Varga Endre

AZ ÉLŐ SZERVEZETEK ALKOTÓELEMEI

(VIII. tételben levezetve)

Megjegyzés: A szerzőség ténye jegyző által hivatalosan dokumentálva.

I. tétel:

Az élő szervezetek elsődleges alkotóeleme egy nem hagyományos értelemben vett fizikai
jellegű, transzcendens összetevő, melynek csupán vetülete az élő szervezet hagyományos
értelemben vett fizikai részecskékből - az élő szervezet másodlagos összetevőiből - álló része.

II. tétel:

Az I. tételben kimondottak alapján az élő szervezet transzcendens, elsődleges összetevőjének

halmaza meghatározza vetületének; a másodlagos, kémiai részecskékből álló halmazának
működését.

III. tétel:

Minden élő szervezet kiterjedése végtelen.

Együttes (összefüggő) bizonyítás:

Materiális alapon az élő szervezet nem más, mint az azt alkotó atomok összessége (az
egyszerűség kedvéért ne beszéljünk elemi részecskékről, de tartsuk észben, hogy ionok, s így
elektronok is áramlanak az élő szervezetben). Azonban ezek az atomok csak időlegesen
tartózkodnak a szervezeten (értsd: önkényesen kijelölt határán) belül, miáltal az élő
szervezetet alkotó atomok összessége minden olyan atom, amely valaha az élőszervezetnek
része volt és minden olyan atom, amely valaha a része lesz. Ez véges számú atomot jelent,
mely az ember esetében több tonnás nagyságrend. Az élőszervezet -itt az ember- ennek a
tartománynak egy adott pillanatban csupán egy adott szakaszát fedi le, azonban ennek a
szakasznak a határa pontosan nem meghatározható, nem lehetséges élesen elkülöníteni,
csupán karakterisztikával jellemezni.

A bizonyítás egyik lényeges momentuma, hogy az élő szervezet nem más, mint egy nagyon
összetett örvény; hiszen a valóságban -az anyagi részecskék világában- nem történik más,
minthogy adott számú elemi részecske/atom/molekula mozgásában egy jellegzetes "piruett"
jelentkezik, mely eltart néhány perctől néhány (bolygó esetében: milliárd) évig, majd tovább
folytatja addigi útját. Ezt azonban egészen addig teszi, amíg maga a Világegyetem létezik, így
természetesen a III. tételben a "végtelen"-t értsük úgy, mint a Világegyetem teljes maximális
méretében azt a távolságot, amelyet egy élő szervezet bármelykori egy részecskéje a létezése
során maximálisan bejárhat, mely távolság értelemszerűen nem lehet kevesebb, mint a
részecskének az esetleges ősrobbanás helyétől számított maximális távolsága.

Más megközelítésben: Vegyük az élő szervezet anyagcseréjét és kövessük nyomon a be- és

kilépő atomokat/elemi részecskéket abban a tekintetben, hogy mely pillanatban lépnek be- az
élő szervezetbe és mely pillanatban lépnek ki a szervezetből. Azt tapasztaljuk, hogy nem
tudunk felállítani olyan szempontot, amely alapján egyértelműen megjelölhető ez a pillanat,
más szóval ezt a pillanatot nem vagyunk képesek érzékelni.

(Ilyen szempont lehetne az, amikor a részecske elvegyül a szervezet sejtanyagai között. Ez
azonban nem elégséges szempont, mert felmerül a kérdés: Mikortól tekintjük a részecskét
elvegyültnek és mikortól nem? Vagy szempont lehetne, hogy "amikor a részecske kémiai
kötést képez szervezetünk valamely részével", azonban ez sem elégséges, mivel az élő
szervezet sohasem egyetlen molekula, ugyanakkor számos, az élő szervezetbe bekerült anyag
nem képez semmiféle kémiai kötést. A bevitt táplálék a sorsát tekintve három részre oszlik:
egy része beépül, egy része azonnal áthalad a szervezeten, egy része pedig katalizátorként
játszik szerepet a folyamatokban, közismerten.)

Mivel azonban nem lehetséges pontosan meghatározni, hogy egy adott elemi részecske/atom
mely pillanatban lépett be és mely pillanatban lépett ki az élő szervezetből, a részecskének a
szervezet részeként eltöltött időtartama meghatározhatatlan, ilyenformán az élő szervezet
határa -felszíne- meghatározhatatlan. Így ha pl. diagramot készítenénk a szervezetben
megforduló részecskék által a szervezetben eltöltött időtartamról, azt tapasztalnánk, hogy nem
tudjuk pontosan meghatározni a diagramot alkotó oszlopok magasságát, csupán önkényesen
kijelölhetnénk azt. Ugyanebből az is következik, hogy az élőszervezet -látszólag nonszensz
módon- valójában maga a fiktív diagram, mely oszlopainak magassága (az élőszervezet
határa) meghatározhatatlan.

Más megjelenítésben: Ha képzeletünkben felgyorsítjuk az időt és így figyeljük az

élőszervezetnél a befelé és kifelé történő részecskeáramlást úgy, hogy képzeletünkben a
szervezetbe (a bizonyos önkényesen kijelölt ponton és pillanatban) belépő részecske fehér
színű pontként legyen látható, míg a kilépő egység színe ismét feketére váltson, az élő
szervezet képletesen szólva egy folyamatosan változó felszínű, hologramszerű felhőként
jelenik meg, melynek határai meghatározhatatlanok. Csak valószínűségi faktorokkal lehetne
jellemezni, hogy a tér egy adott pontja az élő szervezet határán belül van-e vagy kívül.
Amennyiben ezt követően a részecskéket sorra véve megkíséreljük meghatározni annak
igazságértékét, hogy az adott részecske a megfigyelés pillanatában a szervezet részét képezi-e,
azt tapasztaljuk, hogy a kapott igazságérték sohasem zérus és sohasem 1, csupán egy a két
korlátérték (nem határérték!) közötti valószínűségi érték.

Mivel az élő szervezetnek a szervezet egy részecskéjét meghatározó megbúvó, közvetlenül

nem látható része akkor is változatlan marad, amikor a részecske már kicserélődött, belátható,
hogy bár rejtett, de mégis állandóbb alkotóeleme a szervezetnek, mint a folyamatosan
cserélődő anyag. Ez a megbúvó jellemző nem más, mint az a tény, az az információ, miszerint
az adott helyen vagy adott funkcióban egy adott atom stb. van, így ez nem más mint egy
ideakép. (Idea-, mivel csupán annak az ideájáról, információjáról van szó, miszerint az adott
helyen vagy adott funkcióban egy adott atom stb. van, és kép, mivel nemhogy kettő, de három
dimenzióban határozza meg, egészen pontosan eredményezi a kérdéses részecske
elhelyezkedését, funkcióját stb.) Az élő szervezet legfontosabb, lényegi alkotóeleme pedig
kétségbe vonhatatlanul az, ami a legállandóbb benne, így az élő szervezet hagyományos
értelemben vett fizikai összetevőkből állórésze tehát másodlagosabb, mint az azt
körülhatároló ideakép. Ez alapján kijelenthetjük, hogy az élő szervezetet magába foglaló
komplex ideakép az élő szervezet elsődleges alkotóeleme, mivel fenti igazságértéke 1, de
legalább is nagyobb mint az élő szervezetben megforduló bármely részecskéé. Ilyenformán az
élő szervezet anyagi struktúrája nem más, mint a szervezet elsődleges szintjének anyagi
részecskékből álló látens megnyilvánulása, s mi ezt a szilárd vetületi képet tartottuk eddig
magának az élő szervezetnek, pedig ez az anyagi struktúra sokkal kevésbé része az élő
szervezetnek, mint az azt meghatározó komplex ideakép.

Példa: Állítsunk fel két halmazt; "A"-t és "B"-t, ahol "A" a szervezet alkotóelemeinek
maradéktalan (értsd: időpillanattól független) összessége, "B" pedig a szervezet működésében
résztvevő részecskék maradéktalan (értsd: időpillanattól független) összessége.
Kijelenthetjük, hogy "B" részhalmaza "A"-nak, ergo "A"\"B" nem más, mint az élő szervezet
nem hagyományos értelemben vett fizikai összetevője, pontosabban az élő szervezetet
magába foglaló komplex ideakép, mely összetevőinek fenti valószínűség értéke 1, de legalább
is nagyobb, mint "B" bármely eleméé (ez magától értetődő, hiszen "B"-t már kivontuk "A"-
ból). Kijelenthetjük tehát, hogy ez a komplex ideakép originálisabb (hiszen állandóbb)
összetevője az élő szervezetnek (mint ahogy azt eddig gondoltuk), mint az anyag vagy
általában véve bármilyen részecske, ezért az az összetevő, ami az élő szervezetet leginkább és
igazán élő szervezetté és élővé teszi, nem hagyományos értelemben vett fizikai egység. Az élő
szervezet elsősorban tehát nem anyag, az anyag csupán annak látens megnyilvánulása.

A fenti halmaz-összefüggésekből továbbá következik, hogy nem találhatunk egyetlen pontot

sem a térben, amelyről elmondhatnánk, hogy teljes valószínűséggel az adott élő szervezethez
tartozik vagy teljes valószínűséggel nem tartozik az adott élő szervezethez. Ugyanez másik
megfogalmazásban: Amennyiben "B" halmaz bármely elemére tekintünk, felfedezhetjük,
hogy nem csupán egyetlen valószínűség értékkel bír abban a tekintetben, hogy a megfigyelés
pillanatában alkotórésze-e egy élő szervezetnek vagy sem, hanem pontosan annyi számú
valószínűség értékkel, ahány élő szervezet alkotórésze volt és ahány élő szervezet alkotórésze
lesz.

Mindezek alapján belátható, hogy az élő szervezet kiterjedése végtelen (amennyiben: lásd
lejjebb), továbbá az élő szervezet elsődleges alkotóeleme nem a benne áramló hagyományos
értelemben vett fizikai részecskék összessége, hanem az a csupán szubjektív módon -
önkényesen - meghatározható komplex ideakép, amelyet az élő szervezet a rajta átáramló
részecskékkel éppen kitölt. Ennek az állításnak részeként belátható, hogy amennyiben a
szervezet hagyományos értelemben vett fizikai összetevőkből álló részének kiterjedése
végtelen, a nem hagyományos értelemben vett fizikai összetevőkből álló -transzcendens-
részének kiterjedése is végtelen. Sőt mivel az csupán egy karakterisztika, mely sehol sem éri
el sem a maximumértékét, sem a minimumértékét (tehát sehol sem 1 és sehol sem zérus, mert
az 1 értelemszerűen nem más, mint ennek a karakterisztikának az integrálja), jóval nagyobb,
pontosabban akkora, amekkora a Világegyetem maximális kiterjedése, illetve valóban
végtelen, amennyiben a Világegyetem a kozmológiai Nagy Reccs nélkül a végtelenbe tágul.

Kijelenthető továbbá, hogy egy nem létező dolog nem lehet elsődlegesebb érvényű,
állandóbb, mint egy létező dolog, ezért azt is kijelenthetjük, hogy az élő szervezetet
behatároló és meghatározó, végtelen kiterjedésű komplex ideakép létezik, miközben
detektálni -nagy valószínűséggel- csak közvetett úton (látens megnyilvánulásainak; a hozzá
rendeződő anyagi, nem anyagi vagy még felfedezetlen további részecskék megfigyelésével)
lehet.

Mindezeken túlmenően kijelenthető, hogy az élő szervezetnek a másodlagos (hagyományos

értelemben vett fizikai) összetevőiből álló része csupán vetülete az elsődleges (nem
hagyományos értelemben vett fizikai) összetevőből álló részének, ilyenformán az elsődleges
(nem hagyományos értelemben vett fizikai) összetevőből álló része meghatározó a
másodlagos (hagyományos értelemben vett fizikai) összetevőiből álló részének működésére
nézve, ergo vezérli azt.

IV. tétel:

A világegyetem egésze egyetlen, intelligenciával rendelkező komplex ideakép, mely

meghatározó minden részecskére, valamint különféle változó eloszlású részecskehalmazok,
mint részhalmazok vezérlését végző komplex ideaképekre, mint a világegyetem komplex
ideaképének részhalmazaira nézve.

Bizonyítás:

Az első három tétel alapján belátható, hogy az élő szervezetek részecskeáramlást meghatározó
komplex ideaképek centrumai, ahol a komplex ideakép egyes részeinek azon jellemzője,
miszerint mennyire mondhatóak az élő szervezetet behatároló komplex ideakép centrumának
attól függ, hogy milyen ritkán cserélődik le a komplex ideakép kérdéses része által
meghatározott részecske. (Például a csontozat részecskéi sokkal ritkábban cserélődnek, mint a
bőré.)

Miáltal az élő szervezetek kiterjedése végtelen (lásd: III. tétel), elkerülhetetlen, hogy az élő
szervezetek transzcendens elsődleges összetevőjük terén -tehát az őket meghatározó komplex
ideaképek centrumai- egymással interakcióba lépjenek. Ez az interakció feltételezhetően
történhet a komplex ideakép-centrumok elmozdulása által, de anélkül is. Előbbi esetben a
komplex ideakép-centrumok mozgása nem más, mint egy kvázi-részecskeáramlás, amelyben
(részecskék) alatt komplex ideakép-centrumokat értünk.

Ez esetben azonban a komplex ideakép-centrumok szintjén is végigvezethető az első három

tétel bizonyításában olvasható részecske áramlási és valószínűség érték-vizsgálati
gondolatmenet, miáltal szükségszerűvé válik egy olyan kollektív komplex ideakép létezése és
minden kétséget kizáró feltételezése, amely az élő szervezeteket jelentő komplex ideakép-
centrumok csoportosulásából és interakciójából áll össze, és amely mint halmaz a következő
jellemzőkkel bír: Eleme minden létező, valamint részhalmaza minden folyamatosan áramló és
cserélődő részecskehalmaz, illetve minden folyamatosan áramló és cserélődő, komplex
ideakép-centrumokból álló halmaz.

Amennyiben azonban kijelenthető, hogy egy adott élő szervezet intelligens, egyértelműen
kijelenthető az is, hogy az élő szervezetek interakcióba lépett összessége is intelligens,
valamint hogy intelligenciájának mértéke nem lehet kisebb, mint az összes élő szervezet
intelligenciájának összege. Ugyanis ha figyelembe vesszük, hogy a komplex ideaképek
csupán egy-egy olyan karakterisztikával jellemezhetőek, amelynek a tér és idő egyetlen
pontjában sincsen zérus értéke, könnyen belátható, hogy valójában el sem különülnek, csupán
"csomósodásaik", karakterisztikájuk felsőértékei, kicsúcsosodása miatt tekintjük őket
különállónak, így "közöttük" minden nemű információ megosztottsága elkerülhetetlen
jelenség. Az információ megosztottsága pedig nem más, mint alapvető kommunikáció a
csupán szubjektív módon, önkényesen behatárolható ideakép-centrumok között. (Ez alapján
tehát végeredményben nézőpont kérdése, hogy azt mondjuk: "gondolkodik", vagy azt
mondjuk: "egymással kommunikálnak".) Ez a világegyetem minden létezőjét elemének bíró,
és intelligenciával rendelkező kollektív komplex ideakép minden szempontból analóg a
hagyományos Isten-felfogással.
Megjegyzés: A kollektív komplex ideakép a meghatározása alapján valójában egy nulla
dimenziós pont.

V. tétel:

Az élő szervezet elsődleges összetevője - a komplex ideakép - négy dimenziós, az anyagi

struktúra a négy dimenziós komplex ideaképnek három dimenzióban vett aktuális metszete
köré rendeződő anyagi részecskék halmaza.

VI. tétel:

Mivel az élő szervezetek négy dimenziós komplex ideaképének nincsen határa, sohasem
hagyhatja el teljes mértékben a három dimenziós síkot, ezért az anyagi részecskék helyét
meghatározó centruma, bár elhagyhatja a síkot, utólagos hatásai -az élőszervezet minden
aspektusának tekintetében- lehetnek.

VII. tétel:

Az élő szervezetek négy dimenziós komplex ideaképe elhagyva a három dimenziós síkot, újra
beléphet abba új metszetet hozva létre. Mivel a komplex ideakép intelligenciával bír, továbbá
a különböző komplex ideaképek között interakció és információközlés történik, valamint az
interakció valójában a kollektív komplex ideakép belső áramlása (IV. tétel), a folyamat
intelligencia által vezéreltnek tekintendő.

VIII. tétel:

Az élő szervezet négy dimenziós komplex ideaképének változásával az élő szervezetnek

nemcsak a jövője, hanem a múltja is megváltozhat.

Bizonyítás:

1. példa: Egy négy dimenziós kocka három dimenziós metszete olyan három dimenziós
kockának látható test, amelynek belsejében is található egy kocka, melynek csúcsait és a külső
kocka megfelelő csúcsait további élek kötik össze.

2. példa: Ha egy négy dimenziós kúpot áttolunk a három dimenziós síkon és megfigyeljük a
három dimenzióban vett metszetét, egy növekvő sugarú gömböt látunk, mely hirtelen
megszűnik abban a pillanatban, amikor a kúp alapja is áthatol a három dimenziós síkon,
elhagyja azt.

Az élő szervezetek három dimenziós strukturáltsága (járatok stb.) az 1. példában vett négy
dimenziós kocka három dimenzióban vett metszetének három dimenziós strukturáltságával,
míg az élő szervezetek növekedése majd hirtelen pusztulása a 2. példában vett négy
dimenziós kúp három dimenzióban vett metszetének növekedésével és hirtelen eltűnésével
analóg.

Mivel minden síkidomhoz hozzárendelhető egy olyan három dimenziós test, melynek
valamely két dimenzióban vett metszete azonos a síkidommal, belátható, hogy minden három
dimenziós testhez is hozzárendelhető egy olyan négy dimenziós hipertest, amelynek valamely
három dimenzióban vett metszete azonos a háromdimenziós testtel.

Ha ezt a hipertestet egy három dimenziós kúphoz hasonlatosnak tekintjük és figyelembe

vesszük az I. tételben foglaltakat (miszerint az élő szervezetek anyagi struktúrája csupán
vetülete, tehát látens megnyilvánulása az élő szervezet komplex ideaképének), belátható, hogy
az embrionálisan szerveződő élő szervezetek látens anyagi struktúrája valójában egy, a három
dimenzió síkján áthatoló négy dimenziós komplex ideakép, mint kúpszerű hipertestnek a
három dimenzió síkjában vett metszete köré rendeződő anyagi részecskék halmaza, ahol az
embrionális fejlődés kezdete az a pillanat, amikor a kúpszerű hipertest jellegű négy dimenziós
komplex ideakép hiperkúpjának csúcsa belép a három dimenzió síkjába, míg a halál az a
pillanat, amelyben a kúpszerű hipertest jellegű négy dimenziós komplex ideakép
hiperkúpjának alapja elhagyja azt. Ekkor megszűnik az a három dimenzióban vett metszet,
amely köré az anyag addig rendeződött; a test oszlásnak indul.

A bakteriálisan rendeződő -osztódással szaporodó- élő szervezetek négy dimenziós komplex

ideaképe értelemszerűen nem kúpszerű, hanem elágazó fonálszerű hipertestként képzelhető el,
ahol az osztódás pillanata az elágazás helye.

Mivel azonban a korábbi tételek bizonyításából tudjuk, hogy a komplex ideaképek csupán egy
olyan karakterisztikával jellemezhetőek, amelynek nincsen sem zérus-, sem maximumpontja,
határtalanok - elkülönültségük csupán centrumaik elkülönültsége -, belátható, hogy a négy
dimenziós komplex ideakép sohasem hagyhatja el teljes mértékben a három dimenziós síkot,
legfeljebb a centruma; azaz karakterisztikájának kimagasló értékei, de legalábbis azon
aspektusa, amely a hagyományos értelemben vett, biológiailag jelentős anyagi részecskékre
hat, mivel nem zárható ki, hogy a komplex ideakép másmilyen aspektussal is bír, esetleg
olyan részecskékre is akár intenzív hatással lehet, amelyeket műszereinkkel még sikerült
kimutatnunk (amelyek -akár csupán bizonyos energiaszint alatt- nem lépnek kölcsönhatásba
az elektronpályákkal vagy elektromágneses mezőkkel). Ilyenformán a három dimenziós
síkból kilépett négy dimenziós komplex ideaképnek még lehetnek késői megnyilvánulásai.
Megerősíti ezt továbbá az a tény, hogy a négy dimenziós komplex ideaképnek minden
állapota létezik a hipertérben (test hipertest; tér hipertér analógiában!), valamint hogy
intelligens, tehát potenciálisan át képes rendezni karakterisztikájának eloszlását, újra
felfuttatva ott, ahol az érték már nagyon alacsony (a három dimenzióból történő kilépés után),
így akár a hagyományos értelemben vett bioaktív anyagi részecskéket is potenciálisan újra
képes rendezni.

Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a négy dimenziós komplex ideakép a kilépést követően
újra beléphet a három dimenziós síkba új élő szervezetet hozva létre a metszete köré
rendeződő anyagból, helyesebben fogalmazva: élő szervezetének új látens megnyilvánulását,
vetületét hozva létre az anyagi részecskék áramlásának akár közvetett úton történő
modulálásából. Ennek lehetőségét is megerősíti, hogy a komplex ideakép -ahogy a kollektív
komplex ideakép is (lásd: IV. tétel)- intelligens.

Fontos következtetés továbbá, hogy mivel a komplex ideakép intelligens, valamint hogy
minden valamikori és majdani állapota létezik a négy dimenziós hipertérben elhelyezkedő
struktúrájában, a komplex ideakép emlékezik és birtokában van minden emléknek,
ismeretnek, amelyet a három dimenzió síkjába történő többszöri belépései során megélt, így
ha egy komplex ideaképnek az anyagi részecskék átrendezése által történő megnyilvánulása
tudatosnak nevezhető (ez leginkább: az ember), akkor a komplex ideakép teljes egésze (nem
csak a három dimenziós síkban tartózkodó aktuális szelete) egyfajta multi-tudat, pszichológiai
kifejezéssel élve: szupertudat.

A következtetés része továbbá, hogy értelemszerűen a négy dimenziós komplex ideakép

minden változása négy dimenziós világában kihat a három dimenziós metszetben lévő látens
megnyilvánulásának jövőjére és ami ennél fontosabb: múltjára. Ilyenformán elkerülhetetlen a
következtetés, miszerint jelen esetben az ember élete, múltja jelene és jövője teljes mértékben
virtuális; egy a méhész testét befedő méhraj esetleges azon felismerésének gyermetegségéhez
hasonlítható leginkább, miszerint: ember vagyok.
Mindezek alapján arra kell következtetnünk, hogy a négy dimenziós komplex ideakép három
dimenziós metszete köré rendeződő anyagi részecskék halmazát meghatározó metszetének
emlékei a négy dimenziós komplex ideakép egészének csupán egyetlen pillanata, így teljes
mértékben virtuális.

Ugyanakkor érdemes abba is belegondolnunk, hogy amennyiben a komplex ideakép négy

dimenziós, a kollektív komplex ideakép öt dimenziós kell legyen, mivel a komplex ideaképek
úgy rendeződnek a (komplex ideaképeket magába foglaló) kollektív komplex ideakép látens
megnyilvánulásaként, ahogy az anyagi részecskék rendeződnek a négy dimenziós komplex
ideakép három dimenziós metszete köré. Így a kollektív komplex ideakép dimenzionálisan
úgy aránylik a komplex ideaképekhez, ahogyan a komplex ideaképek aránylanak az anyagi
részecskékhez. Ergo: a négy dimenziós komplex ideaképek "metavilágának" történései
valójában nem mások, mint a négy dimenziós komplex ideaképeknek a kollektív komplex
ideakép négy dimenziós metszete köré való rendeződése. Így ez a kollektív komplex ideakép
plussz egy-, tehát ötdimenziós.