Dr.

Kopp Mária egyetemi tanár, orvos, pszichológus előadása:

A magyar társadalom állapota. Az egyes társadalmi rétegek

helyzete, munkahelyi kiszolgáltatottsága, a munkanélküli
ember pszichés traumái

Nagyon szépen köszönöm a meghívást. Ma is szokás szerint arról fogok beszélni,

hogyan menthetnénk meg a férfiakat Magyarországon, és megint azt látom, hogy
sokkal több nő érdeklődik ez iránt, bár azért szép számmal vannak itt férfiak is. Ez
azonban ritkaság, máskor az előadásaimon a férfiak közül kevesebben vannak jelen. A
magyar társadalom lelki és egészségi állapotáról fogok beszélni, valamint az erkölcsi
és a munkahelyi bizonytalanság áráról a mai magyar társadalomban.

A társadalom egészséges működésének az alapja évezredeken át az volt, hogy az

ember valamilyen közösséghez tartozott. Tartozott a családhoz, a lakóhelyéhez,
munkahelyéhez, a nemzethez. Mindezek számomra is nagyon fontosak, és ezek
értékrendjét, kultúráját magamra nézve alapvetőnek tartom.

A másik kérdés az, hogy bízhatom-e azokban, akikhez tartozom. Hogy a társadalom
működése nagyvonalakban kiszámítható-e? Hogy az életemnek van-e célja és értelme?
Ezt nevezzük társadalmi tőkének, bizalmi tőkének. Tehát például azt, ha egy építési
vállalkozóval megegyezünk, aki azt mondja, hogy ekkor és ekkor jön, megkezdi a
munkáját, és épít, mondjuk, vakolja a házat, akkor el is jön abban az időben, amikorra
ígérte. Szüleim azt mondták, hogy annak idején ilyenek voltak a szakmunkások. Ma
bizony, sajnos – miután a lányomék éppen építkeznek -, azt tapasztalom, hogy ennek
pontosan a fordítottja igaz. Vagy pedig a társadalomban alapvető feltétel az is, ha
például utazni szeretnénk, és ezért felkeresünk egy utazási irodát, akkor ha azt ígérik,
hogy egy paradicsomi szigetre repítenek el bennünket, nem visznek egy szeméttelepre.
Sajnos, manapság még ez is gyakran megtörténhet.

Nos, tehát a modern társadalomnak a legsúlyosabb kihívása az, hogy míg korábban
egy falunak, egy kisvárosnak a közössége nagyon komolyan kötött volt, és azt bizony
nagyon komolyan szankcionálták, ha valaki nem tartotta be a normákat, az erkölcsi
elvárásokat. Ma már ez korántsem így van. Azelőtt ez annyira súlyos problémát
jelentett egy közösségben, hogy leírták azt, aki nem tartotta be ezeket a szabályokat.
Nem tudom, hallottak-e az úgynevezett afrikai vudu halálról? Életerős fiatal afrikai
férfiak váratlanul meghalnak. Cannon meg is vizsgálta és leírta, mi lehet ennek az
oka? Kiderült, amikor Afrikában, a helyszínen kórbonctani vizsgálatokkal elemezték
azt a jelenséget, mi történik egy 20-25 éves férfival, hogy néhány hét vagy néhány
hónap alatt váratlanul meghal. Kiderült, hogy azokat a fiatalokat, akik megsértik
valamiért a közösség erkölcsi elveit, a többiek kizárják maguk közül. Ez olyan
súlyosan érinti az életerős, egészséges ifjakat, hogy a krónikus stressz állapotába
kerülnek, és a szó szoros értelmében belehalnak ebbe az állapotba. Tehát a régi
közösségekben ez így volt.

1
A XIX. század végén és a XX. század elején a regények arról szóltak, hogy sokan
próbáltak lázadni e kötöttségek ellen. Ez aztán a következő évszázadban alaposan
sikerült, és így a modern társadalomban a korábbi évszázadokhoz képest már teljesen
más lett a helyzet. Márpedig ma is ugyanilyen fontos volna számunkra, hogy a közös
erkölcsi elvek, a közös normák tartsák össze a társadalmat, mert hiszen ez jelenti
számunkra azt, hogy egységes világban tudunk élni.

Csakhogy a társadalmi kohézió alapjaiban sérült az utolsó évszázadban. Így társadalmi

méretűvé vált az úgynevezett anómiás állapot. Az anómiás állapotról Andorka Rudolf
professzor írt nagyon sokat. A kitűnő tudós, sajnos, már meghalt, viszonylag fiatalon.
Ő minden írásában az élete vége felé azt fejtette ki, hogy a magyar társadalomban az
egészségromlás és a demográfiai problémák hátterében a rákfene, a háttér ez a
bizonyos anómiás állapot. Ezt egyébként Dürkheim írta le először, még a XIX. század
végén. Amikor az emberek tömegével beáramlottak a városokba, elvesztették a
gyökereiket. Gyökértelenné válva pedig elvesztették a közös erkölcsi elveket, s ezek
meggyengülése miatt elveszett a közös jövőkép is, és egyáltalán a közösséget
összetartó szolidaritás is. Ennek következtében írta le Dürkheim az öngyilkosság
arányának nagyfokú emelkedését. Bizony, a mai magyar társadalomban ez a fajta
anómiás állapot nagyon súlyos. Mai előadásomban az anómiáról, mint az
egészségromlás egyik fő háttértényezőjéről beszélek.

Ez a bizonytalan, elbizonytalanodott, jövőkép nélküli állapot olyan tartós

stresszhelyzetet jelent az ember számára, amely - mint látni fogjuk - az egészségi
állapot romlásában nagyon komoly szerepet játszik. Bizonyára mindannyian tudják,
hogy Selye János - aki a legelismertebb magyar tudós és éppen most ünnepeljük a
születésének a 100. évfordulóját -, vizsgálataiban kimutatta, hogy az állatok a tartós
stresszhelyzetben mindannyian elpusztultak. Először az immunrendszerük ment
tönkre, majd a szív-és érrendszerük, gyomor-bélrendszerük, valamint később
kimutatták, hogy a daganatos betegségek gyorsabb lefolyása vezet a véghez. Az
ember ugyanígy belebetegszik, és belehal a tartós stresszhelyzetbe, csak az ember
számára másfajta helyzetek jelentik a tartós stresszállapotot, mint az állat számára. Ez
különösen súlyos probléma a társadalom leszakadó, szegényebb, alacsonyabb
végzettségű rétegeiben. Az a társadalom, ahol elvesznek a közös erkölcsi elvek, a szó
szoros értelmében elpusztítja önmagát.

Nagyon izgalmas könyv, magyarul is megjelent Erich Fromm „A rombolás

anatómiája” című könyve. Antropológusokra hivatkozva az agresszivitásról ezt írja: a
szigetvilágban van egy olyan szigetcsoport, ahol furcsa módon kialakult egy olyan
normarendszer, hogy azt értékelik igazán, aki becsapja a másikat, aki nagyobbat tud
hazudni. Érdekes módon létezik ilyen társadalom, illetve valószínűleg ma már nem
létezik, ugyanis elpusztították önmagukat. Nagyon magas az öngyilkosság, a
gyilkosságok aránya, és hiába élnek paradicsomi környezetben, ezen a szigetcsoporton
gyakorlatilag elpusztítják egymást és önmagukat az emberek.

Tehát a mai világban is alapvető volna a társadalomban a közös erkölcsi elvek

megtartása. Ennek van egy nagyon érdekes és fontos pszichológiai bizonyítéka. Ez

2
nem más, mint a hazugságvizsgáló készülék. Mindannyian hallottunk róla. Én
korábban foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mint a pszichofiziológia iránt érdeklődő
kutató. A gyermek azt tanulja meg, hogy lényeges kérdésekben nem szabad hazudni.
Az tartja össze a társadalmat, hogy bízhatok a szüleimben, a tanáraimban és aztán a
társadalomban. Ha a hazugságvizsgáló készüléket fölteszik valakire, például egy ép
személyiségű emberre, ha hazudik lényeges dologban, akkor olyan komoly erkölcsi és
érzelmi zavart él át, ami kimutatható a műszerrel.

Ugyanakkor vannak olyan emberek a társadalomban - körülbelül minden kétszázadik

ember tartozik ebbe a csoportba -, akiket elsődleges pszichopatáknak nevezünk (Az
első összefoglaló tanulmányomat még a Pszichiátriai Klinikán ezekről az emberekről
írtam.) Ők a társadalom anómiás állapotának a haszonélvezői. Az ilyen típusú
embereknél nem alakul ki az erkölcsi érzék. Olyanok, mintha színvakok lennének az
erkölcsi érzékre, a lelkiismeretre. Ezek az emberek nem reagálnak a hazugságvizsgáló
készülékre. Akármilyen nagy hazugságot is mondanak, akkor sem mutat semmit a
készülék. A legsúlyosabb bűnelkövetők jelentős hányada ebbe a csoportba tartozik.
Ez is oka, hogy manapság már kevésbé használják ezt a műszert. Azt azonban tudnunk
kell, hogy bizonyos emberek a hazugsággal kapcsolatban nem élnek át érzelmi
feszültséget, megrekednek abban a lelkiállapotban, ami a kisgyermekekre jellemző,
akik valóságként élik át a hazugságot.

A Columbia Egyetem egyik professzora, Robert D. Hare egész életében a pszichopátia

jellemzőit vizsgálta. Magyarul is megjelent „Kímélet nélkül - a köztünk élő
pszichopaták sokkoló világa” című könyve. Ez rendkívül izgalmas jelenség, pedig
nem szoktunk fölfigyelni rá, vagy nem is nagyon tudjuk elképzelni, hogy ez mit is
jelent. Azt írja, hogy az észak-amerikai államokban körülbelül kétmillió pszichopata
él. Ez óriási szám, tehát minden kétszázadik ember tartozik ebbe a csoportba. Olyanok,
mintha színvakok lennének az erkölcsi elvek, a közös normák betartása szempontjából.
Azt mondja, hogy ezek az emberek tulajdonképpen a társadalom erkölcsi vírusai.
Annak a társadalomnak a vírusai, amelyik arra épül föl, hogy bízhatunk egymásban,
hogy vannak közös erkölcsi elveink, hogy vannak közös normáink. Egy ilyen ember
számára ez nem jelent semmit. Az ilyen típusú emberek az anómiás állapot igazi
haszonélvezői. Számukra nagyon fontos, hogy az emberek elveszítsék a hitüket az
erkölcsi értékekben.

A legtöbb embernek azonban, aki viszont nem pszichopata, és nem ilyen személyiség-
típusba tartozik, nincs igazán immunrendszere az ilyen emberekkel szemben. A
társadalom ezért nagyon nehezen tud védekezni ellenük. Az imént említett könyvben a
professzor leír nagyon sok ilyen esetet. Ennek alapján kiderül: azért az ilyen
embereknek, vagyis a pszichopatáknak a túlnyomó többsége lebukik. Pontosan azért,
mert a társadalomnak nemcsak a normáit, nemcsak az erkölcsi törvényeit, hanem
sokszor a büntetőjog törvényeit is átlépik. Természetesen nagyon sokan az
alacsonyabb rétegekből származó pszichopaták közül buknak le. De bizony nagyon
megszívlelendő, hogy azt is leírja ebben a könyvében: az amerikai üzleti életben, a
legmagasabb körökben is vannak ilyen pszichopaták, akik látszólag nagyon sikeresek.
Egymást támogatják, és egy kört, egy brancsot alkotnak. Viszont az az érdekes, hogy

3
azonnal elárulják egymást, amikor nehézségek elé kerülnek. Végeredményben ettől
szoktak általában mégis csak kiderülni a társadalomban az ilyen típusú emberek viselt
dolgai.

Egy nagyon kitűnő kötet foglalja össze a pszichopátiának a legfőbb jellemzőit. Ezt a
Princeton Egyetemen, a világ vezető egyetemén adták ki. Címe: „A pszichopata: a
bűnöző elme jellemzői” A pszichopata legfontosabb jellemzői a hamisság és a
felszínesség, az énközpontúság és nagyzolás, a megbánás és a bűntudat hiánya, a
megtévesztés és a manipuláció egészen művészi képessége, valamint a sekélyes
érzelmek. Ez a kötet sok évvel ezelőtt, 1964-ben jelent meg. A pszichopátiának a
legfontosabb társadalmi deviancia jellemzői: az impulzivitás, tehát a nagyon hirtelen,
meggondolás nélküli cselekedetek, a magatartáskontroll hiánya, az izgalom iránti
szükséglet, állandó fölfokozott izgalmi állapot, a felnőttkori antiszociális magatartás, a
felelőtlenség. A gyerekkori magatartási problémák általában jellemzik őket.

Hogy a modern társadalomban mennyire komoly veszély ez, felveti a kérdést: hogyan
lehetett volna megállítani Hitlert? Hitler egyértelműen pszichopata volt, de a világ
óriási árat fizetett azért, hogy végül megállítsák, hiszen a demokrácia játékszabályai
szerint választás útján került hatalomra. Melyek voltak Hitler legfőbb jellemzői? Az
egyik arca magával ragadó, gyakran elbűvölő, a másik egy érzelmek és empátia
nélküli vadállaté. Bizalmunkba férkőzik, levesz a lábunkról, aztán kímélet nélkül
lesújt. A lényeg: önös, másokat maga alá tipró céljainak könyörtelen megvalósítása.
Nincs fogalma a lelkiismeretről, amit az ép pszichéjű ember magában hordoz. Nem
ismeri a bűntudatot. Dacára éleseszűségének, színvak az emberi élet erkölcsi
aspektusaival szemben. Tehát a világ csúcsára is följuthatott ilyen adottságokkal egy
ember, és mint említettem, rendkívül nagy árat fizetett a világ azért, hogy végül meg
tudják állítani.

Nos, miért fontos ez ma Magyarországon? A modern társadalmak nagyon nagy árat

fizetnek azért, hogy az átalakulás során az erkölcsi elvekbe vetett hit nagyon komolyan
megváltozott. Az egész társadalom számára legnagyobb veszély a társadalom közös
normáinak, a közös erkölcsi elveknek a tönkretétele Ez tulajdonképpen az anómiás
állapot jellemzője. Ez egyedül a pszichopaták érdekeit szolgálja, hiszen ők azt erősítik
meg a társadalomban, ami egyébként legfőbb jellemzőjük, hogy minden érték
viszonylagos, hogy nincs szükség közös erkölcsi tartásra. Különösen súlyos ez a
helyzet Közép-Kelet-Európa átalakuló társadalmaiban, ahol a gyors változások során
az emberek jelentős hányada elbizonytalanodott. Mint mondtam, ez az anómiás állapot
együtt jár a krónikus stresszel, és ez vezetett a mai nagyon súlyos egészség és
demográfiai problémákhoz.

Öt, igen széleskörű országos reprezentatív felmérés segítségével vizsgáltuk a magyar

népesség egészségi állapotának háttértényezőit. Skrabski Árpáddal 1983-ban, 1988-
ban, 1995-ben és 2002-ben 6000, 21.000, 12.600 és 12.600 embert kérdeztünk ki,
nagyon részletes, világszinten is egyedül állóan soktényezős kérdőívek segítségével.
Pszichológiai, szociológiai, demográfiai, valamint életmódra és egészségre vonatkozó
kérdéseket tettünk fel körülbelül 1-1,5 órás otthoni interjú keretében. Most fejeztünk

4
be 2006-ban egy 5000 embert magába foglaló követéses vizsgálatot, amelyben újból
felkerestük és kikérdeztük azokat a személyeket, akik ehhez hozzájárultak 2002-ben.
Ezek a felmérések a 18 év feletti magyar népességet képviselték, életkor, nem,
iskolázottság és terület szerint. Többek között az Andorka Rudolf-féle anómia
kérdőívet is bevettük ebbe a felmérésbe. Azt állapítottuk meg, hogy Magyarországon -
sajnos ezt kellett látnunk - a társadalom többségét anómiás, gyökértelen lelkiállapot
jellemzi. A teljes népesség 46 százaléka nem anómiás, tehát majdhogynem a fele.
Ugyanakkor viszont a magyar társadalom 54 százalékát jellemzi ma az anómiás,
bizonytalan, gyökértelen lelkiállapot. S ez az arány a nyolc általánosnál alacsonyabb
végzettségű rétegekben 74 százalék. A nyolc általánost végzettek között 64 százalék.
A legmagasabb anómiai értékek 48-szor magasabb bizalmatlansággal járnak együtt.
Mondtuk ugye, hogy a bizalom a legfontosabb társadalmat összetartó erő. Ilyen
mértékű különbségek vannak a társadalmon belül. Például a magas 21-szer magasabb
irigységgel jár együtt. Tehát az irigység, a rivalizálás alapvető jellemzője az anómiás
embereknek.

Három kérdés arányait mutatom be az anómiás lelkiállapottal kapcsolatban. Az egyik

az, hogy az ember egyik napról a másikra él, nincs értelme terveket szőni. Tehát, hogy
céltalan, kilátástalan, nem tudja, hogy mi lesz a jövője. Látjuk, hogy a legalacsonyabb
iskolázottságú rétegekben ez az arány 70 százalék fölött van, az érettséginél magasabb
végzettségűeknél 40 százalék alatti ez az arány. De még ez a 40 százalék is nagyon
magas arány. Szintén az anómiás állapotot jellemzi az, hogy minden olyan gyorsan
változik, hogy az ember azt sem tudja már, hogy miben higgyen. Akikre ez jellemző,
azoknak nincs biztos világképük, világnézetük. Nem tudják, hogy mire számítsanak,
nem tudják, hogy miben és kiben hihetnek. Vagy az az állítás, hogy manapság alig
tudok eligazodni az élet dolgaiban. Ez általános elbizonytalanodás jelent, ami a
középkorú, idő előtti halálozás háttérében nagyon lényeges tényező. S az a
megdöbbentő, pontosabban, egy alapvető jelenség, hogy ez a bizonyos anómiás állapot
nagyon erősen együtt jár a manipulálhatósággal, a befolyásolhatósággal. Az az ember,
aki úgy érzi, hogy nincs mihez tartania magát, minden kereskedelmi tévé valamennyi
reklámjának bedől, mindenféle és fajta hazugság lépre csalja. Keresne valami biztos
fogódzót az életben, és miután ilyen nincs, ezért nagyon-nagyon könnyen
befolyásolható és manipulálható. Erről nem ő tehet, hanem egyszerűen ilyen a háttere,
ilyen helyzetben van.

Ezzel szemben az ép személyiségű, nem anómiás emberek nagyon nehezen

befolyásolhatóak. Mégpedig azért, mert van egy biztos hátterük, biztos erkölcsi
elgondolásaik, erős személyes kapcsolataik, és belső céljaik. Mindezek részben
megvédik a nem anómiás embereket.

Hogy mindez mit jelent a mai magyar társadalomban, erről nagyon sokat szoktunk
beszélni, de nem eleget. Mert nem lehet eleget szólni arról, ami világszerte különösen
nagy érdeklődést vált ki: mi lehet az oka annak, hogy a 40-évestől a 69 éves férfiak
korosztályban 1960-ban 12 ezrelék - tehát ezer férfi közül 12 halt meg –, most pedig a
legutóbbi statisztikák szerint ezer férfi közül 16.

5
Mit mutat ez abszolút számban? Azt, hogy évente ma Magyarországon, - és ez most
már az utóbbi évtizedekben így van, sőt korábban volt még egy kicsit rosszabb helyzet
is, - 10 ezerrel több férfi hal meg a 40-69 éves korosztályból, mint 1960-ban.
Gondoljanak bele, hogy erről nem beszél senki Magyarországon. Ha tíz férfi, vagy tíz
ember halna Magyarországon madárinfluenza miatt, az egész világsajtó tele lenne
ezzel a hírrel. Az, hogy évente elveszítünk 10 ezer azt mondhatjuk középkorú, tehát
aktív korban lévő férfit Magyarországon, és ez minden egyes évben így ismétlődik
most már jó ideje, arról senki sem beszél. Pedig pontosan ez az oka annak, hogy az
emberi tőkében ennyire rosszul állunk. Sok egyéb oka is van, mert kevés a gyerek,
nincs következő generáció. De a mostani aktív korosztály megy tönkre egészségileg és
hal bele abba az állapotba, ami ma Magyarországon történik, ahogy ma
Magyarországon élünk.

Tehát a 20.700 helyett 32.100 férfi halt meg 2005-ben Magyarországon, és ez évente
minden egyes évben megismétlődik. Mint említettem, az emberi tőke tekintetében, az
emberi társadalom számára ez óriási veszteséget jelent. Ma erről nagyon sokat írnak
már. Egyébként még rosszabb a helyzet az oroszoknál és az ukránoknál. Sajnos, ez a
jelenség ma Magyarországon az oroszokhoz és az ukránokhoz hasonlít. Érdekes
módon a cseheknél, a lengyeleknél, a szlovákoknál is volt egy átmeneti rosszabbodás
az átalakulás kezdetekor. De ma már ők sokkal jobban állnak, mint mi. Ez nagyon
nagy kérdés. Erre visszatérek még, hogy vajon ennek mi lehet a magyarázata? Ami
még megdöbbentőbb, hogy azokban a távol-keleti országokban, mint Japán vagy
Szingapúr, ahol szintén alapjaiban változott meg és alakult át a társadalom, a hatvanas
években még olyanok voltak az életkilátások, mint nálunk. S ma ők élnek a világon a
legtovább. Mi lehet ennek a magyarázata? Hogyan lehet ezt megérteni, hiszen ezek
szerint nem a gyors társadalmi átalakulástól halnak meg az emberek. Valami más kell
hogy legyen a háttérben. Mit gondolnak, vagy mit gondolhatnak erről? Mindenkit
megkérek, hogy gondolkozzon el rajta, hogy mi lehet erre a magyarázat.

1965 és 1992 között Magyarországon és az oroszoknál csökkent a férfiak várható

élettartama, míg Szingapúrban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Svédországban
és Japánban látjuk, hogy nagyon nagymértékben emelkedett az életkor. Tehát, nagyon
nagy különbségek vannak ilyen tekintetben az országok között ugyanazon évek alatt.

A nők ugyanakkor - és ez a másik kérdés, amit nagyon régóta vizsgálunk -, mi lehet az

oka, hogy viszonylag védettebbek ebből a szempontból. Mi lehet az oka annak, hogy a
nőknél is volt egy viszonylagos lemaradás az élettartam növekedésében, de távolról
sem olyan rossz a helyzet, mint a férfiak esetében?
Egyáltalán nem igaz, hogy a magyar férfiak eleve genetikailag sérülékenyebbek
lennének, mint mások. Még 1970-ben jobbak voltak a mutatóink, mint az
osztrákoknak. Ezek objektív statisztikák. Tehát azóta romlott így ez a helyzet. Ma egy
osztrák férfi 8 évvel él tovább, mint egy magyar férfi, és egy osztrák nő is 5 évvel
tovább él, mint egy magyar nő.

Amit nem győzök elégszer mondani, de még akár az egyetemünkön is szerintem

nagyon sokan nem tudnak róla, hogy ma Magyarországon évente abszolút számban

6
több férfi hal meg a 40-től 69 éves korosztályból, mint 1930-ban. Pedig akkor nem
voltak antibiotikumok, s a tbc pusztított. Közben volt egy nagyon nagy javulás a ’60-
as években. Ezután egy folyamatos romlás következett, és még mindig épp csak hogy
talán elérjük a 30-as évek arányait. Ez egészen megdöbbentő jelenség. Ezzel már két-
három évtizede foglalkozunk.

Tehát a kérdés az, hogy miért halnak meg ilyen korán a magyar férfiak. Ez egy
kísérleti modell is arra, hogy megértsük, hogy társadalmi tényezők hogyan vezethetnek
súlyos egészségromláshoz. Egy másik nagyon érdekes tényező, és sokak számára
vigasztaló is lehet, hogy viszont 70 év fölött a magyar férfiak várható életkilátásai már
jobbak. Tehát csak ezt a kort kell megélni, utána már egészen jó a magyar férfiak
viszonylagos várható élettartama. Ebben egyébként az orvostudomány, az orvoslás
nagy eredményei mutathatóak ki. Az emberek ugyanis leginkább 70 év fölött
fordulnak orvoshoz, és akkor már a magyar orvoslás minden nehézség ellenére,
legalábbis eddig - nem tudom, hogy ezután mi lesz -, nagyon jó eredményeket tudott
elérni.

Tehát rendelkezésünkre állnak ezek a nagy felméréseink, amelyeknek a részleteibe

nem megyek bele, csak néhány eredményt fogok most bemutatni. Ezek annak a
legújabb felmérésünknek az eredményei, amelyben megkérdeztük 2002-ben a
résztvevőket: hozzájárulnak-e ahhoz, hogy újra fölkeressük őket? Körülbelül 5000
embert kerestünk föl 2006-ig. Megnéztük, hogy a 40-69 éves korosztályból hányan
haltak meg? A férfiak esetében 8,8 százalék, tehát majdnem minden tizedik férfi
meghalt azok közül, akik 2002-ben 40-69 évesek voltak. Ez borzasztóan magas arány
más országokhoz képest. A nőknél 3,5 százalék, ami szintén magas arány a nyugat-
európai összehasonlításban, de sokkal jobb, mint a férfiaknál. Minden esetben
kockázati hányadost számoltunk, tehát azt, mi az, ami az idő előtti halálozást előre
jelzi. Próbáljuk összeszedni, hogy ennek a korai halálozásnak vajon mi áll a
hátterében. Most ezt fogom bemutatni röviden néhány adattal.

Tehát az első, ami nyilvánvaló, hogy akik betegebbek voltak, azok nagyobb mértékben
haltak meg. Van a közérzetnek egy nagyon jó pszichológiai mutatója, ez az egészségi
állapot önbecslése: ha megkérjük az embereket, hogy egy 1-től 5-ig terjedő skálán
osztályozzák a saját egészségi állapotukat. Mindenki gondoljon bele, hogy hányast
adna magának 1-5-ig, saját egészségi állapotára vonatkozóan. Azok, akik meghaltak a
négy év alatt, nagyon nagy arányban adtak 1-est vagy 2-est maguknak. A férfiak
közül 42 százalék, a nők közül 36 százalék. Megkérdeztük, ki érzi úgy, hogy
munkaképessége csökkent. Ez a férfiaknál 88 százalék, a nőknél 74 százalék volt azok
közül, akik meghaltak Ezek rendkívül magas arányok. Egyébként az egyik utolsó
Euro-barométer-felmérés szerint az Európai Unió országai közül Magyarországon
minősítik az emberek a legrosszabbnak a saját egészségi állapotukat. Nálunk 50
százalék alatt van azoknak az aránya, akik 4-es vagy 5-öst adnak, Svájcban ez 82
százalék. Tehát óriási különbségek vannak az Európai Unión belül ebben a
tekintetben.

7
Tehát azok az emberek, akik négy éven belül meghaltak, nagyon betegek voltak, és
ami a megdöbbentő, hogy alig fordultak orvoshoz. A férfiak közül alig kezelték azokat
- mert rákérdeztünk részletesen a kezelésre -, akik ennyire rossznak tartották az
egészségi állapotukat. Tehát szó sincs arról, hogy a magyarok túl sokat mennek
orvoshoz. Talán időskorban inkább, de az is nagyon fontos volna, hogy ha egy
középkorú férfi betegnek érzi magát, keresse fel az orvost. De ebből a felmérésből
nyilvánvaló volt, hogy akkor sem fordulnak a középkorú férfiak orvoshoz, ha valóban
betegnek érzik magukat.

Az egészségi állapot önbecslése négyszer nagyobb halálozási arányt jelzett előre, ha

valaki 1-est vagy 2-est adott magának. Tehát, ha valaki így érzi most magát, akkor
mielőbb próbáljon életmódot változtatni, forduljon orvoshoz, mert bizony ez az
önbecslés is nagyon komoly előrejelzője a veszélyeztetettségnek.

Megvizsgáltuk, hogy a társadalomban a különböző iskolázottsági rétegek között

milyen összefüggések vannak. Azt találtuk, hogy az iskolai végzettség, tehát az
érettséginél alacsonyabb végzettség a férfiak esetében majdnem kétszeres halálozási
arányt jelentett. De a kérdés az, hogy melyek a mérgező összetevői az alacsony
végzettségnek? Érdekes módon a nőknél a magasabb végzettség nem volt szignifikáns
előrejelzője az életben maradásnak. A nőknél kettős hatás érvényesül: a magasabb
végzettségnek vannak külön nehézségei is, mint például a kettős női szerephelyzetek
összeegyeztetése. De a férfiaknál egyértelműen nagyon lényeges az iskolai végzettség.
Ha megnézzük, hogy melyek a korai halálozás további fontos összetevői, akkor a
munkahely bizonytalansága háromszoros halálozási arányokat jelent. Tehát egészen
pontosan ki lehetne számítani - és vannak is ilyen számítások az Európai Unióban -,
hogy ha valakit folyton a munkanélküliség veszélyével fenyegetnek, akkor az rövid
időn belül nagyon komolyan krónikus stressz állapotába kerül. Ez pedig négy év alatt
háromszoros halálozást jelzett előre a férfiak esetében. A férfiaknál az egyéb
munkahelyi tényezőknek is nagyon komoly szerepe volt. A nők esetében egyetlen
tényező a rossz munkahelyi légkör, amelyik előre jelezte a korai halálozást.

Magam is részt vettem abban a törvénykezési folyamatban, amelyik az Európai

Unióban előírja, hogy a tartós munkahelyi stressz megelőzése minden munkahelyi
vezetőnek a feladata. Ezt a törvényt most októberben a kormánynak el kellene
fogadnia. 2001-ben létrejött egy olyan keretszerződés, melynek értelmében erre
ugyanúgy kötelezhetőek ma a munkahelyek, mint korábban a baleset-megelőzésre.
Ezen Magyarországon nevetni szoktak általában, de valójában ma már erre nagyon
komolyan oda kellene figyelni minden munkahelyi vezetőnek. S nem azért, mert az
Európai Unió olyan jóságos, hanem azért, mert kiszámították ezen az első
konferencián, amin részt vettem, hogy évente 20 milliárd euró veszteséget jelentett az
akkori 15 tagállamnak a munkahelyi stresszből eredő közvetlen munkakiesés. Például
Svájcban most kiszámították, hogy a nemzeti jövedelem 1 százalékát veszítik el évente
a munkahelyi stressz következtében.

Itt nyilván a munkahelyi stressz alatt nem a kihívásokat értjük. Tehát nem arról van
szó, hogyha az ember a munkahelyén, a munkájában kihívásoknak kell megfeleljen, ez

8
ártalmas volna, sőt, éppen ellenkező a helyzet. A magyarok különösen szeretik a
munkával kapcsolatos kihívásokat, és legjobban a munkahely elvesztésétől félnek.
Tudjuk, hogy hétvégén is legszívesebben mindenki kimegy a kertjébe, és dolgozik.
Tehát szó sincs arról, hogy a munka és a kihívás lenne veszélyes. A tartós
bizonytalanság, a tartós önkényeskedés, amikor a főnök mást kér az embertől, mint
amit ténylegesen elvár tőle, vagy a túlterhelés - nos ezek jelentik a tartós munkahelyi
stressz helyzetet. Tehát a munka az aktív népesség körében egyértelműen az egészségi
állapot meghatározója.

A másik nagyon fontos tényező a családi kapcsolatok minősége. Itt egy nagyon
érdekes jelenséget mutattunk ki. Ezt más európai országokban is kimutatták, hogy a
férfiak számára a jó házastárs különösen fontos védő tényező. A férfiak esetében,
akiknek nem volt házastársa 2002-ben, ez nagyon komoly veszélyeztető faktor volt.
Hasonlóan veszélyes tényező, ha rossz volt a kapcsolatuk a házastársukkal. Tehát a
férfiak sokkal inkább függnek a jó házastársi kapcsolattól. Akkor megkérdezhetjük: mi
az oka, hogy a fiatal fiúk nem nagyon akarnak házasodni? És vajon miért? Pontosan
azért, mert kiszolgáltatottabbak. Ma tudjuk már, hogy a válások nagyobbik hányadát a
nők indítják A férfiak pedig sokkal kiszolgáltatottabbak, bizonytalanabbak abban,
hogy megtalálják a jó párt maguknak, akire viszont nagyon nagy szükségük van. A
nők esetében általában a családi problémák azok, amelyek nagyon komoly
veszélyeztető faktorok. Ez ugyanakkor védettséget is jelent, mert a nők számára az
egyik kapcsolat zavara vagy problémája kompenzálhatja a másik kapcsolat erőssége.
Tehát nem függnek annyira egy embertől, mint amennyire a férfiak Valójában azért a
jó házasság a legjobb védőfaktor a férfiak számára. A legjobb védőeszköz arra, hogy
sokáig éljünk, csak jó párt kell találnunk magunknak. Mert ha ez nem sikerül, akkor
viszont baj van.

Visszatérve azokra a tényezőkre, amelyekről előadásom elején beszéltem: az anómia,

a bizonytalanság szerepe rendkívül fontos a testi és lelki egészség, illetve a
veszélyeztetettség szempontjából. Hogy nem érdemes tervezni, hogy nincsenek
életcéljaink, és a férfiak esetében még a rivalizálás. Vagyis: hogy nem tudok örülni
annak, ha egy jó barátom sikeréről hallok. Ez a férfiaknál nagyon komoly
veszélyeztető faktor. A férfiak számára mindezek a tényezők a korai halálozásban és
egészségromlásban fontos szerepet játszanak. Mind a két nem számára a
reménytelenség nagyon komoly veszélyforrás. Érdekes módon a boldogtalanság csak a
nőknél volt az idő előtti halálozás szignifikáns előrejelzője. Hogyha ezeket a korábban
említett tényezőket kontrolláltuk az ismert rizikófaktorok szerint - mint az
iskolázottság, az életkor, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és az elhízás -, akkor is
megmaradt nagyon komoly veszélyeztető faktorként az anómia, az élet
értelmetlensége. S a férfiaknál még erősebbé vált az alacsony házassági támogatás
jelentősége, ötszörös veszélyeztetettséget jelentett. Tehát azt jelentette, hogy a 40-69
éves kor közöttiek közül ötször többen haltak meg 2006-ig azok közül, akik nem
számíthattak a házastársukra 2002-ben. Míg a nőknél a családi problémák hétszeres
veszélyeztetettséget jelentettek. Tehát a nők számára az, ha sokféle családi probléma
összejön, bizony nagyon komoly veszélyeztető faktor.

9
Ezek után most az a kérdés, hogy azok a faktorok, amelyeket jól ismerünk, és
állandóan emlegetnek, mennyire fontosak. Például a dohányzás kétszeres halálozással
járt, de legalább annyira fontos az is, amire nem szoktunk Magyarországon gondolni,
ez pedig a rendszeres sport. Márpedig ennek nagyon komoly védő szerepe van, mind a
nők, mind a férfiak esetében.

Ha azt nézzük, mi lehet a magyarázata annak, azaz milyen mechanizmus vezethet

egészségromláshoz és halálozáshoz, például a rossz munkahelyi légkör vagy a rossz
házastársi kapcsolat, vagy a társadalom bizonytalanság esetében, akkor az kell látnunk,
hogy mindezek a folyamatok az agyunkban játszódnak le. A depressziós tünet együttes
- amelyik a krónikus stressz legjobb mérőeszköze -, az, hogy valaki hajnalban
fölébred, és nem tud elaludni, mert kínzó gondolatai vannak, hogy minden
érdeklődését elvesztette mások iránt, hogy fáradt ahhoz is, hogy a mindennapi
feladatait ellássa és hasonló tünetek, ez közvetít a munkahelyi, kapcsolati, társadalmi
veszélyeztető tényezők és az egészségromlás között. Tehát a krónikus stressz a
láthatatlan kéz a középkorú férfiak idő előtti halálozásának hátterében.

Azok közül, akik meghaltak négy éven belül, minden negyedik férfi súlyosan
depressziós volt, és csak 6 százalékukat kezelték. Tehát alig fordultak segítségért. Mint
már hangsúlyoztam, általában a középkorú férfiak nem fordulnak orvoshoz. Érdekes
módon viszont a nők esetében a negatív érzelmi állapot, az a fajta személyiségvonás,
amikor a nő állandóan panaszkodik, mindennel elégedetlen, ez a viselkedés nagyon
komoly veszélyeztető faktor: majdnem háromszorosan veszélyeztető tényező. Ha van
itt fiatal férfi a teremben, akkor nagyon óvakodjon az ilyen nő választásától. Ezzel
ellentétben viszont a pozitív tényezők, amelyekről majd Dr. Bagdy Emőke professzor
asszonytól fogunk sokat hallani, nagyon komoly védőszerepet játszanak. Ezek közül a
legfontosabb az önbizalom - az például, hogy általában meg tudom oldani a nehéz
helyzetet - és a vidámság, a jókedv. Mindezek nagyon komoly védő faktorok. Ha
valaki nem vidám, akkor háromszor nagyobb valószínűséggel halt meg. Tehát
próbáljunk minden nehézség ellenére vidámak maradni! A jó életminőség szintén
nagyon komoly védelem. Az önhatékonyság, az, ha úgy érezzük, hogy általában meg
tudjuk oldani a nehéz helyzeteket, mindkét nem esetében védő tényező volt. Az élet
értelmébe vetett hitünk, amelyik az anómiának az ellentéte, ugyancsak nagyon komoly
védőbástya.

Mi lehet a kiút, hogy a depressziós tünet együttest elkerüljük? A depressziós tünet

együttes aránya 2002-ben az egész társadalom szintjén 13, 6 százalék volt, és most a
felmérésünkben már 17,6 százalék, tehát majdnem 18 százalékra emelkedett 2002. és
2006. között. (Természetesen azoknál, akik nem haltak meg, tehát akiket újra föl
tudtunk keresni.) Tehát nagyon komolyan növekedett a depressziós tünet együttes,
még akkor is, hogyha beszámítjuk, az életkor előrehaladásával valamelyest nő a
depresszió, de távolról sem ilyen mértékben. És megint a férfiak között sokkal
nagyobb mértékben emelkedett, mint a nők esetében.

Ha azt látjuk, hogy a férfiak ilyen rossz helyzetben vannak, akkor vajon mi, nők ezért
mennyire vagyunk felelősek? Skrabski Árpáddal közösen írt egyik utolsó cikkünkben

10
fejtettük ki azt, hogy bizony a nők igen nagymértékben lehetnek védő tényezők a
férfiak számára, ahogy már hallottuk, de veszélyeztető szerepük sem elhanyagolható.
A nők elégedetlensége az anyagi helyzettel a férfiak számára az egyik legsúlyosabb
veszélyeztető, tartós stresszt jelentő faktor. Tehát ha meg akarjuk előzni a férfiak korai
egészségromlását és halálát, akkor - minden egyéb körülménytől eltekintve - legyünk
elégedettek azzal, amilyen a helyzet. Ne mondjuk azt, hogy a szomszédnak jobb a
kocsija, jobb farmert vett a gyerekének, többet utazik, mert a férfiak ezt magukra
veszik, s a szó szoros értelmében belebetegszenek, és belehalnak. Viszont a másik
oldalról kimutattuk, hogy a magasabb végzettségű nők védettséget jelentenek a férfiak
számára a mai társadalomban. Mert egy magasabb végzettségű nő nem várja már el,
hogy a férfi legyen felelős mindenért. S ez a fajta védettség a férfiak számára nagyon
sokat jelenthet.

Befejezésként a kérdés tehát az: miért ilyen súlyos a helyzet ma Magyarországon? Mi

magyarázhatja azt, hogy a szomszédjainkhoz - a csehekhez, a lengyelekhez, a
szlovákokhoz - képest sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, és hogy inkább az
ukránokhoz, az oroszokhoz hasonlít a helyzetünk? Mi a különbség a Távol-Kelet és a
mi helyzetünk között? Mi az, ami egészen más mondjuk a cseheknél vagy
Magyarországon?

1956 ennek a nemzeti összetartozásnak, kohéziónak világra szóló példája volt. Ezt
átéltem gyerekként, hogy ez az összetartozás milyen hihetetlenül nagy, felemelő
élmény volt, amihez képest minden eltörpült, az ember úgy érezte, hogy az életét is
könnyen feláldozná érte. Nem véletlen, hogy az egész világ is megünnepelte tavaly.
Minket nem hagytak, hogy ünnepeljünk… De ez a fajta élmény, a kohézió, az
összetartozás érzése jelentette azt, amilyennek egy országnak lennie kellene. Ezek után
a hatalom rájött arra, hogy számára a legveszélyesebb a nemzeti érzés. Elkezdték
erőltetni a fogyasztói ideológiát. Például emlékszünk rá, amikor bedobták „a kicsi
vagy kocsi” jelszót. Arra ösztönöztek, hogy a kocsi fontosabb, mint a kicsi. Ez a fajta
gondolkodás nagyon jól kifejezi a fogyasztói ideológia lényegét. Ugyanakkor
mindenáron elfojtották és büntették a nemzeti érzés megnyilvánulásait. Emlékszünk
arra, hogy kokárdát nem volt szabad hordani március 15-én… Hogy a forradalomról -
ha egyáltalán szó esett róla -, csak ellenforradalomként szóltak. Ezzel sikerült nagyon
komolyan aláásni a nemzeti azonosságtudatot, az összetartozás élményt, ami a
szomszédjainknál sokkal erősebben megmaradt. Ott azért a kommunista kormányok is
nemzeti érzelműek voltak.

Mi lehet a megoldás? Most jutott a kezembe Anthony Giddensnek egy most magyarul
is megjelent kötete. Azt tudjuk, hogy az új baloldalnak ő az egyik legismertebb
képviselője. Ennek a könyvnek az egyik fejezete úgy szól, hogy "Ami Nagy Britanniát
összetartja, az a liberális-nacionalizmus". Mit jelent ez? A liberalizmus jegyében a
nyugati civilizációban egyre több jogot kapnak a kisebbségi csoportok, és megerősítik
az önazonosságukat. Ez nagyon helyes lehet, de ugyanakkor háttérbe szorult a
nemzeti érzés, a nemzeti összetartozás élménye. Giddens könyve azt írja - aki baloldali
liberális -, hogy ez Angliát végveszélybe fogja vinni. Nagy Britanniát, amely a világ
egyik legerősebb országa. Ha az ország nem nyeri vissza a liberális nacionalizmust,

11
akkor a társadalom tönkre fog menni. Ennek a lényege az, hogy befogadó a
társadalom, de csak azokat fogadja be, és csak azok tartoznak oda, akik elfogadják a
nemzeti jelképeket, a nemzeti kultúrát, akik mindennél jobban szeretik befogadó
országukat, és mindennél fontosabb számukra, hogy az angol társadalomhoz tartoznak.
Ezt a fajta nemzeti érzést kell visszahozni az angolok számára is. Ha belegondolunk, a
legnagyobb magyar politikus nemzedék a magyar liberális nacionalizmus képviselői
voltak. Most jelent meg a Századvég utolsó számában egy kitűnő szerző tollából egy
írás, amelyben azt elemzi, hogy a magyar nemzeti liberális politikusok, Széchenyi
István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József mind ennek a szemléletnek voltak a
képviselői. Ezt a befogadó nacionalizmust vallották, hirdették valamennyien. Ez a
gondolkodás viszont elvárja attól, aki a nemzethez tartozik, hogy számára legyen
nagyon fontos a nemzethez tartozás, a nemzet kultúrája, közös értékrendje és jelképei.
Ennek a hiánya a legsúlyosabb probléma a mai Magyarországon.

A szavakon nagyon sok múlik egy társadalomban. És ma azt tapasztalhatjuk, hogy ha

valaki kiejti a nacionalizmus vagy a liberalizmus szót, akkor azok szitokszónak
hangzanak. Pedig mind a két szónak van egy nagyon komoly eredeti és pozitív
jelentése. Csak a szavak elveszették az igazi, eredeti értelmüket. A nacionalizmus
esetében látjuk, hogy a szomszédos országokban a kirekesztő nacionalizmus
hihetetlen tragédiákhoz vezet. Gondoljunk csak a délszláv háborúra! Sajnos a
magyarokkal szemben is tapasztalhatjuk a szomszéd országokban, hogy a kirekesztő
nacionalizmus milyen rettentő következményekkel jár.

Mit jelent akkor a liberális nacionalizmus, amit a magyar nemzeti liberálisok, tehát a
legnagyobb politikusaink és gondolkodóink képviseltek? Az azonosságtudat
sokszínűségének az értékelése, annak a felismerése, hogy minél sokszínűbb egy
társadalom, minél összetettebb egy nemzet, annál gazdagabb. De csak akkor, ha
mindenkinek legféltettebb kincse a nemzeti közös örökség, a nemzeti jelképek, a
nemzeti történelem, a nemzeti hagyomány, a nemzet jelképei. Tehát ha ki akarunk
lépni ebből a válságból, amelyben ma élünk, akkor újra kell értelmeznünk és
fölfedeznünk az eredeti, valódi nemzeti liberalizmus értékeit, és a helyesen értelmezett
nacionalizmus jelentését. Giddens kötete is, mint említettem, ma Anglia jövőjét is ettől
a helyes értelmezéstől teszi függővé.

Hogyan látjuk mindezt a mai magyar társadalomban? Gondolkoztunk azon, hogy

melyek a magyar társadalom legnagyobb értékei. Azt hiszem, hogy szinte nincs még
egy társadalom, amelyik ennyire gazdag, ennyire sokszínű lenne, mint a magyar. Az
amerikai ilyen talán még, de az amerikaiaknak nincs ilyen gazdag történelme és
múltja. Vagy talán itt a szomszédban Dalmácia még ilyen. Hihetetlenül gazdag világ
az övéké is. Nemeskürty István írt erről az egyik tanulmányában: ha most megkérnék
mindenkit itt, gondolja át, hogy a családjának hányféle eredete van. A magyar
családok és a magyar társadalom legfőbb gazdagsága és különlegessége ez a nagyon
nagy sokszínűség. Már annak idején a hét törzsnek azért kellett vérszerződést kötnie,
mert annyira különböztek egymástól. Etnikai hátterükben és vallásukban is nagyon-
nagyon eltérőek voltak És ez a hét törzs szövetséget kötött egymással, mert ők ezen a
földön, ebben a hazában együtt akartak élni. Ma már a történészek vitatják, hogy

12
amikor Szent István intelmeiben azt írta Szent Imrének, hogy a soknemzetiségű ország
a leggazdagabb, akkor ő ezt nem úgy értette, mint ahogyan ma értjük. De akárhogy is
értette, a XI. században egy király, egy ország uralkodója, ha ezt leírja, ez azt jelenti,
hogy ő úgy gondolta: akik ide akarnak tartozni, akik számára fontos, hogy
idetartozzanak, azokat befogadjuk, és ez az ország gazdagodását jelenti. De
természetesen az is fontos, hogy akik itt vannak velünk, azok érezzenek együtt ezzel
az országgal, és annak érdekeit tekintsék alapvetőnek.

Magyarországon Szent István óta és utána is, hosszú történelmünk során nagyon-
nagyon sokfélék voltunk és vagyunk. Sokszor gondolkozom ezen, ha kérdezik tőlem,
mi lehet a magyarázata annak, hogy a magyarok annyira kreatívak. Mert valójában a
számarányunkhoz képest nekünk van a legtöbb Nobel-díjasunk. Nagyon sokféle,
kreatív gondolat jellemző a magyar társadalomra. Például a rendszerváltás után nálunk
alakult meg a legtöbb alapítvány, a legtöbb civil társaság. A magyarokban nagyon
nagy a kezdeményező kézség, és ebben valószínűleg ez a nagyfokú genetikai és
kulturális gazdagság a meghatározó. A nemzeti liberalizmus átéléséhez az volna az
alapvető, hogy legyünk büszkék arra, ha a családjainknak német, szlovák, délszláv,
zsidó, kun, cigány, jász, vagyis nagyon-nagyon sokféle gazdagsága, eredete van. Ez
mindannyiunk számára többletet jelent. Ezt nem letagadni kell, hanem büszkének lenni
rá. De a lényeg az, hogy ugyanakkor el kell fogadnia mindenkinek, aki ezt a
gazdagságot átéli, hogy mindez a magyar nemzeti azonosságtudat része. Tehát csak
akkor tartozik valaki bele ebbe a nagyon gazdag azonosságtudatba, ha számára a
nemzeti hagyományok, a nemzeti történelem, vagyis mindaz, amit a magyar
társadalom átélt, nagyon fontos. Tehát ha végig akarjuk gondolni, hogy mi ennek a
bizonyos liberális nacionalizmusnak, vagy nemzeti liberalizmusnak a lényege, akkor
azt mondhatjuk, hogy egy nemzet alapvető összetartó ereje, fejlődésének alapja az
azonosságtudat, a közös értékek, a kultúra elfogadása. A nemzet történelmének,
hagyományainak, jelképeinek az ápolása és az ehhez való ragaszkodás. Ez az a keret,
amit mindenkinek el kell fogadnia, ami mindenki számára a legfontosabb kell hogy
legyen.

Ha visszagondolunk 1956-ra, akkor is nagyon sokfélék voltunk. Jöttek a csepeli

srácok, jöttek mindenhonnan az országból, jöttek a falusiak és a városiak, az
értelmiségiek, az írók… És mindenki eggyé vált ebben a nagyon gazdag nemzeti
azonosságtudatban, és ugyanakkor emögött ott volt a sokszínűség. Nem tudom,
mennyire érzik azt, hogy mindezt újra meg tudnánk valósítani. Ha büszkék tudnánk
lenni, és el tudnánk fogadni ezt a fajta nagyon gazdag magyar azonosságtudatot, akkor
ki lehetne húzni a gyökerét mindannak, amivel a nacionalizmust támadni próbálják.
Mert erre az országnak feltétlenül szüksége van. Ha megnézzük, hogy mi lehet a
magyarázata annak, hogy a csehek és a lengyelek miért vannak jobb helyzetben, mint
mi. Vagy mi történt Japánban vagy Szingapúrban? Nem találnak olyan japánt, aki ne
lenne nagyon büszke a közös eredményekre, nem találnak olyan szingapúrit, aki ne
volna büszke a közös sikerekre. Tehát az azonosságtudat és szolidaritás nélkül nem
lehet megváltoztatni a mai magyar helyzetet. Ezért nem szabad hagyni, hogy
szitokszóvá váljon a nacionalizmus, és nem szabad hagynunk, hogy szitokszóvá váljon
a nemzeti liberalizmus, amelyik a leggazdagabb tradícióinkra támaszkodik. Tehát

13
vissza kell nyernünk Magyarországon azt az egészséges, sokszínű nemzettudatot és a
nemzeti összetartozás élményét, amely - egészen biztos vagyok benne - meg tudná
változtatni nemzetünk sorsát.

Befejezésként az egyik legnagyobb liberális gondolkodónktól idézek. Én ugyan sokkal

inkább szeretem Széchenyi Istvánt vagy Eötvös Józsefet, de egy kitűnő idézetet
találtam Kossuth Lajostól, amit 1842-ben írt a Pesti Hírlapban:
„A civilizáció, melynek nemzeties jellege nincs, hasonlít a levágott gyümölcsvirághoz,
mely pohárban még egy-két napig elteng, de gyümölcse soha nem lesz. Hol a
honszerelemnek a szívredők oltárán lángoló tüzét semmi nem élteti, ott népcsorda
lehet, de nemzet nincs.”

Tehát ezt kellene megváltoztatni. Ma Magyarországon, sajnos, hagyjuk vagy hagytuk,

hogy népcsordává váljunk. Nem szabad ezt hagynunk tovább, nemzetté kell újra
válnunk! De csakis befogadó, elfogadó és a sokszínűségünket átélő, valódi
összetartozó nemzetként!

14