Arany János az Ősszel című versében két, egymástól nagyon különböző ősi költő világát állítja szembe

egymással. A homéroszi derűs, harmonikus, életvidám, keddvel teli világot eltaszítja magától és
Osszián kelta bárd komor, ködös, homályos világához fordul. A homéroszi költészethez a nyár, az
ossziánihoz pedig az ősz évszakát kapcsolja a költő. A homéroszi világ a vágyott világ jelképe, de ezzel
az ún. eszményi világgal szemben Arany a komor, pusztulatot árasztó ossziáni világot választja.

Azt ugyan nem árulja el, hogy miért fájdalmas számára a görög derű és a napfényes vidék, valamint,
hogy miért vonzza inkább az őszies borongás, de könnyedén lehet következtetni az okra. Osszián
világának jellemzői sokkalta közelebb állnak a magyarság akkori helyzetéhez, a szabadságharc
veresége után. A kelta költő világa a legyőzött, boldogtalan északi nép elesett hőseinek emlékét idézi
fel. Ezzel szemben Homérosz egy ideális, diadalmas világot jelenít meg a hősi eposzaiban, melyet
Arany a reformkor boldog, reményekkel teli korszakával von párhuzamba.

A költő tehát saját jelenét vázolja fel a műben. A ködös világot, a szürke eget, a folyamatos esőt, a
pustulást és halált, melyek az ősszel mint évszakkal vonhatók párhuzamba, saját akkori világképéből
eredezteti Arany.