You are on page 1of 2

Február 19.

– Darwin bombázása
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a2/Darwin_42.jpg
Az MV Neptuna szállítóhajó éppen felrobban Darwin bombázása után,
1942. február 19.

Mikor Japán 1941. december 7-én megtámadta - és első pillantásra úgy tűnt, meg is
semmisítette - az Egyesült Államok csendes-óceáni flottáját Pearl Harbornál, majd
sikeresen lerohanta a britek uralta Malájföldet, a hadműveleti kezdeményezés a
térségben egyértelműen a császári csapatok kezébe került. A britek által Taranto ellen
1940-ben alkalmazott repülőgép-hordozókról indított légitámadás nagy hatást gyakorolt
a japán haditengerészet vezetésére, s ráébredtek, milyen potenciál rejlik ebben az új
hadviselési módban. A kulcs a tengerek és légtér feletti uralom volt ebben a szigetekben
oly gazdag és hatalmas területen, amelyben a távolságok magyar fejjel szinte
felfoghatatlanok (csak Borneó szigete több mint kétszer nagyobb Németországnál…). A
japánok 1941. decemberétől szisztematikusan hatoltak előre a délkelet-ázsiai
szigetvilágban, egymás után foglalva el a kulcsfontosságú városokat és kikötőket.
Ennek megakadályozására és a térségben lévő szövetséges erők összefogására hozták
létre brit vezetéssel az úgynevezett ABDA-t vagy ABDACOM-ot, az Amerikai-Brit-
Holland-Ausztrál Parancsnokságot (American-British-Dutch-Australian Command) a
brit Sir Archibald Wavell tábornok vezetésével

A vegyes összetételű szövetséges flottának és haderőnek a hátországát adta Darwin,


Észak-Ausztrália legnagyobb és legfontosabb kikötője. Az ausztráliai város emellett
katonai repülőterekkel is rendelkezett, ahonnan ellenőrizni lehetett a Timor-tenger, a
Banda-tenger és az Arafura-tenger vízi- és légiforgalmát. Darwin még fontosabb lett,
ahogy Holland Kelet-India és Malajzia egyre nagyobb része került japán megszállás alá.
Innen indultak konvojok erősítéssel és utánpótlással Jáva felé, és ide futottak be
sebesülteket szállító hajók vereségek után. Az ausztrál katonai vezetés még 1941. végén
a felesleges polgári lakosságot kitelepítette a városból, de egy légitámadás ellen nem
rendelkeztek elegendő védelemmel. Legalábbis akkora támadás ellen biztos nem,
amilyet Nagumo Csúicsi szervezett meg 1942. február közepén. A február 10-én
végrehajtott felderítést követően 254 repülőgépből álló légiflottát indítottak el két
hullámban Darwin ellen, 1942. február 19-én reggel. A légitámadás első hullámát a
repülőgép-hordozókból álló úgynevezett „1. csapásmérő erő”-nek, a „Kidó Butai 1.”-
nek kellett megindítania 188 repülőgéppel. Az Akagi, Kaga, Szórjú és Hirjú
anyahajókról felszálló támadó hullám 36 vadászgépből, 81 úgynevezett támadó
repülőgépből (ezeket bombákkal és torpedókkal is fel lehetett szerelni) és 71
zuhanóbombázóból állt. A támadó csoport parancsnoka ugyanaz a Fucsida Micuo
sorhajókapitány volt, aki a Pearl Harbor elenni akciót is vezette. Az egyes századoknak
meghatározták előre a célpontokat, s úgy kalibrálták az indulást, hogy 10 óra körül
érjenek Darwin fölé. A japánok a tengerészeti légierő támadását egy 54 repülőgépből
álló szárazföldről induló második hullámmal egészítették ki, amelynek 11:30-kor kellett
újabb bombázást végrehajtani az első bombázás okozta sokkból ébredező város ellen.
Darwint légvédelmi tüzérütegek védték, valamint 31 repülőgép, ám ez mind
létszámában, mind felkészültségében kevés volt, annak ellenére, hogy várható volt egy
japán légitámadás. Fucsida támadó csoportja több irányból csapott le a városra, ahol
néhány - éppen levegőben tartózkodó - ausztrál vadászgépet leszámítva nem sok
ellenállásra talált, s szinte válogathattak a kikötőben úszó hajók közül a pilótái. A
vadászgépek és támadógépek nagyrészt még a földön megsemmisítették az ausztrál
repülőket, lebombázták a hangárokat, repülőtereket és adminisztratív épületeket, míg a
bombázók a kikötőben lévő hajókra összpontosítottak. Az MV British Motorist nevű
brit tanker éppen a USS Peary amerikai romboló feltöltésével szorgoskodott, mikor
lecsaptak az ázsiaiak. A tartályhajó később napokig lángolt, míg a Peary heves
légvédelmi tüze ellenére 5 találatot is kapott, melynek következtében 88 tengerészével
együtt elsüllyedt. A szövetségesek szerencséjére csak kevés hadihajó tartózkodott a
kikötőben. Ellenben az aknászhajók és szállítóhajók megszenvedték a támadást, s
összesen 14 hajó pusztult el, míg 25 másik megrongálódott. Mindösszesen 236 ember
halt meg a bombázás során és 3-400 megsebesült. A japán veszteség alig 3 repülőgép
volt, abból is egy kényszerleszállt, s csak kettőt lőttek le. Az elért eredményeket a japán
jelentés így foglalta össze:
„(a) Egy nagy és tíz kisebb repülőgépet lelőttünk, négy nagy és három kisebb gép
valamint három repülőcsónak lett szétgéppuskázva, melyek lángba borultak, ezen felül
két nagy és három kisebb repülőgépet géppuskával megsemmisítettünk, mindösszesen
huszonhat repülőgépet (mind a helyszínen).
(b) Nyolc szállítóhajó, két romboló, és egy tengeralattjáró vadász elsüllyedt. Egy
romboló súlyosan megrongálódott. A fentieken kívül egy kórházhajó, és néhány kisebb
hajó volt megfigyelhető, de ezeket nem támadtuk. Az öbölben repülőgép-hordozó vagy
tengeralattjáró nem volt megfigyelhető.
(c) Ami a földi létesítményeket illeti, mind a keleti, mind a nyugati repülőtér melletti
hangár, valamint még egy hangár lángba borult. Az adminisztratív körzet mellett fekvő
épületeket, a haditengerészet főhadiszállását, valamint a kikötői mólót is bombáztuk és
leromboltuk. A lakókörzet északkeleti végén lévő barakkokat szintén bombáztuk, lángba
borultak.”

A Darwin elleni akció jó időre kiiktatta a várost, mint a szövetségesek ellátóbázisát, s


bár a károk helyreállítása azonnal megkezdődött, ez időbe telt. Pár nappal később a
japán tengeri flotta végül képes volt megsemmisíteni a szövetségesek flottáját is a Jáva-
tengeren vívott csatába. A Darwin elleni légicsapás volt a világháború folyamán a
legnagyobb bombázás Ausztrália ellen, a későbbiek során Japánnak már nem nyílt
módja megismételni ezt volumenében, s négy hónappal később az akcióban részt vevő
valamennyi japán repülőgép-hordozó már mind a Csendes-óceán mélyén feküdt, a
döntő Midway-szigeteki amerikai győzelmet követően.

Felhasznált irodalom:
https://hagibal.blogspot.com/2020/12/darwin-bombazasa-1942-februar-19.html
Senshi Sosho 26. – The Operations of the Navy in the Dutch East Indies and the Bay of
Bengal. Ed. Willem Remmelink. Leiden, 2018.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/7b/AkagiDeckApril42.jpg
Az Akagi repülőgép-hordozó, a japán támadó erők zászlóshajója

You might also like