You are on page 1of 82

FIZIKA 8.

Munkafüzet
Megoldás

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET

A munkafüzet megfelel az 51/2012. (XII. 21.) EMMI-rendelet 2. sz. melléklete: Kerettanterv az általános iskolák
7–8. évfolyama számára 2.2.09.1 Fizika A megnevezésű kerettanterv előírásainak.
Tananyagfejlesztők: DÉGEN CSABA, KARTALY ISTVÁN, SZTANÓ PÉTERNÉ, TIBÉLY ANDRÁS, URBÁN JÁNOS
Alkotószerkesztő: SZTANÓ PÉTERNÉ
Vezetőszerkesztő: TÓTHNÉ SZALONTAY ANNA
Tudományos szakmai szakértő: DR. FÜLÖP FERENC
Pedagógiai szakértő: GULYÁS JÁNOS
Olvasószerkesztő: GILÁNYI MAGDOLNA
Fedélterv: Marczisné Regős Gabriella
Látvány- és tipográfiai terv: JARECSNI ZOLTÁN, OROSZ ADÉL
Illusztráció: MEGYERI KATALIN, NAGY ZSÓFIA
Fotók: Cultiris, Wikipedia, Pixabay, Archív és a projekt keretében készült fotók

A munkafüzet szerkesztői ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak a tudós és tanár szerzőknek, akik
az elmúlt évtizedek során olyan módszertani kultúrát teremtettek, amely a kísérleti munkafüzetek készítőinek
is ösztönzést és példát adott. Ugyancsak köszönetet mondunk azoknak az íróknak, költőknek, képzőművészeknek,
akiknek alkotásai munkafüzeteinket gazdagítják. Köszönjük Medgyes Sándorné szakmai segítségét.

ISBN 978-963-682-917-9
© Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
A kiadásért felel: dr. Kaposi József főigazgató
Raktári szám: FI-505040802

Műszaki szerkesztő: Marczisné Regős Gabriella

Grafikai szerkesztő: Dr. Medgyes Tamás, Molnár Loránd
Nyomdai előkészítés: Fehér Angéla
Terjedelem: 10,3 (A/5 ív), tömeg: 207,74 gramm

1. kiadás, 2015
A kísérleti tankönyvek az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.1.2-B/13-2013-0001
számú, „A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő Tankönyv, Taneszköz és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése”
című projektje keretében készült. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap
társfinanszírozásával valósult meg.

Nyomta és kötötte:
Felelős vezető:
A nyomdai megrendelés törzsszáma:

Európai Szociális
Alap
Üdvözlünk a 8. osztályban!
I. Elektromos

A 8.-os fizikatankönyvhöz tartozó munkafüzetet tartod 2.aATOMOK,

kezedben.
alapjelenségek

ELEKTRONOK, VEZETŐK, SZIGETELŐK

A munkafüzet pontosan követi a tankönyv szerkezetét. Nézz utána!

A leckék címe megegyezik a tankönyv leckéinek címével. 1. a) Mi a „konnektor” szakmailag korrekt, magyar elnevezése?
.................................................................................................................................

b) Magyarországon − a hivatalos szabvány szerint − a villásdugó két érintkezője szimmetrikusan

helyezkedik el. Mi lehet a harmadik, szintén fémből készült érintkező? Mire szolgál?
.................................................................................................................................................................................

V. Környezetünk c) Miért jó vezetők a fémek?

és a fizika

A kísérleteket zöld színnel

.................................................................................................................................

II. Az elektromos áram

2. Érdekesség

jelezzük.
9. Kísérlet: Az anyagok osztályozása során sokáig csak kétféle kategória létezett. Valami vagy vezető volt, vagy szigetelő.
A XX. század nagy felfedezése volt az ún. „félvezetők” megismerése, majd tömeges gyártása és elterjedése.
Készíts otthon házilag iránytűt! 4. Ma
Írdmár
be aszinte
táblázat megfelelő
minden helyre az
elektromos alábbi összefüggéseket!
eszközünkben (telefonban,
Hozzávalók: egy nagyobb méretű, egyenes varrótű, tabletben, laptopban, távirányítóban) találkozhatunk félve-
egy mágnes, 60-70 cm cérna. Ifő = I1 + A
zetőkkel. I2 félvezetők tömeges elterjedése Isegítette
= állandóa digitális U = állandó
Elkészítés: Egyik kezedbe fogd a varrótűt, másik Ufő = U1 + U2
forradalmat. Re < R1, Re < R2 Re = R1 + R2
kezedbe a mágnest. A mágnes egyik végét többször Keresd meg a periódusos rendszerben a félvezetőket! Írd le
húzd végig a tűn. Ügyelj arra, hogy ne oda-vissza, a fémvezetőkre jellemző három tulajdonságot!
Soros kapcsolás Párhuzamos kapcsolás
hanem mindig csak egy irányba húzd! Majd kösd

A munkafüzetben isI. Elektromos

találsz
rá a cérnát a tű közepére úgy, hogy lógatva a tű Feszültség
vízszintesen álljon! Ezután emeld fel a cérnát, hogy 3. Írd beÁramerősség
a hiányzó szavakat úgy, hogy a mondatok igaz állítást jelentsenek!
a tű szabadon elfordulhasson! Ellenállás
Minden testben megtalálható parányi részecske az .................................. , melyben a protonok és elektronok

a feladatokhoz kapcsolódó
Mi történik?
........................................................................................................................................................................................ alapjelenségek 5. száma
Készíts ..........................................
egy soros és egy párhuzamos , ezért az atom ..........................................
kapcsolási rajzot! Az áramkörben semleges.
legyen 1 zsebtelep, 2 izzó, 1 kapcsoló,
amely
Az megszakítja
elektronok töltése az áram útját mind a két . izzóban, illetve 2 feszültségmérő műszer, amely az egyes
...............................................
Mi történik, ha kimozdítod a tűt a nyugalmi helyzetéből? fogyasztókon mérhető feszültséget méri!

érdekességeket............... Az életvédelem szempontjából elsődleges a megfelelő szigetelés.

A ............................................... töltése pedig ............................................... .
........................................................................................................................................................................................
Soros kapcsolás Párhuzamos kapcsolás
Az atommag ................................................. töltésű ................................................ és ............................................
Magyarázd meg a jelenséget!
töltésű ............................................... áll. (Kivéve a hidrogént.)
........................................................................................................................................................................................ .............. Az életvédelem szempontjából fontos a jó vezetők alkalmazása.
A szigetelőanyagok elektronjai ...................................................... el könnyen.
........................................................................................................................................................................................
Hogyan tudnád megszüntetni a tű mágnesességét? .............. Villanyszerelés közben a gumitalpú cipő is életet menthet.
4. Igaz (I) vagy hamis (H)? A megoldást a meghatározás előtti vonalra írd!
........................................................................................................................................................................................
.............. Vizes padlón állva tilos elektromos berendezést
.............. A villanyszerelő működtetni
szerszámok nyele általábanvagy szerelni.
műanyaggal borított.
........................................................................................................................................................................................
.............. A villanyszereléshez használt fogó nyelét jobb lenne alufóliával borítani.
6. Vannak olyan csillárok, amelyben az izzók 2 áramkörön vannak, amint azt a kapcsolási rajzon is láthatod.
.............. Elektromos megosztás során többlet-elektronok keletkeznek.
10. 2015. április 25-én a Richter-skála szerinti 7,9 erősségű, május 12-én 7,3 erősségű földrengés pusztított
Nepálban.
A feladatok száma melletti ..............
a) Hogyan
..............
b) Írd aAz
Az alufólia jó szigetelő.
van megosztva
áram továbbításához
vonalra,
a 4 izzó? ..........................................................................................................................
jó vezetőkre
mely izzók világítanak van szükség.
a kapcsoló egyes helyzeteiben!
Tudod–e?
5.
négyzetben jelölheted,
A konnektor és a villásdugó úgy van kialakítva, hogy összekapcsolódás (bedugás) esetén a dugó először
a földelő hálózathoz kapcsolódik, és viszont: az áramkör bontásánál („konnektorból kihúzás”) a földelés 1 1 1 1
7

hogy hol tartasz.szakad meg utoljára. Vajon miért van ez így?

2 3 4 2 3
..........................................................................................................................................................................................
4 2 3 4 2 3 4

a) Olvasd le a tankönyvedben található térképről, mely kőzetlemezek találkozásánál történt a földrengés!

6. Csoportosítsd az alábbi anyagokat vezetőképességük szerint!
A piros szín a nehezebb
.................................... ....................................... .......................................... .........................................
..........................................................................................................................................................................................
alumínium, arany, ezüst, fa, gipsz, műanyag fésű, porcelán, réz, szőrmegallér, üveg, vas, vizes beton
.......................................................................................................................................................................................... 7. Az elektromos eszközöket védeni kell a megengedettnél nagyobb áramerősségtől, ami bajt okozhat. Ezért
építenek a gyártók az elektromos készülékekbe biztosítékokat.

feladatokat jelöli.
..........................................................................................................................................................................................
Vezetők Szigetelők a) Hogyan kötik ezt az alkatrészt az elektromos eszközbe? ..................................................................................

69 b) Válaszodat indokold! .............................................................................................................................................

..........................................................................................................................................................................................

26
7. Vizsgáld meg az ábrát!

A könnyebb érthetőség kedvéért a feladatokat

Mit tudsz elmondani róla? Helyes vagy helytelen
megoldás? Mi az előnye, mi a veszélye?

fotókkal vagy ábrákkal szemléltetjük.

.....................................................................................

IV. Naprendszer
8. Helyes vagy helytelen?
Mit látsz a képeken? Melyik a helyes, melyik
5. A Rio de Janeiróban rendezett karneválon a helytelen megoldás, ha a csatlakozót ki akarjuk
nem látható a Sarkcsillag. Lehet-e ennek oka a húzni a konnektorból? Miért?
fényszennyezés?
......................................................................................
.....................................................................................
......................................................................................
.....................................................................................
......................................................................................
.....................................................................................
......................................................................................
.....................................................................................
......................................................................................
6. a) Magyarországról öt olyan csillagkép figyelhető meg, amely egész évben látható, nem kel és nem nyugszik
az éjszakai égbolton. Milyen messze kell elhelyezkedniük az égbolton a Sarkcsillaghoz képest azoknak
a csillagoknak, amelyek ezt az öt csillagképet alkotják? V. Környezetünk
és a fizika
V. Környezetünk
..........................................................................................................................................................................................
8 és a fizika

A „Nézz utána!”
..........................................................................................................................................................................................
1. A Föld FizikAi tulAjdonságAi
Tudáspróba
1. Egészítsd ki az alábbi mondatot!
..........................................................................................................................................................................................

b) Svédországból több vagy kevesebb olyan csillagkép figyelhető meg, mely egész évben látható? Válaszodat
1. Nézz utána, milyen kutatási területei vannak a geofizikának!
Nézz utána!
feladatok önálló kutató- A Föld belseje felé haladva a hőmérséklet átlagosan ................................ méterenként .........................°C-kal
növekszik. Ezt az értéket ..................................................................... nevezzük.

indokold!
munkára ösztönöznek.
2. Döntsd el a következő állításokról, hogy igazak-e vagy hamisak! Írd a megfelelő betűjelet az állítás elé!
................................................................................................................................................................................
............ A Föld belső szerkezetének megismerését a földrengéshullámok vizsgálata segíti.
................................................................................................................................................................................
.......................................................................................................................................................................................... ............ A Föld középpontja felé haladva a sűrűség egyenletesen változik.

Nézz utána! A válaszokat megtalálhatod

.......................................................................................................................................................................................... ............ A Föld átmérője közelítőleg 12 750 km.
............ A Föld gömbhéjas szerkezetű.
..........................................................................................................................................................................................
a környezetedben
2. a) Járj utána, hogy milyen világhírű geofizikai kutatásokat végzett Eötvös Loránd!
............ A Föld magját több millió °C-os olvadék alkotja.
........................................................................................................................................................
3. Rajzold be az ábrába a Föld földrajzi déli pólusát és a mágneses déli pólusát!
7. Egy meteor éri el a Föld légkörét, s a légkörbe lépve felizzik.
........................................................................................................................................................

vagy az interneten.
4. Írd le, hogyan magyarázza meg a lemeztektonika a földrengések okát!
........................................................................................................................................................
a) Mi történik a meteor sebességének nagyságával, miután belépett a légkörbe? .......................................... ..........................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................
b) Mib)
a neveMilyen mechanikai kölcsönhatás okozza a fenti változást? .......................................... ..........................................................................................................................................................................................
az Eötvös Loránd által kifejlesztett műszernek?
.......................................................................................................................... 5. Egy meteorológiai mérőállomáson a következőt olvashatjuk: A PM10 koncentráció a riasztási küszöbérték 55%-a.
c) Hogyan változik a meteor mozgási energiája, miután belépett a légkörbe? .......................................... Értelmezd ezt az adatot!
..........................................................................................................................................................................................
d) Hogyan
3. a) Hol nagyobb változik
a geotermikus gradiens a meteor
értéke: Pécsettbelső energiája,(Amiután
vagy Dél-Afrikában? belépett
tankönyv adatait a légkörbe?
használd!) .......................................... ..........................................................................................................................................................................................
................................................................................................................................
e) Az űrből a Földre visszatérő űrhajókat vastag hőszigetelő réteggel, úgynevezett hőpajzzsal borítják be.
A fejezet végén található
6. Karikázd be a helyes állítást!
b) Válaszodat indokold!
Vajon mi lehet ennek az oka? A légkör tömegének 50%-a a Földtől
................................................................................................................................
a) 5 km-es légrétegben található; b) 10 km-es légrétegben található; c) 15 km-es légrétegben található.
..........................................................................................................................................................................................
Tudáspróba egy-egy
................................................................................................................................
7. Határozd meg az üvegházhatás fogalmát és szerepét a földfelszín hőmérsékletének alakulásában!
................................................................................................................................
.......................................................................................................................................................................................... ...................................................................................................................
4. Milyen mélyre kell ásni a Föld mélye felé Budapesten ahhoz, hogy a felszíni 15 °C hőmérsékletnél 50 °C -kal

dolgozatírás előtt a tanultak

...................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................
magasabb hőmérsékletet mérjünk? (A tankönyv adatait használd!)

8. Láthatnánk-e hullócsillagokat a Holdon? 8. a) Sorold fel a fosszilis energiahordozókat!

.........................................................................................................................
5. A Földön a 8. legnagyobb kitermelésű aranybánya a dél-afrikai Mpomeng, amely 4000 méter mély.
összefoglalását, ..........................................................................................................................................................................................
b) Miért tartoznak ezek az energiahordozók a nem megújuló energiaforrások közé?
..........................................................................................................................................................................................

ellenőrzését segíti.
Ebben a mélységben a kőzetek hőmérséklet 66 °C. Mennyi itt a geotermikus gradiens értéke, ha a felszíni
.........................................................................................................................
kőzethőmérséklet 15 °C?
9. Ma a világ legnagyobb energiafelhasználója Kína. Mi lehet ennek az oka?
......................................................................................................................... ..........................................................................................................................................................................................

......................................................................................................................... 80

67

60
Eredményes gyakorlást kívánunk!
Tartalomjegyzék
I. ELEKTROMOS ALAPJELENSÉGEK

1. Elektrosztatikai jelenségek .................................................................................................................................. 5

2. Atomok, elektronok, vezetők, szigetelők .......................................................................................................... 7
3. Mozgó töltések, az elektromos áram ................................................................................................................. 9
4. Áramkörök ........................................................................................................................................................... 12
5. Feszültség, feszültségmérés ................................................................................................................................ 15
6. Ellenállás, Ohm törvénye .................................................................................................................................... 17
7. Az áram hatásai .................................................................................................................................................... 19
8. Tudáspróba ........................................................................................................................................................... 21

II. AZ ELEKTROMOS ÁRAM

1. Az elektromos áram és az emberi szervezet ..................................................................................................... 22

2. Fogyasztók soros és párhuzamos kapcsolása ................................................................................................... 25
3. Áramforrások ....................................................................................................................................................... 28
4. Az elektromos munka és teljesítmény................................................................................................................ 31
5. A lakás elektromos hálózata ............................................................................................................................... 33
6. Napjaink elektromos eszközei ............................................................................................................................ 37
7. Tudáspróba ........................................................................................................................................................... 40

III. ELEKTROMÁGNESES INDUKCIÓ

1. Állandó mágnesek, mágneses mező .................................................................................................................. 41

2. Az elektromos áram mágneses hatása ............................................................................................................... 43
3. Mozgási indukció, váltakozó feszültség létrehozása ....................................................................................... 45
4. Váltakozó feszültség, váltakozó áram ................................................................................................................ 48
5. Nyugalmi indukció, transzformátor .................................................................................................................. 51
6. Elektromos fogyasztók ........................................................................................................................................ 53
7. Tudáspróba ........................................................................................................................................................... 55
A

IV. NAPRENDSZER
15

1. A Nap és a Hold ................................................................................................................................................... 56

2. A csillagok ............................................................................................................................................................ 59
3. Bolygók ................................................................................................................................................................. 61
4. A Világegyetem .................................................................................................................................................... 64
5. Tudáspróba ........................................................................................................................................................... 66

V. KÖRNYEZETÜNK ÉS A FIZIKA

1. A Föld fizikai tulajdonságai ............................................................................................................................... 67

2. Ami éltet és véd – a Föld légköre ....................................................................................................................... 71
3. Meddig bírjuk energiával? .................................................................................................................................. 74
4. Energiatakarékosság a háztartásban .................................................................................................................. 77
5. Tudáspróba ........................................................................................................................................................... 80

4
I. Elektromos
alapjelenségek

1. Elektrosztatikai jelenségek
1. Gondolkodj és válaszolj!
a) Mikor töltődik fel jobban sztatikus elektromossággal a száraz hajunk: ha hosszabb, vagy ha rövidebb
hosszabban
ideig dörzsöljük? ...................................................................
b) Mire szolgál a bevásárlóközpontokban a bevásárlókocsik alá szerelt lánc?
a súrlódástól keletkezett töltések levezetésére
...........................................................................................................................................................................................
nem
c) Feltöltődhet-e sztatikusan egy vasdarab? ...........................................
nem
d) Feltöltődhet-e sztatikusan egy jó vezető? ...........................................

2.
Milyen erő léphet fel sztatikusan feltöltött testek között? ..................................
vonzó -erő és .................................
taszító -erő
kétféle
Hányféle elektromos állapot létezik? ........................................
Egészítsd ki a hiányos mondatokat!
Azonos
........................................ különböző
elektromos állapotú testek között taszítóerő, ........................................ elektromos
állapotú testek között vonzóerő lép fel.

3. Milyen összefüggés lehet a töltés nagysága és az általa kifejtett erő között?

Adottak az A és B testek. Töltéseik ellentétesek. Ha A test töltését a kétszeresére növeljük, akkor
kétszer
........................................ nagyobb erővel vonzza B testet ugyanakkora távolságból.
fele
Adottak az A és B testek. Töltéseik azonosak. Ha A test töltését a felére csökkentjük, akkor .............................
akkora erővel taszítja B testet ugyanakkora távolságból.

4.
Igaz (I) vagy hamis (H)? A megoldást a meghatározás előtti vonalra írd!
H Két azonos töltésű test vonzza egymást.
.............
I Azonos távolságból a nagyobb töltés nagyobb erőt fejt ki, mint a kisebb.
.............
H Minél közelebb van két elektromosan töltött test egymáshoz, annál kisebb a közöttük ható erő nagysága.
.............
H Két azonosan feltöltött test közül a nagyobbik fejt ki nagyobb erőt.
.............
H Az elektromos töltés mértékegysége az amper.
.............
H Az elektromos töltés háromféle lehet: pozitív, negatív és semleges.
.............
H Az elektrosztatikus kísérletek során dörzsöléssel töltéseket hozunk létre.
.............
I Az elektrosztatikus kísérletek során a már meglévő töltéseket választjuk szét.
.............
H A zivatarok idején keletkező villámokat a Föld mágneses tere okozza.
.............
I
������������ Minél közelebb van két elektromosan töltött test egymáshoz, annál nagyobb a közöttük ható erő
nagysága.

5
I. Elektromos
alapjelenségek

5.
Használd ki jól a felsorolt szavakat! Melyik(ek)re nem volt szükség?
Írd külön!
dörzsöléssel – elektron – érintéssel – negatív – pozitív – proton –
semleges – többlet
dörzsöléssel
A(z) ........................................... az egyik testen keletkezett elektron-
többlet
....................................... negatív
okozza a test ....................................... töltését,
illetve a másikon létrejövő ..............................
elektron hiány okozza annak
pozitív
..................................... töltését.
érintéssel, proton, semleges
Fel nem használt kifejezés(ek): .....................................................................................................................................

6.
Válaszolj a következő kérdésekre!
a) Mi történik az elektromos szikra megjelenésekor a felhalmozott töltések mennyiségével?
töltéskiegyenlítődés
...........................................................................................................................................................................................
b) Létrejöhet-e több szikra egymás után, ha nagyon megdörzsöljük a műanyag rudat?
lehet kis szikrasorozat
...........................................................................................................................................................................................
c) Mire szolgál a védőföldelés?
megakadályozza a szikrát, tüzet, levezeti a töltéseket („feltöltődést követő jelenségek elleni védekezés”)
...........................................................................................................................................................................................

7.
Katinak és Julinak is többször volt már kellemetlen élménye, amikor műanyag padlón gyalogolva egy
fémajtóhoz értek. Mindketten kitaláltak valamilyen „praktikát”. Kati újabban mindig megnyálazza az egyik
ujját, és azzal ér először a fémajtóhoz. A nyál ugyanis – szerinte – hűti a kezét, így kevésbé lesz kellemetlen
élménye. Juli ugyanakkor újabban egy kulcsot fog a kezébe, és először azzal ér a fémajtóhoz. Melyiküknek
van igaza, és miért?
A nyálas ujj csak rosszabb, mert javítja a vezetőképességet, és gyorsabban sül ki a szikra. A kulcs jobb módszer, mert így
...........................................................................................................................................................................................
a kulcs és az ajtó között szikra keletkezni, ezeknek pedig ez nem okoz fájdalmat.
...........................................................................................................................................................................................

8.
Húzd alá a megfelelő szavakat, hogy igaz mondatokat kapjunk!
a) Egyes testek dörzsölés hatására kisülnek – feltöltődnek.
b) A feltöltődött – kisült testek magukhoz vonzzák a kisebb papírdarabokat.
c) Az elektromos állapotot töltések – elektronok okozzák.
d) Az azonos – ellentétes előjelű töltések között taszítóerő lép fel.
e) Az elektromos töltés jele – mértékegysége a coulomb.
f) A töltések körül elektromos mező – rét alakul ki.

6
I. Elektromos
alapjelenségek

2. ATOMOK, ELEKTRONOK, VEZETŐK, SZIGETELŐK

Nézz utána!
1. a) Mi a „konnektor” szakmailag korrekt, magyar elnevezése?
..dugaszolóaljzat
................................................................................................................................

b) Magyarországon − a hivatalos szabvány szerint − a villásdugó két érintkezője szimmetrikusan
helyezkedik el. Mi lehet a harmadik, szintén fémből készült érintkező? Mire szolgál?
..védőföldelés, érintésvédelemre szolgál
................................................................................................................................................................................

c) Miért jó vezetők a fémek?
mert sok szabad elektronjuk van
..................................................................................................................................

2. Érdekesség
Az anyagok osztályozása során sokáig csak kétféle kategória létezett. Valami vagy vezető volt, vagy szigetelő.
A XX. század nagy felfedezése volt az ún. „félvezetők” megismerése, majd tömeges gyártása és elterjedése.
Ma már szinte minden elektromos eszközünkben (telefonban,
tabletben, laptopban, távirányítóban) találkozhatunk félve-
zetőkkel. A félvezetők tömeges elterjedése segítette a digitális
forradalmat.
Keresd meg a periódusos rendszerben a félvezetőket! Írd le
a fémvezetőkre jellemző három tulajdonságot!

3.
Írd be a hiányzó szavakat úgy, hogy a mondatok igaz állítást jelentsenek!
atom
Minden testben megtalálható parányi részecske az .................................. , melyben a protonok és elektronok
egyenlő
száma .......................................... elektromosan
, ezért az atom .......................................... semleges.
negatív
Az elektronok töltése ............................................... .
protonok
A ............................................... pozitív
töltése pedig ............................................... .
Az atommag .................................................
pozitív töltésű ................................................
protonokból és .............................................
semleges
neutronokból
töltésű ............................................... áll. (Kivéve a hidrogént.)
nem mozdulnak
A szigetelőanyagok elektronjai ...................................................... el könnyen.

4.
Igaz (I) vagy hamis (H)? A megoldást a meghatározás előtti vonalra írd!
I
............... A villanyszerelő szerszámok nyele általában műanyaggal borított.
H
............... A villanyszereléshez használt fogó nyelét jobb lenne alufóliával borítani.
H Az alufólia jó szigetelő.
...............
I
............... Az áram továbbításához jó vezetőkre van szükség.

7
I. Elektromos
alapjelenségek

I Az életvédelem szempontjából elsődleges a megfelelő szigetelés.

...............
H Az életvédelem szempontjából fontos a jó vezetők alkalmazása.
...............
I Villanyszerelés közben a gumitalpú cipő is életet menthet.
...............
I Vizes padlón állva tilos elektromos berendezést működtetni vagy szerelni.
...............
H Elektromos megosztás során többlet-elektronok keletkeznek.
...............

Tudod–e?
5.
A konnektor és a villásdugó úgy van kialakítva, hogy összekapcsolódás (bedugás) esetén a dugó először
a földelő hálózathoz kapcsolódik, és viszont: az áramkör bontásánál („konnektorból kihúzás”) a földelés
szakad meg utoljára. Vajon miért van ez így?
életvédelmi okokból, a védelem maradjon meg legtovább
...........................................................................................................................................................................................

6. Csoportosítsd az alábbi anyagokat vezetőképességük szerint!

alumínium, arany, ezüst, fa, gipsz, műanyag fésű, porcelán, réz, szőrmegallér, üveg, vas, vizes beton

Vezetők Szigetelők
alumínium, arany, ezüst, réz,, fa, gipsz, műanyag fésű, porcelán, szőrmegallér, üveg
vas, vizes beton

7.
Vizsgáld meg az ábrát!
Mit tudsz elmondani róla? Helyes vagy helytelen
megoldás? Mi az előnye, mi a veszélye?
Helytelen és nagyon veszélyes megoldás, mivel a nagy-
......................................................................................
feszültség közvetlenül csatlakozik a falból kiálló
......................................................................................
kampóhoz, így akár a fal is feszültség alá kerülhet.
......................................................................................
......................................................................................
......................................................................................

8. Helyes vagy helytelen?

Mit látsz a képeken? Melyik a helyes, melyik
a helytelen megoldás, ha a csatlakozót ki akarjuk
húzni a konnektorból? Miért?
A bal oldali a helyes és alkalmazandó megoldás, mivel
.......................................................................................
a dugaszolóaljzatot „benntartja” a falban, a kihúzáskor
.......................................................................................
fellépő erő így nem a konnektort rángatja ki a falból.
.......................................................................................
Villásdugó kihúzásakor tehát ellen kell tartani.
.......................................................................................
.......................................................................................

8
I. Elektromos
alapjelenségek

3. Mozgó töltések, elektromos áram

1.
Gondolkozz és válaszolj!
„Ha áram van, minden van.” – Mit jelenthet
szerinted ez a mondás?
..Életünk minden területén jelen van az elektromosság,
....................................................................................
..fűtünk, világítunk, főzünk és közlekedünk vele.
....................................................................................
......................................................................................
......................................................................................

2. Írj össze 15 olyan eszközt, amelyet szinte mindennap használsz, és működése az elektromos áramon alapul!

automata mosógép, CD-lejátszó, mikrohullámú sütő, villanybojler,

........................................................ ........................................................ ........................................................
csillár, epilátor, hajsütővas, rádió, riasztó, számítógép, villanyborotva és zseblámpa
........................................................ ........................................................ ........................................................
hajszárító, hűtőszekrény,
........................................................ távirányító, telefon,
........................................................ ........................................................
tablet, okostelefon,
........................................................ trolibusz, TV, vasaló,
........................................................ ........................................................
laptop, mobiltelefon,
........................................................ videokamera, villamos,
........................................................ ........................................................

3.
Igaz (I) vagy hamis (H)? A megoldást a meghatározás előtti vonalra írd!
H
.............. Az áramerősség jele az „A”.
H
.............. Az áram iránya megállapodás szerint megegyezik az elektronok áramlási irányával.
I
������������� A megállapodás szerint az elektromos áram a feszültségforrás pozitív pólusa felől folyik a negatív
pólus felé.
H
.............. Az áramforrás negatív pólusán elektronhiány van, ezért így jelöljük: „−”.
I
.............. A fémekben az áram iránya és az elektronok áramlási iránya ellentétes.
I
.............. Azonos keresztmetszetnél nagyobb áramerősség esetén a töltések gyorsabban áramlanak.
I
.............. Kisebb áramerősség esetén az áramkör azonos pontján ugyanannyi idő alatt kevesebb töltés áramlik át.
H
.............. Az átáramlott töltésmennyiség és az áramerősség között fordított arányosság áll fenn.
H
.............. A méréshatárnál nagyobb áram a műszert nem károsítja, csak nem tudja megmérni.
I
.............. Az áramerősség-mérőn a mérendő áramnak át kell folynia.
I
.............. Ha egy adott töltésmennyiség feleannyi idő alatt halad át a vezetőn, akkor az áramerősség kétszeres.

9
I. Elektromos
alapjelenségek

4.
Oldd meg az alábbi feladatokat!
a) Mekkora erősségű áram folyik abban a vezetékben, amelyen percenként 120 C töltés áramlik át?
b) Ha egy zseblámpaizzóban 10 mA erősségű áram folyik, akkor mennyi töltés halad át rajta 10 perc alatt?

Q 120 C
I= → = 2A erősségű az áram
t 60 s
Q = I • t → 0,01 • 10 • 60 = 0,01 • 600= 6 C halad át rajta

5.
Gondolkozz, és válaszolj a következő kérdésekre!
a) Mi történik a zsebteleppel, ha pólusait fogyasztó (pl. izzó) nélkül összekötjük, tehát „rövidre zárjuk”?
felmelegszik, tönkremegy
...........................................................................................................................................................................................
b) Mit tudunk mondani ilyenkor a töltések áramlási sebességéről?
felgyorsulnak, megnő
...........................................................................................................................................................................................
c) Lehet-e még használni a zsebtelepet hosszantartó rövidzárlat után?
nem
...........................................................................................................................................................................................
d) Mit tudunk mondani az így kisütött elem töltéseiről?
kiegyenlítődtek
...........................................................................................................................................................................................

Q
Töltsd ki az alábbi táblázatot! (Tudjuk, hogy I =
6. .)
t
Ismert mennyiség Keresett mennyiség Felhasznált összefüggés

Eltelt idő, áramerősség töltés Q=I•t

Q
Eltelt idő, átáramlott töltés áramerősség I=
t
Q
Átáramlott töltés, áramerősség idő t=
I

7.
Alkoss értelmes, igaz állításokat az alábbi félmondatokból! Kösd össze őket!
Az áram erősségét ampermérővel mérjük.

Az áramerősség jele: I, átáramlott elektronok számától függ.

Fémekben az áram erőssége az egységnyi idő alatt elektromos áramnak nevezzük.

A töltések egyirányú, rendezett mozgását mértékegysége az amper, jele: A.

Az áram iránya az áramforrások pozitív pólusától a negatív felé mutat.

10
I. Elektromos
alapjelenségek

8. Határozd meg a szükséges méréshatárokat, majd karikázd be az alábbi

kérdésekre adott helyes válaszok betűjelét!
Egy ampermérőn a következő méréshatárokat lehet beállítani:
2 mA, 200 mA, 2 A, 20 A.

Milyen méréshatárt alkalmazzunk, ha a mérendő áramkörben semmilyen

támpontunk nincs a várható áramerősségről?
a) Biztonsági okokból 20 A-es méréshatárt kell választani.
b) A 200 mA-es méréshatár már megfelelően nagy, és elég pontos értéket is mutat.

Milyen méréshatárt alkalmazzunk, ha az áramkörben körülbelül 0,5 amper áram folyik?

a) 200 mA-es méréshatár kell, mert az pontosabb értéket mutat, mint a 2 A-es.
b) 2 A-es kell, mert 200 mA választása esetén a mutató kiakad.

Szabad-e 0,12-0,15 A várható áramerősségnél 2 A-es méréshatárt választani?

a) Szabad, legfeljebb nem lesz optimálisan pontos a mérés.
b) Nem szabad, mert a műszer tönkremehet.

Szabad-e 0,02 A erősségű áram méréséhez 2 mA-es méréshatárt választani?

a) Nemcsak szabad, de a pontos méréshez szükséges is.
b) Nem szabad, mert a műszer kiakad, és tönkre is mehet.

9. Péteréknek az izzón átfolyó áramerősséget kell meghatározniuk.

Milyen kapcsolási hibát követtek el a kísérlet közben?
az árammérőt nem szabad párhuzamosan kötni
..........................................................................................................

10.
Mit mér a digitális multiméter? Válaszd ki a helyes választ!
a) áramerősséget, feszültséget, ellenállást
b) hosszúságot, hőmérsékletet, színmélységet

11.
Olvasd le, mekkora értéket mutat az árammérő műszer!

2 3 2 3 2 3

1 4 1 4 1 4

0 5 0 5 0 5
+ 0,5 A 5 A + 0,5 A 2,5 A + 0,5 A 2,5 A

I = .........................................
0,2 A 0,32 A
I= ...................................... 0,45 A
I =.......................................

11
I. Elektromos
alapjelenségek

4. ÁRAMKÖRÖK
1.
Mi a szerepe az áramforrásnak az áramkörben?
Egy olyan berendezés, amely biztosítja, hogy egy áramkörben tartósan elektromos áram folyjon.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

2.
Írj 3 példát arra, hogy a mindennapi életben milyen áramforrásokkal találkozhatunk!
Napelem a számológépben, akkumulátor a mobiltelefonban, konnektor a falon (ezt most fogadjuk el, és beszéljük meg!)
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

3.
Írd az állítások melletti rovatba az I vagy a H betűt, annak megfelelően, hogy igaz (I) vagy hamis (H) az adott
állítás!
I
..........Az egyenáramú áramforrást tartalmazó áramkörben az áram tartósan egy irányba folyik.
I
..........A lakásokban váltakozó áramú az áramforrás.
H
..........Az áramkörben a vezetékek anyaga színes műanyag.
H
..........A ceruzaelem váltakozó áramú áramforrás.
H
..........Kapcsoló nélkül egy áramkör nem működhet.

4.
Írd az áramköri jel mellé a nevét!

– + laposelem
.................................................. A áramerősségmérő műszer
......................................................

elektromos vezeték ellenállás

.................................................. ......................................................

5.
Rajzolj egy áramkört, amelyben 1 rúdelem, 1 zárt kapcsoló, és 1 izzólámpa található, melyeket vezeték köt
össze!

12
I. Elektromos
alapjelenségek

6.
Miért veszélyes a rövidzárlat?
Az áramkörben a megengedettnél erősebb áram folyik, ami tüzet okozhat. A biztosítékok ettől is védenek minket.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

7. a) Írd az áramkörbe az áramköri jelek mellé a nevüket!

b) Jelöld az ábrán nyíllal az áram útját!
c) Hány útja van az áramnak a rajzon látható
1
kapcsolás szerint? ......................
d) Megváltozna-e mérőműszerünk által mutatott A
érték, ha a két ellenállás közé kötnénk?
Nem
......................................................................................
e) Miért?
Soros kapcsolásnál az áramnak 1 útja van, tehát minden pontján az áramkörnek ugyanazt az értéket mérhetjük.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

8.
a) Írd az áramkörbe az áramköri jelek mellé a nevüket!
1.
b) Jelöld az ábrán nyilakkal az áram útját!
c) Jelöld be az ábrába a csomópontokat (A betűvel
és B betűvel), ahol az áram útja elágazik! 2.

d) Húzd át barna színnel az áramkörben a főágat! A B

3.
e) Húzd át zöld színnel az áramkörben a mellékágat!
f) Ha a 2. számú izzó kiégne, világítana-e tovább
a másik kettő?
Igen
......................................................................................
g) Miért?
Párhuzamos kapcsolásnál az áramnak több útja van, az izzók egymástól függetlenül világítanak.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................
h) Rajzolj egy kapcsolót az áramkörbe úgy, hogy azzal csak a 3. izzót tudjuk ki-be kapcsolni!

13
I. Elektromos
alapjelenségek

A 1.
9. A kapcsolásnak megfelelő áramkörben a kap-
csolókat vagy nyitjuk (NY), vagy zárjuk (Z).
Döntsd el, hogy melyik esetben melyik izzó
B 2.
világít, és töltsd ki a táblázatot! C

3.

Kapcsoló Izzólámpa
1. 2. 3. A B C
Z z z világít világít világít
z z ny nem világít nem világít nem világít
ny ny z nem világít nem világít nem világít
ny z z nem világít világít világít
z ny z világít nem világít világít

10.
Rajzold be a lehetséges áram-útvonalakat (hurkokat) és csomópontokat az alábbi ábrákba! Írd az ábrák alá,
hogy hány hurkot és hány csomópontot találtál!

1. áramkör 2. áramkör 3. áramkör

hurkok száma:................... hurkok száma:.................. hurkok száma:...................
csomópontok száma:................. csomópontok száma:................. csomópontok száma:..............

14
I. Elektromos
alapjelenségek

5. Feszültség, feszültségmérés
1. Miért mozognak az elektronok az áramkörben?
Mert az áramforrás negatív pólusa taszítóerőt, pozitív pólusa pedig vonzóerőt fejt ki rájuk.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

2.
Fejezd be a mondatokat!
az áramforrás feszültsége
a) Az áramforrás töltéseket mozgató képessége, ......................................................................................
U
b) A feszültség jele:....................
Volt
c) Mértékegysége a ........................... , melynek jele: ...................
V

3.
Végezd el az átváltásokat!
0,2
200 mV = ........................ V 5000
5 V = ........................ mV 30 300 V
30 kV + 300 V = ........................
200 000
200 kV = ........................ V 0,005
5 V = ........................ kV 1,015
15 mV + 1 V = ........................ V
20
0,02 kV = ........................ V 5
5000 V = ........................ kV 1,1
100 mV + 0,001 kV = ........................ V

4. Mekkora méréshatárt érdemes választanunk, ha várhatóan a következő értékeket fogjuk mérni?

Kösd össze vonallal a megfelelő értékeket!

2,4 V
60 V
0,5 V
0,4 V
235 V 5V
4,5 V 50 V
0,03V
500 V
10 000 V
5,5 V

5. Írd be a műszerek betűjelét az áramkör megfelelő karikájába! Jelöld a rajzon a műszerek pozitív (+) és negatív
(−) kivezetéseit!
V

-
A
+
+
A
-

15
I. Elektromos
alapjelenségek

6. Olvasd le a műszerekről a méréshatárt és a mért értékeket!

3 3
2 4 2 4

1 5 1 5

0 6 0 6
30 V 6 V + 30 V 6V +

6V
Méréshatár: ...................... 2,1 V
Feszültség: ..................... 30 V
Méréshatár: .................... 19 V
Feszültség: ........................

2 3 2 3

1 4 1 4

0 5 0 5
500 V 50 V 5 V 0,5 V + 500 V 50 V 5 V 0,5 V +

0,5 V
Méréshatár: ...................... 50 V
0,14 V Méréshatár: ....................
Feszültség: ..................... 47 V
Feszültség: ........................

7.
Írd az állítások elé a pontozott vonalra az I vagy a H betűt, annak megfelelően, hogy igaz (I) vagy hamis (H)
az adott állítás!
I A voltmérőt fogyasztó nélkül is az áramkörbe köthetjük.
1. ...........
I Ha a voltmérő méréshatára 25 V, akkor ennél nagyobb értéket nem mérhetünk vele.
2. ...........
I Az áramforrás pozitív kivezetését a zsebizzó bármely kivezetéséhez köthetjük.
3. ...........
H Az ampermérőt elágazással kell a fogyasztóhoz kötni.
4. ...........
I Akár feszültséget mérünk, akár áramerősséget, a műszer + kivezetését mindenképpen használnunk
5. ����������
kell a mérés során.
H Az ampermérőt fogyasztó nélkül is beköthetjük az áramkörbe.
6. ...........

A hamis állításokat tedd igazzá!

4. Az ampermérőt elágazás nélkül kell a fogyasztóhoz kötni.
...........................................................................................................................................................................................
6. Az ampermérőt fogyasztó nélkül nem köthetjük be az áramkörbe.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

8. A digitális fényképezőgép működéséhez 2 db 1,5 V-os elem szükséges.

a) Hogyan vannak az elemek összekötve?
..sorosan
.....................................................................................
b) Mekkora feszültségről működik a fényképezőgép?
..3.....................................................................................
V-ról

16
I. Elektromos
alapjelenségek

6. Ellenállás, Ohm törvénye

1. Írd a mennyiségek alá a nevét, majd a betűjelét!

4,5 V 20 mA 1 kΩ 0,5 C 1 perc

feszültség áramerősség ellenállás töltés idő
U I R Q t

2.
Végezd el a következő átváltásokat!
0,4
400 V = ............................... kV 1300
1,3 kΩ = ............................... Ω 250
0,25 A = ............................... mA
680
0,68 A = ............................... mA 0,5
500 Ω = ............................... kΩ 120
2 perc = ............................... sec

3.
Mit nevezünk egy fogyasztó elektromos ellenállásának?
A fogyasztónak az a tulajdonsága, amely megmutatja, hogy adott feszültség esetén mekkora lesz a rajta átfolyó áram
...........................................................................................................................................................................................
erőssége.

Írd le Ohm törvényét szavakkal!
Egy fogyasztón mérhető feszültség és áramerősség között egyenes arányosság van.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................
U
R=
I
Írd le Ohm törvényét betűjelekkel is! .......................................

5. Egy fogyasztó ellenállása 500 Ω. Ennek ismeretében egészítsd ki a következő mondatokat!

1 A erősségű áram fog átfolyni rajta.
Ha egy fogyasztó ellenállása 500 Ω, akkor ha 500 V-ra kapcsoljuk, ................
250 V-ra kapcsoljuk, 0,5A erősségű áram fog átfolyni rajta.
Ha egy fogyasztó ellenállása 500 Ω, akkor ha ..........................
100 V-ra kapcsoljuk, 0,2A erősségű áram fog átfolyni rajta.
Ha egy fogyasztó ellenállása 500 Ω, akkor ha .........................

6. Tedd ki a megfelelő relációs jelet!

U1 > U2 U1 = U2 U1 · 2 > U2 R1 = R2 I1 = I2
I1 = I2 I1 < I2 I1 · 2 > I2 U1 < U2 R1 < R2
R1 > R2 R1 > R2 R1 = R2 I1 < I2 U1 < U2

7. Töltsd ki a táblázatot!

U (V) 230 1,5 18 230 120 4,5 0,48 220

I (A) 2 0,3 0,5 1 2 0,1 0,01 10
R (Ω) 115 5 36 230 60 45 48 22

17
I. Elektromos
alapjelenségek

8. A grafikonok közül melyik felel meg Ohm törvényének? (Jelöld a karikában!)

I I I I

U U U U

9. Írj I vagy H betűt az egyes állítások éle aszerint, hogy igaz vagy hamis állítást tartalmaznak!
I
.............. Adott feszültség mellett az ellenállás határozza meg az átfolyó áram nagyságát.
I
.............. Az ellenállás és a rajta átfolyó áram között állandó feszültség mellett fordított aranyosság áll fenn.
I
.............. Egy berendezés (fogyasztó) ellenállása egy rá jellemző állandó.
H 2 Ω ellenállású az a vezető, amelyen a rákapcsolt 2 V feszültség hátasára 2 A áram folyik át.
..............
I
.............. A jó feszültségmérő ellenállása közel végtelen.

10.
A grafikon különböző feszültségértékekhez tartozó áramerősség-értékeket ábrázol egy adott fogyasztón.
Olvasd le a grafikonról a hiányzó adatokat!
V
14
13 1 2 3 4 5
12
U 5 6 9 10 12
11 (V)
10
9
I 20 24 36 40 48
8
(mA)
7
6 250 Ω
5
Mekkora a fogyasztó ellenállása?..........................
4
3
2
1
0
10 20 30 40 50 60 mA

11.
Egy hajszárító ellenállása 100 Ω. Mekkora erősségű áram folyik át rajta 230 V hálózati feszültség hatására?
R = 30 Ω
U = 230 V

I U 230 V = 7,6A
R 30 Ω

18
I. Elektromos
alapjelenségek

7. Az áram hatásai
1. Az alábbi felsorolás hibás. Keresd meg, majd húzd alá azokat, amelyek nem tartoznak az elektromos áram
hatásai közé!
fénytani, hő, földrajzi, mágneses hatás

2.
Milyen hatása van még a fent felsoroltakon kívül az elektromos áramnak?
..élettani és vegyi
.........................................................................................................................................................................................

3. Helyesek-e így az alábbi megállapítások? Kösd össze a megfelelő félmondatokat úgy, hogy helyes és igaz
állításokat kapjunk!

Az elektromos áram felmelegíti a szomszédos meneteket is.

Feltekert ellenálláshuzal
felmelegíti a vezetőt, amelyen átfolyik.
meneteiből érkező hősugárzás
Az áram bekapcsolását követően a vezeték idővel kihűl.
A vezetékszakasz feszültségmentesítése után a vezető hőmérséklete egy ideig emelkedik.

4.
Írd be a kipontozott helyre annak a berendezésnek a nevét, amelyik nem illik a felsoroltak közé! Válaszodat
indokold!

villanybojler, villanyvasaló, elektromos tűzhely, villanyborotva, mosógép, hősugárzó

villanyborotva
A .................................................... az elektromos áramot NEM
nem illik a többi közé, mert ................................................................................
melegítésre használja
............................................................................................................ .
mágneses
Az elektromos áram mely hatását használja ki a fenti kakukktojás? A(z) ............................................. hatását.

5. Írd a képek alá, hogy működésük az elektromos áram mely hatásán alapul?

vegyi mágneses hő- és mágneses

....................................................... ..................................................... .......................................................

19
I. Elektromos
alapjelenségek

6.
Mi történik galvanizáláskor? Alkoss helyes és igaz mondatokat!
bevonni
A galvanizálás során vékony fémréteggel tudunk tárgyakat .................................................... .
elektrolízis
A galvanizálás tulajdonképpen .................................................... , amelynek során az elektrolitban áramló ionok
semlegesítődnek
az elektródákon .................................................... és kiválnak.
Galvanizáláskor a bevonandó anyag az elektróda, az adott fémet
elektrolit
tartalmazó oldat pedig a(z) .................................................... .

7.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül? Válaszodat indokold!
1. A folyadékba merülő vezetők neve elektróda.
2. Tiszta vízben nincsenek mozgó töltéshordozók.
3. A konyhasó nem vezeti az elektromos áramot.
4. Az áramforrás negatív pólusára kapcsolt elektróda a katód.
5. Az áramforrás pozitív pólusára kapcsolt elektróda az anód.
6. A melegítő eszközökben lévő ellenálláshuzal az áram hatására felmelegszik.
7. Az áramforrás által mozgatott elektronok a fém atomjainak ütköznek.
8. A feszültség alá helyezett ellenálláshuzal megfeszül.
9. Szabadon mozgó, töltött részecskéket tartalmazó folyadékok vezetőként viselkednek.
10. Az elektrolitban áramló ionok az elektródákon semlegesítődnek és kiválnak.

8.
Hamis állítás a(z)....................... a huzal a hőtágulás következtében megnyúlik
számú, mert ............................................................................................................ .

8. Gondolatkísérlet
Kati és Juli fizikaszakkörön kísérleteznek. A feladatuk az, hogy egy ellenálláshuzalt minél gyorsabban
felmelegítsenek. Az ellenálláshuzalon kívül rendelkezésükre áll két rövid vezeték, az áramforrás és egy
ceruza.
Kati az ellenálláshuzalt közvetlenül az áramforráshoz köti, mert szerinte nagyon fontos, hogy az áram
közvetlenül és minél gyorsabban jusson el a felmelegítendő helyre.
Juli először feltekerte a ceruzára az ellenálláshuzalt, majd a két rövid vezeték segítségével az elem
sarkaihoz kapcsolta, mert szerinte az a rövid vezeték úgysem melegszik föl, és nem is akadályozza
az áramot.
Melyiküknek van igaza? Miért?
Julinak van igaza, mert a csavart fűtőszál hamarabb felmelegszik, mivel a menetek egymást is melegítik.
..................................................................................................................................................................................
..................................................................................................................................................................................

20
I. Elektromos
alapjelenségek

Tudáspróba
1.
Vizes padlón elektromos berendezést szerelése miért veszélyesebb, mint száraz padlon?
Mert, fennáll az áramütés veszélye
...........................................................................................................................................................................................

2. Húzd alá a hibákat az alábbi mondatokban, és írd le helyesen a mondatokat!

A töltés jele: T, mértékegysége a coulomb (ejtsd: kulomb) A kulomb jele: K
A töltés jele: Q , mértékegysége a coulomb (ejtsd: kulomb) A kulomb jele: C
...........................................................................................................................................................................................
A fizikának a mozgó elektromos töltésekkel foglakozó fejezete az elektrosztatika.
A fizikának a nyugvó elektromos töltésekkel foglakozó fejezete az elektrosztatika.
...........................................................................................................................................................................................
Porcelánból készült alkatrészek vezetnek az elektromos távvezetékek és tartóoszlopuk között.
Porcelánból készült alkatrészek szigetelnek az elektromos távvezetékek és tartóoszlopuk között.
............................................................................................................................................................................................

3.
Az elektromos áram, a töltés és az idő közötti összefüggést írd le a megfelelő jelek (Q, I, t) felhasználásával!
Q
I=
.......................................................................................
t

4.
Írd le Ohm törvényét az „ellenállás”, „feszültség” és „áramerősség” szavakkal!
A...........................................................................................................................................................................................
fogyasztóra kapcsolt U feszültség egyenesen arányos a fogyasztón átfolyó I áram erősségével.
U
vagy: Az I hányados – adott fogyasztó esetén – állandó, ezt nevezzük ellenállásnak.
...........................................................................................................................................................................................

5.
Végezd el a kijelölt átváltásokat!
1000
1 kV = ................................. V 0,22
220 mV= .................................. V
100
0,1 A = ................................. mA 13 000
13 A = .................................... mA

6.
Húzd alá a megfelelő szavakat!
Egy áramkörben állandó nagyságú feszültség mellett, esetén kétszer akkora ellenállás esetén kétszer – fele
akkora áram folyik.

7.
Egy 100 V méréshatárra beállított műszer mutatója a legnagyobb kitérés egyharmadánál áll.
33,3 V
Mekkora a mért feszültség? ........................................

8.
Igaz–hamis. Írj I vagy H betűt a meghatározás előtti vonalra!
I
................ Az elektromos töltés két féle lehet: pozitív és negatív.
H
................ A profi villanyszerelő szerszámok nyele ötvözött alumínium.
I
................ A vezetőben az átáramlott töltésmennyiség és az áramerősség között egyenes arányosság áll fenn.
H
................ Az ellenállás az áramerősség és a feszültség szorzata.
I
................ Az áramerősség a feszültség és az ellenállás hányadosa.

21
II. Az elektromos áram

1. Az elektromos áram és az emberi szervezet

1. Írd le, miért veszélyesek az alábbi rajzokon látható cselekvések!

........................................... ...........................................

Írj I vagy H betűt az egyes mondatok elé aszerint, hogy igaz vagy hamis állítást tartalmaznak!
I
............. A sós víz jobban vezeti az áramot, mint a tiszta víz.
H
............. A sós víznek nagyobb az ellenállása, mint a tiszta víznek.
H
............. Az áramvezetés mindig veszélyes az emberi szervezet számára.
I
............. Az áramvezetés természetes élettani folyamat az emberi szervezet számára.
I
............. Az emberi test jó elektromos vezető.
I
............. A nedves bőrfelület jobb vezető, mint a száraz.
I
............. Az emberi testben néhány millivolt feszültség mindig jelen van.
H
............. Az áramütés jótékony hatású is lehet: felgyorsítja a sejtek közti információáramlást.
I
............. Az áramütés miatt a test nedveiben kémiai változások is bekövetkezhetnek.
I
............. Az áramütést követően még nem múlik el az életveszély a vérben kialakuló légbuborékok miatt.
I
............. Az egytized milliamper erősségű áram még nem veszélyes.
H
............. Az emberi szervezet számára 50 V feszültség még teljesen veszélytelen.

22
II. Az elektromos áram

3. Gondolkodj és válaszolj!
Baleseti statisztikák alapján tudható, hogy bár áramütés nagyjából egyformán ér fiatal és idős embereket,
halálos áramütést inkább a fiatalok szenvednek. Más szóval: az idősebbek számára kevésbé veszélyes,
ritkábban halálos az áramütés. Mi lehet ennek az oka? Gondolj a test nedvességtartalmára és az ellenállásra!
az idős test már „szárazabb”, nagyobb az ellenállása, így adott feszültség mellett
Azért kevésbé veszélyes, mert.......................................................................................................................................
kisebb áram folyik át rajta
.......................................................................................................................................................................................... .

4. A mellékelt ábrán mindenből kettő van: amivel lehet és amivel nem szabad villanyt szerelni. Kösd össze, hogy
melyik szerszámot vagy eszközt választanád, illetve melyik használatát kerülnéd el!

villanyszerelésre alkalmas

villanyszereléshez veszélyes

5. Kinek van igaza?

Az osztályban arról vitatkoznak, hogy mi a helyes teendő, milyen eszközöket kell és szabad használni áram-
ütés esetén. Pisti szerint a gyorsaság a legfontosabb. Azonnal oda kell ugrani, és elrángatni az áramütöttet
ezzel megszakítva az áramkört. Kati szerint a segítségnyújtó védelme is a fontos, ezért az áramütést okozó
áramkört úgy kell megszakítani, hogy közben a segítségnyújtót ne érhesse baleset. Valamilyen szigetelő
anyaggal: fakanállal, műanyag nyelű szerszámmal kell ellökni a sebesültet az áramforrástól.
Melyiküknek van igaza, és miért?
Katinak van igaza, mert ha puszta kézzel megfogjuk az áramütöttet, mi is az áramkör részeivé válhatunk és minket
...........................................................................................................................................................................................
is áramütés érhet.

Írd be a hiányzó szavakat úgy, hogy a mondat igaz állítást tartalmazzon! Miért kell áramütés esetén minden-
képpen orvost hívni?
légbuborékok
Áramütés esetén mindenképpen orvost kell hívni, mert az áram hatására ......................................................
vérben
keletkezhetnek a(z) .......................................................... szívbe
, melyek a(z) ........................................................... jutva
halált
.................................................... okozhatnak.

23
II. Az elektromos áram

7. Írd a képek mellé, hogy veszélyes vagy veszélytelen jelenetet ábrázolnak-e, indokold a választ!

................................................. ....................................................

8. Egészítsd ki a mondatokat a felsorolt szavakkal! Vigyázz, nincs szükség mindegyikre!

csökkenti, gyorsaság, lassúság, leállítja, növeli, órák, újraindítja, percek, túlélés, veszély
gyorsaság
A hirtelen szívhalál bekövetkeztekor legfontosabb a(z) ...................................................... . A defibrillátor egy
leállítja
pillanatra ............................................... újraindítja
a szívműködést, majd egy újabb lökéssel ............................................. .
percek
Életmentésre sokszor csak ........................................... túlélés
állnak rendelkezésünkre. A(z) ..............................................
csökkenti
esélyeit a késlekedés gyorsan .................................................... .

9.
Jelöld be a helyes választ!
a) Mit vizsgál az EKG? A szív elektromos jelenségeit.
Az Elektromos Közegek Gyakoriságát.
b) Ki fedezte fel a defibrillálást? Egy német fizikus.
Egy dán állatorvos.
c) Mit vizsgál az EEG? Az Emberi Elme Gépesíthetőségét.
Az agy elektromos működését
d) Mit szabályoz a pacemaker? Az agyhullámok intenzitását.
A szívritmust
e) Hogyan működik a szívritmus-szabályozó? Impulzusaival vezérli az izmok összehúzódását
Metronómként mutatja a helyes ritmust

24
II. Az elektromos áram

2. Fogyasztók soros és párhuzamos kapcsolása

1.
Az ábrán látható kapcsolást megrajzoltuk áramköri jelekkel is. Állapítsd meg, hogy melyik számnak melyik
betű felel meg!
1
A
1 F
3 F 2 D
2 3 A
4
E 4
6 D B
B
C 5 C
5 6
E

2.
Egy csillárban 5 izzó található egy áramkörön.
a) Ha az egyik izzó kiég, akkor a többi még világít. Hogyan kötötték be őket?
párhuzamosan
.......................................................................................................................................
b) Mekkora az egyes izzókra eső feszültség?
230 V
.......................................................................................................................................
c) Mit tudhatunk az egyes izzókon átfolyó áram erősségéről?
Ha az izzók egyformák, az átfolyó áram erőssége is azonos.
...........................................................................................................................................................................................

3. Az ábrán látható kapcsolások közül melyik soros, melyik párhuzamos? Írd az ábra alá a kapcsolás nevét!

soros
...................................................................................... párhuzamos
.............................................................................................

25
II. Az elektromos áram

4.
Írd be a táblázat megfelelő helyre az alábbi összefüggéseket!

Ifő = I1 + I2 I = állandó U = állandó

Ufő = U1 + U2 Re < R1, Re < R2 Re = R1 + R2

Soros kapcsolás Párhuzamos kapcsolás

Feszültség Ufő = U1 + U2 U = állandó
Áramerősség I = állandó Ifő = I1 + I2
Ellenállás Re = R1 + R2 Re < R1, Re < R2

5. Készíts egy soros és egy párhuzamos kapcsolási rajzot! Az áramkörben legyen 1 zsebtelep, 2 izzó, 1 kapcsoló,
amely megszakítja az áram útját mind a két izzóban, illetve 2 feszültségmérő műszer, amely az egyes
fogyasztókon mérhető feszültséget méri!

Soros kapcsolás Párhuzamos kapcsolás

6. Vannak olyan csillárok, amelyben az izzók 2 áramkörön vannak, amint azt a kapcsolási rajzon is láthatod.
3+1
a) Hogyan van megosztva a 4 izzó? ..........................................................................................................................
b) Írd a vonalra, mely izzók világítanak a kapcsoló egyes helyzeteiben!

1 1 1 1

2 3 4 2 3 4 2 3 4 2 3 4

2, 3, 4
..................................... 1, 2, 3, 4
........................................ 1
........................................... egyiksem
..........................................

7. Az elektromos eszközöket védeni kell a megengedettnél nagyobb áramerősségtől, ami bajt okozhat. Ezért
építenek a gyártók az elektromos készülékekbe biztosítékokat.
sorosan
a) Hogyan kötik ezt az alkatrészt az elektromos eszközbe? ...................................................................................
A biztosítékon soros kapcsolás esetén ugyanakkora áram halad át, mint a többi alkatrészen.
b) Válaszodat indokold! ..............................................................................................................................................
Ezért ha megnövekedik az áramerősség értéke, ez fog legelőször tönkremenni.
...........................................................................................................................................................................................

26
II. Az elektromos áram

8.
Egy áramkörbe egy 50 Ω és egy 100 Ω ellenállású fogyasztót kötünk egymással párhuzamosan. Melyik állítás
igaz? A helyes állítás betűjelét karikázd be, a hamis állításét húzd át!
a) Az áramkörben az áramerősség az 50 Ω-os fogyasztón nagyobb, mint a 100 Ω ellenállásún.
b) Az áramkörben a feszültség az ellenállások arányában oszlik meg.
c) Az áramkörben az eredő ellenállás 50 Ω-nál nagyobb, de 100 Ω-nál kisebb lesz.
A hamis állítások helyett írd le úgy a mondatot, hogy IGAZ legyen!
b) helyesen: Az áramkörben a feszültség minden ponton ugyanakkora
...........................................................................................................................................................................................
c)...........................................................................................................................................................................................
helyesen: Az áramkörben az eredő ellenállás 50 Ω-nál kisebb lesz.

9.
Párhuzamosan kapcsoltunk 2 ellenállást! Számold ki a hiányzó értékeket!
U0 = 50 V
I1 = 1 A I1
R2 = 25 Ω R1
U 50 V
I2 = ≅2A I2
R2 25 Ω R2
I = I1 + I2 = 1 A + 2 A = 3 A I
U 50 V
R1 = I 3A
= 16,6 Ω
ö
U 50 V U0
Re = = 50 Ω
I2 1A
10.
A karácsonyfák díszítésére használt világítófüzérek régebben 18 darab 65 Ω ellenállású színes izzóból álltak,
amelyeket sorosan kapcsoltak a 230 V-os halózatra.
Azért, hogy 1-1 izzóra kisebb feszültség jusson.
a) Mit gondolsz, miért voltak sorosan kapcsolva? ....................................................................................................
nem
b) Ha az egyik égő kiégett, tudott-e világítani a többi?..................................
c) Számold ki, mekkora volt az izzók eredő ellenállása!
R = 65 Ω, akkor R = 65 Ω • 18 = 1170 Ω
...........................................................................................................................................................................................
1 e

d) Számold ki, mekkora feszültség jutott 1 darab izzóra!

U = 230 V : 18 = 12,7 V
...........................................................................................................................................................................................
e) Mekkora az áramerősség az áramkörben?
U 230 V
I= ≅ 0,2 A
...........................................................................................................................................................................................
R 1170 Ω

11.
Egy 2,4 V feszültségű áramforrásra egy 40 Ω ellenállású fogyasztót kapcsoltunk. Mekkora ellenállású
fogyasztót kell ezzel párhuzamosan kapcsolni a körbe, hogy a főág áramerőssége 100 mA legyen?
U 2,4 V
= = 60 mA
R 40 Ω
A 40 Ω-os ellenálláson átfolyó áram: I = .................................................................... . Ahhoz, hogy a főág

40 mA
áramerőssége 100 mA legyen, a másik mellékágban .......................................................... erősségű áramnak kell

2,4 V
folynia. Ezt az áramot is .............................................................. feszültség hajtja át a fogyasztón, így a szükséges
U 2,4 V
R= = = 60 Ω
ellenállás ..............................................................
I 0,04 A .

27
II. Az elektromos áram

3. Áramforrások

1. Sorolj fel néhány – a háztartásotokban, környezetedben – használatos áramforrást! Gondolj arra, milyen
áramforrásról működnek a szórakoztató elektronikai eszközök, a háztartási gépek, a kerékpárod világítása!
ceruzaelem, zsebszámológép napeleme, telefon akkumulátor, elektromos hálózat (konnektor)
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

2.
Mit nevezünk áramforrásnak?
Az áramkörnek azt az elemét, amely az elektronos áramot fenntartja.
...........................................................................................................................................................................................

3. A képen egy citromelemet tartalmazó áramkört látsz! Sorold fel, milyen

alkatrészekből áll ez a galvánelem!
Ionokat tartalmazó oldat, elektrolit
1. ......................................................................................................................
két különböző fém
2. ......................................................................................................................
vezetékek
3. ......................................................................................................................

4. Kösd össze az áramforrás nevét a megfelelő működési elvvel!

elemek a fény energiáját alakítja elektromos energiává
generátor kémiai folyamatok energiája alakul elektromos energiává
napelemek mozgási energia alakul elektromos energiává

5. A tankönyved segítségével írd a használatban lévő elemfajták alá a nevüket!

ceruzaelem
....................................... 9 V-os elem
....................................... mikroelem
.......................................... laposelem
...........................................

Nézz utána!
6. Nézz utána, hogy a fenti elemeket milyen elektromos eszközökben szokták használni!
ceruzaelem: távirányítós autó, digitális fényképező, elemlámpa
.................................................................................................................................................................................
9 V-os elem: gyerekjátékok, távirányítók
.................................................................................................................................................................................
mikroelem: távirányító, digitális fényképezőgép, vérnyomásmérő, elemlámpa,
.................................................................................................................................................................................
laposelem: kisrádió, zseblámpa
.................................................................................................................................................................................

28
II. Az elektromos áram

7. Hasonlítsd össze az elemeket az akkumulátorral!

Azonos tulajdonságok:
1. Kémiai folyamatok eredményeként szolgáltatnak áramot
...........................................................................................................................................................................................
2. Pozitív és negatív pólusa van, amit feltüntetnek az áramforráson
...........................................................................................................................................................................................
3. Mind a kettő idővel lemerül
...........................................................................................................................................................................................
Különböző tulajdonság:
Az elem egyszer használatos, az akkumulátort fel lehet tölteni.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

8.
A köznapi szóhasználatban a képen látható eszközt elemtöltőnek nevezzük.
Miért helytelen a fizikai szaknyelv szempontjából ez a kifejezés?
Azért helytelen, mert az elemek egyszer használatosak, amit tölteni lehet azt
................................................................................................................................................
akkumulátornak nevezzük.
................................................................................................................................................

9.
Egy fényképezőgép működéséhez 2 darab AAA elem szükséges. Szerinted mit érdemes venni 2 darab AAA
elemet néhány 100 Ft-ért, vagy 2 darab AAA akkumulátort, ami 4-5-ször többe kerül? Válaszodat indokold!
Hosszú távon gondolkodva az akkumulátor éri meg jobban, de ha nincs pénze az embernek, marad a kisebb,
...........................................................................................................................................................................................
egyszeri kiadás.

10. sorosan
a) Hogyan vannak kapcsolva a zseblámpa elemei? .................................................................................................
Az a célja, hogy az elemek feszültsége összeadódjon.
b) Mi a célja az ilyen kapcsolásnak? ..........................................................................................................................

11.
Válaszolj a következő kérdésekre a „növekszik”, „csökken”, „nem változik” kifejezésekkel!
növekszik
a) Mi történik az elem belső ellenállásával használat közben? ..............................................................................
növekszik
b) Mi történik a zsebtelepre kapcsolt áramkor eredő ellenállásával? ....................................................................
csökken
c) Mi történik a zsebtelep feszültségével használat közben? ..................................................................................
csökken
d) Mi történik az áramerősséggel a zsebtelepre kapcsolt áramkörben? ...............................................................

12.
Félresikerült kísérlet
Katiék egy 9 V-os izzót két 4,5 V-os laposelem felhasználásával akartak működtetni. Sajnos a sorbakötés nem
sikerült jól, ugyanis az elemek negatív sarkait kötötték össze, majd a szabadon maradó pozitív sarkok közé
kötötték az izzót. Mi történt? Jelöld a helyes válasz(oka)t!
Nem történt nagy baj. Az izzó kevésbé, de hosszabban világított, az elemek lassabban merültek ki.
Az elemek rövidzárba kerültek, így azonnal tönkrementek. Az izzó csak felvillant.
Az elemek párhuzamosan lettek kötve, az izzó gyengén és csak egy rövid ideig világított.
Az izzó sarkai között nem volt feszültség, ezért nem világított. Az elemek nem merültek le.

29
II. Az elektromos áram

13.
Hogyan lehet meghosszabbítani az elem élettartamát?

1. Az elemeket megfelelően helyezzük be az elektromos eszközbe, követve a jelzéseket, amelyek az elem

pozitív (+) és negatív (−) végének helyes behelyezési irányát mutatják!
2. Tartsuk tisztán az elem érintkezési felületeit!
3. A kimerült elemeket azonnal távolítsuk el az eszközből!
4. Óvjuk az elem élettartamát úgy, hogy kikapcsoljuk az eszközt, mikor nem használjuk!
5. Amikor az eszköz feltehetően hosszú ideig használaton kívül lesz, távolítsuk el belőle az elemeket!
6. Az elemeket hűvös, száraz helyen, szobahőmérsékleten tároljuk.

A fenti szöveg alapján válaszolj a következő kérdésekre!

a) Amikor hazaérünk a nyaralásból, azonnal letöltöttük a képeket a fényképezőgépünkről. Mit nem szabad
elfelejtenünk, mielőtt a helyére tennénk a gépet?
Az elemet kivenni belőle és úgy eltenni a helyére a fényképezőgépet!
...........................................................................................................................................................................................

b) Mire kell odafigyelnünk, ha zseblámpában ki kell cserélnünk az elemeket?

Az új elemeket megfelelő pólusokkal kell egymáshoz illeszteni és a lámpába illeszteni.
...........................................................................................................................................................................................

c) A falióránk késett. Az elemeket kicsit megmozgattuk benne, s most már újra pontosan jár. Mi lehet a
jelenség oka?
Az érintkezési felületet a mozgatás „megtisztította”. Ha lemerült az elem, ez a módszer már nem segít.
...........................................................................................................................................................................................

14.
Írd a következő képek alá, hogy a napelemek milyen felhasználását látod!

parkólóóra számológép működtetése

..űrállomás energiaellátása ..........................................
......................................... számológép működtetése
.......................................... ...........................................

Milyen előnyei vannak a napelemnek, a fenti alkalmazásokban?

A napenergia megújuló energia, tehát nem szennyezi a környezetet.
...........................................................................................................................................................................................
Nem szükséges a lámpát és az paklólóórát a hálózatra kötni, így nem fogyaszt hálózati áramot!
...........................................................................................................................................................................................
Az űrállomás esetében nincs is más energiaforrás a napenergián kívül.
...........................................................................................................................................................................................
A számológép galvánelemet használhatna, de így azt nem kell venni!
...........................................................................................................................................................................................

30
II. Az elektromos áram

4. Elektromos munka és teljesítmény

1.
Írd a mennyiségek alá a nevét és a betűjelét!

0,1 h 50 Ω 1,2 A 3 kWh 230 V 250 kW

idő ellenállás áramerősség energia feszültség teljesítmény
t R I E U P

2.
Végezd el az átváltást!
500
0,5 kWh= .......................... Wh 20
20000 V =.......................... kV 1
3600 Ws= ............................. Wh
2600
2,6 kW= ........................... Watt 300
0,3 A =.......................... mA 0,45
450 mW= ........................... W
0,08
80 mA= ............................. A 0,5
30 perc = ........................ óra 5400
1,5 Wh=........................... Ws

3.
Mit fogyasztanak az elektromos fogyasztók?
A hálózatból felvett energiát.
...........................................................................................................................................................................................

4. Sorold fel, mitől függ az elektromos munka! Milyen arányban van az elektromos munka ezekkel a meny-
nyiségekkel. Kösd össze a megfelelő aránnyal!
a feszültségtől
.......................................................................................
áramerősségtől egyenes arány
.......................................................................................
eltelt időtől fordított arány
.......................................................................................

5. Kösd össze a fizikai mennyiséget a meghatározásának módjával!

a) az elektromos munka és az eltelt idő szorzata

Az elektromos munka b) a teljesítmény és az eltelt idő szorzata
c) a feszültség, az áramerősség és az eltelt idő szorzata
d) az elektromos munka és az eltelt idő hányadosa
A névleges teljesítmény e) a teljesítmény és az eltelt idő hányadosa
f) A feszültség és az áramerősség szorzata

6. a) Egy mosógép teljesítménye fűtés közben 2,5 kW. Mekkora áram folyik át rajta fűtés közben?
U = 230 V
P = 2,5 kW = 2500 W
P W
I= = = 10,87 A
U 230V
b) Miért van minden konyhai és fürdőszobában használatos elektromos eszköznek kettős szigetelése?
Azért, hogy ez az életveszélyesen nagy áram nehogy balesetet, áramütést okozzon!
...........................................................................................................................................................................................

31
II. Az elektromos áram

7.
Egy 5 tagú család havi elektromos energiafogyasztása 620 kWh. Mit gondolsz, miért ebben a mértékegységben
szerepel a villanyszámlán a fogyasztás, és miért nem a joule-t használják?
A joule nagyon kicsi mértékegység, így csupán 1 havi fogyasztás esetén is óriási számokat kapnánk. Jelen esetben
...........................................................................................................................................................................................
620 • 1000 • 3600 = 2 232 000 000. Kisebb számokat egyszerűbb átlátni.
...........................................................................................................................................................................................

8. Egy elektromos eszköznek akkor 1 W a teljesítménye, ha 1 sec alatt 1 J elektromos munkát végez.
Töltsd ki a hiányzó számokat a következő mondatokban!
2
a) Egy elektromos eszköznek akkor 1 W a teljesítménye, ha 2 sec alatt ................. J elektromos munkát végez.
5
b) Egy elektromos eszköznek akkor 1 W a teljesítménye, ha ................. sec alatt 5 J elektromos munkát végez.
3
c) Egy elektromos eszköznek akkor 3 W a teljesítménye, ha 1 sec alatt ................. J elektromos munkát végez.
d) A TV készülék átlagos teljesítménye 80 W. Mit jelent ez az adat?
Ez azt jelenti, hogy 1 sec alatt 80 J elektromos munkát végez.
...........................................................................................................................................................................................
egyenes arányosság
e) Milyen arányosság van a teljesítmény és az elektromos munka között? .....................................
fordított arányosság
f) Milyen arányosság van a teljesítmény és a munkavégzéshez szükséges idő között? ......................................

9.
Írj I vagy H betűt az egyes állítások elé aszerint, hogy igaz vagy hamis állítást tartalmaznak!
H
............... A fogyasztóra a névlegesnél nagyobb feszültséget kapcsolni veszélyes dolog.
H
............... Ha egy 25 W-os izzót és egy 40 W-os izzót azonos ideig működtetünk, ugyanannyit fizetünk érte.
H
............... Elektromos eszköz vásárlásakor csak a termék árát fontos figyelni, a teljesítménye mindegy.
I
............... A háztartási gépek energiaigénye jelentős, fontos szempont az energiatakarékosság.
I
............... A háztartásban a legnagyobb fogyasztók a fűtésre használt villamos berendezések.

10. a) Írd a képek alá a világítóeszközök nevét!

hagyományos izzó
..................................................... kompakt fénycső
....................................................... LED-lámpa
........................................................

b) Írj legalább 3 érvet, hogy miért érdemes LED-izzót vásárolni az asztali lámpádba?
1. Rendkívül energiatakarékos, egy 3 W-os LED-izzó egy 40 W-os hagyományos izzónak felel meg!
...........................................................................................................................................................................................
2. Az élettartama 20-szorosa a hagyományos izzónak, de az ára nem annyiszor több.
...........................................................................................................................................................................................
3. Ha kidobjuk, nem környezetszennyező.
...........................................................................................................................................................................................
4. Jól bírja a ki-be kapcsolgatást.
...........................................................................................................................................................................................

32
II. Az elektromos áram

11.
A kakaót reggelente mikrohullámú sütőben szokták megmelegíteni. Egy pohár kakaó megmelegítése 1,5
percig tart. A mikrohullámú sütő teljesítménye 800 W. Ha egy hónapban a 20 tanítási nap minden reggelén
kakaót melegítesz, mennyi elektromos energiát fogyasztasz, és ez mennyibe kerül?
(1 kWh energia óráként 40 Ft-ba kerül)

t = 1,5 perc = 90 s
P = 800 W
1 kWh 40 Ft
W = P • t = 800 W • 90 s = 72 000 Ws = 20 Wh = 0,02 kWh
Az ára: 40 Ft • 0,02 = 0,8 Ft/nap
20 nap ára: 20 • 0,8 Ft =16 Ft

12. Az egyik zsebszámológép teljesítménye 3 mW, az áramforrás feszültsége 3 V.

a) Mekkora az áramerősség a zsebszámológép főáramkörében?
P = 3 mW = 0,003 W
U=3V

P 0,003 W
I= = = 0,001 A = 1 mA
U 3V

b) Mekkora a zsebszámológép ellenállása?

I = 0,001 A
U=3V

U 3V
R= = = 3000 Ω = 3 kΩ
I 0,001 A

13.
Egy automata mosógép termékleírásában a következő áll:
Energiafogyasztás (mosás) 1.02 kWh/ciklus
Vízfogyasztás 56 liter/ciklus

Mennyibe kerül egy adag ruha kimosása? (A mosószer és az öblítő árát ne vegyük figyelembe!) Ne felejtsd
el, hogy a vízért is fizetnünk kell! Nézz utána, hogy a lakóhelyeden mennyibe kerül 1 m3 víz, és 1 kWh
elektromos energia!
Az energia ára: = 1,02 kWh • 40 Ft = 40,8 Ft
A víz ára: 0,056 • 220 Ft (ez budapesti ár) = 12,32 Ft
Összesen: 53,12 Ft ≅ 53 Ft

33
II. Az elektromos áram

5. A lakás elektromos hálózata

1.
Írd be a táblázat üres oszlopaiba a totóban megszokott 1, 2 vagy X jelet aszerint, hogy mi a helyes válasz
a kérdésre!

1 2 x tipp
1. Hány voltos a legkisebb nagy-
220 kV 230 V 150 kV 1
feszültségű hálózat Magyarországon?
2. Hány volt feszültséget használnak
110 V 220 V 230 V X
általában a háztartásokban?
3. Miben méri a villanyóra az
kW kWh Wh 2
elektromos fogyasztást?
4. A fogyasztók kötése a lakások
párhuzamos soros vegyes 1
elektromos hálózatában
5. Hogyan kell bekötni a védendő
párhuzamosan sorosan földelve 2
hálózatba a kismegszakítót?
6. Mekkora a feszültség a földelés és
0V 115 V 230 V X
a fázis között?
áram-
7. Mikor old le a FI-relé? zárlatkor túlmelegedéskor 2
szökéskor
8. Mit csinál a villanyóra egy újabb egy pillanatra
felgyorsul lelassul 1
fogyasztó bekapcsolásakor? megáll
9. Leggyakrabban miből készülnek a 1
rézből ólomból alumíniumból
villamos vezetékek?

2. Mi történt Jánoséknál?
Jánosék lakása egyik este sötétbe borult, amikor János nővére, Irén vasalni kezdett. − „Semmi baj” – mondta
János, és azonnal a villanyórához sietett, ahol visszakapcsolta a kismegszakítót. Azaz csak kapcsolta volna,
mert az nem maradt bakapcsolva: újra meg újra leoldott. Mi lehetett a probléma oka? Hibázott-e János, és ha
igen: miben? Mit felejtett el?
Hibázott, mert vélhetően a vasaló lett zárlatos, így először azt kell eltávolítani az áramkörből, azaz ki kell húzni
...........................................................................................................................................................................................
a dugóját, és csak utána szabad visszakapcsolni a kismegszakítót.
...........................................................................................................................................................................................

3.
A villanytűzhely és a villanybojler soha nincs ugyanazon az áramkörön. Mit gondolsz miért?
Mind a kettő nagy fogyasztónak számít. Működés közben 10 A körüli áram halad át rajtuk, így a lakásokban található
...........................................................................................................................................................................................
szokásos 16 A-es biztosíték nem bírna el ekkora terhelést.
...........................................................................................................................................................................................

34
II. Az elektromos áram

4. Keresztrejtvény
Ha megfelelően kitöltöd az alábbi keresztrejtvényt, a FI-relé hivatalos nevét kapod meg.
a) A nullavezeték színe. f) Erre szorul hazánk az elektromos energia tekintetében.
b) Az érintésvédelem érdekében építik az áramkörbe. g) Ebben megy a vezeték a falban (védőcső).
c) Kis fogyasztású, állandóan működő háztartási gép. h) A villanyórához kapcsolódó fontos áramköri elem.
d) Az elektromos vezeték másik neve. i) Ilyen a megszakítók kötése az áramkörben.
e) A lakások független áramkörei így vannak kötve. j) Zöld-sárga csíkos vezetékkel van kötve.

V
a) K É K
b) F Ö L D V E Z E T É K
c) H Ű T Ő G É P
d) K Á B E L
e) P Á R H U Z A M O S
f) I M P O R T
V É D Ő C S Ő
h) K I S M E G S Z A K Í T Ó
i) S O R O S
j) F Ö L D E L É S
Ó

5. A szobák áramköre egy 10 A-es kismegszakítóhoz van kötve. Összesen mekkora teljesítményű fogyasztókat
lehet bekötni ebbe az áramkörbe, amelyek még nem okoznak túlterhelést?

U = 230 V
I = 10 A
P = U • I = 230 V • 10 A = 2300 W = 2,3 kW

A tankönyvedben található teljesítménytáblázat alapján számold ki, hogy ha a szobádban lévő elektromos
eszközöket mind bekapcsolnád, túlterhelést okoznál-e!
Itt össze kell adni a szobában lévő elektromos eszközök teljesítményét.
...........................................................................................................................................................................................
Ha ez az érték kisebb 2300 W-nál, akkor nem old le a kismegszakító.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

35
II. Az elektromos áram

6. Írd le az elektromos áram „útját” az elosztóhálózattól a fogyasztóig! Használd az alábbi szavakat! Három
olyan kifejezés van, amelyet kétszer is fel kell használni.

áramvédő-kapcsoló, elektromos energia, FI-relé, fogyasztók, főbiztosíték, kapcsolók, kismegszakítók,

konnektorok, külön, kWh-ban, mérőórán, párhuzamosan

mérőórán
Az elosztóhálózatból érkezve az elektromos áram először a(z) ....................................................... halad
kWh-ban
keresztül. A villanyóra méri és ........................................ elektromos energia
jelzi a lakás ....................................................................
főbiztosíték
felhasználását. A mérőóra része egy ......................................................... . A mérőóra után közvetlenül a(z)
áram-védőkapcsoló FI relé
................................................. , közismertebb nevén a(z) ................................................ van, majd következnek
párhuzamosan
az egymással ......................................... kismegszakítók
kötött .............................................. . A lakásban minden áramkörnek
külön
.......................................... kismegszakítója van. A kismegszakító után jönnek a(z) .............................................. ,
kapcsolók
fogyasztók
majd a(z) ..................................................... kapcsolók
, illetve a konnektorok. A(z) ............................................................ és
fogyasztók
a(z) ..................................................... konnektorok
sorba vannak kötve, a(z) ................................................ pedig egymással
párhuzamosan
és a többi fogyasztóval is ................................................... .

Járj utána!
7. Vannak otthonok, ahol 2 villanyóra van. A 2. óra az olcsóbb un. „éjszakai áram” fogyasztását méri.
Éjszakai áramról működnek általában a fürdőszobai villanybojlerek.
a) Nézz utána az interneten, miért hívják „éjszakainak” ezt az áramot?
Az éjszakai áram más néven különmért, vezérelt tarífatípus. Az éjszakaiáram-szolgáltatás eredetileg
.......................................................................................................................................................................................
az áramfogyasztás kiegyensúlyozására találták ki. Az éjszakai áram bevezetésével oldották meg, hogy a csúcsidőszak
.......................................................................................................................................................................................
és a völgyidőszak fogyasztása közelítsen egymáshoz. Ma már nem kizárólag éjszakai, hanem a nap bármely
.......................................................................................................................................................................................
szakaszában sor kerül az éjszakai áram bekacsolására, de csak a szolgáltató által előre meghatározott 5-6 órás
.......................................................................................................................................................................................
időintervallumokban.
.......................................................................................................................................................................................

b) Miért lehet a bojlerokat erről az áramról működtetni?

Mert a bojlerok nem igényelnek folyamatos energiaellátást.
.......................................................................................................................................................................................
.......................................................................................................................................................................................

8. A hírekben néha hallunk „áramlopásról”. Ilyenkor a fogyasztók tiltott módon, a villanyórát megkerülve csat-
lakoznak az elektromos hálózatra! Írj néhány érvet, miért ne tegye ezt senki!
1. Erkölcstelen dolog nem kifizetni azt, amit elfogyasztunk.
...........................................................................................................................................................................................
2. Az áramütés életveszélyes lehet!
...........................................................................................................................................................................................

36
II. Az elektromos áram

6. Napjaink elektromos eszközei

1. Tudtad-e?
Ha a motor és repülőgépipar is olyan gyorsan fejlődött volna az elmúlt 30 évben, mint számítástechnika
és az elektrotechnika, akkor ma már egy liter benzinnel két óra alatt el tudnánk jutni a Holdra.

Rakd sorba fejlettségük szerint az alábbi technikai eszközöket! (Gondolj arra, hogy a fejlődés időben játszódik
le, azaz az újabb dolgok rendszerint fejlettebbek/modernebbek is.)

a) 3 CD-játszó 1 elektroncsöves rádió 5 okostelefon 4 mp3 lejátszó 2 tranzisztoros rádió

b) 2 síkképcsöves TV 1 elektroncsöves TV 4 LCD TV 5 LED TV 3 plazma TV

c) 1 elektroncső 3 IC 2 tranzisztor

2. Tudtad-e?
A legelső házi számítógépek egyike 1981-ban a ZX-81 nevű személyi számítógép
volt, lord Sinclair találmánya. Ennek memóriája mindössze 1 kilobyte (1 K) volt.
Később megjelent hozzá 16 K-s memóriabővítés, amely kb. cigarettásdoboznyi
méretű volt.

Nézz utána!
a) Nézz utána, milyen kapacitásúak ma a memóriák!
többszáz Gigabájt, pár terrabájt
.......................................................................................................................................................................................

b) Rakd sorba nagyság szerint az alábbi tárolókapacitásokat!

2 G, 16 K, 25 M, 1 T
16 K < 25 M < 2 G < 1 T
.......................................................................................................................................................................................

Nézz utána!
3. Nézz utána, melyik betűszó mit jelent, és állapítsd meg, az autók alább felsorolt kényelmi felszereltségei
közül elektromos szempontból melyik nem illik a többi közé!

ABS, esőérzékelős ablaktörlő, ESP, intelligens indítórendszer, sebességhatároló, sötétben felkap-

csolódó fényszórók, SRS légzsák, tempomat, tolatóradar, távirányítású tanksapka, távvezérelt
központi zár

távirányítású tanksapka
A kakukktojás a(z)................................................................. , mert....................................................................
az nem elektronikus, hanem bowdenes működtetésű.
..................................................................................................................................................................................

37
II. Az elektromos áram

4. a) Napjainkban mely eszközök az elektromos áramkörök fő alkotórészei?

a félvezetők
...........................................................................................................................................................................................
b) Sorolj fel néhány félvezető anyagot! Kezdd a leginkább elterjedttel!
szilícium, germánium, szelén, réz-dioxid, gallium-arzenid, ólom-szulfid
...........................................................................................................................................................................................

5. Írd be a hiányzó szavakat!

hőmérséklettől
A félvezetők ellenállása igencsak függ a(z) ..................................................................... .
áramvezetési
Szennyezéssel módosíthatóak a félvezetők ................................................................... tulajdonságai.
különböző
A félvezető eszközök .......................................................... vezetési tulajdonságú, szendvicsszerűen felépített
félvezető
........................................................... rétegekből állnak.
dióda
A legegyszerűbb félvezető áramköri elem a ........................................................... .
szelephez
Működését tekintve leginkább egy ............................................................... hasonlít, amely egyik irányban
engedi
........................................................... az áramot folyni, azaz vezetőként viselkedik, másik irányban viszont
szakadásként
................................................. , azaz ..................................
nem engedi
............................................. folyni az áramot.

6. Kapcsold össze az egyes diódák nevét, jellemzőit és felhasználási területeiket!

alacsony feszültségen fordított polaritás

fotodióda
működő fényforrás elleni védelem

változó áram fényvédők, alkonykapcsolók

egyszerű dióda
egyenirányítására központi eleme

fénykibocsáltó dióda fény hatására vezetővé válik energiatakarékos fényforrás

7. Végezd el az átváltásokat!
A mára már mindennapossá vált számítástechnikai berendezések a kettes számrendszeren alapulnak,
mely csak a nullákat és az egyeseket ismeri. Áramköri analógiával: az áram vagy folyik, vagy nem. A kettes
számrendszer megjelenik a tárolókapacitásoknál is, ahol a kettő hatványai szerint bővülnek a memóriák.
Ennek megfelelően a „váltószám” sem pontosan 1000 – ahogy azt korábban a fizikában megszokhattuk –,
hanem 210, azaz 1024. Így 1 megabyte 1024 kilobyte-tal egyenlő. (1 MB = 1024 kB; 1 GB = 1024 MB és
1 TB = 1024 GB). Ennek ismeretében végezd el az átváltásokat!
Segítségül megadtuk az első sort.
6 GB = 6 ∙ 1024 MB = 6 ∙ 1024 ∙ 1024 kB
GB
2 TB = 2 ∙ 1024 ................... 2
= ................... 1024
∙ ................... MB
∙ 1024 ...................
5 GB
................... kB
= 5 ∙ 1024 MB = 5 ∙ 1024 ∙ 1024 ...................
80 · 1024 · 1024
80 GB = .................................................... kB

38
II. Az elektromos áram

8. Elég lesz a memória?

István telefonjának memóriája 2 GB. Elég sok zenét szokott rátölteni, így a legutóbbi ellenőrzés azt mutatta,
hogy a szabad tárhely már csak 2355 kB. Barátja ajánlott neki egy jó albumot, ami 2,3 MB nagyságú. Felfér-e
István telefonjára az új album?
Nem, mert 2,3 · 1024 = 2355,2 > 2355
...........................................................................................................................................................................................

9. Mekkora egy zeneszám?

Orsolya telefonján 128 zeneszám van. A zenéket tartalmazó mappa mérete 924 MB. Átlagosan hány kilobájt
egy-egy zeneszám Orsi telefonján, ha a mappa önmagában nem foglal el helyet?
1024
924 MB = 924 · 1024 kB → 924 · = 7392 kB, tehát átlagosan 7392 kB egy-egy zeneszám
128
...........................................................................................................................................................................................

10.
Írj I vagy H betűt az egyes mondatok elé aszerint, hogy igaz vagy hamis állítást tartalmaznak!
H Az áramkörökkel, áramköri eszközökkel átfogóan a pirotechnika tudománya foglalkozik.
............
H Az okos áramkörökben egészen kicsi feszültségek is nagy áramot gerjesztenek.
............
I A gépkocsi esőérzékelős ablaktörlője elektronikus áramkör által működtetett rendszer.
............
I A félvezetők vezetőképessége a fémek és a szigetelők között van.
............
H A szilícium híresen jó vezető.
............
H A germánium kiváló szigetelő.
............
I A félvezetők ellenállása függ a hőmérséklettől.
............
I A napelemek a jövő lehetséges fontos áramforrásai.
............
H Egy 50 W-os LED megfelelhet akár egy 5 W-os izzónak is.
............
I A tranzisztor három kivezetése az emitter, a bázis és a kollektor.
............
H A számítógép processzorai mára elérték teljesítőképességük határát.
............
I Az IC-k millió és millió tranzisztor bonyolult együttesének felelnek meg.
............
H A számítástechnikában már mindent felfedeztek, amit csak lehet.
............
I A háztartási gépek egyre nagyobb részében van jelen az elektronika.
............

Nézz utána!
11. a) Manapság nagyon sok mindenre rámondják, hogy „intelligens”, illetve „okos”. Okos a telefon,
intelligens a hűtőszekrény és a mosógép is. Nézz utána, mit jelent az egyes gépeknél az „intelligens”
kifejezés!
..Bármilyen megoldás jó lehet, ami az adaptivitásra, szabályozásra utal.
...............................................................................................................................................................................
b) A mi fogalmaink szerint, lehet-e egy mosópor is intelligens? Miért?
Nem, mert nincs meg a bemenet-jelfeldolgozás-kimenet hármas, nem adaptív, nem öntanuló és nem „változtat”
.................................................................................................................................................................................
a viselkedésén.

39
II. Az elektromos áram

Tudáspróba
1.
Húzd alá a hibákat az alábbi mondatokban, és írd le helyesen a mondatokat!
a) A feszültség jele az I, mértékegysége az amper, az amper jele az A.
..Az áramerősség jele az I, mértékegysége az amper, az amper jele az A.
.........................................................................................................................................................................................
b) Az elektromos fogyasztó az áramforrásból munkát vesz fel.
..Az elektromos fogyasztó az áramforrásból energiát vesz fel.
.........................................................................................................................................................................................

2.
a) Írd le, hogy mivel egyenlő az áramforrásból felvett energia! Használd a feszültség, áramerősség, idő szavakat!
..Az áramforrásból felvett energia, a feszültség, az áramerősség és az eltelt idő szorzata.
.........................................................................................................................................................................................

b) Írd le mértékegységekkel a fogyasztó elektromos teljesítménye, a kivezetésein mért feszültség és a rajta

átfolyó áramerősség összefüggéseit!
1 watt (W) 1 volt (V)
....................... = ....................... . 1 amper (A)

3.
Írj I vagy H betűt az egyes mondatok elé aszerint, hogy igaz vagy hamis állítást tartalmaznak! (Azonos
nagyságú, párhuzamosan kötött két ellenállás esetén az egyes ellenállások fele, ellenállás esetén harmada
az eredő ellenállás.)
H
................ Két darab 40 Ω-os ellenállás eredője lehet 40 Ω.
I
................ Három darab 90 Ω-os ellenállás eredője lehet 30 Ω.
I
................ Két darab 15 Ω-os ellenállás eredője lehet 30 Ω.
I
................ Három darab 25 Ω-os ellenállás eredője lehet 75 Ω.
H
................ Két darab 60 Ω-os ellenállás eredője lehet 160 Ω.
H
................ Három darab 80 Ω-os ellenállás eredője lehet 180 Ω.

4.
Tanulmányozd figyelmesen az alábbi ábrát, majd válaszolj a kérdésekre!
a) Mekkora az R1 ellenállás értéke, ha tudjuk, hogy I1
a rajzon látható teljes kapcsolás eredője Re = 150 Ω, R1
I
és R2= R3 = 100 Ω? R3
100 Ω I2
R1= ............................. R2

b) Mekkora a teljes kapcsolás eredő ellenállása, ha R1 = R2 = 50 Ω és R3 = 75 Ω ?

100 Ω
Re = ...........................

5.
Számítsd ki, mennyivel nő a villanyszámla értéke egy év alatt, ha a villanyvasalót vasalásonként 15 perccel előbb
kapcsoljuk be, és a vasalás után 5 perccel kapcsoljuk ki, azaz feleslegesen marad bekapcsolva! A villanyvasaló
teljesítménye 1,8 kW, és minden hónapban ötször használjuk! 1 kWh villamos energia ára 40 Ft.
1
t= 20 perc = 1 h W = P · t = 1,8 kW · h = 0,6 kWh
3 3
P = 1,8 kW Ezért fizetendő összeg: 0,6 kWh · 40 Ft/kWh = 24 Ft

40
III. Elektromágneses
indukció

1. Állandó mágnesek, mágneses mező

1. Mit nevezünk permanens mágnesnek, milyen tulajdonsága van?
Az állandó mágneseket nevezzük permanens mágneseknek. Egyik legfőbb tulajdonságuk, hogy mágneses hatásukat
...........................................................................................................................................................................................
hosszú ideig megőrzik.
...........................................................................................................................................................................................

2. Egészítsd ki a következő mondatokat!

pólusa
A mágnesrúdnak két ............................................................................ van.
ellentétes
A(z) ................................................................... pólusok vonzzák egymást.
azonos
A(z) ............................................................................... pólusok taszítják egymást.
nem létezik
Egypólusú mágnes.................................................................................... .
pólusainál
A mágneses hatás a mágnes ....................................................................................... a legerősebb.
közepénél
A mágnesrúd ............................................................................. mágneses hatást nem érzékelünk.

3. A következő ábrán rajzold be a mágneses mező erővonalait, jelöld nyíllal az erővonalak irányát!

4. Pótold a hiányzó szavakat!

északi
Az iránytű északi pólusa mindig ...........................................
irányba áll be. Abból, hogy a különböző mágneses pólusok
vonzzák
..................................................... egymást, valamint az iránytű
északi
............................................................... pólusa északi irányba
mutat, az következik, hogy a Föld déli mágneses pólusa a föld-
északi
rajzi ................................................ sarok közelében van. A Föld
mágneses pólusainak a helye nem esik pontosan egybe a(z)
földrajzi
........................................................ pólusokkal.

Nézz utána!
5. A következő anyagok közül, melyekből készíthető állandó mágnes?
alumínium acél réz lágyvas kobalt cink nikkel

41
III. Elektromágneses
indukció

6.
Ismertesd az iránytű felépítését!
Az iránytű egy tengellyel rögzített kis méretű mágnes, amely az észak-déli irányt jelzi. Zárt tokban van elhelyezve.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

7. Milyen anyagból készíthetik az iránytű házát, és miért?

Általában műanyagból, de bármi megfelel, amit a mágnes nem vonz és nem mágneseződik!
...........................................................................................................................................................................................
De például a vas nem felel meg , mert befolyásolja az iránytű mozgását.
...........................................................................................................................................................................................

8. A következő képen látható, ún. csipogó mágnesek arról a hangról kapták a nevüket, amelyet aközben hallunk,
miközben az egymás közelében elhelyezett vagy feldobott mágnesek egymáshoz tapadnak. Hol lehetnek
a mágnesek pólusai? Indokold meg, miért adnak ki hangot összetapadás közben!
..Az ábrán látható, hogy a pólusok a mágnes egymáshoz legközelebb
............................................................................................................
..eső, két átellenes pontjában vannak. Feldobáskor, egymáshoz tapadás
............................................................................................................
..közben nem a pólusok találkoznak azonnal, a mágnesek egymáson
............................................................................................................
..billegnek, elcsúsznak.
............................................................................................................
..............................................................................................................

9. Magyarázd meg, hogy mit szemléltet a kép!

Az ábrán látható műanyag lapban kis üregek vannak, melyek
..............................................................................................................
mindegyikében egy kis vastű található. A mágnesrúdra helyezve
..............................................................................................................
ezek iránytűként viselkednek, és a mágneses mező erővonalainak
..............................................................................................................
az irányába állnak be.

10. Nikola Tesla Magyarországon is járt. Nézz utána, hogy kivel dolgozott együtt, és sorold fel néhány
találmányát!
Budapesten Puskás Tivadarral dolgozott a budapesti telefonközpont átadásán. Saját elmondása alapján itt jött rá
.................................................................................................................................................................................
a váltóáramú villanymotor működési elvére. Találmányai pl.: generátor, ívfénylámpa, napenergia-erőmű,
.................................................................................................................................................................................
rádió stb.

42
III. Elektromágneses
indukció

2. Az elektromos áram mágneses hatása

1. Nevezz meg legalább 5 olyan eszközt, amelyben elektromágnes található!
Csengő, kapunyitó, teheremelő mágnes, automata biztosíték, mikrofon, hangszóró
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

2. Magyarázd el, hogy miért erősíti a vasmag az elektromágnes hatását!

..A vasmagban levő parányi mágnesek a tekercs mágneses tere hatására rendeződnek, és a vasmag maga is mágnessé
.........................................................................................................................................................................................
..válik.

3. Két tekercset az ábrán látható módon úgy függesztettünk fel, hogy a farúd megakadályozza az elfordulá-
sukat. Mi történik, ha a tekercsekbe áramot vezetünk?
Az áramirányoktól függően ...........................................
a két tekercs vagy közeledik egymáshoz, vagy távolodik
............................................................................................
egymástól, mivel a tekercsek elektromágnesként
............................................................................................
viselkednek, amelyek vonzzák vagy taszítják egymást.
............................................................................................
............................................................................................
............................................................................................
............................................................................................

4. Egészítsd ki a következő mondatokat!

Ha egy korábban felmágnesezett borotvapengét
egy pohár víz felszínére fektetünk, akkor a
iránytűként
penge ...................................... fog viselkedik, tehát
észak-déli
beáll .............................................................. irányba.
Ha ebben a helyzetben az ábrának megfelelő
irányban áramvezetőt tartunk a penge fölé,
kitér
akkor a(z) .................................................... eredeti irányából. Az erősebb áram jobban kitéríti az „iránytűt”.
mágneses hatása
Mindebből arra következtetünk, hogy az elektromos áramnak ...................................................... van. Fordított
is fordított
áramirány esetén a penge kitérése ............................................................... irányú. A penge és az áramvezető
gyengébb
közti nagyobb távolság esetén a kitérítő hatás ....................................................... . Az áramvezető mágneses
csökken
terének az erőssége a vezetőtől távolodva ........................................................... .

43
III. Elektromágneses
indukció

5.
A képen egy egyenáramú villanymotor modelljét láthatjuk. Írd le, hogy az egyes részeket milyen sorszámmal
jelöltük, és ezeknek mi a szerepe a motor működésében!

3 3

4
2

Szénkefék: 3.
A villanymotor forgórésze ezeken keresztül kapja az áramot.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................
Kommutátor: 4.
Amikor a forgó tekercs átlendül a holtponton, megfordítja az áram irányát, így a tekercs nem visszafelé indul, hanem
...........................................................................................................................................................................................
tovább fordul.

Állandó mágnes: 1.
Ez biztosítja a mágneses mezőt, ami forgásba hozza a forgó részt.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................
Vasmagos tekercs: 2.
Ez a villanymotor forgó része, ami áram hatására elektromágnesként működik.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

6.
A ti háztartásotokban melyek azok az eszközök, amelyben villanymotor található? Írj minél többet!
hajszárító, konyhai robotgép, számítógép, ventilátor, porszívó, klímaberendezés, fűnyíró, fúró és egyéb elektromos
...........................................................................................................................................................................................
szerszámok stb.

44
III. Elektromágneses
indukció

3. Mozgási indukció, váltakozó feszültség létrehozása

1. Egészítsd ki a következő mondatokat!
Ha egy tekercs belsejében egy mágnest mozgatunk, akkor a tekercs kivezetései között
feszültség
..................................................... indukálódik.
feszültség
Ha a tekercs kivezetéseit összekötjük egy vezetővel, akkor az indukált ............................................. indukált
áramot hoz létre.
irányától
Az indukált áram iránya függ a mágnes mozgásának a(z) ........................................................... .
menetszámától
Az indukált feszültség nagysága függ a tekercs .............................................................................. és a mágnes
sebességétől
mozgásnak ................................................................................... . Azokban a pillanatokban, amikor a mágnes
mozgásának iránya megváltozik, az indukált feszültség értéke ...........................................................
nulla .
elektromágnessé
Az indukált áram következtében a tekercs ........................................................ válik, amely a mágnest betolás-
taszítani
kor ................................................................... vonzani
, kihúzáskor .......................................................................... fogja. Ez
Lenz
.................................................... törvénye.

2. Kísérlet
Forgassunk egy tekercset egy állandó mágnes pólusai között. A tekercs végeire kapcsoljunk nagy érzé-
kenységű, középállású feszültségmérő műszert! Írd le, hogy mit tapasztalunk!
A műszer hol az egyik, hol a másik irányba tér ki, a mutató a két szélső helyzet között fog ingadozni. Váltakozó feszültség
.......................................................................................................................................................................................
indukálódik.

3. A következő ábrán egy vezető keretet forgatunk állandó mágnes pólusai között. Mit mondhatunk el
az indukált feszültség nagyságáról az egyes esetekben?

a) b)

45
III. Elektromágneses
indukció

a)
Az indukált feszültség nagysága a(z) .......................esetben a keret síkja
lesz maximális, mert ekkor.......................................
párhuzamos az erővonalakkal.
...........................................................................................................................................................................................
b) a keret síkja
Az indukált feszültség értéke a(z) ............................. esetben nulla, mert ekkor .....................................................
merőleges az erővonalakra.
...........................................................................................................................................................................................

4.
Írj három példát a mindennapi életből, ahol az indukció jelenségét alkalmazzák!
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

5. Nevezd meg a generátor két fő részét, majd írd le, mi a szerepük!

Forgórész: egyenárammal gerjesztett elektromágnes, ez hozza létre a változó mágneses mezőt
...........................................................................................................................................................................................
Állórész: sokmenetű vasmagos tekercs, ebben indukálódik a váltakozó feszültség
...........................................................................................................................................................................................
.......................................................................................................................................................................................... .

6.
A következő képen egy kerékpár hagyományos áramfejlesztőjét láthatjuk. Ebben a forgórész az állandó
mágnes, és az állórész tekercsében indukálódik a feszültség.
a) Milyen feszültséget állít elő?
..Váltakozó feszültséget állít elő
....................................................................................
......................................................................................
......................................................................................

b) Milyen lesz a kerékpár lámpájának a fénye, ha bekapcsolt világításnál lassan toljuk?

Tolás közben a lámpa fénye hol erősebb, hol gyengébb lesz olykor pedig teljesen el is sötétedik.
...........................................................................................................................................................................................
Tehát a lámpa periódikusan változó erősségű fényt ad.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

c) Miért nem észleljük ezt a jelenséget, ha gyorsan megyünk a kerékpárral?

Olyan gyorsan váltakozik a lámpa fényereje, hogy a szemünk már nem képes követni.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

46
III. Elektromágneses
indukció

Hallottál róla?
A kerékpár dinamójából csak egy vezeték indul az izzólámpához, az áramkör a kerékpár vázán keresztül
záródik. Ehhez az ábrán látható kis csavar meghúzásával fel kell sérteni a váz festését, hogy a fémes érintkezés
meglegyen!

7. Vajon miért láthatunk egyre kevesebb kerékpáron ilyen dinamót? Sorold fel a hátrányait és az előnyeit, és írd
le, hogy mit használhatunk helyette!
Nehéz, és a dörzskerék forgatása nagy erőkifejtést igényel, így hosszú távon fárasztó. Előnye, hogy erős a fénye, nagy
...........................................................................................................................................................................................
területet világít meg, és nem merül le benne az elem. Napjainkban elemes lámpát vagy agydinamót használunk
...........................................................................................................................................................................................
helyette.

8. Gondolkozz!
Újabban a kerékpár dinamóját az első agyba építik
be. Vajon többleterőt kell-e kifejteni a kerékpár
hajtásához világítás közben? Ha igen, akkor miért?
Igen, Lenz törvénye értelmében a mozgási indukció
.......................................................................................
miatt többletmunkát kell végezni, de ez csupán
.......................................................................................
töredéke a dörzskerekes dinamó esetén kifejtendő
.......................................................................................
erőnek.

Ahhoz, hogy a képen látható lámpa világítson, időnként előre-hátra mozgatva meg kell rázni. Vajon mi van
a belsejében? Hogyan termeli a lámpa a világításhoz szükséges energiát?
A lámpa rázásakor egy mágnes mozog előre-hátra egy
......................................................................................
tekercs belsejében, amelyben a mozgás következtében
......................................................................................
feszültség indukálódik.

10. Tudod–e?
Utcán elvégzendő munkálatokhoz, illetve olyan építkezéseken, ahol
nincs még bevezetve az áram, benzinmotorral működő áramfejlesztőt,
úgynevezett aggregátort használnak.

47
III. Elektromágneses
indukció

4. Váltakozó feszültség, váltakozó áram

1. Töltsd ki a következő táblázat hiányzó rovatait!

A fizikai mennyiség neve Jele Mértékegysége

periódusidő T s
frekvencia f 1/s
feszültség U V
áramerősség I A
teljesítmény P W
ellenállás R Ω

2. Egy váltakozó áramú generátor forgórésze 12 s alatt 600 fordulatot tesz meg. Mekkora az előállított váltakozó
feszültség frekvenciája, illetve periódusideje?

600 1
f= = 50
12s s
(12s)
T= = 0,02s
600

3. Írd le képlettel, hogy milyen összefüggés van a váltakozó feszültség és a váltakozó áram következő mennyi-
ségei között!
U = 0,7 ∙ U
a) maximális feszültség és effektív feszültség: ............................................................................................................
eff max

I = 0,7 ∙ I
b) maximális áramerősség és effektív áramerősség: ..................................................................................................
eff max

U =I ∙R
c) maximális feszültség és maximális áramerősség: ..................................................................................................
max max

U =I ∙R
d) effektív feszültség és effektív áramerősség:.............................................................................................................
eff eff

4. Az előző feladatban leírt összefüggés alapján töltsd ki az alábbi táblázatot!

Maximális Maximális Effektív feszültség Effektív Ellenállás (Ω)

feszültség (V) áramerősség (A) (V) áramerősség (A)
300 10 210 7 30
250 2,5 175 1,75 100
28,57 2,857 20 2 10
57,14 3,81 40 2,67 15
50 2,5 35 1,75 20
100 7,14 70 5 14

48
III. Elektromágneses
indukció

5. Olvasd le, mekkora effektív feszültséget mutat

az ábrán látható váltakozó áramú feszültségmérő
műszer!
Kb. 5,6 V
...................................................................................

6. a) Olvasd le a következő feszültség–idő

grafikonról a váltakozó feszültség maximális U (V)
értékét és periódusidejét!
40 V
Maximális feszültség: .........................
0,4 s
Periódusidő: ...........................
10

0,1 t (s)

b) Kapcsoljuk ezt a feszültséget 50 Ω-os ellenállásra! Rajzold meg az áramerősség–idő grafikont!

I (A)

0,5

0,2
0,1 0,2 0,3 0,4 t (s)

7.
Egy 49 V effektív feszültségű, 10 Hz frekvenciájú váltakozó áramú feszültségforrásra 35 Ω-os ellenállást
kapcsolunk. Rajzold meg a feszültség–idő és az áramerősség-idő grafikont!
I (A) U (V)

1 10

0,05 0,1 t (s) 0,05 0,1 t (s)

49
III. Elektromágneses
indukció

8.
Az elektromos teljesítményt és az elektromos munkavégzést váltakozó áram esetén ugyanazzal a képlettel
számoljuk ki, mint az egyenáram esetén, csak a számoláshoz az effektív értékeket használjuk.
a) Egészítsd ki az összefüggéseket!
U I U I t
P = ...............
eff . .................
eff , W = ...............
eff ∙ ...............
eff ∙ ..............

b) Töltsd ki a következő táblázatot!

Effektív Effektív Ellenállás Teljesítmény Elektromos

feszültség áramerősség (Ω) (W) Idő munkavégzés
(V) (A) (J)
230 10 23 2300 0,5 h 4 140 000
230 4,6 50 1058 40 perc 2 539 200
400 4 100 1600 20 s 32 000
500 8 62,5 4000 2 nap 691 200 000
230 2,3 100 529 10 perc 317 400
480 12 40 5760 0,5 nap 248 832 000

9. A háztartásokban az elektromos fogyasztást nem J-ban, hanem kWh-ban mérik. Add meg az átváltást
közöttük!
3 600 000
1 kWh = ..................................... J 0,000000278
1 J = ............................... kWh

Nézz utána!
10. Nézz utána, hogy mennyit kell fizetni 1 kWh elektromos energiáért! Számítsd ki, hogy mennyibe kerül
a következő fogyasztók működtetése!
40
1 kWh fogyasztás ........................ Ft-ba kerül, ezért:

Fogyasztó Teljesítmény Idő Fogyasztás Fizetendő

hősugárzó 1,5 kW 24 óra 36 kWh 1440 Ft
vasaló 2,2 kW 30 perc 1,1 kWh 44 Ft
izzó 60 W 12 óra 0,72 kWh 29 Ft
hajszárító 1,8 kW 10 perc 0,3 kWh 12 Ft
fűnyíró 1300 W 90 perc 1,95 kWh 78 Ft
telefontöltő 3,5 W 8 óra 0,028 kWh 1,12 Ft
televízió 34 W 8 óra 0,272 kWh 11 Ft

11.
Lehet-e váltakozó árammal elektromágnest működtetni? Válaszodat indokold!
Igen, mert annak ellenére, hogy az elektromágnes pólusai állandóan felcserélődnek, a vasat vonzani fogja.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

50
III. Elektromágneses
indukció

5. Nyugalmi indukció, transzformátor

1.
Egészítsd ki a következő mondatokat!
változó
Ha egy tekercset ....................................................... mágneses mezőbe helyezünk, akkor a tekercs végei között
feszültség
....................................................... indukálódik.
nyugalmi
Ezt a jelenséget ....................................................... indukciónak nevezzük.
tekercs
Nyugalmi indukció esetén a változó mágneses mezőt egy másik ....................................................... segítségével
hozzuk létre.
transzformátor
A(z) ....................................................... egy a nyugalmi indukció elvén működő eszköz.
primer
A transzformátornak azt a tekercsét, amelyik a változó mágneses mezőt létrehozza, ....................................
tekercsnek nevezzük.
szekunder
A transzformátornak azt a tekercsét, amelyikben a feszültség indukálódik, .......................................................
tekercsnek nevezzük.
Faraday
Az elektromágneses indukció törvényét ....................................................... fedezte fel.

2.
Indukálódik-e feszültség, ha a primer kör folyamatosan be van kapcsolva, és egyenáram folyik benne?
Nem, mert nincs változó mágneses mező.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

3.
. Egészítsd ki a következő mondatokat!
A transzformátor egy közös, zárt .......................................................................................
vasmagon elhelyezett két
tekercs
....................................................... -ből áll.
primer
Ha az elsődleges (..................................................... váltakozó
) terkercsre ....................................................... feszültséget
kapcsolunk, akkor a másodlagos (........................................................................
szekunder ) tekercsben feszültség
indukálódik
....................................................... .

4.
. Fogalmazd meg, hogy milyen összefüggés van a transzformátor primer és szekunder tekercsének
menetszáma, valamint a primer és szekunder oldali feszültségek között! Írd le az összefüggést képlettel is!
A primer és szekunder tekercsek menetszámainak aránya megegyezik a primer és szekunder feszültségek
...........................................................................................................................................................................................
Np Up
arányával: N U . =
...........................................................................................................................................................................................
sz sz

51
III. Elektromágneses
indukció

5. Töltsd ki a következő táblázatot az előző feladatban felírt összefüggés alapján!

Primer feszültség (Up) Szekunder feszültség (Usz) Primer menetszám (Nsz) Szekunder menetszám (Nsz)
230 V 76,67 V 1500 500
300 V 100 V 1500 500
72 V 24 V 1500 500
150 V 50 V 1500 500
600 V 400 V 3000 2000
600 V 400 V 1800 1200
600 V 400 V 3600 2400
600 V 400 V 1500 1000

Hallottál róla?
A nyugalmi indukció létezését hallani is lehet, amikor egy
nagy teljesítményű erősítőre kapcsolt rádiót vagy CD-lejátszót
be-, illetve kikapcsolunk, ugyanis a hangszóróban sokmenetű,
vasmagos tekercs van, amelyben az ilyenkor indukálódó
feszültség egy erős pukkanó hangot okoz. Ezt elkerülhetjük, ha
kikapcsolás előtt lehalkítjuk az erősítőt.

6. A transzformátor feltalálói

A Magyarországra bevándorolt Ganz Ábrahám 1844-ben vasöntödét alapított, amely rövidesen Magyarország
legjelentősebb gépgyára lett. Ganz halála után a gyár vezetését Mechwart András mérnök vette át. 1878-
ban létrehozta a gyár villamos osztályát, amelynek vezetésével a 25 éves Zipernowsky Károlyt bízta meg.
Zipernowsky rövidesen a váltakozó árammal kezdett foglalkozni. Ez merész kezdeményezés volt, mert
a váltakozó áramot akkor gyakorlati célokra alkalmatlannak tartották. 1882-ben Déri Miksa, majd 1883-ban
Bláthy Ottó Titusz is Zipernowsky munkatársa lett. Az 1880-as években előtérbe került az energiaelosztás
problémája. Az akkor szokásos 110 V-os egyenárammal a vezetékek vesztesége miatt csupán 600-700 m-es
körzetet lehetett villamos energiával ellátni. Tudták, hogy az egyenáram feszültsége egyszerű eszközökkel nem
alakítható át, ezért a Ganz-gyár mérnökei a váltóáram használatát tartották célravezetőnek A transzformátort
Bláthy javaslatára készítették zárt vasmaggal. A primer és szekunder tekercsek párhuzamos kapcsolása
Zipernowsky érdeme. A méréseket és próbákat Déri Miksa végezte. Közös munkájuk eredményeképpen
született meg tehát az elektrotechnika egyik legfontosabb találmánya, a zárt vasmagú transzformátor.
(Forrás: Zombory László, Magyar Szabadalmi Hivatal nyomán)

Jelöld azokat a mondatokat, amelyek a szöveg alapján igaz állításokat tartalmaznak!

a) Zipernowsky Károly 1844-ben alapította a Ganz néven ismertté vált gépgyárat.
b) Mechwart András mérnök Déri Miksát is felvette Zipernowsky Károly mellé a villamos osztályra.

c) Akkoriban 110 V-os váltakozó feszültséget használtak.
d) Az ekkor használt feszültséget csak 600-700 m-re lehetett gazdaságosan szállítani.
e) A transzformátor tesztelésében elsősorban Déri Miksa jeleskedett.
f) Mivel az egyenáram feszültségét átalakíthatónak tartották, a váltóáram használatát elvetették.

52
III. Elektromágneses
indukció

6. Elektromos fogyasztók

Nézz utána!
1. Nézz utána, hogy lakóhelyedtől milyen messze található a legközelebbi transzformátorház!
Figyeld meg, hogy milyen tábla van elhelyezve a transzformátorház ajtaján!
.........................................................................................................................
.........................................................................................................................
.........................................................................................................................
.........................................................................................................................

2.
Fogalmazd meg, hogy milyen összefüggés van a transzformátor primer és szekunder tekercsének menet-
száma a primer és szekunder oldali áramerősségek között! Írd le az összefüggést képlettel is!
A primer és szekunder tekercsek menetszámai fordítottan arányosak a primer és szekunder áramerősségekkel.
...........................................................................................................................................................................................
Np I

= sz
N sz Ip

Töltsd ki a következő táblázatot az előző feladatban felírt összefüggés alapján!

Primer áramerősség Szekunder áramerősség Primer menetszám Szekunder menetszám

(Ip) (Isz) (Np) (Nsz)
3A 4A 1600 1200
9A 12 A 1600 1200
6A 8A 1600 1200
11,25 A 15 A 1600 1200
3,5 A 5A 700 490
3,5 A 5A 900 630
3,5 A 5A 2000 1400
3,5 A 5A 3000 2100

4.
Ideális, vagyis veszteségmentes transzformátorról akkor beszélünk, ha a primer és a szekunder oldali
teljesítmény
..................................................................... megegyezik.
Minél kisebb ellenállást kapcsolunk a szekunder oldalra, annál nagyobb lesz a szekunder kör
áramerőssége
............................................................. . A szekunder kör áramerősségének a változása befolyásolja a primer
áramerősségét
kör ..................................................................... .

53
III. Elektromágneses
indukció

5.
A következő táblázatban egy állandó primer és szekunder feszültségű transzformátort különböző nagyságú
ellenállásokkal terhelünk. Számítsd ki a szekunder kör áramerősségét, illetve a primer és a szekunder
teljesítmény egyenlőségéből a primer kör áramerősségét is!

Up Usz Rsz Isz Pp

230 V 120 V 50 Ω 2,4 A 1,25 A
230 V 120 V 40 Ω 3A 1,57 A
230 V 120 V 30 Ω 4A 2,1 A
230 V 120 V 20 Ω 6A 3,13 A
230 V 120 V 10 Ω 12 A 6,26 A

6.
Egészítsd ki a következő mondatokat!
Az elektromos energiát a(z) ..................................................
erőmű -tól/-től a(z) ............................................................
fogyasztó -ig
úgy szállítják, hogy az előállított feszültséget több tízezer V-ra ................................................................
feltranszformálják , majd
a(z) fogyasztókhoz érve ...............................................................
letranszformálják . Erre azért van szükség, mert minél nagyobb
feszültségen
.................................................................. szállítják az energiát, annál ..................................................................
kisebb
a távvezetéken elvesző energia.

7. Az elektromos eszközök egy része nagyfeszültséggel, egy másik része törpefeszültséggel működik. Válogasd
szét a következő eszközöket eszerint!

pillanatforrasztó, röntgenkészülék, az autók gyújtógyertyja, játékvonat, személyi számítógép,

villanymozdony, csengő, CD-lejátszó,

Egészítsd ki a táblázatot egyéb eszközökkel is!

Nagyfeszültség Törpefeszültség

pillanatforrasztó játékvonat
röntgenkészülék CD-lejátszó
az autók gyújtógyertyja személyi számítógép
villanymozdony csengő

54
III. Elektromágneses
indukció

Tudáspróba
1. Döntsd el a következő állításokról, hogy igazak-e vagy hamisak!
I
.............. Acélból nem lehet iránytűt készíteni.
H
.............. Az iránytű háza csak acélból készülhet.
I
.............. Az iránytű északi pólusa a Föld mágneses déli pólusa felé mutat.

2. Miért lesz erősebb az elektromágnes, ha vasmagot teszünk bele?

Mert a vasmagban lévő elemi mágnes a tekercs mágneses terének az irányába áll be, és a vasmag is mágnessé válik.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

3.
Sorolj fel 5 olyan berendezést, amelyben elektromágnes található!
Csengő, automata biztosíték, kapunyitó relé, teheremelő mágnes, kenyérpirító stb.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

4.
Egészítsd ki a következő mondatokat!
mágnest
Ha egy tekercsben ........................................ tekercsben
mozgatunk, akkor a(z) ........................................... feszültség indu-
ellentétes
kálódik. A feszültségmérő műszer mutatójának a kitérése a mágnes betolásakor ........................................
irányú a ................................................
kihúzása -kor tapasztalt kitéréshez képest.

5. Egy 50 Ω-os ellenállásra 120 V effektív értékű váltakozó feszültséget kapcsolunk. Számítsd ki a feszültség
maximális értékét, és a kialakuló áramerősség effektív és maximális értékét!
Umax= 120 V : 0,7 = 171,43 V
Ueff 120 V
I eff = = = 2,4 A
R 50 Ω

Imax = Ieff : 0,7 = 3,43A

6. Egy transzformátor primer tekercse 600, szekunder tekercse 150 menetes. Mekkora feszültséget kapcsoltunk
a primer körre, ha a szekunder körben mérhető feszültség 210 V?
Up Np

= = 4 , tehát U = 4 U = 840 V
U sz Nsz p sz

7. Kik fedezték fel a transzformátort?

Déri Miksa, Bláthy Ottó Titusz, Zipernowsky Károly
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

55
IV. Naprendszer

1. A Nap és a Hold

1.
Az alábbi ábrák egy függőleges bot árnyékát A B
mutatják. Mindkét ábra a Nap delelésének
22

állapotát jelzi. Melyik mutatja a kettő közül a

22

nyári állapotot? Válaszodat indokold!

Az „A” ábra mutatja a nyári állapotot, mert akkor
......................................................................................
magasabban delel a Nap, így rövidebb a bot árnyéka.
......................................................................................

2.
Az alábbi ábrák egy függőleges bot árnyékát mutatják. Mindkét ábra a Nap delelésének állapotát jelzi. Rajzold
be az ábrákba a bot árnyékát a) egy délelőtti; b) egy délutáni időpontban! Figyelj az árnyékok irányára
és hosszára is! Megoldásodat indokold!
A B
15 15

..Az „A” ábrán a berajzolt árnyékhoz képest balra (nyugat felé) kell egy hosszabb árnyékot rajzolni, a „B” ábrán jobbra, pedig
.........................................................................................................................................................................................
..(kelet felé) egy hosszabb árnyékot. A Nap deleléskor jár legmagasabban az égbolton, ezért a délelőtti és a délutáni árnyékok
.........................................................................................................................................................................................
..mindig hosszabbak a délihez képest.
.........................................................................................................................................................................................

3.
Az alábbi ábrák egy függőleges bot árnyékát mutatják három különböző időpontban: késő délelőtt, délben és
késő délután. Melyik ábra ábrázolja az árnyékokat a valóságnak megfelelően? Válaszodat indokold!
A B
42
42

..A.........................................................................................................................................................................................
„B” ábra a helyes, mert késő délelőtt az árnyék már igen közel van a déli állapothoz, és kevésbé hosszú, mint

..késő délután.
.........................................................................................................................................................................................

4.
Az alábbi ábrák egy függőleges bot árnyékát mutatják. Az első egy magyarországi delelési állapotot jelez.
A másik négy ábra egy ugyanolyan hosszú bot árnyékáról ugyanabban az időben készült, de Európa külön-
böző részein: Magyarországtól keletre, nyugatra, északra és délre. Melyik ábra melyik állapotot mutatja?
A B C D
10 10 10 10

10

„A”: Dél-Európa; „B”: Nyugat-Európa; „C”: Észak-Európa; „D”: Kelet-Európa

...........................................................................................................................................................................................

56
IV. Naprendszer

5.
A következő ábrákon a Magyarországról megfigyelhető horizont felett közvetlenül elhelyezkedő Holdat
láthatod. Írd az ábrák alá, hogy alkonyatkor vagy hajnalban láthatóak, illetve hogy a nyugati vagy a keleti
horizonton figyelhetőek-e meg!

alkonyat hajnal alkonyat keleten

......................................................... ....................................................... ......................................................
nyugaton keleten hajnal nyugaton
......................................................... ....................................................... ......................................................

6.
Az alábbi ábrán a horizont egy részletét, vala-
mint a lenyugvó Holdat látod. A horizont mely
pontján fog lenyugodni a Hold? Válaszodat
indokold!
A már lenyugodott Nap világítja meg a Holdat, ami
......................................................................................
„igyekszik” utána, így a Hold a pad irányába fog
......................................................................................
lenyugodni. A Nap is ott nyugodott le korábban.
......................................................................................
......................................................................................

7.
A Nap és a Hold Földtől való távolsága nem állandó: hol kissé közelebb, hol kissé távolabb vannak a Földtől.
Így az égbolton sem mindig ugyanakkora méretű korongnak látjuk őket: hol kissé nagyobbak, hol kisebbek.

a) A nap- és holdkorong méretét tekintve milyen esetben lehet teljes a napfogyatkozás?

Abban az esetben, ha a holdkorong nagyobb méretű, mint a napkorong.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

b) Milyen esetben fordulhat elő úgynevezett „gyűrűs napfogyatkozás”?

Abban az esetben, ha a holdkorong kisebb méretű, mint a napkorong.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

c) Hibrid napfogyatkozásnak nevezzük azt az esetet, amikor egy napfogyatkozás gyűrűsként kezdődik,
de a jelenség végére teljes napfogyatkozássá alakul. Hogyan lehetséges ez?
A napfogyatkozás alatt a Nap és a Hold Földtől mért távolságai épp úgy változnak, hogy a jelenség alatt a holdkorong
...........................................................................................................................................................................................
mérete kissé nő, míg a napkorongé kissé csökken.
...........................................................................................................................................................................................

57
IV. Naprendszer

8.
Hogyan változnának a nap- és holdfogyatkozások, ha a) a Hold; b) a Nap kétszer akkora méretű lenne?
(A gravitációból adódó változásokat most ne vedd figyelembe!)
a) A Hold kétszeres mérete gyakoribb, nagyobb területet lefedő és hosszabb ideig tartó napfogyatkozást eredményezne.
...........................................................................................................................................................................................
Csak teljes napfogyatkozás létezne. A holdfogyatkozások gyakorisága is nőne, de az időtartamuk csökkenne.
...........................................................................................................................................................................................
b) A Nap kétszeres mérete miatt nem lenne teljes napfogyatkozás, a holdfogyatkozásoknak pedig csökkenne az időtartama,
...........................................................................................................................................................................................
mivel csökkenne a Föld árnyéktere.
...........................................................................................................................................................................................

9.
Számold ki, hogy a 14. születésnapodon hány napos voltál (leszel)!
14 év alatt 14 • 365 nap telt el, ami 5110 nap. Ehhez hozzá kell adni a 14 év alatt bekövetkezett szökőnapok számát.
...........................................................................................................................................................................................
Ez a kezdőévtől függően 3 vagy 4 lehet. Tehát 5113 vagy 5114 a helyes válasz.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

10.
A Julián-naptárat Kr. e. 45-ben vezették be. Szökőnapok segítségével egy évet 365,25 napnak számoltak.
Pontosabb mérések szerint egy év 365,2422 nap, ezért 1582-ben a Gergely-naptár módosított a szökőnapokon.
Hány „extra” nap halmozódott fel a két naptár bevezetése között eltelt időben?
A két bevezetés között 1582 + 45 = 1627 év telt el. Az előírt naptár és a valóság között minden évben 0,0078 nap eltérés van.
...........................................................................................................................................................................................
Ez 1627 év alatt 1627 • 0,0078 = 12,6906, az mintegy 13 „extra” napot jelent.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

11.
1848. március 15-e egy szerdai napra esett. Milyen napra esett 1849. október 6?
1849. március 15-ig 365 nap telt el. Március 31-ig még 16 nap, áprilisban újabb 30, aztán májusban 31, júniusban 30,
...........................................................................................................................................................................................
júliusban 31, augusztusban 31, szeptemberben 30, valamint októberben még 6. Ez összesen 570 nap. Ez 81 teljes hetet
...........................................................................................................................................................................................
(81 • 7 = 567) és még 3 napot ad. Tehát a vértanúk kivégzése egy októberi szombaton volt.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

13.
A keresztény húsvét időpontjának meghatározása szerint húsvét napja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első
holdtöltét követő vasárnap. A tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-én van. Mikor lehet leghamarabb és
mikor legkésőbb húsvét?
Az első holdtölte legkorábban március 21-én lehet, és ha az szombatra esik, akkor március 22-én lehet legkorábban húsvét.
...........................................................................................................................................................................................
Legkésőbb akkor lehet a húsvét, ha március 20-án volt holdtölte, mivel ekkor a következő holdtölte 29 napra rá, április 18-ra
...........................................................................................................................................................................................
esik. Ha ez a nap éppen vasárnap, akkor csak a rákövetkező vasárnap, tehát április 25-én lehet a húsvét.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

58
IV. Naprendszer

2. A Csillagok
1.
Csoportosítsd az alábbi objektumokat, objektumcsoportokat aszerint, hogy elsődleges vagy másodlagos
fényforrások!
Nap, Hold, Vénusz, Jupiter, Tejút, Sarkcsillag, Göncölszekér, üstökös

Elsődleges fényforrás Másodlagos fényforrás

Nap; Tejút; Sarkcsillag; Göncölszekér Hold; Vénusz; Jupiter; üstökös

2.
A meteorok lehetnek elsődleges és másodlagos fényforrások is. Magyarázd meg mikor, milyen körülmények
között nevezhetjük elsődleges és mikor másodlagos fényforrásnak!
Az űrben keringő meteorok másodlagos fényforrások: a Nap fényét verik vissza. Ez a fényvisszaverés olyan gyenge, hogy
...........................................................................................................................................................................................
szabad szemmel nem látunk meteorokat. Ha a meteor belép a Föld légkörébe, felizzik. Ekkor elsődleges fényforrássá válik,
...........................................................................................................................................................................................
melyet szabad szemmel is megfigyelhetünk.
...........................................................................................................................................................................................

3.
a) Az óramutató járásával megegyező vagy ellentétes irányban látjuk POZITÍV
FORGÁS-
NEGATÍV
FORGÁS-
12
mozogni a csillagokat a Sarkcsillag körül? Válaszodat indokold! IRÁNY
11 1 IRÁNY

A csillagok látszólagos mozgása a Nap és a Hold látszólagos mozgásával egyezik 10 2

........................................................................................................................
9 3
meg. Tehát keleten emelkednek és nyugaton ereszkednek. A Sarkcsillag körül
........................................................................................................................
8 4
az óramutató járásával ellentétes irányban látjuk mozogni az állócsillagokat.
........................................................................................................................ 7 5
6
........................................................................................................................

b) Hogyan látnánk mozogni a csillagokat Ausztráliában az égi déli pólus körül?

Ausztráliában az égi déli pólusra tekintve délre nézünk, ezért a keleti emelkedés és a nyugati ereszkedés miatt pont fordítva,
...........................................................................................................................................................................................
vagyis az óramutató járásával megegyezően látnánk mozogni az állócsillagokat.
...........................................................................................................................................................................................

4.
Budapestről 47°-os magasságban látjuk a Sarkcsillagot. Alacsonyabban vagy magasabban keressük
a Sarkcsillagot, ha a következő nagyvárosokba utazunk? A földrajzi atlasz Európa-térképének segítségével
határozd meg, hogy adott városban hány fokos magasságban látjuk a Sarkcsillagot!

Város Alacsonyabb/magasabb Magasság (fok)

Róma Alacsonyabban 41°
London Magasabban 51°
Berlin Magasabban 52°
Varsó Magasabban 52°
Athén Alacsonyabban 37°
Párizs Magasabban 48°
Bécs Magasabban 48°

59
IV. Naprendszer

5.
A Rio de Janeiróban rendezett karneválon
nem látható a Sarkcsillag. Lehet-e ennek oka a
fényszennyezés?
Nem. Rio de Janeiro a Föld déli féltekéjén fekszik, így
......................................................................................
onnan a déli pólus lenne látható, a Sarkcsillag a látóhatár
......................................................................................
alatt található.
......................................................................................
......................................................................................

6. a) Magyarországról öt olyan csillagkép figyelhető meg, amely egész évben látható, nem kel és nem nyugszik
az éjszakai égbolton. Milyen messze kell elhelyezkedniük az égbolton a Sarkcsillaghoz képest azoknak
a csillagoknak, amelyek ezt az öt csillagképet alkotják?
A Sarkcsillag közelében, hiszen ekkor a Sarkcsillag mint északi pólus körül kis köröket írnak le, és ezek a körök nem érik
...........................................................................................................................................................................................
el a látóhatárt. Minél messzebb látható egy csillag a Sarkcsillagtól, annál nagyobb kört ír le. A nagyobb körök egy része már
...........................................................................................................................................................................................
a látóhatár alá kerülhet.
...........................................................................................................................................................................................

b) Svédországból több vagy kevesebb olyan csillagkép figyelhető meg, mely egész évben látható? Válaszodat
indokold!
Svédország tőlünk északabbra van, onnan nézve a Sarkcsillag magasabban látszik, így a Sarkcsillagtól minden irányban
...........................................................................................................................................................................................
távolabb van a látóhatár, mint Magyarországról nézve. Ebből adódóan Sarkcsillagtól kissé távolabbi csillagok által rótt körök
...........................................................................................................................................................................................
is a látóhatár fölött maradnak, így onnan több egész évben látható csillagkép figyelhető meg.
...........................................................................................................................................................................................

7.
Egy meteor éri el a Föld légkörét, s a légkörbe lépve felizzik.
Csökken
a) Mi történik a meteor sebességének nagyságával, miután belépett a légkörbe? ..........................................
A légellenállás
b) Milyen mechanikai kölcsönhatás okozza a fenti változást? ..........................................
Csökken
c) Hogyan változik a meteor mozgási energiája, miután belépett a légkörbe? ..........................................

d) Hogyan változik a meteor belső energiája, miután belépett a légkörbe? ..........................................
e) Az űrből a Földre visszatérő űrhajókat vastag hőszigetelő réteggel, úgynevezett hőpajzzsal borítják be.
Vajon mi lehet ennek az oka?
Az űrhajó a légkörbe érve − a meteorokhoz hasonlóan − a légellenállás következtében lelassul, és mozgási energiája belső
...........................................................................................................................................................................................
energiává alakul. Ha nem lenne hőpajzs, akkor az űrhajó belső energiája nőne meg és izzana fel. Így a hőszigetelésnek csak
...........................................................................................................................................................................................
a külső része, valamint a környező levegő belső energiája nő meg.
...........................................................................................................................................................................................

8.
Láthatnánk-e hullócsillagokat a Holdon?
A Holdnak nincs légköre, ezért légellenállás híján a meteorok sem le nem
..........................................................................................................................
lassulnak, sem fel nem izzanak. Így hullócsillagokat nem lehetne látni.
..........................................................................................................................
Helyettük meteorok ütötte krátereket látunk.
..........................................................................................................................
..........................................................................................................................

60
IV. Naprendszer

3. Bolygók
1.
Kopernikusz világképét az alábbi ábra szemlélteti. Nevezd meg az ábrán látható égitesteket!

Hold Jupiter

Mars
Föld
Nap

Szaturnusz

Merkúr
Vénusz

2.
Az alábbiakban Ptolemaiosz Föld középpontú világképéről található néhány állítás. Írd melléjük a Nap
középpontú világképnek megfelelő állítást!

A Föld a világegyetem középpontja. A Nap a világegyetem középpontja.

A Föld mozdulatlan. A Nap mozdulatlan.

A Nap a Föld körül körpályán kering. A Föld a Nap körül kering, saját tengelye körül forog.

Hét „bolygó” létezik: Hold, Merkúr, Hét bolygó létezik: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz,
Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz. valamint a Föld körül keringő Hold.
A csillagok szférája mozog. Egy nap alatt A csillagok szférája mozdulatlan, a Föld napi forgása miatt látjuk
egy fordulatot tesz meg. elmozdulni.

3.
A bolygók az égbolton a Nap égi útját követik.
A mellékelt rajzon két bolygó helyzetét látod
a látóhatár felett. A Nap közvetlenül a horizont
alatt helyezkedik el, ezt szaggatott vonallal
ábrázoltuk. (A bolygók méretei nem méret-
arányosak.)

a) Az ábrán látható bolygóállás Magyarországon mely napszakban volt látható: napkelte előtt vagy nap-
nyugta után? Válaszodat indokold!
..Napnyugta után. A bolygókat a Nap égi útja mentén látjuk. A Nap égi útja keletről nyugatra, az égbolt déli részén halad, így
.........................................................................................................................................................................................
..a.........................................................................................................................................................................................
bolygók is a kelet-nyugati iránytól délre láthatók. Ezért az ábra bal oldala felé dél, jobb oldala felé észak van, szemben tehát
..nyugat található.
.........................................................................................................................................................................................

61
IV. Naprendszer

b) A két bolygó közül az egyik a Mars, a másik a Merkúr. Melyik lehet a Mars a kettő közül?
..A.........................................................................................................................................................................................
Naptól távolabbi a Mars, mert a Merkúr a legbelső pályán kering, közel a Naphoz. A Merkúrt nem láthatjuk olyan messze

..a.........................................................................................................................................................................................
Naptól.

c) Lehetséges, hogy a Szaturnuszt a Naphoz közelebb észleljük, mint a Merkúrt?

Elvileg lehetséges, ha a Szaturnusz a Nappal és a Földdel majdnem egyvonalban van, igaz, ekkor a Nap fénye elnyomja a
...........................................................................................................................................................................................
bolygó fényét, és alig látható.
...........................................................................................................................................................................................

4.
Két német csillagász, Titius és Bode a bolygók Naptól mért távolságaira egy képletet alkotott. A képlet
a bolygó távolságát csillagászati egységben (CsE) adta meg a következők szerint:
Távolság = 0,4 + 0,3 • B
A képletben B értéke a bolygók Naptól vett sorrendjük szerint 0, 1, 2, 4, 8,…, tehát a következő szám a
sorozatban az előző duplája.
a) Határozd meg a képlet alapján a bolygók vélt távolságát CsE-ben!
0,4 + 0,3 • 0 = 0,4 CsE
Merkúr ........................................................................ 0,4 + 0,3 • 8 = 2,8 CsE
Ceres – kisbolygók öve ......................................................
0,4 + 0,3 • 1 = 0,7 CsE
Vénusz ......................................................................... 0,4 + 0,3 • 16 = 5,2 CsE
Jupiter .................................................................................
0,4 + 0,3 • 2 = 1 CsE
Föld ............................................................................. 0,4 + 0,3 • 32 = 10 CsE
Szaturnusz .........................................................................
0,4 + 0,3 • 4 = 1,6 CsE
Mars ............................................................................

b) A képlet megalkotása után fedezték fel az

Uránusz és Neptunusz bolygókat, valamint
a Plútó törpebolygót. Számold ki a képlet
szerinti távolságukat!
0,4 + 0,3 • 64 = 19,6 CsE
Uránusz .......................................................................
0,4 + 0,3 • 128 = 38,8 CsE
Neptunusz ...................................................................
0,4 + 0,3 • 256 = 77,2 CsE
Plútó – törpebolygók öve ............................................

5.
Az alábbi táblázat a bolygók Naptól mért közepes távolságát adja meg millió km-ben.
a) Váltsd át az értékeket CsE-be!
Bolygó Távolság millió km-ben Távolság CsE-ben
Merkúr 57,9 0,386
Vénusz 108 0,72
Föld 150 1
Mars 228 1,52
(Ceres – kisbolygók öve) 415 2,77
Jupiter 778 5,19
Szaturnusz 1430 9,53
Uránusz 2880 19,2
Neptunusz 4500 30

62
IV. Naprendszer

b) Az előző feladatban ismertetett Titius–Bode-képlet sikere a megalkotása után nem sokkal elhalványult,
mára csak érdekesség maradt. Mi lehet ennek az oka?
A...........................................................................................................................................................................................
képlet csak az addig megfigyelt bolygókra adott viszonylag pontos eredményt, a megalkotása után felfedezett Neptunuszra
és Plútóra azonban már nem.
...........................................................................................................................................................................................

6.
a) Keresd ki a Föld és a Mars Naptól mért közepes távolságát a fenti táblázatból! Milyen helyzetben kell
lennie a két bolygónak a Naphoz képest, hogy a lehető legközelebb legyenek egymáshoz?
A Nap azonos oldalán úgy, hogy a Nap és a hét bolygó egyvonalban legyenek.
...........................................................................................................................................................................................

b) A táblázat adatai segítségével számold ki, mekkora távolságra közelítheti meg a Mars a Földet!
..228 – 150 = 78 millió km
.........................................................................................................................................................................................

c) 2003 nyarán arról szóltak a híradások, hogy a Mars augusztus végén kerül legközelebb a Földhöz:
56 millió km távolságra. A hír igaz volt. Hogyan lehetséges ez?
Az előző részben kiszámolt 78 millió km távolság a közepes távolságokból adódott. A bolygók ellipszis alakú pályán
...........................................................................................................................................................................................
való keringése miatt, ha a Mars napközelben, a Föld naptávolban van, akkor a különbség értéke kisebb, mintegy
...........................................................................................................................................................................................
56 millió km lesz.

Mekkora sebességgel kering a Föld a Nap körül? Számoláskor a Föld keringési pályáját tekintsd kör alakúnak,
km
a megoldásodat egységben add meg!
s
..A.........................................................................................................................................................................................
pályasugár 150 millió km, ebből a körpálya hossza 942 millió km. Ezt az utat a Föld 365 nap alatt teszi meg, tehát 1 nap

alatt 2,58 millió km-t halad. Ebből 1 óra alatt 107 500 km-t, vagyis másodpercenként 29,86 km-t tesz meg. A Föld keringési
...........................................................................................................................................................................................
sebessége közel 30 km/s. Ez mintegy százszor nagyobb, mint a hang sebessége a levegőben.
...........................................................................................................................................................................................

8.
a) Galilei távcsövével a Vénusz bolygót figyelte. Azt tapasztalta, hogy az – a Holdhoz hasonlóan – fázisokat
mutat. Milyen tavaly tanult jelenség okozza a Vénusz és a Hold fázisait?
..Az árnyékjelenség.
.........................................................................................................................................................................................

Galilei feljegyzései között az alábbiakhoz hasonló rajzok találhatók a Vénuszról.

b) Valóban lehet ilyen méretbeli különbség a Vénusz látványában, vagy Galilei nem ügyelt a méretekre, csak
a formákra? Válaszodat indokold!
Valóban van méretbeli különbség. A Vénusz sarlós alakját akkor
..........................................................................................................
látjuk, amikor a Nap a Vénuszt majdnem hátulról süti, ez viszont
..........................................................................................................
azt jelenti, hogy a bolygó a Nap és a Föld között, a Földhöz közel van.
..........................................................................................................
„Félvénusz” esetén a Nap „oldalról” süti a Vénuszt, vagyis a Földtől
..........................................................................................................
majdnem olyan távol van, mint a Nap.
..........................................................................................................

63
IV. Naprendszer

4. A Világegyetem
1.
A Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri 270 000 CsE távolságra található. Hány fényév, illetve
hány milliárd km távolságot jelent ez?

270 000
1 fényév 63 000 CsE, így 270 000 CsE megfelel = 4,29 fényévnek. 1 CsE egyenlő 150 millió km-rel, így 270 000 CsE
63 000
megfelel 40 500 000 millió km-nek, azaz 40 500 milliárd km-nek.

2.
Ha a Bak csillagkép legfényesebb csillagát távcsővel megfigyeljük, észrevehetjük, hogy tulajdonképpen
kettőscsillag, vagyis két, egymáshoz közel látszó csillag összemosódott képe. Az érdekessége az, hogy a két,
egymáshoz közelinek látszó csillag a valóságban igen messze van egymástól. Az egyik 1 039 500 milliárd
km-re, a másik 690 fényévre van a Naptól. Váltsd át a távolságokat CsE-re! Milyen távol van egymástól a két
csillag?
1 039 500 000 millió km
Az egyik távolsága = 6 930 000 CsE , a másik távolsága 690 • 63 000 CsE = 43 470 000 CsE. A két csillag
150 millió km
távolsága a valóságban 36 540 000 CsE.

3. Kísérlet
Modellezzétek egy csillag távolságának mérését! A teremben álljon fel valaki, aki a Napot jelképezi, és
egy másik tanuló tőle távolabb, aki egy közeli csillagot jelenít meg. Egy harmadik diák a földi megfigyelő
szerepét tölti be. A földi megfigyelő a „Naptól” meghatározott távolságra, mondjuk 2 méterre álljon meg,
és minél pontosabban mérje meg a „Nap” és a „csillag” közötti látószöget! Teljen el fél év, a földi megfigyelő
„keringjen” át a „Nap másik oldalára”! Az egyszerűség kedvéért a „Naptól” mért távolság legyen most
is 2 méter! Ismételje meg a látószög mérését!
Szerkesszetek méretarányos háromszöget 4 m hosszú alapból, valamint a megmért alapon fekvő szögekből!
A háromszög csúcsának és a szemközti alap felezőpontjának méretarányos távolsága adja a „Nap” és
a „csillag” távolságát. Ellenőrizzétek a számításotokat mérőszalaggal is!

4.
A Naprendszer a Tejútrendszer magja körül kering, a magtól körülbelül 27 000 fényév távolságra. Keringési
ideje 250 millió év, amit a csillagászok kozmikus évnek is neveznek. Mekkora sebességgel kering a Naprendszer
km
a galaxisban? A választ -ban add meg!
s
Válasz: 250 millió év alatt 1 kört tesz meg, ami 2 • 27 000 fényév • 3,14 = 170 000 fényév = 10 710 millió CsE. 1 év alatt tehát
42,8 CsE-t halad, ami 6420 millió km. Ebből 1 nap alatt 17,6 millió km-t, 1 óra alatt 733 333 km-t, 1 s alatt 204 km-t tesz meg.
km
A Naprendszer sebessége tehát 204 .
s

64
IV. Naprendszer

Az alábbi állítások mellé írj H betűt, ha a Holdra; V betűt, ha a Vénuszra; M betűt, ha a Marsra; S betűt, ha
5.
a Szaturnuszra érvényes! Egy állítás mögé esetenként több betű is írható.
V, M
Kőzetbolygó. ............................ V, M
Vulkáni tevékenység nyomai találhatók rajta.....................
S
Van gyűrűje............................ M
Kis légnyomás mérhető a felszínén. ..........................
Van holdja. ..M, S
....................... V, S
Felhőzete van. ..........................
H, M
Kráterek borítják. ............................. H, V, M, S
Forog a tengelye körül. ..............................
V, M, S
Van légköre. ............................. H, V, M
Űreszköz landolt rajta. .............................

6.
A mellékelt rajzon egy képzeletbeli bolygót látsz. Válaszolj a következő kérdésekre a rajz alapján!

a) Honnan tudjuk, hogy ez a bolygó valószínűleg forog a tengelye körül?

Elárulja a gyűrűrendszere, mely körülötte kering.
......................................................................................

b) Honnan tudjuk, hogy ennek a bolygónak

nincs légköre?
A felszíne tele van becsapódási kráterekkel, azaz
......................................................................................
nincs légkör, ami lefékezné a meteorokat. Nincs
......................................................................................
felhőzete sem.
......................................................................................

c) Honnan tudjuk, hogy a Földdel ellentétben − amely tengelyének 23,5°-os eltérése miatt évszakok alakultak
ki − ezen a bolygón nincsenek évszakok?
A bolygó csillaga úgy világítja meg a bolygót, hogy a forgástengelye a Nap-bolygó vonalával éppen merőleges.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

7.
A Mars bolygó keringési ideje 686,96 nap, forgásideje 24,62 óra. Ezeket az adatokat a Földön használt
SI-mértékegységben adtuk meg.
a) Hány marsi napból áll egy marsi év egy marslakó számára?
16 487
1 marsi nap 24,62 óra, 1 marsi év 686,96 nap = 686,96 • 24 óra =16487 óra. Így 1 marsi év körülbelül = 669,6 marsi
24,62
nappal.

b) Hány marsi napból áll egy földi év egy marslakó számára?

24,62 365,2422
1 földi év 365,2422 nap, 1 marsi nap körülbelül = 1,026 földi nap. Így 1 földi év egyenlő = 356 marsi nappal.
24 1,026

65
IV. Naprendszer

Tudáspróba
1.
Az alábbi ábrán lévő kör egy függőlegesen álló botot jelöl felülnézetből. A rajz mellett égtájjelölést is látsz.
a) Rajzold be a bot árnyékát nap-éj egyenlőség idején, napkeltekor!

Ny

É
D

K
b) Hogyan változik meg a bot árnyéka három órával később?
Három órával később a vonal rövidebb lesz, és iránya elfordul északnyugat felé.
...........................................................................................................................................................................................

c) Hogyan módosítanád a rajzod, ha az a) feladatban megjelölt időben az eredetihez képest egy kétszer olyan
magas bot állna?
Egy kétszer olyan magas bot kétszer hosszabb árnyékot adna.
...........................................................................................................................................................................................

2.
Rajzold le a Nap, a Föld és a Hold helyzetét napfogyatkozás idején! Mitől függ, hogy teljes vagy gyűrűs
napfogyatkozás lesz?
A Holdnak a Nap és a Föld korongja között kell lennie.
.......................................................................................
A napfogyatkozás típusát a Föld-Hold távolság
.......................................................................................
határozza meg. Kisebb távolságnál teljes, nagyobbnál
.......................................................................................
N H F

gyűrűs napfogyatkozás alakul ki.

.......................................................................................
.......................................................................................

3.
Számítsd ki, hogy hány napos egy tanév! A tanév szeptember 1-jén kezdődik és június 15-én ér véget.
..9.........................................................................................................................................................................................
teljes hónap és 15 nap. A hónapok napjai: 30 + 31 + 30 + 31 + 31 + 28 + 31 + 30 + 31 + 15 = 288.

..Tehát egy tanév 288 napos (szökőévben 289 napos).

.........................................................................................................................................................................................

4.
Melyik országból látszódik magasabban a Sarkcsillag: Egyiptomból vagy Finnországból? Válaszodat indokold!
Finnországból, mert az északabbra van, közel az északi sarkhoz, amely felett a Sarkcsillag található.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

5.
Mekkora sebességgel kering a Merkúr a Nap körül? A Merkúr Naptól mért közepes távolsága 57,9 millió km,
keringési ideje 88 nap.
A pálya sugara 57,9 millió km, kerülete 363,6 millió km. Ezt 88 nap alatt teszi meg, így naponta 4,13 millió km-t,
...........................................................................................................................................................................................
óránként 172 ezer km-t halad. Másodpercenként tehát kb. 48 km-t halad.
...........................................................................................................................................................................................

6.
A Sarkcsillag 431 fényévre, a Szíriusz csillag 540 000 CsE távolságra van a Naptól. Melyik csillag van messzebb?
Hányszor messzebb van? 1 fényév = 63 000 CsE
431
540 000 CsE = 8,57 fényév, tehát a Sarkcsillag mintegy 50-szer van messzebb. ( = 50,3)
...........................................................................................................................................................................................
8,57

66
V. Környezetünk
és a fizika

1. A Föld fizikai tulajdonságai

Nézz utána!
1. Nézz utána, milyen kutatási területei vannak a geofizikának!
..Föld, a bolygók alakja, nehézségi erőtere, földmágnesesség, földrendgéstan, a Föld hőjelenségei
...............................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................................

Nézz utána!
2. a) Járj utána, hogy milyen világhírű geofizikai kutatásokat végzett Eötvös Loránd!
4 évtizeden át a gravitáció és földmágnesség tanulmányozásával foglalkozott.
.........................................................................................................................................................
1916-ban a torziós inga használhatóságát a kőolajkutatás területén is bizonyították.
.........................................................................................................................................................
.........................................................................................................................................................
...........................................................................................................................
b) Mi a neve az Eötvös Loránd által kifejlesztett műszernek?
Eötvös-féle torziós inga
...........................................................................................................................

3.
a) Hol nagyobb a geotermikus gradiens értéke: Pécsett vagy Dél-Afrikában? (A tankönyv adatait használd!)
..Pécsett nagyobb a geotermikus gradiens értéke.
...............................................................................................................................
b) Válaszodat indokold!
Pécsett azért nagyobb a geotermikus gradiens értéke, mert 1250 méteren közel
.................................................................................................................................
akkora a mérhető hőmérséklet, mint a majdnem 2,5-szer mélyebb, Dél-Afrikában
.................................................................................................................................
lévő bányában.
.................................................................................................................................

4.
Milyen mélyre kell ásni a Föld mélye felé Budapesten ahhoz, hogy a felszíni 15 °C hőmérsékletnél 50 °C -kal
magasabb hőmérsékletet mérjünk? (A tankönyv adatait használd!)
Budapesten 100 méterenként 6 °C-ot emelkedik a hőmérséklet.
50°C-ot 50 C ⋅100 m = 833,3 méter mélyen mérhetünk, tehát idáig kell lefúrni. Ha a geotermikus gradiens értéke nagyobb
6 C
ennél, akkor még ekkora mélységre sincs szükség.
5. A Földön a 8. legnagyobb kitermelésű aranybánya a dél-afrikai Mpomeng, amely 4000 méter mély.
Ebben a mélységben a kőzetek hőmérséklet 66 °C. Mennyi itt a geotermikus gradiens értéke, ha a felszíni
kőzethőmérséklet 15 °C?
A hőmérséklet különbség: 66 °C – 15 °C = 51 °C.
51 C
Ha a hőmérséklet 4000 méter alatt 51°C-ot emelkedett, akkor 100 méterenként ⋅100 m = 1,275 °C-ot emelkedett.
4000 m
1, 275 C
A mpomengi aranybányában a geotermikus gradiens értéke: .
100 m

67
V. Környezetünk
és a fizika

Járj utána!
6. Az ember számára a nagy mélységű bányákban tapasztalható hőmérséklet elviselhetetlen. Járj utána,
hogyan hűtik a bányákat, hogy a bányászáshoz megfelelő körülmények legyenek?
.Hatalmas ventilátorokkal „nyomják” le a levegőt a mélybe, amelyet hideg vízzel még a munkaterülethez érés előtt
................................................................................................................................................................................
.lehűtenek. Így a bányákban a 30 °C közelébe szorítható a levegő hőmérséklete.
................................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................................

g
7.
A Föld belső magjának sűrűsége 13,3 , melyet szilárd vas és nikkel alkot. Ez az érték nem egyezik a vas
cm 3
és a nikkel sűrűségtáblázatban található értékével. Magyarázd meg az eltérés okát!
..A.........................................................................................................................................................................................
Föld belső magjában található vas és nikkel sűrűsége azért jóval nagyobb a felszínen számított értéknél, mert 6300 km

..mélyen az óriási nyomás miatt megnő ez az érték.

.........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

8. Tudod–e?
A Földet körülvevő mágneses tér mintegy „páncélövet” képez bolygónk körül. Ennek köszönhetjük a sarki
fény csodálatos jelenségét, melyet többnyire a két mágneses pólus közelében figyelhetünk meg. Néha-néha
Magyarországon is látható e természeti jelenség.

Nézz utána!
a) Nézz utána, mikor és hol láttak utoljára sarki fényt hazánkban?
2015. június 22-én, 22 órakor, Kékestetőn, előtte 2015. március 17-én, 21 óra után, Dobogókő környezetében volt
.................................................................................................................................................................................
látható.

b) Készíts beszámolót a sarki fény jelenségéről!

68
V. Környezetünk
és a fizika

9. Kísérlet:
Készíts otthon házilag iránytűt!
Hozzávalók: egy nagyobb méretű, egyenes varrótű,
egy mágnes, 60-70 cm cérna.
Elkészítés: Egyik kezedbe fogd a varrótűt, másik
kezedbe a mágnest. A mágnes egyik végét többször
húzd végig a tűn. Ügyelj arra, hogy ne oda-vissza,
hanem mindig csak egy irányba húzd! Majd kösd
rá a cérnát a tű közepére úgy, hogy lógatva a tű
vízszintesen álljon! Ezután emeld fel a cérnát, hogy
a tű szabadon elfordulhasson!
Mi történik?
........................................................................................................................................................................................
Mi történik, ha kimozdítod a tűt a nyugalmi helyzetéből?
........................................................................................................................................................................................
Magyarázd meg a jelenséget!
A tű átmágneseződött az állandó mágnestől.
........................................................................................................................................................................................
........................................................................................................................................................................................
Hogyan tudnád megszüntetni a tű mágnesességét?
........................................................................................................................................................................................
........................................................................................................................................................................................

10.
2015. április 25-én a Richter-skála szerinti 7,9 erősségű, május 12-én 7,3 erősségű földrengés pusztított
Nepálban.

a) Olvasd le a tankönyvedben található térképről, mely kőzetlemezek találkozásánál történt a földrengés!

Az Eurázsiai-lemez és a Indiai-ausztráliai-lemez találkozásánál történt a földrengés.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

69
V. Környezetünk
és a fizika

b) A Richter-skála értékei − műszeres mérések alapján − a földrengés erősségét mutatják. A táblázatban

a Richter-skála fokozatait, illetve a rengés következményeit láthatod. Vesd össze a földrengés idején
készült híradásokat a táblázatban foglaltakkal!
Híradás: „ 8000 ember vesztette életét, szinte egész városok pusztultak el, és felbecsülhetetlen értékű történelmi emlékek
...........................................................................................................................................................................................
dőltek össze. A környező hegyekben, így a Mount Everesten is lavinák indultak el, magukkal sodorva rengeteg hegymászót.”
...........................................................................................................................................................................................
A táblázatban foglaltakkal összhangban volt mindaz, amit a hírekből megtudhattunk!
...........................................................................................................................................................................................

Magnitúdó A rengés ereje A pusztítás mértéke

<2,0 mikrorengés csak műszerekkel érzékelhető

2,0–2,9 rendkívül gyenge a legtöbb ember még nem érzékeli

3,0–3,9 nagyon gyenge általában érzékelhető, károkat még nem okoz

a csillárok kilengenek, morajlás hallatszik, károk csak

4,0–4,9 gyenge
ritkán keletkeznek
a szerkezetileg gyenge épületekben komoly károk is
5,–5,9 közepes
keletkezhetnek
erősebb épületek is megrongálódnak az epicentrumtól
6,0–6,9 erős
50-80 km távolságban is
súlyos károk: házak és hidak összeomlása, utak, vasúti
7,0–7,9 igen erős
sínek deformációja
súlyos károk több száz kilométeres körzetben, több
8,0–8,9 nagyon erős
méteres lezökkenések, hegyomlások

9,0–9,9 rendkívüli erejű rengés rendkívüli pusztítás, megváltozik a táj

a földkéreg kettéreped, a törésvonalak továbbhúzódnak,

≥10 globális katasztrófa
hihetetlen pusztítás

c) Nézz utána, hogy Magyarországon milyen erősségű volt az eddig mért legnagyobb földrengés, és mikor
történt?
A legnagyobb földrengés 1956. január 12-én 6 óra 46 perckor történt Dunaharasztiban. 3500 épületből 3144 megsérült.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

11.
A szeizmográf olyan műszer, amely képes
érzékelni a talajmozgást és az időbeli változást
rögzíteni. Gondold át, hogyan működhet ez
a műszer!
Ez a készülék egy talajhoz rögzített keretből, és egy
......................................................................................
a kerethez lazán, rugalmasan erősített tehetetlen
......................................................................................
testből áll. A földdel együtt mozgó keret és a test relatív
......................................................................................
elmozdulását megmérik, majd a jeleket felerősítik,
......................................................................................
rögzítik és értékelik.
......................................................................................

70
V. Környezetünk
és a fizika

2. Ami éltet és véd – a Föld légköre

1. Rakd helyes sorrendbe a szavakat úgy, hogy igaz (és fontos) megállapításokat tartalmazó mondatot kap!
(Segítségül megadtunk pár szót.)
A, a, Föld, gázok, körüli, különböző, légkör, ami, Nap, részt vevő
A Föld Nap körüli
............................................ ............................................... ............................................ ............................................
részt vevő
keringésében .............................................. a
gáztömeg ............................................. légkör
................................................ ,
ami
......................................... különböző
......................................... gázok
......................................... keveréke.

2. A felsorolt gázok közül írd a meghatározás mögé azokat a gázokat, amelyekre teljesül az állítás!
a) Mennyisége a légkörben néhány nap alatt megváltozhat.
vízgőz, CO, NO , NH , SO , H S
...................................................................................................................
2 3 2 2
H2, O2, CH4, N2O,
b) A légkör állandó alkotórészei.
O3, CO, nemesgázok,
N2, O2 és a nemesgázok
...................................................................................................................
vízgőz, NO2, CFC, N2,
c) A légkörben néhány évig is jelen lehetnek káros mennyiségben.
CO2, CH4, H2, N2O, O3, CFC NH3, SO2, CO2, H2S
...................................................................................................................

Járj utána!
3. Az ózon mennyiségét a levegőben folyamatosan
mérik, ahogy a tankönyvben az Országos
Meteorológiai Szolgálat mérési adatai között is
láthatod. Hallhatsz az ózonlyukról, az ózonréteg
vastagságáról és az ózondús levegőről is! Járj
utána, mit jelentenek ezek a kifejezések, és hogy
miért van az ózon a figyelem középpontjában!
Ózonlyuk: Az ózonréteg elvékonyodása, tehát
..................................................................................
valójában nem lyuk!
..................................................................................
Az ózonréteg vastagsága: A földfelszín feletti 10-17
..................................................................................
km-es magasságban kezdődik és kb. 50 km magasra
..................................................................................
nyúlik fel.
..................................................................................
Ózondús levegő: A mindennapi szóhasználatban tiszta levegőt jelent, de a valójában igen oxidáló hatású, mérgező.
.................................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................................
.................................................................................................................................................................................

71
V. Környezetünk
és a fizika

4. Írd az állítások előtti vonalra, hogy igaz-e (I) vagy hamis (H) az állítás!
H A gázok mennyisége a légkörben állandó.
.............
I A légkörben majdnem négyszer annyi nitrogén van, mint oxigén.
.............
I A légkörben kétféle gáz van abszolút túlsúlyban.
.............
H A légkörben alig féltucatnyi gáz található.
.............
I A légkörben víz is található.
.............
H A légkör „öntisztuló”, azaz nem kell különösebben ügyelni a szennyezettségére.
.............
I A légkör veszélyes „betegsége” a szmog.
.............
I A szmog a civilizáció káros mellékhatása.
.............
H A légszennyezés csak a gazdag országok problémája.
.............
I Bárki tehet a légszennyezés ellen.
.............

5. A kirándulók tavaszi túrákon tapasztalhatják, hogy míg a déli hegyoldalon már virágok nyílnak, addig
az északi oldalt még hófoltok tarkítják. Sorolj fel az ábra segítségével minél több tényezőt, amely befolyásolja
a felszín és a fölötte elhelyezkedő levegő felmelegedését!
A levegő felmelegedését befolyásolja:
................................................................................................
1. A talaj színe
................................................................................................
2. A felszín és a napsugárzás által bezárt szög
................................................................................................
3. A talaj anyagi minősége
................................................................................................
4. A talaj borítottsága (erdő vagy szántóföld)
................................................................................................
5. A légkör sűrűsége
................................................................................................

6.
A Földet körülölelő levegő tömegét nem tudjuk megmérni a tömeg mérésére használatos mérleg segítségével.
A légnyomás és a földfelszín nagyságának ismeretében viszont te is ki tudod számítani. Próbáld meg!
A Földön a levegő súlyából származó nyomás értéke 105 Pa, vagy 100 kPa. Ennek szemléletes jelentése: a levegő a súlya
miatt a Föld minden négyzetméterére 105 N erőt fejt ki. A légkör teljes súlyát könnyen kiszámíthatjuk, ha a Föld felszínét
megszorozzuk ezzel az értékkel.
Mivel a Föld sugara 6378 km, azaz 6 378 000 m, így az ismert összefüggés alapján a Föld felszíne:
A = 4 r 2π = 4 · ( 6 , 3 7 8 · 1 0 6m ) 2· π = 5 , 1 1 · 1 0 14m 2
N
Glégkör = 10 5 ⋅ 5,11 ⋅10 14 m 2 = 5,11 ⋅10 19 N
A légkör súlya tehát: m2
Glégkör 5,11 ⋅10 19 N
Így a légkör tömege: m= = = 5, 2 ⋅10 18 kg
g m
9,81 2
s

72
V. Környezetünk
és a fizika

7.
Töltsd ki a keresztrejtvényt, és megtudod, mi az egész Földet érintő egyik legfontosabb globális probléma!
a) A levegő felmelegedése innen indul. f) Ez a skála a vitorlázóknak is nagyon fontos.
b) Az itteni jelenségek mind 1000 km alatt g) A változást jellemző érték a hőmérsékleti ...
történnek. h) Kabát és szél is van ilyen. / Pusztító erejű szél.
c) Ilyen a Földünket körülvevő légkör. i) A levegő súlya okozza.
d) Télen a füst és a köd miatt szokott kialakulni, j) Ez a sugárzás melegíti a földfelszínt.
ha nincs megfelelő légmozgás. k) A légkör állandó alkotórésze.
e) A légnyomáskülönbség kelti. l) A Földhöz legközelebb eső légköri réteg.

a) A L U L R Ó L
b) L É G K Ö R I
c) R É T E G E S
d) S Z M O G
e) S Z É L
f) B E A U F O R T
g) G R A D I E N S
h) O R K Á N
i) L É G N Y O M Á S
j) B E E S Ő
k) N E M E S G Á Z O K
É
l) T R O P O S Z F É R A

73
V. Környezetünk
és a fizika

3. Meddig bírjuk energiával?

1.
Csoportosítsd az energiaforrásokat! Döntsd el az alábbi energiaforrásokról, hogy megújuló, kimeríthető
vagy átalakítás után felhasználható energiahordozók, vagyis másodlagos energiaforrás-e! Írd be az egyes
energiahordozókat a megfelelő oszlopba!

petróleum, uránium, szél, elektromos áram, földgáz, faszén, gázolaj, termálvíz, gőz, kukoricaszár,
kőolaj, napsugárzás, szén, biogáz, benzin, folyóvíz

Megújuló energiaforrás Kimeríthető energiaforrás Másodlagos energiaforrás

folyóvíz, szél, kukoricaszár, kőolaj, földgáz, szén, urán elektromos áram, faszén, gázolaj,
termálvíz, napsugárzás gőz, petróleum, biogáz, benzin

2.
Írd az állítások előtti vonalra, hogy igazak-e (I) vagy hamisak (H)!
H
���������� A hőerőművek szén, kőolaj vagy földgáz elégetésével állítanak elő
áramot.
I A hegyvidékre telepített vízerőművek nagyobb energiát tudnak ter-
����������
melni, mint a hasonló vízhozamú síkságra telepítettek.
I Szélerőműveket sík területre érdemes telepíteni.
����������
H Minél északabbra megyünk, annál inkább érdemes a napenergiát
����������
felhasználni.
I
���������� A vízierőműveknél gyakran szükség van duzzasztásra.

3. Egy tüzelőanyag fűtőértéke az a hőmennyiség, amely 1 kg tüzelőanyagból kinyerhető. A táblázat néhány

anyag fűtőértékét tartalmazza. A fűtőértékek ismeretében egészítsd ki a következő mondatokat!
nagyjából fele akkora
Adott tömegű tűzifának ................................................... a fűtőértéke, mint ugyanannyi kőszénnek.
benzin
A(z) ............................................. gázolaj
és a(z) .......................................... fűtő- Fűtőanyag Fűtőérték (MJ/kg)
szárított fa 14,4–15,8
értéke azonos, mindkettőt használják a személygépkocsikban.
szalma 17
100 kg kőszénből másfélszer annyi energiát lehet kinyerni, mint kőszén 27−32,7
szalmából
ugyanannyi ................................................... . gázolaj 43
benzin 43

A szalma fűtőértéke hasonló a fa fűtőértékéhez, mégsem látjuk vidéken, hogy az emberek télen szalmával
fűtenének. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?
Egy tipikus családi ház területe kb. 100 m2, fűtőanyagigénye mintegy 4 tonna szalma fűtési szezononként. Ezt tárolni kell
...........................................................................................................................................................................................
valahol, valamint speciális kazánra van szükség, amelybe be lehet tenni a szalmabálákat. Ezen kívül a szalmát fűtés
...........................................................................................................................................................................................
helyett az állattartásban lehet hasznosítani, és van nagyobb fűtőértékű tüzelőanyag is. A szalma előállítására ráadásul
...........................................................................................................................................................................................
nagy területre van szükség!
...........................................................................................................................................................................................

74
V. Környezetünk
és a fizika

4. Aki hideg időben, fával fűt jól tudja, hogy a fát még tavasszal vagy nyáron
érdemes egész télre beszerezni, hogy legyen ideje kiszáradni. Miért nem
mindegy, hogy frissen vágott, vagy szárított fával fűtünk?
A tűzifa víztartalma nagy hatással van az égésre. A fában maradt víz gőzzé alakítása
...................................................................................................................................
energiaveszteségként jelentkezik.
...................................................................................................................................
...................................................................................................................................

5. A grafikon az ország villamosenergia-felhasználását mutatja egy átlagos nyári hét napjain. Válaszolj a kér-
désekre a grafikon alapján!
MWh
4800
ÓRÁNKÉNTI ÁTLAGOS VILLAMOS TELJESÍTMÉNY

4600

4400

4200

4000
Hétfő
3800 Kedd
Szerda
3600
Csütörtök
3400 Péntek
Szombat
3200
Vasárnap
3000 Szerdai átlag

2800

2600
h
0-1 2-3 4-5 6-7 8-9 10-11 12-13 14-15 16-17 18-19 20-21 22-23
IDŐ
a) Melyik napon fogyasztotta az ország a legkevesebb villamos energiát a vizsgált időszakban?
Vasárnap
...........................................................................................................................................................................................

b) Mi lehet az oka a hétvégén tapasztalható alacsony fogyasztásnak?

Hétvégén az üzemek, gyárak állnak, így nem fogyasztanak energiát.
...........................................................................................................................................................................................

c) Olvasd le a pénteken mért legnagyobb energiafogyasztást! Hány óra körül mérték ezt az értéket?
Legnagyobb pénteki energiafogyasztás értéke közelítőleg: 4750 MWh. Ezt az értéket 15-16 óra között mérték.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

d) A hétköznapokhoz tartozó fogyasztási görbék hullámzása közel azonos. Értelmezd a fogyasztás

növekedését és csökkenését!
A napi fogyasztás ingadozása jól mutatja az emberek napi életritmusát. A fogyasztás akkor a legkisebb, amikor a legtöbben
...........................................................................................................................................................................................
alszunk, a legnagyobb pedig akkor, amikor délután a munkából, iskolából hazaérve napi teendők elvégzése történik, majd
...........................................................................................................................................................................................
még van egy csúcs az esti fürdés idején is.
...........................................................................................................................................................................................

75
V. Környezetünk
és a fizika

6. A mezőgazdasággal foglalkozó területeken több helyen lehet félköríves tetejű, hosszú, fóliaborítású, ún.
fóliasátrakat látni. Ezekben már akkor is terem az eper, a paradicsom, a paprika, amikor a szabadföldön még
csak a virágzás ideje van. Miért lehetséges fólia alatt már kora tavasszal termeszteni?
A fóliasátrakban kora tavasszal az első napsugárzás
......................................................................................
hatására már melegebb van, mint a szabad ég alatt
......................................................................................
(az üvegházhatás miatt). A napsugárzás át tud
......................................................................................
hatolni a fólián, de a visszavert hősugarak jelentős
......................................................................................
részét a fólia benttartja, amitől melegebb lesz. Ettől
......................................................................................
a növények fejlődni fognak.
......................................................................................

7. Fejezd be a mondatot úgy, hogy IGAZ állítás legyen!

a) Az üvegházhatás jó és fontos a földi lét szempontjából, mert..........................................................................
nélküle a Föld átlaghőmérséklete sokkal alacsonyabb lenne.
......................................................................................................................................................................................... .
túl sok üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, amitől az átlag-
b) Az üvegházhatás akkor káros, ha ..........................................................................................................................
hőmérséklet megnövekszik, globális problémát okozva ezzel.
......................................................................................................................................................................................... .

Járj utána!
8. Mely országokat, városokat fenyegeti legjobban a világtengerek szintjének
emelkedése A globális felmelegedés miatt?
A vízszintemelkedés elsősorban a kicsi szigetországokat és az alacsonyan fekvő tenger-
.......................................................................................................................................
parti területeket (például Hollandia, Florida) érinti. Az Adriai-tenger emelkedése
.......................................................................................................................................
miatt Velence van veszélyben. A Maldív-szigetek a világ legalacsonyabban fekvő
.......................................................................................................................................
országaként (átlag: 1,5 méter tengerszint fölött) a következő 100 évben teljesen eltűnhet.
.......................................................................................................................................

9. Érdekesség!
Az elmúlt egy-két évszázad éghajlat változásairól a meteorológiai mérő-
hálózatok pontos adatokat szolgáltatnak, de milyen módon szerezhe-
tünk ismereteket a régebbi korok klímájáról?
Sok információt kaphatunk a fák évgyűrűinek vizsgálatából. A fák év-
gyűrűinek vastagsága, egymástól való távolsága, színe egy adott térség
évenkénti csapadékviszonyáról árulkodik.
A Kaliforniában élő ún. Sequoia fenyőóriások életkora gyakran megha-
ladja a 3000 évet, így ez a fafaj különösen alkalmas évgyűrűelemzésekhez.

Mit gondolsz, hogyan tudnak mintát venni a szakemberek az évgyűrűelemzésekhez a fa kivágása nélkül?
..A fa kivágása nélkül úgy lehet mintát kapni az évgyűrűelemzéshez, hogy egy hengeres, belül üres fúróval mintát
.........................................................................................................................................................................................
..vesznek a fából.

76
V. Környezetünk
és a fizika

4. Energiatakarékosság a háztartásban
1.
Olvasd le 5 napon át a villanyórátokat és a gázórátokat (ha van) reggel és este, azonos időpontban! A leolvasott
értékeket írd be az alábbi táblázatba!

1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap

villanyóra reggel
este
gázóra reggel
este

a) Számold ki, átlagosan hány kWh volt a család elektromosenergia-fogyasztása 1 nap alatt!

b) Számold ki, átlagosan hány m3 gáz volt a család fogyasztása 1 nap alatt!

c) Figyeld meg a villanyórát vagy a gázórát, amikor egy nagyobb fogyasztót (pl. mosógépet, villanybojlert
vagy gázsütőt) használtok! Majd akkor is, amikor nem működnek ezek! Mi a különbség a villanyóra vagy
a gázóra számlálójának a változásában?
A számláló egy nagy fogyasztó működése esetén gyorsabban „pörög”, vagyis ezeknek a működése többe kerül.
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

d) Van-e olyan időszak egy nap során, amikor a villanyórátok nem „pörög”?
Lehetséges, ha nincs elektromos kijelzésű óra, vagy olyan készülék, amely nincs ugyan bekapcsolva, hanem készenléti
...........................................................................................................................................................................................
állapotban van.

e) Ha a villanyórátok állandóan fogyasztást mér, nézz körül a lakásban, melyek azok az elektromos eszközök,
amelyek folyamatosan elektromos energiát fogyasztanak!
A digitális kijelzésű órák, riasztó berendezés, készenléti állapotban lévő készülékek folyamatosan fogyasztják az
...........................................................................................................................................................................................
elektromos energiát.
...........................................................................................................................................................................................

2. Energiatakarékosság a mindennapokban.
a) Írj két példát arra, hogyan tudsz spórolni a villamos energiával!
1. A számítógépet kikapcsolom, ha órákig nem használom.
........................................................................................................................................................
2. A mobiltöltőt nem hagyom a konnektorban a töltés után.
........................................................................................................................................................

77
V. Környezetünk
és a fizika

b) Írj két példát arra, hogyan tudsz takarékoskodni a földgázzal!

1. 1 db kemény tojás főzéséhez nem kell a legnagyobb lángot használni!
................................................................................................................................
2. Étkezésnél – ha valamit melegítünk nem – szükséges olyan forróra melegíteni
................................................................................................................................
az ételt, hogy utána percekig azt kelljen várni, hogy kihűljön!
................................................................................................................................

c) Írj két példát arra, hogyan tudsz takarékoskodni a vízzel!

1. Nem szükséges 10 percig zuhanyozni esténként, kevesebb idő alatt is meg lehet fürdeni!
...........................................................................................................................................................................................
2. Vannak olyan mosóvizek, amelyek másra is használhatók. Pl. a mosógépből kijövő mosóvízbe be lehet áztatni a sáros
...........................................................................................................................................................................................
kirándulóruhát!

3. Számold ki!
a) Mennyi energiát fogyaszt az 1,2 kW teljesítményű vízforraló 6 perc alatt, amíg 2 liter vizet felforral?
Mennyibe kerül 2 liter víz felforralása, ha 1kWh energia ára 40 Ft?
P = 1,2 kW
t = 6 perc = 0,1 h
V = 2 liter
∆E = P • t = 1,2 kWh • 0,1 h = 0, 12 kWh
1 kWh-ért 40 Ft-ot fizetünk
0,12 kWh-ért 0,12 • 40 = 4,8 Ft-ot

b) Mennyi energiát fogyaszt ugyanez a vízforraló, ha csak 3 dl vizet

forralunk fel benne, és ez 1 perc alatt megtörténik? Mennyibe
kerül ez?
1 perc forralás hatodannyiba kerül, vagyis 4,8 : 6 = 0,8 Ft-ba kerül.
...........................................................................................................................................................................................

c) Hasonlítsd össze a két forralás költségét! Milyen következtetést vonhatunk le a fenti példából?
A fogyasztás és a fizetség egyenes arányban vannak. Nem érdemes 2 liter vizet forralni, ha csak egy bögre teát
...........................................................................................................................................................................................
szeretnénk inni!

4. A mondás szerint az autó fogyasztásának 30-40%-a „sofőr lábában” van.
Járj utána, hogyan függ az autó vezetőjétől az autó fogyasztása?
A.....................................................................................................................
legtöbb energia (benzin/gázolaj) az autó elindításához kell, ilyenkor
a.....................................................................................................................
„pillanatnyi fogyasztás” elérheti a 25-35 l/100 km értéket is! Az energia-
takarékos autóvezetők ezért igyekszenek egyenletesen haladni, kerülik
.....................................................................................................................
a.....................................................................................................................
hirtelen gyorsításokat-fékezéseket. Ha már messziről látják, hogy a közle-
kedési lámpa sárgára vált, lassítani kezdenek.
.....................................................................................................................

78
V. Környezetünk
és a fizika

5. A háztartási gépeken ma már jól láthatóan feltüntetik, hogy milyen energiaosztályba

ENERG
tartoznak, valamint néhány egyéb fontos tudnivalót is!
THETARDIS

a) A képen egy hűtőszekrény energiacímkéjét láthatod. Mit jelentenek A+++

A++

az egyes adatok? Ha nem tudod, nézz utána az interneten! A+

A
B
Melyik energiaosztályba tartozik a mosógép.
C: ...........................................................................................................................................
C
D
C

Átlagosan mennyi energiát fogyaszt a készülék évente.

319 kWh/annum: ................................................................................................................
A teljes tárolótér térfogata literben.
ENERGIA ENERGUA
ENERGY ENERGIE
319
160 L: ....................................................................................................................................
ENERGI
kWh/annum

A fagyasztott élelmiszerek tárolására alkalmas tér térfogata literben.

100 L: .................................................................................................................................... 1L

160 L 100 L 39 dB
Zajkibocsátás decibelben.
39 dB: ....................................................................................................................................

b) Nézd meg a legújabb háztartási gépeket energiacímkéjét, és írd le, milyen fontos adatokat tartalmaz!
...........................................................................................................................................................................................
...........................................................................................................................................................................................

6. Zsófi családjában hatan élnek együtt: anya, apa, Zsolti, Zsuzsi és Szuszi kutya. Zsófi segít költségvetést
készíteni a havi kiadásokról. Segítsünk neki kitölteni a hiányzó adatokat!

Közlekedés 6% Gyermekek 9%
Kategória Költség (Ft) Szórakozás 1%
Adók 12%
Gyermekek 29 430
Megtakarítás 6%
Étel 31%
Szórakozás 3270 Háziállat 2%

Étel Személyes higénia 6%

101 370
Hitel 4%
Ajándékok/
adományok 3270 Biztosítás 1% Adományok 1%
Lakás fenntartása, Lakás 21%
68 670
számlák
Biztosítás 3270
Hitelek 13 080
Személyes higiénia 19 620
Háziállatok 6540
Megtakarítások
vagy befektetések 19 620
Adók 39 240
Közlekedés 19 620
Végösszeg 327 000

79
V. Környezetünk
és a fizika

Tudáspróba
1.
Egészítsd ki az alábbi mondatot!
100 3
A Föld belseje felé haladva a hőmérséklet átlagosan ................................ méterenként .........................°C-kal
geotermikus gradiensnek
növekszik. Ezt az értéket ..................................................................... nevezzük.

2. Döntsd el a következő állításokról, hogy igazak-e vagy hamisak! Írd a megfelelő betűjelet az állítás elé!
I A Föld belső szerkezetének megismerését a földrengéshullámok vizsgálata segíti.
.............
A Föld mágneses
H A Föld középpontja felé haladva a sűrűség egyenletesen változik.
............. déli pólusa
I A Föld átmérője közelítőleg 12 750 km.
.............
I A Föld gömbhéjas szerkezetű.
.............
H A Föld magját több millió °C-os olvadék alkotja.
.............

3.
Rajzold be az ábrába a Föld földrajzi déli pólusát és a mágneses déli pólusát!
A Föld mágneses déli pólusa
4. Írd le, hogyan magyarázza meg a lemeztektonika a földrengések okát!
A földrengéseket a szilárd kőzetlemezek elmozdulása okozza. Ezek a kőzetlemezek távolodhatnak, ütközhetnek és egymás
...........................................................................................................................................................................................
mellett elcsúszhatnak. A legpusztítóbb földrengések az egymáshoz ütköző lemezszegélyek körzetében pattannak ki.
...........................................................................................................................................................................................

5. Egy meteorológiai mérőállomáson a következőt olvashatjuk: A PM10 koncentráció a riasztási küszöbérték 55%-a.
Értelmezd ezt az adatot!
Azt jelenti, hogy annak az értéknek, amikor riasztani, vagyis tenni kell valamit a koncentráció csökkentése érdekében, a
...........................................................................................................................................................................................
szennyezés aktuális értéke csak az 55 %-át éri el.
...........................................................................................................................................................................................

6. Karikázd be a helyes állítást!

A légkör tömegének 50%-a a Földtől
a) 5 km-es légrétegben található; b) 10 km-es légrétegben található; c) 15 km-es légrétegben található.

7.
Határozd meg az üvegházhatás fogalmát és szerepét a földfelszín hőmérsékletének alakulásában!
A talaj az elnyelt napsugárzás egy részét hősugárzás formájában visszaveri,
....................................................................................................................
melyet a légkörben található gázok közül némelyek elnyelnek. Ezzel
....................................................................................................................
növelik a légkör hőmérsékletét.
....................................................................................................................

8. a) Sorold fel a fosszilis energiahordozókat!

A szén, a földgáz és a kőolaj
...........................................................................................................................................................................................
b) Miért tartoznak ezek az energiahordozók a nem megújuló energiaforrások közé?
Azért, mert a Föld véges mennyiségben rendelkezik ezekkel az energiahotdozokkal.
...........................................................................................................................................................................................

9.
Ma a világ legnagyobb energiafelhasználója Kína. Mi lehet ennek az oka?
A hatalmas gazdasági termelés és fejlődés miatt.
...........................................................................................................................................................................................

80

You might also like