Február 3.

– Tengeri csata Diunál

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/6b/
Frol_de_la_mar_in_roteiro_de_malaca.jpeg/800px-
Frol_de_la_mar_in_roteiro_de_malaca.jpeg
Francisco de Almeida zászlóashajója, a Frol de la Mar

A világtörténelem egyik legnagyobb hatású eseménysorozata egyértelműen a spanyol

és portugál földrajzi felfedezés és gyarmatosítás. Amikor Vasco da Gama 1498-ban
elérte az indiai Kálikut városát négy hajójával, azzal nem csupán a portugálok 80 éves
álma vált valóra, hogy Afrika megkerülésével juthatnak el Indiába, hanem Európa
felemelkedése is megkezdődött. A portugál uralkodó, I. Mánuel nem egyszerűen a
távol-kelet kincseihez való közvetlen hozzáférésként, hanem az iszlám elleni elleni
kereszteshadjáratként is gondolt az ottani hódításokra. India nyugati partján ugyanis
hindu és muszlim államok vetélkedtek, melyeknek ellentéteit könnyen kihasználták a
ravasz hódítók, így vetve meg lábukat a Malabár-parton. A 200 milliós Indiához
képest nevetségesen kevesen voltak - a legnagyobb portugál flották sem álltak 1000-
1200 harcosnál többől! -, de vezetőik könyörtelenek, céltudatosak és rendkívül
tehetségesek voltak.

Az India északi részén lévő iszlám államokat – mint Gudzsarátot - különösen

felháborította az úgynevezett Miri-incidens. Vasco da Gama flottája 1502-ben egy
mekkai zarándoklatról Indiába hazafele tartó muszlim hajót fogott el, fedélzetén 240
férfival, nővel és gyerekkel, amely hajó az Egyiptomot uraló mameluk szultán indiai
megbízottjáé volt. Bár a térség a portugálok előtt is a kalózkodás melegágya volt, a
zarándokokat szállító hajók rendszerint védelmet élveztek egy hallgatólagos
megállapodás szerint. Da Gama-t ez azonban különösebben nem érdekelte, s
megállította a Miri nevű hajót. A hajó utasai átadták volna értékeiket, s hatalmas
váltságdíjat is ígértek - négy hajónyi fűszert -, ám a hajót mégis felgyújtották
utasokkal együtt. A Miri utasai eloltották a tüzet, majd minden náluk lévő eszközzel
védekeztek. Hogy ne kerüljön a portugálok kezére semmi, mindent a tengerbe
dobáltak. Még a portugál tengerészek sem értették parancsnokuk logikáját, aki
valószínűleg példát akart statuálni. A Miri végül 5 napi harc után süllyedt el, s csak 20
gyermeket húztak ki a portugálok a vízből. A térségbeli muszlim államokat
megdöbbentette az eset és Vasco da Gama ezzel leginkább azt érte el, hogy a Mameluk
szultánság immár komoly veszélyt látott a hátukban feltűnő keresztény hajókban.
Válaszul a szultán flottát kezdett építeni a Vörös-tengeren velencei támogatással,
mivel az olasz városállam féltette eddigi fűszerkereskedelemben élvezett
monopóliumát a portugáloktól.
1508-ban úgy tűnt, hogy a portugálok 10 évnyi szívós munkával kiépített pozíciói
összeomlanak. Januárban a Perzsa-öböl bejáratát őrző iszlám város, Hormuz ostroma
nem sikerült, s míg ez a támadás tartott, az európaiak háta mögött a Vörös-tengerről az
egyiptomi flotta eljutott Indiába. Ez a flotta - ellentétben az indiai hadihajókkal - már
összemérhető volt a portugálok hajóival, tüzérséggel, jól képzett legénységgel, s
képzett török katonasággal rendelkezett. Huszain Muszrif mameluk flottája 6
karakkból, és 6 nagy gályából állt 1500 harcossal. Ehhez csatlakoztak az Északnyugat-
Indiában fekvő gudzsaráti muszlim hajók.
1508 márciusában a baj fokozódott. Mivel a portugálok nem tudtak az egyiptomi
gályák jelenlétéről, az indiai Chaul városánál meglepte egyik hajórajukat az egyesített
mameluk és indiai iszlám flotta, s nyolc hadihajójukból hatot elvesztettek.
A portugálok indiai érdekeltségeinek megvédése Dom Francisco de Almeida alkirályra
várt, egy roppant tehetséges ám módfelett kíméletlen nemesre, akit a bosszú is fűtött,
mivel a chauli ütközeteben fia, Lourenco is elesett. Az alkirály bosszúszomjasan
hajózta végig Indiai nyugati partját, feldúlta Dabul városát, majd Diuhoz indult a
mameluk-indiai flotta ellen. Jó taktikusként igyekezett a mamelukokról leválasztani
annak egyik fő szövetségesét, Malik Ajazt, Diu városának dalmáciai származású
kormányzóját. Malik ugyan nem állt át a portugálokhoz, de félszívvel hadakozott
ellenük, nem igazán bízva az egyiptomi győzelemben. 1509. február 2-án érkezett Diu
alá a portugál flotta. Az egyiptomi-indiai hajóhad két vezére Huszain Muszrif és Ajaz
nem tudta eldönteni mi legyen. Előbbi azonnal támadni akart a nyílt tengeren, utóbbi a
város előtti öbölben, Diu ágyúinak hatótávolságán belül akart csatát vívni.
Gyanakodtak egymásra, mindegyik hátsó szándékot sejtett a másik tervében. Végül
védekező pozíciót vettek fel a város mellett, előre állítva az egyiptomi karakkokat és
gályákat, míg a kisebb hajókat hátravonták, hogy támadja hátba az ellenséget, ha az
közelharcba bonyolódik. Összesen mintegy 45 nagyobb hajó állt rendelkezésükre 5000
főnyi legénységgel.
Almeida a lovagi mentalitás szellemében valóban közelharcban akart
győzedelmeskedni, ám kapitányai meggyőzték, hogy inkább szét kell ágyúzni az
ellenséget, akiknek sokkal gyengébb minőségű hajói vannak, mint neki, rosszabb
ágyúkkal. Bölcs döntés volt, a tengerálló, erős portugál hajók távolról vívott
tűzharcban jelentős fölényt élveztek. A Frol de la Mar nevű zászlóshajó vezetésével
Almeida 3-án reggel támadást vezényelt, mikor feltámadt a megfelelő szél. Almeida
papíron gyengébb volt 18 hajójával és 800 portugál, valamint 400 indiai szövetséges
emberével. Almeida a csata előtt motivációként a nemeseknek rangemelkedést, a
közembereknek jutalmat, a rabszolgáknak szabadságot ígért, majd Szent Jakab nevét
kiáltva megindultak. Már az első sortűztől egyik egyiptomi karakk hatalmas léket
kapott, s elsüllyedt. A keresztény hajók oldalukkal fordulva az ellenség felé sortüzeket
adtak le, amelyet megpróbáltak viszonozni az egyiptomiak, csekély sikerrel. A
mamelukok nyilaira portugál puskások felellek, majd következett a csáklyázás és a
közelharc. A muszlimok zömében nem voltak egyenrangú ellenfelek fegyverzetük
tökéletlensége és embereik képzetlensége okán, míg a portugálok már igazi vén tengeri
medvék voltak. A csata még keményen zajlott – portugál fölénnyel -, mikor Ajaz úgy
ítélte meg, ideje megindítani a kisebb hajók támadását a portugálok háta ellen, de a
Frol de la Mar 50 ágyúja elűzte őket. Egy hatalmas 600 tonnás gudzsaráti karakk
egész nap kitartott, de a portugálok szinte minden hajót elsüllyesztettek a nap végére.

Ajaz ekkor kijátszotta maradék ütőlapját, a Chaulnál fogságába esett – s okosan

jólétben tartott – portugál foglyait, akiknek segítségével megbocsátást kért Almeidától.
Felajánlotta, hogy hűséget vazallusa lesz a portugál királynak. A városba menekült
mamelukokat is átadta, akiket kegyetlen módon végeztek ki később. A mameluk
vereség eldöntötte, hogy az Indiai-óceán muszlim hatalmai immár nem lesznek
képesek kiszorítani a portugál kalandorokat, s a luzitánok megvetik végleg a lábukat
Indiában. Míg a XV. században úgy tűnt, az iszlám hódítás korszaka közeledik, a
Diunál vívott tengeri csata megelőlegezte, hogy a tengerek feletti uralom innentől
kezdve az európai hatalmaké lesz évszázadokig. Diuban végül csak 1961. december
19-én ért véget a portugál uralom, mikor Goa, Diu és Daman városokat megszállta az
indiai hadsereg kisebb harcok árán.

A portugál gyarmatosításról szóló Hódítók című Roger Crowley könyvről már írtunk
korábban.

Felhasznált irodalom:

Roger Crowley: Hódítók. Bp.: Park, 2019

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e8/Diu_map1729.jpg
Diu erődje és városa a portugál uralom idején