[A KÁOSZ RPG világának, Worluknak egyik érdekes szeglete a Jidori-szigetek; az itt lakók vallásáról

szól ez a leírás. Az itt közöltek persze nemhivatalosak - úgy tűnik, a Jidor-kiegészítő még a jövő zenéje,
hiszen egyelőre a Nordesről szóló könyv sem jelent meg -, ezért tekintsétek kedvcsinálónak a majdani
hivatalos anyaghoz, illetve addig is a szigeteken, netán hasonló távol-keleti környezetben való
játékhoz. - V]

“Kezdetben csak három dolog létezett: a végtelen égbolt fent és a hasonlóan végtelen tenger lent, a
kettő között pedig egy darumadár szállt. Egyre fáradt, hiszen már eónok óta kutatott hiába egy
aprócska szárazulat után, ahol megvethetné a lábát és kikölthetné a tojásait. Mivel ilyesmit nem
talált, végül elhatározta, hogy segít magán: felöklendezett némi földet a gyomrából és a tengerre
köpte. A földgöröngyök pedig szétszóródtak az óceán felszínén és amint vizet értek, növekedni
kezdtek. Hamarosan jókora szárazulatok alakultak ki: megszületett a jidori szigetvilág

A daru leszállt a legnagyobb szigetre és fészket rakott, majd megtojta a tojásait. Egy fehér és egy
fekete tojást rakott a fészekbe. Idővel a tojások mocorogni kezdtek, majd repedések jelentek meg
rajtuk. A fehér tojás tört fel először, s előbújt belőle Po, az első férfi. Fehér volt a bőre, mint az
elefántcsont. Utána kinyílt a fekete tojás is, belőle Ju, az első asszony lépett ki. Az ő bőre fekete volt,
mint az ébenfa.

De mit egyenek? Mikor anyjuk, a darumadár látta, hogy gyermekei éheznek, azt tanácsolta nekik:
áldozzák fel őt, s a tagjaiból teremtsenek maguknak élelmet. Po és Ju beleegyezett a dologba,
megölték a darvat és tagjaiból megteremtették a világot és az azt benépesítő lényeket. A madár két
szeméből a Napot és a Holdat, csőréből a hegyeket, szárnyaiból a felhőket, csontjából a földmélyi
érceket, tollaiból a fákat és más növényeket, húsából pedig az állatokat alkották meg. És soha többé
nem kellett éhezniük, hiszen a vadak, a halak és az erdei növények bőséges élelemforrást nyújtottak.
Önfeláldozásáért cserébe pedig a darumadár szent lett, megölése a legsúlyosabb bűnök egyike, amit
egy jidori csak elképzelhet.

Po és Ju összeházasodtak és gyerekeik lettek, így alakult ki a sárgásbarna bőrű jidori emberfaj. Az

emberek pedig lassan elszaporodtak és betelepítették az összes szigetet. Ez Jidor születésének
története.”

a jidori teremtéstörténet legelterjedtebb változata

A közhiedelem úgy tartja, a Jidori-szigetek lakói kizárólag a mindenkori császárt tisztelik istenként, és
vallásuk kimerül az ő imádatában. Noha ennek a hiedelemnek megvan az alapja, a valóság mégis
némiképp bonyolultabb, ám színesebb is. A következőkben rövid összefoglalást nyújtunk a jidori
vallásról. Előre figyelmeztetünk mindenkit, hogy az alábbiak néhol erősen leegyszerűsítik a képet, sok
fontos témáról (pl. a lélek szerepe, a szellemekbe vetett hit) pedig egyáltalán nem esik szó. Ennek
ellenére reméljük, hogy e szerény írással is hozzájárulhatunk a Jidorról elterjedt téves elképzelések
korrigálásához.
Mint említettük, a császárkultuszról szóló hírek tartalmaznak némi igazságot. A jidoriak ugyanis
valóban legfőbb istenként imádják a mindenkori császárt, ám nem kizárólagosan. Számos egyéb égi
hatalmassághoz is fohászkodnak a helyiek: ezek általában istenné vált halandók, akik valamelyik régi
császár környezetének tagjai voltak, s akire átsugárzott az istenként imádott uralkodó fénye. Fontos,
hogy a hivatalos udvari vallás nem ismeri el ezeket az istenségeket (Xatun Szeirón, a dinasztia ősén
kívül); a legjobb esetben is csak megtűri őket. Fennhangon tehát senki sem merné őket emlegetni,
főleg megbízhatatlan külhoniak előtt, és ez a sajátosság lehet a külvilági téves elképzelések eredete.
Házioltárakon azonban minden otthonban megtalálhatók bálványaik, még akkor is, ha a házigazda
megesküszik rá, hogy azok csak díszek. Számos elterjedt szólásban is szerepel az istenségek neve.

A teremtéstörténethez csak annyit fűznénk hozzá, hogy a fehér férfi és a fekete nő házassága talán
annak az emlékét őrzi, hogy a mai jidoriak ősei hódítóként érkeztek a szigetekre másvalahonnan, s a
bennszülött sötétbőrű lakossággal elkeveredve alakították ki sajátos arculatukat.

A HIVATALOS VALLÁS

Alább a császárok kultuszának részletesebb kifejtése következik, hiszen Jidorban hivatalosan csak ők
számítanak istennek.

Xatun Szeiro, a Fényességes Mennybolt Ragyogó Sárkánya

A jidoriak főistenének lenyűgöző elnevezése ez esetben nem puszta költői túlzás: az első császári
dinasztia alapítója valóban sárkány volt. Xatun Szeiro a monda szerint a felkelő nap irányából érkezett
fenséges szárnyain a szigetekre, ahol az emberek vadakként tengődtek. A sárkányistenség adta a
jidoriaknak legfontosabb ismereteiket: a földművelés, az építészet, a törvényalkotás, az írás
tudományát. Gyakorlatilag minden kulturális vívmány neki köszönhető.

Az emberek annyira elámultak végtelen bölcsességén és hatalmán, hogy istenként imádták és

kérlelték, maradjon közöttük. Xatun Szeiro engedett a kérésnek, s a mítosz szerint tízezer évig
uralkodott a jidoriak felett, azután eltávozott örökre, de alattvalói között hagyta legidősebb fiát, hogy
azontúl ő és leszármazottjai uralkodjanak. Az első jidori császári ház, a Sárkány-dinasztia tehát
ténylegesen sárkány eredetű, s a monda szerint a dinasztia császárai valóban képesek voltak felölteni
a rettenetes hüllő alakját, amikor csak akarták. Később a dinasztia kihalt és új, emberi nemzetség
foglalta el a trónt, de az egyszerű jidoriak a mai napig hiszik, hogy ha nagy veszély fenyegeti a
császárságot, az uralkodó dicső őseihez méltón sárkány alakot ölt, hogy szembeszálljon a
veszedelemmel.

Xatun Szeiro másik négy fiában a sárkányvér erősebb volt, így atyjuk elküldte őket a szigetről, hogy
őrizzék a négy égtájat. Észak, Dél, Kelet és Nyugat Őrzői valahol a tengeren túl, a világ határain
laknak, általában sárkány alakban, de kedvük szerint felvehetnek emberi alakot is.
A Mennyei Sárkány a dinasztia szimbóluma és védelmezője, az egyedüli, aki – őse lévén – még a
mindenkori császárnál is nagyobb isteni hatalommal bír és ezért tisztelete is megelőzi a császárét.
Tiszteletére minden évben fényes ünnepségeket rendeznek. Mivel valójában nem isten, ezért papjai
sincsenek.

A császárkultusz

“Új isten született, a Mennynek fia,

hatalma és kegyelme végtelen,

köszöntse hát Őt minden emberfia,

uralkodik a halálon és az életen,

semmik vagyunk mi, de Ő minden.”

a trónörökös megszületését ünneplő mondóka

Ezzel elérkeztünk a jidori vallás legismertebb és legfeltűnőbb jelenségéhez: a császárok istenítéséhez.

Mivel a jidori vallásnak ez a sajátossága közismert, nem foglalkozunk vele bővebben – aki akarja, a
jidori kultuszmesterek bőséges információval látják el. Jidorra utazás előtt mindenképpen tanácsos
tisztába jönni a császárkultusz külsőségeivel, mert azt, aki a hagyományt megsérti – legyen helybéli
vagy idegen az illető – azonnali halál várja a szigeteken.

Gyakorlatilag minden olyan uralkodó, akinek nevéhez valami emlékezetes esemény fűződik,
különleges imádatnak örvend. Mivel pedig Jidor története sok tízezer évre megy vissza, el lehet
képzelni az istenként imádott császárok számát – nem csoda, ha a kívülállók “az ezer isten
vallásaként” hivatkoznak a jidori vallásra. A legfőbb isten persze mindig az éppen aktuális császár és
családtagjai. A császárok újszülött koruktól isteni tiszteletnek örvendenek, s udvaroncok, tanítók,
katonák hada lesi minden sóhajtásukat. Szavuk kinyilatkoztatás, vele szembeszegülni egyenlő a sors
haragjának kihívásával. Minden családi eseményt óriási ünnepségsorozat dicsőít, de mind közül az
uralkodói temetés a legfényesebb: hiszen a császár ekkor megy fel a Mennyekbe, hogy elfoglalja
helyét atyái mellett, Xatun Szeiro égi Arany Csarnokában. A halott császárt több száz szolgája és
kegyence követi a másvilágra, hogy ott is rendelkezésére állhasson.

A császárkultusz szertartásrendje olyan bonyolult és szerteágazó, hogy külön papság foglalkozik

fejben tartásával. Ők a kultuszmesterek, akik húsz esztendőn át magolják szorgalmasan a császárok
neveit és tetteit, a hozzájuk fűződő ünnepek, ceremóniát és szertartások részleteit, hogy azután a
kiváltságos rendbe kerülhessenek. Vezetőjük az Udvari Kultuszmester, a császár személyes szolgája.
Ők sem számítanak játéktechnikai értelemben vett papságnak.

A “FÉLHIVATALOS” VALLÁS
“Félhivatalos vallás” alatt olyan istenek kultuszát értjük, amelyeket a császári politika ugyan nem
ismer el istenként, ám tiszteletükben osztozik híveikkel. Amennyiben egy ilyen isten híve magában
gyakorolja vallását, nem fogják ebben megzavarni, sőt, ha szerencséje van, a hatóságok
hallgatólagosan belenyugszanak a nyilvános vallásgyakorlatba is, ha az nem túl feltűnő. Ezek az
istenek mind élő személyek, hősök voltak valaha, akik császári szolgálatban álltak.

Naoro Wuji, a Bölcsesség Tökélyének Ura

“Vannak nemesek és vannak alantasak: ez a természet rendje. Kinek-kinek sorsa már születésekor
elrendeltetett azzal, hogy valamelyik kasztba született. Ki-ki azt a feladatot végezze, mely a kasztjának
megfelel – ha így tesz, jobb születést remélhet; más feladatába való beleavatkozás azonban visszalöki
lelkét a születések létráján. A sors elleni lázadás: vétek a világ rendje ellen.”

“A világrend kerékhez hasonló, melynek tengelye a császár: a császár nélkül a természet egyensúlya
megszűnne, a világ széthullana, mint a tengelyét vesztett kerék a rá nehezedő nyomás alatt. A császár
körül a hét kaszt, egyre távolodva az omaráktól a szopákig; mindenkinek megvan a maga helye.”

“Az öt tisztelet: tisztelet a császárnak, tisztelet a rangban felettünk álltóknak, tisztelet a nálunk
jobbaknak, tisztelet a nálunk idősebbeknek és tisztelet önmagunknak.”

“A legfőbb erény: hűnek maradni önmagunkhoz minden körülmények között.”

a bölcs műveiből vett idézetek

Naoro Wuji a harmadik Sárkány-császár, Khoten Dzsa Szeiro főminisztere volt, aki kilencvenöt évig
szolgálta bölcsességgel és türelemmel urát. Az állam vezetésének napi gondjai mellett mindig maradt
ideje olvasásra és beszélgetésre, így hosszú élete folyamán elképzelhetetlenül hatalmas tudásra tett
szert. Már életében Jidor-szerte legendássá vált bölcsessége, s a szigetvilág minden tájáról érkeztek
hozzá tanulni vágyó emberek. A császár támogatta Wuji iskoláját, hiszen így az elérhető legjobb
mester oktatta az iránta való hűségre és a helyes elvekre alattvalóit, akikből azután kiváló
hivatalnokok lettek. Wuji műveit, A helyes kormányzás elvei-t, A hűséges alattvaló-t és másokat azóta
is nagy becsben tartják, de igazán vallásos tiszteletnek a halála után a tanítványai által összeállított és
öt könyvben kiadott Beszélgetések a mesterrel című munka örvend. Követői szerint a világmindenség
összes fontos kérdésére válasz nyerhető a könyvekből, ezért hívei életük nagy részét e munkák
tanulmányozásával és a felettük való elmélkedéssel töltik. A császári elismerésre jellemző, hogy a
jidori állam azóta többé-kevésbé a Wuji által lefektetett elvek szerint működik.

Naoro Wuji a tudósok, bölcsek, jósok, hivatalnokok védelmezője, a tudományok atyja. Szimbóluma a
teknőc, melynek a jövendőmondásban van nagy szerepe. Az állat stilizált jelképét viselő embereket
mindenhol megkülönböztetett tisztelet övezi, hiszen a legmagasabb császári hivatalokra is jogosultak.
Kao Hidzsato, az Eltörhetetlen Kard

“Az acél, amit a kezedben tartasz, bármily tökéletes légyen is, eszköz csak: az igazi fegyver te magad
vagy.”

“Becsülettel élni és becsülettel meghalni: ez tartsd szem előtt mindig.”

“Az úr parancsa alól csak a halál adhat felmentést.”

részletek Hidzsato tanításaiból

Hidzsato korában – évezredekkel ezelőtt – Jidoron anarchia uralkodott: a császári család kihalt, a
tartományurak mind-mind a császári trónért vetélkedtek. Hidzsato az egyik fejedelmi családot, a
Garuko-dinasztiát szolgálta hadvezérként, azonkívül személyes bizalmasa volt a fejedelemnek, Nieszo
Garukónak. Hidzsato zseniális hadvezér volt: sorra aratta mesteri győzelmeit, s egy ízben nyolc ellene
szövetkezett fejedelmet győzött le kb. tizedakkora sereggel. Hidzsato emellett hűséges katona is volt:
ura minden parancsát gondolkodás nélkül követte, azonnal kivégezte a saját fiát, mikor a császár
árulással vádolta azt, s ura védelmében esett el, amikor egy palotaforradalom megdöntötte Nieszo
uralmát. Művei, A háború mestersége és A harcos útja azóta már-már vallásos tiszteletnek
örvendenek, a szerző egy-egy gondolatát harcosok generációi választják napi meditációjuk tárgyául.

Kao Hidzsato minden harcos példaképe. Az uralkodó iránt sírig tartó hűség, a fegyelem, a testi erő és
a harci képességek megtestesítőjeként tisztelik. A katonák, álljanak bár császári vagy tartományúri
szolgálatban, mind az ő eszményképét akarják megközelíteni. Fohászkodni azonban nem
fohászkodnak hozzá, mert Hidzsato híres könyvében azt tanítja: a harcosnak a saját lábán kell
megállnia, s ha erre képtelenné válik, inkább válassza a dicső halált. Hidzsato szimbóluma a tigris, ez a
ritka – csak Jidor északi, enyhe éghajlatú szigeteinek erdeiben élő – és fenséges ragadozó.

Musi Caohszen, a Dús Erszényű

“Annyi a pénze, hogy még Musi Caohszen is megirigyelné.”

“Bőkezű, mint maga Musi Caohszen.”

“Mit képzelsz te rólam?! Azt hiszed én vagyok Musi Caohszen?! Nincs nekem arra pénzem!”

“Musi Caohszenre esküszöm, ez az áru megéri a hatvan aranykagylót!”

az istennel kapcsolatos szófordulatok

Musi Caohszen szintén régi tiszteletnek örvendő istenség. Ember korában kereskedő volt, méghozzá
a legjobbak közül való: az üzlet a kisujjában volt, kalmárszimata olyan kitűnően működött, hogy azt
beszélték, minden éjjel megálmodja a másnapi kedvező lehetőségeket. Caohszen óriási vagyont
halmozott fel, melyből jócskán juttatott a császári hivatalnokoknak is, nehogy azok valami “hibát”
találjanak a könyvelésében, netán “adócsaláson” kapják és elkobozzák a vagyonát. Távoli földekre
indított expedíciókat, s gyakran maga is felkerekedett, hogy felkeressen egy-egy csábító piacot a
tengerentúlon. Élményeit A túlsó országokban tett üzleti utazásaim címmel ki is adta, amely máig
óriási népszerűségnek örvend, a kalmáriskolákban kötelező tananyagnak számít.

Emellett azonban rengeteg barátja egybehangzó állításai szerint szeretetreméltó, életvidám ember
volt, akinek ajtaja mindig nyitva állt, s a belépő vendéget, légyen az akárki, bőségesen terített asztal
és minden elképzelhető földi öröm várta. Lakomáiról legendákat mesélnek, bankházai ma is minden
jidori nagyvárosban megtalálhatók, de a jól értesültek azt is tudni vélik, hogy a császár jóindulatáért
cserébe nagyrészt ő egyedül finanszírozta a Maldiberan déli partjai elleni jidori inváziót mintegy
háromezer évvel ezelőtt…

Caohszen a kereskedők, pénzváltók istene, de gyakorlatilag mindenki elrebeg neki egy fohászt, aki
fontos üzlet előtt áll. Az istenség szimbóluma a ló, a távolságok legyőzője. Mellékneve, a “dús
erszényű” valójában szóvicc: a kiváló embereket Jidorban “dús erényűnek” szokták mondani.

A NÉPI VALLÁS

Alább azok az istenségek következnek, akiket a császári politika egyáltalán nem ismer el, imádatukat
üldözi. Ennek ellenére a kultuszuk virágzik, mert az egyszerű emberek számára nagyon fontos
értékeket képviselnek.

A Földanya és papjai

“Az elöljárók azt akarják, hogy dobjuk ki a Földanya képmásait a házainkból és csak a császár úrhoz
könyörögjünk jó időjárásért és bő aratásért. Hisz` azt is tesszük, de hát bárki, aki a földből él,
tudhatja: Földanyánk az, aki bőséget hoz nekünk. Mire mennénk hát Nélküle és a papjai nélkül?”

egy jidori paraszt

A Földanya kultusza ősidők óta jelen van a jidori vallásban, s a császári üldöztetés és megvetés
ellenére mindezidáig kiirthatatlannak bizonyult. A Földanya a népi vallásosság központi alakja, a
termékenység, a bőség, és általában a Természet istennője, akihez minden falusi ember fohászkodik
titokban. Ő az úrnője a természet egyes dolgait védelmező, megszámlálhatatlan sokaságú
szellemeknek. A Földanya jelképe és szent állata a daru, a parasztok által mélységesen tisztelt madár.
Nagy áldásnak számít, ha ilyen állatok telepednek meg valaki földjének közelében.
A Földanyának papjai is vannak: a daru-papok. Ők a szent ligetek védői, az egyszerű emberek segítői,
vándorló bölcsek, akiket minden parasztházban szívesen fogadnak. Varázslataikkal a föld és a
jószágok termékenységét biztosítják, de ha feldühítik őket, haragjukban a durvább eszközök
használatától sem riadnak vissza, s természeti katasztrófákkal sújtják ellenségeiket. A daru-papok
összetartanak és általában jószándékúak. Kerülik a feltűnést, csendben és méltóságteljesen
viselkednek. Ruházatuk fehér, fejüket kopaszra borotválják, fejük búbját – szent madarukat utánozva
– pirosra festik. Homlokukon a daru jelét viselik, karkötőjük Zhénia Smaragd Fonatát idézi. Egyetlen
fegyverük a bot, mellyel meglepően jól bánnak harcban is, de ha lehet, csak lépteik segítésére
használják.

A daru-papok évezredekig tiltott szervezetnek számítottak. Üldöztetésük mintegy ezer évvel ezelőtt,
Ce Hszao császár uralma idején csapott a legmagasabbra: az uralkodó megfogadta, hogy így vagy úgy
de véget vet az ő kultuszával dacoló “babonaságnak”. A papokat tűzzel-vassal irtották, a Smaragd
Fonat viseléséért azonnali halál járt, s talán meg is szűnt volna teljesen a rend, ha egy császári
rendelet hirtelen nem állítja le a üldözést és – száznyolcvan fokos fordulatot véve politikájában – nem
nyilvánítja megtűrt rendnek a papságot, sőt, nem veszi védelmébe a papok személyét. A daru-papok
biztonságát ettől kezdve a császári hatalom garantálja, de hitüket nem gyakorolhatják nyilvánosan.

A Földanya hívei máig csodálkoznak azon, mi okozta a hirtelen pálfordulást. Beszélik, a rendelet
kiadását megelőző este egy gyönyörű fehér, ragyogó smaragdszemű daru repült be a császár nyári
lakának ablakán – bár ki tudja, lehet, hogy nem is daru volt…

Játéktechnikailag a daru-papság egyháznak számít (1000 Jp), amely a druidákhoz hasonlóan Zhénia
áldását bírja. Gyakorlatilag a druidáknak egy különleges jidori változatát jelentik, így nyilván hitbéli
eltéréseik sincsenek. Az Azúr, a Gránit és a Smaragd Kódexből varázsolhatnak, utóbbiból
rendelkezésükre állnak a speciális druida-varázslatok is. Kezdetben az állatismeret 2., a
természetismeret 2. és a fegyverforgatás: bot 0/2-es szintjét kapják meg ingyen jártasságként. A rend
tehát ugyanannyi Jp-ért több jártasságot ad, mint a druida Kongregáció. Ezt azonban ellensúlyozza,
hogy kisebb és ezért kevésbé befolyásos szervezetről van szó, másrészt pedig hogy tagjait hazájukban
épphogycsak megtűrik, nem szabad feltűnést kelteniük, ha nem akarják a császári hivatalnokok
haragját a fejükre zúdítani. Egy daru-pap persze eltöltheti akár egész életét is egy szent ligetben
meditálva, ám a legtöbbjük mégis feladatának tekinti a falusiak tanácsokkal és áldó varázslatokkal
való segítését, s emiatt – no meg a túlzott figyelmet elkerülendő – az állandó vándorlást.

Dzsinmu Tinsze

“És azt a történetet hallottad-e már, hogyan akadályozta meg Dzsinmu egy ember megbotozását és
hogyan vette rá a hivatalnokot, hogy ő feküdjön a deresre? Nem? Akkor figyelj jól, öcsém! Szóval úgy
esett, hogy Dzsinmu vándorlásai közben egyszer Igatoro városába érkezett…”

az istenségről szóló mesék szokásos kezdete

Dzsinmu egy népi hős, aki már életében híressé – hírhedtté – vált azzal, hogy az urakat és a pökhendi
előkelőket tréfákkal bosszantotta, találós kérdésekkel ugratta, ostobaságukat közröhej tárgyává tette
és lyukat beszélve a hasukba megszabadította őket “fölösleges” pénzüktől, majd oly` ügyesen oldott
kereket, hogy az őrség bottal üthette a nyomát. Tette ezt mindaddig, amíg egyszer el nem fogták és
fel nem akasztották.

Számos más nép ismer hasonló mesealakokat, a különbség “pusztán” annyi, hogy a mereven
szabálytisztelő jidori állam Dzsinmut veszélyes bűnözőnek, tiszteletét “felforgató tevékenységnek”
tartja, s tetteinek puszta említése is kiválthatja a hatóságok dühét. Ennek ellenére a róla szóló mesék
örökzöldek, titkon apáról fiúra szállnak, s főleg az elnyomottak idézik őket emlékezetükbe szívesen.
Mi több, azt rebesgetik, hogy Dzsinmu valóban meghallja a hozzá intézett fohászokat és segít a
rászorulókon. S valóban, olykor egy-egy “lázadó” parasztnak vagy szegénylegénynek megdöbbentően
hosszú ideig sikerül bújkálni a ráuszított képzett zsoldosok és orgyilkosok elől. Ez a tény sok külföldi
vallástudóst arra ösztönzött, hogy Dzsinmu mögött valamely létező istenség, például Infangus alakját
sejtse. Mindenesetre “isteni” ötletre vall pont Jidoron testet ölteni egy efféle csínytevő és a
szabályokat felrúgó halhatatlantól…

Dzsinmu tehát a ravaszságnak, a szabályok megkerülésének, a tekintélytisztelet mellőzésének, az

emberi ostobaság kihasználásának, a tréfáknak és a csínyeknek az istensége, az elesettek, a
szegények és a tolvajok védelmezője. Szimbóluma a kígyó, amely sok titkos, földalatti társaság rejtett
jelében szerepel.

Ha a Mesélő úgy látja jónak, beleegyezésével egy kellően elhivatott Dzsinmu-követő karakter –
márpedig az istenség követése Jidoron nem éppen életbiztosítás – a törvény képviselői elől
menekülve, életveszély esetén, a veszély elmúltáig 20 ponttal jobbra tolhatja a Jósors zónáját.