GÁL LÁSZLÓ

BEVEZETÉS A LOGIKÁBA

(hagyományos logika és klasszikus kijelentéskalkulus pszichológus, pedagógus, gyógypedagógus és

szociális munkás hallgatók részére)

Második javított kiadás

EDITURA PRESA UNIVERSITARĂ CLUJEANĂ

KOLOZSVÁR

2001
Copyright © GÁL László
Kolozsvár
1999, 2001
 Tartalom
I. Rész. Hagyományos logika

1. Mi a logika? 6
2. A logika alaptörvényei 8
3. A fogalom 11
4. A meghatározás 16
5. A kijelentés 21
6. A következtetés 27
6.1. A deduktív következtetés 27
6.1.1. A közvetlen deduktív következtetés 29
6.1.2. A szillogizmus 34
6.1.3. A feltételes és szétválasztó szillogizmusok 42
6.2. Az induktív következtetés 46
7. Az érvelés 56
II. Rész. Szimbolikus logika 64

1. Bevezetés 65
2. A klasszikus kijelentéskalkulus 68

Függelék: A logikusság forrásai 104

Ajánlott könyvészet 114

3
 I. Rész

Hagyományos logika

4
 1. Mi a logika?

 A téma célja: a logika tudományának helyes meghatározása. A logikai

érvényességfogalom elsajátítása.

 A téma átvétele után képes kell legyél felismerni egy érvényes és egy érvénytelen
következtetést.

A logikát egyszerűen meg lehet határozni.

A logika =Df. a helyes következtetés tudománya.

A meghatározásban szereplő szavak magyarázatra szorulnak.

A következtetés fogalmának magyarázata. Két értelme van: pszichológiai és logikai. A
pszichológiai következtetésfogalom a gondolkodáslélektannal van kapcsolatban. A többi pszichikai
folyamattal áll kapcsolatban, mint: figyelem, jellem, képességek, vagy általánosabban a
személyiség egészével. Célja a meggyőzés és a megértés. A pszichológust elsősorban a
következtetés folyamán elkövetett hibák érdeklik. Ezzel szemben a logika eltekint a következtetés
szubjektív oldalától és az egyes személy következtetése nem érdekli. A logika által helyeseknek
tekintett következtetések mintául szolgának a helyesség megítélésére. Logikai értelemben
következtetni azt jelenti hogy állításainkat más állításokra alapozzuk.

Példa. Az alábbi következtetés helyes.

Ha tizesre vizsgázom logikából, akkor elmegyek kirándulni.

Tizesre vizsgáztam logikából.
Tehát: Elmegyek kirándulni.

Sémája (1):

A  B
A
B,

ahol  jele a ha....akkor kapcsolatot jelöli, A az egyik állításunkat, B a másik

állításunkat jelöli.

Példa. Az alábbi következtetés helytelen.

Ha tizesre vizsgázom logikából, akkor elmegyek kirándulni.

Elmegyek kirándulni
Tehát: Tizesre vizsgáztam logikából.

Sémája (2):

A  B
B
A.

5
 Miért helyes az első és miért helytelen a második következtetés? Mivel az (1) sémában a ha
akkor feltételes kijelentésben igazan következtethetünk az igaz előtagból (A) az utótag igazságára
(B). Szavakban: abból, hogy "tizesre vizsgáztam logikából" igazságából helyesen
következtethetünk arra, hogy "elmegyek kirándulni". Viszont a (2) séma szerint helytelenül
következtettünk az utótag igazságából (B) az előtag igazságára (A). Szavakban: abból, hogy
"elmegyek kirándulni" még nem következik helyesen az, hogy "tizesre vizsgáztam logikából".
Általában akkor tekinthetünk helyesnek egy következtetést, ha a logika tudománya
bizonyítani tudja róla helyességét. Az (1) séma helyessége bizonyított és külön névvel is látták el
modus ponens (magyarul állító mód). Még általánosabban fogalmazva, egy következtetést akkor
tekintünk helyesnek, ha betartja a logika alaptörvényeit. Erről a továbbiakban lesz szó.
Tehát következtetéseink feltétlenül alá kell vessék magukat a helyesség követelményének.
Ha helyesen következtetünk, akkor a következményünk igaz lehet. Ahhoz, hogy következtetéseink
eredményeképpen biztosan igaz következményt nyerjünk még eleget kell tennünk egy
követelménynek. Azon állítások amelyekből kiindultunk feltétlenül igazak kell legyenek.

Példa. Ezen következtetés következménye hamis, annak ellenére, hogy helyesen

következtettünk.

Ha a Hold zöld sajtból van, akkor az elefántok hócipője lyukas.

A Hold zöld sajtból van.
Tehát: Az elefántok hócipője lyukas.

Következményünk hamissága, annak ellenére, hogy helyesen következtettünk itt abból

származik, hogy állításaink hamisak.

A következtetést érvényesnek nevezzük, ha igaz premisszákból indulunk ki és helyesen

következtetünk. Szimbólumokkal:

É = I H,

ahol É = érvényes, H = helyes és I = igaz.

Érvényesen következtetve biztosan igaz következményekhez jutunk. Érvénytelenül

következtetve következményeink lehetnek mind igazak, mind hamisak. A különbség első pillantásra
elhanyagolható. Viszont senki számára sem elhanyagolható dolog az, hogy tudja azt, hogy
bizonyosan az igazság birtokában van, vagy ez csak esetleges, kiszámíthatatlan. Így az érvényes
következtetés egyben kritériumot szolgáltat az igaz és a hamis állítások megkülönböztetésére.

Összefoglalás. A logika a helyes következtetés tudománya. A következtetés megközelíthető

logikai és pszichológiai oldalról is. A két megközelítésmódnak vannak különböző és közös vonásai
is. A logikát a helyes következtetési sémák érdeklik. Ha igaz premisszákból kiindulva, helyesen
következtetünk, más szóval érvényesen, akkor következményünk szükségszerűen igaz lesz.

Gyakorlat
1. Vizsgáld meg az alábbi következtetések érvényességét:
a) Ha a fű zöld, akkor 2 x 2 = 5.; A fű zöld.
b) Özönvíz ha tombol, hegyeket lerombol.; Az özönvíz tombol.
c) Ha a hó piros, akkor a gépkocsik nagyokat lépnek.; A hó piros.

6
 2. A LOGIKA ALAPTÖRVÉNYEI
 A téma célja: elsajátítani a logika alaptörvényeit és egyben az emberi logikus volt
legáltalánosabb követelményeit.

 A téma elsajátítása után képes kell legyél különbséget tenni a között ami logikus és a
között ami logikátlan.

Minden tudományra jellemző hogy törvényeket fedez fel. Így a logikának is megvannak a
maga törvényei. Abban az esetben viszont, ha alaptörvényekről beszélünk, azt jelenti hogy közülük
bizonyosakat kitüntetünk. A logika alaptörvényei (szokták még őket nevezni alapelveknek is) éppen
ilyen kitüntetett státussal rendelkeznek. Ezt azért mondhatjuk el róluk, mivel az általuk teremtett
követelmények be nem tartása megszünteti a logikus voltot. Tehát logikusnak lenni egyben azt is
jelenti, hogy betartottuk a logika alaptörvényit. Ha nem tartjuk be őket, akkor egyben logikátlanok
vagyunk, azaz képtelenek az igaz és a hamis megkülönböztetésére, az egyértelmű vitára és az
érvelésre.
A logikának négy alaptörvénye van: az azonosság logikai alaptörvénye, az
elllentmondásmentesség logikai alaptörvénye, a kizárt harmadik logikai alaptörvénye és az
elégséges alap logikai alaptörvénye.1. Mind a négy törvény a nyelvileg kifejezett állítások terén,
valamint következtetéseinkben nyilvánulnak meg. Vegyük őket sorra.

2. 1. Az azonosság logikai alaptörvénye

Ezen törvény azt jelenti ki, hogy adott diskurzus keretei között, azaz adott feltételek mellett
fogalmaink vagy állításaink ugyanazok kell maradjanak, azaz nem változtathatjuk meg értelmüket
vagy jelentésüket, ezeknek önmagukkal azonosak kell maradjanak. Persze az azonosság, jobban
mondva önazonosság az illető körülményekre vonatkozik, mivel ellenkező esetben fogalmaink vagy
állításaink sohasem változhatnának meg. Ami például azzal a következménnyel járna, hogy
képtelenek lennénk a tanulásra. Szimbólumokkal kifejezve e törvény a következőképpen fejezhető
ki:

A = id. A,

ahol A- val fogalmainkat vagy kijelentéseinket jelöltük.

Mindenapi életünkben ezen alaptörvény be nem tartása egymás félreértésében,
következetlenségeinkben, steril vitáinkban nyilvánul meg és a kommunikáció szinte lehetetlen.
Nem mentes ez alól a tévedés alól a tudomány sem, abban az esetben ha egy tanulmány vagy
tudományos könyv folyamán a szerző ugyanazt a fogalmat több értelemben használja vagy állításait
módosítja. Ebben az esetben érthetetlenné válik és azt mondjuk rá hogy logikátlan. Ezeken az
eseteken kívül a humor gyakori forrása pontosan a kétértelmű szavak használata.

Példa. A következő párbeszéd kétértelmű. "Kérdés: Hogyan reagált, mikor

elmondtad neki a vádat? Válasz: Megfelelően." A kérdésre adott válaszból semmit sem

1
Románul őket a következőképpen nevezik: principiul identităţii, principiul noncontradicţiei, principiul terţului exclus
és principiul raţiunii suficiente. Azért lényeges a román megfelelőket megadni, mivel lévén a román latin nyelv, egyben
nagyon hasonló a francia vagy az angol megnevezés is. Íme angol és francia elnevezéseik. Angolul: the identity
principle, the non-contradiction principle, the exclusive tertius principle és the sufficient reason principle. Franciául: le
principe de l'identité, le principe de la noncontradiction, le principe du tiers exclus és le principe de la raison suffisante.
Emiatt könyvünkben több alkalommal meg fogjuk adni a logikai alapfogalmak román megfelelőjét

7
 tudhatunk meg arra vonatkozóan, hogy miképp is reagált az illető személy a vád
elhangzására.

Példa. Az alábbi következtetés érvénytelen, mivel ugyanazt a fogalmat kétértelműen,

azaz nem azonosan használtuk.

A pszichológia tudományos.
A tudományos melléknév.
A pszichológia melléknév.

Következményünk hamisságának forrása nyilvánvalóan a nem önazonos fogalmi használat.

2.2. Az ellentmondásmentesség alaptörvénye

E törvény követelménye arra vonatkozik, hogy valamit állítani és tagadni egyszerre

lehetetlen. Szimbólumokkal kifejezve:

~ (A & ~A),

ahol A-val állításunkat, &-val az "és" kötőszavát és a ~ jellel a negációt, azaz a nem-et jelöltük.

Példa. Ha helyettesítjük az "A" szimbólumát azzal a mondattal, hogy "Hideg van.",

akkor a szimbolikus kifejezésnek a következő mondat felel meg: "Nem igaz, hogy hideg van
és nincs hideg.". Vagyis nem lehet egyszerre állítani azt is, hogy "hideg van" és azt is, hogy
"nincs hideg". A két állítás közül valamelyiknek feltétlenül igaznak, és következésképpen
másiknak feltétlenül hamisnak kell lennie. Azaz, nem állíthatjuk egyszerre az igazat és
hamisat is. Ha így lenne, akkor lehetetlen lenne megkülönböztetni az igazat a hamistól. Ha
valaki ezt teszi, akkor azt mondjuk róla, hogy ellentmondó, más szóval inkonzisztens.

2. 3. A kizárt harmadik alaptörvénye

E törvény által támasztott követelmények szerint ugyanannak állítása és tagadása között

nem lehet semmiféle harmadik. Szimbólumokkal:

A + ~A,

ahol +-al a "vagy....vagy"-ot jelöltük. Másképpen fogalmazva állításunk vagy igaz vagy hamis, a
harmadik lehetőség nem áll fenn.

Példa. Felhasználva az előbbi példát, ha "hideg van" állítás igaz, akkor a "nincs
hideg" állítás hamis és ha a "hideg van" állítás hamis, akkor a "nincs hideg" állítás igaz,
harmadik lehetőség nincs.

Felmerül viszont az a kérdés, hogy mi történik akkor, ha olyan állításokkal találkozunk mint
"Holnap esni fog az eső", amelyről ma nem tudjuk biztosan megmondani sem azt, hogy igaz, sem
azt, hogy hamis. Mindennapi életünkben azt fogjuk mondani róla, hogy valószínű, vagy hogy lehet.
Ezzel egyben bevezettünk egy harmadik logikai értéket is a hamis és az igaz mellé. Emiatt
állításunk első pillantásra megszegi a kizárt harmadik logikai alaptörvényét. Erre a magyarázatot a
kétértékűség elve adja meg. Szerinte két logikai igazságértéket fogadunk el. Megtörténik viszont,
hogy nemcsak két logikai igazságérték meglétét fogadjuk el. Ennek tárgyalásával a többértékű
logikák keretei között találkozunk. Abban az esetben, ha három logikai igazságértéket fogadunk el,
akkor a kizárt harmadik logikai alaptörvényét át kell fogalmaznunk a kizárt negyedik logikai

8
alaptörvényévé. Más szóval e logikai alaptörvényt általánosíthatjuk. Ha n logikai igazságérték
meglétét ismerjük el akkor a kizárt harmadik logikai alaptörvénye a kizárt n+1-ik alaptörvényévé
válik. Tehát nem kell összetévesztenünk a kizárt harmadik logikai alaptörvényét a kétértékűség
elvével, mászóval azzal, hogy hány logikai igazságérték meglétét fogadjuk el. Általában véve
állításainkhoz az igaz vagy hamis igazságérték valamelyikét és csak az egyiket rendeljük hozzá.
Az ellentmondásmentesség és a kizárt harmadik logikai alaptörvényei szorosan
egybekapcsolódva vezérlik logikus voltunkat. Együtt e két törvény azt a követelményt támasztja,
hogy állításainkhoz mindig rendeljünk igazságértéket és adott feltételek mellett csakis egyet azok
közül amelyek meglétét elismertük.

2. 4. Az elégséges alap törvénye

E törvény arra vonatkozik, hogy állításaink miként függnek egymástól. Megfogalmazni a

következőképpen lehet: adott állítás elégséges alapjának nevezünk egy másik állítást, ha lehetetlen
az, hogy az utóbbi igaz, az előbbi pedig hamis legyen. Szimbólumokkal:

A |— B,

ahol A és B két, egymástól különböző állítást jelöl, a |— jel pedig az elégséges alap viszonyát.

Példa. Ha valakiről megállapították, hogy magas általános intelligenciájú, akkor

várható, hogy teljesítménye minden területen jó lesz. Tehát ebben az esetben a magas
általános intelligenciával való rendelkezés szükséges alapja annak, hogy különböző
területeken jó teljesítményt érjen el. Viszont ez még nem mindig elégséges alapja is annak,
hogy a teljesítménye jó legyen. Tehát meg kell különböztetnünk a szükséges alapot az
elégségestől. Az elégséges alap feltételezi a szükségszerű alapok meglétét. Példánkban a jó
teljesítmény szükséges alapja a magas általános intelligenciaszint, viszont más szükséges
alapok is hozzájárulnak, mint a motivácós optimum, a kitartás jellembeli tulajdonsága stb.

Összefoglalás. A logika négy alaptörvényét tartjuk számon: az azonosság, az

ellentmondásmentesség, az kizárt harmadik és az elégséges alap törvényeit. A négy alaptörvény
követelményeit betartani azt jelenti mint logikusnak lenni.

Gyakorlatok
1. Milyen alapon jelenthető ki, hogy a pszichológia tudomány?
2. Milyen feltételek mellett igaz az alábbi két állítás:
A készségek automatizálódott cselekvések.
Készségesen segített a barátjának.
3. Milyen logikai alapelvet sért meg az alábbi idézet:
"...Már hatéves korában egészen fejlett nyelvezete volt: az iskolában fél kézzel
harmincezer olyan magyar szót tudott fölemelni ami "B"-vel kezdődik, míg iskolatársainak a
fáradtságtól kilógott a nyelvezete..." (Karinthy Frigyes, Így írtok ti)
4. Melyik logikai alaptörvényt szegi meg e két állítás és miért?
A jellem a személyiség értékorientációját határozza meg.
A jellem nem határozza meg a személyiség értékorientációját.

9
 3. A FOGALOM
A hagyományos logikában három alapvető logikai formát különböztetünk meg: a fogalmat,
a kijelentést és a következtetést. Mivel a következtetés a logika központi tárgya ezt kellene
tárgyalnunk. Viszont a következtetések lebonthatók kijelentésekre és ezek fogalmakra. Így ha az
egyszerűbbtől akarunk haladni az összetett fele, akkor a fogalmakkal kell kezdenünk. A
fogalmaktól a következtetés fele haladó oktatási stratégiának egyben mély logikatörténeti
hagyományai is vannak.

 A téma célja tisztázni a fogalmak összetett szerkezetét és a pontos és világos

fogalmakkal való operálás képességét óhajtja kialakítani.

 A téma átvétele után képes kell legyél osztályozni a fogalmakat és pontosan

feltérképezni viszonyaikat.

3.1. A fogalom szerkezete

A fogalom = Df. a legelemibb logikai forma, amely a dolgok vagy a dolgok adott osztályát
vagy ennek tulajdonságait jelöli.

A fogalmak összetett szerkezetűek. Ezt egy példán keresztűl próbáljuk megvilágítani.

Legyen a "ló" fogalma. Számunkra a fogalmak szavak formájában jelennek meg, általuk válnak
közölhetőkké. A kommunikáció viszont nem egyszerűen a fogalmak rendszertelen egyvelegével
történik, hanem kijelentésekké alakítjuk őket. Így a fogalmaknak nincsen önálló létük, hanem
összeszerveződnek. Önálló tárgyalásuk viszont szelekciós meggondolásokból történik.
A szóval megnevezett fogalmat a fogalom nevének nevezzük. Az hogy mely szóval
nevezzük meg a fogalmakat nyelvenként változik és ez konvencionális jellegét tükrözi. Adott
esetben egy fogalmat több szó segítségével fejezünk ki, mint "Kolozsvár legmagasabb épülete"
vagy "a személyiségfogalom fejlődése". Mindkét példában több szó segítségével fejeztünk ki egy-
egy fogalmat.
A fogalom megértésének átélése azt jelenti, hogy értelmét elsajátítjuk vagy felelvenítjük. A
"ló" fogalma esetében azt jelenti, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy egy állatról van szó, amely
egyben emlős és patás is, az egyik legkedveltebb háziállat stb. Nyilvánvalóan mindnyájunknak
vannak olyan prototipikus emlékei amelyek nagyon fontosak a saját lófogalom kialakításában és
ezek nem feltétlenül

Ló = állat, emlős, patás, négylábú, háziasított stb.

Lovak

(jelöletek)

1. ábra. A ló fogalmának extenziója (referenciája, terjedelme)

10
egyeznek az állattanban tanultakkal, hanem valamely szubjektív élményünkkel kapcsolatosak. Ezek
együttesen járulnak hozzá a ló fogalmának megértéséhez. A fogalmak értelme2 tehát tartalmazza
azokat a jegyeket amelyek segítségével az általa jelölt dolgokat azonosíthatjuk. Az értelem szavával
szinonímként használják még az intenzió és a tartalom szavait.
A "ló" szavával a "lovakat" jelöltük meg. Ezek együttesen a szó jelöleteit alkotják. A
jelöletek összessége alkotja a fogalom referenciáját,(1. ábra) vagy más megnevezéssel extenzióját,
vagy terjedelmét. Így a fogalom szerkezetében megkülönböztetjük az értelmet és a referenciát, vagy
a másik két fogalompárral intenziót és exenziót, tartalmat és terjedelmet. Ha a fogalmak
rendelkeznek értelemmel és referenciával, akkor jelentenek. Tehát:

Jelentés = Értelem  Referencia, vagy

Jelentés = Intenzió  Extenzió, vagy
Jelentés = Tartalom  Terjedelem,
ahol  az egyesítés jele.

A "ló" fogalma rendelkezik mind értelemmel, mind referenciával, azaz mind extenzióval,
mind intezióval, mind tartalommal, mind terjedelemmel. Tehát a "ló" fogalma jelent. E fogalom
értelme elménkben helyezkedik el. Nyilvánvaló, hogy itt nagyon sok fogalom helyezkedik el,
mindenikük a maga sajátos értelmével. Az itt megtalálható értelmi jegyeket pedig elménk szabadon
alakíthatja ki és alakíthatja át. Így a "ló" fogalma átalakulhat pegazussá vagy kentaurrá. E két utóbbi
fogalom kialakításának alapját a "ló" fogalmát alkotó jegyek képezték melyekhez hozzáadódtak a
"szárnyas" valamint a "ló törzsű ember" jegyei. Így két új fogalom keletkezett, csak azzal a
különbséggel, hogy nem rendelkeznek jelöletekkel, azaz referenciával vagy extenzióval. Viszont a
pegazus és a kentaur fogalmai nem értelmetlenek. Így két olyan fogalommal van dolgunk, amelyek
értelmesek, nincs referenciájuk, tehát nem jelentenek. E szemantikai fogalmi hármas sikeresen
alkalmazható mindenik fogalom elemzésében.

Összefoglalva, a fogalom összetett szekezetű, a következő elemekkel: a szó, a fogalom neve,

értelem (intenzió, tartalom) a fogalom jegyei, referencia (extenzió, terjedelem) a fogalom jelöletei
és a fogalom jelentése.

3.2. A fogalmak osztályozása

A fogalmak osztályozását szerkezetük határozza meg. Mivel itt megkülönböztettük
extenziójukat és intenziójukat, így osztályozni is extenzionális és intenzionális szempontból fogjuk.
Extenzionális szempontból megkülönböztetjük az üres és a nem üres fogalmakat. Az üres
fogalmak extenziójában egyetlen elem sem található. Ilyenek például a "világ közepe", a
"boszorkány" vagy az "alter ego" fogalmai. Azt, hogy a fogalom extenziója tartalmaz vagy sem
elemeket gyakran észlelve állapítjuk meg. A pszichológia egyik nagy kérdése viszont pontosan az,
hogy nem tud kritériumot szolgáltatni az észlelt és az elképzelt megkülönböztetésére. Emiatt a
fogalmak extenzionális elemeinek azonosítása számos problémába ütközik. Így például a
boszorkányokba vetett hit azt idézi elő, hogy boszorkányokat lássunk. Ha pedig egy ilyen hit az
inkvizíció formájában intézményesül, akkor a történelemből ismert következményekkel jár.
Hasonló a helyzet az "alter ego" fogalmával is. A pszichológia elismeri, hogy minden ember
egyetlen énnel, egyetlen éntudattal rendelkezik, amely egyben egyedi és megismételhetetlen. Emiatt
egyetlen ember sem rendelkezhet egy más, a sajátján kívűli énnel. Így ez a fogalom üres. Viszont az
észlelt és az elképzelt viszonyának említett problémája miatt az alter ego fogalmához extenziót
rendelhetünk és így valóságosan létezőnek tekinthetjük.
A nem üres fogalmak két csoportba sorolhatók, annak függvényében, hogy extenziójukban
hány elem van. Eszerint az egyedi fogalmak extenziójukban egyetlen elemet tartalmaznak. Ilyenek
A további szóhasználat nemzetközi irodalmikötődéséhez megadjuk angol megfelelőit is: értelem = sense, elme =
2?

mind, referencia = refrence, jelentés = meaning és jelölni = to design.

11
az "Európa", a "Jean Piaget", valamint "a legismertebb pszichológus" és "a személyiség energetikai
oldalát biztosító pszichológiai folyamat" fogalmai. Az előbbi kettőt tulajdonnevek segítségével
fejeztük ki, az utóbbi kettőt pedig úgynevezett leírások segítségével.
Az általános fogalmak több mint egy elemet tartalmaznak extenziójukban. Ilyenek az
"ember", "motívum" és "személyiség" fogalmai.
Extenzionális szempontból különböztetjük meg a gyüjtőfogalmakat és az elosztott
fogalmakat. A gyűjtőfogalmak a dolgok egyetlen tárát vagy a tárgyak gyűjteményéből álló osytályt
jelöli. Megkülönböztetjük az egyedi és az általános gyüjtőfogalmakat. A gyüjtőfoglamak esetén
nem ami elmondható az egészről az egyben elmondható a részeiről is. A „könyvtár” fogalmának
extenziójába például nem könyvtárak tartoznak, hanem könyvek, amelyek „könyvtárrá” állnak
össze. A „könyvtár” fogalma általános gyűjtőfogalom. Viszont a „pszichológia kari” könyvtára már
egyedi gyűjtőfogalom.
Az elosztott fogalmakra az jellemző, hogy extenziójuk mindenik eleme rendelkezik azokkal
a tulajdonságokkal, amelyeket a fogalom jelöl. Igy a „pszichológiai elmélet” fogalmának mindenik
extenzionális eleme egyben pszichológiai elmélet is.
Az általános fogalmak között megkülönböztetjük a pontos és homályos fogalmakat. A
fogalom akkor pontos, minden dologról egyértelműen elmondható, hogy extenziójához
hozzátartozik-e vagy sem. Ha nem mondható el, akkor homályos. Homályosak például a "tudatos",
az "intelligencia" és a "potencialitás" fogalmai. Pontos viszont az "észlelés" és a "differenciális
küszöb" fogalma.
Intenzionális szempontból a fogalmak több csoportba sorolhatók. Igy beszélünk elvont és
konkrét fogalmakról. Elvontaknak nevezzük azokat a fogalmakat, amelyek nem egy adott dolog,
vagy a dolgok adott osztályának tulajdonságait jelölik, hanem ezektől elszakított tulajdonságot.
Például a „piros”, a „tudat” stb. fogalmai. A konkrét fogalmak ellenkezőleg, egy adott dolog vagy a
dolgok egy adott csoportjának tulajdonságait jelölik. Például az „ég kéksége”, „az emberi tudat” stb.
A következő csoportosítást az abszolút és a relatív fogalmak képezik. A fogalom akkor
abszolút, ha egymástól elszigetelt dolgok tulajdonságait jelölik. Például a „figyelem”,
„képességek”. A fogalom akkor relatív ha viszonyt fejez ki. Például az „azonos”, a „viszony”
fogalmai.
A különnemű és viszonyfogalmak alkotják a következő csoportot. A különnemű fogalmak
egymástól teljesen külön elgondolhatók. Például a ”tevékenység”, a „gondolkodás” fogalmai. A
viszonyfogalmakat csak egymással kapcsolatban gondolhatjuk el. Például a „tudattalan” csak a
„tudatossal” kapcsolatban, vagy a „figyelmes” csak a „figyelmetlennel” kapcsolatban gondolható el.
Végül a pozitív és a negatív fogalmak csoportja. Egy fogalom akkor pozitív, ha adott
tulajdonság meglétét tükrözi, ellenkező esetben negatív. Például a „készség” és a „memória”
fogalmai pozitívak, míg az „értéktelen” és a „motívumhiány” fogalmai negatívak.

Összefoglalás. A fogalmak extenzionális és intenzionális szempontból osztályozhatók.

Minden fogalmat be lehet sorolni e két kritérium szerinti mindenik csoportba. Azaz mindenik
fogalom vagy üres, vagy nem üres, vagy általános, vagy egyedi, vagy pontos, vagy homályos,
továbbá intenzionális szempontból vagy elvont, vagy konkrét, vagy abszolút, vagy relatív, vagy
különnemű, vagy viszonyfogalom, vagy negatív, vagy pozitív.

3.3. A fogalmak közötti extenzionális viszonyok

Akárhány fogalom is lenne jelen egy fogalomegyüttesben ezek egymással kialakuló

viszonyait páronként lehet tárgyalni. Emiatt két fogalom összes lehetséges viszonyának tárgyalása
egyben eszközt szolgáltat akárhány fogalom kapcsolatának kezeléséhez.
A fogalmak között alapvetően az extenzionális viszonzok két típúsát különböztetjük meg.
Ezeket a megegyezés és a nem megegyezés viszonyának nevezik. Mindkét viszonytípus
bemutatásához Euler diagramokat fogunk használni. Ezek körök amelyek segítségével a fogalmak

12
extenzióját alkotó sokaságot vagy halmazt ábrázoljuk. Vegyük tehát sorra a fogalmak közötti
viszonyokat..
A. A megegyezés viszonya. A megegyezésnek, mondhatni fokozatai vannak.
A.1. Ha két fogalom extenziója teljesen megegyezik akkor azonos. Ez azt jelenti, hogy csak
egymással közös elmeik vannak anélkül hogy egymástól különböző elmeik lennének. Ezt ábrázolni
általános fogalmak esetén két egybeeső körrel lehet.

A, B

2. ábra. Az általános fogalmak közötti azonosság

Ilyen viszonyban vannak egymással például a „diák” és az „egyetemi hallgató” fogalma.. Ez azt
jelenti, hogy két egyedi fogalom is lehet azonos. Például „Sigmund Freud” és „A totem és tabu
szerzője”. Viszonyuk ebben az esetben az egyedi azonosság. Ábrázolni egy X-el lehet.

X A, B.
3. ábra. Egyedi azonos fogalmak

A.2. Az alá- és fölérendelési viszony. Ilyen viszony van két olyan fogalom között amelyek
közül az egyik teljes extenziója beletartozik a másik extenziójába, úgy hogy az utóbbinak ettől
különböző elmei is vannak. Ezt a viszonyt a következőképpen lehet ábrázolni.

4. ábra . Az alá- és fölérendelési viszony

Ilyen viszonyban van például a „pszichológia” és a „személyiséglélektan” fogalma. Azaz

amit a személyiséglélektan fogalma jelöl, az teljes extenziójával beletartozik abba amit a
pszichológia fogalma jelöl. A pszichológia fogalma a fölérendelt, a személyiséglélektan pedig az
alárendelt fogalom. A hagyományos logika a fölérendelt fogalmat nem-fogalomnak, az alárendelt
fogalmat pedig fajfogalomnak nevezi. Mindkét megnevezés a biológiai rendszertanból származik. A
nem- és fajfogalom közötti megkülönböztetés viszonylagos. Igy a pszichológia fogalmának van
fölérendelt fogalma, a tudomány fogalma, a tudomány fölérendelt fogalma pedig a
megismerésforma. Továbbá a személyiséglélektannak is van alárendelt fogalma. Ez lehet például a
deviáns személyiség lélektana. Ez azt jelenti, hogy adott fogalom lehet mind nemfogalom, mind
fajfogalom, annak függvényében, hogy mely fogalommal kapcsolatosan tárgyaljuk.
Az alá- és fölérendelés viszonya alapozza meg azt amit a gondolkodáslélektanban a
fogalmak hierarchiájának neveznek.

13
 A.3. A megegyezés utolsó típusa a metszés. Két fogalom akkor van a metszés viszonyában,
ha exenzióiknak vannak közös, de egymástól különböző elemei is. A metszés viszonyát az 5. ábra
szemlélteti.

A B

5. ábra. Metsző fogalmak

Iyen viszonyban van például az „emlékezés” és a „készségek fogalma”, mivel vannak közös
és egymástól különböző elmeik is.
B. A nem megegyezés viszonya. Itt két viszonyt különböztetünk meg: az ellentétes és az
ellentmondó viszonyt.
B.1. Két fogalom akkor van ellentétes viszonyban, ha ugyanazon nemfogalom fajfogalmai.

A B

6. ábra. A fogalmak közötti ellentétes viszony

E viszony áll fenn például a „képességek”, a „temperamentum” és a „jellem” között a

„személyiség” nemfogalma keretei között.
B.2. Az ellentmodás viszonya áll fenn azon két fogalom között, amely nem fajfogalma
ugyannak a nemfogalomnak, és a megegyezés egyetlen típusa sem áll fenn közöttük.

A ~A

7. ábra. A fogalmak közötti ellentmondó viszony

Ilyen viszony van például az „észlelés” és a „gépkocsi” fogalmai között. A 7. ábra szerint a
viszonyt a halmazelmélet a komplementaritás viszonyának nevezi.

Összefoglalás. A fogalmak a legelemibb logikai formák. Összetett szerkezetükben a nevet,

az extenziót és intenziót azonosíthatjuk. Osztályozásuk szerkezetükből adódik. A fogalmak
különböző viszonyban vannak egymással, alapvetően ezek a megegyezés és a nem megegyezés
viszonyai.

Gyakorlatok
1. Osztályozzátok a következő fogalmakat: érzékelés, pszichodiagnózis, barátság, János
Péterrel szembeni barátsága, a hétfejű sárkány ötödik fején levő kalap, az észlelés pszichikai
folyamatának azonosai, késztetés, libidó.
2. Azonosítsátok a következő fogalmak extenzióját és intenzióját: személyközi kapcsolatok,
gondolkodás, időérzékelés, szubjektív idő, emóció, tudat.

14
 3. Adott az alábbi fogalmi viszony. Fogalmazzatok meg minden igaz mondatot e három
fogalommal, majd keressetek három olyan pszichológiai fogalmat, amelyek között ez a viszony áll
fenn. Milyen következményeket vonhattok innen le?

A B
C

8. ábra. Három fogalom egyik lehetséges viszonya

4. A meghatározás
 A téma célja elsajátítani a fogalmakra alkalmazható legfontosabb műveletet.

 A téma átvétele után képes kell legyél felismerni a helytelen meghatározásokat és

arra, hogy pontossá tedd fogalmaidat.

4.1. A meghatározás szerkezete

A meghatározás = Df. a fogalmakra alkalmazható legfontosabb logikai művelet, amely

segítségével pontosítjuk ennek intenzióját vagy extenzióját.
Mindenik meghatározásnak hasonló e szerkezete.

Íme egy példa: „személyiségzavarok (personality disorders) - A viselkedés vagy

jellem meggyökeresedett, szokássá vált és merev mintázatai amelyek komolyan korlátozzák
az egyén alkalmazkodási képességét.” 3

E meghatározás felírásának módjából már kiderül szerkezete. Itt a „személyiségzavarok” a

meghatározandó fogalom (latinul definiendum), amit meghatározó fogalmak (latinul definiens)
követnek és az e kettő között fennálló meghatározási viszony, amit a „= Df.” jellel jelöltünk. Tehát
az összes meghatározás általános szerkezete a következő:

A = Df. B,

ahol A a meghatározandó fogalom, B a meghatározó fogalmakat jelöli és „ = Df. „a meghatározási

viszonyt (olvasata: egyenlő meghatározás szerint).

4.2. A meghatározás típusai

Mivel a fogalmak szerkezetében megkülönböztettük az extenziót és az intenziót, e

megkülönböztetés determinálja a meghatározások típusait is. Ha a meghatározás a fogalom
intenziójára irányul, akkor ezt nominálisnak nevezzük. Ellenkezőleg, ha a meghatározás útján a
fogalom extenzióját tisztázzuk akkor a meghatározást reálisnak nevezzük.
Nominális meghatározások például a következők:

„AI - A mesterséges intelligencia (artificial intelligence) angol rövidítése.”

3
A „meghatározás” című téma tárgyalásában felhasználtuk R.L. Atkinson, R.C. Atkinson, E.E. Smith és D.J. Bem,
Pszichológia című könyvének „Szakkifejezések” című fejezetét (Osiris-Századvég, Budapest, 1994, 583-617).

15
 „A és B típúsú személyiség (personality type A and B) - A szívkoszorúér-
megbetegedések tanulmányozásából származó viselkedésminta.”

Mindkét meghatározás a bevezetett fogalmak értelmét vagy más szóval extenzióját adja
meg. Ezzel szemben a reális meghatározások a meghatározandó fogalom referenciájának, más
szóval extenziójának elemeit adják meg. A következő meghatározások reálisak.

„különbségi küszöb (difference threshold) - Két inger közötti legkisebb különbség,

amely már észlelhető kísérleti körülmények között.”

„tanulás (learning) - A viselkedés viszonylag állandó változása, amely gyakorlás

útján jön létre.”

A komoly meghatározási szándék által indítatott definíció leggyakrabban reális

meghatározást eredményez. A nominális meghatározások legátfogóbb összefoglalásai az értelmező
szótárakban vannak jelen. Megtörténik viszont az is, hogy a reális meghatározás a nominális
meghatározás elemeit is tartalmazza. Egy ilyen tendencia mutatkozik meg az „A és B típusú
személyiség” meghatározásában is.

4.3. A meghatározási eljárások

A meghatározásokat több eljárás felhasználásával lehet megalkotni. Ezek a következők: a

nem- és fajfogalom, egy művelet segítségével, konstruktívan, felsorolva és osztenzíven.
1. A nem és fajfogalom segítségével történő meghatározás.

Íme egy példa: „családterápia (family therapy) - Az egyéni kezelés helyett a

családtagokkal mint csoporttal végzett pszichoterápia.”

Itt a családterápiát a pszichoterápia fogalmán keresztül határozzák meg az említett könyv

szerzői. A pszichoterápia fogalma a családterápia fölérendelt fogalma, tehát a családterápia a
pszichoterápia fajfogalma. A pszichoterápiának, mint nemfogalomnak nyílvánvalóan több faja van,
mert ellenkező esetben azonosak lennének. A pszichoterápia címszava meg is mondja, hogy a
másik fajfogalom a személyes tanácsadás. Tehát a pszichoterápia nemfogalmának két faja van, a
csoportos és az egyéni terápia. A családterápia pedig a csoportos terápia egyik faja. Emiatt a
meghatározásban kellett szerepelnie azoknak a megkülönböztető jegyeknek, amelyek segítségével a
családterápia a pszichoterápia fogalmának extenziójában azonosíthatóvá válhat. Ezeket faji
megkülönböztető jegyeknek nevezik és a mi esetünkben ezt a szerepet a „az egyéni kezelés helyett
a családtagokkal mint csoporttal végzett” kifejezés tölti be.
Amint az a fogalmak közötti alá- és fölérendelési viszonyt tárgyalva elmondtuk a fogalmak
hierarchikusan szerveződnek. Ez azt jelenti, hogy a családterápiát meghatározhattuk volna mondjuk
a személyiség vagy éppen a pszichológia fölérendelt fogalmain keresztül. Viszont nem ez történt,
hanem a meghatározás egy olyan nemfogalmat tartalmaz amely a meghatározandóhoz közel
helyezkedik el. Ezt nevezik a legközelebbi nemfogalomnak.

Összefoglalva a nem- és fajfogalmon keresztüli meghatározás szerkezetében szerepel a

meghatározandó fogalom, amely a legközelebbi nemfogalom fajfogalma. A meghatározandó
tartalmazza ezt a nemfogalmat, valamint a faji sajátosságokat amelyek segítségével a fajfogalom
azonosíthatóvá válik.

2. Az operacionális meghatározásra az jellemző, hogy egy művelet vagy műveletek

elvégzésének sorozatával tisztázza a definiendum extenzióját vagy intenzióját.

16
 Például: „blokkolás (blocking) - A klasszikus kondicionálás egyik jelensége. Ha
egy feltételes inger megbízhatóan bejósolja a feltétlen ingert, és egy másik feltételes ingert is
bevezetnek, az új feltételes inger és a feltételen inger közötti kapcsolatra nem történik
tanulás.”

Itt a műveletet az újabb feltételes inger bevezetése jelenti a kísérlet folyamán, ami egy
bizonyos jelenség okaként működik.
3. A konstruktív meghatározás arra öszpontosít, hogy a meghatározandó miként jön vagy
jött létre.
Például: „nativizmus (nativism) - Az a nézet, miszerint a viselkedés veleszületetten
meghatározott.”

E meghatározásban a nativizmus nézetéről van szó, amely a viselkedés veleszületett

voltának kiemelése révén jön létre.
4. A felsorolásos meghatározásban a meghatározandó fogalom fajait soroljuk fel, ha lehet
kimerítően.

Például: „negatív tünetek (negative symptoms) - A szkizofrénia olyan viselkedéses

tünetei, mint az érzelmi sivárság, az apátia és a beszéd szegénysége.”

Hogy az ebben a meghatározásban megjelenő felsorolás kimerítő-e vagy sem, azt bizonyára
a klinikai pszichológusok tudnák csak megmondani és ezáltal értékelni.
5. Az osztenzív (rámutató) meghatározás szorosan kötődik az észleléshez. Így csak akkor
lehet meghatározni, ha a meghatározandó fogalom extenziójához tartozó dolgok egy, vagy
egynéhány példánya jelen van, amelyek egyben az extenzió prototípusai is. Tehát e prototípusok
segítségével szemléltetjük a meghatározandót.

Például „Ez egy tachisztoszkóp”. Ahhoz hogy a tachisztoszkópot így határozhassuk

meg, rendelkeznünk kell egy tachisztoszkóppal amit valakinek, vagy valakiknek
megmutatunk. Számtalan fogalmat sajátítunk így el mind a mindennapi életünkben, mind az
intézményes oktatás keretei között.

A konkrét meghatározás folyamatában gyakran megtörténik, hogy az eljárásokat nem tiszta

formában alkalmazzuk. Így egy nem- és fajfogalmon keresztül történő meghatározásban felsorolás
is előfordulhat. Továbbá ugyanazt a fogalmat több eljárás segítségével is meghatározhatjuk. Például
a tachisztoszkópot meghatározhatjuk osztenzíven, vagy úgy is hogy:

„tachisztoszkóp (tachistoscope) - Szavak, szimbólumok, képek vagy egyéb vizuális

ingerek gyors, rövid bemutatására használt eszköz.”,

ami egy nem- és fajfogalmnon keresztül megszerkesztett meghatározás.

4.4. A helyes meghatározás szabályai

A meghatározásokkal szemben a logika helyességi követelményeket állít. Ezen helyességi

követelmények lényegében a logika alaptörvényeinek tükröződései a meghatározások esetére.
Ahhoz, hogy egy meghatározás igaz legyen feltétlenül helyesnek is kell lennie. Mászóval a
helytelen meghatározás egyben hamis is. A helyességi feltételek formaiak, azaz az összes
meghatározásra vonatkoznak, attól függetlenül, hogy az élet mely területéről vagy mely
tudományból származnak és attól, hogy mit állítanak. A helyes meghatározás szabályai a

17
következők: a meghatározásnak jellemzőnek kell lennie, nem szabad körben forognia, logikailag
állító kell legyen, pontos és világos kell legyen, valamint konzisztens kell legyen. Vegyük őket sorra.
1. A meghatározásnak jellemzőnek kell lennie. E szabály a meghatározandó és a
meghatározó extenzionális viszonyával kapcsolatos és arra vonatkozik, hogy e két szerkezeti elem
extenziói kell fedjék egymást. Ettől a követelménytől két eltérés lehetséges.
Ha a meghatározandó extenziója nagyobb mint a meghatározóé, akkor a meghatározás túl
szűk.

Például: „deduktív következtetés (deductive reasoning) - Következtetés olyan

érvelés alapján, amiben a konklúzió nem lehet hamis, ha a premisszák igazak.”

Útmutatónk elején mondtuk már, hogy a következtetés lehet érvényes vagy érvénytelen,
attól függetlenül, hogy deduktív vagy induktív. Ha érvényes, akkor a következmény szükségszerűen
igaz, ha érvénytelen, akkor esetlegesen igaz, más szóval lehet igaz, vagy lehet hamis. Így a fenti
meghatározás azért hamis mert csak az érvényes következtetésre vonatkozik, tehát túl szűk. Azaz
hamissága helytelen voltából származik.
Ha a meghatározandó extenziója kisebb mint a meghatározóé, akkor a meghatározás túl tág.

Például: „norma (norm) - Meghatározott körülmények közötti átlagos, szokásos,

standard teljesítmény; például a 9 éves gyermek átlagos teszteredménye vagy a fiúgyermek
átlagos születési súlya.”

E meghatározás szerint minden standard teljesítmény egyben normát is jelent, ami

nyilvánvalóan nem így van. Így a meghatározás túl tág és egyben hamis is.
2. A meghatározás nem szabad körben forogjon. E követelmény arra vonatkozik, hogy a
meghatározandó és a meghatározó egymástó különbözőek kell legyenek, más szóval egyetlen
fogalmat sem lehet önmagán keresztül helyesen meghatározni. Adott esetben a körben forgás rejtett
és megfeszített elemző erőfeszítést igényel.

Ilyen például a következő meghatározás: „idegsejt (neuron, nerve cell) - A

szinaptikus idegrendszer egysége.”

Mivel a szinapszis a neuron velejárója, azaz nem létezik olyan idegsejt amely ne lépne
szinaptikus kapcsolatba vagy más neuronokkal, vagy az izmokkal, azt jelenti, hogy a neuront e
meghatározás önmagán keresztül határozza meg. Más szóval körben forog, annak ellenére, hogy e
körben forgást elég nehéz felfedezni.
3. A meghatározások logkailag állítóak kell legyenek, mivel a meghatározás folyamán azt
kell tudomásul vennünk, hogy mi a meghatározandó, nem pedig azt, hogy mi nem.

Például: Pszichológia = Df. nem biológia, nem fizika, nem matematika.

Kivételt képeznek azok az esetek amikor negatív fogalmakat határozunk meg.

Például: „afágia (aphagia) - Evési képtelenség.”

4. A meghatározás pontos és világos kell legyen, mivel ellenkező esetben nem tölti be
alapvető szerepét.

Például: „id - A személyiség freudi háromrészes felosztásában a legprimitívebb,

alapvető biológiai késztetéseket (driveokat) tartalmazó rész. A pszichikai energia, vagyis a
libidó forrása.”

18
 Mivel e meghatározás több ismeretlen foglomhoz küld, amelyek újra meghatározásra
szorulnak, szinte a freudi pszichoanalízis egész elméletét be kell járnunk ahhoz hogy egy pontos és
világos id–fogalmunk alakuljon ki.
5. A meghatározás konzisztens (ellentmondásmentes) kell legyen, ami azt jelenti, hogy
nem kerülhet ellentmondásba a szakmai terület más elfogadott meghatározásaival.

Például: „Séma, a cselekvések struktúrája vagy megszervezési módja olyan

formában, hogy általánosak és átadhatóak legyenek a cselekvés hasonló vagy analóg
körülmények közötti ismétlése által.” 4

„séma (schema) - Egyes pszichológusok által a mentális eseményekről alkotott,

elméleti elképzeléseinket jelölő kifejezés, mások jóval tágabb és homályosabb értelemben
használják. A kifejezés azonban minden esetben a memóriában tárolt olyan kognitív
struktúrákra vonatkozik, amelyek eseményeknek, tárgyaknak és a való világ viszonyainak
absztrakt reprezentációi. A pszichológiai jelenségek kognitív elméleteinek egyik
kulcsfogalma.”

E két meghatározás összehasonlításából kiderül, hogy a séma fogalma az elmúlt 14 év alatt

átalkult. Popescu-Neveanu meghatározása a séma fogalmát a cselekvések területére korlátozza, míg
az Atkinson stb. meghatározása a kognitív pszichológiai elméletek kulcsfogalmának tekinti. Így a
két meghatározás különböző konzisztenciájú és a pszichológia jövőbeni fejlődése fogja eldönteni,
hogy a séma fogalmának mely meghatározása lesz elfogadott.

Összefoglalás. A meghatározás hagyományos logikai témája sok kérdésre szolgáltat választ.

A meghatározási reláció egy irreduktibilis reláció, amelyen keresztül a fogalmak pontossá és
világossá tételének alapvető eszköze áll rendelkezésünkre. Típusainak és eljárásainak logikai
megkülönböztetése irányadó jellegű, mivel a konkrét meghatározás folyamatában gyakran ezek
keverékeit veszik igénybe. A helyes meghatározás szabályai eredményesen használhatók a
meghatározások megalkotása folyamán. A helyesség az igaz meghatározás elengedhetetlen
feltétele. Ellenben végső soron a szakmai közösségek azok, amelyek a helyesen meghatározott
fogalmak igazságáról döntenek és azt elfogadottnak tekintik vagy sem.

Gyakorlatok
1. Milyen kapcsolat van a meghatározások igazsága és helyessége között? Szemléltessétek
példával.
2. Elemezzétek a következő meghatározásokat típusuk, eljárásuk és helyességük
szempontjából.

1. „vonás (trait) - A személyiség olyan állandó jellegzetessége vagy

dimenziója, amely mentén azt osztályozzák vagy mérik.”

2. „nagyságkonstancia (size constancy) - Az a jelenség, hogy egy ismerős

tárgyat tényleges méretében látjuk, annak távolságától függetlenül.”

3. „pszichológiai determinizmus (psychological determinism) - az a nézet

miszerint minden gondolatnak, érzelemnek és cselekedetnek oka van.”

4. „fejlődési szakaszok (stages of development) - A fejlődés általában

előrehaladási sorrendet jelentő időszakai, amelyek minőségi változásokat képviselnek

4
P. Popescu -Neveanu, Dicţionar de psihologie, Ed. Albatros, 1978.

19
 az élőlény anatómiájában vagy működésében. Példák Freud pszichoszexuális szakaszai
és Piaget kognitív szakaszai.”

5. „agnózia (agnosia) - Az agykéreg sérüléséből eredő észlelési zavar,

amelyben az agyén nehezen ismer fel ismerős tárgyakat, vagy rosszul helyezi el azokat
a térben, habár látásélessége normális.”

6. „REM - Gyors szemmozgások az angol megfelelő (rapid eye movement)

kezdőbetűiből.”

7. „téveszme (delusion) - Egyes pszichotikus betegségekre jellemző hamis

hiedelem. Leggyakoribb a nagyzási és az üldözési téveszme.”

8. „tudat (consciousness) - Tudatosak vagyunk, amikor tudatában vagyunk

bizonyos külső eseményeknek, múltbeli élményeket idézünk fel, problémákat oldunk
meg, szelektíven figyelünk bizonyos ingerekre inkább, mint másokra, szabadon
cselekszünk a környezeti feltételeknek vagy saját céljainknak megfelelően.”

9. „nyelvi relativitás (linguistic relativity hypothesis) - Az a tétel, miszerint

egy ember gondolkodása és az a mód, ahogyan a világot észleli, anyanyelvétől függ.”

5. A kijelentés
 A téma célja felhívni a figyelmet a változó tartalmú kijelentések állandó logikai
szerkezetére.

 A téma átvétele után képes kell legyél arra, hogy megállapítsd a kijelentések logikai
értelemben vett típusát és a közöttük fennálló viszonyokat.

5.1. A kijelentés fogalma

Legyen a következő két mondat:

(1) A rövid távú memóriának a nyelv megértésében játszott szerepe már kevésbé
egyértelmű.

(2) A legtöbb iparosodott nyugati nemzet a független, önérvényesítő és

teljesítményre motivált állampolgárokat értékeli sokra.

Első pillantásra mindkét kifejezés kijelentő mondat formájában jelenik meg és valamilyen
információt közöl velünk. A kijelentő mondat formájában való megjelenés teszi lehetővé
közlésüket.
Próbáljuk meg alkalmazni rájuk azt amit eddig tanultunk. Először is azonosítsuk a bennük
szereplő fogalmakat. Az (1)-es mondatban két fogalom szerepel. Ezek: "a rövid távú memóriának a
nyelv megértésében játszott szerepe" (A) valamint a "már kevésbé egyértelmű" (B) fogalmai. A
mondat úgy jött létre, hogy a (B) fogalom az (A) fogalomról állít. Az állítás lényegében az, amely
az információtöbbletet magával hozza.
A (2)-es mondatban is két fogalom szerepel. Ezek: "a legtöbb iparosodott nyugati nemzet"
(C), és "a független, önérvényesítő és teljesítményre motivált állampolgárokat értékeli sokra" (D). E
mondatban is a (D) fogalom a (C) fogalomról állít. A (2)-es mondat információtartalma különbözik

20
az (1)-es mondat információtartalmától, ennek ellenére hasonlóak abban, hogy mindkettő állít
valamit.
Logikai értelemben egy mondatot akkor nevezünk kijelentésnek, ha állít. A mondat a
kijelentések megjelenési formája. Általában véve a kijelentés kijelentő mondat formájában jelenik
meg. Viszont nem minden kijelentő mondat egyben kijelentés is. Például az "Elment." kifejezés,
annak ellenére, hogy kijelentő mondat nem tekinthető kijelentésnek. Két oknál fogva: egyrészt
mivel nem tudjuk, hogy ki ment el, azaz a kifejezés értelme nem rögzített, másrészt pedig azért,
mert nem tudjuk megállapítani igazságértékét. A kifejezés értelmét több eljárással rögzíthetjük: ha
leírt mondatról van szó, akkor a szövegösszefüggésből kikövetkeztethetjük, hogy kiről van szó,
osztenzíven és ha egyik eljárás sem sikeres, akkor konvencionális értelmet tulajdoníthatunk neki.
Tehát, ahhoz hogy egy mondat logikai értelemben kijelentésnek tekinthető legyen két feltételnek
kell megfeleljen: állítania kell és hozzárendelhető kell legyen egy logikai igazságérték.
Összefoglalva egyetlen meghatározásba:

A kijelentés = Df. az az alapvető logikai forma, amelyben valamiről állítunk valamit és

hozzárendelhető vagy az igaz, vagy a hamis logikai igazságérték.

Az igazságérték megállapítása az állítás természetétől függ, más szóval a konkrét

információs tartalomtól. A leggyakrabban alkalmazott kritérium a kijelentések igazságértékének
megállapítására abban áll, hogy összevetjük a kijelentésben állítottat a tényekkel. Ez a
korrespondencia kritériuma. Az empirikus tudományok, és így a pszichológia is ezt az utat járja
kísérletein keresztül. Tehát a pszichológiai kísérlet olyan ellenőrzött feltételek között alkalmazott
módszerként is felfogható, ahol a kijelentések igazságértékeit állapítják meg.
A kijelentések igazságértékét nem csak ezen az úton állapíthatjuk meg. Abban az esetben,
ha vannak már igaznak elfogadott kijelentéseink, akkor ezek megalapozhatják más kijelentések
igazságértékét. Ennek eszköze a következtetés, ami egyben a logika központi tárgya. És ezzel
elértünk a bevezetés elején említett érvényesség kérdéséhez. Attól függetlenül, hogy empirikus
tesztek vagy következtetés útján állapítjuk meg a konkrét kijelentések igazságértékét, ez nem a
logika feladata. Ha az lenne akkor az összes konkrét kijelentés igazságértékének megállapítása a
logika tárgykörébe tartozna és így egyetlen kognitív diszciplína létezne, éspedig a logika. A dolgok
pedig egyáltalán nem így állnak. Tehát a pszichológia kijelentéseinek igazságértékét a
pszichológusok, a fizika kijelentéseinek igazságértékét a fizikusok és a mindennapi élet
kijelentéseinek igazságértékét pedig minden ember állapítja meg.

5.2. A kijelenések szerkezete

Amint az (1) és a (2) kijelentés felbontásából láttuk ezek fogalmakból állnak össze.
Konkrétan az (1) kijelenés az A és a B fogalomból, a (2) kijelentés a C és a D fogalomból. Annak
ellenére, hogy a két kijelentésben szereplő fogalmak különböző intenzióval és extenzióval, azaz
különböző jelentéssel rendelkeznek, közös bennük az, hogy állítanak. Ezen állítás pedig a bennük
jelen levő fogalmak közötti viszonyból jön létre. Így ha általánosítani akarjuk a kijelentések fogalmi
viszonyát, akkor a következő szerkezet alakul ki:

A-ról állít B,
C-ről állít D.

E szerkezetekben A és C azon fogalmak amelyekről állítunk és logikai alanynak nevezzük

(latin eredetű szóval szubjektum), B és D fogalmak azok amelyek állítanak és logikai állítmánynak
(latin eredetű szóval predikátum) nevezzük. Mind a szubjektum, mind a predikátum összetett
fogalom, abban az értelemben, hogy több szó segítségével fejeztük. A logikai alanyon és
állítmányon kívül a két kijelentésben nincs jelen egyetlen más fogalom sem. Másszóval a
kijelentésben szereplő összes szó vagy az alany, vagy az állítmány fogalmainak nevei. Ebből adódik

21
az alapvető különbség a nyelvtani alany és állítmány, valamint a logikai alany és állítmány között.
Azaz nyelvtanilag az alanyon és állítmányon kívül sokmás nyelvi elem előfordulhat, míg logikailag
a szubjektumon és predikátumon kívül semmi más sem található a kijelentésben. Innen adódik a
kijelentések belső logikai szerkezetét elemző tevékenység irányelve: az állítás azonosítását az
követi, hogy az összes, a kijelentésben szereplő szót vagy a logikai szubjektum, vagy a logikai
predikátum körébe soroljuk, úgy hogy ne mellőzzünk egyet sem.
Általánosítva az eddig elért eredményeket a hagyományos logika az összes kijelentésnek a
következő szerkezetet tulajdonítja:

S est P,

ahol S a logikai szubjektum szimbóluma, P a logikai predikátum szimbóluma, est pedig a kettő
közötti kapcsolatot megteremtő szócska (latinul copula). A szerkezeti elemek megnevezései latinok
és ez azt sugallja nekünk, hogy a latin nyelvi kifejezésekből kiindulva fogalmazták meg. A latin
illetve a neolatin nyelvekben a "copula" általában explicit. A magyarban a latin "est"- nek
megfelelő "van" nem jelenik meg expliciten. Az "S est P" magyar megfelelője eszerint az kellene
legyen, hogy "S van P", ami viszont teljesen magyartalan. Így hát a magyar nyelvben nem szoktuk
kifejezni.
Ezen egyetemes szerkezet elméleti eszközét felhasználva minden kijelentés elemezhetővé
válik. Tehát megtaláltuk a kijelentések legáltalánosabb szerkezetét.

5.3. A kijelentések osztályozása

A kijelentések osztályozására a hagyományos logikában két kritériumot szoktak használni, a

mennyiség és a minőség kritériumát.
1. Mennyiségileg a kijelentések két típusát különböztetjük meg, az egyetemes és a részleges
kijelentéseket. Minek függvényében? Első megközelítésben abból a szempontból, hogy a logikai
szubjektum extenziójának összes vagy csak egyes elemeiről van szó az állításban. Így az (1)
kijelentésben a rövid távú memóriának a nyelv megértésében játszott összes szerepéről állíjuk azt,
hogy kevésbé egyértelmű. Ehhez még hozzávehetjük azt, hogy a kevésbé egyértelműek fogalmának
extenziója az A fogalmon kívül más elemeket is tartalmaz. Tehát az A és B fogalmak egymás
alárendeltjei, úgy hogy B a fölérendelt és A az alárendelt fogalom. Következésképpen az (1)
kijelentés egyetemes (univerzális).
A (2) kijelentésben a legtöbb és nem az összes iparosodott nyugati nemzetről állítjuk azt,
hogy a független, önérvényesítő és teljesítményre motivált állampolgárokat értékeli sokra. Ez azt
jelenti, hogy a C fogalom extenziójának egy részéről állítjuk a D fogalmat. Tehát van olyan nyugati
iparosodott állam aki értékeli a független, önérvényesítő és teljesítményre motivált állampolgárokat,
van olyan amelyik nem, végül pedig van olyan független, önérvényesítő és teljesítményre motivált
állampolgár aki nem a nyugati iparosodott nemzetek állampolgára. Tehát a C és a D fogalom
metszik egymást. Következésképpen a (2) kijelentés részleges (partikuláris).
Mi történik viszont az ilyen kijelentésekkel mint:

(3) Sigmund Freud a pszichoanalízis megalapítója.,

ahol "Sigmund Freud" egyedi fogalom és nem általános mint az (1) és a (2) kijelentésben. Itt
Sigmund Freud (E) és a pszichoanalízis megalapítója (F) fogalmai azonosak. Ezen azonosság pedig
egyedi. Így mivel a logikai szubjektum fogalma (E) teljes extenziójával beletartozik a predikátum
(F) extenziójába hasonlít az egyetemes kijelentésekhez. Következésképpen a (3) egyedi
(szinguláris) kijelentés és logikailag az egyetemes kijelentésekhez hasonlóan kezelhető.
2. Az osztályozás másik kritériuma a minőség. Minőségileg a kijelentések két típúsa
azonosítható, az állító és a tagadó kijelentések csoportja. Ha a kijelentés állító, akkor fogalmai

22
között valamilyen kapcsolat áll fenn. Ha a kijelentés tagadó, akkor két fogalma között valamilyen
különbség van.
E két osztályozási kritérium alkalmazása eredményeképpen a kijelentések négy típusa jön
létre: az egyetemesen állító, egyetemesen tagadó, a részlegesen állító és a részlegesen tagadó 5.
Mind a négy típust egy táblázatba fogjuk össszefoglalni:

5
A kijelentések szimbólumai a latin affirmo és nego magánhangzóiból származnak .

23
 1. Táblázat

Elnevezés Szimbólum Képlet Szabványos Euler diagram

olvasat
Egyetemesen A SaP Minden S, P P P, S
állító S

Egyetemesen E SeP Egyetlen S sem P S P

tagadó
Részlegesen I SiP Van olyan S, ami P
állító
Részlegesen O SoP Van olyan S, ami
tagadó nem P

A kijelentések típusai

5.4. A kijelentések közötti viszonyok

A kijelentések közötti viszonyok tárgyalására az úgynevezett Boethius féle négyzetet

szokták használni.
A ellentétes E

alá- és fölérendelt ellentmondás alá- és fölérendelt

I O
alárendelt ellentétes

9. ábra. A fogalmak közötti viszonyok

A 9. ábra szerint az egyetemes kijelentések között ellentétes, a részlegesek között alárendelt

ellentétes, az egyetemes és részlegesek között alá- és fölérendelési, valamint az egyetemesen állító
és részlegesen tagadó, illetve az egyetemesen tagadó és részlegesen állító kijelentések között
ellentmondó viszony van.
E viszonyok alapján ismerve adott típusú kijelentés igazságértékét kikövetkeztethetjük a
többi típusú kijelentés igazságértékét.
1. Az ellentétes viszony az SaP és az SeP kijelentések között áll fenn. Ezek nem lehetnek
ugyanabban az időben és vonatkozásban igazak, viszont lehetnek egyaránt hamisak. Például a
"Minden ember ésszerűtlen" és az "Egyetlen ember sem ésszerűtlen." egyaránt hamis. Viszont ha a
"Minden ember személyisége átalakul." kijelentés igaz, akkor az "Egyetlen ember személysége sem
alakul át." kijelentés hamis.
2. Az alárendelt ellentétes viszony az SiP és az SoP típusú kijelentések között áll fenn. Ezek
nem lehetnek ugyanabban az időben és vonatkozásban egyaránt hamisak, de lehetnek egyaránt
igazak. Például: "Van olyan ember aki jó matematikai képességekkel rendelkezik." és a "Van olyan
ember aki nem rendelkezik jó matematikai képességgel." egyaránt igazak.

24
 3. Az alá- és fölérendelési viszony a megegyező minőségű egyetemes és a részleges
kijelentések között áll fenn. Ha a fölérendelt kijelentés igaz, akkor az alárendelt kijelentés is igaz.
Ha az alárendelt kijelentés hamis, akkor a fölérendelt kijelentés is hamis. Ha a fölérendelt kijelentés
hamis, akkor az alárendelt kijelentés igazságértéke bizonytalan. Ha az alárendelt kijelentés igaz,
akkor a fölérendelt kijelentés igazságértéke bizonytalan. Például, ha a "Minden ember képes
megtanulni bizonyos dolgokat." kijelentés igaz, akkor a "Van olyan ember aki képes megtanulni
bizonyos dolgokat." kijelentés igaz. Ha a "Van olyan ember aki nem járt pszichológusnál."
kijelentés igaz, akkor az "Egyetlen ember sem járt pszichológusnál." kijelentés igazságértéke
bizonytalan, mivel habár egyesek valóban nem jártak pszichológusnál, de nem biztos, hogy senki
sem tette ezt meg.
4. Az ellentmondás viszonya a különböző mennyiségű és minőségű kijelentések között áll
fenn, és azt jelenti, hogy nem lehetnek ugyanabban az időben és vonatkozásban egyaránt igazak és
egyaránt hamisak. Tehát, ha az SaP típusú kijelentés igaz, akkor az SoP típusú kijelentés hamis.
Például ha a "Minden ember kiváncsi." kijelentés igaz, akkor a "Van olyan ember aki nem kiváncsi"
hamis. Továbbá ha a "Van olyan ember aki túlmotivált." igaz, akkor az "Egyetlen ember sem
túlmotivált." hamis, vagy ha az "Egyetlen ember sem fejlődésképtelen." igaz kijelentés, akkor a
"Van olyan ember aki fejlődésképtelen." hamis, és így tovább az összes lehetséges kombinácó, amit
a 9.ábra szerint megállapíthatunk.

Összefoglalás. A kijelentés logikai fogalma elengedhetetlenül szükséges a

következtetésfogalom tisztázásához. Ennek logikai értelme két kritérium segítségével határozható
meg: az állítás jelenlétével, valamint a hozzárendelhető igazságértékkel. Maguk a kijelentések nem
tartalmazzák igazságértéküket, hanem ezt mintegy "kívülről" rendeljük hozzájuk a bennük meglévő
állításhoz. Emiatt külön a fogalmaknak nincs igazságértékük, minthogy nem állítanak.
A kijelentések osztályozása két kritérium szerint történik. Mennyiségileg
megkülönböztetjük az egyetemes és a részleges kijelentéseket, minőségileg pedig az állítókat és a
tagadókat. E két kritérium szerint jönnek létre az A,E,I és O típusú kijelentések. A közöttük
kialakuló viszonyokat a Boethius-féle négyzet (logikai négyzet) írja le.

Gyakorlatok
1. Állapítsátok meg a következő kijelentések típusát.
a. Az emlékezet szakaszai a kódolás, a tárolás és az előhívás.
b. A viselkedéses eljárások segíthetik az embereket abban, hogy megfelelőbben
reagáljanak a stresszre.
c. A pszichoterápia a mentális zavarok pszichológiai eszközökkel való gyógyítása.
d. A tömegek által olykor mutatott gátlástalan agresszív viselkedés a dezindividuáció
állapotának eredménye lehet.
e. A végzetes külpolitikai döntések elemzése feltárja, hogy a döntéshozók irányító
vezető által vezényelt összetartó csoportja a csoportgondolkodás csapdájába eshet.
f. A személyiség a gondolkodás, érzelmek és viselkedés azon megkülönböztető
mintáit jelenti, melyek az egyén személyes stílusát meghatározzák.
g. A szociális tanuláselméleti megközelítés nem sok figyelmet szentel az egyéni
különbségek leírásának.
h. A kísérleti személyek nem tudtak a vizsgálat tényleges céljairól.
i. Az amerikai pszichológustársaság arab férfitagjai között vannak olyanok, akiknek
a véleménye az abortusztörvény módosításáról megegyezik azon nőkével, akik
szívesen nézegetik a McDonalds reklámokat este 8 és 10 között.
j. A hórihorgas horgászegyesület tagjai között akadnak olyanok, akik
keresztrejtvényfejtés, sőt alvás közben is képesek elviselni a zenét.
2. Milyen módon állapíthatjuk meg az a.-j. kijelentések igazságértékeit?
3. Ábrázoljátok Euler diagramok segítségével a következő kijelentések terminusainak
extenzionális viszonyát:

25
 Bármi is legyen a tárgy, az vagy X, vagy Y, anélkül, hogy X és Y is lenne.
Csak X, Y.
X magába foglalja Y-t és még valamit.
Fogalmazzatok meg konkrét kijelentéseket amelyekben ezen fogalmi viszonyok
álljanak fenn.

6. A KÖVETKEZTETÉS

 A téma általános célja elsajátítani a logika központi kérdéskörének problematikáját, valamint

megtalálni azon kritériumokat amelyek segítségével a következtetések elemezhetők.

 A téma átvétele után képes kell legyél megkülönböztetni az érvényes következtetéseket az

érvénytelenektől.

A hagyományos logikában a következtetések két típusát különböztetjük meg. Ezek a

deduktív következtetés és az induktív következtetés. A megkülönböztetés kritériumául a
premisszák és a következmény általánossági fokát jelölhetjük meg. Így deduktívan következtetve a
premisszáinkból nyert következmény kevésbé általános lesz, míg az induktívan nyert következmény
általánosabb lesz a premisszáknál. Tehát a deduktív következtetés folyamán az általánosból
következtetünk a kevésbé általánosra, míg az induktív következtetés folyamán az egyediből, vagy a
kevésbé általánosból kiindulva következtetünk az általánosabbra.
Például. Arisztotelész közismert példája szerint:

Minden ember halandó.

Szókrátész ember.
Tehát: Szókrátész halandó.

Ezen következtetés deduktív. Abból kiindulva, más szóval azon az alapon, hogy az emberek
halandóak, valamint azonosítva a Szókrátész nevűt az emberek között, arra következtethetünk, hogy
az ilyen nevű egyén is rendelkezik a halandóság tulajdonságával. Azaz az általánosabból
következtettünk a kevésbé általánosra. Jelen esetben éppen egy egyedire.
Azt az állítást viszont hogy Szókrátész rendelkezik a halandóság tulajdonságával
másképp is felhasználhatjuk. Éspedig, vehetjük az emberek halmazát, megvizsgálhatjuk a
halandóság tulajdonságának fennállását minden egyén esetében (tehát Szókrátész esetében is) és
ezen az alapon következtethetünk arra, hogy minden ember halandó. Ebben az esetben induktívan
jártunk el és következményünk általánosabb mint a premisszák.

6.1. A deduktív következtetés

Deduktívan következtetni azt jelenti tehát, hogy az általánosabb kijelentésből, vagy

kijelentésekből szükségszerűen származtatjuk a kevésbé általános kijelentéseket.
Mint mindenhol, itt is felvetődik az érvényesség kérdése. Érvényesen deduktívan
következtetni azt jelenti, hogy igaz premisszákból kiindulva helyesen következtessünk. A
következtetés logikai megközelítése elsősorban a helyesség kérdését teszi fel. Emlékeztetőűl,
helyesen következtetni végső soron azt jelenti, hogy betartjuk a logika alaptörvényeit. Ezen
általános követelményt viszont a deduktív következtetés különbözőképpen konkretizálja. Ezt majd
az adott helyen fogjuk meglátni.

26
 Annak függvényében, hogy következtetésünk folyamán hány premisszát használunk fel a
deduktív következtetés két típusa jön létre. Ha egyetlen premisszából kiindulva nyerjük
következményünket, akkor a következtetés közvetlen. Ha következtetésünkben két premisszából
indulunk ki, akkor következtetésünket közvetettnek (szillogizmusnak) nevezzük.

6.1.1. A közvetlen deduktív következtetés

 A téma célja elsajátítani a logikai predikátum és szubjektum közötti különbség viszonylagos

voltát és az innen adódó következtetési lehetőségeket.

 A téma átvétele után képes kell legyél ellenőrizni az egyetlen premisszából kiinduló közvetlen
következtetés érvényességét.

Legyen a következő kijelentés:

(1) Vannak olyan pszichológusok, akik csoportterápiás módszereket alkalmaznak.

A kijelentésben a "pszichológusok"-ról (S) állítjuk azt, hogy "csoportterápiás módszereket

alkalmaznak" (P). A benne szereplő két fogalom metszési viszonyban van és mivel a kijelentés állít
egyben I-típúsú. Cseréljük meg a kijelentés két fogalmának szerepét. A nyert kijelentés a következő
lesz:

(1)' A csoportterápiás módszereket alkalmazók között vannak pszichológusok.

A két kijelentésben szereplő fogalmak, azaz a következtetés terminusai, szerepváltása következtében

kezdeti állításunk megváltozott. Azaz az (1)' kijelentésben már nem a pszichológusokról állítunk,
hanem a csoportterápiás módszereket alkalmazókról. Ez utóbbi kijelentés is I-típúsú.
Tehát az (1)-es kijelentésből következtettünk az (1)' kijelentésre, ahol az előbbi a premissza
az utóbbi pedig a következmény. Mindkét kijelentéshez az igaz igazságértéket rendelhetjük. Ez azt
jelenti, hogy igaz premisszából igaz következményt nyertünk. De vajon érvényesen következtettünk-
e? Ha I-típúsú premisszából következtetünk a fent bemutatott módon, akkor mindig szügségszerűen
igaz következményt fogunk kapni?
Ennek tisztázásához egy új fogalmat, az elosztottság fogalmát kell bevezetnük.

Elosztottnak nevezzük az adott kijelentésben szereplő fogalmat, ha az állítással kimerítjük

teljes extenzióját.

E meghatározás szerint az elosztottságnak csak a kijelentésekben van értelme, különálló fogalmak

esetében nem tevődhetik fel e kérdés. Vizsgáljuk meg a kijelentések különböző típusaiban a
fogalmak elosztottságát.
A fogalmak elosztottsága az SaP típúsú kijelentésekben. Legyen a következő kijelentés:

(2) Minden pszichológus hallagató le kell vizsgázzon általános lélektanból.

A kijelentés állítása szerint az a "pszichológus hallagató" fogalmának teljes extenziójáról szó van,
azaz az extenzió egyetlen eleme sem marad ki állítasunkból. Tehát a kijelentés szubjektuma
elosztott. A kijelentés állítása szerint viszont "az általános lélektanból levizsgázók" közül csak
egyesekről van szó. Tehát a kijelentés predikátuma nem elosztott. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni,
hogy "Az összes pszichológus az egyes általános lélektanból levizsgázó." Az A-típúsú kijelentések
ezen fajtáját Toto-parciálisnak nevezzük. A neki megfelelő fogalmi viszony az alárendelés.
Viszont a következő kijelentésben:

27
 (3) Minden ember ésszerű.

az "ember" elosztott fogalmáról állítjuk, hogy "ésszerű". Mivel az embereken kívűl más ésszerűeket
nem ismerünk, azt jelenti hogy e kijelentésben minden ésszerűről is állítottunk. Átfogalmazva:
"Mineden ember, minden ésszerű." Tehát a predikátum is elosztott. Az SaP típúsú kijelentéseknek
ezen fajtájában a két fogalom azonos extenzióval rendelkezik és megnevezése Toto-totális.
Összefoglalva. A Toto-parciális kijelentésekben a szubjektum elosztott a predikátum pedig
nem. A Toto-totális kijelentésekben a szubjektum és a predikátum is elosztott. E megkülönböztetés
nagyon fontos lesz az SaP típúsú kijelentésekkel végzett közvetlen következtetés érvényességének
vizsgálatában.
A fogalmak elosztottsága az SeP típúsú kijelentésekben. Legyen a következő kijelentés:

(4) Egyetlen ember sem ismerheti behatóan az összes tudományos elméletet.

E kijelentésben a szubjektum extenziójának minden eleméről állítunk, tehát elosztott. Az összes

tudományos elméletet ismerők mindenikéről állítjuk viszont azt, hogy közöttük nincsen ember.
Tehát a kijelentés predikátuma is elosztott. A két fogalom között az ellentmondás viszonya áll fenn,
azaz extenzióiknak nincsen közös elemük.
A fogalmak elosztottásga az SiP típúsú kijelentésekben. Az (1)-es és az (1)' kijelentések SiP
típúsúak. Ezekben egyes pszichológusokról állítjuk azt, hogy alkalmazzák a csoportterápiás
módszereket, valamint azt is, hogy a csoportterápiás módszereket alkalmazók között vannak
pszichológusok. A két fogalom között a metszés viszonya áll fenn. Emiatt a szubjektum és a
predikátum sem elosztott.
A fogalmak elosztottsága az SoP típúsú kijelentésekben. Legyen a következő kijelentés:

(5) Van olyan pszichológiai elmélet amelynek nem találták meg a valóságos alkotóelemeit.

A kijelentés állítása szerint itt csak egyes pszichológiai elméletekről van szó. Tehát a szubjektum
nem elosztott. A "valóságos alkotóelemekkel rendelkező" predikátuma extenziójában vannak
pszichológia és nem a pszichológia terültéről származó elméletek. Ahhoz viszont, hogy
megállapíthassuk, hogy a pszichológiai elméletek közül közül melyek rendelkeznek és melyek nem
a predikátum által jelölt tulajdonsággal be kell járnunk ennek teljes extenzióját. Ezzel pedig
kimerítjük. Tehát a predikátum elosztott. A két fogalom között a metszés viszonya áll fenn.
Az elosztottság kérdését a 2. táblázatba foglalhatjuk össze.

2. Táblázat

A kijelentés típúsa Szubjektum Predikátum Predikátum

(Toto-parciális) (Toto-totális)
SaP elosztott nem elosztott elosztott
SeP elosztott elosztott
SiP nem elosztott nem elosztott
SoP nem elosztott elosztott

A kijelentések terminusainak elosztottsága

A táblázatból kiderűl, hogy a szubjektum elosztott az egyetemesekben és nem elosztott a

részlegesekben, továbbá a predikátum elosztott a tagadókban.
Az elosztottság ad választ a közvetlen következtetés érvényességének kérdésére, mivel
innen megfogalmazhatjuk a helyesség követelményét tartalmazó törvényt.

28
A következtetés következményének egyetlen terminusa sem lehet eloszott, ha nem elosztott a
premisszában.

Más megfogalmazásban, ha a premissza valamely terminusa elosztott, akkor a következményben

lehet elosztott vagy el nem osztott, és ha a premissza valamely terminusa nem elosztott, akkor a
következményben csak nem elosztottá válhat.
Most rátérhetünk a közvetlen következtetés eljárásainak bemutatására.

6.1.1.1. A közvetlen következtetés eljárásai

Ezen elméletben két eljárás ismeretes: a megfordítás és az átalakítás.6

A megfordítás a közvetlen következtetés azon eljárása, amelynek során a kijelentés

terminusai szerepet cserélnek anélkül, hogy minősége megváltozna.

Akalmazzuk most a megfordítás eljárását a kijelentések négy típúsára.

Az SiP típúsú kijelentések megfordítása. A megfordítás eljárását alkalmaztuk már az (1)-es
kijelentésre. Láttuk, hogy ebből a premisszából érvényesen nyertük az (1)' kijelentést. Mivel az I-
típúsú kijelentések szubjektuma és predikátuma sem elosztott, az SiP kijelentésekből egyszerűen
nyerhetők a PiS kijelentések. Ez azért van így, mert következtetésben a nem elosztott szubjektum
nem elosztott predikátummá, a nem elosztott predikátum pedig nem elosztott szubjektummá válik.
Tehát a

m
SiP  PiS

képlet szerinti következtetés érvényes. Ez azt jelenti, hogy ha igaz premisszából indulunk ki és e
helyes képlet szerint következtetünk, akkor szükségszerűen igaz lesz a következményünk.
Az SaP típúsú kijelentések megfordítása. A (2)-es kijelentésről azonosítottuk, hogy Toto-
parciális. Abban az esetben ha egyszerűen akarnánk megfordítani, akkor belőle az alábbi
következmény származna:

(2)' Minden általános lélektanból vizsgázó hallgató pszichológus hallgató.

De láthatjuk, hogy premisszánk igaz volt és következményünk hamis lett, azaz következtetésünk
érvénytelen. Honnan származott az érvénytelenség? Nézzük meg az elosztottsági táblázatot. Innen
kiderül, hogy a a Toto-parciális kijelentés elosztott szubjektuma nem elosztott predikátum lett, amit
megenged az érvényességi feltétel. Viszont a premissza nem elosztott predikátuma elosztott
szubjektummá vált a következményben, ami megszegi az érvényességi feltételt. Ez azt jelenti, hogy
a Toto-parciális kijelentést nem lehet egyszerűen megfordítani. Ellenben, ha megtartjuk a kijelentés
minőségét és megváltoztatjuk a mennyiségét, akkor a (2)-es premisszából a következő
következményt kapjuk:

(2)" Van olyan általános lélektanból vizsgázó, aki pszichológus hallgató.

A megfordítás e módját esetlegesnek (latinul, per accidens) nevezzük. A Toto-parciális

kijelentéseket csak így lehet érvényesen megfordítani. Egyetlen képletbe foglalava:

6
Ezen eljárások román megnevezései: megfordítás = conversiune, átalakítás = obversiune. Adott
esetben a magyar nyelv "elbírja" a konverzió megnevezést, a másik, végeredményben latin
megnevezést nem.

29
 Toto- m
parciális
SaP  P i S.

Abban az esetben ha kijelentésünk Toto-totális, akár a (3)-as. Egyszerűen megfordítva

belőle a következő kijelentést nyerjük:

(3)" Minden ésszerű ember.

Ez esetben igaz premisszából igaz következményt kaptunk. Miért? Mert a premissza elosztott
szubjektuma elosztott predikátummá vált a következményben, valamint a premissza elosztott
predikátuma szintén elosztott szubjektummá vált a következményben. Tehát a Toto-totális SaP
típúsú kijelentéseket egyszerűen megfordíthatjuk. Képletbe foglalava:

Toto-totális m
SaP  P a S.

Az SeP típúsú kijelentések megfordítása. Ha a megfordítás eljárását a (4)-es kijelentésre

alkalmazzuk, akkor következményként a

(4)' Az összes tudományos elméletet behatóan ismerők között nincs egyetlen ember sem.

kijelentést kapjuk. Premisszánk igaz, és igaz a következményünk is. Betartjuk-e az érvényességi

feltételt? Vajon az SeP típúsú kijelentés megfordítása által mindig igaz következményt nyerünk-e?
Az SeP típúsú kijelentés mindkét terminusa elosztott. Emiatt a premissza elosztott szubjektumából
elosztott predikátum lesz a következményben, valamint a predikátumból szintén elosztott
szubjektum. Tehát az SeP kijelentések egyszerű megfordítása mindig érvényes. Képletbe kifejezve:

m
SeP  P e S.

Az SoP kijelentések megfordítása. Ha megfordítjuk az (5)-ös kijelentést, akkor

következményként a

(5)' Van olyan valóságos alkotóelemekkel rendelkező elmélet, amely nem pszichológiai elmélet.

kijelentést kapjuk. Ez esetben mind a premissza mind a következmény igaz. De ha (6)-os, szintén
O-típúsú premisszát fordítjuk meg

(6) Vannak olyan városok, amelyek nem municípiumok.,

akkor következményünk a

(6)' Vannak olyan municípiumok, amelyek nem városok.

lesz. Tehát az (5)-ös igaz kijelentés megfordításából igaz következmény, míg a (6)-os igaz
kijelentés megfordításából hamis következmény származott. Ez azt jelenti hogy az O-típúsú
kijelentések megfordítása érvénytelen, a következmény igazságértéke pedig esetleges. Emiatt az O-
típúsú kijelentések megfordítása egyben logikailag helytelen.

A közvetlen következtetés második megemlített eljárása az átalakítás.

30
 Az átalakítás a közvetlen következtetés azon eljárása, amelynek során a premissza
predikátumát tagadjuk, úgy hogy megváltozik a kijelentés minősége.

Az átalakított kijelentések érvényességét nem szükséges típúsonként tárgyalni, mivel a

benne szereplő fogalmak közötti viszonyból közvetlenül adódik. Így S teljes vagy részleges
extenziójáról állítani, hogy hozzátartozik P extenziójához, ugyanazt jelenti mint ha azt állítjuk, hogy
non-P kizárja azt. A tagadó kijelentések esetében pedig S teljes vagy részleges extenziójáról állítani
azt, hogy P extenziója kizárja, ugyanazt jelenti mint ha azt állítjuk, hogy nem tartozik hozzá P
extenziójához.
Az SaP típúsú kijlentéseket Toto-parciális vagy Toto-totális fajtájuktól függetlenül lehet
átalakítani. A következő képlet szerint

á
SaP  S e ~P.

A (2)-es kijelentést átalakítva a (2)" kijelentést kapjuk:

(2)" Egyetlen pszichológus hallgató sem, nem kell levizsgázzon általános lélektanból.,

vagy a (3)-as kijelentésből a (3)" kijelentést kapjuk

(3)" Egyetlen ember sem, nem ésszerű.

Mind a (2)", mind a (3)" kijelentés igaz.

Az SeP típúsú kijelentés átalakítása útján egy S a ~P alakú kijelentést nyerünk:

á
SeP  S a ~P.

Így a (4)-es kijelentésből a (4)" kijelentést nyerjük

(4)" Minden ember nem ismerheti behatóan az összes tudományos elméletet.

Ebben az esetben is a premissza és a következmény is igaz.

Az SiP kijelentés átalakítása útján So ~P alakú kijelentést nyerünk. Az (1)-es kijelentésből a

(1)"' Vannak olyan pszichológusok akik nem, nem csoporterápiás módszereket alkalmaznak.

kijelentést nyerjük, ami megegyezik az eredetivel, ha kiiktatjuk a kettős negációt. Képletbe foglalva

á
SiP  S o ~P.

Az SoP kijelentés átalakítása egyszerű, mivel a tagadó kijelentésben levő negációt a

predikátum tagadásából származó negáció helyettesíti, ami a nyelvi forma azonosságával jár. Igy az
(5)-ös kijelentésből a

(5)"' Van olyan pszichológiai elmélet, amelynek nem találták meg valóságos alkotóelemeit.

kijelentés lesz. Képletbe foglalva

31
 á
SoP  S i ~P.

6.1.1.2. A közvetlen következtetés kombinált formája

A megfordítást és az átalakítást egymást követve is lehet alkalmazni. A két bemutatott

eljárás egyik legkézenfekvőbb kombinációja a kontrapozíció.

A kontrapozíció a közvetlen következtetés azon eljárása, amelynek során a következmény

szubjektumát a premissza predikátumának negáltja képezi.

Ez azt jelenti, hogy a kontraponáltat egy átalakítás és egy megfordítás egymást követő alkalmazásai
útján kapjuk meg. A kontraponált lehet részleges, abban az esetben ha az átalakítással és a
megfordítással lezártuk következtetésünket, és lehet teljes, ha a részleges kontraponáltat újra
átalakítjuk. A teljes következtetési sorozat amelynek eredményeképpen megkapjuk a teljes
kontraponáltat a következő képletek szerint megy végbe.

3. Táblázat

Átalakított Részleges kontraponált Teljes kontraponált

á m á
S a P  S e ~P  ~P e S  ~P a ~S
á m á
S e P  S a ~P  ~P i S  ~P o ~S
á m
S i P  S o ~P  nem lehet érvényesen megfordítani

á m á
S o P  S i ~P  ~P i S  ~P o ~S.

Az A, E, I és O típúsú kijelentések teljes kontraponáltjai

Például. A (2)-es kijelentés teljes kontraponáltját a következőképpen kapjuk meg:

[(2) Minden pszichológus hallgató le kell vizsgázzon általános lélektanból.]  [Egyetlen

pszichológus hallgató sem, nem kell levizsgázzon általános lélektanból.]  [Egyetlen általános
lélektanból nem vizsgázó sem pszichológus hallgató.]  [Minden általános lélektanból nem
vizsgázó, nem pszichológus hallgató.].

E következtetés furcsasága onnan adódik, hogy a mindennapi életünkben elég ritkán folyamodunk
egyetlen állításon belül több negációhoz.

Összefogalás. A közvetlen következtetés a legegyszerűbb deduktív következtetés. Az egyetlen

premisszából nyert egyetlen következmény érvényessége viszonylag egyszerűen ellenőrizhető a
terminusok elosztottságát bemutató táblázatból, illetve a következtetés helyességi követelményét
felállító törvényből.

Gyakorlatok

1. Vizsgáljátok meg, hogy a "A tanulás hatékonysága a motívumok erősségétől függ." kijelentésből
levezethetőke-e a következő kijelentések:

32
 a. A tanulás hatékonysága nem a motívumok erősségétől függ.
b. A motívumok erőssége kihat a tanulás hatékonyságára.
c. Nincs olyan tanulás, amit ne a motívumok erőssége határozna meg.
d. A tanulás nem hatékony az erős motívumok hiányában.
e. Az erős motívumok nem járulnak hozzá a tanulás hatékonyságához.
2. Melyek a következő kijelentések teljes kontraponáltjai:
a. Az emberi személyiség átalakul.
b. Egyetlen gyermek sem születik potencialitások nélkül.
c. Egyes gyermekek fejlődési ritmusa lassúbb.
e. Adott helyzetekben nem jövünk rá a helyes megoldásokra.
3. Ha a "Az, hogy valami "racionális", eszerint azonosítható azzal, hogy "formájában logikus"." 7
kijelentés igaz, akkor mit mondhatunk el fölé-, illetve alárendeltje, ellentettje és ellentmondója
igazságártékéről? Hát akkor ha hamis?
4. Az "Az emberek lelki életét nem lehet megérteni a földrajz eszközeivel." kijelentésből milyen
következmények származnak többszöri átalakítással, illetve többszöri megfordítással?

6.1.2. A szillogizmus (a közvetett deduktív következtetés)

 A téma célja összetett következtetési mintákat bemutatni, valamint érvényességük vizsgálatát

lehetővé tenni.
 A téma átvétele után képes kell legyél felismerni ezen következtetési mintákat, valamint
megkülönböztetni az érévényeseket az érvénytelenektől.

A közvetett deduktív következtetés, röviden szillogizmus, abban különbözik a közvetlentől,

hogy benne nem egyetlen premissza van jelen és emiatt kettőnél több terminusa van.
Például az I. következtetés.

A modelleknek bonyolult belső szerkezetük van.

A kognitív sémák modellek.
A kognitív sémáknak bonyolult belső szerkezetük van.

Láthatjuk, hogy ebben a következtetésben két premissza és egy következmény szerepel. Ezek
együttesen három kijelentést jelentenek. A premisszákat a következménytől egy folytonos vonal
választja el. Továbbá a következtetésben három fogalom azonosítható. A következmény
terminusaiból indítva az elemzést itt két fogalmat találhatunk, "a kognitív séma" a következmény
szubjektuma (S), a "bonyolult belső szerkezetük van" pedig a következmény predikátuma (P).
Mindkét terminus szerepel a premisszákban is. Így a "bonyolult belső szerkezetük van" az első
premissza predikátuma, "a kognitív sémák" egyben a második premissza szubjektuma. Azt a
premisszát, amelyik a következmény predikátumát tartalmazza felső tételnek, azt pedig, amelyik a
következmény szubjektumát tartalmazza alsó tételnek nevezik. Igy aztán a premisszák felírásának
sorrndjétől függetlenül azonosíthatjuk őket alsó- vagy felső tételként. A premisszákban a
következmény szubjektumán és predikátumán kívül még egyetlen fogalom található. Ez esetben a
"modellek" fogalma. Alapvető szerepe abban áll, hogy a két premisszában kapcsolatot teremt a
szubjektum és predikátum között. Neve középső terminus, jele pedig az M. Összefoglalva a
következtetés terminusai szempontjából a következő szerkezet tárul elénk.

M P
7
Mérő László (1989), Észjárások, Akadémiai Kiadó, Optimum Kiadó, Budapest, 180. o.
?

33
 S M
S P

Alkalmazva most azt, amit a kijelentések típúsáról tudunk, láthatjuk, hogy mindkét premisszánk,
illetve a következmény is A típúsú. Ez azt jelenti, hogy a következtetésünknek megfelelő végleges
és teljes következtetési séma a következő.

M a P
S a M
S a P

Figyelembe véve a következtetésben szereplő három fogalom viszonyát, láthatjuk, hogy a

"bonyolult belső szerkezetűek" (P), között vannak a "modellek" (M), amelyeknek faját a "kognitív
sémák" (S) képezik. Így a három fogalom között alárendelési viszony áll fenn. Ezt a fogalmi
viszonyt 9. ábra szemlélteti.

M
S

9. ábra. I. következtetés fogalmai közötti viszony

Ha következtetésünket érvényessége szempontjából vesszük figyelembe, akkor

észrevehetjük, hogy premisszáink igazak és belőlük igaz következmény származott. Ez nagyon
valószínűvé teszi azt is, hogy helyesen következtettünk. A következtetés formai helyességének
ellenőrzésére viszont újabb kritériumokra is szükségünk van. Összpontosítsunk tehát a
következtetés formai oldalára.

6.1.2.1. A szillogisztikus alakzat és módozat fogalma

Az első kérdésünk az lesz, hogy a szillogizmusban szereplő fogalmak, azaz a következtetés

terminusai szerint hány egymástól különböző forma lehetséges. Másszóval mit nevezünk
szillogisztikus alakzatnak. Négyet különböztetünk meg aszerint, hogy a következmény szubjektuma
és predikátuma szubjektumként vagy predikátumként szerepel a premisszákban, illetve aszerint,
hogy a középső terminus szubjektum vagy predikátum-e a premisszákban. A négy alakzatot
számokkal szokás megnevezni.

M P P M M P P M
S M S M M S M S
S P S P S P S P
I. alakzat II alakzat III alakzat IV alakzat

34
A négy alakzat közötti különbség nyílvánvalóan a premisszák terminusainak szerepétől függ, azaz
attól, hogy szubjektumok-e vagy predikátumok-e.
A második kérdés az lesz, hogy milyen következtetési sémákat különböztethetünk meg a
premisszák és a következmény típúsa szempontjából. Ezen kritérim alapján jönnek létre a
szillogisztikus módozatok. Konkrétan ez azt jelenti, hogy például az I. alakzatban a felső tétel lehet
A típúsú, az alsó tétel A típúsú, a következmény pedig szintén A típúsú, amint az a példaként
felhasznált szillogizmusban történt. Viszont a kijelentések logikájára vonatkozó részben láttuk,
hogy a kijelentéseknek a hagyományos logikában négy típúsa létezik. Valyon akármilyen típúsú
kijelentés behelyettesíthető mind a négy alakzatba? Ha lehetséges lenne akkor a négy típúsú
kijelentés három helyre való behelyettesítéséből 64 módozat származna. És mivel 4 alakzat van ez
azt jelenti, hogy 4 x 64 = 256 lenne a lehetséges módozataink száma. Ez egyben 256 egymástól
különböző következtetési sémát jelent. Viszont nem az összes helyes. A lehetséges szillogisztikus
módozatok közül csak alakzatonkét hat, tehát összesen 24 helyes. Milyen alapon? A helyesek
"kiszűrésére" a lehetségesek közül szolgálnak a szillogizmus általános és sajátos törvényei.

6.1.2.2. A szillogizmus általános törvényei

E törvényeket több csoportra oszthatjuk. Az első csoporthoz tartoznak azok a törvények,

amelyek a terminusok elosztottságára vonatkoznak. A második csoportban azok a törvények
szerepelnek, amelyek a szillogizmusban résztvevő kijelentésekre vonatkoznak. Ez utóbbiak pedig
mind a kijelentések mennyiségére, mind minőségükre vonatkoznak. Végül, az utolsó törvény a
terminusok számára vonatkozik. Vegyük őket sorra.
1. Ahhoz, hogy egy szillogizmus helyes legyen a középső terminusa legalább az egyik
premisszában elosztott kell legyen. Ez amiatt van így, mert ha a középső terminus nem elosztott
legalább az egyik premisszában, akkor a szélső terminusok között kapcsolatot termető középső
terminus egyik premisszában extenziójának egyik részével, a másik premisszában pedig másik
részével vehet részt. Így a középső terminus nem tudná betölteni alapvető kapcsolateremtő szerepét.
2. A szélső terminusok egyike sem lehet elosztott a következményben, ha nem elosztott a
premisszában. Ezzel a törvénnyel találkoztunk már a közvetelen következtetés bemutatásakor.
Érvényét fenntatrja tehát a szillogizmus esetében is.
A szillogizmusban szereplő kijelentések minőségére vonatkozóan a következő törvényeket
fogalmazhatjuk meg.
3. A szillogizmus premisszáinak legalább egyike állító kell legyen. Ez azért kell így legyen
egy helyes szillogizmusban, mert ellenkező esetben mindkét premissza a terminusok extenziói
között ellntmondást állítana. A terminusok közötti ellentmondó viszony pedig nem zárulhat
szügségszerűen következménnyel.
4. Két állító premisszából, ha lehetséges, szükségszerűen állító következmény származik. Az
állító premisszák a terminusok extenzióinak közös részéről állít. Így a premisszákban arról kapunk
információt, hogy milyen kapcsolat van a szélső terminusok és a közőpső terminus között és nem
arról ami nem közös a három terminus között. Emiatt innen nem származhat egy a szélső
terminusok nemközös részéről állító következmény.
5. Ha a szillogizmus egyik premisszája állító a másik pedig tagadó, akkor a következmény
nem lehet csak tagadó. Ebben az esetben egyik premissza a terminusok extenzióinak közös részéről,
a másik pedig nemközös részéről állít. Igy nincsen információnk a szélső terminusok közös
részéről. Ezt az extenzionállis viszonyt pedig csakis egy tagadó következmény fejezheti ki.
A szillogizmusban megjelenő kijelentések mennyiségére vonatkozóan a következő
törvényeket fogalmazhatjuk meg.
6. Legalább az egyik premissza egyetemes kell legyen. Ellenkező esetben, azaz ha mindkét
premissza részleges, akkor nem követnénk a deduktivitás útját. Vagyis következményünk nem
lenne kevésbé általános mint a premisszák.

35
 7. Ha az egyik premissza részleges, akkor a következmény nem lehet egyetemes. Ez azért van
így, mert ellenkező esetben nem lehetne annyi elosztott teminusa a szillogizmusnak, ahány
szükséges az egyetemes következmény szükségszerű nyeréséhez.
8. Egy helyes szillogizmusban három és csakis három terminus lehet jelen. Ez a szillogizmus
szerkezeti törvénye. Megszegése idézi elő a negyedik terminus következtetési hibáját, ami
lényegében az azonosság logikai alaptörvényének a megszegését jelenti. Ezt a hibát követi el a
következő következtetés.

A logika tudomány.
A tudomány főnév.
A logika főnév.

E következtetésben a "tudomány" fogalma a két premisszában nem azonos és így két igaz
kijelentésből, hamis következményt nyerünk. Tehát a szillogizmusban nem három, hanem négy
terminus van jelen.

6.1.2.3. A szillogizmus érvényes módozatai

Abban az esetben ha alkalmazzuk a szillogizmus törvényeit az összes lehetséges módozatra

megkapjuk azokat a módozatokat, amelyeket érvényeseknek tekintjük. Ez egy elég bonyolult és
hosszadalmas folyamat. Illusztrálásképpen bemutatjuk hogyan működik az érvényes módozatok
"kiszűrése" néhány egyszerűbb esetben.
Először is be kell vezetnünk egy jelölési konvenciót. Eszerint a szillogizmus módozatait úgy
fogjuk jelölni, hogy megadjuk a módozatban szereplő kijelentések típúsát jeleölő magánhagzókat,
majd ezt az alakzatot megnevező számjegy követi. Például aaa-1, azt jelenti hogy a szillogizmus
felső tétele A-, az alsó tétele A -és a következménye is A típúsú. A magánhagzókat követő
számjegy pedig azt jelenti, hogy terminusai az első alakzat felállása szerint helyezkednek el. Tehát
az aaa-1 képletet a következőképpen lehet rekonstruálni:

M a P
S a M
S a P

Megállapíthatjuk, hogy ez a következtetési séma a kezdeti I. példánknak felel meg.

Említettük a 6.1.2.1. résszben, hogy a szillogizmus alakzataiba behelyettesített kijelentések
típúsainak megfelelően 64 a lehetséges kombinációk száma. Ez persze a kijelentések típúsainak
következő kombinációit is lehetévé teszi: aao, aae, aio és aie. Ha figyelembe vesszük viszont a
szillogizmus 5. általános törvényét, akkor nyílvánvaló, hogy két állító premisszából nem származhat
tagadó következmény. Tehát ezek a lehetséges módozatok egyetlen alakzatban sem érvényesek.
Vagy a lehetséges ii, oo, io, oi premisszákból sem lehet érvényesen következtetni, mivel a 6.
törvény értelmében legalább egyik premisszánk egyetemes kell legyen. Emiatt ezen kombinációs
lehetőségek is, mint érvénytelenek kiesnek mindenik szillogisztikus alakzatból.
Így ha a szillogizmust érvényesítő összes törvényt alkalmazzuk az összes lehetséges
módozatra, akkor megmarad 24, azaz alakzatonként 6. Ezek azonosítására e paragrafusban
bemutattuk már egy jelölési módszert. Most bemutatunk még egyet. Ennek gyökerei a középkorig
nyúlnak vissza, amikoris észben tartásukra egy mnemotechnitát dolgoztak ki, úgy hogy
tulajdonnevekkel látták el őket. Ez azt jelenti, hogy elnevezésük nem ismétlődik alakzatonként és
így észben tartva őket egyben rekonstruálni lehet a neki megfelelő következtetési sémát. Az
elnevezések a következők:

I. alakzat: Barbara, Celarent, Darii, Ferio, Barbari, Celaront,

II. alakzat: Cesare, Camestres, Festino, Baroco, Cesaro, Camestrop,

36
III. alakzat: Darapti, Felapton, Disamis, Datisi, Bocardo, Ferison,
IV. alakzat: Bramantip, Camenes, Dimaris, Fesapo, Fresison, Camenop.

Megfigyelhetjük, hogy mindenik névben 3 magánhagzó van jelen. Ezek a következtetés

kijelentéseinek típúsát jelölik. És mivel mindenik név tulajdonnév, ezzel egyben azt is megtudjuk,
hogy mely alakzatról van szó. E latinos jelölési módot át lehet írni az előbb bemutatott jelölési
módba. Például: Bramantip = aai-4, Datisi = aii-3, Cesaro = eao-2, Ferio = eio-1 stb. Továbbá
rekonstruálni lehet az érvényes módozatoknak megfelelő következtetési sémát. Például a Felapton-
nak megfelelő átírás eao-3, és az ennek megfelelő séma:

M e P
M a S
S o P

A négy alakzat érvényes módozatai közül az első alakazat és ezen belül az első négyként
felsoroltakat a hagyományos logika tökéletesnek tekinti. Emellett legalább két érv szól. Egyrészt
egyedül az első alakzatban nyerhetők következménykét A,E,I és O típúsú kijelentések. Sem a II.,
sem a III. és sem a IV. alakzatban nincs jelen a kijelentések mind a négy típúsa következményként.
Másodszor, az összes alakzat érvényes módozatai redukálhatóak az első alakzatbani Barbará-ra,
Celarent-re, Darii-ra és Ferio-ra. Érdekességképpen megjegyezhetjük, hogy a középkori névalkotás
éppen a redukciót tartotta szem előtt, amikor mindenik érvényes módozatot B, C, D és F betükkel
kezdődő szavakkal nevezte meg. Másszóval a B betűvel kezdődő módozatok a Barbarára, a C
betűvel kezdődők Celarentre stb. redukálhatók. A redukcó azt jelenti tehát, hogy adott alakzat
módozata kifejezhető az első alakzat módozatával. Például a Festino (eio-2) redukálható a Feriora
(eio-1), amit sematikusan az alábbi következtetés szemléltet.

Festino egyszerűen megfordítva Ferio

Egyetlen P sem M  Egyetlen M sem P
Van olyan S ami M Van olyan S ami M
Van olyan S ami nem P Van olyan S ami nem P

Mutassuk be most példákkal a négy "tökéletes" módozatot. A Barbara példázására nincs

szükség, mivel kezdeti példánk éppen egy ilyen típúsú következtetés volt.

Celarent (eae-1).

Az értelemnek a logika eszközeivel leírható egyetlen eleme sincs a környezetünkben. MeP

Minden séma az értelemnek a logika eszközeivel leírható eleme. SaM
Egyetlen séma sincs a környezetünkben. SeP

Ferio (eio-1).

Egyetlen megbízható adat sem magyarázható ennek a modellnek a keretében. MeP

Vannak olyan kísérleti eredmények, amelyek megbízható adatokat tartalmaznak. SiM
Vannak olyan kísérleti eredmények, amelyek ennek a modellnek a keretében nem SoP
magyarázhatók.

Darii (aii-1).

Minden következtetés leírható sémával. MaP

Vannak olyan hétköznapi helyzeteink amikor következtetünk. SiM
Vannak olyan hétköznapi helyzeteink amelyek leírhatók sémával. SiP

37
 6.1.2.4. A szillogizmus szerepe a megismerésben

A felsorolt néhány példából kiderül, hogy milyen utat követ a szillogizmus, deduktív
következtetési mivoltában. Ez az általánosabb információt tartalmazó premisszák felől halad a
kevésbé általános következmény fele. Ennek az az eredménye, hogy azt amit a premisszákban
állítottunk információtartalma szempontjából magába foglalja azt amit a következmény állít. Ha
ennek a megismerésben játszott szerepét vizsgáljuk, akkor ahhoz a megállapításhoz juthatunk, hogy
a következmény nem tesz egyebet mint ugyanazt állítja amit már tudtunk. Konkrétan a fenti Darii a
"következtetésekről" állítja azt hogy, "sémával leírhatók". Alsó tételében pedig azt
állítja,"hétköznapi helyzeteinkről", hogy ezekben "következtetünk". Ezen állítások
információtartalma nem különbözik attól, hogy a "hétköznapi helyzeteinkről" állítsuk azt, hogy
"leírhatók sémával". Már csak azért sem, mert a szillogizmus terminusainak extenzionális viszonya
már a premisszákban nyílvánvaló.

következtetés
(P) sémával
leírható (M)

hétköznapi
helyzetek (S

10.ábra. A "következtetés", "sémával leírható" és a "hétköznapi helyzetek" fogalmainak

extenzionális viszonya

Ehhez az extenzionális viszonyhoz a következmény semmi újat sem ad hozzá, hanem csak
egyszerűen megállapítja.
Innen aztán egyszerűen adódik a kérdés: érdemes-e szillogisztikusan következtetni?
Érdemes-e ezt az erőfeszítést megtennünk, ha általa a már ismertet tudjuk meg? Nyílvánvalóan
igen. Miért? Azért mert nem mindegy, hogy expliciten tudjuk azt, hogy "Vannak olyan hétköznapi
helyzeteink amelyek leírhatók sémával" vagy sem. Az implicit ismeret leggyakrabban nem segít
hozzá bennünket ahhoz, hogy megértsünk dolgokat. Végletesen fogalmaza abban a kijelentésben,
hogy "Az ember van." rengeteg információ bele van foglalva, impliciten. A nagy kérdés viszont ott
kezdődik amikor ezt az információt explicitté akarjuk tenni. Tehát a szillogisztikus következtetés
legfontosabb ismeretelméleti szerepe abban áll, hogy implicit információt explicitté tesz. Ez pedig
egy olyan általános jelklemző, amit elmondhatunk minden deduktív következtetésről.
Vizsgáljuk most végig, hogy a négy szillogisztikus alalkzat esetében miként is áll a
bizonyításban valamint a megismerésben játszott szerepének kérdése.
Az I. alakzat. Az első alakzatban a bizonyítás arra alapszik, hogy S a P predikátummal
rendelkezik, mivel S az M körébe tartozik és M-ről egyetemesen állítjuk azt, hogy P-vel
rendelkezik. A tagadó módozatokan azt állítjuk, hogy S nem rendelkezik a P tulajdonsággal, mivel
S, M körébe tartozik és M-ről egyetemesen tagadjuk P-t. Ez azt jelenti, hogy, ha egy osztály minden
eleme rendelkezik egy adott tulajdonsággal és egy olyan osztállyal állnuk szembe, amelyik ehhez az
osztályhoz tartozik, akkor az I. alakzat szerint jelenthetjük ki, hogy rendelkezik az illető

38
tulajdonsággal. A P által jelölt tulajdonság "átruházása" az M-en keresztül az S-re, nyílvánvaló a
kezdeti példaként szolgáló Barbará-ban.
Másképp fogalmazva a bizonyítás menete, tehát az új információ megjelenésének menete a
következő: egy egyetemes kijelentésben megfogalmazott törvény vagy szabály - eset -
következmény. Konkrétabban az orvosi gyakorlatban egy diagnózis megállapítása történhet egy
ilyen következtetés útján, ahol megvannak a betegség szimptómái - adott esettel állunk szemben -
megállapítjuk diagnózisát. Hasonló következtetési eljárást alklamaznak a jogban is, ahol megvan a
bizonyos társadalmi tetteket szabályozó törvény - valaki elkövetett egy tettet - ezen esetre hozzuk
meg az ítéletet. De a pszichológus is eszerint következtet amikor diagnózisát állítja fel egy értelmi
fogyatékos esetére.
A II alakzat. Ezen alakzatban a bizonyítás arra alapszik, hogy S nem tartozik P körébe,
mivel S nem rendelkezik M tulajdonsággal, amivel viszont rendelkezik P mindenik eleme. Vagy a
másik lehetőség: S rendelkezik M-el , viszont ezzel nem rendelkezik P egyetlen eleme sem.
Röviden a II. alakzat azt bizonyítja, hogy S kizárja P-t.
Ilymódon az egyetemes premisszában megfogalmazott szabályt vagy törvényt az eset nem
illusztrálja, hanem kizárja ami miatt a következmény mindig tagadó. Azaz, ha egy osztály minden
eleme rendelkezik egy tulajdonsággal és bizonyos tárgyak nem rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal,
akkor ezek nem tartoznak bele az illető osztályba. Ezen eljárásmód miatt a II. alakzat szerint lehet
következteni a tudományokban az eredmények rendszerezésekor.
Például álljon egy Camestres típúsú következtetés:

Minden rovar hatlábú. PaM

Egyetlen pók sem hatlábú. SeM
Egyetlen pók sem rovar. SeP

A III. alakzat szerint S körének egy része rendelkezik P-vel, mivel M rendelkezik P-vel és
M, S körébe tartozik. A tagadó módozatokban pedig egyes S-ek nem rendelkeznek P-vel, mivel
annak ellenére, hogy van olyan M ami rendelkezik P-vel ő nem tartozik S köréhez.
Például:

Darapti

A higany folyékony. MaP

A higany fém. MaS
Van olyan fém ami folyékony. S i P

E következtetés értelme valójában az, hogy elveti azt a kijelentést, hogy "Minden fém folyékony.".

Felapton

A magolás nem hatékony. MeP

A magolás fárasztó eljárás. MaS
Van olyan fárasztó eljárás ami nem hatékony. S o P

A tagadó és az állító következményben az a közös, hogy egy általános állítást elvetünk, mivel
legalább egy példa cáfolja.
A IV. alakzat szerin bizonyítjuk azt, hogy P, S egyik fajfogalma, mivel P, M egyik
fajfogalma és M, S egyik fajfogalma. Vagy a tagadó módozatokban állítjuk P-ről, hogy nem S egyik
fajfogalma, mivel P, M egyik fajfogalma és M-ről egyetemesen tagadjuk az S-t. A IV. alakzat
sajátossága az, hogy a legtágabb extenziója az alsó terminusnak (S), legszűkebb extenziója pedig a
felső terminusnak (P) van.
Például:

39
 Bramantip

Minden elkényeztett gyermek szeszélyes. PaM

Minden szeszélyes gyermek nehezen nevelhető. MaS
Van olyan nehezen nevelhető aki elkényeztetett gyermek. S i P

E negyedik módozatban megfogalmazott következtetés viszont eléggé szokatlannak tűnik, már csak
akkor is, ha figyelembe vesszük a következményben állítottat. Ezzel szemben sokkal
természetesebbnek tűnik ha a következtetést az I. alakzatban fogalmazzuk meg a következő képpen:

Barbara

Minden szeszélyes gyermek nehezen nevelhető. MaP

Minden elkényeztetett gyermek szeszélyes. SaM
Minden elkényeztetett gyermek nehezen nevelhető. SaP

A két következtetés viszont különböző dolgot állít. A IV. alakzatban azt, hogy van a nehezen
nevelhető embereknek egy olyan faja akik a gyerekek. Az I. alakzat viszont azt állítja, hogy az
összes elkényeztetett gyermek nehezen nevelhető.

6.1.2.4. Az entiméma és a poliszillogizmus

Mindkettő a szillogizmus nemszabványos formája. Itt nemszabványoson azt értjük, hogy a

következtetés nem az eddig elmondottak formájában történik.
Az eltérés két módjról van szó. Egyrészt a természetes nyelvben kifejezett mindennapi
szillogisztikus következtetések folyamán nem szoktuk a benne jelen levő kijelentések mindenikét
kifejezni. Így elhallgatjuk vagy egyik-másik premisszáját, vagy magát a következményt. Ezt
nevezzük entimémának. Ez azt jelenti, hogy az eddigi mindenik példánk akármelyikét entiméma
formájában is kifejezhetjük.
Például: "Minden elkényeztetett gyermek nehezen nevelhető, mivel minden elkényeztetett
gyermek szeszélyes." Ez eseteben hiányzik a szillogizmus felső tétele. Vagy a "A higany folyékony
és a higany fém." következtetésben maga a következmény nincs kifejezve.
Az entiméma gazdaságosabbá teszi következtetéseink kifejezését. Az entimémában
kifejezett következtetés logikai helyességének ellenőrzése viszont adott esetben, éppen elliptikus
volta miatt problémát jelenthet. Ilyenkor rekonstruálnunk kell a következtetést, ami azt jelenti, hogy
szabványos formájúra kell hoznunk és így ellenőrizzük helyességét.
Az eltérés másik módja arra vonatkozik, hogy egy szillogisztikus következtetés befejeztével
a következtetés folyamata nem áll meg, hanem a nyert következményt egy újabb szillogizmus
premisszájaként felhasználva újabb következményeket nyerünk. Ezt nevezik poliszillogizmusnak.

Például.

A modelleknek bonyolult belső szerkezetük van. MaP

A kognitív sémák modellek. SaM
A kognitív sémáknak bonyolult belső szerkezetük van. SaP
Az észlelés sémái kognitív sémák. S1 a S
Az észlelési sémáknak bonyolult belső szerkezetük van. S1 a P

E poliszillogizmust alkotó második szillogizmus következményének S-a a középső terminus

szerepét tölti be. Ha megnézzük, hogy milyen tudástöbbletet hoz magával a poliszillogizmus,
láthatjuk, hogy a "bonyolult belső szerkezet" tulajdonságát átruházza a "modellekről", a "kognitív
sémákon" át az "észlelési sémákra". Emiatt nevezhetjük e poliszillogizmust tranzitívnak.

40
 A poliszillogizmus is megjelenhet entiméma formájában, ami azt jelenti, hogy adott
premisszáit, vagy közbeeső következményeit elhallgathatjuk.

Összefoglalás. A szillogizmus, mint közvetett deduktív következtetés, terminusokkal végzett

következtetésnek tekinthető. Össztett szerkezete, érvényességének vizsgálata a következtetés adott
típusának elemzési kritériumait szolgáltatja. Részleges és nem minden kérdésre történő válaszadása
tartozik korlátaihoz.
Így a szillogizmus elméletét a természetes nyelvi következtetés egyik modelljének
tekinthetjük. A szillogizmuson át történő modellálás pedig az emberi gondolkodás történetének első
ilyen jellegű vállalkozása, amely századunk modern értelmezésein kereszsztül ma is méltó a
figyelemre.

Gyakorlatok

1. Milyen következtetési sémákat jelölnek a következö kifejezések: eae-2, aii-3, aii-2, ooe-1, aei-1,
aaa-3, ooi-4, aoe-1, aea-4, ioe-3, aii-1, aoe-2, eao-2, aii-4, aoi-3, ooe-2, eio-4, eio-1, aee-2, aee-1,
aoo-2, eio-4.
Ezek közül melyek érvényesek?
2. Rekonstruáljátok a következő entimémákat:
a) Az ésszerű lények felelősek tetteikért, az állatok nem felelősek.
b) Minden becsületes ember elvégzi a dolgát, vannak nem becsületes emberek.
3. Keressétek meg a következő kijelentések szillogisztikus premisszáit. Ez azt jelenti, hogy ezáltal
megtaláljátok azt az alapot, amelyen deduktívan lehet őket állítani.
a) Az emberi személyiség átalakul.
b) Vannak sikeres pszichológiai kísérletek.
c) A fantázia egyetlen terméke sem alakulhat ki a valóság elemeinek figyelembevétele
nélkül.
d) Vannak olyan pszichológusok akik nem dolgoznak a szakmában.
e) A jó teljesítményt a képességek alapján érjük el.
f) A tanulás egyes mechanizmusai még ismeretlenek.
h) Az emberi pszihikus rendszer számos kutatás tárgyát képezte.
4. Bizonyítsátok poliszillogizmuson keresztül a következő kijelentéseket:
a) A pszichológia tudomány.
b) A pszichológiai kísérlet tudományos módszer.
Adjátok meg a nyert poliszillogizmus entimematikus formáját.

6.1.3. A feltételes és szétválasztó szillogizmusok

 A téma célja bemutatni a kijelentésekkel végzett következtetések érvényességét vizsgáló
hagyományos logikai eszközöket.

 A téma átvétele után képes kell legyél helyesen következtetni kijelentésekkel és felismerni a
helytelen következtetéseket.

A szabványos szillogizmus általános jellegzetessége, hogy terminusokkal, azaz fogalmakkal

végzett következtetés. Ez azt jelenteti, hogy érvényességének vizsgálata a fogalmi viszonyokra
alapszik. Következtetéseinket viszont nem csak e modell szerint lehet vizsgálni, hanem figyelmünk
központjába a kijelentéseket, mint irreduktibilis elemeket is helyezhetjük. A feltételes és
szétválasztó szillogizmusoknak pontosan ez a szerepük. Általuk betekintést nyerhetünk a
kijelentésekkel végzett következtetések szerkezetének és érvényességének problematikájába.

41
 6.1.3.1. A feltételes szillogizmusok

A következtetés ezen típusában is két premisszából indulunk ki. Amint megnevezése is

mutatja a két premissza egyikében egy feltétel van jelen, amit a "ha....akkor" szavakkal fejezünk ki.

Például:

Ha helyesen oldjuk meg a feladatot, akkor rájövünk a nyitjára. AB

A feladatot helyesen oldottuk meg. A
Rájöttünk a nyitjára. B (1)

Ebben a következtetésben az első premissza tartalmazza a feltételt. Jobboldalt szerepel formális

szerkezete, ahol "A"-val a feltételben szereplő első kijelentést, "B"-vel pedig a második kijelentést
jelöltük. A következtetésben tehát csak két kijelentés van jelen. A következményként állított B
kijelentés igazságát itt a feltétel előtagjaként jelen levő A kijelentés igazságára alapoztuk.
Általánosítva ez azt jelenti, hogy a feltétel igaz előtagjából szükségszerűen igaz utótag
származik. Ennek viszont az a feltétele, hogy formailag igazan is állítsuk az előtag és az utótag
feltételes kapcsolatát. Más szóval igaz előtagból, igazan, csakis igaz utótag származhat.
Abban az esetben, ha az előtag hamis, akkor a modus ponens így alakul:

Ha a járda háromszögei négyzetekké válnak, akkor a felhők A  B

vízcseppekből vannak.
A járda háromszögei négyzetekké válnak. A
A felhők vízcseppekből vannak. B (2)

Ez azt jelenti, hogy a hamisból érvényesen következtethetünk az igazra, fordítva viszont nem.
Általánosítva, hamisból bármire következtethetünk, azaz igazra is és hamisra is.

Mi történik viszont ha fordítva, az utótag igazságából próbálunk következtetni az előtag

igazságára?

Ha esik az eső, akkor vizes az út. AB

Vizes az út. B
Esik az eső. (3) A

A baloldali formális szerkezet nyilvánvalóvá teszi a két következtetés közötti különbséget. Ez

utóbbi következtetés következménye viszont nem szükségszerűen igaz, mert az út vizes volta más
oknak is betudható nemcsak az eső esésének (például az elhaladt öntözőautónak, optikai
csalódásunknak). Vagy a megelőző példa alapján, attól hogy valaminek a nyitjára rájöttünk még
nem következtethetünk arra, hogy a feladatot helyesen oldjuk meg, mivel esetleg tévedhetünk a
feladat megoldása közben.
Általánosítva az utótag igazságából nem következik szükségszerűen az előtag igazsága. Az
utótag igazsága alapján az előtag lehet igaz is és hamis is. Az (1)-es következtetési séma érvényes
következtetést jelöl. Neve modus ponens (magyarul: állító mód). A (2)-es következtetési séma
viszont érvénytelen. Emiatt az e séma szerinti következtetés nem vezet szükségszerűen igaz
következményhez és logikai hibának tekinthető.
Lehet-e egyáltalán az utótagból érvényesen következtetni az előtagra? Lehet, éspedig a
következőképpen:

Ha esik az eső, akkor vizes az út. AB

Nem vizes az út. ~B
Nem esik az eső. ~A (4)

42
Jobboldalt van a következtetésnek megfelelő formális séma. Eszerint abból, hogy "nem vizes az út",
következtethetünk érvényesen arra, hogy "nem esik az eső".
Ezt a következtetési módot modus tollensnek nevezzük (magyarul: tagadó). A megnevezése
onnan származik, hogy a második premissza tagadó. Ez azt jelenti, hogy az utótag hamisságából
érvényesen lehet következtetni az előtag hamisságára.
A modus ponens következtetési séma szerint nagyon gyakran következtetünk. Jelen van a
mindennapjaninkban és a tudományokban is. Alapvető jelentése az, hogy állításunk igazságát egy
más állítás igazságára alapozzuk.
A modus tollens szerint következtetünk akkor amikor meg akarunk cáfolni valamit úgy,
hogy a feltétel utótagjának tagadásából kiindulva tagadjuk az előtagot.

6.1.3.2. A szétválasztó szillogizmusok

Nevük onnan ered, hogy egyik premisszájukban a "vagy" szócska segítségével egy
választást (diszjunkciót) állítunk.
Például:

A szívátültetés műtétet túléli a beteg, vagy szervezete kiveti az A + B

idegen anyagot.
A szívátültetést túléli a beteg. A
Szervezete nem veti ki az idegen anyagot. ~B (5)

Itt a "+"-al a választást kifejező "vagy" szócskát jelöltük. A következtetés első premisszájában a
választás kizáró jellegű. Ez azt jelenti, hogy a túlélés és az idegen anyag kivetése közül feltétlenül
csak az egyiket választhatjuk és semmi esetre sem mind a kettőt. Emiatt az egyik lehetőség
választása feltétlenűl a másik elvetését jelenti.
Ezt a következtetési sémát modus ponendo tollensnek (magyarul: állítva tagadó) nevezzük.
A szétválasztó szillogizmusok sémája szerint úgy is lehet következtetni, hogy második
premisszánkban tagadjuk egyik vagy több alternatívánkat és állító következményt nyerünk.
Például:

A szívátültetési műtétet túléli a beteg, vagy szervezete kiveti az A + B

idegen anyagot.
A beteg szervezete nem veti ki az idegen anyagot. ~B
A szívátültetési műtétet túléli a beteg. A (6)

Ezt a következtetési sémát modus tollendo ponensnek (magyarul: tagadva állító) nevezzük.
A két következtetési séma között csak annyi a különbség, hogy egyikben a premissza tagadó a
másikban pedig a következmény.
E következtetések érvényessége és ezáltal a következmény szükségszerűen igaz volta onnan
ered, hogy választó premisszájukban fel van sorolva az összes, egymást kizáró választási lehetőség.
Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az ilyen következtetésekben megtörténhet, hogy hamis
következményt nyerünk, annak ellenére, hogy helyesen következtettünk. Ez az eset akkor áll fenn,
ha nem soroljuk fel az összes lehetséges alternatívát választást kifejező premisszánkban.
Például:

János barátom vagy a moziba ment, vagy meglátogatja nagyanyját, A + B + C

vagy otthon tanul.
János barátom nem ment moziba és nem látogatja meg a nagyanyját. ~A & ~ B
János otthon tanul. C (7)

43
E következtetés eredményeképpen Jánost otthon fogom keresni. Viszont nem találom otthon. Azt
jelenti, hogy következményem hamis. Miért? Azért mert nem vettem figyelembe azt az alternatívát
is, hogy János Péterhez is elmehetett kölcsönkérni egy könyvet. Így ez a következtetés érvénytelen.
Az érvénytelenség onnan adódik, hogy a választási lehetőségeket felsoroló premissza hamis.

6.1.3.3. A dilemma

Nevük onnan ered, hogy az ilyen típusú következtetések premisszái mind feltételt, mind
választást tartalmaznak. Amint az alcím is mutatja dilemmának szokták nevezni. Annak
függvényében, hogy következménye állító vagy tagadó konstruktívnak és destruktívnak nevezik.
Annak függvényében pedig, hogy hány kijelentés szerepel a következményben nevezik
egyszerűnek vagy összetettnek.
(a) Az egyszerű konstruktív dilemma.
Példa.

Ha esik az eső, akkor vizes az út, ha öntözzük, akkor vizes az út. A  C, B  C

Esik az eső, vagy öntözünk. A+B
Vizes az út. C

(b) Az egyszerű destruktív dilemma.

Példa.

Ha túl sokat dohányzol, akkor függővé válsz, ha túl sokat dohányzol A  B, A  C

megbetegszel.
Nem válsz függővé vagy nem betegszel meg. ~B + ~C
Nem dohányzol túl sokat. ~A

(c) Az összetett konstruktív dilemma.

Példa.

Ha esik az eső, akkor előveszem az esernyőmet, ha hull a hó, akkor A  B, C  D

felveszem a kabátomat.
Esik az eső, vagy hull a hó. A+C
Előveszem az esernyőmet, vagy felveszem a kabátomat. B+D

(d) Az összetett destruktív dilemma.

Példa.

Ha a népnek jól megy dolga, akkor lojális, ha csak egy osztálynak A  B, C  D

megy jól dolga, akkor fellázad.
A nép nem lojális, vagy a nép nem lázong. ~B + ~D
A népnek nem megy jól dolga, vagy nem igaz hogy csak egy ~A + ~C
osztálynak megy jól dolga.

A logika története több híres dilemmát tart számon. Szórakozásképpen idézek egyet
közülük. A hagyomány szerint Omar kalifa az alábbiak szerint következtetett az alexandriai
könyvtár előtt. Tudjuk azt, hogy az alexandriai könyvtár volt az ókori világ legnagyobb és
leggazdagabb könyvtára. Leégése pótolhatatlan veszteséget jelentett az emberiség számára.

Ha könyvek tartalma egyezik a Koránnal, akkor haszontalanok, ha a A  B, ~A  C

könyvek tartalma nem egyezik a Koránnal, akkor károsak.

44
A könyvek tartalma vagy egyezik a Koránnal, vagy nem. A + ~A
Tehát a könyvek haszontalanok vagy károsak. B+C
Ha a könyvek haszontalanok, akkor elégetendők, ha károsak akkor B  D, C  D
is elégetendők.
E könyvek vagy haszontalanok vagy károsak. B+C
E könyvek elégetendők. D

Összefoglalás. A közvetlen következtetés és a szillogizmus is terminusokkal (fogalmakkal)

végzett következtetés. Ezzel szemben a feltételes és szétválasztó szillogizmus kijelentésekkel
végzett következtetés. Az előbbiek érvényességét a fogalmi viszonyok alapozzák meg, az
utóbbiakét pedig a kijelentések igazságértékeinek adott viszonya.
A dilemma logikai értelme nem egyezik ennek köznapi értelmével, ahol dilemmán egy
egyszerű válsztást értenek. Ezzel szemben a logikában egy olyan összetett következtetési sémát
értünk rajta, amely választáson kívül feltételt is tartalmaz.

Gyakorlatok

1. Keressetek példát a feltételes szillogizmusok mindenik típusára.

2. Keressetek példát a szétválasztó szillogizmus mindenik típusára.
3. Alkossatok dilemmákat.
4. Milyen következmény származik az alábbi feltételekből ha az előtagjuk igaz.
a) Ha a bölcs a száját szólásra nyitja, magadét tartsd csukva.
b) Ha ágyba fekteted a munkát, alszik a kereset.
c) Ha nincs otthon a macska, táncolnak az egerek.
d) Ha kutyával játszol, bot legyen a kezedben.
e) Ahol a méz a legédesebb, ott a fullánk a legélesebb.
5. Vizsgáljátok meg a 4. gyakorlat következményeinek igazságértékét a következő esetekben:
a) az előtag hamis,
b) az utótag igaz,
c) az utótag hamis.

6.2. Az induktív következtetés

 A téma célja az általános kijelentések nyerésének módját bemutatni, illetve ezek szerkezetét
felvázolni.

 A téma átvétele után képes kell legyél megérteni az empirikus, nevezetesen a

társadalomtudományok kutatási statégiáit.

6.2.1. Az induktív és a deduktív következtetés

A hagyományos logika alapvetően megkülönbözteti az induktív és a deduktív

következtetést. A megkülönböztetés kritériumának a következmény és a premisszák általánossági
fokát tekinti. Eszerint deduktívan következtetve általános premisszákból kevésbé általános
következményt nyerünk, míg induktívan következtetve következményünk általánosabb lesz mint a
premisszáink. Tehát az induktív következtetés általánosít.

45
 Nem ez az egyedüli különbség a következtetés e két típusa között. Deduktívan helyesen
következtetve igaz premisszákból szükségszerűen igaz következményt nyerünk. Nem így áll a
dolog viszont az induktív következtetés legtöbb típusával. Ezekben az esetekben a premisszák nem
biztosítanak elégséges alapot a szükségszerűen igaz következmények levonására. Emiatt a
következményhez nem rendelhető feltétlenül az igaz igazságérték, hanem csak a valószinű.
Tehát az induktív és a deduktív következtetés között két különbséget álltapítottunk meg: az
előbbi általánosít, az utóbbi partikularizál, valamint az előbbi következménye valószinű az utóbbié
pedig igaz. A dolgokat az bonyolítja, hogy az imént állítottakra találhatunk ellenpéldákat is.
Az ellenpéldák egyik osztályát azok képezik, amelyek a deduktívan nyerhető
következmények igazságértékére vontakoznak. Ez azt jelenti, hogy deduktívan sem nyerhetőek
mindig igaz következmények. Így már Arisztotelész is foglalkozott olyan deduktív
következtetésekkel, ahol a következmény valószinű volt.

Például.

Minden nehéz elem valószinüleg hasad. M a P (valószinű)

Az ólom nehéz elem. Sa M
Az ólom valószinüleg hasad. S a P (valószinű)

Az ebben a példában nyert következményt, valószinű igazságértéke folytán,

problematikusnak nevezzük, szemben azokkal a következményekkel, amelyekhez az igaz, vagy a
hamis igazságérték rendelhető. Ez utóbbiakat a hagyományos logika az asszertórikus
megnevezéssel illeti meg. Mi tette valószinüvé a következményt? Nyilvánvalóan a benne megjelenő
felső premissza. Ha figyelembe vesszük a szillogizmus érvényes módozatairól elmondottakat,
észrevehetjük, hogy ez a következtetés a Barbara módozat szerint történt, csakhogy problematikus
premisszával és következménnyel.
Ugyanígy találhatunk példát olyan feltételes és szétválasztó szillogizmusra is, ahol a
következmény problematikus.

Példa.

Ha esik az eső, akkor A  B Élsz vagy meghalsz. A+B

vizes az út.
Az eső valószinüleg A (valószinű) Valószinüleg élsz. A (valószinű)
esni fog.
Valószinüleg vizes B (valószinű) Valószinüleg nem ~B (nem valószinű)
lesz az út. halsz meg.
Problematikus modus Problematikus
ponens modus ponendo
tollens

E példákból kiindulva az a megállapítás tehető, hogy a valószinű következmény nem az

induktív következtetés kizárólagos tulajdonsága. Ezen állítás pedig egyben a mellet is érvel, hogy
nem kell feltétlenül egymást kizáró határt vonni az induktív és a deduktív következtetés közé.
Az ellenpéldák második csoportját azok a következtetések képezik, amelyek ugyan
deduktívak, mégis általánosítanak. Ez elsősorban a szillogizmus III. alakzatára jellemző, ahol a
következmény mindig partikuláris.

Például.

A paranójás betegek üldözési mániában szenvednek. MaP

A paranójás betegeket kezelik. MaS

46
Van olyan üldözési mániában szenvedő akit kezelnek. S i P

A következtetés a III. alakzat Darapti módozata szerint történt, ahol két egyetemes premisszából
részleges következmény származott. A két egyetemes kijelentést jelentő premissza csak a paranójás
betegekről állít. Ehhez képest a következmény minden üldözési mániában szenvedőről állít. Így a
paranójás betegek fogalmának extenziója szűkebb mint az üldözési mániában sznevedőké. Tehát
általánosabb kijelentésről van szó.
E példából kiindulva azt állapíthatjuk meg, hogy a deduktívan általánosítani is lehet, más
szóval az általánosítás nem egyedűl az induktív következtetés jellegzetessége. Vannak olyan
logikusok akik elsődlegesnek a deduktív következtetést tekintik és emiatt az induktív következtetést
rejtett dedukcióként kezelik.
A tudományos kutatásban az indukcót és a dedukciót két végletnek lehet tekinteni. Ez azt
jelenti, hogy vannak olyan tudományok, de egyben olyan helyzetek is, ahol túlnyomórészt
deduktívan, máskor túlnyomórész induktívan járnak el. Tehát a következtetés milyensége
tudomány,illetve kutatási helyzetfüggő.
A pszichológiában megtalálható a következtetés mindkét típúsa. A pszichológia konkrét
kutatási módszerei (megfigyelés, kísérlet, a tevékenység eredményeinek elemzése, tesztelés stb.)
elsősorban az induktív következtetéssel kapcsolatosak. A kutató, felmérő vagy diagnózist
megállapító pszichológus induktívan nyeri adatait, amelyeket aztán elemez. Induktívan eljárva
történik a hipotézisek ellenőrzése is. A tudományos hipotézisek birtokába viszont elsősorban
deduktívan lehet jutni. Az eredmények kiértékelése, értelmezése, az összefüggések megállapítása és
az elméletalkotás, mint a tudományosság legfejlettebb szintje, elsősorban deduktívan következtetve
történik.

6.2.2. Az induktív következtetés típusai

Az induktív következtetés típusait két kritérium szerint szokták megkülönböztetni. Az egyik

kritérium a premisszák és a következmény általánossági fokára vonatkozik. Eszerint
megklönböztetjük az egyediről az egyedire, valamint az egyediről az általánosra való
következtetést. Ez utóbbin belül pedig a tanulmányozott osztály elemeinek száma és bejárhatósága
szerint különböztetjük meg a teljes és a nem teljes indukciót. Összefoglalva, induktívan
következtetni lehet:

1. egyediről az egyedire (transzdukció, analógia)

2. egyediről az általánosra: a. teljes
b. nem teljes (egyszerű felsorolással,
tudományos indukció, statisztikai indukció).

6.2.2.1. Az egyediről az egyedire való következtetés

1. Az egyediről az egyedire való következtetésnek két formája van a transzdukció és az

analógia.
A transzdukció által tulajdonságokat ruházunk át.

Például.

Máriának kitünő matematikai képességei M rendelkezik a P tulajdonsággal (M - P)

vannak.
Péternek kitünő matematikai képességei S rendelkezik a P tulajdonsággal (S - P)
vannak.
Mária elmegy a matematikai olimpiászra. M rendelkezik a P1 tulajdonsággal (M - P1)
Péter valószinűleg elmegy a matematika S valószinűleg rendelkezik a P1

47
olimpiászra. tulajdonsággal (S - P1)

Példánk egy transzduktívan következtetet. Baloldalt a következtetés szerkezete van jelen. Mit
figyelhetünk meg? Első pillantásra kiderül, hogy a következmény valószinű. Továbbá
megállatíhatjuk, hogy a következtetésben szereplő négy kijelentés egyedi, valamint azt is, hogy nem
két, hanem három premissza van jelen. A harmadik premissza a közbeeső premissza. Általa a
premisszákban állított nemközös tulajdoságot ruháztuk át a második premissza szubjektumaként
jelen levő egyedre.
Az analógia által szintén tuljadonságokat ruházunk át, gyakran egyik egyik osztályról a
másikra, csakhogy ezt a hasonlóság explicit kifejezése útján tesszük.

Például.

Az észlelés kognitív folyamat. M rendelkezik a P tulajdonsággal (M - P)

Az érzékelés hasonlít az észleléshez. S hasonlít M-hez (S  M)
Az érzékelés valószinüleg kognitív folyamat. S valószinűleg rendelkezik a P tulajdonsággal
(S valószinüleg P)

Ezen analógiás következtetés következménye is valószinű. A transzduktív következtetéshez képest

több különbséget állatíhatunk meg. Az analógia premisszáinak száma nem egyezik a transzduktív
következtetésével, mivel itt nincs jelen a közbeeső premissza. Az analógia alapját képező
hasonlóságot osztályok és nem egyedek között állpítjuk meg. Így ha a következtetésben szereplő
egyedek helyett osztályok vannak jelen vannak jelen, akkor a transzdukció redukálható az
analógiára.
A fenti konkrét analógiás következtetés állításai nem mondannak semmi újat a
pszichológusok számára, mivel tudott dolog, hogy az érzékelés kognitív folyamat. Ellenben az
anlógiás következtetés akkor használható sikeresen, amikor valami újjal, ismeretlennel állunk
szemben. Ekkor az analógia útján nyert valószinű következményeket a deduktív bizonyítás, vagy a
kísérleti ellenőrzés tárgyának tekinthetjük. Más szóval analógia útján tudományos hipotéziseket
fogalmazhatunk meg. Így a már ismertet hasonlóság alapját átruházhatjuk az ismeretlenre.
Nagyon fontos szerepe van az analógiáknak a modellek elkészítésében. Szinte nincs olyan
tudományterület, amelyben a hasonlóságokra alapozott modellek ne lennének jelen. Az atom
folyadékcsepp modellje, a makroökonómiai modellek, az integrált áramkörök a neuront modellálják
és nem utolsó sorban a pszichológiai modellek (Guilford kognitív modellje, az észlelés szerkezeti
modellje stb.).
A modellek sorozatai folyamatokat szimulálnak. A szimulátorok megépítése a
csúcstechnológiák fontos eszközei. Az elektronika által kialakított virtuális tér, a virtuális világ
elképzelhetetlen lenne modellálás nélkül.
Az oktatás pszichológiája és pedagógiája csak azzal a feltétellel modrenizálodhat, ha a
szemléltetés, a szimulálás felhasználásával, analógiához, és ezúttal modellekhez folyamodik. Sajnos
ennek az útnak még csak kezdetei is alig mutatkoznak nálunk.

6.2.2.2. Az egyediről az általánosra való következtetés

Az induktív következtetés ezen típusai arra próbálnak választ adni, hogy miként nyerhetők
egyetemes kijelentések. Ez nem egy az eddig elmondottaktól teljesen különböző probléma. A
közvetlen következtetés és a szillogizmus útján láttuk már az egyetemes következményekre való
jutás módját. Viszont ez esetben a premisszák is egyetmesek kellett legyenek ahhoz, hogy a
következmény egyetems legyen. Az induktív következtetés ezen típusai arra adnak választ, hogy
miként nyerhetők egyetemes kijelentések nem egyetemes kijelentésekből.
Az egyediről az általánosra való következtetésnek két típusát különböztetjük meg, a teljes és
a nem teljes indukciót.

48
 6.2.2.2.1. A teljes indukció

A neve onnan ered, hogy adott tulajdonság szempontjából olyan halmaz vagy osztály
elemeit vizsgáljuk végig, amely véges és egyben megvan az összes elem átvizsgálásának
lehetősége. Ezen megszorítások nagyon ritkává és szűkkörűen alkalmazhatóvá teszik. Már csak
azért is, mert a dolgok kivételesen rendeződnek véges osztályokba és ha ez mégis fennáll, akkor
olyan nagyságrendűek, hogy gyakorlatilag elérhetetlen minden elemük. Például annak ellenére,
hogy a Földön élő emberek száma véges, mégsem tudunk lebonyolítani egy olyan pszichológiai
kísérletet, amelyben minden embert végigvizsgáljunk egy tulajdonság, vagy a tulajdonságok adott
együttese szempontjából.
A teljes indukció útján nyert következmény, amennyiben végigvihetjük, azzal a kitüntetett
jellegzetességgel rendelkezik, hogy biztosan igaz. Biztosan igaz igazságértéke pedig egyetemes
kijelentéshez rendelődik.

Például.

A fluór, klór, bróm és a jód csak vegyületek formájában M1 ,M2, M3, M4 ........P
fordul elő a természetben.
A fluór, klór, bróm és a jód sz összes halogén. M1 ,M2, M3, M4 és csakis ők S-ek
A halogének a természetben csak vegyületek Minden S, P
formájában fordulnak elő.

Elemezve ezt a következtetést láthatjuk, hogy egy véges halmaz elemeit vizsgáltuk végig. Itt
csak négy elem vizsgálatát kellett végigvinnünk, amit viszonylag egyszerűen meg lehetett tenni. A
következmény egy biztosan igaz egyetemes kijelentés, annak folytán, hogy a halogén vegyületek
kisszámúak.
A következtetés felírásának módjából már kiderűl, hogy a teljes iduktív következtetés
sokban hasonlít a deduktív következtetéshez. Így már említettük azt, hogy a következménye igaz.
Továbbá a jobboldali séma lényegében egy deduktív következtetést ír le, ahol a szillogizmus
szerkezete szerint három terminus szerepel, a következmény szubjektuma és predikátuma, illetve a
közöttük kapcsolatot teremtő középső terminus. E szillogizmus a harmadik alakzatban van.
Módozata a Darapti. Csakhogy ahelyett, hogy részleges következményt nyertünk volna itt a
következmény egyetemes. Emiatt a módozat megfelelő elnevezése a Drapta lehetne. Tehát ezt a
következtetést deduktív indukciónak nevezhetnénk el. Így nyilvánvalóvá válik, hogy a deduktív és
az induktív következtetés nem egymás ellentettjei, ahogy azt a hagyományos logikában állítani
szokás.
Hogyan alakulhatott viszont a Darapti módozat Daraptává, azaz miként nyerhettünk
egyetemes következményt? A tisztán deduktív következtetés e módozatban a részleges
következményt teszi szükségszerővé. Ennek ellenére a következmény egyetemes. Ez annak tudható
be, hogy az első premissza szerint végigtanulmányoztuk a fluor, klór, bróm és a jód természetben
megtalálható összes előfordulását. Ezekről pedig megállapítottuk azt, hogy vegyületek. Lehetséges,
hogy számtalan kísérlet és megfigyelés eredményeképpen tudtuk az igazan állítani, hogy az illető
vegyelemek, csak vegyületek formájában találhatók meg e természetben. Ellenpélda hiányában e
kijelentésünket igaznak kell tartanunk. Egyetlen ellenpélda meghamisítja egyetemes kijelentésünket
és igazzá teszi az alárendelt részlegest. Ebben az esetben viszont az általános ismeretet elvesztettük.
A teljes indukció által nyert egyetemes kijelentés feltételezi tehát, hogy empirikus kutatást
végezzünk egy adott kijlentés igazságértékének megállapításához. Az így megállapított törvények
közbeeső általánossági fokuak, ami azt jelenti, hogy általánosabbaknak alárendeltek.

Összefoglalás. Teljes indukciót végezni, azt jelenti, hogy kiválasszunk egy véges halmazt,
amelynek elemeit gyakorlatilag mind végigvizsgálhatunk egy tulajdonság vagy tulajdonságegyüttes

49
szempontjából. Következménye biztosan igaz és nem valószinű, mint azt az analógia esetén láttuk
és látni fogjuk a nem teljes indukció esetén. A teljes indukció sokban hasonlít a deduktív
következtetéshez. Alkalmazhatósága korlátozott.

6.2.2.2.2. A nem teljes indukció

A nem teljes indukció abban különbözik a teljes indukciótól, hogy ebben ez esetben a
tanulmányozott halmaz elemeinek száma végtelen, vagy ha véges is, gyakorlatilag elérhetetlen
mindenik eleme. Emiatt a következmény úgy születik meg, hogy e tágabb halmaz bizonyos elemeit
vizsgáljuk csak végig. Ebből aztán általánosítani akarunk, ami azzal a következménnyel jár, hogy a
következmény nem lehet többé biztosan igaz, hanem csak valószinű.
A társadalomtudományok nagyon gyakran induktív stratégiát alkalmaznak kutatásaik
folyamán. A kutatások nagy többsége pedig eljárásában a nem teljes indukciót követi. Emiatt a nem
teljes indukciónak a társdalomtudományokban kitüntetett szerepe van.

Például.

Legyen a következő mindenki által ismert helyzet, a választási kampány a demokratikus

államokban. Romániában a legutóbbi válsztásokat 1996-ban tartották. A válsztási kampány során a
politikai pártok intenzív propagandát folytatnak a választópolgárok szavazatainak elnyerésére. A
propaganda alapvető célja, hogy az elnyert szavazatok száma minél nagyobb legyen. Ez abból indul
ki, hogy milyen társadalmi státussal, illetve hány potenciális szavazattal rendelkezik egy adott
politikai párt. Románia válsztópolgáraiak száma 16 millió körül mozog. Ez a választópolgárok
populációja. Tehát a politikai pártok e véges szám szavazatainak minél nagyobb részét ohajtják
elnyerni. Azt viszont, hogy hány szavazatra számíthatnak feltétlenül tudniuk kell a válsztás
időpontja előtti időszakban, mivel ennek függvényében módosíthatják választási kampányuk
követett stratégiáját. Ennek felmérésére szakosodott intézmények léteznek, amelyek rendelésre,
adott összeg fejében felmérik a megrendelő politikai párt elvárható szavazatainak számát, azaz a
polgárok összavazatainak egy adott részarányát.
1996-ban két intézet végzett Romániában ilyen jellegű felmérésekket. Az egyik az IMAS, a
másik az IRSOP. Hogyan tudta megmondani megrendelőjének a két intézmény azt, hogy a
szavazatok hány százalékát fogja kapni? Ideális esetben úgy, hogy megkérdezi Románia összes
választópolgárát arról, hogy miként fog szavazni. Ez lényegében azonos egy előrehozott
választással és logikailag egy teljes indukcóval. Egy ilyen felmérés költségei viszont akkorák lettek
volna, hogy egyetlen politikai párt sem tudta volna kifizetni. Emiatt mindkét intézet egy nem teljes
indukcióhoz folyamodott. Más szóval úgy járt el, hogy nem kérdezte meg Románia összes
választópolgárát, hanem csak egy részüket. Hogy mennyit, azt annak figyelembevételével tették,
hogy a megkérdezettek osztálya jellemző legyen a populációra, azaz nem véletlenszerűen. Így
alakították ki a mintát. Tehát a felmérést magát megelőzte a mintavétel. A minta nagyságrendjének,
területi, foglalkozás szerinti, képzésbeli, jövedelembeli, nemek szerinti stb. megoszlásának
tükröznie kellett az országos megoszlást. Ha ezt a feltételt kielégítette akkor jellemzőnek, vagy
reprezentatívnak lehetett tekinteni. A mintavétel szigorú stasztikai számítasok szerint történik.
A két intézet mintáinak száma eltért. Az egyik kb. 2020, a másik kb. 1756 választópolgárt
kérdezett meg.

Populáció (16 millió választópolgár)

50
 Kiterjesztés (mintáról populációra)

Minta (2020, illetve 1756 választópolgár)

11. ábra. A nem teljes indukció a társadalomtudományokban

A megkérdezettek válaszainak statisztikai feldolgozása lehetővé tette annak kijelentését, hogy

hányan szavaznak egyik vagy másik politikai pártra. De mivel csak a minta válaszai álltak
rendelkezésre az ide vonatkozó válaszok biztos igazsága csak a mintára volt érvényes. Ez azt
jelentette, hogy a megkérdezettek 34%-a szavazott majd a Demokratikus Konvencióra, 7%-a az
RMDSZ-re, 28%-a a Romániai Szociáldemokrata Pártra stb. Ellenben a kiválasztott minta
reprezentatív volt. Innen kiindulva a felmérő intézetek megállapításaikat kiterjesztették az egész
populációra. Ami azt jelentette, hogy a megállapított biztos százalékarányok igazságértékéről
lemodtak és valószinűvé tették. Így a "A minta 7%-a fog az RMDSZ-re szavazni." igaz kijelentés
helyett elfogadhatóvá tették a "A populáció 7%-a fog valószinüleg az RMDSZ-re szavazni."
kijelentést. Ez utóbbi kijelentés hibalehetősége 2-3% között mozgott. Értelmezve ezt
megállípíthatjuk, hogy lemondtak a biztos igazságról és azt  2-3 százalékosan elfogahatóvá tették.
Tehát a DK a szavazatok 34  2-3%-át, a RSzDP a szavazatok 28  2-3%-át, az RMDSZ a
szavazatok 7  2-3%-át fogja megkapni. Így az induktívan megállapított következmény
igazságértéke többé nem az igaz, hanem a valószinű volt.
Ezen eljárás sematikusan a következőképpen foglalható össze.

S1, S2, ....., Sk (a minta minden elemét megkérdezve) rendelkeznek a P1, P2, ....., Pi
tulajdonsággal
S1, S2, ....., Sk a G halmaz (a populáció) bizonyos elemei
G (a populáció) valószinüleg rendelkezik a P1, P2, ....., Pi tulajdonsággal

Az eljárás kikötései a következők: Sk  G, G elemszáma n, valamint a P tulajdonságok száma

tetszőleges.

Példánk a statisztikai indukcót példázza. Szerkezete mintaértékű a társadalomtudományok

kutatási területén, így a pszichológiában is. A példa azt fejezi ki, hogy csak a kutatást a
végetlenségig, vagy a jelen esetben a G halmaz kimerítéséig folytathatjuk. Ez esetben viszont a nem
teljes indukció teljes indukcióvá alakulna. A teljes indukció végigvitelele viszont
összhasonlíthatatlanul nagyobb erőfeszítést ígényelne. Így az igazság 2-3%-áról való lemondás
egyensúlyba hozza az erőfeszítést az elfogadható valószinüséggel.
A statisztikai indukció a tudományos indukció egyik formája. A kiterjesztés (románul
estimare) milyensége szerint több formáját különböztetjük meg. Eszerint következtethetünk úgy,
hogy ha a P tulajdonságot n% elégíti ki a populációból, akkor n% fogja kielégíteni a mintából is. A
következmény ez esetben közvetlenül adódik. E következmény igazságértéke paradoxálisan mégis
valószinű. Miért? Mert a mintát úgy is létre lehet hozni, hogy egyetlen eleme se elégítse ki P a
tulajdonságot, úgy is hogy egy néhány, de úgy is hogy az összes. Más szóval a populációból vett
minta nem mindig reprezentatív, azaz jelenlevő elemei nem feltétlenül tükrözik teljesen hűen a
populációt.
A mintavétel csoportosítást és átcsoportosítást jelent. Emiatt a mintavétel nem lehet
accidentális, azaz esetleges. A nem teljesen induktív kutatás értéke azon áll vagy bukik, hogy

51
miként alakították ki a mintát. Ezt mutatja az IMAS és az IRSOP mintáinak nagyságrendbeli
különbsége is. Az emögött megbujó matematika apparátus annyira fontos, hogy nem kezelik
nyilvánosan, hanem az alkalmazó intézetek "kincsként" titokban örzik.
A mi példánk egy fordított nem teljes induktív következtetés. Miért fordított? Mert mi a
mintában megállapított részarányokból következtettünk a populáció részarányaira. Sematikusan a
következőképpen: ha a P tulajdonságot n% elégíti ki a mintából, akkor kitejesztés útján,
valószinüleg n% elégíti ki a populációból is. Így a részleges és igaz következmény, egyetemes vagy
általános, viszont valószinű következménnyé alakul.
A másik következtetési lehetőség az, amikor a populációból több mintát hozunk létre. Az
M1, M2, M3 stb. minták közül az egyiken, mondjuk az M2 -őn vizsgáljuk végig a P tulajdonság
kielégítettségét. Itt megállapítuk azt, hogy a minta n%-a elégíti ki. Innen pedig arra következtetün,
hogy a többi mintában is a tulajdonság megoszlása valószinüleg n% -os. Más szóval mintáról
mintára következtetünk. Ezt nevezik külső statisztikai indukciónak. Persze ezt az induktív
következtetést folytathatjuk egy közvetlen következtetéssel és kiterjeszthetjük az egész populációra,
emígy kombinálva a statisztikai indukció két említett formáját.
A nem teljes indukció más vállfajai is ismeretesek. Ezek közül megemlítjük még a nem
teljes indukciót egyszerű felsorolással. Felhívjuk viszont a figyelmet arra, hogy minden esetben
nem teljes indukcióról van szó, ami azt jelenti, hogy a következtetés a leírt séma szerit történik.
Az egyszerű felsorolás induktív eljárása elsősorban, de nem kizárólagosan a
mindennapjainkra jellemző. A következtetést úgy hajtjuk végre, hogy megállapítjuk, hogy minden
ismert S rendelkezik egy bizonyos P tulajdonsággal. Így lehet valószinű következményhez jutni
n
például a matematikában. Például minden 22 alaku szám prímszám, egy ilyen felsorló indukció
eredménye. Kiderült viszont, hogy ez nem igaz az n= 5-re. De az egyszerű felsorolás induktív
eljárásával jönnek létre a közmondások, szólások és mondások. Például: "Ki disznó után indul,
pocsolyába jut.", "Farkas megeszi a bárányt, ha béget is.", "Nincsen olyan szakács, hogy
mindenkinek szája íze szerint főzzön." stb. Mind a matematikai, mind a hétköznapi példa
egyetemes kijelentés. Ennek ellenére nem minden helyzetre igaz, habár az általános ismeret
szándékával fogalmazták meg.
Felsorolással nyerünk olyan következményeket is, amelyket egy vagy egynéhány helyzet
alapján nyerünk. Például: "Láttam amint X pénzt adott egy koldusnak, tehát az illető nagylelkű.",
"Y előreengedte a hölgyet az ajtón, tehát Y udvarias.". Egyetlen ilyen helyzet és az ottani viselkedés
nem elégséges alap arra, hogy általános, az illető szmélyiségére vonatkozó megállapításokat
tegyünk. Ezt nevezik az elhamarkodott általánosítás következtetési hibájának. Babonák, tévhitek és
előítéletek létrejöttének egyik forrása.

Összefoglalás. Az indukció és a dedukció a következtetés két különálló formája. Láttuk,

hogy a közöttük megvonható határ nem annyira éles. Adott esetben idnuktív dedukcióról is
beszélhetünk. Az általános ismeretek birtokbavétele viszont elengedhetetlenül fontossá teszi az
induktív eljárások alkalmazását. A nem teljes indukció a társadalomtudományokban a
leggyakrabban alkalmazott kutatási módszer

Gyakorlatok

1. Dolgozzatok ki induktív kutatási stratégiát annak tanulmányozására, hogy csoportterápia vagy az

egyéni terapeutikus módszerek hatékonyabbak-e a depresszió gyógyításában.
2. Az indukció mely típusával nyerték az alábbi következményeket és milyen gyakorlati és elméleti
értékük van.
a. A képzelet termékei mindig a valóság elemeiből épülnek fel.
b. Az érzékelés és az észlelés abban hasonlítanak egymáshoz, hogy az észlelt tárgy mindig
jelen kell legyen.
c. Mondd meg kik barátaid és megmondom ki vagy.

52
 d. A Guilford-féle "kocka" a személyiség kognitív oldalát modellálja.
3. Az alábbi szövegekről állapítsátok meg, hogy analógiás következtetések, vagy csupán
szemléletes hasonlatok. Mi a szerkezetük? Helyesen nyert analógiákról van-e szó vagy sem?
a. A hangyák sohasem járnak üres búzaraktárakban; senki sem látogatja vagyona vesztett
barátját. (Ovidius)
b. Az élvezet szerencsétleséget hozó csalétek, mert megkísérti az embereket, akár a halakat a
csalétek. (Plautus)
c. Az óvodások meg vannak arról győződve, hogy a macskák megértik az emberi beszédet,
mivel gyakran mesélnek nekik.
d. Az etiópiaiak azt mondják, hogy isteneik görbék és feketék, a trákok pedig azt, hogy
szemük kék és hajuk vörös. Ha az ökröknek, a lovaknak és az oroszlánoknak kezük lenne és
kezeikkel festményeket készíthetnének és műveket írhatnának, mint az emberek teszik, akkor az
ökrök isteneiket ökrökként, a lovak lovakként és az oroszlánok oroszlánokként ábrázolnák.
(Xenofanes)
e. A fák eledele a gyökereken, a törzsön és az ágakon át jut a levelekig; A hang áthatol a
falkon és eljut otthonainkba; a hideg áthat, érzed amint csotjaidat átfagyasztja; Ha nem lennélek a
dolgokban olyan ürességek, amelyek az áthatolást megengednék, mondd, mindezek miként lehetnek
lehetségesek; A táplálék az élőlény testében ürességei révén terjed. (Lucretius)

6.2.3. Az oksági indukció

Ezen alfejezetben azokról a módszerekről lesz szó, amelyeket J. St. Mill, XIX. századi
logikus és filozófus írt le. A módszerek arra vonatkoznak, hogy miként lehet egy feltételegyüttesből
azonosítani azokat az elemeket, amelyek előidézik az okozatokat. Tehát azon az állásponton
helyezkedünk el, hogy a valóságban a dolgok összefüggenek egymással. A dolgok közötti egyik
legfontosabb összefüggés az oksági összefüggés. Ennek két alkotóeleme van, az ok és az okozat.
A dolgok közötti oksági összefüggés nem egyszerű. Három lehetőséggel állunk szembe:
a. egy okozatot egy ok idéz elő,
b. egy ok több okozatot idéz elő,
c. egy okozatot több ok idéz elő.
A társadalomtudományok által tanulmányozott valóságterületre elsősorban a többokú és több
okozatú meghatározottság jellemző. Emiatt a társadalomtudósok, nevezetesen a pszichológusok
adott esetekben nagy erőfeszítést ígénylő kutatásokat kell megtervezzenek. Emiatt az oksági
indukció következtetési sémái hasznosak lehetnek a kutatási stratégia kigondolásában, a kísérletek
megtervezésében.
A módszerek a következők.

1. Az egyezés módszere. Sémája a következő.

Körülmények, köztük a kiváltó ok Megjelenő okozat

A, B, C körülmények között megjelenik az a jelenség
A, D, E körülmények között megjelenik az a jelenség
F, G, H körülmények között megjelenik az a jelenség
a-nak valószinüleg A az oka

Például. a. A tífusz megjelenése egy emberi közösségben azon feltételek között jön létre, ha
a vízforrás fertőzött, vagy valamilyen élelem fertőzött. X helységben a járványt azok kapták el akik
ugyanarról a piacról vásárolt tengeri kagylót fogyasztottak.
b. Azon országokban ahol a közlekedési rendszabályok szigorúbbak, a
szabálysértések száma alacsonyabb.

53
 2. A különbségek módszere. Sémája a következő.

Körülmények, köztük a kiváltó ok Megjelenő okozat

A, B, C körülmények között megjelenik az a jelenség
B, C körülmények között nem jelenik meg az a jelenség
a-nak valószinüleg A az oka

Például. a. Ha C vitamint, vagy C vitamint tartalmazó gyümölcsöket fogyasztunk

egézségesek vagyunk. A C vitamin hiánya skorbutot idéz elő.
b. Ha egy csengőt levegővel telt edényben csngetünk meg akkor szól, ha a tér
légüres, akkor nem szól. Tehát a hang levegő által terjed.

3. Az egyidejű (párhuzamos) változások módszere. Sémája a következő.

A körülmény adott elemének változtatása, a A megjelenő okozat

többi állandó
A1, B, C a1
A2, B, C a2
............. ..............
An an
a-nak valószinüleg A az oka

Például. a. Minél nagyobb erőt fogyasztunk el surlódás által, annál nagyobb lesz a kifejtett
hő.
b. Minél mélyebben nyomorúságos körülmények között élnek az emberek, annál
nagyobb a törvénysértések száma.

4. A maradék módszere. Sémája a következő.

Körülmények, közöttük a kiváltó ok Megjelenő okozatok

A, B, C, D körülmények között megjelennek az a, b, c, d okozatok
B-ről megállapítjuk, hogy b oka
C-ről megállapítjuk, hogy c oka
D-ről megállapítjuk, hogy d oka
a-nak valószinüleg A az oka

Például. Két szoba egymás mellett, azonos körülményekkel. Egyikben nincs senki, a
másikban én vagyok és olvasok. Bizonyos idő után az én szobám hőmérséklete 3 fokkal magasabb,
a másik szobáé pedig csak 2-vel. Mi ennek az oka? A 2 foknyi hőemelkedést a mindkét szobában
égő lámpa idézte elő. Tehát az 1 foknyi különbség oka az én testhőmérsékletem.

A konkrét kutatás okmeghatározó tevékenysége figyelembe kell vegye a fenti sémákat.

Ellenben a sémák ilyen tiszta formákban való alkalmazása nem mindig lehetséges. Emiatt az
egyezés módszerét például kombinálni lehet a különbözés módszerével. A módszerek alkalmazása
tehát végső soron a konkrét kutatói igény függvénye és eszerint módosítható. Adott kísérlet
megtervezése gyakran kreativitást, találékonyságot igényel.

Gyakorlatok

1. Az oksági indukció mely módszerét alkalmazták a következő felfedezésekben?

54
 a. Galenus, híres ókori görög orvos rájött arra, hogy egyik betege szerelmes egy korabeli
híres téncosba, mert minden alkalommal amikor nevét kiejtették a beteg pulzusa észrevehetően nőtt.
b. Az ízlelés és a szaglás között szoros kapcsolat van, mert anélkül, hogy az ételt látnánk,
csak a szagát érezve azonosítjuk ízét. De ha orrunk bedugult, akkor az étel ízét sem érezzük.
c. Egy orvos, vizsgálódásai során megállapította, hogy az A betegségben szenvedők testében
jelen van az X baktérium és nincs jelen az egézséges emberek testében. Elszigetelte ezt a
baktériumot, kitenyésztette és beoltott vele tengeri malacokat. A baktériumot egy idő után
begyűjtötte a tengeri malacok szervezetéből és újra tenyésztette őket. Az így nyert baktériumokat a
tengeri malacok újabb csoportjának oltotta ba. Ezek mindegyikénél megfigyelhető volt az A
betegség. Az orvos ezen az alapon kijelentette: Ha az X baktérium szervezetünkben van, akkor
előidézi az A betegséget.
d. Megfigyelték, hogy a gyermekek, játékukkal legtöbbször a felnőttek tevékenységét,
cselekvési formáit és viselkedésformáit utánozzák. Sőt, minél gyakoribb az utánzás, annál inkább
hajlamosak az illető tevékenységi forma végrehajtására és olyan képességük alakul ki, amivel
azelőtt nem rendelkeztek. Következik, hogy a hajlamok nem örökletesek és legalábbis kezdetben,
utánzás útján alakulnak ki.

7. AZ ÉRVELÉS

 A téma célja bemutatni, hogy mi a külöbség a következtetés és az érvelés között, valamint azt,
hogy melyek a leggyakrabban elkövetett érvelési hibák.

 A téma átvétele után képes kell legyél felismerni a leggyakoribb érvelési hibákat, valamint arra,
hogy elkerüld őket.

A hagyományos logika eddigi tárgyalása azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megismerkedjünk
a helyes következtetéssel. E fejezetben bemutatjuk azokat az érvelési hibákat amelyeket a
hagyományos logika mint a leggyakorabbiakat tart számon.
Amikor következtetünk, azt azzal céllal tesszük, hogy igaz kijelentések birtokába jussunk.
Ennek az a feltétele, hogy igaz premisszákból induljunk ki és helyesen következtessünk. Az igazság
biroklásának nagy megismerési értéke van. Aki elé odahelyezzük azt egyben meg is győzzük. A
meggyőzés szándékával végigvitt következtetéseket érvelésnek nevezzük.
A meggyőzéshez viszont nem csak a logika eszközeivel lehet közelíteni. Meggyőzni valakit
egy összetett feladat, amiben közrejátszik a nyelv bizonyos használati módja, a gesztikuláció, a
motiváció, az érdek, a képzettség, elvárasaink, a problémák adott elrendezési módja stb. A
meggyőzés tehát több tudományág találkozását feltételezi, abban az esetben, ha a feltárása vezérli.
Bennünket itt az érvelés és egyben a meggyőzés logikai oldala fog érdekelni.
Az érvelés folyamán mindig egy adott logikai szerkezetet követünk. Ennek elemei a
következők:
1. a bizonyítandó (demonstrandum), azon kijelentést, vagy kijelentéseket tartalmazza
amlyeket bizonyítani akarunk,
2. a bizonyítás alapja (principia demonstrandi), azon igaz kijelntéseket tartalmazza
amelyekből következtetünk a bizonyítandóra,
3. a bizonyítási eljárás, amely helyes következtetésekből, vagy ezek sorozatából áll.
Ezen elemek közűl csak a 3. kimondottan logikai jellegű, a többi azzal kapcsolatos hogy milyen
természetű állítások igazságát próbáljuk bizonyítani.
Ahhoz, hogy a bizonyítás helyes legyen be kell tartanunk néhány szabályt. Ezek a
következők.
1. A bizonyítandó szabályai:
a. A bizonyítandót pontos és világos kijelentésekben kell megfogalmaznunk.

55
 b. A bizonyítandó azonos kell maradjon a bizonyítás folyamán, azaz nem szabad
kicserélnünk.
2. A bizonyítás alapjának szabályai:
a. Az alap csak igaz kijelentéseket kell tartalmazzon, mivel a hamisból bármi
következik.
b. Az alap elégséges kell legyen.
3. A bizonyítási eljárás szabálya kimondja, hogy a bizonyítandó szükségszerűen kell
következzék az alapból.
Amint láthatjuk az összes szabály valamilyen módon a logika alaptörvényinek követelményeit
alkalmazza a bizonyítás helyzetére.
E követelményektől számos eltérési lehetőség és egyben helytelenség adódhat. Ha a logikai
helytelenség akartalanul kerül be az érvelésbe, akkor paralogizmusnak nevezzük. Abban az esetben
viszont, ha a logikai hibát a meggyőzés végett szándékosan követjük el, akkor szofizmának
nevezzük. Elvileg minden logikai helytelenség egyben vagy szofizma, vagy paralogizmus. Mivel a
logikai helyességgel kapcsolatosak számuk nagyon nagy lehet. Van viszont néhány logikai
helytelenség amely nagyon gyakran előfordul az érveléseinkben. A továbbiakban ezeket mutatjuk
be.

A leggyakrabban előforduló érvelési hibák (szofizmák)8

l. A személy támadása (argumentum ad hominem)

A személy támadásának hibáját követjük el, ha azzal utasítjuk vissza a másik okfejtését vagy
álláspontját, hogy a vitapartnerünket kritizáljuk az érvelése helyett. Ez azt jelenti, hogy a
bizonyítandó nem marad azonos a bizonyítás folyamán.
Premissza: Van valami kivetni való a másik személyében vagy helyzetében.
Arra következtetünk, hogy: a másik érvelése vagy álláspontja hibás.

PÉLDA

A híradóban egy elítélt a büntetésvégrehajtásban esedékes bizonyos változtatások mellett

érvel. A feleség legyint egyet és megjegyzi:
- Ne is figyelj oda erre a bűnözőre, hadd mondja a magáét! Bármit is mond, úgyis csak a
maga érdekével törődik.

2. A nem tudásra való apellálás (argumentum ad ignorantiam)

A nem tudásra való apellálás hibáját követjük el, ha az álláspontunkat az ellene felhozható
bizonyítékok hiányával akarjuk igazolni. Ez egy olyan hiba, amelyet úgy követünk el, hogy nem a
megfelelő alapot használjuk bizonyításunkban.
Premissza: Azt állítjuk, hogy egy adott álláspontot még nem cáfoltak meg.
Arra következtetünk, hogy: az álláspontnak igaznak kell lennie.

PÉLDA

Szűklátókörűség tagadni, hogy léteznek parapszichikus jelenségek - mondja Dávid

Nórának. Dacára a szkeptikusok kísérleteinek, senkinek sem sikerült más magyarázatot találni az
ilyen fajta tapasztalatokra, és senkinek sem sikerült kimutatani, hogy: a parapszichikus jelenségek
világa nem létezik. Szerinted ez nem elég?

8
E rész megírásában felhasználtuk Z. Seech „Logika a mindennapi életben” című könyvét (BME,
Budapest).

56
 Eltünt a főnök tárcája az íróasztaláról. Biztos benne, hogy a titkár a tolvaj, akit ő
mellesleg utál. - Persze hogy ő volt - jelenti ki magabiztosan a főnök. Már megkérdez-
tem őt. Semmivel sem tudta bizonyítani, hogy - amint állítja - nem járt a szobámban,
amíg távol voltam.

Reméljük, valaki majd rámutat arra, hogy a főnöknek kell bizonyítania először azt az állítását,
hogy a titkár lopta el a tárcát.

3. A vitatható ok (probatio minus proba)

A vitatható ok hibáját követjük el, ha egy megtörtént eseménynek vagy egy ténynek nem
kielégítő bizonyítékok alapján tulajdonítunk okot. Ez esetben érvelésünk nem a megfelelő alapon
bizonyít.
Premissza: Egy tény vagy egy megtörtént esemény állítása. (Ez általában vitathatatlan
állítás.)
Következmény: Az ok meghatározása. (Ez az állítás általában vitatható, mert más - okok is
lehetségesek.)

PÉLDA

János jó tanuló volt az egyetemen. A szüleivel lalkott együtt, mígnem egyik nap bejelentette,
hogy elköltözik otthonról, bérel egy lakást. A szülei tudomásul vették, hogy felnőtt ember és önálló
életet akar élni. Aggódtak azonban, hogy túl sok idejét fogja a tanulástó1 elvenni a házimunka, amit
eddig otthon elvégeztek helyette.
János elköltözött, de a szülei továbbra is figyelemmel kisérték a tanulmányi eredményét. A
következó félévet közepes eredménnyel zárta. Amikor ezt megtudták a szülők, szinte egyszerre
mondták: - Megmondtuk, hogy ez így lesz.
Ragaszkodtak hozzá, hogy hazaköltözzön, mert nem tudja egyszerre a kettőt csinálni:
tanulni és saját magát ellátni.

4. Körben forgás (circulus in demonstrando)

A körben forgás hibát követjük el, ha a következmény igazságát feltételezzük a

premisszákban. Més szóval a bizonyítandó és a bizonyító nem különböznek egymástól, mivel
semmit sem lehet bizonyítani önmagán keresztül.
Premissza: Egy állítás, ami csak akhor igaz, ha a konklúzió igaz.
Arra következtetünk, aminek az igazságát már a premisszákban feltételeztük.

PÉLDA

- Isten biztosan létezik - állítja Pali.

-Mitől vagy ebben ennyire biztos? - kérdi Zita.
- Ez világosan benne van a Bibliában.
- És ez miért bizonyítja, hogy Isten létezik?
-A Biblia csalhatatlan, abban nincsenek tévedések.
-Mibő1 gondolod, hogy a Biblia tökéletes? Mindent elhiszel, amit az Élet és Tudományban, a
Magyarországban vagy mondjuk a napilapokban olvasol? - tamáskodik Zita. - Miben különbözik
ezektől a Biblia?
-Az a különbség, hogy a Biblia az Isten igéje.

Rekonstruáljuk Pali érvelését!

57
Premissza: A Biblia Isten igéje.
Átmeneti konklúzió: A Biblia tévedhetetlen.
Premissza: A Bibliában szerepel, hogy az Isten létezik.
Konklúzió: Az Isten létezik.

5. Más is ezt csinálja (argumentum ad populum)

E hiba az alap megválsztásából adódik. Azon az alapon, hogy mások is egy bizonyos módon
cselekednek, vagy gondolkoznak még nem jelent elégséges alapot arra, hogy mi is úgy
cselekedjünk, vagy gondolkozzunk. Emiatt az argumentum ad populum két változatát fogjuk
megkülönböztetni. Az egyik mások cselekvéseit, a másik mások gondolkodását vagy értékeit tekinti
alapnak.

a. Ezt a hibát követjük el, amikor egy cselekedetrõl azt mondjuk, hogy erköcsileg
elfogadható, és ennek alátámasztására azt hozzuk fel, hogy valaki más már ehhez hasonló módon
cselekedett.
Premissza: Azt állítjuk, hogy valaki ehhez hasonló cselekedetet hajtott már végre.
Arra következtetûnk, hogy: ez a cselekedet morálisan nem kifogásolható.

PÉLDA

A politikust azzal vádolják, hogy visszaéléseket követett el a kampány során mire, ő

felfortyan és visszavág: - Semmi rosszat nem tettem. Miért, nézzék meg az ellenfelemet! Évek óta
ugyanezt csinálja.

b.Ezt a hibát követjük el, amikor azt hozzuk fel egy állítás bizonyítására, hogy általában,
mások is ugyanígy gondolják.
Premissza: Azt mondjuk, hogy sok ember elfogad egy bizonyos állítást.
Arra következtetünk, hogy: a szóbanforgó állítás igaz.

PÉLDA

Nem értem Görgeyt. Meg kellene ismerni az ő álláspontját is - mondja Józsi miközben arra
gondol, lehet, hogy Görgeynek volt igaza, amikor Világosnál letette a felgyvert. - Pedig egyszerű.
Görgey áru1ó volt, ezt minden iskolás gyerek tudja - feleli Gábor, az osztálylársa. - Nos, ebben
igazad van - visszakozik Jóska.

6. Felosztás

Az érvelésben e hiba nem feltétlenül a következtetéssel kapcsolatos, hanem az egész és ennek

részei kapcsolatáról van szó.

A felosztás hibáját követjük el, ha abból, hogy az egész rendelkezik bizonyos tulajdonsággal,
arra következtetünk, hogy minden rész rendelkezik ugyanazzal a tulajdonsággal, vagy fordítva,
kizárólag egy rész tulajdonsága alapján következtetünk arra, hogy az egész ugyanolyan
tulajdonsággal rendelkezik.
Premissza: Az az állítás, hogy az egész (egy rész) rendelkezik bizonyos tulajdonsággal. (Ez
rendszerint vitathatalan állítás.)
Arra következtetünk, hogy: minden egyes része az egésznek (az egész) rendelkezik
ugyanazzal a tulajdonsággal.

58
 A kosárlabda csapat semmivel sem több, mint a játékosok összessége. A bizottság nem több,
mint tagjainak összessége. A bélyeggyűjtemény azonos a bennelévő bélyegekkel. Persze bizonyos
értelemben igazak ezek az állítások.
Minden esetben az egészet (csapat, bizottság, gyűjtemény) a részeinek (játékosok, tagok,
bélyegek) az összegeként gondoljuk el. Azonban minden esetben szemben találjuk magunkat a rész-
egész viszonnyal is, a hasonló részek valami újat hoznak létre, az egészet, aminek rendszerint saját
neve is van. Csak akkor követjük el a felosztás hibáját, amikor a következtetés a rész-egész viszonyt
érinti. Nézzünk még néhány példát erre a viszonyra:

Egész Rész
Lexikon sorozat ennek kötetei
Család család tagjai
Zenekar zenészek
Etnikum ennek tagjai
Egy pakli kártya a lapok

A feIosztás hibát követjük el, amikor úgy okoskodunk, hogy ami igaz az egészre, annak
igaznak kell lennie minden egyes részre is.

PÉLDA

-Azt mondják, hogy a BBC Shakespeare sorozata az utbbbi húsz év egyik legjobb produkciója.
Méghogy az egyik legjobb produkció! Tegnap láttam egy részt belőle legfeljebb közepes volt. Csak
újságíróí túlzás, hogy ez az utóbbi húsz év legjobb sorozata.

7. Hamis dilemma (szétválasztó szillogizmus, az összes alternatíva felsorolása nélkül)

Ebben az esetben a hiba abból adódik, hogy a következmény nem adódik szükségszerűen a
premisszákból, tehát ez a hiba a bizonyítási eljárással kapcsolatos.

Ezt a hibát követjük el, amikor a lehetségesnél kevesebb alternatívát,veszünk számításba, és

egy kivételével lehetetlennek vagy elfogadhatatlannak véljük őket.
Premissza: A rendelkezésre álló alternatívák felsorolása (kihagyva legalább egy
megfontolásra éredemest).
Premissza (gyakran hallgatólagos): Azt állítjuk, hogy ezek az alternatívák egy kivételével
lehetetlenek vagy elfogadhatatlanok.
Arra következtetünk, hogy: a maradék lehetőséget kell elfogadni. (A következmény gyakran
hallgatólagos.)

PÉLDA

Nézd, a választás egyszerű. Vagy egyszerű és tiszta kapitalizmus, mindenféle kormányzati

beavatkozás nélkül, ahogy annak lennie kell...vagy a kormány totális ellőrzése nemcsak a gazdaság,
hanem a politika és a magánszféra felett is.

8.Kontrafaktuális hipotézis (argumentum ad misericordiam)

Ebben az esetben is a bizonyítási eljárás a hibás. Nevezetesen egy olyan modus ponens,
amelynek egyik premisszája hamis.

Ezt a hibát követjük el, ha elfogadhatatlan bizonyossággal állítunk valamit egy olyan
esemény következményéről, ami megtörténhetett volna de nem történt meg.

59
 Premissza (gyakran hallgatólagos): Az az állítás, hogy az A hipotetikus esemény B
tövetkézménnyel járt volna.
Premissza (gyakran hallgatólagos): Az az állítás, hogy A-nak nem lehetett volna más
eredménye. (Ez a premissza hamis.)
Arra következtetünk, hogy: ha A megtörtént volna, B következménnyel járt volna.

PÉLDA

-Ha nem ilyen fiatalon ment volna férjhez, akkor ma sokkal boldogabb lenne - sajnálkozik
valaki a szomszédja családi problémái miatt.

9. Argumentum ad verecundiam

E hiba a bizonyítás alapjával kapcsolatos. Két változata van. Mindkettőben a rossz

hivatkozás a hiba forrása. Egyik esetben a hivatkozás egy nem helyénvaló tekintélyre, másikban a
múltra történik. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nincsenek autentikus tekintélyek, sem azt, hogy a
múltra egyáltalán nem hivatkozhatunk. A helytelenség csak akkor áll fenn, ha a tekintély hamis,
vagy ha a felidézett múltbeli hamis kijelentést azért fogadunk el alapként, mert akkor igaznak
tartották.

a. A múltra való hivatkozás. Ezt a hibát követjük el, amikor egy állítás mellett azt hozzuk fel
bizonyítékként, hogy már a múltban is igaznak tartották és így a múlt elutasíthatatlan tekintélyt
jelent.
Premissza: Azt mondjuk, hogy, már a múltban is igaznak tartottak egy bizonyos állítást.
Arra következtetünk,hogy: az adott állítás igaz.

PÉLDA

Lajos nem hisz a lélek halhatatlanságában, sőt a lélek létezésében sem. Nóra mélyen
vallásos. Másképp látja a kérdést, és meg akarja győzni Lajost is: - Nézd – érvel Nóra - az
embernek biztosan van lelke. Ennek a meggyőzódésnek évezredekre visszanyúló hagyománya van.

b. A hamis tekintély. A rossz hivatkozás hibáját követjük el, amikor azt a bizonyítékot
hozzuk fel egy állítást mellett hogy egy adott személy - akinek a tudása és hitelessége az adott
témában kérdéses - elfogadja azt.
Premissza: Azt mondjuk, hogy X személy elfogadja ezt az állítást. (Kérdéses az illető
kompetenciája vagy hitelessége.)
Arra következtetünk, hogy: ez az állítás igaz

PÉLDA

Feri egy tudományos ismeretterjesztő műsort néz a tévében. A riporter a műsor vendégét
kérdezi: - Dr. Várnai, ön mint asztrofzikus bizonyára foglalkozott a kérdéssel, van-e intelligens élet
máshol is az Univerzumban? - Igen, biztos vagyok benne, hogy vannak máshol is olyan intelligens
lények, mint mi...
Ekkor Feri feláll és kimegy a konyhába, hogy főzzön egy teát. Közben magában
morfondírozik: - Ez érdekes. Én nem hittem, hogy van élet a Földön kívül, de biztos tévedtem.
Hiszen ő asztrtofizikus, ő ért hozzá.

GYAKORLATOK

60
1. Alapfeladatok

Nevezd meg a hibát a következõ érvelésekben, és mutasd meg, hogy az adott eset kielégíti a
megnevezett hiba definícióját!
Példa: Minthogy egyetlen bizonyíékunk sincs arra, hogy léteznek szellemek, arra kell
következtetnünk, hogy a szellemek csak a fantázia birodalmához tartoznak.
Helyes válasz:Nem tudásra való apellálás.
Magyarázat: Hogy a szellemek létezéséról nincsenek bizonyítékok, az még nem bizonyítja
az ellentétes álláspontot, tudniillik, hogy nem léteznek szellemek.
A megfogalmazás különbözhet ettől, az a lényeg, hogy tudd és alkalmazd a hibák
definícióit, és felismerd, hogy az adott érvelés mely elemei játszanak szerepet a hiba definíciójában.

1. Ha Amerikának nem lett volna egy Lincolnja, akkor a feketék még mindig rabszolgák
lennének.
2. Kocsiban: - Gyorsan mész. - Ugyan már, ki megy itt hatvannal!?
3. Ha Kennedyt nem lőtték volna le, nem lett volna ilyen híres elnök.
4. Nincs semmi rossz abban, ha az ember átveri az adóhatóságot. Biztos lehetsz benne, hogy
ugyanezt csinálják azok is, akik állami hivatalokban üldögélnek.
5. Pénzügyi tanácsadó az ügyfelének: - Vagy rám hallgat és befekteti a pénzét, vagy elúszik
az inflációban.
6. Azt hallottam, hogy a pedagógusok ellenzik a kormány oktatási törvénytervezetét.
Andrea, ön tanár, miért nem felel meg ez a törvény?
7. Minden kritika ellenére az Egyesült Államok elektori rendszere a legjobb elnökválasztási
rendszer. Végül is kétszáz éve fogadták el, és azóta műküdik.
8. Egy ember összeesik az utcán. Egy járókelő: - Úgy, kell neki! Minek iszik annyit?
9. Nyilvávalóan hibás az altruizmus feltevése, hogy az ember önfeláldozó. Semmi
bizonyíték nincs arra, hogy az ember végső motívumai között mások is lennének, mint az önérdek.
10. Persze, hogy értelmesebbek a nők, mint a férfiak. Ezt mindenki tudja.

2. Nehezebb feladatok

Nevezze meg azt a hibát, amellyel az alábbi példák összetéveszthetõk! Az egyes hibák
definícióinak felhasználásával mutasson rá arra, hogy ezek a példák miért nem tekinthetők mégsem
hibásnak!

1. A riporter azt mondja, hogy dr. Sárosi bíró saját előítéletei szerint értelmezi az
alkotmányt. Ha így is lenne, számomra ez akkor sem tűnik bizonyítottnak.
2. Newsweek cikkrészlet az AIDS-ró1: Hogy a következő öt évben hogyan alakul a helyzet,
azon múlik, hogy mennyire sikerül az emberek viselkedését megváltoztatni. Ha nem sikerül, akkor
tovább terjed a vírus.
3. Most nem lennél ilyen szörnyű helyzetben, nem akarnák a nyakadba varrni ezt az orvosi
műhibát, ha közgazdásznak mentél volna, ahogy én tanácsoltam, és nem orvosnak.
4. Részlet a Science Digest szorongásról szó1ó cikkéből: Néhány szorongásos tünet
gyógyszeres kezelésében elért sikerek dacára nincs semmi bizonyítékunk arra, hogy a gyógyszerek
egyedül megoldják a problémát - mondja dr. D. Barnet, a Viselkedéstudományi Kutatóközpont
alapítója.
5. Ha tinédzser koromban nem lett volna súlyos motoros balesetem, zongorista lehettem
volna.
6. János hazudós és csaló.
7. Két lehetőséged van: vagy katona leszel, vagy civil maradsz örök életedre. Mind a
kettőnek vannak előnyei.

61
 8. Te is éppúgy csaltál az egyetemen a szociális támogatási kervény kitöltésekor, mint a
többiek. Ez itt gyakorlat, az emberek megtanulják, hogyan mutassák szegényebbnek magukat, mint
amilyenek valójában.
9.- Honnan tudjuk, hogy tényleg meg akarta ölni az öreget? - Ez szándék kérdése. Világos,
hogy kezdettől fogva meg akarta ölni. Elsősorban ez volt a célja. Hát ebből tudjuk.
10. Amellett kardoskodsz, hogy a világon - amelyik tele van atomerőművekkel - a nukleáris
balcsetek elkerülhetők. Én ezt nem hiszem, amíg be nem bizonyítják nekem. De eddig még senki
sem bizonyította be.
11. -Igen, valóban csaltam a dolgozatírás alatt, úgyanúgy, mint mindenki más. Csak úgy
igazságos, ha mindenkit egyformán büntetnek meg.
12. Nem értem, miért gondolod azt, hogy erkölcsi kötelességed az afrikai éhezőket etetned.
Senki sem gondolja ezt így.

62
 II. Rész

Szimbolikus logika

63
 A rész célja rámutatni a hagyományos logika és a szimbolikus logika kapcsolataira, valamint
azokra az alapvető különbségekre, amelyek a következtetés tárgyalásának hagyományos logikai
és szimbolikus logikai eszközeinek másságából fakadnak.

 E rész átvétele után képes kell legyél logikai kalkulust végezésére és arra, hogy felismerd a
logika kognitív pszichológiai alkalmazási lehetőségeit.

1. Bevezetés
1.1. Hagyományos logika és szimbolikus logika

 A téma célja bemutatni a hagyományos és a szimbolikus logika közötti kapcsolatot.

 A téma átvétele után képes kell legyél világosan látni a következtétés fele való közelítés
eszközökbeni különbségeit.

A hagyományos logika keretei között a logikát a helyes következtetés tudományaként

határoztuk meg. A logika ezen új fejezete, a szimbolikus logika, keretei között a megadott
meghatározás érvényes marad. Viszont mi az ami alapvetően új?
Elsősorban az, hogy a kijelentéskalkulus más eszközökkel közelít a következtetés
problematikájához. Ezen eszköz pedig a szimbolikus nyelv. A szimbólumok alkalmazása a
hagyományos logikában sem volt ismeretlen. Így a kijelentések szubjektumát és predikátumát S-el
és P-vel jelöltük, vagy a szillogizmus középső terminusára az M jelet használtuk. A feltételes és
szétválasztó szillogizmusokban A, B és C-vel jelöltük a benne részt vevő kijelentéseket. A
kijelentéskalkulus szimbolikus nyelvében viszont a szimbólumok alkalmazása teljes és átfogó lesz.
Miért van erre szükség? Azért mert ebből több előny származik. Így logika kifejezésmódja
gazdaságosabbá válik, más szóval kevesebb jel használatával többet fejezhetünk ki. Továbbá,
nagyrészt lemondhatunk a folytonos természetes nyelvi példázásokról. Valamint, és ez a
legfontosabb, lehetővé válik a logikai kalkulus végzése. Emiatt a következtetések helyességének
vizsgálata többé nem túlnyomórészt intuitíven történik, hanem a logikai kalkulus sokkal szigorúbb
és megbízhatóbb eszköze segítségével.
A szimbolikus nyelv használata egyben a természetes nyelven kifejezett következtetések új
modelljét nyújtja és ez sokban különbözik a hagyományos logikai megközelítésmód nyújtotta
modelltől. Ez nem jelenti viszont azt, hogy a szimbolikus és a hagyományos logika között nincs
semmilyen folytonosság. A bevezető kezdetén mondtuk már, hogy a tárgyunk ugyanaz, a
következtetés. Csakhogy a szimbolikus logika a következtetés egy általánosabb és elvontabb
tárgyalását jelenti, ahol az érvényesség vizsgálata a lehetséges szintjén történik, eltekintve konkrét
tartalmaktól és így a konkrét kijelentések igazságértékétől, az érvényesítő logikai formákra
koncentrálva.
Az általános logikai formák visszahelyezhetők az emberi pszihikum kognitív szerkezetébe,
mint mentális logika. A mentális logika fogalma, amely a kognitív információt feldolgozó
legfontosabb eszköz egyben lehetővé teszi az emberi pszichikum ilyen jellegű modellálását és így
egy mély és elválaszthatatlan kapcsolat kialakítását a logika és a pszichológia tudományai között.
Ebben az esetben a pszichológia elemzési és értelmezési eszköze a logikából átvett. Ezt tette
például J. Piaget amikor a gyermeki kognitív fejlődést vizsgáló kísérleteiben az eredményeket a
kijelentéskalkulus segítségével értelmezte és megállapította ennek szakaszait.
A kép világossá tételéhez nézzük meg milyen "szintek" között fogunk mozogni.
Megkülönböztettük eddig a következtetést, mint a logika tárgyát. A következtetések nem
vizsgálhatók csak nyelvi megnyilvánulásaikban (ez az állítás persze nem kizárólagos, mert a
pszichológusok elfogadottnak tekintik a "képi gondolkodást" , ami a logika szempontjából a
képekkel való következtetést jelenti). Leggyakoribb megnyilvánulási helye pedig a természetes

64
nyelv. Ezt vizsgálni lehet a hagyományos logika eszközeivel és ekkor a következtetés hagyományos
logikai modellje alakul ki. Továbbá ugyanazokat a természetes nyelvi következtetéseket vizsgálni
lehet a szimbolikus logika eszközeivel. Ebben az esetben a következtetés szimbolikus logikai
modellje alakul ki. Ezt a modellt pedig alkalmazni lehet az emberi pszichikum formális oldalának
értelmezésében. Ez azt jelenti, hogy a szintek a következők: természetes nyelvi következtetés, a
hagyományos logika vagy a szimbolikus logika eszközei (nyelvei) és alkalmazás a pszichológiában.

Természetes nyelvi A hagyományos logika

 eszközei (nyelve)  A következtetés
hagyományos logikai
modellje

Következtetés
A szimbolikus logika A következtetés
 eszközei (nyelve)  szimbolikus logikai
modellje

Pszichológiai
alkalmazás

1. ábra. A következtetések elemzési szintjei

Ezen ábrából kiderül, hogy az elemzés alapszintjét a természetes nyelven kifejezett

következtetés képezi. A természetes nyelven megfogalmazott következtetést viszont csakis egy tőle
különböző, rajta kívül álló nyelvből lehet vizsgálni, mivel egyetlen tudományos nyelv sem mondhat
semmit önmagáról, azaz nem lehet autoreferenciális.
E két nyelvet két névvel illetik meg. Az egyik a tárgynyelv, a másik a metanyelv.
Tárgynyelven itt azt a nyelvet értjük, amelyen a következtetést megfogalmazzuk. A metanyelv, pedig
az, amelyen kijelentéseket fogalmazunk meg a tárgynyelvről, az a nyelv amelyben elhelyezkedve
mi a tárgynyelvet, végül is a természetes nyelvi következtetéseket vizsgáljuk. Az elemzés
eredményeképpen nyert modellek pedig különböző területeken alkalmazhatóak. Ez történt a
következtetés szimbolikus logikai modelljével is, amikor J. Piaget, J. Fodor stb. e modellben a
mentális formát vélték felfedezni és így a kognitív pszichológia magyarázataiban használták fel.

Összefoglalás. A következtetés központi logikai kérdése fele különböző eszközökkel lehet

közelíteni. A hagyományos logikán kívül ilyen eszköket szolgáltat a szimbolikus logika. Ebben a
megközelítésben a természetes nyelvi következtetés tárgynyelvet, a hagyományos logikai és a
szimbolikus logikai elemzése pedig a metanyelvet jelenti.

1. 2. A nyelv fogalma

 A téma célja bemutatni a nyelvek felépítési módját.

 A téma átvétele után képes kell legyél megérteni mind a természetes, mind a mesterséges
nyelvek szintaktikai és szemantikai szerkezetét.

A fentiekben elmondottak feltételezik egy adott nyelvfogalom meglétét. Ahhoz, hogy ezt
kialakítsuk vizsgáljuk meg a nyelvek általános szerkezetét.
A természetes nyelv szerkezetéből kiindulva a következő elemeket azonosíthatjuk. Először
is minden nyelvben megvannak a jelek, vagy szimbólumok. Ha idegen nyelveket tanulunk, akkor
azzal kezdjük, hogy elsajátítjuk az illető nyelv ábécéjét (A). A nyelvben meglévő jelek kimondott-,
vagy írott formái a hangok és a betűk. Tehát egyetlen nyelvet sem lehet elképzelni ábécé nélkül. Az

65
ábécéhez hozzáadódnak aztán jeleinek használati szabályai. E szabályok alkalmazása által nyerünk
helyes vagy jólformált kifejezéseket az illető nyelven. A jelhasználati szabályok összessége képezi
adott nyelv szintaxisát. E szabályok az illető nyelv grammatikájához (G) tartoznak. A szintaxis
természetes nyelvenként különbözik. Elsajátítása adott esetben elég nagy erőfeszítést igényel. Tehát
minden nyelv alapvetően ábécéből és grammatikából tevődik össze.

Nyelv = Ábécé (A)  Grammatika (G) ,

ahol az  jele az egyesítést jelenti.

Ezzel viszont nem merítettük ki a nyelv összes elemét, mivel minden nyelvnek megvannak
azon szabályai is amelyek segítségével külön választhatjuk a megfogalmazható kijelentések közül
azokat, amelyek értelmesek és jelentenek. például a magyar nyelv szintaktikai szabályai szerint
jólformált a "krimpusz" szó, ellenben hozzá nem társul sem értelem, sem jelentés. Tehát a
grammatikában a szabályok egy másik csoportja is elkülöníthető, éspedig a szemantikai szabályok.
A szemantika, a jelentés kérdését tekinti központinak. Az amit a jelentéssel kapcsolatosan a 3.1.
részben elmondtunk itt is fennáll. Tehát a nyelvek grammatikája két szabálycsoportot foglal magába
a szintaktikai és a szemantikai szabályok csoportját.

Grammatika = Szintaktikai szabályok (Szi)  Szemantikai szabályok (Sze).

Sorra véve most a szabályokat a következő csoportok azonosíthatók.

1. A szintaktikai szabályok csoportja.
a. A kialakítási szabályok. E csoport azt szabályozza, hogy az ábécé jeleiből miként
nyerhetünk jólformált kifejezéseket. Például a "mm" szó nem jólformált a magyar nyelvben,
mivel benne a görög ábécé "alfa" betűje szerepel és ez nem tartozik a magyar nyelv ábécéjéhez.
Tehát mint nem jólformáltat el kell utasítanunk.
b. Az átalakítási szabályok csoportja megmondja, hogy jólformált kifejezésekből miként
nyerhetünk újabb jólformált kifejezéseket. Például a "tehetséges"-ből a "legtehetségesebb"
kifejezést. Viszont a "legmegtehetségesebb" kifejezés nem jólformált a magyar nyelvben mivel nem
tartja be a felsőfok képzésének nyelvtani, azaz szintaktikai szabályát. Emiatt el kell utasítanunk.
c. A leválasztási szabályok szerint kapjuk meg a jólformált kifejezések egy adott halmazából
az összes lehetésges újabb jólformált kifejezést. Például abból a kijelentésből, hogy "Minden ember
halandó." azt, hogy "Szókrátész halandó." Ha visszagondolunk a hagyományos logika keretei között
tárgyaltakra, akkor világos, hogy itt egy következtetésről van szó az általánostól az egyedi fele, amit
érvényesen meg lehet tenni. A leválasztási szabályok csoportja, tehát a következtetés szintaktikai
oldalára vonatkozik.
2. A szemantikai szabályok csoportja.
a. Az értelemkeltő szabályok segítségével választhatjuk külön az értelmes kifejezéseket az
értelmetlenektől. Az értelmes kifejezések közül egyeseknek megvannak a maguk jelöletei. A
jelöletek azonosítása a jelölési szabályok szerint történik.
b. Az igazságszabályok szerint tulajdonítunk igazságértéket kijelentéseinknek. Ezt
leggyakrabban az igaz vagy a hamis igazságérték valamelyikének tulajdonításával tesszük.
Megtörténik viszont, hogy az igazságérték odarendelése nem oldható meg egy kétértékű logika
keretei között és ekkor több igazságértéket tekintünk elfogadottnak és ezek közül rendelünk hozzá
egyet kijelentésünkhöz. Továbbá az igazságszabályok szerint teremtünk kapcsolatot az igaz
kijelentéseink között. Logikailag a szemantikai szabályok csoportja a következtetésben részt vevő
kijelentések igazságértékeinek összefüggéseit szabályozza.
Mindkét szabálycsoport megfogalmazása a nyelv szintaktikai és szemantikai oldalára próbál
fényt vetni. A természetes nyelv viszont egy nagyon bonyolult társadalmi, kultúrahordozó és
egyben kultúrspecifikus jelenség. E szabályok nem meríthetik ki a maga teljességében.
Ahhoz, hogy a kép valamennyire teljes legyen a szintaktikai és szemantikai oldalon kívül
feltétlenül meg kell említenünk a pragmatikai oldalt is. Ez arra vonatkozik, hogy mikét használnak

66
egy nyelvet. Ugyanazon kijelentés különböző kontextusokban különböző értelemmel és jelentéssel
rendelkezhet. A nyelv segítségével, az emberi tevékenységen keresztül környezetünket, a
természetet és társadalmat vagyunk képesek módosítani. Vagy, ami a pszichológusok számára
nagyon fontos, az ember a nyelven keresztül projektálja, vetíti ki magát. Azaz, belső "világát"
nagyrészt a nyelven keresztül teszi külsővé, mások által is érzékelhetővé és megérthetővé.
A pszichológiai kutatás, valamint a pszichológia mint tudomány sem fogható fel a nyelven
kívül. És amennyiben ez így van tisztában kell lenni szerkezetével. Tisztában kell lenni továbbá
azzal is, hogy a pszichológiai diskurzus tárgynyelvi vagy metanyelvi szintjén helyezkedünk-e el. Ha
ezt nem látjuk világosan, akkor a félreértések és fölösleges viták meddő területére kerülünk.

Összefoglalás. A természetes nyelv alapvetően ábécéből és grammatikából áll. A

grammatika a szintaktikai és a szemantikai szabályok csoportját foglalja magába. E modell szerint
vannak felépítve a mesterséges nyelvek is. Szemben a természetes nyelvvel a mesterséges nyelvek
viszont nem kultúrahordozók.
2. A klasszikus kijelentéskalkulus
2.1. A kijelentések intuitív logikája

 A téma célja megvizsgálni a természetes nyelv legfontosabb kijelentésközi kapcsolatainak

sokféleségét.

 A téma átvete után képes kell legyél az előbb említett természetes nyelvi sokféleséget
valamelyest egységesíteni.

A szimbolikus logika egyik klasszikus fejezete a kijelentéskalkulus. Azért nevezik

klasszikusnak, mert egyrészt az egyik elsőként kidolgozott fejezete, másrészt pedig a XX. századi
logika minta értékű elmélete. A kijelentéskalkulus illetve a predikátumok logikája volt az, amelyek
kidolgozása révén a hagyományos logika megújult eszközeiben, eljárásaiban és nem utolsó sorban
eredményeiben.
A kijelentéskalkulus a kijelentést irreduktibilisnek tekinti és a velük végezhető állandó
logikai műveleteket tanulmányozza. Azaz azt, hogy adott összetett kijelentés igazságértéke miként
függ az őt alkotó kijelentések igazságértékeitől. A predikátumok logikája ezzel szemben azt
vizsgálja, hogy a kijelentéseken belül milyen állandó logikai kapcsolatok léteznek. Tehát első
pillantásra a két elmélet egymástól eltér. A valóságban ez nem így van, mivel mint látni fogjuk a
predikátumok logikája feltételezi, magába építi a kijelentéskalkulust. Továbbá mindkét elmélet
alapvetően a következtetés központi logikai kérdését tárgyalja közös és egymástól különböző
eszközökkel.
A kijelentéskalkulus felépítése az egyre magasabb absztrakciós szintek elérését jelenti.
Kiindulópontját a természetes nyelven megfogalmazott összetett kijelentések képezik, amelyek
aztán a következtetésekbe épülnek bele. Az elvonatkoztatás célja olyan állandó kapcsolatokat
azonosítani a kijelentések között, amelyeket aztán logikai szempontból pontosan definiálhatunk.
Ezen alfejezet pontosan ezen abstrakciós út első lépését hivatott el végigvinni. Kiindulópontunkat a
kijelentések közötti leggyakoribb állandó, természetes nyelven kifejezett kapcsolatok képezik.
Példáinkat, a közérthetőség kedvéért a mindennapi élet egyik legismertebb és kézenfekvőbb
kifejezéseiből választjuk, a közmondások közül. Vegyük tehát sorra a leggyakoribb állandó logikai
kijelentésközi kapcsolatokat.
a. A konjunktív kijelentés. Szabványos nyelvi formában a konjunktív kapcsolatot az "és"
szócska segítségével fejezzük ki. A természetes nyelvben viszont ez nem mindig explicit. Például.

Ígérni könnyű, megtenni nehéz.

67
 A példában szereplő két kijelentést összekötő vessző konjunktív kapcsolatot takar. E kapcsolat nem
jelenik meg expliciten. Azt, hogy konjunktív kapcsolatról van szó onnan lehet megállapítani, hogy a
két állítást helyez egymás mellé.
Az egymás mellé helyezés intuitív jelentése többféle lehet. Konjunktívan fejezhetünk ki
egyszerű egymásmellettiséget ("Kívül fényes, belül férges."), helyzeteket ("A kakastól elfut,
oroszlánra talál."), állapotok tulajdonságait ("Feje mint egy hordó, esze mint egy dió."),
térbeliséget ("A hazugág világot kerül, az igazság egy helyben ül."), egyidejűséget és
egymásutániságot ("Farkast emlegettünk, a kert alatt jár.", "Nincs olyan hosszú nap, hogy estéje ne
volna.")
Ilyen jellegű kapcsolatot változatos nyelvi formában lehet kifejezni. A magyar nyelvben a
következő kifejezési lehetőségek állnak rendelkezésünkre: de, hogy, ilyenformán, habár, mégis stb.
A konjunktív kapcsolat változatos és adott esetben többértelmű, intuitív természetes nyelvi
jelentését egyértelműsíti ennek logikai jelentése. Ezen jelentés eltekint a kijelentések konkrét
tartalmától és csakis igazságértékeiket, valamint a közöttük fennálló kapcsolatot veszi figyelembe.
Eszerint:

 ha a konjunktív kijelentés igaz, akkor mindkét tagja igaz,

 ha a konjunktív kijelentés hamis, akkor legalább egyik tagja hamis.

A logikai jelentés tehát azt veszi figyelembe, hogy milyen állandó logikai kapcsolat van a
kijelentések között és eltekint a konkrét tartalmuktól. Más szóval nem az érdekli, hogy valami
valóban "kívül fényes"-e vagy sem és "belül férges"-e vagy sem és eszerint igaz-e a kijelentés vagy
sem, hanem az, hogy ha az egyik igaz és a másik is igaz, akkor a konjunktívan összetett kijelentés is
igaz.
b. A megengedően diszjunktív kijelentés szabványos nyelvi formája a "vagy". Ezen kívül
még kifejezhetjük az "akár" szócska segítségével is. A természete nyelv távolról sem biztosítja
annyi lehetséges kifejezésmódját, mint ez a konjunkció esetében teszi. Például:

Elmegyek a moziba, vagy veszek magamnak egy fagylaltot.

A két diszjunktívan összekötött kijelentés intuitívan választást fejez ki két alternatíva közül. Ez
egyben egyezik a diszjunktív kijelentés általános intuitív jelentésével. E választásban viszont benne
van az is, hogy az alternatívák közül az egyiket, a másikat vagy egyszerre mindkettőt is
választhatom. Más szóval a moziba menetel nem zárja ki azt, hogy vegyek magamnak egy fagyit.
Emiatt a diszjunktív kijelentés e formáját megengedőnek is nevezik.
A megengedően diszjunktív kijelentés logikai jelentése a következő:

 ha a diszjunktív kijelentés igaz, akkor legalább egyik tagja igaz,

 ha a diszjunktív kijelentés hamis, akkor mindkét tagja hamis.

Ezen logikai jelentés is kizárólagosan a tagok, valamint az összetett kijelentés igazságértékeit veszi
figyelembe.
c. A kizáróan diszjunktív kijelentés szabványos nyelvi kifejezési eszköze a "vagy....vagy"
szócskák. Ezen kívül kifejezhetjük még az "akár....akár" szavak segítségével is. A természetes
nyelven viszont nem mindig fejezzük ki expliciten a két vagy-ot. Megtörténhet, hogy egyetlen
vagy-nak is kizáró jelentése van. Például:

A holtakról vagy jót, vagy semmit.

közmondásban a diszjunkció kizáró jelentésű és ezt nyelvileg is expliciten kifejezi. Az állított

alternatívák közül csak az egyiket választhatjuk, mivel a társadalmi normák szerint tilos a holtakat

68
káromolni. Mindkét alternatívát pedig nem lehet választani, mivel nem lehet a semmit mondva jót
mondani, vagy jól mondva a semmit.
A diszjunkciót kifejezhetjük egyetlen "vagy" segítségével, de megtörténik, hogy kizáró
jelentése van. Például:

Kimész az udvarra, vagy bennmaradsz a házban.

Itt az egyetlen "vagy" kizáró jelentésű, mivel fizikai lehetetlenség egyszerre az udvaron is lenni és a
házban is maradni. Tehát a kizáró vagy megengedő diszjunkció azonosítása feltételezi azt, hogy
pontosan definiált logikai jelentéssel rendelkezzünk.
A kizáróan diszjunktív kijelentés logikai jelentése tehát a következő:

 ha a kizáróan diszjunktív kijelentés igaz, akkor tagjai igazságértékei különböznek,

 ha a kizáróan diszjunktív kijelentés hamis, akkor tagjai igazságértékei megegyeznek.

A kizáró és megengedő diszjunkció logikai jelentéseit összehasonlítva kiderül a közöttük

levő különbség, ami abban áll, hogy az előbbi mindkét tagja nem lehet egyszerre igaz, míg a másik
tagjai lehetnek egyszerre igazak.
d. A kondicionális kijelentés szabványos nyelvi formája a "ha....akkor". Megnevezése
szerint is feltételt fejez ki. A "ha" szócska által bevezetett feltétel mellett teljesül az "akkor" szócska
által bevezetett következmény. Emiatt a feltételt a kondicionális előtagjának, a következményt
pedig utótagnak nevezzük. A megkülönböztetés azért fontos, mert a kettőt nem lehet felcserélni,
mint az a konjunktív, vagy diszjunktív kijelentésekben lehetséges.
A természetes nyelv a kondicionális kapcsolat kifejezésének széles skáláját biztosítja. A
kijelentésközi kapcsolatok ezen típusát lehet kifejezni a mert, tehát, emígy, így, emiatt, amiatt,
hogyha stb. szavak segítségével.
Például

Ha beköszön a szükség, vége a szeretetnek.

közmondásban nem jelenik meg expliciten az utótagot bevezető "akkor" szócska, hanem a vessző
helyettesíti. Ennek ellenére világos a kondicionális kapcsolat. Szintén kondicionális kapcsolat van
jelen a következő közmondásban is

Akkor beteg az orvos, mikor mások egészségesek.

azzal a különbséggel, hogy itt előbb állítja az utótagját, majd csak utána az előtagját. Ha
egyértelművé akarjuk tenni, akkor a következőképpen fejeznénk ki

Ha mások egészségesek, akkor az orvos beteg.

A kondicionális kijelentés intuitív értelme szerint a következőket fejezheti ki: oksági

összefüggést ("Özönvíz ha tombol, hegyeket lerombol."), szükségszerűséget (Ha János magasabb
mint Béla és Béla magasabb mint Péter, akkor János magasabb mint Péter.), térbeliséget ("Ha nincs
otthon a macska, táncolnak az egerek."), időbeliséget ("Ha a jót most elveted, később sírva
keresed.") és helyzeteket ("Hol az ember egész nap csak furulyál, ott az asszony csak éhesen
sírdogál.").
Logikai jelentése szerint

 ha a kondicionális kijelentés igaz, akkor nem igaz hogy előtagja igaz és utótagja hamis.
 ha a kondicionális kijelentés hamis, akkor előtagja igaz és utótagja hamis.

69
Ezen jelentése szerint ismerhetjük fel, hogy melyik az utótagja és melyik az előtagja, valamint így
különböztethetjük meg az összetett kijelentések többi típusától.
e. A bikondicionális kijelentés szabványos nyelvi formáját az ".... akkor és csakis akkor,
ha ...." kifejezéssel kapjuk meg. Természetes nyelvünkben kifejezhető még az olyan mint,
csakolyan, ugyanaz, ugyanolyan stb. szavak segítségével. Például a

Amilyen az ember, olyan a munkája.

közmondás az embert azonosítja munkájával. Ha kitöltjük kitöltetlen helyeit, akkor

átfogalmazhatjuk a következőképpen

Jó munkát végzel, akkor és csakis akkor, ha jó szakmai tudásod van.

vagy

János munkája jó eredményű, akkor és csakis akkor, ha jó szakmai tudása van.

A bikondicionális kijelentés intuitív értelme szerint azonosságig menő hasonlóságot

("Pénteki nevetés, vasárnapi sírás."), elengedhetetlen feltételt (A definíció akkor és csakis helyes, ha
betartja az idevonatkozó szabályokat.), egyenlőséget ("Sok beszéd szegénység.") fejez ki.
A bikondicionális kijelentés logikai jelentése szerint

 ha a bikondicionális kijelentés igaz, akkor tagjai igazságértékei megegyeznek.

 ha a bikondicionális kijelentés hamis, akkor tagjai igazságértékei különböznek.

Egyértelmű logikai jelentése világosan megkülönböztethetővé teszi az összetett kijelentések többi

típusától.
f. A negált kijelentéseket szabványos formáját úgy kapjuk meg, hogy az eléjük a "Nem igaz,
hogy ...." kifejezést helyezzük. Természetes nyelvileg ez többféleképpen kifejezhető a nem, sem, ne
szavakkal. Továbbá, mindennapi életünkben szinte egyáltalán nem fordul elő az hogy a negáció
szabványos nyelvi formáját használjuk. Általában véve a negáló szó a kijelentés belsejében fordul
elő, a következőképpen:

Elvesztett becsületet nem találni meg.

E közmondás szabványos formája a következő lenne

Nem igaz, hogy az elvesztett becsületet meg lehet találni.

A negációt alkalmazni lehet nemcsak egyedi kijelentésekre, hanem összetettekre is. Például
a

Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nem lehet találni.

közmondásban három negáció található. Kettő a konjunktív kijelentés tagjain és a harmadik magán
a konjunktív kijelentésen. Szabványossá alakítva

Nem igaz, hogy a halnak nincs szálkája és az embernek nincs hibája.

kifejezést kapjuk.

70
 A negáció logikai és intuitív jelentése megegyezik abban, hogy megváltoztatják a kijelentés
igazságértékét. Ellenben a negáció logikai értelme egyértelműbb és világosabban azonosíthatóvá
teszi.

 ha a kijelentés igaz, akkor a negáltja hamis,

 ha a kijelentés hamis, akkor a negáltja igaz,
 a kettős negáció a kijelentés igazságértékét változatlanul hagyja.

Összefoglalás. A kijelentésközi állandó logikai kapcsolatok feltérképezésében az első lépést

az intuitív közelítés jelenti. Ebben a helyzetben egyben már elértük az első absztrakciós szintet
azon az úton, amelynek végén a kijelentésközi álladó logikai kapcsolatokat formálisan és
átfogóan szimbolikus formában fogjuk tárgyalni.

2.2. A klasszikus kijelentéskalkulus nyelve

 A téma célja bemutatni a klasszikus kijelentéskalkulus nyelvének ábécéjét és grammatikáját.

 A téma átvétele után képes kell legyél helyesen írni a logikát a Peano és a Lukasiewicz féle
írásmódban.

Mint minden nyelv, e nyelv is ábécé-ből és grammatikából tevődik össze. A kijelentéskalkulus

ábécéjében a következő jelcsoportok szerepelnek:

1. a kijelentésváltozók jelei, amire a magyar nyelv ábécéjének második feléből való

mássallhagzókat használjuk: p, q, r, s, t és abban az esetben ha nagyon sok változót kell
felhasználnunk, akkor indexel láthatjuk el: p1, p2, ...., pn.

2. a logikai állandók vagy műveletek jelei:

& a konjunkció jele,

v a megengedő diszjunkció jele,
+ a kizáró diszjunkció jele,
 a kondicionális jele,
 a bikondicionális jele és a
~ a negáció jele.

3. kisegítő jelek szerepét a zárójelek töltik be: ( ) a kerek zárójel, [ ] a szögletes zárójel és  a
kapcsos zárójel. A zárójelek szerepe az, hogy a kijlentéskalkulusban megfogalmazható
kifejezésekben szereplő logikai állandók, vagy műveletek erősségét meghatározzák. A
következő módon: a legerősebb a kerek zárójel és a benne szereplő logikai műveletet végezzük
először, folytatva a szögletes- és a kapcsos zárójellel.

A kijelentéskalkulus ábécéjének használatát szabályozó szintaktikai szabályok a következők:

1. A kijelentésváltozó jólformált.
2. A kijelentésváltozókat összekötő logikai állandó, vagy művelet jólformált. Például: p & g, p v q,
p + q, p  q, p  q. Az így nyert kifejezéseket, vagy sémákat A-val, B-vel, C-vel stb. is
jelölhetjük.
3. Ha a kijelentésváltozó jólformált, akkor jólformált a ~p, ~q, ~r stb. kifejezés is.
4. Ha az A, B, C stb. séma, vagy kifejezés jólformált, akkor jólformált a ~A, ~B, ~C stb. séma is.

71
 A kijelentéskalkulus szemantikai szabályai az állandók pontos logikai jelentését rögzítik.
Mivel mi egy kétértékű logikában helyezkedünk el, az állandók logikai jelentése az igazságértékek
terminusaiban való meghatározásukat feltételezi. Erre egy következő alfejezetben kerül majd sor.
Egy másik megjegyzés a következő. Az ábécében szereplő jelek nem azonosak minden
logikusnál. Az eddig bemutatott írásmód G. Peano-tól származik és a legelterjedtebb. Használatos
még, elsősorban a fejledtebb logikákban a Lukasiewicz-féle írásmód is. A következőkben ezt
mutatjuk be.
A Lukasiewicz-féle írásmód ábécéjében a változók szimbólumai megegyeznek a Peano-féle
írásmód jeleivel. Így a változókat szintén p, q, r, valamint p 1, p2, ...., pn-el jelöljük. A különbség a
logikai állandók és a szintaktikai szabályok terén adódik.

K a konjunkció jele,
A a megengedő diszjunkció jele,
C a kondicionális jele,
E a bikondicionális jele és
N a negáció jele.

Az ide tartozó szintaktikai szabályok a következők:

1. A kijelentésváltozó jólformált.
2. A kifejezéseket, vagy sémákat úgy írjuk, hogy a változók szimbólumai a művelet szimbólumát
követik: Kpq, Apq, Cpq stb. Sorrendben e kifejezéseknek a Peano-féle írásmódban a következő
sémák felelnek meg: p & q, p v q, p  q.
3. A negációt úgy írjuk, hogy a negált változót vagy a műveletet az N betű előzi meg: Np, Nq,
NApq, NCNpNq. Sorrendben a Peano-féle írásmódban a következő sémák felelnek meg: ~p, ~q,
~ (p v q), ~ (~p  ~q)
4. Ha a kondicionális vagy a bikondicionális a séma főművelete, akkor szimbóluma előrehozható:
CKpqq, ENKpq ANpNq. Az előre nem hozott főműveletű sémának a Peano-féle írásmódban a
következő sémák felelnek meg: (p & q)  q, ~ (p & q)  (~p v ~q).

Mint látjuk a Lukasiewicz-féle írásmód nem használ kisegítő jeleket, a műveletek jelei pedig
nem ikonszerűek, hanem a magyar nyelv ábécéjének nagybetűi. Emiatt sokkal könnyebben lehet
ezen írásmód jeleit használva logikát írni. Az írásmód hátránya viszont az, hogy egy Lukasiewicz-
féle írásmódbeli sémának gyakran több Peano-féle írásmódbeli átírás felel meg. Emiatt a logika
írásának tapasztalata kell a hátunk mögött álljon, ahhoz hogy a két írásmód megfeleltetéseit
helyesen értelmezzük.

Összefoglalás. A kijelentéskalkulus ábécéjében szereplő jelek és a hozzájuk tartozó

szintaktikai szabályok függvényében többféleképpen lehet a kijelentéskalkulus szimbolikus nyelvén
írni. Ezek közül megismertétek a Peano- és a Lukasiewicz-féle írásmódot.

Gyakorlatok

1. Írjátok át a Peano-féle írásmódból Lukasiewicz-féle írásmódba a következő sémákat:

a. (p & q )  p
b. (p v q)  (q v p)
d. ~p  (p v q)
e. (p  q)  (~q  ~p)
f. [ p v (q & r) ]  [ (p v q) & (p v r) ]
g. [ ~ (~p  ~ q) ]  (q v r)

72
 h. (p v p)  ~p
i. (~p v ~q v ~r)  ~ (p & q & r)
2. Írjátok át a Lukasiewicz-féle írásmódból a Peano-féle írásmódba a következő sémákat:
a. Apq C Kpq
b. Cpq C Cqr C Cpr
c. Kpq E Kqp
d. NANpNq E KNpNq
e. ECpq K Crq Kpr Cq
h. CKpq Apq
i. KNpNqKNr C NApqAr

2.3. Szimbolizálás a kijelentéskalkulusban

 A téma célja világossá tenni a kijelentéskalkulus metanyelvi és a természetes nyelv tárgynyelvi

státusát. Konkrétabban a célunk az, hogy alkalmazzuk a kijelentéskalkulus ábécéjét és
szintaktikai szabályait a természetes nyelvi kifejezésekre.

 A téma átvétele után képes kell legyél a természetes nyelvi összetett kijelentések és
következtetések átírására a kijelentéskalkulus nyelvére.

Ahhoz, hogy a természetes nyelven kifejezett következtetések elemezhetőek legyenek a

kijelentéskalkulus eszközeivel feltétlenül meg kell teremtenünk e két nyelv közötti kapcsolatot. A
szimbolizálás éppen e kérdésre ad választ.

Szimbolizálni tehát azt jelenti, hogy a kijelentéskalkulus szimbolikus nyelvét, azaz ábécéjét
és grammatikáját használjuk fel a természetes nyelven megfogalmazott kifejezések átírására.

Például. A következő természetes nyelvi kifejezést a következőképpen írhatjuk át a

kijelentéskalkulus nyelvére.

"A tudósok között is vannak vallásosok, vannak ateisták és vannak, akiket ez a probléma egyáltalán
nem érdekel." 9

Felhasználva a már ismert kijelentésfogalmunkat lássuk először, hogy ezen összetett kijelentésben
hány elemi kijelentés van. Ehhez viszont szabványos formájúakra kell őket hoznunk. Irányadó az,
hogy mindenik kijelentésben állításnak kell lennie. Így a mostaniban a következőket azonosíthatjuk:

A tudósok között vannak vallásosak. -p

A tudósok között vannak ateisták. -q
Egyes tudósokat ez a probléma egyáltalán nem érdekli. - ~ r.

A három kijelentést jobboldalt szimbólumokkal láttuk el. Ez azt jelenti, hogy a konkrét kijelentések
helyett a változók állnak. Láthatjuk, hogy a harmadik kijelentés negált és emiatt a negációjel
szerepel az r kijelentésváltozó előtt.
A következő lépésben az érdekel, hogy a kijelentésváltozók között milyen logikai műveletek
vannak. A fenti szövegben a kijelentéseket egyszerűen vessző választja el. Emiatt nem mindig
nyelvi kifejezés köti össze és így nincs semmilyen nyelvi utalás sem arra, hogy milyen logikailag
állandó kapcsolat van a három kijelentés között. Viszont intuitívan érezhetjük, hogy a három elemi
kijelentésben állítottak egymás mellé helyezéséről van itt szó. Így értelmezve a logikai állandókat, a
kezdeti összetett kijelentés következő logikailag pontos és egyértelmű formáját kapjuk:

9
Mérő László (1989), Észjárások, Akadémiai Kiadó, Optimum Kiadó, Budapest, 47-48.o.

73
A tudósok között vannak vallásosok p/ és a tudósok között vannak ateisták q/ és egyes tudósokat ez
a probléma egyáltalán nem érdekli r/.

Ezt szimbólumokkal átírva az eredeti összetett kijelentésnek a következő a logikai szerkezete:

(1) p & q & ~r.

Tehát a természetes nyelvi kifejezést a kijelentéskalkulus nyelvére írtuk át szimbolizálás

által. A szimbolizálás nem egy mechanikus eljárás. A mi példánkban is láttuk, hogy adott esetben
értelmeznünk kellett a természetes nyelvi kifejezést, ahhoz hogy a szimbolikus forma minél jobban
megfeleljen az eredeti formának.
Milyen céllal írtuk át a természetes nyelvi kifejezést a kijelentéskalkulus nyelvére? Ha
megfigyeljük az (1)-es kifejezést, akkor láthatjuk hogy ilyen formában lehetővé válik a kalkulus. A
kalkulus célja pedig a következtetések érvényességének vizsgálata. Az (1)-es kifejezés nem
következtet, hanem megállapít. A logika nyelvén szólva állít. Az állítások valamilyen logikai
művelet szerinti egymáshoz kötése is képezheti az érvényesség vizsgálatának tárgyát.
Lássunk most egy példát a következtetés szimbolizálására.

"Egy néninek ötös találata volt a lottón. Kérdezik tőle, hogy hogyan találta el a számokat.
 Hát az úgy volt, hogy előző este repülő birkákkal álmodtam, a hátuk pettyes volt, mint a
katicabogár. A birkáknak négy lába volt, a hátukon hét petty, ezért megtettem a 4-est és a 7-est.
Összeolvasva 47, megtettem hát ezt is. Az összegük 11, szorzatuk pedig 32, ez lett a negyedik és a
ötödik számom.
 De hiszen négyszer hét az nem 32, hanem 28!  veti ellene a kérdező.
 Már hogy lenne 32, amikor nyertem vele!" 10

A következtetés elemi kijelentéseit azonosítva az alábbiakat kapjuk:

Előző este birkákkal álmodtam. P1

A birkák háta pettyes volt, mint a katicabogárnak. P2
A birkának négy lába volt. P3
A birkák hátán négy petty volt. P4
Ezért megtettem a 4-est. P5
Ezért megtettem a 7-est. P6
4 és 7 összeolvasva 47. P7
Ezért megtettem a 47-et. P8
4 és 7 összege 11. P9
4 és 7 szorzata 32. P10
Ez lett a negyedik és az ötödik számom. P11

A következtetés egyértelmű logikai formája a következő:

Előző este birkákkal álmodtam és a birkák háta pettyes volt, mint a katicabogárnak és a birkáknak
négy lába volt és a birkák hátán négy petty volt, tehát megtettem a 4-est és megtettem a 7-est. 4 és 7
összeolvasva 47, tehát megtettem a 47-et. 4 és 7 összege 11 és 4 és 7 szorzata 32, tehát ez lett a
negyedik és az ötödik számom.

10
i.m. 18.o.

74
A következtetésben három következmény van, amit a "tehát" szó vezet be. Ez azt jelenti, hogy a
következményt egy vagy több premisszából nyerjük. A következményi viszony leírására a
kijelentéskalkulusban a kondicionális áll rendelkezésünkre. A premisszák között pedig konjunktív
kapcsolat azonosítható. Sémákban kifejezve:

(2) (p1 & p2 & p3 & p4)  (p5 & p6)

(3) p7  p8
(4) (p9 & p10)  p11.

Az öreg néni következtetésének rekonstruálása azt mutatja, hogy konjunktívan összetéve három
premisszacsoportból nyerte következményeit. Annak ellenére, hogy a p10-es premisszája hamis
volt, mégis megnyerte az ötöst a lottón. Hogyan volt ez lehetséges? Úgy, hogy a "valóság
szempontjából" teljesen mindegy az, hogy mi igazat vagy hamisat állítunk róla. A számokat
mindenképpen kihúzták, és a néni állításai és következtetései ettől teljesen függetlenek. Hogy
érvényesen következtetett-e vagy sem, arra kissé később még vissza kell térnünk, mivel egyelőre
nem állnak rendelkezésünkre azok az eszközök, amelyek segítségével a kijelentéskalkulus keretei
között ezt képesek lennénk leellenőrizni.
Említettük már, hogy a szimbolizálás nem mechanikus eljárás. Adott esetben eléggé
meggondolkoztató és bonyolult feladat. Ennek ellenére nem fölösleges megfogalmazni itt
egynéhány követendő lépést, amelyek segítségünkre lehetnek.

1. Azonosítjuk az összetett kijelentés elemi kijelentéseit.

2. Azonosítjuk az összetett kijelentés logikai szavait, amelyek adott esetben valós, más esetben
értelmezés tárgyát képező logikai műveleteket takarnak.
3. Az összetett kijelentést logikailag egyértelművé tesszük.
4. A konkrét kijelentéseket változókkal, a logikai szavakat a műveletek szimbólumaival
helyettesítjük.
5. Felírjuk az összetett kijelentésnek megfelelő logikai sémát.

Összefoglalás. A szimbolizálás azt jelenti, hogy a természetes nyelvi kifejezéseket átírjuk a

kijelentéskalkulus nyelvére. Ennek célja az, hogy mindazon eszközt, amelyet a kijelentéskalkulus
rendelkezésünkre bocsát alkalmazhassuk a következtetések érvényességének ellenőrzésére. A
szimbolizálás nem egyszerű és mechanikusan megvalósítható eljárás. Támpontjainkat figyelembe
véve a hibák egy része elkerülhető.

Gyakorlatok.

1. Szimbolizáljátok a következő kijelentéseket:

a. Ha el akarod találni a célt, feljebb irányozz.
b. Amilyen az anyja, olyan a lánya.
c. Nem azért akasztják fel a tolvajt, mert lopott, hanem azért, mert nem tudta elrejteni.
d. A gazda a nagykapun négy ökörrel behordja, a gazdasszony a kötőjével a kiskapun
kihordja.
e. Kinek feje rossz, lába se jó.
f. "A pszichológia tudományának is változnak a paradigmái, de ennek oka inkább csak az,
hogy egy másik keretben a korábbiaknál jobban szerkesztett rejtvényeket lehet felállítani."11
g. "Ha nem teljes szavakat mondunk a kísérleti személyeknek, hanem csak értelmetlen
szótagokat, esetleg betűket, akkor is stabilan hét körül van az említett küszöbszám."

11
A szimbolizálási gyakorlatok idézőjelbe tett része Mérő László már ismert könyvéből valók.

75
 h. "Ha a sakknagymester hosszan gondolkodik, többnyire nem azt számolgatja, hogy mi
történik ha én ide lépek, ő meg oda, hanem azon töri a fejét, hogy mi legyen a mondanivalója az
adott helyzetben."
i. "Ha azt az elvet, ami szerint osztályoz, el tudja mondani akármilyen eszközök
felhasználásával (akár dallal, tánccal, csókkal) úgy, hogy ennek alapján egy másik értelmes lény is
képes úgy osztályozni a számokat, hogy az eredmény mindig ugyanaz , mint az első esetében, akkor
az osztályozási elv matematikai algoritmus formájában is megfogalmazható, és az említett absztrakt
számítógépen megvalósítható." (a Church-Turing tézis)
2. Adottak a kijelentéskalkulus következő sémái. Ezek alapján alkossatok természetes nyelvi
összetett kijelentéseket.
a. p & q & r & s
b. (p & q) v r
c. p + q + r
d. (p & q)  r
e. (p v q)  p
f. (p  q)  q
g. (p & q)  (p v q)
h. ~[(p & q) r]
i. ~ (~p & ~q)

2.4. Az igazságfüggvény fogalma

 A téma célja bevezetni a kijelentéskalkulus alapfogalmát, valamint bemutatni az összes

lehetséges, egymástól független igazságfüggvényt.

 A téma átvétele után képes kell legyél felismerni az egymástól független igazságfüggvényeket és
meghatározni őket.

A kijelentések közötti állandó logikai kapcsolatok függvényszerű tárgyalása századunk

újítása. E tárgyalásmód feltételezi a matematikai függvényfogalmat és ennek alkalmazását a
logikában.
Középiskolás ismereteink szerint minden függvény három elem meglétét feltételezi. Ezek
közül kettő halmaz, a harmadik pedig a halmaz elemei közötti megfeleltetés. Az egyik halmazt
értelmezési tartománynak, a másikat pedig értéktartománynnak nevezik. E két halmaz elemei között
végzünk megfeleltetéseket. A matematikai függvényre általában az jellemző, hogy értelmezési
tartományának és értéktartományának elmei különneműek, más szóval egymástól különböző
elemeket tartalmaznak. Ezzel szemben az igazságfüggvénynek mind értelmezési tartományában,
mind értéktartományában az igaz (1) és a hamis (0) igazságérték van jelen.
Az igazságfüggvény fogalma lényegében arra szolgáltat magyarázatot, hogy az összetett
kijelentés elemi kijelentéseinek igazságértékeitől miként függ magának az összetett kijelentésnek az
igazságértéke. Innen adódik aztán azon sajátosság is, hogy mind az értelmezési tartományban, mind
az érttéktartományban csakis az igaz és a hamis igazságértékek szerepelnek. E két meghatározó
halmaz között pedig az a különbség, hogy az értelmezési tartományban az igaz és a hamis
igazságértékek kombinációi, az értéktartományban pedig az ennek megfelelő igaz vagy hamis
igazságérték fog megfelelni.
Például a szimbolizálás folyamán kaptuk az (1)-es kifejezést

(1) p & q & ~r.

A kijelentéskalkulus alapfogalma, az igazságfügvény arra ad magyarázatot, hogy a p, q és az r

kijelentésváltozók lehetséges igazságértékeitől, valamint a köztük meglévő műveletekől miként
függ a teljes kifejezés igazságértéke. Tehát ha két logikai igazságértéket fogadunk el, az igazat (1)és

76
a hamisat (0), akkor a kijelentésváltozók helyett ezek az állandó logikai igazságértékek állhatnak és
köztük levő műveletek függvényében adódik az összetett kijelentés igazságértéke.

p q ~r
lehet lehet lehet
1 0 1 0 1 0
kimeneti igazságértékek

Másképpen megközelítve a kérdést, abban az esetben ha két kijelentésváltozó között a

konjunktív kapcsolat, röviden konjunkció áll fenn, akkor a két változó igazságértéke vagy az igaz
vagy a hamis lehet. Más logikai értéket nem vehetnek fel, mert tiltja a kizárt harmadik logikai
alaptörvénye és nem vehetik fel egyszerre a mindkettőt, mivel tiltja az ellentmondásmentesség
logikai alaptörvénye. Továbbá a konjunktív kapcsolat logikai értelme szerint ha igaz, akkor mindkét
változójának igaz az igazságértéke, ha hamis, akkor legalább egyik változó igazságértéke hamis. Ha
figyelembe akarjuk venni a konjunkció tagjainak összes lehetséges az igaz és hamis szerinti
értékkombinációját, akkor négy ilyet kapunk: egyik igaz és a másik igaz (1,1), az egyik igaz és a
másik hamis (1,0), ez egyik hamis és a másik igaz (0,1), végül az egyik hamis és a másik hamis
(0,0). Ezek a párok képezik az igazságfüggvény értelmezési tartományát. Az értéktartomány viszont
csak két elemet fog tartalmazni, az igaz és a hamis igazságértéket, mivel az összetett kijelentés az
értelmezési tartomány egyik értékkombinációjára csak egy értéket vehet fel, szintén a logika
alaptörvényei szerint. Így két halmaz jön létre az egyik a négyelemű értelmezési tartomány az
igazságértékek kombinációival, valamint a kételemű értéktartomány az igaz és a hamis
igazságértékkel. Ábrázolva.

Értelmezési tartomány Értéktartomány

111

2. ábra. Az igazságfüggvény

Az ábra szerint az értelmezési tartomány egyik értékkombinációjának egy és csakis egy

értéktartománybeli érték felel meg. Világos továbbá, hogy az igazságfüggvény is felfogható
halmazok és ezek elemi közötti megfeleltetésként.
Eljutottunk tehát oda, hogy a konjunkció logikai értelmét igazságfüggvényszerűen
tárgyalhassuk. A következőképpen.

p q &
1 1 1
1 0 0
0 1 0
0 0 0

77
p és q kijlentésváltozók igazságértékkombinációit az első két oszlop tartalmazza. Ez a konjunkció
igazságfüggvényének értelmezési tartománya. Az utolsó oszlop a bemeneti igazságértékeknek
megfelelő kimeneti igazságértéket foglalja magába és ez a konjukció értéktartománya. Az első két
oszlop és az utolsó között húzott nyilak a megfeleltetést jelölik.
Most meghatározhatjuk az igazságfüggvényt.

Egy n változós igazságfüggvényen egy olyan függvényt értünk, amelynek értelmezési tartománya a
változók igazságértékeiből képezhető n tagú sorozatok száma, értéktartománya pedig az igaz vagy a
hamis igazságérték.

Szimbólumokkal

Ft : T (p,q)  T  ,
(p,q)

ahol Ft az igazságfüggvényt jelöli, T (p,q) a függvény értelmezési tartománya,

T az értéktartománya,  pedig a megfeleltetés.
(p,q)
A következő kérdés amire válaszolnunk kell, az hogy hány egymástól különböző
igazságfüggvéy létezik a kétértékű logikában. E kérdést ilyen egyértelműen L. Wittgenstein tette
fel, emiatt Wittgenstein-féle táblázatnak is nevezik.

1. Táblázat

Sorszám p 1 1 0 0 Elnevezés Szimbólum Olvasat

q 1 0 1 0
1 1 1 1 1 tautológia nincs mindig igaz
2 1 1 1 0 megengedő diszjunkció pvq p vagy q
3 1 1 0 1 fordított kondicionális pq akkor p, ha q
4 1 1 0 0 prependencia p q p, attól függetlenül, hogy q
5 1 0 1 1 kondicionális pq ha p, akkor q
6 1 0 1 0 posztpendencia q q, attól függetlenül, hogy p
7 1 0 0 1 bikondicionális pq p akkor és csakis akkor, ha q
8 1 0 0 0 konjunkció p&q p és q
9 0 1 1 1 inkompatibilitás p/q vagy sem p, vagy sem q
 10 0 1 1 0 kizáró diszjunkció p+q vagy p, vagy q
 11 0 1 0 1 poszt-nonpendencia p  ~q nem q, attól függetlenül, hogy
p
 12 0 1 0 1 nonkondicionális ~(p  q) nem igaz hogy, ha p akkor q
 13 0 0 1 1 pre-nonpendencia ~p  q nem p, attól függetlenül, hogy
q
 14 0 0 1 0 fordított non ~(p  q) nem igaz, hogy akkor p, ha q
kondicionális
 15 0 0 0 1 Scheffer-funktor pq sem p, sem q
 16 0 0 0 0 ellentmondás nincs mindig hamis

A kétértékű logika összes lehetséges igazságfüggvényei

78
 A táblázatot elemezve néhány fontos megállapítást tehetünk. Először is a 16 lehetséges
egymástól különböző igazságfüggvény közül leggyakrabban 5-6-ot szoktunk használni. Ezek a &,
v, +, , , . Pontosan ezek kialakulását kíséri végig Piaget a gyereki fejlődés folyamán. A
logika viszont e táblázatán keresztül azt bizonyítja, hogy kifejezési eszközeink, a lehetőség szintjén
szélesebb skálán mozognak mint az gyakorlatilag történik.
A táblázatban nem jelenik meg expliciten a negáció. Ennek az a magyarázata, hogy a
negálni mind a változót, mind a kijelentéskalkulus sémáit lehet. Továbbá azt is megfigyelhetjük,
hogy a 8. és a 9. sor választóvonala egyben a táblázat negáció szerinti szimmetriatengelyét is jelenti.
Más szóval az első nyolc igazságfüggvény kifejezhető az utolsó nyolc, illetve a negáció
segítségével. Másképpen fogalmazva a táblázat első nyolc igazságfüggvénye redukálható az utolsó
nyolcra, illetve a negációra. Tehát az igazságfüggvények között logikai szemantikai megfelelések
léteznek.

Összefoglalás. Az igazságfüggvény a kijelentéskalkulus alapfogalma. Segítségével a

konkrét kijelentések közötti állandó logikai kapcsolatok, valamint a következtetések tárgyalása
átkerül a konkrétból a lehetségesbe. Az igazságfüggvény fogalma, bizonyos sajátosságokkal
megegyezik függvény általános fogalmával. Az összes lehetséges igazságfüggvény száma nagyobb
mint az általában használtaké. Az igazságfüggvények a kijelentések közötti állandó logikai
kapcsolatot jelentik és kifejezhetők egymással.

2.5. Az igazságfüggvények logikai jelentése és legfontosabb törvényeik

 A téma célja megadni a fontosabb igazságfüggvények egyértelmű logikai jelentését.

 A téma átvétele után képes kell legyél az igazságfüggvények félreérthetetelen azonosítására és a

logikai kalkulusra.

A konjunkció (a Wittgenstein- féle táblázatban 8) logikai jelentését a következő

értéktábálazat tartalmazza:

pq &
11 1
10 0
01 0
00 0

A konjunkció tulajdonságai a következők:

(T1) kommutatív: (p & q)  (q & p),

(T2) asszociatív: [(p & q) & r]  [p & (q & r)],
(T3) idempotens: p & p = p, ami azt jelenti, hogy a konjunkció tagjának többsszöri előfordulása
redukálható egyre,
(T4) (p1 & p2 & .....& pn), azaz egy n tagú konjunkció igazságértéke a pi-dik tag értékétől függ. Ez
a tulajdonság abból adódik, hogy a konjunkció csak akkor igaz, ha mindkét tagja igaz, ellenkező
esetben hamis. Ez azt jelenti, hogy ha egy n tagú konjunkció egyetlen tagjáról tudjuk azt, hogy
hamis, akkor a konjunkció hamis.
A megengedő diszjunkció, röviden diszjunkció (2a Wittgenstein-féle táblázatban)
meghatározó igazságértéktáblázata:

pq v

79
1 1 1
1 0 1
0 1 1
0 0 0

A diszjunkció tulajdonságai:
(T5) kommutatív: (p v q)  (q v p),
(T6) asszociatív: [(p v q) v r]  [p v (q v r)],
(T7) idempotens: p v p = p, azaz azonos terminusok diszjunkciójának értéke megegyezik a terminus
értékével,
(T8) pi-dik tag meghatározza a p1 v p2 v .....v pn, n tagú diszjunkció igazságértékét. Ez amiatt van
így, mert a diszjunkció csak akkor hamis, ha mindkét tagja hamis. Tehát ha egy n tagú diszjunkció
egyetlen tagjáról tudjuk azt, hogy igaz, akkor a diszjunkció igaz lesz.
A diszjunkció és a konjunkció kapcsolatáról több törvény szól. Az egyik a disztributivitás
tulajdonságára vonatkozik:
(T9) a konjunkció a diszjunkcióval szemben disztributív: [p & (q v r)]  [(p & q) v (p & r)],
(T10) a diszjunkció a konjunkcióval szemben disztributív: [p v (q & r)]  [(p v q) & (p v r)].
A kondicionális (a Wittgenstein-táblázat 5-ös sora) logikai jelentése a következő:

pq 
1 1 1
1 0 0
0 1 1
0 0 1

A kondicionális nem kommutatív és nem asszociatív. Emiatt megkülönböztetjük előtagját és

utótagját. Meghatározó igazságértéktáblázatában az előtag a p, az utótag pedig a q változó.
Tulajdonságai:
(T11) tranzitív: [(p  q) & (q  r)]  (pr),
(T12) minden változó, vagy séma implikálja önmagát: p  p.
A bikondicionális (a Wittgenstein-féle táblázat  7-es sora). Logikai jelentése:

pq 
11 1
10 0
01 0
00 1.

Tulajdonságai:
(T13) kommutatív: (p  q)  (q  p),
(T14) tranzitív: [(p  q) & (p  r)]  (p  r),
(T15) a változó és önmaga között mindig igazan áll fenn a bikondicionális viszony: p  p.
A kizáró diszjunkció (a Wittgenstein-féle táblázat 10-es sora) logikai jelentése:

pq +
11 0
10 1
01 1
00 0.

80
 Tulajdonsága:
(T16) kommutatív: (p + q)  (q + p).
A negáció nincs benne expliciten a Wittgenstein-féle táblázatban. Logikai jelentése:

p ~p
1 0
0 1.

Tulajdonsága:
(T17) a kettős negáció a változó igazságértékét változatlanul hagyja: ~~p  p.
A kijelentéskalkulus több fontos törvénye a logikai műveletek, vagy igazságfüggvények
kapcsolatára vonatkozik. Közülük néhányat már láttunk. Ilyenek a Wittgenstein-féle táblázat első
nyolc és utolsó nyolc sora negáció szerinti kapcsolata, valamint a konjunkció és diszjunkció
disztributivitás törvényei. Most bemutatunk még néhányat:
(T18) ~(p & q)  (~p v ~q),
(T19) ~ (p v q)  (~p & ~q), mindkettő a konjunkció, diszjunkció és a negáció kapcsolatára
vonatkozik és De Morgan törvények néven tartják számon,
(T20) a kontrapozíció törvénye: (p  q)  (~q  ~p), amely szerint az előtag és az utótag
sorrendje felcserélhető, azzal a feltétellel, hogy a változókat negáljuk,
(T21) (p  q)  [(p  q) & (q  p)] a kondicionális és a bikondicionális kapcsolatára vonatkozik
és egyben magyarázza ez utóbbi névadását,
(T22) (p  q)  (~p v q),
(T23) (p  q)  ~(p & ~q), ez utóbbi két törvény a kondicionális illetve a konjunkció, diszjunkció
és negáció kapcsolatára vonatkozik. Viszont ha a kondicionális kifejezhető konjunkció, diszjunkció
és negáció segítségével, akkor a bikondicionális is kifejezhető:
(T24) (p  q)  [(~p v q) & (~q v p)],
(T25) a kizáró diszjunkció és a bikondicionális kapcsolatáról: (p + q)  ~(p  q),
(T26) ~(p & q)  (p / q), az inkompatibilitás negált konjunkció,
(T27) ~(p v q)  (p  q), a Scheffer-funktor negált diszjunkció,
(T28) p/p  ~p, e törvény szerint a negáció kifejezhető az inkompatibilitás segítségével, ami az
jelenti, hogy a negáció is reduktibilis,
(T29) [(p / q) / (p / q)]  (p & q) szerint a konjunkció is redukálható az inkompatibilitásra. Ha a
negáció és a konjunkció is reduktibilisek az inkompatibilitásra, akkor ez azt jelenti, hogy a
kijelentéskalkulus minden művelete, vagy igazságfüggvénye kifejezhető segítségével. Ez pedig egy
nagyon fontos következmény.

Összefoglalás. Az igazságfüggvényeknek, vagy logikai műveleteknek pontos logikai

jelentése van. Mindenikhez bizonyos tulajdonságok tartoznak. Az igazságfüggvények jelentése
között logikai szemantikai kapcsolatok jönnek létre. Ez abban fejeződik ki, hogy egymásra
redukálhatóak. Az ebben az alfejezetben használt logikai törvényfogalom még nem eléggé világos
és pontos. Pontosítását a következő alfejezet hozza.

2.6. Az eldöntés kérdése a kijelentéskalkulusban

 A téma célja bemutatni azon módszereket, amelyek segítségével a kijelentéskalkulus bármely

jólformált kifejezéséről meg lehet mondani azt, hogy logikai törvénye-e vagy sem. Ez azon az
alapon, hogy minden tudomány és így a logika számára is alapvetően fontos azt tudni, hogy
miként lehet törvényszerű kijelentéseket kapni.

 A téma átvétele után képes kell legyél arra a logikai kalkulusra, amely a kijlentéskalkulus
kifejezéseinek törvényszerű voltát hivatott meghatározni.

81
 Először is határozzuk meg az eldöntés kérdését.

A kijelentéskalkulusban eldönteni azt jelenti, hogy találni olyan módszert, amelynek segítségével,
véges lépésen keresztül, képesek vagyunk megállapítani az összes jólformált kifejezésről, hogy
logikai törvény-e vagy sem.

Ilyen módszer rendelkzsésünkre áll. Nem is egy. A módszerek közül mi hárommal fogunk
majd foglalkozni: az értéktáblázat módszerével, egy rövidített módszerrel (másnéven Quine-
módszer) és a normál formák módszerével. Ezek közül az első kettő a kijelentéskalkulus sémáinak
szemantikai értelmezését feltételezi, a harmadik pedig inkább szintaktikai módszer.

a. Az értéktáblázat módszere. Mint neve is mutatja táblázat megszerkesztését jelenti,

amelynek fokozatosan, logikai kalkulus alapján töltjük ki sorait. Azért szemantikai módszer, mert a
változókat a lehetséges igazságértékekkel helyettesítjük, azaz logikailag értelmezzük. Így a változók
adott értelmezéseire, a logikai kalkulust elvégezve, bizonyos kimeneti igazságértéket kapunk. A
módszert egy példán keresztűl mutatjuk be. Legyen a kijelentéskalkulus következő sémája.

S1: ~[ (p v q)  p]  (~p & ~q)

E sémáról, ebben a formájában nem lehet megállapítani azt, hogy logikai törvény-e vagy sem.
Emiatt első lépésben változóit értelmeznünk kell. Ehhez szükséges a táblázat felépítése a
következőképpen. A táblázat oszlopainak és sorainak számát a sémában lévő változók (n) és
műveletek (k) függvényében állapítjuk meg. A fenti sémában két változó van (p, q). Tehát n = 2. A
műveletek számának megállapításakor előnyös őket leszámozni abban a sorrendben amelyben a
kalkulust végezni fogjuk majd, a következőképpen.

S1: ~3[ (p v1 q) 2 p] 7 (~4p &6 ~5q)

A számozást a kerek zárójelekkel kezdtük, úgy hogy figyelembe vettük a műveletek erősségét. Így a
6. konjunkció művelete nem végezhető el addig amíg a 4. és 5. negációt nem számítottuk ki. A mi
sémánk 7 műveletet tartalmaz. Tehát k = 7. A táblázat vonalait (sorait) a 2n képlet szerint számítjuk
ki, azért mert két logikai igazságérték kéttagú kombinációit kell megkapnunk. Az oszlopok számát
az n + k képlet adja. A mi esetünkben a sorok száma 22 = 4, az oszlopok száma pedig 2 + 7 = 9. A
táblázat a következő.

p q v1 2 ~3 ~4 ~5 &6 7
1 1 1 1 0 0 0 0 1
1 0 1 1 0 0 1 0 1
0 1 1 0 1 1 0 0 0
0 0 0 1 0 1 1 1 0

Szokás szerint a táblázat első oszlopaiba a változók igazságértékeinek kombinációit írjuk úgy, hogy
az első oszlopon az értékeket egyenkét váltogatjuk, a következőn kettenként, a következőn
nyolcanként, a következőn tizenhatonként stb. Ezen értékkombinációk képezik az igazságfüggvény
értelmezési tartományát. Az utánuk következő oszlopokban a logikai műveletek jelentése szerint
(2.5. rész) végezzük el a kalkulust. Ennek eredményeképpen megkapjuk az igazságfüggvény
értéktartományát, más szóval kimeneti igazságértékeit. A mi sémánk esetében ez a 9. oszloban van.
A eldöntés kérdésének megoldását ezen utolsó oszlop alapján végezzük el.
Itt három eset lehetséges:

82
 . ha az utolsó oszlop, azaz az igazságfüggvény értéktartománya csak igaz értékeket
tartalmaz, akkor a séma logikai törvény. Ez azt jelenti, hogy a változók bármely értelmezésére a
séma mindig igaz,
. ha az utolsó oszlop, azaz az igazságfüggvény értéktartománya igaz és hamis
igazságértékeket tartalmaz, akkor a séma kielégíthető,
. ha az utolsó oszlop, azaz az igazságfüggvény értéktartománya csakis hamis
igazságértékeket tartalmaz, akkor a séma logikai ellentmondás, azaz mindig hamis.
Az S1 séma kimeneti igazságértékei között igaz és hamis igazságérték is szerepel, tehát
kielégíthető.
Lássunk most egy újabb példát. Ezúttal a következő sémáról kell döntenünk.

S2: [p & (q v r)]  [(p & q) v (p & r)]

Az oszlopok és a sorok megállapításához: n = 3, k = 6.

S2: [p &2 (q v1 r)] 6 [(p &3 q) v5 (p &4 r)]

Tehát az oszlopok száma 9, a sorok száma pedig 8.

p q r v1 &2 &3 &4 V5 6

1 1 1 1 1 1 1 1 1
1 1 0 1 1 1 0 1 1
1 0 1 1 1 0 1 1 1
1 0 0 0 0 0 0 0 1
0 1 1 1 0 0 0 0 1
0 1 0 1 0 0 0 0 1
0 0 1 1 0 0 0 0 1
0 0 0 0 0 0 0 0 1

Mivel az utolsó oszlopon csak igaz érték van, a séma logikai törvény. Ez viszont nem más mint a
(T9)-es törvény a 2.5. alfejezetből, azaz a konjunkciónak a diszjunkcióval szembeni
disztributivitásának törvénye. Az akkor törvénynek nevezett kifejezés itt nyert igazolást, mivel ott
nem álltak rendelkezésünkre azok az eszközök, amelyek segítségével ezt bizonyíthattuk volna.
Próbáljuk most összefoglalni azokat a lépéseket, amelyeket követnünk kell, ahhoz hogy e
módszerrel dönthessünk a kijelentéskalkulus bármely sémájáról.
1. Megszámoljuk a sémában szereplő változókat és műveleteket. A műveleteket
leszámozzuk erősségük sorrendjében.
2. Kiszámítjuk az értéktáblázat oszlopainak és vonalainak (sorainak) számát.
3. Elvégezzük az értéktáblázat műveltei által megadott logikai kalkulust. A kalkulus alapját
a logikai műveletek (igazságfüggvények) jelentése képezi (2.5. rész).
4. Az értéktáblázat utolsó oszlopa alapján az ., . és . pontokban megadottak szerint
döntünk.
E módszer hátránya, hogy nagyszámú változót tartalmazó sémák esetében nagyon sok sort
és oszlopot tartalmazó táblázatot kell készítenünk. Ez adott esetben bonyodalmakat okozhat. Újabb
módszer elsajátítása emiatt előnyös lehet. Egy újabb eldöntési módszer azért is szükséges, mert
lehetőségünk kell legyen arra, hogy egy adott módszerrel nyert eredményt valamilyen módon
ellenőrizzünk.

83
 b. Az eldöntés rövidített módszere (a Quine-módszer). E módszer előnye abban áll, hogy a
kalkulus folyamán nem kell az értelmezési tartomány összes lehetséges értékkombinációjának
megfelelő kimeneti igazságértéket megkeresni.
A módszer alkalmazása olyan szabályokra alapszik, amelyek közvetlenül kiolvashatók az
igazságfüggvények meghatározó igazságértéktáblázataiból. Ezek a következők.
1. A konjunkció szabályai:
a. ha a konjunkció egyik tagja igaz, akkor a konjukció értéke a másik tag értékére
redukálható:

p&1=p

b. ha a konjunkció egyik tagja hamis, akkor a konjunkció hamis:

p & 0 = 0.

2. A diszjunkció szabályai:
a. ha a diszjunkció egyik tagja igaz, akkor a diszjunkció igaz:

pv1=1

b. ha a diszjunkció egyik tagja hamis, akkor a diszjunkció értéke a másik tag értékére
redukálható:

p v 0 = p.

3. A kondicionális szabályai. Mivel a kondicionális nem kommutatív, külön szabályok

vonatkoznak az előtagjára és az utótagjára:
a. ha a kondicionális előtagja igaz, akkor értéke megegyezik az utótag értékével:

1  p = p,

b. ha a kondicionális előtagja hamis, akkor a kondicionális igaz:

0  p = 1,

c. ha a kondicionális utótagja igaz, akkor a kondicionális igaz:

p  1 = 1,

d. ha a kondicionális utótagja hamis, akkor a kondicionális értéke megegyezik az előtag

negáltjának értékével:

0  p = ~p.

3. A bikondicionális szabályai. Itt csak két szabály létezik a kommutativitás miatt:

a. ha a bikondicionális egyik tagja igaz, akkor értéke redukálható a másik tag értékére:

p  1 = p,

b. ha a bikondicionális egyik tagja hamis, akkor értéke redukálható a másik tag értékének
negáltjára:

84
 p  0 = ~p.

4. A kizáró diszjunkció szabályai:

a. ha a kizáró diszjunkció egyik tagja igaz, akkor értéke megegyezik a másik tag értékének
negáltjával:

p + 1 = ~p,

b. ha a kizáró diszjunkció egyik tagja hamis, akkor értéke megegyezik a másik tag értékével:

p + 0 = p.

Az eldöntés e módszer esetében is a változók értelmezésével kezdődik. Az előbbi

módszertől abban különbözik, hogy itt sorozatos feltételezéseket végzünk a változó igazságértékére
vonatkozóan. Íme egy példa. Döntsünk a következő sémáról.

S1: ~p  (p q)

Az eldöntés azzal kezdődik, hogy megnézzük mely változó a leggyakoribb előfordulású a sémában.
Itt a p. Tételezzük fel róla azt, hogy igaz. Behelyettesítve azt kapjuk, hogy:

S1: 0  (1  q),

de a 3.b. szabály szerint ha a kondicionális előtagja hamis, akkor a kondicionális igaz. Sorrendben
az első kondicionális előtagja hamis, tehát az utótag értékétől függetlenül a kondicionális igaz. Így
megkaptuk az S1 séma egyik kimeneti igazságértékét, ami igaz.
A második feltételezés szerint p hamis. Behelyettesítve:

S1: 1  (0  q).

Ezúttal a második kondicionális előtagja hamis. Tehát a zárójel értéke igaz. Megmarad a következő
séma:

S1: 1  1.

Itt a kondicionális előtagja és utótagja is igaz. Tehát a kondicionális csakis igaz lehet. Ezáltal
megkaptunk még egy kimeneti igazságértket. Mivel a kimeneti igazságértékek mind igazak, az .
pont alapján sémánk logikai törvény (tautológia).
Ellenőrizzük most le a kapott eredményt értéktáblázatos módszerrel. A sémában két változó
és három művelet van. Tehát a sorok száma 4, valamint az oszlopok száma 5. Leszámozva a
műveleteket a következőt kapjuk.

S1: ~2p 3 (p 1 q )

Az értéktáblázat a következő lesz.

p q 1 ~2 3
1 1 1 0 1
1 0 0 0 1
0 1 1 1 1

85
 0 0 1 1 1

E módszer által kapott eredmény igazolja a rövidített módszer útján kapott eredményt.
Lássunk most egy valamivel összetettebb példát. Döntsünk a Quine módszerrel a következő
sémáról.

S2: [p v (p  q)]  (q v r)

Tételezzük fel, hogy p igaz. Behelyettesítve az

S2: [1 v (1  q)]  (q v r)

sémát kapjuk. Ebben az egyenes zárójelben szereplő kondicionális a 3.a. szabály szerint redukálható
utótagjára és az

S2: [ 1 v q]  (q v r)

sémát kapjuk. Ebben a kondicionális előtagja igaz lesz, mivel a 2.a. szabály szerint a diszjunkció
egyik tagja igaz. Emiatt a séma az

S2: 1  (q v r)

sémára redukálódik. Itt a kondicionális előtagja igaz, tehát a séma az

S2: q v r

sémára redukálódik. Ebben a helyzetben egy újabb feltételezéshez kell folyamodnunk. Tehát
tételezzük fel a q változóról azt, hogy igaz. Behelyettesítveaz

S2: 1 v r

sémát kapjuk. Újra a 2.a. szabály szerint az itteni diszjunkció igaz, mivel egyik tagja igaz. Tehát
megkaptuk az egyik kimeneti igazságértéket. Most viszont fel kell tételeznünk azt is, hogy q hamis.
Ebben az esetben a séma az

S2: 0 v r

sémává alakul. Itt a 2.b. szabály szerint a séma értéke r-re redukálódik. r pedig lehet igaz vagy
hamis. E két érték a séma két újabb kimeneti igazságértéke.
Most térjünk vissza a p változóhoz. Tételezzük fel, hogy p hamis. Behelyettesítve az

S2: [0 v (0  q)]  (q v r)

sémát kapjuk. Ebben a kerek zárójelben szereplő kondicionális igaz a 3.b. szabály szerint. Tehát a
séma az

S2: [0 v 1]  (q v r)

sémára redukálódik. Ebben az egyenes zárójel igaz a 2.a. szabály szerint. Tehát a séma az

86
 S2: 1  (q v r)

sémává alakul. Itt a kondicionális 3.1. szabálya szerint a séma az utótagra redukálódik. Tehát marad
az

S2: q v r

séma. Ez a forma egyezik az előbb már megtalált formával, azelőtt mielőtt q-ról feltételeztük azt,
hogy hamis. A teljesség kedvéért vigyük végig a kalkulust. Tehát tételezzük fel q-ról azt hogy igaz.
Sémánk az

S2: 1 v r

sémává alakul. Itt a 2.a. szabály szerint a diszjunkció igaz. Tehát megkaptuk az egyik kimeneti
igazságértéket. Tételezzük most fel, hogy q hamis. Ebben az esetben a séma az

S2: 0 v r

alakú lesz. Itt a 2.b. szabály szerint a diszjunkció r-re redukálódik. r pedig igaz vagy hamis lehet,
ami egyben újabb két kimeneti igazságérték. Mivel a kimeneti igazságértékek felváltva hamisak és
igazak a sémáról azt dönthetjük el, hogy kielégíthető.
Ellenőrizzük most le a kapott eredményt az értéktáblázatos módszerrel. Az S2-es sémában 3
változó és 4 művelet van. A számozásuk a következő

S2: [p v2 (p 1 q)] 4 (q v3 r).

Tehát a táblázatnak 8 sora és 7 oszlopa lesz.

p q r 1 v2 v3 4
1 1 1 1 1 1 1
1 1 0 1 1 1 1
1 0 1 0 1 1 1
1 0 0 0 1 0 0
0 1 1 1 1 1 1
0 1 0 1 1 1 1
0 0 1 1 1 1 1
0 0 0 1 1 0 0

Az értéktáblázatos módszer alkalmazása azt mutatja, hogy a séma kielégíthető. Más szóval mindkét
módszerrel ugyanazt az eredményt kaptuk.
Az eldöntés rövidített módszerének bizonyos hátrányai is vannak. Így az S 1 séma két
igazságértékét kaptuk meg a lehetséges négyből, az S2 séma lehetséges nyolc igaságértékéből pedig
csak hatot. Tehát az eldöntés e módszere segítségével nem kapjuk meg analitikusan az összes
lehetséges kimeneti igazságértéket. Egy másik megjegyzés amit meg kell tennünk arra vonatkozik
hogy az S2-es séma értékelése folyamán a második feltételezése után már világos volt, hogy sem az
igaz, sem a hamis igazságérték nem fordulhat elő homogénen, azaz az igazságértékek váltakozni
fognak. Emiatt a kalkulus ezen szakaszában már eldönthetővé vált az, hogy a séma kielégíthető.

87
 Összefoglalás. Az eldöntés kérdése a logika központi kérdése. A logika, mint a helyes
következtetés tudománya a kijelentéskalkulus eldöntéskérdésének megoldásán keresztül, egyben a
következtetés helyességének egy modelljét nyújtja. Az értéktáblázatos- és a rövidített módszer a
következtetések helyességének ellenőrzésére nyújtott erős kalkulatórikus eszközök. A helyesség és
az érvényeség ellnőrzése, mint láttuk a lehetséges szintjén valósul meg.

Gyakorlatok

1. Döntsetek az értéktáblázatos módszerrel a következő sémákról.

a. (p v q) v (p & q)
b. ~(p & q)  (p v q)
c. p  (~p & q)
d. ~p  (p v q)
e. (p  q)  (p  q)
f. (p & q)  ~p
g. [p v (p v r)]  (~p v q)
h. (p  q)  [(p q) & (q  p)]
i. p  ~p
j. (p v q v r v s)  (~q & ~r & ~s)
k. [(~p & q) & ~r] + (p & ~r)  (~r  ~q)
l. p v ~p
m. ~[(p q)  (~q  ~p)]

2. Döntsetek a rovidített módszerrel a következő sémákról. Ellenőrizzétek az eredményt az

értéktáblázatos módszerrel.

a. p  (~q & r)
b. (~p v q )  (p v ~q)
c. (p v q )  ~p
d. (p  q)  (q  p)
e. [(q & r)  p]  [(q p) & (~r  p)]
f. [(p & q) & (r v ~s)]  [ (~s v q)  (r ~p)]
g. [(p & q)  ~r]  [(r v p)  (~q r)]
h. [p v (q & r)]  [(p & q) v (p & r)]
i. ~[(p q)  ~(p & ~q)]

3. Mit gondoltok milyen logikai jelentése van a sémák tautológikus, ellentmondásos és kelégíthető
voltának?

c. A normál formák (kanonikus formák) módszere. E módszerre az jellemző, hogy egyrészt

felhívja a figyelmet arra, hogy a logikai műveletek szemantikailag egymással kifejezhetők,
valamint arra, hogy az eldöntés logikai kérdése szintaktikailag is megoldható.
Kanonikus formájúak a kijelentéskalkulus azon kifejezései, amelyekben kisszámú előre
megválasztott műveletre redukáljuk az összes többi műveletet. Más szóval a szabályok (kanonok)
azok, amelyek szerint az átalakítás megtörténik. Ezáltal pedig a kifejezések adott szabvány szerinti
formájúakká válnak. Egyetlen meghatározásba összefoglalva:

A normál (kanonikus) formák, olyan kifejezések, amelyekről közvetlenül, szintaktikai

tulajdonságaik alapján már lehetséges az eldöntés.

88
 Annak függvényében, hogy melyek azon megválasztott műveletek, amelyekre segítségével
az összes többit kifejezzük, többféle normál forma ismeretes. Mi a továbbiakban a Boole-féle
normál formákkal fogunk foglalkozni. Nevét a XIX. századi angol logikustól és matematikustól, G.
Boole-tól kapta. Ennek előre megválasztott műveletei a &, v és a ~. Erre a következő feltételek kell
teljesüljenek:
1. a kifejezésben csak &, v és ~ szerepel,
2. a negáció csak a változókra esik,
3. a névadó művelet nem szerepel a kifejezés tagjaiban.
Aszerint, hogy melyik a névadó művelet megkülönböztetünk konjuktív normál formát (ahol a
főművelet a konjunkció, a diszjunkció pedig csak a tagokban jelenik meg), és diszjunktív normál
formát (ahol a főművelet a diszjunkció és a konjunkció csak a tagokban jelenik meg). Így normál
formának tekinthető:
- bármely változó: p, q, r,
- bármely negált változó: ~p, ~q, ~r. Ezeket elemi terminusoknak nevezzük,
-az elemi terminusok konjunkciói: p & q, p & ~r, amelyeket elemi konjunkcióknak
nevezünk. Az elemi terminusok diszjunkciói: p v r, ~p v q, amelyeket elemi diszjunkcióknak
nevezünk,
- az elemi konjunkciók diszjunkciói: (p & q) v (p & r). Az elemi diszjunkciók konjunkciói:
(p v q) & (q v r).
Megjegyezzük, hogy az elemi konjunkció nullaelemű diszjunktív normál formának
tekinthető: (p & q) v . Továbbá az elemi diszjunkció nullaelemű konjunktív normál formának
tekinthető: (p v q) & . A következő kifejezések nem tekinthetők normál formájúaknak: p  (p v
q), (p v q) v (p & r), ~ (p & q)  (p v r), mivel nem tesznek eleget az 1.-3. feltételekenek.
A normál formára való hozás bizonyos lépéseket kell kövessen. Ezek a következők.
a. Amennyiben a kijelentéskalkulus bármely jólformált kifejezése a &-ón, v-ón és ~-ón
(egynéven Boole-műveletek) más műveleteket is tartalmaznak, őket az alábbi törvények szerint
alakítjuk át Boole-műveletekké:
(1) (A  B)  (~A v B)
(2) (A  B)  [(~A v B) & (~B v A)]
(3) (A / B )  (~A v ~B)
(4) (A + B)  [(~A & B) v (~B & A)]
(5) (A  B)  (~A & ~B).
E törvényeket ismerjük már. Itteni felsorolásuk viszont nem fölösleges, mivel itt kerülnek
felhasználásra. A különbség a törvények itteni és a 2.5.-ös alfejezbeli bemutatása között az, hogy
nem szrepelnek benne kijelentésváltozók. Az A és a B betűk itt a kijelentéskalkulus bármely
jólformált kifejezését helyettesítik.
b. Ha a negáció nem a változókra, hanem a műveletkre esik, akkor a De Morgan törvények,
illetve a kettős negáció törvényei szerint hozzuk le a változókra:
(6) ~ (A & B)  (~A v ~B)
(7) ~ (A v B)  (~A & ~B)
(8) ~~A  A.
c. Ha a főművelet a normál forma tagjaiban is megjelenik, akkor felhasználva a
disztributivitás és az asszociativitás törvényeit, a megfelelő normál formára hozzuk:
(9) [A & (B & C)]  (A & B & C)
(10) [A v (B v C)]  (A v B v C)
(11) [A v (B & C)]  [(A v B) & (A v C)]
(12) [A & (B v C)]  [(A & B) v (A & C)].
Lássuk most konkrétan miként is hozhatunk egy adott kifejezést normál formára. Legyen:

S: (p  q)  (q  r).

89
Amint látjuk, e sémában kizárólagosan nem-Boole-műveletek szerpelnek. Emiatt át kell őket
alakítanunk Boole-műveletekké az (1)-es törvény alapján. A következő képpen:

S: ~(~p v q) v (~q v r).

Ezzel a séma minden művelete Boole-művelet. Csakhogy még mindig nem felelünk meg a Boole-
féla normál forma 2. feltételének, mivel a negáció a műveletekre is esik. Emiatt a (7) és (8)-as
törvények alapján le kell őket hoznunk a változókra.

S: (p & ~q) v (~q v r )

lesz belőle. Ez a kifejezés újra nem felel meg a Boole féle normál forma 3. feltételének, azaz a
főművelet a tagokban is szerepel. Így felhasználva a (9)-es törvényt, a diszjunkció
asszociativitásának törvényét, megkapjuk a a konjunktív normál formát (k.n.f.).

S: p & (~q v ~q v r). -k.n.f.

A diszjunktív normál formához fel kell használnunk a konjunkciónak a diszjunkcióval szembeni

disztributivitását, a (12)-es törvényt, a következő képpen:

S: (p & ~q) v (p & ~q) v (p & r). -d.n.f.

Ez a diszjunktív normál forma (d.n.f.). Az összetettebb sémákkal végzett kalkulus megkönnyítésére,

de nem feltétlenül csak ezekben az esetben, érdemes a mellékműveletet elhanyagolni. Így a séma
írása leegyszerűsödik. Például sémánk d.n.f.-ját röviden így is írhatjuk

S: p~q v p~q v pr

mivel egyértelmű, hogy a diszjunkció tagjaiban csakis konjunkció szerepelhet. Ugyanígy írhatjuk a
k.n.f.-t is, csakhogy ezúttal a tagokban lévő diszjunkciókat hanyagoljuk el.

S: p & ~q~qr.

A normál forma eldöntési módszere a konjunkció és a diszjunkció tulajdonságaira alapszik.

Ezeket a meghatározó értéktáblázataikból egyszerűen kiolvashatjuk:

(T13) A v ~A = 1, azaz a változót vagy sémát, illetve ezek negáltjait tartalmazó kifejezés
diszjunkciói mindig igazak,
(T14) A & ~A = 0, azaz a változót vagy sémát, illetve ezek negáltjait tartalmazó kifejezés
konjunkciói mindig hamisak,
(T15) B & (A v ~A) = 1, azaz n igaz tagú konjunkció az mindig igaz,
(T16) B v (A & ~A) = 0, azaz n hamis tagú diszjunkció az mindig hamis.

Az eldöntés maga a következő törvényes alapokon nyugszik:

(T17) Ha a diszjunktív normál forma mindenik tagja A & ~A alakú kifejezést tartalmaz, akkor az
logikai ellentmondás.
(T18) Ha a konjunktív normál forma mindenik tagja A v ~A alakú kifejezést tartalmaz, akkor az
logikai törvény.
(T19) Ha a normál formák az előbbi két törvnénynek nem tesznek eleget, akkor az eredeti kifejezés
kielégíthető.

90
 Amint azt megállapíthajuk, eredeti sémánk a (T17)-(T18) feltételeknek nem felel meg.
Emiatt kielégíthető, a (T19)-es alapon. Ellenőrizve a kapott eredményt az értéktáblázatos
módszerrel, a következőt kapjuk.

S: (p 1 q) 3 (q 2 r)

Az oszlopok száma 5, a sorok száma pedig 8. A táblázata a következő.

p q r 1 2 3
1 1 1 1 1 1
1 1 0 1 0 0
1 0 1 0 1 1
1 0 0 0 1 1
0 1 1 1 1 1
0 1 0 1 0 0
0 0 1 1 1 1
0 0 0 1 1 1

Az értéktáblázatos módszer ellenőrzi a normál forma módszerével kapott eredményt.

Összefoglalás. A normál formákkal történő eldöntés olyan túlnyomórészt szintaktikus

módszer, amelynek segítségével a kérdés viszonylag egyszerűen megoldható. A logikai műveletek
szemantikai megfelelései itt is fontos szerepet játsznak.

Gyakorlatok

1. Döntsetek a normál forma módszerével az alábbi sémákról.

a. ~p  (p  q)
b. (p  q)  (~q  ~p)
c. (p  q)  p
d. (p  ~q)  (~p v q)
e. (p & q)  (p v q)
f. [(p  q) & (p v q)]  (p v r)
g. (p + q)  ~(p  q)
h. (p + q + r)  (p & q)
i. (p & q & r)  (p v q)

2. Ellenőrizzétek a kapott eredményt az eldöntés valamely más módszerével.

2. 7. A következmény reláció

 A téma célja a következtés érvénysségének, mint a logika alapvető tárgyának vizsgálata a

kijelentéskalkulus eszközeivel.

 A téma átvétele után képes kell legyél a következtetések érvényességének megállapítására a

kijelentéskalkulus által biztosítot eszközök segítségével.

A következmény reláció témáján keresztül eljutunk a logika központi kérdéséhez, azaz a

következtetéshez. E téma az, amely a következtetés megközelítését a kijelentéskalkulus nyújtotta
eszközökkel teszi lehetővé. Ennek meghatározása a következő.

91
 A kijelentéskalkulus két sémája között akkor és csakis akkor áll fenn a következmény
reláció, ha a változóknak nincs olyan értelmezése, amelyre az első séma igaz, a második pedig
hamis legyen.

Szimbólumokkal:

S1  S2,

ahol a  a következmény reláció szimbóluma.

Ebben a felírásban viszont nem lehet kalkulatórikusan ellnőrizni azt, hogy a két séma között
valóban fennáll-e a következmény reláció, már csak azért sem, mert a  szimbólumával jelzett
viszony egy általunk ismeretlen igazságfüggvény. Emiatt a következmény relációt a következő
algoritmus szerint lehet vizsgálni.
1. A sémákat a  szimbóluma helyett a kondicionális () szimbólumával kötjük össze.
2. Döntünk az így nyert sémáról. Ha tautológia, akkor azt mondjuk, hogy a következmény
reláció fenáll a két séma között.
Például, legyen:

S1: ~p
S2: ~(p & q).

Az előbbiek alapján azt kell megvizsgálnunk, hogy e kettő között valóban fennáll-e a következmény
reláció, vagyis az S1  S2 összefüggés. Az algoritmus szerint:

S1  S2, vagyis
~p  ~(p & q)

az a séma amelyről döntenünk kell. Ehhez felhasználjuk az eldöntés valamelyik általunk ismert
módszerét.
Legyen ez a Quine-módszer. Legyakoribb változónk a p. Tételezzük tehát fel, hogy p igaz.
Behelyettesítve:

~1  ~(1 &q), de alkalmazva a szabályokat

0  ~(q), ahol

a 3.b. szabály alapján az utótag értékétól függetlenül a kondicionális mindig igaz. Ez tehát az egyik
kimeneti igazságérték.
Tételezzük most fel, hogy p hamis. Behelyettesítve:

~0  ~(0 & q), és tovább

1  ~(0), tehát
1  1.

Az innen adódó kimeneti igazságérték pedig szintén igaz. Tehát a két séma közötti kondicionális
kapcsolat mindig igaz, vagyis tautológia.
Most általánosítva, azt mondhatjuk, hogy ha a két séma közötti kondicionális mindig igaz,
akkor közöttük fenáll a következmény reláció. Más szóval az S1:~p sémából mindig igazan
következik az S2: ~(p & q) séma.
Mint láthattuk, a következmény reláció "tesztjét" a kondicionális képezi. Mi a különbség
viszont a következmény reláció és a kondicionális között? Ez világosan megfogalmazható. Míg a
kondicionális kimeneti igazságértékei között igaz és hamis igazságértékek szerepelnek, addig a

92
következmény reláció akkor és csakis akkor áll fenn, ha a neki megfelelő kondicionális kimeneti
igazságértékei csak igazak. Tehát a következmény reláció egy mindig igaz kondicionális. Más
megfogalmazásban a kondiconális kielégíthető, a következmény reláció pedig tautológia. Emiatt
szimbólumaik is különböznek egymástól.
Felmerül az a kérdés, hogy miként értelmezzük a tautológiát, abban az esetben amikor a
következmény reláció fennállását igazolja? A definícióból kiindulva, azt jelenti, hogy a váltózók
akármilyen értelmezésére az első sémából mindig következik a második. Tovább értelmezve
viszont kiderül, hogy itt a következtetésre vonatkozó logikai érvényességfogalom közbelépéséről
van szó. E könyv elején a logikai érvényességfogalmat úgy értelmeztük, mit azt a feltételt,
amelynek a következtetések meg kell feleljenek. Eszerint a következtetést akkor nevezhetjük
érvényesnek, ha igaz premisszákból kiindulva, helyesen következtetünk, és így szükségszerűen igaz
következményhez jutunk. Ellenben az érvényésség fogalmának új értelmét nyerjük a
kijelentéskalkulus keretei között. Itt neki a következmény reláció felel meg, amit a tautológikus
kondicionális "tesztel". Tehát az érvényes következtetés kijelentéskalkulusbeli megfelelője a
fennálló következmény reláció.
A következmény reláció több tulajdonságal rendelkezik.
a. Reflexív, ami azt jelenti, hogy mindenik séma következik önmagából. Szimbólumokkal:

S  S.

b. Tranzitív, ami azt jelenti, hogy ha az első séma és a második között fennáll a
következmény reláció és a második és harmadik séma között szintén fennáll a következmény
reláció, akkor ez fennáll az első és a harmadik között is. Szimbólumokkal:

S1 S2, és S2 S3, akkor S1 S3.

c. Tautológiák bármely sémából kikövetkeztethetők, de belőlük csak tautológiák

származnak.
d. Ellentmondásokból bármilyen séma kikövetkeztethető, de ők csak ellentmondásokból
származnak.
E két utóbbi tulajdonság a kondicionális meghatározó igazságérték táblázatából is
kiolvasható. Mélyebb értelmük arra szolgáltat magyarázatot, hogy a kétértékű logikában miért
kitüntetett igazságérték az igaz. Mivel bárki saját állításainak túlnyomó többségét igaznak tartja,
innen igazan csak az igaz következhet. A következmény relációval kapcsolatosan pedig az ide
vonatkozó modell pontosan a tautológia.

Összefoglalás. A következmény reláció témája a következtetések érvényességének

elemezéséhez nyújt eszközöket a kijelentéskalkulus keretei között. Az érvényesség e modell szerinti
vizsgálata az eldöntés kérdéséhez vezet el. A következmény reláció fennállása a tautológikus
kondicinális segítségével ellenőrizhető.

Gyakorlatok

1. Vizsgáljátok meg a következmény reláció fennállását a következő sémák között:

S1: p v q
S2: p v q v r
S3: p + q + r
S4: (p & q)  r
S5: p  (p  q)
S6: p / q / q
S7: ~ (~p v ~q)

93
 S8: p  (~p v ~q)
S9: p & q & r & s
S10: p & (q v r)

2.8. A deduktibilitási viszony

 A téma célja bemutatni a következény reláció szerepét a kijelentéskalkulus egészének

rendezésében.

 A téma átvétele után képes kell legyél a kijelentéskalkulus bármely sémájának összes lehetséges
premisszáinak és következményeinek meghatározására.

A következmény reláció fennállása vagy hiánya az eldöntés valamely módszerével

ellenőrizhető. Az ellenőrzés viszont mindenik jólformált kijelentéskalkulusbeli sémára ki kell
terjedjen ahhoz, hogy e belső rend megállapíthatóvá váljék. Ennek végigvitele túlságosan nagy
erőfeszítést igényelne. Így a probléma leegyszerűsíthető azáltal, hogy kapjunk egy olyan módszert,
amely segítségével adott kijelentéskalkulusbeli séma összes lehetséges premisszája, illetve
következménye meghatározhatóvá váljon.

A deduktibilitási viszony kérdése éppen abban áll, hogy találjunk olyan módszert, amely
segítségével mindenik jólformált kijelentéskalkulusbeli sémának meglelhetővé válik összes
lehetséges premisszája, illetve következménye.

Ezen értelem szerint a deduktibilitási viszony és a következmény reláció között nincs

különbség. A deduktibilitási viszony a következmény reláció alapján értelmezhető. Csakhogy, míg
a következmény reláció elemi, mondhatni "atomisztikus" megközelítésben veti fel a következtetés
kérdését, addig a deduktibilitási viszony a lehetőségek szintjén mozog és mondhatni "molekuláris"
megközelítést állít elénk. Továbbá, felhasználva az igazságfügvények szemantikai
korrespondenicáit, a deduktibilitási viszonyon keresztül a kiljelentéskalkulus olyan belső rendjét
fedezhetjük fel, amely a sorozatos eldöntéseken keresztül nehezen, vagy szinte egyáltalán nem
látható át.
A kijelentéskalkulusban van módszer a sémák össes lehetséges premisszáinak és
következményeinek meghatározására. Neve a tökéletes normál formák (kanonikus formák)
módszere. A kijelentéskalkulus adott kifejezése akkor és csakis akkor nevezhető tökéletes normál
formának (röviden: t.n.f.) ha eleget tesz a következő feltételeknek:
1. Eleget tesz a boole normál forma követelményeinek.
2. Mindenik tagja tartalmazza a sémában megjelenő mindenik változót.
3. A változó nem jelenik meg a tagban a negáltjával együtt.
4. Adott tag csak egyszer jelenik meg.
Akárcsak a Boole- féle normál formák esetében itt is megkülönböztetjük a diszjunktív- és
konjunktív tökéletes normál formát. Ahhoz hogy eljussunk adott séma tökéletes normál formájához
a következő algoritmust kell követnünk.
A diszjunktív tökéletes normál formára való hozás algortimusa:
 Felépítjük az illető séma értéktáblázatát.
 Kiválasztjuk a változók azon értékkombinációit, amelyekre a séma az igaz (1) értékeket veszi fel
és oszlopba állítjuk. Mindenik érték helyébe a neki megfelelő változót (az 1értéket a változóval,
a 0 értéket a változó negáltjával helyettesítjük) tesszük.
 Az így kapott változókat konjunkciókkal kötjük össze, a tagokat pedig diszjunkciókkal.
A konjunktív tökéletes normál formára való hozás algoritmusa:
 Felépítjük az illető séma értéktáblázatát.

94
 Kiválaszjuk a változók azon értékkombinációit, amelyekre a séma a hamis (0) értékeket veszi fel
és oszlopba állítjuk. Mindenik 1 érték helyébe a változó negáltját és mindenik 0 érték helyébe a
változót helyezzük.
 Az így kapott változókat diszjunkciókkal kötjük össze, majd a tagokat konjunkciókkal.
Például legyen a következő séma:

S: p  (q v r)

Algoritmusunk szerint feltétlenül fel kell építsük értéktáblázatát. Ez a következő:

p q r qvr p  (q v r)
1 1 1 1 1
1 1 0 1 1
1 0 1 1 1
1 0 0 0 0
0 1 1 1 1
0 1 0 1 1
0 0 1 1 1
0 0 0 0 1

A diszjunktív tökéletes normál formára való hozás feltétele az, hogy kiválasszkuk azokat az
igazságérték kombinációkat, amelyekre a séma az igaz értékeket veszi fel. Ezek a következők.

111  pqr
110  p q ~r
101  p ~q r
011  ~p q r
010  ~p q ~r
001  ~p ~q r
000  ~p ~q ~r

A táblázatba elvégeztük a feltételek által megszabott behelyettesítéseket is. Innen adódnak aztán a
diszjunktív tökéletes normál forma (d.t.n.f.) tagjai. Ezek a következők.

(p & q & r) v (p & q & ~r) v (p & ~q & r) v (~p & q & r) v (~p & q & ~r) v
(~p & ~q &r) v (~p & ~q & ~r)  d.t.n.f.

A konjunktív tökéletes normál formára (k.t.n.f.) való hozás feltétele az értéktáblázat 0

igazságértékének megfelelő igazságérték kombinációk kiválasztása. Sémánk esetében egy ilyen
van.

100  ~p q r

A k.t.n.f. a következő lesz:

(~p v q v r) &   k.t.n.f.

Láthajuk tehát, hogy egyetlen tagot tartalmaz, amit konjunkcióval egy nullaelemű taghoz
kapcsolunk.

95
 Továbbhaladva, a deduktibilitás kérdését a tökéletes normál formák segítségével oldhatjuk
meg. Itt egyrészt az érdekel bennünket, hogy melyek a kezdeti séma összes lehetséges premisszái.
Ezt a következő lépésekben érhetjük el.
 Megkeressük a kezdeti séma diszjunktív tökéletes normál formáját.
 A séma premisszái lesznek:
a. a d.t.n.f. mindenik tagja,
b. a d.t.n.f. mindenik tagjának kombinációi,
c. a teljes d.t.n.f.
A séma összes lehetséges következményét a konjunktív tökéletes normál forma segítségével
kaphatjuk meg a következő képpen.
 Megkeressük a kezdeti séma konjunktív tökéletes normál formáját.
 A séma következményei lesznek:
a. a k.t.n.f. mindenik tagja,
b. a k.t.n.f. mindenik tagjának kombinációi,
c. a teljes k.t.n.f.
Eszerint a kezdeti sémánk premisszái a következők:

(p & q & r) v (p & q & ~r) v (p & ~q & r) v (~p & q & r) v (~p & q & ~r) v
(~p & ~q & r) v (~p & ~q & ~r)  d.t.n.f.

Innen premisszának lehet tekinteni mindenik tagot külön-külön, a tagok kombinációit, valamint a
teljes d.t.n.f.-át.
Továbbá a kezdeti sémánk következményei a következők:

(~p v q v r) &   k.t.n.f.

Mint látjuk az összes lehetséges következmények száma itt egyre redukálódik, mivel a k.t.n.f.-nek
egyetlen tagja van.
Vegyünk most még egy egyszerű példát. Legyen kezdeti sémánk a következő:

S: p  q.

Az ennek megfelelő értéktáblázat:

p q 
1 1 1
1 0 0
0 1 1
0 0 1

A d.t.n.f. megtalálása végett oszlopba állítva a következőt kapjuk:

11  pq
01  ~pq
00  ~p~q.

Innen a séma premisszái:

(p & q) v (~p & q) v (~p & ~q).

96
A k.t.n.f. megtalálásának oszlopa:

1 0  ~p q.

Innen a séma következményei:

(~p v q ) & .

Tehát a p  q séma deduktibilis a (p & q) v (~p & q) v (~p & ~q) teljes d.t.n.f.-ból, valamint ennek
tagjaninak kombinációiból, továbbá a sémából deduktibilis a ~p v q séma.

Összefoglalás. A deduktibilitás kérdése egy olyan témával gazdagítja a logikát, amely az

eddigiek alapján még megfogalmazható sem volt. Általa mindaz ami az eldöntés fáradságos
kalkulatórikus megoldását jelenti leegyszerűsödik. Igy érvényesen oldható meg a kijelentéskalkulus
sémái közötti logikai kapcsolat vizsgálatának kérdése. Továbbá a deduktibilitás kérdése a
kijelentéskalkulusnak a következményreláció kritériuma szerinti belső koherenciáját adja meg.

Gyakorlatok

1.Határozzátok meg a következő sémák összes lehetséges premisszáit és következményeit.

a. p & q
b. p  q
c. p v q
d. p  q
e. p  (q v r)
f. ~p  ~(q v r)
g. [p & (~p q)]  [p v (q & r)]
h. ~[(p q)  (~q  ~p)]
i. (p + q)  (p v q)
j. (p v q)  (p + q)
2. Állapítsátok meg az alábbi következtetéseknek megfelelő kijelentéskalkulusbeli sémákat. Majd
a tökéletes normál formák segítségével határozzátok meg összes lehetséges premisszáit és
következményeit.

a. Ha teszt eredményei jók, akkor a jelöltet alkalmazni fogják.

A teszt eredményei jók.
Tehát a jelöltet alkalmazni fogják.

b. Ha a teszt eredményei jók, akkor a jelöltet alkalmazni fogják.

A jelöltet nem alkalmazzák.
Tehát a teszt eredményei nem jók.

c. Ha a teszt eredményei jók, akkor a jelöltet alkalmazni fogják.

A jelöltet alkalmazni fogják.
Tehát a tesz eredményei jók.

d. Ha a teszt eredményei jók, akkor a jelöltet alkalmazni fogják.

A teszt eredményei nem jók.
Tehát a jelöltet nem fogják alkalmazni.

2.9. Az ekvivalencia reláció

97
 A téma célja bemutatni a kijelentéskalkulus másik alapvető viszonytípusát. Ennek értelmében a
logikai műveletek szemantikailag egymással kifejezhetők. Igy az azonosság logikai
alaptörvénye a kijelentéskalkulusban az ekvivalencia reláció segítségével válik kalkulatórikusan
ellenőrizhetővé.

 A téma átvétele után képes kell legyél az ekvivalencia reláció fennállállásának megállapítására.

Az ekvivalencia reláció a kijelentéskalkulus sémái közötti logikai szemantikai azonosságot

fejezi ki. Ezt azért kell kihangsúlyozni, mert az azonosság lehet szintaktikai is. Meghatározása
szerint:

Az S1 és S2 igazságfüggvény sémák egymással ekvivalensek, ha változóiknak ugyanazon

bemeneti igazságérték kombinációira azonos kimeneti igazságértékeket vesznek fel.

Szimbólumokkal:

S1  S2,

ahol  az ekvivalancia reláció szimbóluma. Igy az ekvivalencia reláció jelölésére egy új

szimbólumot vezettünk be. Ennek viszont nem ismerjük a meghatározó igazságérték táblázatát.
Tehát valamilyen kapcsolatot kell teremtenünk az ekvivalancia reláció valamint az általunk már
ismert igazságfüggvényekkel. A szimbolikkus logikában e kapcsolatot számon is tartjuk. Már az
ekvivalencia reláció meghatározásából is láthatjuk, hogy a kapcsolat a bikondicionálissal áll fenn.
Igy a következmény relációt bikondicionálisként fogjuk értelmezni. Csakhogy a kettő között
különbségek is vannak. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a bikondicionális, meghatározó
igazságérték táblázata szerint lehet mind igaz, mind hamis. Ezzel szemben a következmény reláció
akkor és csakis akkor áll fenn, ha a neki megfelelő bikondicionális mindig igaz. Szimbólumokkal ez
azt jelenti, hogy az

S1 S2

bikondicionális mindig igaz kell legyen. Másszóval az ekvivalencia reláció akkor áll fenn, ha a neki
megfelelő bikondicionális sohasem hamis.
Az ekvivalencia reláció tulajdonságai a következők.
1. Reflexív, ami azt jelenti, hogy minden séma ekvivalens önmagával. Szimbólumokkal:

S  S.

2. Szimmetrikus, azaz, ha az S1 séma ekvivalens az S2 sémával, akkor az S2 séma is ekvivalens az

S1-el. Szimbólumokkal:

S1  S2 ; S 2  S1.

3. Tranzitív, vagyis ha két séma egymással ekvivalens, és egyikük ekvivalens a harmadikkal,

akkor ez az előbbivel is ekvivalens. Simbólumokkal:

S1 S2 ; S2  S3; S1  S3.

Az ekvivalencia reláció fennállásának ellenőrzése tehát a bikondicionális ellenőrzésén

keresztűl történik. Evégett a következő két lépést kell követnünk.
I. Az S1  S2 sémában az ekvivalenciát bikondicionálissal helyettesítjük:
S1  S2.

98
II. Ha az így nyert séma mindig igaz, azaz tautológia, akkor az ekvivalencia reláció
fennáll, ellenkező esetekben nem.
Például legyen a következő két séma:

S1: (p & q)  p, és
S2: [(p v q) & q]  (p v q).

Vizsgáljuk meg, hogy fennáll-e az ekvivalancia reláció a kettő között. Ehhez az őket
összekötő bikondicionális érvényességéről kell döntenünk. Tehát a teljes sémánk a
következő lesz:

S1  S2, azaz
[(p &1 q) 2 p] 7 [(p v3 q) &4 q]6 (p v5 q).

A döntést az értéktáblázatos módszerrel végezzük.

p Q &1 2 V3 &4 V5 6 7
1 1 1 1 1 1 1 1 1
1 0 0 1 1 1 1 1 1
0 1 0 1 1 1 1 1 1
0 0 0 1 0 0 0 1 1

Az értéktáblázat utolsó oszlopa szerint a két séma között fennáll az ekvivalencia reláció.
Az ekvivalencia reláció fennállása egyben azt is jelenti, hogy a kijelentéskalkulus sémái
vagy műveletei logikai szemantikai szempontból azonosak. Ezt már megállapíthattuk akkor
is amikor a kértékű logika művelteinek Wittgenstein-i táblázatát felépítettük. Emlékeztetőűl
itt a táblázat első nyolc sorának műveletei vagy igazságfüggvényei kifejezhetőek voltak a
második nyolc művelet, illetve a negáció segítségével. Tehát logikai szemantikai
azonosságról, azaz ekvivalenciáról volt szó.
A kijelentéskalkulusban több olyan rendszert dolgoztak ki, amely az ekvivalencia reláció
fennálására alapszik. Ezek közül bemutatjuk a legismertebbet, amely egyben a
pszichológiában is alkalmazott J. Piaget. Ez a Boole-féle rendszer. E rendszer primitív
műveletei a konjunkció (&), a negáció (~), valamint a diszjunkció (v). Az, hogy primitív itt
azt jelenti, hogy a kijelentéskalkulus összes többi műveletét ezek segítségével fejezzük ki,
azaz ezek az eleve megválasztott műveletek. A Boole-féle rendszer legfontosabb
ekvivalenciái a következők.

(1) (A  B)  (~A v B)
(2) (A  B)  [(~ A v B) & (~B v A)]
(3) (A / B)  (~A v ~B)
(4) (A + B)  [(~A & B) v (~B & A)]
(5) (A  B)  (~A & ~B)

Ezen ekvivalenciákban az “A” és a “B” a kijelentéskalkulus sémái helyett állnak. Amint

láthatjuk a Boole-féle rendszer segítségével a Wittgenstein-i táblázat minden művelete
kifejezhető, azaz redukálható &-ra, v-ra és ~ - ra.
Az ekvivalencia relációval kapcsolatosan egy érdekes fogalmat vezethetünk be, éspedig a
helyettesítés fogalmát, amit a következőképpen határozhatunk meg.

99
 A helyettesítés azon művelet, melynek során egy S0 sémában adott “x” változót egy S1
sémával cserélünk ki és egy olyan S0’ nyerünk, amely ekvivalens az S0 sémával, azzal a
feltétellel, hogy a cserét “x” mindenik jelenésében végezzük el.

Például végezzük el a következő sémában az adott helyettesítést.

S0: (p & q)  p,

ahol helyettesítsük a p változót (p v q)-val. Innen adódik az

S0’: [(p v q) & p]  (p v q)

séma. Ellenőrizzük most a kettő közötti ekvivalencia fennállását. Újra az eldöntés valamely
módszeréhez kell folyamodnunk. Mivel csak két változó van elvégezhetjük az
értéktáblázatos módszerrel.

[(p &1 q) 2 p] 7 [(p v3 q) &4p] 6 (p v5 q)

p Q &1 2 V3 &4 V5 6 7
1 1 1 1 1 1 1 1 1
1 0 0 1 1 0 1 1 1
0 1 0 1 1 0 1 1 1
0 0 0 1 0 0 0 1 1

A számításokat elvégezve eldönthetjük, hogy az S0 és az S0’ sémák egymással ekvivalensek és ezt

helyettesítés útján nyertük.

Összefoglalás. Az ekvivalencia reláció az igazságfüggvények, azaz a logikai műveletek

közötti szemantikai azonosságot fejezi ki. Fennállásának ellenőrzése az eldöntés valamely módszere
segítségével történik. Az ekvivalencia reláció is a kijelentéskalkulus sémáinak egyik rendezési
kritérimát jelenti. A megválasztott primitív műveletek szerint több rendszer alakul ki. A
pszichológia alkalmazhatóság szempontjából a legfontosabb a Boole-féle rendszer. Egymással
ekvivalens sémákat egyszerűen nyerhetünk helyettesítés útján.

Gyakorlatok

1. Vizsgáljátok meg az ekvivalencia reláció fennállását a következő sémák között.

a. S1: (p & q)  p
S2: [(p v q) & p]  (p v q)
b. S1: (p  q)  p
S2: (p & ~q) v p
c. S1: (p v q)  [(p & r) v (q & r)]
S2: (p  q) & (q  p)
S3: p v q
d. S1: p & (p  q)
S2: q  p

2. Irjátok át a Boole-féle rendszerbe a következő sémákat:

100
a. [(p / q)  (q / p)] & [(p q)  (q  p)]
b. (p  q)  (q  p)
c. [p & (~p  q)] v (p q)
d. (p & q & r)  ~(~p v ~r)

2.10. A kijelentéskalkulus axiomatikus felépítése

 A téma célja bemutatni azt, hogy a kijelentéskalkulus törvényei miként igazolhatóak deduktív
rendszereken belül.

 A téma átvétele után képes kell legyél az axiomatizálás módszerének felismerésére és

alkalmazására egyes törvények érvényességének vizsgálatában.

A következmény reláció és az ekvivalencia reláció tanulmányozása felhívta a figyelmünket arra,

hogy a kijelentéskalkulus törvényei között kapcsolat van és arra, hogy e két relációban meg lehet
találni azt a „rendező elvet”, amely segítségével a törvények együttese egy bizonyos belső
koherenciát kap. Mivel az igaz előtagból, igazan, csakis igaz utótag származhat a törvények a
következmény reláción keresztül mintegy azonosíthatóvá teszik egymást. Az innen adódó kérdés
az, hogy ki lehetne-e alakítani egy olyan szervezett együttest, amely egybe fogalaja a
kijelentéskalkulus törvényeit, úgy hogy ezek valamilyen módon egymásból származzanak. A
matematikából átvett modell szerint ez az axiomatikus rendszer. Az axiomatikus rendszerek a
legfejlettebb deduktív rendszerek. Ez azt jelenti, hogy egy adott elmélet törvényei bizonyos
elfogadott és igaz kijelentésekből tisztán a megjelölt szabályok segítségével nyerhetők. Ennyit az
axiomatikus rendszerekről már minden leérettségizett ember tud.
De lássuk milyen szerkezettel rendelkezik minden axiomatikus rendszer. Két részt
különböztetönk meg bennük: a primitív részt és származtatott részt. Ezekben a következő elemek
vannak:
I. Primitív rész:
1. A primitív terminusok. Ezekre az jellemző, hogy nem meghatározottak. Adott esetben
egy tudományos elmélet alapfogalmai.
2. A primitív kijelentések vagy másnéven axiómák. Ezek feltétlenűl igaz kijelentések.
3. Definíciók.
4. Következtetési szabályok. Ezek szerepe az, hogy alkalmazva őket a primitív
kijelentésekre újabb terminusokat és igaz kijelentéseket adnak. Segítségükkel jön létre az
axiomatikus rendszer származtatott része.
II. A származtatott rész:
1. A meghatározott terminusok, amelyek bevezetésének alapját a primitív rész tartalmazza.
2. A tételek vagy teorémák olyan igaz kijelentések, amelyek igazságának alapját az
axiómák képezik.
Első pillantásra úgy tűnik, hogy axiomatikus rendszert egyszerűen lehet alkotni. Viszont ez
egy hosszadalmas és bonyolult feladat, mivel kreativitást, kitartást és nem utolsó sorban mély
ismereteket feltételez. A nehézség többek között abból adódik, hogy az axiomatikus rendszerek
eleget kell tegyenek bizonyos formális feltételeknek. E formális feltételek a konzisztencia, a
teljesség és a függetlenség. Ha végigvizsgáljuk őket, akkor kiderül, hogy axiomatikus rendszert
alkotni mennyire bonyolult feladat és egyben az is, hogy mennyire nem önkényes. Mindhárom
követelmények van egy szintaktikai és egy szemantikai megfogalmazása.
1. Az axiomatikus rendszerek konzisztenciája (ellentmondás mentessége).
Def.1 (szintaktikai): Az axiomatikus rendszer akkor ellentmondásmentes szintaktikailag, ha
benne nem bizonyítható egyszerre az A és a ~A formula.

101
 Def.2 (szemantikai): Az axiomatikus rendszer szeamtikailag ellentmondásmentes, ha
kielégíthető, azaz van legalább egy értelmezése vagy modellje.
2. Az axiomatikus rendszerek teljessége.
Def.3 (szintaktikai): Az axiomatikus rendszer akkor teljes szintaktikailag, ha axiómáihoz
hozzáadva egy nem származtatható kijelentést, akkor ellentmondást nyerünk
Def.4 (szemantikai): Az axiomatikus rendszer akkor teljes szemantikailag, ha a rendszer
mindenik érvényes kijelentése bizonyítható és fordítva.
3. Az axiomatikus rendszerek függetlensége.
Def.5 (szintaktikai): Az axiomatikus rendszer akkor független szintaktikailag, ha egyetlen
axiómája sem bizonyítható a többiből.
Def.6 (sezmantikai): Az axiomatikus rendszer akkor független szemantikailag, ha mindenik
axiómája értelmezhető úgy, hogy értékei különböznek a többi axióma értékeitől.
E hat kemény követelmény, amelyet minden axiomatikus rendszerrel szemben állítunk
rávilágít arra, hogy mennyire nehéz és nem önkényes feladat a kidolgozásuk.
A kijelentéskalkulus elmélete axiomatizálható elmélet. Sőt ezen elméletet több axiomatikus
rendszerbe is belefoglalták. Ezen rendszerek elsősorban abban különböznek egymástól, hogy
milyen primitív logikai műveleteket választottak ki maguknak.Ezek közül az egyik legismertebb
a Hilbert és Ackermann által kidolgozott H1 rendszer. A rendszer primitív műveletei a v
(diszjunkció) és a ~ (negáció).

A H1 rendszer.

I. Primitív rész

1. Definíciók
Def.1. (A  B)  (~A v B)
Def.2. (A & B)  ~ (~A v B)
Def.3. (A  B)  ~[~(~A v B) v ~(~B v A)]
2. Axiómák
Ax.1. ~(p v p) v p
Ax.2. ~p v (p v q)
Ax.3. ~(p v q) v (q v p)
Ax.4. ~(~p v q) v [~(r v p) v (r v q)]
Viszont a Def.1. szerint az axiómák felírhatók a kondicionális segítségével is így velük
ekvivalens megfogalmazásaikat kapjuk.
Ax.1.’ (p v p)  p
Ax.2.’ p  (p v q)
Ax.3.’ (p v q)  (q v p)
Ax.4.’ (p  q)  [(r v p)  (r v q)]
3. Szabályok.
Sz.1. modus ponens: A, A  B, B
Sz.2. helyettesítés: ha egy A(x) alakú sémában az x változót egy B sémával helyettesíthetjük
és ezáltal egy olyan A’ sémát kapunk amelyre érvényes az
A  A’ reláció.

II. Származtatott rész

1. A származtatott rész első csoportját a származtatott szabályok csoportja képezi.

Sz.3. (A v A)  A - a diszjunkció idempotenciája.
Sz.4. A  (A v B) - a diszjunkció bevezetése.
Sz.5. (A v B)  (B v A) - a diszjunkció komutativitása.

102
Sz.6. (A  B)  (C v A)  (C v B) - a kondicionális diszjunktív kiterjesztése.
Sz.7. (A  B), (B  C)  (A  C) - a szillogizmus szabálya.
Sz.8. (A), A  B  (A)  (B) - az ekvivalens formulák helyettesítése.
Sz.9. [A  (B  C)]  [B  (A  C)] - az előtagok felcserélhetősége.
Sz.10. [A  (B  C)]  [(A & B)  C] - az előtagok (premisszák) összevonása.
Sz.11. [A  (A  B)  (A  B) - az azonos előtagok összevonása.
1. Tételek (Th.)
Th.1.(p  q)  [(r  p)  (r q)]
Th.2. ~p v p
Th.3. p v ~p - e két tétel az ellentmondás mentesség törvényének kijelentéskalkulusbeli
mgfogalmazásai.
Th.4. p  ~~p
Th.5. ~~p  p - e két tétel a kettős negáció törvényei.
Th.6. (p  q)  (~q  ~p) - a kontrapozíció törvénye.
Th.7. ~(p & q)  (~p v ~q)
Th.8. (~p v ~q)  ~(p & q)
Th.9. ~(p v q)  (~p & ~q)
Th.10. (~p & ~q)  ~(p v q) - ez utóbbi négy tétel a De Morgan törvényeket fejezi ki.
Th.11. (p & q)  (q & p) - a konjunkció komutativitása.
Th.12. (p & q)  p
Th.13. (p & q)  q - a konjunkció implikálja mindenik tagját.
Th.14.[p v (q v r)]  [q v (p v r)]
Th.15. [p v (q v r)]  [(p v q)v r]
Th.16. [(p v q) v r]  [p v (q v r)] - a diszjunkció asszociativitásának tételei.
Th.17. [p & (q & r)]  [(p & q) & r]
Th.18. [(p & q) & r]  [p & (q & r)] - a konjunkció asszociativitásának tételei.
Th.19. p  [q  (p & q)]
Th.20. [(p v q) & (p v r)]  [p v (q & r)] - a disztributivitás tétele.

Illusztrálásképpen bemutatunk két bizonyítást. Ezáltal kialakíthatunk egy képet arról, hogy a
származtatott rész miként nyerhető a primitív részből a szabályok alapján. Legyen az Sz.4.
származtatott szabálya. Bizonyítására induljunk ki egy olyan axiómából, amelyről úgy
gondoljuk, hogy felhasználható. Legyen az az Ax.2.

Sz.4. A  (A v B) - a bizonyítandó.
1. lépés: ~p v (p v q) - Ax.2.
2. lépés: A  (A v B) - ahol p-t helyettesítettük A-val és q-t helyettesítettük B-vel az Sz.2.
alapján és felhasználtuk a Def.1.-et
3. lépés: A  (A v B) ahol a kondicionális szimbólumát helyettesítettük a következmény
reláció szimbólumával.

Próbáljuk meg a Th.2. bizonyítását is.

Th.2. ~p v p - a bizonyítandó. Induljunk ki az Ax.2.’-ből.

1. lépés: p  (p v p), ahol az Sz.2. alapján a q változót helyettesítettük a p változóval.
2. lépés: (p v p)  p, ami nem más mint az Ax.1.’.
3. lépés: p  p, amit a 2. és a 3. lépésből nyertünk az Sz.7. alapján.
4. lépés: ~p v p, amit a 4. lépésből nyertünk a Def.1.-es alapján.

103
 A H1 rendszer kielégíti az axiomatikus rendszerekkel szemben állított mindenik követelményt.
Másszóval a H1 rendszer konzisztens, teljes és független. Ennek bizonyításától itt eltekintünk.
Vizsgáljuk most meg azokat a következményeket, amelyeket a kijelentéskalkulus axiomatizált
formája hoz magával. Először is világos, hogy a H1 rendszer nem fogalaja magába a
kijelentéskalkulus összes általunk ismert törvényét. Ez azt jelenti, hogy egyetlen axiomatikus
rendszerbe nem foglalható bele az egész kijelentéskalkulus a maga teljességében.
Más megállapítás. A Th.2. bizonyíthatósága a rendszeren belül arra hívja fel a figyelmünket,
hogy a kijelentékalkulus sémáinak törvényszerű voltát kétféleképpen lehet igazolni. Az egyik az
eldöntés valamelyik módszerével történhet. A másik a H1 rendszeren belül. Mivel a primitív rész
csak törvényeket foglal magába emiatt a származtatott rész sémáinak törvényszerű voltára ezek
biztosítanak alapot. Tehát egy tétel bizonyított volta egy axiomatikus rendszeren belül a
megalapozás egy új módját jelenti. A tétel tehát nem azért törvény mert az eldöntés valamely
módszerével igazoltuk ezt róla, hanem azért mert az axiomatikus rendszer része.
Az axiomatikus rendszerekkel kapcsolatosan felmerűl a kérdés: hogy vajon nem tudonánk-e
egy olyan a axiomatikus rendszert alkotni amelyben véges számú axiómából kiindulva elvileg
bármelyik iagazság nyerhető lenne? Ez azt jelentené, hogy egyetlen ilyen rendszeren belül
nyerhetővé válna az összes igaz kijelentés, másszóval a teljes emberi tudás. Egy ilyen rendszer
axiómáit megtanulva és ismerve a szabályait minden igaz ismeret generálható volna. Erre a
kérdésre Kurt Gödel adott választ a két világháború között híres tételével. Bonyolult aritmetikai
eljárással kimutatta, hogy az axiomatikus rendszereken belül felépíthetőek olyan kijelentések
amelyekről nem bizonyítható, hogy igazak és negáltjukról sem az, hogy hamisak. Röviden
eldönthetetlenek. Ez azt jelenti, hogy ha a rendszer teljes, akkor eldönthetetlen és ha
eldönthető, akkor nem teljes. Milyen következményekkel jár ez? Először is elvi korlátot szab a
minden igazságot generáló axiomatikus rendszer felépítése elé. Másszóval ilyen rendszert nem
lehet felépíteni. Ez azt jelenti továbbá, hogy ha az összes igazság befogadására nyitottak akarunk
lenni,akkor ezt nem tehetjük meg csak több alternatív rendszeren keresztül. Tehát nincs
„egyetlen tudomány” hanem csak alternatív, egymást kiegészítő tudományok.

Összefoglalás. Az axiomatikus rendszerek deduktívan rendezik a tudást egy adott területen. Az

így lértejövő rendszer gazdaságos, azaz egyértelműen lehet generálni a bizonyosan igaz
kijelentéseket. Az axiomatizált elméletek a deduktívan megalkotott elméletek legfejlettebb
formái. Axiomatizálni bármely tudományban lehetséges. Ez meg is történt a matematikában,
fizikában, nyelvészetben és a biológiában (a darwini evolúcióelmélet).

FÜGGELÉK

Gál László
A logikusság forrásai

1. Bevezetés

E tanulmány célja megalapozni a logikusság mivoltát. Legfontosabb eszköze körüljárni azokat a

lehetséges forrásokat, amelyek az embert logikussá teszik. Itt elsősorban az irodalom
forrásanyagának végiggondolásáról lesz szó, hogy innen a kérdés feltevésének esetleg egy új módja
alakuljon ki.
Ha megalapozásról beszélünk, akkor két járható út áll előttünk. Az egyik szerint a kijelentéseket
az elméleteken belül kell igazolnunk, azaz az alapok megtalálása azon áll vagy bukik, hogy szigorú
logikai összetüggés fedhető fel vagy sem az elméletet alkotó kijelentesek között. A kitüntetett
státussai rendelkező alapozó kijelentéseket axiómáknak tekintjük. A másik szerint a sokféleségnek
egy adott skáláját redukálnunk kell egy vagy egynéháirny olyan közös elemre, amelyből maga a
sokféleség érthetővé válik. Az előbbi utat nevezhetnénk deduktívnak, az utóibbit pedig inkább

Eredeti megjelenési helye: Erdélyi Múzeum, 1998, 3-4 sz., 168-178.

104
statisztikainak. Nevezetesen azért statisztikainak, mert valamilyen módon a sokféleségek birtokába
kell jutnunk. Emiatt a statisztikához vagy a tipikushoz való folyamodás elkerülhetetlen. Igy a
sokféleség nem egyszerűen perceptíven, hanem csakis konceptuálisan, azaz kijelentésekben
megfogalmazottan jelenik meg számunkra.
Jelen tanulmányt a második út előkészítésének tekinthetjük. Más szóval általa fogalmainkat,
illetve eszközeinket probáljuk tisztázni.
Első lépesként a logikusság fogalmának egy bizonyos jelentésével kell rendelkeznünk.
Nyilvánvalóan a logikusság fogalma a logika fogalmából ered. Igy hát értelmezésünket a logika
fogalmával kell kezdenünk. Anélkül, hogy egy különálló meghatározásba vonná össze, Ruzsa Imre
a következőket állítja erre vonatkozóan: "Modern felfogásban a logika alapvető feladata a helyes
következtetés fogalmának szabatos meghatározása, törvényeinek feltárása. A következtetés - a szó
köznapi értelmében - az a gondolati eljárás, amelynek során adott ismeretekből új, az eredeti
ismeretanyagban explicite (azaz kozvetlenül kifejezett formában) nem szereplő ismeretekhez
jutunk." 12
Eszerint logikafogalmunk a következtetés fogalmára épül, viszont nem ennek pszichológiai
értelmére. A logika központi tárgyát kepező következtetés elvonatkoztat rnagátó a következtető
személyétől. Igy a logikust az fogja érdekelni, hogy állításainkból, helyesen, milyen újabb állítások
nyerhetők.
Tehát a logikusság fogalma azt a tulajdonságot fogja jelölni, hogy következtetések elvégzésére
vagyunk képesek. Más szóval tehát azt, hogy állításokból újabb állítások nyerésére vagyunk
képesek.
Még jobban leszűkítve a kérdést, az fog érdekelni bennünket, hogy milyen esélyünk van arra,
hogy a logikai műveletek sokféleségét valamilyen egységbe foglaljuk össze. Igy az fog érdekelni,
hogy a 16 egymástól különálló igazságfüggvény milyen közös forrásból ered. Emiatt e tanulmány
logikai elméleti eszközéűl a szimbolikus logika klasszikus fejezeteit fogja használni, nevezetesen a
kijelentéskalkulust és a predikátumok logikáját.
Az egységes forrás meglelésére három megközelítést fogunk felhasználni. Ezeket dologi, társadalmi
és formális megközelítésnek fogjuk nevezni.

2..A szimbolikus logika klasszikus elméletei. A logikai művelet fogalma

A szimbolikus logika klasszikus fejezeteit századunk első évtizedeiben dolgozták ki.

Megalkotói kozül a legfontosabbak G. Frege, B. Russell, A.N. Whitehead és L.. von Wittgenstein.
A klasszikusnak nevezett kijelentéskalkulus és a predikátumok logikája különbséget tesz a
kijelentésközi és a kijelentéseken belüli műveletek kozött.
A két elmélet alapfogalmai az igazságfüggvény és a mondatfügvény fogalma.
Az igazságfüggvény a kijelentéskalkulus alapfogalma. Eszerint az igazságfüggvény ér-telmezési
tartománya az őt alkotó kijelentések igaz és hamis igazságértékeinek rendezett soraiból áll, az
értékkészletet pedig az igaz és a hamis igazságérték alkotja.13 Szimbolikusan:

(D1) T(p,q)  T  (p,q) .

A mondatfüggvény értelmezési tartománya nem más, mint a tárgyalási univerzum, amit az

individuumok alkotnak, értékkészlete pedig az S kifejezesekből áll.14 Szimbólumokban:

(D2) p :   S.

Az S kifejezések csak kvantorral ellátva vagy tárgyalási univerzumuk egy elemének

megjelölésével válnak kijelentésekké.
12
Ruzsa Imre, Máté András: Bevezetés a modern logikába, Bp., 1997, 10.
13
Mircea Balaiş: Logică simbolică, Cluj, 1978; Pólos László, Ruzsa Imre: Bevezetés a logikába, Bp., 1988.
14
Vö. M. Balaiş,i.m.

105
 A matematikai függvényfogalom logikai alkalmazása számos előnnyel járt. Igy lehetővé vált
a logika műveleti rekonstrukciója., ami az eldöntést és az ervényesség vizsgálatát szigorúlbbá tette.
Az igazság számításának leibnizi gondolatát a fügvényfogalom tette kezelhetőve, mivel az elemi
kijelentésekből felépülő összetett kijelentés igazságértéke az előbbiek igazságértékeitől függ.
Hátránya ennek viszont az, hogy a konkrét kijelentések között létrejövő intuitív kapcsolat elvész, és
csak a kalkulatórikus, szintaktikai oldal kerül előtérbe. A függvényfogalom nem bocsátja a
logikusok rendelkezésére azokat az eszközöket, almelyek segítségével megragadhatók lennének a
kijelentésközi releváns kapcsolatok. A paradoxonok egy részének éppen ez a forrása.
A kijelentéközi állandó és univerzális logikai műveletek részben megőrzik minőségi
sokféleségüket. A minősegi különbségek az egymástól különböző logikai-szemantikai értelmezések
alalpját kepezik. Ezekben csak a kijelentések "bemeneti" igazságértékei fontosak, mivel ezek
kizárólagosan határozzák meg az összetett kijelentés "kimerneti" igazságértékét. És itt az elemi
kijelentések igazságértékeinek megállapítása teljesen lényegtelen, léven hogy ez nem a logika
feladata. Ha így lenne, akkor a logika elvesztené sajátosságát és feloldódna a megismerés többi
formáiban. A logika csak akkor léphet közbe, amikor a kijelentések igazságértékét már
meghatározták. Ha az összetett kijelentést alkotó kijelentések igazságértékei ismertek, akkor logikai
úton biztosan kiszámítható az összetett kijelentés kimeneti igazságértéke.15
Mutassuk be a mondottakat a konjunkció (&) segítségével. Meghatározó igazságérték
táblázata a következeő:

p q &
1 1 1
1 0 0
0 1 0
0 0 0

A táblázat első két oszlopa tartalmazza a bemeneti igazságértékeket. Ezeknek az utolsó

oszlop mindenik során megfelel a kimeneti igazságérték. Az igazságfüggvény ezen értelméhez
sorozatos elvonatkoztatások vezettek, úgy hogy a konkrét kijelentések helyét a kijelentesváltozók
vették át (p,q), a közöttük levő kapcsolatot a logikai állandó helyettesítette (&), valamint a
változókat az igaz (1) és a hamis (0) igazságértékekként értelmezték.
Próbáljuk meg most végigjárni ezen elvonatkoztatási folyamat ellentettjét, és helyettesítsük
a kijelentésváltozókat a kovetkező konkrét kijelentésekkel:

A felhőket vízcseppek alkotják. (p)

A beborult ég esőt jelez. (q)

Az összetett kijelentés (p & q) igazságfeltétélei azok, hogy mind a p, mind a q kijelentés

igaz legyen. Az igazság akkor áll fenn, ha a két kijelentésben állítottak rnegfelelnek a tényeknek.
Az összetett kijelentés akkor hamis, ha az egyik alkotó kijelentése hamis. Szimbólumokkal: p & ~
q, ~p & q, ~p & ~q. Tehát ha az összetett kijelentés egyik tagja hamis, akkor az összetett kijelentés
maga is hamis. De mit jelent az, hogy legalább az egyik elemi kijelentés hamis? Azt, hogy a felhők
nem vízcseppekből, hanem valami másból álljanak, vagy hogy a beborult ég ne esőt, hanem valami
mást jelezzen előre. Noha nyilvánvaló, hogy a "felhő" szó jelölete abbó1 tevődik össze, amit a
"vízcsepp" szóval jelölunk, és hogy az, amit a "beborult ég" kifejezéssel jelölünk, azt hozza
magával, amit az "eső" szóval jelölünk.
A felhők, a vízcseppek, a beborult ég és az eső neve átvette maguknak a meteorológiai
jelenségeknek a helyét. Igy a kijelentésekben állítottak közötti összefüggés helyettesítette a valoság
összefüggéseit, s ezek nyelvi tényekké alakultak. Emiatt a valoság összefüggései logikai
összefüggésekké alakultak. Konkrétan az, hogy a felhők vízcseppekből tevődnek össze, valamint a
beborult ég összefüggése az esővel együtt logikailag konjunktívan fejeződik ki.
15
V.ö. Pólos L., Ruzsa I., i.m.

106
 Példánk eleget tesz az összetett kijelentésben szereplő állítások közötti releváns kapcsolat
feltételének. Igy a kialakult konjunktív kapcsolat természetesnek tűnik. Ellenben mi történik, ha e
releváns kapcsolat hiányzik? Peldául a következő két kijelentés:

A felhőket vízcseppek alkotják. (p)

A zsebszámológép aritmetikai műveleteket végez. (q)

konjunktív kapcsolata más ertelmű. Logikailag e két kijelentés közötti kapcsolat is leírható a
konjunkció meghatározó értéktáblázatának első vonalával (p & q), sőt igaznak is tekinthetjük, mivel
mindkét tagja igaz. Csakhogy furcsának tűnhet a felhők és a zsebszámológépek, valamint a
vízcseppek és az aritmetikai műveletek egymáshoz kapcsolása. A kijelentéskalkulus eszközeinek
segítségével nem kezelhető ez a helyzet.
Következésképpen nyilvánvalová válik az igazságfüggvény és a mondatfüggvény
alkalmazásának hrátrárnya a természetes nyelvi kifejezések kezelésében. Az előttünk álló
lehetséges alternatíva az lehetne, hogy új értelemmel lássuk el a konkrét kijelentések közötti állandó
kapcsolatokat. Erre használjuk a logikai művelet fogalmát. Eddig is használtuk, anélkül hogy
pontos értelmét tisztáztuk volna. Bevezetjük tehát a következő meghatározással:

(D3)Logikai műveleten a változó információs tartalmak állandó kapcsolási módját értjük.

E meghatározás szerint a logikai művelet feltételezi az igazságfüggvény fogalmát, mivel

ellenkező esetben nem tudnánk megmondani, hogy mi az állandó, és mi a változó. Továbbá az
igazságfüggvény fogalmához képest kezelhetővé teszi a relevancia intuitív megközelítését, valamint
lehetővé teszi az igazságfüggvényeken belüli tipológiák kidolgozását. A logikai művelek bármilyen
kijelentést összeköthetnek, olyat, amely letező, de olyat is, amely fiktív dolgokról állít, olyat, amely
a valóságosan létező kapcsolatokat állítja, de olyat is, amelyben az osszekapcsolás tisztán mentális.

3. A logikusság dologi forrása

A logikai műveletek egyik azonosítható forrása a dologi világban van. A dolog fogalmán itt
minden valamilyen formát öltött lételemet értünk.
A dologi világ szűkebb területén, a tárgyi világban probálta meg azonosítani a logikai
műveletek forrását Jean Piaget. Episztemológiájában, amit o genetikainak nevez, a megismerés
létrejöttét kíséri figyelemmel. A létrejövést az egyénre vonatkoztatja, ami miatt episztemologiája
genetikus. A genézisnek van viszont egy más értelme is. Piaget meg volt győződve róla, hogy a
megismerés formái, még a legfejlettebbek is (matematika, tizika stb.) az egyéni kognitív
struktúrákban gyökereznek. Mivel az egyéni kognitív struktúráknak adaptációs szerepük van,
megragadhatóak az intelligencia fogalmával. Emiatt az intelligencia individuális fejődésének
megértése maga után vonja a rnegismerés megértését is.
Az adaptáció folyamata Piaget szerint két különálló folyamatra bontható: az asszimilációra
és az akkomodáicióra.16 Az asszimiláició folyamán a gyermek interiorizálja környezetét (elsősorban
a tárgyit). Az akkomodáció útjún a gyermek exteriorizálódik, válaszol környezete kihívásaira.
Igy a gyermek evolúciós folyamata elvezet a szenzorio-motoros intelligenciától egészen a
hipotetiko-deduktív, formális logikai műveletek elvégzésének képességéig. Intelligenciája
konkrétból formálissá válik, ami a kijelentéskalkulus és predikátumok logikájával írható le. A
folyamat egy önkonstrukciós folyamat, ami a benne részt vevő kognitív eszköztár állandó
módosulásával jár. A valóság önkonstrukciójának kognitív sémái szűrik ki és rendezik az
asszimilációt és az akkomodációt.17 Az intelligencia ontogenézisének evolúciós folyamatában
külonböző szakaszok azonosíthatók. A szakaszok vegigjárása a hipotetiko-deduktív műveletek

16
V.ö. J. Piaget: Biologie şi cunoaştere, Cluj, 1971.
17
V.ö. M. Piatelli-Palmarini: Teorii ale limbajului. Teorii ale învăţării, Buc., 1988.

107
képességét hozza magával, ahol a gondolkodás már reverzibilis és tranzitív. A kognitív fejlődes
vége, illetve közbeeső szakaszai is leírhatók a logika eszközeivel.
Piaget a logikai műveletekre mint a kognitív semák alapelemeire irányuló tanulmányait
1949-ben kezdi el közölni, amikor megírja a Traité du logique opratoire című munkátját.18 A könyv
központi fogalmai a művelet, mondatközi művelet és rnondaton belüli művelet. Ime a
meghatározásai:
"10. Meghatározas.  “Műveletnek” nevezzük egy struktúra reverzibilis átalakulását egy
más struktúrába vagy a “forma” módosulásával, vagy “tartalmának” helyettesítésével.”19
Mint látjuk, a l0. definíció a struktúra fogalmához küld. Ime a meghatározása:
,,5. Meghatározás.  “Struktúrának” nevezzünk minden olyan logikai kapcsolatot, amely
felváltva vagy egyidőben játszhatja a forma és a tartalom szerepét.”20
Piaget tehát a logikai műveleteken azon formai és tartalmi tényezőket érti, amelyek képesek
a struktúirák megváltozását előidézni. Igy konstruktivista álláspontja folytán az értelem azon
elemeit hangsúlyozza ki, amelyek képesek önmagukat módosítani.
Piaget formális logikain egy "állandó formalizációs folyamatot" 21 ért amelynek forrása
egyéni-térgyi és végső szintje meghatározatlan. Az egyéni-tárgyi forrás is logikai cselekvés
eredménye. Ez az a "végső" nem logikai tartalom, amelyre a logikai forma hat. Igy a strukturált és
strukturáló logikai formák egy egyéni-tárgyi, a logikai formák által megkonstruált "alsó" és egy
meghatározatlan "felső" szint között mozognak.
A forma és a tartalom ennyire szigorú megkülönböztetése a Piaget-i felfogásban azt
eredményezi, hogy a változó tartalmak közötti állandó logikai kapcsolat kétértelművé válik. E
lényegében arisztotelészi kérdést a szimbolikus logika a függvény fogalmának bevezetésével
oldotta meg. Habár a megoldásnak megvannak az említett hátrányai, a hagyományos logika régi
kérdése fogalmazódott át.
Tanulmányában Piaget az igazságfüggvény fogalmát "mondatközi műveletnek", a
rnondatfüggvényt "mondaton belüli műveletnek" nevezi. Ime a definíciók:
"2. Meghatározás.  “Mondatközi műveletnek” nevezünk minden olyan összetételt,
amelyben a p, q, r mondatokkal, melyeknek nem ismerjük csak igazságértékeit, újabb összetett
mondatok képezhetők az igazságértékek kombinációs lehetőségeinek függvényében."22 És tovább:
"3. Meghatározás.  “Mondaton belüli műveleteknek” nevezzük azokat a rnűveleteket,
amelyek lehetővé teszik a mondat alkotóelemeire való bontását (a felbontás különböző mélységű
lehet) és újabb mondatok nyerését az alkotoelemek átalakítása révén; az így nyert mondatok
igazságértéke az átalakított elemek kombinálasából adódik.”23
Mindkét meghatározás hiányos. Sem a 2., se a 3. definíció nem alkalmazza következetesen a
függvény fogalmát. A 2. definíció nem adja meg az igazságfüggvény értékkészletét, a 3. defínició
pedig értékkészletként az igazságértékeket jelöli meg. Mindkét defínició a függvény fogalmának
elemeit konstruktivista módon fogja fel, anélkül hogy figyelembe venné: ennek szerepe a
kapcsolatteremtés és nem hierarchiák tételezése. Az evolúcióként való értelmezés itt nem helytálló.
Vegül pedig egyik definícióban sem világos a változó értelme.
A műveleti logikára vonatkozó tanulmányt Piaget munkásságában a kíserletekre alapozott
genetikus episztemológia kidolgozása követte. Az első kíserletsorozat eredményeit A gyermek
logikájától az ifjú logikájáig 24 című könyvben foglalta össze. A vizsgálódás tárgya itt a logikai
műveletek megjelenése a különböző korú gyermekeknél, strukturálódásuk és a kialakult struktúrák
közötti összefüggés. A kísérletek elméleti feldolgozása alapján a mondatközi és a mondatokon
belüli logikai műveletek forrását a tárgyak és jelenségek közötti kapcsolatok kognitív asszimilációja
képezi. A kíserletek folyamán a tények egyszerű szimbolizálás útján jutnak át a logika területére.
18
A mű románul is mejelent. J. Piaget: Tratat de logică operatorie, E.D.P., Buc, 1991.
19
I.m. 55.
20
U.o. 44.
21
Uo.
22
U.o.
23
U.o.
24
B. Inhelder, J. Piaget: A gyermek logikájától az ifjú logikájáig, Akadémiai kiadó, Bp., 1967.

108
Igy a szimbólumok átveszik a tények helyét, azaz Piaget azonosítja a tényeket nyelvi
kifejezéseikkel. Ha a tények azonosak nyelvi kifejezéseikkel, és ha rendelkezésünkre áll a már
előzőleg kidolgozott logikaelméletünk (a műveleti logika), akkor nem marad más hátra, mint
azonosítani azt, ami logikaelméletünkben jelen van a tények és a jelenségek terén. Emiatt
elkerülhetetlenül oda jutunk, hogy a dolgokban és jelenségekben az előzőleg kidolgozott logikánkat
keressük és találjuk meg. Ime, miként válunk konstruktivista racionalistából a teleológia híveivé!
E végső következményt velémenyünk szerint a következők vonják maguk után: Piaget nem
veszi figyelembe, komolyan és alapvetően a logikai és a nyelvi elválaszthatatlan kapcsolatát, a
logikusság nyelvi jelenlétét és az innen adódó bonyolult szemantikai kapcsolatokat. Ha a formális-
logikai megkonstruálodik, akkor szinte érthetetlen, hogy miért egységes, állandó és egyetemes. A
dologi-tárgyi kapcsolatok azonosak a mondatközi és mondatokon belüli kapcsolatokkal. Ha a
logikus és a nyelvi ennyire szorosan kapcsolódik egymáshoz, akkor a nyelvi a kultúra -
általánosítva a társadalmi - megszámlálhatatlan elemét hozza magával. Igy maga a társadalmi is a
logikusság forrásává válik. A kérdésnek ezt az oldalát Piaget teljesen figyelmen kívül hagyja.

4. A logikusság társadalmi forrása

A logikusság második azonosítható forrása társadalmi. Probáljuk tehát körüljárni e

szociológiai területet.
A XX. század a szociológiai kutatás azon területét is magával hozta, amely a tudásra
összpontosít. Az innen létrejött szociológiai ágazat a tudásszociológia. Lewis A. Coser az
Encyclopedia of Social Sciences "tudásszociológia" címszavában ezt írja: “a szociológia azon ága,
amely a gondolkodás és a társadalom közötti kapcsolat kutatásával, az ismeretek társadalmi és
létfeltételeivel foglalkozik." És tovább: a tudásszociológia nemcsak a kognitiv szférát
tanulmányozza, hanem "gyakorlatilag a szellemi termékek egész skáláját filozófiai rendszereket,
ideológiákat, politikai doktrínákat és a teológiai gondolkodást. E területeken a tudásszociológia
kapcsolatot óhajt teremteni az eszmék és létrejöttük, valamint társadalmi kisugárzásuk történelmi
feltételei között."25
A tudásszociológiai kérdésfeltevés kezdetei Emile Durkheimig nyúlnak vissza, különösen a
Les formes elementaires de la vie religieuse című munkájához.26 Durkheim szerint számos
tudományos alapfogalom (peldául eriő, tér, okság) és osztályozási gyakorlat a társadalmi
tapasztalatból származik. Azt állítja, hogy a nem és a faj, a hagyományos logika alapfogalmai vagy
általánosabban az osztályozás logikai rendjének eszméje a társadalmi csoportok meglétéből és
hierarchiájábóil ered. És ennyit. A logikai műveletek, a logikusság társadalmi kötöttsége meg se
jelenik Durkheimnél. Úgy gondoljuk, hogy a nem és a faj logikai fogalmainak társadalmi
hierarchiabeli eredeztetése sem termékeny gondolat, mivel hasonlít a dologi forráshoz, csakhogy
ezúttal a társadalmi tényeket tekintjük dolgoknak. Az 1885-ben megjelent durkheimi műnek
pozitívuma viszont az, hogy felhívta a figyelmet a logikus és a társadalmi kapcsolatára.
Robert Merton a kovetkeziőképpen szintetizálja Durkheim hipotéziseit: 1) a logikai
kategoriák és szabályok közötti interkulturális különbségek ezek társadalmi függőségét bizonyítják;
2) az egyén nyelvébe integrált fogalmak olyan dolgokra vonatkoznak, amelyekről nincs egyéni
tapasztalat; 3) a fogalmak elfogadása vagy elutasítása nemcsak objektív érvényességüktől függ,
hanem a társadalom uralkodó felfogásaival való összeegyeztethetőségüktől is. 27 A 2. és a 3.
hipotézis szinte nem is szorul ellenőrzésre, mivel nyilvánvaló. Az 1. viszont kérdéses, amennyiben
a logikai formákat egyetemeseknek tekintjük. Habár ez utóbbi állítás is hipotetikusnak tekinthető.
Merton felfogásában a tudásszociológia megszületése a következő hipotézisen alapszik: az
igazságok társadalomfüggőek, és összefüggésbe kell hoznunk őket azon konkrét társadalmakkal,
amelyek letrehozták őket.

25
Sills D.L. (ed):International Encyclopedia of Social Sciences, The Macmillan Co. And The Free Press, 8. Köt.
26
Émile Durkheim: Les formes élémentaires de la vie réligieuse, P.U.F., Paris, 1985.
27
R. Merton: Social Theory and Social Structure, The Free Press, New York, 1964, XII.fej.

109
 A. Eraly is hasonlóan azonosítja a tudásszociológia feladatát: "A tudásszociológia feladata
tehát rekonstruálni az adott feltételek között egy bizonyos gondolkodásforma (rasszizmus,
merkantil ésszerűség, a szabad kezdeményezés kultusza, ortodox marxizmus stb.) elfogadását uraló
szándékot."28
Mindhárom idézett szerző a tudásszociológiai kérdésfeltevéssel választ próbál találni a
társadalom legelterjedtebb fogalmainak és eszméinek problemájára, adott társadalmi struktúrák által
determinált létrejöttükre, esetleg az igazságok egyén- és kultúrközi érvényesítésére. Emiatt a logikai
formák kérdése, a következtetések érvényesítésének társadalmi oldala, az új ismeretek nyerésének
formája meg sem jelenik. Számukra a tartalom és a társadalmi meghatározottság a lényeges.
Egy érdekes tanulmányaban A. Gellaty eredeti módon teszi fel a társadalmi közbejátszátsát
a logikai formák létrejöttében. Elemzésének központjában azok a hatások vannak, amelyek a
társadalom részéről érkeznek a logika és a szellem fele.29
Véleménye szerint a logikai formák forrása szempontjából két álláspont azonosítható: egyik
a relativizmus álláspontja, amelyet az edinburghi tudásszociológiai iskola képvisel (B. Barnes, D.
Bloor), a másik a kognitív pszichológia álláspontja (J. Piaget, J. Fodor). A relativista álláspont azt
állítja, hogy amennyiben léteznek egyetemesen elfogadott következtetési formák, annyiban ezek
oksági és nem empirikus magyarázatnak vetődnek alá. Az ok pedig kultúrspecifikus. A kognitív
pszichológia álláspontját egy mentális logika elfogadása határozza meg. Igy a szellem
strukturálódása határozza meg az érvényes következtetések végrehajtásának képességét. Éppen a
strukturálodás e módját nevezi "mentális logikának". A Piaget és Fodor közötti különbség a
mentális logika keletkezésének felfogásában áll. Piaget-nél ez megkonstruálódik, Fodornál
veleszületett. Viszont mindkettőnél empirikus teszteknek vetődik alá.
Gellaty végső álláspontja szerint a következtetési sémák nem lelhetőik fel a természetben.
De ha társadalmi kategóriák, akkor a kommunikáció és a tanulás társadalmi eszközein keresztül
juthatunk birtokukba.
Ime mit ír ebben az értelemben W.O. Quine: "A logikai igazságok lingvisztikai elméletéről a
következőket mondhatjuk: mi a logikát a nyelvvel együtt sajátítjuk el. De e körülmény nem
különbözteti meg a mindennapi tudás azon hatalmas mennyiségétől, amit altalában empirikus
ismereteknek nevezünk. Nincs lehetőségünk arra, hogy nagyon világosan elválasszuk a nyelvtudást
attól, ami mögötte rejtőzik."30 És tovább: "A logika igazságai igazságukat a valóság meghatározott
tulajdonságainak köszönhetik. Ezen tulajdonságok pedig egyféleképpen tükröződnek a mi
nyelvünkben, másképpen egy más nyelvben és megint másképpen egy harmadik nyelvnek
megfelelő grammatikában és szókészletben."31
A nyelvész E. Benveniste megjegyzései egy antropológus kezében alahúzzák Quine
állításait. Ime az antropológus szavai: “És nem letezik-e vajon, amint ezt Émile Benveniste
aláhúlzza, egy elszakíthatatlan kapcsolat a nyelv és a gondolkodás között? A francia nyelvész
pontosan e kérdésfeltevés felé vezérli lépéseinket. Az általános nyelvészet kérdései című
munkájának (Párizs, 1966, I. köt., V. fej.) A gondolkodás kategóriái és a nyelv kategóriái címet
viselő híres fejezetében. Kommentálva Arisztotelész Kategóriáinak negyedik könyvét, Benveniste
rávilágít az arisztotelészi logika nyelvi (tehát kulturális) irreduktibilitására, ami következésképpen
nem is tekinti magát egyetemesnek, amennyiben analitikussága a görög grammatikára
szorítkozik.”32
Az eddigiek alapján kiderül, hogy a logikusság forrásait nem kereshetjük sem kizárólagosan
a logikai műveletek önkonstrukciójának gondolatában (a Piaget-i „mentális logikában”), sem az
emberi szellem veleszületett adottságaiban (a Fodor-féle „mentális logikában”), sem az eszmék
kulturális sajátosságaiban, sem pedig a társadalmi kommunikáció nyelvi formáiban. Ez amiatt van,
mert a következtetési formák önkonstrukciója inkább kivétel, mint szabály, ontogenetikus
kialakulásukban. A gyermek számára sokkal hozzáférhetőbbek a társadalomból készen kapott
28
A. Eraly: La sociologie de la connaisance, Press Universitaire de Bruxelles, 1988/1989, 113.
29
A. Gellaty: A logika és a szellem fejlődésében érvényesülő társadalmi hatások, Filozófiai Figyelő, 1985, 3. Sz.
30
W.O. Quine: Philosophy of Logic, Prentice Hall Inc., London, 1970, 100.
31
I.m. 95.
32
Cl. Karnoouh: Adio diferenţei, Editura Dacia, Cluj-Nappoca, 1994, 113.

110
„következtetési modellek”. Továbbá a szellem veleszületett következtetési képességeit nehéz, ha
nem lehetetlen megragadni. Az eszmék kultúrspecifikus megközelítése teljesen figyelmen kívül
hagyja a logikai-formai szempontot. Végül a grammatikai struktúrák logikai formageneráló
szerepének álláspontja egyrészt ellentmondásos (Quine, Benveniste), másrészt leszűkíti a társadalmi
közrejátszását a logikus mivolt kialakulásában.

5. A logikusság formális forrása

Próbáljuk most végigkövetni ama sajátos felfogás elemeit, amely a logikusra és a létezőre, a
logikusra és a nyelvire vonatkozik. E felfogás megalkotója Stanislaw Lesniewski, a varsói logikai
és filozófiai iskola kimagasló alakja.
Lesniewski három elméletet dolgozott ki: a mereológiát (1914-1917), az ontológiát (1919-
1921) és a prothotetikát (1923).
A mereológiát mint a rész és az egész elmélete nem feltételezi az absztrakt entitások
meglétét. Lesniewski az osztályokat és az osztályok osztályait a rész és az egész viszonyaként fogja
fel. Az osztály az individuumok egy sokasága. Az osztály tulajdonságai határozzák meg és nincs
kölünbség az osztály és elemei tulajdonságai között. Emiatt a halmazelmélet paradoxonai sem
jelentkeznek többé.33
A prothotetika valószinüleg a legkomprehenzívebb kijelentéskalkulus, amit valaha
kidolgoztak. Magában foglalja a klasszikus kijelentéskalkulus nagy részét. A prothotetika
funktorváltozóinak helyét átvehetik a kijelentéskalkulus álllandói. Itt a funktor fogalma logikai
állandókat (ha....akkor, és, vagy stb.) és matematikai műveleteket (+, -, x stb.) is jelölhet.34
Az ontológia a prothotetikára épül. Az ontológia az egyik legkomprehenzívebb névkalkulus.
Magában foglalja a hagyományos logika modernizált változatát, a predikátumok logikájának
részeit, az osztály és a relációkalkulust, valamint az identitáselméletet. Megnevezése mentes a
fogalom metafizikai értelmétől. Emiatt J. Slupecki és C. Lejewski megfelelőbbnek tekinti a
névkelkulus megnevezést. Már amiatt is, mert legjellegzetesebb kifejzései a nevek szemantikai
kategóriájába sorolhatók.
A prothotetika és az ontológia alapfogalmai a szemantikai kategória és a funktor.35A nevek
attól függetlenül, hogy egy dolgot, egy osztályt vagy semmit sem jelölnek, ugyanazon szemantikai
kategóriába sorolhatók. Lesniewski elmélete ebben különbözik a Frege-Russell típusú elméletektől.
Ebben a tulajdonnevek (határozott leírások) individuális kifejezések, az általános nevek pedig
predikátumok. Lesniewski rendszereinek egy másik sajátossga, hogy a név használata a
kijelentésekben nem feltételezi letének elismerését. Más szóval Lesniewski rendszerei nincsenek
alávetve az egzisztenciális import következményeinek. Innen adódik, hogy:
a) Lehetővé válik logikai tárgyak és a dolgokbó1 álló halmazok megkülönböztetése. Mivel a
logikai tárgyak köre tágabb, mint a dolgok köre, és mivel a logikai tárgyak körébe minden letező és
elképzelhető besorolódik, eltűnik a már az ókori görögök óta fennálló kérdés, a lét megállapításának
kérdése. A logikai tárgyak fogalmának szempontjából eltűnik tehát a létező és a nem létező
megkülönböztetése.
b) Az állítások megfelelése a tényeknek és az igazság ez úton való nyerése átfogalmazódik a
jelentés kérdésévé. Ezt a lehetőséget használta fel Alfred Tarski szemantikai igazságelméletében.36
Ami a funktorokat illeti, ezek nem sorolhatók egyetlen szemantikai kategóriába sem. Tehát e
nyelv a következő elemeket tartalmazza: a szemantikai kategóriákat, a funktorokat és a kvantorokat.
A funktorok száma korlátlan. Bevezetésük feltétele meghatározásuk. Lesniewski ontologiájának
legjellegzetesebb kifejezései a nevek szemantikai kategóriájába sorolhatók, a prothotetikáe pedig a
mondatokéba. Más szóval a funktorok argumentumai nevek vagy mondatok. A legfontosabb
funktorkategoriák tehát a következők:

33
G. Havas Katalin: Gondolkodás, nyelv és valóság a logikában, Akadémiai Kiadó, Bp., 1983, 255-261.
34
C. Lejewski: On Lesniewski’s Ontology, Ratio, 1958, vol.I, nr.2.
35
J. Slupecki: S. Lesniewski’s Calculus of Names, Studia Logica, 1955.
36
A. Tarski: Bizonyítás és igazság, Gondolat, Bp., 1990.

111
 1 . Névképző funktorok, nevekből neveket képeznek. Peldául: apa, apja.
2. Mondatképző funktorok:
- mondatokat képeznek egyetlen névből. Például: dolog, dolgozik;
- mondatokat képeznek két névből. Például: ... nagyobb, mint...;
- mondatokat képeznek két más mondatból. Peldául: és, vagy.
A funktorok segítségével tehát mind neveket, mind mondatokat képezhetünk.
A funktorok hierarchizálódnak. A hierarchia szintjeinek meghatározására J. Slupecki 37
bevezette a funktorok rendjének fogalmát. Az elsőrendű funktor argumentumai a nevek szemantikai
kategoriájához tartoznak. Két funktor ugyanazon rendű, ha ugyanazon szemantikai kategóriához
tartozik, és azonos argumentumszámú.
A funktonok jelentésének meghatározása végett C. Lejewski 38 egy ötletes megoldáshoz
folyamodott. Eszköze az úgynevezett ontológiai táblázat, amely hasonlít az igazságfüggvényekhez.
Lejewski megkülönbözteti:
I. a nem elosztott neveket, amelyek egyedi dolgokat jelölnek (például Hold, Nap);
II. az elosztott neveket, amelyek több mint egy dolgot jelölnek (például nehéz test, ló);
III. fiktív neveket, amelyek elosztottként vagy nem elosztottként viselkednek, és nem
jelölnek semmit (például Pegazus, kentaur).
Az I-gyel jelölt ábrák szemléltetik az egyedi nevek szemantikai statusát, a II-vel (1-16) jelölt
ábrák pedig a névpárokét. Az Euler-diagramokban a sötét körök az egyedi dolgokat jelölik, a
fehérek az elosztott neveket, a fiktív neveket körök nélkül jelölik.
Lejewski az ontológiai táblázatból kiválasztott néhány funktort, hogy meghatározza
jelentését. Ime a bennfoglalás funktora:

37
V.ö. J. Slupecki: i.m.
38
V.ö. C. Lejewski: i.m.

112
 Az ontológiai táblázat

1 . Az egyedi bennfoglalás funktora az "a  b" (olvasata: a,b). Az ilyen típusú mondat akkor
és csakis akkor igaz, ha a II.1 vagy a II.3 ábrák szemléltetik az "a" és a "b" neveinek szemantikai
státusát. Ellenkező esetben hamis.
2. Az erős bennfoglalás funktora az olyan kifejezésekben jelenik meg, mint "a  b"
(olvasata: mindenik a, b). Az ilyen típusú mondatok akkor és csakis akkor igazak, ha a II.1, II.3,
II.8, II.9, II.lO, II.15, II.l6 ábrák illusztrálják az "a" és "b" neveinek szemantikai státusát. Ellenkező
esetben hamis.
3. A gyenge bennfoglalás funktora az olyan kifejezésekben jelenik meg, mint "a  b"
(olvasata: minden a, b). Az ilyen típusú mondatok akkor és csakis akkor igazak, ha a II.l, II.3, II.8,
II.9, II.10, II.l5, II.l6 ábrák illusztrálják az "a" és a "b" neveinek szemantikai státusát. Ellenkező
esetben hamis.
Lesniewski rendszereinek rövid elemzése nehány következmény levonasára ösztönöz.
l. E rendszerek nem szenvedik el az egzisztenciális import következményeit. Ez bizonyítja a
lét és a nyelv különbözőségét vagy azt, hogy a lét és a nyelv között semmi közöset sem találhatunk.
2. Léven 1., ontológiát csakis egy nyelvben elhelyezkedve építhetünk fel, és ez egy más
nyelvre vonatkozik.
3. Ahhoz, hogy az ontológiai diskurzus egyértelmű legyen, egyetlen alternatívánk van: a
szigorú, nem tautológikus meghatározások. A nem tautológikus jelleg szükségessé teszi egy másik
nyelv kidolgozását, mivel magáról a dologi valóságról nem tudunk mondani semmit.

113
 4. Elkerülhető-e a szolipszizmus? Lehet, hogy csak egy módon: elfogadva a wittgensteini
tautológikust.
5. Az így léltrejövő ontológia formális.39

6. Következmények

1 . Az irodalom logikusságszempontú bejárása vajon választ adott-e a források

természetére? Úgy tűnik, hogy nem. Sem a genetikus episztemológia, sem a tudásszociológia, sem a
formális logikai-ontológiai megközelítés nem nyújtotta azokat a válaszokat, amelyekre vártunk.
2. Érdemes volt-e végigjárni ezen álláspontokat? A genetikus episztemológiát azért, mert
felhívta a figyelmünket arra, hogy a dolgok vagy tárgyak esetlegesen hozzájárulhatnak az
egyetemes következtetési képesség kialakulásához, viszont olyan "háttérben", amely elég távol áll
magától a problémától, adva leven a nyelv teljes elhanyagolása. A tudásszociológiát azért, mert
kiderült, hogy a társadalminak fontos (hogy mennyire, az kérdéses) szerepe van a logikus mivolt
kialakulásában, ha a meglévő társadalmi megközelítést kiegészítjük egy formaival is. A formálist
azért, mert az objektív léttől megkülönböztethetővé tette a logikusságot. Nem mintha maga a
logikus mivolt nem kepézné a lét elemét, hanem mert ennek kitüntetett szerepe van a létformák
között. Az igazság kérdésenek itteni szinte perceptív megoldása figyelemreméltó, viszont a nevek
kialakulásának, az állítások létrejöttének kérdese megoldatlan marad.

Origins of logicality. In this article the author searches for the content origin of logicalily
and comes to the conclusion that it can neither be exclusively found in the idea of self-construction
of logical operations (in the mental logic of Piaget), nor in the inborn aptitudes of the spirit (in
Fodor's.mental logic), nor in the cultural peculiarities of ideas, nor in the language patterns of social
conununication. Following this comes the examination of the form origin of logicality based on the
theory of a prominent figure of the Warsaw school of thoughts S. Lesniewski and it is shown that
the genesis of names and aftirmations is undiscovered here too. But in the author's opinion it is
nevertheless worthwhile surveying these points of view, as genetic epistemology points it out, that
things can possibly contribute to the universal ability of drawing conclusions, the sociology of
knowledge discovers that the social plays an important role in the development of logicality and
finally the formal point of view makes logicality be distinguishable from objective existence. Not
that logicality cannot be part of existence but because this has an outstanding position among forms
of existence.

Ajánlott könyvészet

Balaiş, Mircea (1978) Logică simbolică, Cluj-Napoca

Botezatu, Petre (1997) Introducere în logică, Editura Polirom, Iaşi
Dima, Teodor, Marga, (1990) Logică generală, E.D.P., Bucureşti
Andrei, Stoianovici,
Virgil
Enescu, Gheorghe (1996) Tratat de logică, Editura Sincron, Bucureşti
Hársing, László (1993) Az érvelés logikai Egyetemi Kiadó, Miskolc
megközelítése,
Havas G., Katalin (1975) Formális logika, Kossuth Kiadó, Budapest
Klaus, Georg (1977) Logica modernă, Editura ştiinţifică Bucureşti
şi enciclopedică,
Kneale, Wiliam, (1988) A logika fejlődése, Gondolat, Budapest
Kneale, Martha
39
Vito F. Sinsi, Peter Simons, Barry Smith és Kewin Muligan tanulmányai, Topoi, 1983, vol. 2, 1.sz.

114
Ruzsa, Imre, Máté, (1997) Bevezetés a modern logikába, Osiris-Századvég, Budapest
András
Ruzsa, Imre, Pólos (1988) Bevezetés a logikába, Tankönyvkiadó, Budapest
László
Seech, Zachary (é.n.) Logika a mindennapi életben, B.M.E., Budapest

A könyvben használt fontosabb szimbólumok jegyzéke

& A konjunkció jele.

 A bikondicionális jele.
 A következmény reláció (a deduktibilitási viszony) jele.
 Az ekvivalencia reláció jele.
(), [],  Zárójelek. A kijelentéskalkulus kisegítő jelei.
, A kondicionális és a fordított kondicionális jelei.
~ A logikai negáció jele.
+ A kizáró diszjunkció jele.
= Def. A meghattározási viszony jele. „A = Def. B” olvasata szerint azt
jelenti, hogy A-t B-vel határozzuk meg
= id. A logikai azonosság jele. Az „A = id. A” olvasata „A azonos
(identikus)A-val”.
á Az átalakítás jele. Az átalakítás a közvetlen következtetés egyik
eljárása.
A,B,C A hagyományos logika metajelei, amelyek adott esetben
fogalmak, más esetben kijelentések helyett állnak.
m A megfordítás jele. A megfordítás a közvetlen következtetés egyik
eljárása.
M A szillogisztikus következtetésben a középső terminus jele. Neve
a latin „medium”- ból ered.
p, q, r... A kijelentésváltozók jelei.
S1, S2 ... A kijelentéskalkulus sémáinak jelölésére használt szimbólum.
SaP, SeP, A kategórikus kijelentések tipúsait jelölő szimbólumok. Itt az S a
SiP, SoP logikai szubjektumot, P pedig a logikai predikátumot jelöli.
v A megengedő diszjunkció jele.

115