Professional Documents
Culture Documents
Ella Maise - Akarlak, Adam Connor
Ella Maise - Akarlak, Adam Connor
Ez a
nemrégiben elvált Oscar-díjas filmszínész mostanában költözött
be a szomszédunkba a kisfiával. Ő a legdögösebb lélegzetelállító
szuperhím és egyben a legmegáltalkodottabb agyafúrt
gazember, akivel valaha is találkoztam.
Teljesen őszintén kérdezem, te talán nem kukucskáltál volna át
a kerítés fölött, hogy egy gyors pillantást vethess rá,
remélhetőleg, amikor meztelen? Nem olvadtál volna el a
boldogságtól, ahogy edzés közben bámulod, miközben az ötéves
kisfia beszél hozzá? Említsem talán meg ezeken felül a
hasizmát, a nadrágjában azt a hatalmas duzzanatot vagy a
lenyűgöző izmos karját? Szóval azt mondod, hogy te nem
leskelődnél utána? Hát persze…
Nekem természetesen eszembe se jutott, hogy betörjek hozzá,
vagy magánlaksértést kövessek el, igazából az járt az eszemben,
hogy felajánlom neki, hogy a fejét a vállamra – vagy talán a
cicimre – hajtva sírhassa ki magát (a válása miatt), ám ehelyett
az a gazember egy apró kis félreértés után elintézte, hogy rács
mögé kerüljek. Bizony, börtönbe! Arra számítottam, hogy a
köszönetét az orgazmusok végtelen áradatával fejezi ki, nem
pedig, hogy börtönbe kerülök miatta!
Ezt követően már nem azt terveztem, hogy meglovagoljam és
boldoggá tegyem, hanem azt, hogyan fojtsam meg. Na, de mi
van akkor, ha a testem nem csupán megremegett, amikor Adam
olyan édes kis aljasságokat suttogott a fülembe? Ezért senki
nem tehet szemrehányást nekem. Egyébként is, mikor
csókolózott utoljára ez a pasi? Ki ne élvezne egy olyan csókot,
ami miatt esetleg megáll a szíve?
Csakhogy én akkor sem szerethettem volna bele, ha ő meg a fia
volna a világ legcsodálatosabb ajándéka, amiben egy nő
részesülhet. Persze egy szóval sem állítom, hogy ennyire
szuper. Nem számít, hogy milyen ígéreteket suttog a fülembe,
egy átok nem engedi, hogy boldogok legyünk. Bár én nem
vagyok egy vártoronyba zárt királykisasszony, akit meg kell
menteni – nagyon is képes vagyok arra, hogy egyedül is
megmeneküljek –, de valahol a lelkem legmélyén továbbra is azt
reméltem, hogy Adam Connor lesz a történetem hőse.
ELLA MAISE
ÁLOMGYÁR KIADÓ
2019
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Ella Maise: To Hate Adam Connor, Ella Maise, 2016
Fordította
VARGA CSABA
ISBN: 978-615-5929-19-9
Elérhetőségeink:
+36 30487 3552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebpok.com/aIomgyar
Lucy
Két hónappal ezelőtt közöltük azt a szomorú hírt, hogy Adam (28)
és Adeline Connor (26) is bedobta a törölközőt, 'titok, hogy ez a
fordulat mélyen megrázta egész Hollywoodot. Őszintén szólva,
néhányan azt gondoltuk, hogy mindez csak egy ügyes
marketingfogás, amivel Adeline legújabb filmjét akarják támogatni,
ám sajnálatos módon ma arról értesültünk, hogy mindketten
aláírták a hat évvel ezelőtt kezdődött szerelmük végét jelentő válási
papírokat.
Bár hetek teltek el, továbbra sem sejtjük, miért mentek szét a
sztárok. A párhoz közel álló források különböző módon
magyarázzák, hogy mi miatt került zsákutcába a házasság, ám
jelenleg még egyik állítást sem tudjuk megerősíteni. Csupán
egyetlen dolog van, amiben mindenki egyetért, hogy senki nem csalt
meg senkit. Rövid házasságuk alatta lesifotósok hiába követték
mindenhová Adeline-t és Adamet, egyikőjüket sem sikerült
elcsípniük valaki mással.
Emlékeztetőül: E jobb sorsra érdemes szerelmespár egy év
együttjárás után házasodott össze. Adeline Young csupán
huszonegy éves volt, amikor kimondta az igent, és Párizsban,
csendben hozzáment a vonzó színészhez. A szertartáson csupán a
család néhány tagja vett részt, majd rövidke hét hónappal később
Adeline megszülte most ötéves fiukat, Aident. Ahogy azt mindenki
tudja, Adam Connor a legendás hollywoodi házaspár, Helena
Connor és Nathan Connor fia. Míg a testvére, Victoria Connor nem
követte a szüleik példáját és nem lett színész, addig Adam Connor
már tizennégy éves kora óta otthonosan mozog a kamerák előtt.
Óriási sikert aratott az első filmjével, Az iszonyatos családdal.
A válás miatt alighanem drámai napokat élnek át, ám Adam
ennek dacára is szűkszavú, ha kérdéseket kap a házasságával
kapcsolatban. Ugyanakkor egy jól értesült forrás a következőket
mondta: „A szakítás darabokra törte Adeline szívét, ám most már
hosszú hónapok elteltével végre készen áll a továbblépésre Ennek
érdekében hamarosan sajtótájékoztatót tart, és meg válaszolja a
média minden kérdését a házasságukkal kapcsolatban, illetve hogy
miért kellett véget érnie.
Ugyanakkor hiába próbáltunk meg kapcsolatba lépni Adam
Connor képviselőivel a fenti hír miatt, és egyetlen választ sem
sikerült kipréselnünk belőlük a házasságuk végével kapcsolatban.
Csupán azt tudtuk meg a család egy régi újságíró barátjától, hogy
Adam a válás során és utána is minden figyelmét a fiukra, Aidenre
akarta összpontosítani. A szülők közösen gyakorolják a fiuk
felügyeletét, ám mindabból, amit a verebek csiripelnek, arra
következtethetünk, hogy ez nem marad sokáig így.
Ki akarja a teljes körű felügyeleti jogot, és miért? Úgy tűnik, ez
itt az egymillió dolláros kérdés. Ha az elvált szülőknek tényleg
sikerült megőrizni a jó viszonyt, akkor most miért készülnek arra,
hogy jogi úton harcolják ki az egyetlen fiuk kizárólagos felügyeleti
jogát?
De ne csüggedjünk, éppen most sikerült megtudnunk, hogy
Adam Connor megvásárolta a kedvenc, frissen összeházasodott
párosunk Jason és Olive Thorn szomszédságában lévő ingatlant.
Fénykép készült a jóképű, de komor tekintetű filmsztárról, ahogy
tegnap a fia, Aiden társaságában távozott új otthonából.
Ha önnek van elég pénz a számláján, akkor azt javasoljuk, hogy
villámgyorsan vegyen meg egy házat, egy garázst vagy bármit,
amit meg tud kaparintani Bell Airben. Hollywood két legszexibb
filmsztárja ott él egymás mellett, és csupán egy kőfal választja el
őket egymástól. Persze világos, mi is tudjuk, hogy az egyikőjük már
nem szabad, ám Adam Connor neve újra ott van az étlapon,
hölgyeim. Ki nem válna meg az összes megtakarított pénzétől,
cserébe, hogy Adam szomszédja lehessen? Mi rávetnénk magunkat a
lehetőségre!
Második fejezet
Lucy
Lucy
– SAJNÁLOM, LUCY.
– Abbahagynátok végre a bocsánatkérést? Mind a
kettőtöknek mondtam, hogy semmi baj. Jézusom, de hát egy
palotában hagytok; biztos vagyok benne, hogy életben
maradok nélkületek is – bizonygattam Olive-nak immár a
tizedik alkalommal, miközben keresztbe tett lábbal ültem a
kanapé közepén.
A barátnőm bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd
hátrasandított Jason felé, miközben továbbra is minden
rendszer nélkül ruhadarabokat hajigált be egy jókora
bőröndbe.
– Az előzetes tervek szerint csak jóval később, nagyjából
egy hét múlva kellett volna Londonba repülnünk, hogy a
filmet népszerűsítsük. Mi a fenéért változtatták meg az
utolsó pillanatban az ütemezést?
Izé… ugye emlékszel, említettem, hogy tehetséges
barátnőm regénye egy pillanat alatt felkerült a sikerlisták
élére? Szóval a könyvből, a Sajgó lélekből filmet is csináltak.
Na és ki lett a főszereplő? Természetesen Jason Thorn. Mégis
mit gondoltál, ők ketten hogyan találkoztak ennyi év után?
Olive kibaszottul izgalmas könyvét Jason ihlette, és íme!
Álmai könyve miatt az ölébe pottyant álmai pasija is.
– Nem kell kapkodnod, Olive – mondta Jason, és
megragadta felesége kezét, hogy egy puszit nyomjon a
tenyerébe. – Még van két óránk, mielőtt jönnének értünk.
– Azt hiszed, két óra elég lesz eldönteni, hogy mit vigyek
magammal egy egész hetes utazásra? Veled leszek, a sajtó
pedig mindenhová követ minket; nem szeretném, ha egy
egész cikket írnának arról, milyen lepukkant vagyok
melletted, és annak sem örülnék, ha felvetnék, esetleg ki
kéne húzni az orromat a könyveim közül, mert még
elveszítelek.
– Erről már írtak, Olive – szóltam közbe segítőkészen.
– Éppen ezért mondom! – kiáltotta, és elkezdte kiszedni a
ruhákat a bőröndből. – Nem akarok újra ilyesmiről olvasni.
Jason azzal vonta magára a figyelmét, hogy becipzározta
a saját kis bőröndjét, amibe alig tíz perc alatt pakolt össze.
– Örülök, ha ziláltnak látszol. Nekem egyből az jut az
eszembe, hogy milyen jól nézel ki, ha megszeretgettelek egy
kicsit.
– Ú! – nyögtem fel, miközben sikertelenül megpróbáltam
eltüntetni arcomról a mosolyt. – Itt van a kislányotok is a
szobában, ne malackodjatok!
– Azt hiszem, inkább a nappaliban várakozom – mondta
Jason. – Úgyis fel kell hívnom Tomot.
Tom az ügynöke volt, és bár valószínűnek tűnt, hogy
tényleg beszélniük kell, én simán lefogadtam volna ezer
dollárba, hogy valójában így akarja megúszni a csomagolást,
és nem annyira a következő lehetséges szerződéseiről
szeretne beszélni az ügynökével.
– Beszari alak – mormogtam, ő pedig gyorsan rám
kacsintott, mielőtt kiment volna a szobából.
– Segítesz? – kérdezte Olive, és reménykedve nézett rám.
– Ó, azt hiszem, segíthetek – bólintottam. – Viszont azt a
fekete ruhát nem viheted magaddal. Nem temetésre mész. Ez
a te filmed is, sőt igazából inkább a tied, mint az övé. Ez
pedig a díszbemutató lesz, ugye?
Lemásztam az ágyról, és elindultam Olive irdatlan
gardróbszobája felé. A barátnőm ott jött a nyomomban.
– Továbbra is tervben van, hogy Londonban is lesz
díszbemutató, de csak Los Angeles és New York után. Most
csak pár interjú és tv-s fellépés miatt repülünk Angliába.
– Te is beszélni fogsz a tv-ben?
Megrázta a fejét.
– Bár Megan lelkesedett az ötletért, én nemet mondtam
az élő adásokra. Csinálunk együtt pár felvett interjút, de ez
minden. Nem akarok túl sokat szerepelni. Az Jason feladata,
én már így is túl sok izgalomnak leszek kitéve.
– Világos. Akkor viszont nincs szükséged erre az estélyi
ruhára sem – mondtam, és kiszedtem egy újabb fekete ruhát,
amit feleslegesen vitt volna magával.
Fél órával később, amikor kiléptünk a hálószobájából,
annyi holmi volt a bőröndjében, amivel legkevesebb egy
hónapig simán kibírná.
– Itt a kocsi – mondta Jason, mihelyt észrevette, hogy két
bőröndöt görgetünk a bejárat felé.
– Máris? – kérdeztem kórusban Olive-val.
– Igen – felelte Jason, és már mozdult is, hogy kivegye
Olive kezéből a bőröndöt. – Megváltozott az ütemterv.
– Ó, annyira fogsz hiányozni. – Olive szorosan megölelt,
aztán kiment Jason után. – Tényleg sajnálom, hogy így itt
kell hagynunk. Esküszöm, mihelyst vissza…
– Majd mindent jóváteszel – vágtam a szavába, mielőtt
újra belekezdhetett volna egy újabb végeláthatatlan
bocsánatkérésbe. – Csak egy hétig lesztek ott, Olive. Inkább
szoríts értem, hogy találjak magamnak munkát, mire
visszaértek.
– Ami azt illeti – mormogta, és leült az ajtó melletti
kispadra, hogy felvegye a cipőjét –, küldtem neked egy e-
mailt néhány fontos telefonszámmal. Miközben kimegyünk a
repülőtérre, továbbküldök neked még pár e-mailt is.
– Figyu, mit is kell csinálnom azokkal az e-mailekkel?
– Nem sokat. Azt akarom, hogy játszd el az ügynököm
szerepét.
Rajta volt a cipő, ezért felállt és odalépett elém.
– Eljátsszam az ügynököd szerepét? – kérdeztem
zavartan.
– Figyelj, belőled nem lenne jó könyvelő. Tessék,
kimondtam. Lehet, hogy értesz a számokhoz, de nem erre
születtél, és nemet mondanál…
– Olive? – kiáltotta Jason az autó mellől, kinyitva a hátsó
ajtót a felesége számára. Olive hátranézett a válla fölött. –
Indulnunk kell! Mi lenne, ha útközben a kocsiból hívnád fel
Lucyt?
– Jövök, csak egy pillanat!
Amikor barátnőm visszafordult felém, savanyú képet
vágtam.
– Olive…
– Nem neked akarok szívességet tenni, Lucy! Arra kérlek,
segíts. Ott voltál velem, amikor legelőször elmentem
tárgyalni a filmstúdióba, úgyhogy most sem mondhatsz
nemet, ügynökkel beszéltem már, de egyik sem tetszett.
Szerintem sem néztek a könyvembe. Te viszont kívülről
tudod a regényemet; ha valaki képes eladni a jogait, akkor az
te leszel. És mielőtt kekeckedni kezdenél, jobb, ha tudod, ha
egyszer belemerülnék a leendő könyveim és hangoskönyveim
jogainak értékesítésébe, akkor egy percem sem maradna az
írásra. Ugye segítesz a barátnődnek, igaz? Mivel te vagy az
én legdrágább-legcukibb barinőm, igaz?
Magasba vonta a szemöldökét, és várta, hogy mi a
válaszom.
– Olive, én közgazdaságtanból diplomáztam. Fogalmam
sincs arról, mit csinál egy irodalmi ügynök.
Miközben elhátrált előlem, az égre emelte mindkét kezét.
~ Csak adjál össze pár számot, utána meg szorozd meg
őket, és csináld azt, amit tenni szoktál a számokkal, de főleg
derítsd ki, hogy melyik ajánlat a legkedvezőbb számomra.
Még azelőtt döntenem kell, hogy befejezem a könyvet.
– Nem hiszem, hogy csupán a számok miatt kellene
aggódnod, Olive! – kiabáltam utána, miközben a fekete kocsi
felé sietett. – Milyen ajánlatot kaptál a marketing területen?
Terveznek bármi olyasmit is, amire egyedül nem volnál
képes, ha megint saját magad adnád ki a könyvedet?
Odaérve Jasonhöz visszakiabált:
– Látod, már is tudod, hogy mik a fontos kérdések. Csak
beszélj velük, rendben? Hívlak, ha megérkeztünk.
Ezekkel a szavakkal besurrant a kocsiba.
– Ebben a pillanatban nagyon nem csípem a feleségedet!
– morogtam elég hangosan ahhoz, hogy Jason is meghallja. A
szemembe nézett, és elmosolyodott.
Bepillantott a kocsiba, aztán még szélesebb mosollyal
visszafordult felém.
– Azt mondja, hogy ő is szeret téged.
Égre emelt tekintettel odaintettem Jasonnek, és már
indultam volna vissza a házba.
– Lucy? – kiáltott Jason utánam.
– Igen? – feleltem a küszöbről.
– Ugye vigyázol magadra? Ha bármire szükséged van,
hívd fel Tomot.
– Ó, szóval akkor te is szeretsz? – Mindkét kezemet a
szívemre szorítottam, és látványosan felsóhajtottam. – Úgy
tudtam, hogy titokban örökbe akarsz fogadni! Én vagyok az a
kislányod, akiről nem is tudtad, hogy szeretnéd, hogy legyen,
igaz?
Miközben ezt kérdeztem, vadul rebegtettem a
szempillámat. Jason csak a fejét csóválta, mielőtt beugrott
volna Olive mellé.
Adam
Lucy
Adam
MÁR MAJDNEM egy hét telt el azóta, amit egy ideje csak „az
incidensként” emlegetünk, de még mindig dühös voltam.
Dühös Aidenre, mert nem hallgatott rám. Danre, mert nem
végezte rendesen a munkáját. A pokolba, aznap este
kirúgtam Anne-t, miután sikerült kiszednem Aidenből a
teljes történetet, ám még így is mérges voltam a csajra.
Ráadásul senkire sem haragudtam annyira, mint
önmagamra. Hogy a fenébe lehettem ennyire
meggondolatlan? Miért nem vigyáztam a fiamra? Nem
számít, hogy jó gyerek volt-e vagy sem, mivel egyedül én
felelek érte. Nem lett volna szabad elkövetnem egy ilyen
hibát. Igazából… azt hiszem, jobban kellett volna figyelnem.
A kapu kinyílt, én pedig a fiam kezét szorítva bementem.
Amikor parányi ujjaival megszorította a tenyeremet,
lepillantottam Aidenre.
– Készen állsz, apu?
Megrándult a szám széle, és bólintottam.
– És te?
Komolyan bólintott, aztán gyorsan a szemembe nézett.
– Gondolod, hogy utál engem?
– Már miért utálna? – kérdeztem, de közben a házra
figyeltem.
– Azért, mert nagy bajt kavartam. Azt hiszem, hogy utál.
Soha többé nem akar újra találkozni velem.
– Ezt kétlem, kishaver, de majd megkérdezed tőle
személyesen, és akkor kiderül az igazság, rendben?
– Amúgy nagyon csinos – tette hozzá sietve. – Remélem,
hogy nem utál.
Csendben maradtam. A legcsekélyebb kedvem sem volt
ahhoz, hogy bemenjek és bocsánatot kérjek attól a
kiállhatatlan némbertől, ám az alapján, amit Aidentől és
később Jason Thorntól hallottam, ez a nőszemély
megmentette a fiamat. Mindezek dacára, ha a gyerek nem
ragaszkodott volna ahhoz, hogy találkozni akar vele, soha az
életben nem léptem volna át annak a háznak a küszöbét, ahol
ez a nőszemély lakik.
Már az is éppen elég volt, hogy visszavontam a kis
zaklató ellen tett feljelentést.
Istenem, már az is kikészített, ha csak az eszembe jutott.
Valahányszor valaki kimondta a nevét – és Aiden állandóan
őt emlegette –, lélekben egyből visszakerültem a hátsó
udvarba, és elfogott a rémület, mert azt hittem, hogy egy
őrült rajongó vagy riporter bántja Aident. Szinte magam
előtt láttam, ahogy a viharos, szürke szempár dacosan felnéz
rám, miközben én a vékony csuklóját szorítom. Emlékszem,
szerettem volna puszta kézzel elroppantani formás kis
nyakát, valahányszor csak kinyitotta a száját.
Figyelembe véve, hogy a pulzusom egyre hevesebben
vert, talán mégsem lesz olyan könnyű ez a találkozó, mint
amilyenre számítottam. Mielőtt bekopoghattam volna, Jason
kinyitotta az ajtót.
– Sziasztok! Mit tehetek e két úriemberért?
– Te egy filmcsillag vagy? – kérdezte Aiden, mielőtt
elmagyarázhattam volna, hogy mi a fenét keresünk az ajtaja
előtt.
Jason arckifejezése ellágyult, és letérdelt a fiam elé.
– Színész vagyok, pont, mint az apukád. Te pedig
bizonyára Aiden vagy.
A gyerek szeme tágra nyílt, amikor felpillantott rám.
– Tudja, hogy ki vagyok, apu! – suttogta.
Jason halkan kuncogva kezet nyújtott neki.
– Már sokat hallottam rólad, Aiden. Örülök, hogy végre
találkozhatok veled.
Aiden Jason kinyújtott kezére nézett, majd felém fordult.
– Szabad, apu?
– Csapj bele, kishaver.
Rám mosolygott, és kezet rázott Jasonnel.
– Én is örülök, hogy találkoztunk, bácsi. Az apukám igazi
filmsztár. Csomó mindent alá kell írnia. Te is sok filmben
szerepeltél?
– Bizony. Szólíts nyugodtan Jasonnek.
– A barátom leszel?
– Szeretnéd?
A fiam újra rám pillantott.
– Lehetek Jason barátja, apu? Aranyos, és itt él egész
közel hozzánk, úgyhogy együtt játszhatnánk.
Biccentettem.
– Mi lenne, ha elmondanád az új haverodnak, hogy miért
vagyunk itt, még mielőtt megbeszélnétek, mit játszotok
legközelebb?
– Fogsz játszani velem, Jason? Apu néha nem ér rá.
Ó, Aiden…
– Aiden…
Elkezdte a lábát bámulni, és mormogva ezt mondta:
– Azért jöttünk, hogy találkozzunk Lucyvel, mert nem
akarom, hogy utáljon.
Jason felegyenesedett, szélesre tárta az ajtót, és behívott
minket.
Miközben keresztülmentünk a keskeny előszobán, Aiden
mindent magába szívott a tekintetével, és valósággal
vonszolnom kellett magam után.
– Lucy, vendégeid jöttek! – jelentette be Jason.
– Mi van?
– Ki az?
Két női hang szólalt meg teljesen egyszerre.
A zaklató egy fakanállal a kezében bukkant elő. Amikor
észrevett, elkomorodott, és ráncok jelentek meg a homlokán.
A másik nő, akiről azt feltételeztem, hogy Jason felesége,
a háta mögül bukkant elő, és a meglepődöttségét remekül
eltitkolva rám mosolygott.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte Lucy ellenségesen.
Pontosan azt mondta ki, ami az én fejemben is járt; az
egyedüli különbséget az jelentette, hogy én nem
viselkedhettem ellenségesen vele szemben, hiszen Aiden is
itt állt mellettem.
Jézusom! Még mindig meg akartam fojtani ezt a némbert!
Összeszorítottam a fogamat, hogy visszafogjam magam.
– Hidd el nekem, én sem örülök annak, hogy látnom kell
téged – vallottam be.
Magasba vonta a szemöldökét.
– Ez esetben kérlek, távozz! – válaszolta, és kezével az
ajtó felé mutatott.
Jason és Olive is figyelmesen követte a párbeszédünket,
miközben némán állva nézték kettőnk összecsapását. Bárcsak
valahogy közbeléptek volna; szívesebben beszéltem volna
velük, mint ezzel az őrült némberrel, aki miatt valami
felszikrázott a belsőmben. Összeszűkülő szemmel meredtem
rá, ám ekkor megéreztem, hogy egy kis kéz megrángatja a
farmerom zsebét.
Aiden. Persze.
– A fiam akar mondani valamit neked – jelentettem be,
kihangsúlyozva, hogy egyáltalán nem az én
kezdeményezésemre jöttünk ide. Amikor Aiden hirtelen
szégyenlőssé vált és elbújt a hátam mögé, kénytelen voltam
oldalra lépni, hogy Miss Kukkoló megláthassa, ki is felelős a
látogatásunkért.
– Ó, szia! Szia-mia! – mondta Lucy, és ellágyult a
tekintete, amikor végre észrevette Aident. Mivel a gyerek
már nem bújhatott el a hátam mögött, gyorsan átölelte a
lábamat, ezzel biztosítva, hogy ne menjek túl messzire.
Aiden általában nem volt ennyire félénk, de szokatlan
volt számára az idegenek közelsége. Mivel a sajtó
kereszttüzében éltünk, megpróbáltuk a családunk
hétköznapjait a lehető legjobban megóvni, és ez azzal a
következménnyel járt, hogy a fiam nem igazán találkozhatott
túl sok ismeretlen felnőttel. Ennek az is oka volt, hogy
gondosan ügyeltünk a biztonságára.
– Szia! – szólalt meg halkan, és odaintegetett a nőnek a
kezével, mielőtt újra megragadta volna a nadrágomat, hogy
elrejtse az arcát.
Lucy közelebb lépett, de megtorpant, amikor találkozott a
tekintetünk. Legszívesebben felkaptam volna a gyerekemet,
hogy eltüntessem a némber közeléből, de ehhez már túl késő
volt.
– Aiden! – biztattam a fiamat, hogy minél hamarabb
túlessünk a dolgon, és leléphessünk innen. – Mit akartál
mondani Lucy néninek?
A gyerek azóta egyfolytában csak a Kukkoló néniről
beszélt, hogy tegnap elhoztam az anyjától.
– Kérni akarok tőle valamit – suttogta.
– Akkor mondjad!
– Nem lehetne, hogy te kéred meg helyettem?
– Megtenném, kishaver, de gőzöm sincs arról, hogy mit
akarsz kérni tőle.
– De hát elmondtam neked, apu. Emlékszel, amikor
jöttünk ide?
– Aiden, mondtam neked…
– Légy szíves, apu! Lééégysziii!
Megrándult a szám, ahogy a gyerek hevesen bólogatott,
és tágra nyílt ragyogó, zöld szeme.
Anélkül, hogy Lucy szemébe néztem volna, ezt mondtam:
– Tudni szeretné, hogy utálod-e, amiért bajba kerültél
miatta.
Egy gyűlölettel teli pillantás volt a válasz. Bevallom, ez
igazi újdonság volt számomra. A düh még csak jobban
kiemelte a kékesszürke szempár ragyogását, amire igazából
nem lett volna szabad felfigyelnem.
Úgy rázta meg a fejét, mintha csalódást okoztam volna
neki.
– Ezt mondtad neki?
Miközben megpróbáltam rájönni arra, mégis mi a fenét
kérdezett, Lucy az egyértelműen jókedvű barátnője kezébe
nyomta a fakanalat, és elindult felénk.
– Viselkedj, Lucy! – mormogta Jason, miközben lazán
nekidőlve a falnak, szemmel tartott minket.
Ahelyett, hogy válaszolt volna neki, ez a némber egy
kihívó pillantást vetett rám, amivel mintha csak azt kérdezte
volna, hogy ugye nem baj, és nem várva a válaszomra,
törökülésben odaült elém.
– Szia! – mondta újra Aidennek.
– Na? Utálsz? – kérdezte a fiam, és még erősebben
szorította a combomat, miközben a válaszra várt.
– Nem!
– Kicsit sem?
– Picikét sem. Igazából nagyon is örülök annak, hogy újra
találkozunk.
Aident boldoggá tette a válasz, ezért elengedte a lábamat,
és odaállt Lucy mellé.
– Tényleg?
– Igen. Miután eljöttem tőletek, aggódtam miattad, ezért
örülök, hogy itt állsz előttem, és semmi bajod.
Teljesen elvarázsolta a gyereket, aki gyorsan átölelte
Lucy nyakát, és ügyetlenül magához szorította.
– Én sem utállak, becsszó. Nem úgy, mint az apukám.
Erre Lucy újra rám nézett.
– Ó, annyira jó, ha az ember fia egy szókimondó ötéves!
– Semmi baj – mondta a némber, és megnyugtatóan
megveregette a fiam hátát. – Komolyan mondom, téged nem
utállak úgy, mint ahogy az apukádat.
Kit érdekel? Megmozgattam a vállamat, mert hirtelen
belenyilallt a fájdalom a nyakamba.
– Akkor most már barátok vagyunk? – kérdezte Aiden, és
komoly arccal nézett a nőre. – Jason azt mondta, hogy ő is a
barátom, és ha te is az lennél, akkor esetleg vele együtt
átjöhetnél meglátogatni.
– Ne már, Aiden! Ennyi elég! – mondtam, és a vállára
tettem a kezem. A gyerek felnézett rám.
– Most te jössz, apu!
Bassza meg!
Olyan várakozó tekintettel nézett fel rám, hogy képtelen
lettem volna bármit is megtagadni tőle. Még attól a valakitől
is hajlandó volnék bocsánatot kérni a kedvéért, akit
nagyjából azóta utálok, hogy először megpillantottam.
Amikor Aiden felpillantott rám, Lucy tekintete is felém
villant. A szemébe néztem. A szemébe bizony, és…
egyszerűen nem tudtam, hogy mit is mondhatnék.
– Apu, azt ígérted, hogy együtt csináljuk.
Semmi ilyesmit nem ígértem meg neki, de mivel már
amúgy is nyakig ültünk a… Mélyen beszívtam a levegőt,
aztán kifújtam, miközben Lucy felkelt a padlóról, és kicsivel
hátrébb ment.
– Aiden elmesélte, hogy mit csinált, és hogy mi történt
utána – kezdtem érdes hangon. Iszonyú megrázkódtatást
jelentett számomra arról értesülni, hogy a fiam mennyire
megijedt, amikor lejött a karúszója és elkezdett fuldokolni a
vízben. – Nem örülök annak, amit csináltál. Cseppet sem.
Összeszűkülő szemmel nézett rám, enyhén felszegte az
állát, és amikor karba fonta a karját a melle előtt, kissé
feljebb nyomta a mellét.
Ne nézz oda, Adum!
– Eltekintve attól a ténytől, hogy mindezek következtében
valószínűleg megmentetted a fiam életét. Ezért, és csakis
ezért hálás vagyok.
Váratlanul ellágyult a tekintete, és leengedte a karját.
Hátrasandított a válla fölött, és felsóhajtott.
– Igazad van – ismerte be. – Bár semmi rossz nem járt a
fejemben, de akkor is hiba volt felmászni oda és téged
bámulni. Mindezek dacára is örülök annak, hogy a döntő
pillanatban éppen ott voltam.
Legalább annyira tisztességes volt, hogy beismerje, ha
hibát követ el. Ettől kissé megnyugodva bólintottam.
– Köszönöm. – Lenéztem Aiden mosolygó arcára. – Akkor
mehetünk?
– Csak még egy percet? Légyszi!
Kíváncsi lettem, hogy miért van szüksége még egy percre,
ezért azt mondtam, hogy jó, mire a gyerek odarohant
Jasonhöz, és csak pár centire megtorpanva előtte,
hátrahajtott fejjel felnézett rá. Suttogva mondott valamit,
amit nem értettem, mire Jason felnevetett.
– Igen, ismerem a hölgyet. Szeretnéd, ha bemutatnálak
kettőtöket egymásnak? – kérdezte, és beletúrt a fiam hajába.
Aiden egy gyors pillantást vetve Jason feleségére,
bólintott. A szomszédom halkan elnevette magát, és utána
elindultak a mosolygó felesége felé.
– Úgy tűnik, van egy rajongód – mondta a nőnek.
– Szia, Aiden – mondta a ház asszonya, és lehajolt, hogy a
fiam szemébe nézhessen. – Olive vagyok.
Aiden szeme tágra nyílt, és egy meglepődött vihogás tört
elő a száján.
– Olive? A neved azt jelenti, hogy olajbogyó?
– Bizony, pontosan azt.
A fiam újra nevetett, én pedig kifújva a levegőt, még
inkább ellazultam. Örültem annak, hogy ilyen jókedvű, de
tudtam, nemsokára indulnunk kell, mivel korán oda kellett
érnem a forgatásra, hogy átnézhessük az utolsó pillanatban
megváltoztatott forgatókönyvet.
Lucy hátranézett a válla fölött, és mosolygott, ám amikor
találkozott a tekintetünk, jegesen dermesztővé vált a
pillantása. Na, ennyit a fegyverszünetről. Mivel nem
terveztem, hogy valaha is újra találkozom vele, így nem fájt
a fejem a dühe miatt.
– Szeretnél esetleg kávét? – kérdezte. – Olive-éknak van
egy szuperbonyolult kávéfőző gépük; lefogadom, hogy a tied
is ugyanilyen, úgyhogy bizonyára élvezni fogod.
Ezzel meg mégis mi a fenét akart mondani? Oldalra
hajtottam a fejemet, és egy gyors pillantással megnéztem
magamnak a bajkeverőt. Mit láthatott, amikor rám nézett
rezzenéstelen szemével? Az biztos, hogy nem hasonlított a
sztárok közelében elaléló csajokra. Nem úgy viselkedett,
mint az összes többi nő, amikor azok ennyire közel kerültek
hozzám. Nagyon nem! Keményen farkasszemet nézett velem,
és még csak nem is pislogott. De akkor mégis mi a fészkes
fenéért tartott szemmel a fal tetejéről?
– Nem kérek – feleltem zordan, miközben most Jason
hajolt le, hogy Aiden az ő fülébe suttoghasson.
– Ó, kisember! Hát megpróbálod elorozni tőlem? –
kérdezte, és a hangjából csak úgy csöpögött az őszinte
megbántottság, amikor a fiam a mondanivalója végére ért.
Aiden megcsóválta a fejét, és egy újabb félénk pillantást
vetett Olive-ra.
Bassza meg! A fiam beleszeretett a szomszéd feleségébe!
Jason felemelte, és felültette a konyhapultra.
– Mondd el te magad neki! Lefogadom, hogy örömmel
hallja.
– Tényleg? Biztos? – kérdezte Aiden suttogva.
– Hidd el nekem, minden lány szereti az ilyesmit.
Aiden bólintott, és komoly, töprengő arcot öltött,
feldolgozva azt, amit éppen hallott. Önkéntelenül is
elmosolyodtam, miközben néztem, ahogy valósággal fürdőzik
a felé áradó figyelemben.
– Na, elmondod végre? – kérdezte Olive, és újra odahajolt
hozzá egy bizonytalan mosollyal az arcán.
– Nagyon csinos vagy! – mondta Aiden, mire én
felmordultam.
– Aiden…
– Szerinted nem az, apu?
– De még mennyire hogy az, kishaver, viszont ideje
elköszönnünk. Biztosra veszem, hogy új barátaidnak sok a
dolga.
A fiam elengedte a füle mellett a szavaim, és csak Olive-
ot nézte.
– Szeretnéd, ha az apukám aláírna egy fényképet neked?
– Jasonre pillantott. – A lányok ezt is szeretik.
Lucy és Olive egyszerre kacagott fel. Aiden izgatottan
maga is felvihogott. Jason a feleségét figyelte, miközben
elmosolyodott.
A fejemet csóváltam. Őrület!
– Úgy tűnik, igazi hódítót faragsz a fiadból – mondta
Lucy, amikor kikacagta magát.
A szemébe néztem, és magasba vontam a szemöldököm.
Lucy valamit suttogott, és bár nem hallottam, de meg
mertem volna esküdni arra, hogy rózsaszín ajkával ezt a szót
formázta: seggfej.
– Na és mi történt a megbízható nevelőnővel? – kérdezte,
mielőtt rájöhettem volna, hogyan is vághatnék vissza a ki
nem mondott sértéséért. Már nem az ajkát néztem.
– Kirúgtam.
– Na, azért tudsz te, ha akarsz – mormogta.
– Kint kellett volna lennie a fiam mellett. Függetlenül
attól, hogy mit hiszel rólam, nem szoktam egyedül odakint
hagyni.
– Ó, persze. A nevelőnő. Ő törli ki a rózsás kis seggedet
is?
– Te meg mit kötözködsz velem? – kérdeztem, és
odaléptem hozzá. Mivel meglehetősen alacsony volt, így
valósággal fölé tornyosultam.
Talán meghátrált, ahogy minden épeszű nő tette volna?
Nagy nyavalyát. Ő aztán nem!
– Ezt inkább nekem kellett volna megkérdezni tőled. Mi a
faszért szemétkedsz velem? Hiszen még kávéval is
megkínáltalak, miután bedobattál a börtönbe. Mégis mi
többet tehetnék?
– Csupán előzetes letartóztatásba kerültél. Bármennyire
örülnék is annak, ha bezártak volna, arra már nem került
sor. Még csak meg sem indult az eljárás ellened.
– Én pedig lefogadom, minden tőled telhetőt megtettél
azért, hogy kiszúrj velem. Neked köszönhetően öt órát
töltöttem rács mögött. Ezt kaptam azért, mert
megmentettem a fiad életét!
A fogamat összeszorítva odaálltam közvetlenül elé.
– Mondtam már, nem tudtam, hogy Aiden bajba került.
Rezzenéstelen tekintettel viszonozta dühös pillantásomat.
De jó lett volna megragadni, és addig rázni, míg meg nem
jön az esze! Talán akkor nem zaklatna ennyire fel a
közelsége.
Egy pillanatra a számra nézett, mire rájöttem, hogy
zihálva kapkodok levegő után.
Feltűnt, hogy milyen nagy a csend, és a némber feje fölött
elnézve észrevettem, hogy Aiden érdeklődve figyel minket.
– Ez elég gyorsan elfajult – állapította meg Olive.
Lucyre pillantottam, és elkomorodtam, amikor
észrevettem, hogy milyen közel állunk egymáshoz, majd
Jasonre néztem.
– Bocsánat, hogy megzavartam a napotokat, Jason, de azt
hiszem, ideje mennünk.
Lucyt nagy ívben kikerülve lesegítettem Aident a padlóra.
– Szia, Olive! – mondta félénken, és odaintegetett a
háziasszonynak. Amikor Olive odahajolt hozzá és adott egy
puszit az arcára, majd meghívta, hogy látogassa meg újra, a
fiam lelkesen magához ölelte, és köszönetet mondott.
– Azt akarják, hogy itt maradjak, apu! Maradhatok?
– Nem ezt mondták, Aiden. Meghívtak, hogy gyere
máskor is. Apunak dolgozni kell mennie, úgyhogy menjünk.
– De azt mondtad, hogy Anne elment, úgyhogy akkor ki
marad velem?
– Útközben odaviszlek anyukádhoz, Aiden. Reggel ezt
egyszer már megbeszéltük, emlékszel? Ma otthon találkozik
az ismerőseivel, úgyhogy vigyázni tud rád.
A fiammal beszélgetve már majdnem eljutottunk az
ajtóba, ám amikor megemlítettem az anyját, azonnal
megtorpant.
– Kérlek, apu! Kérlek!
Hátranéztem a mögöttünk állókra, és utána fél térdre
ereszkedtem a fiam előtt.
– Ez mégis mit jelentsen, Aiden?
Bár nyilvánvaló volt, hogy mind a hármójukat kedveli,
nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Nem volt ő egy
elkényeztetett gyerek; valami nagyon nem stimmelt.
Mihelyt egy magasságba került az arcunk, két karral
átölelte a nyakamat, és rám csimpaszkodott.
– Nem akarlak itt hagyni. Légyszi, apu! Nem maradhatna
Dan velem?
– Aiden, Dannek ma van a szabadnapja. – Levettem a
karját a nyakamból, és vöröslő szemére pillantottam. A
fenébe! – Ne csináld már ezt velem, Aiden! Nincs senki, akire
rábízhatnálak, amíg a forgatáson vagyok, míg nem találok
egy új alkalmazottat, kisember.
Megdörgölte száraz szemét, és bólintott.
– Megint nagyon fogsz hiányozni.
– Megszakad a szívem! – tolakodott bele Lucy a
beszélgetésünkbe.
Persze. Mintha a legcsekélyebb mértékben is érdekelt
volna, hogy mi történik a kibaszott szívével. Megfeszült az
állam.
– Egy pillanatra békén hagynál minket?
Odajött hozzám.
– Mivel a te szívedet valószínűleg kőből faragták, így
fogalmad sem lehet, milyen érzés, éppen ezért én arra
akartam felhívni a figyelmedet, hogy ebben a pillanatban
számos szív meghasadt… nem mintha ez téged akár csak
kicsit is érdekelne.
– Lucy! – suttogta Olive ingerülten a háta mögül.
– Tessék? – kérdezte Lucy olyan arccal, mintha csak egy
földre szállt angyal lett volna. Az én szememben viszont
valóságos ördögnek tűnt.
– Én csak az igazat mondtam. Figyelj – fordult vissza
felém, és közelebb lépett. – Olive-nak és Jasonnek nagyjából
egy óra múlva el kell mennie egy megbeszélésre, nekem
viszont mára nincsen egyetlen állásinterjúm sem. Miért nem
hagyod Aident itt velem? Te majd elhozod, miután
visszajöttél onnan, ahova most éppen menned kell, és mivel
közös nevezőre jutottunk az ügyben, hogy nem jelentek
veszélyt a fiadra nézve, tekintetbe véve, hogy egyszer már
megmentettem az életét…
Nem. Kapásból ezt akartam rávágni, de mire
kinyithattam volna a számat, Aiden odarohant Lucyhez, és
megölelte. Vagyis hát átölelte a két lábát. A meztelen
combját. A két izmos combot. A fejemet csóválva felemeltem
a tekintetemet, és Lucy szemébe néztem.
– Maradni akarok – ismételte meg Aiden immár vagy
tizedszerre.
– Igaza van, Adam – bólintott Jason. – Olive meg én
legkésőbb két óra múlva itt leszünk. Jól érzik magukat.
Vigyázunk a fiadra, amíg visszajössz, ne aggódj.
Felsóhajtottam, és megdörzsöltem a szememet.
– Nem tetszik ez nekem, Aiden. Nem lehet mindig minden
úgy, ahogy te akarod.
– De én itt jól érzem magam, apu, és ha itt maradhatok,
akkor nem kell hazamennem. Gyere vissza ide értem, amikor
kész vagy.
– Mindig visszajövök érted, hogy elhozzalak, Aiden. És
egyébként is, csak tíz perce vagy még itt.
Mivel a kis trükkje nem jött be, ezért új taktikával
próbálkozott.
– Kedvelem Lucyt.
– És Lucy is kedvel téged, kis földlakó – szólt közbe ez a
némber a vitánkba, miközben rámutatott valamire, amit én
nem láthattam, mert a konyha túlsó végében volt. Pár szót
suttogott Aiden fülébe, aki elszaladt, és Lucy odasétált
hozzám.
– Egyértelmű, hogy nem akar elmenni.
– Egyértelmű.
Becsukta a szemét, vett egy mély lélegzetet. Az ajka a
szemem láttára változott egyenes vonallá.
– Sajnálom, hogy leskelődtem, rendben? – morogta. –
Ennél nagyobb hibát soha az életben nem követtem el! Ilyen
közelről nézve nem is vagy annyira dögös. Hidd el nekem, ha
visszacsinálhatnám, egyből megtenném. Egyáltalán nem
olyan vagy, mint amilyennek gondoltalak.
– Köszi – mondtam elnyújtva a szót. – Én meg már azt
hittem, hogy szerelmes vagy belém.
Egy újabb hamis mosoly.
– Nem ismerem a szerelmet, és te egyébként sem vagy a
típusom. Bocsi!
Egy szavát sem hittem, hiszen láttam, hogy milyen
képeket készített rólam, amikor félmeztelen voltam.
– Darabokra törted a kibaszott szívemet, édesem.
– Nagyon helyes, viszont te ne szólíts édesemnek!
Kuncogva megráztam a fejem. Pofátlan kis dög!
– Na szóval – folytatta. – Mikor jössz vissza?
Beletúrtam a hajamba, és gondolkozni kezdtem.
– Leghamarabb hat óra múlva.
– Nem maradhat addig az anyjánál?
– A volt nejem ma este elutazik a városból. Már
beszéltem vele; ha ott hagyom nála a fiunkat, nem várja
meg, hogy érte menjek és elhozzam.
Tulajdonképpen miért is árultam el neki ezeket a
dolgokat?
– Akkor annyi. A kölyök itt marad, amíg vissza nem jössz
érte.
Aidenre néztem, aki éppen Jasonnek mutogatta a
karizmait. Elmosolyodtam. Kizárt dolog, hogy itt
hagyhatnám a gyereket. Jasonnel is csak pár alkalommal
dumáltam azelőtt, és arról még a leghalványabb
elképzelésem sem lehetett, hogy milyen is valójában az
orrom előtt álló, zilált külsejű, türelmetlen nőszemély.
Csakhogy, ha a fiamat visszaviszem Adeline-hez, akkor
egy újabb teljes héten át nem láthatom. Már így is túlságosan
hiányzott, és ha elküldöm Adeline-nel, akkor kimarad az
iskolából, és lakókocsikban kell aludnia… Szóval úgy tűnt, ez
sem lenne jobb megoldás.
– Aiden, gyere, ölelj meg! – mondtam.
Felkapta a fejét, és felragyogott az arca.
– Maradhatok?
– Maradhatsz. De csak most.
Odaszaladt hozzám.
– Köszi, köszi, köszi!
– Szeretlek, kishaver. Legyél jó, rendben?
– Én is szeretlek, apu. Most már mehetsz.
Ezekkel a szavakkal elengedett, megfordult, megragadta
Lucy kezét, és maga után húzta.
Amikor az a némber a válla fölött rám pillantott és egy
mosoly ragyogott fel az ajkain… egy pillanatra gyönyörűnek
láttam.
Lucy
Adam
Lucy
Adam
Ha a kedves olvasó nem egy sötét barlang mélyén lakik, akkor egész
biztosan látta az interneten felbukkanó képeket a betört orrú, vérző
képű Jake Callumról. Bár ő csak nemrég futott be, mi tárt karokkal
fogadtuk, és azonnal beleszerettünk az elbűvölő mosolyába. Ennek
dacára is kénytelenek vagyunk beismerni, az új színész
megjelenését nem dobta fel a betört orr. Persze Jake nem is tudott
arról, hogy lefényképezték, amikor sietve lelépett a stúdió
területéről, ahol jövő héten el kellene kezdenie az új filmje
forgatását…
Most pedig térjünk rá a szaftosabb részekre. Amikor
megjelentek ezek a meglepő fotók, még senki sem tudta, hogyan tört
be az újonc színész orra. Csakhogy egy kicsit utánanéztünk az
eseményeknek, és kiderült, hogy Jaké rendkívül éles szóváltásba
keveredett valakivel, aki nem volt más, mint a nemrég elvált Adam
Connor.
Sajnálatos módon ebben a pillanatban nem tudjuk, hogyan és
miért verekedett össze a két színész. Az viszont tény, hogy Adam
Connor ugyanott forgatja a filmje utolsó jeleneteit, ahol Jake Callum
is dolgozik.
Nem túlzás azt állítani, hogy megdöbbentett minket az ügy.
Adam Connor a kamerák előtt nőtt fel, és amennyire mi tudjuk, még
sosem keveredett ilyesfajta összetűzésbe. Higgyék el, mi aztán
tudnánk róla, ha történt volna hasonló.
Egy szemtanú egész közel volt Jake lakókocsijához, amikor
megtörtént az eset. Szerinte Adam már eleve felindult állapotban
ment oda a színészhez. „Még csak idő sem maradt arra, hogy
elfajuljanak a dolgok. Jake éppen visszajött egy olvasópróbáról, és
Adam megállította, mielőtt bemehetett volna a lakókocsijába. Nem
hallhattam a szavaikat, de mihelyt Adam elég közel ért, máris ütött,
és valószínűleg ekkor törte be Jake orrát. Utána azt láttam, hogy
Adam nekiszorítja Jake-et a lakókocsi ajtajának. Az ezt követő
dühödt szóváltás után Adam elengedte és otthagyta. Meglehetősen
furcsa volt az egész.”
Bennfentes körökben az a hír járja, hogy Adam volt felesége,
Adeline összejött Jake-kel, Adamben pedig elpattant valami, amikor
erről értesült. Olvasóinknak tudniuk kell azt is, hogy éppen az előző
nap a Sajgó lélek díszbemutatóján fényképek készültek az Adeline-
nel veszekedő Adamről. Bár mindez nagyon is hihetőnek tűnik, és
nem most fordulna elő először a világtörténelem során, mégsem
vagyunk annyira biztosak, hogy ténylegez történt. Először is ugye a
válásuk óta Adam nagy ívben kerülte az Adeline-nel kapcsolatos
dolgokat. Nem járt sajtótájékoztatókra, nem adott interjúkat, nem
fotózkodott. Ezenfelül a szóbeszédek szerint Adeline közelebbi
kapcsolatba került Mike Trevorral, a hírességek személyi edzőjével,
amiről Adam csak annyit mondott, hogy „Legyenek boldogok!”. Na
most, ez nem úgy hangzott, mintha a volt felesége iránt epekedne.
Ön mit gondol? Amennyire meg tudjuk ítélni, Adam nagyon is
boldog a válás miatt.
Nem, szerintünk valami más lehet az oka, hogy egymás
torkának ugrott a két dögös szuperhím, és mindent megteszünk,
hogy olvasóink kedvéért fényt derítsünk e titokra.
Tizenegyedik fejezet
Lucy
Adam
Lucy
Adam
Lucy
Lucy
Adam
Lucy
Adam
Lucy: Gyűlöllek.
Adam: Beszélnünk kell.
Igen, a hír igaz, kedves olvasó. Egyre több emberhez jut el Adeline
Young állítólagos szexvideója. Ez a váratlan fordulat ráadásul
egészen különösen megdöbbentő, mivel a húszperces filmfelvételt
megvételre felkínáló ismeretlen azt állítja, a videó akkor készült,
amikor Adeline még férjes asszony volt. A filmet az kapja meg, aki a
legtöbbet fizeti érte.
Ön tudni szeretné, hogy mi láttuk-e ezt az állítólagos
szexvideót? Biztosak vagyunk abban, hogy Adeline Young a
főszereplője? Igen, és igen. Megtekinthettük bizonyos részeit, és
őszinte sajnálattal le kell szögeznünk, hogy bizony Adeline Young a
rövidfilmfőszereplője. Egészen elképesztő dolgok történnek benne…
Ha nem hisz nekünk, vessen egy pillantást azokra afényképekre,
melyek tegnap éjjel bukkantak fel az interneten.
Amíg tartott a házasságuk, sem Adeline-t, sem Adamet nem
látták félrelépni. Amikor először hallottunk a válásukról,
egyfolytában a hűségük miatt csodálkoztunk rajta, ám ha igaz,
hogy a felvétel még a válás előtt készült, akkor nyilvánvaló, hogy
Adeline Young legalább egyszer bizonyíthatóan megcsalta a férjét.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy kicsoda a filmen szereplő
titokzatosférfi, ám mihelyt megtudjuk a nevét, megfogjuk osztani
önökkel. Nagy kérdés persze, hogy számít-e a neve… Jelent-e Adam
Connor számára bármilyen különbséget, ha nem egy másik
színésszel, hanem csak egy hétköznapi fickóval csalták meg? Nem
hinnénk.
Kapcsolatba léptünk Adeline sajtósaival ma reggel, ők pedig
határozottan tagadták a szexvideóval kapcsolatos felvetéseket.
Szerintük az állóképeket meghamisították. A fiatal színésznő a
válása óta minden alkalmat megragadott arra, hogy a kamerák elé
állhasson, ezért arra számítunk, hogy hamarosan megjelenik az
állásfoglalása, vagy egy élő interjúban próbálja mega helyre tenni a
vádakat.
Adam Connor képviselői eddig semmit sem nyilatkoztak.
Huszadik fejezet
Lucy
Adam
Lucy
Adam
Lucy
Adam
Lucy
Adam
Adam
Lucy
– Jó reggelt!
– Áááá, neee!
– Jó reggelt, Aiden!
– Neee! Csak még egy kicsit, Lucy!
– De hát fel kell kelned.
– Miért is? Annyira álmos vagyok, Lucy! Szerintem még
nyugodtan alhatnék egy kicsit.
– Jaj, annyira szeretnék egy kis palacsintát, Aiden!
Megkértem rá az apukádat, de ő nem segít. Azt hittem, hogy
rád számíthatok, de hát…
A hátára fordult, és kinyitotta a szemét. Pont olyan zöld
volt, mint az apjáé.
Megcsóváltam a fejem, és megpróbáltam nagyon
szomorúnak látszani.
– Tényleg palacsintát szeretnél? Komolyan és nagyon-
nagyon?
Bólintottam.
– Hát bizony. Nagyon, de nagyon szeretnék juharszirupos
palacsintát. Rengeteg juharsziruppal.
Aiden szenvedő arccal felsóhajtott, és kis kezével nagyot
csapott a lepedőre. Egy hónappal ezelőtt töltötte be a hatodik
évét, de az én szememben még mindig kisgyereknek tűnt.
Cseppet sem örültem annak, hogy Adeline-t is be kellett
engednünk a kölyök születésnapi bulijára, de hát mégiscsak ő
volt Aiden anyukája – már ahogy a kisfiú tudta. Csodálatos
érzés volt látni széles, boldog mosolyát, az örömét, ahogy
megpillantotta a barátait, a sok léggömböt és játékot, meg a
hatalmas, színes ugrálóvárat a hátsó udvarban… A gyerek
öröme elfeledtette velem, hogy az a némber is itt van a
szobában.
A javára legyen mondva, hogy miután Adam
rákényszerített egy újabb nyilatkozatot, amiben alapvetően
bocsánatot kért tőlem, már nem csinált semmi olyasmit,
amivel felmérgesíthetett volna. Mivel Adam megvásárolta a
szexvideóját – ezt amúgy nagyon szívesen megnéztem volna,
de tudom, hogy már megsemmisítette –, ez a nőszemély nem
is viselkedett olyan szemét módon. Gond nélkül aláírta a
papírokat, melyekkel átengedte a kizárólagos felügyeleti
jogot Adamnek.
Jó, Aiden továbbra is eljárt hozzá, néha még ott is aludt
nála, ám az apja társaságában mindig sokkal boldogabban
viselkedett. Pont, mint én.
– Apu ezzel tartozni fog nekem. Egy nagy szívességgel -
mormogta, amikor felült és lekászálódott az ágyból.
– Segíteni fogsz? – Pontosan tudtam, hogy ez a helyzet.
Legalább annyira odavolt a palacsintáért, mint Olive és én.
– Ha már amúgy is felkeltettél, azt hiszem, segíthetek,
hogy én is ehessek belőle. Te mindig többet eszel, mint én
vagy apu. Ez hogy a csudába lehetséges, Lucy? A lányok nem
szoktak ilyen sokat enni.
– Ó, hogy oda ne rohanjak! Csak egyszer történt ilyesmi,
amikor majdnem éhen haltam.
Elindult a fürdőszoba felé, ám most a válla fölött
hátranézve egy ragyogó mosolyt küldött felém.
– Te mindig éhen akarsz halni, Lucy.
A kis gazfickó.
Kis segítőmmel az oldalamon palacsintát sütöttünk,
miközben az apja lezuhanyozott, és felkészült az aznapi
forgatásra. Aiden kérésének megfelelően áthívtuk Thornékat
is reggelizni. Mivel Adam és Jason ugyanabban a filmben
szerepelt, így a forgatáson és azon kívül is sok időt
töltöttünk együtt. Szerencsére a két pasinak csak pár órával
később kellett munkába mennie.
Olive segített megteríteni az ebédlőasztalt, miközben
Aiden és Jason megvédte előlünk a palacsintákat. Nekem
elhiheted, Olive majdnem ugyanolyan dühös volt, mint én,
amikor Aiden után Jason is azzal rágalmazott meg, hogy túl
sok palacsintát eszünk.
Jason elég okos volt ahhoz, hogy a fenti kijelentés után
egyből magához ölelje és megcsókolja a feleségét, meg
szerencsés is, mivel Olive nem vette észre, hogy a férje
titokban ad egy pacsit Aidennek.
Amikor Adam előjött a fürdőszobából, igencsak
meglepett, mert elegáns, fekete öltönyt viselt.
– Ezt mégis mire véljem? – kérdeztem kíváncsian,
miközben ő beletúrt még nedves hajába.
– Különleges okom van rá. – Átölelt, és lágyan
megcsókolta az ajkam. Letettem a kezemben tartott
gyümölcsöstálat, és meglepődve bámultam rá.
– Mit ünneplünk?
– Azt, hogy öt hónapja élsz itt – felelte.
Ezt én is tudtam. Öt hónappal ezelőtt költöztem be hozzá
és Aidenhez. A költözködés nem járt nagy hercehurcával,
mivel még csak esélyem sem volt kibérelni azt a lakást,
amivel oly sokáig szemeztem. A ruháim egyik nap még ott
voltak Olive-ék házában, a másik nap meg már nem. Nem
mintha bárki is megkérdezte volna a véleményemet, de azért
nem panaszkodtam. Ahogy azt az előbb említettem, kiderült,
hogy a reggeli szex a kedvencem.
Ami pedig Aident illeti… Amikor elé álltunk és
elmeséltük, hogy „az apukád meg én komoly kapcsolatban
állunk, rendben van ez így?”, akkor a gyerek félig boldogan,
félig félénken rám mosolygott. Pont olyan volt, mint az apja.
– Ez azt jelenti, hogy most már bárhol megcsókolhat, ahol
csak akar? – kérdezte továbbra is mosolyogva.
– Igen, azt hiszem, ez azt jelenti, hogy ott csókolhat meg,
ahol csak akar. Persze ha mérges vagyok rá, akkor csak
álmodozhat a csókolózásról.
Elnevette magát.
– És még mit jelent?
A listámon még számos olyan dolog szerepelt, amit a fiú
két kis fülének semmiképpen nem lett volna szabad
meghallania, éppen ezért nem is kötöttem egyiket sem az
orrára.
– Ha pedig ez ellen nincs kifogásod, akkor mindez azzal is
jár, hogy itt fogok lakni nálatok.
– Itt?
– Igen.
– Itt, ebben a házban? Nem pedig Olive-éknál?
– Nem, itt fogok élni.
Elkerekedett a szeme.
– Velünk fogsz lakni? Örökre?
– Lassan a testtel, kis földlakó. Ha apád felmérgesít, nem
is tudom, mit fogok érezni azzal kapcsolatban, hogy örökké a
képét bámuljam. A tiedet viszont… – megsimogattam az állát
– a tiedet szívesen nézem egy örökkévalóságig.
A szoba csengett a nevetésétől, amikor elrohant, hogy
elárulja az apjának, jobban szeretem őt, mint magát Adamet.
Ugye már említettem, hogy ez az apróság egy tökéletes
kisfiú?
Adam következő csókja erősebb, intenzívebb és valahogy
még gyönyörűbb volt. Sikerült visszahoznia vele a valóságba.
– Ezt miért kaptam? – kérdeztem, amikor végre újra
kaptam levegőt.
– Azért, mert ma van az esküvőnk.
A mosoly azonnal lefoszlott az arcomról, és gyorsan
hátrébb léptem.
– Mi van?
– Ma van az esküvőnk.
– Hogy mi van? Beestem az időgépbe és lemaradtam a
lánykérésről?
Ott termett mellettem, és megakadályozta, hogy tovább
hátráljak. Nem is vettem észre, hogy sietve hátrálni
próbáltam előle.
– Minden nap, minden egyes csókom leánykérés volt,
Lucy.
– Tényleg?
– Nem az én hibám, hogy csak ilyen lassan készültél fel a
válaszadásra. Most már hiába is várnád a lánykérést. Túl
késő van ahhoz.
– Tényleg?
– Igen, Lucy. Sajnálom.
– De én szeretnék egy lánykérést, Adam. Nagyon, de
nagyon szeretném. Kérd meg a kezem! Légyszi!
Közelebb hajolt, és egy lágy csókot nyomott a szám
szélére.
– Sajnálom, édesem.
– Nem lesz lánykérés? Ez most akkor egész pontosan mit
jelent?
– Azt, hogy összeházasodunk.
– Mi ketten? Mikor?
– Ma.
– Tessék? – nyöszörögtem alig hallhatóan.
Ekkor Olive bukkant fel, én pedig megdermedtem, amikor
megláttam, hogy mi van a kezében.
Egy menyasszonyi ruha. Egy kibaszott menyasszonyi
ruha, amiről kénytelen voltam beismerni, hogy kurva
gyönyörű.
A szám elé kaptam a kezemet, és kővé dermedve
bámultam a csodát.
Olive szeméből persze ömlöttek a könnyek, és ahhoz sem
fért kétség, hogy valami az én szememből is kicsordult az
arcomra.
– Én… – dadogtam.
Aiden odament az apjához, és megfogta a kezét,
miközben mosolyogva felnézett rám. Továbbra is
küszködtem a szavakkal.
Most Olive lépett oda hozzám.
– Azt kívánom, hogy te legyél a legboldogabb ember az
egész világon, Lucy. Hogy mosolyból, nevetésből és
szeretetből álljon az életed – mondta nevetve, és letörölte a
könnyeit. – Rászolgáltál erre, gyönyörű barátnőm.
Kiérdemelted a legcsodálatosabb szerelmi történetet és a
legboldogabb befejezést. Óriási megtiszteltetés számomra,
hogy ott állhatok melletted, amikor feleségül vesz életed
nagy szerelme.
Leengedtem a kezem és felkacagtam, miközben
természetesen tovább sírtam.
– Ki meri azt mondani, hogy ez az alak életem nagy
szerelme? – Amúgy tényleg az volt. – És ha már itt tartunk,
arra sem emlékszem, hogy megkértelek volna téged arra,
kicsi zöld Bogyó, hogy a tanúm legyél.
A lenyűgöző ruhakölteményt Jason kezébe nyomta, és a
karjaimba vetette magát.
– Senki nem kérdezi a véleményedet! Próbálj csak meg
elzavarni magad mellől, ha van merszed hozzá.
Ahogy elhallgatott, Jason odalépett mellé, és kirángatta a
karomból. Magához szorította Olive-ot. Kivörösödött, köny-
nyes arcunk miatt egyikünk sem lehetett túl szép ebben a
pillanatban.
– Mivel pedig te sosem kértél engedélyt arra, hogy
apunak hívhassál, én sem kérdezem meg, mit szólsz ahhoz,
hogy az apád helyett odakísérjelek a vőlegényedhez –
mondta Jason, mielőtt egy puszit adott volna az arcomra.
Elnevettem magamat, és a könnyeim közt felnéztem az
arcára.
Aiden elengedte az apja kezét, és odaszaladt mellém. Még
mindig a supermanes pizsamája volt rajta.
– Ne sírj, Lucy! Hát nem akarsz a feleségünk lenni?
– Haver, hát elfelejtetted, hogy ezt nem kérdezheted meg
tőle? – szólt közbe Adam.
– De miért? Nem értem.
– Ezzel nem vagy egyedül. Én sem értem. Miért nem
kérdezheti meg tőlem?
Adam odajött hozzám, és az egyik kezét az arcomra
szorította. Alig vettem észre, hogy Aiden elengedte a kezemet
és odaállt Jason mellé. Az apja mindig is ilyen hatással volt
rám, nem tudtam másra nézni, csakis rá.
– Azért, mert nem akarom, hogy gondolkozz. Nem
akarom, hogy lehetőséged legyen nemet mondani. Az enyém
vagy, Lucy! Ha egy kérdésre csupán egyetlen válasz létezik,
és te már amúgy is tudod, hogy mi az, akkor nincs értelme
feltenni. A feleségem leszel ma. Hozzám jössz, és mindig az
enyém maradsz.
A felesége. Nyeltem egyet, és bólintottam.
– Igazad van. Nincs értelme kérdezni, ha tudjuk a választ.
Most már a másik keze is az arcomra simult.
– Szóval igen? Hajlandó vagy rá?
– Ha nem tévedek, az előbb azt mondtad, hogy nem
mondhatok nemet.
– Hát nem is – válaszolta halkan, és a tekintete
valósággal beitta az arcomat. – Csak hát, sosem lehetek
biztos abban, hogy mit fogsz lépni.
– Értem. Úgyhogy… Jól van. – Felemeltem remegő
kezemet, és az övére szorítottam. – Házasodjunk össze. Miért
is ne ma, igaz? Ez a nap is van olyan jó, mint bármelyik
másik, és mivel itt van mindenki, akit szeretek,
elmondhatjuk, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom.
Lassan elmosolyodott, mintha tényleg attól tartott volna,
hogy nemet mondok. Mintha nem tudtam volna, hogy ez
képtelenség.
Amikor egyre jobban mosolygott, a szemem újabb
könnyekkel telt meg.
– Elég legyen, Lucy! – mormogta, és lecsókolta a
könnyeimet. – Ennyi elég ebből, gyönyörű harcosom.
A testem megremegett, és Adam szorosan magához ölelt,
mielőtt elgyengülve a padlóra zuhanhattam volna.
Megszűnt a világ, és csak a suttogása jutott el hozzám.
– Nem leszel olyan, mint anyád és nagyanyád, Lucy!
Nincs átok rajtad, édesem. Sosem volt. Csupán arra vártál,
hogy megtaláljalak. – Lágy hangja tele volt szeretettel. – Na
de kit akarok becsapni? Eszed ágában sem volt kivárni, hogy
rád találjak. Odapottyantál a hátsó kertembe, és egyből a
torkomnak ugrottál.
Még mindig sírtam a karjában, és még jobban magamhoz
öleltem. Hiszen megtalált. Bár ezt sosem fogja beismerni, de
igen, Adam rám talált.
– Szeretlek – suttogtam bele már átázott ingjébe.
– Én is szeretlek, Lucy. – Becsuktam a szemem, amikor
megéreztem a száját a fejemen. Ez a férfi tökéletes.
Megtestesítette mindazt, amiről még csak álmodni sem
mertem.
Felemeltem a fejem, a szemébe néztem, és félszegen
elmosolyodtam.
– Akkor ennek a mesének mégiscsak te vagy a hőse, Adam
Connor. A váratlanul felbukkanó herceg, aki megtöri az
átkot. Ki gondolta volna, igaz? Azt hiszem, örülök, hogy így
alakult, mert kellemetlen volna mindent újrakezdeni, és
valaki mást is megtanítani arra, hogyan kell jól csókolni.
Felnevetett, és ellágyult a tekintete.
– Attól tartok, hogy rajtam kívül te már senki mást nem
csókolhatsz meg. Beleegyezel ebbe?
Bólintottam, mert a szívem még mindig ostobán
viselkedett a mellkasomban.
– Majd csak kibírom valahogy.
– Jól van.
– Na most akkor, Lucy, a feleségünk leszel-e, vagy sem? -
csendült fel egy vékony hang.
Elengedtem Adamet, és lehajolva megpusziltam Aiden
arcát.
– Köszönöm, hogy rákérdeztél, kis hercegem. Egy
határozott igen a válaszom.
– Remek. Megehetjük végre a palacsintákat? Nagyon éhes
vagyok, és eddig türelmesen várakoztam.
Nevetve felegyenesedtem.
– Igen. Igen, megehetjük a palacsintát.
Olive már nem sírt. Gyorsan rám kacsintott, és ment,
hogy segítsen Aidennek és Jasonnek a palacsintával. Amikor
Adam újra magához ölelt, nekem nagyon jólesett a teste
melege és a közelsége.
– Köszönöm, Lucy.
– Mit?
– Hogy leskelődtél. Hogy az enyém lettél.
– Hát hálás is lehetsz mindezért.
– Arra készülök, hogy minden adandó alkalommal
köszönetet mondjak.
– Nagyon helyes. Háromszor mondj nekem hálát minden
alkalommal, légy szíves.
Adam elmosolyodott, és én elolvadtam.
Odahajolt hozzám, és a fülembe suttogott:
– Köszönöm, hogy rám bíztad a gyönyörű szívedet.
Szóval még ezen a napon, miután megettük a palacsintát,
a szememben buta, boldog könnyekkel igent mondtam a
híres Adam Connornak.
A megdöbbentően bensőséges első csókunk után
odahúztam magamhoz, és a fülébe leheltem egy aprócska
titkot.
Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen tekintettel nézett
rám… Egyértelmű volt, hogy én jelentem neki az egész
világot.
A tenyere rásimult a hasamra, a mi kisbabánkra, és egy
újabb tökéletes csókot kaptam. Ezt is nyugodtan felírhatom a
csodás csókok listájára.
Az a picurka kislány, aki egész álló nap csak sírdogált és
sehogy sem tudta megérteni, hogy az anyja miért nem
szerette annyira, hogy mellette maradjon, aki nem tudta
felfogni, hogy a nagyanyja miért nem fogja soha annyira
szeretni, mint amennyi szeretetre szüksége lett volna…
Szóval az a lányka, aki egészen idáig megértette és elfogadta,
hogy ebben a világban nem mindenkire vár sírig tartó
boldogság… Ez a bennem élő kislány… Ez a reménykedő,
apró teremtés végre elmosolyodott ezen a napon.
Csak mosolygott, mosolygott, mosolygott és mosolygott.
Köszönetnyilvánítás