Kalotaszeg népe a honfoglaló magyarokkal érkezett a Kárpát- medencébe, a kutatók

szerint Töhötöm vezér magyarjainak leszármazottja. Vallásos hívő nép és a

reformáció kezdete óta református néhány falu kivételével. Kalotaszeg földművelő
népe a természettől mostohán kapta ajándékát, azonban a természet kárpótolta más
adottságokkal, hiszen páratlan szín- és formaérzékkel, ízléssel és kézügyességgel
áldotta meg. A XVIII. század végén a kalotaszegi születésű Gyarmathy Zsigáné
támogatásával nemcsak fellendült, hanem világhírnévre tett szert a kalotaszegi
háziipar. Népköltészetben is gazdag hagyományú, változatos népballadákban és
népdalokban bővelkedik, mint például a „ körösfői Ríszeg alatt”, melyet még a fiatal
generációk is ismernek és énekelnek. A község keletkezése ismeretlen, szájhagyomány
őrzi, mely ellenőrizhetetlensége miatt nem bír történelmi értékkel. A szájhagyomány
szerint Körösfő egyik határrészében, melynek "Ordományos" a neve, hajdan város
volt, amely ellenséges dúlásoknak esett áldozatul. Leromboltatván teljesen elpusztult,
a lakosai pedig, akik az ellenség elől elmenekültek, bár csekély számban, de
visszatértek és megalapították Körösfőt. E hagyomány oly élénken élt, hogy
néhányan, az Ordományoson, reménységgel keresték „Ordom város” harangjait és
kincseit. Dr. Csánky Dezső „Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában”
című művében Körösfő Terra Crisfeu, Keresfeő néven van említve. Első írásos
dokumentum amely a községet megemlíti 1276-ból való. A következő fennmaradt
írásos dokumentum 1371-ből való, amikor a falu Vámja Rabek vagy Röbek György
királyi tárnokmesteré, illetve 1471-ben már a losonci Bánffyak-é. 1600-ban már
erdélyi püspöki falu és Gyaluhoz tartozik. Kalotaszeg népviselete a kutatók szerint a
teljes összeállításban a legszínesebb, a legművészibb magyar népviseletből való.

A középkorban Körösfő egyháza előbb a váradi római katolikus püspökség kalotai

főesperességéhez majd az erdélyi püspökség kolozsi főesperességéhez tartozott. A 14
– 15. században Körösfő egyházi fejlődését gátolták az erdélyi katolikus püspök és
Sárvásár királyi népe, valamint a Bánffyak közötti ellentétek, birtokviszályok.
Középkori temploma ezért, feltehetően a 15 - 16. század fordulóján épült. A
református hitre tért Kolozsvár hatására végbement Kalotaszeg reformációja, így
1601-ben Körösfőt — a hozzá tartozó Sárvásár leányegyházzal — már a virágzó
református anyaegyházak sorában említették a források. A karcsú, négy fiatornyos,
fatornácos tornyú körösfői templom a falu feletti dombtetőre épült, a korabeli
építkezési szokásoknak megfelelően nyugat—keleti tájolású, keleti oldalon
elhelyezkedő szentéllyel. A középkori templom — a 17. századi török-tatár dúlások
során — megsemmisült, majd később az 1690-es években építették újjá.

Az 1754-es kalotaszegi egyházi összeírás szerint a „hegyen lévő kőtemplomot”

kőkerítés övezte. 1763. június 23-án Kalotaszeget és KoIozs vármegyét nagy
földrengés rázta meg és szélvihar pusztította, a körösfői templom is jelentős károkat
szenvedett. Az 1764-es renováláskor megépült a templom torony alatti oszlopos
előtér, bizonyára a régebbi alapokon. Az épület mai alakját az 1833—1834-es bővítés
alkalmával nyerte. Ekkor falaztak be a templom cintermének déli kőkerítésébe két –
feltehetőleg - római sírkövet. Az erősen megrongálódott domborművek közül az egyik
„sírőrző” oroszlánt ábrázol, a másik pedig egy férfi mellképét, akinek könyökben
behajlított és teste elé emelt keze egy áldozati tárgyat tart.

A körösfőiek a templom belső díszítését az Umling-féle formában szerették volna

megőrizni, ezért amikor a szószékkoronát megrendelték Olasztelki Sólyom Ignác
mestertől őt elküldték Magyargyerőmonostorra „az ottani Templom koronája
megnézése végett, hogy azon forma szerint tsinátassa a Koronát s azt maga megfesse
és aranyozza”. A templom 1841-ben készült, a nagyváradi Kolonics (Kolots) István
orgonakészítő mester munkájaként. A templom harangjai közül a nagyot 1788-ban, a
kisebbet 1858-ban öntötték. A kisebb harangot az első világháború idején elvitték
ugyan, de azt a hívek 1922-ben új haranggal pótolták.

Érdekes emléke a török időknek az ún. „Rákóczi szőnyeg”, amely a történészek szerint
Erdélyben készített gördesz csomózású török imaszőnyeg. A néphagyomány szerint,
amikor 1660. május 22-én II. Rákóczi György fejedelem a vesztes szászfenesi csata
után sebesülten Várad felé menekült, Körösfőn megpihent, ahol Korpos György
helybeli lakos látta el a fejedelmet. Rákóczi jóságáért egy török szőnyeggel
ajándékozta meg, amelyet aztán utódai a református egyháznak adományoztak. Ezt
bizonyítja a szőnyeg felirata is: „Körösföi curátor Korpos István ajándéka 1754, az Úr
asztalára feleségével Bálint Katával.”

Győződjön meg mindenről személyesen, látogasson el hozzánk!

Szeretettel várjuk!