg?” Kezdjük megkérdője­
lezni önmagunk ego alapján irányító részét, amely azt állítja, hogy az
élet arról szól, mit csinálunk és mennyink van. A figyelmünk a For­
rásunk felé fordul, ami mindezeknek éppen az ellenkezőjét állítja.

63
 A VÁLTÁS

A Tao te King azt tanácsolja, hogy engedjünk el mindent, és vág­

juk le a függelékeket. A 81. versnek ez a része kimondottan az ego
kihívást jelentő részéhez szól:

A bölcs nem gyűjt, mindent az emberekért tesz

és neki is jut;
mindent az embereknek ad, és neki is jut.

(Weöres Sándor fordítása)

Észrevesszük, hogy amint ráállunk a pályára, az életünk kezd

más irányt venni, és metaforikus értelemben hazavezet. Kezdjük
megérteni, hogy a szerzés és a felhalmozás igényének felszámolá­
sával egyre többet kapunk. A filmben nagyon hangsúlyos az a rész,
amelyben Chad, a cégtulajdonos a felhalmozás igényéről lemondva
kitölti a nagy összegű csekket a Remény és Ígéret Házának javára.
Ezt a jelenetet követi az a rész, amikor vadrózsákat ad a feleségé­
nek, azt a vágyát jelképezve, hogy változtasson az élete irányán.
A hiteltelenről az eredetire váltás nem jelenti azt, hogy nem
vonzunk az életünkbe bőséget és jólétet, vagy hogy elveszítjük a
vágyat, hogy teremtsünk valamit. Mindössze annyit jelent, hogy
érezzük annak az áldását, hogy ráhangolódtunk a természetes tel­
jességünkre.

A cselekvésben a többről a kevesebbre váltunk.

A létezésünk Forrása arra bátorít, hogy a Taót követve érjük be
kevesebb cselekvéssel. Lao-ce arra emlékeztet, hogy a semmit sem
tevés mégis mindent létrehoz. Hasonlóképpen szól Jézus is: „Néz­
zétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem
takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket” (Máté 6:26). Ez a váltás
távol áll a „világ megnyerésének ambíciójától”, amelyről Jézus így

64
 V a l a h o v á ...

beszélt: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, a

lelkében pedig kárt vall” (Márk 8:36).
A Valahová – vagyis az eredeti természetünk felé – tartó utazás­
ban kevesebb cselekvéssel is beérjük, ahogyan a gyógyulás tanul­
sága is mondja: „Engedd el és bízd Istenre.” A mindenáron győze­
lemre törekvés helyett azt a csodás dolgot tapasztaljuk, hogy többet
teljesítünk, és végre jelentőséggel telik meg az életünk.

Kerüljük a reflektorfényt, és inkább a háttérből

hatunk.
A létezésünk Forrása szerint alázatosságra kell törekednünk
Az évek során az ego arról győzött meg, hogy ambiciózus személyként
a felhalmozásra és a hírnévre kell összpontosítanunk. Az ambícióról
az értelemre váltás során azonban magunkba szívjuk a Tao igazságát,
és kapcsolódunk a 73. vers kijelentéséhez, mely szerint „Az égi út
nem harcol, mégis győzni tud.” Az elismerés iránti vágyunk az ego
parancsaival ellentétesen kezd érvényesülni. Jézus is az ego ellené­
ben beszél, amikor ezt mondja: „Mert aki a legkisebb mindnyájótok
között, az a nagy” (Lukács 9:48). Képzeld el az ego szánalmas helyze­
tét, amikor ezt a radikális alázatot kezdjük követni!
Az ego mások elismeréséért küzd, így nem meglepő, hogy ennek
megfelelően elismeréseken alapuló életformát alakítunk ki. Már
kisgyermek korunk óta ez hajt bennünket. Amint irányt váltunk,
és önmagunk fontossága háttérbe szorul, függetlenedünk mások jó
vagy rossz véleményétől.

Az egységbe vetett hit felváltja az elkülönülés

érzését.
Az ego elég sokáig hajtogatta, hogy attól vagyunk különlegesek,
hogy mindenki mástól elkülönülünk. A makacs hit az elkülönülés­
ben azt is jelentette, hogy folyamatosan összehasonlítottuk magun­

65
 A V Á L T Á S

kat másokkal, és versengtünk azért, amire vágytunk, s ennek az

elképzelésnek a fenntartása érdekében megtanultunk harcolni,
vagy akár háborúzni is. Az ego elkülönülés-felfogásának szerves
része a harc, a másokon való uralkodás vagy mások megsemmisí­
tése. A „Formanélkülihez” visszafordulva az elkülönülés érzését az
egység érzése váltja fel. Létezésünk Forrása azt üzeni, hogy mind­
nyájan összeköttetésben vagyunk, ezért már nem akarunk annyira
harcolni, az uralkodási vágyunkat felváltja az együttérzés, és mások
ellenőrzése már kevésbé vonzó. A Szellem nyelve, akárcsak a Tao
te King, arról szól, hogy „soha ne akarj másokat erővel meghódí­
tani. Amit erővel szerzel meg, az gyorsan hanyatlásnak indul, mert
nem ez az út természete.” Minden konfliktus – a hétköznapi élet és
a tágabb világ szintjén is – a létezés Forrásától való elszakadásból
fakad. Az elkülönülés hitének alapján az ego a fejlődés helyett az
erő útját követi. Jézus ezzel kapcsolatos szavai megint csak össz­
hangban állnak az ősi Taóval: „Boldogok, akik békét teremtenek,
mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Máté 5:9).
A váltás című film szereplői között van valaki, aki tökéletesen
ráhangolódott a másokkal való egységre. A neve Joe, és mindvé­
gig tisztázatlan, hogy a gondnok, a kertész vagy a pincér-e. Min­
denesetre nyilvánvaló, hogy az ő egója igénytelen. Csendesen,
érzékenyen és őszintén örömteli módon teszi a dolgát, és szolgál
minden vendéget a nyaralóban. Joe esetében az értelem és a cél vet­
te át az ambíció minden ellenőrzési igényét. A viselkedése a film
során mindvégig azt jeleníti meg, mi történik akkor, ha tudatában
vagyunk a mindnyájunkat összekapcsoló egységnek.

Rájövünk, hogy kapcsolódunk mindenek teremtő Szel­

leméhez, akit eddig hiányoltunk az életünkből.
Az életünk reggelén az ego azt hajtogatta, hogy el vagyunk választ­
va mindattól, ami hiányzik az életünkből, és hogy a vágyaink után

66
 V a l a h o v á ...

kell rohannunk. Küzdelembe, erőlködésbe, harcba, kemény mun­

kába és az ambíció által meghatározott életbe hajszolt, azt sulykolva
belénk, hogy a társaink szemében csak így tűnhetünk sikeresnek.
Mivel elhittük, hogy különállóak vagyunk, arra a következtetésre
jutottunk, hogy a hiányzó dolgok oka is ez az elkülönülés. Azonban
az egységből származunk, ahol ilyesmi nem létezik. A létezésünk
Forrása finoman arra emlékeztet, hogy mindennel – közte mindaz­
zal is, amit hiányzónak érzünk – összeköttetésben vagyunk.
Ez a fejezet azt hangsúlyozza, hogy a váltást végrehajtva valami
olyanhoz fordulunk vissza, ami az ego számára ismeretlen. A Tao
te King arra emlékeztet, hogy a hatalmas Tao mindenütt jelen van.
Jézus ezt állítja: „Az Isten országa már közöttetek van!” (Lukács
17:21) Az ego szerint azonban, amit az érzékeinkkel nem fogunk
fel, az rajtunk kívül és tőlünk elszakadva létezik.
A létezésünk Forrásához visszavezető út jellemzője, hogy a gon­
dolataink és cselekedeteink a mindenhol áramló Taóval kerülnek
összhangba. A Tao „nézi az áramlást, és hagyja, nem erőlködik /
alkot, de művét nem birtokolja / cselekszik, de nem ragaszkodik /
beteljesült művét nem félti / s mert magának nem őrzi, el se veszíti”.
Ha ezen az úton járunk, nincs hiány és veszteség – elégedetté és
hálássá válunk mindazért, amink van.

Bízni kezdünk a bölcsességben, amely megteremtett.

Az ego folyamatosan lebeszél arról, hogy az isteniségünkben higy­
gyünk, és azt hajtogatja, hogy elszakadtunk Istentől. A létezésünk
Forrása azonban azt mondja, hogy elválaszthatatlanul Isten darab­
jai vagyunk. Nem lesz szükség az egóra, ha elhisszük, amit Jézus
tanított: „Én és az Atya egy vagyunk” (János 10:30).
A visszaútra készülődve átlátjuk, micsoda bolondság volt azt
hinnünk, hogy valaha is elszakadtunk a létezésünk Forrásától. Rájö­
vünk, hogy nem különálló, félelemmel teli teremtmények vagyunk,

67
 A V Á L T Á S

akik fennmaradása egy kiszámíthatatlan és néha ellenséges istentől

függ. Kezdünk úgy tekinteni magunkra, ahogyan Lao-ce fogal­
mazott: „Testével és leikével az egységet teszi magáévá.” Elhagyjuk
az ego anyagias nézőpontját, és már képtelenek vagyunk Istentől
különállókként tekinteni önmagunkra.
Amint eggyé válunk a Forrásunkkal, megindul az átrendeződés
folyamata, és kezdünk Istenhez hasonlóan gondolkodni. Megjele­
nik a Thomas Troward szavainak megértéséhez szükséges bölcses­
ség: „ha a teremtő Szellemhez illeszkedő gondolatokon elmélkedsz,
ugyanazzal az erővel rendelkezel, mint ő.” Ez a gondolat az ego
kiátkozása. Amint bízni kezdünk a teremtő bölcsességben, feltárul
az a teljesség és egység, amely valójában vagyunk.

Mire számítsunk, ha megváltoztatjuk az életünk irányát?

Mint minden új dolog, az élet reggeléről a délutánra és az estére

váltás is meglepő helyzeteket teremt majd. Az ambícióról az érte­
lemre váltás új iránya váratlan eseményeket tartogat.
Az életemben azt tapasztaltam, hogy minden spirituális tovább­
lépést valamiféle bukás előzi meg. Valójában szinte egyetemes tör­
vény, hogy a minőségi váltást bukás vezeti fel. Ez lehet egy zavarba
ejtő esemény, ami rámutat arra, hogy az ego túlzott befolyása már
valaki életébe kerülhet. Velem éppen ez történt, és ez sarkallt arra,
hogy megváltoztassam a viszonyomat az alkoholhoz. De lehet ez
baleset is, vagy tűzvész, amelyben odavesznek a kemény munká­
val felhalmozott javaink, egy betegség, tönkrement kapcsolat, mély
fájdalmat okozó sérülés, valaki halála, elhagyás, súlyos függőség,
üzleti veszteség, csőd és hasonlók. Valójában ezek a mélypontok
adják meg a szükséges energiát ahhoz a váltáshoz, ami az ego haj­
tóerejétől elvezet a céllal teli élethez.

68
 V a l a h o v á ...

Középiskolás koromban magasugró voltam egy fiú atlétika-

csapatban. Hogy átvihessem a lécet, az ugrás előtt szinte le kellett
guggolnom, hogy erről a mélypontról elrugaszkodva szerezzem
meg a szükséges lendületet a magasba emelkedéshez. Számomra ez
nagyon képletesen mutatja be, mi előzi meg a váltást: metaforikus
értelemben elég mélyre kell kerülnünk ahhoz, hogy ebből energiát
nyerve változtathassunk az életünk irányán.
Minden bukás a magasabbra jutás esélyét is tartogatja. Talán
szükséges is a lélek sötét éjszakáit megjárva a padlóra kerülnünk
és összekoszolnunk magunkat ahhoz, hogy megszabadulhassunk
az ego jól szervezett rabságából. „Minden szerencsétlenségben ott
rejlik a szerencse” – mondja erről a Tao. Ez támogatást jelenthet
az élet azon időszakaiban, amikor bukást, veszteséget vagy hanyat­
lást élünk meg. Hiszen az adott szerencsétlenség nélkül a szerencse
sem nyerhető el.
Elisabeth Kübler-Ross erről a jelenségről a természet képeivel
beszél: „Ha a szélviharok ellen takarással védenénk a kanyonokat,
sosem láthatnánk szépséges íveiket.” Az élet viharai mindig fon­
tos események, amelyekből elrugaszkodhatunk a magasabb szintek
felé. Sőt, úgy vélem, minél magasabb a cél, amire az életünkben
rendeltettünk, annál nagyobb bukások vezetnek majd el hozzá.
Egy enyhe szívroham tanított meg arra, hogy jobban törődjek
a szenvedőkkel. Gyermekkoromban számos árvaházban megfor­
dultam, így már korán önbizalmat fejlesztettem ki, ezért aztán elég
hamar önbizalomtanár lettem. Egyszer fájdalmasan sokáig voltam
távol a feleségemtől, ami megtanítottam, hogy sokkal együttérzőbb
szívvel írjak. Mint láthatod, azért érkeztem ide, hogy nagy dolgokat
vigyek végbe, ezért nem lepődöm meg, ha a bukások is nagy ada­
gokban érkeznek. Tulajdonképpen az a véleményem, hogy minden
nehézség egyben egy olyan magasabb spirituális szintre jutás lehe­
tősége is, amelyben a bűnbánatot a hála váltja fel.

69
 A V Á L T Á S

Nagyon szeretem Rumi megállapítását, amely szerintem lényegi

igazságot ragad meg:

A spirituális út megroppantja a testet,

De aztán mégis meggyógyítja.
Elpusztítja a házat, hogy kiássa a kincset,
és abból épít fel egy szebbet és jobbat.

Ha visszanézek a saját váltásomra az ambícióról az értelemre,

azt kell, hogy mondjam, magam is így tapasztaltam. Minden bukás
kincset tárt fel, amit soha nem fedeztem volna fel magamban, ha
nem rombolják le a „házamat”. Ezek a viharok szabtak olyanná, akit
ma olvasók és hallgatók milliói értékelnek nagyra.
A váltás című film valamennyi szereplője tapasztalja, hogy
kicsúszik a lába alól a talaj, mielőtt az értelemmel telibb életre vál­
tanának. David, a rendező szinte összeomlik, amikor egy csapás
majdnem lerombolja a sikerálmát. Chad, a cégvezető a várandós
felesége dühével szembesül, és az egóval való azonosulása a házas­
ságát kockáztatja. És ott van Quinn és Jason, a kétgyerekes fiatal
szülők. Jason átmenetileg vállalja háztartásbeli szerepét, hogy
segítse Quinnt a művészi dharmája beteljesítésében. Ezek a buká­
sok – a kisebbek és a katasztrofálisak is – lényegében tapasztalatok,
amelyek tudati fordulópontot, valamint az értelem és a cél próba­
köveit jelentik.
Az ego minden egyes alkotóeleme teljesen más követelménye­
ket támaszt, mint a létezésünk Forrása. A Szellem hazavár, hogy
összhangba kerüljünk a Teremtővel, az ego pedig őrült sebességgel
rohan az ellenkező irányba. Ha a hátraarcot még a halálunk előtt
meg akarjuk tenni, a Szellemmel kell szorosabb kapcsolatba kerül­
nünk, hogy a maga teljességében élvezhessük az élet délutánját.

70
 V a l a h o v á ...

Felkészülés a visszafordulásra

A Bhagavad Gita ezt mondja: „Először beleszületünk a természet

világába, a második születésünkkel pedig megérkezünk a Szellem
világába.” Az ego befolyásának megfékezése a második születés
kezdete. Az ego megszelidítésével megszerezzük a Szellem támo­
gatását és közreműködését, és a szinkronitás csodás történéseit
fedezzük fel az életünkben. Megjelennek azok az emberek, akik­
re szükségünk van, kialakulnak a körülmények, amelyek segítik a
dharmánk követését, olyan pénzügyi háttér jön létre, ami korábban
nem állt rendelkezésre és így tovább.
Patanjali szavaival élve „Szunnyadó erők, tehetségek és képes­
ségek kelnek életre, és olyan nagyságot fedezel fel önmagadban,
amelyről korábban álmodni sem mertél.” A nagy hindu filozófus
arról beszél, mi történik, ha az ego által meghatározotthoz képest
olyan spirituális gondolkodásmódot követsz, amelynek a létezésé­
ről korábban nem is tudtál. Ez a következménye az életirány meg­
változtatásának és annak, hogy már tudod, hová tartasz.
Az ego befolyásának hatástalanítására a legjobb módszer, ha
kijelentjük magunknak, hogy készen állunk! Az ősi tanítás ezzel
kapcsolatban így szól: „Ha a tanítvány készen áll, megjelenik a
tanító is.” A tanítók és a tanítások az egész életünkben ott vannak,
de nem vesszük észre a tanítókat, ha a dolgokat az ego irányítja.
Amint felismerjük, hogy készen állunk az értelemmel és céllal teli
életre, valójában már nincs sok dolgunk. Az ego vezérelte személyi­
ségünkhöz képest hirtelen egy másik világot kezdünk tapasztalni.
Ahogy már sokszor leírtam és elmondtam, amint másképp kezdünk
nézni a dolgokra, a dolgok megváltoznak.
Most röviden összefoglalom, mi történik, ha az ego végrehajtja
a nagy hátraarcot, és elindul a származási helye felé:

71
 A V Á L T Á S

A visszafordulás hét pontos összefoglalása

1. A személyes képességeinkre és felhatalmazásunkra váltunk

át. Az egóhoz kapcsolódó önmagunk folyton külső erőt keresett – a
Szellem fele fordulva azonban már a személyes képességeinknek és
felhatalmazásunknak szavazunk előnyt, ahelyett, hogy az ego igé­
nyeit követve a külső helyzeteket vagy más embereket akarnánk az
ellenőrzésünk alá vonni. Kiszállunk az ego véget nem érő csatáiból,
és az értelemre váltunk. Mindezt tudatosan együttérző kíváncsi­
sággal tesszük, miközben elsősorban és legfőképpen a belső önma­
gunkkal törődünk. A be nem avatkozás fontosabbá válik, mint az,
hogy igazunk legyen és irányítsunk másokat.

2. Mindenkivel összekapcsolódunk. Az ego önmagában áll,

mindenkihez képest különbnek és különállónak tekinti magát.
A Szellemhez visszaérve felismerjük az összekapcsolódást. A céllal
teli élet lényege, hogy Istenhez, az élet teremtő Forrásához hason­
lóan gondolkodjunk – vagyis az élet egészéért felelősnek érezzük
magunkat. Ugyanazon a Forráson és ugyanazon a sorson oszto­
zunk. Amint mindenki részeként tekintünk önmagunkra, senkivel
sem kell versengenünk.

3. Az erkölcs, a derű és az élet minősége válik hajtóerővé. Az egót

a külső eredmény, a teljesítmény és a nyereség hajtja. A Forráshoz
visszatérve átváltunk a belső törekvéseink követésére. A céllal teli
életre készülés azt is jelenti, hogy a hozzáállásunk a békességkere­
sés, az őszinteség és mások segítése irányába mozdul el.

4. Lehetségesnek találjuk a csodákat, sőt számítunk is rájuk.

A létrehozó Szellem felé haladva az ego tudományos, okon és oko­
zaton alapuló világértelmezése szertefoszlik. Elismerjük titokzatos

72
 V a l a h o v á ...

és megragadhatatlan dolgok jelenlétét, elhagyjuk a szkepticizmust,

és sokkal inkább az intuitív tudásunkra, mint az érzékszerveinkre
hagyatkozunk.

5. Meditálni kezdünk. Az ego tartózkodik a meditációtól, és idő­

pocsékolásnak – vagy ami még rosszabb, bolondságnak – tartja.
A létezésünk Forrására váltás elvezet a csend és az Istennel való
tudatos kapcsolat kereséséhez, amely az értelmes élet természetes
részévé válik.

6. Elkezdjük felismerni magunkat a természet szépségében és

összetettségében. Az egót csak alig érdekli a természet szépségén
való elmélkedés. Ha a Szellem irányába haladunk, végtelen érdek­
lődés jelenik meg bennünk a természet csodái iránt, és idővel a
befolyásolás és az uralás igénye helyett inkább azt választjuk, hogy
harmóniában éljünk az univerzummal.

7. Kevesebbet ítélkezünk, megértővé és megbocsátóvá válunk.

Az ego kérlelhetetlen, ha a visszavágás vagy a megtorlás fontossá­
gáról van szó. A Forrásra váltásnak köszönhetően azonban örömet
lelünk abban, ha lehetőségünk nyílik a megbocsátás gyakorlásá­
ra. A visszavágás, a bosszú és a megtorlás keresése és gyakorlása
elzárja előlünk a céllal és értelemmel teli életet. Érzékennyé válunk
annak igazságára, hogy ha mások felett ítélkezünk, akkor csupán
önmagunkról jelentjük ki, hogy olyan valakik vagyunk, akiknek
ítélkezésre van szüksége.

***

Az ego ambíciója és az értelemmel teli életre vágyás közötti hét

különbségtétel igazság szerint könnyen bővíthető lenne hetvenszer

73
 A V Á L T Á S

hétre is. Az értelemre váltás folyamatának a lényege nem jelent

mást, mint hogy spirituális szempontból gondoljuk újra a sze­
repünket és a helyünket ebben a nagyszerű és titokzatos univer­
zumban. Felismerjük, hogy az életünkben több értelemre és célra
vágyunk, az ego azonban képtelen kielégíteni ezt a vágyat. Akár
meg tudjuk ezt fogalmazni a magunk számára, akár nem, a hamis
önmagunkból, vagyis az egóból kiindulva nem érhetjük el a hiteles­
séget és az eredetiséget.
Ezt mutatja be David, Chad, Jason és Quinn figurája A váltás
című filmben. Látjuk, mennyi csalódás van bennük az ambíció és
az ego irányítása alatt álló életük harcai miatt, és azt is, ahogyan az
értelemre váltanak, és felfedezik a megérkezés örömét. A filmben
az ego akkor veszíti el a befolyását, amikor a szereplők belefárad­
nak az eredménytelen küzdelembe.
A film főszereplőihez hasonlóan a mi életünkben is az lesz a jel,
amely a Valahová indulást mutatja, hogy belefáradunk a szoron­
gásba, hogy a rengeteg küzdelem ellenére mégsem érkezünk meg
sehová. A világnézetünk megváltozik, ha hagyjuk, hogy a „kvan­
tumpillanatok” magukkal ragadjanak.

A kvantumpillanatok fenekestől felforgatják az életet

Amikor a filmben a kvantumpillanatokról beszélek, hozzáteszem

azt a tényt is, hogy emberek ezrei számoltak be hasonló élmények­
ről, amelyek az élettel kapcsolatos tudatosságukban idéztek elő vál­
tást. Ezek az emberek megtették a váltást az egovezérelttől a spiri­
tuálisan kiegyensúlyozott életformába, és ettől hitelesebb lényekké
váltak.
Azoknak a kvantumpillanatoknak, amelyek képesek megmutat­
ni a valódi önmagunkat, négy felismerhető jellemzője van. William

74
 V a l a h o v á ...

R. Miller és Janet C’de Baca: Kvantum-változás / A hétköznapi éle­

tet átalakító felismerések (Quantum Change) című könyvükben
azt állapították meg, hogy „a kvantum-változás életteli, meglepő, jó
szándékú és maradandó hatású személyes transzformáció” (a meg­
határozást a szerzők hozzájárulásával idézem).
A továbbiakban kifejtem – a szerzőkhöz képest némiképp más
sorrendben –, miként látom ezeket a jellemzőket az ambícióról az
értelemre váltás szempontjából:

Meglepő! Talán ellentmondásos lehet arról beszélni, hogy fel­

készüljünk valami meglepőre, mégis mindenki arról számolt
be, hogy a kvantumpillanatok teljesen váratlanul, akaratlanul és
előzmények nélkül következtek be. Ez történik, ha a szinkronitás
és a szerencsés véletlen összefognak, hogy megdöbbentsenek.
Olyan, mintha átadnánk magunkat, és hagynánk, hogy vigyen
az élet. Tanítványként készen állunk, és a tanító tényleg megje­
lenik. Igaz, ezt általában egy bukás előzi meg.
Az imént már írtam arról, hogy bármilyen spirituális előrehala­
dást bukás vezet fel. Úgy tűnik, az univerzum így működik, és
erre számos példát tudok hozni a saját életemből. Már említet­
tem, hogy az alkohollal való szakításomat is egy ilyen teljesen
meglepő kvantumpillanat tette lehetővé.
Azon a bizonyos napon hajnali négy óra hét perckor felébred­
tem, a szobát enyhe rózsaillat és az Isteni energia jelenlétének
mindent elsöprő érzése töltötte be. A bezárt hálószobában eny­
he fuvallatnak tűnt, egész testemben libabőrös lettem az érzés­
től, miközben teljesen megdöbbentem mindattól, ami történt.
Egy hang azt mondta, hogy végeztem az alkohollal, most már
könnyen le tudok szokni.
Ma, két évtizeddel később őszintén állíthatom, hogy amit hallot­
tam, teljes egészében beigazolódott: azóta soha többé nem kísér-

75
 A V Á L T Á S

tett meg az alkohol. Számomra ez teljesen meglepő volt. Mióta

a Szellem irányára váltottam, sok hasonló meglepetésben volt
részem, amelyek magasabb spirituális tudatossághoz vezettek el.

Életteli! Az életet fenekestől felforgató kvantumpillanatok másik

jellemzője, hogy hihetetlenül intenzívek. A mai napig pontosan
emlékszem annak a látványos pillanatnak minden apró részle­
tére, amely oda vezetett, hogy elhagytam az alkoholt. Az ágy­
neműre, a gardrób ajtaján lógó ruhákra, az öltözőasztal tükrére
akasztott rajzra, a földön álló aprópénzes dobozkára, a fal színé­
re, az ágyvég karcolásaira... Bár már jó húsz éve történt, min­
den részlet teljesen friss és eleven. Mintha a Szellem felkiáltóje­
les hívást küldött volna azzal, hogy ennyire hangsúlyossá tette
az egész epizódot. Olyan életteli volt, ami örökre megmarad.

Jó szándékú! A kvantumpillanatok harmadik jellemzője a jó

szándékúság. A már említett hajnali kaland a legbékésebb és
legboldogabb pillanat volt, amit addig tapasztaltam. A köny­
nyűség, amely átölelt, olyan volt, mintha a valóban szerető és
nagylelkű Teremtő vett volna a karjaiba. Éveken át gondolkod­
tam, vajon függőségnek számít-e az a néhány esti sör. Próbál­
tam visszagondolni, mikor volt olyan idő, amikor még nem volt
szükségem rájuk, de tíz vagy annál is több év távlatában sem
emlékeztem olyan estére, amikor elmaradtak volna a sörök. De
azt mondtam magamnak, hogy ez nem függőség, hiszen soha
nem részegedem le, magamat és másokat sem sodrok veszélybe,
hiszen ilyenkor sosem vezetek.
Belül azonban tudtam az igazat. Tudtam, hogy a sörözés már
függőség, és veszélyes hatással lehet az életemre. Mégsem hagy­
tam fel vele – mindaddig, amíg bukás nem lett belőle, és el nem
érkezett a kvantumpillanat. Bármi volt is az a hajnali történés, a

76
 V a l a h o v á

mai napig úgy tartom számon, mint életem legelragadtatottabb

és legbékésebb pillanatát. Ennek a jó szándékú kvantumpilla­
natnak az élménye vezetett el abba a teljesen új világba, ahol az
értelem vette át az ego ambíciójának a helyét.

Maradandó! A kvantumpillanat negyedik jellemzője, hogy a

hatása sohasem múlik el. Az esetemben a maradandóság bizo­
nyítéka, hogy már harmadik évtizede vagyok absztinens. Ha
nem hagytam volna fel a sörivással, valószínűleg nem éltem
volna olyan sokáig, hogy éppen ezt megírhassam.
Amikor az életünket az ego ambíciójától az értelem felé kormá­
nyozzuk, meglepő, életteli, jó szándékú és maradandó hatású
kvantumpillanatokban lesz részünk, amelyek eleven és felejthe­
tetlen képként beleégnek a tudatunkba. Hallottam beszámolót,
amely a bensőnkbe ömlő meleg zuhanyhoz hasonlítva írta le
ezeket a pillanatokat, amelynek áldásos lenyomata az örökké­
valóságig tart.

Hogyan változik meg az élet a kvantumpillanat élményének

hatására?

A korai könyveim szinte kizárólag olyan pszichológiai eszközökre

összpontosítottak, amelyek a problémák megoldásában hatékony
és ésszerű megközelítéseket ajánlottak az olvasóknak. Az írói mun­
kásságom első tizenöt éve nem tartalmazott Istenre vagy a felsőbb
önmagunkra vonatkozó utalásokat. A mai értékrendem és az írá­
saim is az ambícióról az értelemre váltásról szólnak. Ez a váltás az
életemben és az írói munkásságomban is később következett be.
Megpróbáltam az életem délutánját a reggel programja szerint élni,
de ezt folytatva hazugságban éltem volna, ahogy Jung is megfogal­

77
 A V Á L T Á S

mazta a fejezet mottójául választott idézetben. A kvantumpillanat

előtt az életemet azonban alapvetően az egóm alakította.
A Kvantum-változás című könyv alapjául szolgáló kutatásban
a résztvevőknek a következő kérdést tették fel: „Milyen hatással
voltak a kvantumpillanat élményei a további életükre?” A válaszok
alapján a szerzők arra jutottak, hogy „az illető személyek érték­
rendje gyakran teljes fordulatot vett” – és ezt a megállapítást a saját
esetem kapcsán csak megerősíteni tudom.
A kvantumpillanat előtt a férfiak számára az öt legmeghatáro­
zóbb érték sora így hangzott: vagyon, kaland, teljesítmény, élvezet
és megbecsülés. Ezek a reggel, az ambícióról az értelemre váltást
megelőző időszak értékei. Ezt minden értékítélet nélkül mondom,
hiszen az ego tanításaira hallgatva ezekben az értékekben hiszünk,
fontosak és szükségesek a sikerhez.
A férfiak már az életük kezdetén megtanulják, hogy a feladatuk
a pénzkeresés, és az értéküket az ebben való sikeresség határozza
meg. Az egót nyomatékosító társadalmakban szocializálódó fér­
fiak következetesen hasonló értékrendről számolnak be. A férfiak
abban a hitben élnek, hogy a vagyon felhalmozásával, a kalandok
keresésével, a bánni áron teljesítéssel, az élvezetek hajszolásával és
önmaguk minden téren – különösen, ami az intimitást illeti – meg­
becsültté tételével kell foglalkozniuk. Én vagyok az első. Amíg ezt
élvezem, minden rendben van. A bármi áron hajszolt megbecsülés
az oka a férfiak uralta és háború dúlta világunk összes tomboló
konfliktusának.
A váltás című film egyik leglényegesebb üzenete, hogy ezek a
férfiak (magamat is ide sorolva) mit tekintenek a legfontosabb érté­
keknek a kvantumpillanat után. A legfontosabb érték olyan dolog,
amely az élet reggelének fontossági listáján egyáltalán nem szere­
pelt: a spiritualitás. Így igaz – az élet délutánjához érve a spiritualitás
áll a lista elején.

78
 V a l a h o v á

A Kvantum-változás című könyv arról számol be, hogy ugyan­

azon férficsoport számára a kvantumpillanat után az értékek fon­
tossági sorrendje a következőképpen alakult: spiritualitás, szemé­
lyes béke, család, Isten akarata és becsületesség. Ez alapján érthető,
miért tekintik a kvantumpillanatot olyan eseménynek, ami fene­
kestül felforgatja az életet! Ez valóban olyan váltást jelez, ami az ego
könyörgéseitől a vágyott és beteljesült Isteni békéhez, a családhoz, a
szeretethez és a becsületességhez vezet el.
Az élet reggele ego vezérelte üzeneteinek változása ugyanilyen
lenyűgöző a nőknél. A kvantumpillanat előtti értékrend legfonto­
sabb eleme számukra a család volt. Nem csoda, hiszen a nőket arra
tanították, hogy anyának/lánynak/feleségnek lenni mindennél fon­
tosabb. Ez természetesen nem a női szerepek leértékelését jelenti,
hanem azt, hogy nőnek lenni több annál, mint hogy valaki más élő
feladatlistái legyünk. Minden nőnek dharmája van, mégis sokan
háttérbe szorítják ezt a családban betöltött szerepeikhez képest.
A további fontos értékek a következők voltak: függetlenség, kar­
rier, beilleszkedés és vonzerő. A filmben különösen drámaian jelenik
meg a nők konfliktusa, amikor Sarah a saját tapasztalatairól beszél.
A nők egyszerre szeretnének jó anyák lenni, és függetlenként kar­
riert csinálni, hiszen ez a három dolog vezeti a listát. Ráadásul,
a kvantumélményt megelőzően a beilleszkedést és a vonzerőt is
nagyon fontosként rangsorolják. Miután az élet délutánjára válta­
nak, amit gyakran egy kvantumpillanat élménye is megtámogat, a
nők is arról számolnak be, hogy az értékrendjük teljesen más ízlés
szerint áll össze.
A Kvantum-változás kutatásai alapján a személyes növekedés lép
a lista elejére, s ezt követi az önbizalom, a spiritualitás, a boldogság
és a nagylelkűség – öt olyan dolog, amely az élet reggelének női lis­
táján még csak nem is szerepelt. A tanulmányban résztvevő nők­
ben erősebben tudatosult a spirituális természetük, és az önmaguk­

79
 A V Á L T Á S

ról alkotott képük is minőségi váltáson esett át. A spiritualitást és

az önbizalmat korábban nem tekintették fontos értéknek. A kvan­
tumpillanat után azonban teljesen új értékrend állt össze, amely új
irányba, az élet értelemmel teli délutánja felé hajtotta őket.
Nagyra becsülöm William R. Miller és Janet C’de Baca alapvető
kutatását, és azt ajánlom, olvasd el a könyvüket. Garantálom, hogy
ugyanolyan lenyűgözőnek találod majd, mint én.

***

Az életünk új irányáról szóló fejezetünk végére jól illik a fejezet

mottójául választott Jung-idézet részlete: „Ami reggel hatalmas
volt, estére már kevésnek bizonyul, ami reggel még igazságnak
tűnt, estére hazugsággá válhat.”
Az életünk, és mindazok élete is, akikre hatással vagyunk, men­
tes lesz minden hazugságtól, ha a váltást végrehajtva és a hamis
önmagunkat hátrahagyva lépünk be az élet délutánjába és estéjébe.
Az Értelem címet viselő következő fejezet erről a témáról szól.

80
 Negyedik fejezet

É rtelem ...

„Az élet értelmetlen...

Hacsak nem valami önmagunkon túlmutató célt szolgálunk;
Hacsak nem értékes valaki más számára is...”

Abraham Joshua Heschel

„Az egyik módja annak, hogy értelmet adjunk az emberi életnek,

hogy a világhoz való természetes kapcsolatát spirituális szintre
emeljük”

Albert Schweitzer
 A VÁLTÁS

Eljutottunk a végére, és különös módon éppen arra a helyre érke­

zünk vissza, ahonnan elindultunk. Az ambíciótól az értelemig
vezető utazás célja a visszatérés a származási helyünkre, amelyről
T. S. Eliot így ír: „...és először ismerjük fel azt a helyet.”
A cél és az értelem helynélküli helyéről érkezünk. A születéskor
felöltjük az egónak nevezett hamis önmagunkat, és sok időt töl­
tünk azzal az erőfeszítéssel, hogy az egónk ambíciójának sóvárgá­
sát kielégítsük. Aztán irányt váltva hazafelé vesszük az utunkat. Itt
állunk az élet értelemmel teli délutánjában, azon a helyen, amellyel
kapcsolatban már korábban idéztem Emmanuel szavait:

„Az elméd nem ismeri az utat.

A szíved már járt ott.
A lelked pedig nem is hagyta el soha.
Isten hozott itthon.”

Hazaérkezve minden egyes lélegzetvételünk a céllal rendelke­

ző élet kifejeződése. Már nem azért harcolunk, hogy győzzünk,
elnyerjük mások elismerését és megfeleljünk az elvárásaiknak, vagy
hogy mások dharma-elképzeléseit megvalósítsuk, felhalmozzunk,
vagy eredményeket érjünk el. Elengedjük a konfliktusokat, a bizo­
nyosságot, az igazunkat, a harcot, az uralást, a győzedelmeskedést
és a felsőbbrendűséget. Amikor hazaérve az értelem fogad, az ego
minden tartalma elveszti a hatalmát és a vonzerejét.
Néhány éve, azután, hogy Ram Dass barátommal beszélgettem,
ezeket a sorokat vetettem papírra: Egész életemben valakivé akar­
tam válni. Végül lettem valaki – de az a valaki nem én vagyok. Azért
harcoltam, hogy olyan valakivé váljak, akit mindenki az egójának
erejéért, nagyságáért, eredményeiért, felhalmozott vagyonáért
és számtalan érdemérméért csodál. Míg végül rá kellett jönnöm,
hogy ez nem én vagyok. Az ego alkotóelemei szépen kiteljesedtek,

82
 É r t e l e m

mégis mérföldekre voltam attól, hogy őszintén kijelenthessem:

„A dharmám szerint élek, célom van, és az életem szól valamiről.”
A fejezet elején álló Abraham Heschel-idézet összefoglalja, mi
hiányzott. Azt állítja, hogy az értelem mindaddig elérhetetlen, míg
nem „valami önmagunkon túlmutató a célja, és nem értékes valaki
más számára is” Az a valaki, akivé válni akartam – és akivé min­
den szempontból váltam is –, nem a valódi önmagam volt. Ugyan­
úgy érkeztem ebbe a világba, mint te vagy bárki más – semmivel,
azaz dolgok nélkül. És ugyanígy is hagyom majd el – semmivel.
Hogy mit akarok ezzel mondani? Mivel semmit nem tarthatunk
meg azokból, amiket elértünk vagy felhalmoztunk, egyetlen dolgot
tehetünk az életünkkel – hogy másoknak adunk.
Albert Schweitzer, akit nagyon nagyra tartok, a fejezetet nyitó
második idézetben arról beszél, hogy úgy adhatunk értelmet az
életnek, ha a tudatosságunkat az anyagi helyett a spirituális síkra
emeljük. Ez egyet jelent azzal, hogy Istenként gondolkodunk –
amit ebben a könyvben és a filmben is mindvégig hangsúlyozok.
Ez a nagy váltás az egóról az egység Szellemére – amikor a hamis
önmagunk halála után mégis életben maradunk.

Felkészülés az értelmes életre

Hogyan élünk majd az ego nélküli helyen, ami az otthonunk? Talán

már sejted, hogy Lao-ce ad néhány iránymutatást ehhez.
Először is azt mondja, fontos, hogy már a földön érzékeljük a
mennyet, és erre a „halhatatlanságként” utal.

83
 A VÁLTÁS

A halhatatlanság elérésének
rejtélyes titkait
csak azok fedhetik fel,
akik eloldozták magukat az otromba világ kettősségétől,
a szembenállástól és a tanoktól.
Mert amíg a sekélyes világi becsvágyad él
az ajtó nem nyílik meg előtted.

Hua Hu Ching: Lao-ce ismeretlen tanításai

Az ajtó csak akkor nyílik meg, ha legalább elindultunk ezen az

úton, vagy más szavakkal, ha leszámoltunk az ego okozta csalódá­
sokkal. Az értelmes élethez radikális ego-műtétre van szükségünk,
és arra, hogy eloldozzuk magunkat attól, amit Lao-ce „a tízezer
dolog világának” nevez. Ezt tanácsolja:

Amint a felsőbb tudatossággal és a

megkülönböztetés nélküliség erényével
sikerül az isteni birodalom
energiáihoz kapcsolódnod,
eljut hozzád
a legvégső igazság.

Hua Hu Ching: Lao-ce ismeretlen tanításai

Amint az anyagi világ kötelékeit eloldva az Isteni birodalomhoz

kapcsolódunk, végre önmagunk bensőjéből kaphatunk iránymuta­
tást. Akkor napi szinten tapasztaljuk, miről szól az értelemmel és
céllal teli élet – soha nem az egóról.
Lao-ce már 2500 évvel ezelőtt tudta ezt az igazságot, 500 évvel
később pedig Jézus próbált meg emlékeztetni bennünket ugyaner­

84
 É r t e l e m . . .

re az Újtestamentumban. Az értelemmel teli élet önmagunk és a

természet tökéletességét ünnepli – körülöttünk mindennel és min­
denkivel harmóniában létezünk. Az ego sajátosságait magunkévá
téve ezt a harmonikus állapotot nem érhetjük el. Hogy beléphes­
sünk abba az életbe, ahol a Szellem és a cél vár bennünket, el kell
engednünk az életünket. Ezt a felfogást az ego nevetségesnek tartja,
és fáradhatatlanul megtesz majd mindent, hogy meggyőzzön a ret­
tenetes következményekről.

***

A valódi önmagunk azon tűnődik, miképp szolgálhatna. Az ego

beállítódása ennek épp az ellentéte: még, még, még – még több kell,
sosem elég. Ha az ego hangjához igazodunk, az univerzum a „még,
még, még” energiához illeszkedő tapasztalatokkal szembesít. Talán
első látásra nem egyértelmű, de ha jobban megnézzük, tisztán lát­
ható, hogy ez az energia nyomást, szorongást és stresszt teremt.
Miért? Mert az egóhoz igazodás azt jelenti, úgy döntöttünk, hogy
követelődző közegben élünk. Egyszerűen nem vesszük észre, hogy
van választásunk, és a valódi eszméink erejéhez csatlakozva olyan
közegben is élhetünk, amely nem a követelődzésről szól. A Vonzás
Törvénye mindkét esetben működik!
Minél többet kérünk az univerzumtól, ő is annál többet kér
tőlünk. Minél többet adunk, annál többet kapunk. Ez tényleg
csak az önmagunkban létrehozott energetikai beállítódás kérdése.
A folyamatosan követelődző gondolkodás a követelődzés energiá­
ját vonzza vissza. Ha folyamatosan az adással kapcsolatos gondola­
taink vannak, az adás energiáját vonzzuk.
Lao-céhez visszatérve, ő a következő megjegyzést teszi:

85
 A VÁLTÁS

A halhatatlanság elérhető,
csakúgy; mint a tökéletes boldogság
és az örök szabadság élménye.
A megkülönböztetés nélküliség erénye
vezet el ehhez a célhoz.
A kedvesség és az önzetlenség gyakorlásával
az életed az Út Teljességéhez igazodik.

Hua Hu Ching: Lao-ce ismeretlen tanításai

A váltás című film az ősi tanítások modern értelmezése. Bízom

benne, hogy sikerült átadnom azt az üzenetet, hogy az értelmet nem
az egód önzését, hanem önmagad önzetlen felét követve érheted el.
A fenti versben Lao-ce a „megkülönböztetés nélküliség erényéről”
beszél – ez az út a szabadsághoz és a boldogsághoz, amelyek a céllal
teli életet jellemzik.

Az eredeti természetünket alkotó négy sarkalatos erény

Van egy könyv, amit nagyon szeretek. A címe Hua Hu Ching: Lao-
ce ismeretlen tanításai. Ebben Lao-ce négy olyan sarkalatos erényt
sorol fel, amelyek az eredeti természetünk részei. Ezeket az erénye­
ket kell gyakorolnunk, ha az univerzum igazságait akarjuk meg­
ismerni, és még testi formában, értelemmel teli életet szeretnénk
élni.
Bár Brian Walker nagyszerűen dolgozta fel ezt a könyvet, sze­
retném a saját magyarázataimmal kiegészítve bemutatni a négy
sarkalatos erényt. Íme:

86
 É r t e l e m

1. Minden élet tisztelete

Így kezdjük az életünket, de utána hagyjuk, hogy az ego mindent
megbonyolítson. Valóban fárasztó vállalkozás kiszolgálni azt az
igényét, hogy mindent kivegyen a nap örömeiből, és hogy min­
dig próbáljon valamit megszerezni. Az értelem iránti végső vágy­
gyal visszatérünk az eredeti természetünkhöz. Úgy tűnik, Voltaire
is hasonló kísérletre vállalkozott, amikor a következő megfigyelést
tette:

Az emberek egyszerű dolgokkal kezdik,

amelyeket aztán bonyolulttá tesznek,
míg végül a felsőbb megvilágosodás fényében egyesek újra
visszatérnek az egyszerűséghez.
Így működik az emberi intelligencia.

A Formanélkülihez visszatérve eltölt a csodák érzékelése. Ahe­

lyett hogy kerülnénk, örömmel fogadjuk a titokzatos dolgokat, és
újdonsült örömet lelünk a legegyszerűbb tevékenységekben. Már
nem várjuk a többiektől, hogy mások legyenek, mint amik. Az élet
értelemmel teli szakaszában megszabadulunk attól a bonyolultság­
tól, amit az ego sózott ránk, és a természetet figyelve üdítő áhítattal
telünk meg. Újszerű élvezettel tölt el a szél süvítése, a vihar tombo­
lása, lelkesedünk a méhekért és a pillangókért, és mindazért, amit a
virágok beporzásával tesznek.
Az első sarkalatos erény az önmagunk és mások iránti szere­
tetként és tiszteletként ölt testet. Amikor az élet minden formáját
tiszteljük, fel sem merül bennünk a beavatkozás, az ellenőrzés és az
uralás igénye. Ehelyett lelkesen azonosulunk a költő Robert Frost
szavaival: „Az első sarkalatos erényt gyakorolva nem várjuk, hogy
az emberek (vagy bármi más) alkalmazkodjanak az elvárásaink­
hoz, ahogyan azt az ego teszi.”

87
 A VÁLTÁS

Két módon lehet a tiéd a város legmagasabb épülete. Az egyik

út az egóé: addig üti a többi épületet, míg a tiéd lesz a legmagasabb.
Ezzel a módszerrel az a gond, hogy állandó konfliktust teremt,
hiszen az emberek nem szeretik, ha lerombolják vagy kisebbítik
a teljesítményüket. Az első reakció a harag, majd ezt követi az erő,
amelyre csak ellenerő lehet a válasz, míg végül kitör a háború. Ez az
ego módszere: hiányzik belőle a mások teljesítménye iránti szeretet
és tisztelet, csak a versengési vágy élteti, ami a győzelemre és a fel­
sőbbrendűségre törekszik. Az ego valójában folyton keres valakit,
akinek fölébe kerekedhet.
A másik lehetőség a legmagasabb épület birtoklására a Szellem
módszere: ez az értelmet kínálja az ambícióval szemben. Arra sar­
kall, hogy minden energiát a saját épületünkre szánjunk, és ugyan­
úgy tiszteljük mások munkáját, mint a sajátunkat. Szükségtelen a
versengés és a győzelem. Nincs erő, amely folyton ellenerőért kiált.
A minden élet iránti tiszteletben benne foglaltatik Isten minden
teremtménye, a bolygó és az univerzum iránti szeretet és tisztelet.
Önmagunkkal és a világgal is békében vagyunk, ha az első sar­
kalatos erényt gyakoroljuk. Az élet értelemmel teli szakaszában a
küzdés helyett az önmagunkká válást választjuk – azt, hogy a nagy
Taóban létezzünk.

2. Természetes őszinteség
A második sarkalatos erény arról szól, hogy a becsületesség meg­
jelenik a mindennapi életünkben. Ez nem azt jelenti, hogy ezután
tartózkodnánk bármilyen szabály megszegésétől, hanem azt, hogy
élvezzük az eredeti és hiteles önmagunk által irányított létezést.
Az ambíció ego vezérelte szakaszában döntően a hamis önma­
gunk irányít. Ez az az időszak, amikor a felhalmozás, a teljesítmény
és az elismerés keresése a döntő, amely a felsőbbrendűség jelképe­
ként kiegészül az elkülönüléssel. Lehetetlen természetesen őszin-

88
 É r t e l e m

tének lennünk, amikor egyfolytában másnak próbáljuk mutatni

magunkat, mint akik valójában vagyunk. Pedig ez történik, ha az
ego osztja a lapokat.
William Shakespeare így fogalmazott erről a Hamletben: „Isten
arcot adott neked, te pedig megváltoztatod magad.” Képtelen vagy a
természetes őszinteségre, ha az ego igényei szerint változtatod meg
az „arcodat” Ez csak akkor történhet meg, ha hagyod, hogy mások
megtudják, ki vagy, anélkül hogy félnél vagy aggódnál, milyennek
látnak. Minden szavad és mozdulatod ezt sugározza: Ez vagyok én.
Belső hívást követve érkeztem ebbe a világba, hogy beteljesítsem a
sorsomat, és ezt soha nem adom fel.
A második sarkalatos erényről szólnak a gyermekkönyv író dr.
Seuss provokatív sorai: „Az légy, aki vagy, és mondd ki, amit érzel,
mert akiket ez zavar, azok nem törődnek vele, akik pedig törődnek
vele, azokat nem zavarja” Így igaz – akiknek fontos vagy, azokat
nem zavarja a természetes őszinteséged. Nekik tetszik majd, ha
beteljesíted a belső vágyadat, hogy értelmes életet élj, és azt akarják,
hogy minél inkább éld át annak az örömét, hogy a valódi önmagad­
dá válsz, ahelyett, hogy azért küzdenél, hogy olyan valaki legyél, aki
nem vagy.
Gyakran beszélgetek olyan emberekkel, akik kizökkentek a
valódi önmagukkal való összhangból. Elmesélik, milyen frusztrál­
tak és boldogtalanok a munkájukban, szenvednek a magukra agga­
tott jelmezektől és kötelékektől. Ezek az emberek valójában nagyon
őszintétlenül élnek, és olyan tényezők irányítják őket, amelyektől
azt remélik, hogy majd megmondják, kik ők. Ha rákérdezel, azt
bizonygatják, hogy becsületesek és őszinték. Az igazság azonban
az, hogy az életük gyakran értelmetlen, és nem teljesítik be azt a
dharmát, amiért idejöttek.
Ezeknek a nőknek és férfiaknak mindig azt ajánlom, hogy
elmélkedjenek Thoreau alábbi idézetén, amely a természetes őszin­

89
 A VÁLTÁS

teségre bátorít: „Nem hétköznapi sikerekben lesz része annak, aki

önbizalommal halad előre az álmai felé, és törekszik, hogy azt az
életet élje, amit elképzelt”
Ne törődj azzal, mit akar a világ! Ne kérdezz másokat, szerintük
mit kellene kezdened az életeddel! Magadat kérdezd, mi kelt életre,
mert a világnak leginkább élő és eleven férfiakra és nőkre van szük­
sége. A világnak a szenvedélyeiket követő és természetes őszinte­
séggel élő emberekre van szüksége, akik mások életét is jobbá tehe­
tik. Ezt jelenti a valódiság és a hitelesség... És szerény véleményem
szerint Lao-ce is erre gondolt, amikor azt mondta, hogy a második
sarkalatos erény, a természetes őszinteség abban mutatkozik meg,
hogy „becsülettel és kitartással arra törekszünk, hogy hűek marad­
junk a valódi és eredeti önmagunkhoz”.

3. Kedvesség
Az értelem szempontjából a harmadik sarkalatos erény a mások
iránti kedvességre és előzékenységre utal. Már tudod, hogy az ego
sajátossága valami egészen más. A hamis önmagunk folyamato­
san azt keresi, hogyan gyakorolhat hatalmat mások felett, hiszen
különállónak érzi magát. Minden kapcsolatát beárnyékolja, hogy
fenyegetve érzi magát mások versengő természetétől és az abból
fakadó hatalomgyakorlástól – így az erő és ellenerő összecsapása
elkerülhetetlen.
A legfelsőbb önmagunk nem érzi magát fenyegetve másoktól,
és nem ápolja az elkülönülés gondolatát. A céllal teli élet vágya
valamennyi lény egységéből táplálkozik, így az elkülönülés érzé­
se megszűnik. Mivel visszafordultunk az eredeti természetünkhöz,
az összekapcsolódás érzése az együttérzés felé áramlik, míg végül
létrejön a gyengédség, az alázat és a kedvesség világa. Dr. Martin
Luther King Jr. Így beszélt erről: „A kölcsönösség kibogozhatatlan
hálójában vagyunk: a sorsunkat tekintve mind egy cipőben járunk.

90
 É r t e l e m ...

Ami az egyikünket közvetlenül érinti, közvetetten mindenki másra

is hat.”
Nem találjuk meg az értelmet, amíg az erőszakra összponto­
sítunk. Bármilyen késztető erő hatására tesszük is, képtelenek
vagyunk az eredeti természetünkhöz tartozó kedvességet gyako­
rolni, amíg mások meghódítására és leigázására gondolunk. A Tao
te King így szól erről:

A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,

mindenfele gyűlöletes,
az út-on járó nem él vele.

(Weöres Sándor fordítása)

Nemcsak a fegyverek a halál eszközei, hanem a szavaink és a

cselekedeteink is. A kedvesség fontosságát az értelmes élet szem­
pontjából szemlélve, azt láthatjuk, hogy az egység felé vezet. Lao-ce
és Jézus is felhívta a figyelmet az emberek és közösségek közöt­
ti szüntelen háborúskodásra, és arra intettek, hogy a legfelsőbb
önmagunkat kövessük, ha értelemmel és céllal teli életre vágyunk.
Vajon hányan pusztultak el a hamis önmagunkból fakadó ember­
telenség következtében? És miért? Hány ártatlan lényt mészároltak
le, hogy uralhassanak egy területet, hogy elfoglaljanak egy hegycsú­
csot, vagy megszerezzenek egy királyságot? Ha belenézel a történe­
lemkönyvekbe, az erőszak történelmét látod, és úgy tűnik, a XX.
század mindnél erőszakosabb volt. És hol tartunk most? Rájöttünk
már, hogyan éljünk egységben, az eredeti természetünket követve?
Olyan fegyvereket gyártunk és tárolunk silókban vagy tengeralatt­
járókon, amelyek évszázadokra képesek felszámolni az életet ezen
a bolygón. Ez az abszurditás abból ered, hogy sokan közülünk még
mindig kizárólag az egójuk irányítását követve élnek.

91
 A V Á L T Á S

A perverz ego-ambíciókról a magunk és a bolygó számára is

értelmesebb létezésre kell átváltanunk. Érezni fogjuk, mekkora
változást hoz az életünkbe, ha az erőszakról lemondva átváltunk a
gyengédségre és a kedvességre. Végre otthon érezzük magunkat, és
a létezésünk Forrásához hasonlóan érzünk és gondolkodunk. Vég­
re valódi célt találunk, és élvezzük az értelmen alapuló élet örömteli
eredetiségét.

4. Támogatás
A negyedik sarkalatos erény arról szól, hogy a hiteles önmagunk
szerint élve örök támogatásra számíthatunk. Elengedjük az ego
által ránk erőltetett ambíciót, és ellazulunk az életünket támogató
értelemben. A támogatás mások elvárások és ellenszolgáltatások
nélküli szolgálatában nyilvánul meg – a céllal teli életnek ez a valódi
lényege. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy megtanuljuk, miként
gondolkodhatunk Istenként. A teremtés misztériumának megfej­
tésében Albert Schweitzernek is ez volt az elsődleges motivációja.
Amint Isteninek, Isten egyedi kifejeződésének érezzük magunkat,
sokkal jobban megértjük a teremtő erők működését.
Mire használja Isten a kezét? Igényel valami különleges bánás­
módot? Kér segítséget? Elvárja a hálát? Felhalmoz magának bármi?
Aggódik amiatt, hogyan ítélik meg a munkáját? A hamis önmagunk
ezeket a kérdéseket teszi fel, hogy válaszként mítoszokat és történe­
teket teremtsen. Pedig a valódi válasz ezekre az elméleti kérdésekre
a következő: Isten nem tesz mást a kezével, mint ad, teremt, majd
újra és újra ad. Ennyi az egész.
A negyedik sarkalatos erény arról szól, hogy az eredeti termé­
szetünk – és az életünk célja is – a Naphoz hasonló. Ha megkérdez­
nénk a Napot, miért süt, a válasz valahogy így hangzana: „Azért,
mert ez a természetem.” Az életben egyetlen dolgot tehetünk: hogy
adunk. Emberi tapasztalatokat szerző spirituális lényekként a célja­

92
 É r t e l e m

inknak semmi köze sincs a felhalmozáshoz, a teljesítményhez vagy

bármi hasonlóhoz. Assisi Szent Ferenc imája teljesen világossá teszi
ezt: „mert amikor adunk, akkor kapunk”. Az adással a létezésünk
Forrásának működéséhez igazodunk, következésképpen az univer­
zum olyan tapasztalatokban részesít, amelyek az adás energiájához
és az eredeti természetünkhöz illeszkednek.
Korábban már említettem, hogy az univerzum az általunk kibo­
csátott energiára hasonló rezgésű energiával válaszol. Mennyire
szolgálok? – kérdezi a támogatás energiája, amelyet kibocsátunk,
és majd vissza is kapunk. Az élet ilyetén megközelítésének a szép­
ségét nem a bevonzott dolgokban, hanem csodás megelégedettség­
érzésben fedezzük fel, amely felváltja az ambiciózus, énközpontú
igényeket. Az élet értelmét éljük át.
Shakespeare-hez visszatérve idézem az egyik kedvenc szakaszo­
mat a VI. Henrik III. részéből:

Nem fejemen, szivemben hordom azt;

Nem mind kövekkel, nem gyémánttal ékes,
S nem látható: a megelégedés;
Ritkán királyé ez a korona.

(Lőrinczy (Lehr] Zsigmond fordítása)

Az egyik személyes példaképem Teréz Anya, aki éveket töl­

tött azzal, hogy másokat tanított és szolgált. Egyszer ezt mondta:
„A szeretet nem állhat magában, mert akkor értelmetlen. A szerete­
tet mozgásba kell hozni, és ez a mozgás a szolgálat.” A szavai engem
is inspiráltak, és segítettek abban, hogy az ego önmagát szolgáló
ambíciójáról másokat szolgáló életre váltsak.
Ma a teljes életemet ilyen vagy olyan értelemben a szolgálatnak
szentelem. Minden reggelemet a „Köszönöm” imával kezdem –

93
 A VÁLTÁS

ébredés után ez az első szó, ami elhagyja a számat. Ez emlékeztet

arra, hogy hálás legyek mindazért, amit kapok, és hálás legyek a
lehetőségért, hogy másokat szolgálhatok. A híres szufi költő, Rumi
mondta egyszer: „Ha naponta egy imát mondasz csak, akkor a
köszönöm legyen az.”
Mielőtt elkezdeném a napomat, törekszem arra, hogy tegyek
valamit másokért. Mivel rengeteg könyvet kapok, gyakran tovább­
küldöm őket. Vagy postázom A váltás című film DVD-jét, egy cso­
mag CD-t, a PBS csatornán felvett műsoraim DVD-it – valamit,
amiről azt érzem, hogy valahol a világban felvidíthatja egy isme­
retlen ember napját. Miközben ezeket a küldeményeket intézem,
jó érzés arra gondolnom, hogy a meglepetéscsomagjaim mozgás­
ba lendült szeretetként azt az üzenetet továbbítják a címzetteknek,
hogy vannak a világban olyanok, akik törődnek velük, és én is egy
vagyok közülük.
Gyakran felhívok olyanokat, akikről megtudtam, hogy éppen
egy szerettüket gyászolják, vagy kórházban fekszenek. Más­
kor pénzt teszek egy borítékba, és elküldöm olyanoknak, akik­
ről tudom, hogy szolgálatot végeznek a közösségemben. Ha úton
vagyok, és szállodában lakom, kiderítem, a személyzet tagjai közül
ki gondoskodik rólam, és hagyok neki valamilyen ajándékot vagy
pénzt. Nem az elismerésért teszem ezt, hanem hogy tapasztaljam,
hogyan hat az értelemre váltás a mindennapjaimra.
Az adásnak számtalan módja van. Mindegy, mit teszünk, a
lényeg szokásunkká tenni, hogy a figyelmünket önmagunkról
másokra irányítsuk. Hogy az egót biztos helyen tartsuk, gyökeres
alázatot kell gyakorolnunk, keresni, miként szolgálhatunk másokat
– és nem várni semmilyen viszonzást.
Most sokkal kevesebbre vágyom, mint azokban az időkben,
amikor még az ego igényei és kívánságai határozták meg az élete­
met. Örömet lelek abban, hogy egyre kevesebb dolgot birtokolok.

94
 ÉRTELEM...

Időnként végignézem a ruhatáramat, a könyvtáramat, a személyes

tárgyaimat, és továbbadok dolgokat, anélkül, hogy köszönetet vár­
nék. Kevés luxusra vágyom, valójában minél kisebb zsúfoltság van
körülöttem, annál jobban érzem magam. És ahogyan már említet­
tem, nem múlhat el nap anélkül, hogy ne támogatnék vagy szol­
gálnék valakit. A különös az, hogy minél többet adok – minél több
időt, pénzt és energiát szánok másokra annál többet kapok visz­
sza. Mivel az ego ragaszkodása nélkül viszonyulok a dolgaimhoz
és a bevételeimhez, mindent folyamatosan visszaforgatok: minél
többet kapok, annál többet tudok továbbadni.
Még így is folyamatosan emlékeztetnem kell magam a negye­
dik sarkalatos erényre, mert az ego kitartó, és eszében sincs nagy­
vonalúan visszavonulni. Újra és újra felüti a fejét, és arra unszol,
hogy először magammal törődjek, szerezzem meg, ami adódik,
várjak hatalmas hálát és köszönetet, amiért ilyen csodálatos ember
vagyok. Azt is mondja, hogy nem engedhetem meg magamnak,
hogy másokat támogassak, és olyan dolgokat tegyek másokért,
amelyekre e legfelsőbb önmagam sarkall.
Az egóm így beszél: „Nem engedheted meg magadnak, hogy
ilyen nagylelkű légy, Wayne. Keményen megdolgoztál azért, amid
van. Nem kell ennyit adnod a szállodai szobalánynak, amiért kipu­
colta a vécét – két dollár éppen elég. Higgadj le, és gondolj először
magadra!” Az ego folyamatosan küldi ezeket az üzeneteket. Néha
elképzelem, hogy bedugom egy dobozba, leragasztom, sőt, még rá
is ülök, nehogy újra előkerüljön és eltántorítson attól, hogy az érte­
lemmel teli élet iránti elkötelezettségemet a Teréz Anyától tanult
módon fejezzem ki: „A szeretetet mozgásba kell hozni, és a moz­
gás a szolgálat.” Újra és újra felidézem magamban, hogy a szeretet
értelmetlen, ha magában áll, és csak önmagamra irányul.
Ram Dass ugyanerre emlékeztetett, amikor elmesélte, hogy az
életének legbeteljesültebb és legértelmesebb időszaka az volt, ami­

95
 A V Á L T Á S

kor az egóját félretéve a szülei, az anyósa, valamint rák- és AIDS-

betegek ápolásának szentelte magát. Gondját kellett viselnie az
édesapjának, amibe beletartozott az is, hogy elvigye az ágytól a
vécéig, és kitörölje a fenekét, és soha nem érezte ezt tehernek. Sőt
élete legnagyobb lehetőségeként beszélt róla. A segítésnek és támo­
gatásnak szentelve magát, valóban megérthette Lao-ce negyedik
sarkalatos erényről szóló intelmeit.
Mindnyájan képesek vagyunk rászoktatni magunkat arra, hogy
ellenszolgáltatás elvárása nélkül, a gyökeres alázatot gyakorolva,
szolgálattal teli életet éljünk. A magasan fejlett embereknek ez az
egyik alaptulajdonsága.
Figyeld meg, hogyan működik a természet: az óceán leapadhat,
mégis mindig hatalmas erőt nyer, hiszen végül minden folyó oda­
jut, és hozzáadódik. Pontosan úgy, ahogy a Tao te Kingben áll:

A folyam s a tenger
minden völgyi patak királya;
mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.
Ezért a bölcs,
ha a nép felett akar állni,
a népnél lejjebb álljon;
ha a nép előtt akar járni,
az egész nép mögött járjon.

(Weöres Sándor fordítása)

A fák lehajolnak, ha megérett a gyümölcsük, a felhők lejjebb

ereszkednek, ha esőt hoznak, a nemes vezetők pedig kegyesen
meghajolnak. Így viselkedik az értelem és cél. A gyökeres aláza­
tot gyakorolva egyértelműen azt üzenjük az egónak, hogy a négy

96
 É r t e l e m

sarkalatos erényt követve, értelemmel és céllal teli életet akarunk

élni:

A négy erény nem külső tanítás,

hanem az eredeti természetünk része.
Őket gyakorolva bölcsesség és öt áldás születik:
egészség, vagyon, boldogság, hosszú élet és béke.

Hua Hu Ching: Lao-ce ismeretlen tanításai

Ezek a tulajdonságok jellemzik azokat az embereket, akik a

hamis önmagukat átlényegítve értelemmel teli életet élnek. Őket
nem kínozza a kérdés, hogy Mi van, ha elrontottam az életemet? Ők
már magasabb szintre váltottak.

Váltás az ambícióról az értelemre

Van egy nagyszerű török mondás, amely tömören foglalja össze

A váltás című film lényegi üzenetét. Így hangzik: „Mindegy, milyen
régóta jársz rossz úton. Fordulj vissza.” Nem számít, milyen soká­
ig hagytuk, hogy a hamis önmagunk rossz úton vezessen. Egyszer
rájövünk, hogy nem juttat el a cél és az értelem érzéséhez, úgyhogy
beismerhetjük, hogy rossz úton járunk. A tudat, hogy az életünkből
hiányzik az értelem, több mint elégséges bizonyítéka annak, hogy
ideje visszafordulnunk.
Íme, a három legfontosabb dolog, amelyre az értelemmel teli
élethez vezető úton figyelnünk kell:

1. A jogosultságról az alázatra váltás

Ez a lépés hatalmas váltás az ego szokásos gondolkodásmódjához

97
 A VÁLTÁS

képest, amely az állítja, attól függetlenül jogosult dolgokra, hogy

ez milyen hatással van másokra és a bolygóra. A helyzet az, hogy
semmire sem vagyunk jogosultak. Még akkor sem, ha az ego önzé­
se folyamatosan frusztrál bennünket. Ez a mentalitás általános szo­
rongást teremt a világban és sok emberben.
A jogosultság érzése súrlódásokhoz vezető, irritáló gondolkodás­
mód. Hanyag, öntelt, és csak magával törődik. Ha azt vesszük ész­
re, hogy az ego irányít bennünket, a magunk számára is hasznosak
lehetnek azok az utasítások, amelyeket az elkényeztetett, egovezérelt
gyerekeinknek adunk: „Gondolj másokra is! Add oda a játékaidat
a többieknek. Úgy bánj másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled
bánjanak.” El kell hagyni azt a gyerekes nézőpontot, amit a világ
belénk táplált. „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem azt,
mit tehetsz te a hazádért” – John F. Kennedy elnök híres lelkesítő fel­
hívása kollektiven emlékeztet a jogosultságról az alázatra váltásra. Itt
és most, éljünk az énközpontúság helyett az Istentől adott módon!
Az alázatra váltás nem azt jelenti, hogy ezentúl alulértékeljük
vagy gyengévé tesszük magunkat, hanem azt, hogy magunk helyett
először mások szolgálatára gondolunk. A szolgálat módja az alázat –
ez táplálja a cél érzését, és ez adja az értelmet az életünkhöz. Amint
az jut eszünkbe, hogy jogosultak vagyunk valamire, emlékeztessük
magunkat: rossz úton járunk. Akkor visszaléphetünk az alázat útjá­
ra, és visszazökkenünk arra a vágányra, ahol értelmet találunk.
„Miképp adhatnék többet valaki másnak, mint amire magamat
jogosultnak érzem?” – ez a kérdés segíthet elszakadnunk a jogo­
sultság érzésétől. A cél soha nem a jogosultság érzéséből, hanem a
gyökeres alázat gyakorlása közben bontakozik ki.

2. A kontrollról a bizalomra váltás

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, egyetérthetünk abban, hogy jól
ismerjük az egonknak azt a részét, amely kontrollálja és irányítja az

98
 É r t e l e m

életünket, sőt arra törekszik, hogy másokéval is ezt tegye. Mindegy,

a családtagjainkról, barátainkról, munkatársainkról vagy akár ide­
genekről van-e szó, az ego megszokásból elvégzi a feladatát, kiszo­
rítja Istent, és felveszi a mesteri manipulátor szerepét. Ha elindu­
lunk a másik irányba, rájövünk, mennyire értelmetlen a helyzetek
és az emberek ellenőrzésével próbálkoznunk, és felismerjük, hogy
a beavatkozási igény a hamis önmagunk erőfitogtatása csupán.
Volt olyan időszak az életemben, amikor szükségét éreztem
annak, hogy minden társalgásban én legyek az, aki viszi a szót.
A kontrollról a bizalomra váltás azt jelentette, hogy ma már együtt
mozgok a társalgással, és követem a kifejtett véleményeket. Elég,
ha hátradőlök, figyelek, és látom, ahogyan mások felveszik a hamis
énjük szerepeit. Belül mosolygok a gyermekeim némely választá­
sán, akkor is, ha helytelenítem ezeket. A kontrollról a bizalomra
váltás megerősítette bennem a be nem avatkozás képességét.
A családi és baráti közegen túl, tágabb értelemben is erőtelje­
sebben hagyatkozom a bizalomra, és elengedem a kontrollt. A szí­
vem tudja, hogy a forgatókönyvet Isten írja, és ő építi a hidakat az
emberek közé. Amikor a bizalom veszi át az ellenőrzés helyét, Isten
kirekesztése már nem olyan vonzó. „Amit láttam, arra tanít, hogy
mindazt rábízzam a Teremtőre, amit még nem láttam” – mondja
Raph Waldo Emerson, és olyannyira egyetértek vele, hogy akár én
is mondhattam volna. Tökéletesen megbízom az univerzum és a
teremtő Forrás bölcsességében.
A bizalommal a saját bölcsességünket is elismerjük. Tudjuk,
hogy ugyanabból a Forrásból eredünk, ezért olyanoknak kell len­
nünk, mint amiből származunk. Megbízhatunk abban, hogy a For­
rás irányt mutat, nem kell az ego elismerési vágyával és felsőbbren­
dűségi igényeivel összezavarnunk magunkat. A bizalom megtanít
bennünket figyelni, ahelyett, hogy előtérbe lépnénk. Ha figyelünk,
hátradőlhetünk, tudva, hogy a szánalmasan kicsi egónk helyett

99
 A VÁLTÁS

mindenek teremtő Forrása teszi a dolgát. A kontrollról a bizalomra

váltásra van szükség ahhoz, hogy az életünk működni kezdjen.
A váltás című filmben elmesélem, hogyan találtam meg azt az
utat, amely összhangban volt a lelkem hívásával. Nem tettem mást,
mint figyeltem, mit érzek mélyen belül, és elengedtem, amit az
egóm mondott arról, hogyan csináljak nagy pénzt a hírnevemből.
Bíztam a belső lelkesedésben, ezért képes voltam a nagy váltásra,
hogy felhagyjak a pszichológiai írásaimmal, és a spirituális irányt
követve éljek. Ez a váltás vezetett el az értelemig, pedig az egóm
ambíciója próbált ellenőrzés alatt tartani, és rávenni, hogy továbbra
is karrier-tanácsadással foglakozzam.
Miben bízhatsz, amikor ellenállsz az ego ellenőrzésének? Három
jelre kell figyelned ezen az úton. Ezek a következők: bízz magad­
ban, bízz másokban és bízz a létezés Forrásában. Mindegyikhez
adok némi magyarázatot is:

Bízz magadban!
Hallgass a lelkedre, bármit mond is. Az intuíció – bármilyen for­
mában fejeződik ki – általában olyan hang, amelyre rábízhatod
magad. Mahatma Gandhi ennek az értelmét így magyarázta: „Mi
az Igazság? Nehéz kérdés. A magam számára úgy oldottam meg,
hogy az igazság az, amit a belső hangom mond”

Bízz másokban!
Amennyire csak lehet, tartózkodj a beavatkozástól. Mindenki
magában hordja az univerzumot, és ha bízol másokban, nem érzed
szükségét annak, hogy beavatkozz. Lao-ce szavait idézve a Tao te
Kingből:

100
 É r t e l e m ...

Aki erőszakkal birodalmat foglal,

kudarcot vall: ez a tapasztalat
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.

(Weöres Sándor fordítása)

Bízz a létezés Forrásában!

Bízz meg a teremtés misztériumában. Minden teremtés egyetemes
Forrásában, amely bár láthatatlan, ugyanúgy vezet, ahogyan az
anyaméhben is gondoskodott rólad. Ha megbízol az Isteni intelli­
genciában, akkor együttműködsz vele, és lehetővé teszed a váltást
az értelemre.

3. A függésről az elengedésre váltás

Talán életem legnagyobb leckéje volt, hogy megértsem a gyógyulás
mondatát: „Engedd el, és bízd Istenre.” Ez az elképzelés azt fog­
lalja magában, hogy elüldözzük magunkat az ego félelmeitől. Az
életünk reggelétől kezdve mindnyájan attól függünk a leginkább,
hogy helyesen cselekszünk-e. Az ego számára ez a legfontosabb,
ezért ezzel a függéssel kapcsolatban különösen fontos, hogy az
elengedést gyakoroljuk.
Nem hinném, hogy e könyv olvasói között akad olyan, akivel ne
fordult volna elő, hogy egy egyszerű téma körüli vitába kevered­
ve nemtetszéssel szembesült, és ezt követően szorongással gondolt
arra, helyesen cselekedett-e. És ennek tényleg semmi más oka nem
volt, mint az igény és a vágy, hogy rendben lévőnek találjanak. Visz­
szanézve talán viccesnek tűnik, hogy valaki más véleménye azt az
érzést kelthette bennünk, hogy valami gond van velünk. Az ego

101
 A V Á L T Á S

stratégiája azonban az, hogy bármi áron rendben lévő legyen, és

ez rendkívül sikeres manőver arra nézve, hogy eltérítsen az ere­
deti célunktól. A tetszeni vágyás függőségét meglehetősen könnyű
elengedni.
A választásban, hogy elengedjük és Istenre bízzuk, és egy csa­
pásra megszüntetjük a tetszeni vágyás függőségét, néhány egyszerű
szó segít: „Jól teszed, amit teszel.” De ne feledd, a szarkazmus és az
őszintétlenség helyett itt a kedvességre és az őszinteségre van szük­
ség. Ez a néhány szó lassan megnyitja előtted az utat, amely elvezet
az „Engedd el, és bízd Istenre” igazságához.
A másik egyszerű módja annak, hogy megszabadulj az ego füg­
géseitől, ha kiüríted a garázst, a kamrát, a szekrényeket. Engedd el
az anyagi javakat, szokd meg, hogy nem függsz tőlük. Ha az elmúlt
egy évben nem használtad őket, akkor valaki máshoz tartoznak.
Megtaníthatjuk magunkat arra, amit Joel Goldsmith ír a Zárójel az
örökkévalóságban: A titokzatos élet című könyvében:

Vannak olyanok, akik egy pontra eljutva felismerik annak

hiábavalóságát, hogy olyan dolgokért harcoljanak és küzdje­
nek, amelyek tönkremennek, vagy amelyek birtoklása idővel
semmit sem ad. Ekkor néhányan a külső dolgok hajszolásától
elfordulva, Istennél kezdenek keresni.

A legtöbb stressz abból a hitből származik, hogy állandóan töb­

bet akarunk, mert az ego makacsságában képtelen belátni, hogy
már nincs szükségünk valamire. Ha megtesszük a váltást, az egónk
befolyása elhalványul. A függést a megelégedettség váltja fel. A haj­
szolás és a küzdelem – és a függés mindattól, amit megszereztünk
– csak annak a szorongásnak a forrása, amely az ambíciót élteti, a
lélek szintjén azonban képtelen kielégíteni az értelem iránti vágyat.
Mindaz, amit hajszolunk, végül eltávolít az eredeti természetünk­

102
 É r t e l e m . . .

től. Minden függés pusztulásra van ítélve. Nem ad semmit, aho­

gyan Goldsmith is mondja.

***

A valódi önmagunk felé haladva minden egyes, a fejezetben rész­

letezett váltás az életünk természetes részévé válik. Amint felismer­
jük, hogy már nem esnek jól azok az egoisztikus igények, amelyeket
hagytunk az életünk irányítóivá válni, az új hozzáállás jó érzést hoz.
Az értelemnek az ambícióval szemben elsőbbsége van.
A négy sarkalatos erény követése és az alázatra, a bizalomra és
az elengedésre váltás természetes érzés lesz, mert végre élvezhetjük
az eredeti természetünket. Az értelemmel teli élet tényleg csak egy
karnyújtásnyira van.
A könyvet Sir Laurens van der Post afrikai őslakosoktól gyűjtött
meséjével kezdtem, amely a kétféle éhségről és az értelemmel és
céllal teli életre vágyásról szólt. Ugyanezzel a történettel szeretném
zárni is. Számomra ezek a szavak több síkon is rendkívül szimboli­
kusai A váltás című film szellemében olvasd újra, tudva azt, hogy
mindannyiunk saját felelőssége, hogy megtalálja az értelmet az éle­
tében:

A Kalahári-sivatag őslakosai kétféle éhséget különböztetnek meg.

Van Nagy Éhség és van Kis Éhség.
A Kis Éhség ennivalót kér a gyomorba.
A Nagy Éhség azonban minden éhségnél nagyobb, mert ez az éhezés
az értelemre...

Tulajdonképpen az embereket az keseríti el a legjobban,

ha az életük értelmetlenségbe torkollik...

103
 A VÁLTÁS

Nincs semmi rossz a boldogság keresésében,

a lélek nyugalma szempontjából azonban a boldogságon és
a boldogtalanságon túl
van valami sokkal fontosabb,
ez pedig az, hogy a dolgoknak értelme legyen.
Ha van értelme annak, amit teszel,
lényegtelen, hogy közben boldog vagy-e vagy szomorú.
Akkor elégedett vagy, mert a Szellemed nem magányos,
hanem tartozol valahová.

Sir Laures van der Post Mickey Lemle

L assú sürgetés című filmjéből.

104
 A szerzőről

Az önfejlesztő irodalom területén Dr. Wayne Dyer nemzetközileg

elismert író és előadó. Több mint harminc könyv, számos hang- és
videoanyag szerzője, több ezer televíziós és rádiós műsor vezetője.
Olyan könyvek kötődnek a nevéhez, mint a Teremtsd meg a sorso­
dat, az Évszázadok bölcsessége, a Megoldás (Édesvíz Kiadó, 2007),
a New York Times listáján legnépszerűbb A siker és a belső béke
tíz titka, a Szándék hatalma (Édesvíz Kiadó, 2006), az Inspiráció, a
és a Le a kifogásokkal!, amelyeket a Nemzeti Köztelevízió adásai is
bemutattak.
Wayne Dyer az oktatási tanácsadás területén szerzett doktori
fokozatot a Wayne Állami Egyetemen, és a New York-i St. John
Egyetem vendégprofesszora.

Honlap: www.DrWayneDyer.com

105
Honnan jöttünk? Hova tartunk? Mi célja van létezesünknek? – teszi fel
életünk legfontosabb kérdéseit a világ egyik legnagyobb spirituális taní­
tója, Dr. Wayne W. Dyer.
Éveken keresztül azzal foglalkoztam, hogy embereket – beleértve önmaga­
mat is – segítettem a legmagasabb rendű képességeikhez és lehetőségeikhez
való hozzáféréshez. Immár hetvenedszer kerülöm meg ebben az életemben
a Napot, és ez idő alatt az egyetlen dolog, ami teljesen világossá vált szá­
momra, hogy mindnyájan azt akarjuk, hogy az életünknek értelme és célja
legyen. Ezzel a könyvvel arra szeretnék rávilágítani, mire van szükség a
megvilágosodott tudatosság állapotának eléréséhez, ami aztán értelemmel
és céllal tölti meg az életünket.
Van egy nagyszerű török mondás, amely tömören foglalja össze A váltás
(The Shift) lényegi üzenetét. Így hangzik: „Mindegy, milyen régóta jársz
rossz úton. Fordulj vissza.” Nem számít, milyen sokáig hagytuk, hogy a
hamis önmagunk rossz úton vezessen. Egyszer rájövünk, hogy nem jut­
tat el a cél és az értelem érzéséhez, úgyhogy beismerhetjük, hogy rossz
úton járunk. A tudat, hogy az életünkből hiányzik az értelem, több mint
elégséges bizonyítéka annak, hogy ideje visszafordulnunk.
A váltás – az egó elhagyása – nem az ambíció elvesztését jelenti, hanem
azt, hogy az ambíciónk valami új dologra irányul. Elköteleződünk, hogy
az egóra jellemző, soha véget nem érő igények és hamis ígéretek helyett
olyan dolgokra alapozzuk az életünket, amelyek értelmet és célt adnak.
„Minden boldogtalanság oka az ego. Minden bajod belőle származik.
Ha megtagadnád az egódat, és semmibe sem véve felégetnéd, szabad len­
nél...”
Ramana Maharshi