You are on page 1of 28

MAGUS Kalandozok.

hu

A Mentálsík és lényei

A következő MAGUS kiegészítő a hármas összetétel jellemzi: Anyagi


mentálsíkkal és az ott honos lényekkel, Síkból, Asztrál- és Mentálsíkból áll. A
illetve a felvetődött problémákkal és Mentálsík a gondolatok, az
törvényszerűségekkel foglalkozik. Célja intellektuális élet hazája. Nem anyag,
a mentállényekkel kapcsolatos kérdések hanem gondolatok építik fel,
tisztázása mellett, hogy jónéhány gondolatfoszlányok, gondolatokból
különböző mentállény leírásával álló lények lakják. Csak a gondolati
lehetőséget teremtsen a játék ezen síkon létező dolgok építik, gondolati
szegmensének részletesebb, történések uralják. A Mentálsík az
élménygazdagabb alkalmazására, hiszen Anyagi Síkon élők alapvető
eddig néhány varázslat lények érzékszerveivel nem érzékelhető, arra
hiányában gyakorlatilag értelmetlen alapvetően – kapcsolat nélkül – nem
volt. A kiegészítő alkalmazása házi gyakorol befolyást, attól függetlenül,
jellege révén természetesen opcionális, bár azzal párhuzamosan működik.
mindazonáltal számtalan lehetőséget A Mentálsík és az Anyagi sík
rejt, és – különösen egyes kasztok közötti kapcsolatot az olyan élőlények
vonatkozásában, mint egyes lélek szférát jelentik, amelyek értelmesek,
bíró papok, mentalista varázslók, gondolkodni képesek, azaz jelen
szerzetesek – kifejezetten kívánatos vannak a Mantálsíkon is. Ez az
lehet. úgynevezett mentáltesttel valósul meg,
A házi kiegészítő a M.A.G.U.S. ami az anyagi síkon jelenlévő test
avagy a kalandorok krónikái Első mellett, azzal egyidőben és
Törvénykönyvön alapuló eredeti, esetleg összefüggésben, mondhatni
az Új Tekercsek szabálykönyv elválaszthatatlanul létezik. Az ilyen
változtatásain alapuló rendszerhez mentáltestek változásai már hatást
készült, és ezekkel játszható. gyakorolnak az anyagi testre, így a
síkra is. Az anyagi síkon lávő olyan
A mentálsík lények, akik képtelenek a
gondolkodásra, nem rendelkeznek
„A mentálsík tanulmányozása és mentáltesttel, azaz nincsenek jelen a
megismerése nehéz feladat. A puszta mentálsíkon sem. Rájuk a mentálsík
elképzelése is elvont gondolkodást és változásai semmilyen hatást nem
hihetetlen képzelőerőt igényel.” gyakorolnak.
Sonor Azon élőlények esetében,
amelyek már fejlettnem nevezhetők az
A mindenséget Külső és Belső anyagi síkon, általában a mentáltestük
síkokra oszthatjuk. A Külsők az Istenek, is fejlett. Ilyen lény az ember maga is.
démonok lakhelyei, a Belsők összesége Az ilyen fejlett mentáltesttel
alkotja a Világegyetemet. Ez utóbbit
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

rendelkező lények mentálteste bonyolult Sonor


kapcsolatban áll az anyagi testtel, azaz az anyagi
síkkal. Ez a kapcsolat ötös tagolású, a mentáltest öt A mentálsík érzékelésére azoknak az
központtal irányítja az anyagi testet. Ezek a beszéd, anyagi síkon élő teremtményeknek van módja,
érzék, emlék, mozgás és akarat központok. A akik jelen vannak a mentálsíkon is, de ez az
fejletlenebb lények mentálteste esetenként ezeknek érzékelés nem automatikus, külön képzettséget,
csak részeivel, esetleg egyik központtal sem fejlett mentális képességeket igényel. Mágia,
rendelkeznek, míg a csak a mentálsíkon honos, illetve a mentál erejének tudatos irányításával, a
anyagi testtel nem rendelkező lények mentálteste pszivel van rá módjuk. Ilyen módon betekintést
nem rendelkezik ezekkel a mentális központokkal, nyerhetnek a síkra és információkhoz juthatnak
hiszen nem tartozik hozzá anyagi test, amiket onnan. Adott esetben, a két síkon szerzett
irányíthatnának. információk összekapcsolásával
A mentálsík bizonyos esetekben kapcsolatban többletinformációhoz is juthatnak.
áll az asztrálsíkkal is. Az ember egyszerre van jelen A mentálsíkon jelen lévő lények képesek
az anyagi, asztrál és mentálsíkon is, a két utóbbi a mentálsík bizonyos fokú befolyásolására is.
alkotja a lélek fő komponensét. Az istenek szándéka Ehhez nem feltétlenül kell érzékelniük is a
szerint a lélek hivatott megvédeni az egyszerű mentálsíkot, egy psziben nem képzett, ám
anyagi testet, és a személyes aura formájában ez a heves gondolati élettel rendelkező személy is
különleges, anyagi síkhoz kötődő asztrál-mentál változásokat hoz maga körül létre a
kapcsolat meg is teszi ezt. Állítólag élnek olyan mentálsíkon. Az alapvető gondolkodás egy-egy
teremtmények is, amelyek az anyagi síkokon nem, mentáltesten belül zajlik le, ám az igazán erős
csak az asztrál és mentálsíkon vannak jelen, az ilyen gondolatoknak kisugárzásuk van a mentáltesten
létformákról és a két sík ezen jellegű kapcsolatáról kívülre, és képesek ott változásokat létrehozni.
szinte semmit nem tudunk. Egyes elméletek szerint, Ez a lény normál élete, működése során,
az anyagi síkról vizsgálva az asztrál és mentálsík mindegy magától valósul meg. Az igazán
egymásnak megfeleltethető, és olyannyira képzettek azonban képesek a mentálsík
párhuzamos, hogy mindennek megvan a másik síkon akaratlagos, és nagyobb mértékű
való értelmezése. Ennek kutatásával Lar-Dorban befolyásolására is. Ezt teszi lehetővé a pszi
külön tanszék foglalkozik, igazi szakértői pedig az magas fokú ismerete, illetve a mágia bizonyos
asztrál és mentálmágusok. formái, leginkább a mentálsíkra ható
mentálmágia.
„Az akarat és az érzelmek, avagy az asztál és a
mentál egyszerre irányítják az anyagi testet. A „A mentál megismerhetetlen. Hiszen a
fejletlen lények, melyek még csak érzelmi élettel mentált a gondolatok alkotják.
rendelkeznek, de gondolatival nem, kizárólag az Megismerésükhöz, megértésükhöz magas szintű
asztáltestükre hallgatnak. A különböző fejlődési gondolkodás szükséges. A magas szintű
fokokon megjelenő menálcsírák már bizonyos gondolkodás azonban nagyobb mentális
ösztönöket adnak a lénynek, az asztál irányító képességet is jelöl, ezért annak átfogásához
szerepét medrekben terelik bizonyos mozgásteret megintcsak nagyobb képességek kellenek. Ez a
engedve neki, de benttartva őket a kívánt folyásban. végenincs kör pedig kimondatja velünk: a
Ahogy a mentál kifejlődik, mind egyre jobban mentál önnön teljességében felfoghatatlan és
megerősödik szerepe, és bár továbbra is az érzelmek megismerhetetlen”.
mellett irányít, képesség válik arra, hogy Srhantel Dierran, Sonor tanítványa, a
parancsokat küldjön, az asztál utasításait pedig Pyarroni Fehér Páholy varázslója
blokkolja. Ilyen módon képesek vagyunk uralkodni
érzelmeinken erős akarattal. Léteznek népek, melyek A mentálsík felépítése
másképpen fejlődnek, és az érzelmek uralkodnak az
akarat fölött, állítólag ilyen az amundok faja, bár a A mentálsíkot úgy teremtették, hogy
hasonlóságot botorság lenne ilyen egyszerűen szintén élnek rajta lények, noha teljesen
magyarázható dologként felfognunk.” másképpen kell őket elképzelnünk. Ezen a

2
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

síkon más tulajdonságok a mérvadóak, más nagyobb lesz a mentálsíkon. Nem minden mentáltest
törvények uralkodnak. A Pyarroni Fehér épül fel azonban azonos módon. Mindeddig
Páholy mentálmágia elméleti tételei szerint ismeretlen számú és minőségű kötés létezik, ami
a mentálsíkon az élőlényeket három meghatározza a mentáltest képességét, mondjuk úgy,
csoportba sorolhatjuk be. Elsőbe az őshonos minőségét. Ezt a minőséget az intelligenciával
lények tartoznak, ezek a lények kizárólag a fejezzük ki. Az intelligenciát a mentáltest
mentálsíkon vannak jelen. A félidegen felépülésének módja határozza meg, és minél
lények olyan teremtmények, amelyek a nagyobb, annál több, de méginkább bonyolultabb
mentálsíkon kívül még más síkon is jelen gondolat létrehozására képes. Ez a két tulajdonsága
vannak, ilyenek az anyagi sík gondolkodni a kötött mentális energiákból felépülő mentáltestnek,
képes, azaz mentáltesttel is rendelkező az akaraterő és az intelligencia általában
lényei. Elméletileg ide tartoznak az olyan egyensúlyban vannak egymással, de bizonyított a
entitások is, amelyek a mentálsíkon kívül végletek létezése is, azaz van olyan mentáltest, ami
csak az asztrálsíkon vannak jelen. Ezen nagyon erős ám képessége alacsony, illetve létezik
lényeknek már nem csak egy mentáltestük kicsi, de jó képességű, azaz magas intelligenciájú
van, hanem kiegészülnek a másik síkon mentáltest is.
jelenlévő alakjukkal is. A harmadik csoport
az idegen lények, amelybe azok a lények „A mentálsíkon éppúgy létezik és értelemmel
tartoznak, amelyek nincsenek jelen a bír a pusztítás fogalma, mint az anyagi síkon. A
mentálsíkon, tehát a kategória szigorúan mentáltest bizonyos módszerekkel elpusztítható. Ha
elméleti jelentőségű. ugyanezt feltételezzük az asztálsíkról, illetve az
asztráltestről magáról is, akkor arra következtetésre
„Óvakodjunk a mentálsíkon jelenlévő jutunk, hogy a lélek is elpusztítható. Ez azonban,
entitásokat élőlényeknek nevezni. Mint mint ismeretes, hibás elképzelés, ezért vissza kell
tudjuk, az élet, tehát ami egy lényt élővé kanyarodnunk az előző kijelentéshez, miszerint a
tesz, az élet titokzatos princípiuma. Ez nincs mentáltest elpusztítható, ami viszont tény, tehát
meg szükségszerűen a mentálsíkon honos szintén igaz. Ezen két állítás egyidejű létezése és
entitásokban, tehát egy működő akarat – érvényessége egy paradoxont vet fel, aminek
legyen az bármely tökéletes vagy bonyolult megoldására szükségszerűen azt az elméletet kell
- még nem elég ahhoz, hogy valamit hoznunk, hogy létezik egy olyan összetevő, amely
élőlényeknek tituláljunk.” eddig elkerülte a figyelmünket, egy olyan eleme a
Srhantel léleknek, amit még mindig nem vagyunk képesek
meghatározni. Hogyan is érhetne fel tudásunk az
A mentálsíkon jelen lévő lények Istenek tökéletességéhez!”
mentálteste gondolatokból, mentális Srhantel
energiákból épül fel. Ezen építőköveket két
csoportra lehet osztani, ezek a kötött A szabad mentális energiák az alapvetően
mentális energiák, és a szabad mentális áramlani képes „anyag” a mentálsíkon. Ezeket
energiák. A kötött mentális energiák építik leginkább a kötött mentális energiák bizonyos
fel a mentáltestek zömét. Ezek az energiák nagyságú együttese képes létrehozni, de önmagában
megfelelő fejlettség esetén képesek a is előfordul a mentálsíkon. Ez a pszi energia, ami
mentálsíkon alkotni, azaz gondolatokat állandóan változik, és amit a mentáltest elméletileg
létrehozni, azokkal veszik körül magukat, képességeinek függvényében alakíthat. Vonható vele
és ki is sugározhatják őket. A mentáltest a mentáltest köré pajzs, de fel lehet használni a
nagyságát, azt a minőséget, amivel a mentálsík alakítására is. Mi sem jelzi jobban az élet
mentáltesteket egymástól isteni tökéletességét és bonyolultságát, hogy a
megkülönböztetve rangsorolhatjuk, szabad mentális energiák segítségével a mentáltest
erősségnek, avagy akaraterőnek nevezzük. képes lehet az anyagi síkra is hatást gyakorolni és ott
Minél erősebb egy mentltest, annál több változásokat létrehozni. A szabad mentális
kötött mentális energiából épül fel, és annál energiákat a mentáltest, a tudat képzettségének és

3
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

minőségének, azaz intelligenciájának függvénéban változatlan az elsődleges anyagi síkhoz


hozhatja létre és használhatja. A szabad mentális viszonyítva is. Ilyen lehet, ha például egy, az
energiáknak a kötöttektől eltérően nem az erőssége anyagi síkon mozdulatlan helyhez a
és a minősége, hanem a mennyisége számít, ez mentálsíkon is egy akarat, vagy
határozza meg. Ezért a szabad mentális energiát, a gondolatfoszlány kötődik.
pszi energiát úgynevezett pszi-pontokban mérjük. Második a kapcsolatlagos mozgás,
Ha egy akarat kisugározta szabad mentális energiáit, amikor a mentáltest nem képes önállóan
azaz pszi-pontjait, újra kell, hogy termelje azokat. elmozdulni a mentálsíkon, de szorosan
Ez csak kemény munkával érhető el, ez a meditáció kapcsolaódik egy másik síkbeli testhez, például
folyamata. Mivel az élőlényt az asztál és a anyagi testhez, és követi annak változásait is,
mentáltest egyszerre irányítja, és ez a munka így annak mozgása is kivetítődik a mentálsíkra.
igencsak megterheli a mentáltestet, ezért a meditáció Ilyen az emberi mentáltest is.
az anyagi test számára általában nyugalom, hiszen Harmadik a mozdulatlanság, amikor a
az irányító akarat nem ér rá foglalkozni vele is mentáltest a mentális síkon nem mozdul,
egyidőben. helyhez kötött, de az anyagi síktól független.
A mentálsíkon őshonos lények némelyike is Negyedik mozgás, amikor a mentáltest a
rendelkezik a szabad mentális energiák síkon sodródik a sík áramlásaival, ilyenmódom
áramoltatsának, létrehozásának képességével, változtatva helyét, akár egy fadarab a
játéktechnikailag pszi pontjaik vannak. Hogy ez vízfelszínen.Ez esetben is anyagi síktól való
mennyi, az a mentállények leírásában szerepel. A függetlenséget feltételezünk.
mentállény és egy anyagi lény pszi képességei Ötödik az önálló mozgás, amikor a
között azonban – bár hasonlóság van, és a mentáltest képes önálló akaratának
játéktechnika egyszerűsítésére is ugyanazokat a megfelelően, csak a mentálsíkon helyet
mérőket használjuk, alapvető különbségek vannak. változtatni, így közelebb, vagy távolabb kerülni
A mentállények pszi használata, azaz szabad más mentáltestektől. Az utóbbi három a
mentális energiáik tudatos alkalmazásának kizárólag mentálsíkon létező lények sajátja.”
képessége esetükben nem tanult dolog, hanem Srhantel
létükből fakadő képességük! Ez kiterjed a pajzsok
felépítésére, esetleg, ha intelligenciájuk magas, a A mentálsík áramlatai, rejtett mozgásai
mentál sík egyéb változtatására, ám semmiképpen majdhogynem ismeretlenek a mentálsík
nem jelenti automatikusan azt a képességet, hogy az kutatásának mai állása szerint. Egyes elméletek
anyagi síkot érzékeljék és azon próbáljakan meg szerint minden gondolat egy hullámot ébreszt,
változást létrehozni – miként azt a mentálisan amely körkörösen terjed a mentálsíkon,
képzett anyagi lény teszi a mentálsíkkal. Ha egy lény erősségének megfelelő távolságra, akár a vízbe
ilyenre képes, az mindig külön kiemelve szerepel. esett tárgy körüli fodrok. Ezek a hullámok
„Látjuk, hogy a mentál, anyagi és az asztál találkoznak, kioltják, vagy erősítik egymást.
síkot, bár egyenként más törvény vonatkozik rájuk, Ezen elmélet szerint a pszi hatások egy elme
mégis áthatja egy olyan erő, ami tőlük független és által irányított hullámként jönnek létre.
ami fölöttük áll, hiszen annak törvényei egyszerre Más elmélet szerint a mentálsíkon mindig
érényesülnek mindhárom síkon, ez az idő. Ezért nyugalom és egyensúly van. Egy gondolat
hatalom uralni egyik, vagy másik síkot, de megszületése automatikusan szül egy azzal
magasabbrandű az, aki az időnek parancsolhat.” ellentétes gondolatot, amely azután kioltja a
Griunnak Sillem, dorani időmágus másikat, így a gondolat csak az azt megszülő
elme körül kelt hullámokat, kívül már nem.
Mozgás Fogadjuk el, hogy a mentálsík tele van
áramlatokkal, amely a mentálsík teremtményeit
„A mentálsíkon ötféle mozgást befolyásolják, arrébblökik, de nem mindegyiket
különböztethetünk meg. Az első, az abszolút képesek kimozdítani a helyükről. Azokat
mozdulatlanság, ami azt jelenti, hogy a mentáltest semmiképpen, amelyek kötődnek más síkokhoz
mozdulatlan, és emellett helye viszonylagosan is.

4
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

A mentálsík teljesen párhuzamos az maga után” mentáltestét is. A mentálsík lényeinek


anyagi síkkal, ami azt jelenti, hogy ha az mozgása képességeiktől függ – itt már nincs függés
anyagi síkon nem is mindennek van az anyagi síktól – ám általánosságban elmondható,
lenyomata a mentálsíkon, a helye meglenne. hogy többszöröse az anyagi síkon általános
Ilyen alapon ugyanakkora kiterjedésűnek sebességnek, bár léteznek sokkal lassabb
tételezzük fel a két síkot, és azt is mentállények is. Ennek akkor lehet jelentősége, ha
állíthatjuk, hogy mindennek van egy lény anyagi testhez kötődő mentáltestet kíván
megfelelője ott, azzal a kiegészítéssel, hogy megközelíteni.
ha van mentálteste, vagy bármi mentális A mozgó mentállények gyakran hagynak
kivetülése. nyomokat is, ami a szabad mentális energiákól
A lények elhelyezkedése a elszórt apró, szinte jelentéktelen foszlánykat, illetve
mentálsíkon párhuzamba állítható az anyagi a gondolatok által kavart áramlatokat jelenti. Egyes
síkkal is, azaz onnan nézve is mentállények képesek ezen nyomok követésére.
elmozdulhatnak. Ennek érzékelése az
anyagi síkról nehézkes, a mentálsíkra Mágia
pillantva lehetséges. A mentális kivetülések
– anyagi lények mentáltestei – csupán a A Mentálsíkot nem csak az ott élő lények
mentális érzékelésük alapján azonosíthatók befolyásolhatják. Az anyagi síkon élők is képesek
az anyagi világan is, bár ehhez képzettnek lehetnek arra, hogy tudatosan változást hozzanak
kell lenni, igaz, már magára a mentálsíkra létre a mentálsíkon, sőt, még pusztítani is képesek
tekinteni sem egyszerű és mindennapi ott.
feladat. Erre mindezok képesek lehetnek, Erre szolgál a mágia egy bizonyos fejezete,
mondhatni megtanulják, akik néhány varázslata. Az alábbiakban ezen
alkalmazhatnak olyan pszi diszciplínákat varázslatokat említem meg. Számos kaszt
vagy varázslatokat, amelyekkel a varázslatainak egy része gyakorol hatást az emberi
mentálsíkot érzékelhetik. Ezért lehet elmére, vagy arra is, így hatással van a mentálsíkon.
például ilyen módon azonosítani egy, az Ilyenek azok a varázslatok, melyek az akarattal
anyagi világban láthatatlan dolgot csupán a kapcsolatosak, parancsokat adnak, vagy a
mentális kivetülése alapján – már ha nem mentálsíkon védik, támadják az elmét, egyszóval ide
álcázza azt is. tartozik az összes olyan varázslat, ami ellen mentális
A fenti kapcsolat miatt a távolság két mágiaellenállás dobható. Ezek ugyanis a
azonos dolog között a mentál és az anyagi mentálsíkon vagy ott is hatnak, és a mentállény,
síkon egyenlőnek tekinthető. Az ilyen vagy a mentáltest képes az útjukat állni mentális
érzékelő diszciplínáknál nem térnek ki rá védelmének kellő erőssége esetén, így ellenállhat
külön, de ezek érzékelési távolsága sem nekik. Az igazi mentális varázslatok közé nem mind
végtelen, 100 lábban állapítható meg. Ezen tartozik, ugyanis ezek általában csak egy anyagi
túl érzékelhetetlen feketeség honol, akár az testhez kötődő mentáltestre hatnak. (néha pont csak
ultralátás esetében az anyagi síkon. Ám a védelem kapcsán) Az „igazi” mentális
elmozdulva az anyagi síkon az ember varázslatokhoz azokat a varázslatokat soroljuk, amik
számára megváltozik a mentális érzékelés csak a mentálsíkon, a mentállényekre hatnak,
területe is. Azok a lények, aki csak a alkalmazásukhoz azok ismerete, érzékelése
mentálsíkon léteznek, szintén kötött szükséges, egyszóval, amik valóban a mentálról
távolságra tudnak érzékelni, ezek a lények szólnak.
leírásában szerepelnek. Ilyen varázslatokra a szakrális és a varázslói
A mozgás sebessége a mentálsíkon mágia alkalmazói képesek.
mozgás típusonként változó. Az abszolút
mozdulatlanság esetében értelem szerűen Papi mágia
nulla, míg a kapcsolatos mozgásnál
megegyezik az anyagi síkon való mozgás A papok mentális mágiája elsősorban a
sebességével, hiszen az anyagi test „húzza mentálsíkra magára, pontosabban annak lényeire hat.

5
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Ismerik a lények többségét, legalább felismerés elűzés, a mentális párharc és a mentális viadal
szinten, és tisztában vannak a legtöbb nevű varázslatok, egyre nagyobb mentális
képességükkel. A Mentálpillantás nevű varázslattal képességű lények ellen. A pap a védelem
képesek áttekinteni a mentálsíkra, így érzékelhetik érdekében próbálkozhat egyszerű parancs
azt. Erre képesek az Isteni látás nevű varázslattal is, kiadásával is, erre szolgál a parancsszó nevű
bár az sokkal többrétűen is alkalmazható. A varázslata, míg a mentális kitaszítás nevű
Mentálfátyol varázslattal álcázhatnak más varázslattal egy adott területet tehet
mentáltesteket és védelmet alakíthatnak ki, míg a mentállényektől mentessé. A papok képesek
mentálpöröllyel szétzúzhatják ezt. A papok képesek ezenkívül kaput nyitni a síkok között, erre
a belső síkok lényeinek szólítása nevű varázslattal szolgál a síkkapu varázslatuk, amivel
közelükbe szólítani és szolgálatra bírni, míg a belső átjuthatnak a mentálsíkra, és biztosíthatják,
síkok lényeinek megidézése nevű varázslat mentális hogy onnan lények juthassanak át az anyagi
változatával az Anyagi síkra idézni a síkra. Ezen varázslatok itt csak megemlítésre
mentállényeket. A papok képesek mágiájuk kerülnek, részletesebben az Első Törvénykönyv
segítségével felvenni a harcot a mentálsík lényeivel megfelelő fejezetében olvashatóak.
is, és elűzhetik őket, erre szolgálnak a mentális

Varázslat neve Szféra Mp Erősség Leírás


Mantálpillantás É,L 7 5 1Tk,162
Parancsszó L 12 5 1Tk,163
Belső síkok lényeinek megidézése É 55 12 1Tk,164
Belső síkok lényeinek szólítása É,L 30 15 1Tk,165
Mentális elűzés L 22 8 1Tk,167
Mentális párharc L 35 12 1Tk,167
Mentálfátyol L 25 25 1Tk,172
Mentálpöröly L 22 20 1Tk,172
Isteni látás É,L 55, 110 15 1Tk,177
Mentális viadal L 50 15 1Tk,178
Mentális kitaszítás L,T 65 15 1Tk,179
Síkkapu T 95 65 1Tk,180

Varázslói mágia
A varázslói magasmágia elsősorban az emberi mentáltest befolyásolására szakosodott. Képes az a
mentáltest öt nagy központjának befolyásolására, amiben megkülönböztetünk olvasás, írás, kábítás és
bénítás hatásokat. Ezek mindegyike más-más tulajdonságokkal bír, melyekről az alábbi táblázat ad
információt. Lényegében az emberi mentál legkülönb befolyásolására képesek így.

6
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

A mentális operációk táblázata (1TK,305)

Központok Olvasás Írás Kábítás Bénítás


(30 kör) (6 kör) (3 kör) (1 kör)
Beszéd Megértetés Beszéltetés Dadogás Némaság
Mp: 1 Mp: 1 Mp: 1 Mp: 1
E: 2 E: 1 E: 2 E: 1
Érzék Érzékelés Illúzió Tompítás Érzéketlenség
Mp: 1 Mp: 2 Mp: 1 Mp: 2
E: 1 E: 1 E: 1 E: 1
Emlék Emlékolvasás Feledés Amnézia Teljes amnézia
Mp: 1 Mp: 1 Mp: 2 Mp: 3
E: 2 E: 1 E: 1 E: 1
Mozgás Követés Irányítás Kábaság Bénultság
Mp: 1 Mp: 2 Mp: 1 Mp: 3
E: 2 E: 1 E: 1 E: 1
Akarat Gondolatolvasás Akaratátvitel Zavarodottság Tudattalanság
Mp: 1 Mp: 4 Mp: 3 Mp: 5
E: 1 E: 1 E: 1 E: 1

A mentálmágiára szakosodott befolyásolására sem lesznek ettől még jobban


varázslók (mentálmágusok) – a mágus képesek, arra egyes különleges szerzetesrendek
ebben a kifejezésben mint varázsló értendő speciális diszciplínái és varázslatai szolgálnak,
- ezek mellett számos más lehetőséggel ezekre most nem térek ki.
rendelkeznek, ők finomabban is ki tudják
fejteni mentális hatásaikat, képesek Más mágiahasználó kasztok varázslataiban is
megkülönböztetni a fő mentálközpontok szerepelnek mentális varázslatok, bár ezeket itt nem
alközpontjait is, képesek hatni a vegetatív említettem a fentebbi okok miatt. Azonban ezek a
idegrendszerre is, valamint hatásaikat varázslatok is a mentál síkon hatnak, vagy van hozzá
megtanulják alkalmazni a mentálsík kis közük. Ott apróbb vagy nagyobb változásokat,
őshonos lényeire is. Ezekről – és új hullámokat kelthetnek, felkelthetik az ott élők
varázslatmozaikjaikról – később lehet majd figyelmét.
olvasni, egy, a mentálmágusokról szóló A mentálsík lényei is képesek lehetnek az
kiegészítőben. anyagi sík befolyásolására, akár az ahhoz kötődő
mentáltestek befolyásolásával – ez a gyakoribb –
Szerzetesi mágia akár közvetlenül, akárcsak az anyagi lények a pszi
segítségével, - ez a ritkább eset. Egyik sem túl
A szerzetes kasztba tartozók sajátos gyakori, ennek pontos oka nem ismert a mentális
mágiájuk Lélekút fejezetének egyes tudományok jelen állása szerint, ezért ha egy lény
varázslatainak köszönhetően az átlagos ilyesmire képes, azt leírása külön tartalmazza.
mentális mágiáknál magasabb szinten is (esetükben külön mentálsík-beli pszíről, esetleg
jelen lehetnek a mentálsíkon. A Mentálút mágiáról beszélni, elmélkedni fölösleges, ezért
során, a testből kilépve, az asztrált maguk játéktechnikailag a lények egyedi képességeinek
kögött hagyva, szinte már mentállényként tekintjük az ilyet)
létezve tevékenykedhetnek. Természetesen
ettől még nem lesznek tiszta mentállények, A mentálsík lényei
noha a lehető legközelebb kerülnek
hozzájuk, mivel mind az anyagi, mind az „Az asztrál és mentálsíkot és az azt benépesítő
asztrális testükkel való kapcsolatuk teremtményeket hajlamosak vagyuk csupán az
megmarad, és helyreállítható. A mentálsík emberi asztrál és mentál vonatkozásában megítélni.

7
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Ez azonban súlyos hiba, ugyanis ezen síkoknak is áramlatok hatásai késztetik cselekvésre őket, s
megvannak nemcsak a maga törvényei, de a rá mindazon események, melyek lakhelyükön
jellemző lakói is, akik felépítésüket, képességeiket mozgást kavarnak -ilyen örvényeket keltenek a
tekintve jelentősen különbözhetnek az emberek konok gondolatok és fájdalmas emlékek is.
tanultabb része által ismert mentáltól és asztráltól.„ Intelligenciájuk az állatitól magasabb, egészen
Skrih (Lar Dori asztrálmágus) magasig terjedhet. Mágiaellenállásuk 30-tól
Mentállényeknek nevezzük azokat az hetvenig terjedhet.
entitásokat, amelyek a mentálsíkon élnek, és csak ott A síkurak azok a nagyhatalmú lények,
vannak jelen. Ezek a lények javarészt a mentálsíkon akik az adott sík egy darabja, gyakorta hatalmas
születtek. Természetes képességük annak érzékelése, területek felett rendelkeznek. Ők keltik az itteni
esetenként a rajta való mozgás is. Ugyanúgy nem áramlásokat, ellenőrzik az ide nyíló
érzékelik, legtöbbször nem ismerik az anyagi síkot, csatornákat, a síkot felkavaró varázslatokat, és
mint ahogy az anyagi síkon élők a mentálsíkot. elcsitítják a fölösleges rezgéseket. Kalandozók
Testüket kötött és szabad mentális energia építi fel. ritkán kerülnek összetűzésbe velük, tegyük
Egyesek képesek tevékenykedni, mások még ártani hozzá rögtön: szerencséjükre. A síkurak
is, míg sokak csak léteznek, és vakon sodródnak a számára nem jelentenek egyebet halovány
mentálsík áramlatai között. lenyomatoknál; kizárólag akkor foglalkoznak
velük, ha durva rezgéseket támasztanak
Csoportok területükön belül. Lakhelyük az anyagi világ-
ban lehet erdőség, folyóvölgy vagy széles
A mentállényeket – az asztrállényekkel együtt pusztaság; a mozgást és változatosságot
- egy Lar Dori asztálmágus, Skrih sorolta először kedvelők a városokba húzódnak (ők a nagyobb
csoportokba, felismerve képességeik és erősségük hullámzásokra is nyugodtabban reagálnak), s
kategóriáit. Jelen írásban is ezt az – azóta szakmai akadnak olyanok is, akik az elhagyott romokat
körökben elterjedt – osztályozást tekintjük alapnak. részesítik előnyben. A síkuraknak saját nevük
Skrih három csoportba sorolta a mentálsík van, előfordul, hogy ismerik egymást. Az
lényeit, kategóriái szerint vannak kóborlók, anyagi világ dolgai felett jobbára elsiklanak,
szellemnép és a síkurak. arról - hosszú létezésük ellenére - kevés
A kóborlók tudat nélküli lények - esetenként információval bírnak, az élőlények keltette
csupán egykor éltekből kiszakadt tudatfoszlányok - a rezgéseknek avatott szakértői, ám gyakorta nem
mentálsík olyan zugaiban rejtőznek (illetve tudják, mik voltak, amik a zavart okozták. Kü-
sodródnak a síkokat irányító erők hatására), lönleges hatalmukat 80, illetve 100 E-s
melyekhez valami módon kötődnek vagy kötődtek. erősítéssel képesek éreztetni, attól függően,
Saját akaratuk nincs, mozgásra azonban képesek; a mekkora területen kívánják a hatás létrejöttét.
síkok áramlatainak megfelelően a helyüket is vál- Egy síkúr a befolyása alatt álló terület egészére
toztatják, s ha tehetik, az anyagi síkokra vezető 80, míg annak csupán egy legfeljebb 120
energiacsatornákon keresztül ide is átszivárognak. lépésnyi sugarú körére 100 E-nyi erővel hathat.
Intelligenciájuk általában alacsonyabb, gyakran nem Intelligenciájuk kimagasló, mágiaellenállásuk a
számottevő. Erősségük, azaz mágiaellenállásuk 1 és legmagasabb, 70-től akár 100-ig is terjedhet.
30 között mozog.
Második a szellemnép. A Skrih adta Kapcsolat a mentállényekkel
meghatározás nem fedi pontosan a valóságot, hisz a
belső síkokat nem egyszerű szellemek lakják. A A mentállényekkel való
szellemnép tagjai már nem csak egyszerű kapcsolatfelvételhez szinte mindig mentáltesttel
gondolatfoszlányokból álló lények, melyek valami kell rendelkezni.
szerencsétlenség, az anyagi síkon bekövetkezett
változás eredményeképp jöttek létre. Értelemmel, Érzékelés
gyakorta igen erős öntudattal bírnak. Viselkedésükre
a mi fogalmaink szerint nem, vagy csak nehezen A mentálsík érzékelése különböző pszi
találni magyarázatot. Jobbára síkokat uraló erők., diszciplínákkal és érzékelő varázslatokkal

8
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

lehetséges, ilyen a mentálszem diszciplína, Mentállények az Anyagi Síkon


vagy a mentálpillantás varázslat. Az, hogy
ha valaki képes érzékelni egy mentállényt, A mentálsík lényi különböző mágiaformák
még nem jelenti azt, hogy a mentállény is varázslataival az Elsődleges Anyagi Síkra ránthatók
érzékeli őt. át, azaz megidézhetők. Ez, a szólítással ellentétben
kiszakítja a lényt saját síkjáról és az anyagi síkra
Kommunikáció kényszeríti. Ilyenre képes varázslat a papok Belső
síkok lényeinek megidézése nevű varázslata és a
A mentállényekkel – már ha varázslói mágia idézés része, amit a mentállények
alkalmasak rá – csak a pszi idevágó vonatkozásában csak a mentálmágiára szakosodott
metódusával, a telepátiával lehetséges, ami varázslók ismernek. (Lásd később)
kommunikációt biztosít két tudat között. Ha egy mentállény átkerül az anyagi síkra,
Vannak elméletek, amelyek szerint a akkor saját síkján időlegesen megszűnik létezni,
mentálsík különöző logikai rendszer alapján mivel elkerül onnan. Ezért mentálisan nem is lesz
alkalmazott apró változtatásaival is támadható, hiszen nincs ott, ám a mentálsíkkal
lehetséges kommunikálni, ám ez olyan mégis elszakíthatatlan kötelék fogja összekapcsolni,
bonyolult a telepátia egyszerűségéhez hiszen onnan csak megidézték. Anyagi teste nem
képest, hogy megmaradt elméleti szinten. lévén a mentállény az anyagi síkon légies testet ölt
Az, hogy valaki képes lenne majd. Ennek kinézete sok mindentől függ, a lény
kommunikálni egy mentállénnyel, még nem intelligenciájától és befolyásoló képességétől, a
jelenti azt, hogy a mentállény képes megidéző mágiától és annak használójától, valamint
értelmezni jeleit, és azt sem, hogy képes a lények egyedi jellemzőitől. A legmeghatározóbb
neki válaszolni. Ez általában a mentállény azonban az idéző szándéka, azaz, hogy ő milyen
minőségének, azaz intelligenciájának formát szán a megidézett lénynek. A megidézett
függvénye, mint ahogy az is, hogy milyen mentállény anyagi testének pontos kinézetét a
válaszokat, információkat tud adni a vele fentiek ismeretében a KM határozza meg. Ha ehhez
„beszélgetőnek”. Általában állati és semmit nem használ fel, akkor a lény légies anyagi
alacsony intelligenciával rendelkezők csak testét a fajtájából következően csak kis mértékben
egyszerű parancsokat értenek meg, átlagos tudja megváltoztatni, ám akár valamilyen lélekkel
intelligenciától pedig egyre nem rendelkező, és nem mágikus anyagba, tárgyba
bonyolultabbakat, és saját szintjükön is költöztetheti a megidézett mentállényt, ha képes
válaszolhatnak is. egyébként erre. Mivel a megidézett mentállény
egyetlen kapcsolata az anyagi síkkal ez az anyaginak
Harc alig nevezhető test, ezért annak pusztulása esetén
azonnal megszűnik létezni az anyagi síkon, és
A mentálsík lényeit esetenként meg is visszakerül a mentálsíkra. Ha a mentállényt egy
lehet támadni. Szabad mentális energiáik, tárgyba költözteti az anyagi síkra idéző varázs, az
akár a pszi pajzsok, lebonthatók, illetve lesz anyagi teste, tehát ha a tárgy megsemmisül, a
lerombolhatók, és amíg újra nem termeli lény szintén visszakerül saját síkjára – mivel az
ezeket a szabad mentális energiákat, addig anyagi síkkal való kapcsolata megszűnt.
azok hiányként jelentkeznek esetében. A Amennyiben a lénynek nem egy saját légies teste
kötött mentális energiák támadása már van az anyagi síkon, hanem tárgyat ural, akkor
csupán mágiával lehetséges, erre alkalmas támadni, mozogni sem képes, ellenben a tárgyat
lehet a varázslói tudattalanság mozaik, mozgatva mindez végrehajtható, ilyenkor a tárgy
illetve a papi mágia párharc, viadal illetve érintése is a lény sikeres anyagi támadásának számít.
kitaszítás varázslata is – mind kellő erősítés Tehát az anyagi síkon lévő megjelenési formáját
esetén. Általában a mentállények is képesek elpusztítva csak elűzetik a lény az anyagi síkról, ám
támadásra, leginkább a mentálsíkon az végleges elpusztításához a mentáltestét is el kell
ottani mentáltestek ellen, nagyon ritkán az pusztítani. (Légies anyagi testük „Ép”-i
anyagi síkra is hathatnak. akaraterejükkel egyeznek meg.) Ilyen formában

9
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

mentálszemmel azonnal leleplezhetők, mivel értékeknek megfelelő. Az intelligencia


mentáltestük helyén csak egy hiány van, ide kellene határozza meg, hogy egy mentállény
visszakerülniük. milyen mértékben képes a szabad
A mentálsíkról az anyagira átkerülve a lény mentális energiáit irányítani, azaz milyen
időlegesen elveszíti legtöbb mentális képességét is, képességekkel rendelkezik.
mivel ott nem fog tudni hatni, ám korlátozott anyagi Érzékelés: Azt a távolságot fejezi ki, amekkora
képességekre tesz szert. Általánosságban távolságból a mentállény érdemileg
elmondható, hogy eredeti mentális támadásaikat érzékelhet más mentállényekt, és így
nem fogják tudni alkalmazni, hiszen nem érik el az lehetősége van reagálni rájuk. Ettől még
áldozat mentáltestét. Ellenben, mivel az áldozat persze nem biztos, hogy tud, de ha ezen a
anyagi teste a mentáltestével kapcsolatban van, az távolságon kívül vannak, akár
anyagi testet elérve, a kapcsolatot kihasználva már nemlétezőnek is lehet tekinteni őket. Az
megtámadhatják azt. Ez persze csak az ellenfél érzékelés erőssége 1-nek számít, bár
mentáltestének sikeres elérését jelentette, a mentális ennek csak ritkán van jelentősége.
támadást még ez után kell végrehajtania, azaz ellene Sebesség: Azt fejezi ki, hogy a mentállény egy
– csakúgy, mint a mentálsíkon – megfelelő kör alatt mekkora távolságot képes
mágiaellenállás tehető. Ehhez fizikai támadás megtenni a mentálsíkon.
szükséges, melyekhez fizikai harcértékeket Támadás: Ez egy számérték, ami azt jelenti,
rendelünk, ezek általában jóval gyengébbek, mint a hogy ha a lény képes mentális támadást
mentálsíkon – hiszen onnan kiszakadva, partravetett intézni egy mentáltest ellen, milyen
halként vergődnek csupán az anyagi sík börtönében. erővel képes azt megtenni. Ha ez az
A mentállények számára az anyagi sík erősség nagyobb, mint a megtámadott
tulajdonképpen a kockázat nélküli tapasztalás mentális védelme, akkor a támadás
lehetőségét rejti, hiszen ott nem pusztíthatják el. sikeres volt, ha egyenlő, vagy kisebb,
Ezért, ha lehetőségük van rá, például átjáró nyílik a mint a mentális védelem, akkor a támadás
két sík között, átáramlanak oda. Ez egészen magas sikertelen volt.
intelligenciáig igaz, a kiemelkedő intelligenciájú Pszi: Azt fejezi ki, hogy ha a mentállény képes
teremtmények már maguk határoznak, hogy éppen mentális pajzsokat építeni maga köré,
mihez fűződik érdekük. hány pszi pontból gazdálkodhat. (Ez nem
azonos az anyagi sík lényei által
A mentállények képességei eltérő jellemzővel kifejlesztett magas szintű
bírnak, mint az anyagi sík bestiái. Ezért ezek a elmehasználattal, csupán
statisztikák külön magyarázatra szorulnak. játéktechnikailag kezeljük psziként.)
Előfordulás: Meghatározza a mentállény ME: Kifejezi a mentállény ellenállását. Ez a
előfordulási gyakoriságát a mentálsíkon belül. megidéző, illetve a szólító mágia ellen
Az elsődleges anyagi síkon ezek a lények alkalmazható, illetve a mentállényre
kivétel nélkül idézés útján forulhatnak elő, itt közvetlenül ható mentálmágiák ellen
erre nem térek ki. Fokozatai a gyakori, ritka és szolgál. A legtöbb mentállény esetében ez
a nagyon ritka. Ezek az értékek – nagyon megegyezik a lény testének erősségével,
hozzávetőlegesen – 40, 20 és 5 %-ot azaz akaraterejével, ám különbséget
jelentenek a mentálsíkon való teljesen jelenthet, ha a lény képes a maga
véletlenszerű előfordulásra. (ám ez úgyis a védelmére hasznosítani szabad mentális
KM döntése lesz...) energiáit, azaz képes pszi pajzs építésére.
Megjelenők száma: A mentálsíkon valószínűen Akaraterő: A mentállény mentáltestének,
megjelenő lények számát jelenti. Anyagi síkra kötött mentális energiájának erősségét
történő idézés esetén nyilvánvalóan az idéző fejezi ki. Ha a mentállényt tudattalanság
akarata számít. mozaik éri, ami erősebb, mint maga a
Intelligencia: A mentállény mentáltestének lény, képes azt kioltani, így a mentáltest,
minőségét jelzi. Lehet állati 1-3, alacsony 4-6, tehát a mentállény elpusztul, amennyiben
átlagos 7-12, magas 13-16, kimagasló 17-20 nem kötődik semmilyen más síkhoz. Ha

10
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

például rendelkezik anyagi testtel is, mint Akaraterejéből naponta egyet veszít. Ez csak
az ember, akkor csak a mentálja alszik el, rendkívüli erőfeszítésekkel gyógyítható, s hogy a
maga a lény nem pusztul el. Ha ezt az kúra kezdetét vehesse, először a tébolykeltővel kell
értéket több, mint 15-tel meghaladja egy leszámolni. (Sum,240)
papi párharc, viadal vagy kitaszítás
varázslat erőssége, a lény szintén elpusztul. Emlékbáró
Tulajdonképpen a mentállény Ép-inek
tekinthető, bár a hasonlat elég költői. NEM Mentális síkon létező teremtmény, mely az
TÉVESZTENDŐ ÖSSZE a karakterek anyagi síkon élők számára meglehetősen kellemetlen
akaraterő értékével. módon mutatja ki nemtetszését, ha valami módon
Max. Tp: A mentállény legyőzéséért ellene törnek. Az emlékbáró, ez a magas
adható tapasztalati pontok. intelligenciájú, a mentálsíkon csupán embernyi
Mentális osztály: Meghatározza, hogy a szikratömegnek látszó jelenés, jobbára a sík fő
mentállény a három mentális osztály áramlataitól messze, elhagyott helyeken tanyázik;
(kóborlók, szellemnép, síkúr) melyikébe létezésének céljairól még a legavatottabb menta-
tartozik bele. listák sem tudnak biztosat. Még akkor is meglapul
kedvelt zugában, ha az anyagi sík teremtményei
A teljesség kedvéért következzen azon megzavarják körülötte a langy áramlatokat. Csupán
lények leírása, amelyeket már tárgyaltak a akkor lendül támadásba, ha valamilyen erős mentális
MAGUS szabálykönyvei. (eredeti leírások) tevékenység - varázslatok, (különösen a mentál-
típusúak) komoly gondolkodás; intenzív történés za-
Tébolykeltő varja meg. Ekkor mozgásba lendül (85), és a
mentális hullámokat követve hamarosan eléri leendő
Ez a Kóborlók csoportjába tartotó áldozatát. 65 E erejű támadást kell átvészelnie
ritka, mentálsíkon lakó lény nem más, mint annak; aki meg akar menekülni a rátörő
a gonosz helyek környékén élő, egykori emlékképektől. Ha a Mágiaellenállás sikeres, a
szenvedések foszlányaiból összeállt entitás, felbosszantott emlékbáró más célpont után néz;
mely a belső síkok törvényei szerint ekkor már 70 E-jű lesz a támadása, ám ezt többször
folyamatosan keresi a kapcsolatot az anyagi nem ismételheti meg, s egy áldozattal csak egyszer
világgal, s ha teheti, annak lakóira akaszko- próbálkozhat. A sikeres támadás sem jár
dik. 45 E-jű mentális Mágiaellenállás tehető fájdalomérzettel, az emlékbáró azonban beszi-
ellene, ha valamely kedvező együttálás vároghat kiszemelt prédája gondolatai közé.
esetén sikerül egy szerencsétlen Elsősorban az emlékek között turkál, melyeken
teremtményre akaszkodnia. változtatni ugyan nem tud, ám azokat hirtelen
Azok, akik ellen tudnak állni elővillantva, jelentéktelen részleteiket felerősítve
kisugárzásának, nem éreznek mást, mint tökéletesen összezavarhatja áldozatát, s mindezt
egy adott hely gonosz légkörét, baljós lehel- rendszerint a legkellemetlenebb pillanatokban teszi.
letét. Azok, akiket mégis a hatalmába kerít, Különböző rögeszméket ültethet el, álmokat
fokozatosan elveszítik tisztánlátásukat, kreálhat, lidércnyomással sújthatja a kiszemeltet: fel
egyetlen rögeszme tölti be elméjüket, s tud használni minden olyan emléket, amelyet
minden cselekedetüket ennek vetik alá, célpontja egyszer már megízlelt, s így akár több száz
legyen az akár gyilkosság, akár folyamatos éve halott teremtmények múltjával terhelheti. Ha
üldözési mánia. A mágiaellenállást (mint az akar, bármikor elszakadhat áldozatától - ez általában
az ilyen esetek többségében szokásos) a akkor következik be, ha az illető eltávolodik lak-
KM dobja a játékosok helyett, s csupán helyétől, s az emlékbáró nem képes rávenni, hogy
sugalmazza, hogy viselkedésük, oda visszatérjen.
gondolkodásuk megváltozott. Ha a Téboly- A támadások eredményezte megszállotság
keltő három napot tölthet háborítatlanul gyakorta az alanyok végromlását eredményezi. Az
valaki közelében, befolyása már első három nap után már aludni sem tudnak,
számszerűsíthető is: az érintett karakter harcértékeik a fáradtság, miatt csökkennek,

11
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Állóképességükből és Intelligenciájukból naponta mentáltestekhez kötődik, azokon élősködik,


egyet veszítenek, s azt csak az emlékbáró elűzése nevét is innen kapta.
vagy elpusztítása után, egy teljes hét pihenő után A mentálféreg a mentálsíkon
nyerhetik vissza. A mentálsík eme lakójának MME- világosszínű, tojásforma gázhalmaznak látszik.
je 60. A KM-ről és a dobásokról leírtak Ha más mentáltestre tapad éppen, akkor azzal
természetesen itt is érvényesek. (Sum,241) rövid mentálfonál köti össze, ennél fogva
vonattatja magát. Testét csak kötött energiák
Hidgram alkotják, szabad energia befolyásoló képessége
alacsony, noha azzal táplálkozik. Érzékelési
A mentálsíkon uralkodó teremtmény határa 80 lábnyi, míg sebessége alacsony, 50
felségterülete az anyagi síkon egy kyr romváros. láb/kör. Csak akkor lendül mozgásba, ha olyan
Nem annyira jószándékú, mint Asham, aki sosem öl mentáltestet érzékel, ami gazdag szabad mentlis
- igaz, Hidgram sem törekszik a pusztításra, viszont energiákban, egyébként csak sodródik a sík
kedvére eljátszik a birodalmába tévedőkkel. áramlataival.
Akiknek sikerül a területre ható asztrálvarázs hatása A mentálféreg a szabad mentális
alól kibújniuk, esetleg észre sem veszik, mibe energiákat fogyasztja. Célpontjai is csak azon
botlottak, a többiekre azonban komoly veszély mentáltestek, amelyek sok ilyet termelnek, így
leselkedik: Hidgram átírja mindazok érzékelését, csak a pszi használókra jelent – nem túl nagy -
akiken elhatalmasodik. Ők egy virágzó városban veszélyt.
járnak, emberekkel találkozhatnak, s a lény, ha Ha zsákmányt érzékel, megközelíti azt, és
jókedvében van, minden kívánságukat teljesíti - ám megpróbál ráakaszkodni. Ez egy 16 +4K10 E-
jókedve csak ideig-óráig tart. Hamarosan rémisztő jű mentális támadásnak minősül. (Egyszer kell
látomások következnek: a borzalmaknak ilyenkor egy lény esetében kidobni, mivel igen sokféle,
csak a KM fantáziája és jóízlése szabhat határt. gyenge és erős féreg is létezik, amelyek között
Ajánlatos szem előtt tartania, hogy Hidgram nem lényeges különbséget csupán támadásuk ereje
gonosz, és szántszándékkal nem fog megölni senkit. jelenti). Ha sikeres volt, úgy ráakaszkodik
Felhasználja mindazon mentállényeket, melyek célpontjára, és többé már a pajzsok erősítésével
területén élnek, s bár nem tör az oda tévedtek el- sem választható le, csak mágiával távolítható
pusztítására, áldozatainak némelyike a „játszadozás” el. Ha támadása sikertelen volt, óránként
végére megháborodik. (Sum,242) megismétli azt, mindaddig, amíg érzékeli és
tudja követni kiszemeltjét. (az esetleg hirtelen
A már tárgyalt lények után álljon itt néhány adódó lehetőségek felismerésére nem elég
teljesen kidolgozott, új mentállény. intelligens, ezért célszerű az órák teléséhez
igazítani támadásait.) Ha ráakaszkodott
Mentálféreg valakire, akkor annak dinamikus pszi pajzsából
óránként K3-at emészt fel, egészen addig, míg
Előfordulás: gyakori
az el nem fogy. Ezután vár, hiszen a lény
Megjelenők száma: K6
vélhetően újratermeli majd szabad energiáit. A
Intelligencia: -
statikus pajzsokhoz csak akkor képes
Érzékelés: 80 láb
hozzáférni, ha „sebzése”, azaz a K3 nagyobb
Sebesség: 50
annak erejénél. (ez így – még – nemigen)
Támadás: 16 + 4K10
További veszélye azonban, hogy a mentáltestre
Pszi: -
akaszkodva más mentálférgek figyelmét is
ME: 17
felkeltheti. A célpont ellen 200 lábbal növeli
Akaraterő: 17
meg minden mentállény érzékelését, és
Max. Tp: 30
óránként 20% az esélye annak, hogy ez felkelti
Mentális osztály: kóborló
egy újabb mentálféreg figyelmét. Ez az érték
A mentálféreg a mentálsík egy gyakori,
minden újabb sikeresen a célpontra akaszkodott
egyszerű teremtménye. Általában más
féreg után 5%-kal nő. Minden féreg újabb K3-
pontot eszik el a dinamikus pszi energiából, ám

12
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

annak elfogyása után – ha elég sokan 100 lábnyi, míg sebessége 60 láb körönként.
vannak – akár a statikus pajzsokat is Az emlékzabáló ha bonyolult elmét érzékel –
felemészthetik. (az elme egyéb részeihez, és amiben van emlékközpont is, ilyen pl. az emberi
a mágikus védelemhez továbbra sem férnek elme – arra megpróbál ráakaszkodni. Ez 40 E-s
hozzá, azokkal nem tudnak mit kezdeni.) A mentális támadás. Ha sikerrel jár, azonnal
mentálféreg önként nem távozik megtámadja az áldozat emlékközpontját és emléket
áldozatáról, még annak pszi képessége szív el. Ez egyetlen emlék, egy konkrét tágy vagy
elvesztése esetén sem. (ha eleve nincs neki, személy köré csoportosuló emlékek, vagy egy közeli
nem fog rátelepedni!) Az áldozat esemény maximum fél órás része. Hogy pontosan
alapesetben sem a ráakaszkodást, sem a mit talál az emlékzabáló, azt K6 dobással kell
pajzsok evését nem érzékeli, csak eldönteni, ennyi órával ezelőtti dolog emlékét fogja
eredményét veheti észre, ám eleinte ez magába szippantani. Ekkor jóllakottá válik, és
szinte elhanyagolható. A mentálsíkot áldozatán marad, hogy K3 nap elteltével
vizsgálva azonnal leleplezhető. megismételje támadását, ami ellen ekkor is tehető
A mentálféreg ME-a 17, pszi mágiaellenállás. Ha támadása sikertelen, akkor nem
termelésre nem képes, így ez megegyezik tud ráakaszkodni a kiszemelt elmére, és annak
akaraterejével is. közelében keres új áldozatot.
A mentálférget az anyagi síkra idézve Az emlékzabáló Me-a 20, pszi képességei
egy légies, lebegő, lassú (20 (L) ) alkarnyi, nincsenek, akaratereje ugyanennyi.
fehér féreghez hasonlító lényt nyerünk. A Az elsődleges anyagi síkra idézve hasonló
féreg így fizikailag támadhat, Ké-e 15, Té-e kinézetű, légies lényt nyerhetünk. A lény 15 láb/kör
25, Vé-e 60, találat esetén mentális sebességgel képes mozogni, és Sikeres támadása
ellenállás tehető, és „sebzése” (pajzsbontás) esetén alkalmazza emléktörlését, ami ellen
viszont háromszoros erejű lesz. Ez azonban mágiaellenállás tehető. Ké-e 15, Té-e 35, Vé-e 50.
mindig eseti, az anyagi testre nem képes Támadásának hatása megegyezik mentális
ráakaszkodni. Ha a kiszemelt lény minden támadásával. Különbség csak annyi, hogy az anyagi
pszi pajzsa elfogyott, nem képesek ártani síkon mindaddig támad, amíg sikeres nem volt
neki – ám látványuk így is félelmetes lehet egyszer minden közelében lévő elme ellen egyszer,
egy őket nem ismerőnek. utána K3 napig ártlmatlan.

Emlékzabáló Mentálfoszlány
Előfordulás: gyakori Előfordulás: gyakori
Megjelenők száma: 1 Megjelenők száma: 1
Intelligencia: - Intelligencia: -
Érzékelés: 100 láb Érzékelés: -
Sebesség: 60 Sebesség: 20-60
Támadás: 40 Támadás: 35
Pszi: - Pszi: -
ME: 20 ME: 10
Akaraterő: 20 Akaraterő: 10
Max. Tp: 35 Max. Tp: 12
Mentális osztály: kóborló Mentális osztály: kóborló
Az emlékzabáló gyakori mentállény, A mentálfoszlány olyan egyszerű mentállény,
a kóros feledékenység egyik okozója lehet. ami egy igen erőteljes mentális hatás, erős, fanatikus
A kóborlók közé tartozik. A mentálsíkon gondolat, vagy mentális varázslat hatására (30 E
egy kicsiny, kékes lepényhez hasonlít. fölött) fordulhat elő, hogy foszlány kerül a
Színe – sűrűsége – annál élénkebb, minél mentáltestről a síkra, amit azután a sík áramlatai
jóllakottabb. Mint neve is mutatja, terelnek szeszélyeik szerint.
emlékekkel táplálkozik. A lény érzékelése

13
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

A mentálfoszlány a mentálsíkon csupán egy Mentállámpás


homályos fátyoldarabra, foszlányra hasonlít, a
felületes szemlélődő észre sem veszi. Intelligenciája Előfordulás: gyakori
nincs, ahogyan elhanyagolható az érzékelési és Megjelenők száma: 1
mozgási képessége is. Csupán a sík áramlatai szerint Intelligencia: -
lebeg, és véletlenül kerülhet kapcsolatba értelmes Érzékelés: 150
elmékkel. Meg kell jegyezni, hogy az erős mentális Sebesség: 200
tevékenység, legyen az pszi vagy mágia, jelentősen Támadás: 45
befolyásolják az áramlatokat, így a mentálfoszlány Pszi: -
mozgását is. ME: 12
Ha a mentálfoszlány érintkezik egy Akaraterő: 12
mentáltesttel, akkor kísérletet tesz beépülni oda, ez Max. Tp: 10
egy 35 E-ű mentális támadásnak számít. Ha ez nem Mentális osztály: kóborló
sikeres, a foszlány lepattan a mentáltestet védő A mentállámpás az egyik legegyszerűbb,
pajzsokról, mennyiben sikeres, úgy a mentállény mégis érdekes mentállények egyike. A
beékelődik a mentáltestbe. Mivel egyetlen, erős kóborlók osztályába tartozik, intelligenciája
gondolat csupán, (amit minden esetben meg kell elenyésző, ám bizonyos képességei említést
határozni!) ezért az elmére is csupán ennek a érdemelnek. A mentállámpás a sík népesebb
gondolatnak van hatása, egy állandó sugallat részeinek lakója, bár szokásai miatt gyakran
képében. A KM gyakrabban próbálja rávezetni az kerül kevésbé népes helyre, hogy újra
áldozatot a sugallt gondolatra. Játéktechnikailag a odavonzzon más lényeket.
gondolat tárgyával azonos akaraterő próbákhoz a A mentállámpás a hozzáértők szerint a
mentálfoszlány +3-at, míg az azzal ellentétes mentálsíkon ökölnyi, sárgán világító gömbnek
gondolatokra -3-at jelent. látszik csupán. Fényes, intenzív fénye miatt
Például egy „megölni!” gondolatot sugalmazó kapta nevét is, ami messziről felfedezhető, a
foszlány +3-at jelent akár egy barát megtámadását mentálsíkon lévő érzékelést megháromszorozza
eredményező, míg -3-at egy azt hátráltató akaraterő minden lény esetében a saját vonatkozásában,
próbához. Mivel a foszlány hatása csupán ennyi, azaz egy 100 lábig érzékelő lény őt 300 lábnyi
felfedezése nehéz. távolságról is felfedezheti. Önálló mozgásra
A mentálfoszlány akaratereje 10, és nem képes, 200 lábat tesz meg körönként, és
rendelkezik a szbad mentális energiák használatának folyamatos, izgága cikázó mozgás jellemzi,
képességével, így Me-a is 10. még akkor is, ha csupán „áll”. Ezen aktivitása
Az anyagi síkon a lény ölnyi homályos miatt jellemző rá állítólag a fokozott fény,
páragomolynak látszik. Természetesen légies, mivel a szabad mentális energiák özönét
haladni csupán 10 lábat tud körönként. Harcértékei termeli ezzel, amiket azonban nem képes
csapnivalóak, Ké-e 10, Té-e 20, Vé-e 35. Ha eltalál összegyűjteni és használni. Viszont remek
valakit, azaz átgázol rajta, rátelepszik tudatára, és az táplálék lehet, ezért szinte vonzza a mentálsík
illető elszenvedi a mentális támadát is, azonban élősködöit és ragadozóit. Egyedül csak a
jogosult Me-re, 35E ellenében. Siker esetén a már kiemelkedő intelligenciával rendelkező
ismert dolgok történnek, míg sikertelenség esetén a mentállényeket nem befolyásolja, bár ők is
lény nem próbálkozik többet. Gyakran előfordul, észreveszik.
hogy egy eszelős gyilkos, egy végletesen viselkedő A mentállámpás előszeretettel akaszkodik
őrült állapotáért mentálfoszlány a felelős. olyan mentáltestekre, amelyek viszonylagos
védelmet jelentenek neki a ragadozók ellen
pajzsaikkal. Ezért, ha ilyen mentáltestet
érzékel, akkor ráveti magát, és megpróbál
beférkőzni a test közvetlen közelébe, a pajzsok
alá. Ez egy mentális támadásnak minősül,
aminek E-je 45. Ha a támadás sikertelen, a
mentállámpás tovacikázik, új áldozatot keresve.

14
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Ha sikerül a támadása, a pajzsokon belülre Mentálgörcs


préselte magát, és ott húzódik meg, csak
ilyenkor hagy fel állandó mozgásával. Előfordulás: gyakori
Ezután már a pajzsok megerősödésével sem Megjelenők száma: 1
űzhető el, hiszen azokon belül telepszik Intelligencia: -
meg. A mentállámpás egyébként Érzékelés: 50
ártalmatlan a mentáltestre magára nézve, a Sebesség: 5
baj csupán az, hogy tulajdonságai okán Támadás: 60
felkelti sok, akár veszélyes és ártalmas Pszi: -
mentállény figyelmét is. ME: 22
A mentállámpás „fénye” a síkon így Akaraterő: 22
is messzire látszik, így aztán ahol rejtőzik, Max. Tp: 25
azt a mentáltestet is háromszor olyan Mentális osztály: kóbolró
távolról fedezhetik fel más lények, mint A mentálgörcs elnevezésű kóborló osztályú
egyébként. Ottléte vonz más mentállény a sík vándorlói közé tartozik. Az
mentállényeket, akik így több lehetőség áramlatokkal sodródik, így szinte mindenhol
közül először azzal a mentáltesttel fognak felbukkanhat. Gyakorlatilag nem más, mint egy
foglalkozni, ahol a mentállámpás lapul. gondolati parncsfoszlány.
Ottléte kétszeresége növeli az esélyét A mentálsíkon alakja leginkább karnyi fekete
minden más mentállény felbukkanásának. szálkához hasonlít. Érzékelése 50, önálló mozgásra
Komoly befolyásoló tényező lehet minden csak minimálisan képes, 5 lábat tesz meg körönként.
fürkésző típusú varázslatnál vagy pszi Mozgásközponttal rendelkező mentáltestekre
diszciplínánál is, ugyanis belülről vadászik, ha ilyet érzékel, megpróbál lecsapni rá,
„átvilágítja” a pajzsokat. Ezért a illetve előfordulhat, hogy véletlenül sodródik
mentálszem és hasonló diszciplínák ilyenek közelébe.
erősségéhez gyakorlatilag hozzáadódik a Támadása 60 E-s mentális támadás, amely
lény 12-es erőssége (akaratereje), mivel sikere esetén a lény a mozgásközpontba kerül,
ennyivel könnyebben jut a vizsgálódó a sikertelenség esetén lepattan a pajzsokról, és később
szükséges információkhoz. nem is próbálkozik. A mozgásközpontot önmagával,
A mentállámpás nem bír pszi erős parancsként zavarja meg, ami a fizikai világban
képességekkel. Akaratereje 12, és a mozgató szervek görcseként jelentkezik, innen
mágiaellenállása is ennyi. kapta nevét. A hirtelen görcs 2K6 Fp veszteséget
Az anyagi síkra idézve ökölnyi, sárga jelent a fizikai testnek, amely a mentálgörcs
gömböt kapunk, természetesen légies, ám eltávolításáig minden második órában
világító formában. (Rejtőzés: –100%) megismétlődik. Ha támadása több, mint 40-nel átüti
Sebessége 100 láb körönként, igen gyors. áldozata pajzsait, akkor az fél órás merev görcsre is
Ké-e 45, Té-e 65, Vé-e 110. Ha valakit számíthat, a fájdalom mellett.
eltalál, hozzákapcsolódik mentáltestének az Pszi képessége nincsen, akaratereje 22, Me-a
anyagi síkhoz kötödő részéhez, és mint is 22.
idegen jelenség, zavarja azt. Jelenléte -12 Az anyagi síkon légies, kígyószerű lényként
E-t jelent minden mentált fürkésző mágia jelenik meg, mely a levegőben úszva gyorsan, 20
ellen, illetve 12-vel erősíti a lény lábat halad körönként. Ké-e 30, Té-e 45, Vé-e 90.
mentálteste ellen intézett támadásokat. Mentális érzékelése kizélesedik, már 100 lábról is
Képességét, hogy mással védeti meg magát észrevehet mozgásközpontokat. Sikeres támadása
itt is kihasználja, a beépülés után már nem esetén megpróbálja mentális támadását bevinni,
támadható légies anyagi megjelnési siker esetén a már ismert görcsöt okozza, azonban
formája, mert az gyakorlatilag beépült anyagi léte miatt nem képes beékelődni, így akár
áldozatáéba, így jobbára csak mágiával körönként ismételheti támadásait. (Minden támadás
űzhető el. új dobást és új mágiaellenállást igényel)

15
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Mentálvihar A vihar a gyengébb mentállényeket is


elsodorja, ha akaraterejük kisebb, mint a vihar
Előfordulás: ritka ereje, akkor felkapja őket, és addig tehetetlenül
Megjelenők száma: 1 sodródnak, forognak benne, míg a vihar el nem
Intelligencia: - távolodik helyükről. Cselekedni, támadni,
Érzékelés: - kommunikálni nem képesek ez időtartam alatt.
Sebesség: 40 A mentálvihar nem rendelkezik a szabad
Támadás: 20+3K10 mentális energiákat tudatosan befolyásoló
Pszi: - képességgel, így nincs pszije sem. Akaratereje,
ME: 21-41 és Me-a egyaránt 21-41-ig változhat.
Akaraterő: 21-41 Az elsődleges anyagi síkon ugyancsak
Max. Tp: 35 fekete örvény formában jelenik meg, mérete
Mentális osztály: kóborló megegyezik a mentálsíkbeli méretével, mint
A mentálvihar szokatlan, a kóborlók közé ahogy ereje is. Harcértékei nincsenek, itt is csak
tartozó, viharhoz hasonlító lény a mentálsíkon. A sodródni fog, mentális hatása ugyanolyan,
mentálsík vándora, a sík áramlatai mozgatják. ennek erőssége sem változik, így a belékerülők
A mentálvihar saját síkján hatalmas, fekete ugyanúgy jogosultak mágiaellenállásra. Légies
örvénynek látszik. Átmérője változó, sok féle létezik teste a színe miatt a hagyományos látó
belőle, azt 3K100+30-al kell kidobni. Érzékelése, érzékszerveket is zavarja, a benne tartózkodók
ahogy számottevő intelligenciája sincsen, önálló gyakorlatilag félhomályban vannak. Anyagi
mozgásra nem is képes, leszámítva állandó forgását megjelenésének sajátosságai miatt viharszerű
– így tartja magát egyensúlyban. Szerkezete miatt teste nem támadható. Idézése nem sok
viszont 40 lábnyit is sodródhat egy körben. Mivel haszonnal jár, hiszen elveszíti az anyagi síkon
nem képes önálló mozgásra, véletlenszerűen való „láthatatlansága” jelentette előnyt.
bukkanhat fel, veszélyt csak mérete miatt jelent, és
akkor, ha olyan helyen tartózkodik, ahová pont be Mentáltüske
kellene hatolni.
Ha elér egy elmét, akkor azt a benne lévő Előfordulás: gyakori
különleges örvények és hatások befolyásolják. Ez Megjelenők száma: 1
mentális támadásnak számít, erőssége 20+3K10. Intelligencia: állati
Mindaddig, percenként kell mágiaellenállást tenni a Érzékelés: 60
benne tartózkodóknak, amíg ki nem kerültek Sebesség: 120
valahogy a mentállény sugarából. Ha egy mentáltest Támadás: 40
belekerül, megzavarja azt. Az örvény elsodorja a Pszi: -
szabad mágikus energiákat, így szétrombolja annak ME: 21
dinamikus pszi pajzsát. A statikus pajzsokat is Akaraterő: 21
lerombolja, ha a támadás erőssége meghaladja a Max. Tp: 23
pajzsét. A mentálvihar megzavarja a szabad mentális Mentális osztály: kóborló
energiák áramlását is. Ez azt jelenti, hogy a benne A mentáltöske egykóborlók csoportjába
tartózkodó elmék pszi diszciplínái olyan eséllyel tartozó, gyakori, egyszerű mentállény.
válnak használhatatlanná, bomlanak fel, mint Leginkább nagy erejű mentális hatások létre
amennyivel a vihar mentális ereje (akaraterő) nem jöttekor (például pajzs védi ki), a lepattanó
nagyobb a pszi diszciplína erősségénél. Például egy és megszűnő hatás hátramaradott részeként jön
6-os erősségű diszciplína 35-6=29 százalékban válik létre. Természetes is ettől függ, létezik minden
semmivé. Ilyenkor a rá fordított pszi-pontok mentálközpontra ható tüske külön-külön.
elvesznek. Igaz ez azokra a pszi hatásoka is, A mentáltüske hatásmechanizmusa miatt
amelyek célpontjai tartózkodnak a viharban, még ha kapta nevét, kinézete semmiben sem emlékeztet
a létrehozóik nem is. A mentálviharnak az anyagi tüskére, ugyanis tenyérnyi, világító, színes
síkon nincs látszatja, a mentálsík azomban fekete korongokként jelennek meg a mentálsíkot
örvényben tombol területén. szemlélők előtt. Színük fajtájuktól függ.

16
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Érzékelési távolságuk 60 láb, és önálló A mentálkendő a kóborló osztályú


mozgásra is képesek, körönként 120 lábnyi mentállények békésebbjei közül való. A mntálsíkon
távolságot megtéve. vándorol, lassú mozgással követve a sík erővonalait.
Fajtájukat az alábbi táblázat A mentálkendő síkján egy lebegő, füstszínű
segítségével lehet meghatározni: takaróhoz hasonlít. Hullámzó mozgással halad.
Érzékelése 80 lábnyi, sebessége 50 is lehet, ám
K6 Fajta rendszerint csupán ennek felével halad. Önlló
1 Beszédközpontra ható mozgásra képes. Alakját is képes változtatni, főként
2 Érzékközpontra ható méreteit szokta.
3 Emlékközpontra ható A mentálkendő szeret megtelepedni, ám a
4 Mozgásközpontra ható statikus helyeket azok hidegsége miatt nem kedveli,
5-6 Akaratközpontra ható előszeretettel telepszik rá azonban más
mentáltestekre, mivel azokon jól érzi magát. Ez
Ha a fajtájuknak megfelelő központtal azonban mentális támadásnak számít, amit csak
rendelkező mentáltestet vesznek észra, annak sikere esetén tud végrehajtani, ennek erőssége
azonnal rátámadnak. Ez egy 40 E-s mentális 25. Kudarc esetén a mentálkendő tovább sodródik.
támadás, aminek sikertelensége esetén a Ha rátelepedett áldozatára, akkor átöleli, és alakját a
mentáltüske reményt vesztve távozik szükséges mértékben nyújtva teljesen körbefogja
áldozatától. A támadás sikere esetén azt. Ennek hatása, hogy a mentállény veszít mozgási
tüskeként belefúródik a fajtájának sebességéből, az a felére csökken. Ez nem érvényes
megfelelő mentális központba, és ott zavart nem csak mentállények esetében, mert egy anyagi
okoz a működésében. Ez egy azonos típusú testtel is rendelkező mentáltest mozgását az anyagi
kábítás varázslói mozaik hatásának felel test fogja meghatározni, amit pedig a kendő nem
meg, mindaddig érvényesülve, amíg a befolyásolhat. Szintén káros hatása a kendőnek,
mentáltüskét el nem távolítják. hogy az érzékelési távolságot egyharmadával
A mentáltüske nem rendelkezik pszi csökkenti, és teste felfog valamennyit a kiáramló
képességekkel, akaratereje és szabad energiákból is, azaz a körülölelt test pszi
mágiaellenállása egyránt 21. Az elsődleges diszciplínái veszítenek kettőt erősségükből. Ez csak
anyagi síkon légies, színes, pulzáló a kifelé áramló diszciplínákra vonatkozik, a pajzs
gömbként jelenik meg. Sebessége itt már típusúak nem mennek ki rajta, így azok ereje nem
csak 60 láb körönként. Ké-e 15, Té-e 55, csökken.
Vé-e 85. Ha eltalál valakit, végrehajthatja A mentálkendő ölelésének mellékhatása, hogy
mentális támadását, ami, ha sikeres volt, annak teste védelmet jelent a körülölelt
teste belefúródhat a megfelelő mentáltestnek. Azaz a kendő akaratereje (33) egy
mentálközpontba. Sikertelenség esetén a külső, plusz pajzsként védi a mentáltestet, a kívülről
mentáltüske nem próbálkozik többet. érkező mentális hatások ellen védelmet jelent. Egy
mentáltest köré egyidőben csak egy mentálkendő
Mentálkendő képes elhelyezkedni.
A mentálkendő nem rendelkezik pszi
Előfordulás: gyakori képességekkel, akaratereje és mágiaellenállása is 33.
Megjelenők száma: 1 Az anyagi síkon sötét takaróként jelenik meg,
Intelligencia: alacsony légies teste légáramlatokra érzékenyen kavarog,
Érzékelés: 80 sebessége 5 lábnyira csökken. Harcértékei igen
Sebesség: 50 gyengék, Ké-e 2, Té-e 15, Vé-e 20. Ha sikerül
Támadás: 25 eltalálnia valakit, akkor mentális támadását kísérli
Pszi: - meg, azaz körbeöleli áldozatát, és mentális hatása
ME: 33 mellett – ami ellen ellenállás tehető – még látási
Akaraterő: 33 zavarokat is okoz fekete ködként gomolygó légies
Max. Tp: 25 anyagi teste, ami félhomályt jelent áldozata számára.
Mentális osztály: kóborló

17
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Mentálvadász Ha a megtámadott csak a mentálsíkon van


jelen, és erőssége kisebb, mint a támadásé, azt
Előfordulás: ritka mindenestül elnyelheti a vadász. Ilyen eset után
Megjelenők száma: 1 elégedetten áll tovább.
Intelligencia: átlagos A mentálvadász rendelkezik a szabad
Érzékelés: 120 energiák felhasználásának képességével is, azaz
Sebesség: 70 25 pontból gazdálkodik. Képes statikus,
Támadás: 32 dinamikus pajzsok építésére mentálteste köré,
Pszi: 25 valamint képes a pszi-ostrom alkalmazásáta is.
ME: 35+25 Pszi pontjaiból percenként egy tér vissza, ha
Akaraterő: 35 nyugalomban van, azaz nem támadhat és
Max. Tp: 230 alkalmazhat diszciplínákat. Ezen képességei
Mentális osztály: szellemnép veszedelmesebbé teszik az átlagos kóborlóknál.
A mentálvadász a szellemlények csoportjához Az elsődleges anyagi síkon farkas alakot
tartozó ragadozó mentállény. A veszélyesebb vesz fel, és bizonyos határok között
mentállények közé tartozik. Általában prédára lesve befolyásolhatja annak méretét, a kisebb
kóborol a mentálsíkon. kutyányitól a wargéig. Ez harcértékeiben nem
Megjelenése a mentálsíkon egy szikrázó, vörös jelent változást, Ké-e 35, Té-e 35, Vé-e 70.
gömbhöz hasonlít a hozzáértők szerint. Érzékelési Könnyed, légies teste 40 lábnyi távolságot tehet
távolsága 120, sebessége pedig nagy, akár 70 lábat is meg körönként, és természetesen csak mágikus
megtehet körönként. Gyengébb mentállényekre fegyverekkel sebezhető meg. Sikeres
vadászik. A szabad energiákból állókat, ha támadásának (és a sikertelen
gyengébbek nála elemészti, de képes a kötött mágiaellenállásnak 32E ellen) hatása K6 szabad
energiák szélét is körberágni. Mivel könnyebb mentális energia elorzása, vagy, ha az
préda, leginkább a szabad energiákat falja fel. Ha ellenállást több, mint 50-nel elrontották, egy
azonban olyan mentáltest közelébe kerül, ahol akaraterő pont maradandó bekebelezése. Ha
intenzív a szabad energiák áramlása, például sikerül akaraterő pontot elvonnia, az az anyagi
gyakori, erős pszi tevékenység, mérges lesz, illetve síkon is jóllakását eredményezi, ezután egy
vérszemet kap. Ilyenkor rátámadhat a mentáltestre napig nem támad újra, csak ha sarokba
magára is, és komoly kárt tehet benne. szorítják.
A szabad mentális energiákat, például pszi
diszciplínákat megtámadja, és ha azok erőssége nem Mentálkutya
nagyobb, mint 32, akkor K6-erősségnyit kiszakít
balőlük, azaz a célpont által alkalmazott diszciplínák Előfordulás: ritka
ennyit veszítenek erősségükből. Magát a mentállényt Megjelenők száma: 1
akkor támadja meg, ha már 15 E-t összeszedett a Intelligencia: átlagos
szabad energiákból egy napon belül, ilyenkor Érzékelés: 200
felingerlődik annyira, hogy nekirontson a Sebesség: 130
mentállény kötött testének is. Amikor a mentáltest Támadás: 35
ellen intéz támadást, az 32 erősségű mentális Pszi: 10
támadásnak számít. Sikertelensége esetén a vadász ME: 52+10
tovább próbálkozhat, alkalmazva képességeit, illetve Akaraterő: 52
várhat a kedvező alkalomra. Ha a célpont felhagy a Max. Tp: 245
felingerlő pszi tevékenységgel – ez kb. Két-három Mentális osztály: szellemnép
napot jelent – a mentálvadász megunja a hiábavaló A mentálkutya a mentálsík szellemnépei
várakozást, és odébbáll. A támadás sikere esetén közé tartozik. Általában olyan helyeket kedvel
képes a kötött mentáltest szélét lerágni, azaz egyet a mentálsíkon, amit kevesen látogatnak, így
maradandóan elvon áldozata akaraterejéből. Ez leginkább a földön is elhagyatott helyek,
abban az esetben érvényes, ha a megtámadott nem lakatlan hegycsúcsok, tavak mentális
tiszta mentállény, hanem kötődik más síkokhoz is. megfelelőjénél kell őket keresni.

18
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

A mentálkutya formája saját síkján A mentálkutya az Elsődleges Anyagi síkon


göcsörtös, bárányfelhő alakú, vöröses, ökör egy kutya alakját veszi fel. (már az idéző litánia is
nagyságú pamacs. Érzékelése 200 láb, és ezen néven nevezi meg) Teste hasonlóan légies, akár
különlegessége, hogy érzékelése 10-es a többi lény esetében, színe általában sötét. Szokása,
erősségűnek számít. Képes önálló hogy amennyiben igazi kutyával kerül kapcsolatba,
mozgásra, sebessége 130 láb körönként. akkor alkalmazkodik ahhoz, azaz annak alakját
A mentálkutya – nevét is valószínűleg igyekszik felveni. Ez csak látszólagos, igazi
ezért kapta – képes megtalálni bizonyos hozzáértőt nem képes megtéveszteni. Ké-e 25, Té-e
mentáltesteket az azok hagyta nyomok 42, Vé-e 70. Találat esetén a mentális támadásainak
alapján. Szintén képes megtalálni, követni valamelyikét alkalmazhatja, természetesen ez ellen
őket mentálfonál, illetve még működő mágiaellenállás dobható. Mentális képességeiből
diszciplínák alapján is. Ez a képessége megőrzi a nyomkövetést, azonban arra továbbra is
minden bizonnyal azért alakult ki, mert a csak a mentális nyomok alapján képes, és fontos
szétszóródó szabad mentális energiákat különbség, hogy mind az azonosításhoz
fogyasztja, és az intenzív mentális (megjegyzés, belelátás) mind a követés ellen
tevékenység sok ilyet jelent. Logikus hát, mágiaellenállás tehető, 35 E ellen.
hogy ha talál olyan mentáltestet, amely
gazdag a szabad mentális energiák Emlékkufár
kisugárzásában, követi azt.
A mentálkutya nem támad, csak ha Előfordulás: ritka
veszélyeztetik. Ilyenkor kétféle támadásra is Megjelenők száma: 1
módja van. Megmarhatja áldozatát – e Intelligencia: átlagos
mentálsíkon szerencsétlen nevet Érzékelés: 120
valószínűleg a kuty mivoltához társították – Sebesség: 90
amikor is 35-ös erejű mentális támadásával Támadás: 43
megfoszthatja áldozatát annak szabad Pszi: 5
mentális energiáitól. Azaz képes támadással ME: 32 +5
a pajzsok lebontására (alkalmanként 2K6+5 Akaraterő: 32
pontot), viszont ezt pszi pontok Max. Tp: 40
felhasználása nélkül, pusztán támadásával Mentális osztály: szellemnép
teheti meg. (statikus pajzsot csak az esetben Ez a mentál bestia egyike a kellemetlenebb
rombolhat le, ha annak erőssége kisebb, élősködőknek a mentálsíkon. Előszeretettel telepszik
mint a támadás ereje) Létezik egy meg olyan helyeken, ahol komolyabb elmék
kellemetlenebb támadása is, a hozzáértők fordulnak meg, és ha ilyet talál, nemigen távozik
ezt harapásnak nevezik. Ennek erőssége onnan messzire. Ilyenek lehetnek az anyagi sík
szintén 35, és sikere esetén képes könyvtárai nak mentálsíkon megfeleltethető zugai.
megbénítani az áldozat akaratközpontját, A mentálkufár saját síkján változó színű
2K6+5 körre. szalagnak látszódik. Érzékelése 120, önálló
Képes az áldozatból kiinduló mentális mozgásra képes, 90 lábnyit tesz meg körönként.
energiákat megsapolni, ezért ha úgy akarja, Ha bonyolult, vélhetően sok emlékkel
ellenfelének diszciplínái K6 pontot rendelkező elmét talál, rátelepszik. Támadása 43-as
veszítenek erősségükből. E-jű. Sikertelenség esetén felhasználva pszi
A mentálkutya képes a mentális képességeit tovább próbálkozik, míg
kommunikációra. Rendelkezik pszi reménytelennek nem ítéli meg a helyzetét, ekkor
képességgel, amiből pajzsot építhet elméje futni hagyja nálánál erősebb áldozatát. Ha sikerül
köré, illetve felhasználhatja azt mentális áttörnie ellenfele védelmét, az emlékek közé
támadásának erősítéséhez, egy pontért egy furakszik. Célja, hogy a jelent, vagy a nagyon közeli
E-t adhat támadásához. Pszi pontjai múlt emlékeit átírja. Ehhez felhasználhat minden
óránként térnek vissza, egyesével. olyan információt, amit az emlékek között megtalál,
Akaratereje 52, mágiaellenállása 52+10. gyakorlatilag ezeket illeszti át és össze saját kedve

19
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

szerint. Az így kialakított hemis emlékek azután Ne feledjük, neki már intelligenciája is van
reményei szerint töprengésre, fokozott mentális ehhez, nem feltétlenül támad neki
tevékenységre ösztönzik a kiszemeltet, ennek mindenkinek!
kisugárzásánál melegszik és táplálkozik. Amikor a
gondolkodás alábbhagy, újabb zavarokat kelt. Az Szipolyozó
egyszerű gondolkodás nem elég neki, szüksége van
a hirtelen zavar keltette sokkra és az ez kiváltotta Előfordulás: ritka
intenzív mentális tevékenységre. Megjelenők száma: 1
Pszi képessége 5-ös erősségű, azaz 5 pszi Intelligencia: magas
ponttal rendelkezik. Képes ebből statikus és Érzékelés: 120 (5E)
dinamikus pajzsokat építani maga köré, valamint Sebesség: 80 (lásd a leírást)
alkalmazhatja az erősített pszi ostrom nevű Támadás: 50
diszciplínát is. (ez nála faji képesség, de a játék Pszi: 30
nyelvére lefordítva ugyanazt jelenti, mintha pszi ME: 45+30
használó lenne) Elhasznált pszi pontjaiból óránként Akaraterő: 45
2 tér vissza. Akaratereje 32, míg Me-a általában 37, Max. Tp: 400
amennyiben megvan a statikus pajzsa. Mentális osztály: szellemnép
Az anyagi síkra idézve légies alakját a A szipolyozó a szellemnép közé tartozó
korábban megtapasztalt emlékekből formálja, mentállény. Általában prédára lesve vándorol a
általában ahhoz hasonlít, akinek emlékei között mentálsíkon, és nagy akaraterővel rendelkező
legutoljára turkált. (Nem téveszthető össze, csak áldozatokat keres magának. Eredetét tekintve
nagyon hasonlít – pl. mintha a testvére lenne). Ké-e valószínűleg a mentálsík legrégebbi lényei
25, Té-e 40, Vé-e 85. Képzettségenként 50%-a van, között tarthatjuk számon, mivel a kötött
hogy összeszedett annyit korábbi áldozata emlékei mentális energiákra vadászik, és képes ezek
közül, amennyi elégséges lehet arra, hogy használja elrablására is.
a képzettséget, ha van értelme, ez különösen a A szipolyozó a mentálsíkon egy világító,
harcban is módosítókat adó képzettségek esetében embernyi gömbhöz hasonlít. Érzékelése 120
lehet jelentős. (Ha az előző áldozat képzettségei nem lábnyi, ám az általánoshoz képest nem 1,
ismertek – pl. nem az egyik JK volt az, akkor a hanem 5E-jű az érzékelése. (ennek csak a
szükséges képzettség a KM döntése alapján 10-30%- különböző, önmagukat álcázni képes lények
ban volt meg a korábbi áldozatnak, a képzettség esetében van jelentősége) Különlegessége,
gyakoriságának függvényében. hogy mozgása egyfajta tolyamatos
Ha az emlékkufár sikeres támadást hajtott teleportációhoz hasonlít. Eltűnik, kifakul, majd
végre valaki ellen és az elrontotta mentális megjelenik egy újabb helyen, melyek
ellenállását is, akkor hozzáfért mentáltestének az legnagyobb távolsága 80 láb lehet. Egy ilyen
anyagi testet irányító részéhez, az emlékközpontben haladási „teleport” egy kört vesz igénybe, tehát
megmarkol valamit (a KM által meghatározott rövid, sebessége 81-nak tekinthető.
nem túl régi emlék) és elorozza azt. Egy újabb ilyen A szipolyozó prédát keres, olyan
támadáshoz újabb sikeres támadódobásra van mentáltestek érdeklik, melyeknek nagy az
szüksége. Ezzel akár csökkentheti időlegesen egy akaraterejük, mivel azt képesek „elbitorolni”,
képzettség használati szintjét is – elveszített emlékek majd elfogyasztani, ebből élnek.
miatt – emely azonban idővel visszatér, hiszen a Célpontját megtalálva megtámadja azt.
sebtében kitépett emlékfoszlány helye üres lesz, és a Ez a támadás egy 50E-s mentális támadást
hozzá vezető szálak alapján az elme betömi a rést. jelent, melyet azonban pszi pontjaiból képes
Ha ellene a mágiaellenállást több, mint 50-nel felerősíteni, pontonként 1E-vel. (ezt akkor
rontották el, akkor lehetősége van a mentálsíkon teszi, ha az alaperősítéssel nem ér el sikert). Ha
lévővel azonos támadást véghezvinni, azaz erősítés után sem sikerül támadása, akkor
kicserélheti az emléket, immár tudatosan válogatva! pajzsokat próbál bontani, majd visszaszerezve
Az anyagi síkra került emlékkufár célja, hogy minél szabad energiáit (pszi pontjait) újabb
több emléket gyűjtsön össze, mielőtt visszakerülne. támadásokat próbál. Csak akkor hagyja békén

20
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

áldozatát, ha ezzel sem ér el sikert. Sikeres Mentálrabló


támadás esetén rákapcsolódik áldozatára, és
egyfajta kötött energiákból álló hidat épít Előfordulás: gyakori
ki, melyet egyre fejleszt a két tudat között. Megjelenők száma: 1
A szipolyozó fokozatosan elbitorolja Intelligencia: átlagos
áldozata kötött energiáit, azaz akaraterejét. Érzékelés: 150
Nagyjából egy napba kerül neki, mire 1 Sebesség: 60
pontnyi kötött energiát birtokba vesz, Támadás: 70
ilyenkor az áldozata akaratereje csökken Pszi: 10
eggyel. Ez naponta ismétlődik addig, amíg ME: 40+10
az energiák el nem fogynak, illetve az Akaraterő: 40
elbirtokolt rész el nem éri az 5-öt. Ekkor a Max. Tp: 340
szerzett energiát a lény elfogyasztja, azaz Mentális osztály: szellemnép
megszünteti. Ekkor az áldozat maradandóan A mentálrabló a szellemnép egy a mentálsíkon
elveszti az akaraterő pontokat, az asztráltest gyakori tagja. A síkot járja, és szabad mentális
ennyivel kisebb, gyengébb lesz. Ha sikerül energiákra vadászik, ám gyakran áll a sík urainak
a mentállényt még az elfogyasztás előtt szolgálatában is, ilyenkor akár csoportosan is
elűzni, úgy az nem tudja magával vinni az előfordulhat.
elbirtokolt energiát, azaz a pontok Megjelenése igen különleges, mivel számtalan
visszatérnek eredeti tulajdonosuk alakban megfigyelték már. Bár nem bizonyjottt, de
mentáltestének irányítása alá. nagyon valószínű, hogy bármely mentállény alakját
A szipolyozó rendelkezik a szabad képes felvenni, melyek nem „területnyiek”.
energiák előálljtásának és használatának Érzékelése 150 lábnyi, és képes önálló mozgásra is,
képességével, azaz pszivel. 30 pszi pontot körönként hatvan lábat megtéve.
képes használni, ezzel támadhat, (pszi- Szabad mentális energiák iránti éhségét azok
ostrom) vagy védekezhet (dinamikus pajzs) elrablásával csillapítja. Ha sikerült egy mentáltest
is. Statikus pajzsokat nem képes építeni, bár közelébe jutnnia, mely képes a szabad energiák
dinamikus pajzsát akár azonnal is beépítheti termelésére, akár egy szúnyog, belefúródik áldozata
pszi-pontjait. Emellett ezt az energiát a mentáltestébe. Ez egy 70E-jű mentális támadásnak
támadásai erősítéséhez, illetve haladáshoz is felel meg, ami sikere esetén a mentálrabló megkezdi
felhasználhatja. (1 pontért + 20 láb egy áldozatától a szabad energiák, azaz a pszi pontok
körig). Szabad mentális energiái 2 elvonását. Egy kör alatt maximum az aktuális
körönként egy intenzitással térnek vissza. akaraterejének felényi pontot von el. Ezt megteheti a
Mágiaellenállása általában 75. Akaratereje dinamikus pajzsokból, a statikusból csak akkor, ha
45. annak erőssége ezt a maximális értéket nem haladja
Az elsődleges anyagi síkra idézve egy meg, azaz egyetlen „szippantással” felfalható, majd
embernyi, kéken világító polipszerű lény az elmében tárolt pszi pontokat is elemészti, mígy
légies alakját veszi fel. Sebessége felére szárazra nem szipolyozta áldozatát. Ezután vár az
csökken, és már nem teleportálva, csak újratermelődésre, általában annyi órát, amennyi
lebegve haladhat. Mentális támadása energiát ki tudott nyerni. Ha ez idő alatt az áldozat
alkalmazásához ekkor már fizikai támadás nem mutat további aktivitást ezen a téren, odébbáll,
szükséges – és persze utána sikeres mentális és újabb áldozatokat keres. Ha azonban az áldozat
támadás is. Ké-e 30, Té-e 60, Vé-e 90. Ha újabb pontokat termel, azokat is elnyeli.
sikeresen kapcsolódott egy tudathoz, akkor Tevékenységét ilyenkor már a legtöbb pszi használó
annak „részévé” teheti magát, azaz eltűnhet, gyanítja.
és kezdheti tudatemésztő tevékenységét. A mentálrabló is képes némi szabad energia
használatra, mindössze 10 pszi pont erejéig. Ezt
körönként termeli újra, ám képes az elraboltakból is
azonnal pótolni, akár folyamatosan is. Képes
mindenféle pajzsot építeni, ostromot, erősített

21
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

ostromot, és minden egyéb diszciplínát alkalmazni, támadásra jogosult körönként. Ennek a


melynek van értelme, ez a tárház az anyag síkra mentálsíkon kevesebb értelme van egy ellenfél
kerülve jelentősen bővül. Akaratereje 40, ellen, ám a darázs ugyanabban a körben akár
mágiaellenállása általában 50, mivel dinamikus két ellenfelet is megtámadhat így. Sikeres
pajzsokra nem szereti elpazarolni pontjait, mivel támadás esetén azonnal magárahagyja
előszeretettel akalmaz mindenféle diszciplínát. áldozatát, azonban mérget hagy benne. A
Az elsődleges anyagi síkon a mentálrabló méreg elnevezés csupán az egyszerű megértést
leggyakrabban vöröses felhőként van jelen. Azt a szolgálja, természetesen semmilyen anyagi
szokását, hogy alkalmazkodjon más alakokhoz itt is dologról nincs szó. A mentáldarázs olyan
megőrzi, és igyekszik hozzásimulni, eloszlani más intenzív és ellenállhatatlan zavart kelt a célpont
dolgokon, esetlen élőlényeken. Sebessége, körülötti mentális energiákban és áramokban,
érzékelése váétozatlan marad. Ké-e 30, Té-e 40, Vé- hogy a mentáltest a tudatlanságba menekül
e 90, sikeres találat esetén – nem ritkán előle. Egy sikeres támadás hatása megegyezik a
meglepetésből – a mentális támadását alkalmazza, varázslói tudattalanság mozaik hatásával, és
ám az elmére – pontosabban annak anyagi síkkal K10+10 kötig tart. Tiszta mentállények
meglévő kapcsolódási pontjaira - rátapadni csak esetében bizony egy ilyen támadás halálos.
egyetlen támadás erejéig tud, utána újra kell A mentáldarázs rendelkezik némi szabad
próbálkoznia. mentális energia megkötő képességgel, azaz 30
pszi ponttal. Ebből körönként egy tér vissza, ha
Mentáldarázs nem cselekszik semmit, legfeljebb mozog. Pszi
pontjaiból alkalmazhatja a pszi ostrom nevű
Előfordulás: nagyon ritka diszciplínát más mentáltestek pajzsai ellen,
Megjelenők száma: 1 illetve úgynevezett csáklyát vethet áldozatára.
Intelligencia: átlagos Ez a csálya 5 pszi pontba kerül, és egy
Érzékelés: 80 korlátozott mentálfonalat hoz létre a darázs és
Sebesség: 150 áldozata között. Segítségével a mentáldarázs
Támadás: 45 bármikor megtalálhatja áldozatát a
Pszi: 30 későbbiekben. A fonal ellen nem lehet
ME: 55 mágiaellenállást dobni, és mindaddig
Akaraterő: 55 megmarad, míg le nem bontják, vagy a darázs
Max. Tp: 430 vissza nem gombolyítja azt. Anyagát tekintve
Mentális osztály: szellemnép kötött mentális energiának számít (1E), így
A mentáldarázs a szellemnépek csoportjába varázslattal, illetve az ezt elpusztítani képes
tartozó mentállények egyik igen veszélyes típusa. lények által is megsemmisíthető. A
Szerencsére igen ritkák, még saját síkjukon is. mentáldarázs akaratereje 55, és mivel pszi
Meglehetősen titokzatos, talán ritkasága okán is pontjaiból nem képes a védekezésre fordítani
keveset lehet tudni róla. Általában az anyagi síkon mágiaellenállása is 55.
néptelen helyek mentálsík beli megfelelőjén él, és A mentáldarázs az Elsődleges Anyagi
idejének nagy részét mozdulatlanul tölti. Nem ismert síkra kerülve sárgás, asztalnyi méretű,
pontosan, mivel lehet felébreszteni és megharagítani, szabálytalan alakú, karokat nyújtogató légies
ám az biztos, hogy olyankor szokatlan hevességgel alakot vesz fel. Sebessége 90 láb lesz
támad. körönként. Ké-e 30, Té-e 40, Vé-e 90 lesz.
A mentáldarázs eredeti síkján vörös, emberi Sikeres támadása esetén alkalmazhatja mentális
méretű uborka alakban van jelen. Érzékelése 80, támadását, ami ellen ellenállás tehető.
sebessége 150 láb körönként, és természetesen képes
önálló mozgásra.
Ha a mentáldarázs rátámad valakire, az 45-ös
erősségű mentális támadásnak számít. Sikertelenség
esetén a darázs semmire nem kötelezett, akár még
ugyanabban a körben próbálkozhat újra, ugyanis két

22
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Mentálköd diszciplínával vagy érzékszervvel fedezhető fel. A


mentállények gyakorlatilag képtelenek érzékelni őt.
Előfordulás: ritka Így meg sem támadhatják, és ellene varázslatot, pszi
Megjelenők száma: 1 diszciplínát sem alkalmazhatnak ellene, csak ha
Intelligencia: átlagos felfedezték.
Érzékelés: 100 A mentálköd nem képes a szabad mentális
Sebesség: 80 energiák termelésére, csupán fogyasztja azt.
Támadás: 35 Akaratereje 60, mágiaellenállása szintén 60.
Pszi: - Az Elsődleges Anyagi síkon a mentálköd
ME: 60 szekérnyi, fehéres ködnek látszik, ami szokatlanul
Akaraterő: 60 összetartó. Harcértékeinek nincs igazán jelentősége,
Max. Tp: mivel csupán mozog, 40 lábnyit körönként. Ha
Mentális osztály: szellemnép valaki belekerül, az ellen mentális támadást intéz,
A mentálköd egy igen különös lénye aminek sikere esetén erőszakkal elszív tőle K6+1
a mentálsík szellemnépének. Megfigyelése pszi pontot, akár kötött formából – azaz dinamikus
is igen nehéz, ezrét igen kevesek tudunk pajzsból is. (statikus pajzsot csupán akkor képes
róla. Legtöbbször más mentállényekhez megenni, ha annak erőssége kisebb, mint a K6+1
vagy testekhez kötve él. dobás) Éhsége gyakorlatilag kimeríthetetlen
Neve tévesen enged következetni ilyenkor, és a mentálsíkon sem érvényesülnek
alakjára, ugyanis a mentálköd a előnyei, hiszen nincs ott jelen.
mentálsíkon szinte láthatatlan. Mérete
változó, képes magába zárni a legnagyobb Nagy mentáltüske
mentáltestű lényt is, mégis szinte
észrevehetetlen. Ha mégis sikerül Előfordulás: ritka
megpillantani, fehér, tejszerű ködhöz Megjelenők száma: 1
hasonlít. Érzékelési távolsága 100 láb. Intelligencia: átlagos
Képes önálló mozgásra, 80 lábat is Érzékelés: 100
megtehet körönként. Sebesség: 120
A mentálköd igen békés fajta Támadás: 50
mentállény. Viszonylag intelligens, képes a Pszi: 20
kommunikációra, és szinte soha nem támad ME: 40+20
meg senkit. Viszont szüksége van a szabad Akaraterő: 40
mentális energiákra, ugyanis azt fogyasztja. Max. Tp: 350
Ám nem rabolja, csupán kéri azt. Ha egy Mentális osztály: szellemnép
mentállénnyel megegyezik, akkor A nagy mentáltüske egy, a mentáltüskéhez
rátelepszik. Ha ezt esetleg erőszakosan igen hasonló, ám annál fejlettebb képességekkel
kívánja véghezvinni, akkor az 35-ös rendelkező, a szellemnépek csoportjába tartozó
erősségű mentális támadás. Igaz, ilyenkor ki mentállény. Leginkább nagy erejű mentális hatások
is szakít magának az áldozat mentális létre nem jöttekor (például pajzs védi ki), a lepattanó
energiáiból, méghozzá K6+1 pontot és megszűnő hatás hátramaradott részeként jön létre.
óránként. Ám erre a legritkább esetben van Természete is ettől függ, létezik minden
példa, ugyanis általában kapni szokta ezen mentálközpontra ható nagy mentáltüske külön-
mennyiségű szabad mentális energiát. külön.
Jelenlétének ugyanis van egy nagy előnye, A nagy mentáltüske – akárcsak egyszerű
aktuális akaraterejével megegyező erősségű rokona - hatásmechanizmusa miatt kapta nevét,
láthatatlanságot biztosít maga és a ködben kinézete semmiben sem emlékeztet tüskére.
tartózkodó mentáltest számára a Megjelenése lepedőnyi, világító, színes korong a
mentálsíkon. Így gyakorlatilag mentálsíkon. Színük fajtájuktól függ. Érzékelési
érzékelhetetlen a mentálsíkon, csak ennél távolságuk 100 láb, és önálló mozgásra is képesek,
nagyobb erősítésű mentálsíkot érzékelő körönként 120 lábnyi távolságot megtéve.

23
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Fajtájukat az alábbi táblázat segítségével lehet Mentálmanó


meghatározni:
Előfordulás: ritka
K6 Fajta Megjelenők száma: 1
1 Beszédközpontra ható Intelligencia: magas
2 Érzékközpontra ható Érzékelés: 130
3 Emlékközpontra ható Sebesség: 45
4 Mozgásközpontra ható Támadás: 40
5-6 Akaratközpontra ható Pszi: 120
ME: 10+120
Ha a fajtájuknak megfelelő központtal Akaraterő: 10
rendelkező mentáltestet vesznek észre, azonnal Max. Tp: 520
rátámadnak. Ez egy 50 E-s mentális támadás, Mentális osztály: szellemnép
aminek sikertelensége esetén a mentáltüske A mentálmanó a mentálsík
rendszertelen időközönként újra próbálkozik, míg szellemlényeinek egyike. Nevét valószínű apró
reménytelennek nem ítéli a helyzetet. A támadás mérete miatt kapta, mivel a mentálsíkon nem
sikere esetén tüskeként belefúródik a fajtájának nagyobb egy babszemnél, ha nem világítana
megfelelő mentális központba, és ott zavart okoz a alig lehetne észrevenni. Szokatlan érdeklődést
működésében. Ez egy azonos típusú bénítás tanúsít az anyagi sík iránt, ezért gyakori olyan
varázslói mozaik hatásának felel meg, mindaddig helyeken, ahol valamilyen kapcsolat alakul ki a
érvényesülve, amíg a nagy mentáltüskét el nem két sík között.
távolítják. A mentálmanó érzékelése 130 láb. Képes
A nagy mentáltüske rendelkezik pszi önálló mozgásra, sebessége 45 láb körönként.
képességekkel, képes dinamikus pajzzsal védeni Mivel nagyon érdekli az anyagi sík,
saját magát, 20-as erősségig. Akaratereje 40, teljes szívesen megfigyeli, tapasztalja azt. Ha olyan
mágiaellenállása 40 + 20. Képes a mentális mentáltesttel találkozik, amely kapcsolatban
kommunikációra is. van az anyagi síkkal (például emberi elme)
Az elsődleges anyagi síkon légies, színes, akkor előszeretettel telepszik rá. Ez egy 40
pulzáló gömbként jelenik meg. Sebessége itt már erejű mentális támadásnak minősül, aminek
csak 60 láb körönként. Ké-e 15, Té-e 55, Vé-e 85. sikertelensége semmire nem kötelezi, míg
Ha eltalál valakit, végrehajthatja mentális támadását, sikere esetén rátelepszik a mentáltestre,
ami, ha sikeres volt, teste belefúródhat a megfelelő beférkőzik valamely mentálközpontjába, és
mentálközpontba. Ha sikerült egy mentálközpontba használja azt. Ez az áldozatnak kábítás mozaik
fúródnia, azon keresztül képes visszaszivárogni a hatását jelenti, mivel az információk nagy
mentálsíkra (mivel a mentális központ kapcsolatot részét a mentálmanó magának fölözi le. Hogy
jelent az elsődleges anyagi sík és a mentálsík között éppen melyik mentális központ érdekli,
– lévén egy lény két különböző testét kapcsolja kockadobással kell meghatározni.
össze), ennek időtartama 2K6 perc. Ilyenkor K6 Érdeklődés
megszűnik az anyagi síkon. Sikertelenség esetén a 1-2 Érzékközpont
nagy mentáltüske rendszertelen időközönként újra 3-4 Emlékközpont
próbálkozhat. 5 Mozgásközpont
6 Akaratközpont
A mentálmanó átlagosan 4K10 percig
marad egy központnál, azután vált, és egy
másikat tanulmányoz tovább. Képes
kommunikációra is, előszeretettel kommunikál
az anyagi sík erre képes lényeivel.
A mentálmanó kiemelkedő pszi
képességekkel rendelkezik. Képes statikus és
dinamikus pajzsokat építani maga köré, de más

24
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

elme köré is. Képes saját sebességét is alkalmazhatja. Sebessége 30-ra változik. Ké-e 30,
megnövelni, 1 pszi pontért 10 lábnyival Té-e 45, Vé-e 80, ám sebzést okozni nem képes.
körönként. Képes megnövelni Sikeres támadással egyedül a mentális érzékszerv-
érzékelésének távolságát is, 1 pszi pontért átvételt, azaz kábítást képes bevinni, igaz, ez ellen is
20 lábyni távolsággal, ám az érzékelés tehető ellenállás. A többi pszi képességét azonban a
erejét is növelheti, 1 pszi pontért egy E-vel. pszihez hasonlóan, tehát látótávolságból is
Képes az erősített pszi-ostrom alkalmazhatja.
alkalmazására is. Képes a mentálszemmel
megegyező hatású diszcipljnát is használni. Mentálvándor
A mentálmanó pszi pontjai percenként
térnak vissza, egyesével. Legnagyobb Előfordulás: ritka
bánatára nem képes érzékelni az anyagi Megjelenők száma: 1
síkot, csak valamely mentális-anyagi Intelligencia: átlagos
kapcsolattal rendelkező lény segítségével. Érzékelés: 400
A mentálmanó különleges érdeklődést Sebesség: 300
tanusít az anyagi sík pszi használóinak Támadás: -
diszciplínái iránt is. Képes arra, hogy Pszi: 20
bekapcsolódjon egy diszciplína ME: 30+20
létrehozásába, pszi pontokat adva bele, és Akaraterő: 30
így ismerje meg azt. Gyakorlatilag egy Max. Tp: 40
híján az összes pszi pontot Mentális osztály: szellemnép
megkölcsönözheti a pszi használónak, A mentálvándor furcsa teremtménye a
annak irányítására bízva magát, ám annak mentálsík szellemnépének. Nincs állandó helyhez
legalább egy pszi pontot fel kell használnia kötve, nem véletlenül kapta a nevét. Hihetetlenül
saját diszciplínájához. A menó öt ilyen gyors, és nagy távolságokat jár be. A mentálvándor
alkalom alatt megtanulhatja a diszciplínát, szinte biztosan őshonos teremtménye a
amit azután – ha annak van értelme – maga mentálsíknak.
is alkalmazhat. Kinézetére nézve egy fehéren világító,
A mentálmanó képes továbbá spirálisan tekergőző szalagra hasonlít. Érzékelése
bármely létrejövő pszi diszciplína 400 lábnyi, sebessége szintén kiemelkedő, 300
semlegesítsére, amennyiben annak lábnyi távolságot is megtesz körönként.
létrehozásához felhasználttal azonos A mentálvándor a kósza szabad mentális
mennyiségű pszi pontot áldoz rá. energiafoszlányokat szedegeti össze, ezek igen
Emellett szívesen fogad magába kevés táplálékot jelentenek számára, valószínűleg
irányított szabad energiákat, azaz pszi emiatt kell neki nagy távolságokat bejárnia.
pontokat. Ezeket azonban nem képes Erőszakkal elvenni nem tud ilyet, viszont befogadni
elvenni, elfogni, csak kaphatja valakitől. képes akár nagy mennyiséget is, ezzel nemcsak
Elegendő mennyiséggel (naponta 30) még megállásra, de még egyezségre is bírható. Támadni
le is kenyerezhető. A mentálmanó nem képes, ha bajba kerül, egyszerűen odébbáll.
akaratereje 10, mágiaellenállása 10 +120. Különleges képessége viszont, hogy a spirális teste
Az anyagi síkon kis fiúcska formáját belsejébe zárva képes más mentáltesteket magával
veszi fel, akinek vonásai elmosódottak, vinni. Ezt csak azok beleegyezése esetén képes
légies testének mozgása pedig furcsán megtenni, illetve, ha azok nem képesek önálló
könnyed. Anyagi alakban fontos mozgásra, el is ragadhatja őket. (fontos, hogy csak a
tulajdonsága, hogy nem veszíti el mentális mentálsíkon jelenlévő lényeket mozdíthat el,
képességeit, mert kiemelkedő képességeiből amelyek más síkokhoz is kötődnek, azok
valamennyi mintegy horgony, a mozdíthatatlan horgonyt jelentenek számára).
mentálsíkon marad. Ez a kis csíra is biztosít A lény képes a mentális kommunikációra.
neki 50 pszi pontot, amiből immár az Rendelkezik korlátozott pszi képességekkel is,
anyagi síkon értelmezhető diszcilőplínákat szabad energiáiból pajzsokat építhet maga köré. Pszi

25
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

pontjai óránként termelődnek újra, egyesével, illetve agresszíven támadja is az érzékelési


percenként, ha mozdulatlan. Akaratereje 30, távolságána belül tartózkodókat. Támadása 60-
mágiaellenállása 30+20. as E-jű mentális támadás, a síkon villámként
Az anyagi síkre idézve egy légies, jelenik meg. Egyszerre egy ilyen támadást
háromméteres fehéren tekergőző szallagot kapunk, képes kivitelezni. A sikertelen támadás semmit
amely a légies teremtményektől megszokottaktól nem jelent, a következő körben ugyanúgy
sokkal jobban képes repülni. Sebessége ugyan csak próbálkozik, míg az áldozat meg nem szökik
100 lesz, ám még íg is gyorsnak mondható. előle. A sikeres támadás esetén a villám behatol
Támadásainak nincs értelme, hiszen semmilyen az áldozat kötött mentális energiákból álló
jellegű sebzést nem okozhat. mentáltestébe, és ott kiéget egy erősségnyit,
azaz az áldozat maradandóan veszít egyet
Mentálzivatar akaraterejéből. Ezt addig ismételgeti
véletlenszerűen a területén tartózkodók ellen,
Előfordulás: nagyaon ritka amíg az érzékelt lények akaratereje 13-ig nem
Megjelenők száma: 1 csökken, után nem foglalkozik velük tovább.
Intelligencia: átlagos Az így eleszített akaraterő pontokat nem lehet
Érzékelés: 50 visszaszerezni.
Sebesség: 40 A mentálzivatar rendelkezik némi szabad
Támadás: 60 mentális erő termelési és felhasználási
Pszi: 30 képességgel, azaz a rendelkezésre álló 30 pszi
ME: 60+30 pontjából képes dinamikus pajzsot építeni maga
Akaraterő: 60 köré, de azokat egyéb diszciplínákra is
Max. Tp: 6800 használhatja. Pszi-pontjai két körönként
Mentális osztály: szellemnép termelődnek újra, amíg a mentálsíkon van, ám
A mentálzivatar a szellemnép egy különleges, az anyagi síkon elveszíti ezt a képességét.
a viharhoz hasonlóan nagyméretű, területre ható Akaratereje 60, mágiaellenállása általában 90.
tagja. A mentálsík általa (vagy mentálurak által) Az anyagi síkra idézve a mentálzivatar
kiválasztott helyein strázsál. egy hatalmas, kékes felhő légies alakját veszi
A mentálsíkon egy hatalmas, 3K100+30 láb fel, hacsak másba nem kényszerítik.
átmérőjű, kékesen derengő, pulzáló felhőnek néz ki, Támadásait továbbra is villámok formájában
melyben villámok csapkodnak. Bár lassan – 40 láb – kivitelezi, ám ezek találata ellen már lehet
képes haladni, ezt ritkán teszi. Érzékelése 50 láb, de sikeres gyorsaságpróbával védekezni. A villám
ritkán foglalkozik a „felhőn” kívüli dolgokkal. találata esetén – mágiaellnállás után – a fenti
Különlegessége, hogy teste átjárható, gyakorlatilag a „sebzést” okozza a mentálzivatar. Légies felhő
mentálsíkon is csak egy felhőt képez. testét fegyverrel nemigen lehet megsebezni, és
Tulajdonságaiból arra következtethetünk, hogy a természetes légáramok is nehezen mozdítják,
a mentálzivatart (az emberek által ráaggatott név ne ám mágikus áramlatokkal kiválóan terelhető.
tévesszen meg senkit) a mentálsík urai hozták létre,
hogy különböző helyeket őriztesseken vele. A
zivatar mindenkivel agresszíben viselkedik, aki az
általa uralt területre téved. Csak a jelentősebb
mentállényekkel foglalkozik, egészen pontosan
azokkal, akik rendelkeznek kötött mentális
energiákkal, és akaraterejük eléri vagy meghaladja a
13-at.
A Zivatar minden benne tartózkodó
mentáltestet érzékelését a felére csökkenti, és a
mentális kommunikációt is blokkolja, aktuális
akaraterejének megfelelő százalékban sikeresen,
legyen az kifelé vagy befelé irányuló. Emellett igen

26
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

Mentálvezér elrabolt pszi pontokat is felhasználni. Fontos


jellemzője, hogy gyakorlatilag végtelen számú pszi
Előfordulás: nagyon ritka alkalmazásra képes egyszerre felügyelni.
Megjelenők száma: 1 A mentálvezér akaratereje 80,
Intelligencia: kimagasló mágiaellenállása 80+200. Képes statikus és
Érzékelés: 200 dinamikus pajzs építésére egyeránt.
Sebesség: 60 Az anyagi síkra idézve majd száz láb átmérőjű,
Támadás: lásd síkurak világító kék gázgömbként formálódik meg, ám
Pszi: 200 képes akármilyen alakot felölteni, kivéve konkrét
ME: 80+200 személyek élethű utánzása. Teste légies lesz. Nem
Akaraterő: 80 veszíti el mentális képességeit, bár lényegesen
Max. Tp: 120000 lecsökkennek képességei. Pszi pontjai lassan térnek
Mentális osztály: síkúr vissza, fél óránként csupán egy. Emellett sebessége
A mentálvezér egy viszonylag 30-ra csökken. Ké-e 30, Té-e 50, Vé-e 90 lesz
gyakori síkúrféle. A mentálsík egy mindössze. Képes lesz viszont a mentálsíkról szolgái
többnyire népes szeletét uralja. Nem igazán idézésére (akaraterejüknek megfelelő pszi pontért)
a területre, mint inkább az azon élő és szólítására (akaraterejük felényi pszi pontért)
lényekre vigyáz, azokat tekinti egyeránt, valamint ugyanennyiért képes őket visza is
territóriumának. küldeni. Igaz ez azokra a mentállényekre is, akiket
A mentálvezér a mentálsíkon egy nem ő hozott át az anyagi síkra. Saját erejéből
hatalmas polipnak néz ki, amely kéken azonban nem képes önmaga síkot váltani.
világító csápokkal kapcsolódik Külön értéket jelent számára a kötött mentális
mindenkihez, akit megpróbál befolyásolni. energia, amely akaraterő formájában jelentkezik. Ezt
Érzékelése 200 lábnyi. Képes a mozgásra, elvenni nem tudja, ám képes akármennyit felfalni
körönként 60 lábas sebességgel. belőle. Aki esetleg felajánl neki ilyet, az
A mentálvezér különlegessége, hogy maradandóan elveszíti akaraterő pontját.
szinte valamennyi mentállényt ismeri, és
képes irányítani őket. Bármikor magához Véletlenszerű előfordulás
szólíthatja őket, akár külön, akár egyszerre,
és parancsokat adhat nekik. Különleges Bizonyos varázslatok alkalmazása esetén,
befolyásolóképességének csak a magas vagy csak kaland közben szükségessé válhat, hogy a
intelligenciával rendelkező mentállények játékosok mentállényekkel találkozzanak, vagy azok
képesek ellenállni. Könnyen fel lehet hatása alá kerülhessenek. Az éppen szerepeltetésre
bőszíteni, ha az engedélye nélkül váró mentállény kiválasztásában nyújt segítséget a
próbálkozik valaki hasonlókkal. A saját véletlenszerű előfordulás táblázata, amelyet akkor
alattvalóit csak ő ugráltathatja, gondolja. célszerű alkalmazni, amikor éppen nincs konkrét
A mentálvezér képes alkalmazni elképzelése a KM-nek a következő mentállény
szinte valamennyi mentális pszi kilétére vonatkozóan. Síkurak nem szerepelnek a
diszciplínát, amelyek a különböző lények táblázatban, azokkal véletlenül nem, csak a KM
leírásában szerepel. Ezenkívül képes a akarata esetén lehet találkozni.
kalandozók számára elérhető pszi
diszciplínákat alkalmazni, amennyiben
annak van értelme. Természetesen képes a
mentális kommunikációra, és a pajzsok
építésére és bontására is. Emellett pszi
pontjaiból alkalmazhatja a mentálmágia
mozaikjait is pszi pontjaiból, igaz ennek
erősítése nem a síkuraknál leírtak szerint
alakul. Pszi pontjai percenként térnek
vissza, egyesével, ám képes a mástól

27
MAGUS A Mentálsík és lényei Kalandozok.hu

K100 Mentállény Osztály esetleg érzékelni sincsen esélyük azt. Ezért


01-08 Tébolykeltő Kóborló alkalmazásukat olyan csapat esetében ajánlom,
09-17 Mentálféreg Kóborló ahol varázsló vagy megfelelő szférájú pap van,
18-25 Emlékzabáló Kóborló így a csapat lehetősége (eszközei, ismeretei)
26-34 Mentálfoszlány Kóborló megvannak a mentállénnyel való
35-43 Mentállámpás Kóborló kapcsolatteremtéshez, harchoz. Persze jó alap
44-51 Mentálgörcs Kóborló lehet egy szivességre, újabb kalandra is egy
52-59 Mentálvihar Kóborló olyan, a csapatra akaszkodott lény, melyet nem
60-68 Mentáltüske Kóborló tudnak olyan egyszerűen, vagy saját erejükből
69-77 Mentálkendő Kóborló legyőzni, de mindig alaposan át kell gondolni,
78-79 Emlékbáró Szellemnép mikor, milyen erős, milyen képességű
80-81 Mentálvadász Szellemnép mentállényt vetünk be, mert ahol nem tudnak
82-83 Mentálkutya Szellemnép vele mit kezdeni, legalább olyan etikátlan volna
84-85 Emlékkufár Szellemnép alkalmazni, mint mondjuk egy első szintű
86-87 Szipolyozó Szellemnép csapatot kivégeztetni egy démonnal. Akik
88-89 Mentálrabló Szellemnép viszont rendelkeznek a megfelelő eszközökkel,
90-91 Mentáldarázs Szellemnép azok számára a mentállények a kihívások,
92-93 Mentálköd Szellemnép lehetséges problémák, eszközök, ellenségek
94-95 Nagy mentáltüske Szellemnép vagy szövetségesek új dimenzióját nyitják meg.
96-97 Mentálmanó Szellemnép
98-99 Mentálvándor Szellemnép
00 Mentálzivatar Szellemnép
2009.08.18.
A mentállények alkalmazása Szerző: Magyar Gergely
Forrás: Kalandozok.hu
Felhívom minden KM figyelmét, hogy a
mentállények a MAGUS bestiáinak egy elég szűk, Hozzászólás, vélemény, észrevétel:
mondhatni speciális részét képezik. Értem ezalatt magyargergely@kalandozok.hu
azt, hogy már az érzékelésükhöz is különleges
varázslatok, diszciplínák kellenek, ismeretükkel, és
az ellenük való küzdelem képességével is csak kevés
kaszt rendelkezik. Ez felveti azt a KM-i etikai
gondolatot, miszerint talán más bestiáknál jobban is
meg kell gondolni, hogy egy KM mikor ereszt
csapatára egy (vagy több) mentállényt. Igencsak
etikátlan dolog volna ugyanis, ha egy csapat úgy
kerül kapcsolatba egy mentállénnyel, melyet
legyőzni lenne hivatott, hogy a karaktereknek

28

You might also like