Saya Lopez Ortega:

A csábítás szakértője
Szeged: Könyvmolyképző, 2021

Eredeti kiadás: The Seduction Expert (2019)

188 oldal
Fordította: Barcza Gerda Adrienne (szegény, mit szenvedhetett…)

Végre találtam egy megfelelő alanyt kedvenc sorozatomhoz. Bizony! Ismét egy
vállalhatatlan könyv érkezik, mert sikerült egy olyan ékkőre bukkannom, ami igazi
hamis üveg a sok jó könyv alkotta korona alakú könyvespolc tetején. Már a moly.hu-s
tucatnyi olvasó utáni 36%-os értékelése felcsigázott, hát még amikor nemzetközi
szinten is pocsék osztályzatokat láttam e „remekmű” mellett! Ritka az ilyen, meg kell
becsülni, ilyenből lehet igazán vicces és gonosz könyvkritikát rittyenteni!!!

Emlékeztek Will Smith A randiguru című filmjére? Az alapötlet a következő volt

(wikipedia másodpercek következnek):
„Alex „Hitch” Hitchens (Will Smith) hivatásos „randidoktor”, azaz férfiakat tanít
meg az udvarlás művészetére, egy hosszútávú párkapcsolat kialakításának
érdekében.”
Az ötletet azóta már lopták néhányan (pl.: a mérhetetlenül kínos S.O.S. szerelem! című
magyar celluloidtemető), de úgy látszik még mindig - többnyire életképtelen -
utódokat szül. Így szökkent tollszárba Saya Lopez Ortega „regénye”, amelynek
témája(?) a randiguruzás, s A csábítás szakértője című borzalmat eredményezte.
Immár magyarul is magunkba roskadhatunk felette, hiszen minden ócskaságot
leporolva importálnak hozzánk is, hála a könyvkapitalizmusnak. Will Smith filmje
könnyed kikapcsolódás volt, mindennemű értelem nélkül, de azért haragudni nem
lehetett rá, már csak Kevin James esetlenül aranyos játéka és – a pocsék színész, de
legalább gyönyörű - Eva Mendes miatt sem. Volt egyfajta bája és romantikája. Na
ezek azok, amik ebből a regényből tökéletesen hiányoznak. Pedig a borító mást ígért.
„A tavasz egyik legédesebb és legszexibb romantikus regénye” – állítja a fejreállított
tűsarkú cipő melletti idézett – érthető módon – anonim „rajongótól” citálva. Én sem
merném vállalni ezt a kamu maszlagot. Persze végül is Leningrádban majdnem
Mercedeseket osztogattak az antik vicc szerint. Csak ugye nem Leningrádban, hanem
Moszkvában, nem Mercedeseket, hanem Zaporozseceket és nem osztogattak, hanem
fosztogattak, de végül is a hír csaknem igaz… Ha így nézem szintén helytálló a
vélemény, csak nem a tavaszé, hanem a nyáré, nem a legédesebb, hanem a
negédesebb, nem a legszexibb, hanem a legcikibb és nem romantikus, hanem inkább
romanti kuss [ezért elnézést kérek].

Főszereplőnk a „Bárónő”, aki a randiguru, emellett jövedelme abból áll, hogy hűtlen
férjeket zsarol. Szimpi, mi? Ő, aki egyébként egy fickóhoz éppen a pénzéért menne
hozzá a „sztori” szerint. Az idézőjel nagyon indokolt, mert történetvezetés az nincs.
Történés se nagyon. Az utolsó 40 oldalig csak megismerjük a „Bárónő” környezetét és
hátterét, hogy a végén az egészet otthagyja és áttegye főhadiszállását New Yorkba
Párizsból, mivel leendő anyósa offenzívát indít ellene. Izgi, mi? Hát nem, nem az.
Hm… hogy is volt az idézet? „A tavasz egyik legérdesebb és legszexibb
ROMANTIKUS regénye”? Aham. Feltéve, hogy egy a nyilvánvalóan ringyó és
nősténysoviniszta érzelmi sérült femináci viszonya a pénzhez romantikusnak
minősíthető.

A „karakterekkel” folytatnám. Kár, hogy azok sincsenek. Tulajdonképpen egy

szereplőnk van, a „csábítás szakértője”, a randizás ötszörös olimpiai bajnoka, a
randevúk koronázatlan világcsúcstartója, maga a „Bárónő”. Bár, ő se lenne! A
„Bárónő” ugyanis egy arrogáns, sznob, öntelt, egoista hólyag (majdnem mást írtam…),
s ha minden arisztokrata ilyen lenne, támogatnám a nyaktiló újbóli bevezetését, s
folyamatos olajozását. Szerencsére nem igazi bárónő, csak így hívatja magát. Munkája
az, hogy nőknek megszerzi az általuk kiszemelt férfiakat. Valójában ő egy randiguru, a
„csábítás szakértője”, igazi zseni. Hogy honnan tudjuk mindezt? Hát onnan, hogy
elmondja vagy tízszer az első tíz oldalon, majd még jó párszor. E zsenialitásból
semmit sem tudunk meg a könyv sorait olvasva, mert voltaképpen vacsorázáson és
pöffeszkedésen kívül semmit nem csinál. Szakértelmét ilyen esetek jellemzik:
Kivörösödik a kliense. Megoldás:
„Ez a pulzusszám-emelkedés közvetlen következménye, ami kapcsolatban áll a
félelmével. De ne aggódjék, Marie majd ad valami(!?) Fenty Beauty (miért nem
lenty…) kozmetikumot, hogy elfedhesse vele mindezt.”
Ennyi. Esetleg még Xanaxot ad neki intravénásan. Gondolom egy jó kis szedálás sem
ártana. Az olvasónak... Később az irodában, mikor beszélget vele, az ügyfélnek vörös
lesz a feje, amire a „Bárónő” megoldása? Igen, egy kozmetikum. Holott nincs is jelen
az elcsábítandó, tehát az elvörösödés jelentősége nulla… Csoda, hogy nem vágta le a
fejét. Gondolom szívinfarktus esetén uborkás pakolást alkalmazott volna az arcra. De
mi a titok? Ez a fergeteges géniusz hogyan hoz össze egy párt? Íme:
„Hagyja őket [a vaskos aktákat] az irodájában 15:58-ig, célszemélyünk 16:00-kor lép
ki a sajátjából, és önnek két perc áll rendelkezésére, hogy csatlakozzék hozzá. Amikor
megteszi, ügyetlenül ejtse el őket.”
És ezért pénzt fizet a klientúra!? Az egész tevékenysége ilyen kb. 10-es IQ-val
összedobható ötletek mellett pusztán a külcsínre (drága ruha, ékszer, parfüm) és
bornírt feminista maszlagokra szorítkozik. Márpedig, ha egy férfit valami riaszt, az
éppen az utóbbi. Következetesnek sem mondható protagonistánk: egyik pillanatban fel
van háborodva, hogy egy céltudatos férfi kikezd vele, majd egy oldallal odébb arról
motyog, hogy a férfiak nem elég magabiztosak. Szentenciákat is kapunk: „Az erős nők
élvezik rabszolgasorba dönteni a férfiakat.” Ezt az mondja, aki szerint a feleségüket
megcsaló férfiak egyébként megsemmisítendők. Cuki.
A „Bárónőnek” komoly céljai is vannak:
„Ezért végzem a munkát. Hogy saját képemre és hasonlatosságomra alakítsam a
nőket: küzdővé, büszkévé és tiszteletre méltóvá. Egy nap besorozom őket egy általam
vezetett kosztümös feminista seregbe, és a legnagyobb természetességgel uralkodunk
majd a világ tetején.”
Hát nem tudom, mennyire tiszteletre méltó, hogy pénzért és kapcsolati tőkéért megy
férjhez… Ha pénzért fekszik valaki ágyába egy nő, arra nekünk más szavunk van, igaz
nem olyan előkelő, mint a bárónő. Ja, egyébként a leendő férjét - aki imént kérte meg a
kezét – szimplán veszett kutyának titulálja. Főszereplőnk nyilvánvalóan óvodás
szinten ragadt (és az írónő is alighanem), odáig vetemedik, hogy a neki nem tetsző
személyek kávéjába köpet a titkárnőjével (személyesen még ennyire sem képes).
A Bárónő természetesen harcos feminista - mint fentebb kiderülhetett már -, aki
megtorolja, ha egy férfi hűtlen, miközben elmondja, hogy számára az orgazmus
„Hárommillió a Bahamákon”… Szintén jellemző, miszerint annyira feminista a
szakértőnk, hogy tipikusan férfias vonásokat mutat (mikropénisz effektus): sportkocsi,
pénzimádat, piálás, uralomvágy. Ezek a szimptómák pont azok, amikkel a férfiakat a
feministák vádolni szokták, de úgy tűnik csak irigylik ezeket, nem pedig megvetik.
Ilyen szintű feminsita baromságot régen olvastam.
A többi alakra szavakat sem érdemes vesztegetni. Chloe – az egyik munkatárs –
„annak rendje és módja(!?) szerint gyűlöl minden férfit”, de szakértőnk többi segédje
is csak afféle minion Gru mellett.
A könyv minden oldalát kérdőjelekkel tudnám kidíszíteni, hogy mi a - bdsrstn - akart
ez lenni? Szörnyű volt. Valamiféle pátoszba próbálja a szerzőnő csomagolni a férfiak
feletti női uralmat, s „A dominát”, mint olyat piedesztálra emelni, de hogy ennek így
öncélúan mi az értelme, arra nem jöttem rá. Az egész „regény” mérhetetlenül banális,
üres és semmitmondó, sehonnan vezet el sehova kerülőutakon.

Kinek ajánlom? Mazochistáknak. Mondanám, hogy a könyv annyira rossz, hogy az

már jó, de még csak ez sem lenne igaz. Rossz. A kiadása amúgy tisztességes, a fordítás
- ahhoz képest, mi a tartalom - elmegy, helyesírási hibára nem is emlékszem, de csak
egy pontot emel az egészen. A Könyvmolyképző ilyen kötetekkel pedig
könyvmolyokat nem, csak elkényeztetett egomániás ripacsokat képezhet. A kiadónak
javaslom, jobban gondolja át, mit ad ki a kezéből, mert ez döbbenetesen rossz volt,
tartalmi, etikai és minden elképzelhető szinten. Hogy ez ugyanattól jött ki, mint
Abercrombie kétségtelenül zseniális kötetei, az jókora szégyen. Külön poénként
értelmeztem, hogy a 2019-ben megjelent könyvről a kötet végén egy 2017-re datált
méltatást is olvashattam S. King-től. Mi ez, ha nem humor? Az egész regény létezésére
egyetlen értelmes választ tudnék adni, hogy ez az egész csak valamiféle ördögi szatíra.
Ebben az esetben zseniális, csak nem volt benne utalás arra, hogy az volna…
De a legjobb még hátra van! Ez a förmedvény sorozat elvileg. Szívből remélem, hogy
az olvasói visszajelzések kapcsán nálunk nem kerül fordítóhoz ez az akármi, vagy ami
még jobb lenne, az író elmegy inkább valami hasznos munkát végezni!

Pontszám:
Két pohár kannás bor a tíz Chateau Lafite-ből.
2/10 pont

goodreads.com: 3.33 pont (a kommentelők több helyen jelezték, hogy bizonyosan fake
tagok emelték meg a kötet értékelését)
moly.hu: 36% (!!!)