N° 1 NEW YORK TIMES BESTSELLER

DELIA OWENS
Ahol a folyami rákok énekelnek
■ ■ t • .* • : •

DELIA OWENS
Ahol a folyami rákok énekelnek
Líbri
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Where the Crawdads Sing
by Delia Owens Published by G. P. Putnam's Sons in 2018 An
imprint of Penguin Random House LLC, New York

All rights reserved including the right of reproduction in whole or in

part in any form.

This edition published by arrangement with G. P. Putnam's Sons, an

imprint of Penguin Publishing Group, a division of Penguin Random
House LLC.

Copyright © 2018 by Delia Owens Hungarian translation © Csonka

Ágnes, 2019 Borítókép © Ge y Images

A fordító nevével külön nem jelölt verseket és

versrészleteket Csonka Ágnes fordíto a.

Felelős kiadó a Libri Kiadó ügyvezetője Felelős szerkesztő Babiczky

Tibor Olvasószerkesztő Tóth Andrea Borítóterv Féder
Márta Műszaki szerkesztő Széplaki Gyöngyi Elektronikus könyv
Ambrose Montanus

ISBN 978 963 433 296 1

Az elektronikus verziót készíte e eKönyv Magyarország

Kft. www.ekonyv.hu

Amandának, Margaretnek és Barbarának

Téged köszöntelek Ha sose lá alak volna Sose ismerlek meg. De
lá alak Megismertelek Megszere elek

Mindörökre.

1. RÉSZ

A Lápvidék
Prológus
1969

A láp nem mocsár. A láp a fény hona, ahol fű nő a vízben, és a víz

egybeolvad az éggel. Lassan csordogáló patakok kacskaringóznak, elviszik
magukkal a napkorongot a tengerig, és a sok ezernyi sarki lúd lármája
közepe e hosszú lábú madarak kapnak szárnyra meglepően kecsesen, pedig
mintha nem is repülésre terme ek volna.

Persze a lápvidéken i -o az igazi mocsár is bekúszik az alacsonyan fekvő,

ingoványokba a nyálkás erdők mélyén. A mocsárvíz mozdulatlan és sötét,
sáros torka elnyeli a fényt. Ezeken a rejtekhelyeken még a giliszták is
nappali életet élnek. Hangokat persze hallani, de a láphoz képest a mocsár
csendes, mivel a bomlás i sejtszinten zajlik. Az élet elenyészik, bűzlik és
visszatér a rothadó fenékre; a folyvást életet nemző halál szívet tépő
vonaglása ez.

1969. október 30-án Chase Andrews hol este a mocsárban hevert, ami
szokásához híven némán elnyelte volna. Hogy örökre elrejtse. A mocsár
mindent tud a halálról, és nem tartja szükségszerűen tragédiának, bűnnek
pedig egészen bizonyosan nem. De ezen a reggelen két falubeli fiú biciklize
ki a régi tűztoronyhoz, és a harmadik lépcsőfordulóról meglá ák Chase
farmerdzsekijét.
Mama
1952

A forrósággal perzselt, a láp nedves lehelete

reggel igazi augusztusi
ködbe vonta a tölgyfákat és a fenyőket. A fűrészpálmák csoportjai
közö szokatlan csend honolt, csak egy levegőbe emelkedő gém
lassú szárnycsapásainak zaja hallatszo a lagúna felől. És Kya, aki
akkor még csak hatéves volt, hirtelen meghallo a, ahogy becsapódik
a szúnyoghálós ajtó. Épp a hokedlin állt, a kukoricamálét súrolta a
lábosból, de visszaereszte e az edényt a zavaros mosogatólébe.
Nem hallatszo hang, csak a saját lélegzése. Ki lépe ki a viskóból?
A mama nem lehete . Ő sose hagyja becsapódni az ajtót.

De amikor Kya kiszaladt a tornácra, az anyját lá a, hosszú barna

szoknyát viselt, a pliszírozo anyag a bokáját verdeste, ahogy magas
sarkú cipőjében távolodo a homokos gyalogösvényen. A kerek orrú
cipő krokodilbőr-utánzatból volt. A mama egyetlen rendes cipője.
Kya legszívesebben utánakiabált volna, de tudta, nem szabad
felébreszteni a papát, így kinyito a az ajtót és kiállt a téglából és
deszkából összetákolt lépcsőre. Onnét a kék kisbőröndöt is lá a a
mama kezében. Kya máskor egy kutyakölyök
magabiztosságával tudta, hogy az anyja zsíros barna papírba
csomagolt hússal,

vagy egy lógó fejű csirkével tér majd haza. De ahhoz sose ve e fel a
krokodilos magas sarkút, és sose vi magával bőröndöt.

A mama mindig visszanéze onnét, ahol a gyalogösvény találkozo

az ú al, ilyenkor a magasba emelte a karját, fehér tenyerével inte ,
amikor ráfordult az ingoványos erdőkön, gyékénnyel benő
lagúnákon át kanyargó útra, ami, ha a vízszint engedte, a városba
vezete . De aznap csak gyalogolt tovább, bizonytalanul billegve a
keréknyomokban. Magas alakja még i -o felbukkant a fák közö i
résekben, azután már csak a fehér kendő villant elő néha a levelek
közül. Kya odarohant, ahonnét látszo az út, a mama onnan
biztosan visszainteget még, de amikor odaért, már csak a bőrönd
erdőtől elütő, idegen színét lá a egy pillanatra, azután az is eltűnt.
Nehéz érzés telepede Kya mellkasára, sűrű, akár a fekete
gyapotsár, miközben visszafelé igyekeze a lépcsőhöz, hogy
o várakozzon.

Ő volt a legkisebb az öt gyerek közül, a többiek jóval idősebbek

voltak nála, bár arra később már nem emlékeze , mennyivel. Mint a
nyulak az alomban, o laktak együ , egymás hegyén-hátán, a
mamával meg a papával az összetákolt viskóban, amelynek
szúnyoghálós tornáca meredten bámult kifelé a tölgyek alól.

Jodie, Kya bátyja, aki életkorban a legközelebb állt hozzá, de így is

hét évvel idősebb volt nála, kilépe a házból és megállt a kislány
mögö . Épp olyan sötét szeme és sötét haja volt, mint neki; ő
taníto a meg Kyát a madarak hangjára, a csillagok nevére, a csónak
kormányzására a télisással benő vízen.

- Visszajön a mama - szólalt meg Jodie.

- Nem tudom. A krokodilos cipőjét ve e fel.

- Egy anya sose hagyja el a gyerekeit. Nem képes rá.

- Te mesélted, hogy az a róka is o hagyta a kölykeit.

- Jó, de annak tiszta seb volt a lába. Éhen döglö volna,
ha megpróbál élelmet szerezni magának meg a kölykeinek is. Jobban
te e, hogy o hagyta őket, hogy fel bírjon gyógyulni, aztán újabb
kölyköket szüljön, amikor már rendesen fel bírja nevelni őket. A
mama nem éhezik, ő vissza fog jönni. - Jodie ebben egyáltalán nem
volt olyan biztos, mint ahogy muta a, inkább Kya megnyugtatására
mondta ezt.

A kislány elszorult torokkal ezt su ogta:

- De a mama magával vi e azt a kék bőröndöt is, mintha valami

nagy útra ment volna.

A mögö állt, amelyek benő ék a zöldellő lagúnák

füzérét szegélyező homokos síkságot, a távolban pedig o
terpeszkede a lápvidék. Hosszú mérföldeken át zsinegfű boríto a,
ami olyan ellenálló, hogy a sós vízben is megél, és i -o fák törték
meg, amiket a szél a maga képére formált és hajlíto . A viskó körül
tölgyfák álltak, ezek eltakarták a legközelebb eső lagúnát, ahol úgy
nyüzsgö az élet, hogy a víz felszíne valósággal fortyogo . A tenger
felől sós levegő és sirályok rikácsolása sodródo feléjük a fák közö .

A területfoglalás módszere nem sokat változo i az 1500-as évek

óta. Az elszórt lápi birtokok hivatalosan nem voltak bejegyezve, a
határokat természetes akadályokkal jelölték ki a törvényen kívüliek:
i egy patak, amo egy kiszáradt tölgyfa. Csak az épít kalyibát
pálmafák mögé egy ingoványban, aki menekül valaki elől, vagy az
útja végére ért.

A lápot szaggato partvonal őrizte, amit a korai felfedezők „az

Atlanti-óceán temetője" névvel ille ek, mert a veszélyes áramlatok, a
dühöngő szelek és a sekély part menti vizek úgy gyűrték össze a
hajókat a későbbi Észak-Karolina partvonala mentén, akár a
papírcsákót. Az egyik tengerész naplójának tanúsága szerint „a part
mentén hajóztunk... de bejárat nem mutatkozo ... Vad vihar csapo
le reánk. a nyílt tengerre kényszerültünk, hogy mentsük magunkat s
a hajónkat, s egy erős, gyors áramlat sodort minket. Mivel a
szárazföld i . lápos és mocsaras vidék, visszatértünk hajónkra.
Nem bátorítok senkit arra, hogy letelepedjen e vidéken."

Azok, akik komoly földterületeket kerestek, továbbálltak, ez a

hírhedt lápvidék pedig háló le , ahol fennakadt a
gyülevész népség: fellázadt matrózok, hajótörö ek, adósok és

szökevények, akik a háborúk, a hitelezők vagy a nekik nem tetsző

törvények elől menekültek. Akiket megkímélt a malária és nem nyelt
el a mocsár, idővel egyfajta multikulturális erdei törzset alko ak,
egytől egyig képesek voltak egy szál fejszével kivágni egy kisebb
erdőt és mérföldeken át üldözni egy szarvast. A folyami
patkányokhoz hasonlóan mindenkinek megvolt a saját territóriuma,
mégis muszáj volt beilleszkednie i a peremvidéken, különben
egyszer csak egyszerűen nyoma vesze a mocsárban. Kétszáz évvel
később szökö rabszolgák is csatlakoztak hozzájuk, akik a
lápvidékre menekültek és i rekedteknek nevezték őket, valamint
nincstelen, szorult helyzetben levő felszabadíto rabszolgák, akik
jobb híján a vízi világban szóródtak szét.

Igaz, mostoha vidék volt, de nem szűkölködö semmiben. A

nyüzsgő élet - izgága homoki rákok, iszapban botorkáló homárok,
vízimadarak, halak, garnélák, osztrigák, hízo őzek és kövér
vadludak - mindenü jelen volt, a szárazon és a vízen is. Az olyan
ember, aki nem volt rest kutatni a vacsorája után, i soha nem halt
éhen.

Most, 1952-ben az elbirtokolt területek egy része már négy

évszázada volt egymástól független, dokumentálatlan tulajdonosok
kezében. A legtöbben a polgárháború elő érkeztek. Mások később
telepedtek le a környéken, főként a világháborúk után, ahonnan a
férfiak nincstelenül és összetörten tértek vissza. A lápvidék nem
korlátozta, hanem a maga képére formálta őket, és ahogy minden
megszentelt föld, ez is mélyen magába teme e a titkaikat. Senkit
nem érdekelt, hogy ez a föld az övék, mert senki másnak nem kelle .
Hiszen nem volt több puszta ingoványnál.

A lápvidék lakói a whiskeyhez hasonlóan a saját törvényeiket is

idecsempészték - mások voltak, mint a kőtáblára vése vagy
pergamenre felró rendszabályok, mélyebbek, a génjeikben
hordozták őket. Ősi, természeti törvények, mint amiket a sólymoktól
és a galamboktól lehet eltanulni. Amikor az embert sarokba
szorítják, kétségbeesik vagy elszigetelődik, a közvetlen túlélést célzó
ösztöneire támaszkodik. Gyors és igazságos. Mindörökre ezek
maradnak az ütőkártyák, mivel ezek gyakrabban örökítődnek át
egyik nemzedékről a másikra, mint a szelídebb gének. Ez nem
erkölcsiség, hanem szimpla matematika. A galambok egymás közt
épp annyit civakodnak, mint a sólymok.

A jö haza. Senki nem hozta szóba. A papa a

legkevésbé. Bűzlö a haltól és az olcsó szesztől, és a fazekak fedőit
csapkodta.

- Mi van i en vacsorára?

A fivérek és nővérek lesütö szemmel vonoga ák a vállukat. A papa

káromkodo egy cifrát, azután kisántikált, vissza, az erdőbe. Nem ez
volt az első veszekedés, a mama párszor el is ment, de mindig
visszajö , és felkapta azt, aki hagyta magát ölelgetni.

A két idősebb lánytestvér vacsorát készíte , vörösbabot, és hozzá

kukoricakenyeret, de senki nem ült le az asztalhoz, ahogy a
mamával szokás. Mindenki szede magának babot a fazékból, a
tetejére te egy darab kenyeret, és a saját matracán, vagy a kopo
kanapén e e meg.

Kyának egy falat sem ment le a torkán. A tornác lépcsőjén ült és a

gyalogutat nézte. A korához képest magas volt, csontsovány, a bőre
mélyen napbarníto , a haja egyenes és fekete, akár a holló szárnya.

Az őrködésnek a sötétség vete véget. Igaz, a békák brekegése úgyis

elnyomta volna a léptek zaját, de Kya azért fülelt a matracán fekve,
odakint a tornácon. Aznap reggel még arra ébredt, hogy szalonna
sistereg a vasserpenyőben és a fával fűtö tűzhely felől barnuló
pogácsa illata száll. Felve e a kantáros nadrágját és kiszaladt a
konyhába, hogy kirakja a tányérokat meg a villákat. Kiszedege e a
zsizsiket a kukoricadarából. Ilyenkor hajnalban a mama általában
széles mosollyal ölelte meg - „Jó reggelt az én
kedvenc kislányomnak!" -, azután ke esben nekilá ak a
házimunkának, tánclépésben. A mama néha népdalokat énekelt
vagy rigmusokat szavalt: „Ez a malac piacra ment." Vagy
táncra perdült Kyával, a lábuk addig dobogo a farostlemez
padlón, amíg az elemes táskarádióban el nem halt a zene, ami
mintha egy hordó mélyéről szólt volna. Akadtak olyan reggelek
is, amikor a mama felnő dolgokról beszélt, amit Kya nem érte , de
úgy gondolta, a mamából muszáj kijönnie a szavaknak, és a bőrén
keresztül szívta magába őket, miközben megrakta a tüzet. Közben
pedig úgy bólogato , mintha értené.

Ezután következe a sürgés-forgás, amikor mindenkit felkelte ek és

megete ek. A papa nem ve részt ebben. Neki két üzemmódja volt:
vagy hallgato , vagy kiabált. Úgyhogy senki se bánta, ha átaludta a
reggelit, vagy egyáltalán nem jö haza.
De aznap reggel a mama csendes volt - a mosolya eltűnt, a szeme
kivörösödö . Fehér kendőjét kalóz módra, mélyen a homlokába
húzva kötö e a fejére, egy véraláfutás lilás-sárga pereme kandikált
ki alóla. A mama rögtön reggeli után, még a mosogatás elő , bete e
pár holmiját a kisbőröndbe, és elindult a gyalogúton.

K újból elfoglalta az őrhelyét a lépcsőn, sötét szemét a

gyalogútra szegezte, mintha egy alagútban várná a vonat
felbukkanását. A távolban a lápot alacsony köd ülte meg, párnás
hátsóját a sárban nyugta a. Kya mezítláb ült, a lábujjaival dobolt,
fűszálakat pörgete az ászkák elő , de egy hatéves nem tud sokáig
egy helyben ülni, úgyhogy hamarosan kisétált a lapályra, ahonnan
apály idején visszahúzódik a víz, a lába cuppogo a sárban. A tiszta
víz szélén guggolva nézte, ahogy a lápi pócok ide-oda cikáznak a
napos és árnyékos foltok közö .

Jodie kiálto oda neki a fűrészpálmák közül. Kya rámeredt: talán

híreket hoz. De miközben a bátyja közelede a szúrós levelek közö ,
Kya már a hanyag léptekből tudta, hogy a mama nincs odahaza.

- Akarsz felfedezőset játszani? - kérdezte Jodie.

- A múltkor aszontad, túl nagy vagy te már a felfedezőshöz.

- Á, azt csak úgy mondtam. Ahhoz sose lehet túl nagynak lenni.
Versenyezzünk!

Keresztülszáguldo ak a lapályon, azután pedig át az erdőn, egészen

a partig. Kya nagyot visíto , amikor Jodie megelőzte, és nevete ,
amíg el nem érték az óriási tölgyet, amelynek hatalmas ágai a homok
fölé nyújtóztak. Jodie és a bátyjuk, Murph korábban pár deszkát
szögeltek fel az ágakra, őrtorony és erőd gyanánt. A legtöbbjük már
beszakadt és a rozsdás szögeken lógo .
Máskor ha Kyát egyáltalán beve ék a játékba, csakis rabszolgalány
lehete , aki a mama serpenyőjéből elcsent meleg pogácsát hordta ide
a bátyjainak.

De Jodie most így szólt:

- Lehetsz te a kapitány.

Kya támadásra emelte a jobb karját.

- Kergessétek el a spanyolokat!

Botkardokat törtek maguknak, átronto ak a szederbokrokon,

ordítva kaszabolták az ellenséget.

Azután a szerepet könnyedén levetkőzve, Kya egy mohos fatörzshöz

lépe és leült. Jodie némán odatelepede mellé. Valami olyat akart
mondani, ami eltereli Kya gondolatait a mamáról, de nem jö ek a
szájára szavak, helye e a molnárkák úszó árnyékát nézték.

Kya később visszatért a tornác lépcsőjére, és sokáig várt, de egyszer

sem sírta el magát, miközben a gyalogút kereszteződését figyelte. Az
arca rezzenéstelen volt, az ajka vékony vonal a fürkésző tekintet
ala . De a mama aznap sem jö haza.
Jodie
1952

A hetekben Kya legidősebb bátyja és két nővére is

mama távozása utáni
elment, mintha az ő példáját köve ék volna. Egy darabig tűrték a
papa őrjöngő dühkitöréseit, amelyek kiabálással kezdődtek, aztán
ökölcsapásokkal vagy visszakézből lekevert pofonokkal
folytatódtak, míg végül egymás után nyomuk vesze . De ők már
amúgy is majdnem felnő ek voltak. Kya később elfelejte e, hány
évesek lehe ek, és az igazi nevükre sem emlékeze , csak arra, hogy
Missy, Murph és Mandy volt a becenevük. A matracán, odakint a
tornácon, Kya egy kis kupac zoknit talált, amit a nővérei hagytak o
neki.

Aznap reggel, amikor már nem maradt több testvére odahaza, csak
Jodie, Kya csörömpölésre és forró zsírszagra ébredt. Beronto a
konyhába, azt hi e, megjö a mama, ő süt épp kukoricatócsnit vagy
palacsintát. De Jodie állt a tűzhely melle , a kukoricadarát
keverge e. A kislány rámosolygo , hogy leplezze a csalódását, a
bátyja pedig megpaskolta a feje búbját és gyengéden csendre inte e:
ha nem ébresztik fel a papát, magukban ehetnek. Jodie nem tudta,
hogyan kell pogácsát sütni, és szalonna sem volt, ezért zsírban
sütö e meg a kukoricadarát meg a tojásránto át, azután leültek és

mosolyogva, némán néztek egymásra.

Gyorsan elmosoga ak és az ajtó felé szaladtak, ki, a lápra, Jodie

haladt elöl. De ekkor hirtelen felharsant a papa hangja, sántikálva
indult el feléjük. Képtelenül sovány volt, és úgy imbolygo , mintha
nem hato volna rá a gravitáció. A fogai sárgák voltak, mint egy vén
kutyáé.

Kya felpillanto Jodie-ra.

- Fussunk! Elbújunk a mohás helyen.

- Semmi baj. Nem lesz semmi baj - felelte a bátyja.

K , Jodie a tengerparton talált rá Kyára, aki a tengert

bámulta. Odalépe mellé, de a kislány nem néze rá, továbbra is a
kavargó hullámokra szegezte a tekintetét. De Jodie hangjából így is
tudta, hogy a papa alaposan felképelte.

- Énnekem muszáj elmennem, Kya. Nem bírok tovább élni i en.

Kya kis híján odafordult hozzá, de mégsem te e. Könyörögni akart

Jodie-nak, ne hagyja i egyedül a papával, de nem jö ki hang a
torkán.

- Majd ha elég nagy leszel hozzá, megérted - folyta a a bátyja. Kya

legszívesebben ráordíto volna: a ól, hogy kicsi, azért még nem
hülye. Tudta, hogy a papa mia ment el mindenki - ő csak azt nem
érte e, vajon őt miért nem vi e magával senki. Benne is megfordult
a távozás gondolata, de nem volt hová mennie, és a buszra se volt
pénze.

- Kya, nagyon vigyázzál magadra, hallod-e? Ha jön valaki, ne

menjél be a házba. O el tudnak kapni. Fussál el a láp mélyire, bújjál
el a bokrok közt! Mindig tüntessed el a nyomaidat, megtaníto alak
rá, hogyan kell. És o a papa elől is el tudsz bújni. - Kya még mindig
nem szólalt meg, így Jodie elköszönt tőle és elindult a parton át az
erdő irányába. Mielő beért a fák közé, Kya végül hátrafordult, és
nézte, ahogy eltűnik.
- Ez a kismalac o hon maradt - közölte fennhangon a hullámokkal.

Megrázta magát és visszarohant a viskóhoz. Jodie nevét kiabálta a

folyosón, de a fiú holmijai már nem voltak o , a matraca csupaszon
hevert a padlón.

Kya leroskadt a bátyja fekhelyére, és nézte, ahogy a nap maradéka

lassan végigsiklik a falon. A fény még egy darabig o időzö
napnyugta után, összegyűlt a szobában, és egy múló pillanatig a
göröngyös ágyak és az ócska ruhák kupacai élénkebben és
színesebben világíto ak, mint odakint a fák.

Hirtelen egy egészen hétköznapi érzés tört rá: a mardosó éhség.

Kiment a konyhába és megállt az ajtóban. Eddig egész életében sülő
kenyértől, rotyogó vajbabtól vagy bugyborékoló hallevestől volt
meleg ez a helyiség. Most dohos volt, néma és sötét.

- Ki fog i főzni? - kérdezte fennhangon. Akár azt is kérdezhe e

volna: Ki fog táncolni?

Gyertyát gyújto , belekotort a tűzhely hamujába és gyújtóst dobo

rá. Addig préselte a fújtatót, amíg a tűz belobbant, és újabb
fahasábokat te rá. A fridzsider konyhaszekrény gyanánt szolgált,
mert a viskó környékén nem volt áram. Hogy ne penészedjen be, az
ajtaját kitámaszto ák a légycsapóval. De így is zöldesfekete penész
boríto minden rést.

Kya előve e a maradékokat, és közben így folyta a:

- Zsírt teszek a darára, és megmelegítem. - Így is te , azután a

lábosból eve , és közben kifelé néze az ablakon, jön-e a papa. De
nem jö .
Amikor a holdsarló fénye végül elérte a viskót, Kya lefeküdt az
ágyára, a göröngyös matracra, odakint a tornácon, apró kék rózsás,
igazi ágyneművel, amit a mama egy kiárusításon szerze ; és
életében először egyedül volt éjszaka.

Először minden pár percben felült és kilese a szúnyoghálón. Fülelt,

hátha léptek zaját hallja az erdő felől. Minden fa alakját jól ismerte,
mégis, egyik-másik mintha helyet változtato volna a holddal
együ . Egy ideig olyan dermedt volt, hogy nyelni sem bírt, de
egyszerre a levelibékák és a fürgeszöcskék ismerős éneke töltö e be
az éjszakát. Vigasztalóbb volt, mint a három vak egér a konyhakéssel
a mondókából.[1] A sötétségben édeskés szag érződö , a békák és a
szalamandrák földszagú lehelete, akik egy újabb bűzös, forró napot
túléltek. A láp közelebb kucorodo Kyához az alacsonyan szálló
köddel, és a kislány elaludt.

A nem jö , és Kya a tarlórépa zöldjét szedte le a mama

konyhakertjéből, azt főzte meg reggelire, ebédre és vacsorára.
Kiment tojásért a tyúkólba, de nem talált o semmit. Se tyúkot, se
tojást.

- Tyúkszar! Egy nagy rakás tyúkszar vagytok! - Amióta a mama

elment, többször is eszébe juto , hogy meg kellene etetni őket, de
nem te e. Közben az egész kendermagos társaság megszökö , most
o kotkodácsoltak a fák közö . Kukoricát kellene szétszórni, hátha
az i tartja őket a közelben.

A negyedik nap estéjén megjelent a papa, a kezében egy üveggel, és

elterült az ágyán.

Másnap reggel kiment a konyhába és elordíto a magát:

- Hát innen meg hová tűnt mindenki?

- Nem tudom - felelte Kya, és nem néze rá.

- Annyit se tudsz te, mint egy korcs kutya! Felesleges vagy, mint
vadkanon a csöcs!

Kya halkan kisurrant a tornác ajtaján, de miközben a part mentén

gyalogolt és ehető kagylókat kerese , füstszag csapta meg az orrát,
és lá a, hogy a viskó felől füst száll. Teljes erőből rohanni kezde , és
amikor kiért a fák közül, egy lobogó máglyát láto az udvaron. A
papa épp a mama festményeit, ruháit és könyveit hajíto a a tűzre.

- Ne! - sikíto a Kya. Az apja nem néze rá, és a lángok közé dobta
a régi, telepes rádiót. A kislány arcát és karját perzselte a hő, amikor
a képek után kapo , de a forróság végül hátrébb kényszeríte e.

A viskóhoz rohant, elállta a papa útját, hogy ne tudjon újabb

holmikat kihozni, és farkasszemet néze vele. A papa
pofonra lendíte e a kezét, de Kya meg se moccant. Az apja
hirtelen sarkon fordult és elsántikált a csónakja felé.

Kya leroskadt a lépcső tégláira, és nézte, ahogy a mama

vízfestményei izzó hamuvá válnak. O ült egészen napnyugtáig,
amikor a gombok már parázsként izzo ak, és a közös táncok emléke
a mamával elporladt a lángok közö .

A rá következő néhány napban Kya sokat tanult a többiek hibáiból,

és talán még többet a lápi pócoktól arról, hogyan kell együ élni az
apjával. Ne kerülj az útjába, ne lásson meg, cikázz a napos és az
árnyékos foltok közö ! Még mielő az apja felébredt, felkelt és
kiment a házból, az erdőben és a vízen élt, aztán este visszalopózo
aludni a tornácra, hogy a lehető legközelebb legyen a láphoz.
A világháború idején Németországban harcolt, o találta
el és zúzta szét egy repesz a bal combcsontját, ez volt büszkeségének
utolsó forrása. A hetente csekken érkező rokkantsegély pedig az
egyetlen bevételi forrása. Egy hé el azután, hogy Jodie elment, a
„fridzsider" üresen állt, és már tarlórépa is alig maradt. Amikor Kya
aznap reggel belépe a konyhába, a papa egy gyűrö egydolláros
bankjegyre és némi apróra bökö a konyhaasztalon.

- Ebből tudsz venni ételt a hétre. De nincsen ám alamizsna! -szólalt

meg. - Mindennek ára van, a pénzér' cserébe teneked rendbe kell
tartani a házat, tűzifát gyűjteni, meg kimosni a szennyest.

Kya életében először indult el gyalog a falu, Barkley Cove felé, hogy
bevásároljon: ez a kismalac piacra ment. Négy mérföldön át gázolt a
süppedős homokban és a fekete sárban, míg végül megcsillant elő e
az öböl, a partján a kis településsel.

A városkát ingovány ve e körül, sós kipárolgása elvegyült az

óceánéval, ami dagály idején a Main Street túloldalán hullámzo . A
lápvidék és a tenger elszigetelte a települést, az egyetlen kapcsolatot
a külvilághoz a házak közé bekígyózó, töredeze aszfal al boríto ,
kátyúktól lyuggato , egysávos út jelente e.

Két utcája volt: a Main Street az óceán partján haladt és üzletek

szegélyezték - a Piggly Wiggly élelmiszerbolt állt az egyik végében,
a Western Auto a másikban, középen pedig a falatozó. Aztán o volt
még a Kress-féle háztartási bolt, a Five and Dime; a Penney's
ruházati üzletlánc helyi boltja (kizárólag katalógusból rendelhető
árucikkekkel), a Parker-féle pékség, meg a Buster Brown-lánchoz
tartozó cipőbolt. A Piggly melle állt a Dog-Gone söröző, ahol hot
dogot, csípős chilit és papírhajóban tálalt ránto garnélát lehete
kapni. Ide hölgyeknek és gyerekeknek nem volt ildomos belépni, de
a falba vágo ablakon át elvitelre, az utcáról is lehete hot dogot
és Nehi-kólát rendelni. A színes bőrűek sem az ajtót, sem az ablakot
nem vehe ék igénybe.

A másik utca, a Broad Street, a régi országút felől haladt

nyílegyenesen az óceán és a Main Street felé, és o véget is ért. A
városkában tehát egyetlen kereszteződés volt: a Main, a Broad és az
Atlanti-óceán találkozása. Az üzletek és a cégek nem közvetlenül
egymás melle sorakoztak, ahogy a legtöbb városban: tengeri zabbal
és fűrészpálmákkal benő , keskeny üres telkek választo ák el őket,
mintha az éjszaka leple ala a lápvidék apránként benyomult volna
közéjük. Az éles, sós szél a több mint kétszáz esztendő ala
rozsdaszínűre fakíto a a cédrusfa zsindellyel fede házakat, a
fehérre vagy kékre mázolt ablakkeretekről rég lepa ogo és
lemállo a festék. Mintha a falu belefáradt volna abba, hogy
örökösen dacoljon az elemekkel, egyszerűen megadta magát.

A foszlo , régi kötelekkel és öreg pelikánokkal teli városi móló

benyúlt a kis öbölbe, a víz szélcsend idején visszatükrözte a
rákászcsónakok sárgáját és vörösét. Az óceán partján álló üzletsor
két végéből apró, cédrusfából épült házakkal szegélyeze , poros
földutak indultak kanyarogva a fák közö , a lagúnák körül. Barkley
Cove a szó szoros értelmében ingoványra épült, a település
különálló részei elszórtan helyezkedtek el a torkolatvidéken, a
nádasban, akár egy kócsagfészek, amit darabokra szaggato a szél.

Kya mezítláb, kinő kantáros nadrágjában megállt a lápi ösvény és a

főút találkozásánál. Az ajkába harapo és legszívesebben
hazaszaladt volna. Fogalma sem volt arról, mit mondjon az
embereknek, hogyan számolja ki, mennyibe kerül a bevásárlás. De
az éhség nagy úr, így hát leszege fejjel elindult a Piggly Wiggly
felé, a Main Street fűcsomóktól éktelenkedő, omladozó járdáján. A
háztartási bolthoz közeledve mozgást hallo a háta mögül, és épp
félre tudo ugrani, mielő három, nála pár évvel idősebb fiú nagy
sebességgel elsuhant melle e biciklivel. Az elöl haladó fiú
visszanéze rá, nevete azon, hogy majdnem elütö e, és emia kis
híján összeütközö egy asszonnyal, aki épp kilépe az üzletből.

- CHASE ANDREWS, gyere csak ide! Mind a hárman! - A fiúk még

pár métert tekertek, aztán meggondolták magukat
és visszakanyarodtak a nőhöz, Ms. Pansy Price-hoz, aki textilt
és rövidárut ado el a boltban. Egykor a családjáé volt a legnagyobb
gazdaság a láp szélén, és bár már rég rákényszerültek, hogy eladják,
ő továbbra is az előkelő földbirtokosnő szerepét alakíto a. Ez pedig
nem volt könnyű, mivel egy szűk lakásban élt a falatozó fele . Ms.
Pansy általában turbánhoz hasonlatos selyemkalapokat viselt - ezen
a délelő ön egy rózsaszínű fejfedőt, ami remekül passzolt a vörös
rúzshoz,

valamint a pirosítófoltokhoz az arcán.

Alaposan leszidta a fiúkat.

- Majd én beszámolok erről a mamátoknak! Vagy inkább

a papátoknak! Szabad ilyen gyorsan biciklizni a járdán, és kis híján
elütni engem? Mit tudsz felhozni a mentségedre, Chase?

Neki volt a legszebb biciklije - piros üléssel, megemelt

krómfogantyúkkal a kormányán.

- Bocsánatot kérünk, Ms. Pansy, nem lá uk magát, mert az a lány,

o , az utunkba állt! - A napbarníto , barna hajú Chase Kyára
mutato , aki félig behátrált egy mirtuszbokorba.

- Ne vele foglalkozzatok! Nem kenhetitek folyton másra a saját

vétségeiteket, még a lápi prolikra se. No, fiúk, ezért cserébe most
valami jóte et várok, hogy kiengeszteljetek. O megy Mrs. Arial a
bevásárlással, segítsetek neki odavinni a kocsijához! És tessék
betűrni az ingeteket!

- Igenis, hölgyem! - vágták rá a fiúk, és tekerni kezdtek Mrs. Arial

felé, aki mindannyiukat taníto a másodikban.

Kya tudta, hogy a sötét hajú fiú szülei a Western Auto bolt

tulajdonosai, ezért az övé a legmenőbb bicikli. Korábban lá a már
Chase-t, aki épp áruval teli nagy kartondobozokat pakolt le a
teherautóról, de soha nem válto még szót sem vele, sem
a többiekkel.

Pár percet várt, azután megint leszegte a fejét és elindult az

élelmiszerbolt felé. Odabent a boltban Kya hosszasan tanulmányozta
a kukoricadara-felhozatalt, és végül a félkilós, durvára őrölt sárgát
választo a, mert a zacskó tetején egy piros cédula viríto , ami azt
jelente e: heti ajánlat. Ahogy a mama taníto a neki. Szorongva
várakozo a polcok közö , amíg végül rajta kívül nem állt más
vásárló a kasszánál, azután odajárult a kasszás hölgy, Mrs.
Singletary elé, aki azt kérdezte tőle:

- Hát a mamád meg hol van?

Mrs. Singletary rövidre vágo , szorosan begöndöríte frizurája

olyan lilára volt festve, mint az írisz, ha rásüt a nap.

- A házimunkát végzi, asszonyom.

- No, és van pénzed a kukoricadarára, vagy nincsen?

- Van, asszonyom. - Kya nem tudta, hogyan kell kiszámolnia a

pontos összeget, így odate e elé az egydollárost.
Mrs. Singletary nem volt biztos benne, hogy a gyerek meg tudja
különböztetni a pénzérméket, ezért a visszajárót Kya nyito
tenyerébe számolta le lassan:

- Huszonöt, ötven, hetven, nyolcvan, nyolcvanöt és három cent.

Mivel a kukoricadara tizenkét centbe kerül.

Kya gyomra összeszorult. Lehet, hogy valamennyit neki is vissza

kell számolnia ebből? Az érthetetlen pénzérmékre meredt a
tenyerében.

Mrs. Singletary megenyhülni látszo .

- Jól van akkor. Eredjél csak!

Kya kisiete a boltból és szaporán szedte a lábát a lápi ösvény felé. A

mama sokszor elmondta neki: „Sose szaladj a városban, mert azt
fogják hinni, hogy elloptál valamit." De amint elérte a homokos
ösvényt, majdnem egy kilométeren át rohant. A maradék távolságot
futólépésben te e meg.

Amint hazaért, abban a hitben, hogy tudja, hogyan kell megfőzni a

kukoricadarát, forró vízbe szórta, ahogy a mama szokta - de jókora
gombóccá állt össze, aminek az alja odaége , a közepe pedig nyers
maradt. Olyan nyúlós le , hogy csak pár falatot volt képes legyűrni
belőle, ezért megint kiment a kertbe, ahol talált még pár
tarlórépalevelet az aranyvesszők közt. Megfőzte őket és mindet
mege e, és még a főzővizet is kiszürcsölte a fazékból.

Pár nap ala belejö a kukoricamálé-főzésbe, igaz, bármilyen

szorgosan is kavarga a, végül mindig csomós le . A rá következő
héten disznógerincet ve - azon volt piros cédula -, amit
összefőzö a kukoricadarával meg a
takarmánykáposztával, annak jó íze volt.

Kya sokszor segíte mosni a mamának, így tudta, hogyan

kell lúgszappannal tisztára dörzsölni a ruhát a

mángorlódeszkán a kerti csap ala . De a papa kezeslábasa vizesen

olyan nehéz volt, hogy apró kezeivel nem bírta kicsavarni, és a
szárítókötelet sem érte fel, így a pálmalevelekre terege e ki, az erdő
szélén, csuromvizesen.

A papával kerülték egymást, külön éltek ugyanabban a viskóban,

néha napokon át nem találkoztak. Szinte sosem szóltak egymáshoz.
Kya rendet rako az apja és saját maga után is, mint egy komoly
kicsi nő. A szakácstudománya messze nem volt elég ahhoz, hogy
főzzön az apjára - aki általában amúgy se volt odahaza -, de a
legtöbbször bevete e az ágyat, elpakolta a holmikat, felsepert és
elmosoga a az edényeket. Nem azért, mert ráparancsoltak, hanem
azért, mert csak így lehete tisztességesen rendben tartani a viskót
addig, amíg a mama hazajön.

A mondoga a, hogy az őszi hold is előbújt Kya

születésnapjára. A kislány a születési dátumára nem emlékeze , de
egyik este, amikor a hold kövéren és aranyszínűen kelt fel
a lagúnából, azt mondta magában:

- Szerintem én most már hétéves vagyok.

A papa nem hozta szóba, és persze torta sem volt. Arról sem
mondo semmit, hogy iskolába kellene mennie, Kya pedig
nem sokat tudo erről, és nem merte felhozni a dolgot.

Biztos volt benne, hogy a mama visszajön a születésnapjára, ezért a

szeptember végi holdtölte utáni reggelen felve e a kalikóruháját és
meredten bámulta a gyalogutat. Kya összpontosíto , hogy a mama
induljon el a viskó felé a krokodilbőr cipőjében meg a hosszú
szoknyájában. De senki sem jö , így felkapta a kukoricamáléval teli
fazekat, és az erdőn át kisétált a tengerpartra. A kezét a szájához
emelte, a fejét hátraszegte, és elkiálto a magát: Kíí-áá, kíí-áá, kííí-áá!
Ezüstös pö yök bukkantak fel az égen a part és a víz fele is.

- Már jönnek is. Nem is bírok addig elszámolni, ahány sirály van! -
mondta fennhangon.

A rikoltozó, sivító madarak kavarogtak, lecsaptak, a kislány arca

körül lebegtek, majd leszálltak, amikor kiszórta eléjük a málét. Végül
elcsendesedtek és tollászkodni kezdtek, Kya pedig a homokban ült
féloldalasan, felhúzo lábbal. Az egyik jókora sirály a közelében
telepede le a homokra.

- Ma van a születésnapom - mondta a kislány a madárnak.

Chase
1969

A , tűztorony korhadt lábai a ködcsápokat nyújtogató

ingovány fele terpeszkedtek. Az erdőben a varjak károgását
leszámítva csend honolt, várakozással teli némaság, amikor 1969.
október 30-án Benji Mason és Steve Long, a két tízéves, szőke fiú
elindult felfelé a nedves lépcsőfokokon.

- Ősszel nem kéne ilyen melegnek lenni - szólt hátra Steve Benjinek.

- Aha, és olyan csend van, a varjakat leszámítva.

Steve lepillanto a lépcsőfokok közö és megszólalt.

- Te! Hát az meg o micsoda?

- Hol?

- O , nézd már! Az a kék ruha, mintha valaki feküdne odalent a

sárban.

Benji lekiabált.

- Hé, te! Mit csinálsz o ?

- Én látok egy arcot, de meg se moccan.

Vadul rohanni kezdtek lefelé a lépcsőn, majd átevickéltek a torony

aljának túlsó oldalára a bakancsukra tapadó zöldes iszapban. Egy
férfi feküdt o hanya , a bal lába térdből

groteszk szögben meredt előre. A szeme tágra nyitva, a szája tátva.

- Jesszusom! - szólalt meg Benji.

- Uramatyám, ez a Chase Andrews!

- Jobb, ha szólunk a seriffnek.

- De nem volna szabad i lennünk.

- Az most mindegy! És mindjárt i lesznek azok a varjak is!

A károgó hangok felé fordultak, aztán Steve megjegyezte:

- Lehet, hogy egyikünknek i kéne maradni, elhessegetni róla a

madarakat.

- Neked elment az eszed, ha az hiszed, hogy én i

maradok egymagam! És lefogadom egy indiánfejbe, hogy te se
mersz!

Azzal biciklire pa antak és teljes erőből tekerni kezdtek a süppedős

homokkal boríto ösvényen a Main Street felé, át a városon, végül
berohantak az alacsony épületbe, ahol Ed Jackson seriff épp az
irodájában ült, az íróasztala melle , a kábeleken lógó, csupasz
villanykörték fényében. Köpcös volt és középtermetű, a haja vöröses,
az arca és a karja csupa halvány szeplő, és épp egy sportújságot
lapozgato .

A fiúk kopogtatás nélkül ronto ak be a nyito ajtón.

- Seriff...
- Szervusz, Steve, szervusz, Benji! No, mi újság, tűz ütö ki tán,
fiúk?

- O lá uk a Chase Andrewst kiterítve a mocsárban, a tűztorony

ala . Halo nak látszik. Meg se moccan!

Barkley Cove 1751-es alapítása óta a törvény őreinek hatásköre

sosem terjedt a télisáson túl. Az 1940-es és '50-es években akadt
olyan seriff, aki vérebeket küldö a szárazföldről ideszökö
fegyencek után a lápvidékre, és a hivatal még most is tarto
kutyákat, minden eshetőségre készen. De Jackson a mocsárban
elkövete bűnesetekről általában nem ve tudomást. Minek szóljon
bele abba, ha a patkányok egymás torkának esnek?

De most Chase-ről volt szó. A seriff felállt és leemelte a kalapját a

fogasról.

Tölgyfaágak és vadmagyalfák karcolták végig a járőrkocsi oldalát,

miközben a seriff végighajto a homokos ösvényen a sovány és
izmos, őszülő hajú dr. Vern Murphy, a város egyetlen orvosa
társaságában. A két férfi mély keréknyomok ritmusára imbolygo a
kocsiban, Vern kis híján beverte a fejét az ablakba. Régi cimborák
voltak, majdnem egykorúak, néha együ horgásztak és gyakran
hozta össze őket a sors munka közben is. Most mindke ejüket
elnémíto a a tudat, kinek a hol estét kell azonosítaniuk az
ingoványban.

Steve és Benji a kisteherautó platóján ültek a biciklik melle , végül a

kocsi megállt.

- Arra van, Mr. Jackson! O , a bokrok mögö .

Ed kiszállt a kocsiból.
- Ti i várjatok, fiúk!

Azzal dr. Murphyvel átgázoltak a sáron oda, ahol Chase feküdt. A

varjak a kocsi érkezésekor felreppentek, de a többi madár és a
rovarok továbbra is o köröztek fele e. A pimasz élet tovább
zsibong.

- Ez tényleg Chase. Sam és Pa i Love ezt nem fogják túlélni.

Andrewsék mindent egyetlen fiúkért, Chase-ért te ek: érte

rendeltek meg minden gyújtógyertyát, jegyeztek fel minden

könyvelési tételt, akaszto ak fel minden árcédulát a Western

Autóban.

Vern leguggolt a test mellé, a sztetoszkópjával meghallga a a

szívverését, és halo nak nyilváníto a.

- Szerinted mikor történt? - te e fel a kérdést Ed.

- Én azt mondanám, legalább tíz órája. A halo kém

majd megmondja.

- Akkor nyilván tegnap este mászo fel oda. És leese .

Vern röviden megvizsgálta Chase-t, anélkül, hogy

elmozdíto a volna, azután megállt Ed melle . Mindke en Chase

puffadt arcát és égre meredő szemét nézték, meg a táto száját.

- Hányszor megmondtam, hogy előbb-utóbb bekövetkezik valami

hasonló ebben a városban - szólalt meg a seriff.
Születésétől fogva ismerték Chase-t. Végignézték, ahogy bájos
gyerekből jóképű kamasz le , a helyi focicsapat sztárja, a szülei
boltjában dolgozó városi nagymenő. Végül pedig csinos férfi, aki a
legszebb lányt ve e feleségül. Most pedig i hevert hanya ,
egymagában, minden méltóságától megfosztva. A halál arcátlan
pimaszsága most is győzedelmeskede .

Ed törte meg a csendet.

- Csak azt nem tudom, a többiek miért nem futo ak segítségért.

Mindig csapatostul járnak ki ide, de legalábbis többen, csókolózni. -
A seriff és a doktor gyors, mindentudó biccentéssel nyugtázta: bár
Chase házas volt, könnyen lehet, hogy egy másik nőt hozo fel ide, a
toronyba.

- Lépjünk kicsit hátrébb! Vegyük alaposan szemügyre a dolgokat -

folyta a Ed, és közben a kelleténél nagyobbakat lépe . - Fiúk, ti o
maradtok, ahol vagytok, ne hagyjatok újabb nyomokat!

A lábnyomokra bökö , amelyek a lépcsőtől az iszapban át Chase felé

veze ek, és úgy két és fél méterre tőle szakadtak meg.

- Ezek i a ti lábnyomaitok ma reggelről?

- Igen, uram, addig mentünk - felelte Benji. - Amint meglá uk,

hogy Chase az, visszafordultunk.

- Jól van. - Ed sarkon fordult. - Vern, i valami nincsen rendjén! A

hol est körül nincsenek lábnyomok. Ha a barátaival volt i , amikor
lezuhant, azok nyilván lerohantak volna, hogy körülállják,
letérdeljenek melléje. Hogy kiderítsék, él-e. Nézd csak meg, mi
milyen mély nyomokat hagytunk a sárban, de rajtunk kívül nincs i
egyetlen friss nyom sem. A lépcső felé sem vezet nyom, és a
lépcsőtől sem, a hol est körül sincs egy se.

- Akkor lehet, hogy egymagában járt i . Az

mindent megmagyaráz.

- Hát, megmondom én neked, mi az az egyetlen dolog, amit nem

magyaráz meg. Hát az ő saját lábnyomai hol vannak? Hogyan
gyalogolt végig Chase Andrews az ösvényen, hogyan kelt át ezen a
sáron a lépcsőhöz, hogy felmásszon a torony tetejére, ha ő maga nem
hagyo nyomot?
Iskola
1952

P után Kya egymagában, mezítláb téblábolt

odakint az iszapban, és előrehajolva figyelte, ahogy egy ebihal
békalábat növeszt. Hirtelen felegyenesede . Egy autó döcögö a
mély homokban a gyalogösvényük alján. Ide soha senki nem jö
kocsival. A fákon túlról beszélgetés moraja hallatszo - egy férfi- és
egy női hang. Kya a bozótos felé rohant, ahonnét látha a, ki
közeledik, de még el tudo menekülni. Ahogy Jodie taníto a.

Egy magas nő szállt ki a kocsiból, magas sarkú cipőjében

bizonytalan léptekkel tipege végig a homokos

gyalogösvényen, ahogy nemrég a mama is. Nyilván az árvaháziak

jö ek érte, hogy magukkal vigyék.

Előle biztos el tudok futni. Ebben a cipőben orra bukik. Kya nem moccant,
nézte, ahogy a nő odalép a tornác szúnyoghálós ajtajához.

- Hahó, van i hon valaki? Az iskolalátogatási felelős vagyok! Azért

jö em, hogy Catherine Clarkot bevigyem az iskolába!

Így már mindjárt más. Kya némán ült. Szinte teljesen biztos volt
benne, hogy hatévesen kelle volna iskolába mennie. Ezek

egy év késéssel jö ek érte.

Fogalma sem volt arról, hogyan kell beszélni a többi gyerekkel, hát
még egy tanárral, de meg akart tanulni olvasni, és azt is, hogy mi jön
a huszonkilenc után.

- Catherine, kedves, ha hallasz, kérlek, gyere elő! Ez a törvény,

aranyom, muszáj iskolába járnod. De amúgy is, tetszeni is fog neked,
kedveském. Mindennap ingyen meleg ebédet kapsz. Azt hiszem, ma
épp csirkés pite van, ropogós tésztabundában.

Így már mindjárt más. Kya farkaséhes volt. Reggelire vízben fő

kukoricadarát eve , amibe sütőporos kekszet kevert, mert só nem
volt odahaza. Egy dolgot máris megtanult az életről: só nélkül nem
lehet megenni a málét. Eddig csak párszor eve csirkés pitét
életében, de most is lá a maga elő azt az aranyszínű kérget, ami
kívül ropogós volt, belül pedig puha. Érezte a mártás finom, lágy
ízét. A gyomra önállósíto a magát, és rábírta, hogy felálljon a
pálmalevelek közül.

- Szervusz, kedves, én Mrs. Culpepper vagyok. Már nagyra nő él

és készen állsz arra, hogy iskolába menj, igaz-e?

- Igen, asszonyom - felelte Kya lehajto fejjel.

- Semmi baj, jöhetsz mezítláb is, más gyerekek is járnak úgy, de

mivel kislány vagy, muszáj lesz szoknyát húznod. Van neked egy
ruhád vagy egy szoknyád, aranyom?

- Igen, asszonyom.

- Jól van akkor, gyere, öltözzünk fel!

Mrs. Culpepper köve e Kyát a tornácajtón át, át kelle lépnie a

padlódeszkákon sorba rendeze madárfészkeket. A hálószobában
Kya felhúzta az egyetlen ruhát, ami jó volt rá, egy kockás
kötényruhát, aminek az egyik kantárját egy biztosítótű tarto a.

- Ez jó lesz, kedves, így jól nézel ki.

Mrs. Culpepper a kezét nyújto a. Kya rámeredt. Hetek óta nem

érinte meg senkit, idegent pedig még soha életében. De kis kezét
végül Mrs. Culpepper kezébe te e, aki odaveze e az ösvényen a
Ford Crestlinerhez, amit egy szürke puhakalapos, szótlan férfi
vezete . Kya a hátsó ülésen nem mosolygo , és nem érezte magát
úgy, mint egy kiscsibe a tyúkanyó szárnyai ala .

Barkley Cove-ban egy iskola volt a fehérek számára. Elsőtől

tizenke edikig egy kétszintes téglaépületbe jártak, a Main
Street seri ivatallal szemközti végében. A fekete gyerekeknek is
volt saját iskolájuk, egy egyemeletes betonépület, odakint a
színes bőrűek városrésze, a Colored Town melle .

Kyát beveze ék az iskola irodájába - a nevét megtalálták a megyei

anyakönyvi okmányok közö , de a születési dátumát nem, ezért a
második osztályba sorolták be, bár még egy napot sem járt iskolába
életében. Mindegy, mondták, az első osztályban amúgy is túl sokan
vannak, a lápi népségnek meg egyébként sem számít, azok csak pár
hónapig járnak iskolába, azután kimaradnak. Miközben az igazgató
végigkísérte Kyát a lépteiktől visszhangzó széles folyosón, a kislány
homlokát kiverte a verejték. A férfi kinyito a az egyik osztály ajtaját,
és betolta rajta Kyát.

Kockás ingek, rako szoknyák, cipők, sok cipő, páran mezítláb, és

szemek - mind rászegeződtek. Még sose láto ennyi embert. Talán
egytucatnyian voltak. A tanítónő, ugyanaz a Mrs. Arial, akinek azok
a fiúk segíte ek a múltkor, az egyik pádhoz kísérte Kyát a terem
hátuljában. Azt mondta, tegye a holmiját a padba, de Kyának nem
volt semmiféle holmija.

A tanítónő visszasétált a terem elejébe, és megszólalt:

- Catherine, légy szíves, állj fel, és mutatkozz be az osztálynak a

teljes neveden!

Kya gyomra összeszorult.

- Ugyan, drágám, ne légy félénk!

Kya felállt.

- Ms. Catherine Danielle Clark - szólalt meg, mert a mama egyszer

azt mondta, hogy neki ez a teljes neve.

- El tudod betűzni nekünk azt a szót, hogy kép?

Kya a padlóra meredt és némán állt. Jodie és a mama megtaníto ák

néhány betűre. De még egyetlen szót sem betűzö hangosan mások
elő .

A gyomra idegesen összerándult, de megpróbálkozo vele.

- P-é-k.

A nevetés végigsöpört a termen.

- Csi ! Csendet! - szólt rájuk Mrs. Arial. - Sosem nevetjük ki, ugye,
halljátok, amit mondok, sosem nevetjük ki egymást! Ezt ti is jól
tudjátok.

Kya gyorsan leült a helyére a terem hátuljában, és próbált eltűnni,

ahogy a szú beleolvad a tölgyfa barázdált kérgébe. Kínos zavarban is
volt, de ahogy a tanítónő folyta a az órát, Kya előrehajolt és várta,
mikor tudja meg, mi jön a huszonkilenc után. De Mrs. Arial végig a
hangos olvasásról beszélt, a diákok pedig elkerekíte ajakkal
visszhangozták utána azt, hogy a, á, ó és ú, mintha a vadgerle
búgását utánoznák.

Tizenegy órára a sülő zsemlye és pite meleg, vajas illata betöltö e a

folyosókat, és beszivárgo az osztályterembe is. Kya gyomra
korogni kezde , és amikor az osztály egyesével felsorakozo és
elindult a menzára, már összefuto a nyál a szájában. A többieket
utánozva ő is elve egy tálcát, egy zöld műanyag tányért és
evőeszközöket. Egy pul al felszerelt nagy ablak nyílo a konyhába,
és elő e o feküdt egy hatalmas, zománcos serpenyő, benne a
csirkés pite, a tetején vastag, cikcakkos, ropogós tésztával és forró,
bugyogó szósszal. Volt olyan gyerek, akit a magas, mosolygós fekete
nő a nevén szólíto , Kya tányérjára pedig egy jókora adag pitét te ,
mellé vajas zöldbabot és egy zsemlyét is. Kapo egy
banánpudingot, és hozzá egy kis doboz piros-fehér tejet is a
tálcájára.

Az étkező felé fordult, ahol az asztalok többségénél már nevetgélő és

beszélgető gyerekek ültek. Felismerte Chase Andrewst és a barátait,
akik majdnem elütö ék a járdán biciklivel, úgyhogy elfordíto a a
fejét és leült egy szabad asztalhoz. A szeme gyors egymásutánban
többször is elárulta, folyton odakapta a tekintetét a fiúkra, mert csak
az ő arcuk volt i ismerős számára. De a többiekhez hasonlóan ők
sem ve ek tudomást Kyáról.

A kislány rámeredt a csirkehússal, répával, krumplival és apró

babbal töltö pitére. A tetején o volt az aranysárga tésztakéreg.
Lányok közeledtek felé, többrétegű, rako , krinolinos szoknyát
viseltek. Az egyik magas volt, sovány és szőke, a másik gömbölyded
és kövérkés arcú. Kya azon töprenge , vajon hogy tudnak fára
mászni, vagy akár csak csónakba szállni ezekben a bő szoknyákban.
A békák után egész biztos nem tudnak begázolni a vízbe - a saját
lábukat se látnák a szoknyától.

Ahogy a lányok közelebb értek, Kya a tányérjára meredt. Vajon mit

mondjon, ha leülnek mellé? De elmentek melle e, csicseregve, mint
a madarak, és a barátnőik mellé telepedtek le egy másik asztalnál.
Hiába mardosta a gyomrát az éhség, a szája kiszáradt, alig tudo
nyelni. Pár falat után felhajto a az összes tejet, a pite nagy részét
pedig belegyömöszölte a tejesdobozba, vigyázva, nehogy meglássák,
majd a zsemlyével együ a szalvétájába csomagolta.

A nap hátralevő részében meg se mukkant. Még akkor is némán ült,

amikor a tanítónő kérdeze tőle valamit. Úgy gondolta, neki kell
tanulnia a többiektől, nem a többieknek tőle. Minek neve essem ki
magamat? - gondolta magában.

Az utolsó csengetéskor azt mondták, hogy a busz a

gyalogösvényüktől három mérföldnyire fogja kirakni, mert onnantól
már túlságosan homokos az út, és ezért reggelente ki kell
gyalogolnia majd a buszhoz. Hazafelé úton, miközben a busz
döcögve haladt a mély keréknyomokban a zsinegfű foltjai közö , a
jármű elejéből kántálás harsant fel:

- Ms. Catherine Danielle Clark! - A két lány az ebédlőből, a

Magassoványszőke meg a Kerekarcúpufók, hátrakiabált neki: -Hol
jártál, lápityúk? Hol a sapkád, mocsári patkány?

A busz végül az erdő mélyén, kusza ösvények jelöletlen

kereszteződésében állt meg. A sofőr kinyito a az ajtót, Kya sietve
leugro a buszról, és majdnem fél mérföldön át zihálva futo ,
azután pedig egészen a gyalogösvényükig kocogo . Nem állt meg a
viskónál, hanem átrohant a fűrészpálmák közö , ki a lagúnához, és
le az ösvényen, ami a sűrű, oltalmazó tölgyek közö az óceánhoz
vezete . Kironto a néptelen partra, a tenger szé árta a karját, a szél
pedig belekapo befont hajába és szé ilálta, amikor megállt a
dagály vonalánál. Most is sírás fojtoga a, ahogy egész nap.

Kya a madarakat hívta, túlkiabálva a dübörgő hullámok moraját. Az

óceán énekelte a basszus szólamot, a sirályok pedig a szopránt.
Sivítva, rikoltozva köröztek a láp és a homok fele , miközben a
kislány a partra szórta a pite tésztakérgét és a zsemlye darabkáit.
Lelógó lábakkal, a fejüket tekergetve szálltak le.

Néhány madár gyengéden a lábujjai közé csippente , csiklandozták,

ő pedig addig nevete , amíg már könnyek csorogtak az arcán, és
végül hangos, szaggato zokogás tört fel a torka mélyéről, arról a
helyről, ami eddig úgy feszült. Amikor a tejesdoboz kiürült, úgy
érezte, nem bírja elviselni a fájdalmat, és nagyon félt, hogy a sírástól
végül ugyanolyan lesz, mint akárki más. De a sirályok köréje
telepedtek a parton és tovább tollászkodtak szürke, kitárt
szárnyukon. Így hát Kya is leült, azt kívánta, bárcsak összegyűlhetné
és magával vihetné őket a tornácra, hogy vele aludjanak. Elképzelte,
ahogy mindannyian bebújnak mellé az ágyba, o fekszik együ a
puha, meleg, tollas testekkel a takarója ala .

Két nap múlva megint hallo a a homokban közeledő Ford Crestliner

hangját, és berohant a lápba, nagyokat ugro a homokpadokra,
látványos lábnyomokat hagyva maga után, azután lábujjhegyen
lépe a vízbe, nyomtalanul, visszafordult és másfelé ment tovább.
Amikor saras részhez ért, körbeszaladt, hogy megtévesztő nyomokat
hagyjon maga után. Amikor pedig kemény talajra ért, valósággal
átsuhant fele e, fűcsomókra és botokra lépe , nem hagyo jelet.
Még néhány héten át minden két-három napban megjelentek, a
puhakalapos férfi mindenhol kereste Kyát, de egyszer sem juto
még a közelébe sem. Azután az egyik héten nem jö senki. Csak a
varjak károgása hallatszo . Kya ernyedten lógó karokkal meredt az
üres gyalogútra.

Ezután soha életében nem járt iskolába egy napot sem. Folyta a a
gémek megfigyelését és a kagylógyűjtögetést, úgy gondolta, abból
tanulhat valamit.

- Én már tudok gerle módra búgni - mondta magában. -Méghozzá

sokkal jobban, mint ők. Hiába van nekik szép cipőjük.

E , hé el az iskolában töltö nap után, épp fehéren

izzo a napkorong, amikor Kya felmászo a bátyja erődjébe a part
menti fán és a láthatárt fürkészte, felbukkan-e valahol egy koponyás-
lábszárcsontos zászlóval fellobogózo vitorlás. Bizonyítva, hogy a
fantáziának a magány a legjobb táptalaja, nagyot kiálto :

- Hahó! Kalózok, hahó! - Azzal kardot ránto és leugro a fáról,

hogy támadjon. Hirtelen éles fájdalom hasíto a jobb lábfejébe,
tűzként futo végig a lábán. A térde megbicsaklo , oldalra zuhant és
felsikíto . Lá a, hogy egy hosszú, rozsdás szög fúródo mélyen a
talpába. - Papa! - sikolto a. Próbált visszaemlékezni, vajon előző este
hazajö -e az apja. - SEGÍTS, papa! - kiálto a, de nem jö válasz. Egy
gyors mozdula al odanyúlt és kiránto a a szöget, és közben kiabált,
hogy leplezze a fájdalmat.

Értelmetlen mozdulatokkal a homokba túrt, és közben nyüszíte .

Végül felült, és szemügyre ve e a talpát. Szinte egyáltalán nem
vérze , csak egy apró lyuk látszo , a seb kicsi volt és mély. És akkor
eszébe juto a szájzár. A gyomra összeszorult, és hidegség öntö e el.
Jodie mesélt neki egy fiúról, aki belelépe egy rozsdás szögbe, és
nem kapo tetanuszoltást. Az állkapcsa összezárult, olyan szorosan,
hogy nem bírta kinyitni a száját. Azután a gerince úgy hátrafeszült,
mint egy íj, de senki nem tudo segíteni rajta, csak álltak és nézték,
ahogy a fiú belehal a görcsökbe.

Jodie egy dolgot nagyon világossá te : ha az ember rozsdás szögbe

lép, akkor két napon belül muszáj megkapnia az
oltást, máskülönben vége. Kyának fogalma sem volt arról, hol
lehet ilyen oltást kapni.

- Valamit muszáj csinálnom. Ha a papára várok, biztos, hogy

szájzárat kapok. - Verejték gyöngyözö és csorgo végig az arcán,
miközben végigsántikált a parton és végül beért a viskót körülvevő
tölgyfák hűvösébe.

A mama mindig sós vízben ázta a a sebeket, és mindenféle

gyógyfőze el elkevert iszapból te rájuk pakolást. A
konyhában nem volt só, így Kya kisántikált az erdőbe egy sós
vizű erecskéhez, ami apály idején annyira sós volt, hogy
ragyogó fehér kristályok csillogtak a peremén. Leült a földre, a lábát
a sós mocsárvízbe ázta a, és közben mozga a a száját:
kitáto a, becsukta, kitáto a, ásítást mímelt, rágó mozdulatokat te -
bármit, csak nehogy szájzárat kapjon. Majdnem egy óra elteltével az
apály mia a víz visszahúzódo , így az ujjaival lyukat tudo ásni a
fekete iszapba, és a lábfejét óvatosan a selymes talajba dugta. I
hűvös volt a levegő, a sas rikoltozása pedig megnyugta a.

Késő délutánra már nagyon megéheze , így visszatért a viskóba. A

papa szobája még mindig üres volt, még valószínűleg órákig nem tér
haza. A férfiembert az éjszaka nagy részében lefoglalja a póker meg
a whiskey. A kukoricadara elfogyo , de a konyhaszekrényben
kotorászva rábukkant egy régi, zsíros konzervdobozra, tele Crisco
növényi zsiradékkal. Belekotort a fehér masszába, és egy egészen
keveset rákent belőle egy sütőporos kekszre. Először csak aprókat
harapo belőle, azután még ötöt megeve .

Lefeküdt az ágyára kint a tornácon, és fülelt, mikor hallja meg a

papa csónakjának hangját. A közeledő éjszaka hirtelen érkeze meg,
és Kya folyton felriadt, de hajnal felé elbóbiskolhato , mert arra
ébredt, hogy a nap az arcába tűz. Gyorsan kitáto a a száját: még
mindig mozgo az állkapcsa. Addig csoszogo ide-oda a sós erecske
és a viskó közö , amíg a nap járásából tudta, hogy letelt a két nap.
Kitáto a és becsukta a száját. Talán túlélte.

Azon az estén, amikor sárral bekent, rongyba csavart lábbal

betakarózo a padlón heverő matracán, azon töprenge , hogy vajon
másnap holtan ébred-e majd. Nem, ötlö fel benne, az nem lenne
ilyen egyszerű: a háta előbb megfeszülne, keze-lába görcsben
rángatózna.

Pár perc múlva szúrást érze a derekánál, és felült.

- Jaj, ne, jaj, ne! Mama, mama! - A szúrás a hátában újra jelentkeze ,
és Kya elhallgato . - Csak viszketek - motyogta magában. Végül
kimerülten álomba zuhant, és csak akkor nyito a ki a szemét,
amikor már gerlék búgtak a tölgyfán.

Egy héten át, naponta kétszer, elgyalogolt a kis patakhoz, sós

kekszen és Criscón élt, és a papa közben egyszer sem jö haza. A
nyolcadik napon már képes volt körözni a lábfejével, a merevség
eltűnt, és már csak a seb felszínén érze fájdalmat. Kis táncot járt a
lába tiszteletére, és azt visíto a:

- Megcsináltam, megcsináltam!

Másnap reggel elindult a partra, újabb kalózokat keresni.

- Az első dolgom az lesz, hogy ráparancsolok a matrózaimra,
szedjék össze az összes szöget.

M ébredt, és még mindig fülelt, hátha meghallja a

mama szorgos csörömpölését a konyhában. A mama kedvenc
reggelije a saját tyúkjai tojásából készült ránto a volt, szeletekre
vágo , ére , piros paradicsommal, és kukoricatócsni, ami úgy
készült, hogy kukoricaliszt, víz és só keverékét forró zsírra öntö e, a
tészta bugyborékolt, a széle pedig ropogósra és csipkésre sült. A
mama azt mondta, hogy akkor sül meg rendesen valami, ha a
szomszéd szobából is hallani a sercegését, és Kya egész életében a
zsírban sercegő tócsni hangjára ébredt. Az orrában érezte a
kéklő, kukoricaillatú, forró füst szagát. De a konyha most néma volt
és hideg, Kya pedig lecsusszant az ágyáról, és kilopózo
a lagúnához.

Hónapok teltek el, szelíden köszöntö be a tél, ahogy lent délen

szokása. A nap beboríto a Kya vállát, akár egy meleg takaró, és még
mélyebbre hívoga a a mocsárba. Néha ismeretlen éjszakai hangokat
hallo , vagy megijedt a közelben lecsapó villámtól, de valahányszor
megbotlo , a táj o volt, hogy elkapja. Míg végül egy óvatlan
pillanatban a szívfájdalom elszivárgo , akár a víz a homokban. Még
mindig o volt, de már a mélyben. Kya a lélegző, nedves földre te e
a kezét, és a láp le az édesanyja.
Nyomozás
1969

A magasban kabócák ciripeltek a kíméletlen napsütésben.

Minden más életforma riadtan rejtőzö el a hőség elől, csak tompa zümmögésük hallatszo
az aljnövényzetből.

Jackson seriff megtörölte a homlokát és megszólalt.

- Te, Vern, i akad még bőven tennivaló, de nekem rossz érzésem van. Chase felesége meg a
családja még nem tudják, hogy meghalt.

- Megyek és megmondom nekik, Ed - felelte dr. Vern Murphy.

- Azt megköszönöm. Vidd a kocsimat. Küldd ide a mentőt Chase-ért, meg Joe-t is, ő jöjjön
vissza a kocsimmal. De senki másnak egy szót se! Nem akarom, hogy az egész
város idecsődüljön, márpedig úgy lesz, ha megemlíted valakinek.

Mielő elindult, Vern egy hosszú percen át meredten nézte Chase-t, mintha korábban
valami elkerülte volna a figyelmét. Orvos, segítenie kellene rajta. A mocsár nehéz levegője
megállt mögö ük, türelmesen várta a sorát.

Ed a fiúkhoz fordult.

- Ti i maradtok. Semmi szükség rá, hogy telekürtöljétek a hírrel a várost, de hozzá ne

érjetek bármihez is, és újabb

nyomokat se hagyjatok a sárban!

- Igenis, uram - felelte Benji. - Ugye, maga szerint, valaki megölte

Chase-t? Merthogy nincsenek lábnyomok. Lehet, hogy lelökték?

- Én semmi ilyet nem mondtam. Ez a szokásos rendőri eljárás. No,

fiúk, ti most ne legyetek útban, és semmit ne jegyezzetek meg abból,
amit i hallotok!

Az alacsony termetű, sűrű barkót viselő Joe Purdue seri elye es

alig tizenöt perc múlva meg is érkeze a járőrkocsival.

- Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy Chase halo . Ő

volt minden idők legjobb hátvédje ebben a városban. Ez
nagyon nincsen rendben.

- Igazad van. No, lássunk munkához!

- Eddig mit találtál?

Ed távolabb lépe a fiúktól.

- Hát, elsőre nyilván balesetnek látszik: lezuhant a toronyból és

belehalt. De nem találtam a lépcsőhöz vezető lábnyomait, és senki
másét sem. Nézzünk körül, találunk-e bizonyítékot arra, hogy valaki
eltünte e őket!

A két rendőr tíz teljes percet töltö a környék átfésülésével.

- Igazad van, nincsen más lábnyom, csak a fiúké - állapíto a meg

Joe.

- Igen, és nincs nyoma annak se, hogy valaki eltünte e volna őket.
Én ezt egyszerűen nem értem. De folytassuk! Erre majd később
visszatérek - felelte Ed.

Fényképeket készíte ek a hol estről, a lépcsőhöz viszonyíto

helyzetéről, a fejsérülésekről, a rossz irányba hajló lábról pedig
közeli felvételeket. Joe jegyzetelte, amit Ed diktált. Miközben
lemérték, milyen távolságban fekszik a tetem az ösvénytől, hallo ák,
ahogy az utat szegélyező sűrű bokrok végigkarcolják a közeledő
mentőautó oldalát. Az öreg fekete sofőr, aki évtizedek óta szállíto a
a sérülteket, a betegeket, a haldoklókat és a halo akat, tisztele el
fejet hajto , és su ogva te e meg a javaslatait:

- No, hát én a karját nem fogom tudni behajlítani, úgy meg nem
bírom rágurítani a hordágyra, muszáj lesz felemelni, jó súlya lesz
ám. Seriff úr, maga tartsa a Chase fejit! Úgy jó lesz! Nohát, nohát!

Késő délelő re sikerült berakniuk a hol estet a mentőautó hátuljába

a ráragadt sárral együ .

Mivel dr. Murphy addigra már nyilván közölte Chase szüleivel a

halálhírt, Ed hazaengedte a fiúkat, ő pedig Joe társaságában elindult
felfelé a lépcsőn, ami cikcakkban haladt a torony tetejéig, és minden
szin el keskenyebb le . Ahogy felfelé kapaszkodtak, a világ egyre
jobban kitágult, a buja, kerek erdő és a vizes lápvidék egészen a
láthatár pereméig feltárult.

Amikor elérték a legfelső lépcsőfokot, Jackson felemelte az egyik

vasrácsot. Miután felmásztak a torony legfelső
szintjére, visszacsukta, mivel a rács a padló egyik eleme volt. A
szint közepét szálkás, megszürkült deszkák alko ák, de
körben á ört, négyszögletes rácsok szegélyezték, ezeket ki
lehete nyitni és vissza lehete csukni. Amikor le voltak eresztve,
az ember biztonsággal rájuk léphete , de ha valamelyik
nyitva maradt, könnyen lezuhanhato a húszméteres mélységbe.

- Hé, azt nézd meg! - Ed a szint túlsó oldala felé bökö , ahol

az egyik rács nyitva állt.

- Mi a franc? - fortyant fel Joe, és mindke en a rácshoz léptek.

Lenéztek, és Chase kifacsarodo testének tökéletes körvonalát lá ák,
mélyen a sárban. A sárgás iszap és a békalencse festék módjára
fröccsent fel a mélyedés oldalára.

- I valami nem stimmel - szólalt meg Ed. - Az megesik, hogy

elfelejtik rácsukni a rácsot a lépcsőre. Amikor lemennek. Párszor
nyitva találtuk, de a többit szinte sose hagyják nyitva.

- Miért nyito a volna ki Chase épp azt a rácsot? Miért nyitná ki

bárki?

- Kivéve, ha valaki azt tervezte, hogy lelök innét valakit -jegyezte

meg Ed.

- De akkor miért nem csukták vissza utána?

- Mert ha Chase magától zuhant ki rajta, akkor nem tudta volna

lecsukni maga után. Nyitva kelle hagyni, hogy balesetnek tűnjön.

- Nézd azt a támasztógerendát a nyílás ala ! Valami nekiment.

- Aha, értem már! Chase nyilván abba verte be a fejét zuhanás

közben.

- Kimászom oda, hátha találok vérnyomot vagy

hajmintát. Begyűjtök pár forgácsot.

- Kösz, Joe. És csinálj pár közeli fotót is! Megyek, hozok

egy biztosítókötelet. Nem kell nekünk egy nap ala két hulla ebben a
sárban. És ujjlenyomatot kell vennünk erről a rácsról, a
lépcső melle iről, meg a korlátról és a lépcsőkorlátról is.
Mindenről, amihez hozzáérhe ek. És gyűjts be minden hajszálat
és textilmaradványt is.
T óra telt el, mire újra felegyenesedtek és kinyújtóztak a
sok hajlongás és görnyedés után. Ed törte meg a csendet.

- Én nem mondom, hogy idegenkezűség volt. Az még korai lenne.

És amúgy sem jut eszembe senki, aki Chase halálát kívánha a volna.

- Hát, szerintem pedig elég hosszú a lista - jegyezte meg

a helye ese.

- Például ki? Miről beszélsz te?

- Ugyan már, Ed! Te is tudod, milyen volt Chase. Mint egy kandúr,
nagytermészetű, akár egy szabadjára engede bika. Azelő , hogy
megnősült, azután, hogy megnősült, lányokkal, férjes asszonyokkal.
Egy kan kutya jobban viseli magát a tüzelő szukák találkozóján,
mint ő.

- Dehogy, nem volt ő ennyire vad! Persze, szoknyapecér hírében

állt. De nem hinném, hogy i a városban bárki meggyilkolta volna
emia .

- Én csak azt mondom, hogy vannak, akik nem kedvelték. Egy

féltékeny férj. Olyasvalaki te e, akit ismert. Akit mindannyian
ismerünk. Nem hinném, hogy Chase felmászo ide egy
vadidegennel - jegyezte meg Joe.

- Kivéve, ha nyakig úszo az adósságban, és

olyasvalakinek tartozo , aki nem a városban lakik. Olyasmiről lehet
szó, amiről mi nem tudtunk. Egy férfi, aki elég erős ahhoz, hogy
lelökje Chase Andrewst. Nem kis feladat.

- Nekem máris eszembe jut pár fickó, aki képes rá - felelte

Joe.
A csónak és a fiú
1952

A frissen borotválva, gyűrö , begombolt nyakú

papa egyik reggel
ingben lépe be a konyhába, és azt mondta, Asheville-be megy a
Trailways buszjára al, elrendezni egy vitás ügyet a hadsereggel.
Úgy gondolta, több rokkantsegély járna neki, úgyhogy elmegy és
utánanéz a dolognak, három-négy napba is beletelik, mire visszajön.
Eddig sose közölte Kyával, mi dolga, hová megy, vagy mikor jön
vissza, így a kislány csak állt o kinő kantáros nadrágjában, és
némán meredt rá.

- No, szerintem, te még süketnéma is vagy ráadásnak -jelente e ki az

apja, és máris becsapódo mögö e a tornác ajtaja.

Kya nézte, ahogy végigsántikál az ösvényen, a bal lába oldalra,

azután előrelendül. A keze ökölbe szorult. Lehet, hogy végül mind
i hagyják, egyik a másik után, mind eltűnnek ezen a
gyalogösvényen. Amikor az apja odaért az úthoz és
váratlanul visszanéze , Kya a levegőbe kapta a kezét, és vadul
integete neki. Hátha ezzel i tartja. A papa is felemelte a kezét, és
sietős, elutasító legyintéssel válaszolt. De ez is valami. A mama
még ennyit se te meg.

Kisétált a lagúnához, a kora reggeli fény szitakötők

százainak szárnyán csillant meg. A vizet szegélyező tölgyfák és a

sűrű bozót mia olyan sötét volt i , mint egy barlangban, és Kya
megállt, a papa csónakját leste, ami o lebege a vízen egy zsinórral
kikötve. Ha kiviszi a lápra és a papa rájön, szíjjal
fogja elagyabugyálni. Vagy az evezővel, amit oda szoko
támasztani a tornácajtó mellé - az „üdvözlőbo al", ahogy Jodie
hívta.

Talán a sóvárgás, hogy kijusson oda, hívoga a a csónak felé, ami egy
hajlíto , lapos fenekű, fémből készült, könnyű jármű volt, a papa
horgászni járt vele. Kya egészen kicsi kora óta utazo rajta, általában
Jodie társaságában. A bátyja néha megengedte neki, hogy ő
kormányozzon. Kya még az utat is ismerte a bonyolult csatornákon
és folyótorkolatokon át, amelyek víz és szárazföld, szárazföld és víz
mozaikján át haladtak kacskaringózva, egészen a tengerig. Mert
igaz, hogy az óceán o hullámzo a fákon túl, a viskó mögö , de
csónakkal csak úgy lehete odajutni, ha az ember az ellenkező
irányba, a szárazföld felé indult el, és hosszú mérföldeket te meg a
vízi útvesztőben, ami végül visszakanyarodo a tengerhez.

De mivel Kya még csak hétéves volt, és lány, még sosem vi e ki

egyedül a csónakot. O lebege a vízen, csak egy vékony kötél
rögzíte e egy fatuskóhoz. A csónak alját szürke piszok boríto a,
kirojtosodo horgászzsinórok és félig összegyűrt sörösdobozok
hevertek benne. Kya beszállt, és közben fennhangon ezt mondta:

- Meg kell nézni, mennyi benzin van, ahogy Jodie mondta, nehogy
rájöjjön a papa, hogy elvi em. - Egy törö nádszálat dugo a
rozsdás benzintartályba. - Énszerintem egy rövid útra elég lesz.

Jó rablóhoz illően körülnéze , azután leakaszto a a kötelet a

fatuskóról, és az evezővel tolni kezdte a csónakot. Szitakötők néma
felhője rebbent szét elő e.

Nem bírta megállni, megránto a az indítózsinórt, és hátrahőkölt,

amikor a motor dohogva, fehér füstöt köpködve elsőre beindult.
Megmarkolta a kormányrudat, de túlságosan kiengedte a gázkart,
mert a csónak élesen elkanyarodo , a motor pedig felbőgö .
Visszave a gázból, elengedte, a csónak pedig dorombolva, lassan
elindult.

Ha bajban vagy, csak engedd el. Hagyd alapjáraton.

Most szelídebben gyorsíto , pöfögve kerülte meg az öreg, kidőlt

ciprust és a hódvár ágakból építe halmát.
Ezután lélegzetvisszafojtva a lagúna bejárata felé kormányozta
a csónakot, amit kis híján eltakartak a szederindák. Az óriás
fák alacsonyan lógó ágai ala lehajolt, lassan szelte át a több
mint százméternyi bozótost, miközben teknősök csusszantak bele
a vízbe a kiálló tuskókról. A békalencse lebegő szőnyegétől a
víz ugyanolyan zöld volt, mint a lombos mennyezet, és
egy smaragdszínű alagút nyílt fel elő e. A fák végül ke éváltak,
ő pedig kiért a tágas égbolt alá, a nyújtózkodó füvek közé,
ahol madarak vijjogása hallatszo . Így érezheti magát egy
kiscsibe, amikor végre kijut a tojásból, gondolta magában.

Kya továbbhaladt, pö öm lány egy csónakban, ide-oda kanyargo ,

miközben a végtelen torkolatvidék ágai hol elágaztak, hol
összefonódtak elő e. Kifelé menet mindig balra fordulj, ahol csak lehet,
mondta mindig Jodie. Kya alig ért hozzá a gázkarhoz, vigyázva
haladt kifelé a csónakkal az áramlatban, a motor halkan duruzsolt.
Épp á ört egy nádszigeten, amikor egy fehérfarkú szarvast pillanto
meg, vizet lefetyelt tavaly tavaszi borja társaságában. Felkapták a
fejüket, vízcseppek záporoztak körülö ük. Kya nem állt meg, mert
akkor elijedtek volna, ezt a vadpulykák megfigyeléséből tanulta
meg: ha az ember ragadozó módjára viselkedik, az állatok prédaként
viselkednek. Ügyet sem kell vetni rájuk, csak lassan
továbbhaladni. Elsodródo elő ük, a szarvasok pedig olyan
mozdulatlanul álltak, mint egy fenyőfa, egészen addig, amíg Kya el
nem tűnt a sófű mögö .

Most sötét lagúnák sorához ért, egy tölgyfákkal benő szorosban, és

eszébe juto egy csatorna a túlsó végében, ami egy hatalmas
torkolatba ömlö . Többször is zsákutcába juto , vissza kelle
fordulnia, hogy aztán másfelé kanyarodjon. Végül feltárult elő e a
torkolat, a távolba nyújtózó vízen o tükröződö az egész égbolt és
az összes felhő.

Apály volt, ezt a patakpartok vízszintjének vonalából lá a. Ha

eléggé visszahúzódik a víz, ami mostantól fogva
bármikor bekövetkezhet, néhány csatorna túlságosan sekéllyé válik,
ő pedig megfeneklik, nem tud majd továbbmenni. Még elő e vissza
kell fordulnia.

Megkerült egy magas fűcsomót, és hirtelen az óceán szürke, szigorú,

lüktető arca meredt rá. A hullámok önnön nyálukban fuldokolva
egymásnak csapódtak, hangos robajjal törtek meg a fövenyen - az
energia kereste, hol szállhatna partra. Azután halk habnyelvekké
lanyhultak, és várták a következő hullámot.

A hullámverés hívoga a Kyát, igyekeze rábírni, hogy törjön át a

hullámokon, ki, a nyílt tengerre, de Jodie nélkül elszállt a bátorsága.
Amúgy is ideje volt visszafordulni. A nyugati égbolton viharfelhők
gyülekeztek, óriási, szürke gombák, amelyek szétrepedni látszo ak.

Nem találkozo emberekkel, még távoli csónakokat sem láto , így

meglepődö , amikor a hatalmas folyótorkolatba visszaérve a
mocsárfű melle egy másik ütö -kopo csónakban egy horgászó
fiút pillanto meg. Kya útvonala alig hatméternyire vezete el
melle e. A kislány mostanra már teljesen úgy néze ki, mint egy
mocsárlakó - a haja kócos volt és gubancos, piszkos arcát szélfú a
könnyek csíkozták.

Sem a fogyatkozó üzemanyag, sem a fenyegető vihar nem

nyugtalaníto a annyira, mint az, hogy megláto egy másik embert,
ráadásul egy fiút. A mama a nővéreinek mindig azt mondoga a,
vigyázzanak velük: ha egy lány csábítóan néz ki, a férfiak
ragadozóként viselkednek vele. Kya összepréselte az ajkát és az járt a
fejében: De hát mit csináljak? Muszáj elmennem melle e.

A szeme sarkából lá a, hogy a fiú sovány, göndör, aranyszőke

fürtjeit pedig egy piros baseballsapka alá gyömöszölte be. Jóval
idősebb volt Kyánál, tizenegy éves lehete , talán tizenke ő. Ahogy
közelebb ért, a kislány komor arcot vágo , de a fiú melegen, nyíltan
rámosolygo , és megérinte e a sapkája szélét, úgy, ahogy egy
úriember üdvözöl egy elegáns, kalapos hölgyet. Kya aprót biccente
felé, azután előremeredt és gázt ado , miközben elhaladt melle e.

Most csak az járt az eszében, hogy visszajusson az ismerős terepre,

de valahol nyilván rossz irányba fordult, mert amikor odaért a
második lagúnasorhoz, nem találta a hazavezető csatornát.
Mindenü kereste, körbe-körbe, a tölgyek ala , a mirtuszbokrok
melle . Lassan elfogta a pánik. A füves partoldalak, a homokpadok,
a kanyarok most már mind egyformának tűntek. Leállíto a a motort,
szé erpeszte lábakkal megállt a csónak közepén, és
miközben egyensúlyozo , igyekeze átnézni a nádas fele , de
nem sikerült. Leült. Eltévedt. Fogytán volt a benzin. Vihar
közelede .

A papa szavajárását kölcsönözve kezdte átkozni a bátyját, amiért

elment.
- A pokolba veled, Jodie! Szarjál tüzet és essél bele! Úgy ám, szarjál
tüzet és essél bele!

Csak egyszer nyüszíte fel, amikor a csónak a gyenge áramlatban

sodródo . A felhők lassan kiszoríto ák a napot, súlyosan, némán
rohantak a feje fele , az eget súrolták, és árnyékokat vonszoltak
maguk után az á etsző víz fölé. Bármelyik percben feltámadhato a
szél. De ami még rosszabb: ha túl sokáig csavarog idekint, a papa rá
fog jönni, hogy elvi e a csónakot. Lassan haladt előre - talán rátalál
arra a fiúra.

Újabb percek teltek el a patakon, egy kanyar következe , és a

kanyaron túl o volt elő e a hatalmas torkolat, a túloldalán pedig a
fiú a csónakban. Kócsagok kaptak szárnyra, fehér zászlók sora a
sokasodó szürke felhők elő . Kya mereven a fiúra szegezte a
tekintetét. Félt közeledni hozzá, és félt nem közeledni. Végül elindult
keresztül a torkolaton.

A fiú felnéze , amikor Kya közelebb ért.

- Szia! - szólalt meg.

- Szia. - Kya a nádast nézte a fiú válla fele .

- Te most akkor merrefelé mész? - érdeklődö a fiú. -Remélem,

nem kifelé. Az a vihar erre jön.

- Nem - felelte Kya a vízre meredve.

- Jól vagy?

A kislány torka összeszorult, legyűrte a sírást. Bólinto , de képtelen

volt megszólalni.
- Eltévedtél?

Kya megint biccente . Nem akart sírni, mint egy lány.

- Semmi baj. Én is folyton eltévedek - felelte a fiú, és elmosolyodo .

- Te, én ismerlek téged! Te a Jodie Clark húga vagy!

- Az voltam. De ő már elment.

- Hát, a ól még te a... - De nem fejezte be.

- És honnét ismersz te engemet? - Kya gyors pillantást vete a

fiúra, egyenesen a szemébe néze .

- Á, néha együ horgásztam a Jodie-val. Lá alak párszor. Még

egész kicsi voltál. Te vagy a Kya, ugye?

Valaki ismeri a nevét. Kya megdöbbent. Úgy érezte, most valamihez

kötődni kezde , valami mást pedig elengede .

- Aha. Tudod, merre lakok? Hogy innen az merrefelé van?

- Szerintem tudom. Amúgy is ideje menni. - A felhők felé inte a

fejével. - Gyere utánam! - A fiú behúzta a zsinórt, elte e az orsót, és
beindíto a a motort a csónak farában. Elindult keresztül a
torkolaton, visszainte Kyának, a kislány pedig köve e. A fiú lassan
haladt, egyenesen a helyes csatorna felé, közben hátranéze , Kyának
sikerült-e befordulnia, és folyta a az utat. Ezt minden kanyarban
megismételte a tölgyfás lagúnák felé menet. Amikor ráfordult a
hazafelé vezető sötét csatornára, Kya már érte e, hol tévedt el, és
soha többé nem köve e el ezt a hibát.

A fiú továbbkalauzolta - hiába inte neki Kya, hogy onnét már tudja

az utat - át a lagúnán, egészen a partig, ahol a viskó állt a fák közö .
A kislány odapöfögö a vízben álló vén fenyőhöz, és kikötö . A fiú
visszasodródo , a csónakja megmegbillent a két jármű ellentétesen
áramló farvizén.

- Innen már menni fog?

- Aha.

- Jön a vihar, jobb lesz, ha én megyek.

A kislány bólinto , aztán eszébe juto , hogy taníto a a mama.

- Köszönöm.

- Na, jól van akkor. Amúgy az én nevem Tate, ha

esetleg találkozunk még.

Kya nem felelt, így a fiú még hozzáte e:

- Akkor viszlát.

Amint elindult, lassú esőcseppek kezdtek hullani a lagúna partján,

és Kya fennhangon így szólt:

- Óriási eső lesz, ez a fiú teljesen el fog ázni.

Lehajolt a benzintartályhoz és beledugta a nádpálcáját, a tenyerével

eltakarta a nyílást, nehogy beleessen az eső. Lehet, hogy a pénzt nem
tudja megszámolni, de abban egészen biztos volt, hogy a benzinbe
nem szabad víznek kerülnie.

Ez nagyon kevés. A papa rá fog jönni. Muszáj hozni egy kannával a

benzinkútról, még mielő a papa visszajön.
Tudta, hogy a tulajdonos, Mr. Johnny Lane, mindig is mocsári
proliknak titulálta a családját, de megérte dacolni vele, a viharral
meg a dagállyal is, mert most már csak arra tudo gondolni, hogy
visszatér oda, ahol csak fű, ég meg víz van.

Korábban félt odakint egyedül, de ez most izgalomba fordult át. És

volt még valami. A fiú nyugalma. Nem ismert senkit, aki ilyen
magabiztosan beszélt vagy mozgo . Ilyen öntudatosan
és könnyedén. Most először azóta, hogy a mama és Jodie
elment, fájdalom nélkül lélegze , mást is érze a sebze ségen
kívül. Szüksége volt erre a csónakra és arra a fiúra.

T W aznap délután á olta a biciklijét a városon,

odabiccente Ms. Pansynek a háztartási boltban, és a Western Auto
melle elhaladva kiért a városi móló végébe. A tengert fürkészte,
látja-e az apja rákászhajóját, a Cherry Pie-t, és végül a távolban
észreve e a hajó élénkvörösre feste oldalát, a széles hálószárnyak a
hullámok ütemére ringatóztak. Ahogy a hajó egy sirályfelhő
kíséretében közelebb ért, Tate integetni kezde , az apja pedig, aki
hatalmas termetű férfi volt, hegynyi vállakkal, sűrű, vörös hajjal és
szakállal, visszainte neki. Scupper, a faluban mindenki így ismerte,
odahajíto a a kötelet Tate-nek, ő pedig kikötö e, azután átugro a
fedélzetre, hogy segítsen a legénységnek kirakodni a zsákmányt.

Scupper felborzolta Tate haját.

- Hogy vagy, fiam? Kösz, hogy kijö él.

Tate elmosolyodo és bólinto .

- Nincs mit.
A legénységgel együ munkához lá ak, a garnélákat rekeszekbe
öntö ék, kicipelték a mólóra, megbeszélték, hogy legurítanak pár
sört a Dog-Gone-ban, az iskoláról kérdezge ék Tate-et. Scupper, aki
egy fejjel magasabb volt a többieknél, hármasával vi e át a
rekeszeket a pallón, és már fordult is vissza a többiért. Az ökle
akkora volt, mint egy medve mancsa, az ujjpercei vörösek és
repedeze ek. Negyven perc sem telt bele, és a fedélzetet tisztára
mosták, a hálókat összekötö ék, a zsinórokat felhúzták.

Scupper azt felelte a legénységnek, majd máskor iszik meg velük egy
sört, most még akad némi szerelnivalója, mielő hazamegy. Bent a
kormányállásban Miliza Korjus egyik 78-as fordulatszámú lemezét
te e fel a pultra rögzíte lemezjátszóra, és felhangosíto a. Tate-tel
lementek és bepréselődtek a gépházba, ahol Tate a szerszámokat
adoga a az apjának, aki a villanykörte halvány fényénél megolajozta
az alkatrészeket és meghúzta a csavarokat. És közben az opera
szárnyaló, édes dallama egyre magasabbra szállt az ég felé.

Scupper ükapja Skóciából vándorolt ki, az észak-karolinai

partvidéken szenvede hajótörést az 1760-as években, ő volt
az egyetlen túlélő. Kiúszo , az Outer Banksnek neveze
szakaszon ért partot, talált magának egy feleséget, és tizenhárom
gyereket nemze . Sokan veze ék vissza a családfájukat arra a
bizonyos Mr. Walkerre, de Scupper és Tate inkább maguknak
valók voltak. Ritkán csatlakoztak a rokonokhoz a
vasárnapi piknikeken, ahol csirkesalátát és kaszinótojást e ek, nem
úgy, mint amikor Tate anyja és nővére még velük volt.

A leszálló szürkületben Scupper végül vállon verege e Tate-et.

- Készen vagyunk. Indulás haza, vacsorát főzni!

Végiggyalogoltak a mólón, aztán elindultak lefelé a Main Streeten,
onnét pedig egy kanyargós földúton a saját, 1800-as években épült,
kétszintes, napszí a, cédrusfa zsindellyel fede házukig. A fehér
ablakkereteket frissen feste ék, a majdnem a tengerig húzódó
gyepet takarosan lenyírták. De a ház melle nyíló azáleákat és a
rózsabokrokat gyomok fojtoga ák.

Scupper az előszobában kibújt sárga gumicsizmájából, és felte e a

kérdést:

- Nagyon unod már a hamburgert?

- A hamburgert én sose unom.

Tate a konyhapultnál pogácsákat formált a marhahúsból, és egy

tányérra rakosga a őket. Az ablak melle lógó fényképről az anyja
és a húga, Carianne mosolygo rá, mindke en baseballsapkát
viseltek. Carianne imádta azt az Atlanta Crackers-sapkát, azt ve e
fel mindenhová.

Elkapta róluk a tekintetét, paradicsomot kezde szeletelni,

megkeverte a babot a serpenyőben. Ő tehet arról, hogy nincsenek i .
Az anyja most csirkét sütne, Carianne pedig pogácsát szaggatna.

Scupper szokás szerint kicsit odaége e a húspogácsákat, de belül

szaftosak voltak, és olyan vastagok, akár egy kisvárosi telefonkönyv.
Mindke en megéheztek, egy darabig csendben vacsoráztak, aztán
Scupper az iskoláról fagga a Tate-et.

- A biológia jó, azt szeretem, de irodalomból most épp a költészetet

vesszük. Hát, nem mondhatnám, hogy nagyon tetszik. Mindenkinek
fel kell olvasni egy verset. Régen te is szavaltál nekünk verseket, de
azokra már nem emlékszem.
- Tudom, melyik versre gondolsz, fiam - felelte Scupper. -Az én
kedvencemre, Sam McGee hamvasztása a címe, Robert Service írta.
Mindig azt olvastam fel nektek. Az volt a mamád kedvence.
Nevete , valahányszor felolvastam, sose unta meg.

Tate lesütö e a szemét az anyja említésére, és a babot kotorászta a

tányérján.

Scupper folyta a.

- Ne gondold, hogy a költészet csak a nyámnyiláknak való. Persze

vannak nyálas szerelmes versek, de vannak viccesek is, sok vers szól
a természetről, sőt a háborúról is. Az egésznek az a lényege, hogy
érzelmeket keltsen az emberben. - Az apja sokszor elmondta már
Tate-nek, hogy az igazi férfi az, aki nem szégyell sírni, aki szívvel
olvas verset, a lelkében érzi az operát, és mindent megtesz, ha meg
kell védeni egy nőt. Scupper átment a nappaliba, és onnan szólt
vissza: - Régen kívülről tudtam majdnem az egészet, de már
elfelejte em. De i van, mindjárt felolvasom neked. - Visszaült az
asztalhoz, és olvasni kezde . Aztán odaért ehhez a részhez:

O ült Sam, szemre hűvös és nyugodt, a kazánban, hol a tűz már

vadul ropogo ;

Arcán mérföld széles mosollyal, s kiszólt:

Az ajtót jobb, ha becsukod.

Jó idebent, de nagyon félek, beengeded a vihart és a hideget...

Amióta a messzi Tennesseeből útra keltem, fáztam én épp eleget.

Scupper és Tate felkuncogo .

- A mamád is mindig ezen nevete .

Elmosolyodtak, emlékeztek. Egy percig csendben ültek.

Azután Scupper megszólalt, hogy majd ő elmosogat, amíg Tate

megírja a leckéjét. Tate a szobájában belelapozo a verseskönyvbe,
amit az órán olvastak, és rábukkant Thomas Moore egyik versére.

...és elszökö a Dismal-tómocsárra, hol, bolygó tűz világítván

utána, egész mélységes éjszakán evez fehérlő csónakán.

Bolygó világát majd meglátom én, s meghallom csónakát a tó

vizén; soká élünk együ , szerelmesen; cipruslomb közé rejtem
kedvesem, midőn közelget a halál s hallatszik dobogása már.[2]

A verssorokról Kya juto eszébe, Jodie kishúga. Olyan kicsinek és

magányosnak látszo odakint a hatalmas lápon. Elképzelte, hogy a
saját húga téved el odakint. Az apjának igaza volt - a versek
érzelmeket keltenek az emberben.
Horgászidény
1952

M hazaveze e a lápon át, Kya este törökülésben ült

odakint az ágyán, a tornácon. A felhőszakadást követő pára
átszivárgo az agyonfoltozo szúnyoghálón, és végigsimíto a az
arcát. A fiún járt az esze. Kedves volt, mégis erős, mint Jodie. Soha
senkivel nem válto szót, csak időnként a papával, és még ritkábban
Mrs. Singletaryvel, a Piggly Wiggly pénztárosnőjével, aki
nemrég elkezdte megtanítani neki, mi a különbség a
negyeddollárosok, a tízcentesek és az ötcentesek közö - az
egycenteseket már ismerte. De Mrs. Singletary néha kíváncsiskodo .

- Hogy is hívnak téged, aranyom? Hát a mamád miért nem jön be

mostanában sose a városba? Azóta nem lá am, hogy kizöldült a
tarlórépa.

- A mamának rengeteg a dolga, ezért küld engem a boltba.

- Jó, kedveském, de sose vásárolsz annyit, amennyi elég volna egy

ekkora családnak!

- Tudja, asszonyom, énnekem most mennem kell. A mamának

sürgősen kell a dara.

Ha lehete , Kya elkerülte Mrs. Singletaryt, a másik pénztárosnőnél

fizete , aki nem mutato érdeklődést iránta,
csak annyit jegyze meg, hogy egy gyereknek nem mezítláb kellene
bejönni a boltba. Eszébe juto , hogy azt feleli neki, ő bizony nem
szándékozik lábbal szőlőt enni. Amúgy meg kinek van pénze
szőlőre?

Kya leginkább csak a sirályokkal beszélt. Azon töprenge , vajon

tudna-e valamiféle alkut kötni a papával, hadd használja a csónakot.
Akkor gyűjthetne madártollakat odakint a lápon, és talán néha a
fiúval is találkozhatna. Még soha életében nem volt egyetlen barátja
sem, de érezte, jó volna, érezte a vonzást. Csónakon együ
bejárhatnák a lápot, felfedezhetnék az ingoványt. Lehet, hogy a fiú
kisgyereknek tartja őt, de jól eligazodik a lápvidéken, és talán majd
őt is megtanítja rá.

A papának nem volt autója. A csónakkal járt horgászni, be a városba,

azzal kelt át a mocsáron inni és pókerezni a Mocsári Tyúk névre
hallgató viharvert kocsmába, amit a gyékényes fele vezető rozoga
móló kötö össze a szárazfölddel. Bádogteteje volt, és gyalulatlan
deszkákból ró ák össze, mindenféle toldaléképületekkel, a padló
szintje mindenü más volt, a ól függően, épp milyen magasra
nyúltak a téglából építe , keskeny lábazatok a mocsár fölé. Amikor a
papa oda ment, vagy bárhová máshová, csónakkal ment, csak
ritkán gyalogolt, akkor pedig miért adná kölcsön neki?

De a bátyjainak megengedte, hogy használják, ha neki épp nem

kelle , nyilván azért, mert ők halat fogtak vacsorára. Kyát a
horgászat nem érdekelte, de arra gondolt, talán felajánlhat valami
mást cserébe, mert rájö , hogy így lehet hatni az apjára. Talán azt,
hogy főz, vagy még több házimunkát végez, amíg a mama haza nem
jön.

Az eső alábbhagyo . I -o egy-egy csepp még megrebbente e a

leveleket, ahogy a macska szokta megrándítani a fülét. Kya talpra
ugro , kipucolta a konyhaszekrénynek használt fridzsidert, felmosta
a foltos farostlemez konyhapadlót, a tűzhely égőiről lekaparta a
több hónapnyi odakozmált kukoricamálét. Másnap korán
reggel kimosta a papa verejtéktől és whiskeytől bűzlő ágyneműjét, és
a fűrészpálmákra terege e. Port törölt és felsepert a
bátyjai ruhásszekrénynél alig nagyobb szobájában. A
szekrény hátuljában piszkos zoknik kupacára bukkant, a két foltos
matrac melle megsárgult képregények hevertek a padlón.
Igyekeze maga elé képzelni a fiúk arcát, a zoknikhoz passzoló
lábakat, de a részletek elmosódtak. Még Jodie arca is halványulni
kezde -néha egy pillanatra tisztán maga elő lá a a bátyja két
szemét, de azután lecsukódo , elenyésze .

Másnap reggel egy négyliteres kannát cipelve a homokos ösvényen

elgyalogolt a Pigglybe, ahol gyufát, sertésorját és sót vásárolt. Két
tízcentest félrete .

- Tejet nem veszek, muszáj lesz benzint venni.

Betért a Sing Oil benzinkútra Barkley Cove határában, ami egy

fenyőligetben állt, és rozsdás teherautók,
betontömbökkel alátámaszto , rozzant kasztnik ve ék körül.

Mr. Lane lá a, ahogy Kya közeledik.

- Eriggy innét, te rongyos kis koldus! Lápi proli!

- I a pénz, Mr. Lane. Benzin meg olaj kell a papa csónakjába. - Két
tízcentest, két ötcentest és öt egycentest nyújto a férfi felé.

- Hát, nem éri meg nekem ilyen kevés pénzér', de nem bánom,
adjad ide! - A horpadt, négyszögletes kanna után nyúlt.
Kya megköszönte Mr. Lane-nek, aki megint mordult egyet. A
bevásárolt holmik és a benzin minden mérfölddel nehezebb le , és
időbe telt, míg hazaért. Végül a benzint az árnyas lagúnában
beleöntö e a tartályba, és addig sikálta a csónakot rongyokkal és a
súrolószer helye használt nedves homokkal, amíg az oldalán elő
nem bukkant a fém a piszok alól.

A negyedik napon Kya újból őrségbe kezde . Késő

délutánra jeges rémület fogta el, és zihálva ve e a levegőt. Hát
megint i ül, és a gyalogösvényt figyeli. Bármilyen cudar is az apja,
muszáj, hogy visszajöjjön. Végül kora este felbukkant a homokos
kátyúk közt. Kya beszaladt a konyhába és szede a mustárlevélből,
orjából és kukoricadarából főzö raguból. Azt nem tudta, hogyan
kell mártást készíteni, így a hús fehér zsírdarabkákkal teli főzőlevét
egy üres lekvárosüvegbe öntö e. A tányérok csorbák voltak és nem
ille ek egymáshoz, de a villát a bal oldalra te e, a kést pedig jobbra,
ahogy a mama taníto a. Azután a hátával a fridzsidernek lapulva
várt - úgy feste , akár egy sebesült gólya.

A papa feltépte és nekilökte a falnak a bejárati ajtót, és a nappalin át

három öles lépéssel a hálószobájánál terme , anélkül, hogy kereste
volna Kyát, vagy benéze volna a konyhába. Szokás szerint. Kya
hallo a, ahogy leteszi a bőröndjét a padlóra, fiókokat húzgál. Biztos
észreveszi a tiszta ágyneműt, a felsepert padlót. Ha a szemének nem
is, az orrának csak feltűnik a különbség.

A papa pár perc múlva előjö , belépe a konyhába, nézte a teríte

asztalt, a gőzölgő tányérokat. Lá a a fridzsidert támasztó Kyát, és
úgy meredtek egymásra, mint akik még sose találkoztak.

- Hát te leány, ez meg micsoda? Lám, te közbe' i en felnő él.

Főzöl, meg minden. - Nem mosolygo , de az arca nyugodt maradt.
Borostás volt, sötét, zsíros haja a bal halántékára lógo . De józan volt
- Kya lá a rajta a jeleket.

- Igenis, uram. Kukoricakenyeret is dagaszto am, de az nem kelt

meg.

- Nohát, köszönöm. Micsoda derék egy leány vagy te! Én bizony

hó fáradt vagyok, no meg éhes, mint a disznó. -Kihúzta az egyik
széket, és leült, így Kya is köve e a példáját. Csendben szedtek a
tányérjukra és kaparga ák az inas húst a sovány gerincről. A papa
felemelt egy csigolyát és kiszívta belőle a velőt, borostás arcán
csillogo a zsíros lé. Addig rágcsálta a csontokat, amíg simák nem
le ek, mint a selyemszalag.

- No, ez biz' jobb, mint a hideg káposztás szendvics - szólalt meg.

- Jó le volna, ha megkel az a kukoricakenyér. Lehet, hogy több

szódabikarbóna kelle volna bele, meg kevesebb tojás. -Kya maga
sem hi e, hogy ilyeneket beszél, de képtelen volt abbahagyni. - A
mama olyan finomat sütö mindig, csak én biztos nem figyeltem
eléggé oda a részletekre... - Aztán eszébe juto , hogy nem kellene a
mamát emlegetni, úgyhogy elhallgato .

A papa feléje tolta a tányérját.

- Akad még egy kanállal?

- Igenis, uram, van még bőven.

- És adjál már abból a kukoricakenyérből is egy keveset, tegyed

csak bele ide, a raguba! Kitunkolnám vele a levét, nincsen semmi
baja annak a kenyérnek énszerintem, jó szivacsos, akár a felfújt.
Kya mosolygo magában, miközben teleszedte a tányért. Ki hi e
volna, hogy épp a kukoricakenyérről társalog majd az apjával.

De most, hogy belegondolt, elfogta a szorongás: ha megkéri az apját,

hadd használja a csónakot, azt fogja hinni, csak emia főzö és
takaríto - kezdetben így is volt, de most valahogy másként érezte.
Jó volt leülni és együ enni, mint egy család. Sürgős szükségét
érezte annak, hogy beszélgessen valakivel.

Így hát nem hozta szóba, hogy egyedül akarja használni a csónakot,
hanem azt kérdezte:

- Kimehetek veled egyszer horgászni?

Az apja nagyot hahotázo , de jóindulatú nevetés volt. Most először

nevete azóta, hogy a mama meg a többiek elmentek.

- Szóval te horgászni akarsz?

- Igenis.

- De hát te lány vagy - felelte, miközben a tányérjára meredt és egy

csontot rágcsált.

- Igenis, a te lányod.

- No, hát még az is lehet, hogy egyszer majd kiviszlek magammal.

Másnap reggel Kya épp kitárt karokkal szaladt a homokos

gyalogúton, és közben berrege , olyan hangosan, hogy még a nyála
is kifröccsent. Felröppent és átvitorlázo a láp fele , fészkek után
kutato , azután a magasba emelkede és együ repült a sasokkal.
Az ujjai hosszú toliakká változtak át, szé árta őket az ég ala , a szél
alájuk kapo . De a papa kiabálása a csónak felől hirtelen
visszaránto a a földre. A szárnya megbicsaklo , a gyomra
összeszorult - a papa nyilván rájö , hogy kivi e a csónakot. Már o
érezte az ütéseket az evezővel a hátsóján meg a vádliján. Tudta,
hogyan kell elbújni, kivárni, amíg az apja leissza magát - sose találna
rá. De túlságosan lent volt az ösvényen, és a papa, aki a
horgászbotjaival a kezében állt o , tisztán lá a, és inte neki, hogy
menjen. Némán, rémülten indult el feléje. A csónak fenekében úszók
hevertek, a papa ülése ala pedig egy butykos kukoricapálinkát
láto .

- No, szálljál be! - Ennyit mondo csak. Kya igyekeze mutatni,

mennyire örül, milyen hálás, de az apja kifejezéstelen arca
elnémíto a, így beszállt a csónak elejébe és letelepede a fémülésre,
az apjának há al. A papa beránto a a motort és elindultak felfelé a
csatornán, i -o lehajolva a belógó növényzet elől, miközben fel-alá
kanyarogtak a vízi utakon, és Kya az eszébe véste a kidőlt fákat, a
régi, útjelzőként szolgáló fatuskókat. Az apja az egyik holtágban
leállíto a a motort és inte neki, üljön középre.

- Rajta, kaparjál ki pár kukacot abból a konzervdobozból! -szólt rá,

a szája sarkában kézzel sodort cigare a fityege . Megtaníto a Kyát,
hogyan kell felszúrni a csalit a horogra, bedobni a zsinórt és
berántani, ha kapás van. A kislánynak úgy tűnt, az apja egészen
furcsa pózokba tekeredik, csak hogy ne kelljen hozzáérnie. A
horgászatról társalogtak, más téma sose került elő, és nem is
mosolyogtak valami sokat, de volt közös témájuk. A papa meg-
meghúzta a bütyköst, de aztán sok tennivalója akadt, és nem ivo
többet. Estefelé a nap nagy sóhajjal vajszínűre fakult, és ők ke en
talán észre se ve ék, de a válluk lejjebb ereszkede , a nyakuk
ellazult.
Kya titkon abban reménykede , hogy nem sikerül halat fognia, de
amikor megmozdult a zsinór, beránto a, és egy kövér, ezüst-kéken
villódzó keszeget emelt ki. A papa kihajolt a csónakból és elkapta a
hálóval, aztán visszaült és a térdét csapkodva, nyerítve hahotázo -
Kya még sose lá a ilyennek. A kislány arca széles vigyorra húzódo ,
a papával egymás szemébe néztek, és záródo egy áramkör.

A keszeg a csónak fenekén vergődö , mielő a papa felfűzte egy

zsinegre, és Kya egy távoli pelikánrajt néze , a felhők formáját
tanulmányozta - bármit, csak ne kelljen a döglődő hal víztelen
világra meredő szemébe néznie, látni, ahogy széles szája a
hasznavehetetlen levegőt kapkodja. Ő is nagy árat fizete ezért, és a
hal is, de megérte, mert így juto neki egy kis foszlány a családból.
Illetve a halnak talán nem érte meg, de akkor is.

Másnap újra kimentek a csónakkal, és a sötét lagúnában Kya egy

amerikai uhu puha mellkasi pihéit pillanto a meg a víz felszínén.
Két végükön felkunkorodtak, apró narancssárga hajók gyanánt
sodródtak a vízen. Begyűjtö e és zsebre vágta őket. Később egy
elhagyo kolibrifészekre bukkant egy kinyúló faágon, azt pedig a
csónak orrában helyezte biztonságba.

Aznap este a papa ránto halat sütö vacsorára, kukoricalisztbe és

feketeborsba forgatva, mellé pedig kukoricamálét és zöldséget e ek.
Kya épp mosogato , amikor az apja belépe a konyhába, a kezében
a régi, második világháborús katonai hátizsákjával. Az ajtó melle
megállt, és a zsákot az egyik székre hajíto a. Hangos koppanással
zuhant a földre, Kya ijedten rezzent össze és hátrafordult.

- Gondoltam, jó lesz ez teneked, a tollaknak, a fészkeknek, meg a

többi holminak, amit gyűjtesz.
- Ó! - felelte Kya. - Ó, köszönöm! - De az apja már kilépe
a tornácajtón. A kislány felve e az erős vászonból készült,
foszlo hátizsákot, tele kis zsebekkel és titkos rekeszekkel.
Vastag cipzárakkal. Kibámult az ablakon. Az apja még soha nem
ado neki semmit.

A K minden enyhébb téli napon, tavasszal pedig minden nap

kivi ék a csónakot, messze végig a part mentén, a mozgó csónakból
horgásztak, hálót vete ek, orsót tekertek. Kya a torkolatokban és a
patakokon is azt a fiút, Tate-et leste a csónakjában, remélte, hogy újra
látja. Néha gondolkodo felőle, a barátja akart lenni, de fogalma sem
volt róla, hogyan lásson hozzá, egyáltalán hol találja meg. Aztán
egyik délután ő meg a papa egyszer csak kibukkantak egy
kanyarból, és o volt a fiú, horgászo , majdnem ugyano , ahol
először lá a. Tate nyomban elvigyorodo és odainte nekik. Kya
gondolkodás nélkül felemelte a kezét és szinte mosolyogva inte
vissza neki. Aztán amikor a papa meglepe en ránéze , ugyanolyan
gyorsan visszaránto a a kezét.

- A Jodie egyik barátja volt, még mielő elment - szólalt meg Kya.

- Vigyázni kell a népekkel errefele - jegyezte meg az apja. -

Az erdők i en tele vannak fehér prolikkal. Errefele majd' mindenki

semmirekellő.

Kya bólinto . Vissza szerete volna nézni a fiúra, de nem néze .

Aztán azon aggódo , hogy Tate biztosan barátságtalannak tartja
majd.

A papa úgy ismerte a lápot, ahogy a sólyom ismeri a saját mezejét:

hol érdemes vadászni, hol lehet elbújni, hogyan kell elriasztani a
betolakodókat. És Kya ámuló kérdései arra indíto ák, hogy
elmagyarázza a ludak vonulását, a halak szokásait, hogyan lehet az
időjárást megjósolni a felhőkből, a veszedelmes áramlatokat pedig a
hullámokból.

A kislány néha vacsorát csomagolt ke ejüknek a hátizsákba,

ilyenkor morzsálódó kukoricakenyeret e ek, aminek
az elkészítésébe már nagyjából beletanult, hozzá szeletelt
hagymát, és közben a lenyugvó nap megállt a láp fele . A papa
néha megfeledkeze a szeszről, és olyankor teát
i ak lekvárosüvegből.

- Az én családom nem volt ám mindig szegény, tudod-e -bökte ki a

papa egyik nap, miközben a tölgyek árnyékában ültek és egy zúgó
rovarokkal teli, barna vizű lagúnában horgásztak. -Volt nekik
földjük, sok földjük, dohányt, gyapotot termeszte ek, meg ilyesmit.
Odaát, Asheville közelébe'. A nagyanyád, az én oldalamról, akkora
kalapokat hordo , mint a szekér kereke, meg hosszú szoknyát.
Olyan házba' laktunk, aminek körbe verandája is volt, két emelet
magas. Szép volt, igen szép.

A nagyanyja. Kya eltáto a a száját. Valahol van, vagyis inkább volt

egy nagyanya. Vajon most hol lehet? Kya vágyo rá,

hogy megkérdezze, mi le velük. De félt.

A papa magától folyta a.

- Aztán minden tönkrement. Én akkoriba' még kicsi

voltam, úgyhogy nem tudom, miért, de beütö a nagy világválság,
meg jö a gyapo sizsik. Mit tudom én, mi volt, de hát vége
le . Nem maradt egyéb, csak adósság, temérdek adósság.
Ezekből a hiányos részletekből próbálta meg Kya elképzelni az apja
múltját. A mama történetéből semmit sem ismert. A papa mindig
dührohamot kapo , ha valamelyik családtag a Kya születése elő i
életükről beszélt. Annyit tudo , hogy a mocsár elő az anyja a
családdal valahol messze élt, az ő másik nagyszülei közelében, egy
olyan helyen, ahol a mama boltban vásárolt ruhákat viselt, pici
gyöngygombokkal, selyemszalagokkal meg csipkeszegéllyel. Miután
a viskóba költöztek, a mama ezeket a ruhákat bőröndökben tarto a,
és néhány év elteltével mindig előve egy újabbat, és
átalakíto a munkaruhává, mert újra nem volt pénz. Azokból a
szép ruhákból meg a történetükből mára semmi se maradt,
mind elége a máglyán, amit a papa rako azután, hogy Jodie
is elment.

Kya és a papa megint bedobták a csalit, a zsinór suhogo a

mozdulatlan vízfelszínen lebegő sárga virágpor fele , és a kislány
azt hi e, ezzel vége is, de az apja még folyta a.

- Egy nap majd elviszlek tégedet Asheville-be, megmutatom neked

a földet, ami a mienk volt, és amit teneked kelle
volna megörökölni.

Egy kis idő múlva beránto a a zsinórját.

- Ezt nézzed, aranyom, mekkorát fogtam, akkorát, mint

egész Alabama!

A viskóba visszaérve megsütö ék a halat, köretnek pedig

kukoricapuffancsokat készíte ek, „kövéreket, mint a lúdtojás". Kya
ezután a gyűjteményeit rendezge e, a rovarokat kartonpapír-
darabkákra szúrta fel óvatosan, a tollakat pedig a hátsó hálószoba
falára, puha, mozgalmas kollázs le belőle. Később feküdt az ágyban
és a fenyőfák susogását hallga a. Lehunyta a szemét, azután tágra
nyito a. Az apja „aranyom"-nak szólíto a.
Hiányzó nyomok
1969

M a délelő i nyomgyűjtést a tűztoronynál, Ed Jackson

seriff és a helye ese, Joe Purdue elkísérték Chase özvegyét, Pearlt, és
a szüleit, Pa i Love-ot és Samet, megnézni az acél boncasztalon
lepedővel letakart Chase-t a klinika halo asházként szolgáló, hűtö
laborjában. Hogy elbúcsúzzanak tőle. De a helyiség túlságosan hideg
volt az anyának és elviselhetetlen a feleségnek. Mindkét nőt úgy
kelle kitámogatni.

Miután visszaértek a seriff hivatalába, Joe megjegyezte:

- No, ennél rosszabb nem is lehete volna...

- Így igaz. Nem tudom, hogy lehet ezt túlélni.

- Sam egy szót se szólt. Sose volt bőbeszédű, de ebbe belerokkan.

Egyesek szerint a sós mocsár még a betontömböt is kikezdi, és még a

seriff bunkerhez hasonlatos irodája sem tudta megállítani. A falak
alján sókristályokkal szegélyeze víznyomok látszo ak, a fekete
penész erekként kúszo a plafon felé. A sarkokban apró, sötét
gombák tenyésztek.

A seriff egy üveget húzo elő az íróasztala alsó fiókjából és

mindke ejük kávésbögréjébe töltö belőle. Azt kortyolga ák
egészen addig, amíg a nap alábuko a tengerbe, aranylón és sűrűn,
akár a whiskey.

N Joe a kezében egy iratcsomót lobogtatva lépe be az

irodába.

- Megvannak az első laborjelentések!

- Lássuk.

A seriff íróasztalához telepedtek le egymással szemben, és átfuto ák

a papírokat. Joe időnként arrébb hessente egy legyet.

Ed fennhangon olvasni kezdte.

- A halál időpontja 1969. október 29-ről 30-ra virradóra, éjfél és

hajnali két óra közö . Ahogy gondoltuk.

Egy percig némán olvaso , majd újra megszólalt.

- Csak hiányzó nyomok vannak.

- Az már igaz. Semmi nincsen ebben, seriff.

- A két fiút leszámítva, akik a harmadik lépcsőfordulóig mentek

fel, nincsenek friss ujjlenyomatok a korláton, a rácsokon, sehol. Se
Chase-től, se mástól. - A seriff amúgy pirospozsgás ábrázatán a
délutáni borosta árnya sötétle .

- Mert valaki letörölte. Mindet. Ha másu nem, hát a korláton meg

a rácson ugyan miért nincsenek rajta Chase ujjlenyomatai?

- Pontosan. Először lábnyomot nem találtunk, most

már ujjlenyomatot sem. Semmi nem bizonyítja, hogy
Chase egyáltalán átkelt a sáron a lépcsőhöz menet, hogy felment
rajta, vagy hogy kinyito a a két felső rácsot: amelyik a lépcső
tetején nyílik, meg a másikat, amin kizuhant. Ahogy azt se
bizonyítja semmi, hogy más te e. De a hiányzó nyom is nyom.
Valaki alaposan feltakaríto maga után, vagy pedig máshol ölte
meg Chase-t, és odavi e a hol estet a toronyba.

- De ha odavi ék a hullát a toronyhoz, akkor lenne keréknyom.

- Bizony, vissza kell mennünk, hátha találunk keréknyomot a

sajátunkon meg a mentőén kívül. Lehet, hogy valami elkerülte a
figyelmünket.

Ed még egy percen át olvaso , aztán megszólalt.

- Amúgy most már biztos vagyok benne, hogy nem baleset volt.

- Úgy ám, és nem mindenki képes arra, hogy így eltüntesse

a nyomait.

- Éhes vagyok. Ugorjunk be a falatozóba kifelé menet.

- Akkor készüljön rá, hogy letámadnak minket. A város valósággal

forrong. Chase Andrews meggyilkolásánál nagyobb dolog talán még
sose történt errefelé. A pletyka úgy terjed, mint a füst.

- Hát akkor majd fülelek. Talán elcsípek pár érdekes dolgot. A

legtöbb csirkefogó nem bírja tartani a száját.

A Barkley Cove-i falatozó elején hurrikánbiztos zsalugáterekkel

felszerelt ablaksor húzódo végig a kikötő felé. Az 1889-ben emelt
épületet csak egy keskeny utca választo a el a falu mólójának vizes
lépcsőitől. Az ablakok ala széthajigált garnéláskosarak és
összetekerede halászhálók hevertek a fal mentén, a járdán pedig i -
o elszórt kagylóhéjak. Mindent áthato a tengeri madarak
vijjogása, mindent beboríto a tengeri madarak ürüléke. Szerencsére
a kolbász és a pogácsa, a fő tarlórépa, a zöldségek és a ránto csirke
illata elnyomta a dokkot szegélyező halashordók bűzét.

Az ajtón hangos lárma dőlt ki, amikor a seriff benyito . Az összes

magas támlájú, párnázo , vörössel kárpitozo boksz foglalt volt,
ahogy az asztalok többsége is. Joe két üres bárszékre bökö az
üdítőspult melle , elindultak feléjük.

Útközben hallo ák, ahogy Mr. Lane a Sing Oiltól épp azt mondja az
autószerelőjének:

- Le merném fogadni, hogy a Lamar Sands volt! Emlékszel, mikor

rajtakapta a nejét, aki épp a Chase-szel mókázo a
puccos motorcsónakjának a fedélzetén? Tessék, megvan az indíték,
a Lamarnak meg amúgy is meggyűlt már a baja a törvénnyel.

- Mi az, hogy meggyűlt a baja?

- Azokkal mászkált, akik felhasoga ák a seriff kátránypapírját.

- Még gyerekek voltak.

- Akadt o még más is, csak most épp nem jut eszembe.

A pult mögö Jim Bo Sweeny sürgölődö , aki a tulaj és a szakács

volt egy személyben: hol a grillrácson piruló

rákpogácsákat forga a, hol a tűzhelyen rotyogó tejszínes

kukoricapürét keverte meg, hol pedig csirkecombokat meríte
a sistergő olajba, azután kezdte az egészet elölről. Menet
közben megrako tányérokat te a vendégei elé. Azt beszélték,
képes fél kézzel tésztát gyúrni, a másikkal meg harcsát filézni.
Híres specialitását, a garnélával töltö , roston sült
lepényhalat paprikás-sajtos kukoricamálé-ágyon tálalta fel, de ez
csak évente néhány alkalommal szerepelt az étlapon. Reklámra nem
volt szükség, elterjedt a híre.

Miközben a seriff és helye ese az asztalok közö a pult felé

igyekeztek, hallo ák, ahogy Ms. Pansy Price a Kress-féle háztartási
boltból épp kijelenti a barátnőjének:

- Lehete ám az a nő is, aki odakint lakik a lápon! Habókos az,

bolondokházába való. Lefogadom, hogy képes volna ilyesmire...

- Ezt hogy érted? Mi köze neki ehhez?

- Hát, egy darabig viszonya volt neki a.

Amikor odaértek a pulthoz, Ed megszólalt.

- Te, Joe, rendeljünk inkább szendvicset elvitelre, és menjünk

innen. Nem hagyhatjuk, hogy belerángassanak minket ebbe.
Jumpin’
1953

K ült és nézte, ahogy az alacsonyan szálló köd ujjai

utánuk nyúlnak. Először még csak felhőfoszlányok úsztak a fejük
fele , azután a pára burkolta be őket a szürkeségben, és csak a motor
halk pöfögése hallatszo . Percekkel később váratlanul apró
színfoltok tűntek fel, és a viharvert kikötői benzinkút körvonala
lassan testet öltö elő ük, mintha csak az mozgo volna, nem pedig
ők. A papa bekanyarodo elé, finoman ütközö neki a dokknak. Kya
még csak egyszer járt i . A tulajdonos, egy idős fekete férfi,
nyomban felpa ant a székéről, hogy segítsen - emia hívta
mindenki Jumpin'-nak. Széles, jóindulatú arcát és bagolyszemét
fehér pofaszakáll és őszbe vegyülő haj keretezte. Magas volt és
inas, és az embernek az volt az érzése, Jumpin' egyfolytában beszél
és mosolyog, vagy pedig a fejét hátraszegve, összezárt
ajakkal, jellegzetes módon nevet. Ő nem overallt hordo , mint
a munkásemberek többsége errefelé, hanem vasalt, legombolt nyakú
inget, kurta fekete nadrágot és bakancsot. Időnként, nagy néha, a
legforróbb nyári napokon egy viharvert szalmakalapot.

Jumpin' Gas and Bait[3] névre keresztelt benzinkútja a saját rozoga

mólóján állt. A parthoz legközelebb álló tölgyfához

feszes drótkötél volt kötve, az tarto a az építményt. A mólót és a

cédrusdeszkákból összeró viskót még Jumpin' dédapja építe e
hajdanán, valamikor a polgárháború elő .
A viskó falaira három nemzedék szegelte fel a színes, feste , fém
reklámtáblákat - Nehi[4], Royal Crown Cola, Camel cigare a -, és
melléjük egy rakás észak-karolinai autórendszámtáblát is, és ez a
színkavalkád még a legsűrűbb ködben is látszo a tenger felől.

- Üdv, Mister Jake! Hogy s mint?

- Hát, ma is élve ébredtem - felelte a papa.

Jumpin' ezen úgy hahotázo , mintha még sose hallo a volna az

elkoptato frázist.

- Lám, magával hozta a kicsike leányát is! Ez aztán a derék dolog!

A papa bólinto . Azután még hozzáte e:

- Bizony, ez i en az én leányom, Ms. Kya Clark.

- Hát, igen büszke vagyok, hogy megismerhe em, Ms. Kya.

Kya a meztelen lábujjaira meredt, de nem tudo mit felelni.

Jumpin' nem zavarta a magát, és tovább kara yolt, hogy

mostanában jó a kapás. Azután megkérdezte a papától:

- Akkor teletöltsem, Mister Jake?

- Igen, adjál csak neki, amennyi belefér.

A két férfi az időjárásról, a horgászatról, aztán megint az időjárásról

fecsege , amíg a tartály meg nem telt.

- Hát akkor jó napot maguknak! - búcsúzo Jumpin', és eloldo a a

csónak zsinórját.
A papa lassan visszapöfögö a fénylő tengerre - a napnak kevesebb
időbe telt felfalni a ködöt, mint Jumpin'-nak feltölteni a tartályt.
Megkerültek egy fenyvessel boríto félszigetet, és több kilométeren
át haladtak Barkley Cove-ig, ahol a papa a városi móló rovátkolt
gerendáihoz kötö e ki a csónakot. Halászok szorgoskodtak
melle ük, halakat pakoltak, zsinórokat kötöztek.

- Énszerintem most az é eremben eszünk - jelente e ki a papa, és

elindult a Barkley Cove-i falatozó felé. Kya még sose eve
é eremben, sose te e be a lábát ilyen helyre. A szíve vadul kalapált,
lesöpörte a rászáradt sarat a kinő kantáros nadrágról és lesimíto a
kócos haját. Amikor a papa benyito , a vendégek kezében megállt a
villa. Pár férfi halványan biccente a papa felé - a nők
homlokráncolva fordíto ák el a fejüket. Egyikük felhorkant.

- Biztos nem tudják elolvasni a feliratot, hogy Belépés ingben és

cipőben.

A papa inte Kyának, üljön le a mólóra néző kis asztalhoz. A kislány

nem tudta elolvasni az étlapot, de az apja a nagyját elmondta neki, ő
pedig ránto csirkét rendelt, krumplipürével, barnamártással,
fehérbabbal, és mellé olyan könnyű pogácsát, mint a frissen szede
gyapot. Az apja ránto garnélát, sajtos kukoricamálét, sült okrát és
sült zöldparadicsomot eve . A pincérnő egy edényben jégkockán
hűtö , formázo vajat, egy kosárban pedig kukoricakenyeret és
pogácsát hozo az asztalukhoz, meg annyi jeges teát, amennyi csak
beléjük fért. A desszert szedres morzsasütemény volt fagylal al. Kya
úgy jóllako , hogy azt hi e, rosszul lesz, de arra gondolt,
ezért megéri.

Miközben a papa a kasszánál állt és fizete , Kya kilépe a járdára,

ahol érződö a halászhajók öblöt megülő bűze. A kezében a
maradék csirke és pogácsa zsíros szalvétába csomagolt maradékát
szoronga a. A kantáros nadrág zsebét teletömte a sós keksszel, amit
a pincérnő hagyo az asztalukon, elvitelre.

- Szia! - Kya egy vékony hangot hallo a háta mögül, és amikor

megfordult, egy négy év körüli, szőke fürtös kislány néze fel rá.
Világoskék ruhát viselt, és a kezét nyújto a. Kya az apró kézre
meredt: puha volt és pufók, és talán a legtisztább dolog, amit eddig
életében láto . Ez a kéz még sose moso lúgszappannal, és kagyló
után se kotort a sárban. Kya a kislány szemébe néze , és ő is csak
egy gyereknek látszo benne.

A szalvétát á e e a bal kezébe, a jobb kezét pedig lassan a kislány

keze felé nyújto a.

- Hé, te, takarodj onnét! - Mrs. Teresa White, a metodista lelkész

neje ronto ki a Buster Brown cipőbolt ajtaján.

Barkley Cove-ban a vallás is kemény volt és rágós. Egy ilyen apró

településen is négy felekezet működö , kizárólag a fehér lakosság
számára; a feketéknek ezen kívül még három másik felekezetük volt.

A lelkészek és prédikátorok, valamint a feleségek persze mind

köztiszteletnek örvendtek a faluban, és mindig ennek megfelelően
öltözködtek és viselkedtek. Teresa White gyakran viselt
pasztellszínű szoknyát fehér blúzzal, és színben hozzáillő magas
sarkú cipővel és táskával.

Most kisiete a boltból a lánya után és felkapta. Ellépe Kyától,

lete e a gyereket a járdára, és odaguggolt melléje.

- Meryl Lynn, drágám, ne menj annak a lánynak a

közelébe, hallod-e? Csupa mocsok!
Kya nézte, ahogy az anya ujjai végigsimítanak a kislány fürtjein, és
az sem kerülte el a figyelmét, mennyi ideig néznek egymás szemébe.

Egy nő lépe ki a Piggly Wigglyből és siete oda hozzájuk.

- Jól vagy, Teresa? Mi történt? Az a lány talán piszkálta Meryl

Lynnt?

- Még időben észreve em! Köszönöm, Jenny. Jó lenne, ha ez a

népség nem járna be a városba. Most nézd meg! Mocskos! Undorító.
I kering a gyomorinfluenza a városban, és biztos, hogy ők
hurcolták be. Tavaly pedig kanyarót terjeszte ek, és az már komoly
dolog. - Teresa elindult, a gyerek kezét szorítva.

Ekkor a papa szólalt meg Kya háta mögö , a kezében egy barna
papírzacskót tarto , benne sörrel.

- Hát te meg mit csinálsz i en? Gyere már, indulni kell! Jön az
apály. - Kya sarkon fordult és köve e, és miközben hazafelé tarto ak
a mocsáron át, az anya és a gyerek fürtös haját és szemét lá a maga
elő .

A papa időnként most is eltűnt, néha napokig nem jö haza, de nem

olyan gyakran, mint elő e. És amikor megjelent, már nem ese össze
részegen, hanem eve és beszélt. Egyik este römiztek, az apja
nagyokat horkantva nevete , amikor Kya nyert, ő pedig a kezét a
szája elé kapva kuncogo , ahogy a hétköznapi kislányok szoktak.

V K a tornácról, végignéze a gyalogösvényen, és

arra gondolt, hogy a vad lilaakác virága ugyan már fakul így tavasz
végén, az anyja pedig az előző nyár végén ment el, de lehet, hogy
épp most pillantja majd meg, ahogy hazafelé közeledik a homokos
gyalogúton. Most is a krokodilmintás műbőr magas sarkúját viseli.
Most, hogy a papával együ horgásznak és beszélgetnek, talán
újra megpróbálhatnának egy család lenni. A papa
mindannyiukat verte, leginkább akkor, amikor berúgo . Pár napig
elviselhető volt - ilyenkor együ e ék a csirkeragut, egyszer
még papírsárkányt is erege ek kinn a parton. Azután ivo ,
ordíto , ütö . Néhány ilyen eset emléke élesen megmaradt benne.
A papa egyszer a konyhafalnak lökte a mamát, és addig ütö e, amíg
a mama össze nem csuklo a padlón. Kya zokogo , és megérinte e
a papa karját, hogy hagyja abba. Az apja megragadta a vállát,
ráordíto , tolja le a farmernadrágját és a bugyiját, és hajoljon a
konyhaasztalra. Sima, gyakorlo mozdula al ránto a elő a
nadrágszíját, és azzal verte el. Kya persze emlékeze a csupasz
hátsójába hasító éles fájdalomra is, de furcsamód még ennél is
élénkebben és részletesebben tudta felidézni a sovány bokájára
lecsúszo nadrág redőit. És a mamát, aki a tűzhely melle i sarokban
kuporogva kiabált. Kya nem tudta, min veszekedtek.

De ha a mama most, hogy a papa rendesen viselkedik, visszajönne,

talán újrakezdhetnék. Kya sose hi e volna, hogy a mama fog
elmenni és a papa marad. De azt is tudta, hogy az anyja biztos nem
örökre ment el - ha o van valahol a nagyvilágban, visszajön. Most is
lá a maga elő a telt, piros ajkakat, ahogy a mama a rádióból szóló
zenére énekelt, és hallo a a hangját: „Figyeld csak Mr. Orson
Wellest, így beszél egy igazi úriember! Ne mondj olyanokat, hogy há'
mos' mé’, ejtsd ki rendesen a szavakat."

A mama olajjal és akvarellel feste e a torkolatvidéket, a

naplementéket, olyan élénk színekkel, mintha magát a tájat
lá a volna az ember. Magával hozo ide pár festő- és rajzkelléket,
és időnként ve ezt-azt a Kress-féle háztartási boltban is. A
mama néha megengedte Kyának, hogy ő is rajzoljon a
Piggly Wigglyből hazahozo barna papírzacskókra.
A elmúltával, szeptember elején az egyik
hőségtől sápadt délutánon Kya elsétált a postaládához a gyalogút
végébe. Hirtelen megdermedt, amikor a szórólapok közö egy kék
borítékot pillanto meg, a mama takaros kézírásával megcímezve. A
juharfa levelei közül néhány már olyan árnyalatúra sárgult, mint
amikor az anyja elment. Ennyi idő telt el minden nyom nélkül, és
most i egy levél. Kya rámeredt, a fény felé tarto a, az ujjaival
végigsimíto a dőlt betűs, tökéletes kézíráson. A szíve majdnem
kiugro a mellkasából.

- A mama életben van! Él valahol! De akkor miért nem jö eddig

haza?

Eszébe juto , hogy felbontja a levelet, de csak egyetlen szót tudo

biztonsággal kiolvasni, a saját nevét, az pedig nem állt rajta a
borítékon.

A viskóhoz rohant, de a papa már elment valahová a csónakkal. Így

hát a sótartónak támaszto a a levelet az asztalon, ahol az apja
biztosan észreveszi majd. Miközben homoki babot forralt össze
hagymával, szemmel tarto a a borítékot, nehogy nyoma vesszen.

Szinte másodpercenként hajolt oda a konyhaablakhoz, hátha

meghallja a csónakmotor berregését. Aztán egyszerre o volt a papa,
felfelé sántikált a lépcsőn. Kyának minden bátorsága elszállt,
elrohant az apja melle , visszakiabált neki, hogy a budira megy, és
hamarosan kész a vacsora. Kalapáló szívvel, görcsbe rándult
gyomorral állt a bűzös latrina fölö . A deszkaülőkén egyensúlyozva
nézte az ajtó résén belátszó holdsarlót, és nem igazán tudta, mire
számítson.

Azután kivágódo a tornác ajtaja, és lá a, hogy a papa gyors

léptekkel a lagúna felé igyekszik. Egyenesen a csónak felé tarto , a
kezében egy butykossal, és elindult. Kya visszarohant a háza, be a
konyhába, de a levélnek nyoma vesze . Kiránto a a komód fiókjait
az apja szobájában, átkuta a a ruhásszekrényét.

- Az a levél az enyém is! Épp annyira az enyém, mint a tied!

Visszament a konyhába, belenéze a szemetesbe, és

megtalálta a levél még most is kéklő peremű, elhamvadt darabkáit.

Egy kanállal összekotorta és az asztalra te e őket: megfeketede kék
papírfoszlányok apró kupacát. Apránként átnézte a szemetest - talán
néhány szó lepo yant egészen az aljára. De nem talált egyebet, csak
a hagymahéjra tapadt hamu törmelékét.

A bab még mindig o rotyogo a lábosban, Kya leült az asztalhoz,

és a kis kupacra meredt.

- A mama hozzáért ehhez. A papa talán majd elmondja, hogy mit

írt. Ne légy már ostoba, előbb fog piros hó esni.

Még a bélyeg is elége . Most már sose fogja megtudni, hol van a
mama. A hamut egy kis üvegbe kotorta és az ágya mellé te e, egy
szivarosdobozba rejtve.

A nem jö haza, és másnap se, és amikor végül

megérkeze , megint a régi iszákos alak tántorgo be az
ajtón. Amikor Kya összeszedte a bátorságát és megkérdezte, mi állt
a levélben, az apja ráförmedt:

- Há' mos' mé'? Uccse jön vissza az anyád, úgyhogy felejtsed el! -
Azzal a kezében a butykossal elbotorkált a csónak felé.

- Nem igaz! - kiabálta Kya az apja után ökölbe szoríto kézzel.

Nézte, ahogy elmegy, és még az üres lagúna felé ordíto a azt is: - És
ejtsd ki rendesen a szavakat!

Később aztán sokat töprenge azon, hogy inkább neki kelle volna
felbontania a levelet, a papának meg se mutatni.
Akkor megmenthe e volna a szavakat, hogy egy nap majd
elolvassa, az apja pedig jobban járt volna, ha nem tudja meg, mit áll
a levélben.

A papa soha többé nem vi e magával horgászni. Az enyhülés

csupán átmenetinek bizonyult. Az alacsony felhők szétváltak, rövid
ideig napfényben úszo a világ, de aztán sötéten és szorosan újból
összezárultak.

K , hogyan kell imádkozni. Vajon az számít, hogyan

tartja az ember a kezét, vagy az, hogy milyen erősen hunyorog?

- Talán ha imádkozom, akkor hazajön a mama meg a Jodie. Az az

élet még a sok kiabálással meg a veszekedéssel együ is jobb volt,
mint ez a csomós-málés mostani.

Egyházi énekek félrehallo foszlányait dúdolga a magában - „és Ő

velem jár, amikor a rózsa harmatos"[5] -, mindent, amire emlékeze a
kis fehér templomból, ahová a mama néhányszor magával vi e. Az
utolsó látogatásuk a mama távozása elő i húsvét vasárnapján volt,
de az ünnepről Kyának csak a kiabálás meg vér juto eszébe, hogy
valaki elese , meg hogy ő és a mama futo ak, úgyhogy inkább
igyekeze nem gondolni rá.

Átnéze a fák közt a konyhakertbe, ahol a mama kukoricát meg

tarlórépát termeszte , de most már felverte a gaz. Hogy harmatos
rózsa nem nő benne, az egyszer biztos.

- Ne törődjél vele. Ebbe a kertbe nem jár semmiféle isten.

Csak fű a szélben
1969

A a titkot a sárnál. A seriff leparkolt a tűztoronyhoz

homok jobban őrzi
vezető út elején, nehogy valaki ráhajtson az esetleges bizonyítékra,
amiből kiderülhet, hogy az állítólagos gyilkosság éjszakáján kocsival
járt o valaki. De miközben végiggyalogoltak az úton újabb
kocsinyomok után kutatva, a homokszemek alaktalan mélyedésekké
álltak össze minden egyes lépésük után.

A sáros gödrökben és a tornyot körülvevő mocsaras részen viszont

történetek sokasága tárult eléjük: korábban egy mosómedve járkált
fel-alá az iszapban négy kölykével együ ; egy csiga húzo csipkés
mintát maga után, amit egy medve felbukkanása zavart meg; és egy
apró teknős feküdt korábban a hűvös sárban, a hasa sima, sekély
mélyedést hagyo .

- Ez világos, mint a nap, de a mi két kocsinkon kívül nem járt i

semmiféle jármű.

- Én nem tudom - felelte Joe. - Nézze csak ezt az egyenes peremet i ,

aztán meg a kis háromszöget! Éppenséggel lehet egy cipőtalp nyoma
is.

- Nem, szerintem az egy pulyka volt, aztán egy őz is rálépe , a ól

olyan szabályos.

Újabb negyedóra elteltével a seriff megszólalt.

- Gyalogoljunk már ki ahhoz a kis öbölhöz! Nézzük meg, hátha
csónakkal jö ide valaki, nem kocsival.

Félretolták az arcukba lógó, átható illatú mirtuszágakat, és elsétáltak

az apró öbölig. A nedves homokon rákok, gémek és szalonkák
nyoma látszo , de emberi nyom nem.

- Ezt nézze csak! - Joe egy szé ilált homokszemekből összeálló,

szinte tökéletes félkört formázó, jókora mintázatra mutato a parton.
- Lehet, hogy ez egy kerek orrú csónak lenyomata, amit i húztak a
partra.

- Nem. Nézd csak meg, a szél fújta ide-oda azt a hosszú, törö
mocsári füvet. Az rajzolta ezt a félkört. Csak a fű a szélben.

Körbenéztek. A félhold alakú, homokos partszakasz többi részét

törö kagylóhéjak, rákfélék páncéldarabkái és ollói boríto ák vastag
rétegben. Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani.
Teli zsákok
A tornác lépcsőjén ült és végiggondolta a dolgot.
Egy szóváltás póker közben könnyen
végződhete azzal, hogy az apját összeverték és
a mocsárba hajíto ák egy hideg, esős éjszakán.
Az is lehet, hogy egyszerűen csak merev
részegre i a magát, eltévedt az erdőben, és
arccal zuhant bele egy mocsaras holtágba.

- Énszerintem végleg elment.

Addig harapta az ajkát, míg belefehérede . Más

volt ez, mint

az a fájdalom, amit akkor érze , amikor a mama

elment -igazából nehezére ese gyászolni. De a
tökéletes egyedüllét olyan hatalmas érzés volt,
hogy valósággal visszhangzo , a hatóság pedig
bizonyára rájön majd, és elviszik. Azt
kell színlelnie, még Jumpin' elő is, hogy a papa
életben van.

És most már nem lesz több hétfői pénz se. Az

utolsó pár dollárból még hetekig kihúzta, darán,
fő kagylón élt, meg azon a pár tojáson, amit a
sovány tyúkok még néha tojtak. A készletekből
nem maradt más, csak pár szál gyufa,
egy szappandarab, meg egy kevés kukoricadara.
Egy maroknyi gyufával nem húzza ki a telet.
Anélkül nem tudja megfőzni a darát magának, a
sirályoknak meg a csirkéknek.

- Én nem tudom, hogy kell élni dara nélkül.

De bárhová is tűnt a papa, legalább gyalog ment

oda, gondolta magában Kya. O volt neki a
csónak.

Persze muszáj lesz más módot találni arra, hogy

élelmet szerezzen, de egyelőre elhessege e a
gondolatot. Miután péppé tört és a sütőporos
kekszre kent fő kagylót eve
vacsorára, átlapozta a mama szerete könyveit,
és azt játszo a, hogy mesét olvas. De olvasni
még tízesztendősen sem tudo .

A petróleumlámpa fénye hamarosan pislákolni

kezde és kialudt. Az egyik percben még o
volt a világ puha fényköre, azután pedig
sötétség támadt. Kya csodálkozó hangot
hallato . Mindig a papa vásárolta a petróleumot
és ő töltö e fel a lámpát, így Kya bele se
gondolt, mivel működik. Amíg sötét nem le .

Pár percig ült, próbált világosságot csiholni a

maradékból, de szinte semmi nem maradt.
Azután a fridzsider lekerekíte tömege és az
ablakkeret lassan testet öltö a homályban, és
Kya addig tapogatózo a konyhapulton, amíg
egy gyertyacsonkra nem bukkant. Ha
meggyújtja, azzal elpazarol egy gyufát, és
már csak öt darab maradt. De a sötétség ellen
muszáj volt sürgősen tenni valamit.

Egy sercenés. Meggyújto a a gyufát, majd a

gyertyát, és a feketeség visszahúzódo a
sarkokba. De eleget láto belőle ahhoz, hogy
tudja, muszáj fénynek lennie, a petróleum
pedig pénzbe kerül. Szaporán kapkodta a
levegőt.

- Talán be kéne gyalogolni a városba, feladni

magamat a hatóságnak. Azok legalább adnának
enni, meg iskolába küldenének.

De egy percnyi töprengés után újra megszólalt.

- Nem, én nem hagyhatom i en a sirályokat, a
gémet, meg a viskót. A mocsáron kívül nincsen
énnekem családom.

A lassan kihunyó gyertya fényében hirtelen

támadt egy ötlete. Másnap reggel a szokásosnál
korábban kelt, még apály idején, felve e a
kantáros nadrágját, és egy vödörrel, egy
késsel, meg néhány üres vászonzsákkal
felszerelkezve nekivágo . Az iszapban guggolva
gyűjtö e a feketekagylókat az ingovány szélén,
úgy, ahogy a mama taníto a, és négyórányi
térden csúszás után volt két teli zsákja.

A lassú nap épp kibukkant a tengerből, amikor a

sűrű ködben odaért a csónakkal Jumpin'
benzinkútjához és vegyeskereskedéséhez. Az
öreg a közeledtére felállt.

- Üdv, Ms. Kya, tán benzin kéne?

Kya leszegte a fejét. Azóta nem beszélt senkivel,

amióta utoljára a Piggly Wigglyben járt, és
kezde kijönni a gyakorlatból.
- Talán benzin. De a ól függ. Hallom, hogy
maga megveszi a kagylót, és énnekem van i en
valamennyi. Tud készpénzt fizetni érte, meg
némi benzint ráadásnak? - bökö a zsákokra.

- Bizony ám, az úgy jó lesz. Friss a kagyló?

- Hajnal elő ástam ki. Az imént.

- No, jól van. Ötven centet tudok adni az egyik

zsákér', teli tank benzint a másikér'.

Kya halványan elmosolyodo . Igazi pénz, amit

ő maga kerese .

- Köszönöm. - Ennyit felelt csak.

Amíg Jumpin' megtankolta a csónakot, Kya

belépe a mólón álló apró boltba. Eddig be se
néze ide, mivel a Pigglyben vásárolt, de most
lá a, hogy a csali és a dohány melle
gyufát, zsírt, szappant, szardíniát, virslit, darát,
sütőporos kekszet, vécépapírt és petróleumot is
árul. Nagyjából mindent a világon, amire neki
szüksége lehet. A pulton öt négyliteres üveg
állt cukorkával tele - selyemcukorral,
robbanócukorkával, karamellás nyalókával.
Ennyi cukorkát még életében nem láto .

A kagylóért kapo pénzen ve gyufát, egy

gyertyát, és kukoricadarát. A petróleumnak meg
a szappannak várni kelle a következő teli
zsákig. Minden akaraterejét össze
kelle szednie, hogy gyertya helye ne
karamellás nyalókát vásároljon.

- Hány zsákkal venne egy héten? - te e fel a

kérdést az öregnek.

- Nohát, üzletelni fogunk? - nevete Jumpin' a

maga jellegzetes módján, csuko szájjal,
hátravete fejjel. - Úgy húszkilónyit, két-három
naponta. De mások is hozzák ám. Ha idehozza,
Ms. Kya, de énnekem már van belőle, akkor
bizony nem veszem át. Aki előbb jön, azét
veszem meg. Másképp nem megy.

- Jól van. Köszönöm, énnekem jó lesz így.

Viszlát, Jumpin'! -Azután még hozzáte e: -
Amúgy a papa üdvözletét küldi magának.
- No, ha úgy van, akkor jól van. Én is minden
jót kívánok őneki. Viszlát magának is, Ms. Kya! -
Jumpin' szélesen mosolygo rá, miközben
elindult. Kya kis híján maga is visszamosolygo .
Maga tankolta a benzint és vásárolt be -
most már igazi felnő . Később, amikor a
viskóban kipakolta a kevéske holmit, egy sárga-
piros csomagolású meglepetés viríto a zacskó
alján. Annyira azért még nem volt felnő , hogy
ne örüljön a karamellás nyalókának, amit
Jumpin' csempésze a csomagba.

Hogy megelőzze a többi kagylóárust, Kya

gyertya fényénél vagy holdvilágnál indult ki a
lápra, az árnyéka o imbolygo a csillogó
homokon, és éjjel gyűjtö e össze a
feketekagylókat. Osztrigát is gyűjtö , és néha
kint aludt a szabad ég ala , a vízmosások
melle , hogy már pirkadatkor o lehessen
Jumpin'-nál. A kagylópénz sokkal
megbízhatóbbnak bizonyult a hétfői pénznél, és
általában sikerült megelőznie a többi eladót.

Többé nem járt a Pigglybe, ahol Mrs. Singletary

folyton arról fagga a, miért nincs iskolában.
Előbb-utóbb lecsapnak rá és elhurcolják.
Eléldegélt a Jumpin'-nál vásárolt élelmiszerből
és annyi kagylója volt, hogy meg se bírta enni
mindet. Nem is volt rossz, ha az ember
beledobta a máléba, és a felismerhetetlenségig
összezúzta. És szemük se volt, hogy úgy

nézzenek rá, mint a halak.

Aprópénz és dara
1956

A , elment, Kya még hetekig felnéze , valahányszor

károgni kezdtek a varjak - talán ők látják az apját az erdőben
sántikálni. Minden furcsa zajra felkapta a fejét, ha fújt a szél, fülelt,
hátha jön valaki. Bárki. Még az iskolalátogatási felelős elől is jó móka
lenne elfutni.

Leginkább a horgászfiút kereste. Az évek során párszor lá a a

távolból, de hétesztendős kora óta, azaz három éve nem beszélt vele,
azóta, amióta a fiú hazaveze e a lápon át. Ő volt az egyetlen a
világon, akit Kya ismert, Jumpin'-t és a bolti eladókat leszámítva.
Valahányszor végigsiklo a csatornákon, őt kuta a.

Egyik reggel épp egy zsinegfűvel benő torkolaton kelt át, amikor
meglá a a nádasban a fiú csónakját. Tate most egy másik
baseballsapkát viselt és magasabb volt, de Kya ötven méter
távolságból is felismerte a szőke fürtöket. Leállíto a a motort,
csendesen besiklo a magas fű közé, és onnan leste a fiút.
Megmozdíto a az ajkát, eszébe juto , hogy odamegy hozzá és
megkérdi, fogo -e halat. Úgy tűnt, a papa és mindenki más erről
beszél, ha összetalálkoznak a lápon: „No, van kapás? Mozdul a
csali?"

De csak meredten bámult, nem mozdult. Egyszerre érze

erős vonzást és erős taszítást, így hát nem moccant, maradt egy
helyben. Végül lassan elindult hazafelé, és közben a szíve majdnem
kiugro a mellkasából.

Valahányszor meglá a a fiút, ugyanez történt: úgy figyelte, ahogy a

gémeket szokta.

Még mindig gyűjtö e a tollakat és a kagylóhéjakat, de sósan,

homokosan o hagyta őket a bejárati téglalépcsőn. A napok
egy részét tétlenül töltö e, miközben az edények egyre csak
gyűltek a mosogatóban, a kantáros nadrágot pedig minek kimosni,
ha úgyis sáros lesz megint? Már régóta a testvérei levete
ruháit hordta. Minden ingén lyukak tátongtak. Cipője pedig sosem
is volt.

Egyik este Kya leemelte a drót vállfáról a rózsaszín-zöld virágmintás

nyári ruhát, amit a mama mindig a templomba ve fel. Évek óta
simoga a ezt a gyönyörűséget - az egyetlen ruhát, amit a papa nem
égete el -, és most megtapoga a az apró rózsaszín virágokat. A
ruha elején egy folt éktelenkede , egy megfakult barna paca a
vállpánt ala , talán vér lehete . De már alig látszo , kifakult, ahogy
a többi rossz emlék is.

Kya áthúzta a fején a ruhát, és megigazga a sovány testén. A ruha

szegélye majdnem a földig ért - ez így nem lesz jó. Leve e és
visszaakaszto a a vállfára, hogy o várjon még néhány évet. Kár
lenne levágni és kagylószedéshez hordani.

Néhány nappal később csónakkal kiment Point Beachre, a Jumpin'

benzinkútjától több kilométerre délre húzódó, fehér, homokos
partszakaszra. Az idő, a hullámzás és a szél hosszúkás földnyelvet
alakíto ki, ahol több kagylóhéj gyűlt össze, mint másu , és Kya
korábban már talált i ritka példányokat.
Kikötö e a csónakot a déli csücsökben, elindult észak felé, és közben
keresgélt. Hirtelen távoli hangfoszlányok ütö ék meg a fülét - éles,
izgato hangok.

Azonnal felrohant a partról az erdőbe, ahol egy irdatlan vastag

törzsű tölgyfa állt térdig a trópusi páfrányok közö . Ennek
rejtekéből figyelte, ahogy egy csapat gyerek közeledik a homokon,
néha beszaladtak a hullámok közé, a tajtékot rugdosták. Az egyik fiú
előreszaladt, egy másik focilabdát hajigált. Színes, mintás sortjukban
színpompás madaraknak látszo ak a fehér homokon, az
évszakváltást jelezték. A nyár közelede Kya felé a parton.

Amikor közelebb értek, a tölgyfához lapult és onnan lese ki. Öt

lány és négy fiú, mind kicsit idősebbek nála, tizenkét év körüliek.
Chase Andrewst megismerte, ő volt az, aki a labdát hajigálta a
fiúknak, akikkel folyton együ lógo .

A lányok - Magassoványszőke, Lófarkasszeplős, Rövidfeketehajú,

Mindiggyöngysorthord és Kerekarcúpufók -lemaradtak mögö ük,
lassabban sétáltak és közben kacarásztak. Kyának úgy tetsze , a
hangjuk olyan, mint a szélcsengő. Ahhoz túl kicsi volt, hogy a fiúk
érdekeljék - a lányokra szegezte a tekintetét. Együ guggoltak le és
nézték, ahogy egy rák féloldalasan iszkol a homokon. Nevetve
dőltek egymás vállának, és végül egymás hegyén-hátán elterültek a
homokban.

Kya az ajkába harapo , miközben figyelte őket. Azon tűnődö ,

milyen érzés lehet köztük lenni. A vidámságuk szinte látható aurát
vont köréjük a mélykék égbolt ala . A mama azt mondta, a nőknek
nagyobb szükségük van egymásra, mint a férfiakra, de azt sose
mondta el, hogyan lehet bejutni a falkába.
Mélyebbre húzódo az erdőben, és az óriási páfrányok mögül nézte
a gyerekeket, akik visszaindultak a parton arra, amerről jö ek, és
végül már csak apró pö yök voltak a homokban.

A a szürke felhők mögö , mire Kya odaért Jumpin'

mólójához. Az öreg a fejét rázva lépe ki a kis boltból.

- Igen sajnálom, Ms. Kya - szólalt meg. - De megelőztek. Már

megvan a heti kagylóadagom, nem bírok többet venni.

Kya leállíto a a motort és a csónak az egyik cölöpnek ütközö . Ez

volt a második hét, hogy megelőzték. A pénze elfogyo , semmit
nem tudo vásárolni. Csak némi aprópénz és dara maradt.

- Ms. Kya, muszáj lesz más módot is találni a pénzkeresetre. Nem

szabad mindent egy lóra feltenni.

Odahaza a kislány leült a lépcsőre gondolkodni, és újabb ötlete

támadt. Nyolc órán át horgászo , azután a húsz halból álló
zsákmányt sós vízbe ázta a éjszakára. Hajnalban
sorban felrakosga a őket a papa régi füstölőjének polcaira, tüzet
rako benne, és zöld ágakat dobo rá, ahogy egykor a
papa. Kékesszürke füst gomolygo ki a kéményen és a fal
repedésein. Az egész viskó pöfékelt.

Másnap felment Jumpin'-hoz, és a csónakban állva elé tarto a a

vödrét. Szétesőfélben levő, apró keszegek és pontyok szánalmas
gyűjteménye volt benne.

- A füstölt halat átveszed, Jumpin'? Hoztam egy keveset.

- A mindenségit, Ms. Kya! Megmondom, mi lesz: átveszem őket

bizományba. Ha eladom őket, megkapod a pénzt, ha
nem, visszakapod a halat, úgy, ahogy van. Jó lesz így?
Jó lesz, köszönöm, Jumpin'.

A J ' a homokos ösvényen gyalogolt hazafelé a holtág

ingoványára és az iszapos talajra épült,
viskókból, melléképületekből, és néhány valódi házból álló Colored
Town felé. A házak az erdő mélyén, elszórtan álltak, a
tengertől távolabb, i nem mozdult a levegő, és a helyiek szerint
több volt a szúnyog, „mint egész Georgia államba'".

Öt kilométer után már érezte a tűzhely füstjének szagát a fenyőfák

közö , és meghallo a az unokái hangját. A Colored Townban nem
voltak utak, erdei ösvények veze ek a családok lakhelyéhez. Jumpin'
háza igazi ház volt, ő meg az apja építe ék fenyőgerendákból, a
keményre döngölt udvart deszkakerítés ve e körül, és termetes
felesége, Mabel mindig olyan ragyogó tisztára seperte, mintha padló
volna. Egyetlen kígyó sem juthato harminc méternél közelebb a
lépcsőhöz, mert Mabel kapája lecsapo rá.

Kijö a házból, és szokás szerint mosolyogva üdvözölte a férjét,

Jumpin' pedig átnyújto a neki a Kya füstölt halaival teli vödröt.

- Hát ez meg micsoda? - tudakolta az asszony. - Ilyet még a kutyák

se ásnak ki és hurcolnak haza!

- Megint az a leány, a Ms. Kya hozta. Néha nem ő ér oda elsőnek a

kagylóval, hát erre most elkezde halat füstölni. Azt akarja, hogy én
árusítsam.

- Uramatyám, valamit tenni kell azzal a gyermekkel! Ezt a halat

senki se fogja megvenni, de azért hallevest tudok belőle főzni. A
templomban össze tudnának szedni pár ruhát, meg más holmit neki.
Majd aszondjuk, van egy család, akik ruhát adnak cserébe a halért.
Mekkora a mérete?
- Éntőlem kérded? Hát sovány. Annyit mondhatok, hogy sovány,
mint a gebe. Biztos megint o lesz már kora hajnalba'. Egy vasa
sincsen.

M K mege e a felmelegíte kagylós kukoricamálét,

átpöfögö Jumpin'-hoz megtudakolni, le -e pénz a füstölt halból. Az
évek során mindig csak az öreget és a vásárlókat lá a a boltban, de
most, ahogy lassan közelede , lá a, hogy egy nagydarab fekete
asszony söpri fel a mólót, mintha csak konyhapadló volna. Jumpin' a
bolt falának dőlve üldögélt a székében, és számolgato a
főkönyvében. Amikor meglá a Kyát, talpra ugro , és integete neki.

- Jó reggelt! - szólt vissza Kya halkan, és szakértő mozdulatokkal

kikötö .

- Üdv, Ms. Kya! Van i en valaki, akinek be akarlak mutatni. Ez

i en a nejem, a Mabel. - Mabel odaállt a férje mellé, így amikor Kya a
mólóra lépe , rögtön szemközt találta magát vele.

Mabel odanyúlt, megfogta Kya kezét, gyengéden tarto a, és így

szólt:

- Nagyon örvendek, hogy megismerhe elek, Ms. Kya! A Jumpin'

elmesélte, micsoda derék leány vagy. A legügyesebb osztrigagyűjtők
egyike.

Annak ellenére, hogy a kertet kapálta, a nap felét főzéssel töltö e,

valamint moso és ruhát foltozo a fehéreknek, Mabel keze
meglepően puha volt. Kya o hagyta az ujjait a
bársonyos szorításban, de nem tudta, mit feleljen.

- No, mármost, Ms. Kya, van egy család, akik ruhákat meg egyéb
holmikat adnának cserébe a füstölt haladért.
Kya bólinto . Maga elé mosolygo . Azután megkérdezte:

- No és benzint a csónakomba?

Mabel kérdő tekinte el néze Jumpin'-ra.

- Nohát - felelte az öreg -, adok én neked ma, mert tudom, hogy

nincsen pénzed. De hozd csak a kagylót meg a többit, amikor csak
tudod.

Mabel ve e át a szót erős hangján:

- Uramatyám, te gyermek, ne aggódjál az ilyen apróságok mia !

Inkább mutassad csak magadat! Látnom kell, mekkora a méreted,
hogy meg tudjam mondani nekik. - Bekísérte a lányt az apró
bolthelyiségbe. - Üljél csak le ide, és mondjad, milyen ruhákra, meg
egyéb holmira volna szükséged.

Miután megtárgyalták a listát, Mabel körberajzolta Kya lábát egy

barna papírzacskón, és így szólt:

- No, gyere vissza holnap, és i vár majd téged egy csomag.

- Nagyon köszönöm, Mabel - felelte Kya, és még halkan hozzáte e:

- Van még más is. Találtam pár csomag régi vetőmagot, de nem értek
a kertészkedéshez.

- Nohát! - Mabel hátradőlt, és mély hangon felnevete , úgy, hogy

még a méretes keble is rázkódo tőle. - A kerthez én aztán értek. -
Minden lépést részletesen elmagyarázo , azután felnyúlt a polcon
tarto konzervdobozokba és magokat ve elő: cukkinit,
paradicsomot és sütőtököt. Mindegyiket papírba csomagolta, és a
tetejére rárajzolta a növényt. Kya nem tudta, Mabel ezt azért csinálja,
mert nem tud írni, vagy mert tudja, hogy ő nem tud olvasni, de
mindke ejüknek jó volt így.

A lány köszönetét mondo nekik, azután beszállt a csónakjába.

- Örülök, hogy segíthetek, Ms. Kya! Akkor holnap gyere vissza a

holmikért! - felelte Mabel.

Kya még aznap délután elkezdte felkapálni a sorokat o , ahol

egykor a mama konyhakertje volt. A kapa fémesen csa ogo , ahogy
végighaladt a sorokon, földszag terjenge , és rózsaszínű giliszták
fordultak ki a talajból. Aztán egy másfajta csa anást hallo , lehajolt,
és megtalálta a mama egyik régi, fémből és műanyagból készült
hajcsatját. Gyengéden a nadrágjába törölge e, végül minden piszok
lejö róla. Mintha az olcsó kis tárgyban tisztábban tükröződö volna
a mama piros szája és sötét szeme, mint az elmúlt évek során.
Kya körbenéze - a mama biztos épp most jön felfelé a
gyalogúton, hogy segítsen felásni a földet. Végre i hon van. Ritkaság
volt az ilyen nagy csend - még a varjak is elnémultak, Kya a
saját lélegzetét is hallo a.

Hátrasimíto a a haját, és a bal füle fölé tűzte a csatot. A mama talán

sose jön haza. Talán vannak álmok, amiknek el kell enyészniük.
Felemelte a kapát és darabokra zúzo vele egy kemény
agyaggöröngyöt.

A K reggel felpöfögö Jumpin' mólójához, az öreget

egyedül találta. Az is lehet, hogy csak képzelte a feleség termetes
alakját és jószándékú ötleteit. De a mólón egyszer csak megláto
kétdoboznyi holmit, Jumpin' pedig széles vigyorral bökö feléjük.

- Szép jó reggelt, Ms. Kya! Ez i en a tied.

Kya kiugro a mólóra és a telepakolt dobozokra meredt.

- No, rajta! - nóga a Jumpin'. - Ez i en mind a tied.

Kya kantáros nadrágokat, farmereket húzo elő óvatosan, és igazi

blúzokat, nem csak egyszerű pólókat. Egy pár sötétkék fűzős
vászoncipőt, meg egy barna-fehér betétes cipőt a Buster Brown
üzletből, amit annyiszor kipucoltak már, hogy csak úgy ragyogo .
Felemelt egy csipkegalléros fehér blúzt, a nyakán
kék selyemszalaggal. Kicsit eltáto a a száját.

A másik dobozban gyufa volt, kukoricadara, egy doboz olaj, száríto

bab, meg egy liter házi zsír. A tetején, újságpapírba csomagolva
pedig friss tarlórépát láto zöldestől, karalábét, és okrát.

- Jumpin' - szólalt meg Kya halkan -, ez több, mint amibe azok a

halak kerültek volna. Ez i en egy egész hónapnyi hal ára.

- Nohát, ugyan mit tudnak kezdeni azok a népek a régi ruhákkal

o a házukba'? Ha ezeket a holmikat még pluszba' adták, neked meg
kellenek, ha neked van halad, nekik meg hal kell, akkor áll az alku.
De vidd innét, mert nekem aztán nincsen helyem erre a sok
felesleges holmira!

Kya tudta, hogy ez így igaz. Jumpin'-nak nem volt tárolóhelye,

úgyhogy szívességet tesz neki, ha elviszi a dobozokat a mólóról.

- Hát akkor elviszem. De mondd meg nekik, hogy köszönöm, jól

van? És füstölök még halat, aztán hozom, amilyen hamar csak
bírom.

- Jól van akkor, Ms. Kya! Az úgy jó lesz. Hozzad csak azt a halat,
amikor meglesz.
Kya visszapöfögö a tengerre. Amint megkerülte a félszigetet, és
Jumpin' már nem látha a, leállíto a a motort, beletúrt a dobozba, és
előhúzta belőle a csipkegalléros blúzt. Ráhúzta a durva szövésű,
foltos térdű kantáros nadrág tetejére, a kis selyemszalagból pedig
masnit kötö a nyakán. Aztán fél kézzel a kormányrudat tartva, a
másikkal a csipkét tapogatva hazaindult az óceánon és a
torkolatvidéken át.
Tollak
1960

A képest magas és sovány, de izmos Kya a

tizennégy esztendejéhez
parton állt ezen a délutánon, és morzsát szórt a sirályoknak. Még
mindig nem tudta megszámolni őket, még mindig nem tudo
olvasni. Már nem ábrándozo arról, hogy a sasokkal szárnyal - talán
ha az embernek a sárból kell kikotornia a vacsoráját, a képzelőereje
ellaposodik, akárcsak a felnő eké. A mama nyári ruhája kicsit
feszült a mellén és épp csak a térde alá ért -, utolérte a mamát, és
még túl is nő e kicsit, gondolta magában. Visszagyalogolt a
viskóhoz botért és zsinórért, és horgászni indult a lagúnája
túlpartján fekvő bozótosba.

Épp bedobta a horgot, amikor egy gally reccsent a háta mögö . Kya
odakapta a fejét, kutatón néze körül. Egy lépés zaja a bokorban.
Nem medve, annak a méretes mancsa összepréseli az aljnövényzetet,
ez egy hangos roppanás volt. Azután a varjak károgása. A varjak épp
úgy nem tudnak titkot tartani, mint a sár - ha észrevesznek valami
furcsát az erdőben, muszáj mindenkinek elmondaniuk. Akik
meghallgatják őket, jutalmat kapnak: a varjak vagy ragadozók
közeledtére

figyelmeztetik őket, vagy táplálékra. Kya tudta, hogy valami

történt.

Behúzta a zsinórt és elkezdte feltekerni a botra, miközben némán

elindult, a vállával törte az utat a bozótosban. Megint megállt, fülelt.
Egy sötét tisztás - az egyik kedvenc helye - tárult fel elő e
barlangszerűen öt tölgyfa ala . Olyan sűrű volt a lombjuk, hogy csak
i -o szűrődtek át rajta a napsugarak, megvilágítva a háromlevelű
liliom és a fehér ibolya foltjait. Kya tekintete végigpásztázta a
tisztást, de senkit sem láto .

Ekkor egy alak mozdult a tisztáson túli bozótosban, Kya odakapta a

tekintetét. Az alak megállt. A lány szíve gyorsabban vert.
Összegörnyedt és átrohant az aljnövényzetbe a tisztás peremén. Az
ágak közt visszanézve egy idősebb fiút láto , aki sietős léptekkel
gyalogolt át az erdőn, és közben ide-oda forga a a fejét. Kya lá án
megtorpant.

Kya lebuko egy tüskebokor mögé, majd bepréselte magát a várfal

vastagságú szedresen át vezető nyúljáratba. Lehajolva iszkolt előre, a
karját felhorzsolták a szúrós indák. Megint megállt, és fülelt. O
bujkált a perzselő hőségben, a torka összetapadt a szomjúságtól. Tíz
perc telt el, de senki sem közelede , így odaosont egy mohával
benő forráshoz és úgy ivo belőle, akár egy szarvas. Azon
töprenge , ki lehete a fiú és mit kerese i . Ez a baj azzal, hogy
Jumpin'-hoz jár: mások is meglátják o . Védtelen volt, akár a tarajos
sül hasa.

Végül az alkonyat és a sötétedés határán, amikor bizonytalanok az

árnyak, elindult vissza a viskóhoz a tölgyes tisztáson át.

- Amia , hogy ez i ólálkodo , nem fogtam egy füstölni való halat

se.

A tisztás közepén egy mohával benő , korhadt fatuskó állt, egy

köpenybe burkolózó öregemberre hasonlíto . Kya elindult felé,
azután megtorpant. A tuskó hasadékába tűzve egy vékony, fekete
madártollat láto , úgy tizenöt centi hosszú lehete . A legtöbb ember
számára közönséges tollnak tűnt volna, mondjuk egy varjú
szárnytollának. De Kya tudta, hogy ez egészen különleges darab,
egy királygém „szemöldöke", a kecsesen a szeme fölé hajló és
elegáns feje mögé nyúló toll. A parti lápvidék egyik
legcsodálatosabb darabját lá a maga elő , kéznyújtásnyira. Ő még
sosem talált ilyet, de azonnal tudta, mi az, hiszen világéletében
közelről figyelte a gémeket.

A királygém színe olyan, akár a kék vízen tükröződő szürke köd. És

a ködhöz hasonlóan a gém is képes beleolvadni a há érbe, mindene
eltűnik, kivéve éber szemének koncentrikus köreit. Türelmes,
magányos vadász, addig áll egyedül egy helyben, amíg el nem kapja
a zsákmányt. Vagy a prédát szemmel tartva, lassú léptekkel halad
előre, akár egy vérszomjas koszorúslány. És mégis, nagy ritkán
szárnyra kapva vadászik, hirtelen bukik alá és csap le kardszerű
csőrével.

- De hogy szorult be ez épp ide, ebbe a tuskóba? - su ogta Kya, és

körülnéze . - Biztos az a fiú te e ide. Lehet, hogy most is engem
figyel. - Mozdulatlanul, kalapáló szívvel állt. Hátrálni kezde ,
o hagyta a tollat, visszarohant a viskóba, és bezárta a szúnyoghálós
ajtót, amit ritkán te meg, hiszen nem sok védelmet jelente .

Mégis, amint a hajnal bekúszo a fák közé, mintha valami vonzo a

volna a toll irányába, hogy legalább még egyszer szemügyre vegye.
Napkeltekor elrohant a tisztásra, óvatosan körülpillanto , azután
odalépe a tuskóhoz és felemelte a tollat. Sima volt, szinte
bársonyos. A viskóba visszatérve különleges helyet talált neki a falra
feltűzö gyűjteménye közepén, ahol az apró kolibritollaktól a sasok
méretes farktolláig minden megtalálható volt. Azon töprenge ,
vajon miért hozna neki egy fiú egy madártollat.
K legszívesebben azonnal a tuskóhoz rohant volna, de
erőt ve magán és várt. Nem szabad összetalálkoznia a fiúval. Végül
késő délelő elindult a tisztás felé, lassan közelíte és fülelt. Nem
hallo és nem láto senkit, így kilépe , és ritka, rövid mosoly
öntö e el az arcát, amikor egy vékony, fehér madártollat pillanto
meg a tuskóba tűzve. Az ujja hegyétől a könyökéig ért, a vége
kecsesen elvékonyodo . Felemelte, és hangosan felnevete . Egy
trópusimadár pompás farktolla volt. Még sosem lá a ezt a tengeri
madarat, mivel errefelé nem volt honos, de nagy ritkán a szárazföld
fölé sodort egyet-ke őt a hurrikán.

Kya szíve megtelt ámula al, hogy valakinek akkora gyűjteménye

van ritka madártollakból, hogy ez nem kell neki.

Mivel nem tudta elolvasni a mama régi útmutatóját, a legtöbb madár

és rovar nevét nem tudta, és saját neveket talált ki rájuk. És igaz,
hogy írni sem tudo , de azért megtalálta a módját, hogy felcímkézze
a gyűjteménye példányait. A tehetsége beére , és már bármit képes
volt lerajzolni, megfesteni, felvázolni. A háztartási boltból beszerze
krétával és vízfestékkel bolti papírzacskókra rajzolta le a madarakat,
a rovarokat és a kagylókat, és a rajzokat a példányokra erősíte e.

Aznap este kirúgo a hámból, két gyertyát is meggyújto ,

csészealjakra állíto a őket a konyhaasztalon, hogy a fehér minden
árnyalatát láthassa, és lefesthesse a trópusimadár tollát.

T nem talált újabb tollat a tuskón. Naponta többször

is odament, óvatosan kilese a páfrányok közül, de semmit sem
láto . Délben odabent ült a viskóban, ami ritkán fordult elő.

- Be kelle volna áztatni a babot vacsorára. Most meg már túl késő
van. - Bement a konyhába, a konyhaszekrényben kotorászo , az
ujjaival dobolt az asztalon. Eszébe juto , hogy festhetne, de végül
nem kezde bele. Újra kigyalogolt a tuskóhoz.

Már messziről lá a a vadpulyka hosszú, csíkos farktollát. Mindent

tudni akart. A pulyka régóta az egyik kedvence volt. Egyszer
megfigyelte, hogy a tojó akár tucatnyi csibét is a szárnyai alá vesz
menet közben, akik hátul le-lemaradnak, iparkodnak, hogy
utolérjék.

De úgy egy éve épp egy fenyőligeten sétált keresztül, amikor éles
sivítás ütö e meg a fülét. Egy tizenöt vadpulykából álló csapat -
főként tojók, néhány kakas és fiatal hím - szaladgált fel-alá, és egy
porban heverő, olajos rongyra emlékeztető valamit csipkedtek. Por
szállt a lábuk nyomán, belepte az erdőt, megült az ágakon. Kya
közelebb lopózva lá a, hogy egy tojó fekszik a földön, és a saját
társai csipkedik és karmolják a nyakát és a fejét. A szárnyai
belegabalyodtak a vadrózsabokrokba, a tollai furcsa szögben
meredeztek, és már nem volt képes felrepülni. Jodie régen azt
mondta, hogy ha egy madár más, mint a többi -megnyomorodik
vagy megsebesül -, akkor nagyobb valószínűséggel vonzza a
ragadozókat, ezért a csapat többi tagja megöli, mert jobban járnak,
mintha odavonzana egy sast, ami ráadásnak még közülük is
elragadhat egyet.

Egy jókora tojó a szerencsétlen sérültet karmolta hatalmas, szarus

lábával, majd a földre szoríto a, miközben egy másik tojó a csupasz
nyakat és fejet ve e célba. A sebesült felvijjogo , űzö tekinte el
néze rátámadó társaira.

Kya kironto a tisztásra és hadonászni kezde .

- Hé, mit műveltek? Takarodjatok innét! Elég ebből! - A csapkodó

szárnyak újabb porfelhőt kavartak, a pulykák szétszóródtak a
bozótosban, ke en nehézkesen felröppentek egy tölgyfára. De Kya
elkése . A tojó meredt tekinte el, ernyedten feküdt. Ráncos,
kibicsaklo nyakából vér szivárgo .

- Hess innét, eredj! - Kya az utolsó nagy madarat is elkerge e,

végül dolguk végeztével eltotyogtak. Letérdelt a halo tojó mellé, és
a szemét letakarta egy juharfalevéllel.

Aznap este mege e a maradék kukoricakenyeret és babot vacsorára,

azután lefeküdt az ágyára a tornácon, és nézte, ahogy a hold lebukik
a lagúna vizébe. Hirtelen hangok ütö ék meg a fülét, a viskó felé
közeledtek az erdőn át. Ideges fejhangnak hallatszo ak. Fiúk, nem
férfiak. Felült. A háznak nem volt hátsó ajtaja. Vagy elszalad, vagy i
találják az ágyon ülve. Mint egy egér, sietve az ajtóhoz surrant, de
abban a pillanatban gyertyák bukkantak fel odakint, fel-alá
mozogtak reszkető fénykörükben. Már késő elfutni.

A hangok felerősödtek.

- I jövünk, Lápi Lány!

- Hé, odabenn vagy? Hiányzó Láncszem!

- Mutasd a fogadat! Mutasd a mocsári füvedet is! -Hahotázás.

Ahogy a léptek közeledtek, Kya lebuko a tornác mellvédje alá. A

lángok vadul pislákoltak, majd kialudtak, amikor öt fiú, tizenhárom-
tizennégy évesek lehe ek, futo keresztül az udvaron. Nem szóltak
egy szót sem, csak teljes sebességgel odarohantak a tornáchoz és a
tenyerükkel nagyot csaptak az ajtóra, csak a csa anások
hallatszo ak.

Minden egyes ütés egy döfés a tojó szívébe.

Kya a falnak lapult, legszívesebben nyüszíte volna, de visszafojto a
a lélegzetét. Könnyedén betörhetnék az ajtót. Elég egy rántás, és bent
vannak.

De visszafordultak a lépcsőről és befuto ak a fák közé,

megkönnyebbülten ujjongva és ordítozva, hogy túlélték a
Lápi Lányt, a Farkaskölyköt, a lányt, aki nem tudja kibetűzni azt
a szót, hogy kép. Az erdőn még átszűrődö a beszédük, a nevetésük
foszlányai, ahogy eltűntek az éjszakában, visszatértek a biztonságba.
Nézte, ahogy az újra meggyújto gyertyák a fák közt imbolyognak.
Aztán csak ült, és a néma sötétségbe meredt. Megszégyenülten.

Kyának az a nap és az az éjszaka juto eszébe, valahányszor

vadpulykát láto , de izgalommal töltö e el a farktoll a tuskón. A
tudat, hogy a játék folytatódik.
Vörös szálak
1969

A homályosíto a el, a párában eltűnt a tenger, és

reggelt fülledt hőség
eltűnt az ég is. Joe lépe ki a hivatal épületéből és a járőrkocsiból épp
kiszálló Ed felé indult.

- Menjünk ki oda, seriff! Megjö ek az új adatok a laborból a Chase

Andrews-ügyben. Odabent meg kutya meleg van. -Azzal elindult
egy hatalmas tölgy felé, amelynek ősöreg gyökerei ökölként törték át
a puszta földet. A seriff köve e, a talpuk ala makkok ropogtak,
végül megálltak az árnyékban, arccal a tenger felől fújó szellő felé.

Ed fennhangon kezde bele az olvasásba.

- „A zúzódások a testen, valamint a belső sérülések megfelelnek egy

komoly zuhanás következményeinek." Tényleg beverte a tarkóját
abba a gerendába, a vér- és hajminták egyeznek az övével, ez
komoly zúzódást és sérülést okozo a hátsó lebenyben, de nem ebbe
halt bele. Na, tessék, o halt meg, ahol rátaláltunk, nem máshonnan
vi ék oda. A vér meg a haj a gerendán a bizonyíték. „A halál oka: a
hátsó agykéreg nyakszirti és a fali lebenyét ért hirtelen behatás,
gerinctörés" - amia , hogy lezuhant a toronyból.

- Akkor valaki tényleg eltünte e a lábnyomokat meg az

ujjlenyomatokat. Még valami?

- Ezt hallgasd! Rengeteg idegen szálat találtak a dzsekijén. Vörös
gyapjúrostokat, ami nem a saját ruháiból származik. Mintát is
küldtek. - A seriff megrázo egy kis műanyag zacskót.

Mindke en szemügyre ve ék a pókhálóként a műanyagra tapadó,

bolyhos, vörös szálakat.

- Azt írja, gyapjú. Lehet egy szve er, egy sál, egy sapka is.

- Meg ing, szoknya, zokni, köpeny is. A pokolba, bármi lehet! És

nekünk meg kell találni.
A játék
1960

M K két kezével az arcát fogva, szinte imádkozva

közelíte a tuskóhoz. De nem láto rajta tollat. Az ajka lebiggyedt.

- Hát persze! Nekem is kell hagyni valamit őneki.

A zsebéből egy fiatal fehérfejű rétisas farktollát halászta elő, amit

aznap reggel talált. Csak az tudná, aki jól ismeri a madarakat, hogy
ez a foltos, csiricsáré kis toll egy sasé. Egy hároméves, még nem
teljesen kifejle példányé. Nem olyan drága kincs, mint a
trópusimadár farktolla, de azért értékes lelet. Gondosan lefekte e a
tuskóra, és követ te rá, nehogy elfújja a szél.

Aznap éjjel karját a feje alá téve feküdt kint az ágyán, a tornácon,
halvány mosollyal az arcán. A családja sorsára hagyta, éljen túl
egymaga a mocsárban, de van valaki, aki önszántából idejön, és
ajándékokat hagy neki az erdőben. Továbbra is volt benne némi
bizonytalanság, de minél többet gondolkodo ezen, annál kevésbé
tűnt valószínűnek, hogy a fiú ártani akar neki. Aki szereti a
madarakat, az nem lehet rosszindulatú.

Másnap reggel felpa ant és nekiláto annak, amit a mama annak

idején „nagytakarításnak" hívo . A mama komódjához

érve Kya csak a fiókok tartalmát akarta kiselejtezni, de amikor a

kezébe ve e a mama sárgaréz-acél ollóját - a fogantyúján
ívelt, finom, liliomos motívumokkal -, hirtelen hátrasimíto a a
haját, ami a mama hét évvel korábbi távozása óta nem le levágva,
és jó húsz centit lenyisszanto belőle. Most vállig ért. Belenéze
a tükörbe, félrebillente e a fejét, és elmosolyodo . Megtisztíto a a
körmét és csillogóra fésülte a haját.

A hajkefe és az olló után mama régi kozmetikumait ve e szemügyre.

A folyékony púder és a pirosító összeszáradt és berepedeze , de egy
rúzs éle artama több évtized is lehet, mert amikor kinyito a,
frissnek tűnt. Életében először, hiszen kislány korában sosem játszo
ilyesmivel, az ajkára kente. Cuppanto egyet, aztán újra
belemosolygo a tükörbe. Úgy lá a, valamennyire azért csinos. Nem
annyira, mint a mama, de azért kellemes látvány. Kuncogo egyet,
és letörölte. Mielő visszacsukta a fiókot, megakadt a szeme egy
beszáradt Revlon körömlakkon - „Leheletrózsaszín" volt a neve.

Kya felemelte az apró üveget, és eszébe juto , amikor a mama egyik

nap ezzel a körömlakkal tért vissza a városból. Azt mondta, jól illik
majd a barna bőrükhöz. Sorba ülte e Kyát és két nővérét a kopo
pamlagon, rájuk parancsolt, nyújtsák ki csupasz lábukat, és kifeste e
az összes lábkörmüket, azután a kezüket is. Ezután a sajátját is
kifeste e, neve ek, és remekül érezték magukat, az udvaron
szaladgáltak és a rózsaszín körmeiket nézege ék. A papa elment
valahová, de a csónak o állt kikötve a lagúnán. A mama ötlete volt,
hogy az összes lány menjen el csónakázni, ilyet még sosem csináltak.

Beszálltak az öreg csónakba, még mindig fickándozva, mintha

becsíptek volna. Kelle pár rántás, míg beindult a motor, de végül
felberrege , és elindultak, a mama átkormányozta a csónakot a
lagúnán, és befordult a lápra vezető keskeny csatornán.
Végigsiklo ak a vízi utakon, de a mama nem igazán volt ismerős
errefelé, és amikor egy sekély lagúnába juto ak, megfenekle ek a
kátrányra emlékeztető, sűrű, fekete iszapban. Próbálták kitolni a
csónakot az evezőrúddal, de meg se moccant. Nem volt mit tenni, ki
kelle szállniuk, térdig süppedtek a sárba szoknyástól.

A mama azt kiabálta:

- Nehogy felborítsátok, lányok, nehogy felborítsátok! - Ők pedig

addig lökdösték a csónakot, amíg ki nem szabadult, és közben
egymás sáros képébe visíto ak. Időbe telt, amíg vissza tudtak
kapaszkodni, úgy csusszantak a csónakba, mint megannyi partra
vete hal. De ahelye , hogy leültek volna, mind a négyen o
feküdtek sorban a csónak alján, az égnek emelték a lábukat és
mozga ák a lábujjaikat, a rózsaszín körmök i -o kivillantak a sár
alól.

Ahogy o feküdtek, a mama megszólalt:

- Jól figyeljetek, mert ez egy életre szóló tanulság. Igen, zátonyra

futo unk, de mit te ünk mi, lányok? Viccet csináltunk belőle,
neve ünk rajta. A lánytestvérek, a barátnők már csak ilyenek.
Összetartanak, még a sárban is, a sárban főleg.

A mama körömlakklemosót nem ve , így amikor a lakk felpa ogzo

és letöredeze , a foltos rózsaszín körmök emlékezte ék őket a közös
élményre és arra az életre szóló tanulságra.

Kya a régi üvegcsét nézte, és próbálta felidézni a nővérei arcát.

Aztán fennhangon azt mondta:

- Hol vagy most, mama? Miért nem tarto ál ki?

A tisztásra érve Kya élénk, természetellenesen

ragyogó színeket pillanto meg az erdő tompa zöldje és barnája
elő . A tuskón egy piros-fehér kis tejesdoboz állt, melle e pedig egy
újabb madártoll. Úgy tűnt, a fiú emelte a tétet. Kya odament, előbb a
tollat ve e kézbe.

Ezüstös volt és puha, egy bakcsónak, a láp egyik legszebb

madarának bóbitájából. Belenéze a tejesdobozba is. A belsejében
összehajtogatva vetőmagos zacskókat láto -tarlórépa, sárgarépa,
zöldbab -, a doboz alján, barna csomagolópapírba tekerve pedig egy
gyújtógyertya a csónakmotorhoz. Megint elmosolyodo és
körbefordult. Megtanult úgy élni, hogy a legtöbb dologról lemond,
de gyújtógyertyára időnként szüksége volt. Jumpin'
megtaníto a, hogyan kell elvégezni a kisebb javításokat a motoron,
de minden egyes alkatrészért be kelle gyalogolni a városba,
és mind pénzbe került.

És most i volt egy tartalék gyújtógyertya, amit félretehet addig,

amíg pótolni nem kell. A szíve csordultig telt. Ugyanaz az érzés
fogta el, mint egy teli tank benzin vagy egy festői naplemente lá án.
Egészen mozdulatlanul állt, igyekeze felfogni, mi ez az egész, és
mit is jelent. Korábban megfigyelte, ahogy a hím madarak
ajándékokkal udvarolnak a tojónak. De ő még fiatal volt a
fészekrakáshoz.

A doboz alján egy üzenetet talált. Széthajtoga a és nézte a gondos

kézzel, nagybetűvel írt szavakat, amit egy kisgyerek is el tudo
volna olvasni. Kya a zsigereiben érezte az apály és a dagály
váltakozását, ismerte a sasok minden egyes tollpihéjét, de a szavakat
még tizennégy évesen sem tudta elolvasni.

Elfelejte hozni valamit, amit cserébe i hagyhato volna. A

zsebeiben csak közönséges tollakat, kagylóhéjakat,
magházakat talált, így hát visszasiete a viskóba, megállt a tollas fal
elő , és szemügyre ve e. A legszebb a tundraha yú farktolla
volt. Leve hát egyet, hogy azt tegye majd a tuskóra, ha
legközelebb arra jár.

Amikor leszállt az este, fogta a takaróját, kint aludt a lápon, az egyik

vízmosás melle , ahol holdfény volt és rengeteg feketekagyló, és két
zsákot is megtöltö hajnalig. Benzinpénz. Túl nehezek voltak ahhoz,
hogy felemelje őket, így az elsőt vonszolni kezdte a lagúna felé. Bár
nem az volt a legrövidebb út, de a tölgyes tisztás felé indult, hogy
o hagyja a ha yútollat. Körül sem néze , kilépe a fák közül, és azt
lá a, hogy a tuskónak támaszkodva o áll a madártollas fiú. Tate
volt az, felismerte, aki annak idején, kislány korában hazaveze e
a lápon át. Tate, akit éveken át lese a távolból, mert nem
volt bátorsága odamenni hozzá. Persze most magasabb volt
és idősebb, úgy tizennyolc lehete . Aranyszőke, göndör fürtjei i -o
kilógtak a sapkája alól, az arca napbarníto volt és
kedves. Nyugodtan állt, szélesen mosolygo , valósággal ragyogo
az arca. De Kyát a szeme fogta meg - aranybarna volt,
zöld pe yekkel, és úgy szegezte a lányra, ahogy a gém nézi a
lápi pócot.

Kya megtorpant, megijeszte e az íratlan szabályok hirtelen

áthágása. Az volt az élvezetes a játékban, hogy nem kelle

beszélni, még látni sem egymást. Elvörösödö .

- Szervusz, Kya! Kérlek, ne... fuss el! Csak... én vagyok... Tate - szólalt
meg a fiú nagyon halkan, lassan, mintha a lány legalábbis együgyű
volna. A városiak nyilván azt mondták róla, hogy alig képes emberi
nyelven megszólalni.

Tate önkéntelenül is megbámulta Kyát. Tizenhárom vagy tizennégy

lehet, gondolta magában. De ilyen fiatalon is egészen megkapó arca
volt, Tate még soha nem láto ehhez foghatót. A szeme majdnem
fekete volt, az orra vékony, a szája formás, ami egzotikus külsőt
kölcsönzö neki. Magas volt és vékony, és e ől törékenynek,
hajlékonynak tűnt, mintha a szél formálta volna ilyenné. De
ugyanakkor keménykötésű volt, megmutatkozo a fiatal izmok
néma ereje.

Mint mindig, Kya most is ösztönösen el akart futni. De egy másik

érzés is jelen volt. Valami teljesség, amit évek óta nem érze . Mintha
melegség öntö e volna el a szívét. Eszébe juto ak a madártollak, a
gyújtógyertya, a vetőmagok. Ennek mind vége szakadhat, ha elfut.
Szó nélkül felemelte a kezét, és a fiú felé nyújto a az elegáns
ha yútollat. Tate lassan, mintha a ól tartana, hogy a lány megugrik,
mint egy riadt őz, odasétált hozzá és szemügyre ve e a tollat. Kya
némán figyelte, csak a tollat nézte, a fiú arcát, szemét nem.

- Tundraha yú, igaz? Hihetetlen, Kya! Köszönöm - szólalt meg

Tate. Sokkal magasabb volt a lánynál, és kicsit lehajolt, amikor
elve e a kezéből a tollat. Persze most ille volna megköszönni az ő
ajándékait, de Kya szótlanul állt, és azt kívánta, bárcsak elmenne a
fiú, bárcsak folytathatnák a játékot.

Hogy megtörje a csendet, a fiú folyta a.

- Az apám taníto mindenre a madarakról.

Kya végül felpillanto rá, és megszólalt.

- Nem bírom elolvasni az üzenetedet.

- Hát persze, mivel nem jártál iskolába. Elfelejte em. Csak annyi
állt benne, hogy párszor lá alak horgászás közben, és eszembe
juto , hátha hasznát vennéd a magoknak meg a gyújtógyertyának.
Nekem volt egy felesleges, és gondoltam, így megspórolsz egy utat a
városba. Gondoltam, a madártollak tetszeni fognak.

Kya lehajto a a fejét és így felelt.

- Köszönöm, ez igen kedves dolog volt tőled.

Tate-nek feltűnt, hogy bár a lány arca és teste már a nőiség jegyeit
mutatja, a modora és a beszéde kicsit gyerekes, éles ellentétben a
falusi lányokkal, akiknek a modora - a túlzo smink, a káromkodás,
a cigare ázás - messze túlmutato az idomaikon.

- Szívesen. Hát, jobb lesz, ha most megyek, még elkések. Időnként

erre járok majd, ha nem bánod.

Kya erre egy szót sem felelt. Nyilván vége van a játéknak. Amikor
Tate lá a, hogy a lány nem fog megszólalni, biccente , megérinte e
a sapkáját, és sarkon fordult, hogy elinduljon. De amikor lehajolt,
hogy belépjen a szederbokrok közé, még visszanéze rá.

- Te, én megtaníthatnálak olvasni.

Olvasás
1960

N , de Tate nem jö , hogy olvasni tanítsa. A madártollas

játék elő a magány olyan természetesnek tűnt Kyának, mint a saját
karja. Most gyökeret ereszte benne és a mellkasára nehezede .

Egyik délután végül csónakba ült és elindult.

- Nem ülhetek i tétlenül, mindig csak várakozva.

Nem Jumpin'-nál kötö ki, ahol megláthatnák - délebbre ért partot, a

csónakot egy kis öbölben hagyta, és egy vászonzsákkal a vállán
nekivágo a Colored Town felé vezető árnyas ösvénynek. Korábban
szemerkélt az eső, és most, hogy a nap már a láthatárhoz közelede ,
az erdő pozsgás növényei közö köd szitált. Kya még sosem járt a
Colored Townban, de tudta, merre van, és úgy gondolta, biztosan
megtalálja majd Jumpin' és Mabel házát, ha odaér.

A Mabeltől kapo farmernadrág volt rajta, meg egy rózsaszín blúz.

A vászonzsákban pedig két félliteres befő esüvegben igazi, híg
áfonyalekvár, amit maga főzö , hogy viszonozza Jumpin' és Mabel
jóságát. Szükségét érezte annak, hogy együ legyen valakivel,
beszélgetni akart egy barátnővel, ez vonzo a feléjük. Ha Jumpin'
még nincsen odahaza, talán

leülhet Mabellel egy rövid eszmecserére.

Amikor egy kanyarhoz ért az úton, közeledő hangok ütö ék meg a
fülét. Megállt, és fülelt. Sietve lelépe az ösvényről a fák közé, és egy
mirtuszbokor mögé bújt. Egy perc elteltével két rongyos, kantáros
nadrágos fehér fiú bukkant fel a kanyarban horgászbotokkal és egy
karhosszúságú harcsával. Kya mozdulatlanná dermedt a bozótban
és várt.

Az egyik fiú az útra bökö .

- Odasüss!

- Micsoda mázli! I jön egy nigger, megy a Niggervárosba. -Kya az

ösvényre néze , és meglá a a hazafelé tartó Jumpin'-t Közel járt,
egész biztosan hallo a a fiúkat, de lehajto fejjel félreállt az útból,
hogy elférjenek melle e, aztán továbbindult.

Mi ütö belé, miért nem csinál már valamit? - dühöngö magában Kya.
Tudta, hogy a nigger igen sértő szó - abból tudta, hogy papa
káromkodásnak használta. Jumpin' nyugodtan összekoccantha a
volna a két fiú fejét, móresre tanítha a volna őket. De helye e
továbbsiete .

- Csak egy vén nigger iparkodik befele a városba.

Vigyázzál, niggerfiú, nehogy elessél! - gúnyolták Jumpin'-t, aki a
földre szegezte a tekintetét. Az egyik fiú lehajolt, felkapo egy
követ, és Jumpin' hátának dobta. Tompán puffant a lapockája ala .
Az öreg kicsit előregörnyedt, de ment tovább. A fiúk
hahotáztak, amikor eltűnt a kanyarban, aztán újabb köveket szedtek
fel és a nyomába eredtek.

Kya végigosont a bozótoson, megelőzte őket, a tekintetét végig az

ágak fele látszó sapkájukra szegezte. Leguggolt o , ahol sűrű
bokrok nő ek az út mentén, tudta, hogy a két fiú másodperceken
belül alig karnyújtásnyira halad majd el melle e. Jumpin' már
előrébb tarto , nem látszo . Kya megcsavarta a zsákját, szorosan
ráfeszült a lekvárosüvegekre. Amikor a fiúk a bozótoshoz értek,
meglendíte e a nehéz zsákot és tarkón vágta vele a közelebbit. A fiú
előretántorodo és arcra ese . Kya ordítva, sikítva ronto rá a
másikra, kész volt az ő fejét is beverni, de az elmenekült. Kya ezután
úgy ötven méternyit hátrált a fák közé, és nézte, ahogy az első fiú a
fejét fogva, káromkodva feltápászkodik.

A lekvárosüvegekkel teli zsákkal a kezében visszafordult a

csónakjához, és hazapöfögö . Az járt a fejében, hogy valószínűleg
többet nem megy vendégségbe.

A Tate csónakmotorjának hangját a csatorna

felől, kiszaladt a lagúnához és megállt a bokrok közt, nézte, ahogy
Tate a kezében egy hátizsákkal kiszáll a csónakból. A fiú körülnéze ,
Kyát szólonga a, ő pedig lassan előlépe . Egy olyan farmer volt
rajta, ami jó volt rá, meg egy fehér blúz, össze nem illő gombokkal.

- Szervusz, Kya! Bocs, hogy nem tudtam hamarabb

jönni. Segítenem kelle apának, de mindjárt nekilátunk az
olvasásnak.

- Szia, Tate.

- Üljünk le ide! - A fiú egy tölgyfára bökö , mélyen bent, a lagúna

árnyas részén. A hátizsákból egy vékony, megfakult ábécéskönyvet
és egy vonalas füzetet ve elő. Gondosan, lassan leírta a betűket a
vonalakra, a, A, b, B, aztán Kya következe , Tate türelmesen
végigvárta, míg a lány látványosan koncentrálva végez a felada al.
Miközben Kya a betűket írta,

Tate fennhangon kiejte e őket. Halkan, lassan.

A lány emlékeze néhány betűre, amit Jodie és a mama taníto neki,
de nem tudta, hogyan lehet szavakká összefűzni őket.

Alig pár perc elteltével Tate így szólt:

- Látod, már le is tudsz írni egy szót.

- Ezt meg hogy érted?

- D-a-c. Le tudod írni azt a szót, hogy dac.

- Mi az a dac? - kérdezte Kya. A fiú tudta, hogy nem

szabad kinevetnie.

- Ne aggódj, ha nem ismered. Folytassuk! Hamarosan olyan szót is

le tudsz majd írni, amit ismersz.

Később még azt is hozzáte e:

- Az ábécét még sokat kell majd gyakorolnod. Beletelik egy kis

időbe, míg megtanulod, de máris el tudsz olvasni egy-két dolgot.
Megmutatom.

Tate-nek olvasókönyve nem volt, ezért Kya első könyve Scupper

egyik kötete, az Aldo Leopold-féle Homokvidéki kalendárium volt. Tate
az első mondatra bökö , és megkérte a lányt, olvassa fel neki. Az
első szó az Egyesek volt, és Kya kénytelen volt visszalapozni az
ábécéhez és gyakorolni a betűk kiejtését, de Tate türelmes volt,
elmagyarázta, hogyan kell, és amikor Kyának végül sikerült
kiolvasnia a szót, örömében felemelt kézzel nevete . Tate
mosolyogva nézte.

A lány lassan, egyesével megfejte e a szavakat. „Egyesek tudnak

élni a vadon teremtményei nélkül, mások pedig nem."
- Ó! - lehelte Kya. - Nahát!

- Tudsz olvasni, Kya! Ezentúl már mindig tudni fogsz.

- Nem csak erről van szó. - A lány szinte su ogo . - Én

nem tudtam, hogy a szavak ennyi mindent jelentenek. Nem
tudtam, hogy egy mondatba ennyi minden belefér.

Tate mosolygo .

- Ez egy nagyon jó mondat. Nem minden mondatba fér bele ennyi

minden.

A hol az árnyékban üldögéltek, a tölgyfa ala , hol a

napsütésben, a tengerparton, és Tate megtaníto a Kyát elolvasni a
ludak és darvak dicséretét zengő szavakat. „Mi volna, ha elhallgatna
a ludak éneke?"

Bár Tate besegíte az apjának a hajón, és a barátaival is eljárt

baseballozni, hetente többször is eljö Kyához, a lány pedig akár a
kertet gyomlálta, akár a csirkéket ete e, akár épp kagylókat
keresgélt, most már mindig fülelt, mikor hallja meg a csónak
berregését a csatornán.

Egyik nap a parton épp arról olvastak, mit eszik a karolinai cinege
ebédre, amikor Kya felte e a kérdést:

- Te a családoddal laksz, odabenn Barkley Cove-ban?

- Az apámmal. Igen, bent, Barkleyban.

Kya nem kérdezte meg, vannak-e egyéb családtagjai, akik már

nincsenek i . Biztos Tate-et is o hagyta a mamája. Vágyo arra,
hogy megérintse a fiú kezét, furcsa sóvárgás volt ez, de az ujjai nem
engedelmeskedtek. Helye e az eszébe véste a kékes ereket a fiú
csuklóján - szövevényes volt, akár a darazsak szárnyán látható
mintázat.

E ülve, a petróleumlámpa melle átismételte a

leckéket, a halvány fény átszivárgo a viskó ablakain és
megvilágíto a a tölgyek alsó ágait. Ez volt az egyetlen fény több
kilométeres körzetben, leszámítva a szentjánosbogarak halvány
ragyogását.

Gondosan leírta és újra meg újra fennhangon elismételte a szavakat.

Tate azt mondta, hogy a hosszabb szavak igazából csak a
rövidebbek, összefűzve - így Kya nem ijedt meg tőlük, egy időben
tanulta meg a pleisztocén és az ül szót. De arra nem tudo rájönni,
vajon miért ajánlo a fel Tate, hogy megtanít olvasni egy ilyen
szegény fehér prolit, mint ő - hogy eleve miért jö ide és hozo neki
gyönyörű madártollakat. De nem kérdezte meg tőle, a ól félt, hogy
akkor majd a fiú is belegondol, és nem jön többet.

Kya most már végre fel tudta címkézni a gyűjteménye értékes

darabjait. Minden egyes toll, rovar és virág nevének helyesírását
kikereste a mama könyveiből, és gondosan felírta a papírzacskókra
feste illusztrációi alá.

-M ? - te e fel a kérdést Tate-nek egyik nap.

A fiú ránéze . A lány többet tudo az árapályról, a sarki ludakról, a

sasokról és a csillagokról, mint amennyit a legtöbb ember valaha is
megtudhat, mégsem tudo elszámolni harmincig. Nem akarta
megszégyeníteni, így nem muta a a meglepetését. Kya szörnyen jól
tudo a tekintetből olvasni.
- Harminc - felelte egyszerűen. - Nézd, megmutatom neked a
számokat és az alapvető műveleteket. Nagyon egyszerű. Hozok
majd neked pár könyvet.

Kya amerre járt, mindent elolvaso : a főzési útmutatót a

kukoricadara zacskóján, Tate jegyzeteit, a meséket a mesekönyvből,
amit elő e éveken át csak játékból olvaso . Aztán egyik este eszébe
juto valami, és leve e a polcról a régi Bibliát. Az asztal melle ülve
óvatosan végiglapozta a vékony oldalakat, míg oda nem ért, ahol a
családi nevek sorakoztak. A sajátját a lap alján találta meg. És o állt
a születése napja is: Ms. Catherine Danielle Clark, 1945. október 10.
Azután elindult visszafelé a listán, és elolvasta a fivérei és nővérei
igazi nevét:

Mr. Jeremy Andrew Clark, 1939. január 2.

- Jeremy - mondta fennhangon. - Hát, Jodie, sose gondoltam volna,

hogy te Mr. Jeremy vagy.

Ms. Amanda Margaret Clark, 1937. május 17. Kya végigsimíto a néven
az ujjaival. Többször elismételte.

Tovább olvaso . Mr. Napier Murphy Clark, 1936. április 4. Kya halkan
te e hozzá:

- Tégedet meg Napiernek hívtak, Murph.

Legfelül o állt a legidősebb testvér neve: Ms. Mary Helen Clark,

1934. szeptember 19. Kya újra végigsimíto a neveken, és arcok
jelentek meg elő e. Homályosan, de lá a őket, ahogy a konyhaasztal
melle összezsúfolódva pörköltet esznek, kukoricakenyeret adnak
körbe, néha még nevetnek is. Szégyellte, hogy elfelejte e a nevüket,
de most, hogy újra rájuk talált, elhatározta, többé nem engedi el őket.
A gyerekek listája fele ezt olvasta: Mr. Jackson Henry Clark nőül ve e
Ms. Julienne Maria Jacques-ot, 1933. június 12-én. Addig a pillanatig
azt se tudta, mi a szülei valódi neve.

Pár percig o ült az asztalnál a nyito Biblia fele . O volt

elő e a családja.

Az idő gondoskodik arról, hogy a gyerekek ne ismerjék a szüleiket

fiatalon. Kya sosem látha a, amint a jóképű Jake magabiztosan belép
egy asheville-i büfébe, ahol megpillanto a Maria Jacques-ot, a New
Orleansból látogatóba érkeze , fekete hajú szépséget. Egy turmix
fele elmesélte neki, hogy a családjának ültetvénye van, hogy
ére ségi után ügyvédnek tanul majd, és egy oszlopos kúriában fog
lakni.

De ahogy a gazdasági világválság egyre mélyült, a bank elárverezte

a földet Clarkék alól, Jake-et pedig az apja kive e az iskolából. Egy
fenyőgerendákból épült kis házba költöztek a közelben, amit nem is
olyan rég még rabszolgák laktak. Jake a dohányföldeken dolgozo ,
együ pakolta a leveleket a fekete férfiakkal és nőkkel, akik a
hátukon, színes kendőkben cipelték a gyereküket.

Jake két év után, hajnal elő indult útnak, búcsú nélkül, és annyi
finom ruhát és családi ékszert vi magával - köztük a nagyapja
arany zsebóráját és a nagyanyja gyémántgyűrűjét -, amennyit elbírt.
Autóstoppal ment New Orleansba, ahol megtalálta Mariát, aki egy
tengerparthoz közeli, elegáns házban lako a családjával. Egy
francia kereskedő leszármazo ai voltak, és egy cipőgyár
tulajdonosai.

Jake zálogba adta az örökségét, vörös bársonyfüggönyös, előkelő

é ermekbe vi e Mariát, és azt ígérte, megveszi neki azt az oszlopos
kúriát. Egy magnóliafa ala fél térdre ereszkede , Maria
beleegyeze , hogy a felesége lesz, és 1933-ban össze is házasodtak, a
szűk körű templomi esküvőt a lány családja némán állta végig.

Addigra a pénz elfogyo , így Jake elfogadta az apósa által felkínált

cipőgyári állást. Jake azt hi e, igazgatónak teszik meg, de Mr.
Jacques, akit nem lehete könnyen rászedni, ragaszkodo ahhoz,
hogy Jake alulról kezdje kitanulni a szakmát, ahogy minden más
alkalmazo . Így hát Jake cipőtalpakat szabo .

Mariával egy apró lakásban éltek egy garázs fele , amit a feleség
hozományából származó elegáns darabokkal és bolhapiacon
beszerze asztalokkal és székekkel rendeztek be. Jake beiratkozo az
esti iskolába, hogy leére ségizzen, de órák helye általában inkább
pókerezni járt, sokáig kimaradt és whiskeytől bűzlö , amikor
hazament i ú feleségéhez. Alig három hét elteltével eltanácsolták az
esti iskolából.

Maria könyörgö neki, hagyja abba az ivást, mutasson nagyobb

lelkesedést a munkahelyén, hogy az apja előléptesse. De egymás
után jö ek a gyerekek, és az italozás folytatódo . 1924 és 1940 közö
négy gyerekük születe , Jake-et viszont csupán egyszer lépte ék elő.

A háború Németországgal mindenkit egyenlővé te . Jake épp olyan

egyenruhát viselt, mint bárki más, így leplezhe e a szégyenét és
újból játszha a a büszkét. De egyik éjszaka egy sáros franciaországi
lövészárok mélyén valaki elkiálto a magát, hogy az őrmesterüket
találat érte, o fekszik véresen, alig húszméternyire tőlük. Fiatal fiúk
voltak még, normális körülmények közt egy baseballpályán, a gyors
labdáktól tartva várták volna, mikor kerül rájuk a sor. Mégis, egy
emberként ugro ak fel, hogy megmentsék a sebesültet - egyvalakit
kivéve.
Jake egy sarokban ült és rémületében mozdulni sem tudo , de ekkor
az árok fele egy akna robbant fel sárgásfehér fénnyel, és szilánkosra
törte a bal lábában a csontokat. Amikor a többiek az őrmestert
vonszolva visszakúsztak az árokba, azt hi ék, Jake is a bajtársuk
mentése közben sebesült meg. Hősnek nyilváníto ák. Soha nem
derült ki az igazság. Egyedül Jake tudta.

Kitünte ék, egészségügyi indokkal leszerelték, és hazaküldték. Jake

eltökélte, hogy nem megy vissza a cipőgyárba dolgozni, és csupán
néhány éjszakát maradt New Orleansban. Maria némán nézte, hogy
a férje eladja az összes elegáns bútorát és ezüstjét, azután vonatra
ülte e a családot, és Észak-Karolinába költözte e őket. Egy régi
barátjától hallo a, hogy az anyja és az apja halo , így szabad kezet
kapo a terve végrehajtásához.

Meggyőzte Mariát, ha a rönkházba költöznek, amit még az apja

építe horgászlaknak az észak-karolinai
tengerparton, újrakezdhetik. Nem kell lakbért fizetniük, Jake pedig
befejezheti a középiskolát. Barkley Cove-ban vásárolt egy kis
motoros csónakot, és azzal vágo neki a lápon át vezető több
kilométeres vízi útnak a családdal és minden ingóságukkal együ ,
a csomagok tetején néhány elegáns kalapdoboz
egyensúlyozo . Amikor végül kiértek a lagúnába, ahol a
rozsdás szúnyoghálókkal felszerelt, rozoga viskó állt a tölgyek
ala , Maria magához szoríto a a legkisebb gyerekét, Jodie-t, és
a könnyeivel küszködö .

A papa azzal nyugta a:

- Ne aggódjál! Egy szempillantás ala kipofozom a házat.

De Jake nem pofozta ki a viskót, és nem fejezte be a középiskolát

sem. A megérkezésük után hamarosan inni és pókerezni kezde a
Mocsári Tyúkban, egyre többet néze a pohár fenekére, hogy
valahogy kikecmeregjen abból a lövészárokból.

Maria minden tőle telhetőt megte , hogy o hont teremtsen a

romokon. A használtcikk-boltokban ágyneműt vásárolt a
földre fektete matracokra, valamint egy bádogkádat; a kerti csap
ala mosta a ruhát, és magától rájö , hogyan kell
konyhakertet gondozni, baromfit tartani.

A megérkezésük után nem sokkal felöltözte e a gyerekeket a

legszebb ruhájukba, és begyalogolt velük Barkley Cove-ba, hogy
beírassa őket az iskolába. De Jake megvetően beszélt az oktatásról, és
a legtöbbször ráparancsolt Murphre és Jodie-ra, hogy iskola helye
inkább eredjenek mókust vagy halat fogni vacsorára.

Jake egyetlenegyszer vi e el Mariát csónakázni a holdfényben,

ennek az eredménye le a legutolsó gyerekük, aki a Catherine
Danielle nevet kapta, később pedig a Kya becenevet, mert amikor
először megkérdezték tőle, hogy hívják, ezt felelte.

Ha józan volt, Jake időnként még ábrándozo arról, hogy befejezi az

iskolát, jobb életet teremt mindannyiuknak, de aztán a lövészárok
árnya vetült a gondolataira. Egykor magabiztos volt és pimasz,
jóképű és izmos, de immár nem tudta elviselni azt a férfit, aki le
belőle, és ilyenkor meghúzta a butykost. Beolvadni a verekedő,
iszákos, káromkodó lápi népség közé -ennél egyszerűbb dolga Jake-
nek még sosem volt.
Át a küszöbön
1960

A nyáron egyik nap felpöfögö Jumpin'-hoz, és az

öreg ezzel fogadta:

- No, Ms. Kya, van még valami. Szaglászo errefele pár ember, rólad
kérdezősködtek.

Kya most egyenesen a szemébe néze , nem kapta félre a tekintetét.

- Kicsodák, és mit akartak?

- Énszerintem a gyámhatóságtól jö ek. Mindenfélét kérdezge ek.

Hogy a papád él-e még, hogy hol van a mamád, hogy mész-e
iskolába az ősszel. Meg hogy mikor jössz ide, az különösen érdekelte
őket, hogy mikor jársz errefele.

- Mit mondtál nekik, Jumpin'?

- Hát, én igyekeztem elhessegetni őket. Aszondtam, a papád jól van,

csak épp horgászni ment. - Nevete , és hátravete e a fejét. - Meg
aztán azt is mondtam nekik, hogy sose lehet tudni, mikor jössz ide a
csónakkal. Ne aggódjál, Ms. Kya! A Jumpin' majd megvezeti őket, ha
megint erre járnak.

- Köszönöm.

Kya megtankolt, és egyenesen hazaindult. Mostantól fogva jobban

kell majd vigyáznia, lehet, hogy keresnie kell egy helyet
a lápon, ahol annyi ideig el tud rejtőzni, hogy végül letesznek róla.

Aznap, késő délután, amikor Tate partot ért és a csónak orra halkan
megcsikordult a homokon, Kya felte e a kérdést:

- Tudunk másu is találkozni, nem csak i en?

- Szervusz, Kya, örülök, hogy látlak - üdvözölte Tate, aki még

mindig a kormánylapátnál ült.

- Mit gondolsz?

- Nem i en, hanem i , és előbb üdvözölni illik valakit, és csak

utána kérni tőle szívességet.

- Te is azt mondod néha, hogy i en - felelte Kya már-

már mosolyogva.

- Igen, mindannyian déli tájszólással beszélünk, mert vidéken

szüle ünk Észak-Karolinában, de azért próbálkozni kell.

- Kellemes délutánt kívánok, Mr. Tate! - felelte Kya kis pukedli

kíséretében. A fiú egy másodpercre megpillanto a a mélyben rejtőző
merészséget és szemtelenséget. -Találkozhatunk máshol is ezen a
helyen kívül? Kérlek!

- Persze, nyilván, de miért?

- Jumpin' azt mondta, hogy keresnek a gyámhatóságtól. Félek,

hogy kifognak, mint a pisztrángot, és nevelőszülőkhöz adnak, vagy
ilyesmi.

- Hát, akkor jobb lesz, ha elrejtőzöl, valahol jó messze, o , ahol a

folyami rákok énekelnek. Nem irigylem a nevelőszülőket, akik
befogadnának - vigyorgo Tate.

- Az meg mit jelent, hogy o , ahol a folyami rákok énekelnek? A

mama is mindig ezt mondta. - Kyának most eszébe juto , a mama
mindig arra bizta a, fedezze fel a lápvidéket: „Menj jó messzire,
amilyen messze csak tudsz, és még azon is túl, oda, ahol a folyami
rákok énekelnek."

- Ez csak annyit jelent, hogy messze, kint a bozótosban, ahol még

érintetlen a természet. Van ötleted, hol találkozzunk?

- Van egy hely, amit egyszer lá am, egy régi, rozoga rönkház. Ha
az ember tudja, hol kell lekanyarodni, csónakkal is oda lehet menni,
én meg gyalog is odajutok.

- Jól, akkor szállj be. Mutasd meg, hol van, és legközelebb

o találkozunk.

- Ha odakint vagyok, akkor majd hagyok egy kis kupac követ i , a

kikötőtuskó melle . - Kya egy pontra bökö a lagúna partján. - Ha
nincs o a kő, akkor meg i vagyok valahol, és úgyis előjövök, ha
meghallom a motorodat.

Lassan pöfögtek át a lápon, azután a nyílt tengeren délnek fordultak,

a várossal ellentétes irányba. Kya a csónak orrában ült, a szél
könnyeket préselt ki a szeméből, végigcsorogtak az arcán és hűvösen
csiklandozták a fülét. Amikor odaértek egy kis öbölbe, muta a az
utat Tate-nek egy szederbokrokkal sűrűn benő , keskeny, édesvizű
patakon felfelé. Többször is úgy tűnt, hogy a pataknak vége szakad,
de Kya inte , hogy tovább lehet menni, ilyenkor újabb bokrokon
törtek át.
Végül egy széles mezőre juto ak, a patak i egy féloldalt ledőlt,
öreg, egyszobás rönkház melle folyt. A megbicsaklo gerendák
egymás hegyén-hátán hevertek a földön, akár a pálcák a
marokkójátékban. A félig kidőlt fal még tarto a a csálé
kalap módjára lejtő tetőt. Tate kihúzta a csónakot a sárba, és
némán beléptek a nyito ajtón.

Odabent sötét volt, és patkányhúgy bűze terjenge .

- Hát, remélem, nem tervezed, hogy ideköltözöl, mert az egész

könnyen a fejedre szakadhat. - Tate meglökte a falat. Erősnek tűnt.

- Ez csak egy búvóhely. I el bírok rejteni egy kis élelmet is, hátha
egy ideig bujkálnom kell.

Tate megfordult és Kyára néze , a szemük lassan megszokta a

sötétséget.

- Kya, nem gondoltál még sose arra, hogy visszamenj az iskolába?

Nem halnál bele, és lehet, hogy akkor békén hagynának.

- Nyilván rájö ek, hogy egyedül vagyok idekint, és ha bemegyek

az iskolába, nyakon csípnek, és betesznek valami o honba. Amúgy
is túlkoros vagyok én már az iskolához. Melyik osztályba tennének,
az elsőbe? - A szeme elkerekede a gondolatra, hogy egy apró
széken kell ülnie a kisgyerekek közö , akik helyesen ejtik a szavakat
és el tudnak számolni ötvenig.

- Mi, akkor te örökre idekint akarsz élni a lápon egymagadban?

- Hát az is jobb, mint nevelőszülőkhöz kerülni. A papa mindig azt

mondoga a, hogy nevelőszülőhöz ad minket, ha rosszul
viselkedünk. Azt mondta, azok nagyon gonosz emberek.
- Dehogyis! Nem mindegyik. A legtöbben derék emberek, akik
szeretik a gyerekeket.

- Akkor te inkább nevelőszülőknél élnél, mint kint a lápon? -

kérdezte Kya felszege állal, csípőre te kézzel.

Tate egy pillanatig hallgato .

- Hozz ide takarókat, meg gyufát is, hátha hideg lesz. Meg talán
pár doboz szardíniát. Az sokáig eláll. De friss élelmiszert ne, mert az
idevonzza a medvéket.

- Nem kell fé'ni a medvétől.

- Nem kell félni a medvétől.

A az olvasásórák a roskatag rönkházban zajlo ak.

Augusztus közepére végigolvasták a Homokvidéki kalendáriumot, és
igaz, hogy Kya nem tudo minden szót kiolvasni, de a legtöbbet
sikerült neki. Aldo Leopoldtól megtanulta, hogy az árterület a folyó
élő meghosszabbítása, és a folyó bármikor visszafoglalhatja. Aki
árterületen él, az ki van téve a folyó szeszélyeinek. Megtudta, hová
mennek a ludak télen, és mit jelent az énekük. A szerző már-már
versbe hajló, dallamos prózája megtaníto a arra, hogy a talaj i
hemzseg az éle ől, és az egyik legdrágább kincs a világon; hogy
az ingovány lecsapolása több mérföldes körzetben kiszárítja
a vidéket, és elpusztítja a vízinövényeket és az állatokat is.
Egyes magvak akár évtizedekig is szunnyadhatnak a földben,
és amikor végre visszatér a víz, á örik a talajt és
megmutatkoznak. Csodákról tanult, és valós tudásra te szert, amit
az iskolában sosem taníto ak volna neki. Olyan igazságokat ismert
meg, amelyekkel mindenkinek tisztában kellene lennie,
amelyek nyilvánvalóak, mégis, a magvakhoz hasonlóan mintha
rejtve várakoznának.

H találkoztak a rönkházban, de Kya az éjszakákat

inkább a viskójában töltö e, vagy kint a parton, a sirályokkal.
Tűzifát kelle gyűjtenie a tél elő , ezt a célt tűzte ki maga elé,
szorgosan hordta haza a rönköket, egészen takaros rakás le belőle
két fenyőfa közö . Bár a konyhakertben a tarlórépa alig volt
magasabb az aranyvesszőnél, de így is több zöldség terme , mint
amennyit ő és a szarvasok meg tudtak enni. Betakaríto a a nyárutó
minden termését, a tököt és a céklát a téglalépcső ala i hűvös résben
tárolta.

De közben folyton fülelt, mikor hallja meg a közeledő autó hangját,

tele emberekkel, akik magukkal akarják vinni. Néha fárasztó és
ijesztő volt egyfolytában fülelni - ilyenkor kisétált a rönkházhoz és
o töltö e az éjszakát a padlón fekve, takaróba burkolózva. A
kagylógyűjtést és a halfüstölést úgy időzíte e, hogy Tate be tudja
vinni az árut Jumpin'-hoz, és be is tudjon vásárolni helye e. Hogy ne
legyen olyan védtelen, mint a tarajos sül hasa.

- E , amikor elolvastad életedben az első mondatot, azt

mondtad, hogy egyes szavak sokkal többet jelentenek? -kérdezte
Tate egyik nap, amikor épp a patakparton ültek.

- Igen, emlékszem, miért?

- Hát, ez leginkább a versekre igaz. A versekben a szavak nem

egyszerűen csak jelentenek valamit, hanem érzelmeket
is felkavarnak. Néha még meg is neve etik az embert.

- A mama néha olvaso verseket, de én egyre se emlékszek.

- Akkor ezt hallgasd meg, Edward Lear írta. - Tate egy félbehajto
borítékot ve elő, és olvasni kezde .

És Hosszúlábú sógor meg Legyem-Begyem úr a tengernek

rohantak, sikolyuk égbe szúr, találtak o egy csónakot, vitorlája
rózsaszín, s hajóztak a hullám közö , óh messze-messze kinn...[6]

Kya mosolyogva szólalt meg:

- Olyan a ritmusa, mint amikor a hullámok a partot csapdossák.

Ezután a lány egy ideig folyton verseket írt, csónakázás közben

találta ki őket, vagy miközben kagylóhéjak után kutato - egyszerű,
dallamos, együgyű versikéket. „Az o an egy szajkómama, ágról
ágra száll, én is szállnék, ha énnekem szárnyam nőne már." Kya
ilyenkor hangosan nevete , kitöltö néhány magányos percet a
hosszú, magányos napból.

Egy késő délután a konyhaasztalnál ülve eszébe juto a mama

verseskönyve, és addig keresgélt, amíg meg nem találta. A könyv
viseltes volt, a borítója rég leszakadt, a lapjait két kirojtosodo
gumiszalag fogta össze. Kya óvatosan lehúzta őket, lapozgatni
kezdte, és végigolvasta a mama margóra írt jegyzeteit. A könyv
végére írt oldalszámok jelezték a mama kedvenc költeményeit.

Kya fellapozta James Wright versét.

Egyszerre elvesztem, fáztam,

Tudtam, az udvar csupasz,

Érinteni, ölelni vágytam Fecsegő gyermekemet,

Ki szelíd, vad, vagy épp nevet...

Eltűntek a fák, a nap,

Nem volt más, csak mi magunk.

Az anya bent a házban dalolt,

Ado meleg vacsorát,

És szerete , s Isten tudja, hogy,

Oly sötét le a nagyvilág.

Vagy o volt egy másik, Galway Kinnelltől.

Én szere em.

És mindent, mit gondoltam,

A legszelídebb szavakkal mondtam el. És most. Bevallom,

megkönnyebbülés, hogy vége:

A végén már csak szánakoztam,

Hogy még mindig a létbe kapaszkodsz.

.Isten veled.

Kya végigsimíto a szavakon, mintha üzenetek volnának, mintha a

mama azért húzta volna alá őket, hogy a lánya egyszer majd
elolvassa a petróleumlámpa halvány fényénél, és megértse. Kevés
volt, nem a zoknis fiók hátuljába rejte , kézzel írt üzenet, de azért
mégiscsak valami. Kya érezte, hogy a szavak erőteljes jelentést
sűrítenek magukba, de képtelen volt megfejteni. Ha ő valaha is költő
lesz, egyértelmű verseket fog írni.
S T a középiskola utolsó évét, és nem tudo
olyan gyakran kijárni Kyához, de valahányszor jö , leselejteze
tankönyveket hozo neki. Egy szóval sem említe e, hogy a
biológiakönyvek túlságosan bonyolultak még Kya számára, így a
lány csak úgy falta a fejezeteket, amelyekkel az iskolában csak négy
év múlva találkozo volna.

- Ne aggódj - mondoga a Tate -, valahányszor elolvasod, mindig

egy kicsit többet fogsz érteni belőle.

És ez így is volt.

Ahogy a napok rövidülni kezdtek, újra a viskó közelében

találkoztak, mert az olvasókunyhóban kevés volt a nappali
fény. Mindig a szabad ég ala tanultak, de egyik reggel vad
szél tombolt, és Kya begyújto a tűzhelybe. A viskó küszöbét
senki nem lépte át azóta, hogy a papának négy évvel ezelő
nyoma vesze , és a lány el nem tudta képzelni, hogy
bárkit beinvitáljon. Tate-et kivéve.

- Nem akarsz beülni a konyhába, a tűzhely mellé? -kérdezte,

amikor a fiú kihúzta a csónakot a lagúna partjára.

- Dehogynem - felelte Tate, aki pontosan tudta, hogy nem szabad

nagy ügyet csinálni a meghívásból.

Miután belépe a tornácra, majdnem húsz percen át nézege e Kya

tollait, kagylóhéjait, csontjait és fészkeit, és lelkendeze . Amikor
végül leültek az asztalhoz, a lány odahúzta a székét az övé mellé, a
karjuk, a könyökük összeért. Csak hogy o érezze Tate-et a
közelében.
Mivel Tate sokat segíte az apjának, Kya számára lassan
vánszorogtak egymás után a napok. Egyik este Kya leve e a mama
polcáról élete első regényét, a Rebbecát Daphne du Maurier-től, és a
szerelemről olvaso . Egy idő után becsukta a könyvet, és odalépe a
ruhásszekrényhez. Felve e a mama nyári ruháját és abban járkált
fel-alá a szobában, meglibbente e a szoknyát, megpördült a tükör
elő . A haját hátravetve, a csípőjét riszálva elképzelte, hogy Tate
felkéri táncolni. A keze o nyugszik a derekán. Mintha ő volna Mrs.
de Winter.

Hirtelen észbe kapo , és nevetve görnyedt össze. Azután

mozdulatlanul állt.

-G , te gyermek! - harsant fel Mabel hangja egyik délután. -

Hoztam neked pár holmit. - Általában Jumpin' szállíto a a
dobozokat Kyának, és ha Mabel is megjelent, mindig valami
különleges holmiról volt szó.

- No, szedd csak össze a cuccodat! Addig én megtöltöm a tankot -

noszoga a Jumpin', és Kya kiugro a mólóra.

- Idesüss, Ms. Kya! - emelt fel Mabel egy barackszínű ruhát, a

virágos szoknya fele sifonréteggel. Ez volt a
leggyönyörűbb ruhadarab, amit Kya életében láto , még a mama
nyári ruhájánál is szebb. - Ilyen ruha illik egy ilyen hercegnőhöz,
mint te. - Odatarto a Kya elé, aki végigsimíto rajta
és elmosolyodo . Mabel ezután Jumpin'-nak hátat
fordítva nehézkesen lehajolt, és egy fehér melltartót húzo elő a

dobozból.

Kya érezte, hogy elönti a forróság.

- No, Ms. Kya, ne legyél szégyenlős, aranyom! Mostanság már
szükséged lesz erre. És gyermekem, ha bármi olyan van, amiről
beszélni kell énvelem, vagy ha nem értesz valamit, akkor szóljál az
öreg Mabelnek! Hallod-e, amit mondok?

- Igen. Köszönöm, Mabel! - Kya a melltartót a doboz mélyére

gyűrte, a farmernadrágok, pólók, egy zacskó homoki bab és egy
üveg barackbefő alá.

Néhány hé el később, miközben épp a tengeren lebegő, halászó

pelikánokat figyelte a csónakból, Kya hirtelen görcsös fájdalmat
érze a hasában. Soha nem volt tengeribeteg, és ez egész más volt,
mint minden eddigi fájdalom. Partra húzta a csónakot a Point
Beachen, és a lábát szárnyhoz hasonlatosan, féloldalasan felhúzva
leült a homokra. A fájdalom erősebb le , Kya fintorgo és halkan
felnyögö . Biztosan hasmenése lesz.

Hirtelen egy motor berregését hallo a, és a tarajos hullámokon Tate

csónakját pillanto a meg. A fiú nyomban a szárazföld felé
kanyarodo , ahogy meglá a Kyát, és elindult a part felé. A lány a
papa egyik káromkodását sziszegte maga elé. Mindig örült, ha Tate-
et lá a, de most, amikor bármelyik pillanatban rátörhet a hasmenés
és a tölgyesbe kell rohannia, cseppet sem. A fiú kihúzta a csónakját
az övé mellé, és leült a homokba.

- Szia, Kya! Hát te meg mit csinálsz i ? Épp hozzád indultam.

- Szia, Tate. Örülök, hogy látlak. - Igyekeze a szokásos hangon

megszólalni, de a hasa újra görcsbe rándult.

- Mi a baj? - kérdezte a fiú.

- Hogy érted?
- Elég rosszul nézel ki. Mi a baj?

- Szerintem beteg vagyok. A hasam nagyon görcsöl.

- Ó! - Tate kinéze a tengerre. A homokba fúrta csupasz lábujjait.

- Talán jobb lenne, ha elmennél - folyta a Kya lehajto fejjel.

- Talán inkább maradnom kéne, amíg jobban nem leszel. Mi van,

ha nem tudsz egyedül hazamenni?

- Lehet, hogy be kell mennem az erdőbe. Lehet, hogy hányni fogok.

- Lehet. De szerintem az nem segít - felelte Tate halkan.

- Miről beszélsz? Honnét tudod te, mi a bajom?

- Ez most más érzés, mint a többi hasfájás?

- Igen.

- Majdnem tizenöt vagy, ugye?

- Igen. De ez hogy jön ide?

Tate egy percig hallgato . A lábát mozga a, mélyebbre fúrta az ujjait

a homokba. Nem néze Kyára, amikor megszólalt.

- Lehetséges, hogy ez most az, ami a lányokkal történni szoko

ilyen idős korban. Emlékszel, pár hónapja hoztam róla neked egy
brosúrát. A biológiakönyvekkel együ . - Tate lángoló arccal
pillanto Kyára, azután újra elkapta róla a tekintetét.

Kya lesütö e a szemét, és egész testében elpirult. Hát persze, nem

volt i a mama, hogy elmondja neki, de az iskolai brosúra, amit Tate
hozo , valamennyire elmagyarázta a dolgot. Most eljö az ideje, erre
ő i ült a tengerparton, és egy fiú szeme lá ára válik nővé. Szégyen
és pánik fogta el. Most mit kell tennie? Pontosan mi is fog történni?
Mennyi vér lesz vajon? Elképzelte, ahogy beszivárog a homokba
körülö e. Némán ült, és közben éles fájdalom hasíto az alhasába.

- Haza tudsz menni egyedül? - kérdezte Tate, és még mindig nem

néze rá.

- Azt hiszem.

- Nem lesz semmi baj, Kya. Minden lány gond nélkül átesik ezen.
Indulj haza! Én majd messziről követlek, hogy biztos rendben
megérkezz.

- Nem kell.

- Velem ne is törődj! Na, indulj! - A fiú felállt, a csónakjához lépe ,

nem néze a lányra. Beindíto a a motort és a par ól jókora
távolságban várt, amíg Kya el nem indult a part mentén a csatornája
felé. Olyan messziről köve e Kyát, hogy csak egy pö ynek látszo ,
addig kísérte, amíg el nem érte a lagúnáját. A lány a partról futólag
visszainte neki, leszege fejjel, kerülve a tekintetét.

Kya a legtöbb dologra egyedül jö rá, és azt is egyedül találta ki,

hogyan kell nővé válnia. De másnap kora hajnalban felment
Jumpin'-hoz. A sápadt napkorong sűrű ködbe burkolózo , amikor
Kya megérkeze a mólóhoz és Mabelt kereste, bár tudta, nem sok
esély van arra, hogy o találja. Így is volt, csak Jumpin' bukkant elő,
hogy üdvözölje.

- Üdv, Ms. Kya! Máris benzin kell?

Kya a csónakban ülve, halkan felelte neki.

- A Mabellel kell beszélnem.

- Igen sajnálom, te gyermek, de a Mabel nincsen i en máma. Tudok

segíteni?

Kya leszege fejjel válaszolt.

- Muszáj a Mabellel beszélnem. Sürgős.

- Hát jól van akkor. - Jumpin' kinéze a kis öbölből a nyílt tengerre,
és nem láto több közeledő csónakot. Akinek benzinre volt
szüksége, minden napszakban, mindennap, még karácsonykor is
számíthato arra, hogy Jumpin'-t o találja -ötven esztendőn át
egyetlen napot sem hagyo ki, csak akkor, amikor az ő kis
angyalkájuk, Daisy meghalt. Jumpin' nem hagyha a el a helyét.

- I en várj, Ms. Kya, felszaladok a gyalogúton egy darabon, szólok

valamelyik gyereknek, hívja ide a Mabelt. Ha csónak jön, mondd
meg, hogy rögvest visszajövök.

- Úgy lesz. Köszönöm.

Jumpin' végigsiete a mólón és eltűnt, Kya pedig várt, pár

másodpercenként kipillanto az öbölre, és re ege , hogy
újabb csónak érkezik. De Jumpin' kisvártatva visszatért, azt
mondta, felküldö pár gyereket Mabelért, Kyának „csak
egy szempillantásnyit kell várni".

Jumpin' a bagós zacskók kicsomagolásával foglalatoskodo ,

felrakosga a őket a polcra, te -ve . Kya a csónakjában
maradt. Végül Mabel bukkant fel sietve, a móló beleremege a
súlyába, mintha egy kisebbfajta zongorát toltak volna végig rajta.
A kezében egy papírzacskót tarto , és most szokásától eltérően nem
üdvözölte Kyát nagy hangon, hanem megállt fele e a mólón és
halkan így szólt:

- Jó reggelt, Ms. Kya, mi történt, gyermekem? Mi baj

van, aranyom?

Kya még jobban lehajto a a fejét, és motyogo valamit, amit Mabel

nem hallo .

- Ki bírsz szállni a csónakból, vagy szálljak be én tehozzád?

Kya nem felelt, így Mabel, aki kis híján kilencven kilót

nyomo , előbb az egyik lábával, azután a másikkal is belépe a kis

csónakba, ami tiltakozásul a cölöpöknek ütközö . Leroskadt a
középső padra, szemközt a csónak farában ülő Kyával.

- Most mondjad el, gyermekem, hogy mi a baj.

Összedugták a fejüket, Kya su ogo , azután Mabel

odahúzta Kyát telt keblére, átölelte és ringatni kezdte. Kya először

mereven tűrte, nem volt hozzászokva az öleléshez, de Mabel nem
zavarta a magát, és a lány végül elernyedt a párnás ölelésben.
Mabel egy idő után felegyenesede és kinyito a a barna
papírzacskót.

- Nohát, rájö em én magamtól is, hogy mi lehet a baj, és hoztam

teneked pár holmit. - Azzal Mabel o , a csónakban, Jumpin' mólója
melle elmagyarázta Kyának a részleteket.

- Mármost, Ms. Kya, ez nem olyasmi, amit szégyelleni kellene. Ez

nem átok, ahogy sokan tartják, hanem ez i en minden életnek a
kezdete, és erre csakis a nő képes. Mostan már te is nő vagy,
kicsikém.

A Kya meghallo a Tate csónakjának hangját, elbújt

a sűrű szedresben és nézte a fiút. Már az is furcsának tűnt, hogy
valaki egyáltalán ismeri őt, de Tate most már az ő életének leginkább
magántermészetű, legtitkosabb eseményéről is tudo . Az arca
lángolt a gondola ól. Úgy tervezte, elrejtőzik, amíg Tate el nem
megy.

A fiú partot ért a lagúna szélén és kiszállt a csónakból, a kezében egy

madzaggal átkötö fehér dobozzal.

- Hé! Kya! Merre vagy? - kiálto a. - Hoztam neked süteményt a

Parker-féle cukrászdából!

Kya évek óta nem eve süteményt. Tate most könyveket emelt ki a
csónakból, úgyhogy a lány végül elősomfordált a háta mögül, a
bozótosból.

- Á, i vagy! Ezt nézd meg! - Tate kinyito a a dobozt, és benne

csinosan elrendezve apró, alig pár centis sütemények sorakoztak, a
tetejükön vaníliás cukormázzal és egy-egy apró, rózsaszínű rózsával.
- Gyere, kóstold meg!

Kya felemelt egyet, még mindig nem néze Tate-re, és beleharapo .

Azután az egészet a szájába tömte. Lenyalta az ujjait.

- Tessék. - Tate a tölgyfarönkjükre te e a dobozt. - Egyél, amennyit

csak akarsz. Lássunk neki! Hoztam egy új könyvet.

Több szó nem is ese . Nekilá ak a tanulásnak, a másik dolog pedig

nem is került szóba.
K - az örökzöldek ezt talán észre se ve ék, de a juharfák
igen. Aranysárga leveleik megvillantak a palaszürke égbolt ala .
Egyik késő délután, a lecke végeztével Tate még mindig o volt,
pedig már el kelle volna indulnia, és Kyával egy fatuskón
üldögéltek az erdőben. A lány végül megkérdezte azt, amit már
hónapok óta szerete volna.

- Tate, én köszönöm, hogy megtaníto ál engemet olvasni,

és mindent, amit tőled kaptam. De miért csinálod ezt? Nincsen

neked barátnőd, vagy valami hasonló?

- Nincsen... illetve néha van. Korábban volt, de most nincsen.

Szeretek i lenni kint, a csendben, és tetszik, hogy téged ennyire
érdekel a láp, Kya. A legtöbb ember nem is törődik vele, csak
horgászni jár ki ide. Az hiszik, ez egy kietlen hely, amit le kellene
csapolni és beépíteni. Az emberek nem értik, hogy a legtöbb tengeri
élőlénynek, azoknak is, amit megesznek, szükségük van a lápra.

Arról nem te említést, hogy sajnálja Kyát, mert egyedül van; hogy
tudja, miként bánnak vele a gyerekek évek óta; hogy a helybeliek
Lápi Lánynak nevezik és mindenfélét kitalálnak róla. Kilopózni a
viskójához, átrohanni a sötétségen és rácsapni az ajtajára: ez
valóságos hagyománnyá vált, a fiúk férfivá avatási szertartásává. Mit
árult el ez a férfiakról? Egyesek már most fogadásokat kötö ek, ki
lesz az, aki elveszi Kya szüzességét. Dühítő és aggasztó dolgokat
hallo .

De nem ez volt a fő oka annak, hogy madártollakat vi Kyának az

erdőbe, és hogy folyton kijárt hozzá. Tate arról sem beszélt, mit érez,
hogy egy elveszte testvér iránt érze szeretet gabalyodik össze
benne a lány iránt érze izzó szerelemmel. Ő maga sem tudta
kibogozni, de még sosem találkozo ilyen elsöprő erejű érzelemmel.
Egyszerre volt fájdalmas és boldogító érzés.

Kya egy fűszálat dugo bele egy hangyabolyba, és végül felte e a

kérdést:

- Hol van a mamád?

Szellő támadt a fák közö , szelíden megrázta az ágakat. Tate nem

felelt.

- Nem kell válaszó'nod - te e hozzá Kya.

- Válaszolnod.

- Nem kell válaszolnod.

- Az anyám meg a kishúgom autóbalesetben haltak meg, odaát,

Asheville-ben. A húgomnak Carianne volt a neve.

- Jaj, nagyon sajnálom, Tate. A mamád biztos nagyon kedves volt

és szép.

- Igen. Mind a ke en azok voltak. - Tate a földhöz mormogo a két

térde közt. - Még sose beszéltem erről. Senkinek.

Én se, gondolta magában Kya. Aztán fennhangon így szólt:

- A én mamám egy nap elment, és nem jö vissza.

A szarvasmamák mindig visszajönnek.

- Hát, te legalább reménykedhetsz abban, hogy egyszer visszajön.

Az enyém már biztos nem fog.

Egy pillanatig hallga ak, aztán Tate folyta a.

- Azt hiszem... - De elhallgato , félrenéze .

Kya rápillanto , de a fiú a földre meredt.

- Mi? Mit hiszel? Nekem bármit elmondhatsz - szólalt meg.

Tate még mindig hallgato . Most, hogy már tudta, Kya

türelemmel várt.

A fiú végül egészen halkan szólalt meg.

- Azt hiszem, azért mentek be Asheville-be, hogy megvegyék az én

születésnapi ajándékomat. Volt egy bicikli, amit akartam,
mindenáron. A Western Autóban nem lehete kapni, és szerintem
ezért mentek be Asheville-be, hogy megvegyék nekem azt a biciklit.

- A ól még nem a te hibád - jegyezte meg Kya.

- Tudom, de úgy érzem, hogy mégis az - válaszolta Tate. -Még csak

nem is emlékszem, miféle bicikli volt.

Kya közelebb hajolt hozzá, de azért nem annyira, hogy hozzáérjen.

Mégis, elfogta egy érzés - mintha a tér a válluk közö elmozdult
volna. Azon töprenge , vajon Tate is érezte-e. Szerete volna
közelebb hajolni, annyira, hogy a kapuk összeérjen. Hogy
megérintse. És azon tűnődö , vajon Tate észrevenné-e.

Abban a másodpercben feltámadt a szél, sárga juharfalevelek ezrei

szakadtak le az éltető ágról és szálltak át az égen. Az őszi levelek
nem lehullanak, hanem repülnek. Ráérősen kószálnak, mert nem
lesz több lehetőségük a magasban szárnyalni. Visszaverik a
napfényt, kavarognak, vitorláznak és ide-oda libbennek a széllel.
Tate felpa ant a tuskóról és odakiálto neki:

- Lássuk, hány levelet tudsz elkapni, mielő földet ér! - Kya is

felpa ant, és mind a ke en o ugráltak és szökdécseltek a hulló
levelek függönye ala , kitárt karral, elkapkodva őket, még mielő
földet értek volna. Tate nevetve vete e magát egy, a talaj fele
centiméterekkel lebegő levél után, elkapta, és az avarba hemperedve
a magasba emelte a zsákmányát. Kya egy széles mozdula al az
összes addig megmente levelet a levegőbe hajíto a. Átrohant
köztük, aranylón akadtak bele a hajába.

Forgás közben nekiütközö Tate-nek, aki időközben feltápászkodo

- megdermedtek és egymás szemébe meredtek. Már nem neve ek. A
fiú megfogta Kya vállát, és egy pillanatnyi tétovázás után szájon
csókolta, a levelek pedig olyan halkan hullo ak és táncoltak
körülö ük, akár a hópelyhek.

A lány semmit sem tudo a csókolózásról, mereven tarto a a fejét és

az ajkát. Szétváltak és egymást nézték, nem érte ék, honnét jö ez,
és most mihez kezdjenek. Tate gyengéden leemelt egy levelet Kya
hajáról, és a földre hajíto a. A lány szíve vadul kalapált. A
megtépázo szeretet, amit önfejű családtagjaitól egykor kapo , nem
ilyen érzés volt.

- Akkor én most a barátnőd vagyok? - kérdezte.

A fiú mosolygo .

- Akarsz az lenni?

- Igen.

- Lehet, hogy túl fiatal vagy még hozzá - jegyezte meg Tate.
- De ismerem a madártollakat. Fogadok, hogy a többi lány nem
ismeri őket.

- Hát akkor jól van. - És újból megcsókolta. Kya

ezú al félrebillente e a fejét, és az ajka ellazult. És életében
most először csordultig tele le a szíve.
Kis csónak
1960

M sikongatással kezdődö , minden mondaton

végigrohantak. Tate elkapta Kyát, és meghemperegtek az ősztől
vöröslő juhsóskában, félig még gyerekként, félig felnő módra.

- Egy pillanatra légy már komoly! - szólt rá Tate. - A szorzótáblát

csak úgy lehet megtanulni, ha az ember bemagolja. - Leírta a
homokba azt, hogy 12 x 12 = 144, de Kya elrohant melle e,
belevete e magát a hullámtörésbe, kiúszo a nyugodtabb vízig,
azután Tate is köve e egészen odáig, ahol szürkéskék fénysugarak
döfték át ferdén a csendet és kirajzolták a vízben az alakjukat.
Kecsesek voltak, akár a delfinek. Később homokosan, sósan
hemperegtek végig a parton, szorosan átölelve egymást, mintha
egyek volnának.

Másnap délután Tate bepöfögö a lagúnába, de nem szállt ki a

csónakból, miután partot ért. A lábánál egy piros kockás abrosszal
letakart, jókora kosár állt.

- Ez meg mi? Mit hoztál? - kérdezte Kya.

- Meglepetés. Gyere, szállj csak be!

Végigsiklo ak a lomha csatornákon, ki a tengerre, onnét pedig egy

apró, félhold alakú öbölbe. Tate a homokra teríte e a
plédet, ráte e a letakart kosarat, és amikor leültek, leemelte róla az
abroszt.

- Boldog születésnapot, Kya! - mondta Tate. - Tizenöt éves le él. -

A kosárban egy kétemeletes, kalapdoboz magasságú cukrászdai
torta állt, rózsaszínű, kagyló formájú díszítéssel. A tetején o állt
Kya neve. A tortát pedig színes papírba csomagolt, masnival átkötö
ajándékok ve ék körbe.

Kya döbbenten, táto szájjal meredt rá. Senki nem kívánt neki
boldog születésnapot azóta, hogy a mama elment. Senkitől nem
kapo még bolti tortát, amin o áll a neve. Soha nem kapo
még szalaggal átkötö ajándékot, igazi

csomagolópapírban.

- Honnét tudtad, hogy ma van a születésnapom? - Naptár híján

Kyának fogalma sem volt arról, hogy ma van a napja.

- A Bibliádban lá am.

Miközben Kya kérlelte, hogy ne vágjon bele a késsel a nevébe, Tate

felszeletelte és papírtányérokra te e a tortát. Egymást nézték, és
jókora darabokat tömtek a szájukba. Hangosan cse inte ek.
Lenyalták az ujjukat. Tortakrémtől maszatos szájjal neve ek. Úgy
e ék a tortát, ahogy kell, ahogy mindenki szeretné enni.

- Kibontod az ajándékaidat? - mosolygo Tate.

Az első: egy apró nagyító, „hogy lásd a rovarszárnyak apró részleteit

is". A második: egy műanyag hajcsat, ezüstre festve, egy csillámló
sirállyal díszítve, „a hajadba". Tate kissé suta mozdula al Kya füle
mögé simíto néhány fürtöt, és belepa into a a csatot. A lány
megtapoga a. Szebb volt, mint a mama csatja.
Az utolsó ajándék egy nagyobb dobozban volt, és amikor kibonto a,
olajfestékes üvegeket, vízfestékes dobozokat és különböző méretű
ecseteket talált benne: „a festményeidhez".

Kya a kezébe ve minden egyes színt, minden egyes ecsetet.

- Tudok majd hozni még, ha kell. Még vásznat is, Sea Oaksból.

Kya lehajto a a fejét.

- Köszönöm, Tate.

- C ! Lassíts, lassíts! - kiálto a Scupper, miközben Tate a

halászhálók, olajos rongyok és tollászkodó pelikánok közö a csörlőt
tekerte. A Cherry Pie orra megemelkede , ráereszkede az állványra,
majd rácsusszant a víz ala i sínekre a rozsdamarta csónakház ferde
mólóján Pete hajójavító műhelyében; ez volt az egyetlen szárazdokk
egész Barkley Cove-ban.

- Jó, rajta van! Húzd kifelé! - Tate még erősebben tekerte a csörlőt,
és a hajó lassan elindult felfelé a síneken a szárazdokk felé.
Drótkötelekkel rögzíte ék, majd nekilá ak lekaparni a hajótestre
tapadt kacslábú rákokat, miközben a lemezjátszóról Miliza Korjus
kristálytiszta áriái szóltak. Ezután következik az alapozás, majd a
festés az évente esedékes újabb réteg vörös festékkel. A színt még
Tate anyja választo a, és az apja sosem változtato volna rajta.
Scupper időnként abbahagyta a kapargatást és a zene hullámzó
dallamára vezényelni kezde két hatalmas karjával.

Most, tél elején Scupper már felnő bért fizete Tate-nek, hogy
iskola után és hétvégeken neki dolgozzon, ezért a fiú nem tudo
annyiszor kijárni Kyához. Nem szólt róla az apjának -egyáltalán nem
beszélt Kyáról neki.
Sötétedésig vagdosták a rákokat, addigra már Scupper karja is
sajgo .

- Túl fáradt vagyok már a főzéshez, és szerintem te is. Ugorjunk be

a falatozóba enni hazafelé menet.

Mindenkinek biccente ek, hiszen nem akadt olyan ember i , akit ne

ismertek volna, és az egyik sarokasztalhoz ültek le. Mindke en a
napi ajánlatot rendelték: ránto szeletet

krumplipürével és barnamártással, tarlórépával és káposztasalátával.

Mellé pogácsát. Pekándiós süteményt fagylal al. A szomszéd
asztalnál egy négyfős család tagjai összekulcsolt kézzel és lehajto
fejjel hallga ák az apa fennhangon elmondo asztali áldását. Az
„ámen"-re csókot hinte ek, megszoríto ák egymás kezét, és
körbeadták a kukoricakenyeret.

Scupper megszólalt.

- Fiam, én tudom, hogy a munka mia sok mindenből kimaradsz.

Ez már csak így van, de az ősszel nem mentél el az iskolai bálra se,
és nem szeretném, ha ezeket elszalasztanád, mivel ez az utolsó éved.
Most lesz az a nagy táncmulatság a pavilonban. Elviszed magaddal
valamelyik lányt?

- Nem. Lehet, hogy elmegyek, de nem biztos. De nincs olyan lány,

akit el akarok vinni.

- Egy lány sincs az iskolában, akivel elmennél?

- Nincs.

- Hát jól van. - Scupper hátradőlt, miközben a pincérnő eléte e a

tányért. - Köszönöm, Be y! Ezt aztán jól megpakoltad. - Be y
megkerülte az asztalt és Tate elé is lete egy még

nagyobb adagot.

- Egyenek csak - felelte Be y. - Van o még bőven, ahonnét ez jö .

A napi ajánlatban a korlátlan fogyasztás is benne van. -Azzal
rámosolygo Tate-re, és a csípőjét a szokásosnál jobban riszálva
visszaindult a konyhába.

Tate megszólalt.

- Az iskolába csupa buta lány jár. Csak a frizurákról meg a magas

sarkú cipőkről tudnak beszélni.

- Hát, a lányok már csak ilyenek. Néha olyannak kell elfogadni a

dolgokat, amilyenek.

- Lehet.

- Mármost, fiam, nekem igazán nem szokásom odafigyelni a kósza

szóbeszédre, sose volt. De szabályos pletykaáradat zúdul rám, azt
beszélik, hogy neked van valami közöd ahhoz a lányhoz, kint a
lápon. - Tate felemelte a két kezét. - Várj, várj! -folyta a Scupper. - Én
nem hiszem el, amit mondanak róla, biztosan helyes lány. De
vigyázz, fiam. Nem érdemes elsietni a családalapítást. Érted, mire
gondolok, ugye?

Tate halkan sziszegte vissza:

- Először azt mondod, hogy nem hiszed el, amit beszélnek róla,
aztán meg azt, hogy ne alapítsak családot, tehát szerinted
ő mégiscsak olyan lány. Hát mondok neked valamit: nem
olyan. Sokkal tisztább és ártatlanabb, mint azok a lányok,
akikkel táncolni küldenél. Akadnak olyan lányok ebben a
városban, akik falkában vadásznak, és könyörtelenek. És igen, egy
ideje kijárok Kyához. És tudod, miért? Olvasni tanítom, mert
az emberek olyan gonoszul viselkednek vele ebben a városban, hogy
még iskolába se tudo járni!

- Ez rendben van, Tate. Ez rendes tőled. De kérlek, értsd meg,

nekem az a dolgom, hogy óvjalak. Lehet, hogy nem kellemes ilyen
dolgokról beszélgetni, de egy szülőnek az a dolga, hogy
figyelmeztesse a gyerekét. Ez a dolgom, úgyhogy ne sértődj meg
rajta.

- Tudom - mormogta Tate, és közben megvajazo egy pogácsát.

Meg volt sértve.

- Ugyan már! Kérjünk még egy adagot, aztán kóstoljuk meg azt a
pekándiós süteményt.

Miután kihozták a süteményt, Scupper újra megszólalt:

- Hát, ha már így szóba kerültek az olyan dolgok, amikről sosem

beszélünk, elmondok még valamit, amin sokat gondolkodom
mostanság.

Tate bosszúsan fintorgo a süteményre.

Scupper folyta a.

- Azt akarom, fiam, hogy tudd, mennyire büszke vagyok rád. Saját
indí atásból kezdted tanulmányozni a lápi életet, jól tanultál az
iskolában, egyetemre jelentkeztél, hogy természe udományos
diplomát szerezz. És fel is ve ek. Én nem vagyok bőbeszédű fajta.
De igen büszke vagyok rád, fiam. Érted?

- Aha. Értem.
Később a szobájában Tate elszavalta a kedvenc versének három
sorát.

Mikor látom meg a ködös tavat? Ó! Vajh mikor látom - kiált -

szerelmesem kis csónakát?[7]

A T mindent megte , hogy kijárjon Kyához, de sosem

tudo sokáig maradni. Néha negyven percet utazo egy tízperces
parti sétáért, amikor egymás kezét szoronga ák. Sokat csókolóztak.
Egy percet sem vesztege ek el. Csónakkal vissza. Meg akarta
érinteni Kya mellét - ölni tudo volna, csak hogy egy pillantást
vethessen rájuk. Éjszaka ébren feküdt és a lány combjára gondolt,
hogy milyen lágy, és mégis milyen kemény lehet. Ha arra gondolt,
ami a combja közö van, vonaglo a kíntól. De Kya olyan fiatal és
félénk. Ha elrontja a dolgot, még kárt tesz benne, és akkor még annál
is alávalóbb, mint a fiúk, akik arról beszélnek, hogy ki kapja meg
elsőként Kyát. A vágy, hogy megvédje, épp olyan erős volt benne,
mint a másik vágy. Néha.

T K te látogatáskor vi pár tankönyvet és könyvtári

könyvet, főként a láp élővilágával és a biológiával kapcsolatosakat.
Kya fejlődése megdöbbentő volt. Most már bármit el tud olvasni,
jelente e ki Tate; aki bármit el tud olvasni, az bármit meg tud
tanulni. Csak rajta áll.

- Még soha senkinek nem sikerült csordultig megtölteni az agyát -

folyta a. - Olyanok vagyunk, mint a zsiráf, amelyik nem használja a
nyakát, hogy elérje a magasabban növő leveleket.

Amikor hosszú órákra egyedül maradt, Kya arról olvaso a

lámpafényben, hogyan alakulnak át az állatok és a növények az idők
során úgy, hogy alkalmazkodjanak a folyton változó világhoz;
hogyan osztódnak és specializálódnak egyes sejtek tüdő- vagy
szívsej é, míg mások nem kötelezik el magukat, őssejtek maradnak,
hátha egyszer még szükség lesz rájuk. A madarak azért dalolnak
leginkább hajnalban, mert a reggeli hűvös, nedves levegő sokkal
messzebbre viszi az éneküket és a mondandójukat. Ő világéletében
első kézből tapasztalta meg ezeket a dolgokat, így könnyen
megérte e a természet észjárását.

A biológia minden ágában egyre csak arra kereste a magyarázatot,

miért hagyja el egy anya a kicsinyeit.

E , jóval azután, hogy a juharfalevelek már mind

lehullo ak, Tate egy piros-zöld papírba csomagolt ajándékkal
a kezében lépe ki a csónakból.

- Én nem készültem ajándékkal neked - szólalt meg Kya, amikor

Tate feléje nyújto a a csomagot. - Nem tudtam, hogy karácsony van.

- Nem. - Elmosolyodo . - Még nincs - hazudta. - Ugyan, ez csak

egy kis semmiség.

Kya óvatosan kibonto a a papírt, és egy használt Webster-féle

értelmező kéziszótárt talált benne.

- Jaj, Tate, köszönöm!

- Nézz csak bele! - felelte a fiú. A P szócikk oldalai közé

egy pelikántoll volt elrejtve, az N-nél lepréselt nefelejcsvirágok, a
G ala egy száríto gomba. Annyi kincset rejte ek az oldalak, hogy
a könyvet nem lehete rendesen becsukni.

- Megpróbálok majd visszajönni a karácsony utáni napon. Talán

tudok hozni pulykasültet is vacsorára. - Búcsúzóul megcsókolta
Kyát. Miután elment, a lány hangosan szitkozódni kezde . Ez le
volna az első alkalom a mama távozása óta,
hogy megajándékozzon valakit, akit szeret, és ő elszalaszto a.

Néhány nappal később Kya a barackszínű, ujjatlan sifonruhában

dideregve várt a lagúna partján Tate-re. Fel-alá járkált, a kezében a
fiúnak szánt ajándékát szorongatva - egy hím kardinálispinty
bóbitáját -, Tate korábban használt papírjába csomagolva. Amint a
fiú kilépe a csónakból, Kya a kezébe nyomta az ajándékot, és
ragaszkodo hozzá, hogy o , helyben kibontsa, így hát Tate
megte e.

- Köszönöm, Kya. Ilyenem még nincs.

Kya karácsonya most már teljes volt.

- Gyere, menjünk be! Biztos fázol ebben a ruhában.

A konyhában meleg volt a tűzhely melle , de Tate így is azt

javasolta, Kya öltözzön át farmerbe és pulóverbe.

Együ melegíte ék meg az ételt, amit hozo : pulykasültet,

kenyérmártást, áfonyaszószt, tepsis édesburgonyát és sütőtökös pitét
- a karácsonyi vacsora maradékát, amit Tate az apja társaságában
költö el. Kya korábban sütö pogácsát, és a konyhaasztalnál e ek,
amit a lány vadmagyallal és kagylóhéjakkal díszíte fel.

- Elmosogatok - szólalt meg Kya, és a tűzhelyen álló lábosból forró

vizet öntö a mosogatóba.

- Segítek. - Azzal a lány mögé lépe , és hátulról átkarolta a derekát.

Kya hátrahajto a a fejét a fiú mellkasára és lehunyta a szemét. Tate
ujjai lassan végigsimíto ak a pulóver ala Kya lapos hasán, a melle
felé. A lány szokás szerint nem viselt melltartót, és Tate ujjai a
mellbimbói körül köröztek. Az érintés i megállt, de az érzés
szé erjedt Kya testében, mintha Tate keze a két lába közé csusszant
volna be. Úgy érezte, egy űr lüktet a bensőjében, ami követeli, hogy
betöltsék. De nem tudta, mit tegyen, mit mondjon, így elhúzódo
Tate-től.

- Semmi baj - szólalt meg a fiú. És tovább simoga a. Mindke en

mélyeket lélegeztek.

A , engedelmeskedve a télnek, időnként azért már előbújt

a csípős szél és a zuhogó eső szüneteiben. Aztán egy délután a
tavasz egyszer csak végleg befurakodo . Nappal meleg le , és az ég
úgy ragyogo , mintha kisuvickolták volna. Kya halkan beszélt,
miközben Tate-tel egy magas ámbrafákkal szegélyeze patak partján
sétáltak végig. Tate hirtelen megragadta a lány kezét és csendre
inte e. Kya köve e a tekintetét a vízpartig, ahol egy megterme
varangy lapult meg a levelek ala . Ez megszoko látvány le volna,
de ez a példány ragyogóan fehér színű volt.

Tate és Kya elvigyorodo , és nézték, ahogy a varangy egyetlen

néma, hatalmas ugrással eltűnik. De továbbra is hallga ak, és
közben újabb ötméternyit hátráltak a bozótosba. Kya a kezét a szája
elé kapva kuncogo . Kislányos tánclépésekkel szökdécselt el a fiú
mellől egy már nem kifejeze en kislányos tes el.

Tate egy pillanatig nézte, már nem a varangyokon járt az esze.

Céltudatosan lépe Kya felé. Az arckifejezése lá án Kya megtorpant
egy széles tölgyfa elő . A fiú megfogta a vállát és egy határozo
mozdula al a fának döntö e. Megragadta Kya két lelógó karját és
megcsókolta, miközben az ágyékát az övéhez szoríto a. Karácsony
óta csókolóztak és lassan felfedezték egymást - nem úgy, mint most.
Mindig Tate kezdeményeze , de kérdő tekinte el figyelte a lányt,
mikor látja jelét annak, hogy abba kellene hagynia - nem úgy, mint
most.
A fiú elhúzódo , mély, aranybarna tekintete Kyáéba fúródo .
Lassan kigombolta a lány blúzát, lecsupaszítva a mellét. Egy ideig
nézte, azután az ujjai körözni kezdtek a mellbimbók körül.
Kicipzározta Kya sortját és lehúzta, míg végül a földre hullo . Kya
most először állt majdnem meztelenül Tate elő , zihálni kezde és a
kezével eltakarta magát. A fiú gyengéden elhúzta a kezét, és most a
testét nézte. Kya ágyéka úgy lüktete , mintha a testéből az összes
vér odatódult volna. Tate kilépe a sortjából és még mindig
Kyát nézve nekinyomta az erekcióját.

Amikor Kya félénken elfordult, megfogta az állát, és megszólalt.

- Nézz rám! Nézz a szemembe, Kya.

- Tate, Tate! - A lány feléje nyúlt, meg akarta csókolni, de a fiú

visszatarto a, kényszeríte e, hogy a szemébe nézzen. Kya nem
tudta, hogy a nyers meztelenség ilyen vágyat tud ébreszteni. A fiú
finoman végighúzta a kezét a lány belső combján, ő pedig
ösztönösen kissé szé árta a lábát. Tate ujjai a lába közé nyúltak, és
lassan masszírozták olyan helyeken, amelyeknek a létezéséről eddig
nem tudo . Kya hátravete e a fejét és felnyüszíte .

Tate hirtelen eltolta magától és hátralépe .

- Uramisten, Kya, ne haragudj! Ne haragudj!

- Tate, kérlek, én akarom!

- Nem így, Kya.

- Miért nem? Miért nem így?

Kya a fiú válla felé nyúlt és megpróbálta visszahúzni magához.

- Miért nem? - su ogta megint.

Tate felemelte a földről a lány ruháit és felöltözte e. Nem érinte e

meg o , ahol Kya akarta, o , ahol még mindig lüktete a teste.
Azután felemelte és a patakpartra vi e. Lete e, és leült mellé.

- Kya, én mindennél jobban akarlak téged. Örökre akarlak. De túl

fiatal vagy. Még csak tizenöt éves.

- És akkor mi van? Te meg csak négy évvel vagy idősebb! Te sem

vagy felnő , te se tudsz mindent!

- Igen, de én nem tudok teherbe esni. És én nem sérülhetek meg

olyan könnyen e ől. Nem teszem meg, Kya, azért, mert szeretlek. -
Szeretet. Kya semmit sem érte ebből a szóból.

- Még most is azt hiszed, hogy kislány vagyok - nyafogta.

- Minden másodperccel egyre inkább úgy hangzol, mint

egy kislány, Kya. - De mosolygo , miközben ezt mondta, és
még szorosabban magához húzta.

- És ha nem most, akkor mikor? Mikor lehet?

- Még nem.

Egy pillanatig némán ültek, azután Kya azt kérdezte:

- Honnét tudtad, mit kell csinálni? - Lehajto fejjel, újra félénken.

- Ugyanonnan, ahonnan te.

E a lagúnától gyalogoltak a ház felé, amikor Tate

megszólalt.
- Tudod, hamarosan elmegyek. Egyetemre.

Korábban már beszélt arról, hogy Chapel Hillbe fog járni, de Kya
elhessege e a gondolataiból, abban a tudatban, hogy legalább a nyár
még elő ük van.

- Mikor? Nem most.

- Nemsokára. Pár hét múlva.

- De miért? Azt hi em, az egyetem ősszel kezdődik.

- Kaptam egy állást az egyetemi biológialaborban. Ezt

nem mondhatom vissza. Úgyhogy már nyáron elkezdem.

Azok közül, akik elmentek, csak Jodie búcsúzo el tőle. Mindenki

más örökre i hagyta, de ez sem volt jobb érzés. A mellkasa ége .

- Visszajövök, amilyen gyakran csak tudok. Nincs olyan messze.

Alig egy nap busszal.

Kya némán ült. Végül megszólalt.

- Miért muszáj elmenned, Tate? Miért nem maradhatsz

i , rákhalásznak, mint az apád?

- Kya, te is tudod, hogy miért. Egyszerűen nem tehetem. Én a lápot

akarom tanulmányozni, kutatóbiológus akarok lenni.

- És azután mi lesz? I nincs ilyen munka. Soha többé nem fogsz

hazajönni.

- De igen. Nem foglak elhagyni, Kya, ígérem. Visszajövök hozzád.

Kya talpra ugro , megriasztva a liléket, akik panaszkodva reppentek
fel. Berohant a partról az erdőbe. Tate utánafuto , de amint beért a
fák közé, megállt és körülnéze . Kya máris eltűnt előle.

Arra gondolt, hátha még hallótávolságon belül van, és így kiálto :

- Kya, nem rohanhatsz el folyton! Néha muszáj megbeszélni a

dolgokat. Szembenézni velük. - Azután türelmetlenebbül: -Az
istenit, Kya! A francba!

E Kya Tate csónakjának berregését hallo a a lagúnája

felől, és egy bokor mögé bújt. Ahogy Tate a csatornán haladt felfelé,
egy gém emelkede a magasba ezüst szárnyakon. Kya
legszívesebben elfuto volna, de kilépe a partra és várt.

- Szia - köszönt Tate. Most az egyszer nem viselt sapkát, kócos

szőke fürtjei napbarníto arcába hulltak. Az utóbbi hónapokban a
válla szélesebb le , mintha megférfiasodo volna.

- Szia.

Tate kiszállt a csónakból, kézen fogta Kyát, és az olvasórönkhöz

veze e, ahol leültek.

- Kiderült, hogy korábban kell elutaznom, mint hi em. Kihagyom

az ére ségi banke et, hogy munkába tudjak állni. Azért jö em, hogy
elbúcsúzzak, Kya. - Még a hangja is férfiasnak hangzo , mint aki
készen áll egy komolyabb világra.

Kya nem felelt, csak ült, és nem néze rá. A torka összeszorult. Tate
két zacskó tankönyvet és leselejteze könyvtári könyvet te a lába
elé.
Kya nem volt biztos benne, hogy képes megszólalni. Azt akarta,
hogy Tate megint vigye el oda, ahol a fehér varangyot lá ák. Arra az
esetre, ha soha többé nem jönne vissza, azt akarta, hogy most
azonnal vigye el őt oda.

- Hiányozni fogsz, Kya. Minden nap, egész álló nap.

- Lehet, hogy elfelejtesz. Amikor majd sok dolgod lesz az

egyetemen, és meglátod azt a sok szép lányt.

- Sosem foglak elfelejteni. Soha. Te vigyázz a lápra, amíg vissza

nem jövök, hallod? És vigyázz magadra is.

- Vigyázok.

- Ezt most komolyan mondom, Kya. Légy óvatos az emberekkel, ne

engedj a közelbe senki idegent.

- Szerintem bárki elől el tudok bújni, vagy el bírok szaladni.

- Igen, ezt elhiszem. Nagyjából egy hónap múlva visszajövök,

ígérem. Július negyedikére. Hamarosan i leszek.

Kya nem felelt, Tate pedig felállt és a farmerje zsebébe dugta a kezét.
Kya o állt melle e, de mindke en a távolba néztek, a fák közé.

Tate megfogta a lány vállát, és sokáig csókolta.

- Viszlát, Kya! - A lány egy pillanatig valahová Tate háta mögé

néze , azután pedig egyenesen a szemébe. A szakadékba, amelynek
legsötétebb mélységeit is ismerte.

- Viszlát, Tate.
A fiú szó nélkül beszállt a csónakjába és átszelte a lagúnát. Még
mielő beért volna a csatorna sűrű szederindái közé, megfordult és
inte . Kya a magasba emelte a kezét, azután a szíve fölé szoríto a.
Valami odakint
1969

A követő reggelen, nyolc nappal azután, hogy

második laborjelentést
rábukkantak Chase Andrews hol estére a mocsárban, Purdue
seri elye es a lábával lökte be a hivatal ajtaját, és belépe . Két,
kávéval teli papírpohár volt a kezében, és egy zacskó forró fánk,
egyenesen a sütőből.

- Á, ez a Parker-féle cukrászda illata - jegyezte meg Ed, amikor Joe

lete e az íróasztalra a szerzeményeket. Mindke en kive ek egy-egy
jókora fánkot a zsírfoltos barna papírzacskóból. Hangosakat
cse inte ek, lenyalták porcukros ujjukat.

Aztán egymás szavába vágva, egyszerre jelente ék ki fennhangon:

- No, én megtudtam valamit!

- Mondja - szólalt meg újra Ed.

- Több forrásból is azt hallo am, hogy Chase-nek volt valami ügye
odakint a lápon.

- Ügye? Ezt meg hogy érti?

- Nem tudom, de a sörözőben többen is azt mondták, hogy úgy négy

évvel ezelő Chase elkezde gyakran kijárni egyedül a lápra, és
nagyon titkolta, miért. Kijárt a barátaival horgászni, csónakázni, de
sokszor egyedül ment. Arra gondoltam, hogy
esetleg együ füveze valakikkel, vagy még rosszabb. Talán
összekülönbözö valami kábítószeressel. Aki korpa közé keveredik,
azt megeszik a disznók. Vagyis hát lezuhan.

- Én nem tudom. Sportoló volt, nehéz elképzelni, hogy drogozni

kezde volna - felelte a seriff.

- Korábban sportoló volt. Amúgy meg azok közül

sokan keverednek drogügyekbe. Amikor már vége a hősi
napoknak, máshol kell keresni a kielégülést. Az is lehet, hogy volt
valami nője odakint.

- Én nem tudok egy nőt se odakint, aki az esete le volna. Csakis

Barkley úgyneveze elitjével barátkozo . A prolikkal sose.

- Hát, ha méltóságán alulinak gondolta a dolgot, akkor tán pont

ezért hallgato róla.

- Ez igaz - hagyta rá a seriff. - No, mindegy, bármit is

csinált odakint, ez egy egészen új oldala, amiről eddig nem
tudtunk. Menjünk, szaglásszunk körül, mit kereshete o !

- Azt mondta, maga is megtudo valamit, nem?

- Csak még azt nem tudom, hogy mit. Chase anyja telefonált, azt
mondta, hogy valami fontosat kell elmondania az
üggyel kapcsolatban. Valami kagylós nyakláncról, amit a fia
mindig viselt. Biztos benne, hogy nyom lehet. Be akar jönni,
elmondani.

- Mikor jön?

- Ma délután, hamarosan.
- Jó lenne egy rendes nyom. Jobb, mint egy fickót keresni, akinek
vörös gyapjúszve ere is van, meg indítéka is. El kell ismerni, ha
gyilkosság volt, akkor okosan csinálták. A láp elnyelt minden
bizonyítékot, már ha volt egyáltalán. Van még

időnk megebédelni, mielő Pa i Love ideér?

- Persze. Ránto szelet a napi ajánlat. Meg áfonyás pite.

Július 4.
1961

K 4- a már kinő barackszínű sifonruhájában, mezítláb

gyalogolt ki a lagúnához, és leült az olvasórönkre. A kegyetlen hőség
a köd utolsó foszlányait is szétkerge e, és a levegőt olyan nehéz pára
ülte meg, hogy lélegezni is nehezére ese . Időnként letérdelt a
lagúna mellé és hűs vizet locsolt a nyakára, és közben mindvégig
fülelt, mikor hallja meg Tate csónakjának hangját. Nem bánta, hogy
várnia kell - a könyveket olvasta, amiket tőle kapo .

A percek lassan vonszolták magukat, a nap megállt félúton. A tuskó

egy idő után kényelmetlennek bizonyult, így a földre ült, hátát egy
fának támasztva. Végül megéheze , visszarohant a viskóba megenni
a maradék kolbászt és pogácsát. Sietve falta be, félt, hogy Tate akkor
érkezik, amikor épp nincs az őrhelyén.

A fülledt délután előcsaloga a a szúnyogokat. Se csónak, se Tate.

Napszálltakor egyenesen és némán állt, akár egy gólya, és a csendes,
üres csatornára meredt. Fájt a lélegzetvétel. Kilépe a ruhából,
beleereszkede a vízbe és úszo a sötét hűvösségben, a víz
végigsimíto a a bőrét, kiengedte a hőt a bensőjéből. Kilépe a partra
és meztelenül ült egy mohos folton, amíg meg nem száradt, amíg a
hold be nem csusszant a föld alá. Azután a

ruháival a kezében bement a házba.

Másnap is várt. Délig felforrósodtak az órák, délután

felhólyagosodtak, és még napnyugta után is lükte ek. Később a hold
reményt hinte a vízre, de az is elhalt. Újabb napkelte, újabb fehéren
izzó dél. Újra naplemente. Minden remény közömbössé vált. Kya
szeme közönyösen mozdult, és még fülelt ugyan Tate csónakja után,
már nem volt benne feszültség.

A lagúnában egyszerre érződö élet és halál szaga, az ígéret és a

bomlás szerves egyvelege. Békák brekegtek. Tompán figyelte, ahogy
a szentjánosbogarak cikáznak az éjszakában. Ezeket a rovarokat
sosem gyűjtö e befő esüvegben - az ember sokkal többet
megtudhat valamiről, ha nem teszi befő esüvegbe. Jodie-tól tudta,
hogy a nőstény szentjánosbogár megvillantja a hátsója ala i fényt,
hogy jelezze a hímnek, készen áll a párzásra. Minden egyes
szentjánosbogár-fajnak saját, villanásokból álló nyelve van. Kya
megfigyelte, hogy egyes nőstények így jeleznek: pont, pont, pont,
vonal, és cikcakk alakban táncolnak, míg mások így: vonal, vonal,
vonal, pont, és másfajta mintázatú táncot járnak. A hímek persze
felismerik a saját fajtájuk jelzését, és csakis azokhoz a nőstényekhez
repülnek oda. Aztán, ahogy Jodie fogalmazo , összedörzsölik az
alfelüket, ahogy a legtöbb élőlény, hogy utódaik legyenek.

Kya hirtelen felült és figyelni kezde : az egyik nőstény

megváltozta a a kódot. Először a szokásos vonalak és pontok sorát
villanto a fel, odavonzo a a saját fajtája egyik hímjét, és párosodtak.
Ezután másfajta jelet ado ki, és egy másik faj hímje repült oda
hozzá. Az üzenete lá án a második hím úgy gondolta, talált egy
hajlandó nőstényt a saját fajából, és lebegni kezde fele e, várva,
hogy párosodjanak. De a nőstény szentjánosbogár hirtelen lecsapo ,
bekapta és felfalta a hím mind a hat lábát és két szárnyát.

Kya a többit is figyelni kezdte. A nőstények megszerezték, amit

akartak - először párt, azután élelmet -, csak annyit kelle tenniük,
hogy megváltozta ák a jelzéseiket.
Kya tudta, hogy i nincs helye ítélkezésnek. Szó sem volt
rosszindulatról, csak az élet lüktete tovább, még ha
egyes résztvevők kárára is. A biológia szemében a jó és a
rossz ugyanaz a szín, csak más megvilágításban.

Még egy órán át várta Tate-et, aztán végül elindult a viskó felé.

M a könyörtelen remény még megmaradt foszlányait

átkozva visszament a lagúnához. Leült a víz peremén, és fülelt,
hátha meghallja egy csónak hangját, ahogy közeledik a csatornán,
vagy a távoli folyótorkolaton át.

Délben felállt, és azt sikíto a: „TATE, TATE, NEM, NEM!" Azután

térdre roskadt és arccal a sárba zuhant. Erős húzást érze kifelé a
teste alól. A jól ismert apályt.
Coop
1961

A a fűrészpálmák levelei száraz csontként zörögtek.

forró szélben
Miután feladta a várakozást Tate-re, Kya három napon át nem kelt
fel az ágyból. A kétségbeeséstől és a hőségtől kábán hánykolódo az
átizzadt ruhában és ágyneműben, a bőre ragadt. A lábujjaival
hűvösebb hely után tapogatózo a lepedőn, de nem talált ilyet.

Nem figyelt, mikor kel fel a hold, mikor csap le az amerikai uhu a
kék szajkóra. Az ágyból is hallo a a lápot a fekete
rigók szárnycsapásaiban, de nem kelt fel, hogy kimenjen. Fájt neki
a sirályok panaszos vijjogása a part fele , ahogy őt szólonga ák. De
most életében először nem kelt fel, hogy kimenjen. Azt remélte, a
fájdalom, amit azért érez, hogy nem törődik velük, elfedi majd a
szívén ejte seb fájdalmát. De nem így történt.

Nyugtalanul töprenge , vajon mi olyat te , amivel mindenkit

elűzö maga mellől. A saját anyját. A nővéreit. Az egész családját.
Jodie-t. És most Tate-et. A legfájdalmasabb emlékei az ismeretlen
dátumok voltak, amikor a családtagjai sorban eltűntek a
gyalogösvényen. A fehér sál utolsó villanása a levelek közö . A
matracon hagyo zoknikupac.

Tate, élet, szerelem - eddig egy és ugyanaz volt. És most

nincs többé Tate.

- Miért, Tate, miért? - motyogta bele az ágyneműbe. - Úgy volt, hogy
te más vagy. Hogy te i maradsz. Azt mondtad, szeretsz, de olyan
nem is létezik. Nincsen senki ezen a világon, akire az ember
számíthat. - És valahonnan egészen mélyről jö a késztetés, hogy
megfogadja, soha többé nem fog megbízni senkiben, nem fog
szeretni senkit.

Eddig mindig o volt benne az erő és az akarat, hogy felálljon a

sárból, és megtegye a következő lépést, bármilyen bizonytalanul is.
De mire ment ezzel a bátorsággal? Felriadt, majd újra elbóbiskolt.

Egyszerre a nap - a fényes, izzó nap - tűzö az arcába. Még soha

életében nem aludt délig. Halk, suhogó hangot hallo , felkönyökölt,
és egy holló nagyságú Cooper-héját láto a tornác szúnyoghálós
ajtajának túloldalán, amint épp befelé lese . Napok óta most először
moccant meg benne az érdeklődés. Felült, a héja pedig szárnyra
kapo .

Végül forró vízből és darából pépet kevert, és elindult a partra,

megetetni a sirályokat. Amint kiért a fák közül, máris o kavarogtak
és csapatostól szálltak le, amikor térdre roskadt és a homokra szórta
az élelmet. Köréje gyűltek, érezte, ahogy a tolluk végigsúrolja a
karját, a combját, és hátravete e a fejét, velük mosolygo . Még akkor
is, ha közben könnyek csorogtak az arcán.

J 4- Kya egy teljes hónapon át nem hagyta el a házát,

nem ment ki a lápra, sem Jumpin'-hoz benzinért és élelmiszerekért.
Száríto halon, kagylón, osztrigán élt. Darán és

zöldségen.

Amikor az összes polca kiürült, végül felpöfögö csónakkal Jumpin'-

hoz, de nem diskurált vele a szokásos módon. Fizete , és faképnél
hagyta az öreget, aki csak állt és meredten néze utána. Ha az ember
számít valakire, annak mindig rossz vége lesz.

Néhány nappal később, egyik reggel a Cooper-héja megint o volt a

lépcsőn, és őt leste a szúnyoghálón át. Milyen furcsa, gondolta
magában Kya, és félrebillente fejjel köszöntö e.

- Üdv, Coop!

A madár apró ugrással a levegőbe emelkede , körözö egyet,

azután felemelkede a felhők közé. Kya nézte, és fennhangon azt
mondta:

- Vissza kell mennem a lápra. - Azzal csónakba szállt, végigsiklo a

csatornákon és a vízfolyásokon, madárfészkek, tollak és kagylóhéjak
után kutatva, most először, amióta Tate a sorsára hagyta. De Kyának
elkerülhetetlenül eszébe juto . Chapel Hill intellektuális izgalmai és
a csinos lányok magukkal ragadták. Kya nem tudta elképzelni,
milyenek az egyetemen a nők, de bármilyenek is, nyilván különbek
egy kócos, mezítlábas kagylóárusnál, aki egy viskóban él.

Augusztus végére az élete ismét visszakerült a régi kerékvágásba:

csónakázás, gyűjtés, festés. Hónapok teltek el. Csak akkor ment el
Jumpin'-hoz, amikor már a készletei vészesen megfogyatkoztak, de
alig beszélt vele.

A gyűjteményei egyre komolyabbá váltak, módszeresen

rendszerezte őket rend, nemzetség és faj szerint; kor szerint,
a csontok kopása alapján; milliméterben számolt méret szerint
a tollak esetében; illetve a zöld leheletfinom árnyalatai
alapján. Tudomány és művészet egymást erősítve fonódo össze i :
a színek, a fények, a fajok, az élet - a tudás és a szépség remekművét
hozták létre, és betöltö ék a viskója minden szegletét. Az ő világát.
Együ növekede velük, ő volt a tőke, amelyből az indák
kiindulnak, egyedül volt, mégis ő tarto a össze az összes csodát.

De ahogy a gyűjteménye nő , úgy nő benne a magány is. A

mellkasában o dobogo egy szív nagyságú fájdalom. Semmi nem
enyhíte e. Sem a sirályok, sem egy ragyogó naplemente, sem a
legritkább kagylók.

A hónapokból év le .

A magány egyre nő , már nem fért el a bensőjében. Egy hangra

vágyo , jelenlétre, érintésre, de még jobban vágyo arra, hogy
megóvja a szívét.

A hónapokból újabb év le . Majd megint egy újabb.

2. RÉSZ

A mocsár
Ugyanaz a tengerjárás
1965

A tizenkilenc éves K
, akinek a lába hosszabb, a szeme nagyobb le , és
még feketébbnek tűnt, Point Beachen ült, és nézte, ahogy a homoki
rákok behátrálnak a vízbe. Dél felől hirtelen hangok ütö ék meg a
fülét, és talpra ugro . A gyerekcsapat tarto felé, akiket az évek
során időnként meglese i , immár fiatal felnő ek voltak, focilabdát
hajigáltak, a hullámok közé szaladtak. Szorongo , hogy észreveszik,
ezért beszaladt a fák közé, porzo a nyomában a homok, és elbújt
egy tölgyfa széles törzse mögé. Tisztában volt azzal, milyen
furcsán viselkedik.

Nem sok minden változo , gondolta magában, ők nevetnek, én pedig

elbújok, mint a homoki rák. Egy elvadult lány, aki szégyelli a saját
különc szokásait.

Magassoványszőke, Lófarkasszeplős,

Mindiggyöngysorthord és Kerekarcúpufók viháncoltak a parton,

összegabalyodva neve ek és ölelkeztek. Kya a faluban te ritka
látogatásai során hallo a, amikor így gúnyolták:

- Á, a Lápi Lány a színesektől kapja a levete ruhákat, kagylóért

cserébe kapja a darát!

Mégis, ők ennyi év után is barátnők voltak. Ez azért valami.

Első ránézésre ostobának tűntek, de ahogy Mabel többször is
megegyezte, egy csapat voltak.

- Barátnők kellenek teneked, aranyom, mert azok örökre szólnak.

Nem kell hozzá fogadalom. A barátnők csapata egyszerre a
leggyengédebb és legkeményebb hely az egész világon.

Kya azon kapta magát, hogy halkan velük nevet, amikor sós vizet
fröcskölnek egymásra. Azután egyszerre rohantak be sikítva a
hullámok közé. Kya mosolya elhalványult, amikor kijö ek a vízből
és összekapaszkodtak a szokásos csoportos ölelkezésre.

A visításuk még ordítóbbá te e Kya némaságát. Az ő együ létük

kihangsúlyozta az ő magányát, de tudta, azért bújik a tölgyfa mögé,
mert lápi prolinak bélyegezték.

A tekintete a legmagasabb fiúra siklo . Khakizöld sortot viselt,

félmeztelen volt, és épp elhajíto a a labdát. Kya nézte, ahogy az
izomkötegek összerándulnak a hátán. A napbarníto vállakat.
Tudta, hogy ez Chase Andrews, és azóta, hogy a fiú kis híján elütö e
őt biciklivel, az évek során sokszor lá a a tengerparton a barátaival,
betérni a falatozóba egy turmixra, tankolni Jumpin'-nál.

Most, hogy a csapat közelebb ért, Kya csak őt figyelte. Valaki

elhajíto a a labdát, ő rohant, hogy elkapja, és egészen közel jö a
fához, meztelen lába a forró homokot taposta. Amikor
dobásra emelte a karját, véletlenül hátrapillanto , és elkapta
Kya tekintetét. Miután elhajíto a a labdát, anélkül, hogy
a többieknek jelt ado volna, megfordult, és Kya szemébe néze . A
haja fekete volt, mint az övé, de a szeme halványkék, arca
erőt sugárzó, szabályos. Mosoly árnyéka játszo az ajkán.
Azután visszasétált a többiekhez, leejte vállal, magabiztosan.
Kya köve e őket a tekintetével, főként a fiút, egészen a partig. Az
esze másfelé néze , mint a vágya. A teste figyelte Chase Andrewst,
nem a szíve.

Másnap újra visszatért - ugyanúgy apálykor, de más időpontban, ám

most senki nem volt o , csak zajos szalonkák és a hullámokon
lovagló homoki rákok.

Igyekeze rábírni magát, hogy kerülje azt a partszakaszt, maradjon a

lápon, keresgélje tovább a madárfészkeket és a tollakat.
Biztonságban etesse tovább a sirályokat darával. Az
élet megtaníto a arra, hogyan kell péppé zúzni és lefagyasztani
az érzéseket.

De a magánynak saját iránytűje van. És Kya másnap is visszament, a

fiút keresve, és a következő napon is.

E , miután figyelte, hátha meglátja Chase Andrewst,

Kya kisétál a viskóból és hanya fekszik egy keskeny, az előző
hullámtól még nedves partszakaszon. A karjait a feje fölé emeli,
végighúzza őket a vizes homokon, és a lábát spiccben kinyújtja.
Lehunyt szemmel, lassan a tenger felé gurul. A csípője és a kapa
apró nyomokat hagy a csillogó homokban, ami felfénylik és
elhomályosul, ahogy Kya mozog. A hullámokhoz közelebb érve a
teste teljes hosszában érzi az óceán moraját, és érzi a kérdést: Vajon
mikor érint meg a tenger? Hol érint meg először?

A tajtékos hullám a part felé rohan, Kya után nyúl. A lány bizsereg a
várakozástól, mélyeket lélegez. Egyre lassabban gurul. Minden
egyes fordula al, még mielő az arca a homokot érné, finoman
megemeli a fejét, és beszippantja a naposhomokos szagot. Közel
vagyok, egészen közel. Most jön. Mikor fogom megérezni?
Egyre nő a láz. A homok egyre nedvesebb ala a, a hullámtörés
dübörgése egyre hangosabb. Még lassabban fordul, várja az érintést.
Mindjárt, mindjárt. Szinte már azelő érzi, hogy bekövetkezik.

Legszívesebben kinyitná a szemét, hogy meglesse, még meddig kell

várnia. De ellenáll a késztetésnek, még szorosabban lehunyja a
szemét, mögö e o fénylik az ég, nem ad támpontokat.

Hirtelen felsikít, ahogy a hatalmas erő beront alá, végigtapogatja a

combját, befolyik a lába közé, végig a háta mentén, a feje ala
örvénylik, tintafekete szálakra bontja szét a haját. Gyorsulva
hemperedik bele a mélyülő hullámba, a sodródó kagylóhéjak és az
óceán hordaléka közö a víz átöleli. A tenger erős testéhez préseli a
testét, megragadja, tartja. Nincs egyedül.

Kya felül és kinyitja a szemét, körülö e szelíd, fehér mintázatokban

habzik fel az óceáni tajték, folytonos változásban.

A C a parton, már kétszer járt Jumpin' mólójánál

egy héten belül. Magának sem ismerte be, de azt remélte, o találja
majd Chase-t. Valaki felfigyelt rá, és e ől érdekelni kezdték mások.
Most például azt kérdezte Jumpin'-tól:

- Hogy van Mabel? Odahaza van veletek valamelyik unoka? -

Ahogy a régi időkben. Jumpin'-nak feltűnt a változás, de volt annyi
esze, hogy nem te e szóvá.

- Úgy ám, most épp négyen vannak minálunk. Csupa nevetés a

ház, úgy bizony!

De amikor néhány nappal később Kya megint odapöfögö a

mólóhoz, Jumpin'-t nem lá a sehol. A cölöpökön gubbasztó barna
pelikánok úgy mérege ék, mintha Jumpin' rájuk bízta volna a boltot.
Kya rájuk mosolygo .

Ijedten rezzent össze, amikor egy kéz érinte e meg a vállát.

- Szia! - Hátrafordult, és Chase-t lá a a háta mögö . Kya arcáról

eltűnt a mosoly.

- Chase Andrews vagyok. - A jeges kék szem mélyen az ő szemébe

néze . Úgy tűnt, Chase-t cseppet sem zavarja, hogy belebámul
Kyába.

Kya nem felelt, csak egyik lábáról a másikra állt.

- Lá alak már errefelé. Tudod, így az évek során, odakint a lápon.

Mi a neved? - Chase egy pillanatig azt hi e, a lány nem fog
megszólalni; talán mégis félkegyelmű, vagy valami állati nyelven
beszél, ahogy egyesek híresztelik. Egy kevésbé magabiztos férfi talán
faképnél hagyta volna.

- Kya. - Chase nyilvánvalóan nem emlékeze a

biciklis találkozásukra a járdán, csak Lápi Lányként ismerte.

- Kya. Ezt a nevet még nem is hallo am. De szép. Van kedved
eljönni velem piknikezni? A csónakomon, vasárnap.

Kya elnéze a válla fele , igyekeze értelmezni Chase szavait, de

nem találta a megoldást. I egy lehetőség, hogy együ legyen
valakivel.

Végül azt felelte:

- Jó
Chase azt mondta, találkozzanak délben a tölggyel benő
félszigeten, Point Beachtől északra. Azután beszállt a mindenü fém
alkatrészektől csillogó kék-fehér motorcsónakjába, és elszáguldo .

Kya megfordult, amikor újabb léptek zaját hallo a. Jumpin'

igyekeze befelé a dokkból.

- Üdv, Ms. Kya! Ne haragudj, épp az üres rekeszeket cipeltem ki oda.

Teletöltsem?

Kya bólinto .

A hazaúton leállíto a a motort és sodródni kezde o , ahol már

látszo a part. Nekidőlt a régi hátizsáknak, az eget nézte, és verset
szavalt, ezt néha máskor is megte e. Az egyik kedvence a Tengerláz
volt John Masefieldtől:

...nem kell nekem csak a szárnyas szél, a fehér felhők libegése,

sirályriogás, csevegő habok s a szitáló víz zizegése.[8]

Kyának eszébe juto egy másik vers egy kevésbé ismert költő,
Amanda Hamilton tollából, nemrég közölte le a helyi újság, amit
Kya a Piggly Wigglyben vásárolt meg.

A csapdába ese szerelem Ketrecbe zárt vadállat,

Önnön húsát rágja.

A szerelemnek szabadság kell,

Hogy o érjen partot, ahol ő akar,

És lélegezzen.
A verssorok Tate-et ju a ák eszébe, és elakadt a lélegzete. Tate-nek
csak annyi kelle , hogy találjon valami jobbat, és felszívódo . Még
elbúcsúzni sem jö el.

K , de Tate korábban visszajö meglátogatni őt.

Egy nappal azelő , hogy busszal hazaindult volna azon a július

negyedikén, dr. Blum, a professzor, aki alkalmazta, megjelent a
protozoológia-laborban, és azt kérdezte Tate-től, volna-e kedve egy
csapat neves ornitológussal tartani egy madármegfigyelő
expedícióra a hétvégén.

- Látom, érdeklődik az ornitológia iránt, és gondoltam, hátha lenne

kedve velünk tartani. Csak egy diáknak van hely, én magára
gondoltam.

- Persze, örömmel. O leszek! - Miután dr. Blum kiment, Tate o

állt a laborasztalok és mikroszkópok közö , az
autokláv zümmögésében, és nem érte e, miért adta be ilyen gyorsan
a derekát. Milyen hirtelen ugro , hogy imponáljon a professzorának.
A büszkeség mia , hogy őt választo ák, hogy ő az egyetlen
meghívo diák.

A következő lehetőség hazamenni - egyetlen éjszakára -tizenöt

nappal később adódo . Alig várta, hogy bocsánatot kérhessen
Kyától, aki nyilván meg fogja érteni, ha elmeséli neki dr. Blum
meghívását.

Leállíto a a motort, amint befordult a tengerről a csatornára, ahol a

farönköket elboríto ák a csillogó páncélú, napozó teknősök. Már
majdnem félúton volt, amikor meglá a Kya gondosan a magas
zsinegfű közé rejte csónakját. Azonnal lelassíto , és meglá a a
lányt is, messze elöl, egy széles homokzátonyon térdelt, úgy tűnt,
egy apró rákféle nyűgözte le.

Mélyen előrehajolt, nem lá a Tate-et, nem hallo a meg a lassan sikló

csónakot. Tate halkan befordult a nádasba, hogy ne látsszon. Évek
óta tudta, hogy Kya néha leselkedik utána a tüskebokrok mögül.
Hirtelen az az ötlete támadt, hogy most ő

tesz így.

Kya, aki mezítláb volt, farmer rövidnadrágot és fehér pólót viselt,

most felállt és kinyújtózo . Látszo a darázsdereka. Újra letérdelt, és
belemarkolt a homokba, az ujjai közö perge e át, azután
szemügyre ve e a tenyerén maradt, izgő-mozgó organizmusokat.
Tate mosolygo az elmélyült i ú biológus lá án, aki tudomást sem
vesz a külvilágról. Elképzelte, ahogy Kya a madarászcsapat mögö
állva igyekszik észrevétlen maradni, de ő az első, aki felfedez és
beazonosít minden madarat. Félénken és halkan sorolná fel a
fészkekbe belesző fűfélék pontos fajtáját, vagy a tojó fióka napra
pontos életkorát a szárnyvégein látható színek alapján. A tökéletes
apró részleteket, amelyek túlmutatnak minden könyvön és
a tiszteletre méltó ökológuscsapat tudásán. A legapróbb részleteket,
amin egy faj léte áll vagy bukik. A lényeget.

Tate riadtan lá a, hogy Kya hirtelen talpra ugrik, az ujjai

közül kipereg a homok, és az ellenkező irányba mered,

folyásiránynak felfelé. Tate épphogy ki tudta venni egy csónakmotor
halk berregését, nyilván egy horgász, vagy egy lápi lakos, aki a
városba igyekszik. Doromboló hang volt, hétköznapi és szelíd. De
Kya felkapta a hátizsákot, átrohant a homokzátonyon és beronto a
magas fű közé. Lekuporodo és kilese , látótávolságba ért-e már a
csónak, azután guggolójárásban a csónakjához osont. A térde
majdnem az arcát érte. Most közelebb ért Tate-hez, és a fiú lá a a
tekintetét, sötét volt és tébolyodo . Amikor elérte a csónakját, a fejét
behúzva kuporodo le melle e.

A horgász - egy vidám arcú, kalapos öreg - pöfögve látótávolságon

belül ért, nem ve e észre sem Kyát, sem Tate-et, aztán eltűnt a
kanyaron túl. De Kya egészen addig mozdulatlan maradt, amíg a
motor hangja el nem halkult, és csak akkor állt fel, a homlokát
törölge e. Továbbra is a csónak irányába meredt, ahogy a szarvas
figyeli a bozótost a párduc távozása után.

Tate valahol mélyen tudta, hogy Kya így viselkedik, de a madártollas

játék óta nem volt szemtanúja a lány legnyersebb, legbensőbb
lényének. Hogy mennyire zaklato , elszigetelt és furcsa.

Alig két hónapja volt az egyetemen, de rögtön belecsöppent az

áhíto világba, a DNS-molekula döbbenetes szimmetriáját elemezte,
úgy érezte, bejuto a csavarodó atomok csillogó katedrálisába, és
felkapaszkodo a spirál kanyargós, savakból álló létrafokain. Lá a,
hogy minden élet ezen a precíz és bonyolult kódon alapul, ami
törékeny, szerves darabkákra íródo , és egy kicsit is melegebb vagy
hidegebb környezetben nyomban elpusztulna. Végre az élet nagy
kérdései ve ék körül, és olyan emberek, akik hozzá hasonlóan
kíváncsiak voltak a válaszokra, és arra ösztönözték, valósítsa meg a
célját, legyen kutatóbiológus, saját laborral, működjön együ más
tudósokkal.

Kya elméje könnyen megtalálná a helyét ebben a világban, de ő

maga nem. Tate zihálva lélegze , miközben a zsinegfű közö rejtőző
döntésre meredt: vagy Kya, vagy minden más.

- Kya, Kya, én erre képtelen vagyok! - su ogta. - Ne haragudj.

Miután Kya elment, a fiú beszállt a csónakjába és elindult az óceán
felé. És közben átkozta a saját gyávaságát, hogy még csak el sem
búcsúzik tőle.
A kagylóhéj
1965

E , J ' mólóján összetalálkozo Chase Andrewsszal, Kya

a konyhaasztalnál ült a lámpás pislákoló fényében. Újra elkezde
főzni, vacsorára írós pogácsát, tarlórépát és fehérbabot eszegete , és
közben olvaso . De a piknik-randevú gondolata Chase-szel minden
egyes mondatot félbeszakíto .

Felállt és kisétált az éjszakába, a növekvő hold tejes fényébe. A láp

lágy levegője úgy hullo a vállára, mint a selyem. A holdfény
váratlan utat választo magának a fenyők közö , az árnyak
ritmikusan szitáltak. Kya alvajáróként kószált, miközben a hold
mezítelenül felkelt a vízből és áganként kapaszkodo egyre feljebb a
tölgyfák közö . A lagúnapart csúszós iszapja csillogo az erős
fényben, és sok száz szentjánosbogár pe yezte az erdőt. Kya egy
másodkézből származó fehér ruhát viselt, bő szoknyarésszel, és
lassan hajladozva keringőzö a fürgeszöcskék és a leopárdbékák
zenéjére. A keze végigsiklo az oldalán, és fel, a nyakán. Azután a
combjain csúszta a végig, és közben Chase Andrews arcát lá a. Azt
akarta, hogy a fiú így érintse meg. A lélegzete egyre mélyült. Soha
senki nem néze még úgy rá, ahogy Chase. Még Tate sem.

A kérészek sápadt szárnyai közö táncolt, akik a holdfényben

csillogó iszap fele repkedtek.

M a félszigetet és o találta Chase-t a

csónakjában, a part közelében. A nappali világosságban a valóság o
sodródo elő e várakozón, és a torka kiszáradt. Partra kormányozta
a csónakot, kihúzta, a csónaktest csikorgo a homokon.

Chase odasodródo melléje.

- Szia!

Kya hátranéze és biccente . Chase kilépe a motorcsónakjából és a

kezét nyújto a felé - hosszú, napbarníto ujjak, egy nyito tenyér.
Kya tétovázo - megérinteni valakit annyit jelent, hogy az ember egy
részét odaadja másnak, és azt a részt soha többé nem kapja vissza.

Ennek ellenére egy könnyű mozdula al a férfi kezébe te e a kezét.

Chase tarto a, amíg belépe a csónak farába és leült a párnázo
ülőpadra. Meleg, szép nap volt, és Kya, aki farmersortot és fehér
blúzt viselt - ezt a párosítást másoktól leste el -, szinte hétköznapinak
látszo . Chase leült mellé, és a lány érezte, ahogy az ingujja
gyengéden végigsimít a karján.

Chase az óceán felé kormányozta a hajót. A nyílt tenger hullámai

jobban dobálták, mint a csendes láp, és Kya tudta, hogy a
döccenésektől a fiú karja odasúrlódik majd az övéhez. Az érintésre
várakozva egyenesen előrenéze , de nem húzódo el.

Végül egy jókora hullám emelkede fel és süllyedt le, és Chase

kemény és meleg karja végigciróga a az övét. Azután elhúzódo , de
minden emelkedéssel és süllyedéssel újra hozzáért. És amikor egy
hatalmas hullám érte utol őket, Chase combja is az övéhez ért, és
Kyának elakadt a lélegzete.

Dél felé haladtak a part mentén, az övék volt az egyetlen csónak

ezen a távoli vidéken, és Chase gyorsíto . Tíz perc elteltével egy
több kilométer hosszú fehér partszakasz bukkant fel az apály
vonalában, amit tömö , sűrű erdő véde a külvilágtól. Point Beach
úgy terült szét elő ük a vízen, akár egy ragyogó, fehér legyező.

Chase a köszönésen kívül eddig egy szót sem szólt, Kya pedig végig
némán ült. A férfi a partra tolta a motorcsónakot és a piknikkosarat
lete e a homokra az árnyékában.

- Akarsz egyet sétálni? - kérdezte.

Végigsétáltak a vízparton, kis hullámok nyaldosták a bokájukat,

apró örvények támadtak a nyomukban, majd a tengerbe visszatérve
befelé húzták őket.

Chase nem fogta meg a kezét, de ahogy haladtak, az ujjaik időről

időre összeértek. Időnként letérdeltek szemügyre venni egy kagylót,
vagy egy művészien csavarodó, á etsző hínárcsomót. Chase kék
szeme játékosan csillant, gyakran elmosolyodo . Bőre napbarníto
volt, akár Kyáé. Magasak, elegánsak voltak együ .

Kya tudta, hogy Chase úgy döntö , nem megy egyetemre, hanem az
apjának dolgozik. Igazi jelenség volt a városban, ő volt a
pulykakakas. És valahol mélyen Kya azon aggódo , hogy ő is csak
egy szép part menti hordalék, egy érdekesség, amit Chase felemel,
szemügyre vesz, azután visszahajít a homokba. De tovább gyalogolt
melle e. Korábban ado egy esélyt a szerelemnek - most egyszerűen
csak be akarta tölteni a nyomában támadt űrt. Könnyíteni a
magányon, miközben falat emel a szíve köré.

Egy kilométer után a fiú szembefordult vele és lehajolt, széles

karmozdula al jelezve, üljenek le a homokba, egy uszadék fa mellé.
A lábfejüket a fehér kristályok közé fúrták és hátradőltek.

Chase egy harmonikát húzo elő a zsebéből.

- Ó - szólalt meg Kya -, te tudsz játszani rajta! - A szavak érdesnek
érződtek a nyelvén.

- Annyira azért nem. De ha a közönségem épp egy uszadék fának

dől a tengerparton... - Chase lehunyta a szemét, és eljátszo a az Oh
Shenandoaht[9\ a tenyere úgy repdesett a hangszeren, akár egy üveg mögé
szorult madár. Szép, panaszos hang volt, olyan, mint egy üzenet egy távoli
otthonból. Azután a dal közepén hirtelen megállt, és felemelt egy
tízcentesnél alig nagyobb, tejfehér, élénkvörös és lila foltokkal
tarkított kagylóhéjat.

- Hé, ezt nézd! - szólalt meg.

- Ó, ez a díszes fésűkagyló, a Pecten ornatus - felelte Kya. -Csak

ritkán látok ilyet. I számosan megtalálhatóak ebből a nemzetségből,
de ez a faj általában a mi szélességi fokunknál délebbi régiókban él,
mert i túl hideg neki a víz.

Chase rámeredt. A sok pletyka közül egyik sem szólt arról, hogy a
Lápi Lány, a lány, aki nem tudja lebetűzni azt, hogy kép, ismeri a
kagylók latin nevét, előfordulási helyét - de még az okát is, az ég
szerelmére!

- Erről nem tudok - felelte -, de nézz csak ide, meg van csavarodva!
- A kagyló alján kétoldalt a kis, szárnyszerű kiöblösödés ívelt volt, és
legalul egy tökéletes, apró lyuk látszo . Chase megforga a a
tenyerében. - Tessék, tartsd meg! Te vagy a kagylószakértő.

- Kösz. - Kya zsebre vágta.

Chase eljátszo még néhány dalt, a Dixie[10] vad dallamával zárta,

azután visszasétáltak a fono piknikkosárhoz és egy kockás pléden
ülve hideg ránto csirkét, sózo sonkát, pogácsát, és krumplisalátát
e ek. Kapros lében elte uborkát. Négylapos süteményt, a tetején
vastag karamellkrémmel. Minden étel házi készítésű volt,
zsírpapírba csomagolva. Chase kibonto két üveg Royal Crown
Colát, és papírpoharakba töltö e - Kya most ivo életében először
szénsavas üdítőt. A bőséges lakoma a takarosan elrendeze
textilszalvétákkal, műanyag tányérokkal és villákkal ámulatba
ejte e. Még az apró, ónból készült só- és borsszóró is. Nyilván Chase
anyja csomagolta, gondolta magában Kya, aki nem tudta, hogy a fia
a Lápi Lánnyal találkozik.

Halkan beszélge ek a tengerről - a vitorlázó pelikánokról és az

ugrándozó szalonkákról -, nem értek egymáshoz, kicsit neve ek.
Amikor Kya rábökö egy sor repülő pelikánra, Chase bólinto és
közelebb húzódo hozzá, így a válluk összeért. Amikor Kya
ránéze , a fiú megfogta és megemelte az állát és megcsókolta.
Finoman megérinte e a nyakát, és az ujjai elindultak a blúzán a
melle felé. Most erősebben csókolta és szoríto a magához, és
hátradőlt, már feküdtek a pléden. Chase lassú mozdulatokkal Kya
fölébe került, az ágyékát a lábai közé nyomta, és egy mozdula al
felhúzta a blúzát. Kya elránto a a fejét és kibújt alóla, égő, feketénél
is feketébb szemekkel. Visszaránga a a felsőjét.

- Nyugi, nyugi! Semmi baj!

Kya o feküdt a homokban szé ilált hajjal, kipirult arccal, félig

nyito , piros ajkakkal - gyönyörűen. Chase óvatosan odanyúlt, hogy
megérintse az arcát, de a lány macskaügyességgel elugro előle és
felállt.

Zihálva lélegze . Előző este, amikor egyedül táncolt a lagúna

partján, együ ringatózo a holddal és a kérészekkel, úgy képzelte,
készen áll. Azt hi e, mindent tud a párzásról, mert megfigyelte a
galambokat. Soha senki nem beszélt neki a nemiségről, és az előjáték
terén csakis Tate-tel volt némi tapasztalata. De a biológiakönyveiből
ismerte a részleteket, és több állatot láto már közösülni - és nem
csak „összedörzsölték a feneküket", ahogy Jodie mondta -, mint
amennyit a legtöbb ember egész életében.

De ez túlságosan hirtelen volt - piknik, azután párzás a Lápi

Lánnyal. Még a hím madarak is udvarolnak a tojóknak egy ideig,
káprázatos táncot lejtenek elő ük, vagy szerelmesen dalolnak. Igen,
Chase lakomát rendeze , de ő azért többet ér, mint a ránto csirke.
És a Dixie sem tartozik a szerelmes dalok közé. Tudha a volna, hogy
ez lesz belőle. A hím emlősök csak akkor időznek a nőstény
közelében, amikor üzekedni akarnak.

A csend egyre mélyült, miközben egymásra meredtek, és csak a

lélegzésük hangja és a hullámok moraja törte meg. Chase felült és
Kya karja után nyúlt, de ő elránto a.

- Ne haragudj! Semmi baj - szólalt meg a férfi, és közben felállt.

Igaz, azért jö ide, hogy megkapja, hogy ő legyen az első,

de az égő szemek megbűvölték.

Újra próbálkozo .

- Ugyan, Kya! Mondtam, hogy sajnálom. Felejtsük el. Visszaviszlek a

csónakodhoz.

Kya erre sarkon fordult és elindult a homokon át az erdő felé. Ringó,

hosszú tes el.

- Mit művelsz? Innét nem tudsz gyalog visszamenni!

Több kilométer az út!

De Kya már eltűnt a fák közö , egyenesen rohant, először a

szárazföld belseje felé, azután keresztül a félszigeten, a csónakjához.
A környék új volt számára, de a fekete rigók muta ák az utat a belső
lápon át. Nem lassíto az ingoványoknál és a vízmosásoknál sem,
átrohant a patakokon, átugro a a farönköket.

Végül zihálva görnyedt össze és térdre rogyo . Elnyű szavakkal

szitkozódo . Amíg dühöngö , addig a zokogás nem tudo a
felszínre törni. De semmi sem állítha a meg az égő szégyent és a
maró szomorúságot. Az egyszerű remény, hogy együ lehet
valakivel, hogy akarják, hogy megérintik, magával ragadta. De ezek
a sietős, tapogató kezek csak elve ek, nem megoszto ak, vagy adtak.

Fülelt, hátha Chase utánajö , nem tudta biztosan, akarja-e, hogy a

férfi kirontson a bozótból, átölelje és a bocsánatáért könyörögjön,
vagy sem. Ez újra feldühíte e. Azután kimerülten felállt és az út
további részét már lépésben te e meg a csónakig.
A tűztorony
1965

Z betöltö ék a látóhatárt, amikor Kya

kifuto a délutáni tengerre. A tíz nappal korábban lezajlo parti
piknik óta nem találkozo Chase-szel, de még mindig o érezte
magán a testének alakját és keménységét, ahogy leszorítja az ő testét
a homokba.

Nem láto más csónakot, miközben épp egy öböl felé kormányzo
Point Beachtől délre, ahol korábban különös lepkéket láto - olyan
világítóan fehérek voltak, hogy akár albínók is lehe ek. De negyven
méter után hirtelen lekapcsolta a motort, mert azt lá a, hogy Chase
barátai épp piknikkosarakat és színes törölközőket pakolnak be a
csónakjaikba. Kya sietve visszafordult, hogy elszáguldjon, de erős
késztetést érze , hogy megkeresse Chase-t, így visszafordult. Tudta,
hogy teljesen értelmetlen ez a sóvárgás. Az illogikus viselkedés,
hogy betöltsön egy űrt, több kielégülést úgysem hoz.
Mennyit hajlandó az ember feladni azért, hogy legyőzze a magányt?

És o , a hely közelében, ahol Chase a múltkor megcsókolta, meglá a

őt, ahogy horgászbotokkal a kezében a motorcsónakja felé igyekszik.
Mögö e Mindiggyöngysorthord egy hűtőtáskát cipelt.

Chase hirtelen a csónakjában sodródo Kya felé fordíto a a fejét és

egyenesen ránéze . Kya nem fordult el, hanem visszanéze rá. Mint
mindig, végül most is a félénksége győzö , elkapta a tekintetét, gázt
ado , és egy árnyas öblöcskébe kormányozta a csónakot. Azt
tervezte, i várja ki, amíg ez a hajóhad távozik, és majd azután megy
ki a partra.

Tíz perc elteltével visszaindult a tengerre, és o lá a Chase-t

egyedül a csónakjában, a hullámokon ringatózva. Várakozva.

Feltámadt benne a régi vágy. A férfi még mindig érdeklődik iránta.

Igaz, túlságosan erőszakosan kezdeményeze a pikniken, de amikor
Kya ellökte magától, abbahagyta. Bocsánatot kért. Talán adhatna
neki még egy esélyt.

Chase inte , menjen közelebb, és odakiálto neki:

- Szervusz, Kya!

A lány nem indult el felé, de az ellenkező irányba sem. Chase

közelebb ment.

- Kya, sajnálom, ami a múltkor történt. Rendben? Meg akarom

mutatni neked a tűztornyot. Gyere utánam!

Kya gázt ado , Chase csónakja felé fordíto a a sajátját, és közben a

tengert pásztázta, biztosan látótávolságon kívül vannak-e a barátai.

Chase észak felé veze e, el Barkley Cove melle - a falu békésnek és

színesnek tűnt a távolban -, és egy mélyen az erdőben rejtőző kis
öbölben értek partot. Miután kikötö ék a csónakokat, Chase egy
viaszbokrokkal és szúrós magyallal benő ösvényen veze e végig.
Kya még sosem járt ebben a vizes, gyökerekkel benő erdőben, mert
a falu túlsó oldalán húzódo , túl közel az emberekhez. A holtág
vékony erecskéi szivárogtak be a bozótosba - emlékeztetőül, hogy ez
a táj i a tenger tulajdona.
Azután bomló földszagával és dohos levegőjével felbukkant az igazi
mocsár. Hirtelen érkeze , finoman és némán, és egészen a sötétlő,
hátráló erdő pereméig nyújtózo .

Kya a lombok fele meglá a az elhagyato tűztorony viharvert

faácsolatát, és néhány perc múlva oda is értek a durván megmunkált
gerendákból épült széles lábazatához. A torony lábánál fekete iszap
szivárgo felfele, és nedves korhadás e e a gerendákat. A lépcsők
cikcakkban haladtak felfelé, és a szerkezet minden szin el
keskenyebb le .

Miután átkeltek a sáron, elindultak felfelé. Chase haladt elöl. Az

ötödik lépcsőfordulónál a kerek tölgyerdő tárult fel nyugat felé,
ameddig a szem elláto . Minden más irányban pedig vízfolyások,
lagúnák, patakok és torkolatok kanyarogtak a ragyogó zöld füveken
át a tenger felé. Kya még sosem járt ilyen magasan a láp fele . Most
az összes darabkája o feküdt ala a, és először lá a szemtől szembe
jó barátja arcát.

Amikor felértek az utolsó lépcsőfokra, Chase felnyito a a lépcsőt

fedő vasrácsot. Miután felmásztak az emeletre, visszaengedte. Kya
megkocogta a a lábával, mielő rálépe . Chase halkan nevete .

- Biztonságos, ne aggódj!

Odaveze e a korláthoz, és lenéztek a lápvidékre. Két rőtfarkú ölyv

repült szemmagasságban, a szél fütyült a szárnyuk ala , és felkapták
a fejüket meglepetésükben, hogy egy fiatal férfit és nőt látnak a
légterükben.

Chase odafordult hozzá, és így szólt:

- Kösz, hogy eljö él velem, Kya. Hogy adtál még egy esélyt, hogy
bocsánatot kérjek a múltkoriért. Helytelenül viselkedtem, többet
nem fog előfordulni.

Kya nem felelt. Legszívesebben megcsókolta volna, o , helyben,

hogy újra érezze az erejét maga melle .

Benyúlt a farmerje zsebébe, és végül megszólalt.

- Csináltam egy nyakláncot a kagylóból, amit találtál. Nem kell

hordanod, ha nem akarod. - A kagylót előző este fűzte fel egy
hasíto bőrszíjra, gondolta, ő fogja viselni, de közben végig tudta,
abban reménykedik, viszontlátja még Chase-t, és nekiadja, ha
lehetősége nyílik rá. De arra még a legmerészebb ábrándjaiban sem
gondolt, hogy együ állnak majd a tűztorony tetején, a világ fele .
Egy tetőn.

- Köszönöm, Kya - felelte Chase. Szemügyre ve e, azután belebújt,

és megtapoga a a nyakán nyugvó kagylót. - Persze hogy hordani
fogom.

Nem egy közhellyel válaszolt, hogy Örökké viselni fogom, a halálom

napjáig.

- Vigyél el a házadba - folyta a Chase. Kya maga elé képzelte a

viskót, ahogy o kuporog a tölgyek ala , szürke deszkáin a rozsdás
tető vérfoltjaival. A szúnyoghálókon több a lyuk, mint a háló. Egy
toldozo -foldozo hely.

- Messze van - felelte.

- Nem érdekel, hogy milyen messze van, és hogy néz ki, Kya!
Gyere, menjünk!
Az esély, hogy elfogadják, elillanhat, ha nemet mond.

- Jól van. - Leereszkedtek a toronyból, Chase visszaveze e az

öbölhöz, és inte neki, menjen előre a csónakjával. Kya délnek
indult, a torkolatok labirintusa felé, és lehúzta a fejét, amikor
ráfordult a saját, zölddel benő csatornájára. Chase csónakja alig fért
el a dzsungelszerű vegetáció ala , túlságosan fehérle és kékle , de
végül sikerült átjutnia a hajótestet karcoló ágak közö .

Amikor feltárult elő ük Kya lagúnája, a tiszta, sötét víz minden

egyes mohos ág és ragyogó levél finom részletét visszatükrözte.
Szitakötők és hókócsagok röppentek fel egy kis időre az idegen
csónak lá án, azután kecsesen, néma szárnyakkal újra leszálltak.
Kya kikötö e a csónakot, és Chase is odapöfögö a parthoz. A
királygém, aki már rég megbékélt a nála kevésbé vad
teremtményekkel, gólya módra, mozdulatlanul álldogált alig pár
méterre tőlük.

Kya kimoso , fakó kantáros nadrágai és pólói csiricsárén lógtak a

szárítókötélen, a tarlórépa úgy elszaporodo , hogy már az erdőben
is akadt belőle, és nehezen lehete eldönteni, hol ér véget a
konyhakert, és hol kezdődik a vadon.

Chase a tornác foltozo szúnyoghálóját nézte, és azt kérdezte:

- Mióta laksz i egyedül?

- Nem tudom pontosan, a papa mikor ment el. Úgy tíz éve lehete .

- Az menő. I élsz egyedül, és nincsenek szülők, akik megmondják,

mit csinálj.

Kya nem válaszolt, csak annyit jegyze meg:

- Odabent nincsen semmi látnivaló. - De Chase már a téglából és
deszkából épült lépcsőnél tarto . Az első, amit megláto , a Kya
házilag barkácsolt polcain kiállíto gyűjtemény

volt. A szúnyoghálón túl ragyogó élet kollázsa.

- Ezt mind te csináltad? - kérdezte a férfi.

- Igen.

Chase futólag szemügyre ve pár lepkét, de gyorsan elveszíte e az

érdeklődését. Az járt a fejében: Ugyan minek gyűjteni az olyasmit, amit
rögtön az ajtó elő is látni?

Az ágyterítő Kya kis matracán, a tornác padlóján olyan viseltes volt,

mint egy régi fürdőköpeny, de takarosan be volt ágyazva. Néhány
lépés, és már bent voltak a kis nappaliban, ahol a kopo kanapé állt,
azután Chase belese a hátsó hálószobába is, ahol a falakat
madártollak boríto ák minden létező színben, formában és
méretben.

Kya betessékelte a konyhába, és közben azon töprenge , mivel

kínálja meg. Coca-Cola vagy jeges tea nem volt odahaza, még keksz
vagy hideg pogácsa sem. A maradék kukoricakenyér volt o a
tűzhelyen egy fazék megpucolt, főzésre váró homoki bab melle .
Semmi, amivel egy vendéget meg lehet kínálni.

Megszokásból néhány fadarabot dobo a tűzhely égésterébe.

Belekotort a piszkavassal, a lángok nyomban fellobbantak.

- Ez az - jegyezte meg mindvégig há al Chase-nek, miközben a

kézisziva yúval vizet pumpált a horpadt vízforralóba. Az 1920-as
évek megtestesülése volt ez az 1960-as években. Se folyóvíz, se áram,
se fürdőszoba. Az ütö -kopo , rozsdás peremű bádog fürdőkád a
konyha sarkában állt, a kenyeres szekrényben konyharuhával
takarosan letakart maradékok, a legömbölyíte hűtőszekrény nyitva,
egy légycsapóval kitámasztva. Chase még sosem láto
ehhez foghatót.

Megtekerte a sziva yút, nézte, ahogy a víz kifolyik a mosogatóként

szolgáló zománcos tálba. Megérinte e a takarosan a tűzhely mellé
pakolt tűzifarakást. Csak néhány petróleumlámpa szolgált világítás
gyanánt, az üvegük szürke volt a füs ől.

Chase volt az első látogató i Tate óta, aki olyan természetesnek és

elfogadónak tűnt, akárcsak a többi lápi teremtmény. Chase
jelenlétében viszont csupasznak érezte magát, mintha valaki
kifilézné, akár egy halat. Feltámadt benne a szégyenkezés. Továbbra
is há al állt a férfinak, de érezte, ahogy körbejár a szobában, a padló
ismerősen nyikordul a léptei ala . Azután odalépe mögéje,
gyengéden maga felé fordíto a, és könnyed mozdula al átölelte. Az
ajkai Kya haját érinte ék, a lány érezte a leheletét a füle melle .

- Kya, senki, akit ismerek, nem le volna képes egyedül

élni idekint. A legtöbb gyerek, még a fiúk is féltek volna.

Kya azt hi e, a férfi megcsókolja, de Chase leereszte e a karját és az

asztalhoz lépe .

- Mit akarsz tőlem? - szólalt meg Kya. - Mondd meg az igazat!

- Figyelj, nem fogok hazudni. Gyönyörű vagy, szabad, vad, mint a

szél, a fenébe is! A múltkor megpróbáltam a lehető legközelebb
kerülni hozzád. Ki ne akarna? De az úgy nincsen rendben. Nem le
volna szabad így viselkednem. Én csak veled akarok lenni, oké?
Megismerni egymást.
- És aztán mi lesz?

- Majd meglátjuk, mit érzünk. Nem csinálok semmit, csak ha te is

akarod. Mit szólsz hozzá?

- Jó

- Azt mondtad, van saját tengerpartod. Menjünk ki oda!

Kya levágo pár szeletet a maradék kukoricakenyérből a

sirályoknak és Chase elő haladt az ösvényen egész addig, amíg ki
nem értek a fényes homokhoz és a tengerhez. Amikor Kya
a szokásos halk kiáltását halla a, felbukkantak a sirályok,
körözni kezdtek a fejük fele , a válluk körül. Nagy Vörös, a jókora
hím leszállt, és fel-alá járkált, folyton Kya lábfejére taposva.

Chase egy kicsit távolabb állt meg, nézte, ahogy Kya eltűnik a
madarak örvényében. Nem tervezte, hogy bármit is érezni fog a
furcsa és vad, mezítlábas lány iránt, de figyelte, ahogy o pörög-
forog a homokon, és a madarak körülö e repkednek, és vonzónak
találta az önállóságát is, nem csak a szépségét. Nem ismert senkit,
aki hozzá fogható, a vágy melle a kíváncsiság is megmoccant
benne. Amikor Kya odalépe hozzá, Chase megkérdezte tőle,
másnap megint eljöhet-e, és megígérte, még a kezét sem fogja
megfogni, csak a közelében akar lenni. A lány egyszerűen csak
bólinto . Az első remény a szívében, amióta Tate elment.
Pa i Love látogatása
1969

H a seriff irodájának ajtaján. Joe és Ed

felpillanto , amikor Chase anyja, Pa i Love Andrews megtört alakja
sötétle fel a tejüvegen át. Nyomban felismerték a fekete ruhát és a
kalapot. A takaros kontyba fogo , őszülő barna hajat. Az
alkalomhoz illően halvány árnyalatú rúzst. Mindke en felálltak, és
Ed ajtót nyito .

- Jó napot, Pa i Love! Kerüljön beljebb! Üljön le! Megkínálhatom

kávéval?

Az asszony a félig üres, maszatos peremű bögrékre pillanto .

- Köszönöm, nem kérek, Ed. - Leült a székre, amit Joe húzo oda. -
Van már valami nyom, amin el lehet indulni? Újabb információ a
laborjelentés óta?

- Nem. Még nincsen. Mindent aprólékosan átfésülünk, és maga meg

Sam lesznek az elsők, akik megtudják, ha bármit is találunk.

- De nem baleset volt, Ed! Igaz? Én tudom, hogy nem baleset volt.
Chase sose zuhant volna le magától a toronyból. Tudja, micsoda
sportember volt. És okos is.

- Egyetértünk, elegendő bizonyíték van arra, hogy

idegenkezűséget gyanítsunk. De a nyomozás folyamatban van, és
még nincs semmi kézzelfogható. Mármost, említe e, hogy valami
mondanivalója van a számunkra.

- Igen, és szerintem fontos. - Pa i Love Edről Joe-ra néze , majd

megint vissza Edre. - Volt egy kagylós nyaklánc, amit Chase mindig
viselt. Évek óta. Tudom, hogy rajta volt aznap este, amikor kiment a
toronyhoz. Sammel és velem vacsorázo , emlékszik, ezt már
mondtam, Pearl nem tudo jönni, mert a szokásos bridzspartira volt
hivatalos, és közvetlenül azelő , hogy Chase kiment a toronyhoz,
rajta volt a nyaklánc. És amikor... hát, amikor a klinikán lá uk, nem
volt rajta. Gondoltam, biztosan a halo kém ve e le róla, ezért nem
is említe em akkor, aztán jö a temetés, meg a többi,
és megfeledkeztem róla. Aztán egyik nap átmentem Sea Oaksba,
és kértem a halo kémet, hadd nézzem meg Chase holmijait,
a személyes tárgyait. Tudod, o tarto ák őket a
laborvizsgálatok mia , de én szere em volna a kezembe venni,
megfogni, csak hogy érezzem, mi volt rajta azon az utolsó
éjszakán. Megengedték, hogy leüljek egy asztalhoz és átnézzem
őket, és a kagylós nyaklánc nem volt o , seriff! Kérdeztem a
halo kémet, ő ve e-e le, de azt mondta, nem. És hogy ő
semmiféle nyakláncot nem láto rajta.

- Ez nagyon furcsa - jegyezte meg Ed. - Mire volt felfűzve? Talán

zuhanás közben leese róla.

- Egyetlen kagyló volt, egy hasíto bőrcsíkra volt felfűzve, ami

akkora volt, hogy épp átfért a fején. Nem volt hosszú, és csomóra
volt kötve. Nem hiszem, hogy lerepülhete volna róla.

- Egyetértek. A hasíto bőr erős, és nehezen lehet kicsomózni -

felelte Ed. - Miért viselte mindig? Talán olyasvalaki készíte e, aki
fontos volt neki? A ól kapta?
Pa i Love némán ült, és elnéze a seriff íróasztaláról. Re ege a ól,
hogy többet mondjon, mert sose vallo a volna be, hogy a fiának
köze volt a lápi prolikhoz. Persze a faluban az a pletyka járta, hogy
Chase-nek a nősülése elő több mint egy éven át köze volt a Lápi
Lányhoz. És Pa i Love azt gyaníto a, hogy még utána is, de ha a
barátaik rákérdeztek erre, mindig letagadta. Ám ez most más volt.
Most muszáj volt elmondania, mert egyszerűen tudta, hogy annak a
némbernek köze volt a fia halálához.

- Igen, tudom, ki készíte e azt a nyakláncot Chase-nek. Az a nő,

aki azzal az ósdi, zajos csónakkal közlekedik már évek óta. Ő
készíte e, és ő adta neki, amikor egy darabig találkozga ak.

- A Lápi Lányról beszél? - kérdezte a seriff.

Most Joe szólt közbe.

- Lá ad mostanában? Már nem kislány, huszonöt körül lehet, és

igencsak szemrevaló.

- Arról a Clark nevű nőről van szó? Csak hogy tisztázzuk. -

kérdezte Ed összevont szemöldökkel.

Pa i Love így felelt:

- Én nem tudom, mi a neve. Hogy van-e neki egyáltalán.

Az emberek valóban Lápi Lánynak nevezik. Éveken át ado
el kagylót Jumpin'-nak, tudja.

- Igen. Ugyanarról beszélünk. Folytassa!

- Nos, én megdöbbentem, amikor a halo kém azt mondta, hogy

Chase nem viselte a nyakláncot. Aztán eszembe ötlö , hogy az a nő
az egyetlen, akinek érdekében állna elvinni. Chase szakíto vele és
elve e Pearlt. Nem lehete az övé, hát megölte, és elvi e a
nyakláncot.

Pa i Love enyhén megremege , azután mély levegőt ve .

- Értem. Hát, ez igen fontos, Pa i Love, és megéri utánamenni. De

ne szaladjunk ennyire előre - felelte Ed. -Biztos benne, hogy Chase
tőle kapta a nyakláncot?

- Igen, biztos. Azért tudom, mert Chase nem akarta elmondani

nekem, de végül mégis megte e.

- Tud még valami egyebet a nyakláncról vagy a kapcsolatukról?

- Nem sokat. Még azt se tudom biztosan, mennyi

ideig találkozga ak. Valószínűleg senki nem tudja. Chase
nagyon sunyin intézte. Ahogy mondtam, nekem hónapokig nem
árulta el. Aztán miután elmondta, sose tudtam, hogy a
barátaival megy csónakázni, vagy vele.

- Hát, ennek utánanézünk. Ezt megígérem.

- Köszönöm. Én biztos vagyok benne, hogy ez egy nyom. -Az

asszony felállt, hogy induljon, Ed pedig kinyito a elő e az ajtót.

- Jöjjön vissza nyugodtan bármikor, ha beszélni akar, Pa i Love.

- Viszlát, Ed, viszlát, Joe!

M , Ed újra leült, Joe pedig felte e a kérdést:

- No, mit gondol?

- Ha valaki leve e a nyakláncot Chase-ről a toronynál,

akkor legalább azt tudjuk, hogy o járt az illető, és el tudom
képzelni, hogy valakinek, aki kint lakik a lápon, köze lehet ehhez.
Azok a saját törvényeik szerint élnek. De nem hinném, hogy egy
nő képes le volna kilökni a lyukon egy olyan nagydarab
fickót, mint Chase.

- Lehet, hogy felcsalta oda, már elő e kinyito a a rácsot, és amikor

Chase elindult feléje a sötétben, akár taszíthato is egyet rajta, még
mielő Chase észreve e - jegyezte meg Joe.

- Lehetségesnek tűnik. Nem könnyű, de lehetséges. Nem valami

komoly nyom. Egy hiányzó kagylós nyaklánc - felelte a seriff.

- De egyelőre ez az egyetlen nyom. Leszámítva a

hiányzó ujjlenyomatokat, meg pár rejtélyes vörös szálat.

- Bizony.

- Én csak azt nem értem - folyta a Joe -, hogy minek ve e volna le

róla a nyakláncot? Jó, ő volt az elhagyo nő, és elszánta magát, hogy
megöli Chase-t. Már ez is elég gyenge indíték, de minek vinné el a
nyakláncot, ha az egyértelműen a bűnte hez kapcsolja?

- Tudod, hogy megy ez. Szinte minden gyilkossági ügyben akad

valami, ami nem logikus. Az emberek hibáznak. Lehet, hogy a nő
döbbent volt és dühös, hogy Chase még mindig hordta a nyakláncot,
és miután elköve e a gyilkosságot, nem gondolta végig, mi lesz, ha
letépi a nyakáról. Nem tudha a, hogy bárki is össze tudja kapcsolni
a nyaklánccal. A forrásaid annyit mondtak, hogy Chase-nek volt
valami ügye odakint. Az is lehet, ahogy korábban mondtad, hogy
nem kábítószerről volt szó, hanem egy nőről. Erről a nőről.

- Az is egyfajta kábítószer - jegyezte meg Joe.

- És a lápon élők tudják, hogyan kell eltüntetni a nyomaikat, mivel
csapdával vadásznak, madarásznak és a többi. Hát, nem árt, ha
kimegyünk oda, és beszélünk a nővel. Megkérdezzük, hol volt aznap
éjjel. Kikérdezhetjük a nyakláncról is, meglátjuk, ideges lesz-e tőle.

- Maga tudja, hogyan lehet eljutni oda, ahol a nő lakik? -kérdezte

Joe.

- Csónakkal nem, de szerintem a járőrkocsival odatalálok. Azon a

kanyargós úton, ami a hosszú lagúnasor mentén halad. Régebben
párszor ki kelle mennem a házhoz, hogy beszéljek az apja fejével.
Az aztán rusnya egy alak volt.

- Mikor megyünk ki?

- Hajnalban. Hátha sikerül odaérni, mielő elmegy. Holnap. De

előbb menjünk ki a toronyhoz, és nézzünk körül alaposan, hátha o
az a nyaklánc. Lehet, hogy végig o volt.

- Nem hinném. Az egész helyet átkuta uk, amikor keréknyomot,

lábnyomot, bármiféle nyomot kerestünk.

- Akkor is muszáj kimennünk. Indulás!

Később, miután gereblyével és az ujjukkal is átkotorták a sarat a

torony ala , kijelente ék, hogy a kagyló nyaklánc nincs o .

S az alacsony, nehézkes hajnali felhők alól, amikor

Ed és Joe végighajto a lápi úton, azt remélve, még azelő kiérnek a
Lápi Lány házához, hogy az a csónakkal elindul valahová. Többször
is rossz irányba fordultak, zsákutcába juto ak, vagy egy rozoga
lakóépülethez. Az egyik viskónál valaki elkiálto a magát: „I a
seriff!", mire meztelen alakok rohantak szét a szélrózsa minden
irányába a szederbokrok közé.
- Átkozo füvezők! - mérgelődö a seriff. - A szeszcsempészek
legalább nem vetkőztek neki.

De végül eljuto ak a Kya viskójához vezető hosszú gyalogösvényig.

- Ez az! - jelente e ki Ed.

A méretes platós járőrkocsival ráfordult az ösvényre, halkan hajto a

ház felé, majd az ajtótól úgy húszméternyire megállt. Mindke en
némán szálltak ki. Ed megkopogta a a tornác szúnyoghálós
ajtajának fakeretét.

- Hahó! Van i valaki? - Csend támadt, újra megpróbálkozo . Két-

három percet vártak. - Nézzünk körül hátul, i van-e a csónakja!

- Nincsen. Úgy fest, ahhoz a tuskóhoz szokta kikötni. Már elment.

A francba!

- Igen, hallo a, hogy jövünk. Nyilván az alvó nyulat is meghallja.

A következő alkalommal még hajnal elő mentek ki, messze, kint az

úton parkoltak le, és a csónakot a tuskóhoz kikötve találták. De most
sem nyito ajtót senki.

- Az az érzésem, hogy i van valahol, és figyel minket -su ogta Joe.

- Szerinted nem? O guggol bent, a sok rohadt pálma közt. Egész
közel. Érzem. - Odakapta a fejét, és a szederbokrokat figyelte.

- Hát, ez így nem fog menni. Ha találunk még valamit,

akkor szerezhetünk egy házkutatási parancsot. Menjünk innen.
Partra a csónakot
1965

A , hogy együ voltak, Chase szinte minden nap

megjelent Kya lagúnáján, miután végze a munkával a Western
Autóban, és együ járták be a távoli, tölgyekkel szegélyeze
csatornákat. Szombat reggel Chase elvi e egy expedícióra, messze
fel, a part mentén, oda, ahol Kya még sosem járt, mivel a kis
csónakkal nem juthato el ilyen távolságba. I - az ismerős lápvidék
torkolatai és hatalmas fűtengere helye - tiszta víz folyt egy világos
és nyito cipruserdőn keresztül, amíg a szem elláto . Szék
nagyságú ciprustuskókra telepedtek le, sajtos szendvicset e ek és
sült krumplit, és vigyorogva nézték, ahogy a ludak a lábuk
melle úsznak el.

Ahogy a legtöbb ember, Chase is kihasználandó területnek tekinte e

a lápot, ami csónakázásra és horgászásra való, vagy arra, hogy
lecsapolják és gazdálkodjanak a helyén, így érdekesnek találta, hogy
Kya ilyen sokat tud az i eni élőlényekről, áramlatokról, a
gyékényekről. De mulato a lány érzékeny hozzáállásán, azon, hogy
lassan halad a csónakkal, némán siklik el a szarvasok melle , su og
a madárfészkek közelében. Őt nem érdekelte a kagylók, a tollak
neve, és nem

érte e, Kya miért jegyzetel, miért gyűjt újabb példányokat.

- Miért fested le a füvet? - kérdezte tőle egyik nap a konyhában.

- A virágát festem le.

Chase nevete .

- A fűnek nincsen virága!

- Dehogy nincs! Nézd csak meg ezeket i ! Aprók, de gyönyörűek.

Minden egyes fűfajnak más a virága, a virágzata.

- Egyébként mit akarsz ezzel az egésszel?

- Feljegyzéseket készítek, hogy többet tudjak meg a lápról.

- Egyet érdemes tudni, hogy hol van jó kapás, azt meg én meg
tudom mondani neked - felelte Chase.

Kya a kedvéért nevete ezen, ilyet még soha nem te . Újabb darabot
ado fel önmagából, csak hogy megtartson valakit.

A , Chase elment, Kya egyedül pöfögö ki a lápra.

De nem érezte magát egyedül. Kicsit gyorsabban haladt
a szokásosnál, hosszú haját meglibbente e a szél, az ajkán félmosoly
játszo . Maga a tudat, hogy hamarosan újra látja Chase-t, hogy
együ van valakivel, egész más szintre emelte a dolgot.

De amikor megkerült egy magas fűvel benő kanyart, o lá a maga

elő Tate-et. Elég messze volt, úgy negyven méternyire, és nem
hallo a az ő csónakját. Kya azonnal visszave a gázból és leállíto a
a motort. Felkapta az evezőt és visszaeveze a fű közé.

- Biztos hazajö az egyetemről - su ogta magában. Párszor lá a az

évek során, de ilyen közelről még sosem. De most i volt, kócos haja
egy újabb piros sapka alól igyekeze kiszabadulni. Az arca
napbarníto volt.
Tate magas szárú gumicsizmát viselt, és a lagúna vizében gázolva
vízmintákat gyűjtö apró fiolákba. Nem régi befő esüvegekbe, mint
amikor még mezítlábas gyerekek voltak, hanem egy speciális
hordozórekeszben csilingelő, apró kémcsövekbe. Amilyen neki
sohasem lesz.

Nem eveze odébb, egy ideig figyelte Tate-et, és az járt a fejében,

hogy bizonyára minden lány emlékszik az első szerelmére. Mélyet
sóhajto , azután visszaeveze abba az irányba, amerről jö .

M , C és Kya észak felé csónakáztak a part mentén,

négy delfin szegődö a nyomukba. Szürke volt az égbolt, és
ködfoszlányok kacérkodtak a hullámokkal. Chase lekapcsolta a
gyújtást, és miközben a csónak a vízen sodródo , előve e a
harmonikáját és eljátszo a a „Michael, vidd partra a csónakot"
kezdetű, sóvárgó, melodikus dalt, amit rabszolgák énekeltek az
1860-as években, miközben a dél-karolinai tengeri szigetekről a
szárazföld felé eveztek. A mama énekelte ezt mindig mosás közben,
és Kya nagyjából emlékeze a szövegére. Mintha a dal hívná őket, a
delfinek közelebb úsztak és körözni kezdtek a csónak körül, élénk
tekintetüket Kyára szegezték. Azután ke en odaúsztak a hajótest
mellé, a lány pedig lehajolt, az arca alig pár centiméternyire volt
tőlük, és halkan így énekelt:

Nővér, segíts húzni a csónakot, halleluja,

Fivér, nyújtsd segítő kezed, halleluja!

Apám egy ismeretlen földre ment, halleluja, Michael, vidd partra a

csónakot, halleluja!

Mély és széles a Jordán folyó,

Anyám o vár a túlsó partján, halleluja!

Jeges és hűvös a Jordán folyó,

A testet lehűti, de a lelket nem, halleluja!

A delfinek pár másodpercig Kyára meredtek, azután visszafordultak

a tengerbe.

A következő hetekben Chase és Kya az estéket lustálkodással töltö e

a sirályok társaságában a viskó melle i parton, hanya feküdtek a
nap melegét még őrző homokban. Chase nem vi e be őt a városba,
sem moziba, sem táncmulatságokba - csak ke en voltak, a láp, a
tenger meg az ég. Nem csókolta meg Kyát, csak a kezét fogta, vagy
könnyedén átkarolta a vállát a hűvösségben.

Aztán egyik este későig o maradt, már sötét volt, a parton ültek egy
kis tűz melle , a válluk összeért, egy takaró boríto a be őket. A
lángok fényt vetíte ek az arcukra és sötétséget a partra a hátuk
mögö . Chase Kya szemébe néze , és megkérdezte:

- Most megcsókolhatlak?

Kya bólinto , Chase előrehajolt, és először finoman csókolta meg,

azután férfi módra.

Hanya feküdtek a takarón, és Kya annyira közel fészkelődö

Chase-hez, amennyire csak tudo . Érezte az erős testet. Chase
mindkét karjával szorosan ölelte, de csak a lány vállát érinte e a
kezével. Semmi több. Kya mély levegőt ve , belélegezte a meleget,
Chase illatát, a tengerét, az együ létükét.

A , és Tate, aki még mindig idehaza volt az egyetemről,

öt esztendeje most először Kya lápi csatornája felé száguldo a
csónakjával. Még most sem tudta megmagyarázni magának, miért
nem ment vissza hozzá annak idején. Főként azért nem, mert gyáva
volt, és szégyellte magát. De most elhatározta, hogy megkeresi,
elmondja neki, hogy mindvégig szere e, és könyörögni fog a
bocsánatáért.

A négy egyetemi év ala meggyőzte magát arról, hogy Kya nem

lenne képes beilleszkedni az általa hőn áhíto tudományos világba.
Az első három évben megpróbálta elfelejteni őt - és Chapel Hillben
amúgy is bőven akadt nő, aki elterelhe e a figyelmét. Még néhány
hosszabb kapcsolata is volt, de Kyához fogható egy sem. Rögtön a
DNS, az izotópok és a protozoák után azt is megtanulta, hogy ő
valójában levegőt sem képes venni Kya nélkül. Igaz, hogy Kya nem
tudna i élni az általa hőn áhíto egyetemi világban, de ő viszont
most már élhet Kya világában.

Mindent előre elterveze . A professzora azt mondta, Tate ráér a

következő három évben befejezni a doktoriját, mivel az előző évek
során végig kutato a disszertációjához, és már kis híján elkészült
vele. Tate nemrég tudta meg, hogy szövetségi kutatólabor létesül Sea
Oaksban, és neki komoly esélye van arra, hogy teljes állású
kutatónak szerződtessék. A világon senki nem volt nála jobban
kvalifikált a posztra: szinte egész életében a helyi lápvidéket
tanulmányozta, és hamarosan lesz egy doktori fokozata is, hogy
megtámogassa. Alig néhány év, és i élhet a lápon Kyával,
miközben a laborban dolgozik. Feleségül veszi. Ha a lány
beleegyezik.

Most, ahogy a hullámok hátán pa ogva Kya csatornája felé tarto ,

hirtelen felbukkant a lány csónakja, délnek száguldo , az ő
útvonalára merőlegesen. Elengedte a kormánylapátot, és két karját a
levegőbe emelve vadul integetni kezde , hogy Kya észrevegye. A
nevét kiabálta. De a lány kelet felé néze . Tate abba az irányba
pillanto , és meglá a Chase közeledő motorcsónakját. Leállíto a a
motort, és nézte, ahogy Kya és Chase egyre szűkülő körökben
egymás körül forognak a szürkéskék hullámokon, akár az égen
násztáncot járó sasok. A víz vadul örvényle a nyomukban.

Tate meredten bámulta, ahogy összetalálkoztak és az ujjukat

összeérinte ék a forrongó víz fele . A régi barátaitól Barkley Cove-
ban hallo a ugyan a pletykákat, de azt remélte, nem igazak.
Megérte e, miért szeretne bele Kya egy ilyen férfiba, aki jóképű,
bizonyára romantikus alkat, a puccos csónakján száguldozik vele, és
elegáns piknikekre hordja. A lány nyilván semmit sem tud Chase
városi életéről - hogy fiatal nőkkel randevúzik, másoknak udvarol
Barkley Cove-ban, de még Sea Oaksban is.

Egyébként is, gondolta magában Tate, ki vagyok én, hogy ezt szóvá
tegyem? Én sem bántam vele jobban. Megszegtem az ígéretemet, és még
ahhoz sem volt bátorságom, hogy szakítsak vele.

Lehajto a a fejét, még egy utolsó pillantást vete rájuk, és épp lá a,

ahogy Chase odahajol és megcsókolja Kyát. Kya, Kya, gondolta
magában. Hogy is hagyha alak el? Lassan gázt ado és visszafordult a
városi kikötő felé, hogy segítsen az apjának kirakodni a rekeszeket
és kihordani a zsákmányt.

N Kya, aki sosem tudta, mikor jön Chase, megint

azon kapta magát, hogy a motorcsónak hangját figyeli. Ahogy Tate-
et várta annak idején. Akár gyomlált éppen, akár tűzifát hasogato ,
vagy feketekagylót gyűjtö , folyton felkapta a fejét és fülelt.

- Erőltesd a füledet - mondoga a mindig Jodie.

Belefáradt a reménykedés terhébe, három napra elegendő pogácsát,
hideg sültet és szardíniát pakolt be a hátizsákjába, és elgyalogolt a
régi, düledező rönkházhoz - az „olvasókunyhóhoz", ahogy ő nevezte
magában. Odakint mindentől távol, szabadon kószálhato , kedvére
gyűjthete , olvasha a a szavakat, olvasha a a vadont.
Megkönnyebbülés volt, hogy nem kell azt figyelnie, mikor jön
valaki. És erőt ado .

A tölgyes bozótosban, a kunyhó utáni kanyarban rábukkant egy

északi búvár apró, vörös, nyaki tollára, és hangosan nevete .
Világéletében erre a tollra vágyo , erre tessék, i volt egy
kőhajításnyira tőle a patakparton.

De leginkább olvasni jö ide. Miután Tate évekkel ezelő elhagyta,

többé nem juto hozzá könyvekhez, így egy reggel túlpöfögö Point
Beachen még jó tíz mérfölddel, Sea Oaksba, a Barkley Cove-nál
kicsivel nagyobb, de sokkal elegánsabb városba. Jumpin' egyszer azt
mondta, hogy az o ani könyvtárból bárki kölcsönözhet könyveket.
Kya kétkede abban, hogy ez azokra is vonatkozik, akik a lápon
laknak, de eltökélt szándéka volt, hogy kiderítse.

Kikötö a városi mólónál és átkelt a fákkal szegélyeze , tengerre

néző téren. Ahogy a könyvtár felé gyalogolt, senki nem mérte végig,
nem súgtak össze a háta mögö , nem kerge ék el a kirakatok mellől.
I nem a Lápi Lány volt.

Átnyújto a az egyetemi tankönyvekből álló listát Mrs. Hinesnak, a

könyvtárosnak.

- Segítene nekem megtalálni a Geissman-féle A szerves

kémia alapelveit, A parti mocsarak gerinctelen élővilágát Jonestól,
és Odúmtól Az ökológia alapjait? - Ezeket a könyveket
a szakirodalomban lá a felsorolva, az utolsó könyvekben,
amiket Tate hozo , mielő elhagyta őt az egyetem kedvéért.

- Ajjaj! Látom már. Ezeket a könyveket könyvtárközi kölcsönzéssel

kell megszereznünk az Észak-Karolinai Egyetem könyvtárából,
Chapel Hillből.

Így hát most, az öreg rönkház elő ülve Kya egy tudományos
folyóiratot ve a kezébe. Az egyik reprodukciós stratégiákról szóló
cikknek Ala omos kurafiak volt a címe. Kya felnevete .

Mint az köztudo , kezdődö a cikk, a természetben általában a

hímek rendelkeznek a leglátványosabb másodlagos nemi jegyekkel,
például a nagyobb agancsokkal, mélyebb hanggal, szélesebb
mellkassal, és kiterjedtebb tudással arról, hogyan lehet megtartani a
legjobb territóriumokat, hiszen sikeresen elkerge ék a gyengébb
hímeket. A nőstények ezekkel az imponáló alfákkal párosodnak
szívesen, akik ezáltal a legjobb

DNS-sel „látják el" őket, amit aztán továbbadnak az ivadékaiknak -

ez az egyik legerőteljesebb adaptációs jelenség, ami az élet
folytonosságát biztosítja. Ezen kívül a nőstények ily módon a legjobb
territóriumot szerzik meg a kicsinyeik számára.

Viszont akadnak olyan csökevényesebb hímek, akik nem erősek,

nem díszesek, és nem is elég eszesek ahhoz, hogy jó territóriumot
birtokoljanak, viszont egy rakás trükköt vetnek be a nőstények
átverésére. Kisebb termetüket felfújva parádéznak, gyakori
kiáltásokat hallatnak - még akkor is, ha éles a hangjuk. A színlelésre
és a hamis jelzésekre alapozva időnként sikerül párosodniuk. A kis
termetű varangyok, írta a szerző, például elrejtőznek a fűben egy
alfahím közelében, aki nagy lelkesedéssel vartyogva hívja párosodni
a nőstényeket. Amikor ez az erős hang egyszerre több nőstényt is
odavonz, és az alfa azzal van elfoglalva, hogy az egyikükkel közösül,
a gyengébb hím ráugrik valamelyik másikra. Ezeket az imposztor
hímeket nevezte a cikk „ala omos kurafiaknak".

Kyának eszébe juto , hogy a mama sok évvel ezelő a nővéreit óva
inte e az olyan fiatalemberektől, akik nagy hangon berregtetik a
rozsdás teherautójukat, vagy roncsautókban furikáznak, hangosra
feltekert rádióval.

- Az érdemtelen fiúk mindig nagy zajt csapnak - mondta akkor a

mama.

Kya a nőstények számára vigasztaló sorokat is olvaso . A természet

elég merész ahhoz, hogy biztosítsa, azok a hímek, akik hamis jeleket
küldenek, vagy nőstényről nőstényre járnak, szinte mindig egyedül
maradnak.

Egy másik cikk a hímek közö i vad rivalizálást taglalta. A legtöbb

életforma esetében a hímek versengenek a
nőstények megtermékenyítéséért. A hím oroszlánok néha halálos
harcot vívnak egymással, a rivális elefántbikák összeakasztják
az agyarukat és mindent szé aposnak, miközben egymás
húsát dö ödik. Annak ellenére, hogy ezek a konfliktusok
erősen ritualizáltak, a résztvevők akár meg is csonkíthatják egymást.

Hogy elkerüljék az ilyesfajta sérüléseket, néhány faj

megtermékenyítő egyedei kevésbé erőszakos, inkább
kreatív módszerekkel versengenek egymással. A rovarok
a legfantáziadúsabbak ebből a szempontból. A hím egyenlő szárnyú
szitakötő pénisze például egy apró kanállal van felszerelve, ami
eltávolítja az előző rivális által befecskendeze spermát, mielő a
sajátjával helye esíti.
Kya leereszte e az ölébe a magazint, és a gondolatai a felhőkkel
sodródtak ide-oda. Egyes rovarok nőstényei megeszik a hímet, a
túlzo stressznek kite emlős anyák elhagyják a kicsinyeiket, sok
hím kockázatos és ravasz módszereket eszel ki arra, hogy a saját
spermáját ju assa célba, a riválisait megelőzve. Úgy tűnt, semmi sem
túl illetlen, a lényeg az, hogy az élet ketyegjen tovább. Tudta, hogy
ez nem a Természet sötét oldala, ezek csupán leleményes módszerek
arra, hogy minden körülmények közö kitartsanak. De az emberek
esetében azért csak van ennél több is.

M K egymást követő napon nem találta odahaza, Chase

arra kérte, hadd jöjjön megbeszélt napokon, a
megbeszélt időpontban látogatóba, és mindig időben érkeze . Kya
már

messziről lá a az élénk színű motorcsónakot - a párzásra kész hím

madár tollazatának látványos színét ju a a eszébe -, ahogy a
hullámokon közeledik, és tudta, hogy Chase csakis érte jön oda.

Mostanában elképzelte, hogy Chase piknikezni viszi a barátai

társaságában. Mindannyian nevetnek, beszaladnak a hullámok közé,
vizet fröcskölnek. Chase felkapja és megforgatja őt. Azután a
többiekkel együ leülnek, együ esznek szendvicset, és hűtö
italokat kortyolnak. Apránként, minden ellenállása dacára a
házasság és a gyerekek képe is felsejle elő e. Valószínű, hogy ez
valamiféle biológiai késztetés, ami a reprodukció felé hajt, gondolta
magában. De neki miért ne lehetnének szere ei, úgy, ahogy
mindenki másnak? Miért is ne?

Mégis, valahányszor fel akarta tenni a kérdést Chase-nek, mikor

mutatja be őt a barátainak és a szüleinek, a torkára forrtak a szavak.
Egy forró napon, pár hónappal a megismerkedésük után épp a part
mentén sodródtak, amikor Chase megjegyezte, hogy tökéletes az idő
az úszásra.

- Nem nézek oda - jelente e ki. - Vedd csak le a ruháidat, és ugorj be,
aztán én is. Kya felállt a csónakban és egyensúlyozni igyekeze , de
amikor áthúzta a fején a pólóját, Chase nem fordult el. Odanyúlt, és
finoman végighúzta az ujjait a kemény melleken. Kya nem állt ellen.
Chase közelebb húzta magához, lehúzta a cipzárt Kya sortján, és
könnyed mozdula al letolta karcsú csípőjéről. Azután ő is levete e
az ingét és a sortját, és gyengéden lenyomta a lányt a törölközőkre.

Kya lábánál térdelve, szó nélkül, leheletfinoman végighúzta az ujjait

a lány bal bokájától a térdhajlatáig, majd lassan a combján is. Kya
teste Chase keze felé mozdult. A férfi ujjai elidőztek a combtövénél,
megdörzsölték a bugyiját, azután finoman, mint egy gondolat,
végigsimíto ák a hasát. Kya érezte, hogy az ujjak felfelé mozdulnak
a hasán, a melle felé, és elhúzódo tőle. Chase határozo
mozdula al visszanyomta és a mellére csúszta a a kezét, egyik ujja
lassan végigrajzolta a mellbimbó körvonalát. Mosolytalanul néze
Kyára, miközben a kezével odanyúlt és letolta a bugyiját. Kya
kívánta őt, mindenestől, és hozzápréselte a testét. De pár
másodperccel később megfogta Chase kezét.

- Ne csináld, Kya! - szólalt meg Chase. - Kérlek! Már nagyon régóta

várunk. Eddig elég türelmes voltam, nem?

- Megígérted, Chase.

- A francba, Kya! Mire várunk? - Chase felült. - Már megmuta am,

hogy fontos vagy nekem, nem igaz? Akkor meg miért ne?

Kya felült, és visszahúzta a pólóját.

- És utána mi lesz? Honnét tudhatom, hogy utána nem
fogsz elhagyni?

- Hogy tudhatná azt bárki is? De hát Kya, én nem megyek sehová!
Kezdek beléd szeretni. Mindig veled akarok lenni. Mi egyebet kéne
még tennem, hogy bebizonyítsam?

Eddig sosem ese szó szerelemről. Kya a szemeit kuta a, meglátja-e

bennük az igazságot, de Chase kemény tekinte el meredt rá.
Kifürkészhetetlenül. Kya nem tudta biztosan, mit érez Chase iránt,
de már nem volt magányos. Úgy tűnt, ez is elég.

- Hamarosan, jó?

Chase magához ölelte.

- Semmi baj. Gyere ide! - Megfogta Kya kezét, o feküdtek

a napsütésben, sodródtak a tengeren, és a hullámok
csobogását hallga ák.

A nap lassan elfogyo és leszállt a sűrű este, i -o , a távoli parton a

falu fényei táncoltak. Csillagok pislákoltak a tengerből és égből álló
világ fele .

- Vajon mitől pislákolnak a csillagok? - kérdezte Chase.

- A légköri zavaroktól. Például a magaslégköri szelektől.

- Tényleg?

- Biztosan tudod, hogy a legtöbb csillag túl messze van ahhoz,

hogy egyáltalán látni lehessen őket. Csak a fényüket látjuk, amit
torzíthat a légkör. De a csillagok természetesen nem egy helyben
állnak, hanem nagy sebességgel mozognak.
Kya Albert Einstein könyveiből azt is megtudta, hogy az idő sem
állandóbb a csillagoknál. Az idő felgyorsul és meghajlik a bolygók és
a napok körül, más a hegytetőkön és a völgyekben, és ugyanabból az
anyagból van, mint a tér, ami úgy hullámzik, akár a tenger. A
tárgyak, legyenek akár bolygók vagy almák, lezuhannak vagy
pályán keringenek, de nem a gravitációs energia következtében,
hanem azért, mert belezuhannak a téridő selymes redőibe - amelyek
olyanok, akár a fodrozódás egy tó felszínén -, amit egy nagyobb
tömeg okozo .

De Kya ezt nem mondta ki hangosan. A gravitáció az emberi

gondolatokra sajnos nincs hatással, és a középiskolai tankönyvek
még mindig azt taníto ák, hogy az alma azért hullik le, mert a Föld
erőteljesen vonzza.

- Képzeld - szólalt meg Chase -, felkértek, hogy segítsek edzősködni

a középiskolai focicsapatnál.

Kya rámosolygo .

Azután arra gondolt: Mint minden más az univerzumban, mi is azok felé

zuhanunk, akiknek nagyobb a tömegük.

M , Kya ritkaságszámba menő látogatást te a Piggly

Wigglyben, hogy beszerezzen néhány Jumpin'-nál nem kapható
holmit, a boltból kilépve kis híján beleszaladt Chase szüleibe, Sambe
és Pa i Love-ba. Tudták, kicsoda ő - mindenki tudta.

Kya időnként lá a őket a városban az évek során, leginkább távolról.

Samet a Western Auto pultja mögö , ahogy kiszolgálja a vevőket,
kinyitja a pénztárgépet. Kya emlékeze rá, hogy kislány korában a
férfi egyszer elhessege e a kiraka ól, mert úgy gondolta, elriasztja a
vevőket. Pa i Love nem dolgozo teljes munkaidőben az üzletben,
így volt ideje szórólapokat osztogatni az utcán az éves foltvarró
versenyről, vagy a Kék Rák Fesztiválról. Mindig szép ruhát viselt,
magas sarkú cipőt, kézitáskát és kalapot, egymáshoz illő színekben,
amit a déli évszakok épp megköveteltek. Bármi volt is a téma,
valahogy mindig szóba hozta, hogy Chase a legjobb hátvéd, akit a
város valaha láto .

Kya szégyenlősen elmosolyodo , és egyenesen Pa i Love szemébe

néze , remélve, hogy megszólítják és bemutatkoznak neki. Talán
nyugtázzák, hogy ő Chase barátnője. De hirtelen megtorpantak,
azután szó nélkül kikerülték - a szükségesnél szélesebb ívben.
Továbbmentek.

Másnap este Kya és Chase a lány csónakjában ringatóztak egy

hatalmas tölgyfa ala , amelynek a gyökerei a víz fölé lógtak; kis
barlangok keletkeztek így a vidrák és a kacsák számára. Kya halkan -
részben azért, hogy ne zavarja meg a tőkés récéket, részben pedig
félelmében - beszámolt Chase-nek a szüleivel való találkozásról, és
megkérdezte, bemutatja-e őt nekik.

Chase némán ült, és Kya gyomra e ől görcsbe rándult.

A férfi végül megszólalt.

- Hát persze. Hamarosan, ígérem. - De nem néze Kyára, amikor

ezt mondta.

- De tudnak rólam, ugye? Ke őnkről? - kérdezte.

- Persze.

A csónak bizonyára túl közel sodródo a tölgyfához, mert ebben a

pillanatban egy tollpárnához hasonlóan kövér és puha amerikai uhu
kapo szárnyra a fáról, és lassú, könnyed szárnycsapásokkal
átsiklo a lagúna fele , mellkasi tollait lágy mintákban tükrözte
vissza a vízfelszín.

Chase odanyúlt és megfogta Kya kezét, kipréselte a kétkedést az

ujjaiból.

Heteken át naplementék és holdfelkelték kísérték Chase és Kya

mozgását a lápon át. De valahányszor Kya ellenállt
Chase közeledésének, a férfi megállt. Kya gondolataiban o éltek
a képek az őzekről és a pulykákról, akik egyedül
maradnak követelőző kicsinyeikkel, amikor a hímek már rég más
nőstény után néztek.

Majdnem meztelenül feküdtek egymás melle a csónakban, eddig

juto ak, bármit is beszéltek a városiak. Bár Chase és Kya sosem
ment emberek közé, a város kicsi volt, lá ák őket együ Chase
motorcsónakjában, vagy kint a partokon. A rákhalászok figyelmét
nem sok dolog kerülte el odakint a tengeren. Megindult a szóbeszéd.
A pletyka.
Kint, a Hog Mountain Roadon
1966

A viskó némán Állt a feketerigó-szárnyak hajnali

rebbenésében, miközben igazi téli köd sűrűsödö a talaj fele , és

gyapotfoszlányok gyanánt gyűlt össze a falak melle . Kya többheti
kagylópénzen különleges élelmiszereket vásárolt, és melaszos
sonkaszeleteket sütö , kávészószt kevert, tejfölös pogácsával és
vadszederlekvárral tálalta. Chase instant Maxwell House kávét ivo ,
ő pedig forró Tetley teát. Már majdnem egy éve együ voltak, bár
erről egyikük sem beszélt. Chase megegyezte, micsoda szerencse,
hogy az apjáé a Western Auto: - Így majd lesz egy szép házunk, ha
összeházasodunk. Építek neked egy kétszintes házat a parton, és
körben veranda lesz. Vagy amilyen házat csak akarsz, Kya.

Kyának elakadt a lélegzete. Chase akarja őt, egy életre. Nemcsak

célozgat rá, hanem majdhogynem megkérte a kezét. Tartozna
valakihez. Egy család tagja lenne. Kihúzta magát ültében.

Chase így folyta a:

- Szerintem nem kéne bent laknunk a városban. Az túl nagy ugrás

volna neked. De építhetnénk egy házat a város szélén. Közel a
láphoz, érted.

Az utóbbi időben Kya fejében homályos gondolatok támadtak arról,

hogy összeházasodnak Chase-szel, de nem mert hosszan elidőzni
rajtuk. Ám most Chase hangosan kimondta. Kya kapkodta a levegőt,
az agya hitetlenkede , és egyú al igyekeze helyükre tenni a
részleteket. Erre képes lennék, gondolta magában. Ha távol lakunk az
emberektől, működhet a dolog.

Azután lehajto fejjel felte e a kérdést.

- És a szüleid? Nekik már elmondtad?

- Kya, valamit meg kell értened a családommal kapcsolatban.

Szeretnek engem. Ha én azt mondom, hogy téged választalak, akkor
ennyi. Imádni fognak, ha megismernek.

Kya az ajkába harapo . Hinni akarta.

- Építek majd neked egy műtermet a holmijaidnak -folyta a Chase.

- Nagy ablakokkal, hogy látni lehessen minden részletét annak a sok
francos madártollnak.

Kya nem tudta, úgy érez-e Chase iránt, ahogy egy feleségnek éreznie
kell, de abban a pillanatban a szívét elöntö e valami szerelemhez
hasonlatos. Nem kell többé feketekagylót gyűjtenie.

Odanyúlt, és megérinte e a kagylós nyakláncot Chase kulcscsontján.

- Á, egyébként - szólalt meg Chase -, pár nap múlva kocsival át kell

mennem Asheville-be, árut beszerezni a boltnak. Arra gondoltam,
mi lenne, ha velem jönnél?

Kya lesütö szemmel felelt.

- De az egy nagyváros. Sok emberrel. És nekem nincsenek rendes

ruháim, azt se tudom, milyenek a rendes ruhák, és...

- Kya, Kya! Idehallgass! Velem lennél. Én mindent ismerek.

Nem kell semmiféle puccos helyre mennünk. Mennyi mindent látnál
Észak-Karolinából már az autóúton is - a Piedmont-fennsíkot, a
Great Smoky Mountainst, az ég szerelmére! Aztán ha odaértünk,
elmehetünk egy autósbüfébe is, burgerezni. Mindegy, mi van rajtad.
Egy lélekkel sem kell szóba állnod, ha nem akarsz. Én mindent
intézek. Már rengetegszer jártam o . Még Atlantában is. Asheville
nem egy nagy durranás. Figyelj, ha összeházasodunk, akkor nem árt,
ha kicsit elkezdesz ismerkedni a világgal. Tárd ki a szárnyadat!

Kya bólinto . Ha másért nem is, legalább a hegyeket látni.

Chase folyta a.

- Ez egy kétnapos munka, úgyhogy o kell

megszállnunk éjszakára. Valami kényelmes helyen. Tudod, egy kis
motelben. Semmi gond, hisz felnő ek vagyunk.

- Ó! - Kya csak ennyit felelt. Azután azt su ogta: - Értem.

K messzebb autóval, így amikor pár nappal később

elindultak Barkleyból Chase platós kocsijával, meredten bámult
kifelé az ablakon, és két kézzel kapaszkodo az ülés szélébe. Azt út
kilométereken át télisásmezőkön és fűrészpálmaligeteken át vezete ,
a tenger már csak a visszapillantó tükörben látszo .

Több mint egy órán át az ismerős, fűvel benő vízi utak suhantak el
a kocsiablak melle . Kya mocsári ökörszemet és kócsagokat láto ,
megnyugta a a változatlanság, mintha magával hozta volna az
o hont.

Azután hirtelen, egy földön húzo vonal mentén a lápvidéknek vége

szakadt, és poros talaj terült el elő ük -felkapálva, négyzetesen
bekerítve, sorokban felásva. A kiirto erdők helyén bénult facsonkok
meredeztek. Dró al huzalozo póznák hosszú sora menetelt a
látóhatár felé. Kya természetesen tudta, hogy a világ nem a parti
lápvidékből áll, de még sosem járt a határán túl. Mit te ek az
emberek a tájjal? Az egyforma, cipősdoboz alakú házak egytől egyig
nyíro gyep közepén álltak. Az egyik udvarban egy csapat
rózsaszínű flamingó eve , de amikor Kya meglepe en hátrafordult,
lá a, hogy műanyagból vannak. A szarvas pedig betonból. Csak
egy postaládára festve láto szálló kacsát.

- Elképesztőek, mi? - kérdezte Chase.

- Mik?

- A házak. Még sose lá ál ilyet, mi?

- Nem, még nem.

Órák elteltével a Piedmont-síkságon túl megpillanto a az

Appalache-hegység halványkék körvonalát a látóhatáron. Ahogy
közeledtek, hegycsúcsok emelkedtek körülö ük és mindenü
erdővel boríto hegyek hullámzo ak, amíg a szem elláto .

A dombok karba te kezében felhők lustálkodtak, azután

felemelkedtek és elsodródtak. Néhány foszlány szűk
spirálba tekerede a melegebb vízmosások fele , épp úgy
viselkedtek, ahogy a lápvidék nyirkos ingoványai fele szálló pára.
A fizika ugyanazon törvényei játszo ak i egy biológiailag más
pályán.

Kya a síkság szülö e volt, ahol a táj a látóhatárig ér, ahol a nap
időben nyugszik le és a hold időben kel fel. De i , ahol a domborzat
kusza volt, a nap az egyik pillanatban még valamelyik csúcson
egyensúlyozo , majd lebuko egy vonulat mögé, a következőben
pedig, amikor Chase kocsija felkapaszkodo a következő
magaslatra, újból felkelni látszo . A hegyekben, ve e észre Kya, a
naplemente időpontja a ól függ, az ember épp hol áll a hegyoldalon.

Eltűnődö , merre lehete a nagyapja földje. A felmenői talán disznót

tarto ak egy olyan napszí a, megszürkült ólban, mint amit az egyik
mezőn láto egy patak partján. Egy család, ami a családja kelle
volna legyen, egykor ezen a tájon robotolt, nevete , sírt. Biztosan
élnek még i közülük néhányan, szétszórva a megyében.
Névtelenül.

Az út négysávos autópályává szélesede , és Kya az ülésbe

kapaszkodo , amikor Chase gyorsíto és egészen közel ért a többi
száguldó járműhöz. Ezután ráfordultak egy kanyargós útra, ami
varázslatos módon egyre feljebb emelkede és a város felé vezete .

- A lóhere-letérő - jelente e ki Chase büszkén.

Hatalmas, nyolc-tíz emelet magas épületek sorakoztak a hegyek

szilue je elő . Autók tucatjai sie ek homoki rákok módjára, a
járdákon rengeteg ember gyalogolt - Kya az ablakhoz hajolva az
arcukat fürkészte, és arra gondolt, biztosan köztük van a mama meg
a papa. Egy napbarníto , sötét hajú fiú szaladt végig a járdán, úgy
néze ki, mint Jodie, Kya utánafordult és őt nézte. A bátyja persze
mostanra már felnő , de addig köve e a tekintetével a fiút, amíg
befordult egy sarkon.

A város túlsó végében Chase bejelentkeze egy barna, szobák

földszintes sorából álló motelbe a Hog Mountain Roadon, amit
pálmafa alakú neonfények díszíte ek.

Miután Chase kinyito a az ajtót, Kya belépe egy tisztának tűnő, de

hipótól bűzlő szobába, ami az olcsó Amerika stílusában volt
berendezve: farostlemez-berakásos falak, egy

megereszkede ágy, ötcentessel működő masszírozógéppel, és egy

fekete-fehér tévé, amit egy lehetetlenül nagy lánccal és laka al
erősíte ek az asztalra. Az ágynemű sárgászöld volt, a szőnyeg pedig
hosszú szálú és narancssárga. Kya gondolatai visszatértek a
helyekhez, ahol eddig együ feküdtek -kristályhomokban, a dagály
után maradt tócsák partján, holdfényben sodródó csónakon. I az
ágy foglalta el a központi helyet, de a szoba nem emlékeztete a
szerelemre.

Tudatosan állt meg az ajtó közelében.

- Nem túl szép - szólalt meg Chase, és lete e a székre a táskáját.

Odalépe Kyához.

- I az idő, nem gondolod, Kya? I az idő.

Hát persze, ő eleve ezt tervezte. De Kya készen állt. A teste már
hónapok óta vágyo rá, és miután a házasságról beszéltek, az elméje
is megadta magát. Bólinto .

Chase lassan odalépe hozzá, kigombolta a blúzát, azután

gyengéden megfordíto a és kikapcsolta a melltartóját is. Az ujjai
végigsimíto ak a mellén. Az izgato forróság a mellétől a combja
felé áradt szét. Miközben Chase lehúzta az ágyra a vékony
függönyön átszűrődő piros-zöld neonfényben, Kya lehunyta a
szemét. Korábban, az összes alkalommal, amikor majdnem
megtörtént, de végül megállíto a Chase-t, a kószáló ujjak
varázslatos érintésére különböző testrészei keltek életre, és a teste
e ől Chase felé mozdult, vágyakozva, kívánva őt. De most, hogy
végre megadta az engedélyt, Chase-en valami sürgető kényszer le
úrrá, és megfeledkezni látszo az ő igényeiről, erőszakkal nyomult
előre. Kya felkiálto az éles, szaggató fájdalomtól, azt hi e, valami
baj van.

- Semmi baj. Mostantól már jobb lesz - jelente e ki Chase komoly

szaktekintély módjára. De nem le sokkal jobb, és a férfi hamarosan
széles vigyorral hanyatlo le melléje.

Miközben Chase elaludt, Kya az Üresedés felirat pislákoló fényeit

nézte.

T el, épp befejezték a reggelit Kya viskójában, tükörtojást és

sonkát kukoricamáléval, és a konyhaasztal melle ültek. A lány egy
takaróba burkolózo a szeretkezés után, ami csak kicsit le jobb az
első alkalom óta, a motelben. Kya minden egyes alkalommal hiányt
érze , de halvány fogalma sem volt arról, hogyan hozza szóba ezt.
És amúgy sem tudta, mit is kellene éreznie. Lehet, hogy így
normális.

Chase felállt az asztaltól, az ujjaival megemelte Kya állát,

megcsókolta, és így szólt:

- Hát, a következő napokban nem sokat leszek i , mert jön

a karácsony, meg minden. Sok összejövetel lesz, és érkezik pár rokon
is.

Kya felnéze rá és így felelt:

- Azt reméltem, hogy talán én is... tudod, elmehetnék néhány

partira, vagy ilyesmire. Vagy legalább a karácsonyi vacsorára a
családoddal.

Chase visszaült a székére.

- Figyelj, Kya! Én már régóta akarok veled erről beszélni. El akarlak
hívni az Elks Clubba, a táncmulatságra, meg az ilyen helyekre, de
tudom, milyen félénk vagy, és hogy sose csinálsz semmit bent a
városban. Én tudom, hogy szörnyen éreznéd magad. Nem ismernél
senkit, nincsenek odaillő ruháid. Tudsz táncolni egyáltalán? Te ilyet
nem szoktál csinálni. Ezt érted,

ugye?

Kya a földet nézte, és azt felelte:

- Igen, ez mind igaz. De valahogy el kell kezdenem beilleszkedni

az életedbe. Kitárni a szárnyaimat, ahogy mondtad. Nyilván be kell
szereznem pár odaillő ruhát, és találkozni pár barátoddal. -
Felemelte a fejét. - És te megtaníthatnál táncolni.

- Hát persze, meg is foglak. De amikor én ke őnkre gondolok,

akkor arra gondolok, ami idekint van. Imádom az együ töltö időt,
amikor csak te meg én vagyunk i . Megmondom neked őszintén,
kezdem unni azokat a hülye táncmulatságokat. A gimi
tornatermében. Évek óta mindig ugyanaz. Ugyanaz az ostoba zene.
Én kész vagyok továbblépni. Tudod, amikor összeházasodunk,
úgyse fogunk ilyeneket csinálni, akkor meg minek rángassalak bele
most? Semmi értelme. Jól van?

Kya megint a padlót nézte, így Chase újra megemelte az állát és a

szemébe néze . Azután széles vigyorral így szólt:

- Na, és a karácsonyi vacsora az én családommal! Jönnek a vén

nénikéim Floridából, azoknak be nem áll a szájuk. Azt nem kívánom
senkinek. Főként neked nem. Hidd el nekem, nem maradsz le
semmiről.
Kya nem felelt.

- De komolyan, Kya, én azt akarom, hogy fogadd el ezt a dolgot!

Ami ke őnknek idekint van, az a legkülönlegesebb dolog, amit egy
ember remélhet. Az összes többi - legyinte nagyot a kezével -
egyszerűen hülyeség.

Odanyúlt és az ölébe húzta a lányt, ő pedig Chase vállára hajto a a

fejét.

- Ez i a lényeg, Kya. Nem a többi dolog. - Azzal melegen

és gyengéden megcsókolta. Azután felállt. - Jól van. Mennem kell.

Kya a karácsonyt egyedül töltö e a sirályokkal, ahogy minden évben

azóta, hogy a mama elment.

K karácsony óta, és Chase még mindig nem jö .

Megszegve a saját magának te ígéretet, hogy soha többé nem fog
várni senkire, Kya a lagúna partján járkált fel-alá, befont hajjal, a
mama régi rúzsával az ajkán.

A láp o feküdt mögö e, barnásszürke téli köntösét felöltve. A sok

kilométernyi elszáradt fűféle - magvainak elhullatása után -
megadón, lehajto fejjel állt a vízben. A szél korbácsolta és tépte
őket, zajos refrén gyanánt zörge e meg a durva szárakat. Kya
kiengedte a haját és a keze fejével letörölte a száját.

A negyedik nap reggelén egyedül ült a konyhában, és tologa a a

pogácsát és a tojást a tányérján.

- Ha annyit beszél arról, hogy csak az a fontos, ami i van, akkor ő

most hol van? - fortyant fel. Maga elő lá a, ahogy Chase focizik a
barátaival és táncol a partikon. - Azokon az ostoba helyeken, amiket
annyira un már.
Végül meghallo a a csónakja hangját. Felpa ant az asztaltól,
becsapta az ajtót és kirohant a lagúnához, miközben a
csónak felbukkant. De nem Chase motorcsónakja volt az, sem
pedig Chase, hanem egy fiatalember, aranysárga hajjal,
ami rövidebbre volt nyírva, de így is alig fért be a sísapka alá. A
régi horgászcsónak volt az, és a közeledő csónakban o állt
Tate, immár felnő férfiként. Az arca már nem fiús volt,
hanem jóképű és ére . A tekintete kérdő, az ajkán szégyenlős
mosoly.

Kya első gondolata az volt, hogy elszalad. De az elméje azt sikíto a:

NEM! Ez az én lagúnám, és mindig én futok el. De most nem fogok! A
következő gondolatát te köve e: felkapo egy követ és három
méter távolságból Tate arca felé hajíto a. Tate gyorsan lehúzta a
fejét, a kő a homloka melle süvíte el. Az arca elé kapta a kezét.

- Kya, az ég szerelmére, állj le! Légy szíves! Nem tudunk beszélni?

A kő keményen vállon találta.

- TAKARODJ A LAGÚNÁMBÓL! TE ALJAS,

MOCSKOS SZEMÉTLÁDA! TESSÉK, EZ A BESZÉD, MIT
SZÓLSZ HOZZÁ? - A sikító halaskofa őrjöngve kereste az újabb
követ.

- Kya, hallgass meg! Tudom, hogy most Chase-szel vagy. Én ezt

tiszteletben tartom. Csak beszélni szeretnék veled. Kérlek,

Kya!

- Miért beszélnék én veled? Látni se akarlak többé SOHA! -

Felkapo egy marék kisebb követ, és Tate arcába hajíto a őket.
A fiú oldalra ugro , előrehajolt, és a csónak peremébe kapaszkodo ,
miközben az partot ért.

- MONDOM, HOGY TAKARODJ INNÉT! - Még mindig kiabálva,

de már halkabban még azt is hozzáte e: - Igen, most

valaki mással vagyok.

Tate felegyenesede a partot érő csónak zökkenése után, és leült az

első ülésre.

- Kya, vannak dolgok, amiket tudnod kellene róla. - Tate nem úgy
tervezte, hogy Chase-ről fognak beszélgetni. Ez a váratlan látogatás
eddig egyáltalán nem úgy alakult, ahogy tervezte.

- Miről beszélsz te? Neked nincs jogod a magánéletemről beszélni!

- Kya alig másfél méterre állt meg tőle, és valósággal köpködte a
szavakat.

Tate határozo hangon ezt felelte:

- Tudom, hogy nincs, de megteszem.

Kya erre sarkon fordult, hogy elmenjen, de Tate hangosabban

folyta a.

- Te nem a városban élsz. Te nem tudod, hogy Chase más nőkkel is

jár. Egyik este végignéztem, ahogy elhajt egy parti után egy szőkével
a kocsijában. Ő nem érdemel meg téged.

Kya megfordult.

- Á, tényleg? TE vagy az, aki i hagyo engem, aki nem jö vissza,

amikor ígérte, aki soha nem jö vissza! Te vagy az, aki még csak nem
is írt, hogy elmagyarázza, miért, de még csak annyit se, hogy élsz,
vagy meghaltál! Nem volt merszed szakítani velem! Nem voltál elég
férfi ahhoz, hogy a szemembe nézz. Csak eltűntél. TE BESZARI,
GYÁVA SEGGFEJ! És még van képed idecsónakázni ennyi év után...
Rosszabb vagy nála. Lehet, hogy ő sem tökéletes, de te sokkal
rosszabb vagy nála! -Hirtelen elhallgato és Tate-re meredt.

Tate a kezét felemelve kérlelte.

- Igazad van velem kapcsolatban, Kya! Minden, amit mondasz,

igaz. Beszari voltam, gyáva. És nincsen jogom Chase-szel
előhozakodni. Semmi közöm hozzá. És soha többé nem foglak
zaklatni. Csak muszáj bocsánatot kérnem tőled, és megmagyarázni.
Évek óta nagyon bánom, Kya, kérlek!

A lány elernyedt, mint egy vitorla a hirtelen jö szélcsendben. Tate

több volt az első szerelménél: osztozo Kya lápvidék iránti
rajongásában, ő taníto a meg olvasni, és ő volt az egyetlen, aprócska
szál, ami az eltűnt családjához kötö e. Egy lap volt az időből, egy
emlékkönyvbe ragaszto kivágás, mivel nem volt semmi egyebe. A
szíve kalapált, miközben a dühe lassan eloszlo .

- Nézzenek oda, milyen gyönyörű vagy. Egy felnő nő. Jól vagy?
Még mindig feketekagylót adsz el? - Tate-et megdöbbente e,
mennyire megváltozo Kya - a kifinomult, mégis nehezen feledhető
vonások, az elegáns arcél, a telt ajkak.

- Igen. Igen.

- Tessék, hoztam neked valamit. - Egy borítékból egy aranyküllő

apró fejpihéjét ve e elő. Kyán átfuto , hogy a földre hajítja, de még
sosem talált ilyen tollat - miért ne tartaná meg? Zsebre vágta, de nem
köszönte meg.
Tate hadarva folyta a.

- Kya, nem csak rosszul te em, hogy elhagytalak, ez volt életem

legrosszabb döntése, és ez is marad. Éveken át volt bűntudatom
mia a, és mindig bánni fogom. Minden nap gondolok rád. Életem
hátralevő részében sajnálni fogom, hogy magadra hagytalak.
Komolyan úgy gondoltam, hogy sosem leszel képes elhagyni a lápot
és a külvilágban élni, ezért nem tudtam, hogyan maradhatnánk
együ . De tévedtem, és szemétség volt, hogy nem jö em vissza
hozzád megbeszélni ezt. Tudtam, hányszor hagytak már el
korábban. Nem akartam szembesülni azzal, mennyire
megbánto alak. Nem voltam elég férfi hozzá. Ahogy mondtad. -
Elhallgato , és Kyát nézte.

A lány végül ennyit kérdeze :

- Most mit akarsz, Tate?

- Hogy valami módon bocsáss meg nekem, ha tudsz. -

Mély levegőt ve , és várt.

Kya a földre meredt. Miért a sérülteknek, a még mindig vérzőknek

kell magukra vállalni a megbocsátás terhét? Nem felelt.

- Ezt muszáj volt elmondanom neked, Kya.

Miután a lány még mindig nem szólt semmit, folyta a.

- Most másoddiplomás képzésen vagyok zoológiából. Illetve főként

protozoológiából. Neked nagyon tetszene.

Kya nem tudta elképzelni, és visszanéze a lagúnára, jön-e Chase.

Tate figyelmét nem kerülte el a pillantás - már az elején rájö , hogy
Kya azért van idekint, mert Chase-t várja.
Az előző héten történt, hogy Tate Chase-t figyelte, ahogy fehér
szmokingjában egymás után táncoltatja meg a nőket a karácsonyi
bálon. A táncmulatságot a legtöbb városi eseményhez hasonlóan a
középiskola tornatermében tarto ák. Amikor a Wooly Bully recsege
fel a kosárpalánk alá állíto , kis teljesítményű magnóból, Chase egy
barnát pörgete -forgato . Amikor a Mr. Tambourine Man
következe , o hagyta a táncparke et és a barnát, a többi volt
sportolóhoz lépe , és nagyot húzo a Wild Turkey whiskeyvel teli
laposüvegből. Tate a közelben beszélgete két középiskolai
tanárával, és hallo a, amikor Chase épp ezt mondta:

- Naná, vad, mint a csapdába ese nőstény róka! Pont, mint amit
egy ilyen mocsári macától várna az ember. Abszolút megéri a
benzinpénzt.

Tate-nek kényszerítenie kelle magát, hogy odébbálljon.

H és felborzolta a lagúna vizét. Kya azt hi e, Chase jön,

ezért csak farmerben és egy vékony pulóverben szaladt elé. Most
karba font kézzel állt.

- Látom, fázol, menjünk be! - Tate a viskó felé inte , ahol a rozsdás
kályhacsőből füst pöfékelt.

- Tate, szerintem most inkább menj el. - Kya gyors pillantásokat

vete a csatorna felé. Mi lesz, ha megérkezik Chase, és i találja Tate-
et?

- Kya, kérlek! Csak pár percre! Nagyon szeretném látni

a gyűjteményedet.

A lány válasz helye sarkon fordult és elrohant a viskó felé, Tate

pedig köve e. De a tornácra belépve megtorpant. A gyűjtemény egy
gyerek hobbijából a lápvidék természe udományi múzeumává
fejlődö . Tate felemelt egy fésűkagylóhéjat, egy kis akvarellel volt
felcímkézve, azt a partszakaszt ábrázolta, ahol Kya találta, valamint
kisebb rajzok muta ák, hogy ez az élőlény milyen apróbb
tengeri élőlényekkel táplálkozik. Minden egyes példány esetében -
több száz, akár több ezer is lehete belőlük - ugyanez volt a
helyzet. Tate korábban, gyerekként láto már pár ilyet, de
most, zoológia-doktoranduszként már egy tudós szemével nézte
őket.

Még mindig a bejáratban állva odafordult a lányhoz.

- Kya, ezek csodálatosak, gyönyörűen részleteze ek! Ezeket ki

lehetne adni. Ebből könyv lehetne, sok könyv.

- Nem, nem! Ezeket csak magamnak csináltam. Segítenek

a tanulásban, ennyi.

- Idehallgass, Kya! Te mindenkinél jobban tudod, hogy erről a

környékről nincsenek referenciakönyvek. Ilyen
jegyzetekkel, technikai adatokkal és a ragyogó rajzokkal ezek
lennének a könyvek, amikre mindenki vár! - Ez igaz volt. A mama
régi útmutatóin kívül a helyi kagylókról, növényekről,
madarakról és emlősökről nem jelent meg egyéb nyomtatásban, és
ezek a könyvecskék szánalmasan pontatlanok voltak, egyszerű,
feketefehér képekkel és hiányos információkkal.

- Ha magammal vihetek néhány mintát, keresek egy kiadót, és

meglátjuk, mit szól hozzá.

Kya rámeredt, nem tudta hová tenni a dolgot. El kellene mennie

valahová, emberekkel találkozni? Tate lá a a kérdést a szemében.
- Neked nem kellene elmenned i honról. Postán is elküldhetnéd a
mintákat egy kiadónak. Pénzt is kapnál érte. Valószínűleg nem egy
hatalmas összeget, de talán nem kellene egész életedben
feketekagylót eladnod.

De Kya még mindig nem szólalt meg. Tate megint arra noszoga a,
hogy gondoskodjon saját magáról, nem pedig felajánlo a, hogy
majd ő gondoskodik róla. Mintha az egész korábbi életében jelen le
volna. Azután eltűnt.

- Próbáld meg, Kya! Ártani biztos nem árt.

A lány végül beleegyeze , hogy Tate elvigyen néhány

mintapéldányt, ő pedig egy sorkagylókat ábrázoló finom akvarellt
választo ; a királygémről szóló sorozatot, mivel az részletesen
ábrázolta a madarat minden évszakban; és az ívelt fejtollat ábrázoló
finom olajfestményt.

Tate felemelte a festményt - a leheletfinom, telíte színekből álló

ecsetvonások százai mélységes feketében végződtek,
ami visszatükrözni látszo a napfényt a vásznon. Egy apró
részlet, egy kis szakadás a toll nyelén olyan jellegzetes volt, hogy
Kya és Tate ugyanabban a másodpercben jö rá, a kép azt a
legelső tollat ábrázolja, amit a fiú hagyo neki ajándékba az
erdőben. Felpillanto ak a képről és egymás szemébe néztek.
Kya elfordult. Kényszeríte e magát, hogy ne érezzen. Nem fog
újra vonzódni egy olyan emberhez, akiben nem bízhat meg.

Tate közelebb lépe és megérinte e Kya vállát. Megpróbálta

gyengéden megfordítani.

- Kya, annyira sajnálom, hogy magadra hagytalak! Kérlek, meg

tudsz bocsátani nekem?
A lány végül megfordult és ránéze .

- Nem tudom, hogyan kell, Tate. Soha többé nem tudnék hinni
neked. Tate, légy szíves, most muszáj elmenned!

- Tudom. Köszönöm, hogy meghallga ál, hogy lehetőséget adtál a

bocsánatkérésre. - Egy pillanatig várt, ám Kya nem szólt többet. De
legalább van valami a kezében, amikor elmegy. A kiadás reménye
elég indok volt arra, hogy újra felkeresse Kyát.

- Viszlát, Kya! - A lány nem felelt. Tate rámeredt, a szemébe néze ,

és Kya visszanéze , de elfordult. Tate az ajtó felé indult, a
csónakjához.

Kya megvárta, amíg elmegy, azután leült a lagúna hideg, nedves

homokjára, és várta Chase-t. Fennhangon elismételte azt, amit Tate-
nek mondo .

- Lehet, hogy Chase nem tökéletes, de te sokkal rosszabb vagy nála.

De miközben a sötét vízre meredt, nem tudta kiverni a fejéből, amit

Tate mondo Chase-ről: „elhajt egy parti után egy szőkével a kocsijában

C karácsony után jö . Kikötö a lagúnában, és azt

mondta, hogy éjjelre is maradni tud, együ szilveszterezhetnek. Kart
karba öltve sétáltak a viskóig, ahol mintha ugyanaz a köd ülte volna
meg a tetőt. A szeretkezés után takarókba burkolózva bújtak össze a
tűzhely melle . A sűrű levegő a nedvességnek már egyetlen
molekuláját sem volt képes felszívni, és amikor felforrt a víz, nehéz
cseppek csorogtak le a hideg ablaktáblákon.

Chase előhúzta a zsebéből a harmonikát, és a Molly Malone[n] bánatos

dallamát játszo a rajta „Most a kísértete tolja a taligát az utcákon át,
és énekli, kagylót, osztrigát, friss, élő még!"
Kyának úgy tetsze , hogy Chase-nek akkor van leginkább lelke,
amikor ezeket a melankolikus dallamokat játssza.
A rákhalász
1969

S a Dog-Gone-ban jobb pletykák keringtek, mint a

falatozóban. A seriff és Joe beléptek a zsúfolásig telt, hosszúkás
sörözőbe, és a pulthoz léptek, ami egyetlen fenyő törzséből készült,
és a helyiség bal oldalától indulva látszólag belevesze a
félhomályba. A helyiek - mind férfiak, mivel a nőknek ide tilos volt a
belépés - a pultnál csoportosultak, vagy elszórtan, az asztaloknál
ültek. A két pultos hot dogot sütö , kagylót, osztrigát, kroke et
készíte , kukoricamálét kevert, sört és whiskeyt töltö . Fényt csak a
villogó sörreklámok adtak, borostyán ragyogást áraszto ak, mintha
tábortűz fénye világítaná meg a szakállas arcokat. A terem hátsó
részéből biliárdgolyók koccanása hallatszo .

Ed és Joe elvegyült egy halászokból álló csoportban, és amint

megrendelték a korsó Millert és az osztrigát, záporozni
kezdtek rájuk a kérdések: Van valami újdonság? Hogyhogy
nincsenek ujjlenyomatok, igaz ez? Eszetekbe juto már az öreg
Hanson? Az teljesen bolond ám, és képes az ilyesmire, felmászik
a toronyba, és lelöki azt, aki épp arra jár. Ebbe beletörik a bicskátok,
mi?

Joe balra fordult, Ed jobbra, így állták a sarat. Felelge ek,

figyeltek, bóloga ak. Azután a hangzavarban a seriff felfigyelt egy

egyenletes, kiegyensúlyozo hangra, és hátrafordulva Hal Millerrel
találta magát szemközt, aki Tim O'Neal rákhalászhajóján dolgozo .
- Egy percet beszélni szeretnék magával, seriff! Négyszemközt.

Ed hátralépe a bárpul ól.

- Persze, Hal, jöjjön! - Egy kis asztalhoz veze e a fal melle , és

leültek. - Ne töltsük újra azt a korsót?

- Nem, egyelőre jól vagyok. De azért kösz.

- Valami nyomja a lelkét, Hal?

- Hát igen. Ki kell adnom magamból. Már lassan

kezdek belebolondulni.

- Akkor halljuk!

- Nohát. - Hal a fejét rázta. - Nem is tudom. Lehet, hogy semmiség,

vagy erről van szó, vagy pedig már korábban el kelle volna
mondanom magának. Azóta kísért, amióta lá am.

- Ki vele, Hal! Együ majd kibogozzuk, hogy fontos-e, vagy sem.

- No, hát a Chase Andrews-ügyről volna szó. Nagyon késő volt a

halála éjjelén, és hát én a Timnek dolgoztam, és késve futo unk be
az öbölbe, már éjfél után, amikor én meg az Allen Hunt meglá uk a
nőt, azt, akit errefele Lápi Lánynak neveznek, amint épp kifelé jö a
csónakjával az öbölből.

- Tényleg? Mennyivel éjfél után?

- Úgy hajnali egy óra negyvenöt lehete .

- És merrefelé tarto ?
- Hát, épp ez a lényeg, seriff! Egyenesen a tűztorony felé.
Ha tarto a az útirányt, akkor épp abba a kis öbölbe juto a
torony melle .

Ed fújt egyet.

- Hát igen, Hal. Ez fontos információ. Nagyon fontos. Biztos benne,

hogy ő volt az?

- Hát, az Allennel akkor beszéltünk róla, és biztosak

voltunk benne, hogy ő az. Úgy értem, mindke en
ugyanarra gondoltunk. Hogy mi a francot keres odakint ilyen későn,
és miért halad világítás nélkül. Még szerencse, hogy meglá uk, mert
el is üthe ük volna. Aztán persze elfeledkeztünk az egészről. Én
csak később raktam össze a dolgot, és jö em rá, hogy az bizony
ugyanaz az éjjel volt, mint amikor a Chase meghalt. És hát aztán úgy
gondoltam, jobb lesz, ha elmondom.

- A hajóról lá a még valaki?

- Hát, azt én nem tudom. Mások is voltak o , az egyszer biztos,

épp kifelé tarto unk. Mindenki a fedélzeten volt. De a többiekkel
nem beszéltem erről. Tudja, akkor nem volt rá semmi okom. Azóta
meg nem kérdeztem őket.

- Értem, Hal, és jól te e, hogy elmondta nekem.

Kötelessége elmondani, ha ilyet lát. Ne aggódjon emia . Nem tehet
mást, csak elmondja nekem, amit láto . Meg fogom kérni magát
meg Allent, tegyenek tanúvallomást. Most már meghívhatom arra
a sörre?

- Nem, szerintem már indulok haza. További jó estét!

- Magának is. Még egyszer kösz. - Amint Hal felállt, Ed odainte
Joe-nak, aki korábban pár másodpercenként odapillanto , és próbált
olvasni a seriff arckifejezéséből. Adtak egy percet Halnek, hogy
búcsúzkodjon és elinduljon, azután

kiléptek az utcára.

Ed elmondta Joe-nak, mit láto Hal.

- Nohát - jegyezte meg Joe -, ez nagyjából elég is! Maga szerint?

- Szerintem a bíró erre alapozva már adhat házkutatási parancsot.

Nem vagyok biztos benne, és utána akarok járni, mielő kérek egyet.
Ha megkapjuk, akkor átkutathatjuk a házát, hátha a nyomára
bukkanunk a Chase ruháin talált vörös szálaknak. Ki kell
derítenünk, mi a nő sztorija arra az éjszakára.
Hínár
1967

A C
télen járt ki Kya viskójába, általában egy éjszakát
töltö o minden hétvégén. Még a hideg, nyirkos napokon is
odakint siklo ak a ködös bozótosokon át, Kya gyűjtö , Chase pedig
szeszélyes dallamokat játszo a harmonikáján. A hangok a köddel
együ lebegtek, a síksági erdők sötét mélyében oszlo ak szét, és a
láp mintha magába szippanto a és emlékezetébe véste volna őket,
mert valahányszor Kya arrafelé járt, hallo a Chase zenéjét.

Egyik reggel, március elején egyedül haladt a város felé a tengeren,

az ég csúf pulóvert öltö magára szürke felhőkből. Chase
születésnapja két nap múlva volt esedékes, és Kya a Pigglybe
igyekeze , hogy bevásároljon az ünnepi vacsorához -többek közt
élete első karamelltortájához. Már elképzelte, ahogy leteszi Chase elé
a gyertyafényben úszó tortát - ilyen esemény azóta nem történt a
konyhában, amióta a mama elment. Chase mostanában többször is
megemlíte e, hogy pénzt tesz félre a házukra. Kya úgy gondolta,
nem árt, ha megtanul sütni.

Miután kikötö és elindult a dokk mentén az üzletsor felé, Chase-t

pillanto a meg a móló végében, a barátaival beszélgete . A karja
pedig egy vékony, szőke lány vállát ölelte

át. Kya agya igyekeze értelmezni ezt a látványt, miközben a lába

magától lépegete tovább. Még sosem ment oda Chase-hez, amikor
bent járt a városban, de kikerülni csak úgy tudta volna őket, ha a
tengerbe ugrik.
Chase és a barátai egyszerre fordultak felé és néztek rá, Chase pedig
nyomban lekapta a kapát a lány válláról. Kya fehér farmersortot
viselt, ami kiemelte hosszú lábait. Két fekete cop a a mellét verdeste.
A csoport elhallgato és mindenki Kyára meredt. Tudta, hogy nem
rohanhat oda Chase-hez, és lángolt a szíve a helyzet
igazságtalansága mia .

Ahogy egyre közelebb ért a móló végéhez, ahol álltak, Chase

megszólalt:

- Á, üdv, Kya!

Kya a férfiról a többiekre néze , és azt felelte:

- Szia, Chase.

Hallo a, ahogy így folytatja:

- Kya, emlékszel Brianre és Timre, Pearlre, Tinára. - Még pár nevet

sorolt fel, azután elhalkult a hangja. Kya felé fordulva így szólt: - És
ez i Kya Clark.

A lány természetesen nem emlékeze rájuk - senki nem muta a be

még nekik. Csak úgy ismerte őket, mint a Magassoványszőke meg a
többiek. Úgy érezte magát, mint a horgászzsinóron fennakadt hínár,
de sikerült kipréselnie magából egy mosolyt, és köszönt nekik. I
volt az alkalom, amire annyit várt. I állt a barátok közö , akikhez
csatlakozni vágyo . Az agya vadul kutato a szavak után, hogy
valami szellemeset mondjon, amit esetleg érdekesnek találnak.
Végül ke en hűvösen viszonozták a köszönését, aztán
hirtelen elfordultak, a többiek pedig sietve a nyomukba szegődtek
az utcán - akár egy raj lápi póc.

- Hát i vagyunk - szólalt meg Chase.

- Nem akartam semmit félbeszakítani. Csak bevásárolni jö em,
aztán megyek haza.

- Nem szakíto ál félbe semmit. Csak összefuto am

velük. Vasárnap kimegyek, ahogy megbeszéltük.

Chase egyik lábáról a másikra állt, megtapoga a a kagylós

nyakláncot.

- Akkor viszlát addig - felelte Kya, de Chase már el is fordult, hogy

utolérje a többieket. A lány sietve indult a bolt felé, s kikerülte a
Main Streeten totyogó tőkésréce-családot, narancssárga lábuk
meglepően rikítónak tetsze a fakó járdán. A Piggly Wigglyben
igyekeze száműzni Chase és a lány látomását a gondolataiból, de a
kenyeres polcot megkerülve alig másfél méternyire o lá a az
iskolalátogatási felelőst, Mrs. Culpeppert. Úgy álltak o , mint a nyúl
és a prérifarkas, akiket egyszerre füleltek le az udvar kerítésénél.
Kya most már magasabb volt az asszonynál, és jóval tanultabb is, bár
ezt egyikük sem hi e volna. Annyi futás után Kya először most
is menekülőre akarta fogni, de állta a sarat és viszonozta
Mrs. Culpepper tekintetét. A nő aprót biccente , aztán továbbállt.

Kya megtalálta a piknikhez szükséges kellékeket - sajtot, francia

kenyeret, és a torta hozzávalóit - és ez belekerült minden pénzébe,
amit az alkalomra félrete . De mintha nem is az ő keze pakolta
volna az árucikkeket a kosarába. Egyfolytában Chase karját lá a
maga elő , ahogy a lány vállán nyugszik. Megve e a helyi újságot
is, mert a címlapon az állt, hogy hamarosan egy

tengerkutató laboratórium nyílik a közelben a parton.

A boltból kilépve lehajto fejjel iszkolt a móló felé, akár egy tolvaj
vadászgörény. Hazaérve leült a konyhaasztalhoz és elolvasta az új
laborról szóló cikket. A modern tudományos központot Barkley
Cove-tól harminc kilométernyire, Sea Oaks közelében kezdték el
építeni. Az o ani tudósok a láp élővilágát fogják tanulmányozni,
ami a tengeri élet fennmaradásához járul hozzá, és...

Kya lapozo , hogy folytassa a cikket, és egy eljegyzési hír fele o

láto egy méretes fényképet Chase-ről és egy lányról: Andrews-Stone.
Szavak törtek fel szaggato an, azután zokogás, és végül reszelős
zihálás. Felállt, és messzebbről néze az újságra. Megint a kezébe
ve e, hogy lássa - biztos csak képzelte az egészet. O voltak ők
ke en, egymáshoz hajolva, mosolyogva. A lány, Pearl Stone,
gyönyörű, láthatóan gazdag, a nyakában gyöngysorral,
csipkeblúzban. A lány, akit Chase átkarolt. Mindiggyöngysorthord.

Kya a fal mentén tapogatózva kitántorgo a tornácra és leroskadt az

ágyra, a kezét kitáto szája elé kapva. Ekkor csónakmotor hangját
hallo a. Hirtelen felült, a lagúna felé néze , és lá a, ahogy Chase a
partra húzza a motorcsónakját.

Fürgén, akár egy fedetlen dobozból menekülő egér, Kya kisurrant a

tornác ajtaján, még mielő Chase meglátha a volna, és berohant az
erdőbe, a lagúnával ellenkező irányban. A fűrészpálmák mögö
guggolva nézte, ahogy Chase bemegy a viskóba, és őt szólongatja.
Látni fogja a cikket kiterítve az asztalon. Pár perc múlva újra kijö ,
és a part felé indult, úgy gondolta, o találja Kyát.

A lány nem moccant, még akkor sem, amikor Chase visszajö , és

még mindig a nevét kiabálta. Csak akkor bújt elő a szederbokrok
közül, amikor a férfi már elment a csónakkal. Lassú mozdulatokkal
előve e a sirályoknak szánt élelmet és elindult a nap nyomában a
partra. Az ösvényen erős óceáni szél támadt, és amikor kiért a
tengerpartra, legalább a szélre támaszkodhato . Hívta a sirályokat,
nagy darabokat hajíto a levegőbe a francia kenyérből. Azután még
a szélnél is hangosabban és vadabbul szitkozódo .
Az áramlat
1967

K a csónakjához rohant és teljes gázzal elindult kifelé a

tengerre, egyenesen az áramlás irányába. Hátravete fejjel sikíto :

- Te szemét, TE SZAR... TE ROHADÉK! - Kiszámíthatatlan és zavart

hullámok ránga ák a csónak orrát oldalra, taszigálták a
kormánylapátot. A tenger, mint mindig, most is dühösebbnek tűnt a
lápnál. Mélyebbnek, neki több mondanivalója volt.

Kya már rég megtanulta, hogyan kell kiismerni a közönséges

áramlatokat és az örvényeket, hogyan kell átkelni rajtuk,
vagy kikerülni őket azzal, hogy az útvonalukra merőlegesen
halad. De még sosem indult egyenesen a mélyebb áramlatok
felé, amelyeknek némelyike a másodpercenként több
mint egymilliárd köbméter vizet megmozgató Golf-
áramlathoz kapcsolódik - nagyobb erő ez, mint a Föld összes
szárazföldi folyójáé együ véve, és o halad, nem messze Észak-
Karolina kinyújto karjaitól. Az áramlás könyörtelen víz
ala i sodrásokat, örvényeket és ellentétes irányú körforgásokat
hoz létre, amelyek a part menti felszíni
visszaáramlásokkal összetalálkozva a bolygó óceánjainak egyik
legveszedelmesebb és legala omosabb csapdáját képezik. Kya egész
életében

elkerülte ezeket a helyeket, de most nem. Most egyenesen nekik

ronto , bármit megte volna, csak menekülhessen a fájdalom, a düh
elől.

Felkavart víztömegek rohantak feléje, megemelték a csónak orrát és

jobbra ránto ák. A csónak nehézkesen a magasba emelkede ,
azután irányba állt. Egy dühödt felszíni visszaáramlásban találta
magát, ami jóval gyorsabban sodorta, mint eddig. Kikanyarodni
belőle túlságosan kockázatosnak tűnt, úgyhogy küszködö , hogy az
áramlással egy irányba kormányozza a csónakot, és közben figyelte
a homokzátonyokat, amelyek folyton vándorló akadályokat építe ek
a felszín ala . Elég csak súrolni valamelyiket, és felborul.

A hullámok átcsaptak fele e, a haja csuromvíz volt. Gyorsan

száguldó, sötét felhők suhantak el alacsonyan az égen, eltakarták a
napfényt, és elhomályosíto ák az örvények és a turbulens áramlások
jeleit. Magukba szippanto ák a nappali hőt.

Mégsem érze félelmet - hiába vágyo a rémületre, bármire, ami

kirántja a szívébe döfö tőrt.

Az áramlás sötéten hullámzó vize hirtelen irányt változtato , és a kis

csónak jobbra pördült, az oldala megemelkede . Olyan erővel, hogy
Kya a csónak fenekére zuhant, és beteríte e a tengervíz. Döbbenten
ült a vízben, és várta a következő hullámot.

Persze még messze volt a valódi Golf-áramla ól. Ez csak

ujjgyakorlat, játszótér volt az igazi óceán számára. De Kya ezt úgy
élte meg, hogy bemerészkede a szörny barlangjába, és túl akarta
élni. Hogy végre valamiben ő győzzön. Hogy megszabaduljon a
fájdalomtól.

Palaszínű hullámok törtek meg minden irányban, minden

szimmetriától és mintáza ól mentesen. Kya visszakapaszkodo az
ülésre és elkapta a kormányrudat, de nem tudta, merre fordítsa. A
szárazföld imbolygó vonal volt csupán a messzeségben, csak néha
bukkant elő a tarajos hullámok mögül. Amikor már épp
megpillanto a a szilárd talajt, a csónak megperdült vagy megdőlt, és
szem elől veszíte e. Korábban biztos volt abban, hogy uralja az
áramlatot, de az időközben felerősödö , és egyre messzebbre
sodorta ki, a dühödt, sötétlő tengerre. A felhők összetorlódtak és
alacsonyan ültek meg, eltakarva a napot. Kya csuromvizes volt,
reszkete , miközben az ereje egyre jobban elszállt, alig tudo
kormányozni. Nem hozo magával meleg ruhát, élelmet, vizet sem.

Végül elfogta a félelem. A tengernél is mélyebbről tört fel az érzés. A

félelem a tuda ól, hogy megint egyedül marad. Valószínűleg
mindörökre. Életfogytiglanra ítéltete . Csúf, ziháló hangok törtek fel
a torkából, és közben a csónak ferdén elfordult és oldalra dőlt.
Veszedelmesen megbillent minden egyes hullámmal. Most már jó
húsz centi tajtékos víz állt a csónak aljában, csupasz lába átfagyo
benne. A tenger és a felhők gyorsan elűzték a tavaszi meleget. Fél
kezével átfogta a mellkasát, igyekeze melegíteni magát, miközben a
másikkal erőtlenül kormányzo , nem dacolt a vízzel, csak sodródo
vele.

Végül a víz lecsendesede , de az áramlat továbbra is saját kénye-

kedve szerint sodorta magával, az óceán i már nem hánykolódo
és forrongo . Messze a csónak elő egy apró, hosszúkás
homokzátonyt pillanto meg, talán harminc méter hosszú lehete ,
tengervíz és nedves kagylóhéjak csillantak meg rajta. Dacolva az
erőteljes felszín ala i sodrással, épp a megfelelő pillanatban ránto
egy nagyot a kormányrúdon és kijuto az áramlatból. Megkerülte a
zátony szél ala i oldalát és olyan szelíden ért partot a csendesebb
vízben, mint az első csók. Kilépe a keskeny sávra és leroskadt a
homokra. Hanya feküdt, és szilárd talajt érze maga ala .
Tisztában volt azzal, hogy nem Chase-t gyászolja, hanem a
visszautasítások sora által meghatározo életét. Az égbolt és a felhők
harcoltak a feje fele , ő pedig fennhangon így szólt:

- Egyedül kell végigcsinálnom az életet. De ezt eddig is tudtam.

Régóta tudom, hogy az emberek elmennek.

Nem véletlen volt csupán, hogy Chase ravaszul házasságot

emlegete csali gyanánt, utána nyomban ágyba vi e, majd pedig
o hagyta valaki másért. A tanulmányaiból tudta, hogy a hímek
nőstényről nőstényre járnak - de akkor miért hi ennek a férfinak? A
puccos motorcsónak ugyanazt a szerepet töltö e be, amit az
üzekedésre kész szarvasbikák dülledt nyaka és túlméreteze
agancsa: kellékek, amelyek elriasztják a többi hímet, és egyik
nőstényt a másik után vonzzák. Mégis bedőlt ugyanannak a cselnek,
mint a mama: nőstényről nőstényre járó, ala omos kurafiak. Vajon miféle
hazugságokkal traktálha a őt a papa, milyen drága é ermekbe
vihe e, mielő elfogyo a pénze és hazavi e őt az ő valódi
territóriumára - a lápi viskóba? Talán legjobb a szerelmet ugaron
hagyni.

Amanda Hamilton egyik versét kezdte szavalni:

Most engednem kell.

Elengedni téged.

A szerelem túl sokszor Késztet maradásra.

Túl ritkán ad okot A csendes távozásra.

A zsinórt elengedem,

Elsodródsz az árral.
Mindvégig Azt hi ed

Szerelmesed szívének Tüzes áramlata Húzo le a mélybe.

De az én szívem dagálya Oldozo el téged És elsodródsz A

hínárral együ .

A gyenge napfény rést talált a nehéz felhők közö és megérinte e a

homokzátonyt. Kya körülnéze . Az áramlat, a tenger hatalmas
hullámai és ez a homok együ finom halászhálóként szolgáltak,
mert egészen bámulatos kagylógyűjtemény hevert o körülö e. A
zátony fekvése és a szelíd sodrás a szél ala i oldalon gyűjtö e össze
és gyengéden a homokra fekte e a kagylókat, anélkül, hogy
összetörte volna őket. Kya több ritka példányt is észreve , és a
kedvencei közül is sokat, mind érintetlenek voltak,
gyöngyházfényűek. Még csillogtak.

Végigjárta a zátonyt, kiváloga a a legértékesebbeket, és egy kupacba

gyűjtö e őket. Felfordíto a a csónakot, kiöntö e belőle a vizet, majd
a kagylókat gondosan a fenék eresztéke alá rakosga a. És most
megtervezte a visszautat: felegyenesedve tanulmányozta a vizet.
Olvaso a tengerben, és a kagylókból okulva elhatározta, hogy a szél
ala i oldalról indul, és onnét egyenesen a part felé tart majd. A
legerősebb áramlatot így teljesen kikerüli.

Amikor elindult, tudta, hogy ezt a homokzátonyt soha senki nem

látja többé. Az elemek alko ák meg ezt a tünékeny, változékony
mosolyt a homokból, épp ilyen irányban. A következő dagály, a
következő áramlat majd egy újabb zátonyt alakít ki, majd megint
újabbakat, de ezt többé már sosem. Azt nem, amelyik elkapta őt.
Amelyik elmondo neki pár dolgot.
K , partszakaszán kószálva elszavalta a kedvenc versét
Amanda Hamiltontól.

Fogyó hold, kövesd A lépteim A töretlen fényben,

Földi árnyakon át,

És érezd, ahogy én Is érzem, a csend Hűvös érintését.

Csak te tudod,

Egy pillanatot hogy nyújt meg A magány Mérföld hosszúra A

túlpartig,

És mennyi égbolt Fér egy lélegzetbe még,

Mikor az idő visszafelé csúszik,

Mint homokfövenyen a hullám.

Ha valaki érti, mi az a magány, a hold biztosan.

Kya lassan visszatért az ebihalak kiszámítható életciklusához, a

szentjánosbogarak táncához, és még mélyebbre ásta be magát a
szótlan vadonba. Úgy tetsze , a természet az egyetlen olyan kő, ami
nem billen ki alóla a folyó közepén.
Egy könyv
1968

A o állt a papa által farago póznán, a névtelen út

rozsdás postaláda
végében. Kya sose kapo levelet, csak a helyi lakosoknak kipostázo
reklámokat. Nem voltak befizetendő csekkjei, sem barátnői vagy
idős nénikéi, akik kedves, butácska leveleket küldtek volna neki. Azt
az egy levelet leszámítva, amit a mama küldö évekkel ezelő , a
posta olyannyira hidegen hagyta, hogy néha hetekig nem üríte e ki
a postaládát.

De a huszonke edik életévében, több mint egy évvel azután, hogy

Chase és Pearl bejelente ék az eljegyzésüket, naponta lesétált a
hőségtől izzó, homokos gyalogösvényen a postaládáig, és belenéze .
Végül egyik reggel egy vaskos sárga borítékot talált benne, és
kicsúszta a belőle a tartalmát - A keleti tengerpart kagylói című könyv
nyomdai levonatát, Catherine Danielle Clark tollából. Mély levegőt
ve , és nem volt, akinek megmutassa.

Leült a partra, és minden oldalt végignéze . Miután Tate felve e a

kapcsolatot egy kiadóval, Kya írt nekik és újabb rajzokat küldö , a
kiadó pedig egy szerződést, postafordultával. Mivel a kagylókról
készült festményei és a szöveg már évekkel korábban elkészült, a
szerkesztő, Mr. Robert Foster azt írta, hogy a könyv rekordidő ala
meg fog jelenni, a második,

madarakról szóló kötet pedig hamarosan követi majd. Mellékelt

hozzá ötezer dollár előleget is. A papa elbotlo volna a
kacska lábában és félrenyelte volna a piát.
És most i volt a kezében a kész példány - minden egyes ecsetvonás,
minden gondosan kiválaszto szín, a természetleírások minden
szava o állt nyomtatásban, egy könyvben. És o voltak a rajzok a
kagylóhéjak belsejében lakó élőlényekről is - hogyan táplálkoznak,
hogyan változtatnak helyet, hogyan párosodnak -, mivel az emberek
hajlamosak megfeledkezni a kagylóhéjak lakóiról.

Kya megtapoga a az oldalakat, és visszaemlékeze minden egyes

kagylóra, és arra, hogyan bukkant rájuk, hol feküdtek a parton,
melyik évszakban, milyen volt a napfelkelte. Egy családi album.

A következő hónapokban Észak-Karolina, Dél-Karolina, Georgia,

Virginia és New England partvidékén a szuvenírboltok és a
könyvesboltok kirakatában és polcain mindenü felbukkant a
könyve. Azt mondták, a jogdíjról szóló csekket félévente küldik
majd, és akár több ezer dollárra is rúghat.

A köszönőlevelet fogalmazo Tate-nek, de amikor

átolvasta, egy pillanatra a szívverése is elállt. Úgy érezte, egy üzenet
kevés. Tate jósága az oka annak, hogy Kya szeretete a lápvidék iránt
immár a munkája is lehet. Az élete. Minden madártollat, kagylót
vagy rovart, amit valaha gyűjtö , megoszthat másokkal, és ezentúl
nem kell a sárban kotorásznia a vacsorájáért. Talán nem kell
mindennap kukoricamálét ennie.

Jumpin'-tól tudta, hogy Tate a Sea Oaks melle i új laboratóriumban

dolgozik ökológusként, és egy puccos kutatóhajót is kapo . Néha
lá a a távolból, de elkerülte.

Az üzenethez egy utóiratot is hozzáfűzö : „Ha a közelben jársz,

nézz be hozzám. Szeretnék adni neked egy példányt a könyvből", és
a laboratóriumba címezte, Tate nevére.
Egy hé el később felfogado egy ezermestert, Jerryt, aki beveze e a
folyóvizet, vízmelegítőt szerelt be, és a hátsó hálószobából egy
lábaskáddal felszerelt fürdőszobát alakíto ki. A mosdót egy
csempével burkolt tetejű szekrénykébe építe e be, és angolvécét is
beszerelt. Az áramot is bekötö e, és Jerry egy új konyhai tűzhelyet
és egy hűtőszekrényt is hozo . Kya ragaszkodo ahhoz, hogy a régi
fatüzeléses kályhát is megtartsa, mert az fűtö e a viskót, de főként
azért, mert sok ezer pogácsa sült benne, amit az anyja szívből
készíte . Mi lesz, ha a mama hazajön, és nincs o a tűzhelye? Jerry
fenyőfából konyhaszekrényeket építe , új bejárati ajtót készíte ,
új szúnyoghálót szerelt fel a tornácra, és padlótól plafonig sorakozó
polcokat a gyűjteménye számára. Kya kanapét, székeket, ágyakat,
matracokat és szőnyegeket rendelt a Sears, Roebucktól, de a régi
konyhaasztalt megtarto a. És most már volt igazi szekrénye is, ahol
néhány emléket tárolhato -elenyésze családjának kis emlékhelye.

Ahogy eddig, a viskó kívülről továbbra is festetlenül állt, a napszí a

fenyődeszkák és a bádogtető mélyszürke és rozsdaszínekben
játszo , és rálógo a fölébe tornyosuló tölgyfát benövő spanyol
moha. Már nem volt olyan rozoga, de most is szerves része volt a láp
szövetének. Kya továbbra is a tornácon aludt, kivéve a leghidegebb
téli napokat. De most már volt ágya.

E J ' azt mesélte Kyának, hogy ingatlanfejlesztők

érkeznek a környékre, és nagy terveik vannak „a sáros
mocsár" lecsapolására, és szállodák építésére. Az elmúlt év során i -
o lá a is, hogy hatalmas gépek egész tölgyfaligeteket vágtak ki egy
hét leforgása ala , aztán pedig csatornákat ástak, hogy kiszárítsák a
lápot. Amikor ezzel végeztek, odébbálltak és új helyen fogtak neki, a
nyomukban szárazság, és a puszta, kemény föld maradt. Úgy tűnt,
nem olvasták Aldo Leopold könyvét.
Amanda Hamilton egyik verse jól megfogalmazta ezt.

Gyerektől gyerekig,

Szemtől szembe,

Egyként nő ünk,

Lelkünk egybe’.

Szárnyról szárnyra,

Ágról ágra,

E világban nem maradtál,

A gyermeknél előbb haltál,

Vadon, én barátom.

Kya azt sem tudta, hogy a családja a föld tulajdonosa volt, vagy csak
elfoglalta, ahogy a legtöbb láplakó te e az elmúlt négy évszázad
ala . Az évek során a mama holléte után kutatva az utolsó
papírfecnit is elolvasta a viskóban, de nem talált semmi közjegyzői
okirathoz hasonlót.

Amint hazaért Jumpin'-tól, a régi Bibliát egy textilbe csomagolta, és

elindult Barkley Cove-ba, a bíróságra. A megyei közjegyző, egy fehér
hajú, boltozatos homlokú és keskeny vállú férfi, egy jókora,
bőrkötésű iratgyűjteményt hozo elő, dokumentumokkal,
térképekkel és néhány légi felvétellel, ezeket mind kiteríte e a
pultra. Kya a térképen az ujjával a lagúnájára bökö , és megmuta a
az általa a sajátjának gondolt terület hozzávetőleges körvonalát. A
közjegyző ellenőrizte a hivatkozási számot, és keresgélni kezde egy
iratszekrényben.

- Nicsak, i is van! - szólalt meg. - Ez bizony fel le mérve és meg

le vásárolva 1897-ben egy bizonyos Mr. Napier Clark által, annak
rendje és módja szerint.

- Ő a nagypapám - felelte Kya. Átpörge e a Biblia vékony lapjait,

és a halálozások és születések listájában o állt egy bizonyos Napier
Murphy Clark neve. Micsoda hangzatos név. Ugyanaz, mint a
bátyjáé. A közjegyzőnek azt mondta, a papája meghalt, és ez
valószínűleg igaz is volt.

- Nem le eladva. Tehát minden valószínűség szerint a magácskáé,

úgy bizony! De a ól tartok, Ms. Clark, hogy akad i némi
adóhátralék, és ahhoz, hogy megtartsa a földjét, ezt muszáj lesz
megfizetni. Mi több, kedves hölgyem, a törvény kimondja, hogy a
föld azé, aki kifizeti az adóhátralékot, még akkor is, ha az illetőnek
amúgy nincsen papírja a területről.

- És az mennyi lenne? - Kya nem nyito bankszámlát, minden

pénze, ami a házfelújítás után maradt, úgy háromezer dollár, o
lapult a hátizsákjában. De i legalább negyvenévnyi adóhátralékról
volt szó - sok ezer dollárról.

- No, nézzük csak! I az áll, hogy „besorolása: parlag", tehát az adó

az évek többségében úgy öt dollárra rúgo . Lássuk csak, ezt ki kell
számolnom. - Odalépe egy vaskos és zajos számológéphez, beírta a
számokat, majd minden tétel után meghúzta a kart, a gép zúgó
hangot ado ki, mintha valóban összeadna.

- Úgy fest, hogy nagyjából nyolcszáz dollár lesz mindösszesen,

hogy minden teher lekerüljön arról a földről.
Kya egy nevére szóló hiteles közjegyzői okira al a kezében lépe ki
a bíróságról, ami százhuszonöt hektárnyi buja lagúna, csillogó láp,
tölgyerdő és egy hosszú tengerparti szakasz birtokosává te e az
észak-karolinai partvidéken.

- Besorolása: parlag. Sáros mocsár.

Alkonyatkor futo be a lagúnájába, és odaszólt a gémnek.

- Nincs semmi baj. Az a hely már a tied!

M talált Tate-től a postaládájában, ami furcsának

és valahogy hivatalosnak tűnt, hiszen eddig csakis a madártollas
tuskón hagyo neki üzeneteket. Megköszönte Kya meghívását, hogy
nézzen be a könyvért, és azt írta, hogy még aznap délután jön is.

Kya a kiadótól kapo hat tiszteletpéldány egyikével a kezében a régi

olvasórönkön ülve várta. Húsz perc elteltével meghallo a Tate öreg
csónakjának motorját a csatornán, és felállt. Ahogy a csónak
előbukkant az aljnövényzetből, inte ek egymásnak, és mosolyogtak.
Mindke en tartózkodón. Amikor legutóbb Tate megérkeze ide,
Kya kövekkel dobálta meg.

Tate kikötö , és odalépe Kyához.

- Kya, a könyved egy csoda! - Kissé előrehajolt, mintha meg akarná

ölelni a lányt, de Kyát visszatarto a a szíve

megkeményede kérge.

Helye e odanyújto a neki a könyvet.

- Tessék, Tate. Ez a tiéd.

- Köszönöm, Kya - felelte ő, azzal kinyito a és belelapozo . Arról
persze nem szólt, hogy már vásárolt egyet a Sea Oaks-
i könyvesboltban, és minden oldalt megcsodált. - Ilyen még
soha nem jelent meg nyomtatásban. Biztos vagyok benne, hogy
ez csak a kezdet.

A lány lehajto a a fejét és halványan elmosolyodo .

Amikor Tate a belső címlaphoz lapozo , megszólalt:

- Á, még nem írtad alá! Muszáj dedikálnod nekem. Kérlek!

Kya felkapta a fejét és ránéze . Ezt elmulaszto a. De mit

írhatna ő Tate-nek?

Tate egy tollat húzo elő a zsebéből és átnyújto a.

Kya elve e, és pár másodperc gondolkodás után ezt írta:

A Madártollas Fiúnak köszöne el a Lápi Lánytól

Tate elolvasta és elfordult, elnéze a távolba, mert nem karolha a át

Kyát. Végül megfogta a lány kezét, és megszoríto a.

- Köszönöm, Kya.

- Neked köszönhetem, Tate - felelte, és magában még hozzáte e:

Mindent neked köszönhetek. A szívének az egyik fele vágyakozo , a
másik védekeze .

Tate még o állt egy percig, és amikor Kya nem szólt többet,
megfordult, hogy induljon. De miközben beszállt a csónakjába, még
hozzáte e:
- Kya, ha meglátsz odakint a lápon, légy szíves, ne bújj el a fűbe,
mint egy pe yes őz. Csak kiabálj oda, és együ is elmehetnénk néha
felfedezőútra. Jó?

- Rendben.

- Még egyszer kösz a könyvet.

- Viszlát, Tate. - Kya addig nézte, amíg el nem tűnt a bozótosban,

azután fennhangon így szólt: - Igazán behívha am volna uzsonnára.
Abból nem le volna baj. Lehetnénk barátok. -Azután ritka
büszkeséggel a könyvére gondolt. - Lehetnénk munkatársak.

E , hogy Tate elment, Kya felpöfögö Jumpin'

mólójához, a hátizsákjában a könyv egy másik példányával. Ahogy
közelede , lá a, ahogy Jumpin' a viharvert bolt falát támasztja. Az
öreg felpa ant és odainte neki, de Kya nem viszonozta. Jumpin'
lá a, hogy valami történt, és megvárta, amíg Kya kikötö . A lány
odalépe hozzá, kézen fogta, és a tenyerébe te e a könyvet. Az öreg
először nem érte e, de Kya a nevére bökö a borítón, és megszólalt.

- Most már rendben vagyok, Jumpin'. Mindent köszönök neked és

Mabelnek, amit értem te etek.

Jumpin' rámeredt. Egy másik korban, egy másik helyen egy fekete
öregember és egy fiatal fehér nő talán összeölelkeze volna. De o és
akkor nem te ék. Kya megszoríto a Jumpin' kezét, aztán sarkon
fordult és távozo . Ez volt az első alkalom, hogy Jumpin' nem talált
szavakat. Kya továbbra is nála vásárolta a benzint és az élelmiszert,
de soha többé nem fogado el tőlük alamizsnát. És valahányszor
odaért Jumpin' mólójához, a könyvét o lá a az apró ablakba
támasztva, hogy mindenki lássa. Ahogy egy apa mutogatná.
Alibi
1969

A , száguldo ak az acélszürke tenger fele Barkley

Cove felé. A szél ért oda előbb, megzörge e az ablakokat, és
hullámokat csapo a mólónak. A dokkban kikötö csónakok játék
hajók módjára dülöngéltek, miközben sárga viharkabátos férfiak
kötö ék erősebbre egyik-másik zsinórt. Ezután ferdén zuhogó eső
hullo a falura, és mindent elhomályosíto , csak néha tűnt fel egy-
egy sárga alak a szürkeségben.

A szél befütyült a seriff ablakán, és Ed felemelte a hangját.

- No, Joe, van valami újság?

- Van bizony! Megtudtam, hogy Ms. Clark mit állít majd, hol volt
Chase halála éjszakáján.

- Micsoda? Sikerült végre elcsípned?

- Viccel velem? Folyton kisiklik a kezem közül, mint valami

istenverte angolna. Úgyhogy ma reggel kimentem
Jumpin' kikötőjéhez, hogy kiderítsem, az öreg tudja-e, mikor jön a
nő legközelebb. Ahogy mindenki másnak, neki is muszáj
odamenni tankolni, hát gondoltam, előbb-utóbb csak elcsípem o .
Nem fogod elhinni, mit tudtam meg!

- Ki vele!
- Két megbízható forrás is azt állítja, hogy nem volt a városban
aznap éjjel.

- Micsoda? Kicsoda? Az a nő sose hagyja el a várost, de ha el is

hagyná, ugyan ki tudna róla?

- Emlékszik Tate Walkerre? Most már dr. Walker. Odakint dolgozik

abban az új ökológiai laborban.

- Igen, ismerem. Az apja rákhalász. Scupper Walker.

- Hát, ez a Tate azt mondja, hogy ő elég jól ismerte Kyát, merthogy
ő így hívja a nőt, még fiatalabb korukban.

- Hoppá!

- Nem úgy. Még gyerekkorukban. Állítólag ő taníto a meg olvasni

a nőt.

- Ezt maga Tate Walker mondta el neked?

- Bizony! Ő is o volt Jumpin'-nál. Én épp azt tudakoltam

az öregtől, hol és hogyan tehetnék fel pár kérdést a Lápi
Lánynak. Azt felelte, hogy sose lehet tudni, mikor bukkan fel.

- Jumpin' mindig jó volt hozzá. Kétlem, hogy sokat megtudnánk

tőle.

- No, erre megkérdeztem tőle, hogy nem tudja-e véletlenül, mit

csinált a nő Chase halálának éjjelén. Erre azt felelte, hogy bizony
tudja, mert a nő a Chase halála után két nappal, reggel nála járt, és
tőle, Jumpin'-tól tudta meg, hogy Chase meghalt. Az öreg szerint a
nő két éjszakát Greenville-ben töltö , a Chase halálának éjszakáját is.
- Greenville-ben?

- Ezt mondta, és aztán ez a Tate, aki közben végig o ácsorgo ,

közbeszólt, hogy igen, tényleg Greenville-ben volt, merthogy épp ő
magyarázta el neki, hogyan kell buszjegyet

venni.

- No, ez aztán a hír! - mordult fel Jackson seriff. - És

milyen kézenfekvő, hogy pont o álldogáltak mind a ke en,
és ugyanazt a mesét adták elő. Ugyan minek ment volna a
nő Greenville-be?

- Tate azt mondta, hogy egy könyvkiadó mia , mert tudja, seriff, a
nő írt egy könyvet a kagylókról, egy másikat meg a tengeri
madarakról, na, szóval, hogy azok fize ék a költségeit, hogy menjen
oda találkozni velük.

- Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen puccos könyvkiadótól épp vele

akarnak találkozni. Gondolom, ezt könnyen ellenőrizni lehet. Mit
mondo Tate arról, hogy ő taníto a meg olvasni?

- Kérdeztem, hogy ő honnét ismeri a nőt. Azt felelte, hogy régen

odajárt horgászni a nő háza közelébe, és amikor megtudta, hogy
nem tud olvasni, megtaníto a.

- Hmm. Igazán?

- De ez mindent megváltoztat - felelte Joe. - A nőnek van alibije.

Méghozzá jó alibije. Szerintem az, hogy Greenville-ben volt, elég jó
alibi.

- Igen. Látszólag. Tudod, mit szoktak mondani a jó alibikről. És o

az a rákhalász, aki lá a a csónakját egyenesen a tűztorony felé
haladni akkor éjjel, amikor Chase lezuhant.

- Lehet, hogy ő tévede . Sötét volt. Csak éjjel ke őkor kelt fel a
hold. Lehet, hogy a nő tényleg Greenville-ben volt, és a rákász mást
láto a csónakban, ami hasonlíto az övére.

- Hát, mint mondtam, ezt az állítólagos utat Greenville-be könnyen

ellenőrizni lehet.

A vihar elült, már csak szemerkélt, de a két rendőr nem gyalogolt el

a falatozóig, inkább házhoz hoza ák az ebédet: csirkét galuskával,
vajbabbal, csőben sült tököt nádsziruppal, és pogácsát.

A az ebédet, máris kopogtak a seriff ajtaján. Ms. Pansy

Price benyito , és belépe . Joe és Ed felállt. A nő ezú al csillámló,
halvány rózsaszín turbánt viselt.

- Jó napot, Ms. Pansy! - biccente ek neki mindke en.

- Jó napot Ed, Joe! Leülhetek? Nem maradok soká. Úgy hiszem,

fontos információm van az üggyel kapcsolatban.

- Persze. Üljön le, kérem! - A két férfi megvárta, míg Ms. Pansy
termetes tyúk módjára elhelyezkedik a széken, a táskáját félte tojás
módjára az ölében egyensúlyozva i -o lesimítja a tollait, és csak
utána ültek vissza. A seriff nem tudta megállni, hogy ne kérdezze
meg: - No, és melyik ügyről is volna szó, Ms. Pansy?

- Jaj, az ég szerelmére, Ed! Maga is tudja, melyikről! Hogy ki ölte

meg Chase Andrewst. Arról az ügyről.

- Még nem tudjuk, hogy megölték-e, Ms. Pansy. Érti? No, mi hírt
hozo ?
- Mint tudják, én a Kressnél dolgozom. - Sosem alacsonyíto a le
magát azzal, hogy kimondja a bolt teljes nevét: Kress-féle háztartási
bolt. Megvárta, amíg a seriff egy bólintással nyugtázza a kijelentését
- bár mindenki tisztában volt azzal, hogy ő olyan régóta dolgozik o ,
hogy Ed még tőle vásárolta az ólomkatonákat gyerekkorában -, és
csak utána folyta a. - Én úgy tudom, hogy a Lápi Lányt gyanúsítják.
Igazam van?

- Ki mondta ezt magának?

- Ó, sokan meg vannak győződve róla, de főként Pa i Love.

- Értem.

- No, hát a Kresstől én, meg pár másik alkalmazo lá uk a Lápi

Lányt buszra szállni, és megérkezni olyan időpontokban, ami
igazolja, hogy nem volt a városban aznap éjjel, amikor Chase
meghalt. Szívesen teszek tanúvallomást is a dátumokról és
időpontokról.

- Igazán? - Joe és Ed összenéztek. - No, és melyek ezek a dátumok

és időpontok?

Ms. Pansy kihúzta magát ültében.

- Október 28-án utazo el a 2.30-as busszal, és 30-án jö vissza,

1.16-kor.

- Azt mondja, mások is lá ák?

- Igen. Adhatok róluk egy listát, ha kell.

- Nem szükséges. Átmegyünk a háztartási boltba, ha szükség lesz a

tanúvallomásokra. Köszönjük, Ms. Pansy! - A seriff felállt, így Ms.
Pansy és Joe is.

A nő az ajtó felé indult.

- Nohát, köszönöm, hogy meghallga ak. Tudják, hol találnak.

Elköszöntek tőle.

Joe visszaült a székére.

- Hát tessék! Ez megerősíti azt, amit Tate és Jumpin' mondo . A nő

Greenville-ben volt aznap éjjel, de legalábbis felszállt a buszra, és
elment valahová.

A seriff nagyot fújtato .

- Úgy fest. De ha valaki nappal el tud menni Greenville-be busszal,

vissza is tud jönni ide éjjel. Elintézi a dolgát.

Visszabuszozik Greenville-be. E ől senki nem le okosabb.

- Meglehet. De ez azért elég meredeknek hangzik.

- Szerezd meg a menetrendet! Meglátjuk, stimmelnek-e

az időpontok. És hogy lehetséges-e oda-vissza utazni egy
éjszaka ala .

Joe elindult, de Ed még folyta a.

- Az is lehet, hogy a nő szándékosan mutatkozo o fényes nappal,

hogy lássák felszállni a buszra, aztán leszállni róla. Ha belegondolsz,
muszáj volt valami szokatlant tennie, hogy alibije legyen. Ha azt
állítja, hogy egyedül volt odakint a viskójában Chase halála
éjszakáján, mint általában, akkor nincs alibi. Úgy ám! Tehát kitalált
valami olyat, amit sokan látnak. Remek alibije le , mindenki lá a a
Main Streeten. Zseniális!

- Nohát, ebben igaza van. De már nem is kell

nyomozósat játszanunk. Elég, ha i ülünk és kávézunk, a városi
asszonyok meg sorban belibbennek ide hozzánk, és szállítják a
híreket. Na, megyek, szerzek egy menetrendet.

Joe tizenöt perccel később tért vissza.

- Igaza volt, seriff! - jelente e ki. - Nézze csak,

lehetséges elbuszozni Greenville-be Barkley Cove-ból, és még aznap
este visszajönni. Sima ügy!

- Bizony, és bőven van idő lelökni valakit a tűztoronyból a két busz

közö . Én azt mondom, szerezzünk házkutatási parancsot.
A sebhely
1968

E egyik reggelén Kya a konyhaasztalnál

ült, narancssárga és rózsaszín árnyalatú akvarellfestéket vi fel egy
papírra, épp egy gomba vaskos körvonalát mintázta meg. Már
elkészült a tengeri madarakról szóló könyvével, és most a gombákat
bemutató köteten dolgozo . És máris tervezte a következőt a
pillangókról és éjjeli lepkékről.

Homoki bab, vöröshagyma és sózo sonka fő a régi, horpadt

lábosban a tűzhelyen, amit még most is szívesebben használt, mint
az új gáztűzhelyet. Főleg télen. A bádogtetőn halkan kopogo az
eső. És akkor hirtelen egy kocsi hangját hallo a meg a gyalogút felől,
ahogy felfelé igyekszik a homokban. Hangosabban, mint a tető zaja.
Elfogta a pánik, az ablakhoz lépve egy piros platós kocsit láto
felfelé zötyögni a sáros kátyúk közö .

Az első gondolata az volt, hogy elrohan, de a kocsi már befordult a

tornác elé. Az ablakpárkány alá görnyedve leste, ahogy kiszáll belőle
egy zöldesszürke katonai egyenruhás férfi. Megállt a nyito
kocsiajtó melle , körbenéze az erdőn, a lagúnához vezető
ösvényen. Halkan becsukta a kocsiajtót, a

zuhogó esőben a tornácajtóhoz szaladt, és bekopogo .

Kya halkan szitkozódo . Nyilván eltévedt az illető, csak

útbaigazítást kérne, de nem akart találkozni vele. Elbújhat i
a konyhában, hátha elmegy. De hallo a, hogy a férfi bekiabál.
- Hé, van i hon valaki? Hahó!

Kya bosszúsan, de mégis kíváncsian elindult az újonnan berendeze

nappalin át a tornác felé. Egy magas, sötét hajú idegen állt a lépcsőn
másfél méterre tőle, a szúnyoghálós ajtót tarto a. Az egyenruhája
olyan merevnek látszo , hogy magától is megállt volna, mintha az
tarto a volna egyben a férfit. A zubbony mellkasán színes,
négyszögletes kitüntetések sorakoztak. De a legfeltűnőbb a bal
fülétől a felső ajkáig húzódó, cikcakkos sebhely volt, valósággal
félbevágta az arcát. Kyának elakadt a lélegzete.

Abban a másodpercben újra o találta magát azon a

húsvétvasárnapon, úgy hat hónappal azelő , hogy a mama örökre
elment. Egy egyházi éneket dalolva, kart karba öltve, ő a meg mama
a nappaliból a konyhába mentek és összeszedték az előző este
feste , ragyogó színű tojásokat. A többi gyerek odakint volt
horgászni, így elég idejük maradt, hogy elrejtsék a tojásokat, és
betegyék a sütőbe a csirkét meg a pogácsát. A testvérei már túl
nagyok voltak a húsvéti cukorkavadászathoz, de azért ilyenkor
mindig körbeszaladtak, mindent átkuta ak, úgy te ek, mintha nem
találnának semmit, aztán minden egyes felfedeze kincset nevetve
emeltek a magasba.

A mama és Kya épp kifelé indultak a kosarukban a tojásokkal és a

Kressnél vásárolt csokoládényuszikkal, amikor a papa toppant
elébük a folyosóról.

Leránto a Kya fejéről a húsvéti fejdíszt, hadonászni kezde vele, és

a mamára förmedt:

- Hát te meg honnét szerzed a pénzt az ilyen puccos holmikra? A

fejdíszekre, meg a fényes bőrcipőkre? Meg a sok hímes tojásra meg
csokoládéra? No? Mondjad!
- Ugyan, Jake, kérlek, halkabban! Húsvét van, a gyerekeké.

A papa nagyot taszíto a mamán.

- Megmondom én, kurválkodsz, onnét! Abból szerzed a pénzt?

Megmondod, de most rögtön! - Karon ragadta a mamát, olyan erővel
rázta meg, hogy az anyja arca beleremege , de tágra meredt szeme
továbbra is rezzenéstelen maradt. A tojások kiszóródtak a kosárból,
és színesen, döcögve gurultak végig a padlón.

- Papa, légy szíves, hagyd abba! - kiabálta Kya zokogva.

Az apja felemelte a kezét és egy hatalmas pofont kevert le a

kislánynak.

- Pofa be, te kényeskedő kis bőgőmasina! Vegyed le azt az ostoba

ruhát meg azt a puccos cipőt! A kurvák hordanak ilyet!

Kya lehajolt, és az arcát tapogatva igyekeze összeszedni a mama

kézzel feste tojásait.

- Hozzád beszélek, asszony! Honnét szerzed te a pénzt? -

A sarokból felkapta a piszkavasat, és a mama felé lépe vele.

Kya nagyot sikíto és belecsimpaszkodo a papa karjába, aki közben

nagyot sújto a piszkavassal a mama mellére. A virágos nyári ruhán
piros pö yökként terjedtek szét a vérfoltok. Ekkor egy megterme
alak jelent meg a folyosón, Kya lá a, ahogy Jodie hátulról ráveti
magát a papára, és mindke en a padlóra zuhannak. A bátyja az
anyja és az apja közé állt, odakiabált a mamának és Kyának, hogy
fussanak, és ők futo ak. De még mielő elrohantak, Kya lá a, hogy
a papa felemeli a piszkavasat és nagyot sújt vele Jodie arcára, akinek
az állkapcsa nagyot reccsen, és vér fröccsen belőle. A jelenet
most egy szempillantás ala perge le benne. Ahogy a bátyja
a padlóra roskad, és o hever a lila-rózsaszín tojások és
a csokoládényuszik közö . A mamával a fűrészpálmák
sűrűjébe rohannak, és elbújnak a bozótosban. A mama véres
ruhájában egyre csak azt ismételge e, nincs semmi baj, a tojások
úgysem törnek össze, és a csirkét még így is meg tudják sütni. Kya
nem érte e, miért bujkálnak o - biztos volt benne, hogy a
bátyja haldoklik, segítségre van szüksége, de nem mert
mozdulni. Sokáig vártak, azután visszaosontak, és belestek az
ablakon, a papa biztosan elment-e már.

Jodie mozdulatlanul feküdt egy vértócsában, és Kya sírni kezde ,

hogy meghalt. De a mama felülte e Jodie-t, a kanapéra fekte e, és a
varrótűjével öltö e össze az arcát. Amikor már minden csendes volt,
Kya felkapta a fejdíszét a padlóról, átrohant vele az erdőn, és teljes
erőből behajíto a a télisás közé.

Most a tornácon álló idegen szemébe néze , és megszólalt:

- Jodie!

A férfi elmosolyodo , a sebhely elferdült, és azt felelte:

- Reméltem, hogy i talállak, Kya. - Egymásra meredtek, egymást

kuta ák a felnő szemekben. Jodie nem tudha a, hogy az eltelt évek
ala végig i volt a húgával, hogy számtalanszor ő muta a Kyának
az utat a lápon át, ő taníto meg neki mindent a gémekről és a
szentjánosbogarakról. Kya legjobban Jodie-t és a mamát vágyo
viszontlátni. A szíve kitörölte a sebhelyet, és a hozzá kapcsolódó
fájdalmas emléket is. Nem csoda, hogy az elméje elteme e ezt a
jelenetet - nem csoda, hogy a mama elment. Piszkavassal verték
mellbe. Kya most újra vérnek lá a a kisuvickolt foltokat a virágos
nyári ruhán.
Jodie át akarta ölelni, a karjába akarta zárni Kyát, de ahogy a húga
felé lépe , Kya félénken lehajto a a fejét és hátrált. Jodie belépe a
tornácra.

- Gyere be - szólalt meg Kya, és beveze e a bátyját a kis nappaliba,

ami zsúfolásig tele volt a gyűjteménye darabjaival.

- Nahát! - szakadt ki Jodie-ból. - Igen. Lá am a könyvedet, Kya.

Nem voltam biztos benne, hogy te vagy az, de most már értem. Ez
fantasztikus! - Körbejárta a gyűjteményt, és körbenéze a szoba új
bútorain, kipillanto a folyosóra, a hálószobákba. Nem
kíváncsiskodni akart, csak mindent látni.

- Kérsz teát, vagy kávét? - Kya nem tudta, a bátyja látogatóba jö ,

vagy maradni fog. Vajon mit akar tőle ennyi év után?

- Egy kávé remek lenne. Köszönöm.

A konyhában Jodie felismerte a régi fatüzeléses kályhát az új

gáztűzhely és hűtőszekrény melle . Végigsimíto a
régi konyhaasztalon, amit Kya eredeti állapotában hagyo . A
málló festéknek története volt. Bögrékbe töltö e a kávét, és leültek.

- Szóval katona vagy.

- Kétszer jártam meg Vietnamot. Még pár hónap, és leszerelek.

Rendesek voltak hozzám. Kifize ék az egyetemi tandíjamat,
gépészmérnöknek tanultam a Georgia Techen. Annyit igazán
megtehetek, hogy egy kicsit még a seregben maradok.

Georgia nincs is olyan messze - korábban is eljöhete volna. De most

i van.
- Mind elmentetek - szólalt meg Kya. - A papa egy darabig még i
maradt utánad, de aztán ő is elment. Hogy hová, azt nem tudom, és
azt se, hogy él-e még.

- Azóta egyedül vagy i ?

- Igen.

- Nem le volna szabad i hagynom téged azzal a szörnyeteggel,

Kya. Nagyon fájt, éveken át szörnyen éreztem magam emia . Gyáva
voltam, ostoba és gyáva. Ezek az átkozo kitüntetések semmit sem
érnek - bökö a mellkasára. -Magadra hagytalak téged, egy kislányt,
a mocsárban, egy eszelőssel. Nem várom el, hogy valaha is
megbocsásd ezt nekem.

- Jodie, nincs semmi baj! Még te magad is gyerek voltál.

Mit tehe él volna?

- Visszajöhe em volna, amikor már nagyobb le em. Először napról

napra próbáltam túlélni Atlanta sikátoraiban. -Gúnyosan
elmosolyodo . - Hetvenöt cen el a zsebemben mentem el innét.
Abból a pénzből loptam, amit a papa a konyhában hagyo , elve em,
és tudtam, hogy így neked kevesebb marad. Alkalmi munkákból
éltem, amíg fel nem ve ek a hadseregbe. A kiképzés után egyenesen
a háborúba mentem. Mire hazakerültem, már annyi idő eltelt,
hogy gondoltam, már te se vagy i , rég elmentél. Ezért nem írtam,
és azt hiszem, magamat akartam büntetni, amikor
jelentkeztem, hogy visszamegyek Vietnamba. Ezt érdemlem azért,
mert magadra hagytalak. Pár hónapja lediplomáztam az
egyetemen, és egy boltban meglá am a könyvedet. Catherine
Danielle Clark. Azt hi em, megszakad a szívem, és közben úgy
éreztem, kiugrik a boldogságtól. Muszáj volt megtalálnom téged -
gondoltam, i kezdem, és kinyomozom, merre vagy.
- Hát most i vagyunk. - Kya most először mosolyodo el. Jodie
tekintete semmit sem változo . Az arcokon nyomot hagy az élet, de
a szem ugyanaz az ablak marad, mint egykor volt, és Kya o lá a
benne a bátyját. - Annyira sajnálom, Jodie, hogy aggódtál mia am!
Én soha nem téged okoltalak. Mi az áldozatok voltunk, nem a
bűnösök.

Jodie mosolygo .

- Köszönöm, Kya. - Könny szökö a szemükbe, mind a ke en

félrenéztek.

Kya tétovázva szólalt meg.

- Talán nehéz elhinni, de papa egy ideig jó volt

hozzám. Kevesebbet ivo , megtaníto horgászni, sokat jártunk ki
a csónakkal a lápra. De aztán persze újra inni kezde , és i hagyo ,
boldoguljak, ahogy tudok.

Jodie bólinto .

- Igen, én is lá am párszor azt az oldalát, de mindig újra az üveg

után nyúlt. Egyszer azt mondta nekem, hogy ez a háború mia van.
Én is jártam háborúban, és olyan dolgokat lá am, ami mia könnyen
ivásra adja a fejét az ember. De nem a feleségén, a saját gyerekein
kelle volna elégtételt vennie.

- És a mama, a többiek? - kérdezte Kya. - Hallo ál felőlük, arról,

hogy hová mentek?

- Murphről, Mandyről és Missyről semmit sem tudok.

Nem ismerném meg őket, ha szembejönnének az utcán. Már
nyilván szétszóródtak a szélrózsa minden irányába. De a mama,
hát, Kya, ez volt a másik ok, amiért meg akartalak keresni, Kya.
Hírt kaptam róla.

- Hírt? Mit? Mondd el! - Kya libabőrös le .

- Rossz hír, Kya. Én is csak a múlt héten tudtam meg. A mama két
éve meghalt.

Kya összegörnyedt és a kezébe teme e az arcát. Halk nyögés tört fel

a torkából. Jodie megpróbálta átölelni, de Kya elhúzódo .

Jodie folyta a.

- A mamának volt egy nővére, Rosemary, aki megpróbált

a nyomunkra találni a Vöröskereszt segítségével, amikor a
mama meghalt, de nem találtak minket. Aztán pár hónapja
a hadseregen keresztül rám bukkantak, és felve em a
kapcsolatot Rosemaryvel.

- A mama két éve még életben volt - motyogta Kya rekedt hangon.
- Ennyi éven át végig azt vártam, hogy megjelenik
a gyalogösvényen. - Felállt, és a mosogató peremébe kapaszkodo . -
De hát miért nem jö vissza? Miért nem mondta meg nekem valaki,
hol van? És most már késő!

Jodie odament hozzá, és hiába próbált elfordulni tőle Kya, a karjába

zárta.

- Sajnálom, Kya. Gyere, ülj le! Elmesélem, mit mondo Rosemary.

Megvárta, míg a húga leül, és folyta a.

- A mama beteg volt, súlyos idegösszeomlása volt akkor, amikor

i hagyo minket, és New Orleansba ment, ahol felnő . Mentálisan
és fizikailag is beteg volt. Én halványan emlékszem

New Orleansra. Azt hiszem, ötéves lehe em, amikor eljö ünk
onnan. Csak egy szép házra emlékszem, kertre néző,
nagy ablakokra. De miután ideköltöztünk, a papa nem engedte,
hogy New Orleansról beszéljünk, vagy a nagyszüleinkről,
semmi ilyesmiről. Így az egész kitörlődö belőlünk.

Kya bólinto .

- Én erről semmit sem tudtam.

Jodie folyta a.

- Rosemary azt mondta, a szüleik kezde ől fogva ellenezték, hogy

a mama hozzámenjen a papához, de a mama a férjével együ Észak-
Karolinába költözö , úgy, hogy egy centjük sem volt. Egy idő után a
mama levelet írt Rosemarynek és beszámolt a körülményeiről, hogy
egy mocsári viskóban él egy iszákossal, aki veri őt és a gyerekeit.
Azután évekkel később megjelent nála a mama. Abban a
krokodilbőr-utánzatú magas sarkúban, amit annyira szerete .
Napok óta nem mosdo , nem fésülködö .

A mama hónapokon át néma volt, egy szót sem szólt. A régi

szobájában lako , a szülei házában, és alig eve . Persze orvosokat
hívtak hozzá, de senki nem tudo segíteni rajta. A mama édesapja
felve e a kapcsolatot a seriffel Barkley Cove-ban, hogy érdeklődjön,
a mama gyerekei jól vannak-e, de közölték vele, hogy a lápon élőkről
nincs nyilvántartásuk.

Kya néha szipogo egyet.

- Végül, majdnem egy év elteltével a mama hisztérikus állapotba

került, és elmondta Rosemarynek, eszébe juto , hogy o hagyta a
gyerekeit. Rosemary segíte neki megírni egy levelet a papának,
amiben arra kérte, vigyen el bennünket, hadd lakjunk o vele New
Orleansban. Azt írta vissza, hogy ha a mama valaha is visszajön,
vagy felveszi a kapcsolatot bármelyikünkkel, akkor úgy összever
minket, hogy többé nem fog ránk ismerni. A mama tudta, hogy
képes rá.

A levél a kék borítékban. Akkor hát a mama akarta őt,

mindannyiukat. A mama látni akarta őt. De a levéllel egészen más
hatást ért el. A szavai annyira feldühíte ék a papát, hogy újra inni
kezde , és Kya őt is elveszíte e. Nem említe e Jodie-nak, hogy a
levél hamuját még most is egy kis üvegben őrzi.

- Rosemary azt mondta, a mamának többé nem voltak barátai, soha

nem eve együ a családdal, nem beszélt senkivel. Nem engedte
meg magának, hogy éljen, hogy örüljön. Egy idő után többet beszélt,
de akkor is csak a gyerekeiről. Rosemary azt mondta, hogy a mama
egész életében minket szerete , de megbéníto a a szörnyű dilemma,
hogy bajunk esik, ha visszatér hozzánk, és sorsunkra hagy minket,
ha nem teszi. Nem azért hagyo el minket, hogy vígan élje az életét;
az őrületbe kerge ék, és szinte fel sem fogta, hogy elment.

- Hogy halt meg? - kérdezte Kya.

- Leukémiás volt. Rosemary szerint lehetséges, hogy gyógyítható

le volna, de minden gyógyszert elutasíto . Egyre gyengébb le , és
végül, két éve, csendesen elment. Rosemary azt mondta, hogy úgy
halt meg, ahogy élt. Sötétségben, némán.

Jodie és Kya mozdulatlanul ültek. Kyának egy vers juto eszébe

Galway Kinnelltől, amit a mama aláhúzo a könyvében:

Én szere em...
És mindent, mit gondoltam,

A legszelídebb szavakkal mondtam el. És most. Bevallom,

megkönnyebbülés, hogy vége:

A végén már csak szánakoztam,

Hogy még mindig a létbe kapaszkodsz.

.Isten veled.

Jodie felállt. Kinéze az ablakon, időközben elállt az eső.

- Gyere, mutatni akarok neked valamit. - A kocsijához veze e, és

felmásztak a platóra. Gondosan feltekerte a ponyvát, kinyito egy
nagy kartondobozt, és olajfestményeket húzo elő és csomagolt ki
belőle egymás után. Körben odatámaszto a őket a plató oldalához.
Az egyik három kislányt ábrázolt - Kyát és a nővéreit -, ahogy a
lagúna partján guggolva szitakötőket figyelnek. Egy másikon Jodie
és a bátyjuk emelt a magasba egy sor zsinegre felfűzö halat.

- Magammal hoztam őket, hátha i talállak. Ezeket Rosemary

küldte el nekem. Azt mondta, hogy a mama éveken át éjjel-nappal
minket feste .

Az egyik festményen mind az öt testvér rajta volt, mind a festőt

figyelték. Kya a fivérei és nővérei szemét nézte, ahogy az anyjukat
nézik.

Su ogva kérdezte:

- Ki kicsoda?

- Hogy mi?
- Fényképek nem voltak. Nem ismerem őket. Ki kicsoda?

- Ó! - Jodie-nak a lélegzete is elakadt, de végül megszólalt. -Hát, ez

i Missy, ő a legidősebb. Aztán Murph. Mandy. Ez a kis helyes meg
én vagyok. Az pedig te.

Időt hagyo a húgának, azután így szólt:

- Ezt nézd meg!

Jodie elő egy döbbenetesen színes olajkép feküdt, két gyereket

ábrázolt, akik zöld fűcsomók és vadvirágok közö guggolnak. A
kislány még egészen kicsi, talán hároméves, egyenes fekete haja a
vállát verdesi. A fiú kicsit idősebb, göndör, arany fürtökkel, és egy
királylepkére mutat, ami kitárt, sárgafekete szárnyakkal ül egy
százszorszépen. A fiú keze a kislány karján nyugszik.

- Szerintem ez Tate Walker - szólalt meg Jodie. - És te.

- Igazad lehet. Hasonlít rá. De miért feste e volna le a mama Tate-

et?

- Sokat járt ide hozzánk, együ horgásztunk. Folyton

neked mutoga a a rovarokat, meg mindenfélét.

- Én miért nem emlékszem erre?

- Nagyon kicsi voltál. Egyik délután Tate csónakkal megérkeze a

lagúnánkra, a papa éppen o piált, nagyon részeg volt. Te a vízbe
gázoltál, és neki kelle volna figyelnie rád. A papa hirtelen minden
ok nélkül karon ragado téged, és úgy megrázo , hogy a fejed is
hátracsuklo . Azután ledobo a sárba és elkezde nevetni rajtad.
Tate kiugro a csónakból és odaszaladt hozzád. Még csak hét- vagy
nyolcéves lehete , de rákiabált a papára. A papa erre persze
felpofozta, és azt ordíto a, hogy Tate takarodjon az ő birtokáról, és
soha többet ne merjen visszajönni, mert lelövi, mint egy kutyát.
Addigra már mindenki kiszaladt megnézni, mi történt. És hiába
ordibált és fenyegetőzö a papa, Tate felemelt téged és odaado a
mama kezébe. Tudni akarta, hogy biztonságban vagy, mielő
elmegy. Utána is kijártunk még együ horgászni, de ide nem jö
vissza többet.

Egészen addig, amíg haza nem vezete engem a lápon át, gondolta
magában Kya. Nézte a festményt - a pasztellárnyalatokat, a békét. A
mama elméje az őrületből valahogy képes volt kiszűrni a szépséget.
Aki ezeket a képeket lá a, azt hihe e, a világ legboldogabb családját
ábrázolják, akik a tengerparton élnek és a napfényben játszanak.

Jodie és Kya a plató oldalán ülve még mindig némán nézték a

képeket.

Aztán Jodie folyta a.

- A mama elszigetelt volt és magányos. Ilyen körülmények közö

másként viselkednek az emberek.

Kya halkan felsóhajto .

- Légy szíves, ne beszélj nekem az elszigeteltségről. Nekem nem

kell bemutatni, hogyan változtatja meg az embert. Én átéltem. Én
magam vagyok az elszigeteltség - su ogta Kya némi éllel. -
Megbocsátom a mamának, hogy elment. De azt nem tudom
megérteni, miért nem jö vissza, miért hagyo a sorsomra engem. Te
biztos nem emlékszel, de azután, hogy elment, azt mondtad nekem,
hogy a nőstény róka néha o hagyja a kölykeit, ha éhezik, vagy
egyéb, szélsőséges stressz éri. A kölykök elpusztulnak, valószínűleg
egyébként is ez lenne a sorsuk, de a nőstény tovább él, és új almot
szülhet, amikor kedvezőbbek a körülmények, és ezt az almot fel is
képes

nevelni.

Sokat olvastam azóta erről. A természetben, kint, az érintetlen

vadonban, o , ahol a folyami rákok énekelnek, ahogy mondani
szokás, ezek a látszólag könyörtelen viselkedésminták valójában
megnövelik az anya élete során elle kölykök számát, és így a gének,
amelyekben o a parancs az ivadékok elhagyására stressz idején,
továbbörökítődnek a következő generációra. És így tovább. Ez az
emberekre is igaz. Egyes viselkedésminták, amelyek nekünk most
kegyetlennek tűnnek, biztosíto ák az ősemberek túlélését abban a
mocsárban, ahol épp éltek akkor. Nélkülük nem lennénk i . Ezek az
ösztönök még most is jelen vannak a génjeinkben, és
bizonyos körülmények közö megnyilvánulnak. Részben mindig
azok leszünk, amik egykor voltunk, aminek egykor, réges-
régen lennünk kelle a túlélés érdekében.

Lehet, hogy valami primitív késztetés, valamiféle ősi, már idejétmúlt

genetikai kód készte e a mamát arra, hogy i hagyjon minket a
stressz, az iszonyat és a valós veszély mia , amit a papával való
együ élés jelente . E ől ez még nem helyes, neki úgy kelle volna
döntenie, hogy i marad. De ha az ember tudatában van annak, hogy
ezek a hajlamok o vannak a biológiai tervrajzunkban, az talán segít
megbocsátani még egy buko anyának is. Ez esetleg magyarázat
arra, miért ment el, de azt még most sem értem, miért nem jö
vissza. Hogy még csak nem is írt nekem. Egymás után írha a volna
a leveleket, évről évre, hátha végül az egyik eljut hozzám.

- Azt hiszem, vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni,

csak vagy megbocsátani, vagy nem. Nem tudom a választ. Talán
nincs is. Sajnálom, hogy ilyen rossz hírt kelle elmondanom.
- Nekem az életem nagy részében nem volt családom, és nem is
tudtam róluk. Most pár perc leforgása ala megtaláltam a bátyámat
és elveszíte em az anyámat.

- Nagyon sajnálom, Kya.

- Ne sajnáld! A mamát igazából már évekkel ezelő elveszíte em,

te pedig visszajö él, Jodie. El sem tudom mondani neked, mennyire
akartam, hogy viszontlássalak. Ez életem egyik legboldogabb és
legszomorúbb napja. - Az ujjaival megérinte e a bátyja karját, és
Jodie ismerte őt annyira, hogy tudja, ez ritka dolog.

Visszamentek a viskóba, és Jodie végignézte az újdonságokat, a

frissen feste falakat, az egyedileg készíte konyhaszekrényeket.

- Hogy boldogultál, Kya? Mielő kiadták a könyved, honnan

szereztél pénzt, élelmet?

- Ó, az egy hosszú és unalmas történet. Főként feketekagylót,

osztrigát és füstölt halat adtam el Jumpin'-nak.

Jodie hátravete e a fejét és hangosan nevete .

- Jumpin'! Évek óta nem juto eszembe. Még mindig megvan?

Kya nem nevete .

- Jumpin' az én legjobb barátom, és éveken át ő volt az egyetlen

barátom. Az egyetlen rokon, ha a sirályokat nem számoljuk.

Jodie elkomolyodo .

- Az iskolában nem voltak barátaid?

- Életemben egyetlenegy napot jártam iskolába - kuncogo Kya. -
A többiek kineve ek, úgyhogy többet nem mentem. Heteken át
jártak ki az iskolából, hogy bevigyenek, de mindig túljártam az
eszükön. Ami nem volt nehéz, mert te mindenre megtaníto ál.

Jodie döbbentnek látszo .

- Hogy tanultál meg olvasni? Hogy írtál könyvet?

- Igazából Tate Walker taníto meg olvasni.

- Szoktál találkozni vele?

- Időnként. - Kya felállt és a tűzhely felé fordult. - Kérsz még kávét?

Jodie érezte a magányt a konyhában. O volt a kis

hagymakupacban, a zöldségeskosárban, az edényszárítón
álló egyetlen tányérban, a maradék kukoricakenyérben, amit a
húga gondosan konyharuhába csomagolt, ahogy egy
idős özvegyasszony tenné.

- Kösz, már eleget i am. De mit szólnál, ha kimennénk csónakkal a

lápra?

- Persze. Nem fogod elhinni, új motort ve em, de még mindig a

régi csónakot használom.

A nap eloszla a a felhőket, és fényesen, a télhez képest melegen

sütö . Kya kormányozta a csónakot a keskeny csatornákon és
üvegfényű torkolatokon át, Jodie pedig felkiálto , amikor eszébe
juto egy csapda, ami most is érintetlen volt, vagy megláto egy
hódvárat pontosan ugyanazon a helyen, ahol egykor állt. Neve ek,
amikor beértek a lagúnába, ahol a mama, Kya és a nővérei
megfenekle ek a csónakkal a sárban.
A viskóba visszatérve Kya becsomagolt egy piknikre valót, és a
parton e ek, a sirályokkal.

- Én még nagyon kicsi voltam, amikor mindenki elment -jegyezte

meg Kya. - Mesélj nekem a többiekről!

És Jodie mesélt neki a bátyjukról, Murphről, aki a nyakában vi e

Kyát az erdőben.

- Te folyton neve él. Murph mindig futo veled, vagy körben

forgo , miközben te a nyakában ültél. És egyszer annyira neve él,
hogy bepisiltél, o fent, a nyakában.

- Jaj, ne! Nem is! - dőlt hátra Kya nevetve.

- De bizony! Murph panaszkodo , de azért ment tovább,

és egyenesen beszaladt a lagúnába, míg teljesen a víz alá
nem merült, és te közben még mindig o ültél a nyakában. Mi
meg végignéztük, a mama, Missy, Mandy meg én, és
annyira neve ünk, hogy a könnyünk is kicsordult. A mamának
muszáj volt leülnie a földre, annyira nevete .

Kya gondolatban képeket gyárto a történetekhez. Családi

emléktöredékek, foszlányok - sose hi e volna, hogy neki lesz ilyen.

Jodie folyta a.

- Amúgy Missy kezdte el etetni a sirályokat.

- Micsoda? Komolyan? Én azt hi em, én kezdtem el, azután, hogy

mindenki elment.

- Nem, ő minden nap megete e őket, ha tudta. Mindegyiknek

nevet ado . Egyet úgy neveze el, hogy Nagy Vörös, erre
emlékszem. Tudod, a vörös folt mia a csőrükön.

- Ez i persze nem ugyanaz a madár, én magam is

több nemzedéknyi Nagy Vöröset lá am már. De ez i balra, ez
a mostani Nagy Vörös. - Próbálta átérezni a nővére jelenlétét, akitől a
sirályokat kapta, de csak az arcát lá a maga elő a festményen. Ez is
több volt, mint eddig bármi.

Kya tudta, hogy a vörös folt az ezüstsirály csőrén nem egy egyszerű
díszítés. A szülő csak akkor tátja ki a csőrét és engedi el a fiókáknak
fogo élelmet, ha a csibék a csőrükkel megcsipkedik ezt a foltot. Ha
a vörös folt nem látszik, és a fiókák nem csipkedik meg, a szülő nem
eteti meg őket, így elpusztulnak. A szülői érzés még a természetben
is törékenyebb, mint hinnénk.

Egy pillanatig hallga ak, aztán Kya megszólalt.

- Én nem sokra emlékszem az egészből.

- Akkor mázlista vagy. Maradjon is így.

Csendben ültek tovább. Nem emlékezve.

K , amilyet a mama főzö volna, igazi déli

ízekkel: homoki babot vöröshagymával, sült sonkát, tepertős
kukoricakenyeret, vajban és tejben fő vajbabot. Szedres
morzsasüteményt tejszínhabbal, és egy kis whiskeyvel, amit Jodie
hozo . Evés közben Jodie megemlíte e, hogy pár napig szívesen
maradna, ha nem gond, a húga pedig azt felelte, addig marad,
ameddig csak akar.

- Ez most már a te birtokod, Kya. Kiérdemelted. Én még egy ideig

Fort Benningben állomásozom, úgyhogy nem maradhatok sokáig.
Azután valószínűleg Atlantában keresek munkát, hogy kapcsolatban
maradjunk, szeretnék minél többet jönni. Nekem az a legfontosabb,
hogy tudjam, te jól vagy.

- Az jó lenne, Jodie. Kérlek, gyere, amikor csak tudsz.

Másnap este, miközben a parton ültek és hullámok csiklandozták a

talpukat, Kya szokatlanul bőbeszédűen fecsege , és Tate neve szinte
minden második mondatában felbukkant. Amikor kislány korában
eltévedt, ő muta a meg neki a hazavezető utat a lápon át. Vagy az
első vers, amit Tate felolvaso neki. Mesélt a madártollas játékról,
hogy hogyan taníto a meg olvasni, hogy most tudósként dolgozik a
laborban. Hogy ő volt az első szerelme, aki faképnél hagyta,
amikor egyetemre ment, ő pedig o várt rá a lagúna partján. Ezért
vége le .

- Ez mennyi ideje történt? - tudakolta Jodie.

- Úgy hét éve. Amikor elment Chapel Hillbe.

- Találkoztál vele azóta?

- Visszajö bocsánatot kérni, azt mondta, még mindig szeret. Ő

javasolta, hogy adassam ki a könyveket. Örülök, ha néha látom a
lápon, de soha többet nem járnék vele. Nem lehet megbízni benne.

- Kya, az hét évvel ezelő volt! Még fiatal srác volt, aki elkerült
o honról, és sok száz csinos lány ve e körül. Ha visszajö ,
bocsánatot kért, és azt mondta, szeret, akkor talán lehetnél kicsit
elnézőbb vele.

- A legtöbb férfi egymás után váltogatja a nőket. Az értéktelenek

parádéznak, hazugságokkal hálóznak be. A mama valószínűleg
ezért szerete bele egy olyan emberbe, mint a papa. Nem Tate volt
az egyetlen férfi, aki elhagyo . Chase Andrews még házasságot is
ígért, de aztán mást ve feleségül. Nekem még csak meg se mondta.
Az újságban olvastam.

- Nagyon sajnálom. Tényleg. De nem csak a pasik hűtlenek,

Kya. Engem is többször átvertek, ejte ek, megaláztak már. Ismerjük

be, a szerelem sokszor nem működik. De még ha kudarc is a vége,
akkor is odaköt másokhoz, és igazából ez a lényeg, a kötődések. Nézz
ránk, mi i vagyunk egymásnak, és gondolj bele, ha nekem is lesz
gyerekem, meg neked is lesz gyereked, az egy sor újabb kötődés
lesz. És így tovább. Ha szereted Tate-et, Kya, akkor adj neki egy
esélyt!

Kya a mama képére gondolt, amin gyerekként feste e meg

ke ejüket, ahogy összedugják a fejüket a színes virágok és pillangók
közö . Talán mégis üzent a mama.

J reggelén kipakolták a mama festményeit -

egyet kivéve, amit Jodie megtarto magának -, és néhányat
felakaszto ak a falra. A viskó egészen másképp feste , mintha új
ablakokat nyito ak volna rajta. Kya hátrált pár lépést, és a képekre
meredt - csoda történt, hogy a mama képei megint i voltak a
falakon. Megmenekültek a tűztől.

Ezután kikísérte Jodie-t a kocsijához, és a kezébe nyomta a hideg

ebédet, amit becsomagolt neki az útra. Mind a ke en a fákat nézték,
a gyalogutat, csak hogy egymás tekintetét kerüljék.

Jodie végül megszólalt.

- Jobb, ha most indulok, de i a címem és a telefonszámom -nyújto

Kya felé egy papírfecnit. Kyának a lélegzete is elállt, a bal kezével a
kocsira támaszkodo , a jobbal pedig elve e a papírt. Milyen
egyszerű dolog: egy testvér címe egy

papírdarabon. Milyen megdöbbentő: egy családtag, akit

megkereshet. Egy szám, amit felhív, és a bátyja válaszol. Valósággal

fuldokolt, amikor Jodie magához ölelte, és végül,

nagyon hosszú idő elteltével, Kya nekidőlt és sírt.

- Sosem hi em, hogy viszontlátlak. Azt hi em, örökre elmentél.

- Mindig i leszek, ígérem! Ha elköltözöm, elküldöm neked az új

címemet. Ha bármikor szükséged van rám, írj, vagy hívj fel, hallod?

- Úgy lesz. És látogass meg, amikor csak tudsz!

- Keresd meg Tate-et, Kya. Ő egy jó ember.

Jodie a gyalogúton végig integete neki a kocsi ablakából, miközben

Kya nézte, és egyszerre sírt és nevete . És amikor ráfordult az útra,
még lá a a piros kocsit a levelek közö i réseken, o , ahol egykor a
fehér sál ellibbent, és a bátyja hosszú karja mindvégig integete .
Házkutatás
1969

N, O i - jelente e ki Joe, de azért bekopogo Kya

tornácajtaján. Ed a téglából és deszkából épült lépcsőn állt és a
kezével beárnyékolta a szúnyoghálót, hogy belásson rajta. A tölgy
hatalmas ágai, amelyekről hosszú fürtökben csüngö a spanyol
moha, árnyékot vete ek a napszí a deszkákra és a viskó csúcsos
tetejére. Csak szürke foltok pislákoltak i -o az égbolton ezen a
november végi reggelen.

- Naná, hogy nincs i . De nem számít, van házkutatási parancsunk.

Csak nyiss be, fogadok, hogy nincs bezárva.

Joe benyito , és bekiálto :

- Van i valaki? I a seriff! - Beléptek, és megpillanto ák a Kya

gyűjteményével teli polcokat.

- Ezt nézze meg, Ed! És még folytatódik o , a szomszéd szobában is,

meg végig a folyosón! Úgy fest, ez a nő kicsit habókos. Bolond ez,
mint a bolondgomba!

- Meglehet, de úgy tűnik, elég komoly szakértője a lápnak. Tudod,

hogy ő adta ki azokat a könyveket. Lássunk neki! I a lista, mi
mindent keresünk. - A seriff fennhangon olvasni kezdte: - Vörös
gyapjú ruhadarabok, amelyek azonosak lehetnek a Chase ruháján
talált vörös szálakkal. Napló, naptár,
vagy feljegyzések, bármi, ami esetleg megemlíti azt, mikor és hol
volt; a kagyló nyaklánc, vagy a jegyek azokról az
éjszakai buszjáratokról. És ne túrjuk fel a holmijait. Semmi okunk
nincs rá. Minden alá, mögé be tudunk nézi, semmi szükség arra,
hogy ezt i tönkretegyük.

- Jó, értem. Majdnem olyan ez i , mint valami kegyhely. Csak azt

nem tudom eldönteni, hogy lenyűgöző vagy ijesztő.

- Nagy munka lesz, az egyszer biztos - jegyezte meg a

seriff, miközben óvatosan belese egy sor madárfészek mögé. -
Én hátul kezdem, a hálószobájában.

A két férfi csendben dolgozo , benéztek a ruhák alá a fiókokban,

beletúrtak a szekrények sarkába, kígyóbőrrel és cápafoggal teli
befő esüvegeket toltak arrébb a bizonyítékok után kutatva.

Tíz perc elteltével Joe kikiabált.

- Ezt nézze meg!

Ed kilépe a tornácra, Joe pedig felte e neki a kérdést.

- Maga tudta, hogy a nőstény madaraknak csak egy petefészkük

van?

- Miről beszélsz te?

- Nézze csak! Ezekből a rajzokból és jegyzetekből látszik, hogy a

nőstény madaraknak csak egy petefészkük van.

- Az istenit, Joe! Nem biológiaórára jö ünk. Eredj vissza, munkára!

- Várjunk csak! Ezt nézze! Ez i egy hím páva tolla, a jegyzetben az
áll, hogy az évmilliók során a hímek tolla egyre nagyobb és nagyobb
le , hogy vonzza a tojókat, annyira, hogy a hímek már alig tudnak
elemelkedni a talajtól. Már alig bírnak repülni.

- Befejezted? Dolgunk van!

- De ez nagyon érdekes.

Ed kisétált.

- Munkára, ember!

T Joe megint szólongatni kezdte a seriffet. Ed kilépe az

apró hálószobából, és így szólt:

- Hadd találjam ki! Talált egy kitömö , háromszemű egeret. Nem

jö válasz, de amikor Ed belépe a szobába, Joe egy

vörös gyapjúsapkát mutato fel.

- Ezt meg hol találta?

- I lógo , ezen az akasztón, a többi kabát meg sapka

meg miegymás melle .

- Ennyire szem elő volt?

- I volt, mondom.

Ed a zsebéből előhúzta a műanyag zacskót a Chase farmerdzsekijén

talált vörös gyapjúszálakkal, és a vörös sapka mellé tarto a.

- Pont ugyanúgy néz ki. Ugyanaz a színe, a mérete, a vastagsága -

jegyezte meg Joe, miközben szemügyre ve ék a sapkát és a mintát.
- Úgy ám. Mind a ke őben o az a bézs gyapjúszál a vöröshöz
keverve.

- El sem hiszem, hogy megvan!

- Persze mind a ke őt el kell küldenünk a laborba. De ha a szálak

egyeznek, bevisszük a nőt és kihallgatjuk. Zacskózza be és címkézze
fel a sapkát!

Négy óra kutatás után megálltak a konyhában.

Ed nyújtózo egyet, és kijelente e:

- Hát, énszerintem, ha le volna i még valami egyéb is, már

megtaláltuk volna. De bármikor visszajöhetünk. Mára végeztünk.

Miközben a kátyúkat kerülgetve visszafelé hajto ak a városba, Joe

megszólalt.

- Az ember azt hinné, ha bűnös volna a nő, biztos elrejte e volna a

vörös sapkát. Nem akaszto a volna ki ide a fogasra.

- Valószínűleg fogalma sincs arról, hogy a sapkájáról

szálak hullha ak le a farmerdzsekire. Vagy hogy a
laborban azonosítani tudják. Az ilyesmiről biztos nem tud.

- Hát, meglehet, hogy ezt épp nem tudta, de azt lefogadom, hogy
sok egyebet tud! Azok a pöffeszkedő hím pávák annyit kepesztenek
a szexért, hogy repülni is alig bírnak. Én nem tudom, ez mit jelent,
de valamit jelent, az egyszer biztos.
Az iránytű
1969

E , 1969-ben, több mint hét hónappal Jodie látogatása

után Catherine Danielle Clark A keleti tengerpart madárvilága című
könyve - a második, részletgazdag és gyönyörű kötet - megérkeze a
postaládába. Kya végigsimíto a feltűnő borítón - az ő ezüstsirályt
ábrázoló festményén. Elmosolyodo , és fennhangon így szólt:

- Nagy Vörös, te kerültél a könyvborítóra!

Az új könyvvel a kezében némán kigyalogolt az árnyas tölgyes

tisztásra a viskó közelében, gombákat keresgélt. A nedves avar
hűvösnek érződö a lába ala , ahogy közelebb ért egy csoport
élénksárga légyölő galócához. De hirtelen megtorpant. A régi
madártollas tuskón egy kis tejesdoboz állt, piros-fehér, mint az a
másik, annyi évvel ezelő . Önkéntelenül is felnevete .

A dobozban selyempapírba csomagolva egy régi katonai iránytű

volt, az időtől zöldesszürke patinát kapo sárgaréz tokban. Mély
levegőt ve a lá án. Korábban soha nem érezte szükségét egy
iránytűnek, számára az égtájak teljesen nyilvánvalónak tűntek. De
felhős időben az iránytű a segítségére lehet.

Az összehajtogato üzenetben ez állt: Drága Kya! Ez az iránytű a

nagyapámé volt, az első világháborúból való. Kis koromban nekem adta, de
én sosem használtam, gondoltam, te viszont jó hasznát veszed majd.
Szerete el: Tate. Ui.: Örülök, hogy ezt az üzenetet már el tudod olvasni!
Kya újra elolvasta a Drága és a Szerete el szavakat. Tate. Az
aranyhajú fiú a csónakban, aki hazaveze e a vihar
elő , madártollakat hagyo neki ajándékba az öreg
fatuskón, megtaníto a olvasni; a szelíd kamasz, aki átsegíte e az
első női ciklusán, és először kelte e fel benne a szexuális vágyat; a
fiatal tudós, aki arra bátoríto a, publikálja a könyveit.

Annak ellenére, hogy neki ajándékozta a kagylós könyv egy

példányát, Kya továbbra is az aljnövényzetbe rejtőzö Tate elől, ha
meglá a odakint a lápon, és észrevétlenül arrébb eveze .
A szentjánosbogarak hazug jelzései - csak ennyit ismert
a szerelemből.

Még Jodie is azt tanácsolta, adjon egy esélyt Tate-nek. De

valahányszor rágondolt, vagy meglá a, a szíve hol a
régi szerelemmel dobbant, hol az eltaszí atás fájdalma hasíto
belé. Azt kívánta, bárcsak döntene végre valamelyik melle .

Több nap telt el, és egyik reggel a korai ködben siklo át a csónakkal
a torkolatvidéken, hátizsákjában az iránytűvel, bár nem tarto a
valószínűnek, hogy szüksége lesz rá. Úgy tervezte, vadvirágokat
keres az egyik, tengerbe kinyúló, erdővel benő , homokos
földnyelven, de közben azért Tate csónakját is fürkészte a vízen.

A köd makacsnak bizonyult, nem szállt fel, csápjai körülfonták a fák

gyökerét és az alacsonyabb ágakat. A levegő mozdulatlan volt - még
a madarak is elnémultak, miközben a csatorna felé haladt. A
közelből egyszerre fémes koppanás hallatszo , ahogy egy lassan
mozgó evező ütődik neki a fémperemnek, és a párából egy csónak
kísérteties alakja bukkant elő.

A félhomályban eltompult színek a fénybe érve alakot öltö ek.

Aranyszínű haj egy piros sapka ala . Mintha egy álomból öltene
testet, Tate a régi csónak farában állva az evezőrúddal hajto a magát
előre a csatorna vizében. Kya lekapcsolta a motort, hátraeveze egy
bozótosba, és nézte, ahogy elmegy elő e. Mindig hátralépve nézni,
ahogy elmegy.

Alkonyatkor, amikor a szíve már nyugodtabb volt, Kya a parton

állva elszavalta a verset:

Az alkony sosem egyszerű.

A fény megtörik, tükröződik,

De nem valódi soha.

Az esthajnal csak álarc,

Elfedi a nyomokat,

És minden hazugságot.

Mit érdekelne minket,

Hogy a homály félrevezet.

A ragyogó színeket látjuk,

És fel sem fogjuk,

A nap már lebuko A föld alá

Mire a lángját megpillantjuk.

Az alkony álruhában jár,

Elfedi az igazat, elfedi a hamisat. „A. H.”

Rókacsapda
1969

J .

- Hát akkor lássuk!

Sietve az utolsó oldalra lapoztak.

- Ez az! - szólalt meg Ed. - Tökéletes egyezés! A nő sapkájának a szálai o voltak a halo
Chase dzsekijén. - A seriff meglegyinte e a jelentéssel a csuklóját és folyta a. - Vegyük
át, mit tudunk! Egy, a rákász tanúskodni fog, hogy lá a Ms. Clarkot a torony felé haladni
csónakkal, nem sokkal azelő , hogy Chase lezuhant. Ezt a társa is igazolja. Ke ő, Pa i
Love szerint Ms. Clark készíte egy kagyló nyakláncot Chase-nek, és ez eltűnt a halála
éjszakáján. Három, a nő sapkájából származó szálak o voltak Chase dzsekijén. Négy, az
indíték: egy sérte nő. És egy alibi, amit cáfolni tudunk. Ennek elégnek kéne lennie.

- Egy jobb indíték azért nem ártana - jegyezte meg Joe. - Az, hogy valakit elhagytak,
kevésnek tűnik.

- Még nem végeztünk a nyomozással, de ez már elég ahhoz, hogy behozzuk és

kihallgassuk. Talán még a vádemeléshez is. Meglátjuk, hogy megy, ha idehozzuk.

- Hát épp ezzel van a gond, nem igaz? Hogyan? Éveken át meglógo mindenki elől. Az
iskolalátogatási felelős elől, a

népszámlálók elől, aki csak létezik, mindenkinek túljárt az eszén.

Minket is beleértve. Ha kimegyünk és a télisás közö hajkurásszuk,
bolondot csinálunk magunkból.

- Én e ől nem félek. A ól, hogy más nem tudta elkapni, nekünk

még sikerülhet. De nem az volna a legokosabb módja. Én azt
mondom, állítsunk csapdát neki.
- Hát igen - felelte a helye ese. - Értek én a csapdaállításhoz. És
amikor az ember rókacsapdát állít, könnyen belezavarodik.
Meglepni nem fogjuk tudni. Annyit kopogta unk már az ajtaján,
hogy egy barna medvét is elijeszte ünk volna vele. No és a kutyák?
Úgy biztos sikerülne.

A seriff pár másodpercig hallgato .

- Nem is tudom. Lehet, hogy már vén vagyok és lágyszívű így

ötvenegy évesen. De szerintem nincs rendben, hogy kutyákkal
kergessünk egy nőt, csak hogy behozzuk kihallgatni. A szökö
fegyencek esetében rendben van, azokat már elítélték valami
bűnte ért. De ahogy mindenki más, ő is ártatlan, amíg be nem
bizonyosodik a bűnössége, és amúgy se kéne vérebeket uszítani egy
női gyanúsíto ra. Majd ha minden kötél szakad, de még nem.

- Hát jó. De miféle csapda legyen?

- Ezt kell kitalálnunk.

D 15- Ed és Joe épp azon tanakodtak, milyen módon tudnák

behozni Kyát kihallgatásra, amikor kopogtak. A tejüveg mögö egy
nagydarab férfi körvonala látszo .

- Szabad! - szólt ki a seriff.

A férfi belépe , Ed pedig ráköszönt:

- Nohát, üdv, Rodney! Mit tehetünk magáért?

Rodney Horn, a nyugdíjas autószerelő napjait főként horgászással

töltö e cimborája, Denny Smith társaságában. A falusiak csendes,
nyugodt embernek ismerték, és mindig kantáros nadrágot hordo .
Sosem hagyta ki az istentiszteletet, de oda is overallban ment, csak
friss inget ve , amit a felesége, Elsie gondosan kivasalt és
kikeményíte .

Rodney leve e puhakalapját, és a hasa elé tarto a. Ed hellyel kínálta,

de Rodney a fejét rázta.

- Nem tart soká - jelente e ki. - Csak meglehet, köze van a Chase
Andrews-féle dologhoz.

- Mi hírt hozo ? - kérdezte Joe.

- Hát, igazából már jó ideje történt. A Dennyvel horgászni voltunk

idén augusztus 30-án, és lá unk valamit odakint Cypress Cove-nál.
Ami esetleg érdekelheti magukat.

- Mondja csak! - bizta a a seriff. - De legyen szíves, üljön

le, Rodney! Mind kényelmesebben éreznénk magunkat, ha ülne.

Rodney leült a felajánlo székre, és a következő öt percben elmondta

nekik, amit láto . Miután elment, Ed és Joe egymásra néztek.

Joe szólalt meg.

- Most már indíték is van.

- Hozzuk be a nőt.
Szürkecápák
1969

A karácsony elő Kya a szokásosnál korábban, lassan és

halkan haladt a csónakkal Jumpin' felé. Amióta a seriff és a
helye ese folyton o ólálkodo a viskójánál, és megpróbálták o hon
érni - a kudarcukat ő a fűrészpálmák közül figyelte -, mindig
pirkadat elő vásárolt benzint és élelmiszert, amikor még csak a
halászok jártak odakint. Most a felhők egészen alacsonyan iszkoltak
a csobogó tenger fele , kelet felől pedig egy ostorként tekeredő
viharfelhő fenyegete a látóhatár széléről. Gyorsan végeznie kell
Jumpin'-nál, hogy hazaérjen, mielő lecsap. Negyed mérföld
távolságból lá a, hogy az öreg mólója körül köd gomolyog. Még
jobban lelassíto , és körbenéze , lát-e csónakot a nyirkos csendben.

Végül úgy negyven méterről már ki tudta venni Jumpin' alakját a

régi széken, a falnak támaszto a a hátát. Kya odainte neki. Az öreg
nem inte vissza. Alig észrevehetően a fejét rázta. Kya elengedte a
gázt.

Újra integete neki. Jumpin' rámeredt, de nem mozdult.

Kya megránto a a kormányrudat és hirtelen visszafordult a tenger

felé. De a ködből egy jókora csónak bukkant elő, benne a seriff. És
melle e még néhány másik csónak. Nem sokkal

mögö ük pedig a vihar.

Gázt ado , és átjuto a tű fokán a közeledő járművek közö , a
csónakja pa ogo a tarajos hullámokon, ahogy a nyílt tenger felé
száguldo . A láp felé akart kanyarodni, de a seriff túl közel volt -
elkapja, mielő odaérne.

A tenger többé már nem szabályosan hullámzo , hanem kaotikusan

hánykolódo . A víz egyre kiszámíthatatlanabb le , ahogy a vihar
széle végigsöpört rajta. Pár másodperc múlva zuhogni kezde az
eső. Kya teljesen átázo , a hosszú hajtincsek az arcára tapadtak. A
szélnek fordult, nehogy felboruljon, de a víz átbuko a csónak orrán.

Tudta, hogy a többi csónak gyorsabb, és belehajolt a tomboló szélbe.

Talán le tudja rázni őket ebben az időben, vagy beugrik a vízbe, és a
partra úszik. Az agya végigszáguldo a vízbe ugrás részletein, ez
tűnt a legesélyesebbnek. A parthoz ilyen közel biztosan lesz
valamiféle visszaáramlás, ami víz alá rántja és sodorni kezdi, sokkal
gyorsabban, mint ahogy úszni tudna. Ha időnként felszínre bukkan
levegőt venni, elérheti a szárazföldet, és egy bozótos partszakaszon
kisurranhat a vízből.

A háta mögö a csónakmotorok hangosabban dübörögtek, mint a

vihar. Közeledtek. Hogy állhatna meg csak ilyen egyszerűen? Még
soha nem adta fel. Most kell ugrania. De hirtelen körülve ék, mint a
szürkecápák, és bekeríte ék. Az egyik csónak bevágo elé, ő pedig
nekiment az oldalának. Hátrazuhant, a nyaka nagyot rándult. A
seriff odanyúlt, és elkapta a csónakja peremét, mindannyian vadul
imbolyogtak a fortyogó hullámokon. Két férfi ugro át a csónakjába,
és közben a seri elye es azt mondta:

- Ms. Catherine Clark, letartóztatom Mr. Chase Andrews

meggyilkolásáért! Jogában áll hallgatni...

A többit már nem hallo a. A többit senki nem hallja.

Békebíró
1970

K a szemét a lámpákból és a plafonig érő

ablakokon át áradó fényben. Két hónapon át félhomályban élt, és
most, amikor újra kinyito a a szemét, egy pillanatra meglá a a láp
lágy körvonalait odakint. Kerek tölgyek nyújtóztak a bokor
nagyságú páfrányok és a téli magyal fölé. Igyekeze még egy
másodperccel tovább időzni az életet adó zöldön, de határozo
kezek továbbveze ék a hosszú asztal és a székek felé, ahol az
ügyvédje, Tom Milton ült. Kya két csuklója elöl össze volt
bilincselve, suta, imádkozó pózba kényszerítve a kezét. Fekete
nadrág és egyszerű fehér blúz volt rajta, a haja egy cop a fonva
hullo a hátára, és nem fordíto a oldalra a fejét, hogy a
padsorokban ülőkre pillantson. De így is érezte a teremben az ő
gyilkossági tárgyalására összezsúfolódo tömeg hőjét, hallo a a
neszezésüket. Érezte, ahogy az emberek válla, feje összeér, ahogy
mind megpróbálnak egy pillantást vetni rá. Hogy lássák bilincsben.
A verejték, a pállo dohányfüst és az olcsó parfüm bűze csak fokozta
az émelygését. A köhögés zaja abbamaradt, de a moraj felerősödö ,
ahogy közelede a helyéhez - neki mind távoli hangnak tetsze ,
mert leginkább csak a saját reszelős lélegzetvételét hallo a. A
fényesre vikszolt

fenyő padlódeszkákra meredt, miközben leve ék róla a bilincset, és

azután nehézkesen lehuppant a székre. Reggel 9.30 volt, 1970.
február 25.
Tom odahajolt hozzá, és azt súgta neki, hogy minden rendben lesz.
Kya nem felelt, csak az ügyvéd szemébe néze , látja-e benne nyomát
az őszinteségnek, bárminek, amibe kapaszkodhat. Nem mintha hi
volna neki, de most, életében először kénytelen volt valaki másra
hagyatkozni. Tom, hetvenegy éve dacára, daliás termetű volt, sűrű,
fehér haját, gyűrö vászonöltönyeit pedig egy megyei képviselő
esetleges, bár közhelyes eleganciájával viselte. Szelíden mozdult és
halkan beszélt, az arcáról szinte soha nem tűnt el a jóindulatú
mosoly.

Sims bíró először egy fiatal ügyvédet jelölt ki Ms. Clark számára,
mivel ő maga nem te lépéseket, de amikor a már visszavonult Tom
Milton meghallo a ezt, jelentkeze , hadd képviselje ingyen és
bérmentve. Ahogy mindenki más, ő is hallo a a történeteket a Lápi
Lányról, és az évek során néha lá a is: vagy a vízen siklo
nesztelenül, mintha egy lenne a sodrással, vagy pedig az
élelmiszerboltból iszkolt kifelé, mint mosómedve a szemetesből.

Amikor két hónappal korábban felkereste Kyát a börtönben, egy kis,

sötét helyiségbe veze ék be, ahol a lány egy asztalnál ült. Nem
néze fel rá. Tom bemutatkozo , és elmondta, ő szívesen képviselné,
de Kya nem szólalt meg és nem emelte fel a tekintetét. Tom
ellenállhatatlan késztetést érze , hogy odanyúljon és megpaskolja a
kezét, de valami - talán Kya egyenes tartása, vagy üres tekintete -
útját állta az érintésnek. Az ügyvéd ide-oda billente e a fejét,
igyekeze elkapni a lány pillantását, és közben elmagyarázta a
tárgyalás folyamatát, hogy mire számítson, azután felte néhány
kérdést. De Kya nem válaszolt, nem moccant, és nem néze rá.
Miközben kiveze ék a helyiségből, elfordíto a a fejét, és kinéze
egy kis ablakon, ahol látszo az ég. Tengeri madarak rikoltoztak a
város kikötője fele , és Kya mintha a dalukat figyelte volna.
A következő látogatásakor Tom benyúlt egy barna papírzacskóba,
egy fényes papírra nyomtato albumot ve elő belőle, és Kya elé
csúszta a. A világ kagylóritkaságai, ez volt a címe, életnagyságú
olajfestményeken muta ák be a Föld távoli tengerpartjainak
kagylóit. Kya kissé táto szájjal, lassan lapozta végig a könyvet, és
egyes képeknél bólinto . Az ügyvéd hagyta. Azután újból beszélni
kezde , és Kya ezú al a szemébe néze . A férfi nyugodtan és
türelmesen elmagyarázta a tárgyalás menetét, megmuta a, hol lesz
az esküdtszék padsora, a bíró pulpitusa, hol fog ülni ő és az
ügyvédek. Ezután pálcikafigurákkal lerajzolta a törvényszolgát, a
bírót és az írnokot, és elmagyarázta a szerepüket.

Ahogy az első találkozójukon, most is megpróbálta elmagyarázni,

milyen bizonyítékok vannak ellene, és megkérdezni, hol volt Chase
halálának éjszakáján, de Kya a részletek említésére újra
visszahúzódo a csigaházába. Később, amikor az ügyvéd felállt,
hogy távozzon, a lány visszatolta elé a könyvet, de Tom azt felelte:

- Nem, ezt magának hoztam. A magáé.

Kya az ajkába harapo és pislogo egyet.

É , K , életében először belépe a tárgyalóterembe,

Tom azzal igyekeze elvonni a figyelmét a hátuk mögö zajló

eseményekről, hogy sorban végigmutoga a a terem
korábban lerajzolt elemeit. De minden figyelemelterelés
hiábavalónak bizonyult. 9.45-re a karzat minden padsora megtelt
a falusiakkal, és éles hangú megjegyzések röpködtek
a bizonyítékokról és a halálbüntetésről. Hátul, egy kisebb erkélyen,
még húsz férőhely volt, és igaz, hogy nem volt kiírva, de mindenki
tudta, hogy a színes bőrűek kizárólag oda ülhetnek. Ezen a napon
főleg fehérek foglalták el, és csak néhány fekete ült o , hiszen ez egy
teljességgel fehéreket érintő ügy volt. Elöl, egy elkeríte részen
néhány újságíró ült az Atlanta Constitutiontől és a Raleigh Héráidtól.
Azok, akiknek nem juto ülőhely, hátul, a fal melle , és oldalt, a
magas ablakok elő csoportosultak. Fészkelődtek, pusmogtak,
pletykáltak. A Lápi Lány gyilkosságért került a bíróság elé - ennél
jobb már nem lesz. Békebíró, a bíróság macskája - a háta fekete, a
pofája fehér, fekete foltokkal a zöld szemek körül - nagyot nyújtózo
a napfényben az egyik mély ablakfülkében. Évek óta a bíróságon élt,
a pincében patkányt fogo , a tárgyalóteremben pedig
egeret, kiérdemelte a tartást.

Mivel Barkley Cove volt az első település az észak-karolinai

partvidéknek ezen a tagolt, mocsaras szakaszán, a
korona megyeszékhelynek nyilváníto a, és i építe ék fel a
bíróság eredeti épületét 1754-ben. Később is, annak ellenére, hogy
más városok, például Sea Oaks, népesebbé és fejle ebbé
váltak, Barkley Cove maradt a hivatalos megyeszékhely.

A régi bíróság épületébe villám csapo 1912-ben, és a faszerkezet

nagy része porrá ége . A rá következő évben ugyanazon a téren, a
Main Street végében építe ék újjá, ez már egy kétszintes téglaépület
volt, gráni al szegélyeze , négy méter magas ablakokkal. Az 1960-
as évekre mocsári füvek, fűrészpálmák és még néhány gyékény is
megjelent a lápról, és elfoglalták az egykor gondozo területet. A
vízililiomtól fuldokló lagúna minden tavasszal kiöntö , és az évek
során felfalta a járda egy részét.

A tárgyalóterem ellenben, amit az eredeti másaként építe ek újjá,

impozáns volt. A bíró megemelt pulpitusa sötét mahagóniból
készült, rajta színes, intarziás berakással az állam pecsétje, fele e
pedig zászlók sora, köztük az egykori déli konföderációé is. Az
esküdtek padsorainak fala is mahagóniból készült, vörös cédrus
szegéllyel, és az egyik oldalon az ablakok mind a tengerre néztek.

Ahogy a hivatalos személyek sorban bevonultak a terembe, Tom a

rajzon látható pálcikaemberekre bökö , és elmagyarázta, ki kicsoda.

- Az o a törvényszolga, Hank Jones - mutato rá az elöl haladó,

hatvan körüli, nyakigláb, ritkuló hajú, szinte pontosan félig
megkopaszodo férfira. Szürke egyenruhát viselt széles övvel, amin
egy adóvevő, egy elemlámpa és egy imponáló méretű kulcscsomó
lógo , valamint egy pisztolytáskában egy hatlövetű Colt.

Mr. Jones odakiálto a tömegnek.

- Sajnálom, emberek, de mind ismerik a tűzrendészeti előírásokat!

Akinek nincs ülőhelye, annak ki kell mennie.

- Az o Ms. Henrie a Jones, a törvényszolga lánya, ő a bíróság

írnoka - magyarázta Tom, miközben a fiatal nő, aki épp olyan magas
és vékony volt, mint az apja, csendben belépe és leült az asztalához
a bírói pulpitus melle . A vádat képviselő ügyész, Mr. Eric Chastain
jegyzetfüzeteket pakolt ki az aktatáskájából. Eric széles mellkasú,
vörös hajú férfi volt, kis híján száznyolcvan centi magas, kék
öltönyeit és széles, színes nyakkendőit Asheville-ben, a Sears,
Roebucknál vásárolta.

Jones törvényszolga öblös hangon szólalt meg.

- Álljanak fel! A bíróság összeült a tiszteletre méltó Harold Sims

bíró elnökletével. - Hirtelen csend támadt. Kinyílt az oldalajtó,
belépe Sims bíró, bólinto , mindenki üljön le, és kérte, hogy mind
az ügyész, mind a védőügyvéd járuljon a pulpitusához. Csontos,
kerek arcú férfi volt, méretes fehér pofaszakállal, és bár Sea Oaksban
lako , már kilenc éve tárgyalt ügyeket Barkley Cove-ban. Józan,
higgadt és igazságos bíró hírében állt. A hangja most betöltö e a
termet.

- Mr. Milton, a beadványát, miszerint a tárgyalást helyezzük át egy

másik megyébe amia , mert Ms. Clark igazságos tárgyaláshoz való
joga sérül a helyi közösség előítéletei mia , ezennel elutasítom!
Elfogadom, hogy szokatlan körülmények közö élt, és emia többen
előítéle el viseltetnek iránta, de nem látom bizonyíto nak, hogy
több előítéletben volt része, mint sok más, bíróság elé kerülő
kisvárosi embernek. Vagy akár nagyvárosinak. I és most folytatjuk.
- A teremben többen helyeslőn bóloga ak, az ügyész és az ügyvéd
pedig visszatért a helyére.

A bíró így folyta a:

- Catherine Danielle Clark, Észak-Karolina állam

Barkley megyéjének lakosa, magát a Chase Lawrence Andrews
egykori

Barkley Cove-i lakos sérelmére elkövete szándékos emberöléssel

vádolják! A szándékos emberölés előre megfontoltságot feltételez, és
az ilyen esetekben az államnak joga van halálbüntetést kérni a
vádlo ra. Az ügyész kijelente e, hogy így fog eljárni, amennyiben
magát bűnösnek találják. - A terem felmorajlo .

Tom egy kicsit mintha közelebb hajolt volna Kyához, aki most nem
húzódo el.

- Most pedig megkezdjük az esküdtek kiválasztását. - Sims bíró a

potenciális esküdtekkel teli első két padsor felé fordult. Miközben a
szabályok és feltételek listáját olvasta fel, Békebíró hangos
dobbanással leugro a párkányról, és egyetlen fürge ugrással a bírói
pulpituson terme . Sims bíró szórakozo an megsimoga a a
macskát, és folyta a.

- A főbenjáró ügyek esetében Észak-Karolina állam törvényei

lehetővé teszik, hogy az az esküdt, aki nem ért egyet
a halálbüntetéssel, felmentést kapjon. Kérem, emelje fel a kezét
az, aki nem tud, vagy nem akar halálbüntetést kiszabni, amennyiben
a vádlo bűnösnek találtatik! - Egyetlen kéz sem emelkede a
magasba.

Kya csak ennyit hallo : „halálbüntetés".

A bíró folyta a.

- A másik elfogadható ok arra, hogy valaki ne kerüljön az esküdtek

közé, az, ha jelenleg vagy korábban olyan közeli kapcsolatban állt
Ms. Clarkkal vagy Mr. Andrewsszal, hogy nem képes objektíven
tekinteni az ügyre. Kérem, jelezzék most, ha úgy érzik, ez igaz.

A második sor közepén Mrs. Sally Culpepper emelte fel a

kezét, és közölte a nevét. Őszülő haját szigorú kis kontyban viselte, a

kalapja, a kosztümje és a cipője egyaránt fakóbarna színű volt.

- Sally, kérem, mondja el, mi a gondja! - szólalt meg a bíró.

- Mint tudják, majdnem huszonöt éven át én voltam

Barkley megyében az iskolalátogatási felelős. Ms. Clark ügye is
hozzám került, így foglalkoztam vele, illetve megpróbáltam.

Kyának hátra kelle volna fordulnia, hogy lássa Mrs. Culpeppert,

vagy bárki mást a karzaton, de erre természetesen nem volt
hajlandó. Ám tisztán emlékeze az utolsó alkalomra, amikor Mrs.
Culpepper a kocsiban várt, amíg a puhakalapos férfi őt kerge e. Kya
igyekeze kíméletes lenni az öreggel, zajosan tört át a
szederbokrokon, hogy mutassa, merre indult, azután kerülő úton
visszaosont és a kocsi melle i bokrok közé rejtőzö . De a
puhakalapos az ellenkező irányba rohant, a part felé.

Ahogy o guggolt, Kya megrázo egy magyalágat a kocsiajtó

melle , és az ablakon kipillantó Mrs. Culpepper egyenesen
farkasszemet néze vele. Kya akkor úgy vélte, az iskolalátogatási
felelős kicsit elmosolyodo . Mindenesetre nem árulta el, amikor a
puhakalapos szitkozódva visszatért és elhajto , hogy aztán többé ne
is jöjjön vissza.

Mrs. Culpepper most így fordult a bíróhoz:

- Nos, nekem volt dolgom vele, és nem tudom, ez ok-e arra, hogy
felmentsenek.

- Köszönöm, Sally - felelte Sims bíró. - Maguk közül többeknek is

lehete dolguk Ms. Clarkkal az üzletekben, vagy hivatalos
minőségben, ahogy például iskolalátogatási felelősként Mrs.
Culpeppernek. A kérdés az: képesek-e végighallgatni az i elhangzó
tanúvallomásokat, és a bizonyítékok alapján dönteni arról, bűnös-e
vagy ártatlan, és nem a korábbi tapasztalataik és érzelmeik alapján.

- Igen, képes vagyok, tisztelt bíró úr.

- Köszönöm, Sally, maradhat.

11.30-ra hét nő és öt férfi ült az esküdtek padsorában. Kya o már

látha a őket, és egy lopo pillantást vete rájuk. A legtöbbjüket
felismerte a városból, bár a nevét csak néhányuknak tudta. Mrs.
Culpepper o ült középen, és ez halvány vigaszt jelente Kyának.
De melle e o lá a Teresa White-ot, a metodista lelkész szőke
feleségét, aki annyi évvel ezelő kirohant a boltból, és sietve elvi e a
lányát Kya mellől, aki a járdán állt azután, hogy a papával a
falatozóban ebédeltek - akkor egyszer életében. Mrs. White, aki azt
mondta a lányának, hogy Kya csupa mocsok, most az esküdtszék
tagja volt.

Sims bíró délután egyig ebédszünetet rendelt el. A falatozó

szállíto a a tonhalat, a csirkesalátát és a sonkás szendvicseket
az esküdteknek, akik a tanácsteremben étkeznek majd.
Hogy pártatlanok legyenek a város két étkezőhelyével,
minden második napon a Dog-Gone söröző szállítja majd a hot
dogot, a chilit és a garnélás szendvicset. Békebíró a garnélásat
kedvelte jobban.
Véletlen találkozás
1969

A 1969 augusztusának egyik reggelén, amikor

köd épp oszlani kezde
Kya a csónakkal épp a helyiek által Cypress Cove-nak neveze ,
elhagyato félsziget felé tarto , ahol egyszer ritka légyölő galócákat
láto . Augusztusban már nem sok a gomba, de Cypress Cove hűvös
és nedves hely volt, így talán újra rábukkan o a ritka fajra. Több
mint egy hónap telt el azóta, hogy Tate o hagyta neki az iránytűt a
madártollas tuskón, és igaz, hogy lá a odakint a lápon, de sosem
merészkede a közelébe, hogy köszönetet mondjon az ajándékért.
Az iránytűt sem használta még, bár gondosan becsomagolva o
lapult a hátizsákja számos zsebének egyikében.

Mohával benő fák sorakoztak a parton, alacsonyan lógó ágaik

alagutat formáztak a part közelében, ő pedig átsiklo rajta, és
közben a bozótost fürkészte, hátha meglátja az apró, narancssárga,
karcsú tönkű gombákat. Végül meg is pillanto a őket, rikítóan,
ragyogóan kapaszkodtak egy öreg tuskó szélébe, ő pedig partra
húzta a csónakot, majd törökülésbe telepedve rajzolni kezdte őket.

Hirtelen léptek zaját hallo a az avaron, és megszólalt egy hang.

- Nicsak, kit látnak szemeim! Az én Lápi Lányomat! - Kya egy

szempillantás ala talpra ugro és hátraperdült, és Chase-szel találta
magát szemközt.

- Üdv, Kya - folyta a Chase. A lány körülnéze . Hogy került ez

ide? Nem hallo a csónakmotor hangját. A férfi lá a a szemében a
kérdést. - Épp horgásztam, lá am, hogy erre jössz, úgyhogy
kikötö em odaát, a túloldalon.

- Kérlek, menj el - felelte Kya, miközben visszate e a hátizsákba a

ceruzáit és a füzetét.

De Chase megfogta a karját.

- Ugyan már, Kya! Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. -Közel

hajolt hozzá, a lélegzetén halványan érződö a reggeli whiskey
bűze.

- Ne érj hozzám!

- Hé, most mondtam, hogy sajnálom! Te is tudtad, hogy úgyse

tudnánk összeházasodni. Te sose tudtál volna a város közelében élni.
De én mindig szere elek, kitarto am melle ed.

- Kitarto ál melle em! Ez meg mit jelent? Hagyj engem békén! -

Kya felkapta a hátizsákot és a csónak felé indult, de Chase
megmarkolta és erősen tarto a a karját.

- Kya, soha nem lesz senki olyan, mint te, soha. És tudom, hogy
szeretsz. - Kya kitépte a karját a szorításából.

- Nagyon tévedsz! Nem is biztos, hogy valaha is

szere elek egyáltalán. De te beszéltél nekem házasságról, emlékszel?
Meg arról, hogy építesz egy házat ke őnknek. Helye e viszont
az újságból tudtam meg, hogy eljegyeztél valaki mást. Miért csináltad
ezt? Miért, Chase?

- Ugyan már, Kya! Lehetetlenség volt. Nyilván te is tudtad, hogy

úgyse működö volna a dolog. Jól volt minden úgy, ahogy volt.
Folytassuk o , ahol abbahagytuk. - Azzal Kya válla felé nyúlt, és
magához húzta.

- Eressz el! - Kya elfordult, megpróbálta kirántani magát

a markából, de Chase két kézzel szoríto a, olyan erővel,
hogy belesajdult a karja. A férfi Kya ajkához préselte a száját
és megcsókolta. Kya a magasba ránto a a két kapát, lerázta magáról
Chase kezét. Hátraszege fejjel sziszegte feléje:

- Ne merészeld!

- Ez az én kis vadmacskám! Vadabb, mint valaha! - Chase újra

megragadta Kya két vállát, az egyik lábával térdhajlaton rúgta és
hanya lökte. A lány feje keményen koppant a földön. -Tudom, hogy
kívánsz - folyta a sóvár pillantással.

- Ne, hagyd abba! - sikíto a Kya. Chase térddel a lány hasába

rúgo , Kyának elakadt a lélegzete, a férfi pedig lehúzta a cipzárt a
lány farmerjén és leránto a róla.

Kya feltápászkodo , és két kézzel ellökte magától. Chase ekkor

váratlanul arcon vágta a jobb öklével. Ocsmány, reccsenő hang
visszhangzo a koponyájában. A nyaka hátrahajlo és visszazuhant
a földre. Mint amikor a papa ütö e a mamát. Az elméjét pár
másodpercre elhomályosíto a a lüktető fájdalom -azután tekeregve,
csavarodva, megpróbált kijutni Chase alól, de a férfi túlságosan erős
volt. A földet rugdosva küzdö , hogy kiszabaduljon, de Chase
derékon ragadta és hasra fordíto a. Lüktető arcát belenyomta a
porba, azután benyúlt a hasa alá, és felránto a a csípőjét, miközben
mögé térdelt.

- Most nem eresztelek el. Akár tetszik, akár nem, az enyém vagy!
Kya valami ősi helyről meríte erőt, a térdét és a karját a talajnak
nyomva feltápászkodo , és közben a könyökét hátralendítve
állkapcson vágta Chase-t. A férfi feje oldalra lendült, Kya pedig
addig ütö e ököllel, amíg Chase végül elveszíte e az egyensúlyát és
hanya ese a porba. Kya ekkor célzo , és alaposan ágyékon rúgta.

A férfi kétrét görnyedt és az oldalára gurult, a heréit fogva fetrenge

a földön. Kya ráadásnak még a hátába is belerúgo , pontosan tudta,
hol a vese. Többször. Nagy erővel.

Felránto a a nadrágát, felkapta a hátizsákot, és a csónakjához

rohant. Miközben beránto a az indítózsinórt, visszanéze , és lá a,
hogy Chase nagyokat nyögve négykézlábra tápászkodik.
Szitkozódni kezde , a motor végül beindult. Kya arra számíto ,
hogy Chase bármelyik pillanatban utánaveti magát, ezért élesen
elfordíto a a kormányrudat, és gázt adva elindult a par ól, épp
akkor, amikor Chase felállt. Kya remegő kézzel húzta fel a cipzárt a
nadrágján, és fél kézzel átkarolta magát. Űzö tekinte el néze ki a
tenger felé, és egy másik horgászcsónakot pillanto meg a közelben,
amelyből két férfi bámult rá meredten.
Cypress Cove
1970

E S felte e a kérdést az ügyésznek:

- Eric, készen állnak arra, hogy szólítsák az első tanújukat?

- Készen, bíró úr. - A korábbi gyilkossági ügyekben Eric általában a

halo kémet szólíto a elsőként, mert az ő vallomása bemuta a a
tárgyi bizonyítékokat, mint például a gyilkos fegyver, a halál ideje és
helye, a helyszínelés során készült fényképek, mivel ezek mind éles
benyomást te ek az esküdtekre. De ebben az ügyben nem volt
gyilkos fegyver, ujjlenyomat vagy lábnyom, így Eric az indítékkal
tervezte kezdeni.

- Bíró úr, szólítom Mr. Rodney Hornt!

A teremben mindenki Rodney Hornt nézte, ahogy fellépe a tanúk

padjára és esküt te , hogy csakis az igazat fogja vallani. Kya
felismerte az arcát, pedig csak néhány másodpercig lá a. Elfordult.
A nyugdíjas autószerelő is közülük való volt, a napjai nagy részét
horgásza al, vadásza al és pókerezéssel töltö e a Mocsári Tyúkban.
Bírta az italt. Ma is, mint mindig, a kantáros farmeroverallját viselte,
tiszta, kockás inggel, aminek olyan merevre volt kikeményítve a
gallérja, hogy szinte vigyázzban

állt. Horgászkalapját a bal kezében tarto a, míg a jobb kezét esküre

emelte, azután térdére helyezve a kalapot leült.
Eric barátságosan lépe oda hozzá.

- Jó reggelt, Rodney!

- Jó reggelt, Eric!

- Rodney, úgy tudom, hogy 1969. augusztus 30-ának reggelén egy

barátjával horgászo Cypress Cove közelében. Ez

így volt?

- Pontosan így. Én meg a Denny kimentünk horgászni. Hajnal óta

kint voltunk.

- A jegyzőkönyv kedvéért, Denny Smithről van szó?

- Igen, én, meg a Denny.

- Rendben. Szeretném, ha elmondaná a bíróság elő , mit láto

akkor reggel.

- Nohát, amint mondtam, már hajnal óta odakint voltunk, már úgy
tizenegy körül lehete énszerintem, és már ideje volt harapni
valamit, úgyhogy épp be akartuk húzni a zsinórt és elindulni,
amikor zajt hallo unk a fák közül a félszigeten. Benn, az erdőben.

- Miféle zajt?

- Hát, hangokat, először csak fojto an, aztán már hangosabban.

Egy férfit meg egy nőt. De nem lá uk őket, csak hallo uk, és úgy
hangzo , mintha hajba kaptak volna.

- Ezután mi történt?
- Nohát, a nő elkezde kiabálni, úgyhogy odaindultunk
a csónakkal, hogy alaposan megnézzük. Mármint hogy bajba' van-e.

- És mit lá ak?

- Hát, mire közelebb értünk, azt lá uk, hogy egy nő áll egy férfi
melle , és éppen megrágja a... - Rodney a bíróra pillanto .

- Hol rúgta meg? - kérdezte Sims bíró. - Megmondhatja.

- Hát egyenesen tökön rúgta, a férfi meg összegörnyedve feküdt az

oldalán, és nagyokat nyögö . Aztán a nő újra meg újra belerúgo a
hátába. Őrjöngö , mint a darazsat nyelt öszvér.

- Felismerte a nőt? I van most a tárgyalóteremben?

- Persze, felismertük mi azt nyomban. Ő az o an, a vádlo . Akit a

népek Lápi Lánynak hívnak.

Sims bíró a tanú felé hajolt.

- Mr. Horn, a vádlo neve Ms. Clark. Ne nevezze meg semmiféle

más néven.

- Jól van akkor. A Ms. Clarkot lá uk.

Eric folyta a.

- Felismerte a férfit, akit rugdoso ?

- Hát először nem lá uk, mert o fetrenge a földön. De pár perc

múlva felállt, és a Chase Andrews volt az, aki pár éve még hátvéd
volt.

- És ezután mi történt?
- A nő odabotorkált a csónakjához, és hát félig le volt vetkőzve. A
sortja a bokájánál, a bugyija meg a térdénél. Egyszerre próbálta meg
felhúzni a sortját meg futni is. És közben végig kiabált a férfival.
Odament a csónakjához, beleugro és elhajto , menet közben is a
nadrágját igazga a. Amikor elment melle ünk, egyenesen a
szemünkbe néze . Innét tudom egészen biztosan, hogy ki volt az.

- Azt mondta, hogy miközben Ms. Clark a csónak felé szaladt,

végig kiabált a férfival. Hallo ák, pontosan mit

mondo ?

- Persze, kristálytisztán hallo uk, mivelhogy egész közel voltunk.

- Kérem, mondja el a bíróság elő , mit hallo .

- Azt sikíto a, hogy: „Hagyjál békén, te szemét! Ha még egyszer a

közelembe jössz, megöllek!"

Hangos moraj söpört végig a tárgyalótermen, és nem csitult. Sims

bíró kopogo a kalapácsával.

- Ennyi elég lesz! Köszönöm.

Eric a tanújához fordult.

- Ennyi elég is lesz, köszönöm, Rodney. Nincs több kérdésem. A

tanú az öné.

Tom elment Eric melle és odalépe a tanúk padjához.

- No mármost, Rodney, az első tanúvallomásában azt mondta,

hogy amikor meghallo a azokat a fojto , de erős hangokat, akkor
nem lá a, mi játszódo le Ms. Clark és Mr. Andrews közö . Így van?
- Így bizony. Nem lá uk őket, csak amikor kicsit
közelebb mentünk.

- És a nő, akit maga Ms. Clarkként azonosíto , úgy kiabált, minta

bajban lenne. Így van?

- Igen.

- Maga nem lá a, ahogy két felnő ember kölcsönös beleegyezéssel

csókolózik, vagy szexuális tevékenységet végez. Egy nőt hallo
kiabálni, akit mintha megtámadtak volna, vagy mintha bajban lenne.
Így van?

- Igen.

- Tehát nem lehetséges, hogy amikor Ms. Clark belerúgo

Mr. Andrewsba, azt önvédelemből te e, mert egyedül volt az

erdőben egy igen erős, atletikus alkatú férfival szemben? Egy volt
hátvéddel szemben, aki megtámadta?

- De igen, úgy gondolom, ez lehetséges.

- Nincs több kérdésem.

- A vádnak van kérdése?

- Igen, bíró úr - felelte Eric, és felállt az ügyész asztalától. -Tehát,

Rodney, ez a bizonyos viselkedés akár a két fél
közös megegyezésével zajlo , akár nem, fogalmazhatunk úgy, hogy
a vádlo , Ms. Clark, re entően dühös volt az elhunytra,
Chase Andrewsra?

- Bizony, igencsak dühös.

- Elég dühös ahhoz, hogy azt kiabálja, ha még egyszer a közelébe
jön, megöli. Így van?

- Igen, így volt.

- Nincs több kérdésem, bíró úr.

A kis csorda
1969

K a kormányrúdon, mikor hátranéze , hogy lássa,

Chase követi-e a csónakjával Cypress Cove-ból. Nagy sebességgel
hajto be a lagúnájába, és sántikálva rohant be a viskóba, egyre
duzzadtabb térdekkel. A konyhában sírva roskadt le a padlóra,
bedagadt szemét tapoga a és földet köpködö . Azután fülelt, hallja-
e közeledni.

Lá a Chase-en a kagyló nyakláncot. Még mindig hordta. Ez meg

hogy lehet?

- Az enyém vagy! - ezt mondta. Pokolian dühös lesz, hogy

összerugdosta, és ide fog jönni, hogy megbosszulja. Lehet, hogy már
ma. Vagy kivárja az éjszakát.

Senkinek sem mondha a el. Jumpin' ragaszkodna ahhoz, hogy

szóljanak a seriffnek, de kizárt, hogy a törvény embere a Lápi
Lánynak higgyen Chase Andrews ellenében. Azt nem tudta
biztosan, mit láto a két horgász, de azok sem az ő pártját fognák.
Azt mondanák, hogy úgy kell neki, mert mielő Chase o hagyta,
éveken át lá ák i -o enyelegni vele, úrinőhöz méltatlanul
viselkedni. Ringyó módra viselkedni, ők így mondanák.

Odakint a szél süvíte a tenger felől, és Kya a ól félt, hogy

nem fogja meghallani Chase motorjának hangját, úgyhogy a

fájdalomtól lelassult mozdulatokkal pogácsát, sajtot és
diót csomagolt a hátizsákba, és a tomboló szélviharban
lehajto fejjel, sietve indult el a zsinegfű közö , a csatornák mentén
az olvasókunyhó felé. Az út negyvenöt percig tarto , és sajgó
teste minden zajra megdermedt, a fejét odakapta, és
az aljnövényzetet fürkészte. Végül felbukkant elő e az
öreg rönképítmény a magas fűben, a patakparton. I csendesebb
volt a szél. A puha mezőn csend ült. Chase-nek sosem mesélt
a búvóhelyéről, de lehet, hogy mégis tudo róla. Nem
tudta biztosan.

Odabent már nem volt patkánybűz. Azután, hogy az ökológiai labor

szerződte e Tate-et, Scupperrel együ rendbe hozták az öreg
kunyhót annyira, hogy Tate o tölthesse az éjszakát az expedíciói
során. Megerősíte ék a falakat, kiegyenge ék a tetőt, és egyszerű
bútorokat hoztak - egy kis ágyat takaróval, egy tűzhelyet, asztalt és
széket. A gerendákról serpenyők és lábosok lógtak. Egy
összecsukható asztalon pedig egy mikroszkóp állt idegenül,
műanyag borítással letakarva. A sarokban, egy régi fémládában
babkonzerveket és szardíniásdobozokat tároltak. Semmi olyat, ami
odavonzza a medvéket.

De bent a házban Kya csapdában érezte magát, mert nem látha a, ha

esetleg Chase közeledik, így leült a patakpartra és jobb szemével a
füves zsombékost figyelte. A bal úgy bedagadt, hogy nem tudta
kinyitni.

Lejjebb, a patak mentén, az öt nőstény szarvasból álló kis csorda

ügyet sem vete rá, a víz szélén rágcsálták a leveleket.

Bárcsak odamehetne hozzájuk, közéjük tartozhatna. Kya tudta, a

csorda nem lenne teljes, ha csak egy szarvas is hiányozna belőle, de a
szarvasok egyenként sem lennének teljesek a csorda nélkül. Az egyik
felemelte a fejét, sötét szeme az erdőt fürkészte északi irányban,
előbb a jobb első lábával dobbanto egyet, majd a ballal. A többiek
felkapták a fejüket és riadtan fü yente ek. Kya a jó szemét azonnal
odakapta az erdőre, hátha Chase, vagy más ragadozó közeledtét
látja. De minden csendes volt. Talán a szellő riaszto a meg őket. A
dobogást abbahagyták, de lassan elindultak a magas fűben, Kyát
pedig o hagyták egyedül és nyugtalanul.

Újra végignéze a mezőn lát-e behatolókat, de a fülelés és a figyelés

minden energiáját felemészte e, így visszament a kunyhóba.
Előkotorta az izzadt sajtot a hátizsákból. Aztán leroskadt a padlóra,
és oda sem figyelve eve , miközben véraláfutásos arcát tapoga a.
Az arca, a karja, a lába csupa seb volt, és véres por. A térde
felhorzsolódo és lüktete . A szégyennel viaskodva felzokogo ,
azután jókora, nyálas darabokban kiköpte a sajtot.

Ezt az egészet magának köszönheti. Kísérő nélkül találkozgato egy

férfival. A természetes vágy férjezetlenül egy olcsó motelbe hajto a,
de kielégülést nem talált. Szex a villogó neonfényben, amiből csak a
lepedőn szétkenődö , állatnyomnak tűnő vérfoltok maradtak
emlékezetesek.

Chase nyilván fűnek-fának eldicsekede , miket csináltak. Nem

csoda, hogy az emberek nagy ívben elkerülik: alkalmatlan és
visszataszító.

Amikor a félhold előbújt a sebesen suhanó felhők közül, Kya az apró

ablakból figyelte, lát-e valahol meggörnyedt, lopózkodó emberi
alakot. Végül bekúszo Tate ágyába és elaludt a takarója ala .
Gyakran felriadt, fülelt, hall-e lépteket, azután az arcára húzta a
puha textilt.

R . Az arca addigra zöldeslilára színeződö , a

szeme dagadt volt, akár egy fő tojás, a nyaka merev, mint a
kályhacső. A felső ajka groteszk módon elferdült. Akárcsak a mama,
szörnyű látványt nyújto , és félt hazamenni. Kya hirtelen
megérte e, mit kelle kiállnia a mamának, és miért ment el.

- Mama, mama - su ogta. - Már értem. Végre értem, miért kelle

elmenned, és miért nem jö él vissza soha többé. Sajnálom, hogy nem
tudtam róla, hogy nem tudtam segíteni rajtad. - Lehajto a a fejét, és
zokogo . Azután hirtelen felkapta, és fennhangon azt mondta: - Én
sosem fogok így élni, azon töprengve, hol és mikor sújt le rám a
következő ökölcsapás.

Aznap délután hazagyalogolt, de annak ellenére, hogy éhes volt, és

megfogyatkoztak a készletei, nem ment el Jumpin'-hoz. Chase
esetleg meglátja o . És egyébként sem akarta, hogy bárki, de főleg
Jumpin', meglássa az összevert arcát.

Az egyszerű ebéd, száraz kenyér és füstölt hal után leült az ágya

szélére a tornácon, és kibámult a szúnyoghálón. Abban a pillanatban
egy nőstény imádkozó sáskát ve észre, amint épp egy közeli ágon
osont végig. A rovar molylepkéket szede össze erős mellső lábaival,
azután bekapta és megrágta a még verdeső szárnyú zsákmányt. Egy
hím imádkozó sáska érkeze , hogy udvaroljon neki, büszkén,
magasra emelt fejjel parádézo elő e.

A nőstény érdeklődőnek tűnt, hadonászni kezde a csápjaival. Hogy

a hím ölelése szoros vagy gyengéd, azt Kya nem tudta eldönteni, de
miközben párzószervével tapogatózni kezde , hogy
megtermékenyítse a nőstény petéit, a nőstény hátrafordíto a hosszú,
elegáns nyakát és leharapta a hím fejét. A hím annyira el volt
foglalva a párzással, hogy észre sem ve e. Nyakának csonkja tovább
mozgo , miközben folyta a a párzást, a nőstény pedig eközben
elfogyaszto a a hím torát, majd a szárnyait is felfalta. Végül már
csak a mellső lába lógo ki a nőstény szájszervéből, fej nélküli,
szívtelen alsóteste pedig tökéletes ritmusban folyta a a közösülést.

A nőstény szentjánosbogarak hamis jelzésekkel vonzzák oda az

idegen hímeket, és megeszik őket; az imádkozó sáskák nőstényei
felfalják a saját párjukat. Úgy fest, a nőstény rovarok tudják, hogyan
kell bánni a szeretőikkel, gondolta magában

Kya.

Pár nap múlva már kivi e a csónakot a lápra, olyan környékre, amit
Chase biztosan nem ismer, de ideges volt és éber, és így nehéz volt
festeni. A szeme még mindig duzzadt volt, csak egy vékony csíkon
láto ki, és a véraláfutás émelyítő színekben terjedt szét a fél arcán.
A teste szinte mindenhol lüktete a fájdalomtól. Még a mókus
neszezésére is hátrafordult, és feszülten figyelte a varjak károgását,
ezt a szavak születése elő i nyelvet, amikor a kommunikáció
még egyszerű volt és világos; és bárhová ment, fejben
mindig kigondolt egy menekülési útvonalat.
Cella
1970

ablakán homályos fénysugarak szivárogtak be.

Meredten nézte a porszemeket, amelyek egy irányba táncoltak,
mintha egy álmodozó vezetőt követnének. Amikor a sötétséghez
értek, eltűntek. A nap nélkül semmivé le ek.

Kya a nagyjából két és fél méter magasan nyíló ablak alá húzta a
faládát, ami asztal gyanánt szolgált. Szürke kezeslábast viselt, a
hátán MEGYEI FOGVATARTOTT felira al. Felállt a ládára, és a
tengert bámulta, ami épphogy kivehető volt a vastag üvegen és a
rácsokon túl. Tarajos hullámok csapkodtak és köpködtek, és halakra
lecsapni készülő pelikánok szálltak alacsonyan a víz fele . Ha jobbra
nyújto a a nyakát, lá a a láp peremének sűrű növényzetét is.
Tegnap egy sast pillanto meg, amint lecsapo egy halra.

A megyei börtön egyemeletes betonépület volt, hat darab négyszer

négy méteres cellával a seriff hivatala mögö , a város szélén. A
cellák egymás után sorakoztak az épület teljes hosszában, de csak az
egyik oldalon, így a fogvatarto ak nem látha ák egymást. Három fal
nedves betonból volt, a negyedik rácsokból állt. Minden cellában
volt egy fából ácsolt priccs, rajta
göröngyös matrac, tollal töltö párna, lepedő és egy szürke
gyapjútakaró, valamint egy mosdó, egy faládából készült asztal és
egy vécé. A mosdó fölö nem tükör lógo , hanem Jézus képe, amit a
Baptista Nőegylet kereteztete be. Az egyetlen engedmény, amit
neki - az éjszakára elzártakat leszámítva az első női fogvatarto nak -
te ek, egy szürke műanyag függöny volt, amit a mosdó és a vécé
köré lehete húzni.

A tárgyalást megelőzően két hónapon át ebben a cellában tarto ák

fogva, óvadék nélkül, a kudarcot vallo szökési kísérlete mia . Kya
azon tűnődö , vajon annak idején ki kezdte a cella szót használni a
ketrec helye . Nyilván bekövetkeze egy olyan pillanat az idők
során, amikor az emberiségnek szüksége volt erre a változtatásra.
Két karján vörös csíkok éktelenkedtek, ő maga kaparta oda őket. Az
ágyon ülve végtelennek tűnő perceken át tanulmányozta a saját
hajszálait, úgy húzta ki őket, mintha tollak volnának. Ahogy a
sirályok szokták.

A rekeszen állva, a nyakát a láp felé nyújtogatva, egy Amanda

Hamilton-vers juto eszébe:

Szárnyas lélek, az égen táncoltál,

A hajnalt riasztva, vadul kiáltoztál. Dacoltál tengerrel, vitorlát

köve él,

De a széllel hozzám mindig megtértél.

Törö szárnyad a földön vonszoltad,

A homokban hagytad sebesült nyomodat. Ha a toll eltört, már nem

repülhetsz el,

De ki dönti el, meghalnod mikor kell?

Eltűntél, és én nem tudom, hova.

A homokban o a szárnyad nyoma.

A megtört szív már sose szállhat el,

De ki dönti el, meghalni mikor kell?

Bár a rabok nem lá ák egymást, a két másik cellalakó - két férfi a sor
túlsó végében - egész nap és egész este megállás nélkül fecsege .
Mindke en harminc napot kaptak, mert összeverekedtek azon, ki
tud messzebbre köpni a Dog-Gone sörözőben, és ez néhány törö
tükörrel és törö cson al végződö . Általában a priccsükön
heverésztek, és átkiabáltak egymásnak a szomszédos cellába, a
hangjuk úgy visszhangzo ,

mintha hordólakók volnának. Elsősorban a látogatóiktól a Kya

ügyéről hallo pletykákat tárgyalták meg. Különös tekinte el arra,
mennyi esélye van a halálbüntetésre, amit húsz éve nem szabtak ki a
megyében, nőre pedig soha.

Kya minden szavukat hallo a. Az nem zavarta, hogy halo lesz -

azzal nem tudták megrémíteni, hogy véget ér ez az árnyékélet. De
az, hogy valakinek a keze által hal meg egy előre elterveze és
időzíte folyamat végén, annyira elképzelhetetlen volt, hogy a
lélegzete is elállt a gondola ól.

Az álom elkerülte, o ólálkodo körülö e, de folyton elillant. Az

elméje időnként belezuhant a hirtelen szunyókálás mélységes
kútjába - pillanatnyi boldogság -, de a teste hamarosan felrázta.

Lelépe a rekeszről, és térdét az álla alá húzva összekuporodo az

ágyon. A bíróságról egyenesen idehozták, tehát hat óra körül lehet.
Még csak egy óra telt el. Vagy talán még annyi sem.
Mikroszkóp
1969

S , több mint egy hé el azután, hogy Chase

megtámadta, Kya lesétált a tengerpartjára. A szél meglobogta a a
kezében tarto levelet, ezért inkább a melléhez szoríto a. A
szerkesztője találkozóra invitálta Greenville-be, azt írta, tudja, hogy
Kya nem jár be gyakran a városba, de ő szeretne találkozni vele, a
költségeket pedig a kiadó állja.

A nap tiszta volt és forró, így elindult a csónakkal a lápra. Egy

keskeny torkolat végéhez érve, egy magas fűvel benő kanyar után,
Tate-et pillanto a meg, aki épp egy széles homokzátonyon guggolt
és vízmintákat gyűjtö apró fiolákba. A kutatóhajója egy tuskóhoz
volt kikötve, és a csatorna vizén sodródo , elállva a kijáratot. Kya
rátenyerelt a kormányrúdra. Az arcáról már kezde felszívódni a
duzzanat és a véraláfutás, de még most is csúf, zöld és lila karikák
húzódtak a szeme körül. Pánikba ese . Nem engedhe e, hogy Tate
meglássa az összevert arcát, így gyorsan megpróbált megfordulni
a csónakkal.

De Tate felnéze és inte .

- Gyere csak, Kya! Van egy új mikroszkóp, amit meg akarok mutatni
neked.

Ez épp úgy hato Kyára, mint amikor az iskolalátogatási felelős

odakiálto a neki, hogy csirkés pitét ehet. Lelassíto , de nem felelt.
- Gyere már! Nem fogod elhinni, mekkora a nagyítása. Látni lehet
vele az amőbák állábait.

Kya még sosem láto amőbát, a testrészeit pedig végképp nem. És

most, hogy meglá a Tate-et, megint békét, nyugalmat érze .
Elhatározta, hogy az arcát úgy fordítja majd, ne látsszon
a véraláfutás, így partra húzta a csónakját és átgázolt a sekély vízen
Tate hajója felé. Farmersort volt rajta és egy fehér póló, a haja
kibontva. Tate a hajó farában állt a létránál és a kezét nyújto a felé, ő
pedig megfogta, de nem néze rá.

A hajó halványbézs színe beleolvadt a lápba, és Kya még sosem

láto olyan szépet, mint a tíkfa fedélzet és a sárgaréz kormánykerék.

- Gyere le ide! - hívta Tate, és lejjebb lépe , a kabinba.

Kya végignéze a műszerfalon, a sajátjánál jobban felszerelt
kis konyhán és a lakótéren, amit fedélzeti
laboratóriummá alakíto ak át, több mikroszkóppal és rengeteg
fiolával felszerelve. Mindenfelé berendezések duruzsoltak és
villogtak.

Tate babrált valamit a legnagyobb mikroszkópon, és beállíto a az

üveglapot.

- Tessék, egy pillanat! - Mocsárvizet cseppente az üveglapra,

lefedte egy másikkal, és beállíto a a lencsét. Felállt. -Ezt nézd meg!

Kya szelíden hajolt a mikroszkóp fölé, mintha egy kisbabát akarna

megcsókolni. A mikroszkóp fénye visszatükröződö sötét
pupilláján, és mély levegőt ve , amikor jelmezes karneválozók egész
sorát lá a pirue ezni és pörögni-forogni maga elő . Elképesztő
fejdíszek, fantasztikus testek sorjáztak, mind élni akart, ficánkoltak,
mintha egy egész cirkusz került volna a lencse alá, nem egyetlen
vízcsepp.

Kya a szívéhez kapta a kezét.

- Fogalmam sem volt, hogy ennyien vannak, és ilyen csoda szépek!

- jelente e ki még mindig a mikroszkópba nézve.

Tate megneveze néhány ritka fajt, azután hátralépe , és Kyát nézte.

Érzi az élet lüktetését, gondolta magában, mert nincs szűrő közte és a
bolygója közö .

Újabb metszeteket mutato neki.

- Ez olyan, mintha sosem lá am volna még a csillagokat, és most

hirtelen meglátnám őket - su ogta Kya.

- Nem kérsz egy kis kávét? - kérdezte halkan Tate.

Kya felemelte a fejét.

- Köszönöm, nem. - Azután hátrálni kezde a mikroszkóptól, és a

hajó fara felé indult. Sután, barnás-zöldes véraláfutását végig
elfordítva.

Tate hozzá volt szokva Kya zárkózo viselkedéséhez, de most

minden eddiginél távolságtartóbb és furcsább volt. Folyamatosan
fura szögben tarto a a fejét.

- Ugyan már, Kya! Igyál egy csésze kávét! - Tate már oda is lépe a
kis konyhához, vizet töltö egy gépbe, amiből kicsepege az erős
főzet. Kya a fedélzetre vezető létra melle állt, Tate a kezébe nyomta
a bögrét, és inte neki, induljon felfelé. Hívta, üljön le a párnázo
padra, de a lány a hajófarban állt meg. Mint egy macska, tudta, hol a
kijárat. A ragyogó fehér homokzátony ívesen kanyarodo a hajó
felől az oltalmazó

tölgyek alá.

- Kya... - Tate kérdezni akart valamit, de amikor a

lány szembenéze vele, meglá a a fakuló véraláfutást az arcán.

- Mi történt az arcoddal? - Tate odalépe hozzá, és az arca felé

nyúlt. A lány elfordult.

- Semmi. Éjjel véletlenül nekimentem az ajtónak. - Tate tudta, hogy

ez nem igaz, abból, ahogy Kya az arcához kapta a kezét. Valaki
megütö e. Talán Chase volt? Kya még most is találkozgat vele,
annak ellenére, hogy Chase házas? Tate állkapcsa megfeszült. Kya
ment, hogy letegye a bögrét, mintha indulni készülne.

Tate nyugalmat erőltete magára.

- Elkezdtél már dolgozni az újabb könyvön?

- Már majdnem kész vagyok a gombákról szólóval. A szerkesztőm

Greenville-be jön valamikor október végén, és azt szeretné, ha o
találkoznék vele. De nem tudom, elmegyek-e.

- El kéne menned. Jó volna találkoznod vele. Minden nap indul

oda busz Barkleyból, és este is van egy. Nem hosszú az út. Talán egy
óra húsz perc, valami ilyesmi.

- Nem tudom, hol kell jegyet venni rá.

- A sofőr mindent tudni fog. Csak menj oda a buszmegállóba a

Main Streeten, ő majd elmondja, mit kell tenned. Azt hiszem,
Jumpin' boltjában ki van írva a menetrend. - Majdnem hozzáte e azt
is, hogy ő is sokszor ezzel a busszal jö haza Chapel Hillből, de úgy
gondolta, jobb, ha nem emlékezteti azokra az időkre, amikor a lány
o várt rá a júliusi tengerparton.

Egy ideig hallga ak, a kávét kortyolták, és hallga ák, ahogy

két héja sivít egy magas felhő melle .

Tate tétovázo , kínálja-e még kávéval, mert tudta, ha megteszi, Kya

elmegy. Így inkább a gombás könyvéről kérdezte, és a protozoákról
mesélt, amiket tanulmányoz. Mindent bevete , hogy o tartsa.

- Arra gondoltam, kibontok egy üveg bort. Nem innál egy keveset?

- Kösz, nem.

- Egy percet várj, még mielő elmész - mondta Tate, miközben

lement a konyhába és egy zacskó száraz kenyérrel és pogácsával tért
vissza. - Légy szíves, add át az üdvözletemet a sirályoknak!

- Köszi! - Kya elindult lefelé a létrán.

Miközben a lány a csónakja felé tarto , Tate még utánaszólt:

- Kya, hűvösebb le , nem kérsz egy dzsekit, vagy valamit?

- Nem, jó így.

- Legalább a sapkámat vidd el! - hajíto felé Tate egy

vörös sísapkát. Kya elkapta és visszadobta neki. Tate újra
odahajíto a, most messzebbre, Kya pedig átkocogo a
homokzátonyon, lehajolt és felkapta. Nevetve ugro be a csónakjába,
beránto a a motort, és ahogy a hajó közelébe ért, visszadobta neki a
sapkát. Tate vigyorgo , Kya kuncogo . Aztán már nem neve ek,
csak egymásra néztek, miközben ide-oda hajigálták a sapkát,
amíg Kya be nem fordult a kanyarba. Leült a csónak farába, és a
szája elé kapta a kezét.

- Nem - szólalt meg fennhangon. - Nem szabad

újból belészeretnem. Többet nem fog fájdalmat okozni nekem senki.

Tate o maradt a hajó farában. A keze ökölbe szorult a

gondolatra, hogy valaki megütö e Kyát.

Kya a partvonal mentén haladt dél felé, kevéssel a hullámtörésen túl.

Ezen az útvonalon elhaladt a saját partszakasza elő is, mielő elérte
a csatornát, ami a lápon át a viskójához vezete . Általában nem állt
meg i a parton, hanem átkelt a csatornák útvesztőjén a lagúnájáig,
és onnét gyalogolt ki a partra.

De ahogy elhaladt, a sirályok észreve ék, és körbeve ék a csónakot.

Nagy Vörös leszállt a csónak orrára és a fejét inga a. Kya nevete .

- Jól van akkor, te győztél. - Átkelt a hullámverésen, a csónakot

behúzta a magas tengeri zab közé, megállt a parton, és szétszórta a
kenyeret, amit Tate ado .

A nap aranyat és rózsaszínt hinte szét a vízen, Kya pedig o ült a

homokban, a madarak köréje telepedtek. Hirtelen meghallo a egy
motor hangját, és Chase motorcsónakját lá a, ahogy nagy
sebességgel közeledik a csatornája felé. Chase nem látha a a tengeri
zab mögé rejte csónakját, de ő maga jól láthatóan o állt a
homokon. Azonnal hasra vete e magát, a fejét félrefordítva, hogy
lássa Chase-t. A csónak orrában állt, a haját fújta a szél, és dühös
arccal meredt maga elé. Nem néze Kya felé, hanem ráfordult a
viskójához vezető csatornára.
Amikor eltűnt szem elől, Kya felült. Ha nem szállt volna i partra a
sirályokkal, Chase o hon találta volna. Hányszor megtanulta a
papától: ezek a férfiak kényszert éreznek, muszáj, hogy az övék
legyen az utolsó ütés. Chase a porban feküdt, amikor Kya o hagyta.
A két öreg horgász valószínűleg lá a, hogy leteríti. A papa is úgy
gondolta volna, hogy Kyát móresre

kell tanítani.

Amint Chase rájön, hogy nincs a házban, kigyalogol ide, a partra.

Kya a csónakhoz rohant, beindíto a a motort és visszaindult Tate-
hez. De nem akarta elmondani neki, mit te vele Chase - a szégyen
legyőzte a józan észt. Lelassíto és sodródo a hullámokon,
miközben a nap eltűnt. El kelle rejtőznie, és kivárni, amíg Chase
elmegy. Ha nem látja távozni, nem fogja tudni, biztonságban
hazatérhet-e.

Befordult a csatornájára, és elfogta a pánik, hogy Chase bármelyik

pillanatban szemberoboghat vele. A motorját szinte alapjáraton
tartva, hogy meghallja, ha közeledik, besiklo a lecsüngő fák és a
bozótos állóvizébe. Mélyen behátrált a csónakkal az aljnövényzetbe,
ágakat tolt félre, míg a levélrengeteg és a leszálló éjszaka végül
eltakarta.

Zihálva lélegze , és fülelt. Végül meghallo a Chase felbőgő motorját

a csendes esti levegőben. Még lejjebb hajolt, ahogy közelede ,
aggódni kezde , hátha kilátszik a csónakja orra. A hang egészen
közel ért, és pár másodperc múlva Chase csónakja elszáguldo
elő e. Még majdnem harminc percen át ült o , amíg egészen be nem
sötétede , azután a csillagok fényénél indult haza.

Kivi e az ágyneműt a partra, és a sirályok mellé telepede . Azok

ügyet se vete ek rá, kitárt szárnyukon tollászkodtak, aztán megültek
a homokon, mint megannyi tollas kő. Halkan motoszkáltak, azután a
fejüket a szárnyuk alá dugták éjszakára, Kya pedig igyekeze minél
közelebb húzódni hozzájuk. De még az ő halk kurrogásuk és
neszezésük közö sem tudo elaludni. Inkább csak hánykolódo , és
felült, valahányszor a szél lépések

zaját utánozta.

A hajnali hullámok dübörgését erős szél kísérte, csípte Kya arcát.

Felült a tébláboló, nyújtózkodó, vakaródzó madarak közö . Úgy
tűnt, a tágra meredt szemű, kinyújto nyakú Nagy Vörös valami
nagyon érdekeset talált a szárnya ala , ami máskor megneve e e
volna Kyát. De a madarak most nem vidíto ák fel.

Lesétált a vízhez. Chase nem fogja ezt annyiban hagyni.

Elszigetelten élni egy dolog - félelemben élni egészen más.

Elképzelte, ahogy lépésről lépésre beljebb halad a fortyogó tengerbe,

lemerül a hullámok ala i mozdulatlanságba, a hajtincsei fekete
vízfestékként terjednek szét a sápadt kék tengerben, hosszú ujjai és
végtagjai a felszín ragyogása felé nyúlnak. Már-már eléri a békesség
fényes jutalmát, addig nyújtózik utána, míg a teste végül alámerül a
tengerfenékre, és megnyugszik a homályos csendben. Biztonságban.

Ki dönti el, hogy meghalnod mikor kell?

Cellatárs
1970

K . Börtönben volt. Ha azok, akiket szerete ,

köztük Jodie és Tate, nem hagyták volna el, most nem lenne i . Ha
az embernek van kire támaszkodnia, talaj van a lába ala .

Mielő letartózta ák, felcsillant némi esély, hogy visszatalál Tate-

hez: kezde kinyílni a szíve. A szeretet közelebb került a felszínéhez.
De amikor Tate többször is eljö meglátogatni őt a börtönben, Kya
nem volt hajlandó találkozni vele. Nem tudta biztosan, a börtön
miért zárta be még szorosabban a szívét. Miért nem fogadta szívesen
a vigaszt, amit Tate nyújthato volna neki ezen a helyen. Úgy tűnt,
most, hogy Kya a legsebezhetőbbé vált, még kevésbé bízo meg
másokban. Minden eddiginél szorultabb helyzetbe került, és
kizárólag az egyetlen általa ismert védőhálóban bízo - önmagában.

A tény, hogy óvadék nélkül rács mögé került, nyilvánvalóvá te e,

mennyire egyedül van. A seriff felajánlo a neki, hogy telefonálhat
egyet, és ez komor emlékeztető volt: nincs senki, akit felhívhatna. Az
egyetlen telefonszám, amit ismert, Jodie száma volt, de hogy
hívhatná fel a bátyját, és közölhetné vele, hogy börtönben van
gyilkosság vádjával? Ennyi év után hogy is

terhelhetné a bátyját a saját problémáival? És talán a szégyen is

közrejátszo .

Sorsára hagyták, hogy egyedül éljen és védje meg magát. Hát i volt,
egymagában.
Megint kézbe ve e a csodálatos kagylós könyvet, amit Tom
Miltontól kapo , ez volt a legfélte ebb kincse. A padlón
néhány biológia-tankönyv sorakozo , az őr azt mondta, Tate hozta
őket, de Kyának nem volt türelme hozzájuk. A
mondatok szétcsúsztak, újrakezdődtek. A képeskönyv a
kagylókkal egyszerűbb volt.

Léptek koppantak az olcsó járólapon, és Jacob, a fegyőrként dolgozó,

alacsony, fekete férfi jelent meg az ajtaja elő . Egy jókora, barna
papírral boríto csomagot tarto a kezében.

- Bocsánatát kérem, hogy zavarok, Ms. Clark, de látogatója van.

Velem kell jönnie.

- Ki az?

- A maga ügyvédje, a Mr. Milton. - Fémes csörrenés hallatszo ,

Jacob kinyito a a rácsos ajtót és átadta Kyának a csomagot. - Ezt
i en meg a Jumpin' küldi. - Kya lete e a csomagot az ágyra, és
köve e Jacobot a folyosón egy helyiségbe, ami még a cellájánál is
kisebb volt. Tom Milton felállt, amikor belépe . Kya biccente , aztán
kinéze az ablakon, ahol egy hatalmas, barackszínű gomolyfelhő
tornyosult.

- Jó estét, Kya!

- Mr. Milton.

- Kya, kérem, szólítson Tomnak! A karjával mi történt? Ezt maga

te e?

Kya odakapta a kezét, hogy eltakarja a karmolásokat a

karján.
- Azt hiszem, csak szúnyogcsípések.

- Beszélek a seriffel, nem volna szabad szúnyognak lennie a maga...

szobájában.

Kya lehajto fejjel felelte:

- Kérem, ne, semmi gond. Engem nem zavarnak a rovarok.

- Rendben, természetesen semmi olyat nem teszek, amit maga nem

akar, Kya. Azért jö em, hogy a lehetőségeiről beszéljünk.

- Miféle lehetőségeimről?

- Mindjárt elmagyarázom. Egyelőre nehéz megmondani, merre

hajlik az esküdtszék. A vád ügyesen érvel.
Korántsem támadhatatlanul, de tekintve, milyen előítéletesek az
emberek ebben a városban, fel kell készülnie arra, hogy nem lesz
könnyű megnyernünk ezt a pert. De van lehetőség vádalkut
kötni. Tudja, mi az?

- Nem igazán.

- Maga azt vallo a, hogy nem bűnös a szándékos emberölésben.

Ha veszítünk, maga nagyot veszít: életfogytiglant kaphat, illetve,
mint tudja, halálbüntetést kértek. Van lehetősége arra is, hogy
bűnösnek vallja magát egy kisebb bűncselekményben, mondjuk
gondatlanságból elkövete emberölésben. Ha hajlandó azt mondani,
igen, odament a toronyhoz akkor éjjel, valóban találkozo Chase-
szel, vitatkoztak, és amikor hátralépe a rácsra, szörnyű
baleset történt, a tárgyalásnak akár nyomban vége lehet, nem kell
részt vennie többé ebben a színjátékban, és tárgyalhatunk
az ügyésszel a büntetéséről. Mivel még sosem ítélték el
semmiért, valószínűleg tíz év börtönt kapna, és mondjuk, hat év
múlva szabadulhatna. Tudom, hogy ez rosszul hangzik, de jobb,
mint rács mögö tölteni az egész életét, illetve ha úgy alakul...

- Nem, én semmi olyat nem mondok, ami arra utal, hogy bűnös
vagyok. Én nem megyek börtönbe.

- Kya, ezt megértem, de kérem, gondolja át! Nyilván nem akarja

börtönben leélni az életét, és azt sem, hogy. úgy alakuljon.

Kya megint kinéze az ablakon.

- Nem kell ilyesmin gondolkodnom. Nem fogok

börtönben maradni.

- Nos, nem muszáj most eldöntenünk. Még van időnk. Meglátjuk,

hogy alakul. Van még valami, amit meg szeretne beszélni velem,
mielő elmegyek?

- Kérem, ju asson ki innen. Vagy így, vagy. úgy.

- Mindent megteszek, hogy kivigyem innen, Kya. De ne adja fel! És

kérem, segítsen nekem. Mint már említe em, magának is részt kell
vennie a tárgyalás folyamatában, időnként nézzen rá az esküdtekre.

De Kya már megfordult, hogy távozzon.

J , Kya pedig felemelte a Jumpin'-tól kapo

csomagot, amit a fegyőr már kibonto , és ragasztószalaggal
ügyetlenül újra visszazárt. Kibonto a, a papírt összehajtoga a és
félrete e. Egy kosár volt benne, apró festékes fiolák, ecset, papír, és
egy papírzacskóban Mabel kukoricás muffinjai. A kosár fenyőtűvel,
tölgyfalevelekkel, néhány kagylóval és hosszú gyékénybóbitákkal
volt kibélelve.
Kya mélyen beszippanto a az illatukat. Az ajkába harapo . Jumpin'.
Mabel.

A nap már lement, nem volt több porszem, amit figyelhete .

Jacob később elvi e a tálcát a vacsorával.

- Nohát, Ms. Clark, alig eve valamit. Pedig ennél a sertéssültnél

meg a zöldségnél nem sok jobb van ám! - Kya halványan
rámosolygo , aztán hallga a, ahogy a léptei elkopognak a folyosó
végéig. Várta, hogy meghallja, amint a vaskos fémajtó nehézkesen
becsukódik mögö e.

Ekkor valami megmozdult odakint a folyosón, közvetlenül a rács

elő . Kya odakapta a tekintetét. Békebíró ült o , és zöld szemével
Kya fekete szemébe meredt.

Kya szíve kalapálni kezde . Hetek óta i van bezárva, és most i ez

a teremtmény, varázsló módjára képes volt átjutni a rácsokon. Hogy
vele legyen. Békebíró most félrekapta a tekintetét és végignéze a
folyosón, a másik két fogoly hangja irányába. Kya megre ent, hogy
a macska o hagyja, és odasétál hozzájuk. De Békebíró visszanéze
rá, elvárható uno sággal pislogo egyet, és könnyedén átpréselte
magát a rácsok közö . Befelé.

Kya kiengedte visszafojto lélegzetét.

- Maradj i , kérlek - su ogta.

A macska ráérősen körbeszaglászo a cellában, megvizsgálta a

nedves betonfalakat, a falon kívül futó csöveket és a mosdót, és
közben ügyet sem vete Kyára. A fal egy apró repedését találta a
legérdekesebbnek. Kya ezt onnét tudta, hogy a macska a farka
rebbenésével tuda a a gondolatait. A körútját a keskeny priccs
melle fejezte be. Aztán egyszer csak Kya ölében terme , és
körbeforgo , nagy, fehér mancsával puha helyet kerese a combján.
Kya dermedten ült, kissé felemelt karral, hogy ne zavarja meg a
fészkelődését. A macska végül kényelmesen elhelyezkede , úgy,
mintha minden este o aludna. Felnéze Kyára. A lány gyengéden
megérinte e a macska fejét, azután megvakarta a nyakát. Hangos
dorombolás tört elő belőle. Kya lehunyta a szemét a könnyed
elfogadás lá án. Hosszú szünet egy egész életnyi sóvárgás után.

Félt megmoccanni, mereven ült, míg végül begörcsölt a lába, ekkor

kicsit megmozdult, hogy kinyújtóztassa az izmait. Békebíró ki sem
nyito a a szemét, lecsusszant az öléből, és összegömbölyödö
melle e. Kya ruhástól feküdt le, mindke en kényelmesen
elhelyezkedtek. Nézte, ahogy a macska alszik, azután ő is elaludt.
Nem zuhanást érze , ami rándulással ér véget, hanem végre
sodródo egy üres nyugalom felé.

Éjjel egyszer nyito a ki a szemét, és nézte, ahogy a macska háton

fekve, a lábait kinyújtóztatva alszik. De amikor hajnalban újra
felébredt, Békebíró már nem volt o . Sírás fojtoga a a torkát.

Később Jacob állt meg a cella elő , fél kezében a tálcát tarto a a
reggelivel, a másikkal kinyito a a zárat.

- Meghoztam a zabkásáját, Ms. Clark.

Kya elve e tőle a tálcát, és megszólalt:

- Jacob, az a fekete-fehér macska, ami o szoko aludni

a tárgyalóteremben, i volt tegnap este.

- Ó, hát igen sajnálom! Az a Békebíró. Néha besurran énvelem

együ , én meg nem látom a tálcáktól. Oszt' néha becsukom ide
magukhoz. - Volt olyan figyelmes, hogy nem azt

mondta, bezárom.

- Semmi baj. Örültem, hogy i van. Megtenné, hogy beengedi, ha

vacsora után i látja? Vagy bármikor.

A fegyőr ellágyulva néze rá.

- No, hát persze. Úgy lesz, Ms. Clark, persze hogy úgy! Látom én,
hogy igen jó társaság tud lenni az a macska.

- Köszönöm, Jacob.

Aznap este Jacob visszatért.

- Meghoztam az ételt, Ms. Clark. Ránto csirke, krumplipüré

szaf al, meghozták a falatozóból. Remélem, ma este már azér' tud
enni valamit.

Kya a lábára meredt. Elve e a tálcát.

- Köszönöm, Jacob. A macskát lá a?

- Nem én. Nem lá am. De nyitva tartom a szemem.

Kya bólinto . Leült az ágyra, ez volt az egyetlen ülőhely, és a

tányérra meredt. I a börtönben jobb volt az étel, mint életében
bármikor. Megpiszkálta a csirkét, odébb tolta a vajbabot. Most, hogy
bőven volt mit enni, a gyomra nem kívánta.

Azután csikordult a zár, kinyílt a nehéz fémajtó.

A folyosó végéről Jacob hangját hallo a:

- Nohát, akkor menjen csak, Békebíró úr!

Kya visszafojto lélegze el meredt a padlóra a cellája elő , és pár

másodperc múlva felbukkant Békebíró. A bundája mintázata
meglepően élénk és puha volt egyszerre. Ezú al nem tétovázo ,
azonnal belépe a cellába és odasétált Kyához. Kya lete e a tányért a
padlóra, a macska pedig enni kezdte a csirkecombot - lehúzta a
földre, azután kilefetyelte a mártást is.

Kya mosolyogva nézte, azután egy szalvétával feltörölte a padlót.

A macska felugro a priccsére, és hamarosan mindke en édes

álomba merültek.

J a cella ajtaja elő .

- Megint látogatója jö , Ms. Clark.

- Ki az?

- Már megint a Mr. Tate. Már több ízbe' is idejö ám, Ms. Clark.
Vasárnap van, nincsen tárgyalás, nincsen semmi dolga i en egész
álló nap.

- Hát jó, Jacob.

A fegyőr ugyanabba a szűk helyiségbe veze e, ahol Tom Miltonnal

találkozo . Amikor belépe az ajtón, Tate felpa ant a székről és
elébe siete . Mosolygo , de a tekintetén látszo , mennyire
elszomorítja, hogy i látja Kyát.

- Jól nézel ki, Kya! Aggódtam mia ad. Köszönöm, hogy fogadtál.
Ülj csak le! - Leültek egymással szemben, miközben Jacob a
sarokban ült és erősen koncentrált az újságolvasásra.
- Üdv, Tate. Köszönöm a könyveket. - Kya nyugalmat erőltete
magára, de a szíve darabokban volt.

- Mit tehetek még érted?

- Esetleg megetethetnéd a sirályokat, ha felém jársz.

Tate elmosolyodo .

- Etetem őket. Nagyjából minden másnap. -

Könnyed megjegyzésnek álcázta, de valójában minden hajnalban
és minden alkonyatkor kiment Kya házához kocsival
vagy csónakkal, hogy megetesse őket.

- Köszönöm.

- O voltam a tárgyaláson, Kya, mögö ed ültem. Egyszer sem

fordultál meg, úgyhogy nem tudom, tudtál-e róla. De minden nap
o leszek.

Kya kinéze az ablakon.

- Tom Milton nagyon érti a dolgát. Talán ő a legjobb védőügyvéd

az államnak ezen a felén. Ki fog ju atni innen. Csak tarts ki!

Kya továbbra sem felelt, úgyhogy folyta a.

- Amint kiengednek innen, újra kijárunk felfedezni a lagúnákat,

mint régen.

- Tate, kérlek, felejts el engem.

- Soha nem felejte elek el, Kya, és nem is foglak.

- Te is tudod, hogy én más vagyok. Nem tudok beilleszkedni az
emberek közé. Nem lehetek a világod része. Kérlek, értsd meg, hogy
félek újra közel kerülni bárkihez is. Képtelen vagyok rá.

- Én nem hibáztatlak emia , Kya, de...

- Hallgass meg, Tate! Éveken át arra vágytam, hogy együ legyek

másokkal. Komolyan azt hi em, hogy lesz valaki, aki velem marad,
hogy lesznek barátaim, lesz családom. Hogy tartozom majd
valahova. De senki nem maradt melle em. Sem te, sem a családom
tagjai. Most végre megtanultam elfogadni ezt, és megvédeni
magamat. De nem tudok erről beszélni. Köszönöm, hogy eljö él ide
meglátogatni, komolyan. És lehet, hogy egy nap majd barátok
lehetünk, de most nem vagyok képes azon gondolkodni, mi jön
ezután. Idebent nem megy.

- Jó. Megértem. Komolyan.

Rövid csend után folyta a.

- Az uhuk már szólongatják egymást.

Kya bólinto , már-már mosolygo .

- Á, és tegnap, amikor kint voltam a házadnál, nem fogod elhinni,

de egy hím Cooper-héja szállt le a bejárati lépcsődre.

A lány végre elmosolyodo Coop gondolatára. Egy, a sok

magántermészetű emléke közül.

- De, elhiszem.

Tíz perc múlva Jacob szólt, hogy lejárt az idejük, és Tate-nek mennie
kelle . Kya megköszönte, hogy eljö .
- Etetem a sirályokat, Kya. És hozok neked pár könyvet.

Kya a fejét rázta, és elindult Jacob után.

Vörös sapka
1970

AT hétfő reggel, amikor a törvényszolga

beveze e Kyát a tárgyalóterembe, a lány ugyanúgy nem a tömegre
néze , hanem kifelé, az árnyas fák mélyére. De egy ismerős hangot
hallo , talán egy halk köhintést, és odafordíto a a fejét. Az első
sorban, Tate melle o ült Jumpin' és Mabel, aki a rózsás templomi
kalapját ve e fel. Az emberek zúgolódni kezdtek, amikor Tate
társaságában beléptek és a földszinti „fehér területen" ültek le. De
amikor a törvényszolga ezt jelente e Sims bírónak, aki még az
irodájában volt, a bíró utasíto a, hirdesse ki, hogy az ő
tárgyalótermében mindenki oda ül, ahová akar, a bőrszínére és a
vallására való tekintet nélkül, és ha ez valakinek nem tetszik, az
szabadon távozhat. Illetve ő maga küldi ki.

Jumpin' és Mabel lá án Kya egy szikrányi erőt érze , és kicsit

kihúzta magát ültében.

A vád következő tanúja dr. Steward Cone, a halo kém, rövidre

nyírt, ősz hajat viselt és az orra hegyére biggyeszte szemüveget, és
ezen szokása mia arra kényszerült, hogy hátraszegje a fejét, ha át
akart látni a lencsén. Miközben felelgete Eric kérdéseire, Kya
gondolatai elkalandoztak a

sirályokhoz. A börtönben töltö hosszú hónapok ala sóvárgo

utánuk, és közben Tate végig ete e őket. Nem hagyta őket sorsukra.
Nagy Vörösre gondolt, ahogy mindig átgyalogolt a lábujjain, amikor
morzsát szórt neki.

A halo kém hátravete e a fejét, hogy megigazítsa a szemüvegét, és

a mozdulat visszaránto a Kyát a tárgyalóterembe.

- Tehát összefoglalásul, a tanúvallomása szerint Chase Andrews

éjfél és hajnali ke ő óra közö halt meg, október 29-e éjjelén vagy 30-
a hajnalán. A halál oka az agy és a gerincvelő súlyos sérülése a
zuhanás következtében a tűztorony nyito rácsán át, húszméteres
magasságból. Zuhanás közben beütö e a tarkóját a tartógerendába,
ezt a tényt a gerendáról ve vér- és hajminták bizonyítják. Ez
helytálló az ön szakvéleménye szerint?

- Igen.

- Nos, dr. Cone, miért lépne rá egy olyan intelligens és sportos

fiatalember, mint Chase Andrews, egy nyito rácsra, és zuhanna ki
rajta? Hogy egy lehetőséget kizárjunk, volt-e alkohol, vagy
valamilyen más anyag a vérében, ami esetleg befolyásolha a az
ítélőképességét?

- Nem volt.

- A korábban bemutato bizonyítékok szerint Chase Andrews a

tarkóját ütö e be a gerendába, nem a homlokát. -Eric megállt az
esküdtek elő , és egy nagy lépést te . - De ha én előrelépek, akkor a
fejem némiképp a testem elé kerül. Ha belelépnék egy lyukba i
elő em, a lendület és a fejem súlya előrevinne. Igaz? Chase Andrews
a homlokát verte volna be a gerendába, és nem a tarkóját, ha
előrefelé lépe volna. Tehát kimondható, dr. Cone, hogy a
bizonyítékok azt támasztják alá, Chase há al zuhant le?
- Igen, a bizonyítékok alátámasztják ezt a következtetést.

- Tehát azt a következtetést is levonhatjuk, hogy ha Chase Andrews

há al állt a nyito rácsnak, és valaki meglökte, akkor hátrazuhant
volna, nem előrefelé? - Mielő Tom tiltakozhato volna, Eric sietve
hozzáte e: - Nem azt kérem öntől, jelentse ki, hogy ez perdöntő
bizonyíték arra nézve, hogy Chase-t hátralökték. Csak annyit
tisztáznék, hogy ha valaki meglökte a lyuknak há al álló Chase-t, a
gerendán szerze fejsérülései azonosak lennének a hol esten
találtakkal. Ez így helytálló?

- Igen.

- Rendben van. Dr. Cone, amikor ön október 30-án délelő

a klinikán megvizsgálta Chase Andrewst, volt rajta egy
kagylós nyaklánc?

- Nem.

Hogy legyűrje kezdődő émelygését, Kya Békebíróra összpontosíto ,

aki egy ablakpárkányon mosakodo éppen. Lehetetlen pózba
facsarodva, egyik lábát a levegőbe meresztve épp a farka hegyének
belsejét nyaloga a. Úgy tűnt, a tisztálkodás teljesen leköti és
elszórakoztatja.

Pár perccel később az ügyész épp ezt kérdezte:

- Igaz, hogy Chase Andrews a halála éjszakáján egy farmerdzsekit

viselt?

- Igen, így van.

- Az ön hivatalos jelentése szerint, dr. Cone, vörös gyapjúszálakat

talált ezen a dzsekin, igaz? Olyan szálakat,
amelyek nem az áldozat által viselt ruhákból származtak?

- Igen-

Eric egy átlátszó műanyag zacskót emelt fel, benne vörös

gyapjúdarabkákkal.

- Ezek a Chase Andrews dzsekijén talált vörös szálak?

- Igen-

Eric egy nagyobb zacskót emelt fel az asztaláról.

- Igaz, hogy a Chase dzsekijén talált vörös

gyapjúszálak megegyeznek ennek a vörös sapkának a szálaival? -
Odanyújto a a tanúnak.

- Igen. Ezek az én felcímkéze mintáim, a sapkán és a dzsekin

talált szálak pontos egyezést mutatnak.

- Hol találták meg ezt a sapkát?

- A seriff találta Ms. Clark lakhelyén. - Ez eddig nem

volt köztudo , a tömeg felmorajlo .

- Van arra bármi bizonyíték, hogy Ms. Clark valaha is viselte ezt a
sapkát?

- Igen. Ms. Clark hajszálait találtuk meg rajta.

Miközben Békebírót figyelte, Kya azon gondolkodo , hogy a

családjának sosem volt háziállata. Se kutya, se macska.
A házikedvenchez legközelebb egy nőstény görény állt, egy selymes,
fürge, pimasz állat, ami a viskó ala lako . A mama Chanelnek
nevezte el.

Pár összezördülés után megismerkedtek egymással, és Chanel

kimondo an udvarias le , csak akkor vete e be teljes arzenálját, ha a
kölykei túlságosan viháncoltak. Nyugodtan jö -ment, néha alig
egyméternyire a lépcsőn közlekedőktől.

Minden tavasszal kikísérte a kölykeit vadászni a tölgyerdőbe, a

vízfolyások mentén. A kölykök a nyomában iszkoltak, egymásnak
ütköztek, taposták egymást a fekete-fehér csíkos zűrzavarban.

A papa persze azzal fenyegetőzö , hogy megöli, de Jodie, aki jóval

ére ebben viselkede az apjánál, fapofával jelente e ki:

- Úgyis beköltözik a helyére egy másik, és énszerintem jobb az a

görény, amit az ember ismer, mint az, amit nem.

Kya most Jodie-ra gondolva elmosolyodo . Aztán észreve e magát.

- Tehát, dr. Cone, Chase Andrews halála éjszakáján, azon

az éjszakán, amikor há al lezuhant egy nyito rácson át, amely póz
azonos azzal, mint ha lelökte volna valaki, a dzsekijén talált vörös
szálak abból a vörös sapkából származnak, amit Ms. Clark házában
találtak meg. És a sapkán megtalálták Ms. Clark hajszálait.

- Igen.

- Köszönöm, dr. Cone. Nincs több kérdésem.

Tom Milton Kyára pillanto , aki az eget nézte. Úgy tűnt, mintha
egyszerre az egész terem a vád felé hajlana, és nem segíte , hogy
Kya mereven és közönyösen ült o , mint egy jégszobor. Az ügyvéd
hátrasimíto a fehér haját a homlokából, és a halo kém felé lépe ,
hogy feltegye a keresztkérdéseit.

- Jó reggelt, dr. Cone!

- Jó reggelt!

- Dr. Cone, a vallomásában kijelente e, hogy a Chase Andrews

fején keletkeze sérülések azt mutatják, hogy há al zuhant ki a
nyito rácson. Helytálló az, hogy ha ő magától lépe volna hátra
egyet, és véletlenül ese volna ki a lyukon, pontosan ugyanilyen
sérülések keletkeztek volna a tarkóján?

- Igen- Volt bármiféle zúzódás, véraláfutás a mellkasán vagy a

karján, amit azt mutatná, hogy meglökték, letaszíto ák?

- Nem. Természetesen az egész testét súlyos zúzódások boríto ák a

zuhanás következtében. Főként a hátát és a lábát. De nem lehete
olyat azonosítani, ami egy esetleges lökéstől vagy taszítástól
származna.

- Tehát valójában semmiféle bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy

Chase Andrewst lelökték?

- Így van. Nem tudok olyan bizonyítékról, ami alátámasztaná,

hogy Chase Andrewst lelökték.

- Tehát, dr. Cone, az ön szakmai vizsgálata nem talált bizonyítékot

Chase Andrews testén arra, hogy gyilkosság történt, és nem baleset?

- Nem.
Tom kis szünetet tarto , hogy az esküdtek felfogják a választ, majd
folyta a.

- Most pedig beszéljünk a Chase dzsekijén talált

vörös gyapjúszálakról! Van arra bármi mód, hogy
meghatározzák, mennyi ideje voltak a szálak a dzsekin?

- Nincs. Azt meg tudjuk mondani, honnan származnak, de hogy

mikor kerültek oda, azt nem.

- Más szóval, azok a szálak rajta lehe ek a dzsekin egy egész évig,
vagy akár négy évig is?

- Így van.

- Még akkor is, ha a dzsekit közben kimosták?

- Igen- Tehát nincs bizonyíték arra, hogy a szálak Chase halálának

éjszakáján kerültek a dzsekire?

- Nincs.

- Egy korábbi tanúvallomás szerint a vádlo a halála elő négy

évvel ismerkede meg Chase Andrewsszal. Tehát ön azt mondja,
lehetséges, hogy a négy év ala bármikor, amikor ezeket a
ruhadarabokat viselve találkoztak, rákerülhe ek a szálak a sapkáról
a dzsekire?

- Tapasztalatom alapján igen.

- Tehát a vörös szálak nem bizonyítják, hogy Ms. Clark Chase

Andrewsszal volt a halála éjszakáján. Van arra bármi bizonyíték,
hogy Ms. Clark Chase Andrews közelében volt azon az éjszakán?
Például bőrdarabkák a hol esten, a körmei ala , vagy Ms. Clark
ujjlenyomata a dzsekije gombján? Hajszálak a ruháin vagy a testén?

- Nincs.

- Tehát mivel a vörös szálak akár négy éve is a dzsekin lehe ek,
semmiféle bizonyíték nincs, hogy Ms. Catherine Clark Chase
Andrews közelében járt a halála éjszakáján?

- A vizsgálatom eredménye alapján így van.

- Köszönöm. Nincs több kérdésem.

Sims bíró korai ebédszünetet hirdete .

Tom gyengéden megérinte e Kya könyökét és odasúgta neki, hogy

jól sikerültek a keresztkérdések. Kya aprót biccente , miközben a
nézők felálltak és kinyújtóztak. Szinte mindenki o maradt, hogy
végignézze, ahogy Kyát megbilincselik és kivezetik a teremből.

Jacob a cellájában hagyta, a léptei visszhangozva távolodtak a

folyosón, Kya pedig leroskadt az ágyra. Amikor behozták
a börtönbe, nem engedték meg neki, hogy a hátizsákját bevigye
a cellába, de egyes holmikat magánál tarthato egy
barna papírzacskóban. Most benyúlt a zacskóba és a papírfecnit
húzta elő Jodie telefonszámával és címével. Amióta idebent
volt, szinte minden nap előve e, és arra gondolt, felhívja a
bátyját, megkéri, jöjjön ide, legyen vele. Tudta, hogy Jodie megtenné,
és Jacob azt mondta, használhatja a telefont. De eddig nem te e meg.
Hogyan mondja ki azt: Kérlek, gyere, börtönben vagyok, gyilkossággal
vádolnak.

Gondosan visszate e a papírt a zacskóba, és most előve e az első

világháborús iránytűt, amit Tate ado neki. Nézte, ahogy a tű észak
felé lendül, és végül megállapodik a helyes irányban. A szívéhez
emelte. Hol máshol lehetne nagyobb szüksége iránytűre, mint ezen a
helyen?

Emily Dickinson sorait su ogta:

A szív összesöpörve,

A Szerelem elcsomagolva,

Nem fogjuk használni újra,

Csak egy Örökkévalóság múlva.

Az élet császára
1969

A szeptemberi és az ég halványkéken csillogo a lágy

tenger
napsütésben, miközben Kya kis csónakjával felfelé pöfögö Jumpin'-
hoz, hogy megnézze a buszmenetrendet. Ijedt volt a gondola ól,
hogy idegen emberek társaságában elbuszozik egy idegen városba,
de találkozni akart a szerkesztőjével, Róbert Fosterrel. Több mint két
éve válto ak már rövid üzeneteket egymással, sőt hosszabb
leveleket is, általában a könyvei szövegével és illusztrációival
kapcsolatban -de a levelezés, amelyben gyakran keveredtek a
biológiai szakkifejezések költői leírásokkal, kapoccsá vált közö ük.
Meg akarta ismerni ezt az embert a szavak mögö , aki tudta, hogy
a közönséges fényt mikroszkopikus prizmák törik meg a
kolibri tollazatán, és e ől irizál a madár arany-vörös torka. És azt
is, hogyan lehet ezt olyan meglepő szavakkal elmondani,
mint maguk a színek.

Kilépe a mólóra, Jumpin' pedig üdvözölte, és azt tudakolta, akar-e

tankolni.

- Köszönöm, most nem. Le kell írnom a buszmenetrendet. Ugye, van

i egy menetrend?

- Persze hogy van. Oda van kirakva a falra, az ajtótól balra.

Csak tessék!
Amikor Kya a menetrenddel a kezében kilépe a boltból, az öreg
megkérdezte tőle:

- Csak nem utazol valahová, Ms. Kya?

- Lehet. A szerkesztőm meghívo Greenville-be, hogy személyesen

is találkozzunk. Még nem biztos, hogy elmegyek.

- Nohát, az aztán igen derék dolog volna! Jó messze van, de jót

tenne neked egy kis kiruccanás.

Kya épp megfordult, hogy beszálljon a csónakba, amikor Jumpin'

lehajolt hozzá és alaposabban szemügyre ve e az arcát.

- Mi történt az arcoddal meg a szemeddel, Ms. Kya? Úgy festesz,

mint akit megvertek! - Kya gyorsan elfordíto a az arcát. A Chase
ökölcsapásától keletkeze , majdnem egy hónapos véraláfutás már
halvány, sárgás folt volt csak, azt hi e, senki sem fogja észrevenni.

- Csak nekimentem egy ajtónak a...

- Ne traktáljál engemet semmiféle mesével, Ms. Kya! Nem most

jö em le a falvédőről. Ki ütö így meg?

Kya némán állt.

- A Mr. Chase művelte ezt teveled? Tudod, hogy

énnekem elmondhatod. Mondok én valamit, addig állok i en, amíg
el nem mondod!

- Igen, Chase volt az. - Kya alig hi e, hogy kimondta ezeket a

szavakat. Sosem gondolta, hogy van olyan ember, akinek az ilyesmit
elmondhatja. Újra elfordult, könny szökö a szemébe.
Jumpin' gondterhelten elfintorodo . Pár másodpercig hallgato .
Aztán megkérdezte:

- No és mi egyebet művelt még?

- Semmit, esküszöm! Megpróbálta, Jumpin', de én ellenálltam.

- Azt az embert korbáccsal kellene kikergetni a városból.

- Jumpin', kérlek! Senkinek sem szabad elmondanod! Tudod, hogy

nem szólhatsz róla a seriffnek, vagy bárki másnak! Berángatnának a
seriff hivatalába, és o egy csomó férfi elő kellene elmondanom,
mit művelt velem. - Kya az arcába teme e a kezét.

- Márpedig valamit tenni kell! Azt nem lehet, hogy ilyet művel,
azután meg csak furikázik tovább a puccos csónakján, és ő az élet
császára.

- Tudod, hogy megy ez, Jumpin'. Az ő pártját fogják majd. Az

mondják, hogy én csak bajt akarok keverni. Hogy pénzt akarok
kiszedni Chase szüleiből, vagy ilyesmi. Gondolj csak bele, mi
történne, ha az egyik lány a Colored Townból vádolná meg Chase-t
azzal, hogy bántalmazta, és megpróbálta megerőszakolni! Semmit
sem tennének. Semmit! - Kya hangja egyre élesebb le . - Nagy bajba
kerülne az a lány. Megírná az újság. Az emberek azzal vádolnák
meg, hogy kurválkodo . Hát, velem is ugyanez történne, te is tudod.
Ígérd meg, légy szíves, hogy nem mondod el senkinek! - A hangja
zokogásba fulladt.

- Igazad van, Ms. Kya. Tudom én jól, hogy igazad van.

Ne aggódjál, én nem csinálok semmi olyat, amitől még
szorultabb helyzetbe kerülnél. De honnét tudhatod, hogy nem megy
neked újból? Amikor folyvást egymagadba' vagy odakint?
- Eddig mindig tudtam vigyázni magamra, most az egyszer azért
nem, mert nem hallo am, hogy közeledik. Nem fog bajom esni,
Jumpin'. Ha végül elmegyek Greenville-be, és visszajö em, lehet,
hogy egy időre kiköltözök az olvasókunyhómba. Szerintem Chase
arról nem tud.

- Jól van akkor. De mostantól fogva gyakrabban gyere

ide énhozzám, és mindig mondjad el, mi a helyzet. Jól tudod,
hogy hozzánk bármikor jöhetsz, a Mabellel szívesen látunk, te
is tudod.

- Köszönöm, Jumpin'. Tudom.

- Mikor utazol te el Greenville-be?

- Nem tudom. A szerkesztő a levelében október végéről írt. Még

nem szerveztem meg, még nem is válaszoltam a meghívására. -
Tudta, hogy csak akkor utazhat el, ha a véraláfutás már teljesen
felszívódo .

- Nohát, akkor szóljál énnekem, hogy mikor mész oda, és mikor

jössz meg, hallod-e? Tudnom kell, ha elutazol a városból. Mert ha
nem látlak pár napig, akkor bizony én magam megyek ki oda
tehozzád! És embereket is viszek, ha kell.

- Így lesz. Köszönöm, Jumpin'.

A szakértő
1970

E C eddig a két fiúról kérdezte a seriffet, akik

rábukkantak Chase Andrews hol estére a tűztorony lábánál október
30-án; az orvosi vizsgálatról, és a nyomozás kezdeti szakaszáról.

Eric most folyta a.

- Seriff, kérem, mondja el, mi indíto a arra, hogy feltételezze, Chase

Andrews nem véletlen baleset folytán zuhant le a toronyból! Miből
gondolta, hogy bűncselekmény történt?

- Nos, az egyik első dolog, ami feltűnt, az volt, hogy nem voltak
lábnyomok Chase hol este környékén, még a saját nyomai sem.
Csak a két fiúé, akik rábukkantak, ezért hát arra gondoltam,
valaki eltünte e őket, hogy leplezze a

bűncselekményt.

- Az is helytálló, seriff, hogy a helyszínen nem találtak sem

ujjlenyomatokat, sem jármű keréknyomait?

- Igen, így igaz. A laborjelentésben az áll, hogy a toronyban nem

voltak friss ujjlenyomatok. Még a rácson se, amit pedig valakinek ki
kelle nyitnia. A helye esemmel átkuta uk a környéket
keréknyomok után, de azt se találtunk. Ez mind arra utalt, hogy
valaki szándékosan tünte e el a bizonyítékokat.
- Tehát amikor a laborjelentés bebizonyíto a, hogy a Ms. Clark
sapkájából származó vörös szálakat találtak Chase ruházatán aznap
éjszakáról, maga...

- Tiltakozom, bíró úr! - szólt közbe Tom. - Ez a tanú befolyásolása.

Ezen kívül már tanúvallomás van arról, hogy a vörös szálak az
október 29-ről 30-ra virradó éjszaka elő is rákerülhe ek Ms. Clark
ruházatáról Mr. Andrewséra.

- Elfogadom! - harsogta a bíró.

- Nincs több kérdésem. A tanú az öné. - Eric tudta, hogy a seriff

tanúvallomása kicsit gyengíti majd a vádat - mihez kezd az ember
azzal, ha nincs gyilkos fegyver, és nincsenek ujjlenyomatok,
lábnyomok és keréknyomok sem -, de még így is elég muníciója volt
ahhoz, hogy meggyőzze az esküdteket arról, valaki meggyilkolta
Chase-t, és a szálak mia ez a valaki Ms. Clark lehete .

Tom Milton odalépe a tanú emelvényéhez.

- Seriff, felkért maga, vagy bárki más egy szakértőt, hogy keressen
lábnyomokat, vagy bizonyítékot arra, hogy valaki eltünte e a
lábnyomokat?

- Erre nem volt szükség. Én magam vagyok a szakértője ennek. A

lábnyomok elemzése része a szakmai kiképzésemnek. Nincsen
szükségem még egy szakértőre.

- Értem. Tehát volt arra bármi bizonyíték, hogy a

talajon lábnyomokat tünte ek el? Például egy bokor, vagy egy
faág nyoma, amivel elegyenge ék a nyomokat? Vagy
megmozga ák a sarat? Bármiféle bizonyíték, fénykép ilyesmiről?
- Nem. Én azért vagyok i , hogy szakértőként tanúsítsam, nem volt
más lábnyom a torony ala , csak a sajátunk meg a

fiúké. Tehát valakinek el kelle tüntetnie őket.

- Rendben. De seriff, a lápvidék egyik jellemzője az, hogy az apály

és a dagály váltakozásával a talajvíz szintje még messze
a vízvonalon túl is folyamatosan változik, egyes területek szárazra
kerülnek, aztán pár óra múlva a vízszint újra megemelkedik. Az
emelkedő víz sok helyen átitatja a talajt, és eltüntet minden nyomot a
sárban, a lábnyomokat is. Mindent kitöröl. Ez nem így van?

- Nos, hát igen, ez is megtörténhet. De nincs bizonyíték arra, hogy

ilyen történt volna.

- I van a kezemben az árapálytáblázat október 29. estéjéről és

október 30. hajnaláról, és én azt látom i , Jackson seriff, hogy éjfél
körül volt apály. Tehát ha Chase megérkeze a toronyhoz és
odament a lépcsőhöz, nyomokat hagyo volna a vizes sárban.
Azután amikor jö a dagály és megemelkede a talajvíz szintje,
ezeket a nyomokat elmosta. Ez az oka annak, hogy maguk meg a
fiúk mély nyomokat hagytak maguk után, és ugyanez az oka annak,
hogy Chase nyomai eltűntek. Egyetért azzal, hogy ez lehetséges?

Kya halványan bólinto - ez volt az első reakciója a

tanúvallomásokra a tárgyalás kezdete óta. Számtalanszor lá a már,
ahogy a láp vize elnyelte az előző nap történetét: a szarvasnyomok a
patakparton, a hiúz nyoma a döglö őz teteme melle varázsütésre
eltűntek.

A seriff így felelt:

- Hát, én még sose lá am olyat, hogy ennyire
tökéletesen eltüntesse a nyomát valaminek, úgyhogy nem tudom.

- De seriff, az imént mondta, hogy maga i a szakértő, aki ért a

lábnyomok vizsgálatához. Most pedig azt mondja, hogy nem tudja,
ez a hétköznapi jelenség lejátszódo -e akkor éjjel, vagy sem.

- Hát, ezt igazán nem volna nehéz bebizonyítani, nem igaz? Elég
kimenni oda apály idején, nyomokat hagyni, azután megnézni,
eltűnnek-e, amikor jön a dagály.

- Valóban, nem lenne nehéz eldönteni, de akkor ez miért nem

történt meg? I vagyunk a bírósági tárgyaláson, és magának nincs
semmiféle bizonyítéka arra, hogy bárki eltünte e volna a nyomait,
hogy leplezzen egy bűncselekményt. Valószínűbb, hogy Chase
Andrews hagyo nyomokat a torony ala , és ezeket elmosta az
emelkedő talajvíz. És ha o voltak vele mások is, akikkel
szórakozásból felmászo a toronyba, akkor az ő lábnyomaikat is
elmosta. Ezen igen valószínű körülmények fennállása esetén semmi
nem utal arra, hogy bűncselekmény történt, egyetért ezzel, seriff?

Ed tekintete ide-oda cikázo , mintha a választ a falakon kellene

keresnie. A nézők fészkelődni kezdtek.

- Seriff? - ismételte Tom.

- Szakmai véleményem szerint valószínűtlen, hogy a megemelkedő

talajvíz olyan tökéletesen eltüntesse a lábnyomokat, mint ebben az
ügyben tapasztaltuk. De mivel nem volt nyoma annak, hogy valaki
megkísérelte eltüntetni őket, a lábnyomok hiányának ténye nem
bizonyítja azt, hogy bűntény történt. De...
- Köszönöm. - Tom az esküdtek felé fordult, és megismételte a
seriff szavait. - A lábnyomok hiányának ténye nem bizonyítja azt,
hogy bűntény történt. De menjünk tovább, seriff, mi a helyzet a
ráccsal, amit nyitva hagytak a tűztorony felső
szintjén? Megvizsgálta, rajta vannak-e a Ms. Clark ujjlenyomatai?

- Igen, természetesen megvizsgáltuk.

- És megtalálták Ms. Clark ujjlenyomatait a rácson, vagy bárhol

másu a toronyban?

- Nem. De más ujjlenyomatot sem találtunk, úgyhogy...

A bíró előrehajolt.

- Csak a kérdésre feleljen, Ed.

- És mi a helyzet a hajszálakkal? Ms. Clarknak hosszú, fekete haja

van - ha felmászo volna a torony tetejére, és o te -ve volna a
legfelső emeleten, kinyito a volna a rácsot és a többi, úgy gondolom,
találnánk hajszálakat. Maguk találtak?

- Nem. - A seriff homlokán kiütközö a verejték.

- A halo kém tanúvallomása szerint Chase hol estének vizsgálata

után nincs bizonyíték arra, hogy Ms. Clark a közvetlen közelében
volt akkor éjjel. Illetve o vannak azok a szálak, de azok akár
négyévesek is lehetnek. Most pedig azt mondja nekünk, hogy
semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy Ms. Clark o volt a
tűztoronyban aznap éjjel. Ez így helytálló?

- Igen.
- Tehát nincs bizonyítékunk arra, hogy Ms. Clark o volt
a tűztoronyban aznap éjjel, amikor Chase Andrews lezuhant onnét.
Így van?

- Én is ezt mondtam.

- Akkor ezt igennek vehetem.

- Igen, veheti igennek.

- Seriff, igaz az, hogy azokat a rácsokat odafent a torony tetején

sokszor nyitva hagyták az o játszó gyerekek?

- Igen, néha nyitva hagyták őket. De mint mondtam, általában azt

szokták, amelyiket fel kell nyitni, ha az ember fel akar jutni a tetejére,
a többit nem.

- Igaz, hogy olyan gyakran maradt nyitva a rács a lépcső tetején, és

időnként a többi is, hogy maga ezt veszélyesek ítélte, és emia a
hivatala írásos beadványt küldö az Egyesült Államok erdészeti
hatóságához és az intézkedésüket kérte? -Tom egy iratot nyújto a
seriff felé. - Ez i a hivatalos beadvány, amit maga nyújto be az
erdészeti hatósághoz tavaly június 18-án? - A seriff a papírlapra
pillanto .

- Igen, ez az.

- Pontosan ki írta ezt a beadványt?

- Én magam.

- Tehát alig három hónappal azelő , hogy Chase

Andrews lezuhant a tűztorony egyik nyito rácsán, maga írásban
kérte az erdészeti hatóságtól, zárják le a tornyot, vagy rögzítsék
a rácsokat, hogy senkinek ne essen baja. Így van?

- Igen.

- Seriff, kérem, felolvasná a bíróság elő az erdészeti hatóságnak írt

beadványa utolsó mondatát? Csak az utolsó mondatot, i . -
Odanyújto a a papírlapot a seriffnek, és az utolsó sorra bökö .

A seriff fennhangon belekezde .

- „Ismétlem, ezek a rácsok nagyon veszélyesek, és ha nem történik

intézkedés, komoly sérülés vagy akár haláleset is bekövetkezhet."

- Nincs több kérdésem.

Utazás
1969

E október 28-án Kya megérkeze Jumpin'

dokkjához, hogy elbúcsúzzon tőle, ahogy ígérte, azután a csónakkal
a városi mólóhoz ment, ahol a halászok és a rákászok most is, mint
mindig, abbahagyták a munkát és őt figyelték. Kya nem ve
tudomást róluk, kikötö , és a kezében egy kopo kartonbőrönddel -
amit a mama régi ruhásszekrénye mélyéről ve elő - elindult a Main
Streeten. Táska nem volt nála, csak a könyvekkel megpakolt
hátizsákja, egy kis sonka meg pogácsa, és egy kevés készpénz,
miután a jogdíjból befolyó pénz nagy részét elásta egy
konzervdobozban a lagúna közelében. Most az egyszer egészen
hétköznapian feste , barna szoknyát viselt a Sears, Roebuckból,
fehér blúzt és lapos sarkú cipőt. A bolti eladók sürgölődtek,
vásárlókat szolgáltak ki, járdát söpörtek, és közben mindenki őt
nézte.

Megállt a Buszmegálló felirat ala , és várt, amíg megérkeze a

Trailways buszjárata, és sziszegő légfékekkel megállt, eltakarva az
óceánt. Sem leszálló, sem más felszálló nem volt, Kya pedig
odalépe , és ve egy jegyet a sofőrtől Greenville-be. Amikor a
visszafelé induló járatok időpontjáról érdeklődö , a sofőr egy
nyomtato menetrendet nyomo a kezébe, azután

berakta a bőröndjét a csomagtérbe. Kya szorosan markolta a

hátizsákját, és felszállt. És még mielő ideje le volna belegondolni,
a busz, ami majdnem olyan hosszúnak tűnt, mint maga a falu,
elindult Barkley Cove-ból.

Két nappal később, délután 1.16-kor Kya leszállt a Trailways

Greenville-ből érkező járatáról. Most még többen voltak az utcán,
megbámulták, és összesúgtak a háta mögö , ő pedig hosszú haját
hátravetve átve e a bőröndjét a sofőrtől. Ezután átkelt az utcán,
végigment a mólón, beszállt a csónakjába és egyenesen hazaindult.
Meg akart állni Jumpin'-nál, szólni neki, hogy megérkeze , de
sorban álltak a csónakok a mólójánál, ezért úgy határozo , inkább
másnap majd visszajön hozzá. Ráadásul így hamarabb visszaér a
sirályokhoz.

Másnap reggel, október 31-én Jumpin' mólójához közeledve

odakiabált az öregnek, mire ő kilépe a kis boltjából.

- Jó reggelt, Jumpin'! Csak jö em szólni, hogy megjö em. Tegnap

értem haza.

Az öreg nem felelt, csak elindult feléje.

Amikor odaért mellé a mólóra, megszólalt.

- Ms. Kya, én...

Kya félrebillente fejjel néze rá.

- Mi a baj? Mi történt?

Az öreg állt, és őt nézte.

- Te, Kya, hallo ad a hírt a Mr. Chase-ről?

- Nem. Miféle hírt?

Jumpin' a fejét rázta.

- A Chase Andrews meghalt. Az éjszaka közepén, míg te odaát

voltál Greenville-be'.

- Micsoda? - Kya és Jumpin' mélyen egymás szemébe néze .

- Tegnap reggel találtak reá az öreg tűztorony lábánál, és... nohát,

azt beszélik, hogy kitörte a nyakát, meg szé úzta a koponyáját.
Aszondják, a tetejéről ese le.

Kya szája tátva maradt.

Jumpin' folyta a.

- Az egész város föl van bolydulva. Van, aki aszondja, baleset volt,
de a seriff állítólag nem olyan biztos benne. A Chase mamája meg
szörnyen dühös, és azt hajtogatja, hogy valakinek benne volt a keze.
Szép kis kalamajka.

- Miért gondolják, hogy valakinek benne volt a keze? -kérdezte

Kya.

- Az egyik rács a torony tetejébe' tárva-nyitva volt, azon át ese le,

és őszerintük ez gyanús. Van, aki aszondja, hogy azokat a rácsokat
folyvást nyitva hagyják a kölykök, akik odafenn zavarognak, és a
Mr. Chase véletlenül is leeshete . De vannak, akik gyilkosságot
kiáltanak.

Kya hallgato , úgyhogy Jumpin' folyta a.

- Az egyik oka annak az, hogy amikor megtalálták a Mr. Chase-t,

nem volt o a nyakába' az a kagylós nyaklánc, amit évek óta minden
áldo nap viselt, és a neje aszondta, hogy aznap este is rajta volt,
amikor elment o honról, át a szüleihez, vacsorára. Aszondta, az
mindig rajta volt.

Kya torka elszorult a nyaklánc említésére.

- Aztán az két gyerek, akik rábukkantak a Chase-re, no, hát azok

hallo ák, amikor a seriff aszondta, hogy nem voltak lábnyomok a
helyszínen. Egy se. Mintha valaki feltakaríto a

volna a bizonyítékokat. Az a két fiú telekürtölte vele a várost.

Jumpin' elmondta, mikor lesz a temetés, de tudta, Kya úgysem

menne el. Micsoda látvány volna az a hímzőegylet meg a bibliakör
tagjainak! A találgatások és a pletykák nyilván Kyát is érintik majd.
Hála néked, Uram, hogy a leány mindvégig Greenville-ben volt, amikor a
Chase meghalt, máskülönben ezt az ő nyakába varrnák, gondolta
magában Jumpin'.

Kya biccente Jumpin'-nak és hazarobogo . Megállt a lagúna sáros

partján, és Amanda Hamilton egyik versét su ogta magában:

Sose becsüld alá a szívet,

Oly te ekre képes,

Amit az elme fel sem foghat. A szív nem csak diktál, érez. Mi más
magyarázná Választo utamat,

Amit te is választo ál Azt a hosszabbikat?

Álruhák
1970

F tanút, aki Mr. Larry Price néven mutatkozo be,

rövidre nyírt, fehér hajú férfi volt, olcsónak tűnő kék öltönyben, és
elmondta, ő a sofőrje a Trailways busztársaság járatainak Észak-
Karolinának ezen a vidékén. Eric kérdéseire Mr. Price megerősíte e,
hogy lehetséges egyetlen éjszaka leforgása ala eljutni busszal
Greenville-ből Barkley Cove-ba, és vissza. Azt is kijelente e, hogy ő
veze e a Greenville-ből Barkley Cove-ba tartó járatot Chase
halálának éjszakáján, és egyik utas sem hasonlíto Ms. Clarkra.

Eric most így folyta a:

- Nos, Mr. Price, maga az mondta a seriffnek a nyomozás során,

hogy volt a buszon egy sovány utas, aki akár lehete egy férfinek
álcázo magas nő is. Így volt? Kérem, írja le nekünk ezt az utast.

- Igen, így van. Egy fiatal fehér fickó. Énszerintem úgy egy hetvenöt
magas lehete , és úgy lötyögö rajta a nadrág, mint a madárijesztőn.
Nagy, kék sapka volt rajta. Lehajto a a fejét, nem néze senkire.

- És most, hogy lá a Ms. Clarkot, úgy gondolja, lehetséges, hogy a

sovány férfi a buszon Ms. Clark volt, álruhában?

Lehetséges, hogy a nagy sapka alá rejte e el a hosszú haját?

- Igen, lehetséges.
Eric kérte a bírót, utasítsa Kyát, hogy álljon fel, és ő meg is te e, Tom
Miltonnal az oldalán.

- Leülhet, Ms. Clark - folyta a Eric, azután a tanúhoz fordult. - Mit

gondol, a fiatalember a buszon ugyanolyan magas és hasonló
testalkatú volt, mint Ms. Clark?

- Én azt mondanám, hogy igen - felelte Mr. Price.

- Tehát mindent összevéve kijelentené, hogy a sovány férfi

a Greenville-ből Barkley Cove-ba tartó 11.50-es buszon,
tavaly október 29-én este, valójában valószínűleg a vádlo volt?

- Igen, én azt mondom, hogy ez nagyon is lehetséges.

- Köszönöm, Mr. Price. Nincs több kérdésem. Öné a tanú.

Tom odaállt a tanúk padja elé, és ötpercnyi keresztkérdés

után így summázta:

- Eddig a következőket mondta el nekünk: egy, a Greenville-ből

Barkley Cove-ba tartó 11.50-es buszon 1969. október 29-én este nem
utazo olyan nő, aki úgy néze ki, mint a vádlo ; ke ő, volt a
buszon egy magas, sovány férfi, akinek ugyan közelről lá a az arcát,
mégsem juto eszébe, hogy egy nőt lát álruhában; három, az álruha
ötlete csak azután merült fel magában, hogy a seriff kérdezte róla.

Még mielő a tanú válaszolhato volna, Tom folyta a.

- Mr. Price, mondja el nekünk, mennyire biztos abban, hogy a

sovány férfi október 29-én este utazo a 11.50-es buszon? Talán
jegyzeteket készíte , leírta? Lehet, hogy előző este történt, vagy a rá
következő este? Száz százalékig biztos benne, hogy ez október 29-én
történt?

- Nohát, értem én, mire akar kilyukadni. Amikor a

seriff kérdezgete , mire emlékszem, úgy tűnt, mintha azon a
buszon utazo volna az a férfi, de most azt hiszem, már nem
vagyok száz százalékig biztos benne.

- Még valami, Mr. Price, az a járat nem kése sokat aznap éjjel?
Ami azt illeti, huszonöt perces késésben volt, és csak hajnali 1.40-kor
ért be Barkley Cove-ba. Így volt?

- Igen. - Mr. Price Eric felé pillanto . - Én csak segíteni próbálok i ,

azt tenni, ami helyes.

- Nagy segítség volt, Mr. Price - nyugta a meg Tom. -Nagyon

köszönöm. Nincs több kérdésem.

E szólíto a, az október 30-án Barkley Cove-ból

Greenville-be tartó hajnali 2.30-as járat sofőrjét, egy bizonyos Mr.
John Kinget. Ő azt vallo a, hogy a vádlo , Ms. Clark nem volt a
buszon, de volt o egy idősebb hölgy, „... olyan magas, mint Ms.
Clark, akinek ősz haja volt, rövid, göndör, mintha dauerolva le
volna".

- Ha ránéz a vádlo ra, Mr. King, lehetségesnek tartja, hogy ha Ms.

Clark idős hölgynek álcázta volna magát, akkor hasonlóan néze
volna ki a buszon utazó nőhöz?

- Hát, elég nehéz elképzelni. Meglehet.

- Tehát lehetséges?

- Gondolom, igen.
A keresztkérdések során Tom megjegyezte:

- Egy gyilkossági tárgyalás során nem elfogadható az a válasz,

hogy gondolom. Lá a a vádlo at, Ms. Clarkot a Barkley Cove-ból
Greenville-be tartó hajnali 2.30-as járaton 1969. október

30-án?

- Nem lá am.

- Volt még másik járat Barkley Cove-ból Greenville-be aznap éjjel?

- Nem.
A hírlap
1970

A K beveze ék a tárgyalóterembe, Tate, Jumpin' és

Mabel felé pillantva a lélegzete is elállt az egyenruha és a halványan
mosolygó sebhelyes arc lá án. Jodie. Kya aprót biccente , és azon
tűnődö , honnan értesült a tárgyalásáról. Valószínűleg az atlantai
hírlapból. Szégyenkezve hajto a le a fejét.

Eric felállt.

- Bíró úr, ha megengedi, Mrs. Sam Andrewst szólítom. - A terem egy

emberként szisszent fel, amikor Pa i Love, a gyászoló édesanya
elindult a tanúk padja felé. Kya nézte az asszonyt, akiről azt remélte
egykor, az anyósa lesz, és most rájö , micsoda képtelen gondolat
volt. Úgy tűnt, a legszebb fekete selymekbe öltözö Pa i Love még
ebben a komor környezetben is kizárólag a saját külsejével és
fontosságával van elfoglalva. Egyenes derékkal ült, ölében egy
fényes kézitáskával, sötét haja tökéletes kontyba fésülve az épp
megfelelő szögben megbillente kalap ala , a szemét drámai fekete
fátyol takarta el. Sose fogado volna el egy mezítlábas mocsárlakót
a menyéül.

- Mrs. Andrews, tudom, milyen nehéz ez magának, ezért

igyekszem minél gyorsabban végezni. Igaz, hogy a fia, Chase

Andrews egy hasíto bőrszíjra felfűzö kagyló nyakláncot viselt?

- Igen, igaz.
- És mikor, milyen gyakran viselte ezt a nyakláncot?

- Folyton. Sosem ve e le. Négy éven át soha nem lá am őt

a nyaklánc nélkül.

Eric egy bőrkötésű naplót ado Mrs. Andrews kezébe.

- Azonosítaná ezt a könyvet a bíróság számára?

Kya a padlóra meredt, az ajkát rágta, feldühíte e, hogy ilyen durván

behatoltak a magánszférájába, miközben az ügyész a magasba
emelte a könyvet, hogy az egész terem láthassa. Ő készíte e Chase-
nek, nem sokkal a megismerkedésük után. Élete nagy részében
megtagadtato tőle az ajándékozás öröme, az ilyenfajta nélkülözést
kevesen értik. Miután napokon át éjt nappallá téve dolgozo rajta,
barna papírba csomagolta, feltűnő páfránylevelekkel és egy sarki lúd
fehér tollaival díszíte e. Chase elé tarto a, amint kilépe a
csónakjából a lagúna partjára.

- Ez meg mi?

- Csak egy ajándék tőlem - felelte Kya mosolyogva.

Az együ töltö idők megfeste története. Elsőként egy tusrajz

ke ejükről, ahogy az uszadék fának támaszkodva ülnek, és Chase a
harmonikáján játszik. Kya nyomtato betűkkel odaírta a tengeri zab
és a szétszórt kagylók latin nevét is. Egy örvénylő akvarellen Chase
holdfényben sodródó csónakja látszo . A következő egy absztrakt
kép volt, kíváncsi delfinek ve ék körbe a csónakot, a felhők közö
pedig a „Michael, vidd partra a csónakot" szavak szálltak. Egy másik
kép Kyát

ábrázolta, ahogy ezüstsirályok közö pörög az ezüst parton.

Chase ámulva lapozta végig a könyvet. Néhány rajzot finoman
megérinte , néhányon nevete , de inkább csak némán bólogato .

- Még sosem kaptam ilyet senkitől. - Odahajolt hozzá,

hogy megölelje, és hozzáte e: - Köszönöm, Kya. - Egy ideig o
álltak a homokban, takarókba burkolózva, egymás kezét fogva.

Kya nem néze Pa i Love-ra, miközben az asszony válaszolt Eric

kérdésére.

- Ezek festmények, amiket Ms. Clark Chase-nek

készíte . Ajándékba adta neki. - Pa i Love-nak eszébe juto ,
amikor megtalálta a könyvet egy rakás album ala a fia
szobájának takarítása közben. Láthatólag elrejtve előle. Leült Chase
ágyára, és felnyito a a vaskos borítót. És o lá a egy
részletes tusrajzon, ahogy a fia o fekszik a melle a lány melle . A
Lápi Lány oldalán. Az ő Chase fia egy prolival. Levegőt is alig
kapo . Mi lesz, ha mások megtudják? Először megborzongo ,
azután kiverte a verejték, émelyge .

- Mrs. Andrews, kérem, magyarázza el, mit lát a vádlo , Ms. Clark
által feste képen!

- Ezen a festményen Chase és Ms. Clark látható a tűztorony tetején.

- A termen moraj futo végig.

- És még mi történik i ?

- O látható... Ahogy Ms. Clark átadja neki a kagylós nyakláncot.

És soha többé nem ve e le, gondolta magában Pa i Love. Azt hi em,

mindent elmond nekem. Azt hi em, szorosabb kötelék fűz hozzá, mint a
többi anyát a fiához, ezzel nyugta am magamat. De
semmit sem tudtam.

- Tehát, mivel Chase elmondta önnek, és mivel lá a ezt a naplót,

tudta, hogy a fia Ms. Clarkkal találkozgat, és tudta, hogy Ms.
Clarktól kapta a nyakláncot?

- Igen- Amikor Chase maguknál vacsorázo október 29-én este,

rajta volt a nyaklánc?

- Igen, csak tizenegy óra után ment el tőlünk, és rajta volt

a nyaklánc.

- Amikor másnap bement a klinikára, hogy azonosítsa Chase-t,

rajta volt a nyaklánc?

- Nem volt rajta.

- Tud olyan okról, ami mia Chase valamelyik barátja, vagy Ms.
Clarkon kívül bárki más levenné Chase-ről a nyakláncot?

- Nem.

- Tiltakozom, bíró úr! - szólt oda Tom sietve a helyéről. -Szóbeszéd.

Találgatásra való felhívás. Mrs. Andrews nem befolyásolhatja mások
ítéletét.

- Elfogadom. Esküdtek, kérem, tekintsék semmisnek az utolsó

kérdést és választ. - Ezután a bíró a nyakát gúnár módra kinyújtva
még hozzáte e: - Vigyázzon, Eric! Az ég szerelmére! Maga is tudja,
hogy ilyet nem lehet.

Mintha mi sem történt volna, Eric folyta a.

- Rendben, tehát a rajzokból tudjuk, hogy a vádlo , Ms. Clark,
legalább egyszer fent járt a tűztoronyban Chase társaságában,
tudjuk, hogy tőle kapta a kagyló nyakláncot. A ól fogva Chase
folyamatosan hordta, egészen a halála éjszakájáig. Amikor a
nyakláncnak nyoma vesze . Ez így mind igaz?

- Igen- Köszönöm. Nincs több kérdésem. Öné a tanú.

- Nincs kérdésem - felelte Tom.

Fogyó hold
1970

A természetesen nem volt olyan költői, mint a lápé.

bíróság nyelvezete
Kya mégis hasonlóságokat fedeze fel a ke ő közö . Egyértelműen
a bíró volt az alfahím, biztosnak érezte a pozícióját, a tes artása
tiszteletet parancsolt, nyugodt volt, cseppet sem érezte magát
fenyegetve, akárcsak egy territóriumát uraló vadkan. Tom Milton
könnyed mozdulatai és kiállása szintén magabiztosságot sugároztak,
és érzékelte ék a rangját. Egy erős, köztiszteletben álló szarvasbika.
Az ügyész viszont széles, rikító nyakkendőkre és kitömö
zakókra hagyatkozo , hogy emelje a státuszát. Azzal próbált
tekintélyt szerezni, hogy a karjaival hadonászo , vagy felemelte a
hangját. A kevésbé rangos hím kénytelen kiabálni, hogy
észrevétesse magát. A teremben a törvényszolga képviselte a
legalacsonyabb rangú hímeket, és kénytelen volt az övén csüngő
csillogó pisztolyra, a csörgő kulcscsomóra és a vaskos
adóvevőre hagyatkozni, hogy elismerjék. A dominancia hierarchiái
növelik a stabilitást a természetes populációkban, és a kevésbé
természetesekben is, gondolta magában Kya.

A bíborvörös nyakkendőt viselő ügyész most a padsorok elé

penderült, és a következő tanút szólíto a, Hal Millert, egy

sovány, barna hajú, huszonnyolc éves férfit.

- Mr. Miller, kérem, mondja el, hol volt és mit láto az

1969. október 29-ről 30-ra virradó éjszakán úgy 1.45 felé.
- Én meg az Allen Hunt a Tim O'Neal rákászhajóján
voltunk szolgálatban, és befelé tarto unk Barkley Cove kikötőjébe,
jó későn, amikor lá uk őt, a Ms. Clarkot, a csónakjában, úgy
egy mérföldnyire kint, az öböltől keletre, és észak-
északkeletnek tarto .

- És ezen az útvonalon hová juto volna?

- Pont abba az öbölbe a tűztorony melle .

Sims bíró nagyot koppanto a kalapácsával a kitörő lárma hallatán,

ami egy teljes perc után ült csak el.

- Nem lehet, hogy máshová tarto ?

- Hát, lehet, de nincsen arrafelé semmi más, csak mocsaras erdő.

Nincs o semmi más úti cél, csak a tűztorony.

A hölgyek a temetési legyezőjükkel igyekezték hűteni magukat az

egyre melegebb, felbolydult helyiségben. Békebíró, aki eddig az
ablakpárkányon aludt, most leugro és odasétált Kyához. A
tárgyalóteremben most először a lábához dörgölőzö , aztán
felugro az ölébe, és elhelyezkede . Eric elhallgato és a bíróra
néze , mintha tiltakozni kívánna a részrehajlás ilyen látványos
demonstrálása ellen, de úgy tűnt, erre nincs jogi precedens.

- Honnan tudja biztosan, hogy Ms. Clark volt az?

- Á, hát mind ismerjük a csónakját! Évek óta csónakázik egyedül.

- A csónakja ki volt világítva?

- Nem volt. El is üthe ük volna, ha nem látjuk meg.

- De nem szabálytalan világítás nélkül kihajózni sötétedés után?

- De, világítani kelle volna neki. De mégse te e.

- Tehát azon az éjszakán, amikor Chase Andrews meghalt

a tűztoronynál, Ms. Clark pontosan abba az irányba
haladt csónakon, percekkel a haláleset elő . Így van?

- Igen, mi ezt lá uk.

Eric leült.

Tom elindult a tanú felé.

- Jó reggelt, Mr. Miller!

- Jó reggelt.

- Mr. Miller, mióta szolgál maga Tim O'Neal rákászhajóján?

- Már majd' három éve.

- Kérem, mondja meg nekem, mikor kelt fel a hold október 29-ről
30-ra virradóra?

- Fogyó hold volt, és csak azután kelt föl, hogy mi bedokkoltunk

Barkleyban. Énszerintem úgy hajnali ke ő után.

- Értem. Tehát amikor meglá a, hogy egy kis csónak halad a vízen
Barkley Cove közelében, nem volt még fent a hold. Elég sötét
lehete .

- Igen. Sötét volt. Volt némi csillagfény, de elég sötét.

- Elmondaná a bíróságnak, milyen ruhát viselt Ms. Clark, amikor
elhaladt maguk melle a csónakján akkor éjjel?

- Hát, nem voltunk mi elég közel ahhoz, hogy lássuk, milyen ruha
van rajta.

- Valóban? Nem volt elég közel ahhoz, hogy lássa a ruháját. - Tom
az esküdtekre néze , amikor ezt mondta. - Nos, milyen messze volt?

- Énszerintem legalább jó hatvan méternyire.

- Hatvan méter. - Tom újra az esküdtekre pillanto . - Az elég

komoly távolság ahhoz, hogy felismerjen egy kis csónakot
a sötétben. Mondja csak, Mr. Miller, miféle jellegzetességek, vonások
alapján olyan biztos abban, hogy az illető a csónakban Ms. Clark
volt?

- Hát, mint mondtam, i a városban szinte mindenki ismeri a

csónakját, hogy fest közelről, távolról. Ismerjük a csónak formáját,
meg az ő alakját is, ahogy o ül a hátuljában, magas, vékony.
Nagyon jellegzetes az alakja.

- Egy jellegzetes alak. Tehát bárki, akinek ilyen alakja van, aki
magas és vékony, és ilyen típusú csónakban ül, az úgy néze volna
ki, mint Ms. Clark. Így van?

- Gondolom, más is kinézhete volna úgy, mint ő, de tudja, mi

igen jól ismerjük a csónakokat meg a tulajdonosukat, hisz folyvást
odakint vagyunk a vízen.

- De Mr. Miller, hadd emlékeztessem arra, hogy ez egy gyilkossági

tárgyalás. Ennél komolyabb nem lehet a tét, és egy ilyen ügyben
biztosra kell mennünk. Nem hagyatkozhatunk hatvan méterről a
sötétben láto formákra vagy alakokra. Ezért kérem, mondja el a
bíróságnak, biztos-e abban, hogy az 1969. október 29-ről 30-ra
virradó éjszakán láto személy Ms. Clark volt?

- Hát, nem. Nem lehetek teljesen biztos benne. Én sose mondtam,

hogy teljesen biztos vagyok abban, hogy ő volt. De azért eléggé...

- Ennyi elég is lesz, Mr. Miller. Köszönöm.

Sims bíró felte e a kérdést:

- Van még kérdése a tanúhoz, Eric?

Eric a helyén ülve szólalt meg:

- Hal, maga azt vallo a, hogy már legalább három éve látja Ms.
Clarkot a csónakjában, és felismeri. Mondja, történt már olyan, hogy
azt hi e, Ms. Clarkot látja a csónakjában a távolból, de közelebb érve
rájö , hogy mégsem ő volt az? Történt már ilyen?

- Nem, még sose.

- A három év ala egyszer sem?

- A három év ala egyszer se.

- Bíró úr, a vád szünetet kér.

A Three Mountains Motel
1970

S .

- Mr. Milton, készen áll arra, hogy szólítsa az első tanúját?

- Igen, bíró úr.

- Lásson neki!

Miután a tanút feleske ék, Tom így kezdte:

- Kérem, mondja meg a nevét és a foglalkozását i , Barkley Cove-ban. - Kya felemelte a fejét
és meglá a az alacsony, lilásfehér, rövid, dauerolt frizurát viselő idősebb asszonyt,
aki annyi évvel ezelő megkérdezte tőle, miért jár mindig egyedül bevásárolni. Most talán
kicsit alacsonyabb volt, és rövidebb a frizurája, de meglepően keveset változo . Mrs.
Singletary akkoriban kíváncsinak és fontoskodónak tűnt, de tőle kapta Kya a hálós
karácsonyi harisnyát, amiben a kék síp lapult, akkor télen, miután a mama elment. Ez volt
az egyetlen karácsonyi ajándéka.

- A nevem Sarah Singletary, a Piggly Wiggly élelmiszerbolt eladója vagyok, i , Barkley

Cove-ban.

- Sarah, igaz, hogy maga a boltban a kasszától rálát a Trailways busztársaság megállójára?

- Igen, tisztán odalátni.

- Tavaly október 28-án lá a a vádlo at, Ms. Catherine Clarkot a

buszmegállóban várakozni délután 2.30-kor?

- Igen, lá am Ms. Clarkot, ahogy o állt. - Sarah Kyára pillanto ,

és eszébe juto a kislány, aki mezítláb járt a boltba hosszú éveken át.
Senki sem tudo róla, de még mielő Kya megtanult számolni,
Sarah mindig több visszajárót ado a gyereknek - amit aztán a saját
pénztárcájából kelle kipótolnia a kasszában. Kya persze eleinte
kisebb összegekkel járt bevásárolni, így Sarah csupán aprópénzzel
támoga a, de azért nyilván ez is segítséget jelente neki.

- Meddig várt o Ms. Clark? Lá a, hogy valóban felszállt a 2.30-as

buszra?

- Úgy tíz percet várt. Mind lá uk, ahogy megve e a jegyét

a sofőrtől, a kezébe adta a bőröndjét, és felszállt a buszra. A
busz elindult, ő pedig egész biztosan rajta ült.

- Úgy tudom, megérkezni is lá a két nappal később, október 30-án,

a délután 1.16-os busszal. Így van?

- Igen, két nappal később, kicsivel délután 1.15 után felnéztem,

amikor megállt a busz, és lá am Ms. Clarkot leszállni. Még
muta am is a többi eladónak.

- Ezután mit csinált Ms. Clark?

- Kiment a mólóra, beült a csónakjába és délnek indult.

- Köszönöm, Sarah. Nincs több kérdésem.

- Eric, van kérdése? - érdeklődö Sims bíró.

- Nincs, bíró úr. Illetve a tanúk névsorából azt látom, hogy

a védelem több helyi lakost is felvonultatna, akik lá ák Ms. Clarkot
felszállni és leszállni a Trailways járatáról azokban az időpontokban,
amikről Mrs. Singletary már tanúvallomást te . A vád nem kívánja
megcáfolni ezt az állítást. A mi érvelésünkkel megegyezik, hogy Ms.
Clark ezekben az időpontokban ezeken a járatokon utazo , tehát
nem szükséges újabb tanúkat meghallgatnunk ebben az ügyben,
tisztelt bíró úr.

- Rendben. Mrs. Singletary, távozhat. És ön, Mr. Milton? Ha a vád

elfogadja a tényt, hogy Ms. Clark felszállt a 2.30-as buszra 1969.
október 28-án, és 1.16-kor tért vissza október 30-án, szükséges újabb
tanúkkal igazolni ezt?

- Nem, bíró úr. - Tom arca rezzenéstelen maradt, de

belül szitkozódo . A védelem legerősebb érve Kya alibije volt: a
tény, hogy Chase halála idején nem tartózkodo a városban. De
Eric sikeresen meggyengíte e az alibit, csupán annyit kelle
tennie, hogy elfogadta, mi több, kijelente e, nincs szükség
újabb tanúvallomásokra arról, hogy Kya napközben
elutazo Greenville-be, majd szintén napközben hazatért. A vád
érvelése szempontjából ez lényegtelen volt, mivel ők azt állíto ák,
Kya éjjel tért vissza Barkleyba, hogy elkövesse a gyilkosságot.
Tom előre lá a ezt a kockázatot, de úgy vélte, kulcsfontosságú,
hogy az esküdtek hallják ezeket a tanúvallomásokat, lássák
maguk elő , ahogy Kya fényes nappal elutazik, és csak a haláleset
után tér vissza. Most viszont azt fogják hinni, az alibije nem volt
elég komoly ahhoz, hogy egyáltalán megerősítést nyerjen.

- Rendben. Kérem, szólítsa a következő tanúját!

A kopaszodó, tömzsi Mr. Lang Furlough szorosan begombolta a

zakóját kerek pocakján, és közölte, ő a Three Mountains Motel
tulajdonosa és üzemeltetője Greenville-ben, ahol Ms. Clark 1969.
október 28. és október 30. közö megszállt.

Kya gyűlölte hallgatni ezt a zsíros hajú férfit, akiről azt hi e,

életében nem látja többé, erre most i állt, és úgy beszélt róla, mintha
jelen sem volna. A férfi elmondta, hogyan muta a meg Kyának a
szobáját, de azt már nem te e hozzá, hogy a kelleténél tovább
időzö . Mindenféle ürügyet kitalált, hogy még maradjon, míg végül
Kya kinyito a az ajtót, jelezve, ideje távoznia. Amikor Tom azt
kérdezte Mr. Furloughtól, honnét tudja biztosan, Ms. Clark mikor
hagyta el a motelt és mikor tért vissza oda, a férfi kuncogva azt
felelte, onnét, hogy Ms. Clark az a fajta nő, akin egy férfinak
megakad a szeme. Azt is hozzáte e, milyen furcsa volt, hogy a Ms.
Clark nem tudta, hogyan kell telefonálni, hogy gyalogolt a
buszvégállomástól a kartonpapír bőrönddel, és hogy hozo magával
becsomagolt vacsorát.

- Mr. Furlough, másnap éjjel, 1969. október 29-én, Chase Andrews

halálának éjszakáján maga egész éjjel a recepción dolgozo , így van?

- Igen.

- Miután Ms. Clark este 10-kor visszatért a szobájába azután, hogy

a szerkesztőjével vacsorázo , lá a őt újból távozni? Lá a, hogy
elhagyta a szobáját, vagy visszatért oda az október 29-ről 30-ra
virradó éjszaka során?

- Nem. Én egész éjjel o voltam, és egyszer sem lá am kijönni.

Mint mondtam, a szobája szemben volt a recepcióspul al, tehát
lá am volna, ha kilép.

- Köszönöm, Mr. Furlough, nincs több kérdésem. Öné a tanú.

Többpercnyi keresztkérdés után Eric ezzel folyta a:

- Rendben, Mr. Furlough, eddig megtudtuk azt, hogy maga kétszer

is elhagyta a recepciót és átment a saját lakásába; kiment a mosdóba
és visszatért; a pizzafutár pizzát hozo , maga kifize e satöbbi; négy
vendég jelentkeze be, ke ő ki; és mindezenközben maga a
könyvelését rendezge e. Én megkockáztatnám, Mr. Furlough, hogy
ennyi jövés-menés közben Ms. Clark csendesen kiléphete volna a
szobájából, sietve átkelhete volna az ú esten, és maga ezt észre
sem ve e volna. Lehetséges ez?

- Hát, gondolom, lehetséges. De én semmit se lá am. Nem lá am

őt kijönni a szobájából akkor éjjel, én csak ennyit mondok.

- Megértem, Mr. Furlough. Én viszont annyit mondok,

hogy nagyon is lehetséges, hogy Ms. Clark elhagyta a
szobáját, kiment a buszállomásra, elutazo Barkley Cove-
ba, meggyilkolta Chase Andrewst, és visszatért a szobájába,
maga pedig ebből semmit nem ve észre, mert a munkájával
volt elfoglalva. Nincs több kérdésem.

A , amikor már mindenki leült és a bíró is helyet

foglalt, Scupper lépe be a tárgyalóterembe. Tate hátrafordult és
meglá a az apját, aki overallban és sárga gumicsizmában közelede
a padsorok közö . Scupper eddig nem jö el a tárgyalásra, mert sok
dolga volt, legalábbis ezt mondta, de valójában inkább azért maradt
távol, mert nem tudta hová tenni a fia régóta tartó vonzalmát Ms.
Clark iránt. Ahogy Scupper lá a, Tate soha nem vonzódo igazán
egyetlen más lányhoz sem, és felnő tudósként még mindig ezt
a különös, titokzatos nőt szere e. Azt a nőt, akit most gyilkossággal
vádolnak.

De aznap délben Scupper a hajóján állt az

összegubancolódo hálókkal a kezében, és hirtelen nagyot fújtato .

Az arca ége a szégyentől, mert abban a pillanatban ébredt rá, hogy
a tudatlan falusiakhoz hasonlóan ő is előítéle el viseltete Kya iránt,
csak mert a lápon nő fel. Eszébe juto , amikor Tate büszkén
muta a meg neki Kya első, kagylókról szóló könyvét, és az is,
mennyire meglepte őt a lány művészi és tudományos előmenetele. Ő
maga is megvásárolta Kya könyveit, de ezt Tate-nek nem említe e.
Micsoda marhaság!

Milyen büszke volt a fiára, aki mindig is tudta, mit akar, és azt is,
hogyan érje el! Hát, Kya ugyanezt vi e véghez, csak épp sokkal
nehezebb körülmények közt.

Hogy is tehetné meg, hogy nem áll ki Tate melle ? Semmi nem
számít, csak az, hogy a fia tudja, számíthat rá. Ledobta a hálót, a
hajót o hagyta a móló melle , és elindult egyenesen a bíróság felé.

Amikor odaért az első sorhoz, Jodie, Jumpin' és Mabel felálltak, hogy

beülhessen Tate mellé. Apa és fia odabiccente ek egymásnak, és Tate
szemét elfuto a a könny.

Tom Milton megvárta, amíg Scupper elhelyezkedik, és amikor a

teremben teljes le a csend, megszólalt.

- Bíró úr, a védelem szólítja Robert Fostert!

A vékony és középtermetű Mr. Foster tweedzakót viselt, nyakkendőt

és khaki nadrágot, ápolt szakálla volt, és kedves tekintete. Tom a
neve és a foglalkozása után érdeklődö .

- A nevem Robert Foster, a Harrison Morris Kiadó

vezető szerkesztője vagyok a Massachuse s állambeli Bostonból. -
Kya a homlokához emelt kézzel a padlóra meredt. A
szerkesztője volt az egyetlen, aki nem a Lápi Lányként gondolt rá,
aki tisztelte, mi több, úgy tűnt, csodálja a tudását és a tehetségét.
És most i volt a tárgyalóteremben, és egy gyilkosság
vádlo jaként lá a őt viszont.

- Ön a szerkesztője Ms. Catherine Clark könyveinek?

- Igen, én vagyok. Ms. Clark igen tehetséges
természe udós, művész és író. Az egyik kedvenc szerzőm.

- Meg tudja erősíteni, hogy ön 1969. október 28-án Greenville-be

utazo , és mind 29-én, mind 30-án találkozója volt Ms. Clarkkal?

- Így van. Egy kisebb konferencián ve em részt a városban, de nem

le volna időm elutazni Ms. Clarkhoz, ezért meginvitáltam
Greenville-be, hogy találkozhassunk.

- Meg tudja mondani, pontosan mikor vi e őt vissza kocsival a

motelbe tavaly október 29-én este?

- A találkozók után együ vacsoráztunk a hotelben, azután 9.55-

kor kocsival visszavi em Ms. Clarkot a moteljébe.

Kya felidézte, ahogy a gyertyafényes asztalokkal teli é erem

küszöbén állt a halvány csillárfényben. Hosszú szárú borospoharak
a fehér abroszon. Elegánsan öltözö vendégek társalogtak halkan, ő
pedig egy egyszerű szoknyát és blúzt viselt. Rober el észak-
karolinai pisztrángot e ek mandulás bundában, tejszínes spenótot és
zsemlyét. Kya kellemesen érezte magát, mert Robert könnyed
kedvességgel terelge e a beszélgetést, és a Kya számára ismerős,
természe el kapcsolatos témára szorítkozo .

Most, hogy visszagondolt rá, megdöbbent, milyen könnyen ment

neki. De a csillogó é erem igazából közel sem volt olyan elegáns,
mint az ő kedvenc piknikje. Tizenöt éves volt, amikor Tate egyik
hajnalban megjelent a viskójánál csónakon, és miután takarót teríte
Kya vállára, elindultak a vízi útvesztőn át egy erdőbe, ahol még soha
nem járt. Másfél kilométert gyalogoltak egy zsombékos mező
széléig, ahol friss fű nő a sárból, és Tate a plédet az ernyő nagyságú
páfrányok alá teríte e le.
- Most pedig várunk - jelente e ki, miközben forró teát töltö egy
termoszból és „mosómedve-gombóccal" kínálta, ami kolbásszal és
cheddar saj al töltö , kisütö pogácsatésztát jelente , amit Tate
maga készíte ez alkalomra. Még i , a hideg tárgyalóteremben is
emlékeze , milyen meleg volt a fiú válla, ahogy az ő vállához ért,
miközben a reggelit eszege ék és szürcsölték.

Nem kelle sokat várniuk. Pár pillanat múlva ágyúszóhoz hasonló

hangzavar hallatszo észak felől.

- Jönnek! - szólalt meg Tate.

Egy vékony fekete felhő bukkant fel a láthatáron, és ahogy közelebb

ért, egyre magasabbra emelkede . A vijjogás egyre erősebb és egyre
hangosabb le , ahogy a felhő gyorsan betöltö e az eget, amíg már ki
sem látszo a kékség. Sok százezernyi, szárnyát csapkodó, gágogó
sarki lúd boríto a el a világot. A hatalmas forgatag keringe ,
irányba fordult a leszálláshoz. Talán félmillió fehér szárny villant
meg egyszerre, miközben narancs-rózsaszín lábak kalimpáltak, és a
madarak vihara földet ért. Minden elfehérede , és a föld közel és
távol eltűnt. Először egyesével, azután tízesével landoltak a
madarak, alig pár méternyire onnan, ahol Kya és Tate ült a
páfrányok ala . Az égbolt kiürült, a zsombékos rét pedig lassan
megtelt, míg végül mindent betakart a pelyhes hó.

Nincs olyan puccos é erem, ami ehhez fogható, és a gombócok

sokkal ízletesebbek és fűszeresebbek voltak a pisztrángnál mandulás
bundában.

- Lá a Ms. Clarkot bemenni a szobájába?

- Természetesen. Kinyito am az ajtót, és megvártam,

míg biztonságban beért, és csak azután hajto am el.
- Másnap találkozo Ms. Clarkkal?

- Megbeszéltük, hogy együ reggelizünk, így 7.30-kor ve em fel.

Egy palacsintázóban reggeliztünk. 9.00-kor vi em vissza a
moteljébe. És azóta nem is találkoztam vele, egészen mostanáig. -
Kyára pillanto , de a lány az asztalra meredt.

- Köszönöm, Mr. Foster! Nincs több kérdésem.

Eric állt fel, és belekezde a keresztkérdésekbe.

- Mr. Foster, azon gondolkoztam, ön miért a Piedmont Hotelben

szállt meg, ami a környéken a legjobb, miközben a kiadóvállalat Ms.
Clarknak, aki ennyire tehetséges szerző, és az ön egyik kedvence,
csak egy egyszerű motelben, a Three Mountainsban biztosíto
szállást?

- Természetesen felajánlo uk, mi több, javasoltuk Ms. Clarknak,

hogy a Piedmontban szálljon meg, de ő ragaszkodo a motelhez.

- Valóban? Ms. Clark ismerte a motel nevét? Külön kérte, hogy a

Three Mountainsben szállhasson meg?

- Igen, megírta, hogy szeretne inkább a Three

Mountainsben megszállni.

- Közölte az okot?

- Nem, azt nem tudom, miért.

- Hát, nekem van egy ötletem. I van Greenville turistatérképe. - Eric

meglobogta a, miközben a tanúk padjához lépe . - Láthatja, Mr.
Foster, hogy a Piedmont Hotel, a négycsillagos szálloda, amit Ms.
Clarknak ajánlo , i van a belvárosban. A Three Mountains Motel
viszont i , a 258-as úton, a Trailways buszpályaudvar közelében. Ha
alaposan megnézi a térképet, ahogy én, látni fogja, hogy ez a motel
van a legközelebb a buszpályaudvarhoz...

- Tiltakozom, bíró úr! - szólalt meg Tom. - Mr. Foster

nem szakértője Greenville alaprajzának.

- De a térkép viszont igen. Értem, mi a célja, Eric, folytathatja.

- Mr. Foster, ha valaki gyorsan akar eljutni a buszpályaudvarra éjjel,

akkor logikus, hogy a Piedmont helye a Three Mountainst
választja. Főként, ha gyalogolni akar. Öntől csak annyit kérek,
erősítse meg, hogy Ms. Clark külön kérte, hogy a Three
Mountainsban szállhasson meg, ne a Piedmontban.

- Mint mondtam, ő ezt kérte.

- Nincs több kérdésem.

- Kíván a védelem újabb kérdést feltenni?

- Igen, bíró úr. Mr. Foster, hány éve dolgozik Ms. Clarkkal?

- Három éve.

- És annak ellenére, hogy nem találkozo vele a tavaly október végi

látogatásig Greenville-ben, mondhatjuk azt, hogy elég jól
megismerte Ms. Clarkot a levelezésükön keresztül az évek során? Ha
igen, akkor hogyan jellemezné őt?

- Igen, megismertem. Úgy vélem, ő egy félénk és szelíd ember.

Jobban szeret egyedül lenni a vadonban, időbe telt, míg meg tudtam
győzni, jöjjön el Greenville-be. Az biztos, hogy kerülné a tömeget.
- A tömeget, amivel valószínűleg szembesülnie kellene, ha egy
nagy hotelben száll meg, mint a Piedmont?

- Igen.

- Ami azt illeti, Mr. Foster, fogalmazna úgy, hogy nem meglepő,
hogy Ms. Clark, aki magának való ember, inkább egy kicsi, félreeső
motelt választ, mint egy nagy, nyüzsgő, belvárosi hotelt? Hogy egy
ilyen döntés illene a jelleméhez?

- Igen, így van.

- Ezen kívül nem hangzik logikusnak, hogy Ms. Clark, aki nem
jártas a tömegközlekedésben, és aki tudja, hogy a bőröndjével a
kezében gyalog kellene eljutnia a hotelhez, majd vissza, inkább a
buszpályaudvarhoz legközelebb eső hotelt vagy motelt választja?

- De igen.

- Köszönöm. Nincs több kérdésem.

Amikor Robert Foster lelépe a tanúk padjáról, odaült Tate, Scupper,

Jodie, Jumpin' és Mabel mellé, Kya mögé.

A Tom újra a seriffet szólíto a tanúskodni.

Kya Tom tanúinak listájából tudta, hogy már csak néhányan vannak
hátra, és valósággal émelyge a gondola ól. Ezután a perbeszédek
következnek majd, és az ítélethozatal. Ha sokan tanúskodnak
melle e, reménye lehet a felmentésre, vagy legalábbis az ítélet
elhalasztására. Ha hosszan elhúzódik, sosem születik ítélet. A
tárgyalás kezdete óta igyekeze elterelni a gondolatait a sarki
ludakkal teli mezőkkel, de helye e csak a börtön képei villantak be,
a rácsok, a nyirkos betonfalak. És időnként a villamosszék. Szíjak
sokasága.

Hirtelen úgy érezte, nem kap levegőt, nem képes tovább i ülni, a
feje túlságosan nehéz ahhoz, hogy megtartsa. Kicsit megingo
ültében, és Tom épp akkor pillanto a seriffről feléje, amikor Kya feje
lehanyatlo . Odaszaladt hozzá.

- Bíró úr, rövid szünetet kérek! Ms. Clarknak pihenésre

van szüksége.

- Megadom. Tizenöt perc szünetet rendelek el.

Tom segíte Kyának talpra állni, és kikísérte az oldalajtón át egy kis

tanácsterembe, ahol a lány leroskadt egy székre. Tom leült mellé, és
azt kérdezte:

- Mi a baj'? Mi történt, Kya?

Kya a kezébe teme e az arcát.

- Hogy kérdezhet ilyet? Hát nem nyilvánvaló? Hogy képes ezt

bárki is túlélni? Rosszul vagyok, nem bírom elviselni, hogy ezt végig
kell ülnöm! Muszáj? Nem folytatódhat nélkülem a tárgyalás? - Úgy
érezte, nem képes többre, nem akar egyebet, csak visszamenni a
cellájába és összekuporodni Békebíró melle .

- Sajnos nem. Egy főbenjáró ügy esetében, mint ez, a

törvény megköveteli a jelenlétét.

- És ha nem vagyok rá képes? Ha nem vagyok hajlandó? Nem

tehetnek mást, mint hogy börtönbe zárnak.
- Ez a törvény, Kya. O kell lennie, és egyébként is jobb, ha jelen
van. Az esküdtszék könnyebben elítéli a vádlo at a

távollétében. De már nem tart soká, Kya.

- E ől még nem érzem jobban magamat, hát nem érti? Ami ezután
jön, még ennél is rosszabb.

- Ezt nem tudjuk. Ne feledje, ha nem úgy alakul, ahogy szeretnénk,

akkor fellebbezhetünk!

Kya nem felelt. Émelyge a fellebbezés gondolatától -ugyanez az

erőltete menet egy másik tárgyalóteremben, még messzebb a láptól.
Valószínűleg egy nagyvárosban. Sirálytalan ég ala . Tom kiment, és
egy pohár édes jeges teával meg egy zacskó sós mogyoróval tért
vissza. Kya a teába belekortyolt, a mogyorót visszautasíto a. Pár
perccel később a törvényszolga bekopogo , és visszakísérte őket a
tárgyalóterembe. Kya elméje csak néha érzékelte a valóságot, csak
morzsákat kapo el a vallomásból.

- Jackson seriff! - kezde bele Tom. - A vád azt állítja, hogy Ms.
Clark késő éjszaka kilopózo a motelből és onnét elgyalogolt a
buszpályaudvarra, ami legalább húszpercnyi út. Ezután felszállt a
11.50-es éjszakai járatra Greenville-ből Barkley Cove-ba, de a busz
kése , így csak hajnali 1.40-re érhete Barkleyba. Azt állítják, hogy a
Barkley buszmegállóból kiment a város mólójára, ez három-négy
perc, azután csónakkal elment a tűztorony melle i öbölig, ami
legalább húsz perc, elgyalogolt a toronyhoz, ez újabb nyolc perc;
felmászo a vaksötétben, ez legalább négy-öt perc; kinyito a a
rácsot, ez pár másodperc; várta Chase-t, erre nincs becslésünk, és
azután ezt az egészet megte e visszafelé is. Ez összesen egy óra hét
percet ve volna igénybe, és ebbe nem számoltuk bele a várakozást
Chase-re. De a Greenville-be tartó busz, amit muszáj volt elérnie,
alig ötven perccel az ő érkezése után indult. Ezért tehát tény, hogy
Ms. Clarknak egyszerűen nem volt ideje ennek az
állítólagos bűnte nek az elkövetésére. Igaz ez, seriff?

- Hát, szoros le volna, az biztos. De futva is eljuthato a csónaktól

a toronyig, és azzal spórolt volna pár percet.

- Pár perc nem elég. Húsz perccel többre le volna szüksége.

- Hát, az is lehet, hogy nem is csónakkal ment, hanem gyalogolt

vagy futo a buszmegállótól végig a Main Streeten, aztán a homokos
ösvényen a toronyig. Az sokkal gyorsabb le volna, mint a tengeri
út. - Eric dühösen meredt a seriffre az ügyész asztala mellől.
Korábban meggyőzte az esküdteket, hogy Kyának volt ideje
elkövetni a bűnte et és visszaérni a buszhoz. Nem kelle sokat
győzködni őket. Ráadásul o volt a vád legjobb tanúja, a rákhalász,
aki azt vallo a, hogy lá a Ms. Clarkot, amint csónakon a torony felé
tarto .

- Van bármiféle bizonyítéka arra, hogy Ms. Clark a szárazföldön

juto el a toronyhoz, seriff?

- Nincsen. De ez egy jó elmélet.

- Elmélet! - Tom az esküdtekhez fordult. - Az elméletek ideje azelő

volt, hogy letartózta a Ms. Clarkot, mielő két hónapra börtönbe
zárta. A tény ellenben az, hogy nem tudja bizonyítani, a
szárazföldön ment oda, tengeren pedig nem volt rá elég idő. Nincs
több kérdésem.

Eric szembeállt a seriffel a keresztkérdésekhez.

- Seriff, igaz az, hogy a Barkley Cove környéki vizekben

erős áramlások, felszíni és felszín ala i visszaáramlások
vannak jelen, amelyek befolyásolhatják egy csónak sebességét?

- Igen, így igaz. Mindenki, aki i lakik, tudja.

- Valaki, aki tudja, hogyan lehet kihasználni az ilyen áramlatokat,

igen gyorsan eljuthat csónakkal a toronytól a kikötőbe. Ebben az
esetben lehetséges volna, hogy húsz percet lefaragjon a teljes útból?
Így van? - Eric bosszús volt, hogy megint egy újabb elméle el kelle
előállnia, de csak egy hihető teóriára volt szüksége, amire
ráharapnak az esküdtek.

- Igen, így van.

- Köszönöm. - Amint Eric elfordult a tanúk emelvényétől, Tom

felállt, hogy újra ő kérdezze a tanút.

- Seriff, igen vagy nem, van bizonyítéka arra, hogy olyan áramlat,
felszíni visszaáramlás vagy erős szél volt jelen az öbölben október
29-ről 30-ra virradó éjszaka, ami csökkenthe e volna az időt, ami
ala eljut Barkley Cove kikötőjéből a tűztoronyig, vagy bármiféle
bizonyíték arra, hogy Ms. Clark a szárazföldön közelíte e meg?

- Nem, de biztos vagyok benne, hogy...

- Seriff, nem számít, hogy biztos-e valamiben, vagy sem. Van rá

bizonyítéka, hogy erős felszíni visszaáramlás volt 1969. október 29-
én éjjel?

- Nem, nincsen.
A hiányzó láncszem
1970

M T már csak egyetlen tanúja maradt. Az utolsó

ütőkártya.

Tim O'Nealt szólíto a, aki harmincnyolc éve járta a saját

rákhalászhajójával a Barkley Cove környéki vizeket. Tim már kis
híján hatvanöt volt, magas és erős, sűrű barna hajában csak i -o
látszo ak ősz szálak, de a szakálla szinte teljesen fehér volt. A
helyiek csendes, komoly és jóindulatú embernek ismerték, aki
mindig előreengedte a hölgyeket. A tökéletes utolsó tanú.

- Tim, igaz, hogy a hajója a tavaly október 29-ről 30-ra virradó éjjelen
nagyjából 1.45 és 2.00 közö haladt befelé Barkley Cove kikötőjébe a
maga irányítása ala ?

- Igen.

- A legénysége két tagja, Mr. Hal Miller, aki o tanúskodo , és Mr.

Allen Hunt, aki írásban te tanúvallomást, mindke en állítják, hogy
lá ák Ms. Clarkot a csónakjában észak felé haladni a kikötőből
körülbelül az említe időpontban. Tud a nyilatkozatukról?

- Igen.

- Maga is lá a ugyanazt a csónakot, ugyano és

ugyanakkor, mint amit Mr. Miller és Mr. Hunt láto ?

- Igen, lá am.

- És egyetért a kijelentésükkel, hogy Ms. Clark volt az, aki

a csónakján észak felé tarto ?

- Nem. Nem értek egyet.

- Miért nem?

- Sötét volt. A hold csak később kelt fel. És az a csónak túl messze
volt ahhoz, hogy biztonsággal fel lehessen ismerni. Mindenkit
ismerek, akinek errefelé ilyen csónakja van, és Ms. Clarkot is
rengetegszer lá am már a sajátjában, és olyankor rögtön tudtam,
hogy ő az. De aznap éjjel túlságosan sötét volt ahhoz, hogy
felismerjem azt a csónakot, vagy hogy ki ül benne.

- Köszönöm, Tim. Nincs több kérdésem.

Eric közel ment a tanúk emelvényéhez.

- Tim, még ha nem is tudta azonosítani azt a csónakot, vagy hogy

pontosan ki ül benne, egyetért azzal, hogy egy Ms.
Clark csónakjához hasonló alakú és méretű jármű tarto a
Barkely Cove-i tűztorony felé, körülbelül hajnali 1.45-kor azon
az éjszakán, amikor Chase Andrews nagyjából ebben az
időben meghalt?

- Igen, azt mondhatom, hogy a csónak hasonló alakú és méretű

volt, mint Ms. Clark csónakja.

- Nagyon köszönöm.

Tom újra átve e a tanút, az asztala mellől felállva kérdezte.

- Tim, csak hogy tisztázzuk, maga azt vallo a, hogy sok
más alkalommal felismerte már Ms. Clarkot a csónakjában, de
aznap éjjel semmi olyat nem láto , ami alapján a járművet és
utasát Ms. Clarkként és a csónakjaként azonosítha a volna. Így van?

- így- És azt meg tudja mondani, hogy sok olyan méretű és alakú

csónak van-e használatban i a környéken, mint Ms. Clarké?

- Ó, az övé az egyik legközönségesebb fajta csónak errefelé. Sok

ilyen csónak van használatban a környéken.

- Tehát a csónak utasa, akit aznap éjjel láto , lehete sok más
személy is egy hasonló csónakban?

- Abszolút.

- Köszönöm. Bíró úr, a védelem visszavonul!

Sims bíró megszólalt.

- Húsz perc szünetet rendelek el. A tárgyalást felfüggesztem.

A Eric egy széles arany-bordó csíkos nyakkendőt ve

fel. A karzat néma várakozással figyelte, ahogy odalép az esküdtek
elé és megáll a korlátnál, szándékosan egyesével végignézve rajtuk.

- Hölgyeim és uraim, önök az esküdtszék, valamint a

helyi közösség tagjai ebben a büszke és különleges városban!
Tavaly elveszíte ék az egyik fiukat. Egy fiatalembert, a környék
fénylő csillagát, aki hosszú élet elé néze , gyönyörű...

Kya szinte alig hallo a, amikor az ügyész elismételte a beszámolóját

arról, hogyan gyilkolta ő meg Chase Andrewst. Az asztalra
könyökölve ült és a fejét a tenyerében nyugta a, csak foszlányait
kapta el a beszédnek.

- .A helyi közösség két közismert tagja lá a Ms. Clarkot és Chase

Andrewst az erdőben. hallo a, amikor azt kiálto a: megöllek! .egy
vörös gyapjúsapka, amiből szálak kerültek Chase farmerdzsekijére.
Ki másnak állna érdekében eltávolítani azt a kagyló nyakláncot...
Tudják, hogy ezek az áramlatok és szelek jelentősen megnövelhetik a
sebességet.

Ms. Clark életviteléből tudjuk, hogy nagyon is képes éjszaka

csónakot irányítani, felmászni a toronyba a sötétben. Az egész úgy
illeszkedik, akár az óramű. Ms. Clark minden mozgása pontosan
követhető aznap éjjel. Önöknek ebből azt a következtetést lehet és
kell levonniuk, hogy Ms. Clark bűnös a szándékos emberölésben.
Köszönöm önöknek, hogy teljesítik a kötelességüket.

S T , aki odasétált az esküdtek padsorai elé.

- Hölgyeim és uraim, tisztelt esküdtszék, én i nő em fel Barkley

Cove-ban, és fiatalabb koromban hallo am a Lápi Lányról szóló
meséket. Igen, tisztázzunk valamit! Úgy neveztük őt, a Lápi Lány.
Sokan még most is így nevezik. Voltak, akik azt su ogták, hogy félig
farkas, vagy ő a hiányzó láncszem a majom és az ember közö .
Hogy a szeme világít a sötétben. Mégis, a valóságban ő csupán egy
sorsára hagyo kisgyermek volt, egy kislány, aki egyedül élt a
mocsárban, éhes volt és fázo , de mi nem segíte ünk rajta. Egyetlen
barátja, Jumpin' kivételével egyetlen egyházunk vagy közösségünk
sem ajánlo fel neki élelmet vagy ruhát. Helye e inkább
megbélyegeztük és kitaszíto uk, mert azt hi ük, hogy más, mint mi.
De, hölgyeim és uraim, vajon azért vete ük ki magunk közül Ms.
Clarkot, mert más volt, vagy azért volt más, mert kitaszíto uk?
Ha befogadtuk volna magunk közé, azt hiszem, ma egy
lenne közülünk. Ha ete ük, ruháztuk, szere ük volna,
beinvitáltuk volna a templomainkba és az o honainkba, nem
lennének előítéleteink iránta. És úgy vélem, nem ülne ma
i bűncselekménnyel vádolva.

Önökre hárul most a feladat, hogy ítéletet mondjanak e félénk,

kitaszíto fiatal nő fele , de az ítéletüket i , a bíróságon, a tárgyalás
során bemutato tényekre kell alapozniuk, és nem az elmúlt
huszonnégy év pletykáira és érzelmeire.

Melyek ezek a valós és sziklaszilárd tények? - Ahogy a vádbeszéd

esetében, Kya elméje a védőbeszédből is csak foszlányokat fogo fel.
- ...a vád még azt sem bizonyíto a, hogy ez az incidens valóban
gyilkosság volt, nem csupán tragikus baleset. Nincs gyilkos fegyver,
nincs lökésből származó sérülés, nincsenek szemtanúk, nincsenek
ujjlenyomatok.

Az egyik legfontosabb és bizonyíto tény az, hogy Ms. Clarknak

biztos alibije van. Tudjuk, hogy Chase halálának éjszakáján
Greenville-ben volt. semmi nem bizonyítja, hogy férfinak öltözve
visszabuszozo Barkleyba. Valójában a vádnak azt sem sikerült
bizonyítania, hogy aznap éjjel egyáltalán i volt Barkley Cove-ban,
valamint azt sem, hogy kiment a toronyhoz. Ismétlem: semmi nem
bizonyítja, hogy Ms. Clark o volt a Barkley Cove-i tűztoronyban,
vagy hogy megölte Chase Andrewst.

. és a hajóskapitány, Mr. O'Neal, aki harmincnyolc esztendeje

dolgozik rákhalászként a saját hajóján, azt vallo a, hogy túlságosan
sötét volt a csónak azonosításához.

.a dzsekin talált szálak, amelyek akár négy éve is rajta lehe ek. Ezek
vitathatatlan tények.
A vád egyetlen tanúja sem volt biztos abban, mit láto , ismétlem,
egy sem. Mégis, a Ms. Clark védelmében felsorakoztato tanúk
mindegyike száz százalékig biztos abban...

Tom egy pillanatra megállt az esküdtek elő .

- A legtöbbjüket igen jól ismerem, és tudom, hogy képesek félretenni

a Ms. Clarkkal szembeni előítéleteiket. Bár csak egyetlen napot járt
iskolába egész életében, mivel a többi gyerek kigúnyolta és bánto a,
önképzés révén neves természe udós és író le . Mi Lápi Lánynak
neveztük, a tudományos világ ma a Láp Szakértőjeként ismeri.

Én úgy hiszem, önök képesek lesznek elvonatkoztatni a pletykáktól

és a meséktől. Én úgy hiszem, önök a tárgyalóteremben elhangzo
tények alapján fognak ítéletet hozni, és nem az évek során hallo
hamis szóbeszéd alapján.

I az ideje, hogy végre igazságot szolgáltassunk a Lápi Lánynak.

És fordítva
1970

T szede -vede székei felé inte , és hellyel kínálta

Tate-et, Jodie-t, Scuppert és Róbert Fostert. Négyszögletű asztal
körül ültek, amin kör alakú foltot hagytak a kávésbögrék. A falakról
két színben mállo a vakolat: feljebb halványzölden, lejjebb pedig
söté ölden. Nyirkos bűz terjenge - nemcsak a láp felől, de a
falakból is.

- Idebent is várakozhatnak - jegyezte meg Tom, és becsukta az ajtót. -

A folyosón, a törvényszéki szakértő irodájával szemben van egy
kávéautomata, de azt az ellenségemnek sem kívánnám. A
falatozóból egész jó kávét hoznak. Lássuk csak, tizenegy múlt.
Ebédelni majd később fogunk.

Tate a fehér ráccsal fede ablakhoz lépe , mintha a korábban ítéletre

várók esetleg szökni akartak volna.

- Kyát hova vi ék? - fordult Tomhoz. - Vissza a cellájába? O kell

egyedül várakoznia?

- Igen, a cellájában van. Most megyek hozzá.

- Maga szerint mennyi ideig mérlegel az esküdtszék? -kérdezte

Robert.

- Lehetetlen megmondani. Amikor az ember azt hiszi, gyorsan

végeznek, van, hogy napokba telik, és fordítva is igaz.
A legtöbben valószínűleg már döntö ek, és nem Kya javára. Ha
néhány esküdtben kétség merült fel, és megpróbálják meggyőzni a
többieket, hogy nem bizonyosodo be minden kétséget kizáróan a
bűnössége, akkor van némi esélyünk.

Némán bólinto ak, a minden kétséget kizáróan fordulat

elkedvetleníte e őket - ez úgy hangzo , mintha a
bűnössége bizonyítást nyert volna, csak nem teljes mértékben.

- Jól van - folyta a Tom. - Most elmegyek Kyához,

azután munkához látok. Elő kell készítenem a fellebbezési kérelmet,
sőt egy beadványt is, a tárgyalás részrehajlás
mia i szabálytalanságával kapcsolatban. Kérem, ne feledjék, hogy
ha el is ítélik, ezzel nincs vége! Messze nincs.
Hamarosan visszajövök, és szólok, ha van valami hír.

- Köszönjük - felelte Tate, és hozzáte e: - Kérem, mondja meg

Kyának, hogy i vagyunk, és együ várunk vele, ha akarja. - Annak
ellenére, hogy Kya az utóbbi napokban senkivel nem volt hajlandó
találkozni Tomon kívül, és szinte senkivel az elmúlt két hónap során.

- Természetesen. Átadom neki. - Azzal Tom távozo .

Jumpin' és Mabel odakint a téren, a fűrészpálmák és a télisás

szomszédságában volt kénytelen várakozni a többi fekete

társaságában. Épp leteríte ék a földre a színes
takarókat, kicsomagolták a papírzacskóból a pogácsát és a
kolbászt, amikor eleredt a zápor, így a holmikat felkapkodva
beszaladtak a Sing Oil eresze alá. Mr. Lane kikiabált, hogy kint
kell várakozniuk - ezzel száz éve tisztában voltak -, és hogy
ne kerüljenek a vásárlók útjába. A fehérek közül sokan a
falatozóba vagy a Dog-Gone-ba zsúfolódtak be kávézni, mások az
utcán verődtek össze a színes esernyők ala . A gyerekek a
hirtelen keletkeze pocsolyákban ugráltak és sós mogyorót
e ek, mintha a felvonulást várták volna.

K , egyedül töltö perc taníto , azt hi e, ismeri a

magányt. Egy élet, ami azzal telik, hogy a régi konyhaasztalt nézi,
befelé mered az üres hálószobákba, a végtelen tengert és a hullámzó
füveket bámulja. Hogy nincs senki, akivel megoszthatná az örömet,
hogy rátalált egy madártollra, hogy befejeze egy akvarellt. Hogy
sirályoknak szaval verseket.

De miután Jacob fémes csörrenéssel becsukta a cellája ajtaját, eltűnt a

folyosón, és a nehéz ajtó egy végső dörrenéssel bezárult utána, hideg
csend támadt. Az ítéletre várni a saját gyilkossági tárgyalása után -
ez egy egészen másfajta magány volt. A kérdés, hogy él vagy hal-e,
nem merült fel benne, hanem belesüppedt egy sokkal mélyebb
félelembe, hogy éveket kell eltöltenie egyedül, a láp nélkül. Sirályok
és tenger nélkül, egy csillagtalan helyen.

Az idegesítő fogolytársakat a folyosó végéről már kiengedték. Szinte

hiányzo a folytonos fecsegésük - emberi jelenlét volt, bármilyen
szerény is. Most csak ő lakta ez a hosszú, cellákkal és rácsokkal teli
betonalagutat.

Tudta, milyen mértékű az iránta érze előítélet, és azt is, hogy a

hamar meghozo ítélet azt jelenti, nem sokat mérlegeltek, ez pedig
azt jelenti, hogy elítélik. A szájzár juto eszébe - a görcsben rángó,
szenvedéssel teli élet, és a végén az elkerülhetetlen halál.

Eszébe juto , hogy odatolja a rekeszt az ablak alá, hátha lát ragadozó
madarakat a láp fele . De csak ült o . A néma csendben.
K , délután egykor, Tom nyito be a terembe, ahol Tate,
Jodie, Scupper és Robert Foster várakozo .

- Nos, híreim vannak.

- Micsoda? - kapta fel a fejét Tate. - Máris ítéletet hoztak?

- Nem, nem. Ítélet még nincs. De szerintem jó hír. Az esküdtek

kérték, hadd nézzenek bele a buszsofőrök vallomásába. Ez
legalábbis annyit jelent, hogy átgondolják a dolgot, és nem rögtön
ítélkeznek. A buszsofőrök persze kulcsfontosságúak, és mindke en
azt mondták, Kya biztosan nem utazo az ő járatukon, és az
álruhában sem voltak biztosak. Megesik, hogy ha az esküdtek
fekete-fehéren leírva látnak valamit, az meggyőzőbb számukra.
Meglátjuk, de ez egy halvány reménysugár.

- Akkor abba kapaszkodunk - jegyezte meg Jodie.

- Nézzék, ebédidő van. Mi lenne, ha mind átmennének

a falatozóba? Ígérem, hogy szólok, ha bármi történik.

- Inkább nem - felelte Tate. - Mindenki arról beszél majd, hogy Kya
bűnös.

- Megértem. Akkor átküldöm az ügyvédbojtáromat

pár hamburgerért. Ehhez mit szólnak?

- Azt megköszönjük - válaszolta Scupper, és néhány bankjegyet

húzo elő a pénztárcájából.

2.15- T , hogy szóljon, az esküdtek most a halo kém

jelentését kérték be.

- Azt nem tudom, ez jó hír, vagy sem.

- A francba! - szitkozódo Tate. - Hogy képes ezt bárki is kibírni?

- Próbáljon megnyugodni, ez akár napokba is beletelhet. Szólok, ha

van valami.

Tom fáradtan, mosolytalanul nyito be újra négy órakor.

- Nos, uraim, az esküdtek meghozták az ítéletet. A bíró mindenkit

visszarendelt a tárgyalóterembe.

Tate felállt.

- Ez mit jelent? Hogy ilyen gyorsan megtörtént?

- Gyere, Tate! - érinte e meg a karját Jodie. - Menjünk.

A folyosón összetalálkoztak a kintről érkező, egymást taszigáló

városiak tömegével. Párás levegő, cigare afüst, ázo haj és nedves
ruhák bűze tódult befelé.

A tárgyalóterem alig tíz perc ala megtelt. Sokan nem kaptak

ülőhelyet, így a folyosón és a bejárati lépcsőkön gyűltek össze. 4.30-
kor a törvényszolga a helyére veze e Kyát. Most először a
könyökénél fogva támoga a, és valóban úgy tűnt, Kya bármelyik
pillanatban összeeshet, ha nem segít neki. A tekintetét végig a
padlóra szegezte. Tate a lány arcának minden rándulását figyelte.
Mélyeket lélegezve igyekeze legyűrni az émelygését.

Ms. Jones, az írnok is belépe és helyet foglalt. Utána pedig egy

temetői kórushoz hasonlóan, ünnepélyesen és komoran az esküdtek
is bevonultak a padsoraikba. Mrs. Culpepper Kyára pillanto . A
többiek maguk elé néztek. Tom megpróbált olvasni az arcokból. A
karzatról egyetlen moccanás, egyetlen pisszenés sem hallatszo .
- Kérem, álljanak fel!

Sims bíró ajtaja kinyílt, és ő is elfoglalta a pulpitusát.

- Kérem, üljenek le! Az esküdtszék elnökéhez fordulok, igaz, hogy

az esküdtek meghozták az ítéletüket?

Mr. Tomlinson, a Buster Brown cipőbolt halk szavú tulajdonosa állt

fel az első padsorból.

- Így van, bíró úr.

Sims bíró Kyára néze .

- A vádlo at megkérem, álljon fel az ítélet felolvasása idejére! -

Tom megérinte e Kya karját, és felsegíte e. Tate olyan közel fogta
meg a korlátot Kyához, amennyire csak lehete . Jumpin' felemelte és
megfogta Mabel kezét.

A teremben még soha senki nem élt át ilyen kollektív szívdobogást,

ilyen közös légszomjat. Tekintetek cikáztak, tenyerek izzadtak. A
rákászhajó matróza, Hal Miller gondolatai körben forogtak, próbált
igazolást találni, hogy tényleg Ms. Clark csónakját lá a-e akkor éjjel.
De mi van, ha tévede . A legtöbben előremeredtek - nem Kya
tarkóját nézték, hanem a padlót, a falakat. Mintha a falu - és nem
Kya - várna most ítéletre, és csak kevesen érezték azt a pikáns
kárörömöt, amit korábban e ől a pillana ól vártak.

Mr. Tomlinson, az esküdtszék elnöke egy kis papírlapot nyújto át a

törvényszolgának, aki átadta a bírónak. A bíró szétnyito a, és
közönyös arccal elolvasta. Ezután a törvényszolga elve e Sims bíró
kezéből, és Ms. Jones, az írnok kezébe adta.

- Felolvasná már nekünk is valaki? - mordult fel Tate.

Ms. Jones felállt, szembefordult Kyával, és olvasni kezdte:

- Mi, az esküdtszék tagjai, úgy találtuk, hogy Ms.

Catherine Danielle Clark nem bűnös a Mr. Chase Andrews
sérelmére elkövete szándékos emberölés vádjában.

Kya megingo és leült. Tom köve e a példáját.

Tate pislogo . Jodie mély levegőt ve . Mabel felzokogo . A karzat

mozdulatlanul ült. Bizonyára rosszul hallo ák.

- Azt mondták, hogy nem bűnös? - A sugdolózás pillanatokon

belül éles, hangos, dühödt kérdések özönévé erősödö . Mr. Lane
elkiálto a magát:

- Ez nem igazság!

A bíró nagyot koppanto a kalapácsával.

- Csendet! Ms. Clark, az esküdtszék nem találta bűnösnek

a felhozo vádpontokban. Szabadon távozhat, és az állam nevében
elnézését kérem, hogy két hónapot börtönben kelle töltenie. Az
esküdtszék tagjainak pedig megköszönöm az idejüket, és hogy a
közösséget szolgálták. A tárgyalásnak ezennel vége.

Chase szülei körül kisebb csoportosulás támadt. Pa i Love sírt.

Sarah Singletary ugyanúgy ráncolta a homlokát, mint mindenki más,
de rájö , hogy valójában nagyon megkönnyebbült. Ms. Pansy azt
remélte, senki sem ve e észre, amikor ellágyult az arca. Mrs.
Culpepper arcán egy könnycsepp gördült le, utána pedig egy
egészen halvány mosoly jelent meg rajta: a kis mocsári iskolakerülő
megint megmenekült.

A terem hátuljában egy csoport overallos férfi ácsorgo .

- Ezeknek az esküdteknek aztán lesz mit magyarázni!

- Az Eric nem fellebbezhet szabálytalanság mia ? Nem

lehet újrakezdeni az egészet?

- Nem. Hát nem emlékszel? Gyilkosságért nem lehet senkit kétszer

perbe fogni. A nő szabad. Megúszta az egészet!

- A seriff volt az, aki eltolta az egészet az Ericnek. Nem bírta tartani
magát ahhoz, amit először mondo , menet közben talált ki
mindenfélét. Ilyen elmélet, meg olyan elmélet!

- Úgy parádézo i en, mintha valami westernfilmbe képzelte

volna magát.

De ez az elégedetlen csoportosulás hamarosan szétoszlo , többen

kiszállingóztak az ajtón a befejezendő munkáról morogva, meg hogy
mennyire lehűlt az eső mia .

Jodie és Tate már átronto ak a fakorláton a védelem asztalához.

Scupper, Jumpin', Mabel és Robert köve ék őket, és körbeállták
Kyát. Nem értek hozzá, de o álltak a közvetlen közelében, ő pedig
mozdulatlanul ült közö ük.

Jodie szólalt meg elsőként.

- Hazamehetsz, Kya! Hazavigyelek kocsival?

- Igen, légy szíves.

Kya felállt és megköszönte Robertnek, hogy ideutazo Bostonból. A

férfi mosolyogva felelte:
- Most pedig felejtse el ezt az egész képtelen történetet, és folytassa
a fantasztikus munkáját!

Kya megérinte e Jumpin' kezét, Mabel pedig párnás mellére ölelte.

Kya ezután Tate-re néze .

- Köszönöm a holmikat, amiket behoztál.

Majd Tomhoz fordult, és nem találta a szavakat. Az ügyvéd

egyszerűen csak átkarolta. A lány ezután Scupperre
pillanto . Sosem muta ák be neki, de a tekintetéből tudta, ki
az. Köszönetképpen biccente neki, és meglepetésére a férfi a

vállára te e a kezét, és gyengéden megszoríto a.

Ezután a törvényszolga nyomában, Jodie karján elindult a

tárgyalóterem hátulja felé, és amikor elment az
ablakpárkány melle , odanyúlt és megérinte e Békebíró farkát. A
macska ügyet sem vete rá, Kya pedig csodála al figyelte a
tökéletes színjátékot, hogy neki nincs szüksége búcsúra.

Amikor kinyílt elő e az ajtó, az arcán érezte a tenger leheletét.

A fű virága
1970

M ledöccent az aszfaltról a homokos lápi útra, Jodie

szelíd hangon beszélt a húgához, hogy minden rendben lesz, csak
idő kell hozzá. Kya a gyékényeket és a kócsagokat nézte, a
fenyőfákat és az út melle felvillanó tócsákat. A nyakát nyújtogatva
figyelt két úszó hódot. Mint egy vándor csér, aki tizenötezer
kilométert te meg, hogy visszajusson a partra, ahol világra jö , az
agyában o lüktete a vágyakozás és a várakozás az o hon után -
szinte alig hallo a Jodie fecsegését. Azt kívánta, bárcsak elhallgatna,
és vele együ figyelné a vadon hangjait. Akkor talán értené.

Visszafojto a a lélegzetét, amikor Jodie beve e az utolsó kanyart a

gyalogúton, és meglá a az öreg viskót, ahogy o várt a tölgyek ala .
A spanyol moha szelíden lenge a szellőben a rozsdás tető fele , és a
lagúna árnyai közö fél lábon egyensúlyozo a gém. Amint Jodie
megállt, Kya kiugro a kocsiból, és berohant a viskóba, végigsimíto
az ágyon, az asztalon, a tűzhelyen. Tudta, hogy mit akar majd, annak
idején o hagyo egy zacskó morzsát a konyhapulton, és most új
erőre kapva kifuto vele a partra; az arcát könnyek csíkozták, ahogy
a sirályok köréje gyűltek a part menti vizek felől. Nagy Vörös

leszállt, és a fejét ingatva körbejárta Kyát.

Kya remegve térdelt le a vadul kavargó madarak közö .

- Én sose kértem semmit az emberektől. Talán most majd békén

hagynak.
Jodie bevi e Kya kevés holmiját a házba, és teát főzö a régi
kannában. Leült az asztalhoz és várt. Végül hallo a, ahogy nyílik a
tornácajtó. Kya belépe a konyhába, és így szólt:

- Ó, te még mindig i vagy? - Persze hogy i van, a kocsija jól

láthatóan o parkol a ház elő .

- Kérlek, ülj le egy percre, jó? - felelte Jodie. - Szeretnék beszélni

veled.

Kya nem ült le.

- Jól vagyok, Jodie. Komolyan.

- Ez azt jelenti, szeretnéd, ha elmennék? Kya, két hónapig egyedül

voltál egy cellában, és azt hi ed, az egész város ellened van! Alig
engedtél be látogatót. Én ezt megértem, komolyan, de nem hiszem,
hogy most el kellene mennem és i hagyni téged. I akarok maradni
veled pár napig. Megengeded?

- Én szinte egész életemben egyedül éltem, nem csak két hónapig!

És nem hi em, hanem tudtam, hogy az egész város ellenem van!

- Kya, ne engedd, hogy ez a szörnyűség még jobban eltávolítson az

emberektől! Ez egy lelket megnyomorító megpróbáltatás volt, de
lehet esély az újrakezdésre. Lehet, hogy ez az ítélet annak egy módja,
hogy elmondják, befogadnak.

- A legtöbb embernek nincs szüksége arra, hogy felmentsék a

gyilkosság vádja alól a befogadáshoz.

- Tudom, és minden okod megvan arra, hogy gyűlöld az

embereket. Én nem hibáztatlak emia , de...

- Ezt nem érti meg senki velem kapcsolatban. - Kya felemelte a
hangját. - Én sosem gyűlöltem az embereket. Ők gyűlöltek engem. Ők
neve ek ki engem. Ők hagytak el engem. Ők zakla ak engem. Ők
támadtak meg engem. És igen, megtanultam nélkülük élni. Nélküled.
A mama nélkül! Mindenki nélkül.

Jodie megpróbálta átölelni, de Kya elránto a magát.

- Jodie, talán csak fáradt vagyok most. Halálosan kimerült. Kérlek

téged, muszáj túltennem magam ezen az egészen, a tárgyaláson, a
börtönön, a gondolaton, hogy ki fognak végezni, egyedül, mert én
sosem ismertem mást, csak az egyedüllétet! Én nem tudom, milyen
az, ha megvigasztalnak. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy egyáltalán
beszéljek most erről. Én. - A hangja elhalkult.

Nem várta meg Jodie válaszát, kiment a viskóból, és eltűnt a

tölgyerdőben. Jodie tudta, hogy hiába menne utána. Várni fog. Előző
nap feltöltö e a készleteket a viskóban, hátha felmentik Kyát, és
most nekiláto zöldséget aprítani, hogy elkészítse Kya kedvencét, a
házi csirkés pitét. De amikor lement a nap, úgy érezte, egy perccel
tovább nem szabad távol tartania a húgát a házától, így a forró,
rotyogó pitét a tűzhely tetején hagyta, és elindult kifelé. Kya közben
kerülő úton lement a partra, és amikor hallo a, hogy Jodie lassan
végighajt a gyalogúton, hazarohant.

Az aranyló tészta illata betöltö e a viskót, de Kya még mindig nem

volt éhes. A konyhában előve e a festékeit, és megtervezte a
következő könyvét a lápi füvekről. Az emberek ritkán veszik észre a
füveket, csak lenyírják, letapossák vagy megmérgezik őket. Vad
mozdulatokkal hordta fel a vászonra a színt, inkább feketét, mint
zöldet. Sötét képek bukkantak elő, talán egy haldokló mező egy
viharfelhő ala . Nehéz volt eldönteni.
Lehajto a a fejét és felzokogo .

- Miért vagyok most dühös? Miért most? Miért voltam ilyen gonosz
Jodie-val? - Ernyedten roskadt le a padlóra, mint egy rongybaba.
Összegörnyedt, még mindig sírva, és azt kívánta, bárcsak
odabújhatna az egyetlen lényhez, aki elfogadta őt olyannak, amilyen.
De a macska o volt a börtönben.

Mielő teljesen besötétede , Kya lesétált a partra, ahol a sirályok

tollászkodtak és megültek éjszakára. Ahogy begázolt
a hullámtörésbe, kagylóhéjak és rákpáncélok darabkái súrolták
a lábát, miközben visszasodródtak a tengerbe. Lenyúlt, és
két pelikántollat emelt fel, épp olyat, mint amilyet a Tate-től
évekkel ezelő karácsonyra ajándékba kapo szótár P fejezete rejte .

Elsu ogta Amanda Hamilton egyik versét:

Eljö él megint,

Elvakíto ad a szemem,

Akár a nap fénye a tengeren.

Épp szabadnak érzem magam,

A hold a párkányra vetíti arcodat. Valahányszor elfeledlek,

A szemed kísért, és a szív kihagy.

Így hát isten veled,

Míg eljössz újra,

Míg végre nem látlak többé soha.

Másnap reggel Kya még pirkadat elő felült az ágyán kint a
tornácon, és egyenesen a szívébe szívta be a láp erős illatát. Halvány
fény szűrődö be a konyhába, amikor nekiláto reggelit készíteni
magának: kukoricamálét, tükörtojást és pogácsát, olyan könnyűt és
foszlósat, mint a mamáé. Az utolsó falatig mege e. Aztán amikor
felkelt a nap, kiszaladt a csónakjához és átkelt a lagúnán, a mély,
tiszta vízbe mártva a kezét.

Miközben végighaladt a csatornán, beszélt a teknősökhöz és a

kócsagokhoz, és a feje fölé emelte a két karját. O hon.

- Egész álló nap gyűjteni fogok, amit csak akarok - mondta

fennhangon. Mélyen o motoszkált benne az a gondolat is, hogy
talán látja Tate-et. Lehet, hogy i dolgozik a közelben, és összefut
vele. Meghívhatná a viskóba, hogy együ egyék meg a pitét, amit
Jodie sütö .

A onnét Tate belegázolt a vízbe, és vízmintákat

gyűjtö apró fiolákba. Minden egyes lépés, minden merítés nyomán
szelíd hullámgyűrűk terjedtek szét. Azt tervezte, Kya viskója
közelében marad. Kya talán kijön csónakkal a lápra, és
összetalálkoznak. Ha nem, akkor este odamegy a viskóhoz. Még
nem döntö e el, pontosan mit fog mondani neki, de az is megfordult
benne, hogy addig csókolja, míg a lány észre nem tér.

A távolból egy dühös motor dübörgö fel, élesebben és sokkal

erősebben, mint egy motorcsónak - kiolto a a láp halkabb hangjait.
Köve e a zajt, ami közelede feléje, és hirtelen egy újfajta légpárnás
jármű bukkant fel elő e, amilyet még sose láto . A víz fele , sőt a fű
fele siklo dübörögve, és legyező alakban vízpermetet szórt szét
maga mögö . Tíz szirénánál is zajosabban.
A csónak letarolta a bozótot és a magas füvet, saját ösvényt tört
magának a lápon keresztül, azután átrobogo a torkolaton. Gémek
és kócsagok vijjogtak. Három férfi állt a csónak orrában, és amikor
meglá ák Tate-et, felé kanyarodtak. Ahogy közelebb értek,
felismerte Jackson seriffet és a helye esét. Volt velük még valaki.

Ahogy lassíto ak, a légpárnás csónak fara leült. A seriff odakiálto

valamit Tate-nek, de ő a zajban még úgy sem hallo a, hogy a kezét a
füléhez emelve feléjük hajolt. Még közelebb manővereztek hozzá,
míg végül a csónak már Tate melle imbolygo , a combjáig felverve
a hullámokat. A seriff lehajolt és odakiabált neki valamit.

Kya a közelben szintén meghallo a az idegen csónak hangját, és

ahogy elindult a hang irányába, lá a, hogy közeledik Tate-hez.
Betolato a bozótosba, és nézte, ahogy Tate felfogja a seriff szavait,
azután mozdulatlanul áll, lehajto fejjel, megadóan leereszte vállal.
Még ilyen távolságból is lá a a kétségbeesést Tate tes artásában. A
seriff megint kiabált valamit, és Tate végül felnyúlt, és hagyta, hogy
a helye es felhúzza a csónakba. A másik férfi leugro a vízbe, és
beszállt Tate kajütös motorcsónakjába. Tate leszege állal,
lesütö szemmel állt a két egyenruhás férfi közö , miközben
a légpárnás jármű megfordult és visszaszáguldo a lápon át Barkley
Cove felé, a nyomában a másik férfival, aki Tate hajóját veze e.

Kya meredten néze utánuk, amíg el nem tűntek egy tengerifűvel

benő kiszögellés mögö .

Vajon miért vi ék el Tate-et? Talán köze van a dolognak Chase

halálához? Vajon letartózta ák?

Gyötrő fájdalom hasíto belé. Végre, egy fél élet után beismerte
magának, hogy a remény csalta ki a lápra, hogy meglátja Tate-et,
hogy egy patak kanyarulatán befordulva, a nádasból figyelheti őt -
minden áldo nap, hétéves kora óta. Ismerte Tate kedvenc lagúnáit
és a veszélyes ingoványokon átvezető ösvényeit, mindig biztonságos
távolból köve e. Leskelődve, lopva a szerelmet. Sosem osztozva
rajta. Az embernek nem eshet bántódása, ha egy torkolat
túloldaláról szeret valakit. Mennyi éven át utasíto a vissza őt, és
közben azért volt képes túlélni, mert Tate o volt valahol kint a
lápon, és várt. De most lehet, hogy többé nem lesz o .

Meredten figyelte az idegen csónak halkuló zaját. Jumpin' az, aki

mindent tud - ő azt is tudni fogja, miért vi e el a seriff Tate-et, és mit
tehet Kya, hogy segítsen.

Beránto a a motort, és sietve elindult a lápon át.

A királygém
1970

AB C - valahol a sötét tölgyek alagútjában ért véget.

A spanyol moha hosszú függönyként csüngö alá, barlangszerű
szentélyeket alakíto ki a régi fejfák körül - i egy család
maradványai, amo egy agglegény, minden rendszer nélkül. A
göcsörtös gyökérujjak görnyedt, névtelen formákká szagga ák és
csavarták a sírköveket. A halál jelzéseiből az élet, az elemek csak
viharvert darabkákat hagytak. A távolban a tenger és az égbolt túl
fényesen dalolt ehhez a komor földhöz képest.

A temető tegnap megtelt a falusiakkal, az összes halászt és boltost is

beleértve, akik állhatatos hangyák módjára eljö ek, hogy eltemessék
Scuppert. Az emberek zavart csendben álldogáltak, miközben Tate
elvegyült az ismerős helyiek és az ismeretlen rokonok közö .
Amióta a seriff rátalált kint a lápon és közölte vele az apja halálhírét,
Tate gépiesen, gondolkodás nélkül te e, amit muta ak neki - egy
kéz a hátán, egy könyök az oldalában. Semmire sem emlékeze
belőle most, amikor újra a temető felé sétált, hogy elbúcsúzzon.

A hosszú hónapok ala , miközben ő Kya után sóvárgo , azután

pedig a börtönben próbálta meglátogatni, szinte alig

töltö időt Scupperrel. Ki kelle tépnie a szívéből a bűntudatot és a

megbánást. Ha nincs ennyire elfoglalva a saját szívével, talán
észreveszi, hogy az apja beteg. Kya a letartóztatása elő jelét adta,
hogy esetleg visszatér - ado Tate-nek egy példányt az első
könyvéből, feljö a hajójára, hogy belenézzen a mikroszkópba,
nevete a sapkahajigáláson -, de amint elkezdődö a tárgyalás,
minden eddiginél távolságtartóbb le . Lehet, hogy a börtön ezt teszi
az emberrel, gondolta Tate.

Még most is, ahogy a friss sír felé gyalogolt a kezében egy barna
műanyag tokkal, azon kapta magát, hogy inkább Kyán jár az esze,
mint az apján, és szitkozódni kezde . Odaért a friss földkupachoz a
tölgyek ala , a távolban o volt a hatalmas tenger. A sír az anyjáé
melle feküdt, a húgáé pedig a túloldalon, és mindhármat alacsony,
durva kőből és habarcsból rako , kagylókkal díszíte fal ve e körül.
Maradt még neki is hely. Egyáltalán nem érezte azt, hogy az apja i
van.

- Úgy kelle volna elhamvasztani téged is, mint Sam McGeet -

szólalt meg Tate már-már mosolyogva. Aztán kinéze az óceánra, és
remélte, bárhol is van most, Scuppernek van egy hajója. Egy vörös
hajója.

Lete e a műanyag tokot - egy akkumulátoros lemezjátszó volt - a

földre, a sír mellé, és felte egy 78-as fordulatszámú lemezt. A kar a
tűvel a végén imbolyogva leereszkede , és Miliza Korjus ezüstös
hangja emelkede a fák fölé. Tate leült az anyja sírja és a virágokkal
boríto földkupac közé. A frissen feláso föld szaga furcsamód
inkább a kezdetre emlékezte e, mint a végre.

Fennhangon, lehajto fejjel arra kérte az apját, bocsássa meg neki,

hogy ilyen sok időt töltö távol, és tudta, hogy Scupper nem
haragszik. Eszébe juto , az apja szerint milyen egy férfi: aki nem
szégyell sírni, a szívével érzi az operát és a költészetet, és bármit
megtesz, amit kell, hogy megvédjen egy nőt. Scupper megérte e
volna, hogy a szerelem után a sárban kell kutatni. Egy ideig o ült,
fél kezével az anyján, a másikkal az apján.
Végül még utoljára megérinte e a sírt, aztán visszament a
kocsijához, és a mólóra hajto , a hajójához.
Visszamegy dolgozni, beleveti magát a nyüzsgő életformák

tanulmányozásába. Több halász is odalépe hozzá a dokknál, ő

pedig kínos zavarban állt o , és fogadta a hasonlóan kínos zavarban
elmotyogo részvétnyilvánításokat.

Leszege fejjel lépe át a kabinos motorcsónak hátsó fedélzetére,

elszántan, hogy elindul, mielő még valaki odamegy hozzá. De
amint leült volna a kormánykerékhez, egy halványbarna madártollat
ve észre a párnázo ülésen. Rögtön tudta, hogy ez egy királygém
tojójának puha mellkasi tolla, és a hosszú lábú, rejtőzködő madár a
láp mélyén él, magányosan. És a toll mégis i van, a tenger
közelében.

Körbenéze . Nem, Kya nem lehet i , ilyen közel a városhoz.

Gyújtást ado , délnek indult, és végül elérte a lápot.

A csatornákon túl gyorsan robogo végig, elhajolt a hajónak

csapódó, lecsüngő ágak elől. Zaklato hullámok nyaldosták a partot,
amikor befuto a lagúnára, és kikötö Kya csónakja melle . A viskó
kéményéből füst szállt felfelé, gomolyogva, szabadon.

- Kya! - kiabálta. - Kya!

A lány kinyito a a tornácajtót, és kilépe a tölgyfa alá.

Hosszú, fehér szoknya és halványkék pulóver volt rajta - a szárnyak

színe -, a haja a vállára omlo .

Tate megvárta, míg Kya odagyalogol hozzá, megfogta a vállát és

magához húzta. Majd eltolta magától.
- Szeretlek, Kya, te is tudod. Régóta tudod.

- Te is elhagytál, ahogy a többiek - felelte.

- Soha többé nem hagylak el.

- Tudom - válaszolta Kya.

- Szeretsz engem? Még soha nem mondtad ki.

- Mindig is szere elek. Már gyerekként is, abban az időben, amire

nem is emlékszem, téged szere elek. - Kya leszegte a fejét.

- Nézz rám! - szólt rá Tate szelíden. Kya tétovázo , az arca még

mindig lefelé néze . - Kya, tudnom kell, hogy vége van
a menekülésnek és a bujkálásnak. Hogy félelem nélkül
tudsz szeretni engem.

Kya felemelte a fejét és a szemébe néze , aztán kézen fogta, és az

erdőn át a tölgyfaligetbe veze e, a madártollakhoz.
A szentjánosbogár

A a parton töltö ék, és Tate másnap odaköltözö hozzá

a viskóba. Egyetlen apály ideje ala bepakolt és kipakolt. Ami a
homoki teremtmények szokása.

Késő délután épp a víz mentén sétáltak, amikor Tate kézen fogta és a
szemébe néze .

- Leszel a feleségem, Kya?

- Már az vagyok. Ahogy a ludaknál szokás - felelte ő.

- Jó. Nekem is jó lesz így.

Minden nap hajnalban keltek, és míg Tate kávét főzö , Kya

kukoricatócsnit sütö a mama megfeketede ,
horpadt vasserpenyőjében, vagy kukoricadarát kevert, tojást
tört. Közben a nap lassan felbukkant a lagúna fele . A gém fél
lábon álldogált a ködben. Torkolatokon cirkáltak, vizekben
gázoltak, keskeny patakokon keltek át, madártollakat és
amőbákat gyűjtö ek. Esténként Kya öreg csónakjában sodródtak,
míg lement a nap, azután meztelenül úsztak a holdfényben,
vagy hűvös páfrányágyon szere ék egymást.

Az Archbald Lab állást kínált Kyának, de ő nem fogadta el, továbbra

is könyveket írt. Tate-tel újra felfogadták az ezermestert, aki a viskó
mögé építe egy laboratóriumot és egy műtermet Kya számára -
nyersfából, kézzel gyalult oszlopokkal, bádogtetővel. Tate-től kapo
egy mikroszkópot,
munkaasztalokat, polcokat, szekrényeket hoztak a gyűjteményének.
Tálcákon eszközöket, felszereléseket. Ezután felújíto ák a viskót,
hozzáépíte ek egy új hálószobát és egy fürdőszobát, és egy nagyobb
nappalit. Kya ragaszkodo hozzá, hogy a konyhához ne nyúljanak,
és az épület, ami most már inkább ház volt, mint viskó, kívül
maradjon festetlen, napszí a és eredeti.

Sea Oaksban egy telefonról felhívta Jodie-t, és meghívta őt és a

feleségét, Libbyt, látogassák meg őket. Négyesben járták a lápot, és
horgásztak is egy keveset. Amikor Jodie egy méretes keszeget fogo ,
Kya azt visíto a:

- Nézzenek oda! Akkorát fogtál, mint egész Alabama!

A halat megsütö ék, köretnek pedig kukoricapuffancsot e ek hozzá,

„kövéreket, mint a lúdtojás".

Kya soha többé nem te e be a lábát Barkley Cove-ba, és az idejük

nagy részét a lápon töltö ék, ke esben Tate-tel. A falusiak csak
ködben sikló, távoli alaknak lá ák, és az évek során a rejtélyből
legenda le , amit az írós palacsinta és a forró kolbász fele
mesélge ek újra meg újra a falatozóban. Chase Andrews haláláról
folyton újabb elméletek szüle ek.

Ahogy múlt az idő, szinte mindenki egyetérte abban, hogy a

seriffnek nem kelle volna letartóztatni a nőt. Végül is nem volt
ellene semmiféle konkrét bizonyíték, nem bizonyosodo be, hogy
bűncselekmény történt. Igazán kegyetlen dolog volt így bánni egy
félénk, természetközeli teremtéssel. Az új seriff -Jacksont többé nem
választo ák újra - időnként kinyito a az aktát, utánament egy-egy
újabb gyanúsíto nak, de nem járt eredménnyel. Az évek során
lassan maga az ügy is legendává vált. És igaz, hogy Kya sosem
heverte ki teljesen az iránta tanúsíto megvetést és gyanakvást, halk
megelégede ség, már-már boldogság költözö belé.

K avarban feküdt, a lagúna melle , egyik délután, és várta,

hogy Tate hazaérjen egy gyűjtőútjáról. Mélyeket lélegze , tudta,
hogy Tate már mindig visszajön, hogy életében először nem fogják
sorsára hagyni. Meghallo a a hajója mély dohogását, ahogy felfelé
tarto a csatornán, a talajban érezte a halk dübörgést. Épp akkor ült
fel, amikor a hajó á ört a bozótoson, és odainte a kormánynál álló
Tate-nek. Visszainte , de nem mosolygo . Kya felállt.

Tate kikötö az általa építe kis móló melle , és elindult Kya felé a
parton.

- Annyira sajnálom, Kya. Rossz hírt hoztam. Jumpin' meghalt tegnap

éjjel, álmában.

A fájdalom súlyként nehezede a szívére. Azok, akik elhagyták,

mind saját akaratukból te ék. Ez most más volt. Nem elutasítás - ez
olyan volt, mint amikor a Cooper-héja felszáll az égre. Könnyek
peregtek az arcán, és Tate átölelte.

Tate és szinte mindenki a városban elment Jumpin' temetésére. Kya

nem. De a szertartás után elgyalogolt Jumpin' és Mabel házához a
rég esedékes áfonyalekvárral.

A kerítésnél megállt. A patyola isztára sepert, döngölt földű

udvarban családtagok és barátok álltak. Beszélge ek, volt,
aki nevete Jumpin' régi történetein, volt, aki sírt. Amikor
benyito a kapun, mindenki őt nézte, majd félreálltak és utat
engedtek neki. Mabel, aki a tornácon állt, odaszaladt hozzá.

Összeölelkeztek, ringa ák egymást és sírtak.

- Uramatyám, úgy szerete tégedet, mint a saját leányát! -szólalt
meg végül Mabel.

- Tudom - felelte Kya -, nekem meg ő volt a papám.

Később Kya kisétált a saját partjára és elbúcsúzo Jumpin'-

tól, a saját szavaival, a maga módján, egyedül.

Ahogy a parton kószált és Jumpin'-ra emlékeze , az anyja juto

eszébe. Mintha megint hatéves kislány volna, lá a, ahogy a mama
elindul a homokos gyalogúton a régi, krokodilos cipőjében, kerülgeti
a mély kátyúkat. De ebben a változatban a mama most megállt az
ösvény végén, visszanéze , és magasra emelt kézzel búcsút inte .
Rámosolygo Kyára, kifordult az útra, és eltűnt az erdőben. És Kya
most végre el tudta fogadni ezt.

Nem jö ek könnyek, nem volt mit elfojtani, csak annyit su ogo :

- Isten veled, mama.

A többiek is eszébe juto ak - a papa, a bátyja és a nővérei. De nem

maradt neki elég abból az egykori családból ahhoz, hogy tőlük is
búcsút vegyen.

Ez a bánat is elhalványult, amikor Jodie-ék már a két gyerekükkel,

Murphfel és Mandyvel érkeztek látogatóba hozzájuk, évente
többször is. A viskóban újra család gyűlt a régi tűzhely köré, a mama
kukoricatócsniját e ék ránto ával és paradicsomszeletekkel. De
most nevetés és szeretet is volt mellé.

B C megváltozo . Egy Raleigh-ból érkeze férfi

puccos jachtkikötőt építe oda, ahol Jumpin' mólója állt száz éven át.
Ragyogó kék ponyva fedte az állásokat, ahol a jachtok kiköthe ek. A
partról mindenhonnan érkeztek motorcsónakkal, és három dollár
ötvenet fize ek egy presszókávéért.

A Main Streeten színes napernyős kis kávéházak és tengerre néző

galériák nyíltak sorra. Egy New York-i hölgy szuvenírboltot nyito ,
ahol mindent lehete kapni, amire a falusiaknak nem volt szüksége,
a turistáknak viszont igen. Szinte minden üzletben külön asztalon
sorakoztak Catherine Danielle Clark - helyi szerző - neves biológus
könyvei. Az étlapokon a kukoricamálé „polenta gombamártással"
néven szerepelt, és hat dollárba került. Egyik nap néhány
Ohióból érkeze asszony sétált be a Dog-Gone sörözőbe, és
fogalmuk sem volt arról, hogy ők az első nők, akik beléptek a
helyiség ajtaján - fűszeres garnélát rendeltek kis papírhajóban, és
mellé sört, ami már csapolva is kapható volt. Most már
bármilyen nemű és bőrszínű ember beléphete az ajtón, de az
egykori, a nők számára az utcai rendeléshez falba vágo ablak még
a helyén volt.

Tate továbbra is a laborban dolgozo , Kya pedig még hét díjnyertes

könyvet publikált. És annak ellenére, hogy számos kitüntetéssel
halmozták el - többek közö a Chapel Hill-i Észak-Karolinai
Egyetem díszdoktori címével -, soha nem fogadta el a felkéréseket,
hogy beszédet mondjon egyetemi vagy múzeumi eseményeken.

T K , családot alapítanak, de nem születe gyerekük.

A csalódás még szorosabbra fonta a köteléküket, és ritkán töltö ek
pár óránál többet távol egymástól.

Kya néha egyedül sétált le a tengerpartra, és miközben az alkony

csíkozta az eget, a szívében érezte a hullámverést. Ilyenkor lehajolt,
és megérinte e a homokot, azután pedig az ég felé nyújto a a kapát.
Érezte a kötődéseket. Nem azokat, amelyekről a mama és Mabel
beszélt - Kyának sosem voltak közeli barátai, sem olyan kötődései,
amiről Jodie mesélt, hiszen soha nem volt saját családja. Tudta, az
elszigeteltségben töltö évek annyira megváltozta ák a viselkedését,
hogy végül más le , mint a többiek, de nem önhibájából maradt
egyedül. A tudásának nagy részét a vadontól kapta. A természet
táplálta, taníto a és óvta, amikor senki más nem volt erre hajlandó.
Ha az ő eltérő viselkedése következményekkel járt, az is az
élet legbelső magjának a megnyilvánulása volt.

Tate rajongása végül meggyőzte őt arról, hogy az emberi szerelem

több a lápi élőlények bizarr versengésénél a párosodás jogáért, de az
élet arra is megtaníto a, hogy a túlélés ősi génjei nem kívánt
formákban még mindig o lapulnak az ember genetikai kódjának
spiráljában.

Kya azzal is megelégede , hogy részese lehet a természet

körforgásának, ami épp olyan biztos, mint az apály és a
dagály váltakozása. Úgy kötődö a bolygójához, ahogy kevesen
ezen a világon. Mély gyökerekkel kapaszkodo a földbe. Őt ez az
anya szülte.

K haja hatvannégy éves korában olyan fehér le , mint a

homok. Egyik este nem tért haza a gyűjtőútról, így Tate kipöfögö a
lápra, hogy megkeresse. Lassan leszállt az alkony, és egy kanyarból
kiérve meglá a, ahogy a csónakjában sodródik egy égig nyújtózó
juharfákkal szegélyeze lagúna vizén. Hanya feküdt, a fejét az öreg
hátizsákon nyugta a. Tate halkan szólonga a, de amikor Kya nem
mozdult, kiabálni, azután ordítani kezde . Amint odaért melléje,
ügyetlenül átlépe a csónakja farába. Hosszú karjával megfogta Kya
vállát és gyengéden megrázta. Kya feje még jobban oldalra billent.
A szem nem láto .

- Kya, Kya, ne! Ne! - ordíto a Tate.

Még fiatal volt, gyönyörű, és a szíve csendesen megállt. Elég hosszú
életet élt ahhoz, hogy lássa, a fehérfejű rétisas megmenekült a
kihalástól - Kya számára ez épp elég volt. Tate a karjába zárta,
ringa a és sírt. Betakarta egy pléddel, és az öreg csónakban vontatni
kezdte a lagúnája felé, a patakok és torkolatok útvesztőjén át, még
egyszer utoljára elhaladt vele a gémek és a szarvasok melle .

...cipruslomb közé rejtem kedvesem, midőn közelget a halál s

hallatszik dobogása már.[12]

Különleges engedélyt szerze , hogy Kyát a saját földjén temethesse

el, egy tengerre néző tölgy ala . A temetésre az egész város eljö .
Kya nem hi volna a szemének a gyászolók hosszú sora lá án.
Természetesen o volt Jodie a családjával, és Tate összes
unokatestvére. Néhány kíváncsiskodó is megjelent, de a legtöbben
azért jö ek el, mert tisztelték, hogy képes volt annyi éven át túlélni
egyedül a lápon. Akadt, aki még emlékeze a kislányra, aki
túlméreteze , rongyos kabátban utazo a csónakján a móló felé, és
mezítláb gyalogolt a boltba kukoricadaráért. Mások azért jö ek el a
sírjához, mert Kya könyveiből tanulták meg, hogy a láp az, ami
összeköti a szárazföldet és a tengert, és kölcsönösen szükségük
van egymásra.

Tate most már érte e, hogy Kya ragadványneve valójában nem volt
kegyetlen. Csak néhány ember válik legendává, ezért ezt a feliratot
vése e a sírkövére:

CATHERINE DANIELLE CLARK „KYA"

A LÁPI LÁNY
1945-2009
A , miután mindenki elment, Tate belépe Kya házi
laboratóriumába. A majdnem ötven év ala összegyűjtö , gondosan
felcímkéze minták a legátfogóbb, legteljesebb gyűjteményt alko ák
a maguk nemében. Kya azt kérte, adományozzák majd az Archbald
laboratóriumnak, és Tate tudta, hogy egy nap majd meg is teszi, de
egyelőre elképzelhetetlen volt megválnia tőle.

Ahogy belépe a viskóba - Kya mindig így hívta -, Tate érezte, hogy
a falak az ő lélegzetét lehelik, a padlódeszkák olyan tisztán su ogják
a lépteit, hogy a nevét kiálto a. Azután a falnak dőlve sírt. Felemelte
a régi hátizsákot és a mellkasához

szoríto a.

A bíróságon azt kérték tőle, keresse meg Kya születési

bizonyítványát és végrendeletét. A régi hátsó hálószobában,
ami egykor Kya szüleié volt, átnézte a szekrényt, és az
aljában, dobozokba zárva, o találta Kya életét, félig elrejtve, a
paplanok ala . Kirakta a padlóra, és leült mellé.

Óvatosan nyito a ki a régi szivardobozt, amiben Kya a gyűjteménye

első darabjait tarto a. Régi dohány és egy kicsi lány illatát áraszto a.
Néhány madártoll és rovarszárny melle o volt a kis üveg a mama
levelének hamujával, meg egy üveg Revlon körömlakk,
„Leheletrózsaszín" árnyalat. Egy élet darabkái. A kövek Kya
folyójában.

A szekrény alján megtalálta a közjegyzői okiratot a birtokról, amit

Kya természetvédelmi területnek nyilvání ato , és ez megóvta az
ingatlanfejlesztéstől. A lápnak ez a darabkája örökre vadon marad.
De végrendeletet vagy személyes iratokat nem talált - nem lepődö
meg rajta, Kya nem az a fajta volt, aki gondol az ilyesmire. Tate úgy
tervezte, hogy i éli le az életét, Kya házában - tudta, hogy ő is így
akarta volna, Jodie-nak pedig nem lesz ellenvetése.

Később, amikor a nap már lebuko a lagúna mögé, kukoricadarát

kevert a sirályoknak, és szórakozo an a konyhapadlóra pillanto .
Felkapta a fejét, most először ve e észre, hogy a régi tűzhely
farakása alá nem te ek linóleumot. Kya mindig nagy rakás tűzifát
tarto a konyhában, még nyáron is, de most már megfogyatkozo ,
és Tate egy bevágás nyomát lá a a padlódeszkában. Félrehúzta a
maradék fahasábokat és egy farostlemezbe vágo rejtekajtót
pillanto meg. Letérdelt, lassan felnyito a, és egy gerendák közé
ékelt rekeszt talált ala a, amiben többek közö egy régi, poros
kartondoboz feküdt. Kiemelte, a belsejében sárga borítékokat talált,
valamint egy kisebb dobozt. Az összes borítékon az A. H.
monogram állt, és egymás után húzta elő belőlük Amanda Hamilton
verseit, aki egy helyi költő volt, korábban egyszerű verseket
publikált a régió lapjaiban. Tate meglehetősen gyengének gondolta
a műveit, de Kya mindig elte e az újságkivágásokat, és most
i sorakoztak a tömö borítékokban. A kézírásos oldalak egy
része befejeze vers volt, de a többségük befejezetlen,
áthúzo sorokkal, a margóra írt szavakkal, a költő kézírásával -
Kya kézírásával.

Amanda Hamilton Kya volt. Kya volt a költőnő.

Tate hitetlenkedve fintorgo . Hány éven át dobha a be Kya ezeket a

verseket a rozsdás postaládába, hogy elküldje őket a helyi lapoknak!
Biztonságban elrejtőzve egy írói álnév mögé. Talán ez is egy módja
volt a kapcsola eremtésnek, hogy a sirályokon kívül mások elő is
kifejezze az érzéseit. Egy úti cél a szavainak.

Átfuto néhány verset, a legtöbb a természetről és a szerelemről

szólt. Az egyik gondosan összehajtogatva külön borítékban volt.
Tate előhúzta és olvasni kezdte.

Odacsalni könnyű volt:

Elég egy szerelmes, hívó villanás.

De akár a nőstény szentjánosbogár,

Hívásában titkon már o volt a halál.

Egy utolsó érintés Befejezetlen maradt,

Az utolsó lépés csapda volt.

És zuhan, zuhan lefelé,

A szeme végig engem néz Míg a másvilágot nem látja meg.

O lá am benne a változást.

Előbb a kérdést,

Aztán választ,

Végül eljö a vég.

És a szerelem visszatért Oda, hol születése elő élt. A. H.

T a padlón térdelt, újra elolvasta. A mellkasához

szoríto a a papírlapot, a szíve kalapált. Kinéze az ablakon, hogy
lássa, biztosan nem jön-e valaki felfelé a gyalogúton - de hát ki
jönne? Csak hogy biztos legyen benne. Azután kinyito a

a kis dobozt - tudta, mit fog találni benne. Egy pamutdarabon,

gondosan elrendezve, o feküdt a kagylós nyaklánc, amit
Chase viselt a halála éjszakájáig.

Tate sokáig ült a konyhaasztalnál, igyekeze felfogni az egészet,

elképzelte, ahogy Kya éjszakai buszokon utazik, kihasználja a
felszíni áramlatot, kiszámolja a holdkelte idejét. Halkan hívja Chase-
t a sötétségben. Nagyot lök rajta. Aztán a torony alján leguggol a
sárba, felemeli Chase haláltól elnehezült fejét, hogy visszavegye tőle
a nyakláncot. Eltünteti a lábnyomait, semmi nem marad utána.

Tate gyújtóst tört, fát te a régi tűzhelyre, és egymás után elége e a

versekkel tömö borítékokat. Talán felesleges volt mindet tűzre
vetni, talán elég le volna azt az egyet megsemmisíteni, de nem
tudo tisztán gondolkodni. A régi, megsárgult papírokból magasra
csapo a láng, azután már csak izzo ak. Leve e a kagylót a
bőrszíjról, a szíjat a tűzre hajíto a, azután visszacsukta a rejtekajtót.

Később, már szinte szürkületkor, kisétált a partra és megállt az éles,

fehér kagylóhéjak és rákpáncéldarabkák szőnyegén.
Egy másodpercig meredten nézte Chase kagylóját
nyito tenyerében, azután ledobta a homokba. A kagyló,
ami ugyanúgy néze ki, mint a többi, eltűnt. A dagály
közelede , egy hullám átcsapo a lábán, és kagylók százait sodorta
vissza magával a tengerbe. Kya ebből a földből és ebből a
vízből származo , és most visszatért hozzájuk. A mélységbe zárja
a titkait.

És aztán megérkeztek a sirályok. Meglá ák, és körözni kezdtek a feje

fele . Vijjogva. Kiáltozva.

Amikor leszállt az éjszaka, Tate visszagyalogolt a viskóba. De amikor

a lagúnához ért, megállt a mélyülő lombok ala , és nézte, ahogy sok
száz szentjánosbogár villog hívogatóan a láp sötétlő mélyében. O ,
ahol a folyami rákok énekelnek.
Köszönetnyilvánítás
Ikertestvéremnek, Bobby Dykesnak tartozom a legnagyobb
köszöne el, akitől világéletemben elmondhatatlan
mennyiségű biztatást és támogatást kaptam. Köszönöm
nővéremnek, Helen Coopernek, hogy mindig számítha am rá, és
bátyámnak, Lee Dykesnak, hogy hi bennem. Nagyon hálás vagyok
a barátaimnak és a családtagjaimnak a töretlen
támogatásért, biztatásért és jókedvért: Amanda Walker Hallnak,
Margaret Walker Weatherlynek, Barbara Clark Copelandnek, Joanne
és Tim Cadynek, Mona Kim Brownnak, Bob Iveynak és
Jill Bowmannek, Mary Dykesnak, Doug Kim Brownnak,
Ken Eastwellnek, Jesse Chastainnek, Steve O'Neilnek, Andy Vann-
nek, Napier Murphynek, Linda Dentonnak (a lovaglásért a síelésért
is), Sabine Dahlmann-nak, valamint Greg és Alicia Johnsonnak.

A kézirat végigolvasását és a kommentárokat köszönöm Joanne és

Tim Cadynek (többször is elolvasták!), Jill Bowmannek, Bob Iveynak,
Carolyn Testának, Dick Burgheimnek, Helen Coopernek, Peter
Matsonnak, Mary Dykesnak, Alexandra Fullernek, Mark Owensnek,
Dick Houstonnak, Janet Gause-nak, Jennifer Durbinnek,
John O'Connornak, valamint Leslie Anne Kellernek.

Köszönöm az ügynökömnek, Russell Galennek, hogy szere e és

érte e Kyát és a szentjánosbogarakat, valamint a lelkes elszántságot,
hogy ezt a történetet mások is

megismerhessék.

Köszönöm a G. P. Putnam's Sons kiadónak, hogy megjelente e a

regényt. Hálával tartozom a szerkesztőmnek, Tara Singh Carlsonnak
a biztatásért, a gyönyörű szerkesztői munkájáért, és hogy hi a
regényemben. Köszönöm Helen Richardnak, ugyancsak a Putnam
kiadótól, hogy mindenben segíte .

Hannah Cadyt pedig külön köszönet illeti azért, mert jókedvűen

nyújto segítséget nekem a regényírás hétköznapibb és piszkosabb
munkafázisaiban, például a tűzrakásban.
Lábjegyzetek
1 Három kis vak egér Ni, hogy fut, ni, hogy fut,

A gazdasszony után futnak,

Konyhakéssel a farkukat Levágta.

Csupa vér

A három kis vak egér! (A szerk.)

2 Arany János fordítása.

3 Üzemanyag és csali (A szerk.)

4 Gyümölcsízű üdítőital. A Nehi cég 1955-ben Royal Crown

Companyra változta a a nevét a Royal Crown Cola sikerének
hatására. (A szerk.)

5 Utalás C. Austin Miles 1913-ban íro híres gospelére,

A kertbenre (In the Garden). (A szerk.)

6 Hajnal Anna fordítása.

7 Thomas Moore: A Dismal-mocsárok tava (Arany

János fordítása.).

8 Vámosi Pál fordítása.

9 Amerikai népdal a 19. század elejéről. (A szerk.)

10 Az amerikai dél jellegzetes dala a 19. századból. (A szerk.)

11 Népszerű dal, mely Dublinból ered, és Dublin nem hivatalos
himnuszává le . A dal egy fiktív történetet mesél el egy
haláruslányról, aki fiatalon hunyt el, láz következtében. A 20.
század vége felé az a legenda terjedt el, hogy Molly valós személy
volt, aki a 17. században élt. (A szerk.)

12 Thomas Moore: A Dismal-mocsárok tava (Arany

János fordítása).
Tartalom

1. RÉSZ: A lápvidék Prológus

1. Mama

2. Jodie

3. Chase

4. Iskola

5. Nyomozás

6. A csónak és a fiú

7. Horgászidény

8. Hiányzó nyomok

9. Jumpin'

10. Csak fű a szélben

11. Teli zsákok

12. Aprópénz és dara

13. Tollak

14. Vörös szálak

15. A játék

16. Olvasás

17. Át a küszöbön

18. Kis csónak

19. Valami odakint

20. Július 4.

21. Coop

2. RÉSZ: A mocsár

22. Ugyanaz a tengerjárás

23. A kagylóhéj

24. A tűztorony

25. Pa i Love látogatása

26. Partra a csónakot

27. Kint, a Hog Mountain Roadon

28. A rákhalász

29. Hínár

30. Az áramlat

31. Egy könyv

32. Alibi

33. A sebhely

34. Házkutatás

35. Az iránytű

36. Rókacsapda

37. Szürkecápák

38. Békebíró

39. Véletlen találkozás

40. Cypress Cove

41. A kis csorda

42. Cella

43. Mikroszkóp

44. Cellatárs

45. Vörös sapka

46. Az élet császára

47. A szakértő

48. Utazás

49. Álruhák
50. A hírlap

51. Fogyó hold

52. A Three Mountains Motel

53. A hiányzó láncszem

54. És fordítva

55. A fű virága

56. A királygém

57. A szentjánosbogár

Köszönetnyilvánítás

Lábjegyzetek
Table of Contents
[1]
[2]
[3]
[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9
[10]
[n]
[12]
Háro
Aran
Üzem
Gyüm
Utalá
Hajn
Thom
Vám
Ame
Az a
Néps
1. RÉSZ: A lápvidék
Prológus
1. Mama
2. Jodie
3. Chase
4. Iskola
5. Nyomozás
6. A csónak és a fiú
7. Horgászidény
8. Hiányzó nyomok
9. Jumpin'
10. Csak fű a szélben
11. Teli zsákok
12. Aprópénz és dara
13. Tollak
14. Vörös szálak
15. A játék
16. Olvasás
17. Át a küszöbön
18. Kis csónak
19. Valami odakint
20. Július 4.
21. Coop
2. RÉSZ: A mocsár
22. Ugyanaz a tengerjárás
23. A kagylóhéj
24. A tűztorony