You are on page 1of 5

Le Khanh Ngoc 2021.10.

11

Anglia

A mai Anglia területén már 700-750 000 éve is éltek, ezt az itt talált kő- és
kovaszerszámok is alátámasztják. Ekkor Anglia még össze volt kapcsolódva az
európai kontinenssel. A La Manche csatorna helyébe ekkor még csak egy folyó volt
aminek az ágaiból keletkezett a SZAJNA és a TEMZE. A jégkorszak alatt igen erősen
elnéptelenedett. A jégkorszak következmény az lett, hogy Anglia elvált az európai
kontinestől. Elterjedt a földművelés és az állattenyésztés is. Letelepedett életmódot
folytattak. Megjelent a közösségi temetkezés is amely során a halott mellé számára
fontos tárgyakat is eltemettek. Időszámításunk előtt körülbelül 3000 évvel
megjelentek a Stonehenge-hez hasonló kőépítmények. Megjelent az ón és a
vörösréz is. Megélénkülnek európa többi országával a kereskedelmi kapcsolatok.
Sok bevándorló nép jött Angliába, köztük a harcias kelták akik időszámításunk előtt
800-ban jöttek be és idővel a hatalmat is átvették. Megjelennek a DOMB
ERŐDÍTMÉNYEK is.
Időszámításunk előtti 2. Század végétől a római befolyás egyre jobban nő, ez a
kapcsolatok kiterjesztéséhez vezette Angliát. Ez kezdetben csak kereskedelemre
vonatkozott. Megjelent egy új településforma is az OPPIDUM, melyből sok
pénzérmék előállításával foglalkozott. Időszámításunk előtt 55-ben JULIUS CAESAR
büntető hadjáratot vezetett Anglia ellen. Bár a hadjárat sikeres volt időszámításunk
előtt 54-ben visszatért és legyőzte Cunobelin kelta királyt és hadisarc fizetésére
kötelezte őt. Cunobelin törzsfőnök volt az első aki politikailag egyesítette a déli
területeket, de halálával ez az államiság megszűnt.
43-ban bekövetkezett a fő római invázió Claudius császár vezetésével. Ennek
következtében Britannia római PROVINCIA lett. Új utak és városok épültek. Az első
főváros Colchester volt, azonban stratégiai okok miatt később Londont nevezték ki
erre a címre. 367-ben kelta törzsek megtámadták a romanizált területeket. A római
birodalom ennek hatására annyira meggyengül, hogy 410-körül a római
hadseregnek el kell hagynia angliát mivel máshol van szükség rájuk. 450-ben anglia
teljesen kilép a Római Birodalomból.

Gazdaság és turizmus:

Fejlett ipari ország, a „világ műhelyének” is nevezik. Kőszén bányáikat már


megszüntették, azok környezetszennyezése miatt, főleg földgázt és kőolajat
termelnek, amiknek egy részét eladják. A feldolgozóipar kiemelkedő ágazatai:
autógyártás, repülőgyártás, elektronika, számítástechnikai ipar, háztartási gépek
gyártása, textil- és ruhaipar, vegyipar.

P
Le Khanh Ngoc 2021.10.11

Mezőgazdasága főleg farmokból áll, ahol modern eszközöket használnak,


állattenyésztésnél a juh a legjellemzőbb.GPD-je magas, mozgását elősegíti, hogy
jelentős a banki, biztosítási és üzleti ágazatokkal rendelkezik.
Fontos kereskedelmi partnerek: export: USA 13,2%, Németország 10,5%
Franciaország 7,4% import: Németország 13,7% USA 9,5% Kína 9,3% Hollandia 8%
Importtermékeik főleg ipari gépek, élelmiszer. Exporttermékeik a kőolaj, dohány,
közszükségleti cikkek, vegyipari termékek, élelmiszer és közlekedési eszközök.
Az országban baloldali közlekedés van, sok vasútvonal van, 470 repülőtérrel
rendelkezik, jellemző a vízi közlekedés is, ezt főleg szállításra használják.
Idegenforgalma nagyon jelentős, 2016-ban a 2.leglátogatottabb ország lett. A
turisták fő célpontja: London, Oxford, Manchester, Cambridge, York, Bristol és Bath.
Fejlett ország, az emberek nagy része a városokban él, az írástudatlanok aránya kb
1%.

Látványosságok

Hadrianus Fala A római uralkodó,


Hadrianus északi
védművének részét képező
erődítmény bejárható és
felfedezhető romjai.

Warwick kastély legszebb középkori


kastélya az Avon
folyóparton áll, csodás
parkok között szabadon
sétálgató pávákkal.

Tóvidék A Tóvidék Anglia egyik


nemzeti parkja és az
ország egyetlen hegyvidéki
régiója.

P
Le Khanh Ngoc 2021.10.11

Londoni Tower több erődített részből álló


középkori épületegyüttes
London belvárosában a
Temze partján

Cotswolds Ez a helyszín a Cotswolds,


Anglia szívének is nevezett
tájegység Közép-
Angliában

Durhami katedrális durhami székesegyház


egyike a legjelentősebb
angliai zarándokhelyeknek,
hiszen itt vannak eltemetve
Szent Cuthbert és Beda
Venerabilis földi
maradványai

Yorki apátság Anglia és Észak-Európa


legnagyobb gótikus
temploma, amely negyed
évezreden át épült.

Windsori Kastély A világ legnagyobb


jelenleg is használt
kastélya, I. Vilmos angol
király korából maradt fenn.

Big Ben a londoni Westminster-


palota toronyórájának
harangja, illetve az
óraszerkezet neve.

P
Le Khanh Ngoc 2021.10.11

Stonehenge körkörösen elrendezett


kőtömbökből és
földsáncokból álló
monumentális ókori
építmény az angliai
Wiltshire-ben

Kultúra

Anglia kultúráját néha nehéz külön jellemezni, vagy tisztán elkülöníteni az


Egyesült Királyság jellemzőitől. Anglia kulturális öröksége kormányzati tényező,
tekintettel a fontos történelmi és kulturális épületek és területek őrzésére.
Az angolok fontos szerepet játszottak a művészetek és a tudomány világában is.
A modern nyugati tudományos és filozófiai gondolkodók történetének számos fontos
szereplőjének van angol gyökere vagy élt angliában. Ilyen emberek közé tartozik sir
Isaac Newton, Francis Bacon, Michael Faraday, Charles Darwin és még az
atombomba fejlesztésén dolgozó tudóscsoport is itt kezdte meg munkáját. Anglia
nagy szerepet játszott a NYUGATI ÉPÍTÉSZET fejlődésében is. A világ legismertebb
kastélyai, várai és erődítményei itt találhatók, úgymint WARWICK VÁRA, a londoni
Tower, vagy a Windsori kastély, ami világ legnagyobb, és legrégebben folyamatosan
lakott kastélya.Az angol építészek a századok során minden stílusban
közreműködtek. A leghíresebb modern kori angol építészek Norman Foster és
Richard Rogers.
A középkorban még köztiszteletnek örvendett az angol konyhaművészet, de ahogy
telt az idő egyre inkább csak humor tárgyává vált Britannia európai szomszédai
számára. Az Európán kívüli bevándorlók miatt a múlt század közepétől angol konyha
átalakul.Éttermek és gyorséttermek jelentek meg Britannia minden településén és a
mindennapi élet részévé váltak. Tradicionális brit konyha fogásai:apple pie, bangers
and mash, bedfordshire clanger, black pudding, bubble and squeak, cornish pastry,
cottage pie.
földrajz
Anglia Nyugat-Európában található, ahol Nagy-Britannia déli és középső
kétharmadát öleli fel, ezzel a legnagyobb területi egység az Egyesült Királyságon
belül.Területe 130 395 négyzetkilométer.Hozzátartoznak a parttól nem messze
található szigetek is, melyek közül a legnagyobb a Wight-sziget. Északon Skócia,
nyugaton Wales, a többi irányból pedig az Északi-tenger, az Atlanti-óceán, az Ír-
tenger és a La Manche határolja. A Folkestone közelében található Csatorna-alagút
közvetlen összeköttetést jelent az európai szárazfölddel. A francia-angol határ az

P
Le Khanh Ngoc 2021.10.11

alagút közepén van. Felületét dombok borítják, hegyek inkább az északi részén
találhatók. Anglia legmagasabb pontja, a SCAFELL PIKE 978 MÉTERÉVEL.
Anglia a mérsékelt éghajlati övben fekszik. Az éves csapadék mennyisége jelentős,
bár az évszakonkénti hőmérséklet változó. A napsütéses órák száma a déli partok
mentén a legmagasabb☼. A legtöbb napsütés májusban és júniusban van, a
legkevesebb pedig decemberben. Az éves csapadék megoszlása területenként
változik💧.

Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Anglia

https://latvanyossagok.hu/top-10-latnivalo-angliaban/

You might also like