You are on page 1of 15

Oldal |1

Thermománia: A Hőszabályozás Medicinája


Molnár Balázs ( IFC41L )

A Krionika Története
(Cryonics is the second worst thing that can happen to you. ~Nick Bostrom)

(Dr. James Bedford (April 20, 1893 – January 12, 1967) Az első “krionauta”. )

A fizikatudománynak az anyagok rendkívül alacsony hőmérsékleten való viselkedésével foglalkozó ágát kriogenikának hívják,
a görög krýos – hideg és géneia – keletkezés szóból eredeztetve, szabad fordításban tehát a hideg által keltett jelenségek
tudományának is fordítható.
A kriogenikus és a fagyott állapot közötti határ képlékeny mezsgyéje a tudománynak, több zónát határoznak meg a kriogenika
kutatási terepeként.
A kriogenika tudománya ugyan akkor nem kizárólag az extrém alacsony hőmérsékleten bekövetkező anyagi változásokkal, hanem
a korpuszkuláris természetű jelenségek viselkedésével, a rendkívül alacsony hőmérséklet előállításával, fenntartásával,
eltárolásával, valamint annak a külvilágtól való legeredményesebb elhatárolásával is foglalkozik; a teljesség igénye nélkül.

Így tehát beszélünk:

▪ Kriobiológia
▪ Genetikai ágensek kriokonverzációja
▪ Kriosebészet
(Orvosi vonatkozásban kiemelten fontos ága a kriogenikának, több előremutató, modern therapia
mozgatórugója, mint pl. a malignus tumorok sebészeti eltávolítása kriogenikus módszerek
alkalmazásával.)
▪ Kriotronika
▪ Krioelektronika
▪ Krionika
▪ Kriogasztronómia
És sok egyéb más krio-diszciplináról.

Jelen esszém témajaként elsősorban azonban a krionika tudományát állítanám, illetve annak mára; extenzív történetének rövid
áttekintését, némi érdekességgel megfűszerezve a könnyebb hangvétel reményében.
Oldal |2

A Krionika
Járható út, vagy csak abszurd zsákutca, esetleg a modern kor mumifikálási eljárása?

Ha úgy érzed nem hallottál még a krionikáról, gondold át jobban…

Csillagok Háborúja: A Birodalom Visszavág 1980

A film egy központi karakterének „széntömbbe” fagyasztott teste.


Egyfajta hibernációs állapotba kerül, majd a film folyamán
szerelme megmenti, a tömbből kiolvasztja, Solo vakságra és
rosszullétre panaszkodik, a szereplők azonban konstatálják hogy a
tünetei átmentesek, és csupán a fagyasztásból való „ébredés”
hozadékai.

Amerika Kapitánya: A Tél Katonája 2014

Az első film végén Steve győzelmet arat a Vörös Koponya felett,


ám gépét Grönland partjának kellett irányítsa, ahol feltehetően
életét veszti.
Steve nem hal meg, testét évtizedek múltán a Jeges-tenger jegébe
fagyva találják a SHIELD emberei.
Steve felébred a hibernációból, mindezt egy a mája által termelt
speciális kriprotektáns anyagnak köszönhetően amely nem engedte
megfagyni a vérét.

Macska-jaj 1997

Emir Kusturica kult-klasszikusában is megjelenik valamilyen


szinten a téma.
Az esküvő elhalaszthatatlansága megköveteli hogy a magát
„kómába-hipnotizáló” nagypapa „halála” ne okozzon galibát, a
főszereplők jégtömbökkel, és jeges-zacskókkal szeretnék
konzerválni a testeket.

A Dolog 1982

Újabb klasszikus, John Carpenter rendezésében.


A főgonosz egy más életformákat utánzó-és asszimiláló meg nem
nevezett, a Földön balesetet szenvedő, majd magát a sarki jégbe
fagyasztó idegen létforma.
Oldal |3

Rövid Történelmi Kitekintés:


(1940-es évek)

Jean Rostand francia biológus elkezdi az extrém alacsony hőmérséklet élő anyagra gyakorolt hatását.

(1962-USA)

Robert Ettinger amerikai akademikus, háborús veterán publikálja Rostand munkáját folytatva publikálja
kriogenikai tanulmányát.
Ettingert a módszer „hívei” a kriogenikai atyjának tartják.

(1967-USA)

Prof. James Bedford az első „krionauta”, az első ember akinek


teljes testét konzerválják az akkor még; a mai módszerhez mérten
primitív technikával.
Később, 1991-ben felnyitják a tárolót. Bedford testét alapvetően
jó állapotban találják, de a károsodás egyértelmű, bőre
elszíneződött, orrából, szájából, és füléből vér folyt.

(1979 – Los Angeles Chatsworth Crypts)

A Chatsworth kriptákban 9 holttestre bukkannak, akik papíron


fagyasztott állapotban kellene hogy legyenek.

Habár Bedford óta több mint 10 év telt el, a kor krionikával


foglalkozó vállalatai nem képesek huzamosabb ideig fenntartani a
fagyasztását, a kor egyetlen valóban konstans fagyasztásban
tartott testje Bedfordé.

Egymást érik a skandalumok.


Oldal |4

(’80-as évek – USA)

„Divatba” jön a neuroprezerváció ami nem az egész test, de a


koronájának; az agynak a krioprezerválását jelenti.

(1999 – USA)

Megszületik Louise, az első „test-tube baby”, azaz „lombik-bébi”, fagyasztott ovum


használatával.
Világszenzáció!

A krionikát szövetek, sejtek, szervek tartósítására is használják!

(2002-2003 – USA)

Az első sikeres „vitrified” állapotú vese elérése.

A képen bal-oldalt egy mélyfagyasztott vese látható, amely a fagyasztás


technológiájából adódóan funkcióját vesztette, amíg a jobb oldali „vitrified”
vese nem szenvedett jelentős károkat a sejteket alkotó foyladékok kristályosodása
miatt.

A kriogenika tudománya egészen a mai napig elképesztő mértékkel fejlődik. Az utóbbi évek nagy áttöréseit jelentették
például különböző extrém-hidegtűrő-és túlélő gerinctelenek felfedezése amelyek tanulmányozása közelebb vihet minket egy
valóban teljesen károsodás mentes mélyfagyasztott állapot eléréséhez; élő rendszerekben.
Az egyre jobb kémiai ágensek felfedezése is sokat lendített és lendíthet a kriogenikán.
Oldal |5

(A szibériai permafroszt-ban 42.000 évig mélyfagyasztott gerinctelenek visszanyerhetik élet-funkcióikat, reményt adva a
kutatóknak egy újabb áttörés elérésében.)

(A Medveállatkák (Tardigrada) akár 30 éves mélyfagyasztott állapotból is képesek visszatérni, intakt módon.)

Az egyik „leghíresebb” kriogenikusan fagyasztott pedig: Walt Disney


VAGY MÉGSEM?

(A híres, vagy hírhedt?! Fake kép Walter Elias „Walt” Disney lefagyasztott fejéről, és a tároló kapszuláról.)

Több híresség, popkultúrális alak is mélyfagyasztatta a testét annak reményében hogy a jövőben megoldást találnak testük (és
lelkük?!) újboli felélesztésére, vagy tudatok egy új testbe helyezésére.
Pár híresség a teljesség igénye nélkül: James Bedford, Dick Clair, L. Stephen Coles, Hal Finney, Ted Williams.
Oldal |6

De egyikőjük sem közelíti meg a Disney feje körüli mítoszokat.


Disney valóban előremutató, utópikus gondolkodó volt aki kényelmet talált a halálba, és a halál körül-forgó tematikákban. A halál
gondolata átjárta az életét, életművét. Gondoljunk itt a Disney Land Haunted Ride-jaira stb…

Pont ez a halál-és elmúlás-centrikussága adott egy remek táptalajt a pletykának, miszerint Walt, miután tüdőrák okán életét
vesztette, fejét prezerváltatta, és azt az Elvarázsolt Kastély alatti katakombákba rejtettette, ahol a mai napig várja a napot hogy
visszatérhessen.

(Az Elvarázsolt Kastély Disneyland-ben.)

A valóságban azonban hamvasztás történt, hamvait polgári szertartás során egy meg nem nevezett parcellába temették.

A modern eljárás a teljesség igénye nélkül

A krionika alapvetően nem egy örök-élet, sokkal inkább egy élet-extenziót ígérő magas-szintű, de nem bizonyított,
nyilvánvaló ellentmondásokkal járó orvosi procedúra.
Az igénybevevők nagy része terminális betegségben szenved, gyakran igen fiatal, így számukra még ez a halvány remény-ígéret is
megkönnyítheti a betegség terminális voltának elfogadását, és a könnyebb áttranzicionálást a palliatív fázison.
Oldal |7

Az alább linkelt 13 perces riport pont egy ilyen utazást mutat be, egy haldokló fiatal lányét:
https://www.youtube.com/watch?v=VdhumVI3AKE

Alapvetően 3 formáját különböztethetjük meg: a fej és-vagy az agy krioprezerválását (krio-megtartását-tartósítását) -


NEUROPREZERVÁCIÓ- továbbá a test teljes egészében való prezerválását, valamint az egyén örökítőanyagának prezerválását.
Esetleg sejtek, szövetek, szervek mélyfagyasztását.

Jelenleg a tudományos társadalom meghatározó része pszeudo-tudományként (áltudomány) tekint az eljárásra, egyesek
egyenesen átverésnek tituálják, és komolyabb szankcionálásért szólítják fel a témában kompetens orvosi és törvényhozó
szerveket.
Az eljárás ellen szóló érvelések nagy része a „hamis-ígéret” köré épül, egyesek pedig egyenesen „halál-tagadásnak – Death
Denial” tartják a procedúrát, esetleges vallási szálat keverve az amúgy is szerteágazó és rendkívül bonyolult engedélyezési, és
egyáltalán alkalmazási procedúrába.

Fontos megjegyezni, hogy a krikonzervatív eljárások csak a páciens klinkai-legális halálát követően kezdődhetnek meg. A
halált követően szinte azonnal kezdetét veszik a legkülönbözőbb autolitikus, rothadási reakciók a szervezetben, kezdve a
legérintettebb régiókkal a lágyszövetekkel, belső szervekkel. Éppen ezért rendkívül fontos az eljárás minél hamarabbi
megkezdése, ami egyes esetekben jelenthet egy teljes konzerváló-személyzeti jelenlétet a halál tervezett helyszínén, ami lehet a
páciens otthona, vagy a különböző kriogenikai cégek saját hoszpisz-ellátó intézménye, ami messze a leggyorsabb és így a
bizonytalan eljárás legbiztosabb módja.

Éppen ezért, a legtöbb esetben a procedúra a várható halál előtt jóval megkezdődik, hiszen annak különlegessége speciális
elbánást követel meg mind jogi, mind orvosi részről hiszen a halál pontos beállta nem határozható meg előre.
Jogi részről meg kell említeni az országok jól-regulált „hulla-politikáját”.
Komoly jogszabályi szabályozás alatt áll ugyanis minden emberi tetem, vagy partikulum a lehetséges visszaélések megfékezése
végett, az orvosi, biológiai faktorokat nem is említve.

A krionikus hőmérséklet elérése komprimált, alacsony forráspontú gázokat használnak,


mint amilyen a nitrogén, persze ez nem kőbe vésett szabály, sok más gázt, illetve gáz-
elegyet is használnak.
A folyékony nitrogén légköri nyomáson -195,8 oC-on forr, megfelelő, a környezetétől
jól izoláló tartályban elhelyezve jelentős veszteség nélkül, jó hatásfokkal szállítható.

Hűtőközegként remekül használható, kriomedicinai vonatkozásban pedig a bőrön


megjelenő fekélyek, szemölcsök eltávolítására is gyakran használják.
Oldal |8

Ezen a hőmérsékleten a lebontó folyamatok döntő többsége leáll, vagy olyan nagy mértékben lelassul, ami már akár
leállásnak is elfogadható.
A test hűtését a halál pillanatában azonnal el kell kezdeni, újra megjegyezném.
Éppen ezért a krionika világában az egyén a halál-folyamatában-rekedt bár klinikailag és legálisan ( a halál jogi következményei)
halott. Habár a szív megállt, az agy esszenciálisan még intakt módon akár hordozhatja is minden addigi információtartalmát.

Itt már felmerülhetnek jogi kérdések. Örökösödés? Milyen retorzió érje a céget egy esetleges hiba esetén? Milyen retorzióra
számítsanak ha sosem sikerül „feléleszteni” a tetemet? Stb…

A prioritási sorrendet a teljes-testes prezerváció esetén is az agy vezeti.

A test a halál után egy jeges-vízzel (cirkulált) töltött kádba kerül, így előre is lelassítva a bomlási folyamatokat. Mesterséges
hypothermia indukálás. Az agy, így a fej régiójának hűtése prioritást élvez!

(Az OregonCryonics vállalat speciális jég-fürdős kocsija.)

(Egy másik modell, szintén az OregonCryonics-ból.)

A különböző kemikáliák adminisztrációja a teljes processzus alatt tart, ezek közül több is „üzleti titok”-amolyan „titkos recept”.
Kiemelnék azonban legalább 2 olyan szert, amit a jeges-fürdő alatt már biztosan nekiállnak adminisztrálni; ez a Heparin és a
Propofol.

A Heparin egy endogén antikoaguláns, amit széles körben alkalmaznak véralvadásgátlásra. A szív leállása, azaz
a halál beállta után a véralvadás rohamosan megkezdődik, a hullai véralvadék pedig hatalmas trombusokban
formájában süllyedhet a gravitációnak megfelelően a test alsó részébe. Ezt, a vér „fagyálló” komponensig való
cseréjéig mindenképpen meg kell akadályozni. A vért a halál pillanatától kezdve folyamatosan keringetni kell, az
ehhez használatos apparátust a feljebb található kocsikon láthatjuk is.
Egy automatizált, vagy manuálisan (adjusztálható) rugó ellenében működő kardiopulmonáris szupport egységgel.

Fontos továbbá az erek collapsusának elkerülése.


Oldal |9

A Propofol intravénás, rövid hatású általános anesztetikum. Adminisztrálásával a


„felébredés” esélyét csökkentik nullára.
Zsírban oldódó Fenol-származék. Hatása rendkívül gyorsan expektálható ~30mp és a
narkózis huzamosabb ideig stabilan fenntartható.

Továbbá adminisztrálásra kerülnek különféle neuroprotektánsok, antibiotikumok, valamint a gyomor pH-stabilizálásának


érdekében különféle szerek. Pl.:Maalox.

A következőkben, illetve az előző műveletek alatt; történik a páciensnek a krionikai-intézetbe való szállítása, ahol állandó
hűvös környezetet tartanak fent, bár nem fagyosat.
Itt történik meg a hígan tartott vér lecserélése egy speciális „szerv-
prezerváló-folyadékra”.
Hasonló, esetleg azonos folyadékokat használ a medicina szerv-
transzplantáció esetén is.

Abban az esetben ha a páciens a neuroprezervatív módszert


választotta,
hozzávetőlegesen ez az a pont ahol megtörténik a test koronájának, az
agynak az eltávolítása, és további konzerválása.
Létezik opció a teljes fej eltávolítására is, sőt ez talán még
populárisabb metódus is.

A következő hosszadalmas, és rendkívül fontos lépés a vitrifikációs folyamat.


A vitrifikáció lényege a test hűtése során, a sejtekben azok saját folyadéktartalmából keletkező (növő) kristályok formációjának
elekrülése, hiszen ezek jelentősen károsítják az adott sejtet, szövetet. Különösképpen fontos ez a központi idegrendszerben, de a
test semely pontján nem elhanyagolható a kár.

(Növényi sejtekben keletkezett fagyási (kristályosodási) kár


képe, az eltelt idő függvényében.)
O l d a l | 10

A vitrifikáció során elkerülhető a kristályképződés, és így a sejtmembrán jelentős károsodása. A vitrifikáció állapotában a test
amolyan „üveg-szerű” állapotba kerül.

(Az Alcor által használt M22 vitrifikációs ágens.)

A vitrifikációs-állapot eléréséhez használt ágensekről általánosan elmondható hogy „orvosi-minőségű-fagyálló-ágensek” és


legtöbbjük valóban az adott cég által kikísérletezett üzleti titok.

(Kép az Alcor honlapjáról. Balra fagyott szöveti metszet, jobbra vitrifikáció állapotában lévő metszet.)

Maga a vitrifikációs eljárás igen aprólékos, hosszú folyamat. A krioprotektáns oldatok magassabb hőmérsékleten való mérgező
természete miatt, azok adminisztrációja fokozatos, lépésenként valósul meg, a test 1 fokonkénti hűlésével szinkronban, amit most
már modern számítógép által irányított rendszerrel oldanak meg.
A vitrifikáló médium a fagyasztás során „vázat” is képez a különböző képleteknek,
anélkül hogy bármilyen fizikai kárt okozna bennük.
(Glass-like-state-ként is hivatkoznak rá)

(A fagyás okozta károk sematikus ábrázolása növényi sejteken.)


O l d a l | 11

A mélyfagyasztási procedúra előtt a páciens koponyáját több helyen is trepanálják annak érdekében hogy a fagyasztás során
monitorozhassák az agyban végbemenő változásokat. Az erre használt speciális eszköz a crackphone ami kivezeti és felerősíti az
agyban fellépő esetleges fagyás, károsodás okozta zaját; és persze ki is jelzi.

A képen látható dewar neuroprezervált páciensek maradványait tartalmazza.


A dewar felső részéből kilépő kábelek pont az ilyen monitorozást
szolgálják, az azonban elmondható hogy a crackphone használata már
a mélyfagyasztás procedúrája alatt is használatban van, hiszen az egy
kritikus lépés, és fontos adatokkal szolgálhat a fagyasztás ütemét irányító
szoftver számára, hogy az a lehető leghatékonyabban végezhesse el a
mélyfagyasztást.

A hőmérséklet -80 oC és -110 oC közötti értéket fog elérni. A feljebb említett


graduális hűtés, illetve több órás stagnáló szakaszokra azért van szükség,
hogy minimalizálják a termomechanikai stresszt.
(Az időtartam átlagosan ~5 nap!)

A végső hőmérséklet a -190 oC-ot elérheti.

A test, vagy fej ezután a végső tárolókba dewar-okba fog kerülni.


A dewar olyan speciális anyagú, formájú, és funkcionalitású zárt edény amely tipikusan kriogenikus alkalmazásra lett kifejlesztve.
A dewarokkal szemben támasztott követelmények között beszélhetünk az oxidatív környezetnek való ellenállóságról, a
termomechanikai sztressznek való ellenállóságról, rendeltetéséből adódóan jól zárhatónak kell lennie, ugyan akkor a hűtő-közeg
újratölthetőségét is biztosítania kell, illetve nyomásra is méretezik.

Teljes test prezerváció esetén egy előrehűtött múmiazsák-szerű képletben bigfoot dewar-ba kerül a test.
A test dewarba merülésének időtartama kritikus, hiszen a folyamat szobahőmérsékleten zajlik le. Ezt a legtöbb esetben egy
speciális, telepített emelő-rendszerrel végzik.
O l d a l | 12

Folyékony nitrogénnel töltött Alcor dewar. Az Alcornál


használt dewarok esetében is beszélhetünk egyfajta „evolúció”-ról,
a kor előrehaladtával a dewarok gyártási technológiája, inzulálási
technológiája, alakjuk, anyaguk is változott.
A képen jól látható a dewarban lévő szegmensek. Léteznek
1,3,4,6 fős dewarok is.
Jól látszik az emelő szerkezet láncos vége, amivel a testek mozgatását
végzik el.
A dewaroknak mint már említettem, nyithatónak-zárhatónak
kell lennie, a lehető legjobb tömítettséggel.
A nyitásnak-zárásnak nem csak az új szegmensek beillesztésénél, de az
elvesztett folyékony nitrogén újratöltésénél is szerepe van, erre
átlagosan hetente 1x kerül sor, a szintet nyomon követik.
A hetente betöltött mennyiség „elhanyagolható” a dewarban található
teljes mennyiséghez képest.
A szegmensekben a testeket „fejjel-lefelé” emelik a dewarba. Ennek
biztonsági okai vannak.
Így a legrosszabb szcenárió esetén is védve marad az agy.
Kísérleti szinten a leghosszabb még elfogadható mennyiségű nitrogént
8 hónapra rá mérték, így biztonsággal állíthatják hogy legalább 8
hónapig beavatkozás és karbantartás nélkül meg tudják oldani a testek
tárolását, ami indokolt lehet egy hirtelen jelentkező folyékony nitrogén
„shortage”-ot követően.
Az Alcornál továbbá lépéseket tettek a saját nitrogén vészhelyzetbeni
saját előállítására is.
A dewar tároló szoba is extra megerősítést kapott, mint a
golyóálló-üvegek, a fémlemezekkel, kevlárral és vastag betonfallal
megerősített falak, amelyek bár a CEO-szavai szerint egy irányított
erős támadást nem tudnának 100% megállítani, azt feltartóztathatják a
megfelelő szervek kiérkezéséig.

(BALRA)
Kiemelt szegmens, 1 test tárolására. Anyaga aluminium-ötvözet.

(JOBBRA)

Neuroprezervált páciensek részére készült keret.

A képek az Alcor saját dizájnjait mutatják be.


O l d a l | 13

(4 szegmenses dewar)

(Prof. James Bedford Dewarjának felnyitása a test modernebb rendszerbe való helyezéséhez.)
(Régebbi dizájn, gyengébb technológia.)

(Más cég „fejtároló” dizájnja)

Léteznek speciális kiskedvenc-tároló dewarok is. Leginkább macskák és kutyák kerültek eddig mélyfagyastásra.
O l d a l | 14

(Prof. James Bedford teste régi dewarjában, várva a jövő medicináját, ahol teste, vagy tudata?! Újra életre kelhet, kelthető.)
(Jól látszanak a dewar rétegei, az aluminium-fóliába bugyolt test, a pokróc, valamint az egész rendszer izolálását szolgáló további
aluminium-fólia.)

Az Alcor szerződésében foglalja, és felelősséget vállal a testek mélyfagyasztott állapotának indefinens időtartamú
megőrzésére, tárolására, valamint egyéni „idő-kapszulát”, postafiókot is fenntart a pácienseknek, ahova hozzátartozóik mind
elektronikusan , mind fizikálisan elküldhetik amit szeretnének.

A sokat emlegetett Alcor, egyike a ma már számos krionikai vállalatnak. A teljes nevén Alcor Life Extension Foundation
egy Arizoniai Scottsdale székhelyű non-profit vállalat, a fent hosszan ecsetelt krioprezerváció tudományában.
Rengeteg kutatásukat, adatokat, valamint ismeretterjesztő tartalmat tesznek közzé, így messze a legismertebbek a témában.

2021 október 30. Lad


O l d a l | 15

Források, érdekességek

Videók
Interjú Max More-val az Alcor CEO-jával (angol nyelvű):
"Gyárlátogatás" Max More vezetésével:
Remek VICE videócikk a témában:
A krionikáról egy Mortician szemével:
Egy haldokló utolsó reménye, rövid interjúfilm:
Motherboard videócikk a témában:

„Írott” médium
Magyar nyelvű krionika Wikipedia:
Tömör angol nyelvű cikk a krionika történetéről:
Az Alcor saját tanulmánya Bedford ügyéről:
Az Alcor saját evaluációja Bedford testének áthelyezéséről, és állapotáról:

You might also like