A mü eredeti cime:

Vorträge für die Arbeiter am Goetheanum

Rhytmen im Kosmos und im Menschenwesen
Wie kommt man zum Schauen der geistigen Welt?

Készült az összkiadás (GA) 350. kötetének 1992-ben

Dornachban megjelent kiadása alapján

Fordította: Drahos Sándor

Lektorálta: Dr. Kellner Ágnes

Nyelvi Lektor: Balikó Nándor

© A Magyar Antropozófiai Társaság által

jóváhagyott és ellenőrzött fordítás

Felelős kiadó: Új Mani-fest kiadó

Telefon: 06-70-271-0041, 06-1-413-1217
e-mail: info@ujmanifest.hu
web: www.antropozofia.hu

Tördelés és nyomdai előkészítés: Bózsing Dániel

Borítóterv: Nagy Gábor
Nyomta: Palátia Nyomda

Minden jog fenntartva!

ISBN 963 86578 2 0

 TARTALOM

Az éteri és az asztrális munka az emberben és a Földön

1. előadás - 1923. május 30 7

Az ember visszatéréséről - Torna, tánc és sport

2. előadás - 1923. június 2 21

Az éteri és asztrális erők működése az emberben és a
Földben

3. előadás - 1923. június 6 34

Vérkeringés és szív-mozgás - Szellemi észlelés a szemlen¬
csén át

4. előadás - 1923. június 9 51

Fény- és színhatások a földi anyagokban és az égitestekben

5. előadás - 1923. június 13 65

Az őrangyal működéséről

6. előadás - 1923. június 16 81

A világháborús katasztrófa mélyebb okairól

7. előadás - 1923. június 25 95

A csillagegyüttállások hatása a Földre és az emberre

Hogyan jutunk el a szellemi világ látásához?

8. előadás -1923. június 28 111

Az önálló gondolkodás és a visszafelé való gondolkodás
kialakítása
9. előadás - 1923. június 30 129
A művi unalom létrehozása - A fizikai világ ítélkezésének
megfordulása a szellemi világban

10. előadás - 1923. július 7 145

A belső becsületesség kifejlesztése

11. előadás - 1923. július 18 161

Beleéljük magunkat a külső világba - Táplálkozási kérdé¬
sek: a burgonya, a cékla és a retek hatása

Ritmusok a kozmoszban és az emberi természetben

12. előadás - 1923. július 20 177

Emberi és kozmikus lélegzés - A Föld fény-lélegzése -
Megtermékenyülés a növénynél és az embernél - A víz
megtérmékenyülése a villám útján

13. előadás - 1923. július 25 192

A lelkiismeret létrejötte az emberiség fejlődése folyamán -
Születetlenség és halhatatlanság - Arisztotelész és a kato¬
likus egyház tanítása

14. előadás - 1923. július 28 208

Tüdő-ismeret és vese-ismeret

A kultúra eredete és jelentése

15. előadás - 1923. szeptember 10 224

A druidák bölcsessége - Mithrász-kultusz - Katolikus kul¬
tusz - A szabadkőművesek kultusza - A Keresztény Kö¬
zösség kultusza

Táplálkozási kérdések

16. előadás -1923. szeptember 22 241

A fehérje, a zsír, a szénhidrátok és a sók jelentősége a táplál¬
kozásban - A burgonya hatása - Az antropozófia ellenfelei
I ELSŐ ELŐADÁS

Dr. Steiner:Jó reggelt, Uraim! Mivel ma nincs mindenki je¬

len, igyekszem úgy beszélni, hogy a távollévők ne mu¬
lasszanak sokat. Talán van valakinek kérdése?

Egy kérdező a reinkarnációval kapcsolatban érdeklődik:

hogy van az, hogy ma sokkal több ember él a Földön, mint
régebben?

Egy másik kérdés: miért szeretnek az emberek forogni,

akár tánc közben, akár más alkalommal? A kutya is, ha el¬
szaladt, visszatér a kiindulási helyére, és aki eltéved az erdő¬
ben vagy ködös időben, az mindig ugyanoda érkezik vissza.

Dr. Steiner: Ez nagyon érdekes kérdés! Először az első

kérdésre válaszolok, ami a reinkarnációra vonatkozik. Az
antropozófiai szellemtudomány tanulmányozása közben
megtudjuk, hogy minden ma élő ember átélt már számos
földi életet, és előtte áll még egy sor földi élet. Egyszóval
az emberi lélek mindig visszatér.
Nem szabad azonban azt képzelni, hogy ennek bármi
köze lenne ahhoz, amit a régi időkben hittek, hogy az em¬
ber valamikor állati testben élt, vagy ehhez hasonlókat,
üyet csak az ellenségeink állítanak. Erről szó sincs. Viszont
két ellenvetést tehetünk az emberismétlődő megtestesülé¬
seivel kapcsolatban. A kérdező az egyik ellenvetésre utalt.
Általánosan elterjedt nézet, hogy a Föld népessége sű¬
rűsödik, hogy Európában ma lényegesen több ember él,
mint például 150 évvel ezelőtt. Ugye, erre vonatkozik a
kérdés?
Úgy gondolja tehát, hogy ha visszafelé követnénk a je¬
lenleg a Földön élők előző életeit, akkor túl nagy szám

4
lenne az eredmény? Akkor azt kellene mondanunk, hogy
régen sokkal kevesebb ember élt a Földön, most pedig sok¬
kal többen vagyunk. Hogyan lehetséges az, hogy az egyko¬
ri emberek mai testben jelennek meg? Ez tehát a kérdés,
amit gyakran feltesznek. Eszerint túl sok ember él ma ah¬
hoz, hogy azt mondhassuk: már előzőleg is itt éltek.
Nos, kérem, erre vonatkozóan többféle dolgot kell te¬
kintetbe vennünk. Vegyük elsősorban a statisztikákat.
Ezeket csak bizonyos területekre vonatkozóan állítják ösz-
sze, főleg ott, ahol a népesség feltűnően sűrűsödik. Ezáltal
úgy tűnik, mintha a Földön élők száma állandóan növe¬
kedne, mintha, mondjuk, 3-4000 évvel ezelőtt csak kevés
ember élt volna a Földön, most pedig rengetegen élnek itt.
Számításokat végeznek, és megállapítják, hogy Európa né¬
pessége az utóbbi 150 évben megkétszereződött. Ebből ar¬
ra következtetnek, hogy 2-3000 évvel ezelőtt rendkívül ke¬
vés ember élt a Földön.
Ez azonban szöges ellentétben áll az általunk ismert té¬
nyekkel. Felhívnám a figyelmüket a következőkre. Mint¬
egy 2000 évvel Krisztus születése előtt a Nílus vidékén,
Afrikában, Egyiptomban építették a hatalmas piramiso¬
kat, és szabályozták a Nílus folyását. Ha elgondolkodnak
azon, mekkora embertömegre volt szükség például a szfin¬
xek és más óriási méretű alkotások megépítéséhez, akkor
úgy fogják találni: nem helytálló az a feltevés, hogy annak
idején Egyiptomban csekély számú népesség élt. Ellenke¬
zőleg: sokkal sűrűbben lakott terület volt, mint ma példá¬
ul Szászország vagy Belgium.
A történelmi tények tehát teljesen ellentmondanak an¬
nak az elképzelésnek, hogy minél távolabbi múltba, né¬
zünk vissza, annál kevesebb emberrel találkozunk.
Ezen kívül Ázsia távoli vidékein hatalmas csatornázási
munkálatok folytak. Nézzük csak: ha ez Európa (rajzol),
akkor itt van Afrika. Ez lenne a Nílus, ez Egyiptom, ott pe¬
dig Ázsia terül el. Itt folytatódik ez az óriási szárazföld. Itt
élt az a nyüzsgő népesség, amely felépítette a piramisokat.
Ázsiában van a régi Káldea földje. Bizonyára tudják, hogy
a Biblia szerint Ábrahám Káldeából, Úr városából szárma¬
zott. Annak idején létezett tehát Káldea, és az országban
;iz igen régi időkben óriási csatornázásokat végeztek - en¬
nek egyes részei máig fennmaradtak -, amihez szintén em¬
bertömegek munkájára volt szükség.
Képzeljék el tehát - mert ezt tények bizonyítják -, hogy
néhány ezer évvel Krisztus születése előtt Afrikában és
Ázsiában mérhetetlen embertömegek éltek.
Azt is figyelembe kell venni továbbá, hogy amikor az
európaiak eljutottak Amerikába és ott letelepedtek, akkor
Amerika nem volt lakatlan. A régi bennszülött rézbőrű in¬
dián népesség azóta kihalt. De ha a fennmaradt építmé¬
nyek romjait nézzük, akkor rájövünk, hogy ott olyan nagy¬
számú népességnek kellett élnie, amellyel az európaiak
nem is találkoztak.
Egyszerűen nem igaz tehát, hogy régebben sokkal keve¬
sebb ember élt a Földön, mint ma. Vegyük csak figyelembe,
hogy még a jelenlegi népességről sincsenek pontos adatok,
legfeljebb egy bizonyos területre vonatkozóan mutatnak ki
számokat az európai statisztikák. Ami például a kínai né¬
pességet illeti, a mai és az ezer évvel ezelőtti számok össze¬
hasonlításánál kiderül, hogy volt idő, amikor a Föld igen
sűrűn lakott volt. Igaz, voltak olyan korszakok is, amikor a
népesség csökkent bizonyos területeken, de ennek nincs
különösebb jelentősége. így hát megcáfolható az a nézet,
amely szerint túl sok ember él ma ahhoz képest, hogy a ré¬
gi időkben élt emberek megtestesülései legyenek.
De még valami másra is oda kell figyelnünk. A ma élő
emberek közül akad olyan, aki halála és mostani újraszü¬
letése között ezer évet, a második talán ötszáz évet, a har¬
madik esetleg ezerötszáz évet töltött a szellemi világban,
mielőtt újra leszületett a Földre. Vagyis a ma élő emberek
nem voltak okvetlenül ugyanakkor a Földön, előző inkar-
nációjuk alkalmával. Előfordulhatott, hogy amikor éppen
kevesebb volt a népesség a Földön, bizonyos lelkek oda¬
fönt kivárták, amíg újra többen lesznek.
A tényeknek mindenképpen megfelel tehát, amit a szü¬
letésről és az újratestesülésről mondhatunk. Mivel az évek
során tartott előadásaimmal kapcsolatban ismételten fel¬
vetődött ez a kérdés, már több alkalommal elmondtam:
olyan ez, mint egy számtanpélda. Tegyük fel, hogy élt a

6
Földön egy ember Krisztus után 800-ban. Krisztus után
1000-ben valahol élt egy másik ember. Most 1923-at írunk.
Könnyen meglehet, hogy ez a két ember találkozik, mert
az egyik rövidebb utat tett meg. Akik egyszerre voltak a
Földön, nem biztos, hogy ugyanakkor jönnek vissza.
Amikor kevesebb lakója van a Földnek, ez azt jelenti,
hogy kevesebb lélek jött vissza. Ha az ember nem fantázi¬
ál, hanem helyesen gondolkodik, akkor tisztában kell len¬
nie azzal, hogy a dolog nem egyszerűen úgy történt, hogy
előbb két ember jelent meg, aztán négy, aztán hat és így
tovább, hanem minél távolabbra megyünk vissza, annál
világosabban látható, hogy a helyzet ütemesen, ritmiku¬
san változik. Vannak időszakok, amikor sok ember él a
Földön, és olyan korok, amikor kevesebben élnek itt. A ki¬
indulópont sohasem egyetlen emberpár, ahogyan a Biblia
mondja. Ilyen értelemben nem beszélhetünk „egy ember¬
párról". Ha feltételezzük, hogy élt egyszer két ember, ak¬
kor mindig csak ők ketten lennének, a közbeeső időben
pedig egyikük sem. De ez nem így van. A igazi tudomány
ellentmond annak, amit a fantasztikus tudomány ma hisz.
Van azonban még egy másik tényező is. Nyilvánvalóan
el kell telnie egy bizonyos időnek, amíg az ember újra le¬
születhet a Földre. Felvetődhet a kérdés: jó, de mikor? Ha
az ember belemélyed ennek a kutatásába, akkor a követke¬
ző derül ki: aki a Földön sokat foglalkozott a szellemi vi¬
lággal, az halála után könnyebben illeszkedik bele a szelle¬
mi világba. Mivel sokat foglalkozott a szellemi világgal,
viszonylag hosszú időt tölt a halál és az új születés között.
Bizonyára meglepi Önöket, amit mondok. Ez az ember
valóban hosszú ideig tartózkodhat a szellemi világban,
mert már sokat tanult róla. Akik sokat foglalkoztak a szel¬
lemi világgal, azok jobban tudnak ott fejlődni, hosszabb
ideig maradnak ott, és csak később jönnek vissza. Ezzel
szemben azok, akik csakis a materiális világgal foglalkoz¬
nak, viszonylag hamar jönnek vissza. így aztán eltolódnak
a dolgok. Ez is egy szempont.
Van még egy másik ellenvetés is, amire már felhívtam a
figyelmüket. Ez a következő: miért nem emlékszik az em¬
ber az előző megtestesüléseire?

7
 Nos, ez olyan, mint amikor valaki azt mondja: az ember
tud számolni. Ez vitathatatlan. Az ember tud számolni.
De másvalaki azt mondja: bebizonyítom, hogy az ember
nem tud számolni. Vajon hogyan? Nos, az illető hoz egy
kis gyereket, aki nem tud számolni, pedig ő is ember.
így van ez az előző földi életünkkel is. A ember fokoza¬
tosan meg fogja tanulni, hogy visszaemlékezzék előző föl¬
di életeire, ha folyamatosan tovább fejlődik a Földön. Ez is
olyan valami, amiről a szellemtudomány azt mondja, hogy
a jelen kor embere még nem jutott el odáig, hogy vissza
tudjon emlékezni arra, amit előző életeiben átélt. Amit a
szellemtudomány erről mond, az teljesen fedi a tényeket.
Mint tudjuk, az ember reggeltől estig ébren van. Éber álla¬
potában mindent átél, ami körülötte történik. Ha vissza¬
emlékezik, akkor csak arra emlékszik, amit éber állapot¬
ban átélt. Gondoljanak csak arra, milyen gyorsan elfelejti
az ember az álmait, amelyek - mint arra már utaltam -
nem is feltétlenül jelentenek sokat.
Az ember tehát csak arra emlékszik, amit itt a Földön
átélt, másra nem. Arra sem, amit alvás közben átél. Pedig
alvás közben lényegesen többet élünk át, mint ébren.
Csakhogy az ember a jelenlegi tudatával még nem tudja
felfogni alvás-élményeit. Ha majd megszerzi az ehhez
szükséges képességet - mert meg lehet szerezni! -, akkor
tudni fogja, hogy alvás közben mérhetetlenül sokat élünk
át. Általában ma még nem tudja ezt az ember. Jelenleg az
a helyzet, hogy amikor az ember meghal, 2-3 nap múlva
eltávozik tőle az, amit éber állapotban átélt. Úgy tűnik szá¬
mára, mintha minden ébren elgondolt gondolata 2-3-4
nap múlva egyszerűen eltávozna tőle. És akkor megjelenik
előtte mindaz, amit alvás közben élt át. Ez nagyjából a föl¬
di élet egyharmadát teszi ki.
Az ember tehát mostani földi életében sem tud még ar¬
ról, amit legbelül átél. Akkor fog tudni róla, ha egyre job¬
ban elmélyed a szellemtudományban.
Ezért nem kell azon csodálkoznunk, hogy jelenlegi földi
életünkben még a tudatunk alatt vannak az előző életünk¬
ben átélt események. A múltkor már említettem ezt a pél¬
dát: ha a kézelőgombomat este leteszem valahová, anélkül

n
hogy tudatosítanám magamban a helyet, akkor reggel ide¬
oda szaladgálva fogom keresni, de ha határozottan emlék¬
szem, hogy hová tettem a gombokat, akkor nem fogok ide¬
oda szaladgálni, hanem egyenesen odamegyek értük. Azon
múlik, hogy tudatosan, átgondolva csinálunk-e valamit.
A régebbi korokban tudta az ember, hogy ismételten él
a Földön, de évezredeken át nem gondolt erre mint szelle¬
mi tényre. Ezért nem tud visszaemlékezni rá jelenlegi éle¬
tében. De eljön majd az idő, amikor emlékezni fog, ahogy
a négyéves gyermek számára is eljön az idő, amikor tud
majd számolni.

Most pedig rátérek a másik kérdésre. A emberben való¬

ban van egy törekvés a körben forgásra. Ez nagyon helyes
megjegyzés.
A következőkre kell felhívnom a figyelmüket. Már be¬
széltünk arról, hogy a kisgyereknek a felállást, járást, fel-
egyenesedést, mozgást stb. meg kell tanulnia. Képzeljék el,
hogy fekszenek az ágyban és alszanak, aztán felébrednek
egy álom után. Almában az ember nemcsak forgolódni,
hanem repülni is képes. Rendszerint úgy történik, hogy
az ember felébred, megszokta, hogy amikor ébren van, ta¬
lajt érez a lába alatt, vagy egy széket, amin ül. Agyban fek¬
ve ritkán fordul elő, hogy talpával az ágy végéhez ér, tehát
talpa nem támaszkodik semmihez. így egészen szokatlan
helyzetben ébred fel. Azt hiszi, hogy a levegőben van és re¬
pül. Ez egy hiedelem.
Térjünk rá arra, hogy ha a kisgyereknek előbb meg kell
tanulnia a felállást és a járást, akkor ez a felegyenesedett
tartás nem sajátja a születésétől fogva. Ezt meg kell tanul¬
nia. Felvetődik a kérdés: honnan van ez a felegyenesedés?
Mit csinálunk, amikor járunk? Gondolkozzanak csak el
azon, hogy mit csinálnak akkor! Tegyük fel, hogy ez a Föld
felszíne.
Ha itt eleresztünk egy követ, az a Földre esik. Miért? Azt
mondjuk: mert a Föld vonzza. Hogy ez pontosan így van-e,
mintha a Föld egy fonálon magához húzná, azon érdemes
elgondolkodni. Erről is beszélhetünk egyszer. Mindeneset¬
re működik egy erő, amely lehúzza a követ, máskülönben

9
nem esne le. Bárhol is legyen a kő, merőlegesen esik le a
Földre.

Igen, azt is meg kell tanulnunk, hogy ebbe beleillesz¬

kedjünk. Bele kell illeszkednünk a függőleges helyzetbe,
ha emberek vagyunk. Egész fizikai testünknek nem lenne
értelme, ha nem illeszkednénk bele a függőleges vonalba.
Az állatok nem követik a függőleges irányt, ők mind a négy
végtagjukon járnak, és lábujjaik is különböznek az emberi
kéz ujjaitól.
Ha azt akarjuk tehát, hogy fizikai testünknek értelme
legyen, akkor feltétlenül szükséges, hogy függőleges hely¬
zetbe illeszkedjünk. De vajon, ami a fizikai testnek szük¬
séges, az szükséges-e az étertest számára is? Beszéltünk
már arról, hogy nemcsak szemmel látható, kézzel tapint¬
ható fizikai testünk van, hanem van egy finomabb étertes¬
tünk is.
Ennek az étertestnek nem kell ilyen módon alkalmaz¬
kodnia. Megtarthatja a maga szokásait. Milyen szokásokat?
Mint tudják, a Föld gömbölyű, ezért váltakoznak rajta
a nappalok és az éjszakák. Mi által váltakoznak? Ha te¬
szem azt, itt a Nap (rajzol), amikor a Nap sugarai így be¬
érik a Földet, akkor ezen az oldalon nappal van. Állandó¬
an nappal lenne, ha a Föld nem forogna. Ha ez a félteke
átkerül a másik oldalra, akkor azon az oldalon éjszaka van
és a másikon nappal.
Nappal és éjszaka tehát azért váltakozik, mert a Föld
forog. Gondolják csak el: az ember éterteste, ez a finom
test gyermekkorban nem illeszkedik a függőleges helyzet¬
hez, hanem mindig követni akarja a Föld forgását. Ez az

10
étertest mindig a Föld körül akar mozogni, ilyen akar len¬
ni, ezt a mozgást akarja végezni. Ha az étertest nem akar¬
ná végezni ezt a mozgást, akkor az ember - ha a Föld for¬
gásának irányába menne - mindig meg akarna fordulni,
mert a kapott lökés fájdalmat okozna. Az emberben kell
lennie valaminek, ami állandóan követi a Föld mozgását,
mert különben mindig mindene fájna.
Ebből látható, mennyire nem gondolkodik a jelenlegi
tudomány. Tudja jól, hogy a Föld forog, és nemcsak azt a
mozgást végzi, amit a fizikai test végez, amikor alkalmaz¬
kodik a függőleges helyzethez, de akkor nincs test, amely
követné ezt a mozgást. Ez a helyzet.
Képzeljék el, hogy elájulnának. Ebben az esetben fizi¬
kai testüket és étertestüket elhagyja valami, ami tulajdon¬
képpen lelki-szellemi: az én és az asztráltest. Közben ér¬
zik, hogy az étertest forogni akar. Lelkileg-szellemileg úgy
forognak, mint amikor felébredéskor úgy érzik, nincs talaj
a lábuk alatt. Tehát ha valaki elájul, akkor először szelle¬
mileg forog. Szédülés esetén csak a lelki tényező forog. Ha
semmire sem gondolva elindul valamerre az ember, akkor
gépiesen csak a fizikai testet mozdítja. Nem gondol a járá¬
sára, különösen akkor nem, ha mondjuk, köd van az erdő¬
ben, hiszen nem tudja, merre menjen. A fizikai test egy
bizonyos ponthoz igazodik, néha nem is tud erről. De az
út maga egy meghatározott pont felé irányítja. Ha köd
van, akkor az ember nem lát semmit, akkor a fizikai test
nem ismeri ki magát. Az étertest viszont a saját mozgását
akarja követni, az pedig körkörös. Körmozgást végez, és
magával viszi a fizikai testet! Ha csak álmodunk vagy szé¬
dülünk, akkor az asztráltest végzi a mozgást. De menet
közben az étertest a fizikai mozgást belevonja a fizikai
testbe, és ezt követjük. Ebből látható, hogy az étertest nem
földhöz kötött. Az étertest az emberben nem vesz részt ab¬
ban, ami a Földön van.
Gondolják csak el: az ember születése és halála között
földi lény. Itt kell dolgoznia. De - mint tudják - nem lehet
mindig dolgozni. A fizikai test elhasználódik. Az ember
mozgatni akarja ugyan fizikai testét, de nem úgy, ahogyan
a fizikai test alkalmazkodott a Földhöz: az étertesthez akar
igazodni. Az étertest azonban körben akar mozogni, és ek¬
kor az ember táncol. A szokásos tánc egyszerűen azt jelen¬
ti, hogy az ember nem a fizikai testét akarja követni, ha¬
nem az étertestét. A táncolási vágy éppen arra való, hogy
az ember el tudja felejteni fizikai testét, és olyan lénynek
érezze magát, amely a világhoz tartozik.
Belső érzése szerint az ember túlságosan is a világhoz
szeretne tartozni, és étertestét szeretné követni. Tulajdon¬
képpen többnyire nem szeretne úgy mozogni, ahogy azt a
Föld megkívánná tőle, hanem szívesebben követné az éter¬
testét. Nagyon örülne, ha sokat foroghatna körbe, ahogy
az az étertestnek megfelel. Az embernek tehát hozzá kell
szoknia a Földnek megfelelő mozdulatokhoz. Ezeket a
mozdulatokat tanítják a nevelés folyamán, ez a torna. Mi¬
ért tornázunk? A tornának az a célja, hogy az ember job¬
ban tudjon alkalmazkodni a Földhöz, hogy jobban függet¬
lenítse magát étertestétől, és ne azt kövesse. De ahhoz,
hogy az ember ne idegenedjék el a nagyvilágtól, a külvilág¬
tól, olyan mozdulatokat is kell végeznie, amelyek nem kö¬
tik a Földhöz.
Mint tudják, mi most a materializmus korában élünk.
Azok, akik leginkább vonzódnak a materializmushoz, Nyu¬
gaton élnek. Az ősi kultúrával rendelkező, napkeleti, ázsiai
emberek nem vágynak különösen arra, hogy a Földhöz tar¬
tozzanak. Ok siralomvölgynek tekintik a Földet - sokkal in¬
kább, mint a keresztények. A Keleten, Ázsiában élő ember
szeretne a lehető leggyorsabban eltűnni a Földről.
De a nyugati ember nagyon-nagyon szereti a Földet. Ha
nem is mondja ki, de legszívesebben mindig a Földön ma¬
radna. Ezért aztán azt szeretné - most közbevetőleg el kell
valamit mondanom Önöknek. Az étertest az égitesteknek
megfelelően akar mozogni. Az égitestek körben forognak,
a Föld is körben forog. Az étertest is szeretne körforgást
végezni, azonban a fizikai test ki akar lépni ebből a kör¬
ből. Kemény munkával ki tud törni a körből. De tegyük
fel, hogy a nyugati jólétben élő ember nem végez kemény
munkát. Mi a helyzet? Kényelmetlennek érzi, hogy az
étertest állandóan piszkálja. Az ilyen bifsztek-evő embert
folyton piszkálja, kínozza az éterteste, és szeretne kerek

12
mozdulatokat végezni, szeretné követni az égitestek kerek
mozgását. A mindenségit, ez aztán kellemetlen! Az éter¬
test folyton táncolni akar, szép kerek mozdulatokra törek¬
szik - de a bifsztek-evő nem tudja követni. Edzeni akarja
tehát fizikai testét, hogy legyen ereje ellenállni az őt körbe
húzó étertestnek - elkezd sportolni. Nemcsak tornázik,
hanem sportol is. A sportolás eredményeként az ember
teljesen eltávolodik étertestétől, és csakis a fizikai-földi
mozgásokat követi. Egyre jobban kötődik a Földhöz, és
mindinkább eltávolodik a szellemi világtól.
Ne gondolják, hogy az ember csak akkor távolodik el a
szellemi világtól, ha nem gondolkodik róla; akkor is eltá¬
volodik tőle, ha túl sokat sportol, és ezáltal fizikai testét
elvonja az étertesttől. Ez borzasztó az ember számára, sőt,
mondhatnám, aggasztó dolog. Minél többet sportolnak az
emberek, annál inkább megfeledkeznek a szellemiségről, és
haláluk után nagyon hamar vissza is jönnek a szellemi vi¬
lágból. Úgyhogy ha mindaz, ami nyugaton van, nem kapna
némi szellemiséget, akkor a Földet fokozatosan csak olyan
emberek népesítenék be, akik már nem is akarnak vissza¬
térni a szellemi világba. De akkor előbb-utóbb csak olyan
emberek élnének a Földön, akik azt tönkretennék. Lassacs¬
kán ez el is kezdődik. A jelenleg élő emberek ezt már erősen
érzik. De ha az emberek már egyáltalán nem akarnak éter¬
testükhöz igazodni, csakis a fizikai testükhöz, az szörnyű
állapotokat fog eredményezni a Földön. Ezen megint csak a
szellemtudománnyal segíthetünk. Ez azáltal lehetséges,
hogy az embert a fizikai testhez láncoló, a földi létet hang¬
súlyozó mozdulatokicai szembe másféle mozgást helyezünk.
Manapság az ember számára a földi lét a legfontosabb.
Miután Önök már sok előadásomat hallották, bizonyára
megértik, hogy az embernek - anélkül, hogy nyárspolgár
lenne - vérzik a szíve bizonyos dolgok láttán.
Az elmúlt nyáron például Angliában jártam. Amikor
onnan elutaztunk, egész Anglia izgatottan várta az esti la¬
pokat egy nagyon fontos hír miatt. Mi volt ez a fontos ese¬
mény? A futballmérkőzés eredménye!
Most éppen Norvégiából jöttünk vissza. Sokan kísértek
ki minket a vonathoz, ahol már alig lehetett megmozdulni

13
a rengeteg ott tolongó embertől. Amikor a vonat elindult,
felharsant a „hurrá, hurrá" kiáltás. A következő állomá­
son „éljen, éljen" kiáltással fogadták a vonatot. Persze ez
nem nekünk szólt. Megtudtam, hogy futballisták utaztak
a vonaton, akik Közép-Európából érkeztek északra, és
most utaztak haza.
Mi érdekli ma az embereket? Nem annyira egy olyan
esemény, amelytől sok millió ember jóléte függ, mint a fi¬
zikai testet az étertesttől elvonatkoztató dolgok. Az ember
lassan földi állattá válik.
A világszerte elterjedt és egyre jobban terjedő mozgá¬
sokkal másfajta mozgást kell szembeállítanunk: az eurit¬
mia mozdulatait. Ezek az étertesthez igazodnak. Látható¬
ak lesznek általa az étertesttel véghezvitt mozdulatok. Ha
a sportot nézik, azt a mozgást látják, amit a fizikai test
visz véghez.
Ez rendkívül fontos, mert ezzel egyidejűleg nő a vágy a
sport iránt. Nem akarok általában a sport ellen szólni. Ha
olyan emberek sportolnak, akik ezen kívül munkát is vé¬
geznek, akkor helyénvaló a sport, mert a munka közben
több természetellenes mozdulatot kell megszokni. Ha a
sportba a fizikai embernek megfelelő természetes mozdu¬
latokat viszünk bele, akkor helyénvaló ez a fajta felüdülés.
De mi ez a mai sportolás, amelyen olyan emberek vesznek
részt, akiknek nincs is szükségük felüdülésre? Akadnak
manapság olyan sportolók, akik reggel elmennek a temp¬
lomba és imádkoznak: „Hiszek egy Istenben... " Aztán ki¬
mennek a sportpályára. Ott ugyan nem foglalják szavak¬
ba, de amit tesznek, az körülbelül így fogalmazható meg:
„Nem hiszek egy Istenben, aki megajándékozott egy éter¬
testtel, ami nem érdekel. Húsban és csontban hiszek, ez
az én boldogságom!" Látják, uraim, ez a tudat alatti szük¬
ségszerű következménye annak, ami ma történik. Nem¬
csak attól materialista valaki, hogy azt mondja, hallani
sem akar szellemiségről, hanem amint láttuk, attól is,
hogy olyan dolgokat művel, amelyek az egész embert el¬
szakítják a szellemtől.
A korábbi kérdésre azt válaszolhatom: ha valaki eltéved
az erdőben a köd miatt, akkor előfordul, hogy étertestét

14
követi. Ez nem olyan nagy baj, hiszen visszaérkezik oda,
ahonnan elindult. Ha az ember forog, az sem olyan nagy
baj; ide-oda ingázik az étertest és a fizikai test között. Ez
azért van, mert az ember mindkettőhöz tartozik, mindket­
tőt fejlesztenie kell. Ennek ez a magyarázata. De nyugaton
ma általános az a hajlandóság, hogy az ember el akar sza¬
kadni étertestétől, és kizárólag fizikai testét akarja követ¬
ni. Ennek eredménye a tulajdonképpen káros, szörnyű
materializmus. Mert a gondolati materializmus nem a leg-
károsabb. A legkárosabb az a materializmus, amely az em¬
bert az állat szintjére süllyeszti. Ez a meggondolandó!
Mi sem könnyebb, mint azt mondani: ez az ember egy
nyárspolgár, a sport ellen lázít, pedig a sport nagyon hasz¬
nos. De én nem lázítok a sport ellen. Hadd sportoljon, aki
akar, hiszen az ember szabad lény! De teljesen tönkreteszi
magát mint embert, ha csak a sport felé fordul.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy széles körben érvé¬
nyes az, amit A szociális kérdés lényege című könyvem első
fejezetében leírtam. Természetesen azt gondoltam, amikor
azt írtam: úgy írok, hogy az emberek elgondolkodjanák raj¬
ta. Sajnos, nem így történt. Nem gondolkodtak el, és a
könyvet nem is értették meg. Többek között azt írtam:
igen, van egy nagy, demokratikus proletármozgalom, de ha
jobban odafigyelünk, azt látjuk, hogy a legtöbb proletár ma
azt utánozza, amit régebben a polgároktól látott. Hasonló¬
képpen utánozzák a tudományt is; mindent tudománynak
tartanak, amit az egyetemeken hallanak. Többnyire a szo¬
cialisták az elsők, akik azt mondják: szakértőkből álló kol¬
légiumra van szükség stb. Ami pedig a sportot illeti, az ter¬
mészetesen polgári találmány, amit lehetőleg szintén
utánoznak. Persze ez nem sikerül teljes mértékben, de a
szemléletet átveszik, utánozzák, és az egyedül üdvözítő do¬
lognak tartják. Pedig a proletár mozgalomból csak akkor le¬
het valami, ha saját impulzust kap, és nem utánozza a ko¬
rábbi társadalmi osztályokat. Ezért mondtam el Önöknek
mindezt. Minden téren látható, hogy sajnos éppen a prole¬
tármozgalom kerül a tekintélytisztelet hatása alá. Ezért ír¬
tam le ezeket a dolgokat a könyv első fejezetében, és azt re¬
méltem, hogy az emberek elgondolkodnak rajta.

15
 De természetesen a sportolók nem szeretnek gondol¬
kodni. Gondolkodni ugyanis csak az étertesttel lehet.
Akárhogy is erőlködnek, a fizikai testtel nem tudnak gon¬
dolkodni. Ezért arra a kérdésre, hogy húst vagy csupán
növényeket együnk-e, hogy jobban tudjunk gondolkodni,
csak azt válaszolhatom: táplálkozással nem lehet serkente¬
ni a gondolkodást - azt csak az étertest által lehet. Ezért
az étertesthez kell fordulni.
Mint láttuk, az étertest azáltal jelzi jelenlétét az ember¬
ben, hogy az ember kerek mozdulatokat akar végezni,
hogy táncolni szeret, vagy hogy körbe jár, amikor eltéved.
Nos, uraim, aki élt már Bécsben, az tudja, hogy a bécsiek
szeretnek szórakozni, jó kedélyű, könnyed emberek. Bécs¬
ben van a Práter. Ez egy óriási vidámpark. Általában va¬
sárnap mennek az emberek a Práterbe, kivéve azokat a
semmirekellőket, akik naponta odajárnak. Lehet ott kapni
virslit, látható mindenféle mutatvány. A Práteren belül
utak vezetnek, egészen különösen megtervezett utak. Eze¬
ket úgy tervezték és építették meg, hogy mindig visszave¬
zetnek a kiinduló ponthoz. Az ember végigmegy egy hosz-
szú úton, valahol betér az erdőbe, és egy idő múlva ott
van, ahol volt: a virslis bódénál vagy a céllövöldénél. így
szerkesztették meg az utakat. Persze ez nem úgy történt,
hogy a tervezők elhatározták: „Idecsalogatjuk a bécsieket,
hogy jól érezzék magukat", de az érzéseikre hallgattak,
amikor úgy építették meg az utakat, hogy az ember köd
nélkül is visszaérkezzék oda, ahonnan elindult. Olyan kör¬
be vezető utakat építettek, amilyeneket az étertest akar, és
az ember úgy érzi, eltávolodott a fizikai testétől, ez pedig
kellemes közérzetet okoz. Jó közérzetet teremt ugyanis, ha
körben járunk.
Jó közérzetet okoz az is, ha az út maga is körbe vezet.
Akik megépítették a Prátert, azok igyekeztek ilyen jó közér¬
zetet teremteni a bécsieknek, hogy étertestük jól érezze ma¬
gát, amikor újra meg újra a virslis bódéhoz érkeznek. Ezt
nagyon ravaszul tervezték el, és még ma is így van. Megnéz¬
hetik, hogy az utak ilyenek. Nem lehet eltévedni, mert az
ember körben jár, forog. És e forgás, különösen, ha az egész
vasárnap délutánt így töltik, valóban jó közérzetet teremt.

16
 Ez természetesen sokkal ártatlanabb jó közérzet, mint
ami más dolognak köszönhető, amikor szintén megszűnik
a tájékozódási képesség. Például, ha valaki késő este haza¬
jön, és nem tudja biztosan, berúgott-e vagy sem, akkor az
ágyára teszi a kalapját. Ha egyet lát, akkor nem rúgott be,
ha kettőt lát, akkor berúgott. Ez azért van, mert akkor az
asztráltest forog. Ha az ágyban fekvő ember berúgott, ak¬
kor forog az asztrálteste. Ha azonban valaki szellemibb
módon, a körben járás révén bevonja az étertestet, akkor
az étertest forog. Ez a forgás ártatlanabb módja.
Az ivászat az asztráltestre hat, a forgás az étertestre. A
különbség világosan látható. Az ittas ember nem úgy fo¬
rog, mint az, aki körbe vezető úton jár. Számára minden
forog, mintha asztrálteste lenne maga a Földgolyó; úgy fo¬
rog, mint a Föld. Ekkor az asztráltest forog.
Amikor az emberek táncolnak vagy a bécsi Práterban
keringőznek, akkor az étertest forog, és magával viszi a fi¬
zikai testet; ez az ártatlanabb dolog. Azt mondhatjuk: aki
táncol, annak az éterteste forog, aki pedig részeg, annak
az asztrálteste. Aszerint, hogy mit csinál egy ember, meg
lehet különböztetni: az étertest vagy az asztráltest műkö¬
dik-e közre.
A mai tudomány még nem foglalkozik ilyen dolgokkal.
Ezért nem tud választ adni a civilizáció nagy kérdéseire,
mert az emberek nem tudják, hogyan kell kezelni ezeket a
dolgokat, hogy ne váljanak teljesen embertelenné. Mert az
emberiség egyre állatibbá válhat.
Nos, az emberiségnek be kell fogadnia valami szellemit.
Meggyőződésem, hogy akik munkájuk révén megismerik a
Földet, vágyat fognak érezni a szellemi megismerésre, és
fokozatosan megértik majd, hogy a szellem ápolása meny¬
nyire szükséges.
Ma ezeket akartam elmondani. Még vissza fogunk térni
ezekre a kérdésekre.

17
 MÁSODIK ELŐADÁS

Legutóbbi fejtegetéseimhez szeretném hozzáfűzni, hogy

valójában mi a helyzet akkor, ha az embert olyasmi támad¬
ja meg, mint például a szürke hályog vagy a fekete hályog
a szemen. Ettől a szem használhatatlanná válik. A ember¬
nek kezdetben az a benyomása, mintha valami villogna a
szeme előtt, azután egyre homályosabban lát, míg végül
már semmit sem lát úgy, ahogy korábban.
Mi a hályogképződés szellemi alapja? Az, hogy aminek
a szemben olyan átlátszónak kellene lennie, mint az üveg,
az átlátszatlanná válik. Ha az ablakra átlátszó üveg helyett
nem átlátszó papírt vagy kartont teszünk, akkor nem le¬
het többé kilátni az ablakon. így van ez a hályogos szem¬
nél is: aminek átlátszónak kellene lennie, az átlátszatlan¬
ná vált.
Nézzük csak meg közelebbről! Már többször lerajzol¬
tam a szemet. így nő ki az agyból, a koponyából (rajzol).
Ilyen lenne oldalnézetben. Elöl egy kiálló rész védi a sze¬
met, bent vérerek és a látóideg foglalnak helyet. Itt futnak
össze.

18
 Van még valami a szemben, ami olyan, mint egy izom¬
kezdemény. Ez tartja azt, amit lencsének nevezünk. A sze¬
men belül tehát ez az izom tart egy apró, átlátszó, lencse
alakú testet. Képzeljenek el egy kicsi, átlátszó lencsét, ame¬
lyen keresztül kell nézni. Szemből ilyennek látszik (rajz), és
az kell, hogy át lehessen látni rajta. Ez teljesen érthető. Ah¬
hoz hogy lássunk, átlátszó szemre van szükségünk. A szem¬
nek átlátszónak kell lennie. Ha az ember belegondol, akkor
rájön: nem a szem az, ami lát, hiszen ahhoz, hogy lássunk
vele, átlátszónak kell lennie. Ha valamivel összekenjük az
ablaküveget, akkor nem látunk át rajta. Igen, mi vagyunk
azok, akik átlátunk az üvegen, nem az üveg lát, hanem mi
látunk át rajta. Hasonló módon, nem a szem lát, hanem az
emberben van valami, ami átlát az átlátszó szemen.
Mi történik, amikor az ember szeme hályogos lesz? Ek¬
kor a szemben lévő lencse átlátszatlan lesz. Nagyon apró
ez a lencse, apró és átlátszó. A hályogos megbetegedésben
szenvedő ember lencséje viszont fehér, tejszerű, nem át¬
látszó. Az egészséges szem szép, átlátszó lencséjét így raj¬
zolnám le, a tejszerű átlátszatlan lencsét pedig így. (rajzol)
Az ilyen dolgoknál nagy előnyt jelent az emberi test
egyes részeinek rugalmassága, legalábbis sok vonatkozás¬
ban. Ha például egy hályogos szembe egy bizonyos irány¬
ban belevágnak, akkor ez az izom érvényesíti rugalmassá¬
gát, és a lencse - amelyet egyébként az izomzat tart -
kiugrik, ha itt lyukat vágnak. Képzeljenek el tehát egy há¬
lyogos szemet, amelybe egy bizonyos módon belevágnak.
Ezek a műtétek viszonylag egyszerűek, mert a test a segít¬
ségünkre siet. A lencse kiugrik. Az átlátszatlanná vált len¬
csét kézbe lehet venni. Most aztán végképp nem lát az ille¬
tő, miután kivették a szemlencséjét, hiszen arra szükség
van a látáshoz. Mindjárt megmagyarázom, hogy miért.
Miután az illetőt megoperálták, kivették a szemlencsé¬
jét, megint világos lesz körülötte minden, holott a műtét
előtt már semmit sem látott. Újra lát, de lencse nélkül csak
nagyon távoli dolgokat. Nincs elég látóereje. Használhatat¬
lan szemet kapott tehát, mert a közeli tárgyakat nem látja.
Az ily módon megműtött embernek szemüveget - mes¬
terséges lencsét - adnak. Korábban a szeme belsejében

19
volt a lencse, most mesterséges lencsét kap. Ennek segítsé¬
gével a közeli dolgokat is újra látja. A lencse tehát, anely
azelőtt a szemében volt, helyettesíthető egy átlátszó üveg¬
gel. Ez természetesen nem olyan tökéletes, mert nem el. A
lencse él, mozgatható, aminek megvannak az előnyeiDe
szükség esetén ki lehet emelni az átlátszatlanná vált len¬
csét, és szemüveggel lehet helyettesíteni. Az ember újra
lát, hála a szeme elé tett üvegnek.
Ily módon pontosan érthető, hogy áll a helyzet a látás¬
sal: az ember szemében van egy, a látáshoz szükségeské¬
szülék, ami szükség esetén egy külső eszközzel - szem¬
üveggel - pótolható. Az élő szemüveg, azaz a lencse előnye
a pótszemüveggel szemben az, hogy ha valami távolabbi
dolgot akarunk látni, akkor az ilyen alakú lencsét (rajz)
valamennyire el kell vékonyítani. így a távoli dolgokat is
láthatjuk. Ha például egy vadász messzire akar lőni, álkor
el kell vékonyítania a lencséjét. Ez annak az izomnak a
műve, amely itt látható (rajz). Ha viszont közelre akarunk
látni, például olvasni szeretnénk, akkor meg kell vastagíta¬
ni a lencsét. Ez megint csak az izom dolga. Ezt persze nem
tehetjük meg a szemüveggel, hacsak nem váltogatnánk
esetenként. Olykor persze meg is tesszük. Ma már vannak
olyan emberek, akik kétféle szemüveget használnak: egyet
közelre és egyet távolra. De mivel a szemben lévő lencse
élő, szükség szerint igazíthatjuk közel- vagy távollátásra.
így azt is megérthetik, miért lát az ember csak távoli
tárgyakat, miután kivették a szemlencséjét; akkor ugyanis
olyan a hatás, mintha teljesen lapossá tettük volna.
Az átlátszó szem működéséről el kell még mondanom,
hogy a lencse mögött egy nyálkás test helyezkedik el, az
úgynevezett üvegtest. Az is válhat átlátszatlanná. Ezt nem
lehet megszüntetni, mert nem helyettesíthető semmilyen
módon.
Ha kívülről nézünk a szembe, akkor feketének látjuk. A
lencse a fekete pupilla mögött van. Azért fekete, mert a
szem hátterére nézünk. Ezért látjuk feketének. Ilyenkor
keresztülnézünk a lencsén és mindezen (rajz).
Felvetődik a kérdés: mi történik akkor, amikor a lencse
átlátszatlanná válik? Megint csak képzeljük el az üveget.

20
Amikor átlátszó, akkor átereszti a fényt. Ha valami nem
átlátszó, az azt jelenti, hogy nem engedi át a fényt, feltar¬
tóztatja azt. A szemnél az a helyzet, hogy a lencsének be
kell fogadnia és ki kell engednie a fényt. A fény az éteri-
séghez tartozik, nem a matériához, nem a nehézkedés
anyagához, ami kívül van, hanem az éteriséghez.
Elmondtam már, hogy az embernek a fizikai testén kí¬
vül éterteste is van. Mit jelent az, hogy a lencse átlátszó?
Azt jelenti, hogy az ember éterteste - amely mindenhová
behatol - egyszerűen áthalad a lencsén. A szép, átlátszó
lencsén át tud hatolni az étertest. Ez azt jelenti, hogy a
lencse helyén az embernél egy darabka étertest van.
A lencse azért lesz átlátszatlan, mert az anyag a lencsé¬
ben besűrűsödik. Ha só vagy más anyag rakódik le a len¬
csében, akkor átlátszatlanná lesz. Olyan ez, mint amikor
sót oldunk fel egy pohár vízben. Amíg a só oldódik, szinte
átlátszó az oldat. Amikor lent leülepszik, akkor ott már
nem átlátszó. Azaz, az anyag nem ereszti át a fényt. A len¬
cse átlátszatlan lesz, ha sórészecskék rakódnak le benne.
Idős korban általában lerakódnak ilyen sórészecskék, és
az ember átlátszó részei átlátszatlanokká lesznek.
A hályogos betegségben szenvedő ember átlátszó len¬
cséje tehát átlátszatlanná válhat. Mi ennek a következmé¬
nye? Az, hogy az ember átlátszatlan lencséjébe már nem
tud behatolni az étertest. Egy kicsi lyuk keletkezik a he¬
lyén. Az étertest mindenhol áthatja az embert. Ha az em¬
ber egészséges, az étertest teljesen kitölti. Ha azonban a
lencse megbetegszik, átlátszatlanná válik, akkor az éter¬
test nem tud beférkőzni a lencse helyére. Ott tehát, ahol a
lencse van, nincs étertest. Ha feltesszük a kérdést: miben
áll a hályogbetegség, akkor azt kell mondanunk: abban áll,
hogy azon a helyen, ahol a lencse a szemben átlátszatlan
lett, nincs étertest.
Egyedül az étertesttel azonban még nem lehet látni. Ha
az étertesttel látni tudnánk, akkor éjjel is mindig látnánk,
hiszen étertestünk éjjel velünk van az ágyban, csak az
asztráltestünk húzódik ki. Nem az étertestünkkel látunk
tehát, hanem a lélekkel. De a látáshoz szükségünk van az
éter testünkre. Az asztráltestről se feledkezzünk meg! Ez

21
az ember lényének harmadik tagja. Ez is mindent kitölt.
Ha az asztráltest látni akarna ott, ahol nincs étertest, ak¬
kor erre nem lenne képes, éppen az étertest hiánya miatt.
Vajon minek köszönhetjük, hogy látunk? Annak, hogy
asztráltestünk benne van étertestünkben. Ha viszont az
étertest egy helyen kiiktatódott, azáltal hogy a szemlencse
már nem átlátszó, akkor nem látunk. Akkor az asztráltest
nem lát. Érthető ez?

Válasz: Igen!

Asztráltestünk azáltal képes a látásra, hogy az étertest

be tud hatolni a lencse helyére, ahol szükség van rá. Ha az
ember helyesen értelmez olyasmit, mint a hályog, akkor
világosan látja: az embernek éter- és asztrálteste van.
A betegség kezdeti állapotában azt mondhatjuk: a szür¬
ke hályog attól van, hogy a lencsében lerakódott sók nem
engedik be a szembe az étertestet. Tenni kellene valamit
azért, hogy újra átlátszóvá tegyük a lencsét. Előrehaladott
stádiumban, amikor a lencsét már birtokba vették a sók,
tehát átlátszatlan lett, mást már nem lehet tenni, mint
hogy kioperálják a lencsét, és szemüveggel helyettesítik.
De az a helyzet, hogy amikor a hályog még kezdetleges, ak¬
kor mást is lehet tenni. Ennek a példáján szeretném meg¬
mutatni, miként függ össze az ember a környezetével.

Tegyük fel, hogy ez a Föld. Növények nőnek ki belőle.

A növénynek természetesen van fizikai teste. Megfogható,
megérinthető fizikai teste. De a növénynek éterteste is

22
van, mivel él. Minden élőnek van éterteste. Ha a növény¬
nek nem lenne éterteste, akkor kő lenne. El, mert étertes¬
te van. De a növény nem képes érezni. Nincs asztrálteste.
A Föld környezetében viszont mindenhol van asztrális
szubsztancia, asztralitás. Az embernek van asztrálteste,
de a Föld környezetében is van asztralitás. Elmondom, mi
bizonyítja, hogy mindenhol van asztralitás. Ehhez egy
meglehetősen távol eső példához kell folyamodnom.
Köztudomású, hogy a tűzhányók időnként izzó lávatö­
megeket lövellnek ki. Egy ilyen tűzhányót szeretnék leírni
önöknek. A hegy alapja közönséges kőzet. A Nápoly mel¬
letti Vezúv alapját például úgynevezett appennin kőzet ké¬
pezi. Lent van tehát a közönséges kőzet, amely a hegy kör¬
nyezetében is megtalálható. Ezt követően különböző
rétegek rakódnak egymásra. A Vezúv kitörésének helyén
például egy repedés van. Amikor a Vezúv kitör, először ha¬
mut és vizet lövell ki ebből a repedésből, aztán hatalmas
kődarabokat. Mindez a felszínre tör, olykor folyékony,
máskor bombaszerű állapotban. Ez a bombaszerű kőzet
lefelé veszi az útját. Közben eső is esik és elkeveredik sár¬
rá. Minden egymásra tornyosulva alkot egy ilyen hegyet.

A Föld belsejéből tehát először hamuval keveredett forró

víz tör fel. Miközben lezúdul, nagyon szívós anyaggá válik.
Aztán valamivel később a hegy minden irányban kilövelli a
bombaszerű kődarabokat. így működnek a tűzhányók.

23
 A következőkben elmondom, hogyan viselkedik a tudo¬
mány egy olyan jelenséggel szemben, mint a tűzhányó. A
tudomány azt mondja: a Föld belsejéből mindenféle feltör
a felszínre. A tűzhányók általában víz közelében találha¬
tók. Ez valóban így van. Többnyire vízpart közelében, he¬
lyezkednek el. Tehát - mondják - mivel ott amúgy is repe¬
dés van a Földben, a víz bele tud hatolni, ami aztán a Föld
belsejében lévő hő hatására felforr. Ez azután kilövelli az
ott lévő anyagokat. Ezt állítja az egyik tudós. Könyvet írt
róla, és ezzel - így mondják - megmagyarázta a tűzhányók
keletkezését.
Egy másik tudós viszont ezt mondja: „Okunk van arra,
hogy feltételezzük: azok a repedések nem olyan kiterjedé-
sűek, hogy víz kerülhessen beléjük. Nem gondolhatjuk,
hogy ha a tűzhányók víz közelében vannak is, a víz be¬
áradhat a Föld repedéseibe. Ezt nem feltételezhetjük. A
dolog tehát nem úgy áll, ahogy az első tudós mondta. Más
magyarázatot kell találnunk."
Akkor előáll valaki, és azt moridja, hogy a Föld belsejé¬
ben folyékonyak a fémek. Ahogy a kohóban folyékony a
vas, amikor megmunkálják, úgy folyékony fémek vannak
a Föld belsejében is. Ezeket magmának nevezik. A Föld¬
ben tehát folyékony fémek alkotta magma van. Ha ez a
magma olyan helyet talál, ahol kisebb az ellenállás, akkor
kitör. A másik tudós szerint tehát a Föld egyenlőtlen sűrű¬
sége következtében a magma az egyik vagy a másik irány¬
ba tör ki.
Megint mások úgy vélekednek, hogy a magmának nem
lehet akkora ereje, hogy olyan hatalmas lendülettel lövell-
je ki a kőzetet. Ez sem kielégítő magyarázat.
Más tudósok megint mást állítanak. Aztán kinyomtat¬
ják a nép gyermekei számára szóló könyvekben. Azt is be¬
leírják, hogy ma még nem tudják, mitől keletkeznek a tűz¬
hányók. Ma körülbelül ez a helyzet. Általában észrevehető,
hogy az egyik tudós ezt állítja, a másik amazt, de végered¬
ményben nem ismerik a tűzhányók keletkezésének az
okát. A legfontosabb dolgok okát általában nem tudják.
Közbevetőleg hadd mondjak el valamit. A tűzhányók -
például a Vezúv - közelében különleges jelenség figyelhető

24
meg": ha az ember meggyújt egy darabka papírt, akkor a ta¬
laj hirtelen füstölni kezd.

Ez itt a talaj (rajz), s ha meggyújtunk egy papírdarabot,

akkor a föld az égő papír alatt elkezd füstölni, és ha na¬
gyobb papírt gyújtunk meg, akkor a felszálló füst teljesen
elborít. Ez rendkívül látványos jelenség. Az Olaszország¬
ban járó utazóknak a idegenvezetők mindig megmutatják,
hogyan füstöl a föld az égő papír alatt.
De mit jelent ez? Ezen a helyen, belül összegyűlt egy bi-
zonvos mennvisééű vízéőz. Itt kiiön a felgyülemlett víz-

Ez itt a talaj (rajz), s ha meggyújtunk egy papírdarabot,

akkor a föld az égő papír alatt elkezd füstölni, és ha na¬
gyobb papírt gyújtunk meg, akkor a felszálló füst teljesen
elborít. Ez rendkívül látványos jelenség. Az Olaszország¬
ban járó utazóknak a idegenvezetők mindig megmutatják,
hogyan füstöl a föld az égő papír alatt.
De mit jelent ez? Ezen a helyen, belül összegyűlt egy bi¬
zonyos mennyiségű vízgőz. Itt kijön a felgyülemlett víz¬
gőz. Nem tud kijönni a fölötte lévő levegő sűrűsége miatt.
A gőz bent marad. Köztudott, hogy a melegebb levegő rit¬
kább. A fűtött szoba levegője is ritkább. A meleg levegő
mindig ritkább, mint a hideg levegő. Vagyis, ha itt meg¬
gyújtjuk a papírt, ritkább lesz a levegő. Ez a ritkább levegő
már nem zárja el a gőz útját, a gőz kiáramlik. Természete¬
sen csak akkor, ha lent van valami, ami ki akar törni.
Gondolják csak el, hogy mi történt. Nem voltak lent és
nem fújták kifelé a gőzt, hanem kívülről kicsalogatták a
gőzt azzal, hogy meggyújtottak egy darab papírt. Ha tehát
a föld felszíne fölött meggyújtanak valamit, akkor kicsalo¬
gatják a gőzt, mert ritkábbá teszik a levegőt.
A tudós urak állandóan keresik az okát, hogy miért is
tör fel a tűzhányóból vízgőz, sőt, miért lövellnek ki belőle
bombaszerűen kőzetek. A magyarázatot a föld alatt kere¬
sik. Pedig a jelenség okát éppolyan kevéssé kell a földben
vagy a föld felszíne alatt keresni, mint ahogyan a papír
meggyújtása után a vízgőz kiáramlásának okát sem ott ta¬
láljuk. Az okok a földön kívül találhatók.

25
 A tényeket megfelelő módon kell értelmezni. Az ember
tehát nem a föld belsejéből fújja ki a gőzt, hanem kicsalo¬
gatja a ritkább, felmelegített levegő által. Ugyanígy kicsa¬
logatja valami mindazt, ami bent van. Ha csak egy papírt
gyújtunk meg, akkor nem hozunk fel szilárd kőzeteket, kü¬
lönben az angol urakat, akik Nápolyban a Vezúv közelé¬
ben papírt égetnek, nemcsak füst venné körül, hanem
mindenféle kő is potyogna az orrukra. Ez nem történik
meg, csak ritkább lesz a levegő, és felszáll a gőz. De ami¬
kor kitör a Vezúv, akkor fölötte megritkul minden asztrali-
tás. Az asztralitást a csillagok, a bolygók kívül lévő ereje
teszi ritkábbá, vékonyabbá.
Ha tehát a Vezúv fölött egy bizonyos csillagkonstelláció
jön létre, akkor a felső asztralitás ritkább lesz - mint a le¬
vegő az égő papír következtében -, és kiragadja azt, ami
alul van.
Amikor tehát a kéngőzöket a felszínre vonzzák - mert
nemcsak vízgőz tör fel, hanem kéngőz is -, akkor egy kis
Vezúv-kitörést idéznek elő. Ahol a tűzhányók hatalmas
erővel törnek ki, ott nem az tevékeny, ami alul van, hanem
az, ami kívül van, amit a csillagok állása okoz.
Az ilyen dolgoknál néha egy kis fontoskodás is szerepet
játszik. Valaki egyszer rájött, hogy az ilyen események ösz-
szefüggenek a csillagok állásával, a Nap és a Hold viszonyá¬
val. Például Falb. Az idősebbek talán hallottak már Falb el¬
méletéről. E szerint nem csak a földrengések, hanem a
tűzhányók kitörései is összefüggenek a csillagok állásával.
Ez így igaz is. De Falb nagyon hiú volt, büszke a felfedezé¬
sére. Még valami másra is rájött, ami igen fontos. Bizonyá¬
ra tudják, hogy a bányákban nagy veszélyt jelent a robba¬
nó sújtólég. Ilyenkor meggyulladnak a gázok, mert nagy
erővel hatják át a bányát. Falb tehát kijelentette: a gázok
különleges viselkedése sem a Föld mélyéből ered, hanem
például a Nap és a Hold állásától függ. Ennek alapján ösz-
szeállította, megjósolta a földrengések, a sújtólégrobbaná-
sok várható időpontját. Természeti eseményeknél gyakran
történnek előre nem látható dolgok. Ezek keresztülhúzzák
a számításokat. De Falb kiadott egy naptárt, amelyben
egész évre megjelölte a szerinte kritikusnak látszó napokat.

26
A Nap, a Hold és bizonyos csillagegyüttállások esetében
szerinte az adott napokon sújtólégrobbanásra vagy földren¬
gésre lehet számítani.
Valamikor régebben egyszer meghallgattam Falb egyik
előadását. Magas, karcsú ember volt, és meggyőzően adta
elő elméletét. De nem tudott semmit az asztralitásról. Azt
hitte, hogy a jelenségek csakis a hő ritkulására vezethetők
vissza, hogy a ritkább hő kicsalogatja a gázokat vagy kő¬
tömböket, és ez okozza a bányákban a sújtólégrobbanást
is. Falb egy nagy teremben tartotta az előadását, és nagyon
szépen megmagyarázott mindent. Sok igazság volt abban,
amit mondott. Egyszer csak, miközben azt fejtegette, hogy
a Nap és a Hold bizonyos állása változást idéz elő a levegő¬
ben, és ilyenkor sújtólégrobbanás keletkezik, amit a neve¬
zett körülmények hívnak elő - kopogtak az ajtón. A Neue
Freie Presse című újság küldönce táviratot hozott az elő¬
adónak. Falb, elég udvariatlanul, azt mondta: ez bizonyá¬
ra fontos lehet, és előadás közben felolvasta a táviratot:
„Ebben és ebben a bányában sújtólégrobbanás történt."
Falb ezt megjósolta és megbeszélte az újság szerkesztőjé¬
vel, hogy ha az esemény bekövetkezik, küldjenek neki táv¬
iratot az előadóterembe. Falbnak gyakran voltak ilyen öt¬
letei, hisz' nagyon hiú volt. De a jóslat valóban helyesnek
bizonyult. Falb azt mondta: látják, hölgyeim és uraim, a
bizonyíték kézzel fogható. Ez persze fontoskodás volt, de
Falb állítása megállta a helyét.

A helyzet az, hogy azok a súlyos tömegek nem a mély¬

ből lökődnek a felszínre, ahogy a tudósok állítják, hanem
a vonzás fentről történik a csillagok állásával összefüggés¬
ben. Megbeszéltük, hogy az égő papírtól ritkább lesz a le¬
vegő, a gőz pedig egészen beborítja az embert. De a levegő
nem lesz annyival ritkább, hogy szilárd anyagú tömböket
ki tudjon röpíteni. Akkor már az éteriségnek is ritkulnia
kell, és az asztralitásnak is. Ha tehát kielégítő magyaráza¬
tot keresünk a tűzhányók működésére, akkor rájövünk,
hogy Földünket nemcsak föld-szubsztancia, hanem aszt-
ralitás is körülveszi. A mai tudomány nem elég bátor a
szakszerű magyarázatok megkeresésére. Nincs elég bátor¬
sága hozzá.

27
 A Földet úgy kell elképzelnünk, hogy elsősorban az éte-
riség, másodsorban pedig az asztralitás veszi körül. Az
asztralitás is mindenhová behatol. De a növények nem ve¬
szik fel testükbe az asztralitást. Csak étertestük van. így
csupán az éteriséget veszik fel magukba, az asztralitást
nem. Vannak azonban olyan növények, amelyek felveszik
az asztralitást; ezek a mérgező növények. Ez a különbség a
nem mérgező és a mérgező növények között: a nem mérge¬
zőkben nincs asztralitás, a mérgezőkben van.
Mit jelent ez? A legmérgezőbb növények egyike a masz-
lagos nadragulya. Azért olyan fekete, mert felvette magába
az asztralitást. Azáltal azonban, hogy felveszi magába az
asztralitást, valójában csaknem teljesen elpusztítja magát,
elegendő erő van benne ahhoz, hogy a fizikai anyagot ál¬
landóan szétrombolja. A maszlagos nadragulyában sok
erő van. Folyton igyekszik a fizikai anyag tönkretételére.
Ha megeszünk egy nadragulyát, amint belénk került, el¬
kezdi belső matériánkat szétrombolni. Hatására el kell
pusztulnunk, mert képes a fizikai anyag szétrombolására.
Ha tehát megfelelő módon, nagyon felhígított formában
a maszlagos nadragulya levét befecskendezzük az ember
vérébe - annyira híg levet, amely már nem mérgező -, ak¬
kor leküzdhetjük vele a hályogbetegséget, mert feloldja a
sókat, amelyek elkezdtek lerakódni a lencsén.
Ha a maszlagos nadragulya pusztító erejét felhasznál¬
va, azt megfelelő hígításban a lencsébe juttatjuk, akkor
megsemmisíti az ott lerakódott sókat, és a hályogot bizo¬
nyos körülmények között meg lehet gyógyítani.
Előrehaladott hályog esetében már nem válik be ez a
módszer. De ha idejekorán észreveszik a képződő hályo¬
got, akkor még meg lehet gyógyítani anélkül, hogy később
megműtenék a lencsét.
Ezért rendszerint nem annyira eredményes a homeo¬
pátiás módszer, vagyis ha gyógyszerként alkalmazzuk a
maszlagos nadragulya hígított levét. Segít ugyan, de nem
elég erős a hatása, és a hályog mindig kiújul. Ez tehát nem
hoz kielégítő eredményt. De nagyon sokat segíthetünk, ha
a hígított levet befecskendezzük a vérbe. A vér mindenho¬
vá eljut, a szembe is.

28
 Ebből még valami mást is láthatunk. Tegyük fel, hogy
valaki sok maszlagos nadragulyát eszik - kevés is elég len¬
ne, de mondjuk, hogy sokat eszik belőle -, akkor a mérgező
növény a garaton át a gyomorba jutva a fizikai anyagot is
tönkreteszi. Az illető nem élhet tovább. Ha azonban a
maszlagos nadragulya levét egyre jobban felhígítjuk, ak¬
kor már nem támadja meg a fizikai anyagot. A hígított le¬
vet meg lehet emészteni, viszont az megtámadja a fejet.
Olyankor lehet alkalmazni, amikor valaki nagyon ideges;
az erősen hígított lé oldja a lerakódásokat.
Ha a levet annyira felhígítottuk, hogy már a fejet sem
támadja meg, akkor még mindig hat a szemre. A szem az a
szerv, amely a leghígabb oldatra is érzékeny. Belladonná¬
nak, szépasszonynak nevezik, mert olyan szép fekete sze¬
mű. Figyelemre méltó, hogy emberi lényünk a legkülönfé¬
lébb módon reagál a környezet anyagaira. A nagyon híg
maszlagos nadragulya oldat tehát jótékonyan hat a szem¬
re. Más anyagokra más szervek érzékenyek. Testünkben
minden szerv érzékeny valamilyen anyagra. Ezek különfé¬
leképpen hatnak.
Nézzük például az emberi májat, amelynek rengeteg
tennivalója van. A máj olyan, mint egy belső megfigyelő.
Fontos szerepe van az emésztés terén. Különösen a zsírok
feldolgozásánál jelentős a szerepe. Ha a máj nem tud ren¬
desen működni, akkor az emberben felgyülemlenek a zsí¬
rok, és vándorolni kezdenek a testben. A zsír, amit magá¬
hoz vesz az ember, különös kapcsolatban van a májjal. A
jó anyagok bizonyos viszonyban vannak az emberi test
tagjaival, de a mérgező anyagok is bizonyos hatással van¬
nak az ember tagjaira.
Elmondhatjuk tehát: az elsötétült szemlencsét újra vi¬
lágossá tehetjük, ha az ember egy kis részébe újra bejut¬
tatjuk az asztráltestet, azaz beoltunk valamit a környezet¬
ből az emberbe, amire a szeme különösen érzékeny. Ez
pedig a megfelelően felhígított maszlagos nadragulya olda¬
ta. Ebből kitűnik tehát, hogy a maszlagos nadragulya levé¬
ben van valami, ami éppen az ember szemébe húzza visz-
sza az asztralitást, az asztralitás pedig odavonzza az
éteriséget.

29
 Megállapíthatjuk tehát: noha a maszlagos nadragulya
kint nő, magához vonzza az asztralitást - az éteriség ben¬
ne van, azt nem kell vonzania. Ha pedig megfelelő módon
tanulmányozzuk azt a folyamatot, amely a hályogos szem
maszlagos nadragulyával történő gyógyításánál végbe¬
megy, akkor azt is megértjük, hogy mi megy végbe kint a
maszlagos nadragulyában. A maszlagos nadragulya leve
vonzza az asztralitást. Vonzerő van benne az asztralitás
irányában. Ha valaki maszlagos nadragulyamérgezést kap,
akkor túl sok asztralitás került bele, és ez az asztralitás
forrni kezd. Ez pedig tönkreteszi a fizikai testet.
Ha azonban túl sok ment tönkre a fizikai testből - a há¬
lyogos szemnél ez úgy jelentkezik, hogy túl sok a lerakó¬
dás -, akkor megint el kell vonni belőle. Ebből azt a re¬
ményt lehetne meríteni, hogy a maszlagos nadragulyával
más szerveket is meg lehet gyógyítani, ahol sók vagy más
anyagok rakódtak le. Például epekő vagy húgykő esetén
szintén lerakódott valami, aminek nem kellene ott lennie.
Ha tehát a belladonnával meg lehet gyógyítani a hályogos
szemlencsét, miért ne lehetne meggyógyítani az epekövet
vagy a hólyagkövet is? Bizony, meg lehet gyógyítani ezeket
is, ha megfelelően alkalmazzák a gyógyszert!
A dolgok összefüggenek egymással. Aki helyesen érti
meg a természetet, az magát az embert is helyesen érti
meg. Megint az étertestnél és az asztráltestnél kötöttünk
ki. Ha a dolgokat helyesen szemléljük, akkor mindig az
ember lényének érzékfeletti részeivel találjuk szembe ma¬
gunkat. Ezek valóban nem kitalált dolgok, hanem egy
olyan tudomány eredményei, amely minden téren tovább¬
lép a hagyományos természettudományoknál.

30
 HARMADIK ELŐADÁS

Dr. Steiner: Jó reggelt Uraim! Akar valaki kérdést feltenni?

Kérdés hangzik el a szürke hályoggal kapcsolatban. A

kérdező azt mondja, hogy 1916-ban Baselben kórházba ke­
rült szivárványhártya-gyulladással, és injekciót kapott a fe¬
jébe. Azt szeretné kérdezni, hogy ez az injekció nem hatha¬
tott-e károsan.

Dr. Steiner: Megfigyelt magán valamit? Természetesen

nem lehet arra gondolni, hogy ez az injekció valamiféle
hályogbetegséget idézhetne elő. Azok a jelenségek, az úgy¬
nevezett „legyek", amelyekről ön beszélt, nem kell hogy
valamilyen hályogbetegségre utaljanak, származhatnak
bármi mástól is. Az injekcióknak, ugyebár, az a sajátossá¬
guk, hogy némelykor a közeli izmokat meggyengítik, és az
ember nem tudja az izmait olyan szabadon használni; en¬
nek következtében a szem egy kicsit megmerevedik. Ha
ilyenkor az ember megpróbálja ráirányítani a szemét vala¬
mire, ez nem pontosan sikerül, és ezáltal jönnek létre ezek
a „szúnyogok és legyek". Gyakran előfordul ez, mondhat¬
nánk, a beállítás gyengeségétől. Miért kapott szivárvány¬
hártya-injekciót?

Kérdező: Úgy gondolom, az üvegtest miatt.

Dr. Steiner: Az igazság az, hogy ilyen dolgok ellen,

ameddig csak lehet, jobb más, belső eszközökkel küzdeni.
Néhány dolog ellen nem lehet belső eszközökkel küzdeni,
ezért kísérlik meg az oltást. Ezért nem kell, hogy aggód¬
jon. Ez nem szükséges.
Van esetleg más kérdés?

31
 Kérdező: Szeretnék még eggszer visszatérni a forgásra. Ne­
kem és kollégáimnak is feltűnt, hogg ha a szívről beszélünk,
valami nem világos. Elgondolkodtam azon, amit a Doktor
Úr eggszer felrajzolt arról, hogyan függ össze a Föld a Hold­
dal, és hogy egyfajta fluidum - nem tudom, jól fejezem-e ki,
magam? - van a Nap körül. A szív a test bal oldalán van.
Azt szeretném- megkérdezni, hogg a szív összefügg-e ezzel a
világ-forgással?

Dr. Steiner: Itt fel kell elevenítenünk néhány dolgot,

amiről már beszéltünk. Említettem, hogy a szívről a mai
tudománynak hamis nézetei vannak. Azt gondolják, hogy
a szív egyfajta pumpa, és az pumpálja a vért mindenhová
a testbe. Úgy gondolják tehát, hogy a szív összehúzódik.
Amikor összehúzódik, kisebb lesz, kevesebb vért tart ma¬
gában. Ezáltal löki ki a vért az erek útján, a vér a testbe lö¬
kődik, és mivel a szív rugalmas, úgy gondolják, hogy ismét
kiterjed. Ezáltal a vér ismét visszatér belé. A szívet tehát
pumpaként viselkedő szervként írják le, ami keresztül¬
pumpálja a vért a testen.
Látják, ez egy teljesen hamis nézet. Olyan nézet, amely
csak a materialista időkben jöhetett létre, ahol mindent a
gépekre vezetnek vissza, és úgy vélik, hogy a szívnek egy
mechanikus pumpáló berendezésnek kell lennie, ami a
vért átpumpálja az egész testen. Emellett nincsenek tekin¬
tettel arra, hogy tulajdonképpen az egész élet eleven lény¬
ben folyik le. Ezért szeretném most felhívni a figyelmüket
a következőkre.
Van egy egészen kicsi, alacsonyrendű állatka, amely tu¬
lajdonképpen csak egyfajta tömlőből áll. Ha ezt az állatkát
le akarnám rajzolni, valahogy így kellene megtennem.
Van itt egyfajta bőr. Mint egy tömlő, olyan ez az állat.
Belül üreges, egyszerűen olyan, mint valami fazék, valami
edény. Vannak itt még kis érzékelő szőrszálacskái, ame¬
lyek révén mozogni tud. Ez az állatka a vízben él. Hidrá¬
nak hívják, mert a vízben él. Ennek a hidrának az a külön¬
legessége, hogy tulajdonképpen, ha a magasabb rendű
állatokkal vagy az emberrel hasonlítjuk össze, semmi más,
csak egy puszta gyomor. És ez a tömlő tulajdonképpen

32
nem tesz egyebet, mint hogy mindenféle magocskát, tehát
mindenféle élelmet, ami a közelébe kerül, felvesz magába
és megemészti. Ez az állatka tehát a vízben él, és a vízben
mindenféle éltető anyag úszkál. Az állatka odaúszik az éle¬
lemhez, felveszi magába, tehát éppen azt teszi, mint a
gyomrunk; felveszi őket magába. Szája, torka, ahol a táplá¬
lék előkészül, természetesen nincs ennek a kis állatkának.
A hidra egyszerűen bekebelezi a táplálékot és megemészti
azt. És az a sajátságos, hogy a kivezető szerv, a végbélnyí¬
lás együtt van a bevezető nyílással. Ezen keresztül ürít is.
Minden együtt van tehát ennél az állatkánál.
Nos, természetes, hogy ha egy élőlény, nevezetesen egy
állatka egyáltalán létezni akar, akkor nemcsak ennie kell -
ennie muszáj -, hanem lélegeznie is. Ez az állatka a bőre
külső oldalával lélegzik. Itt mindenütt apró lyukacskák
vannak. Mindenütt, ahol szerves anyag van, ahol élő anyag
van, ott vannak ezek a lyukacskák. Ezeken a lyukacskákon
keresztül szívja fel a vízből a levegőt, amire szüksége van.
Azt mondhatjuk tehát: ez az állatka, ez a hidra rendelke¬
zik egy belső oldallal, egy üreggel, amivel eszik, és egy kül¬
ső oldallal, ahol a légzőszerve van. Az állat tehát beszívja
az oxigént, ami középre kerül, az üregbe. Az állatka tud
enni és lélegezni. Ez a tevékenysége. Úszkál mindenfelé a
vízben, eszik és belélegzi a vízben lévő oxigént.
Mit mond erre a materialista ember? Azt fogja monda¬
ni: nos, ez az állatka egyszerűen csak ebből a bőrből áll.
Ez a bőr belülről úgy alakult, hogy egy emésztőkészüléket

33
tartalmaz, kívülről pedig egy légzőkészüléket. Ezt mondja
a materialista. Ezt azonban mi nem mondhatjuk, mert ezt
egy rendkívül felszínes szemléletnek kell tekintenünk, és
azt kell mondanunk: nem, ennek az állatkának van egy
éterteste is, amelybe bele van szorítva, és van egy asztrál-
teste is, amelybe ugyancsak bele van szorítva. Ezekkel is
rendelkezik, ezek a láthatatlan részei.
Nos, uraim, tudjuk-e valamivel bizonyítani, hogy ez az
állat rendelkezik valamiféle láthatatlannal is a láthatón kí¬
vül? A materialista azt mondja, hogy őt csak a látható ér¬
dekli, a láthatatlan nem. A láthatót, ami egyfajta gyomor,
megmutatja neki a belső, kívül pedig valamiféle tüdő van,
és ő ennyivel meg is elégszik.
Igen ám, de ezzel az állattal tehetünk valami sajátságo¬
sat. Ugyebár egyikünk sem visel kesztyűt, de tudjuk, hogy
az milyen. Ha az embernek van egy kesztyűje, ki tudja for¬
dítani. Gondolják el tehát, hogy, mondjuk, a kesztyű kívül
barna és belül van egy szürke bélése. Ha ezt kifordítjuk,
akkor a szürke kívülre kerül, a barna belülre, tehát telje¬
sen kifordult; most a belső része van kívül és a külső belül.
Levághatják az egyik ujját, és ezt minden egyes ujjával
megtehetik. Ekkor, ha az ujjait levagdosták és kifordítot¬
ták, olyasmit kapnak, mint ez a hidra. A hidra úgy néz ki,
mint egy kesztyűujj. És az a sajátságos, hogy ahogy ezt a
kesztyűujjat ki lehet fordítani úgy, hogy a belseje kívül le¬
gyen és a külseje belül, ezt a hidrát is ki lehet fordítani.
Ezt megtehetjük, teljesen kifordíthatjuk.

34
 Ekkor az, amit az előző rajzon pirossal jelöltem, kívülre
kerül, amit pedig lilával, az belülre. Az üreg kívülre került,
és ami korábban kívül volt, az belülre. Az érdekes az, hogy
most a hidra hirtelen elkezd újra úszkálni. Semmi sem tör¬
tént vele. Ismét úszik a vízben, eszik és lélegzik. Most ép¬
pen úgy eszi a magocskákat ebben az üregben, amely most
jött létre újonnan, és lélegzik azzal, ami korábban a gyomor¬
fala volt. A hidrának tehát a kifordítás nem jelentett sem¬
mit. Nem tett benne kárt. Amivel korábban lélegzett, most
azzal eszik, és amivel korábban evett, most azzal lélegzik.
Igen, uraim, ha a hidra úgy nőtt volna, hogy belül csak
egy gyomor lenne, kívül pedig egy lélegzőszerv, akkor nem
tudott volna mást tenni, mint belül lélegezni, és elkezdeni
kívül enni. De nem ezt tette, hanem abban a pillanatban,
amikor kifordult, a gyomra tüdővé alakult, és a tüdeje gyo¬
morrá. Nos, szeretném tudni, hogy ha semmi másból nem
állna, csak tüdőből és gyomorból, mi történt volna akkor?
Ha van egy tárgyunk, egy kesztyű vagy más egyéb, azt ki
lehet fordítani, ha van külseje. Ha ez valami belső, akkor
természetesen nem lehet csak egyszerűen kifordítani. Az
tehát, ami itt étertestként és asztráltestként jelen van, lát¬
hatatlan, az marad. És mert jelen van, a hidra teste egy¬
szerűen megfordulhat. Látják tehát: ha tiszta tekintettel
nézzük azt, ami tulajdonképpen a természetben előfordul,
akkor rögtön úgy találjuk, hogy a materialista szemlélet¬
nek teljesen hamisnak kell lennie. Azt mondhatjuk tehát,
hogy ami ez esetben tulajdonképpen eszik és lélegzik, az
láthatatlan. És mivel a hidra teste nem olyan szilárd, mint
a miénk, nincsenek csontjai és izmai, ellenben minden
ugyanolyan anyagból van nála, ezért a hidra ezt az anya¬
got mindenre használni tudja.
Mi, ugyebár, nem tudjuk a gyomrunkat kifordítani,
mert jellegzetesen van kialakítva, és nem olyan anyagból
van, mint a hidráé; a minket felépítő anyagok különböző¬
ek. Belsőleg azonban gyomrunknak is lélegeznie kell, és az
a benne lévő levegőt kívülről kapja meg. Gyomrunk tehát
egyfajta hidra.
Mindezekből a dolgokból azonban, amelyekhez még
sok mindent lehetne hozzáfűzni, az derül ki, hogy még a

35
legkisebb állatnál is be lehet bizonyítani, hogy van benne
valami láthatatlan, ami az alapját képezi.
Nos, láthatjuk, hogy akkor is, ha arról beszélünk, hogy
tulajdonképpen mi mozgatja az embert, odajutunk, hogy
ez a valami láthatatlan. Ha járás közben a külső mozgást
nézzük, egyáltalán nem gondolunk arra, hogy a lábunk
nagyujja az, amelyik a lépést megteszi, hanem azt mond¬
juk: amikor megyek, az akaratom az, ami ezt okozza. Ami¬
kor belül a szerveim végeznek mozgást, akkor ezeket a
mozgásokat nem az hívja elő, ami materiális bennünk, ha¬
nem az, ami láthatatlan. Azt mondhatjuk tehát: a szív
nem egy pumpa, hanem asztráltestünk mozgatja. Van te¬
hát egy asztráltestünk, és ez mozgatja a szívet, illetve,
minthogy asztráltestünkben tulajdonképpeni énünk mű¬
ködik, énünkkel is mozgatjuk szívünket, mégpedig egé¬
szen sajátságos módon.
Ha megnézzük a szívet, az - ahogy Burle úr nagyon he¬
lyesen mondta - normális esetben a bal oldalon helyezke¬
dik el, nem annyira, amennyire szokás szerint gondoljuk,
de némileg baloldalon. A szívből aztán kiindulnak a nagy
vérerek. A nagy ütőér és a többi, ezek tulajdonképpen a
szívből indulnak ki.
Nos, a helyzet a következő: amikor például belélegzem,
bizonyos módon oxigénnel táplálom magam. Amikor kilé-
legzem, szénsavat bocsátok ki magamból, s ezzel egyidejű¬
leg oxigénhiányom keletkezik. Újra be akarok lélegezni.
Ebben egyáltalán nem a szívem játszik szerepet, hanem az
egész testem. Az egész testem lesz éhes az oxigénre. Azál¬
tal, hogy ez az oxigénéhség bekövetkezik, a testem arra
kényszerül, hogy mozgásba hozza az összes vért, mert a
vérnek oxigént kell kapnia. A test az asztráltest útján oda
küldi a vért, ahol az megszerezheti az oxigént.
Vagy vegyük például azt, hogy megyek vagy dolgozom.
Ilyenkor elhasználódik, elég bennem a táplálék. Erről már
beszéltem. Ezáltal a vér nem kap elég táplálékot. Most mit
akar a vér? Újra táplálékot akar kapni. A vér bizonyos mó¬
don elveszi azt a táplálékot, amelyet a gyomor és a belek
felvesznek. Ez a levegő- és táplálékéhség mozgásba hozza a
vért. A vér az, ami elsősorban mozog, és magával ragadja a

36
szívet. Nem a szív tehát az, ami a vért átpumpálja a testen,
hanem a vér mozog a levegő- és táplálékéhség következté¬
ben, és ez által mozgatja a szívet. Azt kell tehát monda¬
nunk, hogy a láthatatlan ember az, aki a szívet mozgatja.
Nos, amikor most ezt hallják, feltehetnek egy kérdést.
Látják, az antropozófiánál mindig úgy van, hogy az ellen¬
felek úgy vélik, ők tesznek ellenvetéseket. Az ellenvetése¬
ket azonban már régóta ismerjük. Önmagunknak tesszük
fel ezeket. Ezért hívom fel mindig a figyelmet az ellenveté¬
sekre. Most az lehet az ellenvetés: igen, de mire való akkor
a szív, ha nem pumpálja át a vért a testen? Ha a vér mozog,
talán nincs is szükség a szívre, amit mozgásba kell hoznia.
Igen, ezt mondhatják azok, akiknek nincsenek helyes
fogalmaik az emberi testről. Nagy különbség van az embe¬
ri fej és a test többi része között. Erről a különbségről már
beszéltem. Gondolják el, hogy mennek vagy dolgoznak. A
fej nem vesz részt ebben. A fej a testen él, ahogy az ember
ül egy kocsiban. Abban teljesen nyugodtan ül az ember. A
kocsinak mozgatnia kell a kerekeit, a lónak húznia kell.
így kell dolgoznia kezünknek és lábunknak, a fej viszont
csak ül ezen az egészen, és nem dolgozik a testtel együtt.
Különben a fülkagylónkhoz kellene valamilyen kötelet
erősítenünk, és azokkal kellene, a kerekeit mozgásba hoz¬
nunk. Ezt nem tesszük. A fej nem dolgozik, együtt a test¬
tel. Gondolják el, mi lenne, ha üstökükre - a legtöbben ezt
ma nem tehetnék meg, mert kopaszodnak - efféle kötele¬
ket kötnének. Ez nagyon rossz lenne az ember számára. A
fej tehát nem dolgozik együtt a testtel, nyugodtan ül rajta.
Miért teszi ezt? A fej egészen más, mint az ember többi ré¬
sze. Az a mozgató készülék. A fej annyiban vesz részt a
dologban, hogy együtt mozog a testtel, minthogy a mozgás
feljut a fejhez. De nem a fej az, ami a mozgást előidézi.
A fejen vannak a kifelé irányuló érzékszervek. Itt érzé¬
keli azt, ami kívül található. A fej azonban azt is érzékeli,
ami a legtöbb embernél tudattalan, ami a bensőben megy
végbe. Ha kifelé akarok tekinteni, hogy tudjam, mi törté¬
nik kint, a szemeimre van szükségem. Ha befelé akarok te¬
kinteni, a vérkeringésre, a szívemre van szükség. A szív
nem azért van, hogy a vért átpumpálja a testen, hanem

37
egyfajta érzékszerv, ami mindent érzékel, úgy, ahogy az
egész fej. Semmit sem tudnánk a vérkeringésünkről - ter­
mészetesen a sütnivalónkkal semmit sem tudunk erről, de
a fejben lennie kell egyfajta tudásnak -, ha a fej nem a szív
útján érzékelné az egész vérkeringést.
Említettem, hogy a máj is egyfajta érzékelő szerv. Az al­
só mozgásokat például a máj érzékeli. A szív azonban az
egész ember mozgásait érzékeli. Ezáltal a szív is mozgásba
jön. És a szív mozgása révén észrevesszük, hogy a testben
minden rendben van-e, vagy éppen nincs rendben.
Ezt az ember könnyen beláthatja. Mit teszünk, ha vala­
ki beteg? Az első az, hogy megvizsgáljuk a pulzusát. Aki
megszokta, hogy a pulzusát megfigyelje, az rendkívül so¬
kat megtud a szívverésből. A szívverés valóban barométe¬
re az egészséges vagy beteg állapotnak. A szívverés azon¬
ban nem más, mint a vér mozgása. Amit az ember akkor
tesz, amikor megvizsgálja a beteg pulzusát, azt a fej állan¬
dóan megteszi. A szív útján folyamatosan érzi az egész
vérkeringést. Egyáltalán, mindent, ami a testben végbe¬
megy, a fej megérez a szív útján.
Nos, gondolják el, hogy valaki egy este igen sok alkoholt
iszik; ahogy mondják, alaposan berúg. Ezáltal az egész
vérkeringése rendetlenné válik. A következő nap a fej a
szív útján észreveszi, hogy az egész vérkeringés rendetlen¬
né vált. Bekövetkezik tehát a másnaposság, az úgynevezett
macskajaj. Miért zúg a fej ilyenkor? Látják, hajó idő van,
és szemeimet a tájra függesztem, jó közérzetem lesz. Ha
kint komisz idő van, akkor rossz lesz a közérzetem. Igen,
ha a vérben minden rendesen kering, akkor a fejnek jó a
közérzete, a fejben minden rendben van. Ha a vérben zi¬
vatar alakul ki - ez történik, ha valaki este lerészegedik -,
akkor a fejnek a szív útján zivataros lesz a közérzete, ezért
szédelegni fog.
Csak akkor érthetjük meg tehát, hogy mi a szív szerepe,
ha tudjuk, hogy a szív tulajdonképpen a belső érzékszer¬
vünk, amin keresztül a fej mindent érzékel, ami a testben
végbemegy.
Ha körülnézünk a világban, kiderül, hogy az ember lát¬
hatatlan részei útján - annak útján, amit asztráltestnek

38
neveztem -, az egész világgal össze van kötve. A legfonto¬
sabb égitestek, amelyekkel az ember kapcsolatban áll, a
Nap és a Hold. Nos, a Nappal főleg az emberi fee van, kap¬
csolatban. Mondhatni, szörnyű babona, ha az ember úgy
véli, hogy a mostani holdfázissal valamit is kezdeni lehet¬
ne. Az emberben azonban van egy ritmus, ami a vérben is
kifejeződik, és ami hasonló a Hold-ritmushoz. Az ember
az egész világhoz igazodik. Az is tény továbbá, hogy a vér
belső mozgása valójában nem csak a tápláléktól függ. Ami¬
kor az ember teljesen egészséges - bizonyos módon, ugye,
szabad lény -, akkor függetleníti magát a külső természeti
folyamatoktól, bizonyos értelemben az egész világtól. Ab¬
ban a pillanatban azonban, amikor az ember egy kicsit is
beteg lesz, függőségbe kerül a világgal.
Gondolják el, hogy valaki beteg, és ezt a pulzusán észre
lehet venni. Azok számára, akik ezt érzékelni tudják, óriá¬
si különbség van a reggeli és az esti pulzus között. Sokat
lehet tudni abból, mennyiben különbözik a reggeli pulzus
az estitől. Ezen kívül bizonyos betegségeknél nagy különb¬
ség van a teliholdnál és az újholdnál mért pulzus között.
Az ember függ ettől. Ha egészséges állapotbán függetlení¬
teni is tudja magát, bizonyos függőség megmarad, és ez bi¬
zonyos betegségeknél megmutatkozik. Úgyhogy azt kell
mondanunk: abban, ami szívünkre hatással van, bizonyos
kapcsolatban vagyunk az égitestekkel, nevezetesen a Hold
mozgásával. Kapcsolódunk a Hold mozgásához. Ebben a
vonatkozásban tulajdonképpen nagyon sok megfigyelést
tehetünk.
Az előbb azt mondtam önöknek, hogy normális esetben
a szív valamelyest a bal oldalon helyezkedik el. De éppen
úgy, ahogyan vannak balkezesek, de a legtöbb ember jobb¬
kezes és mindent a jobb kezével csinál, különleges módon
vannak jobbszívesek is. Vannak ugyanis emberek, akiknek
a szíve nem a hal, hanem a jobb oldalon van. A legtöbben
ezt észre sem veszik, mert a különbség természetesen belső
dolog. Ha valaki balkezes, azt, ugye, igen hamar észrevesz-
szük, de ha a szíve valamivel jobbra van bal helyett, azt nem
vesszük észre olyan gyorsan. Érdekes lenne azonban meg¬
vizsgálni, hogy éppen azok, akiknek a szíve a jobb oldalon

39
van, mennyire mások az életben, mint azok, akiknek a szí¬
ve a bal oldalon helyezkedik el. Akinek a jobb oldalon van a
szíve, tehát arra tolódott el, az olyan ember, aki bizonyos
dolgokat mindig egy bizonyos évszakban vagy egy bizonyos
napszakban tesz meg. Az ilyen ember sokkal inkább függ a
körülményektől, mint az, akinek a szíve a baloldalon do¬
bog. És ha a szív csak egy kicsit mozdult is el a jobb oldal
felé - nincsen ugyanis minden embernél ugyanazon a he¬
lyen, hanem mindenkinél egy kicsit máshol ver -, ha tehát
a bal oldalon van, de egy kicsit a jobb oldal felé tolódott el,
akkor vágyai inkább a környezet felé irányulnak. Mondjuk,
szeretne valami különlegeset tenni tavasszal, és valami kü¬
lönlegeset ősszel. Ha ezt nem teheti meg, akkor rosszul érzi
magát. Az ember egyáltalán nem tudja, mi miatt érzi rosz-
szul magát.
Az iskolás gyerekeknél például, akiknek a szíve vala¬
mennyire jobbra tolódott el, kicsit másképpen kell eljárni
- ezt nem szokták figyelembe venni -, mint azoknál, akik¬
nek a szíve a megfelelő helyen van. Akinek a szíve jobbra
tolódott el, azt ez arra ösztönzi, hogy asztráltestét jobban
igénybe vegye.
Látják, uraim, a helyzet az, hogy ha valaki hosszú ideig
dolgozik egy gép mellett, akkor azt lehet mondani, általá¬
ban úgy van, hogy a munka mechanikussá válik. Kellemet¬
len lesz azáltal, hogy az ember maga is géppé válik. Ha va¬
laki hosszú ideig egy gépnél dolgozik, akkor a fogások
mechanikussá válnak. Gondolják el, hogy valakinek nor¬
mális módon, a baloldalon van a szíve. Az apja is ilyen
volt, a nagyapja is, a dédapja is. Ez lassan megszokottá
vált. És ha ebben a családban fiúként megszületik, termé¬
szetesen belülről ugyanazokat a mozgásokat végzi el, ame¬
lyeket az apja, a nagyapja és a dédapja is elvégzett. Ez
olyan könnyen megy, mintha az ember már régóta dolgoz¬
na egy gép mellett.
Ha valakinek a jobb oldalon van a szíve, a szív helyzete
nem az apjától ered. Az apának rendszerint nem a jobb ol¬
dalon van a szíve. Ez nem öröklődik. Itt az asztráltestből
kell a dolgot bizonyos módon újra elkezdeni. Ebben nincs
benne a teljes öröklődés. Ennek pedig az a következménye,

40
hogy az ilyen embernek, akinek a szíve a jobb oldalon van,
sokkal több belső erőt kell fordítania arra, hogy a vérke¬
ringése rendben folyjon le. Ez az oka annak, hogy az ilyen
ember sokkal inkább a külvilághoz igazodik.
Sőt, még a következő is lehetséges. Gondolják el, hogy
önök nem olyan emberek, akiknek a szíve a jobb oldalon
van, hanem normális módon, a baloldalon helyezkedik el.
De ha balett-táncosok lesznek - ez férfiaknál is megtörtén¬
het, bár nőknél gyakoribb -, akkor a balett a szívet is befo¬
lyásolja. A balett ugyan manapság igencsak materiálissá
lett, de a régi időkben, amikor az embereket még ösztönöz¬
ték a táncra, például a régi Görögországban, azáltal hogy
belehelyezkedtek a mozgásokba, amelyek a csillagok moz¬
gását utánozták, a szív az élet folyamán egy kicsit jobbra
tolódott. A táncosoknál még ma is megfigyelhető, hogy a
tánc, bár mára teljesen materiálissá vált, a szívre erős ha¬
tást gyakorol, mert egy kicsit jobbra tolja azt. Ha az ember
ezeket a dolgokat figyelembe venné, láthatná, hogy - ha az
illetőt a halál után felboncolják - a szív bizonyos erei meg¬
nyúltak. Azáltal, hogy az illető táncos vagy táncosnő volt,
a szíve - ezt a halála után látni lehet nála - egy kicsit jobb¬
ra tolódott.
Ezzel választ adtunk Burle úr kérdésére. Megválaszol¬
tuk azáltal, hogy láthatjuk: ha az ember inkább az asztrál-
testére hagyatkozik, akkor nem a szokásos vérkeringését
akarja követni, hanem még inkább uralni akarja azt, és ez¬
által Földön kívüli, Hold szerinti mozgásoknak adja át ma¬
gát. Érthető ez?

Válasz: Igen!

Amit tehát ma megkérdeztek, hogy könnyű észrevenni,

hogy az embernek bizonyos vágya támad ezt megtenni, az¬
zal függ össze, hogy az ember egész szívműködését a lát¬
hatatlan rész uralja, hogy aztán, mondhatnánk, egy kicsit
átcsúszik a láthatatlan irányába, és hogy aztán tulajdon¬
képpen a külsőhöz igazodik, és nemcsak a belső vérkerin¬
géshez, amely a légzéshez és a táplálkozáshoz igazodik.
Mindezek a dolgok megmagyarázhatók, ha az embert va¬
lóban megértjük.

41
 Most szeretnék még mondani önöknek valamit, ami egy
kicsit összefügg azzal, amiről legutóbb beszéltünk. Akkor
azt mondtuk, hogy a szemben van egy kis lencse (mutatja
a rajzon). Ha az ember látása normális, akkor ez a kis len¬
cse áttetsző. Ha hályogot kap, akkor átláthatatlanná válik.
Só halmozódik fel benne. Úgyhogy azt mondhatjuk: egy
egészséges embernél itt a szemben - ha ez annak elülső ré¬
sze - egy átlátszó lencse van. Annál azonban, aki hályogot
kap, a lencse, amelyben só rakódik le, átláthatatlanná lesz.
És így, ha a lencse átlátszó, az emberi asztráltest ezen ke¬
resztül látja a világot. Lát mindent a világban.
Ha az ember azok alapján, amiket a magasabb világok
megismerésének útja című könyvemben leírtam, hozzászo¬
kik egy kifejezetten intenzív gondolkodáshoz, s egyszer
csak eljön a pillanat, amikor egészen sajátságos dologra
lesz képes. Az effajta intenzív gondolkodáshoz azonban a
mai ember nem egykönnyen akar hozzászokni. Nem hú¬
zódik vissza a saját gondolkodásába, mert azt mondja:
„Mindent kívülről kell kapnunk, a világ titkait kívül kell
kikutatnunk." Az intenzív gondolkodásra nagyon oda kell
figyelni, ezért azt az ember kényelmetlennek érzi. De ami¬
kor valaki mégis nagyon elevenen gondolkodik és rendkí¬
vül odafigyel, eljön egy olyan pillanat az életében, amikor
valami rendkívül sajátos dologra lesz képes.
Nos, azt, hogy egy széket a kezemmel felemelek, min¬
denki megérti, mert ez folyton megtörténik. De a kezemet
nyugalomban is tarthatom; megtehetem, hogy nem hasz¬
nálom arra, amire egyébként. Amit ezzel szemben a szem¬
lencse tesz, az az embernek nem áll hatalmában. Ha kívül¬
ről valamilyen hatás éri önöket, akkor szemlencséjükkel
kifelé néznek a hatás irányába. Ha nem éri önöket benyo¬
más, a szemlencse nyugalomban marad.
De gondolják el, hogy valaki komoly fáradozásokat tesz
annak érdekében, hogy egy erőteljes gondolkodásra tegyen
szert. Ez teljesen egy belső gondolkodás. Nem kívülre te¬
kint, tehát szemlencséit nyugalomban hagyja, ahogy az
ember keze is nyugalomban van, ha nem tesz velük sem¬
mit. Akkor azon a helyen, ahol egyébként látunk, tükröző¬
dik az egész csillagos ég. Ez az a csodálatos dolog, amiről

42
A magasabb világok megismerésének útja című könyvem¬
ben írtam, nevezetesen hogy az egyes szerveket nemcsak a
Föld, hanem a többi világ számára is használhatjuk. Ha só
rakódik le a lencsén, hályog keletkezik rajta, és átláthatat¬
lan lesz. Ha valaki igazán mélyen gondolkodik, szemlen¬
cséje átlátható marad ugyan, de már nem a lencsén keresz¬
tül lát, nem kifelé néz. A lencséből kezd az egész világ
megvilágosodása kiindulni. Ekkor viszont a szellemit lát¬
juk, mégpedig az egész csillagos eget, a maga teljes, igazi,
belső jelentősége szerint. Ez a kis hely az emberben, ahol
a lencse van, az embert mindenre meg tudja tanítani, amit
a csillagokról és minden egyébről mondani lehet. A nagy¬
szerű tulajdonképpen az embernél az, hogy a legkisebb
pontból a legnagyobb megismerésekre tehet szert.
Akinek hályogbetegsége van - ezt természetesen senki¬
nek sem kívánjuk -, annak ez az egész dolog könnyebb,
annak nem kell olyan erősen megfeszítenie a gondolkodá¬
sát. Csak egy kis koncentrációra van szüksége, és eljuthat
oda, hogy belsőleg lát, ha a külső látást elfelejtette. Azt
azonban mindig hangsúlyozni kell, hogy ha az ember
ilyen magasabb megismerésről beszél, akkor mindig ké¬
zenfekvő, hogy túl erősen feszíti meg magát, és a maga¬
sabb megismerés helyett valami olyasmi jelenik meg szá¬
mára, mint mondjuk, a lencse megzavarása. Az erőteljes
koncentráció következtében a lencse, ha az ember nem is
kap hályogot, de valamennyire átláthatatlan lesz. Ezért A
magasabb világok megismerésének útja című könyvemben
mindent úgy írtam le, hogy az ember elérheti azt, amiről
itt beszéltünk, de ez által nem lesz beteg. Olyan gyakorla¬
tot nem szabad leírni, amelynek következtében az ember
beteg lehet. A lencse olyan hely az emberben, amely a
szem belsejében ténylegesen az egész szellemi világot le¬
leplezheti, így azt mondhatjuk: az ember akkor képes kül­
sőleg látni, ha a szemben minden áttetsző. Belsőleg vi¬
szont akkor lehet látni, ha az ember valamit önkényesen
átláthatatlanná tesz.
Igen, uraim, ez más olyasmi, ami világossá teheti az
önök számára, hogy tulajdonképpen hogyan jön létre a
szellemi világról való ismeret. Azáltal jön létre, hogy az

43
ember mindenekelőtt talál egyes pontokat a fejében, ame¬
lyekre nincsen szüksége a mindennapi tevékenységéhez,
azáltal hogy pihennek. A lencse útján mindenekelőtt a
külső világot ismerjük meg. De az egész testünket odáig vi¬
hetjük, hogy egy pillanatra bensőnkben több mindenfélét
nem használunk. Ha például a szívünket nem használjuk
- a vérkeringés tovább folyhat, de a szívet, mint érzékszer¬
vet kikapcsoljuk -, akkor elkezdjük az egész vérkeringést
érzékelni. De az ember nem csupán a vérkeringését érzé¬
keli. Ha a szívünket úgy alakítjuk, hogy bizonyos módon a
testünk útján tekintünk a vérkeringésünkre, ha tehát be¬
lülről a szívet nem érezzük, ha nem érezzük a szívverést,
hanem csak nézünk, ahogy a lencse útján megtanulunk a
világba tekinteni a fejünkkel, ha tehát megtanulunk ön¬
magunkon keresztül nézni, akkor most nemcsak a vérke¬
ringésre tekintünk, hanem látjuk az egész Hold-mozgást,
mindazt, amit a Hold tesz, és látjuk, hogyan viszonyul a
Hold a Naphoz. És akkor meglátjuk a szív rokonságát a
Nappal és a Holddal.
Látják, a régi időkben az ember számára minden köny-
nyebb volt. Az emberek akkor nem voltak még ilyen isko¬
lázottak, hogy minden tudásukat csak a külvilágból merít¬
sék. Egyáltalán nem akartak mindent maguk előtt látni.
Ha egy huszonhét-huszonnyolc éves görögöt elvittek vol¬
na a moziba, azt nem nézte volna hosszú ideig, ájultság
vett volna erőt rajta, mert abban a pillanatban, amikor a
régi görög ránézett volna a vetítővászonra, bensejében, de
nemcsak az egyes tagokban, hanem az egész emberben az
ment volna végbe, ami akkor történik velünk, amikor az
egyik végtagunk elzsibbad, mert valami nyomja azt. Nem
aludt volna el, de ez a zsibbadás az egész emberre kiter¬
jedt volna. A filmnézéstől természetszerűen ájulásba esett
volna. A régi görög tehát egyáltalán nem nézhette volna
meg a filmet, mert abban a pillanatban a feje - a szíve út¬
ján, a vérkeringése következtében - megzavarodott volna,
és nemcsak a tagjai, hanem az egész teste elzsibbadt vol¬
na, és ezen a feje nem tudott volna úrrá lenni. Elájult vol¬
na. Az ember azonban mára egészen más lett, mint ami¬
lyen a régi időkben volt. Ma már az embernek a modern

44
kultúra következtében olyan rendezetlenné vált a vérke¬
ringése, hogy nem ájul el a moziban.
Ha az ember a szellemtudománnyal egy kicsit is valóban
belsőleg foglalkozott, és azután elmegy a moziba, erősen
össze kell szednie magát, különben még ma is elájulhat. De,
ugye, mindnyájan emberek vagyunk, és az egyik átveszi a
másik tulajdonságait. Úgy van ez, hogy az embernek már
nem olyan a vérkeringési rendszere, mint a régi időkben, a
régieknél volt. A régi emberek könnyebben tudtak beszélni
a Napról és a Holdról, mint mi. Mi el vagyunk vágva ettől,
és gyakorlatok útján kell újra eljutnunk ehhez. Először a
szerveinket kell újra úgy kialakítanunk, hogy látni tudjunk.
A régi görög, amikor az idősebbek valamit meséltek ne¬
ki arról, hogy tulajdonképpen mi is történik a Földön, ezt
még meg tudta érteni. Nem szabad arra gondolnunk, hogy
ami az ókorból ránk hagyományozódott, az mind babona¬
ság. Csak később alakultak át azzá. Érdekes, hogy a dol¬
gok, amelyek kezdetben értelmesek voltak, később babo¬
nákká váltak. Ha az ember már nem tudja, hogyan kell a
dolgokat véghezvinni, akkor azokból babonát csinál magá¬
nak. Pedig korábban mind értelmes dolgok voltak. Ne
higgyük, hogy a régi tudás mindig értelmetlen volt, még
ha persze az is igaz, hogy nem lehet mindig a régi dogokra
sem hagyatkozni, mert azok sokszor megtévesztők. Min¬
dig mindent újra meg kell vizsgálnunk!
Értelmetlen dolog tehát, ha az emberek az antropozófi-
áról azt mondják, hogy ez csak mindannak az összegyűjté¬
se, ami már korábban is jelen volt. Ez nem összegyűjtés,
hanem újbóli kikutatás! Akik azt mondják önöknek, hogy
az antropozófiában csupán össze van hordva mindenféle
a régi gnoszticizmusból, attól kérdezzék meg, hol lehet
utánanézni annak, amit a szemlencséről ma, illetve leg¬
utóbb elmondtam; hol lehet ezt valamilyen könyvben is
megtalálni? Ezt ugyanis nem lehet megtalálni, mert telje¬
sen feledésbe merült. Ezért annak, aki azt mondja, hogy a
dolgok össze vannak szedve innen-onnan, azt lehet vála¬
szolni, hogy nem mond igazat, mert semmit sem tud ar¬
ról, amit akkoriban tudtak. Amit tehát a szívről és egye¬
bekről megosztottam önökkel, az mind újdonság.

45
 A helyzet az, hogy itt mindent eredetileg kutattunk ki,
és az emberre vonatkoztattunk. Az olyan egyszerű dolgok¬
ból kiindulva, mint hogy az ember táncol, és forgó mozgást
végez, ahogy ezt a múltkor elmagyaráztam, sok mindent
beláthatunk. Mindezt meg lehet érteni.
Van azonban valami más is, amitől az emberek a legin¬
kább tartanak. Látják, ha az antropozófia érvényesül - ma
az ember semmit sem tehet, mert ha a gyakorlatban vala¬
mit tenni akar, akkor az ördögöt hívja elő, mert ha csupán
magukat a dolgokat mondja el, azonnal megjelennek az el¬
lenfelek, akiket önök nagyon is jól ismernek -, ha tehát az
antropozófia egyszer úgy elterjed, hogy az iskolákba is be¬
kerül mint tantárgy, és a dolgok mindenütt érvényre jut¬
nak, akkor még más valami is bekövetkezik. Akkor ugyan¬
is az emberek tudni fogják, hogy az egészség, illetve a
teljes anyagcsere szempontjából mely mozgások helyesek,
és melyek nem. Akkor elérkezik az az idő, amikor a mun¬
ka az emberhez alkalmazkodik. Ma a munka a gépekhez
igazodik, és az embernek úgy kell mozognia, ahogy azok,
akik a gépeket feltalálták, jónak látják. Később úgy látják
majd, hogy nem az a fő dolog, ami a gépektől ered, hanem
az ember. Ezért csak olyan gépeket szabad majd létrehoz¬
ni, amelyek az emberre irányulnak. Ez akkor lesz lehetsé¬
ges, ha az antropozófiát teljes mértékben elfogadják. Ak¬
kor majd azt lehet mondani: minden gépnek az emberhez
kell alkalmazkodnia.
Ehhez azonban még valami szükséges. Mindenekelőtt
meg kell érteni, hogy a szív nem gépezet, hanem az ember¬
hez igazodik. Akkor az ember megtalálhatja az alapot a
többi gép számára is, hogy azokat úgy alakítsa ki, hogy az
emberhez alkalmazkodjanak. Az a tudomány azonban,
amely annyira kényelmes, hogy a szívet olyannak írja le,
mintha az ember vérkeringésében csupán egy pumpa vol¬
na, nem tartja lelkiismereti kérdésnek, hogy a gépeket úgy
szerkessze meg, hogy azok az emberhez alkalmazkodjanak.
A tudománynak ezzel a hamis szemléletével függ össze
egész szociális helyzetünk. Ezért kellene, most már megér¬
tenünk, hogy először az emberről való helyes gondolkodás¬
nak kell eljönnie, és csak aztán lehet a helyes szociális élet

46
megteremtéséhez hozzáfogni. Amíg az emberek azt hiszik,
hogy a szív csupán egy pumpa, addig a külső életet sem le¬
het helyesen elrendezni. Csak ha az ember tudja, hogy a
láthatatlan ember magasabb rendű, mint a szíve, és ő az,
aki a szívet mozgatja, csak akkor fogja a gépeket az ember¬
nek megfelelően beállítani. Először ezt kell belátnunk.
Az emberek ma túl kényelmesek. Valóban túl kényel­
mesek. Mi ma a leginkább nemzetközi dolog? A futball.
Ezt a legutóbb említettem. Ami azonban szellemi, az kis
körökre korlátozódik. Szétforgácsolódik. Norvégiában, né¬
met dalt énekelnek, ha egy német futballista ott jár, és hal¬
lani, ahogy a tömeg a csapatot éljenzi. Egyébként azonban
elkülönülnek az emberek.
A szellem az, amit meg kell érteni, mégpedig részletei¬
ben. A szellemről nem beszélhetünk csak úgy általában,
azt részleteiben kell megértenünk! Legközelebb tovább be¬
szélünk majd ezekről a dolgokról.

47
 NEGYEDIK ELŐADÁS

Dr. Steiner: Nos, gondolkodtak valamiről?

Kérdés: A különböző kémiai anyagoknak az a tulajdonsá­

guk, hogy elszínezik a lángokat, a tűz más-más színnel ég
miattuk. Másrészről a csillagok fénye is színes, mint például
a Marsé. Szeretnék erről tudni valamit. A Marsnak például
vöröses a fénye. Az oxidálódott vas, a rozsda ugyancsak vörö­
ses színű. Van itt valami összefüggés?

Dr. Steiner: Ez természetesen egy igen nehéz kérdés.

Mindenekelőtt emlékeznünk kellene mindarra, amit a szí¬
nekről korábban megbeszéltünk. Arra kell gondolniuk,
hogy egy testnek a színe teljes mértékben azzal függ össze,
ahogyan az a világban megjelenik. Gondolják el tehát azt,
hogy van valamilyen anyagunk. Az anyagnak van valami¬
lyen színe. Ez a szín bizonyos körülmények között - ha ezt
az anyagot láng éri - teljesen megváltozhat: a láng egy bi¬
zonyos színt kap. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a
lángnak már önmagában is van egy bizonyos színe, s hogy
aztán, ha egy anyagot meggyújtunk, két szín jön létre: az
anyagé és a lángé. A színek azonban rendkívül sajátságos
módon viselkednek a világban. Erről most elmondok né¬
hány dolgot.
Bizonyára ismerik a szivárványt. A szivárványban van
egy piros sáv, aztán ez átmegy narancsba és sárgába, majd
zöld lesz, aztán kék, majd valamivel sötétebb kék, indigó¬
kék és végül ibolyaszínű. így nagyjából hét színt kapunk,
ezek jelennek meg a szivárványban.
Ezt a hét színt az emberek mindig megfigyelték, és kü¬
lönböző módon magyarázták, mert tulajdonképpen az a
hét szín, amit a szivárvány tartalmaz, a legszebb azokból,

48
amit a természetben látni lehet. Ezen kívül tudnunk kell,
hogy e színek olyanok, mintha teljesen szabadon lebegné¬
nek. Szivárvány akkor jön létre - mint ezt bizonyára tud¬
ják -, ha valahol süt a Nap, és a Nap előtt esik az e s ő . Ek¬
kor a szivárvány feltűnik az ég másik oldalán. Ha tehát
valahol szivárványt látnak, azt kell hogy kérdezzék: hol
van a zivatar? Az eső ellentétes oldalán a Napnak sütnie
kell. Rendszerint így kell történnie, így jön létre a szivár¬
ványhét színe.
De van még valami ezzel a hét színnel. Gondolják el,
hogy elégetünk egy fémes testet - illetve addig hevítjük,
míg igen forró nem lesz. Mint tudjuk, előbb vörösen fog
izzani, majd fehéren, ahogy mondják. Ezáltal létrejön egy
bizonyos láng, úgyhogy azt mondhatjuk: tulajdonképpen
egy fémes láng jön létre. Ez azonban nem a voltaképpeni
láng, ez egy izzó fém, olyan fém, amelyet izzásig hevítet¬
tünk. Ha egy ilyen izzó fémet prizma alatt megnézünk, ak¬
kor nem egy fémesen izzó masszát látunk, hanem ugyan¬
azt a hét színt, amely a szivárványban megjelenik.

Gondolják el, hogy itt lenne ez az izzó fém, és van egy

prizma. Tudják, hogy milyen egy prizma, egy háromszög¬
letű üveg. Itt most oldalról rajzoltam le. Ez itt pedig a
szemem. Ha itt most keresztülnézek, nem egy fehér színű

49
testet látok, hanem látom a szivárvány hét színét, az egy­
másra következő hét színt: a pirosat, narancsot, sárgát,
zöldet, kéket, indigót és ibolyát. A prizmán keresztül azt
látom, ami tulajdonképpen fehér, ami fehéren izzik, de ezt
hét színben látom. Ebből következik, hogy ami fehéren iz¬
zik, azt a szivárvány hét színében látjuk.
De csinálhatunk még mást is, ami rendkívül érdekes.
Látják, egy ilyen fehéren izzó masszát csak úgy lehet létre¬
hozni, ha az ember egy fémet, tehát egy szilárd testet feliz¬
zít. Ha azonban egy gázt gyújtunk meg, azt a prizmán át
nézve nem hét színt kapok, nem egy ilyen hétszínű sávot,
hanem valami egészen mást.
Most azt lehet kérdezni: hogyan jön létre egy izzó gáz?
Ezt elég egyszerűen létre lehet hozni. Gondolják el példá¬
ul, hogy van egy kis közönséges konyhasóm. Ebben kétfé¬
le anyag van, először is egy fémszerű anyag, amit nátrium¬
nak neveznek, és van még benne klór. Ez egy gáz, ami ha
valahol kiterjed, élesen ingerli az orrot. Ez ugyanaz a gáz,
amit a fehérnemű fehérítésére használnak. A ruhák kife¬
hérednek, ha klórral kezelik őket.
Ha tehát a nátrium és a klór együtt egy testet, egy ve¬
gyületet alkot, akkor közönséges konyhasó lesz belőlük,
amivel az ételeinket sózzuk. Ha a klórt kivonjuk, és a nát¬
riumot fehér lángba helyezzük, akkor a láng egészen sárga
lesz. Honnan ered ez? Nos, ez onnan ered, hogy a nátri¬
um a forró lángban gázzá válik, és ez a nátriumgáz sárgá¬
sán ég. Sárga lángot ad. Most nemcsak egy izzó fémtestet
kapunk, hanem egy gázlángot. Ha ezt most a prizmán ke¬
resztül nézem, akkor nem lesz ugyanolyan módon hétszí¬
nű, mint az előző esetben, hanem lényegében sárga ma¬
rad. Csupán az egyik oldalán lesz - ezt azonban rendkívül
figyelmesen kell megnézni - egy kicsit kékes és egy kicsit
vöröses. De ezt tulajdonképpen egészében nem vesszük
észre, csak sárgának látjuk.
De mindez még nem az, ami érdekes. A legérdekesebb
az, hogy ha az egészet így létrehozom, a sárga lángot így
előhívom (lásd az előző ábrát), és újra belenézek a prizmá¬
ba, akkor mit mondanának? Azt mondanák, hogy ha átné¬
zek ezen, akkor látom a pirosat, a narancsot, a sárgát, a

50
 .kéke

zöldet és sárga is van - mondják önök. Tehát ha itt keresz¬

tülnézek, a sárga különösen éles lesz, különösen világos
sárga lesz, egy rendkívül fénylő sárga. De látják, nem így
van! Ami itt van, az egyáltalán nem sárgának látszik, a
sárga teljesen elválik, kilökődik, és egy fekete sáv jön létre
a helyén. Ugyanúgy, ahogy egy sárga gázláng adódhat, lét¬
rejöhet például egy kék is. Van olyan anyag, mint mond¬
juk a lítium, amelynek piros lángja van. A kálium és eh¬
hez hasonlók kék lángot adnak. Ha például egy kéklángot
hozunk létre, akkor nem az történik, hogy a kék itt erőseb¬
ben jelenik meg, hanem megint létrejön a helyén egy feke¬
te sáv. A sajátságos tehát az, hogy ha az ember valamit fel¬
izzít, ha valami mint szilárd anyag felizzik, és nem gáz
lesz, hanem izzik, akkor létrejön a hét színből álló soro¬
zat. Ha viszont csak egy égő gázunk van, akkor többé-ke¬
vésbé egy egyedi színt kapunk, és ez az egyedi szín kilöki a
teljes színsávból azt, ami mint szín megjelenik.
Amit most elmondok önöknek, azt az emberek viszony¬
lag még nem régóta tudják, csak 1859-ben fedezték fel.
1859-ben fedezték fel először, hogy egy hét színből álló
nyalábban, ami egy izzó szilárd testből indul ki, kioltód¬
nak egyes színek, amelyek izzó gázokból, égő gázokból
származnak.
Láthatják ebből, milyen rendkívül bonyolult módon hat
az egyik szín a másikra. Mindez azzal függ össze, hogy ha
az emberszokás szerint megnézi a Napot, az olyan termé¬
szetű, mintha egy fehéren izzó test lenne. Valóban így van,
ha az ember felszínesen nézi egy prizmán keresztül, akkor
a Napnál is látja ezt a hét egymásra következő színt, a pi¬
rosat, narancsot, sárgát, zöldet, kéket, indigót és ibolyát.
De ha az ember pontosabban megnézi, akkor a Napban, a

51
napkorongban nincs benne ez a hét szín, hanem csak meg¬
közelítőleg van meg benne, és közben tisztán fekete vonalak
láthatók, egy egész sereg fekete vonal. Ha tehát az ember
pontosabban megnézi a Napot, akkor lát ugyan hét színt,
de azt mindenütt megszakítják tisztán fekete vonalak.
Mit kell erre mondanunk? Ha az embernek nem a szo¬
kásos megszakítatlan színsáv mutatkozik meg a Napban,
hanem azt tisztán fekete vonalak törik meg, akkor azt kell
mondanunk, hogy közöttünk és a Nap között csupa égő
gáz van, amely útközben a megfelelő színeket kioltja. Ha
tehát egy izzó fém helyett a Napra nézek, és látom a fekete
vonalakat, akkor azt kell mondanom, hogy mindenütt,
ahol ezeket a fekete vonalakat látom, valamilyen szín ki¬
törlődik, például itt a nátriumnál a sárga. Ha a Napba, né¬
zek, és a sárgában egy fekete vonalat látok, akkor azt kell
mondanom: köztem és a Nap között nátrium van. így ka¬
pok minden fém esetében a napfényben fekete vonalakat.
Köztem és a Nap között minden lehetséges fém gáz formá¬
jában kiterjed a világűrben.
Mi következik ebből? Az, hogy a világűr, legalábbis a
Föld környezete, tele van nemcsak izzó, hanem égő fémek¬
kel is. Ha ezt meggondoljuk, akkor tisztában kell lennünk
azzal, hogy alapjában véve egyáltalán nem lehet beszélni
arról, hogy mi itt állunk a Földön, és ott fent van az izzó
Nap, hanem amit látunk, az tulajdonképpen attól függ,
ami köztünk és a Nap között van. A fizikusok rendkívül
meglepődnének, ha egyszer valóban eljuthatnának a Nap¬
ra, mert az nem úgy nézne ki, mint ahogyan azt feltétele¬
zik, hiszen amit az ember lát, az tulajdonképpen abból
származik, ami az ember és a Nap között van. Ez csupán
egy példa arra, milyen bonyolult összefüggés van a szubsz¬
tanciák és a színek között.
Ha tehát valahol ég egy láng, és ennek a lángnak, mond¬
juk, egy gyertyalángnak, van egy bizonyos színe, akkor
mindenekelőtt meg kell kérdeznünk, mi van a gyertyá¬
ban? A lángban-gázformában megvannak azok az anyagok
- többnyire a láng hője által lesznek gáz halmazállapotúvá -,
amelyek szilárd állapotban vannak meg a gyertyában.
Nézzük meg aztán egy prizmán keresztül, ahogyan itt a

52
lánggal csináltam: egy anyag, amely gáz halmazállapotú,
elszínezi az egész lángot. A nátrium által például a láng
sárga lesz. Ha viszont ebben a teremben valahol lenne egy
láng, és ezt prizmán keresztül néznénk, majdnem minde¬
nütt a nátrium fekete sávját láthatnánk. Egyáltalán nem
kell, hogy a nátriumot először valahová odategyük. Ha a
szerkezet pontosan működik, akkor mindenütt ezt a feke¬
te vonalat látnánk, amelynek tulajdonképpen sárgának
kellene lennie, és alapjában véve onnan származik, hogy
mindenütt nyoma van a nátriumnak. Tulajdonképpen alig
van valami a Földön, amiben ne lenne egy kis nyoma a
nátriumnak. Ez bizonyítja, hogy a nátrium mennyire
szükséges a természetben. Ahol nincs, ott nem tudnánk
élni. Kell, hogy egy bizonyos mennyiségű nátrium mindig
legyen bennünk, fel kell hogy dolgozzuk. Mindez tulaj¬
donképpen azáltal mutatkozik meg, hogy a sárga vonal
mindenütt eltűnik, és fekete lesz.
Nos, most emlékeznünk kell arra, amit már elmond¬
tam: hogyan jön létre a kék és az ibolya szín? A kékről
mondtam, hogy vele a távoli világűr jelenik meg, mert
kint, ahol a mennyboltot látjuk, ott nincs semmi. Ez a tá¬
voli, fekete világűr. Tehát a távoli fekete világűrt látjuk. De
valójában nem is ezt látjuk, amikor egyszerűen előttünk
van. Köztünk és a távoli sötét világűr között vízpára van,
ami folyamatosan felszáll. Még ha a levegő tiszta is, állan¬
dóan vízpára van benne. Ha itt van a Föld (mutatja a raj­
zon), itt pedig a vízpára, és körülötte a fekete világűr, ak¬
kor a Nap ezen keresztül süt át. Ha lent állunk, és felfelé
nézünk, nem a feketeséget látjuk, hanem a kékséget. A
megvilágításon keresztül a sötét teret kékben látjuk. Va¬
gyis, ha a megvilágításon keresztül nézek valami sötétet,
akkor kéknek látom.
A hajnali és esti pír is, ahogy tudjuk, sárgás vagy sárgás¬
pirosas. Ha itt van a Föld (mutatja a rajzon), akkor itt min¬
denütt pára van, és amikor a Nap felbukkan, ezt megvilá¬
gítva látom. Itt most világosat látok, de ezt elsősorban a
homályos párán keresztül látom. Ezáltal számomra sárga
lesz. Ha valami világosat látok a sötéten keresztül, akkor az
sárga lesz. Ha a sötétet nézem a világoson keresztül, akkor

53
kék. A kék a világoson keresztül nézett sötétség. Ez az,
amit meg kell érteni.
Ha a nátriumláng által létrehozott sárga színt kapok,
akkor ez a sárga nátriumláng azt jelenti, hogy a nátrium
olyan anyag, ami ha párolog, ilyen világos lesz, de ugyan¬
akkor maga körül valamiféle sötétséget hoz létre. A nátri¬
um tehát tulajdonképpen úgy ég, hogy ha itt van az égő
nátrium, akkor a közepén fehér fény lövell a magasba, kö¬
rös-körül pedig sötétség lövell fel, és ez által az egészet sár¬
gának látom. A nátrium tehát fényt bocsát ki, de körös-kö¬
rül, ugyanis olyan erős fényt bocsát ki, hogy létrehozza a
sötétséget.
Nem kell csodálkoznunk azon, hogy az erős fényt kibo¬
csátó nátrium maga körül sötétséget idéz elő, mert ha egy
vágtázó elég gyorsan fut, és valaki együtt akar futni vele,
nyilvánvalóan lemarad. Ami itt kilövell, az fent gyorsan, a
sötétséget átvilágítva jelenik meg, sárga színben.
A szokásos gyertyalángnál az a helyzet, hogy a részecs¬
kék szétesnek. Ezáltal körös-körül világos lesz, és a közepe
sötét marad. Ha ezért van egy gyertyalángunk, akkor a sö¬
tétséget a világosság útján látjuk. Itt válnak ki a világos
pontocskák.

Itt a közepe sötét marad, és ezért kéknek tűnik. Ha te¬

hát van egy sárga lángunk, ahogy a nátriumnál, ez azt je¬
lenti, hogy rendkívül erősen szóródik. Ha egy kék lángunk
van, ez viszont azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem szó¬
ródik erősen, hanem szétesik.
Leginkább ez a különbség a kémiai anyagok működése
között. Gondolják el, hogy itt van egy üvegcső, amit mind¬
két végén beforrasztunk. Viszont előzőleg kiszívjuk belőle

54
a levegőt úgy, hogy egy légüres üvegcsövet kapunk. Most a
következőket tesszük: elektromos áramot vezetünk bele,
ami itt megy be, és itt egy másikat (a másik oldalán). Ez te¬
hát egy áramkör, ami itt zárul, azaz egy kétpólusú elektro¬
mosság jött létre egymással szemben. Köztük van a légüres
tér. Most valami különleges dolog történik: az egyik olda¬
lon behatol az elektromosság, és a másikon kékesen fénylő
hullámok keletkeznek (lásd az ábrát), aztán ez összefut.

A sötétségbe úgyszólván folyton belevillódzik a világos¬

ság, a világos elektromosság a sötétségbe. Itt tehát a két
láng, amit mutattam, szétválik. Az egyik az elektromosság
egyik pólusán jelenik meg, a másik a másikon. Amit a nát¬
riumláng tesz, az itt az egyik oldalon történik, és amit a
szokásos gyertyaláng tesz, az a másik oldalon. Ha a helyes
módon járunk el, akkor különböző sugárzásfajtákat ka¬
punk, többek között a röntgensugarat, amelynek útján,
ahogy tudják, a szilárd részek, csontok és így tovább, vagy
az idegen testek amelyek ott vannak, láthatóvá válnak.
A dolog tehát úgy áll, hogy a világban vannak szubsz¬
tanciák, amelyek sugároznak. Más kémiai anyagok nem
bocsátanak ki sugarakat, hanem - mondhatnánk - izzanak,
és a felszínre hoznak bizonyos hullámokat. Ez utóbbi anya¬
gok kékesek, azok pedig, amelyek sugárzanak, sárgásak. Ha
a sárgán sugárzó anyagok elé egy sötét test kerül, a sárgás
szín pirosassá válik. Ha tehát elsötétítjük, vöröses lesz.
Látják tehát, hogy vannak a világban olyan testek, ame¬
lyek sugároznak, és ezáltal világos színűek lesznek, ame¬
lyek a szivárvány egyik oldalán helyezkednek el, másrészt
vannak, amelyek nem sugároznak, hanem hullámokat bo¬
csátanak ki. Ezáltal jön létre a kékes szín, ami a szivár¬
vány másik oldalán helyezkedik el.
Ha ezt mi tudjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy vannak
olyan csillagok, mint például a Mars, melyek sárgás-pirosas
színt sugároznak, vagy mint a Szaturnusz, amely kékesen
sugárzik. Hogy milyen minőségű az égitest, ezt abból lát¬
hatjuk, hogy miként viselkedik. A Mars egyszerűen olyan
bolygó, amely erőteljesen sugárzik, ezáltal sárgás-pirosas
színben jelenik meg. Olyan bolygó, amely jelentősen sugár¬
zik. A Szaturnusz ezzel szemben olyan bolygó, amely nyu¬
godtan viselkedik, és hullámokat bocsát ki. A hullámokat
szinte látni körülötte. Ezeket a hullámokat gyűrűknek lát¬
juk. Kékesnek látszik, mert hullámokkal van körülvéve.
Nos, amit a földi testeken megfigyelünk, az azt mutatja
nekünk - ha az ember nem tompa értelmű, hanem helye¬
sen figyeli meg -, hogy a világűrben kint milyenek a testek.
Csak tisztában kell lennünk azzal, hogy az egész világűr -
ahogy mondtam - tele van minden lehetséges szubsztanci¬
ával, kémiai elemekkel, amelyek tulajdonképpen égő álla¬
potban vannak.
Vegyünk egy testet, mint például a vas: rozsdásodik. Ez
is benne volt a kérdésben, ugye? A vas rozsdásodik. Van
tehát egy olyan testünk, amely viszonylag sötét, megrozs¬
dásodik, és ezáltal vöröses lesz. Miután most a színeket ta¬
nulmányoztuk, felvilágosítást adhatunk arról, hogy tulaj¬
donképpen mit jelent az, ha a folyamatosan a levegőn
hagyott vas a rozsda következtében vöröses lesz. Legyünk
teljesen tisztában azzal, hogy mit jelent ez. Természetesen
itt nem minden színről volt szó, de el tudják képzelni, mi¬
re gondolok. Tegyük fel tehát, hogy van egy kék vasunk.
Kitesszük a levegőre. Azáltal, hogy kitettük a levegőre, a
rozsda következtében vöröses lesz.
Nos, azt lehet mondani, hogy a vöröses szín azáltal jön
létre, hogy a világosságot a sötétségen keresztül nézzük. A
világosat a sötéten keresztül nézve vöröses színt látunk. Ha
a vasat, ahogy az a szokásos állapotban van, megnézem, sö¬
tétnek látom, azaz hullámokat bocsát ki. Ha azonban hosz-
szú ideig kiteszem a levegőre, ha tehát a vas hosszú ideig
kint van a levegőn, akkor a levegő behatol a vasba, és a vas
fokozatosan elkezd belsőleg tiltakozni a levegő ellen. Tilta¬
kozik a levegő ellen, elkezd sugározni. És ami sugárzik,
ahogy itt a nátriumláng, ahol körös-körül sötét van, az sár¬
gás vagy vöröses lesz. Azt lehet tehát mondani: a vas és a

56
levegő között a viszony olyan, hogy a vas belsőleg bizsereg¬
ni és sugározni kezd.
Mint tudják, a vas az emberi testben is jelen van, ráadá¬
sul nagyon fontos anyag. A vas az emberi vérben található
meg, és igen fontos alkatrésze annak. Ha a vérünkben túl
kevés a vas, akkor nem tudunk rendesen járni, gyorsan el¬
fáradunk, kimerültek leszünk. Ha viszont túl sok vas van
a vérünkben, akkor izgulékonyakká válunk, mindenkivel
összezördülünk. A vasnak tehát a szükséges mennyiség¬
ben kell a vérünkben lennie, különben nem érezzük jól
magunkat. Nos, uraim, manapság keveset foglalkoznak
ezekkel a dolgokkal, de felhívtam már a figyelmüket arra,
hogyan függ össze az ember a világgal. Ha utánanézünk,
azt találjuk, hogy az emberi vér a Mars hatásával függ ösz-
sze. A Mars azzal, ahogyan mozog, tulajdonképpen min¬
dig ösztönzi bennünk a vér tevékenységét. Ez a vassal való
rokonsága miatt van. A Marsot tehát bizonyos értelemben
úgy tekinthetjük, mint olyasmit, ami azonos a bennünk
lévő vassal. Ugyanakkor vörösessárgán csillog, azaz folya¬
matosan sugárzik a belseje. A Marsban tehát olyan égites¬
tet látunk, amely belülről folyamatosan sugárzik.
Az egész dolgot csak úgy érthetjük meg, ha annak alap¬
ján, amit elmondtunk, kijelentjük: a Mars a vashoz hason¬
ló természetű, a vashoz hasonló szubsztancia, de folyama¬
tosan bizsereg, folyamatosan sugározni akar. Ahogy a vas
a levegő hatására, úgy környezetének hatására a Mars is
folyton sugározni akar. Olyan a természete, hogy belsőleg
folytonosan bizsereg, azaz elevenné akar válni. A Mars ál¬
landóan élni szeretne. Ezt színe alapján és annak a mód¬
nak az alapján, ahogyan viselkedik, látni lehet. Ha a Mars¬
sal van dolgunk, tudnunk kell, hogy olyan égitest, amely
tulajdonképpen állandóan élővé akar válni.
A Szaturnusszal más a helyzet. A Szaturnusz kékesen
fénylik, azaz nem sugárzik, hanem körülveszi magát hul¬
lámokkal. Éppen ellentéte a Marsnak. A Szaturnusz állan¬
dóan meg akar halni, holttestté akar válni. Ha a Szatur-
nuszt nézzük, amely bizonyos módon világossággal veszi
körül magát, akkor a sötétséget a világosság útján kékes¬
nek látjuk.

57
 Nos, felhívom a figyelmüket valamire. Egy egészen kü¬
lönös jelenséget láthatunk, ha egy nem egészen sötét, de
erősen derengő éjszakán, egy fűzfaerdőn megyünk keresz­
tül, egy olyan erdőben, ahol fűzfák vannak. Hellyel-közzel
láthatunk valamit, ami arra ösztönöz, hogy megkérdez¬
zük: az ég szerelmére, mi fénylik ott úgy? Mi az, ami any-
nyira fénylik? Aztán közelebb megyünk, és látjuk, hogy
ami világít, az egy elkorhadt fa. A korhadt fa világít. Ha az¬
tán egészen távolra megyünk és onnan nézzük, és e világí¬
tás mögött valami sötét tűnik fel, akkor ami világított, már
nem világít tovább, hanem kéknek látszik. így van ez a
Szaturnusznál is. A Szaturnusz folyamatosan rothad. Kö¬
rülötte világos van, de ő maga sötét, és ez által kéknek tű¬
nik, mert a saját sötétségét látjuk, hogy úgy mondjam, a
rothadó anyag folytán, ami körülötte van. A Marsnál tehát
azt látjuk, hogy folyton élni akar, a Szaturnusznál pedig
azt, hogy folyton meg akar halni.
Az érdekes az, hogy a bolygókat úgy tekinthetjük, hogy
azt mondhatjuk róluk: azok a bolygók, amelyek kékesen
fénylenek, pusztulnak, és azok, amelyek vöröses, sárgás
fényt adnak ki, keletkezőben vannak. így van ez a világ¬
ban is: az egyik helyen keletkezik valami, a másik helyen
tönkremegy. Ahogy a Földön az egyik helyen egy gyerme¬
ket látunk, a másik helyen egy aggastyánt, így van a világ¬
űrben is. A Mars még egy ifjú, aki élni akar, a Szaturnusz
viszont már egy öreg aggastyán.
Látják, a régiek ezeket tanulmányozták, és nekünk is
újra tanulmányoznunk kell! Amikor azonban mi újra
megtalálunk valamit, először meg kellene értenünk, mit
értettek rajta a régiek. Ezért van az, hogy ahogy a legutóbb
mondtam, ostobaság, ha az emberek azt mondják, hogy az
antropozófiában az van összekeverve, amit a régi írások¬
ban lehet találni. Mert amit a régi írásokban találhatunk,
azt egyáltalán nem lehet megérteni. Látják, csak akkor ért¬
jük meg, hogy mi áll a régi írásokban és az ősi bölcsesség¬
ben, ha újból felfedezzük azokat. A középkorban, még
Amerika felfedezése előtt, létezett egy vers, egy mondóka.
Nagyon érdekes volt, majdnem mindenki ismerte. Ha ak¬
kor éltek volna, önök is ismerték volna. A középkorban

58
szinte mindenki el tudta mondani, mert úgy tanulták meg,
ahogyan ma, mondjuk, egy agitációs versikét megtanulnák.
A szöveg így hangzik:

O, Nap, világ királya!

Luna fenntartja nemzetségedet

A Luna a Hold.

Merkúr összekapcsol titeket,

Vénusz nélkül semmi sem lennétek,
Martent férjül választja.

Vagyis a Marsot.
E sorok itt arra utalnak, hogy a Vénusz, amely szintén
fiatal képződmény, Martent - vagyis a Marsot - férjéül vá¬
lasztotta. Arra utal, hogy a Mars mennyire fiatal a világ¬
mindenségben.

Jupiter nélkül nem volna semmi hatalmatok,

Jupiternél tehát arra utal, hogy mindent hatalmában

tart. Végül ezt mondja:

Szaturnusszal öreg és agg leszel,

Sok színben tűnsz fel.

Gondoljanak bele, milyen szép ebben a középkori szö-

vegben, ahogyan szembeállítja a fiatal Marsot az idős
Szaturnusszal!

Ó, Nap, világ királya!

Luna fenntartja nemzetségedet.
Merkúr összekapcsol titeket,
Vénusz nélkül semmi sem lennétek,
Martent férjül választja.
Jupiter nélkül nem volna semmi hatalmatok,
Szaturnusszal, öreg és agg leszel,
Sok színben tűnsz fel.

59
 Ha egy mai tudós elolvas egy ilyen szöveget, azt mondja,
hogy ez egy értelmetlen, ostoba babona. Nevet rajta. Ha vi¬
szont megtaláljuk a mondás igazságát, akkor azt mondja,
hogy lemásoltuk. Nem kell ugyebár mondanom, milyen os¬
tobán viselkedik az, aki ezt nem tudja megérteni. Egyetlen
mai tudós sem érti meg, ami ebben a középkori versikében
van. De ha szellemileg ki tudjuk kutatni, akkor rájövünk,
mert csak akkor értjük meg. Ezeket a dolgokat először újra
meg kell keresni, különben ezek a régi, népi bölcsességeket
tartalmazó szövegek teljesen értéktelenné válnak. De na¬
gyon szép dolog, ha ezeket a dolgokat szellemileg kikutat¬
juk, és aztán felfedezzük, hogy az egyszerű népi mondások¬
ban milyen hatalmas bölcsesség rejlik. Ez azt bizonyítja,
hogy a régi népi mondásokat abból merítették, amit a régi
misztérium-iskolákban tanítottak. Innen származnak ezek
a versek. Ma a népnek nem áll módjában, hogy elmenjen a
tudósaihoz, mert a mai tudományból nem jönnek létre ef¬
féle strófák. Nem sokat vehetünk ki belőle, amit az életben
alkalmazunk. Volt azonban egy olyan időszak, amikor az
emberek tudták azokat a dolgokat, amelyekről ma beszél¬
tem, és ismereteiket beleszőtték efféle népi rigmusokba.
Természetesen aztán ebből mindenféle létrejött, gyakran
félreértések is. Az a szöveg, amit az imént elmondtam önök¬
nek a planétákról, feledésbe merült, míg mások eltorzultak.

így van ez abban az esetben is, ha az állatokat tanulmá¬

nyozzuk, amint ezzel vagy azzal foglalkoznak. Kapcsolat¬
ban állnak a világmindenséggel. A levelibékánál már tud¬
juk, hogy ha felfelé mennek, akkor valami történik az
időjárással. A levelibékát, ugyebár, kineveztük időjósnak,
ha a létrán felfelé megy vagy leereszkedik. Ez, mint ahogy
mindaz, ami él, kapcsolatban áll a világmindenséggel, s
csak később torzul el. Az efféle torzulás miatt természete¬
sen nem jogosulatlan, ha vannak olyan ősi szövegek, ame¬
lyek hallatán az emberek nevetnek, mert ostobaságnak
tartják őket. Ha valaki például azt mondja: kárál a tyúk a
szemétdombon, megváltozik az idő, vagy épp olyan marad,
amilyen volt. Nos, ez megint csak azt jelzi, hogy az embe¬
rek ne keverjenek össze mindent, és az ostobaságot nem
szabad az okossággal összekeverni.

60
 A versike, amit elmondtam önöknek, a világmindenség
titkaira utal, amelyek a fénnyel és a színekkel függenek
össze. Ezzel szemben azon, amiket az emberek gyakran
mondanak arról, amit a tyúk csinál, és hasonlókról, ter­
mészetesen lehet gúnyolódni, ahogy ez kifejeződik abban,
amit az előbb mondtam. Másrészről azonban gyakran ép¬
pen a fokról-fokra feledésbe merülő paraszti mondások¬
ban van még ma is valami rendkívül mély, valami bölcs do¬
log. A paraszt, azért nemhiába, szomorú, ha márciusban
még havazik, mert bizonyos összefüggést lát a gabonamag¬
vak és a márciusi havazás között.
Éppen ezeknél a dolgoknál láthatjuk, hogy amit a Föl¬
dön megfigyelünk, azon keresztül az egész világot meg
tudjuk érteni. Jobb lenne, ha az ember inkább ahhoz tar¬
taná magát, amit a levelibéka tud, amikor föl- meg lefelé
mászik az időjárásnak megfelelően, mint ahhoz, amit pél¬
dául a mormota tud, amikor alszik, és átalussza a világ¬
mindenség titkait.
Remélhetőleg érthetővé tudtam tenni mindazt, amit a
kérdéssel kapcsolatban elmondtam, még ha a dolog megle¬
hetősen bonyolult is, amit nem lehet néhány szóval körül¬
írni. Ezeket kellett elmondanom, próbálják, majd összefog¬
lalni magukban. Nagyon érdekes dolog ilyen módon látni
az összefüggéseket. A következő alkalommal innen foly¬
tatjuk majd.

61
 ÖTÖDIK ELŐADÁS

Dr. Steiner: Van valakinek kérdése?

B. úr: Szeretném elmondani egy ifjúkori élményemet, ami

összefügg a sorssal, és amit a vallások általában úgy magya­
ráznak, mintha lenne egy őrangyalunk. Kisfiú koromban, ta­
lán 9 vagy 10 éves lehettem, egyszer tekebábukat állítottam
fel. Egyszerre csak egy hangot hallottam: „Félre!" A hang
olyan mélyreható volt, hogy azonnal félreugrottam. Egy pil­
lanattal később az elszabadult nagy golyó hatalmas lendü¬
lettel pontosan oda csapódott, ahol az előbb álltam. Megkér¬
deztem az ott állókat, ki kiáltott rám, de senki sem vállalta
magára, és valójában a hang is máshonnan szólt. Történt
aztán még egy eset a kovácsműhelyben, ahol az emberek ki-
köszörültették az ekevasukat. Volt ott egy nagy kerék, amivel
mi, öten-hatan fiúk, szórakoztunk. Talán 11 éves lehettem.
Az egyik küllőn álltam, hogy lenyomjam a kereket. Ez tet¬
szett nekem. Szóltam a többieknek, hogy húzzák meg, amikor
majd az egyik küllőről, a másikra lépek. Húzták is teljes erő­
ből, de eredménytelenül. Noha én voltam köztük a legkisebb,
odamentem, hogy megnézzem, miért nem meg. Ekkor a ke¬
rék szédületes iramban megpördült, és nyilvánvalóan a halá¬
lomat okozta volna, ha a fiúknak sikerül elindítaniuk.
Örülnék, ha a Doktor úr elmondaná, hogy ilyen esetekben
megnyilvánulhat-e egy magasabb hatalom.

Dr. Steiner: Nos, uraim, akkor ma ilyen dolgokról fogunk

beszélni, de úgy, ahogyan azok tudományosan is igazolha¬
tók. Ugyanis ezeket a dolgokat az antropozófiai szellemtu¬
domány nem úgy fogja fel, ahogyan azt gyakran a babonás
emberek teszik. Mivel ezek a dolgok sokkalta fontosabbak

62
az életben, mint azt gondolnánk, tudományosan kell meg¬
vizsgálnunk őket. Mintegy bevezetésképpen elmondanék
valamit.
Az ember tulajdonképpen csupán az élet kis részének
szentel figyelmet, a nagyobb részére nem figyel oda, és
ezért azt hiszi, az nincs is. Ha például valaki az utcán el¬
megy egy ház előtt, és egy tégla a fejére esik, ami agyonüti,
akkor ez az ismerősei köréhen nagy feltűnést kelt. Sokat
beszélnek róla. Figyelmet szentelnek neki, sok szó esik ró¬
la. Vagy képzeljük el a következő esetet. Valaki reggel ép¬
pen el akar indulni hazulról, amikor eszébe jut, hogy elfe¬
lejtett valamit. Ezáltal öt perccel később indul csak el. így
a leeső tégla nem pottyan a fejére. Ha öt perccel előbb ér
oda, akkor agyonütötte volna. Erről aztán nem beszél sen¬
ki, hiszen senki sem tudhatta. Maga az illető is hamarosan
elfelejti a késedelmet. Senki sem foglalkozik azzal, hogy mi
történt volna öt perccel korábban.
Az ilyen dolgokra nem figyelnek oda az emberek, de
azért mégis léteznek ilyen események. A sors számtalan
esetben akadályoz meg baleseteket, szerencsétlenségeket,
csak nem figyelünk oda rá. Azért nem foglalkozunk ezek¬
kel, mert nem olyan könnyen követhetők. Csak akkor fi¬
gyelünk fel rájuk, ha különösen kirívó esetekről van szó.
Hallottam valakiről, aki naponta órákat töltött az író¬
asztala mellett. Családja a ház alsó szintjén szokott tartóz¬
kodni. Egy alkalommal az egyik családtag azt álmodta,
hogy az illetőt nagy szerencsétlenség fogja érni: agyonlö¬
vik. Figyelmeztették hát, hogy legyen óvatos, mire ő el sem
hagyta a házat, egész nap csak ült fent a szobájában. De
nem tudott megszabadulni annak hatásától, amit elmond¬
tak neki, mert ő maga is több alkalommal tapasztalta - ré¬
gebben még odafigyeltek az emberek az ilyen dolgokra -,
hogy léteznek igaz, figyelmeztető álmok. Kellemetlenül
érezte magát, nyugtalan volt. Egyszer csak felállt az író¬
asztala mellől, és abban a pillanatban eldördült egy lövés.
Az előtérben ugyanis a falon lógott egy régi fegyvere. Egy
szolgáló éppen tisztogatta, nem tudta, hogy töltve van.
Ügyetlenül fogta, a fegyver elsült, és a nyitott ajtón keresz¬
tül éppen eltalálta volna a mi emberünket.

63
 Ebben az esetben a sors kettős összefonódása látható.
Egyfelől a figyelmeztető álom, másfelől - mivel az illető¬
nek még nem teljesedett be a sorsa, még élnie kellett - a
megfelelő pillanatban érzett belső kényszer, minek követ¬
keztében felállt a helyéről. Nézzük most a dolgot más
szemszögből. Abban a sorsdöntő pillanatban azt is hall¬
hatta volna: „Állj félre!" - mint ahogy B. úr hallotta. Lát¬
ják, a szellemi világról nem szabad csacsi módon beszélni,
de csacsi módon beszélne az, aki azt hiszi - ahogy teszik
például a spiritiszták -, hogy a szellemi világban is vannak
németek, franciák, angolok, spanyolok és kínaiak. Mert
így kellene lennie, ha a szellemi világból hangzana fel:
„Állj félre!" - a szellemi lénynek tudnia kellene németül.
A franciához franciául kellene szólnia, mert az illető nem
ért németül, és félreérthetné a felszólítást. Csacsiság lenne
tehát azt feltételezni, hogy egy szellem mondta volna: „Állj
félre!" Mert a szellem nem lehet sem német, sem francia,
sem pedig angol. Ez a spiritiszták tévedése. Úgy vélik, ha
egy médium útján kapcsolatot létesítenek a halottakkal,
azok válaszolnak a kérdéseikre, és a spiritiszták azt hiszik,
hogy így beszélnek a szellemek. Természetesen nem ez a
helyzet. Szellemek vannak, de nem így beszélnek.
Nos, a helyzet a következő: az a fajta szellemi kapcsolat,
amely lehetővé teszi, hogy tudományosan beszéljünk a szel¬
lemi világról, feltételezi, hogy már leszoktunk arról, hogy
azt gondoljuk: a szellemek valamilyen földi nyelven beszél¬
nek. Előbb meg kell ismerni az érzékfeletti világot, hogy
azután lefordítsuk földi nyelvre a szellemek által érzékfelet¬
ti nyelven elmondottakat. Mégis lehetséges lett volna, hogy
az illető az íróasztalánál ülve azt hallotta volna: „Állj félre!"
A dolog ugyanis így áll: már hallották tőlem, hogy az egész
ember értelmes lény. A máj észleli az altestben végbemenő
folyamatokat, a tüdő is észlel, az egész ember egy érzék¬
szerv. A szív is észlel. A szív által észleljük a vérkeringést.
De a szerveinket általában nem észlelésre használjuk, ész¬
lelésre a szemet, orrot stb. használjuk, nem a belső testi
szerveket. Ezeknek határozott sajátosságaik vannak.
Tekintsük például a májat! Bizonyára mindenki látott
már májat, ha mást nem is, akkor libamájat. De ennek a

64
 szervnek van éterteste, amely összefügg a másik étertest¬
tel, van asztrálteste is, és áthatja az én is. Ebben a szerv¬
ben, tehát a májban, van valami szellemi. A fejben észlel¬
jük a szellemit, viszont a májban nem észleljük tudatosan.
Ezzel nem tudunk semmit áttekinteni, ahogy a kis szem¬
lencsével sem tudjuk észlelni a szellemit, de láthatjuk álta¬
la az egész égboltot. A fej szervein át nem beszélnek a szel¬
lemi lények, azokon át az egész világ beszél; a csillagok
például a mozgásukkal szólalnak meg a fej szervein ke¬
resztül. De a többi szerven át, például a májon át valóban
szellemi lények beszélnek. A májhoz szól a gyomor, de a
szellemi lények is szólnak hozzá. A tüdőhöz úgyszintén.
Szellemi lények beszélnek azokhoz a szervekhez is, ame¬
lyeket a hétköznapi életben nem is használunk.
Míg a fej arra van ráutalva, hogy csak azt észlelje, amit
a külső világban meglát, addig az ember belső szervei arra
alkalmasak, hogy a szellemi világban észleljünk általuk.
Ezek a szervek rendkívül finomak. Hallatlanul finomak!
Abból is látható, mennyire finomak, hogy milyen állapo¬
tokat tudnak előidézni. Ezeket mi többnyire nem kísérjük
kellő figyelemmel, mert a mai orvostudomány annyira tö¬
kéletlen. Valószínűleg tapasztalták már, hogy az ember
egy hirtelen ijedtségtől hasmenést kaphat. Erre többnyire
nem figyel oda az ember, mert el sem tudja képzelni, hogy
a hasmenés az ijedtségtől van. Pedig ez a helyzet. A hatás
a külvilágból indul ki, de jöhet a szellemi világból is. A
szellemi világból eredő hatásokat valóban észlelik a szer¬
vek, és egészen más dolgokat észlelnek, mint amilyenek a
külvilágban vannak.
Már több alkalommal szó volt arról, hogy mi, emberek,
különböző földi életeket élünk meg. Erre az ember nem
lett volna képes minden segítség nélkül. Amikor a kisgye¬
rek itt a Földön felnő, szüksége van egy vezetőre, nevelőre
vagy tanítóra, különben buta maradna. Az embernek ilyen
vezetője van a szellemi világban is, aki a földi életeken át
vezeti, és vigyáz rá az egyes földi életekben. Nem olyan dol¬
gokban vezeti, amelyekre vonatkozóan szabadok vagyunk,
képesek vagyunk az értelmes gondolkodásra, hanem olyan
dolgokban, amelyekről nem tudunk gondolkodni, amelyek

65
összefüggenek emberi szervezetünk felépítettségével. így
történhet meg, hogy ha valaki, akit bizonyos félelem tölt el,
különösen érzékeny lesz arra, ami előtte áll. Mert az érzé¬
kenységet is a helyes módon kell megítélnünk: vajon az ér¬
zékenység a szellemire irányul-e, vagy fizikailag megma¬
gyarázható? Kellő kritika nélkül nem is igen lehet ilyen
dolgokról beszélni.
Példaképpen elmondanék egy történetet. Volt egy beteg
nő, aki a negyedik emeleten lakott. Az orvos naponta el¬
ment hozzá, még akkor is, amikor már jobban volt, mert
meglehetősen kritikus volt az állapota. Nem ugyanabban
az időben ment hozzá, hanem a legkülönbözőbb időpont¬
okban. A beteg a negyedik emeleten mindig pontosan tud¬
ta: „most jön az orvos" - még akkor is, amikor az még a
ház kapuján kívül volt. Akkor is tudta, amikor az orvos
lent volt a lépcsőházban, és még rá sem lépett az első lép¬
csőfokra. Az emberek ezt elmondták az orvosnak, és hoz¬
zátették: a hölgy bizonyosan szellemi látó. Az orvos hitet¬
lenkedett. Az orvosok általában nem hiszékeny emberek.
De mivel az emberek ismételten bizonygatták, hogy „a
hölgy szellemi látó, és tudja, hogy ön mikor jön" - egyszer
azt gondolta, tesz egy próbát. Mielőtt belépett volna a ka¬
pun, lehúzta a csizmáját. És a hölgy nem tudta, hogy jön.
Nos, ilyen esetek is vannak, és ezeket alaposan meg kell
vizsgálni. Ebben az esetben - a hosszú ágyban fekvés ideje
alatt - a beteg hallása annyira kifinomult, hogy fönt meg¬
hallotta a lépéseket, amelyeket lentről nem lehetett halla¬
ni. Aki mindjárt azt mondja, hogy ez szellemi képesség,
annak nincs joga ahhoz, hogy a szellemi világról beszél¬
jen. Pontosan meg kell különböztetni azt, ami még az ér¬
zékszervekkel észlelhető, attól, ami már az érzékszervi
észlelés határán túl van!

Az érzékszervek azonban bizonyos körülmények között

érzékenyebbé is válhatnak. A mindennapi életben ugyanis
az ember nem hallja meg a negyedik emeleten a földszint¬
ről közeledő lépéseket. De ahogyan a fejben lévő és egyéb
érzékszervek érzékenyebbé válhatnak, úgy a belső szervek
- amelyek szintén érzékszervek - szintén érzékenyebbé
válhatnak a szellemiek iránt. Amikor például a májat az a

66
benyomás éri: „lehet, hogy ma agyonlőnek", akkor külö­
nösen érzékeny lesz. Ennek következtében a máj „meg¬
hallja" - még ha nem is olasz vagy német nyelven - a szel¬
lemi lény figyelmeztetését, aki valóban jelen van.
De gondolják csak el, ezután milyen csodálatos dolog¬
nak kell történnie: a májnak a fejhez kell eljuttatnia a fi¬
gyelmeztetést, e nélkül nem észlelhetné azt az ember. A
májtól a fejhez vezető úton jut el a figyelmeztetés az em¬
ber által beszélt nyelven. Ez a csodálatos, mert ez a rejté¬
lyes! Erre mondhatjuk: milyen csodálatos lény az ember!
Nemcsak arra képes, hogy sejtései legyenek, de - ami en¬
nél is csodálatosabb - képes arra, hogy saját nyelvére for¬
dítsa le a szellemi nyelven érkezett üzenetet.
Ebből is látható, hogy amit egyes spiritiszta körökben
feljegyeznek, az az altestekhez szól. Ez ellen persze tilta¬
koznak. Azt hiszik, a szellemek olaszul vagy franciául be¬
szélnek, pedig a fordítás magából az emberből jön. Ezek¬
nek az üléseknek mégiscsak van kapcsolatuk a szellemi
világgal, de nagyon ártó kapcsolatuk. Ezt azután minden¬
félére lefordítják.
Tehát ha olyasmi történik is, mint a figyelmeztetés:
„Állj félre!" - az igazi kapcsolat a szellemi világgal még ak¬
kor sem világos. Nem helytálló az elképzelés, miszerint az
őrző szellem ezt az ember fülébe súgta. Tudnunk kell, mi¬
lyen kerülő úton történik mindez. Ebben az esetben még
mást is megérthetünk, azt hogy az emberek ilyesmit köny-
nyen megcáfolhatnak. Mert az átlagember számára cáfo¬
latnak számít, hogy az orvos levette a csizmáját. Azt
mondja: az emberek azt hiszik, ez szellemi látás, szellemi
hallás! Pedig csupán kifinomult hallás volt. Tehát a másik
esetben is ez volt a helyzet.
Éppen ez az, amit meg kell vizsgálnunk. A szükséges
elővigyázatosság mellett ekkor kiderül, hogy ilyen kerülő
utakon a szellemi világból állandóan foglalkoznak az em¬
beri sorssal, természetesen a gyermekkorban fokozott mér¬
tékben. Miért éppen akkor? Mert a gyermekkorban az
asztráltest sokkal tevékenyebb, sokkal intenzívebben dol¬
gozik, mint később. A gyerek mája még puha, ezért az aszt¬
ráltest át tudja vinni a májra azt, amit a szellemi világban

67
„hall". Később, amikor a máj már megkeményedett, már
nem tud átvinni rá semmit.
Gondolják csak el, milyen is jelentősége van egy olyan
eseménynek, amilyet B. úr átélt, amikor az emberre a biz¬
tos halál vár, de mégsem az történik, aminek a dolgok kül¬
ső természete szerint történnie kellett volna. Mert, ugye,
amikor azt hallotta: „Állj félre!" - könnyen meghalhatott
volna. Sok ilyen eset fordul elő az ember életében. Csak
nem vesszük észre mindegyiket. Ez olyan eset volt, amit
ön észrevett, nagyon is észrevett.
Figyelembe kell azonban venniük azt is, hogy a jelenle­
gi földi életet megelőzően több földi életet éltek már át. Az
előző életekben átélt dolgok helyes módon várnak megol¬
dásra. Például úgy, hogy most hosszú élet szükséges, ah¬
hoz, hogy az illető kiélhesse az előző életben megalapozott
feltételeket. Ennek a külső természet esetleg ellentmond¬
hat. Előfordulhat, hogy külső körülmények folytán baleset
érne, meg kellene halnom, a dolog pedig úgy alakulhatna,
hogy - mondjuk - az előző földi életem szerint nem a meg¬
felelő időpontban halnék meg. Nem helyes, hogy ilyen ha¬
mar meghaljak, mert - előző földi életem szerint - még
dolgom van itt a Földön. Viszont meg is halhatnék. Ne
gondolják, hogy feltétlenül biztosított az, hogy ne haljak
meg. Meg is halhatnék, a baleset megtörténhetne. Meghal¬
hatnék, de ezáltal egész sorsom megváltozna. Ekkor avat¬
kozik bele a dolgok menetébe az a szellemi lény, aki az em¬
bert a földi életeken át vezeti, és ekkor figyelmezteti őt. A
körülmények azonban roppant bonyolultak, az is előfor¬
dulhat, hogy az a lény, aki meg akarja óvni az embert vala¬
mitől, más lények alárendeltje, akik visszafogják, megaka¬
dályozzák annak beavatkozását. A szellemi világban vívnak
ilyen küzdelmeket. Ha azonban a gonosz lényeknek - ha
szabad így mondanom - nem fűződik különösebb érdekük
a beavatkozás megakadályozásához, akkor célhoz ér a fi¬
gyelmeztetés, így történt ez annak idején is. Számtalan
esetben előfordul, hogy külsőleg is észlelhető különleges
dolgok történnek.

Ugye, ön csodálkozott a második esetnél, amit elmesélt,

hogy a társai nem tudták tovább forgatni a kereket, mert

68
ha tovább forgatják, akkor ön elpusztult volna. A fiúk nem
tudták elindítani, de ön egyedül képes volt rá. Hogy volt
ez lehetséges? Külsőleg mindez nem volt megmagyarázha¬
tó. Arról volt szó, hogy az önt óvni akaró, életben tartani
akaró szellemi lény abban a pillanatban megbénította a
többiek akaratát. Ez mindig közvetlenül hat az emberre,
nem külső módon, nem egy másik emberen keresztül. A
többiek akarata abban a pillanatban megbénult, nem vol¬
tak képesek arra, hogy megmozgassák izmaikat. így függe¬
nek össze egymással a dolgok. Amikor a szellemi világról
akarunk beszélni, bizonyosnak kell lennünk abban, hogy
a szellemi világ az emberen keresztül hat. Ahogyan szem
nélkül nem látunk színeket, úgy nem lehet észlelni a, szel¬
lemi világot sem az ember belső tevékenysége nélkül. Ezt
figyelembe kell vennünk, ha valóban tudományos módon
akarunk eljárni, és nem akarunk babonások, lenni. Mert
az a helyzet, hogy a Földön lévő különböző nyelvek már
nem érvényesek a szellemi világra, ott csak olyan nyelvek
érvényesek, amelyeket előbb meg kell tanulni a Földön.
Ha be akarunk hatolni a szellemi világba - leírtam már,
hogy milyen gyakorlatokat kell ehhez elvégezni -, akkor
mindenekelőtt le kell szoknunk a gondolkodásról. Nem
örökre, hiszen az nagybaj lenne; csak azokra a pillanatok¬
ra, amikor be akarunk hatolni a szellemi világba. Mert az
emberi gondolkodás csak a földi világra érvényes. Ezért
olyan rokon a gondolkodás a beszéddel. A fizikai világban
voltaképpen szavakban gondolkodunk. Csak azáltal kerü¬
lünk közelebb a szellemi világhoz, hogy fokozatosan meg¬
szokjuk azt, hogy ne szavakban gondolkodjunk.

Most elmondom önöknek, milyen az, amikor az ember

belelát a szellemi világba. Képzeljék el, hogy B. úr, abban a
pillanatban, amikor elhangzott az „Állj félre!", szellemi lá¬
tó lett volna, igazi szellemi látó. Mi történt volna akkor? Ha
B. úr szellemi látó lett volna, akkor nem kellett volna belse¬
jében azt a bonyolult munkát elvégeznie, hogy lefordítsa
németre azt, amit egy szellemi lény mondott. Valami más
történt volna. Megtanulta volna, hogy az a szellemi lény
mozdulatokat tud végezni, jeleket tud adni. Mert a szelle¬
mi lények nem szavakkal beszélnek, hanem mozdulatokat

69
végeznek. Persze nem olyanokat, mint a siketnémák, ha¬
nem nagyon bonyolult mozdulatokat. Az emberek általá¬
ban nem elégedettek ezekkel a mozdulatokkal, mert szeret¬
nének valamit hallani, mint a spiritiszták. Viszont az igazi
szellemi világban fizikai füllel nem hallhatók a dolgok. Ott
fel se tudnák fogni, hogyan képzelheti egy értelmes ember,
hogy fizikai füllel hallható lenne a szellemek szava, mert
fizikai fül azt nem hallhatja. Ostobaság lenne a feltétele¬
zés, hogy a fizikai fül hallhatja a szellemeket. A szelleme¬
ket valamelyik szervünk asztrálteste hallhatja csak. De ez
sem igazi, külső értelemben vett hallás vagy látás, inkább
annak a tudomásul vétele, hogy miként kell felfogni az, szel¬
lemi lények jelzéseit. Ha tehát B. úr szellemi látó lett volna,
akkor nem azt hallotta volna, hogy „Állj félre!", hanem egy
szellemi képet látott volna, mintha valaki arrébb tolta vol¬
na őt. Ha valóban belsőleg, szellemileg tudott volna, észlel¬
ni, akkor nem kellett volna lefordítania az „Állj félre!" kife¬
jezést. Mindez azonban csendben, nyugalomban történik,
és az emberek nem szokták meg, hogy nyugalomban, hall¬
gatagon érintkezzenek a szellemi világgal. Amikor valakit
veszély fenyeget, eszébe sem jut, hogy nyugodt maradjon,
ellenkezőleg, olyankor izgatott lesz, és éppen az izgalom
miatt nem észleli a szellemi világot. Ha a sorsnak mégis be
kell avatkoznia, akkor ez úgy történik meg, hogy az ember
kénytelen magának lefordítani a sors beszédét.

Tudjuk, hogy kétféle ember van: olyan, aki jól tud ma¬
tematikailag gondolkodni, és olyan, aki nem. Van, aki jól
tud számolni, és akad olyan, aki erre nem képes. Az embe¬
rek különféle képességekkel rendelkeznek. Aki megerőlte¬
ti magát, és igyekszik matematikai módon gondolkozni, az
könnyebben jut el az igazi szellemi látáshoz, mint az, aki¬
nek fogalma sincs a matematikai gondolkodásról. Ez az
egyik oka annak, hogy az ember ma miért jut el olyan ne¬
hezen a szellemi világ látásához. Mert azok között, akik
ma felsőfokú tanulmányokat végeznek, többnyire olyanok
vannak, akik a görög, latin vagy irodalmi tanulmányaik so¬
rán megszokták, hogy lehet pontatlanul, „slamposan" is
gondolkodni. A legtöbb művelt, tudósnak nevezett ember
csak felületesen, „slamposan" tanult meg gondolkodni,

70
mert úgy gondolkodik, ahogy valójában a régi rómaiak és a
görögök gondolkodtak. Ezektől az emberektől tanulnak az¬
tán a többiek. Mára sajnos egy borzasztóan slampos, felü¬
letes gondolkodást szokott meg az ember, ami nem olyan
gondolkodás, amelyben erő van. Ezért a mai ember nem is
tudja helyesen megérteni a szellemi világból hozott dolgo¬
kat. Ha az emberek gondolkodása éles és helyes lenne, ak¬
kor hamarabb megértenék azt, ami a szellemi világban van.
Az elmúlt századokban lejátszódott külső eseményeken le¬
mérhető, hogy az ember szinte törekszik arra, hogy ne jus¬
son a szellemi világ közelébe. Mondok erre egy példát.
Stephenson elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy le¬
het olyan kocsikat szerkeszteni, amelyeknek vasból van¬
nak a kerekei, és síneken gördülnek, és ezt előterjesztette
a korabeli tudósoknak. Mindez nem is olyan régen tör¬
tént. A tudósok elkezdtek számolni. Bonyolult számításo¬
kat végeztek. Mi lett az eredmény? Kiszámították, hogy
egy kocsi sohasem haladhat előre a síneken. Ez egyszerű­
en nem lehetséges. Folytatták a számolást, és kiszámítot¬
ták, hogy csak abban az esetben foroghatna előre a kerék,
ha a sínt fogakkal látják el, és a kerekeket is ügy, hogy ami¬
kor a fog a megfelelő helyhez ér, belekapaszkodik a másik¬
ba. Ebben az esetben a dolog elképzelhető. A tudósok te¬
hát kiszámították, hogy ha a kocsikon és a síneken is fogak
lennének, amelyek egymásba kapaszkodnak, akkor lehet¬
séges, hogy a kocsik előrehaladjanak. Bebizonyították te¬
hát, hogy csak ilyen módon haladhat előre egy vonat. Nos,
uraim, mint tudják, a vonat fogaskerekek és fogakkal ellá¬
tott sínek nélkül is remekül fut. Mert még nem is olyan ré¬
gen mit csináltak az emberek? Számoltak, de a számolás a
fejben maradt, az ember többi része nem vett részt benne.
Ezáltal eltompult a számolás. Pedig éppen a számolás segí¬
ti az ember megvilágosodását! De az emberek a legutóbbi
században éppen a számolás ellen léptek fel. Ezáltal a más
irányú gondolkodás is összezavarodott.

1837-ben már nem vitatkoztak a fogaskerekeken, ha¬

nem Németországban megtervezték az első vasútvonalat
Fürth és Nürnberg között. Ekkor összehívták az orvos-kol¬
légiumot, és megkérdezték, megépítsék-e a vasútvonalat,

71
nem ártalmas-e az egészségre. Ez a dokumentum rendkí­
vül érdekes. Nem is történt olyan régen, mindössze egy év­
százada! Az egybegyűlt tudós urak egy hivatalos írásban
rögzítették: jobb, ha nem építenek vasutat, mert a vonat¬
ban ülők rendkívül idegesek lesznek tőle. Ha mégis min¬
denáron meg akarják építeni, akkor legalább emeljenek
magas deszkafalakat a pálya mindkét oldalán, hogy a pa¬
rasztok ne kapjanak agyrázkódást, amikor elrobog mellet¬
tük a vonat. Ez olvasható a tudós urak által aláírt doku¬
mentumban, így ítélkeztek az emberek.
De ne gondolják, hogy ma másképpen ítélkeznek az elő¬
remutató dolgokról. Ma sincs ez másképp. Ahogyan ma
utólag megmosolyogjuk az 1837-ben történteket, úgy fog­
nak száz év múlva mosolyogni azon, ami ma történik. Az
emberek mindig sajátos módon állnak hozzá az új dolgok¬
hoz. A vasúttal sem ment olyan könnyen a dolog, mert el¬
lenkezett az emberek gondolkodásmódjával. Amikor pél¬
dául Berlin és Potsdam között meg akarták építeni az első
vasútvonalat, ki kellett kérni a főpostamester véleményét.
O volt ugyanis a hetenként négyszer azon az útvonalon
közlekedő postakocsi felügyelője. Jóvá kellet tehát hagynia
a vasútvonal megépítését. A véleménye a következő volt: ő
hetenként négyszer közlekedtet postakocsit Berlin és Pots¬
dam között, és alig van utas. Minek akkor vonat? Ma na¬
ponta 10-12 vonat közlekedik Berlin és Potsdam között, és
mind tele van!
Ilyen nehezen tudnak az emberek néhány évszázad óta
beilleszkedni abba, ami a világban történik. Észre sem ve¬
szik, mi játszódik le körülöttünk, legfeljebb elhiszik egy
külső tekintélynek örvendő embernek. Elmondanék erről
egy történetet.
Mintegy negyven évvel ezelőtt élt Angliában egy na¬
gyon híres mérnök. Senki sem kételkedett okos, józan gon¬
dolkodásában. Ezzel a közismert emberrel a következő do¬
log történt. Feleségével vidékre utazott, mert a sógornője,
a felesége nővére haldoklott. Néhány napig ott maradtak.
Az első éjszaka ez a hírneves mérnök úgynevezett lidérc¬
nyomást kapott. Ez olyan, hogy az ember egyetlen tagját
sem tudja mozdítani. Ha a lidércnyomás hamar elmúlik,

72
akkor nincs nagy baj. Ha azonban huzamosabb ideig nem
tud mozdulni az ember, és ébren van, akkor megfulladhat.
Ez az ember már félájultan feküdt, és csak arra gondolt,
hogy most meg fog fulladni. Ráadásul tudta, hogy egy hal¬
dokló van a házban, akinek nyugalomra van szüksége, meg¬
próbált tehát megmozdulni, de nem sikerült neki. Egyszer
csak azt látta, hogy a haldokló nő áll az ágya mellett, nevén
szólítja, és azt mondja: „Kelj fel!" Ettől a mérnök úgy meg¬
rémült, hogy ijedtében megint tudott mozogni.
Mivel okos ember volt, tudta, hogy ez által megmenekült.
Boldog volt, hogy ilyesmi megtörténhetett. Ez érthető, hi¬
szen ennél különb dolgok is előfordultak már. Volt olyan,
aki 15-20 évig néma volt, és egy nagy ijedtségtől újra meg
tudott szólalni. Egy nagy rémületborzasztó dolgot idézhet
elő az emberben, de jótevő és gyógyító hatása is lehet.
Reggel, amikor ez az úr felkelt, bement ágyban fekvő
sógornőjéhez. Nem akarta elmondani neki az álmát, meg
akarta ettől kímélni. De a sógornő azzal fogadta: „Képzeld
csak, milyen különös álmom volt az éjjel! Azt álmodtam,
hogy be kell mennem hozzád, meg kell hogy ijesszelek,
hogy meg ne fulladjál. Álmomban elmentem hozzád, és
megijesztettelek, hogy ne fulladj meg." A beteg több szo¬
bával távolabb feküdt, mint a mérnök.
Ez a történet nem vonható kétségbe. Azért mondtam el
önöknek, mert olyan emberrel esett meg, aki nagyon józa¬
nul gondolkodott, villamosmérnökként nagy tekintélye
volt a szakmájában. Nem mondanék el egy akármilyen, az
utcán hallott történetet, de ez a történet olyan hiteles, mint
egy laboratóriumi kísérlet.
Tehát mi is történt? Már több ízben beszéltem arról,
hogy éjjel az ember asztrálteste és énje kihúzódik fizikai
testéből. Amikor a beteg nő aludt, csupán fizikai és éter¬
teste feküdt az ágyban. Énje és asztrálteste nem volt ott. Az
úgynevezett védő szellem nem tudott közvetlen kapcsola¬
tot létesíteni a mérnökkel, a józan gondolkodás miatt, amit
az emberek évszázadok óta kialakítottak. Ha B. úr annak
idején olyan józanul, elvontan gondolkodott volna - kisfiú
korában bizonyára nem volt még tudós, mint ahogy ma
sem az -, akkor nem hallotta volna meg a figyelmeztetést,

73
mert az elvont gondolkodás azt lehetetlenné teszi. A mér¬
nök esetében jelen volt az elvont gondolkodás, ezért az őr¬
ző szellem nem tudta volna őt közvetlenül megijeszteni.
Ezért kerülő úton, az alvó sógornő asztráltestének felhasz¬
nálásával ijesztett rá.
A sógornő ezt nem tudhatta. El is felejthette volna az
álmot, és nem lett volna ilyen élménye, ha egészséges lett
volna. De néhány napra rá meghalt. Ekkor az asztráltest
átmegy a szellemi világba. Erre már korábban felkészült.
Ezért a beteg megjegyezte azt, ami néhány nappal a halála
előtt történt, és amit a halál után úgyis megtudott volna.
Ennek következtében tudott a történtekről.
Ha tehát az ember helyesen figyeli meg a dolgokat, ak¬
kor rájön, hogy úgy lehet róluk beszélni, mint egy labora¬
tóriumi kísérletről. Például ha a retorta alatt ég a láng és
az üvegbe ként teszünk, az előbb sárga, aztán barna, majd
pedig vörös lesz. Ezt le lehet írni. Ugyanígy lehet leírni a
szellemi jelenségeket is, ha egészséges gondolkodással
szemléljük azokat. Természetesen ez az alapfeltétel.
Korunkban azért lesz minden zavaros, mert eluralko¬
dott a zavaros gondolkodás. Ezt a zavaros gondolkodást
azért vázoltam fel önöknek, hogy felhívjam a figyelmüket
a következőkre: még olyan ember esetében is, akinek a sor¬
sába bele kellett nyúlni, akinek még dolga volt a Földön,
minthogy sohasem lehetett volna közvetlen átélése, a be¬
teg kerülő útján kellett beavatkozni. A dolgot a megfelelő
módon kell megítélni.
Azt hiszem, hogy egyszer már elmondtam élményemet
Schleich doktor úrral, aki nemrég halt meg Berlinben. Hí¬
res sebészorvos volt, és mivel a többi orvosnál okosabb
volt, hajlamos volt arra, hogy megértsen ilyen dolgokat.
Schleich doktorral a következő történt. Egyik este megje¬
lent nála valaki, és elpanaszolta, hogy az irodában meg¬
szúrta a kezét egy tollal, és a sebbe belement a tinta. „Le
kell vágnia a kezemet, különben meghalok vérmérgezés¬
ben" Schleich azt mondta: „De kérem, előbb alaposan
meg kell vizsgálnom a sebet!" „Nem" - mondta a férfi -,
„arra nincs idő, azonnal meg kell operálnia!" „Nem lehet,
nem szabad megtennem." - felelte a doktor. Megnézte a

74
sebet, és azt mondta, könnyen ki lehet tisztítani, nem lesz
semmi baj. A férfi viszont ragaszkodott hozzá, hogy vágja
le a kezét. „Értse meg, nem vághatom le a kezét," - er őskö-
dött az orvos. „Akkor meg kell halnom," - felelte a férfi.
Nem hitte el, hogy a seb ártalmatlan, és meg volt győződ¬
ve arról, hogy belehal a sérülésbe.
Schleich doktorra különös hatással volt az eset. Kisvár¬
tatva telefonált egyik kollégája, aki elmondta, hogy nála
van egy ember, aki előzőleg ott járt, és Schleich doktor
nem akarta levágni a kezét. Persze ez az orvos sem volt
hajlandó a kis seb miatt a férfi kezét amputálni.
Schleich egész éjjel nem tudott aludni, rossz előérzete
volt. Reggel elment a férfi lakására, és megtudta, hogy az
illető éjjel meghalt. Amikor felboncolták a holttestét, vér¬
mérgezésnek nyoma sem volt. Egyszerűen meg kellett hal¬
nia. Schleich azzal magyarázta a dolgot, hogy a halál oka
szuggesztió volt. Ma már mindenki tudja, hogy létezik
szuggesztió, sok mindent lehet ezen az úton elérni. Azt
mondják például valakinek, hogy felhelyeznek, rá egy szí¬
vó, spanyol tapaszt, de csak egy közönséges ragtapaszt
tesznek a bőrére. A lelkiség ebben az esetben hatással van
a testiségre, azaz a közönséges tapasz is hatni fog. Aki
ilyen dolgokkal foglalkozik, az tudja, hogy ilyesmi előfor¬
dul. Schleich úgy gondolta, hogy az illető bebeszélte magá¬
nak, hogy meg fog halni, és ez a beképzelés szuggesztív
erővel hatott rá. A halál oka tehát szuggesztió volt.
Schleich nem akarta nekem elhinni, hogy ez ostobaság.
Ebben az esetben szó sem volt szuggesztióról, egészen más
volt a helyzet. Annak az embernek tönkrementek az ide¬
gei. A kor, az irodai és üzleti élet izgalmai felőrölték az ide¬
geit. Vér került az idegrendszerébe. Az erekben lévő vért
megvizsgálták, az rendben volt. Az idegek vizsgálatánál ta¬
láltak egy kevés, külső eszközökkel alig kimutatható vért.
De a vér beszivárgása tönkretette a férfi idegeit. Kapkodó
lett, egy ügyetlen mozdulattal megszúrta a kezét a tollal.
Anélkül, hogy ez külsőleg megmutatkozott volna, a halál
jele rajta volt a következő éjszakára. Belső ok miatt kellett
meghalnia, mert idegrendszerébe vér került. Rossz előérze¬
te volt, és félni kezdett. Tehát éppen az ellenkezője történt,

75
mint amit Schleich feltételezett. Az illető nem szuggerálta
magának a halált, az a fizikai szervezet következtében állt
be. De megérezte, hogy meg fog halni.
Ezen a példán látható, hogyan kell helyesen gondolkod¬
ni, ha be akarunk tekinteni a szellemi világba. Pontosan
kell tudni, „hol van a kutya elásva", különben lehet valaki
akármilyen tudós ember, mégsem fogja, helyesen értelmez¬
ni a szellemi világot.
Ez történt Sir Olivér Lodge, angol fizikus esetében is,
akinek a fia, Raymond Lodge elesett a mostani világhábo¬
rúban. Az apa nagyon bánkódott fia elvesztése miatt, és
kapcsolatba lépett különböző médiumokkal. Egy ügyes
médiumot vittek el hozzá, akin keresztül a fiú állítólag ha¬
lála után szólt az apjához. Sir Olivér Lodge-ra ez mély be¬
nyomást tett, és vigaszt jelentett számára az után, hogy a
fia a német hadszíntéren elesett. Sir Olivér Lodge azon¬
ban tudós volt, és nem hitt el mindent az első szóra. Mégis
olyasmi történt, ami eloszlatta minden kételyét. A médi¬
um ugyanis transzban, azaz féltudatos állapotban közölte
vele, hogy a fia a halála előtti napokban lefényképeztette
magát, és két fénykép is készült róla.
Gyakran előfordul, hogy a fényképész egymás után két
felvételt készít, és a másodikon az illető személyek egy ki¬
csit másképpen állnak vagy ülnek, mint az elsőn. A médi¬
um tehát elmondta, hogy a második felvételen a fiú más¬
képpen ül, mint az elsőn. Pontosan leírta, hogyan. Ha ez
igaz volna - gondolta Sir Lodge -, akkor néhány nappal a
halála előtt két fénykép is készült a fiáról különböző beál¬
lításban. Angliában akkor még senki sem tudhatta, hogy
röviddel a fiú halála előtt fényképek készültek, a szeánszot
pedig 10-14 nappal a halál után tartották. És lám, nyolc
nappal az ülés után postán - akkor lassan járt a posta -
megérkezett Londonba a két fénykép. Minden úgy volt,
ahogy a médium mondta. Sir Lodge kénytelen volt elhin¬
ni, hogy a fia mondta ezt el neki a túlvilágról.
A dolog azonban mégsem így történt. A médium mái-
transzban volt, féltudatos állapotban, és „előérzete" volt,
ami olykor előfordul. Akik az ülésen az asztal körül ültek,
csak nyolc nappal később értesültek a fényképekről, amikor

76
azok postán megérkeztek. A médium azonban ezt „előre
látta". Nem volt tehát kapcsolata a halott fiúval, minden a
Földön történt. A médium csak „előre látta" a posta érkezé¬
sét. Olivér Lodge pedig elhitte, hogy a fiú szólt rajta keresz¬
tül. Láthatják, igen óvatosnak kell lenni! Minden igaz, az
ember a halála után is él, képes jelzéseket küldeni, de biz¬
tosnak kell lenni abban, hogy amikor a médium angol nyel¬
ven azt mondja Sir Lodge-nak: „Halálom előtt csináltattam
két fényképet kétféle beállításban", akkor ez valóban a tu¬
dattalanból származik-e, tehát abból, ami nem tudatos a
mindennapi életben.
B. úr kérdése indított arra, hogy ma ilyen kényes kérdé¬
seket érintsek. Óvatosan kell ezekről beszélni, mert felelő¬
sek vagyunk azért, amit mondunk. Minden gondos utána¬
járást igényel, és csak ezután lehet kimondani: igen, az
őrző szellem szólt! De az, hogy németül hangzott el a fi¬
gyelmeztetés, az az ember közvetítésével történt. És ha
egyes emberek valamit nem tudnak megtenni, az azért le¬
het, mert a szellemi világ által meg lettek bénítva az izma¬
ik. De minden az emberen keresztül történik.
Ha az ember ezt megtanulta mint alapot, akkor tovább
lehet lépni. Erről majd legközelebb beszélünk.

77
 HATODIK ELŐADÁS

Dr. Steiner: Van valamilyen kérdésük?

Kérdés: Az emberi sorsról szeretnék kérdezni. A nagy vi­

lágháborúban sok millió ember esett el. Magukkal hozták ezt
a sorsot? Milyen ez a szellemi világból nézve, és mit jelent a
világ fejlődése szempontjából?

Dr. Steiner: Erről más dolgokkal összefüggésben is be¬

szélhetünk, mert feltétlenül szükséges, hogy az antropozó-
fiában ne csak egyszerűen úgy magyarázzuk meg a dolgo¬
kat, ahogyan azt az emberek megszokták. Tudományosnak
kell lennie mindannak, amit elmondunk. Szeretnék, a kér¬
déssel kapcsolatban elmondani valamit, ami majd hozzá¬
segíti önöket annak megértéséhez, hogyan alakult ki a
nagy katasztrófát követően az annyi embert sújtó szörnyű,
nyomorúságos sors. Ma ugyanis általában már nem ügyel
az ember arra, hogyan kapcsolódik más emberekhez. Vol¬
taképpen ma minden ember egymaga áll a világban. Nem
figyel arra, hogyan kapcsolódik más emberekhez. Még ha
megszokásból vagy babonából tud és megfigyel is olyan
dolgokat, mint amilyenekről legutóbb szó volt, azokat
többnyire rosszul értelmezi.
Egy egyszerű történettel szeretném szemléltetni, hogy
az ember ma mennyire nem gondol már arra, hogy vala¬
milyen kapcsolat fűzi egy másik emberhez. Történt egy¬
szer egy tudományos tényként elfogadott esemény. Volt
egy család, amelynek egyik tagja, egy 18-19 éves fiatal lány
beteg volt. Nem ágyban fekvő beteg, de gyakran kellett pi¬
hennie. A heverőn feküdt, az anyja ott volt mellette és
ápolta őt. Amikor a lány elszenderedett, az anya átment
egy másik szobába, és ott felolvasott valamit a férjének és

78
a többi családtagnak. Ez a szoba meglehetősen távol esett
attól, amelyikben a beteg feküdt.
Amikor az anya kiment a szobából, a beteg egyszerre
csak úgy érezte, fel akar kelni. Fel is kelt, és az anyja után
ment a harmadik szobába, ahol az anyja felolvasott. Na¬
gyon csodálkozott, hogy a családtagok nem lepődtek meg,
amiért az imént elszenderedett beteg, aki alig tudott járni,
egyszerre megjelent abban a szobában, ahol az anya csak
rövid ideig szándékozott foglalkozni a többiekkel. A beteg
lány különösnek találta, hogy mindenki teljesen nyugodt
maradt. Kisvártatva az anya abbahagyta a felolvasást, és
azt mondta: „Bemegyek a lányomhoz, megnézem, mi van
vele". És kiment a szobából. A lánya követte. Az anya két
szobán keresztül visszament a harmadik szobába, ahol a
lánya a heverőn feküdt, rendkívül sápadtan. Először meg
se szólította, majd amikor szólt a lányhoz, az nem vála¬
szolt, falfehér volt. A lány azonban követte az anyját, látta,
hogy az odament hozzá és látta önmagát a heverőn feküd¬
ni. Csodálkozott azon, hogy látja magát a heverőn, és azon,
hogy az anyja szólítja őt. Ebben a pillanatban egy rettene¬
tes ütést érzett, és ugyanakkor a heverőn fekvő test arcszí¬
ne is megváltozott. Minden visszatért a korábbi menetébe.
Ez egy igaz történet. Valóban megtörtént. Ezt aztán
mindenki a maga módján akarta magyarázni. Volt, aki azt
mondta, hogy a lánynak a fizikai testén kívül asztrálteste
is van. A 16. századig, vagyis úgy négyszáz évvel ezelőttig,
az emberek olyan természetesen beszéltek az asztráltest-
ről, mint az orról vagy a fülről. Ez azonban nem maradt
így a mai napig, általában feledésbe merült. Egyes embe¬
rek mégis beszélnek az asztráltestről, és azt mondják, a
lányt elhagyta az asztrálteste, végigment a szobákon, meg¬
hallgatta a felolvasást, aztán visszament a szobájába, és
abban a pillanatban, amikor az anyja megszólította, az
asztráltest újra beléhúzódott.
Ha így magyarázzuk a dolgot, tisztában kell lennünk az¬
zal, hogy ilyenkor azt feltételezik, hogy az emberben van
egy második fizikai test is, és az egészet körülveszi egy
nagy kör, amelyben az asztráltest úgy sétálgat, mint egy fi¬
zikai ember. Ez a fajta magyarázat nem más, mint babona.

8a
Ez a babona ma nagyon elterjedt, ezért mondtam el koráb¬
ban az Olivér Lodge-tól származó történetet. Mindig lé¬
nyeges, hogy tudjuk, mi történt valójában. Nos, valójában
a következő történt. Az anya ápolta a leányát, szeretettel
és odaadással. A lánynak nagyon jól esett ez a gondosko¬
dás. Erezte az anyai szeretetet. Egy olyan pillanatban, ami¬
kor valaki nagyon erősen érzi a másik ember szeretetét, ő
maga pedig igen gyenge, akkor az a különös dolog történ¬
het, hogy már nem gondolkodik saját asztráltestével, az el¬
tompul. A másik ember asztrálteste pedig hatalmába keríti
az eltompult asztráltestet. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy
az egyik ember elkezdi a másik ember gondolatait gondol¬
ni. Nos, miközben az anya ápolta a lányát, ez a szeretettel¬
jes érzés annyira áthatotta a lányt, hogy úgy érzett és gon¬
dolkodott, mint az anyja. Aztán az anya elment mellőle.
Ahogyan egy meglökött golyó is továbbgurul, úgy a lány is
anyja gondolataival gondolkodott tovább, nem a saját gon¬
dolatait követte. Mialatt az anya felolvasott a többieknek,
a lány az anyja gondolatait folytatta.
A lány természetesen nyugodtan feküdt a heverőn, de
gondolatai az anyjával jártak. És miközben az anya felolva¬
sott, a lány az anya gondolataival gondolkodott. Amikor az¬
tán az anya nyugtalan lett és visszament, akkor a lány is
úgy gondolta, hogy visszamegy. Nem meglepő, hogy köz¬
ben elsápadt. Aki ugyanis egy ideig ájultan fekszik, az sá¬
padt, falfehér lesz. Mert ha valaki a másik ember gondola¬
taival gondolkodik, az igen hasonló az eszméletlenséghez.
Amikor az anya visszajött és szólt a lányhoz, az megrázkód¬
tatást okozott a lánynak, és ismét saját gondolatait követte.
Ebben az esetben tehát a helyes magyarázat az, hogy az
ember rendkívül erősen tud hatni a másik emberre a ma¬
ga szellemiségével. Hangsúlyozom, hogy a szellemi részé¬
vel! Ez különösen akkor következik be, ha rendkívül gyen¬
ge az illető, akire a másik hat. Ha nem képes kifejleszteni
a szükséges lelki erőt, akkor könnyen kerülhet a másik em¬
ber lelki erejének befolyása alá.
Ilyesmi gyakran előfordul az életben. Az ember nem is
hinné, milyen nagy befolyást gyakorolnak egymásra az
emberek. Amikor valaki elmesél nekünk egy történetet és

80
azt elhisszük, vajon mindig van-e arra értelmes okunk,
hogy elhiggyük? Nem mindig. Akit jobban kedvelünk, an­
nak inkább hiszünk, mint annak, akit gyűlölünk. Az a
helyzet, hogy az egyik ember lelke rendkívüli módon tud
hatni a másik ember lelkére. Tisztában kell tehát lennünk
azzal, milyen erősen befolyásolja az egyik ember a mási¬
kat. Tudnunk kell, mi a helyzet a szellemi dolgok terén, ha
beszélni akarunk róluk.
Elmondok önöknek még egy példát, bizonyos célzatos¬
sággal. Azt mondhatná valaki: Steiner doktor nem hisz ab¬
ban, hogy az ember ki tud lépni önmagából, ő csak abban
hisz, hogy az egyik ember képes befolyásolni a másikat.
De nem, ez nincs így. Csupán egy olyan példát mondtam
el, amelyből kitűnik, hogy egy ember képes egy másikat -
anya a lányát - befolyásolni.
A következő példánál szó sincs arról, hogy valakit befo¬
lyásoltak volna. Két diák lakik együtt egy szobában. Diá¬
koknál ez gyakran előfordul. Az egyik matematika szakos,
a másik a bölcsészkarra jár, és gőze sincs a matematiká¬
hoz. Egyik este rettentően bifláznak - ahogy ezt diáknyel¬
ven mondják -, az egyikük a latin nyelvtannal bajlódik, a
másik nem képes megoldani egy matematikai feladványt.
Sehogy sem sikerül neki. A bölcsész elég jól halad, és meg¬
lehetősen elégedetten lefekszik aludni. A matematikus
nem elégedett, mert nem tudta megoldani a feladatot. A
nyelvtanulásnál többnyire nem tudja az ember, hogy jól
oldotta-e meg a feladatot vagy sem, legfeljebb hibákat kö¬
vet el, de azokat helyesnek véli. A matematikánál pedig az
a helyzet, hogy nem jön ki az eredmény, ha az ember téve¬
dett. Ez a különbség. Tehát úgy fél tizenkettő, tizenkettő
felé lefekszenek aludni.
A matematikus három óra felé felkelt - a bölcsész is fel¬
ébredt, és az órára nézett -, leült az asztalhoz, és számolt,
számolt, számolt. A bölcsész meglepődött, de volt annyi
lélekjelenléte, hogy megvárja, mi fog történni. A társa szá¬
molt, egyre számolt, aztán visszafeküdt az ágyba és tovább
aludt.
A diákok reggel nyolckor felkeltek. A matematika szakos
hallgató azt mondja: „Olyan másnaposnak érzem magam,

81
mintha egész este dorbézoltam volna, pedig itthon vol¬
tunk." A bölcsész erre azt feleli: „Ezen nem is csodálko­
zom. Miért keltél fel éjszaka dolgozni?" „Eszembe se jutott
felkelni," - felelte a matematikus - „egész éjjel az ágyban
feküdtem." Mire a társa: „De hiszen felkeltél, fogtad a ce­
ruzádat, és számoltál!" „Ugyan már, szó sincs róla!" A böl­
csész erre azt mondja: „Nézzük meg, kell, hogy nyoma le­
gyen annak, amit írtál." A matematikus megnézi, és lám,
ott volt levezetve és megoldva az egész feladvány, amivel az
előző este nem boldogult.
Ez az eset példa arra, hogy a másik diák semmiképpen
sem csalhatott, nem befolyásolhatta a társát, mert böl¬
csészhallgatóként képtelen lett volna a feladat megoldásá¬
ra, ráadásul tanúja volt az eseménynek. A matematikus
hallgató - anélkül, hogy tudta volna - felkelt éjjel, és meg¬
oldotta a feladványt. Ebben az esetben szó sem lehetett be¬
folyásolásról. A diák valóban felkelt éjszaka.
Ha magyarázatot keresünk erre, akkor egészen különös
dolog derül ki. Mint tudják, az embernek van fizikai teste,
éterteste, asztrálteste és énje. Testeknek nevezem őket, az
ember négy részét, még ha természetesen nem külsőleg
látható testekről van is szó. Amikor alszunk, fizikai tes¬
tünk és étertestünk az ágyban fekszik, asztráltestünk és
énünk ugyanakkor az előbbieken kívül vannak, mintegy
körülveszik a fizikai és az étertestet. Mindezt már elma¬
gyaráztam. Ez történt a matematika szakos hallgató eseté¬
ben is. Lefeküdt az ágyba. Elaludt, tehát asztrálteste és én¬
je kihúzódott, s mégis nyugtalan volt, mert nem tudta
megoldani a feladatát. Ha asztrálteste és énje visszament
volna fizikai testébe és étertestébe, akkor felébredt volna,
és a feladatot valószínűleg megint nem tudta volna megol¬
dani. Asztrálteste és énje nem ezt tette, csak nyugtalansá¬
ga következtében az asztráltest elkezdte püfölni. Bizony az
asztráltest képes erre. Még a bőrt is meg tudja püfölni egy
kicsit. Ez persze csak a levegőn keresztül történhet, nem
fizikailag, hiszen az asztráltest nem fizikai, de a levegőt
képes mozgásba hozni. Ezzel különösen a szemre, a fülre,
az orra és a szájra hat, az asztráltest püfölése legerőseb¬
ben az érzékszerveket érinti. Tehát, miután a matematikus

82
hallgató lefeküdt aludni, az asztráltest kívülről állandóan
püfölte, de nem tért vissza fizikai testéhe. A püfölés követ¬
keztében a fizikai test az étertesttel egyetemben gépiesen
felkelt. Az asztráltest rajtuk kívül maradt, mert ha vissza¬
húzódott volna beléjük, akkor a diák visszanyerte volna
tudatát. így hát a diák gépiesen leült dolgozni. Asztráltes-
te és énje nem is szándékozott visszahúzódni a fizikai és
étertestbe. Akkor pedig ki volt az, aki a számításokat elvé¬
gezte? A fizikai test és az étertest! Az éter test ily módon
képes volt a számítások elvégzésére, amelyeket az asztrál¬
test és az én együttlétével nem tudott megtenni.
Ebből látható, hogy az ember éterteste sokkal okosabb,
mint az asztrálteste és énje. Ha tudná mindazt, amit éter­
teste tud, akkor nagyon okos fickó lenne. Mert minden ta¬
nulás alapjában véve abban áll, hogy az étertestünkben
meglévő tudást felhozzuk asztráltestünkbe.
Mi is történt hát a matematika szakos hallgatóval? Mint
tudják, a régi időkben a diákok nem voltak önmegtartózta¬
tó antialkoholisták, sőt, általában gyakran felöntöttek a ga¬
ratra. Ez a két diák se biflázott minden este, többnyire
kocsmákban töltötték az idejüket. Az alkohol hatására a
vér tönkretette az asztráltestet. Az étertest kevésbé káro¬
sodott. Ha a matematikushallgató kevesebbet járt volna
kocsmába, egészen jól meg tudta volna oldani a feladatát,
de mivel asztráltestet annyira befolyásolta az alkohollal,
nem volt képes levezetni a példát. Meg kellett hát szaba¬
dulnia tönkretett asztráltestétől ahhoz, hogy leülhessen az
asztalhoz, és az okosabb étertest megoldhassa a feladatot.
Az étertesttel tehát megtehetjük azt, amit az értelem meg¬
tehet. Szeretni nem tudunk az étertesttel, az az asztráltest
feladata, de azt, ami az értelem területéhez tartozik, azt az
étertest képes megtenni.
Ez a példa világosan megmutatja, hogy itt szó sincs kül¬
ső befolyásról. A diák teljesen önmagára volt utalva.
Képzeljék csak el, ez a fizikai test, ez pedig az étertest
(sárga), ami áthatja a fizikai testet. Hogy áttekinthetőbb le¬
gyen az egész ember, kívülre rajzolom az asztráltestet,
amely éjjel itt kint van (piros). Fönt egészen kicsi, lent meg
jó hasas. Aztán ez az én-test (lila). Ilyenek vagyunk éjjel.

83
 Persze ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy második
fizikai embert; ami kívül van, az nagyon is szellemi. Ha
nem szellemi módon képzelik el a dolgot, akkor erősen kö¬
tődnének a matériához. Nyilvánvaló tehát, hogy az ember
végül is kettős lény: van egy lelki-szellemi része, és az éter¬
testtel együtt egy fizikai része. Az ember éber állapotban
azért olyan, amilyen, mert az asztráltest és az én-test min¬
den reggel hozzákapcsolódik a fizikai testhez és az éter¬
testhez (nyíl).
Képzeljük el, hogy ez nem történik mindig szabálysze­
rűen. Olykor igen különös dolgok történnek! Volt egy fia¬
tal lány. Ilyen dolgok általában - ha maguktól történnek,
és nem valamiféle gyakorlat következtében - legyengült
emberekkel fordulnak elő, például fiatal lányokkal a nővé
érés idején. Ezzel a 19-20 éves lánnyal a következő történt.
Voltak napjai, amikor a vele együtt élő családtagjai egy szót
sem értettek abból, amit mondott. Különös dolgokról be¬
szélt. Azt mondta, például: „Ó, jó napot, kedves, hogy meg¬
látogat. Igen, két napja találkoztunk, amikor abban a szép
erdőben sétáltunk, annál a forrásnál." Ezután elhallgatott,
és várt. Olyan volt az egész, mint egy telefonbeszélgetés.

84
Nem lehet hallani, mint mond a másik, csak a válaszokat.
Mert úgy tűnt, mintha válaszolna valamire: „Persze, hi­
szen fogta a poharát és kiitta." Folyamatosan csak a lány
válaszait lehetett hallani, de a kérdező szavait nem. A lány
egy másik sajátos világban élt, és ott társalgott. Előfordult
például, hogy ilyen napokon, amikor szinte mozdulatlanul
ült, valaki meglökte. A lány erre nem azt mondta: „Miért
lökdösnek?", hanem hogy „Borzasztóan fúj a szél, csukjá¬
tok be az ablakot, szörnyű huzat van!" Ilyen, a valóságtól
eltérő képzetei voltak. Ez az állapot néhány napig tartott.
Ezt követően egészen józan volt, mindenről tudott, rende¬
sen beszélt az emberekkel, és nem tudott semmit az előző
napok történéseiről. Nem emlékezett semmire. Amikor
mások szóvá tették a dolgot, azt mondta, nem tud semmi¬
ről sem. Olyan volt, mintha mindez álmában történt vol¬
na. Még volt valami különös, amit meg lehetett figyelni.
Abban az álomszerű állapotban mindenre emlékezett,
amit az előző hasonló állapotban élt át. Át tudta tekinteni
az egész, úgymond, alvásszerű életét.
Mi is volt ezzel a lánnyal? Amit most elmondtam, az
számtalan esetben előfordul, néha egészen borzasztó mó¬
don. Volt egy ismerősöm, akivel egy ideig együtt dolgoz¬
tam. Később egyetemi tanár lett egy német főiskolán. Egy
napon nyomtalanul eltűnt. Senki sem tudta, hová is lett.
Minden kutatás eredménytelennek bizonyult. Az egyetlen
nyom az volt, hogy a lakóhelyén vasúti jegyet váltott. De
mivel aznap nagy volt az utasforgalom, nem sikerült meg¬
állapítani, vajon hová váltott jegyet. Elutazott. Nagyon
hosszú ideig nem lehetett hallani róla. Egy napon Berlin¬
ben egy hajléktalan menhelyen egy idegen kérte a felvéte¬
lét. Amikor az iratait kérték, kiderült, hogy ő X. Y. egyete¬
mi tanár, ebből és ebből a városból. Berlinben kötött ki egy
hajléktalan szálláson. Visszatért eredeti városába, és újra
egészen jól ellátta egyetemi tanári teendőit. Mert az állá¬
sát újra betöltötte, egy kis megszakítást nem vettek rossz
néven. Igen, de a rokonai és a felesége utánajártak, mi tör¬
tént vele a közbeeső időben. Nagyjából a következőt tud¬
ták meg: az illető először egy közeli városba váltott vonat¬
jegyet. Roppant ravaszul járt el, ugyanis ott leszállt, és

85
megint jegyet váltott - abban az időben még nem kellett
útlevél - és így az egyik országból a másikba utazhatott.
Ezt követően egészen más útvonalon, egy dél-német váro¬
son át eljutott Berlinbe. Ott egy ideig egy hajléktalan szál¬
láson élt, és az egészről nem tudott semmit, nem emléke¬
zett semmire.
Mi történik ilyen esetben az emberrel? Ugyanaz, mint
az említett lánnyal. Ilyen esetekben az asztráltest és az én
nem tér vissza teljesen az ébredés pillanatában, csak kí¬
vülről „püföli" a fizikai és étertestet. Ezek az emberek hal¬
latlanul okosan viselkednek. Ez a történet is bizonyított
tény.
Egy másik példa: az előző esethez hasonlóan vonatje¬
gyet vált valaki, egy közeli állomáson leszáll. Mindenféle
ravaszságot kell kieszelnie. Ez az étertest műve. Eljut In¬
diába, és néhány évig ott él. Aztán mindent elfelejt, és úgy
él tovább, mint korábban.
Ezek a dolgok betekintést engednek az ember teljes lé¬
nyébe. Mert mi történt azzal az emberrel, akit jól ismer¬
tem, beutazott két országot, és egy hajléktalan menhelyen
kötött ki? Újra elfoglalhatta egyetemi tanári állását, sőt,
egy másik főiskolára is meghívták egy híres professzor, he¬
lyettesítésére. Akkoriban már nem találkoztunk. Sok más
emberhez hasonlóan megszakította velem a kapcsolatát,
abban az időben, amikor elkezdtem antropozófiai előadá¬
sokat tartani. Egy napon elterjedt a hír: X. Y. professzor
megint elment. Ezúttal azonban nem jött vissza. A holt¬
testét a vízből fogták ki.
Mi is történt voltaképpen? Az történt, hogy asztrálteste
újra püfölgette, ekkor étertestével visszaemlékezett a ko¬
rábbi eseményekre. Ettől annyira megrémült, hogy a vízbe
ölte magát. Az ember lényének megismerésébe akkor nye¬
rünk alapos betekintést, ha tudjuk, hogyan működnek
együtt lényének különböző tagjai. Az a helyzet, hogy volt
egy ember, aki ilyen állapotba került, és egészen másként
beszélt önmagáról, mint amilyennek ismerték, úgy, hogy
az emberek nem értették, hogyan lehetséges ez. Az eset a
19. században történt. Az illető részletesen ecsetelte az
eseményeket, amelyekben tevékenyen részt vett a francia

86
forradalomban. Mi történt ezzel az emberrel? Az eset ha¬
sonlít a korábban elmondottakhoz, mégis, mi történt itt?
Az ember szokásos tudata szerint nincs tisztában azzal,
ami asztráltestében és én-testében végbemegy. Pedig na¬
gyon sok mindent átél ezeken keresztül. Elmondom, mi
történik, amikor az ember felébred. Ébredéskor az asztrál¬
test először is kettéválik (lásd az előző ábrát). Itt szétsza¬
kad. Az egyik része a fejbe megy, a másik az alsó testbe.
Ha a fej könnyebben fogadja vissza az asztráltestet és az
ént, mint az alsó rész, akkor előfordulhat, hogy az asztrál¬
test már bent van a fejben, de még nincs benne az alsó
részben. Ilyen esetben kezd el úgy beszélni az ember,
mintha teljesen más lenne. Miből adódik ez? Abból, hogy
az ember egy pillanatra képes visszatekinteni egy előző
életére. Erre általában nem találnak magyarázatot az em¬
berek, inkább kitalálnak valamit, amit a történelemórán
tanultak. Az illető, akivel ez történt, mert asztrálteste és
énje korábban tért vissza a fejébe, azt mondta, hogy ő
francia, és átélte a francia forradalmat. Erről tanult. Ez
csupán belemagyarázás. Viszont egy korábbi megtestesü¬
lésében, egy korábbi testben találta magát. Ezt nem értet¬
te meg mindjárt, ezért magyarázta ilyen módon.
Tudniuk kell, hogy a 16. századig az emberek - ha
csacska módon és elmosódottan is - sokat beszéltek ilyen
dolgokról. Nagyon fontos volt számukra. Amikor valahol
többen összejöttek, nem kísértet-történeteket meséltek
egymásnak, hanem megtörtént eseményekről beszéltek,
amelyekről tudták, hogy léteznek, és komolyan vették
őket. Nem igaz, hogy az emberek ezt nem tudták. Bezzeg
ma! Próbálják csak meg, hogy ilyen történeteket mondja¬
nak el pártjaikban. Meglátják, mit gondolnak majd önök¬
ről! Manapság nem lehet ilyen dolgokról természetes, jó¬
zan módon beszélni. Már szóba sem kerülnek. Legkevésbé
a tudósok beszélnek ilyesmiről. Ezt be is bizonyítom.
Nézzük csak a 19. század egyik legjelentősebb tudomá¬
nyos felfedezését! Egy heilbronni lakos orvostanhallgató
volt a tübingeni egyetemen. Mivel viszonylag elég tehet¬
ségtelennek tartották, nem tudott másként érvényesülni,
mint hogy hajóorvos lett. 1839-ben Hátsó-Indiába utazott

87
egy zsúfolt hajón. Szerencsétlenségükre viharos volt a ten¬
ger, és szinte mindenki tengeribeteg lett. A hajóorvosnak
folyamatosan rengeteg dolga akadt. Akkoriban az volt a
szokás, hogy ha valakinek valami baja volt, először is eret
vágtak rajta.
Az ember erei kétfélék. Az egyik fajta érből vöröses vér
buggyan ki az érvágásnál. A mellette elhelyezkedő érből
kékes színű vér buggyan ki. Egy szokásos érvágásnál ter¬
mészetesen nem a vörös vért folyatják ki, arra szüksége
van a testnek. A kékes vért folyatják ki, ezt pontosan tudja
az orvos. Azt is tudja, hol futnak a kék erek, és nem szúr
bele a vörösökbe. A hajóorvos, a derék Július Róbert Ma¬
yer tehát kénytelen volt sokszor eret vágni. Csakhogy a be¬
tegekből egyetlen alkalommal sem kékes, hanem világos,
vörös vér folyt. „A mindenit" - gondolta -, „megint mellé
szúrtam!" De akárhogyan is vigyázott, a következő eset¬
ben is világos, vörös vér buggyant elő. Végül arra a követ¬
keztetésre jutott, hogy a trópusokon, a forró égöv alatt a
kék vér a hőség hatására vörös lesz. Július Róbert Mayer
joggal tartotta ezt fontos felfedezésnek. Rendkívül fontos
dologra jött rá.
Most azonban folyamodjunk egy feltevéshez. Képzeljék
el, hogy az előbbi eset nem a 19. században, hanem a 12.
században történik. Akkoriban ugyanis még nem tettek
meg ilyen hosszú utakat az emberek, de azért előfordulha¬
tott volna, hogy az utasok és a legénység súlyosan megbe¬
tegszik. Az orvos eret vágott volna az embereken, és meg¬
állapította volna, hogy a vér, amelynek kékes színűnek
kellett volna lennie, vörös, valószínűleg a nagy hőség mi¬
att. Hogyan gondolkodott volna ez az orvos a 12. század¬
ban? Azt kérdezte volna: „Tulajdonképpen mitől lesz kék
a vér? Mivel mindenről tudott volna, amit korábban el¬
mondtam önöknek, csak homályosabban - minthogy ak¬
koriban még nem volt antropozófia, és a dolgok összemo¬
sódtak -, ezért sejtései alapján azt mondta volna: „Ejnye,
ezeknél nem merül be az asztráltest olyan mélyen a fizikai
testbe." Tudta volna, hogy az asztráltest teszi kékké a vért.
A hő azonban kint visszatartja az asztráltestet, ezért ke¬
vésbé kék a vér, inkább vöröses. A 12. század orvosa azt

9i
mondta volna: „Ez egy fontos felfedezés! Most már értem,
hogy honnan ered a keleti emberek bölcsessége. Náluk még
nem merült olyan mélyre az asztráltest a fizikai és éter¬
testbe." Nagyon nagyra tartotta volna a keleti emberek
bölcsességét, és úgy találta volna, hogy azok már megfer¬
tőződtek azoktól, akiknek sok kékes színű vérük van, ezért
nem képesek napvilágra hozni régi bölcsességüket. így el­
mélkedett volna egy hajóorvos a 12. században.
Egy 19. századi orvos már semmit sem tudott abból,
amit az előbb elmondtam. Semmit sem tudott róla. Ho¬
gyan gondolkodott? Úgy, hogy azt mondta: „a hő hatására
égés keletkezik. Erősebb hő erősebb égést idéz elő, tehát a
forró égövben a vér nagyobb mértékben ég." S ezzel meg is
alkotta a törvényt a hő erővé változásáról, amely olyan fon¬
tos szerepet játszik a mai fizikában. Ez egy teljesen elvont
törvény. A többi nem is érdekelte, csak az, hogy megtalálta
a törvényt, amely annyira fontos például a gőzgépeknél,
ahol a hő átalakul munkává. Azt mondta: „Látom, hogy itt
vörös vér buggyan elő, tehát a szervezet a melegebb égöv-
ben erősebben dolgozik, és így több hőt termel." Július Ró¬
bert Mayer ezzel egy teljesen gépies dolgot fedezett fel.
Ez a nagy különbség. A 12. században azt mondták vol¬
na: a vér a trópusokon azért vörösebb, mert az asztráltest
nem húzódik olyan mélyen a fizikai és étertestbe. A 19.
században már semmit sem tudtak a dolog szellemi vonat¬
kozásáról, ezért hát azt mondták: az ember úgy működik,
mint egy gép. Az a helyzet, hogy a hő több munkát végez,
és ez által több hő alakul át az emberi szervezetben. Július
Róbert Mayer felfedezése a mai kor emberének gondolko¬
dásmódját tükrözi. Mivel ma az ember csak így tud gon¬
dolkodni és érezni szellemi dolgokkal kapcsolatban, már
elvesztette a másik emberhez fűződő kapcsolatát. Legfel¬
jebb ha beteg és gyenge - mint az a fiatal lány, amiről be¬
széltem -, akkor tudja úgy beleélni magát a másik ember¬
be, hogy gondolataival együtt ő maga is követi a másik
szobába. Ez persze óriási különbség. Igaz, hogy bizonyos
szempontból fejlődés történt és előrehaladtunk, de ember¬
ségünk nem haladt előre, inkább visszafejlődött. Az ember
fizikai szervezetéről már csak rígy beszélünk, mint valami

89
gépről. Még egy olyan nagy tudós is, mint Július Róbert
Mayer, úgy beszél az emberről, mint egy gépről.
Nos, kedves hallgatóim, ha a dolog így folytatódna a
Földön, akkor minden gondolkodás káoszba torkollana.
Borzalmak és katasztrófák követnék egymást. Az emberek
már ma sem tudják, mitévők legyenek. Ezért minden ere¬
jüket más irányba fordítják, és azt mondják: „Az értelem
már nem tart össze bennünket, tartson hát össze a nem¬
zetség!" A „nemzeti államok" csak azért jönnek létre,
mert az emberek már nem tudják, hogyan tartoznak ösz-
sze. A mérhetetlen szörnyűségeket valójában az idézte elő,
hogy az ember már semmit nem tud a szellemi világról.
Minden egyéb csupán külsőség. Természetesen ostobaság
lenne azt állítani, hogy az emberek megérdemelték mind¬
ezt, mert előző életeikben rosszat cselekedtek. Ostobaság,
mert ez nem az egyes ember sorsa, hanem az egyes embe¬
rek közös sorsa. De mindenki ebben az életben éli át. Gon¬
dolják csak el, hogy mennyi nyomorúságban van része az
embernek ebben az életben. Ez nem az előző életben gyö¬
kerezik. De a következő életben majd átéli a jelenlegi nyo¬
morúság következményeit. Okosabb lesz, úgy, hogy a szel¬
lemi világ jobban tudjon hatni rá. A mostani nyomorúság:
nevelés a jövő számára.
De más következtetést is le lehet vonni mindebből.
Gondolják csak el, az antropozófia már 1900 óta ismertté
vált, de az emberek tiltakoztak ellene, nem akartak hallani
a szellemi világról. Régebben úgy volt - nem akarok most
kitérni arra, hogy helyes volt-e vagy sem -, hogy ha egy is¬
kolás fiú nem akart tanulni, akkor alaposan elnáspángol¬
ták. Némelyik gyerek ezután elkezdett tanulni. Egyes ese¬
tekben a verés hasznosnak bizonyult. Nos, az emberek
1914-ig nem akartak tanulni a szellemről. A világ-sors, a
közös sors ezért jól megleckéztette őket. Majd kiderül,
hasznukra vált-e...
Bizony, ezt közös sorsnak kell tekintenünk. Mert mi
történt? A fiatal lány, amiről beszéltem, az anyja gondola¬
taival gondolkodott. Az emberek általában fokozatosan le¬
szoktak a gondolkodásról, és mára többnyire csak azoknak
a gondolataival gondolkodnak, akiket „tekintély"-eknek

90
fogadnak el. Az embernek újra meg kell szoknia, hogy ő
maga gondolkozzék. Mert ha nem tud semmit a szellemi
világról, akkor az annál inkább befolyásolja őt, de rossz ér¬
telemben. Ezért azt mondhatjuk: a világra zúdult minden
bajt és nyomorúságot a sors „verésének" tekinthetjük, és
tanulhatunk belőle. Tarthatnak akárhány kongresszust,
ez mind nem segít a bajon. Akik mai értelmükkel „erősíte¬
ni akarják a pénz értékét", azok azt fogják elérni, hogy az
a felére fog csökkenni, mert ez az értelem teljesen földi do¬
log, és nem ér semmit. Ha az emberi test nem kap elegen­
dő folyadékot, akkor elmeszesedik. Ha a lélek nem tud
semmit a szellemi világról, akkor végül megkapja azt az ér¬
telmet, ami nem ér semmit. Ez a sors vár az emberiségre,
ha nem kap folyamatosan táplálékot a szellemi világból.
Az egyedül célravezető az, ha az emberek elkezdenek
érdeklődni a szellemi világ iránt. így kell megválaszolnom
a kérdést. A dolgokat néha kissé sarkítva kell kifejezni, de
így függenek össze.

91
 HETEDIK ELŐADÁS

Kérdés hangzik el a földrengéssel kapcsolatban.

Dr. Steiner: Arra a földrengésre gondol, amely most Ame¬

rikában volt? Az ilyen kérdéseknek a különleges jelentősé¬
ge nem mindig azokban a vulkanikus tevékenységekben
nyilvánul meg, amelyek intenzíven, erőteljesen jelennek
meg, hanem az egyes részletek jelzik, hogy az idők folya¬
mán valami történik a Föld környezetében. És itt szeret¬
ném valamire felhívni a figyelmet, ami talán nem annyira
feltűnő, de sok ember számára mégis jobban átélhető, mint
azok az egyes jelenségek, amelyek a közelükben lévő embe¬
reket természetesen iszonyúan sújtották, de az emberiség
nagy része számára csekély jelentőségűek. Emlékezzenek
csak arra, hogy az elmúlt években arról kellett beszélnünk,
hogy rendkívüli időjárási viszonyok alakultak ki. Nem ta¬
gadhatjuk le, hogy az utóbbi években nem voltak olyan szo¬
kásos, tartós nyarak, különösen nem a mi területeinken.
Kiterjedt Európa nagy részére és még távolabbra is.
Nos, ha ilyesmiről van szó, az emberek szokás szerint
arról beszélnek, hogy az Északi-tenger területein jéghegyek
úsznak, és hogy az úgynevezett hideghullámok ezektől a
hatalmas úszó jéghegyektől indulnak ki. Talán emlékeznek
arra, hogy a tavalyi hideghullámoknál hajók jelentették,
hogy ha csak egy kicsit is észak felé vették az útirányt, az
Atlanti-óceánon mindenütt ezekkel az óriási jéghegyekkel
találkoztak.
Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy azok a dol¬
gok, amelyek ilyen módon jelennek meg, egyáltalán nem
kizárólag a Földtől származnak, hanem összefüggenek az
egész világfejlődéssel. Ezért fel kell tennünk a kérdést: mi a
helyzet egyáltalán Földünk trópusi és sarkvidéki részével?

92
 Szeretném felhívni a figyelmüket arra, amit talán már
egyszer említettem is, de más összefüggésben, viszont en¬
nek a kérdésnek a tárgyalásánál fontos lehet. Talán hallot¬
ták már, hogy Ázsiában, nevezetesen Szibéria északi ré­
szén, a Föld felszínén sajátságos viszonyokat találunk.
Tájékoztatásul szeretném elmondani a következőket. Ha
Európa térképét nézzük (rajzol), itt van Norvégia, itt Né¬
metország északi partvonala, itt lehet átutazni Hollandiá¬
ba és így tovább. Itt van Írország, itt Anglia, és itt, ezen a
nagy félszigeten keresztül lehet eljutni Ázsiába. Itt a határ
Ázsia és Európa között. Ez itt Oroszország, itt kelhetünk
át Ázsiába, és itt van Szibéria. Itt pedig az északi Jeges-ten¬
ger. Ezt csak azért rajzolom fel, hogy tájékozódjanak. Nos,
Szibériának ezen a területén a régmúltban elefántszerű ál¬
latok - mamutok - éltek, amelyek ma már nem léteznek,
tehát igen régen éltek itt. Azt is tudják, hogy ilyen elefánt¬
szerű állatok már fent a Jeges-tengernél sem élnek. A mai
elefántszerű állatok a sokkal melegebb területekhez tar¬
toznak. A különös az, hogy ezek a mamutok, amelyeket
mélyen a felszín alatt találtak meg a jeges talajban, olyan
frissek voltak, hogy húsukat meg lehetett volna enni, ha
valaki szereti azt. Úgy voltak ezek az állatok a jeges föld¬
ben, mintha a húsukat meg akarták volna enni, és ezért
konzerválták volna őket. Tehát sok-sok évezreddel ezelőtt
ezek az állatok Észak-Szibériában konzerválódtak, azaz a
húsuk frissen megmaradt.

Ha belegondolnak, lehetetlenség, hogy ez a dolog las¬

san ment volna végbe. Ugyanis ha az ott élő állatok egy¬
szerűen elpusztultak és belekerültek a talajba, akkor ter¬
mészetesen oszlásnak indultak volna, és legfeljebb csak
csontmaradványokat lehetett volna találni, ahogyan ez
egyébként történik. De Szibériában egészen friss állatokat
találtak. Ez másképpen nem lehetséges, csak úgy, hogy
ahol ezek az állatok éltek, igen gyorsan jött egy hideghul¬
lám, elborította és elzárta őket úgy, hogy évezredeken át
ugyanabban az állapotban maradtak, és így a húsuk fris¬
sen megmaradt. Egykor létre kellett jönnie a Földön egy
olyan állapotnak, melynek során délről egy hatalmas lökés
következett be, amely a vizet felnyomta a jeges területre.

93
A víz abban a pillanatban megfagyott, s a mamutokat eb¬
be az óriási szibériai jégpincébe juttatta, így azok évezre¬
deken át fennmaradtak.
Természetesen mindnyájan tisztában lehetnek azzal,
hogy a Földet semmi sem indítja arra, hogy hirtelen vala¬
mit tegyen. Mert honnan kellene, hogy a Föld erőket kap¬
jon ahhoz, hogy valamit véghez vigyen? Az ilyesmi csak a
Földön kívüli csillagok hatásától jöhet. Ha tehát elképze­
lik, hogy itt van a Föld (rajzol), itt vannak a déli területek,
az egyenlítői területek - déliek természetesen az északiak¬
hoz viszonyítva -, akkor itt egy olyan csillagkonstelláció¬
nak kell lennie, amely egyszerűen felnyomja a vizet. A
csillagok együttállása okozta a víz fellökődését, ami aztán
Szibériában azonnal megfagyott, és betemette az állatokat.
Ezekből a dolgokból láthatják, hogy a csillagok együttállá¬
sának hatalmas befolyása van arra, hogy a Földön hogyan
oszlik el a szárazföld, a víz és a jég.
Nemrég említettem önöknek, hogy a vulkánkitörések
okát is a Földön kívül kell keresnünk, és hogy az, ami a
föld alatt van, a föld belsejéből tör elő. Azt mondhatjuk,
ha például most kitörne az Etna, nem alulról dobódnának
ki a dolgok, hanem felülről hatna egy csillagkonstelláció,
és ez hozná fel a Föld mélyéből a tüzes masszát.
Láthatjuk tehát, mennyi minden működik együtt a koz­
moszban; ez idézi elő a hideghullámok létrejöttét is. A hi¬
deghullámok tehát teljesen a Földön kívüli viszonyokból
jönnek létre. A vulkánkitörések és földrengések is innen
származnak. Egy ilyen jelenséget azonban sohasem lehet
teljesen megítélni, ha az ember nincs tisztában azzal, hogy
ő maga bensőséges kapcsolatban áll ezekkel a teljesen Föl¬
dön kívüli viszonyokkal.
Bizonyára hallottak már valamit az úgynevezett vérhá¬
nyásról, ami úgy jön létre, hogy a vér az emberben nem a
szokásos úton halad, hanem az a szájon jön ki, ahelyett
hogy az egész testben eloszlana. Ezt nevezik vérhányás¬
nak. Ilyen vérhányások könnyen előfordulhatnak, ha az
ember bizonyos életszakaszba jut. Most fel kell tennünk a
kérdést: mi a kapcsolat egy vérhányás és a között, ami kül¬
sőleg a világban végbemegy? Nos, ha emlékeznek arru,

94
hogy az ember nemcsak fizikai testből áll, amit kezünkkel
meg tudunk érinteni, hanem a fizikai testen kívül rendel¬
kezik mi még étertesttel és asztráltesttel is, akkor azt kell
hogy mondjuk: kétségtelen, hogy a fizikai testet le tudjuk
vetni. Ez egy nehéz massza, ami a Földdel van kapcsolat¬
ban. Az étertest azonban a környezettel van kapcsolatban.
És ha megnézzük a dolgot az embernél, akkor azt látjuk,
hogy az emberre különösen a Hold van hatással. De nem
annyira az a Hold, amit ma látunk; a hatást vissza kell ve¬
zetnünk a régi időkre. A régi időkben a Hold igen erős ha¬
tást gyakorolt az emberre. A növekvő Holdnál az ember¬
nek bizonyos dolgokat meg kellett tennie, és ugyanígy a
fogyó Holdnál is. Ebben a régi korban az emberiség szapo¬
rodása is teljesen a Hold függvénye volt. Érdekes megfi¬
gyelni, hogy azok az emberek, akik még bizonyos hagyo¬
mányokkal rendelkeznek ezekből az ősi időkből, gondolnak
ezekre a dolgokra. Gondolnak arra, hogy nagy jelentősége
van annak, hogy valaki például a növekvő vagy a fogyó
Hold hatása alatt fogant. Az ősi hagyományban ez nagyon
fontos volt. A Hold aztán kiterjesztette befolyását az em¬
ber egész életére, de úgy, hogy ezt a Hold-hatást önmagá¬
ban hordta. Nem közvetlenül az van tehát hatással az em¬
berre, ha éppen telihold van vagy ilyesmi; de amit ma a
Hold növekedésének, fogyásának látunk, az valamikor ha¬
tással volt az emberre, aztán ez megmaradt és folytatódott.
Nem a jelenlegi Hold változásának van tehát nagy befolyá¬
sa, hanem olyasvalaminek, ami hasonló a régi Hold válto¬
zásához, ami egy régi örökség. Ennek van nagy hatása. így
azt mondhatjuk: a Holdnak van egy bizonyos befolyása.

Fejünkben viszont egyáltalán nem lenne vér, ha a Hold

nem volna jelen. Sápadt arccal járkálnánk, szörnyen sá¬
padtan, ha a Hold-hatás nem érne bennünket. A Hold vé¬
rünket a fejünk felé húzza testünkben. A Hold hatásának
köszönhető, hogy a vér egyáltalán hajlandó a fejünkbe
emelkedni. Ez rendkívül érdekes. A vér csak azért hatol fel
az emberi fejbe, mert a Hold hatása ér bennünket. Külön¬
ben mindig csak lefelé törekedne. Ha valaki egész testében
olyannyira legyengül, hogy a Holdnak ezt az erejét, amely
a vért felfelé húzza, nem tudja kellő ellenállással fogadni,

95
akkor a vér túl erősen áramlik a fejbe - így jön létre a vér¬
hányás. A Hold hatásának mindig jelen kell lennie, de ha
túl erőssé válik, ha a vér túl erőteljesen áramlik az ember
feje felé, akkor a vér hányás útján távozik el.
Ami pedig a vérhányás az egyes embernél, olyasmi a víz
felnyomulása is a szibériai területekre vagy egy vulkán ki¬
törése kint a természetben. Azzal a különbséggel, hogy itt
nem a Hold hatása érvényesül, hanem a többi csillagé. El
kell képzelnünk, hogy amikor egyszerűen emberekként
fejlődünk, folyamatosan más hatásoknak is ki vagyunk té¬
ve. Ezt egyszer már elmagyaráztam önöknek. Gondolják
el, hogy itt van a Föld (rajzol), és itt kering körülötte a
Hold. Úgy rajzoltam le, ahogy látható. Tehát itt kering a
Föld körül a Hold, amelynek különösen nagy hatása van
az emberre. A Holdon kívül azonban vannak más csilla¬
gok is, a Vénusz, a Merkúr, a Nap, a Mars, a Jupiter és így
tovább, aztán az állócsillagok. Nos, tisztában kell lennünk
azzal, hogy más hatások érvényesülnek akkor, amikor,
mondjuk, a Mars a Nap mögött van, vagy ha már tovább¬
haladt és a Nap mellett áll. Ha a Mars a Nap mögött áll,
akkor kevésbé hat a Földre, mert a Nap elfedi a hatását.
Ha viszont a Mars a Nap mellett áll, akkor erősebben hat
a Földre. így mindig a csillagok állásától függ, milyen erő¬
sen hatnak a Földre. A csillagok állásának ez a tudománya
ma még egyáltalán nem alakult ki, ezért látják az emberek
csupán azt, ami a Földön magától megy végbe - jéghegye¬
ket és így tovább -, de nem néznek fel a csillagokra.
Márpedig ezeket a dolgokat nem tudjuk kikutatni, ha
csak a Földet nézzük, hanem tisztában kell lennünk vele,
hogy az embert is figyelembe kell vennünk. Ezeket a dolgo¬
kat teljesen az ember ténykedése alapján kell kikutatnunk!
Szeretném megjegyezni a következőket. Amikor átte¬
kintjük az emberiség újkori fejlődését, akkor ebben óriási
változásokat látunk. Nem akarunk messzire visszamenni,
de visszamehetünk, mondjuk, hatszáz évet. Ha 600 évvel
ezelőttre visszaugrunk az időben - most 1923-at írunk -,
akkor 1323-ban lennénk. Meg kell gondolnunk: ha valaki
akkor élt volna, sejtelme sem lett volna arról, hogy létezik
Amerika és Ausztrália. Ezekről az emberek nem tudtak,

96
csak Európáról és Ázsiáról, s egy keveset Afrikáról. Hat¬
száz évvel ezelőtt - gondolják csak meg - az emberek csu¬
pán a Föld egy kis részét ismerték. A Földnek ezen a ré¬
szén pedig azt látták, hogy a Hold feljön és lemegy, a Nap
fölkel és lenyugszik; látták a csillagokat és mindent úgy,
hogy egész életük csak egy kis területen zajlott le. Igen,
uraim, akkoriban az emberek keveset tudtak a Földről, és
sejtelmük sem volt a csillagok mozgásáról. De tudtak vala¬
mit a csillagok szellemi hatásairól. Ez azzal függött össze,
hogy szűk határok között éltek, és ezek között a szűk hatá¬
rok között érték őket a külső hatások.
De mint tudják, mindez nem tartott sokáig: 1492-ben a
genovai Kolumbusz Kristóf néhány hajóval körül akarta
utazni a Földet. Kolumbusz ugyanis egyáltalán nem Ame¬
rikát akarta felfedezni, hanem az volt a véleménye, hogy a
Föld gömbölyű. Korábban a Földet laposnak gondolták.
Kolumbusz tehát úgy vélekedett, hogy a Föld gömbölyű.
Felszerelt néhány hajót. Volt ugyan némi ellenállás, amit
le kellett győznie, de végül megkapta a hajókat a kormány¬
zattól, a felszerelést is, és úgy hitte, hogy körülhajózhatja
a Földet. Erre gondolt. Azt mondta: ha Európából kelet fe¬
lé megyünk, akkor eljutunk Ázsiába (mutatja a rajzon). Itt
van lent Elő-India, itt Hátsó-India. Tudta tehát, hogy ha
az ember átutazik a szárazföldi úton, akkor eljut Indiába.
Nos, Spanyolországból a gömb alakú Földön át akart utaz¬
ni, így akart eljutni Indiába. Ezt akarta Kolumbusz. Körül
akarta utazni a Földet, mert a Föld gömbölyűségének gya¬
korlati alkalmazásában reménykedett. Körbe akart utazni,
és Indiát a másik oldalról akarta elérni. Elindult hát, és
beleütközött Amerikába. Azt hitte, hogy ez India másik ol¬
dala. Ezért hívjuk ezt a területet Nyugat-Indiának, ahogy
részben még ma is nevezik.
Látják, tulajdonképpen az emberi gondolkodás a Föld
gömb alakjának ismeretében fokozatosan jutott el odáig,
hogy felfedezte: Kolumbusz Amerikába jutott el, és nem
Indiába, Amerika pedig egy új földterület. Mindez 1492-
ben történt, tehát csak 431 éve, hogy felfedezték Amerikát.
Amerika felfedezése azonban valami egészen mást is je¬
lentett, amit ha meg akarunk érteni, a következőket kell

roo
megfontolnunk. Kolumbusz tehát 1492-ben felkerekedett,
és felfedezte Amerikát. 1543-ban aztán megjelent Koperni¬
kusz, és felállította azt a világnézetet, miszerint a Nap áll,
és a Föld kering körülötte, ahogyan a többi bolygó is. Amit
tehát ma a gyerekek az iskolában tanulnak, az csak azóta,
380 éve van így. Az emberek csak azóta sejtették meg azt,
amit most az iskolákban tanítanak. Korábban semmit sem
tudtak ezekről az összefüggésekről. De voltak gondolataik
arról, hogy a Hold befolyást gyakorol a Földre. Az emberek
tudták azt, amit az előbb mondtam, hogy a Hold a vért az
ember fejébe küldi. Ezt a hatást az emberek ismerték.
Most el lehet gondolkodni azon, hogy tulajdonképpen
mit is jelentett Amerika felfedezése. Az emberek meggon¬
dolatlanul beszélnek, és azt mondják, hogy Amerika meg¬
szállása az emberek zsenialitását jelzi. Nos, uraim, a dol¬
got egészen másképpen kell elképzelni! Mit gondolnak,
milyen emberek éltek Amerikában, abban az időben, ami¬
kor Kolumbusz odavetődött? Nem egészen ötszáz évvel ez¬
előtt a rézbőrű indiánok éltek ott, akik nem úgy gondol¬
kodtak, mint mi itt Európában. Sokat tudtak a csillagok
befolyásáról. Abban az időben tehát egész Amerikában
egy olyan népesség élt, amely rendkívül sokat tudott a csil¬
lagok hatásáról. Teljesen a csillagok befolyásához igazod¬
tak. Azután jöttek az európaiak, a „civilizált" emberek.
Nos, az indiánok még a 19. században is azt mondták,
hogy az európaiak rendkívül komikus dolgokat hoztak ma¬
gukkal, valami fehéret, amelyen apró szellemek voltak.
Ezek rendkívül kártékonyaknak bizonyultak, ezzel igézték
meg az amerikaiakat. így vélték az indiánok. És tudják, mi
volt az, ami az indiánokat annyira megrémítette, és ami
miatt úgy gondolták, hogy az európaiak rettenetes fickók,
akik annyi szerencsétlenséget hoztak rájuk? Ezek a köny¬
vek voltak, a fehér papírlapok, rajtuk a betűkkel! Ezt lát¬
ták az indiánok varázslatnak, erre mondták, hogy ezek az
emberek elvarázsolták őket.

így ütköztek össze egymással az emberek. Aztán elkez¬

dődött az indiánok kiirtása. De honnan jöttek azok az em¬
berek, akik kiirtották az indiánokat? Európából. S ha azok
jöttek volna át, akik 1323-ban éltek Európában, kiderült

98
volna, hogy szemléletük sokkal hasonlóbb az indiánoké¬
hoz, mint a későbbieké. Mert 1323-ban Európában még
tudtak az emberek a csillagok befolyásáról. Sokkal jobban
meg tudták volna értetni magukat. De akik aztán átkerül¬
tek az újonnan felfedezett földrészre, egyáltalán nem ér¬
tették már meg az indiánokat, csak kiirtani tudták őket. És
azon a helyen, ahol az indiánokat kiirtották, ott fejlődött
tovább az európai emberiség. Csak arra kell gondolni, hogy
az amerikaiak, akik most ott élnek, európaiak. Azok az el¬
képzelések, amelyeket az emberek gyakran iskolai tanul¬
mányaik alapján kialakítanak, valójában egészen ostobák.
Csupán egy dologra szeretném felhívni a figyelmüket.
Ma az emberek sokat beszélnek a franciákról. Nürnberg
környékén azonban az embereket még mindig frankoknak
nevezik. A franciák csupán bevándorolt germánok, akik
aztán a latin nyelvet bizonyos átalakításokkal átvették.
Mindaz tehát, amit ma mondanak, ha nem tudják, hon¬
nan származnak a dolgok, és mérgelődnek, mert ez a tör¬
ténelemben így van leírva, sokszor határtalanul ostoba do¬
log. És persze ez a határtalan ostobaság itt is megvan. Az
emberek egyáltalán nem gondolnak arra, hógy azok az eu¬
rópaiak mentek át Amerikába, akik az utóbbi három év¬
század folyamán alakultak ki. A legnagyobb bevándorlás
csak sokkal később ment végbe, a 18-19. században. Csak
ekkor népesült be Amerika. És milyen emberek települtek
át? Igaz, hogy az analfabéták is áttelepültek, de ennek
nem volt nagy hatása. Akik áttelepültek, és nagy hatást
gyakoroltak a történtekre, azok voltak, akik Európában ta¬
nultak, akik a kopernikuszi tant tanulták, és egészen más
nézeteik voltak a csillagokról!
Gondolják el, mindez hogyan kapcsolódott össze a vi¬
lágtörténelemmel?! Egyrészt itt volt a Föld gömbölyűségé-
nek bizonyítása, az, hogy az ember körül tudja utazni a
Földet, másrészt, hogy nem a Nap kel fel és nyugszik le,
hanem mindenütt tér van, és a Föld kering a Nap körül. A
Föld tehát nem lapos, és a Nap esténként nem a vízbe me¬
rül alá, hanem a Föld kering a Nap körül.
Látják, az emberek egyáltalán nem gondolkodnak azon,
hogy tulajdonképpen milyen összefüggés is van Amerika

99
1492-es felfedezése és a között, hogy 1543-ban Koperni¬
kusz bejelentette a csillagokkal kapcsolatos új nézetét. A
kettő között belső összefüggés van. Ne higgyék, hogy ami
itt megjelent, eljöhetett volna a csillagoknak az emberre
gyakorolt hatása nélkül. A csillagok hatása nélkül Kolum¬
busz nem gondolta volna, hogy nyugatra akar utazni. Csak
arra kell gondolniuk, milyen különösen jött ez létre. Egy¬
általán nem tudta, hogy Amerikát fedezte fel. Csak a Föl¬
det akarta körülhajózni. Olyan ez, mint amikor egy vak
tyúk talál egy búzaszemet. Kolumbusz tette egyáltalán
nem a saját értelméből fakadt, hanem egy hatás ösztönöz¬
te, mégpedig éppen a csillagok hatása. Úgyhogy ha meg¬
kérdezzük, miért gondolkodott így Kopernikusz a csilla¬
gok befolyásáról, akkor azt kell mondanunk, hogy ennek
oka éppen a csillagok hatásában keresendő.
A középkorban volt egy időszak - említettem önöknek,
hogy hatszáz évvel ezelőtt ez még így volt -, amikor az em¬
bereknek még olyan fogalmaik voltak, amelyek egy egé¬
szen kis világra korlátozódtak. Azután hirtelen olyan fo¬
galmaik keletkeztek, amelyek a Föld környezetére és az ég
környezetére vonatkoztak. Ezek a fogalmak szétterjedtek.
Igen, uraim, itt egy kicsit mélyebben kell belegondolni ab¬
ba, mi ment végbe az emberben. Ezeket a dolgokat igazi
tudományossággal kell szemlélni. Az embert kell tehát ta¬
nulmányozni. Az emberről már sok dolgot elmondtam.
Most egy hiteles történetet akarok elmesélni, hogy lássák,
hogyan állnak a dolgok.
Volt egy osztrák költő, Róbert Hamerling, akit 1855-ben
Triesztbe helyeztek mint középiskolai tanárt, és akit na¬
gyon érdekelt minden, ami körülötte történt. Hamerlinget
akkoriban nagyon érdekelte, hogy Triesztben mindenféle
szélhámos megfordult, másrészt pedig olyan emberek is,
akik rendellenes képességekkel rendelkeztek, úgynevezett
médiumok voltak. Nos, minden ilyen összejövetelt felkere¬
sett. Egyáltalán nem volt babonás, éppen ellenkezőleg, vi¬
lágosan látta, hogy a legtöbb szeánsz során szélhámosság
történik. Az egyik alkalommal azonban egy különleges ké¬
pességű médiumra lelt, és úgy gondolta, itt az ideje, hogy
meggyőződjön a dologról. Nos, tehát Hamerling, mielőtt

100
Triesztbe utazott volna, Grazban élt, ahol megismerkedett
egy fiatal lánnyal, aki azután nem sokkal később meghalt.
Kapott tőle egy hajfürtöt. Ebből a hajfürtből csinált egy
kis koszorút, hozzáerősítette egy kis papírdarabkához, be¬
letette egy szelencébe, és kegyelettel őrizte. Különösen ér¬
tékes volt számára, minthogy az illető meghalt. A szelen¬
cét magával vitte Triesztbe a többi holmija között. Senki
sem tudott róla. Nem beszélt róla senkinek - erre ponto¬
san emlékezett -, és a szelencét senkinek sem mutatta
meg. Ezen kívül a körülményei is olyanok voltak, hogy
senkinek sem mutatta volna meg szívesen. Olyasvalami
volt ez számára, ami feszélyezte. Volt tehát egy titkos do¬
bozkája ezzel a hajfürttel, amit az összejövetelre menet
zsebre tett, így állított be a médiumhoz, akinek az embe¬
rek mindenféle, borítékba vagy dobozba zárt tárgyakat ad¬
tak. Ezeket a médium a kezébe vette, megérintette, aztán
megmondta, hogy mi van a dobozban. Nos, az efféle dol¬
goknál gyakran történtek csalások, ezért nagyon oda kel¬
lett figyelni.
Én is voltam egyszer egy ilyen összejövetelen, ahová
szintén elhoztak egy médiumot. Az illető impresszáriója
körüljárta a közönséget, és felíratott mindenfélét egy-egy
cédulára. Ezeket átvette, de magánál tartotta. A médium¬
nak bekötötték a szemét, mire az impresszárió csak annyit
mondott: „Mondd meg, mi van a kezemben?" A médium
pedig azonnal megmondta, mit tartott a kezében. Ha tehát
valaki felírta a saját nevét, és odaadta az impresszáriónak,
az elolvasta, aztán összegyűrte a papírt. A médium nem
láthatott semmit, de aztán megmondta, mi állt benne. Nos,
akik az asztalnál ültek - amelynél én is ott ültem -, rendkí¬
vül kíváncsiak voltak - mert az emberek igencsak csodál¬
koztak -, és valaki azt mondta, hogy most olyasmit kellene
felírni, amihez a fickó nem ért, mert mindannyian azt hit¬
ték, hogy bizonyos jelekben megegyezett a médiummal.
Nos, én felírtam Spinoza nevét és egyik művének, az Eti¬
kának a címét, mert a jelenlévők úgy gondolták, hogy az
impresszárió semmit sem tud arról, hogy ki volt Spinoza.
De a cédulát éppen úgy átvette, mint a többit, és a médium
pontosan és helyesen válaszolt. A jelenlévők rendkívül

101
meglepődtek. De, látják, a dolog rendkívül egyszerű volt.
Az impresszárió hasbeszélő volt, és a médium csak úgy
tett, mintha válaszolna. Az impresszárió válaszolt hasból a
médium hangján. A dolgok tehát olyanok, hogy nem sza­
bad bedőlni nekik. Újra csak hangsúlyoznom kell, hogy
nem szabad bedőlni az ilyen dolgoknak. Éppen ez a kü­
lönbség a babonás, könnyen hívő emberek és azok között,
akik értékelni tudják az efféle dolgokat.
Hamerlingnél tehát ott volt a kis skatulya, amiről senki
nem tudott. Odatette ezt a kis skatulyát a többi tárgy közé,
amelyeknek a tartalmáról senki sem tudott semmit. A mé¬
dium egy asztal mellett ült. Odaadta neki a skatulyát. Az
mindenekelőtt a többi dolgot azonosította. Ezt viszonylag
gyorsan megtette. Abban a pillanatban azonban, amikor a
dobozkához jutott, kezébe vette és elhajította azt. Hamer-
ling most azt gondolta, úgy látszik, a többi dolgot megbe¬
szélték, de mivel nála semmiféle megbeszélés nem történt,
ezért a médium nem jutott dűlőre a dobozkával, és eldob­
ta. Ő mégis odament, és azt mondta, tudni akarja, mi van
a dobozban. Ekkor a médium még egyszer felemelte a do¬
bozt, aztán újra félredobta. Utána még egyszer felvette, és
dadogva kijelentette, hogy egy hajtincs és egy papírdarab
van benne. Most Hamerling csodálkozott el. Minden szél¬
hámosság ki volt zárva, teljesen kizárt volt. Aztán megkér¬
dezte, miért dobta el a dobozt újra meg újra. A médium
azt felelte, azért, mert a hajfürt egy halottól származik. A
csodálkozás most még nagyobb lett. Ez tehát egy olyan
eset volt - csak olyan eseteket említek, amelyeknek az iro¬
dalomban utánanézhetnek, mert egyébként százával em¬
líthetném őket -, ahol minden csalás ki volt zárva. És mi
volt ennek az alapja? A médium nem tudta azonnal, hogy
mi van a dobozban, ezért a tudattalanjából kellett felhoz¬
nia. A dolog egy egészen sajátos hatáson alapult.

Egyszer már beszéltem arról, hogy a hajdinakása hatá¬

sa a pincétől a harmadik emeletig terjed. Emlékezzenek
rá, hogy ezt már elmondtam. Az ilyen hatásnak az az alap¬
ja, hogy csak a fejben nyilvánul meg. És a médium aztán
azt mondja, ami benne van. Hogy miért? Ugyanis a médi¬
um olyan ember, akinek a vére jobban ki van téve a Hold

102
hatásának, mint a többi emberé. Nem olyan erős, hogy
vérhányást idézne elő - bár egy valódi, nem szélhámosko-
dó médiumnál ez is előfordulhat -, de a vér a fej irányába
nyomul, jobban, mint a többi embernél. Ezáltal egy erős
hatás jön létre, aminek ilyenfajta eredménye lehet.
Ha ezt alaposan megvizsgálják, azt fogják mondani:
igen, ezek azok a hatalmas csillaghatások, amelyek termé¬
szetesen folytonosan leáradnak az emberekre. És mindaz,
amit Európa négyszáz év óta Amerikával és az egész Föld¬
del együtt átélt, a csillagok hatásának az eredménye. De
milyen ez a csillaghatás? Nos, uraim, a következőkre lehet
gondolni. Képzeljék el, hogy itt van a Föld (rajzol). Itt van
az a Föld-darab, amit az emberek korábban ismertek. E fö¬
lött vannak valahol a csillagok - természetesen mindezt
sematikusan rajzolom le. Az ember ezeknek a csillagok¬
nak a hatása alatt áll. Ez az Amerika felfedezése előtti kor.
Az embereknek meghatározott felfogásuk volt. Ha a régi
tanácsosok portréit és képeit megnézik, láthatják, hogy
ezek az emberek szilárd felfogással rendelkeztek, két láb¬
bal álltak a Földön. Ez azért van így, mert akkoriban olyan
csillagegyüttállások hatottak, amelyekben á csillagok egé¬
szen közel álltak egymáshoz. Azóta azonban más csillag¬
konstelláció jött létre. Ha itt van a Föld, a csillagok most
sokkal ferdébben állnak - természetesen a rajz ismét se¬
matikus. Ha részletesen rajzolnám, mindegyik kimagasla-
na. Erre azt mondhatják: az állócsillagok nem változnak?
De azok is változnak, csak nem olyan mértékben. Látják
tehát, hogy a köztes terület a 15-19. században nagyobb
lett. A felfogások oldódtak. Napjainkban megint olyan idő¬
szak következik, amikor a köztes terület csekélyebb lesz,
amikor a csillagok újra összébb húzódnak. Az állócsilla¬
goknál ez csak kis mértékben van így, de azért ott is meg¬
van. Ha az ember az állócsillagokat is felrajzolja, láthatja,
hogy az állócsillagoknak el kell tolódniuk. Az emberek
egykor ki voltak téve annak, hogy felfogásukat az egymás¬
tól távolabb álló csillagok hatása alakítsa ki. Most azonban
megint az egymáshoz közelebb álló csillagok hatására jön¬
nek létre a fogalmak. A világban egészen új csillagkonstel¬
láció jön létre. Mindezt látni is lehetett, ha az ember éberen

103
élte meg az előző évszázadból a jelenlegi évszázadba való
átmenetet. Látják, én 1861-ben születtem, tehát tudatosan
éltem át a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes éveket és
most a huszadik századot. Ifjú koromban egészen más volt
a helyzet, mint ma! Akkor az emberek egyszerűen más¬
képpen gondolkodtak. Azóta minden megváltozott, főleg
egy bizonyos területen. Amikor én 12 éves kisfiú voltam,
nem sok pénzem volt, hogy könyveket vásároljak magam¬
nak, de minden évben kaptunk egy iskolai programot,
amelyek tartalmazták a legfontosabb fizikai fogalmakat.
Elsősorban ezeken rágódtam. Nehéz volt megérteni őket.
Akkoriban már meg kellett tanulnom a differenciálszámí¬
tást, hogy a dolgokat megértsem. Tudom, hogy milyenek
voltak akkoriban a fizikai fogalmak.
Ma a helyzet egészen más. Ha ma valaki a főiskolán fi¬
zikát tanul, egészen mást tanul, mint amit mi ifjúként sa¬
játítottunk el. Ebből is láthatjuk, hogy a fizikai fogalmak
megváltoztak. Ma már egyetlen fizikus sem tudja, milyen
fogalmakkal kell dolgoznia. Akkoriban térről és időről úgy
beszéltek, mint két különböző dologról. Ma a fizikusok
négy dimenzióról beszélnek, az első, második és harmadik
dimenzió térbeli, a negyedik egyenértékű az idővel. A leg¬
több ember semmit sem tud arról, milyen ma az oktatás.
Akik kikerülnek az iskolából, még azokban a fogalmakban
élnek, amelyeket ifjú koromban én is tanultam. A tulaj¬
donképpeni fizikáról azonban ma már egészen máskép¬
pen beszélnek. Ez azt jelzi, hogy a fogalmak össze-vissza
keverednek. A mai fizikus a legkevésbé sem tudja, mit kell
tennie. Minden összezavarodott.
Igen, uraim, itt az emberi fejben mutatkozik meg, hogy
ma már egy másfajta csillagkonstelláció van jelen. A dol¬
gok mai állása szerint az embernek több vér van a fejében,
mint ahogyan ez évszázadokon át megszokott volt, mert a
Holdat napjainkban támogatják az ismét közel álló csilla¬
gok. Ha tehát az emberiség fejlődését tanulmányozzuk,
azt találjuk, hogy a csillagok révén egy vérhullám tódult a
fej irányába. Ez a hullám azonban nemcsak az emberben
ment végbe, hanem az egész Földre kiterjedt. Ennek a ha¬
tásnak köszönhető, hogy a hideg délről észak felé vonult,

104
és a mamutokat, amelyek Szibériában frissen megmarad¬
tak, eltemette úgy, mint valami hatalmas jégszekrényben.
Ahogyan a hideghullám akkoriban felfelé terjedt, mint
ahogy a vér is a Hold hatására a fejben felfelé nyomul, úgy
következnek be ma a vulkánkitörések a csillagok hatására.
Manapság egy olyasfajta csillagegyüttállással van dolgunk,
amely a Föld másik oldaláról fejti ki hatását. Ez aztán ke¬
resztüláramlik Észak-Amerikán és Grönlandon, átnyomja
a hideg levegőt, úgyhogy ma a csillagkonstelláció következ¬
tében folyamatosan nagy mennyiségű hideg levegő áram¬
lik nyugatról kelet felé.
Nos, azt mondtam önöknek: ha az ember Olaszország¬
ba megy, a földfelszín egy bizonyos helyén csak egy papír¬
darabot kell meggyújtania, és füst száll fölfelé. Nem a Föld
hozza elő a füstöt, az azáltal jön létre, hogy a levegőt fent
felmelegítem, és így hígabbá teszem azt. Nos, a csillagok
együttállása ezt a légtömeget nyomja nyugatról kelet felé.
Ennek vagyunk itt kitéve, ezért ilyen most a klíma. A nyu¬
gatról kelet felé haladó áramlás révén jön létre az a jelen¬
ség, hogy a tüzes tömeg a talajon kilökődik. Először odaát
Amerikában lökődik ki a nagy vulkánoknál és nagy föld¬
rengéseknél, aztán továbbmegy kelet felé. Az Etna és a Ve¬
zúv tevékenykedni kezdenek, mert a hullám rajtuk is át¬
halad, és lent rugalmassá válnak. Nem alulról nyomódik
ki tehát a láva, hanem azt a csillagkonstelláció hozza a fel¬
színre. Hasonlóképpen, az embernél a vér az agyba nyo¬
mul, a földön pedig, ahogy áthalad a légtömeg, tüzes gáz¬
tömeget dob ki bizonyos helyeken. Ez a helyzet. Minden a
csillagokból indul ki.
Ha az emberek megértenék, miért gondolkodnak most
másképpen, akkor azt is megértenék, hogy miért lövell ki
tüzet az Etna. Ehhez azonban az embernek tudnia kelle¬
ne, hogy nem lehet őt csupán önmagában nézni, hanem
az egész világmindenséggel összefüggésben. Erről van szó.
Csakhogy az emberek teljesen elfelejtették, hogy a dolgo¬
kat a világmindenséggel összefüggésben szemléljék. Való¬
ban nagyon érdekes, hogy az állatok ebben az összefüggés¬
ben mennyivel okosabbak, mint az emberek. Az állatok
szokás szerint elvándorolnak egy vulkánkitörés előtt, vagy

ro105
ha valami hasonló dolog közeleg, ám az emberek a helyü¬
kön maradnak. Miért mennek el az állatok? Mert ha egy
másféle hatás, egy másféle csillag-hatás kezd érvényesülni,
akkor az állatoknál a következő történik. Az állatok felépí¬
tése a következő (rajzol): itt vannak a lábai, itt a hátgerin¬
ce, a csigolyái, itt pedig a feje.

Ahogyan a csillag áthalad az égen, az egész hátgerince

folyamatosan ki van téve hatásának, csigolyáról csigolyá¬
ra, márpedig ezek összetartoznak; olyan erősen összetar¬
toznak, hogy nekünk embereknek is 28-31 csigolyánk van,
éppen annyi, ahány napra a Holdnak szüksége van ahhoz,
hogy megkerülje a Földet. Ilyen szoros az összefüggés.
Az ember azonban felegyenesedett. Nála csak a fej, ez a
darabka fej van kitéve a csillagos égnek. Egyenesen tartja
a hátgerincét. így az embernél csak a vér van kitéve a csil¬
lagok hatásának, az idegrendszer nem. Az állatnál azon¬
ban az idegrendszer van kitéve a csillagok hatásának. Ezért
veszi észre sokkal hamarabb a csillaghatást, mint az em¬
ber, és ezért menekül el, ha földrengés vagy vulkánkitörés
közeledik. Az ember marad. Hogy az állat elvándorol, és
így jelzi számunkra, hogy a csillagok hatnak rá, már ez is
bizonyítja, hogy nem tetszés szerint a földből jövő hullá¬
mokkal van dolgunk, hanem kívülről hatnak a csillagok.
Ez az tehát, amit számunkra ez a világmindenséggel való
rendkívül érdekes összefüggés mutat. Az ember nem pusz¬
tán földi lény, hanem olyan lény, aki bele van helyezve az
egész csillagvilágba.

106
 Nos, természetesen ez is arra indítja az embert, hogy
megértse: miután a régi csillagbölcsességet elfelejtette, azt
újra meg kell szereznie. Azt mondhatom tehát, hogy az
antropozófiával az emberiségnek egy újfajta módon ismét
vissza kell kapnia azt, amire szüksége van, különben a ka¬
otikus kuszaság állapotában marad. Mert az egymáshoz
közelebb kerülő csillagok megértéséhez már nem felelnek
meg a más korokból származó fogalmak, hanem csak azok,
amelyeket az antropozófia tud nyújtani.
Négy olyan kérdést is kaptam ma, amelyekre ezúttal
nem jutott időm válaszolni, de a következő alkalommal
ezekkel fogjuk folytatni.

107
 NYOLCADIK ELŐADÁS

A legutóbbi alkalommal kaptam néhány kérdést, amelyek¬

re sorban válaszolni fogok, ahogyan feltették őket. A kér¬
dések a következők voltak:

Hogyan lehet a világ- és életszemlélet kérdésében a világ¬

titkok látásához eljutni?
Milgen messzire kell mennie az embernek, amíg a termé¬
szettudományok útján megtalálja a magasabb világokat?
A világmindenség erői befolgást gyakorolnak-e az egész
emberiségre?
Milyen kapcsolatuk van a növéngeknek az emberrel, az
emberi testtel?

Minthogy ezek igen bonyolult kérdések, szeretném a

válaszokat fokról-fokra megadni. Ilyen bonyolult kérdé¬
seknél ez nem megy másképpen. Mert például az a kérdés,
hogy hogyan juthatunk el a világtitkok szemléléséhez, azt
jelenti, hogy hogyan jutunk el az igazi szellemtudomány¬
hoz. Nos, ez olyasmi, amit ma természetesen nem könnyű
elképzelni. Mert a dolog úgy áll, hogy a legtöbb ember,
amikor arról hall, hogy létezik olyasmi, mint az antropo-
zófia vagy a szellemtudomány, azt gondolja: egyszer majd
el fogom sajátítani a képességet a szellemi világ látásához.
Nyolc nap alatt el fogok készülni ezzel, és akkor aztán
mindent tudni fogok.
Nos, a dolog természetesen nem ilyen egyszerű! Tisztá¬
ban kell lennünk azzal, hogy a szokásos természettudo¬
mányhoz sok minden tartozik. Ha csak a legegyszerűbb
megfigyeléseket akarjuk megtenni a természettudomány¬
ban, már akkor is hozzátartozik ehhez, hogy meg kell tanul¬
nunk az eszközök használatát. Természetesen viszonylag

108
könnyű egy mikroszkópot használni, de hogy a mikro¬
szkóppal a helyes módon kikutassunk valamit, ahhoz egy¬
szerűen nem elég csak annyit mondanunk: most egy izom¬
darabot teszek a mikroszkóp alá, aztán belenézek, és tudni
fogom, mi van ott. Ha ezt önök így csinálják, akkor termé¬
szetesen semmit sem fognak látni. Mert arról van szó,
hogy ha az ember valamit mikroszkóp alatt akar megfi¬
gyelni, akkor finom metszeteket kell készítenie. Egy izom¬
darab önmagában még semmire nem alkalmas, abból
előbb egy éles borotvával vékony metszetet kell készíteni.
És többnyire még így sem érünk el semmit. Mert ha az
ember egy egészen vékony izom- vagy sejtréteget mikro¬
szkóp alá tesz, és megnézi, legtöbbször semmit sem lát.
Felmerül tehát a kérdés: hogyan tehetem láthatóvá azt,
amit a mikroszkóp alatt egyáltalán nem látok? Nos, ehhez
gyakran bizonyos színezőanyagokat alkalmaznak, ezáltal
teszik láthatóvá a dolgot. Azzal is tisztában kell lennünk
továbbá, hogy ezáltal a dolog valamennyire megváltozik,
holott mi azt szeretnénk tudni, milyen ez a dolog, amikor
nem változik meg. De ezek még mind rendkívül egyszerű
dolgok. Akkor is, ha távcsővel a csillagokát akarjuk vizs¬
gálni, először meg kell tanulnunk annak kezelését. Ez még
egyszerűbb. Tudják, hogy az utcákon néha távcsöveket ál¬
lítanak fel. Egymagában ez nem sokat segít. Csak akkor se¬
gít, ha tudjuk, hogy ehhez is mikroszkóp kell, és egy óra,
amelyet kezelni kell és így tovább. Nos, ezek csak példák,
amelyekkel érzékeltetni szeretném, hogy a legegyszerűbb
dolgok is milyen bonyolultak, ha az érzéki-fizikai világban
akarunk valamit vizsgálni.

Nos, a szellemi világban való vizsgálódás még ennél is

sokkal nehezebb! Ehhez többféle előkészületet kell ten¬
nünk. Az emberek úgy képzelik, hogy ezt nyolc nap alatt
meg tudják tanulni. De ez nem így van. Az embernek min¬
denekelőtt arra kell gondolnia, hogy előbb valamit, ami sa¬
ját magában van, működésbe kell hoznia. Ami ugyanis
nem működik folyamatosan, azt először működésbe kell
hozni.
Hogy lássák, hogyan is vannak a dolgok tulajdonkép¬
pen, szeretném elmondani a következőket. Tudják, hogy

109
éppen az efféle, szellemi világra irányuló kutatásoknál -
de a szokásos tudománynál is - sokszor olyan ismeretek¬
ből kell kiindulni, amelyek nem szokványosak. A dolgokat
akkor ismerjük meg helyesen, ha a nem szokványossal ta¬
lálkozunk. Ezt már egyszer megmutattam egy példán. Ezt
azért is meg kell tennünk, mert a külső világban az embe¬
rek gyakran bolondnak tartják azt, aki a szellemi világot
kutatja, még ha az illető teljesen normális is. Ezért a dolgo¬
kat úgy kell kutatnunk, hogy végül az igazsághoz jussunk
el. Természetesen nem kell azt hinnünk, hogy elérhetünk
valamit, ha a nem szokványosba, a kórosba tekintünk bele,
de sokat tanulhatunk belőle.
Arról van például szó, hogy vannak, akik azért nem
normálisak, mert azt mondják róluk, hogy elmeháboro-
dottak. Mit jelent tulajdonképpen az, hogy elmeháboro¬
dott? Nincs rosszabb szó a világon, mint ez (a németben
geistesgestört, vagyis szellemileg zavart - a ford.), mert a
szellem sosem tud megzavarodni. A szellem egyáltalán
nem lehet zavarodott. Vegyük a következő esetet: tegyük
fel, hogy valaki, ahogy mondják, húsz éve elmeháborodott
volt - ilyen eset előfordul -, de aztán újra normálissá vált.
Mi történt itt tulajdonképpen? Nos, ugye, az történhetett
például, hogy az illető húsz éven át azt állította, hogy má¬
sok követik, azaz üldözési mániája volt. Vagy az is előfor¬
dulhat, hogy, mondjuk, mindenféle kísérteteket lát, akik
valójában nincsenek is jelen és így tovább. Ez tarthat húsz
évig. Nos, uraim, lehet, hogy valaki húsz évig elmeháboro¬
dott, és aztán újra egészséges lesz. De valamit észre fogunk
venni: ha valaki három, öt vagy húsz évig elmeháborodott,
és utána újra egészséges lesz, akkor sem lesz már ugyan¬
olyan, amilyen volt. Mindenekelőtt a következőket lehet
megfigyelni. Azt mondja önöknek, miután újra egészséges
lett: „Igen, az alatt az idő alatt, amíg beteg voltam, folya¬
matosan beleláttam a szellemi világba." Mesél mindenfé¬
lét, hogy miként érzékelt a szellemi világban. És ha azzal
az ismerettel, amelyet egészségesen szereztünk a szellemi
világról, utánanézünk annak, amiket elmond, akkor egy¬
részt zagyvaságokat találunk, másrészt sok helyes dolgot
is. A különös tehát az, hogy valaki lehet éveken keresztül

110
elmeháborodott, és aztán újra egészséges, és elmondja,
hogy a szellemi világban volt, és ott átélt ezt meg azt. Ha
pedig ismerjük a dolgot egészséges emberként, akkor sok
tekintetben igazat kell adnunk neki.
Ha abban az időszakban beszélnek valakivel, amikor el¬
meháborodott, az illető sohasem tud értelmes dolgokat
mondani. Zagyvaságokat beszél olyasmikről, amiket átél.
Pedig az olyan ember, aki éveken át elmeháborodott, az
lelki betegsége alatt ezeket a dolgokat egyáltalán nem éli
át. A szellemi világból semmit sem tapasztal. Utóbb azon¬
ban, ha egészsége újból visszatér és képes visszatekinteni
arra az időszakra, amikor beteg volt, akkor mindaz, amit a
betegsége alatt egyáltalán nem élt át, úgy jelenik meg szá¬
mára, mint a szellemi világba való betekintés. Ha újra
egészségessé válik, az a kép jelenik meg a tudatában, hogy
sok mindent látott a szellemi világban.
Nos, mindebből rendkívül sokat lehet tanulni. Meg le¬
het tanulni belőle, hogy az emberben van valami, amit az¬
alatt, míg beteg, egyáltalán nem használ, de ami mégis je¬
len van, tehát él. Vajon hol van ez a dolog? Az illető a
külső világból nem lát semmit, arról zagyváságokat beszél
- az ég piros, a felhők zöldek és ehhez hasonlókat. A külső
világban semmit nem lát szabályosan. De az az énje, aki
mélyen benne ül, és akit egyáltalán nem tud használni a
betegsége alatt, az a szellemi világban tartózkodik. Ami¬
kor pedig az illető újra használni tudja az agyát és vissza¬
tekint arra, amit ez a szellemi ember átélt, akkor megje¬
lennek a szellemi élményei.
Az az ember tehát, aki valamilyen szellemi betegségben
szenved, a betegség idején szellemi részével éppen a szel¬
lemi világban tartózkodik. Ez a szellemi rész nagyon is
egészséges. Mi a beteg egy elmeháborodottnál? A test a be¬
teg nála, ezért a lelket és a szellemet nem tudja használni.
Annál, akiről azt mondják, hogy elmeháborodott, mindig
a testben beteg valami, és ha az agy beteg, természetesen
nem tud rendesen gondolkodni. Mint ahogyan az ember
nem tud rendesen érezni, ha a mája beteg.
Ezért van az, hogy tulajdonképpen a „szellemileg be­
teg" a legrosszabb kifejezés, amit az elmeháborodottak

111
esetében választani lehet, mert mint láttuk, éppen hogy
nem a szellem beteg, hanem a test, olyannyira, hogy a
szellemet, ami mindig egészséges, nem tudja használni.
Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a szel­
lem mindig egészséges. Csak a test lehet beteg, s ekkor a
szellemet nem tudja a helyes módon használni. Ha valaki¬
nek beteg az agya, akkor a helyzet ahhoz hasonlítható,
mintha lenne egy kalapácsa, amely azonban minden ütés¬
nél eltörik. Ha annak, akinek nincs kalapácsa, azt mon¬
dom: te egy lusta fickó vagy, egyáltalán nem tudsz, kalapál¬
ni - akkor ez természetesen ostobaság. Egészen jól tudna
kalapálni, ha lenne kalapácsa. Ugyanígy értelmetlenség,
ha azt mondjuk, hogy valaki szellemileg beteg. A szellem
teljesen egészséges, de nincs olyan teste, amelynek a révén
működni tudna.
Amit az ember ezen a módon megtanulhat, az egészen
jellegzetesen akkor mutatkozik meg, amikor azon gondol¬
kodunk, hogy gondolkodásunkkal tulajdonképpen mi is a
helyzet. Mindabból, amit elmondtam önöknek, beláthat¬
ják, hogy bár az embernek van szelleme, de ennek eszközre
van szüksége a gondolkodáshoz: az agyra. A fizikai világ¬
ban való gondolkodáshoz szükség van az agyra. Ezért nincs
abban semmi különös, amikor a materializmus hívei azt
mondják, hogy szükség van az agyra. Ez magától értetődik.
A probléma abból ered, hogy amikor ezt állítják, nem be¬
szélnek a szellemről. A fentiekből továbbá az is belátható,
hogy a tulajdonképpeni szellem az embertől teljesen visz-
szahúzódhat. Az elmebetegeknél éppen ez történik. Na¬
gyon fontos, hogy ezt tudjuk, mert csak ezáltal vagyunk ké¬
pesek belátni azt, hogy az emberek a mai korban - most
olyasmit mondok, ami nagyon meglepő, de így van - egyál¬
talán nem tudnak gondolkodni. Úgy képzelik, hogy tudnak
gondolkodni, de egyáltalán nem tudnak. Meg fogom mutat¬
ni önöknek, miért nem tudnak az emberek gondolkodni.
Persze felvethetik, hogy hiszen az emberek iskolába jár¬
nak, és az elemi iskolában egészen nagyszerűen megtanul¬
nak gondolkodni. Ez kétségkívül így tűnik. De a mai em¬
berek mégsem tudnak gondolkodni. Úgy látszik, mintha
tudnának. Az iskolában, ugye, vannak tanítók. A tanítók

112
megtanultak valamit, állítólag ők is megtanultak gondol­
kodni. Azokat, akiktől tanultak, Stuttgartban úgy nevezik,
hogy „nagyfejűek", tehát a mai felfogás szerint rendkívül
okos emberek. Főiskolai tanulmányokat végeztek. Mielőtt
ezt elvégezték, gimnáziumba jártak vagy valamilyen ha­
sonló helyre, és latint tanultak. Ha azonban egy kicsit is
jobban megnézik, azt mondhatják, hogy a tanáruk nem is¬
meri a latint. Csupán tanult valakitől, aki tudott latinul. Az
önök tanulmányai úgyszintén - és mindaz, amit az ember
ma tanul - a latin nyelvből erednek. Ezt már abból is belát¬
hatják, hogy ha egy orvos kiállít önöknek egy receptet, azt
latinul írja. Ez a szokás abból az időből származik, amikor
még mindent latinul írtak. Még nem is olyan régen, har¬
minc-negyven évvel ezelőtt megkövetelték, hogy mindenki,
aki főiskolát végez, a vizsgadolgozatait latinul írja.
Mindaz tehát, amit az európai ember ma tanul, a latin
nyelvből ered. A dolog az által alakult így, mert a 14-15. szá¬
zadi középkorban - tehát nem is olyan régen - még min¬
dent latinul adtak elő. Az első magiszter, aki például Leip­
zigben németül tanított, egy bizonyos Thomasius atya
volt. Ez nem is olyan régen történt, a 17. században. Az¬
előtt mindenütt latinul adtak elő. Aki tanult valamit, an¬
nak meg kellett tanulnia a latin nyelvet, és a középkorban
mindaz, amit meg lehetett tanulni, csak latinul volt elsajá¬
títható. Ha valaki bármit meg akart tanulni, először a la¬
tint kellett bebifláznia. Erre persze azt mondhatják, hogy
a latint nem az elemi iskolában kellett megtanulnia a kö¬
zépkori embernek. De elemi iskolák csak a 16. század óta
léteznek. Az elemi iskolák fokozatosan jöttek létre, aho¬
gyan a népnyelv felvette magába a tudományos szóhaszná¬
latot. Ami tehát egész gondolkodásunkat befolyásolta, az
maga a latin nyelv volt. Önök mindnyájan úgy gondolkod¬
nak, amiként az emberek meg tanultak gondolkodni a latin
nyelv útján. És ha netán az lenne az ellenvetésük, hogy az
amerikaiak nem tanultak annyira korán latinul, akkor gon¬
doljanak arra, hogy a mai amerikaiak Európából vándorol¬
tak ki, tehát számukra is minden a latin nyelvből ered.
A latin nyelvnek azonban van egy különös sajátossága.
A régi Rómában ugyanis úgy alakították ki, hogy maga

113
gondolkodik. Ebből adódik, hogy a latin tanítás a gimnázi¬
umokban egészen érdekes módon folyt. Úgy történt, hogy
az ember tanulta a latint és tanulta a gondolkodást, a he¬
lyes gondolkodást a latin mondatok alapján. Az egész gon¬
dolkodás tehát nem az embertől eredt, hanem magától a
latin nyelvtől. Értsék meg, uraim, ez nagyon fontos. Az
emberek tehát, akik ma valamit megtanultak, nem maguk
gondolkodnak, hanem - még ha soha nem is tanultak, la¬
tint, akkor is - a latin nyelv gondolkodik bennük. Ezért
van az, hogy ma olyan ritka az önálló gondolkodás, és tu¬
lajdonképpen csak néhány embernél figyelhető meg, akik
nem tanultak sokat.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy újra vissza kelle¬
ne térnünk az analfabétizmushoz. Ezt nem tehetjük. Sem¬
miféle visszalépést nem akarunk, de a dolgot meg kell ér¬
teni. Ezért olyan fontos, hogy az ember néha vissza tudjon
tekinteni arra, hogy milyen az egyszerű ember, aki keve¬
set tanult ugyan, de mégis, ahogy mondani szokás, rendel¬
kezik józan paraszti ésszel. Igaz ez akkor is, ha bölcsessé¬
gét egyáltalán nem tudja előhozni, mert kinevetik érte.
Ennek ellenére rendkívül fontos, hogy tudjuk: az emberek
ma nem maguk gondolkodnak, hanem a latin nyelv gon¬
dolkodik bennük.
Látják, amíg az ember nem tud saját maga gondolkod¬
ni, addig egyáltalán nem tud a szellemi világba eljutni.
Most látjuk az okát annak, miért lázadozik a mai megis¬
merés minden szellemi ismeret ellen: mert az emberek a
latin nevelés folytán oda jutottak, hogy nem tudnak ma¬
guk gondolkodni. Az embereknek ma teljesen igazuk van,
ha azt mondják, hogy az agy gondolkodik. Miért gondol¬
kodik az agy? Mert a latin mondatok belehatolnak, így a
mai ember agya teljesen automatikusan gondolkodik. A
mai emberek a latin nyelv automatái, akik jönnek-men¬
nek, és egyáltalán nem gondolkodnak.
Az utóbbi időben történt valami, ami rendkívül érde¬
kes. A legutóbbi alkalommal elmondtam önöknek, most
pedig megismétlem, mert nem könnyű megjegyezni. Az
utóbbi időben valami egészen különös dolog történt. Em¬
lékeznek ugye, hogy van fizikai testünk, aztán étertestünk

114
és a többi, de most nem ezekről akarok beszélni. Nos, az
agy a fizikai testhez tartozik, de az étertest is benne van az
agyban, és önállóan csak az étertesttel tudunk gondolkod¬
ni. A fizikai testtel nem. De a fizikai testtel is lehet gon¬
dolkodni úgy, ahogy ez a latin nyelv esetében történik: ha
az agyat automataként használjuk. De amíg csupán az agy-
gyal gondolkodunk, addig semmi szellemit nem tudunk el¬
gondolni. El kell kezdenünk az étertesttel gondolkodni, az¬
zal az étertesttel, amelyet az, aki szellemileg beteg, gyakran
évekig nem használ. Ezt belsőleg kell működésbe hozni.
Ez az, amihez mindenekelőtt eljutunk, hogy megtanu¬
lunk magunk gondolkodni. Anélkül, hogy önállóan tud¬
nánk gondolkodni, nem tudunk bejutni a szellemi világba.
Ehhez természetesen az szükséges, hogy az ember egyál¬
talán eljusson a felismerésig, miszerint ifjú korában egyál¬
talán nem tanult meg gondolkodni! „Az ördögbe is," -
szólhat ekkor - „csak azt a gondolkodást tanultam meg,
amit évszázadok folyamán a latin nyelv használata útján
sajátítottak el." Ha ezzel az ember tisztában van, akkor azt
is tudja, hogy a szellemi világba való bejutás legelső felté¬
tele az, hogy meg tanuljon önállóan gondolkodni.
Most j ö n az, amire utalni akartam, amikor azt mond¬
tam, hogy az utóbbi időben érdekes dolog történt. Azok,
akik a legtöbb esetben csak a latin nyelv szerint gondolkod¬
tak, a tudósok voltak, akik a fizikát megteremtették. Kigon¬
dolták a fizikát, mégpedig teljesen a latin nyelv értelmé¬
ben, a fizikai agyukkal. Amikor kicsi voltam, csak olyan
fizikát tanultunk, amit latin nyelven gondolkodó aggyal
hoztak létre. Csak azt tanultuk, amit a latin aggyal gondol¬
tak ki. Azóta azonban rendkívül sok minden történt. Ami¬
kor kicsi voltam, akkor terjedt el a telefon. Korábban nem
létezett. Aztán jöttek sorra a nagy találmányok, amelyek¬
kel a mai ember már együtt nő fel úgy, mintha azok mindig
is jelen lettek volna. Holott mind csupán a legutóbbi évti¬
zedekbenjött létre. Ezáltal egyre több olyan ember merült
bele a tudományokba, akiket nem a latinnal idomítottak.
Ez nagyon érdekes történet. Ha ugyanis belegondolunk az
utóbbi évtizedek tudományos életébe, úgy találjuk, hogy
egyre több olyan technikus jelenik meg a tudományokban,

115
akik nem sokat foglalkoztak a latinnal, így gondolkodásuk
nem vált olyan mértékben automatikussá. Ez a nem auto¬
matikus gondolkodás aztán a többiekre is átterjedt. A fizi¬
ka összes fogalmai és eszméje mára szétesett. A berni Gru¬
ner professzor például két éve a fizika új irányáról beszél.
O is azt mondta, hogy az utóbbi években az összes foga¬
lom megváltozott.
Hogy ezt az ember nem veszi észre, az abból adódik,
hogy ha önök ma ellátogatnak egy népszerű előadásra, ott
azt mesélik önöknek, amit húsz évvel ezelőtt gondoltak.
Amit ma gondolnak, azt nem említik, mert maguk az elő¬
adók sem tudnak gondolkodni. A helyzet az, hogy ha az
ember azokat a folyamatokat nézi, amelyek még harminc
évvel ezelőtt érvényben voltak, akkor - ahogy egy darab jég
elolvad - ezek az eszmék is elolvadnak. Nincsenek már ér¬
vényben. Ha az ember pontosan akar gondolkodni, ezt be
kell látnunk. Ha valaki harminc évvel ezelőtt fizikát tanult,
és megnézi, hogy ez mára miként változott meg, leginkább
a haját szeretné tépni, mert azt kell mondania: „Nem jutok
semmire azokkal a fogalmakkal, amelyeket megtanultam."
Ez így van. De honnan származik ez a probléma? Onnan,
hogy az utóbbi tíz év folyamán az emberiség fejlődése oda
jutott, hogy az étertest elkezdett gondolkodni. Vannak,
akik ezt nem akarják, akik továbbra is a fizikai testtel akar¬
tak gondolkodni. Még ha a fizikai testben a fogalmak telje¬
sen szétesnek, ők akkor sem akarnak megtanulni az éter¬
testtel gondolkodni. Nem akarnak önállóan gondolkodni.
Ezért is vált szükségessé, hogy 1893-ban megírjam A
szabadság filozófiája című könyvemet. Ez a könyv nem
amiatt fontos, ami benne van. Természetesen, ami benne
van, azt akkoriban el akartam mondani a világnak, de nem
ez a legfontosabb, hanem az, hogy ebben a könyvben jele¬
nik meg először teljes mértékben az önálló gondolkodás.
Ezt a könyvet csak az tudja megérteni, aki önállóan gon¬
dolkodik. Kezdettől fogva, oldalról-oldalra hozzá kell szok¬
nia, hogy visszanyúljon étertestéhez, hogy ezt a gondolko¬
dást elsajátítsa olyan módon, ahogyan ebben a könyvben
írva van. Művemet, A szabadság filozófiáját tehát nagyon
fontos nevelési eszközként kell felfognunk!

116
 Amikor a könyv az 1890-es években megjelent, az em¬
berek még egyáltalán nem tudták, mit kezdjenek vele.
Olyan volt számukra, mintha valaki Európában kínaiul írt
volna, senki nem tudta megérteni. Természetesen németül
íródott, de olyan gondolatok alapján, amelyekhez az embe¬
rek egyáltalán nem voltak hozzászokva, mert a gondolko¬
dás vonatkozásában minden latinságot szándékosan ki¬
küszöbölt. Ez volt az első írás, amely teljesen tudatosan
tekintetbe vette, hogy ne legyen benne olyan gondolat,
amelyet a latinság befolyásol, csupán teljesen önálló gon¬
dolatok. Egy latin műveltségű embernek csak fizikai agya
van, azzal gondolkodik. Az emberi étertest azonban nem
tud latinul. Ezért először azon kell fáradozni, hogy az ilyen
gondolatokat olyan nyelven fejezzük ki, amellyel akkor
rendelkezünk, amikor az étertest gondolkodik bennünk.
Szeretnék még valamit mondani. Természetesen az em¬
berek észrevették, hogy az utóbbi évtizedekben a fogalmak
megváltoztak. Amikor még fiatal voltam, a professzor jött,
és teleírta az egész táblát. Mindent meg kellett tanulni,
hogy aztán jól vizsgázzon az ember. De ez így volt rend¬
jén. Most, az utóbbi években azonban az emberek eljutot¬
tak oda, amit ez a professzor mondott rektori beszédében:
„Az összes fogalmunk érvénytelenné válna, ha nem szi¬
lárd, hanem csak folyékony testek volnának." Úgy képzel¬
te, hogy az egész világ egy folyékony testet alkot. Ekkor vi¬
szont a fogalmaknak már nincs értelmük többé, és egészen
másképpen kell gondolkodnunk.
Természetesen másképpen kellene gondolkodnunk, ha
nem volnának szilárd testek. Akkor azokkal a fogalmakkal,
amelyeket az iskolában tanultunk, nem tudnánk mit kez¬
deni. Ha tehát, tegyük fel, halként hirtelen teljesen okosak
lennénk, és az a gondolatunk támadna, hogy emberi főis¬
kolára járjunk, akkor olyasmit tanulnánk, ami egy hal szá¬
mára egyáltalán nem létezik, mert a hal a vízben él. Csak a
határnál vannak számára szilárd testek, ezeknek nekiütkö¬
zik, és azonnal visszapattan róluk. Ha tehát a hal elkezde¬
ne gondolkodni, egészen más gondolatokat alakítana ki,
mint az ember. Ilyen gondolatokra azonban ma szüksége
volna az embernek is, mert a többi gondolatát elveszíti, és

íao
azt kell mondania: „Az ördögbe is, ha minden folyékony
lenne, egészen más gondolatokkal kellene rendelkeznünk."
Igen, uraim, de, ugyebár, beszéltem a Földnek arról az
állapotáról, amikor még nem voltak szilárd testek, amikor
minden folyékony volt, és az állatok is folyékonyak voltak.
Beszéltem erről az állapotról. Remélem, érthető önök szá¬
mára, hogy a mai gondolkodás ehhez az állapothoz egyál¬
talán nem térhet vissza! Erre, ugye, nem lehet gondolni.
A mai gondolkodást a világ kezdetére egyáltalán nem le¬
het kiterjeszteni. Ezért azt kell mondanunk, hogy a mai
emberben felmerül a gondolat, hogy ha a világ folyékony
lenne, egészen más fogalmaknak kellene létezniük. A szel¬
lemi világban azonban nincsenek szilárd testek. Mind¬
azokkal a fogalmakkal tehát, amelyeket a latin nyelv az
emberekbe fokról-fokra beültetett, egyáltalán nem tudunk
a szellemi világba hatolni. Először le kell szoknunk ezek¬
ről a fogalmakról.
Látják, ez egy nagy titok: a görögségben, amely meg¬
előzte a latinságot - a latinság öt-hatszáz évvel Krisztus
születése előtt jött létre, de a görögség sokkal régebbi -, a
görögségben még ismerték a szellemiséget. Még be tudtak
látni a szellemi világba. Amikor azonban a rómaiak elter¬
jesztették a latin nyelvet, a szellemiség fokozatosan ki¬
pusztult. Most megint olyasmit kell mondanom, ami, na¬
gyon különösen hangzik, de meg fogják érteni. Kit szolgált
a latin nyelv évszázadokon keresztül, ki használta a latin
nyelvet? Az egyház, amelynek az lett volna a dolga, hogy
az embert közel hozza a szellemhez, éppen az járult hozzá
leginkább ahhoz, hogy a szellemet kiiktassa. Ráadásul a
középkorban minden főiskola az egyházé volt. Természe¬
tesen hálásnak kell lennünk az egyháznak, hogy a 13-14¬
15. században létrehozta a főiskolákat, de a latinságra ala¬
pította őket, és a latinságban nem volt meg az a lehetőség,
hogy a szellemhez eljusson. így történt meg, hogy az em¬
berek fokozatosan csak a szilárd testekre vonatkozó fogal¬
makkal rendelkeztek. Figyeljék csak meg a rómaiaknál:
milyen száraz, szellemtelen fogalmaik voltak a világról.
Ezeket hozták létre, hogy aztán minden annyira materiá¬
lis legyen. Mit gondolnak, ha még a görögök ábrázoltak

118
volna egy olyan cselekményt, mint az Úrvacsora, ugye,
nem úgy ábrázolták volna, mintha az anyag, amivel az em¬
ber rendelkezik, vér és hús lenne? Ez a materializmusból
ered. Még az Úrvacsora felfogása is materialistává vált,
mert minden a latin nyelvvel függ össze.
A latin nyelv csupán logikus. Látják, én sok olyan em¬
berrel dolgoztam együtt, akiknek a kultúrája teljesen latin
alapokon nyugodott, annak ellenére, hogy németül beszél¬
tek. Ha az ember tisztázni akart valamit, gyorsan lefordí¬
totta latinra, mert a latinban mindig is logikusan gondol¬
kodtak. Ez a logikus gondolkodás azonban csak a szilárd
testekre vonatkozik. Ha a szellemi világba akarunk beha¬
tolni, képlékeny fogalmakra van szükségünk.
Itt van például a Teozófiai Társaság. Ők is be szerettek
volna tekinteni a szellemi világba. Beszéltek arról, hogy az
embernek van fizikai teste, éterteste és így tovább, de ma¬
terialista módon, mert csak arra gondoltak, hogy a fizikai
test sűrű, az étertest valamivel hígabb, az asztráltest pedig
még hígabb. De mindez tisztán testi szinten maradt, soha¬
sem vált szellemmé, mert ha a szellemhez akarunk, eljut¬
ni, olyan fogalmakkal kell rendelkeznünk, amelyek foly¬
ton változnak. Láthatják, hogy amikor én rajzolok, akkor
észrevehetik, hogy a rajzolásnál ezt tekintetbe veszem. Ha
lerajzolom például a fizikai testet, akkor megpróbálom
utánozni, hogy milyen az ember mint fizikai lény. Ha vi¬
szont az étertestet próbálom meg lerajzolni, akkor eszem¬
be sem jut, hogy ugyanolyan figurát rajzoljak, hanem
megkísérlem azt ábrázolni, hogy az embernek van étertes-
te is, ami kiterjed.
Tudnunk kell azonban, hogy az étertest
nem egészen
ilyen, nem olyan, amilyennek felrajzolom,
hiszen ez csak

119
egy pillanatnyi ábrázolás. A következő pillanatban már
megint más. Ha tehát az étertestet le akarnám rajzolni, ak¬
kor azt, amit most felrajzolok, gyorsan le kellene, töröl¬
nöm, ismét felrajzolni és így tovább. Az étertest ugyanis
folyamatosan mozgásban van. Az ember mai fogalmaival
egyáltalán nem tudja követni ezt a mozgást. Ez az, amit
minden körülmények között figyelembe kell venni, hogy a
fogalmaknak mozgékonyaknak kell lenniük. Az embernek
először hozzá kell szoknia ehhez. Ezért van szükség arra,
hogy eljussunk az önálló gondolkodáshoz.
Ez azonban nem elég. Még valami mást is szeretnék
hozzáfűzni. Tudják, hogy az ember fejlődik. Nos, az em¬
ber ezt a fejlődést szokás szerint nem figyeli meg az élet¬
ben, de amikor még egészen fiatal, nyomon követhető. Na¬
gyon jól tudjuk, hogy egy négyéves gyerek még nem tud
írni, olvasni és számolni, egy nyolcéves talán már tud. Itt
látható a fejlődés. A későbbiek során, amikor már „kész
emberek" vagyunk, annyira felfuvalkodottakká válunk,
hogy nem ismerjük el, hogy fejlődünk. Pedig egész életünk
során fejlődünk, méghozzá nagyon sajátos módon. Fejlő¬
désünk ugyanis a következőképpen történik: képzeljék el,
hogy itt van egy ember - teljesen sematikusan akarom fel¬
rajzolni. Amikor a gyermek egészen fiatal, akkor minden
fejlődés a fejből indul ki.
Amikor aztán megtörténik a fogváltás, tehát a gyermek

Ezért ügyelni kell arra, hogyan lélegzik a gyermek a hetedik

és tizennegyedik éve között, hogy megfelelően lélegezzen és
idősebb lesz, akkor minden fejlődés a mellkasból indul ki.

120
így tovább. Ez az az életkor, amikor a nagyobb gyereket már
másképpen kell szólítani, mert ez így tetszik neki. A tizen¬
negyedik életévtől már „ifjú hölgyet" és „fiatalurat" kell
mondani manapság. Azt mondjuk tehát, hogy ez a nagyobb
gyermek életszakasza. És csak amikor az ember nemileg
éretté válik, akkor indul ki a fejlődés az egész emberből, a
végtagokból. Azt mondhatjuk tehát, hogy az ember csak ak¬
kor fejlődik ki teljes mértékben, ha nemileg éretté vált. Az¬
tán tovább fejlődünk a húszas, harmincas éveken túl. De
látják - néhányan önök közül ezt már tapasztalták önma¬
gukon -, ha az ember idősebb lesz, akkor néhány dolog
visszafejlődik. Valóban visszafejlődik. Nem szükséges, hogy
így legyen, ha az ember szellemi életet folytat, de az átlagos
emberi élet során a dolgok visszafejlődnek, amint az ember
idősebb lesz. Az antropozófia feladata éppen az, hogy gon¬
doskodjon arról, hogy az ember a jövőben a kor előrehalad¬
tával ne fejlődjön vissza. Ennek azonban természetesen las¬
san és fokozatosan kell megvalósulnia.
A dolog úgy áll, hogy vannak emberek, akiknél a szelle¬
mi erők, ahogy mondják, teljesen visszafejlődnek. Nos, a
szellem nem fejlődhet vissza, ismét csak a test az, ami
visszafejlődik. Érdekes, hogy gyakran éppen a rendkívül
okos emberek fejlődnek vissza idős korukra. Bizonyára
hallották például, hogy Kantot az emberek különösen
nagy bölcsnek tartották. Kant azonban idős korában egy-
ügyűvé vált. Teste úgy visszafejlődött, hogy bölcs szelleme
nem tudta többé használni. És sokakkal van ez így. Éppen
az okos emberek lesznek együgyűek idős korukra - náluk
mutatkozik meg legintenzívebben az, ami egyébként min¬
den embernél jelentkezik. Idős korában az ember lassan¬
ként nem tudja már használni fizikai testét, mégpedig
azért nem, mert minél több mész rakódik le benne, annál
kevésbé lesz használható. Amilyen mértékben azonban,
mondjuk, például az embernél negyven éves koráig a fej¬
től indul ki a fejlődés az egész testre vonatkozóan, olyan
mértékben fejlődik ez vissza. Ha az ember eljut a negyve¬
nes, ötvenes éveihez, ismét mellkasát kell használnia, és
idősebb korában megint inkább a fejét. Amikor már egé¬
szen megöregedett, újra a fejét kell használnia, de nem a

121
fizikai fejet, hanem a finomabbat, az éteri fejet. Ezt azon¬
ban a latin nevelés útján nem tanulják meg az emberek.
Éppen ezért mindazok, akik az utóbbi évtizedekben mate¬
rialista, latin nevelésben részesültek, legtöbbször az öreg¬
kori elbutulás áldozataivá válnak.
Idősebb korban ismét a gyermeki fokra kell, visszakerül¬
nünk. Vannak, akiknél ez igen erősen jelentkezik. A szel¬
lem teljes mértékben fenntartja magát, viszont a test egyre
gyengébb és gyengébb lesz. Az ilyen emberek végül is már
nem tudják azt, amit kezdetben teljesítettek. Ilyen dolgok
előfordulhatnak. Mondjuk, valaki megöregszik. Amit ko¬
rábban véghezvitt, azt már egyáltalán nem tudja folytatni.
Nem tudja, mert csak játszani tud, és csak azokat a fogal¬
makat érti meg, amelyek a játék közben felmerülnek. Sőt,
vannak olyan emberek, akik idős korukban csak azt tud¬
ják megérteni, amit a szüleik vagy a dajkájuk a legelső
gyermekéveikben mondtak nekik. Az ember tehát idős ko¬
rában gyerekes lesz, és ennek alapos oka van. Valóban a
gyermekkorunkba jutunk vissza.
Ez azonban, amíg szellemi életet élünk, nem szeren¬
csétlenség, egyáltalán nem az, hanem tulajdonképpen sze¬
rencse, mert ha az ember még gyermek, akkor használhat¬
ja az éter testét. Amikor a gyermek hancúrozik, kiabál és
minden lehetséges dolgot tesz, ezt nem fizikai testével te¬
szi, legfeljebb csak akkor, ha fáj a hasa, de akkor a hasfá¬
jást is először átviszi az étertestre és az asztráltestre, és en¬
nek következtében mozog. Ami azonban hancúrozik, az
nem a fizikai test. Nos, az öregember újra a gyermekkor¬
ba jut vissza, de akkor már hozzászokott ahhoz, hogy ne
hancúrozzon, s ekkor ugyanazt az étertestet, amelyet gyer¬
mekként hancúrozásra használt, valami bölcsebb dologra
fordítja. Ily módon szerencse is lehet, hogy újra ebbe az
állapotba jut.
Ez a második dolog. Az első, amit meg kell tanulnunk,
hogy a szellemi világba bejussunk, a helyes gondolkodás.
Hogy ehhez hogyan jutunk el, erről majd még tovább fo¬
gunk beszélni, a kérdések igen bonyolultak. Ma csak odáig
kell eljutnunk, hogy belássuk, hogyan is van ez. Az első do¬
log a teljesen önálló gondolkodás. Itt csak mindent el kell

122
vetnünk, ami a mai nevelésben benne van, mert a mai ne¬
velés éppen az önállótlan gondolkodáshoz vezet, ami a la¬
tinságból származik. Ne gondolják, hogy az a gondolkodás,
ami ma a szocialista elméleteket kifejlesztette, szabad gon¬
dolkodás. Mindezt abból tanulták, ami a latinságból ered,
csak ezzel nincsenek tisztában. A munkás, ugye, a maga
akarata szerint ezt vagy azt elhatározhatja, de ha gondol¬
kodni kezd, akkor teljesen polgári fogalmak szerint gondol¬
kodik, amelyek a latin gondolkodásból származnak. Az el¬
ső dolog tehát, amire szükség van, az önálló gondolkodás.
A második dolog, amit meg kell tanulnunk, hogy ne csu¬
pán a jelenlegi pillanatnak éljünk, hanem mindig vissza
tudjunk térni ahhoz az élethez, amelyben gyermekkorunk¬
ban éltünk. Aki szeretne betekintést nyerni a szellemi vi¬
lágba, annak gyakran maga elé kell tűznie a célt, hogy visz-
szajusson oda, ahol tizenkét éves korában volt. Mit csinált
akkor? Mindezt ráadásul nem csupán felszínesen, külsőd¬
legesen kell elképzelnie, hanem aprólékos részletességgel.
Nagyon hasznos például, ha az ember azt mondja: „Igen,
amikor tizenkét éves voltam - ezt egészen jól fel tudom
idézni -, volt egy kőrakás az úton, amire felmásztam. Egy¬
szer le is bukfenceztem róla. Aztán volt valamilyen mogyo¬
róbokor, elővettem a bicskámat, ágakat vágtam le róla, és
megvágtam az ujjamat." Ha az ilyesmit, amit az ember sok
évvel ezelőtt csinált, helyesen látja, tulajdonképpen olyan
állapotba kerül, hogy nem csak a jelenben él. Ha úgy gon¬
dolkodnak, ahogyan azt az ember ma megtanulta, akkor a
jelenlegi fizikai testükben élnek. De ha oda térnek vissza,
amilyenek tizenkét éves korukban voltak, akkor nem az
akkori fizikai testükkel gondolkodnak, mert az már nincs
jelen - említettem már, hogy a fizikai test minden hét év¬
ben megújul -, akkor az étertestükkel kell gondolkodniuk.
Amikor visszagondolnak valamire, ami tizenkét-tizennégy
éves korukban történt, az étertestet szólítják meg. Ezáltal
egyfajta belső tevékenységbe kerülnek bele.

E sajátságos módon hozzá tudunk szokni, hogy egészen

máshogy gondolkozzunk, mint ahogy azt szokás szerint
tesszük. Nézzék meg, hogyan is gondolkodnak! Ugye, ma
kilenc órakor találkoztunk. Úgy kezdtem, hogy felolvastam

123
egy cédulát, amelyen kérdések álltak. Aztán mindenféle
fejtegetésekbe kezdtem, és most odajutottunk, hogy azt
mondjuk: vissza kell gondolnunk korábbi életszakaszaink¬
ra, amikor tizenkét-tizennégy évesek voltunk. Ha most ha¬
zatérnek, talán ezeket a gondolatokat újra átgondolják,
amennyiben érdekesnek találták őket. Ezt megteheti az
ember. A legtöbben így tesznek: még egyszer átfutnak raj¬
ta. De mást is tehetnek. Azt is mondhatják: „Végül is mit
mondott? Azt mondta, hogy úgy kell gondolkodni, ahogy
az ember a korábbi életszakaszaiban, tizenkét-tizennégy
éves korában gondolkodott. Ez előtt arról beszélt, hogy
szabadon kell gondolkodnunk. Még előbb arról, hogy a la¬
tinság fokozatosan hogyan hódított tért. Aztán még előbb
arról, hogy egy ember egy ideig szellemileg nem volt egész¬
séges, majd erre visszatekintett, és azt állította, hogy külö¬
nös dolgokat tapasztalt. Itt elmagyarázta, hogy a belső em¬
ber szellemileg nem lesz beteg, csupán a test." És ezzel
tulajdonképpen az egész előadást elgondolták visszafelé.
Igen, uraim, a külvilágban nem mennek, a dolgok visz-
szafelé. Éppenséggel megtarthattam volna az előadást a
kezdetétől fogva fordítva is, de nem értették volna meg,
mert az ember az elején kezdi a dolgokat, és úgy építi fel,
hogy az fokozatosan érthető legyen. Ha viszont az ember
már megértette, akkor fordítva is elgondolhatja. De a dol¬
gok maguktól nem mennek visszafelé. Ezért gondolom
úgy, hogy azt mondom: most pedig úgy fogok gondolkod¬
ni, ahogy az kívül nem történik meg - visszafelé fogok
gondolkodni. Ehhez ugyanis szükséges egy bizonyos erő.
Belsőleg elevenné kell tennem magam, ha visszafelé gon¬
dolkodom. Ahogy annak, aki egy távcsövön keresztül néz
valamit, meg kell tanulnia a távcső kezelését, éppen úgy
kell annak is gyakran visszafelé gondolkodnia, aki be akar
tekinteni a szellemi világba, újra meg újra visszafelé kell
gondolkodnia. Aztán egyszer csak elérkezik a nap, amikor
már tudja: most belépek a szellemi világba.
Ebből megint csak láthatják: fizikai testükben egész éle¬
tük folyamán ahhoz szoktak hozzá, hogy gondolataik elő¬
re haladjanak. Ha most elkezdenek visszafelé gondolkod¬
ni, abban a fizikai test nem vesz részt, s ezáltal valami

124
sajátságos dolog történik. Annak az embernek, aki mind¬
untalan megkérdezi, hogy hogyan juthat el a szellemi vi¬
lágba, első tanácsként azt felelhetem tehát - s ez olvasható
a magasabb világok megismerésének útja című könyvemben
is -, hogy mindenekelőtt tanuljon meg a napi eseményekre
fordítva visszatekinteni. A többi csak ezután jöhet. Az em¬
berek elsősorban a fizikai testükkel tanulnak meg gondol¬
kodni. Erre nagyon ügyelnek. Erőlködnek, hogy visszafelé
gondolkodjanak, de csak a fizikai testtel tanultak meg gon¬
dolkodni, az étertesttel nem. És most jön az étertest „álta­
lános sztrájkja". Igen, ez egy igazi általános sztrájk! Ha az
emberek a visszafelé gondolkodásban nem aludnának el
olyan gyakran, akkor tudnák, hogy ha elkezdenek visszafe¬
lé gondolkodni, akkor a szellemi világba kellene megérkez¬
niük. De éppen abban a pillanatban, amikor a látás meg¬
kezdődik, az emberek elalszanak, mert az erőfeszítés túl
nagy számukra. Ezért az összes erőnkre és akaraterőnkre
szükség van, hogy el ne aludjunk. Ehhez türelem kell. Né¬
ha évekig is eltart, de kell, hogy türelmünk legyen hozzá!
Látják, ha valaki el tudná mondani önöknek, amit az el¬
alvás után öntudatlanul átélnek, amikor visszafelé gondol¬
kodnak, akkor láthatnák, hogy ez mennyire okos dolog. A
legostobább emberek is elkezdenek alvás közben rendkí¬
vül okosan gondolkodni, csak nem tudnak róla.
Elsősorban tehát arra hívom fel a figyelmüket, hogy
először meg kell tanulniuk önállóan gondolkodni. Mert ez
igenis lehetséges! Minthogy én nem vagyok egy beképzelt
alak, nem akarom azt mondani, hogy csak A szabadság fi­
lozófiája című könyvem szolgál erre, de mégis, tudniuk
kell, hogy ezt tudatosan úgy írtam, hogy aki olvassa, hoz¬
zászokjon az önálló gondolkodáshoz. Tehát: önálló gon­
dolkodás; aztán visszanézni azokra a dolgokra, amelyek
tíz-tizenkét éves korunkban történtek, vagy azokra a dol¬
gokra, amelyeket átéltünk, és részletesen visszafelé gon¬
dolkodni a történésekről.
Ezzel mindenekelőtt arra hívtam fel a figyelmet, hogyan
tudunk elszakadni a fizikai testtől, és hogyan juthatunk el
a szellemi világba. Erről még majd tovább fogunk beszélni,
hogy mind a négy, ma felvetett kérdést megválaszolhassuk.

125
 KILENCEDIK ELŐADÁS

Ezúttal folytatjuk a múltkor feltett kérdések megválaszolá¬

sát. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a válasz
ezekre a kérdésekre a legnehezebbek közé tartozik. Meg¬
próbálom olyan könnyűvé tenni, amennyire csak lehetsé¬
ges. Már említettem önöknek, hogy ha meg akarjuk találni
az utat a szellemi világ látásához, akkor először is hozzá
kell szoknunk a terjesen önálló gondolkodáshoz. Másod¬
szor, meg kell találnunk a lehetőséget, hogy visszafelé gon¬
dolkodjunk. Meg kell kísérelnünk tehát, hogy azokat a dol¬
gokat, amelyek az életben sorban folynak le - először az
első, azután a második, majd a harmadik és így tovább -,
visszafelé gondoljuk el. Ha tehát tartok önöknek egy elő¬
adást - ezt említettem az előző alkalommal is -, akkor meg
kell próbálniuk a végéről elkezdve végiggondolni visszafe¬
lé az elejéig. Ezek olyan szellemi gyakorlatok, amelyek a
legelsők közé, mondhatnánk, a kezdetekhez tartoznak.
Ma azonban a második kérdéssel összefüggésben már
szeretnék valami másról beszélni. Tudják, hogy az ember
csak egy bizonyos hőmérsékleten tud élni. Bizonyos körül¬
mények között elég sok hőt tud elviselni. Amikor nyáron
nagy a hőség, akkor izzad, de ezt még elviseli. Ennél na¬
gyobb melegben azonban nem tud élni. Ugyanígy el tud
viselni egy bizonyos fokú hideget, de ha a hőmérséklet ez
alá megy, akkor megfagy. És látják, az a sajátságos, hogy e
két hőmérséklet között, a között a hideg között, amelynél
az ember elkezd megfagyni, és a között a meleg között,
amelyet még el tud viselni, e két hőfok között, amelyben
az emberi test él, semmiféle szellemi lényt nem lehet látni.
Egyáltalán nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy az em¬
ber a maga testével semmiféle szellemi lényt nem tud ész¬
lelni. Mert ahogyan azt a legutóbbi alkalommal mondtam,

126
abban a pillanatban, amikor az ember elkezd visszafelé
gondolkodni, elkezdi látni a szellemi lényeket. De elalszik.
A legtöbb ember elalszik, ha korábban nem nevelte magát
az ébrenlétre. De van itt még valami más is. Látják, ha az
ember túl tudná élni azt a hőmérsékletet, amelyet még el¬
viselni képes, ezen a magas hőmérséldeten szellemi lénye¬
ket tudna észlelni. De ezt nem tudja elviselni a szervezete.
Ugyanígy tudna szellemi lényeket érzékelni, ha egy hóból
készült ruhát viselne, ha teljesen a hóba burkolózna, de
ekkor meg megfagyna. Ami tehát az ember számára teljes¬
séggel valószínűtlen, az az a tény, hogy a szellemi lények
visszahúzódnak arról a hőmérsékletről, amelyen az ember
tartózkodik, amikor fizikai testben van.
Nos, az ember a testével nem képes ezen a hőmérsélde-
ten megmaradni, de a lelkével igen. Csak mint mondtuk, a
lélek elalszik. Nem fagy meg, nem is ég el, de elalszik.
Kétféle dolog van, amelyek útján az embernek sejtése tá¬
madhat arról, mi történik, ha magasabb vagy alacsonyabb
hőmérsékletre kerül, mint amit kibír. Mondok egy példát.
Az ember belsőleg magasabb hőmérsékletre kerül, mint
amit megszokott, amikor láza van. Bár ez ném annyira ma¬
gas hőmérséklet, hogy tönkremenne bele, minthogy azon¬
ban a hő belülről jön létre, az embernek láza lesz, maga¬
sabb hőmérsékletre kerül, mint amikor nem lázas. Tudják,
hogy az ember, ha lázas lesz, ha ezt a magas hőmérsékletet
eléri, úgy kezd el beszélni, mintha nem a Földön lenne.
Mert amikor az ember lázasan félrebeszél, annak, amit
mond, nincs köze a Földhöz. Persze, ha valaki materialista,
azt mondaná erre: igen, de ezek még olyan gondolatok,
amelyek a lázas állapotban alakultak ki, és nem igazak.
Az embernél tehát bekövetkezik valami: amennyiben
hőmérséklete megnő - azaz lázas állapotba kerül -, félre¬
beszél. Csakhogy a lélek nem tud félrebeszélni. A lélek ak¬
kor sem tud félrebeszélni, ha igen magas láza van. Azért
beszél félre az ember, mert a magas hőmérsékleten a test
nincs rendben. Ezt el tudják képzelni, ha egy olyan golyó¬
ra gondolnak, amit néha a virágoskertekben helyeznek el:
ez egy tükör, amelyben a környezet visszatükröződik. Ha
belenéznek, olyan ábrázatot látnak, amelyre nem szívesen

127
tekintenek. (Vázlatosan felrajzolja a táblára.) Erre az áb¬
rázatra nem néznek szívesen. De nem fogják azt mondani:
az ördögbe is, milyen lett az ábrázatom! Nem fogják azt
hinni, hogy ez az önök arcképe, mert a golyóban torzítva
látszik. Amikor a lélek lázas állapotban elkezd félrebeszél¬
ni, akkor sem azt fogják mondani, hogy a lelkük kezdett el
félrebeszélni, hanem azt, hogy amit mond, az azért hamis,
mert egy beteg agytól származik, ugyanúgy, ahogy az ar¬
cuk is torz lesz, ha egy görbe tükörben nézik. Azt kell te¬
hát mondaniuk: mikor lázam van és butaságokat beszélek,
olyankor a lelkemmel az történik, hogy egy beteg agyon
keresztül szólal meg. Nem más az arcképem, amikor egy
görbe tükörben nézem, csak torznak látszik. így tűnik az
is torznak, amit a lázas beteg beszél, mert egy beteg test¬
ből, egy rosszul működő agytól származik. De miből ered
az agy helytelen működése? Abból, hogy az egész vérke¬
ringés túlságosan felgyorsul. Csak meg kell nézni a pulzu¬
sukat, ez rögtön érezhető. A fejben lévő magas lázat tehát
az idézi elő, hogy a vérkeringés túlságosan felgyorsul. A
vérkeringés hőt termel, ez felmegy a fejbe, s az ember be-
lázasodik. Ettől pedig a lélek mintha egy torzító tükörben
jelenne meg.
A fordított állapot is létrejöhet, de nem azáltal, hogy az
ember kifekszik a hóra és hagyja, hogy megfagyjon, mert
akkor valóban megfagy. A fordított állapot csak szellemi
úton jöhet létre. Ehhez szellemileg kell tennünk valamit.
Mint látják, uraim, itt valami nagyon sajátságos dologról
van szó. Gondolják meg: valaki elkezd intenzíven gondol­
kodni, a legcsekélyebb dolgokra gondol. Jobb csekélysé¬
gekre gondolni ugyanis, mint fontos dolgokra, még ha az
úgynevezett csekélységekről a legtöbb ember nem is szíve¬
sen töpreng. Mutatok valamit önöknek. Ha itt van egy há¬
romszög (lásd az ábrát), és ezt négy egyforma részre oszt¬
juk úgy, hogy négy kis háromszöget kapunk, akkor azt
mondhatjuk, hogy a teljes háromszög mindegyik kis há¬
romszögnél nagyobb.
Most általánosíthatok, és mondhatom, hogy van egy
tantétel, amely szerint az egész nagyobb, mint részeinek
az összege. (A mondatot felírja a táblára.) Teringettét, ha

128
most jönne egy jóllakott pénzember, és azt mondanák ne¬
ki: „Gondolj bele, az egész nagyobb, mint részeinek az ösz-
szege." - ő azt mondaná: „Ez nekem túlságosan unalmas."
Vagy vegyünk egy másik példát, mondjuk neki a követke¬
zőt: „Nézd, a tábla egy bizonyos nagyságú test, amelynek
van kiterjedése, az asztal is egy bizonyos nagyságú test,
amelynek szintén van kiterjedése, nyugodtan kijelenthet¬
jük tehát, hogy minden test kiterjed." (Ezt a mondatot is
felírja a táblára.) Képzeljék el, ha valahol egy gyűlésen
egész idő alatt csak erről az egyetlen mondatról beszélné¬
nek: „Minden testnek kiterjedése van." - elmennének on¬
nan, és azt mondanák, eléggé egyhangú, unalmas témája
volt a gyűlésnek. És ha most még valamivel jönnék, és azt
mondanám: „Nézzétek, a mező zöld, a rózsa piros, a tár¬
gyak színesek. Tegnap azonban volt itt egy bírósági tárgya¬
lás, ahol a bíró ilyen vagy olyan ítéletet hozott - ennek
nem volt színe. Egy másik helyen ugyancsak volt egy bíró¬
sági tárgyalás, a bíró ott is hozott egy ítéletet, de annak
sem volt színe. Az ítéleteknek tehát nincs színük." Megint
csak van tehát egy egyszerű kijelentő mondatunk. (Ezt is
felírja a táblára.) Nos, uraim, ha egy óra hosszat erről be¬
szélnénk, hogy az ítéleteknek nincs színük, megint csak
azt mondanák: „Egy óra hosszat mást se hallok, mint hogy
az ítéleteknek nincs színük - ez szörnyen unalmas, végte¬
lenül unalmas."

De miért unalmasak ezek a megállapítások? Ezeket a

mondatokat nem kellene felírnom a táblára, nem kellene
tréfásan mondanom őket, hanem mereven és keményen
kellene idejönnöm, mint valami professzor, és azt kellene
mondanom: „Uraim, ma a következő mondatról fogok be¬
szélni: Az ítéleteknek nincs színük." - és aztán egy egész
órán át bizonyítanám, hogy ez a mondat helytálló. Ahogy

13a
ezt itt bemutattam, az még eléggé szórakoztató. De ha egy
óra hosszat erről kellene beszélnem vagy arról, hogy min¬
den testnek kiterjedése van - ez, belátják, borzasztóan
unalmas lenne. Hasonlóképpen, ha vonalakat húzok, hogy
egy bizonyos pontból eljussak egy másikba (rajzol), akkor
egyértelműen kitűnik, hogy az egyenes vonal a legrövi¬
debb. Nos, most ezt a mondatot is felírhatom: két pont kö¬
zött a legrövidebb út az egyenes. Ha erről a mondatról
megint egy óra hosszat beszélnék, azt megint unalmasnak
találnák.

Az egész nagyobb, mint részeinek az összege.

Minden testnek kiterjedése van.
Az Üdéteknek nincs színük.
Két pont között a legrövidebb út az egyenes.

Mindazonáltal volt egy német professzor, aki azt mond¬

ta, hogy a szellemi világról megtudhatunk valamit, de csak
azt tudhatjuk meg, ami ilyen mondatokba foglalható. Az¬
tán elmondta a diákjainak a mondatokat, amelyek révén
valamit megtudhatunk a szellemi világról: az egész na¬
gyobb, mint részeinek az összege, az ítéleteknek nincs szí¬
nük, a testeknek kiterjedésük van, és az egyenes a legrövi¬
debb út két pont között és így tovább. „Ez az egyetlen
dolog - jelentette ki -, amit a szellemi világról tudhatunk."
Igen, a diákok rettentően unták ezeket az előadásokat. De
ma az emberek már eleve úgy hiszik, hogy a tudományok
mellett unatkozniuk kell, ezért lelkesednek azért a pro¬
fesszorért, aki ilyesmiket mond. Persze mindezt csak egy
közbevető megjegyzésnek szántam.
A helyzet ugyanis a következő. Amikor az ember ilyen
ítéleteket, ilyen mondatokat alkot, mint hogy az egész na¬
gyobb, mint részeinek az összege, vagy két pont között a
legrövidebb út az egyenes - akkor a fejének a hátsó része
lehűl. Ez egy sajátosság: a fej hátsó része fázni kezd, és
meg akar szabadulni ezektől a mondatoktól. Unalmasak
számára. A sajátságos ugyanis az, hogy az unatkozáskor a
fej hátsó része hideg lesz. Nem az egész ember kezd el fáz¬
ni, csak a fejének a hátsó része - az mintha meg akarna

130
fagyni. Nem a hó vagy a jég miatt fázik, hanem a lelkiek
miatt, amiatt, hogy olyan dolgokat gondol, amelyek nem
érdeklik.
Látják, az ember gúnyolódhat ezeken a mondatokon, de
a dolog úgy áll, hogy az ilyen mondatok újbóli és újbóli, tü¬
relmes átgondolása - unalomig ismétlésük - megfelelő út
ahhoz, hogy eljussunk a szellemi látáshoz. Ez nagyon ér¬
dekes: amit az ember nem nagyon akar, azt kell gyakorol¬
ni. Mondhatom önöknek: a matematika egyesek számára
unalmas, de mivel nehéz és erőltetni kell, ráadásul éppen a
fej hátsó részét teszi hideggé, ezért akiknek matematikát
kell tanulniuk és erőlködnek vele, azok könynyebben jut¬
hatnak el a szellemi világba. Akik legyőzik magukat, és az
efféle mondatokat újra meg újra átélik - mondhatni művi¬
leg létrehozzák az unalmat -, azok jutnak a legkönnyebben
a szellemi világba.
Azt mondtam önöknek, ha az embernek láza van, gyor¬
sabban ver a pulzusa. Az ember kimelegszik, a hőség a fe¬
jébe, az agyába hatol, amitől aztán félrebeszél. Ha viszont
olyan unalmas mondatokkal kínlódik, amelyeknél meg
akarja szüntetni a gondolkodást, akkor a vér nem lesz élén¬
kebb, hanem megreked a fej hátsó részében, ahol ezáltal só
gyűlik össze. Ez a többlet só kétféle hatást is kiválthat. A
legtöbb embernél hasfájást okoz. Mivel pedig a hasfájás
igen kellemetlen, az ember nem szívesen gondolkodik to¬
vább efféle mondatokon. De ha mégis folyton ilyen mon¬
datokon töprengene, ahogy azt Nietzsche, a 19. század vé¬
gének egyik jelentős gondolkodója tette - fiatal korában
állandóan ilyen mondatokkal gyötörte magát -, akkor a sok
fejben elraktározott mondattól minduntalan migrénben
szenvedne. Nietzschének is folyton migrénje volt. Látják,
oda kell eljutni, hogy az ember anélkül tudjon ilyen mon¬
datokra gondolni, hogy sót raktározna el, és emiatt hasfá¬
jása támadna vagy migrén gyötörné. Az embernek folya¬
matosan egészségesnek kell maradnia, és művi unalmat
kell előidéznie. Aki tehát becsületesen kérdezi, hogy mi¬
ként lehet a szellemi világba eljutni, annak azt kell monda¬
ni: először művi unalmat kell előidézni, különben egyálta¬
lán nem lehet eljutni a szellemi világba.

131
 Nézzék meg a jelenlegi kort. Mi folyik manapság? A
mai emberek állandóan el akarják űzni az unalmat. Össze­
vissza futkosnak, hogy ne unatkozzanak. Állandóan szó¬
rakozni akarnak. Mit jelent ez az állandó szórakozni aka¬
rás? Azt, hogy futnak a szellemiség elől. Nem jelent mást.
Korunk embere állandóan szórakozni akar. Ahol valami
szellemi hatás érhetné, onnan azonnal elfut. Persze mit
sem tud erről, mindez öntudatlan marad. Ez a folytonos
szórakozni akarás azonban nem más, mint a szellemiség
elől való menekülés. Csakis az tud eljutni a szellemhez, aki
egyáltalán nem irtózik attól, hogy a szórakoztató dolgokat
elhagyja, és mesterségesen ilyen mondatokat erőltessen
magára. Ha ugyanis sikerül eljutnunk oda, hogy az ilyen
mondatokban élni tudunk, és nem kapunk migrént vagy
hasfájást, hanem valóban kitartunk amellett, hogy órák
hosszat ilyen mondatokban éljünk, akkor lehetőségünk
lesz arra, hogy fokozatosan szellemi látáshoz jussunk.
Igaz, ehhez még egy változásnak meg kell történnie.
Egy bizonyos ponton ugyanis az ember észreveszi: ha az
ilyen mondatokban él, akkor a dolgok elkezdenek megfor¬
dulni. Tegyük fel, hogy alaposan belemélyedtem annak el¬
gondolásába, hogy a nagy háromszög nagyobb, mint része¬
inek az összege. Ha én hosszasan erre gondolok, akkor a
mondat megfordul, és a dolog kezd érdekessé válni, mert
hogy a következő szemlélethez jutok: van egy háromszö¬
gem, veszem a negyedét, amit ha ki akarok venni belőle,
akkor elkezd növekedni (lerajzolja), és már nem igaz, hogy
az egész nagyobb, mint annak részei. A negyed hirtelen
nagyobb lesz. Látom, hogy a negyed nagyobb, és most azt
kell mondanom: az egész kisebb, mint a részei. (A monda¬
tot felírja a táblára.)
Most beledolgoztam magam abba, milyennek látszik a
szellemi világ. Épp ellentétesnek látszik, mint a fizikai. A
fizikai világban mindig az egész a nagyobb, a szellemi vi¬
lágban ugyanakkor a rész nagyobb az egésznél. Nem tud¬
nak például senkit felismerni, ha nem tudják, hogy a rész
nagyobb az egésznél. A mai tudomány mindig a legkisebb¬
re akar nézni. Ha meg akarják ismerni, mondjuk, az embe¬
ri májat, az itt a fizikai síkról nézve kisebb, mint az ember.

132
Ha azonban szellemileg akarjuk megnézni, akkor növek¬
szik és növekszik, óriásira megnő - a máj egy egész világ¬
mindenséggé válik. Ha ezt nem vesszük figyelembe, szelle¬
mileg soha nem ismerhetjük meg.
Először tehát becsületesen el kell jutnunk a mondat¬
hoz: az egész kisebb, mint a rész, és a rész nagyobb, mint
az egész. Hasonlóképpen, ha elég hosszü ideig gondolnak
arra a mondatra, hogy minden test kiterjed, olyannyira,
hogy már ki vannak téve annak a borzasztó veszélynek,
hogy az agyuk hátul megfagy, akkor egyszer csak hirtelen
minden test összezsugorodik, mígnem végül megkapjuk az
ítéletet, miszerint a testeknek nincs kiterjedésük. (A mon¬
datot felírja a táblára.)
Ez így most nagyon mulatságos - mulatságos a fizikai
világ számára, de a legnagyobb mértékben komoly a szel¬
lemi világ számára. Fizikailag a legnagyobb ostobaságnak
találhatják, ha azt mondom: „Buxtehudéban bírósági tár¬
gyalás volt, és olyan ítéletet hoztak, amelynek nincs színe.
Trippstrillben ugyancsak olyan ítéletet hoztak, amelynek
nincs színe." De ha hosszasan gondolkodnak a mondaton,
akkor az ítéletek színt kapnak, és ahogy a fizikai síkon
elmondható az, hogy a rózsa piros, szellemi szempontból
ugyanúgy az is kijelenthető, hogy a buxtehudei ítélet pisz¬
kossárga, a trippstrilli meg szürkéspiros. Mellesleg szép
piros is lehetne, de ez ritkán fordul elő. így nőnek bele ab¬
ba a mondatba, mely szerint minden ítéletnek, amelyet az
emberek hoznak, színe van. Ezzel elérkeztünk arra a pont¬
ra, hogy egyáltalán képesek vagyunk a fizikai világhoz ké¬
pest ellentétes tulajdonságokat rejtő szellemi világról gon¬
dolkodni, ahol is az ítéleteknek színük van. (A mondatot
felírja a táblára.)
Az egyenes a legrövidebb út két pont között - ez annyi¬
ra igaz, hogy a geometriában a legalapvetőbb tantételnek
számít. A fizikai világban annyira igaz, amennyire csak le¬
het. De ha egy szellemi lény A faluból B faluba igyekszik,
akkor számára az a legrövidebb út, ha félkörben megy (le¬
rajzolja). Egy szellemi létező számára az egyenes a leg¬
hosszabb út két pont között. (Ezt a mondatot is felírja a
táblára.)

133
 Az egész kisebb, mint részeinek az összege.
A testeknek nincs kiterjedésük.
Az ítéleteknek színük van.
Az eggenes a leghosszabb út két pont között.

Ez már olyasvalami, amitől az ember egy kicsit eltáthat-

ja a száját. A világ mindazonáltal nem egyezik bele az ilyen
mondatokba. Azt mondja: ha valaki elkezd arról beszélni,
hogy az ítéleteknek színük van, az vagy lázas, vagy bolond.
De éppen arról van szó, hogy ezekhez a dolgokhoz az em¬
ber a testén kívül jut el, teljes értelmével, mert a szellemi
világnak a fizikaival ellentétes tulajdonságai vannak. És az
embernek a legegyszerűbb mondatok útján kell ide eljut¬
nia, mert a legegyszerűbb mondatok a leghihetetlenebbek.
Ugye, ha valaki elkezd önöknek érdekes dolgokat mondani
a szellemi világról, akkor az emberek természetesen odafi¬
gyelnek, mintha legalábbis kísértethistóriákat mesélnének.
De nem figyelnek oda, ha valaki azt mondja: neked először
hozzá kell szoknod ahhoz, hogy mesterségesen unalmat
hozz létre magadban. Ha valakit a külső tudomány untat,
ebből semmi sem jön létre. Mesterségesen, belső erőfeszí¬
téssel kell képesnek lennünk arra, hogy az unalmat elér¬
jük, mégpedig anélkül, hogy a testrészt venne benne. Ha a
test is részt vesz a folyamatban, az ember azonnal migrént
vagy hasfájást kap. Figyeljék meg egyszer, mit mondanak
az emberek, amikor azt hallják: „Ne a professzorral untas¬
sátok magatokat, ez nem segít semmit, így nem lesztek
szellemi látók. Nektek fokozatosan le kell győznötök a mig¬
rént és a hasfájást."

Látják, a diák ott ül, a professzor borzasztóan untatja,

tulajdonképpen migrént vagy hasfájást kellene kapnia, de
nem kap. Az unalom azokba a szerveibe jut, amelyek kevés¬
bé fájnak. Az emberek tulajdonképpen akkor betegszenek
meg, ha a fizikai test részt vesz ebben a folyamatban. Ha
az ember azon a módon idéz elő unalmat, ahogy ez a mai
tudományban történik, akkor csupán megbetegszik. Ha út¬
ba igazítják az embereket, hogy saját belső erőik útján tel¬
jesen szabadon idézzék elő az unalmat, és ebbe beleviszik
magukat, akkor fokozatosan eljutnak a szellemi világba, de

134
meg kell érteniük, hogy a szellemi világban a legelső ítéle¬
tek fordítottak. Van egy rendkívül jó eszköz, amellyel az
ember ügyesen tud dolgozni saját magán: ha valamit rend¬
kívül unalmasnak ítél a világban, olyan unalmasnak, hogy
a legszívesebben megszökne előle, de már annak sem tud¬
na örülni feltétlenül, nos, akkor elkezd egészen lassan gon¬
dolkodni a dologról.
Látják, elárulom Önöknek, hogy ebből én is roppan so¬
kat tanultam. Eletem során, amikor fiatal voltam, borzasz¬
tóan unalmas előadásokat hallgattam. Meg kell monda¬
nom, hogy mielőtt egy-egy előadás elkezdődött, én még
örültem is nekik, gondoltam, legalább alszom egy jót. Hi¬
szen semmi sem hozza ki az emberből úgy az alvást, mint
egy unalmas előadás. Igazi öröm volt számomra, ha né¬
hány órán át unalmas előadásokat hallgathattam! Amikor
azonban az előadás elkezdődött és a professzor beszélni
kezdett, folyton az volt a benyomásom, hogy állandó be¬
szédével zavarja az unalmat. Utólag persze mindig min¬
den részletbe mélyen belegondoltam. Az a legcsekélyebb
mértékben sem érdekelt, amit a professzor mondott, de
minden órát kezdettől fogva végigültem, olyannyira, hogy
amit egy órán végigvettem, az néha kettőig tartott - már¬
mint a természetes unalom mesterséges előhívása. Itt egy
különleges felfedezést tehetnek. Gondolják csak el, hogy
éppen egy hatalmas vastagbőrű felolvasásáról jönnek -
van ilyen! -, és borzasztóan elunták magukat. Ha ez a 19.
század végén történt, akkor most - ahogy mondják - medi¬
tálhattak erről az unalmas előadásról. Mindazt tehát, ami
rettentően untatta önöket, most újra előhívják a lelkük¬
ben. Akkor hirtelen a mögött az ember mögött, aki mint
valami vastagbőrű, a legunalmasabb dolgokat adta elő, fo¬
kozatosan megjelenik egy magasabb rendű ember, egy
szellemi ember. És az előadóterem átalakul az önök szá¬
mára. Ez olyasmi, amit teljes mértékben meg lehet érteni.
A 19. század végéről sok professzort ismerek, akiknél ez
így volt. Nem akarom azonban, hogy megint össze-vissza
beszéljenek az emberek, és azt mondják: ez valami egé¬
szen borzasztó, valaki mögött megjelenik a szellemmel teli
ember. Mi volt akkor ez?

135
 Itt arról van szó, hogy az emberek belsőleg annyira ön¬
tudatlanok, annyira ostobák, amennyire csak lehetnek.
Ugyanakkor sokkal okosabbak, mert néha éppen az osto¬
baság az okos. Ez is megfordul. De saját okosságukat nem
tudják megérteni. Ez egy rendkívüli titok, mert éppen az
emberek mögött áll gyakran a tulajdonképpeni lelki mivol¬
tuk, ezt ők maguk sem képesek megérteni.
Igen, így már bejutunk a szellemi világba. Mint tudják,
a 19. század végén a természettudomány materialista volt.
Az emberek ma még mindig ezt a materialista természettu¬
dományt imádják. Azt kell mondanom, rendkívül hasznos
volt ezt a materialista természettudományt megismerni.
Elejétől a végéig a legunalmasabb mondatokat tartalmazta.
Ha az ember meg is nyalta az ujjait, hogy milyen okos lett,
végül megtudta, hogy a majomtól származik, ahogy ezt a
tudomány mondja - de ebből nem jött ki semmi. Ha azon¬
ban az ember minden belső energiájával újra meg újra át¬
gondolta ezeket a mondatokat, akkor végül is átváltott egy
szellemi irányba, és észrevette: az ember egyáltalán nem a
majomtól származik, hanem egy szellemi lénytől.
Mindazonáltal nem mindenki így fogja ezt fel. Egy ifjút
egyszer elküldtek az iskolába. Először hallotta az egyik ta¬
nárától, hogy az ember a majomtól származik, persze va¬
lamikor régről. Otthon azt mondta az apjának: „Te, apa,
képzeld, ma azt hallottam, hogy az ember a majomtól
származik." Mire az apa megbotránkozva azt felelte: „Te
ostoba kölyök! A te esetedben lehet, hogy így van, de az
enyémben nem!" Látják, számára teljesen hihetetlen volt
ez a dolog, mert csak a lelkiekre vonatkozatta.
Mindabból, amit mondtam, megtapasztalhatják, hogy
az ember kétféle módon viszonyulhat a természettudo¬
mányokhoz. Ha az ember (nem azt a természettudományt
tanulta, amit nagyon sokan, hanem) az unalmas előadá¬
sok bemagolása helyett meditatív módon gondolkodna, új¬
ra meg újra csak töprengene órákon keresztül, akkor a dol¬
gok megfordulnának, és az illető eljutna a szellemiséghez.
Ha hosszasan elgondolkodnának a növényekről, az ásvá¬
nyokról és arról, amit az emberek ma olyan szörnyen ma¬
terialista módon állítanak, ha egyszerűen átgondolnák a

136
dolgokat, akkor végül felismernék az állatöv jelentőségét,
megismernék a csillagok minden titkát! A legbiztosabb út
azonban, ha ilyen mondatokból indulunk ki: a rész na¬
gyobb, mint az egész; a testeknek nincs kiterjedésük; az
ítéleteknek színük van; az egyenes a leghosszabb út két
pont között. Ezáltal az ember elszakad a fizikai testtől. Ha
mindezt végigcsinálják, akkor eljutnak oda, hogy fizikai
testük helyett az étertestüket tudják használni. Elkezde¬
nek az étertesttel gondolkodni, márpedig az étertestnek
mindent fordítva kell gondolnia a fizikai világról. Mert az
étertest útján jutunk el fokozatosan a szellemi világba. De
itt mégis elakad azután a dolog, és még valami mást is meg
kell szoknunk.
Tudjuk, hogy az ember ma olvas, mintegy szórakozás¬
ból. Egyszer például, amikor egy dél-osztrák városban jár¬
tam, amely ma már nem tartozik Ausztriához, egy esti új¬
ságot vettem a kezembe. Az újságnak volt egy vezércikke,
ahogy mondják. Egy rendkívül érdekes történetet mondott
el, minden részletre kiterjedően, egy nagy politikai ese¬
ményt: első hasáb, második hasáb, harmadik hasáb, na¬
gyon érdekes volt. Aztán egészen alul, még azon az oldalon
volt egy kicsi megjegyzés. Ez állt benne: „Sajnos közöl¬
nünk kell, hogy mindaz, ami a mai vezércikkünkben áll, té¬
ves tudósításból származik, és egy szó sem igaz belőle."
Látják, ez történhet meg ma az emberrel! Ez persze a
legkirívóbb eset, de aki ma újságot olvas, azzal ez lépten¬
nyomon megtörténhet: minden oldalon olvashat valamit,
ami egyszerűen nem igaz. Azt hiszem, hogy a legtöbb em¬
ber e tekintetben ma teljesen érzéketlenné vált, s egyfor¬
mán elfogad igazságot és hazugságot. Ha az ember ebben a
vonatkozásban tompává válik, mármint hogy az igazságot
és a hazugságot egyformán elfogadja, akkor nem tud be¬
jutni a szellemi világba.
Legutóbb azt mondtam: ha valaki megbolondul, csak a
teste lesz beteg. A lélek nem betegszik meg, egészséges ma¬
rad. Ma azt mondtam, ha valaki lázasan félrebeszél, csak a
gondolatai válnak karikatúrává, a lelke normális marad.
Hozzá kell szoknunk, hogy ha be akarunk jutni a szellemi
világba, akkor egy helytelen dolognak lelki fájdalmat kell

137
okoznia, egy helyes dolognak pedig lelki örömet. Az igaz¬
ságnak olyan örömet kell okoznia, mintha valaki egy milli¬
ót kapna - egy millió frankot, nem márkát (derültség - cél¬
zás az inflációra). így tehát örömet kell éreznünk, ha egy
igazságot hallunk, és belső lelki fájdalmat - nem a testnek,
a léleknek kell szenvednie! -, ha valaki rájön, hogy valami
hazugság, úgy, ahogy a test fájdalmat érez egy nagy beteg¬
ség esetén. A léleknek, bár nem kell megbetegednie, de fáj¬
dalmat és örömet kell éreznie, mintha a test beteg lenne,
vagy jó lenne a közérzete, vagy, ahogy a külső világban az
ember fájdalmat és örömet él át. Vagyis az embernek oda
kell eljutnia, hogy az igazságot úgy érezze át, mint ahogy a
fizikai életben örömet és boldogságot érez, ami pedig nem
igaz, azt belsőleg fájdalommal élje át, hogy lelkileg olyan
beteg legyen a hazugság miatt, mintha testének zavara mi¬
att lenne beteg. Vagyis, ha az ember valakinek púpot ha¬
zudik a hátára, akkor az illetőnek azt kell mondania: „Te¬
ringettét, ez nadragulyával etetett!" Belsőleg éreznie kell a
hazugság mérgét. Nos, ha önök megnézik a mai kort - pél¬
dául az újságírást -, azt tapasztalhatják, hogy állandóan
nadragulyával etetik önöket. Ezért, hogy a lélek egészsé¬
ges maradjon, lelkileg folyamatosan hánynia kell. Mivel az
ember újság nélkül nem lehet meg, ha el akar jutni a szelle¬
mi világba, hozzá kell szoknia, hogy az újságtól rossz száj¬
íze lesz, és ha valami helyes dolgot olvas, aminek belsőleg
átadja magát, akkor ennek örüljön, de úgy, ahogy például
örül, ha valami ízlik neki. Az igazságnak és az igazságra va¬
ló törekvésnek ízlenie kell, és a hazugságot, ha észreveszi,
úgy kell éreznie, mint valamilyen keserű, mérgező ízt.
Ezért nemcsak azt kell megtanulniuk, hogy az ítéleteknek
színük van, hanem azt is, hogy azt mondják: a nyomdafes¬
ték ma leginkább keserű méreg, nadragulyáié. Ezt teljesen
becsületesen és őszintén így kell érezniük, s akkor aztán el¬
jutnak oda, amit szellemi átalakulásnak neveznek.

Az emberek a külső alkímiáról beszélnek, és úgy hiszik,

hogy az a rezet át tudja alakítani arannyá. A sarlatánok
természetesen még ma is mindenféle módon állítják ezt. A
babonás emberek ezt régóta így tudják. Szellemileg ezek a
dolgok lehetségesek, csak a szellemi igazságot kell hinni.

138
Ezért azt kell mondanunk: a nyomdafesték, amit a nyom¬
dászok használnak, anyagilag mindenütt egyforma, akár
egy igaz könyvet nyomtatnak ki, akár egy hazug újságot.
Egyszer a nyomdafesték igazi nadragulyáié, máskor meg
olyan, mintha aranyfüstté válna. Azok a dolgok, amelyek
a fizikai világban azonosak, a szellemi világban különbö¬
zőek lehetnek.
Ha azonban jönnek a mai okos emberek, és az ember
azt mondja nekik: „A nyomdafesték lehet folyékony arany
vagy lehet nadragulyáié." - akkor az okosak visszakérdez¬
nek: „Ezt, ugye, képszerűén érted? Csak képszerűén lehet
érteni!" Igen, uraim, a képszerűnek szellemivé kell válnia,
és meg kell érteni, hogyan válnak a dolgok szellemivé.
Szeretnék elmondani egy példát a szociáldemokrata
párt történetéből. Talán kevésbé élték ezt át, de volt egy
időszak, amikor a szociáldemokrata párt két részre sza¬
kadt. Az egyikben Bernstein és a hozzá hasonlók voltak.
Ezek szívesen kötöttek mindenféle kompromisszumot a
polgársággal. A másik csoportot a radikálisok alkották, és
ennek élén haláláig Bebel állt. Bebel műveit valószínűleg
kevéssé ismerik. Nos, egy alkalommal Drezdában volt egy
pártgyűlés, ahol is Bebel kirohant a többiek ellen, és azt
mondta, hogy rendet kell teremteni a szociáldemokrata
pártban. Lendületes beszédében a következő kijelentésre
ragadtatta magát: „Ha ez meg ez történik a másik párt ré¬
széről, akkor tetvek szaladgáljanak a májamon!" Nos, ter¬
mészetesen mindenki azt mondja, hogy Bebel szavait kép¬
szerűén kell érteni, mert valójában a tetű nem szaladgál
az ember máján. De vajon miért használt Bebel éppen
ilyen kifejezést? Természetesen nem azért, mert valóban
tetű szaladgált a máján, hanem azért, mert hallotta ezt, és
olyasmire alkalmazta, ami az embert szörnyen dühíti. De
miért is van ilyen kijelentés, miért mondhatja az ember,
hogy „tetű futkos a máján"?
A zsidó Itzigson folyton tetveket szedett elő a hajából.
Egyszer valaki megkérdezte: „hogy van az, kedves Itzig-
son, hogy te olyan ügyes ember vagy, hogy mindig elcsípsz
egy tetvet?" Itzigson azt felelte: „Nem művészet, ha mellé¬
fogok, mindig akad egy másik." Persze korántsem igaz,

139
hogy ha az ember meg akar fogni egy tetvet és melléfog,
mindig talál egy másikat. Sőt, a legtöbbször nagyon kelle¬
metlen, ha az emberek tetvesek, ez számukra borzasztóan
kellemetlen érzés. Amikor nevelő voltam, jött egy fiatal¬
ember, akit otthon tanítanom kellett. Amikor kint járt a
városban, mindenféle padokon üldögélt, és folytonosan
megfájdult a szeme. Erős szemfájdalmai voltak. Környeze¬
te teljesen tanácstalan volt, hogy milyen specialistához
küldjék. Azt mondtam neki, próbáljon meg egy tetű elleni
kenőcsöt, és kenje be a szemöldökét. És valóban, amikor
utánanéztek, kiderült, hogy teljesen el van tetvesedve, és
ahogy a kenőcs hatott, abbamaradt a szem könnyezése is.
Látniuk kellett volna, mit szóltak az emberek, az anyja, a
nagynénje, hogy a fiú egyszerre csak tetves lett. Olyan ér¬
zés volt ez, amely egészen a májukig hatolt. A hasukban
minden megváltozott: „A teringettét, tetves a fiunk, ez va¬
lami borzasztó!" Olyan erősen hatott rájuk, mintha a tetű
a májukon szaladgálna. Ez a kifejezés - „tetű szaladgál a
májamon" - egy valódi érzést jelöl, amely akkor jön létre
az embereknél, ha kiderül, hogy tetvesek. Nos, egy párt¬
gyűlésen nem fordul elő, hogy az emberek letetvesednek,
de Bebel ezekkel a szavaival egy olyasfajta utálatot jelzett,
mintha a korábbi időkben egy bizonyos társadalmi osz¬
tályban az embereknek tetvek szaladgáltak volna a máju¬
kon. Látják tehát, hogy egy kifejezés kialakulása valamifé¬
le valóságot jelöl. Korábban az ilyen kifejezések valami
lelki, szellemi dolognak feleltek meg.
Ezt azonban művileg össze kell hozni. Meg kell kísérel¬
ni, hogy az ember ne csak a frázis szó szerinti értelme
alapján, hanem ténylegesen helyesen és őszintén ezt érez¬
ze: „Itt van előttem egy újság, a legtöbb benne lévő dolog¬
tól a nyomdafesték nadragulyalévé válik." Szeretném tud¬
ni, mit tennének az emberek, ha becsületesen éreznének!
Gondolják el, mennyi keserű, mérgező tintát használnak
fel, amikor a háborús vétkekről vagy a háborús ártatlan¬
ságról beszélnek, és arról, hogy az emberek egyszerűen az¬
által, hogy ehhez vagy ahhoz a néphez tartoznak, jól érzik
magukat. Nem azért, mert a dolgok igazak, hanem mert a
saját népük ártatlanságáról beszélnek, minden lehetséges

140
hazugságot összehordva. Nos, igen, hogyan kell a jelenlegi
embereknek a szellemhez eljutniuk? Erősen, intenzíven el
kellene határozniuk, hogy egészen mássá fognak válni,
mint a jelenlegi emberek, és természetesen mégis ki kell
jönniük velük. Mert ha az ember feláll az emelvényre és
elkezdi szidni embertársait, ez természetesen semmit sem
segít. Az igazság számára meg kell keresni az utat. Ez pe¬
dig olyan nehéz, ahogy azt ma önöknek elmondtam.
Ma nehéz dolgokról kellett beszélnem, hogy láthassák:
nem könnyű bejutni a szellemi világba. Ott aztán már is¬
mét olyan dolgokhoz jutunk, amelyek kevésbé megerőlte¬
tők. De látni fogják, néha jót tesz, ha nehéz dolgokkal fog¬
lalkoznak. A következő alkalommal meg fogom mutatni,
milyen a szellemi világba vezető teljes út.

141
 TIZEDIK ELŐADÁS

Uraim, a legutóbbi előadásban elmondtam, hogy az embe¬

rek ma semmit nem tudnak felismerni, ugyanis a mai gon¬
dolkodásuk nem alkalmas erre. Korábban, mondjuk, ezer,
ezerötszáz évvel ezelőtt, aki valamit tanulni akart, annak
először a gondolkodását kellett kialakítani. Nem hitték
azt, hogy a szokásos gondolkodásunkkal valahogyan meg
lehet ragadni a szellemi világot, és a gondolkodásnak volt
valamikor egyfajta iskolázása. Ma már mindaz a képzés,
amellyel rendelkezünk, az embert nem ösztönzi arra, hogy
gondolkodását kiképezze. Ezért tulajdonképpen a valóság¬
ban nem tud gondolkodni.
Be akarom mutatni egy példán, mit olvashatnak ma¬
napság az újságban.

Gyakran visszatérő álom az úgynevezett „repülési álom",

amikor - általában közvetlenül elalvás után - azt álmodjuk,
hogg repülünk, lebegünk vagg zuhanunk.

Az emberek tudnak róla, hogy álmukban repülnek. Va¬

laki, aki járatos a természettudományos gondolkodásban,
meg akarja magyarázni ezt a jelenséget. Látni fogják, hogy
a mai gondolkodással semmire se megyünk, ha ilyen dol¬
gokról van szó.

Richárd Traugott elemzi a „Natúr" című lapban ezt az

álmot, amelget a testnek egg valóban végbemenő lökésszerű
összerezzenése vált ki.

Mit hisz tehát ez az illető? Azt hiszi, hogy amikor az

ember elalszik, a teste összerezzen. Nos, megkérdezem
önöket, gyakran összerezzennek, amikor ébren vannak?

H142
 Mikor rezzennek össze? Gondolom akkor, amikor valami
riadalmat élnek át, ha olyasmit élnek át, ami megijeszti
önöket, és talán félelmet kelt, ami abban a pillanatban, na¬
gyon meglepő. Akkor összerezzennek. Összerezzennek
például akkor is, ha, mondjuk, kint járkálnak, és hirtelen
meglátnak valakit, akiről úgy gondolták, hogy Ameriká¬
ban van. Amikor észreveszik, összerezzennek, mert meg¬
lepi önöket. De amikor összerezzennek, sohasem képzelik
azt, hogy repülnek. Nos, álmukban is így van ez, s még ha
összerezzennek is, sem vélik úgy, hogy repülnek. Láthatják
tehát, hogy milyen zavart gondolatokból indul ki az, aki
úgy véli, hogy a repülés képzete bekövetkezhet, ha az em¬
ber összerezzen. Az emberek gondolatokat hoznak létre,
de abban a pillanatban, amikor az emberről akarnak vala¬
mit megmagyarázni, ezek a gondolatok nem helytállóak.
Annyi ideig érvényesek csak, mint a laboratóriumban az
élettelen anyagokkal végzett kísérletek, amelyek abban a
pillanatban, hogy valamit meg kell magyarázni velük, el¬
veszítik érvényességüket.
De menjünk tovább!
Ennek az összerezzenésnek az oka az izmok megfeszülésé-
nek különböző alakulásában keresendő, ami elalváskor és fel­
ébredéskorjön létre: felébredéskor a test izmaihoz a központi
idegrendszerből folyamatos áramlások indulnak.
Tehát úgy képzeli el, hogy ébredéskor az idegekből az
izmokba mindig elektromos áram, energiaáramlás indul.
Ezek az izmokat ahhoz a feszültséghez juttatják, amely a.
test egyensúlyának megtartásához, az izomzat összjátékának
megfelelő kiegyenlítéséhez szükségesek. Elalváskor ez az izom­
feszültség nagyrészt elmarad, és az alvás első periódusában...
...tehát éppen akkor, amikor az ember elalszik...
...a hátgerinc reflex-zónája a befutó inger hatására eler­
nyeszti az izmokat. A hátgerincre gyakorolt inger beindít egy
lökő reflexet...
...tehát a hátgerincben lévő idegrendszerre egy inger¬
nek kell hatnia, ez aztán tovább hat, és erősebben megfe¬
szíti az izmokat...
...azaz, éppen a test összerezzenését váltja ki. Más, ténylege¬
sen meglévő szervi észlelések még közvetlenebbül belejátszanak

143
a repülés, a levegőben való lebegés és úszás érzéseinek létrejöt¬
tébe, különösen a mellkas és a légzőizmok ritmikus, emelkedő
és süllgedő mozgásai.
De kérdem én, előfordult-e már önökkel, hogy valahova
lihegve érkeztek, és a mellkasuk úgy megfeszült, hogy már
az volt az érzésük: repülnek? Ugye, ehhez azért meglehe¬
tősen nehéznek érzik magukat?!
Ide tartozik még a ngomás érzésének elmaradása is, ami
ébredéskor minden testhelyzetben jelentkezik, és a fekvőhely
miatt van.
Nos, uraim, látják, felébredéskor, amikor az ember jár,
nagyon kicsi talajon lépked, az az érzése, hogy a talpán
megy. Ha az ébredéskor ül, akkor nagyobb terület van alat¬
ta, mint pusztán a talpa. Még ha ezt hozzá is vesszük, hoz¬
zászámítjuk a talpnál nagyobb felületet, ez még mindig ki¬
csi ahhoz a területhez képest, amelyet igénybe veszünk,
amikor alszunk. Nos, ez az úr azt mondja: a fekvőhely
nyomása elmarad. Mégis nagyobb nyomás van jelen, ami¬
kor az ember lefekszik és elalszik, mint amikor felébred és
megy vagy ül. Látják tehát, hogy amihez az ember ezzel a
gondolkodással eljut, azt egyszerűen ostobaság állítani. És
ez az a tudomány, ami ma az emberről szól.
Úgy gondolja tehát, hogy elektromos áramlatok hatol¬
nak az idegekbe. Ezek erősebbek, amikor az ember alszik,
összerántják az izmokat, és a repülés képzetéhez vezet¬
nek, tehát az ember azt hiszi, hogy repül, illetve nem érzi
az ágyat alvás közben.
Ide tartozik még a ngomás és az ágg ellenállásának el¬
maradása is, ami felébredéskor minden testhelgzetben jelent¬
kezik, és a fekvőkéig miatt van.
Egyáltalán nem hihető, hogy az ember ne tegyen egy
olyan ellenvetést, hogy alváskor sokkal nagyobb felületen
nyugszik. De ezt ő nem teszi meg, mert a mai gondolko¬
dás, amikor nem állít ilyen képtelenségeket, egyáltalán
nem jut el a magyarázathoz.
Nos, most tisztázni akartunk néhány dolgot arról - mert
ebből fogjuk látni, hogyan jutunk el a magasabb világok
megismeréséhez -, mi történik valójában, amikor az ember
elalszik.

144
 Szeretném ezt képszerűén ábrázolni.

Képzeljük el, hogy itt van a fizikai test (balra). Ebben

benne van az étertest - ezt a láthatatlan, érzékfeletti testet
sárgával rajzolom. Ez tehát benne van a fizikai testben és
kitölti azt.
Ez a két test, a fizikai és az étertest alvás alatt az ágy¬
ban marad. Amikor felébredünk, ebbe a két testbe még be¬
húzódik az asztráltest - ezt pirossal jelzem - és negyedik
részünk, az én. Ezt homályosan ábrázolom (ibolya). Az
éber ember így fizikai testből, étertestből, asztráltestből és
énből áll - e négy test egymásba illeszkedik.
Nézzük meg most az alvó embert. Az alvó ember az ágy¬
ban marad, és csak fizikai testből és étertestből áll (közép¬
ső ábra). Ez van az ágyban. Az ágyon kívül van az asztrál¬
test - ez kihúzódott - és az én, az én-test (jobbra). Ami az
ágyban marad fekve, az olyan, mint egy növény, mert a nö¬
vénynek fizikai teste és éterteste van. Ha a növénynek nem
lenne éterteste, olyan lenne, mint egy kő. Nem volna élet¬
ben, nem növekedne. Az tehát, ami az ágyban fekve ma¬
rad, olyan, mint egy növény. A növény nem gondolkodik.
Ami az ágyban van - ezt önök pontosan tudják - nem gon¬
dolkodik olyan értelemben, ahogy a gondolkodás tudatos.
A gondolatok benne vannak - erről már beszéltem -, még
tisztábbak is, mint azok a gondolatok, amelyeket akkor
használunk, amikor tudatosak vagyunk, de tudatos gondo¬
latok nincsenek benne. Mint ahogy a növénynél sincsenek.

145
 Kívül azonban az ember nem érez semmiféle határt.
Most már világossá válhat, miért van az, hogy ha kilépnek
a testből, a tudat eltűnik. Ha ugyanis a testben vagyunk,
akkor az asztráltestnek akkorának kell lennie, mint a fizi¬
kai test. Ha kilépünk, akkor az asztráltest elkezd hatalmas¬
sá növekedni, kiterjedni minden irányban, mert a fizikai
test már nem húzza össze, nem kicsinyíti le. Úgyhogy ab¬
ban a pillanatban, amikor elalszanak, önök kilökődnek a
fizikai testből, s egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek.
Gondolják el, hogy isznak - nem akarom, hogy az a né¬
zet terjedjen el, hogy az alkohol mellett beszélek, ami most
Svájcban kellemetlen témává vált, ezért azt mondom: - egy
pohár málnaszörpöt. Ha egy pohárba beletesznek egy kis
málnalét, akkor érzik annak az ízét. Gondoljanak el azon¬
ban a pohár helyett egy akkora edényt, hogy öt üveg víz is
belefér, és csak annyi málnalét tesznek bele, mint koráb¬
ban a pohárba, aztán jól megkeverik. Ekkor a málnaié sok¬
kal több vízzel keveredik el, és sokkal kevesebbet éreznek
belőle. Képzeljék, amikor kisfiú voltam, egy borkereskedés
közelében laktam, s ott volt egy pince egy hordóval, amely¬
ben négyszáz vödörnyi bor volt. Ha az ember a hordót víz¬
zel töltötte volna meg, tehát négyszáz vödör vízzel, nem
pedig borral, és beletett volna néhány csepp málnalét, az¬
tán az egészet összekeverte volna, akkor csak vizet ihatott
volna belőle, nem érezte volna a málnaié ízét. Ez világos.
Nos, uraim, amíg az asztráltest olyan kicsi, mint a fizikai
test, addig olyan, mint a málnaié egy pohár vízben. Az
asztráltest csak addig terjed, ameddig a fizikai test. Ha al¬
váskor kilépnek a fizikai testből, az már nem húzza öszsze
az asztráltestet, ami így kiterjed, mint a málnaié a négy¬
száz vödör vízben. Ezért nincs többé tudatunk az asztrál-
testben, mert a tudat azáltal jön létre, hogy az asztráltest
összehúzódik.

Most ismét megfelelő felvilágosítást kaphattunk arról,

minek kell történnie, amikor elalszunk. Amíg ébren va¬
gyunk, az asztráltest egészen kéz- és lábujjhegyünkig ben¬
nünk van, izmainkban is, mindenütt. Amikor az asztrál-
testet izmainkban érezzük, akkor az az érzésünk, hogy a
fizikai testtől függünk. Ez a fizikai test nehéz. Érezzük a

146
fizikai test nehézségét. Abban a pillanatban, amikor kike­
rülünk a fizikai testből, megszabadulunk annak nehézsé­
gétől. Ekkor, mielőtt a tudat eltűnik az alvásban, már nem
érezzük nehéznek magunkat. Nem azt érezzük, hogy le­
esünk, hiszen éppen hogy felemelkedünk. Inkább azt érez¬
zük, hogy lebegünk. Ezt a megnagyobbodást, ezt a fizikai
testtől való eloldottságot érezzük úgy, hogy repülünk vagy
úszunk. Szabadon mozoghatunk, amíg tudatunk el nem
merül és teljesen el nem alszunk.
Mit mond tehát a jelenlegi természettudomány? Azt
mondja, hogy összerezzennek az izmaink. Nos, ha az iz­
maink összerezzennek, akkor ezeket még inkább érezzük,
mint egyébként. Akkor nem képzeljük azt, hogy repülünk,
hanem az összerezzenésnél érezzük csak igazán a fizikai
testtel való összekapcsolódást. Gondolják el, hogy valaki
úgy meglepődik, hogy eltátja a száját. Miért tátja el? Mert
annyira benne él az izmaiban, hogy egyáltalán nem tud
uralkodni magán. Tehát az összerezzenés és az izmaink¬
ban való élés éppen ellentéte annak, ami az elalváskor tör¬
ténik. Elalváskor éppen hogy kikerülünk az izmainkból.
Nem az izmok összehúzódásáról van szó tehát, hanem
azok elernyedéséről. Ha lefekszünk egy széles fekhelyre,
nem szükséges, hogy izmaink az asztráltesttel összetartoz¬
zanak: elernyednek. És nem azért, mert erősen megfeszü¬
lünk, hanem mert elernyedünk, mert már egyáltalán nem
kell hatást gyakorolnunk az izmainkra. Ezért hisszük azt,
hogy megszabadulunk az izmainktól, és az asztráltestünk-
kel lebegünk.
Gondoljanak arra, amit a legutóbbi alkalommal mond¬
tam: meg kell tanulnunk fordítva gondolkodni. Itt láthat¬
ják: aki úgy gondolkodik, ahogy az jelenleg szokásos, az,
ha az emberről valamit meg akar magyarázni, éppen az el¬
lenkezőjét kapja annak, ami a valóság. Először tehát a he¬
lyes gondolkodáshoz kell hozzászoknunk, ami ellentéte an¬
nak, amit a fizikaiságban gondolni tudunk. Az emberek
leszoktak arról, hogy helyesen gondolkodjanak, vagyis oly
módon, hogy a gondolkodással bejussanak a szellemiségbe.
Ma sajnos igen sok olyan ember van, aki bár a mi nyel¬
vünkön beszél, és nyelvünk tartalmazza a „szellem" szót

147
is, már semmit sem tud elképzelni szellem alatt. Csak vala¬
mi fizikait tud elképzelni. Ezért ha az ember a szellemet el
akarja képzelni, olyasmihez kell eljutnia, aminek nincse¬
nek fizikai tulajdonságai, ami tehát a fizikai világban nem
látható. A mai ember gondolkodása már olyannyira tönk¬
rement, hogy a szellemiséget is fizikaiként akarja látni.
Ezért lesz spiritisztává. A fizikai test meg tud mozgatni
egy asztalt. Az emberek azt mondják: ha egy asztalt meg
tudok mozgatni, akkor létezem. Ha a szellem létezik, ak¬
kor meg kell tudnia mozgatni egy asztalt. Elkezdenek hát
asztalt táncoltatni, és ezáltal bizonyítják a szellemi világot.
Ez azért történik, mert a gondolkodás eltorzult. Materia¬
lista lett, a szellemet is fizikai módon akarja elképzelni. A
spiritizmus a legmaterialistább dolog, ami csak létezhet.
Ezt csupán meg kell érteni.
Talán vannak önök között, akik azt mondják, ott voltak,
amikor az emberek az asztal körül ültek, kezüket össze¬
érintették, láncot alkotva, és az asztal ugrálni kezdett és
minden lehetséges mozgást végzett. Külsőleg ez így is van.
Körülülhetünk egy asztalt, láncot alkothatunk, és az asz¬
tal bizonyos körülmények között mozogni kezd. De tud¬
ják, úgy van ez, mintha én valamilyen kis mozgással egy
nagyobb mozgást idéznék elő. Gondolják el, hogy van egy
vonat. Elől van egy mozdonya, és azon a mozdonyvezető.
Ha a mozdonyvezető leszállna, és hátulról tolná a vonatot,
nem igazán sikerülne gyors mozgásba hoznia azt. De nem
is tesz ilyet. A mozdonyvezető csak egy egészen kis moz¬
dulatot tesz, mire a gyorsvonat megindul, és húzza a ko¬
csikat. Miért? Mert az átkapcsolás a megfelelő módon je¬
len van. Egy kicsi mozgás fizikai úton egy nagy mozgást
eredményez.
Ugyanígy, teljesen fizikai folyamat, amikor az emberek
az asztal körül láncot alkotnak, aztán apró rezgésekbe kez¬
denek. És látják, ezek az apró rezgések az anyagot - amely
ugyanis művészien van kialakítva - nagyobb mozgásba
hozzák. Ez egy teljesen szokványos fizikai folyamat.
Ha aztán van valaki az asztaltársaságban, akinek a tu¬
dattalanjában valamiféle gondolat van jelen, az folytató¬
dik a rángatódzó ujjakban. Ezen a módon kap válaszokat

148
az ember, ezt olvashatja el az ábécé betűi alapján egy sze¬
ánszon. Amit azonban válaszként kap, az mindig valaki¬
nek a tudattalanjában van jelen, aki ott van, még ha a vá¬
lasz szellemes is. Már elmagyaráztam önöknek, hogy az
ember, ha egy kicsit is belenyúl a tudattalanjába, sokkal
szellemesebb lesz, mint a saját tudata útján. Ez az asztal-
táncoltatásnál napvilágra kerül. Az, hogy az emberek spi¬
ritisztákká válnak, éppen azt bizonyítja, hogy a materia¬
lizmus korunkban milyen nagy teret hódított magának.
A szokásos gondolkodásmóddal egyáltalán nem tudunk
semmiféle magyarázathoz jutni, amit az emberre vonat¬
koztathatnánk. Emlékeznek, abban az újságcikkben, amit
ma felolvastam, megkísérelték, hogy egy álmot, a repülés
álmát megmagyarázzák. Csakhogy az illető éppen az igaz¬
sággal ellentétes módon magyarázta a dolgot. Az emberek
éppen az ilyen rendkívül érdekes dolgokat nem tudják már
megfelelően tanulmányozni. Sokszor beszéltem már önök¬
nek az álmokról. Ma még néhány fontos tényt szeretnék
megemlíteni.
Gondolják el, hogy valaki álmodik. Azt álmodja, hogy
Baselban valamelyik téren sétál. Hirtelen azonban úgy ta¬
lálja - az álomban ez lehetséges -, hogy egy kerítés áll előt¬
te. A kerítésen van egy léc, aztán megint egy, egy hiány¬
zik, itt is van egy, ott is, aztán megint hiányzik egy. Most
tovább álmodik, át akar ugrani a kerítésen, és az egyik lé¬
cen fennakad. Ez fáj neki, amire felébred, és észreveszi,
hogy semmiféle lécen nem akadt fenn, viszont borzasztó¬
an fáj a foga. A fogsorán fent van egy lyuk, aztán megint
egy. Ez az, amit látott, a kerítést a hiányzó lécekkel. Telje¬
sen megfelelt a felső fogsorának a lyukas fogakkal. Aztán
megfogja az egyik fogát, ez az, ami fájt neki. Kilukadt és
fáj. Ilyen álom valóban előfordul.
Tulajdonképpen mi történt? Az egész folyamat ugye¬
bár, éber állapotban játszódott le. Azt mondhatja: „Amíg
aludtam, szerencsés voltam, nem éreztem az ostoba fogfá¬
jást." Miért nem érzi az ember a fogfájást, amikor alszik?
Mert az asztráltest kihúzódott belőle. A fizikai test és az
étertest nem érzi a fogfájást. Egy követ megkopogtathat¬
nak, ahogy akarnak, levághatnak belőle egy darabkát - a

149
kő egymagában nem érzi ezt. A növényt szintén kitéphetik
- nem érzi, mert nincs asztrálteste, mert csupán éterteste
van. Bizonyára nem tépnének a mezőn többé rózsát vagy a
virágokat, ha a növények fájdalmukban sziszegnének, mint
a kígyók! De ez nem igaz, a növények nem éreznek fájdal¬
mat. Alvás közben pedig az ember is olyan, mint egy nö¬
vény. Amíg alszik, nem fáj a foga. Amikor asztráltestével
belehuppan a fizikai testbe, akkor ez a fogsorába is bejut.
Csak ha az egész testben benne van, akkor érzi az ember a
testben a fájdalmat. Ha nincs egészen benne, akkor jön lét¬
re az, hogy a fájdalmat egy külső tárgynak tulajdonítja.
Gondolják el, hogy meggyújtok egy gyufaszálat, és lá¬
tom, hogy meggyullad. Ha benne lennék, akkor asztráltes-
tem útján nem csupán látnám, hanem fájdalmat is érez¬
nék. Amíg nem vagyok teljesen benne a testemben, hanem
épp csak belecsusszanok, a fogsorom olyan, mint egy kül¬
ső test, ilyennek is érzem, és létrehozok egy képet, amely
hasonló hozzá. Ahogy a külső tárgyaknál képeket alkotok,
úgy alkotok képet a fogsoromról is, ha asztráltestemmel fé¬
lig még kint vagyok a fizikai testemen kívül, és mivel igazi
képet nem tudok létrehozni - ezt csak a szellemtudomány
útján tehetem meg -, akkor a fogsor helyett létrehozom a
kerítés képét. És mivel a fogsoromban lyukak vannak, a
kerítésből is hiányzanak lécek. Látják, az asztráltest be-
csusszanásakor valamilyen zavar útján jön létre egy téve¬
dés, amikor még nem vagyunk teljesen benne a testben. A
belsőt külsőnek tartjuk, mert alváskor még fizikai testün¬
kön kívül vagyunk. A belső ilyenkor külső.
Ami a fenti álomban a fogfájós emberrel történt, azt
kisgyermekeknél már ténylegesen láttam. Olyan kicsinyek
oktatásán vettem részt, akiknek még nem volt érzékük a
teljesen helyes beszédhez, és valóban előfordult, hogy az
egyik, aki éppen elkezdett írni, „Zahn" helyett „Zaun"-t
írt („fog" helyett „kerítés"-t - a ford.). a tanár persze rá¬
szólt, hogy ez helytelen. így jön létre a félelem az asztrál¬
test becsusszanásánál; nem a kicsusszanásnál, hanem a
becsusszanásnál! Itt nem repülési álomról van szó, hanem
félelemből fakadó álomról. Ahogyan a lidércnyomásnál a
gyerek fél és félelmét a testén kívülre helyezi, úgy lesz a

150
Zahn-ból is Zaun. A gyerek helyesírási hibát vét, a helyte¬
len szókapcsolat pedig megjelenik az álomképben. Valami¬
lyen asszociatív szókapcsolás mindig, minden álomban je¬
len van. így lehet tehát belátni, hogy tulajdonképpen mi is
történik.
Látják, ha valaki így beszél - e z a Richárd Traugott már
sokszor írt az álmokról, korábban is épp olyan értelmetlen
dolgokat, mint amit most a repülési álomról -, és csak a je¬
lenkor szokásos tudásával van felfegyverkezve, az ponto¬
san az ellenkezőjét mondja annak, ami igaz. Mert nem ér¬
ti, hogy az asztráltest a kiemelkedéskor kitágul, és olyan
érzetet kelt, mint ha valaki repülne, amikor pedig vissza¬
tér a fizikai testbe, újra összeszűkül, és olyan érzést vált
ki, mintha az embernek keresztül kellene nyomakodnia
egy szűk résen. Az izmok megfeszülése olyan, mint egy fé¬
lelemből fakadó álom, ami éppen akkor jelenik meg, ami¬
kor a cikkíró szerint a repülési álomnak kellene megjelen¬
nie. Az elalvásnál, ha az nem rendesen megy végbe, csak
félelemből fakadó álom jöhet létre. Gondolják el, hogy va¬
lahol fekszenek, és az az érzésük, hogy valaki fojtogatja
önöket. Ez úgy jön létre, hogy amikor éppen elalszanak,
valami nyugtalanság van önök körül, és nem tudnak jól el¬
aludni. Megpróbálják, elalszanak, aztán felébrednek. Ami¬
kor vissza akarnak aludni, az nem megy, mert fáradtak.
Ekkor lép fel a fojtogató érzés, mert az asztráltest be akar
jutni a testbe, kényszeríti magát, de mégsem sikerül meg¬
felelően bejutnia. Nem árt, ha az ember tisztában van az
efféle dolgokkal.
Az eddig mondottakból adódik, hogy még valami szük¬
séges, ha az ember a szellemi világot meg akarja ismerni.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a fizikai test nem tud
együttműködni. Az embernek éppen abban kell élnie,
amit asztráltestnek nevezünk. Aki a szellemi világot meg
akarja ismerni, annak véghez kell vinnie valamit, hogy ne
aludjon el. A szokványos életben, amikor asztráltestünk-
kel kicsusszanunk a fizikai testből, elalszunk. Emlékezze¬
nek a boroshordóra, amit az előbb emlegettem. Az asztrál¬
test hatalmasra megnő. Ha az asztráltestet meg akarjuk
ismerni, belső erőkkel kell összetartani. Gondolják el, mi

151
történne, ha most az emberi asztráltest és az én helyébe
egy pillanatra újra a málnaié cseppet tenném. Nézzük meg
ezt teljesen képszerűén! Van egy vizespoharunk, és abban
egy csepp málnaié. Ez a csepp most kiterjed. A vizespo¬
hárban van, még érezzük. Képzeljünk el azonban valamit
- ezt természetesen nem tudom lerajzolni -, ami százezer¬
szer nagyobb: semmit sem látnának belőle, ha megfelelő¬
képpen szétoszlatnám. Éppen így semmit sem lehetne
érezni. Gondolják el azonban, hogy a csepp egy ördögfió¬
ka volna, és beletenném ebbe a boroshordóba, négyszáz
vödör bor közé - bocsássanak meg, nem borba, vízbe -, s a
málnaié csepp, ez az igazi ördögfióka azt mondaná: „Nem
hagyom magam belekeverni, maradok málnaié csepp!" Itt
van tehát a boroshordó vagy vizeshordó, viszont a málna-
lé csepp egészen kicsi marad benne. Ha most a nyelvükkel
utánamennének és a vizet nyaldosva arra a helyre jutná¬
nak, ahol az ellenszegülő málnaié csepp kicsi maradt, ak¬
kor megéreznék annak édességét.
Azt mondtam, ez egy ördögfióka, hogy valamilyen kife¬
jezést találjak. Az antropozófia ellenfelei olykor igazán tré¬
fásak. Egy hamburgi újságban, miután az antropozófiát
minden oldalon szidalmazták, arra is kitértek, hogy én ki
vagyok. Azt írták, maga vagyok az ördög. Teljesen komo¬
lyan értették, hogy személyemben az ördög jelent meg a vi¬
lágban. Pedig csupán annyit mondok, hogy ez a málnaié
csepp egy ördögfióka, minthogy kicsi akar maradni, ami¬
kor beleteszik a vízbe. Az asztráltesttel valami más a hely¬
zet, amikor a fizikai testből kikerülve olyan kicsi marad,
mint amilyen a fizikai testben volt. Ahhoz, hogy az aszt¬
ráltest kicsi maradjon, az embernek belső erőket - pontos
gondolatokat - kell kifejlesztenie. Említettem, hogy az em¬
bernek önálló gondolatokat kell kifejlesztenie. Az önálló
gondolatok azonban erőteljesebbek, mint azok a gyenge
gondolatok, amelyeket az emberek manapság kialakítanak.
Az első feltétel az erős gondolkodás. A második feltétel a
visszafelé gondolkodás képessége. A külső fizikai dolgok
előre haladnak. Ha meg tanulunk fordítva gondolkodni, ak¬
kor megtanulunk még erősebben gondolkodni. Ha pedig
még az olyan, fizikai világnak ellentmondó állításokat is

152
megtanuljuk, mint amilyeneket legutóbb említettem - pél¬
dául hogy minden rész nagyobb, mint az egész -, akkor
megtanuljuk belehelyezni magunkat abba a világba, amely
nem olyan, mint a fizikai, hanem annak éppen az ellenté¬
te. Akkor megtanuljuk, hogy belehelyezkedjünk a szellemi
világba.
Mindezek azt eredményezik, hogy az asztráltest, annak
ellenére, hogy eltávozik a fizikai testből, kicsi tud maradni
- nem áramlik bele az általános asztrális tengerbe.
Tisztában kell azonban lennünk vele, hogy mindezt az¬
zal a józansággal és tudományossággal kell nézni, ahogyan
a külső fizikai élet dolgaira tekintünk. Mihelyst fantáziá-
lásba kezdünk, már nem a szellemtudományt követjük.
Óvakodjunk a fantasztává válástól!
Képzeljék el például - világosan akarok fogalmazni -,
hogy fájdalmat éreznek a lábuk nagyujjában. Ezt a fájdal¬
mat az asztráltest útján érzik. Ha csak fizikai testük vol¬
na, semmilyen fájdalmat nem éreznének, ha csak étertes¬
tük volna, akkor sem éreznének fájdalmat, különben a
növény is sivalkodna, ha megfogjuk, zokogna a virág, ha
leszakítjuk. Önök is sivalkodnak, ha a lábúk nagyujj ában
fájdalmat éreznek, vagyis önök talán nem, de tudják, mit
akarok mondani. Tegyük fel, hogy sivalkodunk, ha fáj a
nagylábujjunk. Nos, miért sivalkodunk? Azért, mert aszt-
ráltestünk az egész fizikai testre kiterjed. Ha lábunk nagy¬
ujj ában valami rendellenesség történik, akkor az asztrál¬
test útján jelzés jut el az agyunkig, és képzetet alkotunk a
fájdalmunkról.
Most pedig képzeljék el, hogy valakinek beteg az agya.
A nagylábujjban fellépő fájdalom érzékeléséhez arra van
szükség, hogy az agyban legyen egy egészséges hely, ami¬
vel a fájdalmat érzékelni képes az ember. Képzeljük el vi¬
szont, hogy ez a hely az agyban megbetegszik. Azt mond¬
tam: a lélek nem betegszik meg, az asztráltest nem lesz
beteg, de a fizikai agy megbetegedhet. Ha ez a terület az
agyban beteg, akkor a nagylábujjban lévő fájdalmat nem
tudja érzékelni. Mit tesz ilyenkor az ember? Bár a fizikai
agy egy darabkája beteg, de azon a helyen még mindig ott
van az agy éterteste, amit most nem támogat a fizikai rész.

153
Mit tesz az étertest? A láb nagyujj ából hegyet csinál. Nem
érzékeli már a láb nagyujját, de hegyet csinál belőle, és a
fájdalmat átalakítja csupa kis szellemmé, akik benne ül¬
nek a hegy gyomrában.

Itt van a láb nagyujja, amely kikerült a térbe, mert az

agy beteg. Ilyenkor az ember megesküszik rá, hogy egy
magas hegy áll előtte, pedig csupán a nagylábujja fáj. Ezt
nevezzük téveszmének.
Ha a szellemi világba be akarunk jutni, meg kell, óv¬
nunk magunkat attól, hogy ilyen téveszméink legyenek,
különben fantasztákká leszünk. Hogyan érhetjük el ezt?
Mindenekelőtt is iskolázással. Tudnunk kell, mi minden
származhat a fizikai testtől, ha az valahol beteg. Akkor
nem fogjuk többé összetéveszteni azt, ami igazi szellemi¬
ségnek látszik, azzal, ami csak a fizikai testből indul ki.
A tevékeny gondolkodáshoz - ahhoz a fordított gondol¬
kodáshoz, amit legutóbb említettem, vagyis amikor az em¬
ber egészen mást gondol, mint amit a fizikai világban ész¬
lel -, annak is hozzá kell járulnia, hogy pontosan tudjuk:
ez és ez a fizikai testtől származik. Ezekre az előkészüle¬
tekre szükség van.
Látják, uraim, abban az előkészületben, amit az ősi ko¬
rokban megtettek az emberek, hogy a régi módon behatol¬
hassanak a szellemi világba, volt egy bizonyos művészet.

154
Ezt dialektikának nevezték. Azaz: meg kellett tanulni gon¬
dolkodni. Ma, ha az ember azt akarja feltételül szabni va¬
lakinek, hogy először tanuljon meg gondolkodni, az illető¬
nek minden haja szála az égnek mered, mert mindenki azt
hiszi, hogy már tud gondolkodni. Ha azonban az ember a
korábbi időkbe visszamegy, a dolog úgy áll, hogy az embe¬
reknek először egy bizonyos gondolkodást kellett megtanul¬
niuk. Ezt a gondolkodás-tanulást nevezték dialektikának.
Tudni kellett előre és hátra gondolkodni, és a fogalmakat a
megfelelő módon kialakítani.
Hogyan érték ezt el? Azáltal, hogy a gondolkodást a be¬
széd útján tanulták meg. Említettem egyszer, hogy a gyer¬
mek először beszélni tanul meg, aztán gondolkodni, ter¬
mészetesen gyerekesen. Az emberek ma az egész életük
folyamán megtartják ezt a gyerekességet, de felnőtt életük
során ez már semmire sem használható. Ha az ember a be¬
széden tanul folyamatosan gondolkodni, akkor minden ki¬
es belégzésnél helyesen veszi a levegőt. Ugyanis a beszéd a
helyes légzéssel függ össze. Az ember helyesen veszi a le¬
vegőt, és helyesen engedi ki. Nagyon sok függ attól, hogy
az ember a helyes beszédre rendezkedik-e be, mert a he¬
lyes beszéd a helyes légzésen alapul. Aki helyesen tud léle¬
gezni, hosszasan tud beszélni, aki viszont nem helyesen
lélegzik, az hamar kifárad, ha hosszasan és összefüggően
kell beszélnie.
A dialektika művészetének köszönhetően az ember
megtanult helyesen beszélni és így helyesen gondolkodni
is. Ma az emberek nem tudnak helyesen gondolkodni,
mert légzésükkel minden pillanatban légzőszervüknek üt¬
köznek. Figyeljék csak meg, amikor egy mai tudós beszél.
Először is nem nagyon beszél, többnyire felolvas. Itt egé¬
szen más dolgokat hív segítségül, a szemét és így tovább,
ezekre támaszkodik. De figyeljük meg, amikor beszél: az
embernek úgy tűnik, mintha rövid lélegzetű volna, és foly¬
ton nekiütődne saját fizikai testének.
Mindezek útján önök képet alkothatnak a fizikai test¬
ről. Teljesen mindegy, hogy az agyukban van-e egy beteg
rész, amelynek helytelen működéséből adódóan a lábuk
nagyujja heggyé válik mindenféle hegyi szellemmel, vagy

155
gondolkodás közben légzésükkel folyamatosan beleütköz¬
nek a fizikai testbe: az egész világ fizikaiként nyilvánul
meg az önök számára. A materializmus tulajdonképpen
onnan származik, hogy az emberek nem tudnak helyesen
gondolkodni, mert helytelenül lélegeznek, és folyton bele¬
ütődnek a fizikai testbe. Ezért aztán azt hiszik, hogy az
egész világ csak lökésből és nyomásból áll. Lökés és nyo¬
más, ez van bennük, mert korábban nem készültek fel a
helyes gondolkodásra. Ezért azt mondhatjuk: ha valaki ma
materialista, ez azért van, mert nem tud kikerülni önma¬
gából - belsőleg mindenütt önmagához ütődik.
Vessünk még egy utolsó pillantást Traugott úrra! Tulaj¬
donképpen azt kellene mondania, hogy a repülési álom
azért jön létre, mert kilépünk önmagunkból, és az asztrál¬
test elkezd megnagyobbodni. De erre nem jön rá, mert el¬
gondolkodik a dolgon, rettentően elgondolkodik. Nos, ura¬
im, gondolják csak el, mi történik akkor, ha valaki, aki
tulajdonképpen nem tud gondolkodni, elkezd töprengeni!
Először is, az illető összeráncolja a homlokát, aztán, ha ez
nem vezet el a gondolkodáshoz, a homlokára csap. Mit is
akar ő tulajdonképpen? Meg akarja feszíteni az izmait.
Megfeszíti őket, és ha nem elég feszesek, akkor még meg is
üti őket, hogy eléggé megfeszüljenek. Mit is csinál tehát
Traugott úr, amikor az álmokon töpreng? Ahelyett, hogy
megnézné, hogyan állnak a dolgok, megfeszíti az izmait,
és akkor megtalálja, amit maga is csinál: izomfeszülés - ez
az! Az álom is izomfeszülés. Az álmokról alkotott saját
gondolatait felcseréli a valósággal. Persze még így is tanul¬
hatunk valamit Traugott úrtól - hogy mi történik vele,
amikor a dolgokon töpreng -, ha fejtegetését elolvassuk.
Napjainkban az a helyzet, hogy ha az ember elolvassa va¬
lakinek a nyomtatásban megjelent szerzeményét, akkor
azt tapasztalja meg, amit az író képzel az adott dologról.
Ha az ember ma újságot olvas, nem azt tudja meg, ami a
világban történik, hanem azt, amit a szerkesztőségi szobá¬
ban ülő urak szeretnének látni a világban.
Így van ez a materialista tudománnyal is. Nem tudjuk
meg belőle, milyen is a világ, csupán azt, mit gondolnak a
világról ma a materialista professzorok. Ha erre rájönnek,

156
látni fogják, hogy az antropozófia nem rászedni akarja a
világot, hanem az alattomosság, az illúziók és mindannak
helyére, ami néha teljesen tudatosan hamis, a becsületes¬
séget akarja ültetni.
Látják tehát: a becsületesség, a belső becsületesség az a
negyedik tulajdonság, amivel rendelkezni kell, hogy bejus¬
sunk a szellemi világba. Ha a világot így nézik, látni fog¬
ják, hogy a becsületesség nem nagyon van jelen a világ¬
ban. Nem csoda, hogy a tudományban sincs jelen.
Ezzel a gondolkodás számára négy tulajdonságot jelöl¬
tünk meg: tiszta, önálló gondolkodás; külvilágtól független
gondolkodás; egészen másfajta gondolkodás, mint ami a
fizikai világban jelen van; valamint becsületes gondolko¬
dás. A többi tulajdonságról a következő alkalommal fo¬
gunk beszélni.

157
 TIZENEGYEDIK ELŐADÁS

Maradt még egynéhány kérdés a múltkor feltettek közül.

Ahogy legutóbb, ezúttal is egy tudós fejtegetéséhez szeret¬
nék kapcsolódni, olyasvalamihez, ami sok fejtörést oko¬
zott az illetőnek, és ez a gyíkfarok. Ezen keresztül fogunk
vizsgálódásunk tárgyához eljutni. Tudják, ha az ember
meg akar fogni egy nagyobb gyíkot, annak letörik a farka.
Azt mondják, azért van ez, mert a gyík merev. Éppen ezért
nagyon nehéz egy nagyobbfajta gyíkot befogni: annak me¬
rev farka letörik, a gyík pedig vidáman továbbfut a farka
nélkül. A tudósok megpróbáltak nyomára bukkanni an¬
nak, vajon a gyík farka ténylegesen leszakad-e, vagy pedig
az állat hagyja hátra. A mai, materializmusból kiinduló tu¬
domány azon töpreng, mennyire gyenge az állat izomzata,
hogy nem tartja össze a farokrészét, amikor a gyíkot meg¬
fogni igyekszenek.
Nos, itt egy különös ténnyel van dolgunk, és ezt az em¬
berek nagyon kevéssé veszik figyelembe. Ez a tény az,
hogy ha a gyíkot mégis megfogják és hosszabb ideig fog¬
ságban tartják, ezt a sajátságos tulajdonságát, hogy a farka
könnyen letörik, elveszíti. A farka megerősödik, és már
nem szakad le olyan könnyen. Ha a gyík kint van a termé¬
szetben, a farkát könnyen elveszíti, de ha fogságban van,
akkor jobban megtartja azt. Honnan ered ez?
Azt már a felületes szemlélő is beláthatja, hogy a gyík
szörnyű félelme milyen lényeges szerepet játszik farkának
elvesztésében. De tovább kell mennünk, és fel kell ismer¬
nünk, hogy a gyíkban az ember közeledtére fellépő félelem
az - ez a fogságban tartott állatnál már nincs meg -, ami
az állati matériát összetartja és megkeményíti.
Most az emberi élet egy sajátságos jelenségéről fogok
beszélni. Bizonyára hallották már, hogy azok az emberek,

158
akik erősen függenek a lelkiéletüktől, ha félelmet éreznek,
hasmenést kapnak. A félelem hasmenést okoz náluk. Mit
jelent ez? Azt jelenti, hogy ami a belekben van, azt már
nem tudják összetartani. Igen, de mi tartja össze a dolgo¬
kat a belekben? Látják, ha a félelem felhúzódik a lélekbe,
akkor a dolgokat már nem tartja össze a belekben, ha vi¬
szont a félelem lent van a belekben, akkor az anyagokat
összetartja.
És ez így van a gyíknál is. Ha az ember megnéz egy gyí­
kot (lerajzolja), az éppen olyan, mint saját alsótestünk -
folytonosan tele van félelemmel, tehát egyfajta lelkiséggel.
Különösen a gyík farka van tele félelemmel. Amikor az ál¬
lat kinyomja a félelmét, eltörik a farka, de a félelem még
benne marad az állatban. Az állat nem érzi a félelmet,
amikor fogságban van, mert hozzászokott az emberekhez,
ennek viszont az a következménye, hogy a félelem a farkát
össze tudja tartani. Itt egy egészen határozott lelki tulaj¬
donságot látunk, aminek bizonyos jelentősége van a testi
állapot tekintetében.
Bennünk emberekben is van félelem. Lábunk nagyujjá-
ban, lábszárunkban, hasunkban, mindenütt benne van a
félelem. Csak a rekeszizmunkig nem hatol fel, kivéve ab¬
ban az esetben, ha félelemből fakadó álmot látunk. De
bennünk van a félelem, s annak megvan a maga célja: ösz-
szetartja organizmusunkat. A legtöbb félelem a csontja¬
inkban van. A csontok azért olyan erősek, mert rendkívül
erős bennük a félelem. A félelem az, ami a csontokat szi¬
lárdan tartja. Abban a pillanatban, amikor az ember túl
keménynek érzi a csontjait, csontritkulást kap. Ezért az
aggodalmaskodó embereknél, azoknál, akik már fiatal ko¬
rukban is félénkek voltak, amikor a csontok még nem elég
kemények, nagyon könnyen megpuhulnak, de az emberek
félnek attól, hogy ezt igazolva lássák. Ezért az angolkóros
gyerekeknek lelki segítséget is kell nyújtani azáltal, hogy a
félelmet valamivel kiűzzük belőlük. Egészen hibás lenne
azonban, ha azt mondanánk: a félelmet valamilyen lelki
tényező ülteti el bennünk. Csak arra van szükségünk,
hogy a félelmet valamivel magasabbra emeljük, akkor ma¬
gasabb megismeréshez juthatunk. Ez nem lenne jó, mert

159
ugyanakkor lelkileg és testileg is megbetegítenénk magun¬
kat. Valami egészen mást kell tennünk.
Látják, ha a szellemi világ megismeréséhez akarunk el¬
jutni - erről más összefüggésben már beszéltem -, akkor a
külső világba helyesen kell beleélnünk magunkat. Nos, ho¬
gyan élik bele magukat az emberek a külvilágba? Az utóbbi
hetekben nagyszerű példát láthattunk erre. Ugye, borzasz¬
tóan fáztunk, korábban pedig rettentően megizzadtunk.
Nos, a legtöbb ember tehát úgy áll a világban, hogy nem
tud annál többet érezni, minthogy borzasztóan fázik vagy
rettentően megizzad. Ez azonban nem az egyetlen lehető­
ség arra, hogy a külső világba beleéljük magunkat. Ki kell
alakítunk egy bizonyos képességet, hogy ne csak fázzunk,
amikor hideg van, hanem legyünk tisztában vele, hogy a
hideg egyfajta félelmet kelt, és tudjuk azt is, hogy ha meleg
van, akkor a félelem elmúlik. Ha az ember kialakítja önma¬
gában, hogy a hótól egy bizonyosfajta félelmet érezzen, és
ugyanakkor jó érzés töltse el, ha süt a nap, akkor ezzel a
képességgel magasabb megismeréshez juthat. Aki tehát
magasabb megismeréshez akar jutni, annak akkor is érez¬
nie kell valamit, ha egy izzó vasdarabhoz közeledik, és ak¬
kor is, ha egy kődarabhoz ér. Ha valaki egy izzó vasdarab¬
hoz közelít, belsőleg azt kell éreznie: „Ez olyasmi, ami a te
saját hőddel rokon, ez jót tesz neked." Ha viszont egy kő¬
darabot vesz a kezébe, annak kellemetlennek kell lennie
számára, félelmet kell keltenie benne.
Mindebből ugyanakkor az is látható, hogy aki el akarja
érni a magasabb megismerést, annak nem szabad ideges¬
nek lennie, ahogy ma mondják, különben ha kezébe vesz
egy kődarabot, azt le kellene ejtenie, mert félelmet kelt
benne. Bátornak kell lennie, és a félelmet el kell viselnie.
Ugyanígy, nem szabad azt tennie, amit a szúnyog, ami
gyönyörűségét leli a gyertyafényben, annyira, hogy bele is
repül és halálát leli. Éppen a lángba repülő rovarnál lát¬
hatják, hogy a láng mennyire rokon a lelki-szellemivel.
így tehát azt mondhatjuk: belső érzéket, átérzést kell
megszereznünk a külső természet jelenségei számára. Mi
jön létre ezekből? Látják, a Földnek szilárd kőzete van (az
ábrán lent: világos).

160
 A Föld szilárd kőzetében hisznek a materialisták - mi¬
vel rá tudnak lépni. Ha megtapintjuk ezt a szilárd kőzetré¬
teget, azt keménynek találjuk. De aki magasabb megisme¬
réshez szeretne eljutni, abban éppen a szilárd kőzetnek
kellene egy bizonyos félelmet keltenie.
Ez a félelem egyáltalán nincs jelen akkor, amikor az em¬
ber az átmelegedett levegőben tartózkodik. Az átmelege¬
dett levegőt a szilárd kőzet fölé rajzolom. Ha az átmelege¬
dett levegőt vesszük szemügyre, ez a félelem egyáltalán
nincs jelen az emberben, mert az átmelegedett levegő nem
kelt félelmet - ezt úgy próbálom jelezni, hogy a levegőt pi¬
rosra rajzolom. Mégis el lehet érni, hogy valakiben az át¬
melegedett levegő is félelmet keltsen. Ez akkor történik, ha
az ember megkísérli, hogy azzal, amit a meleg levegővel
szemben érez, így jut egyre inkább dűlőre, hogy már tet­
szik neki. Gondolják meg: itt van valaki, aki egyre jobban
és jobban érzi magát a meleg levegőn. Most azonban a me¬
leg levegő elkezd benne félelmet kelteni. Minél jobban érzi
magát az ember, annál félelmetesebb lesz a meleg levegő.
Ha tehát az ember hozzászokik ahhoz, hogy jól érezze
magát a meleg levegőn, ha úgyszólván egyre jobban hozzá¬
szokik a meleghez - ezek szükségesek, az embernek benne

161
kell állnia a természetben, ha szellemi megismeréshez akar
jutni -, akkor a dolog egészen érdekessé kezd válni. Meg¬
próbálom ezt most még világosabbá tenni. A legtöbb em¬
ber igyekszik újra lehűteni magát, ha melege van. Termé¬
szetesen nem tud egyebet, csak azt, hogy szívesen lehűlne.
De ha kibírja a meleget, ha ott marad a melegen, ha ez jó
érzéssel tölti el, akkor elkezdődik az, amit itt a levegőben
(sárga) sematikusan lerajzoltam: sajátságos módon min¬
denféle képek jönnek létre, és ténylegesen megjelenik a
szellemi világ - az a szellemi világ, amelyet a levegő tartal¬
maz, de az ember nem érzi, nem érzékeli a levegőben, mert
a levegő melegét nem akarja elviselni.
Ha az ember hozzászokott ahhoz, hogy lássa ezeket a
szellemi lényeket - amelyek a levegőben vannak, és eled¬
dig csak azért nem érzékelte őket, mert a levegő melegét
nem akarta elviselni -, ha tehát hozzászokott ezeknek a lé¬
nyeknek a látásához, akkor fokról-fokra eljut oda, hogy a
szilárd kőzeteknél is valami sajátságosat érzékeljen. Arra
jön ugyanis rá, hogy ha ügyetlen kezével megfog egy kö¬
vet, akkor azt keménynek találja. Ha azonban újra és újra
nekikezd, hogy a szellemit érzékelje, ha egyre inkább kö¬
zeledik a szellemhez, ha a fizikálisan érzékelhetőn túl egy¬
re inkább a szellemi is ott van körülötte, akkor bár a hús¬
ból és vérből álló fizikai testével nem tud a földi talajba
belebújni, de az asztráltestével igen. Ez nagyon érdekes:
abban a pillanatban, amikor az ember elkezd a légtérben
szellemiséget érzékelni, asztráltestével annyira kibújik fi¬
zikai testéből, hogy a követ már nem érzi akadálynak, ha¬
nem belemerül a szilárd talajba, ahogyan úszó a vízbe. Az
ember belehatol a kőzetbe (piros alul). Érdekes módon a
levegőbe nem tudunk belehatolni szellemként, mert meg¬
jelenik számunkra a többi szellem. A föld talajába azon¬
ban - ami a szellemiség számára üres - könnyen belebú¬
junk, bele tudunk merülni, mint egy úszó.
Látják, a köztes állapotban víz van (kék). A víz felülről
párolog, és esőként újra lehullik. Fent - ezt már látták -
néha villámok képződnek (piros fent). A víz a szilárd talaj
és a levegő között helyezkedik el. Hígabb, mint a szilárd ta¬
laj, de sűrűbb, mint a levegő. Mit jelent ez? Olyasvalamit,

162
amit az ember akkor lát a legjobban, ha feltekint a villám¬
ra. A villámról azt mondják a tudósok, hogy egy elektro¬
mos szikra. De vajon igazuk van-e? Nos, talán már ismerik
a jelenséget, hogy ha veszünk egy pecsétviasz rudat és
megdörzsöljük egy bőrdarabbal, akkor elektromos lesz, és
ha egy kis papírdarabkát közelítünk hozzá, azt magához
vonzza. Dörzsölés útján vagy más módon elektromossá te¬
hetünk különböző tárgyakat. Ezt a gyerekeknek az iskolá¬
ban bemutatják.
Itt azonban határozottan le kell szögezni valamit. Ha az
ember egy párás osztályteremben van, a pecsétviasz rúd
nem lesz elektromos - a kísérletnél egyéb dolgok sem lesz¬
nek elektromosak -; először egy száraz kendővel mindent
szárazra kell dörzsölni, mert a nedvesség nem idézi elő az
elektromosságot. Szárazon viszont az elektromosság létre¬
jön. Nos, a tudósok azt mondják: odafent vannak a felhők,
egymáshoz dörzsölődnek, és létrehozzák az elektromos
szikrát, a villámot. Igen, uraim, de mindegyik gyerek meg¬
tehetné az ellenvetést: „Hiszen éppen a nedvességet kelle¬
ne megszüntetni, mert ha csak nedves eszközeink vannak,
az elektromosság nem jön létre." Ezt az ellenvetést mind¬
egyik gyerek megtehetné. Amit tehát a tudósok monda¬
nak, az értelmetlenség. Természetesen egyáltalán nem le¬
het szó arról, hogy fent a felhők összedörzsölődnek.
De gondolják csak meg, hogy ha a víz elpárolog és a pá¬
ra felszáll, akkor egyre inkább a szellemiség területére ke¬
rül, eltávolodik a szellem nélküli anyagtól odalent, és fent
belenyomul a szellemibe. Valójában a szellem az, ami az
elektromos szikrát, a villámot létrehozza. Ha ugyanis egy¬
re feljebb és feljebb megyünk, akkor a szellemiség terüle¬
tére érünk. Csak a Föld van közel a materiálishoz. Fent a
szellemiség vesz körül bennünket. Felfelé haladva valóban
a szellemiséghez jutunk el. Abban a pillanatban, amikor a
vízpára felszáll és eljut a szellem területéhez, a szellemi¬
ségből villám jön létre. A víz odafent szellemivé válik, és
besűrűsödve jön le újra. Ha tehát a természetet szemlél¬
jük, már a szellemiségbe jutunk. És csak ha nem akarjuk
tekintetbe venni a szellemiséget, akkor jutunk olyan ab¬
szurd dolgokhoz, mint amit a repülési álomról mondtam

163
el önöknek, vagy a gyík farkáról, vagy a villámról. Minde¬
nütt azt találjuk, hogy a természetet nem tudjuk megma¬
gyarázni, ha nem hatolunk be a szellemiségbe.
Most az is tisztázódhat, hogy ha az ember a földön áll,
akkor mindig a lenti szellemiséggel rokon, abba bele tud
merülni, mint egy úszó. Ha tehát éjszaka asztráltestünkkel
és énünkkel a fizikai testből és az étertestből eltávozunk,
akkor tulajdonképpen mindenütt a szilárd környezetbe
hatolunk be. Összekötjük magunkat azzal, ami szilárd,
mert a levegőszerűbe nem tudunk behatolni, ténylegesen
a szilárdban mászkálunk.
Ennek a szilárdban való mászkálásnak jelentősége van.
Ha - ahogy ezt korábban mondtam - a megfelelő módon
tartózkodunk a melegben, akkor megláthatjuk a levegő
szellemi lényeit. Ha azonban éjszaka kilépünk a testünk¬
ből és a földiséggel, mint szellemiséggel kapcsolódunk ösz-
sze, akkor lehetségessé válik, hogy amikor felébredünk,
még mindig valamivel rendelkezzünk abból, amit a föld
szilárd anyagaiban átéltünk. Valami még bennünk van, lel¬
kiségünkben benne marad valami.
Mindez már csak azért is érdekes, mert észre fogják
venni, hogy amikor az ember felébred, rendkívül halk
hangokat hall. Ha odafigyel a felébredésre, akkor valami
sajátságos dolgot él át - olyasmit hallhat, mintha valaki
megkopogtatta volna az ajtaját. Éppen ez a rendkívül fi¬
gyelemreméltó: ha az ember a lelkével a levegőbe éli bele
magát, akkor elkezd látni valamit, akkor képek jönnek lét¬
re. Ha viszont a szilárdba, az anyagszerűbe éli bele magát
a lelkével, ha alámerül, mint az úszó a vízben, akkor han¬
gokat él át. Minden szilárd anyag folyamatosan hangokat
ad ki magából, amelyeket az ember csak akkor hall meg,
ha beléjük merül. Minden szilárd anyagban hangok van¬
nak, és az ember felébredéskor még hallhatja őket, mert
félig még bennük van.
Ezek a hangok jelentenek is valamit: ha például valahol
a távolban meghalt valaki, az ember felébredéskor olyas¬
mit hall, mintha az ajtaján kopogtatnának, akkor tudhat¬
ná, hogy a kopogás összefüggésben áll a halottal. Az em¬
ber természetesen nem képes arra, hogy ezeket a dolgokat

164
a helyes módon értelmezze. Mert gondolják csak el: ha
nem tanulták volna meg a betűket, akkor nem tudnának
olvasni. Éppen ilyen kevéssé tudják értelmezni azt a cso¬
dás dolgot, ami olyankor működik, amikor az ember feléb¬
redéskor hangokat hall.
Ne higgyük persze, hogy éppen a halott van az ajtónál,
és az ujjaival kopogtat. A halott azonban a halála utáni el­
ső napokban még jelen van a Földön, benne él a szilárd tes¬
tekben. Az, hogy éppen a szilárddal való kapcsolat útján
jönnek létre hangok, olyasmi, aminek nem kell csodálatos¬
nak tűnnie önöknek - ezt mindig is elmesélték azokban az
időkben, amikor még odafigyeltek az efféle szellemi dol¬
gokra. Annak, hogy az embereknek sejtéseik vannak arról,
hogy valaki a távolban meghalt, megvan a maga jelentősé¬
ge. Egy ember meghalt. Lelkével még a szilárd földi világ¬
gal áll kapcsolatban. Ekkor hangok jönnek létre, amelyek
tőle indulnak ki. Az ember úgy hagyja el a világot, hogy
hangokat ad ki. Ezt természetesen éppen olyan jól lehet a
távolból hallani, ahogyan el lehet olvasni azt a táviratot,
amit valaki Amerikából adott fel. Az ilyen távoli hatásokat
a Föld anyaga közvetíti, ezek mindig jelen vannak a Föl¬
dön. Azokban az időkben, amikor az emberek még odafi¬
gyeltek ezekre a dolgokra, tudtak a szellemiségnek a földi-
séggel való kapcsolatáról. Nem puszta mese, hanem tény
az, amit a korábbi időkben érzékeltek. Látják tehát, hogy
az ember határozott dolgokhoz jut, amelyek ma baboná¬
nak tűnnek, de épp oly tudományosan lehet gondolni rá¬
juk, mint más tudományos dolgokra.
Nos, ezeket a dolgokat is egészen pontosan ismerni kell.
Mert látják, az emberek eljutnának oda, hogy a levegőben
lévő szellemi lényeket érzékeljék, ha nem lennének olyan
kényeskedők, mint ma. Tudják, hogy minél civilizáltabbak
az emberek, egy bizonyos vonatkozásban annál kényeseb¬
bek lesznek. Akik munkájuk révén iszonyú hőséget élnek
át, azoknak nincsen munka közben annyi idejük, hogy a
szellemi világot érzékeljék, különben nem kerülné el őket
a szellemi világ, amely a levegőben él. Az azonban, hogy az
ember a levegőben lévő szellemi lényeket lássa, tulajdon¬
képpen meglehetősen veszélytelen. Bárki minden további

165
nélkül érzékelheti őket, anélkül, hogy ez veszélyes lenne a
számára.
A hallás azonban, ha túl erősen ragadja meg az embert,
és ettől olyan állapotba kerül, hogy mindenfélét hall, az
már veszélyes az ember számára. A helyzet a következő:
vannak emberek, akik fokozatosan kerülnek olyan állapot¬
ba, amelyben minden lehetséges szót meghallanak. Min¬
denfélét mondanak nekik. Ezek az emberek a megőrülés
útján járnak. Az ember tulajdonképpen, amikor azt a vilá¬
got látja, amelyet a levegőben keres, soha nincs veszélynek
kitéve. Miért? Ehhez egy összehasonlítást kell tennem. Ha
egy csónakban utaznak, és vízbe esnek, megfulladhatnak.
Ha valaki kihúzza önöket, bár sok mindent átélhetnek,
mégsem fulladnak meg. Ugyanígy van ez akkor is, amikor
az emberi lélek felfelé halad, és mindenfélét lát. így semmi
sem történhet vele menet közben. Ha viszont lefelé megy a
szilárd anyagba, akkor - mondhatnánk - szellemileg meg¬
fulladhat. Ez a szellemi fulladás akkor jelentkezik, ha az
emberek annyira elvesztik a tudatukat, hogy belsőleg min¬
denféle dolgokat hallanak. Ez természetesen már egészség¬
telen. Látják, ha az ember külsőleg látja a szellemit, akkor
ez éppen olyan, mintha valaki jön-megy a világban, és nem
fél a széktől, amit lát. A külső szellemiségtől sem kell félni.
Amit azonban belsőleg hall - a szilárd földbe egész szelle¬
miségünkkel és egész lelkiségünkkel merülünk bele -, az
teljesen igénybe veszi. Belefullad, megszűnik embernek
lenni. Ezért kell egy bizonyos éberséggel nézni azokra, akik
azt mondják, hogy belsőleg mindenfélét hallanak. Ez min¬
dig veszedelmes. Csak aki valóban teljesen szilárdan áll a
szellemi világban, és kiismeri magát, az tudja, hogy tulaj¬
donképpen mit hall: hogy a hangok sohasem valamilyen
magas szellemi lénytől érkeznek hozzá, hanem sokkal in¬
kább alacsonyabb rendű lényektől. Látják, ezt most telje¬
sen elfogulatlanul mondtam el önöknek, azért, hogy lássák:
emberekként valóban egészen más felfogással kell közeled¬
nünk a külvilághoz, ha a szellemi világba be akarunk jutni.
Természetesen vannak, akik megkérdezhetik: „Miért te¬
szik a szellemek számunkra ilyen kényelmetlenné a megis¬
merésüket?" Nos, igen, de gondolják meg, ha az ember

166
olyan lény lenne, akinek semmi erőfeszítést nem kellene
tennie, hogy bejusson a szellemi világba, ha mindig ott
lenne, teljesen szellemi automata lenne. Csak azáltal jut
helyes viszonyba a szellemi világgal, hogy meg kell erőltet¬
nie magát. A legnagyobb belső erőfeszítést az igényli, hogy
az ember a szellemi világban kutatni tudjon.
Természetesen könnyű a laboratóriumi asztal mellett
ülni, és mindenféle kísérletet végezni, könnyű holttestet
feldarabolni, és így mindenfélét megismerni, de hogy a
szellemi világba eljussunk, az valóban kemény belső mun¬
kát követel. A mai képzett világ ehhez a munkához túlsá¬
gosan lusta. A lustaságból kifolyólag az emberek általában
azt mondják: „Végzem A magasabb világok megismerésének
útja című könyvben leírt gyakorlatokat, de még semmit
sem láttam." Azt hiszik, hogy mindent kívülről kell meg¬
kapniuk, hogy a szellemi látást nem belülről kell, kidolgoz¬
niuk. Az emberek ma azt akarják, hogy mindent elébük te¬
gyenek. Már mondtam önöknek: az ember ma mindent le
akar filmezni, mindenütt filmet akar készíttetni arról, ami
kívülről elébe kerül.
Ha szellemileg igazán előre akarunk jutni, akkor minde¬
nütt arra kell törekednünk, hogy a világból felvett dolgokat
átdolgozzuk. Ezért inkább azok fognak eljutni a szellemi¬
séghez, akik a jövőben elkerülik, hogy mindent lefilmezze¬
nek maguknak. Inkább arra kell törekedniük, hogy együtt
akarjanak gondolkodni a világgal, amikor az valamit mond
nekik. Látják, én nem vetítek önöknek filmeket. Természe¬
tesen ehhez idő sincs, de ha lenne, akkor sem kísérelném
meg, hogy a dolgot filmen levetítsem, hanem inkább rajzo¬
kat készítek, amelyek ebben a percben készülnek, és ame¬
lyekből láthatják, mit akarok azokkal a vonalakkal, ame¬
lyekkel együtt gondolkodhatnak. Ez is olyasmi, amit ma
már be kellene vezetni a gyermekek oktatásánál: lehetőleg
kevés kész rajzot, és sok mindent abból, ami az adott pilla¬
natban jön létre, így a gyerek látja a készülő vonalakat. Ez¬
által a gyerek belsőleg együtt dolgozik a készülő rajzzal, és
ez belső tevékenységre ösztönzi, amely aztán oda vezet,
hogy inkább a szellemibe élje bele magát, és megértse azt.
Nem szabad a gyermekkel kész elméleteket közölni, mert

167
akkor dogmatikusak lesznek. Öntevékenységre kell vezetni
őket, ezáltal egész testük szabadabbá válik.
Nos, minthogy az egyik kérdésben ez is felmerült, a to¬
vábbiakban szeretnék még valami másról is beszélni. Bi¬
zonyára hallották már, hogy a burgonyát úgy hozták be
Európába. Azelőtt Európában nem voltak burgonyaevők
az emberek.
Ez egy sajátságos történet. Tudják, van egy lexikon,
amelynek az írásában közreműködtem, de most egy olyan
cikkelyéről fogok beszélni, aminek nem én voltam a szer¬
zője. Van valami rendkívül mulatságos abban, hogy min¬
denütt azt mondják, hogy Európába a burgonyát egy bizo¬
nyos Drake hozta be, és ezt nagy érdeméül tudják be. Van
is egy Drake-szobor, amit a franciák állítottak. Nos, rend¬
kívül komikus volt számomra, amikor az általános lexikon¬
ban utánanéztem, és abban ez állt: Drake kapott egy szob¬
rot, egy köztéri szobrot, mert tévesen azt állították róla,
hogy ő hozta be a burgonyát Európába. Ha tehát valakinek
állítólagosán tulajdonítanak valamit Európában, szobrot
kap! De nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy a
burgonya egy bizonyos időszakban Európába került.
Vizsgáljuk meg a burgonyát! A burgonyának tulajdon¬
képpen nem a gyökerét esszük meg. A gyökerek valójában
ezek az apró dolgok (rajzol). Ha itt volna a burgonya, ak¬
kor ezek a gyökerecskék rajta lennének. A burgonya maga
tulajdonképpen egy megvastagodott szár. Amikor egy átla¬
gos növény növekszik, akkor gyökerei vannak, és megnő a
szára. Ha azonban a szár megvastagodik, ahogy ez a bur¬
gonyánál is történik, akkor létrejön egy úgynevezett gumó,
egy szárgumó. Ez azonban lényegében egy megvastagodott
szár, úgyhogy a burgonyánál nem egy gyökérrel van dol¬
gunk, hanem egy megvastagodott szárral. Jól jegyezzék
meg: amikor az ember burgonyát eszik, egy megvastago¬
dott szárat eszik. A táplálékot egy megvastagodott szárból
veszi magához. Fel kell tennünk a kérdést: mi a jelentősé¬
ge az ember számára annak, hogy az Európába hozott bur¬
gonyával megtanult egy megvastagodott szárat megenni?
Ha az egész növényt nézzük, akkor ez gyökérből, szár¬
ból és virágból áll.

168
 A növény gyökerei lent nagyon hasonlóak a földi talaj¬
hoz, és elég sok sót tartalmaznak, míg a virág fent hasonló
a meleg levegőhöz - mintha a virágot a nap melege folya¬
matosan főzné. A virág ezért olajat és zsírt tartalmaz, el¬
sősorban olajat. Egy növénynél tehát legalul sót találunk,
ami lerakódik. A gyökerek sóban gazdagok, a virág pedig
olajban.
Mindennek az a következménye, hogy amikor gyökeret
eszünk, akkor a beleinkbe több só kerül. Ezek a sók meg¬
találják az utat az agyhoz, és ösztönzik azt. A só tehát ösz¬
tönzi az agyunkat. Ha például valakinek nem migrénszerű
fejfájása van, hanem olyan fejfájásban szenved, amely az
egész fejet betölti, akkor nagyon jól teszi, ha gyökereket
eszik. Láthatják, hogy bizonyos erősen sós ízt sok gyökér
tartalmaz. Ezt mi az ízlelés útján megtapasztalhatjuk. Ha
azonban virágot esznek, akkor tulajdonképpen a növény
már félig meg van főve. Az olaj a gyomrot és a beleket zsí¬
rosabbá teszi, ennek pedig az altestre van hatása. Az or¬
vosnak ezt tekintetbe kell vennie, ha teát ír fel. A virágból
főzött tea sohasem fog erősen hatni a fejére, de ha valaki a
gyökereket megtöri, és annak teáját megitatja a beteggel,
akkor erősen hatni fog a fejére. Míg tehát az embernél a

169
hasból a fej felé kell haladnunk, alulról felfelé, addig a nö¬
vény az ellenkező utat teszi meg, a virágtól a gyökér irá¬
nyába. A növény gyökere az emberi fejjel van rokonság¬
ban, virága pedig a belekkel. És ha ezt végiggondoljuk,
bizonyos módon megvilágosodik számunkra a burgonya
jelentősége. A burgonya gumója nem vált egészen gyökér¬
ré. Ha tehát az ember sok burgonyát eszik, elsősorban
olyan növényt fogyaszt, amely nem vált egészen gyökérré.
Ha tehát a burgonyaevésre korlátozódunk, és túl sokat
eszünk belőle, nem viszünk be elég tápanyagot a fejünkbe.
Lent maradunk az emésztőrendszerben. Az európaiak te¬
hát a túlzott burgonyaevéssel elhanyagolják az agyukat. Ez
az összefüggés csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha az em¬
ber szellemtudománnyal foglalkozik. Azt lehet mondani:
mióta Európában egyre inkább elharapódzott a burgonyá¬
val való táplálkozás, azóta az emberi fej alkalmatlanná vált
a szellemi gondolkodásra.
Másrészről a burgonya kiváltképpen a nyelvet és a ga¬
ratot ösztönzi. Ha e növénynél lefelé megyünk, nem ju¬
tunk el a gyökeréig. Hasonlóképpen, az embernél is, ha
nem megyünk fel a fejéig, hanem a nyelvnél és a garatnál
maradunk, úgy találjuk, hogy ezeket különösen ösztönzi a
burgonya. Ezért kísérő ételként nagyon ízletes, mert azt
ösztönzi, ami a fej alatt van, és a fejet nem terheli meg.
Ha céklát eszünk, akkor egy erős vágy jön létre, hogy so¬
kat gondolkodjunk. Ezt teljesen öntudatlanul tesszük. Ha
az ember burgonyát eszik, akkor tulajdonképpen erős vá¬
gyat érez arra, hogy újra egyen. A burgonya gyorsan éhes¬
sé teszi az embert, mert nem jut el a fejig. A cékla viszont
hamar jóllakottá tesz, mert ténylegesen a fejhez kerül, és
ami a legfontosabb: ha valóban odáig jut, teljesen áthatja
tevékenységgel. Az ember számára természetesen rendkí¬
vül kellemetlen, ha gondolkodnia kell, ezért jobban szereti
a burgonyát, mint a céklát, mert a burgonya nem ösztönöz
gondolkodásra. A folyton burgonyát fogyasztó ember lusta
lesz a gondolkodásra. Ezzel szemben a cékla erősen gon¬
dolkodásra ösztönöz, de úgy, hogy az ember tényleg gon¬
dolkodni akar tőle. Ha valaki nem akar gondolkodni, ak¬
kor nem igényli a céklát. Ha az embernek szüksége van

170
arra, hogy ösztönözze a gondolkodását, akkor sós ösztön¬
zésre van szüksége, például a retekre. Ha valakinek a feje
nem nagyon élénk, akkor ez jót tesz neki, mert ha retket
eszik, ez egy kicsit mozgásba hozza a gondolkodását.
A retek ösztönzi a gondolkodást. Az embernek tulaj¬
donképpen nem is kell nagyon tevékenynek lennie a gon¬
dolkodást illetően, a gondolatok úgyszólván maguktól jön¬
nek, ha retket eszik - olyan éles gondolatok, hogy még
erőteljes álmokat is létrehoznak. Ha az ember sok burgo¬
nyát eszik, akkor nem lesznek éles gondolatai, lesznek vi¬
szont nehéz álmai. Akinek állandóan burgonyát kell en¬
nie, az folyton fáradt lesz, és állandóan aludni és álmodni
akar. Ezért nagy kultúrtörténeti jelentősége van annak,
hogy élelmiszerként mi kerül az emberekhez.
Persze még mielőtt azt feltételeznék, hogy ezek szerint
teljesen az anyagoktól függünk, hadd nyugtassam meg
önöket, hogy ez nem igaz. Gyakran mondtam már: mi em¬
berek nagyjából minden hét évben új testet kapunk. Sejt¬
jeink folytonosan megújulnak. Ami testünk anyagaként
nyolc vagy tíz évvel ezelőtt bennünk volt, az már nincs je¬
len. Eltávozott. Körmünkkel, hajunkkal együtt levágtuk,
és a verejtékkel eltávozott. Van, ami gyorsan távozik, van,
ami lassan, de hét év alatt minden eltűnik belőlünk.
Hogyan képzeljük el tehát az embert? Látják, nagyjából
így - sematikusan lerajzolom. Ez lenne az ember (világos).

171
 Az ember folyamatosan lead anyagokat, és újakat vesz
fel helyettük (kék nyíl). A száján keresztül felveszi az anya¬
gokat, a széklet és a vizelet útján pedig anyagok távoznak
el belőle - az ember tehát olyan, mint egy tömlő. Az evés¬
sel felveszi az anyagokat, egy ideig magában tartja azokat,
aztán ismét kiveti őket magából. Nagyjából így gondoljuk
el az ember fejlődését.
A földi anyagokból azonban valójában az emberbe sem¬
mi sem kerül bele, egyáltalán semmi. Ez pusztán megté¬
vesztés. A dolog ugyanis a következőképpen van. Ha, mond¬
juk, burgonyát eszünk, egyáltalán nem arról van szó, hogy
abból valamit felveszünk magunkba, a burgonya csupán
olyasvalami, ami ösztönöz bennünket, ösztönzi az állkap¬
csot, a gégét és így tovább. A burgonya mindenütt hat. De
amikor meg akarunk szabadulni a hatásától, kiűzzük ma­
gunkból, és amíg kiűzzük, az étertestből - tehát nem a szi­
lárd anyagból! - szembejön velünk az (világos nyíl), ami
testünket a hét év folyamán felépíti. Egyáltalán nem a földi
anyagokból építjük fel magunkat. Amit megeszünk, csak
azért esszük, hogy ösztönzést kapjunk. A valóságban abból
építjük fel magunkat, ami fent van. Mindaz, amit az embe¬
rek elképzelnek - nevezetesen, hogy a táplálék belénk kerül,
majd kiürül a szervezetünkből, és a közbeeső időben valami
bent marad -, egyáltalán nem igaz. Az elfogyasztott táplálék
csupán ösztönzést ad. Az éteriségből jön egy ellenkező irá¬
nyú erő, így egész testünket az éteriségből építjük fel. Mind¬
azt, amivel rendelkezünk, nem a földi anyagokból építjük
fel. Ha ütközünk valamivel, és ez visszalökődik, akkor a má¬
sodik lökést nem szabad felcserélnünk az ütközéssel. Azt a
tényt, hogy a táplálékra szükségünk van, hogy ne legyünk
lusták testünket újra helyreállítani, nem szabad felcserélni
azzal, hogy ezt a táplálékot felvesszük magunkba.

Mindazonáltal felléphetnek szabálytalanságok az evés

terén. Ha túl sok táplálékot veszünk fel, az túl hosszú ide¬
ig marad bennünk, és jogosulatlan anyagokat gyűjtünk
össze a szervezetünkben - kövérek leszünk. Ha túl keveset
eszünk, akkor viszont túl kevés ösztönzést kapunk, túl ke¬
veset veszünk ki abból, amire szükségünk van a szellemi
világból, az éteri világból.

172
 Rendkívül fontos tudatosítanunk, hogy a Földből és
anyagaiból egyáltalán nem tudunk építkezni! Mindig ab¬
ból építkezünk, ami a Földön kívül van. Ha valóban úgy
van, hogy hétévenként egész testünk megújul, akkor a szí­
vünk is megújul (az ábrán piros). A szív, amelyet maguk¬
ban hordoztak nyolc évvel ezelőtt, most már nincs meg
Önökben, hanem megújult, de nem a Föld anyagaiból, ha¬
nem a Földet körülvevő fényből - összepréselt fény, nap¬
fényből összepréselt levegő lesz a szívünkben. Mindaz,
amit táplálékként felveszünk, csak arra ösztönöz bennün¬
ket, hogy a napfényt összenyomjuk. Minden szervünk a
fénnyel teli környezetből épül fel, és amit eszünk, amit
táplálékként felveszünk, az csak ösztönzést jelent.
Látják, az egyetlen dolog, amit a táplálék nyújt nekünk,
csupán egyfajta belső karosszék. Úgy érezzük magunkat -
és ezáltal jutunk a szokásos mindennapi én-érzéshez -,
hogy fizikai anyag van bennünk, fizikai matéria. Éppen
úgy érezzük magunkat, mintha egy karosszékben ülnénk.
Érezzük a karosszéket, ami nyom bennünket. így érezzük
a testünket is, amely azt, amit a világmindenségből készí¬
tettünk, folyamatosan nyomja. Amikor alszunk, ezt nem
érezzük, mert kívül vagyunk a fizikai testünkön. Napköz¬
ben azonban érezzük a testünket, mint egyfajta nyugágyat,
ami számunkra készült. Aki csontos, annál ez keményebb,
a másiknál puhább. Az ember fekszik, és érzi a különbsé¬
get a dunyha és egy fapad között. Az ember érzi a különb¬
séget a között, ami benne kemény, és a között, ami puha.
Ez a karosszék azonban nem a tulajdonképpeni ember, ha¬
nem a tulajdonképpeni ember az, aki a nyugágyban hever.
Nos, a következő alkalommal azt fogom megvilágítani
önöknek, ami a magasabb megismeréssel összefügg. A ma
megismerésre törekvő emberek ugyanis egyáltalán nem a
valódi emberi tevékenységgel foglalkoznak, hanem csak
azzal, amit a karosszék nyújt.

173
 TIZENKETTEDIK
ELŐADÁS

Ha tovább folytatjuk azokat a gondolatokat, amelyekkel a

legutóbb foglalkoztunk, akkor a következőkre jutunk. Ami¬
kor még nagyon fiatal voltam, nagy feltűnést keltett egy
vándorló hipnotizőr, aki az embereknek bemutató előadá¬
sokat tartott. Nos, az ilyen emberek, akik rendkívül komoly
dolgokat színpadias módon a közönség elé visznek, nem ér¬
demelnek különösebb dicséretet. Egyáltalán nem akarok
valamiféle himnuszt zengeni Kari Hansenről, aki az előző
évszázad hetvenes, nyolcvanas éveiben, különösen a nyolc¬
vanas években színpadias módon bemutatókat tartott egy
olyan területen, amellyel akkoriban a tudomány egyáltalán
nem foglalkozott, és semmit sem tudott róla. Azóta azon¬
ban, éppen Hansen színpadias bemutatóinak hatására a
tudomány már ezt a területet is hatalmába kerítette.
Szeretnék önöknek egy kísérletet elmesélni, amelyet
Hansen, miután már régen elfelejtették, újra a csodálkozó
közönség elé vitt. Vett két széket, amelyeket egy bizonyos
távolságra felállított egymástól (lerajzolja), azután egy em¬
bert egyszerűen személyiségének befolyása útján, ahogy
mondják, hipnotizált, tehát egyfajta alvásszerű állapotba
hozott - ez az alvásszerű állapot azonban mélyebb, mint a
szokásos alvás. Ezt követően úgy fektette le őt, hogy a feje
az egyik széken volt, a lába a másikon. Nos, tudják, ha ez a
teljesen tudatos emberrel történik, akkor a két szék között
leesik. Ez az ember azonban nem esett le a két szék között,
hanem olyan mereven, mint egy seprűnyél, ott maradt,
ahol volt. De ez nem volt még elég, és Hansen, aki egy vi¬
szonylag testesebb ember volt, odament, és merészen ráte¬
lepedett az illető hasára. A nehéz Hansen úr ráállt a férfi¬
ra, de az továbbra sem mozdult el, hanem fekve maradt,
mint valami deszka, bár Hansen rajta állt.

174
 Ez olyasmi, amit meg lehet csinálni, és azóta gyakran
meg is csinálták. Itt a tudománynak nem lehettek kétségei,
s holott korábban erről nem tudott, az egyébként nem túl
rokonszenves Hansentől kellett megtudnia. Látják, amikor
valaki ilyen állapotban van, azt mondják, ez a katalepszia.
Ha az ember deszkaként tud feküdni, és valaki még rá
is tud állni, és a dolog oly módon folyik le, hogy ez a másik
személyiség hatására történik meg, akkor ez egy olyan kí¬
sérlet, ami nem is olyan érdektelen. Azt mondhatjuk azon¬
ban, hogy ez az állapot kicsiben olykor az életben is elő¬
fordul. Természetesen ez csak annak tűnik fel, aki képes
orvosi megfigyeléseket tenni. Akkor jelentkezik, ha valaki
egy bizonyos betegségbe esett, amelyet elmebetegségnek
neveznek.
Vannak például emberek, akik odáig jutnak, hogy míg
korábban nagyon energikusak voltak és ez foglalkozásuk¬
ban is kitűnt, hirtelen úgy kezdenek el gondolkodni, mint¬
ha minden gondolatuk befagyott volna. Előfordulhat, hogy
valaki minden reggel rendszeresen, mondjuk, hat órakor
munkába indult. A kellő időben felkelt és így tovább. Most
hirtelen úgy tetszett neki, hogy az ágyban marad. Mind¬
untalan fel akar kelni, de nincs elég akarata, hogy felkel¬
jen. És amikor végül a rémület hatalmába keríti és végre
felkel - az órája mellette van, és látja, hogy itt az idő -, ak¬
kor nincs akarata ahhoz, hogy reggelizzen, hogy elindul¬
jon. Végül odajut, hogy folytonosan azt mondogatja: ezt
nem tudom, ezt nem tudom - és olyan lesz, mint valami
tuskó, képtelen dönteni. Ez odáig fajulhat, hogy állapota
testileg is észrevehető lesz nála - megdermed. Míg koráb¬
ban gyorsan mozgatta a karjait, most lassan mozog, míg
korábban remekül futott, most az is nehéz számára, hogy
az egyik lépést a másik után megtegye. Az egész ember
dermedt lesz és nehéz. Ez olyasmi, ami betegségként néha
már a korai ifjúkorban jelentkezik.
Ez ugyanaz a kataleptikus állapot, csupán nem annyira
erőteljes, és nem egyszerre jelenik meg, hanem lassan¬
ként. Ha egy ember elkezd kataleptikussá válni, természe¬
tesen nem lehet két szék közé fektetni vagy ráülni, de a
testét már nem tudja megfelelően használni.

175
 Hansen azonban még egy kísérletet bemutatott az em¬
bereknek, amelyet korábban már megtettek, de amelyre a
tudomány addig nem figyelt fel. Korábban, mielőtt a dilet¬
táns színész Hansen felhívta volna rá a figyelmet, a tudo¬
mány nem foglalkozott a jelenséggel. Hansen valakit kihí¬
vott a közönségből. Az ostoba emberek azt mondták, hogy
ezt előzetesen megbeszélte vele, de ez természetesen osto¬
baság. Fel tudta ismerni azokat a személyeket a közönség
soraiból, akik számára használhatóak voltak. Ezt nem le¬
het mindenkivel ugyanolyan jól megcsinálni. Volt egy pil¬
lantása, amellyel ki tudta választani, ki alkalmas erre.
Nos, kihívott valakit a közönségből, és befolyása alá vonta.
Odaállt, és miközben erősen állt a saját lábain, amelyek
meglehetősen vastagok voltak, rápillantott az illetőre, mi¬
re az úgy gondolta, hogy Hansen beléje hatol. Hansen a
tekintetét mintegy belefúrta az illetőbe. A szemét úgy irá¬
nyította (lerajzolja), hogyha valakit megnézett, a szeme fe¬
hérje fent és lent látható maradt. Mivel egyébként a szem¬
héj fent a fehérjéig ér úgy, hogy a pupilla felett és alatt a
fehérje nem látható, a tekintete így egészen sajátos volt,
ahogy mondják, fixírozóvá vált.
Nos, azokra, akiket a bemutatójára kiválasztott, óriási
hatással volt ez a fixírozó tekintet, kezdtek tőle öntudat¬
lanná válni. Tudatuk elhagyta őket, és valami különleges
dolog jött létre. Hansen azt mondta: „Önök most nem tud­
nak a talajról elmozdulni, lábuk oda van kötve a talajhoz."
Aki megpróbálta, nem tudott elmozdulni, egy lépést sem
tudott tenni. Aztán azt mondta az egyik áldozatának:
„Most le kell térdelnie." Az illető letérdelt. Mire Hansen:
„Látja, ott fent feltűnik egy angyal." Az illető összetette a
kezeit és elragadtatott ábrázattal nézett felfelé az angyalra.
Ilyesmiket művelt Hansen azokkal, akiket áldozatként ki¬
választott. Természetesen a gyenge tudatú embereket vá¬
lasztotta ki, akikkel ezeket a dolgokat meg tudta csinálni
az egész közönség előtt. Ezek nem voltak csalások - ahogy
némelyek vélték -, olyan dolgok voltak, amelyeket a tudo¬
mányos kísérletek azóta igazoltak.
Emellett például még a következőt csinálta. Fogott egy
széket, és ráültette azt, akinek elekor már nem voltak saját

176
gondolatai, csak olyanok, amelyek Hansentől származtak.
Hansen hozzálépett, és azt mondta: „Itt van egy alma. Az
alma nagyon finom és ízletes." Elővett egy burgonyát, oda¬
adta az illetőnek, aki nagy élvezettel beleharapott, és úgy
ette, mintha alma volna. Hansen tehát nemcsak azt tudta
bebeszélni az embereknek, hogy egy angyalt látnak, hanem
azt is, hogy a burgonyát úgy egyék, mint egy almát. Aztán,
például a vízre azt mondta: „Most adok neked egy különö¬
sen édes bort." Látni kellett volna, hogy az illető hogy él¬
vezte az édességét! Ilyen kísérleteket végzett Hansen.
Mit tett tulajdonképpen azzal az emberrel, akire ráállt?
Teljesen halottá tette az akaratát. Nem volt többé akarata.
Akiket úgy kezelt, ahogy legutóbb elmondtam, azoknak
csak a gondolatát befolyásolta. Úgy kellett gondolkodniuk,
ahogy Hansen gondolkodott, és amikor azt mondta: ez egy
alma, akkor úgy ízleltek, ahogy ő, és amikor azt mondta:
ez egy angyal, akkor az ő gondolatait követték, és angyalt
láttak.
Hansen még egészen más dolgokat is tudott csinálni.
Megcsinálta például a következőket. Kiválasztott a közön¬
ségből valakit, akit különösen megfelelő áldozatnak tar¬
tott. Először hipnotizálta, az után olyan állapotba hozta,
hogy nem volt saját tudata, és Hansen minden gondolatát
átvette. Aztán azt mondta: „Tíz perc fog eltelni. Tíz perc
múlva felébresztelek. Majd oda fogsz menni ahhoz az em¬
berhez, aki ott ül a sarokban, és kiveszed az óráját a zsebé¬
ből, mint egy tolvaj." Nos, először felébresztette - közben
másokkal mindenféle egyebet csinált -, az illető nyugtalan
lett, felállt, odament a sarokban ülő emberhez, és kivette
az órát a zsebéből.
Azokat a kísérleteket, amelyeket az imént leírtam, hip¬
notikus kísérleteknek nevezzük, és azokat, ahol az illető
már ébren van, de megteszi azt, amit beletápláltak, poszt-
hipnotikusaknak. (Latinul - vagyis azon a nyelven, ame¬
lyet mindig a logikához használunk, ahogyan arról már
beszéltem önöknek -, latinul a „poszt-"előtag azt jelenti:
„után".) Mostantól tehát megkülönböztethetünk hipnó¬
zist és poszthipnózist, két olyan állapotot, amibe az ember
kerülhet.

177
 Ezek a dolgok azonban az ember mélyebb természetére
utalnak, mert ténylegesen csak később jutottunk el oda,
hogy ezt a poszthipnotikus dolgot sokkal jobban kiterjesz-
szük. Ha valakit eléggé mély hipnózisba visznek, és azt
mondják neki, hogy három nap múlva ezt és ezt fogja vég¬
rehajtani, akkor azt a megfelelő személy valóban meg is te¬
szi. Ezeket a kísérleteket mind elvégezték.
Ezek a dolgok az életben nem fordulnak elő élesben. De
amint azt jeleztem, annál az embernél, akinek reggelre
kelve nincs kedve megmozdulni, gyengébb formában je¬
lentkeznek. A másik állapot is előfordul az életben. Nem¬
csak olyan emberekkel ismerkedhetnek meg, akik teljesen
lebénultak, és már semmit sem tudtak magukkal kezdeni,
tehát bizonyos értelemben kataleptikusak lettek, hanem
olyanokkal is, akik hirtelen - míg korábban alapjában vé¬
ve teljesen értelmes embereknek bizonyultak - elkezdtek
fecsegőkké válni. Az ember ezt egyáltalán nem érti: csak
bugyognak belőle a gondolatok, és fecsegnek, fecsegnek,
fecsegnek szünet nélkül. Őnáluk éppen az az állapot áll
fenn, mint azoknál, akik burgonyát esznek almaként, csak
őket nem egy Hansen befolyásolja, hanem a saját hasuktól
válnak függővé. Az ember hasa ugyanis - már sok mindent
elmondtam arról, hogy a has és a máj is gondolkodik -
sokkal gyorsabban gondolkodik, mint a feje. Ha pedig az
ember feje olyan gyenge lesz, hogy a gondolatai már a ha¬
sábóljönnek elő, ha már nem tudja a szükséges ellenállást
szembehelyezni ezzel az erővel, nem tudja lelassítani őket,
akkor ezek a gondolatok kibuggyannak. Ezeket az embere¬
ket tehát a saját hasuk hipnotizálja.
Az életben az a rendkívül sajátságos, hogy az embernek
két ellentétes szerve van: a fej és a has. Mindkettő gondol¬
kodik. De az igazság az, hogy a fej túl lassan gondolkodik,
a has pedig túl gyorsan. Tudjuk azonban, hogy ha az em¬
ber valami egészen sűrűt és egészen hígat összevegyít, ak¬
kor egy középső állapotot ér el. Az embernél is így van: a
fej állapota lassúbbá teszi a has állapotát, és a has állapota
gyorsítja a fejét. A dolog ily módon kiegyenlítődik.
Látják, a világfolyamatok is ellentétes állapotok egymás¬
ra hatásán nyugszanak. Ebben a vonatkozásban annak,

178
amit ma tudománynak neveznek, még rendkívül sokat kell
tanulnia. Most valami hasonlót akarok önöknek elmonda¬
ni. Képzeljék el, hogy van egy félig-meddig normális em¬
ber. Ha az illető betölti a 72. életévét, akkor - ezt kiszámít¬
hatják, egyszer már felhívtam rá a figyelmüket - 25.920
napot élt. Ez 72 év. Átlagosan ennyi ideig él az ember. Ha a
lélegzetvételt vesszük számba, azt találjuk, hogy az ember
egy nap alatt ugyanennyi lélegzetet vesz. Az ember tehát,
ha normális életet él, és organizmusa korábban nem ment
tönkre - mert különben nem éri el a 72 éves kort -, akkor
életében annyi napig él, amennyi lélegzetet vesz egy nap
alatt. így él az ember. Úgy él, hogy minden nap napkeltétől
a következő napkeltéig 25.920 lélegzetet vesz, és átlagos
élete során, ha eléri a patriarchális kort, 25.920 napig él.
Mit jelent az, hogy egy átlagos élet során a patriarchális
kor elérése 25.920 napot tesz ki? Mit jelent ez? Azt jelen¬
ti, hogy 25.920 napot és éjszakát töltünk el együtt a Föld¬
del. Mit tesz a Föld nappal és éjszaka? Azt, amit már Goe¬
the is megsejtett, és amit ma határozottan kijelenthetünk:
ha a nap elkezdődik, akkor a Föld a fényerőket, a világerő¬
ket arra a helyre vonzza, ahol éppen vagyunk. A másik fél¬
tekén éppen fordítva zajlik ugyanaz a folyamat. A Föld te¬
hát, és minden, ami a Földet jelenti, nappal fényt lélegez
be, éjszaka pedig kilélegzi a fényt. Amit ma a belégzés és a
kilégzés közti rövid idő alatt mi emberek teszünk, azt teszi
a Föld egy nap alatt.
A Föld sokkal lassabb, mint mi vagyunk, sokkal-sokkal
lassabb. Egy nap alatt annyi lélegzetet veszünk, mint a
Föld egész életünk folyamán. Ha azonban pontosabban
megnézzük, az embernél valami sajátságosat látunk. Az
ember úgy végzi a légzést, hogy a vérnek szüksége van a
lélegzésre. A vér a belekben, azaz a hasban termelődik, az
alsótest tehát gyorsan akar lélegzeni. Ezért azt mondhat¬
juk: az emberi légzés összefügg az alsótesttel, a hassal.
Látják, ha az ember valóban olyan tudományosan nézi
a fejet, ahogy tulajdonképpen mai tudományunk foglalko¬
zik a hassal, akkor azt látja, hogy valójában az mindig azon
fáradozik, hogy a légzést valamennyire visszautasítsa. A
légzés a fejbe is felmegy. A fej ugyanis úgy akar lélegzeni,

179
hogy egy nap alatt csak egy lélegzetvételhez jusson, ezért
folyamatosan lassítja légzésünket. A fej csak úgy akar lé¬
legzeni, hogy egy nap alatt egyszer lélegezzen be és ki, ho¬
lott mi nagyjából négy másodpercenként tesszük ezt. A fej
tulajdonképpen le akarja lassítani a légzést, azt akarja,
hogy az sokkal lassabb legyen. A fej tulajdonképpen koz¬
mikus légzést végez, csakhogy a légzés a testtől túl gyorsan
száguld a fej felé, és a fejtől a test felé újra lassan halad.
Nos, mi történik annál, akinek az akarata akadályba ütkö¬
zik és megmerevedik? Mivel a has légzése nincs rendben,
ezért a fej lassú légzése ki akar terjedni az egész testre. A
fickó tehát fekszik, és Hansen rááll. A fej-légzés az egész
testet uralni akarja: megmerevedik. Ha viszont valaki fe¬
cseg és fecseg, akkor a fej-légzés nem jól teszi a dolgát, a
has gyors légzése kerül előtérbe, és az illető elkezd, fecseg¬
ni. Ezt az állapotot nem a hipnózis idézi elő, hanem a gon¬
dolati száguldás.
Most persze azt mondhatják, hogy a világ eléggé osto¬
bán van berendezve, mert azáltal, hogy fej-légzésünk nem
egyezik meg a has-légzéssel, folyamatosan abban a veszély¬
ben vagyunk, hogy ha egyik vagy másik megrövidül, trotlik
leszünk - folyamatosan ki vagyunk téve annak, hogy elbu¬
tulunk. Azt mondhatják: „Teringettét, milyen ostobán van
a világ berendezve!" De most valami mást szeretnék önök¬
nek mondani.
Nézzük például a nőt, az asszonyt! A nőben természe¬
tesen szintén végbemegy a gyorsabb has-légzés és a las¬
súbb fej-légzés. A lassúbb légzés a kozmikus légzés. Ezt
azonban a nő csak a fejével viszi véghez. A teste többi ré¬
szével a gyorsabb has-légzést végzi. Ezek egymás mellett
futnak. Képzeljék el, hogy a nő megtermékenyül. Mi tör¬
ténik akkor? A test egy egészen kis helyén, a méhben, a
megtermékenyült szubsztancia, ami a férfitől ered, a fej¬
légzést viszi végbe. Úgyhogy most a nőnél, mialatt terhes,
egy lassabb fej-légzés is működik, de az altestben is las¬
sabb lesz a légzés. A nő has-légzésébe belekeveredik egy
lassúbb fej-légzés, mivel először a leendő újszülött feji ré¬
sze alakul ki. Mi kerül bele tehát a megtermékenyítés kö¬
vetkeztében a testbe? A kozmikus légzés kerül bele, amely

180
egyébként csak a fejben megy végbe. Az ember az egész vi¬
lágot felveszi magába a légzési folyamattal. A megterméke¬
nyítés révén tulajdonképpen az történik, hogy az emberi
testbe - ahol mindig csak has-légzés megy végbe -, kilenc
hónapra belép a kozmikus légzés is, amely egyébként csak
az ember fejében történik meg.
Itt látható az ember kapcsolata az egész világminden¬
séggel. Azon a helyen, ahol az ember az anyatestben létre¬
jön, az anya csak úgy akar lélegzeni, hogy egész napra egy
lélegzetvételre van szüksége. Ezáltal az anyában ott lelas¬
sítja a folyamatot, úgyhogy nemcsak élni tud, hanem egy
új embert tud létrehozni. Mert az által, amit egyébként ez
a lassabb folyamat a fejjel véghezvisz, éljük le az életünket
a fejünk útján 72 éven át. Ha, mondjuk, az ember átlago­
san 72 évig él, és ha látjuk, hogy kilenc hónapig tart, amíg
egy magzat kifejlődik, akkor nem csoda, hogy kilenc hó¬
nap alatt jön létre egy új ember, mert az ember 72 évig él,
úgyszólván csak a 72 évet nyomjuk össze a légzésben, és
létrejön az új ember. Ez azonban olyasmi, ami mély belá¬
tást nyújt a természetbe, és ezáltal egy másfajta gondolko¬
dás alapját is megszerezhetjük.
Nézzük most a Földet, és a Földben a növényt. Mond¬
juk, itt van a növény gyökere, itt a törzse a levelekkel, és
fent van a virága. Ha megnézzük a gyökeret, akkor azt lát¬
juk, hogy a Föld talajában teljesen körül van véve sóval.

181
 A só nehéz. A gyökér tehát teljesen benne van a nehéz¬
ségben. Ez a nehézség azonban egészen sajátos. A nehéz¬
séget ugyanis le kell győzni. Ha a levágott emberi fejeket
nézzük, ezeknek bizonyos súlyuk van. Az emberi fej ne¬
héz. Vagy ha egy disznófejet veszünk a kezünkbe, az is ne¬
héz. Amikor a fejünket magunkon hordjuk, nem érezzük,
hogy a fej rajtunk ül és nehéz, mert itt a nehézséget le¬
győzzük. A nehézség legyőzése azonban a növénynél is
megtörténik. Mert ha a növény a nehézséget megérezné a
levelekben, akkor nem felfelé növekedne, hanem egyre in¬
kább lefelé. A növény azonban felfelé nő, legyőzi a nehéz¬
séget. Azáltal azonban, hogy legyőzi a nehézséget, megkö¬
zelíti a fényt. A fény pedig hat rá, ami felülről lefelé jön és
ellentétes a nehézkedéssel. A növény tehát egyre inkább
felfelé kúszik a fényhez, és míg gyökerével a Föld sójában
ül, egyre inkább ki van téve a Nap fényének. A napfény ré¬
vén megtermékenyül, és kialakul a gyümölcs a maggal, az¬
az az új növény a fény hatására jön létre. A növénynél ezt
pontosan lehet látni. Amit az embernél kozmikus lélegzés¬
nek neveztem, ami a megtermékenyülés útján kerül bele,
az a növénynél minden évben megtörténik a fény útján,
úgyhogy a növény a nehézségtől a fény és a megterméke-
nyülés irányában növekszik.

Amit az embernél a megtermékenyüléskor látunk - a

kozmikus légzés benyomulását a test belsejébe, ahol egy bi¬
zonyos helyen egy darabka fej jön létre -, azt a növényeknél
minden évben láthatjuk. A növényhez a végtelen világűrből
a fény formájában eljön a külvilág, elhozza számára a koz¬
mikus erőket, és a Föld a maga növényvilágában a kozmosz
útján megtermékenyül. Ha valaki ránéz a növény virágára,
azt mondhatja: itt a világűr, a kozmosz megtermékenyíti a
virágot. A többi csak ráadás, hogy a virágpor megjelenik és
így tovább. Ez ráadás, mert a fizikai világban mindennek
fizikai módon kell megtörténnie. Ám a valóságban a fény
az, ami a világmindenségből érkezve megtermékenyíti a nö¬
vény virágát, amiből aztán létrejön a mag az új növényhez.
A növényeknél végbemenő folyamatot azért nem látjuk,
mert kicsi. De valamit mégis meg lehet figyelni. Nézzük
most egészen más módon azt, ami a növénynél történik!

182
 Képzeljük el, hogy itt van a föld! Most nem magát a nö¬
vényt nézzük, hanem a földet, ahogy a távolban - talán egy
hegy közelében lehet a legjobban látni - felszáll a köd. A
köd vízből áll. A növénynél is valami hasonlót láthatnánk,
csak ehhez hosszasan ott kellene ülni előtte, egész tavasz-
szal, és állandóan figyelni kellene. Mit is látnánk? Azt,
hogy először a mélyben van, aztán felemelkedik, majd le¬
velekre tagolódik, ahogy a köd is szétoszlik, amikor felszáll.
Itt tehát a növényben csak a szilárd sók vannak, amelyek a
virágig emelkednek. És most nézzünk a földre: csak a víz
emelkedik fel, nem a szilárd részek, mintha növény lenne,
de a víz felemelkedik. Amikor a növény egy bizonyos hely¬
zetbe kerül, fentről a világűr megtermékenyíti. Amikor a
köd alakjában felszálló víz bizonyos helyzetbe kerül, az is
megtermékenyül a világmindenségben. És mi történik az¬
tán? Nos, igen, villámlik egyet. Ez persze nem mindig tör¬
ténik meg, csak akkor, amikor a megtermékenyítés létre¬
jön, és a dolgok olyan kifej ezőek, mint nyáron - mert a
villám egyébként is létrejön, de nem látható -, amikor a vi¬
lágmindenség a fény és a hő útján a vizet megtermékenyí¬
ti. Ami a növénynél történik, az történik fent is látható
módon a villámban. Amikor a köd odafent megterméke¬
nyül, hatalmas esőként újra lezúdul. Ha tehát látunk egy
ködfelhőt felszállni, akkor az tulajdonképpen egy hatalmas
növény, csak egészen híg. Fent a világmindenségben ki¬
nyílnak a virágai, megtermékenyül, összehúzódik, és az
esővízben a megtermékenyült vízcseppek újra lehullanak.

183
 Most magyarázatot kaptunk a villámról. Az emberek azt
hiszik, hogy odafent valamiféle hatalmas elektromos ké¬
szülék működik, ez azonban tévedés. Valójában a Föld vize
termékenyül meg, hogy a maga folyamatait a Földön vég-
hezvihesse. A növényben is ugyanez történik, csak minden
sokkal mélyebben megy végbe, mert a növény szilárdabb.
Ezek a megtermékenyüléshez vezető kis villámok, amelye¬
ket nem látunk, mindig itt fent a virágnál jönnek létre, ha
a megfelelő évszak elérkezik. A köd és az eső esetén tehát
ugyanolyan jelenségekkel van dolgunk, mint amelyek a nö¬
vénynél is megjelennek a megtermékenyítéskor. Mindezt
az embernél is végigkövethetjük, amikor a kozmikus világ¬
légzés, amely egyébként csak a fejben megy végbe, az em¬
beri alsótestben is megjelenik.
Nézzük most a kataleptikus embert! Mi nála a helyzet?
Nos, ha mi a kataleptikus testet megvizsgálnánk, azt talál¬
nánk, hogy különösen gazdaggá vált sóban. Hasonlóvá vált
egy növényi gyökérhez, különösen a fejnél. Ha a fejünk só¬
ban gazdaggá válik, mint egy növényi gyökér, akkor a fej
merevsége következtében elbutulunk, és ez aztán kiterjed a
test többi részére is. Ha tehát látunk embereket, akik nem
tudják elhatározni magukat, hogy elinduljanak, hogy a ke¬
züket felemeljék, hogy reggel az ágyból felkeljenek vagy
sem, ezeknek túl sok só gyűlt össze a fejükben, és a növény
gyökeréhez váltak hasonlóvá. Ha látunk embereket, akik
folyton csak fecsegnek és fecsegnek, ezek hasonlókká vál¬
tak a növény virágjához. Ha ugyanis az ember beszél, ak¬
kor csak egy részét mondja el annak, amit tud. Akik viszont
állandóan fecsegnek, azok tulajdonképpen mindig mindazt
el akarják mondani, ami bennük van. Valójában mindig
egy egész embert szeretnének létrehozni, minthogy a ha¬
suk beszél. Ha pedig ez magához vonzza a világot és felve¬
szi magába, akkor fejjé alakul. De túlságosan gyorsan megy
nála minden, úgy, mint a hasnál és az egyéb légzésnél.
Ugye emlékeznek még Hansen mutatványára? Hansen
annak az embernek a fejét, akit két székre fektetett, és aki¬
re azután ráállt, a növény gyökeréhez tette hasonlóvá. Itt
láthatjuk az emberi fejnek a növény gyökerével való rokon¬
ságát. Akiknek bebeszélte, hogy úgy egyék a burgonyát,

184
mintha az alma volna, azokat a virághoz tette hasonlóvá.
Itt látható a has-ember, vagyis az alsótest-ember virághoz
való hasonlósága. Amit Hansen a tudományt megelőzve
megtett, azt ma is megteszik, de ahhoz a magyarázathoz,
ami lassanként az egész világmindenséghez vezet el ben¬
nünket, az emberek még nem jutottak el.
Nos, így megválaszolhatjuk azt a kérdést, hogy a termé¬
szet valóban annyira ostobán van-e berendezve, hogy fél-
eszűek lehetünk a helytelen fej- és has-légzés következté¬
ben, vagy a miatt, mert a fej-légzés folytán kataleptikusak
leszünk, illetve fecsegőkké válunk azáltal, hogy gondolati
túltengésünk van, és akaratunkat nem tudjuk használni.
Nos, annak, aki ezt rendkívül ostoba dolognak tartja és azt
mondja, hogy ha rajta múlt volna, a világot egészen más¬
képpen alkotta volna meg - úgy, hogy az ember ne legyen
kitéve annak a veszélynek, hogy kétféle módon is elbutul¬
hat -, annak azt lehetne válaszolni: ha nem így lenne, ha a
fej-légzést nem tudnánk a hasban is előidézni, akkor az
ember nem jöhetne létre: a megtermékenyülés nem követ¬
kezne be, és egyetlen ember sem lenne a Földön.
Látják, az a veszély, hogy féleszűek leszünk, összefügg
azzal, hogy egyáltalán fennmaradjunk. Ha tehát a termé¬
szetben valahogyan fennállna az a cél, hogy ne jöjjön létre
több ember, akkor, ugyebár, nem volna szükség arra sem,
hogy féleszűek jöjjenek létre. Minthogy azonban az embe¬
reknek létre kell jönniük, annak a veszélynek is jelen kell
lennie, hogy féleszűek alakulnak ki. Az egyik dolog össze¬
függ a másikkal. Nincs ok arra, hogy elátkozzuk a termé¬
szetet, amikor azt látjuk, hogyan függenek össze a dolgok.
Egyesek persze még ezek után is ellenkezhetnének, mond¬
ván: „Teringettét, milyen ostoba dolog, hogy kétszer kettő
az négy. Szeretném, ha hat lenne, ez jobb lenne nekem."
Ez azonban nem megy. És persze az sem megy, hogy az
ember a Földön jelen legyen anélkül a veszély nélkül, hogy
féleszűvé válik. Ezeket a dolgokat helyesen kell átlátni. így
az ember ahhoz is eljut, hogy a dolgokat mindenütt helye¬
sen lássa.
Ha valaki egy villámot lát, akkor megkérdezheti: „Vajon
a villám csak odafent van?" Nem, egész nyáron át, míg a

185
növények megtermékenyülnek, a mezőkön, az erdőkben,
mindenütt ott találjuk a villámot, lent is. Ráadásul van egy
olyan villám, ami bennünk is mindig végigcikázik. Belső¬
leg teljesen át vagyunk hatva attól a jelenségtől, amit néha
látunk, amikor villámlik, és gondolataink felvillannak ben¬
nünk. Csakhogy az, ami egyszer egy hatalmas villámként
odafent megjelenik az égen, az saját gondolkodásunkban
gyengén folyik le. Az emberben zajló gyenge villámlás kö¬
vetkeztében világ-gondolatok jelennek meg bennük. En¬
nek belátásához csupán arra van szükségünk, hogy a dol¬
gokat ne babonásan szemléljük, hanem tudományosan,
szellemi szempontból.
Mindazonáltal érdekes, hogy a 19. század végén a tudo¬
mány már ott tartott, hogy ilyen fontos dolgokat egyálta¬
lán nem vett figyelembe, és hogy egy ilyen sarlatánnak,
egy zsiványnak kellett jönnie, mint Hansen, hogy ezeket a
dolgokat az embereknek megmutassa. Aztán a tudomány
elkezdett felfigyelni az efféle jelenségekre. Ebből látható,
hogy a természettudományok a 19. század utolsó harma¬
dában egyáltalán nem voltak olyan előrehaladottak, mint
ahogy azt az emberek képzelték. Kétségkívül, a külső terü¬
leteken az emberek akkoriban nagy felfedezéseket tettek,
feltalálták a röntgensugarakat és így tovább, de az emberi
benső területén egyáltalán nem kívántak semmiféle igaz
dolgot megtudni, és nem kívánnak ma sem. Ezért tudomá¬
nyunk egyáltalán nem fordul az ember felé, és semmit sem
segít az embernek. A főiskolákon ma sok mindent megtud¬
hatunk, de azt, ami az emberben működik, nem magyaráz¬
zák meg. Ugyanakkor azonban azt sem magyarázzák meg,
hogy tulajdonképpen milyen folyamat játszódik le a növé¬
nyek megtermékenyítésénél. A felszálló köd és a lehulló
eső esetében is úgy magyarázzák a dolgot, mintha valójá¬
ban semmi más nem történne, mint amikor egy tűzhelyen
főznek, a pára felszáll, aztán újra lecsapódik. Ez persze,
mint láttuk, egyáltalán nem így van: miközben a pára fel¬
száll, odafent olyan területekre ér, ahol a világmindenség
megtermékenyíti, és a megtermékenyülés bizonyítéka ép¬
pen a villám. Az ember tehát éppen a megtermékenyülést
látja, amikor odafent villámlik.

186
 A dolognak azonban nagy jelentősége van. Nézzék az
esztendőt! Egy évben van tél és nyár, ahogy huszonnégy
órán belül van nappal és éjszaka. Egy ember életében pe¬
dig 25.920 nap van. Ha 25.920 évet számolunk, akkor azt
az időt kapjuk meg, amikor a Föld még nem létezett, és a
jövőben sem fog létezni. Mi most nagyjából túl vagyunk a
közepén, tehát a Föld mintegy 13.000 éve áll fenn. Aztán
majd nagyjából 11.000 év múlva újra elpusztul. Ahogy mi,
emberek, 25.920 napig élünk, úgy a Föld is 25.920 évig él
a jelenlegi állapotában. Eközben változik: előbb fiatal, az¬
tán megöregszik. Rendkívül fontos, hogy tudjuk: a víz a
Föld valamelyik pontján minden évben ki kell, hogy legyen
téve a világmindenségnek, különben nem tudna létezni. A
Föld a világmindenséggel él együtt, ahogy mi a levegővel.
Ha valaki a levegőt elvonná a Földről, nem tudnánk, na¬
ponta 25.920-szor lélegzetet venni. Ha valaki elvonná a
Napot, tehát a fényt, a Föld nem tudna élni. A Föld úgy él
együtt a világmindenséggel, ahogy mi a körülöttünk lévő
levegővel. így tehát ténylegesen azt mondhatjuk: mi sétá¬
lunk a Földön, a Föld sétál a világmindenségben. Mi a Föl¬
dön lélegzünk, a Föld a világmindenségben lélegzik.
A példa kedvéért képzeljünk el egy sajátságos helyzetet!
Tudják, az ember feje kerek (lerajzolja), és ha az illető még
nem túl öreg, akkor van haja. Most - ez nem kívánatos, de
előfordul - élnek az ember hajszálai közt, ebben az erdő¬
ben bizonyos lények: tetvek. Képzeljük el, hogy a tetvek al¬
kotnak egy fészert ezen a helyen, ahol a legokosabbak min¬
dig összejönnek, és a butákat tanítják. Ez egy tetű-egyetem
lenne magán az emberi fejen. Nos, ezt fel lehet tételezni.
Mit tanítanának ezek az okos tetvek a butáknak? Azt taní¬
tanák, hogy a fej egy élettelen valami, mert mi rajta sétá¬
lunk. Kialakult az élettelen korpa. Ha egy kicsit leásunk,
eljutunk az élettelen csonthoz. Az okos tetvek ezt taníta¬
nák a buta tetveknek a tetű-egyetemen. Az emberi fejet
nagyjából úgy magyaráznák, ahogy mi a mi egyetemeinken
a Földet magyarázzuk. Ezek a tetű-professzorok - bocsás¬
sanak meg, természetesen azokra értem, akik a fejen van¬
nak - semmit sem tudnának arról, hogy az emberi fej él, a
fejnek csak a geológiáját magyaráznák el, és azt teljesen

187
halottnak mondanák. Igen, uraim, a mi iskoláinkban ezt te¬
szik. A Földet teljesen halottnak tartják. A tetvek nem tud¬
nának semmit az ember légzéséről, mert a tetű-egyetemen
sohasem tapasztalnák azt, hogy az ember lélegzik, tehát
semmit sem mondanának az emberi légzésről; azt monda¬
nák: az ember halott, az emberi fej csupán egy halott go¬
lyó. És ha a hajtetvek nem kerülnének valamilyen kapcso¬
latba az ember testén tanyázó tetvekkel, akkor semmit sem
tudnának a testről.
Így van ez: ha a földi emberek nem kerülnek kapcsolat¬
ba más magasabb rendű lényekkel, akkor sohasem fognak
tudni arról, hogy a Föld a maga vizét testként kiküldi a vi¬
lágmindenségbe, lélegzik és megtermékenyül. Abból a kép¬
zetből, hogy a tetű-egyetemen egyfajta tudományt hozhat¬
nának létre a tetvek, képet alkothatunk arról, hogy milyen
jellegű a földi tudomány. Sajnos egyelőre valóban ilyen. A
példa alapján el tudják képzelni, mennyire szükséges be¬
látnia az embernek, hogy tudása, ismeretei egy beszűkült
nézőpontból származnak, amiből végre ki kellene kerülnie!
Ha ez megtörténik, akkor létrejöhet egy igazi szellem¬
tudomány, amely éppen olyan tudományosan jár el, mint
a természettudományok, de meg tudja magyarázni azokat
a dolgokat, amelyeket Hansen annak idején először pro¬
dukált a tudomány számára.
Nos, uraim, még mindig nem vagyunk készen ezzel a
hipnózis-kérdéssel és a többivel. Ezekről a dolgokról a kö¬
vetkező alkalommal még majd egy kicsit beszélgetünk,
mert össze kell hasonlítanunk azzal, hogyan viszonyul a
közönséges alváshoz. Azt, hogy mi történik akkor, amikor
az ember alszik, és mi történik akkor, amikor valaki kata-
leptikus - mert a szokásos alvásnál az ember nem tud két
széken feküdni úgy, hogy még valaki rá is lépjen -, tehát a
különbséget az alvás és a hipnózis között, illetve a különb¬
séget a katalepszia és a gondolati száguldás között majd a
következő alkalommal fogom elmagyarázni.

188
 TIZENHARMADIK
ELŐADÁS

Nos, uraim, van még valami, ami a szívüket nyomja? Kér¬

dezzenek bátran!

Kérdés: Csodálatos dolog az emberben lévő lelkiismeret.

Ha az ember valamit elkövetett, gondol rá. De ha már nem
gondol is az elmúlt dolgokra, akkor is tud róluk a lelkiisme¬
rete révén. Érdekes lenne tudni, hogg a lelkiismeretet el lehet-
e fojtani, meg lehet-e róla feledkezni?'. Annál is inkább, mivel
az emberiség mai állapotát tekintve tulajdonképpen azt lát¬
juk, hogg a lelkiismeret nagyrészt halott.

Dr. Steiner: Ez a kérdés igen sokrétű, de összefügg azzal,

amit az előző előadásokban érintettünk. Megkíséreltem
sorban elmondani önöknek, hogy az anyagból álló ember¬
ben található egy étertest is - egy egészen más jellegű, a
szokásos érzékszervekkel nem érzékelhető test -, aztán az
asztráltest és az én, amit akár szintén tekinthetünk test¬
nek. Ebből a négy részből áll tehát az ember.
Most pedig képzeljük el, milyen az ember, amikor meg¬
hal. Már gyakran mondtam önöknek, hogy amikor az em¬
ber elalszik, fizikai és éterteste az ágyban marad, az aszt¬
ráltest és az én azonban eltávozik belőle, nem marad a
fizikai és étertestben. Ha viszont az ember meghal, akkor
mindaz, ami az emberhez tartozik, elhagyja a fizikai tes¬
tet. Akkor csak az igazán fizikai rész marad hátra, a többi
három, az étertest, az asztráltest és az én eltávozik. Azt is
mondtam, hogy az étertest még pár napig kapcsolatban
marad az asztráltesttel és az énnel. Aztán elválik tőlük,
ahogy azt leírtam önöknek, és az ember az asztráltestben

189
és az énben él tovább. További léte során beleéli magát a
szellemi világba, amit ebben a földi életben tulajdonkép¬
pen a szellemtudomány tud csak kikutatni. így tehát azt
mondhatjuk: a Földön csupán tudomásunk van a szellemi
világról, később azonban benne élünk.
Nos, egy bizonyos idő múlva ismét visszatérünk a Föld­
re. Születésünktől halálunkig a földi életet éljük, majd a
szellemi világban tartózkodunk, aztán újra leszületünk.
Felvesszük a fizikai testet, amit születésünkkor kapunk.
Lejövünk a szellemi világból. Mielőtt lejöttünk volna a
Földre, szellemi lények voltunk. Leszálltunk a szellemi vi¬
lágból. Látják, uraim, rendívül fontos, hogy az ember tud¬
ja: énjével és asztráltestével a szellemi világból szállt alá.
Egyébként egyáltalán nem magyarázható meg, hogy ha az
ember felnövekszik, hogyan beszélhet bármiféle szellem¬
ről. Ha soha nem lett volna a szellemi világban, akkor egy¬
általán nem beszélne a szellemről.
Tudják, valamikor az emberek egyáltalán nem beszél¬
tek annyit a halál utáni életről, mint ma némelyek, de so¬
kat beszéltek a születés előtti életről. A régi időkben sok¬
kal többet beszéltek arról, mi volt az emberrel azelőtt,
mielőtt hús és vér lett. Régebben sokkal fontosabb volt az
emberek számára arra gondolni, hogy mielőtt földi embe¬
rekké váltak, lelkek voltak. Nos, a földi emberiség kifejlő¬
déséről még alig beszéltem önöknek, de a feltett kérdéssel
kapcsolatban ma érinteni fogom ezt a témát.
Ha, mondjuk, nyolc-tízezer évvel visszautaznánk az
időben, akkor itt Európában vad életet találnánk. Európá¬
ban akkor még igen vad élet volt. Viszont odaát Ázsiában
nyolcezer évvel ezelőtt rendkívül fejlett volt az élet. Ázsiá­
ban (lerajzolja) volt egy ország, Indiának hívják. Itt van
Ceylon szigete, feljebb a hatalmas folyó, a Gangesz, még
feljebb a Himalája hegység. Itt Indiában, Ázsia területén,
illetve valamivel India fölött, olyan emberek éltek, akik
nyolcezer évvel ezelőtt rendkívül magasan fejlett szellemi
életet éltek. Ma indiaiaknak hívjuk őket. Akkoriban ez a
név még ismeretlen volt. De ma Indiának hívjuk az orszá¬
got, ezért ezt a nevet használom. Ha mi visszamennénk, és
megkérdeznénk ezeket az embereket, hogy nevezik saját

190
magukat, azt felelték volna, hogy „mi az istenek fiai va­
gyunk". Mert azt az országot jelölnék meg, ahol akkor vol­
tak, mielőtt a Földre jöttek. Még maguk is istenek voltak,
mert akkoriban az emberek, minthogy szellemiek voltak,
isteneknek nevezték magukat. Arra a kérdésre, hogy mi
lesz veletek, ha elalusztok, azt felelték volna: „Ha ébren va¬
gyunk, akkor emberek vagyunk, ha elalszunk, akkor iste¬
nek." Isteneknek lenni csak annyit jelentett, hogy másnak
lenni, mint ébrenlétkor, vagyis inkább szelleminek lenni.
Ezek az emberek különösen fejlett kultúrával rendel¬
keztek, számukra nem volt olyan fontos, hogy a halál utá¬
ni életről beszéljenek, inkább arról az életről beszéltek,
amelyben akkor éltek, mielőtt megszülettek volna - az is¬
tenek között töltött életről, ahogy mondták.
Napjainkban semmilyen külső forrás nem említi ezeket
az embereket. Pedig természetesen tovább éltek - tudjuk,
hogy még ma is vannak indiaiak -, és a sokkal későbbi
időkben nagy költői műveket hoztak létre, amelyeket Vá¬
daknak nevezünk. A véda szó egyes számban „igé"-t jelent.
Az ős-indiaiak azt mondták, hogy az ige isteni adomány, és
a védákban azt írták le, amit a másik világról tudtak. Eb¬
ben az ősi korban sokkal többet tudtak, de a védákban az
áll, ami könyvekből külsőleg tanulmányozható. Ezeket sok¬
kal később jegyezték le, de még így is kiolvasható belőlük,
hogy ezek az emberek még határozottan tudták: mielőtt az
ember leszállt a Földre, a szellemi világban tartózkodott.
Nos, ha csupán hatezer évvel korábbra megyünk vissza
az időben, akkor már egy kevésbé magasan fejlett kultúrá¬
val találkozunk. Indiában a kultúra lehanyatlott. Amit a
tudósok ma indiai kultúraként leírnak, az már veszített
eredeti nagyságából. Északabbra azonban (lerajzolja) - ez
most Arábia - kifejlődött egy kultúra, ott, ahol később Per¬
zsia alakult ki. Ezért ezt ős-perzsa kultúrának nevezem. Ez
ugyan egészen másfajta kultúra volt, de rendkívül figye¬
lemre méltó. Látják, hogy ha ehhez a régi indiai kultúrához
visszamegyünk, ami tehát kétezer évvel ezt megelőzően itt
élt (mutatja a rajzon), akkor ennél a régi indiai kultúránál
mindenütt az jelent meg, hogy igen kevésre becsülték a föl¬
di világot. Mindig arra gondoltak, hogy a szellemi világból

191
érkeztek a földi világba. Ezt nagyon pontosan tudták. A
földi világot nem sokra tartották, a szellemi világot becsül¬
ték. Azt mondták, olyanok ők, mint akiket kitaszítottak, és
ami a Földön van, az számukra egyáltalán nem különöseb¬
ben fontos. A Föld bizonyos megbecsülése első ízben hat¬
ezer évvel ezelőtt jött létre, azon a területen, amit ma Per-
zsiának neveznek. Megbecsülték a földi életet. Annyira
megbecsülték, hogy azt mondták: igen, a fény rendkívül ér¬
tékes, de a Föld is értékes a maga sötétségével. így alakult
ki fokozatosan az a szemlélet, hogy a Föld éppen olyan ér¬
tékes, és hogy küzd az éggel. Az ős-perzsák két-háromezer
év alatt ezt a Földdel való égi harcot alakították ki mint
olyan szemléletet, ami számukra különösen fontos volt.
Ha azután újabb időutazást teszünk, de csak három¬
négyezer évvel ezelőttre megyünk vissza, olyan területre
érünk, ami Arábiától Afrika felé esik, ahol a Nílus folyik:
Egyiptomba. Az egyiptomiak - azokhoz hasonlóan, akik
Ázsiában inkább nyugat felé telepedtek le, Európához kö¬
zelebb - még szívesebben éltek a Földön. Három-négyezer
évvel ezelőtt ezek az egyiptomiak, akik úgyszólván az em¬
berek harmadik fajtáját alkották - indiaiak, perzsák, egyip¬
tomiak -, építették a hatalmas piramisokat. De amit min¬
denekelőtt tettek: tudtak bánni a Nílussal. A Nílust, amely
minden évben elárasztotta a földeket a maga termékeny
iszapjával, csatornákkal látták el úgy, hogy ezek az áradá¬
sok minden irányban hasznosnak bizonyultak. Ezenkívül
kialakították a geometriát és a földmérés tudományát. Az
emberek egyre jobban megkedvelték a Földet. De minél in¬
kább megkedvelték az emberek a Földet, annál kevésbé
volt világos számukra, hogy a szellemi világból származ¬
nak. Mondhatnánk, ezt egyre inkább elfelejtették, mert
egyre jobban megszerették a Földet, és ugyanilyen mérték¬
ben fontossá vált számukra az emberhalál utáni élete.
A halál utáni élet természetesen korábban is bizonyos
volt az ember számára, de az egyiptomiakat megelőzően
nem gondoltak sokat a halhatatlanságra. Vajon miért?
Mert magától értetődő volt számukra! Ha biztosak voltak
abban, hogy a szellemi világból érkeztek és a fizikai testet
csak magukra vették, akkor nem lehettek kétségeik afelől

192
 sem, hogy a halál után visszatérnek a szellemi világba. Az
egyiptomiak viszont, akik már kevesebbet gondoltak arra,
hogy ők a földi lét előtt a szellemi világban tartózkodtak,
nagy félelmet éreztek a halállal szemben. Ez a napjaink¬
ban is tapasztalható, nagy halálfélelem tulajdonképpen
nem sokkal idősebb három-négyezer évnél. Az indiaiak¬
nak és a perzsáknak nem volt halálfélelmük. Persze, ha az
egyiptomiaknak nem lett volna szörnyű, vigasztalan halál¬
félelmük, akkor ma az angolok és mások nem tudnának
egyiptomi múmiákat kiállítani a múzeumokban. Mert an¬
nak idején az emberek holttestét mindenféle kenőcsökkel
és egyéb eszközökkel bebalzsamozták, és úgy helyezték el
a koporsóban, úgy konzerválták, ahogy az ember az élet¬
ben kinézett. Bebalzsamozták az embereket és múmiákat
készítettek, mert úgy gondolták: ha az ember a testet ösz-
szetartja, akkor a lélek is annyi ideig marad jelen, amíg a
test a Földön. Megőrizték a testet, hogy a lélek ne szenved¬
jen semmilyen kárt - de mindezt tulajdonképpen a halál¬
tól való félelmükben tették. Az egyiptomiak a halhatatlan¬
ságot szerették volna minden erővel kieszközölni a földi
anyagból. Ugyanakkor még rendkívül sok mindent tudtak,
ami később feledésbe merült.
A következő nép, amely bennünket különösen érdekel,
Egyiptomtól valamivel északabbra élt, a mai Görögország­
ban. A régi Görögország azonban egészen más volt. A gö¬
rögök már majdnem teljesen elfelejtették a születés előtti
szellemi életet. Csupán egyes emberek tudtak még róla va¬
lamit, elsősorban a magas rendű iskolákban, amelyeket
misztériumoknak neveztek. Egészében véve azonban a gö¬
rög civilizációban a születés előtti életet teljesen elfelejtet¬
ték, viszont a görögök szerették legjobban a földi életet.
Ezért Görögországban a Krisztus előtti negyedik évszázad¬
ban - látják, már a keresztény időszámításhoz közeledünk
- megjelent egy filozófus, Arisztotelész, aki mindenekelőtt
olyan nézetet vallott, amely korábban nem létezett. Azt
hirdette, hogy nemcsak az ember teste születik meg akkor,
amikor egy gyermek a világra jön, hanem az emberi lélek
is. Az ókori Görögországban tehát felbukkant az a nézet,
hogy az emberi lélek a testtel együtt születik meg, de mivel

193
halhatatlan, ezért a halál után a szellemi világban tovább
él. Ezt a sajátságos nézetet tehát Arisztotelész állította fel.
Mivel a régi idők bölcsességét már elfelejtette, ezért kije¬
lentette, hogy a lélek a testtel együtt születik meg. Ha azon¬
ban az ember meghal, a lélek megmarad, de úgy, hogy csak
egy földi élet van mögötte. Örökké csak erre az egy földi
életre tekint vissza.
Gondoljanak bele, milyen borzasztó nézet ez! Ha valaki
a Földön valami rosszat tesz, akkor az egész örökkévalósá¬
gon át nem képes a hibáját jóvátenni, hanem mindig arra
kell visszatekintenie, mindig azt a képet kell látnia, amit
rosszul tett. Ez volt Arisztotelész nézete.
Aztán jött a kereszténység. A legelső évszázadokban a
kereszténységet még valamennyire megértették. Minthogy
azonban a Római Birodalom felvette a kereszténységet, és
az Rómában megszilárdult, ott már egyáltalán nem értet¬
ték. Egyszerűen nem értették meg.
Nos, a kereszténységben mindig is voltak zsinatok. Az
egyház magas tisztségviselői összejöttek, és megállapítot¬
ták, melyek a hit fontos kérdései, amelyekben hinni kell.
Kialakult az a nézet, hogy vannak pásztorok és vannak bá¬
rányok, és a pásztorok a zsinatokon megállapítják, mit kell
a bárányoknak hinniük. A nyolcadik zsinaton a pásztorok
megállapították a bárányok számára, hogy eretnekség azt
hinni, hogy az ember születése előtt a szellemi világban élt
volna. Arisztotelész régi nézetei tehát a keresztény egyház
dogmájává váltak. Ezáltal az emberiséget arra kényszerí¬
tették, hogy ne tudja és egyáltalán ne is gondoljon arra,
hogy az ember a maga lelkével szállt alá a szellemi világ¬
ból. Ezt megtiltották neki.
Ha ma a materialisták azt mondják, hogy a lélek a test¬
tel együtt születik és a testiséghez tartozik, akkor ez sem¬
mi más, mint amit az emberek az egyháztól tanultak. Az
emberek ma azt hiszik, hogy ha materialisták, akkor kike¬
rültek az egyházból. Nem, az emberek sohasem lettek vol¬
na materialisták, ha az egyház nem szüntette volna meg a
szellemről való ismeretet. Mert a nyolcadik egyetemes zsi¬
naton Konstantinápolyban az egyház éppen a szellemet
törölte el, és ez a nézet azután az egész középkor folyamán

194
fenn is maradt. Ma a szellemtudomány útján kell az embe¬
reknek ismét eljutniuk oda, hogy az emberi lélek már meg¬
volt, mielőtt a Földön megjelent. Ez rendkívül fontos!
Aki követi a földi emberiség fejlődését, az világosan lát¬
ja: eredetileg megvolt a tudás arról, hogy az emberek mie¬
lőtt lejöttek a Földre, egy szellemi életet éltek. Ezt csak fo¬
kozatosan felejtették el, és később a zsinat meg is szüntette.
Nos, tisztában kell lennünk azzal, mit is jelent ez. Gon¬
dolják el, hogy azok, akik az egyiptomiak koráig éltek, te¬
hát a régi évezredekben, tudták: mielőtt leszálltak erre a
Földre, a szellemi világban éltek. Nemcsak egy általános,
elmosódott tudást hoztak magukkal a szellemi világról, ha¬
nem lehozták onnan azt a tudatot is, hogy ott más lények¬
kel élhettek együtt. Ráadásul magukkal hoztak egy erkölcsi
ösztönzést is arra nézve, hogy mit kell tenniük a Földön.
E régi emberek a következőket mondták: „Ahhoz, hogy
tudjam, mit kell tennem, csak arra van szükségem, hogy
emlékezzem arra, mi volt a születésem előtt." Erkölcsi im¬
pulzusaikat hozták le a szellemi világból. Ha ebben a régi
korban az embereket megkérdezték, mi a jó, vagy mi a
rossz, akkor azt mondták:, Jó az, amit azok a lények akar¬
nak, akik között földi születésem előtt éltem, rossz pedig
az, amit nem akarnak." Minden egyes ember ezt vallotta.
Mostanra ezt elfelejtették az emberek.
Görögországban rendkívül érdekes dolog történt. Oly¬
annyira elfelejtették, hogy létezik születés előtti élet, hogy
Arisztotelész kijelentette: a lélek a fizikai testtel együtt
születik meg. Az embereknek már sejtelmük sem volt ar¬
ról, hogy a születésük előtt is éltek. Viszont azért valamit
megérezték erről az életről. Az, hogy az ember tud valamit
vagy sem, az, ugye, a valóságra semmilyen hatással nin¬
csen. Nyugodtan mondhatom: itt mögöttem nincs asztal
(hátralépés közben meglöki az asztalt), de azért az asztal
ott van, akkor is, ha nem látom. A születés előtti élet is lé¬
tezik, és bár az embereknek erről már nem volt tudomá¬
suk, mégis érezték magukban. Görögországban ezt az ér¬
zést elkezdték lelkiismeretnek nevezni. Itt, a keresztény
időszámítás előtti ötödik évszázadban jelent meg tehát
először maga a „lelkiismeret" szó. Korábban ezt a szót

195
nem ismerték. A lelkiismeret szó tehát úgy jött létre, hogy
az emberek elfelejtették a születés előtti létet, a földi élet
előtti létet, azt pedig, amit még erről magukban éreztek,
ezzel a szóval fejezték ki. Mindez az óta is így maradt. Az
emberek érzik magukban a születés előtti létet, de azt
mondják: „nos, ez persze így van, valahol lent létrejön, és
azután felnyomul - nem tör ődünk vele tovább."
Látják, ez jó volt az egyháznak. Mert mi történt az egy¬
ház részéről? Korábban, amikor mindenki tudta, hogy lé¬
lekként élt a földre szállás előtt, az emberek azt mondták,
erkölcsös az, amit korábbi életükből, a földi lét előtti élet¬
ből tudnak. A görögök viszont már csak a lelkiismeretet
érezték. Aztán jött az egyház, és igazgatni kezdte a lelkiis¬
meretet. Magához ragadta a kezdeményezést, és kijelen¬
tette: „Ti nem tudjátok, mit kell tennetek. Ezt nem tudják
a bárányok, ezt a pásztorok tudják!" Előírásokat léptettek
hát életbe, és irányították a lelkiismeretet.
Csak arra volt szükségük, hogy egy zsinaton a szellemet
kiiktassák, mert aztán azt, ami az ember szellemiségéből
maradt, lelkiismeretként igazgatni lehetett. Az egyház te¬
hát azt állította, hogy az emberből semmi sem volt, mie¬
lőtt a Földre lépett. „A lélek a testtel együtt születik. Aki
ezt nem hiszi, az az ördögé. Mi viszont mint egyház, tud¬
juk, mi van a szellemi világban, és mit kell az embernek a
Földön tennie." Ily módon kerítette hatalmába az egyház
a lelkiismeretet!
Ez az elképzelés még a 19. században is érvényre jutott,
olykor egészen borzasztó módon. A 19. század harmincas¬
negyvenes éveiben élt Prágában egy ember, Smetanának
hívták. Ez az ember egy katolikus egyházszolga fia volt,
aki természetesen jámbor katolikus volt. Úgy érezte, hogy
az embernek azt kell hinnie, amit az egyház előír, így a
szellemi világról is annyit kell tudnia, amennyit az egyház
mond. Nos, volt egy fia. Az emberek akkoriban igen becs-
vágyóak voltak, és gyermekeiket gimnáziumba küldték. A
prágai gimnáziumokban azonban a 19. században tulaj¬
donképpen nem túl sokat tanultak, alapjában véve igen
keveset, és aki egyáltalán tanult valamit, abból pap lett. Az
ifjú Smetanát tehát a gimnáziumban nevelték, s így nem

196
csoda, hogy belőle is pap lett. Akkoriban Prágában és
Ausztria többi részén is a magasabb iskolákban papok ta­
nítottak. Smetana viszont eljutott oda, hogy amit tanulnia
kellett, azt más könyvekben olvasta, nem azokban, ame­
lyeket az egyház előírt, így lassan kétségei támadtak az
egyik dogmával kapcsolatban. Azt mondta magában: „Tu­
lajdonképpen mégis borzasztó, hogy az embernek meg
kell születnie, le kell élnie az életét, aztán meghal, és mivel
komisz fickó volt, örökké azt kell néznie - az egyház ezt
megfelelő képekkel ecsetelte -, amit komisz fickóként a
Földön tett, és soha nincs lehetősége, hogy ezt kijavítsa."
Ez a férfi, Smetana, egy rendházban élt. Ahogyan azon­
ban tanár lett, túl szűk lett számára a rendház, ezért egy
világi lakásba költözött, egyre többet olvasta - akkoriban
még nem voltak antropozófus könyvek - Hegel és Schel¬
ling könyveit és másokat, amelyek legalábbis valamilyen
értelmes dolognak a kezdetét jelentették. Egyre inkább
kétségei támadtak az úgynevezett „örökké tartó" pokolról,
mert - Arisztotelész szerint - egy komisz fickó, ha átmegy a
halálon, örökké a maga komiszságában él. Ebből jött létre
a pokol, az örökké tartó büntetés tanítása, amit aztán az
egyház zsinatilag megerősített. Ez a tanítás természetesen
egyáltalán nem keresztény tan, hanem Arisztotelész taní¬
tása. Nem igaz, hogy ez keresztény tanítás volna, a pokol
tana Arisztotelésztől származik. Erről persze az átlagem¬
berek mit sem tudtak.
Smetana számára azonban világos volt a helyzet. Elkez¬
dett valami olyasmit tanítani, ami nem egészen egyezett
meg az egyház dogmájával. Mindez éppen 1848-ban tör¬
tént. Először kapott egy komoly figyelmeztetést, egy hosz-
szadalmas, latinul írt levelet, amely számára azt jelentette,
hogy bűnbánó módon vissza kell térnie az egyház kebelébe,
mert a pásztorok óriási haragját vonta magára azzal, hogy
a bárányoknak olyasmit tanít, amit nem a pásztorok írtak
elő. Erre a latin nyelvű levélre még válaszolt, hogy képmu¬
tatásnak tartja, hogy mást mondjon, mint amiről meg van
győződve. Erre kapott egy második latin nyelvű levelet,
amelyben még komolyabban figyelmeztették. Mivel erre
nem válaszolt, mert nem lett volna értelme, az egyik nap

197
Prága összes templomában kihirdették, hogy egy igen fon¬
tos eseménynek lehetnek tanúi: egy eltévedt bárányt, aki
ráadásul pásztorrá lett, az egyházból ki fognak zárni.
Azok közé, akiknek e fontos eseményről hírt adó cédu¬
lát szét kellett osztaniuk, az egyházi szolga is odatartozott,
az idős Smetana, az apa. O buzgó katolikus maradt. Elgon¬
dolhatják, mit jelentett az, hogy egész Prágát összehívták,
hogy a Smetana-fiút elítéljék, hogy örökre kizárják az egy¬
házból, és az apának magának kellett az erről szóló cédu¬
lákat osztogatnia. Prágában a templomok soha nem voltak
még annyira tele, mint ezen a napon. Prága minden temp¬
loma zsúfolásig megtelt, és minden szószékről kihirdették,
hogy a hitehagyott Smetanát az egyházból kiközösítik.
Ennek az lett a következménye - a tüdőbaj csírája már
természetesen benne volt a családban -, hogy először a nő¬
vére halt meg bánatában, aztán az idős apa, majd rövid idő
múlva maga Smetana is. Mindez elsősorban azért történt
így, mert Smetana a maga felfogásának megfelelően nem
hirdette tovább a pokol örökkévalóságát.
Mindez összefügg az emberiség lelkiismeretének fejlő¬
désével. Mert az, amit az ember megtartott a földi lét előt¬
ti életből, az benne él, lelkiismeretként szólal meg benne.
A lelkiismeretről tehát azt mondhatjuk, hogy nem a Föld
anyagából jött létre. Gondolják csak meg, hogy valakinek
van egy erőteljes kívánsága. Testének anyagai, a Föld anya¬
gai ösztökélik úgy, hogy ez a kívánsága létrejön. Ám de ek¬
kor azt mondja neki a lelkiismeret: „Ezt a kívánságodat le
kell győznöd!" Ha az ember lelkiismerete is a testből szár¬
mazna, az olyan volna, mintha valaki előre is, meg hátra is
akarna menni egyszerre. Értelmetlen dolog azt mondani,
hogy a lelkiismeret a testből származik. Éppen azzal van
összekötve, amit lehoztunk a Föld előtti létből, a szellemi
világból, amikor leszálltunk a Földre. A lelkiismeret a szel¬
lemi világból származik. Ez a tudás a földi ember számára
veszendőbe ment, és az olyan embereknél, mint Smetana,
ahogy ezt elmeséltem, a 19. században a pokol kérdésénél
újra felmerült. A lelkiismeret az emberhez tartozik, önma¬
gában hordozza. Mit segítene a lelkiismeret, amit az em¬
ber magában hord, ha a halál kapuján áthaladva örökké

198
azt kellene néznie, hogy milyen komisz fickó volt? Semmit
sem segíthetne, nem lenne jelentősége.
Azt kell tehát mondanunk, hogy az emberben benne él
a lelkiismeret. A lelkiismeret az, amit a szellemi világból a
földi életbe magunkkal hozunk. A lelkiismeret azt mond¬
ja: „Ezt és ezt nem kellene megtenned." A földi ember eh¬
hez képest azt mondja: „Ezt meg akarom tenni, ezt szeret¬
ném." A lelkiismeret amiatt mond mást, mert az az örök
emberből származik. Miután az ember a fizikai testét le¬
veti, akkor veszi csak észre: „Te magad vagy az, ami a lel¬
kiismeretedben mindig is megszólalt. Csak nem vetted ész¬
re földi életed folyamán. Most átmentél a halálon. Most a
tulajdon lelkiismereteddé váltál. A lelkiismeret most a te
tested. Korábban nem volt lelkiismereted. Most megvan a
lelkiismereted, amivel tovább élsz a halál után."
A lelkiismerethez azonban az akaratnak is hozzá kell
járulnia. Mindazok a dolgok, amelyeket elmondtam, meg¬
történtek. A görögök elfelejtették a Föld előtti létet. Az
egyház dogmává emelte, hogy az embernek nem szabad
hinnie a születés előtti létben. A lelkiismeretet folyamato¬
san félreértették. Ez mind meg is történt. Természetesen
mindig, a középkorban is éltek nagy tudósok, de ők is an¬
nak a tételnek a befolyása alatt álltak, hogy születés előtti
élet nem létezhet. Az egyház megtiltotta, hogy az emberek
higgyenek ebben.
Ez a kettősség jellemezte például Aquinói Tamást, aki
1225 és 1274 között élt. Mint katolikus pap, alkalmazkod­
nia kellett ahhoz, amit a katolikus egyház előírt. Ugyanak¬
kor nagy gondolkodó volt. Abban a vonatkozásban, amit
ma elmondtam önöknek, azt kellett mondania: „Ha az em¬
ber meghal, akkor az egész örökkévalóság folyamán csak a
földi létére tekint vissza, semmi másra. Ezt tekinti át." Mit
tett tehát Aquinói Tamás? Úgy írta le az embert, hogy an¬
nak csak az értelme van meg az örökkévalóságban, akara¬
ta nincs. Az embernek át kell tekintenie életét a halál
után, de semmin sem tud már változtatni. Aquinói Tamás
így a középkor legnagyobb arisztoteliánus gondolkodója
volt, minthogy kijelentette: „Ha valaki valami rosszat tesz
a Földön, örökösen azt a rosszat kell látnia; ha valami jót,

199
akkor örökké azt a jót. Csak az ismeretet viszi magával a
lélek, az akaratot nem."
Ez az állítás persze nem felel meg a valóságnak. A való¬
ságnak az felel meg, hogy bár a halál után visszatekintünk
arra, mi volt a jó és mi a rossz, az ember azonban akaratát
és egész lelki erejét megtartja, hogy változtathasson. Ami¬
kor az ember áttekinti, hogyan is folyt le az élete, akkor a
szellemi világban él, és látja, minek kellett volna máskép¬
pen történnie. Tőle magától indul k i a z az impulzus, hogy
újra le akar születni, hogy a dolgokat megfelelően kijavít¬
sa. Természetesen újra hibák keletkezhetnek, de mindig
jön egy következő élet, és az ember a folyamatos fejlődés
során végül elér egy célt.
Ami Aquinói Tamás számára még kényszer volt a kö¬
zépkorban - hogy csupán a megismerésben higgyen és az
akaratban ne -, abba a 19. század embere már belebetege¬
dett, ahogy Smetana is. Hozzátehetjük persze, hogy a 19.
században mások is megjelentek, akik dühödten fordultak
a megismerés ellen. Mindez a pokol dogmája miatt követ¬
kezett be, csakhogy az emberek ezt nem látták át. Schopen¬
hauer például dühödten fordult a megismerés ellen, és
mindent az akaratnak tulajdonított. Igen, de ha az ember
mindent az akaratnak tulajdonít, akkor ez az akarat tudat¬
lan és ostoba lesz. Ezért Schopenhauer az egész világte¬
remtést az ostoba akaratnak tulajdonította. Nos, akik gon­
dolkoznak, akkor azok olyan szörnyű belső konfliktusokba
keverednek, mint a prágai Smetana. Sokan voltak ilyenek,
ez csak egy kiragadott példa, amelynek nehézségeit leírtuk.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy az emberi lelkiisme¬
ret a születés előtti lét öröksége. A lelkiismeretben a szel¬
lem szólal meg. Ami földi létünk előtt bennünk volt, az be¬
lemerül a húsba, és a lelkiismeretben szólal meg. Amikor
aztán elhagyjuk majd a testet, a lélek a lelkiismeretben to¬
vább beszél hozzánk a halál után, de nem ájultan, hiszen
akarattal fog rendelkezni - folytonosan tevékenykednie
kell, hogy amit tettünk, azt kijavíttassa velünk.
Látják, ez a különbség az antropozófia és minden olyas¬
mi között, amit például ma a keresztény dogmatika magá¬
ban foglal. A keresztény dogmatika nem ismeri az emberi

200
léleknek azt a belső erejét, amely teremteni tud, hanem
azt vallja, hogy ha az ember meghal, akkor örökké arra te¬
kint vissza, amit földi élete során tett, mert a lélek egyet¬
len földi életben kapcsolódik csak össze a testtel. így tehát
ha ezt sematikusan ábrázolni akarjuk, azt kell monda¬
nunk: ha az embernek csak egy földi élete van és ez a lé¬
lekkel kezdődik, akkor ha az ember meghal - itt van a szü¬
letés, itt van a halál -, lelki élete az egész örökkévalóságra
kiterjed .

Ez a lelki élet az egész örökkévalóságra kiterjed: csak a

megismerésnek, csak az értelemnek kell folyton, az egész
örökkévalóságon át a földi lét tökéletlenségét szemlélnie,
mert az értelem együtt születik meg a földi lét fizikaiságá-
val. Az első materialista az volt, aki ezt a dogmát felállítot¬
ta, tehát maga Arisztotelész.
Nos, az antropozófia úgy véli, hogy nemcsak egy földi
élet van, hanem több, egymásra következő. Az ember a ko¬
rábbi földi életéből mindig megőriz valamit, amit ugyan
nem ismer pontosan, de benne rejtőzik: ez pedig a lelkiis¬
meret. Ha most a testét elhagyja, lelkiismeretében tovább
él. Ez itt (az ábra alsó része, piros) a következő születésig a
tiszta lelkiismeret. Most (a következő kör) a lelkiismeret
újra hallatja a hangját, újra szól hozzánk (a következő pi¬
ros rész), a külvilágban él, újra jelen van. Az ember maga
az, aki mindig megteremti a maga új életét a Földön. És
természetesen nagyon bosszantja azt a tanítást, amelyik
semmit sem tulajdonít az embernek, hanem olyasminek
akarja tekinteni, mintha csak teremtmény volna. Nem csu¬
pán teremtmény, hanem teremtő erő van benne. Az antro-
pozófia és a többi nézet között éppen az a különbség, hogy
az antropozófia a maga kutatásai alapján azt állítja: ez a te¬
remtő erő megvan az emberben, az ember maga is teremtő

201
lény! Nem csupán megteremtették, hanem ő maga is terem­
tő. És a leginkább teremtő részéhez tartozik a lelkiismeret,
mert ez az, ami szent örökségként megmaradhat bennünk
a születés előtti létből, és amit magunkkal viszünk, amikor
átmegyünk a halálon.
Az, amit a modern tudomány még mindig az egyház
örökségeként hirdet - és éppen ezen a ponton kell valóban
világosan látnunk! -, az egyrészt logikus, másrészt materi¬
ális. A Rómából származó dogmákat északi népek átvet¬
ték. A német nyelvben azonban egészen más úton még ma¬
radt valami a régi szellemi tudásból, csak nem ismerik fel.
Ez rendkívül figyelemre méltó, hiszen nyomon követhető,
hogyan függ össze az ember a nagy világeseményekkel.
Ha az ember ma megnézi az ázsiai földrész országait és
tájegységeit - például Szibériát -, azt találja, hogy azok na¬
gyon kevéssé lakottak, de valamikor sokkal népesebbek
voltak. Sok folyó volt arrafelé, igen nagy folyók. Szibéria
olyan tájegység, amelyik lassanként kiszáradt, felemelke¬
dett, és az emberek nyugatra húzódtak onnét, Európa felé.
A népvándorlást Szibéria kiemelkedése indította el. Ezen
a módon számos képzet került át Európába, más úton.
Ezek a képzetek Ázsiában alakultak ki, és az európai nyel¬
vekben tovább éltek. Ezért azt kell mondanunk: minél
nyugatabbra megyünk, annál kevésbé van jelen a lelkiis¬
meret fogalma. De éppen a lelkiismeret szó mutatja, hogy
azok körében, akik a lelkiismeret szót alkották, élt egy ér¬
zés arról, hogy valami el van rejtve az emberben. Mert mit
is jelent tulajdonképpen a „lelkiismeret" szó? Azt jelenti,
amit éppen az imént mondtunk: a születés előtti lét örök¬
sége, az, ami az emberben megmaradt. De mit jelent maga
a szó? Ha a földi létet nézzük, azt mondhatjuk, hogy azok
az események, amelyek két-három év múlva fognak történ¬
ni, bizonytalanok, de az emberben van egy szellemi rész,
ami földi léte előtt is jelen volt és földi léte után is vele ma¬
rad - ez biztos. Nos, a lelkiismeret szó a biztonsággal függ
össze (a németben „gewiss" = biztos, „Gewissen" = lelkiis¬
meret - a ford.). Ez a legbiztosabb, ami adódhat. így tehát
a lelkiismeret szó már maga utal arra, ami az emberben
örök. Igen jelentős dolog, hogy a lelkiismeretnek valami

202
más a tartalma, mint például a francia „conscience" (tu­
dat, lelkiismeret - a ford.) szónak vagy a hasonlóknak a
nyugati területeken. A „conscience" - „con" + „science" -
tulajdonképpen „összes tudást" jelent, azt, amit az embe¬
rek az idők során összehordtak a földi tudásból. Ami azon¬
ban lelkiismeretként él az emberben, és amit ezzel a szó¬
val jelölünk, az a legbiztosabb dolog, ami csak létezhet;
amely nem határozatlan, hanem teljesen biztos. Teljesen
biztos, hogy a földi ember nemcsak egy halál utáni létben
hisz - tehát abban a szemléletben, amit Arisztotelész és az
egyház hívei vallanak -, hanem akaratot is kifejleszt, hogy
egyre jobbá és jobbá alakítsa a Földet, és szellemileg jobbá
és jobbá tegye, tehát az akarat éppen úgy él a halál után,
mint az ismeret. Aquinói Tamásnál csak a puszta ismeret
élt tovább. Nekünk azonban tisztában kell lennünk vele,
hogy az akarat is tovább él.
Látják, uraim, így van ez: nem kell lekicsinyelni egy
olyan nagy tudóst, mint Aquinói Tamás, csak mert évszá¬
zadokkal ezelőtt azt tanította, amit. Más dolog azonban, ha
Aquinói Tamás a 13. században azt tanította, amit akkor
tanítani lehetett, és más, ha ma - ahogy ez Párizsban tör¬
tént - Tamás-társaságot alapítanak, hogy ugyanazt tanít¬
sák, amit akkoriban tanítottak, és ha 13. Leó pápa a 19. szá¬
zadban a katolikus egyház minden papjának és tudósának
megtiltja, hogy mást mondjon, mint amit Aquinói Tamás
tanított a 13. században. Ma Tamás már nem ezt monda¬
ná! Két tanítás áll tehát egymással szemben: a párizsi Ta¬
más-társaságé, amely az embereket a múltba akarja vissza¬
vezetni, és az antropozófia, amely azt tanítja, ami korszerű,
hogy milyen a jelenlegi ember. Ha az ember olyasmit vizs¬
gál, mint a lelkiismeret, mindenekelőtt fontos, hogy abban
az bukkan fel, ami az emberben örök. Az örökkévalót azon¬
ban nem tudjuk jól megérteni, ha nem tudunk belelátni a
születés előtti létbe, ha pusztán csak arra tekintünk, ami
tulajdonképpen az egyiptomi kor óta mint a földi lét utáni
élet, mint az úgynevezett „halhatatlanság" van jelen.
Láthatják, uraim, csak három-négy évezreddel ezelőtt
kezdtek el az emberek beszélni arról, hogy halhatatlanok,
tehát hogy a lélek nem hal meg úgy, mint a test. Korábban

203
azt mondták, hogy a lélek nem úgy születik, ahogy a test.
Volt egy szavuk, amit ma születetlenségnek kellene, nevez¬
nünk. Ez volt a dolog egyik oldala, és a halhatatlanság volt
a másik. Még a nyelvnek sincs ma másik szava, csak a hal¬
hatatlanság. A születetlenség szót újra el kellene fogad¬
nunk. Akkor azt mondhatnánk: a lelkiismeret az ember¬
ben az, ami nem születik és nem hal meg. Ekkor fogjuk
csak a lelkiismeretet helyesen értékelni! Mert a lelkiisme¬
retnek csak akkor van jelentősége az ember számára, ha
azt helyesen tudjuk felfogni.
A következő alkalommal innen folytatjuk.

204
 TIZENNEGYEDIK
ELŐADÁS

Jó reggelt, uraim! Felmerült még valamilyen kérdés önök¬

ben?... Ha nem, akkor szeretnék még valamit elmondani,
ami kapcsolódik az előzőekhez, hogy lássák, hogyan talál­
juk meg úgyszólván minden oldalról annak a bizonyítékát,
hogy az emberi fizikai organizmust, a fizikai testet áthat¬
ják a lelkiek. Ma az emberi vérkeringést szeretném egy bi¬
zonyos szempontból megvizsgálni. Tudják, hogy az emberi
testet átjárja a vér, ami az erekben folyik. A vér a tüdőből,
ahol a légzéssel oxigént vesz fel, a vérereken keresztül a
szívbe jut. A szívből szétárad az egész testbe - ilyenkor a
színe piros -, s miután végighaladt a testen, kékesre színe¬
ződik. Ezután ez a kékes vér újra visszajut a szívbe és a tü¬
dőbe, ahol is az oxigéntől újra pirossá válik. Ez a körforgás
zajlik tehát a testben.
Most abból indulunk ki, hogy a vér a testet átjárja, ke¬
resztülfolyik rajta. Nézzük egyszerűen egy folyadék kör¬
forgását! Képzeljék el, hogy van egy kerek csövünk.

í i .

205
 Ebbe a kerek, átlátszó csőbe teszünk egy piros folyadé¬
kot. Természetesen, ha ilyen csövünk van, akkor amennyi¬
ben a folyadékot mozgásba akarjuk hozni, egyfajta pumpát
kell alkalmaznunk. Gondoljuk el tehát, hogy itt van valami¬
lyen pumpa (nyíl), amellyel a folyadékot mozgásba hozzuk.
Ha a csövet fent nyitva hagyom, akkor a folyadék kispric¬
cel. Ezt azonban nem szeretném, ezért fent hozzátoldok
egy másik csövet. Most a folyadékot mozgásba hozom úgy,
hogy örvényleni kezdjen, folyamatosan körbeáramoljon; el
tudják ezt képzelni? A folyadék körbeáramlik. Nos, gondol¬
ják el: ha a folyadékot itt egy pumpával körbehajtom, akkor
ezen a helyen, itt fent valamennyi folyadék felemelkedik.
Ha keringetjük, akkor éppen csak egy kicsit megy fel. Ha
nagy erővel pumpálunk, akkor a folyadék magasabbra jut,
ha csak gyengén nyomjuk, akkor kisebb erővel emelkedik a
magasba. A folyadék szintemelkedésével megmérhetem a
nyomást, amely az örvénylő folyadékban van.
Valami hasonlót lehet az emberi vérrel is tenni. Ha va¬
lahová egy érbe egy ilyen csövet elhelyeznek, akkor a vér
egy kicsit felfut benne. Tehát valamelyik érbe belehelye¬
zek egy csövecskét, nem mindegyikbe. Gondolják el, hogy
itt van valamilyen ütőér, például a karban, ahová egy am¬
pullaszerű csövecskét teszek, így a vér egy kis darabon be¬
lefolyik az érből a csövecskébe. Ez a csövecske is olyan,
hogy az embertől függően, a vér szintje magasabb vagy ala¬
csonyabb. Vannak, akiknél ez a vér a csövecskében igen
magasra szökik, másoknál alacsonyabbra. Ebből tehát az
következik, hogy az emberek vérnyomása különböző, mert
azt a nyomást nézzük, ami a csövecskében mutatkozik. Ha
tehát a vérnek az erekben erősebb a nyomása, akkor a csö¬
vecskében magasabbra emelkedik a vér, ha pedig gyen¬
gébb, akkor alacsonyabbra.
A materialisták úgy képzelik, hogy az embernek is szük¬
sége van egy pumpára, hogy a vért keringtesse. Amit most
felrajzoltam önöknek, az csupán egy külső szerkezet. A va¬
lóságban az emberi testben egyáltalán nincs ilyen pumpa,
és a szív sem az. Az embernek nincs pumpája, a vért vala¬
mi egészen más mozgatja. Ezt szeretném én ma tisztázni
önökkel. Mindenekelőtt azonban azt szeretném, ha belát-

206
nák, hogy az a véroszlop, amelyen keresztül a vérnyomást
mérjük, különböző magasságú. Az egészséges embernél
van egy bizonyos magassága, mondjuk harminc és negy¬
ven év között körülbelül 120-140 mm magas. Ha ez a folya¬
dékoszlop - a magasságát úgynevezett manométerrel lehet
mérni - például csak 110 mm magas, akkor az illető beteg.
Ha 160 mm magas, akkor is beteg. Ha 160 mm magas, ak¬
kor magas vérnyomásról van szó, azaz ilyenkor a vérnek a
testben nagyon erős a nyomása. Ha csak 110 mm magas,
akkor alacsony vérnyomásról beszélhetünk, ekkor a vér
nyomása túl gyenge. Márpedig a testünknek mindig egy
meghatározott vérnyomásra van szüksége. A vér nyomásá¬
nak egy bizonyos erősségűnek kell lennie. Vérnyomásunk
teljesen betölt bennünket. Ha felmászunk egy kellően ma¬
gas hegyre, akkor a levegő ott ritkább, és ebből adódóan a
test belső nyomása felerősödik. Ha ez olyan fokot ér el,
hogy a vér a pórusokon keresztül szivárogni kezd, kialakul
az úgynevezett hegyi betegség. Ebből is láthatják, hogy
egészen meghatározott vérnyomásunknak kell lennie.
Nézzük meg mindenekelőtt azokat az embereket, akik¬
nek alacsony a vérnyomásuk! Ezek általában rendkívül
gyengék, fáradékonyak, sápadtak és sokat szenvednek az
emésztésükkel. Belsőleg tompák, testi funkcióik nem mű¬
ködnek megfelelően, és fokozatosan romlik az állapotuk.
Az alacsony vérnyomás tehát az embert fáradttá, gyengé¬
vé, beteggé teszi.
Most pedig nézzük azokat, akiknek magas a vérnyomá¬
suk! Néha egészen sajátságos jelenségek lépnek fel náluk.
Látják, ha az ember egy ilyen dolgot belehelyez a bőrbe -
itt elöl hegyesnek kell lennie -, ha ezt elhelyezi és magas
lesz a vérnyomása, akkor biztos lehet benne, hogy a veséi
megromlanak. A vesék elkezdik véredényeiket - tehát az
ereket, mindazt ami a vesében van - úgy alakítani, ahogy
azt nem kellene. Duzzanatok keletkeznek, meszet raktá¬
roznak el; elkorcsosulnak, ahogy mondani szokták. Nem
azt a formát veszik fel, amelyet tulajdonképpen kellene.
Ha a magas vérnyomásban szenvedő embernek a veséjét
halála után szétvágjuk, tapasztalhatjuk, hogy az teljesen
tönkrement.

207
 Most megkérdezhetjük, hogyan jön létre mindez. Ez az
összefüggés a vérnyomás és a vesebetegség között a mate¬
rialista gondolkodású ember számára teljességei homá¬
lyos. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a bennünk lévő
vérnyomásban az asztráltest él, amiről mint az ember ér¬
zékfeletti testéről beszéltem. Egyáltalán nem igaz, hogy az
asztráltest valamilyen szubsztanciában, valamilyen anyag¬
ban él, hanem egyfajta erőben - a vérnyomásban -, és ak¬
kor egészséges, ha a vérnyomás megfelelő, tehát a közép¬
korú embernél 120 és 140 mm közötti. Ha a vérnyomás
megfelelő, akkor felébredéskor asztráltestünk beleszáll fi¬
zikai testünkbe, jól érzi magát benne, és mindenfelé kiter¬
jed. A megfelelő vérnyomás a testben tehát körülbelül 120
mm - ekkor az asztráltest a vérnyomásban megfelelően ki¬
terjed, felébredéskor pedig a fizikai test minden részébe
be tud hatolni. Ébrenlétünk idejére - normális vérnyo¬
másnál - az asztráltest mindenfelé kiterjed.
Az asztráltest idézi elő, hogy szerveink mindig a megfe¬
lelő formát, a megfelelő alakot kapják meg. Ha folyton csak
aludnánk, tehát az asztráltest mindig kívül lenne, ahogyan
alváskor, akkor szerveink nagyon hamar elzsírosodnának.
Nem a megfelelően alakulnának. Azért van szükségünk az
asztráltestre, hogy étertestünket ösztönözze, hogy szerve¬
zetünk egészséges legyen, és mindig a megfelelő alakot ve¬
gye fel. Az asztráltestnek tehát mindig meg kell találnia a
megfelelő vérnyomást, hogy ki tudjon terjedni.
Képzeljük azt el, hogy valaki bemegy egy szobába, és ott
nem levegő lenne, hanem szénsav. Az illető elpusztulna,
mert nem tudna lélegzeni. Egy olyan testben, amelyben
nincs megfelelő vérnyomás, az asztráltest és az én nem
tud élni. Ezeknek a testeknek alváskor mindig újra el kell
távozniuk. Képzeljük el, hogy valakinek túl alacsony a vér¬
nyomása. Ha a vérnyomás túl alacsony, akkor felébredés¬
kor az asztráltest nem tud rendesen visszatérni, belépni a
fizikai testbe. Ekkor, mivel kevés benne az asztrális tevé¬
kenység, az ember olyasmit érez a testében, mint valami
folyamatos kisebb ájulást. Alacsony vérnyomásnál tehát
az ember mindig egy kisebbfajta ájulást érez, ennek követ¬
keztében meggyengül, és szervezete nem tud megfelelően

208
felépülni, mert azt mindig újra kell építeni. Azt mondtam
önöknek: a szervezetnek minden hét évben meg kell újul¬
nia. Ezért aztán az asztráltestnek mindig tevékenynek kell
lennie.
Most pedig képzeljük el, mi történik akkor, ha a vérnyo¬
más túl magas. Ha emlékeznek, egyszer azt mondtam: ha a
levegőben más lenne az oxigén és a nitrogén összetétele,
akkor életünk rosszul folyna le. A levegőben 7 9 % nitrogén
van, és a maradék legnagyobb része oxigén. Tehát a levegő¬
ben kevés oxigén van. Ha több lenne benne, akkor már
húsz évesen aggastyánok lennénk - gyorsan megöreged¬
nénk. Az asztráltesttől függ, hogy a fizikai test korán vagy
későn öregszik-e meg. Ha a vérnyomás túl magas, akkor az
asztráltest szívesen marad a fizikai testben. Ez az ő igazi
eleme, a vérnyomás. Ilyenkor egészen mélyen ül a fizikai
testben. És mi ennek a következménye? Az, hogy harminc
éves korunkra már olyan veséink lennének, mint egyéb¬
ként csak hetven éves korunkban. A magas vérnyomás kö¬
vetkeztében túl gyorsan élnénk. Minthogy a vesék nagyon
érzékeny szervek, korán elkorcsosulnak. Az öregedéssel
együtt jár, hogy az ember szervei egyre inkább elmeszesed¬
nek. Ha tehát a vérnyomás túl magas, akkor az érzékeny
szervek túl korán elmeszesednek, és olyan vesebetegség
lép fel, amely tulajdonképpen annak a jele, hogy az ember
túl hamar öregedett meg - az érzékeny vesék már az illető
fiatal korában úgy alakulnak, mintha már öreg volna.
Nos, uraim, ez az egész magyarázat azt mutatja, hogy
az ember fizikai testében van valami, amit asztráltestnek
neveztem, és ami éjjel kiemelkedik belőle. S azt is mond¬
hatjuk: az ember azokban az erőkben él, amelyek a testé¬
ben kifejlődnek. Az erőkben él, nem a szubsztanciában,
nem az anyagban.
Ezért fordulhat elő, hogy az olyan jelenségekkel szem¬
ben, mint amiket most elmondtam, mennyire tehetetlen a
materialista tudomány. Nem tudja, hogy miről van szó. A
könyvekben mindenütt azt találják: a magas vérnyomás¬
nál mindig attól kell tartani, hogy az illetőnél vesebetegség
lép fel. De hogy tulajdonképpen mi az összefüggés a ma¬
gas vérnyomás és a vesebetegség között, azt a könyvekben

209
nem tudják megmagyarázni. Valójában mindez azt jelenti,
hogy a materialista tudomány hívei nem akarják tudomá¬
sul venni, hogy az emberben valami érzékfeletti, valami
szellemi-lelki is jelen van. Ezt nem akarják elfogadni.
E nélkül azonban ezt a dolgot nem lehet megérteni. Ez
okozza azt, hogy az emberek ma úgy állnak a világban,
hogy nem értenek belőle semmit. Mert a manapság lépten¬
nyomon megjelenő külső dolgok, a világban elharapódzó
nyomorúság, a következő időkben még sokkal erőteljeseb¬
ben jelentkeznek majd, éppen azért, mert az emberek a
gondolataikba semmiféle szellemiséget nem akarnak fel¬
venni - ehhez először a dolgokat meg kellene ismerniük. A
nyomorúság abból adódik, hogy az emberek nem akarnak
tudni az igazságról! Márpedig ha nem hatolnak bele a szel¬
lemibe, akkor a valóságról sosem fognak tudomást szerez¬
ni. A 19. század folyamán úgy alakultak a dolgok, hogy az
embereknek csak a külsőségeket tanítják meg. Egyáltalán
nem látnak rá a szellemiségre, a lelkiségre, semmit sem ér¬
tenek meg belőle. Az emberek úgy jönnek-mennek a világ¬
ban, hogy sejtelmük sincs a szellemiség és a lelkiség világ¬
ban való jelenlétéről.
Látják, uraim, ebben a pillanatban valami rendkívül
fontos dolognak lehetnek a részesei. Ha hosszú idő múlva
az emberek a körülmények hatalma folytán a dolgokat el¬
kezdik újra szellemileg nézni, akkor azt mondják majd,
hogy a 20. század elején valami roppant fontos dolog ját¬
szódott le az emberiség történetében. Mindaz, amit ma el
lehet mondani a régi háborúkról, korántsem olyan jelen¬
tős, mint ami itt és most köröttünk zajlik. Néha egészen
hihetetlen, hogy az emberek egyáltalán nem jönnek rá,
hogy ezek a háborúk, ahogy a történelemkönyvekben le
vannak írva, tulajdonképpen csekélységek ahhoz képest,
ami 1914-től a mai napig lejátszódott. Nem nagy dolgok,
amiket a történelem leír, mindazzal szemben, ami korunk¬
ban az emberek között végbement. Annak érdekében, hogy
beláthassuk, miről is van szó, mélyen bele kell tekintenünk
a valóságba. Ezt azonban az emberek nem teszik meg.
Felhívtam például a figyelmet arra, hogy a burgonya
csak egy bizonyos időszakban került át Európába. És ha

210
ma megkérdezik, mit esznek legtöbbször az emberek? Bur¬
gonyát! Ha pedig valahol azt látják, hogy éheznek, rögtön
arra gondolnak, hogyan lehetne burgonyához juttatni az
éhezőket. Ma az emberek úgy veszik magukhoz a burgo¬
nyát, mintha az mindig is itt termett volna. Pedig ha ötszáz
évvel ezelőtt éltek volna, még nem ehettek volna burgo¬
nyát Európában, mert az itt még nem volt ismert. Akkori¬
ban valami egészen mást ettek volna. Ha azonban az em¬
ber tudja, hogy minden a szellemiségtől függ, akkor azt is
tudja, hogy a burgonyaevés vagy nem-evés is a szellemiség¬
től függ. És ahogy ez igaz a burgonyára nézvést, úgy igaz
minden másra nézve is.
Az utóbbi évszázadokban borzasztóan sok minden vál¬
tozott meg az einberiség történetében - és ezekről minden
el is olvasható az elméleti írásokban, amelyeknek sajnos
semmi értékük sincsen. Mert fel lehet állítani mégoly szép
teóriákat is - rousseau-i teóriát, marxista teóriát, leninista
teóriát, amit csak akarunk -, ezek mind kiagyalt gondola¬
tok maradnak, amikkel az ember nem tud mit kezdeni, ha
közben semmi szellemivel nincs tisztában. A gondolatok¬
nak akkor van értékük, ha az ember kezdeni tud velük va¬
lamit. Mindazok az uraságok, akik ezeket a szép elmélete¬
ket felállították, valójában teljességgel tudatlanok voltak.
Korunk ismertető jegye, hogy az emberek teljesen tudatla¬
nok. Teóriákat akarnak felállítani arról, hogy miként le¬
hetne a Földet Paradicsommá tenni, ugyanakkor még azt
sem tudják, milyenné válik a test, ha az ember burgonyát
fogyaszt. Ha tudnák, mennyire fáj a szívem, ha arra gon¬
dolok, hogy az emberek mennyire nem képesek arra töre¬
kedni, hogy valamit tudjanak! A nagy tömegek ezt persze
nem tudják, mert elhitetik velük, hogy az, amit az egyete¬
mi urak tudnak, az úgy helyes. Aztán népiskolákat alapí¬
tanak, mert mindazt tudni akarják, amit a többiek. De épp
azok, akiknek tudniuk kell valamit, akik foglalkozásukat a
tudásnak szentelik, éppen azok nem tudják az igazságot.
Ezért van az, hogy ma minden lehetséges dologról beszél¬
nek, de alapjában véve semmit sem tudnak.

Természetesen a burgonya elterjedése nem az egyetlen

a változások sorában; sok egyéb mellett csak azért említem

211
éppen ezt, mert jellegzetes példa. Igen sok minden történt
az utóbbi évszázadokban, ami, mondhatnánk, mintegy rá¬
zúdult a 20. század elejére. Ma valami olyasmire szeretnék
utalni, ami különösen jelentős.
Először talán nevetni fognak a dolgon, pedig az teljesen
komoly. Ha, ugye, ma egy fiatalember beiratkozik az egye¬
temre vagy a főiskolára, akkor rögtön beviszik a laborató¬
riumba. Akkor a sok lustálkodás közben azért tanulnia is
kell, hiszen vizsgázni fog. Nagyjából el is tudják képzelni,
hogy hogyan megy ez. Ha azonban visszamegyünk, azok¬
hoz az emberekhez, akikről legutóbb beszéltem, mondjuk,
az ősi indiaiakhoz - emlékeznek rá, hogy miket említettem
róluk -, ott ezeket az ifjakat, akiket tanítani akartak, nem
vitték a laboratóriumba vagy a klinikára, hanem azt a fe¬
ladatot kapták, hogy mindenekelőtt saját belső lényüket
vizsgálják meg nagy türelemmel. Le kellett ülniük, a lábai¬
kat egymáson keresztbe téve, tekintetüket pedig az orruk
hegyére kellett irányítaniuk; nem tekintettek ki a világba.
Mi jött létre ez által? Természetesen ez már a hanyatlás
időszakában volt. Ilyen emberek ma is vannak, itt Európá¬
ban - az ősi indiaiakat utánozva igyekeznek, belsőleg képez¬
ni magukat. Csakhogy így ma már nem jön létre semmi.
Ezek a régi emberek azonban ezt tették - s ez által elzárták
magukat a külvilágtól. Hisz, ugye, az ember az orra hegyén
nem lát túl sokat... Ezzel csak a koncentrálást gyakorolja.
Ha ráadásul járkálni sem járkál, hanem tehermentesíti a
lábait, akkor a nehézkedési sem érzi. Ezek az emberek te¬
hát a nehézkedési kikapcsolták, kikapcsoltak mindenféle
érzéki benyomást, fülüket erősen betömték, és teljesen át¬
adták magukat saját testüknek. A gyakorlásnak nem az volt
az értelme, hogy az orruk hegyét nézzék, mert az nem ki¬
fejezetten érdekes, hanem hogy elzárják maguk elől a kül¬
világot. Ezáltal a légzésük, s következésképp a tüdejük tel¬
jesen megváltozott. Azáltal azonban, hogy a tüdejüket egy
ilyen eljárással sajátos tevékenységre késztették, belsőleg
képek merültek fel bennük, és így valóban egy bizonyos tu¬
dáshoz jutottak. Az után már elmondhatták a többieknek,
hogy is vannak a dolgok - azáltal hogy ezt az eljárást alkal¬
mazták, megtudták, mi történik például a növénnyel. Ma

212
az ifjú egyetemisták megköszönnék, ha a fal mellett leültet¬
nék őket, és folyton az orruk hegyét kellene nézniük. Ma
ezt értelmetlenségnek tartanák. De hogy én külsőleg vég¬
zek kísérleteket, vagy az emberen kísérletezem, ez csak ab¬
ban különbözik, hogy külsőleg az anyagot ismerem meg, ha
pedig emberen végzek kísérleteket, akkor az embert. A ré¬
giek jobban ismerték az embert, mint ahogyan a maiak is¬
merik. Mit igyekeztek elérni elsősorban ezek az emberek?
Azt, hogy a tüdejük más tevékenységet folytasson, mint
egyébként az életben. Tüdejük egy bizonyos tevékenységre
késztetése mint eszköz révén elérték, hogy a tüdő ösztö¬
nözze az agyat, úgyhogy ebben a régi korban tulajdonkép¬
pen a tüdő volt az, ahonnan az ősbölcsesség nagyszerű tu¬
dása származott.
Azt mondhatjuk: ha az emberben itt van a tüdő és a két
tüdőlebeny között a szív, akkor ebben a régi, ős-indiai kor¬
ban a tudás a tüdőtől a fej felé haladt.

Ez a tudás titka, vagyis hogy az emberi fej tulajdonkép¬

pen semmit sem tud tenni. A fej valójában nem sokat tud
a világról, csak a belsőt tudja. Ha csak fejünk volna, és nem
volna szemünk, fülünk, hanem pusztán egy minden oldal¬
ról lezárt fejjel rendelkeznénk, akkor önmagunkról igen
sokat tudnánk, de a külvilágról semmit. A legfontosabb,

213
ami pedig a külvilágból belénk áramlik, az a levegő. A leve¬
gő a feeet is ösztönzi, már orrunk útján is, de egészen fino¬
man szemünk, fülünk útján is bejut mindenhová. A levegő
az, ami a fejet mozgásba hozza. Azt mondhatjuk tehát: ha
visszamegyünk ettől az évezredtől, amelyről legutóbb be¬
széltem, egészen hatezer-nyolcezer évvel korábbra, akkor
azt látjuk, hogy ott az emberek erőteljesen foglalkoztak a
légzésükkel azért, hogy tudáshoz jussanak. Tudták, hogy
ha a levegőt más módon préselik bele a fejükbe, akkor tu¬
dáshoz, bölcsességhez jutnak.
Ma az ember csupán annyit tud, hogy ha a levegőt be¬
szívja, akkor az élteti. Ezek a régi emberek azonban tud¬
ták, hogy ha a levegőt egy bizonyos módon szívják be - úgy,
hogy közben az orruk hegyét nézik -, akkor az orrizmaikra
nyomást gyakorolnak, a tudás pedig felhatol a fejbe.
Így volt ez az egész középkoron át, egészen a legutóbbi
időkig. Négyszáz évvel Krisztus születése után azonban az
emberek már nem tudtak semmit. A tudás elenyészett, de
még a könyveikben megvoltak a hagyományaik. Ez a kü¬
lönbség a régi korok, illetve a között a korszak között,
amely Krisztus után a 8-9. században vette kezdetét: a régi
időkben az emberi fej birtokolta azt a tudást, ami később a
könyvekben vált fellelhetővé. Ez a különbség. A régi isko¬
lákban, amelyeket misztériumoknak nevezünk, nem töre¬
kedtek arra, hogy az összes tudást leírják, hanem az embe¬
reket úgy képezték ki, hogy azok képesek legyenek a saját
fejükben olvasni. Ami kívül, a távoli légtérben volt, azt az
ember leolvasta a fejéből, ha igazi tudós volt. A feje, mond¬
hatnánk, igazi könyv volt, de természetesen nem ugyanab¬
ban az értelemben, ahogyan ezt a kékharisnyákról [tudás-
kodó nők] mondják, hanem a légzés következtében a fej
olyasmivé alakult, amiből bölcsességet lehetett leolvasni.
Aztán elérkezett az a kor, amelyben az emberi fejeknek
már nem volt többé értékük. Az emberek persze továbbra
is ott hordták a nyakukon, viszont már üresek voltak, ezért
mindent le kellett írni. Krisztus születésének idejében, il¬
letve néhány évszázaddal korábban még nagyon sok min¬
den le volt írva a régi bölcsességből. Ezeket az egyház el¬
égette, mert nem akarta, hogy ez a régi bölcsesség, amely

214
az emberi fejből származott, voltaképpen átszármazzon az
utódokra. Az egyház tulajdonképpen gyűlölte a régi böl¬
csességet, ki akarta irtani azt. Az antropozófia ezzel szem¬
ben újra vissza akarja adni a fejet az emberek számára,
hogy az ne pusztán üres edény legyen. Ez azonban olyas¬
mi, amit az egyház szörnyen gyűlöl. Nos, láthatják, meny¬
nyire nem veszi szívesen. Az embernek ismét olyan hely¬
zetbe kell kerülnie, hogy tudjon valami olyasmit, ami a mai
könyvekben egyáltalán nem található meg, ugyanis a régi
tudást eltüntették, elégették, és az új, amit az emberek a
könyvekben leírtak, csak a külsődleges dolgokról szól.
Mindaz, amit az emberek egészen a 19. századig gon¬
doltak, tulajdonképpen csak a régi korok öröksége. Ezt, ha
szabad így kifejeznem magam, a tüdő ösztönözte. Azt le¬
hetne mondani, hogy tüdő-tudás volt. A fejet a tüdő, a lég¬
zés ösztönözte: tüdő-tudás volt.
A 19. században az emberek hatalmas természettudo¬
mányos felfedezéseket tettek, viszont semmilyen új gon¬
dolatuk nem volt. A gondolatokat mind a régi időkből me¬
rítették. Tényleges gondolatok csupán az emberiség régi
korszakaiban léteztek. A 19. században nagy felfedezések
születtek, de az ember csak a régi gondolatokkal gondolko¬
dott, azaz a régi tüdő-tudást alkalmazta. Nagyon mulatsá¬
gosan hangzik, ha az ember azt mondja: „Igen, ti modern
tudósok megvetitek a régi indiaiakat, akik keresztbe tett
lábakkal ültek, és az orruk hegyét nézték, hogy bensőjük¬
ből gondolatokat hozzanak elő. Ezt ti már nem teszitek.
Viszont a gondolataikat, amelyeket leírtak, felhasználhat¬
játok, hogy például röntgensugarakat találjatok fel és így
tovább." Az emberek tehát mindent a régi gondolatokkal
fogtak fel.
A 19. század folyamán azonban az emberi tüdő teljesen
alkalmatlanná vált arra, hogy a fej számára valamit is ad¬
jon. Nagy változáson ment keresztül, és sokkal fontosabbá
vált az, amit a vesék jelentenek, azok a szervek, amelyek
szorosan összefüggenek a szív tevékenységével. Az ösztön¬
zés a tüdőtől azokra a szervekre helyeződött át, amelyek
lejjebb fekszenek, és ezáltal az emberiségben nagyfokú za¬
varodottság jött létre.

215
 A szellemi világ bizonyos módon még figyel a tüdőre.
Amikor az embernek tüdő-tudása volt, belélegezte a leve¬
gőt, és ezen keresztül ösztönzést kapott a tudásra. Ma az
emberek arra vannak utalva, hogy tudásukat a vesék ösz¬
tönzése révén kapják meg. A vesék azonban önállóan sem¬
mit sem adnak a fejnek. Az embernek először is meg kell
erőltetnie magát úgy, ahogyan azt a magasabb világok
megismerésének útja című könyvemben leírtam. Itt azt kell
mondanunk: igen, amíg az emberek még a tüdejüktől kap¬
tak ösztönzést a fejük számára, sikerült tudáshoz jutniuk,
mert a tüdőbe szellemiség áradt bele. A vesékbe csak öntu¬
datlanul árad bele a szellemiség úgy, hogy az emberek er¬
ről mit sem tudnak, ha teljesen tudatosan nem hajtják vég¬
re azokat a szellemi gyakorlatokat, amelyeket a magasabb
világok megismerésének útja című könyvemben leírtam.
Mi történik, ha az emberek nem hajlandóak ezeket a
dolgokat megtenni? Nos, uraim, mivel a tüdő többé nem
képes ösztönzést adni a fejnek, az emberek teljes függőség¬
be kerülnek attól, amit csak a hasuk, a veséik útján tudhat¬
nak meg. Éppen a 20. század folyamán, abban a korban,
amelyben élünk, most történik meg az átmenet a tüdő-tu¬
dástól a vese-tudáshoz. A tüdő-tudásnak még volt szellemi¬
sége. A vese-tudásnak nincs szellemisége az ember számá¬
ra, ha az ember ezt nem adja meg neki.
Az embernél tehát egy óriási változás ment végbe. Ez a
változás az utóbbi két évtizedben zajlott le. Ilyen fontos
dolog az emberi szervezetben még nem jött létre, vagyis
hogy az egész megismerési apparátus átcsúszott a tüdőből
a vesékbe. S minthogy az asztráltest a vesékben semmit
sem talált, minden fejben egyfajta zavar, egy materialista
ziláltság keletkezett.
Mit mondhatnánk tehát, ha ténylegesen valósághűen
akarnánk ábrázolni azt, hogy miért vannak a 20. század¬
ban annyian, akik nem ismerik ki magukat a világban?
Miért nem tudták az emberek, mit is kezdjenek magukkal,
s végül miért is keveredtek bele egy óriási háborúba? Mi
történt itt tulajdonképpen? Aki ki akarja deríteni, mi tör¬
tént itt, annak a korábbi időszakot kell ábrázolnia. Látják,
uraim, a középkorban és később is rendkívül sok ember

216
ment el egy bizonyos zarándokhelyre, Lourdes-ba, esetleg
más zarándokhelyekre, amelyek ezt utánozták, mert úgy
hitték, hogy ha a lourdes-i vízhez jutnak, ez meggyógyítja
őket. Nos, csak a név változott meg: a 19. században a pap¬
ság elhitette az emberekkel, hogy Lourdes-ba kell menni¬
ük, hogy egészségesek legyenek, az újabb időkben pedig
az orvosok hitetik el az emberekkel, hogy Karlsbadba, Ma-
rienbadba vagy Wiesbadenbe kell menniük.
Tulajdonképpen mire megy ki mindez? Arra, hogy az
orvosok azt mondják az embereknek: „Kedves betegeim,
az önök veserendszere nincs rendben, önöknek lehetőleg
wiesbadeni, karlsbadi vagy marienbadi vizet kell inniuk -
ez mind keresztülmegy a veséken -, ezt meg kell tenniük."
Sokak egészségügyi állapota abban állt tehát, hogy télen a
veserendszerükre hagyatkoztak, és a vesetevékenység ben¬
nük gondolkodhatott, nyáron viszont szükségesnek talál¬
ták - mert ez tulajdonképpen nem megy szellemi ösztön¬
zés nélkül, ezt azonban nem akarták -, hogy Karlsbadba,
Marienbadba vagy Wiesbadenbe menjenek, és feljavítsák
veserendszerüket. Abból, hogy az ember tulajdonképpen
mindig az alsótestét kúrálta, fokról-fokra egyfajta babona
alakult ki. Arról lett volna szó, ugyebár, hogy az ember
belsőleg érdekeltté tegye magát a szellemi tevékenységre, a
szellemi ösztönzésre. Az embereknek ezt kellett volna ke¬
resniük, mert szellemi ösztönzés nélkül a vese területén
rendellenesen létrejött dolgok nem hozhatók rendbe. A
dolog a 20. században úgy alakult, hogy az emberek, akik¬
nek valóban a lelkük útján kellett volna gondolkodniuk,
csak a veséjük által gondolkodtak.
Nos, uraim, olyan idők jönnek, amelyben az emberek
tisztábban fognak látni, és azok a kevesek, akik az általá¬
nos zavarodottságban a világosságot részesítik előnyben,
azt fogják majd mondani, hogy a 20. század elején kirob¬
bant nagy háború tulajdonképpen az emberiség vesebe¬
tegsége volt!
Látják, arról van szó, hogy ha az ember valóban megta¬
lálja, hogyan függenek össze a dolgok a valóságban, akkor
azt is tudni fogja, hogyan kell a fiatalságot nevelni. Teljes
képtelenség, hogy csak azt tanítsuk meg gyermekeinknek,

217
amit ma a tankönyvekben írnak. Rá kell ébrednünk, hogy
a gyermekkor, az ifjúkor szép éveit arra kell fordítanunk,
hogy a fiatalságnak egészen mást tanítsunk. A 19. század
embere büszke volt arra, hogy semmit sem tudott a lélek¬
ről és a szellemről, ez pedig annak volt a következménye,
hogy ez az óriási vesebetegség, ami még ma is jelen van,
fellépett. A jövő emberében viszont felmerül a kérdés: „Mi
ködösítette el az emberiséget a 20. század elején? A figye¬
lembe nem vett vesebetegség!" Ez olyan elszomorító a mai
korban. Az ember pedig kétfélét akarhat: lehet úgy hagyni
a dolgokat, ahogy most vannak, s akkor bizony az orvosok¬
nak igen sok dolguk lesz. Az emberek egyre képtelenebbek
lesznek arra, hogy valami értelmeset kigondoljanak. Egyre
fáradtabbak lesznek. Egyre kevésbé fognak arra gondolni,
hogy egy szilárd, értelmes berendezkedés felé haladjanak.
Ez az egész mai értelmetlen sürgés-forgás nagy méreteket
öltött, és még tetőfokára fog hágni. Az emberek meggyen¬
gülnek, az orvosok pedig a vizeletet fogják vizsgáim, és
mindenféle szép dolgot fognak találni benne: fehérjéket,
cukrot és így tovább. Csak azt fogják tudni megállapítani,
hogy a veseműködés nem megfelelő. Mert ha a vizeletben
mindenféle „szép" dolgot találnak, akkor a veseműködés
nincs rendben. Az orvosok meglepetten tapasztalják majd,
hogy a világ népessége sohasem választott még ki a vizele¬
tében olyan sok cukrot és fehérjét, mint mostanában - vi¬
szont nem fogják átlátni az összefüggést. Legfeljebb, né¬
hány okos és ravasz gyárosnak sikerül majd a sok cukrot
iparilag hasznosítania. Ez az egyik út.
A másik út az, hogy az ember abbahagyja, hogy min¬
denféle külső dologról beszéljen; megújítja a szellemi éle¬
tét, mindenekelőtt az iskolai életet, és megfelelő szellemi
gondolatokat hoz létre. Akkor az emberek meg fogják ta¬
lálni, hogyan kell a külvilágban helyesen élni. Akkor értel¬
mes gondolataik lesznek, mert csakis így lehet remélni azt,
hogy a helyes módon élhetnek a világban!
Ez azonban természetesen nem azáltal érhető el, hogy
az ember azt a tevékenységet folytatja, amit eddig. Radiká¬
lisan át kell alakítania a gondolkodását! A világ nem kül¬
sődleges eszközök által válik jobbá, hanem csakis azáltal,

218
hogy az ember elkezd tudni valamit. A materialisták képe¬
zik magukat, hogy minél többet megtudjanak az anyagról.
De hisz éppen az anyagról nem tudnak semmit! Azt kép¬
zelik például, hogy a nyomorúság a gazdasági viszonyok¬
ból származik.
Nos, ez éppen olyan, mintha valaki azt kérdezné: hon¬
nan származik a szegénység? A szegénység a nyomorúság¬
ból származik. Ez ugye, csak egy másik szó, egy szinonim
kifejezés. A gazdasági nyomorúság csak egy másik szó ar¬
ra, amiben élünk. Ez az egész csak mellébeszélés, mert a
gazdasági nyomorúságot maguk az emberek hozták létre,
mégpedig azáltal, hogy olyanok, amilyenek. Ma rendkívül
sok emberben van meg a törekvés arra, hogy szélhámos-
kodjon. Mindez egyszerűen abból származik, hogy éppen
az alárendelt emberi organizmusnak, amely ma mérték¬
adó, annak kellene megkapnia a szellemi ösztönzést. A ma¬
terialista csupán ennyit mond: „Igen, ez az alárendelt or¬
ganizmus valóban fontos!" De csak amit a szellemiségben
megismerünk, az mutatja meg, hogy miért fontos. A mate¬
rializmus nagyon szépen meg tudja mérni a vérnyomást,
de azt már nem tudja, mit jelent az alacsony és a magas
vérnyomás. Az alacsony vérnyomás azt jelenti, hogy az
asztráltest és az én kevéssé van benne a fizikai testben, a
magas vérnyomás pedig azt, hogy az asztráltest és az én
túl mélyen hatol bele a fizikai testbe.
Manapság az emberiség fejlődésében ténylegesen zajlik
egy folyamat, amelynek során a vérnyomás lassan egyre
erőteljesebbé válik, az emberek pedig szenvednek ettől. A
helyzet az, hogy ha az ember ma felébred, akkor magas a
vérnyomása, és ez így bizonyos módon az asztráltest és az
én után kapkod, hogy azok teljesen behatolhassanak a fi¬
zikai testbe. Ezt azáltal kell helyrehozni, hogy az ember
szellemi ösztönzést kap, hogy valóban érdeklődést tanúsít
a szellemiség iránt.
Ezt persze nem úgy tudjuk megtenni, hogy antropozó-
fiai elméleteket tanulunk. Ha csupán ezt tennénk, az arra
a módszerre hasonlítana, mint ahogyan a 19. században
megtanultunk olvasni; ez csak a külsődleges gondolkodás
módszere. Ennek nem szabadna így lennie. Mindaz, amit

219
felveszünk magunkba, belsőleg kellene hogy áthasson ben¬
nünket. Hogyan?
Nos, uraim, ha önök az elhasznált levegőjű teremből ki¬
mennek a friss levegőre, akkor belsőleg örömöt éreznek,
így kellene belső örömöt érezniük, egyfajta belső érdeklő¬
dést tanúsítaniuk minden dolog iránt, amit ma tudásnak
neveznek, ha kikerülnek a friss lelki levegőre, ami a szelle¬
miségről mesél önöknek. Ez a belső öröm-érzés, ez a mély
érdeklődés az, ami a szellemi élethez szükséges! Azáltal,
hogy az embert áthatja ez az érdeklődés, a nehézzé vált
vér - mára mindenkinek nehézzé vált a vére - újra köny-
nyebbé válik. A vesék szellemivé válnak, és ennek az lesz
a következménye, hogy a világban valami jobbá válik, ami¬
kor az emberek ismét tudni akarnak valamit arról, amit
évszázadok óta elvettek tőlük. Ez az, amit mindig újra el
kell mondani, és amit minden formában az önök tudtára
kell adni. Szembe kell néznünk az igazsággal, és nem sza¬
bad, hogy elvakítson bennünket a látszat-tudomány! Ezért
akartam ma még valamit hozzátenni az előző előadáshoz.
Sok mindent kell majd még erről elmondanom, de a kép
remélhetőleg egyre világosabbá fog válni.
Ez az, amit befejezésül még tisztázni akartam, hogy az
emberiség történetében a nagy események hogyan is füg¬
genek össze azzal, ami az ember belső világában él. Hozzá
kell látni az emberiség felvilágosításához, de persze a szel¬
lemi valóságról kell tanítani, s nem szabad bedőlni a mate¬
rialista szóbeszédeknek!

220
 TIZENÖTÖDIK ELŐADÁS

Uraim, a hosszú idő alatt, amíg nem találkoztunk, talán

felmerült önökben valamilyen lényeges kérdés, amiről szí¬
vesen hallanának!

Kérdező: Azt szeretném kérdezni, hogy a mai kultusz a

maga szertartásaival kapcsolatban áll-e még a szellemi vi­
lággal, és a különböző népek kultuszai hoggan viszongulnak
eggmáshoz?

Dr. Steiner: Igen, uraim, és e mellett az is érdekes, hogy

tekintetbe vegyük, egyáltalán miben is áll egy kultusz, és
mit akar.
Megragadom az alkalmat, hogy elmondjak önöknek va¬
lamit, ami épp most aktuális számunkra, és kapcsolódik
legutóbbi angliai utazásomhoz. A penmaenmawr-i kurzus
éppen egy régi kultikus hely közelében került megrende¬
zésre, Anglia nyugati tengerpartjánál, Wales-ben, ahol egy
félsziget helyezkedik el - Anglesey a neve. Nos, ezen a he¬
lyen a hegyekben körös-körül mindenütt régi kultikus he¬
lyek találhatók. Persze ma már csak romjaikban láthatók,
de ha az ember ismeri az antropozófiát, ezekből a romok¬
ból kiolvasható, hogy tulajdonképpen mit jelentettek ép¬
pen ott.
Efféle kultikus helyeket valójában mindenütt találha¬
tunk a földön, de főleg mégis olyan területeken, ahol fent
a hegyen egyfajta tisztás alakult ki, egy teknő, egy sík te¬
rület, egy bizonyos bemélyedés. Itt álltak ezek a régi kulti¬
kus helyek. Ma mindez csak romhalmaz, de a nyomokból
világosan látszik, hogy milyenek voltak eredetileg. A ki¬
sebbek kövekből álltak, amelyeket valószínűleg egykor a
jég hordott oda, de aztán arra a helyre hurcolták őket, ahol

221
fel akarták állítani. Ezeket a köveket úgy állították fel,
hogy azok egyfajta négyszöget alkottak egymás mellett.

Ha oldalról nézek rá, akkor ilyen: itt van egy fedő kő,
amely felülről lefedi az egészet.

Ezek a kicsi kövek. A nagy kultuszhelyek aztán olyas¬

fajta kövekből álltak, amelyeket körben helyeztek el, ép¬
pen tizenkettőt.

Druidakor

Nos, a szóban forgó kultusz valószínűleg három-négy¬

ezer évvel ezelőtt élhette virágkorát, egy olyan korban,
amelyben a népesség nem volt túl sűrű, inkább meglehe¬
tősen ritka, s a földművelésen és állattenyésztésen kívül

222
alig foglalkoztak mással. E népesség körében, amikor ez a
kultusz virágzott, az írás és az olvasás teljességgel ismeret¬
len volt.
Nos, megkérdezhetik, mi volt tulajdonképpen a jelentő¬
sége ennek a kultusznak. Kifejezetten hangsúlyozom, hogy
akkoriban írás és olvasás még nem létezett! Tudják, ha az
ember a legkedvezőbb módon akar termeszteni különböző
terményeket, akkor azokat különböző időkben kell elvet¬
nie, különböző időkben kell velük foglalkoznia. A szarvas¬
marháknál is különböző időkben kell számolni azzal, hogy
azok párosodni fognak és így tovább. Mindez Földünknek
az egész világmindenséggel való kapcsolatától függ, amiről
már többször beszéltem. Nos, ma létezik egy paraszt-ka¬
lendárium, amelyben utána lehet nézni, hogy milyen napja
van az évnek, és persze az emberek elfelejtik, hogy ez nem
az emberi önkény függvénye. A napokat nem állapíthatjuk
meg önkényesen, úgy, ahogy mi akarjuk; a napokat asze¬
rint kell megállapítanunk, ahogy azok a csillagok járását
követik, a Hold állását és így tovább. Nos, ma egy naptár­
készítő a régi hagyományokkal számol. Vannak képletek,
amelyekből ki lehet számolni, mikor van ez vagy az a nap.
Ki lehet számolni, hiszen az emberek a Nap állása szerint
határozzák meg a dátumokat. Ma persze lehet a Nap állá¬
sára hagyatkozni, de akik ezzel foglalkoznak, általában
mégsem a Nap vagy a csillagok állására hagyatkoznak, ha¬
nem egyszerűen arra, amit a naptár szerint kiszámolnak.
Ez régebben, három-négyezer évvel ezelőtt elképzelhetet¬
len volt, mert olvasás és írás egyáltalán nem létezett. Ezek
csak később jöttek létre - az írás-olvasás története csupán
két-háromezer évvel ezelőttre vezethető vissza. Mindez na¬
gyon régen volt, amikor az írás-olvasás alapján egyáltalán
nem lehetett tájékozódni, lévén az a népesség nagy része
számára ismeretlen volt.

Ha egy ilyen kőkört megnéznek fenn a hegyen, akkor

azt gondolhatják: a Nap láthatóan halad - persze tudjuk,
hogy nyugalomban áll, de, ugye, mégis beszélhetünk erről,
mert a dolgok végtére is így látszanak -, tehát a Nap kör¬
ben halad a világűrben. Ezáltal ezekre a kövekre mindig
másféle árnyékot vet, és ezeket az árnyékokat egész nap

223
követni lehet. Azt mondhatjuk: amikor a Nap reggel felkel,
az árnyék ide vetül, most tovább megy, az árnyék is elmoz¬
dul és így tovább. Az árnyék helye azonban változik az év
folyamán is, mert a Nap minden alkalommal egy másik
ponton kel fel, így az árnyék naponta máshová vetül. Már¬
ciusban ilyen, kicsit később olyan. A tudós papok, a drui¬
dák bölcsessége ennek megfigyelésére szolgált, és abból
állt, hogy meg tudták ítélni az árnyékokat. Tudták tehát,
hogy amikor az árnyék, mondjuk, erre a pontra esik, ak¬
kor tavasszal ezt vagy azt kell elvégezni a földeken. Vagy
ha, mondjuk, az árnyék erre a másik pontra esik, akkor a
bikát elő kell vezetni, és az állatokat párosítani kell, mert
annak az év egy bizonyos napján kell megtörténnie. A
druida papok tehát leolvasták a kövek árnyékából, hogy
minek kell történnie az év folyamán, s mindazt, amit a
Nap állásából láttak, az emberek tudtára adták.
Tulajdonképpen az egész életet a Nap járása határozta
meg. Ma az emberek, mint mondtam, nem gondolnak ar¬
ra, hogy figyeljék az árnyékokat, mert az éves tennivaló¬
kat megtalálják a naptárban. Akkoriban azonban magához
az ősforráshoz kellett visszatérni, úgyszólván a világmin¬
denségből kellett a dolgokat leolvasni.
Egy meghatározott időszakban - például ősszel - pon¬
tosan meghatározták, minek kell történnie a földeken, és
ugyancsak az év egy meghatározott időszakában tartották
az úgynevezett bika-ünnepet, a papok közlése alapján. Ek¬
kor elővezették a bikákat, amelyeket egyébként külön tar¬
tottak a tehenektől, és pároztatták az állatokat. A régi ün¬
nepek is ezekhez az eseményekhez igazodtak, teljesen
ezekkel álltak összefüggésben. Ma az ilyen építményeket
nevezik druida-körnek. Ez itt (mutatja az ábrán) egy dol¬
men vagy kromlech. Az a sajátságos benne, hogy a kő úgy
áll a többi tetején, hogy az árnyék belül jön létre.
Nos, uraim, az emberek nagyjából tudják, hogy a nap¬
fény néha erősebb, néha gyengébb, mert megérzik abból,
hogy izzadnak vagy borzonganak. Amit azonban nem tud¬
nak, az az, hogy az árnyék éppen annyira különböző, mint
a fény! Az emberek ma már leszoktak arról, hogy az ár¬
nyékok különbözőségét meghatározzák. Pedig a régi körök

224
bölcsei az árnyékban még a szellemiséget látták. Hiszen a
napfény nem pusztán fizikai, de szellemi is egyben! A dru¬
ida papok pedig az árnyékokban figyelték meg a napsuga¬
rak szellemiségét, úgy határozták meg, hogy egy bizonyos
földterületen ez vagy az a növény jobban növekszik-e - hi­
szen a termés végső soron attól a szellemiségtől függ, ame¬
lyet a Nap leküld a Földre. Ezen kívül az árnyék még rend¬
kívül jó volt arra is, hogy a Hold működését megfigyeljék.
A Hold-működés például nagy befolyással volt a szarvas¬
marhák párosodására, és segítséget nyújtott ahhoz, hogy
annak időpontját meghatározzák. A druidák tulajdonkép¬
pen az egész évet a Nap megfigyelése alapján osztották be.
Ha az ember leásna egy ilyen kromlech alá, azt találná,
hogy az egyúttal temető is. A köveket ugyanis ott állították
fel, ahová korábban embereket temettek. Ennek az volt a
jelentősége, hogy az emberi testnek más volt az összetéte¬
le, mint bármi egyébnek. A lélek és a szellem az egész élet
folyamán a testben lakott. Miután viszont a test felbom¬
lott, más erőkkel rendelkezett, mint bármi a hegy többi ré¬
szén. Ha pedig ezek az erők kiáramlottak, elősegítették,
hogy az árnyékon belül helyesen lehessen látni. Ezek az
emberek ugyanis még egészen más természeti erőkkel ren¬
delkeztek, mint a későbbiek.
Ma mármost, itt a hegyen néhány ilyen helyen - leg¬
alábbis láttam még ilyeneket, például Ilkley-ben, ahol az
első kurzust tartottuk angliai utazásom során - megvizsgá¬
lunk egyes köveket, de úgy, hogy a helyet jól kiválasztjuk,
akkor ezt a jelet látjuk rajtuk:

- horogkeresztet, svasztikát, amellyel a németek ma

annyi visszaélést követnek el.
Ezt a horogkeresztet ma olyan emberek viselik, akiknek
fogalmuk sincs már arról, hogy ezt valamikor azok visel¬
ték, akik messziről jöttek: olyan emberek, akik megértik

225
azokat a dolgokat, amelyek nemcsak fizikai szemmel lát¬
hatóak, hanem a szellemiekkel is - én ezekről a szellemi
szemekről A magasabb világok megismerésének útja című
könyvemben mint lótuszvirágokról írtam -, és fel akarják
hívni a figyelmet arra, hogy ők ezekkel a lótuszvirágokkal
látnak.
Itt egy olyan kultuszt láthatnak, ami nyugaton abban
állt, hogy az emberek a világmindenségben lévő szellemi¬
séget szociális viszonyaik, életviszonyaik számára be akar¬
ták vonni a földi életbe. Ez a terület azért is rendkívül ér¬
dekes, ugyanis egyike az utolsó ilyen kultuszhelyeknek: az
emberek ide, a nyugati partokra vonultak vissza akkor,
amikor keletről olyan emberek jöttek, akik az írást elter¬
jesztették. Az első írásjeleket rúnáknak nevezték. Botok
egymásra helyezése révén keletkeztek a betűk, tehát egé¬
szen más módon, mint ma. Az írás elterjedését követően
pedig kialakult az északi mitológia: Wotan, Thor és a töb¬
bi isten tisztelete.
Amikor az árnyékok értelmezéséről beszélek, nem fel¬
tétlenül kell csodálkozni ezen, hiszen az állat is meglát va¬
lamit az árnyékból. Gondoljanak csak arra, hogy milyen
különösen viselkedik egy ló, amikor este egy kivilágított
utcában a falon meglátja a saját árnyékát. A mi szemünk
előre tekint, a lóé oldalra néz. Ezt az idézi elő, hogy magát
az árnyékot egyáltalán nem látja, de érzékeli az árnyékban
lévő szellemiséget. Természetesen az emberek azt mond¬
ják, hogy a ló fél a saját árnyékától. Valójában egyáltalán
nem látja az árnyékot, hanem a benne lévő szellemiséget
érzékeli. Nos, ezek a „primitív" emberek ugyanígy külön¬
böző dolgokat érzékeltek az árnyékban az egész év folya¬
mán, ahogy az emberkülönböző dolgokat érzékel a nyári
hőségben és a hidegben. Ilyen volt tehát az a kultusz, amit
a druidák ápoltak. Beláthatjuk, hogy a régi időkben szük¬
ségesek voltak az efféle kultuszok. Azért jöttek létre, mert
szükség volt rájuk. Mindazt pótolták, amit később el lehe¬
tett olvasni, mert ez jelentette a kapcsolatot az emberek és
az istenek között. Az emberek nem nagyon imádkoztak, de
részt vettek abban, ami áthatotta az életet, aminek az élet¬
tel kapcsolata volt, ami jelentőséggel bírt.

226
 Nos, van egy másik kultusz is, aminek a maradványait -
bizonyos ábrázolásokkal - még meg lehet találni Közép¬
Európában. Ezeken az ábrázolásokon egy bika látható, és
a bikán ül egy férfi, úgynevezett frígiai sapkában - egyfajta
forradalmár sapkában, amit a későbbi korok népei innen
vettek át. Ezeken a képeken általában alul látható egy skor¬
pió, amint a bika nemi szervébe harap. Látható még, hogy
aki a bika hátán ül, egy kardot nyom a bika elülső részébe.
Tehát itt van a bika (rajzol), fent a rajta ülő férfi, itt a skor¬
pió, itt pedig a kard, amely beledöfődik a bikába. Mindezek
fölött, legfelül szétterjed a csillagos ég. Ez az úgynevezett
Mithrász-kultusz ábrázolása. Az előző tehát a druida-kul¬
tusz volt, amit pedig most leírtam, az a Mithrász-kultusz.
Amíg a druida-kultusz a nyugati tengerparton alakult ki -
megtalálhatjuk más területeken is, de arról a területről be¬
széltem, ahol magam is megtapasztalhattam -, addig ez a
kultusz Ázsiában volt megtalálható, végig a Duna mentén,
tehát a mai Dél-Oroszországban, Bulgáriában, Magyaror­
szágon, Bajorországban, az Odenwald, a Schwarzwald te¬
rületén és így tovább. Itt volt elterjedt a Mithrász-kultusz,
amin valami egészen maghatározott dolgot kell értenünk.
Mert miért éppen egy bika látható a képen? Mindenekelőtt
ezt a kérdést kell megválaszolnunk.
Említettem önöknek, hogy a Nap tavasszal egy megha¬
tározott csillagképben kel fel, jelenleg a Halak csillagké¬
pében. Az asztronómusok még a Kos csillagképét jelzik, ez
azonban helytelen, valójában a Halak csillagképében va¬
gyunk. Hosszú ideig, mintegy kétezer éven át a Nap a Kos
csillagképében kelt fel, még korábban a Bika csillagkép¬
ében. Az emberek akkor azt mondták: „A Nap tavasszal,
amikor a növekedés megkezdődik, a Bika csillagképében
kel fel." Ami ugyanakkor az emberi testben él - nem a fej¬
ben, hanem az emberi test többi részében -, s ez által a nö¬
vekedéssel függ össze, azt azzal hozták kapcsolatba, hogy
a napsugarak megváltoztak, hogy a Bika csillagképében
kelnek fel. Ezért mondták: „Ha az állati jellegű embert
meg akarjuk jelölni, a bikát kell megjelölnünk, és a tulaj¬
donképpeni ember, akit a feje ural, rajta ül a bika hátán."
így tehát a bika az alsóbb, állati jellegű embert ábrázolja,

227
aki pedig rajta ül a frígiai sapkában, az a magasabb rendű
embert jelzi. Az egész kép tehát tulajdonképpen egyetlen
embert mutat, az alacsonyabb és a magasabb rendű em¬
bert együttvéve.
Nos, az emberek azt mondták: „Nem helyes, ha az ala¬
csonyabb rendű ember uralkodik, ha az ember teljesen át¬
adja magát állati ösztöneinek, ha csak a szenvedélyeit köve¬
ti, amelyek a hasból, a szexualitásból erednek. A magasabb
rendű embernek kell az alacsonyabb rendűn uralkodnia!"
Mindezt azzal fejezték ki, hogy a bika hátán ülő alaknak
kardja van, és azt beledöfi az alacsonyabb rendű ember lá¬
gyékába. Ez tehát azt jelenti, hogy az alacsonyabb rendű
embernek kisebbé kell válnia a magasabb rendűvel szem¬
ben. Ezen kívül itt van a skorpió is, amely a nemi részekbe
harap, hogy jelezze: ha az alacsonyabb rendű embert a ma¬
gasabb rendű ember nem teszi kisebbé és nem uralkodik
rajta, akkor az alacsonyabb rendű ember azáltal károsodik,
hogy a természeti erők fölébe kerekednek és szétrombol¬
ják. Ebben a képben tehát az alacsonyabb rendű és a maga¬
sabb rendű ember közötti egész emberi sors kifejeződik.
Mindezek fölött pedig - jellegzetes módon - szétterült a
csillagos ég. Mint mondtam, a Nap tavasszal egy bizonyos
ponton kel fel; akkoriban a Bika csillagképében jelent meg.
De minden nap egy kicsit előbbre jön a tavaszpont. A Nap
a következő tavasszal, egy picivel távolabb kel fel attól a
ponttól, amelyben az előző évben felkelt, úgyhogy három­
ezer évvel ezelőtt a Kosban kelt fel, azt megelőzően pedig
a Bikában. Ma tavasszal a Halakban kel fel. így lassanként
körbejár az égen. 25.920 év alatt egy teljes kört tesz meg.
Minden évben azonban ő maga is körbejár. A következő
napon nem a tavaszpontnál kel fel - ez csak március 21-én
van így -, hanem egy kicsit távolabb ettől a ponttól és így
tovább. Az év folyamán maga a Nap is körbejárja az Állat¬
övet, annak minden egyes csillagképében megfordul.
Azoknak, akik a Mithrász-kultusznak hódoltak, meg
kellett figyelniük, mikor volt nehezebb az alacsonyabb
rendű embert, az állat-embert legyőzni: akkor, amikor a
Nap a Bika csillagképében állt, tehát amikor különösen a
növekedési erőket ösztönözte. Amikor a Nap, mondjuk, a

228
Szűz csillagképében kelt fel, tehát októberben - az idő tájt
inkább december felé -, akkor az alacsonyabb rendű em¬
ber nem volt olyan erős, akkor a legyőzéséhez nem volt
szükség olyan nagy erőkre. A népesség nem érezte ezeket
a dolgokat, de akik a Mithrász-kultuszt képviselték, azok¬
nak tudniuk kellett mindezekről. így ők ezt mondhatták:
„Most, amikor tavasz van, nehéz az alacsonyabb rendű
embert uralni; most viszont, a téli időszakban, sokkal
könnyebb." A Mithrász-kultusznál ily módon használták
fel magát az embert arra, hogy az évszakokat megismer¬
jék, azt, ahogyan a Nap és a Hold évről-évre végigvándorol
a csillagképeken keresztül. A druidák inkább külső jeleket
alkalmaztak, az árnyékot; a Mithrász-kultusznál inkább
az emberre gyakorolt hatásokat vették figyelembe. így állt
kapcsolatban a Mithrász-kultusz az élettel.
A legkülönbözőbb kultuszok léteztek tehát. Természe¬
tesen tisztában kell lennünk azzal, hogy ha az ember olyan
dolgokat akar megfigyelni, amilyeneket a druidák, akkor
ez csak a Föld bizonyos területein lehetséges. Az árnyékok
ott még ma is megfigyelhetőek. Ha az ember Wales-ben él
- a kurzus tizennégy napig tartott -, akkor folyamatosan
tapasztalhatja a gyors váltakozást, mondjuk, a kisebb fel¬
hőszakadások és a napsütés között. Az óránkénti változá¬
sok miatt a levegő egészen más volt, mint itt, folytonosan
párás volt. Ha olyan a levegő, mint ott, ahol a druidák él¬
tek, akkor az ember tehet ilyen megfigyeléseket. Azokon a
területeken, ahol a Mithrász-kultusz elterjedt, nem lehe¬
tett volna ilyen megfigyeléseket tenni, mert egészen más
volt a klíma. Ezért a megfigyeléseket az ember belső vilá¬
gából kellett meríteni. Mivel az ember érzékenyebb volt az
ilyen dolgokra, ezért a különböző területeken különböző
kultuszok alakultak ki.
A Mithrász-kultusz a Duna mentén terjedt el, Bajoror¬
szágban, egészen idáig, Svájcig. Itt talán kevésbé, és in¬
kább a régi időkben. Nos, a Mithrász-kultusz még sokáig
elterjedt volt ebben a térségben, amikor a kereszténység
megjelent. Az utolsó maradványait még meg lehetett talál¬
ni a kereszténység elterjedésekor, különösen a Duna vidé¬
kein. Ilyen képeket még ma is lehet találni barlangokban,

229
sziklamélyedésekben. Mert ezeket a megfigyeléseket és a
kultuszt sziklabarlangokban gyakorolták. Ehhez nem kel¬
lett a külső napfény, hanem éppen a sziklabarlangok nyu¬
galma és csendje, hiszen a Nap és a csillagok szellemi ha¬
tásai ide is eljutottak.
Világszerte különböző kultuszok léteztek tehát - a né¬
gereknek például máig is megvannak a maguk egyszerűbb,
primitívebb kultuszaik, de ezek is azt mutatják, hogyan
akarják az emberek a világmindenség szellemi környezetét
megismerni. Egy bizonyos korban aztán - mintegy másfél¬
két évezrede - a különböző, Ázsiában és Afrikában műkö­
dő kultuszok összeolvadtak. Az emberek vettek egy kicsit
az egyiptomi kultuszból, egy kicsit a perzsából, és a kettő
összeolvadásából létrejött az a kultusz, amit ma katolikus
kultuszként ismerünk. Az összeolvadás nyomait máig lát¬
hatjuk, ha megnézzük például az oltárt. Nem szükséges
messzire menni, csak meg kell nézni az oltárt: olyan, mint
egy szarkofág. Még ha nincs is benne holttest, a formája
hasonló egy szarkofághoz. Az emberek a régi időkben tud¬
ták, hogy a holttestből erők sugároznak ki - mára ebből a
forma maradt, abban őrződött meg az ősi tudás.
A katolikus egyházban az a figyelemreméltó, hogy utal
a Nap és a Hold közötti összefüggésre. Biztosan ismerik,
hogy a katolikus templomokban - különösen ünnepi alkal¬
makkor - mi áll az oltáron: a monstrancia, a szentségtartó.

*,„ft*/rr'rti'trt't,fy,fr'r-r

230
Igen, uraim, ez nem más, mint egy Nap, és a Nap közepé¬
ben az ostya, mint maga a Nap; majd lejjebb a Hold, an¬
nak jeleként, hogy ez a kultusz egy olyan korból szárma¬
zik, amelyben a Napot és a Holdat közvetlenül úgy akarták
tekinteni, ahogyan azt a druida-kultusznál megmutattam.
Ám az emberek mindezt már elfelejtették. Ahogy elter¬
jedt az írás és mindaz, ami összefüggött vele, már nem
néztek többé a nagy természetre. Egy könyvbe néztek - vé¬
gül is az evangélium is egy könyv -, ebbe tekintettek bele.
A természetre utalást a Nap és a Hold jele őrizte meg az
oltáron álló szentségtartó, a monstrancia alakjában.
Hasonló módon, a katolikus kultusz minden egyes rész¬
lete visszavezethető valamely régi kultuszra, amely még
megőrizte kapcsolatát a nagy világmindenséggel. Termé¬
szetesen ez teljesen feledésbe merült. Az első három-négy
keresztény évszázadban az emberek még mindenütt sokat
tudtak a kultusz sajátos értelméről, mert akkoriban a mai
kultuszt inkább Róma alakította ki és terjesztette el, ő állí¬
totta össze a különféle kultuszok elemeiből. Itt Svájcban
például, illetve a Duna mentén még ismerték a Mithrász-
kultuszt. Látták, hogy az kapcsolatban van a világminden¬
séggel. Ami azonban az első századokban a régi kultuszok¬
ból még jelen volt, azt módszeresen kipusztították, és csak
az a kultusz maradt meg, amelynél már nem látszott, hogy
kapcsolatban áll a világmindenséggel. Ma, amikor az em¬
berek a katolikus kultuszra tekintenek, nagy értéket tulaj¬
donítanak annak, de nem értik, nem látják meg, hogy az a
Nappal és a Holddal van kapcsolatban. Pedig a vallás és a
tudomány a régi időkben egy volt, és a művészet is szerve¬
sen hozzájuk tartozott.
Az írás-olvasás terjedésével aztán idővel elkövetkezett
egy olyan korszak, amikor az emberek azt mondták: „Mire
jó mindez? Nem jó semmire! Hiszen az ünnepeket, azt az
időszakot, amikor ennek vagy annak meg kell történnie, le¬
olvashatjuk a naptárból. A kultusz nem való semmire!" Ezt
mondták az emberek, és jöttek a kultuszrombolók, a kép¬
rombolók, jött a protestantizmus, az evangélikus hitelv,
amely nekitámadt a katolikus kultusznak. Az ember csak
akkor érti meg, miért állt először minden nép a kultusz

231
mellé, s később miért fordult ellene, ha a lelke elé állítja az
egész folyamatot. Az, ami ma néha lelkesedésként létrejön
egyik vagy másik mozgalom iránt, semmi ahhoz a nagy lel¬
kesedéshez képest, ami a druida-kultusz uralma idején az
embereket a druida-kultuszhoz fűzte. Bárki hagyta volna,
hogy megkövezzék, hogy lefejezzék a druida-kultusz érde¬
kében. De vajon miért? Mert tudták, hogy az ember egyál¬
talán nem élhet anélkül, hogy szabályosan és pontosan ne
tudná, mi történik a világmindenségben, nem élhet anél¬
kül, hogy ne tudná megülni a bika-ünnepet a kellő időben,
hogy ne tudná a búzát vagy a rozst akkor aratni, amikor
azt kell.
Később ez a kultikus tisztelet elenyészett, és mivel az
emberek nem látták többé a dolog célját az életben, ezért
szembefordultak vele. Azt, hogy az emberek a különböző
korokban különböző módokon viszonyultak a világmin¬
denség folyamatainak kultikus megismeréséhez, abból is
beláthatjuk, hogy a dolgot mára teljesen elfelejtették, és az
emberek csupán szimbólumokat látnak a tulajdonképpeni
történések mögött. Ahol szimbólumok állnak, ott a megér¬
tés csak gyengén működik, mégpedig azért, mert ahol va¬
lóság van, ott nincsen szükség szimbólumokra. A druidák
azért állították fel az oltárt, hogy valóban a Napot figyel¬
jék meg, és nem a Nap képét!
Ez az, ami aztán például oda vezetett, hogy a katoliku¬
son kívül bizonyos kultuszok rendkívül merev módon ma¬
radtak fenn a mai napig.
A druida-kultusz a maga virágkorában egy tisztán föld¬
művelési és állattenyésztési kultusz volt, mert akkoriban
az élet földművelésből és állattenyésztésből állt. Később
aztán ezeken a területeken, ahol korábban csak földműve¬
lés és állattenyésztés terjedt el - ahol tehát ez az adott kul¬
tusz teljes mértékben jogosult volt -, kialakult a kézmű¬
vesség. Ahol a druida-kultusz különösen virágzott, ott az
emberek mindig is földművelésből és állattenyésztésből él¬
tek, és állati szőrmékkel fedték be magukat. Kézművesség¬
gel csupán annyira foglalkoztak, amennyire idejük enged¬
te: elkészítették a ruhát, amit felvettek, vagy a tárgyat,
amire szükségük volt - például kemény kőből kidolgozták

232
a késüket és így tovább. Fontosak voltak a földművelésre
és állattenyésztésre vonatkozó időpontok - az isteneiktől
akarták megtudni, mikor kell végrehajtaniuk a szükséges
intézkedéseket. Idővel azonban a kézművesség vált fonto-
sabbá, az viszont magától értetődően nem kapcsolódott
olyan mértékben a csillagos éghez, mint a földművelés és
az állattenyésztés. Másrészről azonban megmaradtak a
szokások, és a kézművességhez is kialakult egyfajta kul¬
tusz, amit abból a régi kultuszból merítettek, amelynek
még kapcsolata volt az éggel.
Egy ilyen mereven fennmaradt kultusz a szabadkőmű¬
vesség. Ez azonban tisztán szimbólumokból áll. Az ember
valójában már nem tudja, mire is vonatkoznak a szimbó¬
lumok. Amikor művészi épületeket kezdtek el felépíteni,
akkor ezeknek az építésére alkalmazták azt, amit ebben a
kultuszban szoktak művelni. Az építészetnél, ha az ember
egészen finoman akar előre jutni, ténylegesen van a do¬
lognak egy bizonyos értelme. Ha az ember építeni akar, az
építészeti formákat a szerint alakítja ki, amit a csillagok ki¬
fejeznek. A szabadkőműves kultusz legalábbis így alakult
ki. Az emberek azonban, amikor is ez a kultusz kialakult,
már nem tudták, mit jelentenek az egyes szimbólumok,
így a szabadkőműves kultusz ma csupa szimbólumból áll,
és az emberek semmit sem tudnak arról, hogy ezek mire
vonatkoznak - a legzavarosabb dolgokat mondják róluk!
Azoknál a kultuszoknál, amelyeket ma a leginkább ápol¬
nak, azt lehet mondani: minél jobban ápolják a kultuszt,
annál kevésbé értik a dolgokat. A megértés valójában min¬
denütt elveszett.
A régi korok népei azonban a kultuszt még az életükhöz
használták a külső világban. Ha ma újra kultuszt akarunk
teremteni - és azon vagyunk, hogy Németországban dr.
Rittelmayer vezetésével megújítsuk a kereszténységet, és
legyen egy egyházunk -, tehát ha egy kultuszt akarunk lét¬
rehozni, akkor ennek más értelmet kell adnunk, mint ami¬
lyen a régi kultuszoknak volt. Mert a régi kultuszok - ma
ezt egyszerűen fel tudjuk becsülni - azon munkálkodtak,
hogy a szokásos csillagtudományból megtudják, mikorra
esik valamely nap, mikor van március 21-e és így tovább.

233
Ezt a régi időkben az árnyékokból lehetett megtudni,
ahogy azt fentebb elmondtam önöknek. Ma azonban vala¬
mi másra van szükség. Ma az embereknek legalább odáig
el kellene jutniuk, hogy újra megértsenek valamit abból,
ami a szellemi világmindenségben zajlik. Ezt pedig sem¬
miféle asztronómia nem mondja meg ma az embereknek!
Sajnos, az emberek éppen ezen a területen adják át ma¬
gukat a legnagyobb tévedéseknek. Például teleszkópot irá¬
nyítanak a csillagvilágra. Egy bizonyos irányban látnak
egy csillagot. Aztán pedig átfordítják a távcsövet egy másik
irányba, és megint látnak egy csillagot. Aztán kiszámítják,
hogy a csillag olyan messze van, hogy már egyáltalán nem
lehet tisztán látni, ez a távolság csak fényévekben mérhető
aszerint, hogy mennyire gyorsan terjed a fénysugár. Kiszá¬
mítják, mekkora az az út, amit a fény egy év alatt megtesz.
Ezt számokban még nehezebb kifejezni, mint ha ma Né¬
metországban egy ebéd árát számolnák ki valutában. Ezt
elég nehéz megállapítani. De a fény egy év alatt megtett
útját számokban kifejezni még nehezebb - a szám milliár¬
dokat tesz ki -, ezért az asztronómusok a csillagok távolsá¬
gát fényévekben határozzák meg. Tegyük fel, hogy a táv¬
csövemet ebbe az irányba fordítom, belenézek, és látok
egy csillagot. Mondjuk, 300.000 fényévre van szükség,
hogy a fény az adott csillagról elérjen hozzánk. A másik
csillag talán még messzebb van, esetleg 600.000 fényévre.
Megnézem, de a csillag mai alakjáról semmit sem tudok,
csak a múltbeli alakjáról. Amit a távcsövemben látok, az
most a valóságban egyáltalán nem úgy néz ki. A csillag fé¬
nye persze megjelenik nekem, de csak azt látom, hogy ko¬
rábban milyen volt, hiszen a fénynek 300.000 évre volt
szüksége, hogy ideérjen. Tehát egy olyan tárgyat látok,
amely a valóságban egyáltalán nincs ott, mert 300.000 év¬
re volt szüksége, hogy számomra láthatóvá legyen.

Ha tehát egy teleszkóppal ma körülnézünk, egyáltalán

nem a csillagos ég igazi alakját látjuk. Ez az egyik dolog. A
másik pedig az, hogy az emberek azt hiszik: ahol a csilla¬
gokat látják, ott van valami. A valóság azonban az, hogy
ott semmi sincs; ott, ahol az ember a csillagokat látja, ép¬
pen megszűnik az éteriség. Ez az állítás nem vonatkozik a

234
Napra és a Holdra - a Napra még valamennyire, viszont a
Holdra egyáltalán nem -, a csillagokra azonban igen: a he¬
lyükön semmi sincs, csak egy luk a világmindenségben!
Érdekes, ahogy az antropozófia itt az igazi tudománnyal
megegyezik. Amikor Stuttgartban intézetünket megalapí¬
tottuk, azt mondtam, első feladataink egyike, hogy bebizo¬
nyítsuk: ahol egy csillag látszik az égen, ott valójában egy¬
általán nincs semmi, ott a semmi fénylik. Mivel azonban
köröskörül van valami, ezért azon a ponton, ahol semmi
sincs, egyfajta fényt látunk. Nos, a mi kutatóintézetünk
meglehetősen szegény, de az amerikaiak gazdagok. Egy
ideje pedig éppen Amerikából érkeztek olyan hírek, hogy
hagyományos természettudósok is rájöttek, hogy ahol a
csillagok vannak, ott tulajdonképpen semmi sincsen.
Látják, így dolgozik az antropozófia a leghaladóbb tudo¬
mánnyal. A dolgokat csak az antropozófia útján tudjuk
jobban megítélni. Mindezt én azért mondom el önöknek,
mert ezekből a dolgokból láthatják, hogy az emberek ma¬
napság tulajdonképpen semmit sem tudnak a világminden¬
ségről. Mindent hamisan ítélnek meg. Miért van ez így?
Nos, ennek egészen határozott oka van. Gondolják el,
hogy itt van egy emberi fej, és itt az agy. Amikor az ember
valami külső dolgot észlel a szemével, akkor a külsőt észle¬
li, ehhez pedig szüksége van az agyára. Az agyon belül
azonban egy kisebb agyközpont található, egészen hátul -
a kisagy.

A kisagy egészen másként épül fel, mint a nagyagy. En¬

nek a kisagynak rendkívül sajátos a felépítése. Olyan ez,
mintha lapokból lenne összeállítva, ha átmetszik. Ez tehát
egészen hátul található a koponyában.

235
 A kisagy kívülről semmit sem érzékel. A nagyagyra,
amit itt zölddel rajzoltam, tulajdonképpen azért van szük¬
ségünk, hogy külső, földi benyomásaink legyenek. A kis¬
agy nem érzékel semmit a külsőből. De ha az ember belső¬
leg elmélyül, ha azt teszi, amit a könyveimben leírtam,
akkor a kisagy kezd el tevékenykedni, és belsőleg úgy érez¬
zük, mintha látszólag egyre nagyobbá lenne, mintha meg¬
növekedne. Úgy növekszik, hogy az embernek az az érzése
támad, mintha egy fa alatt állna. Ezért ábrázolják a keleti¬
ek Buddhát a bódhi-fa alatt. Ok a kisagyat még érzékelő¬
szervnek ismerték. Ezt az ember ma kezdi újra felfedezni.
A kisagy akkor kezd tevékenykedni, amikor az ember bel¬
sőleg elmélyül. Ilyenkor nem a külső materiálisát érzékeli,
hanem a szellemiséget. Az ember a kisaggyal elkezdi újra
érzékelni a szellemit, és abban ismét érzékeli a kozmikus
törvényeket. Az embernek ezeket ma egy kultuszba kell
belefoglalnia. Éppen az ember legbelsőbb mivoltát kell ma
egy kultuszba foglalni, mert az ember a maga belső világá¬
val a nagyagytól elválasztott kisagyban találja meg az utat,
a szervet ahhoz, hogy a szellemi világba bejusson.
Ma tehát egy, az ember belső világából merítkező kul¬
tusz felépítésének kezdetén állunk. Ez a kultusz belső
igazságokat fog tartalmazni. Ahogy az emberek a druida¬
kultusz útján tudták, hogy mikor kell a bikát megkoszo¬
rúzni, a bika-ünnepet megtartani, mikor kell a bikát a kö¬
zösség előtt elvezetni, hogy a szaporodást a helyes módon
szabályozzák, úgy kell ma is tudni - legalábbis abban az
esetben, ha az ember egy olyan kultuszt akar létrehozni,
hogy a kisagy útján szellemi érzékelést fejlesszen ki -, mit
kell tenni a szociális életben. Korábban csak spekuláltak
erről, mindenfélét kigondoltak - például Oroszországban
is. Ha az ember elismeri, hogy először szellemi módon kell
megismernie mindazt, aminek az emberiség életében meg
kell történnie - minthogy az a világmindenségből szárma¬
zik -, akkor lesz csak igazi szociális tudományunk, ame¬
lyet a világ-környezetből hozunk létre.
Meg kell tanulnunk gondolkodni! Amikor az ember
olyasvalamit lát, mint a földön fekvő széttört kövek, és
csak a nyomokból láthatja, mi volt ott egykor - mi volt

236
Anglesey félszigetén, vagy a többi tengerpart menti terüle¬
ten, Penmaenmawr-ban, ahol a kurzust tartottam -, ha te¬
hát az ember ilyen dolgokat tapasztal, akkor láthatja, hogy
az emberiség története folyamán sok minden elpusztult,
amire azonban szükség van, és ma éppen szellemi vonat¬
kozásban van szükség új ismeretekre. Új ismeretekkel kell
dolgoznunk!
Ezt szerettem volna felelni a feltett kérdésre. Úgy hi¬
szem, ennyiből megértették, hogy a kultuszra régen ugyan¬
úgy szükség volt, mint egy késre, amit az életben haszná¬
lunk, és hogy a kultusz hiábavalósága később oda vezetett,
hogy megszüntették, majd újra bevezették - anélkül hogy
megértették volna.

237
 TIZENHATODIK
ELŐADÁS

Dr. Steiner: Nos, uraim, van valamilyen kérdéstik mára?

Kérdező: A táplálkozással kapcsolatban szeretném meg­

kérdezni, hogy a burgonyával való táplálkozásnak mi a kap­
csolata más országokban, tehát másmilyen összefüggés áll-e
fenn, mint például az európaiak számára?

Dr. Steiner: Úgy látom, ma még egyszer beszélünk a táp¬

lálkozás kérdéseiről a szellemi világgal való összefüggés¬
ben! Tudják már, hogy a burgonyát csak az újabb időkben
hozták be Európába. Említettem önöknek, hogy korábban
Európában nem táplálkoztak burgonyával, akkoriban más
termékeket fogyasztottak. Természetesen a kérdésre nem
lehet anélkül válaszolni, hogy ne vizsgálnánk meg a táplál¬
kozás szellemi világgal való összefüggését.
Bizonyára emlékeznek rá - ezekre a dolgokra egyszer
már utaltam -, hogy az ember tulajdonképpen sokféle táp¬
lálékkal él, például fehérjével, amit szinte minden étellel
felvesz, és ami, mondhatnánk, az egyik legjellegzetesebb
módon és különösen erőteljesen a tyúktojásban jelenik
meg, de minden más táplálékban is megtalálható. Ez tehát
az első dolog, a fehérje. Azután az ember felvesz zsírt is,
mégpedig nem csak akkor, amikor állati zsírt eszik, hiszen
egy bizonyos mennyiségben ez is mindenben jelen van.
Tudják, hogy más termékeket is átalakítunk zsírtartalmú
táplálékká - például amikor a tejből sajtot készítünk és így
tovább.
A harmadik táplálék az, amit szénhidrátnak nevezünk -
ez az, amit a növényi birodalomból veszünk fel. Természe¬
tesen más táplálékokból is kerül a szervezetünkbe szénhid¬
rát, de alapvetően olyan táplálékok tartalmazzák, mint a

238
búza, a rozs, a lencse, a bab, de még a burgonya is, sőt a
burgonyában nagy mennyiségben van jelen.
Az utolsó, ami szükséges az emberi élethez - bár szokás
szerint csak kiegészítésnek tartják, pedig különösen fontos
az élet szempontjából -, a só. Nos, sószükségletünket min¬
denekelőtt a konyhasóból elégítjük ki, de minden táplálék
tartalmaz sót is. így tehát azt mondhatjuk, hogy az emberi
táplálkozásnak ahhoz, hogy élni tudjunk, tartalmaznia
kell fehérjét, zsírt, szénhidrátot és sót.
Nos, szeretném elmondani önöknek, mit jelentenek tu¬
lajdonképpen az ember számára ezek a különböző táplálé¬
kok, amelyek azáltal, hogy mindenféle élelmiszert meg¬
eszünk, különféle formában jutnak el hozzánk. Nézzük
mindenekelőtt a sót!
A só, még ha csekély mértékben vesszük is magunkhoz,
tulajdonképpen rendkívül fontos táplálék az ember szá¬
mára, korántsem pusztán élvezeti cikk! Nemcsak azért
sózzuk ételeinket, hogy kellemes ízük legyen, hanem azért
is, hogy egyáltalán gondolkodni tudjunk. A sónak mint
tápláléknak az agyhoz kell eljutnia, hogy.gondolkodhas-
sunk. A só tehát leginkább gondolkodásunkkal függ össze.
Ha valaki például annyira beteg, hogy mindazt, ami a só¬
ban van, a gyomrában vagy a beleiben raktározza el, és a
vérrel nem küldi el az agyba - mert ez bizony egy komoly
betegség -, az gyengeelméjű lesz, buta.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy bár a szellem min¬
denütt jelen van, de ahhoz, hogy a Földön működni tud­
jon, az anyagban kell megjelennie. Éppen ezért, ha szel¬
lemtudománnyal foglalkozunk, meg kell ismernünk, hogy
a szellem hogyan működik az anyagban. Különben úgy
lenne, mintha azt mondanánk: „Gépeket készítünk - ez
meglehetősen materiális dolog -, mi azonban szellemi em¬
berek vagyunk, ezért nem akarunk semmi anyagit, se va¬
sat, se acélt. Mi a gépeket a szellemiségből akarjuk létre¬
hozni!" ilyesmit állítani természetesen ostobaság volna. A
gépekhez először anyagokra van szükségünk. Hasonlókép¬
pen, a teremtő szellemnek is mindenütt anyagra van szük¬
sége a természetben. Ha azonban az anyag felhasználása
akadályba ütközik, és a só a gyomorban, illetve a belekben

239
raktározódik el ahelyett, hogy a vér útján az agyba áramla-
na, akkor az ember elbutul.
Mindazonáltal a dolog nem ilyen egyszerű. Az ember
nem tudja a sót közvetlenül felhasználni úgy, ahogy az a
természetben megtalálható. Ha az ember képes lenne egy
lyukacskát létrehozni az agyban, és abba sót belecsöpög¬
tetni, ezzel semmit sem használna, mert a sónak a gyomor¬
ba kell kerülnie. Mire a só a gyomorba és a belekbe kerül -
gondolják meg, hogy a só már a nyelvnél feloldódik! -, egé¬
szen finommá válik. A só az emésztést követően már szel¬
lemi állapotban kerül az agyba. A dolog tehát nem olyan
egyszerű, a sót nem vihetjük fel közvetlenül az agyba. Aki
azonban nem képes arra, hogy a só szellemi hatását az
agyba juttassa, az elbutul.
Nézzük most a szénhidrátot, amit tehát a borsóban,
babban, búzában, rozsban, vagy éppen a burgonyában ve¬
szünk magunkhoz! A szénhidrát elsősorban ahhoz járul
hozzá, hogy emberi alakunk legyen. Ha kevés szénhidrá¬
tot ennénk, mindenféle torzulás jönne létre az alakunk¬
ban. Mondjuk, az orrunk nem alakulna ki megfelelően,
vagy a fülünk nem lenne szabályos. Nem olyan lenne az
alakunk, mint amilyen most. A szénhidrát arra hat, hogy
külsőleg emberi módon nézzünk ki. Ha netalán az ember
szervezete úgy alakul, hogy a szénhidrátot nem tudja az
agyba feljuttatni, hanem elraktározza a gyomorban és a
belekben, akkor az ember lassanként összemegy, összezsu¬
gorodik, legyengül, és nem tudja fenntartani az alakját. A
szénhidrát tehát ahhoz járul hozzá, hogy megfelelő embe¬
ri alakunk legyen.
Látják, tulajdonképpen arról van szó, hogy mindenütt
a megfelelő táplálékot kell felvennünk. A só elöl hat az
agyra, a szénhidrát viszont inkább az agy hátsó rétegeire
fejti ki hatását. Az az ember, aki túl kevés szénhidrátot tud
megemészteni, és nem tudja az agynak ezekbe a rétegeibe
bejuttatni a szénhidrát hordozta szellemiséget, folytono¬
san be fog rekedni, nem fog tudni világosan és tisztán be¬
szélni. Ha hallanak valakit, aki korábban teljesen szabá¬
lyosan tudott beszélni, és hirtelen rekedtté válik, akkor azt
mondhatják: valami nincs rendben az emésztésével. Nem

240
tudja a szénhidrátot a megfelelő módon megemészteni,
nem tudja az agy megfelelő helyére eljuttatni. Ezáltal a
légzése sem lesz rendben, és a beszéde sem. Azt mondhat¬
juk tehát, hogy míg a só kiváltképpen a gondolkodásra hat,
addig a szénhidrát a beszédre és mindarra, ami a beszéd¬
del összefügg. Szükséges tehát, hogy szervezetünk megfe¬
lelő módon feldolgozza a szénhidrátot.
Most pedig nézzük a zsírt! Mint láthattuk, a szénhidrát
az alakunkra hat, és tulajdonképpen az a szándéka, hogy
pusztán az alakot hozza létre. Nem párnáz ki bennünket.
Nekünk viszont arra is szükségünk van, hogy ki legyünk
párnázva. Ezt teszi a zsír. A zsír okozza tehát azt, hogy
ahol a szénhidrát az alakot felépíti - mintegy belerajzol
egy tervet a levegőbe -, oda az anyag zsír formájában be¬
épüljön. A zsír tehát arra szolgál, hogy megfelelő anyag le¬
gyen bennünk. Csakhogy a zsír esetében ez egészen sajá¬
tos módon jut kifejezésre.
Korábban azt mondtam, hogy az embernek van egy én¬
je, egy asztrálteste, egy éterteste és egy fizikai teste. Ter¬
mészetesen a zsír a fizikai testben raktározódik el, de a
legfontosabb, aminek útján el tud raktározódni és eleven
marad - mert eleven zsírnak kell lennie bennünk! -, az az
étertest. Az étertest a legfontosabb a zsír elraktározásá¬
hoz. Az asztráltest viszont az érzéshez a legfontosabb.
Most képzeljék el, hogy valaki ébren van, azaz az aszt-
rálteste benne van a fizikai és az étertestében. Amikor al¬
szik, az asztráltest ezeken kívülre kerül. Ha tehát az ember
ébren van, és az asztráltest az étertestben dolgozik, akkor
a zsírt folyamatosan feldolgozza, és mintegy „felkeni" a
testre. Amikor az ember alszik, az asztráltest kilép belőle,
és a zsírt nem dolgozza fel - az elraktározódik. Ébrenlétkor
a zsír folyamatosan felkenődik, alváskor elraktározódik.
Természetesen szükségünk van mindkettőre, elraktározott
zsírra is, és olyanra is, ami a testet bekeni, kipárnázza.
Ha azonban valaki folyton alszik - például egy nyugdí¬
jas, aki korábbi munkájához képest semmit sem csinál -, a
zsírt ébrenléte idején is kezdi elraktározni, és akkor meg¬
jelenik a pocak - mindenütt felhalmozódik a zsír. Láthat¬
ják tehát, hogy a zsír helyes felhalmozódása attól függ,

241
hogy az ember valójában elevenen használja-e fel a zsírjai,
mert az bizony folyton termelődik. A helyes az, ha valaki
épp annyi zsírt fogyaszt el, mint amennyit felhasznál. Aki
azonban folytonosan eszik és semmit sem használ fel, an¬
nál megjelenik a pocak.
Amit most elmondtam, azt a gazdák ösztönszerűen tud¬
ják, mert fel is használják a disznók hizlalásánál. Amikor
disznót hizlalnak, tulajdonképpen azt kell elérniük, hogy
az állatok semmit se kenjenek fel a testükre, hanem min¬
dent, amit megesznek, elraktározzanak. Ennek megfelelő¬
en kell ezeknek az állatoknak az életmódját meghatározni.
Természetesen az is megtörténhet, hogy az ember be¬
teg, és nem képes arra, hogy szabályosan raktározza el a
zsírt. A nyugdíjasok ebből a szempontból egészségesek, hi¬
szen elraktározzák a zsírt. Mint láttuk, ha az ember a szén¬
hidrátot nem raktározza el, akkor a beszéde rekedtté válik.
Ha a zsírt nem raktározza el helyesen, az egyszerűen a bél¬
sárral eltávozik a szervezetből. Ekkor azonban túl kevés
lesz a zsírunk, keveset tudunk felkenni a testünkre. Persze
olyan betegség is előfordulhat, aminek következtében túl
kevés élelmiszert fogyasztunk - éheznünk kell, ezért túl
kevés zsír kerül „felkenésre". A zsír tulajdonképpen az az
anyag, amit a testünkbe beépítünk. Mi történik azzal az
emberrel, aki vagy éhezik, vagy olyan az emésztése, hogy a
zsírt nem tudja elraktározni, és az a bélsárral eltávozik?
Az ilyen ember, akinek nincs elég anyag a testén, egyre
szellemibbé válik. Az ember azonban nem viseli el, hogy
ilyen módon váljon szellemivé. A szellem elégeti! Nemcsak
hogy egyre soványabb lesz, hanem gázok képződnek ben¬
ne, amelyek arra ösztönzik, hogy tévképzetei legyenek, és
kialakul egy olyan állapot, ami amúgy az éhségnél szokott
jelentkezni: az éhség-téboly. Ez mindig a test összeomlásá¬
hoz vezet. Ha tehát az ember túl kevés zsírt kap, elsorvad,
elszárad - ezt a betegséget tüdővésznek is nevezik.
Most pedig vizsgáljuk meg, mi a helyzet a fehérjével! Ez
minden életnek a kezdete. A fehérje jelen van a tojásban,
mielőtt valamilyen lény létrejön, akár emberi, akár állati
lény. Azt mondhatjuk tehát: tulajdonképpen a fehérje az,
ami az embert alkotja, kifejleszti, ez az eredet, mindennek

242
az alapja. A fehérjéből kell, a testben mindennek kialakul¬
nia - a fehérjének kezdettől fogva jelen kell lennie ahhoz,
hogy az ember létrejöhessen. Az anya a méhben egy kis
gömböcskét alakít ki. Ez a „tojás" megtermékenyül, és a
megtermékenyülés folytán a fehérje, azoknak a dolgoknak
a következtében, amelyekről beszéltem, képessé válik arra,
hogy az embert kialakítsa. Az embernek azonban termé¬
szetesen állandóan szüksége van fehérjére, ezért táplálé¬
kának folyamatosan tartalmaznia kell a fehérjét. Ha túl
kevés fehérjét kap, vagy azt nem tudta szabályszerűen
megemészteni, akkor a fehérjehiány következtében nem¬
csak el kell sorvadnia, hanem életének egy bizonyos pilla¬
natában - ha nincs benne megfelelő mennyiségű fehérje -
meg is kellene halnia. Ahogyan a fehérje szükséges az em¬
ber létrejöttéhez, ugyanúgy szükséges fennmaradásához
is. Azt mondhatjuk tehát: ha valaki a fehérjét nem tudja
megemészteni, az a halálát jelenti.
De nézzük az egyes élelmiszereket! Ha megnézzük a
sót, akkor leginkább a fej elülső részére utalunk. Itt raktá¬
rozódik el a só. Egy kicsit hátrébb raktározódik el a szén¬
hidrát, ami emberi alakunk kialakulásáért felelős. Még
hátrább a zsír raktározódik el; innen tölti ki a testet, mert
nem közvetlenül kerül a testbe, hanem előbb a vérrel a fej¬
be jut, és ott válik hasznossá a test számára. A fejen min¬
den átmegy, még a fehérje is.
A szénhidrát vonatkozásában azonban nagy különbsé¬
gek vannak. Ha olyasféle ételeket nézünk, mint a lencse, a
bab, a borsó, a rozs és a búza, akkor azt mondhatjuk: a
szénhidrátot a termésekből nyerjük. Mert amit a búzában
kapunk, az termés. A lencse is termés. A terméseknek az
a sajátosságuk, hogy már a gyomorban és a belekben fel¬
dolgozzuk őket, és a fejbe csak erőiket továbbítjuk. Azt,
hogy a lencsét és a babot a belekben dolgozzuk fel, mind¬
nyájan tudjuk abból a sajátságos állapotból, ami éppen a
lencse és a bab élvezetéből következik. De a tréfát félreté¬
ve, mindenfajta gabonát, búzát, lencsét, babot és más hü¬
velyes termést a belekben dolgozunk fel. A terméseknek
tehát az a sajátosságuk, hogy már a belekben szabálysze¬
rűen feldolgozzuk őket.

243
 A burgonyánál azonban nem a termést esszük meg. Ha
a burgonyánál a termést ennénk meg, akkor egy mérgező
anyagot vennénk magunkhoz, egy romboló mérget. A bur¬
gonyánál tehát az a helyzet, hogy nem szabad ugyanolyan
módon megenni, mint a lencsét, a babot, vagy a borsót,
vagy a gabonaféléket, a rozst, a búzát. Mert mit is eszünk
meg, amikor burgonyát fogyasztunk? A növény gumóját.
A gumókat azonban - amelyek lényegében minden nö¬
vénynél a gyökerekhez hasonlítanak - a legkevésbé sem a
belekben dolgozzuk fel. A belekben a terméseket dolgoz¬
zuk fel. A burgonyának azonban nem lehet megenni a ter¬
mését. A gumóját esszük meg, ami tulajdonképpen nem
igazi gyökér, hanem egy összetömörült szár. Nos, a burgo¬
nyát megesszük, eljut a gyomorba, a belekbe. Itt azonban
nem dolgozzuk fel azonnal, így az feldolgozatlanul kerül a
véráramba, és azon keresztül fel a fejbe. Ahelyett, hogy az
agyi rétegekbe már feldolgozva jutna el, olyan finom for¬
mában, mint a rozs vagy a búza, és aztán rögtön bekerül¬
ne a testbe, itt az agyban kell megtörténnie a feldolgozásá¬
nak, így tehát akkor, amikor igazi rozs- vagy búzakenyeret
eszünk, ezt a gyomrunkban és a beleinkben szabályszerű¬
en feldolgozzuk, és nem várjuk el a fejtől, hogy először
gondoskodjon a megemésztéséről, hanem máris szétter¬
jedhet a testben. Ha viszont burgonyás kenyeret vagy álta¬
lában burgonyát eszünk, annak megemésztéséről először
a fejnek gondoskodnia kell!

Ha viszont a fej erőit arra kell fordítani, hogy először a

burgonyát megeméssze, akkor már nem tud gondolkodni,
mert a gondolkodáshoz az erőknek szabadnak kell lenni¬
ük - az emésztést az alsótestnek kellene elvégeznie. Ha te¬
hát az ember túl sok burgonyát eszik - ami egyre inkább
így van, amióta a burgonyát behozták Európába -, akkor a
fejet tulajdonképpen egyre inkább kikapcsolja a gondolko¬
dásból, és egyre inkább elveszti azt a képességét, hogy a fej
középső részével gondolkodjon. A gondolkodás fokozato¬
san a fej elülső részébe tolódik. Ez az elülső fejrész azon¬
ban, amely a sótól függ, egyre inkább ahhoz vezeti az em¬
bert, hogy kizárólag materialista módon gondolkodjon,
hogy ész-ember legyen belőle. A fej elülső része az igazi

244
szellemiségre egyáltalán nem tud gondolni. Éppen az elül¬
ső fejrész útján válik az ember igazi ész-emberré. Ezért
amióta a burgonya helyet kapott a táplálékok között, Eu¬
rópában visszaszorult a belső gondolkodás.
Nos, tisztában kell lennünk azzal, hogy az ember nem
csak földi erőkből van felépítve. Már többször elmondtam
önöknek, hogy az ember a környezetéből épül fel - a Nap,
a Hold és a csillagok teremtménye. Ha viszont burgonyát
eszik, akkor feje középső részét csak arra fordítja, hogy ezt
a burgonyát megeméssze. Elvágja magát a környezetétől, s
mivel már nem ismeri fel azt, nyugodtan kijelentheti, hogy
amit a világról az antropozófusok mondanak - vagyis hogy
a világból szellemiség árad -, csupán locsogás. Akár úgy is
fogalmazhatunk tehát, hogy az újkorban a materializmus
kialakításához legnagyobb részben a mértéktelen burgo¬
nyafogyasztás vezetett!
Természetesen a helyzet az, hogy leginkább azok van¬
nak ráutalva a burgonyaevésre, akiknek nincs elég élelmük.
A burgonya egy ideig igen olcsó volt, és akik jómódúak,
azok inkább megengedhették maguknak, hogy megvegyék
azt, ami a fej elülső részére hat - a gazdagabbak jobban
meg tudták fűszerezni és sózni ételeiket. A fűszerek éppen
úgy a fej elülső részére hatnak, mint a só. Ennek pedig az a
következménye, hogy egyoldalú, ész-emberekké válnak,
akiknek a többiek mindent elhisznek, hiszen a fejüket nem
tudják már gondolkodásra használni. A burgonyának tehát
egészen különös kapcsolata van a szellemiséggel: a szelle¬
met tulajdonképpen materialistává teszi.
Ha szemügyre vesszük az emberek négyes tagozódását,
azt kell mondanunk, hogy az ember fizikai teste a fehérjé¬
ből származik. Ez a fehérje a fizikai ember születésével és
halálával függ össze. Az étertest fő területe a zsírban talál¬
ható, az asztrálteste a szénhidrátban, az éné pedig a sóban.
Nos, az érzés képességét az emberben az asztráltest
nyújtja. Ha a kezemre ütök, azt nem a fizikai test érzi, kü¬
lönben mindennek éreznie kellene, ami fizikai. Az ütés
következtében visszatolódik a hús, az izom, ezáltal az
izomban lévő hús az asztráltestből kitolódik, és az asztrál-
testben érzés jön létre. Ami az emberben belső érzésként

245
fellép, az mind az asztráltestben van. Az asztráltest azon¬
ban arra van utalva, hogy helyesen tudjon dolgozni. Azt
mondtam: ha az asztráltest napközben alszik és nem tud
helyesen dolgozni, akkor lerakódik a zsír, megjelenik a po¬
cak. Vagy előfordul az is, hogy ha az ember pusztán intel¬
lektuálisan a fejével dolgozik, ész-ember lesz, s ugyanakkor
lerakódik benne a zsír. Az asztráltest azonban a beszédben
is működik - a szénhidrátra nem csupán fent a fejben van
szüksége, hanem az egész testben. Az asztráltestnek moz¬
gatnia kell a lábakat, a kezeket, szüksége van a szénhidrát¬
ra az egész testben. Ha szénhidrátként rozzsal vagy búzá¬
val táplálom az asztráltestet, akkor az erők szétáradnak az
egész testben. Ha viszont csupán burgonyát adok neki, ak¬
kor az erők fent leülnek a fejben, az ember pedig kimerül,
legyengül, és az asztrálteste nem tud szabályosan dolgozni.
Tehát az embernek éppen a szellemi mivolta válik bágyadt¬
tá és álmossá, ha nem tud olyan szénhidrátokat felvenni,
amik áthatják. A tisztán burgonyával való táplálkozás ezt
nem teszi lehetővé, mert ez olyan sok munkát ad a fejnek,
hogy az erőket nem juttatja el a testnek.
Mit tesz a mai táplálkozástudomány? Nos, a kutató
megvizsgálja, hogy a fehérjében mennyi a szén, az oxigén,
a nitrogén, a hidrogén, a kén és a többi elem. Kipuhatolja,
hogy a fehérjében ennyi meg ennyi a szén, ennyi meg eny-
nyi százalék a hidrogén, miből hány százalék van a zsír¬
ban, mennyi a szénhidrátban és így tovább. De semmi el¬
képzelése sincs arról, hogy ezeknek az anyagoknak mi a
jelentőségük. Csak a százalékos arányokat ismeri, amivel
viszont az ember nem tud mit kezdeni. Az alkotórészek a
burgonyában valóban egészen mások, mint a rozsban vagy
a búzában, de az embernek nem az arányokat kellene is¬
mernie, hanem azt kellene tudnia, hogy ha virágot vagy
termést eszik, akkor a belekben történik a feldolgozás, míg
ha gyökeret eszik, akkor a fejben.
Ezt az ismeretet az orvostudományban sem lehet más¬
képpen alkalmazni. Aki orvosilag helyesen tud gondolkod¬
ni, az tudja, hogy ha virágból vagy magból, illetve termés¬
ből készít teát, akkor ez a tea leginkább a belekben fog
hatni, viszont ha gyökérből készít főzetet és azt kínálja fel

246
teaszerűen, akkor ez gyógyítóan hat a fej betegségeire. Ha
gyökeret eszünk, az a fejünkre hat, mégpedig materiáli¬
sán. Ez különösen fontos!
Ha ráadásul tovább folytatjuk a gondolatmenetet, azt
mondhatjuk, hogy az ember a burgonyaevés miatt olyany-
nyira kimerültté válhat, hogy már a kezeit és a lábait sem
tudja mozgatni, sőt, annyira kimerülhet, hogy már azok a
testrészei sem elevenednek meg többé, amelyek a fajfenn¬
tartáshoz szükségesek, akkor láthatjuk, milyen súlyos
helyzet alakulhat ki. Tegyük fel, hogy a burgonyaevés any-
nyira elharapódzik, hogy a női szaporodási szervekre is ki¬
hat úgy, hogy azok lebénulnak. Igen, uraim, az ember nem
csupán elődeitől származik, hanem szellemi-lelki lényével
a szellemi világból is, és ez összekapcsolódik azzal, ami az
elődeitől ered. Nézzük meg, hogy is van ez - megpróbálom
nagyítva felrajzolni.
Az ember a női petesejtből jön létre (rajzol). Itt nyomul
be a férfi magja. Itt aztán mindenféle csillagszerű forma
alakul ki. A sejtek osztódnak, és fokról-fokra kialakul az
emberi test. Az emberi test azonban nem tud kialakulni,
ha nincs összekapcsolódva a szellemi-lelkivel, mindazzal,
ami a szellemi világból érkezik.
Ha az a helyzet, hogy az apa vagy az anya túl sok burgo¬
nyát eszik, akkor olyan embriócsírát alakítanak ki, amely
arra hajlamos, hogy a feje sokat dolgozzon. Ha megnézünk
egy olyan embercsírát, amely olyan valakitől származik,
aki rendszeresen rozskenyeret és hasonlókat eszik, ahol te¬
hát az apa és az anya helyesen táplálkozik, akkor ez az em¬
bercsíra körülbelül ilyen (lerajzolja). Ha viszont egy olyan
embercsírát veszünk szemügyre, amelynél a szülők túl sok
burgonyát esznek, akkor a következőket látjuk. Látják, a
test többi része csak kevéssé alakult ki, leginkább a kerek
fej jött létre. Az embrióban, az embercsírában a fej alakul
ki először. A szellemi-lelkinek a fejben kell megjelennie, s
miután ott megjelent, a fejjel kell dolgoznia. Az anya testé¬
ben tehát még az ember szellemi-lelki része dolgozik, min¬
denekelőtt az embrió feji részén.
Ha ez a szellemi-lelki a fejben azt találja, ami az anya
táplálkozása folytán a rozsból és a búzából ered, akkor a

247
szellemi-lelki szabályosan tud dolgozni. Mert a virágok,
amelyekből a rozs és a búza létrejön, kinyúlnak a földből,
így a szellemiség hozzáfér a növényhez. Ha ezért a szelle¬
mi-lelki az anyatestben azzal találkozik, ami a termésből
származik, akkor könnyen tud dolgozni. Ha azonban a
szellemi az anyatestben egy olyan gyermekfejet talál,
amely elsősorban a burgonyaevés útján jött létre, akkor
ahhoz nem tud hozzáférni. A burgonya gumója, ugyebár,
a föld alatt található, befedi a föld, ki kell ásni a földből, a
sötétségben növekszik, nincs rokonságban a szellemivel.
A születendő ember lejön a szellemi világból és az anya
testében egy olyan fejet talál, amely tulajdonképpen a sö¬
tétségből épült fel. Ehhez a fejhez a szellem nem tud hoz¬
záférni, és ennek az a következménye, hogy az embrió -
karikírozva rajzolom le (lerajzolja) - így néz ki: egy hatal¬
mas vízfej fog megszületni! Ugyanis ha a szellem nem fér
hozzá a fejhez, akkor az csak fizikailag növekszik - vízfej
alakul ki. Ha ellenben a szellem hozzá tud férni az embrió
fejéhez, akkor elpárologtatja a vizet, akkor a szellem dol¬
gozik az anyagban, és a fej szabályszerűen alakul ki. Azt
mondhatjuk tehát: e hatalmas vízfejek, amelyek gyakran
megfigyelhetők az embriónál, a hiányos táplálkozás követ¬
kezményei, elsősorban a burgonyaevésé. így j ö n létre az
az állapot, hogy nemcsak maga az ember lesz kimerült, ha¬
nem már eleve úgy születik, hogy szellemi-lelki része nem
tud helyesen a fizikai testébe beépülni.

Látják, uraim, az ember fizikai testből, étertestből, aszt-

ráltestből és énből áll, de ezek a testek nem minden élet¬
korban egyformák. A gyermeknél a hetedik évig az éter¬
testnek, az asztráltestnek és az énnek először helyesen
bele kell merülniük a fizikai testbe. Ha az étertest teljesen
belemerül a fizikai testbe, akkor megjelennek az állandó
fogak. Ha az asztráltest merül bele teljesen a fizikaiba, ak¬
kor bekövetkezik a nemi érés. Ezért ha egy olyan fejjel van
dolgunk, amelynél az anyatestben a szellemi-lelki a burgo¬
nyaevés következtében nem tudott teljesen belemerülni a
fizikai testbe, akkor az zavarodik meg, aminek a 14-15. év¬
ben kell az embernél történnie: a nemi érés. Az ember ek¬
kor egész életében úgy jön-megy, mintha nem lenne teste,

248
mintha lagymatag lenne. Az ember a burgonyaevés befo¬
lyása következtében nem születik meg elég erőteljesnek az
élet számára.
Ezek rendkívül fontos dolgok! Látják, a szociális viszo¬
nyok efféle dolgoktól is függenek, mint amelyekről ma be¬
széltem. A szociális viszonyok attól is függenek, hogy a ter¬
mőföldeket szabályszerűen hasznosítják-e, vagyis például
a burgonyából nem termelnek-e többet, mint amennyit az
emberek el tudnak viselni ahhoz, hogy még elég erősek le¬
gyenek. Az embernek először igazi, helyes természettudo¬
mányos nézetekre van szüksége, ha szociális tudományt
akar. Csupán értéktöbbletről, tőkéről és egyebekről beszél¬
ni önmagában semmit sem ér! Hiszen gondolják el, ha a
kommunizmusnak sikerülne minden tőkét kiirtania, ak¬
kor mindent maga igazgatna. Ha viszont a polgárság a föl¬
deket nem tudja helyesen kihasználni, ha nem tudja, hogy
káros az, ha a gyomrot burgonyával tömjük tele és nem
rozzsal, meg búzával, akkor a kommunizmus semmit nem
segít. Nem arra van szükség tehát, hogy folytonosan erről
vagy arról beszéljünk, hanem igazi tudományra van szük¬
ség, amely belátja, hogyan működik a szellem az anyagban!
Látják, ezért van az, hogy az antropozófiának anélkül,
hogy akarná, úgyszólván folyamatosan kétfrontos harcot
kell vívnia. Hogy miért is? Nos, itt vannak a mai tudósok,
akik csak a matériával foglalkoznak, azzal, hogy a fehérjé¬
ben mennyi a szén, az oxigén, a nitrogén, a hidrogén és
így tovább. Ezzel azonban ők semmit sem tudnak meg az
anyagról. A materialista tudomány éppen az anyagot nem
ismeri, mert azt csak úgy lehet megismerni, ha tudjuk, ho¬
gyan dolgozik benne a szellem. Mert segít-e az, ha valaki
azt mondja: „Meg akarok ismerni egy órát, meg akarom
kísérelni, hogy tisztába jöjjek vele. Az óra ezüstből van.
Ezt az ezüstöt egy ezüstbányából termelték ki. Onnan vo¬
nattal hozták be a városba, aztán a kereskedőkhöz került,
s végül óra lett belőle. Van aztán ennek az órának egy por¬
celán számlapja. A porcelánt így és így állítják elő... " A
végtelenségig folytathatnánk így, de láthatjuk, hogy az il¬
lető semmit sem tud meg magáról az óráról. Akkor fog
megtudni valamit róla, ha tudja, hogy mit csinált vele az

249
órás. Ahhoz, hogy miért jár az óra, egyáltalán nem fontos
tudni, hogyan bányásszák ki az ezüstöt a bányából, de fon¬
tos tudnunk, hogy mi módon készítette el az órás, hogy
helyezte el a fogaskerekeket és így tovább.
Az ember egészsége vagy betegsége szempontjából tu¬
lajdonképpen teljesen közömbös elméletileg tudni, meny¬
nyi szén, oxigén, nitrogén, fehérje, zsír, szénhidrát és só
van az élelmiszerekben. Sokkal fontosabb azt tudni, hogy
mi a helyzet a burgonyával, hogy az az embert szellemileg
épp olyan kevéssé táplálja, mint fizikailag. Alapjában véve
teljesen érdektelen, mit írnak a burgonyáról vagy az órá¬
ról a különböző tudósok, hiszen ők más célokat követnek.
No persze ha más célokat követünk, akkor azt kell tudni,
mi van az ezüstbányákkal. De az ember egészségének és
betegségének a megértéséhez ez a tudomány nem lénye¬
ges. Nem lényeges, mert nem veszi észre, hogy mi az, ami
hiányzik. Ha ugyanakkor az antropozófia rávilágít, a szel¬
lemi hiányosságokra, akkor küzdenek ellene. Így jön létre
egy frontvonal a materialistákkal szemben, akik azt mond¬
ják, hogy az antropozófia mindent fantasztikusan magya¬
ráz. A materialista tudomány az antropozófia szemére ve¬
ti a szellemet. Ez tehát az egyik front.
Az antropozófia a másik fronton a teológiával áll szem¬
ben, a vallás képviselőivel. Egyházi oldalról sokat beszél¬
nek az emberek arról, hogy a lélek az égbe jut. Arról be¬
szélnek, hogy az ember az imádság és a szentségek útján a
mennyekbe jut. Nos, ez szép, de ha valaki úgy áll itt a fizi¬
kai világban, hogy a testet egyáltalán nem birtokolja helye¬
sen, tehát a fizikai világban egyáltalán nem kerül kapcso¬
latba a földi élettel, akkor a halál után rendkívül nehéz
helyzetbe kerül. Ezt viszont a teológusok már nem mond¬
ják az embereknek. Pedig nagyon fontos, hogy az életben
gyakorlatiasak legyünk és tudjuk, hogyan kell az anyaggal
bánni. Azt el kell ismernünk, hogy a vallás, a teológia sok
mindent mond az embereknek, de ez nem elég ahhoz,
hogy a földi életben olyan erőssé tegye őket, hogy ilyen elő¬
készítéssel az életben később megfelelően eligazodjanak.
Az ismeretek nélküli imádság ugyanis csak eltéríti az em¬
bert mindattól, amit az egészséges élethez tudnia kell. A

250
 szószékről alig hallani olyan prédikációt, hogy az ember¬
nek mihez kell tartania magát, hogy erős legyen a burgo¬
nya- vagy a búzaevés szempontjából. A legkevésbé sem
fogják azt találni, hogy a papok és a lelkipásztorok többsé¬
ge komoly értéket tulajdonítana annak, hogy a szószékről
hirdesse, mit is tartalmaz a rozs vagy a búza az egészség
szempontjából. Ezt mellékesnek tartják, mert azt mond¬
ják, ez nem elég szent dolog! Szerintük csak az számít
szent dolognak, ha az ember imádkozik, vagy az evangéli¬
umokról és hasonlókról beszél. Az isteni működés azon¬
ban nem csupán akkor van jelen, amikor az ember imákat
mond, vagy az evangéliumról beszél, hanem jelen van az
egész természetben, lévén a szellemiség ott is működik.
Ha az ember a szellemiséget nem engedi be a fejébe, mert
a burgonya útján túl erősen igénybe vette azt, akkor per¬
sze még imádkozhat, ez mind nagyon szép, de ha túl sok
burgonyát evett, akkor imájának már nincs célja, mert el¬
távolodott a szellemiségtől. Az emberek azonban ezt nem
veszik észre.
Ugyancsak nem veszik észre azt, hogy az Isten a Földet
nem csupán egy göröngynek tekintette, amelyből aztán a
dolgokat létrehozta. Az isteni működés mindenütt jelen
van, a legapróbb részletekben is, csak meg kell keresni! De
ha az ember ezt teszi, akkor a teológusok és a vallás embe¬
rei materialistának nevezik. Az antropozófia művelőjét a
tudósok fantaszta spiritualistának tartják, a teológusok
materialistának. Ezen a módon megnyilvánulhat a dolgok
értéke. Ez történt 1908-ban, amikor az antropozófiát az¬
zal támadták, hogy az jezsuita-jellegű. Akkoriban azt állí¬
tották, hogy az antropozófusokat vezetőik kiszolgáltatják
a jezsuitizmusnak. Időközben fordult a kocka. Ma a jezsu¬
iták mondják azt, hogy az antropozófusokat kiszolgáltat¬
ják a szabadkőművességnek. Látják, az emberek mindig
kitalálnak valamit. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy
az embernek valóban legyen egy tudománya, amely vála¬
szolni tud olyan kérdésekre, hogy miért jön létre az anyai
testben egy vízfej ahelyett, hogy megfelelő fej alakulna ki.
Önök persze felvethetik, hogy azért mégsem minden
ember születik vízfejjel. Kétségkívül nem, mert más erők

251
is hatnak természetesen, és amikor a csecsemő megszüle¬
tik, a feje már nem olyan nagy, mint embrió korában volt.
Ekkor, születése után azonban már nem képes arra, hogy
mást vegyen fel, mint burgonyát és vizet. Kicsivé válhat,
és mégis lehet vízfej. A lényeg azonban az, hogy a burgo¬
nyaevés elterjedése óta az anya testében fejlődő fejek sok¬
kal nagyobbak. Összébb is húzódhatnak ugyan, de éppen
ez a születés előtti összehúzódás hat rájuk aztán károsan,
mert nem képesek arra, hogy azt vegyék fel, ami helyes,
hanem egyedül azt, ami materiális. A világra jött emberek¬
nél a vízfejet már nem pusztán nagyságánál fogva lehet
észlelni. Az kétségtelen, hogy a tulajdonképpeni vízfej a
nagyságon múlik, de leginkább arról van szó, hogy a víz a
helyes módon működik-e, vagy más is működhet rajta kí¬
vül. Fontos tudni továbbá, hogy mi az, ami az egyik olda¬
lon a tudomány, a másik oldalon pedig a teológia és a val¬
lás részéről jut el az emberiséghez. Ezeket a dolgokat meg
kell alaposan vizsgálnunk!
No, már most, hogyan fogjuk fel akkor az antropozófi-
át? Nemrég Berlinben volt egy bizonyos kongresszus, ame¬
lyet olyan emberek tartottak, akik „az antropozófia nem
antropozófus" ismerőinek nevezték magukat. Azt állítot¬
ták, hogy ők nem antropozófusok, de ismerik az antropo-
zófiát. Különösen egyvalaki szónokolt, aki korábban kö¬
zénk tartozott, de azután eltávolodott a köreinktől, egy
bizonyos dr. Gösch. Ez a dr. Gösch lelkipásztorok, licenci-
átusok [akadémiai fok német egyetemen] és professzorok
előtt szólalt fel. Manapság mindenféle előadásokat tarta­
nak az antropozófia ellen, jobban mondva az ellen, amit
dr. Gösch elmondott nekik róla. Feltételezhetnénk ezek
után, hogy dr. Gösch művelt hallgatósága arra a meggyő­
ződésre jutott, hogy az antropozófia rendkívül káros? Nos,
kérem, mielőtt felelnének, vegyék figyelembe a következő¬
ket: hogyan gondolkodik nagyjából egy mai lelkész, pro¬
fesszor vagy licenciátus, és mit hallanak ki önök abból,
amit dr. Gösch elmondott nekik? Azt mondta: „Az antro-
pozófia azért különösen káros, mert az antropozófusokat
becsapják, mert dr. Steinerné és dr. Steiner azt tervezik,
hogy a Földből egy darabot kiszakítanak, elválasztják a

252
Földtől, és egy saját bolygót alakítanak ki, egy olyan boly¬
gó-kolóniát hoznak majd létre, ahol az összes antropozó-
fus együtt lehet." Valami ilyesmit adott elő dr. Gösch felvi¬
lágosult hallgatóságának. Nos, gondolhatják: ezt valójában
senki sem hitte el neki, de úgy tettek, mintha ennek alap¬
ján meggyőződtek volna az antropozófia kártékonyságáról.
Micsoda eszeveszettséggel találkozhatunk, gondoljanak
csak bele! Ezek a felvilágosodott emberek ráadásul nem¬
csak ezen az összejövetelen ültek együtt, hanem a követke¬
ző és az azt követő napokon is, végigültek mindenféle, gyű¬
léseket, ahol nekik különböző sorsokról kellett dönteniük.
Természetesen nem okosabbak ők, mint a többi gyűlés
résztvevői. El kell gondolkodni azon, milyen emberek is
uralják ma a világot. Legyenek tehát tisztában azzal, hogy
az antropozófia ellenfelei igazi ellenfelei a valóságnak is.
Az emberek nem akarják igazából napfényre hozni, mi
rejlik ezekben a dolgokban, mi minden nem derül ki az
emberekről. Sokan azt mondják, hogy az antropozófia ti¬
tokzatos. Igen, uraim, de hiszen mi más is lehetne, mint
titokzatos? Magától értetődően titokzatos, de nem titokza¬
tosabb annál, mintha valaki valakitől ellop valamit, és a lo¬
pott holmit eldugja. Amíg meg nem találják, addig a dolog
titokzatos. Ugyanígy titokzatos az antropozófia is, mert a
materialista tudomány és a vallásos szellemi élet elrejtette
a szellemiséget. Az antropozófia csupán ezért tűnik titok¬
zatosnak. De meglátják, abban a pillanatban megszűnik
titokzatosnak lenni, mihelyt az emberek rátalálnak, a szel¬
lemre. Nem akar titokzatoskodni, de amit mások elrejtet¬
tek, azt napfényre akarja hozni!