You are on page 1of 42

Sir Francis Drake 1540 körül 1596. január 28.

, Portobelo) altengernagy, angol


tengerész, navigátor, felfedező és privatér rablóhajó-kapitány,[8] politikus I.
Erzsébet angol királynő idejében.

Az általa vezetett flotta másodikként kerülte meg a Földet, és ő volt az első


kapitány, aki élve hazajutott erről a vállalkozásról. Érdemeiért Erzsébet angol
királynő 1581-ben lovaggá ütötte. Később 1588-ban jelentős szerepet játszott a
spanyol Győzhetetlen Armada visszaverésében. 1595-ben egy San Juan (ma Puerto Rico)
elleni sikertelen támadás után vérhasban halt meg Portobelo településen, Panamában.

Legendás hősiessége meglehetősen ellentmondásos. Az angolok szemében nemzeti hős


volt, a spanyolok számára szimplán kalóz. A spanyolok úgy emlegették, mint „El
Draque”, melynek jelentése sárkánykígyó (a latin draco szóból, jelentése: sárkány).
II. Fülöp spanyol király 20 000 dukát (mai értékben kb. 4 millió font vagy 8 millió
dollár) vérdíjat tűzött ki a fejére.

Született 1540. július 13.[1]


Tavistock[2]
Elhunyt 1596. január 28. (55 évesen)[3][4]
Portobelo[5]
Állampolgársága angol[6]
Házastársa
Mary Newman (1569–1582)[7]
Elizabeth Sydenham (1585–1596)
Szülei Edmund Drake
Foglalkozása
felfedező
tengerész
katona
kalóz
politikus
mérnök
Tisztség
Anglia parlamentjének tagja
parlamenti tag 1572-83 között
parlamenti tag 1584-85 között
parlamenti tag (1593)
Kitüntetései Knight Bachelor
Halál oka vérhas
Sírhely Ókeanosz
Gyermekkora
Francis Drake 1540 körül született a Crowndale (16 km Tavistocktól, Devon).[9]
Anyja Mary Mylwayne és apja Edmund Drake (1518–1585), protestáns földművelő, aki
később világi prédikátor lett. 12 testvére közül ő volt a legidősebb. Mint ahogy
kortársai esetében is, születésének pontos ideje nem ismert. Éppúgy lehetett 1535-
ben, mint 1540-ben vagy 1544-ben. Egyik, Nicholas Hilliard által festett miniatűr
portréja szerint 1581-ben állítólag 42 éves volt, de egy másik, 1594-ben készült
festményen állítólag 54 éves volt.[10]

Az 1549. évi katolikus felkelés idején családjával elmenekült Nyugat-Angliából.


Kentben, egy bárkán kaptak szállást.[forrás?] 13 évesen hajósinasnak adták, a
mesterséget az Északi-tengeren tanulta meg. A kapitány halála után rá hagyta a
hajóját, amelyet 23 évesen eladott. Így lépett be egy gazdag plymouthi
kereskedőcsalád, Hawkinsok flottájába, amely az Újvilágba árut és rabszolgát
szállított. Itt ismerte meg az Atlanti-óceán vizét és az akkor Nyugat-Indiának
nevezett karibi szigetvilágot. 1569-ben második útjuk során San Juan de Ulúa
mexikói kikötőben megtámadták a legénységet, és sok angolt megöltek. Drake
Hawkinsszal együtt elmenekült a Judith nevű hajón, de a spanyolokról szerzett
tapasztalatai egy életre szóló borzasztó élményként kísérték. Angliába érve figyelt
fel rá a királynő.

A világkörüli út

Drake világkörüli útja


1577-ben Drake amerikai expedícióra indult a spanyol hajók fosztogatására, sok
történész szerint Erzsébet királynő tudtával és jóváhagyásával. November 15-én
felszedte a horgonyait és elhagyta Plymoutht. A viharos óceán azonban nagy károkat
okozott flottájában, ezért kénytelen volt Falmouthnál (Cornwall) kikötni, s később
visszahajózni Plymouthig, hogy a vihar okozta károkat kijavíttassa. December 13-án
a Pelican fedélzetén és másik 4 hajóval 162 emberrel ismét elhagyta a kikötőt.
Afrika partjainál zsákmányolt egy portugál kereskedőhajót is, a Mary-t (korábbi
nevén Santa Mariá-t). A hajó kapitánya, Nuno de Silva, akinek komoly tapasztalatai
voltak a dél-amerikai vizekről, szintén Drake szolgálatába állt.

A mai Argentína területén, San Juliannál kötöttek ki június 20-án. Mire Amerikába
ért, Drake flottája nagyon megviselt volt. Le kellett mondania két hajójáról, a
Christopherről és a kétárbócos Swan-ról is, mivel sok embert veszített az óceán
áthajózása közben. Drake felfedezte azt is, hogy a vezérhajója rohad, így kénytelen
volt elégetni. Drake elhatározta, hogy a tél folyamán San Julianban marad, s csak
azután kísérli meg az áthajózást a Magellán-szoroson.

Drake Golden Hind-jának replikája


Tíz nappal érkezésük után került sor Drake boszorkánysággal és lázítással megvádolt
útitársa, Thomas Doughty perére. A történészek számos okot sejtenek a háttérben.
Lehetséges, hogy személyes ellentétek voltak Drake és Doughty között (Doughty
korábban lopáson érte Drake fivérét, és Drake rokonai azt is beszélték, hogy Drake
feleségének szeretője). Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy Doughty angliai
ellenségei fizették le Drake-et, vagy az expedíció résztvevői közül néhányan
ellenezték a kalózkodást, és Drake Doughty személyén akart példát statuálni a
hatalmáról (ő ugyanis formálisan nem volt az expedíció parancsnoka).[11] A
tárgyalás során számos ponton megsértették a hatályos törvényeket, mégsem ítélték
halálra Doughtyt. Ezután azonban Drake kijelentette, hogy Doughty az életére tör:
így a fogva tartás korlátozott lehetőségei miatt Doughtyt kivégezték. Arthur Herman
szerint ez az incidens vezethetett azon közhiedelem kialakulásához, hogy a
hajóskapitányok teljhatalommal rendelkeznek a hajó utasai fölött.[12]

Három megmaradt hajójával megérkezett a Magellán-szoroshoz, Dél-Amerika csücskéhez.


A szorost a portugál navigátorról, felfedezőről nevezték el, aki 1521-ben elsőként
körülhajózta a Földet.

Drake is ezen a szoroson haladt át, a róla elnevezett Drake-átjárónak csak a létére
következtetett, amikor megállapította, hogy a Tűzföld sziget. A Drake átjárón, a
Horn foktól délre körül csak 1616-ban haladt át Willem Schouten. Vezérhajóját,
amely 1578 szeptemberétől egyedül maradt[13], átkeresztelte Golden Hind-nak Sir
Christopher Hatton tiszteletére.

A spanyolok elleni háború


A Golden Hind a Csendes-óceánon, Dél-Amerika partjai mentén észak felé vette útját
és megtámadta a spanyol kikötőket, lövette a településeket. Néhány spanyol hajót
elfoglalt, s a legénységtől pontosabb információkat szerzett. Egy alkalommal Drake
egy perui kincsszállító hajót fogott el, amely 25 000 peso tiszta aranyat
szállított, mai értékben kb. 7 millió fontot. Lima közelében szintén felfedezett
egy új hajót, a Cacafuegót, amely Panama felé hajózott. Hosszas üldözés után
utolérték, és birtokba vették. Ez volt a leggazdagabb zsákmány: 34 kg aranyat,
arany keresztet, ékszert, 13 láda fémlemezt és 23 tonna ezüstöt találtak.
Nova Albion
1579. június 17-én Drake Point Loma környékén, Új Spanyolországban kikötött, hogy
megjavíthassa megrongált hajóit, s utánpótlást szerezzen. Barátságos viszonyt
tartott fenn a helyi indián lakossággal. A helységet átnevezte Nova Albion-nak, s a
Szentháromság nevében a királyi korona tulajdonába vette. Hátrahagyott embereket az
„embrió kolónia” megalapításához.[14] Nova Albion helye a mai napig nem tisztázott,
mivel a spanyol támadások elkerülése végett titokban tartották. Samuel Bawlf[15]
szerint Nova Albion helye Comox-nál van a Vancouver-szigeten.

Hajóútja során emberei pontosan feltérképezték útjukat ennek ellenére vitatott,


hogy elérték-e a mai Brit Columbiát és Alaszkát. Bawlf szerint Drake hajója nem
érte el északon az 56°-ot. Szerinte a leírások sokkal északibb pontot jelölnek,
mint ahová valójában eljutott: a spanyol-angol rivalizálás miatt fontos lehetett
hangsúlyozni, hogy kikerült a spanyol érdekszférából. Másrészt Erzsébet királynő
minden információt titokban kívánt tartani az Északnyugati átjáróról, és ezért is
került Nova Albion sokkal északabbra, mint valójában.

A Föld körüli út folytatása


Drake nyugat felé hajózott, keresztül a Csendes-Óceánon, és néhány hónappal később
megérkezett a Molukka-szigetekhez a Csendes-óceán délnyugati részére, a mai
Indonéziához. Három napig vártak az alkalmas dagályra és a nedves hajórakomány
száradására. Innen, átszelve az Indiai-óceánt körülhajózta Afrikát a Jóreménység
fokánál (Capo of Good Hope), és 1580. július 22-én elérte Sierra Leonét. 1580.
szeptember 26-án behajózott Plymouth kikötőjébe 59 megmaradt emberével a
fedélzeten, és egy spanyol kincsekkel gazdagon megrakott teherhajó-szállítmánnyal.
A királynő 1581. április 4-én Francis Drake-et lovaggá üttette (a francia nagykövet
Marquis de Marchaumont kezében volt a kard), és 1581 szeptemberében Plymouth
polgármestere lett.[16] A királynő parancsba adta, hogy Drake minden beszámolója az
útról titkosítva legyen, s a résztvevők fogadalmat tettek a hallgatásról.

A Legyőzhetetlen Armada és felbomlása

A spanyol armada
1585-ben kitört a háború Spanyolország és Anglia között.

Francis Drake az Újvilágban kirabolta Santo Domingót és Cartagenát. Visszafelé


jövet felgyújtotta a spanyol San Augustine (Florida) erődöt. Ezek az események
felbátorították II. Fülöpöt, hogy tervbe vegye Anglia megszállását. Drake
megelőzvén a támadást Cádiz és La Coruña kikötőjébe hajózott, és megsemmisített 37
katonai és kereskedelmi hajót. Ez a támadás legalább egy évvel késleltette a
spanyol támadást.[17] Az elkövetkezendő hónapokban Drake ellenőrzése alatt tartotta
az Iibériai partokat Losbon és Cape St. Vincent között, és megsemmisítette a
spanyol ellátmányokat, Drake becslése szerint 1600-1700 tonna rakományt.[18]

Drake helyettes admirálisa (Lord Howard of Effingham alatt) volt az angol


flottának, mikor 1588-ban a spanyolok megkísérelték megszállni Angliát és az
egyesült spanyol-portugál flottát küldték az ország ellen. Drake megtámadta s
elfoglalta Rosario vitorlást Pedro de Valdés admirálissal a fedélzetén. Ismert
volt, hogy a hajó a spanyol hadsereg pénzszállítmányát vitte. A hajó megsemmisítése
a flotta felbomlását jelentette.

1589 után az Armada veresége után Drake és Sir John Norreys három új feladatot
kapott, felkutatni a megmaradt hajókat, és megsemmisíteni azokat, támogatni a
lisszaboni portugál lázadást II. Fülöp spanyol és portugál király ellen, illetve
elfoglalni az Azori-szigeteket, ha lehetséges.

Drake és Norreys megsemmisített néhány hajót a spanyolországi La Coruña kikötőben,


de elveszített 12 000 embert és 20 hajót. Fel kellett adnia a spanyol hajók
felkutatását, és minden erejét a portugál felkelésre kellett összpontosítania.[18]
Rabszolga-kereskedelem
Korábbi angol rabszolga-kereskedők, kalózok (John Lok, William Towerson) nyomában
rabszolga-kereskedőként, nagybátyjával nagy hasznot szereztek kalózkodásukkal a
Nyugat Afrikában elfogott, a helyiektől vásárolt vagy portugál, spanyol hajók
kifosztásával szerzett feketék kereskedelmével. Drake először 1563-ban hajózott
nagybátyja, John Hawkins teherszállítójával Nyugat-Afrikába. Afrikai foglyait
eladta a spanyol ültetvényeseknek. A vállalkozásokban I. Erzsébet angol királynő is
részt vett befektető társként, illetve a kalózkodásra engedélyt is adott. Számos
fekete rabszolga szolgált a gazdagok háziszolgájaként ebben az időben Angliában is.

Karibi kalózkodás
Drake ellenséges érzése a spanyolokkal szemben eredendően vallási okokból fakadt.
San Juan de Uluánál 1568-ban a spanyol flotta megtámadta rabszolgaszállító hajóját.
Ő maga elmenekült, mivel jó úszó volt, de ellenérzése nőttön-nőtt az spanyolok
iránt. Ettől az időtől kezdve életét annak szentelte, hogy a spanyolok ellen
harcoljon. A spanyolok úgy vették őt számításba, mint törvényen kívüli kalózt, de
Anglia szimpatizált vele. Második útja, mikor harcolt a spanyolok ellen, sok
emberéletbe került, de a királynő kegyeibe fogadta. 1573 márciusa után Drake
ünnepelt személyiség lett a spanyol ezüstszállító, a Nombre de Dios elfoglalása
után. Drake egy francia rablóhajó kalózaiból és szökött rabszolgákból álló
csoporttal portyázott Darien (ma Panama) vizein, közel a Nombre de Dios misszióhoz,
hogy elkapja az ezüstszállítókat. Előfordult, hogy az ezüstszállítmányt nem tudta
elszállítani a súlya miatt.

Ő volt az első angol, aki a Panama-szorosnál egy fa tetejéről megpillantotta a


Csendes-óceánt. Drake 1573. augusztus 9-én 30 angollal együtt tért vissza
Plymouthba, mind gazdagon. Erzsébet királynő támogatta Drake portyázásait, de
időközben azonban aláírt egy átmeneti szerződést II. Fülöp spanyol királlyal, így
hivatalosan nem tudta elismerését adni Drake teljesítményére.

A maga idejében az angolok között nemzeti hősnek számított, viszont a spanyol


történelem úgy említi őt mint kalózt, aki könyörtelenül feldúlta a spanyol hajókat,
kikötőket az Újvilágban. A spanyolok a vad támadásai után századokig úgy emlegették
a kísértet-embert, mint „sárkánykígyót” (El Draque).[19]

Utolsó évei
Drake folytatta kalandozásait. 1595-ben a Spanyol-Amerika ellen komoly vereséget
szenvedett San Juannál (Puerto Rico). A spanyol lövészek az El Morro kastélyból
ágyúval lőtték vezérhajóját, eltalálták, de Drake túlélte. 1596-ban 56 éves korában
vérhasban halt meg Puerto Bello partjainál (ma Portobelo, Panama). A tengerbe
temették.

Műve magyarul
Angol lobogó alatt a föld körül; ford. Baktay Ervin; Világirodalom, Bp., 1925 (A
hat világrész)

Drake admirális
Benson: Drake admirális
E. F. Benson: Drake admirális
Edward Frederic Benson
Drake admirális 0 csillagozás
Edward Frederic Benson: Drake admirális Edward Frederic Benson: Drake admirális
RákeresekKönyvtár
Anglia tengeri hatalmát VIII. Henrik leánya, Erzsébet királynő uralkodása alatt
Drake admirális vetette meg, amikor a spanyol tengeri hatalmat összezúzta. Ezért az
angol nép szemében Nelson admirális mellett, aki viszont Napoleon tengeri hatalmát
semmisítette meg néhány évszázaddal később, Drake a legnagyobb nemzeti hős, akinek
életéről egész könyvtárra valót írtak össze.
A mai világkataklizmában, amikor éppen Anglia szárazföldi és tengeri hatalmát
kezdték ki ellenfelei, nyert rendkívüli aktualitást Benson pompás könyve, amelynek
főérdeme a minden nagyképűségtől mentes, élvezetes, regényszerű előadás mellett a
szinte kínosan ható tárgyilagosság.
Hősének minden erényét és bűnét egyforma élességgel tárja az olvasó elé és
ugyanakkor Drake királynőjét, Erzsébet királynőt is kegyetlen őszinteséggel, a
valóság józan fényében mutatja be.
Benson könyve több, mint izgalmas: ez a könyv az olvasóban élményszerű nyomot hagy.
Drake születése és ifjúsága.
Nehéz helyzetben van az életrajzíró, ha mindjárt műve elején be kell ismernie, hogy
nem tudja, mikor született a hőse. Sajnos, nekem is ezt kell tennem. Nincs
semmiféle feljegyzés arról, hogy Francis Drake mikor pillantotta meg először a
napvilágot. Nem ismeretes sem a hónap, sem a nap. Hogy melyik volt ez az Angliára
nézve oly szerencsés és sorsdöntő év, arra nézve több adat van ugyan, de mivel a
dátumok nem fedik egymást, inkább csak zavarólag hatnak. Jobb híján mégsem lehet
őket figyelmen kívül hagynunk.
Az első adatot egy miniatűr szolgáltatja, melyét Hilliard készített Francis Drake-
ről. Ez a kép valamikor Strawberry Hill-ben volt látható, jelenleg Derby grófjának
birtokában van, aki szívesen járult hozzá, hogy leírást adjak róla és magát a
rendkívül érdekes kis képet is közölhessem. A művész, játékkártyából kivágott
kartonlapra festette. Hátlapján a kép eredete és „Franciscus Drake Miles" neve
olvasható. Első oldalán a portré fölött körben fut a festő megjegyzése, mely
szerint a képet 1581-ben festette és hogy Drake akkor negyvenkét éves volt. Ezek
szerint születési éve vagy 1538 vagy 1539 lehetett. Az attól függ, vájjon a
miniatűr dátuma a születésnapja előtti, vagy utáni időből kelt-e? Miután a kép
hitelességéhez nem fér kétség, ezt az adatot kielégítőnek kellene tartanunk, ha nem
volnának ellentmondó bizonyítékok, amelyek valószínűvé teszik, hogy Hilliard
tévedett Drake életkorát illetőleg.

A királynő kalózkapitánya, akit gyűlöltek a spanyolok


JEKI GABRIELLA2019.12.13. 21:28
EZ A CIKK 1 ÉVE FRISSÜLT UTOLJÁRA. A BENNE SZEREPLŐ INFORMÁCIÓK A MEGJELENÉS IDEJÉN
PONTOSAK VOLTAK, DE MÁRA ELAVULTAK LEHETNEK.
Az angolok szemében nemzeti hős, a spanyolok számára szimplán kalóz volt. Sir
Francis Drake kapitányt utóbbiak csak úgy emlegették, mint „El Draque", amelynek
jelentése sárkánykígyó. Tény, hogy Őfelsége kalózkapitányának erkölcsi viselkedése
több ponton is megkérdőjelezhető, mint ahogy az is, hogy kulcsszerepet játszott az
angol világuralom megszerzésében. Sir Francis Drake élete csúcsán öt hajóval indult
el Angliából, hogy a következő három évben a világ első tengerészkapitányaként
saját hajójával megkerülje a Földet és kincsekkel gazdagon megrakodva térjen haza .
A viszontagságokkal teli expedíció kereken 442 éve, 1577. december 13-án Plymouth
kikötőjében vette kezdetét.

„Amint tovább hajóztunk, egyre ivóvizet keresve, egy Tarapaca nevezetű helyhez
értünk, ahol partra szállottunk. Itt egy alvó spanyolra bukkantunk, aki mellett
tizenhárom ezüstrúd feküdt. Ez négyezer spanyol dukát értéket képviselt. Nem
akartuk fölébreszteni, de akaratunk ellenére is fölébredt: hogy hibánkat
helyrehozzuk, elvettük az ezüstjét, amely miatt úgysem tudott volna nyugodtan
aludni, aztán otthagytuk, hogy most már nagyobb biztonságban folytathassa az
alvást."
(Részlet Francis Drake: Angol lobogó alatt a Föld körül című emlékiratából)

Igen fiatalon beleszeretett a hajózásba


A magabiztos kalózkapitány az angolok szemében nemzeti hős volt. Francis Drake 1540
körül született a devoni Tavistock településen. Már korán megtanulta a
felelősségvállalást, hiszen ő volt a legidősebb tizenkettő testvére közül.
A PROTESTÁNS FÖLDMŰVELŐ CSALÁDBAN SZIGORÚ SZABÁLYOK SZERINT ÉLTE GYEREKÉVEIT,
és további terheket rótt rá amikor apja, Edmund Drake világi prédikátor lett. A
család az 1549-es katolikus felkelés (más források szerint Francis apjának
feltételezett bűnrészessége) miatt Kentbe menekült, ahol csak egy régi bárkában
kaptak szállást.

Drake gyorsan beleszeretett a hajózásbaFORRÁS: PRINT COLLECTOR/GETTY IMAGES/ANN


RONAN PICTURE LIBRARY / HERITAGE IMAGES/PRINT COLLECTOR
Szó szerint a hajón éltek, ahol fellobbant a kis Francis vitorlázás iránti
szenvedélye. Senkit nem lepett meg, amikor hamarosan hajósinasnak állt, és az
Északi-tengeren tökéletesen kitanulta a tengerhajózás mesterségét.
KITŰNŐ ÉS ÉLES ESZŰ TANÍTVÁNYNAK BIZONYULT, EZÉRT KAPITÁNYA ÉS MENTORA A HALÁLA
UTÁN RÁHAGYTA A HAJÓJÁT.
Az ekkor még csak körülbelül 20 esztendős Drake számára ezzel új élet kezdődött , a
karrierje megállíthatatlanul elindult felfelé, ami nem csak embert próbáló
feladatokkal, hanem bőséges kincsekkel, zsákmánnyal, és hírnévvel is
megajándékozta.

Felfigyelt rá I. Erzsébet, a "szűz királynő" is


A Tudor-kori Angliában, I. Erzsébet uralkodása alatt az ország lakosságszáma szépen
gyarapodott, és ezzel párhuzamosan megnőtt a hatalom és a felfedezés iránti vágy is
az uralkodó köreiben. A vallás és a politika uralmának idején Tudor Erzsébet a
trónján ülve vágyakozva követte Spanyolország és Portugália felfedező
kalandozásait.

A királynő irigykedve figyelte a spanyol és portugál hódítókatFORRÁS: WIKIMEDIA


COMMONS

Ámulva hallgatta az újvilági utazásokról, mesés kincsekről, a rabszolgaság


intézményéről és új kereskedelmi útvonalak feltérképezéséről szóló híreket. Francis
Drake ekkor már egy tehetős kereskedőcsalád flottájában szolgált, és
unokatestvérével, Richard Hawkinsszal Nyugat-Afrika partjainál hajózott.

AZ ÚJVILÁGBA SZÁLLÍTOTT ÁRUT ÉS RABSZOLGÁKAT, EKÖZBEN PEDIG KÖZELRŐL IS


MEGISMERKEDETT A KARIBI SZIGETVILÁGGAL.

Amikor 1569-ben, második útján spanyol hajók támadták meg, és rengeteg angol
tengerészt megöltek, Drake egy életre meggyűlölte a spanyolokat.

A kapitány abiciózusan tört felfeléFORRÁS: GETTY IMAGES


A hat angol hajóból csupán kettő élte túl a csatát, ezeket Drake és Hawkins
irányította. I. Erzsébet királynő ekkor figyelt fel a fiatal, ám ambiciózus és
tehetséges kapitányra. Úgy vélte, hogy Drake sikeres karib-tengeri portyái miatt
képes lesz megvalósítani az Admiralitás terveit, amelyek Amerika csendes-óceáni
partvidékének feltérképezéséről és az ottani spanyol kolóniák kirablásáról szóltak.

Nem akadt olyan tengerész, aki hasonló expedícióra vállalkozott volna


Erzsébet királynő a nyilvánosság előtt megpróbálta leplezni a Spanyolországgal való
egyre ellenségesebbé váló viszonyt, így nyilvánvalóan hitt Drake.-ben, amikor 1572-
ben őt jelölte ki erre az embert próbáló, titkos feladatra.
Francis Drake megítélése kettős volt az angol udvarbanFORRÁS: GETTY IMAGES
És bár minisztere, Lord Burghley egyáltalán nem kedvelte a tengerészkapitányt,
mégis beismerte, hogy csakis Drake lehet a leghatásosabb fegyver a spanyolok ellen.
A NEVÉBEN FELFEDEZŐ ÚTHOZ, DE VALÓJÁBAN A CSENDES-ÓCEÁNI „KALÓZHADJÁRATHOZ" DRAKE
ÖSSZESEN ÖT HAJÓT KAPOTT A KIRÁLYNŐTŐL,
amelyek közül a vezérhajó a később Golden Hind („Aranyszarvas") névre átkeresztelt
Pelikán lett. Nem volt könnyű dolga, mert miután Ferdinánd Magellán portugál
felfedező hajói 1519 és 1521 között már körbehajózták a világot, hosszú ideig nem
akadt olyan tengerész, aki hasonló expedícióra vállalkozott volna.

Kevesen vállalkoztak arra, amire a portugál felfedező, MagellánFORRÁS-


KÉPILLUSZTRÁCIÓ: WIKIMEDIA COMMONS
Francis Drake-et azonban más fából faragták és bár néhányan csodálták az
eredményeit és a bátorságát, mások pedig nehezteltek rá és határozottan
népszerűtlen volt módszerei miatt, szerepe mégis létfontosságúnak bizonyult Anglia
fejlődése és jövője szempontjából.

Mesés gazdagságot hozott Anglia számáraFORRÁS: PINTEREST


A spanyolok számára „El Draque" (a Sárkánykígyó) csak egy magabiztos kalózt
jelentett, akinek a fejére II. Fülöp spanyol király 20 ezer dukát (mai értékben
mintegy 8 millió dollár, azaz 22 milliárd forint) vérdíjat tűzött ki.

Felmerült, hogy átok ül a küldetésén


Drake expedíciója – sok más vállalkozáshoz hasonlóan – szerencsétlenül indult.
Amikor a flottája első kísérletre 1577. november 15-én felszedte a horgonyt és
elindult, hogy átvágja az Atlanti-óceánt, hhatalmas viharba került. A hajókban
súlyos károk keletkeztek, ezért a kapitány a flottájával kénytelen volt visszatérni
a kiindulási kikötőbe.

A Golden Hind replikájaFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

A sérülések kijavítása után csak egy hónappal később, december 13-án indulhattak el
újra a világ meghódítására Plymouth kikötőjéből.
AZ ÖT HAJÓ FEDÉLZETÉN ÖSSZESEN 164 EMBER UTAZOTT, AMIHEZ A ZÖLD-FOKI SZIGETEKNÉL
EGY PORTUGÁLOKTÓL ZSÁKMÁNYOLT HAJÓ IS CSATLAKOZOTT.
Dél-Amerikába érve azonban zendülés tört ki a legénység soraiban, ami miatt az
egyik vitorlás visszafordult, miközben a tomboló atlanti viharok komolyan
megrongálták a flotta többi egységét.

Drake nem riadt vissza a nehézségektőlFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS


Drake-nek hamarosan le kellett mondania két hajójáról, a Christopher-ről és a
kétárbócos Swan-ról is, mivel sok embert veszített az óceán áthajózása közben; a
vezérhajóját pedig annak korhadt, romos állapota miatt volt kénytelen felgyújtani.
A kapitány ezért tette fel a kérdést, hogy vajon átok ül-e a küldetésén?

Drake útjaFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS


A kérdés több volt egyszerű aggodalomnál, hiszen újabb lázadás, kivégzés, személyes
ellentétek, és hatalmi harcok kísérték az utat. A kapitány nem riadt vissza még
attól sem, hogy számos ponton megsértse a törvényeket, csak hogy példát statuáljon
a személyes hatalmáról.

Hazatérése után a királynő lovaggá ütötte


Őfelsége kalózkapitányának többször vált kilátástalanná a helyzete, ám ezzel nem
törődve feltérképezte az amerikai kontinens nyugati partvonalát, kolóniákat
alapított, spanyol gályákat fosztott ki, áthajózott a Csendes-óceánon, bejárta az
indonéz szigetvilágot és őt tekintik az Antarktisz felfedezőjének is. Végül majdnem
három év után, 1580. szeptember 26-án tért vissza egyetlen hajóval Plymouth
kikötőjébe, a fedélzeten 59 életben maradt tengerésszel.

Erzsébet királynő hősként fogadta és lovaggá ütötte a tengerészkapitánytFORRÁS:


WIKIMEDIA COMMONS
Egyetlen hajójának mesés kincsekből álló rakománya azonban bőséges hasznot hozott a
királynő számára, és kalandos vállalkozásával beírta magát a felfedezések
történetének nagykönyvébe is.
NEM CSODA, HOGY I. ERZSÉBET KIRÁLYNŐ A KEGYENCEI KÖZÉ FOGADTA, 1581-BEN LOVAGGÁ
ÜTÖTTE ÉS PLYMOUTH POLGÁRMESTERÉVÉ TETTE, AMI MELLETT SZÁMOS BIRTOKKAL ÉS
TISZTSÉGGEL HALMOZTA EL HÍRES KALÓZKAPITÁNYÁT.
Bár Sir Francis Drake tehetős, gazdag és elismert polgárrá vált, nyughatatlan
vérének köszönhetően tovább folytatta a vakmerő expedíciókat. Időközben félelmetes
hírnévre tett szert az angolokkal rivális spanyol, portugál és francia hajósok
körében, kitűnő stratégiai gondolkodását és tehetségét több tengeri csatában is
megcsillogtatta, így többek között a nagy spanyol armada 1588-as Anglia elleni
inváziójának visszaverésében is.

Francis Drake portéja az 1590-es évekbőlFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS


1595-ben futott ki utolsó kalandozására, ám nem csak komoly vereséget szenvedett a
mai Puerto Rico partjainál, hanem elkapta a vérhast is, ami végzetesnek bizonyult.

SIR FRANCIS DRAKE, ŐFELSÉGE KALÓZKAPITÁNYA A KÖVETKEZŐ ÉV JANUÁRJÁBAN HALT MEG A


DEFIANCE FEDÉLZETÉN.

Végakaratának, és az ősi tengerész szokásnak megfelelően testét a hullámsírba


temették. Mivel Magellán a földkerülő útja során 1519-ben a Fülöp-szigeteken
meghalt, őt tartják az első tengerészkapitánynak, aki a saját hajójával megkerülte
a Földet.

TUDOMÁNY RABSZOLGASÁGKALÓZFLOTTALOVAGFELFEDEZÉSEKVILÁG KÖRÜLI ÚTTUDOR-KORPORTYAI.


ERZSÉBETSIR FRANCIS DRAKEMAGELLÁN-SZOROS

Drake admirális

A felfedező bár kalóznak tekinthető, másodikként kerülte meg flottájával a Földet,


majd azután élve hazatért útjáról. Nagy szerepe volt az 1588-as spanyol támadás
visszaverésében. Érdemeiért Erzsébet királynő lovaggá ütötte.
Sir Francis Drake 1540 körül született. 13 évesen állt be először hajósinasnak,
majd a hajó kapitánya halála után örökölte a hajóját, melyet 23 évesen eladott,
hogy belépjen egy kereskedő család flottájába. Ekkor ismerte meg a karibi
szigeteket. Második útja során támadás érte a flottát a mexikói kikötőben, de
Drake-nek sikerült elmenekülnie. Az útról hazatérve felfigyelt rá a királynő.

Erzsébet királynő 1577-ben küldte őt először hivatalos expedícióra a spanyolok


ellen. Flottája súlyos károkat szenvedett az út során, így kénytelen volt a téli
hónapokban várni, mielőtt megkísérelte a Magellán-szoros áthajózását, mely sikerült
is neki. Azóta az átjárót, Drake-átjárónak hívják.

A spanyolok elleni háborúban Drake megtámadta a spanyol kikötőket, több spanyol


hajót elfoglalt, mely révén rengeteg aranyat és más nemes fémeket zsákmányolt,
valamint információkat szerzett Anglia részére.

1579-ben, Új Spanyolország területén birtokba vett egy helységet, melyet Nova


Albionnak keresztelt. Bár a település a korona tulajdonába került, a spanyolok
titokban tartották a vereséget, így Nova Albion helye ma már ismeretlen. A
településen hátrahagyott néhány embert, hogy a kolóniát fenntartsa, ő maga pedig
tovább hajózott a mai Indonézia felé, áthajózta az Indiai-óceánt, körülhajózta
Afrikát, majd 1580-ban elérte Sierra Leone-t. Az ezt követő évben a királynő
lovaggá ütötte, melyhez valószínűleg hozzájárult a kincsekkel megrakott
teherszállítmány. A lovagi címen kívül Drake megkapta Plymouth polgármesteri címét
is.

1585-ben Spanyolország és Anglia hadba kerültek egymással. Drake az újvilági


spanyol települések közül többet kirabolt és megsemmisített, valamint ellenőrzése
alatt tartotta az Ibériai partokat. Hozzávetőlegesen 1700 tonna spanyol ellátmányt
semmisített meg. A spanyol támadás idején, 1588-ban Drake már helyettes admirálisa
volt az angol flottának. Drake megtámadta és elfoglalta azt a vitorlást, mely a
spanyol hadsereg pénzszállítmányát vitte, ezzel elérte a spanyol flotta
felbomlását, az Armada vereséget szenvedett.

A későbbiekben fény derült Drake rabszolgakereskedő múltjára, mely igencsak aláásta


becsületét. Ő volt az egyik első angol kereskedő, aki Afrikában foglyokat ejtett,
majd azokat eladta a spanyol ültetvényeseknek. Az angol törvények értelmében ez
akkoriban bűncselekménynek, illetve szégyennek számított.

Drake portyázásai Panama vizein, törvényen kívüli kalózkodásnak számítottak, de a


hatalmas ezüstszállítmányok miatt a királynő szemet hunyt tevékenysége felett, sőt,
kegyeibe fogadta és bíztatta a portyázásra. Drake csapata ekkoriban főként francia
kalózokból és szökött rabszolgákból állt.

A királynő kegyeinek, valamint az Armada visszaverésének köszönhetően Drake


admirális nemzeti hősnek számított. A spanyol történelemben mai napig kalózként
említik El Draque, azaz sárkánykígyó gúnynéven.

Kaliforniában, Marine megyében, a Golden Gate hídnak a városhoz képest a túloldalán


indul a Sir Francis Drake Boulevard, éppen a leghíresebb kaliforniai börtön, a San
Quentin előtt. Ez lehetne az a szoros szakmai kapocs, amely összeköti a XVI.
századi angol kalózt és kalandort, Francis Drake-et a 2008-ban 4,8 millárd forintos
bevételt elkönyvelő, immár tizenhat éves fényes múltra visszatekintő Civil
Biztonsági Szolgálat nevű őrző-védő cég egykori tulajdonosával, Pintér Sándor volt
és leendő belügyminiszterrel. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt
történelmi analógiákhoz vonzódó elnöke számára azonban nem a börtön hozta össze a
kalózt a mindenkori Fidesz-belügyminiszterrel, hanem az ismert angol szólás,
miszerint "kalózból lesz a legjobb viceadmirális". "Anglia történetének
legválságosabb pillanataiban, a spanyol Armada partjaink felé tart" - idézte a
koronatanács szó szerinti jegyzőkönyvét a leendő miniszterelnök-helyettes, akinek
pártja 1998-ban, amikor utoljára saját neve alatt indult a parlamenti
választásokon, a második fordulóban 1479 voksot, a szavazatok 0,31 százalékát
szerezte meg. "Döntenünk kell, kinek a kezébe teszi le felséged Anglia sorsát...
Hosszú hallgatás után a királynő [I. Erzsébet] azt mondta: Drake. Erre megdöbbenve
azt mondta a lordkancellár: de felség, Francis Drake, a kalóz? Erre azt mondta a
királynő: Nem, Sir Francis Drake, őfelsége admirálisa." A legyőzött Armada hajóinak
fedélzetén 188 katolikus pap volt. A történelmi összehasonlítás jelentőségét
megvilágítandó, érdemes felidézni a híres kalóz pályafutásának néhány - a
Kereszténydemokrata Néppárt számára releváns - epizódját.
AJÁNLOM
Kaliforniában, Marine megyében, a Golden Gate hídnak a városhoz képest a túloldalán
indul a Sir Francis Drake Boulevard, éppen a leghíresebb kaliforniai börtön, a San
Quentin előtt. Ez lehetne az a szoros szakmai kapocs, amely összeköti a XVI.
századi angol kalózt és kalandort, Francis Drake-et a 2008-ban 4,8 millárd forintos
bevételt elkönyvelő, immár tizenhat éves fényes múltra visszatekintő Civil
Biztonsági Szolgálat nevű őrző-védő cég egykori tulajdonosával, Pintér Sándor volt
és leendő belügyminiszterrel. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt
történelmi analógiákhoz vonzódó elnöke számára azonban nem a börtön hozta össze a
kalózt a mindenkori Fidesz-belügyminiszterrel, hanem az ismert angol szólás,
miszerint "kalózból lesz a legjobb viceadmirális". "Anglia történetének
legválságosabb pillanataiban, a spanyol Armada partjaink felé tart" - idézte a
koronatanács szó szerinti jegyzőkönyvét a leendő miniszterelnök-helyettes, akinek
pártja 1998-ban, amikor utoljára saját neve alatt indult a parlamenti
választásokon, a második fordulóban 1479 voksot, a szavazatok 0,31 százalékát
szerezte meg. "Döntenünk kell, kinek a kezébe teszi le felséged Anglia sorsát...
Hosszú hallgatás után a királynő [I. Erzsébet] azt mondta: Drake. Erre megdöbbenve
azt mondta a lordkancellár: de felség, Francis Drake, a kalóz? Erre azt mondta a
királynő: Nem, Sir Francis Drake, őfelsége admirálisa." A legyőzött Armada hajóinak
fedélzetén 188 katolikus pap volt. A történelmi összehasonlítás jelentőségét
megvilágítandó, érdemes felidézni a híres kalóz pályafutásának néhány - a
Kereszténydemokrata Néppárt számára releváns - epizódját.

A korszakkal foglalkozó történetírók szerint a mélyen vallásos II. Fülöp katolikus


Armadáját többek között Drake rablásai, Santo Domingo és Cartagena kifosztása,
spanyol Florida kirablása fordította Anglia ellen. "Anglia történetének
legválságosabb pillanata" éppen Francis Drake istentelen rémtettei miatt érkezett
el. (II. Fülöp állítólag 20 000 dukát, mai árfolyamon számolva közel 6,5 millió
dollár vérdíjat tűzött ki Drake fejére.) Huszonhárom éves korában - bár nem tudjuk
pontosan, mikor született - Drake Nyugat-Afriából erőszakkal elhurcolt rabszolgákat
adott el a katolicizmusuk miatt általa ádázul gyűlölt spanyoloknak; meggyőződése
nem állt útjában a nagy haszonnal kecsegtető rablásnak-üzletnek. A szerencsétlen
rabszolgák azután spanyol ültetvényeken végezték az Újvilágban. A kalóz mindig a
zavarosban halászott. Tevékenységének középpontjában az ismeretlen területek
felfedezése és meghódítása mellett a katolikus uralkodó hajóinak fosztogatása állt.
1572-ben, a panamai földszorosban követte el első nagyszabású, sikeres
rablássorozatát, amikor Peruból származó ezüst- és aranykincseket zsákmányolt a
spanyoloktól. A következő évben mesés kincset, egyes források szerint 20 tonna
ezüstöt és aranyat sikerült egy francia kalandorral társvállalkozásban a
spanyoloktól elrabolnia.

Working From Home May Be Making Us Less Creative, Study Suggests


*

Sikereire az állam is felfigyelt, és 1577-ben I. Erzsébet megbízta a spanyol


államkincstárba szállítandó kincsek elrablásával. Dél-amerikai expedícióit minden
várakozást felülmúló fényes siker koronázta: a Lima környékén elrabolt spanyol
hajóról 37 000 spanyol dukát értékű kincset zsákmányolt, egy másik kifosztott
hajóról pedig 36 kiló arany és 26 tonna ezüst ütötte a markát. A zsákmányt végül az
eredeti megállapodás szellemében Drake felezte az udvarral, amely, a kortársak
szerint, az államkincstár bevételeinek nagyobb részét biztosította ilyen módon. A
rablás mellett a korona iránti kötelezettségeinek egyéb módon is eleget tett.
Egykori beszámolók szerint a Szent Háromság nevében vette birtokba Nova Albiont
Vancouver szigetén.

*
Talán elkerülte a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének figyelmét, hogy Észak-
Amerikában Drake expedíciója szervezte az első protestáns istentiszteletet, ezzel
is látványosan és szimbolikusan is aláásva a pápai fennhatóságot. Expedícióinak
nyilvánvaló, kimondott célja volt a katolikus spanyolok és a pápaság territoriális
igényeinek elvitatása: a korabeli térképek az Új-Mexikótól északra fekvő minden
területet Nova Albionként, Új Anglia neve alatt tüntetnek fel.

1575-ben, miközben az írorszá-gi Rathlin szigetén részt vett a MacDonnell-klánhoz


tartozó 600 ártatlan katolikus nő és kisgyerek lemészárlásában, Drake barátságot
kötött Thomas Doughtyvel, egy angol tudós nemessel, akivel két évvel később közös
kalózvállalkozásba fogott. Az üzlettársak útközben nézeteltérésbe keveredtek -
Doughty állítólag felfedezte, amint Drake egyik fivére lopott a rablott kincsekből.
Drake árulással, varázslattal és boszorkánysággal vádolta meg a nemes angolt és
annak testvérét, és bár erre nem volt felhatalmazása, elítélte, majd az úrvacsora
közös elfogyasztása után lefejeztette őket. A bizonyítékok nélküli vád, a kegyetlen
kivégzés nagy port kavart: Drake-et egyes források bérgyilkossággal vádolták,
állítólag Leicester grófjának megbízásából végzett szerencsétlen üzletfeleivel. A
kegyetlen kivégzés hosszú távú következményekhez vezetett: Drake tette teremtette
meg azt a precedenst, miszerint a hajó kapitánya élet és halál ura; rangra és
társadalmi helyzetre tekintet nélkül a hajó minden utasa feltétel nélküli
engedelmességgel tartozik neki.

Semjén Zsolt szerint "Pintér Sándort nem ferences novíciusnak kérték föl" - ezt
Francis Drake alteregójáról nehéz is lenne elképzelni. Hanem azért jelölték
belügyminiszternek, mert "amikor Pintér Sándor lett a belügyminiszter, másnap
megszűntek a robbantások. Hogy miként csinálta, az az ő dolga" - nyilatkozta a nem
csupán a történelmi, de a jogi és erkölcsi kérdésekben is jártas
kereszténydemokrata. Pedig nem az ő dolga, de mindannyiunké. Mindannyiunknak, akik
fenntartjuk ezt az államot, jogunk van tudni, hogy az általunk fizetett
belügyminiszter milyen eszközökkel, elvekkel él, miképpen tartja magát a törvény
betűihez, különösen akkor, amikor a kormány egyik elsőrendűnek nevezett célja a
rendőri törvénytelenségek kivizsgálása és felszámolása.

"Rendkívüli helyzetekhez rendkívüli emberek kellenek - ezért a Francis Drake-


analógia, nyilatkozta Semjén. - És azt is látni kell, hogy a közbiztonság
helyreállítását olyan belügyminiszterre kell bízni, aki egyszer már bizonyította,
meg tudja oldani. Az ő módszereivel, de oldja meg!" Ha Francis Drake a példa, ezek
a módszerek engem nem nyugtatnak meg. Miután halálra ítéltette egykori barátját és
üzletfelét, Drake a következőket találta mondani: "I have not to do with you crafty
lawyars, neythar care I for the lawe, but I know what I wyll do." "Nekem semmi
dolgom ravasz ügyvédekkel, engem nem érdekel a jog, de tudom, hogy mit fogok
tenni."

A szerző történész.

Hogyan vált a kalóz Francis Drake híres admirálissá és angol lovaggá? 1. rész

Hogyan vált a kalóz Francis Drake híres admirálissá és angol lovaggá? 1. rész
Ennek a személynek az útja elképesztő: 16 éves korában a hajó kapitánya, egy
sikeres kalóz, aki Magellan, az angol uram és admirális után második világkörüli
fordulót hajtott végre, aki valódi tengeri vihargá vált és legyőzte az „Invincible
Armada” -t. Mindez a XVI. Század közepén kezdődött Tavistock városában, az angol
Devonshire megyében, ahol 1540-ben született az elsőszülött Francis nevű született
a gazda családjában. Később további 11 gyermeket adtak a családhoz, és apjája,
Edmund Drake, egy nagy család etetésére prédikátor lett, és 1549-ben Kentbe
költözött, és bérbe adta a földet.

A gyermekkortól kezdve Francis hosszú tengeri utakról, hírnévről és vagyonról


álmodott. 13 éves korában kezdte az álmai megvalósításának útját, és fiatalembert
vett fel egy kis hajóra. Maly intelligens tengerésznek bizonyult, és hamarosan a
kapitány asszisztensévé vált, és 16 éves korában (más források szerint 18 éves
korában) vásárolt egy kis kéreg, amelyen áruk szállítását kezdte. A hagyományos
kereskedések viszont kevés profitot hoznak, függetlenül attól, hogy kalóz- és
rabszolgakereskedelemről van-e szó. És Francis 1567-ben, távoli rokonának, John
Hawkinsnak a századában parancsolt egy hajót rabszolgák számára Afrika partján,
majd a Nyugat-Indiába, ahol parti rablást végezhet és spanyol hajókat elfoghat. Ez
az utazás, bár kudarccal zárult le, a fiatal kapitánynak hosszú utak tapasztalatait
adta. Amikor Hawkins viharos hajókban javította a mexikói keleti parton, Veracruz
kikötőjében tartózkodó hajókat, egy spanyol század blokkolta őket. Csak néhány
hajónak sikerült elmenekülnie a csatából, ideértve a Drake parancsnoka alatt álló
hajót is. Visszatérve Angliába, Drek elkezdett felkészülni új kampányokra.

Advertisement

Számos sikeres utat tett a Nyugat-Indiába, ahol hajókat raboltak ki a karibi


térségben, több parti városokat és falvakat égettek el, spanyol hajókat fogtak el
Cartagena kikötőjében. A legsikeresebbek voltak a parti parti szárazföldi partra
szállások, ahol a kalózok több spanyol lakókocsit is legyőztek, amelyek a
bányászott ezüstöt partra szállították.

Most a sikeres kapitány jól ismert volt Angliában, és 1577 novemberében Drake-t
hivatalos expedíción küldték Amerika partjára a Csendes-óceánon. Az angliai
királyné királynőjének új földjeinek felfedezését és hatalomba hozatalát bízták
meg, és ami a legfontosabb - a spanyol területek és az ezüstöt és aranyat szállító
hajók rablása. A spanyolok megzavarására azt hírták, hogy a Drake század Alexandria
felé tart.

Advertisement

Image
Ezúttal Drake parancsnoka alatt már öt hajó volt, a 100 tonnás „Pelikán”
zászlóshajón felemelte zászlóját. A Drake hajó 18 ágyút hordott, három árbocával -
egy mellső és egy fővitorlával, közvetlen vitorlákkal és egy mizzennel, egy ferde
vitorlával. Ez egy keresztezés volt a karakka és a galéria között. Viszonylag kicsi
méretüknél fogva a hajó kiváló tengerjárhatóságot mutatott.
Érdemes megjegyezni, hogy Erzsébet királynő részt vett az utazás előkészítésében,
aki szilárd haszon reményében ajándékokat adott még Drake-nek: egy hímzett tengeri
sapkát, egy selyemkendőt, amelyen fel vannak tüntetve: "Isten mindig véd és irányít
téged", valamint kitűnő ételek, édességek és füstölők.

Advertisement

Az úszás sikeresen elindult. 1578. január végére a hajók közeledett Marokkó


partjához, ahol elfoglalták Mogadar városát, váltságdíjként különféle áruk
átvételével. Aztán elmentek Amerika partjaira, ahol rablásokat folytattak. Itt,
több hajón, összeesküvés érkezett, csapatuk úgy döntött, hogy elszakad Drake-től,
és önálló kalózkodásba kezd. De a telek fedetlen volt és brutálisan összetört,
Drake-nek még egy kapitányt is le kellett függesztenie. A csapatok megreformálása
és a két leginkább sérült hajó elhagyása után Francis elindult délre a Magellan-
szoros felé.

Image
Advertisement

A század kiömlése sikeres volt, ám heves viharba esett, és elsöpört hajókat,


amelyeknek már nem volt célja a csomagolás. Az egyik hajó a sziklákra zuhant, a
másik visszatért a szorosba, és a kapitány egyedül döntött arról, hogy visszatér
Angliába. És a Drake hajója, amelyet addigra kiváló tengerjárhatóságának nevezett,
mint Aranymadarak, messze délre vitték el. Drake önkéntelenül fontos földrajzi
felfedezést tett, kiderült, hogy a Tierra del Fuego nem az ismeretlen déli
szárazföld felemelkedése, hanem csak egy nagy sziget, amelyen túl a nyílt tenger
folytatódik. Ezt követően az Antarktisz és a Tierra del Fuego közötti széles
szoroson Drake elnevezést kaptak.
Drake nem mertett tovább menni délre, és észak felé indult, elfogva és kirabolva az
út mentén part menti városokat. Különösen nagy jackpot várt rá Valparaisóban. Itt a
kalózok kaptak egy hajót, amely a kikötőben állt, aranyat és drága árukat töltve,
és a városban nagy mennyiségű arany homok volt. De a legfontosabb - a spanyol hajón
titkos tengeri térképek voltak, Amerika nyugati partjának részletes leírásával.

Advertisement

Image
A tengerparton fekvő spanyol városok nem várták a brit támadást, és nem voltak
készek ellenállni. A part mentén sétálva, Drake karosszékei elfoglalták a várost a
városon kívül, és rengeteg aranyat töltöttek be. És nem messze a panama Isthmus-tól
sikerült felszállniuk egy nagy spanyol hajóra, a Carafuego-ra, amely több mint 1, 5
tonna aranyat és nagy mennyiségű ezüstöt szállított. Drake nemcsak kirabolták a
spanyolokat, hanem Amerika partja mentén sétált a spanyol területektől északra.
Június közepén leszállt javításra és a készletek feltöltésére, és ezzel egy időben
feltárja a régiót a modern San Francisco területén, kijelentette, hogy angolul
rendelkezik birtoklással, és "New Albion" nevet kap. 1936-ban ezen a helyen, a
Drake-öbölben található egy rézlemez 1579-es június 17-én és annak feliratával,
hogy ez a terület Elizabeth királynő birtokában van.

Hogyan vált a kalóz Francis Drake híres admirálissá és angol lovaggá? 1. rész

Az amerikai nyugati part mentén zajló támadás szokatlanul sikeres volt. Francis
Drake hajója túlterhelt volt a leggazdagabb áldozatokkal, ideje volt gondolkodni
Angliába való visszatérésért. A kapitány azonban nem mertett a Magellan-szorosra
menni, mert rájött, hogy a spanyol hajók már ott várnak. Úgy döntött, hogy
megtévesztette a spanyolokat, Drake ismeretlen útra indult a Csendes-óceánon.

Szerencséje volt, az időjárás kedvelt az úszásra, és hamarosan elérte a Mariana-


szigeteket. Indonéziában a Celebes-szigetnek hosszú megállást kellett állítania a
hajó javításához, mielőtt Afrika partja mentén hosszú rajtaütést hajtottak végre. A
további vitorlázás nyugodt volt, és 1580. szeptember 26-án az Aranyvirág belépett
Plymouth kikötőjébe. Így véget ért a Magellan utáni második körút, amelyet kalóz és
Francis Drake kalandor hajtott végre.

Image
Advertisement

Ünnepélyes találkozó várt a kapitányra Plymouthban. Elizabeth királynő megérkezett


az Aranycsillaghoz és lovagolt Francis Drake-t közvetlenül a fedélzeten. És a
királynőnek volt valami jutalma neki, mert Drake az angol kincstár éves
jövedelmének majdnem kétszeresét elérő zsákmányt hozta. By the way, Angliában abban
az időben csak körülbelül 300 embernek volt lovagi rangja. Érdemes megfontolni,
hogy hivatalosan Drake lett az első kapitány, aki megszervezte és megkerüli a
világot, mivel Magellan az út vége előtt meghalt, és legénységének maradványai csak
Spanyolország partjain értek el - mindössze 21 ember.
Drake kampánya komoly nemzetközi botrányt váltott ki, mivel ebben az időszakban
Anglia és Spanyolország között nem volt hivatalos háborús helyzet. A spanyol király
azt is követelte, hogy az angol királynő durván büntesse Drake-et kalózkodás ellen,
kompenzálja a károkat és bocsánatot kérjen. Természetesen Drake királyné sem akarta
megbüntetni Drake-t, sem pedig a kár megtérítését. A spanyol királynak azt mondták,
hogy nem tudta megakadályozni, hogy a britek Indiába látogassanak, és ezért
utóbbiak elutazhatnak oda, hogy elkapják a veszélyt, de ha önmaguk károsítása
nélkül térnek vissza, fensége nem kérheti Felségét, hogy büntesse őket. .

Advertisement

Drake most pihenhetett a babérjain. Megkapta Plymouth polgármesterének posztját, a


Királyi Bizottság ellenőrévé vált, a flotta állapotának ellenőrzésével
foglalkozott, 1584-ben pedig az Alsóház tagjává választották. De Francis Drake
szárazföldi élete nyilvánvalóan terhet jelentett. Amikor az Anglia és Spanyolország
közötti kapcsolatok a 80-as évek közepén eszkalálódtak, felajánlotta a királynőnek
a szolgálatait és elrendelte egy nagy flotta létrehozásáról, hogy Spanyolországot
sztrájkolja.

Image
Rövid idő alatt Drake, aki megkapta a fő admirális rangot, 21 hajót sikerült
felkészíteni a kampányra. 1585-ben a Drake század tengerbe ment. Ez lenyűgöző erő
volt, de Drake nem mertett Spanyolország partjaihoz menni, és a szigeteken és
Amerikában spanyol birtokait rabolta el, és elfoglalt számos nagyvárost, köztük
Santo Domingót és Cartagenát. Igaz, hogy Amerikából angol gyarmatosítókat kellett
felvennie, akiket a század távozása után pusztítás fenyegetett. Drake gazdag
zsákmányt kapott vissza Plymouth-ba.
Advertisement

Az Anglia és Spanyolország között a tengeren folytatott rivalizálás fokozódott, és


a spanyol király megelõzõ sztrájkot hozott úgy, hogy nagy flottát készített kétéltû
támadással - az Invincible Armada-val. Remélte, hogy teljes mértékben legyőzi az
angol flottát, és arra kényszeríti a királynőt, hogy kedvező feltételek mellett
fegyverszünetet hozzon. Nem tudta volna elképzelni, hogy minden tervét csalódni
fogja Drake, és Anglia, az egykori kalóznak köszönhetően, hamarosan „a tengerek
úrnőjévé” válik.

Az angliai sztrájk előkészítéseként a spanyolok mintegy 150 hajót és szállítóhajót


koncentráltak Cadizban és Lisszabonban. De a hajók előkészítése és a leszállás
elhúzódott, és a britek csaptak először. Drake egy kis 13 hajós századdal 1587.
április 19-én hirtelen megtámadta a spanyol hajókat Cadiz kikötőjében. A 60 és 13
aránya nem rémítette meg a korábbi kalózot. Tengerészei merészen, harmonikusan és
merészen viselkedtek. Sikerült 30 hajót elsüllyedni az öbölbe, elfogni és elhozni a
hajók egy részét, beleértve a legerősebb 1200 tonnás gályát. A Drake század még
támadást indított Lisszabonon, de nem mertek megtámadni a várost, amelynek
kikötőjében hadihajók voltak, a környék romjaira és a kereskedelmi hajók elfogására
korlátozódva.

Advertisement

Image
A spanyol flotta súlyos csapást szenvedett, de a hatalom még nem volt aláásva, és
Anglia elkezdett készülni a védelemre. Az előrejelzésekkel ellentétben a királynő
1588-ban az angol flotta főparancsnokává nem a Drake-t (akit a flotta valójában
felkészítette), hanem Lord Howard-ot nevezte ki, hogy Francis-ot utasítsa vele a fõ
tanácsadójának. A megkezdett blokád ellenére az angol flotta a tengerbe tört és
számos súlyos, fájdalmas vereséget szenvedett az Armada-nak, amelyet a vihar
súlyosan sújtott, és arra kényszerítette, hogy megkezdje a visszavonulást.
Az üldöztetés során Drake, aki a század egy részét parancsnozta, július 29-én
legyőzte a spanyol flotta maradványainak legnagyobb részét Gravlinban. Aztán
azonban súlyos téves számításokat végzett, amikor ostromfegyverek nélkül elkezdte
Lisszabon blokádját, ahol az Armada maradványai menekültek el. Nem tudta elviselni
a várost, és elvesztette erejét. A viszonylagos kudarc felkeltette a királynő
haragját, és Drake-t eltávolították a haditengerészeti ügyekből, ám továbbra is
Plymouth polgármestere és parlamenti képviselője volt. Annak érdekében, hogy ne
lehessen teljesen leválasztani a flottától, ebben az időszakban Chatham-ban
menhelyet és kórházat alapított a sebesült tengerészek számára.

Advertisement

1594-ben Angliának ismét tapasztalt admirálisra volt szüksége, hogy vezesse a


szigetet a spanyolok következő expedíciója óta. Drake admirális és ezúttal
sikeresen cselekedett, a spanyolokat elutasították. És a következő évben egy 6
hajóból és két tucat kereskedelmi hajóból álló kis századot vezetett az Amerika
partjaira. De ezúttal a szerencsét Drake megcsalt. A Kanári-szigeteken történő
leszállását megfékezték, San Juan elfogásának kísérletei szintén sikertelen voltak.
Drake képes volt néhány spanyol hajót elsüllyedni és a tengerparti falvakat
kifosztani, de nem tudott többet elérni.

Image
A kudarc kísértette a századot, a betegségek elterjedtek a legénységben. Drake
lázas volt. Többé nem volt szándékában áll megbirkózni a betegséggel. Porto Bello
közelében 1596 január 28-án reggel az admirális elhunyt. Francis Drake hagyománya
szerint, miután testét ólom koporsóba tették, a tengerbe temették. Thomas
Baskerville parancsnoksága alatt álló század maradványai admirálisuk nélkül
visszatértek Plymouthba. Angliában tiszteletben tartják Francis Drake admirális
emlékét. Plymouthban emlékművet állítottak fel neki, létrehozták az ő nevét
múzeumot, és az újjáépített „Golden Doe” hajó, amelyen körüljárja, ismét ugyanazt
az utat haladta, és most turisztikai attrakció.

A SPANYOL ARMADA PUSZTULÁSA (1588)


2017-07-06 NAPI TÖRTÉNELMI FORRÁS ANGLIA, HADITENGERÉSZET, HAJÓZÁS, I. ERZSÉBET,
II. FÜLÖP, SPANYOLORSZÁG
Facebook
Illik Péter

A spanyol armadára vonatkozó angol szakirodalom szinte kimeríthetetlen. Ezt jól


jelzi Euegene L. Rasor 300 oldalas annotált bibliográfiája, amely a téma angolszász
és spanyol forrásait és szakirodalmát tartalmazza 1993-ig.i A legtöbb armadával
foglalkozó modern angol munka meglehetősen keveset foglalkozik magával az 1588.
július és augusztusában történt harci érintkezésekkel, ellenben sokkal több teret
ad az előzményeknek és a következményeknek. Erre jó példa az egyik legújabb –
általam is sokat használt és idézett – kötet Robert Hutchinsontól,ii mivel a 250
oldal terjedelmű főszövegből mindössze 40 oldal szól kifejezetten hadi
eseményekről. Továbbá az armada 1588. évi teljesítményének értékelésével szorosan
összefonódott II. Fülöp spanyol uralkodó jellemzése és minősítése, amit jól mutat,
hogy az armada szakértője Geoffrey Parker armadáról írt kötete utániii
megjelentette a jelenlegi legfrissebb angol nyelvű életrajzi nagymonográfiát II.
Fülöpről is.iv

I. Erzsébet királynő
Zárásként pedig szintén érdekes, hogy az angolszász szerzők meglehetősen
nagyvonalúan bánnak a historiográfiával és a lábjegyzetekkel, vagyis egyik kötet
sem tartalmazza a részletes összefoglalóját annak, hogy addig kik nyúltak a témához
és milyen eredményeket prezentáltak.

Ahogyan nem történt…

„Eddig nem írtam híreket az armadáról, mert annyi féle pletyka keringett, és én
megbízható információt szeretnék küldeni. Habár, most már folyamatosan több helyről
– Calais, Dieppe, holland – jönnek hírek, és szinte biztos, hogy az armada harcolt
az angolokkal és halálos csapást mért rájuk, számos hajójukat a tenger fenekére
küldte, másokat elfogott, míg a többi 27 megrongálva visszatért Londonba. Összesen
ennyi tudott megmenekülni.”v

A kérdés tehát az alábbiakban adott: ha e hír nem igaz, mi történt valójában 1588-
ban a spanyol armadával?

Az előzmények

A spanyol armada Anglia elleni 1588. évi támadásának és a spanyol inváziós


kísérletnek számos oka, közvetett és közvetlen előzménye volt. 1585 áprilisában V.
Sixtus pápa említette a római spanyol nagykövetnek, hogy szeretne egy nagyszabású
vállalkozást a kereszténység számára.vi A nagykövet tájékoztató levelére II. Fülöp
spanyol király azt írta,

„Miért, a Németalföld nem elég nagyszabású számára?”vii

Augusztusban a pápa még egyszer felszólította II. Fülöpöt a vállalkozásra, aki ezt
újra megtagadta. Ugyanakkor nem sokkal később kapta meg a hírt, hogy Sir Francis
Drake megtámadta és kifosztotta Galíciát (az Ibériai-félsziget észak-nyugati
részén). Így az uralkodó október 24-én már arról tájékoztatta a pápát, hogy
megkezdi a vállalkozást.

Philip II of Spain (1527–1598)


II. Fülöp spanyol uralkodó (1527–1598)
Az előzmények azonban még korábbra nyúlnak vissza és igencsak szerteágazók. 1587-
ben I. Erzsébet angol királynő kivégeztette Stuart Máriát, a skótok királynőjét.
Utóbbi már 1577-ben világosan jelezte, hogy az angol trónra való jogát nem fiára (a
későbbi I. Jakab angol királyra), hanem II. Fülöp spanyol uralkodóra hagyja.
Ugyanakkor II. Fülöpnek ez a joga egyébként is megvolt, hiszen felmenői III. Edward
angol királytól származtak. Ráadásul II. Fülöp céljai Anglia irányába jó ideje
világosak voltak, hiszen 1554-ben feleségül vette az 1558-ban meghalt, a
köznyelvben véresnek nevezett Máriát, azaz I. Máriát, VIII. Henrik angol király és
aragóniai Katalin lányát, akit Henrik eredetileg Szapolyai János magyar királynak
szánt feleségül. Halála után a spanyol király I. Erzsébet angol királynőnek is tett
házassági ajánlatot, de az elutasításra talált.viii

A pápai állam és I. Erzsébet ellenessége is korábbra datálódik. Már 1570-ben V.


Pius – némileg későn, megtámogatva az I. Erzsébet ellen indult északi katolikus
lázadást – interdictum alá vette Angliát, és felszólította a katolikus híveket,
hogy ne működjenek együtt a királynővel, illetve az eretnek, anglikán vallással.ix
A firenzei Roberto Ridolphi 1571-ben leveleket vitt Mária skót királynőtől II.
Fülöpnek, Alba hercegnek és a pápának, amelyekben kérte Anglia megszállását.x

1572-ben például a kalandor és kalóz Sir Thomas Stukeley tett javaslatot II.
Fülöpnek az invázióra. Bár a terv elutasításra talált, nem adta fel, 1576-ig
folyamatosan zajlott az „ötletelés” xi Stukeley és a Rómában élő angol száműzöttek
részéről. Ugyanakkor 1583-ban Sir Francis Walsingham, I. Erzsébet kémmestere
derített fel egy összeesküvést, amelyben érdekelt volt a spanyol és a francia angol
követ is, és amelynek célja Mária skót királynő kiszabadítása volt francia csapatok
segítségével.xii Emellett többször törtek I. Erzsébet életére is, például 1579-ben
William Appletree lőtt rá.xiii

How the English and Spanish forces matched up in 1588


Az erőviszonyok
Az előzményeket nagy vonalakban áttekintve tehát jól látható, hogy az 1588. évi
első spanyol inváziós kísérlet nem egy hirtelen és kontextus nélküli esemény volt,
illetve I. Erzsébet uralmával szemben komoly vallási-politikai ellenzék állt
szemben. Az pedig, hogy Sir Francis Drake – I. Erzsébet legkedvesebb kalóza –
fosztogatta a spanyol, Újvilágból érkező aranyszállító hajókat, illetve, hogy az
angolok támogatták a holland szabadságharcot, szintén a közvetlen angol-spanyol
katonai konfliktus irányába hatott.xiv

A mesterterv(ek) és a felkészülés

Meglepő módon az a közvélekedés sem igaz, hogy a spanyol armadának ne lett volna
terve. Volt, a probléma éppen az, hogy több is, mint egy. II. Fülöp végül ezekből
gyúrta össze a mestertervet. Így a legnagyobb hiba nem a tervezés hiánya volt,
hanem az elkészült ötletek rossz kombinációja. Santa Cruz márki már 1586
januárjában parancsot kapott egy megszállási terv elkészítésére, amivel 1586
márciusára el is készült. Ebben 156 hajóval, 55 ezer partraszálló katonával és 400
egyéb támogató hajóval számolt. Ennek összege hozzávetőleg 4 millió dukát (mostani
árfolyamon 3 milliárd Font) lett volna. Párma hercege júniusi tervezetében 30 ezer
fős gyalogsággal és 500 fős lovassággal számolt, akik Dover és Margate között
szálltak volna partra egy meglepetésszerű támadást indítva. Bernardino de Escalante
– aki 1554-ben elkísérte II. Fülöpöt I. Máriával kötött esküvőjére – terve ennél
összetettebb volt: 32 ezer katona a dél-írországi Waterfordnál indított volna
elterelő támadást, odacsalva az angol flottát, míg a flandriai spanyol csapatok
partra szálltak volna Kentnél. Az uralkodó 1586 júliusára készítette el a végső
terv (az „angol vállalkozás”) első vázlatát: e szerint egy armada indul
Lisszabonból és hídfőállást szerez dél-Írországban, míg Párma 30 ezer emberrel
titokban partra száll Kentnél.xv Ez később úgy módosult, hogy Párma lapos fenekű
csónakokat építtet, amelyeken átszállítja csapatait a csatornát biztosító armadára,
amely majd az angol partokon kiteszi az inváziós haderőt. A terv végrehajtását két
bonyodalom is hátráltatta. Az egyik politikai volt: feltűnt Spanyolországban egy 27
éves fiatalember, Arthur Dudley, aki azt állította magáról, hogy I. Erzsébet és
Robert Dudley (Leicester earlje) törvénytelen fia. Mint konkurens utódjelöltet, II.
Fülöp diszkréten eltávolíttatta.xvi A másik probléma financiális volt: a spanyol
diplomácia keményen dolgozott azon, hogy anyagi támogatást szerezzen V. Sixtus
pápától, aki végül 1 millió dukátot ígért, de kizárólag utólag, siker esetén
fizetve!xvii Az éppen kimerült kincstár számára megkönnyebbülés volt, amikor 16
millió aranydukáttal épségben megérkeztek a spanyol aranyszállító hajók.xviii

English Ships and the Spanish Armada, August 1588


Angol és spanyol hajók 1588 augusztusában
Mind az angol, mind pedig a magyar szakirodalomban széles körben elterjedt, hogy a
spanyol gazdaság nem bírta II. Fülöp túlfeszített ambícióit, illetve, hogy az 1588.
évi kudarc után lényegében összeomlott, ennek azonban nem csak az a tény mond
ellent, hogy a következő 4 évtizedben még több armada indult különböző célokkal
Anglia irányába,xix hanem a legújabb kutatások is. A szerzők harminc oldalas
nagytanulmányukban a spanyol gazdasági helyzetet elemzik II. Fülöp idején, és
hasonlítják össze a korszak más államainak financiális helyzetével. Megállapításaik
azt mutatják, hogy II. Fülöp sem feszítette túl a gazdasági lehetőségeket, és aktív
külpolitikájába nem roppant bele a spanyol gazdaság, így mindenképpen téves az a
nézet, hogy a spanyol armada “pusztulásával” összeroppant a spanyol nagyhatalom.xx
Ugyanakkor, természetesen már a kortársak számára is fontos kérdés volt, ki hogyan
áll anyagilag. Tehát nem csak a mai szakirodalom dilemmája az, hogy milyen anyagi
lehetőségei voltak a spanyoloknak, illetve az angoloknak. A kortárs Robert Hilles
levelében leírja, hogy jezsuitákkal beszélgetett, és ők mesélték neki, hogy a
spanyoloknak bőven van pénzük, míg számos panasz hallatszik Angliából, hogy nem
bírják a rájuk kirótt terheket.xxi

A fenti két bonyodalmon túl voltak még olyan hátráltató tényezők, amely egészen
érdekes színezetet adnak az armada vállalkozásának. Az egyik az, hogy 1587
márciusára Walsinghamnek – áttételesen ugyan de – volt beépített embere közvetlenül
a spanyol hadvezetés közelében.xxii Nem véletlen, hogy De Lamar Jensen
megállapította, hogy amennyiben a cél az armada elindításának és hadműveleteinek
eltitkolása volt, úgy ez volt a legrosszabbul eltitkolt hadművelet a
történelemben.xxiii Persze itt is van egy csavar a történetben: a flotta vezetője,
Medina Sidonia magával vitt egy levelet II. Fülöptől, amelyet Párma hercegének, a
szárazföldi csapatok fejének kellett volna átadnia. Ennek titkos záradéka viszont
nem azt tartalmazta, hogy az armada célja Anglia megszállása, hanem azt, hogy el
kell érni (1) a katolikus vallásszabadság visszaállítását Angliában, (2) Anglia ne
támogassa a hollandokat és (3) fizessen jóvátételt az eddig a spanyoloknak okozott
károkért. Ha valóban ezek voltak az armada céljai, akkor viszont ez volt a
legjobban elrejtett titok, mivel még a későbbi korok történészeinek zöme sem tudott
róla.xxiv (David Howarth figyelmét nem kerülte el, így ez a magyar nagyközönség
számára ismert lehet, magyarul is megjelent kötete nyomán.)

Complete pack of 52 playing cards depicting four 'Popish' plots: the Spanish
Armada, Dr Parry's plot, the Gunpowder Plot, and the Popish Plot; suitmark and
value at top; plain backs. In modern leather case. 1679 The cards are as follows:
Hearts: I: 'An Army of Foot at Tilbury Camp, the Queen present.' II: 'Several
landing places in Kent, Sussex &c. secured by our land Forces' III: The Queen
treats of Peace with her Sword in hand, Commissioners meet.' IV: 'The King of Spain
onely treats of Peace but makes greater Preparations.' V: 'The Pope prophesies
succes to the Spanish Fleet and names 12 of the Ships by the names of the 12
Apostles' VI: 'The Spanish Fleet sett saile a sudde[n] hideous Tempest scatters
them' VII: 'The Spanish Fleet rigd and appear again.' VIII: 'The English Admiral
sends a Pinnace to denounce war by discharging her Ordnance.' IX: 'Sr. F. Drake
takes a great Gallion and in it Don Pedro with 40 Nobles of Spain and 55000 Duckets
in Gold.' X: 'The Spanish Armada called Invincible, as they lay at Anchor.' Knave:
'81 Ships of the Spaniards burnt and taken by the Queens Fireships & Men of War'
Queen: 'Q. Elizabeth at Tilbury Camp with a leaders Truncheon encouraging her
Captains & Soldiers' King: 'Q. Elizabeth makes an Oration to her Army upon the
defeat of the Spanish Armado.' Clubs: I: 'The Pope and Traiterous English fugitives
consult the Conquest of England.' II: 'King of Spain consults the enlarging his
Empire by the Conquest of England.' III: 'Don Bassano Commander in cheife ordered
to begin the Invasion with great Ships.' IV: 'Don Alancorn Vicar-General for the
Inquisition with a traine of 100 Monkes & Fryors' V: 'Five Regiments of old Spanish
Soldiers.' VI: '124 Noblemen and others of the greatest houses of Spain
Voluntiers.' VII: 'Prince of Parma builds ships and flat bottom'd Boats each big
enough to carry 30 horse.' VIII: 'The Pope gives plenary Indulgence of all their
sins who assist to the Conquest of England.' IX: 'Sr. W. Stanley Capt. of 700
English Fugitives offers to serve the Spaniard against his own Country.' X: 'The
Spaniards bring Torches Whips of Whipcord & Wire & Butchers Knives to Murther &
torture the English.' Knave: 'Cardinal Allen renews the Bull of Pope Pius to
absolve ye Queen's subjects from their Allegiance' Queen: 'The Pope gives a Million
of Gold to help the Spaniard.' King: 'Q Elizabeth prepares a strong Fleet, Ld.
Howard, Ld Seymor, Sr Francis Drake Commanders.' Spades: I: 'Q. Elizabeth appoints
A Thankesgiving for ye Victory 11 Ensignes were hung up in St. Pauls' II: 'Dr.
Parry consults some Persons to Poyson or Stab Q Elizabeth.' III: 'Dr. Parry at his
Tryal at Westminster Confesses him selfe Guilty and is Condemned.' IIII: 'Dr. Parry
denyes the Fact at his Execution.' V: 'Catesby, Iohn Wright, Winter and Guy Faulkes
consult to blow up the Parliament hous.' VI: 'a House taken adjoyning to the
Parliament house to lay Powder in to blow up King and Parliament' VII: 'The Cellar
under ye Parliament house with 20 Barrels of Powder in it covered with 1000 Billets
& Faggots' VIII: 'a Letter sent to ye Ld. Monteagle to inform him of ye Plot in
doubtful words & he communicates it to ye King' IX: 'The Letter of the Ld Monteagle
read in Council and ye places about ye Parliamt house ordered to be searcht' X:
'Guy Faukes brought to ye Council where he laments nothing but yt he had not
Executed his designe' Knave: 'Guy Faukes found at the Celler door with dark
Lanthorn and Matches.' Queen: 'The Council gave order to the Lord Mayor for a
strict Watch at the City Gates.' King: 'Bonfires are made in London for joy the
Gunpowder Treason was discovered.' Da
Korabeli kártyapakli az angol-spanyol összecsapás képeivel. Még több kártya itt!
A másik spanyolokat akadályozó tényező az angol propagandagépezet volt, ami nagyon
tudatosan igyekezte rombolni a spanyol morált és tulajdonképpen ez lett az egyik
alapja az angol „spanyol armada pusztulása”-mítosznak is. Már 1587 júliusától –
Walsingham megrendelésére – újságcikkek és almanachok jelentek meg Angliában,
Párizsban és Amszterdamban, amelyek tengeri viharokat és a spanyol flotta teljes
pusztulását jósolták meg (mint utólag kiderült sikerrel).xxv

Emellett már 1587-ben az angolok megkezdték a katonai felkészülést is a spanyol


támadásra. Mobilizálták az angol flottát, a partokon fény-jelzőrendszert
alakítottak ki, illetve mozgósítottak a partok védelmére hozzávetőleg 65 ezer
katonát (meglehetősen vegyes harcértékkel), illetve a veszélyesnek ítélt
katolikusokat bebörtönözték. A felkészülés során a gazdasági szempontok is fontosak
voltak, mivel az angol kincstár szinte üres volt, és hitelhez sem tudott
hozzájutni.xxvi

Armada, Spanish
Az Armada útja és nagyobb összecsapásai
1588 februárjában meghalt Santa Cruz márki, az armada kinevezett parancsnoka. II.
Fülöp két nap alatt megoldotta a bizonytalan helyzetet, és kinevezte Medina Sidonia
hetedik hercegét. Az angol és a hazai szakirodalom is ambivalensen értékelte az új
flottaparancsnok személyét és tevékenységét, többen őt hibáztatták a kudarcért. A
legújabb szakirodalom azonban ezt alapvetően nem teszi, és egy kifejezetten
tehetséges adminisztrátornak és vezetőnek tekinti, akinek azonban nem volt tengeri
tapasztalata, ugyanakkor hatalmas mennyiségű logisztikai szervezőmunkát végzett,
hogy az armada indulásra kész állapotba kerülhessen.xxvii Közel húsz hónap
politikai, gazdasági és katonai felkészülés után 1588 májusára az armada felkészült
a vállalkozásra. Ekkor 129 hajóból állt és 26,170 katonát és tengerészt szállított.
Később ez a létszám többször változott. A flottát 2,485 ágyúval látták el.xxviii Az
angoloknak már május 7-én rendelkezésére állt egy kémjelentés, amely 125–130
közötti hajószámról tájékoztatott.xxix Flandriában pedig Parma parancsnoksága alatt
26, 000 fős gyalogság és 1,000 fős lovasság gyűlt össze, mint inváziós haderő. Ezt
a végső terv szerint csónakokon kellett volna felszállítani a La Manche csatornát
biztosító armada fedélzetére. xxx A spanyol armada végül május 9-én kihajózott
Lisszabonból, és ezzel megkezdődött a nagy vállalkozás.xxxi

Harcok a csatornán

Már két héttel az elindulás után elkezdtek fogyni a felhalmozott készletek,xxxii


ráadásul az armadát egy vihar zilálta szét június 21-én, így azt újra össze kellett
gyűjteni Corunnánál (La Coruña).xxxiii A július 13-i corunnai seregszemle szerint a
flotta 129 hajóból állt, és 25,700 embert szállított. Végül július 21-én hajóztak
ki a corunnai kikötőből és vánszorogtak tovább a célterület felé.xxxiv Az armada
július 30-án, szombat kora reggel látta meg először az ellenséges partokat. Medina
Sidonia azonnal haditanácsot hívott össze, ahol a legnagyobb probléma az volt, hogy
semmilyen hírük nem volt Pármáról és csapatairól. E naptól kezdve az angol, több
mint száz hajóból álló flotta folyamatosan zaklatta az armadát, amelyben sokkal
inkább szerencsétlen balesetek tettek kárt, semmint a brit támadások.xxxv A kisebb-
nagyobb összecsapások sorában az augusztus 8-i események hoztak fordulatot.xxxvi

Hajnalban ugyanis az angolok nyolc robbanóanyagokkal megrakott hajót küldtek a


spanyol zárt alakzatba. Komoly kárt nem tettek, mivel a spanyol hajók kitértek
előlük, horgonyköteleiket elvágták, ellenben szétzilálták a spanyol formációt,
amely csak reggel 10 órára tudott visszarendeződni.xxxvii A gyújtóhajó-akció csak a
nyitánya volt egy egész napos tengeri küzdelemnek, a gravelines-i csatának. A
spanyol veszteséglistáról több eltérő adat van (mint szinte minden számadatról az
armada kapcsán: hajószám, létszám, felszerelés etc.), ebből a középérték: 4
elsüllyedt, számos megrongálódott hajó, több mint 1000 halott és hozzávetőleg 800
sebesült.xxxviii Ez önmagában nem magas szám, így az armada még e nap fordulatai
után is jelentős és fenyegető haderő maradt a csatornán.xxxix

The Last of the Spanish Armada


Az egyik zátonyra futott spanyol hajó, a parton szerencsés túlélőkkel
A legdrámaiabb fordulat azonban másnap, augusztus 9-én történt: a hajnal óta
fokozódó északnyugati szél egyre közelebb sodorta a flottát a sekély és ezért
rettegett flandriai partokhoz. Tulajdonképpen ekkor érte az armadát az egyetlen
szerencse, mivel a szélirány megfordult, és megmentett a hajókat a zátonyra
futástól.xl Az augusztus 9-i délutáni haditanácson Medina Sidonia és parancsnokai
amellett döntöttek, hogy északról megkerülve a brit szigeteket hazatérnek.
Ugyanezen a napon Párma is meghozta döntését, hallva a csatazajt a csatornán, nem
hajózta be csapatait a csónakokra.xli

Ezután kezdődött meg az armada vesszőfutása a számára idegen vizeken, az Atlanti-


óceánon.xlii Az ír és skót partokon legalább 27 hajó futott zátonyra.xliii Azaz
messze többet veszítettek a spanyolok itt, mint a korábbi 9 napos „dogfight”során!

425 évvel ezelőtt ezen a napon, 1596. január 28-án hunyt el a panamai Portobelo
partjainál Sir Francis Drake, akinek gazdag, de ellentmondásokkal teli életútja az
angol patriotizmus komoly ösztönzője volt. Az elmúlt évszázadok során számos
pozitív és negatív jelzővel illették: nagy felfedező, hős haditengerész, nagylelkű
lovag, ugyanakkor privatér és álságos kalóz, sőt „tengeri kutya”. Az első angol
felfedező, aki világkörüli utat tett, továbbá fontos szerepet játszott a spanyol
armada 1588. évi megsemmisítésében is. Diadalmas hős vagy álnok kalóz – esetleg
mindkettő? A valóság ennél természetesen sokkal árnyaltabb. Honnan és hogyan indult
Francis Drake, „a királynő kalózának” pályája? Hogyan zajlott világkörüli útja? Mit
ért el gazdag életútja során?

A korai évek – Drake, a hajóinas

Francis Drake egy délnyugat-angliai kereskedővárosban, a devoni Tavistockban


született 1540 körül. Gazdálkodó protestáns családból származott, Edmund Drake
(1518–1585) gazda és felesége, Mary Mylwaye tizenkét fia közül ő volt a legidősebb.
A család az 1549. évi, Devon- és Cornwall-környéki katolikus lázadást, az
úgynevezett Prayer Book Rebelliont – amely az új anglikán imakönyv, a Book of
Common Prayer bevezetése elleni fellépésként tört ki – követő üldöztetés miatt a
délnyugat-angliai Devonból délkeletre, Kentbe menekült.

Francis Drake szobra szülővárosban, a devoni Tavistockban. (Forrás: devonguide.com)


Drake édesapja Kent megyébe érkezve a királyi haditengerészet szolgálatába állt
mint világi prédikátor; segédlelkésszé szentelték, majd egy medway-i templom
helynöke lett. Az édesapa 13 éves korában tanoncnak adta fiát egy kereskedőhöz, aki
egy bark (barque vagy barc) típusú, a partmenti kereskedelemben használatos
vitorlás tulajdonosa volt. Így az ifjú Drake az 1550-es években hajóinasként
próbálgathatta szárnyait Angliában, a holland tartományokban, illetve
Franciaországban, tehát az Északi-tengeren és az Atlanti-óceánon sajátíthatta el a
partmenti kereskedelem rejtelmeit és fortélyait. 18 éves korában a francia–spanyol
partokon található Vizcayai-öbölbe indított hajóút alkalmával már hajópénztárosként
működött.

Jodocus Hondius: Sir Francis Drake portréja, 1580–1583 k. A metszet címe Franciscus
Draeck nobilissimus Eques Angliæ ano æt sue 43, azaz Drake 43 éves volt a portré
készítésekor. A bal felső sarokban egy földgömb látható, utalva Drake 1577–1580
közötti világkörüli útjára, a jobb felső sarokba pedig Drake címerét helyezték,
hiszen a kapitányt sikeres világkörüli expedíciója után, 1581-ben lovaggá ütötték.
(Forrás: British Museum)
A kezdetek – Drake, a (rabszolga)kereskedő

A kereskedő olyan elégedett volt hajóinasa magaviseletével és munkabírásával, hogy


– mivel nőtlen és gyermektelen volt – halála után, 1563–1564 körül rá hagyta
vitorlását. Ekkor Drake körülbelül 20–23 éves volt, aki a ráhagyott hajót eladta és
belépett plymouth-i rokonai, William és John Hawkins flottájába, akik különféle
áru-, valamint rabszolgakereskedelemmel foglalkoztak. John Hawkins I. Erzsébet
angol királynő uralkodásának idején (1558–1603) a legkorábbi angol rabszolgaszerző
hajóutakat vezette Nyugat-Afrika partjai és Anglia között. Drake a Hawkins-
flottával először a nyugat-afrikai Guinea partjaira utazott 1564 körül, majd 1566–
1567-ben – szintén a Hawkins-család hajóflottáján – megtette első útját az amerikai
kontinensre is, John Lovell kapitány irányítása alatt. Az út során több-kevesebb
sikerrel megtámadták a nyugat-afrikai partvidék számos portugál városát és hajóit,
majd Amerikába hajóztak, ahol a megszerzett árukat és elfogott rabszolgákat
igyekeztek eladni a spanyol ültetvényeken.

Ebben az időben a Karib-szigetek és Dél-Amerika, illetve a mai Mexikó nagy részét a


spanyol birodalom uralta. Legfőképp a gyarmati érdekellentétek miatt Anglia és
Spanyolország több ízben háborúban állt egymással a korszakban, így Erzsébet
királynő uralkodását komoly külpolitikai konfliktusok kísérték. Spanyolország
megtiltotta gyarmatain az angolokkal folytatott kereskedelmet, ez azonban nem
akadályozta meg az olyan elszánt kereskedőket, mint John Hawkins vagy az ifjú
Francis Drake.

William Segar: I. Erzsébet ún. hermelines portréja, 1585 k. (Forrás:


en.wikipedia.org)
A helyzet komoly problémákkal szembesítette az amerikai gyarmati területeken működő
tengerészeket és kereskedőket, akik számos esetben kerültek életveszélybe a spanyol
támadások során. 1567 októberében Hawkins és Drake a mexikói tengerparton fekvő San
Juan de Ulúa-ba érkezett. Hat hajójuk volt, köztük a Hawkins vezette Minion,
valamint a Judith, amelynek Drake volt a kapitánya. A mexikói kikötőben komoly
spanyol támadás érte az épp utánpótlásról és javításokról tárgyaló angol flottát, a
hatból négy angol hajó megsemmisült és odaveszett szinte a teljes angol legénység.
Azonban Hawkins és Drake úszva el tudott menekülni a helyszínről.

„A királynő kalóza” – Drake, a privatér kalóz

Miután 1570-ben visszatért Angliába, Drake elfogadta Erzsébet királynő ajánlatát,


hogy magánszemélyként, azaz privatérként szolgálatot teljesítsen az angol uralkodó
számára.[1] A privatér (privateer) olyan magánszemély volt, aki állami engedéllyel
felhatalmazva kereskedelmi tevékenységet folytathatott, háborús helyzetekben meg is
támadhatta a kibocsátó állam számára ellenséges hajókat és elkobozhatta azok
szállítmányát, azaz tengeri zsákmányjoggal élhetett.[2] Ellentétben a csak
magánszemélyként működő kalózokkal, akik személyes célú portyákat folytattak, a –
bár szintén magánemberként működő – privatérokat felbérelték és meg is fizették.[3]
Drake a következő években több ízben, számos rajtaütés alkalmával semmisített meg
és fosztott ki megrendelésre spanyol flottákat, valamint például információszerzés
céljából 1570-ben, majd 1571-ben Nyugat-Indiába utazott.

Thomas de Leu (id. Jean Rabel nyomán): Sir Francis Drake portréja egy tengeri
csatát ábrázoló jelenettel díszített pajzzsal, 1583 k. (Forrás: British Museum)
1572–1573-ban hajtotta végre első önálló vállalkozását a Panama-szorosban, amelyet
a spanyolok Tierra Firme, az angolok pedig Spanish Main néven ismertek. A panamai
terület kiemelten fontos kereskedelmi csomópont volt, ahova a dél-amerikai Peru
ezüst- és aranykincsét szállították. A nemesfémeket a karib-tengeri Nombre de Dios
városába irányították, onnan szállították spanyol gályák az anyaországba. Drake
1572 májusában két hajóval és összesen 73 fős legénységgel hagyta el az angliai
Plymouth kikötőjét azzal a céllal, hogy megtámadja Nombre de Dios stratégiai
fontosságú pontjait. A vállalkozás egyik legsikeresebb és leghíresebb eseményévé
vált, amikor 1573 márciusában sikerült elfogniuk Nombre de Dios közelében egy
spanyol ezüstszállító hajót. A szállítmány megszerzésével Drake és emberei
körülbelül 20 tonna ezüstöt és aranyat zsákmányoltak.

Drake 1573 augusztusában tért vissza a hatalmas zsákmánnyal Plymouthba, azonban az


angol kormány eddigre ideiglenes fegyverszünetet kötött II. Fülöp spanyol királlyal
(1556–1598), így nem ismerhette el hivatalosan Drake Panama-szorosnál elért
eredményeit. Azonban a hajókapitány – panamai sikerei és a szóbeszéd útján terjedő
történetek által – gyorsan híressé vált Angliában, ahol sikeres rajtaütései miatt
hősnek számított, ellentétben Spanyolországgal és az amerikai spanyol területekkel,
ahol kalózként tartották számon.

Sofonisba Anguissola: II. Fülöp spanyol király portréja, 1565. (Forrás: Museo
Nacional del Prado)
A világkörüli út (1577–1580) – Drake, a világutazó

Az 1573. évi ideiglenes angol–spanyol fegyverszünet nem tartott sokáig. A Panama-


szoros razziája során elért sikerei miatt Erzsébet 1577-ben egy spanyolok elleni
expedícióra küldte Drake-et Amerika csendes-óceáni partvidékére. Drake azokat a
korábbi terveket használta fel az expedíció megtervezésére, amelyekre Sir Richard
Grenville tengerész 1574-ben engedélyt kapott Erzsébet királynőtől, ám amelyeket a
spanyol uralkodó, II. Fülöp tiltakozása után egyszer már visszavontak 1575-ben.

A Levinus Hulsius-féle, németnyelvű útleírás-gyűjtemény, a Kurze Warhafftige,


Relation und Beschreibung der Wunderbarsten vier Schiffahrten… (1626) VI. részének
címlapja. A bal oldali portrékon Magellán és Drake (mint Franciscus Draco), jobb
oldalon pedig Olivier Noort, az első holland körutazó, valamint Magellán
beosztottja, Sebastiano del Cano látható. (Forrás: Hans P. Kraus: Sir Francis
Drake: A Pictorial Biography)
A portugál Magellán 1519–1521. évi világkörüli expedícióját követően évtizedekig
nem akadt olyan tengerész, aki hasonló felfedezőútra vállalkozott volna, és
eredetileg Drake 1577 novemberében induló expedíciójának célja sem a Föld
körbehajózása, hanem Amerika csendes-óceáni partvidékének feltérképezése, az
amerikai spanyol kolóniák kifosztása volt. Végül váratlan események és az amerikai
kontinens fekvése kényszerítették rá Drake-et a híressé vált világkörüli útjának
végrehajtására, mellyel ő lett a második tengerész a világon, aki megkerülte a
Földet, továbbá ő lett az első, aki földkörüli utazásról élve hazajutott. A
hajókapitány a csendes-óceáni expedícióra összesen öt hajóval indult el 1577.
november 15-én Plymouth kikötőjéből, melyek közül a vezérhajó a később a Golden
Hind (Arany Tehén) névre átkeresztelt Pelican volt.

Richard Hakluyt: The Principall Navigations (1589), első oldal. A könyv Drake
körutazásának egyik legkorábbi leírása. (Forrás: Hans P. Kraus: Sir Francis Drake:
A Pictorial Biography)
A viharos óceán azonban már az út elején hatalmas károkat okozott Drake
flottájában, emiatt szerencsétlenül indult az expedíció. A flotta olyan súlyos
viharba került, hogy még novemberben vissza kellett térnie az angol partokhoz;
először kénytelen volt Falmouthnál (Cornwall) kikötni, majd később visszahajózni
Plymouthba, hogy a vihar okozta komoly károkat kijavíthassák. Közel egy hónapos
veszteglés után, 1577. december 13-án Drake ismét elhagyta a plymouthi kikötőt a
Pelican fedélzetén, másik négy hajóval és összesen 162 fős legénységgel, majd
Nyugat-Afrika partjainál zsákmányolt egy újabb, portugál kereskedőhajót is (Mary,
portugálul Santa Maria). A Mary kapitánya, Nuno de Silva, akinek komoly
tapasztalatai voltak a dél-amerikai vizeken, szintén Drake szolgálatába állt.
Kezdetben tehát sikeresnek bizonyult a vállalkozás, azonban Dél-Amerika partjainál
hasonló nehézségekkel kellett megküzdeniük, mint korábban a portugál Magellánnak;
az óceánon tomboló viharokkal, komoly emberveszteséggel, hajókárokkal és lázadó
legénységgel.

Francis Fletcher: The World Encompassed by Sir Francis Drake (1628), címlap.
Fletcher az expedíció során a legénység káplánjaként működött. Munkája az első,
valóban részletes leírása a híres világkörüli útnak, amely már sokkal több
részletinformációval szolgál, mint Hakluyt beszámolója. (Forrás: Hans P. Kraus: Sir
Francis Drake: A Pictorial Biography)
A flottának 1578. június 20-án sikerült kikötnie a mai Argentínában található San
Julián partjainál, azonban Drake flottája nagyon megviselt volt, mire Amerika
partjaihoz ért; olyan sok embert veszített az óceáni út során, hogy le kellett
mondania három hajójáról. Drake úgy döntött, hogy egy ideig a kikötőben marad erőt
gyűjteni, és csak később kísérli meg az áthajózást a Magellán-szoroson. A
partraszállást követő napokban, egy legénységi lázadást letörve és Magellán
példáját követve ő is megpróbálta kivégezni saját „lázítóját”, Thomas Doughty-t.
Nem sokkal partraszállásuk után került sor a boszorkánysággal és lázítással
megvádolt Doughty – minden bizonnyal Drake által konstruált vádak alapján kiharcolt
– perére. A tengerészt ugyan nem ítélték halálra, de az expedíciót vezető Drake
peren kívül is megvádolta azzal, hogy lázító és az életére akar törni. Doughty-t
végül a fogva tartás korlátozott lehetőségeire hivatkozva július 2-án rendkívüli
úton lefejeztette.

Drake világkörüli útjának sematizált térképábrázolása. (Forrás:


commons.wikipedia.org)
Drake 1578 augusztusában tudott elindulni a Dél-Amerika déli csücskében lévő
Magellán-szoros felé, flottájának három megmaradt hajójával. Néhány héttel később,
1578 szeptemberében ki is jutottak a Csendes-óceánra, azonban az erős viharok
elpusztították a megmaradt három hajó egyikét, a Marigoldot, majd a flotta egy
további hajót is elveszített, amikor az Elisabeth arra kényszerült, hogy
visszaforduljon, majd visszatérjen Angliába. Így 1578 végére csak a Pelican maradt,
amely Drake vezetésével még délebbre vette az irányt, és a Magellán-szoroshoz
érkezve hosszabb ideig ott is maradt. A szorosban tartózkodva a legénység tagjai
felfedezték, hogy egy különleges fából, a téli kéregből (Drimys winteri) nyert
orvosság hatásos a skorbut ellen, ezért Wynter kapitány nagy mennyiségű kéreg
összegyűjtését rendelte el – innen származik a fa későbbi tudományos elnevezése.

Az átjárót, amelyen keresztül megközelítették a Magellán-szorost, később Drake-


átjárónak nevezték el; a Tierra del Fuegónál található déli óceáni átjárót
ténylegesen csak évtizedekkel később, 1616-ban fedezték fel. Drake ugyan
felismerte, hogy Tierra del Fuego nem része az amerikai kontinensnek, ahogy azt
korábban feltételezték, melyért sokan őt tekintik az Antarktisz felfedezőjének,
azonban az újabb kutatások szerint nem valószínű, hogy ténylegesen eljutott a Horn-
fokig (Cape Horn) vagy a később Drake-átjárónak keresztelt szorosig. Azonban
valószínűsíthető, hogy felfedezte Amerika déli végét és sejteni vélte az attól
délre eső óceáni területet. Ennél délebbre csak sokkal később merészkedtek; először
James Cook 1733-ban.

Az először 1973-ban kiállított Golden Hind-replika Londonban (1974-es fotó).


(Forrás: commons.wikipedia.org)
Drake ezek után keresztelte magányos zászlóshajóját a Golden Hind (Arany Tehén)
névre, amellyel észak felé hajózva Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékén, számos
spanyol kikötőt és várost támadott meg. Bár Drake arra kényszerült, hogy egyedül
folytassa útját, azonban flottája elvesztése ellenére is sikeresen feltérképezte a
csendes-óceáni partvidéket és végigrabolta a mai Chile és Peru területén található
spanyol kolóniákat. Portyázásai során két, kincsekkel megrakott spanyol gályát is
megszerzett, köztük a Lima közelében felfedezett, Panama felé tartó Cacafuegót,
amely igazán gazdag zsákmánnyal bírt; 34 kilogramm aranyat (arany keresztek és
ékszerek formájában), 13 láda fémlemezt és 23 tonna ezüstöt találtak rajta.

Egy metszetábrázolás a Golden Hind és a Cacafuego csatájáról a Levinus Hulsius-


féle, németnyelvű útleírás-gyűjteményben. (Kurze Warhafftige, Relation und
Beschreibung der Wunderbarsten vier Schiffahrten…, 1626. 24.) (Forrás: Hans P.
Kraus: Sir Francis Drake: A Pictorial Biography)
Drake észak felé tartva 1579-ben körülbelül a mai amerikai–kanadai határ
magasságáig juthatott el. Előtte Észak-Amerika nyugati partjait csak részben
fedezték fel, a terület pedig spanyol fennhatóság alatt állt, így Drake igyekezett
elkerülni a nyílt konfliktust és a spanyol jelenléttől távolabb, északnyugat
irányába navigált, diszkrét helyet keresve az angliai visszautazásra történő
felkészüléshez. 1579. június 5-én a Golden Hind először az oregoni Coos-öböltől
délre, az Arago-foki Dél-öbölben kötött ki, majd innen még délebbre hajózott,
miközben megfelelő kikötőt kerestek a rossz állapotban lévő hajó javításához. Végül
június 17-én sikerült találniuk egy védett öblöt; ekkor kötöttek ki a mai Észak-
Kalifornia csendes-óceáni partvidékén, Point Loma környékén.

Egy világtérkép-metszet a legújabb felfedezésekkel a The World Encompassed by Sir


Francis Drake (1628) lapjain (fol. 64); jobb oldalon felül Sir Francis Drake, alul
pedig Magellán portréja látható. (Forrás: Hans P. Kraus: Sir Francis Drake: A
Pictorial Biography)
Az öbölben tartózkodva Nova Albion néven kolóniát alapítottak, a következő hetekben
pedig jó viszonyt alakítottak ki a helyi Miwok indiánokkal. Drake a Szentháromság
nevében az angol korona tulajdonába vette a területet, erődöt építtetett, és több
emberét is hátrahagyva sikeres kolóniát kívánt alapítani a területen, miközben
legénységével igyekezett alaposan felkészülni az előttük álló hosszú utazásra, az
Angliába történő visszaútra. Legénységével végül 1579. július 23-án tudták elhagyni
Nova Albiont. A feljegyzések szerint másnap még lehorgonyoztak a közeli Farallon-
szigeteknél fókahúsra vadászni, majd kihajóztak a nyílt óceánra.

Theodor De Bry: Francis Drake Nova Albionban, 1590. (Forrás: museumca.org)


Bár a mai napig vitatott, hogy az észak-amerikai kontinens csendes-óceáni
partvidékén haladva mely lehet a legészakibb pont, amelyet Drake és emberei
elértek, egyes kutatók szerint az is elképzelhető, hogy az észak-amerikai kontinens
északnyugati sarkáig, egészen Alaszkáig eljutottak. Azonban valószínűbb, hogy a
kapitány idővel feladta a reményt, hogy megtalálja az északnyugati átjárót, és úgy
döntött, inkább áthajózik a Csendes-óceánon. Mindenesetre bizonyos, hogy a Golden
Hind 1579–1580 folyamán bejárta az indonéz szigetvilágot, majd a Jóreménység foka
és Sierra Leone érintésével közel három év után, 1580. szeptember 26-án, 59 fős
legénységgel tért vissza az angliai Plymouth kikötőjébe. Bár Drake flottájából
végül csak egyetlen hajó maradt meg, a Golden Hind rakománya azonban bőséges
hasznot hozott Anglia számára.

Nicholas Breton: A discourse in commendation of the valiant as vertuous minded


gentleman, Maister Frauncis Drake, with a reioysing of his happy aduentures (1581),
címlap. Nyolc évvel a Hakluyt-féle beszámoló megjelenése előtt már napvilágot
látott egy rövid híradás Drake világkörüli expedíciójáról, amely Drake hazatérését
ünnepelte és az expedíció kalandjairól szólt egy emelkedett hangvételű, rövid
prózában. (Forrás: Hans P. Kraus: Sir Francis Drake: A Pictorial Biography)
A katonai karrier – Drake, a haditengerész
A sikeres útnak köszönhetően Drake 1581-ben lovagi rangot kapott és már az előző
évben vásárolt egy nagy udvarházat, a devoni Buckland Abbey-t, amelyhez Sir Richard
Grenville közvetítőin keresztül tudott hozzájutni. Amikor Angliában tartózkodott,
akkor Drake itt élt egészen utolsó útjáig, azaz a következő tizenöt évben, a birtok
pedig több generáción keresztül családjában maradt. Buckland Abbey jelenleg az
angol állam gondozásában van, ahol egy kiállítás keretében Drake életének számos
emlékét mutatják be.

Drake 1580-ban vásárolt vidéki udvarháza, a devoni Buckland Abbey. (Forrás:


nationaltrust.org.uk)
Az immár lovaggá ütött Sir Francis Drake későbbi érdemeivel is rászolgált a
kitüntetésekre és a lovagi címre, hiszen óriási hírnévre tett szert további
kalózportyáival, valamint az angol–spanyol háború (1585–1604) folyamán elért
katonai eredményeivel is. Razziái közül az egyik leghíresebb az 1585. évi cádizi
portya volt, amely jellemző módon magánvállalkozásban, de az angol uralkodó
támogatásával zajlott. Drake egy kisebb angol flottával Spanyolország északi
partjainál megtámadott és rövid időre elfoglalt két jelentős spanyol kikötőt,
Cádizt és La Coruñát; számos spanyol hajót elsüllyesztettek vagy felégettek és
hatalmas pusztítást végeztek, továbbá kereskedőhajókat fogtak el és nagy mennyiségű
élelmiszert és hadianyagot zsákmányoltak. A portya jelentősen visszavetette a
spanyol armada felkészülését. Drake a rákövetkező hónapokban is ellenőrzése alatt
tartotta az ibériai partokat, és több ezer tonna spanyol ellátmányt semmisített
meg, folyamatosan hátráltatva a spanyol utánpótlást.

Drake-kosztüm a devoni Buckland Abbey-ben található kiállításon. Az udvarházban


működik a National Trust Costume Group, amely hagyományos anyagok felhasználásával
és technikák alkalmazásával autentikus Erzsébet-kori kosztümöket készít. A teljes
Drake-kosztüm a londoni nemzeti képgalériában található híres portré alapján
készült (lásd: 20. kép). (Forrás: en.wikipedia.org)
Az 1585. augusztus 10-i angol–holland megállapodást követően Drake parancsot kapott
az uralkodónőtől Francis Walsingham, a királynő főtitkára révén, hogy egyfajta
megelőző rajtaütésként vezessen egy expedíciót az amerikai spanyol gyarmatok
megtámadására. Drake észak-amerikai expedíciója – összesen 21 hajóval és 1800 fős
legénységgel – 1585 szeptemberében hagyta el Plymouth kikötőjét. Először a
spanyolországi Vigót támadták meg, amelyet két hétig fosztogattak, majd ezt követte
a Zöld-foki szigetek közelében lévő Santiago kifosztása, amely után a flotta
áthajózott az Atlanti-óceánon. Az amerikai partokhoz érve először kirabolták Santo
Domingo kikötőjét, majd elfoglalták Cartagena de Indias városát a mai Kolumbiában,
ahol Drake száz, rabszolgaként tartott törököt engedett szabadon. Visszatérés
közben, 1586. június 6-án kifosztották a mai Florida partjainál fekvő spanyol San
Agustín erődöt is. Drake és flottája végül 1586. július 22-én tért vissza Angliába,
ahol Portsmouth kikötőjében hősként fogadták a kapitányt.

Gower, George (?): Erzsébet királynő Armada-portréja, 1588 k. A portré a spanyol


armada 1588. évi vereségének emlékére készült, amelyet a festő a háttérben
ábrázolt. (Forrás: commons.wikimedia.org)
1588-ban, a II. Fülöp által Anglia ellen küldött nagy armada támadása idején
sikeres védekezési stratégiájával hatalmas győzelmet aratott Anglia. A spanyolok
veresége súlyos csapást mért birodalmukra, ez pedig fordulópontot jelentett a
tengeri hadviselés történetében, jelentősen hozzájárulva Anglia tengeri
nagyhatalommá válásához. Az angol győzelem szempontjából döntő jelentőségű részlet
volt, hogy Erzsébet királynő nagyrészt tapasztalt angol tengerészekre bízta a
hadjárat vezetését; ugyan az angol flotta parancsnoka egy arisztokrata
flottaparancsnok volt, de a hadvezetési és tengerészeti döntéseket egy
hajóparancsnokokból, tengeri privatér kalózokból álló haditanácsra bízták, amelyben
fontos szerepet vállalt többek között Drake is. Az armada támadása alkalmával Drake
sikeresen elfoglalt egy Rosario nevű hajót, amely a spanyol hadsereg
pénzszállítmányát vitte. Drake a hajó megsemmisítésével tulajdonképpen közvetlenül
elősegítette a spanyol–portugál egyesített flotta felbomlását.

Ifj. Marcus Gheeraerts: Sir Francis Drake portréja, 1590–1595 k. A portré a mai
napig Drake vidéki udvarházában, a devoni Buckland Abbey-ben található. (Forrás:
wga.hu)
A politikai karrier – Drake, a politikus

Bár Drake szinte kizárólag magánakcióiról és katonai vállalkozásairól ismert, az


kevésbé köztudott, hogy Angliában tartózkodva aktív politikusként is működött és
három alkalommal volt parlamenti képviselő. Miután visszatért világkörüli útjáról,
1581 szeptemberében Plymouth polgármestere lett, majd Erzsébet negyedik
parlamentjének 1581. január 16-i ülése során választották meg először parlamenti
képviselőnek, Camelford választókerületének képviseletében. Ekkor még nem vett
részt aktívan a parlamenti munkában, mivel 1581. február 17-én az uralkodónő
felmentést biztosított számára egyéb szolgálatai miatt.

1584-ben ismét parlamenti képviselő lett, amikor Erzsébet ötödik parlamentjének


megalakításakor a cornwalli Bossiney választókerületét képviselte. Ezúttal a
parlament teljes időtartamát kitöltötte, és aktívan foglalkozott többek között
haditengerészeti, halászati kérdésekkel, valamint a korai amerikai gyarmatosítással
és főleg a Devon megyével kapcsolatos ügyekkel. A következő két parlamenti ciklust
más feladatokkal és egy portugáliai expedícióval töltötte, majd 1593-ban Plymouth
parlamenti képviselője lett. Aktívan foglalkozott a Plymouth városát és kikötőjét
érintő kérdésekkel, és hangsúlyozta a spanyolok elleni védekezés fontosságát.

Drake szobra a plymouthi kikötőben. (Forrás: devonguide.com)


Az utolsó évek – Drake, a sikertelen admirális

Drake a spanyol armada legyőzését követő évben, 1589-ben újabb megbízást kapott
Erzsébet királynőtől egy spanyolok elleni „ellen-armada” vezetésére. A Drake–
Norris-féle expedíció néven is ismert angol armada admirálisa Drake lett, a flottát
pedig Sir John Norreys vezette. A vállalkozás azonban nem járt sikerrel és nem
sikerült kihasználnia azt az előnyt, amelyet Anglia az előző évben a spanyol armada
ellen megszerzett. A hadjárat fölényes spanyol győzelemmel járt, ez pedig II. Fülöp
erejének újjáéledését jelentette, amely kitartott a következő évtizedben is. Az
angol–spanyol háború végül csak 1604-ben, Erzsébet királynő halálát követően, I.
(Stuart) Jakab uralkodásának elején ért véget.

Ismeretlen festő: Sir Francis Drake portréja, 1581 k. A híres portré a londoni
National Portrait Gallery gyűjteményében található. (Forrás: npg.org.uk)
Angliában vizsgálatot indítottak a katasztrofális és teljességgel sikertelen
expedíció okainak tisztázására, majd Drake admirálist – akinek viselkedését
fegyvertársai keményen kritizálták – lefokozták egy szerény plymouthi pozícióba; a
partmenti védelemért felelős parancsnok lett és a következő hat évre eltiltották
mindennemű tengeri expedíciótól. Tengerészkarrierje így csak az 1590-es évek
közepén folytatódhatott, azonban az ekkor már körülbelül 55–56 éves kapitány
vereséget vereségre halmozott az amerikai kontinensen.

1595-ben nem sikerült meghódítania Las Palmas kikötőjét, majd sikertelenül támadta
meg San Juan de Puerto Ricót. Az El Morro-kastély spanyol lövészei sikeresen át is
lőtték Drake hajójának egyik kabinját, ezzel őt is megsebesítve, azonban a kapitány
ekkor még életben maradt. Ezt követően megpróbált támadást indítani a spanyolok
ellen a szárazföldön, annak érdekében, hogy elfoglalja Panamá Viejo gazdag
kikötőjét, azonban ismét vereséget szenvedett. Néhány héttel később, 1596. január
28-án vérhasban halt meg a panamai Portobelo partjainál horgonyozva, ahonnan
halálát követően azonnal kivonult az angol flotta.

Sir Francis Drake 1570-es és 1580-as években elért eredményei egyértelműen


megerősítették az angol tengeri dominanciát. A spanyolok elleni sikeres
(kalóz)portyák és támadások nagyban gyengítették a spanyol birodalmat és annak
gyarmati pozícióit, lehetővé téve Anglia számára, hogy egyre inkább tengeri
nagyhatalomként érvényesüljön a világpolitika színpadán. A híres–hírhedt privatér
kalózkapitányt sikeres portyái, razziái és expedíciói valódi hőssé tették az
angolok számára, de kegyetlen kalózzá a spanyolok szemében, akik leginkább El
Draque (A Sárkány) néven hivatkoztak rá.

Érdekes identitásképző elemmé és valódi ikonná vált az angolok számára a későbbi


évszázadokban Drake egyik utazási kelléke, nevezetesen a pergődobja (Drake’s Drum),
amely köré komoly néphagyomány szövődött, és amelyhez számos legenda és történet
kapcsolódik mind a mai napig. Drake világjáró körútjára magával vitt egy
pergődobot, amelyről halála előtt úgy rendelkezett, hogy vigyék Buckland Abbey-i
birtokára, és ott őrizzék meg az utókor számára. A dob eredetijét azóta Közép-
Angliában tárolják, pontos másolata – amely történetileg hiteles anyagokból
Plymouthban készült – pedig Buckland Abbey említett Drake-kiállításán látható. A
dobhoz kapcsolódó történetek és legendák lényege, hogy a kapitány halála előtt azt
ígérte, ha Angliát a jövőben valaha veszély fenyegeti és valaki megveri a dobot,
akkor vissza fog térni az ország védelmére. A későbbi évszázadokban elterjedt
legenda szerint akkor lehet hallani a dobverést, amikor Anglia háborúban áll vagy
jelentős nemzeti események zajlanak – például az első, valamint a második
világháború alkalmával is több esetben jelentették a pergődob hangjának
felcsendülését.

Drake pergődobjának másolata, amely Buckland Abbey Drake-kiállításán látható.


(Forrás: commons.wikimedia.org)
Sir Francis Drake sikeres pályáját hajóinasként és rabszolgakereskedőként kezdte,
majd katonai eredményei mellett híres felfedezővé vált, aki Észak-Amerika nyugati
partjainál még egy angol kolóniát is alapított Nova Albion néven. A San Francisco
közelében fekvő Drakes Bay a mai napig a nagy angol felfedező nevét viseli, továbbá
az Egyesült Királyságban is számos helyet neveztek el róla, különösen Devon
megyében, valamint Plymouth városában és kikötőjében.

Schvéd Brigitta

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi


Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Hivatkozott források

Breton, N. (1581): A discourse in commendation of the valiant as vertuous minded


gentleman, Maister Frauncis Drake, with a reioysing of his happy aduentures.
London: Printed by John Charlewood.

Fletcher, F. (1628): The world encompassed by Sir Francis Drake, being his next
voyage to that to Nombre de Dios formerly imprinted. London: Printed for Nicholas
Bourne.

Tájékoztató irodalom

Andrews, K. R. (1964): Elizabethan Privateering: English Privateering during the


Spanish War, 1585–1603. Cambridge.

Andrews, K. R. (1968): The Aims of Drake’s Expedition of 1577–1580. The American


Historical Review, 73(3), 724–741.

Brown, C. G. (1996): The Battle’s Sound: Drake’s Drum and the Drake Flags. Devon
Books.

Gough, B. (1980): Distant Dominion: Britain and the Northwest Coast of North
America, 1579–1809. Univ. of British Columbia Press.

Hanna, M. G. (2015): Pirate Nests and the Rise of the British Empire, 1570–1740.
Univ. of North Carolina Press.

Hodgkins, C. (1997): Stooping to Conquer: Heathen Idolatry and Protestant Humility


in the Imperial Legend of Sir Francis Drake. Studies in Philology, 94(4), 428–464.

Kaufmann, M. (2017): Black Tudors: The Untold Story. Oneworld Publications.

Kelsey, H. (1998): Sir Francis Drake: The Queen’s Pirate. Yale Univ. Press.

Kraus, H. P. (1970): Sir Francis Drake: A Pictorial Biography. Amsterdam: N.


Israel.

Nievergelt, M. (2009): Francis Drake: Merchant, knight and pilgrim. Renaissance


Studies, 23(1), 53–70.

Sugden, J. (2006): Sir Francis Drake. London: Pimlico.

Tarján M. Tamás: 1580. szeptember 26. – Francis Drake hazatér világ körüli útjáról.
Rubicon,
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1580_szeptember_26_francis_drake_hazater_vilag
_koruli_utjarol/ (utolsó megtekintés: 2021. 01. 23.)

Wathen, B. (2009): Sir Francis Drake: The Construction of a Hero. Boydell & Brewer.

[1] A ’privatér’ az angol privateer szóból ered, amely a private man of warre, azaz
’partizánhajó’ kifejezés rövidült formája. A magyar nyelvben előfordulnak még a
káper – a német Kaperschiff kifejezésből – és a korzár – a francia corsaire
kifejezésből – származó szavak is.

[2] Az állam által kiadott engedélyt angol területen letter of marque-nak, azaz
kalózlevélnek hívták. A kalózlevéllel ellátott privatér a nyílt tengeren bármely
állam hadihajója által elfogható, vagyona pedig elkobozható volt, azonban
legénysége nem volt elítélhető kalózkodás vétke miatt, továbbá hadifoglyoknak
megfelelő elbánást érdemelt. Jogilag tehát a hajó „kalózhajónak” számított és
rablást követhetett el, de legénysége nem volt jogi értelemben vett kalóz.

[3] Bár a privateer kifejezés a 17. század közepéig ismeretlen fogalom volt,
valamint az Erzsébet-kori Angliában egy 1536-ban hozott rendelet alapján bűntettnek
minősült a kalózkodás, azonban megfigyelhető egyfajta átmenet a korszakban arra
nézve, hogy egyes elérendő célok érdekében mi volt megengedett és mi számított
tiltott tevékenységnek. A hivatalos, engedéllyel rendelkező – kormányok, uralkodók
vagy törvények által felhatalmazott – privatérok a 17. század közepén, illetve
második felében jelentek meg. Az egyik legismertebb és leghírhedtebb angol privatér
kalóz Sir Henry Morgan (1635 k.–1688) volt, aki később az angol flotta tengernagya
és Jamaica kormányzója lett.
Francis Drake: A tengerek terrorjának életrajza
Franci Drake(1540-1596), akit néhol olyan beceneveken imernek, mint "" A árkány
"vagy" A tengerek terrorja ", 1540-ben Tavitock vároában zületett
Francis Drake: A tengerek terrorjának életrajza

Tartalom:
Életrajz
Az első lépések tengerészként
John lovell
Drake korsóként
Corso szabadalma
A csendes-óceáni térségben
Sir Francis Drake
Háború Spanyolországgal
Expedíció az Ibériai-félszigetre
A spanyol Armada
Angol ellenhaditengerészet
Második expedíció Indiába
Halál
Hivatkozások

Francis Drake(1540-1596), akit néhol olyan beceneveken ismernek, mint "" A sárkány
"vagy" A tengerek terrorja ", 1540-ben Tavistock városában született angol
magánember, felfedező és viceadmirális. Részt vett műveletekben is.
rabszolgakereskedelem.

Anglia és Spanyolország, noha hivatalosan fegyverszünetben van, hosszú évek óta


szembesültek egymással azzal a céllal, hogy a kor legnagyobb hatalmává váljanak.
Drake-et, mint más karaktereket, a spanyolok kalóznak, míg az angolok hősnek
tartották. I. Erzsébet királynő maga lovaggá tette őt hazája érdekében tett
tetteiért.

Drake több fegyveres expedíciót vezetett a spanyolok ellen. Néhányan


magánemberként, mások pedig az angol királyi haditengerészet katonai akciói
keretében tették. Ezen kívül ő lett a második tengerész, aki hajóval körbejárta a
világot Elcano után.

Mgid
Mgid

TARELLAN PRO
Nagymama receptje a hasi zsír elégetésére. 4 kg 7 nap alatt!
TUDJ MEG TÖBBET→
A holttest akkor halt meg, amikor egy másik expedíción volt Amerikában. Bár néhány
életrajzíró azt állítja, hogy megmérgezték, a legszélesebb körben az a vélemény,
hogy vérhasban halt meg. Amikor halálhír érkezett Spanyolországba, a kasztíliai
templomok harangjai visszhangoztak ellensége eltűnésének ünnepére.

Életrajz
Francis Drake 1540-ben jött a világra Tavistockban, Anglia délnyugati részén. Apja
Edmund Drake volt, egy gazda, aki protestáns prédikátorként is szolgált.

A Drake család protestáns hitbeli tagsága miatt 1549-ben Kentbe menekültek az akkor
bekövetkezett vallási üldöztetések miatt. Új otthonában Ferenc apja prédikálni
kezdett a király haditengerészetének tagjaiért, és az upnori egyház helytartója
lett.
Francis első kapcsolata a tengerrel akkor történt, amikor még nagyon fiatal volt.
Apja tanoncként kapott munkát egyik szomszédjánál, akinek egy csónakja volt,
amelyet kereskedni szokott. Drake munkája nagyon kielégítő volt, olyannyira, hogy
főnöke a csónakot neki hagyta, amikor meghalt.

Mgid
Mgid

TARELLAN PRO
Nagymama receptje a hasi zsír elégetésére. 4 kg 7 nap alatt!
TUDJ MEG TÖBBET→
Az első lépések tengerészként
1556-ban John Hawkins kapitány, Francis Drake unokatestvére pártfogoltnak vette és
a hajózás művészetére tanította. Ezenkívül megmutatta a még serdülőnek a kalózkodás
és a rabszolgakereskedelem révén történő gazdagodásának lehetőségeit.

Hawkins a hatalmas rabszolgakereskedelemben betöltött szerepéről volt ismert. Így a


történészek megerősítik, hogy ő volt az, aki elkezdte ezt a gyakorlatot Liverpool
kikötőjében, ami nagy gazdagságot adott neki.

Francis Drake első nagyobb útját a Vizcayai-öböl felé tartó kereskedelmi hajón
tette meg. Két évvel később bejárta Guinea partjait, amely akkor az afrikai
rabszolgakereskedelem egyik fő pontja volt. A következő években továbbra is
tapasztalatokat szerzett a vitorlázásban.

John lovell
Drake életének egyik fordulópontja 1565-ben következett be, amikor John Lovell
kapitány azt javasolta, hogy váljon partnerévé egy csempészáruval megrakott nyugat-
indiai úton. A terv kudarccal végződött, amikor a spanyol hajók elfogták az
expedíciót, és az összes rakományt rekvirálták.

Mgid
Mgid

TARELLAN PRO
Nagymama receptje a hasi zsír elégetésére. 4 kg 7 nap alatt!
TUDJ MEG TÖBBET→
Ezt követően Drake csatlakozott Hawkinshoz, aki a rabszolgakereskedelemből szerzett
pénzt egy teljes flotta felépítésére kívánta felhasználni. Az volt a szándéka, hogy
kalózkodási kampányba kezdjen Mexikó partjainál.

A Hawkins által összeszerelt flotta 1568-ban indult Drake-el a fedélzetén. Az egyik


első úticél Cartagena de Indias volt, de a vihar arra kényszerítette őket, hogy
megközelítsék a Mexikói-öbölt. Ott megpróbálták elvenni a San Juan de Ulúa erődöt,
de a spanyolok minden hajóikat elpusztították. Csak kettőt mentettek meg: azokat,
akiket Drake és Hawkins parancsolt.

Visszatérve Angliába és bosszúvágyával Drake engedélyt kért a Kincstár urától, hogy


megtámadja a spanyol gyarmatokat. Az Úr elutasította a kérést, és 1570 és 1771
között Drake olyan útra indult, amelyről kevés adat áll rendelkezésre.

Drake korsóként
Drake első kudarcai nem okozták, hogy felhagyjon a tengeren töltött élettel. Egy
ideig a Karib-tengeren lakott, ahol különféle kapitányoknál és hajótulajdonosoknál
dolgozott. Apránként rajtaütései és csatái növelték magánember hírnevét.

A korzikai kifejezés a latinból származik kurzus y jelentése "karrier". Drake


idejében a szó kalózhajók útjára vonatkozott az ellenség kikötői és a hajók ellen
háború idején. Abban az esetben, ha a razziák békeidőben voltak, a kalózokat
szabadlábúaknak hívták.

A következő nagy expedícióra, amelyen Drake részt vett, 1572 májusában került sor.
Ezen a napon a Panama-szoros felé vette az irányt, hogy megtámadja Nombre de Dios-
t. A korsár tudta, hogy a spanyol indiai flotta ezekben az időpontokban szokott ott
ellátni önmagát, mielőtt visszatérne Spanyolországba.

Drake ugyanazon év júliusában szembesült ellenségeivel. Végül a spanyol hajók


elfogásának kísérlete kudarccal végződött, és Drake megsebesült. Ez arra
kényszerítette, hogy 1573-ig maradjon a környéken, amikor szövetségre lépett
Guillaume Le Testu francia magánemberrel, hogy megtámadja a nagy mennyiségű aranyat
és ezüstöt szállító spanyol konvojt.

A kötelék elfogása Drake-nek és embereinek elegendő vagyont biztosított egész


életükre. Még Angliában felajánlotta szolgáltatásait az Essex grófnak, hogy
megtámadja Írországot, valamint három fregattot is biztosított számára.

Corso szabadalma
Essex gróf halála miatt Drake hazája szolgálatában folytatta kalózkodási
tevékenységét. Így találkozott I. Erzsébet királynővel, aki jóváhagyta annak a
kérésnek a megtámadását és kifosztását, amelyet a spanyolok a Csendes-óceánon
tartottak.

Ez a támogatás nemcsak verbális volt, hanem állami és magán pénzügyi támogatást is


tartalmazott, hogy a korsár hatalmas flottát tudjon összeállítani. 1578 januárjában
a Drake kapitánya hajói elhagyták Plymouth kikötőjét.

Célja az volt, hogy bejárja az amerikai Csendes-óceán partjait, visszatérjen


Angliába a Magellán-szoroson átkelve és útközben megtámadja a spanyolokat. Drake-
nek sikerült négy hajót és 160 embert összeszednie.

Az út tele volt problémákkal, többek között a fedélzeten elkövetett lázadással,


amelyet Drake megállított, kivégezve barátját, Thomas Doughty-t. A konvoj
csónakokat veszített viharok és egyéb események miatt. Amikor elérte a Csendes-
óceánt, csak maga Drake kapitánya, az Arany Tipp maradt meg.

A csendes-óceáni térségben
Drake és emberei június 21-én léptek be a Magellán-szorosba. Ennek átlépése bravúr
lett, mivel kéthetes erőszakos viharokkal kellett szembenézniük. Végül, július 7-
én, maguk mögött hagyhatták a szorost, és beléphettek a Déli-tengerbe.

A korsárok észak felé követték a partot, kifosztották az útjukba eső városokat és


hajókat. Valparaíso-ban fontos zsákmányt értek el, amikor átvették az irányítást
egy spanyol hajó felett.

1579 elején Drake megparancsolta támadásra és Arica kirúgására. Valamivel később


ugyanezt tették El Callaóval. Abban a kikötőben hallották, hogy egy nagy vagyonnal
megrakott gálya éppen vitorlát indított, és a kalózok addig üldözték, amíg
Kolumbiából felszálltak. Egyes beszámolók szerint Drake csak ebből az akcióból 900
000 font zsákmányt szerzett.

Drake hajója veszített némi manőverezhetőségéből a drágakövek és fémek okozta


túlsúly miatt. Az angolok úgy döntöttek, hogy a szorosba való visszatérés
öngyilkosság lesz, és a spanyol flotta jó része is üldözte.
Emiatt Francis Drake úgy döntött, hogy észak felé halad, és új átjárót keres az
Atlanti-óceánra, anélkül, hogy megtalálja. Talált egy olyan területet, amelyet a
mai Kaliforniában található Nueva Albión-nak hívott

Abban az időben, amikor a spanyolok elfogták a veszélyét, Drake nyugat felé


tartott, hogy elérje a Molukákat. Így átkelt a Csendes-óceánon, az Indiai-óceánon
és megkerülte a Jóreménység fokát, mielőtt a zsákmányolásból származó összes
gazdagsággal visszatért Plymouthba. Így ő lett az első brit, aki körbejárta a
világot.

Sir Francis Drake


Amikor Angliába érkezett, Drake-et üdvözletként értékelték. I. Erzsébet királynő
1581. április 4-én a corsair hajóján tartott ünnepségen megjutalmazta
szolgálatáért. Ezután Francis Drake lett Sir Francis Drake, és a mottót választotta
Sic parvis magna (A nagyság kis kezdetektől születik) a címeredhez.

Néhány évig az újonnan kinevezett lovag Angliában maradt. Még Plymouth


polgármestere, később pedig az ország parlamentjének egyik posztja lett.

Francis Drake 1581-ben vette feleségül Sir George Sydenham lányát, akinek vagyona
segíti a magánembert társadalmi helyzetének megszilárdításában.

Másrészt Felipe II spanyol király hivatalos panaszt nyújtott be Drake kifosztása


miatt. Az angol kormány, anélkül, hogy tudomásul vette volna a privatista
támogatását, diplomáciai úton kért bocsánatot.

Háború Spanyolországgal
1585-ben nyílt háború tört ki Spanyolország és Anglia között. Az egyik ok a holland
egyesült tartományok angol támogatása volt, amelyek a spanyolokkal küzdöttek. A
másik, az angol magánember támad a spanyol hajók és városok ellen.

Drake parancsnokságot kapott egy osztagról, amelynek célja a spanyol városok


megtámadása volt. A flotta 1585. szeptember 14-én hagyta el Plymouth-ot. 21 hajóból
és 2000 emberből állt. Az első támadásokra Galíciában került sor, különösen Vigo
városa ellen. A Vigo azonban arra kényszerítette az angolokat, hogy hagyják el a
környéket.

Az amerikai kontinens felé tartva Drake több hajót is megtámadott a Kanári-


szigeteken és a Zöld-foki-szigeteken. Miután Dominicára és San Cristóbalra lépett,
a brit flotta 1586 január 1-jén elérte Hispaniola-t. Ott elfoglalták Santo Domingo
városát, és annak visszafizetésére váltságdíjat követeltek a spanyoloktól. Miután
25 000 dukátot kaptak, a korsírok elhagyták a várost.

Cartagena de Indias ugyanolyan sorsra jutott, mint Santo Domingo. A várost február
19-én támadták és másfél hónapig elfoglalták. A váltságdíj 107 000 dukát volt.

Bár az angolok kevés áldozatot szenvedtek a harcokban, a sárga láz kezdte őket
megtizedelni. Ezért úgy döntöttek, hogy visszatérnek Angliába. Több szakasz után
1586. július 28-án eljutottak Plymouthba.

Expedíció az Ibériai-félszigetre
A következő misszió, amelyet Drake vállalt, 1587-ben történt. Flottája
Spanyolország felé tartott azzal a szándékkal, hogy megsemmisítse a
haditengerészetet, amelyet II. Fülöp Angliába akar támadni.

Drake és emberei megtámadták és kirúgták Cádizot. Ezenkívül sikerült több mint 30,
a spanyol haditengerészetnek szánt hajót elpusztítani. Mindeznek sikerült egy évet
késleltetnie a Spanyol Korona azon tervével, hogy megszállja Angliát.

A spanyol Armada
A spanyol Felipe II folytatta azt a tervét, hogy olyan flottát hozzon létre, amely
képes megszüntetni az angol tengeri hatalmat és betörni az országba. Az említett
flottának elnevezett Invincible Armada százharminc hajóból állt. 30 000 katona és
tengerész indult rájuk a Brit-szigetekre.

Az angolok hajóikkal a plmouthi kikötő előtt várták, hogy szembenézzenek


ellenségeikkel. Drake hadosztályparancsnok volt, helyettes tengernagyi rangban.

A misszió igazi katasztrófa volt. A viharok az út során elpusztították a flotta egy


részét, és a flottát irányító parancsnok nagy alkalmatlanságot mutatott. A csata
nem spórolt vereséggel végződött a spanyolok számára, akik a haditengerészetet
alkotó hajók közül 63-ot veszítettek.

Angol ellenhaditengerészet
Az angolok megpróbálták kihasználni az Invincible Armada által elszenvedett
katasztrófát, és flottát szerveztek, amely Contraarmada nevet kapta. A cél az volt,
hogy megtámadja a spanyol partokat, és támogassa a felkelést Portugáliában (akkor
spanyol kézben) Felipe II ellen.

Az angolok másik célja az volt, hogy meghódítsák az Azori-szigetek egy részét, hogy
olyan bázist hozzanak létre az Atlanti-óceánon, ahonnan megtámadhatják az Amerikába
tartó útjukon lévő spanyol kereskedelmi hajókat.

Drake irányította a galíciai La Coruña elleni támadást. Noha képes volt kifosztani
a város egy részét, a helyi ellenállással szemben végül el kellett hagynia. Az
angolok súlyos veszteségeket szenvedtek: négy hajó és 1300 halott.

Kísérlete a felkelés előmozdítására Portugáliában szintén kudarccal végződött,


csakúgy, mint az Azori-szigetek megszállása. Az Ellenhaditengerészetnek anélkül
kellett kivonulnia a spanyol vizekből, hogy elérte volna célkitűzéseit, és miután
embereket és hajókat vesztett el.

Az angol hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy megpróbálják megtalálni a kudarc


okait. Az expedíció során elkövetett viselkedése miatt kritizált Drake-et a
Plymouth-i parti védelem parancsnokának, egy kisebb beosztásba helyezték. Ezenkívül
a következő években tilos volt új flottát vezetnie.

Második expedíció Indiába


1595-re a háború negatívan fejlődött az angol érdekek érdekében. Ezt megelőzően
Drake javaslatot tett I. Erzsébet királynőnek: küldjön egy flottát Amerikába, hogy
Spanyolországból foglalja le Panamát. A halottkém terve az volt, hogy egy brit
támaszpontot létesítsen onnan, hogy megtámadja a Karib-térség többi spanyol
területét.

Drake megkapta a királynő jóváhagyását, és megkezdte a tervezett kampányt.


Ugyanakkor több vereséget szenvedett a spanyol erőktől. Ezek közül a kudarc, amikor
megpróbáltak elfogni egy gályát Puerto Ricóban, vagy öt fregatt legyőzte, amikor
megtámadta San Juanot.

Halál
Az utolsó Drake által vívott csata szintén vereséggel végződött. Panamában volt,
amikor nem tudott legyőzni 120 spanyol katonát.

1596 január közepén a magánember vérhasba esett. A hónap 28. napján Sir Francis
Drake meghalt, amikor a hajója Portobelo mellett volt, Panamában. A hagyomány
szerint a testét egy ballasztos koporsóban dobták a tengerbe.

Kalóz volt, vagy nagy tengerész és fölfedező; kalandor, vagy diadalmas hős? Sir
Francis Drake angol tengerész, Őfelsége kalóza, a “hét tenger ördöge” 420 éve,
1596. január 28-án halt meg. Hirdetés I. Erzsébet uralkodása (1558-1603) két részre
oszlik: a spanyol Armada legyőzését megelőző harminc évre, és arra a tizenötre,
mely az után következett. Az első korszak az előkészületek ideje volt; ekkor ment
végbe az az óriási munka, mely Angliát egységes nemzetté tömörítette, véglegesen
függetlenítette a kontinenstől, és az államügyeket olyan helyzetbe hozta, hogy az
ország összes energiáit szabad működési teret nyertek. ?1540 körül született a
devonshire-i Tavistockban, apja világi protestáns prédikátor volt, és egy birtokot
bérelt. Az 1549. évi katolikus felkelés idején menekülniük kellett, egy bárkán
kaptak szállást. Drake tizenhárom évesen hajósinasnak állt, a mesterséget az
Északi-tengeren tanulta meg. A kapitány halálakor rábízta a hajóját, így hamar a
maga ura lett. Huszonhárom éves korában a hajót eladta, és a gazdag
kereskedőcsalád, a Hawkinsok flottájába lépett, akik árut és rabszolgát
szállítottak az Újvilágba. Megismerte az Atlanti-óceán vizeit, az akkor Nyugat-
Indiáknak nevezett karibi szigetvilágot, miközben nem különösebben kedvező
tapasztalatokat szerzett a spanyolokról: második útján, 1569-ben az egyik mexikói
kikötőben megtámadták őket, és számos angolt megöltek. Visszatért Angliába, és
bosszút esküdött. Az út anyagilag kudarcnak bizonyult ugyan, de növelte
tekintélyét, Erzsébet királynő is felfigyelt rá. 1572-ben privateer-megbízást
kapott a királynőtől, ami a spanyol birtokok és ezüstgályák fosztogatására adott
felhatalmazást. Két hajóval támadt a panamai Nombre de Dios városra, és bár
megsebesült, hatalmas zsákmányt szerzett, és megalapozta vagyonát. Útközben
átszelte a panamai földszorost, és első nem spanyol európaiként pillantotta meg a
Csendes-óceánt. Mivel hazatérésekor Anglia éppen fegyverszünetet kötött
Spanyolországgal, tetteit hivatalosan nem méltányolhatták. Drake Írországban Essex
grófjának szolgálatába állt. 1577-ben azzal bízták meg, hogy tárja fel Dél-Amerika
nyugati partjait, kössön kereskedelmi szerződést a spanyol befolyási övezeten
kívüli népekkel, és kutassa fel a déli Csendes-óceánon feltételezett földrészt. Az
év decemberében öt hajóval és mintegy 200 fős legénységgel indult útnak. 1578
tavaszára elérték a brazil partokat, itt fény derült egy összeesküvésre, Drake
kivégeztette a főkolompost. Kiürült raktárhajóikat elhagyva értek a Magellán-
szorosba 1578 augusztusában, ahol a viharban a hajók szétsodródtak. Helyettese azt
hitte, hogy a vezérhajó elsüllyedt, és visszaindult Angliába. Drake azonban
tizenhat nap alatt átvergődött a Csendes-óceánra, és közben véletlenül rájött: a
Tűzföld sziget, a kontinens itt véget ér. Dél-Amerika partjainál északnak indult,
és kijavította a valószínűleg szándékosan elrajzolt spanyol térképeket.
Valparaisónál élelmet rabolt, később két kincsekkel teli spanyol hajót kifosztott,
majd északon átjárót keresett az Atlanti-óceán felé. Az északi 48. fokig,
Vancouverig jutott, első európaiként hajózva Kanada nyugati partjai mellett. A
hideg miatt visszafordult, a mai San Franciscótól északra fekvő vidéket Új
Albionnak nevezte el, és a királynő nevében birtokba vette. 1579. júliusban
nyugatnak fordultak, és csak 68 nap után találtak először szárazföldre, vélhetően a
Palau-szigetekre, Új-Guineától északra. A Fülöp-szigeteken vizet vettek fel, majd a
Maluku-szigetek felé hajóztak, ahol a szultántól fűszereket vásároltak, és a
portugál hajózási vonalakat kerülve Jáva és a Jóreménység-foka felé indultak. Alig
több mint ötvenfős legénységével 1580. szeptember 26-án fűszerrel és kincsekkel
megrakva vetett horgonyt Plymouth kikötőjében. Ő volt az első kapitány, aki
körülvitorlázta a Földet (Magellánt megölték a Fülöp-szegeteken), és az első angol,
aki a Csendes-, az Indiai- és a déli Atlanti-óceánon egyaránt járt. A spanyol követ
ugyan tiltakozott a kalózkodások ellen, és Drake kiadatását kérte, válaszul
Erzsébet királynő 1581-ben lovaggá ütötte, és “az én kalózom”-nak nevezte, bár
megjegyezte: törvény szerint a fejét kellene vetetnie. Drake Plymouth polgármestere
lett, majd 1585-ben a spanyol háborúk flottaparancsnokaként több diadalt aratott
Kolumbiában, a Zöldfoki-szigeteknél, Floridában és Nyugat-Indiában, városokat
fosztott ki, és megrendítette Spanyolország pénzügyi hitelét. Cádiz megerősített
kikötőjébe hatolva 22 spanyol hajót gyújtott fel, amelyekkel II. Fülöp éppen Anglia
ellen készült. A Nagy Armada 1588. évi támadása idején altengernagyként meghatározó
szerepe volt az angol győzelemben, népszerűsége tetőpontjára hágott, Anglia
hőseként ünnepelték. 1595. évi útján Puerto Rico elleni támadása kudarcot vallott,
flottáját megtizedelte a trópusi láz, 1596. január 28-án, Portobelo panamai város
közelében ő is a járvány áldozatául esett. A tengeren temették el, ólomkoporsóban.
Drake nevét viseli a Dél-Amerika és a Déli Shetland-szigetek közti átjáró, amelybe
behatolt, de sosem haladt át rajta. Híres hajójának, a Golden Hindnek a másolata
Londonban látható. ? Címkék: Francis Drake, I. Erzsébet, Tudor-kor

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.


Sir Francis Drake élete, munkássága

Helyettes admirális, angol tengerész, navigátor felfedező és kalóz, politikus


voltam I. Erzsébet angol királynő idejében

1540- körül születtem 11 testvérem közül én voltam a legidősebb. A katolikos


felkelés miatt menekülnünk kellet, és egy bárkán kaptunk menedéket. 13éves koromban
beálltam hajóinasnak., a kapitány halála után rám hagyta a hajót, amit én 23éves
koromban eladtam. Így beléptem egy gazdag plymouth-i kereskedőcsalád, Hawkinsonok
flottájába, amely az Újvilágba árut és rabszolgát szállított. A második utam során
SAn Jua de Ulua mexikói kikötőben megtámadták a legénységet, én Hawkins-szal együtt
elmenekültem a Judith nevű hajón, de a spanyolokról szerzett tapasztalataim egy
életre szóló borzasztó élményként kísértek. Angliába érve figyelt fel rám a
királynő.
1577-ben Erzsébet királynő a spanyolok ellen expedícióra küldöt. November 15-én
felszedtük a horgonyt és útnak indultunk, de viharos tenger miatt hamar ki kellet
kötnünk. Később csatlakozott hozzánk Nuno de Silva kapitány, aki nagy segítség volt
mert nagyobb volt az ismerete. Dél-Amerika partjai mentén észak felé vettük
utunkat és megtámadtunk a spanyol kikötőket, lövettük a településeket. Néhány
spanyol hajót elfoglalunk, s a legénységtől pontosabb információkat szerzett. Egy
alkalommal egy perui kincsszállító hajót fogotunk el, amely 25 000 peso tiszta
aranyat jelentett (mai értékben kb. £ 7 millió). Lima közelében szintén
felfedezetümk egy új hajót, a Cacafuefo-t, amely Panama felé hajózott. Hosszas
üldözés után utolértük, s tulajdonba vettük. Ez volt a leggazdagabb zsákmány: 34 kg
aranyat, arany keresztet, ékszert, 13 láda fémlemezt és 23 tonna ezüstöt találtunk.
Az Újvilágban kiraboltuk Santo Domingo-t és Cartagena-t. Visszafelé jövet
felgyújtotuk a spanyol San Augustine (Florida) erődöt. Ezek az események
felbátorították II. Fülöpöt, hogy tervbe vegye Anglia megszállását. Megelőzvén a
támadást Cádiz és La Coruna kikötőkbe hajózotunk és megsemmisítetünk 37 katonai és
kereskedelmi hajót. Ez a támadás legalább egy évvel késleltette a spanyol támadást.
Az elkövetkezendő hónapokban ellenőrzésem alatt tartottam az Ibériai partokat
Losbon és Cape St. Vincent között, s megsemmisítettem a spanyol ellátmányokat,
becslésem szerint 1600-1700 tonna rakományt. Helyettes admirálisom (Lord Howard of
Effingham alatt) volt az angol flottának, mikor 1588-ban a spanyolok megkísérelték
megszállni Angliát és az egyesült spanyol-portugál flottát küldték az ország ellen.
Megtámadtam s elfoglalta Rosario vitorlást Pedro de Valdés admirálissal a
fedélzetén. Ismert volt, hogy a hajó a spanyol hadsereg pénzszállítmányát vitte. A
hajó megsemmisítése a flotta felbomlását jelentette.
eznkívül én voltam az első kapitány aki élve meg kerülte a földet és a sors fintora
de ugyan ott San Julian-öblében ellenem is lázadtak, Magellántól tanulva levertem a
lázadást.
Folytattam kalandozásaim. 1595-ben a Spanyol-Amerika ellen komoly vereséget
szenvedtem San Juan-nál. A spanyol lövészek az El Morro kastélyból ágyúval lőtték
vezérhajóm, eltaláltak, de túlélte. 1596-ban 56 éves koromban vérhasban hunytam el
Puerto Bello partjainál (ma Panama). A tengerbe temettek el.
Sir Francis Drake (1540 körül – 1596. január 28., Portobelo) helyettes admirális,
angol tengerész, navigátor, felfedező és privatér rablóhajó (privateer) parancsnok,
politikus I. Erzsébet angol királynő idejében.

Az általa vezetett flotta másodikként kerülte meg a Földet és ő volt az első


kapitány, aki élve hazajutott erről a vállalkozásról. Érdemeiért Erzsébet angol
királynő lovaggá ütötte. Később 1588-ban jelentős szerepet játszott a spanyol
Győzhetetlen Armada visszaverésében. 1595-ben egy San Juan (ma Puerto Rico) elleni
sikertelen támadás után vérhasban halt meg Portobelo településen, Panamában.

Legendás hősiessége meglehetősen ellentmondásos. Az angolok szemében nemzeti hős


volt, a spanyolok számára szimplán kalóz. A spanyolok úgy emlegették, mint “El
Draque”, melynek jelentése sárkánykígyó (a latin draco szóból, jelentése: sárkány).
II. Fülöp spanyol király 20 000 dukát (ma kb. 4 millió £ vagy 8 millió $) vérdíjat
tűzött ki a fejére.

Világkörüli út
1577-ben Drake amerikai expedícióra indult a spanyol hajók fosztogatására, sok
történész szerint Erzsébet királynő tudtával és jóváhagyásával. November 15-én
felszedte a horgonyait és elhagyta Plymouth-t. A viharos óceán azonban nagy károkat
okozott flottájában, ezért kénytelen volt Falmouthnál (Cornwall) kikötni, s később
visszahajózni Plymouth-ig, hogy a vihar okozta károkat kijavíttassa. December 13-án
a Pelican fedélzetén és másik 4 hajóval 162 emberrel ismét elhagyta a kikötőt.
Afrika partjainál zsákmányolt egy portugál kereskedőhajót is, a Mary-t (korábbi
nevén Santa Maria-t). A hajó kapitánya, Nuno de Silva, akinek komoly tapasztalatai
voltak a dél-amerikai vizekről, szintén Drake szolgálatába állt.

A mai Argentína területén, San Julien-nél kötöttek ki június 20-án. Mire Amerikába
ért, Drake flottája nagyon megviselt volt. Le kellett mondania két hajójáról, a
Christopherről és a kétárbocos Swan-ről is, mivel sok embert veszített az óceán
áthajózása közben. Drake felfedezte azt is, hogy a vezérhajója rohad, így kénytelen
volt elégetni. Drake elhatározta, hogy a tél folyamán San Julian-ban marad, s csak
azután kísérli meg az áthajózást a Magellán-szoroson.

Tíz nappal érkezésük után került sor Drake boszorkánysággal és lázítással megvádolt
útitársának, Thomas Doughty perére. A történészek számos okot sejtenek a háttérben.
Lehetséges, hogy személyi ellentétek voltak Drake és Doughty között (Doughty
korábban lopáson érte Drake fivérét, és Drake rokonai azt is beszélték, hogy Drake
feleségének szeretője). Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy Doughty angliai
ellenségei fizették le Drake-et, vagy az expedíció résztvevői közül néhányan
ellenezték a kalózkodást, és Drake Doughty személyén akart példát statuálni a
hatalmáról (ő ugyanis formálisan nem volt az expedíció parancsnoka). A tárgyalás
során számos ponton megsértették a hatályos törvényeket, mégsem ítélték halálra
Doughty-t. Ezután azonban Drake kijelentette, hogy Doughty az életére tör: így a
fogva tartás korlátozott lehetőségei miatt Doughtyt kivégezték. Arthur Herman
szerint ez az incidens vezethetett azon közhiedelem kialakulásához, hogy a
hajóskapitányok teljhatalommal rendelkeznek a hajó utasai fölött.

Három megmaradt hajójával megérkezett a Magellán-szoroshoz, Dél-Amerika csücskéhez.


A szorost a portugál navigátorról, felfedezőről nevezték el, aki 1521-ben elsőként
körülhajózta a földet. Ezt az átjárót Drake-átjárónak nevezték el, de a déli
átjárót Tierra del Fuego-nál a Cape Horn körül csak 1616-ban fedezték fel. Drake
felismerte, hogy Tierra del Fuego nem része a kontinensnek, mint korábban azt
feltételezték. Őt tekintik az Antarktisz első felfedezőjének. Ennél délebbre csak
később hajóztak, mégpedig James Cook 1733-ban. Néhány héttel később egy vad tengeri
vihar megsemmisítette egyik hajóját, így ismét kénytelen volt visszatérni Angliába.
Vezérhajóját átkeresztelte Golden Hind-nek Sir Christopher Hatton tiszteletére.
Sir Francis Drake angol tengerész, „Őfelsége kalóza”, a "hét tenger ördöge";
Magellán után ő hajózta körül másodikként a Földet s ő volt az első, aki élve ért
vissza. Vitatott, hogy pozitív, vagy negatív hős, de mindenképpen nagyon érdekes
figura a történelemben, akinek életét számos irodalmi művet, filmet és más alkotást
is ihletett.

Kalandor egy pap családból


Drake 1540 körül született Tavystockban, Devonshire-ban, apja protestáns világi
prédikátor volt, s bérlő egy crowndale-i birtokon. Az 1549. évi katolikus felkelés
idején elmenekültek Nyugat-Angliából s Kentben, egy bárkán kaptak szállást. Drake
13 évesen hajósinasnak állt, az Északi-tengeren tanulta meg a mesterséget.

Egy hajó örököse – rabszolgákat szállít


Kapitánya halálakor ráhagyta a hajóját, így hamar a maga ura lett. 23 évesen eladta
a hajót és belépett a gazdag Hawkins kereskedőcsalád flottájába, akik árut és
rabszolgát szállítottak az Újvilágba. Drake megismerte az Atlanti-óceán vizeit, az
akkor Nyugat-Indiának nevezett karibi szigetvilágot, s tapasztalatokat szerzett a
spanyolokról: második útján, a mexikói partoknál megtámadták őket és sok angolt
megöltek.

Judith- menekvés Erzsébet királynőig


Drake a Judith nevű hajón visszajutott Angliába és bosszút esküdött. Az út, bár
pénzügyileg kudarcnak bizonyult, növelte Drake tekintélyét, s a királynő is
felfigyelt rá. 1572-ben egy különleges „magánmegbízást” kapott Erzsébet
királynőtől.

A Királynő kalóza
A megbízás a gyakorlatban felhatalmazást jelentett a spanyol birtokok
fosztogatására. Drake két hajóval – királyi védelemmel a háta mögött - támadta meg
a panamai Nombre de Dios várost, s bár megsebesült, hatalmas zsákmányt szerzett és
megalapozta vagyonát. Út közben átszelte a panamai földszorost, s ő volt az első
nem spanyol európai, aki megpillantotta a Csendes-óceánt. Amire azonban hazatért,
Anglia már fegyverszünetet kötött Spanyolországgal, így teljesítményét hivatalosan
nem méltányolhatták. Drake Írországba ment és Essex grófjának szolgálatába szegődve
a lázadó írek ellen harcolt.

Ezután északnak indult a dél-amerikai part mentén, s kijavította a spanyolok által


valószínűleg szándékosan elrajzolt térképeket. Valparaisónál élelmet rabolt, később
két kincsekkel teli spanyol hajót kifosztott, majd északon átjárót keresett az
Atlanti-óceánra. A kanadai Vancouverig, az északi 48. fokig jutottak, első
európaiként hajózott Kanada nyugati partjai mellett. A hideg miatt délebbre
fordultak, s a mai San Francisótól északra vetettek horgonyt. A vidéket Drake Új
Albionnak nevezte el s a királynő nevében birtokba vette. 1579 júliusában nyugatnak
fordultak, s csak 68 nap után bukkantak először szárazföldre, vélhetően a Palau-
szigetekre, Új-Guineától északra. Vizet vettek fel a Fülöp-szigeteken, majd a
Maluku-szigetek felé hajóztak, ahol a szultán fűszereket adott el nekik. Az
ismeretlen vizeken a hajó zátonyra futott (ez a Hind-zátony nevet kapta), de
sikerült baj nélkül levergődniük róla. Ezután Jávára mentek, majd a Jóreménység-
foka felé indultak, elkerülve a portugál hajózási vonalakat.

A hajó 100 fős legénységéből 56-an maradtak meg, amikor 1580. szeptember 26-án
Plymouth kikötőjében tele fűszerrel és kincsekkel ismét horgonyt vetettek. A Föld
második körülhajózása a befektetőknek negyvenhétszeres hasznot hozott. Drake volt
az első kapitány, aki körülvezette hajóját a Földön (Magellánt megölték a Fülöp-
szegeteken), s az első angol, aki a Csendes-, az Indiai-óceánon s a déli Atlanti-
óceánon hajózott. Bár a spanyol követ tiltakozott a kalózkodások ellen s kiadatását
kérte, Erzsébet 1581-ben a Golden Hind fedélzetén lovaggá ütötte a paraszt fiát.
"Az én kalózom"-nak nevezte, bár megjegyezte: törvény szerint inkább fejét kellene
venni.
Drake Plymouth polgármestere, majd 1585-ben egy flotta parancsnoka lett. A spanyol
háborúk során több várost kifosztott az atlanti partokon, a cadizi kikötőben
felgyújtott 22 spanyol hajót, amelyekkel II. Fülöp Anglia ellen készült. A Nagy
Armada 1588-as támadása idején altengernagyként nagy szerepe volt az angol
győzelemben. Óriási népszerűség övezte, Anglia hőseként ünnepelték.

Utolsó útján, 1595-ben Puerto Rico elleni támadása kudarcot vallott. Flottáját
megtizedelte a trópusi láz, 1596. január 28-án, Portobello panamai város közelében
ő is a járvány áldozata lett, a tengeren temették el. Drake nevét viseli a Dél-
Amerika és a Déli Shetland-szigetek közti átjáró, amelybe behatolt, de sosem haladt
át rajta - először Willem Schouten flamand kapitány hajózott át itt 1615-ben. Drake
híres hajója, a Golden Hind másolata Londonban látható.

A felfedező kalandor

Drake 1540 körül született Tavystockban, Devonshire-ban, apja protestáns világi


prédikátor volt, s bérlő egy crowndale-i birtokon. Az 1549. évi katolikus felkelés
idején elmenekültek Nyugat-Angliából s Kentben, egy bárkán kaptak szállást. Drake
13 évesen hajósinasnak állt, az Északi-tengeren tanulta meg a mesterséget.
Kapitánya halálakor ráhagyta a hajóját, így hamar a maga ura lett. 23 évesen eladta
a hajót és belépett a gazdag Hawkins kereskedőcsalád flottájába, akik árut és
rabszolgát szállítottak az Újvilágba. Drake megismerte az Atlanti-óceán vizeit, az
akkor Nyugat-Indiának nevezett karibi szigetvilágot, s tapasztalatokat szerzett a
spanyolokról: második útján, a mexikói partoknál megtámadták őket és sok angolt
megöltek. Drake a Judith nevű hajón visszajutott Angliába és bosszút esküdött. Az
út, bár pénzügyileg kudarcnak bizonyult, növelte Drake tekintélyét, s a királynő is
felfigyelt rá.

1572-ben privateer-megbízást kapott Erzsébet királynőtől, ez a gyakorlatban


felhatalmazást jelentett a spanyol birtokok fosztogatására. Drake két hajóval
támadta meg a panamai Nombre de Dios várost, s bár megsebesült, hatalmas zsákmányt
szerzett és megalapozta vagyonát. Út közben átszelte a panamai földszorost, s ő
volt az első nem spanyol európai, aki megpillantotta a Csendes-óceánt. Amire
azonban hazatért, Anglia már fegyverszünetet kötött Spanyolországgal, így
teljesítményét hivatalosan nem méltányolhatták. Drake Írországba ment és Essex
grófjának szolgálatába szegődve a lázadó írek ellen harcolt.

1577-ben megbízták: tárja fel Dél-Amerika nyugati partjait, kössön kereskedelmi


szerződést a spanyol befolyási övezeten kívül élő népekkel, s kutassa fel a déli
Csendes-óceánon feltételezett ismeretlen földrészt. Ekkor találkozott Erzsébettel
először, aki ezt mondta: "örömmel megbosszulná Spanyolország királyán a tőle
elszenvedett sérelmeket". Drake Plymouthból indult útnak 1577 decemberben, öt
hajóval és 200 fős legénységgel, Goldon Hind nevű vezérhajója csak 100 tonnás volt.
1578 tavaszára elérték a brazil partokat, itt azonban a legénység körében
összeesküvésre derült fény, Drake a főkolompost kivégeztette. Kiürült
raktárhajóikat elhagyva 1578 augusztusában értek a Magellán-szorosba, ahol 16 nap
alatt haladtak át. A viharban hajóik szétsodródtak, Drake helyettese azt hitte, a
Golden Hind elsüllyedt, így visszament Angliába. Drake azonban az egyetlen hajóval
kijutott a Csendes-óceánra, miközben véletlenül felfedezte: a Tűzföld sziget és
ezzel a kontinens is véget ér. (Később a Tűzföld és a Déli-sark közti tengeri
átjárót róla nevezték el.)

1580 szeptemberében érkezett vissza többéves körútjáról a hírhedt kalóz, Francis


Drake kapitány és legénysége. Majd fél évvel később, 1581-ben I. Erzsébet angol
királynő lovagi címet adományozott neki, mivel sikeresen körbehajózta a földet, és
emellett még megannyi tisztséggel és birtokkal is elhalmozta a kalózt.
Ferdinánd Magellán földkerülő hajói közül egy ért célba, korábban erről itt írtunk.
Magellán a Fülöp-szigeteken vesztette életét, és a hányattatott hajóút után nem
volt épeszű tengerész, aki újra ilyen merészségre vállalkozott volna.

QP | Quality Placement

Fiatalon az óceán vizén


Francis Drake 1540-ben (egyes kutatások szerint 1544-ben) született Tavistockban. A
12 testvér közül ő volt a legidősebb. Viszonylag korán hajósinasnak adták szülei:
mindössze 13 éves volt, amikor először evezett ki egy hajón az Északi-tengerre.
Fiatal korában kitanulta a hajózás mesterségét, így 23 évesen egy gazdag plymouthi
kereskedőcsaládhoz, a Hawkinsonékhoz szegődött, ahol illegális rabszolga-
kereskedelemmel foglalatoskodott. Nyugat-Afrikából vitt emberszállítmányokat
nyugatra, illetve különböző európai árucikkeket szállított az Újvilágba. Ekkor
ismerte meg igazán az Atlanti-óceánt és az akkor még Nyugat-Indiának nevezett
karibi szigetvilágot. 1568-ban Drake és unokatestvére csapdába estek a mexikói San
Juan de Ulúa kikötőjében.

DRAKE-NEK SIKERÜLT JUDITH NEVŰ HAJÓJÁN MEGSZÖKNI, DE SOK HONFITÁRSÁT KIVÉGEZTÉK,


AMI UTÁN BOSSZÚT ESKÜDÖTT A SPANYOLOKKAL SZEMBEN.

A királynő első parancsa


A kalózkapitány I. Erzsébet (uralkodott: 1558–1603) angol királynő számára sokat
jelentett. Első királyi megbízatása az volt, hogy fosszon ki néhány spanyol
kikötőt. Az angol királynő egyébként is kézenfekvő lehetőségnek tartotta a
csempészek és a kalózok támogatását, hiszen ezzel folyton csorbíthatta az örökös
ellenségnek, a spanyol koronának a gyarmatosításból származó pénzbevételét,
hizlalva ezzel az angol kincstárat.

Még ha mindennek fosztogatás is volt az ára.

A nagy expedíció
Valójában a Drake-féle út nem kimondottan a föld körülhajózását célozta.

SOKKAL INKÁBB AZ LEBEGETT A SZEMÜK ELŐTT, HOGY AZ AMERIKAI KONTINENS CSENDES-ÓCEÁNI


PARTVIDÉKÉN TALÁLHATÓ SPANYOL KOLÓNIÁKAT FELKUTASSÁK ÉS KIRABOLJÁK.

Az angol uralkodónő Drake-et választotta ki erre a feladatra, hiszen ő volt a


legmegbízhatóbb kalóz, és persze Erzsébet királynő tudta, hogy a bosszúvágy is fűti
a kalózkapitányt.

1577-ben 5 hajóval kifutott a plymouthi kikötőből (a Pelican, az Elisabeth, a


Marigold, a Swan és a Benedict). Viharos napok következtek rögtön az indulás után,
és ezért hamar ki kellett kötniük még az angol partokon. Egy hónapos veszteglés
után indulhatott csak útnak a Pelican fedélzetén.

Hónapokkal később, amikor elérték a mai Argentína területét, Drake-nek hasonló


nehézségekkel kellett szembenéznie, mint egykoron Magellánnak: a legénység soraiban
zendülés tört ki.

AZ UTAZÁS SORÁN AZ EGYIK HAJÓ PARANCSNOKA, THOMAS DOUGHTY ÉS DRAKE KÖZÖTT POLITIKAI
ÉS MAGÁNÉLETI VITÁK ROBBANTAK KI, AMINEK AZ LETT A VÉGE, HOGY DOUGHTYT LÁZADÁS
VÁDJÁVAL ŐRIZETBE VETTÉK, ELÍTÉLTÉK, ÉS A HELYSZÍNEN RÖGTÖN LEFEJEZTÉK.

Természetesen a baj csőstül jön, két hajója is tönkrement, és az egyiknek a


deszkázata rohadni kezdett, amit aztán felgyújtottak és elégettek.

Miután a flotta maradéka a Magellán-szoroshoz ért, több hajó is megsérült, így az


egyik úgy döntött, elhagyja a kapitányát, és visszafordul. Az egyetlen megmaradt
hajóját közben Pelicanról Golden Hindre keresztelte, némileg megfricskázva ezzel a
spanyolok orrát. A Golden Hindet ugyanis fordíthatjuk Arany Tompornak vagy Arany
Fenéknek, kinek melyik tetszik jobban.

Az átkelés után északnak hajózott, majd hosszabb pihenő következett Kalifornia


partjainál, ahol megjavíttatták hajójukat. Ezután elindultak a Csendes-óceánon,
majd az Indiai-óceánon át, megkerülték a Jóreménység fokát – amit akkoriban már jól
ismertek a hajósok –, majd három év után végül 1580-ban Plymouthban kikötöttek.

Ezzel Francis Drake lett az első angol, de csak a második hajóskapitány, aki
körbehajózta a világot, mert Magellán 1521-es halála után Juan Sebastián Elcano
vette át annak a spanyol hajónak az irányítását.

A Golden Hind
A Golden Hind
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary
Lovaggá ütik, a nagy tengeri csata és a halála
Drake gazdag emberként tért vissza Angliába, és

KITÜNTETÉSKÉPPEN A KIRÁLYNŐ 1581-BEN – ÉPPEN 440 ÉVVEL EZELŐTT – LOVAGGÁ ÜTÖTTE.

Pár hónappal később politikusi pályára lépett, előbb Plymouth polgármestere, majd
az alsóház tagja lett. Ekkoriban adta a királynő parancsba, hogy a kalóz/lovag
minden, a hajóúttal kapcsolatos beszámolóját titkosítsák, sőt a vele visszatért
legénység tagjait is megeskették, hogy útjukról örökké hallgatni fognak.

Sir Francis Drake a világ körbehajózásával elért eredménye vitathatatlan volt, de a


spanyol királyt ez akkoriban aligha hatotta meg. Az 1570-es évektől kezdve Drake
fejére húszezer aranydukát vérdíjat tűztek ki a spanyolok – ami ma több millió
dollárnak felelne meg.

A híres-hírhedt kapitány részt vett a spanyol armada elleni tengeri ütközetben


1588-ban. Sőt nemhogy részt vett, hanem

GYAKORLATILAG AZ Ő SEGÍTSÉGÉVEL TUDTÁK TÖNKRETENNI ÉS LEGYŐZNI AZ ADDIG HÍRES,


RETTEGETT NAGY ARMADÁT. EKKOR VESZTETTÉK EL A SPANYOLOK KORABELI TENGERI
FÖLÉNYÜKET, AMIT ANGLIA AZONNAL MAGÁHOZ RAGADOTT.

Drake-et életének utolsó előtti évében golyótalálat érte, amit ugyan túlélt,
viszont egy évvel később, 1596-ban elvitte a vérhas. A tengerbe temették, sírja
lent van a tenger mélyén.

(Borítókép: Francis Drake. Fotó: Universal History Archive / Universal Images Group
/ Getty Images)

Kalózból lett lovag, aki angolként elsőnek hajózta körbe a földet


GettyImages-188005966
KARKÓ ÁDÁM
2021.03.28. 06:08

QP | Quality Placement

1580 szeptemberében érkezett vissza többéves körútjáról a hírhedt kalóz, Francis


Drake kapitány és legénysége. Majd fél évvel később, 1581-ben I. Erzsébet angol
királynő lovagi címet adományozott neki, mivel sikeresen körbehajózta a földet, és
emellett még megannyi tisztséggel és birtokkal is elhalmozta a kalózt.
Ferdinánd Magellán földkerülő hajói közül egy ért célba, korábban erről itt írtunk.
Magellán a Fülöp-szigeteken vesztette életét, és a hányattatott hajóút után nem
volt épeszű tengerész, aki újra ilyen merészségre vállalkozott volna.

QP | Quality Placement

Fiatalon az óceán vizén


Francis Drake 1540-ben (egyes kutatások szerint 1544-ben) született Tavistockban. A
12 testvér közül ő volt a legidősebb. Viszonylag korán hajósinasnak adták szülei:
mindössze 13 éves volt, amikor először evezett ki egy hajón az Északi-tengerre.
Fiatal korában kitanulta a hajózás mesterségét, így 23 évesen egy gazdag plymouthi
kereskedőcsaládhoz, a Hawkinsonékhoz szegődött, ahol illegális rabszolga-
kereskedelemmel foglalatoskodott. Nyugat-Afrikából vitt emberszállítmányokat
nyugatra, illetve különböző európai árucikkeket szállított az Újvilágba. Ekkor
ismerte meg igazán az Atlanti-óceánt és az akkor még Nyugat-Indiának nevezett
karibi szigetvilágot. 1568-ban Drake és unokatestvére csapdába estek a mexikói San
Juan de Ulúa kikötőjében.

DRAKE-NEK SIKERÜLT JUDITH NEVŰ HAJÓJÁN MEGSZÖKNI, DE SOK HONFITÁRSÁT KIVÉGEZTÉK,


AMI UTÁN BOSSZÚT ESKÜDÖTT A SPANYOLOKKAL SZEMBEN.

A királynő első parancsa


A kalózkapitány I. Erzsébet (uralkodott: 1558–1603) angol királynő számára sokat
jelentett. Első királyi megbízatása az volt, hogy fosszon ki néhány spanyol
kikötőt. Az angol királynő egyébként is kézenfekvő lehetőségnek tartotta a
csempészek és a kalózok támogatását, hiszen ezzel folyton csorbíthatta az örökös
ellenségnek, a spanyol koronának a gyarmatosításból származó pénzbevételét,
hizlalva ezzel az angol kincstárat.

Még ha mindennek fosztogatás is volt az ára.

A nagy expedíció
Valójában a Drake-féle út nem kimondottan a föld körülhajózását célozta.

SOKKAL INKÁBB AZ LEBEGETT A SZEMÜK ELŐTT, HOGY AZ AMERIKAI KONTINENS CSENDES-ÓCEÁNI


PARTVIDÉKÉN TALÁLHATÓ SPANYOL KOLÓNIÁKAT FELKUTASSÁK ÉS KIRABOLJÁK.

Az angol uralkodónő Drake-et választotta ki erre a feladatra, hiszen ő volt a


legmegbízhatóbb kalóz, és persze Erzsébet királynő tudta, hogy a bosszúvágy is fűti
a kalózkapitányt.

1577-ben 5 hajóval kifutott a plymouthi kikötőből (a Pelican, az Elisabeth, a


Marigold, a Swan és a Benedict). Viharos napok következtek rögtön az indulás után,
és ezért hamar ki kellett kötniük még az angol partokon. Egy hónapos veszteglés
után indulhatott csak útnak a Pelican fedélzetén.

Hónapokkal később, amikor elérték a mai Argentína területét, Drake-nek hasonló


nehézségekkel kellett szembenéznie, mint egykoron Magellánnak: a legénység soraiban
zendülés tört ki.

AZ UTAZÁS SORÁN AZ EGYIK HAJÓ PARANCSNOKA, THOMAS DOUGHTY ÉS DRAKE KÖZÖTT POLITIKAI
ÉS MAGÁNÉLETI VITÁK ROBBANTAK KI, AMINEK AZ LETT A VÉGE, HOGY DOUGHTYT LÁZADÁS
VÁDJÁVAL ŐRIZETBE VETTÉK, ELÍTÉLTÉK, ÉS A HELYSZÍNEN RÖGTÖN LEFEJEZTÉK.

Természetesen a baj csőstül jön, két hajója is tönkrement, és az egyiknek a


deszkázata rohadni kezdett, amit aztán felgyújtottak és elégettek.

Miután a flotta maradéka a Magellán-szoroshoz ért, több hajó is megsérült, így az


egyik úgy döntött, elhagyja a kapitányát, és visszafordul. Az egyetlen megmaradt
hajóját közben Pelicanról Golden Hindre keresztelte, némileg megfricskázva ezzel a
spanyolok orrát. A Golden Hindet ugyanis fordíthatjuk Arany Tompornak vagy Arany
Fenéknek, kinek melyik tetszik jobban.

Az átkelés után északnak hajózott, majd hosszabb pihenő következett Kalifornia


partjainál, ahol megjavíttatták hajójukat. Ezután elindultak a Csendes-óceánon,
majd az Indiai-óceánon át, megkerülték a Jóreménység fokát – amit akkoriban már jól
ismertek a hajósok –, majd három év után végül 1580-ban Plymouthban kikötöttek.

Ezzel Francis Drake lett az első angol, de csak a második hajóskapitány, aki
körbehajózta a világot, mert Magellán 1521-es halála után Juan Sebastián Elcano
vette át annak a spanyol hajónak az irányítását.

A Golden Hind
A Golden Hind
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary
Lovaggá ütik, a nagy tengeri csata és a halála
Drake gazdag emberként tért vissza Angliába, és

KITÜNTETÉSKÉPPEN A KIRÁLYNŐ 1581-BEN – ÉPPEN 440 ÉVVEL EZELŐTT – LOVAGGÁ ÜTÖTTE.

Pár hónappal később politikusi pályára lépett, előbb Plymouth polgármestere, majd
az alsóház tagja lett. Ekkoriban adta a királynő parancsba, hogy a kalóz/lovag
minden, a hajóúttal kapcsolatos beszámolóját titkosítsák, sőt a vele visszatért
legénység tagjait is megeskették, hogy útjukról örökké hallgatni fognak.

Sir Francis Drake a világ körbehajózásával elért eredménye vitathatatlan volt, de a


spanyol királyt ez akkoriban aligha hatotta meg. Az 1570-es évektől kezdve Drake
fejére húszezer aranydukát vérdíjat tűztek ki a spanyolok – ami ma több millió
dollárnak felelne meg.

A híres-hírhedt kapitány részt vett a spanyol armada elleni tengeri ütközetben


1588-ban. Sőt nemhogy részt vett, hanem

GYAKORLATILAG AZ Ő SEGÍTSÉGÉVEL TUDTÁK TÖNKRETENNI ÉS LEGYŐZNI AZ ADDIG HÍRES,


RETTEGETT NAGY ARMADÁT. EKKOR VESZTETTÉK EL A SPANYOLOK KORABELI TENGERI
FÖLÉNYÜKET, AMIT ANGLIA AZONNAL MAGÁHOZ RAGADOTT.

Drake-et életének utolsó előtti évében golyótalálat érte, amit ugyan túlélt,
viszont egy évvel később, 1596-ban elvitte a vérhas. A tengerbe temették, sírja
lent van a tenger mélyén.

You might also like