Petőfi Sándor: A XIX.

század költői
A vers 1847 januárjában keletkezett. Ez a vers Petőfi legismertebb ars poeticája. Olyan mű, amely a
költő művészi hitvallását, a költészet és a költő feladatát mutatja be. A vers központi gondolata: Mi a
költő feladata? Magyarországon sajátos módon fonódott össze történelem és költészet. A költők
kiemelt feladata volt, vezetni népet, segíteni őket uralomra jutni a politikában. "Ha a nép uralkodni
fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni
célja minden nemes kebelnek." A reformkor végén már kialakult a két nagy párt a politikában: a
haladók és a maradiak. Petőfi ebben a versében egy újfajta költői magatartást mutat be: az a
reformkori költő az ideálja, aki a haladó eszmék mellett kötelezi el magát, és költészetévek is ezt
támogatja. Kétféle művészi magatartásformát mutat be. Az igaz költő, aki a közösséget, a hazát, a
haladást szolgálja. Vele szemben áll a hamis próféta, aki csak a saját problémáival foglalkozik, aki
szeretné, ha Magyarországon nem változna semmi.
Az 1. versszakban éles hangon, szenvedélyes stílusban utasítja el azt a költőt, aki a verseiben csak
saját magával, saját érzéseivel, problémáival foglalkozik (eldalolni saját fájdalmad, s örömed). A
költészet fontosságára utal a több ezer éves jelkép, a lant (húrok pengetése), amellyel eredetileg az
istenek hangszere volt (Apollón), majd az istenekhez szóló imák eszköze.
A 2. versszakban az ideális magatartás bemutatásához Petőfi egy bibliai hasonlatot alkalmaz. Mózes
szerepét emeli ki, akinek szintén az volt a feladata, hogy vezesse a népet. Mózest jelölte ki az isten
arra, hogy kivezesse a zsidó népet az egyiptomiak fogságából, ahol rabszolgaként éltek és dolgoztak.
Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert, így kelt át Ázsiába. Amikor a Sínai-hegyhez értek, felment a
hegyre, hogy elhozza onnan isten tízparancsolatát. Olyan sokáig volt azonban távol, hogy a nép már el
is felejtette őt, és aranyból készítettek egy szobrot, egy borjút, azt tisztelték istenként. Büntetésül isten
azt szabta ki rájuk, hogy addig nem juthatnak el Kánaánba, amíg egyetlen ember is él azok közül, akik
elfelejtették őt. Kánaán volt az ígéret földje, ahol minden szép és jó, ahol minden tökéletes. Negyven
évig vándorolt a zsidó nép a pusztában, míg végül már csak Mózes élt a bűnösök közül. Ekkor isten,
ígéretéhez híven megmutatta a népnek a Kánaánba vezető utat: egy lángoszlopot küldött nekik, ezt
követve juthattak el Kánaánba. Petőfi metaforája egyértelmű. Ahogy Mózes sem választhatott, ahogy
kötelessége volt minden nehézségen keresztül kitartani a nép mellett, ugyanúgy kötelező a költőknek
is vezetni a népet, kitartani mellettük jóban-rosszban. Petőfi egy teljes metaforával teszi egyértelművé
ezt a képet "Újabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet
Kánaán felé."
A 3-4. versszakban visszatér a költő a hamis próféták bemutatásához, és egyúttal szenvedélyes átkot
is mond rájuk. Az átok-formula ugyanúgy anaforás felépítésű, mint a célok bemutatása. "Átok re, ki
elhajítja / Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból / Vagy lomhaságból elmarad" A hamis
próféták ellen szenvedélyes hangon kel ki. A felkiáltások (ne fogjon, átok reá, hazugság), az ellentétek
(tűzön-vízen), a halmozások (küzd, fárad, izzad, hazugság, szemtelen hazugság) mind a
szenvedélyesség kifejezését segítik. Ezekkel akarja meggyőzni Petőfi a népet, a többi költőt az
igazáról. A szónoki fogások alkalmazása az őszinteséggel párosul, ezért hiszünk Petőfinek.
Az 5. versszakban jutunk el a legfontosabb gondolatokhoz. A költő célja és feladata, megmutatni a
haladás útját; vezetni a népet a gazdasági jólét, a jogegyenlőség és az iskolázottság felé. "Ha majd a
bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán" A sorok elején ugyanaz a kifejezés
ismétlődik (=anafora). Ezzel az ismétléssel segít kiemelni a legfontosabb célokat. A "ha majd" kezdetű
sorok mondatszerkezete is hasonlóan épül fel, a feltételes módot követi egy-egy metafora, ezek
mutatják be, milyen célokat kell elérni (bőség kosara, jognak asztala, szellem napvilága).
Az egész vers rendkívül mozgalmas, forradalmi hangvételű. Sok a felszólító mondat, a felszólító módú
igealak, a forradalmi hatású szavak (Előre hát). A verselés is ezt a forradalmi, lelkes hangulatot
közvetíti. A rendkívül szabályos, dallamos jambikus sorok (U –) szinte indulóvá tetszik a verset.
Az utolsó, a 6. versszak váratlanul teljesen másféle hangot üt meg. A hangvétel lágyabbá válik a sok –
l, -m, -gy hang segítségével (virágkötéllel, selyempárnán, szelíd, lágy, csókkal, halál). Azt mutatja be
ez a versszak, hogy az utókor hogyan fogja megköszönni a költőknek az áldozatvállalást. Az igék
száma csökken, a megmaradók is passzívvá válnak (zárja le, bocsát le). A halál, az elmúlás képei ezek,
de nem félelmetesek, hanem felemelők. A stílus is megváltozik, a szentimentalizmus jegyei
mutatkoznak meg benne. Előtérbe kerülnek az érzelmek, a hősök lelkivilágának bemutatása, a
könnyes meghatódás. Hangvétele szelíd és ünnepélyes. Ezzel teljesedik ki a vers műfaja: óda
(emelkedett, ünnepélyes téma és hangvétel).
A zárókép azt sugallja, hogy aki a felvállalja a lángoszlop szerepét, aki vállalja költők feladatát és
sorsát, az nyugodtan halhat meg, mert emléke tovább él majd a hálás utódokban.
 Petőfi Sándor: Nemzeti dal
A vers 1848. március 13-án keletkezett. Petőfi március 19-ére szánta, amikor is Pesten országos
vásárt tartottak, és nagyon sok ember gyűlt össze a fővárosban szerte az országból. Itt akarta a
forradalomra feltüzelő versét előadni. Az események azonban felgyorsultak. A párizsi forradalom
hírére Európa szerte forradalmak robbantak ki. Március 13-án már Bécsben is. Ennek hírére március
15-én Pesten is megindult a forradalmi készülődés. Reggel a márciusi ifjak megindultak, hogy maguk
mellé állítsák a pesti népet. A nap folyamán többször elhangzott a Nemzeti dal. A Nemzeti dal alkalmi
vers, vagyis meghatározott, egyetlen alkalomra írt költői mű. Az alkalom lehet közéleti vagy
magánéleti esemény. A legrégibb költői megnyilvánulások közé tartozik. Vershelyzet: Egy szónok
lelkesíti a hallgatóságát, tettekre akarja sarkallni őket. Ehhez nagyon jó eszköz a kérdés-felelt forma,
valamint a stíluseszközök (felkiáltások, megszólítások, felsorolások, ismétlések, erősítések, ellentétek)
gyakori alkalmazása.
A vers szerkezete ezt a szónoki beszéd felépítését követi.
Az 1. rész a bevezetés. A szónoknak saját érzelmei erejével kell megragadnia hallgatósága figyelmét.
El kell nyernie a közönség jóindulatát, enélkül nem lesz sikeres a beszéde. Három dologra kell
válaszolnia: - Ki beszél? - Kihez beszél? - Miről beszél? A vers 1. versszaka nagyon pontosan
megfelel ezeknek a követelményeknek. A versszak úgy indul, mint egy párbeszéd. A költő kérdez, és
a közönséghez többes szám második személyben beszél. Ezzel az általános alannyal, és az általános
jelentésű megszólítással, (magyar), mindenkihez személyesen tud szólni. A téma is pontos: "Rabok
legyünk, vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok!"
A 2. rész az elbeszélés. Ebben a részben a szónok megismerteti hallgatóságát a korábbi
eseményekkel, hogy az összefüggéseket megérthessék. A 2. versszakban mutatja be a költő a korábbi
eseményeket. "Rabok voltunk mostanáig, / Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon életek-haltak, /
Szolgaföldben nem nyughatnak."
A 3. rész az érvelés és a cáfolás. Az érveket fokozatosan, a csekélyebbtől az fontosabbak felé haladva
rendezze el a szónok. Az érveket és a cáfolatokat szigorúan el kell különíteni egymástól, a kettő nem
keveredhet. A 3-4. versszakban kerül sor az érvek felsorakoztatásra. Petőfi itt hivatkozik a becsületre,
a hazaszeretetre, az önfeláldozásra (kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete), és a
büszkeségre (fényesebb a láncnál a kard). A versben kevés a költői kép, az egyetlen metafora pár itt
található. A rabság és szabadság kifejezésére szolgál a lánc és a kard metafora. A 4. rész a befejezés.
Ebben a részben a szónok a már meggyőzött hallgatóságot akarja tettekre buzdítani, és/vagy a jövőt
megmutatni. A befejezés mindig optimista.
Az 5-6. versszakban mutatja meg Petőfi a jövőt. A magyarságét (a magyar név megint szép lesz), és
az egyénekét is (unokáink leborulnak). Az utolsó rész tempója lelassul (kevés az ige, az passzív
jelentésű: rákentek, lemossuk, domborulnak, leborulnak), ünnepélyessé, emelkedetté válik, már közelít
a szentimentalizmus, a könnyes meghatottsághoz (unokáink leborulna, és áldó imádság mellett
mondják el szent neveinket).
Minden egyes versszak 8 sorból épül fel, ebből az utolsó négy sor a refrén. A refrén a legfontosabb
gondolat hordozója, az állandó ismétléssel ezt fejezzük ki. Itt a legfontosabb gondolat: választani a
rabság és a szabadság között. A többes szám első személy a szónok és a nép egybeforrását jeleníti meg
(esküszünk). Az állandóan megismételt eskü egyben a legjobb módja annak, hogy az embereket
cselekvésre sarkallja. Műfaja dal. Petőfi legalábbis így jelölte meg a címben. A valóságban azonban
inkább induló, harci riadó. Már a vers indítása olyan erőteljes, hogy nem is szoktuk másként emlegetni
a verset, csak a kezdő felkiáltással: Talpra magyar!. A verselés is ezt a kettősséget mutatja. Magyaros
verselésű, a legősibb formában: felező nyolcas, páros rímekkel. Rendkívül zenei hatású, ez segít
abban, hogy a vers könnyen tanulható legyen, és az együtt "éneklés" ereje vigye a harci lendületet. A
Nemzeti dal így válhatott a magyar forradalom és szabadság jelképévé. Nemcsak Petőfi kortársait
indította tettekre, hanem azóta is minden magyart arra kötelez, hogy tegyen értük, hogy akár z életét is
feláldozza a hazáért és a szabadságért.
A szónoki beszéd részei
Bevezetés (principium) : Érzelmi rész, amely a szónok egyéni érzelmeit mutatja be. Három kérdésre
kell itt válaszolni: - Ki beszél? - Miről beszél? - Kihez beszél? Részei: 1) a közönség jóakaratának
elnyerése - önmagát szerénynek mutatja, mintha a feladat, amit vállalt túlságosan is nagy lenne neki -
ezért a közönség segítségét és jóindulatát kéri 2) a téma megjelölése - gyakran hozzájárul a tétel
tagolása, felosztása.(rendszerint 3-4 pontból áll, többet a hallgatóság nem képes figyelemmel kísérni.)
Elbeszélés (narratio) A közönség megismertetése a korábbi eseményekkel, hogy az összefüggéseket
megérthessék.
Érvelés (confirmatio) Érvelés és cáfolás - az érveket fokozatosan, a csekélyebbtől az fontosabbak felé
haladva rendezze el a szónok. - a kettő nem keveredhet Befejezés (peroratio)
A befejező rész a már meggyőzött hallgatóságot akarja tettekre buzdítani, vagy a jövő perspektíváját
megmutatni. A befejezés mindig optimista. Érzelmi rész, amely a közösség hangulatát mutatja be.
 FÖLTÁMADOTT A TENGER...

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.
 
Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.
 
Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.
 
Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;
 
Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!
 
Pest, 1848. március 27 - 30.
 Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger
A vers keletkezése: Petőfi első, nyomtatásban is megjelent királyellenes verse. Megírására a Bécsből
érkező nyugtalanító hírek késztették. 1848. március 27-én terjedt el Pesten, hogy az uralkodó az első
leiratban adott vívmányokat egy másodikban visszavonni készül. Még aznap délután ötkor népgyűlést
tartottak a Nemzeti Múzeum előtt, melyen Petőfi beszélt. Másnap azután a hír igaznak bizonyult:
Bécsben megjelent az új királyi leirat, s március 29-én a frissen kinevezett magyar miniszterelnök,
Batthyány gróf lemondott. 30-án már újabb forradalom kitörése fenyegetett Pesten. Este tízkor, amikor
a leirat megérkezett Pestre, Petőfi és a márciusi ifjak fegyverkezésre szólították fel a népet. E
napokban írta meg a Föltámadott a tenger és A királyokhoz című verseit.
Címértelmezés Kettős értelemben: A vers műfaja allegória. Az allegória hosszabb gondolatsoron,
versszakon vagy egy egész versen át kifejtett metafora vagy megszemélyesítés. A versnek van egy
elsődleges jelentése, de a képek következetes alkalmazásával feltűnik egy második jelentés is. Petőfi
ebben a versben nem hagy kétséget afelől, hogy mi is ez a második jelentés. Rögtön a vers indításakor
meg is magyarázza az allegóriát. Föltámadott a tenger, A népek tengere; Az 1. sor egy vihar leírását
készíti elő. A 2. sor mindjárt azt is kifejti, hogy ez a vihar a népek körében zajlik, ez tehát egy
forradalom. A népek kifejezés többes száma mutatja az egész történelmi kort, amelyben ez a vers
megszületett. Európában 1848 tavaszán végigsöpört a forradalmi hullám. Petőfi a magyarországi
eseményeket ennek az európai mozgalomnak a részeként értékeli (Az Egy gondolat … című versében
is ezt fejtegeti: Ha majd minden rabszolga nép jármát megúnva síkra lép). Petőfi egyetlen
szimbólumrendszerre építi fel a verset: a tenger – hajó - vihar képekre. Az első sorban kifejtett kép
alapján elég egyértelmű a képek jelentése. A tenger a nép, a vihar a forradalom, a tengeren
hánykolódó hajó pedig az uralkodó osztályt, a nemeseket, a királyt jelképezi. A vers szerkezete és
költői képei: A vers egy tablóképen keresztül mutatja meg a tengeri vihart. A kép lassan, fokozatosan
bomlik ki. A tenger mozgása egyre erőteljesebb, egyre fenyegetőbb (föltámadott, szilaj hullámokat
vet, reng és üvölt, tombol). A vihar erősödésével a hajók helyzete is egyre reménytelenebb (ijesztve,
hánykódnak, sűlyednek, megtörve, tépve). A vihar a 4. versszakban éri el a tetőfokát, amikor
megfordul a világ: a tenger medre lesz szárazon, és a hullámok az égig érnek. Ebben a hatalmas
látomásban megjelenik a bibliai özönvíz képe is. Az özönvíz szerepe az volt, hogy megtisztítsa a
földet a bűnöktől, a bűnösöktől. A vihar = forradalom itt is mindent megtisztító erőként lép fel: eltörli
a föld színéről az elnyomatást, az uralkodókat (sűlyednek a pokolra). Az utolsó versszak mutatja meg
igazán, hogy ez nem egy valódi forradalom leírása, csupán egy példázat. A példázat egy érdekes és
tanulságos történet, amely egy erkölcsi, társadalmi igazságra világít rá. Ebben a versben egy
társadalmi példázatot látunk: egy lehetséges jövőt mutat meg Petőfi, amennyiben a nép nem kapja meg
mindazt a jogot, amelyet megérdemmel. Ezt a tanulságot, a nép fenyegető erejének bemutatásával
példázza: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr!
Verselés: A rímeknek erős, kiemelő szerepük van. A vers keresztrímekből épül fel, de kibővül még
egy sorral (eredeti formában: a b a b, kibővítve: a b a a b). A legfontosabb gondolatot a távolabb eső
rímpár hordozza. A közöttük levő sorpár feszültséget okoz, a szó a váratlanság erejével csap le
Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. A
ritmus időmértékes, jambusokból épül fel. A szabályos lüktetés azonban időnként megtörik, ezzel is
alátámasztva a vihar mindent szétromboló erejét. Szabályos lüktetés: U ‒ | U ‒ | U ‒ | U F öl tá ma do
tt a t en ge r , U ‒ | ‒ ‒ | U U A né p e k te ng e r e; Megtörik a ritmus: ‒ ‒ | U ‒ | U U | U R e ng és ü v
ölt a t en g e r, ‒ ‒ | U U | U ‒ H á n y kó dn ak a h aj ók Összegzés: A Föltámadott a tenger című vers
egyszerre tartalmazza a pillanat forradalmi lelkesedését és hatalmas indulatát, valamint azt a
felismerést, hogy a népforradalom még csak lehetőségként van jelen.