Isabel Sharpe

Ihlető ó rá k
Bará tja szerint May unalmas és kiszá mítható , ezért szakít vele. A lá ny
kétségbeesésében elfogadja egy szinte idegen férfi ajá nlatá t, hogy egy vad és
szenvedélyes hetet tö ltsenek el New Yorkban a ná szutasok és titkos szerető k
szá llodá já ban, á m ott ú jabb csaló dá s éri: meghívó ja nem jö n el. É ppen indulna haza,
amikor belebotlik a neves krimiíró ba, Beckbe, aki megkéri, hogy a kö nyve érdekében
segítsen neki egy nem mindennapi kísérletben…
 1. FEJEZET
Emlékeztető a személyzetnek Janice Foster ügyvezető igazgatótól. Hush Hotel
Július 6. vasárnap
Tárgy: Trevor Little

A héten Mr. Trevor Little új vendéggel érkezik hozzánk. A szokásos ajándékokkal

kedveskedünk neki: hétfőn virág, kedden élményfürdő, szerdán karkötő, csütörtökön
fehérnemű, pénteken csokoládészobor. Ne feledjétek, hogy ezt a vendéget is teljes
diszkrécióval kell kezelnünk! És ne lássa rajtunk, hogy Mr. Little már járt itt korábban!
Ahogy eddig is, a hívásokat a hangpostára kell irányítani, és bárkinek, aki keresné, azt
mondjuk, hogy nem ismerjük.

Feljegyzés a faliú jsá gon:

Most valaki más takarítsa Trevor Little szobáját! Legutóbb én csináltam.

Trevor ragaszkodott ahhoz, hogy May ne a LaGuardia reptéren, hanem a Newarki

repü lő téren szá lljon le, mondvá n, ezzel megú szhatja a forgalmi dugó t Manhattanben.
Egy kis szerencsével korá bban el tud szabadulni az értekezletrő l, és a tizenegy
harmincas vonaton talá lkozhatnak a Penn pá lyaudvaron.
May anyja, aki Wisconsinban szü letett és nő tt fel, de mielő tt férjhez ment, néhá ny évet
New Yorkban tö ltö tt, értetlenkedve mondta, hogy neki bezzeg soha nem volt gondja a
LaGuardia reptéren.
Természetesen May nem mesélt az anyjá nak Trevorró l. Az asszony azt hitte, hogy a
lá nya a bará tnő jével, Ginnyvel fedezi fel New Yorkot. Az anyá k nem szoktak lelkesedni,
ha a lá nyuk á trepü li az orszá got azért, hogy egy vad és szenvedélyes hetet tö ltsö n el egy
férfival, akit alig ismer.
Mennyi kapu! Mekkora zaj! Mennyi ember! Ez nem Milwaukee, az egyszer biztos. Nem
is Oshkosh.
May kö vette a tö meget a kapu felé, végig a hosszú folyosó n, és kijutott az érkezési
oldalra. Még tö bb ember. Hosszú sorok a biztonsá giak elő tt. Trevor ú tbaigazítá sai
nyomá n kö vette a jeleket a vonathoz, amely beviszi a varosba.
Annyi kavarodá s utá n végü l sikerü lt jó vonatra szá llnia. Figyelte a kocsik szá mozá sá t
is, nehogy eltévessze. A mozdony utá ni harmadik.
Trevor sajnos nem volt ott. Vagy inká bb szerencsére. Mayt idegesség fogta el. Hogyan
érezzen az ember, ha egy szinte teljesen ismeretlennel egyhetes gyö nyö rt tervez?
Fél ó rá val késő bb May má r a metró forró és fü lledt peronjá n hú zta a bő rö ndjét maga
utá n. Araszolva haladt az idegenek kö zö tt, majd felkü zdö tte magá t a lépcső n. Olyan volt
az egész á llomá s, mint egy kísértetvá ros. Nem mintha nem lá tott volna má r tö meget
ezelő tt, és nem szá mított volna arra, hogy Milwaukee-ná l négyszer, Oshkoshná l pedig
tízszer nagyobb helyre érkezik.
Trevorral egy hó nappal azelő tt ismerkedett meg a wisconsini egyetemi napokon. May
a déká n titká rnő jeként dolgozott. Azonnal megtetszettek egymá snak. Udvarias
csevegéssel kezdő dö tt, a férfi meghívta egy ká véra, majd vacsorá ra, végü l a szá llodai
szobá já ba, amit a lá ny természetesen visszautasított, bá r nagy volt a kísértés. Mikor
viselkedett vele valaki ennyire figyelmesen?
Amikor Trevor elutazott, e-mailezett neki. Felhívta. Aztá n megint. Végü l naponta
beszélgettek. Az utó bbi néhá ny komor hó napban ez igazá n jó lesett, miutá n Dan
bejelentette, hogy vége a hatéves kapcsolatuknak, mert má r nem talá lja elég
izgalmasnak.
No de ki tud izgalmas lenni egész életében? Az élet nem kalandok sorozata. Dolgozol,
hazamégy, gyerekeid szü letnek, felneveled ő ket, nyugdíjba mégy, meghalsz. Az ú ton
persze talá lkozol izgalmas és élvezetes dolgokkal is, de nem ebbő l á llnak a hétkö znapok.
May nem tartotta vissza, á m ettő l még szö rnyen érezte magá t. Ismerte Dant tető tő l
talpig, és azt hitte, ha a férfi kitombolja magá t, majd visszajö n, és minden folytató dik ú gy,
ahogyan tervezték. Á m Dan szerint az életü k unalmas és kiszá mítható .
Ez a hét biztosan nem lesz az. Trevor e-mailjei és hívá sai meglehető sen személyesek
lettek, ső t szexuá lisan tú lfű tö ttek. Miért is ne fű szerezhetné a hétkö znapjait egy kis
vá ltozatossá ggal? – gondolta May. Dan volt eddig az egyetlen férfi az életében, és be
kellett ismernie, furdalta a kívá ncsisá g. Trevor nagyon vonzó , rá adá sul való színű leg
gazdag is, mert vá ratlanul meghívta egy hétre a manhattani Hush Hotelbe. May á lla
leesett, amikor az interneten rá keresett a szá llodá ra, és egy luxusszá lloda képe tá rult a
szeme elé.
É s most itt volt, hogy vad, érzéki élményben legyen része. Aztá n majd visszatér az
ú gynevezett unalmas életéhez, amely való já ban nem is annyira unalmas, bá r egy kicsit ő
is való ban tö bbre vá gyott.
Hogy bá trabb legyen, híres színésznő nek képzelte magá t. Ez mindig segített. Fü rgén
lépdelt tová bb, és megpró bá lt nem megbá mulni mindent. A kijá rat tú loldalá n a Madison
Square Garden lá tvá nya fogadta, ahol Trevor utasítá sai szerint taxit kell fognia. A sor
viszont végeérhetetlenü l hosszú volt. Vajon minden New York-i itt á csorog, és taxira vá r?
Ó rá kba telhet, mire kap egy kocsit.
Beá llt a sor végére. Milyen meleg itt, legalá bbis Oshkoshhoz képest! A nap perzselt. Az
elő tte á lló nő belefú jta a cigarettafü stö t az arcá ba. Izzadsá gcseppek csurogtak le a
homloká n. Remélte, hogy Trevor érkezése elő tt még le tud zuhanyozni.
Izgatott lett, ahogy haladt elő re. Való ban itt van, és megcsiná lja! Hamarosan ú jra lá tni
fogja Trevort, és együ tt tö ltenek egy hetet. Olyan fényű zésben lesz része, amilyenrő l
sokan még á lmodni sem mernek.
Végre sorra kerü lt. Bedobta a bő rö ndjét a csomagtartó ba, beü lt, és szomorú an
á llapította meg, hogy a kocsiban nincs légkondi. A sofő r fá radt szemmel nézett rá a
visszapillantó tü kö rben.
– Hova parancsolja?
– A Hush Hotelbe – felelte May annak ellenére, hogy legszívesebben azt mondta volna,
vigye vissza Wisconsinba, bá rmennyibe kerü l is.
A taxis a lá nyra kacsintott, majd lassan elindult a hatalmas forgalomban. A kö vetkező
tizenö t percben May azt hitte, ü tö tt az utolsó ó rá ja, olyan sebességgel haladtak. A vá ros
elképesztő en zsú folt volt. Hogyan tud itt bá rki is tá jékozó dni?
Végü l a taxi megá llt a szá lloda elő tt. A lá ny kotorá szott a pénztá rcá já ban. Miutá n a
sofő r elvette a pénzt, May nagy lélegzetet vett, hogy kiszá lljon az autó bó l. Hirtelen kinyílt
a kocsiajtó , és egy vonzó , fekete egyenruhá ba ö ltö zö tt férfi nyú jtotta fehér kesztyű s
kezét, hogy kisegítse. A lá ny vonakodva elfogadta, és kilépett a forró levegő re.
– Jó napot, asszonyom! Isten hozta a Hush Hotelben!
May hű vö sen bó lintott, és figyelte a má sik egyenruhá s férfit, aki kivette a csomagjait a
taxibó l. Mindenkinek kellene borravaló t adnia? Mennyit?
Az utcá ban hatalmas zajjal beindult egy légkalapá cs. Egy má sik szá llodai alkalmazott
a sípjá val taxit hívott egy vendégnek. Valaki May há ta mö gö tt kiabá lt. Egy mentő autó
sziréná ja egyre kö zeledett, autó k dudá i hallatszottak, ahogy pró bá ltak kitérni elő le.
 A lá ny gyorsan bemenekü lt a szá llodá ba a zaj elö l, ahol az ajtó ban a portá s fogadta. Az
elő térben finom virá gillat terjengett, emberek jö ttek-mentek, be- és kijelentkeztek,
néhá nyan a kényelmes karosszékekben ü csö rö gtek.
May há lá s volt a csendért, és kezdett megnyugodni. A puha, színes sző nyegen a fekete
recepció spulthoz lépett. Nyugalmat erő ltetve magá ra megadta a nevét, és igyekezett
nem elpirulni. Jó napot, a nevem May Hope Ellison, és azért jöttem, hogy egy héten
keresztül szexeljek egy olyan férfival, akit alig ismerek.
Nem kellett azonban aggó dnia. A bejelentkezés gyorsan ment. A recepció s hö lgy nem
is lehetett volna bará tsá gosabb. A lift felé irá nyította Mayt és a londinert.
A liftre vá rva a lá ny pró bá lt faarcot vá gni, de lá ba megint remegett az aggodalomtó l.
Amint az ajtó k becsukó dtak, és a londiner megnyomta a tizennegyedik emelet gombjá t,
May ú jra pá nikba esett.
Tíz… tizenegy… tizenkettő … tizennégy… Megérkeztek. Merre van az 1457-es?
A londiner balra irá nyította, a lá ny pedig mosolyogva megkö szö nte, és ö rü lt, hogy
egyá ltalá n meg tudott szó lalni. Nem akarta, hogy bá rki ott legyen, amikor Trevor ajtó t
nyit. Sok vá lasztá sa azonban nem volt. Elérték a szobá t, a ká rtyá val kinyitottá k az ajtó t, ő
pedig belépett.
A szoba ü res volt. Pá r lépés utá n észrevette a nyitott fü rdő szobá t. Megkö nnyebbü lve
elmosolyodott, a londinerre nézett, és egy ö tdollá rost nyomott a kezébe. May
nevetségesen nagy ö sszegnek tartotta, de ú gy tű nt, hogy a férfinak meg sem kottyant.
Elfogadta a pénzt, meghajolt és tá vozott.
Kö rü lnézett a lakosztá lyban. Egyszerű en tö kéletes. Hatalmas franciaá gy íves
fejtá mlá val, ugyanabbó l a já vorfá bó l, amely az egész szoba berendezését jellemezte. May
belesü ppedt a puha á gyba. Fenséges! Így fekü dt egy darabig kinyú jtó zva, és elképzelte,
hogy a má sik oldalon Trevor fekszik. Hirtelen fá jdalom hasított belé: hiá nyzott neki Dan.
Szívére szorította a kezét.
Ebbő l elég! Felü lt, és az asztalon illatozó virá gra pillantott. A legalá bb két tucat vö rö s
ró zsá bó l á lló csokor elő tt ká rtya fekü dt:
Alig várom, hogy találkozzunk.
Trevor
Elmosolyodott, és visszatette a ká rtyá t. Dan a mú lté – és talá n egyszer még a jö vő é
lesz. Most azonban nincs itt. Ez a hét nagyon szépnek ígérkezik.
Vizet, poharakat és jeget pillantott meg egy tá lcá n. Egy tá lban alma, kivi és sző lő , egy
kosá rban kis rá gcsá lnivaló . A minibá rban a szoká sos italok mellett francia sajt, pá stétom
és fü stö lt osztriga.
A fü rdő szobá ban hatalmas ká d á llt, fü rdő kö ntö sö k, csodá latos kozmetikai készlet,
testá poló k, samponok és szappanok – minden sokkal kü lö nlegesebb, mint amilyet ő
szokott venni Oshkoshban.
Megnyitotta a ká d csapjá t. Egy fü rdő jó t fog tenni, hogy lemossa az utazá s és a vá ros
porá t, és felfrissítse magá t.
Ha pedig Trevor kö zben felbukkanna, anná l jobb. Elmosolyodott, és visszament a
szobá ba, hogy levetkő zzö n. Ekkor vette észre, hogy villog az ü zenetrö gzítő kijelző je.
Mikö zben kiengedte a hajá t, az ü zenet elindult, és a mosoly eltű nt az arcá ró l. Trevor volt
az. Ú jra meghallgatta, há tha nem hallotta jó l.
Trevor nem jö n.
 Emlékeztető a személyzetnek Janice Foster ügyvezető igazgatótól, Hush Hotel
Július 7. hétfő
Tárgy: Beck Desmond

Bizonyára már tudjátok néhányan, hogy Beck Desmond író a vendégünk, az 1217-es
szobában. Dolgozni jön, bárhol tartózkodik is a szállodában. Megtiszteltetés számunkra,
hogy a következő krimi helyszínét a Hush Hotelről szeretné mintázni. Épp ezért
emlékeztetlek benneteket, hogy Mr. Desmond nem szeretné, ha autogramkéréssel
zavarnánk.

Ü zenet Shandi Fossey mixer részére:

Próbálj meg egy aláírást szerezni nekem Beck Desmondtól, légy szíves!
Janice

Beck Desmond mérgesen eltartotta fü létő l a telefonkagyló t. A vonal tú lsó végén az

ü gynö ke, Alex Barkhauser New York-i kiejtése hallatszott. Csak épp azt felejtette el
kö zö lni, mit akar.
Mély lélegzetvétel utá n Beck visszatette a fü léhez a telefont. Talá n mond valamit
végre ez a nő személy.
– Lehet, hogy nincs igazam, Beck. A kö nyveid nagyszerű ek, ezt te is tudod, és azt is,
hogy imá dom ő ket, csak éppen ú gy érzem, hogy ebbő l valami hatalmasat lehetne
kihozni, és mi csak csü csü lü nk rajta.
– Hatalmasat… – Beck hagyta, hogy a szó á tjá rja a levegő t.
– Sharonnal ú gy gondoljuk, hogy kicsit tö bb érzelmet kellene belevinned a
tö rténeteidbe. Tö bb melegséget. Adj példá ul egy bará tnő t Macknek, legyen kicsit lá gyabb
a karaktere! Hidd el, ezzel megduplá zná d az olvasó id szá má t! A nő k tö megévei vennék a
kö nyveidet. Most csak férfiak olvassá k. A nő k sokkal nagyobb piac a kö nyveladá sban.
Beck há tradő lt a fotelben, amelyet magá val hozott otthonró l, és a halá ntéká t
dö rzsö lgette, hogy csö kkenjen a fejfá já sa.
– Lá ssuk, hogy jó l értem-e! Azt akarod, hogy a hő sö m, Mack, aki sokkal férfiasabb,
mint bá rki má s…
– Lá gyítsd meg egy kicsit! Adj neki érzékenyebb szívet! Adj neki egy…
– Kiskutyá t?
Alex rá csapott az asztalra annak jeleként, hogy díjazza az ö tletet.
– Tö kéletes! Egy kiskutya! Olyan, amilyet a nő k imá dnak megsimogatni az utcá n. Mack
így talá lkozhatna…
– Alex, te szó rakozol velem. – Persze legkö zelebb meg azt akarja majd, hogy a
kö nyö rtelen Mack cipő ket vá sá rolgasson – Mack férfi. Még ennél is tö bb. Ő A férfi.
– Csiná lj belő le férfit nő vel!
– Nem megy.
– Miért nem?
– Mert ő magá nyos farkas. Kemény fickó .
– Adj mellé egy erő s nő t, aki képes kicsit megvá ltoztatni!
Megvá ltoztatni? Hogy megvá ltoztassa azt a férfit, akit má r hét éve dédelgetett az
elképzeléseiben, aki tú lélt szívfacsaró kalandokat, és tö bbszö r jö tt vissza a halá lbó l, mint
az ö sszes halandó együ ttvéve? A férfi, aki sorozatgyilkosokat, drogbá ró kat, bű nö ző ket,
rabló kat győ zö tt le? Megváltoztatni? Rá adá sul egy nővel?!
– Azt hittem, a nő k elég okosak, hogy ne akarjanak senkit megvá ltoztatni.
– Hat rá azá ltal, hogy létezik. Legyen Mack jobb ember attó l, hogy szeret egy nő t!
 – Azt akarom, hogy Mackre csak a szenvedély legyen hatá ssal, ami a nő ket illeti. Nem
romantikus regényt írok.
– Nem is azt kérem, hogy romantikus regényt írj! Csak tedd Macket egy kicsit
emberibbé!
Beck felsó hajtott. Alex Barkhauser jó ü gynö k, és egyben félelmetes ellenfél is.
– Itt egy példa… – Lapozgatá s hallatszott a telefon má sik végén. – É rzéki jelenet a
hogyishívjá kkal.
– Tamara.
– Tamará val. – Alex hangja gú nyossá vá lt – Má r eleve ez a név. Olyan, mint egy kurvá é.
Legyen Susie vagy valami ilyesmi!
– Susie? Ilyen névvel ló farkat hordanak, és kopott szandá lt, nem szexis fehérnemű t. A
Susie nevű nő k nem is tö rő dnek magukkal.
– Há t, ahogyan leírtad, ú gy egy nő sem teszi.
– Hogyan írtam?
– Ahogyan egy pornó hő s fantá ziá l.
Beck tiltakozni akart. Mégsem tette, mert nem tudott volna mit mondani. Hiszen az
ö tletet pontosan egy pornó filmbő l vette, amelyre még tizenévesen beosont, és soha nem
ment ki a fejébő l.
– Ha azt mondod, hogy a bará tnő id így csiná ljá k, ha egyedü l vannak, nem hiszem el,
Beck! Tiszta csipke fehérnemű ben, na persze. El tudod képzelni, mennyire kényelmetlen
lehet? Rá adá sul a hö lgy szá zhetvenö t centi, mindehhez ö tven kiló , és hatalmas melle van.
É s az a hatalmas mű pénisz! Ugyan, Beck!
– Alex…
– Legyen hihető bb az alakja, csak ennyit kérek. A tö rténet tarol egyébként. De Mack
figyelme a nő k irá nt és a szex legyen sokkal való sá gosabb, ne csak egy kamasz nedves
á lma! Kezdjü k ennek az á tírá sá val, és megnézzü k, hogyan alakul, rendben?
– Hogyan alakul? Minden egyes megnyert nő i olvasó val két férfit veszítü nk, erre
mérget vehetsz.
– Nem, Beck, a tö rténeteid nagyon jó k, ez a kö nyv is nagyszerű , és ez nem fog vá ltozni.
A szerelmi szá l miatt nem fogsz férfi olvasó kat veszíteni. Tudod, a legtö bb férfi volt má r
szerelmes.
– Ez azonban csak fantá zia. Azért olvassá k a regényeimet, hogy elmenekü ljenek a
való sá gtó l.
– Hogy elmenekü ljenek a szerelemtő l?
Beck lehunyta a szemét. A férfiak a nő k uralta kapcsolatoktó l menekü lnek. Egy
férfinak nem a nő k megelégedésére kellene ezt vagy azt tennie. Aztá n meg az jö n, hogy
hová lett az a romantikus, kedves ember, aki valaha volt. A romantikus, kedves ember
épp akkor tű nt el, amikor a csodá latos nő bő l, akivel randizott, há rpia lett.
– Pró bá ld meg, Beck! A szexjeleneteket finomítsd, fő leg Tamara magá nszá má t tedd
való sá gosabbá ! Kezdd ezzel, és amikor Mack csatlakozik hozzá , a szíve is legyen benne,
ne csak a micsodá ja!
A férfi só hajtott. Reménytelen. Amikor má r a sajá t kiadó d és ü gynö kö d is ellened
fordul, nem tudsz mit tenni. Tedd hozzá a marketingeseket, és biztosan megtö rsz. Ennyit
az író i szabadsá gró l…
– Rendben, de csak Tamara jelenetét.
– Nagyszerű ! Meglá tod, sokkal jobb lesz, biztosíthatlak.
– Rendben. – Beck letette a kagyló t, talá n kicsit ingerü ltebben, mint akarta. Odasétá lt
az ablakhoz, és kibá mult a Madison sugá rú t forgatagá ra.
 Tudhatta volna, hogy elő bb-utó bb bekö vetkezik ez. Nem ismert olyan író t, aki ne
ü tkö zö tt volna falba a karrierje sorá n. Az ő pá lyafutá sa eddig viszonylag kö nnyű volt.
Alex akkor talá lt rá , amikor még nem volt kiadó ja, szerkesztő ként dolgozott, és éppen
csak ismerkedett az írá s csínjá val-bínjá val. Alex felismerte a tehetségét és azt, hogy jó
pénzt hozna a konyhá ra.
Alapos á tdolgozá s utá n az első kö nyvét eladtá k, majd jö tt a má sodik és a harmadik.
Mackenzie „Mack” Adams má r hat regényben szerepelt az elmú lt években, és egy
darabig ú gy tű nt, hogy egyre híresebb lesz. Há rom évvel ezelő tt Beck otthagyta az
á llá sá t, hogy csak az írá ssal foglalkozzon, erre csö kkentek a kö nyv eladá sai, és
kétségtelenü l veszített az olvasó k érdeklő désébő l.
Most meg Alex azt kéri, hogy írja á t az egyik jelenetet.
Mindenekelő tt talá lnia kell egy nő t, aki hajlandó mesélni neki az ö nkielégítési
praktiká iró l. Ha belegondol, tulajdonképpen az ö sszes „kutatá s” kö zü l ez a
legélvezetesebb, de egyben a legnehezebb is. A nő knek, akikkel eddig randizott, nem volt
szü kségü k arra, hogy maguknak szerezzenek ö rö met, ha ő ott volt. Rá adá sul nem léphet
velü k ú jra kapcsolatba azzal a kéréssel, hogy ecseteljék a mó dszereiket.
Az ideá lis az lenne, ha egy idegennel tudna errő l véleményt cserélni, aki elég nyitott,
és akivel utá na soha tö bbé nem talá lkozná nak. Ennek van is esélye, hiszen a Hush Hotel
erre a legmegfelelő bb helyszín lehet.
Megcsö rrent a telefonja, és Beck megnézte a kijelző t. Az anyja hívta.
– Szia, anya! – Má r elő re dö rzsö lgette a homloká t, tudta, hogy mindjá rt erő sö dik a
fejfá já sa. Szerette az anyjá t, az egész csalá djá t, de arró l, hogy mennyi idő t tö ltsenek
együ tt, kü lö nbö zö tt a véleményü k.
– Szia, Beck! Hogy megy az írá s?
– Jó l. – Minden egyes hívá sná l megkérdezte, és Beck mindig így vá laszolt. Az egész
csalá d a vendéglá tá sban dolgozott, volt egy olasz éttermü k az 55. utcá ban, így Beck volt
a csalá d fekete bá rá nya. Nem értették író i hajlamait, így nem is beszéltek ró la.
– Csü tö rtö kö n tartjuk Jeffrey harmincadik szü letésnapi bulijá t.
– Tudom. – Persze hogy tudta, az apja két nappal azelő tt felhívta, hogy emlékeztesse,
az anyja pedig má r egy hete. – Szeretnék menni, de pénteken kell leadnom egy anyagot,
és szorít az idő .
– Egy ó rá cská ra azért csak el tudsz szakadni, nem?
Reménytelen. Ú gysem tudja elmagyará zni, hogy nem csak az az egy ó ra hiá nyozna,
amelyet tá vol tö lt a szá mító gépétő l. Az, hogy megszakítja a munká t, aztá n ú jra
rá hangoló dik, szintén kiesés. Lehet, hogy éppen csü tö rtö k este jö n az ihlet, honnan
tudhatná elő re?
– Megyek, ha tudok, megígérem.
– Jó . Minden rendben? Kü ldjek valami ennivaló t a szá llodá ba?
– Kö sz, de jó itt az ellá tá s.
– Rendben. Mindenkinek hiá nyzol, szeretnének lá tni. Egész nap abban a szobá ban
ü lsz és írsz. Ez nem egészséges!
– A friss levegő n kellene? – nevetett Beck.
– Jó l van na! Tudom, nem vagy má r kisfiú , de az anyá k má r csak ilyenek. Ha szü kséged
van valamire, hívj! Ha nem kell semmi, akkor is. Csak ú gy. Aggó dom érted.
– Felesleges, anya. Szia! – Beck letette, mielő tt még az anyja elkezdte volna sorolni az
egyedü lá lló nő k neveit, akikkel szeretné ö sszehozni. Elképzelte, ahogy az anyja ott á ll az
étteremben, ahol minden a helyén van, virá gok, gyertyá k az asztalokon, az étlapok
feltornyozva, a személyzet ugrá sra készen. Mindez az ö vé is lehetett volna.
 Néha arra gondolt, hogy elcserélték valakivel, amikor megszü letett, és most valahol
egy értelmiségi há zaspá r nem tud mit kezdeni a duhaj olasz szaká csfiú val.
Egy italra volt szü ksége. Ső t emberek kö zé vá gyott, holott á ltalá ban szeretett egyedü l
lenni a szobá já ban, mint a legtö bb író . Ki tudja, talá n egy hö lgy épp rá vá r a bá rban.

2. FEJEZET
Tíz lépés az ablaktó l az ajtó ig. Nyolc az egyik faltó l a má sikig. May azt is
megá llapította, hogy az a férfi, aki beutaztatta vele a fél orszá got, és az utolsó pillanatban
egy á tlá tszó kifogá ssal visszalépett, igazá n feldü hítette.
Pró bá lta elérni Trevort, de csak a hangposta jelentkezett. Hagyott ugyan ü zenetet,
kissé megtö rt és szá nalmas hangon, de ennek má r há rom ó rá ja.
A lá ny má r bá nta, hogy telefoná lt. Dü hö ngö tt. Mit csiná ljon? Trevor nagyon készséges
ü zenetet hagyott, úgy sajná lta, hogy vá ratlanul és elkerü lhetetlenü l kö zbejö tt neki
valami, és felajá nlotta Maynek, hogy tö ltse ott a hetet az ő kö ltségére, és élvezze a
szá lloda szolgá ltatá sait.
Ahhoz képest, hogy egy egész héten á t tartó szexet tervezett, a hotel élményfü rdő je,
szauná ja, tető terasza nem tudja ugyanazt nyú jtani. Hogy hazamenjen, nem volt csá bító
lehető ség. Itt maradni azonban teljesen egyedü l egy olyan szá llodá ban, ahol való színű leg
mindenki má s jó l érzi magá t, szintén nem lelkesítette.
Nem a szex a leglényegesebb kérdés. Egyik énje titokban azt remélte, hogy Trevorral
érzelmileg is kö zelednek majd. Való színű leg ebbő l eredt a dü he most, hogy má r lá tta,
ennek lő ttek, és kénytelen lesz megint Dant siratni. Még ha Trevorral nem is estek volna
szerelembe, kellemesen tö ltö tték volna ezt a hetet. Há t, ez nem jö tt ö ssze.
Odament a telefonhoz, és feltá rcsá zta a Midwest légitá rsasá got. Elhű lt, amikor
meghallotta, mennyibe kerü l kicserélni a jegyét. Azért felírta az indulá si idő pontokat.
Hazamehetne holnap, való színű leg nem fesz tele a gép. Talá n ez lenne a legjobb. Trevor
nélkü l, egyedü l tú l nyomasztó lenne itt.
Megcsö rrent a telefonja. A bará tnő je kereste.
– Szia, Ginny!
– Hogyhogy felvetted? Csak ü zenetet akartam hagyni!
May lehuppant az á gyra, és rémü lten érezte, hogy mindjá rt sír.
– Trevor mégsem jö n.
Legalá bb Ginny meg fogja érteni. Azt fogja mondani, hogy menjen oda hozzá erre a
hétre, fagyit esznek, és romantikus filmeket néznek…
– Keress magadnak má st!
May á lla leesett.
– Talá n hirdessek?
– Nem! Menj le a bá rba, és mosolyogj! New Yorkban vagy!
– Ginny, ez egyá ltalá n nem vicces.
– Alec Baldwin is ott lakik valahol. Talá n…
– Arra gondoltam, hogy hazamegyek.
– Micsoda?! A pénz miatt, ugye? Tudom, hogy az a szá lloda marha drá ga, de talá n
néhá ny napot mégis maradhatná l.
– Tulajdonképpen… Trevor azt az ü zenetet hagyta, hogy kifizeti nekem ezt a hetet
akkor is, ha ő nem jö n.
– Hogy mi? É s te haza akarsz jö nni?!
 May só hajtott. Azt hitte, Ginny meg fogja ő t érteni,
– Mit csiná ljak itt egy egész héten á t? – sirá nkozott.
De a bará tnő je megígértette vele, hogy legalá bb gondolkozik rajta, majd kedvetlenü l
letette a telefont.
Egy italra van szü ksége. Még csak négy ó ra, de kit érdekel. Kinyitotta az étlapot, aztá n
megá llt. Ginnynek igaza van. Tényleg csak azért jö tt New Yorkba, hogy megnézze a
repteret és a szá llodai szobá t? Annyi bá torsá ga nem volt, hogy egy mulató ba menjen, de
a hotel bá rja megteszi, jó llehet elég egyértelmű , hogy ez a szá lloda pá roknak való . Ami a
Hush Hotelt kü lö nlegessé tette, az az erotika és a diszkréció .
Való színű leg érdekes lá tvá nyt nyú jt majd itt egyedü l. De lehet, hogy mégsem. A
személyzet kétségtelenü l ki van képezve, hogy ne lepő djö n meg semmin. A pá rok pedig –
ná szutasok, há zaspá rok, akik valami ú j színt akarnak az életü kbe vinni, nem beszélve a
titkos szerető krő l – való színű leg csak magukkal lesznek elfoglalva.
Lehet, hogy nem ilyen kalandra vá gyott, de még mindig jobb, mint otthon ü lni valami
készétel fö lö tt, és szomorkodni Dan miatt.
Levette a ruhá já t, amelyen még mindig lehetett érezni az utazá s szagá t, ú jra
megtö ltö tte a ká dat, amelyben má r rég kihű lt a víz, és kellemes, illatos fü rdő t vett,
amelytő l má ris jobban érezte magá t. Kinyitotta a bő rö ndjét, és nagyot só hajtott a
fehérnemű lá ttá n, amelyet Trevornak kellett volna levennie ró la. Fekete spagettipá ntos
kombiné beépített melltartó val, hogy kérkedjen egy kicsit a mellével. Erre egy teljesen
á tlá tszó felső , piros virá gokkal. Fekete harisnya, combkö zépig érő fekete szoknya és
tű sarkú fekete cipő , amelytő l majdnem szá znyolcvan centi magas lett.
Belenézett a tü kö rbe, és az ajká ba harapott. Még ő is meglepő dö tt sajá t magá n. Nem
fogja felvenni azt a maradi kosztü mö t, amelyben utazott. Akkor is kifacsar valamit ebbő l
a kis kalandbó l, és kész!
Tehá t: rú zs, leheletnyi szemfesték, kicsit tö bb pirosító , mint amennyit egyébként
haszná lni szokott. Meg volt elégedve az eredménnyel, bá r ú gy érezte, hogy ez nem is ő .
Inká bb egy színésznő .
Hű vö s arccal pillantott a tü kö rbe. Tö kéletes. Ez a nő biztosan nem Oshkosh-bó l jö n. Ez
egy rejtélyes hö lgy, kétségtelenü l szenvedélyes, akiért dö glenek a férfiak. Megá llja a
helyét az Erotique bá rban, a Hush Hotelben, New Yorkban.
A bá r elő terében May habozott. Kö nnyű volt elképzelni, mit csiná l majd, de má s
megvaló sítani. Belépett az ü vegajtó n, és megpró bá lt kifejezéstelen arccal kö rü lnézni,
hogy ú rrá legyen a pá nikon, amely elfogta. Balra volt a bá rpult magas székekkel, jobbra
asztalok, alacsony fotelekkel. Jó néhá ny hely szabadon á llt a pultná l, az asztalok kö zü l is
szá mos ü res volt.
Hol lenne kevésbé feltű nő ? Való színű leg az egyik asztalná l, de akkor, ha egy kó sza
férfi véletlenü l arra já r, csapdá ba esne. Jobb, ha a pulthoz ü l, ahol a vonzó fiatal mixernő
a gondjá t tudja viselni.
Kihú zta az egyik széket, és leü lt.
– Jó napot! – ü dvö zö lte a mixernő . – Hogy van?
– Kö szö nö m, jó l. – May visszamosolygott, és má ris kezdett kicsit feloldó dni.
– Mit adhatok?
– Egy martinit kérek.
A mixer bó lintott és vá rt. Csak semmi pá nik! Mit kellene még mondania? A martini az
martini, nem? A nő egy itallapot csú sztatott May elé.
– Ha esetleg má st szeretne, mint a megszokott gin vagy vodka-martini, vannak
kü lö nlegességeink.
 May há lá san bó lintott, és á tbö ngészte a kíná latot. Megpró bá lta nem az á rakat figyelni.
Oshkoshban meg tudna vacsorá zni ennyibő l! Viszont ha Trevor á llja…
– Egy Cosmopolitant kérek.
– Má ris adom. – A pultos mosolygott, és kecses mozdulatokkal készíteni kezdte az
italt. – Most van itt elő szö r?
– New Yorkban is.
– Honnan jö n?
Mennyit akar elá rulni magá ró l?
– Wisconsinbó l,
– É n oklahomai vagyok. Azért jö ttem New Yorkba, hogy sminkes legyek. – A mixer
letette a ró zsaszín italt May elé. – Kó stolja meg, és mondja el, milyen!
May kortyolt egyet, és elmosolyodott. Jéghideg, gyü mö lcsö s, de nem tú l édes, finom.
– Nagyon jó ,
– Gondoltam, hogy ízleni fog.
– Sminkes szeretne lenni? Ú gy érti, kozmetikai szalonban?
– Nem, nem – nevetett fel a mixer. – Film, színhá z, divat. Bá rmi ezek kö zü l.
May ö sszeszorított szá jjal mosolygott. Kozmetikai szalonban? Jobb, ha befogja a szá já t.
– Jó estét, kisasszony!
– Jó estét, uram! Hogy van ma este? – kö szö ntö tte a mixer az ú j vendéget.
May is odafordult, és egy harmincas évei ben já ró férfit pillantott meg. Magas, jó
felépítésű , á polt és sportos. Két székkel arrébb ü lt le.
A lá ny visszafordult az italá hoz. Vajon tényleg olyan jó képű , ahogyan első pillantá sra
tű nik? Kivel randevú zik egy ilyen fickó ? Catherine Zeta-Jones ikertestvérével bizonyá ra.
Fura, hogy nem egy kényelmes, csendes asztalhoz ü lt. Vagy lehet, hogy ő is egyedü l van?
– Kicsit dü hö s vagyok, Shandi. É s maga hogy van?
– É n tö kéletesen, mint mindig, Beck. Mit adhatok?
– Egy martinit, tudja, ahogyan szeretem.
– Má ris – mosolygott a nő , és elő vette az ü veget. – Gin kevés vermuttal, jó l felrá zva.
– Tö kéletes.
Vajon mi dü hítette fel a férfit? Lehet, hogy az ő partnere is lemondta a randit?
May érezte, hogy a férfi figyeli. Idegesség fogta el. Talá n vissza kellene mennie a
szobá já ba… Hogy azon elmélkedjen, hazautazik-e má snap? Lehangoló . Hű vö sen a férfi
felé fordult, de má ris megbá nta. Hihetetlenü l kék szeme volt, má r amennyire meg
lehetett á llapítani a bá r félhomá lyá ban. Gyorsan a koktélba meredt ú jra, és kortyolt egy
nagyot.
– Milyen az ital?
A lá ny mély lélegzetet vett, majd ú jra a férfira pillantott.
– Nagyon finom – sikerü lt néhá ny szó tagot kinyö gnie. Most rajta a sor, lerá zza a férfit,
vagy tová bbi tá rsalgá st indítvá nyoz. A dö ntést egy kép hozta meg: egyedü l bá mulja a
tévét a szá llodai szobá ban, mint otthon. – É s a maga martinija?
A férfi elgondolkodva mosolygott. Vajon azon tanakodik, miért van ő egyedü l?
– Kitű nő – emelte fel a pohará t May felé. – Beck vagyok.
A lá ny azon gondolkodott, hogy má s nevet adjon-e meg, de semmi nem jutott eszébe.
Mi van, ha ez a férfi való ban megtetszik neki? Akkor magyará zkodhat.
– May – mondta lassan.
– Vá r valakit, May?
Má r itt is a kérdés.
– Ú gy volt.
– De má r nincs?
 A lá ny megrá zta a fejét, és gratulá lt magá nak, hogy nem mondott tú l sokat.
A férfi a szá já hoz emelte a poharat, de megá llt, mielő tt beleivott volna,
– Gondolom, most azt kellene mondanom, hogy sajná lattal hallom.
– Szó val nem sajná lja?
A férfi szélesen elmosolyodott, és ivott egy kortyot.
– Nem.
May szíve vadul kalapá lt. Megpró bá lt kifejezéstelen arcot vá gni. Beck felá llt, és
ahelyett, hogy a lá ny melletti székre ü lt volna á t, megá llt mö gö tte.
– Nem lenne kedve á tü lni egy asztalhoz, ahol nyugodtan beszélgethetü nk?
May megfordult, és egyenesen a férfi szemébe nézett. Nagyon jó képű volt kö zelrő l is.
Szö gletes á ll, egyenes orr, kékesszü rke szem hatalmas szempillá val, férfias szá j, rö vid
sző ke haj… Mindezeken felü l pedig fesztelenséget és magabiztossá got sugá rzott.
Ha minden ú gy alakult volna, ahogy tervezte, akkor most Trevorral henteregne. A férfi
azonban ejtette, még csak fel sem hívta, hogy minden rendben van-e vele. May mégis
furá n érezte magá t, hogy egy idegennel tá rsalog a bá rban. Trevor nincs itt, és nem is lesz.
Valami azt sú gta neki, hogy a férfi csak kifogá st keresett.
– Igen vagy nem?
– Bocsá nat! – Beck egyszerű kérdést tett fel, amelyre egyszerű vá laszt vá r, ő meg
elemezgeti a helyzetet, mintha fontos dö ntés elő tt á llna. – Az nagyszerű lenne.
Egy ablak melletti asztalhoz mentek, és vitték az italukat is. May az egyik alacsony
fotelbe ü lt, Beck pedig a mellette lévő t foglalta el. A férfi há tradő lt, kinyú jtotta a lá bá t, és
kényelmesen elhelyezkedett, mint aki hosszú estére készü l. A lá ny maga alá hú zta a
lá bá t, kortyolt egyet a koktélbó l, és csak remélni merte, hogy nem tű nik zö ldfü lű nek.
Szerencsére má r kezdte kellemesen érezni magá t az italtó l.
– Nos, May, mi tö rtént a herceggel?
– A herceggel?
– Akivel a talá lkozó ja lett volna. – A férfi fü rkésző pillantá ssal tanulmá nyozta a lá nyt. –
Ne mondja, hogy má ssal hancú rozik!
Beck ú gy mondta ezt, hogy May majdnem kikö pte az italt megdö bbenésében. Lehet,
hogy itt New Yorkban és a Hush Hotelben nem szá mít udvariatlansá gnak, valakinek a
szexuá lis életérő l érdeklő dni?
– Valami gondja adó dott a hercegség kormá nyzá sá ban, és ez meggá tolta abban, hogy
eljö jjö n.
Beck elvigyorodott.
– Ő felsége felbukkanhat késő bb?
Ha most azt mondja, hogy nem, akkor ezzel beismeri, hogy szabad a pá lya.
– Nem – Még egy korty, és má r bá tor is, hurrá !
– Bará t? Vő legény? Férj?
May arca megfeszü lt. Nem tudott hazudni.
– Csak egy férfi, akit nemrég ismertem meg.
– É rtem.
Abban May biztos volt, hogy a férfi érti, és alighanem mindenféle mocskos elképzelése
lesz ró la. Ő t azonban szó rakoztatta a helyzet. Holnap ú gyis hazamegy, kit érdekel, mit
gondolnak ró la?
– Ú gy volt, hogy egy hétig maradok. Így viszont holnap hazautazom.
– Hol a haza?
– Hol a magá é?
– Itt, Manhattanben. – A férfi nem mutatta, hogy zavarja vagy meglepte volna, hogy
May nem vá laszolt a kérdésére.
 Mit csiná l valaki egy ilyen drá ga szá llodá ban, ha itt lakik a kö zelben? Lehet, hogy nem
szá llt meg, csak megnézte, akad-e itt olyan nő , akinek nem jö tt el a partnere?
– Itt a szá llodá ban írtam meg egy részt a regényemhez. Ingyenreklá m nekik,
ingyenszoba nekem – vont vá llat a férfi.
– Jó ü zlet. – A lá nynak derengett valami. Beck… Kö nyv… – Mirő l szó l a regénye?
– Egy sorozatgyilkosró l egy szá llodá ban.
– Ó ! Bá jos – emelte a pohará t May.
– Kö szö nö m – vigyorgott a férfi, és koccintottak.
Sorozatgyilkos. Beck. Regény… Az apja folyton valami há tborzongató kö nyvet olvas,
amelytő l az anyja megő rü l. Csak nem az apja kedvenc író ja?
– Beck Desmond?
– Az vagyok – bó lintott a férfi May arcá t fü rkészve.
A lá ny kimérten bó lintott, kö zben a lelkében kész torná dó sö pö rt végig. Szent ég! Ó ,
Senki Sehonnan itt ü l egy puccos szá llodá ban, a vilá g egyik legfontosabb vá rosá ban, és
egy híres emberrel cseveg. Ginnyt megü ti a guta, ha ezt megtudja!
– Az apá m olvassa a kö nyveit.
– Nagyszerű . – Beck ő szintén ö rü lt, ami meglepte Mayt. – Ezt ú gy veszem, hogy maga
nem.
A lá ny megrá zta a fejét.
– Egyet elkezdtem, de nem tetszett.
A férfi olyan pillantá ssal nézett rá , mint aki kérdezni szeretne valamit, valami
személyeset… Vagy csak képzelő dö tt?
– Megkérdezhetem, miért nem tetszett? Szakmai okok miatt, nem azért, mert
megbá ntott volna.
May a pohará ért nyú lt, hogy idő t nyerjen. Nem szá mított ilyen kérdésre. Mit
vá laszoljon erre?
– Nem az én stílusom,
– Nem akarok tolakodni, de tényleg szeretném tudni, miért. Fontos lenne.
– Rendben. – May tü rtő ztette magá t, hogy ne birizgá ljon semmit. Pontosan tudta,
miért nem kedvelte Beck regényeit, de hogyan magyará zza meg ezt egy sikeres író nak? –
Teljesen szubjektív oka van.
– Ezt észben tartva egyre jobban érdekel a véleménye.
– Miért épp az enyém?
– Azért, mert maga nő . Nekem pedig egy nő véleményére van szü kségem.
– Rendben. Elő szö r is a kö nyvei tú l rémisztő ek.
– Ezt elfogadom. Mi a má sik ok?
A lá ny mély lélegzetet vett. Vajon Beck a képébe ö nti az italt, ha megmondja az igazat?
– jobban szeretem az olyan kö nyveket, amelyek a szereplő krő l szó lnak. A magá é
inká bb a cselekményt részesíti elő nyben. Ez csak ízlés kérdése.
Beck hirtelen odahajolt hozzá , olyan szorosan, hogy May kö zelrő l lá thatta a borostá t
az arca bará zdá iban, egy rakoncá tlan kis tincset, amely az egyébként rö vid
oldalszaká llá bó l kandiká lt ki, és a nagyon vonzó szá já t.
– Mit szó lna hozzá , ha a hő sö m szerelembe esne?
A lá ny pillantá sa a férfi szá já ró l a szemére vá ndorolt.
– Mack? Szerelembe?
Beck bó lintott.
– Ezt akarja az ü gynö kö m és a szerkesztő m. Azt gondoljá k, hogy az emberek,
kifejezetten a nő k, szívesebben olvasná k a kö nyveimet, ha Macknek lenne egy bará tnő je
vagy egy… kiskutyá ja.
 A férfi ú gy ejtette ki ezt a szó t, mintha nemi betegség lenne. Maynek nevetnie kellett.
– Gyanítom, hogy nem ért velü k egyet.
– Ez teljesen tö nkretenné a Mackrő l kialakított képet.
– Azt hiszi, hogy a szerelem tö nkreteszi az embereket?
A férfi felnevetett, és egy gö drö cske jelent meg az arcá n.
– Gyakran. Ebben az esetben azonban csak Mack érdekel. – Kö rü lnézett, mint aki attó l
tart, hogy kihallgatjá k ő ket, bá r nem volt senki a kö zelben. – É s azt is akarjá k, hogy a
szexjelenetekben legyen tö bb érzelem.
May nem tudta, mit mondjon. Nem volt író , de a szeretkezés Dannel mindig tele volt
érzelmekkel, és el sem tudta képzelni má sképp. Talá n Trevorral felfedezhette volna az
érzelmek nélkü li szexet, de még vele is abban reménykedett, hogy tö bb lesz anná l.
– Ezenkívü l… – Beck most elő szö r volt zavarban, amió ta beszélgettek. Kö zelebb
hú zó dott Mayhez. – intim téma, nem baj?
Istenem, istenem!
– Egyá ltalá n nem.
– Nem fog megbotrá nkozni?
– Semmi sem botrá nkoztat meg. – May majdnem elharapta a nyelvét. Micsoda duma!
Még hogy semmi sem botrá nkoztatja meg! Istenem, add, hogy tényleg így legyen!
– Rendben – vigyorgott az író . – Talá lnom kell egy olyan nő t, aki elmeséli nekem, hogy
hogyan elégíti ki magá t.
May hirtelen félrenyelte az italt és fuldokolni kezdett. Lehet, hogy a férfi nap mint nap
beszélget a bará taival az ö nkielégítésrő l a politika vagy a focieredmények mellett, de a
pokolba is! Persze megérdemelte. Miért tett ú gy, mint aki mindenre fel van készü lve?
Shandi egy pohá r vizet tett az asztalra, és May há lá san mosolygott rá , mert beszélni
még mindig képtelen volt.
– Illendő en viselkedik? – intett a fejével a férfi felé Shandi.
May bó lintott, és hatalmasat kortyolt a vízbő l.
– Ha valaki szinte megfullad miattam, az illetlenség? – kérdezte Beck á rtatlanul.
– Meglehető sen. – Shandi tapintatosan egy kö nyvet tett le a férfi elé. – Alá írná ezt,
kérem, Janice Fosternek, az igazgató nknak?
– Természetesen. – Beck elő vett egy tollat a zsebébő l. – Ő olvassa a kö nyveimet?
– A bá tyja. Jack Fosternek dediká lja, legyen szíves!
A férfi bosszankodva pillantott asztaltá rsnő jére, de az elmosolyodott.
Beck alá írta a kö nyvet, és visszaadta Shandinek, aki visszatért a pulthoz, hogy
kiszolgá lja az ú j vendégeket.
– Talá n igaza van az ü gynö kének és a szerkesztő jének.
– Ki kell derítenem. – Odahajolt a lá nyhoz, és megérintette a csupasz karjá t. –
Sajná lom, ha megbotrá nkoztattam.
May legyintett.
– Nem tette, csak félrenyeltem.
– Akkor tehá t kérdezhetek egy meglehető sen személyeset?
– Azt, hogy hogyan elégítem ki magam? – Kimondta! Tapsvihar! Még csak el sem
pirult! Talá n ezt a koktélt be kellene építenie a napi menetrendbe.
– Ö ö ö … igen. – Most Beck jö tt zavarba.
– Ezt a kérdést maga meglehetősen személyesnek tartja? – hú zta fel May a
szemö ldö két.
– Tulajdonképpen ez egy kutatá s.
– Nem is ismerem magá t.
– Akkor elmondom, amit tudni szeretne.
 – Talá n azt, hogy maga hogyan szerez ö rö met sajá t magá nak?
A kérdés annyira megnevettette a férfit, hogy a szomszéd asztalná l ü csö rgő pá r is
felfigyelt rá , May dagadt a bü szkeségtő l.
– Sorsszerű nek tű nt, hogy maga itt ü l egyedü l, amikor épp egy nő t kell
megkérdeznem. Má skü lö nben meg kellett volna kocká ztatnom, hogy kapok egy pofont a
kö vetkező randimon.
– Tényleg nem gond. – May azonban remélte, hogy ejtik a témá t. Még Dannel sem
beszéltek ilyesmirő l soha!
– Való ban hazamegy holnap?
A lá ny megitta az utolsó kortyot, és a poharat letette az asztalra. Le kellene zá rnia ezt
az estét, mielő tt még nagyobb bajba kerü l.
– Meg akar puhítani, hogy beszá moljak a szexuá lis titkaimró l?
Beck á rtatlan képpel feltartotta mindkét kezét.
– Ez a munká m.
May nevetett, a férfi pedig hamiská san mosolygott.
– Ha írna néhá ny sort, és becsú sztatná az ajtó m alatt, mielő tt elutazik, rengeteget
segítene nekem. Az 1217-esben lakom.
A lá ny felá llt, félrebillentette a fejét, és hű vö sen nézte az író t.
– Gondolkodom rajta.
– Kö szö nö m. – Beck kezet nyú jtott. – Remélem, meggondolja magá t, és marad egy
hétig. Remek lenne valakivel beszélgetni.
– Szexrő l?
– Mindenrő l. De igen, arró l is. Maga értékes forrá s lehetne, May. Taná csadó , ha ú gy
tetszik.
– Ezen is gondolkozom.
– Rendben. Aludjon jó l! É s ha magá nyos lenne az éjszaka kö zepén, és mocskos
dolgokró l szeretne beszélgetni, hívjon nyugodtan!
A lá ny kisétá lt a bá rbó l. Zú gott a feje. Az biztos, hogy nem tud egy egész héten á t
színészkedni. Elő bb-utó bb elá rulná , ki is való já ban, és akkor csak bolondot csiná lna
magá bó l. A mai este tö kéletes volt. Ha tová bb folytatja a já tékot, biztos, hogy el fogja
rontani.
Á tvá gott az elő csarnokon, fel a szobá já ba, és az első dolog, amit tett, hogy felkapta a
tollat az asztalró l, és lefirkantotta: Beck Desmond, 1217. Csak hogy el ne felejtse.

3. FEJEZET
Feljegyzés a Luxe élményfü rdő személyzeti faliú jsá gjá n:
Trevor legújabb babája ma jön teljes kezelésre. Ne felejtsétek, brazil gyantázás a
bikinivonal helyett! És alacsony nátriumtartalmú ebédet, hogy ne puffadjon!
Marta

Má snap délutá n két ó rakor May elő bukkant a Hush fü rdő jébő l. Há t igen, nem érte el a
tizenegy harmincas gépet. Ahogy viszont most érezte magá t, az mindent felü lmú lt!
Lá vakö ves masszá zs, luxusmanikű r, pedikű r, kaviá rkivonat, algá s arcpakolá s, gyantá zá s,
hajvá gá s, végü l ínyencebéd…
Kicsiszoltá k, kifényezték, kipihent volt, nyugodt és jó llakott – az egész hercehurca
tö kéletes, az elejétő l a végéig. Kivéve a gyantá zá st. Ez a brazil gyantá zá s nem lesz a
kedvence, az egyszer biztos. Melyik ő rü lt talá lta ki, hogy elég csak egy vékony csíknyi
szeméremsző rzet? Ezt leszá mítva minden csodá s volt. Még a hajá t is levá gatta, miutá n
Nico, a fodrá sz életveszélyesen megfenyegette, ha nem egyezik bele. É s Nicó nak igaza
volt, nagyon jó l sikerü lt az ú j bubi-frizura. Néhá ny tincs belehullott kifestett szemébe,
amitő l igazá n rejtélyes és izgató lett. É ppen annyira gyö nyö rű nek és kifinomultnak
érezte magá t, mint ahogyan elő ző este megjá tszotta. Bá rcsak Trevor lá thatná így!
Ami azt illeti, be akart kopogni Beck Desmond ajtajá n is, hogy megmutassa magá t. Ső t
Dannek is kü ldhetne akkor má r egy fotó t.
Reggel, amikor felkelt abbó l az á gybó l, amelyet Trevorral kellett volna megosztania,
Beck Desmond já rt a fejében. Sajná lta, hogy az itt-tartó zkodá sa ennyire korlá tozó dott.
Most csomagolnia kellett, és elindulni a reptérre. Ekkor vette észre az ajtó alatt
becsú sztatott meghívó t az élményfü rdő be. Nem tartott soká ig, hogy meggondolja magá t.
Majd bolond lesz kihagyni ezt a lehető séget!
Az ö tlet való színű leg Trevortó l szá rmazott. Micsoda tü ndér! Biztosan aggó dott,
mennyire magá nyos és elveszett, és felhívta a szá llodá t, hogy elintézze ezt a kis
kényeztetést. É s ő még haragudott rá , hogy nem kereste tö bbet, miutá n lemondta a
randijukat!
Tehá t akkor az ö t harmincas géppel repü l haza. Legalá bb elmondhatja, hogy tényleg
részese volt egy kalandnak. Igaz, nem szexelt vadul egy héten keresztü l egy
szívdö glesztő férfival, de legalá bb Dan Unlak Téged Thompson nem mondhatja, hogy
kiszá mítható .
Miutá n visszaélt a szobá já ba, felvette az utazá sra szá nt ruhá já t, és vá gyakozva nézte a
tö bbi holmit, amelyet nem volt alkalma hordani. Még volt egy ó rá ja az indulá sig. Miért
ü lne itt addig?
Kisétá lt a folyosó ra, és magá val vitt egy vá zlatfü zetet. Ki tudja, há tha a sors kö zbeszó l,
és az ú tjá ba sodorja Beck Desmondot…
A liftben a tető terasz gombjá t nyomta meg. Amíg mentek felfelé, egykedvű en
mosolygott egy férfira – nem Beckre sajnos –, aki tö bbszö r is rá sandított a partnere
mellő l. Ha ez így megy tová bb, a végén nem fér ki az ajtó n, annyira eltelik magá val.
Csodá latosan á polt kertbe érkezett. A teret oszlopokkal, korlá tokkal és pergolá kkal
osztottá k fel, olyan érzést keltve, mintha kü lö ná lló szobá cská kbó l á llna. Sarkantyú virá g
és hajnalka kú szott a korlá tokon, egy gyü mö lcsfa itt, egy boró kafenyő ott, mindenü tt
futó nö vények és virá gok. Amott egy kicsi kunyhó hintá val. Ró zsakert kis szö kő kú ttal,
zá rt sziklakert tö rpe fá kkal. Ö rö mmel eltö ltö tt volna itt egy egész hetet néhá ny jó
kö nyvvel. Kicsit furcsa, hogy a vilá g egyik legnagyobb vá rosá nak kö zepén, a hatalmas
felhő karcoló k kö zö tt ilyen kis természeti sziget talá lható .
Kinyitotta a vá zlatfü zetét, és megö rö kítette a zö ld kertet a betonépü letek egyenes
vonalai kö zö tt. Az egyik virá gá gyá sná l egy idő sebb hö lgy térdelt és gyomlá lgatott,
kö zben csendesen dú dolt magá ban.
– Jó napot! – kö szö ntö tte Mayt. É pp a rozmaringot metszette, hogy aztá n kosá rká ba
gyű jtse. – Csodá s napunk van.
– Igen – nézett kö rü l a lá ny, aki ezt eddig észre sem vette. Talá n mert a csodá s nap
szá má ra békés erdő t, mező t, napsü tésillatú szellő t jelentett, és nem felhő karcoló kat,
szmogot meg a tá voli kö zlekedés zajá t. Kicsit hű vö sebb volt, mint elő ző nap, enyhe szél
fú jta a kö vér felhő ket. Hatalmas há zak vették kö rbe a szá llodá t, de a tető terasz elég
magasan volt ahhoz, hogy ő jó néhá ny épü let fö lö tt ellá thasson. – Gyö nyö rű ez a kert.
– Kö szö nö m. – A hö lgy levette a cérnakesztyű jét, és kezet nyú jtott Maynek. – Clarissa
Armstrong vagyok.
– May Ellison. – Mosolyogva kezet rá ztak.
 – Nemcsak gyö nyö rű , de hasznos is. Gyó gyfü veket és zö ldséget termesztü nk az
étterem szá má ra. A nö vények rá adá sul hű tik az épü letet, így pénzt is spó rolunk.
– Ezt nem is tudtam. – May leguggolt, és beleszippantott a zsá lyá ba meg a kakukkfű be.
– Ezek édesanyá m otthoni kertjére emlékeztetnek.
– Hol lakik?
– Wisconsinban. – Most nem kell má st mutatnia, mint aki való já ban. – Oshkoshban –
tette hozzá .
– Gyö nyö rű á llam. – Clarissa Mayre pillantott, majd lenyisszantotta a bazsalikomot. –
Já rt má r korá bban is New Yorkban?
– Nem.
– É s? Mi a véleménye? – kérdezte a kertészkedő nő hirtelen, nem csak udvariassá gbó l.
– Nagyon… má s. Kicsit nyomasztó . A szá lloda viszont pompá s.
– Való ban az. Já rt má r az Erotique bá rban?
May megü tkö zve nézett Clarissá ra, aki még mindig a bazsalikommal foglalatoskodott.
– Igen, tegnap este.
– Jó hely, ugye? Shandi csodá s Cosmopolitant készít.
– Honnan tudja, hogy… – kérdezte, de megcsö rrent a mobilja. Felá llt, hogy elő halá ssza.
– Elnézést. Halló !
– Szia, szépségem! Milyen volt a délelő tti szépítkezés?
– Trevor! – kiá ltott fel May vidá man, aztá n ki tudja, miért, eszébe jutott az ú jonnan
lecsupaszított testrésze, amelyet a férfi nem fog lá tni, és elpirult. – Miért nem vagy itt?
– Bá rcsak ott lehetnék, drá gá m! Rengeteg a munká m. Nem is tudom elmondani,
mennyire szeretnék inká bb veled lenni.
– É n is – mosolygott bele a telefonba a lá ny, és pró bá lt nem gondolni rá , mennyire
gyű lö li, ha drá gá mnak hívjá k. Persze ő tehet ró la, hogy ezt nem kö zö lte Trevorral
mindjá rt a kapcsolatuk elején.
– Mi a terved má ra, drá gá m?
– Hazamegyek – só hajtott May.
– Micsoda?!
– Nem akarom, hogy ennyi pénzt kidobj, ha nem is vagy itt.
A lá ny észrevette, hogy Clarissa kívá ncsian figyeli, majd visszafordult a virá gá gyá shoz.
– Biztos vagy benne?
– Igen – felelte May, bá r eléggé bizonytalanul.
– Ahogy akarod. Tartozom neked ezzel a héttel, tehá t ha ú gy dö ntesz, hogy maradsz,
az is rendben van. Meg á t is tehetjü k majd má skorra. Gondold meg!
– Kö szö nö m, Trevor.
– Nincs mit. Bá rcsak… – Hirtelen egy nő hanga hallatszott a telefonban. – Mennem
kell, drá gá m, megérkezett egy ü gyfelem. Hívlak késő bb.
– Rendben. É n… – kezdte May, de má r nem tudta befejezni, mert a férfi letette.
Nyilvá nvaló an fontos ügyfél.
Clarissa rá nézett.
– Hogy kerü lt New Yorkba? – kérdezte, mikö zben a kakukkfű vel bíbelő dö tt. Ú gy tett,
mint aki nem hallott semmit.
A lá ny legszívesebben azt vá laszolta volna, hogy semmi kö ze hozzá , de ennél sokkal
udvariasabbnak nevelték.
– Ú gy volt, hogy talá lkozom itt egy bará tommal.
– Trevor Little az a bará t?
May meglepő dö tt. Biztos volt abban, hogy nem ejtette ki a férfi vezetéknevét.
– Honnan ismeri?
 – Az egész személyzet ismeri Mr. Little-t – felelte higgadtan Clarissa, és elhajtott egy
legyet az arca elő l.
A lá ny megdermedt.
– Ü zleti kapcsolatban á ll a szá llodá val? – reménykedett naivan, Clarissa sajná lkozó
pillantá sa azonban mindent elá rult.
– Trevor Little gyakran vendégeskedik itt. – A kissé csípő s megjegyzésbő l May
szá má ra egyértelmű vé vá lt, hogy a férfi gyakran jö n ide, és való színű leg mindig má s
nő vel érkezik. Nem kellene ezen meglepő dnie, sem megbotrá nkoznia.
A helyzet azonban az, hogy pontosan így érzett. Azért, mert szá má ra ez pá ratlan
alkalom, nem jelenti azt, hogy Trevornak is az. Mindig nő ket hoz ide? Na és. Nem ígért
ö rö k hű séget neki.
– É lvezte a mai élményfü rdő zést? – érdeklő dö tt Clarissa.
– Honnan tud ró la?
– A kedd délelő tt mindig a fü rdő zésé.
May agya kattogott. A kedd mindig a fü rdő zésé? Minden nő nek, akit Trevor idehoz?
Vagyis akkor ez nem neki szó lt? Istenem, mennyire hiszékeny!
– A tegnapi virá gok?
– É n magam rendezgetem el ő ket mindig.
– Két tucat vö rö s ró zsa hétfő nként – bó lintott May.
– Csodaszépek, ugye? Holnap ékszer, ha jó l emlékszem, csü tö rtö kö n fehérnemű ,
pénteken csokolá dé.
A délelő tti kényeztetés má ris nem esett annyira jó l. A lá ny legszívesebben a reptérre
rohant volna, hogy otthon belemerü ljö n egy lá da vaníliá s jégkrémbe, és gyorsan
elfelejtse ezt az egészet. Lehet, hogy Dannek igaza volt, de még mindig jobb unalmasnak
és kiszá mítható nak lenni.
Clarissa lassan felá llt, de nehezen nyú jtó ztatta ki a lá bá t.
– Jaj, tú l ö reg vagyok má r ehhez a munká hoz.
– Hadd segítsek! – hajolt le May a kosá rért, hogy Clarissá nak ne kelljen.
– Kö szö nö m, kedvesem. Nem szeretném, ha azt gondolná , hogy pletykafészek vagyok.
Azért mondtam el ezt az egészet, mert nem kellene haboznia. Kö ltse csak Trevor Little
pénzét, van neki elég. Maradjon itt ezen a héten, és élvezze az életet! A szá lloda csodá s, a
vá ros pedig semmihez sem fogható .
– Nem hiszem, hogy meg tudná m tenni.
– Dehogynem. – Az idő s asszony a karjá ra akasztotta a kosarat. – 1958-ban
megismerkedtem egy férfival Pá rizsban, amikor a Sorbonne-on tanultam. Jean-Jacques-
nak hívtá k. Megbeszéltü k, hogy Korziká n talá lkozunk egy szá llodá ban, ahová ő végü l
mégsem jö tt el. Megismerkedtem egy ö zvegyemberrel a hotelben, Mr. Wiselyval, és
csodá latos idő t tö ltö ttü nk együ tt. Aztá n az ö sszes szá mlá t elkü ldtem Jean-Jacques-nak.
– Kifizette?
– Persze, hiszen tartozott nekem – kacsintott Clarissa Mayre, és a lá ny el tudta
képzelni, hogy zsongtak kö rü lö tte a férfiak. – Kiderü lt, hogy Jean-Jacques nő s, és a
feleségének má s tervei voltak arra a bizonyos hétre. Ez gyakran megesik, tudja.
Jelentő ségteljesen nézett a lá nyra, aki hirtelen mindent megértett. Há t persze! Trevor
há zas!
Clarissa May vá llá ra tette a kezét.
– Trevor legtö bb barátnője tudta ezt, és nem zavarta ő ket. Ú gy érzem azonban, hogy
maga nem tudta, és zavarná is.
– Igen. Kö szö nö m.
 – Nincs mit. Nagyon tapintatlan voltam, és a szá lloda vezetése haragudni is fog rá m,
de azt gondolom, hogy mi, nő k tartsunk ö ssze.
A lá ny kényszeredetten elmosolyodott, és legszívesebben tö rt-zú zott volna.
– Menjen csak, jobban lesz, ha kisírja a bá natá t! Utá na szedje ö ssze magá t, és élvezze a
hetet! Ne vesztegesse el ezt a lehető séget! É s bá rmikor keressen meg! – tette hozzá
melegen. – Ha szü ksége van egy kedves szó ra, itt megtalá l.
May visszarohant a szobá já ba, és rá vetette magá t az á gyra. Annyira jellemző ! Fel
akarta hívni Trevort, és ü vö lteni vele, a feleségével, és elmondani neki, mekkora bunkó a
férje. Csak az tartotta vissza, hogy nem akart felrobbantani egy há zassá got. Most mit
csiná ljon? Az egyik fele szívesen maradi: volna, ahogyan Clarissa javasolta, ha má r
Trevor fizeti, de ezzel ugyanolyan rossz lenne, mint a férfi, nem? Kellene valami jobb érv,
hogy maradjon.
Felü lt az á gyon, és meglá tta magá t a tü kö rben. Az ú j frizurá já t, kifestett szemét, a
méregtő l kipirosodott arcá t. Mit tenne most egy híres színésznő ? Azonnal felhívná Beck
Desmondot, és kö zö lné vele, hogy rá ér egész héten. Ő azonban nem színésznő ! Nincs
bá torsá ga maradni, de menni sem akar…
Kimá szott az á gybó l. Egy kis testmozgá sra van most szü ksége. Ú szni megy. Talá n
akkor megkapja a vá laszt, hogy mit tegyen.

Feljegyzés a személyzeti faliú jsá gon:

Trevor Little kitaszítottja és Beck Desmond együtt iszogatott tegnap este az Erotiqne
bárban. Add tovább!
Anonymus

Beck rá nézett a laptop ó rá já ra. Az egész délelő tt elillant, és a fél délutá n is. May nem
jelentkezett, való színű leg otthon van má r, bá rhol lakik is, és ő fö lö slegesen
reménykedett abban, hogy megosztja vele a nagy titkot, amely visszasegítheti kisiklott
karrierjét a megfelelő vá gá nyra. Amíg vá rakozott, azon gondolkozott, vajon milyen nő be
tudna beleszeretni Mack. Aki képes lenne Mack és Beck érdeklő dését felkelteni, és ez jó
ugró deszka lehetne a tová bbi kö nyvekhez.
Elő szö r megpró bá lt elképzelni egy tü ndéri kis sző két, aki meglá gyíthatná Mack
kemény szívét. Dö gunalom! Aztá n megformá lt egy magas barná t, aki ugyanolyan
kemény, mint a férfi. Ezt má r sokkal izgalmasabbnak talá lta, abban azonban má r
egyá ltalá n nem volt biztos, hogy odalennének érte a nő i olvasó k is, akik miatt az egésszel
gyö trő dnie kell.
Azó ta nem jö tt az ihlet, amió ta letette a telefont az ü gynö kével. Alex azt szeretné, ha a
héten befejeznék az á tdolgozá st. Ha viszont ez a vá ltoztatá s nem jö n be, vagyis a
kedvesebb, gyengédebb Mack nem hoz tö bb olvasó t, akkor ez lesz az utolsó szerző dése.
Felá llt. Ki kell egy kicsit szabadulnia innen! Já r egyet a szá llodá ban, az biztosan segít.
Még az is lehet, hogy ö sszefut Mayjel, aki talá n mégsem utazott haza. Hogy miért fű zö tt
ennyi reményt Mayhez, maga sem tudta. Elő ző este szü ksége volt egy egyedü lá lló ,
kö zlékeny nő re, és lá m, má ris megtalá lta a bá rban. Kö nnyed volt, és szellemes, pontosan
olyan, amilyet keresett. Rá adá sul gyö nyö rű és nagyon vonzó . Való színű leg azonban tú l
sokat kért tő le, vagy tú l elhamarkodottan. Lehet, hogy rosszul ítélte meg, és May nem is
olyan, mint amilyennek lá tszik. Mindez kérdés marad, ha való ban elutazott.
Lifttel ment a szá lloda kö nyvtá rá ba, ahol a regény első gyilkossá ga tö rténik, és ahol
Mack talá lkozik Tamará val, á lmai asszonyá val. Aki lehet, hogy Susie lesz végü l. Talá n a
helyszín ad egy-két ö tletet a nő karakterét illető en. Talá n belebotlik egy kicsit
beszédesebb alkalmazottba, és kiszedheti belő le, hogy May itt van-e még.
 Belépett az ü vegajtó n. A kö nyvtá r szellő s és vilá gos volt, tele nö vényekkel. Kényelmes
fotelek és kanapék egyesével vagy pá rosá val, mindegyiknél sajá t olvasó lá mpa és
lá btartó . Hatalmas kö nyvespolcok, tele klasszikusokkal és természetesen erotikus
olvasmá nyokkal.
Beck végigpá sztá zta a szobá t, és má ris aranyat talá lt. Az egyik ablakná l a Hush Hotel
nagyasszonya, Clarissa Armstrong locsolta a nö vényeket. Legelő szö r há rom hó nappal
ezelő tt talá lkoztak, és egybő l megkedvelték egymá st. Bá rmi tö rtént a szá llodá ban, az
asszony tudott ró la, és hajlandó is volt elmondani, de csak akkor, ha ezzel nem okozott
ká rt senkinek. Ha May itt van még, azt is tudni fogja.
– Jó napot, Clarissa!
– Jó napot, Beck! De jó , hogy lá tom! – mosolygott. – Segíthetek valamiben?
– Csak erre já rtam – felelte a férfi. Tudta, ha egybő l a tá rgyra tér, akkor a kö vetkező
napokban mindenki ró la fog beszélni a szá llodá ban. – Csodá san fest, mint mindig – tette
hozzá .
Clarissa elpirult.
– Tartogassa a bó kjait a fiatalabbaknak! É n má r tú l ö reg vagyok. Mi já r az eszében?
– Csodá s napunk van.
Az asszonyt szó rakoztatta a helyzet, és hajlandó volt belemenni a já tékba.
– Való ban. Szó val?
– Sétá lgatok, há tha jö n valami jó ö tlet.
– É rtem. É s jö tt má r valami?
– Nem igazá n. – Beck zsebre dugta a kezét, és a sarká n hintá zott, mint egy szégyenlő s
kisfiú . Az ég áldjon meg, Beck, kérdezd meg! – É rkezett valami érdekes vendég a
szá llodá ba?
Clarissa felvonta a szemö ldö két, és mosolygott.
– Esetleg érdekelné egy hö lgy Wisconsinbó l, akivel tegnap este iszogatott?
Becknek leesett az á lla. Ennyit arró l, hogy nem akar a pletyká k fő szereplő je lenni.
– Rendben. Mit tud mesélni ró la? – mosolygott.
– Biztosan leszidnak, hogy pletyká lok, de ú gy tű nik, ez a bizonyos hö lgy magá nyos
marad erre a hétre, ha egyá ltalá n meg lehet győ zni, hogy maradjon. A kísérő je
való színű leg mégsem ö lt testet.
Clarissa utolsó megvető kijelentése meglepte Becket.
– Ismeri a férfit?
– Persze, mindenki ismeri itt a szá llodá ban.
– Hadd talá ljam ki! Egy gazdag, nő s szépfiú , aki ide hordja a nő ket, és otthon ú gy
tudjá k, hogy ü zleti ú ton van…
Clarissa az egyik nö vénnyel foglalatoskodott.
– Nem én mondtam.
Beck bó lintott. A legfontosabb, hogy megtalá lja Mayt, és megtudja, marad-e.
– Nagyon el akar utazni?
– Szerintem meg lehet győ zni, hogy maradjon. Gondolom, nem érdekli, hol lehet most
– mosolygott az asszony.
– Há t…
– Nem mintha szimatoltam volna – kacsintott Clarissa, és kö zelebb hajolt. – Ms. May
Ellisont legutó bb az uszoda felé menet lá ttá k.
– Honnan tudja? – hitetlenkedett a férfi.
– Puszta véletlen, kedvesem. – Clarissa megveregette Beck vá llá t. – Talá n ebben az
esetben a sors keze – tette hozzá .
 A férfi nevetett. A személyzet má r figyeli ő ket. Talá n fogadá sokat is kö tö ttek rá juk?
Azt persze nem tudjá k, hogy Beck érdeklő dése May irá nt pusztá n – illetve első sorban –
szakmai.
Megkö szö nte Clarissá nak az informá ció t, és nyomott az arcá ra egy puszit. Irá ny a
szobá ja a fü rdő nadrá gjá ért! Legalá bb tudja, hol talá lhatja Mayt. Ezek szerint még nem
jelentkezett ki, tehá t itt a lehető ség, hogy meggyő zze, maradjon. Lehet, hogy ő nem
milliomos szépfiú , de mindenki megvehető . A kérdés az, mennyi May Ellison á ra.

Beck a tö rö lkö ző jét szorongatva belépett az uszodá ba. Azonnal meglá tta a lá nyt, bá r
nem volt nehéz, hiszen alig néhá ny an lézengtek a medencénél. Ú j frizurá ja volt, és
nagyon egyszerű egyrészes fü rdő ruhá t viselt, nem olyat, mint gondolta volna. Azt hitte,
hogy valami drá ga, alig valamit takaró bikiniben lesz, amelyet nem azért gyá rtottak,
hogy valaha is víz érje, hanem hogy gyö nyö rkö djenek benne a medence partjá n. A
férfinak azonban jobban tetszett ez az egyszerű fü rdő ruha, amely kö vette May kecses
alakjá t.
Igaz, hogy eddig szakmai okok miatt akart vele beszélni, ebben a pillanatban azonban
má s is megfordult a fejében. Mindig jobban kedvelte azokat a nő ket, akik szerényebben
ö ltö zkö dnek, elrejtik nő iességü ket, és csak a zá rt ajtó k mö gö tt tö rnek ki. Nem igazá n
szerette azokat, akik kö zszemlére teszik a bá jaikat. Hol marad akkor a felfedezés ö rö me?
May nem vette észre. A medence széléhez sétá lt anélkü l, hogy kö rü lnézett volna,
lehajolt, és lassan belemerü lt a vízbe. Aztá n erő s karcsapá sokkal ú szni kezdett, és Beck
megá llapította, hogy nem soká ig tudna lépést tartani vele. A lá ny tíz hossz és egy
tö kéletes forduló utá n ú jabb hosszba kezdett. Aztá n még egybe. Nem csoda, hogy
ennyire jó erő ben van. Jó l kell tartania magá t, ha egy milliomost akart szó rakoztatni
ezen a héten.
A férfi ledobta a tö rö lkö ző jét, leü lt az egyik székre, és Mayt figyelte. Ez volt az egyik
kedvenc helye a szá llodá ban. Mack itt fedezett fel egy hullá t, jó helyszín egy
há tborzongató gyilkossá ghoz.
A medence felett ü vegtető n keresztü l á radt be a természetes fény, este pedig alulró l
vilá gítottá k meg a vizet. Az egyik végében pezsgő fü rdő á llt, most épp egy pá r foglalta el,
akik csak egymá ssal tö rő dtek. Beck irigykedve figyelte ő ket, és eszébe jutott az elő ző
bará tnő je, Mary Ann, aki folyton amiatt mérgelő dö tt, hogy a férfinak fontosabb a
kézirata, mint vele tö lteni az idő t. Mit gondolt, a kö nyvek maguktó l író dnak? Vagy
manó k dolgoznak rajtuk, amíg ő k a pezsgő fü rdő ben á ztatjá k magukat?
Tizenö t hossz, és May még mindig folytatta, bá r egy kicsit talá n lelassult.
Lehet, hogy Beck nem jó tá rs, amit tö bbszö r a tudomá sá ra is hoztak. É lvezte a nő k
tá rsasá gá t, de hatalmas szakadék tá tongott azok elképzelései és az ő tervei kö zö tt. Soha
nem volt képes annyira ragaszkodni senkihez, mint a nő k.
Nem tudott megfelelni az elvá rá saiknak, nem vett észre dolgokat, amelyeket észre
kellett volna vennie, és nem mondott ki dolgokat, amelyeket a nő k szerint ki kellett
volna mondania…
A huszadik hossz kö vetkezett, és May a gyorsú szá sbó l mellú szá sra vá ltott.
Beck sok férfitá rsá val ellentétben nem szerette a futó kalandokat. Olyan nő t akart az
á gyá ba vinni, akit nem csak egy-két napig tud elviselni.
Huszonö tö dik hossz. May lassan siklott a vízen, majd megá llt, hogy kimá sszon. Nem
vette észre az író t, ahogy a tö rö lkö ző jéhez ment.
Becket valami megmagyará zhatatlan idegesség fogta el. Ha akar vele beszélni, most
kell megszó lítania. Felá llt, és May há ta mö gé lépett. A lá ny a tö rö lkö ző be temette az
arcá t, a teste gő zö lgö tt.
 – May!
A lá ny megpö rdü lt, és gyorsan maga kö ré tekerte a tö rö lkö ző t.
– Megijesztett.
– Bocsá nat! – mosolygott a férfi. Ö rü lt, hogy lá tja a lá nyt, és ennek az ö rö mnek sok
kö ze volt a nemiséghez, nem csupá n a leendő kö nyvéhez.
A tü rkiz fü rdő ruha tö kéletesen kiemelte a lá ny szemét, a mély kivá gá s és a vastag
pá nt pedig a melle kecses vonalá t hangsú lyozta. Haja há trasimult a víztő l, arca kipirult.
Egyá ltalá n nem ú gy festett, mint egy milliomos nő cskéje, és épp ez tette érdekessé.
A könyv, Beck. A könyvről van szó!
– Jó t ú szott?
– Nagyon.
– Olyan volt, mint egy profi.
May a medence felé pillantott, majd mély levegő t vett.
– Ú szó csapatba já rtam.
– A gimná ziumban vagy a fő iskolá n?
– Mindkét helyen.
A férfi bó lintott. Tehá t van diplomá ja. É rdekes.
– Szó val ú gy dö ntö tt, hogy itt marad?
– Nem tudom… – emelte fel a fejét a lá ny. – Igen.
– Mennyi ideig?
– Azt hiszem, egész héten – nézett félre May.
A férfi jó kedve, hogy a lá ny marad, nem tartott soká ig. Ú gy tű nt, May nem nagyon akar
beszélgetni vele. Lehet, hogy az elő ző esti kéréssel elá sta magá t? Vagy talá lt egy má sik
milliomost, ha má r az elő ző faképnél hagyta, és nem akar tö bb idő t pazarolni rá ? Mindez
teljesen érthető . Ettő l neki még mindig szü ksége lenne segítségre a kö nyvéhez.
A lá nynak hirtelen elakadt a lélegzete. Beck kö vette a tekintetét. Az uszoda kiü rü lt, a
víz csendesen hullá mzott. A pezsgő fü rdő ben lévő pá r épp abbahagyta a csó koló zá st.
Nem romantikus csó k volt ez, hanem teljességgel érzéki. A férfi a karjá ban tartotta a nő t,
egy gyö nyö rű barna sellő t, és kö zel voltak a gyö nyö rhö z.
– Istenem! – só hajtott May.
Beck há tralépett, hogy lá ssa a lá ny arcá t, de félt, hogy megtö ri a vará zst. É rzékelte
May feszü ltségét, de az oká t nem tudta biztosan. Odafordult hozzá , nem nyű gö zte le
tö bbé a má r nyilvá nvaló an nekik szó ló mű sor.
– May?
A lá ny nyomban a férfira pillantott, mint aki megkö nnyebbü lt, hogy félrenézhet.
– Igen? – A szeme csillogott, arca kipirult, és kapkodva vette a levegő t. Egyértelmű
volt, hogy felizgatta a lá tvá ny. Ez pedig Becket kavarta fel, még jobban, mint ami a
szemü k elő tt zajlott.
May még mindig ő t nézte, és a vonzalom olyan erő vel lobbant lá ngra kettő jü k kö zö tt,
mintha valaki egy égő gyufá t dobott volna egy hordó benzinre.
Beck szerette volna lefejteni ró la a fü rdő ruhá t, felemelni, nézni, ahogy a bő re
kipirosodik a gyö nyö rtő l, belemerü lni és elrepü lni oda, ahol az a má sik pá r já rt.
– Magá hoz menjü nk, vagy az én szobá mba? – kérdezte hirtelen, és má ris megbá nta,
hogy kitö rtek belő le ezek a szavak.
A lá ny csak pislogott, mintha most tért volna vissza egy á lombó l.
– Tessék?
A férfi lehunyta a szemét. Ezt elszú rta, mert nem az agyá val gondolkodott.
– Semmi. Csak… rosszul értelmeztem a jeleket.
– Ó ! Sajná lom. Nem akartam…
 – Az én hibá m.
– Nem. Semmi baj. É n csak… Nem… – emelte fel a kezét May, s a nő i ö ltö ző felé
mutatott. – Mennem kell.
Beck meg akarta á llítani, aztá n mégsem szó lt egy szó t sem. Csaló dottsá g fogta el.
– Itt lesz még valahol?
– Igen – mondta a lá ny, mikö zben tá volodott.
A férfi pá nikba esett.
– May?
– Igen!
– Egyedü l lesz ezen a héten?
A lá ny félrebillentette a fejét, amitő l megint érzéki szirénné vá ltozott.
– Igen.
– Felhívhatom?
– Hogy segítsek a kö nyvében?
Ó , igen, a kö nyv! Nem is gondolt rá .
– É s mert mindketten egyedü l vagyunk, és a tá rsasá g nem rossz dolog.
May a férfira mosolygott, majd egybő l el is pirult. Megfordult, és bizonytalanul
elindult az ö ltö ző felé.
– Ö rü lnék neki.
Beck csak bá mult utá na. Két rö vid talá lkozá s utá n jobban megigézte ez a lá ny, mint
gondolta volna. Milyen nő lehet ez a May Ellison? Minél tö bbszö r lá tta, anná l inká bb
szerette volna kideríteni.

Amikor a lá ny visszaért a szobá já ba, egy ú jabb borítékot talá lt az ajtó alatt
becsú sztatva. Nagyszerű . Milyen ú jabb „spontá n” tervet eszelt ki Trevor az ö sszes
idehozott nő nek?
A mai meghívó este nyolcra szó lt a szá lloda elegá ns éttermébe. Milyen fantasztikus
vacsora lesz! Nyolckor… Addig éhen hal.
Széttá rt karral bedő lt az á gyba. A mennyezetet bá multa. Nem akarta elhinni, hogy
képes volt végignézni, ahogy két ember nyilvá nos helyen szeretkezik. Forró sá g ö ntö tte
el. Teljesen felzaklatta a lá tvá ny. Igen, meg volt dö bbenve. Ugyanakkor… fel is izgatta az
egész. Nemcsak azért, mert a pá r fiatal volt, vonzó és szép, hanem azért is, mert ahogy
ott á lltak, és nézték ennek a két embernek a gyö nyö rét, olyan erő s vonzó dá st érzett Beck
irá nt, olyan érzéki vá gyat, mintha ő k ketten is szerelmeskedtek volna.
Odament az ablakhoz, és kinézett a vá rosra. A forgatagot bá mulva hirtelen a csendes,
rendezett életére vá gyott Oshkoshban. Dolgozni az egyetemen kilenctő l ö tig, elmenni az
uszodá ba, otthon megvacsorá zni Dannel, Ginnyvel vagy egyedü l. Néha moziba menni.
Egyedü l vagy Dannel aludni. Igenis kellemes rendszer volt. Megnyugtató .
Beck kívá nja ő t. May pontosan ezt remélte. Amikor azonban szembesü lt azzal, amire
vá gyott, akkor megrémü lt.
Lehet, hogy mégis haza kellene mennie?
Nem, itt marad, és kész! Nem megy haza! Jó l fogja magá t érezni, ha tö rik, ha szakad. É s
igen, ha Beck még egyszer megkérdezi, hogy kinek a szobá já ba menjenek, nem mond
nemet. Elhívja a férfit vacsorá zni. É s hagyja, hogy Trevor fizessen.
Az író asztal fió kjá bó l elő vett egy kis ká rtyá t, borítékkal. Tö kéletes.
 Kedves Beck!
Szeretném, ha velem vacsorázna a szálloda éttermében ma este. Nyolcra foglaltam
asztalt. Viszlát!
May

Mosolyogva betette a ká rtyá t a borítékba. Nem kér visszajelzést. Ő ott lesz, és

feltételezi, hogy a férfi is.

4. FEJEZET
Feljegyzés az Amuse Bouche étterem személyzeti faliú jsá gjá n:
Fel kell szolgálni Trevor pezsgőjét Ms. Ellisonnak és a partnerének?
Jean

Hét ó ra harmincö t. Itt az idő . May a tü kö rben ellenő rizte magá t. Az a fekete ruha volt
rajta, amelyet két évvel azelő tt vett, de még mindig ugyanú gy imá dta. A mély kivá gá s
szemet gyö nyö rkö dtető volt. A ruha rá feszü lt karcsú alakjá ra.. Pá nt nélkü li melltartó t
vett fel, így ha a ruha vá lla véletlenü l lecsú szik, na bumm…
A hajá t majdnem olyan jó l sikerü lt megfésü lnie, mint Nicó nak, a smink is remek.
Beck felhívta, miutá n megkapta a meghívó t. Maynek sikerü lt egy-két csá bos kacajt is
elejtenie, majd egy laza viszlá ttal bú csú zott, mintha má r meztelen és tü zes lenne.
Nagyszerű este lesz. A férfiakkal eltö ltö tt vacsorá k á ltalá ban bó logatá sbó l á llnak. Ez nem
lehet nehéz. Még Beck kérdéseire is felkészü lt…
Elő bb azonban fel kell hívnia Ginnyt. Elő halá szta a bará tnő je telefonjá t, és tá rcsá zott.
– Halló !
– May! Ugye nem Oshkoshbó l hívsz?
– Még mindig New Yorkban vagyok.
Megkö nnyebbü lt só haj hangzott a vonal má sik végérő l.
– Há la istennek! Mondj el mindent!
– Há t, elő szö r is maradok. Van egy kis vá ltozá s.
– Ó , istenem! Mesélj!
May mindent elmondott, a masszá zst, a fodrá szt, a manikű rt.
– Mit fogsz csiná lni ma este?
– Ne is kérdezd!
– Randid lesz! Tudtam, hogy talá lsz valakit! Ki az?
– Beck Desmond.
– Nem! Ki van zá rva! Hazudsz!
– Nem, dehogy! – kacagott May,
– Istenem, Beck Desmond még Alec Baldwinná l is jobb! Lá ttam a People magazinban.
Ez hogy tö rtént?
– Itt szá llt meg, amíg írja a kö nyvét.
Ginny az egész tö rténetet kö vetelte, amelyet May részletesen elő is adott. Na jó , kivéve
a pezsgő fü rdő s jelenetet.
– Jaj, nagyon izgulok! Szerintem még jobban, mint te! Mi van rajtad?
– Emlékszel arra a fekete ruhá ra, amelyet két éve vettü nk?
– Istenem! Csak rá d néz, és elá jul. Imá dom azt a ruhá d! Az az, amelyet Dan sosem
engedett viselni?
 – Csak sosem volt megfelelő alkalom. Gondolj bele, há ny olyan helyre vitt el, ahova
felvehettem volna!
– Vá rj csak… hadd szá moljak! Egyre sem. – Ginny egyá ltalá n nem lelkesedett Danért,
amiért ö sszetö rte May szívét, de há t ez a bará tok dolga. May is ugyanígy érezne a
helyében.
– Mindenesetre tö kéletes a ma esti randihoz.
– Az biztos. Remélem, jó l alakul Beckkel, ha csak erre az egy hétre is. Megérdemelsz
végre valakit, aki tart annyira csodá latosnak, amennyire az vagy.
May a szemét forgatta Ginny megjegyzése hallatá n.
– Kö szö nö m. Most mennem kell.
– Aztá n részletes jelentést kérek!
– Meglesz. Puszi!
May letette a telefont. Há lá s volt bará tnő jének a lelkesedéséért. Még egy utolsó
pillantá s a tü kö rbe, és indulhat is.
Mély lélegzet, ki az ajtó n, végig a folyosó n, le a lifttel. Egyik lépés a má sik utá n, csípő
lá gyan ring, keresztü l az elő csarnokon, el az Erotique bá r mellett.
Az étterem ajtajá ban a fő pincér bará tsá gos mosollyal ü dvö zö lte.
– Jó estét! Isten hozta az éttermü nkben, Ms. Ellison!
– Jó estét! – mosolygott May szemérmesen.
– Az asztal készen á ll. Szeretne leü lni, vagy megvá rja a partnerét?
Mi lenne az udvariasabb? A fenébe az udvariassá ggal! Mi a csá bító bb? Ha itt vá r, Beck
teljes egészében végig tudja ő t mérni…
– Vá rok. Biztos, hogy nem késik.
– Nem is – hallotta az író hangjá t. – Jó estét, May!
A lá ny tö kéletes és kimért tartá ssal fordult meg, ajka szétnyílt, aztá n elmosolyodott.
Beck egyszerű en megszédítette.
A férfi is mosolygott, a gö drö cske megjelent az arcá n.
– Tü ndö kö l ma este.
– Maga is jó l néz ki.
A lá ny nem hazudott. A férfi kö nnyű nyá ri ö ltö nyt viselt, kék inget kék-szü rke mintá s
nyakkendő vel, amely kiemelte a szeme á rnyalatait. Ízléses, elő kelő és hihetetlenü l vonzó .
Kö vették a fő pincért az asztalukhoz. Az étterem szinte teljesen tele volt. Pá rok és
tá rsasá gok ü ltek a jó l elrendezett asztalokná l. Az étterem kellemesen elegá ns, az
asztalok kö zö tti vá laszfalak pedig benső ségessé tették a helyet. Ehhez kö nnyen hozzá
lehetne szokni! Egy meghitt sarokba vezették ő ket, tá vol a tö bbi asztaltó l. A fekete
vá zá kban ró zsaszín virá gok, nyilvá nvaló an Clarissa keze munká ja.
Magas, sziká r pincér jelent meg, és bemutatkozott: George. Egy pillanat mú lva ú jabb
pincér – nyilvá n az italos – jö tt, egy ü veg pezsgő vel a kezében.
Ó , bizonyá ra Beck intézkedett. Jó l kezdő dik! May hű vö sen mosolygott, mintha a drá ga
pezsgő mindennapos lenne az életében.
A pincér felmutatta neki a pezsgő t. Ó , ne! Pezsgő kedd este. Ez is Trevor mű ve.
May megnézte a címkét. Egy á rva szó t sem értett. Bó lintott, a pincér pedig nyitni
kezdte az ü veget. Halk pukkaná s utá n tö ltö tt mindkettejü knek.
– É lvezzék az estét! – tette le az ü veget mosolyogva, és magukra hagyta ő ket.
– Remélem, szereti a pezsgő t. Gondoltam, ez kellemes kezdete lehetne az estének.
– Nagyon szeretem – mosolygott Beck, ismét gö drö cskével az arcá n. – Kitű nő
vá lasztá s.
– Szakértő ?
 A férfi szerényen vá llat vont, ami azt jelentette, hogy való színű leg mindent tud az
italokró l.
– Csak szeretem a jó bort és pezsgő t.
– Akkor remélem, tud valami finomat vá lasztani a vacsorá hoz.
– Ö rö mmel. – Beck koccintá sra emelte a pohará t. – Arra, hogy itt maradt!
– Kö szö nö m. – A pezsgő csiklandozta May ajká t és nyelvét, majd legurult a torká n.
Isteni! Nehéz volt megá llni, hogy fel ne hö rpintse az egészet.
– É s az ú j frizurá já ra!
Ú jabb koccintá s, és a lá ny remélte, hogy addig lesz mire inni, amíg meg nem nyugszik
teljesen.
– É s arra, hogy jobban megismerhetem, amíg itt van.
Még egy korty, és May meglepve vette észre, má ris sajná lja, hogy ilyen kevés az
idejü k. Az étlapot kezdte bö ngészni. A vá laszték fantasztikus és szokatlan volt. Ú gy
dö ntö tt, minden este itt fog vacsorá zni, hogy mindent kipró bá lhasson. Lehet, hogy
Oshkosh dö gunalom lesz ezutá n?
– Mire gondol?
A lá ny felnézett az étlapbó l. Vajon milyen lehet beletú rni Beck hajá ba?
Hogy mire gondol? Hogyan mondja el neki?
– Az otthonomra.
– Arra, hogy haza akar menni, vagy arra, hogy ö rü l, mert nincs otthon? Vagy arra,
hogy bekapcsolva hagyta a vasaló t?
May felnevetett.
– A má sodik.
– Gyakran megy ilyen helyekre, mint ez is?
– Mit gondol?
Beck a pezsgő spohará val já tszadozott.
– Hogy ő szinte legyek, nem tudom. Van valami magá val kapcsolatosan, ami sehogy
sem illik a képbe. Miért dö ntö tt ú gy, hogy marad?
Maga miatt. Most kellene kimondania! Tö kéletes idő zítés lenne!
– Sok minden miatt…
– Mint példá ul?
– Maga miatt. – Majdnem olyan jó l sü lt el, mintha rö gtö n elő rukkolt volna vele.
– Igazá n?
May végigfuttatta az ujjá t a pohá r peremén, majd belemá rtotta a pezsgő be, és
leszopogatta a cseppeket. Beck motyogott valamit. A lá ny mélyen a szemébe nézett.
– Kívá ncsi lennék valamire – szó lt a férfi.
May megijedt. Azt fogja megint megkérdezni… Hiszen kiprovoká lta… Halljuk!
– Mire?
– Milyen gyerek volt?
A kérdés annyira vá ratlanul érte, hogy a lá ny hirtelen azt sem tudta, mit vá laszoljon.
Talá n az igazat kellene mondania…
– Szégyenlő s, csendes. Tö bbnyire magá nyos.
– Testvérek?
Testvérek? Semmi olyan kérdés, hogy melltartó méret, kedvenc pó z, ilyesmi?
– Jó val idő sebb bá ty és nő vér. Má r nem éltek otthon, amikor én eléggé felnő ttem
ahhoz, hogy ezt egyá ltalá n észrevegyem. Miért kérdezi?
– Hogy jobban megismerjem.
– Nem hittem, hogy ez fontos lehet ahhoz, amit meg akar tudni.
– Nem is az.
 May felhú zta a szemö ldö két. Akkor miért akarja tudni? George ezt a pillanatot
vá lasztotta, hogy az asztalukhoz lépjen.
– Sikerü lt vá lasztaniuk?
A lá ny kényszeredetten mosolygott. Nagyon szerette volna hallani, miért akar Beck
tudni a gyerekkorá ró l. Egy ő rü lt pillanatra elképzelte a vá laszá t:
Mert mindent szeretnék tudni magáról. Kíváncsivá tett, mint nő még soha. Legyen a
feleségem, és szüljön nekem gyerekeket!
George tü relmesen vá rt, amíg May kivá lasztotta az ételt.
– Elő ételnek rá kot és szá rított lazacot kérek. – Becsukta az étlapot. Remélte, hogy elég
elő kelő ételt rendelt. Persze kit érdekel? Azt eszik, amit akar, és kész!
George felvette Beck rendelését is: a férfi sü lt hú st és salá tá t kért. A pincér tö ltö tt
nekik még pezsgő t, majd tá vozott.
– Há t maga milyen gyerek volt? – kérdezte May, és ahogy félrebillentette a fejét, a haja
csiklandozta a vá llá t. Ez mégiscsak biztonsá gosabb téma, mint az, hogy Beck miért
kívá ncsi rá .
– Nagyjá bó l olyan, mint maga. Két sportos bá tyá m volt. Kicsi voltam, befelé forduló , és
szorgalmasan tanultam.
– Kicsi? – May a férfi széles vá llá t tanulmá nyozta.
– Azó ta megnő ttem. – Beck szá j szegletében hamiská s mosoly já tszott.
– É s ez vá ltoztatott a megítélésén?
– Igen, a lá nyok észrevettek.
– Azt el tudom képzelni.
– Magá val mi a helyzet? A fiú k kö rü lzsongtá k, hogy a kedvében já rjanak?
– Nem igazá n.
– Nem? Ez érdekes.
– Miért?
– Mert maga olyan nő benyomá sá t kelti, akinek rengeteg tapasztalata lehet a
férfiakkal.
– Nos, a dolgok megvá ltoztak.
– Mi tö rtént?
May letette a pohará t, és kihú zta magá t.
– Felnő ttem.
– É s ez vá ltoztatott a megítélésén?
– Igen, a férfiak észrevettek.
– Azt el tudom képzelni.
May hosszan mosolygott, figyelte Beck szemét, és remélte, hogy nem lá tszik,
mennyire vonzó dik hozzá . Most fogja megkérdezni. Biztos volt benne. É s abban is, hogy
igent mond neki.
– Mi a helyzet a fő iskolá val?
– Milyen értelemben? – kérdezett vissza May kissé bosszankodva.
– Férfiak terén.
– Egy fiú .
– Egy? – Beck nem is akarta elrejteni a meglepetését. – Meséljen ró la!
– Ennek is kö ze van a kö nyvéhez?
– Talá n.
A lá ny elfordult. Danre gondolt, és arra, mit mondjon ró la. Remélte, hogy a hangja
nem á rulja el a gyengeségét.
– Tele volt energiá val, és megnevettetett. Mindig a tá rsasá g kö zéppontjá ban á llt.
Mindenki kedvelte. Azt hiszem, az emberek nem tudtá k, mit keres mellettem.
 Ezt nem kellett volna kimondania. Elragadta Beck együ tt érző tekintete.
– É s mit keresett?
Ezt még rendbe tudja hozni. May lassan kinyú jtotta a nyelvét, és megnyalta a szá já t.
– Sok mindent… – Tová bb já tszotta a hű vö s és megkö zelíthetetlen démont. Ez volt a
legizgalmasabb flö rt, amelyet valaha á télt, bá r Dan szerint az ilyen nő , mint ő , jobb, ha
meg se pró bá lja ezeket a csá bító trü kkö ket. Há t most mégis megpró bá lta. É s mű kö dnek!
George kihozta az első fogá st, és May belemerü lt az ízek forgatagá ba. A fő szaká cs
vará zsló , az biztos! Ez az elő étel lesz ezentú l a kedvence: kö nnyű és ropogó s.
Fantasztikus.
– Finom?
– Nagyon – mosolygott May. – É s most maga meséljen a nő krő l az életében!
Beck vá llat vont.
– Semmi kü lö nö s. Mindig volt mellettem valaki.
Vajon most is van mellette valaki? Lehet, hogy ő is há zas? Nincs gyű rű je, de…
– Mindig?
– Most épp nincs.
May folytatta az evést.
– Ú gy beszél a nő krő l, mintha tetszés szerint cserélgethető ek lennének.
– Egyik kapcsolatom sem volt olyan, amilyennek lennie kellett volna. Tö bbre vá gyom,
mint a megszokott dolgok.
Pontosan ú gy beszél, mint Dan. De az élet nem vidá mpark, bará tocská m!
– Talá n még nem talá lta meg az igazit.
– Talá n… – nézett Beck mélyen a lá ny szemébe, mire May majdnem félrenyelte a
falatot.
– Szó val, azt gondolja, hogy van valahol egy nő , aki meg tudná adni, amit keres – tette
le a villá já t a lá ny.
– Szeretném hinni.
– Talá n elő szö r magá ba kellene néznie. Vajon az, hogy a hö lgy is mindent elsö prő
élményként élje meg a talá lkozá st, ugyanannyira fontos?
Beck nem vá laszolt, csak bá mult rá . Ugyanazt csiná lja, mint Dan. Hallgatá sba menekü l.
– Azt hiszem, igaza van.
Jó l hallotta? Igaza van? Dan sosem ismerte be, ha igaza volt. Egyszer sem.
– Való színű leg én sem tettem meg mindent azért, hogy izgalmas maradjon a
kapcsolat. Tudom, és ezt meg is mondtá k.
George érkezett, hogy elvigye a tá nyérokat, és ú jra tö ltsö n. Amikor elment, furcsa
csendet hagyott há tra. É s most? Mirő l beszélgessenek? Az idő já rá sró l?
– May… Gondolkozott má r azon, hogyan tudna segíteni a kö nyvemben?
– Természetesen. De egy dologra azért kívá ncsi lennék. Miért akarja, hogy azt
elmeséljem magá nak?
Beck nagyon érzéki pillantá st vetett a nő re a szempillá i mö gü l.
– Mondjuk ú gy, hogy az eddigi nő knek az életemben nem volt szü kségü k erre a
pó tszerre.
– É rtem – emésztette az informá ció t a lá ny.
– Tehá t?
– Szívesen segítek – mondta ki ö sszeszorult gyomorral. Zavará ban felhajtotta a
pezsgő t.
– Biztos benne?
– Miért kérdezi?
– Talá n mert annyira szorítja a poharat, hogy má r fehéredik a keze – vigyorgott a férfi.
 A fenébe! May gyorsan letette az italt.
– Hogyan szeretné?
– Esetleg leírhatná a gondolatait, vagy… elmondhatná itt, vagy… – Beck kö rü lnézett. –
Vagy egy eldugottabb helyen.
Ez má r érdekesebbnek hangzott. A lá ny érezte, hogy elpirul.
– Az nagyszerű lenne… – kezdte, és szá ndékosan tétová zott.
– De?
– De azon gondolkodtam, hogy…-- May kö zelebb hajolt, mintha attó l tartana, hogy
valaki kihallgatja ő ket.
– Min? – nézett mélyen a szemébe a férfi.
– Ahelyett, hogy leírná m…
– Igen? – Beck végigmérte a lá nyt.
– Vagy elmondaná m…
– Iiigen?
May á rtatlanul nézett Beckre.
– Azon gondolkodtam, hogy inká bb megmutathatná m.

5. FEJEZET
A lá ny becsukta az ajtó t, és ú gy tá maszkodott neki, mintha ü ldö znék. Istenem, mit
csiná lt? Azt mondta Becknek, hogy megmutatja? É s Beck majd jegyzetel, vagy mi?
Abban a pillanatban, hogy megtette ezt az ajá nlatot, megrémü lt. Az idegei szinte
felmondtá k a szolgá latot. Valahogyan kibú zta a vacsora végéig. A férfi érdeklő dő volt,
amit má r régó ta nem tapasztalt. Valahogy még mosolyogni is tudott, amikor kiszá llt a
liftbő l. Egy kis felfrissü lésre vá gyott, mielő tt Beck szobá já ba ment volna.
Rá dő lt az á gyra. Mit nem adna azért, ha otthon lehetne a kényelmes laká sá ban, az
á gyban Dan heverne mellette, és tévéznének! Ez ú gyis olyan ritká n esett meg velü k.
Dan napsü tö tte bő rére gondolt, zö mö k alakjá ra, az izmaira, amelyek az évek sorá n
elsatnyultak. Minden porciká já t ismerte. Annyira vá gyott rá , hogy a telefonért nyú lt, és
beü tö gette a jó l ismert szá mot. Visszatartotta a lélegzetét, és vá rt. Legyen ez jel! Ha
otthon van, és ha ú gy hallatszik, hogy hiá nyolja ő t, akkor lemondja a mai programot, és
holnap hazautazik. Ha viszont…
– Halló ! – szó lt bele egy nő i hang.
May azonnal felü lt.
– 555-5237? – kérdezte bizonytalanul.
– Igen. Ki az?
A há ttérben Dan hangja hallatszott, aki ugyanezt kérdezte.
– May. New Yorkbó l telefoná lok. Beszélhetnék Dannel?
A telefon kicsit zú gni kezdett, a tú loldalon félig befogtá k, de a lá ny mindent hallott.
– May az, és New Yorkbó l hív. Miért keres?
– Mit csiná l New Yorkban? – hallotta Dan kétkedő hangjá t egyre hangosabban. – Add
ide!
– Dan nem elérhető – kö zö lte a nő mézesmá zosan.
– Hallom. – May megmarkolta a telefont. – Ki beszél?
– Charlene vagyok, a bará tnő je.
Dan és Charlene kiabá lá sa hallatszott. May alig kapott levegő t. A bará tnő je? Má ris?
Hat hó napig randiztak, mire ő ki merte ejteni ezt a szó t! Zaj a tú lsó végen, kü zdelem a
telefonért… Charlene nyafogá sa, ami azt jelentette, hogy Dan kaparintotta meg a
készü léket.
– May, hol vagy? – Az ismerő s hang kö nnyeket csalt a lá ny szemébe.
Na á lljunk csak meg! Kö nnyeket? Kiért?!
– New Yorkban.
– Mit csiná lsz ott? – Dan zaklatottnak tű nt, ami elégtétellel tö ltö tte el a lá nyt.
– A Hush Hotelben. Nézz utá na!– csapta le May a telefont mérgesen, és felugrott. Tett
pá r lépést az asztalig, majd vissza. Dannek bará tnő je van. Nem is ismer ilyen nevű nő t…
Vá rjunk csak! Charlene… May keze ö kö lbe szorult. Az a hatalmas mellű , aki teljesen
odá ig volt Danért, amikor februá rban vacsorá zni mentek! Azó ta Dan folyton lemondta a
randikat, napokig nem lá tta, megígérte, hogy telefoná l, de nem tette meg… A szemétlá da!
Jelet akart? Itt van! Felfrissíti magá t, á tö ltö zik, megnézi, milyen já tékszereket tud
felhaszná lni élete nagy alakítá sá hoz. Aztá n á tmegy Beckhez, letépi magá ró l a ruhá t, és a
gyö nyö r minden pillanatá t élvezni fogja.

Beck bezá rta az ajtó t, és nekidő lt. Mi lesz most? May segíteni akar neki, mégis lá tta a
rémü letet a szemében, má r csak a gondolatá ra annak. Ugyanakkor miért hozná magá t
ilyen helyzetbe, ha nem megszokott dolog szá má ra? May nem olyan nő nek tű nt, aki
mindent megtesz a férfiak kedvéért. Ennél sokkal erő sebbnek lá tszott. É s miért akar egy
nő eltö lteni egy hetet egy erotikus szá llodá ban egy nő s férfival, akit aztá n felcserél egy
má sikkal, akihez nyilvá nvaló an vonzó dik?
Becknek azt sú gta az esze, hogy lá tva May bizonytalansá gá t, visszakoznia kellett
volna. Talá n furcsa, de épp ez a kettő sség nyű gö zte le. É s igen, tudni akarta, hogy
Alexnek igaza van-e. Hogy á t kell-e írni a jelenetet, vagy ő ismeri jobban a sajá t
szereplő it, olvasó it, mint az ü gynö ke.
A telefonhoz lépett.
– Jó estét, Mr. Desmond! Miben segíthetek? – kérdezte a recepció s.
– Szeretnék egy tucat gyertyá t és egy kosá rnyi ró zsaszirmot a szobá mba, amint
lehetséges.
– Má ris, uram.
Beck mosolyogva tette le a telefont. Ez a Hush Hotel. Bizonyá ra még nem kértek olyat,
amit ne tudtak volna teljesíteni.
Felhajtotta az á gytakaró t. A rá dió t a komolyzenei csatorná ró l a dzsesszadó ra tekerte.
Lá gy zene á rasztotta el a szobá t. Nem kérdezte, de remélte, hogy May szereti. A lá ny
egyébként is nehezen mesélt magá ró l. Vá laszolgatott ugyan a kérdésekre, de inká bb ő rá
terelte a szó t. Nyilvá n ismeretlen akar maradni, ami szíve joga. Beck azonban tö bbet
akart ró la tudni. Megérteni ezt a kettő sséget.
Lassan má r tö bbet foglalkozik Mayjel, mint a kö nyvével. Nem vall rá , hogy bá rki is a
regénye és kö zé á lljon.
A halk kopogá stó l az idegei pattaná sig feszü ltek. Mikor volt utoljá ra ennyire ideges,
amikor nő vel talá lkozott? É s ez még csak nem is randi… Kutatá s.
Vetett egy gyors pillantá st a tü kö rbe. Rendben. Mosolyogva kinyitotta az ajtó t… az
alkalmazott elő tt, aki meghozta a gyertyá kat és a ró zsaszínű szirmokat. A kö nyvben
pirosak, de ez is megteszi. Talá n jobban is illik May bő rszínéhez.
A nő mosolygott, megkö szö nte a borravaló t, és tá vozott. Beck elrendezte a gyertyá kat,
kö rben a szobá ban, meggyú jtotta ő ket, és leoltotta a villanyt. Ö rü lt, hogy még a lá ny
érkezése elő tt berendezheti a helyszint. A szirmokat késő bbre tartogatta.
 Tö kéletes. Elégedetten mosolygott. A gyertyá k fénye rejtélyes á rnyékokat rajzolt a
falra és a mennyezetre. Alex szerint a megírt jelenet olyan, mint egy pornó film. Nos,
majd ő bebizonyítja, hogy mennyire nem az.
Ú jabb kopogá s, ezú ttal erő sebb. A férfi lekü zdö tte az izgatottsá gá t, és kinyitotta az
ajtó t, remélve, hogy May nem bá nta meg az ajá nlatá t.
A lá ny csodá latosan festett. Mikor nem? Besétá lt mellette a szobá ba. Egy pici tá ska
volt ná la. A szexi fekete ruhá t lecserélte egy szintén nagyon izgató felső re, amelybő l
kilá tszott a vá lla, és egy rö vid szoknyá ra.
Tehá t kutatá s. Nézzü k csak!
– Gyö nyö rű ek a gyertyá k. – A lá ny odafordult a férfihoz, és bá rmennyire bizonytalan
volt is az elő bb, az má r a mú lté. Izgatott volt, kipirult és a szeme csillogott.
Back hirtelen nem tudta, melyikü knek is van szü ksége nyugtató ra.
– Kér egy italt?
– Kö szö nö m, nem.
– Kényelmesebben érezné magá t, ha elő szö r… beszélgetnénk?
A lá ny felvetette az á llá t, és a férfira nézett.
– Inká bb csiná ljuk!
Szavai megtették hatá sukat. Beck alig bírt a kö nyvére ö sszpontosítani. Ha má r a
szavak ilyen hatá ssal vannak rá , mi lesz, ha May levetkő zik?
– Rendben – nyö gte, s egy székre mutatott, amely pá r lépésnyire volt az á gytó l.
– Jó lesz, ha ideü lö k?
– Igen.
– Zavarja, ha kö zben jegyzetelek? – kérdezte a férfi, és elő vette a laptopjá t.
– Nem. – May egy darabig nem mozdult, majd lassan megfogta a felső je szélét, és
felhú zta. Gö mbö lyű melle hamarosan teljes szépségében lá tható vá vá lt a fekete csipke
melltartó ban.
Ó , istenem…! Beck keze megá llt, ahogy gépelt. A gondolatai is megfagytak. May a zene
ritmusá ra hintá zni kezdett, a keze végigszaladt a testén. Megfogta a mellét, és kicsit
megemelte. A férfinak sikerü lt egy-két szó t leírnia, de az ujjai botladoztak a
billentyű zeten. Eddig tö kéletes. Pontosan ilyet képzelt el a jelenetben. Nesztek, akik
kételkedtetek benne!
A lá ny lehú zta a szoknyá já t, centiméterenként fedve fel kerek csípő jét és a fekete
csipkebugyit. Félredobta a szoknyá t. Tö kéletes, tö kéletes, tö kéletes! Beck alig vá rta, hogy
elmondhassa Alexnek. Egy á rva szó t sem kell á tírnia.
May ledő lt az á gyra, a teste hullá mzott.
– Vá rjon! – Beck felá llt a székrő l, s a kosá rnyi szirmot szétszó rta az á gyon és May
testén, pontosan ú gy, ahogy elképzelte a kö nyvbeli Tamará t. Aztá n visszaü lt, és szinte
dö rzsö lte a kezét megelégedésében.
A lá ny felvett egy szirmot, és a szá já ba telte. Egy marékkal a lá ba kö zé szó rt, mintha
virá gá gyá sban fekü dne.
Hú … Beck azonnal fel akarta hívni Alexet. Ez az egész nagyon jó ö tlet volt! Felizgult,
de ura maradt a helyzetnek.
May lassú , érzéki mozdulatokkal a tá ská ja utá n nyú lt, és elő vett egy nagy, ró zsaszín
mű péniszt.
Beck csak bá mult. Mi van? May olvasta a jelenetet? A lá ny elhú zta az arca elő tt, mintha
a szá já ba akarná venni. Az egyik kezével kivette a mellét a melltartó bó l, és a bimbó t
dö rzsö lgette. Aztá n a keze lecsú szott a bugyihoz, és félrehú zta. A hasá n végigtá ncolt a
szá raz mű pénisszel, majd a hegyével izgatni kezdte magá t. Teste megfeszü lt, hangosan
nyö gö tt, majd megpró bá lta betolni.
 A nyö gések azonban nem voltak ő szinték. A lá ny rá ncolta a homloká t, és ú jra
pró bá lkozott. Elfintorodott. Fá jt.
Beck abbahagyta a gépelést, és letette a laptopot. Hogy mekkora hü lye volt! Odament
Mayhez, és kivette a kezébő l a já tékszert.
– Hagyja abba!
A lá ny kinyitotta a szemét, megigazította a bugyijá t és a melltartó já t, és felü lt.
– Ez minden, amit akart?
A férfi leü lt az á gy szélére. Mekkora idió ta volt! May mű sort adott elő , amirő l azt
gondolta, hogy ő ezt akarja lá tni! A lá ny még azt se tudta, hogyan kell megnedvesíteni a
mű péniszt!
– Így csiná lja, amikor egyedü l van? – kérdezte olyan gyengéden, ahogyan csak tudta.
Véletlenü l sem akarta megalá zni a lá nyt.
Amaz az ajká ba harapott.
– Nem. – Kö nnyek csillogtak a szemében, ahogy ledő lt az á gyra. Ha Beck bolondnak
érezte magá t eddig, akkor az semmi volt ahhoz képest, amit most a nő kö nnyei lá ttá n
érzett. Elsimított egy kó sza tincset May homloká bó l.
A lá ny elfordult. Bü szkesége nem kért az együ ttérzésbő l.
– Nagyon izgató volt.
A lá nynak sikerü lt kipréselnie egy halvá ny mosolyt.
– Komolyan mondom. Bá rmelyik férfit megő rjítené.
May bó lintott, de ezt nem vette be.
– Nagyban hasonlított az á ltalam megírt jelenetre. Egy kis vetkő zés, gyertyá k,
ró zsaszirmok, szexuá lis já tékszer. É n igazit szeretnék lá tni, May.
– Igazit?
– Az igazi Mayt – bó lintott Beck. Ahogy ezt kimondta, rá dö bbent, hogy ez tö bbre is
utal, mint a lá ny ö nkielégítési trü kkjei.
May felemelte a fejét, és reménykedve nézett rá . A férfi megsimogatta az arcá t.
– Gondolkodjon rajta!
A lá ny mély lélegzetet vett.
– Rendben.
– Csak ha tényleg akarja.
– Megteszem.
Beck egyá ltalá n nem volt meggyő zve.
– Esetleg egy má sik este… – ajá nlotta.
May felemelte a fejét, és a férfi szemébe nézett.
– Meg akarom csiná lni.
Beck nézte a szemében csillogó bá torsá got és sebezhető séget, és fura érzés kerítette
hatalmá ba. Legszívesebben addig csó kolta volna a lá nyt, amíg ú jra nem mosolyog, aztá n
á tö lelte volna, hogy így aludjanak reggelig.
Ez meg miféle érzés? – dö bbent meg.
– Biztos benne?
– Igen. – May ö sszeszorította a szá já t, és bocsá natkérő en mosolygott. – Nem annyira
izgalmas á m!
– Majd én eldö ntö m – mosolyodott el Beck, Megfogta May kezét, és az ujjaival já tszott.
– Csak egy kérdés még. Miért csiná lta má shogy?
– Azt hittem, ez az, amit vá r…
– Igen, ezt vá rtam – vallotta be a férfi –, de kétségtelenü l nem ezt akartam.
A lá ny megvonta a vá llá t, és egy pillanatra megint bizonytalansá g tü krö ző dö tt a
szemében. Aztá n kihú zta magá t, és lehunyta a szemét.
 – Rendben, készen á llok.
Beck visszaü lt a székre, ö lébe tette a laptopot, és vá rt. Nem tudta pontosan, mit. Az
viszont biztos volt, hogy egyre kevésbé érdekelte a kö nyv, May anná l inká bb.
A lá ny há tradő lt. A mennyezetet nézte, s mélyeket lélegzett. Szinte lá tni lehetett,
ahogy ellazult a teste a lá bfejétő l egészen a vá llá ig. Arca, homloka kisimult, szemét
behunyta.
Beck alig mert levegő t venni. Nem tudta biztosan, miben reménykedik, de az ö sztö ne
azt sú gta neki, hogy valami szokatlan kö vetkezik.
May lassan há tranyú lt, kikapcsolta a melltartó já t, kibú jt belő le, és félredobta. Pá r
pillanatig mozdulatlanul fekü dt. Csodaszép melle volt, a bimbó ja bü szkén á gaskodott.
Az író nyelt egyet. Lassú zene szó lt a há ttérben. May felemelte a csípő jét, és letolta a
bugyijá t. Visszadő lt, és kissé széttá rta a lá bá t. Beck kezdett izgalomba jö nni. A lá tvá ny
tö bb volt, mint gyö nyö rű . A lá ny meztelenü l fekszik az á gyá ban, és mindjá rt elélvez. Ezt
nem fogja tú lélni!
May az egyik kezével lá gyan végigsimította a hasá t, az egyik mellét, majd a má sikat.
Fel és le, kö rbe-kö rbe. Keze lecsú szott, és egy pillanatra megá llt a szeméremdombon.
Beck szinte sü rgetni akarta, amikor a keze ismét felfelé vá ndorolt, és ú jra a mellét
ciró gatta. Aztá n tenyere lesiklott, megpihent a kö ldö kénél, végü l – végre – becsusszant a
lá ba kö zé.
Beck há tradő lt a széken. May szétrakta a lá bá t, a térdét felhú zta.
A férfi félretette a szá mító gépét. Ki tud így jegyzetelni? Ezt ú gysem felejti el soha!
A lá ny az egyik ujjá val simogatta legérzékenyebb pontjá t, le-fö l, le-fö l. Beck má r alig
bírt egy helyben ü lni a széken. Szinte felnyö gö tt, amikor May egyik ujja eltű nt. Be, ki, be,
ki.
Ez kínzá s! Beck férfiassá ga má r szinte fá jt, megpró bá lta megigazítani, hogy a nadrá g
ne szorítsa annyira. Reménytelen.
May ujja kö rö zni kezdett. Orrcimpá ja kitá gult, szá ja szétnyílt, légzése egyre gyorsabb
lett.
A férfi fészkelő dö tt, és má r tudta, hogy amit lá t, illetve a hatá sá t képtelen megá llítani.
Ezt akarta.
May ujja megá llt, Beck elharapott egy nyö gést. A lá ny keze a melléhez vá ndorolt,
aztá n megint vissza, az ö léhez.
Beck megvilá gosodott. May ú gy kényeztette magá t, ahogy egy nő akarja, hogy
szeretkezzenek vele. Lassan, incselkedve, szinte kínozva, az izgalom tető foká ig. Amit ő
leírt a kö nyvében, az csak egy férfi fantá ziá ja; nem szerelmeskedés, hanem szex. Még egy
hatalmas mű péniszt is beleírt a jelenetbe. Alexnek igaza volt.
May ú jra megtalá lta a pontot, most má r erő sebben dö rzsö lte, feje felemelkedett a
pá rná ró l, majd visszahanyatlott. Arcá t és mellkasá t elö ntö tte a pír, és felnyö gö tt.
A lá ny gyö nyö re kikészíti! Beck visszafogta magá t, pedig minden ö sztö ne azt diktá lta,
hogy vesse magá t az á gyra, temetkezzen a lá ny lá ba kö zé, ízlelje meg, és ő maga is
merü ljö n el benne és a kéjben. Minden erejére szü ksége volt, hogy megá llja. May ú jra
felnyö gö tt, csípő je felemelkedett, a kö rzés egyre gyorsabb és ő rü ltebb lett.
Beck feladta, legalá bbis részben. Lehú zta a cipzá rjá t, kicsit szégyenkezve megragadta
a férfiassá gá t, és a lá ny ü temére mozgott. Együ tt kü zdö ttek a sajá t gyö nyö rü kért. May
lihegett, csípő jét felemelte, majd felsikoltott.
A férfi felkapott egy zsebkendő t az asztalró l, amikor hullá mokban kitö rt a kéj, majd
belesü ppedt a székbe.
 A lá ny nyugodtan fekü dt, még mindig lehunyt szemmel, és mélyeket lélegzett. Beck
nem volt biztos benne, hogy May tudja, mit hozott ki belő le, talá n azt se fogta fel, hogy a
szobá ban van.
Néhá ny zsebkendő vel letisztogatta magá t, felhú zta a cipzá rt, és vá rt. A fenébe!
May a cipzá r hangjá ra kinyitotta a szemét, kipirultan és bá gyadtan Beckre mosolygott.
– Ez milyen volt?
Beck nevetni akart, de nem tudott. Csak a fejét rá zta.
– Azt hiszem, ennél izgató bbat még nem lá ttam életemben.
– Tényleg? – May felkö nyö kö lt, és kívá ncsian figyelte a férfit, aki ká bá n és
elcsigá zottan ü lt az á ggyal szemben. Soká ig nézték egymá st, és valami
megmagyará zhatatlan dolog vibrá lt kettejü k kö zö tt, ami má r szinte elviselhetetlen
mértéket ö ltö tt.
May ö ltö zkö dni kezdett – olyan nyugodtan, amennyire ideges volt kezdetben.
Vajon kiismeri valaha is ezt a nő t?
– Kö szö nö m, hogy megtette. – Beck majdnem nevetett sajá t magá n, ahogy há lá lkodott,
mint egy kiscserkész. De való ban há lá s volt. A kö nyv jelenete való sá gos lesz, olyannyira,
ahogyan egyedü l nem tudta volna megírni. Má r értette, mirő l beszélt Alex, és remélte,
hogy szavakba tudja ö nteni ezt az élményt a regényben.
– Nincs mit – vette fel az utolsó ruhadarabot is May. A mű péniszt visszadobta a
tá ská já ba.
Beck nem tudta, hogyan kérje meg, hogy maradjon. Aztá n a lá ny hirtelen megtorpant
és visszafordult.
– Kérdezhetek valamit?
– Persze – mondta a férfi, és kö zelebb lépett. Elég kö zel volt, hogy megérintse vagy
megcsó kolja a nő t. – Bá rmit – tette hozzá .
– Maga is elment?
– Mintha hetek ó ta nem lett volna ilyenben részem – vigyorgott a férfi,
A lá ny nevetett.
– Ö rü lö k. Ketten mindig jobb.
Legközelebb együtt kellene! Valamiért mégsem mondta ki ezeket a szavakat. A laptop
Felé intett.
– Mondaná m, hogy maradjon egy italra, de há la magá nak, nagyon mozgalmas
éjszaká m lesz.
Ha csaló dott volt is, May nem mutatta.
– Semmi gond. Hosszú nap volt, legjobb, ha lefekszem.
Beck kö vette az ajtó ig, és a lá ny feje fö lö tt á tnyú lva kinyitotta. Valamit mondania vagy
tennie kellene, hogy kerek legyen az este, de nem tudta. mit.
– Há t akkor… – fordult felé May, és békésen, győ zedelmesen mosolygott. –Jó éjt!
– Jó éjt!
A lá ny elindult kifelé, de Beck megfogta a karjá t, hogy visszatartsa, maga sem tudta,
miért. May kívá ncsian megfordult. A férfi lehajolt és megcsó kolta. Aztá n nem tudta
tová bb tü rtő ztetni magá t, ú jra és ú jra ezt tette.
May viszonozta a csó kot, és Beck hagyta, hogy az ajtó becsukó djon mö gö ttü k. Á tö lelte
a lá nyt, az íze és az illata á tjá rta testét. É des volt, és ró zsaillatú , s a férfi hirtelen ú gy
érezte, hogy á lmai asszonyá val csó koló zik.
Aztá n elengedte. May há tralépett, ő kinyitotta az ajtó t, és ú jra megcsó kolta.
– Jó éjt, May! Holnap talá lkozunk.
 A lá ny is jó éjszaká t suttogott, és kisétá lt a szobá bó l. Beck becsukta az ajtó t, és csak
bá mult maga elé. Ú jra á télte a csó kot, mintha ez lett volna az első alkalom. Egy idegen nő
ajká nak érintése hogyan tudta ennyire felkavarni? Eddig hogyan tudott enélkü l élni?

6. FEJEZET
Feljegyzés a recepció személyzeti faliú jsá gá n:
Trevor szeretőjének át kell ma adni az ékszert? Az tény, hogy ez a mostani sokkal
kedvesebb, mint az előzőek!

Vá lasz a faliú jsá gon:

Úgy tudom, igen. Igazad van, ez a nő legalább olyan, aki megérdemli a Tiffanyt.
Mosolyog, ad borravalót és köszön! Bár azok után, hogy tegnap este Beck Desmonddal
vacsorázott, nem tudom, hogy tényleg megérdemel-e bármit is.
Moira

May bekapta az utolsó kocka csokit, megtö rö lte a szá já t a szalvétá val, és
felhö rpintette a ká vét. Csodá s dolog á gyban reggelizni! Ö ssze se lehet vetni a kora
reggeli kukoricapehellyel, amelyet a konyhá ban tuszkol magá ba gyorsan, egyik szemmel
mindig az ó rá t figyelve, hogy el ne késsen.
Félretolta a tá lcá t, és kikelt az á gybó l. Kinyú jtó zott. Most mi jö n?
Kopogtak, és belépett egy alkalmazott. A mosolygó s hö lgy kis ékszerdobozt nyú jtott
á t, amelyen May a Tiffany feliratot lá tta. Megkö szö nte, a nő pedig tá vozott.
May kívá ncsian vizsgá lta a dobozt. Trevortó l. Egy csodá latos hö lgynek, így szó lt a
ká rtya. Kinyissa egyá ltalá n? Vagy csak adja vissza, hogy a férfi majd má s csodá latos
hö lgynek á t tudja adni? Ugyanakkor egy Tiffany mégiscsak Tiffany. Trevor megérdemli,
hogy fizessen, bá rmi van is a dobozban.
May kibontotta a szalagot, és kinyitotta. Egy kígyó t á brá zoló ezü st karkö tő . Felvette a
csukló já ra, és felnevetett. Csodá s, de… kit érdekel?
Visszatette az ékszert a dobozba, és lecsukta a tetejét. Nem viszi haza. Nem akart ilyen
ajá ndékot.
Elő ző éjjel, amikor visszaért a szobá já ba, és levetkő zö tt, egy ró zsaszirom hullott ki a
melltartó já bó l. Felemelte, és lepréselte két kö nyv kö zö tt, amelyet a polcon talá lt.
Micsoda szentimentá lis bolond! Ez a kis szirom tízszer tö bbet ért, mint a karkö tő , bá r
Beck szá má ra való színű leg semmit nem jelentett.
Bá r… Olyan kedvesen mentette meg a helyzetet az este… Annyira aranyos volt, ahogy
azt mondta, hogy az igazi Mayt akarja lá tni! Nem is tudott volna szebbet mondani, még
akkor sem, ha a lá ny tudta, hogy a szexre utalt. Talá n egy kicsit tényleg érdekli ő is. Talá n
nem unná meg, mint Dan. Lehet, hogy egy kis romantiká ra vá gyik Beck is, és nem csak a
kö nyve érdekelte?
Mit tegyen most? Jelentkezzen, vagy vá rjon, amíg az író teszi meg a kö vetkező lépést?
May só hajtott. Kit akar becsapni? Ú gy viselkedik, mintha ebbő l bá rmi lehetne…
Lezuhanyozott, felkapott egy kék nyá ri ruhá t, és a lehető ségeket latolgatta az
elkö vetkező napra. A vá ros csalogatta, bá r kicsit ó dzkodott attó l, hogy egyedü l menjen,
viszont ez még mindig jobb, mint a szobá já ban kuksolni. Ha má r nem tö lti az á gyban az
egész hetet Trevorral – szerencsére –, igazá n kimozdulhatna. Má r csak azért sem jó , ha
egész nap a szá llodá ban marad, mert ismerve magá t, akkor csak azon merengene, mikor
csö rren má r meg a telefon.
Felkapott egy kardigá nt, és elindult. Az idő felhő s volt; eső kö zelgett. De legalá bb
végigmegy a Madison sugá rú ton, hogy elmondhassa, já rt ott. Az idő egyre fü lledtebb lett,
és ahogy a lá ny levetette a kardigá nt, véletlenü l meglö kö tt egy férfit. Hogyan lehet ezt
kibírni? Lö kő dnek jobbró l-balró l, rohannak, kerü lgetnek. Sosem tudná megszokni ezt a
vá rost.
Hirtelen észrevett egy kirakatot, amely az ü zletbe is becsalogatta. Egy mű vészellá tó
bolt volt, ahol nem sokat tanakodott, hanem vett néhá ny ú j ceruzá t és egy
ö sszecsukható , hordozható á llvá nyt, sokkal szebbet, mint amilyen otthon vá rta.
Felvillanyozva indult tová bb, amikor hatalmas cseppekben szakadni kezdett az eső , May
azonnal visszafordult, és bemenekü lt a Hush Hotel elő csarnoká ba. Vá rt néhá ny percet, és
nézte az eső t. Ennyit a vá ros felfedezésérő l. Beszá llt a liftbe. Vissza a szobá já ba?
Az ajtó k becsukó dtak, és elhatá rozta, hogy a tető teraszra megy megint. Ha esik, ott
talá l védett helyet, ahol még rajzolgathat is. É s talá n Clarissa is ott lesz.
Mire felért, az eső elá llt. Az ég még mindig szü rke volt, de a levegő friss, és a kert
kellemes illatot á rasztott. Egy piros farkú madá r épp akkor szá llt fel. May meglepő dö tt.
Erre aztá n végképp nem szá mított a betonrengeteg kö zepén. Felá llította az á llvá nyt, és
készített egy-két vá zlatot. Elő szö r az egyik fá ró l, mö gö tte a nagy há zakkal, aztá n a kert
egy részérő l, tele virá gokkal, és a végén a madarat is belerajzolta.
Elégedetten ö sszecsukta az á llvá nyt. É szrevett egy kis ö svényt, amelyet az elő ző
lá togatá sakor nem lá tott, így arra indult. Itt talá lta meg Clarissá t a veteményeskertben.
– Jó napot! – mosolygott az asszonyra, és ú gy érezte, mintha régi bará tok lennének.
– Ó , rajzolgatott?
– Csak vá zlatokat készítettem.
– Megnézhetem?
May lepillantott a vá zlatfü zetére, amelyet nem nagyon szokott megmutatni senkinek.
– Egyik sincs befejezve…
– Akkor majd talá n má skor. É pp jó kor jö tt, salá tá t kellene ü ltetnem. Segít nekem?
– Szívesen. – Mintha otthon lenne! – A hajnalka hogyhogy ilyen hamar nyílik?
Wisconsinban csak jú lius végén, augusztus elején virá gzik.
– Bent ü ltetem el ő ket elő szö r. Így aztá n nagyon hamar nő nek.
Á tballagtak a frissen fel gereblyézett á gyá shoz, majd Clarissa kesztyű t és magokat
nyomott May kezébe.
– Minden má sodik héten ü ltetek salá tá t, hogy legyen friss.
– Ezt mind egyedü l csiná lja?
– Nem, Rosa segített, de má r nem tud, mert férjhez megy. Ez az oldal a magá é, én meg
a má sik oldalra megyek – mutatott az ő sz asszony az á gyá sra.
May bó lintott, és letérdelt a kispá rná ra, amelyet Clarissa adott neki. Ó vatosan szó rni
kezdte a magokat.
– May, mesélje el, hogyan telik a hete Mr. Little nélkü l!
– Való színű leg jobban, mint vele.
– Remélem is – mosolygott Clarissa. – Vacsora a jó képű és tehetséges Beck
Desmonddal…
– Igen. – A lá ny meg sem kérdezte, honnan tudja. – Nagyon kedves embernek tű nik.
És fantasztikusan csókol. May visszafordult a veteményeshez, és folytatta az ü ltetést.
Remélte, hogy a pír az arcá n nem á rulta el.
– Vannak má s kalandorok is a csalá djá ban? Vagy maga az első ?
 – Nem én vagyok az első – mosolygott a lá ny, és megkö nnyebbü lt, hogy témá t
vá ltottak. – Anyá m hú széves volt, amikor New Yorkba jö tt. Mindig arró l á lmodott, hogy
nagy sztá r lesz.
– É s?
– Az is volt egy darabig. Amíg az apá m, akkor még a bará tja, érte nem ment. Az első
sorba vett jegyet a mű sorá ra, majd bement az ö ltö ző jébe, és azt mondta, hogy elveszi
feleségü l. – May á lmodozva mosolygott. Szerette elképzelni a jelenetet, amelyet olyan
sokszor hallott má r. Az anyja rá jö tt, hogy hibá zott, és visszatért az igaz szerelemhez. –
Má r huszonö t éve élnek boldog há zassá gban.
– Ez nagyon szép tö rténet. É n negyvenegy éven á t voltam nagyon boldog feleség.
May a sarká ra telepedett, és kívá ncsian azt kérdezte:
– Hogyan ismerkedett meg a férjével?
– Má snak a menyasszonya voltam, huszonhét évesen. A szü leim bá natá ra nem nagyon
siettem. A szerelem valahogy nem érdekelt. Jó volt a kezdeti borzongá s, meglepetés, de
aztá n minden kiszá mítható vá és unalmassá szü rkü lt.
– Ennek mindig így kell tö rténnie? – kérdezte a lá ny elkenő dve.
– Természetesen nem, csak akkor én így éreztem. Szó val, amíg én ennek a való ban
tiszteletreméltó fiatalembernek a menyasszonya voltam, akit rá adá sul a szü leim is
szerettek, ő rü lten beleszerettem a kertészü nkbe. Megszö ktü nk, és ebbő l hatalmas
botrá ny kerekedett. Mindenesetre ugyanú gy imá dtam mindvégig. Ső t talá n még jobban.
– Borzongá s és meglepetések nélkü l is?
– Az sosem hiá nyzott a kapcsolatunkbó l.
Clarissa bá natos, tá volba révedő tekintete elszomorította Mayt. Danre gondolt, illetve
a megnyugtató békességre a mindennapjaikban. Néha voltak csaló dott pillanatok,
kétségek, amelyek el-elfogtá k. Ez mindig így lenne? Honnan tudhatná , amikor má s
kapcsolata még nem volt? É s mégis, mennyire szerette Dant… É s kitartott mellette,
bá rmennyire megszokottá vá lt is a kapcsolatuk.
Clarissa visszafordult a nö vényekhez.
– Jim há rom évvel ezelő tt halt meg. Akkor eladtam a há zunkat, és idekö ltö ztem.
Egyszer eljö hetne teá ra, amíg itt van. Holnap délutá n mondjuk?
– Kö szö nö m – mosolygott melegen a lá ny. Egyik énje azt mondta, hogy minél tö bb
idő t szeretne Beckkel tö lteni, amíg lehet, á m a férfi a kö nyvén dolgozik. Ki tudja,
mennyire ér rá , vagy egyá ltalá n akar-e még talá lkozni vele?
– Beck elhívta má r ú jra valahová ?
May Clarissá ra nézett. Hogy csiná lja ezt? Olvas a gondolataiban?
– Ma még nem hallottam felő le.
– Majd fog. Ő olyan férfi, aki igazi nő t akar.
Az asszony mélyreható pillantá sa nyomá n a lá ny elpirult. Mitévő legyen? Folytassa a
színjá tékot, és já tssza tová bbra is a nagyvilá gi nő t, megkocká ztatva, hogy a férfi abba
szeret bele, aki nem is ő ?
– Tudja, mit szeretek a hajnalká kban? – Clarissa vá rt egy kicsit. – Azt, hogy csak
egyszer nyílnak. Csak egyetlenegy napig. Az erdő ben olyan gyorsan meg kell talá lniuk a
napfényt, amilyen gyorsan csak lehet, hogy egyetlenegy napot virá gozzanak.
May bizonytalanul felnézett a veteményesbő l. Nem értette.
– Beck akarja magá t. Ez a lényeg – vilá gított rá Clarissa. – Menjen ki a napra, amíg
lehet, és nézze meg, kinyílik-e!

– Ez remek! – kiá ltott Alex a telefonban.

 Beck megkö nnyebbü lten só hajtott. Egész éjjel írta ezt a jelenetet, csak pá r ó rá t tudott
aludni, aztá n ú jra leü lt a kö nyv elé, hogy á tnézze fejezetrő l fejezetre. Ritka és nagyszerű
pillanatok voltak, amikor a szavak gyorsabban tolultak az agyá ba, mint ahogy le tudta
volna írni ő ket.
– Kö sz, Alex.
– Pontosan errő l beszéltem. Lá tod a kü lö nbséget? Való sá gos, a lá ny is az, a jelenet
izgató , teljesen kész voltam tő le!
Beck maga is elégedett volt, és ö rü lt, hogy Alex ennyire lelkes.
– É s az a gyengédség a végén, amikor a férfi megcsó kolja! Hű ! Macknek van szíve! A
nő k bele fognak esni, Beck, a férfiak meg majd még jobban hasonlítani akarnak rá . Ez kell
nekü nk!
– Ö rü lö k – mondta az író fá radtan, és az ablakhoz ment. A fenébe, esik. Pedig sétá lni
akart egyet, és egy ká vézó ban feltö ltő dni kicsit.
– Most…
–Igen? – só hajtott Beck. Mindig tö bbet és tö bbet akarnak!
– Még tö bbet akarok. Végig az egész kö nyvö n. Azt szeretném, ha Mack beleszeretne
ebbe a nő be. Nagyszerű en kezdted, ahogy leírtad a furcsa érzéseit, így kell folytatnod, ezt
belesző ni a cselekménybe, aztá n az utolsó jelenetben Mack megmenti a nő t. Ne csak a
veszélyben vá llalja a kocká zatot, hanem abban is, hogy ö sszetö rhet a szíve! É rtesz?
– Igen.
Alex felnevetett.
– Elká prá ztattá l, Beck! Mit csiná ltá l? Felbéreltél valami nő t, vagy mi?
– Jézusom, Alex!
– Jó l van, csak vicceltem. De azt meg kell kérdeznem, hogy eddig ezt az oldaladat
miért nem mutattad meg.
Mert nem tudtam, hogy létezik.
– Mert ú gy gondoltam, nem illik Mack jelleméhez.
– Pedig illik, hidd el! Pontosan annyira, amennyire kell. Ó , és talá lj ki valami ú j nevet a
nő nek! Mégsem tetszik a Susie.
– Há la istennek!
– Gondoltá l má r valamire?
– Ú gy hirtelen?
– Igen. Mi az első két név, ami beugrik?
– April? June?
– Nem May?
– Nem, nem May – rá ndult meg Beck arca.
– Pedig nekem a May tetszik. Gondolkodj rajta! Szó val, imá dom! Nagyszerű vagy!
Késő bb beszéljü nk!
Beck lecsapta a telefont. Ez a kö nyv ki fogja készíteni. A szavak csak ú gy ö zö nlö ttek
belő le, de utá na alig bírt elaludni, az agya még mindig kattogott, ú jra és ú jra az estére
gondolt. Természetesen sajá t tapasztalataibó l merített, nincs olyan író , aki ne ezt tenné
legalá bb részben. Minél jobban belemélyedsz a hő sö dbe, anná l inká bb a sajá t lelkedben
kotorá szol. Azt a részt azonban, ahol Mack megcsó kolta a lá nyt – bá rhogyan hívjá k is,
csak nem Maynek –, nehezebben írta meg, mint bá rmi má st az élete folyamá n. Lehet,
hogy ez jó t tesz a kö nyvnek, mindenesetre férfias elképzelésekrő l sokkal kö nnyebb volt
fogalmazni.
É s most Alex még tö bbet akar. Azt akarja, hogy Mack szerelmes legyen. Mi a gond?
Beck sosem volt még szerelmes. Az is lehet, hogy alkalmatlan rá . Honnan tudhatná , hogy
jobban tud-e írni a szerelemrő l, mint az érzékiségrő l?
 Eddig mindegyik kapcsolata ugyanolyan forgató kö nyv szerint zajlott. A nő
magabiztossá ga, bá ja vonzotta, egy darabig majdnem megő rü ltek egymá sért, aztá n a
viszony kényelmes kapcsolattá szelídü lt, ami Becknek megfelelt, de a nő t bosszantotta.
Végü l persze szakítá s lett a dologbó l.
Nem volt még olyan nő az életében, akirő l azt gondolta, hogy az olvasó kat érdekelné.
Ezzel má r megbékélt.
Amíg a talá lkozá sok Mayjel fel nem borítottá k ezt a megszokott menetet.
Mitő l annyira má s ez a lá ny? Beck élvezte a tá rsasá gá t, vonzó dott hozzá , ugyanú gy,
mint az elő ző nő khö z, de az elmú lt éjjel valami olyasmit tapasztalt, amit eddig sosem.
Sérü lékenységet. Aggodalmat. Még egy kis szomorú sá got is, ha arra gondolt, hogy May
pénteken elutazik.
Amikor írt, rá ébredt, hogy a sajá t gondolatait adja Macknek. Hogyan tová bb? Azt
mondta Maynek, hogy ma lá tjá k egymá st, mégsem kereste eddig. Ú gy érezte, ha
folytatjá k, má r nem lesz ura az érzelmeinek. Talá n épp ezt kellene tennie, hogy megértse,
min megy keresztü l Mack?
Megcsö rrent a telefonja, és remélte, hogy May az.
– Mr. Desmond? Elnézést a zavará sért, de egy bizonyos Jeffrey Desmond van itt. Azt
mondja, hogy a testvére.
– Igen, az – vá laszolta Beck dö bbenten. Mi az ö rdö gö t csiná l itt Jeffrey? – Kü ldje fel,
legyen szíves!
Gyorsan á tvette az ingét, és elrendezte a jegyzeteit, nem mintha az ö ccsét ez nagyon
érdekelné. Ha viszont az anyja fü lébe jut, hogy teljesen kimerü lt, akkor még jobban fog
aggó dni.
Az ö ccse kopogott, és Beck mosolyogva engedte be. Semmi kö zö s nem volt bennü k, de
az sokat szá mított mindkettejü knek, hogy testvérek.
– Szia, Beck! Szö rnyen nézel ki. Mi a baj? Lá ttá l má r idén egyá ltalá n napot? – A há rom
testvér kö zü l Jeffrey volt a legmagasabb, életvidá m és nagyon jó képű .
– Egész éjjel írtam.
Jeffrey ö sszevonta a szemö ldö két.
– A te korodban nem dolgozni kell egész éjjel, hanem nő vel lenni, ha lehet, kettő vel
egyszerre.
Beck Mayre gondolt, és elnyomott egy mosolyt.
– Gondolom, soha nem leszü nk egy sú lycsoportban. Mi szél hozott erre? Anya kü ldö tt,
hogy elrá ngass a csü tö rtö ki bulira?
Jeffrey felnevetett.
– Nem, csak azt akartam elú jsá golni, hogy megnő sü lö k,
– Hű , te aztá n nem viccelsz! – Beck kinyú jtotta a kezét, aztá n á tö lelte az ö ccsét, és
megveregette a há tá t. – Ki a szerencsés hö lgy?
– Emlékszel Mary Costanzasra?
– Maryre? – Az író emlékezett egy kis vékony lá nyra hatalmas szá jjal és szívvel. – Elég
idő s má r, hogy randizzon?
Az ö ccse nevetett,
– Hé, jó sok idő t tö ltö ttél idebent!
– Csak vicceltem. Ö rü lö k nektek!
– É n is. Tudod, Mary valahogyan má s, mint az eddigiek. A mú lt hó napban meglá ttam,
és azó ta má sra sem tudok gondolni.
– Ennyi? – Két nap Mayjel, és Beck is hasonló képpen érzett…
– Ennyi, dokiká m. Te való színű leg jó l kielemeznéd, és írogatná l ró la hó napokig… –
Jeffrey az ajtó felé indult. – Nem tudok maradni, csak ezért ugrottam be, mert
személyesen akartam elmondani, ha nem tudsz eljö nni esetleg csü tö rtö kö n. A
kö nyvtá rba indultam, és akkor jutott eszembe, hogy te itt vagy ebben a szexpalotá ban.
Bá r, ha engem kérdezel, egy motel legalá bb olcsó bb.
Beck nevetett. Jeffrey mindig jó érzékkel egyszerű sítette le a dolgokat.
– Mondd meg anyá nak, hogy csü tö rtö kö n megpró bá lok ott lenni! – mondta, és
kinyitotta az ajtó t az ö ccse elő tt.
– Tudom, tudom. De bü tykö lgetned kell a regényedet.
– Valami olyasmi.
– Mindannyian bü szkék vagyunk rá d – veregette meg a bá tyja vá llá t Jeffrey. –
Csodabogá r vagy, az biztos, de bü szkék vagyunk. Még apa is.
– Kö sz – vigyorgott Beck.
– Akkor esetleg csü tö rtö kö n.
Egy nagyon csá bos alkalmazott jelent meg a folyosó n, és ahogy elhaladt a szoba elő tt,
az író ra mosolygott.
– Jó napot, Mr. Desmond!
– Jó napot!
Jeffrey kö vette a tekintetével.
– Hű ! Itt igazi ú r vagy, mi? Miért nem jö ssz el csü tö rtö kö n egy hö lggyel? Má r lassan
mindannyian azt gondoljuk, hogy meleg vagy…
Beck felsó hajtott.
– Az nem, csak sokat dolgozom. Pénteken má r tú l leszek rajta. Legalá bbis egy darabig.
– Ha nem tudsz eljö nni csü tö rtö kö n, gyere el az étterembe a hétvégén! Mary is ott
lesz.
– Megpró bá lom.
Megö lelték egymá st, és Beck becsukta az ajtó t. Má r régen volt a vendéglő ben, és egy
pillanatra ú gy érezte, hiá nyzik is neki. Vidá m, kényelmes hely, kellemes zene, hatalmas
adagok. Az emberek imá dtá k.
Ö ccse lá togatá sa ismét rá ébresztette, mennyire kényelmetlenü l érzi magá t a sajá t
csalá djá val. Nagyon kü lö nbö znek, kü lső leg is, belső leg is. Viszont arra is rá jö tt, hogy ha
Jeffrey szerelembe tudott esni egy pillanat alatt, akkor ő k is megérdemelnek egy ú jabb
randit Mayjel.

7. FEJEZET
Feljegyzés az Exhibit bá r személyzeti faliú jsá gjá n:
Beck Desmond ma este idelátogat. Lányok, tudom, mennyire csábító, de viselkedjetek!
Frank

May nyugtalanul tartott a bá r felé. Beck meghívá sa, hogy talá lkozzanak az Exhibit
bá rban, akkor jö tt, amikor visszaérkezett a délutá ni ú szá sbó l. Csak néhá ny szó t
vá ltottak, és a lá ny csaló dottsá gá ra, személytelenü l. Az elő ző éjszaka utá n kicsit tö bbre
szá mított, a férfi azonban bizonyá ra dolgozott. É s kü lö nben is mit vá rt? Izgult, hogy ú jra
lá tja Becket, és megkö nnyebbü lt, mert… ú jra lá tja. Ismét egy alkalom, hogy rá jö jjö n, mit
érez.
Ú szá s alatt gondolkozott Clarissa megjegyzésén. Igaza van. Ma este megmutatja az
igazi Mayt. Meglá tjuk, mit szó l hozzá a férfi…
 A liftajtó kinyílt, a lá ny kilépett az elő térbe, majd kö vette a nyilat. Exhibit bá r. Mi ez a
hely? Miért itt akar vele talá lkozni Beck? Emlegetett valamit a még tö bb kutató munká ró l,
de az biztos, hogy ő nem fogja az elő ző napi mű sort megismételni…
A bá r tö mö r ajtajá n nem lehetett belá tni. Halk zene hallatszott. May benyomta az
ajtó t. Hű vö s, félhomá ly, kék fények és fü st. Nagyon sok fü st. Nem cigarettá tó l, hanem
fü stgépbő l.
Az asztalok fele foglalt, fele ü resen á llt, de Beck sehol. A zene beburkolta Mayt. A szíve
az ü temre kalapá lt. A színpadon egy férfi és egy nő . Tö kéletes alakú ak, és mindketten
csak egy apró tangá t viseltek. Egymá ssal szemben á lltak, egyik erre, má sik arra dő lt, ú gy
á lltak, mintha á tö lelnék egymá st, de kö zben nem érintve a má sikat. Gyö nyö rű és izgató
lá tvá ny volt.
De hol van Beck?
Ebben a pillanatban vette észre, hogy a férfi felé kö zeledik. A szíve gyorsabban vert,
mint a zene ritmusa. Beck hihetetlenü l izgató volt. Megfogta a kezét, és az egyik
asztalhoz vezette, ahol elkü lö nü ltek a tö bbi vendégtő l, mégis teljesen rá lá ttak a
színpadra. Miféle hely ez való já ban? Exhibit bá r… Szex félig nyilvá nosan? Izgatott volt,
nem is ismert magá ra. Lehet, hogy ez má r a szá lloda hatá sa?
– Maga csodá latos, mint mindig.
May mosolygott. Tetszett neki a bó k.
– Maga miatt ú gy is érzem magam.
Dan gyakrabban kritizá lta, mint dicsérte. Furcsa, hogy egészen hamar hozzá szokott,
és fel sem tű nt neki. Mikor kezdte nem észrevenni?
– Jó estét! Jessie vagyok. É n szolgá lom ki magukat ma este. Mit hozhatok? – kérdezte a
csá bos pincérnő , és majdnem felfalta az író t a tekintetével.
Maynek sem kellett tö bb. Az asztal alatt kibú jt a magas sarkú cipő jébő l, és Beck
lá bszá rá t kezdte simogatni a talpá val, a kezét pedig a férfi tarkó já ra tette.
– Mit szeretnél inni? – kérdezte tő le, és majdnem drá gá mnak szó lította.
Beck pillantá sá tó l elakadt a lélegzete, ahogy szinte mindig.
– Ittá l má r mojitó t?
– Még nem.
– Akkor két mojitó t. – Beck a rendelés kö zben nem vette le a szemét Mayrő l.
Jessie bó lintott és elvonult.
– Mojito? – hú zta vissza a kezét a lá ny, bá r legszívesebben tová bb folytatta volna a
felfedező utat. – Mi az?
– Rum, menta és lime.
– Veszélyesnek hangzik.
– Lehet – mondta Beck, és az egyik ujjá t végighú zta a lá ny lá bá n. – Ez a jó benne.
– Azt hiszem, szeretni fogom. Já rtá l má r itt ezelő tt?
– Nem, eddig csak egyedü l fedeztem tel a szá llodá t, és ez jobbnak tű nt tá rsasá gban.
Ö rü lö k, hogy talá lkoztunk.
Mikö zben kiejtette a szavakat, a férfi fü rkészve figyelte Mayt.
– É n is ö rü lö k,
A lá ny teljesen megrö kö nyö dö tt sajá t magá n. A hangja tele volt érzelemmel. Istenem,
add, hogy a zene elég hangos legyen! Ha má r most kiadja magá t, Beck elmenekü l.
Kétségbeesetten pró bá lt témá t vá ltani, míg végü l a színpad felé fordult. A pá r
tö kéletesen ö sszehangoltan mozgott. A nő megá llt, karja és arca a mennyezet felé, há ta
lá gyan meghajolva. A férfi elő redő lt, arca csak centikre volt a nő mellétő l, aki behunyta a
szemét, és a szemfesték csillogott a fényben. Mellkasa fel és le mozgott, a mellbimbó i
kö zeledtek és tá volodtak a férfi szá já tó l. A zene felgyorsult, és ő k ketten ü temes
mozgá sba kezdtek.
– Nézd ő ket! – suttogta Beck a fü lébe. – Nagyon szexi.
A férfi illata megcsapta az orrá t, és May majdnem elolvadt. Oda akart fordulni, és
á tadni magá t egy csó knak, beletú rni a hajá ba, odahú zni a fejét a melléhez, és ugyanazt
csiná lni, amit a pá r a színpadon. Forró , érzéki és izgató !
Elfordult a pá rtó l, és elmerü lt Beck tekintetében. Mi van ebben a férfiban, ami ilyen
hatá ssal van rá ? Ahogy a szá já t nézte, olyan volt, mintha megcsó kolta volna. A lá ny ajka
szétnyílt, mellbimbó i megkeményedtek.
A férfi pillantá sa a mellére tévedt, és ez még jobban felizgatta.
Jessie felszolgá lta az italokat. Koccintottak, és May nagyot kortyolt a mentolos, enyhén
édes koktélbó l. Beck kihalá szott egy mentalevelet a pohará bó l, és asztaltá rsnő je szá já ba
tette. A lá ny nyelve hozzá ért az ujjá hoz.
– Akkor fedeztem fel a mojitó t, amikor Miamiban já rtam – terelte el a szó t Beck.
– Sokat utazol?
– Elég sokat. Ez az első kö nyvem, amely itt já tszó dik. Nem lehet olyan jó l jellemezni
egyetlen idegen helyet sem, mint a sajá t vá rosodat. – Egy ú jabb mentalevelet rakott a
lá ny szá já ba. – Ahogy mondjá k: arró l írj, amit ismersz!
May majd megő rü lt. Vá gyott a férfi érintésére, ú jra és ú jra, mindenhol.
– Eddig miért nem írtá l New York-i helyszínrő l?
– Nem is tudom. Talá n azért, mert itt élek, és nem éreztem azt, hogy kü lö nleges lenne.
– Vagyis ez a regény sokkal való sá gosabb?
– Még nem gondolkoztam ezen. Lehet, hogy ez lesz belő le a végén – nézett mélyen a
lá ny szemébe. – É s te? Sokat utazgattá l eddig? – folytatta a csevegést, és May azt kívá nta,
bá rcsak visszatérnének a mentalevélhez.
– Nem igazá n. Tö bbet szeretnék – vallotta be.
– Hova mennél legszívesebben?
– Pá rizsba, elő szö r is.
– A szerelmesek vá rosá ba.
– Igen – kortyolt egyet May, és szerette volna megkérni Becket, hogy a kö vetkező
héten vigye el oda.
A zene fü lledt ü temre vá ltott. Fü st gomolygott a színpadon a pá r kö rü l. A nő lassan
há trahajolt, míg az egyik karjá val el nem érte a fö ldet, a má sikat a magasba emelte, a feje
leló gott. A férfi egyik kezével tartotta a testét, a má sikat ő is kinyú jtotta. Néhá ny
pillanatig így á lltak mozdulatlanul. Az egész bá r némá n vá rta, mi fog tö rténni. A férfi
lassan a nő széttá rt lá bá hoz nyomta a csípő jét. Egyre nagyobb lett a homá ly, a zene
lü ktetett.
May nagyot nyelt, ahogy a férfi alig fedett medencéje a nő ét érintette. Legszívesebben
felfedezte volna Beck ö lét, megbizonyosodva arró l, hogy a férfi is ugyanú gy élvezi a
mű sort, ahogy ő . A zene hangosabb lett, a két csípő ö sszeért. May só vá rgá sa egyre nő tt.
Ilyet miért nem érzett Dan mellett?
Beck ujjai tá ncolni kezdtek a lá ny meztelen térdén. Ő is megérintette a férfi lá bá t, és
há tradő lt, kicsit szétnyitva a lá bá t, amelyet eltakart az asztal a pincérek tekintete elő l.
– Ezért hoztá l ide?
Beck keze lassan csú szott felfelé a lá ny combjá n. May ujjai hasonló ü temben
mozogtak.
– Nem egészen. Vizsgá lom a helyszínt. Ez a bá r ígéretesnek tű nik egy ú jabb ö tlethez.
– Milyen ö tlet?
 – Csak a szoká sos – sú gta Beck, és felgyorsult a lélegzete. – Tö kéletesnek lá tszik egy
gyilkossá ghoz.
– Ugye nem azt akarod megtenni velem? – rá ndult meg May arca.
– Most, hogy itt vagyunk, tá madt egy-két má s ö tletem is– nézett le az író a lá ny
széttá rt combjá ra.
– Igazá n? A gyilkossá ggal kapcsolatban?
– Nem egészen.
– Mondd el!
– Inká bb megmutatná m.
– Mutasd! – suttogta May forró n és vá gyakozva, amin maga is meglepő dö tt.
Má r nem volt ura magá nak. Beck vagy a szá lloda érzéki bubá ja elvará zsolta.
Lehet, hogy má r így marad? Hazautazik, és a végén mindenkit el akar csá bítani… A
gondolat, hogy vissza kell mennie, olyan szö rnyen hangzott, hogy el is hessegette, és
Beckre figyelt. A férfi há tradő lt, kezét tová bbra is a lá ny lá bá n pihentette, és egy kis
ká rtyá t dobott az asztalra.
– Mi ez?
– Ne zavarjanak! – mosolygott Beck a lá nyra.
A zene lelassult. A két test lá gyan ringató zott a színpadon. May keze feljebb csú szott
Beck combjá n. Só vá rgott a férfi érintése utá n. Az egész csá bító , izgató és merész volt.
Még soha nem csiná lt ilyet, és most mindent akart. Kezével kitapogatta Beck férfiassá gá t.
Az író ujjai is feljebb siklottak. Egyszerre nyö gtek fel, amikor elérték céljukat.
– Nincs rajtad bugyi! – suttogta a férfi. – Kikészítesz! – nyö gte a lá ny fü lébe.
May odafordult, így a szá juk csak centiméterekre volt egymá stó l.
– Íme a gyilkossá gi jelenet – motyogta May, és visszatartotta a lélegzetét, amint érezte,
hogy a férfi felfedezi. – Halá l a bugyi miatt.
– De legalá bb boldog halá l.
Jessie, a pincér kö zeledett az asztalhoz, és May hirtelen ö sszezá rta a lá bá t.
– Tudjá k, hogy ne nézzenek oda – sú gta a férfi a lá ny hajá ba. – Így akartalak
megérinteni, amikor az á gyamon voltá l.
– É s miért nem tetted? – May a nadrá gon keresztü l simogatta a férfit,
– Mert magadban is csodá latos voltá l. – Beck megtalá lta a lá ny legérzékenyebb
pontjá t, és ugyanú gy simogatta, ahogy a lá ny tette elő ző éjjel.
May hasonló gyö nyö rt akart adni a férfinak. Lehú zta a cipzá rjá t, ujjai felfedező ú tra
indultak. Beck sem viselt alsó nemű t, keménysége hívogató és csá bító volt. A lá ny egy
pillanatra azt kívá nta, bá rcsak egy szobá ban lennének, ahol megkó stolhatná k egymá st,
és befogadhatná a férfit, a kő vetkező má sodpercben azonban há lá s volt, hogy itt vannak.
Milyen hamar esne szerelembe?
Felvették a ritmust, és ugyanolyan tempó ban simogattá k egymá st, ahogyan a
színpadon lévő pá r himbá ló zott. May teljesen széttá rta a lá bá t, Beck ujja a zene ü temére
mélyedt el benne. A fü st együ tt kavargott May vá gyá val és szenvedélyével. A testü k
egymá snak feszü lt.
A zene betö ltö tte a bá rt. A pá r mozgá sa egyre kevésbé hasonlított a tá ncra. A lá ny
Beck felé fordult, hogy á télje az élvezetét, és ahogy egymá s szemébe pillantottak, a kéj
elhatalmasodott rajtuk. Szá juk ö sszeért. Belenyö gtek egymá s fü lébe, és érezték a má sik
gyö nyö rét.
Csodá latos volt. Csodá latos nyilvá nos szex.
May szerelmet érzett Beck irá nt, ahogy csak egy érzékeny kislá ny érezhet. Hirtelen
nyomá st érzett a mellkasá ban, és majdnem kö nnyek tö rtek fel belő le. Az este tö kéletes
volt. Ezzel az érzékenységgel mindent elrontana, bá rmennyi-re szeretné is, ha a férfi
ugyanú gy érezne, mint ő .
– May! – Beck lá gyan megcsó kolta, és ízlelgette a lá ny ajká t. A zene elhalkult. –
Á mulatba ejtesz. É s csodá lkozom magamon – nézett bizonytalanul a lá nyra, és kezdte
rendbe szedni magá t. – Még nem tapasztaltam soha ilyet.
Ó , akkor nincs egyedü l, gondolta May, mert ő sem… Talá n meg kellene kocká ztatnia,
hogy bevallja, mit érez.
– É n sem. Ez nagyon… kü lö nleges volt.
A férfi bó lintott, és az italért nyú lt.
– Hogy haladsz Mack romantikussá vará zsolá sá val? – pró bá lt témá t vá ltani a lá ny.
– Az ü gynö kö m teljesen odavolt a jelenetért.
– De jó ! Ö rü lö k, hogy segíteni tudtam – mosolygott May.
– É n is. – Beck kortyolt egyet az italbó l, és hirtelen csend telepedett rá juk.
A lá ny is a pohará ért nyú lt, amikor a férfi hirtelen megfogta a kezét. Simogatta az
ujjait, ami nagyon kellemes volt. May képes lett volna ó rá kig így ü csö rö gni vele.
– É s a kö nyv tö bbi része? – kérdezte á lmodozva.
– Még nem tudom.
– Miért nem?
Beck felemelte a lá ny kezét, és minden ujjá t lassan megcsó kolta. May majdnem
leszédü lt a kanapéró l.
– Macknek szerelembe kell esnie.
– É s? – Ha Beck nem hagyja ezt azonnal abba, akkor ő olyan szerelmes lesz, amirő l
Mack csak á lmodni mer! A lá ny azt hitte, az író csak já tszik, amikor a kezét csó kolgatja,
de olyan természetesen és… szeretettel tette… Legalá bbis ő ú gy érezte.
– Mack még soha nem volt szerelmes. É s kezdem azt gondolni, hogy én sem. Talá n
Mack… és én… eddig nem talá ltuk meg a megfelelő nő t.
Vajon a fü sttő l kap nehezen levegő t? Vagy megá llt a szíve? Beck most azt mondja,
amit May annyira akart hallani!
– Talá n Mack eddig csak olyan nő kkel volt, akik tú l tö kéletesek, és tú l érzékiek. Lehet,
hogy olyan nő re lenne szü ksége, aki épp az ellentéte ennek. Esetleg egy lá nyra
valahonnan… vidékrő l. Mondjuk… – May igyekezett, nehogy Wisconsint mondjon. –
Iowá bó l – tette hozzá .
A férfi a szemö ldö két rá ncolta.
– Talá n olyan valakire lenne szü ksége, akinek valami egyszerű munká ja van,
becsü letes és segítő kész… – folytatta a lá ny.
Beck az á llá t dö rzsö lgette elgondolkodva.
– Nem rossz ö tlet, de szerintem egy ilyen nő csak egy-két fejezeten keresztü l tudja
fenntartani Mack érdeklő dését.
May elképzelése fü stbe ment. Szó val ő nem tudná fenntartani Mack érdeklő dését. É s
Beckét sem. Hogyan lehetett ennyire naiv? Nagyot kortyolt az italbó l, majd letette az
asztalra, talá n kicsit hatá rozottabban, mint akarta. Elég ebbő l! Menekü lni akart.
– Szó val akkor végeztél a kutató munká val?
– Tessék?
– Megkaptad, amit akartá l? Ú gy értem, szakmailag?
– É n nem azt tettem… – rá zta a fejét Beck, és a homloká t rá ncolta.
– De azt mondtad, hogy…
– Ez má sró l szó l, May!
– Mirő l?
– Nem tudom pontosan, de ez jó val tö bb, mint kutató munka!
 May pontosan tudta, miért. Azért, mert a nő , akit mutatott, sokkal izgalmasabb, mint ő
való já ban.
Beck hirtelen megfogta a lá ny vá llá t, kö zel hú zta magá hoz, és megcsó kolta a szemét, a
halá ntéká t, majd a szá já t. Végü l a homloká t May homloká hoz tá masztotta.
– Jobban meg szeretnélek ismerni. Tö bbet szeretnék lá tni a való di énedbő l. Bá rcsak
tová bb maradná l, mert még soha nem éreztem így senki irá nt, fő leg nem há rom nap
alatt.

8. FEJEZET
Feljegyzés az Exhibit bá r faliú jsá gjá n:
Jessie, kösz a mai cserét a bárban! Szerinted Beck ott lesz megint? Talán nekem több
szerencsém lesz az elcsábításában, mint neked!
Sarah

Sok szerencsét Beckkel! Bár úgy láttam, senki más nem érdekli, csak Ms. Ellison.
Jess

– Taxit, asszonyom?
May rá mosolygott a szá llodai alkalmazottra, megkö szö nte, és megrá zta a fejét.
Busszal akart menni Clarissá hoz. Magá val vitte a vá zlatfü zetét, bá r lehet, hogy az
asszony csak udvariaskodott, hogy megnézné a rajzait
Reggel, miutá n kinyitotta Trevor ajá ndéká t – narancssá rga fehérnemű , ó , kö szö nö m –
a lá ny ú szni ment. Nem vette fel Ginny telefonjá t. Az érzései egyre bonyolultabbak lettek,
és nem volt kedve a bará tnő je romantikus magyará zataihoz és taná csaihoz.
Ú szá s utá n a tető teraszra ment, és befejezte azokat a vá zlatokat, amelyeket elő ző nap
rajzolt. Az ég kitisztult, kicsit melegebb lett, a kö rnyező épü letek élesebben lá tszottak.
Délelő tt egy boltban beszerzett egy virá gos kis nyá ri ruhá t, mivel a bő rö ndjében lévő
ruhá zat egyhetes hancú rozá sra volt csak megfelelő , és szó ba sem jö hetett a teá zá shoz
Clarissá ná l. A Fifth Avenue felé haladva jó kedvű en sodró dott a tö meggel. A sarkon
felszá llt a buszra, majd vidá man figyelte a le- és félszá lló utasokat.
Leszá llt a Clarissa á ltal megadott megá lló ná l, és megcsodá lta a szép téglaépü leteket. A
já ró kelő k ká véval és ú jsá ggal a kezü kben igyekeztek a céljuk felé, vagy kutyá t
sétá ltattak. Ez volt New York igazi arca, az itt élő k megszokott élete, a Hush Hotel a maga
izgalmá val eltö rpü lt az élmények mellett. A vá ros teljesen má s volt ebbő l a szemszö gbő l,
felvillanyozó , nem unalmas, kezelhető és nem nyomasztó . A lá ny kezdte érteni, miért jö tt
ide az anyja, és miért akart itt maradni.
Visszatérni Wisconsinba ez utá n a kiruccaná s utá n hatalmas csaló dá s lesz. Becktő l,
illetve ami elkezdő dö tt kö zö ttü k, nehéz lesz megvá lni, bá r egyfajta megnyugtató
szabadulá s is a napi élményektő l. May most elő szö r nem érezte azt a fajta biztonsá got és
elégedettséget, amelyet akkor szokott, amikor az otthoná ra gondolt.
Lehet, hogy ilyenfajta pá nik kerítette hatalmá ba Dant is? Untatta ő t a kapcsolatuk,
vagy inká bb az a megszokott kerékvá gá s, amelybe együ tt kerü ltek? Lehet, hogy May
tévedett, amikor azt gondolta, hogy az élet nem lehet izgalmasabb, mint amit eddig
megélt? Lehetséges, hogy ő maga is tö bb élményt talá lhatna?
Ú gy tű nt, hogy Beck má sképp gondolja. A kö zelében tö bb borzongá st és kalandot élt
á t, mint eddigi életében ö sszesen. Talá n ez a New York-i ú t megvá ltoztatta, és ha
visszatér Wisconsinba, akkor fel tudja pö rgetni az életét. Még az is lehet, hogy
visszakaphatja Dant… Vissza tudna menni hozzá ? Azok utá n, amiket itt á télt? Az utá n,
amit Beck irá nt érez, rá adá sul ilyen rö vid idő leforgá sa alatt?
Az elmú lt éjjel az Exhihit bá rban rettegett, hogy a férfi behívja a szobá já ba,
ugyanakkor reménykedett is benne. Amikor nem tette meg, csaló dott és
megkö nnyebbü lt volt egyszerre. Lehet, hogy eddig azért szerette a nyugalmas életet,
mert akkor nem volt mitő l tartania?
Ma a lehető leggyorsabban tá vozott a szobá já bó l, nem akart ott vá rni, vajon Beck
felhívja-e. Amikor visszatért a szobá já ba, ü zenet vá rta a férfitó l, aki meghívta aznap
estére. Még nem vá laszolt neki, majd ha visszatér Clarissá tó l. Igazá bó l még nem dö ntö tte
el, hogy egyá ltalá n elfogadja-e a meghívá st, és ha igen, akkor hogyan viselkedjen. Az
érzései tú lsá gosan kuszá k, a szíve tú l sérü lékeny és zavart, hogy megkocká ztassa…
ugyanakkor a csá bítá s tagadhatatlan. Pontosan ezért dö ntö tt ú gy, hogy a délutá nt
Clarissá ná l tö lti, ami nagyon jó l jö tt ebben a helyzetben.
Megérkezett a há zhoz, megadta a nevét a portá snak, aki bejelentette Mrs.
Armstrongnak, majd a lifthez irá nyította.
A lá ny felment a negyedik emeletre, ahol Clarissa ajtaja má r nyitva á llt, és csalogató
fahéjillat á radt ki a folyosó ra.
– Jó napot, May! De ö rü lö k, hogy eljö tt! – ü dvö zö lte az asszony, majd behívta a
laká sba. – Milyen csinos ma!
– Kö szö nö m – mosolygott a lá ny, és Beckre gondolt, hogy vajon ő is így gondolná -e.
Clarissa laká sa nagy, magas és napos volt. Remek berendezés – sö tét dohá nyzó asztal,
ü vegajtó s kö nyvszekrények, afrikai maszkok, Bali szigetérő l szá rmazó sá rká nyszobrok
és nö vények mindenhol. Violá k, fikuszok, bonszá j, ciklá men…
– Gyö nyö rű laká s!
– Kö szö nö m. Jimmel sokat utaztunk, és ami megtetszett, hazahoztuk. Nem
mondaná m, hogy hagyomá nyos stílusban rendezkedtü nk be, inká bb ahogy jó lesett. Ü ljö n
le, most tettem fel a teá t, mindjá rt kész.
May letelepedett egy kényelmes fotelba, Clarissa pedig sü rgö tt-forgott a konyhá ban.
Szendvicsekkel, teasü teménnyel megrakott tá lcá val jelent meg, de hozott még pogá csá t,
lekvá rt, mézet és a teá t is.
– Clarissa, ez mennyei, de nem kellett volna ennyit fá radnia miattam – á muldozott a
lá ny a mennyiség lá ttá n, amely tö bb napra is elég lett volna.
– Nem volt fá radsá g. Csak a pogá csá kat sü tö ttem én, a tö bbit a sarki péktő l hoztam.
New Yorkban nincs bocsá nat a szegényes étkezésre. Kö szö nö m, hogy elhozta a vá zlatait.
Megnézhetem ő ket?
May bó lintott, és elő vette a fü zetet, bá r má r azt kívá nta, bá rcsak a szá llodá ban hagyta
volna. Zavarban érezte magá t ennyi mű vészeti csoda kö zö tt, de sejtette, hogy
vendéglá tó ja jó indulatú an az egekig fogja magasztalni a tehetségét.
– Egy pillanat! – halá szta elő a szemü vegét Clarissa. – Lá ssuk csak!
Karnyú jtá snyira tartotta a fü zetet, és gondosan vizsgá lta a képeket, a siető s vá zlatokat
és a sokkal részletesebb rajzokat egyará nt.
– Nos – kezdte, és visszaadta a fü zetet a lá nynak –, ú gy tű nik, hogy ezek egy éppen
szerelembe eső nő nek a rajzai.
May elképedt. Clarissá nak jó megérzései vannak, de honnan lá thatja az érzéseit
néhá ny rajzban?
– Az első vá zlatok szö gletesek, egyenetlenek, a betonrengeteget és a bezá rtsá got
hangsú lyozzá k. A késő bbiek pedig lá gyak, színesek, sokkal jobban megértik és elfogadjá k
a kö rnyezetet. Valahol a kettő kö zö tt lett szerelmes – folytatta az asszony,
 – Alig ismerem ő t – buktak ki a szavak a lá nybó l. – Csak há rom napja.
Még a sajá t fü lének is erő ltetettnek tű nt ez a védekezés. Inká bb ijedséget, mint
ő szinteséget tartalmazott.
Clarissa a szemü vege felett nézett a lá nyra.
– Ú gy értettem, hogy New Yorkba lett szerelmes.
May zavará ban az ö lében lévő képeket bá multa, és olyan piros lett, mint a virá gok a
ruhá já n.
– Teá t?
– Igen, kérek szépen – pillantott fel a lá ny. Megdö bbenésére kö nnyek csiklandoztá k a
szemét.
– Tudja, jó hallgató sá g vagyok. É s az ö sszes pletyka ellenére tudok titkot tartani.
Egy kö nnycsepp szaladt végig a lá ny arcá n, és a teá scsészében végezte.
– Elnézést! Az egész olyan zavaros.
– A szerelem mindig zavaros, kedvesem. Rejtélyes és á ltalá ban pú p a há tunkon. Egyen
sü teményt!
May felnevetett, letö rö lte a kö nnyeit, és vett egy csokis sü tit.
– Nem az vagyok, akinek hisz. Csak tettettem, hogy vilá gi és tapasztalt vagyok, de ez
nem igaz.
Clarissa belekortyolt a teá já ba, majd beleharapott egy szendvicsbe.
– É n vilá gi és tapasztalt vagyok, tehá t kijelenthetem, hogy nem tud olyat tettetni, ami
való já ban nem maga.
– De én nem csiná ltam semmit, nem mentem sehová . Még csak nem is pró bá ltam.
– Most megtette. É s ha Beck még mindig érdeklő dik, akkor maga nagyon is jó l
cselekedett. Megkapta Trevor mai ajá ndéká t?
May fintorogva bó lintott.
– Narancssá rga, ugye? Tervezi, hogy ma este felveszi Becknek?
– Isten ő rizzen!
– Na lá tja! Mert az nem maga. Bocsá sson meg, de véleményem szerint maga elrejti az
énjét, amelyet eddig nem mert megmutatni. Há ny unalmas embert ismer, aki elfogadott
volna egy ilyen meghívá st a Hush Hotelbe?
– De én azért fogadtam el, mert a bará tom hat év utá n szakított velem, és majdnem
megő rü ltem. Menekü lés volt.
– Pontosan errő l beszélek. Csodá lom, hogyan tudta eddig így elfojtani az igazi énjét.
Gondolom, hogy a bará tja tehet errő l…
– Dan? – nevetett fel May, és védeni pró bá lta a férfit. – Nem elnyomó típus. Vonzó és
dinamikus személyiség, és én…
Azt akarta mondani, hogy és én nem voltam az, de Clarissa éles tekintettel nézett rá ,
így lenyelte, amit mondani szeretett volna. Elfogadta, hogy Dan unalmasnak tartotta,
pedig nem értett egyet vele!
– Ami érdekel engem, kedvesem, az az, hogy miért ragaszkodik ennyire a régi énjéhez,
amikor az ú j olyan jó l á ll magá nak.
May az elő ző estére gondolt az Exhibit bá rban. Mennyire a régi énjét akarta mutatni,
és egyszerű en nem sikerü lt!
– Van egy javaslatom. Egyre nehezebben és kevesebb lelkesedéssel végzem a
feladatomat. Szeretnék tö bb idő t tö lteni a vá rosban, utazgatni egy kicsit, amíg még
egészséges és erő s vagyok. Itt maradhatna New Yorkban, felvenném segítő nek, aztá n
majd meglá tja, mi lesz magukkal, Beckkel.
May kortyolt egyet a teá bó l, harapott egyet a szendvicsbő l, és kö zben lassan
emésztgette Clarissa ajá nlatá t. Maga is meglepő dö tt, hogy nem mondott egybő l nemet.
 – Még ha… ú gy értem… ezt nem engedhetem meg magamnak anyagilag.
– Lakhatna elő szö r ná lam, itt rengeteg hely van. Jó l lehet keresni a Hush Hotelben,
rendesen kijö nne a fizetésébő l.
A lá ny pró bá lt a szendvics csodá s ízeire figyelni, de má ris elkalandoztak a gondolatai.
Lá tta magá t a New York-iak tö megében, ahogy ingá zik a munkahelye és a szá llá sa kö zö tt,
a Hush tető teraszá n, ahogy dolgozik, és nem utolsó sorban Beckkel, ahogy együ tt tö ltik az
éjszaká t.
Ez mind nagyon szép á lom, de otthon vá rja a munká ja, és még mindig nem tud nem
gondolni Danre. Azok a dolgok való diak, odahaza. Megkö szö rü lte a torká t.
– Anyá m is á lmokat kergetett, majd rá ébredt, hogy az á lmok nem olyanok,
amilyennek képzeljü k ő ket. Trevorral ugyanezt tettem, és kívá ncsi voltam, mi sü l ki
belő le. Ez a hét Beckkel való ban csodá s volt, de a Hush Hotel nem a való sá g. Itt is
ugyanolyan gondjaim lennének, mint Oshkoshban, csak még drá gá bbak.
– Igen, az édesanyja, aki sztá r akart lenni, majd inká bb hazament az édesapjá val. –
Clarissa mosolyogva elő rehajolt. – Há t igen, abbó l a tö rténetbő l is van mit tanulni, és ha
megbocsá t a véleményemért, szerintem maga rossz kö vetkeztetést vont le. Nézze a
má sik oldalró l! Talá n az anyja nem akkor kö vette a vá gyait, amikor Nem Yorkba
kö ltö zö tt, hogy sztá r lehessen – hajolt kö zelebb a lá nyhoz –, hanem akkor, amikor
visszament Wisconsinba a maga apjá val.

Beck elégedetlenü l pattant fel a székrő l. A hetedik fejezet vibrá lt a laptopjá n, a kurzor
ugyanott villogott, ahol két ó rá val ezelő tt hagyta. Az egész napja így telt. Leblokkolt. Az
elmú lt hét év folyamá n, amió ta írt, ilyen még nem tö rtént vele. Mack elfoglalta az agyá t,
éjjel-nappal ott fészkelt, a cselekmények és ö tletek csak ú gy jö ttek megá llá s nélkü l.
Bá rmikor, amikor nekiü lt az írá snak, a szavak ú gy tö rtek elő belő le, mint a gejzír.
Olyankor még néhá ny nap pihenés is belefért, és mindig folyamatosan tudott írni az
utolsó oldalig.
Az elmú lt éjjel visszatért a bá rbó l, és megszá llta az ihlet. Mack jelenete a nő vel, akit
nem Susie-nak hívnak – Beck még mindig nem talá lta ki, mi legyen a neve vá gyai
asszonyá nak –, hamar a lapokra kerü lt. Mack hatá rozott, magabiztos és hó dító . Aztá n
hirtelen, mint derü lt égbő l a villá mcsapá s, a hő snő megcsó kolja, és a férfi elveszett.
A szavak kemények, férfiasak, ugyanakkor végtelenü l gyengédek, és olyan erő tlenü l
tö rtek elő Beckbő l, mint azon az estén, amikor nézte Mayt az á gyá n. A lá ny a mú zsá ja, és
szokatlan érzéseket vá lt ki belő le.
Elkü ldte az oldalakat Alexnek, aki lelkesen hívta fel, és ö rö mtá ncot já rt.
Ma azonban épp az ellenkező je tö rtént. Beck nekiü lt annak a résznek, amikor Mack
kezdi felismerni, mit érez a nő irá nt. É s… semmi. Egyetlen érdemleges szó sem jö tt elő .
Minden csak elkoptatott frá zis, mintha egy ö nképző kö ri diá k vetette volna papírra.
Mack nem így lesz szerelmes. Elég gyengén végző dne a jelenet azzal, ha Mack kitö rne,
hogy „É n… én szeretlek”. Az olvasó k a sarokba hajítaná k a kö nyvet.
A szavak és az érzések mind megvoltak, de képtelen volt megfogalmazni ő ket. Az ajtó
zá rva volt, és nem talá lta a kulcsá t.
Az ablakhoz ment, és kinézett a napsü tésbe. Ú gy érezte magá t, mint egy rab, aki
utoljá ra pillanthatja meg a szabadsá got. Mindezek tetejébe pedig folyton May já rt az
eszében.
Mikor tö rtént utoljá ra, hogy egy nő el tudta terelni a gondolatait a munká ró l? Még a
legzsú foltabb helyen is tudott dolgozni, ú gy, hogy sü rö gtek-forogtak kö rü lö tte az
emberek. Ha belemerü lt az írá sba, akkor egy ká vézó nyitott teraszá n is képes volt
dolgozni, ahol dudá ltak az utcá n, emberek jö ttek-mentek, pincérek ü tkö ztek neki a
székének.
May Ellison olyan, mint egy sikerregény hő snő je, aki nem hagyja nyugodni. Kü lö nö sen
ha az elő ző éjszaká ra gondolt… Ma má r kétszer is hívta a lá nyt, ü zenetet is hagyott, hogy
rá ér-e este. Az egyetlen dolog, amit ma tett, az volt, hogy randira hívta Mayt.
Ő azonban nem hívta vissza. Má r csak egy napot tö lt itt, szó val mit is kezdhetnének el?
Beck ugyanú gy szenvedett, ahogyan a nő k szenvedtek miatta eddig.
Valami felzaklatta a lá nyt elő ző este, bá r Becknek fogalma sem volt, mit tett vagy
mondott, ami ilyen hatá ssal lehetett rá . Talá n az esetlen pró bá lkozá sai ijesztették meg,
ahogyan az érzéseit pró bá lta megfogalmazni. Lehet, hogy May egyá ltalá n nem érez
semmit irá nta, és most csak szívességet tesz azzal, hogy nem hagyja még jobban
belebonyoló dni ö t a dologba. Ugyanakkor ahogyan rá nézett, vagy ahogyan megcsó kolta,
reménnyel tö ltö tte el.
Ez a lá ny kész rejtély, csá bítá s és á rtatlansá g keveréke, s a férfi nem tudta eldö nteni,
melyik az igazi. Talá n mindkettő , és pontosan ez az, ami annyira vonzotta.
Kibá mult az ablakon. May tudja csak feloldani ezt a gö rcsö t. Ná la van a kulcs ahhoz a
bizonyos ajtó hoz. Felkavarta a gondolatait, ugyanakkor megmutatta az írá s lehetséges
mélységeit is…
Az utcá n megpillantott egy karcsú lá nyt virá gos nyá ri ruhá ban, és a szíve majdnem
kiugrott a helyébő l. Lassan, kecsesen ment, egy férfi utá nafordult, ahogy elhaladt
mellette. Beck gondolkodá s nélkü l felkapta a ká rtyá já t, és kiszaladt az ajtó n, le a szá lloda
elő csarnoká ba.

9. FEJEZET
Feljegyzés a faliú jsá gon:
Aki az 1457-ben takarít, vessen egy pillantást a Hush tetőteraszáról készült rajzra!
Fantasztikus!

May megá llt egy kirakat elő tt, amely szépen elrendezett tá ská kkal és cipő kkel
csalogatta a já ró kelő ket. Egyszerű en nem volt kedve visszatérni a szá llodá ba. A
Clarissá ná l tett lá togatá sa lá ngra lobbantotta benne a kalandvá gyat, és meg akarta
ismerni New Yorkot. A szá lloda biztonsá got nyú jtott egy héten á t, de ma ú gy érezte, hogy
be van oda zá rva. Rendben, a legnagyszerű bb fogsá g, amelyet valaha tapasztalt, de most
má s utá n só vá rgott.
Menjen el este egyedü l kö rü lnézni? Vagy kérje meg Becket, hogy kísérje el? A férfival
talá lkozni azonban azt jelentené, hogy szembe kell nézni az érzéseivel, és dö ntenie kell…
A tá ská ja hirtelen lepottyant a fö ldre, ami elég volt ahhoz, hogy elterelje a gondolatait
az á lmairó l. Jobb, ha hazamegy, és visszakö nyö rgi magá t Danhez. É s ez mégis hová
vezetne? A kalandos New York-i életet vagy az otthona biztonsá gá t vá lassza?
Elfordult a kirakattó l, és vá ratlanul nekiü tkö zö tt Becknek.
– May! – A férfi ú gy ejtette ki a nevét, mintha ez a talá lkozá s élete legcsodá latosabb
élménye lenne. – Vá sá rolsz? – bö kö tt a kirakat felé.
– Nem, teá zni voltam Clarissá ná l.
– Visszafelé igyekszel a szá llodá ba?
– É ppen ellenkező leg, pró bá lom elkerü lni – mosolyodott el a lá ny szégyenlő sen.
– É s engem is, ugye?
 Még ha ilyesmi megfordult is May fejében, most, hogy ott á lltak egymá ssal szemben,
és nézte Beck meleg tekintetét, a kifogá sai erő ltetettnek tű ntek.
– Nem akartalak elkerü lni. Csak egy kis vá ltozatossá gra vá gytam.
A férfi kinyú jtotta a kezét, és megérintette a lá ny hajá t, amelyet a szellő felborzolt,
majd megsimogatta az arcá t.
– Lenne kedve sétá lni velem egyet, Ms. Ellison? – tette fel a kérdést.
May felnevetett. Istenem! Igen, természetesen lenne kedve. Hogyan tudja mindig így
ö sszekuszá lni a dolgokat? Ez volt az utolsó napja New Yorkban, és egyben az utolsó
lehető sége, hogy valamit is lá sson a vá rosbó l.
– Nagyon szívesen – bö kte ki végre.
– Akkor mehetü nk is.
– Má ris? – De hiszen ő csak egy délutá ni teá hoz ö ltö zö tt, és…
– Van valami má s sü rgő s elfoglaltsá god?
– Semmi. Csak nem ú gy ö ltö ztem – kacagott a lá ny.
– Gyö nyö rű vagy.
Gyö nyö rű ? Ú gy, hogy a szél ö sszekó colta a hajá t?
– Lá ttalak a szá lloda ablaká bó l. – Beck kö zelebb hajolt, hogy a nő fü lébe suttogjon. –
Minden férfi megfordult utá nad.
May szeme csillogott, bá r tudta, hogy Beck tú loz.
– Ki van zá rva.
– Akkor vajon miért vagyok itt, mit gondolsz? Attó l féltem, hogy valaki jobb ajá nlatot
tesz.
– Nincs jobb ajá nlat.
A férfi felnevetett, és a gö drö cske megjelent az arcá n.
– Akkor jó .
Megfogta a lá ny kezét, hatá rozott és erő s szorítá ssal, amelytő l May szinte elszédü lt.
Ilyet csak akkor érez az ember, ha belebolondult valakibe!
– Akarsz lemondá sra vadá szni? – hú zta elő a telefonjá t a férfi.
May mosolygott, bá r fogalma sem volt, mirő l beszél Beck. Attó l, hogy mellette lehetett,
má r csodá san érezte magá t, bá rmit csiná lnak is. A nap fantasztikus lesz, az egyszer
biztos.
– Az mi? – kérdezte nevetve.
– Megnézzü k, hogy van-e valaki, aki lemondta az asztalfoglalá sá t egy jó kis
étteremben.
– Pró bá ljuk meg!
Beck tá rcsá zni kezdett, May pedig figyelte, ahogy kü lö nbö ző híres éttermek
alkalmazottaival beszél.
– Megvan! A Nobuban lemondtak egy asztalt. Szereted a halat? A szusit?
– Még csak egyszer ettem, akkor ízlett.
– Nagyszerű étterem. Mellette pedig van egy tö kéletes hely, ahol elő tte megihatunk
valamit.
– Nyilvá nvaló , hogy ez tö kéletes randevú – csipkelő dö tt a lá ny.
A Fifth Avenue felé sétá ltak, ahol a férfi leintett egy taxit. A tö meg most valahogy nem
tű nt bará tsá gtalannak, a levegő nem volt fü lledt, az utcá k sem piszkosak. Az épü letek
lenyű gö zték és elká prá ztattá k Mayt ahelyett, hogy nyomasztottá k volna. Má ris kezdi
megszokni ezt a vá rost? Vagy csak egyszerű en az egész vilá g csodá s, ha Beckkel lehet?
A férfi kifizette a taxit, és kiszá lltak. Megfogta a lá ny kezét, hogy kö zelebb hú zza
magá hoz, és odahajolt a fü léhez.
 – Szeretném, ha olyan jó l éreznéd magad, mint még soha, May. Aztá n kettesben még
jobban. Semmi színpad, kö zö nség, eszkö zö k. Rendben?
A lá ny a szá já val formá lta a vá laszt, de hang nem jö tt ki a torká n. Mélyen egymá s
szemébe néztek, s a testét forró sá g ö ntö tte el. Beck hirtelen megcsó kolta New York
kellő s kö zepén. Nem lá gy csó k volt, hanem forró , szenvedélyes, amelytő l a lá ba is
megremegett. A férfi nyaka kö ré fonta a karjá t, és ú gy viszonozta, nem tö rő dve senkivel
és semmivel.
– Hé, menjetek szobá ra! – kiá ltotta egy kamasz, és nevettek a bará taikkal.
A felszó lítá s szétrebbentette ő ket. Beck teljesen megszédítette a lá nyt. Minél
messzebb ment, anná l jobban kedvelte ezt az ú j énjét. Bá rcsak soká ig tarthatna!
A férfi elengedte, és besétá ltak az ü vegajtó n. Félhomá ly, terrakottapadló , vö rö s és
arany díszítés, mahagó nipolcok tele gyö nyö rű pezsgő spalackokkal, bá rsonykanapék,
keleti sző nyegek, egyszó val lenyű gö ző és romantikus elegancia.
Egy puha kanapéra ü ltek az ablak mellett. Há romszá zféle pezsgő kö zü l vá laszthattak,
Beck rendelt, és az ital hamarosan meg is érkezett a kecses és hű vö s poharakban.
– New Yorkra! – emelte fel a pohará t May, és koccintottak.
– New Yorkra és arra, hogy talá lkoztunk!
A lá ny elmosolyodott, és kortyolt egyet a gyö ngyö ző italbó l,
– Jó kijö nni a szá llodá bó l egy kicsit. Tú l sokat voltam bezá rva. Az igazsá g az – kezdte a
lá ny, és letette a pohará t az asztalra –, gyá va voltam, hogy egyedü l elmenjek kö rü lnézni.
A férfi ö sszevonta a szemö ldö két, mintha azt akarná kérdezni, hogy mi olyan rémisztő
egy vá rosban.
– Miért nem szó ltá l? Szívesen elkísértelek volna.
Vajon Beck csak udvariaskodik?
– Dolgoztá l, nem akartalak zavarni.
– Ú tbaigazíthattalak volna legalá bb, adhattam volna néhá ny ö tletet a tú léléshez. Aká r
elvihettelek volna valahova, és míg ott vagy, én kint dolgozom. Bá rhol tudok írni –
mondta a férfi szinte fá jdalmasan, mert elvesztegettek egy hetet.
– New York és Wisconsin ég és fö ld.
– Mesélj az otthonodró l!
– Csendes, lassú , nyugodt… A vá ros, ahol lakom, kicsi, nem divatos hely. Te
való színű leg unalmasnak talá lná d.
– É s te?
– Meglá tjuk, amikor visszamegyek. Eddig nem tartottam annak, de valahogyan má s
lettem ez alatt a hét alatt – vallotta be May.
– Miért nem maradsz itt kicsit tová bb, mondjuk egy-két hetet, egy hó napot?
Megismernéd a vá rost, és meglá tná d, mennyire tetszik. Behozhatná d az ö sszes elmaradt
vá rosnézést. Aztá n meglá tod, mennyire vá ltoztá l meg.
A lá nynak szinte elakadt a lélegzete.
– Elveszíteném a munká m…
– Anná l jobb. Utá na idekö ltö zhetnél.
May felnevetett, és meg volt győ ző dve arró l, hogy a férfi nem gondolja komolyan, bá r
reménykedett az ellenkező jében.
– Az egész életemet felborítsam négy nap miatt?
– Persze – vigyorgott Beck, aztá n komolyra vá ltozott az arckifejezése. – Lakhatsz
ná lam, amíg nem talá lsz sajá t laká st.
A lá ny a pezsgő be rejtette megdö bbenését. Ez ugye csak vicc?
– Tulajdonképpen ez ma má r a má sodik ilyen ajá nlatom. Clarissa mondta, hogy
maradjak, és má r munká t is ajá nlott.
 – Na lá tod, meg van oldva a dolog.
May a férfira mosolygott. Hosszú pillantá suk forró szenvedéllyé vá ltozott. Egy híres
író és egy egyszerű lá ny Oshkoshbó l – á lmodja ezt az egészet? Akarja egyá ltalá n?
– Egy dolog van, amire igazá n kívá ncsi vagyok veled kapcsolatban, May.
– Csak egy? – pró bá lt viccelni a lá ny, bá r tartott a kérdéstő l.
– Mi a helyzet azzal a fickó val, akivel talá lkoztá l volna a Hush Hotelben?
May nagy lélegzetet vett. Itt az alkalom, hogy mindent ő szintén elmondjon.
– Nagyon hü lye dolog volt tő lem. Wisconsinba jö tt, ahol asszisztensként dolgozom egy
ü zleti fő iskola déká nja mellett. Megtetszettü nk egymá snak, és meghívott ide. A bará tom,
aki egyébként életem egyetlen szerelme volt, éppen véget vetett a hat éve tartó
kapcsolatunknak. Mérges voltam, és megbá ntott, talá n kicsit ő rü lt is, hogy beleegyeztem,
tö ltsü k együ tt ezt a hetet. Ő mégsem jö tt el, majd Clarissá tó l megtudtam, hogy há zas,
amit persze magam is sejthettem volna, ha van egy kis eszem. Ezek utá n má r nem is
bá ntam, hogy nem talá lkoztunk. Naiv és nevetséges voltam, hogy egyá ltalá n belementem
ebbe az egészbe.
Szégyenkezve pillantott a férfira, aki meglepetésére ú gy nézett rá , mint aki épp
megfejtett valami bonyolult rejtélyt.
– Ú gy hangzik, hogy menekü lni pró bá ltá l.
– Gyá va voltam. Elrohantam a fá jdalom elő l ahelyett, hogy szembenéztem volna vele.
– Nekem ú gy tű nik, csak megpró bá ltá l ú j életet kezdeni.
– Egy nő s férfival?
– Nem tudtad, hogy az.
– De tudnom kellett volna. Rá kellett volna jö nnö m.
– Miért vagy ennyire szigorú magadhoz? – Beck á tnyú lt az asztalon, és elvette a
poharat Maytő l, hogy megfoghassa a kezét. – Megbá ntottak, nem is kicsit, Ahelyett, hogy
szipogva otthon ü ltél volna, kocká zatot vá llaltá l, és beleugrottá l valamibe, amirő l azt
hitted, hogy esély lehet a boldogsá gra, még akkor is, ha csak ideiglenes. É n épp az
ellenkező jét mondaná m; bá tor hú zá s volt!
– É n pedig azt, hogy felelő tlenség.
– Azért gondolod ezt, mert így végző dö tt. Mi van, ha azért tö rtént mindez, hogy mi
talá lkozhassunk?
May elmosolyodott.
– Má ris jobban hangzik. De akkor sem ú gy viselkedtem, amilyen vagyok.
– Miért, milyen vagy? – nézte Beck a lá nyt fü rkészve.
– Nem vagyok izgalmas, kocká zatokat vá llaló és szexuá lisan merész.
A férfi felhú zta a szemö ldö két meglepetésében.
May elpirult, és magyará zkodni kezdett.
– Ú gy értem, á ltalá ban. Ez a hét pedig nem megszokott dolog volt. Otthon kedves
vagyok, kiszá mítható , normá lis és…
– Akkor miért érzem azt, hogy te vagy a legizgalmasabb nő , akivel valaha is
talá lkoztam?
May megdö bbent. A legizgalmasabb?
– Az nem én voltam.
– Akkor ki?
A lá ny nem vá laszolt, Beck pedig megszorította a kezét. Kö zelebb hajolt, és ú gy
mondta:
– Amit ezen a héten tettél, azok nem egy á tlagos, kiszá mítható nő cselekedetei. Ha
visszamégy Wisconsinba a bará todhoz, aki miatt á tlagosnak és kiszá mítható nak érzed
magad, akkor igazi bű nt kö vetsz el.
 May idegesen felnevetett. Miért gondolja Clarissa és Beck is, hogy Dan nyomta el az
igazi énjét? Ő sohasem érezte ezt. Biztonsá gban, védettségben és szeretetben éltek.
– Ez így elég rettenetesnek hangzik.
– Az is. Egy csodá s nő elvesztegetése. – Beck elengedte a kezét, de még mielő tt May a
hiá nyá t érezte volna, a férfi odaérintette a lá bá t az ö véhez. – Tudom, képtelenség
meggyő zni, hogy maradj, May. Csak abban bízom, hogy sok pezsgő t iszol, és amikor
kettesben leszü nk, akkor olyan szenvedélyesen foglak szeretni, hogy mindenféle ígéretet
képes leszek kipréselni belő led, amelyet egyébként egymillió év alatt sem tennél meg.
May kuncogott, de má r a férfi javaslatá nak gondolatá tó l is elszédü lt, és barmit
megígért volna.
Beck azt gondolja, hogy ö a legizgalmasabb nő , akivel valaha talá lkozott. Ő maga is így
érez a férfival kapcsolatban. Meddig tart ez? Meddig borzonganak majd? Mikor ébred rá
Beck, hogy ő csak egy egyszerű , normá lis teremtés, aki szereti a megszoká sokat is, az
otthoná t és a csalá djá t?
– Nem hiszem, hogy képes lennék itt élni New Yorkban,
– Miért nem? Milyen egy napod Wisconsinban? Hol is pontosan?
– Oshkoshban.
– Szó val hogy telik egy napod Oshkoshban?
Há t jó , akkor most legalá bb pontosan megérti a férfi, mirő l beszélt.
– Felkelek és munká ba megyek…
– Reggeli?
– Azt akarod tudni, hogy mit eszem reggelire?
– Igen.
– Gabonapelyhet.
– É deset? Má lyvacukrosat?
May fintorgott.
– Nem, bú za- vagy kukoricapelyhet tejjel,
– Fö lö zö ttel?
A lá ny felnevetett.
– Igen, fö lö zö ttel. É s bú zacsírá t. Télen baná nt, nyá ron epret vagy á fonyá t. Aztá n
letusolok. Elkészítem az ebédemet. – Felemelte a kezét, hogy Beck ne szakítsa félbe, és
folytatta: – Szendvicset vagy salá tá t, gyü mö lcsö t és kekszet. Autó val megyek dolgozni.
Ebédidő ben vagy munka utá n ú szom a fő iskola uszodá já ban. Hazamegyek,
megvacsorá zom, olvasok, néha kikö lcsö nzö k egy filmet, aztá n lefekszem. Má snap
ugyanígy. Hétvégén takarítok, olvasok, és talá lkozom a bará taimmal.
Tessék. May azt vá rta, hogy majd most a férfi unalmá ban szinte kikö pi a pezsgő jét is.
Ehelyett kortyolt egyet az italbó l, és ö sszedö rzsö lte a tenyerét.
– Íme egy vad és vilá gi New York-i napja. Felkelek. Lezuhanyozom. Teljes ő rlésű
kenyeret eszem mogyoró vajjal és lekvá rral, néha palacsintá t vagy tojá st.
Vasá rnaponként a péktő l friss croissant-t hozok. Délelő tt írok. Aztá n sétá lok. Veszek egy
szendvicset, egy kis csokit vagy sü teményt a sarki csemegeboltban. Hazamegyek, és
délutá n ú jra írok. Elmegyek egy edző terembe, este megfő zö m a vacsorá mat, olvasok,
tévét nézek és lefekszem. Néha a csalá dommal eszem, vagy moziba megyek egy
bará tommal. Ismerő s?
May bó lintott, a pohará val já tszott, és azt figyelte, hogyan kergetik egymá st a
buborékok. A férfi megint megfogta a kezét.
– Má s vá rosban lakunk, de az életü nk nem kü lö nbö zik. Kétségem sincs afelő l, hogy
képes lennél itt élni.
 A lá ny Beckre nézett, és a pillantá sukban valami má s is megjelent a szenvedélyen
kívü l.
– A fogkrémet a tubus végérő l nyomom – kö zö lte May.
A férfi felnevetett.
– É n kö zépen.
– A vécépapírt felü lrő l tekerem.
– Helyes.
May ú gy tett, mint akinek hatalmas kő esik le a szívérő l.
– Utá lom, ha a szappanhab a ká dban marad, de a cipő imet mindig szerteszéjjel
hagyom.
– Má niá kusan letakarítom a konyhapultot, de a padló aká r szü rke is lehet, mire
feltö rlö m.
– Csak nagyon ritká n porszívó zok a kanapé alatt.
– Az ételmaradékokat kis dobozokban tartom, amíg meg nem romlanak, aztá n
kihajítom ő ket.
May má r hangosan kacagott.
– Ritká n mosok ablakot.
– Ragaszkodom a munkaterü letemhez.
– A fió kokat mindig rendben tartom.
– Idő ben befizetem a csekkeket.
– Idő ben befizetem a csekkeket.
– Soha nem beszélek a nő kkel arró l, mit érzek irá ntuk.
A lá ny ö sszevonta a szemö ldö két.
– É n á ltalá ban…
– May, ne menj addig haza, amíg nem tudjuk, mi van kettő nk kö zö tt! Ez valami má s,
mint amit eddig bá rki irá nt is éreztem, és szeretném tudni, hogy miért.
– Most mondtad, hogy soha nem beszélsz a nő kkel arró l…
– Tudom – vá gott a szavá ba Beck. – É ppen ezért nem szeretném, ha elmennél.
Vajon Beck tényleg komolyan gondolja, hogy kö ltö zzö n ide? Ez azt jelenti, hogy…? Mit
jelent ez?
– Csak gondolkodj rajta, ennyit kérek!
May bó lintott, a férfi pedig megszorította a kezét. Kifizette a pincért, és kiléptek az
utcá ra. Néhá ny sarkot sétá ltak a Nobu étteremig. Beléptek. Ró zsafa padló , falak és
mennyezet, sö tét székek. Mennyei illatok terjengtek, és minden étel, amelyet az
asztalokon lá ttak, ínycsiklandó an festett. Leü ltek, és itt is pezsgő t rendeltek, mintha soha
nem lenne elég.
– Meg tudná m ezt szokni – mondta Beck, ahogy koccintottak, és Mayre emelte a
pohará t.
A lá ny má r azt sem tudta elképzelni, hogyan fog bú csú t venni ettő l a meleg tekintettő l,
a férfiró l nem is beszélve.
– É n is – telelte, és megpró bá lta elhessegetni a szomorú sá got.
Beck á thajolt az asztal felett, és megcsó kolta, aztá n végighú zta nyelvét a lá ny ajká n.
Há tradő lt, és ú gy nézett rá , mintha maga Mona Lisa ü lne vele szemben, vagy a vilá g
nyolcadik csodá já t lá tná . A lá ny szomorú sá ga má ris elpá rolgott, forró sá g á rasztotta el a
testét. Ennél az érzésnél nincs jobb a vilá gon! Talá n csak az, ha Beck meztelen testét
érezné lá ngoló bő rén… Ő rü lt lenne, ha lemondana errő l!
– Van kö zépső neved? – érdeklő dö tt a férfi.
– Hope. Neked?
– Hope.
 – Neked is? – hitetlenkedett a lá ny.
A férfi felnevetett,
– Csak ízlelgettem a tiedet. May Hope Ellison. Tetszik.
– Kö szö nö m. A tied?
– Charles.
– Ó , csodá s név. A testvéremnek is ez a keresztneve.
– Tényleg? Melyik a kedvenc filmes csó kod?
– Ez kö nnyű . Spencer Tracy és Katherine Hepburn csó kja Az év asszonyá ban.
– Abban a jelenetben, amikor a nő elhívja a férfit a reptérre?
May színpadiasan felsó hajtott, és idézett a filmbő l.
– Aztá n a férfi magá hoz hú zza, és á tö leli – bó lintott Beck.
– Igen. – A lá ny á lmodozva a szívére tette a kezét. –Csodá latos! A tied melyik?
– A kis szemtanú ban, amikor Harrison Ford és Kelly McGinnis egymá snak esik.
Tizenhá rom évesen lá ttam, és belezú gtam a nő be.
May nevetett, és visszamenő leg is féltékeny lett Kelly McGinnisre.
– Kedvenc ételed? – folytatta a já tékot a lá ny.
– Mogyoró vaj. Mindennap képes lennék enni. Azt hiszem, igazá bó l eszem is. A tied?
– Csokis keksz.
– Mindennap eszel?
May viccesen kitolta a hasá t.
– Bá rcsak ehetnék! A kedvenc tevékenységed, amikor esik?
– Az attó l fü gg… Te ott lennél?
– Mondjuk, hogy igen.
Beck kö zelebb hajolt, s a levegő csak ú gy szikrá zott kö zö ttü k.
– Akkor szeretném levenni az ö sszes ruhá d, lassan… egyesével. Megízlelném a tested
minden centiméterét, és addig szeretkeznénk, amíg nem bírod tová bb, és annyiszor
repítenélek el, amennyiszer csak lehetséges.
A lá ny lenyelte a pezsgő t, amelyet a szá já ban tartott, amíg a férfi beszélt, és szinte
biztos volt abban, hogy nem tud kinyö gni egy szó t sem vá laszul.
– Csodá s lenne – bö kte ki végü l.
– Nem tudom, képes leszek-e megvá rni a vacsora végét, May, hogy végre kettesben
legyü nk.
Istenem! May még soha nem érzett ilyen borzongá st, amely egyenesen a szívéig
hatolt. Becket is ugyanú gy megérintette ez az egész?
– Nehéz este elé nézü nk – folytatta a férfi, de a pincér félbeszakította.
– Jó estét! Ü dvö zlö m ö nö ket a Nobuban – mondta, és meghajolt. – Mit hozhatok?
Beck szemrebbenés nélkü l adta le a rendelést May kuncogá sa kö zepette.
A vacsora fenséges volt. Némely ételrő l, illetve a hozzá való kró l May még sohasem
hallott, de élete egyik legnagyszerű bb vacsorá ja volt, és nemcsak az ételek miatt.
A férfi elmondta, hogy New Yorkban nő tt fel, mesélt a csalá djá ró l, az éttermü krő l, az
első kö nyve kö rü li nehézségekrő l, még az aznap délelő tti kudarcairó l is. A lá ny beszélt a
gyerekkorá ró l, az á lmairó l, hogyan ismerte meg Dant, és lett a férfi az élete, az édesanyja
New York-i kalandjá ró l, és hogy hogyan jö tt érte az apja. Hihetetlen volt, hogy az élete
érdekes lehet a férfi szá má ra, talá n csak azért, mert ú j volt neki. May mégis azt érezte,
hogy Beck figyel is, nemcsak hallgat, és való ban érdeklik a részletek. É s még ezek
ismeretében sem visszakozott, nem nézte az ó rá já t folyton, és nem a gyö nyö rű nő ket
leste kö rü lö ttü k, ahogyan Dan tette mindig.
Miért fogta magá t vissza ilyen soká ig? Miért is nem bízott benne, hogy az igazi May
vonzó lehet Beck szá má ra? Lehet, hogy lenne jö vő jü k?
 Félretolta a teá scsészéjét, és az asztalra kö nyö kö lt.
– Most mesélj te magadró l! É n má r tú l sokat beszéltem. Mesélj az írá sró l!
Beck szeme ú gy csillant fel, mint a kisfiú nak, aki a kedvenc ajá ndéká t bontogatja.
– Regényt írni a vilá g legjobb munká ja,
– Nincsenek mélypontok?
– Mint minden má s foglalkozá sná l, természetesen itt is van robotolá s és feszü ltség,
mint példá ul ma is, de azok az idő szakok, amikor elkapsz egy jelenetet, vagy amikor
leadod a kéziratot, minden pénzt megérnek. Az írá s teljesen felemel, és ha az
embereknek is tetszik, akkor ez csodá latos elismerés nemcsak a mű nek, hanem nekem
is.
May lelkesen bó lintott.
– Igen, pontosan így érzek én is, amikor rajzolok.
– Rajzolsz?
– Nem nagy szá m – vonta meg a vá llá t a lá ny. Miért említette meg? Még tá volró l sem
volt ugyanazon a szinten, mint a férfi az írá ssal. – Mondtam, hogy ma Clarissá ná l voltam?
– terelte el a szó t gyorsan.
Beck mosolyogva nyugtá zta a témavá ltá st, de nem tett rá megjegyzést.
– Igen, mondtad. Clarissa csodá latos ember. Gyanítom, hogy a végzet asszonya
lehetett fiatalon.
– Teá ztunk egyet… Hamarosan nyugdíjba szeretne menni, a korá bbi asszisztense
férjhez megy, elkelne neki a segítség.
– May, ez a sors keze. Munká d is lesz, és itt vagyok én – kacsintott Beck a lá nyra. –
Pontosan erre van szü kséged – tette hozzá évő dve.
A lá ny mosolygott, de a gyomra remegett az izgatottsá gtó l. Folytató dhatna ez a csodá s
á lom? Nem jobb, ha most elmegy, amíg még minden csodá latos és tö kéletes, mielő tt még
bá rmi elhomá lyosítaná ezt a csillogá st? Mit kell most feladnia azért, hogy idekö ltö zzö n?
É s mibe ragad bele, ha Beck majd megunja?
– Mondd, hogy maradsz, May!
– Nem tehetem.
– Akkor legalá bb mondd, hogy szeretnél maradni! Elméletben.
A lá ny mosolyra hú zta a szá já t.
– Elméletben szeretnék maradni.
– Egyelő re beérem ennyivel.
A pincérnő hozta a szá mlá t, és idegesen nézte Becket, amíg alá írta a csekket.
– Elnézést – szó lította meg –, lá ttam a nevét. Adna egy autogramot a bará tomnak?
A férfi kedvesen bó lintott, és feltartotta a tollat, jelezve, hogy készen á ll az alá írá sra.
– Mit írjak alá ?
– Ó ! – nézett kö rü l zavartan a pincérnő .
– Nekem van papírom – ajá nlkozott May segítő készen, és kitépett a vá zlatfü zetébő l
egy ü res lapot.
Beck alá írta, és mosolyogva á tnyú jtotta a pincérnő nek, aki majdnem elá jult
zavará ban. Amint elment, a mosoly eltű nt a férfi arcá ró l.
– May, az elő bb hagytam, hogy eltereld a szó t, de most nem. Azok a te vá zlataid?
A lá ny vonakodva bó lintott.
– Megmutattam ő ket Clarissá nak.
– É rtem – nyú jtotta ki Beck a kezét, mintha egy rossz gyerektő l akarná elvenni a
já téká t. – Mutasd!
May rá ncolta a homloká t, de engedelmeskedett. Tű rte, ahogy a férfi végiglapozta a
fü zetet, és vá rta az ítéletet.
 – Ezek nagyon jó rajzok! – adta vissza a férfi a képeket, és csodá lattal vegyes
bosszankodá ssal nézte a lá nyt. – Miért gondolod azt, hogy unalmas és kiszá mítható
vagy?
May maga elé bá mult. Dan mondta ezt neki… De ő maga is ugyanígy érezte mindig,
vagy nem? Megpró bá lt Beckre nézni, de az á llá ná l tová bb nem jutott.
– Melletted nem érzem magam unalmasnak és kiszá mítható nak.
A férfi á tnyú lt az asztalon, és felemelte a lá ny fejét.
– É s mi mondatja ezt veled?
Hogy örökre egymásnak vannak teremtve. Hogy Beck ez utá n a hét utá n ne akarjon
má s kapcsolatot, csakis ő t ö rö kre, szerelmet, csalá dot, gyerekeket.
– Nem tudom. Mesélj még magadró l!
– Rendben – egyezett bele a férfi, és ujjá t végighú zta a lá ny szá já n. – Mit szeretnél még
tudni?
– Mindent.
Beck elmosolyodott, majd hirtelen a tá volba meredt. May visszatartott lélegzettel
figyelt.
– Van egy ö tletem – hú zta vissza a kezét a férfi. – Ha tényleg tö bbet akarsz megtudni
ró lam… – Felnevetett és a fejét rá zta. – El sem hiszem, hogy egyá ltalá n gondolkozom
rajta!
– Micsodá n? – kérdezte a lá ny nevetve, de idegesen, hiszen nem tudta, miért vá ltozott
meg hirtelen Beck.
– May Hope Ellison, eljö nnél velem az ö csém szü letésnapi partijá ra?

10. FEJEZET
May kiszá llt Beck utá n a taxibó l, és fogalma sem volt, mire szá mítson. A férfi
hazahozta, hogy bemutassa a csalá djá nak. Hogyan tegyen rá juk jó benyomá st?
Beck alig szó lt hozzá , míg idefelé jö ttek. Nyilvá n ideges volt, de lehet, hogy megbá nta
má r a meghívá st. Feszü ltsége Mayre is á tragadt. Lehet, hogy szégyent hoz Beckre?
Mindjá rt kiderü l, hiszen kö zeledtek a Cucina d'Amore étterem felé. Legalá bb nem egy
szö rnyen elegá ns hely. É s a kiszű rő dő zene, egy Dean Martin-szá m alapjá n má r eleve
nem lehet rossz!
A vendégek a bá rpultná l gyü lekeztek – ú jabb megkö nnyebbü lt só haj, mert egyikő jü k
sem a legutó bbi divat szerint ö ltö zö tt. A vendégsereg sem hatalmas, talá n tucatnyian
vannak.
– Hé, itt van Beck! – hallatszott valaki hangja.
A hangzavar, amely ezutá n kö vetkezett, vá ratlanul érte Mayt. Az író szorosan fogta a
kezét.
Széles mosollyal fogadtá k ő ket. Bemutatkozá sok sora kö vetkezett. Kívá ncsian, de
bará tsá gosan méregették Mayt, és viccelő dtek Beckkel, a tékozló fiú val.
Az ú j arcok kavalká djá ban a lá ny lá tta, ahogy Beck anyja percekig ö leli a fiá t. Alacsony,
telt hö lgy, olaszos kiejtéssel. Meleg tekintet, vilá gos bő r és fekete haj. A férje, aki jó val
magasabb volt, alig beszélt, de az a néhá ny szó , amelyet mondott, a fia irá nti
ragaszkodá sá ró l á rulkodott. Beck való színű leg tő le ö rö kö lte a vilá gosabb színeket. A
testvérek; Jeffrey és Zachary alacsonyak, sö tét hajú ak és jó képű ek voltak.
– Beck! – verte há tba a testvérét Zachary. – Mi szél hozott erre? Leégett a szá lloda?
 – Nem – vigyorgott Beck. Való színű leg má r hozzá szokott az élcelő déshez. –Milyen
elegá ns vagy, Zach – vá gott vissza a testvérének, aki zö ld sortot és papagá jos inget viselt.
– Mi folyik itt? – furakodott Zachary mellé egy nő , talá n a felesége. – Befejezted a
kö nyved?
– Még nem.
– Akkor meg mit keresel itt?
Beck taná cstalanul széttá rta a karjá t.
– Megakadtam az írá sban.
– Talá n tö bb vitaminra van szü kséged – jö tt egy jó taná cs valahonnan há tulró l, és
mindenki nevetett.
– Csö ndet kérek! – Jeffrey, a szü letésnapos á llt fel má r kissé bizonytalanul. – A legjobb
bá tyá mra szeretném emelni a poharam. É s szeretnék gratulá lni neki, hogy olyan nő t
hozott ide, aki ugyanolyan dö gö s, mint az én leendő feleségem.
Rosszalló moraj hallatszott.
– Hé, egyik fiam se merészeljen így beszélni egy hö lgyrő l! – Mrs. Desmond
megragadta Jeffrey fü lét, és kezdte kihú zni a terembő l. Egy vékony nő , Mary, Jeffrey
menyasszonya má ris ott termett elő ttü k.
– Na ebbő l elég! – vette le Mrs. Desmond kezét a szerelmérő l.
Hirtelen csend á llt be. Ellenszegü lni a vő legény anyjá nak? Mi lesz ebbő l?
– Ez má r az én dolgom – mosolyodott el Mary, és megfogta Jeffrey fü lét, hogy kivigye a
szobá bó l.
É ljenzés és taps jelezte a csalá d elégedettségét. May is nevetett, és elkapta Beck
tekintetét.
– Ezt vá rtad'?
– Há t, nem – kuncogott a lá ny. – A csalá dod olyan, mint egy lá rmá s cső dü let.
– Így is lehet mondani. – Beck á tö lelte a lá nyt, és a fü léhez hajolt. – Még mindig azt
gondolod, hogy New York nem neked való ?
May nevetett. Ezért hozta ide a férfi? Hogy megossza vele a csalá dja melegét és
szeretetét? Hogy megmutassa, mégis elboldogulna New Yorkban?
– Azért hoztá l ide, hogy bebizonyítsd, képes lennék itt élni? – sú gta a lá ny.
– Részben – felelte Beck, és megcsó kolta a lá ny halá ntéká t. – Tú l gyakran voltam én a
tékozló fiú és testvér.
– Kö szö nö m, hogy elhoztá l – mondta May elérzékenyü lve. – Ez az egyik legkedvesebb
dolog, amelyet valaha tettek értem.
– Sokkal tö bbet is tennék, ha hagyná d.
A lá ny majdnem elolvadt. Soha senki nem vette a fá radsá got, hogy neki jó legyen, vagy
legalá bb azt érezze, hogy fontos valakinek. Beck ugyanezt csiná lná egy, két vagy tö bb hét
elteltével is?
May csak mosolygott, ahogy sorban jö ttek az ú jabb és ú jabb arcok, kedvesek és
udvariasan érdeklő dő ek.
Amikor lassan fogyott a tá rsasá g, Beck megfogta a lá ny kezét.
– Mehetü nk?
Amaz bó lintott, és remélte, hogy még nincs vége az estének. Kettesben folytatjá k egy
szobá ban. Egy á gyban.
– Csak még el kell mennem a mosdó ba.
A férfi egy ajtó ra mutatott, és May elindult. Míg a kezét mosta, egy nő jö tt be, magas,
sö tét hajú , vonzó .
– Maga May, ugye?
 A lá ny bó lintott. Teljesen elfelejtette a nő nevét, pedig emlékezett rá , hogy
bemutatkoztak.
– Angie vagyok.
– Á , igen, Angie, elnézést.
– Semmi baj, ma mindenkivel talá lkozott, nem lehet megjegyezni. – Elő vett egy fésű t,
és a frizurá já t igazgatta. – Szó val maga Beck legú jabb bará tnő je.
Maynek fogalma sem volt, mit is felelhetne erre. Angie épp csak azt nem mondta, hogy
de nem a legutolsó , és ez egyá ltalá n nem tetszett neki.
– É n valamikor há rom bará tnő vel ezelő tt voltam.
May elzá rta a csapot, de legszívesebben lefrö cskö lte volna a nő t. Nagyon rossz érzése
tá madt. Angie szemlá tomá st ő t kö vette, nem akarta a mosdó t haszná lni. É pp most
kezdte egy kissé biztonsá gban érezni magá t Beck mellett, és egyá ltalá n nem vá gyott
arra, hogy ez a nő cske elbizonytalanítsa.
– Igazá n? – Bedobta a papírtö rö lkö ző t a szemetesbe, és arra gondolt, mennyire lenne
udvariatlan, ha egyszerű en kisétá lna.
– Mió ta randiznak?
May arca megrá ndult.
– Négy napja.
Angie eddig a tü kö rben nézett a lá nyra, most viszont szembefordult vele, és ú gy
fü rkészte.
– Négy napja. É lvezze, még a jó részénél tartanak. Elviszi majd ide-oda. Ez jó , nem? –
Angie visszafordult a tü kö rhö z, megint a hajá t babrá lta, pedig pontosan ugyanú gy
festett, mint amikor bejö tt, – Ö sszebará tkoztam a csalá ddal, így má r évek ó ta lá thatom a
bará tnő it. Olyan kiszá mítható , mint a hold – tette hozzá .
– Tudja, nem hiszem, hogy én ezt hallani akarom.
Angie hirtelen megfogta May karjá t.
– Tudom, hogy azt gondolja, egy ribanc vagyok, de ú gy érzem, figyelmeztetnem kell.
– Rendben – hú zta el a karjá t a lá ny. – Hallgatom.
– Ne értsen félre, jó pofa ember, de nem olyan, aki meg akarja majd magá t tartani.
Elő szö r kellemes, aztá n ahogy elkopik a vará zs, ú gy érzi majd magá t, mintha kihajítottá k
volna a szemétbe. Beck nem osztja meg má ssal az érzelmeit. Azt csiná l, amit ő akar,
magá nak pedig ebbe kell beleférnie. Nem hallgatja meg, amit mond, nem figyel. Mindig
magá ná l tö ltik majd az idő t. Nekem hat hó napig meg sem mutatta, hol lakik.
– Mennem kell – indult el May az ajtó felé, de nem elég gyorsan. Angie még nem
fejezte be, és felemelte a hangjá t.
– Há rom évig randizgattunk, ezalatt egyszer sem mondta, hogy szeret,
egyetlenegyszer sem. Há zassá got szeretne? Gyerekeket? Má shol keresse! Higgyen
nekem!
Az ajtó becsapó dott, és Maynek vissza kellett mennie a férfihoz, mintha mi sem
tö rtént volna. Lehet, hogy Angie elkeseredett volt, de szavai felkavartá k bizonytalan
érzéseit. É s még az is lehet, hogy igazat mondott.
– Kész vagy? – mosolygott Beck melegen.
– Igen.
Mindenkitő l bú csú t vettek ú jabb lá togatá sokat ígérve, majd kiléptek a friss levegő re. A
férfi leintett egy taxit, majd Mayre sandított.
– Fá radt vagy?
– Kicsit.
Nem volt az. Sem fá radt, sem szomorú , sem boldog, semmi. Beck észrevett rajta
valamit. Angie viszont azt mondta… Nem akart a nő szavaira gondolni, mert megő rü l.
 Beü ltek a taxiba, és May kibá mult az ablakon. Nem lá tott, nem hallott semmit, csak
nézett kifelé. A férfi á tö lelte, s a lá ny tö rő dést és figyelmet vett észre az arcá n. Angie nem
errő l beszélt…
– Remélem, nem volt tú l megerő ltető .
– Nem, jó l éreztem magam.
– Néha ú gy érzem, hogy csak véletlenü l csö ppentem bele ebbe a csalá dba, annyira
kü lö nbö zü nk – mosolyodott el Beck bá natosan. Egyá ltalá n nem ú gy beszélt, ahogyan
Angie á llította. Igenis megosztja az érzelmeit…
– Viszont csodá latos emberek. É s lá tható an nagyon bü szkék rá d.
– Igen. É n is jó l éreztem magam. É s rengeteget jelentett nekem, hogy velem voltá l.
A férfi magá hoz hú zta, pá r pillanatig egymá s szemébe nézve ü ltek, amitő l May szíve
hevesen kalapá lni kezdett. Beck megcsó kolta, aztá n ú jra és ú jra. Hosszan, lassan,
gyengéden, és a lá ny ú gy érezte, hogy a vilá g elsü llyed kö rü lö tte. Egy édes, de
elviselhetetlen érzés kerítette hatalmá ba, amely má r szinte fá jt, és sírni lett volna kedve,
bá r oka nem volt a szomorú sá gra.
– Alig vá rom, hogy kettesben legyü nk végre,
– É n is – felelte May, és odabú jt a férfihoz. Lehet, hogy a boldogsá gba bele lehet halni?
Attó l fü ggetlenü l, hogy mit hoz a holnap, a ma este csakis ró luk szó l, kettesben Beck
szobá já ban.
A taxi lassított, és megá llt egy csendes utcá ban. A lá ny á lmodozva felnézett, majd
hirtelen felü lt. Ö sszevonta a szemö ldö két, ahogy az ismeretlen kö rnyéket nézte. Ez nem
a Hush Hotel!
– Hol vagyunk?
– Ná lam.
– Tényleg?
– Baj?
Ó , istenem! May megrá zta a fejét.
– Egyá ltalá n nem.
Mintha Beck nemcsak az á gyá t, de az életét is meg akarná vele osztani… É s Angie? Hat
hó nap is eltelt, amikor megtudta, hol lakik a férfi. Felcsillant a remény…
A portá s kedvesen, de meglepetten ü dvö zö lte ő ket. Lifttel mentek a hatodikra, és
beléptek az egyik ajtó n. Beck kö rbevezette, és kö zben kinyitogatta az ablakokat, hogy az
á llott levegő jű helyiségeket kiszellő ztesse. A nappali hatalmas ablakai a Central Parkra
néztek, a bú tor színes volt, és modern. Egy bekeretezett kö nyvborító – talá n az első
kö nyvé – ló gott az író asztal melletti falon. A konyha nem volt nagy, de rendezett,
grá nitszínű pultokkal és acélborítá sú gépekkel. Nagyon bará tsá gos laká s, mindenféle
tú lzott díszítés nélkü l, férfias és hangulatos. A dolgozó szoba utá n végü l May a
há ló szobá ba kö vette a férfit, kívá ncsian és szégyenlő sen.
– Nagyon tetszik a laká sod.
– Kö szö nö m. – Beck leeresztette a redő nyö ket. – Kö zel tíz éve lakom ebben az
épü letben, de pá r évvel ezelő tt még csak egy egyszobá s laká som volt feljebb. Amió ta
viszont tisztességes jogdíjat kapok, tudom fizetni ezt a laká st.
May a szoba kö zepén á llt. Fapadló , keleti sző nyegek, kék, vö rö s és krémszínek
kavalká dja. Hirtelen ú gy érezte, hogy sokkal beható bban szeretné megismerni ezt a
szobá t és a tulajdonosá t is.
Beck kö zelebb lépett, és fü rkészve nézett rá .
– Jó l vagy?
– Igen – mosolygott a lá ny.
 – Azért akartam megmutatni neked a laká st, hogy lá sd, hová jö hetnél, ha ú gy dö ntesz.
Ha akarod, kü lö n há ló szobá nk lehet – tette hozzá szinte undorodva, amin Maynek
kacagnia kellett. Kezét a férfi vá llá ra tette, majd végigfuttatta a mellkasá n, a hasá n és az
á gyéká n.
– Inká bb legyen kö zö s.
– Ez sokkal jobb ö tlet – helyeselt Beck.
Megfogta a lá ny ruhá já nak zipzá rjá t, és lassan lehú zta. A vá llá n legö rdítette a
pá ntokat, és nézte, ahogy a ruha lehullik a fö ldre. May kilépett belő le, ledobta a cipő jét,
és ott á llt csipke fehérnemű jében csendesen, sebezhető en és idegesen, míg a férfi
végigpá sztá zta a testét.
– Gyö nyö rű vagy – lépett még kö zelebb Beck, és megfogta a lá ny mellét. – A fantá zia
alakot ö ltö tt. – Beck érintése felforró sította May bő rét. A férfi kikapcsolta a melltartó t, és
azt is lehú zta. – Való dibb vagy szá momra, mint eddig bá rmelyik nő az életemben.
A lá ny képtelen volt megszó lalni. Beck keze lejjebb vá ndorolt, beakasztotta mindkét
hü velykujjá t a bugyija pá ntjá ba, és lassan lehú zta. May mohó n gombolni kezdte Beck
ingét, segített kikapcsolni a nadrá got. Hamarosan teljesen meztelenü l á lltak egymá ssal
szemben.
A férfi tö kéletes volt, erő s és férfias. Egész nap gyö nyö rkö dni tudna benne.
Ideköltözzön?
Beck a dereká ra tette a kezét, és az á gy felé irá nyította. May lefekü dt és vá rta, hogy a
férfi is melléfekszik. Ehelyett Beck tová bb á lldogá lt az á gy mellett, és csak nézte.
– El sem tudod képzelni, mennyire csodá latosan festesz itt az á gyamon fekve.
– Mint egy jelenet a kö nyvedbő l? – évő dö tt May.
Beck mosolygott, a lá ny fö lé térdelt, és megtá maszkodott a kezén.
– Nem, ez az egész kettő nkrő l szó l.
– Kö szö nö m – simogatta meg May a férfi izmos karjá t. Aztá n lassan szétnyitotta a
lá bá t. Beck lejjebb csú szott, és rá fekü dt a lá nyra, aki az á gyéká n érezte a férfiassá gá t.
Semmi nem volt fogható ehhez az érzéshez, ahogy Beck Desmond a meztelen testéhez
simult. May a lá bá val á tö lelte, a karjá t pedig a nyaka kö ré fonta. Nem akart elő já tékot,
csak a férfira vá gyott testestü l-lelkestü l.
– Téged akarlak – sú gta a fü lébe.
– Biztos vagy benne?
– Teljes mértékben.
Beck kissé tétová zva megcsó kolta a lá nyt, aztá n az éjjeliszekrény fió kjá bó l elő vett egy
ó vszert. Felhú zta, és May teljesen feltá ruló testéhez kö zeledett. A lá ny só vá rgott, hogy
megadhassa, amire a férfi má r nyilvá nvaló an nagyon vá gyott. Beck olyan szeretettel
nézett rá , hogy a lá ny szinte ragyogott a boldogsá gtó l.
– Ha elmégy holnap, egy részemet magaddal viszed – sú gta a férfi, és lassan
egybeforrtak.
Az idő megá llt, ki tudja, meddig fekü dtek ott szerelmeskedve. May szíve megtelt
boldogsá ggal, és tudta, hogy ez a rajongá s semmi má s nem lehet, csak szerelem.
Beck a nevét suttogta, kö rkö rö sen, majd le-fel ringatta a csípő jét. May vá gya egyre
fokozó dott, mozgá sa felgyorsult. Beck érezte a lá ny gyö nyö rének kö zeledését, ami még
jobban felizgatta. Gyorsabban, hatá rozottabban mozgott, amikor a kéj hullá ma á trohant
Mayen, olyan erő sen, hogy azt hitte, felrobban. A csoda má r tú l sok volt, az érzései
tú lcsordultak, és szinte elsírta magá t.
– Beck! Még, csiná ld!
A férfi engedelmeskedett. A lá ny felhú zta a térdét, teste megfeszü lt a gyö nyö rtő l.
 Hosszú só haj hagyta el Beck ajká t, majd lelassult, és végü l megpihent a lá nyon. Egy-
két mély lélegzet, és felemelte a fejét. Győ zelemittas mosoly helyett komoly kifejezés ü lt
az arcá n, tele aggodalommal és félelemmel.
– May – sú gta, majd megá llt, hogy ö sszeszedje a gondolatait. – Soha olyasmit nem
tapasztaltam még az életben, mint ami a héten kettő nk kö zö tt tö rtént. É s ami most.
A lá ny csak bó lintott, nem tudott egy szó t sem kinyö gni. Beck lassan legurult ró la,
melléfekü dt, és magá hoz hú zta.
– Sokszor mondtad, hogy velem má s vagy. É n is veled. Meggondoltabb és
figyelmesebb. É rdekel, hogy mit gondolsz, mit érzel. – Beck megá llt, hogy megkö szö rü lje
a torká t. – Eddig csak magammal voltam elfoglalva, Isten a megmondható ja, hogy a
bará tnő im há nyszor pró bá ltak rá vezetni erre.
May szó tlanul fekü dt. Ezek voltak a legcsodá latosabb szavak, amelyeket valaha is
hallott. Szerelem ez?
– Nem tudom, hogy tö rtént, fő leg egy olyan ö reg motorossal, mint amilyen én vagyok.
Teljesen vá ratlanul ért engem is. – Magá hoz hú zta a lá nyt, és belecsó kolt a hajá ba. – É s
mondok még valamit, May – tette hozzá . – Te vagy az első nő , akit…
Akit szeretek. May vá rt. Jobban vá gyott ezekre a szavakra, mint magá ra az életre. Csak
ezt mondja ki, és má ris tudni fogja, hogy ide kell kö ltö znie!
Beck lassan megcsó kolta, ő pedig reménykedett.
– Te vagy az első nő , akit ennyire kívá ntam.

May a férfi erő s és meleg karjá nak szorítá sá ra ébredt. Csodá s lenne mindennap így
kelni. A dö ntés az ő kezében van. Hiá ba rá gó dott rajta, semmire sem jutott. Azt tudta
csak, hogy az éjszaka tö rténtek utá n biztosan szerelmes lesz, ha még nem az. É s Beck?
Kívá nja ő t, ezt ki is mutatta, tö bbszö r említette is.
Az igazsá g az, hogy elkö ltö zni az orszá g má sik felébe egy négynapos – na jó , ö t –
ismeretség utá n kész ő rü ltség. Ha mégsem mű kö dne kö ztü k valami – és eddig a férfi ú gy
vá ltogatta a bará tnő it, mint az alsó nemű jét akkor tulajdonképpen a semmiért vá gja el a
gyö kereit. Utá na mihez kezd? Hazamenjen, és folytassa a régi életét? Valahogy azt érezte,
hogy erre má r képtelen lenne. Beck nélkü l viszont az élet New Yorkban magá nyos és
félelmetes, amit nem tudna elviselni.
Lehet azonban, hogy mű kö dne a kapcsolatuk. Talá n soha nem lenne ilyen boldog má s
férfi oldalá n. Vajon nem érne meg egy pró bá t?
Fogalma sem volt. A gondolatok csak jö ttek-mentek, és azt kívá nta, bá rcsak valaki
megá llítaná ő ket.
– Jó reggelt! – Egy meleg kéz simította végig a karjá t és az oldalá t, és ezek az érintések
egybő l tö rö lték kínzó gondolatait.
– Neked is jó reggelt! Hogy aludtá l?
– Egészen jó l. É s te? – kérdezte a férfi, mikö zben tenyerével bejá rta a lá ny testét.
– É n is.
– Néhá ny ó rá ra felkeltem és írtam.
– Emlékszem, amikor visszajö ttél az á gyba. – May meg akarta kérdezni, sikerü lt-e má r
kitalá lni, hogyan lesz Mack szerelmes, aztá n mégsem tette, mert nem akarta erő ltetni a
dolgot. Helyette inká bb ő is simogatni kezdte a férfi á gyéká t. – Kutató munká t végzek
rajtad – viccelő dö tt.
– A lehető legjobbat – hajolt a nyaká hoz Beck, és megcsó kolta.
– Kell ma dolgoznod?
– Igen, de inká bb az egész napot az á gyban tö lteném veled.
May hirtelen abbahagyta a simogatá st.
 – Most azonnal mennél?
Beck visszahú zta a lá ny kezét.
– Nem most.
– Biztos vagy benne?
– Meglehető sen biztos.
– Csak azért, mert hagylak dolgozni, ha azt akarod.
– Nem – jelentette ki a férfi, és egy ú jabb ó vszerért nyú lt a fió kba. – Egyá ltalá n nem
zavarsz.
É rezhetné ezt ú jra, ha visszamegy Oshkoshba? Megkocká ztassa? Ha hazautazik, soha
nem tudja meg, lesz-e ebbő l szerelem…
May kivette az ó vszert a férfi kezébő l, és ő hú zta fel Beckre. Lassan magá ba fogadta a
férfit, és ü temesen mozogni kezdett rajta. Beck felnyö gö tt, lehunyta a szemét, ajka
szétnyílt. Szenvedélyes, szinte vad elragadtatá s ü lt ki az arcá ra, és a lá ny ú gy érezte,
legszívesebben lerajzolná . Így mindig magá val vihetné azt a képet. Egy emlék a
szabadsá gró l, erő rő l – és a szexualitá sró l. É s talá n a szerelemrő l.
May egyre gyorsabban mozgott, Beck a legérzékenyebb pontjá t simogatta, és
egyszerre nyö gtek fel, amikor a szenvedély csú csá ra értek. Semmi nem szá mított, csak
az ö sszetartozá suk és az, hogy ö rö met okozzanak egymá snak.
Hogyan is tudná elhagyni ezt a férfit? Rá borult Beck mellkasá ra, érezte, hogy a férfi
á tö leli és gyengéden szorítja. Csendben fekü dtek. Mire gondolhat? Vajon mit érez? Miért
nem elég bá tor, hogy megkérdezze?
Azért, mert annak ellenére, ami kettejü k kö zö tt zajlott, nem tudta elfojtani azt a
félelmet, hogy a „szeretlek, ne menj el” helyett Beck azon gondolkozik, hogyan formá lja
meg Macket. Vagy hogy mit fog reggelizni. Vagy hogy a tö bbi bará tnő je milyen
tü relmetlenü l vá rhatja má r a hívá sá t. May nem mert szembenézni a vá lasszal.
– Most má r dolgoznod kell? – emelte fel a fejét, és elmosolyodott Beck sajná lkozó
arckifejezése lá ttá n.
– Ma kell leadnom, mielő tt az ü gynö kö m…
– Pszt! – tette az ujjá t a lá ny a férfi ajká ra. – Semmi gond.
– Neked pedig vissza kell menned a szá llodá ba, és ö ssze kell csomagolnod.
May arca elkomorodott.
– Rendben.
– Hogy ide tudj kö ltö zni, amíg nem talá lsz laká st – fejezte be az elő ző gondolatot Beck.
Há trasimította a lá ny hajá t, és mosolygott. May felnevetett, és azt kívá nta, bá rcsak igent
mondhatna. Vajon ez az utolsó szeretkezésü k volt, vagy épp ellenkező leg, az első a
rengetegbő l? Visszamenjen a szá llodá ba, ö sszepakoljon, és a reptérre menjen? Vagy a
kijelentkezés utá n ebbe a laká sba jö jjö n vissza? Esetleg Clarissá hoz?
Nem tudta eldö nteni, és ez nem vallott rá . Á ltalá ban ö sztö nö sen tudta, mit tegyen,
melyik utat vá lassza. A baj az volt, hogy a két énje most mindenre kiterjedő harcot vívott
egymá ssal, és egyik sem tudott sem nyerni, sem veszíteni.
– Mi tart vissza a dö ntéstő l. May?
– A tö bbszö rö s személyiségzavar felelte a lá ny, és a férfi mellé fekü dt. – Az oshkoshi
és a New York-i énem.
Beck szívbő l felnevetett, és magá hoz hú zta a nő t.
– Nézzü k: mi van Oshkoshban, amit nem tudná l otthagyni?
– A munká m.
– Ugyanolyan szó rakoztató , mint Clarissá é?
May elhú zta a szá já t, és megrá zta a fejét.
– A csalá dom.
 – Erre vannak a repü lő gépek – mosolygott Beck, majd hirtelen elkomorodott. – Mi van
a volt bará toddal? Ő is oka a tétová zá snak?
Dan arca felrémlett May képzeletében. Nevetve, komolyan, gyengéden, mérgesen.
Szerette Dant. Csendes, biztonsá gos, nyugodt kapcsolat volt. Ö ssze sem lehet hasonlítani
ezzel a vad, szenvedélyes kapoccsal, amely Beckhez fű zi. Akkor melyik érzés az igazi?
– Talá n. Ami butasá g, mert szakított velem.
– Befejeznéd ezt az ö nostorozá st? Az érzések nagyon ritká n ésszerű ek. Viszont azt
mondom, az érdekeimtő l fü ggetlenü l, hogy ha kevésnek érzed magad miatta, nem
kellene visszamenned hozzá . Ká prá zatos, izgalmas és csodá latos vagy.
A lá ny bó lintott, ugyanakkor tisztá ban volt vele, hogy senki sem tud ö rö kké
ká prá zatos, izgalmas és csodá latos lenni.
– Talá n igazad van.
– Akkor maradsz? – Beck só vá rgó pillantá st vetett rá , és Maynek nevetnie kellett.
Kétségbeesetten kereste a biztosítékot arra, hogy ö rö kre együ tt maradnak a férfival.
– A végső dö ntést a maga izgató és má gikus jelenléte nélkü l kell meghoznom, Mr.
Desmond – ü lt fel hatá rozottan, és leló gatta a lá bá t. – Neked ú gyis dolgoznod kell.
– Igaz – só hajtott bá natosan Beck, és végigsimított a lá ny gerincén. – Leszó lok
Marknak, a portá snak, hogy hívjon neked taxit. Mikor indul a gép, amellyel nem mégy el?
May kacagott.
– Ö t harminckor.
– É rted megyek a szá llodá ba ebédre. Megengeded, hogy kivigyelek a reptérre. ha az
utazá s mellett dö ntesz?
– Nagyon ö rü lnék neki.
A lá ny felá llt, és gyorsan felkapta a ruhá já t. Gyű rö ttnek, szomorú nak és zavartnak
érezte magá t. Zuhanyozni akart, vagy esetleg megmá rtó zni a pezsgő fü rdő ben, ha a
szá llodá ba ért.
É pp a cipő jébe bú jt, amikor a portá ró l szó ltak, hogy megérkezett a taxi.
Vége a kalandnak, vagy épp most kezdő dik? Megcsó kolta Becket az ajtó ban, majd
kilépett a kora reggeli jú liusi napsü tésbe. Visszajö n még ide? Ugorjon fejest egy merő ben
ú j életbe?
Beszá llt a taxiba, elő vette a mobiltelefonjá t, és a bará tnő jét tá rcsá zta.
– Ginny, May vagyok.
– May, korá n van, mi a baj? Nem hangzol vidá mnak.
– Az is vagyok, meg nem is.
Mindenrő l beszá molt, Beckrő l, Clarissá ró l, a vacsorá ró l…
– Szó val most nem tudom, mit tegyek.
– Dehogynem tudod. Szerelmes vagy Beckbe. É s ő is beléd.
– De Angie…
– A fenébe Angie-vel! Ő csaló dott és elkeseredett. Figyelj, mert pontosan tudom, mit
beszélek. Elmégy vele ebédelni, és megmondod neki, hogy odakö ltö zö l, mert ha nem,
Ginny néni odamegy, és jó l fenékbe billent!
May kuncogott.
– De azt sem tudom, hogy…
– Amikor meghallja, hogyan dö ntö ttél, fél térdre ereszkedik, és elmondja, hogy szeret,
és megkéri a kezed. Ha nem ma délutá n, akkor hamarosan.
– Mibő l gondolod?
– Minden jel erre mutat, May – vá ltott komoly hangnemre Ginny. – Elvitt a szü leihez,
bemutatott a csalá djá nak, elmentetek a laká sá ra, pedig hogyishívjá k azt mondta, hogy
soha nem foga megtenni. Figyel rá d, tö rő dik veled, szeret, és ezt minden tettében ki is
mutatja. Viszont bü szke. Most neki kell valami tő led. É s ez az a valami, amit adhatsz neki.
– A mindenit, Ginny! – kezdtek potyogni May kö nnyei. – Igazad van.
– Persze hogy igazam van! Nagyon ö rü lö k nektek. Megérdemled. Hívj, ha
megmondtad neki, és majd meséld el, milyen a gyű rű !
May a kö nnyei kö zö tt nevetett. Isten á ldja Ginny romantikus lelkét!
A taxi megérkezett a szá llodá hoz. A lá ny fizetett, majd belépett a hotel elő terébe, ahol
fá radtan és borostá san ott ü ldö gélt… Dan,

11. FEJEZET
May megmerevedett, Dan eljö tt érte. Visszaviszi Wisconsinba, pontosan ú gy, ahogyan
az apja ment az anyja utá n.
A buborék, hogy New Yorkba kö ltö zik, és majd talá n hozzá megy Beckhez, egy pillanat
alatt szétpukkadt. A lá ny szíve majdnem megszakadt, ahogy az ö sszetö rt és a szá llodá ba
egyá ltalá n nem illő Danre pillantott. Hogyan juthatott egyá ltalá n eszébe, hogy feladja az
együ tt tö ltö tt boldog éveket?
Az első pillanatban ö sztö nö sen oda akart szaladni hozzá . A kö vetkező má sodpercben
azonban eszébe jutott Charlene, aki miatt Dan még hazugsá gokba is belement, így má ris
nem vetette magá t a karjá ba.
Lassan ballagott a férfi felé, reszketve a há borgó érzelmektő l. Dan felnézett, és egybő l
megdermedt. Való színű leg leolvasta May arcá ró l, hogy nem egyedü l tö ltö tte az elő ző
éjszaká t. Felá llt, még mindig a volt kedvesét bá mulva. Szö rnyen festett, mint aki má r
napok ó ta nem alszik. Borostá s volt, és fekete kariká k éktelenkedtek a szeme alatt. A
lá nynak ö ssze kellett szednie magá t, hogy ne legyen gyengéd és anyá skodó .
A férfi tett egy lépést felé.
– Hol voltá l, May? Egész éjjel itt vá rtalak.
– Itt az elő csarnokban? – meredt rá a lá ny, és bű nö snek érezte magá t. – Egész éjjel?
Dan nyugtalanul bó lintott, és csípő re tett kézzel nézte a nő t.
– Nem voltá l itt. Nem tudtam, hova má shova mehetnék. Mindig arra gondoltam, hogy
hamarosan meg kel jö nnö d, és nem akartam ilyen sokat fizetni egy szobá ért.
May felsó hajtott, és a lift felé mutatott.
– Menjü nk a szobá mba, ott tudunk beszélni.
Egy má sik pá rral szá lltak be a liftbe, és szó tlanul vá rtá k, hogy felérjenek a
tizennegyedik emeletre. A lá ny zavarodottsá ga egyre nő tt. Dan? Beck? Maradni?
Hazamenni?
– Ez az – nyitotta ki az ajtó t Dan elő tt. A szoba az ö vé és Trevoré lett volna, most pedig
Beck laká sá n tö ltö tte az éjszaká t. Erre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy
unalmas és kiszá mítható ! – Isten hozott a Hush Hotelben! – mondta, és maga elé
engedte a férfit.
Dan a szobá ba lépve szinte kö ve meredt, és ö kö lbe szorított kézzel bá multa az á gyat.
May is beljebb lépett, és rö gtö n meglá tta, mit néz olyan dö bbenten a férfi. Hirtelen kitö lt
belő le a nevetés. Ez má r nem is lehetne bizarrabb. Az á gyon ott á llt Trevor
bú csú ajá ndéka, egy csokolá débó l készü lt hatalmas fallosz, celofá nba csomagolva. May
alig bírta abbahagyni a nevetést.
– Há t nem szép darab? – pró bá lt viccelő dni.
– Kitő l van ez az… izé?– kérdezte megrö kö nyö dve Dan.
 A lá ny kö nnyedén odament az á gyhoz, és felkapta a ká rtyá t, amely a csomag mellett
fekü dt.
– Való színű leg Trevortó l.
– Ki az a Trevor?
May elolvasta a ká rtyá n lévő néhá ny sort.

Köszönöm életem legszebb hetét. Itt egy kis – vagy inkább nagy – valami, amiről
eszedbe jutok.
Trevor

Ó , milyen kü lö nleges! May pró bá lta visszatartani a nevetést.

– Trevor az a férfi, akivel talá lkoznom kellett volna itt.
– Kellett volna? – kérdezte Dan reménykedve.
– Kiderü lt, hogy halaszthatatlan elfoglaltsá ga van a feleségével.
– Nő s?
– Nem tudtam, hogy az.
– Akkor meg mit csiná lsz itt?
May a szemétbe hajította a ká rtyá t, és Dan szemébe nézett.
– Pontosan ezt akartam én is kérdezni tő led.
– Azért jö ttem, hogy hazavigyelek. É s hogy bocsá natot kérjek, amiért olyan hü lye
voltam. Egész éjjel vá rtalak, hogy visszagyere onnan, ahol voltá l – tette egyértelmű vé
Dan, hogy magyará zatot vá r.
– Beck Desmond laká sá n voltam.
– Beck Desmond? – hitetlenkedett a férfi. – Az író ?
A lá ny bó lintott, és levette a cipő jét.
– A hét nagy részét együ tt tö ltö ttü k.
– Ugyan má r, May! – nevetett fel Dan idegesen.
– Itt szá llt meg, mert az ú j regényét írja.
– É s te vele tö ltö tted a hetet. Milyen minő ségben?
– Azt hiszem, nagyon hasonló ban, mint te Charlene-nal.
Dan arca elsö tétü lt. Kö zelebb lépett a lá nyhoz, és fü rkészte, mintha a régi Mayt
keresné, akit olyan jó l ismert.
– Rendben – enyhü lt meg Dan – nem lehetek mérges rá d. Megértelek, ugyanazt tettem
én is, amit te. Valami olyasmit kerestem, ami tö bb mint ami kettő nk kö zö tt volt.
Futottam valami ú j utá n, ami fényesebb és izgalmasabb. – Megfogta a lá ny vá llá t, és
magá hoz hú zta, hogy megcsó kolja. Ismerő s, meleg, puha csó k. – De az nem a való sá g,
May, csak fantá zia.
A lá ny gyomra hirtelen gö rcsbe rá ndult. Há t nem ez az, amitő l fél, ha Beck-hez
kö ltö zik?
– Nem Charlene-t akarom, hanem téged. – Dan mély hangja, amely eddig
megnyugtatta, most csak még jobban ö sszezavarta és felkavarta. – Meg kell tanulnom,
hogy a nehezebb utat kell vá lasztani, és nem lehet elmenekü lni. Sajná lom, hogy ilyen
helyzetbe hoztalak, May, és hogy egy ilyen helyen kö tö ttél ki miattam – folytatta.
A lá ny kö rü lnézett a szobá ban.
– Jaj, Dan, azért ez nem bö rtö n.
– Tudod, hogy értem.
May ö sszevonta a szemö ldö két, és a férfi szemébe bá mult. Gyö nyö rű barna szeme
volt, amelytő l mindig megborzongott. Most azt kellene mondania, hogy „természetesen
tudom, hogy érted, Dan”. Az ú j May azonban azt akarta, hogy a férfi mondja ki.
 – Egyá ltalá n nem vagyok biztos benne, hogy értem.
A férfi riadtan nézett a lá nyra.
– Neked nem itt van a helyed – pró bá lkozott.
– Miért nem?
– May… – Dan megszorította a vá llá t, mintha meg akarná rá zni.
– Halljuk! Miért nem? Nem vagyok elég érzéki? Nem vagyok elég kifinomult? Nem
vagyok elég vilá gi?
– Pontosan, ahogyan mondtad. Nem tartozol ide, May. Te Oshkoshba való vagy, velem
együ tt. Ha tö bb izgalomra vá gysz, ahogyan én is, akkor meg keli talá lnunk a mó djá t,
otthon, együ tt.
Dannek igaza van. Minden kapcsolat megérdemli, hogy tö rő djenek vele. Milyen ritka,
hogy talá l egy olyan embert, mint Dan, akivel ö sszeillenek! Mit tud Beckrő l? Alig valamit,
ami indokolná , hogy megvá ltoztassa miatta az életét.
– Csomagolj! – A férfi megcsó kolta a lá ny orrá t, amitő l May mindig kislá nynak érezte
magá t. – Megbeszéljü k a repü lő n.
May elhú zó dott. Csomagoljon? Ez ú gy hangzott, mintha Dan az apja volna. Miért nem
beszélik meg most? Még csak komolyan sem veszi ö t, meg sem kérdezte, hogyan érzi
magá t, miért jö tt ide, mit tanult ebbő l.
– Az én gépem ö t harminckor indul, és…
– Az enyémen van szabad hely.
– Azon gondolkodtam, hogy itt maradok New Yorkban.
Dan magabiztos mosolya eltű nt az arcá ró l.
– Itt maradsz? Ú gy érted, még egy hétig kikapcsoló dni?
– Nem, idekö ltö znék.
– Micsoda? – A férfi vett egy mély levegő t. – E miatt a Beck miatt?
A lá ny tétová zva és bű nbá nó an bó lintott.
– May, légy egy kicsit komoly! Hacsak nem talá lkoztatok má r Oshkosh-ban… – Dan
megá llt, és vá rt a lá ny vá laszá ra, aki megrá zta a fejét –, csak négy napja ismered ezt az
embert. Négy napja! Szerinted há ny bará tnő je van egy ilyen férfinak?
A lá ny gyomra kezdett felfordulni.
– Egy sincs.
– Csak nem azt képzeled, hogy bevallaná ? Szerinted az ilyen híres író k négy nap alatt
szerelembe esnek? Bizonyá ra. Négynaponta mindig má sba. Ugyan má r!
Ó , istenem! Most megfogta. Dan megtalá lta azt, amitő l a legjobban félt, és
kö nyö rtelenü l ki is haszná lta. Arró l nem is beszélve, hogy nagy való színű séggel igaza is
van.
– Hadd talá ljam ki, May! Azt mondta, hogy még soha nem érzett így nő irá nt.
A lá ny arca megrá ndult, és abban a pillanatban rá jö tt, hogy Dan ezt is ellene fordítja.
Kétségbeesett, hogy mindentő l, amirő l azt hitte, hogy jó , szépen és mó dszeresen
megfosztjá k.
– Mondta, hogy szeret?
– Nem…
– Vagyis egy olyan emberért szeretnéd felrú gni az egész életedet, aki jó az á gyban?
– Ez tö bb anná l – hallotta a lá ny a sajá t, félelemmel és bizonytalansá ggal teli hangjá t.
– May… – Dan kö zelebb hú zta magá hoz. – Nem Já tod, mit mű velsz?
– Mit mű velek?
– Pontosan azt, amit édesanyá d is tett. Olyan á lmot kergetsz, amely nem létezik. É n itt
vagyok, én való sá gos vagyok. Olyan vagyok, mint édesapá d, és szeretném
megakadá lyozni, hogy valami olyasmit akarj, ami nem te vagy, ami nem tenne boldoggá .
Ez a fickó elevenen megenne, aztá n darabokban kikö pne. Nem akarom, hogy bá ntsanak.
A lá nynak hirtelen eszébe jutott, há nyszor szipogott egyedü l a szobá já ban
éjszaká nként.
– Kivéve téged?
Dan teste megfeszü lt. Ez talá lt.
– Nem tudom, mit képzeltem akkor, May. Egyik reggel felébredtem, és ú gy éreztem,
hogy tú l fiatal vagyok még. Hü lye voltam. – Felemelte a lá ny fejét, és mélyen a szemébe
nézett. – Megbá ntam, amit tettem, és ezzel a tudattal fogok élni, de elviselem, ha
mellettem vagy. Mindennap ká rpó tollak érte, amíg csak élek. Szü kségem van rá d, és
szeretlek.
Dan alá zatosnak, érzelmesnek és ő szintének hallatszott. Szereti ő t. Hibá zott.
Megbá nta. Há t nem erre vá gyott mindig? Ha most elmegy Beckkel, akkor majd ő is így á ll
Dan elő tt, hogy bocsá ssa meg a tévedését?
– Nem vagy ide való , May. Nem tudsz egy ilyen vá rosban élni.
Nem vagy… Nem tudsz… Te nem, nem, nem. Hirtelen Clarissa és Beck hangjá t hallotta,
akik ó vtá k attó l, hogy Dan elnyomja.
A férfi nem kérdezte meg, mit akar, és miért. Ő mondta meg, mit érez, és mit csiná ljon.
Persze hogy kicsinek, reménytelennek és unalmasnak érezte magá t.
– Te hozzá m tartozol, May. Biztosan tudom, ahogyan azt is, hogy még mindig engem
szeretsz.
Ú jabb csó k, kö nnyekkel fű szerezve. Hosszú volt, szenvedélyes, és May hirtelen tudta,
hogy ez a bú csú csó k. Majdnem készségesen elhitte Dan minden szavá t. Talá n igaza van
Beckkel kapcsolatban, és tényleg naiv, az idő majd eldö nti. De abban má r teljesen biztos,
hogy nem megy haza. May Hope Ellison New Yorkba kö ltö zik. Nem Beck miatt. Nem
azért, hogy elmenekü ljö n Dantó l. Csakis ö nmaga miatt. Azért az emberért, aki itt lehetne.
Azért az emberért, aki mindig is volt.
Szó ra nyitotta a szá já t, és a férfi rá tette az ujjá t az ajká ra.
– Tudom, hogy mit gondolsz, mit érzel. Nem is kell elmondanod. Nagyon jó l ismerlek.
– Ó , Dan! – May a két keze kö zé fogta a férfi arcá t, és gyengéden megcsó kolta a
homloká t. – Sajná lom, de egyá ltalá n nem ismersz.

Beck kinyú jtó ztatta elgémberedett vá llá t, és az ó rá ra pillantott. Kész. Mindjá rt

ebédidő . May hét kö rü l ment el, s ő azó ta ú gy dolgozott, mint egy megszá llott. Kö zel ö t
ó rá t.
Felá llt a székbő l, és ú jra nyú jtó zott egyet. Elkü ldi az utolsó oldalakat is Alexnek, aztá n
felhívja Mayt, és megbeszélik az ebédet. Meg a tová bbi életü ket, reménykedett Beck.
Ö sszeszedte a lapokat, betette a faxgépbe, és elkü ldte ő ket. Vége. Most má r csak Alex
vá laszá ra kell vá rnia.
Ó riá si volt a kü lö nbség az első és az á tdolgozott vá ltozat kö zö tt. Á tírta a szerelmi
jelenetet Mack és a hő snő kö zö tt. Elmosolyodott, amikor a nő nevére gondolt. Hope.
Hope, akinek kicsit régimó di a kü lseje, viszont belü l vad és érzéki, megvá ltoztatja Mack
életét.
Az első vá ltozatban a szex Mack szá má ra olyan volt, ahogyan Beck gondolt rá : egysíkú
és érzelemmentes. Aká r idézhetne egy csodá latos nő tő l: unalmas és kiszá mítható . Az ú j
vá ltozat tö kéletesen visszaadta azt, amit elő ző este á télt. Mayjel szeretkezni olyan volt,
mintha egy hatalmas pofont kapott volna író ként és férfiként is.
Hogyan gondolhatta azt, hogy a szerelem férfiatlanná teszi a fő hő sét?
 Rettegett tő le, hogy a lá ny hazautazik. Lehet, hogy az ö t nap nem elég, hogy
meggyő ző djö n arró l, eddig tú l olcsó n adta magá t. A Dan á ltal nyú jtott biztonsá g
csalogató , a New Yorkba kö ltö zés pedig tú l kocká zatos szá má ra.
Persze hogy kocká zatos. Nem is kicsit. May szempontjá bó l mindenképpen. Bá r, ha azt
nézi, mit érez irá nta, akkor mégsem. Ez a hét olyan volt, mintha a megszoká s és érzelmi
elnyomá s bá bja gyö nyö rű pillangó vá vá ltozott volna. Beck legszívesebben felhívta volna
az ö sszes régi bará tnő jét, hogy bocsá natot kérjen tő lü k. Minden panaszuk értelmet nyert
hirtelen. May nemcsak megmutatta, mit hiá nyoltak ezek a nő k, hanem be is bizonyította,
hogy Beck képes azt nyú jtani. Bebizonyította, hogy képes szerelembe esni.
Az elmú lt éjjel a „szeretlek” majdnem kibuggyant belő le, el sem hitte, hogy nem
mondta ki. Ehelyett megpró bá lta kimutatni és kifejezni má s szavakkal.
Ami a jö vő t illeti, teljesen biztos volt abban, hogy May nem csak testileg vonzó dik
hozzá . Az utá n, hogy a lá ny talá lkozott a csalá djá val, és szenvedélyesen szeretkeztek,
Maynek tudnia kell, hogy ő is tö bbet érez. Csakhogy a lá ny most kezdi felfedezni egy ú j
oldalá t, lehet, hogy nem akar kö tö ttséget. Talá n még jobban ki akar bontakozni, aká r
Dan, aká r má s férfi oldalá n…
Beck olyan hatá rozott mozdulattal rakta le a pohará t, csoda, hogy nem tö rt el. Nem
szabad ilyenekre gondolnia. Felvette a mobiljá t, hogy a szá llodá t tá rcsá zza, és kérte May
szobá já t. Az otthoni vonalat Alex miatt nem akarta haszná lni. Az ü gynö ke bá rmikor
hívhatja.
– Ó , szia! – szó lt bele a lá ny.
Beck megmerevedett. May idegesnek tű nt, és furcsá n beszélt… Haza fog menni.
– Szia, May! Má r majdnem végeztem, csak az ü gynö kö m hívá sá ra vá rok. – A félelemtő l
fakó lett a hangja. – Készen á llsz az ebédhez? – Beck az á gyra rogyott, rettegve attó l, mit
fog hallani. – Mi a baj? – kérdezte viszonylag nyugodtan.
– Dan itt van.
Dan! Dü h á radt szét Beck testében, a gyomra ö sszeszorult. Dan azért jö tt, hogy
hazavigye, ugyanú gy, mint a szü leirő l szó ló tü ndérmesében, amikor az apja
„megmentette” az anyjá t egy olyan élettő l, amely nem volt neki való . Azért jö tt, hogy
hazavigye Mayt, elnyomja, és magá hoz lá ncolja egész életén keresztü l,
– Szeretne csatlakozni hozzá nk? – pró bá lt viccelő dni kínjá ban.
May kuncogott, és Beck szíve nagyot dobbant.
– Nem hiszem.
A nevetés má ris jobb, mint a hű vö s udvariassá g, bá r a lá ny még mindig nem mondta,
amit a férfi hallani szeretett volna.
– Miért jö tt? Mit jelent ez az egész?
– Kicsit furcsa ez a helyzet…
Beck vett egy mély lélegzetet. Behunyta a szemét, és megpró bá lta nem elképzelni ő ket
egy á gyban.
– Á ll még az ebéd?
– Nem tudom, hogy… Tartsd egy pillanatra, légy szíves! – Beck hallotta, ahogy May a
kagyló t befogva beszél, és egy mély hang vá laszol rá . Má r maga a gondolat, hogy a lá ny
egy má sik férfival tartó zkodik egy légtérben, ahol á gy is van, megő rjítette.
– Szeretnélek lá tni – hallatszott May hangja. Nyugodtabb volt, mintha elkü ldte volna
Dant, hogy tudjon beszélni, de még mindig tartott attó l, hogy halljá k. – De Dan itt van…
Beck vonalas telefonja megcsö rrent. A fenébe! Ez Alex. Beszélnie kell vele, mert Alex
elutazik a hétvégére.
– May, fel kell vennem a má sik telefont, az ü gynö kö m hív. Visszahívhatlak kicsit
késő bb?
 – Rendben – vá laszolt a lá ny megrendü lten.
Beck letette a telefont, és felvette a má sikat. Még soha életében nem rettegett így.
– Halló !
– Zseni vagy, Beck!
A férfi megkö nnyebbü lten hunyta le a szemét. Tová bbi javítá sokra egyszerű en
képtelen lett volna.
– Beck, ez a jelenet egyszerű en hö mpö lyö g! Gyengéd, érzéki, szenvedélyes, elolvadok
az érzelmektő l. Komolyan kérdezem, hol rejtegetted ezt a képességedet eddig?
– Szá momra is ú j.
– Megismerkedtél valakivel, ugye?
A férfi á lla leesett meglepetésében. Meglehető sen személyes beismerés lenne ez tő le,
jobban szereti a szakmá t nem ö sszekeverni a magá nélettel.
– Igen.
– Tudtam, hogy egyszer végre szerelmes leszel, gratulá lok! Kö szö nö m neked, a
szerkesztő is kö szö ni, az olvasó k pedig térdre borulnak majd, és imá dni fognak!
Fantasztikus a szö veg, a befejezés tö kéletes. Kü lö nö sen az a rész tetszett, amikor Mack
meg akarja mondani Hope-nak, hogy szereti, de mégsem teszi. Nagyszerű . Hagyja, hogy a
lá ny talá lgasson. É s hagyod az olvasó kat is, hogy vá rjanak.
Beck ö sszevonta a szemö ldö két.
– Hagyja, hogy Hope talá lgasson? Így értetted?
– Igen, és éppen ez tetszett benne. Ettő l marad Mack kemény és férfias.
Beck hirtelen felá llt és elsá padt.
– Szerinted a lá ny nem tudja, hogy Mack szereti?
Alex hitetlenkedve felkiá ltott:
– Honnan tudná ? Azért, mert tö bbszö r is lefekü dtek, nem csak egyszer?
A férfi já rká lni kezdett a szobá ban.
– De Mack azt mondja, hogy még soha nem érzett így nő irá nt, és megkéri, hogy
maradjon New Yorkban, és…
– Lá tszik, hogy még sohasem randiztá l férfival, Beck. El sem hiszed, hogy egy nő nek
mi mindennel kell beérnie. A sok badarsá g, amit a férfiak ö sszehordanak! Az egész arra
megy ki, hogy a bugyinkba jussanak. Egy „szeretlek”-et nem lehet hazudni. Még soha
nem talá lkoztam olyan férfival, aki megkocká ztatta volna ennek a mondatnak az erejét
ö sszekuszá lni.
Beck megtorpant. Vissza kell mennie a szá llodá ba! Most azonnal!
– Szó val akkor jó ?
– Tö kéletes. Hatalmas sikered lesz ezzel a kö nyvvel. Gondolkoztá l má r azon, mi lesz a
kö vetkező ben? Esetleg Mack és Hope szakit? Aztá n Mack majd szenved, és hébe-hó ba
felszed má s nő ket?
A férfi elvigyorodott.
– É n arra gondoltam, hogy ö sszehá zasodnak, nevelgetik a gyerekeiket, és
gyű jtö getnek az iskolá kra meg a nyugdíjra.
– Ú risten, Beck! Jó l behá ló zott téged az a nő ! Ezt majd má skor megbeszéljü k. Jó
hétvégét, és még egyszer kö szö nö m!
A férfi letette a telefont, és az ajtó hoz indult. A pokolba Mackkel! A pokolba Dannel!
Szereti Mayt. É s bá rhogyan dö nt is a lá ny, az biztos, hogy ezt elmondja neki.

May beleharapott a kétségtelenü l finom pulyká s szendvicsbe, de nem érezte az ízeket.

Szemben, vele az asztalná l – amelyen még Trevor virá gai díszelegtek, amelyeket
egymillió évvel ezelő tt kapott – Dan ü lt, és mogorvá n bá multa a sajá t szendvicsét. A lá ny
nem vá rt tová bb Beck hívá sá ra, ahogy ment az idő , és Dan egyre éhesebb lett. Nem akart
kimenni a szá llodá bó l ebédelni, azt mondta, hogy a borzasztó ú t a reptérrő l ide és vissza
ebben a szö rnyű vá rosban éppen elég neki. Persze egybő l visszakanyarodtak oda, hogy
May hogyan lenne képes egy ilyen helyre kö ltö zni. Dan szerint itt nem lehet lélegzethez
jutni, nincsenek nö vények, viszont van zaj, stressz, tö meg, piszkos levegő és szemét.
A lá ny á tvészelte a szó á radatot, és nem is pró bá lta megértetni Dannel, miért akar
maradni. A tető terasz, Clarissa és természetesen Beck, aki még mindig nem hívta vissza.
Miért nem? Vajon ilyen hosszan, negyvenö t percen keresztü l beszél az ü gynö kével?
May leszidta magá t. Igen, az ü gynö kével beszél. Mit tud ő a kö nyvkiadá sró l? Dan
szavai elbizonytalanítottá k, és vá gyott Beck ígéretére, hogy ő nem csak egy a sok
hó dítá sa kö zü l. Azt akarta, hogy a férfi vele legyen még akkor is, ha nem ereszkedik fél
térdre, és ígér ö rö kké tartó szerelmet. Ha vége ennek az egész kínos helyzetnek, má r jó .
Beszélgettek Dannel – bá r inká bb vitatkoztak – egész délelő tt, leszá mítva azt a néhá ny
percet, amikor a lá ny elment zuhanyozni.
Dan nem tudta – vagy nem akarta – elfogadni a dö ntését. Tudni vélte, mi a jó neki.
Nem érdekelte May érvelése, meg sem pró bá lta megérteni az érzéseit, tapasztalatait. É g
és fö ld a két férfival beszélgetni.
Dan nagyot kortyolt a tejbő l, és May figyelte az ismerő s grimaszokat a férfi arcá n.
Sírá s fojtogatta, és mély lélegzetet vett. Elhagyni a régit, ami kedves volt szá má ra, és
biztonsá gos, valami ú jért, ami félelmetes és – reményei szerint – csodá latos, valahogyan
mégis erő t adott neki.
– Mikor indulsz? – tö rte meg a csendet.
– Szeretnék lezuhanyozni, és utá na megyek – felelt Dan csendesen, és a lá ny
szomorú sá ga egyre nő tt.
– Rendben.
Mi má st mondhatna még? Dan azt hitte, hogy visszamegy vele, de ő tudja, hogy nem,
vagy csak annyi idő re, hogy mindent elrendezzen Wisconsinban. Ha Beckkel vagy New
Yorkban nem mű kö dik, akkor majd má shol fog. Az biztos, hogy nem Oshkoshban, vagy
legalá bbis nem most. Addig semmiképpen, amíg fel nem fedezi ö nmagá t. Aztá n meg ki
tudja? Lehet, hogy a végén mégis ú gy dö nt, Oshkosh a tö kéletes hely szá má ra. Ha
belefá rad a nagyvá rosi nyü zsgésbe, talá n visszatér majd. De nem most.
Dan bement a fü rdő szobá ba, és bezá rta az ajtó t. May odament az ablakhoz, és kinézett
a nyü zsgő utcá ra. New York, New York, ó riá si vá ros… Alig vá rta má r, hogy kiszabaduljon
ennek a szobá nak a fogsá gá bó l, szinte semmit sem akart ennél jobban.
De mégis. Egy dolgot. Só vá rogva a telefonra pillantott, mintha ettő l megszó lalna. Beck
azt mondta, hogy felhívja…
A vízcsobogá s elá llt, és kopogá s hallatszott. May felsó hajtott, és az ajtó hoz ment. A
csoki szobor utá n Trevornak még mindig van valami jó kis meglepetése?
– Szia!
Maynek elakadt a lélegzete, amint meglá tta Becket. Szó tlanul á llt a férfi elő tt, és a
szemébe nézett. Szereti Becket! Szívbő l és mélyen szereti.
– Gyere be!
– Dan még itt van?
– Igen – vá laszolta a férfi a fü rdő szoba felő l.
– Sajná lom – sú gta May.
Beck bó lintott, és meleg tekintetében ó vatossá g csillant.
Dan ezt a pillanatot vá lasztotta, hogy kijö jjö n a fü rdő szobá bó l. Csak egy tö rö lkö ző volt
rajta, vizes haja csillogott.
 – Maga bizonyá ra Beck Desmond – nyú jtott kezet mosolyogva. Magabiztosnak és
hatá rozottnak” tű nt egy idegen szá má ra. Viselkedése és „ö ltö zete” kétségtelenü l egy
dolgot sugallt: há trá lj meg, egy hétig szó rakozhattá l Mayjel, de ő az enyém, és ezt épp az
elő bb be is bizonyítottuk az á gyon.
Beck szeme ö sszeszű kü lt, és a lá nyra pillantott. Nem rá zta meg Dan kezét.
Magyará zatot vá rt.
– Ne is merészelj arra gondolni! Dan az éjszaká t az elő csarnokban tö ltö tte, és le akart
zuhanyozni. Egész délelő tt beszélgettü nk, ennyi tö rtént – pró bá lta tisztá zni a helyzetet
May.
– Azért jö ttem, hogy hazavigyem.
Beck lekezelő pillantá st vetett Danre.
– Ezt akarja May is? – kérdezte.
Dan bó lintott.
– Még nem tudja, de igen.
Beck elmosolyodott.
Dan elpirult, amikor rá jö tt, hogyan hangzott, amit mondott.
– Csak a fá jdalomtó l szeretném megó vni. Ő nem ide tartozik. É s nem is magá hoz –
folytatta.
– Ezt ő mondta?
Dan még jobban elvö rö sö dö tt.
– Még nem jö tt rá . De rá fog.
Beck a lá nyhoz fordult. A szeme csillogott, má r kezdte szó rakoztatni a helyzet.
– Igaz ez, May?
A lá ny is elpirult. Kétségbeesetten akarta hinni, hogy Beck és ő ö sszetartoznak, de
honnan tudhatná ezt biztosan?
– Ö sszetö ri a szívét – szó lalt meg Dan ú jra.
– Dan, szó val maga nemcsak azt tudja pontosan, mit érez May, hanem azt is, hogy én
mit fogok csiná lni. Így van?
– É n csak annyit mondok, hogy maga rosszul ismeri Mayt.
Beck ö sszefonta a karjá t a mellkasá n.
– Ez az egész – mutatott Dan kö rbe – csak azért van, mert én szakítottam vele.
A lá ny elfintorodott. Persze, minden Danrő l szó l. Hogyhogy évekig nem vette ezt
észre?
– Olyasvalaki akar lenni, aki nem ő . Mindezt azért, mert olyat mondtam, ami ró lam
szó l.
Én, én, én. Persze. Danről szól. Na, ebbő l elég! Nem hagyja, hogy Dan mondja meg, ő mit
érez. Bá rmi van is Beck és kö zte, az kettő jü k dolga, és ezt Dannek nem kell megértenie.
– Maga nem az igazi Mayt lá tja. É s az olyan férfiak, mit maga…
Beck felemelte a kezét, hogy leá llítsa Dant.
– Lehet, hogy magá nak ez furcsa, Dan, de én azt szeretném hallani, amit May gondol.
Arró l nem is beszélve, hogy milyen alapon ítélkezik „az olyan férfi, mint maga” „az olyan
férfiró l, mint én”, amikor semmit sem tud ró lam.
A két férfi egymá st nézte pá r pillanatig, majd egyszerre fordultak a lá ny felé.
May felá llt. Kimondhatatlanul fá radt volt. Olyan volt az egész, mint egy komédia, csak
má r egyá ltalá n nem vicces.
– Dan, azt hiszem, menned kell, hogy elérd a géped.
A férfi a lá nyra meredt, majd hirtelen felkapta a ruhá it, és bement a fü rdő szobá ba.
Beck és May egymá st nézte a fá jdalmas csendben. Annyi mindent kell elmondaniuk
egymá snak, á m Dan mindent hallana, ha most beszélnének.
 Dan kitö rt a mosdó bó l, má r felö ltö zve, és a tá ská t felkapta a vá llá ra.
– Milwaukee-ban megvá rom az ö t harmincas gépet, May.
A lá ny só hajtott. Felő le!
– Jó utat, Dan!
– Rendben. – Dan megragadta May vá llá t, megcsó kolta, és kirohant a szobá bó l.
A lá ny Beckre pillantott, aki ő t figyelte. Amit mondani akart, olyan erő vel nyomta a
vá llá t, hogy meg sem bírt szó lalni.
A férfi az á gyra mutatott.
– Szép csokipénisz.
Maybő l kitö rt a nevetés, alig tudta abbahagyni. A kacagá s kö nnyekkel keveredett.
Beck á tö lelte, és May csak nevetett, sírt és csuklott egyszerre. Lehunyta a szemét, és a
férfihoz simult. Tudta, hogy jó l dö ntö tt, és remélte, hogy Beck legalá bb egy kicsit ú gy
érez, ahogyan ő .
– Te is annyira ki akarsz innen menekü lni, mint én? – kérdezte a férfi.
May a kö nnyein keresztü l felnézett rá , és mosolygott.
– Még anná l is jobban.
– Menjü nk! Sétá ljunk egyet?
– Nagyszerű en hangzik.
Kimentek a szá llodá bó l a meleg, szeles New Yorkba. A Central Park felfedezésre vá rt.
May belekapaszkodott Beck karjá ba. Beszéltek a kö nyvrő l, a férfi ü gynö kérő l, az
épü letekrő l, amelyek mellett elhaladtak. Es arró l, ami mindkettő jü ket a legjobban
nyomasztotta.
– Az ott a Rockefeller Center – mutatott az egyik irá nyba Beck.
– Ott szoktá k felá llítani a kará csonyfá t?
– Igen, minden évben ott vagyok, amikor bekapcsoljá k a vilá gítá st. – Beck
megszorította a lá ny kezét. – Lenne kedved velem jö nni decemberben?
Bá r a férfi kö nnyedén tette fel a kérdést, a lá ny érezte a feszü ltséget és azt:, hogy Beck
való ban vá laszt vá r. Mosoly terü lt szét az arcá n, le sem tagadhatta volna, mennyire ö rü l a
kérdésnek.
– Nagyon.
A férfi megá llt, és magá hoz hú zta.
– Wisconsinbó l repü lsz ide akkor'?
May megrá zta a fejét, és szerelem lá ngolt a szemében.
– Majd a menő kis New York-i laká sombó l felhívlak, és azt mondom, hogy szia, fél ó ra
mú lva ná lad talá lkozunk.
– Tényleg? – bá mult a lá nyra Beck komolyan.
– Ha ezt akarod…
– May, én nem vagyok Dan. Te mit akarsz?
– Téged – ejtette ki a szá já n hirtelen a lá ny, és kifú jta a levegő t. Ha Beck esetleg nem
érez ú gy irá nta, mint ő , akkor sincs vége a vilá gnak. Mindez csak valami csodá latosnak a
kezdete. Persze ha mégis mond valami biztató t, anná l jobb…
Beck nem szó lt egy szó t sem, hanem szenvedélyesen megcsó kolta Mayt. Ennyi is
megteszi, nem vá rhat tö bbet tő le ö t nap utá n…
– Szeretlek.
Egy autó dudá lt, a já ró kelő k elindultak. Hogyan lehet ez, amikor az élet hirtelen
megá llt?
– Ó , Beck! – nyö gte ki May kö nnyekkel a szemében. Csak pislogott és mosolygott, és
má r nem tö rő dö tt semmivel. – É n is szeretlek.
A férfi két kezébe fogta kedvese arcá t.
 – Nem hittem volna, hogy ö t nap alatt szerelmes tud lenni az ember. A fenébe, nem
hittem, hogy egyá ltalá n szerelmes tudok lenni. É s megtö rtént. Te vagy a
legcsodá latosabb nő , akit…
– Nem, nem. Unalmas vagyok, és kiszá mítható …
– Igaz, el is felejtettem – nevetett fel Beck, s a gö drö cske megint megjelent az arcá n. –
Te is annak fogsz lá tni engem.
– Az kizá rt – ö lelte á t a lá ny, a férfi pedig felemelte, és kö rbeforgott vele. May
megcsó kolta, és belenézett a szemébe. – Tudom, hogy életem há tralevő részében
mindennap el fogsz vará zsolni…