Professional Documents
Culture Documents
TARTALOM
Robert A. Heinlein
Életvonal
Legyen világosság!
Az útnak mennie kell
Kutyát is sétáltatunk
A hosszú várta
Azok
Uraim, üljenek le!
Nagyszer megint itthon!
Robert A. Heinlein
ÉLETVONAL
- Megismétlem, hogy mi a felfedezésem. Egyszer szavakkal élve, kidolgoztam egy elméletet,
amelynek alapján meg tudom mondani, mennyi ideig él egy ember. El re benyújthatom a
számlát a Halál Angyala nevében.
“...Húsz perccel Pinero fura jóslata után Timonst - miközben munkahelyére, a Daily Herald
szerkeszt ségébe igyekezett a Broadwayn - halálra zúzta egy lezuhanó hirdet tábla.”
“Dr. Pinero nem f zött kommentárt az eseményhez, ám meger sítette a hírt, miszerint Timons
halálát egy úgynevezett baronovitaméterrel jósolta meg. A rend rf nök, Roy...”
Hatósági tanúsítvány
Az arra illetékes személynek, tisztelettel: Én, John Cabot Winthrop III ügyvéd, a Winthrop,
Ditmars és Winthrop cég megbízottja, igazolom, hogy Hugó Pinero, aki ennek a városnak a
lakója, átadott nekem tízezer USA dollárt, és arra utasított, hogy helyezzem letétbe egy
általam kiválasztott banknál, a következ kezelési utasítás szerint:
A teljes letét haladéktalanul fizettessék ki kárpótlás gyanánt:
(1) vagy annak a személynek, aki Hugó Pinero és/vagy a Homokóra Inc. klienseként akár
csak egy százalékkal is túllépte a Hugó Pinero által számára megjósolt élettartamot,
(2) vagy a kliens megbízottjának, amennyiben a szóban forgó kliens nem élte meg ugyancsak
egy százalékon belül a megjósolt id pontot, bármelyik eset következzék is be el ször (1) és
(2) közül.
Továbbá igazolom, hogy ezt az összeget, a fentiek meghagyásával, a mai napon letétbe
helyeztem a városunkban m köd First National Bankban.
Aláírva és hitelesítve el ttem,
1951. április 2-án.
Albert M. Swanson
Megyei és Állami Közjegyz
Megbízatásom 1951. június 17-ig érvényes.
- Szép jó estét minden kedves rádióhallhatónknak! Lássuk a híreket! Gyorshír! Hugó Pinero,
az ismeretlenségb l jött csodatév , ezredszer is jósolt anélkül, hogy valaki igénybe vette
volna azt a jutalmat, amelyet az t tévedésen ér személynek ajánlott fel. Mivel kliensei közül
tizenhármán már halottak, matematikailag igazolt, hogy Pinero forródrótos kapcsolatban áll a
Nagy öreg Kaszással. Ami azt illeti, ez olyan hír, amir l jómagam nem akarok tudni addig,
amíg be nem következik. Közkedvelt országos hírolvasójuk nem lesz Pinero próféta kliense...
A bíró baritonja er tlenül visszhangzott az áporodott leveg bírósági teremben.
- Kérem, Mr. Weems, térjünk vissza a tárgyra. A bíróság engedett annak a kérésének, hogy
ideiglenes korlátozó rendeletet adjon ki, és most arra kér minket, hogy állandósítsuk azt.
Cáfolatként dr. Pinero azt állítja, hogy ön nem indokolta meg a kérését, és azt követeli, hogy a
határozatot függesszük fel, s ezzel kötelezzük megbízóját arra, hogy hagyjon fel a
kísérletekkel, melyekkel akadályozni próbálja a dr. Pinero által “egyszer törvényes üzlet”-
nek nevezett tevékenységét. Mivel nincs jelen esküdtszék, kérem, mell zze a retorikát, és
közérthet en magyarázza el nekem, mért ne teljesítsem dr. Pinero kérését.
Mr. Weems idegesen fölrántotta az állát, amit l petyhüdt, szürke tokája magas, kemény
gallérja fölé türemkedett, majd így folytatta:
- Hadd emlékeztessem a tiszteletre méltó bíróságot, hogy a nyilvánosságot képviselem...
- Egy pillanat. Úgy tudom, hogy ön az Általános Biztosítót képviseli.
- Formális értelemben igen, bíró úr. Tágabb értelemben viszont számos más nagy biztosító,
vagyonkezel és pénzügyi intézményt; valamint ezek részvényeseit és biztosítottjait, akik a
polgárság javát adják. Ezen felül úgy érezzük, hogy az egész népesség érdekeit védjük; a
szervezetleneket, a felszólamlásra képteleneket, vagyis a védteleneket.
- Azt hittem, hogy a tömegeket én képviselem - jegyezte meg a bíró szárazon. - Attól tartok,
hogy csupán közvetlen megbízója képvisel jeként kell önre tekintenem. De csak folytassa; mi
a tézise?
Az id söd ügyvéd megpróbálta lenyelni ádámcsutkáját, aztán újra nekifogott:
- Bíró úr, véleményünk szerint két indok is felhozható a határozat állandósítása mellett, és
mindkett önmagában is elégséges. El ször is, ez a személy jövend mondással keresi a
kenyerét, márpedig ez olyan foglalkozás, amely jog és törvény szerint tiltott. Dr. Pinero
közönséges jós, semmirekell sarlatán, aki hiszékeny emberek nyakán él sködik. Ám
okosabb, mint az egyszer cigány tenyérjósok, asztrológusok, és asztaltáncoltatók, így
bizonyos értelemben sokkal veszélyesebb is azoknál. Hamisan hivatkozik a modern
tudományos módszerekre, hogy kétes rangot kölcsönözzön b vészkedésének. Jelen vannak a
teremben a Tudományos Akadémia olyan vezet képvisel i, akik szakért módon
tanúsíthatják dr. Pinero állításainak abszurditását.
- Másodszor, még ha e személy állításai igazak lennének is - tegyük fel ezt a mer
képtelenséget - itt Mr. Weems engedélyezett magának egy aprócska mosolyt -, azt állítjuk,
hogy tevékenysége általában véve ellenkezik a közösség érdekeivel, konkrétan pedig,
törvénytelen módon ártalmas megbízóm érdekeire. Felkészültünk rá, hogy számos hivatalos
bizonyítékát adjuk annak, hogy ez a személy olyan megállapításokat hozott vagy hozatott
nyilvánosságra, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy - saját jólétük rovására és
megbízóm pénzügyi károsodására - felmondják a felbecsülhetetlen érték biztosítási
szolgáltatásokat.
Pinero felemelkedett a helyér l.
- Bíró úr, szólhatnék néhány szót?
- Mir l?
- Azt hiszem le tudnám egyszer síteni a helyzetet, ha engedélyezne egy rövid elemzést.
- De bíró úr - vágott közbe Weems -, ez teljesen szabálytalan.
- Türelem, Mr. Weems. Az érdekei nem fognak csorbát szenvedni. Úgy t nik számomra,
hogy jobb megvilágításra és kevesebb szócséplésre van szükségünk a tárgyat illet en. Ha dr.
Pinero le tudja rövidíteni a vizsgálatot azzal, hogy most szólal fel, hajlandó vagyok
meghallgatni. Tessék, dr. Pinero.
- Köszönöm, bíró úr. El ször nézzük Mr. Weems utolsó érvét. Kész vagyok beismerni, hogy
nyilvánosságra hoztam bizonyos megállapodásokat, ahogy kifejezte az imént...
- Egy pillanat, doktor, ön azt kérte, hogy a saját ügyvéde lehessen. Biztos benne, hogy
alkalmas az érdekei megvédésére?
- Vállalom a kockázatot, bíró úr. Amit az imént mondtam, arra könnyen talál bizonyítékot az
ügyvéd úr.
- Nos, jó. Folytassa.
- Azt elismerem, hogy sokan megszüntették életbiztosítási kötvényüket a fentiek miatt, de
próbálják csak kimutatni, hogy bárki, aki így tett, veszített akár egy fillért is. Az igaz, hogy az
Általános Biztosító veszített ügyfeleket az én munkálkodásom miatt, de ez természetes
következménye a felfedezésemnek. Kötvényeik ugyanis olyan elavultakká váltak ett l, mint
az íj és a nyíl. Ha tevékenységemet korlátozzák, akkor ez alapján én, egy petróleumlámpa-
gyár felállítása után, joggal kérhetném, hogy korlátozzák az Edisont és a General Electricet az
izzólámpagyártásban.
- Beismerem, hogy üzleti alapon készítek jóslatokat az elhalálozás id pontjáról, de tagadom,
hogy mágiát használok, legyen az fekete vagy fehér, vagy szivárványszín . Ha a tudományos
módszerrel történ jóslás illegális, akkor az Általános Biztosító matematikusai is vétkesek
évek óta, mert megbecsülik annak pontos százalékát, hogy hányan fognak meghalni az adott
évben egy-egy nagyobb csoportból. Én kicsiben jósolok; az Általános Biztosító nagyban. Ha
az tevékenységük legális, hogy lehetne az enyém illegális?
- Nem vonom kétségbe, hogy lényegbevágó, tudok-e jósolni, vagy sem; és azt sem kétlem,
hogy a Tudományos Akadémiát képvisel , szakért knek titulált tanúk azt fogják állítani, hogy
nem tudok. Csakhogy k semmit sem tudnak a módszeremr l, így hát nem adhatnak valós
szakvéleményt róla...
- Egy pillanat, doktor. Mr. Weems, igaz az, hogy szakért tanúi nem jártasak dr. Pinero
elméletében és módszerében?
Mr. Weems zavartnak látszott. Ujjaival dobolt az asztalon, majd így szólt:
- Kaphatnék a bíróságtól pár perc türelmet?
- Természetesen.
Mr. Weems gyors megbeszélést tartott a csapatában, aztán az emelvény felé fordult.
- Lenne egy javaslatunk, bíró úr. Ha dr. Pinero kiáll és kifejti állítólagos módszerét, valamint
annak kivitelezési módját, akkor e kiváló tudósok tanácsot tudnának adni a bíróságnak dr.
Pinero állításainak értékér l.
A bíró kérd en nézett Pineróra, aki így felelt:
- Erre nem vagyok hajlandó. Függetlenül attól, hogy az eljárásom jó-e vagy sem, veszélyes
lenne, ha ostobák és sarlatánok kezébe juttatnám - ekkor az els sorban ül professzorok felé
intett, elhallgatott, majd kenetteljesen elmosolyodott -, mint ahogy ezek az urak azt nagyon jól
tudják. Mindazonáltal, nem szükséges ismerni egy eljárást ahhoz, hogy bebizonyítsuk
ködését. Szükséges-e megérteni a biológiai reprodukció bonyolult csodáját ahhoz, hogy
tudjuk, hogyan kotlik tojásain a tyúk? Szükséges-e kioktatnom ezt az egész önkéntes
szabadságharcos testületet ahhoz, hogy - kigyógyítva ket gyermekes babonaságukból -
bebizonyítsam, a jóslataim helyesek? A tudományban két módszer létezik a vélemény
kialakítására. Az egyik a tudományos módszer; a másik a skolasztikus. Az egyik
tapasztalatból ítél, a másik vakon behódol a tekintélynek. A tudományos elme számára a
gyakorlati bizonyíték a fontos, az elmélet pedig csupán kényelmes leírás, amit kihajíthat, ha
többé nem illik a képbe. Az akadémiai elme számára azonban a tekintély jelent mindent, és a
tényeket hajítják szemétre, ha azok nem illenek a tekintély által felállított elméletbe.
- Ez a szemlélet az - mármint hogy az akadémikus elmék osztrigaként tapadnak a megcáfolt
elméletekhez -, ami meggátolt minden haladó felismerést a történelem folyamán. Én kész
vagyok arra, hogy módszeremet gyakorlati próba elé állítsam, és - akárcsak Galilei egy másik
bíróság el tt - állítom: “És mégis mozog!”
- Egyszer már felajánlottam egy ilyen próbát ugyanennek az önjelölt szakért gárdának, de k
visszautasították. Megismétlem az ajánlatom; én, megmérem a Tudományos Akadémia
tagjainak élethosszát, k pedig kijelölnek egy bizottságot, amely elbírálja az eredményeket.
Kétfajta lepecsételt borítékba helyezem el a mérések eredményét; az egyik típusú boríték
külsején egy-egy név fog szerepelni, belül pedig az elhalálozás dátuma. A másik típusú
borítékokba neveket, kívülre pedig dátumokat fogok helyezni. A bizottság rakja a borítékokat
egy páncélszekrénybe, aztán id l id re jöjjenek össze, és nyissák fel az esedékes
borítékokat. Ilyen nagyszámú embercsoportban úgy egy-két hetenként fordul el elhalálozás -
ha az Általános Biztosító szakemberei jól becsülték meg. Ily módon nagyon gyorsan
összegy jthetik az adatokat, amelyekkel letesztelhetik, hogy Pinero hazug-e vagy sem.
Megállt és kidüllesztette parányi mellét, amely így majdnem akkorára n tt, mint apró, kerek
pocakja. Ellenségesen végigmérte az izzadó ügyvedet.
- Nos?
A bíró megemelte szemöldökét, és kérd n Mr. Weemsre nézett.
- Elfogadja?
- Bíró úr, én úgy gondolom, hogy ez az indítvány igencsak szokatlan...
A bíró közbevágott.
- Figyelmeztetem, hogy az ön rovására hozok ítéletet, ha nem fogadja el, vagy nem ajánl fel
egy hasonlóan ésszer módszert az igazság eldöntésére.
Weems kinyitotta a száját, de aztán meggondolta magát, s miután végigtanulmányozta a tudós
tanúk arcát, az emelvény felé fordult.
- Elfogadjuk bíró úr.
- Nagyszer . Egyeztessék a részleteket. Az ideiglenes korlátozást feloldom, és dr. Pinerót
ezentúl nem háborgathatják üzleti tevékenységének végzésében. A korlátozás állandósításáról
szóló döntést felfüggesztem, amíg a bizonyítékok begy jtése folyik. Miel tt befejeznénk ezt a
témát, szeretnék megjegyzést f zni a Mr. Weems által burkoltan el adott elméletr l a kliensét
ért veszteségeket illet en. Bizonyos csoportosulások tagjainak fejében gyökeret vert az a
feltételezés, hogy ha egy ember vagy szervezet sok éven át nyereséget húzott a közösségb l,
akkor az államnak vagy a bíróságnak kötelessége, hogy a jöv ben is garantálja ezt a profitot, a
megváltozott körülmények ellenére és a közösség érdekeivel szemben is. Ezt a fura elméletet
se a törvény, se a jog nem támogatja. Se magánszemélynek, se szervezetnek nincs joga arra,
hogy a bíróság elé álljon és azt kérje, állítsuk meg a történelem kerekét, vagy fordítsuk vissza
azt, saját haszna érdekében. Ez minden.
Robert A. Heinlein
LEGYEN VILÁGOSSÁG!
Csaknem fél évvel kés bb Douglas meghívta apját a laborba, hogy bemutassa neki az
eredményeket. Betessékelte a finom, ezüsthajú, id s urat a szentélyek szentélyébe, majd intett
Mary Lounak, hogy húzza be a sötétít ket.
Dr. Archibald Douglas, Sc. D., Ph. D., B. S., leplezetlen bosszúsággal olvasta
Ezt a pofátlan fickót! Minek nézi ez a labort, szállodának, vagy mi?! Azt képzeli ez a Martin,
hogy majd ugrik akárki kedvéért, akinek van annyi pénze, hogy megeresszen egy táviratot?!
Már meg is fogalmazott magában egy finoman elutasító választ, amikor észrevette, hogy az
üzenetet egy középnyugati reptéren adták fel. Hát akkor csak hadd jöjjön a papas! Douglasnak
esze ágában sem volt találkozni vele.
Ett l függetlenül, vele született kíváncsiságának engedve, leemelte a polcról a Ki kicsoda a
tudományban? cím kötetet, hogy fellapozza benne háborgatóját. Nocsak! Martin, M. L,
biokémikus és ökológus, PDQ, XYZ, NRA, CIO... annyi a elme, hogy hatnak is sok!
Hmmm... az Orinocói Guggenheim Faunafelmérés igazgatója; A gyapotzsizsik kolaterális
szimbiózisa cím monográfia szerz je satöbbi satöbbi, mindez tenyérnyi apró bet s részen
keresztül. Úgy látszik, igazi nehézsúlyú az öreg fiú!
Valamivel kés bb Douglas a labor mellékhelyiségében lév tükörben tanulmányozta magát.
Levette a koszos laborköpenyt, el húzott egy fés t a mellényzsebéb l, és aprólékosan
végiggereblyézte vele olajosan csillogó fekete haját. Felöltötte remekbe szabott kockás
zakóját, fejébe nyomta patentes sapkáját, és már készen is állt az utcára. Ujja hegyével
végigsimította a barnára sült arcán húzódó halvány forradást. Nem rossz, gondolta, még a
forradás ellenére sem! Ha nem volna törött az orrcsontja, egész elfogadhatóan festene!
Az étterem, ahol egymagában vacsorázott, félig üres volt. Csak színház után lehetett nagyobb
nyüzsgésre számítani, de Douglas így is értékelte a remek szvingegyüttest és az ízletes ételt.
Már az utolsó falatoknál tartott, amikor egy fiatal n ellejtett mellette, majd arccal feléje
helyet foglalt a második asztalnál. A férfi alaposan végigmustrálta. Egész mutatós:
sztriptíztáncosn höz ill alak, dús sz ke haj, csinos pofi és nagy, kék, lágy tekintet szempár!
Elég butuska lehet, de hát minden nem jöhet össze egyszerre!
Elhatározta, hogy áthívja egy italra. Ha minden jól megy, dr. Martin elmehet a franbca! Az
étlap hátára firkantott valamit, és intett a pincérnek.
- Ki ez a n , Leo? Az egyik bárpipi?
- Nem, m'sieur, még nem találkoztam vele azel tt.
Douglas megnyugodna várta a fejleményeket. Nála sohasem tévesztettek célt a csábos
pillantások, és most is biztos volt a végeredményben. A lány elolvasta az üzenetet, majd alig
észrevehet mosollyal a férfira pillantott, aki érdekl déssel viszonozta a pillantást. A lány
kölcsönvett egy ceruzát a pincért l, és felírt valamit az étlapra. Leo már hozta is a választ.
“Sajnálom” - szólt az üzenet. - “Kösz a meghívásért, de nem érek rá.”
Douglas fizetett, és visszament a laborba.
A laboratórium az apja üzemében volt, a legfels emeleten. Douglas, dr. Martin érkezésére
számítva, nyitva hagyta a bejárati ajtót és leküldte a liftet, majd nekilátott, hogy kiderítse,
mit l rezeg olyan idegesít en a centrifuga. Pontosan tíz óra volt, amikor meghallotta a lift
zúgását. Épp az ajtóhoz ért, amikor meglátta a látogatóját.
A mézsz ke csinibaba állt el tte, az, akit megpróbált felcsípni az étteremben.
- Hogy a pokolba került ide? - kérdezte ingerülten. - Követett?
A n fagyosra váltott.
- Találkozóm van dr. Douglasszal. Kérem, közölje vele, hogy itt vagyok.
- Azt ám, a nyavalyát! Miféle játszma ez?!
A lány uralkodott magán, de az arca elárulta, hogy ez nehezére esik.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ezt dr. Douglastól kérdezi meg. Szóljon neki, hogy itt
vagyok, mégpedig most rögtön!
- Azzal beszél. Én vagyok dr. Douglas.
- Maga?! Nem hiszem el! Maga... maga úgy néz ki, mint egy... gengszter!
- Ett l függetlenül én vagyok az. És most hagyd a mesét, hugicám! Nyögd ki szépen, mi ez az
egész! Hogy hívnak?!
- Dr. M. L. Martin vagyok.
A férfi teljesen paff volt.
- Nem ejt át? - bömbölte kedélyesen. - Remélem, nem akarja átverni a szegény vidéki rokont!
Jöjjön hát beljebb, doki, Isten hozta!
A lány olyan gyanakodva követte, mint valami idegen kutya, készen arra, hogy a legkisebb
provokációra felvegye a harcot. Elfogadta az ül helyet, majd újból megszólalt.
- Csakugyan ön dr. Douglas?
A férfi rávigyorgott.
- Teljes életnagyságban. Bebizonyíthatom, ha kell. Hát maga? Én még mindig azt hiszem,
hogy ez az egész csak valami trükk.
A lány ismét fagyosra váltott.
- Mit akar? Születési bizonyítványt?
- Szerintem maga legyilkolta dr. Martint a liftben, aztán fogta az öreg fiú hulláját, és
egyszer en begyömöszölte a liftaknába.
A lány felállt, felszedte a keszty jét és a táskáját, és indulni készült.
- Ezerötszáz mérföldet tettem meg ezért a találkozásért. Úgy látszik, hiába strapáltam
magamat. Jó estét, dr. Douglas!
A férfi csillapítani kezdte.
- Na, ne mérgel djön már! Csak csipkel dtem magával. Egyszer en nem ment a fejembe,
hogy a tiszteletre méltó dr. Martinnak olyan külseje legyen, mint Betty Grable-nek. Most
pedig üljön,szépen vissza a helyére - fejtette ki gyengéden a keszty t a lány kezéb l. -
Szeretném ismét meghívni arra az italra, amit korábban visszautasított.
A lány habozott. Szeretett volna még dühösnek látszani, de vele született jó természete
megakadályozta ebben.
- Oké, Butch - egyezett bele.
- Így már jobb! Mit iszik: Scotchot vagy Bourbont?
- Bourbont, de ne sok vízzel!
Mire el került az ital és rágyújtottak, a feszültség fölengedett közöttük.
- Mondja - kérdezte a férfi -, minek köszönhetem a látogatását? Halvány fogalmam sincs a
biológiáról.
A lány füstkarikát fújt, s átdugta rajta kárminvörös körmét.
- Emlékszik arra a cikkére a Physical Review áprilisi számában? Arra, amelyik a hideg
fényr l és a megvalósítás lehet ségeir l szól.
A férfi bólintott.
- Elektrolumineszcencia és kemilumineszcencia: nem kimondottan biológusnak való téma.
- Mindazonáltal én ugyanezen a problémán dolgozom.
- Milyen szempontból?
- Azt próbálom kideríteni, mi lehet a titka a szentjánosbogárnak. Láttam néhány szép példányt
odalent Dél-Amerikában, ami gondolkodóba ejtett.
- Hmmm... érdekesen hangzik. Na, és mire jött rá?
- Csupa olyanra, ami azel tt is ismert volt. Bizonyára tudja, a szentjánosbogár hihetetlenül
gazdaságos fényforrás: a hatásfoka meghaladja a 96 százalékot. És mit gondol, mekkora a
közönséges volframszálas izzó hatásfoka?
- Legfeljebb ha 2 százalék.
- Úgy valahogy. És egy ostoba kis rovar ötvenszer ennyit tud anélkül, hogy meger ltetné
magát. Nem valami hízelg ránk nézve, mi?
- Hát nem - helyeselt a férfi. - Folytassa.
- Nos, a szentjánosbogár pocijában van egy aktív szerves vegyület - eléggé bonyolult -, úgy
hívják, hogy luciferin. Amikor ez katalizátor - luciferáz - jelenlétében oxidálódik, az oxidáció
energiája teljes egészében zöld fénnyé alakul: egy csepp h sem lesz bel le. Mást se kell, csak
hidrogénnel redukálni, és kezd dhet az egész elölr l. Rájöttem, hogy lehet mindezt a
laboratóriumban reprodukálni.
- Mi a fene! Gratulálok! Hát akkor rám semmi szükség. Lehúzhatom a red nyt!
- Ne kapkodja el! A módszerem értékesíthetetlen. Túl sok minden kell hozzá. Túl sok kosszal
jár. És nem elég az intenzitás sem. Épp azért kerestem fel, hátha együttes er vel össze
tudnánk hozni valami használhatót.
*
Három héttel kés bb, hajnali négykor, dr. M. L. Martin - a barátainak csak Mary Lou -
rántottát sütött egy Bunsen-ég n.
Hosszú gumikötényt viselt, hozzá sortot és pulóvert. Hosszú, sz ke haja laza hullámokban
omlott a vállára. Formás lábszára magazinreklámokra emlékeztette az embert.
Douglashoz fordult, aki elgyötört rakásban hevert a nagy karszék mélyén.
- Figyelj, majom! Úgy látszik, kiégett a kávéf . A desztillálókészülékben f zzem meg a
kávét, vagy mi?
- Azt hittem, kígyómérget tartasz benne.
- Azt hát. Majd kimosom.
- Jóságos ég, te n ! Hát semmire se tartod az életedet?! Vagy legalább az enyémet!
- Áhh! Akkor se lenne semmi bajod a kígyóméregt l, ha lenyelnéd. Feltéve, hogy nem kaptál
még gyomorfekélyt attól a bundapálinkától, amit inni szoktál. Tálalva!
Félrelökte a munkaköpenyt, és keresztbe tett lábbal helyet foglalt. A férfi szeme
automatikusan a látványra tapadt.
- Mary Lou, te ledér n személy! Mért nem veszel fel valamit, amikor a m helybe jössz?
Teljesen felajzod azt a romantikus természetem!
- Fenéket! Egy csepp romantika sincs benned! És most térjünk a tárgyra. Hogy állunk?
A férfi az ajkát rágva hátrasimította a haját.
- Arccal a falnak, azt hiszem. Nem ér semmit, amit eddig kipróbáltunk.
- Úgy látom, a probléma lényege az, hogyan korlátozhatnánk az energiakisugárzást a
spektrum látható tartományára.
- Kösz, hogy rávilágítottál, szép szem !
- Tartsd meg az iróniádat. Mellesleg, ugyanez a gond a közönséges villanyég vel is. A spirál
fehéren izzik, s csupán az energia 2 százaléka alakul látható fénnyé, a többi az infravörös és
az ultraibolya tartományba esik.
- Mennyire így van! Milyen igaz!
- Ide figyelj, te nagy majom! Tudom, hogy fáradt vagy, de hallgasd meg, hogy mit mond a
mami. Kell hogy legyen valami mód arra, hogy az ember azt a frekvenciát hangolja be,
amelyiket akarja! Úgy, mint a rádiónál.
A férfi felélénkült egy kissé.
- Nem alkalmazható az adott esetre. De még ha össze lehetne is csapni egy olyan induktív-
kapacitív áramkört, amelynek a sajátfrekvenciája a látható sávba esik, akkor is túl sok
szerelék kéne az egyes világítótestekhez, ha pedig a kör elhangolódna, akkor a test egyáltalán
nem adna fényt.
- Ez az egyetlen módja a frekvencia szabályozásának?
- Hát... gyakorlatilag igen. Igaz, egyes adók, különösen ami az amat röket illeti, speciálisan
metszett kvarckristályok sajátfekvenciáját használják fel szabályozásra.
- Hát akkor mért nem metszünk olyan kristályt, amelynek a sajátfrekvenciája a látható fény
oktávjába esik?
A férfi hirtelen felegyenesedett.
- Szent Habakuk, kölyök! Azt hiszem, beletrafáltál!
Felkelt, és fel-alá járkálva folytatta.
- A szokásos frekvenciákhoz közönséges kvarcot használnak, a rövidhullámú adáshoz pedig
turmalint. A rezgési frekvencia közvetlenül a kristály metszését l függ. Egyszer képlet van
rá...
Megállt, hogy leemeljen egy vaskos, bibliapapfrra nyomott kézikönyvet.
- Hmmm... igen, itt van. Kvarc esetében egy milliméternyi kristályméret-növekedés száz
méter hullámhossz-növekedést eredményez. A frekvencia persze fordítottan arányos a
hullámhosszal. A turmalinra hasonló formula érvényes, csak a hullámhossz kisebb.
Olvasva folytatta: - “Ezekre a kristályokra jellemz , hogy elektromos feszültség hatására
mechanikai feszültség alakul ki rajtuk, s fordítva: mechanikai feszültség hatására elektromos
feszültség forrásaivá válnak. A feszültség periódusa a kristály bels tulajdonsága, mely a
geometriai méreteit l függ. Ha a kristályt egy rádió adóáramkörébe iktatjuk, akkor a rezg kör
átveszi a kristály sajátfrekvenciáját.”
Ez az, kölyök, ez az! Ezek szerint, ha találunk egy kristályt, amelyik alkalmasan metszve a
látható fény frekvenciájával rezeg, akkor nyert ügyünk van: megtaláltuk a módját annak,
hogyan változtassuk fénnyé az elektromos energiát h veszteség nélkül!
Mary Lou elismer en csettintett: - Okos kicsi fiú! - gügyögte. - Anyuci tudta, hogy
Archiekája ki fogja találni a megoldást!
Csaknem fél évvel kés bb Douglas meghívta apját a laborba, hogy bemutassa neki az
eredményeket. Betessékelte a finom, ezüsthajú, id s urat a szentélyek szentélyébe, majd intett
Mary Lounak, hogy húzza be a sötétít ket.
- Íme, apa - mutatott a mennyezetre - a hideg fény. És mindez töredékébe kerül a közönséges
világításnak.
Az id s férfi felnézett. Egy zöld erny t pillantott meg odafent. A mennyezetr l függ tárgy
akkora volt, mint egy kártyaasztal teteje, és úgy is nézett ki. Aztán Mary Lou megnyomott
egy kapcsolót. Az erny gyöngyházszín re váltott, majd ragyogva, de nem szemkápráztatóan,
világítani kezdett. A labort er s, fehér fény töltötte ki.
A fiatal tudós az apjára vigyorgott. Olyan elégedett volt, mint egy kutyakölyök, amelyik
rászolgált a gazdi simogatására.
- Hogy tetszik, apa? Száz kandela fényer ! Közönséges izzóval mindez kábé száz wattba
kerülne. Ezzel szemben mi csekély két wattból állítjuk el , vagyis négy volttal fél amper
mellett.
Az öreg szórakozottan pislogott.
- Nagyon szép, fiam, igazán nagyon szép. “örülök, hogy sikerült tökéletesítened.
- Figyelj csak, apa. Tudod, mib l van ez az erny ? Közönséges, mindennapi anyagból. Egy
fajta alumínium-szilikát az anyaga: olcsón és könnyen el állítható bármilyen agyagból vagy
más, alumíniumtartalmú ásványból. Használhatnék bauxitot, kriolitot, szinte bármit.
Akármelyik államban össze lehet szedni hozzá a nyersanyagokat, csak egy géplapát kell
hozzá.
- Kész vagy annyira az eljárással, fiam, hogy szabadalmaztatni lehessen?
- Igen, apa, azt hiszem.
- Hát akkor menjünk át a dolgozószobádba, és üljünk le egy kicsit. Van valami
megbeszélnivalónk. Kérd meg az ifjú hölgyet is, hogy csatlakozzék hozzánk.
A fiatal Douglas eleget tett a kérésnek. Kissé nyomott lett a hangulata az apja ünnepélyes
viselkedése miatt. Ahogy helyet foglaltak, megkérdezte:
- Mi a baj, apa? Tudok segíteni?
- Bár tudnál, Archie, de attól tartok, hogy nem. Kénytelen vagyok azt kérni t led, hogy zárd
be a laboratóriumodat.
A fiatalabb férfi rezzenéstelen arccal fogadta a közlést.
- Mert?...
- Tudod, hogy mindig is büszke voltam a munkádra, és mióta anyád elment közülünk, azt lett
a legf bb célom, hogy ellássalak a kutatásaidhoz szükséges pénzzel és eszközökkel.
- Mindig nagyon b kez voltál, apa.
- Örülök, hogy így látod. De most odáig jutottunk, hogy az üzem nem támogathatja többé a
munkádat. Ami azt illeti, lehet, hogy magát az üzemet is kénytelen leszek bezárni.
- Ilyen súlyos a helyzet, apa? Azt hittem, hogy az utóbbi negyedévben fellendült a
megrendelés.
- Megrendelés csakugyan van épp elég, csak haszon nincs bel le. Emlékszel, említettem
neked a közszolgáltatásra vonatkozó rendeletet, amelyet a legutóbbi ülésen fogadott el a
törvényhozó testület?
- Rémlik valami, de azt hittem, hogy a kormányzó megvétózta.
- Valóban így volt, de a vétója ellenére áter ltették az ügyet. Ilyen szemet szúró korrupció
még nem fordult el ebben az államban. Az energialobbi sz röstülb röstül megvásárolta mind
a két házat.
Az id s férfi hangja tehetetlen düht l remegett.
- Mi köze van ennek mihozzánk, apa?
- Ez a rendelet látszólag arra szolgál, hogy a körülményekt l függ en kiegyenlítetté tegye az
energiafelhasználást. Valójában pedig a bizottság számára teszi lehet vé, hogy az a saját
tetszése szerint különböztesse meg az egyes fogyasztókat. Tudod, kikb l áll a bizottság...
Márpedig én politikai szempontból mindig is a rossz oldalán álltam a kerítésnek. Most pedig
akkora energiaárakkal nyomnak a falhoz, hogy, képtelen vagyok versenyezni a többiekkel.
- De hát, apa! Az ördögbe is! Mért nem pereled be ket?!
- Ebben az államban, fiam?! - húzta fel deres szemöldökét az öreg.
- Igaz, semmi értelme.
Az ifjabb Douglas felállt és járkálni kezdett a szobában.
- Kell léteznie valamilyen megoldásnak!
Az apja megrázta a fejét.
- Az keserít el leginkább, hogy mindezt azzal a villamos energiával teszik, amely az egész nép
tulajdona. A szövetségi kormányprogram
- az egész ország érdekét képviselve - rengeteg olcsó energiatermelési lehet séget biztosít,
csakhogy az itteni haramiák rátették a kezüket minderre, s arra használják, hogy sakkban
tartsák vele a szabad polgárokat.
*
Az id s úr távozása után Mary Lou Douglashoz lépett. Rátette kezét a férfi vállára és a
szemébe nézett.
- Szegény fiú!
A férfi arca elárulta az apja el l eltitkolt felháborodását.
- A francba, Mary Lou! Épp most, amikor végre menni kezdtek a dolgok. De f leg apa miatt
sajnálom az egészet.
- Igen, tudom.
- És rohadt érzés, hogy semmit se tehetek ellene. Átkozott politika! Ezek a pókhasú
gengszterek az egész államot a zsebükben tartják!
A n csalódottnak és enyhén bosszúsnak látszott.
- Kedves Archie Douglas, ne légy lekvár! Remiélem, nem fogod hagyni, hogy ezek a rablók
minden harc nélkül megkapják, amit akarnak, vagy igen?!
A férfi fásultan nézett fel a lányra.
- Természetesen nem. Küzdeni fogok. De tudom, mikor állok vesztésre. Semmi esélyem
sincs.
A lány idegesen járkálni kezdett a szobában.
- Csodálkozom rajtad. Feltalálod a legcsodálatosabb dolgot a dinamó óta, és képes vagy
vesztésr l beszélni.
- Mármint hogy te találtad fel.
- Marhaság! Hát ki dolgozta ki a konkrét lehet ségeket? Ki állította el a teljes látható
spektrumot? És mellesleg igenis jók az esélyeid. Mert mi a probléma? Az elektromosság.
Azzal próbálnak sarokba szorítani. Fizikus volnál, vagy nem?! Hát akkor találj ki valamit,
hogy ne kelljen t lük venni azt az áramot!
- Mit parancsolsz? Atomenergiát?
- Lény praktikus. Nem vagy te az Atomenergia Ügynökség.
- Kit zhetnék egy szélkereket a tet re.
- Ez már jobb, de még nem az igazi. Légy szíves, hozd m ködésbe azt a göböt a gerinchúrod
fels végén. Addig én felteszek egy kávét. Úgy nézem, ma is éjszakázni fogunk.
A férfi rávigyorgott.
- Oké, Carry Nation, a tiéd vagyok!
- Ez a beszéd! - felelte a lány elégedett mosollyal.
Douglas felkelt. A lányhoz lépett, dereka mögé csúsztatta a kezét, és szájon csókolta. A lány
átengedte magát az ölelésnek, de amikor az ajkaik szétváltak, eltolta a férfit.
- Archie, rólad az Al G. Barnes Cirkusz plakátja jut az eszembe:
“Minden számunk állatszám.”
*
A hajnali derengés betegesen sápadt fénye végigömlött a pár fáradt arcvonásain. Épp azon
igyekeztek, hogy két hideg fény erny t szembeállítsanak egymással. Archie addig
bíbel dött, míg egyhüvelyknyi távolságra nem kerültek.
- Ezzel megvolnánk! Az els erny fénye gyakorlatilag veszteség nélkül jut el a másikra.
Most pedig, gyönyör m, jó volna, ha bekapcsolnád az els erny t.
A lány megnyomta a kapcsolót. Az els erny felragyogott, s bevilágította a másodikat.
- És most lássuk, beválik-e a mi kis elméletünk.
A férfi rákötötte a voltmér t a második erny kimenetére, és megnyomta a m szer alján lév
apró fekete gombot. A mutató két volt fölé ugrott.
A lány türelmetlenül átlesett a férfi válla fölött.
- Ehhez mit szólsz, apikám?!
- M ködik! Kétségtelenül m ködik! Az erny mindkét irányban használható! Adj neki
kakaót, és íme itt a fény! Sugározd be, és íme itt az áram!
- Mekkora a teljesítményveszteség, Archie?
- Pillanat!
A férfi rákapcsolt egy ampermér t, leolvasta, majd kézbe vette a logarlécet.
- Lássuk csak! A veszteség kábé 30 százalék. Ez f leg abból adódhat, hogy a fény egy része
oldalt kiszóródik.
- Felkelt a nap, Archie. Vigyük fel a tet re a kettes számút, és próbáljuk ki napfénnyel.
Néhány perccel kés bb már fenn is voltak a tet n a második erny vel és a mér szerekkel.
Archie úgy támasztotta ki az erny t, hogy az szemben legyen a felkel nappal. Rákötötte a
voltmér t a kimenetre, és leolvasta a feszültséget. A mutató azonnal a kétvoltos értékre
vágódott.
Mary örömében ugrabugrálni kezdett.
- M ködik! M ködik!
- Muszáj neki - jegyezte meg Archie. - Ha egy másik erny fénye kakaót produkál bel le,
akkor a napfény is köteles rá. Akaszd rá az ampermér t. Lássuk, mekkora a teljesítménye.
Az ampermér 18,7 ampert mutatott.
Mary Lou kitolta az eredményt a logarlécen.
- Tizennyolc egész hétszer kett , az annyi, mint harminchét egész négytized watt, vagyis kábé
ötszázad lóer . Nem valami sok. Többre számítottam.
- Ennyinek is kell lennie, kölyök. Ne feledd, hogy csak a látható fényt használjuk. A nap, mint
látható fényforrás, hatásfoka körülbelül 15 százalék. A maradék 85 százalék az infravörös és
az ultraibolya tartományba esik. Add csak ide azt a l csöt!
A lány odaadta neki a logarlécet.
- A nap körülbelül másfél lóer t, azaz egy egész egynyolcad kilowattot szór szét
négyzetyardonként a földfelszín napra mer leges részén. A légköri abszorpció miatt ez az
érték kábé egyharmadával csökken még a Szaharában is. Marad tehát egy lóer per
négyzetyard. Minthogy a nap épphogy kel ben van még, a sugárzási teljesítmény nem lehet
több egyharmad lóer per négyzetyardnál. 15 százalékos hatásfokkal számolva ez kábé
ötszázad lóer t jelent. Éppannyit, amennyit mértünk. Semmi okod tehát a búslakodásra.
- Csakhogy én abban reménykedtem, hogy a tet n összeszedett napenergia elég lesz az üzem
ködtetéséhez. De ha húsz négyzetyard kell egyetlen lóer höz, akkor hiába.
- Fel a fejjel, babaarcú! Olyan erny t fundáltunk ki, amelyik csak a látható fény
hullámsávjában rezeg. Szerintem ki tudunk mi találni olyat is, amelyik az összes
hullámhossznál rezgésbe jön. Márpedig akkor az összes ráes fényenergiát fel fogja
szippantani, hogy aztán villamos energia formájában adja ki magából. Ezzel a tet felülettel
akár ezer lóer t is nyerhetünk délid ben. Akkor pedig már csak akkumulátorokra lesz
szükségünk, hogy félretehessük az energiát borúsabb napokra és az éjszakai m szakra.
A lány nagy, kék szeme a férfira villant:
- Archie, hogyhogy nem veti szét az a sok ész a fejedet?
*
Húsz perccel kés bb a férfi már az íróasztalánál ült az el zetes számításokba mélyedve.
Közben Mary Lou gyorsan összeütött egy reggelit.
- Hová dugtad azt a palackot, apafej? - szólt be a dolgozószobába.
- Nem való egy ilyen szép kislánynak italozással kezdenie a napot - pillantott fel a férfi.
- Mássz el a csatornából, cimbora! Az a tervem, hogy brandy helyett whiskyvel változtatom
lángoló crepes Suzette-té ezt a pár palacsintát.
- Hagyja a szakácsm vészkedést, dr. Martin. Jó lesz az tisztán is. Vigyáznom kell magamra,
hogy be tudjam fejezni a munkát.
A lány megfordult és a férfi elé lökte a serpeny t.
- Kívánsága parancs, uram. Mindazonáltal az a véleményem, Archie, hogy nem vagy egyéb
egy túliskolázott Neander-völgyinél, akinek fogalma sincs az élet magasabb értékeir l.
- Nem kívánok ezen vitatkozni, sz ke szépség. Ellenben ide süss! Megvan a megoldás: egy
erny , amelyik az egész tartományban hajlandó rezegni.
- Nem hülyéskedsz, Archie?
- Nem én, kölyök. Tulajdonképpen már a korábbi kísérleteink magukban hordozták a
lehet ségét, de mi annyira azon voltunk, hogy egy olyan erny t készítsünk, amelyik nem
sugároz összevissza, hogy a végén elsiklottunk mellette. És valami más is felötlött bennem!
- Mondd el a maminak!
- Éppolyan egyszer volna infravörösben sugárzó erny t gyártani, mint hideg fény t.
Kapiskálod már? F elemekr l beszélek: olyan méretben és alakban, amilyenben akarod, s
mindezt kis felületi teljesítménnyel és ennek megfelel en viszonylag alacsony h mérséklettel,
úgyhogy t zveszélyt sem jelent, és a gyereket sem kell félteni t le. Az az érzésem, hogy egy
ilyen erny , ad egy - jelezte az ujjával - csaknem 100 százalékos hatékonysággal fogja
elnyelni a nap energiáját; ad kett : ha kell, hideg fényt ad; ad három: ha úgy tetszik, h t ad le;
és végül, ad négy: ha akarom, villamos energiát. Ha sorba kapcsoljuk ket, akkora
feszültséget kapunk, amekkora csak kell, ha pedig párhuzamosan kötjük ket, akármekkora
áramer sséget el tudunk velük állítani. És az áram maga teljesen ingyen van, csak a
berendezés kerül pénzbe.
A lány másodpercekig szótlanul nézett, miel tt megszólalt.
- És ez az egész azzal kezd dött, hogy olcsóbb világítást szerettünk volna. Na, gyere
reggelizni, Steinmetz. Egy férfinak ennie kell, különben nem megy a munka.
Némán ettek, mindkett jüket lefoglalta a saját gondolata. Végül Douglas törte meg a csendet.
- Mary Lou, fel tudod fogni, milyen nagy horderej ez a dolog?
- Éppen azon gondolkodtam.
- Hatalmas dolog ez. Hihetetlen teljesítményekr l van szó! A nap több mint
kétszázharmincbillió lóer vel árasztja el a földet minden pillanatban, és szinte semmit sem
használunk fel bel le.
- Tényleg ekkora a sugárzási teljesítmény?
- Magam sem mertem hinni a számításaimnak, de aztán utánanéztem Richardson
Csillagászatában. Hihetetlen, de egy-egy városi háztömbön belül több mint húszezer lóer t
lehetne összegy jteni. Tudod, mit jelent ez? Ingyen áramot! B séget mindenki számára! Ez a
legnagyszer bb felfedezés a g zgép óta.
Hirtelen elhallgatott, mert észrevette, hogy a lány arca elfelh södik.
- Mi a baj, kölyök? Nem értesz egyet velem?
A lány egy darabig elgondolkodva babrálta a villáját, s csak aztán válaszolt.
- Dehogynem, Archie, igazad van. Én is épp ezen gondolkodtam. Decentralizált városok,
munkakímél gépek mindenki szamára, luxus... Mindez lehet vé válik, csakhogy van egy
olyan érzésem, hogy rengeteg gondnak nézünk elébe. Nem hallottál még a Kárrendezés Kft.-
l?
- Mi az? Valami biztosítási konszern?
- Távolról sem! Nem ártana, ha mást is olvasnál id nként, nemcsak a Physical Review-t
Mondjuk, George Bemard Shaw-t. Ha jól emlékszem, a Vissza Matuzsálemhez el szavában
szerepel ez az ironikus kifejezés. A monopóliumok közös törekvésére utal, hogy elfojtsanak
minden fejl dést, ami az osztalékaikat fenyegeti. Mert te az egész ipari felállást fenyegeted,
fiam, és már azzal is veszélynek teszed ki magad, hogy itt üldögélsz. Mit gondolsz, hová t nt
az atomenergia?
A férfi hátratolta a székét.
- Nyugodj meg. Fáradt vagy és ideges. Az ipar szívesen látja a találmányokat. Gondold meg:
minden nagy cégnek megvan a maga kutatási részlege. Az ország legjobb koponyái
dolgoznak nekik. Teljes g zzel kutatják a magfizika lehet ségeit.
- Persze. Megszerzik a legragyogóbb ifjú feltalálókat. Mert ezáltal a markukban tarthatják
ket. A találmány ugyanis a cég tulajdonát képezi, és csak abból lesz valami, ami megfelel az
érdekeinek. A többi a fiókba vándorol. Csakugyan azt képzeled, hogy megengedik, hogy egy
magadfajta szabadúszó meghiúsítsa a dollármilliárdokra rúgó beruházásaikat?
A férfi elkomorodott, de aztán kisimultak a vonásai.
- Ne viccelj már, kölyök! - nevette el magát. - Nem olyan komoly ez az ügy!
- Csak azt hiszed. Hallottál az acetát m selyemr l? Valószín leg nem. Ez egyfajta szintetikus
szövetanyag, ami a pamutvásznat helyettesíti. Csak tartósabb és mosható, és mindössze
negyven cent yardja, miközben a pamutvászon négyszer annyiba kerül. Kivonták a
forgalomból.
- Vagy nézzük a borotvapengéket. A bátyám vett egyet öt éve, és még azóta is jó. Most is azt
használja, de ha egyszer elveszíti, veheti a régi fajtát. Felhagytak a gyártásával.
- Hallottál azokról a fickókról, akik kitaláltak valami üzemanyagot, ami jobb és olcsóbb a
benzinnél? Néhány éve felbukkant egy ilyen pasi, és tartott egy bemutatót. Pár héttel kés bb
megfulladt úszás közben. Nem állítom, hogy meggyilkolták, de átkozottul furcsa, hogy azóta
sem jöttek rá, mi volt az az anyag.
- Err l jut eszembe, hogy egyszer olvastam egy cikket a Los Angeles Daily Newsban. Egy tag
vásárolt valami behemót szériakocsit San Diegóban, feltankolta, és elhajtott vele Los
Angelesbe. A kocsi mindössze két gallont fogyasztott. Aztán elment Aguascalientesbe, onnan
vissza San Diegóba, s mindezt három gallon benzinnel. Úgy egy hétre rá felkeresték az
eladócégt l, és rávették, hogy cserélje ki a kocsit. Véletlenül olyat vitt el, amit nem szántak
eladásra. Valami cseles karburátor volt benne.
- Hallottál olyan kocsiról, amelyik hetven mérföldet tesz meg egyetlen gallon benzinnel?
Aligha. És nem is fogsz, ameddig a Kárrendezés Kft. osztja a lapokat. De a sztori teljesen
hiteles, utánanézhetsz magad is.
- És persze köztudott, hogy a kocsikat nem építik tartósra. Az a cél, hogy tönkremenjenek, és
az ember újat vegyen helyettük. Olyan hitvány kocsikat gyártanak, amilyent csak elbír a piac.
A g zhajók sokkal nagyobb strapának vannak kitéve, és mégis kitartanak vagy harminc évig.
Douglas tréfásra vette a figurát.
- Hagyd a drámát, cukorfalat! Neked üldözési mániád van! Beszélgessünk inkább valami
vidámabb dologról. Mondjuk, kett nkr l. Te például egész jó kávét f zöl. Mi volna, ha
kiváltanánk a passzust az együttélésre?
A lány figyelmen kívül hagyta a kérdést.
- De tényleg, miért ne? Ifjú vagyok és egészséges. Rosszabbul is járhatnál!
- Archie, nem meséltem még neked a bennszülött f nökr l, aki belém esett odalent Dél-
Amerikában?
- Még nem. Mi van vele?
- El akart venni. Még azt is felajánlotta, hogy megöli mind a tizenhét hitvesét, és feltálalja
ket az esküv i lakomán.
- Mi köze ennek az én házassági ajánlatomhoz?
- Hallgatnom kellett volna rá. Az ember lánya nem utasíthat vissza ilyen jó partit manapság!
*
Archie fel s alá járkált a laborban, és egyfolytában dohányzott. Mary Lou a laborasztalon
gubbasztott, és aggódó tekintettel követte a lépteit. Amikor a férfi megállt, hogy új cigarettára
gyújtson a régi csikkjér l, a lány megpróbálta magára vonni a figyelmet.
- Nos, Doktor Agy, milyennek látja a helyzetet?
A férfinak sikerült végre rágyújtania, de megégette a kezét. Halkan elkáromkodta magát, majd
így válaszolt:
- Igazat szóltál, Kasszandra! Nem hittem volna, hogy ekkora pácba kerülünk. Azzal a
kétülésessel kezd dött az egész, amit napelemr l m ködtettünk. Leparkoltuk a járda mellé, és
erre felgyújtották benzinnel. És ez még csak egy kis bosszúság volt. Hanem amikor nem
voltam hajlandó eladni nekik, egyszerre mindenféle pört akasztottak a nyakunkba. Olyan
tehetetlennek érzem magam, mint egy szaros gyerek!
- Nincsen semmi jogi alapjuk rá.
- Ezt én is tudom, csakhogy nekik tömérdek pénzük van, mi pedig csórók vagyunk.
Hónapokig folytathatják a pereskedést - talán évekig is -, márpedig mi nem húzzuk ki addig.
- Mi lesz? Elmész a találkozóra?
- Semmi kedvem. Megint le akarnak majd fizetni. És talán még meg is fenyegetnek a maguk
finom módján. Elküldeném ket a fenébe, csak apát féltem. Már másodszor törtek be a
házába. Túl öreg hozzá, hogy sokáig bírja az ilyesmit.
- Gondolom, az üzemi problémák is aggasztják.
- Hát persze. És tekintve, hogy mindez azóta van, hogy elkezdtük az erny k sorozatgyártását,
feltételezem, hogy ez is része a komédiának. Apának sohasem volt baja a munkásokkal. Kijött
a szakszervezettel is, az embereit pedig családtagként kezelte. Nem csodálom, hogy aggasztja
a dolog. Én is torkig vagyok vele, hogy akárhová megyek, folyton a nyomomban vannak.
Rettent en idegesít.
Mary Lou füstfelh t eresztett ki a száján.
- Az utóbbi hetekben engem is követtek.
- A pokolba is, Mary Lou! Ez aztán mindennek a teteje! Ma véget vetek ennek az egésznek.
- Eladod nekik?
- Nem.
A férfi az íróasztalhoz lépett, kihúzott egy oldalfiókot, kivett bel le egy 38-as automatát, és a
zsebébe csúsztatta.
Mary Lou lepattant a laborasztalról, és Douglashoz sietett. Kezét nyugtatóiag a férfi vállára
helyezte. Az arca félelmet árult el.
- Archie?
- Igen, kölyök - válaszolta az gyengéden.
- Archie, ne hamarkodd el a dolgot. Nagyon jól tudod, hogy ha valami bajod esne, képtelen
volnék kijönni egy normális férfival.
A férfi megsimogatta a lány haját.
- Ezek voltak, kicsim, a legszebb szavak, amit hetek óta hallottam.
Douglas délután egy körül ért vissza a találkozóról. Mary Lou a liftnél fogadta.
- Nos?
- Marad minden a régiben! Bátor fogadkozásaim ellenére semmire se jutottam.
- Megfenyegettek?
- Nem kimondottan. Csak megkérdezték, mekkora összegre szól az életbiztosításom.
- Mit feleltél?
- Semmit. A zsebkend mért nyúltam, és látni engedtem nekik, hogy pisztoly van nálam.
Gondoltam, ez talán elgondolkodtatja ket. Ezután a társalgás elakadt, és én eljöttem. Dorka
kutyuskája, szokás szerint, hazáig kísért.
- Ugyanaz a gorilla, aki tegnap követett?
- Az, vagy az ikertestvére. Ámbár, ahogy jobban belegondolok, nem lehet ikre.
Szörnyethaltak volna egymás látványától szülés közben.
- Van benne valami. Ebédeltél már?
- Még nem. Menjünk le az üzemi ebédl be, és harapjunk valamit. Aggódni ráérünk azután is.
Az ebédl terem teljesen üres volt. Alig szóltak egymáshoz. Mary Lou kék szeme üres
tekintettel meredt Douglas feje fölé. A második pohár kávé után átnyúlt az asztalon, és
megfogta a férfi kezét.
- Archie, ismered azt az si kínai tanácsot, amelyik ifjú hölgyek viselkedését írja el támadás
esetére?
- Nem. Mi az?
- Egyetlen szó az egész: “Nyugi!” Ránk is ez vonatkozik.
- Kifejtenéd?
- Rávezetlek. Mért fenyegetnek minket?
- Van valamink, ami kell nekik.
- Szó sincs róla! Olyasmink van, amit el akarnak ásni, hogy senki más ne tudja megszerezni
lünk. Ezért próbálnak minket megvásárolni vagy elijeszteni. Ha ezzel nem érnek célba,
keményebb eszközökhöz fognak nyúlni. Veszélyt jelentesz számukra, s egyszersmind
veszélyben vagy t lük a titkod miatt. De mi van akkor, ha a titok többé nem titok? Ha
mindenki tud róla?
- Akkor akadnának csak ki igazán!
- Na igen, de mit tennének? Semmit! Az iparmágnások gyakorlatias emberek. Tíz centet sem
költenek a zaklatásodra, ha semmi hasznuk sincs bel le.
- Ezek szerint...
- Áruld el a titkodat. Tárd fel a világ el tt, hogyan csinálod. Hadd gyártson mindenki
áramfejleszt vagy világító erny t, aki akar. A keverék h kezelése olyan egyszer , hogy
akármelyik vegyészmérnök képes reprodukálni, ha elárulod neki, hogy kell. Legalább ezer
olyan üzem van, amelyik azonnal hozzáláthat a gyártáshoz a jelenlegi felszerelésével, s
mindezt a talpuk alatt lév anyagokból.
- Az ég szerelmére, Mary Lou! De hiszen akkor mi is hoppon maradunk!
- Na, és mit veszítünk? Eddig néhány nyomorult ezrest kerestünk azzal, hogy az eljárást
titkosan kezeltük. Ha közzé teszed, a szabadalom még mindig a tiéd! Köss ki magadnak egy
minimális jogdíjat, olyan csekélyet, hogy senkinek se legyen érdemes aláajánlania. Teszem
azt: tíz centet minden négyzetyardnyi legyártott erny felület után. Az els évben több millió
négyzetyardot fognak eladni, ami több százezer dollárt fog hozni neked, azután pedig
hatalmas jövedelmet egész életeden át. Olyan laboratóriumot rendezel be bel le magadnak,
amilyen nincs több az egész országban.
A férfi az asztalra csapta a szalvétáját.
- Kölyök, azt hiszem, igazad van!
- És ne feledd, mekkora szolgálatot teszel ezzel az országnak. Délnyugaton gomba módra
fognak szaporodni az üzemek. És másutt is, ahol sok a napsütés. Ingyen energia! Te leszel az
új felszabadító!
A férfi felkelt, a szeme ragyogott.
- Kölyök, megcsináljuk! Fél perc alatt tájékoztatom apát a döntésünkr l, aztán irány a város!
*
Két órával kés bb az ország valamennyi hírügynökségében ugyanazt a sztorit kopogták a
telexek. Douglas ragaszkodott hozza, hogy a közlés tartalmazza a gyártás technikai részleteit
is. Mire Mary Lou társaságában kisétált az Associated Press épületéb l, már az utcán volt az
els különkiadás:
Robert A. Heinlein
AZ ÚTNAK MENNIE KELL
Nem volt azonban ideje töprengeni, olyan hirtelen indultak. Gainest nem zavarta a gyorsulás,
máris hívta Davidsont a beépített interkomon. Ahogy lecsukták a kocsi fedelét, viszonylagos
csend vette körül ket.
- Érti? - Most már érti? - kérdezte Gaines lelkesen. - Ez az Egyesült Államok Közlekedési
iskolájának a f célja, ezért félkatonai szervezet a közlekedésmérnököké, ezért olyan
szigorú a fegyelem. Minden iparág, az egész gazdasági élet rajtunk áll vagy bukik. Ha más
iparágak sztrájkolnak, csak,helyi és id szakos zavarokat okozhatnak. Lehet, hogy itt vagy ott
gyenge a termés, de ezen lehet segíteni. De ha az út leáll, leáll minden más is, olyan hatása
volna, mint egy általános sztrájknak, egy lényeges különbséggel. Általános sztrájk akkor tör
ki, ha a lakosság nagy része valóban mélyen elkeseredett. Az utat m ködtet k azonban,
bármilyen kevesen is vannak, az egész országot képesek megbénítani.
Egyetlenegy sztrájk volt az úton, még hetvenhatban. Azt hiszem jogos volt, és utána valóban
sok visszaélést megszüntettünk, de nem szabad még egyszer megtörténnie.
- De hát hogyan akadályozhatják meg, Mr. Gaines?
- Kötelességtudat, csapatszellem. Az úttechnikusoknak állandóan azt sulykoljuk, hogy szent
kötelességet teljesítenek. És megteszünk mindent, hogy jó legyen a társadalmi helyzetük. De
ennél fontosabb a f iskola. Olyan diplomás mérnököket akarunk nevelni, akik h ségesek,
acélos önfegyelemmel rendelkeznek, és el vannak rá szánva, hogy minden körülmények
között teljesítsék a közösség iránti kötelességüket, vagyis ugyanazt a módszert alkalmazzuk,
amelyet Annapolis és West Point és Goddard is oly sikeresen használt a saját hallgatói
indoktrinálására.
- Goddard? Ja, igen, a rakétás f iskola. És úgy véli, hogy sikerrel jártak?
- Eddig talán nem teljes mértékben, de bizakodunk. Hagyományt csak hosszú id alatt lehet
kialakítani. Ha a legid sebb mérnök is olyan ember lesz, aki még tizenévesként került a
iskolára, akkor talán lazíthatunk egy kicsit, és bízhatunk benne, hogy megoldottuk a
problémát.
- Ön is ott végzett?
- Ön hízeleg - mosolygott Gaines. - Valószín leg fiatalabbnak látszom a koromnál. Nem, én a
hadseregb l kerültem ide. Tudja, a hetvenhatos sztrájk után vagy három hónapra a hadsereg
vette át az utak irányítását. Annak a tárgyaló-bizottságnak a tagja voltam, mely megadta a
béremeléseket és javította a munkakörülményeket, aztán kineveztek...
A hordozható telefon piros fénnyel jelzett.
- Bocsásson meg - mondta - és felemelte a kagylót. - Tessék. Blekinsop azt is hallotta, aki a
túloldalon beszélt.
- Davidson vagyok, f nök. Az utak mennek.
- Remek. Az útnak mennie kell.
- Újabb zavart jelentettek a Sacramento széktorból.
- Már megint? Most mi történt?
Miel tt Davidson válaszolhatott volna, megszakadt a vonal. Gaines kinyújtotta a kezét, hogy
újra hívja, de a félig telt kávéscsészéje az ölébe repült. Blekinsop nekicsapódott az asztal
szélének, és érzékelte, hogy nyugtalanító módon megváltozott az út hangja.
- Mr. Gaines, mi történt?
- Nem tudom, vészfékezés, a jó ég tudja, miért - lázasan tárcsázott, aztán ledobta a telefont,
anélkül, hogy helyre tette volna a kagylót. - A telefon süket. Jöjjön! Illetve nem, itt
biztonságban lesz, itt várjon.
- Muszáj?
- No, jó, hát akkor jöjjön velem, de maradjon szorosan a nyomomban - elfordult, és már meg
is feledkezett az ausztrál kabinetminiszterr l. A csík lassan leállt, az óriási rotorok és a
rengeteg görg megakadályozták, hogy hirtelen álljon le. Egy csapatnyi ingázó, akiknek
megzavarták a vacsoráját, már ott tülekedett a vendégl ajtajában.
- Állj!
Ha valaki olyan parancsol, aki hatalomhoz szokott, rendszerint engedelmeskednek neki.
Lehet, hogy a hangsúlyban van valami, az is lehet, hogy valami titokzatos er az oka, ami az
idomárokból is árad, akik képesek a ragadozókat megfékezni. De akármi is, még azokat is
engedelmességre készteti, akik ehhez nincsenek hozzászokva.
Az ingázók megálltak, Gaines pedig folytatta.
- Maradjanak az étteremben, amíg nem tudjuk elszállítani magukat. A f mérnök vagyok.
Maga! - mutatott rá egy nagydarab emberre az ajtó mellett -, magát teszem felel ssé, hogy
senki illetéktelen ne hagyhassa el az éttermet. Mrs. McCoy, folytassa a felszolgálást.
Gaines Blekinsoppal a nyomában kisietett. A kinti helyzetet nem lehetett ilyen egy
egyszer en megoldani. A százmérföldes esik leállt, de a kilencvenöt mérföldes t lük néhány
méternyire változatlan sebességgel száguldott. Az utasok, ahogy elsuhantak rajta, papundekli
figuráknak t ntek.
Amikor az üzemzavar bekövetkezett, a leggyorsabb csík húsz láb széles járdája tömve volt, és
az üzletekb l, büfékb l, pihen kb l, tv-termekb l kezdtek kiözönleni az emberek, hogy
megtudják, mi a baj. Szinte azonnal bekövetkezett az els szerencsétlenség.
A nyüzsg tömeg meglökött egy középkorú n t, aki a csík szélén állt. Az asszony
megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, és egyik lábát rátette a szomszédos kilencvenöt
mérföldes csíkra. Azonnal rájött, hogy milyen szörny hibát követett el, mert még miel tt
hozzáért volna a csíkhoz, felsikoltott.
Megperdült és rázuhant a mozgó csíkra, és tovább gurult, ahogy teste megpróbálta egyszerre
felvenni az óránkénti kilencvenöt mérföld, vagyis percenkénti százharminckilenc lábas
sebességet. Gurultában úgy kaszált el néhány utazót, mintha csak f szálak lettek volna.
Pillanatok alatt elt nt a láthatárról, és máris távolinak és jelentéktelennek t nt, hogy ki volt,
milyen sérüléseket szenvedett és mi lesz a sorsa.
Szembe kellett viszont nézniük a baleset következményeivel. Az egyik alak, akit lesodort a
mozgó csíkról, belezuhant a döbbenten álló tömegbe és ott hevert összetörve, véresen a
szerencsétlenek között, akik felfogták az esését.
És ezzel még nem volt vége, mindenki, akit ellökött, újabb embereket döntött le a lábáról,
úgy, hogy újabb utasok zuhantak át a mozgó csíkra, ahol súlyos sérülésekkel fizettek
visszanyert egyensúlyukért.
A szerencsétlenség középpontja azonban gyorsan távolodott, Blekinsop nem látott többet.
Mivel hozzá volt szokva, hogy egyszerre foglalkozzék nagyszámú emberrel, megszorozta a
tragikus eseményt a zsúfolt szállítószalag ezerkétszáz mérföldes hosszával, és a gyomra
összeszorult.
Blekinsop legnagyobb meglepetésére Gaines nem próbált meg segíteni a lezuhant férfin és
arra sem tett kísérletet, hogy megnyugtassa a rémült tömeget, hanem kifejezéstelen arccal
visszafordult a vendégl felé. Amikor Blekinsop látta, hogy belépni készül, megragadta a
karját.
- De hát nem segítünk azokon a szerencsétleneken?
A szenvtelen arc, ami felé fordult, még csak nem is emlékeztette néhány perccel azel tti
kisfiús, kedves vendéglátójára.
- Nem. Ezt a közelükben lév k is megtehetik, de nekem az egész útra kell gondolnom. Ne
zavarjon.
A politikus kissé sért dötten engedelmeskedett. Belátta, hogy a f mérnöknek igaza van, aki
milliók biztonságáért felel s, nem töltheti azzal az idejét, hogy egyetlen bajbajutottnak segít,
de akkor is taszította ez a h vös távolságtartás.
Gaines visszament az étterembe.
- Mrs. McCoy, hol van a vészkijárat?
- A kamrában, uram.
Gaines, Blekinsoppal a sarkában odasietett. Egy ijedt Fülöp-szigeti kukta félrehúzódott,
amikor szórakozottan lesöpört egy adag félig kész salátát és fellépett a pultra. Közvetlenül a
feje fölött kerek csapóajtó volt, melyet a középpontjában elhelyezett kerékkel lehetett
felnyitni. A nyílás mellett rövid vaslétra, melyet egy kampó er sített a mennyezethez.
Blekinsop annyira igyekezett, hogy ne maradjon le Gaines mögött a létrán, hogy közben
elvesztette a kalapját. Amikor kijutottak az épület tetejére, Gaines zseblámpával vizsgálgatta
az alagút tetejét, össze kellett görnyednie, mert a tet és az alagút mennyezete között csak
négy láb volt a távolság...
Vagy ötven lábbal odébb látta meg, amit keresett, egy ugyanolyan nyílást, mint amelyiken
idejutottak. Elfordította a kereket, felegyenesedett, aztán rátámaszkodott a nyílás szélére és
egyetlen mozdulattal felpattant az út tetejére. Társa nehézkesebben követte.
Sötétben álltak, apró szem es hullt az arcukra. Lábuk alatt, és mindkét irányba a látóhatárig
ott húzódott a napelemek sora. A halvány foszforeszkáló fény arról tanúskodott, hogy nem
tudták teljes mértékben elektromos árammá alakítani a felvett fényenergiát. De ett l nem lett
világosabb, úgy hatott az egész, mint egy hómez , melyet kísérteties holdfény világít meg.
A halvány fényben ki tudták venni az ösvényt, mely az út mentén álló es mosta épületekhez
vezetett. Az ösvény keskeny, fekete csík volt az út domború tetején. Futólépésben indultak
neki, amilyen gyorsan csak lehetett a csúszós, sötét úton, és közben Blekinsop még mindig
Gaines látszólag rideg távolságtartásán rágódott. Bár rendkívül értelmes volt, legjobban mégis
az emberek iránti meleg együttérzés jellemezte, ami nélkül egyetlen politikus sem lehetett
sokáig sikeres, bármilyen más erényei vagy hibái legyenek is.
Épp emiatt ösztönös bizalmatlanságot érzett mindenki iránt, akit csak a logika vezérel. Tudta,
hogyha csak a tiszta logikát vesszük figyelembe, semmi értelme, hogy továbbra is
fennmaradjon az emberi faj, még kevésbé az emberi értékek, melyeket szolgált.
Ha képes lett volna áthatolni társa aggodalmain, megnyugodott volna. Gaines rendkívüli
képesség agya a felszínen olyan könnyedén m ködött, mint egy elektronikus számítógép,
rendszerezte a rendelkezésre álló adatokat, el zetes döntéseket hozott, elhalasztotta az
ítélkezést addigra, amikor majd rendelkezésére állnak a szükséges adatok, megvizsgálta az
alternatívákat. De mindezek alatt, lelke mélyén, mely nem állt a kemény önfegyelem
ellen rzése alatt, önmagát vádolta. Megrázta a szenvedés, amelynek tanúja volt, és amir l
pontosan tudta, hogy megsokszorozódott a vonal mentén. És bár nem volt tudatában annak,
hogy bármilyen mulasztást követett volna el, mégis b nösnek érezte magát, hisz a hatalom
felel sségérzettel kell járjon.
Túl sok ideig viselte királysága emberfeletti terhét - és ezt senki sem teheti meg büntetlenül -
és most vészesen közel volt ahhoz a lelkiállapothoz, melyben a kapitányok hagyják
elsüllyedni a hajójukat, és maguk is vele pusztulnak. Csak azért tartott ki, mert tudta, hogy
azonnali cselekvésre van szükség.
De arcán semmi sem tükröz dött ebb l az érzelmi viharból.
Az épület falán zölden világító nyilak sora mutatott balra. Efölött pedig, a keskeny ösvény
végén ott világított a LEJÁRAT felirat. Blekinsop Gaines nyomában lihegett. Elértek egy
ajtót a falban, amögött pedig egy keskeny lépcs t találtak, melyet egyetlen fénycs világított
meg. Gaines lerohant, és kijutottak a zsúfolt, zajos, álló járdára az északra tartó út mentén.
A lépcs mellett rögtön jobbra nyilvános telefonfülke állt. A plexiüveg ajtón át látták, hogy
egy testes, jól öltözött férfiú komolyan beszél társával, akinek arca ott villogott a képerny n.
A fülke el tt három másik ember várakozott.
Gaines el retolakodott, felrántotta az ajtót, vállon ragadta a zavart és sért dött férfit és
kipenderítette a fülkéb l, az ajtót pedig berántotta a lábával. Egyetlen kézmozdulattal törölte a
képerny t, még miel tt az asszonyság elkezdhetett volna tiltakozni, és megnyomta a
vészhívás gombot. Beütötte az egyéni kódszámát, és a következ pillanatban az ügyeletes
mérnök, Davidson aggódó arcát látta.
- Jelentést!
- Maga az, f nök? Hál' istennek. Hol van? - Davidson borzasztóan megkönnyebbült.
- Jelentést!
Az ügyeletes mérnök úrrá lett érzelmein, és rövid katonás mondatokban jelentett.
- Tizenkilenc óra nulla-kilenc perckor a Sacramento szektor, húszas csík nyúlási értéke
hirtelen megnövekedett. Miel tt léphettünk volna, adott helyen a nyúlási érték meghaladta a
biztonsági határértéket, m ködésbe léptek a megszakítók és nevezett csíkon megsz nt az
energiaszolgáltatás. Meghibásodás oka ismeretlen. Közvetlen összeköttetés a Sacramento
szektor irányításával megszakadt. Sem a külön, sem a kereskedelmi vonalon nem válaszolnak.
Folytatjuk az er feszítéseket az összeköttetés helyreállítására. Küldönc indult Stockton tízes
alszektorból.
Sérülésekr l nem érkezett jelentés. Hangosbemondó figyelmeztette az utazóközönséget, hogy
ne vegye igénybe a tizenkilences csíkot. Kiürítés megkezd dött.
- Történtek személyi sérülések - vágott közbe Gaines. - Riaszd a ment ket és a rend rséget.
Rajta!
- Igen, uram! - Davidson a háta mögé intett, de az ügyeletes mérnökkadét már ugrott is. -
Leállítsam az út többi részét, uram?
- Nem, nem valószín , hogy az els ijedtség után újabb balesetek történnek. Folytassák az
utazóközönség figyelmeztetését. A többi csík maradjon mozgásban, mert különben akkora
dugó lesz, hogy azt maga az ördög sem tudná eloszlatni. - Gaines arra gondolt, hogy nem
lehet beindítani a csíkokat, ha terhelés alatt vannak. Ehhez nem elég er sek a rotorok. Ha az
egész út leáll, minden egyes csíkot ki kellene üríteni, elhárítani az üzemzavart a húszas
csíkon, mindegyiket megfelel sebességre gyorsítani, és csak ezután kezdhetnék meg az
összegy lt tömeg hazaszállítását. Id közben a rend rségnek kellene megküzdenie az ötmillió
ott ragadt utassal. Sokkal egyszer bb, ha a tet n keresztül mentik ki az embereket a húszas
csíkról, és a többiek a maradék csíkokon térhetnek haza. - Értesítse a polgármestert és az
állam kormányzóját, hogy átvettem a szükségállapoti parancsnokságot. A rend rkapitányt is,
és közölje vele, hogy ezentúl magának tartozik engedelmességgel. Értesítse a parancsnokot,
hogy fegyverezzen fel minden elérhet kadétot, és várjanak további utasításra. Rajta!
- Igen, uram. Behívjam a szabadnapos technikusokat?
- Nem, nem m szaki hibáról van szó. Nézze csak meg, mit mutatnak a m szerek, az egész
szektor egyszerre állt le. Valaki kézzel kapcsolta ki a rotorokat. A szabadnapos technikusok
legyenek készenlétben, fegyverezze fel ket, de ne küldje ket le. Mondja meg a
parancsnoknak, hogy a lehet leggyorsabban juttasson el minden elérhet fels osztályos
kadétot a Stockon alszektor tízes számú irodájába és aztán nekem tegyen jelentést. Szereljék
fel ket keljfeljancsikkal, pisztollyal és altatóbombákkal.
- Igen, uram - egy tisztvisel hajolt Davidson fölé és a fülébe súgott valamit. - A kormányzó
akar magával beszélni, f nök.
- Nem érek rá, és maga sem. Ki a váltótársa? Elküldetett érte?
- Hubbard. Épp most érkezett.
- Beszéljen a kormányzóval, a polgármesterrel, a sajtóval... bárkivel, aki csak telefonál, akár
még a Fehér Házzal is. Maga - csak végezze a munkáját. Most abbahagyom, de ismét
jelentkezem, amint találtam egy felderít kocsit - a képerny még el sem halványodott, amikor
kipattant a fülkéb l.
Blekinsop meg sem próbált szólni hozzá, de követte az északi irányú húszmérföldes csíkra.
Gaines itt megállt a széltör közelében, és az álló járda mögötti falra meredt. Megjegyzett
magának valamilyen jellegzetes formát, vagy cégtáblát - társa nem tudta, hogy mit -, és olyan
gyorsan szaladt vissza, hogy Blekinsop vagy száz lábnyira lemaradt és majdnem elvesztette
szem el l, amikor Gaines beugrott egy ajtón és leszaladt egy lépcs n.
Keskeny lenti járdára jutottak. A rettenetes zaj mintha nem csak a fülüket támadta volna meg,
szinte verte ket. Blekinsopnak olyan er feszítésébe került átküzdenie magát a zajon, hogy
alig érzékelte a környezetét. Vele szemben, egyetlen ívlámpa sárga fényében az egyik rotor,
amelyik meghajtotta az ötmérföldes csíkot, a hatalmas dob lassan forgott a középpontjában
elhelyezett tekercsek körül. A dob fels része érintkezett a mozgójárda aljával, és hozzájárult
méltóságteljes haladásához.
Jobbra és balra vagy száz yardnyira újabb rotorok, és ameddig a szem ellátott mindkét irányba
újabbak és újabbak. A rotorok közötti térben pedig karcsú görg k, s n egymás mellett, mint
dobozok a szivarban, hogy a mozgójárdának folyamatos forgó alátámasztása legyen. A
görg ket íves acél rácsostartók támasztották alá, ezek nyílásai között átlátott a rotorok hosszú
sorára. Mindegyik sor gyorsabban mozgott, mint az el tte lév .
A járdától karcsú acéloszlopok sora választotta el a keskeny pallót, amely a rotorsor
túloldalán helyezkedett el. A kett t ezen a ponton rámpa kötötte össze. Gaines szemmel
láthatóan bosszúsan nézett jobbra-balra az alagútban. Blekinsop meg akarta kérdezni, mi a
baj, de nem tudta túlkiabálni a zajt, mert körülötte sok ezer rotor zúgott és sok százezer görg
csikorgott.
Gaines látta, hogy mozog az ajka, és kitalálta, mit kérdez. Tenyerét Blekinsop füle köré
görbítette, és elordította magát.
- Nincs kocsi! Azt hittem, itt találok kocsit.
Az ausztrál, aki segíteni akart, megragadta Gaines karját és bemutatott a gépek közé. Gaines
odanézett, és megpillantott valamit, amit addig aggodalmában nem vett észre - jó néhány
csíkkal odébb vagy fél tucat embert, akik egy rotor körül dolgoztak. Leemelték a gépet, úgy
hogy már nem érintkezett az úttal, és épp egy másikkal készültek kicserélni. Az új rotor ott
állt mellettük egy alacsony, er s teherkocsin.
A f mérnök elismer en és hálásan mosolygott. Zseblámpája fényét keskeny, er s fénycsíkká
alakította és a csoportra irányította. Az egyik technikus felnézett és Gaines többször
megismételve ugyanazt a szabálytalan ritmust, le-fel kattintgatta a zseblámpáját. Egy alak
kivált a csoportból és feléjük szaladt.
Karcsú, munkásruhás fiatalember volt, fülvéd t és a szereléséhez nem ill szögletes katonai
sapkát viselt, aranysújtásokkal és rangjelzésekkel. Megismerte a f mérnököt és tisztelgett,
humortalan, kisfiús igyekezettel.
Gaines zsebre vágta a lámpáját és mindkét kezével gyorsan gesztikulálni kezdett. Egyértelm ,
határozott mozdulatok voltak, olyan bonyolultak és kifejez ek, mint a süketnémák beszéde.
Blekinsop visszagondolt néprajzi tanulmányaira, s megállapította, hogy leginkább az amerikai
indiánok jelbeszédére emlékeztet a dolog, némi hula beütésekkel. De természetes, hogy szinte
semmit sem értett meg bel le, hisz a jelbeszédet a speciális követelményeknek megfelel en
alakították át.
A kadét ugyanúgy válaszolt, kilépett a járda szélére és dél felé villogott a zseblámpájával. Egy
kocsi közeledett nagy sebességgel. Fékezett és épp mellettük állt meg.
Kicsi volt, tojásdad alakú, középvonalában két kerékkel. A kocsi orra felemelkedett és
láthatóvá vált a sof r, egy másik kadét. Gaines jelbeszéddel szólt hozzá, aztán maga el tt
betuszkolta Blekinsopot a sz k utastérbe.
Ahogy helyreigazították a plexiüveg burát, megcsapta ket a szél, és Blekinsop látta, hogy
három, sokkal nagyobb kocsi száguld el mellettük. Észak felé tartottak, legalább kétszáz
mérföldes óránkénti sebességgel. Blekinsopnak úgy rémlett, a legutolsó kocsi buráján át
kadétok sapkáját vette ki, de nem volt benne biztos.
- Kérem Davidsont, az ügyeletes tisztet.
- Ó, maga az, Mr. Gaines. A polgármester akar beszélni magával, Mr. Gaines.
- Továbbítsák a hívását másnak, és kerítsék el Davidsont, gyorsan.
- Igen, uram.
- És, figyeljen csak... egészen addig hagyja Davidson m szerfalára kapcsolva ezt a vonalat,
amíg én személyesen nem mondom, hogy megszakíthatja.
- Rendben - és a n arca helyett az ügyeletes tiszté t nt fel a képerny n.
- Maga az, f nök? Haladunk, minden kielégít , nincs változás.
- Rendben. Elérhet ezen a vonalon, vagy a tízes alszektor irodájában. Vége. - Davidson
helyett az operátor jelent meg a képerny n.
- A felesége hívja, Mr. Gaines. Kapcsoljam?
Gaines mormogott valamit, ami nem volt igazán udvarias, és azt válaszolta, igen. Megjelent
Mrs. Gaines arca. A férfi rákezdte, még miel tt az asszony megszólalhatott volna.
...Drágámjólvagyokneaggódjmajdcsakhazaérekmostmennemkell - hadarta egy szuszra, és
amint befejezte, már meg is szakította a vonalat.
Csikorgó fékekkel álltak meg a lépcs mellett, mely a tízes alszektor irodájába vezetett. A
lépcs mellett három teherkocsi állt, mellettük meg rendetlen sorokban három csapat kadét.
Egyikük odaszaladt Gaineshez és szalutált.
- Linsay vagyok, uram, az ügyeletes mérnökkadét. Az ügyeletes mérnök kéri, hogy rögtön
jöjjön a vezérl terembe. Az ügyeletes mérnök felnézett, amikor beléptek.
- F nök, Van Kleeck keresi.
- Kapcsolja. Hello, hol vagy? - kérdezte Gaines, amikor Van Kleeck arca megjelent a nagy
képerny n.
- Sacramento Iroda. Figyelj!
- Sacramento? Pompás. Jelentést!
Van Kleeck mérgesen nézett.
- Egy fenét teszek jelentést! Már nem vagyok a helyettesed, Gaines. Szóval...
- Mi az ördögr l beszélsz?
- Figyelj és ne szakíts félbe, és akkor majd megtudod. Véged van, Gaines, engem választottak
az Új Rend Ideiglenes Ellen rz Bizottsága Igazgatójává.
- Van, megbolondultál? Mi az, hogy az új rend?
- Majd megtudod. Ez a funkcionalista forradalom. Mi megjöttünk, te meg mehetsz. Csak azért
állítottuk le a húszas csíkot, hogy ízelít t adjunk abból, mire vagyunk képesek.
A funkciókról: tanulmány a társadalom természetes rendjér l. A funkcionista mozgalom
bibliáját el ször 1930-ban adták ki. Az írás azt állította magáról, hogy a társadalmi viszonyok
tudományos pontosságú elmélete. A szerz , Paul Decker, elvetette a demokrácia és az
emberek közötti egyenl ség “idejétmúlt és hiábavaló” eszméit, és egy olyan rendszerrel
helyettesítette, melyben “funkcionálisan” értékelték az emberi lényeket, vagyis aszerint, hogy
milyen szerepet töltöttek be a gazdasági folyamatokban. Az alaptétel az volt, helyes, hogy
bárki alkalmazhassa embertársaival szemben azt a hatalmat, amely funkciójából ered, és a
társadalomszervezés minden más módja ostoba, látnoki, és ellentétes a dolgok “természetes
rendjével”.
Úgy látszik, a szerz figyelmét teljesen elkerülte, hogy a modern gazdaság egyes szektorai
elválaszthatatlanul összefonódtak.
Az alapötletet feltupírozta kicsit némi felületes, gépies pszichológiával, ami azon alapult,
hogy megfigyelte, a baromfiudvar egyes lakói között hogyan alakul ki a hatalmi sorrend, meg
Pavlov híres feltételes reflex kísérleteivel. Nem vette észre, hogy az emberi lények sem nem
kutyák, sem nem csirkék. Az öreg Pavlov doktor egyáltalán nem vett róla tudomást, ahogy
másokról sem, akik vakon és tudománytalan módon dogmatizálták fontos, de nagyon is
korlátozott érvényesség kísérletei jelent ségét.
A funkcionalizmusnak kezdetben nem volt sikere, a harmincas években mindenki, a
teherautó-sof rökt l a ruhatároslányokig kidolgozott egy módszert arra, hogyan oldhatjuk
meg a világ problémáit hat könny lépésben, és meglep en sokuknak sikerült meg is
jelentetniük az elképzeléseiket. De azért a funkcionalizmus fokozatosan terjedt, különösen
azok között a kisemberek között volt népszer , akik meggy zték magukat arról, hogy épp az
állásuk nélkülözhetetlen és így, ha helyreáll a “természetes rend”, k lesznek a nagykutyák.
És mivel valóban nagyon sok foglalkozás ténylegesen nélkülözhetetlen, könnyen ment az
önmeggy zés.
Gaines egy pillanatra Van Kleeckre meredt, miel tt válaszolt volna.
- Van - kezdte lassan -, ugye nem gondolod komolyan, hogy ezt megúszhatod?
Az apró emberke felfújta magát.
- Miért is ne? Hiszen máris megúsztuk, vagy nem? Nem indíthatod újra meg a húszas csíkot,
amíg én meg nem engedem, és ha szükséges, az egész utat meg, tudom állítani.
Gaines kezdett rájönni, hogy esztelen felfuvalkodottsággal áll szemben, és uralkodott magán.
- Hát persze, Van. De mi van az ország többi részével? Azt hiszed, az Egyesült Államok
hadserege majd tétlenül nézi, hogy úgy irányítsd Kalifornia államot, mint a magad
kiskirályságát?
Van Kleeck ravaszul nézett rá.
- Erre is felkészültem. Épp most juttattam el egy kiáltványt az ország összes útügyi
technikusához, elmondtam nekik, mit tettünk, és felszólítottam ket, hogy keljenek fel, és
követeljék, ami jogosan megilleti ket. Ha az egész országban leállnak az utak, és az emberek
megéheznek, az elnök kétszer is meggondolja majd, hogy ránk küldje-e a hadsereget. Hát
persze hogy küldhetné katonákat, hogy engem elfogjanak és megöljenek - nem félek a
haláltól! -, de azt nem meri megtenni, hogy tömegével lövesse agyon az útügyi technikusokat,
mert nélkülünk nem tud meglenni az ország, vagyis engednie kell a követeléseinknek.
Sok keser igazság volt abban, amit mondott. Ha általánossá válik az útügyi technikusok
felkelése, a kormány ugyanúgy nem folyamodhat er szakhoz, ahogy a fejfájást sem lehet
belövéssel gyógyítani. De vajon általános-e a felkelés?
- Mib l gondolod, hogy az ország többi technikusa is követni fog?
- Miért is ne? Ez a dolgok természetes rendje. Ez a gépek kora, az igazi hatalom a technikusok
kezében van, de mindenféle idejétmúlt frázisokkal beetették ket, hogy ne éljenek vele. És az
összes technikusi csoport közül a legfontosabbak, az abszolút nélkülözhetetlenek az útügyi
technikusok. Mostantól kezdve úgy kell táncolni, ahogy k fütyülnek, ez a dolgok természetes
rendje! - egy pillanatra elfordult, az asztalán lév papírok közt keresgélt, aztán folytatta. -
Pillanatnyilag ez minden. Gaines, fel kell hívnom a Fehér Házat, hogy tudassam az elnökkel,
hogy állnak a dolgok. Te csak végezd a feladatod, viselkedj rendesen, és akkor nem esik
bántódásod.
A képerny elsötétült, de Gaines még mozdulatlanul ült néhány percig. Szóval ez történt.
Szerette volna tudni, volt-e egyáltalán hatása, és ha igen, milyen, annak a felhívásnak, amit
Van Kleeck intézett az útügyi technikusoknak. Azt gondolta, hogy semmilyen, de hát arra
sem gondolt, még álmában sem, hogy ilyesmi megtörténhet a saját embereivel. Talán hiba
volt, hogy nem szakított rá id t, hogy olyanokkal is találkozzék, akik nem az útnál dolgoznak.
Nem, ha szóbaállt volna a kormányzóval, a sajtóval, még mindig beszélhetne. És mégis...
Hívta Davidsont.
- Volt valami probléma a többi szektorban, Dave?
- Nem volt, f nök.
- Vagy bármely másik úton?
- Nem kaptunk ilyen jelentést.
- Hallotta, amit Van Kleeckkel beszéltem?
- Bekapcsolódtam, igen.
- Remek. Hubbard hívja az elnököt és a kormányzót, és mondja meg nekik, határozottan
ellenzem a katonai er bevetését mindaddig, amíg a problémák erre az útra korlátozódnak.
Mondja meg nekik, hogy amennyiben azel tt lépnének, hogy segítséget kérek, nem vállalom a
felel sséget.
Davidson kételkedve nézett rá.
- Gondolja, hogy ez így jó lesz, f nök?
- Igen! Ha megpróbáljuk kifüstölni Vant és a forrófej embereit, épp ezzel indíthatjuk el az
országos felkelést. Ráadásul akkora kárt tehetnénk az útban, hogy maga az atyaúristen sem
volna képes megjavítani. Mekkora a pillanatnyi terhelés?
- Ötvenhárom százalékkal kevesebb, mint az esti csúcs.
- És mi van a húszas csíkkal?
- Majdnem teljesen kiürítettük már.
- Rendben. A lehet leggyorsabban irányítsanak el minden forgalmat az útról. Legjobb lesz,
ha a rend rkapitány minden lejárathoz röket állít, hogy senki se léphessen rá az útra. Van
bármikor leállíthatja az összes csíkot, és az is el fordulhat, hogy ezt nekem kell megtennem.
Az a tervem, hogy lemegyek ezekkel a felfegyverzett kadétokkal. Észak felé fogunk haladni,
és ha ellenállásba ütközünk, azt leszereljük. Gondoskodjon róla, hogy ügyeletes technikusok
és karbantartó brigádok jöjjenek közvetlenül a nyomunkban. Egymás után sorban minden
rotort kössenek át a stocktoni út hálózatára. Rengeteget kell majd buherálni, nem lesznek
biztonsági kikapcsolók, úgyhogy gondoskodjék elegend ügyeletes technikusról, hogy még a
megtörténte el tt megakadályozzanak minden üzemzavart.
Ha sikerrel járunk, kihúzhatjuk Van lába alól a Sacramento szektor fölötti ellen rzést, és
addig maradhat a Sacramento vezérl teremben, amíg eléggé meg nem éhezik ahhoz, hogy
értelmesen lehessen beszélni vele.
Megszakította a vonalat, és az alszektor ügyeletes mérnökéhez fordult.
- Edmunds, adjon egy sisakot és egy revolvert.
- Igen, uram - a férfi kinyitott egy fiókot, és karcsú, veszedelmes kinézet fegyvert adott a
nöke kezébe. Gaines az övébe t zte és a fejébe nyomott egy sisakot, de nem hajtotta le a
hangszigetel fülvéd ket. Blekinsop megköszörülte a torkát.
- Izé... én is kaphatnák egy olyan sisakot? - kérdezte.
- Mi? - Gaines egy pillanatra ráirányította a figyelmét. - Nem lesz rá szüksége, Mr. Blekinsop.
Azt akarom, hogy maradjon itt, amíg csak magáért nem jövök.
- De... - az ausztrál.politikus tiltakozni akart, de aztán meggondolta magát és elhallgatott.
Az ajtóból az ügyeletes mérnökkadét intett a f mérnöknek. - Mr. Gaines, egy technikus van
odakinn, aki mindenáron beszélni akar önnel. Harveynak hívják.
- Nem érek rá.
- A Sacramento szektorból jött, uram.
- Vagy úgy, akkor küldje be.
Harvey gyorsan elmondta Gainesnek mit látott-hallott aznap délután a céhgy lésen.
- Elegem lett bel lük, és otthagytam ket, amikor még mindig pofáztak, f nök. Nem is jutott
többet eszembe a dolog, amíg a húszas le nem állt. Aztán amikor hallottam, hogy a
Sacramento szektorban van a baj, úgy döntöttem, megkeresem magát.
- Mióta érlel dött ez a dolog?
- Azt hiszem, jó ideje. Tudja, hogy van ez, mindenütt van egypár agyalágyult, és közülük elég
sokan funkcionalisták. De hát nem lehet azt mondani, hogy ezzel nem akarok együtt dolgozni,
mert eltér ek a politikai nézeteink, elvégre szabad országban élünk.
- El bb kellett volna figyelmeztetnie, Harvey.
Harvey komoran nézett rá, Gaines állta a tekintetét.
- Nem, azt hiszem, igaza van. Az én dolgom, hogy szemmel tartsam a haverjait, nem a magáé.
Ahogy mondta, elvégre szabad országban élünk. Van még valami?
- Hát... szóval, hogy ide jutottunk, azt gondoltam, esetleg segíthetek kiválogatni a
vezéregyéniségeket.
- Köszönöm. Maradjon velem. Lemegyünk, és megpróbálunk rendet csinálni.
Belökték az ajtót, egy technikus meg egy kadét jelent meg. Valamit vonszoltak. Letették a
padlóra, és várakozóan hallgattak.
Egy fiatalember volt, szemmel láthatóan halott. Munkáskabátján megalvadt a vér... Gaines az
ügyeletes tisztre nézett.
- Ki ez?
- Hughes kadét - mondta Edmund -, az a küldönc, akit elindítottam Sacramentóba, amikor
megszakadt a kommunikáció. Miután nem tett jelentést, elküldtem Marstont és Jenkins
kadétot, hogy keressék meg.
Gaines maga elé morgott és elfordult.
- Menjünk, Harvey.
Az odalent várakozó kadétok hangulata megváltozott. Gaines észrevette, hogy a kisfiús
igyekezetet valami csúnyább váltotta fel. S n váltogatták a kézjeleket, és többen
ellen rizték a pisztolyukat.
Végigmérte ket, aztán intett a kadétok vezet jének. Jelekkel beszéltek. A kadét tisztelgett, az
embereihez fordult, röviden gesztikulált és gyorsan leeresztette a karját. Bevonultak egy üres
szobába, Gaines még utánuk.
Amikor becsukták az ajtót, és már hallották egymást, Gaines megszólalt.
- Látták, hogy meghozták Hughest. Melyikük akarja megölni azt a tet t, aki ezt elkövette?
Hárman szinte azonnal kiugrottak a sorból, és el resiettek. Gaines hidegen nézett rájuk.
- Rendben. Maguk hárman adják le a fegyvereiket, és térjenek vissza a szállásukra. És menjen
velük mindenki, aki szintén úgy gondolja, hogy ez magánbosszú, vagy vadászat - engedte,
hogy súlyossá váljék a csend, aztán folytatta. - A Sacramento szektort illetéktelenek kerítették
a hatalmukba. Megpróbáljuk visszafoglalni, ha lehet, úgy, hogy egyik oldalon se essenek
áldozatok, és ha lehet, anélkül, hogy le kelljen állítani az utat. A terv az, hogy idelenn,
rotorról rotorra haladva foglaljuk vissza a szektort, és Stocktonon keresztül biztosítjuk az
energiát. Ennek a csoportnak az a feladata, hogy észak felé haladjon idelenn, fedezzen fel, és
vegyen rizetbe mindenkit, akit talál. Ne felejtsék el, hogy azok többsége, akiket
letartóztatnak majd, nagy valószín séggel teljesen ártatlan. Ebb l következik, hogy szükség
esetén el ször a kábító bombákat használják, és csak a legvégs esetben l jenek azért, hogy
öljenek.
Kadétkapitány, ossza be az embereit tízes csoportokba, és minden csoportba jelöljön ki
parancsnokot. A csoportok egymás nyomába haladnak észak felé, kejjfeljancsin, óránként
tizenöt mérföldes sebességgel. Hagyjanak száz yardnyi távolságot az egyes csapatok között.
Ha megpillantanak valakit, az egész csapat egyszerre közelítse meg, tartóztassák le, helyezzék
el egy teherkocsin, és a csapat utolsóként csatlakozzék ismét a rohamhoz. A letartóztatottakat
azokban a kocsikban helyezzék el, amelyeken jöttek. Utasítsák a gépkocsivezet ket, hogy a
második csapat nyomában haladjanak.
Jelöljenek majd ki egy rohamcsapatot, hogy visszafoglalja az alszektorok vezérl termeit, de
csak abban a pillanatban, amikor az adott alszektor már Stocktonból kapja az energiát. Ennek
megfelel en szervezze meg az egymás közti összeköttetést.
- Van kérdés? - és végigfuttatta a pillantását a fiatalemberek arcán. Amikor senki sem szólalt
meg, visszafordult a rangid s kadéthoz. - Minden rendben, uram. Hajtsa végre a parancsot!
A következ percekben számos technikus mellett haladtak el, de nem kellett tüzelniük. Gaines
már kezdett reménykedni, hogy viszonylag kevés vérontással sikerül gy zniük, amikor
észrevette, hogy megváltozott körülötte a gépek hangja. Még sisakja vastag hangszigetel
rétegen át is érzékelte a változást. Felemelte az egyik fülvéd t, így tisztán hallotta, hogy a
rotorok lassan leállnak. Az út megállt.
Odakiáltott a kadétkapitánynak, hogy állítsa meg az embereit. Szavai furcsán visszhangoztak
a szokatlan csendben. A felderít kocsi teteje már felnyílt, mire odaért.
- F nök! - kiáltotta a kadét, aki a kocsit vezette -, a reléállomás hívja!
A lány a képerny n amint megismerte Gainest, azonnal helyet adott Davidson-nak.
- F nök - kezdte Davidson köszönés nélkül -, Van Kleeck hívja.
- Ki állította le az utat?
- .
- Történt bármilyen jelent s változás?
- Nem, az út gyakorlatilag üres volt, mire leállította.
- Rendben. Kapcsolja Van Kleecket.
A f összeesküv arca eltorzult a düht l, amikor megismerte Gainest. Azonnal beszélni
kezdett.
- Úgy, szóval azt gondoltad, hogy csak viccelek, mi? És most, mit gondolsz, Gaines f mérnök
úr?
Gaines legy zte magában a vágyat, hogy egészen pontosan elmondja a másiknak, mit gondol,
különösen róla. Az apró ember minden megnyilvánulása úgy hatott rá, mint amikor csikorog a
kréta a táblán.
De nem engedhette meg magának azt a fény zést, hogy megmondja neki a magáét. Igyekezett
pont olyan hangon beszélni, hogy az hízelegjen a másik hiúságának.
- El kell ismernem, hogy ezt a kört te nyerted meg, Van, az út leállt, de ne ess abba a hibába,
hogy azt hiszed, nem vettelek komolyan. Már túl hosszú ideje dolgozunk együtt ahhoz, hogy
lebecsüljelek, tudom, hogy komolyan gondolod, amit mondasz.
Van Kleecknek jólesett az elismerés, de igyekezett titkolni.
- Hát akkor miért nem térsz észre, és miért nem adod fel? - kérdezte harciasan. - Tudod, hogy
nem gy zhetsz.
- Lehet, hogy nem, Van, de te is tudod, hogy meg kell próbálnom. És különben is - folytatta -,
miért ne gy zhetnék? Te magad mondtad, hogy akár az Egyesült Államok teljes hadseregét
rád szabadíthatom.
- Látod ezt? - vigyorgott Van Kleeck diadalmasan, és felmutatott egy körte alakú
villanykapcsolót, ami valami huzalban folytatódott. - Ha ezt lenyomom, a leveg be repítem az
egész utat, úgy ahogy van. És miel tt elmennék innen, a biztonság kedvéért fogok egy fejszét,
és szétverem ezt a vezérl pultot.
Gaines teljes szivéb l kívánta, hogy bárcsak többet tudna a pszichiátriáról. De hát most csak
magára támaszkodhat, és a józan paraszti eszében bízhat.
- Ez meglehet sen durva lépés lenne, Van, de nem látom be, hogyan adhatnánk meg
magunkat.
- Nem? Hát akkor gondolkodj még egy sort. Ha rákényszerítesz, hogy felrobbantsam az utat,
mi lesz a rengeteg utassal, aki épp rajta van?
Gaines fejében egymást kergették a gondolatok. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy
Van Kleeck képes beváltani a fenyegetését, ahogy beszélt, a sértetten gyerekes attit d, hogy
“hát hisz te kényszerítesz rá”, arról tanúskodtak, hogy veszedelmesen ziláltak a másik
gondolatai. És bárhol következzék is be egy ilyen robbanás a s n lakott sacramentói
szektorban, legalább egy, ha nem több bérházat is a leveg be fog repíteni, és a húszason egy
csomó boltost és ártatlan járókel t. Vannak tökéletesen igaza van, nem meri kockáztatni
olyanok életét, akik azt sem tudják, mir l van szó, és nem vállalták a veszélyt, még akkor
sem, ha az út örökre leáll.
Ami azt illeti, az a gondolat sem töltötte el valami nagy örömmel, hogy az út komoly
károsodást szenvedhet, de nem ez volt a legfontosabb, hanem az, hogy ártatlan életek kerültek
veszélybe.
Eszébe jutott a dal, “hallga, hogy zúg, nézzed, hogy fut, a mi munkánknak sosincs vége...”...
Mit tegyen, mit tegyen? “Ahogy utazol, ahogy siklasz...” ...Ennek így semmi értelme.
Visszafordult a képerny höz.
- Nézd, Van, biztos vagyok benne, hogy te is csak végszükség esetén akarod felrobbantani az
utat. És én is meg akarom óvni. Mi lenne, ha odamennék a f hadiszállásodra, és személyesen
beszélnénk meg ezt a dolgot? Két értelmes ember egész biztosan meg tud egyezni.
Van Kleeck gyanakodott.
- Ez valami mocskos trükk?
- Hogy lehetne az? Egyedül jövök, fegyvertelenül, amilyen gyorsan csak odavisz a kocsi.
- És az embereid?
- Itt fognak várni, amíg vissza nem jövök. Ha meg akarsz róla gy dni, állíts megfigyel ket.
Van Kleeck egy darabig még húzta az id t. Részben félt, hogy csapdába kerül, részben meg
örvendezett, hogy egykori f nöke könyörögni jön hozzá. Végül nagy nehezen beleegyezett.
Gaines kiadta az utasításait, és elmondta Davidsonnak, mit tervez.
- Ha egy órán belül nem térek vissza, te vagy a f nök, Dave.
- Vigyázz magadra, f nök.
- Vigyázok, ne félj.
Kitessékelte a kadétot a felderít kocsiból, legördült a rámpán, északnak fordult és padlógázt
adott. Most végre összeszedheti a gondolatait, még ha óránkénti kétszáz mérfölddel is
száguld. Még ha sikerül is kicseleznie a másikat, akkor is változásokra lesz szükség. Két
dolog napnál is világosabb. Az egyik, hogy a párhuzamos csíkok közé biztonsági kapcsolókat
kell beépíteni, úgy hogyha bármelyik csík sebessége veszélyes mértékben eltér a
szomszédaiétól, automatikusan lelassuljon, és ha kell, leálljon. Nem ismétl dhet meg, ami ma
a húszason történt!
De ez magától értet dik, egyszer m szaki kérdés. A valódi bajt az emberek okozták. Nos, a
pszichológiai teszteket finomítani kell, hogy az utakon csak lelkiismeretes, megbízható
embereket alkalmazzanak. De a pokolba is, hisz a mostani vizsgálatok állítólag éppen ezt
biztosítják tökéletesen. Legjobb tudomása szerint a továbbfejlesztett Humm-Wadsworth-
Burton-módszer eddig még soha nem mondott cs döt, csak ma, a sacramentói szektorban.
Hogy vett rá Van Kleeck egy egész szektornyi nyugodt embert, hogy fellázadjanak?
Ennek így nincs értelme.
A dolgozók viselkedésének mindig megvan a jó oka. Egy ember lehet megbízhatatlan, de a
nagy csoportok ugyanolyan kiszámíthatóak, mint a gépek vagy a matematikai képletek. A
csoportokat lehet mérni, vizsgálni, osztályozni. Lelki szemei el tt megjelent a személyzeti
iroda, az iratszekrények, a tisztvisel k - megvan! Megvan! Van Kleeck, mint az els
helyettese, egyben az egész út személyzeti f nöke volt!
Ez az egyetlen megoldás, amely számításba vesz minden tényt. Egyedül a személyzeti
nöknek volt rá lehet sége, hogy kiválassza és egy helyre gy jtse össze az összes bajkever t.
Gaines meg volt róla gy dve, hogy a pszichológiai teszteket megb völték, talán évek
hosszú során át, és hogy Van Kleeck szántszándékkal helyezte át egyetlen szektorba az
olyanfajta embereket, akikre szüksége volt. Persze el bb meghamisította a vizsgálati
eredményeket.
És ebb l következik a másik.tanulság. Szigorúbban kell tesztelni a tiszteket, és egyetlen tiszt
se lehessen egy személyben, állandó ellen rzés és felügyelet nélkül felel s a beosztásokért.
Még t magát, Gainest is ellen rizni kell ebb l a szempontból. Qui custodiet ipsos custodes?
De ki rzi az rz ket? A latin nyelv kihalt ugyan, de a régi rómaiak nem voltak ostobák.
Végre rájött, hogy hol követte el a hibát, és ez a tudat szomorú elégedettséggel töltötte el. A
válasz felügyelet és ellen rzés, utánanézni és még egyszer utánanézni. Fáradságos lesz és
kevéssé hatékony, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a nagyfokú biztonság mindig csökkenti a
hatékonyságot.
Nem lett volna szabad ekkora hatalmat adni Van Kleecknek, amikor olyan, keveset tudott
róla. De még nincs kés , hogy megtudjon egyet s mást. Benyomta a vészféket, és a kocsi
csikorogva megállt.
- Reléállomás! Próbálják meg felhívni az irodámat!
A képerny l Dolores nézett rá.
- Szóval még mindig benn van. Remek! Már attól féltem, hogy hazament.
- Visszajöttem, Mr. Gaines.
- Nagyon derék. Kerítse el nekem Van Kleeck személyzeti anyagát. Látni, akarom a
min sítését.
A titkárn villámgyorsan visszatért és beolvasta a szimbólumokat és számadatokat. A férfi
bólogatott. Az adatok igazolták a sejtéseit, rejtett introvertáltság, kisebbrend ségi komplexus.
Stimmel.
- A bizottság megjegyzései - folytatta Dolores az olvasást -, annak ellenére, hogy a
konszolidált profil görbén az A és D érték maximuma esetleges megbizhatatlanságra utal, a
bizottság meg van róla gy dve, hogy ez a tiszt alkalmas beosztása ellátására. Kiemelked en
jók a teljesítményei és kivételesen jól tud bánni az emberekkel. Ezért javasoljuk a
szolgálatban való véglegesítését és el léptetését.
- Ez minden, Dolores. Köszönöm.
- Igen, Mr. Gaines.
- A dönt lépésre készülök. Drukkoljon nekem.
- De Mr. Gaines... - és Dolores tágra nyílt szemmel meredt az üres képerny re.
Robert A. Heinlein
KUTYÁT IS SÉTÁLTATUNK
Miss Cormet egyetért en bólogatott, és közben arra gondolt, hogy ennek a vén tyúknak még
néhány számlát a nyakába lehet varrni.
MEGENGEDHETI MAGÁNAK?
Megengedheti magának, hogy igénybe vegye az
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÓT?
Megengedheti magának, hogy NE vegye igénybe?
Lökhajtásos korunkban megengedheti magának,
hogy tovább pazarolja idejét bevásárlásokra,
számlabefizetésekre, lakóhelyének rendben tartására?
Mi megdádázzuk a babát és megetetjük a macskát.
Házat bérlünk önnek és megvesszük a cip it.
Levelezünk az anyósával, vezetjük a csekkszámláját.
Számunkra nincs túl nagy munka, de nincs túl kicsi sem.
És bámulatosan olcsók vagyunk!
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÓ
Tárcsázza: S-I-E-S-S-E-N
Ul.: KUTYÁT IS SÉTÁLTATUNK
- Hmm... nos, talán - mondta Mr. Clare óvatosan. - Kipróbáljuk. Sance, adj ennek egy B
típusú kifutást, két hetet, Észak-Amerikára, aztán számolj be az eredményekr l. - Francis
eltette a papírt. Nyugodt arckifejezése közben mit sem változott. - Visszatérve az el bbi
témánkra...
- F nök - szólt közbe Grace Cormet. - Megbeszéltem neked egy találkozót, egészen
pontosan... - gy órájára pillantott - ...két perc negyven másodperc múlva. Egy
kormányügynök keres.
- Tedd boldoggá, aztán küldd útjára. Dolgom van.
- Zöld jelvényes.
A férfi élesen pillantott föl rá. Még Francis arcára is kiült valami érdekl dés.
- És? - kérdezte Clare. - A felvétel nálad van?
- Letöröltem.
- Igazán? Hát, végül is, te tudod. Bízom az ösztöneidben. Kísérd be. Grace elgondolkozva
bólintott, és kisietett.
A férfi vele egy id ben ért a nyilvános várócsarnokba. Végigvezette vagy fél tucat kapun át,
ahol egyébként az rök a nevét és látogatása célját kérdezték volna t le. Amikor a férfi végül
helyet foglalt Clare irodájában, körülnézett.
- Beszélhetnénk négyszemközt, Mr. Clare?
- Mr. Francis a jobbkezem. Miss Cormettel pedig már amúgy is beszélt.
- Hát rendben. - Ismét el vette a zöld jelvényt, és maga elé tartotta. - Egyel re nincs szükség
nevekre. Bízom az ön diszkréciójában.
Az Általános Szolgáltató elnöke türelmetlenül húzta ki magát.
- Térjünk a tárgyra. Maga Pierre Beaumont, a protokollf nökség vezet je. Talán a kormány
akar ránk bízni valami munkát?
Beaumontot nem zökkentette ki nyugalmából a ritmusváltás.
- Ezek szerint ismer. Helyes. Térjünk tehát a tárgyra. Valóban meglehet, hogy a kormánynak
volna az önök számára egy megbízatása. Akárhogy is, jelen beszélgetésünk egyetlen szava
sem szivároghat ki...
- Az Általános Szolgáltató bizalmasan kezel minden információt.
- Ez nem bizalmas, ez titkos - vágta rá a férfi.
- Értem - bólintott Clare. - Folytassa.
- Nagyon érdekes az önök szervezete, Mr. Clare. Ha jól tudom, úgy reklámozzák magukat,
hogy pénzért mindent elvállalnak.
- Ha nem törvénybe ütköz .
- Ó, igen, hát persze. De hogy valami törvénybe ütközik-e, az sok esetben csupán fogalmazás
kérdése. Csodálattal figyeltem például, amikor fölszerelték a Második Plútó-expedíciót.
Néhány módszerük egyenesen, öö, zseniális volt.
- Ha m ködésünkkel szemben kifogásokkal óhajt élni, a legjobb lesz, ha jogi osztályunkkal
veszi föl a kapcsolatot a szokott csatornákon át. Beaumont el renyújtotta a tenyerét.
- Ó, nem, Mr. Clare, dehogy! ön félreért engem. Nem akartam semmit kifogásolni, csupán a
csodálatomat fejeztem ki. Micsoda találékonyság! Milyen remek diplomata lehetett volna
önb l!
- Ne szaporítsuk tovább a szót. Mit óhajt?
Mr. Beaumont összeszorította a száját.
- Tételezzük föl, hogy el kell szórakoztatnia a bolygórendszer minden értelmes fajának
tucatnyi képvisel jét; olyan elégedetté tenni ket, amennyire csak lehet. Meg tudná csinálni?
Clare hangosan gondolkodni kezdett.
- Légnyomás, páratartalom, sugárzási s ség, atmoszféra-összetétel, h mérséklet, kulturális
körülmények... Ezeket egyszer bb megvalósítani. Na de a tömegvonzás? A jupiterieknél
alkalmazhatnánk centrifugát, de a marsiakkal és a titániakkal már egészen más a helyzet. A
Föld normál gravitációját csökkenteni nem lehet. Nem, ket vagy az rben kéne elszállásolni,
vagy a Holdon. Ez tehát nem a mi ügyünk, hiszen mi a sztratoszférán kívül nem
merészkedünk.
Beaumont a fejét rázta.
- Nem is kell elhagyni a sztratoszférát. Esetleg a megbízás tartalmazná azt a megszorítást,
hogy mindent a Föld felszínén kell el teremteni. - - Miért?
- Az Általános Szolgáltatónál szokás kikérdezni az ügyfelet, miért akar igénybe venni egy
bizonyos szolgáltatást?
- Nem. Bocsánat.
- Semmi baj. Valóban több információra van szüksége, ha meg akarja érteni a feladatot, és
annak titkos természetét. Konferenciát rendezünk ezen a bolygón a közeli jöv ben, maximum
kilencven napon belül. Míg hivatalosan meg nem hirdetjük, semmiféle értesülésnek nem
szabad róla kiszivárognia. Ha bizonyos körökben el re számítanának rá, fölösleges volna
egyáltalán megtartani. Azt javaslom, úgy képzelje el, mint a rendszer vezet , öö, tudósainak
kerekasztaltárgyalását, nagyjából hasonlót, mint amit tavaly tavasszal a Marson rendezett az
Akadémia. Az önök feladata fölkészülni a delegátusok szórakoztatására, ám munkájukat
mindvégig titokban kell tartani. Ami a részleteket illeti...
Clare a szavába vágott.
- Úgy látom, meggy dése, hogy mi elvállaljuk ezt a megbízatást. Magyarázatából azonban
az derül ki, hogy egy nevetséges baklövés részeseivé akar tenni bennünket. Az Általános
Szolgáltató ebb l nem kér. Ön is nagyon jól tudja, az alacsony gravitációban él k nem
tölthetnek hosszabb id t nagyobb tömegvonzású helyen egészségük komoly veszélyeztetése
nélkül. A bolygóközi összejöveteleket ezért tartják mindig alacsony gravitációjú égitesten, és
ez a jöv ben sem fog megváltozni.
- Igen - felelte Beaumont türelmesen -, eddig így volt. Képes megérteni, ebb l következ en
milyen hátrányos diplomáciai helyzetet kell elszenvednie, mondjuk, a Földnek és a
Vénusznak?
- Nem egészen.
- Nem is várhatom el. A politikai pszichológia nem tartozik az ön tevékenységi körébe.
Fogadja el tehát ezt tényként, és értse meg, vezetésünk elszánta magát, hogy erre a
konferenciára itt kerül sor, a Földön.
- Miért nem a Holdon?
Beaumont a fejét rázta.
- Az egyáltalán nem ugyanaz. Még ha megvalósítható lenne is, Luna City csupán szerz dés
szerinti tulajdonunk. Pszichológiailag ez egyáltalán nem ugyanaz.
Most Clare csóválta meg a fejét.
- Mr. Beaumont, nem hiszem, hogy ön megértette az Általános Szolgáltató alapelveit,
miközben persze el kell ismernem, én magam sem vagyok tisztában az önök diplomáciájának
finomságaival. Csodákat nem tudunk tenni, ezt nem is várhatja t lünk senki. Mi csupán a múlt
század ezermesterei vagyunk, kissé áramvonalasabb és szervezettebb kivitelben. A régi
cselédség éledt bennünk újjá, de távolról sem Aladdin lámpájának szelleme. Még
kutatólaboratóriumaink sincsenek, a szó tudományos értelmében. Egyszer en igyekszünk
kihasználni a modern kor vívmányait a kommunikáció és a szervezés terén, megtéve mindent,
amit lehet. - Kezével a szemközti fal felé intett, melyen ott díszelgett bevésve a mesterség
hagyományos védjegye: egy skót terrier, amint feszül póráz végén egy villanyoszlopot
szimatol. - Ez a mi munkánk szelleme. Kutyákat sétáltatunk azok helyett, akik nem érnek rá,
mert túl elfoglaltak. Nagyapám az egyetemi tandíjat kutyasétáltatásból fedezte. Még én
magam is csinálom. Csodákat nem ígérhetek, és a politikába sem szólok bele.
Beaumont egymáshoz illesztette két keze ujj hegyeit.
- Maga pénzért sétáltat kutyákat. Ez így igaz, az enyémeket is. De öt minim-kredit elég
kevésnek t nik érte.
- Az is. De százezer kutya naponta kétszer, az már szép summa.
- Az ezért a “kutyáért” járó “summa” se lenne akármilyen.
- Mennyi? - kérdezte Francis.
El ször látszott rajta érdekl dés. Beaumont feléje fordította a tekintetét.
- Kedves uram, ennek a, öö, kerekasztal-tárgyalásnak a haszna több milliárd kreditet jelenthet
ennek a bolygónak. Ha szabad ilyen kifejezéssel élnem, nem szándékozzuk bekötni a
nyomtató ló száját.
- Mennyi?
- Megfelelne harminc százalék a költségek megtérítése mellett?
Francis a fejét rázta.
- Nem biztos, hogy az olyan sok lesz.
- Nos, én nem akarok alkudozni. Legjobb lesz, ha önök határozzák meg, uraim - elnézést,
Miss Cormet! -, mennyit ér a szolgáltatásuk. Azt hiszem, bízhatok hazafiasságukban, mely
bolygónkhoz és fajunkhoz köti önöket; remélem, józanul döntenek.
Francis szó nélkül hátrad lt, de elégedettnek látszott.
- Egy pillanat - tiltakozott Clare. - Még nem vállaltuk el a megbízást.
- Hisz a díjazást is megbeszéltük - vetette ellen Beaumont.
Clare Francisról Grace Cormetre nézett, aztán körmeinek vizsgálatába mélyedt.
- Adjon nekem huszonnégy órát, hogy utánanézzek, egyáltalán lehetséges-e - szólalt meg
végül. - Akkor majd jelentkezem, és közlöm, sétáltathatjuk-e a kutyáját.
- Biztos vagyok benne, hogy megkötjük az alkut - válaszolta Beaumont, és maga köré
kanyarította köpenyét.
- Jól van, észkombájnok - mondta Clare keser en -, ezt elintéztétek.
- Már régóta vissza akarok kerülni az ügyintézéshez - közölte Grace.
- Jelölj ki a gravitációproblémán kívül mindenre egy-egy csapatot - mondta Francis. - Az az
egyetlen buktató. A többi rutinmunka.
- Hát persze - értett egyet vele Clare. - De szeretném, ha arra is minél el bb megoldást
találnál. Ha nem sikerül, a költségeink soha nem térülnek meg. Kit akarsz magad mellé?
Grace-t?
- Azt hiszem - felelte Francis. - ö is el tud számolni tízig.
Grace Cormet hidegen végigmérte.
- Néha keservesen bánom, Sance Francis, hogy hozzád mentem feleségül.
- A családi vitáitokat otthon intézzétek el - figyelmeztette ket Clare. - Hol kezditek?
- El ször is tudjuk meg, ki ért legjobban a gravitációhoz - határozott Francis.
- Grace, kerítsd vonalvégre Krathwohl doktort.
- Rendben - vette tudomásul a n , és a sztereo vezérl paneljéhez lépett. - Ez a szépsége a mi
szakmánknak. Semmit sem kell tudnod, elég, ha ismered a téma szakért jét.
Dr. Krathwohl az Általános Szolgáltató állandó alkalmazottja volt, ám mindenféle munkaköri
kötelesség nélkül. A cég érdemesnek találta támogatni t, el fizetve számára minden
tudományos szaklapot, és delegálva t az id l id re megtartott összejövetelekre. Dr
Krathwohlból hiányzott a kutató tudósok célorientáltsága; természeténél fogva dilettáns volt.
Alkalmanként kérdéseket tettek föl neki. Megérte.
- Ó, hello, kedvesem! - mosolygott ki a képerny l dr. Krathwohl jóságos arca.
- Figyeljen csak, éppen most bukkantam egy nagyon érdekes tényre a Nature legfrissebb
számában. Igen megdöbbent fényt vet ez Brownlee elméletére a...
- Egy pillanat, doki - vágott a szavába Grace. - Az igazat megvallva sürg s ügyben keresem.
- Mondja, kedvesem.
- Ki tudhat legtöbbet a gravitációról?
- Attól függ, milyen értelemben. Egy asztrofizikust akar, vagy a teoretikus mechanika
szemszögére kíváncsi? Így kapásból Farquarson jut eszembe.
- Engem az alapok érdekelnek, hogy mit l m ködik.
- Szóval az elmélet, mi? Ebben az esetben mégsem Farquarson kell. ö els dlegesen a
deszkriptív ballisztikával foglalkozik. Dr. Julian munkája azonban talán a legalaposabb.
- Hol érhetjük el t?
- Ó, t már nem lehet. Tavaly halt meg a szerencsétlen. Nagy veszteség.
Grace visszatartotta magát, nem mondta meg a férfinak, mekkora veszteség is valójában,
inkább megkérdezte:
- Ki lépett a nyomdokaiba?
- Hogy hova? Ja, vagy úgy! Értem. Szóval a jelenlegi legjobb elméleti fej nevét akarja. Azt
kell mondjam, O'Neil.
- Hol találjuk?
- Utána kell néznem. Kissé ismerem. Nehéz ember.
- Csinálja, kérem. Addig is ki tudna eligazítani bennünket az alapokról?
- Miért nem fordul az ifjú Carsonhoz, a mérnöki részlegben? Öt érdekelték az efféle dolgok,
miel tt nálunk munkába állt. Intelligens fiú, sok érdekes beszélgetést folytattam vele.
- Megkeressük. Kösz, doki. Hívja a f nököt, amint el kerítette O'Neilt. Siessen. - Kikapcsolt.
Carson egyetértett Krathwohllal, de a sikerben kételkedett.
- O'Neil arrogáns és önfej . Egyszer dolgoztam alatta. Persze nem kérdéses, többet tud a
térszerkezet elméletér l, mint bárki él ember.
Carsont is bevonták a bizalmi gárdába, elmagyarázták neki a problémát. Elismerte, hogy
nem lát megoldást.
- Talán akkor miénk lesz a nagy áttörés - jegyezte meg bizakodón Clare. - Nekem vannak
ötleteim. Szóljon rám, ha tévedek, Carson.
- Mondja, f nök.
- Nos, a nehézkedési gyorsulás egy tömeggel rendelkez tárgy közelségének következménye,
így van? A normál földi gravitációt a Föld közelsége kelti. Nos, mi lenne, ha egy nagy
tömeget fölfüggesztenénk a bolygó felszínének egy bizonyos pontja fölé? Az nem
semlegesítené a Föld vonzását?
- Elméletileg igen. De ahhoz nagyon nagy tömegnek kellene lennie.
- Nem számit.
- Nem értett meg, f nök. Ahhoz, hogy egy bizonyos pontban semlegesítsük a Föld vonzását,
egy ugyanakkora méret bolygót kéne fölé függeszteni. Természetesen, mivel a hatás teljes
megszüntetésére nincs szükségünk, csupán a csökkentésére, ez elegend vé tenne egy kisebb
testet is, melynek gravitációs központja közelebb van a megadott ponthoz, mint a Földé. De
ez még nem elég. Mert míg a vonzás a távolság négyzetével fordított arányban n -
esetünkben ez az átmér fele -, addig a mi tömegünk ellenhatása az átmér köbével egyenes
arányban csökken.
- És ez mit jelent?
Carson el vett egy logarlécet, és pár pillanatig számolgatott. Aztán fölnézett. - Alig merek
válaszolni. Legalábbis egy kisebb aszteroidára lenne szükség, méghozzá tömör ólomból.
- Aszteroidákat máskor is mozdítottak már el.
- Igen, de mégis, mi tartaná fönn? Nem, f nök, nincs az az er forrás, amivel egy nagy
planetoidát a Föld felszínének egy meghatározott pontja fölött tarthatna.
- Nos, az ötlet azért nem volt rossz - mondta Clare elgondolkozva.
Grace sima homloka ráncokba szaladt, miközben a beszélgetést hallgatta. Most közbeszólt.
- A szavaiból úgy fogtam föl, minél kisebb és nehezebb az a valami, annál hatásosabban
használható föl. Mintha olvastam volna valahol, hogy van olyan anyag, aminek egyetlen
köbcentije is tonnákat nyom.
- A törpecsillagok magjában - bólintott Carson. - Ahhoz már csak egy hajó kellene, ami képes
néhány nap alatt fényéveket megtenni, egy berendezés, amivel egy csillag belsejében
bányászhatunk, és egy új térid elmélet.
- Na jó, ugorjunk.
- Egy pillanat - szólt Francis elgondolkozva. - A mágnesesség sokban hasonlít a
gravitációhoz, nem igaz?
- Hát... igen.
- Nem lehetne valahogy megmágnesezni a kisebb bolygókról érkezett vendégeket? Talán a
testfelépítésükben van valami rendkívüli?
- Az ötlet nem rossz - értett egyet Carson -, de bár a felépítésük valóban különbözik a
miénkt l, alapvet en nem más. k is csak szerves anyagból állnak.
- Azért az nem olyan egyértelm . Ha a disznóknak szárnya n ne, galambok lennének.
A sztereo jelzett. Krathwohl doktor közölte, hogy O'Neil a nyaralójában található, a
wisconsini Portage-ben. ö nem próbálta hívni, és nem is szívesen tenné, csak ha a f nök
mindenáron ragaszkodik hozzá.
Clare köszönetet mondott neki, aztán visszafordult a többiekhez.
- Csak az id nket vesztegetjük - jelentette ki. - Annyi éve dolgozunk már a szakmában,
tudhatnánk, hogy semmi értelme technikai kérdéseken törni a fejünket. Én nem vagyok
fizikus, és fogalmam sincs, hogy m ködik a gravitáció. Ez O'Neil szakterülete. Meg Carsoné.
Carson, robogjon föl Wisconsinba, és szerezze meg nekünk O'Neilt.
- Én?
- Maga. Operátorrá lépett el , ehhez ill fizetéssel. Ugorjon el a kiköt be, ott várja majd egy
rakéta és egy kredit-távíró. Hét-nyolc perc múlva már föl is szállhat.
Carson csak pislogott.
- Na, de mi lesz az itteni munkámmal?
- A mérnöki részleget mi értesítjük, csakúgy, mint a könyvelést. Induljon.
Carson válasz nélkül becélozta az ajtót. Mire elérte, már rohant.
Carson távozása után nem maradt semmi dolguk, míg a férfi vissza nem jelentkezik. Semmi
dolguk, kivéve hozzálátni a három másik bolygó és négy nagyobb hold fizikai és kulturális
környezetének újjáteremtéséhez, különös tekintettel az adott égitestek eltér tömegvonzására.
A megbízatás, bár szokatlan volt, nem jelentett nehézséget az Általános Szolgáltatónak.
Valahol vannak emberek, akik tudják a választ minden fölmerül kérdésre. A hatalmas
szervezet megindult, hogy megtalálja és alkalmazza ket. A magasabb szint operátorok
mindegyike, és a katalógusoperátorok nagy része is minden izgalom és kapkodás nélkül
fogadott egy efféle megbízást.
Francis behívott egy magasabb szint operátort. Nem is keresgélt, csupán az els szabad nevet
választotta a kijelz tábláról. Bármelyikük kész volt megtenni bármit. Elmagyarázta neki
részletesen a feladatot, aztán máris megfeledkezett róla. Biztosra vehette, hogy el lesz
végezve, méghozzá id ben. A lyukkártyagépek most egy ideig hangosabban kattognak,
sztereoerny k villannak föl, és a Föld minden szegletében eleven esz , fiatal emberek hagyják
ott eddigi munkájukat, és látnak neki a specialisták keresésének, akik majd elvégzik a
tulajdonképpeni munkát.
Francis visszafordult Clare felé. Az így szólt:
- Bárcsak tudnám, mire készül Beaumont. Még hogy tudományos konferencia, fúj!
- Azt hittem, téged nem érdekel a politika, Jay.
- Nem is. A legkisebb mértékben sem foglalkoznék vele, legyen akármilyen bolygóközi, ha
nem befolyásolná az üzletünket. De ha tudnám, mit terveznek, talán nagyobb szeletet
vághatnánk a tortából.
- Hát - szólt közbe Grace -, szerintem biztosra vehet , hogy a bolygók nehézfiúi ülnek össze
valami kényes alkut kötni.
- Igen, de vajon ki issza meg a levét?
- Gondolom, a Mars.
- Valószín nek hangzik. A vénusziaknak meg odalöknek valami csontot. Ebben az esetben
talán elgondolkozhatnánk kicsit egy összjupiteri kereskedelmi vállalkozáson.
- Nyugalom, fiacskám - figyelmeztette Francis. - Ha bármit is lépsz, fölkelted az emberek
érdekl dését. Ez titkos meló.
- Azt hiszem, igazad van. De azért tartsátok nyitva a szemeteket. Valahogy csak kihasíthatjuk
a magunk részét, miel tt az ügy véget érne.
Grace Cormet telefonja fölberregett. Kivette a zsebéb l, és beleszólt:
- Igen?
- Egy bizonyos Mrs. Hogbein Johnson óhajt önnel beszélni.
- Intézze el. Nem vagyok szolgálatban.
- De senkivel nem akar beszélni, csak önnel.
- Jól van. Kapcsolja be a f nök sztereójára, de maradjon azért bent a vonalban. Ha beszéltem
vele, visszaadom.
Életre kelt az erny , Mrs. Johnson húsos arcát mutatva, egy lapos képmez keretében.
- Ó, Miss Cormet - nyögött föl -, szörny tévedés történt. Ezen a gépen nincs sztereo.
- Mert Cincinnatiban rakják föl rá. Körülbelül húsz perc múlva.
- Biztos benne?
- Egészen biztos.
- Ó, köszönöm! Olyan megkönnyebbülés, hogy beszélhettem önnel. Tudja, épp azon
gondolkodom, hogy alkalmazom titkárn mnek.
- Köszönöm - válaszolta Grace nyugodtan -, de leszerz dtem ide.
- Milyen rülten fárasztó munka lehet az öné! Bontsa föl a szerz dést. - Sajnálom, Mrs.
Johnson, de nem. Viszlát.
Kikapcsolta a képerny t, és ismét a telefonba beszélt.
- Szóljon a könyvelésnek, hogy duplázzák meg a vén szatyor számláját. És többször nem
beszélek vele.
Azzal bontotta a vonalat, és az apró berendezést vadul visszalökte a zsebébe.
- Még hogy titkárn !
A vacsorán is túl voltak, és Clare hazatért már a lakására, amikor Carson jelentkezett. Francis
fogadta a hívást a saját irodájában.
- Sikerrel járt? - kérdezte, megpillantva Carson arcát.
- Mondhatni. Találkoztam O'Neillel.
- És? Megcsinálja a munkát?
- Ugye úgy értette, meg tudja-e csinálni?
- Na mondja már, meg tudja?
- Hát, ez fura egy dolog... nem gondoltam, hogy elméletileg lehetséges. De miután beszéltem
vele, most már egyértelm en annak tartom. O'Neil egészen új módon szemléli a térelméletet...
van egy kiadatlan tanulmánya is. Az az ember egy zseni.
- Nem érdekel - vágott közbe Francis -, hogy zseni vagy akár mongolidióta... Képes
megépíteni valamiféle gravitációcsökkent t?
- Azt hiszem, igen. Igazán azt hiszem.
- Remek. Alkalmazta?
- Nem. Ez a bökken . Ezért telefonáltam. A helyzet a következ : szerencsére nyugodt
hangulatában értem, és mivel valamikor együtt dolgoztunk, és talán nem bosszantottam fel t
annyiszor, mint a többi asszisztense, meghívott magához vacsorára. Rengeteget beszélgettünk
mindenfélér l (nem szabad siettetni), aztán el álltam az ajánlatunkkal. Enyhén érdekelte is,
mármint az ötlet, nem az ajánlat; elmesélte nekem az elméletét. De dolgozni nem hajlandó
rajta.
- Miért nem? Biztos nem ajánlott neki elég pénzt. Jobb lesz, ha én veszem kézbe.
- Nem, Mr. Francis, ön ezt nem érti meg. öt nem érdekli a pénz. Rettent gazdag, és mindene
megvan a kutatáshoz, meg minden máshoz is. Jelenleg azonban épp egy hullámmechanikai
elméleten dolgozik, és ezért nem is foglalkozik semmi mással.
- Megérttette vele, milyen fontos a mi ügyünk?
- Igen is, nem is. De leginkább nem. Próbáltam, de számára csak az a fontos, amit akar. Ez
amolyan intellektuális sznobizmus. Más emberek egyszer en nem számítanak neki.
- Jól van - mondta Francis. - Eddig jó munkát végzett. És most figyeljen. Amint én letettem,
hívja föl a végrehajtókat, és diktálja be nekik mindazt, amire emlékszik abból a gravitációs
elméletb l. Alkalmazzuk majd az utána következ legjobbakat, odaadjuk nekik a maga
információit, hátha merítenek bel le valamit ötletet. Addig is ráállítok egy csapatot dr. O'Neil
magánéletére. Valahol csak van egy gyenge pontja, csak meg kell találni. Talán titkos
ügyek...
- Azokon már rég túl van.
- ...vagy talán egy fattya, valami intézetben elrejtve. Majd meglátjuk. Maga maradjon ott
Portage-ben. Mivel nem tudja t alkalmazni, próbáljon meg munkába állni nála. Maga lesz a
mi beépített emberünk. Meg kell tudnunk, ha valamire vágyik, vagy valamit l fél.
- aztán nem fél semmit l. Ez az egy biztos.
- Akkor vannak vágyai. Ha nem pénz vagy n k, akkor valami más. Ez a természet rendje.
- Kétlem - felelte lassan Carson. - Hé, meséltem már a hobbijáról?
- Nem. Mi az?
- A porcelán. Különösen a Ming korabeli. Azt hiszem, övé a világ legszebb gy jteménye. És
tudom is, mire vágyik!
- Na bökje már ki, ember, bökje már ki. Ne dramatizálja nekem.
- Egy kis porcelántál vagy - edény, körülbelül tíz centi átmér , és öt centi magas. Valami
kínai neve van, ami azt jelenti: “A feledés virága.”
- Hmm... nem hangzik túl nagy dolognak. Úgy gondolja, eléggé kell neki?
- Nem gondolom, tudom. Lóg egy színes kép róla a dolgozószobájában, ahol mindig láthatja.
De nem szívesen beszél róla.
- Találja ki, kié, és hol van.
- Már tudom. A British Museumban. Ezért nem tudja megvenni.
- Vagy úgy - húzta el a száját Francis. - Akkor el is felejtheti. Folytassa. Clare lement Francis
irodájába, és megbeszélték a fejleményeket.
- Azt hiszem, szükségünk lesz Beaumontra - jegyezte meg, amikor végighallgatta a jelentést.
- Csak a kormány szerezhet meg bármit is a British Museumból.
Francis komoran meredt maga elé.
- Na, mi bajod van? Mi nem tetszik?
- Én tudom - szólalt meg Grace. - Emlékszel az egyezményre, amellyel Nagy-Britannia
belépett a bolygóközi konföderációba?
- Sosem voltam túl jó történelemb l.
- A lényeg az, kétlem, hogy a bolygó vezetése a múzeum bármelyik kincsére rátehetné a kezét
az angol parlament el zetes megkérdezése nélkül.
- Miért? Egyezmény ide vagy oda, a bolygó vezetése független. Ezt a Brazilincidens
alkalmával rögzítették.
- Hát persze. De a dolog akkor is kérdez sködést keltene az alsóházban, az pedig ahhoz
vezetne, amit Beaumont a leginkább el szeretne kerülni: minden kiderülne.
- Jól van, akkor mit ajánlasz?
- Azt mondom, Sance és én átslisszolunk Angliába, kideríteni, milyen szorosan rzik “A
feledés virágá”-t, valamint ki rzi, és mi a gyengéje.
Clare pillantása átvándorolt Francisre, aki jóváhagyóan, üres tekintettel meredt maga elé.
- Jól van - bólintott a f nök -, tiétek a buli. Kell egy különgép?
- Nem, van id nk, elmegyünk az éjféli járattal New Yorkból. Viszlát.
- Viszlát. Hívjatok föl holnap.
Amikor Grace másnap megjelent a f nök képerny jén, a férfi csak egyetlen pillantást vetett
rá, és fölkiáltott:
- Jóságos ég, kölyök! Mit csináltál a hajaddal?
- Rábukkantunk a fickóra - felelte Grace sz kszavúan. - A sz kék a gyengéi.
- A b rödet is kifehérittetted.
- Persze. Hogy tetszik?
- Elképeszt ... bár jobban szerettem a régi arcot. Mi a véleménye Sance-nek?
- t nem érdekli, hisz üzlet az egész. De hogy a tárgyra térjek, f nök, nincs túl sok
jelentenivalóm. F alatt kell elintéznünk a dolgot, máskülönben legalább egy földrengés kéne,
ha onnan bármit ki akarunk hozni.
- Ne csináljatok olyasmit, ami helyreállíthatatlan károkat okoz!
- Ismersz, f nök. Nem keverlek balhéba. De drága dolog lesz.
- Ez természetes.
- Egyel re ennyi. Holnap jelentkezem.
Másnap barna hajjal t nt föl.
- Hát ez? - kérdezte Clare. - Mi ez a maskarádé?
- Mégsem tetszettem neki eléggé sz kén - magyarázta Grace. - De végül csak ráhibáztam a
típusára.
- Sikerült?
- Azt hiszem, meglesz. Sance most állít föl egy kredit-távirót. Ha szerencsénk van, holnap
találkozunk.
A következ napon meg is érkeztek, ám látszólag üres kézzel.
- Nos? - kérdezte Clare -, nos?
- Zárd le a helyiséget, Jay - javasolta Francis. - Akkor beszélhetünk. Clare megnyomott egy
gombot, mire zavaróterek ölelték körül az irodát, valamivel még egy koporsónál is
elszigeteltebbé téve.
- Na mi van? - csapott le aztán. - Megszereztétek?
- Mutasd meg neki, Grace.
A n megfordult, egy darabig a ruhájában kutatott, aztán gyengéden a f nök asztalára
helyezett egy tárgyat.
Nem csak egyszer en szép volt, de maga a szépség. Egyszer , finoman ívelt alakján
semmiféle díszítés nem látszott, de nem is hiányzott róla. Az ember csupán suttogva mert
beszélni a jelenlétében, nehogy egy hirtelen hang elrepessze.
Clare feléje nyúlt, aztán meggondolta magát, és visszahúzta a kezét. Föléhajolt, és
belepillantott. Furcsán nehéz volt pillantásával megtalálni az edényke alját. Úgy t nt, mintha
egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedne, a fény kútjában fuldokolva.
Fölkapta a fejét, és pislogott.
- Istenem - suttogta -, istenem, nem is tudtam, hogy ilyesmi létezhet.
Grace-re pillantott, aztán Francisre. A férfi szemében könny csillogott, de az is lehet, hogy a
sajátja homályosult el csupán.
- Nézd, f nök - szólt Francis. - Nem tarthatnánk meg? Inkább mondjuk vissza a
megállapodást.
- Semmi haszna err l tovább beszélni - mondta Francis elcsigázottan. - Nem tarthatjuk meg,
nök. Nem lett volna szabad el adnom az ötlettel, neked meg nem lett volna szabad
hallgatnod rám. Hívjuk föl O'Neilt.
- Várhatnánk még egy napig, miel tt bármit is tennénk - húzódozott Clare. Szeme ismét
visszatért “A feledés virágá”-ra.
Grace a fejét rázta.
- Nem jó. Holnap csak még nehezebb lesz. Tudom.
Határozottan odasétált a sztereóhoz, és nyomkodni kezdte a gombjait.
O'Neil dühösen fogadta, amiért megzavarták, és kétszer olyan mérgesen, hogy a vészjelz
szignállal ugrasztották oda kikapcsolt képerny jéhez.
- Mit jelentsen ez? - követelte. - Hogy merészelnek zaklatni egy civil állampolgárt, amikor az
erny je is ki van kapcsolva? Beszéljenek, de ha nem találnak valami megfelel magyarázatot,
úgy éljek, beperelem magukat!
- Szeretnénk, ha nekünk dolgozna egy terven, doktor - kezdte nyugodtan Clare.
- Mi?!
O'Neil annyira meglep dött, csaknem elfelejtett haragudni is.
- Csak nem azt akarja mondani nekem, uram, hogy azért törtek rám magányomban, mert
szeretnék, ha maguknak dolgoznak?
- A fizetséget kielégít nek fogja találni.
Úgy látszott, O'Neil tízig számol, miel tt válaszolna.
- Uram - szólt aztán uralkodva magán -, vannak olyan emberek a világban, akik azt hiszik,
mindent és mindenkit megvásárolhatnak. Nekem elhiheti, nagyon nagyot tévednek. Én nem
vagyok eladó. Mivel úgy látom, maga is ezek közé az emberek közé tartozik, gondoskodni
fogok róla, hogy ez a kis csevely minél több pénzébe kerüljön. Az ügyvédeim majd
megkeresik. Jó éjszakát!
- Várjon egy percet - szólt Clare gyorsan. - Úgy tudom, önt érdeklik a porcelántárgyak...
- Na és ha igen?
- Mutasd meg neki, Grace.
A n a képerny höz emelte “A feledés virágá”-t, óvatosan, tiszteletteljesen tartva.
O'Neil egy szót sem szólt. Csal el rehajolt, és bámulta. Mintha át akarna bújni a képerny n.
- Honnan szerezték? - nyögte ki végre.
- Az nem számít.
- Megveszem maguktól... bármi áron.
- Nem eladó. De megkaphatja, ha egyezségre jutunk. O'Neil végigmérte.
- Lopták.
- Nagyon téved. De nem is találna senkit, aki komolyan venné a vádját. Ami a munkát illeti...
O'Neil levette szemét a tálkáról.
- Mit akarnak t lem?
Clare elmagyarázta neki a problémát. Amikor befejezte, O'Neil megcsóválta a fejét.
- Ez nevetséges - mondta.
- Okunk van azt hinni, hogy elméletileg lehetséges.
- Ó, hát persze! Elméletileg a halhatatlanság is lehetséges. Csak éppen még senkinek sem
sikerült elérni.
- Szerintünk ön képes rá.
- Igazán kedves. Hé! - szegezte hirtelen rá az ujját O'Neil a képerny n át. - Maga akasztotta a
nyakamba azt a Carson gyereket!
- A parancsaimnak engedelmeskedett.
- Akkor, uram, nem tetszenek nekem a maga módszerei.
- De mit szól a megbízáshoz? És ehhez? - mutatott Clare az edényre.
O'Neil megint a porcelántárgyra bámult, s közben a bajuszát rágcsálta.
- Tegyük föl - szólalt meg végül -, hogy becsülettel megpróbálom, minden tudásomat latba
vetve, megoldani a problémájukat, de nem sikerül.
Clare a fejét csóválta.
- Csak az eredményekért fizetünk. Ó, a fizetsége természetesen nem ez. Ez csupán egy
jutalom, arra az esetre, ha sikerrel jár.
Úgy látszott, O'Neil már-már beleegyezik, aztán hirtelen így szólt:
- Talán csak egy holográfiai akar átverni. Ezen az átkozott képerny n át nem állapithatom
meg.
Clare vállat vont.
- Jöjjön el, és nézze meg személyesen.
- Megteszem. Meg bizony. Maradjon ott, ahol van. Hol van? És a fenébe is, mi a neve?
Két óra múlva beviharzott.
- Maga átvert engem! A “Virág” még mindig Angliában van. Lenyomoztattam. Én... én
megbüntetem magát ezért, uram, a saját két kezemmel fojtom meg!
- Higgyen a szemének - válaszolta Clare. Oldalt lépett, és teste így már nem takarta el O'Neil
el l az asztalon álló tárgyat.
Hagyták, hadd bámulja. Tiszteletben tartották vágyát a csöndes vizsgálódásra. Hosszú id
után a férfi visszafordult feléjük, de még mindig nem szólt.
- Nos? - kérdezte Clare.
- Megépítem a nyavalyás szerkezetüket - mondta O'Neil rekedten. - Útközben idefelé rájöttem
egy megoldásra.
Beaumont személyesen jött el szemlét tartani a konferencia kezdetét megel utolsó napon.
- Vegye ezt érdekl látogatásnak, Mr. Clare - szögezte le. - Egyszer en szeretném kifejezni
személyes köszönetemet a munkáért, amit végeztek. És persze elhoztam ezt.
Ez az “ezt” a Központi Banknál beváltható számla volt. Clare elvette, átfutotta, bólintott, és az
asztalára rakta.
- Ezek szerint - szólt - a kormány elégedett a szolgálatainkkal.
- És ez még enyhe kifejezés - biztosította Beaumont. - Az igazsághoz hozzátartozik, én
magam sem hittem, hogy ennyi mindenre képesek. Úgy látom, mindenre gondoltak. A
callistói delegáció éppen a várost járja az önökt l kapott mobil tartályban, és a látnivalókat
csodálja. El vannak ragadtatva. Bizalmasan közlöm, azt hiszem, a szavazásban egyhangúlag
mellénk állnak.
- A gravitációs pajzsok ezek szerint jól m ködnek?
- Tökéletesen. Magam is jártam a városnéz tartályukban, miel tt átadtam volna nekik. Olyan
könny nek éreztem magam, mint egy tollpihe. Túl könny nek is... csaknem elfogott az
rbetegség. - Cinikusan elmosolyodott. - A jupiteriek lakosztályaiban is jártam. Az aztán
egészen más tészta.
- Hát, bizony, más - értett egyet Clare. - A normális súly két és félszerese elég nyomasztóan
hat az emberre, hogy finoman fejezzem ki magam.
- Nehéz feladat volt, de f , hogy jó a vége. Most mennem kell. Ó, igen, még valamit...
beszéltem doktor O'Neillel a találmánya esetleges más irányú hasznosításáról. Hogy
leegyszer sítsem a dolgot, kérem, osszák meg velem, az Általános Szolgáltató mivel tudta t
együttm ködésre bírni.
Clare elgondolkodva bámulta “A síró Buddha”-t, s közben a hüvelykujját harapdálta.
- Nem - szólalt meg végül -, nem. Attól tartok, az nehéz lenne.
- Ugyan miért? - kérdezte Beaumont. - Csupán szeretnénk elkerülni egy bírósági ügyet, és az
ezzel járó id veszteséget. Készen állunk értékelni is a szolgálatukat.
- Hmm. Attól tartok, nem egészen érti meg a helyzetet, Mr. Beaumont. Tudja, vannak
bizonyos kérdések, amelyeket máshogy határozott meg a mi szerz désünk doktor O'Neil-lel,
mint az önöké velünk. Önök a szolgálatainkat kérték, és bizonyos ingóságokat, természetesen
díjazás fejében. Ez eddig rendben is volna. Ám a mi szerz désünk doktor O'Neillel f állású
alkalmazottunkká tette t egy meghatározott id re. Kutatási eredményei és találmányának
szabadalma tehát teljes egészében az Általános Szolgáltató tulajdonát képezi.
- Valóban?- kérdezte Beaumont. - Doktor O'Neil másként képzeli.
- Doktor O'Neil téved. De komolyra fordítva a szót, Mr. Beaumont... ön azt kérte t lünk, hogy
képletesen szólva, ágyút építsünk, lel ni egy verebet. Valóban azt várná t lünk, mint
üzletember, hogy egyetlen lövés után eldobjuk azt az ágyút?
- Azt hiszem, nem. Mégis, mit akarnak tenni?
- Szeretnénk kereskedelmileg kiaknázni a gravitációmodulátorban rejl lehet ségeket. Azt
hiszem, egész jó árat kaphatnánk bizonyos hasznosításaiért, mondjuk a Marson.
- Igen. Igen, azt hiszem, igaza van. De hogy kegyetlenül szinte legyek, Mr. Clare, attól
tartok, ez lehetetlen. Alapvet fontosságú államérdekb l ezt a találmányt csakis a Föld lakói
vehetik igénybe. S t amennyiben vezetésünk szükségesnek találja, állami monopóliummá
min sítheti.
- Azt már eldöntötték, hogyan hallgattatják el O'Neilt?
- A megváltozott körülményeket figyelembe véve azt kell mondjam, nem. Ön mire gondolt?
- Egy vállalat részvénytulajdonosává és elnökévé tenném. A mi egyik eszesebb, fiatal
emberünk intézhetné a valódi irányítást. - Clare Carsonra gondolt. - Részvényb l úgyis van
elég - tette hozzá, és Beaumont arcába bámult.
A férfi nem vette észre a csapdát.
- Gondolom, ez a cég a kormány ellen rzése alatt m ködne... mely egyben annak egyedüli
ügyfele lenne?
- Err l van szó.
- Hmm... igen, ez megvalósíthatónak látszik. Talán jobb lesz, ha beszélek doktor O'Neillel.
- Parancsoljon.
Beaumont fölhívta O'Neilt, és halkan beszélni kezdett vele. Legalábbis halkan beszélt.
O'Neil azonban mintha szét akarta volna üvölteni a mikrofont. Clare elküldött Francisért és
Grace-ért, aztán elmagyarázta nekik, mir l van szó.
Beaumont elfordult a képerny l.
- A doktor beszélni szeretne önnel, Mr. Clare.
O'Neil fagyosan mérte végig.
- Mi ez a halandzsa már megint, uram? Mi az, hogy az O'Neil-effektus az önök tulajdona?
- Ez szerepelt a szerz désében, doktor. Hát nem emlékszik?
- A szerz désben?! El sem olvastam azt az átkozott papírt. De egyet máris mondhatok:
bíróság elé viszem az ügyet. Megmutatom, hogy bel lem nem csinálhatnak bolondot.
- Egy pillanatra csillapodjon le, doktor! - csitította Clare. - Távol áll t lünk, hogy
tisztességtelenül kihasználjunk egy jogi apróságot. Az ön érdekeinek itt senki sem ellensége.
Hadd vázoljam, mire is gondoltunk... - Gyorsan végigfutott a terven. O'Neil hallgatta, de
arckifejezése nem enyhült meg.
- Ez engem nem érdekel - közölte nyersen. - T lem akár zsebre vághatja a kormány az
egészet. Gondoskodom is róla.
- Egy utolsó feltételt még nem emlitettem - folytatta Clare.
- Ne fáradjon,
- Kénytelen vagyok. Tudom, hogy riemberek közti megállapodás kötelez, mégis muszáj
megemlítenem. Ön eltulajdonította “A feledés virága”-t.
O'Neil fölkapta a fejét.
- Hogy érti azt, hogy eltulajdonítottam? Az enyém. Érti? Az enyém.
- Az öné - mondta Clare. - Mindazonáltal cserébe a koncessziókért, amiket a szerz dés
értelmében az ön nevében intéztünk, szeretnénk mi is valamit.
- Mit? - csattant föl O'Neil.
A tálka említése összezúzta magabiztosságát.
- A tárgy az öné, és ez így is marad. De adja a szavát, hogy én, Mr. Francis és Miss Cormet
id l id re megszemlélhetjük, méghozzá elég gyakran.
O'Neil hitetlenkedve pillantott rá.
- Úgy érti, egyszer en csak el akarnak jönni megnézni?
- Ennyi az egész.
- Csak hogy gyönyörködhessenek benne?
- Úgy van.
O'Neil újfajta tisztelettel pillantott rá.
- Korábban nem értettem meg önt, Mr. Clare. Bocsánatát kérem. Ami pedig a javaslatát
illeti... tegyen, amit jónak lát. Engem nem érdekel, ön, Mr. Francis és Miss Cormet akkor
jönnek el megnézni a “Virág”-ot, amikor csak akarnak. A szavamat adom.
- Köszönöm, doktor O'Neil... mindannyiunk nevében. - Kikapcsolt, amilyen gyorsan csak
tudott, méltósága meg rzése mellett. Beaumont is megnövekedett tisztelettel bámulta.
- Azt hiszem - szólalt meg -, legközelebb nyugodt lélekkel önre bízok minden részletet. Én
most távoznék is. Agy , uraim... és Miss Cormet. Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Grace
megjegyezte:
- Akkor hát minden elrendez dött.
- Igen - mondta Clare. - “Megsétáltattuk a kutyáját.” O'Neil is megkapta, amit akart, és
Beaumont is, s t többet.
- Mégis, mi után fut?
- Nem tudom, de gyanítom, hogy akar lenni a Naprendszer Föderációjának els elnöke, ha
egyáltalán létrejön valaha ilyesmi. Az ászokkal, amiket az ölébe ejtettünk, talán sikerül is
neki. Fölfogtátok ti egyáltalán az O'Neil-effektusban rejl lehet ségeket?
- Nagyjából - mondta Francis.
- Gondoltatok arra, hogy forradalmasíthatja az rhajózást? Vagy mennyi új lehet séget
biztosít a gyarmatosítóknak? Vagy a szórakozni vágyóknak? Már ez maga egy kisebb vagyon.
Képzeljétek csak el, mekkora üzlet lesz. Szerintem óriási.
- És mi lesz mindebb l a miénk?
- Hogy mi lesz a miénk: Hát a pénz, öregfiú. Rengeteg, rengeteg pénz. Mindig is jó kereset
lesz megadni az embereknek, amit akarnak. - Fölpillantott a skót terrieres védjegyre.
- Pénz - ismételte Francis. - Hát igen.
- Mellesleg - tette hozzá Grace -, a “Virág”-ot is megnézhetjük, amikor csak akarjuk.
Németh Attila fordítása
Robert A. Heinlein
A HOSSZÚ VÁRTA
- Nem is lesz háború - hárította el a gyanút Towers -, csak egy kis lélektani demonstráció. Egy
vagy két jelentéktelen város. Egy kis érvágás, az igazi háború elkerülésére. Egyszer számtani
velet az egész.
A Holdbázisról kilenc hajó röppent föl az rbe. A szabad térbe kiérve nyolcan kört alkottak a
kilencedik, a legkisebb körül. Ebben az alakzatban repültek egészen a Földig.
A legkisebbik hajón tengernagyi jelzés ékeskedett... mégsem volt a fedélzetén egyetlen eleven
lélek sem. Nem is volt tulajdonképpen utasszállító, hanem automata robotgép, amilyeneken
radioaktív rakományt szállítanak. Ezen az útján csupán egy ólomkoporsót és egy Geiger-
detektort vitt a fedélzetén... és az utóbbi egy pillanatra sem pihent.
.. részlet a Tíz év múlva c. vezércikkb l.
2009. június 17. A New York Times irattárából.
1.
Johnny riadtan nyitotta ki a szemét. Elszunyókált. Közben ugyan nem engedte el a szíjat, de
azért összerázkódott, amint tudatára ébredt a dolognak.
Talán mégis hatástalanítania kellene a bombát, abban a reményben, hogy úgysem merik
kipiszkálni innen? De az árulásért Towers nyakán máris rajta van a hurok, az ezredes éppen
meg is kockáztathatja. Ha kiiktatja a kapcsolást, számára biztos a halál, Towers pedig
megkaparintja a bombákat. Neem, ha már eddig eljutott, nem hagyhatja, hogy a kislánya
valami sötét diktatúrában n jön fel, csak azért, mert neki szundítani támadt kedve.
A Geiger-számláló csipogásának hallatán eszébe jutott a fojtóáramkör használata. A
helyiségben nyilvánvalóan fokozódott a radioaktivitás, bizonyára a bombaagyak szétverése
miatt, hiszen azoknak alkatrészei egész biztosan sugárfert zöttek... túl hosszú ideje
tartózkodnak a plutónium veszélyes közelségében. El is kotorta a jelz csíkját. A sötét sáv
gyorsan haladt a vörös vonal felé. Visszatette a helyére és halkan mormolta maga elé:
- Jobb, ha minél gyorsabban kikecmeregsz ebb l a zsákutcából, fiacskám, különben úgy
világítasz majd, akár egy óra számlapja.
Ez persze csak afféle költ i fordulat volt... a sugárfert zött eleven szövet nem fénylik, csak
egyszer en lassan elhal.
Ismét kivilágosodott a képerny és Towers arca jelent meg rajta.
- Dahlquist? Beszélni akarok magával!
- Rajta, dobja föl a labdát!
- Ismerje el, hogy csak bosszantani akart bennünket!
- Bosszantani, egy nyavalyát... meg kellett állítanom.
- Megállítani? Pillanatnyilag. Hamarosan újabb bombákat kapok...
- Hazudik.
- ...de mindenképpen lelassítja a dolgot. Lenne egy javaslatom.
- Nem érdekel.
- Várjon. Ha ez az egész lezajlik, én leszek a világkormány feje. Ha hajlandó
együttm ködni... még most is... megteszem magát kabinetf nökömmé.
Johnny megmondta neki, mit csináljon a javaslatával.
- Ne legyen ilyen ostoba - gy zködte Towers. - Mire megy vele, ha meghal?
- Micsoda els osztályú, mocskos alak maga, Towers - hördült föl Johnny. - El bb emlegette
a családomat. Hát inkább halottnak lássam ket is, mintsem egy ilyen kétbájtos agyú
Napóleon uralma alatt éljenek, mint maga! Most pedig t njön el... végig kell gondolnom
egyet-mást.
Towers kikapcsolt.
Johnny megint el húzta a filmet. Nem látszott ugyan sötétebbnek, de emlékeztette rá, hogy
fogytán az ideje. Éhes volt és meg is szomjazott... mellesleg ébren sem maradhat örökké.
Négy nap kell hozzá, hogy egy hajó ideérjen a Földr l... hamarabb nem várhat segítséget.
Négy napot pedig semmiképpen sem bírhat ki... ha a sötét sáv átlépi a vörös vonalat, neki
vége.
Egyetlen esélye az, hogy helyrehozhatatlanul megrongálja a bombákat és kimenekül innen,
miel tt még az a film teljesen elsötétül.
Elgondolkodott rajta, hogyan is folytassa, azután nekiveselkedett. Súlyt akasztott a
kioldószerkezetre és valami zsinórt kötözött hozzá. Remélte, hogy, ha Towers berobbantja az
ajtót, a halála el tt még lesz ideje megrántani.
Kínálkozott egy egyszer , de vesz dséges mód a bombák olyan mérv megrongálására, hogy
a Holdbázison sehogy se lehessen helyrehozni ket. A szivüket két-két plutónium félgömb
alkotta, amelyek felületét simára csiszolták, hogy összecsapódásukkor hajszálpontosan
érintkezzenek. Másképpen nem jöhetne létre a láncreakció, amely az atomrobbanást okozza.
Johnny hozzálátott az egyik bomba szétszereléséhez.
El ször le kellett vernie négy kallantyút, azután összezúznia a bels szerkezetet véd
üvegburkot. Ett l megszabadítva a bomba már könnyen szétjött. Végül két csillogó,
tükörfényes félgömb hevert el tte.
Egy kalapácsütés... és az egyik többé már nem volt tökéletes. Még egy ütés, és a másik
üvegtömbként kettérepedt... pont a megfelel helyen találta el a kristályszerkezetét.
Órákkal kés bb, halálosan kimerülve vánszorgott vissza a fölpeckelt bombához. Nyugalmat
kényszerített magára, és kísérteties óvatossággal “lefegyverezte”. Hamarosan az utolsó
ezüstös félgömbök is használhatatlanok voltak. Többé nem volt bevethet bomba a teremben,
viszont a padlóján dús halomban hevertek az ismert világ legértékesebb, legmérgez bb és
leghalálosabb fémjének darabjai.
Johnny végignézett a gyilkos halmazon.
- Föl a szkafandert, és kifelé innen, fiacskám - mormolta félhangosan. - Kíváncsi vagyok, mit
szól mindehhez Towers?
A polc felé lépett, hogy visszategye helyére a kalapácsot. Menet közben a Geiger-számláló
vadul fölrikoltott.
Maga a plutónium alig hat erre a m szerre, a bel le származó másodlagos fert zöttség viszont
annál inkább. Johnny a kalapácsra pillantott és közelebb tartotta a detektorhoz. A m szer
szabályosan felüvöltött.
Johnny sietve elhajította és az rruhája után kapott.
Menet közben a számláló ismét fölcsipogott. Abban a pillanatban megtorpant. Egyik kezét
hozzáközelítette az érzékel jéhez. A csipogás folyamatos szirénázássá er södött. Egy helyben
állva benyúlt a zsebébe és el húzta az indikátorfilmet. Egyik végét l a másikig teljesen
elfeketedett.
3.
Az él testbe behatoló plutónium gyorsan eljut a csontvel be. Nincs segítség ellene... az
áldozatnak vége. A bel le sugárzó neutronok áthatolnak a testen, ionizálják a szöveteket,
radioaktív izotópokká alakítják az atomjaikat, rombolnak és gyilkolnak. A végzetes dózis
hihetetlenül csekély. Egy közönséges sómorzsa tizedrészényi tömeg több mint elegend . Ez a
mennyiség a legparányibb nyíláson is behatolhat. A történelmi Manhattan-program idején az
egyetlen hatékony els segélynyújtási módnak az azonnali amputációt tekintették.
Johnny mindezzel tisztában volt, de már nem izgatta a dolog. Letelepedett a padlóra,
rágyújtott egy elgörbült cigarettára, és elgondolkodott. Tudatán végigcikáztak hosszú
rszolgálatának eseményei.
Ráfújta a füstöt a Geiger-számláló érzékel jére és közönyösen elmosolyodott a fölgyorsuló
csipogás hallatán. Lám, már a lélegzete is “forró”... a véréb l kiváló szén-dioxid is biztosan
carbon-14-es izotópot tartalmaz. De már ezzel sem tör dött.
Többé semmi értelme, hogy megadja magát, és Towersnek sem szerzi meg ezt az elégtételt...
hosszú vártáját inkább itt fejezi be. Mellesleg a blöff fönntartásával, hogy az egyik bomba
bármikor fölrobbanhat, még attól is visszatarthatja ket, hogy összeszedjék a
robbanószerkezet elkészítéséhez szükséges nyersanyagot. Hosszabb távon még ez is fontos
lehet.
Meglep dés nélkül vette tudomásul, hogy nincs is elkeseredve. Eltöltötte az édes érzés, hogy
többé semmire sincs semmi gondja. Nem fájt semmije, nem érzett kényelmetlenséget, s t már
éhes sem volt. Fizikailag még teljesen jól volt és az agya is normálisan m ködött. Halott volt,
persze... tökéletesen tudta, hogy vége. Egy ideig azonban még mindig járkálhat, lélegezhet,
láthat és érzékelhet...
Még csak magányosnak sem érezte magát. Nem volt egyedül. Vele voltak a társai... a
legényke, ujjával a ravaszon, Bowie ezredes, aki halálos betegen is ragaszkodott hozzá, hogy
átvigyék a frontvonalon, a haldokló kapitány Chesapeake mellett, ajkán még mindig a
hallhatatlan kihívás kiáltásával, Rodger Young, amint a sötétségbe mereszti a szemét. Mind
köré sereglettek a homályos bombakamrában.
És, persze, ott volt Edit. ö volt az egyetlen, akivel egyáltalán tör dött. Johnny csak azt
kívánta, hogy tisztábban láthassa az arcát. Talán haragszik rá? Vagy inkább büszke és boldog?
Büszke, de boldogtalan... most már világosabban látta, s t még a keze érintését is érezte.
Teljesen megnyugodott.
A cigarettavég egyszer csak a körmére égett. Még egy utolsót szívott bel le, a füstöt ráfújta a
Geiger-számlálóra és elnyomta a csikket. Ez volt az utolsó szál. összeszedte hát a szétszórt
csikkeket és a zsebében talált papírdarabkában csavart magának egy “koporsószeget”.
Komótosan rágyújtott, hátrad lt, úgy várta, hogy Edit képe ismét megjelenjen el tte.
Tulajdonképpen nagyon boldog volt.
Még mindig a bombarekeszhez támaszkodva ült, utolsó, maga csinálta cigarettája kih lten
hevert mellette, amikor újból megszólalt a hangszóró.
- Johnnyl Hé, Johnny! Hallasz engem? Kelly vagyok. Vége az egésznek! Leszállt a Lafayette
és Towers szétpukkantotta az agyát. Johnny! Válaszolj!
Amikor kinyitották a küls ajtót, az els behatoló egy hosszú pózna végén Geiger-számlálót
tartott maga elé. A küszöbnél megtorpant és sietve kihátrált.
- Hé, f nök! - kiáltott hátra. - Jobb lesz, ha hoznak valami hordágyat és... izé... egy
ólomkoporsót is.
A kis hajónak és kíséretének négy napjába került, mire leért a Földre. E négy nap alatt a
bolygó egész lakossága leste a megérkezését. Kilencvennyolc órán keresztül minden
reklámm sor lekerült a tévéképerny kr l. Helyette gyászindulók zengtek: a Saul
Halálindulója, a Walhalla-nyitány, az Istenhozzád és a támaszpont saját “Leszállópálya” cím
éneke.
A kilenc hajó a Chicago rkiköt ben ért földet. A koporsót egy automata vontató emelte ki a
kis hajóból. Utána a hajócskát feltöltötték üzemanyaggal és hiperbolapályára kil tték a távoli
rbe, hogy többé soha, senki se használhassa semmire.
A vontató elszállította a koporsót Illinois állam városkájába, ahol Dahlquist hadnagy
született... egész úton a gyászindulók dallamától kísérve. Ott föltette egy emelvényre, amely
körül kordon jelölte ki a biztonságos távolságot. Súlyba tett fegyverrel, lehajtott f vel
rharcosok álltak dísz rséget a kordon mellett. Kívülük hatalmas tömeg ver dött össze... és
tovább zengtek a gyászdalok.
Hosszú id múltán, sokkal, de sokkal azután, hogy a ráhordott virághalom régen elhervadt, az
ólomkoporsó fölé márványszarkofágot építettek... ahogy az ma is látható.
Füssi-Nagy Géza fordítása
Robert A. Heinlein
AZOK
Olyan mindegy; ha jól sejti, akkor már úgyis tisztában vannak vele, hogy rájött a
cselszövésükre, miért titkolná hát, ami nyilvánvaló. Hagyni kell, hogy próbálják meggy zni az
ellenkez jér l. Ha lúd, legyen kövér! A pokolba is!
Öröm! Körös-körül csupa öröm! Jó érzés volt a hozzá hasonlók között lenni, hallani a minden
él l kisugárzó zenét, ahogy az mindig is volt és mindig is lesz, jó volt tudni, hogy körülötte
minden él és tud róla, és részesül bel le, mint ahogy is részesül bel lük. Jó volt létezni, jó
volt tudni a sokaság egységét és az egyes sókféleségét. Csupán egy kellemetlen gondolat
gyötörte - a részletekre már nem emlékezett -, de aztán az egész elillant, soha nem is létezett;
nem is tudja, hogy férhetett meg benne.
A szomszéd kórterem kora reggeli neszei átitatták az álomittas testet, amely itt szolgált neki,
és fokozatosan ráébresztették a kórterem valóságára. Az átmenet annyira zökken mentes volt,
hogy tökéletesen emlékezett mindenre, hogy mit és miért csinált. Moccanás nélkül feküdt és
élvezte a magára öltött test nyers, ám cseppet sem kellemetlen tunyaságát. Furcsa, hogy
minden cselszövésük és agyafúrtságuk ellenére valaha is megfeledkezett róla. De most, hogy
kezébe kaparintotta a kulcsot, gyorsan helyére tesz mindent ezen a fura helyen. Rögvest be
fogja hívni ket és meghirdeti az új rendet. El re élvezi öfényessége arckifejezését, amikor rá
fog döbbenni, hogy a játszmának vége...
A megfigyel ablak kattanása és a zárban megforduló kulcs zörrenése vágta el gondolatai
fonalát. A délel ttös ápoló fürgén benyomult a reggelivel és az asztalra helyezte a tálcát.
- 'Reggelt, uram. Szép napos id nk van - az ágyba kéri, vagy föl óhajt kelni?
Ne válaszolj! Ne figyelj oda! Ne hagyd, hogy eltereljék a figyelmedet! Ez hozzá tartozik a
tervükhöz. - De már kés , túl kés ! Érezte, ahogy egyre siklik, zuhan, visszahuppan abba a
hamis világba, amelybe bezárták. Minden kicsúszott alóla, egyetlen asszociáció sem maradt,
amelyben megkapaszkodhatnék az emlékezete. Semmi sem maradt, csak a veszteség
szívfájdító érzése és az elmaradt katarzis éget kínja.
- Hagyd csak ott, ahol van. A többit bizd rám.
- Rendi-bendi - kedélyeskedett az ápoló, és nagy garral eltávozott, lármásan bezárva maga
után az ajtót.
Utána még sokáig feküdt, minden idegszála égett a kíntól. Végre kikászálódott az ágyból és
határtalan boldogtalanságában megpróbálta a szökési tervre összpontosítani a figyelmét. Ám
az a lelki megrázkódtatás, amit a saját létezési síkjáról való hirtelen visszarántás okozott neki,
mély sebet ejtett rajta és alaposan fölkavarta a lelkét. Elméje ragaszkodott hozzá, hogy az
épít gondolatok helyett a kétségein rágódjék. Lehetséges lenne, hogy mégis igaza van a
doktornak és nem az egyetlen, aki nyomorult dilemmájával vívódik? Lehetséges lenne,
hogy egyszer en paranoiás és téves önértékelésben szenved?
Lehetséges lenne, hogy ebben a ragacsos kulimászban, amely körülveszi, minden egyes lény
egy-egy magányos énnek a börtöne, amelyben tehetetlen, vak és néma, örökös és dermeszt
magányra van ítélve? És Alice arcán a szenvedés, amelyet okozott neki, valóban h tükre
volt a bens gyötrelemnek, és nem puszta színjátszás, amelynek az volt a célja, hogy t
engedelmes bábbá alázzák a mesterkedéseikben ?
Valaki kopogott az ajtón.
- Tessék! - szólt ki anélkül, hogy fölpillantott volna. Nem nagyon érdekelte, hogy ki tolakszik
be hozzá.
- Drágám - szólította meg egy jól ismert hang tétován.
- Alice! - pattant föl meglepetten és a jövevény felé fordult. - Ki engedett be?
- Nagyon kérlek, drágám. Látni akartalak.
- Ez nem igazság. Ez nem igazság - motyogta inkább maga elé, mint az asszonyhoz. - Miért
jöttél ide?
Az asszony alakjából nem várt méltóság sugárzott. Bájos gyermekarcát beárnyékolta a bánat,
de az alól is kisugárzott a szokatlan eltökéltség.
- Szeretlek - mondta csendesen. - El zhetsz magadtól, de azt nem tilthatod meg, hogy
szeresselek és megpróbáljak segíteni rajtad.
A férfi kínzó tanácstalanságában elfordult. Mégiscsak félreismerte volna t? Mégiscsak
megbújna ott e húsból és hangokból összetákolt kerítés mögött egy lélek, amely igazán
vágyódik az övéhez? Mintha szerelmesek suttognának a sötétben:
- Ugye megértesz engem?
- Igen, kicsi szivem, megértelek.
- Akkor ugye mit sem számít, mi történik velünk, amíg együtt vagyunk és megértjük... -
Szavak, szavak, a csupasz falról üresen visszahulló szavak! Nem, lehetetlen, hogy tévedett
volna! Tedd újra próbára.
- Miért tartattad meg velem azt az omahai állást?
- De hát én nem ragaszkodtam hozzá, hogy tartsd meg. Én csupán arra hívtam föl a
figyelmedet, hogy kétszer is gondoljuk meg, miel tt...
- Hagyjad csak, hagyjad. - Puha kezek és édes arcocska gyöngéd er szakkal mindig
meggátolták abban, hogy azt tegye, amit a szíve diktál. És mindig a legjobb szándékkal, a
legjobb szándékkal, de úgy, hogy sosem sikerült megtennie azokat a buta, esztelen dolgokat,
amelyekr l pedig bizton tudta, hogy érdemes lett volna megtennie. Gyia, gyia, csak rajta,
szüntelenül sarkallta egy angyalarcú zsoké, nehogy egy percre is megállj és elgondolkozz.
- Miért akartad mindenáron megakadályozni azon a napon, hogy visszamenjek az emeletre?
Az asszony mosolyt er ltetett az arcára, a szemét azonban már elöntötték a könnyek.
- Honnan tudhattam volna, hogy ez olyan fontos neked? Nem akartam, hogy lekéssük a
vonatot.
Kis dolog volt, jelentéktelen semmiség. Maga sem tudta, miért akart mindenképpen
visszatérni az emeleti dolgozószobájába, amikor már ott álltak útra készen egy rövid
vakációra. Esett az es , és az asszony er sködött, hogy ha nem sietnek, nem érnek ki id ben
az állomásra. Saját magát meg a feleségét is meglepte a csökönyössége, amikor hasonló
helyzetekben sohasem szokott makacskodni.
De most félretolta az asszonyt és fölrohant a lépcs n. Ám még akkor sem történt volna
semmi, ha - teljesen fölöslegesen - el nem húzza a hátsó ablakról a függönyt.
Igazán kis ügy volt. A ház elüls frontján zuhogott az es . A hátsó oldalon viszont hétágra
sütött a nap, es nek semmi jele.
Elég sokáig állt ott az ablaknál és bámult a valószer tlen napsütésbe, és próbálta átrendezni
magában a saját világegyetemét. Régen elfojtott kétségei egyszerre új megvilágításba kerültek
ennek az apró, ám teljességgel megmagyarázhatatlan ellentmondásnak a fényében. Ekkor
megfordult, és észrevette, hogy az asszony ott áll a háta mögött.
Azóta is hasztalanul próbálja kitörölni az emlékezetéb l azt a kifejezést, amit elkapott az
asszony arcán.
- Mi van az es vel?
- Az es vel? - ismételte az halk, zavart hangon. - Ja, az es vel. Mi lenne? Esik. - Csakhogy a
dolgozószobám ablaka el tt nem esik.
- Hogyan? Már hogyne esne! Észrevettem, hogy egy pillanatra el bújt a nap a felh k közül,
ennyi az egész.
- Szamárság!
- De drágám, mi köze van az id járásnak hozzád meg hozzám? Mit számít az, hogy esik vagy
nem esik? - Félénken odalépett hozzá és apró kezét a karja alá dugta. - Én felelek talán az
id járásért?
- Szerintem igen. És most menj.
Az asszony visszahúzta a kezét, tétován végigsimította az arcát, nyelt egyet és szilárdnak
szánt hangon azt mondta.
- Rendben van. Elmegyek. De ne felejtsd el, hogy bármikor eljöhetsz, ha akarsz. És ha
szükséged van rám, engem megtalálsz. - Megtorpant egy pillanatra, aztán tétován hozzátette: -
Nem óhajtasz... egy búcsúcsókot adni?
De nem válaszolt, sem szavakkal, sem a tekintetével. Az asszony egy darabig még
várakozóan nézett rá, aztán megfordult, tapogatózva megkereste a kilincset és elrohant.
Az Alice néven ismert lény anélkül, hogy megállt volna alakot váltani, a gyülekez helyre
sietett.
- Ezt az eseménysort meg kell változtatni. Többé képtelen vagyok befolyásolni a döntéseit.
Azok számítottak erre, mégis alaposan fölzaklatta ket a hír. öfényessége az els
manipulátorhoz fordult:
- Tüstént készülj fel a kiválasztott emlékezetsor összeállítására.
Az els operátornak pedig azt mondta öfényessége:
- Az extrapolcáió azt mutatja, hogy az ideje szerinti két vagy három napon belül meg akar
szökni. Ez az eseménysor els sorban azért mondott cs döt, mert az es zést elmulasztottuk
körülötte mindenüvé kiterjeszteni. Vedd ezt figyelembe.
- Megkönnyítené a dolgunkat, ha megértenénk a motivációit.
- Dr. Hayward min ségében magam is gyakran gondoltam erre - jegyezte meg öfényessége
csíp sen, ám ha megértenénk az indokait, akkor mi is részévé válnánk neki. Ne feledkezz meg
a Szövetségr l! Kis híján visszaemlékezett rá.
Az Alice néven ismert lény azt mondta:
- Legközelebb nem lehetne a Tadzs Mahal sort el venni? Valami oknál fogva azt nagyra
becsüli.
- Lám, már te is kezdesz hasonulni!
- Meglehet. De én nem félek. Meg fogja kapni?
- Majd megfontoljuk, öfényessége parancsokat osztogatott:
- Az építményeket meghagyni a halasztásig. New York városát meg a Harvard Egyetemet már
bontják. Vonjátok ki t azokból a részlegekb l.
Mozgás!
Bárányi Gyula fordítása
Robert A. Heinlein
URAIM, ÜLJENEK LE!
Már elég hosszú ideje tébláboltunk ott, kedvem lett volna visszafordulni. Nem volt valami sok
látnivaló, viszont minél többet tapasztaltam bel le, annál kevésbé tetszett. Konski éppen a
légzsilip visszafelé vezet ajtaját készült kinyitni, amikor történt valami.
Robert A.Heinlein
NAGYSZER MEGINT ITTHON!
A napfény melege simogatón áramlott be az ablakon. Amikor Allan szemét érte, fölébredt és a
feleségét már szintén ébren találta maga mellett. Nagyot sóhajtott és nyújtózkodott. - Ó,
drágám, odanézz! Kék az ég... itthon vagyunk!
Vége