Henry Crow, a szörnyvadász

Helyszín: Galand városa, Határvidék

Idő: Kalandozók Kora 3692, a nyár középső hónapja

I. Az áldozat

Galand. Az intrikák városa. Így hívják azok, akik nem itt élnek. Akik
nem látnak túl az itteni nemesek és kereskedők hatalmi játszmáin.
Viszont a városnak van még egy ennél is sötétebb oldala. A
Felsőváros alatt, a Nyomornegyedben kell ezt keresnünk. Szegénység,
megvesztegetések és gyilkosságok. Ezekre azonban ott van a Város
Őrei szervezet. A szervezet, ami a város uraitól függetlenül próbálja a
helyiek érdekeit védeni. A szörnyek ellen viszont ők sem tehetnek
sokat. Általában ilyenkor szoktam közbelépni én, Henry Crow
szörnyvadász.
Egy sötét éjszakán történt. Egy, a Város Őrei által megadott helyre
kellett mennem. Mikor odaértem, már javában zajlott a nyomozás. A
gárdisták ott guggoltak a test mellett, vizsgálat címszó alatt. Világos
hajúak és bőrűek voltak, mint a legtöbb helybéli, hiszen Galand közel
volt a déli Határ-hegységhez. Az öltözetük viseltes volt, hiszen senki
sem fizette őket. Ezért adományokból „rablásból” tartották fent
magukat – a miheztartás végett csak és kizárólag gazdag külhoniakat
„raboltak ki”, mégpedig úgy, hogy beálltak hozzájuk kísérőnek
irgalmatlanul magas összegekért; 100 aranyból 20-at pedig a város
lakóinak adtak.
-Tudnak valamit az áldozatról? – tettem fel a bevezető kérdést.
-Amennyit maga – vetette oda a nyomozás vezetője, Charles Schwan
tíznagy. Fekete haja és kefebajusza már őszült, ami nem is csoda,
hiszen már túl volt az ötvenedik életévén. Páncélja és fegyverei – a
kardja, a lándzsája és a tőre – már megkoptak.
-A szerencsejáték függőségére honnan jöttek rá? – kérdeztem
gúnyosan.
Schwan tíznagy nem lepődött meg, nem ez volt az első közös
nyomozásunk. A többieknek viszont vagy leesett az álla, vagy
elkerekedett a szeme, vagy mindkettő egyszerre
-Azt mondtam, annyit, és nem azt, hogy amit maga. – vágott vissza a
tíznagy - Az áldozat neve Urghan, 34 éves, nagyjából 3-4 hónapja
tagja az őrségnek és valahonnét északról jött.
-Pontosabban a Fagy-Folyó túlsó partjáról – tettem hozzá – Vaskos
csontozat, izmos testalkat, dús testszőrzet, feltűnően vörös haj, és ez a
név… Ez egy északi barbár. És a kérdéseket megelőzve közlöm, hogy
a szerencsejáték függőségre így jöttem rá: láttam a sikátorban pár
zsebből kiesett dobókockát és a pénzes zacskója is üres, míg
maguknak tele van. Gondolom most volt a „zsoldosztás”. Ő már tudott
vele mit kezdeni. Az az arany pedig szépen elosztódott a városlakók
között.
-A testről tud valamit? – így a tíznagy.
-A hasán látható karmolások és a hátán lévő zúzódások miatt azt
mondanám, hogy valamilyen erős állat nekilökte a falnak.
-Ezt mi is tudjuk. Valami konkrétabb esetleg?
-Ha a vadonban lennénk, akkor sok mindenre gyanakodnék.
-Most viszont városban vagyunk. Itt legfeljebb csak egy nagyobb
kutya tudna ölni hasonlóan.
-Azonban legfeljebb leterítette volna, aztán ez az erős ember lelöki
magáról. Nem, őrmester. Ez a lény sokkal erősebb.
Ekkor észrevettem egy emberi alak sötét sziluettjét a homályban.
Azonban nem láthattam sokáig, mert gyorsan elmenekült.
-Mit nézett? – kérdezte a tíznagy.
-Valószínűleg a gyilkost. Most már mindegy, ne menjenek utána; túl
messze jár és maguk biztosan nem hinnének nekem. A hullát pedig, ha
nem haragsznak, magammal viszem.

II. Ignácnál

Ez nem lepte meg őket. Sőt, még ki is segítettek egy zsákkal, amit a
sikátorban találtunk. Ha nem tudtam megállapítani egyből a szörny
kilétét, elvittem az áldozatot egy jó barátomhoz, Ignáchoz. Valahonnét
keletről származott, egy kis faluból. Saját elmondása szerint a faluban
élt egy nekromanta, akit mindenki bolondnak tartott. Amikor egyszer
Ignácnál egy véletlen folytán mágikus képességek jelentkeztek,
egyfajta mester-tanítvány rendszer alakult ki közöttük. Tőle tanult
többek között mágiát, harcot, alkímiát és ami a legfontosabb volt,
élettant. Amikor az öreg meghalt, eljött ide a városba én segítettem
neki munkát szerezni a hullaházban, mert szükségem volt egy ilyen
képzett emberre. Azóta mesternek szólít, nem értem, miért.
Szerencsére a temető csak egy sarokra volt a gyilkosság helyszínétől –
ami egyébként a város legnagyobb fogadója, az Északi Szél és egy
nagy bérház között volt.
Ignácnál szokás szerint rendetlenség volt. Könyvek a polcon,
kémcsövek és gyógynövények az asztalon, mindenféle
összevisszaságban. Maga, a nekromanta a sarokban lévő ágyon feküdt,
miközben úgy horkolt, hogy még holtakat is felébresztené. Pláne itt a
temetőben, a hullaházban.
Belerúgtam az ágyról lelógó lábába, amitől azonnal felébredt.
Mérgesen nézett velem szembe. Vállig érő ősz haja, apró barna szeme
és görbe kampós orra volt. Most is egész testét betakaró fekete talárját
viselte, a lábán lyukas csizmával.
-Hányszor mondjam még, hogy ezt ne csinálja, Crow mester? –
kérdezte felháborodottan.
-Erre most nincs idő. Sürgősen kéne a szakértelmed.
-Na, mit talált? – kérdezte gúnyosan.
Ledobtam az eddig vállamon tartott hullazsákot az asztalra. Kivettük
az áldozatot, Ignác nagyjából tíz percig bámulta, majd elkezdte
csinálni a szokásos eljárást, amihez én nem értek, ezért is mentem
hozzá. Végül megszólalt:
-Állati eredetű sebek… Szerintem városban ehhez hasonlót csak két
dolog csinálhat. Az első lehetőség valamiféle kutya.
-Az őrmester is ezt mondta, de ilyen erős kutya nincs.
-A második a vérfarkas. Más lehetőség nincs.
Ezzel megfordultam és már indultam volna, de Ignotus megállított.
-Most meg hova megy?
-Az őrsre.
-Nem kéne megvárni a következő holdtöltét? Addig nem sok mindent
lehet csinálni.
-Mindenesetre nem árt, ha tudnak az elméletünkről. Meglátjuk ők mit
mondanak.

III. Az őrsön

Az őrsön csak páran voltak. Egy-két városi őr túlórázott csak, többek

között Schwan tíznagy is.
-Találtak valamit? – kérdeztem tőle.
-Igen. Egy közkatona, Jüszim jelentette, hogy az áldozattal volt,
mielőtt meghalt és…
-Azonnal tartóztassák le – vágtam közbe tőlem szokatlan
gyorsasággal.
-Miért?
-Alapos gyanúm van rá, hogy ő a gyilkos. Ő volt az, akit láttam és azt
mondtam, szerintem ő tette.
-De hát ő túl gyönge ehhez.
-Mondja el, mit is mondott pontosan.
-Nem nagyon emlékszik, de arra igen, hogy bementek egy kocsmába.
-Abba, ami mellett megtaláltuk a hullát?
-Igen. Szóval, bementek, és Urghan elkezdett kártyázni. Ahogy maga
is mondta, nagy szerencsejátékos volt, mikor még élt.
-Tovább.
-Amikor a barbár minden pénzét eljátszotta, kimentek, majd Jüszim
elkezdett émelyegni és elájult. Mikor felébredt abban a sikátorban,
látta, hogy hiányzott a felső ruházata. Gondolta kirabolták, és azonnal
bejött ide.
-Nos, Schwartz egy vérfarkas.
A tíznagy meglepetten nézett rám.
-Minden egybevág – mondtam -, tegnap telihold volt. Nyilván az
átalakulás az oka az émelygésnek és a későbbi ájulásnak. A felső
ruházata azért hiányzott, mert leszakadt róla.
-Tényleg találtunk ruhamaradványokat a sikátorban, de nem hittük
volna, hogy erről van szó.
-Persze, hogy nem. Az ember nem akar feltételezni semmi negatívat a
közeli ismerőseiről.
-Maga aztán csak tudhatja – szólalt meg egy női hang a hátam mögül.
Schwann parancsnokasszony volt az. Szokásosan vállalhatatlan volt a
külsője. Csimbókos haj, elmosódott kencék az arcán, és az az örökre
kinyitott száj. Ruhája és páncélja viszont tiszta volt.
-Csak nem csatornát tisztított? – kérdeztem gúnyosan.
-Tegnap egy kicsit sokáig dolgoztam – így ő.
-Kicsit? – kérdezte csodálkozva a tíznagy – Egész este égett nálad a
lámpás.
-Te menj ki! – rivallt rá a parancsnok – Beszédem van a mi kis
szörnyvadászunkkal.
A tíznagy megvonta a vállát, dünnyögött valamit, hogy ő is az ügyön
dolgozik, majd kiment.
-Szóval le akarja tartóztatni a szeretőmet?
Bólintottam.
-Felesleges. Személyesen kezeskedem érte.
-Nem változtatom meg a véleményemet, amíg nem beszéltem a
gyanúsítottal.
A parancsnok felsóhajtott.
-Megengedem, hogy megnézze a korábbi gyilkossági ügyeinket. És
megláthatja, hogy hasonló eset egy holdtöltével ezelőtt. Így megfelel?
-Tökéletes.
-Akkor kövessen – intett a parancsnokasszony.
Felvezetett egy lépcsőn, majd beléptünk egy szobába, ami tele volt
könyvekkel. Itt tároltak minden információt a bűnesetekről hosszú
évek óta.
-Egy órát kap – mondta.
-Rendben.

IV. A gyanú beigazolódik

Egy óra alatt sok mindenre rá lehet jönni. Így is történt. Megtudtam,
hogy valami hasonló történt egy örömlánnyal két holdtöltével ezelőtt,
utána pedig egy tolvajt találtak a folyóban. Mikor az ő ügyének a
végére értem, benyitott Schwann parancsnokasszony.
-Na, talált valamit?
-Összeállt a kép. Tényleg vérfarkassal van dolgunk.
-És Jüszim ugye ártatlan?
-Két esettel találkoztam, ami hasonló volt a mostanihoz. Ha tudnék
vele beszélni, akkor megbizonyosodhatnék az alibijéről.
-Na jó, nem bánom, beszélhet vele – sóhajtott fel.
-Köszönöm. Én is remélem, hogy nem ő a tettes.
Jüszim egy ránézésre 20 év körüli barna bőrű, fekete hajú, barna
szemű, vézna fiatalember volt. Egy kicsit meglepődött, amikor
beléptem a szobájába, de aztán hamar megnyugodott.
-Ön Jüszim? – kérdeztem.
-Igen.
-Melyik emírségből származik?
A fiú elképedt arccal nézett rám.
-Nem a Félhold Birodalmából valósi? Akkor elnézést, de a kinézete
miatt erre tippeltem.
-De, igen az vagyok. Khamed-ből jövök, ha tudni akarja. Maga az a
Crow, aki Urghan gyilkosságának ügyében nyomoz? Ha arra gondol,
hogy én öltem meg, nincs igaza. A legjobb barátom volt. Sosem
ártottam volna neki.
-Nem gondolok én magáról semmi ilyesmit sem, csak pár kérdést
szeretnék feltenni. Először is. Tud róla, hogy egy holdtöltével ezelőtt
történet egy hasonló gyilkosság? Meg azelőtt is?
-Tényleg?
-Igen. Következtet ebből valamire?
-Nem.
-Nos, akkor elmondom. Egy vérfarkassal állunk szemben. Tehát, fel
tud idézni abból valamit, ami két holdtölte előtt történt magával?
-Igen. Az mindkét az mindkét alkalommal a parancsnokasszonynál
voltam, tudja nem titkoltan szeretők vagyunk és vele együtt csináltunk
valamit, amiről nem szeretnék beszámolni. Tegnap előtt is vele
találkoztam. Másnap valamikor abban az időben émelyegni kezdtem,
majd elájultam. Később mindig egyedül ébredtem felszerelés nélkül.
-Köszönöm az idejét, most már minden rendben – mondtam neki.

V. A rejtély megoldódik

Most már minden gyanú beigazolódott. Tudtam, hogy mi történik. De

biztosra kellett mennem. Nirgeos a vérfarkas és Schwann
parancsnokasszony csinál vele valamit mindig egy nappal holdtölte
előtt. Addig még volt 30 napom. Hogy ne keltsek gyanút, úgy tettem,
mintha dolgoztam volna. Az idő letelte után a városi őrség székháza
mellett várakoztam. És Nirgeos meg is jelent. Tudtam, ha meglát
mindennek vége. Amint akkorára zsugorodott a horizonton, hogy azt
gondoltam, nem vesz majd észre elkezdtem követni olyan tempóban,
amilyenben ő is ment. Egyenesen ment az utcán, aztán 1-2 óra múlva
befordult egy sikátorba. A sikátor végén állt egy ház. Nirgeos a ház
falán kopogott, majd valaki lelökött neki egy kötélhágcsót. Felment,
majd eltűnt az ablak mögött. Vártam egy kicsit, behúzzák-e a létrát, de
ez nem történt meg. Valószínűleg vártak még valakit. Én viszont nem
vesztegethettem tovább az időt, hiszen meg is szökhetnek.
Felmásztam, és benéztem. A sötét szobát csak pár gyertya világította
meg, azok is egy távoli oltáron voltak – egy asztalon, melyet egy fehér
lepellel borított. Előtte egy pentagrammát festettek vérrel a földre.
Nirgeos rajta feküdt.
-Előbújhat, parancsnokasszony! – kiáltottam.
-Honnan jött rá? – hallatszott egy hang a hátam mögül.
Schwann parancsnokasszony fehér pelerint viselt, a haja és az arca
rendezettebb és tisztább volt, mint máskor.
-Egyszerű. Maga és a „szörny” szeretők. Valami sötét praktikával
elérte, hogy a rituálé másnapján vérfarkassá változzon és gyilkoljon.
De miért?
-Szeretem magát. Elcsábítottam Jüszimet, és elbájoltam. Csak idő
kérdése volt, hogy a városi őrség magát hívja az egyik esethez. Rájött,
hogy ki a szörnyeteg, majd idejött. Most pedig öld meg a kedvemért,
vámpír! Így van, tudom. Ez a fehér bőr, az, hogy csak napnyugta után
vagy hajlandó segíteni és olyan vontatott a hangod. Igazán síron túli.
-Ugye tudja, hogy nem derülhet ki.
-Igen. Amíg velem leszel nem mondom el senkinek, ne aggódj.
Nem tehettem mást. Meg kellett, hogy öljem Jüszimet. Nem
késlekedtem. Fogtam az eddig övemen függő tőrömet, letérdeltem a
pentagramma mellé, majd szúrtam.
-Úgy most pedig jőj, kedvesem menjünk.
-Tudja, semmiképp sem derülhet ki a valódi kilétem, mert nem
hagynak majd nyomozni és unalmas lesz az életem.
-Tudom. Nem is mondom el senkinek, amíg a szeretőm.
-Csak ezért mondtam igent. Egyébként nem érzek maga iránt semmit.
-Ezt miért mondja el?
-Túl naiv boszorkány létére.
Szúrtam.
Epilógus
Most senki nem volt az őrsön, Schwan tíznagyot kivéve. Már
kigondoltam, hogy mit mondok neki, teljesen nyugodt voltam.
-Na, meg van a gyilkos? – kérdezte.
-Jüszim volt az, de valami sötét mágiával manipulálta a
parancsnokasszony.
-A parancsnokasszony?
-Mint kiderült, boszorkány.
-Ez végül is sok mindenre magyarázatot ad. Mindkettőt megölte?
-Igen, és sajnálom a lányát.
-Nem vagyunk rokonok. A parancsnokasszony – Darton nyugosztalja
-, 2 n-nel írta a nevét, én 1-gyel írom. Viszont, ha a lányom lett volna,
akkor is elüldöztem volna, mert sem a boszorkányokat, sem senki
mást nem tűrünk meg itt a városban, akinek köze van a
feketemágiához. Ráadásul most én lettem a parancsnok, mivel nekem
van a legmagasabb posztom. Tehát csak köszönhetek magának.
Elmehet.
-Igenis… parancsnok.
Meghajoltam, majd csendben becsuktam magam után az ajtót.

Vége

Készítette: Kunos Milan