Jaszkunsag 7 Boritoval

Jászkunság
A Jász-nAgykun-szolnok Megyei TudoMányos egyesüleT

évkönyve 7.
szolnok, 2020
–1–
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület évkönyve 7.
Szerkesztő: Örsi Julianna

Szerzők:
Bagi Gábor, Bathó Edit, Bán Andrea, Besnyi Károly, Elek György, †Fodor István Ferenc,
Fodorné Hámori Ágnes, Hajnal László, Herbály Katalin, Károly Nóra,
†Kopasz Árpád, S Kovács Ilona, Kovács János, Laczkó Tóth Bertalanné, Lengyel Lajos,
Molnár Mihály, Nagy Varga Vera, Novák László Ferenc, Örsi Julianna, Papp Izabella,
Pásztor István Zoltán, Prónay Zsolt, Rideg István, Selmeczi László, Tóth Albert,
Tóth Csaba Albert, Tóth Sándor, Varga Kamil, Veresegyházi Béla
Első borító fotó: Kovács Sándor, egy túrkevei pásztordinasztia képviselője

– Fotó: Karácsony Sándor, Túrkeve, 2019
hátsó borító 1. kép: A karcagi „Pusztai rókák” a keleti lovashagyományok őrzői
– Fotó: Forgács Éva, Túrkeve, 2019
hátsó borító 2. kép: Történeti kiállítás a Kiskun Emlékhelyen, Szank, 2019 – Fotó: Örsi Julianna
HU ISSN: 1788-7259
Kiadó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület
A kiadvány megjelentetését támogatták:

Magyar Művészeti Akadémia
NEA
Túrkevei Kulturális Egyesület
© A szerzők, a szerkesztő és a kiadó

A Szerkesztőség levelezési címe: 5420 Túrkeve, Deák Ferenc u. 4.
e-mail cím: jnszmtude@gmail.com, Tel: +36-30-9383-777
A kéziratok lezárása: 2019. május
A kiadvány beszerezhető a Kiadónál és a Szerkesztőségben
Készítette a kisújszállási Kis-Új-Lap Kft. 2020-ban. Felelős vezető: Farkas Zsolt
5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8. sz. Tel.: 06-20-4586-999
–2–
Tartalom
Tartalom
I. fejezet: Múltra épített jövő. Értékőrzés, helyi tudás emlékeinek átadása
– Károly Nóra: Közkincs, közös örökség, közösség 7

– Pásztor István Zoltán: Települési értéktáraktól a Hungarikumokig 12
– Herbály Katalin: Az értékmentés módszertana a felsőoktatásban 23
– S Kovács Ilona: A karcagi fedeles kiskapu 34
– Örsi Julianna: A család belső rendjét befolyásoló tényezők a 20-21. 47
században
– Bagi Gábor: Konzervatizmus és a Jászkunság 71
– Tóth Csaba Albert – Prónay Zsolt – Molnár Mihály: Alföldi kurgánok 84
geoarcheológiai vizsgálata
– Kovács János: Mi régibb, mi híresebb? Adatok a történelmi hitelesség 95
kérdéséhez
– † Fodor István Ferenc: A múlt kutatása helyi szinten 101
– Elek György: A karcagi református Fiúiskola építése, 1813-1818 104
– Fodorné Hámori Ágnes: Újraindult a katolikus iskola Tiszafüreden 119
II. fejezet: Történelem – régészet
– Versegyházi Béla: A népességszám meghatározásának problémái az 130

1591-92-es defter Nagykunságra vonatkozó adatai alapján
– Kovács János: A Benke család a redempciótól napjainkig 143
– Kovács János: Lócsere a pusztán 149
– Pap Izabella: Egy kitelepített kisfiú emlékére. Kunz Román (1938-2018) 153
III. fejezet: Néprajz – kulturális antropológia
– Nagy Varga Vera: A honismereti munka jeles szervezője volt dr. Dienes Erzsébet 171
– † Kopasz Árpád: A gulyásfőzés nemzeti hagyománya Szolnokon 175
– Bán Andrea: A Szellemi Kulturális Örökség eleme lett a kunhímzés 191
– Bán Andrea: Régi mesterségek felidézése a Kézműves Örökség 196
Egyesülettel
– Bán Andrea: Kézműves udvar az Óballai Falunapon 202
–3–
Tartalom
IV. fejezet: Irodalom – művelődéstörténet
– Novák László Ferenc: A ’deák’ szavunk történeti-néprajzi vonatkozásai 204

a 17-19. századból
– Kovács János: Szomszédolás. Alkotók találkozása 241
– Rideg István: Olvasónaplómból 244
– Rideg István: Tacskó Királynőm 261
V. fejezet: Határon kívüli kutatások
– Besnyi Károly: Ómoravicai betelepülések – A lakosság összetételének 267

változásai a 18-19. század fordulóján
– Kórizs József: Bácskából Túrkevére 274
VI. fejezet: Gazdaság – társadalom
– Lengyel Lajos: Vannak még teendőink az öntözéses gazdálkodás 277

fejlesztésének területén
– Tóth Albert: A Nagykunság a „gyapottermő rónaság” 287
– Rideg István: Füzet a zöldségeskertről 293
VII. fejezet: Oktatás – kultúra
– Kopasz Árpád: Kopasz Sándor református tanító és népnevelő 330

Kunmadarason
– Kovács János: Filmrendező az Isten asztalán 339
– Örsi Julianna: Elkészült a „Kunok hazája” című film nemzeti és lokális 344
tudatunk erősítésére – Filmbemutató Karcagon
VIII. fejezet: Projektbeszámolók
– Örsi Julianna: „Elődeink üzenete a mának”. Sikeres konferencia és 348

könyvbemutató
– Örsi Julianna: Hagyományőrző közösségek a vidéki társadalomban. 352
„Hagyományőrzők” – Civil szervezetek konferenciája és
könyvbemutatója
–4–
Tartalom
IX. fejezet: Könyvbemutatók – könyvismertetők
– A Jászkunság évkönyv 6. kötetének bemutatója (Kovács János) 358

– Jászberény monográfiája három kötetben (Varga Kamil) 362
– Félig nyúzott bakkecske. Jászsági népmesék (Papp Izabella) 365
– Kisregény a karcagi tanyavilágról – Bihari György: Horvát Sándor 367
igazsága (kisregény) Karcag, 2019 (215 p.) (Rideg István)
– Hagyományőrzők könyvbemutató (Hajnal László) 373
– Kiss Imréné Mikes Éva: „Agyagcsodák álmodója” – Badár Balázs túri 376
műfazekas mester és családja a művészet útján (Kovács János)
– Újszállási Rácz Lajos: Önéletrajzi írások – könyvbemutató Kisújszálláson 378
X. Nekrológ
In memoriam: Csatári Bálint (Novák László) 380

In memoriam: Fejes László (Rideg István) 384
XI. Civil szervezeti élet 387
Szerzőink 395
Formai követelmények 397
Kiadványaink 398
–5–
–6–
közkincs, közös örökség, közösség
Károly Nóra
Közkincs, közös örökség, közösség

A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény egyik alapfeladata a hely-
ismereti információk gyűjtése és szolgáltatása. A Verseghy Ferenc Könyvtár helyismereti
különgyűjteménye 1954-ben1 jött létre. A gyűjtemény napjainkban kutatók számára is jól
használható helytörténeti szakkönyvtárnak tekinthető. A Verseghy Ferenc Könyvtár hely-
ismereti gyűjteménye tehát 65 éve szolgálja Jász-Nagykun-Szolnok megye olvasó közön-
ségét. Gyűjtőkörünkbe tartozik minden olyan dokumentum, amely a megyére és polgáraira
vonatkozó információt tartalmaz. A könyvtár gyűjti a helyi kiadású, helyi nyomdák által
előállított kiadványokat és helyi szerzők műveit. Gyűjteményünk 2014-ben helyet kapott
a Szolnoki Értéktárban és három éve a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárnak is része.
Az elmúlt két évtizedben, a digitalizálás és az internet vívmányának köszönhetően,
számos távolról is elérhető online gyűjteményt építettünk, hogy segítsük a tudományos
kutatókat és a lakóhelyük történelme iránt érdeklődő közönséget.
Az 1980-as évek végétől az intézmény vezetése arra törekedett, hogy a számítógépesítési
munkáit a hazai számítógépes fejlesztési elképzelésekhez, az információs infrastruktúra
rendszeréhez illessze. Egyik törekvésük az volt, hogy egy helyi, lokális adatbázist hozzanak
létre az évtizedek óta épített helyismereti annotált katalógusok és analóg adattárak fel-
használásával. A gyűjtemény különböző dokumentumtípusainak digitalizálása pedig 1997-
ben kezdődött. A folyamatos digitalizálással nemcsak a meglévő állomány védelme valósul
meg, hanem kibővült a könyvtári szolgáltatások köre is.
Az intézmény első honlapja szintén 1997-ben készült el. A könyvtár internetes oldalán
a kezdetektől törekszik a helyismereti információk szolgáltatására. Az online könyvtári
katalógus mellett a Magyar Elektronikus Könyvtár mintájára 1999. október 1-jén meg-
alapította intézményünk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Elektronikus Könyvtárat.2 Kez-
detben kortárs helyi szerzőkkel vettük fel a kapcsolatot, akik örültek annak a lehetőségnek,
hogy műveik megjelenjenek az interneten ebben a gyűjteményben. Nemcsak a digitalizálás
folyamata, hanem az elektronikus dokumentum megjelenítés formája, a hálózati publikálás
technikája vagy az akkori tárhelyek mérete és a letöltések lassúsága gyakran okozott
fejtörést annak a fejlesztő szakmai műhelynek,3 amely erre az úttörő munkára vállalkozott.
Távoli felhasználók itt teljes szöveggel találhatnak helyismereti műveket, így könnyítve
meg például szülőhelyüktől messze került személyeknek a családfakutatást.
A 2000-es évek közepétől pályázatok révén az intézményben jelentős digitalizálási
munka kezdődött el. Az unikális megyei tartalom miatt hiánypótló szolgáltatásnak
tekinthető, amely kiegészíti a társintézmények adattárait.
1 Kisfaludy Sándor 1955

2 Takáts Béla 2003: 11-13.
3 Takáts Béla 2000: 128-130.
–7–
Múltra épített jövő. értékőrzés, helyi tudás emlékeinek átadása
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptár4 kialakítá-

sához az Informatikai és Hírközlési Minisztérium nyújtott támogatást az IHM-ITP-8, 24.
óra – Kulturális kincseink digitalizálása pályázat keretében.
2006-ban hoztuk létre a Digitális Hírlap- és Folyóirattárat,5 ahol a megyei folyóiratokba
tekinthetnek be az települések élete iránt érdeklődők.
1. ábra. A Jászkunság folyóirat a Digitális hírlaptárban
2013-tól a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) Országos Digitalizációs

Mintaprogramjának köszönhetően a Verseghy Ferenc Könyvtár fotó- és aprónyomtatvány
gyűjteményének digitalizálása is elkezdődött. Fotó- és Aprónyomtatvány-tárunk meghívók,
szórólapok és brossúrák közreadásával segíti a helyismereti kutatók munkáját.
Ugyanabban az évben az elektronikus gyűjteményünket átszerkesztettük egy közös
felületre. Ezt a fenti gyűjtemények mellett kiegészítettük intézménytörténeti fényképes
archívummal, valamint Videotoriummal, ahol az intézményre vonatkozó filmeket, mozgó-
képes híradásokat archiváljuk és egy Netarchívummal, ahol pedig a honlapjaink korábbi
verzióit tekinthetik meg az érdeklődők.
A Helyismereti Gyűjtemény közel 6 évtizedes gyűjtőmunkájának anyagából folyama-
tosan készülnek tematikus online összeállítások.6 2006-ban az 1956-os forradalom és
szabadságharc,7 egy évvel később, 2007-ben pedig az intézmény névadójának 250 éves
jubileumi ünnepsége alkalmából készítettük el a Verseghy-emlékoldalt.8 A könyvtáros
4 URL: http://kepeslaptar.vfmk.hu/
5 URL: http://portal.vfmk.hu/hirlaptar
6 Károly Nóra 2009: 3.
7 URL: http://1956.vfmk.hu
8 URL: http://archiv.vfmk.hu/verseghy
–8–
elődök öt évtizedes gyűjtőmunkáját felhasználva egy olyan internetes kiadványt hoztunk

létre, amely ismerteti Verseghy Ferenc munkásságát és bemutatja a szülőhelyén kialakult
kultusz fontos állomásait is. 2009-ben az 1849-as dicsőséges tavaszi hadjárat 160. évfor-
dulója tiszteletére készítettünk összeállítást9 a szabadságharc helyi eseményeiről. Célunk
a megemlékezés és az emlékállítás mellett egy képes adatbázis közreadása is a jeles
esemény megyénkhez köthető mozzanatairól és a településeinken fellelhető emlékekről,
emlékhelyekről, továbbá azon országosan ismert történelmi alakokról, akik a szabadságharc
alatt megfordultak itt, illetve azokról a helyi személyekről kívántunk megemlékezni, akik
részt vettek a szabadságharcban. Ugyanabban az évben készült a zenei és a helyismereti
könyvtárosok közös összeállítása a megye zenetörténetéről.10 2010-ben államalapításunk
évfordulójára, a nemzeti ünnepre készült el a Szent István-kultuszt11 bemutató tematikus
oldalunk.
2. ábra. Verseghy-emlékoldal 2017-ben felújított változata
9 URL: http://1848.vfmk.hu
10 URL: http://archiv.vfmk.hu/zenetortenet/
11 URL: http://archiv.vfmk.hu/0820/
–9–
2010-ben a TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069 Zounuk-projekt keretében hoztuk létre a

Jász-Nagykun-Szolnok megyei wikit.12 A tematikus oldalak összeállításával szerzett
tapasztalatainkat hasznosítottuk ebben a vállalkozásban. Az évtizedek óta összegyűjtött
helyi vonatkozású dokumentumokban és sajtófigyelésekben rejlő felbecsülhetetlen értékű
információkat dolgozzuk fel. A szócikkek illusztrálására pedig a gyűjteményünkben
található fényképeket használjuk, ezzel is növelve ennek az online lexikonnak az értékét.
A helyismereti wikipédia építése, ellentétben a korábbi statikus felépítésű tematikus
oldalakkal, folyamatos. Évente kb. 100–150 szócikkel bővül a kurrens könyv- és cikk-
analitikák feltárásával.
3. ábra. A megyei wikipédia felülete
Kezdeményezői voltunk 2014-ben egy közös megyei közgyűjteményi portál felállí-

tásának. A Damjanich János Múzeummal és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárral
együtt hoztuk létre a Szolnoktár13 portált, amely egy közös felületen mutatja be a három
közgyűjtemény digitálisan is elérhető szolgáltatásait. 2018-ban pedig Szolnok Anno címmel
12 URL:http://zounuk-hu/hu/wiki
13 URL: http://szolnoktar.hu
– 10 –
elektronikus folyóiratot indítottunk e portál felújításával, abból a célból, hogy a már meg-
lévő helyismereti vonatkozású adatbázisokhoz készítsünk színes cikkek összeállításával
ajánlót. Célunk, hogy a kulturális örökség őrzése mellett első számú, autentikus forrásértékű
megosztókká is váljunk.
Az online elérhető szolgáltatásaink közé tartozik egy dedikált hálózaton a helyismereti
cikkanalitikák digitális másolatának közreadása. 2014-ben Digitális objektumtár14 néven
vezettük be az új tartalomszolgáltatást a Corvina integrált könyvtári rendszeren keresztül,
amelyet a megye közgyűjteményei számára tettünk hozzáférhetővé.
2016 és 2017 között az Arcanum Adatbázis Kft-vel való együttműködés keretében
valósult meg a megyei napilap digitalizálása. A Szolnok megyei Néplap 1953 és 2011
közötti évfolyamai a Hungaricana15 adatbázisában teljes szöveggel elérhetők.
A Verseghy Ferenc Könyvtár helyismereti és digitális gyűjteményét azzal a céllal
gyarapítja és építi, hogy kulturális örökségünk Jász-Nagykun-Szolnok megyére vonatkozó
anyagai minél szélesebb körben elérhetők legyenek. Arra törekszünk, hogy megyénk,
településeink, irodalmi- és kulturális értékeink az érdeklődők számára gyorsan, megfelelő
minőségben hozzáférhetővé váljanak. Bízunk benne, hogy minden kutató hasznosnak
találja szolgáltatásainkat.
Irodalom
Károly Nóra
2004 Elektronikus Objektumtár a Verseghy Ferenc Könyvtárban. In: Kaptár
23. 2. 8–9.
2009 Új helyismereti kiadvány az interneten. In: Kaptár 28. 1. 3.
Kisfaludy Sándor
1955 Jelentés a Szolnok megyei könyvtár helyi tevékenységéről. Verseghy
Ferenc Könyvtár, Szolnok
Takáts Béla
2000 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Elektronikus Könyvtár. In: Szolnoki
Tudományos Közlemények. 128-130. MTESz Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Egyesülete, Szolnok
2003 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Elektronikus Könyvtár. In: TMT 50.
1. 11–13.
14 Károly Nóra 2004: 8-9.

15 URL: https://library.hungaricana.hu/hu/collection/helyi_lapok_SzolnokMegyeiNeplap/
– 11 –
Pásztor István Zoltán
Települési értéktáraktól a Hungarikumokig
Bevezetés
A kétezres évek elején többirányú összefogás eredményeként szerveződő, a magyarság

értékeit összegezni, rendszerezni kívánó mozgalom indult útjára. Ennek egyik eredménye,
hogy megszületett a hungarikum törvény, mely 2012. július 1‑én lépett hatályba és 2012.
októberében 16 taggal megalakult a Hungarikum Bizottság. 2013. április 17-től pedig ha-
tályossá vált a törvény (2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a
hungarikumokról) végrehajtási rendelete a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok
gondozásáról. 2015. július 3-án hatályba lépett a 2015. évi LXXX. törvény a magyar
nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosításáról.
Tanulmányom bevezető oldalain arra vállalkozom, hogy a törvény értelmében az alulról
történő építkezés folyamatát, a nemzeti értékpiramis rendszerét, annak elvi működését
bemutatom.
A cikk következő nagyobb egységében a megyei értéktárakra, azon belül is a Jász-
Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárba felvett értékekre, azok települési megoszlására fogok
kitérni, míg végül azokat az értékeket mutatom be, amelyek a szülőfalumhoz, Abádsza-
lókhoz, az ottani Értéktár Bizottság munkásságához is kötődnek.
A Nemzeti Értékpiramis
A magyar értékvédelem egy alulról építkező, több lépcsőből álló folyamat, melynek
felépítését a Nemzeti Értékpiramis modellje (1. ábra) mutatja be. A nemzeti értékpiramis
szerves részét alkotják a Magyarországon együtt élő népek, az államalkotó tényezőként
elismert nemzetiségek és az országhatáron túli, valamint szerte a világban élő, magukat
magyarnak valló egyének, közösségek értékei is.1
A piramis alját képező Települési/Tájegységi Értéktárakba, az Ágazati Értéktárba
(területiség elvéhez nem köthető értékek tára), valamint a Külhoni Települési/Tájegységi
Értéktárakba bárki kezdeményezheti valamely érték felvételét, ehhez mindössze javaslatot/
ajánlást kell benyújtani az illetékes értéktár bizottsághoz.
1 2015. évi LXXX. Törvény 1. §. (e)
– 12 –
1. ábra. A Nemzeti Értékpiramis modellje
Forrás: www.hungarikum.hu
Ha a településen még nem jött létre értéktár bizottság, ebben az esetben javaslatát
benyújthatja az adott település önkormányzatához, mely azt továbbítja az illetékes megyei
értéktár bizottsághoz, avagy lehetséges a megyei értéktár bizottság közvetlen megkeresése
is. Amennyiben az érték megyei/elcsatolt országrész jelentőséggel bír, akkor a helyi értéktár
bizottságok felterjeszthetik azt a megyei értéktárhoz, vagy Külhoni Nemzetrész Érték-
tárhoz. A Magyar Értéktárba való felvétel, azaz kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánítás, a
megfelelő javaslati adatlap Hungarikum Bizottsághoz való benyújtásával történhet meg.
A folyamat utolsó lépcsőfoka a Magyar Értéktárba már felvételt nyert kiemelkedő nemzeti
érték felvételének kérelme a Hungarikumok Gyűjteményébe. Ezt a felterjesztést szintén a
Hungarikum Bizottsághoz kell benyújtani. A szabályozás fontos része az úgynevezett
hungarikum védjegy használata.2
A nemzeti értékek adatai egységesen, szakterületenkénti kategóriákba rendezve állnak
össze: Agrár- és élelmiszergazdaság; Egészség és életmód; Épített környezet; Ipari és
műszaki megoldások; Kulturális örökség; Sport; Természeti és épített környezet; Turizmus
és vendéglátás.
2 http://www.hungarikum.hu/hu/content/hogyan-lehet-valami-hungarikum
– 13 –
Megyei Értéktárak
A Hungarikum törvényben foglaltak szerint a megyei önkormányzat megyei értéktárat

és megyei értéktár bizottságot hozhat létre, amely szervezi a megye területén azonosított
települési és tájegységi értéktárak adatainak összesítését, azonosítja a megye területén
fellelhető nemzeti értékeket, dönt a megyei értéktárba bekerülő nemzeti értékekről,
létrehozza a megyei értéktárat és nyilvántartás céljából megküldi azt a Hungarikum
Bizottságnak.3 A törvény teremtette lehetőségek után, rövid időn belül az összes megyei
önkormányzat csatlakozott a megvalósításhoz.
2. ábra. Települési és tájegységi értéktár bizottságok megyénkénti eloszlása

(2017. 05. hó)
Forrás: saját szerkesztés a www.hungarikum.hu adatai alapján
A törvény megszületését követően először a nagyobb településeken kezdtek el kiépülni

a Nemzeti Értékpiramis és a megyei értéktárak alapját képező hazai települési és tájegységi
értéktárak. A folyamat viszonylag lassan indult be, mivel még 2017 májusában (2. ábra)
3 http://www.hungarikum.hu/hu/megyei-ertektar-bizottsagok
– 14 –
Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 településére mindössze 28 bizottság jutott (2020-ra ez a

szám 30-ra emelkedett). Ha a megyében található települési és tájegységi bizottságok
számát viszonyítjuk a megyék településszámához, akkor Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Békés
megyék álltak az élen. Jász-Nagykun-Szolnok megye a 12. pozícióban helyezkedett el.
Ebben az összehasonlításban a lista végén Somogy megye található. Ennek egyik oka lehet,
hogy a megyei értéktár bizottság ott szerveződött meg legkésőbb (2014. 01. 24.).
2020 tavaszáig idáig közel 1.000 településen jött létre értéktár bizottság, köztük 8
tájegységi értéktár bizottság található.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a 620/2013. (XI.15.) számú határozatával

elfogadta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési
Szabályzatát, a 621/2013. (XI.15.) számú határozatával megválasztotta a Megyei Értéktár
Bizottság elnökét és tagjait, a 76/2015. (VI.26.) számú határozatával pedig új elnök
megválasztásáról döntött.4 A Jász-Nagykun-Szolnok megyei értéktár 2013. V. 31-én jött
létre.5 A megyei értéktárunkba 2019 márciusáig összesen 71 érték került felvételre. (A
legutolsó a felvételt nyert érték a harcsafogás ősi módszere, a kuttyogatás). Ezek közül
kiemelkedik a Karcagi birkapörkölt, amely a turizmus és vendéglátás kategóriában már
2013-ban Hungarikummá vált. Megkülönböztetett helyet foglal el a megyei értékek listáján
1. táblázat. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár értékeinek

települési megoszlás (db)
Szolnok 14
Tiszafüred 9
Jászapáti 8
Mezőtúr 7
Túrkeve 6
Kunszentmárton 5
Jászszentandrás 4
Jászberény, Karcag 3
Berekfürdő, Kunhegyes 2
Abádszalók, Törökszentmiklós, Nagykörű,
Jászárokszállás, Szajol, Jánoshida, Tiszasüly, Tiszajenő 1
Forrás: saját szerkesztés a jnszm.hu adatai alapján
4 http://jnszm.hu/megyei-ertektar
5 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata
http://jnszm.hu/feltolt/File/mesjanos/meb_szmsz.pdf
– 15 –
a Mezőtúri fazekasság és a Népművészet mestere díj kitüntetettjeinek tudása és tevékeny-

sége, amelyek felkerültek a Magyar Értéktárba. A megyei értékeink 19 településről szár-
maznak, amelyek között Szolnok foglalja el az első helyet. (1. táblázat). A települések
között 6 község is található. A megyében harminc olyan település van, ahol helyi szinten
is működik az értéktárbizottság, ezekről a helyekről időről-időre érkeznek javaslatok,
vannak azonban olyan települések is, ahonnan még egyetlen felterjesztés sem érkezett.
A megyei értéktár bizottság üléseit szükség szerint, de évente legalább kétszer (minden
év januárjában és júliusában) tartja. Az ülések nyilvánosak. A bizottság félévente, legkésőbb
a félévet követő hónap utolsó napjáig (január 31., és július 31.) beszámol tevékenységéről
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlésnek. Várhatóan az értékek köre még bővülni
fog és reményeink szerint több értékünk is felkerül a Magyar Értéktárba és akár a Hungari-
kumok táborába is.
Vert csipke – Abádszalók
Szülővárosomat, Abádszalókot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárban a vert

csipke képviseli. A megyei értéktárba való felvételére, még 2014 novemberében javaslatot
tettek, Erdei T. Lilla muzeológus-etnográfus ajánlásával.
A csipkeverés a 20. század elején lett igazán népszerű. Ebben az időben az iparoslányok
és a módos parasztpolgár lányok rendes téli elfoglaltságává vált. A 20-as években a csipke
a polgári lakáskultúra és az általános hétköznapi viselet részévé vált. Az első világháború
után, a csipkék iránti növekvő keresletet felismerve Móga Endre és felesége Reguly Margit
Budapesten megnyitotta az első nagyobb műhelyt. Az egyre növekvő forgalom miatt úgy
döntöttek, hogy több alföldi településen is (például: Kalocsán, Karcagon, Kisújszálláson,
Abádszalókon) bedolgozó csipketelepet létesítenek. A Móga család mellett ekkor jelent
meg a Jezsek család, akik szintén részt vettek a telepek létrehozásában. A több száz asszony
által elkészített csipkeelemeket a budapesti műhelyben állították össze és nagyrészt ott is
árusították.
Abádszalókon a vertcsipke készítését Móga Gyöngyi tanította be. Az asszonyoktól csak
nagyon pontos munkát fogadtak el. A bedolgozók előre meghatározott bérért dolgoztak. A
helyi alkotók a megkapott alapmintakincset folyamatosan alakították, majd kialakult belőle
a csipke abádszalóki stílusa. Ebben különösen két személy (Rózsa Sándorné és Vas Rozália)
járt az élen.
– 16 –
1. kép. Jellegzetes abádszalóki vert csipke
Forrás: Abádszalóki Csipkeverők Háza
A helyi formavilág tökéletesítésében és művészi szintre emelésében kiemelkedő szerepe

volt Tóthné Nagy Amáliának, akit 90 éves korában a Népművészet Mestere címmel is
megjutalmaztak. A csipkeverés második nagy felvirágzása az 1950-es évekre tehető.
Karcagon 1952-ben alapítottak Háziipari Szövetkezetet, amelyben 1957-től csipkeverő
részleg is alakult. A ’70-es évektől a karcagi csipkeverő ágazatot a kunhegyesi Kalicz
Imréné vette át. Később Kunhegyes, Kisújszállás és Abádszalók is ide dolgozott. Az 1960-
as években állandó megrendelőjük volt a budapesti székhelyű Országos Népművészeti
Vállalat. Az 1970-es évek végétől azonban megvonták az állami támogatást a Háziipari
Szövetkezetektől, így egyre kevésbé lett gazdaságos a további működtetés. A bedolgozók
száma is töredékére esett vissza, míg nem a szövetkezetet felszámolták, a javait
kiárusították.
Napjaikban azonban ismét a reneszánszát éli a csipkeverés. Egyre több helyen alakulnak
szakkörök, a baráti társaságok pedig egymás között cserélik a mintákat.
– 17 –
2. kép. Csipkeverők Háza, Abádszalók
Forrás: https://abadszaloki-csipkeverok-haza.webnode.hu
2014-ben Abádszalókon megnyílt a Csipkeverők Háza, ahol már csipkeverő tanfolyamot

is szerveztek, kiállítást is berendeztek és napi szinten gyakorolják, ápolják Abádszalóknak
ezt a szellemi kulturális örökségét. Az épület azért is fontos a csipkeverők számára, mert
a stílusteremtő Tóthné Nagy Amália ebben a házban töltötte fiatalkorát.6
Az Abádszalóki Települési Értéktár Bizottság
Abádszalók Város Képviselő-testülete a 2017. február 17-ei ülésén hozta létre a telepü-
lési értéktár bizottságát (tagjai: Pacsai Norbert elnök, Szivák Ilona, Parázsó Katalin), amely
hamarosan el is kezdte gyűjtőmunkáját. Felhívásukat az Abádszalóki Hírnök nyári és őszi
számaiban jelentették meg. A település lakosai partnerek voltak a munkában, szép számban
(28 db) javasoltak értékeket felvételre. Az ajánlások kategóriába sorolását a bizottság a
2017. október 30-i hivatalos ülésén végezte el (2. táblázat). A képviselő-testületi határozat
értelmében a Bizottság félévenként 3 helyi értéket javasolhat felvételre a testület számára.
6 https://abadszaloki-csipkeverok-haza.webnode.hu/publikaciok/
– 18 –
1. táblázat. A Bizottság által befogadott lakossági javaslatok kategóriák szerint (db)
Települési értéktár kategóriák Beérkezett javaslat

Agrár- és élelmiszergazdaság 1
Egészség és életmód 0
Épített környezet 4
Ipari és műszaki megoldások 2
Kulturális örökség 14
Sport 1
Természeti környezet 4
Turizmus és vendéglátás 2
Összesen: 28
Forrás: Abádszalóki Települési Értéktár Bizottság
2017 végén a Bizottság indítványozta 3 helyi érték (Abádszalóki vert csipke, Kárpát-
medence népviseleteibe öltöztetett babák gyűjteménye, Abádi-rév)7 felvételét az értéktárba,
melyet a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadott.
2018 első félévében újabb három helyi érték (Dr. Laki Kálmán orvos-biokémikus
munkássága, Abádi Benedek munkássága és az I. világháborús emlékmű) került javaslatra,
majd elfogadásra. Ezek közül – az I. világháború befejezésének 100. évfordulójára em-
lékezve – a település központi helyén elhelyezkedő emlékművet szeretném részletesebben
is bemutatni.
I. világháborús emlékmű Abádszalók
A községben első ízben az 1920. december 9-én tartott közgyűlésen vetődött fel, hogy
a világháború helyi hősi halottainak emlékére állítsanak fel egy műalkotást. Az emlékmű
létesítésével kapcsolatos ügyek intézésére szoborbizottságot alakítottak. 1923-ban a
HEMOB8 megbízásából Abádszalókon megjelent Fülöp József ezredes, aki bemutatta több
emlékmű tervét. A jelenlévő képviselők a „Pro Patria” jeligével ellátott 3 m magas álló
katonát ábrázoló pályatervet tartották megfelelőnek. A szobor avatására 1923. szeptember
23-án került sor.
Az emlékmű (2. kép) műkőből készült, alkotója Horváth Géza szobrászművész. A szobor
2 m magas, a lábazat magassága 4,1 m. A hősi halottak neve a talapzat középső részén
található. Az emlékművet körülvevő kerítést 1926-ban készítette Kemény Simon. A
bejáratnál 2 db betonoszlopon fekvő oroszlánszobor található.
7 Beszámoló az Abádszalóki Települési Értéktár Bizottság 2017. évi munkájáról

8 Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság. 1914-1915 fordulóján jött létre, alig fél évvel a harcok kirobbanása után.
1924-ben szűnt meg, helyét átvette a Hősi Emlékműtervek Bíráló Bizottsága.
– 19 –
3. kép. I. világháborús emlékmű, Abádszalók
Forrás: www.kozterkep.hu
Egyes feltételezések szerint a nagy háború első halottja Kovács Pál abádszalóki
születésű, tiszaburai lakos, dohányoslegény volt. Kovács Pált 1914. július 29-én a zimony-
belgrádi vasúti hídnál őrszolgálat teljesítése közben ölte meg az ellenség golyója. 1934-
ben mozgalom indult a megyében, hogy az elesett katona maradványait hazahozzák.
Szolnokon a Tisza parton, a Tisza Szálló és a közúti híd közötti parkban emlékművet
akartak létesíteni, ezalatt kívánták elhelyezni Kovács Pál maradványait. Az elképzelés nem
járt eredménnyel, mivel az abádszalóki baka sírját már nem találták meg a zimonyi
temetőben, ahová közvetlenül halála után helyezték. Nem nyert az sem bizonyosságot,
hogy Kovács Pál lett volna az I. világháború első hősi halottja. Ennek ellenére az idősebbek
visszaemlékezése szerint Kovács arcvonásait örökíti meg az abádszalóki hősi emlékmű
katonaszobra.9
2007. július 29-én katonai tiszteletadás mellett került felavatásra a felújított Nagy
Háborús emlékmű. Az ünnepség keretében jelképesen újratemették Kovács Pált, felolvasták
a 202 helyi hősi halott neveit. A rendezvényen közreműködött a szolnoki helyőrség
díszszakasza, a Magyar Királyi „Szolnok” Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a nagy-
kátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat tagjaival. Felvonultatták a cs. és kir. 68. gya-
logezred egykori csapatzászlóját, valamint a történelmi zászlósort, a katonai díszőrség és
a Vitézi Rend országos, illetve Szolnok megyei zászlóit.10
9 Szikszai Mihály 1999: 371-372.

10 https://nagyhaboru.blog.hu/2012/04/25/a_xx_szazadi_vilaghaboru_elso_hosi_halottja
– 20 –
A település azóta is híven őrzi Kovács Pál emlékét. 2018. július 26-án, a harcok befe-
jezésének 100. évfordulója alkalmából a szobornál ünnepi megemlékezést rendezett. A
ceremónia része volt a békefa ültetés, emléktábla avatás. Zelei József kerékpáros béke-
nagykövet, kerékpárral elvitte az emléktáblát és egy marék abádszalóki földet a Zimonyi
hídhoz, ahol Kovács Pál életét veszítette.
Összegzés
A jogalkotó kezdeményezésére a hazai települések és a külhoni magyarság bevonásával

elindult egy alulról építkező értékmegőrző folyamat. Az elvi működését a Nemzeti
Értékpiramisban foglalták össze. A piramis egyes szintjeihez (települési, ágazati, külhoni,
megyei, magyar) igazodva bizottságokban folyik az értékek összegyűjtését, regisztrálását,
dokumentálását végző munka. A bizottságok javaslattétellel élhetnek az értékek értéktárba
történő felvételét illetően.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárba 2019. márciusáig 71 érték került felvételre.
A listán több olyan érték is szerepel (például: Jászkürt – Lehel kürtje, Kunhímzés), amely
esélyes a Magyar Értéktárba való felvételre.
Abádszalókon is létrejött a települési értéktár bizottság, amely 2019-ig 28 helyi értéket
regisztrált és 6 értéket eredményesen javasolt felvételre a helyi értéktárba. A településről a
vert csipke a megyei értéktárban is szerepel. Országosan is jelentős első világháborús
emlékműve, a Nagy Háború első halottjának alakját mintázva már szintén rajta van a helyi
értékek listáján.
Eddig a megyénkből 19 településről kerültek fel értékek a megyei értéktárba. Bízom
benne, hogy a közeljövőben újabb településekről érkeznek olyan javaslatok, melyek
felvételt nyernek.
Irodalom
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata

http://jnszm.hu/feltolt/File/mesjanos/meb_szmsz.pdf (Letöltve: 2018.
november 11.)
2015. évi LXXX. Törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012.
évi XXX. törvény módosításáról. https://mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?
docid=a1500080.TV (Letöltve: 2018. november 11.)
Első világháborús emlékmű, Abádszalók. https://www.kozterkep.hu/~/5946/I_vilaghaborus
_emlekmu_Abadszalok _1923.html/photos/25046 (Letöltve: 2018.
november 06.)
Hogyan lehet valami Hungarikum? http://www.hungarikum.hu/hu/content/hogyan-lehet
-valami-hungarikum (Letöltve: 2018. november 07.)
A XX. századi világháború első hősi halottja. https://nagyhaboru.blog.hu/2012/04/25/
a_xx_szazadi_vilaghaboru_elso_hosi_halottja (Letöltve: 2018. november
19.)
– 21 –
Megyei Értéktár Bizottságok. http://www.hungarikum.hu/hu/megyei-ertektar-bizottsagok

(Letöltve: 2018. november 07.)
Csipkeverők Háza publikációk. https://abadszaloki-csipkeverok-haza.webnode.hu/
publikaciok/ (Letöltve: 2018. november 13.)
Beszámoló az Abádszalóki Települési Értéktár Bizottság 2017. évi munkájáról (kézirat)
Szikszai Mihály: Az I. világháború „hősi emlékei” Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
1999 In.: Zounuk 14. (A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szolnok,
1999) https://library.hungaricana.hu/hu/view/JNSM_Ek_14/?pg=
372&layout=s (Letöltve: 2018. november 18.)
– 22 –
Az értékmentés módszertana a felsőoktatásban
Herbály Katalin
Bevezetés
A vidékfejlesztés az elmúlt évtizedekben került a gazdaságfejlesztés kiemelt területei

közé. Nevezett tudományterület jelentőségét bizonyítja, hogy bekerült a felsőoktatásban
választható szakok közé. A szakot választó hallgatók számára különösen fontos a terület
komplexitásának bemutatása, amelynek egyik mérvadó eszköze a megfelelő módszertan
megismerése. A szakirodalomban megtalálható módszertani lehetőségek bemutatása mellett
kiemelt jelentősége van a primer kutatásoknak. A hallgatók bevonása a terepkutatás
világába, esélyt ad arra, hogy a megélt élmények, információk egy új világot nyissanak
meg előttük. A kutatótáborok elmúlt évi tapasztalatai azt mutatják, hogy hogy például az
interjúk, anyaggyűjtések, fotózások révén nemcsak az értékek, hagyományok feltárására
nyílik mód, hanem dokumentálásuk, adaptálásuk is más megvilágításba kerül a fiatalok
által. A vidéki Magyarország rejtett értékei kerülnek ezáltal előtérbe és alkalmazásuk módot
ad arra, hogy a mindennapok részévé váljanak.
1. A vidékhez-, vidékiséghez kapcsolódó legfontosabb ismeretek
Mind az oktató-, mind pedig a kutatómunkában nagyon fontos a vidékhez, vidékfej-

lesztéshez kapcsolódó legfontosabb szakirodalmi források ismerete/ismertetése, beleértve
az értékmentésre vonatkozó információkat is. Ennek alapján a téma feldolgozását meg-
előzően jelen esetben is megkerülhetetlen egy tágabb kitekintés, nevezetesen a regionális
különbségeket meghatározó tényezők rövid felsorolása, amelyek kellő alapot adnak a
további elemzésekhez. Az alább felsorolt csoportosítás lehetőséget nyújt azoknak a ténye-
zőknek az áttekintésére, amelyek meghatározóak egy-egy térség fejlesztése szempontjából:
– Infrastruktúra és emberi erőforrás

– Kutatás – fejlesztés – innováció (K+F+I)
– Működő tőke
– Periférikus elhelyezkedés
– „Országhatás”.1
A vidékfejlesztéssel foglalkozó szakértők többsége egyetért azzal a megállapítással, hogy

a vidéki – viszonylag sűrűn beépített (falu), vagy ritkán lakott (például külterület, tanyás
terület) – településeknek/településrészeknek, valamint az úgynevezett „nyitott” vidéki
térségeknek olyan egységes jellemzői vannak, amelyek a világ minden táján hátrányosnak
1 Kengyel Ákos 2008
– 23 –
tekinthetők az ott élők életminősége szempontjából. Ezek a faktorok az alábbiak szerint

csoportosíthatók:
– alacsony népsűrűség: A vidéki területek alacsony népessége miatt valamennyi
infrastrukturális fejlesztés/szolgáltatás egy főre eső beruházási- és fejlesztési költsége
magasabb, mint a sűrűbben lakott városi centrumokban. (Például hosszabb – és ezért
költségesebb – egy tanyás területen tíz lakást összekötő utat megépíteni, mint egy sűrűn
lakott városban.) De az alacsony népsűrűség kihatással van a már meglévő szolgáltatások
árára, minőségére és hozzáférhetőségére is.
– elszigeteltség: Az alacsony népsűrűségből adódik, hogy a lakó- és termelőhelyek
földrajzi távolsága, elszigeteltsége miatt alacsony szintű a már megtelepült szolgáltatások
kihasználtsági rátája. A vidéki területeken élő emberek többsége csak általános szolgálta-
tásokat kap, szemben a városokban megjelenő specializált (ezáltal vélhetően jobb minő-
séget is) biztosító lehetőségekkel.
– mobilitás: A személy-, a teher- és az áruszállítás komoly költségtényező a vidéki
területeken lakó- és termelő emberek számára. Mivel a vidéki területek ritka népessége
nagy fajlagos költséget jelent a vidékre települő szolgáltatók számára, – így a fentiek
alapján – ők sok szolgáltatást csak hosszú utazások révén érhetnek el a városi centru-
mokban. Ugyanezen ok miatt a városokban lévő mobil szolgáltatások (a mentők, tűzoltók,
vagy például mozgó árusok stb.) reakcióideje jelentősen megnő a vidéki területeken.
– gyenge tőkevonzó képesség: A vidéki területek tőkehiányának több oka is van. Ezek
között meg kell említeni, hogy a vidéki emberek rendszerint szegényebbek, de gyakran a
megfelelő menedzseri kapacitások hiánya, valamint az infrastruktúra fejletlensége is
akadályozza a potenciális erőforrások felhasználását.
– a humán erőforrások ritkasága: A vidéki demográfiai folyamatok tipikusan szelek-
tívek. Az elvándorlás elsősorban a fiatalabb, képzettebb, így a kreatív- és innovatív
népességre jellemző, s ez is hozzájárul a vidéki területek elöregedési-, elnéptelenedési
folyamataihoz, a vidéki lakosság csökkenő képzettségi szintjéhez.
– az innovációkkal szembeni ellenállás: Valamennyi fentebb említett jellemző erősíti a
vidéken élő népesség ellenállását a gazdasági- és társadalmi innovációkkal szemben. A
szegényebb és kiszolgáltatottabb népesség számára az innovációk magasabb kockázatot
jelentenek, mint a stabil élethelyzetben élő embereknek, így mindez fokozza a vidéki
tradícionalizmus erejét is.2
A fenti jegyek közül az első három valamennyi fejlett- és fejletlen országban lévő vidéki
területre többé-kevésbé jellemző. Az utóbbi három azonban már nem annyira a vidékiség-
hez, mint inkább a vidékiséggel összefüggő, többnyire hátrányos helyzethez, az elmara-
dottsághoz kötődik. A korábbi időszakhoz képest annyi változás történt az utóbbi
évtizedekben, hogy a dezurbanizációs folyamatoknak köszönhetően a humán- és más
erőforrások ritkasága, illetve az innovációkkal szembeni ellenállás kevésbé mondható
jellemzőnek néhány város-közeli vidéki területen.
2 Madarász Imre 2003
– 24 –
További fontos tényező a vidékre korábban jellemző, csak a gazdasági/termelési tevé-

kenység kiszélesítése az alábbiak szerint:
– gazdasági (termelési) funkció: magában foglalja a mező- és erdőgazdálkodást, a
halászatot, a megújuló természeti erőforrások fenntartható hasznosítását, az ehhez
kapcsolódó feldolgozást, szolgáltatást, kereskedelmet és a foglalkoztatás elősegítésére a
tevékenységek diverzifikálását, a mezőgazdaságon kívüli tevékenységet, a vidéki
térségekben működő termelő- és szolgáltató szervezetek működését, a falusi turizmus –
üdülés– rekreáció alapjait;
– ökológiai funkció: elsősorban az egészséges élet természeti alapjainak védelmét (föld,
víz, levegő), a tájak sokszínűségének, a tájjellegnek a megőrzését, a biodiverzitás, az erdők-
és más élőhelyek megóvását, általában az ökológiai rendszerek védelmét jelenti;
– társadalmi (közösségi) és kulturális funkció: az évszázadok során a vidéki életformához
szorosan kapcsolódó közösségi- és kulturális értékek megtartásában, újraélesztésében és
átörökítésében, a falusi közösségekben megtestesülő értékek megőrzésében nyilvánulnak
meg.
Az elmúlt években sem veszítették el aktualitásukat Csatári Bálint 2004-ben megfo-
galmazott gondolatai, miszerint: ,,A környezet és a társadalom viszonyának megújulása a
vidéki terekben az ország jövőjének is záloga. A globális kihívásokra adott helyes és
sikereket hozó lokális válaszokra nagy szüksége van az egész országnak. A válaszokat
elsősorban a vidéki térségekben, az ottani városok és falvak érdemi összefogásával,
decentralizált módon és eredményesen működő régiókban kell megkeresni.”3
2. Az értékmentés módszertana
A vidéki térségekben különösen nagy jelentősége van az értékmentésnek, ami az értékek

feltárását, dokumentálását, illetve lehetőség szerint adaptációját is jelenti. ,,Az értékek olyan
kulturális alapelvek, amelyek kifejezik azt, hogy az adott társadalomban mit tartanak
kívánatosnak és fontosnak, jónak vagy rossznak. Az értékek és azok sorrendje társadal-
manként és korszakonként eltérő lehet.”4
A vidékfejlesztési agrármérnök szakon tanuló hallgatók számára különösen fontos az
értékek megismerése, csoportosítása, legfőbb jellemzőinek ismerete. Ezt követően meg
kell tanulniuk az értékfeltárást elősegítő legfontosabb módszereket (Például: SWOT-,
PESTEL-, COMP analízis) is. A problémafeltárásra és problémamegoldásra vonatkozó
kompetenciák fejlesztésének – az elméleti ismeretek elsajátításán túl – nélkülözhetetlen
feltétele a gyakorlathoz kapcsolódó lehetőségek biztosítása. Kiemelt jelentősége van annak,
hogy a leendő szakemberek a meglévő (gazdálkodási- és kulturális) értékeket ismerjék
meg, de ugyanakkor képesek legyenek újabbak feltárására is.
Az elmúlt években a Neumann János Egyetemen (illetve annak jogelőd intézményében)
tanuló hallgatók számára az értékmentést tartalmazó, de önállóan kidolgozott projektfela-
dathoz az alábbiakban leírásra kerülő módszerek nyújtottak segítséget.
3 Csatári Bálint 2004

4 Andorka Rudolf 2006
– 25 –
2.1. Tanulmányutak kiemelt értékkel/értékekkel bíró településekre
A tanulmányutakon bemutatásra kerültek mindazon értékek, amelyek hozzájárultak az

adott település egyedi arculatának kialakításához. A következőkben néhány kiemelt
helyszín (a témacentrikus/egyedi ismérvek segítségével vázlatosan) kerül bemutatásra.
Túrkeve (Termál- és Élményfürdő, Finta múzeum)
– Túrkeve (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

– ülőpados gyógyvizes- és szabadtéri gyógyvizes pezsgőmedence
– a strandon egy úszó-, egy strand-, egy gyermekmedence és egy dögönyözős medence,
csúszdás, pezsgőfürdős élménymedence, valamint többféle wellness (sószoba)
– Múzeum (Finta és Korda testvérek munkásságának bemutatása)
1. kép. Túrkevei Termál- és Élményfürdő

forrás: https://www.termalfurdo.hu/furdo/turkeve-termal-es-elmenyfurdo-81/kepek
– 26 –
2. kép. Finta Múzeum épülete – Fotó: Örsi Julianna, Túrkeve, 2020

Kunhegyes (Geszti Vendégház)
– Kunhegyes, Széchenyi utca 40. (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

– nádtetős, búboskemencés vendégház
– az udvaron kerti kemence, nyársaló hely
– lengőteke, játszótér, valamint az ingyen megtekinthető gazdag néprajzi gyűjtemény és
kézműves bemutató (pl. csipkeverés, szőnyegszövés)
3. kép. Egyetemi hallgatók látogatása a Geszti vendégházban

forrás: saját felvétel, 2019. 04. 17.
– 27 –
Rákóczifalva (B.A.P. Macimúzeum és Kiállítóterem, Éden Madárpark)
– Rákóczifalva (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

– Macimúzeum (Balázs Antal és családja alapozta meg, a macik száma kb. 1.700 darab,
a legidősebb, régi farostos maci kora 111 év)
– díszített fémdobozok, használati tárgyak, bútorok
– Éden Madárpark (magánháznál)
4. kép. Egyetemi hallgatók látogatása a Macimúzeumban

forrás: saját felvétel, 2019. 04. 10.
– 28 –
Kerekegyháza (Rendek Ökogazdaság, Tanyamúzeum)
– Kerekegyháza határa (Bács-Kiskun megye) Budapesttől 80 km, Kecskeméttől 20 km

– szikes puszta, őshonos állatok és növények
– tanyamúzeum
– egyedi, helyben készített termékek
– biodiverzitás
5. kép. Rendek Ökogazdaság

forrás: https://www.google.com/search?q=rendek+ökogazdaság+képek&tbm
– 29 –
Kozárd
– Kozárd (Nógrád megye)

– Hollókőtől 12 km, Salgótarjántól 35 km és Budapesttől 80 km a település határa
– lakossága 160 fő
– a Kozárdi Almavölgy, amely gyümölcseivel, fesztiváljaival, mangalica és szürke marha
farmjával, a szomszédos horgásztóval immár kedvelt kirándulóhely
6. kép. Kozárd
forrás: https://www.google.com/search?q=kozárd+képek&tbm
– 30 –
Szatmárcseke, Tákos, Túristvándi
– Szatmárcseke (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

– Kölcsey kúria
– népi csónakos fejfás temető
– Tisza parton színvonalas kemping
– Tákos
– református templom, belül egyedi, festett berendezés („mezítlábas Notre Dame”)
– Túristvándi
– vízimalom
7. kép. Tákosi református templom

forrás: https://kirandulastippek.hu/felso-tisza-videke/takos-reformatus-templom
2.2. A vidékfejlesztés területén tevékenykedő szervezetek, magánszemélyek mun-

kájának megismerése
Különösen jelentős szerepet kap a gyakorlatban tevékenykedő szakemberek munkájának

megismerése, amelynek keretein belül a hallgatóknak szakmai konzultációk/bemutató
foglalkozások keretein belül lehetősége nyílik az elmélet- és a gyakorlat összevetésére.
(Például Bán Andrea néprajzkutató, Szabó István Tisza-tó Térsége LEADER Egyesület,
Besenyszögért Alapítvány előadásai)
2.3. Kutatótáborokban való részvétel
Az egyetem hallgatói több éve aktívan részt vettek a Nagykun kutatótáborokban (például
Kunmadaras, Túrkeve, Karcag) dr. habil. Örsi Julianna néprajzkutató vezetésével.
Példaként a közelmúltban Kunmadarason és Karcagon megvalósított kutatótáborok
programját kívánom bemutatni, ahol a kutatók és a felsőoktatásban jelenleg tanuló
– 31 –
hallgatók együtt dolgoztak. A kutatás során a település gazdaságának- és közösségi életének

megismerése volt a fő célkitűzés.
A kutatás során – lehetőség szerint – az alábbi témakörökre vonatkozó adatok gyűjtésére
került sor.
KUNMADARAS (2016. év)

2.3.1. Gazdálkodási jellemzők
Táji jellemzők (szakirodalmi és tapasztalati szintű bemutatása).
– Speciális gazdálkodási gyakorlat leírása.
– A klímaváltozás hatásainak érzékelése, illetve az arra való reagálás módja.
– A múltbéli gazdálkodási hagyományok ismerete, illetve alkalmazása.
– Új, eddig még nem alkalmazott technológia, illetve a már korábban alkalmazott
technológia részbeni változtatásának indoklása.
Gazdálkodással összefüggő közösségi élet
– Bálok, összejövetelek stb.
– Jellegzetes szavak (múlt – jelen).
– Hagyományőrzés formái (népzene, néptánc stb.).
– Gasztronómia (jellegzetes ételek, receptek).
– Népi praktikák (fűszer- és gyógynövények, népi gyógyászat).
A ,,Legszebb konyhakertek” program gazdálkodási eredményeinek dokumentálása.
2.3.2. Települési egyedi elemek, sajátosságok feltárása (például a volt orosz laktanya
hatása a múltban és a jelenben)
2.3.3. Vidéki turizmus fejlesztéséhez szükséges vonzerők összegyűjtése (például egyedi
turisztikai kínálat: növény – állat – program – egyéb).
2.3.4. Az adaptálhatóság feltételeinek meghatározása.
2.3.5. Konkrét módszertan kijelölése (például fotózás, interjúk készítése, terepbejárás,
intézménylátogatás, épített értékek meglátogatása, szakmai konzultációk, közösségi
programok a helyi lakosokkal).
A helyszínen a helyi honismereti egyesület tagjai nyújtottak nagy segítséget a tervezett
programok lebonyolításában. Tiszteletre méltó, és sajnos, egyre kevesebb az a lelkesedés,
és együttműködés, amit a tagok az elmúlt években megtettek, és ahogyan a kutatótábor
résztvevőinek munkáját segítették.
KARCAG (2018)
A táborban zajló tevékenységeket az elmúlt évek kutatótábori gyakorlata alapján az
alábbi csoportosításban végeztük:
Szakmai programok:
– Kérdőíves kérdezés, interjúkészítés
– Terepmunka (egyéni gyűjtés: fotódokumentáció készítés, elbeszélések diktafonos
rögzítése stb.)
– 32 –
– Anyagfeldolgozás
– Kerekasztal-beszélgetések a térségben dolgozó kutatókkal
Szakmai kiegészítő programok:
– Városnézés, táji értékek bemutatása Karcagpusztán
Szabadidős tevékenység:
– Szalonnasütés, beszélgetések
A terepkutatás módot adott mind az egyéni-, mind pedig a csoportos adatgyűjtésre.
Külön érdeme a tábornak a középiskolás hallgatók bevonása.
Összegzés
A bemutatott módszertani anyag biztosítéka annak, hogy a felsőoktatásban jelenleg
tanuló hallgatók és oktatók együttes munkája biztosítja az elhivatott, megfelelő elméleti-
és gyakorlati tudással rendelkező vidékfejlesztő szakemberek képzését.
A tanulmányutak, illetve a kutatások során a mintatelepülések gazdaságának- és
közösségi életének megismerése volt a fő célkitűzés, a tárgyiasult formában megjelenő
értékek mellett a múltból hozott „visszaemlékezések” erejével is. A vidéki települések,
amelyek életét még ma is döntően a mezőgazdasághoz valamilyen módon kapcsolatható
tevékenységek jellemzik, megmutatták, hogy milyen módon őrzik elődeik tudását,
tapasztalatát a gazdálkodásban. A meglátogatott helyszínek/gazdasági egységek mellett a
fotók, újságcikkek, régi dokumentumok is segítettek a múltbéli hagyományok/értékek
feltérképezésében és azonosításában.
Irodalom
Kengyel Ákos
2008 Kohézió és finanszírozás – Az EU regionális politikája és költségvetése.
Akadémiai Kiadó, Budapest
Madarász Imre
2003 Mezőgazdaság és vidékfejlesztés. főiskolai jegyzet. Tessedik Sámuel
Főiskola Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Mezőtúr
Csatári Bálint
2004 A magyarországi vidékiségről, annak kritériumairól és krízisjelenségeiről
(2004) http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/terstat/2004/06/wcsatari.pdf
letöltés dátuma: 2015. február 14.
Andorka Rudolf
2006 Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest
– 33 –
S Kovács Ilona
A karcagi fedeles kiskapu

A nagykunsági faragás, melynek kiemelkedő teljesítménye a vésett mintájú karcagi
fedeles kiskapu és a hasonlóan vésett díszítésű nagykapu oszlopok, a magyar faragásnak
egy kevésbé ismert táji stílusát képviseli. Ez a faragó stílus nemcsak a karcagi kiskapukra
és nagykapu oszlopokra jellemző, hanem kiterjed a Nagykunságra és környékére, sőt egyes
elemei megjelennek az épületek faragott díszein és a fejfákon is. A fennmaradt emlékanyag
gazdagsága azonban arra vall, hogy a stílus kutatását érdemes a karcagi kapukkal kezdeni.
Elsősorban népművészeti szempontból kívánom a kérdéses objektumot bemutatni.
Megkezdett, de még be nem fejezett kutatásról van szó.
Népművészet kutatásunk keveset foglalkozott a népi faragás körébe tartozó kapuk,
kapuoszlopok, kerítések táji változatainak népművészeti elemzésével, holott a 20. század
elején meginduló népi építészet kutatása már néhány értékes lokális stílust felfedezett. A
Néprajzi Értesítőben ismertetésre kerülnek a Győr környéki falvak faragott kapui, Pálos
Ede1 tollából. Szinte Gábor2 a székelykaput ismerteti, évtizedekig tartó tudományos vitát
indítva ezzel. Többen a népi építészeti tanulmányokba építve, írnak a kerítésekről és
kapukról, mint például a Nagykunságban és környékén használatos kapukról Györffy
István.3 Egy bekezdést szentel a témának: „A mai kiskapu más vidék kiskapujával meg-
egyezik. A kapufélfákat vagy kapufejfákat ki is szokták vésővel cifrázni, felső végét pedig
különfélekép kifaragják. Az utcára nyíló kiskapuk felé koporsófedél-alakú tetőzetet tesznek,
ennek gerincét deszkából cifrán kifaragott oromdísszel látják el.”4 A későbbi szakirodalmi
adatok is bizonyítják, valóban, a közép-tiszántúli települések többségében, így a Nagykun-
ság vonzáskörének falvaiban, a hajdúsági, bihari, békési, sőt a szatmári településeken is
fellelhető hasonló szerkezetű fedeles kapu. Azonban mérete, arányai, és egységes, kiforrott
díszítménye alapján kiemelkedik és ezáltal megkülönböztethető a karcagi fedeles kiskapu.
Györffy néhány évvel később a Dél-bihari falvak kapuit említi5 az építészettel kapcso-
latban. Banner János6 a békési magyarság, Deák Geyza7 a Tiszahát, Ecsedi István8 Debre-
cen kapuiról közöl adatokat.
A magyarság néprajza 2. kötetének Díszítőművészet fejezetében találjuk az első össze-
foglalót a faragott kapukról, kapufélfákról. Viski Károly írja: „Monumentálisnak nevezhető
fafaragó művészetünk a faépítkezés nevezetes földjének, Erdélynek kapuácsolásában és
faragásában tetőzik. Készültek ugyan szemrevaló kapuk vagy legalább kapufélfák egyebütt
1 Pálos Ede 1906: 161-193

2 Szinte Gábor 1909: 40-55, 97-101, 167-178., Szinte Gábor 1910: 27-31.
3 Györffy István 1908: 1-18, 153-166; Györffy István 1909: 30-40, 65-78.
4 Gy. I. 1908. 1-2. füzet, 13.
5 Györffy István 1915: 104-129; Györffy István 1916: 99-114
6 Banner János 1911: 129-143
7 Deák Geyza 1910: 185-199
8 Ecsedi István 1912: 157-194
– 34 –
is országszerte; egykor még a községeket kerítő sövényfalakra is. ... Szép kapufélfák van-
nak Dunán túl, például Győr vidékén, sőt a ma fátlan Alföldön, például a Nagykunságban
s egyebütt is”.9 Györffy István kutatásai hívták fel a néprajzkutatók figyelmét a nagykunsági
faragásra, nemcsak a kapukra, hanem a fejfafaragásra is.10
A szomszédos Hajdúságból több fedeles kapuról közöl adatot Dankó Imre,11 például
Hajdúböszörményből, Hajdúhadházról. Van adatunk létezéséről Püspökladányból, a
Nagykunsággal szomszédos Tiszamenti településekről és a Jászságból. Feltehetően a
fedeles kiskapu elterjedési területe az ország keleti részére koncentrálódik, minél keletebbre
megyünk, annál gyakoribb, de szórványosan másutt is előfordul. A karcagi fedeles kapuk
neves rajzolója, Novák József Lajos a Kiskunságban,12 Akasztón rajzolt a 20. század első
éveiben egy szép fedeles kaput. Megfigyelhető, hogy vannak települések, illetve vidékek,
ahol nemcsak a fedeles szerkezetű kapuk, hanem azok faragott vagy vésett mintákkal
történő díszítése is gyakoribb. Ilyen település Karcag, illetve Kalotaszeg falvai, ahol ezeken
a díszített kapukon, a gyakori alkalmazás miatt, kialakul a népi faragásnak egy lokális
stílusa. A kalotaszegi kapukról tartalmas elemzést készített a 20. század közepi gyűjtései
alapján Csete Balázs.13 Megjegyzem, a székelykapu természetesen fedeleskapu, de eltér
az általunk vizsgált fedeles kiskaputól, mivel a nagy és kiskapu egyetlen egységet képez,
míg az utóbbiak esetében külön résznek tekinthető a nagykapu, akkor is, ha közvetlenül
egymás mellett állnak. A nagykapura nem kerül fedél.
Összehasonlítva a nem túl távoli kalotaszegi fedeles kiskapukkal, megállapítható, hogy
minden lényeges vonásban különböznek egymástól. Első helyen a szerkezetet kell említeni.
A kalotaszegi „ül” a felszínen, ennek következménye a sok szerkezeti elem és kötés. A kar-
cagi lábazatát mélyen beássák a földbe, ezért rendkívül egyszerű a szerkezete. Más a díszít-
ményszerkezetük, a karcagi oszlopok előlapjára a hármasosztás jellemző, a motívumok
többsége is eltérő. Alapvetően különbözik a kapufedél. Bármennyire szép egy kalotaszegi
kapu, méltó párja a karcagi. Sőt az évszámos darabok tanúsága szerint a faragó stílus mind-
két vidéken egyidőben virágzott. Mindebből következik, hogy nálunk nem kalotaszegi
hatásra jött divatba a faragott, fedeles kiskapu, hanem inkább párhuzamosan.
A Nagykunság, egyszersmind a nagykunsági faragó népművészet egyik kiemelkedő
teljesítménye a karcagi fedeles kiskapukon és a hozzá szervesen kapcsolódó nagykapu
oszlopokon élő faragó hagyománykincs.
Két fontos forráscsoport áll rendelkezésre:

I. 1. Az egyik, a még töredékeiben fellelhető és tanulmányozható kapumaradványok,
melyeknek túlnyomó többsége nagykapu oszlop, kapufélfa, vagy kapuculáp, és néhány,
még létező, erősen leromlott állapotú fedeles kiskapu, a többségükről a fedél: a díszléc és
a tetődeszkák már hiányoznak. Ebbe a csoportba tartozik az a kiskapu, ami 1996-ban került
9 A magyarság néprajza 2. k. 1933-37: 348.

10 Györffy István 1907: 94-105
11 Dankó Imre 1968: 255-326, Dankó Imre 1966-67: 367-421
12 Néprajzi Múzeum, Rajzgyűjtemény: R 1173
13 Csete Balázs 1990
– 35 –
el az eredeti helyéről és most bronzba öntve, Németh Gyula turkológus szobra mögött
díszeleg, Karcag város főterén. Az egykori helyén, Bugyik Lajos karcagi faragó által
készített másolat áll.
I. 2. Karcagon, a Györffy István Nagykun Múzeum fényképgyűjteményébe sok olyan
kapufotó található, amit a múzeum egykori munkatársai, például Bellon Tíbor, Örsi
Julianna készítettek az 1960 utáni évektől kezdődően. De más kutatók, például Dám László,
Gráfik Imre néprajzosok is készítettek a 20. század második felében kapufelvételeket
Karcagon. Ugyan ebbe a csoportba sorolhatók, az 1994-es „Kapu pályázatra” beküldött
fotók közül a régi kapukat megörökítő fényképek. A sorozat a Györffy István Nagykun
Múzeumban került elhelyezésre. Teljes körképet kapunk általa az 1993-4-es évekből.
A kutatás számára nagyobb jelentőséggel bír a korábbi, gazdagabb változatokat felvonul-
tató, második forráscsoport, ami a Néprajzi Múzeum tulajdona.
II. 1. A Fényképgyűjteményben őrzik Újházi Sándor 1911-ben készült karcagi fénykép-
sorozatát. Hat fedeles kiskaput sikerült a karcagi tanító úrnak lencsevégre kapnia.
Idetartozik még nyolc karcagi utcafotó, amit Györffy István 1928-ban (7 db) és 1934-ben
(1db) fényképezett.
II. 2. A Rajzgyűjtemény igen gazdag nagykunsági anyaggal rendelkezik. Novák József
Lajos grafikus, rajztanár, karcagi kapukról és nagykunsági nagykapu oszlopokról, kapu-
szárnyakról, kerítésekről, házvégek díszes szegődeszkáiról és tornácoszlopok áttört fara-
gású díszeiről készült, nagyon szép rajzsorozata került be a huszadik század elején a
Néprajzi Múzeum Rajzgyűjteményébe. Részletgazdagsága miatt kiválóan tanulmányoz-
ható. Jelen vizsgálat elsősorban erre a forrásra épít. Novák József Lajos a 20. század elején
készítette az ország középső részén, a Nagykunság, a Közép-Tiszamente, a Jászság és a
Kiskunság északi településeinek faragásairól, elsősorban kapuoszlopokról, fejfákról a
gyönyörű grafikáit. Nagyon keveset publikált.14 Anyagának nagy része a Néprajzi Múzeum-
ban található. A Nagykunságban 1906-8 között járt, vagyis rajzai a nagykunsági faragás
legkorábbi dokumentumai.
A kapuoszlopokat díszítő faragások között, évszámok vésetei is láthatók. Segítségükkel
nyomon követhető a faragó stílus kialakulása, virágzása; felállítható az a szabályrendszer
(szerkezet, forma, díszítménykészlet és az előállításukhoz szükséges technika), ami jellemzi
ezt a faragóstílust és konkrétan a vizsgált tárgyféleséget: a fedeles kiskaput és nagykapu
oszlopokat.
Novák József Lajos 10 karcagi kapuról és 27 karcagi nagykapuoszlopról készített rajzot.
A kapuk között két évszámos is akad, a képen látható, 1881-ben készült. (1 kép) A kapufélfák
rendkívül vastagok, különösen a lábazatuk, aminek a nagy részét, 60-80 cm mélyre, a
földbe ásták. A kerítés vonalából kiugranak, ezáltal nagyobb hangsúlyt kapnak, rangot
biztosítanak mind a kerítésnek, mind a háznak és szimbolikusan, a ház tulajdonosának.
A Tisza szabályozását követően, több földhöz jutott a karcagi redemptus réteg, olyan
szántóföldhöz, ami néhány évig bőven ontotta a termést, ugyanakkor csökkent a rét és
legelők aránya. A határhasználatban bekövetkezett a nagy váltás, melynek következtében
14 Novák József Lajos 1910: 1-27, Novák József Lajos 1926
– 36 –
a pásztorkodó állattartás visszaszorult a földművelés rovására, sőt a tanyákon tartott állatok

mellett az udvarokban, istállókban, ólakban tartott állatok mennyisége is megnőtt. Az
udvarok gazdasági szerepe megváltozott, az állattartásra szolgáló melléképületek és a
gabona, kukorica, és takarmány tárolása szolgáló építmények, a széna-, szalmakazal,
csutkakúp, stb. mennyisége az udvar területének jelentős hányadát elfoglalta. A kevésbé
zárt melléképületek és az udvaron, szabadon elhelyezett értékek, többek között az állatok
számára elkerített udvarrészen, a kisebb állatok és a baromfi félék, nappal szabadon
mozoghattak, ezért nagyobb védelmet kívántak. Ez a kihívás már igényli a magas, tartós
kerítések megépítését az utcafronton, sőt körben az elülső, a hátsó és az udvarlábas
szomszéddal közös, tartós kerítések felállítását.
A megfigyelés szerint a földjéből stabilan megélni tudó, nagyobb házzal és udvarral
rendelkező kis- és középparasztság választotta ezt a kaputípust a városban. A nagygazda
házak mellett akkor van fedeles kiskapu, ha a kerítés is fából készült. Azonban a nagygazdák
„eleje” a hatalmas portáikat, vagy vaskos téglaoszlopokkal erősített tégla vagy kovácsoltvas
kerítésekkel vették körül. Némely esetben a közeli nagyvárosok, például Debrecen hatása15
is felfedezhető a városközponthoz közel, a városi értelmiség, és az iparos-kereskedő réteghez
tartozók házai között, abban az esetben, ha kicsi az udvar, párméteres az utcafront. A két ház
közötti távolságot egy magas, teljesen zárt nagykapuval zárják el, ennek egyik sarkában
nyitnak egy kapuajtót. Némely esetben még fedél is került rá.
Az újabb háztípusnak számító, fa ágasos, gangos házak, bejárati kapuja, amennyiben a
házat az utcafrontra építették, a gang végében van, ezért felépítése eltérő a fedeles
kiskaputól. Ennél a típusnál a kapu feletti részt fűrészelt mintázatú deszkázattal díszítik, a
vékony kapuoszlopokra viszont nem kerül faragás. A kapuajtó kiképzése hasonlít a fedeles
kiskapuk ajtajára. Ez a gangos-ágasos háztípus, a gangra nyíló kapuval a 20. század elejétől
terjed és újabb változatnak tekinthető. Népművészeti tartalommal a felsorolt kaputípusok
közül ez utóbbi mellett a léckerítések oszlopai tartoznak még a népművészeti faragás
körébe.
A szegényparaszti kisebb porták kerítése egyszerűbb, itt is kapuculáp tartja a nagykapu
szárnyait és a bejárati kapu ajtaját, amire azonban nem tesznek fedelet. A kapu és kerítés-
oszlopok az előbbiekhez képest, többnyire vékonyabbak, a kerítés is lécekből szerkesztett.
A legszegényebb változatnak a sövény, pontosabban, élő tüskésbokrokból álló kerítés
számított. Helyenként napjainkban is előfordul, illetve máig megmaradt, esetleg dróthálóval
a ritkább részeket még jobban zárják, hogy az aprójószág ne tudjon elkóborolni. Ez a
kerítésforma őrizte meg leginkább, a korábban általánosnak mondható, nádkerítés típust,
aminek az építését, a tűzveszély miatt, például már az 1802-ben kiadott helytartó tanácsi
és kerületi rendelet is tilalmazta.16 Kisújszálláson 1838-ban már minden nádkerítést
felszámolnak, addigra azonban már Karcagon 1834-ben egész városrész leég a tűzre kapott
nádkerítés miatt.17
15 Sápi Lajos 1968: 87-112, 371-398

16 Györffy István 1938: 238-240.
17 Bellon Tibor 1996: 351.
– 37 –
Térjünk vissza a fedeles kapukra. A magasságukat a megmaradt kaputorzók és a rajzok

alapján is csak becsülni lehet: a föld feletti része meghaladja a két métert. A rajzokon látható
kerítésdeszkák szélességét összevethetjük, a ma még itt-ott fellelhető, vízszintes deszkákból
felépített egykori kerítés maradványokéval, megállapíthatjuk, hogy a deszkák, minimum
40 cm szélesek voltak. Ma már elképzelhetetlen ez a szélesség, a fakereskedések nem
árusítják. A magasság így kiszámítható, tehát eléri, kb. 180 cm-t. Ma is ilyen magasak a
függőleges deszkákból szerkesztett kerítések Karcagon. A kapuoszlopok messze a kerítés
fölé nyúlnak, a kapu szemöldök gerendája, a tetődeszkák, vagy, ahogy a karcagiak mondják:
koporsófedél és az oromdísz tovább emeli a magasságot, ami tehát összességében, 2-2,5 m is
lehet.
A kapuk anyaga tölgy esetleg akác, a karcagiak mindkét alapanyagot említik. A vasút-
építés előtt, csak a Tiszán leúsztatott és a füredi, szolnoki fűrésztelepen feldolgozott, nagyon
drága faanyag került a városba. A város határába telepített Zádor erdő vegyes fáit is csak
a század vége felé kezdik kivágni és esetleg épületfának felhasználni. Az évszámok
tanúsága szerint az 1870-es évektől készítik nagyobb számban a fedeles kiskapukat és
oszlopokat. A szükséges tölgyfa egyaránt kerülhetett vasúton, kereskedői közvetítéssel és
a Zádor erdő faanyagából a kaput készítő ácsok, asztalosok, bognárok, vagy csak faragó
specialisták kezébe. A századfordulót követően azonban a karcagiak a tanya és a ház
udvarára, netán az utcára egyre több akácot ültetnek, amiből kerítésoszlopot, fejfát farag-
tatnak, mivel tartós, szívós keményfa, évtizedekig ellenáll az időjárás viszontagságainak.
A tölgyfáról a többi nagykun településen is a századforduló éveiben térnek át az akácfa
használatára. Ma már kapu oszlopként kizárólag akácot használnak.
Kunkapu
A karcagi fedeles kiskapu, melyet már régóta csak röviden: kunkapu néven emlegetnek,
három fő elemből áll: 1.) A két kapufélfa, mindig azonos méretűek és díszítésűek, 2.) A
három részből összeácsolt kapufedél, 3.) A kapuajtó.
I. Kapufélfák
A kapufélfák készítéséhez nagyméretű tölgyfát használtak, a stíluskorszak vége felé, a

20. században már áttértek az akácfára. A két fafajta a századforduló éveiben, évtizedeiben
váltja egymást a használatban. Györffy István a temető fejfa anyagának változását szintén
a századforduló éveire teszi.18 Korábban a hatalmas tölgyfaszálakat a Felső-Tisza vidékéről
a Tiszán úsztatták, ha szárazság volt, akkor tengelyen szállították. A tölgyfa korábbi, nagy-
méretű használatának, a trianoni határok meghúzása vetett véget. Az akácfa telepítésekkel
pótolták a paraszti használatban nélkülözhetetlen keményfát, ami jól viseli a szabadban is
az időjárási viszontagságokat, már több mint száz év óta a kapu culápok és a fejfák anyaga
kizárólag akác.
18 Györffy István 1907: 94-105.
– 38 –
A felhasználást többéves szárítás előzi meg, árnyékos száraz helyen. Ha nedves a fa,
száradáskor repedezni kezd, ami ellen a már felállított kaput megvédeni nemigen lehet. A
régi, megmaradt kapukon látható, hogy a repedéseket például ácskapcsokkal fogatják össze.
A kiszáradt vastagfából, ácsszerszámokkal, ácstechnikákat alkalmazva, alakítják ki az
oszlop végső formáját.
A kapufélfához minimum 2,6-2,8 méter hosszúságú oszlop szükséges, aminek az alsó-
részét nem is faragják meg, hiszen tartósabb, ha minél vastagabb. 70-80 cm mélyre eresztik
a földbe, előtte az alsó végét tűzben edzették, hogy megvédjék a rothadástól. A talaj
adottsága miatt a vidékünkön ismeretlen a talpas kapu, a kapufélfákat mélyen beleássák a
földbe, legfeljebb a gödör alját bélelik ki téglával, hogy jobban védjék az oszlop alját, a
földet körülötte keményre döngölik.
A föld felett a kapufélfát három részre tagolják, eltérő formát adva a különböző egysé-
geknek. A megnevezésben is tükröződik ez a bontás. Az emberi test felosztását követve
kapták a különböző részek a nevüket: fej, törzs és lábazat. A kapufélfa előlapjának vonal-
vezetése az emberi formát még inkább idézi: a fej a törzshöz képest kijjebb ugrik, a lábazat
még inkább. Az egész ritmusa rendkívül harmonikus hatást kelt.
A lábazat: Ez a legvastagabb rész, a fa eredeti természeti formája ennél az oszlopelemnél
még szinte felismerhető. Viszonylag függőleges egyenesre csak kétoldalt vagdalják, a föld
felett mindenképpen. Elől-hátul viszont felfelé, ferdén lefaragják, ezért úgy tűnik, mintha
egy hosszú, stabil, talpon állna, azonban a kaput valójában a földalatti része tartja. Ha az
eredeti oszlop nem rendelkezik a kívánt átmérővel, ami igen ritkán fordulhatott elő, akkor
mellé erősítenek, elől-hátul, egy-egy ferdére faragott oszloprészt, ami a földben is folyta-
tódik. A kapu lábazatának vastagsága, elől és hátul, az 50-60 cm-t is elérheti. Keresztben,
vagyis kétoldalt 20-30 cm-es szélességű. Az oszlop előlapja szinte mindig díszített. A
lábazat felsőharmadán kezdődik a díszítmény. Kizárólag vízszintes vonalakra épülő,
változatos keresztmetszetű bordázat díszíti a lábazatot, amit vésővel alakítanak ki.
A törzs: A középrészen a törzsnek minden oldala függőleges, az előlap felületéből a
legfelső bordamagasságnak megfelelő vastagságban kivágják az előlap felületét. Már,
ezáltal is nagyobb hangsúlyt kap ez a laposra faragott mező, ahová a legtöbb vésett minta
kerül. A törzs díszített mezőjét, az alsó és felső záró rész kiugrása, mintegy keret védi,
egyszersmind kiemeli.
A fej: A fejrésznél, az előlap újra előugrik. A fej általában két részből áll, az alsó fele
díszített, a felső része azonban tulajdonképpen egy kocka. De más lehetőség is adódik. A
fej és a törzs közötti rész összekapcsolása változatos mintázással történik. A minták azonban
itt is, miként a lábazaton, vízszintesre szerkesztettek. Előfordul bordázat, de gyakoriak a
különböző formájú bemetszések a bordák vastagságával megegyező mélységben. A fej
előlapja sokszor kiemelt szerepet kap, mivel kartusba helyezve, évszámot vagy házszámot,
esetleg monogramot vésnek bele. Kivételként fordul elő egy bevésett virágszál.
A két kapufélfa azonos formájú, az előlap felosztása, díszítése is azonos, egymásnak
tükörképei. A vastagságban azonban lehet eltérés abban az esetben, ha a nagykapu közvet-
lenül a kiskapu mellett nyílik. Ekkor az egyik kapufélfa szélesebb, erősebb, mivel kettős
teher nehezedik rá, az egyik nagykapu szárnyat is tartja. Nem divat az un. sasfa, mint
– 39 –
Kalotaszegen, itt a földbe ásott oszlop jobban terhelhető. A díszítményen kívül az előlapon
néha vascsavarok is láthatók. A kapuajtó és esetlegesen a nagykapuszárny keresztpántjainak
füleit tartó sarokvasak hosszú vastüskéi átérnek a kapuoszlop előlapjáig, a végét anya-
csavarral rögzítik, megakadályozva, hogy az ajtó súlya elmozdítsa a kapufélfát. A kapu
udvarfelőli oldalán az egyik oszlopra tehát a sarokvasat, a másik oszlopra a zárszerkezet
egyik felét erősítik, a másik az ajtóra kerül. Sajnos a 20. század eleji rajzokon és fényké-
peken mindig a kapu utcai oldala látszik, így sem az egykori zárszerkezet, sem a sarokvasak
formája, felépítése nem rekonstruálható. A megmaradt kapukon ez az elem többnyire
cserélődött. Csak az emlékezet őrzött meg olyan fa zárszerkezeteket, melyekkel egykor a
kiskapukat zárták. Fa küszöböt ritkán alkalmaztak, mivel a sár hamar tönkre tehette,
helyette, ha volt téglajárda a kerítés mellett, akkor élére állított téglából rakták össze a
küszöböt.
II. Kapufedél
A kapufedél részei: a.) Szemöldökfa: Rendkívül fontos szerkezeti elem, statikai szem-
pontból éppúgy, mint esztétikai szempontból. Nemcsak a kapuoszlopokat erősíti azáltal,
hogy összecsapolják az oszlopokkal, így jobban stabilizálva azokat, hanem tartja a
fedéldeszkákat és az oromdíszt. A kunkapu legbonyolultabb szerkezeti eleme a kapufélfák
és a szemöldökgerenda összeerősítése. Külön kötőelemet nem alkalmaznak a derékszöget
bezáró két elem összekötésére, hanem a két elemet összecsapolják. A kapurajzok, archív
fotók alapján csak némely esetben lehet a kötésmódra következtetni.
A szemöldökfák formája és mérete alapján igen különbözőek, annak ellenére, hogy
valójában egy vízszintesen elhelyezett gerenda. Néhány kapunak a szemöldökfája alul íves
kialakítású, ami némi könnyedséget kölcsönöz a kapuknak, míg a vízszintes záródásúak
robusztus hatást keltenek. Az ív formája a barokkos szegmentívet idézi, amit nagyon
gyakran alkalmaznak az ablakok felső záró íveként. Karcagon Rábel Károly építész
alkalmazta először, 1793-97 között a református templom ablakain, aminek az asztalos
munkáit Zettz Mihály asztalos készítette.19 Az 1860-ban kezdődő felújításnál is megőrizték
ezt az ablakformát, Polgár József és Rimaszombati András végezte az asztalos és üveges
munkát. A 19. század második felében több középületen is láthatták a karcagiak a szeg-
mentíves záródást, az asztalosok ismerték, ezért a parasztházakra is átkerült. A szegmentív
része a karcagi tárgykészítő hagyománynak, ezért nem véletlen, hogy a kapukon feltűnik.
A szemöldökgerendán az ív tarthat oszloptól oszlopig, de lehet rövidebb is, ebben az
esetben magasabb a körszelet. A szegmentívet esztétikai okokból alkalmazták, ma már
azonban az adatközlők egy része úgy véli, hogy a kapu belmagasságát kívánták növelni. A
mai, lesüllyedt, eredeti magasságukat elvesztett, csonka kapuk alapján a kérdést nem igen
lehet eldönteni.
19 Elek György 2017: 246. és 248.
– 40 –
A két rögzített kapuoszlop külső éléhez képest a szemöldökgerenda hossza, három

variációt mutat: 1.) túlnyúlik a kapuoszlopokon, 2.) azonos hosszúságú, 3.) vagy rövidebb.
A szélessége is igen változó, gyakran azonos a kapuoszlopok felsőrészének szélességével,
de előfordul, hogy talán éppen az összecsapolás miatt, lényegesen keskenyebbet alkalmaz-
nak, aminek a végét beleengedik az oszlop felsőrészén kialakított vájatban. Előfordul a
kapuoszlopnál szélesebb változat is. A magasságban is felfedezhetők különbségek. A
szemöldökgerenda formája, mérete befolyásolja a kapu esztétikáját.
A karcagi kapuk szemöldökgerendáját nem szokás díszíteni és felírat, sem kerül rá. A
nyers gerenda éleit, gyakorlati okok miatt, általában legömbölyítik.
b.) Deszkafedél: Két hosszú, trapéz alakú és két rövid háromszögre vágott deszka van
tető formára összeeresztve, emiatt a kész tetődeszkák formája a háztetőre emlékeztet, a
karcagiak a koporsófedélhez hasonlítják. Méretük a szemöldökgerenda hosszától és
szélességétől függ a szélük minden irányban szélesebb az oszlopoknál. Az összeeresztett
éleket felül többnyire egy keskeny, vízszintes deszkával fedik le, ami felül az élhez van
erősítve. A fedelet, mintegy kalapot, felhelyezik a szemöldökgerendára, amit felülről fél-
magasságig fed. Oly módon erősítik össze, hogy könnyen lecserélhető legyen, mivel na-
gyon hamar tönkremegy. A fedelét vesztett, régi kapuk némelyikének szemöldökgerendája
mutatja, a koporsófedél rögzítésének módját. Két helyen, keresztben látható két kivágott
csaplyuk. A tetődeszkák mindig dísztelenek, minden oldalon egy-egy deszkából állnak,
amit zsindellyel soha nem helyettesítenek, ellentétben például a kalotaszegi és a székely-
kapuk zsindelyes fedelével.20
c.) Oromdísz: Az élre erősített oromdísz igen változatos formájúra van kifűrészelve,
egyszerűbb áttört mintával is díszítik. Sokszor ez az áttörés a díszléc alapmintája miatt
képződik. Eredeti oromdísz nem maradt meg. Fedéldíszek Novák 20. század eleji kapu-
rajzain láthatók, a második csoport rajzát Györffy István közölte 1908-ban.21 Néhány fedél
dísz Újházy Sándor fotóin (1911-ből) és Györffy István fotóin (1928 és 1934) is kivehető,
rekonstruálható.
Térjünk vissza a karcagi oromdíszekre: mindegyik szerkezete a kétoldali szimmetriára
épül. A közép hangsúlyos, kiemelkedő hullámvonal, tulipán formájú elem, vagy egyéb
virágszerű képződmény ül a csúcsán. A virág mellett azonban az áttört díszekben állatfor-
mákra ismerhetünk. Felfedezhető a hal, a bozontos, vagy hosszúfarkú állatok, és igen
sokszor a kígyó-sikló. Ez utóbbiak jellemzője, hogy a farkukkal érintkeznek, a hullámvonal
két végének kiképzése emlékeztet a kígyófejre. Nem véletlenül látunk páros állatalakokat
a fedéldíszeken, hiszen némelyiken konkrét állatpár is felfedezhető, mint a kutya, a csirkére
emlékeztető madár. Ezek az állatpárok az életfa két oldalán helyezkednek el, az állatformák
között többnyire felfedezhetjük az erősen stilizált növényi elemet. Ez a motívum többezer
évvel ezelőtt indult hódító útjára a Közel-Keletről, miként erről Soproni Olivér kitűnő
könyve tudósít.22 Valójában ezt a feltételezést erősíti egy kereszttel díszített fedéldísz is,
hiszen a kereszt a népművészetben nemcsak Krisztus, hanem életfa jelkép is.
20 Csete Balázs 1990: 88-89.

21 Györffy István 1908.
22 Soproni Olivér 1987
– 41 –
Kapuajtó: Súlyos, nehéz ajtók, részben, vagy teljes egészében két rétegűek. Az előlapot
erősíti és díszíti egy, középen is összekötött keret, ebbe erősítik hátul a kapuzárt és elől a
díszesebb kilincset. A keret belső díszítése, változatos, két vagy négy belső mezőt alakí-
tanak ki. Van például az íves kialakítású, amibe beleláthatjuk, a városban annyira kedvelt
szívformát, (a ház deszka oromfalát szokás díszíteni vele) vagy a féloszlopokkal történnő
összekötés. Az igazán jellegzetes dísz azonban a zsalugáteres megoldás, a keskeny, egymást
fedő deszkasorok alkalmazását, ami megismétli, és ezáltal kihangsúlyozza a tetődeszka
vonalvezetését, nemkülönben a kapuoszlopok bordázott csíkritmusát.
III. Nagykapu oszlopok
Ezekből is többnyire kettő van, azonos dísszel, de előfordul, hogy csak egyre van szük-
ség. Ha a nagykapu közvetlenül a kiskapu mellett van, akkor a kiskapu oszlop tartja az egyik
kapuszárnyat. Képes megtartani nemcsak az ajtót, hanem a kapuszárnyat is. Ehhez termé-
szetesen szükség van a megfelelő hosszúságú, kovácsoltvas kapupántokra, hevederekre,
aminek a szabad vége, hengeresen van visszahajlítva. Ezt akasztják a kapuoszlopba
erősített, nagyon erős sarokvasra. Ez utóbbi tüskéjét, egy előre kifúrt vájatban, mélyen a
culápba tekerik. A vájatot az utcafelőli oldalon, facsavarral zárják el, amit kör vagy
szögletes fa anyacsavarral szintén díszesen, befednek. Egyszerűbb az eset, ha a sarokvas
tüskéje átéri az oszlopot, mert akkor erre kerül egy nagy vas anyacsavar. A kapufélfák
rajzain is feltűnik ez a megoldás, de a nagykapu oszlopain szinte elmaradhatatlan.
27 nagykapu oszlop rajzát készítette el Novák József. A lábazatuk valamivel kisebb,
mint a kiskapu félfáé. A magasságuk változó, de mindig magasabbak a kerítésnél. Az
előlapjuk díszítménye, felosztása hasonlít a kiskapukéra.
Feltűnően sok az évszámos darab, összesen 9 darab: Az összeállított sor évszámai: 1821,
1877, 1877, 1880, 1885, 1886, 1888, 1895, 1901, két évszámos kapun 1881, 1892
olvasható. Ezek alapján felvázolható, hogy Karcagon a fedeles kiskapuk készítési ideje a
19. század utolsó harmadára esik, az első világháborút követően feltehetően már nem
készítik.
Kivételt képez az 1821-es számú oszlop. A faragó stílus virágkora az évszámok tanulsága
szerint az 1870-es években kezdődik. A túl korai évszám magyarázatául két lehetőség
kínálkozik: 1. korai előfutára a széleskörű elterjedésnek, de a korabeli viszonyokat ismerve,
feltehetően egy tehetős ember portáját, vagy középület kapuját ékesítette. 2. A másik
lehetőség a házszám, amire egy máig megmaradt kapu szolgál párhuzamul: az egyik
félfájára az 1896-ös évszámot, a másikra a Nr. 352-es házszámot véstek.
Vizsgáljuk meg, melyek azok a díszítőelemek, amik egyedivé teszik a karcagi kapuosz-
lopokat, és milyen közös vonások jellemzik a kapufélfákat és a nagykapu oszlopait!
Oszlopfej formák: Igen változatosak, némelyik kapcsolatba hozható a fejfák formáival.
A leggyakoribb forma az oszlopfej két oldalának a legömbölyítése, esetleg variálva oly
módon, hogy felül az ívek élben érnek össze. Előfordul, hogy az ív előre kerül, mintegy
homlokot képezve, ekkor a hátsó oldal függőleges. Van füles változat is. Egyedi megoldás
a süvegforma. Nagyon szépek, de talán nem elég időtállók a két oldalt többszörösen tagolt
– 42 –
fejformák. Némi polgári hatást tükröz az igen bonyolult négyoldalról tagolt 1901-ben
készült oszlopfej – a szecesszió korában vagyunk. Az oszlopfejek változatossága mutatja,
hogy a faragott kapuoszlopok divatja mennyire élő még a századfordulón.
Miként a kapufélfáknál, a nagykapu oszlopoknál is az előlap, vagyis az utca felé eső
oldal hordozza a faragott, pontosabban vésett díszítményt. A magyar népművészetben oly
gyakori hármas tagolás jellemzi kapufélfáinkat is. Két vízszintes záró díszítmény között
helyezkedik el a középső mező változatosabb mintája. Szinte elmaradhatatlan motívumnak
tekinthetők a különböző formájú vésőkkel kialakított, vízszintesen elhelyezett bordák. A
mángorlók alsó lapját szokás így kiképezni. Itt azonban nagyobb a változatosság. A
csíkritmusok számos összetételben jelentkeznek. Szélesebb, keskenyebb, élben végződő,
vagy laposfelületű bordák váltják egymást. Néha kinyitott vastag könyvre emlékeztetnek.
A vízszintes tagolás mindig az előlap széléig ér, ezáltal oldalról is sajátos formát ad az
oldalfelületeknek. Térben is megmozgatja ritmusával az oszlop két oldalát. Az előlap alsó
és felső bordakompozíciói sohasem tükörképei egymásnak.
Vízszintes motívumként helyezkednek el az ujjnyomokra emlékeztető apró félkör sorok,
mindig csak egy sor van belőlük.
A középmező mindig mélyebben van. Alul felül határolhatja félkör alakú, többszörösen
osztott geometrikus mintasor. Ezáltal, akár a szélső borda, akár ez a geometrikus mintasor,
kiemelkedő élükkel éles kontrasztot képeznek a mélyebben lefaragott középmező síkjával.
A középmező motívumait is vésővel alakítják ki. Meg kell említeni azonban, hogy
előfordul a díszítés elmaradása a középmezőből.
Vannak geometrikus és ritkábban, virágos motívumok. A geometrikus motívumok közül
gyakorisága miatt a függőlegesen elhelyezett, két, vagy három párhuzamos sorban a fű-
részfogas motívum a legkedveltebb. Karcagon ezt a motívumot farkasfogsorként is ismerik,
talán nem véletlenül. Szemiotikai szempontból ez a díszítmény út jelképként is felfogható,
ami kapu esetében több mint beszédes. A többi díszítményhez is könnyen kapcsolható
jelképes tartalom. Találkozunk fordított ékekkel is. A téglalap formájú kivésések méretüktől
függő számban szerepelnek, szintén függőleges sorba rendezve. A sakktábla szerűen
kivésett négyzetek megmozgatják a faragók fantáziáját, hiszen több variánsával találkozunk
az oszlopokon. A legfigyelemre méltóbb minta azonban a körökből, négyzetekből rombusz-
formákból felépített hálószerű minta. A sakktábla mintához hasonlóan ez is a pozitív-
negatív felület váltakozására épít. Ez a végtelenített hálós szerkesztés eszünkbe juttatja a
honfoglaláskori emlékeken gyakori szerkesztési módot. Egyedi mintaként előfordul a
bőrmunkák szironydíszeire emlékeztető ívek váltakozására építő, végteleníthető dísz, ne
feledkezzünk meg róla, Karcagon ma is alkalmazza néhány idős pásztorember a szirony-
varrást, szironykötést, a faragó az ötletet onnan meríthette.
A virágos motívumok ritkábbak. Először emeljük ki a tulipánokat, hiszen az oromdísze-
ken is előfordulnak. Az egyik oszlopot vékony, vésett vonalú páros rozmaring díszíti. Ágai
négy kis tulipánban végződnek. Egyszerű tulipános, leveles virágtő látható a „szirony-
díszes” oszlopon a fő mezőben. Ugyanennek az oszlopnak a homlokát egy nagyon szép rozetta
díszíti. A tulipános virágtő nő ki egy fél rozettából, vagy inkább holdból, alatta pedig a napot
is jelképező küllős rozetta látható. A tulipán szárát, aminek a megformálása rozmaringra
– 43 –
emlékeztet, a faragó, az egymás fölé helyezett tulipánokon is átvezeti. A díszítmény

jelentését a virágszimbolikából fejthetjük meg. Az egymásra helyezett függőleges tulipán-
sor a karcagi fejfákon is nemegyszer előfordult.23 A lombos fa motívum is előfordul, a
szomorúfűz a fejfák gyakori dísze, a kapuoszlopon azonban az ágak felfelé irányulnak, az
életet szimbolizálva. Az életfa jellege hangsúlyos, mint a fejfák szomorúfűze, hiszen a lenti
világba nyúlik a gyökere. A legkevésbé stilizált az egyik oszlopot díszítő, domborúan
faragott, „hajladozó” tölgyág, levelekkel és makkokkal díszítve, ami bizonyára vadásznak
vagy erdésznek a kerítés oszlopát ékesítette.
A kapufélfáknak és a kapuoszlopoknak szinte minden díszítménye vésővel készült,
aminek számos változatát használták. Kivételt képez az oromdeszkák díszítése, mivel
ahhoz speciális kis fűrészt használtak.
A faragások jellegét döntően meghatározza, hogy a karcagi kapuk díszei rendkívül
plasztikusak, térben kiemelkednek, helyenként megváltoztatják az oszlopok oldalsó
profilját, még a geometrikus motívumok esetében is erősen feltűnő a pozitív- negatív, fény-
árnyék alkalmazása.
A fejrészen kívül a kis és nagykapu oszlopok inkább csak méretben különböznek egy-
mástól, a lábazat méretében is vannak eltérések. Úgy tűnik, hogy az egy kerítéshez tartozó
kis és nagykapu oszlopok díszítménye, ha egyidőben készültek, akkor azonos mintájúak.
Szeretném még a kérdés egy másik aspektusát is röviden bemutatni: Ez a jelenkori utóéletet
érinti. Az 1990-es évek közepén elkészült Németh Gyula emlékműve. A hátterébe Györfi
Sándor, szobrászművész Bellon Tibor segítségével egy még létező régi kaput választott.
Egykor a Hunyadi utca 18. szám alatti ház kerítését díszítette. A szobor a fedeles kiskapura
irányította a karcagiak, elsősorban a faragók figyelmét. Egy pályázati támogatás is ösztö-
nözte a karcagiakat hasonló kapu készítésére.
Remélem, hogy kutatásom még inkább ráirányítja a figyelmet, a városképet is befolyá-
soló témára, és a feltárt és talán közzétett és közkinccsé váló anyag, hozzájárul, hogy
faragóink változatos kiskapukkal díszítsék a várost és talán a többi nagykunsági települését
is.
A konferencián elhangzott előadás, és a kézirat leadása után megjelent 2019 decem-
berében a szerző tollából a Kunkapu című könyv,24 amiből részletesen megismerhető a
téma, több mint 130 fénykép és igen sok rajz segíti az olvasót.
Irodalom (válogatás)
Balassa M. Iván
2011 Kapuk, székelykapuk. In: Románné Roxer Valéria, dr. Varga Tamás
(szerk.): A fa a népi építészetben régen és ma. 136–160. Nyugat-magyar-
országi Egyetem Kiadó, EMK-Erdészeti Múzeum, Sopron
23 Györffy István 1907

24 S Kovács 2019
– 44 –
Banner János
1911 A békési magyarság népi építkezése. In: Néprajzi Értesítő, XII. 129–143.
Bellon Tibor
1989 Építészeti rendszabályok a XVIII-XIX. században az Alföldön. 25–43.
In: Novák László – Selmeczi László (szerk.): Építészet az Alföldön I–II.
Az Arany János Múzeum Közleményei – Acta Musei de János Arany
nominati VI. Nagykőrös.
Csete Balázs
1990 Kalotaszegi faragások. Budapest.
Dankó Imre
1966-67 Hajdúböszörmény népi építkezése. In: Déri Múzeum Évkönyve, 367–421.
1968 Két homoki hajdúváros népi építkezése. In: Déri Múzeum Évkönyve,
255–326. Debrecen.
Deák Geyza
1910 Az ungvármegyei „Tiszahát” népi építkezése és művészete. In: Néprajzi
Értesítő XI. 185-199.
Ecsedi István
1912 A debreceni népi építkezés. In: Néprajzi Értesítő XIII. 157–194.
Elek György
2017 „Mindeddig megsegített minket az úr!” A Karcagi Református Egyház-
község története. Karcag.
Györffy István
1908-9 A Nagykunság és környékének népies építkezése. In: Néprajzi Értesítő
IX. 1–18., 153-166. X. 30–40., 65–78.
S Kovács Ilona
2019 Kunkapu. Nagykunsági Népművészek Egyesülete, Karcag.
Pálos Ede
1906 Győrvidék kapufái. In: Néprajzi Értesítő VII. 3–4. szám, 161–193.
Sápi Lajos
1968 Faragott kapuk Debrecenben. In: Debreceni Déri Múzeum évkönyve 50.
87–112, 371-398. Debrecen.
Soproni Olivér
1987 Az életfa és a madár a kerámián. Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest
Szinte Gábor
1909-10 A kapu a Székelyföldön. In: Néprajzi Értesítő X. (1) 40–55., (2) 97–101.,
(3–4) 167–178., XI. (1–2) 27–31.
Torbágyi-Novák József Lajos
1926 Kapubálványfejek. In: Néprajzi Értesítő 169–178.
– 45 –
1. kép. Karcagi fedeles kiskapu. Néprajzi Múzeum: R 2532

Novák József Lajos rajza 1906–08.
2. kép. Györfi Sándor: 3. kép. Kunkapu

Németh Gyula turkológus szobra a református templomkertben
(karcagi kapuval) – Karcag, 1990 – Karcag, 2019
– 46 –
A család belső rendjét befolyásoló tényezők a 20–21. században
Örsi Julianna
A család belső rendjét befolyásoló tényezők

a 20–21. században
I. A család fogalma, típusai, alapvető funkciói
Ha a családról beszélünk, legelőször a hagyományos családkép jelenik meg előttünk:

férj, feleség, gyerek. Ez a kétgenerációs kiscsalád vagy nukleáris család, amelyhez
illeszkednek a nagyszülők. Ha egy közösségben élnek, akkor ez már a háromgenerációs
család vagy törzscsalád. Az összetett család vagy nagycsalád (a Nagykunságban família)
a 20. században már ritkábban fordul elő, míg a csonkacsalád egyre gyakrabban.1
Ugyancsak fő jellemzőként említjük, hogy a magyar családokban patrialitás, patriloka-
litás van, azaz a férfi veszi feleségül a nőt, a férfi a családfő, azaz a családfenntartó. Ö
irányítja a családot, biztosítja a lakás helyét. A családokban nemenkénti és életkor szerinti
munkamegosztás dívik. Mindez azonban a 20. században már nem ennyire egyértelmű. A
változásban számos külső tényező játszott, játszik szerepet. Gondoljunk a történelmi
folyamatokra, amely mögött gazdasági, politikai és társadalmi változásokat kell látnunk!
1. táblázat. Családnagyság Karcagon 1960–1980 között

1960 1970 1980
Gyermektelen család 29,30% 32,90% 33,70%
1 gyermekes család 30,50% 32,50% 31,50%
4 és több gyermekes család 9,30% 5,00% 2,70%
1 Örsi Julianna 2017
– 47 –
1. kép. A nagyapa tekintélyét tükrözi a családban a fotó – Kisújszállás, 1940-es évek
2. kép. A Disznós család három generációja budapesti vendéggel – Karcag, 1967
– 48 –
3. kép. Tiszaújvárosi család – Tiszaújváros, 1980-as évek
4. kép. A Kovács család három generációja – Túrkeve, 2006
– 49 –
A család működését befolyásoló külső tényezők a 20–21. században
Melyek ezek a külső hatások, amelyek befolyásolták az emberek szemléletét, maga-

tartását, a család működését, a falvak, városok lokális közösségét? 1.) világháborúk –
határmódosítások; 2.) rendszerváltások és annak politikai-ideológiai (kuláküldözés,
marxista szemlélet, kommunista nevelés) lenyomatával, gazdasági intézkedéseivel (álla-
mosítás, földvisszaváltás) együtt; 3.) a mezőgazdaság szocialista átszervezése, iparosítás,
a közlekedés fejlődése (autó); 4.) a tudomány fejlődése, információs forradalom; 5.)
életszínvonal, életvitel. A továbbiakban röviden bemutatom ezek hatását a magyar családra.
1.) Világháborúk, határmódosítások
A 20. században két világháború is volt, amelyben az aktív korú férfi lakosság vett részt.
A férfiak távolléte megingatta a növekvő demográfiai trendet. Ez különösen az 1916-1918
években látványos. Míg 1914-ben 270.690, 1919-ben 217.431 gyermek született Magyar-
országon, addig 1915-ben 187.734, 1916-ban 135.443, 1917-ben 130.817, 1918-ban 127.894
gyermek látta meg a napvilágot Magyarországon.2 Bár számokban nem kimutatható, de a
férfiak szemléletére, magatartására hatással volt, hogy távoli tájakkal, emberekkel ismer-
kedtek meg. Különösen igaz ez a hadifogságba kerültekre. A katona és a családtagok közötti
kapcsolat ápolására jószerint csak a levelezés (tábori posta) maradt. Levélváltás leggyak-
rabban az anya és fia vagy a katona és az otthon hagyott feleség között történt. A katonához
írt levelek leggyakrabban híradások a családtagokról, valamint a családi gazdaságról,
megélhetésről. Az otthonról küldött levél, csomag a szeretet apró jelei, amely a harctéren,
a hadifogolytáborokban levő emberek lelki támasza volt.3
2 A népmozgalom főbb adatai … 1969: 14-15.

3 A témáról lásd részletesebben az I. világháborúról szóló könyvet! Örsi Julianna (szerk.) 2017a.
– 50 –
5. a., b. kép. Gyarmati Kálmán levele a húgához a frontról – Lengyelország, 1943
– 51 –
6. kép. Az édesanya levele Csontos Lajos hadifogolyhoz – Túrkeve, 1947

A családfenntartó nélkül maradt család létfenntartása a feleségek, anyák számára nem
kis feladatot jelentett. A nőnek gazdasági ügyekben is döntenie, intézkednie kellett. Olyan
feladatok, munkák hárultak rá, amelyeket korábban a család férfi tagja/i/ végeztek. Mindez
hozzájárult a nők önbecsülésének növekedéséhez. Többen megfogalmazták – visszagon-
dolva ezekre az évekre –, hogy a háború után megváltozott a férjükkel való viszonyuk.
Egyenrangúaknak érezték magukat és ezt ki is nyilvánították (például tegezésben).
Gazdacsaládokban az itthon maradt asszonylánynak azonban a család, a rokonság is
segített a föld megművelésében. Főleg az apa vagy a nagybácsi végezte el a nehezebb mun-
kákat (szántás, aratás, terményhordás stb.). Így a rokoni kapcsolatok fontossága megnőtt
ezekben az években. Ugyanakkor a korosztályok szolidaritása megnyilvánult a katonák
között (bajtársi segítség). A szerelmes lány, menyasszony hazavárta az udvarlóját, a
vőlegényét. Így háború után megszaporodtak a házasságkötések.
– 52 –
7. kép. Lippai László katonatiszt esküvője – Szeged, 1942
8. kép. Kilences lakodalom tsz szervezésben Túrkevén 1958-ban
– 53 –
Az ország összlakosságának létszámában a legnagyobb változást a trianoni határok

megvonása okozott. Az új határokon kívül került településeket elszakították természetes
szomszédaiktól. A családok távol kerültek más településen élő rokonaiktól, így kapcsolataik
fokozatosan meglazultak. Új házasodási körzetek alakultak ki. Ez megfigyelhető például
a Bodrogközben és az Ung-vidéken végzett vizsgálataimból.4
2. táblázat. Pácin házasodási köre (lakóhely szerinti házassági exogámia)

1895–2000 között 107 házasság alapján5
sorrend település neve közös házasság

I. Karcsa 63
II. Nagykövesd 27
III. Miskolc 25
IV. Nagyrozvágy 19
V. Sátoraljaújhely 18
VI. Budapest 16
VII. Cigánd 13
VIII. Bodrogszerdahely 11
IX. 5 település 5…10
X. 16 település 2...4
XI. 75 település 1
2.) Rendszerváltások hatása – annak politikai-ideológiai (kuláküldözés, marxista

szemlélet, kommunista nevelés) lenyomatával és gazdasági intézkedéseivel (államosítás,
földvisszaváltás)
4 Örsi Julianna 2006, Örsi Julianna 2014a, Örsi Julianna 2020

5 Pácin a világháborúk utáni határrendezések során Magyarország határmenti települése lett. A legtöbb házasságot adó
települések egy része (például Nagykövesd és Bodrogszerdahely) Szlovákiához került.
– 54 –
1. grafikon. Egy túrkevei család (Márki) nemzedéki mobilitása a 20. században
Jelmagyarázat
Vízszintes tengely: évek, Függőleges tengely: A családtagok társadalmi pozíciója
1. alsó (vidéki réteg), 2. alsó középréteg, 3. közép (vidéki) réteg, 4. felső közép (helyi) réteg
9. kép. Diplomát (geofizikus) kapott a túrkevei paraszt család unokája (Kovács album)
– Budapest, 2015
– 55 –
A rendszerváltások és annak kísérletei is megbolygatták a helyi társadalmat. Egyes

családok (tisztviselők, városvezetők, nagygazdák) elmenekültek, elköltöztek. A korábbi
uralkodó elitet a háború vihara jórészt elsodorta, új családok tűntek fel a társadalmi rang-
létra tetején. Olyan új (főleg politikai) szereplők és azok családjai tűntek fel, akik korábban
nem voltak meghatározók a helyi társadalom életében. Sokgyermekes, szegény emberek
keresték helyüket az új társadalmi rendben. Kiéleződtek a társadalmi rétegek közötti ellen-
tétek. A helyi társadalom átrendeződött.6 Ez különösen igaz az 1945-’48 évek utánra. Ezen
családoknak nem kis erőfeszítésébe került megfelelni a politikai és a közösségi elvárá-
soknak. A műveltségi szint különbözősége, az új társadalmi rang, elvárások és a bevett
családi gyakorlat közötti különbség alkalmazkodást igényelt. Különösen nehéz volt ezt a
helyzetet feloldani az ekkortájt különböző rangúak, foglalkozásúak között kötött házassá-
gokban.7
A 20. század végén is lejátszódott egy hasonló folyamat, amelyet azonban elsősorban a
gazdasági követelmények nehezítettek.8 Némileg változott a helyi közösség képe 1989/90
után is. Ez a helyzet egyes családokat megerősített pozíciójukban, míg másokat vissza-
helyezett a korábbi helyükre, rangjukba. Az új helyzetet kihasználók gyorsan, míg a fon-
tolva haladók lassabban emelkedtek a ranglétrán. A hirtelen történő meggazdagodás pozitív
és negatív hatással is volt a családokra és a baráti kapcsolatokra.
2.a. Államosítás, kuláküldözés, téeszesítés
A magántulajdon államosítása a 2. világháború után a helyi elitet és a gazdatársadalom

vezető családjait a szülőföld elhagyására kényszerítették. Elsősorban Budapestre vagy
nagyvárosokba költöztek, de voltak, akik az országot is elhagyták. Ez nagy vérveszteség
volt a vidék számára, amit csak fokozott a kuláküldözés és a téeszesítés. 1960-ra csökkent
például Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Mesterszállás és Túrkeve lakosságszáma,
stagnált (alig nőtt) a Karcagon, Kétpón, Kunszentmártonban, Mezőtúron élő népesség
száma. A csökkenésben szerepe volt néhány külterület önálló faluvá fejlődésének és elsza-
kadásának az anyatelepüléstől, de a 21. század elején már visszafordíthatatlan folyamatként
értékelhetjük a nagykunsági kisebb „mezővárosok” (Kunmadaras, Túrkeve, Kunhegyes,
Kisújszállás) adatait.
6 Részletesebben lásd: Örsi Julianna 2018a, Örsi Julianna 2018b.!

7 Örsi Julianna 2014b.
8 Az 1990-es évek elején lezajlott rendszerváltásról szóló gondolatokat, vallomásokat lásd Örsi Julianna 1994!
– 56 –
3. táblázat. A Nagykunság és környéke népessége 1869-1960 között9

település 1869 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960
Karcag 14486 15825 18197 20896 22996 22569 24248 25551 25100 26035
Kétpó 1587 1673 1842 2223 2263 2142 1991 2160 2299 2369
Kisújszállás 10376 11083 12527 13224 13538 13766 14532 14461 13925 13756
Kuncsorba 435 460 1200 1306 1241 1286 1364 1422 1731 1384
Kunhegyes 7272 7461 8465 9504 9832 10979 10896 10787 11104 10989
Kunmadaras 7076 7350 7673 7618 7584 7645 7862 8231 8487 8463
Kunsztmárton 9336 9608 9671 10731 10921 11067 10726 11302 10565 10780
Mesterszállás 183 957 1528 1585 1741 1610 1620 1719 1685 1590
Mezőtúr 18210 18865 21159 22352 22706 23951 24655 24864 23343 23611
Túrkeve 10969 12042 13092 13797 13097 12973 13320 13806 13301 12493
4. táblázat. A lakosság száma a Nagykunságon 1970-2010 között

település 1970* 1980* 1990** 2000** 2010**
Karcag 24.638 25.230 23.828 22.162 20.298
Kisújszállás 13.470 13.700 13.159 12.713 11.500
Kunhegyes 10.116 9.628 8.914 8.667 7.582
Kunmadaras 7.343 7.130 5.689 5.804 5.424
Túrkeve 11.377 11.398 10.597 10.061 8.878
összesen 66.944 67.086 62.187 59.407 53.682
jelmagyarázat
* népszámlálási adat ** megyei statisztikai évkönyv adat
A kitaszítottakkal csak az 1980-as években indult meg a kapcsolatfelvétel (Ez egy új

közösségi ünnepet – elszármazottak találkozója – eredményezett.10) Ezen családok rehabili-
tációjára pedig a század végén a földprivatizációjával került sor. A közben eltelt fél
évszázad alatt a rokoni kapcsolatok csak a privát szférában működtek.
2.b. Marxista szemlélet, közösségi nevelés
A kommunista hatalmi elit a század közepén a keresztény hiten alapuló világnézetet

igyekezett eltörölni.11 A felekezeti iskolákat államosították, egyházak vezetőit ellenségnek
tekintették, az állami iskolákban a marxizmus tanaira épülő állami nyolc osztályos
alapoktatást vezettek be. A tanulóifjúság szemléletét ez alapvetően megváltoztatta. Mivel
1948-ban az ifjúsági és egyéb egyesületeket, alapítványokat megszüntették, így a fiatalok
nevelésére csekély lehetősége maradt az egyházaknak az erősen korlátozott hittan oktatás
9 1960. évi népszámlálás 1962: 40-41.

10 Az 1944-’60-as években elköltözött generáció évekig visszajárt ezután szülőhelyére. A Budapesten, Szolnokon letelepedettek
öregdiák baráti köröket is létrehoztak, így kapcsolódva egykori középiskolájukhoz, osztálytársaikhoz.
11 Örsi Julianna 2019
– 57 –
keretében. Ugyanakkor az állami, politikai szervek beindították az új közösségi szemléletű

ifjúsági mozgalmakat (úttörő, KISZ). Családon belül ez gyakran feszültségekhez vezetett. Sok
esetben kettős nevelés valósult meg. A szülő-gyerek kapcsolat így meglazult. A generációk
között kialakult szemléletbeli különbség az élet különböző területein éreztette hatását.
10. kép. Általános iskolások kisdobos nyakkendővel – Túrkeve, 1960-as évek
11. kép. Úttörőfelvonulás május 1-én – Füzesgyarmat, 1980-as évek12
12 Letöltés az internetről =facebook 2020.05.02.
– 58 –
12. kép. Szocialista brigád felvonulása a május 1. ünnepségen – Túrkeve, 1973
13. kép. Állami ünnep a párt és városi vezetők, valamint

a szovjet delegáció részvételével – Túrkeve, 1973
– 59 –
2a. grafikon. Foglalkozási mobilitás két generáció (szülő-gyerek) életében, 2013

– Szülők iskolai végzettsége –
57,14 %
Jelmagyarázat:
Férj-feleség azonos
33,52 % végzettségű
Feleség magasabb
végzettségű
Férj magasabb
végzettségű
9,34 %
2b. grafikon. Foglalkozási mobilitás két generáció (szülő-gyerek) életében, 2013

– Gyerekeik mobilitási terve –
32,6 %
27,62 %
25,97 %
13,81 %
– 60 –
A család belső rendjét befolyásoló tényezők a 20-21. században
A gyerekek már nem akarták szüleik foglalkozását folytatni, bár már az egykori
parasztszülő, nagyszülő sem akarta gyerekét-unokáját parasztnak nevelni.13 A párválasztást
kizárólagosan érzelmi alapokra helyezték. Az állam is lépéseket tett a családi ünnepek
megváltoztatására. Bevezette a névadót, a társadalmi esküvőt és temetést. Az alábbi
grafikonok jól érzékelik az emberi élet fordulóihoz kötődő református szertartások
(keresztelés, házasságkötés, temetés) arányát az összes eseményhez viszonyítva egy alföldi
kisváros (Túrkeve) 1900-2012 között.14
3. grafikon. Református keresztelések a túrkevei születések arányában

1900–2012 között
Forrás: Kereszti Roland kutatása nyomán
13 Többször végeztem felmérést (pl. 1976, 1978, 1985, 2013 években), amelyek eredményét publikáltam. Lásd Örsi Julianna
2004, Örsi Julianna 2018!
14 A kutatást Kereszti Roland túrkevei lelkész végezte el. Munkáját ezúttal is köszönöm.
– 61 –
4. grafikon. Házasságkötések Túrkevén 1900–2010 között

5. grafikon. Temetések Túrkevén 1900–2010 között
– 62 –
14. kép. Csoportos (családi) keresztelés református szertartás szerint – Karcag, 2017
15. kép. Az esketésen résztvevő rokonok, barátok, ismerősök a templom előtt – Karcag, 2013
– 63 –
16. kép. Leszármazottak, rokonok polgári szertartású temetésen – Túrkeve, 2016
2.) A mezőgazdaság szocialista átszervezése, iparosítás, a közlekedés fejlődése
A mezőgazdaság szocialista átszervezése 1949-ben kezdődött. Az állami gazdaságok

(amit helyenként rabgazdaságnak is neveztek) létrehozása után elkezdték megszervezni az
orosz kolhoz mintájára az egyes, majd a hármas típusú termelőszövetkezeteket. Az első
ilyen közös gazdaságokat a Nagykunságon, majd Szolnok megye többi településén hozták
létre. Főleg a férfiakat léptették be a szövetkezetekbe. Ezzel megváltozott a parasztok
hagyományos munkarendje. Megszűnt az egyéni napi és évszakonként változó munkaidő.
Az egyénileg kialakított paraszti munkarendből kívülről meghatározott kötelezettség lett.
A feleségekre várt minden otthoni, kiskerti munka, a családi gazdaság, a gyermeknevelés
és minden, a család működéséhez szükséges tennivaló. Ekkor még a nők háztartásbeliként
éltek. A férjeik azon az állásponton voltak, hogy „eltartom én a feleségemet, a családot.”
A termelőszövetkezeti újabb beszervezés 1959-ben kezdődött. Ez a „felfejlesztés” már
országos volt. Olyan területeken is végbement, ahol nem nagyon volt alkalmas a föld a
növénytermesztésre. Ekkor már a falusi férfiak jórészt eljártak ipari üzemekbe dolgozni.
Így az újonnan alakuló mezőgazdasági üzemekbe asszonyokat vontak be.
– 64 –
17. kép. Munkabrigád a Táncsics Tsz-ben – Túrkeve, 1960-as évek
18. kép. Családtagként a Tsz-ben dolgozó lányok – Túrkeve, 1958
– 65 –
3.) Kétkeresős családmodell
19. kép. Keresztorsózás a Háziipari Szövetkezetben – Túrkeve, 1960-as évek

Az 1960-1970-es évek fordulóján kezdődött a vidék iparosítása (új gazdasági mecha-
nizmus). Főleg könnyűipari kisüzemeket (varrodákat) hoztak létre. Ezzel megnyílt a
lehetőség a női munkaerő tömeges alkalmazására, tehát megvalósult a kétkeresős család-
modell. Időközben a felnövekedett új nemzedék nő tagjai is természetesnek vették, hogy
ők is dolgozók legyenek. Így a családban a nő és a férfi egyenrangú keresővé, munkássá
vált. Rendszeres elfoglaltságuk nőtt. Egyre kevesebb idejük maradt a családra, különösen
a gyereknevelésre. Elfogadták, hogy a gyerekek nevelése az állami intézmények feladata.
20. kép. Óvodai ünnepség (szereplő gyerekek és szüleik, nagyszüleik) – Túrkeve, 1960-as évek
– 66 –
A közlekedés fejlődésével a család is mobilabb lett. Előbb a férfiak, majd a nők is vál-
laltak munkát vidéken. A szabadidő hasznos eltöltésére a túrizmus kínálatát is mind gyak-
rabban elfogadták. Személyautókat, nyaralókat vettek, akik megengedhették maguknak.
Az 1970-es években gyakran elhangzott a kérdés: „kicsi vagy kocsi”, azaz mit helyezzenek
előtérbe a fiatalházasok: a gyermekvállalást, vagy az autó vásárlását. Ez a szemlélet nem
kedvezett a népesség egészséges növekedésének.
5. táblázat. Születések száma a Nagykunságon és környékén 1901–2010

településnév/év 1901 1921 1941 1961 1970 1980 1990 2000 2010
Karcag 808 694 507 379 414 447 346 266 179
Kisújszállás 427 378 311 186 201 225 180 126 96
Kunhegyes 367 326 204 165 nincs adat nincs adat 128 59 76
Kunmadaras 198 202 167 190 nincs adat nincs adat 167 113 70
Kunszentmárton 440 304 170 133 nincs adat nincs adat 148 78 64
Túrkeve 513 370 298 237 164 194 145 115 81
Mezőtúr 886 919 563 321 324 343 254 170 140
Kenderes 243 226 162 86 nincs adat nincs adat 72 50 36
összesen 3882 3419 2382 1697 1440 977 742
6a.b. grafikon. Gyermekvállalási kedv és modell a Nagykunságon 2013-ban
6.a. grafikon. Családi modell 6.b. grafikon. A fiatalok

a gyermekvállalásban gyermekvállalási terve
– 67 –
4.) A tudomány fejlődése, információs forradalom
A 20. században számos olyan audovizuális eszközt találtak fel vagy terjesztettek el,
amely megkönnyítette az információáramlást (villany, hangosfilm, telefon, rádió, televízió,
internet stb.). A nyomdatermékek (újság, könyv stb.) is tovább népszerűsítették a tudo-
mányt, a művészetet, számos hasznos ismereteket adván. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy
az emberek, főleg a fiatalok tudásanyaga már ne csak a hagyományátadásra, sőt ne csak
az iskola tudásátadásra támaszkodjon. A kor embere egyre inkább individualizálódik és
specializálódik. Ez együtt jár azzal, hogy egyrészt elhagyja a korábban megszokott közös-
ségeit, másrészt újakat hoz létre, újakhoz csatlakozik. Így a család és egyéb vérségi cso-
portok jelentősége csökken. A házasság is törékennyé válik. A családtagok közötti viszony
egyre inkább átalakul. Egyre gyakoribb a csonkacsalád és az új házasságok révén létrejött
összetett család.
5.) Életszínvonal, életviszony hatása a családi életre
Napjainkban a család működésének belső rendje jelentősen átalakul. A 20. század köze-
pétől a családi munkamegosztás hagyományos rendje a kétkeresős életmodell következ-
tében lassan, de folyamatosan változik. A család nem termelő, inkább fogyasztó közösséggé
válik. Előbb a nők munkát vállalva megpróbálnak otthon és a munkahelyen is helytállni.
A 20-21. század fordulójának családjában már a család működtetésében a nemenkénti
munkamegosztás helyett a férj-feleség közötti viszony egyenlő partnerség elvén működik.
Igaz, ezt a folyamatot megzavarhatja a gazdasági nehézségek miatti átmeneti állapot. A
20-21. századfordulón a munkanélküliséget a férfiak nehezebben viselik el, ezt a családfői
státuszuk elvesztéseként élik meg. A munkanélkülivé vált nők a háztartásba visszavonulva
könnyebben viselik az új helyzetet. Gyakran a feleség kezébe kerül a család irányítása.
Ezen körülmények között egyre nagyobb szükség van a nagyszülők segítségére. A nők
munkavállalásában történő földrajzi mobilizálódásában is gyakran a nagyszülők vesznek
át gyereknevelési feladatokat. A külföldi munkavállalás elsősorban a nőtlen férfiakra és
hajadon lányokra jellemző. A házasok esetében ez a családi élet szempontjából rizikófaktor.
A 21. század elején a fiatalok házasodási stratégiájában több tendencia figyelhető meg:
a.) kitolják a házasodási kort; b.) nem kötnek törvényes házasságot, helyette élettársi
kapcsolatot létesítenek. A boldog családi élet vágya azonban most is megvan a fiatalokban.
– 68 –
7. grafikon. Életközösségi formák – a fiatalok terve, 2013
21. kép. Családi találkozó (Márki család) a 21. század elején Túrkevén
– 69 –
Irodalom
1960. évi népszámlálás

1962 1960. évi népszámlálás 3. p. Szolnok megye személyi és családi adatai.
40–41. KSH Budapest
Örsi Julianna
1994 Földközelben. Túrkeve
2006 Adatok Nagytárkány társadalomrajzához. In: Viga Gyula (szerk.):
Nagytárkány I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és népraj-
zához. Lokális és regionális monográfiák 5. (sorozatszerkesztő: Liszka
József) 477-503. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja – Komárom
2014a. Kaposkelecsény kapcsolatrendszere. In: Barna Gábor (szerk.): Kaposke-
lecsény. Egy Ung megyei település mindennapjai a 20. században. 11–
67. Kaposkelecsény
2014b. A jászkun értelmiség házassági piaca. In: Halmos Károly – Kiss
Zsuzsánna – Klement Judit (szerk.): Piacok a társadalomban és a
történelemben. Rendi társadalom – Polgári társadalom 26. 463–479.
Budapest
2017 A magyar családrendszer sajátosságai. In: Fodor Péter – Gyöngyösössy
Orsolya (szerk.): Sodrásban. Tanulmányok Dr. Szűcs Judit köszöntésére.
158–166. Csongrádi Információs Központ – Csemegi Károly Könyvtár
és Tari László Múzeum, Csongrád
Örsi Julianna (szerk.)
2017a. Helytállás a hazáért, a családért – Jászkunsági emlékek az első
világháborúból – Alföldi Könyvtéka 12. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Tudományos Egyesület, Túrkevei Kulturális Egyesület, Szolnok –
Túrkeve
Örsi Julianna
2018 Első generációs értelmiségiek a Nagykunságban. In: Bathó Edit (szerk.):
Jászkunsági évszázadok – Jászkunság kutatása 2014. 177–194. Jászsági
Könyvtár 8. Jász Múzeumért Kulturális Alapítvány, Jászberény
2019 Református lelkészek életútja az államszocialista korban az újabb
kutatások tükrében. In: Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk. Magyar
Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára évkönyve 33.
119–125. MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok
2020 Pácin kapcsolatrendszere és házasodási köre a 20. században. In: Viga
Gyula (szerk.): Pácin. Fejezetek a község múltjából. 98-121. Pácin Község
Önkormányzata, Pácin
– 70 –
konzervatizmus és a Jászkunság
Bagi Gábor
A konzervativizmus és a Jászkunság
A latin eredetű „konzervativizmus” kifejezés napjainkban is meglehetősen sokszínű és
félreérthető fogalom, melyet sok tekintetben az európai és a hazai aktuálpolitika is
misztifikál és félre magyaráz. Általában ezzel a fenntartó, vagy maradi értelmezésű jelzővel
illették azokat, akik valamely politikai irányzathoz vagy társadalmi intézményhez csö-
könyösen ragaszkodtak, és az azokon változtatni akaró reformtörekvések ellen küzdöttek.
Ugyanakkor az értelmezés nehézségeit növeli, hogy már a fogalom 19. századi elterjedése
idején is legalább két magyarázata dívott a világon, egy angol és egy kontinentális európai
eredetű. E tekintetben elgondolkodtató, hogy Angliában a korabeli konzervatívok az
alkotmány fenntartása mellett a korszerű reformok elől koránt sem zárkóztak el. A konti-
nentális értelmezése a fogalomnak már jóval egyértelműbb, minthogy kimondottan a
polgári átalakulás ellen fellépő, a feudalizmus (rendi társadalom) és a jobbágyrendszer
fenntartásához ragaszkodó csoportok elkülönítő neve volt, amelyet negatív töltésű jelzőként
a haladás, a fejlődés ellenfeleire alkalmaztak. Így Magyarországon is így nevezték azt az
1840-es évek elején Kossuth reformtörekvései ellensúlyozására szerveződő politikai
csoportosulást, amely gróf Dessewffy Aurél vezetésével jött létre.1
Jól mutatják a két szemlélet közötti eltérést lord Palmerston (1784-1865) brit külügy-
miniszter (majd miniszterelnök Clemens Metternich (1773-1859) herceget bíráló szavai
1848 március elején: „Metternich herceg magát konzervatívnak tartja, amikor konokul
ragaszkodik a politikai status quo fenntartásához Európában; mi magunkat tartjuk
konzervatívoknak, mert mindenütt engedményeket, reformokat és javításokat javaslunk, …
ahol a közvélemény azt szükségesnek tartja és igényli. … Amikor Önöknél [t.i. Ausztriában]
rend és nyugalom honol, Önök az engedményeket szükségtelennek nyilvánítják; zavarok és
lázadások idején ugyancsak visszautasítják azokat …Nem, a konzerválás nem ilyen moz-
dulatlanság … Önöknek mind az elnyomó, mind a büntető politikája végzetes és olyan
biztos, hogy robbanáshoz vezet, mint ahogyan a hermetikusan elzárt kazán is felrobban,
ha nincsenek szelepek rajta…”2
A Habsburg Birodalom sajátos fejlődése nyomán hazánkban is a konzervativizmus
fogalmának ez az utóbbi jelentése terjedt el. Ugyan akkor időszakonkénti értelmezése
kapcsán komoly nehézségeket okoz, hogy a polgári viszonyok általánossá válása után is
alkalmazták, illetve alkalmazzák, ráadásul idővel igen eltérő fejlődésű, fejlettségi fokú
földrajzi környezetben. Napjaink nyugat-európai és észak-amerikai „újkonzervatív”
ideológiái ugyan érthetően távol esnek vizsgálódásunk körétől, de tovább nehezítik témánk
behatárolását Közép- és Kelet-Európa, illetve Magyarország 20. századi történetének
sajátosságai is. Így nálunk 75 év alatt az uralkodó társadalmi rendszer meghatározása
1 Pallas Nagylexikon, X. (1895) 757.

2 Andics Erzsébet 1975: 280.
– 71 –
négyszer is változott, még pedig ésszerűtlen módon, jórészt erőszakosan, külső tényezők
hatására, idegen fejlődési minták kényszerű átvétele nyomán. A fejlődés eme zsákutcáinak
végigjárása pedig utólag – érthető módon – egy fajta stabilitás, illetve állandóság utáni
igényt is magával hozott. Emiatt napjainkban sokan érezhetik jogosnak a modern nyugati
újkonzervativizmus azon megállapítását, miszerint a 21. században a „konzervativizmus
… a megteremtett értékek megőrzése, annak az alapnak a megóvása, melyre építeni lehet.”3
Mindezt a még napjainkban is az újjászerveződés stádiumában lévő magyar, és kelet-
európai kapitalizmusok súlyos problémái kapcsán is érdemes figyelembe venni.
Napjainkban a konzervativizmus fogalmát sokan hajlamosak a „modernség” egyszerű
ellenpárjaként kezelni, és a továbbfejlődés útját is alapvetően a globalizáció uniformizált
tömegkultúrájának szükségszerű elfogadásában és mielőbbi elsajátításában látják.
Ugyanakkor viszont már meglehetősen régen rámutatott a történelem és a szociológia arra
az igazságra, hogy a modernitás fő jellemzőjének inkább azt kell tekintenünk, amikor egy
adott társadalom, épp belső adottságait maximálisan hasznosítva képes jelentős gazdasági-
társadalmi változásokra, azaz a változó külső és belső feltételeknek megfelelő működésre,
és egy bizonyos mutatót meghaladó saját belső fejlődés folyamatos reprodukálására. A
tradíciók tisztelete tehát nemritkán lehet a modernizáció fontos alapja is, mint azt az elmúlt
másfélszáz évben a japán fejlődés bizonyította.4
Kelet- és Közép-Európában 1945-ig a „konzervatív” jelzőt a politikai csoportosulások
mellett sok esetben azokra a kisparaszti-agrártársadalmi csoportokra is alkalmazták, amelyek
birtokaik tőkés agrárgazdaságokká fejlesztése révén próbálkoztak a kapitalista kor kihívá-
sainak megfelelni. A Magyar Alföldön különösen sokszor emlegették ezt a Jászkunság
kapcsán, amely 1848-ig a régió egyik legnagyobb, és gazdasági szempontból is legfontosabb
törvényhatósága volt. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – a jászkun fejlődés és a
konzervativizmus kapcsolatának néhány lényeges vonását próbáljuk megvilágítani, kitérve
egyes sajátosságok történelmi gyökereire, illetve kapcsolódásaira is.
1. Előzmények az eladatásig
1246-1876 között az eredetileg katonai szolgálat fejében királyi privilégiumokat szerző

kun és jász népesség jogi, igazgatási szempontból fokozatosan tagolódott be a Magyar
Királyság egészébe. Szempontunkból lényeges kiemelni, hogy a „privilégium” vagy
„kiváltság” egyszerre jelentett kedvezményt, a földek – földesúri adóktól mentes – szabad-
paraszti birtokként való bírását, valamint a környezettől való elkülönülést.5 Ennek ered-
ményeképp a fokozatosan elmagyarosodó, etnikus vonásait elvesztő népesség idővel egyre
kevésbé különbözött a tágabb környezet magyarságától, ám jogi-igazgatási elkülönülése a
közelmúltig megmaradt. 1848-cal ugyan az országos viszonyoktól való jogi, míg 1876-tól
a közigazgatási elkülönülés kora végleg lezárult, ám az évszázadok során ki-, és sokszor
3 Roger Scruton definíciójára lásd: internet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Konzervativizmus

4 Kulcsár Kálmán 1987: 38-40., 276-277., 387-388.
5 Bánkiné Molnár Erzsébet 2006: 15-34.
– 72 –
átalakuló, módosuló csoporttudat és a néprajzi elkülönülés máig ható, fontos tényezőnek

számított.6
A jászkunok a privilégiumaik révén – középkori előzmények után – a másfél évszázados
török hódoltság és az 1702-es eladatás ellenére is a magyar rendi társadalom be- és elfo-
gadott részének számítottak. Mohács idejére katonai szolgálatuk ugyan jórészt megszűnt
(adózás váltotta fel), ám a 17. században, a kóborló katonaelemek ellenében létrehozott
parasztvármegye intézménye – legalább is részlegesen – a fegyveres szolgálat teljesítését
is visszahozta. A Rákóczi szabadságharc kuruc állama is tudatosan épített erre, majd idővel
a Habsburg hadszervezet is. Igaz, eleinte inkább még csak kiegészítő katonai feladatok
ellátására vették igénybe (1717-es tatár betörés, 1735-ös határőrmozgalom), de idővel
nagyobb értékű alakulatok kiállítására is sor került (1741-től a porosz háborúkban).7
Ez komolyan elősegítette, hogy a jászkun eladatás az 1710-es évekre szervesen beépült
a magyar rendi alkotmányosság sérelmei közé, amelyek a rendi országgyűléseken is
többször megvitatásra kerültek. Az országgyűléseken általában az el nem idegeníthető
koronajavakhoz (bona coronalia regia) eső terület elidegenítésének törvénytelenségét
emelték ki a rendek. A jászkunok viszont arra hivatkoztak, hogy bár évszázadok óta privi-
legizált, katonáskodó elemnek minősültek, és esetenként a nemesekhez hasonló katonai
szolgálatot végeztek, vérrel szerzett jussaikat elvették tőlük. Állami terhek (hadiadó,
beszállásolás) mellett földesúri adókat is fizetniük kell, noha ezek a kiváltságaikkal
ellenkeznek.8
Idővel a Habsburg hatalom (III. Károly, Mária Terézia) megítélése is változni kezdett a
jászkun eladatásról. A magyar történetírás ugyan az 1702-es eseményeket máig nemzeti
(rendi) sérelemnek tekinti, ám ennek az eseménynek a török elleni felszabadító háború
nyomán komoly katonai, gazdasági és pénzügyi racionalitása volt. Úgy tűnt, a hadügy
fejlődésével és a fiskális-katonaállami rendszerek kialakulásával a régi nemesi felkelés és
a katonáskodó népelemek hagyományos katonai szerepe is teljesen feleslegessé vált. A
kérdés csak az volt, hogy a Habsburg Birodalom erőforrásai lehetővé teszik-e a hadügyi
rendszer teljes modernizálását. I. József 1711-es halála után azonban nyilvánvalóvá vált,
hogy a Birodalom közép-európai hatalom marad, Spanyolország és amerikai gyarmatai
örökre elvesztek. Mindez a törzstartományok viszonyainak konszolidálását igényelte,
melyek során kitűnt, a rendelkezésre álló gazdasági-pénzügyi lehetőségek nem teszik
lehetővé a korábbi tervek megvalósítását. Így még másfélszáz évig megmaradt a Katonai
Határőrvidék sorkatonaságnál gyengébb rác katonaparasztsága, és a magyar nemesi felkelés
is (benne a jászkun egységekkel), bár némileg modernizálva.9
6 Szabó László 1981: 129-145.

7 Botka János 2002: 21-105.; Örsi Julianna 2015: 30-32.
8 Kiss József 1979: 29-39., 80-109.; Kiss József 1992: 16-33.
9 Varga J. János 1991: 449-488.; Varga J. János 1993. 20-24. E tekintetben elgondolkodtató, hogy a 17. század végén még a
Határőrvidékre is sorkatonaságot kívántak telepíteni.
– 73 –
2. A redempció mint országos rendi siker
Az 1745-ös jászkun megváltakozás feltételei közül általában a belső tényezőket, a népes-

ség és a gazdasági erő gyarapodását szokás kiemelni, noha jelentős részben külső tényezők
is hatottak. A töröktől elszenvedett vereség (1736-1739) után a poroszok elleni háború
(1740-1748) miatt kényszerhelyzetben lévő Mária Terézia – figyelembe véve a magyar
rendek és főméltóságok közbenjárását, és a több éve a harctéren küzdő jászkun huszárala-
kulatok érdemeit – 1745. május 6-án Bécsben kiadott oklevele engedélyezte a Jászkunság
számára a megváltakozást, vagy redempciót (redemptio). Ennek értelmében a lakosok
kötelezték magukat az eladatás összegének, valamint a földesúr által végzett építkezések
és javítások értékének megtérítésére, vállalták 1.000 lovas katona (huszár) kiállítását és
felszerelését, a későbbiekre pedig a hadiadó, a rendkívüli állami terhek, az éves nádori
tiszteletdíj fizetését, a királyi szolgáltatások teljesítését, valamint az ország nemesi felkelé-
seiben való rendszeres részvételt. Cserében jórészt visszakapták korábbi kiváltságaikat,
megszűnt földesúri alávetettségük, és az ország – Jászkun vagy Hármas Kerület néven –
önálló törvényhatósággal bíró, személyileg szabad lakosai lettek. A redempció egyszerre
jelentette a lakosok számára a földesúri alávetésből való felszabadulást, a régi kiváltságok
visszaszerzését, de több kutató egyben az első magyarországi örökváltságnak tekinti.
A megváltakozásban máig sem teljesen feltárt a magyar rendi társadalom, illetve a vezető
csoportjának szerepe, közreműködése. Az, hogy Pálffy János nádor, Grassalkovics Antal
királyi személynök és mások segítették a jászkunokat, az Kiss József (1916-2001) kutatá-
saiból jól ismert. Az események számos fontos mozzanata viszont máig nem feltárt, mint
például a rendi méltóságok, illetve az országgyűlés garanciavállalásának kérdése. A Pesti
Invalidus Háznak az eladatás összegét ugyanis 1745-ben három hónap alatt a kor jelentős
bécsi pénzembere, Franz Palm báró fizette ki az üzlettársaival (báró Tussaint, Arguilar),
márpedig ők maguktól aligha álltak volna szóba holmi kétes helyzetű „jobbágyi” közössé-
gekkel, vagy kisnemesekkel. A redempció így a kor egyik legnagyobb hazai hitelfelvétele
is volt, amit aztán a jászkunok 6%-os éves kamattal fizettek vissza, jórészt újabb kölcsön-
ből, nagyjából hat esztendő alatt. Az új kölcsönzők között pedig újra ott voltak a főnemesek,
főméltóságok, de már rajtuk kívül a köznemesek, megyék, városok is. Az ő kifizetésük
viszont sok esetben az 1750-es évek végéig elhúzódott. A jászkunok, akik utóbb saját
áldozataikat domborították ki az események kapcsán, ezekre utóbb nem igazán tértek ki,
pedig enélkül 1745 aligha lett volna felszabadulás a számukra.10
Ezzel a helyzettel azonban maguk is alapvetően tisztában voltak. Már ekkoriban nyilvá-
nvalóvá vált számukra az, amit a II. József elsietett abszolutista reformjaival való ellenállás
is bizonyított, nevezetesen privilegizált státusuk csak a magyar rendi társadalom segítsé-
gével őrizhető meg. (Igaz, Mária Terézia példája nyomán az is jól látható volt, hogy hosszabb
távon az uralkodói jóváhagyást, pártfogást sem nélkülözhetik.)
10 Bagi Gábor 1995: 22-37.
– 74 –
3. Állagmegőrzés 1745 után
A redempció nyomán 1745-tel a korábban jogilag szinte egységes jászkun társadalomnak

három nagyobb alapeleme alakult ki. Elsőnek a földváltásban részt vett, kiváltságokban és
jogokban részesülő, birtokot (tőkeföldet és járulékokat) szerző redemptusok, utánuk az
abból jórészt kimaradt, és csak korlátozott jogokkal, valamint minimális földtulajdonnal
rendelkező irredemptusok, végül pedig a tágabb értelemben vett irredemptusok közé sorolt,
de teljesen jogtalan, ingatlannak nem bíró (házatlan) zsellérek. Mindannyian rendelkeztek
viszont a személyes szabadsággal, ami komoly vonzerőt jelentett a környező úrbéres
népesség számára.
A redemptus gazdák számára a megváltakozáson belül a legfontosabb mozzanat a helyi
kis- és középparaszti – elvileg jobbágyi – birtokok szabad redemptus birtokká alakulása
volt. Ennek tulajdonához volt kötve a birtokosi jogok gyakorlása, így örökíthetőségét,
eladását utóbb mindinkább nehezítették, ami aztán idővel a földárak jelentős drágulását is
eredményezte. A gazdák mindinkább szerették volna a Jászkunságon belüli vagyontalan,
munkavállalói réteget is teljesen a redemptus birtokokhoz kötni, ám ez a csellengő mun-
kátlanok kitiltására hozott gyakori végzések ellenére sem sikerült. A birtokok osztódásával
mind többen panaszkodtak a cselédek, munkavállalók által követelt – a törvényhatóság
által limitáltnál magasabb – bérekre is. Mindezen problémák ellenére a 18. század végéig
(esetleg egészen 1848-ig) terjedő időszak a redemptus gazdálkodás fénykora volt, amely
a törvényhatóság gazdasági erejét alföldi viszonylatban is számottevővé tette.
Részint ezek a tényezők is eredményezték, hogy a jászkun társadalom 1745 után a
korábbiaknál sokkal inkább befelé forduló paraszti társadalommá vált, a magyar feudaliz-
mus egy jellegzetesen átmeneti, atipikus társadalmi kategóriájává. Országos összevetésben
leginkább a Hajdúsághoz volt hasonlítható, mint hogy történelme folyamán mindkét terület
katonai szolgálatok (csökkenő szerepű részleges nemesi felkelés, katonaállítás) fejében
nyerte el, vagy biztosította kiváltságait. Cserében országos rendi befogadást, elismerést
nyert, amit az országgyűlési képviselet elnyerése is mutatott. Mindkét esetben kialakult
egy birtokos (redemptus, törzsökös hajdú), illetve egy birtoktalan, bár személyében szabad
réteg.
A redempció számos polgárias jogelvet (törvény előtti egyenlőség, tisztviselők szabad
választása, közös teherviselés) biztosított a jászkun redemptus lakosságnak. Ezzel együtt
azonban a birtokosoknak, illetve a közösségeknek nemesi jellegű előjogokat is biztosított,
ami nemcsak a társadalom többi részétől (irredemptusok) való mind erőteljesebb elhatá-
rolódást erősítette, hanem egyben a polgári helyett a nemesi társadalom felé való vissza-
kanyarodást is. A redemptus társadalmat nagyban erősítette a megváltakozás közeli emléke,
illetve a tehervállalás mértéke alapján történő elkülönülés kétségkívül igazságos alapja.
1848-ig szinte minden család őrzött még konkrét emlékeket a száz évvel korábbi esemé-
nyekről. Ugyanakkor a „jobbágynál több, nemesnél kevesebb állapot” sajátosságai, és a
jellegzetes paraszti kultúra a közgondolkodást is behatárolták. A nemesi tudat számos
részelemét őrző (azt az etnikai elkülönülésből származó privilegiális tudattal ötvöző), ám
attól kulturális, iskolázottsági szintjét tekintve általában elmaradó jászkun közgondol-
– 75 –
kodásnak számos sajátossága kialakult, illetve megerősödött. (Ebben persze komoly

szerepet játszott, hogy az oktatás a dualista kor végéig az úrbéres vidékeknél általában
fejlettebb volt.)11
A jászkunok külső szemlélő számára sokáig egységesnek tűnő tömege mindvégig lenézte
a környező területek úrbéres jobbágyságát, velük semmiféle sorsközösséget sem vállalt.
Magukat – főként a redemptusok – országos nemesnek, vagy azokkal egyenrangúnak tar-
tották, s legfőbb, óvatosan megfogalmazott céljuk az ekként való országos elismertetésük
volt. Mindez a helyi magatartásformákat is alapvetően behatárolta. Egy tudósítás szerint a
„kevés szabadságukkal annyira visszaélnek, hogy csak azért, mivel ők kunok, semmi
emberséges kocsi, sőt valóságos katona, vagy világi tiszt urak előtt is el nem állnak (t.i.
szekerekkel), annyival inkább ki nem térnek, azoknak kevélyen süveget nem vetnek, hanem
nagy kevélyen mellettek elmennek”.12
Szilárd, egykori etnikai elkülönülésük számos elemét őrző közösségi tudatuk eredménye-
ként a reformkorban is kikezdhetetlenül élt a feudális „Magyar Nemzet” kebelébe tartozó,
ám saját törvényei szerint, amannál szabadabban élő, privilegizált „Jászkun Nemzet” képe,
akik körébe csak a redemptusokat sorolták. Ők voltak a jászkun társadalom „nemzetfenn-
tartó” eleme, hisz az ő egyedüli, csaknem kizárólagos áldozatvállalásuk tette lehetővé az
1745-ös megváltakozást, s ezért a visszanyert jogok is csak őket illethették. A másik állás-
pont szerint a „Jászkun Nemzet” körébe az irredemptusok is beletartoztak, minthogy némi
terhet a redempcióban is viseltek, a későbbiekben pedig a privilegiális terhek, kötelezett-
ségek viselésében, teljesítésében közreműködtek. A két értelmezés körüli viták, ellentétek
azonban – melyek mögött a jászkun kiváltságok érvényességének az irredemptusokra
történő esetleges kiterjesztése állt – soha nem érintették a privilégiumok jogi kereteit.13
Az előzőekből következett, hogy a jászkun lakosok társadalmi helyzettől függetlenül
csak a Kerületek privilegizált státusának fenntartása mellett tudták elképzelni a jövőt. Az
úrbérinél kedvezőbb viszonyok hosszabb távon a privilegiális elvek feltétlen és követ-
kezetes védelmét eredményezték annak erényeivel, és – szükséges rosszként értelmezett –
hibáival együtt. E partikuláris, provinciális szemléletmód kulturális és műveltségi tényezők-
kel is magyarázható tartós továbbélését mutatja, hogy a polgári forradalomig a helyi
társadalmi ellentétek mindenkor és kizárólagosan a privilégiumok értelmezése körüli
vitákban robbantak ki, és azok lényegi módosítása tudtunkkal ez idő alatt soha nem vetődött
fel.14 Jellemző, hogy a „rendszeres bizottsági munkálatok” 1790-től több variációban készülő
jászkun belrendezési terveit is általános ellenszenv fogadta a Kerületek önállóságát féltő
lakosok részéről, s végül az 1848. évi XXV. és XXVIII. törvénycikkek sem annyira egy
tiszta polgári rendszer bevezetését kísérelték meg, hanem a régi igazgatási-önkormányzati
rendszernek egy bizonyos fajta módosítását, újraértelmezését.15
11 Bagi Gábor 1995: 21., 66.

12 Szabó Lajos 1987: 176.
13 Szabó László 1981: 137-140.; Bánkiné Molnár Erzsébet 1988: 389-390.; Bagi Gábor 1991: 194.
15 Bagi Gábor 1991: 75-77., 163-164.
– 76 –
4. A nemesség felé
A Jászkunságban feltehetően már 1745 előtt is szorgalmasan gyűjtötték a jogállásukkal

kapcsolatos különböző iratokat, történeti adatokat az országos, a birodalmi és a lovagrendi
levéltárakból, és nem zárható ki, hogy eközben néhány tudatos hamisítást is elkövettek.16
E munkának azonban később komoly hasznát vették. A kor magyar társadalmában ugyanis
átmeneti helyzetük végleges biztosítását, a redemptusi státus és a birtok megőrzését, a vélt
előrejutást, felemelkedést csak az egyéni nemesi jogok megszerzésétől remélhették,
minthogy más lehetőség ekkoriban nem is létezett. Így idővel a fő céljuk a redemptus
birtokosok egyéni országos nemesként való elismerése (és a közterhektől való felmentése)
lett.
A Jászkunságban a II. József halála utáni nagy nemzeti nekibuzdulás nyomán 1790
tavaszától kezdték erőteljesebben hangoztatni, hogy maguk tulajdonképpen országos
nemesek lennének. Előbb kérvényeikben utaltak rá óvatos formában („... a Jászok és Kunok
mind eredetekre, mind Kegyes Királyi Adományaikra nézve ... Nemesek vólnának ...”),
majd az 1792. évi országgyűlésre utasításba adták a követeiknek, hogy „…Magokat eredeti
Jussokba vissza tehetnék”. 1793-ben a Kerületek érdekeit az országos bizottságoknál
képviselő Rátonyi Gábor királyi fiskális ajánlotta, hogy a Jászkunság kérjen birtokaira az
uralkodótól nemesi adománylevelet. Ennek megvalósulása a gyakorlatban azt eredmé-
nyezte volna, hogy a törvényhatóság területe a birtokosok nemesi jogú birtokaivá alakul
át. Az 1792. évi hajdúsági mozgalom által is inspirált elképzelést végül több főméltóság
bátorítására az országos főhivataloknál vetették fel, és egyúttal azt is jelezték, hogy
cserében nem zárkóznak el a készpénzfizetés elől sem. Mivel azonban konkrét összeg
megajánlására nem került sor, az ügy 1802-re szép csendesen elhalt.
A jászkunok nemességéről, nemesítésének lehetőségéről a Kerületekben a későbbiekben
sem feledkeztek el. Elősegítette ezt a napóleoni háborúk elhúzódása nyomán a katonai
terhek (hadiadó, nemesi felkelés, katonaállítás) állandó növekedése is. Már 1802-ben kérni
akarták a diétától, hogy a jászkunok csak insurrekcióra és lovasok állítására köteleztes-
senek, s ezen kívül kizárólag csak a „Nemesek által ajánlani szokott Hadi Segedelmekben
vegyenek részt”. Az 1820-as évek második felétől a fő cél ekkor már a jászkun privilé-
giumok nemesi jogainak és kötelezettségeinek a redemptusok számára történő biztosítása,
és a jobbágyi jellegű terheknek az irredemptusokra történő mind teljesebb áthárítása lett.
Így a katonaállításkor szokásos újonclétszámnak kizárólag a „Megyebéli Birtoktalan
Lakosok” (t.i. irredemptusok) száma alapján történő meghatározása, mivel a birtokosok
(redemptusok) egyébként is insurrectióra voltak kötelezve, s így „kéttszeresen terhel-
tettnek”. A megyék nemesi küldötteinek fő ellenvetése ugyanakkor 1830-ban az volt, hogy
a jászkunok nem az országos nemesekhez hasonló személyes, hanem csak közönséges
felkelésre (rendszerint 600 lovas kiállítására) vannak kötelezve, és e döntő különbség
16 Lásd erre például Berend Nóra feltételezését az 1279-es kun törvényről, vagy éppen az 1790-es Supplex Libellus Jaszigum
et Cumanorum egyes részleteit. Bánkiné Molnár Erzsébet 2005: 11.
– 77 –
ellenére mégis azokkal kerülnének lényegileg azonos jogi helyzetbe. Utóbb ugyan még
egyszer felvetették a donációszerzés tervét, ám az előző sikertelenség nyomán a kérés
országgyűlés elé történő beterjesztés teljesen időszerűtlenné vált.17
5. Átmeneti helyzetben
Láthatóan a nemesítés kérdése egy idő után szorosan egybe kapcsolódott a katonai terhek
megosztásának ügyéhez. 1745-től a jászkunok országos nemesi felkelések esetén, háborús
években lovas katonai szolgálatra voltak kötelezve, kiállított kontingenseik vagy önálló
regimentben, vagy kisebb csoportokban a huszárezredekbe sorolva tevékenykedtek. Vál-
tozást a francia háborúk kitörése hozott, mivel ettől kezdve az országos újoncmegajánlások
terheiből is részesültek. Könnyítést csak az jelentett számukra, hogy Mária Terézia redempciós
oklevele nyomán az újoncaikat továbbra is a magyar huszárezredekbe sorozták be, de
immár nem csak a háborúk időszakára, hanem az országos elveknek megfelelő időszakokra.
Ez sajátos „kettős” terhelést alakított ki, mivel mind a nemesek (nemesi felkelés), mind a
jobbágyok katonai terheit (rendszeres katonaállítás, hadiadó fizetése) is viselni tartoztak.
Az elhúzódó háborúk nyomán az 1808., 1811., majd az 1825. évi országgyűlésekre is utasí-
tásba adták követeiknek, hogy a rendszeres katonaállítástól – mint privilégiumellenes
kötelességtől – való felmentésüket igyekezzenek elérni. Ám a nemzetközi, majd az orszá-
gos helyzet miatt még az elképzelés tárgyalás alá tűzése is kivihetetlennek bizonyult. A
jászkunok ugyan kényszerűségből elfogadták a rendszeres katonaállításban (huszár sor-
ezredekbe való toborzás) való részvételt, bár 1815 táján egy hosszadalmas felírásban
bizonygatták a hadi kormányszékeknél azt az ekkorra már komolytalan tételt, miszerint az
önkéntesek állítása hasznosabb a rendszeres, kötött szolgálati idejű katonáskodásnál.
Választ azonban nem kaptak, és a napóleoni háborúkban felvonultatott hatalmas katona-
tömegek is nyilvánvalóvá tették, hogy a kérésük immár anakronizmus. 1848-ig ugyan még
számoltak egy újabb nemesi felkelés meghirdetésével, de az ekkorra már végleg idejét
múlttá vált.18
E sikertelenségek ellenére az 1832/36. évi országgyűlésre kidolgozott utasítások közé
újra bevették, hogy amennyiben a „Katona állítás ez úttal sem mentethetnének fel ezen
Kerületek ... a Katona állítás terhe a Megyebeli Birtoktalan Lakosok számokhoz képpest
mérsékelve vettessen ki a Kerületekre”. A kerületi közgyűlés ekkor már a hadiadó fizeté-
sével kapcsolatos állásfoglalást sem kerülhette el, s ebben némileg mérsékelték korábbi
„radikálisabb” elképzeléseiket. A redemptusok nevében késznek mutatkoztak az 1745-ös
redempció idején vállalt 83 nádori portára eső hadiadó összegének fizetésére, ámde azzal
a megkötéssel, hogy e „Javakon túl minden egyéb Jász-Kún Birtokosok [azaz a redemp-
tusok] birtokjukban lévő Javak és Haszonvételek az Insurrectionalis terheknek objectumai
legyenek, következésképpen a Kerületek ujabb Portákk kivetésével igasságosan eddig se,
és most se terheltethetnek, míg az Ország Gyűlései Törvény által el nem határoztatik, hogy
17 Bagi Gábor 1991: 88-89., 94-95., 129.; Bagi Gábor 1995: 58-67.
18 Bagi Gábor 1995: 58-67.
– 78 –
a Kerületekben mennyi és milyen Javak vagy Haszonvételek legyenek Contributio tárgyai?

mellyek, s millyenek pedig az insurrectionalis kötelességeket illetően”.
A hadiadó fizetésére, illetve az insurrekcióra köteles jászkun lakosok és birtokok
országos törvény általi elkülönítése (melyet jászkun teherelkülönítési törvénynek is
nevezhetnénk) mindazonáltal soha nem valósult meg. 1832-től az országgyűlések fő meg-
határozójává a polgári átalakulásért vívott küzdelem vált, melyben a nemesi kiváltságok
lebontása is bele tartozott. Az égető országos problémák miatt a jászkun követek kérésüket
még a diétai tárgyak közé sem tudták soha beiktatni. Az 1839-es országgyűlésre készült
utasításokban még szerepelt ugyan ez az óhaj, az 1843-asban viszont már nem.19
Mindennek ellenére a jászkun mentalitás fontos jellemzője volt a katonai hagyomá-
nyokra, illetve a haza javára hozott áldozatokra való hivatkozás. Ezeket végül 1838-ban
összegezték. Ennek során kitűnt, hogy 1735-től kezdve több mint száz év alatt kiállítottak
11.596 katonát, 8.984 lovat, de emellett adtak az uralkodóknak háborús célra 573.471 köböl
gabonát, valamint adóba és hadi segedelemként 9.138.430 rajnai (ezüst) forintot.20
A régi – nemesi jellegű – katonáskodás elvei közül néhány még 1848-ban is megfigyelhető.
Így már tavasszal kitűnt, hogy „… eddig a Jász-Kún nép kizárólag tsak a lovassághoz állott, a
topánka [bakancs] viselet … rokonszenvre nem talál…”, az ősz folyamán dicsőségként élték
meg, hogy a huszárezredek közül kettő (a Nádor és a Lehel) is a törvényhatóságból került ki.
Az insurrectio szabályai nyomán a nemzetőrök zöme sem volt hajlandó magát határozott
időszakra lekötni, sőt a sorozás helyetti toborzásos katonaállításhoz is ragaszkodtak.21 A lovas
katonai szolgálat a nemességgel való egyenlőséget, a régi szokásokhoz ragaszkodás pedig a
különállást, önállóságot és „felsőbbrendűséget” fejezte ki.
6. A reformkor problémái
A privilégiumokhoz való feltétlen ragaszkodás a reformkorban egy sajátos, paradox

helyzetet eredményezett. A polgári átalakulás egyes kérdései iránt ugyan a jászkunok is
érdeklődtek, ám az államhatalommal és a dinasztiával való konfliktus kockázatát nem
merték vállalni. Féltették feudális eredetű, s a polgári fejlődéssel hosszabb távon össze
nem egyeztethető előjogaikat, s ezeknek megtartását csak a feudális eredetű, gyakran alap-
vető nemzeti érdekeket sértő, alapjaiban konzervatív uralkodói hatalomtól remélhették. Ez
viszont még tovább növelte a „Jászkunok Grófja és Bírája” címet viselő nádorok jogkö-
rének kerületi jelentőségét, közvetlen, „patriarchális” jellegét, mely a dinasztia egyes tag-
jaihoz fűződő érzelmi kapcsolatokban is megnyilvánult. Előbb Albert szász herceg (Mária
Terézia veje), majd Sándor Lipót halála után József főherceg több mint fél évszázados
nádori megbízatása (1796-1847) erősítették ezeket a szálakat. Míg a dinasztiaellenességnek
a magyar nemesség körében élő hagyományai voltak, addig itt ennek legfeljebb a kocsmai
hangoskodás szintjén találunk bizonyos, mindig megtorolt nyomait.22
19 Bagi Gábor 1991: 95., 130-131., 146-147.

20 Papp Izabella 1994: 332.
21 Bagi Gábor 2009: 31., 32., 46-47.
22 Bagi Gábor 1991: 66.; Bagi Gábor 1995: 59.
– 79 –
Nem véletlen, hogy 1848-ig a jászkunok szempontjából inkább az „állagmegőrző kon-

zervativizmus” elfogadása tűnt a kevésbé rossznak, mintsem a polgári átalakulás helyileg
sokszor nehezen értelmezhető elveinek elfogadása. Történt pedig mindez annak ellenére,
hogy egyes problémák (például a tőkehiány!) a reformkorban már itt is érezhetőek voltak,
és a megoldás lehetőségei komoly helyi jogelvekkel ütköztek. Így tőkefelvételt a szabad
birtokforgalom korlátjai is akadályozták, és a lakosság többsége a redemptus birtok
redemptus tulajdonban való megőrzését a külső pénzemberekkel (zsidók) szemben a szabad
verseny kiiktatásával, illetve ezeknek a Jászkunságtól való távoltartásával képzelte el.23
Mindezek figyelembe vételével némileg sajátos a Jászkunságnak az 1848/49-es forra-
dalomhoz való viszonya. A jászkunok ugyan az előző évszázadokban a rendi nemzet fogal-
mához tartozónak tekintették magukat, ám ekkor maga a rendi ország (és az országgyűlés)
határozott úgy, hogy polgárivá alakul. Ehhez pedig helyben csak úgy lehetett alkalmaz-
kodni, ha csatlakoznak az országos folyamathoz. Ezt a lépést mintegy előre vetítette, hogy
az 1840-es évekre itt is előtérbe kerültek az igazgatási és önkormányzati rendszer megre-
formálására, a birtokosokat valóban egyenlő jogokkal, kötelezettségekkel felruházó, és a
kiváltságok elveinek ténylegesen megfelelő „népképviseleti rendszer” létrehozására irá-
nyuló törekvések. A feszültségeket élezte az 1840-es jászkun tagosítási törvény, amely a
vagyonos redemptusság érdekeit tükrözve a tagosítás alapjává a birtokosok száma helyett
a birtokmennyiséget tette meg. Hosszas viták után a kiváltságokon alapuló demokratikus
önkormányzat igényét (a tisztviselői adómentesség megszüntetése, a hivatalok általános
választás útján történő betöltése), a lakosság az 1843/44-os országgyűléshez is eljuttatta.
A kirobbanó mozgalmak több évig tartottak. Végül a nádor 1845-ben eltörölte ugyan a
tisztviselők adómentességét, ám az akkori főkapitány vezetésével egy olyan kormányzati
rendszert is megszilárdított, amely korlátozta a helyi önkormányzatok privilegiális alapú
(de az adott helyzetben mégis előre mutató) működését, a véleményezési jogot és a vitákat.
1848 jászkunsági elfogadását erősítette, hogy a helyi elveket, törvényeket, szokásokat
inkább csak módosította, de alapvetően nem törölte el. Ugyanakkor (elvben) a redemptus
birtok problémamentesen alakult át polgári földtulajdonná, és megmaradt a régi, törzsökös
földváltó osztály tulajdonában. Ez – a tagosítások és legelőfelosztások későbbi problémái
ellenére – különösen annak ismeretében jelentős eredmény, hogy a jobbágyság körében a
későbbiekben milyen komoly változások mentek végbe, és mekkora mértékben vált később
földnélküli agrárproletárrá. A jászkun társadalom értékrendje mindazonáltal (vagy talán
éppen ezért) lényegét tekintve nem igazán sokat változott. Kezdetben a fő újításnak
leginkább az tekinthető, hogy a redemptusokat ekkortól már mindenütt polgárnak vagy
gazdának, míg az irredemptusokat földtelennek nevezték. A kerületi tisztikarba és a
települések magisztrátusaiba döntően a régi famíliák tagjai kerültek be, kivételként csak
néhány ismert haladó személység említhető.
A jászkun privilégiumok végleges feladására 1861-ben, a Bach-rendszer összeomlását
vető rövid alkotmányos periódusban került sor. A nemzeti egység gondolata a megyékkel
való feltétlen együttműködést hozta el, amit az önkényuralommal való szembenállás
23 Bagi Gábor 1995: 196-197.; Bagi Gábor 2015: 15.
– 80 –
teremtett meg. Ekkor a Jászkunság az országgyűléshez küldött, felolvasott feliratában

jelezte, hogy mivel 1849-ben a kiváltságai megszűntek, már semmilyen különleges, a
megyéktől megkülönböztető eljárásra, elbírálásra nem tart igényt. Erre azért került sor,
mivel a szerbek a jászkun kiváltságokra hivatkozva próbáltak maguknak különleges jogokat
szerezni. Figyelembe véve az önkényuralom éveit, ez az esemény a polgári magyar nem-
zethez való tartozás egyik legsajátosabb mozzanata volt. A kiváltságok túlhaladottsága már
nyilvánvaló volt, bár a szerb törekvésektől való félelem is szerepet játszott.24 Mindazonáltal
a privilegizált státus adta „felsőbbséget” rendszerint 1945-ig éreztették az egykori jobbágy-
falvak lakóival, akik 1745 után leginkább csak munkavállaló lehetett a Jászkunságban.25
7. Utóélet
A redempción alapuló birtokszerkezet, illetve törzsökös redemptus gazdák meghatározó
társadalmi szerepe a Jászkunságban jórészt 1945-ig, sőt a szövetkezetesítésekig megmaradt,
ami egy fajta állandóságot, folyamatosságot, stabilitást is jelentett.26 A dualista korban
mindazonáltal a polgári átalakulás, a mezőgazdaság tőkés átalakulása a jászkunsági
agrárátalakulás számos problémáját is napfényre hozta. Az itteni kis- és középbirtokra
alapuló birtokszerkezet ugyan 1945-ig a feudális eredetű nagybirtok uralmával jellemezhető
Magyarországon egyfajta célnak, ideális állapotnak is tűnhetett, ám a valós helyzet már
nem minden tekintetben volt ennyire rózsás. A tagosítások után számos konfliktus robbant
ki, mivel a közföldek és legelők kiosztásával sokan legelő és járulékföld nélkül maradtak.
Bár az 1860-as években a Jászkunság még számos modern mezőgazdasági eszköz
alkalmazásában élen járt, utóbb a földbirtok koncentrálódásának és centralizációjának
részleges hiánya is akadályozta a gazdaságosan működő, nagyobb agrárgazdaságok
kialakulását. A részben már jóval 1848 előtt elinduló tanyásodás felgyorsulása ugyan nem
volt jelentéktelen, ám a paraszti birtokok aprózódása nyomán itt mindinkább megnöveke-
dett a kisbirtokok száma és aránya. Ezek esetében a tőkehiány mind komolyabb fejlesztést
gátló tényezőként lépett elő (gépek, munkabérek), de a kapitalista kori út- és vasúthálózat
kialakulása, területi egyenetlenségei is sok helyen és szempontból akadályozták a fejlesz-
téseket. Bár voltak területek (kiskun homokos puszták), ahol lehetőség volt a belterjes
mezőgazdaság komolyabb fejlesztésére, a korábbi privilégiális állapot kedvező hatásain
alapuló, folyamatos gazdasági-társadalmi fejlődés sok tekintetben lelassult, néhol részben
megakadt, és az ipari társadalom megerősödésével a korábbi előnyök is lecsökkentek.27
E tekintetben még két tényezőt ki kell emelnünk. Az egyik a Jászkun Kerületnek, mint
önálló törvényhatóságnak a felszámolása volt, minthogy annak sajátos, mozaikszerű
elhelyezkedése a modern igazgatás elveinek már semmiképp nem felelt meg. Ennek
eredményeként 1876-ban a Jászságot és a Nagykunságot Jász-Nagykun-Szolnok, míg a
Kiskunságot Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Kiskun megyékhez csatolták. Máig vitatott
viszont, hogy pontosan miféle okok vezettek az 1745-ös redempciós váltságösszeg
24 Papp Izabella 1997: 232-233.

25 Örsi Julianna 1990: 32.; Örsi Julianna 2015: 115-118.; Bánkiné Molnár Erzsébet 2015: 155.
26 Örsi Julianna 1990: 22.; Örsi Julianna 2015: 39.
– 81 –
visszaperlésével kapcsolatban mozgalmak kialakulásához. Nem lehetetlen, hogy valamiféle

elképzelések már korábban is voltak, ám az bizonyos, hogy 1848 júniusában, az ország-
gyűlési választáson Kiskunhalason már felvetődött a kérdés. Ezt követően 1868-ban viszont
már a törvényhatóság folyamodott az országgyűléshez, a váltságösszeg visszaszerzése
érdekében. Az XXXIII. törvénycikk azonban csak az 1840. évi örökváltsági törvény kihir-
detése után kötött szerződésekre mondta ki az állami kárpótlást, amelyeknél a megváltás
még 1848. március 1. előtt bekövetkezett. Ezt követően a jászkunok az 1906-1910 közötti
koalíciós kormányzás idején próbálkoztak igényük törvény általi érvényesítésével, ám
Wekerle miniszterelnök a kérdés végleges tárgyalását ügyesen elszabotálta.28
Kérdéses, hogy ezek a tényezők mennyiben hatottak a helyiek mentalitására. Az azonban
mégis elgondolkodtató, hogy a dualista kori Jászkunságban idővel csaknem mindenütt a
politikai ellenzékiség valamilyen formája vált meghatározóvá: vagy a 48-as függetlenségi,
vagy pedig a mérsékeltebb Apponyi-féle formája. Alapvető kérdés, hogy e magatartásfor-
mák mögött mennyire sejthetünk megoldás-, vagy éppen bűnbakkeresést (szemben 1867-
tel). Kezdetben inkább sérelmeiket hangoztatták, de egyúttal – jól-rosszul – igyekeztek is
alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A sikerek és kudarcok eredményeztek
lelkes előre tekintést, de dacos múltba fordulást is.
Irodalom
Andics Erzsébet
1975 Metternich és Magyarország. Akadémiai Kiadó, Budapest
Bagi Gábor
1991 A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések. A Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Múzeumok Közleményei 47. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Múzeumok Igazgatósága, Szolnok
1995 A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig
1745–1848. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei
52. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szolnok
2009 Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun Kerületben. A Jász-
Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok
2015 Jászberény reformkora In: Pethő László (főszerk.): Jászberény története
a harmincas évekig. 7–34. Jászsági Évkönyv Alapítvány, Jászberény
2018 Adalékok a jászkun redempciós mozgalmak történetéhez. In: Örsi
Julianna (szerk.): Jászkunsági gyökerek. Jászkunság kutatása 2017.
konferencia-kötet. Jászkunság Könyvtéka 6. 167–186. Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Tudományos Egyesület, Szolnok – Túrkeve
Bánkiné Molnár Erzsébet
1995 A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. A Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Múzeumok Közleményei 51. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Múzeumok Igazgatósága, Szolnok
28 Bagi Gábor 2018: 167-186.
– 82 –
2005 A jászkun autonómia. Dél-alföldi Évszázadok 22. Csongrád Megyei

Levéltár, Szeged
2015 A kun és jász identitás a Kiskunságban. In. Örsi Julianna (szerk.):
Jászkunság. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület
Évkönyve 3. 149–157. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos
Egyesület, Szolnok
Botka János
2000 Kunok-Jászok katonáskodása és ünnepi bandériumai. Analógia Kiadó,
Lakitelek
Kiss József
1979 A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri hatósága
idején. Akadémiai Kiadó, Budapest
1992 A Pesti Invalidusház jászkunsági földesurasága. 1731–1745. Akadémiai
Kiadó, Budapest
Örsi Julianna
1990 Karcag társadalomszerkezete a 18-20. században. Agrártörténeti Tanul-
mányok 16. Akadémiai Kiadó, Budapest
2015 Parasztvilág. A vidéki társadalom kapcsolatrendszere. Túrkevei Kultu-
rális Egyesület, Túrkeve
Papp Izabella
1994 A jászkunok száz éves áldozatai. In: Zádorné Zsoldos Mária (szerk.):
Zounuk, 9. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. 39–341.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok
1997 Jászkunok az 1861. évi országgyűlésen. In: Zádorné Zsoldos Mária
(szerk.): Zounuk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12.
189–242. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok
Szabó Lajos
1987 Kisújszállás története a XVI. századtól a XIX. század első negyedéig.
In.: Szabó László (szerk.): Kisújszállás város története II., Kisújszállás
Városi Tanács, Kisújszállás
Szabó László
1981 A jász öntudat alakváltozásai. In: Kaposvári Gyula és Raczky Pál köz-
reműködésével Selmeczi László (szerk.): A Szolnok Megyei Múzeumok
Évkönyve 1981. 129–145. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok
Igazgatósága, Szolnok
Varga J. János
1991 Berendezkedési tervezetek Magyarországon a török kiűzésének idő-
szakában. Az „Einrichtungswerk” In: Pál Lajos (szerk.): Századok, CXXV.
449–488.
1993 Habsburg berendezési tervek Magyarországon 1688–1723. Az
„Einrichtungswerk”. In: Incze Miklós (főszerk.): Világtörténet, (1993) 20-24.
– 83 –
Tóth Csaba Albert ‒ Prónay Zsolt ‒ Molnár Mihály
Alföldi kurgánok geoarcheológiai vizsgálata

Bevezetés
A hosszú évezredek alatt, különböző kultúrák által felmagasított alföldi kunhalmokról

(halomsírok/kurgánok; lakódombok/tellek, őrhalmok) a külső morfológiai megjelenésük
alapján nehéz eldönteni, mikor és melyik kultúra építhette, de még a halmok eredeti funk-
cióját is sok esetben problémás meghatározni. Az eddigi alföldi halom feltárásokból1 kide-
rült, hogy a hazai halmok döntő többségét a késő rézkori, kora bronzkori gödörsíros
kurgánok népe (Jamnaja-kultúra) építette.2 Ezek mellett az Alföldön természetesen nagy
számban találhatóak idősebb és fiatalabb halmok egyaránt. Régészeti feltárás kevesebb,
mint száz hazai halom esetében történt3, így halmainkról viszonylag kevés információval
rendelkezünk. Egy halom teljes feltárása hosszú ideig tart, és a jelentős bolygatás tetemes
költséggel párosul. Ezért a hagyományos régészeti feltáró munka mellett célszerű olyan
módszereket választani, amelyek rövidebb idő alatt, kisebb költséggel, elegendő informá-
ciót szolgáltatnak a halmok funkciójáról, koráról és építési körülményeiről, mindezt úgy,
hogy a halomtestet minimális bolygatás éri. Az elmúlt években több halom földtudományi
módszerekkel történő vizsgálata zajlott. Így többek között a Csípő-, Lyukas-, Bán-, Faluvég-
, Oltó-, Őr- és Zsolcai-halmok esetében, a halomtestekből származó fúrásmagból sikerült
meghatározni a halmok belső szerkezetét, a felhordási rétegeket, az eltemetett talajok
típusát és azok korát, az anyagnyerőhelyek elhelyezkedését, eredeti mélységét, azok
feltöltődésének ütemét és a halmok építésekor jellemző paleoökológiai adottságokat.4
Ezek a vizsgálatok nem, vagy csak érintőlegesen támaszkodtak a geofizikai módszerek
nyújtotta lehetőségekre. Egy építési terület régészeti kutatásához és feltárásához napjaink-
ban már bevett gyakorlat a magnetométeres mágneses anomáliavizsgálat, amellyel az elte-
metett régészeti objektumok helyzete, geometriája pontosan meghatározható.5 A kunhalom-
kutatásban ezt a módszert a polgári Nagycsősz-halom, Bosnyák-halom és a felsőzsolcai
Zsolca-halom esetében használták a kutatók.6 A hazai halmok más geofizikai módszerekkel
történő vizsgálata eddig még nem történt meg. Éppen ezért 2015 nyarán több alföldi kurgán
földtudományi vizsgálatát kezdtük el, melyeknél kiemelt szerepet kaptak a geofizikai
módszerek. Célunk az volt, hogy minimális bolygatással feltérképezzük a halmok belső
struktúráját, megállapítsuk a halmok funkcióját, az építésük módszerét és korát. Tanulmá-
nyunkban a Szálka-halom (K-Hortobágy) geomorfológiai, szedimentológiai, geofizikai
vizsgálatának és radiokarbon kormeghatározásának eredményeit mutatjuk be.
1 Ecsedy Ádám 1979; Bóna István 1992; Dani János – Horváth Tünde 2012
2 Bede Ádám 2014
3 Tóth Csaba Albert 2002
4 Barczi Attila et al. 2006A, 2006B, 2009; Bede Ádám et al. 2015; Joó Katalin et al. 2004; Szilágyi Gábor et al. 2013; Tóth Csaba
Albert et al. 2014
5 Pethe Mihály 2007; Petrovszki Judit et al. 2008; Serlegi Gábor et al. 2013
6 Raczky Pál et al. 1997; Puszta Sándor 1998; Tóth Csaba Albert et al. 2014
– 84 –
Anyag és módszer
A Nagyhegyes közigazgatási területéhez tartozó Szálka-halom (47° 34,588’; 21° 14,648’)

földtudományi vizsgálatát a halom és tágabb környezetének feltérképezésével kezdtük. A
Stones S9 RTK GPS készülékkel felvett 450 pont adataiból Surfer 12 szoftverrel elkészí-
tettük a halom digitális domborzatmodelljét, amely alapján meghatároztuk a halom morfo-
metriai paramétereit. A Szálka-halom tágabb környezetének domborzatmodelljét DJI
Phantom 3 drónnal készített légi felvételekből, Agisoft PhotoScan szoftverkörnyezetben,
fotogrammetriai eljárás után kaptuk meg. A pontos modell elkészítéséhez 9 földi GCP
pontot határoztunk meg RTK GPS készülékkel.
A halmok belső struktúrájának meghatározásához három geofizikai módszert alkalmaz-
tunk. A geofizikai vizsgálatokat a MinGeo Kft. munkatársainak közreműködésével
végeztük. A geoelektromos szelvényezést AGI SuperSting R8 8 csatornás egyenáramú
geoelektromos mérőműszerrel hajtottuk végre. Mivel a kutatási cél a felső 10 méter vizs-
gálata volt, az ún. „multiple gradient” elektróda elrendezést használtuk, amely tapasztala-
taink, és a szakirodalom szerint ötvözi a dipól-dipól és a Wenner-Schlumberger elrendezés
előnyeit, jelentősebb hátrányok nélkül. A mérések során egyidejűleg 84 elektródát hasz-
náltunk, 1 m-es elektródaközzel. A geoelektromos mérések során adott elektródaelrende-
zéssel egy, a mérési geometriára jellemző átlagos ellenállásérték határozható meg. Egy-egy
mérési vonal mentén nagyszámú, különböző elrendezéssel meghatározott adat segítségével
ún. inverziós eljárással meghatározható a vonal alatti térrész fajlagos ellenállás-eloszlása.
A geoelektromos mérési adatok inverzióját a Geotomo Software Ltd. által fejlesztett
Res2DInv elnevezésű véges differenciás algoritmuson alapuló szoftverrel a Magyar
Földtani és Geofizikai Intézet segítségével végeztük. A mérési szelvények széleit ferdén
levágtuk, mivel ezeken a helyeken nem állt rendelkezésre elegendő nagy elektródatá-
volságú, a mélyebb rétegekre vonatkozó adat. A módszer előnye, hogy szinte minden kör-
nyezetben működik és a környező tereptárgyakra nem érzékeny. Hátránya viszont, hogy a
mérési eredmények nem értelmezhetők mindig egyértelműen, és mélységgel gyorsan
romlik a felbontóképessége (IH/1).
A geoelektromos szelvényezést radar, valamint szeizmikus bemerülőhullám tomográf
mérésekkel egészítettük ki. A radarméréseket GSSI SIR-30 berendezéssel, 200 MHz-es
antennával, közel párhuzamos szelvények mentén, 135 x 20 méteres területen végeztük, a
pozíciókat GPS-szel rögzítettük. A kőzetekben a radarjel terjedése a közeg fizikai tulaj-
donságaitól függ. Gyakorlatilag a dielektromos állandó határozza meg a hullám terjedési
sebességét, a vezetőképesség pedig a jel csillapodását. Ha valamely határfelületen e két
paraméter bármelyike megváltozik, a jel egy része visszaverődik, másik része belép a
következő rétegbe. Az idősorokból előálló szelvényen, ha a fizikai kontraszt lehetővé teszi,
követhető a rétegződés, a földtani szerkezet, valamint felismerhetők a földalatti objektumok
vagy tárgyak. A módszer előnye a nagy felbontóképesség és a hatékony terepi munka, de
hátrányai közé tartozik a külső hatásokra való érzékenysége (fém objektumok, villany-
vezeték) és az agyagos feltalajba, fedőkőzetbe való kis behatolási mélysége (IH/1).
– 85 –
A szeizmikus bemerülőhullám tomográfia módszerével méréseinket Geometrix Geode 24

csatornás mérnökszeizmikus műszerrel végeztük. A hullámforrás kalapács volt, a visszaérkező
hullámokat 2 m-enként elhelyezett geofonok érzékelték. A kalapács a becsapódás pillanatában
egy rászerelt mikrokapcsolóval indította a mérést. A terítés a halom É-D-i tengelyében volt
elhelyezve, a kalapácsütések e vonal mentén, a teljes halmon végigmentek.
A geofizikai eredmények értékeléséhez és értelmezéséhez a halomból üledékmintákat
vettünk bolygatatlan magmintavevővel, a halom csúcsától az alapkőzetig. A mintákat 5
cm-enként gyűjtöttük be, azokon a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetének labora-
tóriumában üledék szedimentológiai vizsgálatokat (szemcseösszetétel, mész- és humusz-
tartalom, pH) végeztünk a vonatkozó hazai szabványok figyelembe vételével (MSZ-08-
0205-1978, MSZ-08-0210-1977). A magmintákon 5 cm-enként, háromszori ismétléssel
mágneses szuszceptibilitás vizsgálatot végeztük Bartington MS 2 készülékkel az ATOMKI,
Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratóriumban.
A halom építésének korát régészeti leletanyag hiányában az eltemetett talajszint radio-
karbon kormeghatározása alapján határoztuk meg az MTA ATOMKI Hertelendi Ede
Környezetanalitikai Laboratóriumában. A talajmintákból két lépcsős égetéses eljárással
először 400, majd 800 °C-on szabadítottuk fel a CO2 gázt. A szén-dioxid grafitizálása után
gyorsító tömegspektrométer (AMS) berendezéssel történt a 14C/12C izotóparányok
meghatározása. A konvencionális radiokarbon korokat minden esetben korrigáltuk a recens
(modern) talajok radiokarbon korával, majd ezeket naptári korokba konvertáltuk.
Eredmények
A geodéziai vizsgálatok eredményei
A Szálka-halom a Hortobágy Nyírőlapos pusztarészén, a Szálka-ér folyóhátján emelkedő,

3.7 m relatív magasságú halom. Hosszú évszázadokig Debrecen és Balmazújváros
határhalma volt7 az 1950-es évektől Hortobágy, Nagyhegyes és Balmazújváros hármas
határát jelöli. A régi határárok nyomvonala mai napig jól kivehető a halom oldalán és tetején
(1. ábra). A halom teste aszimmetrikus, a folyóháttal párhuzamos hossztengelye 80 m, míg
rá merőlegesen csak 54 m az átmérője. Excentricitása 0.7378, ami erősen elliptikus formát
jelent. Egy markáns mélyedés (egykori anyagnyerőhely?) partján emelkedő északi halom-
oldal határozottan meredekebb (16°), mint a többi lejtő, a halom átlagos lejtőszöge 6.7°. A
halom közel 3.400 m3 földanyagot tartalmaz, ezzel hazánk átlagos, közepes méretű halmai-
hoz tartozik. A határárok és a háromszögelési pont kialakítása, valamint a peremeken
húzódó földutak miatt enyhén megbontott halomnak tekinthető, tetejét szántóföldi erózió
soha nem koptatta. Felszínén erősen degradált, gyomos löszgyep található. A halom keleti
lábánál terül el a Szálkahalmi erdő (telepített akácos, szárnyékerdő). A halom déli oldalán
1987-ben történt régészeti kutatás, de erről dokumentáció nem található a Magyar Nemzeti
Múzeum Régészeti Adatbázisában (IH/2).
7 Zoltai Lajos, 1938
– 86 –
1. ábra. A Szálka-halom domborzati jellemzői és geoelektromos vizsgálata
A geofizikai vizsgálatok eredményei
A geoelektromos szelvényeket kiértékelve látható, hogy a halom alatti természetes

rétegsor (fehér szaggatott vonal alatt) fajlagos ellenállása D-ről É-i irányba növekszik, míg
Ny-K-i irányban nagyjából szimmetrikus (2. ábra). Az ellenállás értékek alapján úgy
látszik, hogy a halomnak volt valamilyen természetes magja (folyóhát legmagasabb
gerincvonala), nem egy teljesen sík térszínre kezdték építeni. Az É-D-i szelvényen, 45-65
m között (halom É-i lejtője) a felszíni nagy ellenállású réteg fokozatosan kivastagszik (fehér
folytonos vonal felett), ami a vizsgált négy irány közül csak itt figyelhető meg (2. ábra).
Mindezt a természetes erózió által lemosott talajrétegként tudjuk azonosítani. A négy halom
oldal közül ez az északi tekinthető a legzavartalanabbnak, itt nem volt árokásás és régészeti
kutatás. A szelvények szélein függőleges osztóvonalakkal jelöltük azt a külső határt,
ameddig megjelenik a felszínen a halommal megegyező anyag, ez a négy irány közül
háromban látszódik. A középső párhuzamos osztóvonalak között, a felszíni nagy fajlagos
ellenállású réteg alatt egy kis ellenállású réteg található. Ez a szerkezet nagyobb kiterjedésű
lehetett egykor, az árokbevágások megbolygatták ezt a réteget. Az É-D-i szelvényen északi
irányban látszik az eredeti kis ellenállású réteg lefutása, míg a déli oldalon az árok után,
28-35 m között áll helyre talán az eredeti kép. A Ny-K-i szelvényen a határárkok miatt
– 87 –
némiképp eltérően alakul e kis ellenállású réteg futása. A szelvényeken fehér négyszögekkel
jelöltük az árkok helyét, és a hozzájuk köthető ellenállás-anomáliát. Fehér körökkel jelöltük
a felszíntől nem messze levő anomáliákat (2. ábra), amelyek kisebb kiterjedésű, régészeti
szempontból érdekes jelenségeket mutatnak. Ezek lehetnek sírok, elásott tárgyak, de
korábbi bolygatások nyomai is. A legtöbb anomáliával a déli oldalon találkozhatunk,
máshol csak elvétve található, az északi oldalon hiányoznak. Fehér szaggatott ellipszisek
a nagyobb kiterjedésű anomáliákat jelölik, amelyek akár lehetnek természetes eredetűek
is, esetleg változás az építőanyag minőségében, tömörítésében.
2. ábra. A Szálka-halom geoelektromos vizsgálatának eredményei
A radarhullámokkal 2.3 m mélységig sikerült a halom belsejét megvizsgálni. A teljes

mélységet ábrázoló radarszelvényen a hullámok terjedését nagyban befolyásoló nedvesség
viszonyok tükröződnek vissza, azaz a száraz halomtetőn és oldalakon mélyebbre, míg a
nedvesebb határárkokban és a halom lábánál kisebb mélységbe tudtak a hullámok beha-
tolni. A háromszögelési pont környéke jelentős mélységi anomáliát mutat. Régészeti
szempontból talán szerencsésebb, ha a radarképet 10 cm-es mélységmetszetekben vizs-
gáljuk meg, így a foltszerű és lineáris anomáliák jobban kirajzolódnak (3. ábra). A 0,6 m
és 1,8-2,0 m mélység radarmetszetén a halom déli oldalán és központi részén több foltszerű
anomália vehető észre. Ezek lehetnek későbbi temetkezési helyek, de sima süppedések
nyomai is. A mélyebb rétegekben láthatók foltszerű és lineáris jelenségek a központi
területen és egy, az északi halom oldal alatt (3. ábra).
– 88 –
3. ábra. A Szálka-halom földradar vizsgálatának eredményei
A szeizmikus bemerülőhullám méréseink azt mutatják, hogy a halomtestben lefelé nő a

sebesség a tömörödés miatt (4. ábra), mert a lenti rétegeket nagyobb tömeg nyomja, mint
a felsőt. Összességében alacsonyabb hullámsebességek mérhetők a lazább szerkezetű
halomban, mint a jobban konszolidálódott, tömörebb halomlábi területeken. Az eredeti,
eltemetett talaj sem homogén: a déli oldalon tömörebb (felszín közelében nagy sebességű
hullámok), míg az északi oldalon lazább (a nagy sebességű rétegek mélyebben jönnek be).
A halom tetején is változik a sebesség, 38-39 m között kb. 1,5 m-rel mélyebb a fellazult
rész (határárok), mint 44 m-nél (halom csúcsa) (4. ábra).
– 89 –
4. ábra. A szeizmikus bemerülőhullám tomográfia eredményei

A halom tetejéről indított 5 m mély magfúrás üledékföldtani elemzése alapján elmond-
ható, hogy e forma építőanyaga agyagos kőzetliszt, változó arányú agyag- és homoktar-
talommal (5. ábra). A halom alapkőzete 420 cm-től lefelé kezdődik, amely sárgásbarna
pleisztocén infúziós lösz. Alapkőzet mésztartalma kiugróan magas (23-32%), humusz-
tartalma viszont 1 %-nál alacsonyabb. Az alapkőzeten képződött magas humusztartalmú
csernozjom talaj 360-420 cm között jelenti a halom feküjét (eltemetett talajszint). E fölött
magas humusz- és alacsony mésztartalmú hordott talajrétegek találhatóak a felszínig. Ez a
mesterségesen összehordott talajösszlet két részre bontható. A 360-220 cm közötti alacso-
nyabb mésztartalmú, agyagosabb, magas humusztartalmú egykori feltalajréteg képezi a
halomtest alját. Erre egy kissé magasabb mésztartalmú, kevésbé agyagos, az alapkőzettel
kevert talajréteg települt.
5. ábra. A Szálka-halom üledékföldtani elemzése
– 90 –
Ezen a kevert, összehordott talajon képződött a recens talaj kiugróan magas szervesanyag-
tartalommal. A halomtest két részre tagolását a mágneses szuszceptibilitás vizsgálat is
megerősítette. A felszíntől 200 cm-es mélységig alacsony mágneses szuszceptibilitású réteg
(k=20-40) található, amely alatt hirtelen megugrik ez az érték (k=50-70). A mágneses
szuszceptibilitás az eltemetett talajban erősen csökken, míg az alapkőzetben mértük a
legalacsonyabb k-értékeket.
A halomépítés első fázisának idejét az eltemetett paleotalaj felső „A” szintjének radio-
karbon korából tudtuk meghatározni. A halom környezetéből begyűjtött felszíni talajminták
közül a legidősebb minta (mezsgye 1.) korát tekintettük reservoir kornak (1411±28 BP), a
másik kettő, fiatalabb minta feltehetően szennyeződött fiatalabb szerves szénnel. Miután
kivontuk ezt a reservoir kort az eltemetett talaj konvencionális 14C korából, megkaptuk a
halomépítés konvencionális 4347±60 év BP korát, amelyet ezután naptári korba kalibráltuk.
Az így kapott 3319‒2876 cal. BC évek közötti időintervallum azt mutatja, hogy a Szálka-
halom a rézkor végén épült minden bizonnyal a Jamnaja (Gödörsíros) kultúra által, mint
halomsír.
1. táblázat. A Szálka-halomból vett talajminták szervesanyagának 14C kora
Következtetés, összefoglalás
A geoelektromos, mágneses szuszceptibilitás és szedimentológiai vizsgálati eredmények

azt mutatják, hogy a halom építése során a környező folyóhát humuszos feltalaját hal-
mozták fel első fázisban 1,3-1,5 m magasságig. Ezt követően néhány évszázad elteltével,
– 91 –
2-2,2 m magasítást kapott halom, így e második építési fázis után érte el jelenlegi magas-
ságát. Mindez összhangban van a halom korábbi üledékföldtani és malakológiai vizsgálati
eredményeivel.8 Természetesen az ülepedés és talajerózió miatt némileg csökkenhetett az
eredeti magassága. A domborzati elemzés és a szeizmikus vizsgálat alapján feltételezhető,
hogy északi irányból történhetett a halomanyag felhordása. Mindezt a halom északi lábánál
elterülő mélyedés és a kevésbé konszolidálódott északi halomoldal, halomelőtér bizonyítja.
A geofizikai vizsgálatok a halom belsejében, főképpen a déli oldalon több anomáliát
jeleznek. Ezek vagy újkeletű bolygatások, vagy korabeli temetkezések nyomai lehetnek.
A halom építésének idejét az eltemetett talaj radiokarbon korából tudtuk meghatározni. Ez
alapján a Szálka-halmot a keleti eredetű, lovas nomád, késő rézkori Jamnaja-kultúra
temetkezési halmának lehet tekinteni, amely kultúra a késő-rézkor és a kora bronzkor
időszakában ezres nagyságrendben épített halomsírokat az Alföldön a Tisza vonaláig.
Irodalom
Barczi Attila, Joó Katalin, Pető Ákos, Bucsi Tamás

2006a Survey of the buried paleosol under the Lyukas mound in Hungary.
Eurasian Soil Science 39: 133–140.
Barczi Attila, M. Tóth Tivadar, Csanádi Attila, Sümegi Pál, Czinkota, Imre
2006b Reconstruction of the paleoenvironment and soil evolution of the Csípő-
halom kurgan, Hungary. Quaternary International 155-156: 49‒59.
Barczi Attila, Tóth Csaba, Tóth Albert, Pető Ákos
2009 A Bán-halom komplex tájökológiai és paleotalajtani felmérése.
In: Tájökológiai Lapok 7(1): 191–208.
Bede Ádám
2014 A tiszántúli halmok régészeti geológiai és környezettörténeti szempontú
vizsgálati lehetőségei. Ph.D értekezés. Szegedi Tudományegyetem,
Szeged.
Bede Ádám, Csathó András István, Czukor Péter, Sümegi Pál
2015 A hortobágyi Ecse-halom tájtörténete. Tájökológiai Lapok 13 (1):
169‒184.
Bóna István
1992 Bronzezeitliche Tell-Kulturen in Ungarn. In: Meier-Arendt, W. (ed.):
Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und
Theiss. Museum für Vor- und Frühgeschichte, Frankfurt am Main. pp.
9‒39.
8 Szilágyi Gábor et al. 2013.
– 92 –
Dani János, Horváth Tünde

2012 Őskori kurgánok a magyar Alföldön. A Gödörsíros (Jamnaja) entitás
magyarországi kutatása az elmúlt 30 év során. Áttekintés és revízió.
Archaeolingua Alapítvány, Budapest. 215 p.
Ecsedy István
1979 The People of the Pit-Grave Kurgans in Eastern Hungary. Fontes
Archaeologici Hungaricae. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1–85.
Joó Katalin, Barczi Attila, Szántó Zsuzsanna, Molnár Mihály
2004 A hortobágyi Csípő-halom talajtani vizsgálata. In: Tóth A. (szerk.): A
kunhalmokról – más szemmel 27–43. Alföldkutatásért Alapítvány,
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, Kisújszállás, Debrecen.
Pethe Mihály
2007 Szemely-Hegyes régészeti lelőhely geofizikai vizsgálata. Szakdolgozat.
ELTE, Budapest.
Petrovszki Judit, Lipovics Tamás, Lenkey László, Pethe Mihály, Ferencz Edith, Herein
Mátyás
2008 Régészeti kutatás céljából végzett mágneses mérések Porolissumon. In:
Magyar Geofizika 49(2): 88‒95.
Puszta Sándor
1998 A mágneses tér vizsgálata. In: Természet Világa, Természettudományi
Közlöny 129. évf. 10: 443‒444.
Raczky Pál, Czajlik Zoltán, Marton Ádám, Holl Balázs, Puszta Sándor
1997 GIS and the evaluation of rescue excavations along the M3 Motorway
in Hungary. Porocilo 24: 157‒170.
Rákóczi Attila, Barczi Attila
2014 Protected landscape elements in the European Union and the hungarian
effects of the regulation in the look of the kurgans. In: Tájökológiai Lapok
12: 95–105.
Serlegi Gábor, Rassmann Knut, Osztás Anett, Mischka Carsten, Furholt Martin, Ohlrau
René, Winkelmann Kay Hasko, Bánffy Eszter
2013 Neolitikus lelőhelyek nagyfelületű magnetométeres felmérése a kalocsai
és a tolnai Sárközben. In: Magyar Régészet online magazin, 2013 tavasz.
Szilágyi Gábor, Sümegi Pál, Molnár Dávid, Sávai Szilvia
2013 Mollusc-based paleoecological investigations of the Late Copper – Early
Bronze Age earth mounds (kurgans) on the Great Hungarian Plain. In:
Central European Journal of Geosciences 5: 465‒479.
Tóth Csaba Albert
2002 Az országos kunhalom felmérési program eredményei. Kutatási jelentés.
Debrecen, Kisújszállás. 1‒105.
– 93 –
Tóth Csaba Albert, Pethe Mihály, Hatházi Ágnes

2014 The application of earth science-based analyses on a twin-kurgan in
Northern Hungary. In: Carpathian Journal of Earth and Environmental
Sciences. 9(1): 11‒20.
Zoltai Lajos
1938 Debreceni halmok, hegyek. Egyéb mesterséges és természetes
emelkedések ú. m.: laponyagok, telkek, űlések, dombok, gerendek és
hátak a város határában, valamint külső birtokain. Városi Nyomda,
Debrecen. 57 p.
IH/1: www.sensoft.on.ca (Sensors & Software Inc.) 2017. április 8.

IH/2: Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis,
http://archeodatabase.hnm.hu/hu/node/6430, 2017. április 8.
– 94 –
Mi régibb, mi híresebb? Adatok a történelmi hitelesség kérdéséhez
Kovács János
Mi régibb, mi híresebb?
– Adatok a történelmi hitelesség kérdéséhez –
Az utóbbi években – hála Istennek – divatba jött a hagyományok ápolása, megbecsülése.

Kutatjuk a múltunkat, annak értékeit, amelyekre végeredményben jelen életünk és a jövőnk
is épül. Örülünk ezeknek a dolgoknak, egy-egy felfedezés lelkesedéssel tölt el. Így voltam
én is, amikor megtudtam az alábbi adatokat, amelyek Mezőtúrhoz és a Nagykunság
fővárosához, Karcaghoz kapcsolódnak.
Ennyi bevezetés után a cím is szorul még némi magyarázatra. A régi és a híres ugyanis
nem mindig van teljesen összhangban. Vannak dolgok, amelyek elég régiek ugyan, de nem
eléggé híresek, nem eléggé ismertek, nem mentek át a köztudatba, úgy ahogy kellene, ahogy
kívánatos lenne. Vannak azonban olyan dolgok is, amelyek nem olyan túl régiek, de annál
híresebbek. Természetesen minden értéket meg kell becsülnünk, s amennyire lehet, meg-
ismertetni ezeket a minél nagyobb közönséggel és közösséggel. Erre vállalkoztam ebben
az írásban, két, illetve négy régi emléket, kulturális értéket ismertetve, párhuzamosan, egy-
máshoz kapcsolódóan kifejtve. Ezek az építmények Debrecenhez, a Hortobágyhoz, Mezőtúr-
hoz és Karcaghoz kapcsolódnak, tehát fele részt szülővidékünkhöz, a Nagykunsághoz.
Az egyik ilyen párhuzamos téma a híres debreceni Református Kollégium, valamint a
mezőtúri Református Kollégium, amely kezdetben a nagy reformátor, író, Szegedi Kis
István (1505-1572) nevét viselte. A másik pedig a híres hortobágyi Kilenclyukú híd,
valamint a Karcag határában lévő Zádor-híd.
Elöljáróban leszögezem azt a köztudott, mindenki által ismert adatot, hogy a debreceni
Kollégium, valamint a hortobágyi Kilenclyukú híd országosan ismertek, de talán azt is
megkockáztatom, hogy európai hírűek. S méltán azok. Debrecen évszázadokig a magyar
szellemi élet centruma volt, a reformáció központja, „Magyarország és Erdély világító
fáklyája”. A Hortobágy pedig, a Petőfi Sándor által megírt „híres rónaság” a magyar pász-
torkultúra Európa-szerte ismert központja. Természetesen hozzájárult a közismertséghez,
hogy úgy Debrecen városa, mint a Hortobágy évtizedek óta a hazánkba látogató népes
külföldi turisták egyik olyan célpontja, amelyek régóta, és köztudottan hungarikumok. Én
is ezt már megtapasztaltam, hiszen az ezerkilencszázhetvenes évek végén, a nyolcvanas
évek elején boldogult édesapámmal alaposan bejártuk ezt a vidéket, amely nekem zsenge
gyermekkorom óta kedves városom és vidékem. A magyar klasszikus irodalmon felnőve,
természetesen kedves olvasmányaim egyike volt Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig”
című regénye. Ugyanígy Jókai Mór „A sárga rózsa” című kisregénye, amely az egyik
legszebb hortobágyi történet, a tájegységhez kapcsolódó nagyszámú irodalmi alkotások
közül. Talán csak Móricz Zsigmond „Komor ló” című nagynovellája vetekedhet vele.
Ezekkel a történelmi értékekkel párhuzamosan a mi vidékünkön is megtalálható egy régi
iskola és egy régi híd. Ezekről azonban már csak nagyon kevesen tudják azt, hogy ezek
régebbiek, mint híresebb, ismertebb és nagyobb „testvéreik”, a debreceni Református
– 95 –
Kollégium és a hortobágyi Kilenclyukú híd. Ezek pedig a mezőtúri Református Kollégium

és a karcagi Zádor-híd. Ebben az esetben a régiség és a híresség némileg különválik, hiszen
az előbbiek híresebbek, az utóbbiak pedig régebbiek.
Most pedig rátérek az alábbi értékeink, hungarikumaink rövid ismertetésére, csak a
lényeges dolgokra szorítkozva, hiszen ezeket a témákat már jól feldolgozták (különösen a
debreceni és hortobágyi témát). Én röviden, párhuzamosan ismertetem a debreceni és
mezőtúri iskolák, valamint a hortobágyi és a karcagi híd történetét, érdekességeit, jelen-
tőségét. Valamint arra is kitérek, ami nemigen ment át a köztudatba, hogy ebben az esetben
a mezőtúri iskola és a karcagi Zádor-híd a régibb, ha nem is olyan sok idővel.
A köztudatban, s méltán is, Debrecen a reformáció központja, sokszor a „kálvinista Róma”
megtisztelő titulussal. Az 1538-ban létesült Református Kollégium évszázadokig Kelet-
Magyarország legnagyobb református iskolája volt. Évszázadokig képezte a szűkebb és
tágabb tájegység értelmiségét. Tanárai és növendékei közül elég, ha megemlítünk olyan
országos hírű embereket, mint Méliusz Juhász Péter, Hatvani István, Fazekas Mihály,
Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Med-
gyessy Ferenc, Oláh Gábor, Tóth Árpád, Gulyás Pál vagy Szabó Lőrinc nevét. A debreceni
születésű jeles írónő, Szabó Magda pedig kiváló regényeiben az évszázadok során elhíresült
debreceniséget szólaltatta meg. Debrecenben játszódik legtöbb regénye, például az „Ókút”,
a „Régimódi történet”, a „Für Elise” és az „Abigél” című regényeit említem meg. Az „Abigél”
televíziós filmváltozatán nemzedékek nőttek fel, Zsurzs Éva kitűnő rendezésében. Remél-
jük, hogy hamarosan elkészül a regény mozifilm-változata is, a tévésorozatban is szereplő
Bánfalvy Ágnes rendezésében.
Az 1538-ban létrejött kollégium tanáraival és kibocsájtott diákjaival sokat tett azért,
hogy az Alföld és az egész ország területén elterjedt az egyre inkább diadalmaskodó „magyar
vallás”, a reformáció. Az iskolával párhuzamosan nyomda is működött Debrecenben,
amelynek a fenntartója, Huszár Gál sokat tett azért, hogy a reformáció fontos szellemi ter-
mékei a nagyközönséghez eljussanak. A kollégium helyén eredetileg is iskola volt, feren-
cesrendi iskola. A története során az épület többször leégett, elpusztult, de a nép és az
elöljáróság áldozatkészségéből mindig sikerült újjáépíteni. Feléledt, mint a lángokból
támadó főnixmadár a város régi címerében. Szellemi szétsugárzó ereje, jelentősége a
kezdetektől napjainkig szinte töretlen. A Kollégiumról fennmaradt egy metszet 1802-ből.
Ez azért érdekes a számunkra, mert nagyjából így maradt meg a mai napig a többször
leégett, elpusztult, de mindannyiszor újraépített iskola. Móricz fent említett műve mellett
még itt játszódik Jókai Mór „És mégis mozog a föld” című regényének a kezdete, valamint
„A debreceni lunátikus” című novellája. A városban játszódik „A debreceni kastély” című
kisregénye és a „Debreceni krónikák” novellái.
Tisztelve a debreceni Kollégiumot és a debreceniséget, s azt a lelkiséget, szellemiséget,
amelyet a „kálvinista Róma” évszázadok alatt adott a magyarságnak, azért azt megállapít-
hatjuk, hogy a mezőtúri oktatási intézmény az ősibb, régibb. A legrégibb, nemcsak Magyar-
országon, hanem egész Kelet-Európában is a legrégibb református iskola. S ennek a múltnak,
ennek a pozitív szellemiségnek méltó folytatója és letéteményese a ma eredményesen és
példaértékűen működő Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,
– 96 –
1. kép. A Mezőtúri Kollégium épülete – Fotó: Örsi Julianna, Mezőtúr, 2020

Általános Iskola és Óvoda, vagy röviden Református Kollégium, kis híján ezer fő gyermek-
létszámmal. Az intézmény folytonosan és fokozatosan épül és szépül; tárgyakban, épüle-
tekben, könyvekben, énekekben, műalkotásokban, és az Isten képmására formált, teremtett
örökkévaló emberi lelkekben. Amely intézmény hatalmas múltjáért, kiváló munkájáért
2014. október 17-én megkapta a Történelmi Emlékhely kitüntető címet, amelyet az épület
előtt egy obeliszk jelez; hitet, reményt és bátorítást adva a ma emberének is. A következő
szöveg olvasható rajta: „Történelmi Emlékhely Mezőtúri Református Kollégium és
Könyvtára. A Kollégiumot, a Tiszántúl fontos kálvinista központját Wittenbergben tanult
prédikátorok alapították 1530-ban. Muzeális értékű könyvtára mintegy 16 ezer kötetből
áll. A kollégiumban tanult a magyar szellemi élet számos kiemelkedő alakja, többek között
Szép Ernő író, Tamkó Sirató Károly költő és Várkonyi Zoltán filmrendező.” A magyar
szöveg alatt ugyanez a szöveg angol nyelven, hogy az esetleg ide látogató angol és egyéb
külföldi emberek, turisták is tudják, hogy a magyar reformáció egyik „szent helyén” járnak.
A következő évben, 2015. június 20-án Magyar Örökség Díjban részesült, amelyet a
Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adtak át. Ugyan ezen év október 31-én pedig
a Református Kollégium Gyermekkórusa Budapesten, az Uránia Filmszínházban léptek
fel a Reformáció Napja ünnepségén, ahol Varga Mihály miniszter úr mondott beszédet. A
karnagy Seres Attiláné, a gyerekek szeretett Jutka nénije volt. A kórus néhány kiemelkedő
tagját itt név szerint is megemlítjük: Szabó Viktória, Pápai Kerubina, Kiss Csenge, Csányi
Réka, Mihalina Márk (ének), Sándor Henrietta (fuvola), Gácsi László (zongora, orgona).
Hát ez az, amit nem tudunk elégszer hangoztatni. Ez az, amire méltán és jogosan lehet
büszke minden mezőtúri és környékbeli ember. S váljon ez a büszkeség, ez az öröm
mindannyiunk lelkében éltető erővé, hitté, reménnyé, szeretetté, mindennapi csendes,
– 97 –
áldozatos és szorgalmas alkotómunkává. Amely méltóvá tesz bennünket iskolaalapító,

építő, a nehézségekkel megküzdő, áldozatos életű és lelkületű ősökhöz, Szegedi Kis István
reformátorhoz, íróhoz és társaihoz, a századok során. Itt az Alföldön szívében, Mezőtúron
és környékén.
Most pedig rátérek írásom másik témájára, a hortobágyi Kilenclyukú hídra, illetve a
Karcag nagykun város határában lévő Zádor-hídra. Elöljáróban itt is meg kell állapítanunk,
hogy a hortobágyi Kilenclyukú híd az ismertebb, a híresebb. A karcagi Zádor-híd azonban
több mint két évtizeddel régibb, mivel az építését 1805. október 2-án, ünnepélyes alapkő-
letétellel indították el, és 1809-ben került befejezésre. A kilenc boltíves híd építtetési
költsége körülbelül 10 ezer forint volt. Az 1830. évi hatalmas és pusztító árvíz azonban
elsodorta a Zádor-híd két-két szélső pillérét, így csak öt boltozatú lett. De még ez előtt a
csonkulás előtt a csodájára jártak az ekkor még meglévő Zádor folyócskát átszelő hídnak,
sokan talán némileg el is irigyelték ezt Karcag városától.
Így voltak ezzel Debrecen cívis elöljárói is, akik maguk is hasonló hídra vágyakoztak a
Hortobágy folyón. Már 1827-ben eldöntötték, hogy az erősen romló, pusztuló fahíd helyére
kőből kell hidat építeni, méghozzá a karcagi atyafiak által épített, a debreceniek oldalán
régóta furkáló Zádor-híd mintájára. Az új hat esztendőre, 1833-ra készült el, s négyszázezer
téglát raktak bele. A hozzá való köveket Egerből és Tokajból szállították. A híd teljes hossza
167 méter, magassága pedig közel 8 méter lett. A híd nagy költségbe került, ezért a város
vezetése hosszú ideig úgynevezett hídvámot szedett a hídon átmenőktől. Ezzel idővel
jelentékeny haszonra is szert tettek cívis uraimék. A híd mellett épült hortobágyi csárda is
híressé vált, többek között megfordult itt és verset is írt róla minden idők legnagyobb
magyar költője, Petőfi Sándor, megörökítve, megénekelve a tűzrőlpattant hortobágyi
kocsmárosnét, aki valószínűleg elnyerhette a költő tetszését. Prózai írásában magát a
hortobágyi pusztát is méltatja, a következőképpen: „Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az
Isten homloka” (1847. május 14. 3. úti levél). (Petőfinek egyébként több verse foglalkozik
Debrecennel és a Hortobággyal, míg Mezőtúrhoz csak az „Utazás az Alföldön” című költe-
mény kapcsolódik, amit 1847. június 11-én, amikor Szalontáról Pestre utazva, megpihent
a mezőtúri Zsindelyes fogadóban. Valamint az „Úti levelek” című prózai művében van
néhány mondat a régi, híres túri vásárokról.)
A Hortobágy folyón az első hidat az 1300-as évek tájékán építették, természetesen fából,
amit sokszor kellett javítani, mert korhadt, romlott, megette az idő. Ezért is döntöttek az
időtálló kőhíd mellett. A hortobágyi Kilenclyukú híd mellett tartják meg évente egy
alkalommal, augusztus 20-a környékén, már több mint kétszáz esztendő óta a híres,
nevezetes, a környező vidékeken is számontartott hídi vásárt. Amely mindig nagy élmény
és látványosság volt a nagyszámú résztvevőknek és vendégeknek. Ez az ország legnagyobb
vására, talán csak a híres túri vásár vehette fel vele a versenyt. Eredetileg állatvásár volt,
de már a kezdetektől megjelentek itt a kereskedők és az iparosok, a debreceni „cívisek” a
portékáikkal. De folyt itt a sütés-főzés, mulatozás és zeneszó is. Ökör sült nyárson, a bog-
rácsokban főtt a birka, a lacikonyhán sült a hús, a kolbász. A jeles népi író, Veres Péter
1936-ban nagyon pontos és hiteles leírást adott a hídi vásárról. De Illyés Gyula is megéne-
kelte a vásár színes forgatagát „Hídi vásár” című költeményében. Jókai Mór „A sárga rózsa”
– 98 –
című kitűnő hortobágyi kisregényéből tévéfilm készült, Piros Ildikó, Kozák András és
Koncz Gábor főszereplésével. Móricz Zsigmond „Komor ló” című novellája is megfilme-
sítésre került, úgy a harmincas években, mint az 1990-es rendszerváltás után. Kiváló könyv
még ebben a témában a Mezőtúron diákoskodó, s itt verseskötetet kiadó Szép Ernő „A
Hortobágy” című műve, Mühlbeck Károly kiváló illusztrációival.
Ezeket a műveket olvasva mindannyian újra átélhetjük lelkileg őseink e szép, jeles napjait,
az egyedi, csodálatos hídi vásárt, amely sajnos, ma már meg sem közelíti a régi, jeleseink által
leírt hídi vásárokat. Ide is betört a modern világ, szűnik a hídi vásár egyedi, semmivel össze
nem hasonlítható világa, a látogató egyre több bóvlival, giccsel, silánysággal és értéktelenséggel
találkozik. S itt ezzel be is fejezem a hortobágyi Kilenclyukú hídról és a hídi vásárokról való
elmélkedéseimet, tovább-gondolásra a kedves olvasók számára.
2. kép. Zádor-híd a karcagi határban – Fotó: Örsi Julianna, 2020

A régi debreceni országút mellett lévő Zádor-híd, amely Karcag várostól körülbelül 5
kilométerre áll, valamikor jelentős szerepet töltött be a Nagykunság közlekedési hálóza-
tában. A Debrecent Szolnokkal összekötő a mai 4-es úttól északra kerülte meg a Sárrét
legendás mocsárvilágát. A Zádor-éren régen fahíd vezetett át, de a fahidat az áradások, a
nagy forgalom, valamint a korhadás hamar megrongálta, ezért állandóan javítani kellett.
Ezért a Nagykun Kerület elhatározta magát egy kőhíd építésére. A kun atyafiak eldöntötték,
hogy „a Zádor folyón egy 40 öl hosszúságú kőhíd építessen”. A híd megépítésére
Magorányi József egri kőműves mestert kérték fel. A híd szerkezetében és anyagában is
időtálló építmény lett. A legenda, a karcagi néphagyomány szerint a Zádor-híd építéséhez
szükséges meszet madártojással oltották meg, ezért ragadtak össze a kövek olyan erősen.
Az 1830-as pusztító árvizet azonban még így sem bírta ki, két-két szélső pillérét és a
– 99 –
csatlakozó töltéseket is elsodorta az árvíz. A Zádor-hidat a folyók szabályozása, lecsapolása

után magára hagyta a víz, ma már szárazon és magányosan áll a pusztában, a Kunlapos
nevű karcagi határrészen. Erre volt valamikor az a régi tanya is, ahonnét a mai magyar
szobrászművészet két jeles alakja, a Györfi-testvérek elindultak, gyönyörű magyar
népmeséink hőseihez hasonlóan. Györfi Sándor Munkácsy-, Mednyánszky-, Szervátiusz-,
Magyar Örökség- és Kossuth-díjas szobrászművész Karcagon él és alkot. Öccse, Györfi
Lajos Holló László-, Mednyánszky-, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség-díjas
szobrászművész pedig Püspökladányban. Mindketten a mai magyar szobrászművészet
megkerülhetetlen nagyságú alakjai. Ezt a tényt, hogy arra volt a tanyájuk, én Rideg István
irodalomtörténész barátom szíves közléséből tudtam meg, akivel egyszer régen autóval
kirándultunk a Zádor-hídhoz, és akkor mondta, hogy erre volt valamikor Györfi Sándorék
tanyája, ahol az általunk is ismert és tisztelt nagy szobrászművész gyermekkorában,
szüleivel és testvéreivel együtt egy egész ménest és egy nagy, háromszáz birkából álló
juhnyájat gondozott, látott el. No, meg is tanult lovagolni kitűnően, valamint megismerte
a lovakat, amely ismeretnek mint szobrászművész s mint Karcag város kunkapitánya,
egyaránt jó hasznát vette.
Györfi Sándor még kezdő szobrászművészként megalkotta „A ménesek emlékére” című
kompozícióját, amely szülővárosában található. S később is rengeteg lovasszobrot alkotott,
amelyeket itt hosszú lenne felsorolni, a kisvárdai Szent László-szobortól a Karcagon lévő
„Nagykun Millenniumi Emlékmű” IV. Béla és Kötöny kun fejedelem lovasszobráig. Ezekről
már sokat beszélgettünk személyesen is, hiszen mindketten gyermekkorunktól elég kemény
paraszti munkát végeztünk, amelyeknek azonban később jó hasznát vettük. Györfi Sándor
több riportban is nyilatkozott ezekről az emlékekről, akinek az ismeretségét, segítő
barátságát én a sorsom nagy ajándékának tartom.
Befejezvén ezt az írást, leszögezhetjük tanulságképpen, hogy a nemzeti múltunk értékeit
fokozottan meg kell becsülnünk, függetlenül attól, hogy mennyire régiek. Küzdelmes életű
őseink építették őket, az ő lelkiségüket és szellemiségüket szolgálták az iskolák, úgy a
debreceni, mint a mezőtúri. S ők építették, őket szolgálta a hortobágyi Kilenclyukú híd és
a karcagi Zádor-híd. S szolgáljanak még bennünket is nagyon sokáig. S legyünk büszkék
értékeinkre, örüljünk nekik, s tudatosítsuk minél szélesebb körben ezeket az értékeket,
szóban és írásban egyaránt.
– 100 –
A múlt kutatása helyi szinten
† Fodor István Ferenc

A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör eme előadást követő 5. napon lesz
55 éves. Ez alkalomból arról kívánok szólni, hogy hogyan tudtunk belenézni a múltnak
mélységesen mély kútjába, hiszen ahhoz, hogy megmenthessük, elraktározhassuk és
bemutathassuk a múlt emlékeit, valamilyen módon azt fel is kell tárni.
A három fő módszer: szóban, írásban, tárgyi formában. Vegyünk egy olyan tárgyat
példának, mely már nem létezik, vagy legalábbis akkor nem létezett, amikor elterveztük,
hogy foglalkozunk vele egy kicsit bővebben: jégtörő bárány. Szóban: az egyik szakköri
tag említette valamikor az 1960-as években, hogy gyerekkorában, amikor még nagy jeges
ár vonult le gyakran a Tarnán, jégtörő báránnyal törték a jeget a kőhídnál, hogy nehogy
feltorlódva, ezt megrongálja, vagy elvigye.
Amikor azt mondta, hogy jégtörő bárány, akkor beindult a fantáziánk. Mivel benne volt
a nevében, hogy jégtörő, ezért onnét indultunk ki, hogy jégtörésre használták. De amíg
nem mondta, hogy milyen jégtörésre, addig gondolhattunk arra is, hogy a nyári időszakra
jeget tároltak a segítségével, mivel abban az időben még a hűtést így oldották meg. Nagy
jégpincéket építettek például a vendéglátóhelyekhez. Miután az tisztázódott, hogy mire
használták, akkor a néven akadtunk fel. Miért pont bárány? Én arra gondoltam, hogy, –
ahogy van faltörő kos, láttunk régi képeket várostromoknál – olyan rudakkal támadtak egy
falra, melynek kosfej szerű formára volt a vége kifaragva.
Úgy emlékezett, hogy ez egy bomba alakú, kemény fából készült eszköz volt, mely át
volt vasalva vastag kerettel hosszában is, keresztben is. A vége pedig egy hegyes
vascsúcsban végződött. A másik végéhez erős kötél volt rögzítve, azzal több ember eregette
le a hídról a jégtorlaszt „bombázva vele”. Ezen ismeretek már közelebb hozták hozzánk,
hogy miképpen is nézhetett ki az illető tárgy. A jelek szerint semmi köze nem volt a koshoz,
vagy bárányhoz, de a falusi ember az elnevezéseket, a segédeszközök neveit szívesen veszi
a környezetéből. Hogy milyen egy bomba, azt a saját életéből mindenki kényszerült
megtanulni – főleg a férfiak, akik már két világháborút is átéltek, így az említésével
mindjárt kiderült mindenki számára, hogy hogyan nézett ki a tárgy.
Írásban: egy másik szakköri tag, aki tudott egy kicsit rajzolni – csinált róla egy vázlatot,
hogy hogyan nézhetett ez ki, odaírva mellé, hogy melyik részlete micsoda. Ha esetleg régi
vízimalmokról volt szó, akkor gyakran elő is kerülhetett azoknak az építési terve, sőt maga
a jégtörő bárány is, hiszen a malmot is kellett a jég ellen védeni.
Tárgyi formában: végül előkerült a községháza egyik melléképületéből a hajdani jégtörő
bárány, ott állt a maga valóságában, meg lehetett nézni, hogy olyan-e ahogy leírták,
elmondták, megpróbálták bemutatni.
– 101 –
Ez egy példa, de nem minden ilyen ideálisan alakult, valamelyik fokozat kiesett. A
jégtörő bárány viszont azóta is látható a gyűjteményben. A fenti példa azért volt klasszikus,
mert ahogy újabb információkat tudtunk meg egy addig még soha nem látott, sőt „nevét
sem hallott” tárgyról, egyre közelebb kerültünk a megoldáshoz.
Nagyanyám testvére – Lékó István – aki 1976-ban halt meg, jobb kezére lebénulva –
bal kézzel faragott félméteres lovaskocsi maketteket, különböző fajtákból és minden apró
porcikájának tudta az elnevezését. Egy mai gyerek talán a lőcsöt a keréktől meg tudja
különböztetni, viszont már lovas kocsi is csak mutatóban van.
Vannak olyan elnevezések, melyekről egyáltalán nem lehet eldönteni, hogy hogyan
működött és ha már nincs, aki életében még látott olyat, akkor örökre elveszett ez az
információ. Valahogy úgy képzelhető el, mint a viccbeli „bóhapor”, melyet a vásárló úgy
próbált alkalmazni, hogy a bolhának a szájába akarta rakni a port, hogy az elpusztítsa. Így
aztán méltatlankodott az árusnál, hogy milyen nehéz egy bolhát megfogni.
Ha valakinek az észjárása teljesen más irányban kalandozik, mint azé, aki meg akar vele
ismertetni valamit, akkor abból nagyon humoros esetek is kikerülhetnek. Képzeljük el,
hogy egy olyan személynek, akinek mindig a szex jár az eszében, szóba hozzuk a tehén
kefélését. Amikor már a legperverzebb gondolatok járnak a fejében és megmutatjuk a
gyűjtemény féltett darabját – egy marhakefét –, akkor megdöbbenve jön rá, hogy egy tisztes
gazda bizony naponta megkefélte a tehenét anélkül, hogy szexuálisan inzultálta volna az
állatot, mert az alomból ráragadt különböző biológiai eredetű törmeléket, maradványt így
távolította el róla és ehhez volt egy tenyérre húzható eszköz, a marhakefe. Ehhez persze
hozzátartozott az is, hogy a régebbi időkben a kefélés, az valóban kefélést jelentett, melyet
értelemszerűen kefével végeztek.
Az is ismeretes, hogy a népdal a nép ajkán születik és szájrul-szájra jár, egyben át is
alakul és különböző verziói lesznek. Na már most: ha ezek nem kerülnek lejegyzésre,
magyarázatra, akkor soha nem derül ki némelyik szónak a magyarázata. Mit csinál a
magyar huszár a lovával, amikor karéjozza?
A mai tévének, sajtónak nem voltak helyi változatai néhány száz évvel ezelőtt, már csak
azért sem, mert sokan nem is tudtak olvasni. Ettől függetlenül mégis mindenki tudta, hogy
mi történik a községében, mert például mindjárt a nyelvükre vették az eseményeket –
megénekelték. Valamikor 100 évvel ezelőtt született Jákóhalmán egy helyi nóta:
„Kócoséknál nincsen kismacska,

Fodor Laci összetaposta,
Jár ide, jár oda, innen oda jár,
Kócosékhoz Fodor Laci jár.”
Rengeteg ilyen dal keletkezett, de ezek a mindennapi hírértékek szerint múltak ki. Hogy
ez az egy így fennmaradt, annak köszönhető, hogy 1966-ban, az akkor 80 év körüli öreg
bátyók elénekelték a honismereti szakkörben. Volt egy másik versszaka is, de abba már
belebonyolódtak ők maguk is, mert:
– 102 –
„Fodor Laci,(itt felsoroltak még néhány nevet)

„Mind a hárman járnak el oda.
Jár ide, jár oda, innen oda jár,
Kócosékhoz Fodor Laci jár.”
Ezek szerint sokan jártak Kócosékhoz, mert nem tudtak negyven év távlatából meg-
egyezni benne, hogy ki volt a másik kettő. Én meg már azt nem tudom megmondani, hogy
mi volt Kócosék igazi neve, mert az nem került leírásra. (Az elmúlt évtizedekben egyéb-
ként, ha olyan információt hallott egy jákóhalmi ember, aminek a forrását nem akarta
beismerni, akkor azt mondta, hogy „bemondta a jásztelki televízió.” Jászteleknek természe-
tesen nincs televíziója, de ma már van honlapja.
1. kép. A jászjákóhalmi helytörténeti gyűjtemény kiállítása (részlet)

– Fotó: Jász Múzeum Fotótára
2. kép. A Horváth Péter Helytörténeti Gyűjtemény épülete Jászjákóhalmán napjainkban

– Fotó: Jász Múzeum Fotótára
– 103 –
Elek György
A karcagi református Fiúiskola építése

1813–1818
A régi fiúiskola és a városközpont
A fiúiskola a többi középülettel, a városházával, a kvártélyházzal, a parókiával valamint

az 1770 körül Karcagról elvitt Nagykun kerületi hivatalok helyiségeivel (kerületi ház,
börtön) együtt a városközpontban, a mai református Nagytemplom környezetében épült
fel.1 Az egyházközség az 1710-es évek végétől a leányoktatást is lehetővé tette, a leányok
iskoláit azonban településrészenként létesítették, míg fiúiskolából egészen a 19. század
második feléig csak egy volt, a templom és a korabeli piac szomszédságában. Ennek helyét
viszont az 1743-55-ben majd 1793-97-ben lezajlott templomépítések sem módosították.2
A déli homlokzatú templommal szemben, a Kálmán család, feltételezésünk szerint már
akkor is nagy telke (a mai Múzeumpark) szomszédságában, a mai Püspökladányi út 1-3.
számú telkek helyét elfoglaló egyházközségi tulajdonú telken, feltehetően az akkori temp-
lomkertben építették fel az iskolát. Az iratok szerint a (délre néző) templom szomszédjában
(a mai park területén, a Kossuth szobor táján) állt a városháza, attól keletre a régi városudvar
néhány épülete. A templom és az iskola közötti nagy térségen volt a piac. Ez az elrendezés
fordult meg az észak-déli irányú templom építése (1793-95) után, amikor a piacot az új
templom bejárata előtti, a Kis- és a Nagykvártélyházak, valamint a görögök telkei és
épületei által határolt térségre helyezték át. Az új templom mögött, a kiürült téren 1813-
ban ásták ki az új iskola (ma Kálvin u. 2. sz.) alapjait. A classisok és a szolgálati lakások
átköltöztetése után felszabadult iskolatelket az épületek lebontását (1818-20) követően
házhelyre váró gazdák kapták meg3. Több lakóház és gazdasági udvar létesült rajta, ez
indokolta az iskola mögötti út (a mai Püspökladányi út elejének) megnyitását.
Az egyházközség újjászervezésekor juttatott telken előbb egy iskolaépület állott. Az
iskolások számának növekedésével, amit a praeceptori létszám növelése is elárul, tehát az
1741-1751 közötti időszakban két nagy, több osztályteremre tagolt házat emeltek. Az 1756.
évi kurátori számadásokban már több fiúiskolai épület szerepel.4 A két épületet elfoglaló
iskola emléke volt az új helyen is használt „Nagyok Háza” (’Domus Maiorem’) kifejezés,
1 Az iskola központi elhelyezésének köszönhető, hogy 1697. szeptember 12-én az oskolamester a rajtaütés első jeleire
veszteség nélkül menekíthette a megerősített templomba a gyerekeket, míg a falu lakosságának nagyobb része fogságba
esett.
2 A 18. század második felében épült a katolikus (1774) és a görögkeleti templom (1798) is, de ezek a korabeli városközpont
peremére estek.
3 A Karcagi Református Eklézsia Irattára. (a továbbiakban Kgi Ref. Ek. irattára) Kurátori iratok. Gőz István számadása 37.
számla „Az el rontott Oskolai épűlet némely fáinak kótya vetye által lett eladásáról. Bevétel lett belőle 31 frt 30 kr. Kelt
1819. március 25.
4 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok 1756. május 23. „Vettem a Schola Házak kötísihez Húsz csomó vesszőt egy petákért
csomóját 2 frt 80 dr.”
– 104 –
A karcagi református Fiúiskola építése, 1813–1818
amin a rektor által oktatott felsőbb évfolyamok összességét értették. Az alsóbb osztályok,
tanulócsoportok neve a Liber Scholae szerint ’Domus Minorem’, vagyis Kisebbek v. Kicsik
Háza volt.5
Másik bizonyítékunk a két épület létezésére az iskola renoválását végző Pap András
számlája a 19. század elejéről. A mester a tapasztási munka során:
1. A rektor uram házának hátulját (tapasztotta) végig (és)

2. a kis sextát (’kis sestát’) belől másfél nap
3. A quintát (’a kivintát’) belőlről egy nap
4. A nagy sextát (’nagy sestát’) belölrül egy nap
5. A quartát (a’ kovártát) belőlrül egy nap
6. ’A nagyok házát belölrül’ egy nap (….)6
A régi helyen tehát hatvan éven át, külön épületben tanultak az elementáriusok népesebb
csoportjai, és a tananyagban már előrébb járó idősebb osztályok. Arra pedig számos utalás
van, hogy a tanerők szolgálati lakásai is az iskolatelken álltak.
A felépítmények közé tartozott még egy kisebb, feltehetően nyitott szín a vizeshordók
számára, mert a gyakori és a legtöbbször végzetes balesetektől tartva a telken nem ástak
kutat. Az ivóvizet hordókban biztosították. A hordók tisztán tartása és napi vízhordás a
harangozó kötelessége volt.7 1756-ban kerekekre szerelt, télre pedig egy szántalpakkal
ellátott vizeshordót készíttettek számára, és ezzel a vízellátás modernizálását megoldottnak
tekintették. Csak öt évtized múlva, 1806 tavaszán, egy kisebb botrány kapcsán született
újabb határozat az ivóvíz dolgában. Ekkor új színt építtettek az udvaron, olyan magasat,
hogy a lovak vontatta nagy vízhordó taligával alá lehetett állni. A gyerekek így nem a (néha)
napokig a hordókban pangó, állott vizet itták, hanem közvetlenül a lajtból jutottak mindig
friss innivalóhoz. Mert a vízhordó köteles volt annyiszor vizet hozni „a’ mennyiszer
szükség(es)” volt. Erre a sajátos vizesblokkra, pontosabban az ivóvízre pedig, hogy „el ne
locsoltassék ’s meg ne tisztátalaníttassék, vagy edénye, szerszámai és épületje egységbe
maradjon, az Oskola Rector revisiója alatt az Oeconomus (a heti ügyeletes praeceptor –
E.Gy.)” vigyázott.8 A vizet a lajtból vödrökbe engedték, a gyerekek pedig közösen használt,
félliteres bádogedényekből, ún. „meszelyekből” ittak.9
5 Liber Scholae pag. 28. Balogh Péter rektor 1818. december 10-én kelt latin nyelvű feljegyzése az új iskola építéséről és
elkészültéről.
6 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok Ökrös István számadása 47.sz. irat ’Eklésija Munkaja Tapasztás’ (1811) Pap András számlája
7 Kgi Ref. Ek. irattára Szám nélküli iratok. A vízhordás és a főzetés napi munkájára már 1756-ban fizetésért alkalmaztak
embert, illetve feltehetően a harangozó illetményét pótolták ki ezekért a megbízatásokért, a későbbiekben ugyanis a
harangozó felelt értük. Ld. „A karcagi református egyház tulajdonában lévő érvényüket vesztett lelkészi, tanítói, kántori,
préceptori és egyéb egyházi alkalmazottak díjlevelének jegyzéke 1758-tól 1849-ig. Pap Béla lelkipásztor aláírásával. Kelt
Kg. 1944. május 29.
8 Kgi Ref. Ek. irattára. Kurátori iratok Szilágyi János számadása 1756. május 12. „Bodnár Istvánnak adtam az Scholákhoz
való vizes hordók abrontsolásáért 1 fr 65. dr”; 1756. augusztus 31. „Vettem a Schola házakhoz vizet hordani” (egy szekérre
erősített hordót) 9 frt. 54 dr.; valamint Uott. Prot. Eccl. 1. 1806. március 3. 4. A lajttal hordott ivóvíz nagyon sokáig élő
szokás volt az iskolában. Szentesi Tóth Kálmán is megemlíti. ld. Szentesi Tóth Kálmán 1941.
9 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok. Csőreg Benedek számadása 1779. április 25. „Az Oskolában 5. Vedret, 2 Mértzét, és a
Szemét hordó Eszközöket” vett; Nagy Péter számadása 1805. április 23. „vett Debreczenben az Oskolához 6. Bádog
meszelyt.”
– 105 –
Az osztályokat kemencével, a rektor lakását, a praeceptorok szállását kályhával fűtötték.

A begyújtás és a fűtés (a tűz táplálása) eleinte a harangozó, esetleg az ellátásért vagy
szerény díjazásért az eklézsiai épületek körül foglalkoztatott idősebb, szegénysorsú férfiak
téli foglalatossága lehetett. (Olyan vélekedést is olvastam, hogy a tanulók maguk fűtöttek.
A fokozott tűzveszély miatt ezt én kizártnak tartom. A gyerekeknek az ilyet otthon sem
engedték, sőt, a „tüzeskedő”, a tűz közelében matató, esetleg azzal játszó gyerekre még az
1960-as években is szigorúan rászóltak!) Az iskolaszolgai állás előzményének tekinthető
„oskola fűtő”-t 1799-től említik a számadások. Feltehetően ennél lényegesen korábban
foglalkoztattak embert erre a feladatra, de a „bérük” ekkortól jelenik meg az iratokban.10
(Iskolaszolgát, aki többek között a fűtést is végezte, majd csak jóval később vettek fel.) A
kemencéket a városban élő fazekasmesterek, vagy a megfelelő szaktudással bíró férfiak
’rakták’ (építették) és tartották karban11, a (cserép)kályhákat Debrecenben vásárolták.12 A
fentebb említett elővigyázatra szükség is volt, hiszen az épületeket, köztük az oskolá(ka)t
is náddal fedték, s egy késői feljegyzés szerint, hasonlóan a lakóházakhoz, egy időben még
a kéményük is fából készült.13
Az iskola ablakai az 1780-as évekig kizárólag lantornásak voltak, vagyis az üveglapot
keretre feszített, száraz marhahólyag helyettesítette. A lantorna nem volt átlátszó, csak
áttetsző, mint a manapság is ismert zsírpapír, és csak matt, derengő fény szűrődött be rajta.
Téli időben ezért legfeljebb a verőfényes napokon volt elfogadható világosság a classisok-
ban, ráadásul a lantornás ablak nem tartotta a meleget sem. Szeles időben, vagy erősebb
hidegben (vagy, ha a száraz bőr beszakadt) be kellett húzni a külső ablaktáblákat, ami miatt,
– bár adat nincsen rá, – éppen gyertya- vagy lámpafényre volt szükség a tantermekben. Ha
az ablak megsérült, a keretet a mészáros „újrahúzta”, azaz új lantornát feszített rá.14
Üvegkarikás ablakok, az üveg drágasága miatt, eleinte csak a templomra és a városházára
kerültek. Az egyházközség olyan kevesebb ablakú (és kevésbé igénybe vett), de szem előtt
lévő épületeire, mint a parókiák, a rektor és a praeceptorok házai, az 1770-es évektől kezdve
készíttettek ilyeneket. Az iskolákon az 1780-as évek közepétől jelentek meg az üveges ablakok,
de a váltás nem egyszerre történt, mert a lantornát és az üveget hosszabb ideig párhuzamosan
használták. A 19. század elejétől érzékelhető jelentősebb változás, amikor az iskolákon egyre
több lett az üvegablak, az új iskolának pedig már csak üvegezett ablakai voltak.15
10 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok. Kátai Mihály számadása 1799. március 4. „Sándor István Oskolák Fűtőinek (ti.
’fűtőjinek’) 51 kr. Uott. Kerekes Mihály számadása 1804- február 20. az Oskola fűtejének egy pár botskort vettem – 39 kr.”
11 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok. Nagy Mihály számadása 1760. június 2. „fizettem napi számot Az (iskolában) kementze
tsináló Szabó Györgynek 6 dr.”
12 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok. Tót György számadása 1784. október 10. „Kájhát kermetzének valót hozattam 7 fr 30 dr.”
13 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok. Takács János számadása, benne Kerekes Kocsis István ács nyugtája, Kelt 1807. május
22. ,,… a’ kéményről pedig annak idején alku nem volt emlékezet, mert aszt mondottuk hogy Kőből fog lenni, de utána Fából
készítettem el, azért is vettem fel négy Rhénes forintot…”
14 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok Erre igen sok feljegyzést találunk a számadásokban. Csak néhányat hozunk példának
1775. december 24. „Az oskola ablakjaira Lantornát vonatott 1 fr 3 kr.,”; 1776. november 3. „8. Lantorna ablakért 56 kr.;
1778. „az oskolában hat ablakot meghúzattatott”; 1780. február 5. „Az Oskolában nyolcz Lantorna ablakért fizetett a’
mészárosnak 80 dr.” et. al.
15 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok. Györfi Mihály számadása 1786. október 31. „a’ Fiu oskolában üveg ablakok
correctiójáért 85 dr.”; Elek János számadása 1800. szeptember 30. „Gombos György ablakos az három oskola ablakait
renoválta Kilentz(ven) öt Karikákat tett mellyért fiezett(em) 4 fr. 45 kr. Kerekes Mihály számadása 1803. decmber 19. „100
Ablak karikát” (kifizetett) 3 fr..; Takács János számadása 28. sz. irat. Hofman Ignácz debreceni üvegesmester számlája 11
pár „Új ablakért és nagy új rostélyért, amiért felvett 124 Rfr 34 kr.-t Magyar Gergely városgazdától. Kelt 1809. október 22.
– 106 –
A több épület és a négy-ötszáz gyermek számára elegendő nagy telket jó kerítéssel,

kezdetben nádfallal, utóbb léc- vagy deszkapalánkkal övezték. Kellett is, mert a fiúiskola
telkén állottak a szolgálati lakások. Különálló épületet biztosítottak a praeceptorok közös
szállásának, ennek szomszédjában, elkerített telken volt a „rektor háza” két szobával és
konyhával, valamint az átutazó deákok és szolgáik számára fenntartott vendégszobával. A
ház mellett állott az oskolamester udvari hombárja, a pincéje és részére az elkerített udvaron
egy kutat is biztosítottak.16
Iskolaépítés 1813–1818
A régi iskolaépületet jó nagyra méretezték és arról is van adatunk, hogy a tanulólétszám

növekedése miatt, a rendszeres karbantartás és javítgatás mellett, néhány alkalommal
kisebb bővítéseket végeztek rajta. A legnagyobb beavatkozásra 1782-ben, a korábbi tűzvész
okozta rongálás helyreállításakor kerülhetett sor. 1781-telén ugyanis – a szűkszavú feljegy-
zés szerint – az iskola egy tanuló hibájából leégett, vagy legalábbis súlyos tűzkárt szenve-
dett. Illéssy János nagykun kapitány személyesen vizsgálta ki az esetet, majd elrendelte a
tüzet okozó „gyermek Rimaszombati” megbüntetését, de a nem megfelelő ellenőrzés és a
megelőzés elhanyagolása miatt Bézi Mihály kurátort valamint Gerendai Pál rektort is
elmarasztalta. A kapitányi ítélet kettejüket, valamint a vétkes gyermek apját, Rimaszombati
József lakatost kötelezte a kár megtérítésére.17
Az épületeket olyan sikeresen helyre hozták, hogy közel harminc évig szóba sem került
egy újabb iskola építésének terve. Bár több nagyobb munkáról tudunk, de ezek alapvetően
nem változtattak az épületen, legfeljebb kisebb-nagyobb bővítéseket, felújításokat
jelentettek. Pedig problémák már az 1780-as évek második felében jelentkeztek. Az városi
elöljárók 1792. májusi 26-i ülésén került szóba, hogy „az Oskolák… nagy romlásba vagy-
nak”.18 A nagyobb beavatkozás azonban elmaradt, mert az év folyamán megszületett a
határozat az 1755-ben elkészült – tehát „templomi életkorral mérve” ifjúnak tekinthető –
református templom lebontásáról, s 1793 nyarától a gyülekezet esztendőkig elhúzódó, nagy
építkezésbe fogott.19
A 18. század közepén (1751 körül), a régi iskola felépítése idején, mintegy 4.000 karcagi
lakossal számolhatunk. Az 1761-62. évről készített kurátori számadás a város négy
tizedében 852 „ágyszám”-ot, azaz ennyi református családot említ, ami mintegy 4.500
lakost jelent. Negyed század múlva, 1785-ben, az első magyarországi népszámlálás már
16 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok Kerekes Mihály számadása 1803. július 14. „Rector úr szuszékjára kétt pár hevedert
(tétetett) 2 frt.; Csőregh Benedek számadása 1778. október 29. T(iszteletes) Rector Úr pintzéjére egy zár 1 frt. Szabó Mihály
számadása 1769. november 22. „Az Oskolában lévő kútba két vedret vett.” Az elszámolások között említett pincéket nem
a ház alá, hanem az udvarba építették. A kiásott gödröt kitéglázták, felé tetőt építettek, és vastagon letapasztották, sok esetben
csak a pincegádor került a föld felé. Karcagon ’verem’-nek is hívták, mert utóbb zöldséget és gyümölcsöt tároltak benne. A
rektor pincéjét a boroshordók számára biztosították.
17 JNSZML Karcag város levéltára Tanácsi jegyzőkönyv (a továbbiakban Kg. v. lt. Tjkv.) 1781. december 21. A tüzet okozó
„gyermek Rimaszombatit” 20 pálcaütésre ítélték.
18 JNSZML Kg.v. lt. Tjkv. 1792. május 19. A gondot ekkor még inkább a tanítás hiányosságai jelentették, de Lápossy József
nótárius feladatként kapta, hogy a prédikátorokkal együtt hetenként keresse fel classisokat.
19 Elek György 1994: 30-31.
– 107 –
7.248 lelket talált Karcagon. Az anyakönyvi adatok szerint a népesség a századforduló

táján (1799-ben) már 9.000 főre tehető, köztük mintegy 8.500 fő tartozott a református
felekezethez.20 A református lakosok száma tehát fél évszázad alatt a kétszeresére nőtt, és
hasonló ütemben gyarapodott az iskolások létszáma is21, hiszen az egyházlátogatási jegy-
zőkönyvek szerint 1792-ben 420, 1802-ben 429, 1812-ben viszont már 531 fiú járt iskolába.
A lakosság lélekszámának gyarapodása miatt a század első éveire szembeötlő lett az
épület szűkössége, és ezért 1808 tavaszán az elöljárók fontolóra vették egy új iskola
építését. A gondolat helyességét igazolta és a szándékot erősítette, hogy az 1809/1810-es
tanévre immár 542 tanulót írattak be a szülők.22
A problémákat az 1808. évi épületbejárás is igazolta, de azt is egyértelművé tette, hogy
a bővítés és a javítgatás már nem jelent segítséget: „a' Fiúknak mostani Oskolája, mind a'
Tanuló szobáknak szűk vólta, mind az épületeknek romlandósága miatt tsak most sem, annál
inkább idővel sem lészen elégséges, ezen okon a' mostani gyűlésben hathatósan és
foganatosan meg határoztatott, hogy ezen oskolának újjonnan lejendő építése mindjárt
munkába vétessen”. Az épület helyének kijelölésére, megterveztetésére, a költségek, illetve
a lakosok hozzájárulásának megállapítására Kálmán Sámuel kerületi esküdt, Szilágyi István
főbíró, Ujj Péter főjegyző és Laczka Ferenc presbitériumi jegyző részvételével bizottságot
alakítottak.23
Az építkezésnek azonban, a háborús esztendők egyre gyarapodó feladatai között még
hosszabb ideig nem tudtak helyet csinálni.
Pénzügyek
Közben nemcsak szakadatlanul folyt a háború, de 1809-ben, a birodalmi főváros

elfoglalása után, a francia csapatok Magyarországot is elérték. A háborús vereség pedig
csak mélyítette az évtizedes infláció okozta gondokat. Az egyházi elöljáróság 1810 elején
az építőanyagok beszerzésének hosszú idő óta tapasztalható és tartósnak mutatkozó
drágasága ellenére kimondta: „a’ Nép szaporodásához képest” az (egyházi) épületek
számát gyarapítani, a meglévőket pedig bővíteni kell, annál is inkább, mert „a’ Fiú és
Leány oskolák el annyira el avúltak, hogy azok helyett újjaknak állítása, mégpedig
múlhatatlanul szükséges”.24 Ahogy a szövegből érthető, az eklézsia vezetése több új
létesítmény emelését, a meglévő épületállomány bővítését, felújítását vette tervbe, és ennek
megfelelően több évtizedes távlatban gondolkodott. Ezt a beruházások anyagi alapjának
biztosításával kapcsolatban hozott consistóriumi határozat is igazolja. Kimondták ugyanis,
hogy az ágybér (párbér v. lecticale) „még annyira (a kétszeresére – E.Gy.) emeltessen, mint
20 Elek György 1997 passim.; Elek György 2001: 39-40.

21 Az gyerekek iskolába járatása ekkor még nem kötelező, a szülők akarata szerint történik.
22 TREL I. 33. C. Canonica visitatiok
23 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 1. 1808. március 29. 2. sz. A támogatás összegét pénzben és gabonában állapitották meg.
A beszedendő gabonamennyiség számára egy új granárium (magtár) építését is tervbe vették.
24 Kgi Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 1810. január 12. pag. 94.
– 108 –
eddig volt, és így azután minden esztendőben egy ágytól vagy egy pár házas személytől
egy véka búza,
egy véka árpa, és
egy forint kész pénz
fizettetik, mellyre más szomszéd Ekkléssiák régen példát adtak.”25
Az új Fiúiskolával kapcsolatos elképzeléseket sajnos nem részletezték, de biztosak

lehetünk abban, hogy a kisújszállási eklézsia 1797-ben épített26 kétszintes iskoláját
mintának véve, nálunk is emeletes épületről szóltak a tervek.27
A munka megkezdéséhez, az építőanyagok felvásárlásához, a téglamennyiség kivetteté-
séhez, valamint a munkabérre szükséges pénzt takarékos gazdálkodás mellett, de a lakosság
megterhelése nélkül biztosítani tudták. Fonák helyzet állt elő viszont 1815-ben, Bódor Imre
építőmester fiaskója után, amikor az addigra már a temérdek költséget, fáradságot felemésztő
csődtömeget a céloknak megfelelő iskolává kellett átépíteni. Az 1816. év sürgetőbb fela-
datokat (torony-helyreállítás, paplaképítés) hozott, ezzel együtt újabb kiadásokat követelt,
úgyhogy, az 1817 húsvétján tartott gyűlésen az egyházi és világi elöljárók – „presbyteri
személyek és köz lakosok” jelenlétében tartott – tanácskozásán „oskola építési segedelem”
birtokaránylagos kivetéséről hozott határozatot: „Vettessen ki mostan is egy Lántz földre
1 forint, a földtelen lakosokra pedig egy forint quantumra (adóra) 10 xrok”.28 A szükséges
’segedelem pénz’ teljes összege 9.266 forint 48 kr. volt.
Varró János jegyző 1817. május 5-én lezárt kimutatása szerint a város kilenc tizedében
élő gazdák kezén 88.175 öl, azaz 8817,5 láncalja, vagyis 17.636 k.hold földbirtok
(szántóföld) volt. Ezen birtokok, mint adóalapok után
az „irredemptusokra” 2.580 fr. 24 kr.,
a redemptusokra 9.247 fr 24 kr.
összesen tehát 11.822 fr. 01. kr. összegű iskolaépítési hozzájárulást vetettek ki.
A pénzt azonban a nehéz gazdasági évek miatt évtizedes távlatban sem lehetett mara-
déktalanul beszedni. Az 1820-21. egyházi év kurátori számadásának vizsgálata során figyel-
tek fel az elöljárók arra, hogy az építkezés befejezésével a befizetések teljesen megszűntek.
A „jobb gondolkodású” lakosok már befizették a részüket, a hátralékosok viszont teljesen
leálltak, pedig „az Oskola pedig máig kerületlen (kerítés nélkül – E.Gy.) vagyon”. A prédi-
kátorokra bízták, hogy a lakosokat a „kathedráról” szólítsák fel a fizetésre, mert a kivetés
mindenkire vonatkozott, éppen ezért sem az időben fizető lakosokat becsapni, sem az
eklézsia „más szükségeire szolgáló jövedelmet” az építkezésre felvett kölcsönök törleszté-
sére felhasználni nem lehet.29
25 Kgi Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 1810. január 12. pag. 94.
26 In: Szabó Lajos 1987: 220.
27 Bizonyára a tervezett beruházásokra gondolva válaszolta a tanács 1812 ősszén a magát városi lakosnak ajánló Bodor Imre
levelére, hogy a városban , „sőt ezen a’ vidéken nagy szükség vólna” kőmívesre, s bátorította, jelenjen meg a testület előtt
a bizonyságleveleivel együtt. ld. JNSZML Kg.v.lt. Tjkv. 1812. október 30.
28 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1817. április 15.
29 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1821. szeptember 6.
– 109 –
Ujj Péter, a következő városi nótárius ellenjegyzése szerint az összegek behajtását 1825.
március 10-én zárták le, a kurátori iratok között viszont fennmaradt egy 1829. március 4-én
kelt jelentés, amely szerint még később is jelentős összegek: 1826-ban 2.922 fr., 42 kr.,
1827-ben 43 fr, 1828-ban 92 fr., 1829-ben 20 fr. 01 kr. folytak be a pénztárba iskolaépítési
hátralék címen.30
A bőségesre tervezett hozzájárulás teljesítése tehát nehézkesen haladt31, ezért az eklézsia
pénztára 1817 július közepére úgy kiürült, hogy „a tulajdon szükségeit”, azaz a mindennapi
kiadásait sem győzte, és az iskolaépítés folytatása is bizonytalan lett. Az 1817. július 17-ei
consistóriumi gyűlésen döntötték el, hogy más lehetőség nem lévén, „költsön summa
vétessen fel”. Hogy azon „költsönözés alkalmatosságával az alkalmatlanságok elkerültes-
senek” az egyháztanács tagjai hiteleztek a gyülekezetnek, Kálmán Sándor kerületi esküdt,
valamint Laczka János karcagi birtokosok 800-800, Takáts János szenátor 1.000 forintot
adott törvényes kamatra azonnal, Varga József prédikátor szintén 1.000 forintot ígért a túri
vásár után.32 1818 tavaszán újból üresen kongott a kassza, akkor Tót István kurátor a városi
tanács kezelésében lévő „Ispotály Cassából” kölcsönzött 1.000 forintot.33 A kölcsön vett
összegekből Takáts János ezer forintját 1820 novemberében visszafizették, a többi hitelező
viszont még évekig kapta az 5%-ra megállapított kamatokat.34
Az iskolaépítés hat esztendeje
1813 tavaszán szerződést kötöttek Bódor Imre kőművessel. A hét pontba foglalt megálla-
podás szerint a kőműves az általa készített tervrajz alapján fogja elkészíteni az „Ujj Fiú
Oskolának minden Kőmíves munkáját.” A mester kötelezte magát, hogy (1.) az alapot a
megfelelő mélységre ásatja, nehogy emiatt az épület állagában később probléma adódjon.
(2.) A földszinti szobákat boltozatra, az emeletieket „Stukatúrákra” – a vakolással és a
meszeléssel együtt, szép kivitelben – készíti el. (3.) A manualistákat (segédmunkásokat –
E.Gy.), az építőanyagokat a református egyházközség adja. (4) A kőműveslegényeknek
ingyen szállást biztosítanak, de az élelmezésükről a mester gondoskodik. (5.) A munkát,
amint arra engedélyt kap, azonnal megkezdi, és kötelezi magát, hogy miatta az építkezés
nem fog állni. (6.) A munkáért „átallyába” 4.500 Rfrtot fizetnek neki. Ezt a mester négy
egyenlő részletben veszi fel „úgy mint a’ fundamentum kijövésekor, falak félig felrakásakor,
azoknak egész fel vitelekor ’s végre a’ munka tökélletes végével.” (7.) Az épületre tíz eszten-
dei kezességet vállal. Ha ezen idő alatt a kivitelezés miatt az épületben károsodás történne,
köteles lesz azt „tökéllesetesen hellyre hozni.”35
30 Kgi Ref. Ek. irattára. Kurátori iratok Számadás az 1829/30. évről

31 A kivetés összegét 1817 áprilisában határozták meg. A parasztgazdaságok bevételei azonban csak a betakarítás után, általában
az őszi vásárok alkalmával jelentkeztek. A tehetősebbek nyilván már aratás előtt leróhatták a kiszabott összeget, de a nagy
többségnek csak az év második felében, októbertől volt rá módja. A gyengébb termések miatt sokan így is hátralékban
maradtak.
32 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1821. szeptember 6.
33 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1818. április 30.
34 Kgi Ref. Ek. irattára. Kuratori iratok
35 Kgi Ref. Ek. irattára. A. ü.sz. 39./110. Kelt Kardszagon, 1813. május 28.
– 110 –
1813. június 18-án kezdték el a fundamentum építését. A beruházással kapcsolatos

örömet és a nagy várakozást elárulja a prédikátor e napon kelt bejegyzése a keresztelések
anyakönyvében: „Tevődött le az Oskola épületéhez a legelső kő, melynek felépítéséhez
adjon az Isten kegyelmet és Segedelmet”.36 Az apró fohász, ismerve a későbbieket, igazán
helyén való volt.
Július 6-án elkészült az alap, aminek a befejeztével a munkák leálltak, mert a falazást a
következő évben kívánták elvégezni.37 Az időjárás azonban közbe szólt: 1814-ben, egy
későn érkezett tavaszi fagy miatt nagyon gyenge termés lett. Nem akarván a bevétel nélkül
maradt gazdaságokat megterhelni, az elöljárók a következő évre halasztották a munka
folytatását. 38 1815 februárjában előrelátóan úgy módosítottak a terven, hogy a „fal allya”,
az épület lábazata időállóbb építőanyagból készüljön. A Miskolcon tárgyaló Varga József
prédikátort és Elek János kurátort ezért arra utasították, hogy egyeztessenek a kőművessel
az épület aljára tervezett vízvető elkészítéséről, a két küldött egyúttal intézkedjen az ehhez
szükséges terméskövek megrendeléséről.39 Az (újabb) szerződést 1815. február 23-án
Miskolcon aláírták.
A munka a tavasz beköszöntével rendben el is kezdődött, de Bódor, – amint az utóbb
megmutatkozott, – tervek nélkül végezte a kivitelezést, ezért „az épület rendetlenül”, cél-
jának, funkciójának nem megfelelően „tétetett”. A későbbi bejárások és helyzetfelmérések
megállapították, hogy a beleölt rengeteg építőanyagért, a munkákért egy év alatt felszede-
getett 3.275 forint munkadíjért iskolának alkalmatlan, használhatatlan épülettömeget
kaptak.40 Bódor Imre és legényei foglalkoztatása 1815 októberében meg is szűnt.
Az 1816. év elején összeülő egyháztanács a munka folytatása mellett döntött, az évkezdet
azonban ismét nem hozott szerencsét. A tél folyamán „le törött”, vagyis megrogyott az
egyik parókia, erre következett az 1816 januárjának utolsó napjain tomboló, emlékezetesen
nagy erejű vihar, ami letépte a toronytetőt, és darabjait a környező házakra szórta. A két
váratlan eseményt követő vizsgálat megállapította továbbá, hogy az eklézsiai épületek
közül a kántor háza, valamint „a' Szigeti Gábor Úr (leány) Oskolája” is „rongyos állapot-
ban” vannak. A presbitérium a toronytető és az új parókia felépítését sürgetőnek ítélte, a
kántorházról és a leányiskoláról később kívánt gondoskodni. Az egyháztanács ennek
értelmében elrendelte, hogy az emeletes iskolát a munka megkezdéséig ideiglenesen tető
alá kell tenni és be kell cserepezni.41
A fiúiskola és a templomtető a rendbetételéről Litschman debreceni kőművessel, és Tunkl
Ferenc szolnoki ácsmester-nagyvállalkozóval kezdtek tárgyalásokat. A debreceni mester
megnézte az iskolát, s a nagyobb hibák kijavításáról összeállított előirányzatában megje-
36 „1813dikba tavasszal kezdettük az oskola építéséhez ásni az fundamentumot” - jegyezte fel krónikáskönyvébe id. Kátai
Gábor. Lásd. S. Püski Anna 1982: 142.
37 A szerződés hátoldalára feljegyezték a kőművesnek munkafázisonként kifizetett összegeket. Innen tudható az egyes munkák
befejezésének ideje.
38 Id. Kátai Gábor naplója. In: S. Püski Anna 1982: 142.
39 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 1815. február 16. 1. sz. és uott. 1815. március 12.
40 Kgi Ref. Ek. irattára A. ü.sz. 39./110. Kelt Kardszagon, 1813. május 28. Ekkor vette fel az utolsó részletet a konventiójából.
A megállapodásba foglalt 4.500 forintból összesen 3.275 forintot tett zsebre.
41 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1816. január 12. 20.
– 111 –
gyezte, hogy „az ablakoknak mind alól, mind felül magasabbaknak kellene lenniük”, így
kalkulációja szerint az épület falainak a „bólthajtásokon (ti. azok rendbetételén – E.Gy.),
vakoláson és meszelésen kívül addig való viteléért míg fedél alá vétethetne, 4060 forintokra
menő jutalom kívántatna”, ami az ablakok és a falak korrekciójával összesen 4.728 forintot
jelentene.42 Vagyis a hibák kijavítása több pénzbe került, mint az új épület munkadíja és a
csaló kőműves miatt ugyanazon épületre az eredeti ár kétszeresét kellett volna elkölteni.
A be nem tervezett kiadások újabb pénzügyi előkészületeket kívántak, de amikor a
korábban kialkudott építőanyag (mész) sem érkezett meg időre, a presbitérium úgy döntött,
„most az építkezés állíttasson meg és az idén mész és tégla szereztessen annyi, hogy jövő
esztendőre mindjárt fel lehessen a falat vinni és tető alá venni”.43 Még megrendelték a
falak őszi becserepezését, szerződést kötöttek a cserépvetővel, és ezzel lezárult az iskola
építésének negyedik éve.
A következő tavaszon kiderült, hogy Litschmann kőműves mégsem tudja vállalni a
munkát, májusban tehát újabb alkut tettek, ezúttal a karcagi Bagi Mihály kőművessel „az
Oskolának addig való kőmívesi munkájára, hogy fedél alá mehessen”.44 Az új szerződésből
úgy tűnik, Baginak a teljes épületet át kellett építeni, és azt a korrigált tervek szerint
befejezni.
„1o. A’ most fen álló falakba meg lévő ablakokat mind egyenlő ’s illendő nagyságúra venni.
2o. Az ablak hellyett, melly a’ kezénél lévő rajzolatban újjonnan vágandónak látszatnék,
tsak vak ablakot venni, ’s a’ felül is a’ szerént alkalmaztatni a’ mint az illendőség
kívánja.
3o A’ secessusnak [árnyékszék] nagy, fent lévő jukait alább venni, ’s úgy tenni, hogy a
tzélnak meg feleljenek.
4o A’ Rectori ’s Praeceptori szobákk füjtő hellyeit hátrébb tenni, ’s a’ konyhába kémény
alá szolgáló füst fogó bólthajtást rakni.
5o A’ transitus [átjáró ] mellett lévő ablakot a’ rajzolathoz igazítani.
6o Az alsó emelet magasságát a’ rajzolathoz igazítani, és így a párkányt egy schukkal
(kb. 25-30 cm-vel E.Gy.) fellyebb vinni.
7o Ezeknek utána az egész falat, minden közfalakkal, párkányokkal, az ambitus [tornác]
oszlopaival, azok(na)k a’ falhoz és egymáshoz való öszszve köttetésekre szolgáló, ’s
vassal is egybe foglalandó árkusával [arcus=bolthajtás, bolthajtásával] együtt
annyira el készíteni, hogy az fedél alá mehessen még ez idén.
8o A’ Rectori ’s Praeceptori szobákat bólthajtással, vakolással úgy el készíteni, hogy a’
télen benne lakni lehessen.
9o A’ 3 kéményeket egészen fel vinni, bé vakolni, ’s helybe hagyni.
10. A’ fedélre a’ tserepet, a’ közepén ugyan szárazon a’ szélein a’ fedélnek úgy a’
hajlásokon, ’s geréntzen mésszel fel rakni.”45
42 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1816. június 16.

43 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1816. június 16. 42. sz.
44 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1817. május 26. 75. sz.
45 Kgi Ref. Ek. irattára. H. ügysz. 10. /117. Kelt 1817. május 2.
– 112 –
A karcagi mester a hatalmas munkát 2.500 váltóforintért vállalta.

Az ármérséklés fontos szempont lehetett a megrendelő számára, mert a megfelelő
mennyiségű építőanyag beszerzését, pontosabban megrendelését csak a szerződés aláírása
után kezdték el. Elszámoltak a téglavetőkkel és a cserépvetővel, és megegyeztek a hiányzó
mennyiség elkészítéséről. Magyar Gergely szenátort elküldték Daróczra46, hogy vásárolja
meg a kőlábakhoz (oszlopokhoz) szükséges köveket, az ehhez szükséges fuvart a város
(közmunkában) biztosította. Amikor Bagi elkezdte a munkát, a presbitérium Laczka Ferenc
elöljárót pallérkodással bízta meg, kérték, legyen figyelemmel „ezen Épületnek menetelére”
és ügyeljen „annak mind díszesen 's a' rajzolathoz alkalmaztatva, mind pedig erőssen s
állandóul készítésére”, vagyis a tervrajznak megfelelő kivitelezésre, leginkább pedig a gyors
és folyamatos munkára.47 Az elővigyázatosság érthető, hiszen a sikertelen építkezés máris
nagyon sok pénzébe került az egyházközségnek, és még messze nem volt vége.
Súlyosbította a helyzetet, hogy az eklézsia pénztára nyár közepére teljesen kiürült. A
mindennapi kiadásokra és az építkezés folytatására az elöljárók összesen 2800 forint
összegű kölcsönt adtak.48 Ebből a pénzből aztán, immár szemmel látható eredménnyel,
október végéig folyt a munka, de mivel a tél előtt lehetetlen volt a befejezés, a falakat ide-
iglenesen letakarták, és leálltak.49
Januárban Diósgyőrből nagy mennyiségű meszet rendeltek, tájékozódtak az oskola
lépcsőjének való fák beszerzéséről50. Megtörtént az alku „Hoffman Ignácz Debreczeni
üveges mesterrel”, hogy az ablakokat „négyszegű üveg táblákkal, négy felé nyíló szárnyak-
kal öt sukkos (1,5 m) nagyságba, 3 sukkos (0,9 m) szélességbe fogja készíteni... az ablak
tokokat és rámákat jó fiatal tölgyfákból tsináltatván hozzá”.51 Május végén elkészült a tető.
A két végébe Debrecenből bádog-gombokat rendeltek „valamiféle czifrázással, a gomb
tetejére pedig csillag is tsináltasson. A nagysága a' derekán keresztül (ti. szélessége) 8
czol (20,3 cm), magassága 1 sukk (30 cm) legyen”.52 Nyár végén megegyeztek az épületben
berendezendő egyházi magtár hombárjainak beállításáról, és a belső falépcső elkészítésé-
ről. Szeptember elején Bagi Mihály kőműves kimeszelte az épületet, Zettz Mihály asztalos
két osztályterembe táblákat készített, a hónap végére Tunkl Ferenc emberei befejezték a
tetőt, szintén szeptemberben a lépcsőt és az ajtókat igazgatta meg Rimaszombat István
lakatos, november elejére Kónya Sámuel fazekas átadta a kemencéket.53 1818 végére, öt
év építkezés után, elkészült az oskola, legalábbis annyira, hogy meg lehetett kezdeni benne
az oktatást.54
46 Királydaróc a régi Szatmár vármegyében. Ma Craidorolț (Románia)

48 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1817. július 17. 8. sz.
49 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1817. október 19. 97. sz.
50 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1817. július 17. 81. sz.; augusztus 14. 82. sz.; 1818. január 9.
51 Kgi Ref. Ek. irattára. Port. Eccl. 2. 1818. március 3. 118. sz.
53 Kgi Ref. Ek. irattára. Kurátori iratok Magyar Gergely számadása. Rimaszombati István lakatos számlája, kelt 1818. december
30.; Tóth János számadása 1818/1819.; Gőz István számadása 1819/1820.
54 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1818. augusztus 27. 125. A kőműves munka augusztus végére befejződött Bagi Mihály
kéri a megígért jutalom kifizetését. A presbitérium elutasítja, mondván 50 forintban egyeztek meg és azt már előre felvette.
– 113 –
Siettek átadni az oktatók és az ifjúság részére, még a külső vakolás és a rendes kerítés
hiánya sem jelentett problémát, ami arra enged következtetni, hogy elegük volt már az
építkezésből. Balogh Péter rektor 1818. december 10-ei kelettel emlékezett meg a Liber
Scholae lapjain az új iskola elkészültéről. Feltehetően ezen a napon, esetleg december elején
hurcolkodott át az intézmény az új helyére.
Néhány jelentősebb munka az átadás utáni évre maradt. 1819 tavaszán a „Fiú Oskola
Konyhájára” készíttettek egy ablakot, ugyancsak a tavasszal végeztek a padlás tapasztá-
sával, nyáron ért véget az üvegezés, szeptember-októberben meg ifjabb Pap András rakott
az oskolába négy (újabb) kemencét.55
Az épület helyiségeit, ahogy már jeleztük, iskola, szolgálati lakások és magtár céljaira
alakították ki. A földszinten a folyosó nyugati végében volt a rektor egy nagy szobából és
egy három ajtóval ellátott kisebb szobából (vagyis egy kisebb előtérből) álló lakása, amihez
granárium (magtár) is tartozott. A praeceptorok közös szobája mellett volt még egy pitvar
és egy bizonyára a rektorral közösen használt konyha. A felsorolás pincét is említ, de nem
tudni az folyosón, esetleg a már említett verem mintájára, az udvaron volt található. Itt volt
„Kis sexta classis”, a legkisebb tanulók osztálya, a tornácról még egy (átmenetileg) üres
szoba, a keleti végében két granárium (magtárhelyiség) nyílt, és mivel a kemencéket
kívülről fűtötték, forrásunk két földszinti fűtőhelyiséget is említ. Az emelet nyugati végé-
ben találjuk a kurátor szobáját (irodáját), a rektor classisát, vagyis a néhai „Nagyok házát”,
a Quarta, a Quinta, és a Nagy Sexta évfolyamokkal, a két emeleti granáriumot valamint,
feltehetően az épület közepére eső bejáró feletti „padrajáró”-t.56
Jó kerítést is csak 1826-ban építtettek az udvar köré: kétölenként (azaz négyméterenként)
kétsukkos szélességű oszlopokkal, azok között 45 cm széles, két méter magas kőfallal.57
Hogy tanév közben kevesebb ablaküveg fogyjon, 1828 nyarán az épület 25 ablakára zöldre
festett zsalugátereket készíttettek.58 A fűtés „kemenczékkel” történt, de 1835-ben a „kis
Sexta Classisba” egy jó nagy kiterjedésű pléh kemencét (magyarul dobkályhát – E.Gy.)
vásároltak a debreceni vásárban59, s mivel ennyi osztályterem befűtése már komolyabb
feladat volt, egy „oskola Füjtő”-t is alkalmaztak.60 De az idő megteremtette a pedellus, az
iskolaszolga állását is: 1848-ban eltörölték azt a régi szokást, ami az osztályok takarítását
és az udvar hetenkénti rendbetételét az oeconomus (ügyeletes) praeceptor felügyelete alatt
a tanulók feladatává tette. Felfogadtak viszont egy cselédet, akinek az volt a munkája, hogy
„egész esztendőn keresztül az egyház gondnokának felügyelete alatt az Iskola szolgája
legyen, a' termeknek, az udvarnak, 's minden ezen lévő épülleteknek tisztaságára, a'
gyermekek ivó vizének rendben tételére gondoljon, télen által füjtő legyen, szóval minden
az iskola körül szükséges szolgálatot állandóan teljesítsen.”61
55 Kgi Ref. Ek. irattára. Kurátori iratok Gőz István számadása. 60.sz. irat Hoffmann üveges elismervénye, 64. sz. irat Ifj. Pap
János számlája a kemenceépítésről, valamint a napszámosok kifizetése az egyéb munkák kapcsán.
56 Kgi Ref. Ek. irattára Kurátori iratok, Gőz István számadása 1819/1820. Zettz Mihály asztalos elszámolása az iskolába
készített ajtókról. Kelt Karcag, 1820. március 7.
57 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1826. augusztus 6. (pag. 79.)
58 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1828. március 25. 295. és uott. 1828. június 1. 301. sz.
59 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1835. január 8. 5. sz.
60 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1841. március 9. 7. sz. Földvári János „oskola füjtő” bére 6 véka búza és egy pár csizma
61 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 3. 1848. szeptember 8. 23. sz.
– 114 –
Az 1830-as évek közepétől a helyiségek használatában számos módosítás történt. Az

iskola épületében biztosítottak helyet a consistoriumi tanácskozásoknak és az egyházme-
gyei levéltárnak, a Tractuale Archivumnak (Csató Gergely karcagi lelkipásztor 1825-1840
között esperes volt – E.Gy.). Az utcára néző földszinti szobát a kurátor kapta meg irodá-
nak62, de amikor 1866-ban a megnagyobbított templomban kialakították „a torony alatti
irodát”, a kurátori szoba és a presbitériumi tanácskozó is odaköltözött, az eddig lefoglalt
szobákat pedig osztálytermeknek rendezte be az intézmény. A földszinti és az emeleti
folyosók keleti végén lévő helyiségeket még 1868-ban is az eklézsia hombárjai foglalták
el, igaz már nem sokáig, mert az 1866-ban alapított algimnáziummal együtt az iskolának
már minden négyzetméternyi helyre szüksége volt.63
Az épület 19. századi történetében csak olyan rövidebb időszakot találunk, amikor nem
csak rendeltetése szerint, Fiúiskolaként működött. Először az 1834. évi nagy tűzvész után
kapott más feladatot is. A május 23-án délben kiütött tűzvész a nap végére teljesen elpusz-
tította a Kisújszállási úttól kelet-délkeletre elterülő városrész 618 lakóházát és kétezernél
több melléképületét. Ezekkel együtt égett meg a református egyházközség keleti leányis-
kolája. Mivel a leányiskola tetejét és részben padlását vesztette, a május 25-én (!!) tanács-
kozó consistórium úgy határozott, hogy amíg az új iskola felépül a Fiúiskola egyik emeleti
helyiségében adjanak helyet a lányoknak és itt kapjon egy szobát a leánytanító is.64 Két
évbe telt, amíg a súlyos anyagi veszteségből kilábalni kezdő egyházközség a várostól kapott
új telken fel tudta építeni az új keleti leányiskolát, aminek elkészültével a lányok kényszerű
vendégeskedése véget ért.
Mozgalmas, egyben tragikus időszakot jelentenek az iskola történetében az 1848–1849.
évek, különösen 1849 telének és nyarának eseményei. A király által 1848 áprilisában szen-
tesített XXIII., a XXIV. törvény új alapokra helyezte a községeket irányító testületek
létszámát, tagjainak megválasztását, a gyűlések rendjét, a XXV. törvény pedig a kerületi
tisztviselőválasztásokat, a kerületi közgyűlés hatáskörét szabályozta. Apróságnak tűnik, de
megemlítjük, hogy az 1848 május-júniusi községi tisztújításnak és a kerületi tisztviselő
választásnak a Fiúiskola adott helyet, ahogy az új törvény szerint nagyobb létszámúvá
fejlesztett presbitérium első gyűléseinek is.65
Honvédkórház 1849-ben
Az 1848 nyarán kezdődő háború ősztől a császári csapatok általános előnyomulását

hozta, s az év végén a kormány és a Hongyűlés a császáriak által fenyegetett Pestről Debre-
cenbe tette át székhelyét. Az államapparátus költözését fedező honvédcsapatok januárban
már a Duna-Tisza közén harcoltak. 1849 januárjában átkeltek a Tiszántúlra és a hónap
elejétől-közepétől Perczel Mór csapatai Karcagon szállásoltak. A hadsereg tábori kórháza
számára a református Fiúiskola épületét vették igénybe. Néhány hét múlva, mivel a város
62 Kgi Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1835. február 13. 6. sz.
63 Kgi.Ref. Ek. irattára. Tervrajzok. „A’ karczagi ref. egyház fiu oskolájának alaprajza; ’s terület(én)ek felmérése.” Készült
1868. május 23. A rajzot Könyves Tóth Mihály lelkipásztor hitelesítette.
64 Kgi. Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 2. 1834. május 25. 35. sz.
65 Elek György 1998: 19-23., valamint Kgi. Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 3. sz. 1848. június 13. 16. sz. (népgyűlés)
– 115 –
a Tiszafüred-Cibakháza között, a tiszai átkelők („a Tisza-vonal”) védelmére felsorakozott

honvédcsapatoktól biztonságos távolságra feküdt, a Honvédelmi Bizottmány nemcsak nagy
katonai raktárakat telepített bele, hanem elrendelte egy 400 ágyas állandó katonakórház
berendezését. Erre a célra február közepére már nemcsak a Fiúiskolát, hanem az északi és
déli leányiskolákat, a katolikus iskolát, és a tiszti kvártélyházat is lefoglalták.66 A műkö-
déshez az OHB pénzt küldött és orvosokat rendelt a városba, Illéssy János nagykun kapi-
tány, a Jászkun Kerület teljhatalmú kormánybiztosa pedig február közepén körlevélben
kérte a kerület városinak lakosságát, hogy „a’ Karczagon és Törökszentmiklóson 400 betegre
alakult ispotályba” ágyneműket és más a betegellátáshoz szükséges holmikat adományoz-
zanak. Küldeményeiket Varró László karcagi főbíróhoz juttassák el.67 A kérelem nyomán
hamarosan igen sok takaró, párna, matrac, derékalj, fehérnemű, és sebkötözéshez nagy
mennyiségű vászon és gyolcs gyűlt össze.68 A kórház vezetője dr. Kikó Károly69, aki ezen
felül még felügyelte a környékbeli kisebb kórházakat, rendszeresen jelentést tett a katonák
egészségi állapotáról és tartotta a kapcsolatot a városi elöljárósággal. Az itt dolgozó orvosok
közül Adler Károly, Csajághy István, Galgóczy Gábor, Jablonkay Gábor és Lőwy Miksa
nevét ismerjük.70
Az egyháztanács 1849. február közepén tárgyalta a háborús körülmények között el-
enyészni látszó oktatás folytatásának lehetőségét, és „hogy még is a’ gyermekek iskolázta-
tása legalább tökéletesen meg ne szűnjék”, úgy határozott, hogy Csete Lajos lelkipásztor
felügyelete alatt „az egyház gondnoka alkalmatos egyház gyűlési tagok segítségével ke-
ressen a’ Városon olly magány házakat, mellyek tanítási hellyűl alkalmaztathatók, ’s
azoknak e’ czélra leendő átengedése iránt … méltányos egyességre lépvén…”71 Ahogy a
kurátori számadásokból kitűnik nyolc háztulajdonossal sikerült megegyezni a havi 1 frt 25
kr-os, (egy iskolai féléven át húzódó) bérletben.72
A keleti és a déli leányiskolákat 1849 júniusának közepén a hadsereg visszaadta, de a
Fiúiskolát csak a hónap végén, az oroszok tiszafüredi áttörése után végrehajtott vissza-
vonuláskor ürítették ki. Mivel a tantermekben hónapokig súlyos (sokszor fertőző) betegek
feküdtek, sebesültek lábadoztak, és az iskolai bútorzatot sem kímélték meg benne, az épület
még hetekig üresen állt. A kórházi fekhelyek eltávolítása, a takarítás, majd a minden he-
lyiséget (a magtárat is) érintő alapos meszelés és a legfontosabb bútorok pótlása szeptember
elejére fejeződött be. Ez után költöztek régi helyükre a „Classisok”.
66 Elek György, 1998.73-75., Kgi. Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 3.1849. február 16. 2. sz.
67 JNSZML Túrkeve v. lt. Közgyűlések jkve. 1849. február 21. 37. JNSZML Kunszemtmárton v. lt. iratok, 95/315. 1849. február 18.
68 Herendi József 1901: 72-75.
69 A Halotti anyakönyvben „dr. Chikó”-nak írták. A bejegyzések szerint a júliusi visszavonulásig ő volt a kórház rendező
főorvosa.
70 Zétény Győző 1948. passim
71 Kgi. Ref. Ek. irattára. Prot. Eccl. 3. 1849. február 16. 2.
72 Kgi. Ref. Ek. irattára. Kurátori iratok. Örsi András számadása 1848/1849. „Mindenapi Jegyző Könyv” 14. pag. és Gőz László
számadása 1849/50. „minden napi jegyző könyv”: Kiadások (passim). Csőreg János a „quinta classist”, Kun Péter a „nagyok
háza classist”, fogadta be 1849 februártól augusztusig, Vadai Istvánnénál 1849 július-szeptemberben „a’ quarta
classis”szállásolt, Csobi Budai Mihálynénál „a’ nagy sesta classis” tanult 1849 május-júniusban, de házat, pontosabban
épületet béreltek még Ny. Kis Mihály, Nagy Györfi János, Szilágyi Ferenc és Tót Mátyás gazdáknál. Az egyházközség
ezekért összesen 115 forintot fizetett. A bérlet esetében ne a lakóházakra gondoljunk, hanem nagyobb üres istállókra, a nyári
hónapok esetében akár üres színekre. A rektornak és a praeceptoroknak persze rendes lakóhelyiséget kellett biztosítani, mert
az iskolai tanári szállást a kórház orvosai foglalták el.
– 116 –
Felhasznált levéltári források
Tiszántúli Egyházkerület Levéltára, Debrecen (TtRel)

– Canonica visitatiok
Karcagi Református Egyházközség irattára (Kg. Ref. Ek. ir.)
– A iratcsomó = az egyházra vonatkozó iratok (1700-1886).
– H iratcsomó = iskolákra vonatkozó iratok
– Protocollum Ecclesiae (Prot. Eccl.) – az egyháztanács gyűléseinek jegyzőkönyvei
– Kurátori számadások (1756-1869)
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok (JNSZML)
– Karcag város levéltára (Kg.v.lt.), Tanácsjegyzőkönyvek (Tjkv)
Irodalom
Elek György
1994 A karcagi Györffy István Általános Iskola története (1712–1962) In: Elek
György, Patkó Csaba: Iskolánk története 1712–1993. 6–64. Györffy
István Általános Iskola, Karcag
1995 A karcagi templomépítés története 1793–1798. In: Zádorné Zsoldos Mária
(szerk.): Zounuk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 10.
55–86. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok
1997 Adalékok Karcag város 18. századi népesedésének és egészségügyének
történetéhez (1770–1779). In: Zádorné Zsoldos Mária (szerk.): Zounuk
A Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. 353–376. Jász-
Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok
1998 Egy város a hátországban. Barbaricum Könyvműhely, Karcag
2001 Adalékok Karcag város népesedésének és egészségügyének történetéhez
– II. rész. In: Zádorné Zsoldos Mária (szerk.): Zounuk. A Jász- Nagykun-
Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. 39–80. Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Levéltár, Szolnok
Herendi József
1901 A Jászkun Kerületek a függetlenségi harcz alatt 1848 és 1849-ben. Czegléd
S. Püski Anna
1982 Kátai Gábor krónikás könyve. In: Balassa Iván – Újváry Zoltán –Módy
György (szerk.): Néprajzi tanulmány Dankó Imre tiszteletére. A Hajdú-Bihar
Megyei Múzeumok közleményei 539–550. Déri Múzeum, Debrecen
Szabó Lajos
1987 Kisújszállás története a XVI. századtól a XIX. század első negyedéig.
Kisújszállás története 2. kötet. Kisújszállás
Zétény Győző
1948 A magyar szabadságharc honvédorvosai. Egyetemi nyomda, Budapest
– 117 –
A karcagi fiúiskola alaprajza (földszint), 1868
1. kép. A karcagi fiúiskola déli homlokzata, 1951 – Halmai gyűjtemény
2. kép. A fiúiskola északi homlokzata – Simon Éva felvétele, 2019
– 118 –
Újraindult a katolikus iskola Tiszafüreden
Fodorné Hámori Ágnes

A 20. század második felében veszélybe került az évezredes keresztény eszmeiségű
oktatás és nevelés. A mai iskolás korosztálynak már a szülei sem részesültek hitoktatásban,
vallási alapokat esetleg a nagyszülőktől kaptak.
Történeti előzmények
Városunkban a 19. és a 20. században katolikus és református elemi iskola, a 20. század
elejétől (1913) állami polgári iskola is működött. A református elemi iskola a régebbi,
emeletes épülete 1869-ből való, de iskolája a református egyháznak már a 18. század végén
is működött.
A katolikus elemi iskolai oktatást a központban kettő, majd négy tanterem szolgálta.
Eötvös József felhívása alapján 1869-ben egy telek és a rajta levő épület megvásárlásával
két tanteremmel bővítették az iskolát, tanítói lakást létesítettek, és segédtanítót fogadtak.
1. kép. A kép az 1869-ben felépített kéttantermes katolikus elemi népiskolát ábrázolja.

Sem az időpontot, sem a fényképész nevét nem ismerjük. A Szent Imre Iskola
gyűjteményében és kiállítófalán látható.
Mivel a városban megerősödött a katolikus egyház, kicsinek bizonyult a meglévő iskola.
Véber János prépost, szentszéki tanácsos kezdeményezésére 1928-ban emeletes iskolát
építettek, s az 1933/34-es tanévtől idehívták az Isteni Megváltóról Nevezett szerzetesnővé-
reket tanítani.
– 119 –
2. kép. Az Isteni Megváltó Leányai. A képen középen Véber János prépost, mellette
Dr. Schleiminger László és felesége Jusztus Ilona, a felső sorban
Hvizdos Flórián és felesége, Czakó Jolán.
A kép készítésének időpontja: 1935 vagy 1936, helyszín az egyházi iskola udvara.
A lakosság nagyon megszerette az apácákat, az idősek a mai napig név szerint emlegetik
egykori tanítóikat. Mellettük világi tanítók is működtek, talán legtovább Jakab Pál, Kovács
Sándor és Sélley Marianna. Az idősek visszaemlékezése szerint vasárnaponként az iskola
udvarán gyülekeztek a gyermekek, és osztályonként a tanítókkal vonultak át szentmisére.
Az iskolában könyvet is kölcsönözhettek. Az iskola épületében kialakított kápolna az
apácák számára létesült, de iskolai ünnepségeken a gyermekek is szerepeltek benne. Az
iskolában a közismereti tárgyak mellett hit-és erkölcstant tanítottak, és külön foglalkozá-
sokon énekekre és imákra tanították a tanulókat.
1948-ban az iskolák államosításával a katolikus iskolából lett a leányiskola, a reformá-
tusból a fiúiskola, ez a felosztás a koedukáció bevezetésével és a harmadik általános iskola
építésével változott meg 1965–1968 között.
Vallásos nevelés a hagyományok tükrében
A rendszerváltás után jogos igényként fogalmazódott meg az egyházi iskolák újraindí-

tása. Több plébános próbálkozása után 2011-ben került sor erre. Az átvételkor számíthatott
az egyházközség néhány vallásgyakorló pedagógusra, s az időközben ide pályázott hittan
tanárok is sokat segítettek a plébánosoknak abban, hogy igazi, a hagyományokat ápoló és
megújító iskola jöhessen létre. A későbbiekben két szociális testvér, egy etika szakos és
hitoktató házaspár került az iskolához.
– 120 –
63 év után újra van katolikus iskolája a városnak. Az eredetileg az 1930-as években épült
„zárdaiskola” szépen felújított épületét és a mellette levő óvodát adta át a város képviselő-
testülete egyházi kezelésbe. Így egy-egy katolikus, református és önkormányzati iskola és
óvoda között választhatnak a szülők.
3. kép. Az egykori Zrínyi Ilona Általános Iskola pályázatból felújított épülete

a Fő utcán, melyet 2011-ben az önkormányzat átadott egyházi kezelésbe,
2016. 05. 20. – A szerző felvétele
4. kép. A megmentett kereszt. A feszületet a zárdaiskola egyik tanulója, Kiss Árpádné

mentette meg 1948-ban, és őrizte meg az utdósikola számára.
Az iskola szentelési ünnepségén elsős kislányok adták át Ternyák Csaba érsek atyának.
Ma az iskola aulájában található, 2011. szept. 1. – A szerző felvétele
– 121 –
A volt Zrínyi Ilona Általános Iskola Szent Imre nevét vette föl, az Eszterlánc Óvoda –
az óvónők javaslatára Háromkirályok Óvodaként fogja elvezetni – miként a betlehemi
csillag – a gyermekeket és szüleiket Istenhez.
A tanévnyitó ünnepségre a Benedek Gábor Városi Sportcsarnokban került sor. Az ünnepi
tanévnyitó szentmisét dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálta, akit a szentmise elején az
első osztályos tanulók egy feszülettel köszöntöttek, melyet az egykori zárdaiskola egyik
tanulója, Kiss Árpádné mentett meg 1948-ban, és őrzött meg az utódiskola számára. A
képen ez a feszület van Ternyák Csaba érsek atya kezében.
Az ünnepség az évnyitóval folytatódott, majd az óvoda, az iskola épületének és a
tantermek falára helyezendő kereszteknek (a hívek ajándéka) megáldásával és megszentelé-
sével fejeződött be. Az iskolával közös szervezeti egységet alkotó Háromkirályok Óvoda
számára Végh József helyi fafaragó művész készítette az intézmény tábláját.
A hagyományok őrzéséhez, továbbadásához tartozik többek között a kápolna kialakítása
– a régi iskolaépületben is volt egy kis kápolna, ahol az osztálymiséknek és a különböző
csoportos imádságoknak (rózsafüzér imádkozása hetenként) van méltó helyszíne, de alkal-
mas egyéni elcsendesedésre is. A mai kápolna védőszentjei a fatimai látnokok.
5. kép. A kápolna. A zárdaiskolában 1934-ben kápolna épült, elsősorban

az apácák imaéletét segítendő. A fotó 1935-ben készült,
Czakó Jolán magángyűjteményében található.
Az eredeti emeletes iskola szoborfülkéjében egy Szent Imre szobor volt, amit az államo-
sításkor az iskola padlásán helyeztek el. Évekkel később az akkori iskolavezetés visszaadta
az egyháznak, s a plébános a templomkertben állította fel. 2011-ben felújítva méltó helyére
került vissza, a felsős épület aulájában látható.
– 122 –
Rendszeres imaalkalmak
Természetes a napi imádkozás a tanítás elején és
végén. Minden hétfőn lelki percekkel kezdődik a hét,
a plébános vagy valamelyik hitoktató felolvassa az
előző napi szentevangéliumot, és rövid elmélkedést
fűz hozzá.
Röviden a szervezeti felépítésről: a gyermekek
számára három kötelező szentmise van a tanévben;
az évkezdő Véni Sancte, az évzáró hálaadás (Te Deum)
és a Szent Imre nap, amikor az elsősöket avatják
iskolapolgárokká. A képen a Szent Imre napi ígéret-
tételt láthatják.
A szerdai tanítási napon osztályfőnöki órával kezd
minden osztály, s osztályonként vagy évfolyamonként
tartanak számukra ebben az időpontban szentmisét a
kápolnában. 6. kép. Szent Imre. A szobor
A vasárnapi szentmisére járásra, a ministrálásra a zárdaiskola szoborfülkéjében
csak buzdítás hangzik el. (Az elsőáldozásra és a bér- volt, az államosításkor az iskola
málkozásra készülőknek ajánlott ebben az időszakban padlására került, később a
a vasárnapi szentmisére járás.) A szentmiséken a templomkertbe. 2011 óta felújítva
résztvevő és a ministráló gyermekek olvassák fel a a felsős épület aulájában látható,
könyörgéseket. 2011. szept. 1. – A szerző felvétele
7. kép. Avatás. A Szent Imre napi ünnepi szentmisében történik a templomban az első
osztályosok ígérettétele és iskolapolgárává avatása, 2018. 11. 12. – A szerző felvétele
– 123 –
Részvétel az egyházi év ünnepein
Vannak olyan alkalmak, melyekbe bekapcsolódhatnak a tanulók, például az adventi

koszorú készítése, melyet osztályonként szentel meg a plébános; az osztálytermek meg-
szentelése vízkeresztkor (a házszentelés mintájára); a Balázs-áldás és a hamvazkodás
szertartásában való részvétel, ami az iskolában, tanítási időben zajlik. Feltétlenül hagyo-
mányőrző jellege van a karácsony előtti szálláskeresésnek (Szállást keres a Szent Család),
betlehemezésnek, a karácsonyi pásztorjátéknak, a virágvasárnapi barkaszentelésnek, az
úrnapi virágszórásnak. Ezeknek az alapja részben a liturgiában előírt, részben néphagyo-
mány, ami Tiszafüreden is élő volt az ötvenes évek elejéig, s a rendszerváltás után megújult.
A katolikus iskolások közreműködésével továbbadhatjuk ezeket a jövő nemzedékének.
Két legnagyobb egyházi ünnepünkre, a karácsonyra és a húsvétra egy-egy lelki nappal
készülnek a tanulók. A nagyböjt időszakának jellegzetes imaformája a keresztút végzése.
A pedagógusok is átelmélkedik Jézus Krisztus szenvedésének állomásait az aulában elhe-
lyezett stációképek előtt, és a tanulók is részt vesznek egy-egy keresztúti ájtatosságon. A
kicsik az iskolaudvaron jelzésszerűen felállított állomásoknál olvassák fel az imát, a fel-
sősök legutóbb a templomban tartották ezt az ájtatosságot, melyhez a hitoktatók változatos
és számukra vonzó formát találtak, nevüket ragasztották a feszületre, s így részt vevői
váltak Jézus keresztútjának.
8. kép. Keresztút. Nagyböjtben az iskolások keresztúti ájtatosságot végeznek

a templomban. 2018-ban egyedi formában zajlott ez a szertartás, az egyes állomások
elmélkedései után a tanulók nevüket ragasztották a feszületre,
s így részvevői lettek Jézus keresztútjának, 2018. 03. 23. – A szerző felvétele
– 124 –
9. kép. Virágvasárnap. A virágvasárnapi barkaszentelésnek hagyományai vannak

a településen. A plébánia udvarán történik a pálmaágak és a fűzbarkák szentelése,
s innen vonul át a nép a templomba énekszóval (Megváltó királyunk elébe megyünk)
a szentmisére, 2018. 03. 25. – A szerző felvétele
Gyermek Rózsafüzér Társulat

A rózsafüzér társulatok voltak országos szinten is azok a naív vallási társulások, melyeket
nem tiltott be a hatalom 1948 után. A társulat működése – bár kisebb létszámmal – folya-
matos volt Tiszafüreden is. A hitoktatóink kezdeményezésére megalakult az iskolás
gyermekek rózsafüzért imádkozó csoportja, kb. 40 fővel, akik minden pénteken délután
összejönnek a kápolnában, és gitáros énekek mellett elimádkozzák a rózsafüzért. Csodála-
tos élményben volt részük a gyermekeknek is, a felnőtteknek is, amikor 2017-ben az
egyházmegyei rózsafüzéres találkozón részt vehettek, akkor ott még ők voltak az egyetlen
ilyen csoport. (Azóta több kezdeményezés valósult meg országszerte). 2018 szeptembe-
rében Máriaremetén is bemutatkozott ez a csoport.
A szentségek kiszolgáltatása
A katolikus óvoda és iskola gyermekei részére, amennyiben a katolikus hitoktatást
választják, és még nem részesültek a keresztség szentségében, csoportos keresztelési alkal-
makat szerveznek a hitoktatók szentmise keretében, megfelelő ünnephez, például a Vízke-
reszthez társítva. A szülők és keresztszülők, de a szentség kiszolgáltatásában részesülő
gyermekek számára is különleges, bensőséges ez az ünnep. Történhet egyénenként is a ke-
resztelés. A megkeresztelt gyermek 3. osztályos korában lehet elsőáldozó, ami külsőségei-
ben is szép és megható ünnep, a gyermekek számára nagyon vonzó, készülnek rá.
– 125 –
10. kép. Elsőáldozás. A megkeresztelt gyermekek 3. osztályos korukban lehetnek

elsőáldozók, vagyis részesülnek ünnepélyes formában az Oltáriszentségből a templom
szentélyében, 2018. 04. 29. – A szerző felvétele
A bérmálás szentségében 13-14 éves korukban részesülhetnek a tanulók megfelelő
előkészítés után abban az esetben, ha kérik, és addigi életük szerint megérdemlik. …
Lelki élet a Háromkirályok Óvodában
Az Eszterlánc Óvoda hagyományőrző programmal dolgozott, voltak vallásos alapú

kezdeményezések, sok gyerek részsült hitoktatásban.
Nagyon szépen, lelkesen imádkoznak, náluk is vannak hétkezdő lelki percek – életkori
sajátosságaikhoz igazodva. Hasonlónak érzem az egyházi óvodai neveléstanhoz, mint
amikor a mi kiskorunkban a nagymamák tanították az unokáikat imádkozni, vitték el őket
a templomba egy-egy szép ünnepen, például a karácsonyi betlehemi jászolt megnézni. A
mi korosztályunk kisgyermekkorban tőlük kapta a vallási ismereteket.
Évente ismétlődő program az Apák napja, az óvodában közös játékkal, a templomba
átvonulva rövid ima után a plébános egyenként megáldja az édesapákat a kisgyermekekkel
együtt. Ilyenkor megtelik a templom az óvodásokkal és családjukkal, kisebb-nagyobb
testvérrel, anyukákkal.
Említeném még a Szent Márton napot, amikor a városi séta során szintén beköszönnek
a kicsik a templomba. Ők még az óvónőkkel jönnek be: ismerkedni, apró ajándékokkal
kedveskedni a Szűzanyának.
A kicsik örömmel fogadnak minden vendéget és minden újdonságot. Így nagy lelkese-
déssel, de igen komolyan fogadták a plébánost, amikor hamvazószerdán kis kereszttel
– 126 –
11. kép. Apák napja. Az Apák napja ünnepség részeként Szent József napján a
templomban a plébános egyenként megáldja az óvodás édesapákat a kisgyermekekkel
együtt, 2018. 03. 20. – A szerző felvétele
jelölte a homlokukat, s ennek a szertartásnak az okát gyermeknyelven meg is fogalmazta
számukra.
Kapcsolatok
A keresztény értékek megismertetéséhez hozzátartoznak a testvériskolai kapcsolatok,

az erdélyi Bethlenfalva kisdiákjai is voltak már Tiszafüreden, s a mieink is
vendégszeretetüket élvezhették. Rendszeres év eleji kirándulás az egyes kegyhelyekre
történő zarándoklat (Mátraverebély-Szentkút, Máriapócs, Máriaremete, Máriabesnyő). Év
végi „jutalom” a határainkon kívüli magyar történelmi nevezetességek meglátogatása a
különböző pályázati programok keretében.
Találkozás a Megváltós Nővérekkel
Az eredetileg itt tanító Isteni Megváltóról Nevezett szerzetes nővérek (mai nevén
Megváltós Nővérek) egyikével, a Mezőkövesden lakó Vámos Katalin nővérrel kapcsolat-
ban maradtak a fürediek. Ő nagyon fiatalként egy évig tanított itt. 2000-ben az ő kezdemé-
nyezésére fogadott 16 kárpátaljai gyermeket a füredi KÉSZ csoport. 2001-ben meghívtuk
Katalin nővért a plébánia szentelésére is. 13 évvel később a piliscsabai otthonban látogattuk
meg, s teljes szellemi frissességben találtuk. A vele készített riportot a városi TV is bemu-
tatta.
– 127 –
A KÉSZ csoport és az iskolavezetés közös kezdeményezésére meghívtuk a megváltós

nővéreket egy iskolai napra, s ők vállalták, hogy Katalin nővért is elhozzák magukkal. A
nővérek délelőtt az iskolásoknak mutatkoztak be, meséltek az életükről, délután a felnőt-
tekkel találkoztak a plébánián, ahol több egykori tanítvány is részt vett. Egyikük, Czakó
Jolán Budapestről jött le erre az alkalomra. Nagyon értékes ajándékot hozott az egyházköz-
ségnek, családja fotóalbumát, mely híven tükrözi az egykori zárdaiskolai életet.
A képen a tolószékben Katalin nővér, mellette Czakó Jolán mesél.
12. kép. Katalin. A Megváltós Nővérekkel 13. kép. Jocika. Ugyanezen az ünnepségen
történt találkozón az egykor Tiszafüreden Czakó jolán egykori tanítvány,
tanító Vámos Katalin nővér mesél régi a régi felvételek tulajdonosa
emlékeiről a tiszafüredi plébánián, mutatkozik be, 2014. 11. 05.
2014. 11. 05. – A szerző felvétele – A szerző felvétele
– 128 –
14. kép. Ugyanezen ünnepségen Kiss Árpádné (balról), egykori tanítvány, egyik legjobb
adatközlőm látható, 2014. 11. 05. – A szerző felvétele
Összegzés
A már megmutatkozó eredmények a keresztelések, elsőáldozások számának növekedésé-

ben, a hittanórákon elsajátított tananyagban (iskolák közötti versenyek sikerei) mérhetők.
Ami számokkal nem mérhető: a keresztény életforma megismertetése és megvalósítása:
egymásra figyelő, szeretetközösségben élő, szüleiket és tanáraikat tisztelő gyermekek
nevelése, akikből reményeink szerint igazi magyar keresztény felnőttek válnak majd.
A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az 1938-as
kongresszus himnuszából idézek: (Győzelemről énekeljen – Hozsanna 280/B)
„A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa,

Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga.”
Források
Historia Domus Tiszafurediensis: az Egri Főegyházmegyei Levéltár adatainak felhasználá-
sával Fodorné Hámori Ágnes (szerk.). Kézirat. Tiszafüred, 2007
Bódi Edina: A Zrínyi Ilona Általános Iskola története. Szakdolgozat. 2000
Adatközlők
Cseh Ilona 84 éves Tiszafüred, Horog u. 24.
Kiss Árpádné 86 éves Tiszafüred, Múzeum park 5-6.
– 129 –
Történelem – régészet
Veresegyházi Béla
A népességszám meghatározásának problémái

az 1591–92-es defter Nagykunságra vonatkozó
adatai alapján
Harminc éve jelent meg a szolnoki szandzsák 1591–92-re datált defterének lefordított
szövege, mely az 1571-esnél jóval több népesedési adattal szolgál a kutató számára. Ada-
tainak elemzésével egy száz éves fejlődési szakaszra tehetünk pontot.1 1494-95-ből szárma-
zik az az adóösszeírások – Ernuszt Zsigmond királyi kincstartó számadása – amelyekből
Kubinyi András szerint „ a lakosság legnagyobb részét kitevő jobbágynépesség száma
elvileg meghatározhatóak”2 Ugyanakkor a jeles szerző tanulmánya végén hozzáteszi : „a
középkori Magyarország lakosságszáma meghatározhatatlan. Számításaink buktatóit mi
ismerjük a legjobban, ennek ellenére a történeti kutatás nem nélkülözheti a demográfiai
adatokat.”3 E megjegyzést figyelembe véve tanulmányunkat egy kísérletnek tekintjük,
amelynek célja a népesség számának megbecslése. A defter „stabil” adatainak birtokában
(családfők, nős férfiak és azok beírt fiai) alapján más népesedési adatokra is kívánunk
következtetni.
A Nagykunságra vonatkozóan 15. század végének adatai után fél évszázadig nincsenek
megbízható adatok, így a 16. század első felének eseményeit is felidézzük. A török uralom
évtizedeiben, tehát a század második felében már megsokasodnak a források. Praktikus
okokból sorra születtek – s ami még fontosabb fenn is maradtak – az adózó lakosságot
számba vevő lajstromok mind a török, mind a magyar fél részéről. Így a Nagykunság népes-
ségéről is összeállíthatunk négy időmetszetben egy-egy pillanatképet (1567, 1571, 1577/78,
1591/92) melyeket sorba rendezve mintegy negyven éves folyamatot vizsgálhatunk meg a
15 éves háború szinte teljes pusztulást hozó időszakáig.
Mielőtt részletesebben megvizsgáljuk a népesedési folyamat összetevőit, szükséges
behatárolni azt a területet, amelyet akkoriban Nagykunságnak nevezhetünk. A már említett
Ernuszt-féle számadásokat vizsgálva Kubinyi András, s nyomában Bagi Gábor is 1.278
négyzetkilométerrel számolt akkor, amikor a Nagykunság területét és népsűrűségét meg-
határozta. Ennek az adatnak a helyességét el lehet fogadni, hiszen a 20. századi nagykun
települések területe 1.447 négyzetkilométert foglalt el, s ebben benne van Túrkeve és Kunhe-
gyes területe is, mely települések csak a 17. század elején kerültek a Nagykunsághoz. Túrkeve
határának északi része (Móric és Mórickaba/Nagykaba, Kiskaba), Kunhegyes területének
pedig a délkeleti szeglete (Kolbász) akkoriban a Nagykunságé volt, így fogadható el az említett
szerzők adata. A továbbiakban tehát e dolgozatban ezzel a számmal (1.278 km2) dolgozunk
mi is.4
1 Ágoston Gábor 1988, Ágoston Gábor 1989. Ágoston Gábor 1988: 221-296., Ágoston Gábor 1989: 194-215.
2 Kubinyi András 1997: 96.
3 Kubinyi András 1997:108.
4 Bagi Gábor 2009: 6.
– 130 –
A népességszám meghatározásának problémái az 1591-92-es defter ...
A Nagykunság területének behatárolása azért is fontos kérdés, mert a kunokkal foglal-

kozó kutatók történeti munkáiból kiderül, hogy a 14-16. századokban a kunok szállásterü-
letei és a magyar megyék között nem volt állandó a határ, nyugatra egészen Tenyőig,
Kengyelig terjedtek ki a szállások, majd idővel visszaszorultak. A 15. század végére (tehát
népességszámítási kiindulópontunkig) a falvakba való letelepedés időszakára stabilizálódott
a helyzet, de az ismert történelmi események hatására a 16. század végéig – főként a kun
peremterületeken – labilisak voltak a birtokviszonyok. Túrkeve történetével foglalkozva
Pálóczi Horváth András Póhamarával kapcsolatban azt írta „1395-ben… egy kun nemesi
család kiterjedt birtokai között sorolják fel.”5 Móric 1558-ban Kolbáz-székhez tartozott,
Kaba 1549-ben külső-szolnoki falu, 1557-ben viszont már a kun községek között említik.
A 16. századi Nagykunság két tömbjét a magyar adólajstromok alapján lehet rekonstru-
álni, mert a török közigazgatási beosztás nem követte a hagyományokat, s több náhijébe
osztotta a nagykun falvakat.6 1571-ben Telekszállás, Mórickaba, Csorba, Mesterszállás,
Márialaka, Kisújszállás, Kisturgony és Móric a szolnoki náhijébe tartoztak, s 1591-92-ben
Madaras, Tótturgony és Orgondaszentmiklós is ide került. A szentmiklósi náhijéhez került
1571-ben Orgondaszentmiklós, Karcagújszállás, Kolbász, Bócsa, Fábiánsebestyén,
Asszonyszállás, Kápolnás, Ködszállás, Magyarszállás, Madaras és Tótturgony. 1571-ben
a csongrádi náhijében volt Póhamara, Homokszállás, a gyulai szandzsák békési náhijéjében
pedig Bábocka, Öcsöd, Szentmárton. Dolgozatunk első térképén e két tömb területét és
falvait ábrázoltuk, s ezekkel a településekkel és népességével foglalkozunk a következők-
ben. (1. térkép)
Pálóczi Horváth András 48 helységről írt, a 14–16. századi nagykun településeket szám-
lálva, ugyanakkor megjegyezte, hogy ezek negyede (12) már 1526 előtt elnéptelenedett. A
fennmaradt falvak a 15 éves háborúig tartották magukat, akkor viszont átmenetileg vagy
véglegesen elnéptelenedtek. Bagi Gábor éppen félszáz települést sorolt fel könyvében7,
melyek némelyikéről megjegyezte, hogy hovatartozásuk kétséges. További számításaink
alapja az az 1558-as oklevél, amelynek alapján 24 falu népességét vizsgáljuk meg. A gyulai
vár elestéig 17 település az egri, 7 pedig a gyulai várhoz tartozott adózás szempontjából.
A lélekszám meghatározásához (becsléséhez) a kiinduló pont az 1494-95-ös Ernuszt-
féle adóösszeírás ,melynek használhatóságáról, megbízhatóságáról és a vele való számítá-
sok gondjairól Kubinyi András írt részletesen.8 Az 1. táblázatban a Kubinyi-féle számítások
alapján a Jászkunság népességének adatait emeltük ki. Ezekről ugyan megoszlik a szakma
véleménye, maga Kubinyi András is alacsonynak tartotta az értékeket, de ha mindkét
kiinduló számot alkalmazzuk számításainkban mégis valamilyen elfogadható eredményt
kapunk. A Jászkunság egészének adatait Bagi Gábor segítségével különválasztottuk.9 A
Jászkunság népességének 41 %-át a jászok adták, a kiskunok 19 %-kal részesedtek a nagy-
kunok 40 %-ot tettek ki.
5 Pálóczi Horváth András 1992: 67.

6 Bagi Gábor 2011, Benedek Gyula 2002, Botka János 1987, Györffy Lajos 1956.
7 Bagi Gábor 2006: 52-85.
8 Kubinyi András 1997: 101.
9 Bagi Gábor 2009: 6.
– 131 –
1. térkép. A Nagykunság helyzete, települései a 16. században
A térkép jelmagyarázata számozások a térképen:

(Lásd eredeti rajzos jelmagyarázat sorrendjét!) 1. Asszonyszállás, 2. Bócsa, 3. Csorba, 4.
Fábiánsebestyén, 5. Kápolnás, 6. Karcag, 7. Kisturgony,
– vízzel borított terület
8. Kisújszállás, 9. Kolbász,10. Ködszállás, 11. Madaras,
– a 14-15. században a kunok által használt 12. Magyarszállás, 13. Márialaka, 14. Móric, 15.
terület Mórickaba, 16. Orgondaszentmiklós, 17. Póhamara,18.
– a 17. század elejétől nagykun terület
Tótturgony, 19. Bábocka, 20. Homokszállás, 21.
– nagykun (kolbász széki) települések a 16. Mesterszállás, 22. Öcsöd, 23. Kunszentmárton, 24.
században Telekszállás
– nagykun települések a 15 éves háború után A: Kunhegyes, B: Túrkeve, C: Túrkeddi, D:
– török vár Túrpásztó, J: Jászberény, SZ: Szolnok, BM:
Balaszentmiklós (Törökszentmiklós), T: Mezőtúr, F:
– fontos mezőváros Fegyvernek, V: Varsány
– 132 –
1. táblázat. A Jászkunság népesedési viszonyai 1494/95-ben

(Kubinyi András és Bagi Gábor nyomán)
Kubinyi András eszmefuttatásában az ötös szorzót elégtelennek találta a népességszám

kiszámításához, helyette háztartásonként a 6,2-szeres szorzót ajánlotta. A Jászkunság
egészéről szólva a kisebb népességet eredményező adatot, a 20.620 főt alábecsült számként
jellemezte. Ez az érték a privilegizált terület egészére 3,7 fős népsűrűséget jelentett, ami
az országos átlag felénél is kevesebb. Kubinyi András táblázatában a maximális népességet
23.430 főben jelölte meg, ami ugyan nagyobb (4,2) népsűrűséget eredményezett, de még
mindig kirítt mind az országos, mind az alföldi átlagok közül.
Annak, hogy a Jászkunság, s területén belül a Nagykunság ilyen alacsony népességszám-
mal és népsűrűséggel rendelkezett több oka is lehetett. Egyik a táj maga. A Közép-Tiszavidék
vízrendszerét a 19. század elején mérte fel tudományos pontossággal Huszár Mátyás és azt
találta, hogy a táj 35%-át borította állandóan vagy időszakosan a Tisza és mellékfolyóinak
vize.10 A Nagykunság ugyan messze van a szőke folyótól, de annak a Hortobággyal és a
Berettyóval való összeköttetése a folyószabályozásokig hatalmas mocsarakat (Mírhó,
Gyolcs, Kara János, Kis- és Nagy-Sárrét) hozott létre és rendszeresen táplálta azokat, sőt
még egyfajta bifurkáció is jellemezte a vízrendszert, amennyiben a víz nem csak a Tisza
felől érkezett a vidékre, hanem a Berettyó irányából is. Így okkal vélhetjük azt, s a térképre
tekintve igazoltnak is vehetjük vélekedésünket, hogy a Nagykunság területén sem lehetett
kevesebb a vízzel elöntött területek aránya. A 19. századi mérések által elénk táruló álla-
potok bizonyosan azonosak lehettek a 16. századi állapotokkal. Ha az 1278 négyzetkilomé-
ter 35 %-át levonjuk, 895 négyzetkilométer száraz terület marad, amelyen a megtelepedés,
az élettevékenység és a mezőgazdasági munka zajlott. Kubinyi András adatait erre a terü-
letre kivetítve 7,1 illetve 8,0 fő/km2 adódik. Ezek az értékek még mindig az országos átlag
alatt vannak, de nem vészesen, s majdnem elérik a hevesi és külső-szolnoki átlagokat is.
A népesség számának alacsonyságát a kunok és a jászok akkoriban még feltehetően
zártabb társadalma is indokolhatta, amelyhez csatlakozni bizonyára nehezen lehetett, így
a növekedés szinte döntően a természetes szaporodásból származhatott, amelynek mértéke
a 3,5-4 ezreléket nemigen léphette át. A 16. század második felében – különösen az 1577/78-as
és az 1591/92-es források közötti időszakot tekintve – aztán már nem lehet csak a termé-
szetes szaporodással megmagyarázni az időleges lélekszám növekedést. A fenti két időpont
10 Dóka Klára 1982: 302-303.
– 133 –
között a népesség növekedésének nagyobb része csak a Nagykunságra való bevándorlásból

származhatott (2. ábra)
2. táblázat. A Nagykunság becsült népességszáma a 16. század második felében
Megjegyzés: Nagykunság déli települései vannak kurzívval szedve, mert nem 1592-es,
hanem 1567-es, ill. 1579-es adataik vannak csak.
A 2. és a 3. táblázatban a családfők becsült számának birtokában végig követtük a lélek-

szám feltételezett változásait 5-ös és 6,2-es szorzóval is, illetve a 20%-os, valamint a 30%-os
kiegészítéssel, amit a korral foglalkozók ajánlanak a valós népességszám megközelítéséhez.
Ennek alapja az, hogy az összeírók nem értek el minden személyt, a lakosság egy része
„láthatatlanná” vált az adószedők számára. A kutatók 20-30%-os kieséssel számolnak
munkáikban, ezt a gyakorlatot követjük mi is. A népesség fogyása minden mutatóban tetten
érhető, mintegy száz év alatt: az ötös szorzóval számolt népesség 35%-ra apadt le 1591/92-re,
ha 6,2-vel számolunk, akkor 43%-ra esett vissza a lakosság száma. A mélypont 1577 táján
– 134 –
2. ábra. A Nagykunság népességszámának alakulása a 16. században
volt, amikor valamivel kevesebb a népesség (az 1495-nek 32 illetve 40%-a). Az 1495-1567
között eltelt 72 év alatt átlagosan évi 60 fővel csökkent a létszám (ami persze csak a számí-
tásokban lehet egyenletes). 1571-77 között viszont évi mintegy 200 főt veszített a Nagykun-
ság, amit aztán innen 14 év alatt összesen 115 fő többlettel természetesen nem lehetett
pótolni. Bármelyik szorzóval számolunk, bármely százalékkal emeljük (láthatatlanok) az
alap összeget 3.000-5.000 körüli népességet becsülhetünk meg a 16. század végére.
A Nagykunság egészére vonatkozó adatokat a 4. táblázatban bontottuk le a falvak
szintjére. A teljesség érdekében a hiányzó adatokat dőlt (kurzív) számokkal írtuk be a
táblázatba, hiszen a békési náhijéhez tartozó települések két ma elérhető adóösszeírása
1567-re és 1579-re keltezett. A négy összeírásból kiderül, hogy kevés település tudta tartani
a népességét. Ilyenek voltak Csorba, Szentmárton, Bábocka, Mesterszállás, Öcsöd, bár a
békésiek adatsora hiányos, így változás lehetséges.11 Közel állt a népessége megtartásához
Kolbász, a központ, Karcagújszállás és Madaras, mely két település az őket körülvevő kis
11 Káldy-Nagy Gyula 1982
– 135 –
3. táblázat. A Nagykunság becsült népességszáma
4. táblázat. Népességi adatok a Nagykunságban az 1591/92-es defter alapján

(5-ös szorzó)
– 136 –
5. táblázat. Népességi adatok a Nagykunságban az 1591/92-es defter alapján

(6,2-es szorzó)
Az 4. és a 5. táblázatok jelmagyarázata
Az oszlopok számozása: 1/ családok, családfők száma, 2/ nős férfiak száma, 3/nős férfiak
testvérei, 4/nős férfiak nőtlen fiai, 5/a fiúgyermekek száma a családok száma alapján, 6/ a
fiúgyermekek száma a nős férfiak száma alapján, 7/ a férfiak összlétszáma a családok
száma alapján, 8/ a férfiak összlétszáma a nős férfiak száma alapján, 9/a férjezett nők száma
a családok alapján,10/ a férjezett nők száma a nős férfiak száma alapján, 11/a 15 éven felüli
hajadonok száma, 12/ a gyermeklányok száma a családok alapján, 13/ a gyermeklányok
száma a nős férfiak száma alapján, 14/ az összes nő száma a családok alapján, 15/ az összes
nő száma a nős férfiak száma alapján, 16/ a lélekszám a családok alapján, 17/ a lélekszám
a nős férfiak száma alapján, 18/ szolgák száma alapján.
falvak közül bizonyára fekvésével, relatív védettségével, valamint feltehetően lakói szívós
munkájával emelkedhetett ki a zavaros időkben. A legnagyobb veszteséget egyrészt a fenti
két település környékén fekvő kis falvak, Asszonyszállás (az eredeti népesség 31%-a
maradt meg 1591/92-re), Bócsa (42%), Magyarszállás (60%), Kápolnás (47%),
Fábiánsebestyén (72%), Ködszállás (66 %). De Kisturgony (68%), Kisújszállás (72%),
Márialaka (48%), Póhamara (60%), Móric (73%), Tótturgony (34%), Homok (62%),
Mórickaba (36%), Telekszállás (55%) is nagy veszteségeket szenvedett el a szűk négy
évtized alatt. Az egri vár adóösszeírói három évvel az 1591/92-es defter után, egy-másfél
évvel az egri vár török kézre kerülése előtt, a 15 éves háború vérzivatarában (1594)
– 137 –
Asszonyszállást, Orgondaszentmiklóst, Kisturgonyt, Kisújszállást, Ködszállást és Móricot

már elhagyatottan találták.12
6. táblázat. A Nagykunság rekonstruált népességszáma a családfők
és a puszta házak számának alapján
Megjegyzés: A, A1, B1: megszámolt pusztaházak; B, A2, B2: pusztaházak emlékezet

szerint
A férfi népesség száma és összetétele
A négy forrás közül az 1591/92-es defter alkalmas arra, hogy adatai által részletesebben
megvizsgáljuk a Nagykunság maradék népességét a lehető legtöbb szempontból. Az
összeírók településenként felsorolták a nős férfiakat, azok nőtlen testvéreit és munkára
fogható (általában 15 évnél idősebb) fiait. Ez fogódzó a további számításainkhoz. Bár a
török összeírás tételesen felsorolta a nős férfiakat, azok száma nem mindig egyezik a
családfők (családok) számával. A huszonnégy településen az összeírók 566 családot jelöltek
meg, ugyanakkor a nős férfiak száma 585. A 4. táblázatban összefoglaltuk a családfők és
a nős férfiak számából következő népesedési adatokat, s mindkét változatra kiszámoltuk a
népesség számát: családok száma szerint 2.830, nős férfiak alapján 2.925 főt becsülhetünk
meg. Településenként akár jelentős eltérés lehet a családfők és a nős férfiak száma között:
Karcagújszálláson 48 családfővel szemben csak 36 nős férfit találunk (25% a különbség),
Kolbászon 40 családfővel szemben 32 nős férfit regisztráltak (20%-os különbség).
Ugyanakkor Madarason 20 családra 28 nős férfi jut (33%), Márialakán 30-ra 38 (30%).
Tótturgonyban 10 a családok, 16 a nős férfiak száma (60%). Akár rendben is lehetne, hiszen
nem minden nős férfinek van egyből családja is, ha nem jeleznék a defter adatai a
gyermeket a neve mellett, illetve az később jobban kifejtendő tény, hogy a magasabb szám
(a családfők és a nős férfiak között) minden esetben kiegyensúlyozottabb arányokat
eredményez.
12 Sugár István 1977
– 138 –
A nős férfiak nőtlen testvérei 96-an voltak az összeírók tanúsága szerint, s amennyiben
a két kategóriát összevonjuk 662, illetve 681 a legidősebbnek vélt korosztály létszáma. A
nős férfiak fiai 365-en voltak.
Továbblépéshez szükséges az, hogy próbáljuk meghatározni a nemek arányát s innen a
nők és a férfiak becsült számát. Az első magyarországi népszámlálás kétszáz évvel későbbi
adatai azt mutatják, hogy mind országos, mind megyei, mind városi és falusi szinten
stabilnak mondható az 52% (férfi) – 48% (nő) százalékos arány. Feltéve, hogy az arányok
– a társadalmi viszonyok konzervativitása miatt – nem változtak, s a 16. század végén is
hasonlóak lehettek, akkor a lakosság számából kiszámítható a férfiak és a nők becsült
száma. A kapott érték ebben az esetben 1.523 férfi és 1.402 nő (a családok számából
kiindulva 1.472 férfi és 1.356 nő).
Ha a nős férfiak és testvéreik, valamint a fiaik összlétszáma 1.046 (1.027) , akkor a 15 éven
aluli fiúgyermekek 454-en (435-en) lehettek. A három férfi-kategória aránya az 1784-87-es
népszámláláson a következő volt: a nőtlen férfiak és a fiúk összesen 68%-ot tettek ki, a nős férfiak
32%-ot. Persze még itt is lehetetlen meghatározni a nős férfiak életkori megoszlását.
Defterünk szerint 1591/92-ben a nőtlenek 62 százalékban részesedtek a férfi népesség-
ből, míg a nősek 38%-ot tettek ki. Tovább boncolgatva: a nős férfiak 38%-a, nőtlen
testvérek és fiúk (15 év felett) 31%- a ,15 éven aluli fiúgyermekek (31%) belső aránya
nagyjából egyenletesen alakult. A gondot legfeljebb az okozza, hogy a két utóbbi kategória
egyformán részesedik, miközben a fiatalabb korosztálynak nagyobb arányban kellene
részesednie az egészből. Ezt az ipari társadalmak előtti társadalmak analógiákon alapuló
korfái alapján lehet kijelenteni. Ezeknek a korfái széles alapokon nyugvó, viszonylag
gyorsan fogyó lombozatú fenyőfa alakot mutatnak. Ezek megrajzolásához azonban nincs
megfelelő mennyiségű információ.
Ha a népesség számát az ötös szorzóval becsüljük meg (a családfők vagy a nős férfiak
számát öttel szorozzuk be), akkor azért alakulhatott ki olyan helyzet, hogy néhány telepü-
lésen irreálisan alacsony a fiúgyermekek száma, sőt Telekszálláson mind a családok számá-
ból, mind a nős férfiak számából kihozottak alapján egyetlen kiskorú fiú sem élt 1591/92
táján. Ezeknél az alacsony értékeknél felvetődik az, hogy rosszul írták össze a népességet,
vagy az adatközlők hallgattak el fontos tényeket. Kolbászon, a Nagykunság akkori köz-
pontjában a 32 nős férfi alapján kiszámolható értékek alapján szintén 0 gyermek létszámot
rögzíthetünk.
Ezen számítások tanulsága, hogy több helyen manipulálhatták az összeírás adatait s a
két fél vagy összejátszott, vagy eltitkolt a másik elől valamit. A 24 települést végig vizs-
gálva elmondható, hogy mindig a magasabb alaplétszámból számolva (családfők vagy nős
férfiak száma közül) jött ki elfogadható adat. Csak a magasabb családszámból lehetett meg-
magyarázható arányokat kiszámítani, ellenkező esetben vagy a fentebb említett manipulá-
lásra, vagy valamilyen komoly, a népességet megtizedelő (járvány, éhínség stb.) okokra
lehet gyanakodni. Néhány település esetében mindkét számolási változatban igen alacsony
szám vagy arány jött ki a gyermekekre vonatkozóan. Itt tovább kell vizsgálni az esetleges
helyi okokat, melyekre talán a további levéltári kutatások vethetnek fényt. Ilyen falvak
voltak: Kolbász, Magyarszállás, Kisújszállás és Mórickaba.
– 139 –
A nők számának meghatározása
Még egyszer hangsúlyozva a szinte korlátlan hibalehetőséget – itt a férfiak számának

kiszámításáról, a családok számának megbecsléséről, az ötös vagy a 6,2-es szorzó
használatáról, a kétszáz évvel későbbi nemek közti arányokról, és azok két évszázaddal
korábbra való visszavetítésének helyességéről van szó – mint fentebb már említettük,
következtetéseket vontunk le a női népesség számáról és belső arányairól is. A 4. és 5.
táblázatban foglaltuk össze az eddig a defterből közvetlenül kinyerhető és az azokból –
szerintünk – következtethető adatokat. A két táblázat között az a különbség, hogy az
előbbiben ötös szorzószámmal dolgoztunk, míg az utóbbiban a Kubinyi András által
ajánlott 6,2-es szorzóval. Így kaptunk a fő számokban négyfélféle eredményt. Az ötös
szorzóval végzett műveleteink eredményeképpen 1.472 (566 család), illetve 1.523 (585 nős
férfi) a férfiak száma. A nők 1.356-an (566 család) illetve 1.402-en (585 nős férfi) lehettek
becsléseink szerint. A lakosság lélekszáma így 2.830 (családfős változat), illetve 2.925 (nős
férfiak variáns) lehetett. A 6,2-es szorzóval 1.820 (566 család) vagy 1.886 ( 585 nős férfi)
a férfiak száma, a nőké pedig 1.684, illetve 1.736. A népesség száma összességében 3.510
vagy 3.622 körül mozgott.
A veszteségek
A Nagykunságra vonatkozó számítások szerint 1495–1592 között a családfők (családok)

száma 47–53%-kal csökkent. Még amennyiben a hiányzó népességet keresve 30%-kal
megemeljük a lélekszámot, mintegy 40%-os a veszteség. Az 1485–1567 közötti periódus
nyolcvankét évében átlagosan 0,5 %/ év fogyás mutatható ki, amely 1567–1591 között évi
3%-ra ugrott fel. Az 1567– 1577 közötti kritikus tíz esztendőben évente 1,5–1,5% a fogyás
mértéke.
Ha a 3. táblázatban közölt adatainkat jól mértük fel, akkor a 82 év alatt mintegy meg-
feleződött a családfők száma, 1.648-ról vagy 1.510-ről 801-re csökkent. Ez azt jelenti, hogy
ennyi ház, telek válhatott elhagyatottá. 1577/78-ban az egri várhoz adózó 17 nagykun
településen 564 családfőt (telkes jobbágy, zsellér, kapitány) 70%, és 237 puszta házat (30%)
vettek számba a magyar összeírók. Ezek összege 801 (100%). Ha ezt a 70:30 arányt a
Nagykunság egészére (24 település) kiterjesztjük – feltéve, hogy a házak pusztulása
mindenütt hasonló lehetett – akkor az egész Nagykunság 801 (70%) falvának népéhez 343
(30%) elhagyott házhely járult. Ezek összege 1.144, ami – ha a kápolnási bejegyzést általá-
nosíthatjuk – megadja az 1.552 körüli családfő számot (az 1577/78-as kápolnási bejegyzés-
ben a következőket fűzték a névsorhoz: „elhagyott ház Szolnok elvesztése után”). Bár a
többi falu esetében nincs ilyen bejegyzés, ez az egyetlen fogódzó abban a kérdésben, hogy
a két magyar összeírásban – 1567 és 1577/78 – milyen időszaktól számíthatták a házak,
telkek pusztulását.
Még egy elgondolkodtató érdekesség ebben a kérdésben: az összeírók helyszíni vizs-
gálódása szerinti és a helyi lakosok emlékezete szerinti elpusztult házak száma jelentősen
eltérő. Előbbiek 235-öt írtak be, az utóbbiak 344-re emlékeztek. Ez utóbbi számot a
– 140 –
huszonnégy településre kivetítve az egész Nagykunságban élők száma és az elpusztult

házak száma 1.146-ot ad ki, amely szinte teljesen egyezik az 1567-re számított értékkel.
Ha ez igaz, akkor az emlékezet és a helyismeret fontos diadalt aratott.
Véleményünk szerint tehát, ez az 1.144 vagy 1146 , vagy más e közeli szám az 1552 év
(Szolnok eleste) körüli családszámot jelenti, amelyből ötös szorzóval 5.720, 6,2-es szorzó-
val 7.093 fő jön ki. Amennyiben az 1494-95-ös becsült lélekszámból kivonjuk a feltételezett
1552 körüli értéket, 366, illetve 504 elhagyatott házra bukkanhatunk a szűk hatvan évben.
1552-ig 8,7 ház/év, 1552-1567 között 23 ház/év, 1567-1577 között 24 ház/év a pusztulás
mértéke. (6. táblázat)
Összefoglalva: a 16. század az az időszak történelmünkben, amelynek népességszámát
(az adózó népesség számát) először a századok folyamán folyamatában is figyelemmel
kísérhetjük. Bár valóban meghatározhatatlan a pontos adat, mégis szükség van a becsült
lélekszám ismeretére, mert csak ennek birtokában tudjuk a gazdasági és népesedési
folyamatokat értékelni. A Nagykunság népessége a rendelkezésünkre álló adatok szerint
a vizsgált időszakban egyre erőteljesebben fogyott. Ez a megállapítás nem új, a fogyás
mértéke azonban csak az adatok feldolgozása folyamán válik pontosabbá. Tanulmá-
nyunkban a fellelhető dokumentumok statisztikai és népesség-földrajzi elemzésével több
változatot is igyekeztünk bemutatni. Ezek a számítások sem lehetnek azonban teljesek, de
ahogyan Kubinyi András rámutatott szükség van rájuk. A dolgozatban és az irodalom-
jegyzékben hivatkozott kutatók munkái és saját számításaink nyomán azt gondoljuk, hogy
teljesebb képet rajzolhatunk a Nagykunság 16. századi népességéről. Ezzel együtt is
valószínű, hogy témánkra is igazak Kertész Róbert Szolnokról írt sorai: Megállapítható,
hogy csupán a történet elején tartunk, és hosszú út áll előttünk.”13
Végezetül: a Nagykunság a 16. században osztozott a török által meghódított területek

sorsában. Népességének egy része elfutott, mások helyben maradtak és kitartottak egészen
az egri vár 1596-os kapitulációjáig. Dolgozatunkban a fennmaradt adatok alapján
megkíséreltük a népesség számbeli rekonstrukciója mellett más népmozgalmi számok
megbecslését. Hangsúlyozni kell azt, hogy a valós állapotok csak megközelíthetően
mutathatóak be, mert az adatok nem teszik lehetővé a mélyebb szintézist. Ezzel együtt
fontos az, hogy hozzávetőlegesen felmérjük a korabeli népesség számát és összetételét.
Ennek a törekvésnek egy megközelítése ez a dolgozat.
13 Kertész Róbert 2014: 2.
– 141 –
Irodalom
Ágoston Gábor
1988 A szolnoki szandzsák 1591/92.évi összeírása. In: Botka János (szerk.):
Zounuk 3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve, 221–296.
Szolnok
1989 A szolnoki szandzsák 159/92-es összeírása (második közlés) In: Botka
János (szerk.): Zounuk 4. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
Évkönyve, 194–215. Szolnok
Bagi Gábor
2011 Megjegyzések Jász-Nagykun-Szolnok megye népességszámához a török
hódoltság korában. In: Bartha Júlia (szerk.): Kunok és Jászok 770 éve a
Kárpát-medencében. A Jászkunság kutatása 2009. 205–230. Kun
Összefogás Konzorcium, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok
Igazgatósága, Szolnok
Botka János
1987 A Nagy- és Kiskunság az egri vár 1577–79. évi összeírásában. In: Botka
János (szerk.): Zounuk 2. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
Évkönyve, 228–249. Szolnok
Dóka Klára
1982 Gazdálkodás a Tisza árterein a XIX. század első felében. In: Agrár-
történeti Szemle 1982. 3–4. 277–303.
Györffy Lajos
1956 Adatok az Alföld török kori településtörténetéhez. Damjanich János
Múzeum, Szolnok
Káldy-Nagy Gyula
1982 A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírása. Békéscsaba
Kertész Róbert
2014 Szolnok az Árpád-korban. In: Tények és eredmények. Mátyás Király
Múzeum, Visegrád
Kubinyi András
1997 A Magyar Királyság népessége a 15. század végén. In: Magyarország
történeti demográfiája (895–1996) 95–110. KSH, Budapest
Pálóczi Horváth András
1992 Túrkeve története a honfoglalástól a török idők végéig. In: Örsi Julianna
(szerk.): Túrkeve földje és népe I. 49–112. Túrkeve Város Önkor-
mányzata, Túrkeve
Sugár István
1977 Az egri vár 1594/95-ös számadása. In: Archívum. 5–48. Heves Megyei
Levéltár, Eger
– 142 –
A Benke család a redempciótól napjainkig
Kovács János

Az emberi világban igen fontos szerepet játszanak a mítoszok, a legendák, a mesék és a
mondák. Ezekből alakult ki később a művészet: az irodalom, a zene és a képzőművészet.
S ahogy a társadalomban, úgy az egyes családok életében is vannak legendák, mesék,
amelyek a régi időkbe nyúlnak vissza, egy-egy ős tevékenységére vonatkoznak, aki meg-
alapozta az adott család gazdagságát, tekintélyét. Egy ilyen ős – latinul primus –, minden
magyar családban megtalálható.
Mint lapszerkesztő és írogató ember, a közelmúltban találkoztam egy, jobbára jászsági,
kunszentmártoni és mesterszállási gyökerű család történetével, amelyet a család egyik, írói
vénájú tagja, a Nyékládházán élő Benke Mátyás (1926-2014) nyugdíjas kutatott fel és írt
meg. Ő egyébként tizenkét évig kitűnő munkatársa volt a mesterszállási Falufigyelő című
helyi lapnak. Több, mint hatvan elbeszélést, történetet írt, amelyek legnagyobb része a
Benke nemzetség tagjairól szól, az elmúlt háromszáz esztendő vonatkozásában.
A Nagykunsághoz kötődő Benke famíliának is van ilyen legendája, története, amelyet
nekem Benke Mátyás mesélt el, illetve írt le A Benke család története című kéziratban lévő
munkájában. Ez a történet tehát valószínűleg napjainkig fennmaradt, a család egyes tag-
jainak emlékezetében. Mint ahogy nemzetünk történetében, emlékezetében és kultúrájában
fennmaradt a csodaszarvast űző Hunor és Magor története. A Benkék története a jászkun
redempció idejére nyúlik vissza. Így tehát sok egyéb jászsági és kunsági család történetével
mutat rokonságot. Ez a történet valószínüleg közszájon élt a családban, s az esti tanyázások
alkalmából sokszor elmondásra kerülhetett. Benke Mátyás is gyermekkorában a család
idősebb tagjaitól hallotta, akik szintén az öregebbek meséiből hallották, s így járt szájról-
szájra. Ezt a történetet mutatom most be az alábbiakban.
Az 1720-as években élt a Kunságban egy gulyásbojtár, később gulyásszámadó, aki meg-
bízható, becsületes ember hírében állt. A reá bízott állatokkal mindig hiánytalanul elszá-
molt. Két-három bojtárja volt, akikkel jó viszonyt alakított ki. A Kiskunságban, Páka pusztán
legeltette a jászsági gazdák marháit. Majd a Nagykunságba szegődött, ahol Csorba pusztán
(a mai Kuncsorba) őrizte a kunszentmártoniak gulyáját. Sokat adott magára, jó ruhában
járt, jó lovon, és néhány borjú nagyságú komondort tartott az állatok őrzésére. A gazdák
időnként kimentek a pusztára szekérrel, az állataikat megszemlélni. Ez felért egy-egy kirán-
dulással. Ilyenkor éjszakára is kint maradtak, amikor a számadó bográcsban birkapörköltet
főzőtt és a bojtárokkal bort hozatott a városból. Vacsora után elborozgattak, beszélgettek
a hamvadó tűz mellett. A számadó némán és érdeklődve hallgatta a világ dolgaiban jártas
városi gazdák beszédét. Különösen a redempcióra, az önmegváltásra vonatkozó hírek érde-
kelték a számadót.
Amikor a vendégek elmentek, a számadó meghányta-vetette magában a hallottakat, majd
elhatározta, hogy növelni fogja a gulyában a saját marháinak a számát, mint a bére egy
részét. Végül öt-hat darab saját marhája legelt a gulyában. Olyan jól eltalálta, hogy 1745-ben,
– 143 –
a redempciókor már hat darab ökre hízott a gazdák göbölyei között. Amikor a föld megvál-
tására sor került, az ökröket pénzzé tette és befizetett 100 köblös földre 100 forintot. Meg
is kapta a földeket Kunszentmárton és Kuncsorba határában. Ő maga nem gazdálkodott,
élete végéig megmaradt gulyás számadónak. Kunszentmártonba azonban úgy járt, mintha
haza ment volna.
Eddig szólt a Benke család öregjeinek a története. Az elbeszélésben szereplő gulyás
ugyanis a Benkék nemzetségének az őse volt. A lényege az volt, hogy a család a redempció
után elkezdett gyarapodni, gazdagodni. Mivel a redempció után erősen megindult a paraszt-
polgárság kialakulása a Hármas Kerület (Jászság, Kiskunság, Nagykunság) városaiban,
falvaiban, így lehetőség volt arra is, hogy egy gulyásbojtár idővel vagyonos, független gazda,
parasztpolgár lehessen, ha megfelelő ereje, bátorsága, önérzete, tehetsége és szerencséje volt
hozzá.
A valóságban ez a következőképpen történt. Kunszentmárton betelepedése, „megszállása”
idején, 1718-ban Jászapátiban házasságot kötött két fiatal, Kovács János és Kovács Erzsébet.
Radics István jászapáti bíró, a megszállás vezetője által a halálos ágyán diktált Megszálló
Levél-ben szerepel a megszállók között egy Kovács János, a tizedik helyen. Tehát 1719
Pünkösd szombatján – a megszállás hivatalos időpontjában – költözött a házaspár Kun-
szentmártonba. Ennek látszólag ellentmond, hogy az 1720-as népesség összeíráskor Kovács
János 1718-ban beköltözőnek vallja magát. Valószínűleg már 1718-ban volt Kunszentmár-
tonban, terepszemlét tartani, a költözést megelőző munkákat elintézni, de télire visszament
Jászapátiba. 1722-ben az anyakönyv bejegyzése szerint fia született, akit Mátyás névre
kereszteltek. A keresztszülők Tóth András és Szóró Katalin voltak. A második gyermek
1725-ben született és a Gergely nevet kapta. 1727-ben lányuk született, akit Juditnak
kereszteltek. Ekkor már az apa Benke Jánosként szerepel, az anya továbbra is Kovács. A
történetben itt találkozunk először a Benke névvel. Pedig Kovács János nem halt meg, mert
nincs ilyen nevű halott bejegyezve. Tehát itt fennáll a névváltoztatás lehetősége. Benke
János felesége 1730-ban meghalt, a kis Gergely ötévesen anya nélkül maradt. Mátyásról
és Juditról a születésükön kívül más nyom nincs. Esetleg meghaltak csecsemőként, vagy
a jászsági rokonok vették őket magukhoz. Mint ahogy annak sincs nyoma, hogy a kis Gergely
mit csinált 15 éves koráig. Lehet, hogy az apja magával vitte, vagy a jászsági rokonok
vették magukhoz, esetleg Kunszentmártonba fogadta be egy ismerős család? Ez látszik
talán a legvalószínűbbnek, az alábbiak alapján.
Bonyolítja még a családtörténet összeállítását az is, hogy a Benkék gyakran írták a
nevüket Pentének, mert egy Pente István és felesége, Gácsi Anna is a Radics István vezette
betelepülők között volt. Pente István gyermekei közül a Benkék szempontjából Borbála
és Anna a meghatározó. Borbála Selmeczi Sámuel tiszasasi lakos fiához, Györgyhöz ment
feleségül. Később egyik lányuk, Borbála lett Benke Gergely felesége. A másik Pente lány
Sári Antal kunszentmártoni gazdához ment feleségül. Valószínű, hogy a kis Gergelyt Pente
Anna vette magához. Ezt bizonyítja az 1748/49-es vagyonnyilatkozat, amely szerint Benke
Gergelynek nincs saját háza és Sári Antal alá van bejegyezve. Az 1740-es években bizonyí-
tott, hogy gulyásbojtár volt Csorba pusztán, ahol Csorba András, majd Fejér Mihály
számadó keze alatt dolgozott.
– 144 –
Tehát a redempció idején Benke Gergely bojtár volt, így nem lehetett annyi pénze, hogy
a földváltásban részt vegyen. Mégis valaki jóvoltából jelentős földtulajdonhoz jutott.
Először 130 forintért irattak földet a nevére. A Tanácstól 14 pózna ugarföldet és Bessenyei
Istvántól átvállalásként, 11 pózna ugarföldet írattak rá 1745-ben. Két évvel később, 1747-
ben 50 pózna kerthelyet váltanak a nevére, szintén Bessenyei Istvántól. Tehát 22 éves korára
75 pózna föld tulajdonosa lett Kunszentmártonban. A számára birtokot váltó személy nem
lehetett más, mint az apja, aki a szájhagyomány szerint tehetős gulyás számadó volt, 1745-
ben birtokot váltott, de soha nem gazdálkodott. Benke Gergely 1749-ben Kovács Gergely
néven, még gulyásbojtárként, de birtokosként, megházasodott, feleségül vette néhai
Selmeczi György és Pente Borbála leányát, Borbálát. Öt gyermekük született, két lány és
három fiú. Érdekes, hogy a Benke és a Kovács nevet ekkor még felváltva használták a
Benke család tagjai.
A következőkben röviden áttekintjük Benke Gergely, a vagyonszerző ős gyarapodását.
Az 1753-54-es vagyonösszeírásban már saját háza van. Jól gazdálkodhatott, mert 1757-
ben új házat vásárolt Daróczi Istvántól, portával, istállókkal, kamrákkal együtt. Ismét
vásárolt 80 pózna tanyahelyként jegyzett földet is, 137 forintért. Néhány év múlva Kiss
Tóth Andrástól vett 100 pózna tanyahelyet és 24 pózna ugarföldet 368 forintért ezüst-
pénzben. 1778-ban 230 pózna tanyahelyben és 49 pózna ugarföldben határozták meg az
ingatlan vagyonát, amelyet 580 forint ezüstpénzre értékeltek. Tehát sikeresen gazdálkodott,
mert az 1765-66-ik évi vagyonösszeírásban a felsorolt 19 gazda közül a második leggazda-
gabb volt. 42 darab szarvasmarhája és 81 darab birkája volt ekkor.
Nemcsak a vagyon, de a család is gyarapodott. Házasságuk hetedik évében, 1756-ban
született első gyermekük, Borbála, 1758-ban György, 1761-ben Ilona, 1763-ban Erzsébet.
Őket követte József, aki csecsemőként meghalt. 1766-ban született a hatodik gyermek, aki
már Benke vezetéknevet kapott és szintén Józsefnek keresztelték. De ő is meghalt csecse-
mőkorában. Utána még három fiú született: 1768-ban József, 1771-ben Ferenc és 1773-ban
Pál. Mindhárman életben maradtak és családot alapítottak. Benke Gergely 1767-ben bér-
málkozott, ekkor 45 évesnek mondta magát.
Benke Gergely 1784-ben íratta meg végrendeletét. Ebből kitűnik, hogy az 1778-as vagyon-
értékelésben megadott 279 pózna kunszentmártoni tőkeföld után járandó földjei – legelő,
kaszáló – Mesterszálláson vannak. Emellett jelentős állatállománya is volt. Mindent a
feleségére és négy fiára hagyott, egyenlő arányban megosztva. A gazdaság vezetését a leg-
nagyobb fiára, Györgyre hagyta, amíg testvérei is nagykorúvá nem válnak. 1785-ben, 60 éves
korában halt meg.
Benke Gergely életútja jól tükrözi azt a gyarapodást, amelyet a Hármas Kerület lakói a
18. században elértek. Kivívták a redempciót, amelyben megváltották régi szabadságukat és
földjeiket. Száz évvel az 1848-as jobbágyfelszabadulás előtt elkezdődött ezeken a terüle-
teken, városokban a gazdasági felemelkedés, a parasztpolgárság kialakulása. S ekkor ala-
kult ki az itt élő jászokban és kunokban a redemptus öntudat is. Ez a Jászkunság nagy
évszázada volt, a gazdasági és kulturális felemelkedés évszázada. Jól bizonyítja ezt Benke
Gergelynek, a család ősének és vagyonszerzőjének élete és tevékenysége is. Ez a gazda-
ságilag és szellemileg megerősődött parasztpolgárság lépett át a 19. századba.
– 145 –
A Benke család a 19. században férfiágon György, József és Ferenc ágán folytatódott,
mivel Pálnak leánygyermekei születtek, Borbála, Klára, Ilona, Anna és Julianna. A csa-
ládban elsőnek jelölt Benke Ferenc Kelemen Apollóniát vette feleségül. Három fiuk és öt
lányuk született, a következő sorrendben: Julianna (1799), Anna (1802), Ferenc (1803),
Erzsébet (1804), István (1811), József (1816), Apollónia (1818), Rozália (1821). A második
Benke Ferenc és utódai jobbára Mesterszálláson éltek, ezért a következőkben ezt az ágat
vizsgálom majd. A 19. században általában a gyarapodás, gazdagodás jellemzi a Benke
családokat. A harmadik Benke Ferenc (1840-1914) 1861-ben nősült meg, a kunszent-
mártoni redemptus gazda, Kurucz Gergely Rozália nevű lányát vette feleségül. A házasság-
ból 11 gyermek született, ebből négy gyermekként halt meg. Sorrendben a következők:
József (1862-1938), Gergely (1864-1948), György (1866-1946), Mária (1868-1875), Mihály
(1870-1923), István (1872-1935), Franciska (1875-1877), Katalin (1877-1880), János
(1879-1965), Mátyás (1882-1887), Katalin (1884-1971). Ferenc öccse, Gergely 1863-ban
feleségül vette Kurucz Annát, Rozália húgát. Megeggyeztek, hogy Mesterszálláson minden
vagyon Ferencet illeti, Kunszentmártonban pedig Gergelyt, aki később elhagyta Kunszent-
mártont és bérlő lett a Duna-Tisza közén. A közvetlen kapcsolat a két család között megszakadt.
1887-ben Ferenc 3 fia, József, Gergely és György egyszerre megnősült. Ezek tanyát
építettek az apjuktól kapott birtokon, a Róka nevű határrészben. Benke Ferenc részt vett a
mesterszállási templom építésében, 1895-ben, mint a templomépítő bizottság pénztárosa.
Ő és családja anyagilag is támogatta a templomépítést. Összesen 103 forintot adtak, ezen-
kívül 6 kocsi szalmát a téglaégetéshez és 28 forduló fuvart a szállításokhoz. 1897. június
11-én megválasztották Mesterszállás község első előljáróságát, amelyben Benke Ferenc
másodbíró lett. 1898 augusztusában azonban már főbíróként írja alá a parókia megépíté-
séről szóló határozatot. Ezután orvosi lakás épült orvosi rendelővel, s ugyanebben az épület-
ben a jegyzői lakással. Benke Ferenc tehát, amellett hogy jól gazdálkodott, főbírósága alatt
tevékenyen részt vett a község gazdasági és kulturális emelkedésében is. 1914-ben bekö-
vetkezett haláláig tevékenykedett a község előljáróságában. Tevékenységéről így írt Benke
Mátyás fent említett családtörténeti munkájában: „Élete utolsó húsz esztendejében még
arra is volt ereje, energiája, hogy a puszta jól működő községgé szervezésében meghatározó
módon közreműködjön. Az elemi iskolát végzett parasztember eredményesen képviselte
faluja érdekeit még megyei szinten is. Élete és munkája szolgáljon példaként a Benke
família újabb és újabb generációinak.”
A 20. század, ahogy az egész nemzet, úgy a Benke család számára is a túlélés évszázada
lett. A Ferenc József-i „boldog békeidők” után kitört az első világháború. A Rókában élő
nyolc Benke családból hét embert hívtak be katonának. Egy, Benke Péter hősi halált halt,
többen pedig hadifogságba kerültek. Az 1919-es Tanácsköztársaságot követő román meg-
szálláskor Benke György földjén 21 ártatlan embert végeztek ki a románok. Csak a vélet-
lennek köszönhető, hogy a kivégzettek között nem voltak Benkék. A két világháború között
a családok meglehetősen gyarapodtak, valamint részt vettek a község kulturális és közéle-
tében. A második világháború során a családokból nyolc férfi vonult be katonának. Egy,
Benke János hősi halált halt, hárman hadifogságot szenvedtek. Az 1950-es években, a
Rákosi-diktatúrában öt Benke családnak vették el az otthonát, kellett a más fedele alá
– 146 –
költözniük. A család több tagját börtönre és kényszermunkára ítélték, vagy a katonaságnál

munkaszolgálatra vonultatták be. Ekkor folyt a termelőszövetkezetek olykor bizony erő-
szakos szervezése is.
Az akkoriban születetteknek azonban aránylag már konszolidáltabb lett az életük. A
termelőszövetkezetek mellett egyre jobban megengedték a háztáji gazdálkodást is, amely
lassú gyarapodást hozott az országban. Hogy ennek mi volt az ára, az a későbbiek során
mutatkozott meg, az önkizsákmányolás és az egyoldalú anyagias szemlélet megbosszulta
magát. A fiatalok azonban ekkor korlátlanul továbbtanulhattak, s ha tehetségük és ambíció-
juk volt, még magasra is emelkedhettek. A Benke családok tagjai közül nagyon sokan
középiskolát, főiskolát és egyetemet végeztek, értelmiségiek, közép- és felső vezetők lettek
(például óvónő, tanár, mérnök, téesz-elnök stb.). A műveltségük is a kornak megfelelően
magas színvonalú volt. Az ő életükben következett be az úgynevezett rendszerváltás is; jót
és rosszat egyaránt hozva magával. A Benke családok tagjaiból többen gazdálkodók,
vállalkozók lettek. A Mesterszálláson maradt, főleg idősebb családtagok aktívan részt vettek
a község kulturális életében, így az 1980-ban alakult Nyugdíjas Klub munkájában Szabó
Mátyásné Benke Lórika néni és Szaszkó Elekné Benke Etelka néni. Lórika néni a község
jeles versmondó asszonyaként több vetélkedőn vett részt, díjakat, okleveleket nyert. Etelka
néni támogatta a Falufigyelő című helyi lapot, éneklő és irodalmi csoportot szervezett a
Nyugdíjas Klub keretében. A nagy számú elszármazottak közül a már említett Benke Mátyás
megírta a család történetét, valamint hatvannál több írást, történetet, elbeszélést küldött a
helyi lap számára, amelyek a Benke családok életéről szóltak, de egyben községünk múltjá-
ról is sokrétű és színes képet adtak. Ezekhez az írásokhoz mesterszállási diákok, Kerek
Anna, Balogh Adrienn és Molnár Orsolya készítettek illusztrációkat, ezeket könyv alak-
jában is meg lehetne jelentetni.
A 20. században már a jászsági és kunsági emberek élete, munkája és kulturális tevé-
kenysége nagyban hasonlított az ország többi részén élőkéhez, így a Benke családokéi is.
A rendszerváltás után felértékelődtek a hagyományok, a múlt feltárása és újraértékelése. A
családkutatás során tevékeny munkát fojtatott a fent említett Benke Mátyás, és a Solymáron
élő Benke Zoltán. Ennek következményeként 2019. szeptember 14-én Kunszentmártonban,
a Gazdakör székházában (amelyet Benke Tibor alapított) sor került az első Benke talál-
kozóra, amelyet Benke Zoltán és Benke Tibor özvegye, Margitka és fiai, Tibor és György
szerveztek. Erre száznál is több vendég gyült össze, Benkék és leszármazottak, találkoztak
és örültek egymásnak. A találkozón előadást tartott dr. Barna Gábor professzor, néprajz-
tudós, Józsa László kunszentmártoni helytörténész, Benke Zoltán és Kovács János újságíró.
Végül néhány személyes dolgot említek. Rengeteg gyermekkori emlékem van a Ben-
kékkel és a leszármazottakkal kapcsolatban. Benke Lórika néni fiai, Szabó Mátyás és József
gyermekkori barátaim. Nagyapjuk, Benke Józsi bácsi egy kedves, gyermekszerető és bölcs
humorú ember volt. Benke Elek nyugalmazott orosházi tsz-elnök a bérmakeresztapám.
Benke Miklós hivatásos vadász barátommal két évtizedig dolgoztunk egy épületben. Édes-
anyám mesélte, hogy gyermekkorában nagy élmény volt bemenni Benke Feri bácsi
boltjába, ahol az ajtó nyitásakor csengő szólt, és ilyenkor finom cukorkát is kapott. S még
hosszan tudnám sorolni ezeket a dolgokat.
– 147 –
Végezetül megállapíthatjuk, hogy tanulságos a Benke család 300 éves története. Egy
jellegzetes jászkun redemptus család történetén keresztül láthatjuk, hogy a Hármas
Kerületben élőknek a 18. század a kiemelkedés, felemelkedés ideje volt, a 19. század a
gyarapodás és kulturális emelkedés időszaka, a 20. század nagyobb része pedig a túlélésé.
Az is látható, hogy a család tagjai megőrizték és gyarapították a kulturális értékeket, s sok
értelmiségi és vezető került ki közülük. A ma élő generációk fontos feladata, hogy a modern
kor technikai követelményeit szerencsésen ötvözzék a hagyományos nemzeti, kulturális
és egyházi értékekkel, amely a Benkék között a katolikus vallás ápolása. A Benke család
mai tagjai képesek erre a feladatra. Három év múlva Mesterszálláson fogják megtartani a
második Benke találkozót.
1. kép. Benke Mátyás családkutató
– 148 –
lócsere a pusztán
Kovács János
Lócsere a pusztán
A második nagy világégést a magyar családok
nagyobb része igen keservesen érte meg. A leg-
rosszabb helyzetben természetesen a fronton harcoló
katonák, a munkaszolgálatosok, az elhurcolt zsidó
származású magyar állampolgárok, valamint a
hadifogságba került katonák és civilek voltak.
Édesapám is részt vett katonaként a háborúban, a
fronton megsebesült (Kolozsvár határában), majd a
sebesültvonaton mentek Zilahon keresztül Buda-
pestre. Itt kórházban voltak, amikor sor került a
Szálasi-kormány hatalomátvételére. Ekkor elszaba-
dult a pokol. Édesapám mesélte, hogy azon az éj-
szakán nem tudott aludni, mert egész éjszaka
dörögtek a fegyverek. A szerencsétlen zsidók egy
részét (magyarokkal együtt) a nyilasok ekkor lövöl-
dözték a Dunába. Így Boldog Salkaházi Sára vértanút
is. Édesapám 1945 tavaszán került fogságba a Du-
nántúlon, majd három és fél évet töltött a szovjet
lágerekben. A saját bőrén volt kénytelen tanulmá-
nyozni a kommunista „Paradicsomot”. Ahogy később
elmondta, bizony senkinek nem kívánta ezt a három
1. kép. Majzik Mihály,
és fél évet! 1948 őszén került haza, testileg-lelkileg
a szerző nagyapja
igen gyalázatos, rossz állapotban.
Az itthon maradottaknak is kijutott azonban a szenvedésből és a félelemből. Majzik
Mihály nagyapám nem volt katona, mert 1920 után, a trianoni döntés értelmében
korlátozták a magyar hadsereg létszámát. Több évfolyamot be sem hívtak katonának, így
a nagyapám korosztályát sem, aki 1903-ban született, tehát 1920 után került volna sorozás
alá. Hát mit mondjak, nagyapám nem volt tulságosan elkeseredve e miatt. Amúgy sem
sokat törődött a politikával, a hétköznapokon keményen dolgozott testvéreivel, Istvánnal
és Józseffel, szigorú és kardos édesanyjuk, Kiss M. Borbála irányítása alatt. 1930-ban
megnősült, felesége Kovács Ilona volt, aki az anyjához hasonlóan szintén erős egyéniség
volt. Nagyapám tréfás, humoros embert volt, s alkalom adtán bizony az italt sem vetette
meg. 1933. március 18-án, Sándor napján megszületett egyetlen leánygyermekük, Ilona,
az én édesanyám. Nagymamám majd belehalt a szülésbe, későbbi idegbetegsége is talán
egyrészt ennek a következménye volt. Édesanyám a háború idején, 1944 őszén 11 és fél
éves volt, így ő is sok mindenre visszaemlékezik ezekből a zord időkből. Sok egyéb mellett
tőle hallottam az alábbi történetet is, amit itt el szeretnék mondani.
– 149 –
Köztudomású, hogy Mesterszállás 1944. október 8-án „szabadult fel”, vagyis ekkor
szállták meg a községet az oroszok, vagy ahogy nagyapám mondta, a muszkák. Az oroszok
Mezőtúr és Szarvas felől jöttek, így először az alsórészi területeket lepték el. Ez a
megszállás nagy vonalakban majdnem mindenütt egyforma volt – a játékszabályokat a
győztesek diktálták. A kegyetlenkedés mértéke, az, hogy mennyire szabadult el a pokol.
Ez sok minden apró tényezőtől is függött. Az, hogy Mesterszállás aránylag „jól megúszta”
részben Kádár József plébános úrnak is köszönhető volt. Ő tábori lelkészként már részt
vett az első világháborúban, tehát jól ismerte a háború, a harcoló felek léleltanát. Ezért
teljes papi ornátusban kiment az oroszokat fogadni a falu határába. Maga mellé vette
Csesznakov Tódort, aki orosz volt, első világháborús hadifogolyként maradt a faluban,
ahol megnősült és családot alapított. Tódor bácsit még én is ismertem, nagyon derék, jó
szándékú, munkaszerető és ügyes ember volt. Még a kemenceépítéshez is nagyon értett.
Ő tolmácsolta az oroszoknak a plébános úr szavait, miszerint a községben nincsenek
fasiszták, hanem békés dolgozó emberek, akik semmi rossz szándékkal nincsennek az
oroszokkal szemben. Ez a fogadás valamelyest hatott az orosz parancsnokokra és
katonákra.
Így sem volt azonban túl rózsásnak mondható a helyzet. A tanyák között bódorgó oroszok
a saját törvényeik szerint működtek. Bizony lelövöldözték a baromfiak, disznók, malacok
egy részét, amit meg kellett főzni nekik. Sőt, a gazdaaszonnyal és a családtagokkal meg is
kóstoltatták az ételt, hogy nincs-e megmérgezve. Az asszonyok, lányok sem voltak tőlük
biztonságban, valamint szuvenírként előszeretettel gyűjtötték a különféle órákat, főleg a
karórákat, zsebórákat. Az oroszok zöme hamar továbbvonult ugyan, de itt maradtak
azonban néhányan, különböző felderítők, összekötők vagy éppen szabadon csellengők. Az
összekötők Szarvas felől jöttek, és Tiszaföldvár felé mentek. Nagyapámnak is egy ilyen
orosszal akadt dolga 1944 baljós őszén.
A zűrzavaros idők hatására minden dolog kiesett a rendes kerékvágásból, így a
mezőgazdasági munkák is elhúzódtak. Nagyapám is csak október végén jutott oda, hogy
a kukoricaszárat levágja. A mai emberek, gyerekek jó része ezeket a munkákat már nem
ismeri, ezért néhány mondatban felvázolom azokat. Általában szeptember derekán törték
le a kukoricát, amit hazaszállítottak, és góréban vagy a padláson tárolták. A kukoricát vagy
szárán fosztották, vagy otthon. A „fosztóka” régen valóságos ünnepszámba ment. Ezután
levágták a kukoricaszárat, kévébe kötötték, majd összerakták „szárkúp” formájában. Egy
szárkúp körülbelül tizenöt kéve volt. Majd a szárat kocsival, szekérrel hazaszállították és
a tanyaudvaron kazalba rakták. Ez volt télen az állatok, szarvasmarhák és juhok,
takarmánya is, a széna mellett.
Egy kelletlen, borús őszi reggel nagyapám elhatározta, hogy hazaviszi a kukoricaföldről
a szárat. A tanyában lévő két lovat – egy öregebb feketét és egy szép harmadfű pej csikót
– befogta a kocsiba, s elindult a kukoricaföld felé a dűlőn. Ez a tanyától nyugatra, az
alsórészi kövesúton túl, a hupai részen, a Gulyás Kálmán bácsék tanyáján is túl volt. Lassan
poroszkáltak a lovak a dűlőn, nagyapám pedig szokása szerint cigarettázott. Amikor kiért
a földjére, elkezdte a kocsira rakni a szárkévéket. Ez általában kétemberes munka lett volna,
mert az egyik adogatja fel, a másik pedig a kocsin rakosgatja, rendezi a kévéket. Nagyapám
– 150 –
lócsere a pusztán
azonban csak maga volt, így nem tudta túl magasra

rakni a kocsit. Gondolta, hogy nem bírja egyszerre
hazavinni a szárat, ebéd után még komótosan fordul
egyet. Megrakta a kocsit, amennyire tudta, majd
cigarettát sodort a dózniból és rágyújtott.
Alig hogy némi füstöt vetett, meglátta, hogy dél-
keleti irányból, a Járás felől egy lovas közelít felé, de
elég lassan poroszkál. Amikor közelebb ért, nagy-
apám látta, hogy egy orosz katona, géppisztollyal a
válán, egy hitvány rossz kis lovon. Odaérve, az orosz
leszállt a lóról, majd a géppisztolyt nagyapámra
szegezve, ellentmondást nem tűrően kiáltotta oroszul:
„Ide a lovat!”.
Nagyapámnak, hirtelen a torkán akadt a cigaretta-
füst, ami az akkori divatos slágerben az élet volt
maga. „Harasó” – bökte ki lassan, majd erős köhö-
gési roham fogta el.
Az orosz katona közben határozottan kezdte a 2. kép. Kovács János,
kocsi elől kifogni a szép pej lovat, s nagyapámnak is a szerző édesapja
integetett, hogy segítsen. Az orosz lova fáradtan állt,
szuszogott, elnyűtt volt és több sebhely is éktelenkedett rajta. Szemeiben szinte emberi
szomorúság tükröződött.
Nagyapám eléggé komisz lelkiállapotban, megkonfundálódva ácsorgott az orosz mellett,
aki a maga nyelvén beszélgetett a pejkóhoz, amelyre kezdte is rárakni a hucul lóról leszedett
nyerget és lószerszámot. Nagyapám látta, hogy az orosz nem fogja bántani, de szomorúan
tudta azt is, hogy mit fog kapni nagyanyámtól, ha pejkó nélkül, a rossz orosz lóval megy
haza. Az orosz közben végzett a nyergeléssel, nagyapámhoz fordult és barátságosabban
kezdett hozzá beszélni oroszul, amit nagyapám teljesen nem értett. Mondhatta az orosz azt
is, hogy ne félj, papa, nem visz el a mókár. Majd rámutatott az ő lovára, jelezve, hogy ezt
itt hagyja cserében nagyapámnak. Hát így zajlott 1944 késő őszén egy lócsere a
mesterszállási pusztán!
Nagyapám, már némileg megnyugodva, a dóznit kezdte előszedni, s megkínálta az oroszt
is, aki harasózva még barátságosabban vállon veregette nagyapámat. Amíkor elszívták a
cigarettát, az orosz felült a szép pej lóra, majd valami köszönésfélét morogva, elindult a
letarolt, szomorú őszi földeken észak-nyugati írányba, Tiszaföldvár felé. Nagyapám is,
kénytelen-kelletlen, befogta a kis mudrit a fekete mellé, és lassan poroszkáltak a szárral
hazafelé. Nagyon sajnálta a gyönyörű pejkót, amit ő nevelt, nagy szeretettel és törődéssel,
ahogyan a régi parasztemberek szerették a jószágot.
Amiképpen mondani szokták, nagyapám nem ért haza dícséretre. Nagymamám eléggé
indulatos természetű, ideges asszony volt. Amikor észrevette a lócserét, elkezdte korholni
szegény nagyapámat, aki azonban már hozzá volt szokva az ilyen szóáradathoz. Lerakta a
szárat a kocsiról, majd kifogta a lovakat és bekötötte őket az istállóban, szénát vetett elébük
– 151 –
a jászolba, majd később megitatta őket a kútnál. Igyekezett minél később bemenni a házba,
időt hagyva nagymamámnak a lehiggadásra.
A kis hucul ló, hála a gondos és szerető ápolásnak, szépen gyógyult javult a pihenés s
etetés következtében. Mondhatni, hogy a dolgok is kezdtek a rendes kerékvágásba
zökkenni. Már amennyire ez 1944 tragikus őszén-telén egyáltalán lehetséges volt, amikor
végeredményben minden előfordulhatott, minden megtörténhetett. A Délvidéken a
kommunista szerb partizánok ártatlan magyarok (és svábok) tízezreit, asszonyokat,
gyerekeket, időseket végeztek ki, kínoztak meg. Mesterszálláson még ezekhez képest
valóban istenes volt a helyzet.
Bár történt néhány tragédia, ebből egy úgy indult, mint a nagyapám esete. Egy Szűcs
József nevű fiatalember, szintén a határban dolgozott, búzát vetett, s neki végképp nem
volt szerencséje az oroszokkal. Mikor felszólították, hogy adja oda a lovat, ő tiltakozott,
majd kifogva a vetőgépből a lovat, a hátára pattant és el akart nyargalni. Az oroszok azonnal
agyonlőtték, majd holttestét rárakták a vetőgépre, amelyet nálunk garétnak is neveztek. A
lovakat természetesen elvitték.
A tragédiának hamarosan híre ment a tanyavilágban. Nagymamám is meghallotta, és
lényegesen „visszavett” a szekírozásból, átlátva, hogy bizony nagyapám is könnyen
juthatott volna erre a sorsra, ha nem adja oda a lovat. Látod, „hékám” – mondta nagyapám
békülékenyen –, nem szabad mindig az első mérgünkben ítélkezni a dolgokról.
Hogy mennyire igaza volt, azt szinte minden áldott nap valamiképpen visszaigazolja az
élet.
3. kép. Szekéren a Kovács család, Mesterszállás – A Kovács család albumából
– 152 –
egy kitelepített kisfiú emlékére. kunz Román (1938–2018)
Papp Izabella
Egy kitelepített kisfiú emlékére

Kunz Román (1938-2018)
Mézga család, Pumukli, Frakk, Kukori és Kotkoda, Hugó a víziló, Magyar népmesék,
János vitéz … és a leghíresebb, a Macskafogó! Ki ne ismerné a ma is népszerű rajzfilmek
jellegzetes figuráit, történetét, zenéjét. Azt csak kevesen tudhatják, hogy a nagy sikerű
filmek gyártásvezetője, producere, Kunz Román az általános iskola nyolcadik osztályát
Jászboldogházán végezte. A Mátyás király Általános Iskola emeleti folyosóján az 1952-
ben végzett tanulók tablóján az ő fényképe is látható.1
A helyiek közül ma is sokan emlékeznek rá, szeretettel emlegetik, és szívesen idézik
fel a gyermekkori emlékeket, a közös csínytevéseket. Ritka, össze nem téveszthető név az
övé, így amikor az 1970-es években a magyar rajzfilmek vetítésekor láthatták nevét a
televízió képernyőjén, többen örömmel és nem kis büszkeséggel jegyezték meg: „a mi
Románunk!”
De hogyan került egy budapesti belvárosi fiú a kis falu iskolájába?
Kunz Román édesapja textil nagykereskedő volt Budapesten, ezért osztályidegennek
minősült, és 1951-ben egyik napról a másikra családjával kitelepítették Jászboldogházára.
A hetedik osztályos Románt földrajzóráról hurcolták el az ávósok. Június 5-én hajnalban
teherautóval szállították családjával a magdolnavárosi pályaudvarra, ahonnan 39 kitelepített
budapesti családdal indult a szerelvény – az ismeretlen felé. A vagonokba zsúfolt emberekre
géppisztolyos őrök vigyáztak, az ablakokat mésszel lemázolták. Egész napon át tartott a
fárasztó utazás, sokan attól féltek, hogy Szibériáig meg sem áll a vonat. Amikor késő
délután megérkeztek egy kis állomásra, többen megkönnyebbültek, a feliratot meglátva:
Jászboldogháza – legalább Magyarországon maradnak! Kis holmijukkal leszálltak a
vagonokból, és hangosbemondóból tudták meg, melyik család kinek a tanyájára kerül.
Lovas kocsik, szekerek vitték őket új lakóhelyük felé, amit a kuláknak minősített, már
addig is sokat szenvedett gazdáknál jelöltek ki. A gonosz terv része volt, hogy egymás
ellenségévé tegyék a két, egymástól szinte mindenben különböző társadalmi réteg tagjait,
akiket nem csupán az anyagi javaiktól, de személyes szabadságuktól is megfosztottak.
Id. Kunz Román feleségével, 12 éves fiával és 17 éves lányával Sas Péter boldogházi
tanyájára került. Itt töltötték a kitelepítés éveit, és nagyon jó kapcsolatuk alakult ki a
befogadókkal. Két fiú volt a családban: Gábor majdnem egyidős Románnal, Péter pedig
néhány évvel idősebb volt. Később Gábor elmondta, milyen nagy hatással volt rá a Kunz
család műveltsége, nyelvismerete. Így vélekedett: „Nagyon valószínű, hogy a Kunz család
hatása nélkül nem akartam volna diplomás lenni!”2 Sas Gábor volt a kezdeményezője
annak a szép gondolatnak, hogy emléktáblát helyezzenek el az állomás épületére a
kitelepítettek és befogadók emlékére.
1 Papp Izabella 2016. 2. sz.

2 Sas Gábor 2011. 1. sz.
– 153 –
Volt iskolatársai szeretettel emlékeznek Kunz Románra, akibe egy kicsit minden lány
szerelmes volt: „Romi minden lánynak tetszett, nagyon helyes fiú volt. Magas, vékony,
okos, jó humorú, vidám és jól öltözött. Sosem éreztette velünk, hogy ő városi fiú, elfogadta
a vidéki életet. Úgy éreztük, hogy szeret velünk lenni. Nem csak a lányok, a fiúk is
megkedvelték, és bizalmukba fogadták. A vasút mentén együtt jártunk haza, örültünk, hogy
ő is arra lakik.” – emlékezett egyik iskolatársa Fazekas Józsefné.3 Zámbori Gyuláné pedig
egy iskolai ünnepséget idézett fel: „Az iskolai énekkarban kicsik és nagyok együtt
énekeltünk. Szólóénekesünk a jó kiállású, gyönyörű hangú Kunz Romi volt. Ma is
emlékszem, milyen nagy átéléssel énekelte:
Béke szent ügyében járok,
nékem nincsenek határok…
Nékem nincsenek határok – énekelte Romi. Akkor bele sem gondoltam, csak utólag, hogy
Istenem, hiszen szegények még a falu határát sem hagyhatták el.”4
Bár sokat hallottam Kunz Románról, személyesen 2013-ban találkoztunk először. Ekkor
készült a Törvényen kívül című kötet, melyben szerettük volna megörökíteni a boldogházi
kitelepítettek és befogadóik emlékeit.5 Veliczky Józsefné, a kötet kiadója egy találkozót
szervezett budaörsi otthonukba. Meghívott néhány Budapesten élő egykori kitelepítettet,
akiknek címét nyomozásnak beillő módon sikerült kiderítenie.
Nehéz, vagy talán inkább lehetetlen visszaadni annak a borongós februári délutánnak
a megható, olykor szívszorító, olykor pedig derűs hangulatát, amikor 60 év után először
találkoztak a Boldogházára kitelepítettek, illetve a hozzátartozók.
Elsőként Tarnóy Egon érkezett, Tarnóy Oszkár tüzérezredes fia, akit édesapja a kitele-
pítés napján elküldött hazulról, és az Almássy térről nézte végig, hogyan viszik el szüleit.
Gyakran meglátogatta őket Jászboldogházán, és jól emlékezett a befogadó családra. Meg-
jött Keszey Zsuzsanna (Schneider Istvánné), az egyik leghíresebb budapesti vendéglő tulaj-
donosának Keszey Vincének az unokája, aki ötéves kislányként kisöccsével szökve, titokban
látogatta Boldogházára kitelepített szüleit nagymamájával. Nagyon vártam a találkozást
Mikecz Teodórával (Hámos Elemérné), Mikecz Ödön volt igazságügy miniszter lányával,
akinek emlékeit már olvashattam egy kötetben. Dóra 14 éves volt, éppen elvégezte az álta-
lános iskolát, és szüleivel együtt került kitelepítésre Boldogháza egyik tanyájára.6 Végül
megérkezett Kunz Román, akiről talán a legtöbbet hallottam a boldogháziaktól. Jól ismerem
a befogadó Sas családot is – és persze nagyon érdekelt a filmes pályája.
Felszabadító emlékezések és meghatott csendek, könnyek és nevetések váltották egymást
ezen a találkozón. Kértük, hogy hangfelvételt készíthessünk a délutánról, amibe mindannyian
beleegyeztek, de erről láthatóan megfeledkezve csak mondták, mondták a múlt homályából
3 Fazekas Józsefné 2013: 110.

4 Zámbori Gyuláné 2013: 187.
5 A kötet 25 visszaemlékezést, élettörténetet tartalmaz a kitelepítésben, illetve befogadásban érintettekről. Papp Izabella 2013.
6 Mikecz Teodóra jó barátnője lett a befogadók lánya, Ézsiás Terézia, aki menyasszony volt. Dóra lett a koszorúslánya, s
amikor első kislánya, Marika megszületett, ő lett a keresztanyja. Ma is tartják a kapcsolatot.
– 154 –
egymás után felszínre kerülő emlékeiket. Keszey Zsuzsa könnyes szemmel mondta, milyen
nehéz volt, hogy mostanáig beszélni sem lehetett a velük történtekről. Mikecz Dóra pedig
elmondta, hogy amikor unokáinak mesélt a kitelepítésről, a gyerekek azt kérdezték: – Kik
tették ezt veletek, az oroszok, a németek? – Dóra fájó szívvel kénytelen volt azt mondani,
hogy a magyarok. Kunz Román ma már kedves humorral, olykor iróniával tudott emlékezni
a velük történtekre. Nagy szeretettel beszélt a boldogháziakról, különösen az őket befogadó
Sas családról, akikkel megmaradt a kapcsolatuk.
Búcsúzáskor megbeszéltük, hogy folytatjuk az emlékek felidézését, amit egy kötetben
szeretnénk majd közzétenni több budapesti és boldogházi érintett emlékeivel együtt. Talán
nem is hittek ebben igazán, de hálásak voltak, amiért találkozhattak, és végre elmondhatták
történeteiket, megoszthatták fájó és derűs emlékeiket.
Amikor a felvett anyagból leírtam Kunz Román emlékezését, csodálkozva láttam: hiszen
ez egy kerek történet! Jóformán csak az időrendeken változtattam, alcímekkel tagoltam,
és telefonon beszélgettünk a hiányzó részletekről. Ezek a hosszú beszélgetések mindig
élményt jelentettek, hiszen magával ragadó előadásmódban egy kivételes műveltségű,
világot látott, kiváló humorérzékkel rendelkező ember gondolatait hallhattam. Mindig
szívesen és élményszerűen mesélt, de nem azzal a gondolattal, hogy ez megörökítésre
kerüljön.
Hamarosan összeállt a történet, és ekkor jött a nehezebb feladat. Román ugyanis amilyen
szívesen beszélt, olyan nehezen akart beleegyezni, hogy közzétegyük az emlékeit. – Kit
fog ez ma már érdekelni, olyan régen volt. – mondogatta. Végül mégis beleegyezett, de
kikötötte, hogy csak röviden … Amikor telefonáltam, hogy küldöm a kész anyagot, első
kérdése az volt: – Mennyi? Mondtam, hogy tíz oldal. – Meg vagy te őrülve? – kérdezte
kedvesen. Ekkor kicsit elbizonytalanodtam, hogy megjelenhet-e majd a története.
Amikor elolvasta, hívott, hogy beszéljük meg. Nem kis izgalommal indultam a talál-
kozóra – vajon mi maradt a szerintem nagyszerű tíz oldalból? Nagy meglepetésemre, nem
is sok változtatást, kihagyást javasolt. Úgy gondolom, abban, hogy végül megváltoztatta a
véleményét, nem a személyes története, sokkal inkább családja emléke, a tragikus időszak
megörökítése játszott szerepet – és persze örök szerelme, a filmezés emlékei. Örömmel
indultam haza szóbeli engedélyével és a gondosan javított kézirattal, melynek melléklete
egy kis kék színű cédula, jellegzetes betűivel: „Bella pld. Hajrá! Kézcsókkal Román.”
A Törvényen kívül című kötet bemutatójára 2013. szeptember 14-én került sor, ahol jelen
voltak a még élő egykori kitelepítettek és befogadók – és nagyon sok érdeklődő. Az
állomásépületen emléktáblát avattunk, ahová az esős, hideg idő ellenére nagyon sokan
eljöttek. Érezhető volt, hogy régóta vártak erre a pillanatra.
Román sajnálta, hogy nem jöhetett el, de a kötetet örömmel fogadta. Később elmondta,
hogy nem győzi kölcsönözni a barátainak, akik mint mondta, nem tudják letenni. Ez
természetesen a témának szólt, de nagyon jó érzés volt hallani. A későbbiekben is többször
beszélgettünk telefonon. Karácsony és húsvét előtt mindig kedvesen köszöntött, ami hosszú
és érdekes beszélgetést jelentett, miközben újabb történetek kerültek elő a feledés
homályából a boldogházi évekről és változatos életének eseményeiről.
– 155 –
Múlt év karácsonyán nem hívott. 2018 januárjában megrendülten hallottam a szomorú

hírt, hogy már sohasem fog. Nyolcvanadik évében, 65 évvel a kitelepítések megszüntetése
után távozott el. Különös egybeesés, hogy amikor ezt a bevezetőt írom, 32. évfordulóját
ünneplik a már világhírű Macskafogó című filmnek. Egy fiatal csapat digitálisan felújította,
és nagy sikerrel játsszák ismét a mozikban.7 Ott fenn, az Égi Hazában Román biztosan
nagyon örül ennek.
A kitelepítések megszüntetésének 65. évfordulóján Kunz Román emlékezésének közzé-
tételével tisztelettel emlékezünk rá és mindazokra, akik bármilyen módon megszenvedték
ennek az időszaknak a megpróbáltatásait, és akik egy embertelen korban is megőrizték
emberségüket.8
*
Kunz Román visszaemlékezései a „Törvényen kívül” című kötetből
Kunz Román: Gyerekekként is politikai foglyok voltunk
A mi nemzedékünknek nagyon mozgalmas időszak jutott a magyar történelemből.

Sokszor nem bántuk volna, ha lassabban változik a világ, de a 20. század az ország életében
is olyan óriási változásokat hozott, amelyek az egyének és családok sorsát is mélyen
befolyásolták, olykor teljesen megváltoztatták. Mi végigéltük a háborút minden szörnyű-
ségével, a németek, majd az oroszok bevonulását. Két hónapot töltöttünk a pincében
óvóhelyen, s amikor ennek vége lett, arra gondoltunk, talán most már kicsivel könnyebb
lesz az életünk. Aztán jött az államosítás, néhány év múlva pedig a kitelepítés. Tizenkét
éves voltam akkor, semmit sem értettem abból, ami velünk történt. Valójában nem is
lehetett megérteni, hogy minden előzmény nélkül 6-8 óra alatt mindenünket elveszítettünk,
és el kellett hagyni az otthonunkat.
Gondtalan gyermekkorunk volt
Családunk ősei generációkon át textiliparral, kereskedéssel foglalkoztak. Korábban

Baden-Württembergben, később pedig Morvaországban éltek, és onnan érkeztek Magyar-
országra. Pesten az első üzleti bejegyzésük 1802-ből származik, 1806-ban pedig már
polgárjogot kaptak a városban. Első üzletüket a mai Deák Ferenc téren nyitották. Nagy
áruházuk volt a Bécsi utca és Deák Ferenc utca sarkán, és ők létesítették az egyik első
fehérneműgyárat. Pest mellett Nagyváradon és Debrecenben is voltak üzleteik. A Monarchia
idején Pesten az öt legnagyobb adófizető között szerepelt a család. Az 1896. évi millenniumi
7 „Sok rajongó álma válhat hamarosan valóra, ugyanis szeptember 13-tól rövid időre visszatér a mozikba minden idők egyik
legjobb magyar rajzfilmje, az eredetileg 1986-ban megjelent Macskafogó, amelyet Ternovszky Béla rendezett Nepp József
írása nyomán. Olyan legendás színészek adták a hangjukat ehhez a kultikussá vált meséhez, mint Sinkó László, Benedek
Miklós, Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Mikó István, Béres Ilona és még sokan mások.”
https://www.puliwood.hu/hirek/macskafogo-digitalisan-felujitott-252688.html Letöltés: 2018. október 23.
8 Papp Izabella 2013: 89-102. A kötetben megjelent emlékezést kisebb kihagyásokkal közöljük, amit zárójelben három ponttal
jelölünk.
– 156 –
kiállítás alkalmával nagy aranyérmet, 1900-ban a párizsi világkiállításon pedig bronzérmet

nyertek. Több mint 120 sikeres év után azonban az első világháború, majd a Balkáni háború
hatására fokozatosan elveszítették addigi üzleteiket, és 1929-ben végleg le kellett húzni a
rolót. A dédszülők, nagyszülők emlékét megörökítette Szilágyi István 1980-as években
megjelent könyve, a Régi boltok krónikája.9
A kereskedői hajlamból talán valamit mi is örököltünk a nővéremmel. Ő textiles maradt,
a Hungarotex-től ment nyugdíjba. Én pedig harminc évig voltam a Pannónia rajzfilmstúdió
gyártás, majd produkciós vezetője, ahol ezt az adottságot igyekeztem hasznosítani.
Szüleim folytatták az elődök hivatását. Édesapám textil nagykereskedéssel foglalkozott,
a háború előtt import cége volt. Édesanyámnak a Petőfi Sándor utcában, a belvárosban volt
vászon- és divatüzlete. A háború előtt az Attila körúton (ma Attila út) laktunk, egy szép
nagy lakásban, ami a Tabánra nézett. (…) Gondtalan, szép gyermekkorunk volt, szerető
családi légkörben éltünk, a szüleinktől mindent megkaptunk.
1948-tól azonban már jól érzékelhető volt a politikai változás, elkezdődtek az
államosítások. 1949-ben az édesanyám üzletét is államosították. Anyámat nem is igazolták.
Érdekes módon édesapámat meg igen, pedig ő volt a német textilimport egyedárusítója
Magyarországon. Ez érthetőbb lett volna, de hát nem mindig volt logika a hatalom
döntéseiben.
Mi nem voltunk fölkészülve arra, ami később történt, pedig már voltak olyan jelek,
amelyekből semmi jóra nem lehetett következtetni. Például egy évvel korábban agitátorok
járták végig a lakásokat, hogy meggyőzzenek mindenkit arról, milyen jó dolga van a
magyar dolgozóknak. Mi a harmadik emeleten laktunk egy körfolyosós házban, mert a
régit lebombázták. Amikor becsengettek hozzánk, apám elkezdte kergetni őket körbe a
folyosón. Nem mintha nem lett volna nyitott mindenféle új „eszme” iránt, inkább a jó
modort hiányolta, és felháborodva kiabálta: Nem jelentkeztek be! Nem jelentkeztek be!!
Akkor anyám mondta neki; meglátod fiacskám, ebből még baj lesz! Hát valóban lett.
Valószínű, hogy anélkül is elvittek volna minket, de azért jó, hogy előtte nem győzködtek.
(…)
Szüleim nagyszerű emberek voltak. Édesapám magas, fess ember volt, és nagyon gerinces,
nem lehetett megfélemlíteni. Négy nyelven beszélt, igen művelt, szellemes ember volt, és
a legnehezebb helyzetben is megőrizte a tartását. Édesanyám is csodálatos ember volt. A
kitelepítés idején nagyon gyakorlatiasan fogta föl a megváltozott helyzetünket. Sütött,
főzött nekünk, megtanult buktát sütni. Sok lekváros buktát ettünk abban az időben. Sosem
panaszkodtak, valójában nem is értették, inkább csak tudomásul vették, ami velünk történt.
„Családegyesítés kisapám!”
Bár mi is hallottunk a kitelepítésekről, de arra nem gondoltunk, hogy ez minket is érint.

Abban az időben biztosan sokan gondolták úgy, hogy ez rájuk nem vonatkozik, ez velük
nem történhet meg. Annál is inkább, hiszen nem volt előzménye, semmit nem követtünk
9 Szilágyi István 1986: 94-100.
– 157 –
el, és nem volt bírósági tárgyalás, vagy büntető eljárás ellenünk. Ma is jól emlékszem arra
a napra, amikor engem az iskolából vittek el a rendőrök. Hetedik osztályos voltam, éppen
földrajzóránk volt, amikor a tanterembe benyitott két ávós vagy rendőr, arra emlékszem,
hogy fegyveresek voltak. Kopogtatás nélkül nyitottak be, és csak annyit kérdeztek:
– Melyik a Kunz? – Mondtam, hogy én vagyok.
– Velünk jön! – mondták, azzal kimentünk, és belöktek egy Pobjedába, ez a Warszava
elődje volt, ismert közszolgálati autónak számított akkoriban. Ott ültem hátul, két rendőr
között, és megkérdeztem, hogy hová visznek a bácsik?
– Családegyesítés, kisapám! – mondták erre. Tizenkét éves voltam, és elég nehezen
tudtam felfogni, miért kell az én családom egyesíteni, hiszen együtt vagyunk. „Családegye-
sítés!” Ma is jól emlékszem erre a kifejezésre és a hangsúlyra, ahogyan mondták. Mi a
mai Katona József Színház fölött laktunk, s amikor hazaértünk, a nővérem már otthon volt,
őt a Deák Ferenc téri gimnáziumból hozták haza. Azt mondták, hogy hajnalban indulunk,
és hogy valami 30, vagy 50 kilós személyi poggyászt vihetünk magunkkal meg egy
ágybetétet. Azt hiszem, föl sem fogtuk, mi történik velünk, nem is tudtuk, hogy mit tegyünk
ilyen rövid idő alatt, mit csomagoljuk be. (…)
A kitelepítésnél szüleim foglalkozásánál feltehetőleg döntőbb szerepet játszott a Petőfi
Sándor utcai lakásunk, amit bizonyára valami fontos pártember kapott meg később. Bár
mi a kitelepítési iraton mindannyian Kurucz néven szerepeltünk, mikor jöttek értünk, ezzel
nem nagyon foglalkoztak, azt mondták, hogy a név nem érdekes, a lakáscím a fontos.
Családom életében nagy megrázkódtatás volt a kitelepítés, hiszen minden előzmény
nélkül kellett elhagyni az otthonunkat. Senki sem mondta meg, hogy miért kerültünk
kitelepítésre, de a legrosszabb az volt, hogy nem lehetett tudni, meddig fog tartani. Ha
valaki például 2 év börtönt kap, tudja, hogy mikor fog letelni, van mire várnia. Mi semmit
nem tudtunk, sem azt, hogy hová visznek, sem azt, hogy mennyi időre. Nekem gyermek-
ként ez azt jelentette, hogy elszakítottak a barátaimtól, osztálytársaimtól, a Petőfi Sándor
utcai lakásunktól. Mindent itt kellett hagynom az addigi életemből. A nővérem számára
különösen fájdalmas volt a kitelepítés. Ma is ritkán beszél erről az időről, szeretne elfeled-
kezni róla.
„Sok jó ember elfér kis helyen együtt”
Ekkor már jó tíz napja folytak a kitelepítések, értünk 1951. június 5-én hajnalban jöttek.
Teherautóval vittek minket a magdolnavárosi pályaudvarra, és elindult velünk a vonat –
az ismeretlen felé. Senki sem tudta, hogy hová visznek, azt sem tudtuk, hogy Magyaror-
szágon maradunk-e. Voltak, akik attól féltek, hogy Szibériáig meg sem áll velünk a vonat.
Fapados személykocsikba zsúfoltak be bennünket, a két peronon egy-egy géppisztolyos
állt. Sem lemenni, sem kimenni nem lehetett. Levegő nem volt, nagyon meleg volt, mert
nem lehetett lehúzni az ablakot, az ablaküvegeket pedig mésszel lemázolták. A várakozás
nagyon rossz volt, sok idős ember is volt velünk, akik nagyon nehezen viselték. Gyakran
megállt a vonat, és csak este 7 óra felé érkeztünk meg Jászboldogháza vasútállomására.
Ekkor már nagyon fáradtak voltunk, és a hangosbemondóból tudtuk meg, hogy a kényszer-
– 158 –
lakhelyünk – így mondták – Boldogháza, 232. számú tanya. Örültünk, amikor végre jött értünk
egy ökrös szekér, és azzal vittek minket Sas Péterék tanyájára.
Amikor megérkeztünk, már várt bennünket a család, a ház és az istálló között sorakoztak
fel a „fogadásunkra”. Emlékszem, ott állt Amálka néni bekötött fejjel, Péter bácsi, meg a
két fiú Péter és Gábor. Mi ügyetlenül lekászálódtunk a szekérről, akkor a háziasszony
odajött hozzánk, ránk nézett, és annyit mondott:
– Sok jó ember elfér kis helyen együtt. – Ez a mondat meghatározta az elkövetkező két
és fél évet, amit együtt töltöttünk a Sas családdal. Nagyon kedves emberek voltak, és
amiben tudtak, segítettek nekünk, pedig nekik sem volt könnyű az életük abban az időben.
Kaptunk egy szobát, amiben volt egy kemence. Ezt a verandáról fűtöttük, ami egyben
konyha is volt, így télen jó meleg volt nálunk. Pár hétig nem volt ágyam, addig a kemence
padkáján aludtam. Később beszereztünk egy szalmazsákot, azon aludtam két évig. Péter –
a nagyobbik fiú – kiköltözött az istállóba és ott aludt. Gábor közel egyidős volt velem,
Péter meg majdnem tíz évvel idősebb nálam. A Sas családról és az ott töltött időről csak jó
emlékeim maradtak. Egy gyerek számára minden új érdekes, nem érzékeli a rabságot,
helyhez kötöttséget. Én sem éreztem, hogy 12-13 évesen lényegében politikai fogoly
vagyok – ezt föl sem fogtam.
A tanyán villany, gáz nem volt, csak egy gémeskút. A háziakkal együtt végeztük a mező-
gazdasági munkákat. Én általában Gáborral a disznókat őriztem, közben sütöttük a kuko-
ricát a száraz tehéntrágyán. A földeken harmadában dolgoztunk, arattunk, kapáltunk, répát
egyeltünk – amire éppen szükség volt. Aratáskor a nővérem markot szedett, én meg a
kereszteket próbáltam igazgatni. Ezekből a munkákból tudtunk egy kis pénzt szerezni.
Édesapámnak egyszer volt egy különleges „találmánya”, amit a helyiek is megnevettek.
Egy-két holdas cukorrépaföld jutott nekünk, azt kellett gyomlálni. Nehéz, fárasztó munka
volt, csak hajolva vagy térdelve lehetett végezni. Édesapám ekkor lehozatta Pestről a gye-
rekkori szánkómat, odatette a répasorra háttal a menetiránynak, ráült, és mindig tolt rajta
egyet hátra, miközben húzogatta a gyomokat. Így haladt végig a soron, a környékbeliek
meg csak nézték. Valaki tréfásan meg is jegyezte: hogy lehet az, hogy nekünk ez több száz
éve nem jutott eszünkbe? Talán azért, mert ők, a több százéves gyakorlatukkal, sokkal
gyorsabban haladtak szánkó nélkül.
(…) Számomra a tanyán az egyik legnagyobb élmény a kukoricafosztás volt. Emlék-
szem, hatalmas hegyekben állt a kukorica és mi ott ültünk a tetején. Este összegyűltek a
szomszédok, és petróleumlámpa meg gyertyafény mellett fosztottuk a kukoricát. Közben
beszélgettünk, énekeltünk és sokat nevettünk. Nagyon jó hangulata volt az egésznek, és
hajnalra el is fogyott alólunk a kukorica.
Családunknak jó kapcsolata volt a többi kitelepített családdal, és nagy bridzs-partik is
voltak nálunk, a Sas tanyán. A Mikecz családdal nagyon jó barátság alakult ki, szüleim
nagyra becsülték Mikecz Ödönt. Nagyszerű, szellemes, kulturált, finom stílusú ember volt,
és kiváló humorérzékét ezekben az években is megőrizte. Szüleimmel később, a kitelepítés
után is találkoztak Visegrádon.
– 159 –
Az általános iskola nyolcadik osztályát Boldogházán végeztem el. Hamar befogadtak a

helybéli gyerekek, sokat játszottunk, fociztunk együtt. Énekkarban is énekeltem, és volt
valamilyen föllépésünk is. Soha senki sem éreztette velem, hogy eltérnék a többiektől,
hogy kitelepített vagyok. Gáborral szinte mindig együtt voltunk, édesapám még arra is rá
tudta venni, hogy nyelvet tanuljon, angolra tanította. Olvastam Gábor cikkét, amit néhány
éve a Boldogházi Hírek című helyi újságban írt, nagyon kedvesen emlékezett meg rólunk.
Szerinte a családunknak is volt abban szerepe, hogy egyetemre ment, hogy továbbtanult.
Péter is egy remek ember, vele telefonon szoktunk beszélgetni.
„Mint száműzött, ki vándorol…”
1953 júniusában, amikor elhangzott a Nagy Imre beszéd, már tudtuk, hogy hamarosan
véget ér a kitelepítésünk. Én nem is vártam meg a határozatot, szeptember 1-jén édes-
anyámmal elutaztunk Boldogházáról. Ennek az volt az előzménye, hogy szerettem volna
továbbtanulni, de sehová sem vettek fel. Jelentkeztem például a jászberényi technikumba,
de visszajött a papír pirossal áthúzva, azzal a megjegyzéssel, hogy tőkés. Édesapám ezért
levelet írt az esztergomi ferences gimnáziumba, megírta a helyzetünket, és kérte, hogy
vegyenek fel, mert úgy hallottuk, ez az a hely, ahová ilyen származással be lehet jutni. Két
hét múlva meg is érkezett a levél, hogy fölvettek. A gimnáziumhoz tartozott a Szent Antal
Kollégium, és a következő négy évet én jórészt ott töltöttem. Nagyon szerettem zongorázni,
a ferenceseknél már az első héten ki is próbáltam a zongorát. Leültem, és elkezdtem
játszani, közben önfeledten énekeltem a Bánk bán-ból a „Mint száműzött, ki vándorol”
kezdetű betétdalt. Na, ettől kezdve engem „Száműzöttnek” becéztek pár éven át, ami tulaj-
donképpen nem is állt távol a valóságtól.
1956-ot is a ferenceseknél éltem át. A városban sokan azt várták, hogy mi középiskolások
is részt veszünk a forradalomban, a városi eseményekben. Az igazgatónk Hajdú Atya
azonban azt mondta, hogy minket a szüleink rábíztak, ezért ő nem kockáztathatja az
életünket, és nem engedett ki bennünket a városba. Szép emlékeim maradtak a ferencesek-
nél töltött négy évről. Az érettségi után az volt a nagy kérdés, hogy vajon hová vesznek föl
ilyen származással és az itt szerzett érettségivel.
Amikor a kitelepítés véget ért, családunk nem mehetett vissza Budapestre. Visegrádon
volt egy – a kitelepítés kapcsán elkobzott – nyaralónk, de valaki közben kiigényelte, és ő
használta az első három szobát, fürdőszobát, és a konyhát. Ez egy hosszú, tornácos paraszt-
ház volt, a végén egy kis konyha meg egy kis szoba volt a gondnok számára, aki a házunk-
ban lakott. 1953-ban megijedt, hogy valami rendszerváltás-féle lesz, és felajánlotta nekünk
az üresen álló kiskonyhát a szobával. Így aztán a saját házunk végébe költöztünk be.
Négyen laktunk egy pici szobában, de valójában csak nyáron és a téli szünetben voltunk
együtt mindannyian. A nővérem Pesten lakott a keresztanyjánál, mert egy mészkőüzemben
sikerült munkát találnia, én pedig főként a ferenceseknél laktam az esztergomi intézetben.
Apám és anyám Nagymaroson bedolgozott ebben az időben egy háziipari szövetkezetbe,
ahol kendőket festettek. Nagy tragédiát jelentett, hogy édesapám 1959 nyarán váratlanul
meghalt. Azért is volt megrázó, hiszen nem volt beteg korábban, és másfél nap alatt
– 160 –
veszítettük el. Volt egy születési rendellenessége – aneurysma – amire akkor még nem volt
gyógymód. Édesanyám ezt követően elment a nővéremhez gyerekeket nevelni, és ebből
adódóan később valami minimál nyugdíjat is kapott.
Csak évek múlva, nagyon nehezen tudtunk lakást szerezni. Amikor visszakaptunk a
visegrádi házat, fizettünk azért, hogy a korábbi lakó kiköltözzön belőle. Ezt egy budapesti
társbérletre cseréltük, és pár ével később sikerült önálló lakást szerezni.
A kitelepítettek elkobzott lakásukért, ingatlanaikért és ingóságaikért, személyes
szabadságuk elvesztéséért soha nem kaptak kártérítést. A rendszerváltást követően csak az
Antall kormány tett erre egy szerény kárpótlási kísérletet. A többi kormányok azóta sem
foglalkoztak velünk, ami érthető. Régen is volt, nem velük történt, és nem is ők felelősek
a történtekért. A kitelepítettek nagy többsége már meghalt, csak a magam korú „gyerekek”
(74 éves vagyok) őrzik az események emlékeit.
A nővérem 1957-ben férjhez ment. A Sashegy alján laknak, két fia és két unokája van,
jó kapcsolatban vagyunk egymással, a családjával. Ő ma sem szeret beszélni erről az időről,
szeretné elfelejteni.
Úgy alakult, hogy „filmes” lettem
A ferences érettségi után a közgazdasági egyetemre jelentkeztem, amiben a családi

hagyomány is szerepet játszott, számomra természetes volt, hogy hasonló pályát választok.
Azt viszont máig sem értem, hogy ilyen családi háttérrel és a ferences gimnáziumi
érettségivel hogyan vettek föl elsőre. Egyedüli voltam akkor a sok munkás származású
jelentkező között, akinek ez sikerült. Talán valamiféle példa lehettem, velem próbálták
demonstrálni az enyhülést?
1961-ben végeztem az egyetemen. Azokban az években nagy szükség volt – főként
vidéken – a közgazdászokra. Nekem két lehetőséget ajánlottak: az egyik Csurgón volt,
olyan messzire nem szerettem volna menni. A másik Tatabányán ahol a Megyei Tanácsnál
a tervosztályon főelőadó lettem. (...) Abban az időben a Megyei Moziüzemi Vállalat is a
tervosztály hatáskörébe tartozott, sok „mozi-ügy tervezését” kellett ellenőrizni. A Film-
főigazgatóság volt a felügyeleti szervünk. 1963-ban váratlanul hívattak engem, és közölték,
hogy szeretnék, ha oda mennék főelőadónak. Ezen nagyon elcsodálkoztam, hiszen senkit
sem ismertem ott. (…) Elfogadtam az állást, bár fogalmam sem volt, hogy mi történik ott,
hogyan készül a film. Akkor inkább az motivált, hogy nem kellett minden nap Tatabányára
utaznom. Félév múltán a Filmgyárban is ajánlottak állást. Választhattam, hogy felvételve-
zető vagy belső ellenőr akarok lenni. Akkor egy belső ellenőrnek komoly hatalma volt,
mindenhol tartottak tőle. Arra gondoltam, ha ezt választom, megismerhetem a filmgyártás
sok területét. Amikor munkám során kezdtem egyre többet megtudni a filmkészítésről,
jártam a külső forgatásokra, láttam, hogy mi is történik egy filmgyárban, egyre jobban
megtetszett nekem.
Így kezdődött tulajdonképpen a filmes pályám. Néhány hónap multán megkeresett a
Filmgyár dokumentum stúdiójának vezetője, és arra kért, vállaljam el a gazdasági igazgató
helyettesítését, aki megbetegedett. Ezt azzal fogadtam el, ha közben már a gyártásvezetéssel
– 161 –
is ismerkedhetek, amire hamarosan sor került. Le is forgattunk néhány rövidebb filmet

minden baj nélkül. (…) A sors úgy hozta, hogy mégsem maradtam natúrfilmes gyártás-
vezető, mert 1965 októberében már a Pannónia Filmstúdióban ismerkedtem a rajzfilmes
gyártásvezetéssel. Ez úgy történt, hogy egy este a várban megismerkedtem dr. Matolcsy
Györggyel, aki a Pannónia Filmstúdióban a rajzfilmesek vezetője volt, és névkártyát
cseréltünk. Matolcsy hamarosan felhívott azzal, hogy szeretné, ha náluk dolgoznék.
Elmondta, hogy nagy tervei és álmai vannak, amelyhez munkatársakat keres. Akkor már
többet tudtam a filmgyártásról, és miután nagyon tetszett az egész, szívesen vállaltam, és
gyártásvezető lettem. Abban az időben már hódított a Gusztáv sorozat, ami Nepp József
első nagy sikerű produkciója volt, Jankovich Marcellel és Dargay Attilával készítették.
Hamarosan sikerült a televíziós filmgyártásba is bekapcsolódni.
Volt egy felvetésem, ami talán a közgazdász végzettségemből adódott: mi lenne, ha
közgazdasági jellegű animációs filmet készítenénk, ami mindenki számára könnyen
érthetővé tenné a gazdasági folyamatokat. Eleinte nem láttak benne fantáziát, de jött 1968,
az új gazdasági mechanizmus, és akkor visszatértünk erre az ötletre. Szabó Sípos Tamás
néhány héten belül elkészítette a „Dr. Agy” – Magyarázom a mechanizmust című sorozat
forgatókönyvét, ami iránt a tv nagy érdeklődést tanúsított. Hamarosan nagy sikerrel
vetítették. Később felmerült, hogy kellene valami „szappanopera” is a televízió számára.
Nepp József egy hét alatt elkészítette filmötlet szintjén a Mézga család 13 részét, ami 26
perces epizódokból állt. Tulajdonképpen ez volt az igazi „berobbanás”, óriási sikere volt a
sorozatnak, de nagyon sok és nagy munkával járt. Éjjel-nappal dolgoztunk, az iparművé-
szeti gimnázium hallgatói is nálunk rajzoltak, terveztek, még a vetítőben is készültek a
rajzok.
Mentális őrület a filmgyártás
Akit a filmes szakma környékére vet a sorsa, onnan magától már soha nem megy el.
Nagyon érdekes ez, nem lehet megszabadulni tőle, olyan, mint egy ragályos betegség, mint
valami kór. Mentális őrület a filmgyártás! Én közel 35 évet a rajzfilmnél töltöttem gyártás-
vezetőként és producerként, és túl a munkán, ami önmagában is nagyon izgalmas, olyan
nagyszerű, tehetséges kultúremberekkel dolgoztam, mint Nepp József, Jankovics Marcell,
Ternovszky Béla, Gémes József és mások – minden nap együtt! Velük kávéztunk, regge-
liztünk, és együtt beszéltünk, vitattunk meg dolgokat. Ez önmagában egy akkora ajándék
az élettől, amiért nagyon hálás vagyok. (…)
Már az 1970-es évektől nagyon jelentős sikereket értünk el a rajzfilmekkel. 1972-ben
kezdtünk egész estés filmeket készíteni. 1973-ban, Petőfi születésének 150. évfordulójára
alig 22 hónap alatt készült el a János vitéz, Jankovich Marcell egész estés rajzfilmje. Óriási
munka volt, hajnaltól éjszakáig dolgoztunk minden nap. Nagyon nagy siker volt, olyan
nézőszámmal vetítették, amit ma már el sem lehet képzelni. Párhuzamosan készült a Hugó
a víziló című játékfilm, amerikai finanszírozásban. Közben jártam a világot, hiszen Magyar-
országról nem lehetett egyedül finanszírozni egész estés filmeket, sorozatokat, ahhoz
mindig kellett utazni is.
– 162 –
A stúdió az évek során folyamatosan átalakult, bővült, már 300 fős létszámmal dolgoz-
tunk, és Kecskeméten és Pécsett is működött műterem. Én ekkor már külföldi koproduk-
ciókban dolgoztam produkciós vezetőként, sorozatokat és egész estés filmeket is készítettünk.
Egy egész estés film elkészítése az akkori feltételekkel két-háromévi kézi munkát jelentett.
Nekem 60-80 munkatársam volt. Fontosnak tartottam, hogy jó hangulatban, derűs
légkörben dolgozzunk, és hogy ezeknek a tehetséges embereknek a munkáját anyagilag is
megfelelő módon honoráljuk.
Ez volt a magyar rajzfilm történetének legsikeresebb időszaka, ekkor vált a Pannónia
Stúdió világszerte ismertté, a külföldi fesztiválokon is nagy sikerrel szerepeltek a filmjeink.
Olyan alkotások készültek, mint a Fehérlófia (Jankovics Marcell), a Hófehér (Nepp József),
a Daliás idők (Gémes József), és a Macskafogó (Ternovszky Béla) című egész estét betöltő
magyar animációs filmek és sok más egészestés kiváló mű. Híres televíziós- és mozi-
sorozatok is indultak, mint a Magyar népmesék (Jankovics Marcell és a Kecskeméti
Filmstúdió fiatal munkatársai), a Kérem a következőt! és a Mézga család (Nepp József a
vezetőrendezőjük), a Gusztáv (Jankovics-Dargay-Nepp), a Magyarázom... (Szabó Sípos
Tamás), vagy a Frakk (Cseh András), és a többi …
A nyolcvanas évek elején a Pannónia Filmstúdiót már a világ öt legjelentősebb rajz-
filmműhelye között tartották számon, és sok külföldi megrendelésünk is volt. A Hugó a
víziló kapcsán 1972-ben egy hónapig Amerikában voltunk egy szakmai körúton. Ez akkor
nagyon nagy dolognak számított. (…) Akkor még a film fontos volt, elit szakmának tekin-
tették. Hankiss Elemér így vélekedett erről az időszakról: „Nem ismerek olyan műfajt vagy
területet ebben az országban, amely az elmúlt fél évszázadban nagyobb teljesítményre lett
volna képes, mint az animációs filmművészet. Nem ismerek olyan magyar műhelyt, amely
a kiváló tehetségek olyan sokaságát gyűjtötte volna egybe, mint a Pannónia Filmstúdió...”10
A tévében 1981-1988 között nagy sikerrel ment a Pumukli című német-magyar kopro-
dukciós sorozat. Közben itthon a két Pumukli sorozat között készült el a Macskafogó,
amiből komoly hazai és nemzetközi siker lett.
A Macskafogó
Ez a történet úgy kezdődött, hogy dr. Matolcsy György a Filmstúdió vezetője minden
évben ötletpályázatokat írt ki egész estés filmekre. Erre általában 10-14 pályázat érkezett
be, amit egy külső és belső meghívottakból álló zsűri végignézett, és kiválasztotta azokat,
amelyeket alkalmasnak talált arra, hogy belőlük filmterv, majd film készüljön. Általában
2-3 ötletet fogadtak el, a többi pedig dramaturgiai tűrt selejt néven szerepelt. (…)
Én általában átnéztem azokat az ötleteket is, amelyek nem kerültek kiválasztásra. Az
egyik ezek közül nagyon megtetszett, a címe Macskafogó volt, láttam benne fantáziát.
Akkor éppen a németekkel készítettem a Pumukli sorozatot, ami nagy siker és jól fizető
munka volt. Miután a stúdióban a közösségem önelszámoló volt, arra gondoltam, hogy
továbbfejlesztem ezt az ötletet. Megrendeltem a novellát, az irodalmi könyvet és a képes
10 Dizseri Eszter 1999. Részlet az előszóból.
– 163 –
forgatókönyvet, amit Nepp József és Ternovszky Béla készítettek el. A filmterv állami
finanszírozás vonatkozásában akkoriban a tűrt kategóriának számított a három T-ből, vagyis
nem támogatták, de nem is tiltották. A kérdés most már csak az volt, hogyan lehet pénzt
szerezni egy magyar filmtervhez?
Szerencse, Sors vagy a Véletlen, ki tudja? Egyik nap megkeresett egy magyar származású
kanadai, aki olajüzlettel foglalkozó pénzes vállalkozó volt. Eljött a stúdióba, és hozott egy
„Budapest” útikönyvet, valami szörnyű rajzokkal. Mondta, hogy ezt szeretné megfilme-
síteni, hogy az ottaniak láthassák Magyarországot. Megnéztem az anyagot, és mondtam,
hogy mi ilyen munkával nem foglalkozunk, hiszen világhírű sorozatokat, egész estés
filmeket készítünk. Azt mondta, hogy őt az is érdekli. Erre elmondtam, hogy van egy
teljesen előkészített filmterv angol és magyar nyelvű fordításban Macskafogó címmel. A
szállodában megnézte az anyagot, és másnap délelőtt hívott azzal, hogy kettőkor akar
szerződni! Kérdezte, mennyibe kerül, és amikor mondtam, hogy az angol nyelvterület fél
millió dollár, azonnal elfogadta, és délután kettőkor aláírtuk a szerződést. Magyarországon
akkor volt a legnagyobb devizaínség, 1983-ban fél millió dollár óriási összegnek számított.
Hála Istennek az alkotói feltételek megvoltak, azok készítették a filmet, akik az én
műtermemben dolgoztak. Később a Mokép vezetője és a Filmfőigazgatóság is támogatta
a készülő filmet. (…)
Azt tudtuk, hogy egész jó filmet csinálunk, de fogalmunk sem volt, hogy ilyen nagy
sikere lesz! 1986 októberében mutattuk be, és decemberre egymillión felüli „mozi-nézője”
volt, ami az akkori viszonyok között is óriásinak számított. A Macskafogót az 1986-os év
legsikeresebb közönségfilmjének választották, nemcsak az animációs filmek közt, de a
natúrfilm-kategóriában is. Amerikában, és számos más országban is nagy sikerrel vetítették.
2011-ben volt a film elkészültének 25. évfordulója. Szép ünnepség volt az Uránia
Filmszínházban, a közönség a végén fölállva tapsolt. Nem is volt műsoron, csak kiírták
egy kis táblára, hogy 25 éves a Macskafogó, és jöttek az emberek. Megtelt a terem, volt
fütyülés, éneklés, taps – igazán nagy öröm volt ez nekünk 25 év után.
Magyarországon élni érdekes és kalandos vállalkozás
A filmgyártás az olyan, ha valaki onnan nyugdíjba megy, akkor menjen is el! Én nagyon
élveztem, és amíg lehetett, reggeltől estig csináltam. Aztán a rendszerváltás után minden
megváltozott. A külföldi megrendelők elveszítették a bizalmat, nem a műfaj iránt, hanem
a műfajért felelősséget vállalók iránt. Amíg állami volt, addig biztosak voltak benne, hogy
ha bármi történik is, a magyar állam felel. Mindenki „leállt”, már nem láttak garanciát.
Bizonytalanná váltak a pénzügyi konstrukciók…
Ez már egy egészen más szakma. Én úgy látom, hogy a technika fejlődésével a filmek
minősége nem javult. A film alapja ugyanis az irodalmi forgatókönyv, és attól, hogy van
videotechnika, és nagyon sok film készülhet olcsón, több író nem lett és jobb író sem.
Ezeket a változásokat látva úgy érzetem, ez már „nem az én világom”, így hát elmentem
nyugdíjba. Persze gyakran találkozom a régi barátokkal, munkatársakkal. Kellemesen
elbeszélgetünk, és minden szép emléknek megemlítjük a fonákját is.
– 164 –
Egyre jobban kezdem élvezni a nyugdíjas életet. Rájöttem, hogy szinte jó! Hosszú
éveken át 60-80 munkatárssal dolgoztam, ami komoly felelősség és stressz is volt egyben.
Azt mondják, hogy szigorú „főnök” voltam, de korrekt. Ez jó. Filmes pályám során sokféle
elismerést kaptam, de számomra fontosabb volt, hogy a velem dolgozó tehetséges emberek
derűs hangulatban és biztonságban alkothassanak.
***
Némi iróniával azt szoktam mondani, hogy ha például Svájcba születünk, halálosan
untuk volna magunkat. Mondjuk, minden öt évben egy szobát hozzáépítünk a házhoz, de
amúgy nem történt volna velünk semmi. Mire hívnánk össze a 60 évvel korábbi ismerő-
söket, mire emlékeznénk: hogy például neked mennyi volt a profitod 60 évvel ezelőtt?
Nagyon unalmas lenne! Magyarországon élni sokkal érdekesebb, kalandosabb vállalkozás.
Én több mint hetven alkalommal jártam nyugaton a filmes munkám kapcsán, de soha,
egyetlen egyszer nem jutott eszembe, hogy kinn maradjak, pedig több helyre is csábítottak.
Ma minden barátom itt él Budapesten, azok is, akik korábban elmentek külföldre. Nem
azért jöttek vissza, mert nem éltek sokkal jobban kinn, hanem mert itt érzik jól magukat.
Itt izgalmasabb!
Életem során soha nem unatkoztam. Voltak nagyon nehéz és nagyon szép időszakok.
Olyan munkát végezhettem, amit nagyon szerettem. A kitelepítés megrázó élmény volt
családunk számára, és alaposan megváltoztatta az életünket, de a Jászboldogházán töltött
évekről csak jó emlékeim maradtak. Szeretettel gondolok ma is a minket befogadó Sas
családra és az egykori ismerősökre. Meghatódtam, amikor hallottam, hogy emléktáblát
terveznek, és hogy a kitelepítettekkel együtt a befogadók emlékét is megörökítik. Hiszen
így teljes az emlékezés.
Irodalom
Dizseri Eszter
1999 Kockáról kockára – A magyar animáció krónikája 1948–1998 Balassi
Kiadó, Budapest
Fazekas Józsefné
2013 Örökre szívembe zártam ezt a testvérpárt. In: Papp Izabella: Törvényen
kívül. Budapesti kitelepítettek Jászboldogházán. 110. BOLDOGBT
Egyesület, Jászboldogháza
Papp Izabella
2013 Törvényen kívül. Budapesti kitelepítettek Jászboldogházán. BOLDOGBT
Egyesület, Jászboldogháza
Papp Izabella
2016 Egy tablókép és ami mögötte van. In: Boldogházi Hírek, 2016. 2. sz.
Sas Gábor
2011 A Kunz család hatása nélkül nem akartam volna diplomás lenni. In:
Boldogházi Hírek, 2011. 1.sz.
– 165 –
Szilágyi István
1986 Régi boltok krónikája. A pest-budai kereskedelem történetéből. 94–100.
Budapest, 1986.
Zámbori Gyuláné
2013 Pesti lakótársaink a tanyán. In: Papp Izabella: Törvényen kívül. Budapesti
kitelepítettek Jászboldogházán. 187. Jászboldogháza
1. kép. Visegrádi kiránduláson a boldogházi iskolatársakkal 1952-ben.

A felső sorban balról az első Kunz Román – Kunz Román családi irataiból
– 166 –
2. kép. A budaörsi találkozón 2013. február 24. Balról Mikecz Teodóra, Veliczky
Józsefné, Keszey Zsuzsanna, Papp Izabella, Tarnóy Egon – Fotó: Veliczky József
3. kép. Emlékidézés Budaörsön, 2013. február 24-én. Mikecz Teodóra, Kunz Román,
Veliczky Józsefné, háttal Keszey Zsuzsanna – Fotó: Veliczky József
– 167 –
4. kép. Sas Péterék tanyája Jászboldogházán 2013-ban – Fotó: Papp Izabella
5. kép. Ballagás a ferences gimnáziumban Esztergomban1957-ben

– Kunz Román családi irataiból
– 168 –
6. kép. Kunz Román szüleivel Visegrádon 1959-ben – Kunz Román családi irataiból
7. kép. Macskafogó című rajzfilm plakátja

(internet -https://hu.
pinterest.com/pin/
464996730261806044
(Letöltés: 2018. 11.10.)
– 169 –
8. kép. Kitelepítettek és befogadók az emléktábla avatáson Jászboldogházán. Középen

Mikecz Teodóra boldogházi keresztlányával. 2013. szeptember 17. – Fotó: Papp Gyula
9. kép. Gaál Ferenc, Veliczky Józsefné és Sas Gábor az emléktábla előtt

Jászboldogházán. 2013. szeptember 17. – Fotó: Papp Gyula
– 170 –
A honismereti munka jeles szervezője volt dr. dienes erzsébet
Nagy Varga Vera
A honismereti munka jeles szervezője volt

dr. Dienes Erzsébet
Nyírbogdány 1934. november 1. – Szolnok 2018. május 21.
A tanárnő nyelvtörténész, gyémánt okleveles középiskolai tanár 1958-2016-ig tanított a

szolnoki KÖZGÉ-ben, a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskolában (2007-től: a
Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegen-
forgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény).
Dienes Erzsébet az elmúlt 58 év alatt tanított magyart, történelmet, művészettörténetet
és bibliatörténeti ismereteket; 1958-tól honismereti szakkört vezetett és diákjai több mint
250 néprajzi és művelődéstörténeti – egyéni kutatómunkán alapuló – pályamunkával vettek
részt a megyei, területi és országos versenyeken. Szinte megszámlálhatatlan pályadíjat
nyertek el és az országos megmérettetéseken az első tíz helyezett között mindig ott voltak.
A tanárnő anyai ágon a Szikszay családból származik. A 17. század első felében felbuk-
kanó, az Abaúj-Torna vármegyei Szikszó mezővárosából eredő, református hitű család;
1643. január 19-én Bécsben, III. Ferdinánd királytól nyert címeres nemeslevelet a már
nemes anyától származó István személyében, akinek leszármazottai később Hajdú-,
Veszprém, Jász-Nagykun-Szolnok, Szatmár, Csanád, Krassó-Szörény, Bihar és Zala me-
gyékben is megtelepedtek. Lelkipásztorok, tanítók és iparosok kerültek ki a Szikszay
nemzetségből.
Apai ágon a Dienes család elődei csíki székely lófő nemesek voltak; Kunhegyesen a 18.
század közepén telepedtek meg.
Családja mindkét ágon Debrecenhez kötődik. Szikszay György malomfelügyelő, a
nagyapa az 1890-es években lett kunhegyesi lakos. Édesanyja Szikszay Erzsébet és
édesapja Dienes Márton a MÁV tisztviselője, főtanácsos volt.
Erzsébet 1945–1950 között a debreceni református Dóczi Leánynevelő Intézet leánygim-
náziumában tanult. 1949-ben konfirmált Baja Mihály konfirmáló lelkipásztornál. Egész
életére és hivatása megválasztására hatással volt osztályfőnöke Kopányi Mária finnugor
nyelvész, aki a gimnázium tanára, majd kollégiumának igazgatója volt.
Édesapját 1949-ben a vasutasok körében országosan lefolytatott koncepciós perek
vádlottjaként bebörtönözték, majd büntetésül – családjával együtt – Szolnokra helyezték.
Édesapja szociáldemokrata vezető volt a debreceni Vagongyárban.
Dienes Márton munkás lett a szolnoki Járműjavítóban és csak 1957-től kerülhetett vissza
a MÁV-hoz.
Erzsébet a szolnoki zeneiskolában két évig (1950–1951) tanult zongorázni. Záró vizs-
gájának tanárai: Mezriczky Lajos a vizsgabizottság elnökeként, Szirmay Reginald és dr.
Gergelyfy Gézáné pedig a bizottság tagjai voltak.
Érettségi vizsgát 1953-ban a Varga Katalin gimnáziumban tett. A kitűnő eredményű
érettségi vizsga után a szegedi Tudományegyetem bölcsészettudományi Karának magyar-
– 171 –
néprajz – kulturális antropológia
történelem szakos hallgatója volt. Egyetemi évei alatt nyelvészeti pályamunkáért akadémiai
pályadíjat kapott.
Kitüntetéses oklevéllel – ahogy akkoriban nevezték, „vörös diplomával” – végzett 1957-ben.
Szakdolgozatát Nyíri Antal professzorhoz írta: „Az Érdy és Jordánszky-kódex 2 betűs
magánhangzói” címmel, jeles minősítéssel.
1959-ben tett doktori szigorlatot finnugor nyelvészetből, nyelvtörténetből és néprajzból.
Doktori avatásának minősítése: „summa cum laude”.
1958-tól tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, 1975-től a Magyar Néprajzi
Társaság, 1978-tól a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak és 1987-től kezdődően a
Magyar Történelmi Társulatnak. Ezen társulatok ülésein tartott előadásokat és emellett a
Nemzetközi Finnugor Kongresszuson két alkalommal szerepelt: 1980-ban Turkuban, 1985-
ben Sziktivkarban.
1957–1958-ig a besenyszögi általános iskolában tanított és innen került a közgazdasági
középiskola Kemény László által vezetett tantestületébe. Már az első évben megalakította
a honismereti szakkört és 1959-2013 között vezette; a néprajzi pályázatokból később több
alkalommal főiskolai és egyetemi szakdolgozat készült, olyan alapos volt a kutatómunka.
Diákjai Jász-Nagykun-Szolnok megye egész területén végeztek gyűjtő, feldolgozó munkát:
az évtizedek során elkészült mintegy 250 pályamunka a megyei Damjanich Múzeum és az
országos Néprajzi Múzeum anyagát gyarapítja. A megyei és országos pályázatokon ezek
a munkák mindannyiszor az első helyezettek és díjazottak között szerepeltek. A szakkör
tagjai közül többen váltak a néprajztudomány hivatásos művelőivé. Szakkörvezetői
tevékenységében is azt a pedagógiai elvet tartotta szem előtt, amely tanárként is jellemezte.
Arra törekedett, hogy irányításával tanítványai képességeiknek megfelelő legtökéletesebb
teljesítményt nyújtsák.
E követelményrendszerhez való következetes ragaszkodás szolgált alapul ahhoz, hogy
az országosan zajló koncepciós, politikai-ideológiai tartalmú perek egyik vádlottjává vált
a megyében.
1971–72-ben a megyei hatóságok fegyelmi eljárást indítottak ellene, a tanítási módszeré-
ben mutatkozó „maximalizmus”, illetve a kötelezően előírt „tananyagcsökkentés” állítóla-
gos be nem tartása ürügyén. A vádak között szerepelt a diákok felesleges és túlzott
megterhelése az önkéntes helytörténeti gyűjtésekkel, a néprajzi pályamunkák írásával. A
fél évig folyó perben a Legfelsőbb Bíróság felmentő döntése helyezte vissza tanári állásába;
helyi (megyei) rehabilitációja azóta sem történt meg.
A szegedi Juhász Gyula főiskola szolnoki tagozatain 1964–1966 között magyar nyelv-
történetet és finnugor nyelvészetet adott elő; újjáalakulása után pedig a Nagykőrösi Re-
formátus Főiskolán több évig stilisztikai ismereteket adott elő. Mészöly Gedeon, Bálint
Sándor és Nyíri Antal professzorok irányításával egyetemi évei alatt kezdte el a kódex-
feldolgozó, illetőleg vallási néprajzi gyűjtőmunkát. Részt vett Nyíri Antal vezetésével a
Müncheni kódex magyar-latin szótárát összeállító szakcsoport munkájában. Írásait (mint-
egy 60 tanulmányt) szakkönyvek, valamint az Acta Universitas Szegediensis, a Nyelvtu-
dományi Közlemények, a Magyar Nyelv és a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár számai
közölték. Országos és nemzetközi konferenciák előadójaként elsősorban az Érdy és Jordánszky
– 172 –
A honismereti munka jeles szervezője volt dr. dienes erzsébet
Kódex, a Vizsolyi Biblia és Jász-Nagykun-Szolnok megye néprajzi hagyományainak

témaköréből tartott előadásokat. Néprajzi gyűjtési területei a hiedelemvilág, az emberi élet
fordulói és a népi gyógyászat a Nagykunságban.
A szakkör tanulóinak gyűjtése a megye csaknem egész területére kiterjedt. A feldolgozott
témakörök rendkívül változatosak. Az évek során összegyűjtötték a hagyományos paraszti
gazdálkodás ismeretanyagát, szókincsét, a csikós-, a juhászélet hagyományait, a summás
hagyományokat, lakodalmi szokásokat, boszorkányhistóriákat, a cigányok körében élő
babonás szokásokat, készültek családtörténeti feldolgozások, tsz-történetek és feldolgozták
a megye tíz községének földrajzi név anyagát. Magnetofonnal több száz nótát gyűjtöttek.
Az értékőrző, teremtő munka mellett az egyéni kutatómunka fejleszti a diákok szóbeli
és írásbeli kifejező készségét, kitartásra és fegyelemre neveli. Tovább tudják adni az
idősebb generációktól kapott ismeret- és élményanyagot és az azokból önkéntelenül adódó
tapasztalatokat. Megértették azt, amit Kodály Zoltán már 1933-ban megfogalmazott: „Em-
berileg is részesévé kell válni a hagyományoknak, s ezzel egy embercsoport lelki életének.
Csak így juthatunk hozzá ahhoz, ami másképp nem adható át, mint élő lényről élő lényre,
szemtől szemben való találkozással.”
Emlékére Szolnokon 2018. szeptember 21-én a városháza dísztermében konferenciát
rendeztem.
Szigeti Jenő Szikszay György életpályáját és munkásságát mutatta be és az emlékező
gyülekezet figyelmébe ezekkel a gondolatokkal ajánlotta: „Jó volna az egyháztörténetet
több szólamban végiggondolni, nemcsak eseménytörténeti, vagy eszmetörténeti szempont-
ból, hanem mentalitástörténetileg is, mert az egyház nem szervezeteiben, hanem az élő
hitű keresztények hitében és szolgálatában él. Ezt Dienes Erzsébet életével és munkássá-
gával bizonyította.
Barna Gábor és Sléder Éva az Érdy-kódex nyelvtörténeti- és folklór témájú közleményeit
ismertették.
A kódexet először Nagyszombati kódex néven jegyezték, majd első ismertetőjének
nevéről, Érdy Jánosról nevezték el. A kódexet 1814-ben adományozta a nagyszombati
papnevelő intézet a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának; ma az Országos Széchenyi
Könyvtárban található.
A Névtelen a terjedő lutheri eretnekséggel szemben tartalmas olvasnivalóval kívánta a
különböző kolostorokban élő, latinul nem tudó laikus testvéreket és apácákat ellátni. Az
egyházi év nagy ünnepeire és vasárnapjaira, továbbá a szentek ünnepeire felolvasásra szánt
legendákat. A prédikációk fő forrása Temesvári Pelbárt Pomeriuma, a legendáké a Legenda
Aurea: ezek mellett számos más forrásból is merített a kompilátor.
Az 1526-ban keletkezett 338 levél terjedelmű, magyar nyelvű prédikáció- és legenda-
gyűjtemény szerzőjét Karthausi Névtelenként tartja számon az irodalomtörténet.
A latin nyelvű előszó alapján a lövöldi (Városlőd) karthausi kolostorhoz köti a korábbi
kutatás: D.E. két kéz munkáját különbözteti meg és a kódex keletkezési helyéül Nagy-
csepelyt jelöli meg.
Nagy Janka Teodóra személyes emlékeit osztotta meg és a Nevelő és Tudós személyi-
sége kisugárzásának erejét költői párhuzamokkal próbálta megragadni.
– 173 –
Gecse Annabella a szolnoki Damjanich Múzeum Adattárában őrzött néprajzi pályamun-

kák tematikáját ismertette és a diákok módszertani felkészítését elemezte.
Nagy Varga Vera vetített képek során közelített a családi gyökerekhez és az életrajz
részletesebb ismertetését jelen közlemény tartalmazza.
Velcsov Mártonné a szegedi egyetemi évek tanúja, a Mészöly Gedeon által vezetett tan-
szék oktatója volt.
Személyes találkozásról, barátságról, tanítványi tapasztalatról többen is szóltak: Deákné
Csontos Mária, Siposné Pozderka Katalin, Nagy Ilona, Csabainé Horváth Julianna.
Mohácsi Szilvia az iskolarádióban elhangzott visszatekintő életrajzot ismertette, melyet
Kiss Nelli írt a rendelkezésére álló források alapján.
1. kép. Dr. Dienes Erzsébet tanárnő (a kép bal szélén a hátsó sorban áll)
a kunhegyesi sikeres pályázókkal és az iskolája igazgatónőjével,
dr. Lengyel Erzsébettel – Fotó: Víg Márta magángyűjteménye
– 174 –
A gulyásfőzés nemzeti hagyománya szolnokon
† Kopasz Árpád
A gulyásfőzés nemzeti hagyománya Szolnokon1

Bevezetés
A gulyásleves bekerült a Magyar Értéktárba2 – adta hírül 2017. március végén a Magyar
Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének3 honlapja. Ugyanez a honlap tette közzé
ez alkalomból a gulyáslevessel szinte megegyező leírással a gulyás receptjét is. Több
hónapon át folyt a háttérben komoly értékelő, feldolgozó munka, hogy mi számítson
hungarikumnak: az „eredeti magyar gulyásleves”, a valamilyen elnevezésű gulyás, vagy
maga a gulyásfőzés hagyománya. (Az előkészítő beszélgetéseken résztvevő szolnokiak az
utóbbit javasolták.)
2017. december 6-án végül nem „A gulyásfőzés hagyománya” került be a Hungarikumok
gyűjteményébe, hanem a „Magyar Gulyásleves”. Nem a recepteken kellene vitatkozni,
mert maga „a magyar paprikás húsételek főzési hagyománya” az, ami igazán hungarikum.
Ezeket az ételeket nem főzik így sehol a világon. Még nagyobb megdöbbenést kiváltó eset,
hogy a 2018. február 7-ei SIRHA rendezvényen bemutatott „gulyásleves újragondolva”
recept egy teljesen új, a magyar főzési hagyományoktól jelentősen eltérő étel-kreációt írt
le. Ezt kínálták magyar levesként a V4-ek felső vezetőinek ünnepi ebédjein 2018-ban.
A magyar paprikás húsételek főzési hagyománya nekünk – és gondolom, hogy ezzel
szolnokiakként nem vagyunk egyedül – nemzetpolitikai jelentőségű közügy, ezért minden
lehetőséget örömmel megragadunk, hogy az ezzel kapcsolatos hagyományokat minél
szélesebb körben terjesszük, és ne csak az évenkénti gulyásfesztiválokon kapjon ez kiemelt
hangsúlyt.
A témában műkedvelő gasztronómusként megszerzett sokéves tapasztalatom szerint
talán a néprajztudomány tud erről a témáról a legtöbbet, és találunk is éppen elég anyagot.
A Szolnoki Gulyásfesztiválon 2018-ban már 20-ik alkalommal szervezett nemzetközi
főzőversenyt a korábban rendező Magyar Gulyás Gasztro-Turisztikai Egyesület 2017 óta
helyébe lépett Szolnokneked Kft., ahol a résztvevők és a zsűritagok eddig is tapasztalhatták,
hogy mennyire sokszínű a magyar paprikásfőzési hagyomány.4
1 A 20-ik Szolnoki Gulyásfesztivál tiszteletére összeállította: Kopasz Árpád, az V. Szolnoki Gulyásfesztivál díszpolgára
2 http://www.mnhsz.com/magyar-gulyasleves és http://www.mnhsz.com/magyar-gulyas
3 Nem tévesztendő össze a Birinyi József elnöklete alatt működő Hungarikum Szövetséggel (HUSZ)
4 A Szolnoki Értéktár Bizottság 2014.05.27-én hozott határozatával a Szolnoki Gulyásfesztivált besorolta a Települési
Értéktárba a „kulturális örökség” szakterületi kategóriába. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár Bizottság 7/2014. (VI.
2.) határozatával a Szolnoki Gulyásfesztivál bekerült a megyei értéktárba.
– 175 –
A magyar paprikás ételek történelmi összefonódása a mai főzési hagyományokkal
Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta vidékein, de újabban mindenütt, ahol

magyaros vendéglátással foglalkoznak, sőt már egy jó ideje a digitális világban is, élénk
vita folyik a magyar hagyományos paprikás húsételekről, ezen belül különösen a gulyásfő-
zésről. Tény, hogy a gulyáskészítés napjainkban szerte az országban reneszánszát éli, és
történelmi hagyományként itt él a mai magyar társadalomban. A csatolt bőséges irodalom-
és internetes jegyzék jól tükrözi ezt, pedig nem is törekszik teljességre.
A magyar paprikás ételek kialakulásáról, fejlődéséről sokan és sokféle módon írtak már,
talán a leghitelesebben Gundel Imre, Erdei Ferenc és Kisbán Eszter. A paprikával kapcso-
latos újabb kutatások közül figyelemre méltó Kőszegi László tudományos dolgozata.5
A vendéglátó ipar – jórészt üzleti és ételkészítési szempontokból kiindulva – számos
gulyás elnevezésű ételvariációt alakított ki, amelyek többsége azonban már csak a nevében
gulyás, és sajnálatosan sok ételreceptben keveredik a gulyás és a gulyásleves fogalma is.
Sajnos így történt ez a Magyar Értéktárba átmenetileg bekerült „gulyás/magyar gulyásle-
ves” receptjénél is. Álljon itt a többek által is nagyon vitatott recept, amelyet a Magyar
Értéktárba került gulyásleveshez és gulyáshoz mellékeltek ajánlásként, azt sugallva, hogy
ezeket talán így kellene elkészíteni:
„Magyar gulyásleves elkészítésének folyamata

A mangalicazsírt megfelelő nagyságú lábasban vagy bográcsban felhevítjük és a finom,
apróra vágott makói vöröshagymát beletéve félig megpirítjuk. Hozzáadjuk a szegedi őrölt
fűszerpaprikát, gyorsan elkeverjük benne és kevés vízzel felengedjük, hogy meg ne kese-
redjen. Ezután a kockára vágott marhahúst hozzáadjuk a paprikás hagymához, megsózzuk,
és jól elkeverjük. Fedő alatt, mindig csak kevés vizet hozzáadva, időnként megkeverve,
nem túl gyors tűzön pároljuk. Finom apróra vágott köménymagot és fokhagymát adunk
hozzá. Ha majdnem puha, zsírjára pirítjuk le. Ekkor hozzátesszük a kockázott sárgarépát,
petrezselyemgyökeret és a burgonyát, kissé tovább pirítjuk vele, míg a burgonya üvege-
sedni kezd. Ugyancsak hozzáadjuk a darabokra vágott cecei fehérpaprikát és a friss paradi-
csomot, majd annyi vízzel engedjük fel, amennyi levest kívánunk készíteni. Ízesítjük,
fűszerezzük és az egészet együtt puhára főzzük. Külön kifőtt csipetkével forrón tálaljuk.”6
Másik recept a gulyás elkészítéséhez:

„Apró kockára vágott füstölt kenyérszalonnát kiolvasztjuk, zsírjában finomra vágott
vöröshagymát pirítunk, majd fűszerpaprikával meghintjük. Kevés vízzel felengedjük és
belehelyezzük a háromszor hármas kockára darabolt marhalapockát, az egész köményma-
got és a zúzott fokhagymát. Kevergetve pirítjuk, míg a levét el nem fövi. Ha a levét elfőtte
kevés vizet adunk hozzá. A hámozott paradicsom és az apró kockára darabolt cecei paprika
5 Gundel Imre 1987, Erdei Ferenc 1971, Kisbán Eszter 1989, Kőszegi László 2013
6 Forrás: http://www.mnhsz.com/magyar-ertekek/hungarikum-lett-az-egri-bikaver-a-gulyasleves-pedig-bekerult-a-magyar-
ertektarba
– 176 –
hozzáadása után szakaszosan készre pároljuk. Vigyázzunk arra, hogy a leve se túl híg, se
túl sűrű ne legyen. Ajánlott körete a sós burgonya, a pirított tarhonya és a csipetke. Forrás:
Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács.”7
Az átlag háziasszony is leginkább – ahogy látjuk majd a lentebbi elhatárolásból – paprikás
húst szokott készíteni (mint ahogy – vegyük észre! – a fentebbi mindkét receptben is ez
történik), és ennek felhígított változatát nevezi gulyásnak vagy gulyáslevesnek, a zsírjára
pirított változatát meg pörköltnek hívja. Már itt komoly keveredéssel szembesülünk.
A gulyásfőzési hagyomány teljes megértéséhez fontos ismerni a kialakuláskori társadal-
mi körülményeket, gazdasági lehetőségeket, az egyes népcsoportok történelmi helyzetét
és a magyarok ősi nagyállattartó szokásait. A ridegen tartott marhák mellett az ősi időktől
más állatok húsából is főztek, és főznek ételt ma is, de rengeteg a téves elnevezés, a torzított
elkészítés. Igaz, a jobbító szándék többször tetten érhető. Már csak e kettősség miatt is
fontos a lényegi különbségek alaposabb megismerése a történelmi változások tükrében.
A gulyásfőzés elterjedésének kezdete a 18. századi politikai válság, és egyben a nemzeti
szimbólumok sürgős szükségének időszaka. Azok a társadalmi körülmények, amelyekben
elsőként (1794-ben) „magyar nemzeti étel” elnevezéssel jellemezték a paprikázott húst,
joggal arra engednek következtetni, hogy a II. József reformtörekvéseinek ellenálló magyar
nemesség tudatosan állította a magyar nemzet szimbólumává ezt az egyébként egyszerűen
megfőzhető húsételt. Kezdetben főleg a kényszervágott borjú és juh (birka) húsából főzték,
de ma már általánosan elfogadott, hogy jó gulyást a Magyarországon honos és lehetőleg
természetes körülmények között itt felnövekvő állatok húsából lehet készíteni, ma már
különösen és első helyen a méltán megbecsült szürkemarhából8, de akár a magyar tarkából
is. Sok helyen ezt az ételt így is tüntetik fel, nevezik meg: marhagulyás.
Történelmi tényként több szerzőnél9 olvashatjuk, hogy a szarvasmarha évszázadokon át
a legfontosabb kiviteli cikkünk volt. A pásztorélet és a pásztortársadalom legendásan híres
térsége egészen a közelmúltig a Kárpát-medence közepén elterülő magyar Nagyalföld. Aki
a szürke magyar szarvasmarhával életvitelszerűen foglalkozott, és egész évben hivatássze-
rűen pásztorkodott (őrizte és terelgette a gulyát), őt nevezték gulyásnak, róla kapta az étel
a nevét.
A pásztorok a munkájuk jellege miatt erős emberek, kemény férfiak voltak, akik rendsze-
rint a településektől messzebb legeltettek, és ha meleg ételt kívántak, kénytelenek voltak
főzni maguknak, egymásnak. Ilyenkor férfiak főztek a férfiaknak. Volt egy bogrács nevű
edényük (más néven üst vagy vasfazék), egy éles bicskájuk, meg egy védettebb területen
kialakított tűzrakó és pihenő helyük. Ilyen mostoha körülmények között is megmaradtak,
sőt nagy megtiszteltetésnek számított még az 1950-es években is, ha az ünnepi paprikásokat
valamelyik jeles állatgondozó főzőember készítette a település közösségének.10
7 Forrás: http://www.mnhsz.com/magyar-gulyas
8 Az állatnak többféle része alkalmas, de különösen a nyakból, lapockából, oldalasból, lábszárból érdemes gulyást főzni, mert
ezek kevésbé „szárazak”. Ezen túl mindenféle körmös és patás házi- vagy vadállat (birka, sertés, őz, szarvas, stb.) húsa
szóba jöhet. Más állatok húsából csak ritkábban készül hagyományos gulyás, de a technológia pontos ismeretében jól
elkészíthető másból is.
9 Bellon Tibor 1996, Paládi-Kovács Attila 2001: 597-704.
10 Ilyen volt a Karcagon jól ismert Tarjányi Imre, akire Erdei Ferenc is hivatkozik könyvében. Erdei Ferenc 1971
– 177 –
Ebbe a nehéz munkát végző, de végül is közösségileg megbecsült pásztor-társadalomba

sorolhatjuk a gulyások mellé a csikósokat (ők terelgették a ménesekbe szerveződő lovakat),
a juhászokat (ők legeltették a birkanyájakat), a kondásokat (ők vigyáztak a sertésekre).
Érdekes módon, mégis a gulyásokhoz kötötten maradt fenn a gulyásfőzés, a gulyásos hús,
talán a 18. századi Gvadányi József hortobágyi versében leírt történet miatt.11 Akik jártak
a pásztorembereknél, ettek a főztjükből, azok hamar megjegyezték: Aha! Az volt a legjobb,
ahogy a gulyások készítették, vagyis a gulyásos hús.
Írásos dokumentumban először gróf Johann Centurius Hoffmannsegg12 (ejsd: Hofmanzég)
szászországi utazó már 1794-ben úgy említi az elfogyasztott paprikás ételt, mint magyar
nemzeti eledelt: „ein ungarisches National-Gerichte von Fleisch mit türkischen Pfeffer”,
vagyis húsból törökborssal (értsd: paprikával) készült magyar nemzeti étel. Mivel levelében
ízletessége mellett dicsérte egészségre kedvező hatását, könnyűségét, valószínűleg a mai
értelemben vett bográcsgulyásról lehetett szó, amely a három híres paprikás ételünk
(pörkölt, paprikás, gulyás) közül a legkevésbé zsíros: „…itt mindig a legkellemesebb volt
előttem egy magyar nemzeti étel, hús paprikával, mely igen pompásan ízlett. Igen egészségesnek
kell lennie, mert habár este elég sokat ettem, mégis legkevésbé sem ártott meg. Másféle
húsból nem lett volna szabad ennyit ennem. Paprikát enni nem egyéb szokásnál, de később
egész kellemesnek találja az ember. Ha még van idő rá – írja nővérének – ültess néhány
paprikát virágcserepekbe, hogy télen majd hasznát vegyem.”13
Természetesen a gulyás elkészítéséhez nélkülözhetetlen a paprika (ma a porrá őrölt
lángvörös magyar csemege fűszerpaprika), amelyet az 1500-as évek közepén már nevezetes
árucikként tartanak számon a török vámállomásokon. Ekkor még nemcsak fűszerként,
hanem gyógyszerként is használatos. A szó maga horvát eredetű, 1649-ben használták
először, és a név mára teljesen elfogadottá, nemzetközivé vált.14
Eredetileg mindössze annyi történt a gulyás kialakulása során, hogy a húst, a hagymát
és a vizet összefőzték, sózták, és amikor már hozzájutottak a paprikához, azt is szórtak
bele. Minden más fűszer, zöldségféle, folyadékok (bor, csontok és zöldségek főzött leve,
stb.) a későbbi folyamatos változtatás, fejlődés eredménye. Az Alföld szívében, különösen
Szolnok térségében – nem tudni pontosan, hogy mikorra – kialakult, hogy kockára felaprí-
tott krumplit (főző-burgonyát) és frissen gyúrt csipetkét is főztek bele.15 Más vidékeken
más változatok és elnevezések terjedtek el, attól függően, hogy milyen főzéshez használ-
ható anyagok álltak rendelkezésre a legegyszerűbben elérhető módon. Az elnevezést néha
11 Pethő Mária 2008: 59.

12 Somos András 1981: 24-25. Hoffmannsegg, [Johann Centurius Hoffmann Graf von] 1800: Reise des Grafen Hofmannsegg
in einige Gegenden von Ungarn bis an die türkische Grenze. Bey C. G. Anton, Görlitz. (Hoffmannsegg gróf 1793 és 1794
alatt beutazta országunkat, hogy gyűjteménye számára madárpéldányokat és rovarokat gyűjtsön. Leveleiben mindenről
tudósította nővérét, illetve naplót is vezetett, amiből később könyv készült, és amit dr. Berkeszi István 1887-ben magyarra
fordított. Berkeszi István 1887. Lásd még: (http://epa.oszk.hu/00400/00414/00029/pdf/korall_38_140-155.pdf : 142.
13 Kiszely István 2009: 379.
14 Kőszegi László 2012: 270, 272.
15 Az „Alföldi marhagulyás csipetkével” néven beadott receptura az FM EvF/35-3/2016. (IV.21.) határozat alapján a
Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) Bíráló Bizottság döntése alapján HÍR védjegyet kapott. Használatára jogosult a Magyar
Gulyás Gasztro-Turisztikai Egyesület, Szolnok.
– 178 –
a település, néha a népcsoport, vagy egy tájegység, esetenként az alapanyag határozta meg.
(Például: szegedi gulyás, alföldi gulyás, csángó gulyás, babgulyás, birkagulyás, stb.)
A pásztoroknak – és közülük is főleg a gulyásoknak – természetesen nem a hús, főleg
nem a kifejlődött marhák húsa lehetett a mindennapi fő eledele, amit az is mutat, hogy amikor
bármilyen állat húsához hozzájutottak, akkor egyszerűen csak „húsfőzésről” beszéltek. A
leírásokból, néprajzi kutatásokból tudjuk, hogy egyszerre nagyobb adagok készültek, amire
azután „rájártak”, vagy a nagy melegben megszárították az átfőzött húst, hiszen nap mint
nap nem jutottak friss alapanyaghoz, különösen nem a nagy értékű szarvasmarhához.
Korszerű hűtési lehetőségek még nem voltak, ezért hűvös helyen, „saját zsírjában kifa-
gyasztva” tároltak minden sült-főtt húsfélét. A kisebb falvakban mészárszék, húsbolt sem
volt, legfeljebb a megsérült, kényszervágott állatokat mérték szét rövid időn belül, és
használták fel lehetőleg még aznap. Mindezek ellenére húsmérgezés főzött ételtől nem
fordult elő, és így van ez a mai főzőversenyeken is, valószínűleg amiatt is, mert az ételt
órákon át magas hőmérséklet éri, ami elpusztítja a mikrobákat.16
A magyar lakta vidékeken a húsételeket ősidők óta logikusan csoportosították. Volt főtt
hús (bővebb vízben, levesnek megfőzve), sült hús (nyárson, roston, kemencében megsütve)
és pörkölt hús (saját levében, zsírjában párolva-pörkölve). Ez utóbbit tetszés szerint fűsze-
rezték. Sózták, borsozták, hagymát, fokhagymát vághattak bele, de más fűszerekkel, zöldsé-
gekkel, gombákkal, gyümölcsökkel is egészen biztos, hogy ízesítették, később pedig alapvetően
megpaprikázták. Némely vidéken nem terjedt el a paprika használata, megmaradt a borso-
zott, vagy fűszernövényekkel ízesített apróhús, amit Erdélyben a mai napig tokánynak
neveznek.
Fontos annak a logikus belátása, hogy kezdetben, a megszületésekor a pörkölthús a
konyhában ugyanaz az étel volt, mint a pásztorok által főzött gulyásos hús (gulyáshús,
vagyis gulyások módjára készített hús). Amikor a drága, és helyben nem megtermelhető
borsot rövid időn belül felváltotta az egyre közkedveltebb paprika, új nevet kapott a pör-
költhús, és paprikázott húsként, mai nevén „paprikás”-ként élt tovább. Talán ez a kiala-
kulási sorrendiség, majd a folyamatosan módosuló elkészítési mód a magyarázata annak,
hogy mind a mai napig hatalmas a változatosság a „pörkölt-paprikás-gulyás” témakörben,
és „ahány ház, annyi szokás”, nemcsak elnevezésében, hanem elkészítési módjában is.
Nem baj ez, örüljünk neki! Egyik finomabb, mint a másik.
Tehát a paprikásan készített pörköltes gulyáshús (vagyis a hús, ahogyan a gulyások
készítették!) a magyar Alföld igazi népi sajátosságaként alakult ki, és a köznép étele maradt
elég sokáig, de készítése mára minden népcsoportban közösségi összetartó erővé fejlődött.
16 A Bizottság 2073/2005/EK/Rendelete (2005. nov. 15.) az élelmiszerek mikrobiológiai kritériumairól nagyon szigorú, de
ennek a hagyományos főzéssel készített magyar paprikás húsételek megfelelnek: „Az élelmiszerek nem tartalmazhatnak
mikroorganizmusokat, azok által termelt toxinokat vagy anyagcseretermékeket olyan mennyiségben, amely elfogadhatatlan
mértékű kockázatot jelent az emberi egészségre.”
– 179 –
A hagyományos magyar paprikás húsételek lényegi elhatárolása
A pörkölt, paprikás, gulyás, gulyásleves elhatárolása a hivatkozott tudományos igényű

dolgozatok alapján a legegyszerűbb.17
Általános szabály a paprikás húsételeknél, hogy 1 kg húshoz (amit közvetlenül a főzés
előtt fél gyufásdoboz méretű falatokra felvágunk, a csontokat lehetőleg fűrészeljük, hogy
ne legyen szilánkos) általában 1 közepes fej hagymát (50–100 g), 1 evőkanál őrölt pirospap-
rikát (10 g) és egy kiskanál sót (5–8 g) használunk. Soha nincs hajszálpontosan kimért
anyaghányad, az arányok beállítása ízlés szerint, kóstolással történik, ezért is nagyon nehéz
könyvből megtanulni bármelyik paprikás húsételünket jól elkészíteni. A gyakorlatlan ven-
dégnek a megkülönböztetés is szinte lehetetlen, mert a magyar paprikás húsételek kinézetre
is, színre is, sőt még ízre is nagyon hasonlóak, és többnyire elhiszik, amit a szakács vagy
a felszolgáló mond, bár gyakran a felkínált étel nem az, aminek mondja, vagy csak azt
mondja, ahogy tanulta, ahogy ő tudja. Ismerjük meg legalább innen a lényeges különbsé-
geket!
Pörkölt: a húst a feldarabolás után lehetőleg a saját zsírján, esetleg némi hozzáadott
disznózsír vagy napraforgóból előállított étolaj segítségével (de ne legyen 10 %-nál több
a zsiradék!) állandó forgatás, rázogatás, kevergetés közben hagyjuk pörkölődni, párolódni,
sülve-főve puhulni, ügyelve, hogy le ne égjen. Amikor már félig megpuhult a hús a saját
levében, akkor külön zsiradékon apróra (3-5 mm) felkockázott hagymát szalmasárgára
pirítunk, a tűzről levéve megpaprikázzuk, és a húsra öntjük. Addig pároljuk tovább nem
túl erős tűzön, amíg a hús meg nem puhul, közben sózzuk is. Egyes családokban hagyma
nélkül készítik, mert jobban eláll, akár hűtés nélkül is. A pörköltnek csak nagyon kevés
szaftja lesz, sőt nem baj az sem, ha teljesen a zsírjára pirul. Lehetőleg víz hozzáadása nélkül
a legjobb elkészíteni, ami komoly, figyelmet igénylő feladat. Nagyon fiatal állatból (csirke,
bárány, kisborjú, stb.) nem lehet jó pörköltet csinálni, mert mire elfőné a saját levét, szétfő
a hús. A pörkölt a magyarok leginkább laktató, nehéz, többnyire zsíros, kenyérrel márto-
gatható paprikás húsétele. Fogyaszthatjuk egytálételként, de lehet második fogás is önma-
gában, kenyérrel, vagy körítéssel, salátával, savanyúsággal. Különösen kedvelt a nemzeti
ünnepek, családi események, borkóstolók, pinceszeri együttlétek alkalmával.
(Legnevezetesebb mind között a Hungarikumként is számon tartott karcagi birkapörkölt.
Legyünk óvatosak, mert sokszor tapasztaljuk, hogy ma már a közbeszédben a juhászos
birkát is birkapörköltnek nevezik, ami pedig gulyás technológia szerint készül.)18
Paprikás: a felkockázott vöröshagymát zsíron vagy olajon „üvegesre” dinszteljük.
Hozzáadjuk a feldarabolt húst, kifehéredésig jól átforgatjuk, majd a rászórt paprikával is
pár percig kevergetjük. Fontos, hogy a paprika a piros színanyagait kiengedje a forró
zsírban, de ne égjen meg, mert megkeseredik és elveszíti gyönyörű lángvörös színét. Ezután
17 Elhatárolást segítő anyagok: Erdei Ferenc1971, Kisbán Eszter, 1989, Kopasz Árpád 2003, Tóth Arnold 2005
18 A karcagi birkapörkölt leírása a Hungarikum Gyűjteményben is a valódi pörkölt leírás, és nem tévesztendő össze a „juhászos
birka” receptjével, ami – látjuk majd lentebb, hogy – lényegében gulyás technológia, hiszen a hagyma is nyersen, hidegen
kerül bele, majd a tűzre feltéve készre rotyogtatják. A juhász, akinek nem volt más lehetősége a legelőn, kénytelen volt
mindent hidegen föltenni a tűzre, ha csak egyetlen főzőedénye volt.
– 180 –
felengedjük annyi folyadékkal (víz, bor, zöldség- vagy csont-alaplé, húsleves, sör, stb.),
hogy a húst éppen ellepje. Sózzuk, és élénk tűzön, időnként fakanállal megkavarva készre
rotyogtatjuk. A lényeg szempontjából mellékes, hogy további fűszerek, zöldségek, gomba,
tejföl kerül-e bele. Főételként, második fogásként tálaljuk valamilyen körítéssel (krumpli,
rizs, tarhonya, galuska, egyéb főtt tésztaféleségek, stb.), salátával.
(Méltán világhírű a magyar paprikáscsirke, külön kifőzött, kézzel szaggatott galuskával.)
Gulyás: a felkockázott húst és hagymát hidegen, vízzel vagy alaplével felöntve a tűzre
tesszük, majd felfövés után paprikázzuk, sózzuk, és élénk, erős tűzön folyamatos rotyogta-
tással főzzük. Amikor a hús már majdnem puha, akkor tehetünk hozzá bármi mást, attól
függően, hogy melyik gulyás változatot készítjük. Ez az egytálétel terheli meg a legkevésbé
a gyomrot, ebből büntetlenül nagyobb mennyiséget is ehetünk. (Közismert a fiatal marhá-
ból vagy borjúból készülő gulyás, de birkából (juhból) is gyakran készítik.)
Gulyás elnevezésű ételváltozatok: Alföldi gulyás (gazdagon zöldségezve, galuskával, de
ismert a zöldségek nélküli, csupán csipetkés, illetve csak krumplis változata is); Szegedi
gulyás (sok zöldséggel és csipetkével készül); Kolozsvári gulyás (édes káposzta is fő bele);
Szerb gulyás (kelkáposztás, majoránnával fűszerezve); Csángó gulyás (savanyított káposz-
tával készítik); Babgulyás (a beáztatott száraz babból füstölt hússal, esetleg perzselt sertés
körömmel is gazdagítva készül, a marhahússal együtt odatéve is főzhetjük); Palóc gulyás
(zöldbabbal tejfölösen készül, eredetileg ürühúsból); Juhászos birka (egy egész birka egy
edényben hidegen feltéve); Kunsági rágó-gulyás (birkahúsból főzve pirított tarhonyával);
Pincegulyás (nagyon fűszeres, bőrös sertéshúsokkal készül); Huszárgulyás (hagyományőr-
zők által kreált babos, kolbászos, tejfölös változat); Hamis gulyás (hús nélküli leves típusú
étek).
Gulyásleves: a zsíron vagy olajon dinsztelődő felkockázott hagymához hozzátesszük a
kisebb darabokra (15-20 mm) felvágott húst, megpaprikázzuk, sózzuk, és lehetőleg fedő alatt
nagyon kevés vízzel legalább félkészre pároljuk. Az elpárolgó vizet kis adagokban rendsze-
resen pótoljuk. Amikor zsírjára pirult, hozzáadjuk a felkarikázott vagy felkockázott zöld-
ségeket, a fűszereket (köménymag, koriander, bors), ezeket is átpároljuk, majd felöntjük
lehetőleg meleg vízzel vagy alaplével, és közepes tűzön készre főzzük. Jó ízt ad neki a
paprika, paradicsom, pár gerezd fokhagyma, esetleg kevés mezei gomba. Ebbe is tehetünk
csipetkét, vagy szaggathatunk bele galuskát. Tálaláskor apróra vágott friss zeller- és petre-
zselyemzölddel, frissen őrölt borssal is megszórhatjuk. Levesként tálaljuk, tehát ezután még
további fogás(ok) jöhetnek. Készítik marhából, borjúból, sertésből, vadhúsokból, stb.
Levesként adják a Hamis gulyást is, ami ugyan zöldséges és paprikás, de hús nélkül készül.
Ez a leves típusú étek csak a nevében gulyás! A korszerű táplálkozás jegyében próbálkoz-
nak hús helyett szója-kockával (szójagulyás), gombákkal is (gombagulyás). Az utóbbi
évtizedekben a gulyásleves a vendéglátásban egyre nagyobb szerepet kap, hiszen jóízű,
tartalmas, ugyanakkor mégsem egytálétel, vagyis utána még úgyis lehet enni valamit, ha
mást nem, egy tartalmasabb desszertet.
– 181 –
A gulyáskészítés hagyományának fejlődése
A kezdeti, 1730 körüli leírást követően, majd az 1790-es szimbolikus jelentőségű nemzeti
szerep után a gulyáshús népszerűsége gyorsan ívelt felfelé. 1787-től már egyértelműen
gulyás néven ismerték azt a készítési módot, amikor a húst először egy kicsit „megpörkölik”.19
A szegedi piarista rendház számadáskönyvében 1786-88-ban már a paprikás hús elnevezés
is szerepelt.
Az 1800-as években a gulyás szó bekerült a szótárakba, az 1810-es években receptje
megjelent a különféle szakácskönyvekben, az 1820-as években feltűnt a vidéki városi
vendéglők étlapján.
Az 1820-30-as években a posta már állami közintézményként működött. A főbb posta-
utakon 1752-től menetrend szerinti járatokat vezettek be.20 A zavartalan működéshez 20-
30 kilométerenként megállóhelyek kellettek, ahol a lovakat pihentre cserélték. A kocsisok
és az utasok ilyenkor ehettek. A megállóhelyek egyben általában útszéli pusztai kocsmák,
csárdák, fogadók voltak.21 Ha a sürgősség miatt mindössze lovakat váltani maradt idő, a
betérők csak valami gyors egytálételt tudtak bekapni. Erre tökéletesen alkalmas volt egy
adag gulyáshús friss kenyérrel. Gulyást és később gulyáslevest mindenki gyorsan megtanult
főzni, hiszen a csárdák főzőemberei még nem voltak képzett szakácsok, sőt legtöbb helyen
az idősebb háziasszonyok készítették el az ételeket.
Valószínűsíthető, hogy a katonai élelmezésben is fontos szerepet kapott, hiszen az 1880-
as évek elejére már megjelent az első, még kicsit kezdetlegesnek nevezhető „gulyáságyú”,
a nyomás alatt főző Papin-fazék hadiipari változata, vagyis a tábori mozgókonyha.22 Ebben
nagy tételben, könnyebben elő lehetett állítani a gulyást. A mai időkben pedig a gulyásleves
szinte elmaradhatatlan tápláléka a fegyveres és rendvédelmi szervezetek dolgozóinak.
Időközben változásokon esett át a főzőedény, ősi nevén a bogrács is. A településekhez
kapcsolódóan „feltárt cserépbográcsok töredékei arról tanúskodtak, hogy az év jelentős
részében a főzés a lakóházon kívül történt”.23 A néprajztudósok körében elfogadott, hogy
a cserépbogrács a honfoglaló magyarok körében teljesen hétköznapi edény lehetett. A szol-
noki Damjanich János Múzeumban található „ősbogrács” talán az egyik legrégebbi ilyen
régészeti lelet hazánkban.24 Természetesen a pásztoremberek mindig is a szabadban főztek,
és az általuk használt fémből készített bográcsok – az ősi áldozati üstökhöz képest – sokat
változtak mind formájukban, mind méretükben, mind anyagukban. A falusi házak kony-
háiban a bogrács mellett főztek kaszrolyban és vaslábasban is, és ezeket az edényeket is
használják mind a mai napig, de a szabadtéri főzésnél korántsem olyan népszerűek és
elterjedtek, mint a bogrács.
19 Kibédi dr. Mátyus István (1725-1802) orvos, polihisztor: Dietetica című művében (Kolozsvár, 1762 és későbbi kiadásban
Pozsony, 1787-1793.)
20 http://www.dapta.hu/index.php/magyar-postatortenet/44-a-magyar-posta-tortenete-diohejban (Posták)
21 http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-1267.html (Fogadók)
22 http://www.honvedelem.hu/cikk/49007 (Honnan ered ez a szó: gulyáságyú)
23 Balassa Iván–Ortotay Gyula 1979: 149.
24 http://videotorium.hu/hu/recordings/details/6518,A_honfoglalas_kor_es_a_telepulesregeszet
– 182 –
Így készült a gulyáshús korai változata az 1800-as évek elején: „Tisztíts-meg a’ hártyá-
jától egy nem igen sovány darab tehénhúst az óldal-bordájából; vagdald-el apró darabokra,
adj `hozzá szegy kövérit egy Casseroléba vereshagymával еggyütt, és tedd hozzá a’ húst
és tulajdon levében főzzed, sózd és paprikázd-meg; ‘utoljára hintsd-be lisztel, hogy a’ leve
sűrűbb legyen, és tovább ne főzd.”25
Az 1830-as években egy tudományos értekezésben már a magyar nemzeti jellegzetes-
ségek közé sorolták a gulyást. Mintegy tíz évre rá a paprikázott „pörkölthús” is megjelent
a pesti belvárosi vendéglők kínálatában. A parasztok között az 1830-as évekre a hétköznapi
pásztorételből lakodalmi fogássá nőtte ki magát, érdekes módon először az országnak azok-
ban a részeiben, ahol a gulyás nem is volt „őshonos”. Az ormánsági lakodalmakban már
1827-ben szolgáltak fel gulyásos húst, és a Tolna megyei német nemzetiségű falvakban is
főzték már az 1840-es években. Ezeken a területeken kimondottan ünnepi éteknek számí-
tott. Ma meg már az egész országra igaz, hogy nincs olyan település, nincs olyan ünnepi
alkalom, ahol ne főznének valamilyen paprikás húsételt, és lényegében mindegy is, hogy
ők, saját maguknak milyen névvel illetik.
A 19. század közepétől a 20. század közepéig rengeteg gulyás étel-variáció alakult ki,
nem is beszélve a teljesen eltérő ételtípusról, a gulyáslevesről. Ezek az eltérések, jobbító
szándékú újítások már a szakácskönyvekben is nyomon követhetők. A 20. században azután
számos író, költő, publicista, újságíró írt a magyar paprikás húsételekről, és a tudósok is
gyakorta találkoztak vele, úgyhogy nem túl nehéz összegyűjteni az újabb – valljuk be, az
eredetihez képest néha már alaposan megváltozott – ismereteket. Arra nézve nincs biztos
adat, hogy a kisebb állatok (szárnyasok, nyúl, hal, stb.) húsából mikor kezdtek el különböző
paprikás ételeket készíteni, de a sok főzőverseny ismeretében az a tapasztalat, hogy ma
mind a versenyeken, mind a hétköznapokban azok is ugyanúgy elfogadottak, mint a vörös
húsokból készített paprikás ételek.
A 20. század elejétől közkedveltté vált a bográcsgulyástól eltérő technológiával készülő
gulyásleves is, ami – ahogy láthattuk az összehasonlító leírásban – nem azonos a gulyás
nevű étellel, és nem is csak egyszerűen annak felhígított változata, az egy másféle techno-
lógia.26 A két étel ilyen jellegű elválasztását már 1872-ben megtették.27 A gulyásleves ma
ugyanúgy reneszánszát éli – ha nem jobban –, mint a gulyás, ezért ma már méltán sorolhatjuk
a hagyományos gulyásfőzési hagyomány-rendbe.
A gulyásfőzés hagyománya tovább él azokon a területeken is, amelyek a kialakuláskor
Magyarországhoz tartoztak, de Trianon elszakította az anyaországtól. Erdélyben, a Felvidé-
ken, a Vajdaságban, Kárpátalján és mindenütt a szórványban élő magyarok használják a
gulyás ételnevet, és hagyományaikban éltetik a húsfőzésnek ezt a sajátos módját. Ne legyen
számunkra meglepő, hogy Délvidéken létezik paprika nélküli gulyás is, és Erdélyben olyan
25 Minden Háznál használható Közönséges és legújjabb Nemzeti Szakács-Könyv (Kiadta Zelena Ferencz, Kassa, 1830. /
Második megjobbított Kiadás egy Réz-metszéssel/).- 66. p.) Elérhető: file:///F:/03-a-szak%C3%A1csk%C3%B6nyvek/
Minden_h%C3%A1zn%C3%A1l_haszn%C3%A1lhat%C3%B3_k%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9.pdf
26 Ahogy Kisbán Eszter emeritus professzorasszony mondja: más ételtípus.
27 Vörös Eszter tette meg az első elhatárolást már 1872-ben. Lásd Tóth 2005: 65-76.
– 183 –
gulyásleves, ami rántással és tejföllel készül.28 Derék magyarok főzőkanala alól kerülnek
ki ezek az ételek is. Érdemes lehet ez a téma – a Kárpát medence gulyásai címmel – egy
további nagy ívű kutatásra.
Azt se felejtsük el, hogy a történelem viharaiban Magyarországot elhagyni kényszerülő
honfitársaink szerte a világban elterjesztették a gulyást. Kanadától Ausztráliáig, Bécstől
New Yorkig nagyon sok helyen létesültek magyar éttermek, ahol meg lehet kóstolni ezt az
ételt, és legtöbb helyen valóban rátalálhatunk az igazi magyar ízre, persze több helyen –
különösen, ha nem olyan az alapanyag – a kínált ételük már csak halvány utánzata a ha-
gyományosnak.29
Az is örvendetes, hogy a világban egyre több helyen tartanak „gulyásfesztivált”, sőt
Bécsben Gulyásmúzeum is őrzi a nevet.30
Ételrecepteket az Interneten ezrével találhat az érdeklődő, és szebbnél szebb képeket is
arra vonatkozóan, hogy kinézetre – mert ez is fontos! – milyen is az „igazi magyar gulyás”.31
Összefoglalóan elmondhatjuk tehát, hogy a gulyáskészítés hagyománya a magyar Alföld

népi sajátosságaként alakult ki, és a gulyás a köznép étele maradt elég sokáig. Nem volt az
egész országban egyformán elterjedt, és nem vált az előkelőségek ételévé sem, minden-
esetre ahol megtanulták, segítette a túlélést és változatosabbá tette az étkezést, főleg a jeles
napokon. Ma meg már a legelegánsabb ünnepi fogadásokon is találkozhatunk a gulyás-
levessel, vagy valamelyik másik paprikázott húsételünkkel.
Az átlagember nem jutott mindennap friss húshoz, ezért az ilyen fogások röviddel a
kezdetek után már ünnepi eledelnek számítottak. Csak olyan ember főzhetett ilyet mások-
nak, pláne egy nagyobb közösségnek, aki rendszeresen magának is készítette, mert túl
drága lett volna, ha a gyakorlatlanság miatt nem sikerül. Az is természetes, hogy mindenféle
állat húsával próbálkoztak, és így van ez napjainkban is.
Ma az alapanyag frissen azonnal beszerezhető, főleg a városokban, a nagyobb üzle-
tekben, piacokon, és mind az alapanyagok, mind a készétel hűtése is szinte akadálytalanul
megoldható. A varjútól a struccig, a nyúltól a szarvasig számtalan próbálkozás tanúi
lehetünk a főzőversenyeken és a közösségekben. A halászléről már nem is szólva, ami –
vegyük észre – főzési módját tekintve szintén „gulyás-technológia”, hiszen hidegen,
egyszerre kerül bele minden fontos alkotórész.32 Az is biztos, hogy a gulyás és a gulyásleves
hagyományos alföldi változata a magyar eredetvédett szürkemarha húsából az igazi.
Javasoljuk, hogy a hagymát, fűszereket is a magyar eredetvédett termékekből tegyük hozzá.
Természetesen lehet kísérletezni is további jobbító szándékkal. Sikerülni fog!
28 Szász Mártonné 2004: 15

29 Magyar éttermek külföldön: http://kulfoldremennek.hu/utazas/119-magyar-ettermek-a-nagyvilagban;
30 Bécs, Gulyásmúzeum: http://www.yelp.com/biz/gulaschmuseum-wien;
31 Gulyás képek az Interneten: https://www.google.hu/search?q=guly%C3%A1s+receptek&biw=1024&bih=677&tbm=isch&
tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0CEIQsARqFQoTCLaz7eaBz8gCFUePLAodkGMLyA&dpr=1;
32 Ez idő szerint a Bajai- és a Tiszai halászlé már bekerült a Hungarikum Gyűjteménybe.
– 184 –
Az Alföldön, különösen Szolnok térségében kockára felaprított krumplit (főző-burgonyát)

és frissen gyúrt csipetkét is főznek bele. Más vidékeken más változatok és elnevezések
terjedtek el, attól függően, hogy milyen főzéshez használható anyagok álltak rendelkezésre
a legegyszerűbben elérhető módon. Leginkább az volt a döntő szempont, hogy mi volt meg
ingyen, otthon. Ma sokkal inkább a minőség, az ízek gazdagsága, az ősi tradíciók ismerete
a fontos, és a szeretettel, gondoskodással történő elkészítés, valamint a közösségi együttlét
is meghatározó.
Az 1990-es évek óta az országban gombamód szaporodnak a főzőversenyek, fesztiválok,
ahol kisebb-nagyobb közösségek, családok élnek a lehetőséggel, és a gulyásfőzés hagyomá-
nyait tovább éltetve indulnak el a versenyeken, vagy csak egyszerűen kedvtelésből főzőcs-
kéznek. Mind között a leghíresebb az 1999 óta minden évben megrendezett Szolnoki
Gulyásfesztivál, ahol évről évre több tízezer ember jelenik meg, és sok száz hazai és külor-
szági alkalmi főző és profi séf gyakorolhatja a hagyományos magyar paprikás húsételek
elkészítését, és tiszteleghet a gulyásfőzés hagyománya előtt.33
2001-ben alakult meg a Szolnoki Gulyásfesztivál Egyesület. Ez a civil szervezet a Szol-
noki Gulyásfesztivál ötletadója. A 2007 áprilisában történt átalakulással jött létre a Magyar
Gulyás Gasztro-Turisztikai Egyesület, amely korszerű, az európai értékrendhez is igazodó
innovációs célokat fogalmazott meg a gasztronómia és a turizmus összefonódási területein,
többek között a gulyásfőzés hagyományának tovább éltetését. 2014-ben a szervezet
hozzáigazította tevékenységét az új civil törvényhez és végrehajtási jogszabályaihoz. Egyre
bővülő hazai és nemzetközi kapcsolatai révén, népszerűsítő személyes megjelenéseivel
újabb és újabb híveket szerez a gulyásfőzés élő hagyományának a Vajdaságtól Erdélyen át
Ausztráliáig. Kezdeményezésükre 2016-ban HÍR védjegyet kapott az „Alföldi marhagulyás
csipetkével” elnevezéssel beadott, a térség gulyáshagyományát leginkább képviselő étel.
Nagy változások következnek be 2017-től, és a megújult elnevezésű Szolnoki Gulyásfesztivál
Gasztro-Kulturális Hagyományőrző Fesztivál, Nemzetközi Gulyásfőző verseny tulajdonosa
és szervezője a Szolnokneked Kft. lett, amely a remények szerint tovább ápolja és fejleszti
a nemes hagyományt, és 2018-ban immár huszadik alkalommal szervezte meg a rangos
eseményt. (Évente Gulyás Hírmondó címmel alkalmi újság jelenik meg, amiből az érdek-
lődők tájékozódhatnak a fesztiválhoz kapcsolódó eseményekről. A 2018-as lapban egysze-
rűsített formában olvashattak a gulyásfőzés fontosabb ismereteiről.)
A gulyásfőzési hagyománynak a hungarikumok között a helye
Napjainkban szerte az országban és a Kárpát-medence magyarlakta területein mindennapi

gyakorisággal fogyaszthatunk paprikás ételeket (gulyást, pörköltet, paprikást, gulyáslevest),
amelyeknek a főzéséhez a magyar ember csak kiváló minőségű magyar alapanyagokat
választ, ha teheti. Ezek közül a gulyás a tudományos felmérésekben is az első helyen említett
legmagyarabb étel, a magyarság nemzeti eledele. Elkészítése gyakran szerepel a médiában,
33 Pontos adatok szerepelnek a „Javaslat a Szolnoki Gulyásfesztivál települési és megyei értéktárba történő felvételéhez”
című munkabizottsági előterjesztésben (2014. május 15.), melynek alapján a fesztivált a bizottságok felvették ezekbe az
értéktárakba. Volt olyan év, amikor a látogatók száma meghaladta a 60 ezer főt.
– 185 –
és szakács szakmai körökben is a világon mindenki ismeri. Főzésének megszámlálhatatlan

változata alakult ki. Sokszínűsége, változatossága jelenti az időtlen fennmaradás zálogát.
A méltán népszerű gulyás név és a gulyásfőzés hagyománya minket, magyarokat nemcsak
a gyomrunkon át, hanem lélekben is összeköt.
Szolnokon már 20-ik alkalommal rendeztek 2018 őszén Gulyásfesztivált, amely kései
utóda az 1930-as évek ugyancsak itt megtartott pásztortalálkozónak. A rangos rendezvény
az értéktárakban is szereplő helyi és megyei érték. A főzőversenyen – többnyire szabadtűzön
– alkalmanként több száz bográcsban rotyog a különböző paprikás ételcsoda, és zsűri
legyen a talpán, aki igazságot tud tenni a helyezésekben. Nagy izgalom kíséri, hogy ki lesz
az adott év gulyáskirálya. A nemes versengésnél azonban sokkal fontosabb a tömeges
évenkénti tiszteletadás nemzeti ételünknek és a gulyásfőzés hagyományának. Büszkén és
bátran kijelenthetjük, hogy a gulyásfőzés hagyománya a mai Magyarországon összetartó
és közösségfejlesztő erő.
Folyamatosan számos könyv, tanulmány és televíziós műsor jelenik meg a témáról, és
– még ha néha torzult formában is – kifogyhatatlan olvasmány a gasztro-folyóiratokban,
internetes honlapokon terjesztett receptek sokasága. A televíziós bemutató- és főző műsorok
is már új szempontból foglalkoznak vele, és ha mást nem is, de egy jó magyar paprikás
húsételt szinte minden magyar ember meg tud főzni, lassanként már a gyerekek is.
A bográcsgulyás pedig „a magyar nemzet, az igazi magyarság, a magyar vendéglátás
és a magyar nemzetiség igazi jelképe. Nem tudós elemzésben, hanem az élet sodrásában”.34
Mindennapi megőrzendő értékeink közé tartozik tehát a gulyásfőzés, a magyarságunkhoz
kapcsolódó Hungarikum 225 éve a nemzeti kultúra szimbóluma, amire méltán lehetünk
nagyon büszkék. Neves magyar írónk, Mikszáth Kálmán ezt írta bő száz évvel ezelőtt:
„Nem szabad tehát a magyar konyhát pusztulni hagyni.”35
Sehol a világon nem tudják és nem is nagyon próbálják meg így elkészíteni a húsokat,
és ettől az elkészítési módtól (gasztro-technológiától) válik a szakértelemmel, a hagyomá-
nyok tiszteletével és szeretettel elkészített paprikás húsétel magas minőségű, sajátos, a táplálkozó
embert különleges ízélményekkel megajándékozó igazi, hagyományos magyar étellé.
Függelék
Fontosabb évszámok és rövid megjegyzések a gulyásfőzés hagyományához

– A gulyást 1730 körül írták le először, de csak 1790 körül kap szimbolikus szerepet.
– 1768-ban már vörös őrölt paprikát árul egy görög kereskedő Pest-Budán. (Kőszegi László
2012 268. p.)
– 1787-től már egyértelműen gulyás néven ismerik, amikor a húst először „megpörkölik”,
majd gulyásosan (ahogy a gulyások szokták!) megfőzik. (Mátyus István: Dietetica)
– 1786-88-ban már a paprikás hús elnevezés is szerepel a szegedi piarista rendház szám-
adáskönyvében.
34 Kisbán Eszter 1989: 104.

35 Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok III. A magyar konyha (Fecsegés) (http://mek.oszk.hu/cgi-bin/mek2_searchuj.cgi )
– 186 –
– 1790-ben a megjelent Gvadányi József vers egyértelműen leírja a gulyásos húst.

– 1793-ban a Bécsben kiadott Magyar Mercurius c. lap is említést tesz a gulyásról.
A „katonaszakács” képes lehetett már ekkor a mai értelemben vett gulyáshúst készíteni.
– 1794-ben Hoffmansegg gróf egy szegedi „szálláson” evett gulyásos húsról ír a naplójá-
ban és hazaküldött levelében.
– Gvadányi József költészetében jól nyomon követhető a gulyás fejlődési sorrendje:
– hortobágyi gulyásétel – 1790;
– úri vadászat étele – 1791;
– utasok étele – 1793;
– parasztlakomán felszolgált étel – 1795;
– nem éppen diétás, könnyű ételként jellemezve – 1834.
– 1807-ben a „gujasfleisch” (gulyáshús) név először jelenik meg nyomtatásban.
– 1810-től már galuskával adják a gulyást, innentől számít polgári ételnek. (A pásztor
még csak magában, köret nélkül, illetve kenyérrel ette!)
– Szakácskönyvben a gulyás 1816-18-ban szerepel először Rátz Zsuzsannánál Miskolcon.
(Búza szükségben felsegéllő Jegyzések)
– 1826-ban külföldi szakácskönyvekben is szerepel a gulyás (Wiener oder Golash-Fleisch
(bécsi vagy gulyás hús))
– 1836-ban Mosonmagyaróváron a Fekete Sas vendéglő étlapján olvashatjuk a gulyást.
– Az 1800-as évek közepétől megjelenik a gulyásleves.
- 1859-ben Komárom megyében már lakodalmi levesként említik a gulyáslevest, ami
valószínűleg félreértésen alapul, és a lakodalmas néprajzi adatok ellene szólnak.
– 1875-től már a valódi magyar gulyásleves receptje szerepel Beniczki Irma: Betegkonyha
receptgyűjtemény című munkájában (csak az 1887-es kiadást ismerjük!)
– 1886-tól fordul elő mind gyakrabban a gulyásleves. (Jókai 1852-től még csak gulyásról
ír, de 1896-tól már a gulyáslevest is említi.)
– 1872-ben Vörös Eszter már világosan elhatárolta a gulyást és a gulyáslevest. (Lásd
Tóth Arnold 2005: „Gulyáshúsból gulyásleves” című dolgozata!)
– A Budapesti Hírlap 1914. október 11-ei száma a gulyáságyúról ír, és ebben azt írják, hogy
a gulyásleves valószínűleg a pörköltből ágazott el.
– 1935-ben egy idegenforgalmi prospektusban „nemzeti étel” a gulyásleves.
– Az igazi nagy torzulások és keveredések 1960-tól következtek be, amikor is a Venesz
József – Turós Emil: Egységes vendéglátó receptkönyv és konyhatechnológia („A Nagy
Venesz”) megjelent, amit a 81/1961. BKM utasítás alapján kötelezően alkalmaztak
minden tömeges étkeztetési helyen. Innentől követhetetlen a magyar paprikás ételek
sokszínűsége, eltérése az eredeti hármas osztályozástól: pörkölt, paprikás, gulyás. A
gulyáslevesben Venesznél még nincs zöldség, csak paradicsom, meg paprika, és külön
megfőzött csipetke (192. p.). A paprikások általában liszttel és tejföllel habartak.
– A legtöbbet a témáról összefogottan és akadémiai szintű tudományossággal eddig
Kisbán Eszter néprajzkutató emeritus professzor asszony írt: Népi kultúra, közkultúra,
jelkép: a gulyás, pörkölt. paprikás című munkájában (Budapest, 1989.).
– Érdekes, tartalmas, összegző irodalmak a témához:
– 187 –
– Erdei Ferenc (1971). Néprajzi ínyesmesterség (Mini Magyar Konyha)

– Dr. Ecsedi István (1935). A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása. A Déri
Múzeum Néprajzi Osztályának ismeretterjesztő közleményei – 5. füzet.
– Kopasz Árpád (2003). Paprikával fűszerezett hagyományos ételeink. Szolnoki
Gulyásfesztivál Egyesület, Szolnok
– Pethő Mária, dr. (2008). A gulyás, pörkölt és paprikás története hazánkban: Püski Kiadó,
Budapest
– Kiszely István (2009). Eleink lakomái. Püski Kiadó, Budapest.
– Kőszegi László (2012). A paprika útjai Közép-Európában – a kibővült kutatási lehető-
ségek tükrében (Ethnographia 2012/3. szám 255-277. p.) (Kb. 50 évvel korábbra tehető
a paprika elterjedése Európában, mint ahogy eddig tudtuk. Németországban már 1542-
ben ismerték, pedig a spanyol hajóorvos jelentése csak 1516-ban jelent meg először
/1494-ben íródott!/.)
Ez a függelék a teljesség igénye nélkül készült, csak a biztosan ellenőrizhető és a bárki

által elérhető adatokra támaszkodik. Újabb kutatások36 és személyes beszélgetések is
megerősítik, hogy a gulyás elterjedésében az 1840-es évektől sokat köszönhetünk a német
katonai főzési előírásoknak. Az 1800-as években kiadott német nyelvű katonai szakács-
könyvekben már szerepel az „Echte Ungarishe Goulash”, de ez a téma is még további
kutatásokra érdemes.
Irodalom
Bartha Júlia
2007 Nagykunsági néprajzi hagyományok. A szerző kiadása, Karcag
Balassa Iván – Ortotay Gyula
1979 Magyar néprajz. Corvina Kiadó, Budapest
Bellon Tibor
1996 A nagykunsági mezővárosok állattartó gazdálkodása a XVIII–XIX.
században. Karcag.
Berkeszi István
1887 Gróf Hoffmannsegg utazása Magyarországon 1793-94-ben. (fordítás
németből!) Budapest
Ecsedi István
1935 A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása. A Déri Múzeum
Néprajzi Osztályának ismeretterjesztő közleményei – 5. füzet. Debrecen,
illetve könnyen elérhető digitálisan a Déri Múzeum honlapján: A
Debreceni Déri Múzeum Évkönyve,
1934. – II. függelék 151–396.
36 Kőszegi László 2011
– 188 –
Erdei Ferenc
1971 Néprajzi ínyesmesterség. Mini Magyar Konyha. Budapest Szikra Lap-
nyomda.
Gundel Imre
1987 Gasztronómiáról és Gundelekről. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Györffy István
1983 Alföldi népélet. Válogatott néprajzi tanulmányok. (Selmeczi Kovács
Attila szerk.). Gondolat Kiadó, Budapest
Hortiné dr. Bathó Edit – Faragó László – Kiss Erika – Kókai Magdolna (szerk.)
1999 Népi ételek a Jászságból. Jászsági füzetek. Jászberény.
Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor
1999 Magyarság-szimbólumok. Európai Folklór Központ, Budapest
Kisbán Eszter
1989 Népi kultúra, közkultúra, jelkép: a gulyás, pörkölt, paprikás. MTA Néprajzi
Kutatóintézet, Budapest
Kiszely István
2009 Eleink lakomái. Püski Kiadó, Budapest
Kopasz Árpád
2003 Paprikával fűszerezett hagyományos ételeink. Szolnok Szolnoki Gulyás-
fesztivál Egyesület, Szolnok
Cs. Kovács Károly – Oláh János – Kútvölgyi Mihály
2000 Nagykunsági ízek. Hagyományos és mai ételek. Timp Kiadó, Budapest
Kőszegi László
2011 Újabb reflexió. Minőségi borok, ételek. In: Az asztali örömök magazinja,
2011. március-áprilisi szám, 20. Budapest
Kőszegi László
2012 A paprika útjai Közép-Európában – a kibővült kutatási lehetőségek
tükrében. In: Ethnographia 2012/3. szám 255–277. Magyar Néprajzi
Társaság, Budapest
Paládi-Kovács Attila
2001 Gazdálkodás. In: Magyar Néprajz II., Állattartás, pásztorkodás. Budapest.
Pethő Mária
2004 Az Alföld hagyományos ételei a HIR-gyűjtemény alapján. Szolnok.
Pethő Mária
2008 A gulyás, pörkölt és paprikás története hazánkban. Püski Kiadó, Budapest
Somos András
1981 A paprika. Akadémiai Kiadó, Budapest
Szabó László – Csalog Zsolt (szerk.)
1974 Szolnok megye néprajzi atlasza. Damjanich János Múzeum, Szolnok
– 189 –
Szász Mártonné
2004 Erdélyi finomságok Szász Mártonné Bene Ilonka receptjeiből. Black &
White Kiadó, h. n.
Tóth Arnold
2005 Gulyáshúsból gulyásleves. Egy ételtípus történeti fejlődésének tanulságai
a 19. században. In.: Báti Anikó – Berkes Katalin – Elter András – Nobilis
Júlia (szerk.): Parasztélet, Kultúra, Adaptáció. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Váncsa István
2003 Váncsa István szakácskönyve. Vince Kiadó, Budapest
Venesz József – Turós Emil
1988 Egységes vendéglátó receptkönyv és konyhatechnológia (reprint kiadás).
NOVORG Kiadó, Budapest
Honlapok
http://www.kulinarisvilag.hu/hun/cikkek/nemzeti-eledel-gulyas
A nemzeti eledelünkről, a gulyásról
http://www.szellemiorokseg.hu/index.php?menu=elemek_a_jegyzekben&m=nemzeti
A kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya
http://www.foodandwine.hu Csíki Sándor – a paprikás ételekről és egyebekről
http://istvandr.kiszely.hu/ostortenet/035.html Őseink főzési technikája; ételei és italai
http://www.kulinarisvilag.hu/hun/cikkek/nemzeti-eledel-gulyas
Gvadányi verse nemzeti eledelünkről, a gulyásról
http://www.gulyasfestival.com/ Chicago – 2015. Gulyásfesztivál
http://www.gulyasfestival.com/gallery/ Külföldi magyar Gulyásfesztiválok képei
http://receptmix.hu/gasztronomia/494/Gulyast-foztek-az-olasz-szakacstanulok
http://svaz-madaru-lovosice.rajce.idnes.cz; http://www.svaz-madaru-lovosice.cz
http://kanadaihirlap.com/2016/09/22/felnott-fesztival/ (A Szolnoki 18.
Gulyásfesztiválról)
http://www.hungarikum.hu/ Magyar Értéktár – Hungarikumok gyűjteménye
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/11-dolog-amiert-a-cnn-ajanlja-
magyarorszagot/?fb_action_ids=744683965545668&fb_action_types=og.likes
&fb_source=other_multiline&action_object_map=[1375121789400210]
&action_type_map=[
11 dolog, amiért a CNN javasolja Magyarországot
http://www.mnhsz.com/magyar-gulyasleves – A Magyar Nemzeti Értékek és
Hungarikumok Szövetségének honlapja
– 190 –
A szellemi kulturális örökség eleme lett a kunhímzés
Bán Andrea
Szellemi Kulturális Örökség eleme lett

a kunhímzés
„A nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata” címen
Már egy évtizede is elmúlt az a nap, amikor, először találkoztam a kunhímzéssel. Ez a

„találkozás” lett az előfutára annak a hosszú útnak, melynek végeredményeként, 2019
július végére elkészült a kunhímzés Szellemi Kulturális Örökség Hazai Listájára beadott
felterjesztés. A felterjesztésnek több sarkalatos pontja volt, aminek maximálisan meg kellett
felelni, azt pontosan, precízen kidolgozni, képekkel, kiadványokkal, ajánlásokkal, videóval
és különféle egyéb szóróanyagokkal, termékekkel támogatni, alátámasztani.
Elsődlegesen, magát a felterjesztésre szánt szellemi kulturális örökséget kellett bemutatni:
eredetét, előfordulását, jellemzőit. Fontosnak ítéltük, hogy a döntéshozók lássák, milyen
régi hímzésről van szó, és hogy milyen kevés eredeti darabból kelt életre, éli reneszánszát
úgy, hogy mára már a kun ember identitásának egyik alappillérje lett.
Pontosan meghatározva leírtunk mindent, amit magáról az örökség-elemről tudni kell,
majd a megőrzése és a továbbéltetése érdekében tett eddigi intézkedésekre és azon erő-
feszítésekre (programok, feladatok) tértünk ki, ami az elmúlt 10 évben volt. Minden egyes,
a jelölő elemet érintő, közösséget, csoportot, egyént felsorolva, külön taglalva elért ered-
ményeiket, véghezvitt feladataikat és azon törekvéseit, melyek jelenleg is zajlanak, rész-
letesen leírtunk.
Napjainkban több nagykunsági és bácskai – a 18. században a Nagykunságból kirajzott
– településeken működő közösségek (hímzőkörök, szakkörök, egyesületek) és egyéni
hímzők ápolják ezt a hagyományt. A kun városok lakói ismerik a kunhímzést és tudják,
milyen nagy érték tulajdonában vannak. Ez az érték nem csak a múltjuk egy darabkája, de
jelenük szerves részét is jelenti. A kun identitástudat, a másoktól való különbözőséget, de
mégis az egységet, az összetartozást jelenti az ott élőknek.
A felterjesztés következő fontos pontjaként részleteztük, hogy napjaink kultúrájában
miképp jelenik meg a kunhímzés: legtöbbször egyedi alkotásként van jelen a tárgyi kultú-
rában, de önmagában is közösségalkotó tényező. Az egyén az általa készített darabokkal
demonstrálja a nagykunsági csoporthoz való tartozását. A kunhímzés, mint kulturális
szellemi örökség a 19. századtól napjainkig jelen van a nagykunságiak kultúrájában. A 20.
században a népművészet iránti érdeklődés újra és újra felfedezte, éltette a kunhímzést. A
két világháború között a gyöngyös bokréta, az államszocialista korban a Népművészeti
Szövetkezetet, majd a honismereti mozgalom eszköztárába került be a népművészet támo-
gatása. Túrkevén 1975-ben alakult meg a Népi Díszítőművészeti Kör, mely napjainkban
is működik. Mivel a 21. század elején az „újra öltünk örökítünk” felhívásra a hímző nők
legtöbbször hímzőkörökbe tömörültek, így a közös érdeklődés alapján szerveződő közössé-
gek a helyi társadalom civil szervezeteként működnek. Napjainkban az általuk készített
– 191 –
munkák használati tárgyakként a lakáskultúrában (függöny, párna, terítő), a viseletkultú-

rában (fellépő ruha, hímzett blúz, kötény, papi ruha, öltözetkiegészítő: öv, táska, pénztárca,
zsebkendő-, szemüveg-, telefon-, laptok- nyújtófa-, toll-tartó, nesszeszer, edényfogó) van
jelen. A kunhímzéses tárgyak ezenkívül dísztárgyakként, ajándéktárgyakként és fesztivál,
népművészeti vásári áruként is funkcionálnak. A hímzés motívumokat meghívókon,
plakátokon, könyv- és egyéb kiadvány (programfüzet, étlap, szórólap) borítóin is megtalál-
juk. Logóként is használt. Helyi termékeken is alkalmazzák (kolbász-cimke, perec-tasak).
Időnként más ajándéktárgyra is felfestik. Kunhímzéses templomi oltár- úrasztali és szószéki
terítőket használnak Kisújszálláson, Kunmadarason, Kunhegyesen, Törökszentmiklóson,
Túrkevén, Bácskossuthfalván. Túrkevén az Énekeskönyveket is kunhímzéses borító fedi.
Hosszasan lehetne még sorolni, hogy milyen formában jelent meg idáig, de ezzel a kis
összeírással érzékeltetni tudtuk, hogy nem egy fellángolás a kun ember életében a szőr-
hímzés, hanem, a 18. századtól a 21. századig hosszú utat bejárva, a mai kor kívánalmainak
megfelelve, a mindennapok részévé vált.
A megírt felterjesztés legfontosabb része az örökség-elem megőrzésének további ter-
vezett lépései és az érvelés a felvétel mellett volt.
Megőrzés lépéseit a következő pontokba szedtük:
– Kapcsolattartás az aktív közösségekkel, szakemberekkel.
– Képzések generálása a témában.
– A mai környezeti kultúrába illő, használati értéket képviselő tárgyak készítése a
kunhímzés jellegzetességeit felhasználva.
– Korábbi erőfeszítések további működtetése.
– Gyermekek számára rendhagyó hon- és népismereti órákon, szakkörökön és tanfolyami
kereteken belül történik a kunhímzés megismertetése, tanítása.
– Felnőtt alkotói közösség működtetésével a technika folyamatos gyakorlása.
– Más települések hasonló közösségeivel együttműködve gyűjtés és feldolgozás.
– A legkisebbek számára korosztálynak megfelelő ismeretanyagot nyújtó kifestő
elkészítése.
– Alkotótábori foglalkozásokon a spontán érdeklődők megismertetése a hímzéssel.
– Kiállítások, hiteles szakmai előadások rendezése a témában.
– Foglalkoztatás keretében piacképes termék előállítása, amely minőségi ajándéktárgy-
ként képviseli ezt a díszítőművészetet.
– A régi, múzeumi darabok újrahímzése, ez által mindenki számára elérhetővé válik
majd, kiállítási tárgyakként való megjelenítése. A régi minták feldolgozása.
– Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató segítségével elkészült egy olyan PPT-s anyag,
amin keresztül bemutatásra kerül a kunhímzés zsűri által elfogadott felhasználási javaslata.
Ezt a hímzőkörök szabadon felhasználhatják. A szakemberek által tett javaslatok hozzájá-
rulnak ezen hímzéskultúra szakmai alapjainak stabilizálásához.
Majd érveltünk a nemzeti jegyzékre való felvétel mellett:
A nagykunsági települések népi kultúrája, kézműves hagyománya évszázados gyöke-
rekre tekint vissza. Az itt élők ezért is érezhetik mindig fontosnak ősi tudásuk örökítését,
hiszen általuk őrizhetik meg kun identitásukat.
– 192 –
Napjainkban felértékelődött ezek közösségformáló és nem utolsó sorban, gazdasági

ereje. Ezt mérlegelve indultak el Nagykunság-szerte a különböző helyi kezdeményezések,
különféle formába öltve tevékenységüket. Van, ahol intézményi kezdeményezésre (Kunhegyes:
2015-ben indult a foglalkoztatás, melyben 11 fő sajátította el a kunhímzést és csipkeverés
folyamatát). Van, ahol a 2014-ben indított „Újra öltünk, örökítünk” programsorozat után
alakultak szakkörök (Kunmadaras, Berekfürdő, Kisújszállás). Az ismeretek elmélyítése,
bővítése olyan tudást nyújtott a résztvevőknek, aminek birtokában a saját lakásuk díszítésén
túl a jelen kor elvárásainak megfelelő piacképes teremékek előállítása is megvalósítható.
Úgy gondoljuk, hogy egy népcsoportra jellemző valamennyi kulturális tartalom éltetője,
megtartója az adott közösségnek, így a kézműves hagyományok is. Fontos, hogy a min-
denkori generációk megőrizzék és gazdagítsák azt. A kunhímzést varró közösségek is ezt
szolgálják.
A kunhímzés, az egyedi jellemzőinek köszönhetően a Nagykunság díszítőművészetének
kiemelkedő része, és mint ilyen, a magyarság tárgyi, szellemi kulturális értékei között
képviseli a nagykunsági néprajzi csoport sajátos ízlését, sajátos jellegzetességeit. Őrzése,
a jelen és jövő kor számára történő átörökítése minden kor számára fontos. A hétköz-
napokban való használhatóságának megismertetése a Nagykunság településein tevékeny-
kedő kézműves mesterek munkáján keresztül, szélesebb körben történő használata valósulhat
meg.
Az érintett közösségek tagjai messzemenően elkötelezettek a kunhímzés tudásának
ápolásáért és továbbadásáért, a hazai és nemzetközi népszerűsítésért, az innováció támo-
gatásáért. Minden érintett csoport és személy fontosnak tartja a szőrhímzés ezen ágának,
a kun identitású emberek örökségének, a kunhímzés hagyományának fennmaradását,
tovább éltetését, mert a kun tudatot és egyben a magyar identitást erősítő díszítőművé-
szetnek érzik, ahogy ez a csatolt ajánlásokból, támogató nyilatkozatokból is kitűnik.
A kunhímzés felterjesztést három térségi civil szervezet nyújtotta be Jász-Nagykun-
Szolnok megyéből: a Kézműves Örökség Egyesület (elnök: Bán Andrea), a Jász-Nagykun
Szolnok Megyei Tudományos Egyesület (elnök: dr. Örsi Julianna) és a Nagykunsági
Népművészek Egyesülete (elnök: dr. S Kovács Ilona). A jelölő szervezetek együttműködése
a jelölt kézimunkakörökkel élő, mindennapos. Kölcsönösen segítik egymást (kiállítás-
rendezés, zsűriztetés, szakmai tanácsok, véleményezés stb.).
A helyi önkormányzatok támogató javaslatukkal igazolják, hogy a településük kulturális
életében jelentős szerepet töltenek be a kézimunkázó nőcsoportok. Munkájuk több mint
hobby, a helyi hagyományőrzésben jelentős szerepet töltenek be, példamutatóan aktívak.
Jelentősen hozzájárulnak a kistáj arculatának kialakításához így segítve a Nagykunság, a
Bácska turisztikai vonzerejének növelését.
A támogató kulturális intézmények ugyancsak pozitív véleménnyel vannak a népi kultúra
megőrzését felvállaló csoportok munkájáról. Több közösség éppen valamelyik művelődési
intézmény keretein belül működik. A civil szervezeti fejlettségük különböző szinten áll,
egyeseknek szükségük van a „védőszárnyra”, mások elindultak az önállósodás útján.
– 193 –
Egyedülálló az az összefogás, az a közös megvalósítandó célkitűzés, amit a beajánlott

hagyományőrző csoportok, a beajánlók, az önkormányzatok, a kulturális intézmények
együttesen alakítottak ki. Ez a térségi együttműködés segíti a vidék kultúrájának a
fenntartható fejlődését.
Bíztunk abban, hogy a felterjesztés pozitív döntésben részesül, és méltó helyére emeli a
Nagykunság ezen kulturális örökségét, az UNESCO Nemzeti (magyarországi) Szellemi
Kultúrájának reprezentatív elemei közé.
…és jött a várva várt hívás, az a bizonyos „telefon” dr. Csonka Takács Esztertől, a
Szellemi Kulturális Örökség Magyarországi Igazgatóság vezetőjétől.
Az ünnepségnek a kaposvári Szivárvány Kultúrpalota adott helyet. Az átadóra delegált
képviselet: Berekfürdő: Schmozer Ilona, Karcag: N. Pádár Ágnes, Kisújszállás: Pápai
Istvánné, Kunhegyes: Szentpéteriné Lévai Mária, Kunmadaras: Bozsó Sándorné, Túrkeve:
Nagy Istvánné, és jómagam, mint hímző Törökszentmiklósról és mint projektvezető.
A köszöntők, majd Kaposvár bemutatása és az ünnepi műsor után dr. Csonka-Takács
Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője ismertette az öt új elemet:
a csárdás, a verbunk tánc, a magyar népi vonós zenekari formáció, a tojásírás hagyománya,
a nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata került be 2019-ben a szellemi kulturális
örökség nemzeti jegyzékébe. A jó megőrzési gyakorlatok regisztere pedig a Népművészeti
Egyesületek Szövetsége tevékenysége körében zajló, népi kézműves szakmai tudás
átörökítésének modelljével bővült. Egymás után külön-külön kerültek bemutatásra az új
elemek, azok ünnepségre érkező képviselői, majd a felterjesztőket hívták fel a színpadra,
ahol a közösségek nevében dr. Fülöp Pétertől, az EMMI művészeti, közművelődési és
közgyűjteményekért felelős helyettes államtitkárától és dr. Tuzson Bence közszolgálatért
felelős államtitkártól vehették át a felvételt elismerő miniszteri dokumentumot. Közösségi
felterjesztés benyújtójaként nekem jutott az a hatalmas megtiszteltetés, hogy átvehettem.
Megható érzés volt felmenni a színpadra, átvennni a dokumentumot és fogadni a gratulá-
ciókat is.
„A nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata” címen a kunhímzés ezen túl a magyar-
országi Szellemi Kulturális Örökség része!
A Kulturális Örökség Napja programsorozat keretében belül a következő két nap
(szeptember 21-22-én), Kaposvár főterén volt lehetőségünk a többi új elemmel együtt
bemutatkozni, a régiek gyűrűjében. A gyönyörűen felépített kiállításunkat interaktívan
készítettük el. Az érdeklődő közönség nem csak megcsodálhatta a Nagykunság különleges
szőrhímzését, hanem annak, aki késztetést érzett rá, vagy kíváncsi volt, lehetősége nyílt
kipróbálni a kunhímzés különleges öltéstechnikáját.
Örömünnep volt!! Igen az, amikor egy évszázadok óta őrzött, átörökített értéket ilyen
megtiszteltetés ér. Bízunk abban, hogy ezáltal lehetőségünk lesz arra, hogy itt hazánkban,
vagy akár világszerte megismertethessük mindenkivel a kunhímzést!
– 194 –
1. kép. A Nemzeti Szellemi Kulturális 2. kép. A túrkevei kunhímzők munkái

Örökség igazoló oklevele, 2019 – Fotó: Forgács Éva
– Fotó: Bán Andrea
3. kép. A nagykunsági hímzőkörök vezetői a kaposvári ünnepségen – 2019. szeptember
– 195 –
Bán Andrea
Régi mesterségek felidézése

a Kézműves Örökség Egyesülettel
A törökszentmiklósi emberek összetartozásának biztosítéka saját kultúrájuk felelevení-

tése, mely a mai társadalomban különféle módon megtalálható: átörökített díszítőművésze-
tükben, ruházkodásukban, műveltségükben, hagyományaikban, szokásaikban, melyek
észrevétlenül belekerülnek a mindennapjaikba. Családi, szabadidős tevékenységeik,
vállalati, társadalmi programjaik részévé válnak, különös színfoltjaként a magyar népi
kultúrának.
Törökszentmiklóson vannak olyan kezdeményezések, alakulnak kis csoportok, melyek
a helyi értékek megmentésére, újjáélesztésére, azok nagyközönség felé történő megmuta-
tására jöttek létre.
Ilyen célok kitűzése és elérése érdekében 2005. november 14-én 14 helyi kézműves
kezdeményezésére alakult meg Egyesületünk. A megalakulástól a helyi Helytörténeti
Gyűjtemény ad helyet a székhelyünknek. Nagy örömünkre 2014. november 17-én saját
alkotóházba költözhettünk.
A Kézműves Örökség Egyesület jelenleg 22 tagot számlál. Vannak köztünk: szövők,
kosárfonók, fonó, díszműkovács, hímző, kályha- és kandalló építő, virágkötő, tojásíró,
kapart-tojás készítő, porcelánfestő, gyapjúfilc-ékszer készítő, gyapjúfilc rátétes, gyapjúfel-
dolgozó, riselő, bútorfestő. Segítőink között: bognár, bőrös, csipkeverő, csipkevarró, fafa-
ragó, fazekas, szalma-, gyékény-, csuhéfonó, fonott bútorkészítő, kályhás, mézeskalács készítő,
gyöngyfűző.
A környezetet színesítve a tagok által készített kézműves tárgyakkal, kedvet csinálunk
a tanulni, kézművesedni vágyóknak. Városukon kívül is folyamatosan népszerűsítjük és
tanítjuk a mesterség bemutatóinkon az oda látogatókat. Kézműves foglalkozást, népi
játszóházat tartunk. Kézműves Házunkban szívesen látjuk a kézműveskedni vágyó óvodá-
sokat, iskolásokat. Kérésre kitelepülünk intézményekhez, cégekhez. Rendszeresen színesít-
jük jelenlétünkkel és termékeinkkel a különféle rendezvényeket és kézműves vásárokat.
Oktatóink rendszeresen tanfolyamokon adják át a tudásukat a tanulni vágyóknak. Nagy
figyelmet fordítunk arra, hogy kézműves foglalkozásainkon a gyerekeknek és a felnőttek
számára korosztály-specifikus kézműves ötleteket ajánljunk. A gyerekeknél az életkorukat
figyelembevéve más-más nehézségi fokú tevékenységet ajánlunk. Fontosnak tartjuk, hogy
a munkafolyamat elejétől ők készítsék el a tárgyaikat. Nincs elővágva, szurkálva, stb.
semmi, csak a kellékek vannak kirakva az asztalra külön-külön az elkészítendő tárgyakhoz
csoportosítva. Így mindenki megtapasztalhatja, milyen a teljes alkotás öröme, amikor az
első lépéstől, a kész tárgy meglétéig, mindent maguk csinálnak.
– 196 –
Régi mesterségek felidézése a kézműves örökség egyesülettel
Az Egyesület több évtizedes munkája lévén az alábbiak valósultak meg:
– Kézműves foglalkozásaik, bemutatóik, tanfolyamaik, táboraik: hozzájárulnak a társa-

dalmi és kulturális jelentőségük lévén a Törökszentmiklós kézműves hagyományának
újjáélesztéséhez és megőrzéséhez;
– a hazai bemutatkozás szélesebb felhasználási lehetőségeket kínál: kézműves termékeik
a tradicionális motívumokat, anyag-, forma-, használhatóság a mindennapokban úgy,
hogy közben helyet ad az emberi kreativitásnak, így a mai modern világ részévé tudna
válni, egyben visz magukkal a hagyományozódás, átörökítés folyamatát;
– szélesebb rétegben, körben való elterjedés;
– Törökszentmiklós és kistérsége turisztikai látványosság része lett.
Évente többször rendezkiállításokat, melyeket bemutatók, foglalkozások kísérnek. Ezzel

is esélyt adva maguknak és az elérni kívánt célunknak, hogy minél szélesebb körben, minél
több emberhez eljussanak a népi kézművesség különféle területei, és kedvet kapva, tovább
éltessék azokat.
Az Almásy út 19. szám alatti Kézműves Házban ünnepkörökhöz kapcsolódva vannak
kézműves foglalkozások. Nyáron „Mesterségről – Mesterségre” táborukba várják a gyere-
keket. A résztvevők a tábor ideje alatt többféle mesterséget kipróbálhatnak, így megismerik
az alkotás örömét, a természetes anyagok minőségét.
A Törökszentmiklóson élő emberek életében az elmúlt két évszázadban voltak olyan
közösségi helyek, ahol a hagyományozódás lehetőségét megteremtették. Sajnos, a 20.
század végére a városiasodás, a globalizáció és a különféle egyedi személyes érdekek és
igények önző kielégítése – melyet ez az új társadalmi forma erőltet ránk – következtében
eltűntek a közösséget szolgáló, összekovácsoló helyek. A Kézműves Örökség Egyesület
ezt kívánta újraéleszteni és életben tartani, azaz teret adni az eltűnőben lévő közösségi
helyeknek, vele együtt a népi kézművességnek és alkotóiknak.
A legtöbb látogatót vonzó rendezvény az „Adventi vasárnapok” programsorozat. Vasár-
naponként az éppen aktuális tevékenységgel ismerkednek, illetve készíthetik el az ünnephez
illő tárgyakat. Egy folyamatot végig csinálni, majd örülni az eredménynek, a legjobb érzés.
Az Adventi Vasárnapok programsorozat részeként a 3. vasárnap délelőttjén Óballán, a falusi
iskola épületében, a helyi lakosok részére tartanak ingyenes foglalkozást.
Rendezvényeiken a város lakosságán kívül az ide látogató vendégeket is szívesen látják.

Kipróbálhatják a kézügyességüket, termékeikből vásárolva népszerűsíthetik alkotóikat,
városukat. Törökszentmiklóson kívül is vállalnak mesterség bemutatót, kézműves foglal-
kozást, rendezvényeken, kézműves vásárokon. Alkotóik szívesen fogadják a meghívásokat,
kiállításra, egyénileg és csoportosan is.
„Nyitott Műhely – Műhelynapok” keretén belül folyamatosan mutatnak be egy-egy
kézműves mesterséget, melyek folytatásaként tanfolyamokat indítanak az érdeklődőknek.
– A KÖE ezen kívül minden városi rendezvényen színesíti foglalkozásaival a progra-
mokat.
– 197 –
– Alkotóhákban kézműves foglalkozásokat tartanak, igény szerint óvodai és iskolai

csoportoknak, de kitelepülnek intézményekhez, cégekhez is.
– Folyamatosak a képzések, szakkörök, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
– Kiállításokat szerveznek a saját Kézművesházukban, nem csak a tagok részére.
Fontosnak tartják a helyi kézművesek, népművészek, kistermelők megismertetését.
– Alkotó táborok szervezése a nyári szünetben a gyerekeknek, a városban és Óballán.
Felnőtt több napos képzések szervezése, és meghívásra, hasonlókban való részvétel.
– Partnereik, barátaik meghívásának eleget téve, országosan több fele járnak foglalko-
zásokat, táborokat, előadásokat tartani, részt vesznek városok, települések rendezvé-
nyein, vásárain.
– Tagjaink részt vesznek a „Mesterségek Ünnepén”.
– Óballai Falunap: évről évre a KÖE kivétel nélkül kiveszi a részét a programok
színesítésében. 2018-ben az Egyesület egy olyan együttműködési szerződést írt alá az
Óballáért Egyesülettel, aminek eredményeképp egy látványos, sokrétű interaktív jellegű
programot tudnak megvalósítani a Falunapokon az odalátogató érdeklődő közönségnek.
Kézműves Udvarban – a Fő úton lévő egyesületi tag ingatlanának kapuját nyitva –, az
odahívott vendég kézművesek, népművészek kiállítása, vására és interaktív bemutatója
tekinthető meg.
Sikerek és az elismerések:
– Az Egyesület életében 2018-ban elkezdődött egy gyümölcsöző kapcsolat a Jász

Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesülettel. A szorosabb együttműködés
eredményeként, elsőként a Hagyományok háza akkreditált képzése „Népi játszóház
vezető”, majd „Szövő szakkör képzés” valósult meg.
– A kunhímzés, „A nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata” címen 2019. szeptember
20-án felkerült a Szellemi Kulturális Örökség hazai reprezentatív listájára. A felter-
jesztést két térségi civil szervezettel közösen nyújtotta be az KÖE (Jász-Nagykun- Szolnok
Megyei Tudományos Egyesület és a Nagykunsági Népművészek Egyesülete). A felter-
jesztés alapjául Bán Andrea, közel tíz éves munkája szolgált, ezért, mint felterjesztő, ő
vehette át dr. Fülöp Pétertől, az Emberi Erőforrások Minisztérium művészeti, közmű-
velődési és közgyűjteményekért felelős helyettes államtitkárától és dr. Tuzson Bence
közszolgálatért felelős államtitkártól a felvételt elismerő miniszteri dokumentumot
Kaposváron, a Kulturális Örökség Napján.
– 2019. szeptember 25-én vehették át az elmúlt 5 évben, a helyi kulturális életben végzett
munkájukért, a település kisközösségeinek fejlesztéséért, helyi hagyományaink és
értékeink ápolásáért, a város közössége felé történő átadásáért járó díszoklevelet.
– 2019. december 6.-án hatalmas elismerésben részesültek. Eddig munkájuk eredménye-
ként a „Törökszentmiklósért emlékérem” díjat vehették át a „Város napján” rendezett
ünnepségen.
– 198 –
Közeljövőbeli terveik:
A Kézműves Ház „egy csokorba” szeretné fogni a Törökszentmiklós és kistérség

kézműveseit, állandó helyet adva nekik. Felújítás előtt áll önálló épületük. A felújítás több
alkotótér kialakítását fogja képezni. Helyi kézműveseink állandó kiállításán túl, még több
műhely lesz kialakítva. Terveiek közt van, többek között: szövő, kosárfonó, kovács, bodnár
és bőrműves műhely, melyekben, plusz szolgáltatásként szeretnénk azoknak helyet és
szerszámokat biztosítani, akiknek nincs otthonukban lehetőségük arra, hogy a meg tanult
mesterséget folytathassák (például szövőkeret, szövőszék, kosárfonás, gyapjúfeldolgozás,
fonás, kovácsolás szerszámai stb.). Érdeklődők már most is vannak. Remélik, hogy 2-3
éven belül meg fog valósulni.
Továbbá helyet kívánnak biztosítani kézműves szakköröknek is.
Mélyen bennük élnek a napjainkban már majdnem elfeledett mesterségek. Kézműveseik
a foglalkozásainkat a célkitűzésünkhöz méltó környezetben tarthatják az érdeklődőknek.
Mindez büszkeséggel tölti el őket és szeretnék, ha mások is megcsodálnák az igényesen
kialakított kézműves házukat. A népi hagyományok felidézése, ápolása az ünnepeink során
is megmutatkozik, melyre szeretettel várnak minden Törökszentmiklósra látogatót.
Képek a törökszentmiklósi Kézműves Házból – fotó: Bán Andrea
– 199 –
– 200 –
– 201 –
Bán Andrea
Kézműves udvar az Óballai Falunapon

11 kilométerre Törökszentmiklóstól van egy kis település, ahol immár 15. alkalommal
került megrendezésre a falunap. Ez a Tisza menti kis falu: Óballa, a 90 főt számláló zsákfalu,
melynek három rövidke utcája párhuzamosan fut egymással. Az utcákat hatalmas portákon
az alföldi építkezési stílusnak megfelelő búboskemencés vályogházak szegélyzik. Az
udvarokon mezőgazdasági épületek: ólak, górék, istállók. Az utóbbi két évben, egyre több
romos porta került felújításra, telt meg élettel a háza és az udvarán álló gazdasági épülete
is. Most már nem csak az utcákon „kapirgálók” látványa sejteti az arra járó kirándulóval a
falusi jelleget, de egyre több helyen lehet hallani nagyobb jószágok hangjait. Megtöri a
csendet a paták ritmusos kopogása, lovas kocsik lassú nyikorgása. Nyáron a falut övező
réten, a füves utak mentén lovak és tehenek legelnek pányvázva.
Haragszó jelzi az ebédidőt… a Fő úton álló fa harangláb nagy harangja a mai napig déli
12 órakor megszólal az egyik helyi lakos, Boda Pali bácsi jóvoltából.
A sokáig üresen álló Iskola épülete, udvarán lévő játszótér közösségi térként funkcionál.
Nem csak a helyi lakosoknak, de a városból érkező csapatoknak, iskoláknak, óvodáknak
is alkalmi találkozó helyet biztosít.
A jó idő megérkezésével, egyre több ember kocog, vagy kerekezik ki Törökszentmik-
lósról.
A levegő friss és tiszta …, a falut elkerüli a nagyvárosok zaja. Aki egyszer eljut Óballára,
és megáll egy pillanatra … vagy nem is kell megállnia, csupán sétál, nézelődik közben …
lassan meghallja a csendet. Meghallja a csend ezernyi neszét, és megérinti valami …
Valami, amiért úgy érzi, hogy ide még egyszer vissza kell jönni …
A faluban szoborpark látható. Első darabjai egy régi, törökszentmiklósi raktárból
előkerült szobrok voltak. Felújították azokat, majd az iskola parkjában, 2007-ben végleges
helyükre kerültek. Azóta folyamatosan gyarapodik a parkban látható faszobrok száma.
Az „Óballai Maraton” hatalmas érdeklődéssel, évről-évre egyre több nevezővel az egyik
legnevezetesebb program. A Törökszentmiklós és Óballa közötti 11 km-es szakaszt a jelent-
kezők megtehetik biciklivel, futva vagy sétálva. Egyénileg és családosan is indulhatnak a
táv „legyőzésére” a résztvevők. 2009. májusában került megrendezésre először, 2019-ben
jubilált a 10 éves program rekord számú résztvevővel.
A különböző ünnepek közeledtével, a falusi gyerekek és szülei részére a Kézműves
Örökség Egyesület tagjai tartanak kézműves foglalkozásokat. A foglalkozások ingyenesek,
ugyanúgy, mint a nyári kézműves és alkotó tábor is az óballai gyerekek részére. A
foglalkozásokat és a tábort a Városi Önkormányzat támogatja évről-évre.
Az első falunapot 2005. szeptember 10-én rendezték meg. Ötletét Hajnal László, a
majdani Óballáért Egyesület elnökének fotógyűjteménye adta. A fotógyűjteményből előbb
egy iskolai találkozó gondolata, majd végül a Falunap kerekedett ki, ami azóta is minden
év szeptemberének 2. szombatján kerül megrendezésre.
– 202 –
kézműves udvar az Óballai Falunapon
A programok a faluban több helyszínen zajlanak egyidejűleg, így mindenki a saját

ízlésének megfelelőt nézheti meg, vehet részt rajta. Van itt minden, mi szem-szájnak és
léleknek kellemes: népzene, néptánc, citera, nóta, színi előadás, ünnepi Istentisztelet,
koncertek (blues, jazz, rock, pop), vásári mutatványosok, betyárok, hagyományőrzők,
kézműves vásár, főzőverseny, büfé, vattacukor, kenyérlángos, stb.
Helyszínek: az iskola udvara, ahol a főszínpad van, az iskola nagyterme, a főutca, a
buszmegálló, a harangláb és az iskola mögötti tér.
2019-ben, immáron második alkalommal nyílt meg a Fő utca 11. szám alatt a saját
házunk udvara az érdeklődők előtt. A „Kézműves udvar” névre elkeresztelt helyszín,
amelyet egy hagyományteremtő kezdeményezésként indítottuk el tavaly. A házigazda a
Kézműves Örökség Egyesület volt. Idén is, csakúgy, mint tavaly, a nagykun településeket
hívtuk meg, hogy hozzák el hozzánk a kunok hagyományaikat. Kisújszállásról: a Morgó
Hímzőkör, csipkeverők és foltvarrók, szalmások, kemence és cserépkályha építő, fazekas;
Kunhegyesről: a kunhímzők, népdalkör, néptánc együttes, citera zenekar, fafaragó; Kunma-
darasról: kunhímzők, foltvarrók; Túrkevéről: kosárfonó, kunhímzők, néptáncosok; Karcag-
ról: kemence és cserépkályha építő, fazekas jött el. Az udvarra látogató érdeklődők, nem
csak vásárolhattak a termékekből, de meg is nézhették a tárgyak készítését. Vessző suhintása,
kalapács kopogása, csipkeverő orsók összekoccanása hallatszott. Móka és kacagás. Színe-
sedtek a kunhímes terítők, kis darab anyagok álltak össze egy nagy alkotássá. Közben be-
mutatkoztak a nagykun települések. Kísérő programként dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató
„Kunkapuk” című előadását hallgathatta meg a közönség, majd a kunhegyesi Búzavirág
Népdalkör és a Hajdina Citerazenekar, valamint a tiszapüspökiből érkező Tiszavirág Nép-
dalkör műsorát tekinthették és hallgathatták meg.
A Kézműves udvaron a Házigazda Egyesület tagjainak a kiállítása, kézműves bemutatója
idén látható volt: szövés, kosárfonás, hímzés, nemez és gyapjúfilc ékszerkészítés,
porcelánfestés, kovácsolás. A vendéglátók házi készítésű szörppel és süteményekkel
kínálták az Udvarra érkezőket.
Úgy látszik, hogy tényleg hagyomány lesz a Kézműves udvarból és kézműves találko-
zóhellyé alakulhat, ahol minden év szeptemberének második szombatján összejöhetnek a
kézművesek kedvet csinálva az érdeklődő alkotni vágyóknak, és míves portékájuk eladásá-
val a 21. századi otthonokba visszacsempészve őseink népművészetének, kézművességének
néhány darabját… Ez a rendezvény hangulatában felidézi és visszahozza a múltat.
– 203 –
irodalom – művelődéstörténet
Novák László Ferenc
A ’deák’ szavunk történeti-néprajzi vonatkozásai

a 17–19. századból
Az alföldi mezővárosok sorában Kecskemét és Nagykőrös viszonylag gazdag történeti

forrásokkal rendelkezik. A legkorábbi levéltári dokumentumok megsemmisültek ugyan,1
azonban a 17. századtól már viszonylag bőséges adatok maradtak fenn, melyekből meg-
ismerhető a ’deák’ szó jelentése is. A terminológia értelmezéséhez alapvetően a történeti
etimológia biztosít eligazodást.
A „diák vagy deák: ‘tanuló, hallgató’; ‘‹régebben› tanult, írástudó ember; írnok’;
‘‹melléknévként, csak deák alakban› latin’: deák nyelv; deákos (a latin időmértékes ritmust
alkalmazó) verselés. Déli szláv vendégszó: bolgár, szerb dijak (‘diakonus; írnok’). Forrása
a görög diakonosz, bizánci görög diakosz (‘szerpap, diakonus’). A középkorban az írástudást
leginkább egyházi iskolákban, papnevelőkben lehetett megtanulni; a diakonusok, vagyis a
tanulmányaikat már bevégzett, de még fel nem szentelt papok többsége a királyi udvarban,
nemes uraknál, városi hatóságoknál vállalt írnoki állást (íródeák). Az írásbeliség nyelve a
latin volt, ezért lett ez ‘az írnokok nyelve’, a deák nyelv. A szó mai értelme is elég régi, a
16. század óta kimutatható, vagyis amióta nyilvános iskolák, kollégiumok vannak; az itt
tanultak ugyancsak a latinos műveltséget sajátították el. Családnév. Alapja, a görög eredetű,
’szolga, küldönc’ jelentésű [di konosz] a latinban diaconus formában ’templomszolga’
jelentést kapott. Később az egyházi szlávba kerülve elvesztette végződését. A magyarba a
délszlávon keresztül jutott dijak formában, és ’tanult ember’ jelentéssel terjedt el.
Hamarosan foglalkozásnévvé (’írnok, titkár’) lett (csak a 16. századtól vette föl a ’tanuló’
jelentését). Mint foglalkozásnév vált gyakori családnévvé”.2
A görög-latin jelentésű szavunk tehát a délszlávból került a magyar nyelvbe s a középkori
egyház jeles alakjává vált a deák. Alapvetően írástudó embert jelölt, aki által válhatott
foglalkozásnévvé, illetve valójában vezetéknévvé is. A „Deák” családnév a társadalmi
helyzetre, a társadalomban betöltött hivatásra, szerepre utaló nevek csoportjába tartozik.
A 17. századi történeti források már Deák családnévről tanúskodnak. Nagykőrösön 1654.
május 6-án került a főbiró székbe ,,Sziwos János Deak”, aki valójában vagyonos cívis
gazdaember volt. Korábban deák lehetett, de megőrizte a Szívós családi nevét is.3 Kecskeméten,
1 A 16. század végi háborúság – tizenötéves háború, 1591-1606 – idején érte pusztulás a nagykőrösi levéltári anyagot, amely
azonban a 17. század elejétől már viszonylag jelentős dokumentumokkal rendelkezik. Kecskemét gazdag levéltára a második
világháború végén pusztult el, szerencsére azonban a 17. század közepétől megmaradtak dokumentumok, pótolva
némiképpen a veszteségeket. Szükséges megemlíteni, hogy a Duna-Tisza közén ebből az időszakból máshonnan nem
rendelkezünk történeti forrásokkal. Például Szeged város archívuma is a pusztulás martaléka lett, de szerencsés módon –
korábbi történeti kutatás jóvoltából, Kecskeméthez hasonlóan –, a történeti kutatás számára értékes adatbázis maradt fenn.
Reizner János, 1899-1900.
2 https://www.arcanum.hu › Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3.; Vö. MTESZ I. 628-629.
3 Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Pest Megyei Levéltár (PML) Nagykőrös Város (NkV) Számadáskönyv (SzK) 1654/55.
Adóösszeírás.
– 204 –
A ’deák’ szavunk történeti-néprajzi vonatkozásai a 17-19. századból
a fennmaradt első, 1662. évi adókönyvben Deák Pál szerepel, aki szintén vagyonos ember lévén,
nagy jószágállománnyal rendelkezett, s – a vagyont reprezentáló, adóalapot képező állatállo-
mánynak megfelelően –, 414 marhaszámmal a legtöbbet fizető cívisgazdák közé tartozott.4 A
következő esztendőben is ekkora volt a vagyona Deák Pálnak. Ez évben az adózók sorában
szerepelt még Deák Mihály is, akinek 65 marhaszám képezte törzsvagyonát.5 Deák Pál vagyona
tovább gyarapodott évek során, 1683-ban már, mint a mezőváros egyik legtöbbet adózója 800
marhaszám alapján fizetett 15 tallér adót.6
Tekintélyes vagyonú emberként, Deák Pál is arra törekedett, hogy nemesi armálist
szerezzen. Mint ismeretes, a 17. században a jeles mezővárosokban – így Kőrösön is,
Szívós János Deák és családja 1666-ban a Forgách grófok jóvoltából –, a vagyonos, gazdag
cívis famíliák földesuruk által – jelentős pénzösszeg fejében – nemesi címet és rangot
szereztek, melyre királyi jóváhagyást eszközölt számukra a földesúr. Manumittálta őket.7
Az armalista nemesek csupán személyükben válhattak nemessé, az általuk használt föld-
birokra nem vonatkozott (az továbbra is a földesúr tulajdonát képezte).8 Hogy a kecskeméti
Deák család melyik földesúr jóvoltából válhatott nemessé, nem ismeretes, minden
bizonnyal a legtekintélyesebb, a Koháry famíliának tulajdoníthatóan.
A mezőváros vezetésében, irányításában rendszerint a legvagyonosabb, legtekintélye-
sebb – és bizonnyal – legbölcsebb cívis gazdák vettek részt. Ők kerültek a magisztrátusba,
de közülük kerülhettek ki a főbírók, második vagy adószedő bírák és egyéb fontos városi
tisztviselők (például vásárbíró, székbíró, borbíró). Deák Pál is szenátor volt, de őt is meg-
választották több alkalommal főbírónak (például az 1684/85 adózó esztendőben).9
A főbíró választásra Szent György napján (április 24.) került sor. A leköszönt városi
elöljárónak el kellett számolnia a város vagyonával, a készpénz állománnyal. Például 1678-
ban Deák Pált választották meg főbírónak, s az átadásra kerülő 3.550 tallér megszámlá-
lására került sor május 12-én: „Jelen voltanak az szamadasban az Bőczületes Tanaczbeli
Uraimek mostani Fő Biro N[emes] Deák Pál U[am]’ és 13 szenátor, köztük az ugyancsak
armalista nemes Kalocsa János, az egyik legvagyonosabb cívis gazda, Hegedűs János,
valamint többek között Szent Király Pál, „Istvan Kovacs” is.10
Az említett történeti adatok szerint a deák név már személynév, vezetéknév funkcióját
töltötte be, nem pedig a foglalkozás mivoltát fejezte ki. Természetesen, a foglalkozás –
mint más esetekben is – előbb-utóbb fő, vezetéknévvé alakulhatott át. A ’deák’ mint foglal-
4 Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Bács-Kiskun Megyei Levéltár (BKML) Kecskemét Város (KkV) Számadáskönyvek (SzK)
1662/63. Adóösszeírás.
5 MNL BKML KkV SzK 1663/64. Adóösszeírás.
7 Varga János 1969.; Novák László Ferenc 2015.
8 Érdekességként szükséges megemlíteni, hogy a testületi nemesi jogállású Jászságban is éltek armalista nemesek. Például
Jászapátiban, ahol jelentős számban laktak Gömörből elszármazott kisnemesek, akik arra törekedtek, hogy egyéni, armalista
nemesi joguk alapján kivonják magukat a Jászkunság kollektív nemesi hatalma alól. Ezt a törekvésüket siker nem koronázta,
nem függetleníthették magukat, mivel az általuk birtokolt redempcionális föld nem az armalista nemesi jogukkal védhető
magánbirtok volt, hanem a Jászkunság redempciójaként, közös megváltakozásának gyümölcseként jutottak hozzá. Nyílt
lázongásuk megtorlásaként súlyos börtönbüntetéssel sújtotta őket a törvény. Novák László Ferenc 2011.; Vö. Novák László
Ferenc 1999.
9 „Nemes Deák Pál” főbíró, „Adószedő bíró” Vargha István voltak a legfőbb városi tanácsi méltóságok. MNL BKML KkV
SzK 1684/85. Adóösszerás.
10 MNL BKML KkV SzK 1678/79. 272. pag.
– 205 –
kozást jelölő név, keveredett valójában a személynévvel, az illető foglalkozású ember meg-
nevezésével is. Erre utalóan értékes adat áll rendelkezésükre például 1643-ban Nagykőrösön.
Egy sajnálatos családi gyilkosság megtörténte során – a jogviszonyoknak megfelelően – a
mezővárosi tanács a delikvens kivégzése mellett pénzbírsággal is büntetett, ugyanakkor –
mint minden hasonló haláleset során –, fizetnie kellett a török hatóságnak: „Prőczeni Balas
Halala tőlt summa szerént, hogi az Sogorat agio’ űtőtte Deak Mosest Tallerba’, dn 95. Az
waÿdajevall, Subasakkeval, Inasokevall, Karabaktajavall [török hóhér] a’ ki feiet wette
Ebe adot Deak Janos meg 22 Tallert” [utána még 12 tallért] – jegyezték fel a város kiadásai
között.11 Prőczenyi (a későbbi nevet illetően Perőcsényi Balázs) Deák Mózest verte agyon,
aki már nem volt a város alkalmazotja, de még ragadványként őrizte a deák megnevezést.
A büntetés kifizetésében egy másik, bizonyára testvére, János nevű deák is érintett volt,
jelentős pénzösszeget kellett fizetnie a törököknek a halálos ítélet végrehajtásáért.
A történeti dokumentációban a ‘Deák’ és ‘deák’, azaz vezetéknév és foglalkozást jelölő
szó keveredve található meg. A 17. század végén azonban már egyöntetűen ‘nótárius’ a
hivatalos ember, a korábbi ‘deák’ ,,hivatalvesztett” ember lett, de nem nevezték a jegyzőt
annak, viszont a Deák mint vezetéknév megmaradt családnévnek. A ‘nótárius” szóból
azonban nem keletkezett családi, vezetéknév.
A 17. század történeti dokumentumok a deákság sokrétű foglalkozására engednek
következtetni. Ezek között legelső helyen szükséges kiemelni, hogy a „deák” valójában a
mezővárosi közigazgatás nélkülözhetetlen személyisége volt, aki mint tanult, írástudó
ember végezte a hivatalos ügyintézést, adminisztrációt. Másrészt, mivel már mindenki nem
lehetett a város közigazgatásának, hivatalának szolgálatában, a deákok más, fontos
megélhetési forrásból tartották fenn magukat és családjukat. Jelentős vagyonra is szert
tettek, gazdálkodtak, kereskedtek, kézműipart űztek, a mezővárosi cívis társadalom hasznos
tagjaivá váltak. Harmad sorban – a 17. századi történeti adatok bizonysága szerint a ’deák’
valójában – és a mai értelmezéshez közel állóan –, tanuló, diák ember volt.
A történeti dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a 16-17. században már általános
volt az írásbeliség a hivatalos ügyintézésben, s ami nagyon lényeges – éppen a protestantiz-
mus hatásaként – magyar nyelven történt a jegyzőkönyvek írása, annak ellenére, hogy
bizonyos esetekben – a kor követelményeinek megfelelően – latin nyelven íródtak a doku-
mentumok (például az oklevelek).12
A deák hivatala
A mezőváros térszerkezetének sajátosságaként, a központ kiemelkedő fontosságú hely
volt. Itt alakult ki a piactér, s körülötte épültek fel a szakrális építmények, a templomok. A
vallási élet kiemelkedő központja mellett a polgári, mezővárosi mivolt nélkülözhetetlen
építménye, a városháza is itt épült fel, amely valójában az egész merővárosi közösség, a
kommunitás irányító funkcióját töltötte be. A városházán működött a városi tanács,
amelynek élén a főbíró, a második vagy adószedő bíró állt, s a tanácskozásra itt gyűltek
11 MNL PML NkV SzK 1643/44. 180. pag.

12 Lásd Novák László Ferenc 2005.
– 206 –
össze a város emberei, a szenátorok. A városvezető főbíró, adószedő munkáját az írástudó

deákok segítették, illetve ők végezték a város hivatalos adminisztrációját, a jegyzőkönyvek,
levelek írását, ugyanakkor fontos diplomáciai küldetéseknek is eleget tettek a magisztrátus
megbízásából. Önálló hatalommal is rendelkeztek. A hivatalnoki munka terhe a deákra
hárult, viszont a hatalmas dokumentáció végzése, az írnokok munkakörébe tartozott. Míg
a deák, vagy későbbi – latinos – nevén a nótárius, jegyző személye általában ismert volt,
mivel a városi tanács alkalmazásában álltak, az írnokok kilétének többsége az ismeretlenség
homályában maradt. Csupán különböző személyükre az utal, hogy az általuk írt jegyző-
könyvekben az írás módja (helyesírás, szépírás), stílusa változó volt, nem egy ember mun-
káját bizonyítják.
A városháza hivatalos helyisége volt a jegyzőség (kancellária, szekretária, „Iro Hivatal”),
ahol a deák vagy nótárius és az íródeákok vagy írnokok tevékenykedtek. A városi kiadások
között az írnoki iroda működését számos történeti adat világítja meg. A város rendszeresen
vásárolt papírt, írófolyadéknak való anyagot, valamint íróeszközt, s a hivatalos pecséthez
szükséges viaszt. Ezek az anyagok, eszközök alapvetően szükségesek voltak a hivatali
működéshez, ezért a rendelkezésünkre álló történeti adatok csupán megerősítik annak
valóságát. Hogy valójában milyen felszereltségű lehetett az írnoki hivatal, Nagykőrösről
áll rendelkezésünkre rávonatkozóan adat 1735-ből, amikor felépült az új városháza13 és
berendezése megtörtént: „Csontos Sámuellel számot vetvén az Uj Város házában lett
munkairól […] ugymint
A Secrteriaban [zárt levéltár] az Almarium ajtaira valo Pléhekért és Sarok Vasakért […] f.
11,,35 [11 forirnt 35 dénár]
A Konyha Ablak Vasalásáért f. 1,,41 ½
Falban való 15 Foglalo szegekért -,,37 ½
A Tékában való kivonó fiókokra karikákért f. 2,,-
Secretariaban az Asztal fiára való Pléhekért -,,60
Az iro Padban egj foglaló srófos szegért [facsavar] -,,10
A Tanácsházban lévő Almariumra való sarkos pléhekért f. 1,,13 ½
Második Biro Ur’ Kamrájában való Almáriumra 5. sarkos Pléhekért f. 5,,-
2 kivonó Fiók Pléhektül f. 1,,13 ½
1. Taszitó Zár Sarkvastul -,,75.”
Kivonó 12 Fiokokra való Karikákért f. 1,,20
Holmi aprolékos munkakert Lakatok, és Kucs csinálásért Csizmák Patkolásiért f. 1 ,,71.”14
A városi tanács rendre vásárolt szükséges írószereket, a nélkülözhetetlen papírt, író-
anyagotokat. A Kőrös város számadásai között szerepel 1635-ben például, hogy „Czernat
wóttűnk dn 6. Baltanetul wőttűnk 3 koncz Papirossat f 1 dn.”15 A következő esztendőben
13 A ma is álló városháza keleti, akkor még magában álló, egytraktusos földszinti, klasszicista stílusú épülete. Novák László
1989.
14 MNL PML NkV SzK 1734/35. 1735. febr. 23.
– 207 –
„Hoztunk be Registrumnak [jegyzőkönyv] walo papirossat Nemetnetűl konczot dn 12;

konczot dn 18. Saratul egÿ koncz papirossat dn 20. itte’ almat dn 7.”16
A történeti források a papír mennyiségét konc mértékben nevezik meg, amely – a mai
ismereteink szerint – valóságban 24 ív vagy árkus írólapnak felelt meg. [1 konc papiros
kb. 4 db A/4-es lap, kettéhajtva használták számadáskönyvnek].17
A papír minőségére való utalás 1678-ból történik: a kereskedéssel is foglalkozó ,,Szakácz
Aszszontul 12 Aréns Papirost dn 12.” – vásárolt a tanács megbízott embere. Ugyanakkor
– szeptember 20-án – „Gogán Jánostul egy Koncz Papirost dn 20.”, december 28-án „Egy
Kőnyvet vettűnk dn 40. Papirost Polgarnetul masfel Konczot dn 30.”18 Papírral a felföldi
kereskedőktől is történtek vásárlások Pesten, a vásárban. Például 1799-ben „Gubodj Janos
Ur Pesten Létemben bizonyos totoktol vett két kötés papirost” 8 forint 12 dénár értékben.19
Az íráshoz szükséges tintát és tintatartót vagy kalamárist is rendre kellett beszereznie a
városi tanácsnak. Például „Ghalicz követ Tintanak” 4 dénárért vásároltak 1654-ben,20 Tehát,
a tintát réztartalmú anyagból, a juhnyíráskor is fertőlenítésre szolgáló vegyi anyagból,
gálickőből (későbbi nevén rézgálic, szőlő permetezőszer) csinálták.21 A tintát kerámia vagy
üveg edényben tartották. A kőrösi tanács például 1643-ban ,,Egi Őregh Kalamarist” vásárolt
40 dénáért. Későbbiek során is, így 1736-ban ,,Három Kalamárist vettem Két Porozoval
edjűtt” 1 forint 15 dénárért – jegyezte fel a számadást végző íródeák.23
A kalamárisra vonatkozóan értékes adat bukkan fel 1801-ben: „Pestre Deputaltatván
Senat Patonai Gergely és Cancellista Gál István Urak ugyan akkor az Officium számára 3
penitzilust 1. fa és 1 tülök Kalamárist vettek öszvességgel 3,,57” – jegyezték fel a
számadások között.24 Tehát fából és szaruból készült a tintatartó. Helbyeli mesterek is
foglalkoztak annak készítésével: „Szente Danilenek jde a’ Város házához készített Iro
Kalamárisért fizettem” 2 forint 45 dénárt – jegyezte fel a számadóbíró 1804-ben.25
A porzó tulajdonképpen arra szolgált, hogy a benne tárolt finomszemcséjű homokkal
hintették be a tintával írt szöveget, nehogy megfollyon a tinta rajta, a később használatos
itatóspapírként töltötte be rendeltetését. A kalamáris fából is készült, mit igazol a kőrösi
tanács beszerzése 1804-ből: Szente Danilenek jde a’ Város házához készített Iro Kalamárisért
fizettem” 2 forint 45 dénárt, – jegyezte fel az íródeák.26
1819/20. Jún. 20.
Helybeli Esztergályos Ns Szarvas Dánielnek a’ tőlle a’ Város részére vett egy nagyobb
Kalamáris és Porzóért, mellyet a’ Fiscalis Ur vett … 1,,15.

17 A mai ismereteink szerint 1 konc papiros kb. 4 db A/4-es lap, amelyet kettéhajtva használták számadáskönyvnek.
18 MNL PML NkV SZK 1678/79. 196. pag.
19 MNL PML NkV SzK 1798/99. 1799. febr. 1.
21 A tölgyfa makkterméséből is készítették. Arany János nagykőrösi működése során rendszerint Esser Károly patikájában
vásárolt gubacstintát. Lásd Törös László 1978.
22 MNL PML NkV SzK 1643/44. 183. pag. Az ,,Öreg” jelző a tintásedény nagy méretére, nem pedig korára vonatkozott.
23 MNL PML NkV SzK 1736/37. 1736. dec. 3.
24 MNL PML NkV SzK 1801/02. 1801. május 24.
25 MNL PML NkV SzK 1804/05. 1804. szept. 16.
26 MNL PML NkV SzK 1804/05. 1804. szept. 16.
– 208 –
A tintatartóval kapcsolatosan érdekességként említhető meg, hogy ha távolabbi utazásra,

kiküldetésre utazott a deák vagy jegyző, akkor speciális – bizonyára tartós anyagból készült
–, nagyobb eszközt vitt magával: „Notárius Ur vett egy hoszszú Utra való Kalamárist f. 1”
– az írnok 1757. június 20-án történt feljegyzése szerint.27
Az írásra lúdtollat használtak még a 19. században is. A lúd tollát meg kellett hegyezni,
így készítette a deák – általában az írástudók, mint jeles költőnk, Arany János is – az írásra
alkalmas „pennát”. A történeti adatok szólnak az íróeszköz faragására való késről, a
„penicillusról” is. Például a kőrösi tanács 1723-ban a lúdtoll kihegyezesére szolgáló
tollkést, egy darab ,,Penicillust” vásárolt 28 és fél dénárért.28 Az íródeák 1768-ban is
vásárolt hasonló eszközt a város részére 11 és fél dénárért: ,,A Város Secretariájába vettem
egy Penna csináló Kést -,,11 ½” – jegyezte fel a város kiadásai között.29
A 18. század végén a lúdtoll mellett egy másik íróeszközt, a plajbászt is használták. A
kőrösi tanács kiadásai között regisztrálták 1798-ban az ,,Iro Hivatalra tett Költségek s Más
Aprolékosok” között, hogy június 4-én „Plaibaszt az Officiaba” 10 dénárért, november 15-
én pedig „Egy tuczet Plaibaszt” vettek 18 dénár értékben, 1799. február 1.jén pedig
„Gubodj Janos Ur Pesten Létemben bizonyos totoktol vett két kötés papirost” 8 forint 12
dénárért – számolt el a második bíró.30
1800/01
Jún. 12.
[Pesten] Vettem az Archivumunk számára egy nyomtatott Decisio Curialist Vajgánd
Könyváros Urtól 3,,-
Ugyanott egy Titulare Calendariumot -,,45
Ugyanott Egy Német Birodalom Mappájat Nagyot a’ Tanáts Házba 2,,-
Ugyanott Egy Olasz Országot mutató Mappát ugyan oda -,,20
Ugyanott Egy Utolsó Diaetai Articulust be kötve 1,,-
Egy Tuczet jó féle Angiai Plajbászt, a’ Notar Offic: Számára 1,,30.
A „plajbász” tulajdonképpen egyszerű írószerszámnak számított, valójában egy ceruzaféle
volt, amelynek hegye lehetett grafit, de inkább festékrudacska, amellyel írni lehetett.31 A
későbbi évszázadban használt írópennával azonosítható. Egyszerűbb, de praktikusabb
íróeszköznek számított a lúdtollnál. Tekintettel arra, hogy a jegyzőkönyvek írása a vékony
betű írására alkalmas lúdtollal történt, a plajbász is hasonló íróeszköz, penna lehetett,
azonban mint ceruza arra nem, grafitírás nem maradt fenn a történeti dokumentációkban,
nem lehetett alkalmas a hivatalos szövegek megörökítésére.
27 MNL PML NkV SzK 1757/58-II.

29 MNL PML NkV SzK 1767/67. 1768. márc. 16.
30 MNL PML NkV SzK 1798/99.
31 A „plajbász” a német Bleiweiss szóból származik, amelynek jelentése ólomfehér, író-ón. Ilyen íróeszköz megtalálható a
későbbi évszázadban is, rendeltetése hasonló a palavesszőhöz.
32 MNL PML NkV 1679/80.
– 209 –
A kőrösi számadások között különlegességként fordul elő a kréta. Csupán 1679-ből

maradt fenn rávonatkozó említés, amikor a városi tanács részére „Cretat” vásároltak 24
dénárért.32 A későbbi időszak analógiájaként, a krétát az iskolában használhatták a táblára
történő írásra.
A városi tanács hivatali működéséhez nélkülözhetetlen volt a pecsétnyomó használata.33
A hivatalos iratokat rendszerint a város pecsétnyomójával látták el, amelyet vörös vagy
zöld színű pecsétviaszba nyomtak. A városi hivatal részére Nagykőrösön például 1679-ben
„Vőrős Viaszat” vettek 24 dénárért,34 távoli helyről is beszerezték. A város megbízottja,
aki kereskedéssel is foglalkozott, „Szívós János „deák” 1781-ben Győrben járt hivatalos
megbízatással, s hozattak vele bors, sáfrány fűszereket, három süveget, valamint „Zöld és
Vörös Viaszat” 5 tallér összegben.35
A hivatali ügyintézésben alkalmazták az ún „száraz” prést is. A város rézpecsétjét préssel
nyomták egy papírszeletre, amelyet viasz rögzített az okirathoz, dokumentumhoz. Erre
vonatkozóan ismeretes 1819-ből, hogy a városi tanács részére „Öreg Sági Péternek a’ Város
Petsét nyomo Presse alá altala adott hét darab fákért fizettem négy ftot.” – jegyezte fel
Czira Gergely második bíró.36
Deák, mint fizetett városi alkalmazott, írnok és nótárius (fűzfapoéta), valamint

adózó polgár
A városi tanács minden esztendőben fogadott fel deákot, aki a város hivatalos ügyeinek
intézésére volt hivatott. Komoly írástudó szakembernek számított, aki nem csak intézte és
végezhette a dokumentálást, hanem a város ügyeinek egyéb intézésében is részt vett. Mint
hatósági ember is fontos szerepet töltött be a város életében. A városi tanács a főbírót,
második bírót és egyéb tisztviselőket – Nagykőrösön a református lelkészt, kántort,
„oskolamestert” is –, egyéb alkalmazottakat (például szakács, fejősjuhász, sajtos, ’égettboros’,
lovász, szolga és szolgáló stb.) fogadott fel esztendőnként szolgálatra, amiért fizetésben
részesítette őket.
Érdekes módon, a deákot is a város szolgái között említik a történeti források. Számos
adat sorakoztatható fel rájuk vonatkozóan. A kőrösi tanács 1632-ben alkalmazott deákjának
érdekes módon írták a javadalmazását: „Az Deak szolgalattyanak yutalma, munnyi Merőgh
Boszszusagh ala fer az Torkan mind anny u’. Solutio u’. Wőttűnk egy Feÿer Nadragot
Neki fl 1 dn. Wőttűnk egy Wegh Tőrők wasznatis neki fl 2.” – írta az írnok.37 Tehát, a
deákság vagy jegyzőség sok bosszúsággal is járt. Hasonló szellemességgel jegyezték fel
Kecskeméten is egy alkalommal a deák fizetését: „1678 dje Szőke János Ur Ado Szedő
Birosagaban az Szolgaknak beriről walo Conventiojok és Fizetesek. János Deaknak
Esztendeigh valo Béri fl 38. Nadraghra Tall 3. Ruhaiara Tall 6. Sinor Ővre Tall. 1. Egy
33 Nagykőrös mezőváros egyik pecsétnyomója 1686-ból maradt fenn, az Arany János Múzeum gyűjteménye őrzi. Novák László
1989. 36.
36 MNL PML NkV SzK 1819/20. 1919. dec. 22.
– 210 –
végh Aba. Egy végh felföldi gyolcs. Egy végh Tőrők vaszon. Egy Artany [ivartalanított,
kiherélt kan sertés]. Két sait. Két Gömöllye. Ötven fő Kaposzta. Őt fertaly Búza. Két szekér
fa. Czizma menni Kell. Kő Só Nro 1. Az tőbbi tőrők ütes veres katona szitok Atok.” 38 A
város deákja ki volt téve különböző attrocitásoknak. A városban rendszeresen megforduló
törökök, de a végvári katonák is bántalmazták a deákot, aki sok sérelmek elszenvedője
lehetett, amit meg is örökítettek az írnokok a jegyzőkönyvben.
A kőrösi tanács 1636-ban is alkalmazott deákot, akinek neve az ismeretlenség homályá-
ban maradt, csak a foglalkozása jelöli személyét. „Az Deak Szolgalattyanak jutalma f 16
dn. Egi Karasia domani, egi karasia Nadragh. 5.Fertal búza: 1 süvegh 1 soo”.39 Az 1639-
es adózó esztendőben „Az Waros Deakja fizetese f 20 dn eggý Karasia Dolmani [fonalból
szőtt durva posztó felső ruházat] minden kez szőrivel, eggi Karasia Nadragh, 5 Fertalý
Buza 1 sűvegh 1 soo”.40 A következő esztendőben ,,Waras Deakja Berj Egi Karasia
dolmaný egí Nadragh egÿ soo. Az Ruhamert hozatot ő kgme fel sing szőld kisnyiczert [jobb
minőségű posztó] f 10 dn. Kadasnetul egi wegh sinort az maga’ domanýanak dn 80”.41 A
,,város deákja” tulajdonképpen írnok is volt, aki a kiadások között, a saját magára –
ruházatára – biztosított pénzösszeggel is elszámolt a város kiadásai között..
Tekintettel arra, hogy a hivatalban lévő deák fontos embernek számított, a városi tanács
részben gondoskodott róla akkor is, ha például haláleset történt, mint Nagykőrösön. A város
kiadásai között 1660-ban a „Deszka arrabul valo Jővedelem” kimutatásában szerepel, hogy
,,Thoszeghi Tamas Praedikator Koporsojara adta’ haro’ szal deszkat dn 75. Szemere
Pálnak; Pál Deák koporsojara adtunk ket szal Deszkát dn 50.”42 Tehát, a prédikátor és deák
temetésekor a koporsó készítéséhez szükséges deszkát vásárolták meg.
Kecskeméten a latin nyelvű dokumentációban a deák nótáriusként (jegyző) szerepel,
például már 1662-ben „Anno Csebe Pál Uram fő Birosagaban a Varos Szolgai Georgius
Notari Conductus e’ ad Materiam in fl. 20. Per Vestitu Tall. 10. Egy Végh Gyolcs. Egy
Végh Török vaszon. Buza fertaly 5”.43
A város által foglalkoztatott deák fontos feladatot teljesített. Ilyen volt György deák is,
akit a kecskeméti tanács alkalmazásában állt: „Anno 1673 György Deakot fogattuk megh
Ado Szedő Deaknak in fl. 35. Egy Vig [vég] Aba. Egy Vig Gyolcs. Egy Víg Tőrők vaszon.
Egy Só, kaposzta 50 fő. Egy Nadrag granat [posztóféle] dolmany. negy fertaly búza. 3 Sait.
2 szeker fa. egy Artany”.44 A következő esztendőben is őt alkalmazta a város az adószedő
második bíró mellé: „Anno 1674 Nemes Pathaj János U. Fő Birosagaban a szolgák beriről.
György Deakot Ado Szedő Sárközi Pál Urunk melle fogattuk meg fl. 35. Egy Vég Aba. Egy
Vég gyolcs. Egy Vég Tőrők Vaszon. Dolmany, Nadrag pozto fl 6. Egy Só. 5 fertaly búza.
4 Sait, kaposzta dn [dénár] 50. 2 Gőmőlye. 2 szekér fa. Egy Artany.”45

39 MNLPML kV SzK 1636/37. 8. pag.
43 MNL BKML KkV SzK 1662/63. 4-5. pag.
– 211 –
A deák személye időről-időre változott a hivatalban. Kecskemét városa 1677-ben arról

tesz bizonyságot például, hogy már nem György deákot volt alkalmazásban: „Szolgák
Bereirűl valo számtartás. János Deáknak Flo 36. Ruhajara Tall 6. 1 Végh Aba. 1 Végh
Gyolcs. 1 Végh Tőrők Vászon. 1 Kő Só. 40 fő Káposzta. 1 szalonna. 2 sajt. 2 gőmőlye. 5
fertaly búza. 2 szekér fa”.46 Ugyancsak ő került a város szolgálatába 1683-ban: „Szolgak
Berj. Janos Deaknak Conventioja Kesz Penz Tall 19. Ruhajara Tall 6. Egy Talleros Sinór
Öv. Nadragh vel; es egyeb Sinór. Egy Vegh Gyolcz. Egy Vegh Tőrők Vaszon. Egy Vegh
Aba. 2 Sajt. 50 fő Kaposzta. Búza 5 fertaly. Kő soo. 2 szeker fa. 1 Artany. 2 Gomolya”.47
A deák fizetésébe tartozott a forintban vagy tallérban fizetett pénzösszeg, s a „ruhapénz”,
készruha, posztó és gyolcs – amiből ruhát lehetett varratni –, valamint jelentős juttatást
képezett az élelmiszer. Az esztendei szükségletre mázsa számra kapott búzát, amelyből
lisztet lehetett őröltetni, tejtermékeket – mint a sajt és gomolyasajt, vaj –, a nélkülözhetetlen
só, fontos zöldségféle, a vitamindús káposzta –, a hízlalásra való herélt disznó, de szalonna
is, valamint tűzifa szekérszámra.
Jóllehet a város írnokát deáknak, jegyzőnek nevezték, a 17. század vége felé már a latin
nótárius megnevezés vált általánossá. Feltehetően azért, mert megnövekedtek az
adminisztrációs terhek, Kecskeméten a magisztrátus már két nótáriust alkalmazott 1686-
ban. A deák vagy nótárius munkakörében két embert alkalmaztak, azonban fizetésük,
jövedelmük ekkor még megfeleződött, a korábbi egész jövedelemnek csupán a felét kapták
meg: Jovankovics János és Némedi Istvan „Notarius Conventioja” egyenként „Kéz Pénz
Tall 6. Egy Pár Csizma. Egy vegh Aba. Egy vegh Török vaszon. Fél szalonna. 25 fő
Kaposzta. Egy szekér fa. Egy kő só. Búza fertaly Egy” volt.48
A 17. század végén már rendre két nótáriusról történik említés Kőrösön is, például 1706-
ban Jenei István és Erdős János nótáriusokat foglalkoztatta a magisztrátus hivatalában.49
Kecskeméten érdekes módon tyúkszedő néven is alkalmazták a deákot. Hogy valójában
mi volt a feladata, nem derül ki, feltételezhető azonban, hogy a város konyháját kellett
ellátni friss baromfihússal, s a lakosságtól kellett beszerezni azt. Török, magyar részről
igen nagy volt a „vendégforgalom” Kecskeméten is, akiket élelmeznie kellett a tanácsnak.
Tekintettel arra, hogy adófizetésbe is beszámíthatták, a deáknak kellett azt beszednie. Az
1670-es években bukkan fel az alakja, így például 1674-ben, amikor „Tyúk Szedő Deakk
in Tall 4” – fizetett a tanács.50 A deák neve ismeretlen, de olykor megnevezésre is került.
Így például 1678-ban, amikor „D: [Deák] György Tik szedőnek flo 12. Búza 5 fertaly. Egj
Uy Saru. Az többi boczkor” szerepel az esztendei járandóságában.51 Valószínű, hogy
tyúkszedőnek azt a György deákot alkalmazták, aki már korábban az adószedő bíró mellett
is működött íródeák megbízatással. Nagyobb bérezésben is részesült.

49 MNL PML NkV SzK 1706/07 (1706-1710). 69. pag.
– 212 –
Tekintettel arra, hogy a város fizette ezt a deákot is, adót nem kellett fizetnie, mint történt
1685-ben is. Ebben az adóesztendőben az egyik István Deák a legnagyobb adózók közé
tartozott 100 marha- vagy vadszám utáni adónak és 15 tallérnak fizetésével. A másik –
„Német Benedek házában” lakó – István Deák, valamint „Lud Pásztor Tik Deak” adómentességet
élvezett. Szükséges említést tenni arról is, hogy ebben az esztendőben 1 marhaszámmal és 5
talléros adóval szerepel „Szabo István Törökül tudó” is, aki bizonyára nyelvtudásával a
város hasznára szolgált, mint tanult ember, deák.52
A kőrösi számadásokban is a deák sajátos foglalkozására derül fény 1701-ben. A város
„szolgái” között került alkalmazásra egy juhászféle ember is: „Miklos Deák Esztrenga
hajto bére Dezmalaskori bárány 4. Egész gunya. Bőr kapcza” – jegyezték fel az évi fizetését.53
A nevezett deák a város juhai mellett, az esztrengánál dolgozott, segített a juhok hajtásánál
és a fejésénél.
Rendszerint a deák családos ember volt. Ha nevezetesen őt nem alkalmazta a
magisztrátus, előfordult azonban, hogy a feleségét igen. Erre vonatkozóan ismeretes
Kecskeméten 1685-ből, hogy szakácsnak fogadta fel a város elöljárósága. Nemes Deák
Pál főbíróságában és Vargha István adószedő másodbíróságában „Péter Deaknett fogadtuk
megh Szakacz Aszszonyk’ In florenis 40”, s járandóságai közé tartozott még „Két imegh
valnak valo bulya vaszon, Kett főre valo Patyolat, Egy rása elő kötő, Két Pár Kordovány
Czizma” – jegyezték fel a költségeket.54
A deák valójában csak foglalkozási névként fordul elő az iratokban, azonban néhány
esetben az illető személye is ismertté válik. A kőrösi adóösszeírásban is szerepel név szerint
deák, 1630-ban a már említett „Szyvos János Deák”, majd 1668-ban: „Tergenyei Mihály
Deák”, aki marhaszám szerinti vagyonnal nem rendelkezett ugyan, de a város adójába 1
tallért, a törököknek járandóba pedig csupán 30 dénárt fizetett.55 A kecskeméti tanács 1670-
ben is ugyanazt a személyt alkalmazta a város jegyzőnek, deákjának: „Nÿekÿ Gabornak
Notariussagan Tizen hatt Taller Talle’ 16. Ruhazattyara Tizen haro’ Taller 13. Egy Végh
Aba No 1. Egj Wégh Tőrők waszon No 1. Hatt fertal búza No 6. sűvegh kettó No 2. Csizma
a menyi kivantatik” – regisztrálták a javadalmazását.56 A jelentős pénzösszeg mellett
természetbeni juttatásai között érdekességén említhető meg, hogy a csizma lábbelinek nem
volt meghatározva a darabszáma, szükség szerint kapta meg a deák a kívánt mennyiséget.
A török fennhatóság súlyos terhet rótt a városokra. Mivel a magyarok nem beszélték a
török nyelvet, szükség volt tolmácsra és írnokra, akik a kapcsolatrendszert és a hivatali
ügyintézést bonyolították. A kőrösi tanács kiadásai között a török diák javadalmazása is
szerepel, mint például 1636-ban: „Hogj Szent Görgy Napkor az Sumat Nazull Bek Urunkk
ő Nagjsaganak be fizettük attunk Kez Penzt: ezer kilencz szaz forintot. Ugian akkor az kéncz
tartonak 10 Tallert. Muztar Bassanak melletú’k walo Szollasert 14 Tall: Az Deakianak es
az Inasoknak attunk 9 Tall. Az Kuczarjanak attunk ugian akkor 1 Tall. Graecit. Az

55 MNL PML NkV SzK 1668/7ű69. Adóösszeírás.
– 213 –
Szubassainak attunk ugian akkor 1 Tall. Ugian akkor egÿ borjus Tehenet aÿa’ndekba’ attunk
ő Naga Szamara, mőlliet wőttűnk fn 11 dn 50. Az penzőn lett wesztessegűnk hogÿ el ne
wőtte tőlűnk az mint kezűnkben wolt szamlalwa fn 89 dn 23/1”.57
A kőrösi számadások rendre tetemes kiadásokat regisztrálnak. Így például 1660-ban is:
„Tőrők röndre valo kőlcségh. A derek Sumát fizettük be Peste’ Nazur Bék Urunk eő Nagk’
Kezibe’ In Suma’ Tizen negy szaz öttven’ Tall’. [1450-,] Nazur Bek Urunkk ajandek Pénzt
adtunk Kett szaz Tallert. Minden rendbéli udvari szolgainak ajándék pénzt az Urnak adtunk
12. Tall. Az Szubassaknak Tizenkett Kétt tall adtunk mely tésze’ 36. Tall.
Ezen Szubassakk haro’ holnapi ajandek pénzt 6. Tall. Az Tyatonak [török deák] is adtunk
2. Tall. Juszop Magyar De’aknakis 2. tall”.
Az ajándékozási, illetve fizetési listából kiderül, hogy a török deák „Tyato” mellett török
nevű „Magyar Deák” is a törökök szolgálatában állt.
A vajda és kiséretének „hivatali látogatása” a szubasákkal, deákkal, rendre az év
legelején történt. Például 1661. január 26-án jelentek meg Nagykőrösön, ami ekkor is
tetemes kiadással sújtotta a várost: „Vaida Ajándéka. Nazur Bék Úr’ eö Ngának adtunk
ajándék kész pénzt – 100. tall. 12. Roka bőrt. 12. Sajtot. 12 Pint Vajért Száz harmincz
Penzevel. 8 Pár Kést gyöngyházast. Egy Tehel Kőz Kést. Egy Farkas bőrt. Négy Derek
Tall. 12. Nazur Bék Urunk Fiának 10. Tall. Egy Pár Kést. Egy Rokát. Hasznadárjának 10
Tall. 1 Kést. 1 Rokat. 1. Saitot. Tihájának 8. Tall. 1. Kés. 1 Sajt. 1 Roka. Inassainak 14.
Tall. 6 Kés. 4 Sait. Két Roka bőrt. Tyatoianak 12. Tall. 2. Sajtot. 2 Rokat. 2 Kest. Az Kétt
Szubassánakis 24. Tall. Kétt Két Kést Kétt Kett Pint Vaj árrát. Egy egy daru Tollat fel fel
Tallert fizetúnk. Az harmadik oltott Szubassanakis adtunk 12. Tall. Kétt Roka helyet adtunk
néki 1. Tallert. Egy daru Tollért fel Tall. Vén Deákk adtunk 2. Tall. 1. Saitot. Egy Kést.”58
Kecskemét város tanácsa – hasonló módon – ki volt szolgáltatva a tolmácsoknak, akik
a rendkívül fontos kapcsolattartásban működtek közre. Ez ismerhető meg Kecskemét
hivatali számadásából is, amelyet például 1663-ban készítettek, amikor a pesti török
főhatóság, a csendőri feladatokat ellátó „Vajda” vagy „Nazur” és népes kísérete a rendszeres
ellenőrzésük során az év elején megjelentek ebben a városban is: „Az Vaida nepe jöven
Atunk az nazur beknek az reghi rosz szokas szerint Tall 100 […] Tizenket roka bőrért fn
14 dn. 40. 12 pint Wajert f. 16 dn 20. Egy farkas bőrt. Tizen ket sajtot. Egy Tehely kőz
kest. Tizenkét par gyöngyhazas kest. Volt az ezen tallérban 9 oroszlanjos, arra is egi taller
ment. Az Nazur fianak harmincz kilencz őtven penzert, nyolcz taler szamba. 2 par kes, 2
saÿt, 1 rókabőr. Hasznadarjanak [számtartó, könyvelő] Tall. 10. Ki wagdalt oroszlanios.
Az Szolgainak Tal. 14. tiz timon egi taller szam [1 tallér = 1,6 forint; 1 tallér 10 timon =
16 forint] 6 sayt, 6 par kes, 2 róka bőr […] f. 1 dn. 20. Tyato vagy Tőrők Deák szamara
Tall. 12. 2 róka bőrért f. 2 dn. 40. 2 par kés, 2 saÿt. Az harom Szubasakk attunk Tall. 36.
Hat pint Wajert f. 7 dn. 20. Hat rokaert f. 7. dn 20. Haci es Haszan Szubasakk ket ket szeker
faert f. 4. dn. 80. Ali Iszpaianak 2 szeker faert f. 3.”59

58 MNL PML NkV 1660/61. 120, 126. pag.
– 214 –
A városok elöljáróinak rendre meg kellett jelenniük Pesten és Budán, adót vinni,
különböző naturálékat beszolgáltatni. A kőrösi városi számadások szerint 1647-ben
„Negiedik fől menetellyeben Bíro Uram a’ Wezer Urunk hatra maradot szénajaert a’
Waydanak fizetőt f 16 dn 50. Az hidasnak egi szeker szenajert fizetőt ű kgme f 1 dn 81.
Kőltsege Ugian akkor wolt ű kgmenek Wolt magukra f 6 dn 25. Juh hayto emberekert walo
fizetes wolt, 278 taller
Interest Ugian ezen penzre az Sidonak fizettűnk 22 tallert. Eődik fől menetellyeben Biro
Uram az Jőwendő Birakert az Czazar adajaba’ Fizetőt az Janczar Aganak f 526 dn 50. Wolt
saletrom arran ebben f 182 dn 40. Ugian akkor az Janczar Aganak ayandek Penzt fizetót ű
kegme’31 tallert es egi Negiedet […] Ugian ezen dologert a’ Janczar Aga Tihayanak Deakjanak
Penzt olwasojanak ‘s. az Inasokk 24 tallert Facit f 38 dn 40. Ugian akkor a’ Waydanak a’
harom honapi Ayandekert a Szubasakewal eggjűt fizettűnk 16 tallert”.60
A kőrösi magisztrátus 1657 júliusában egy verekedés miatt a nazúrnak vagyis a fő
csendbiztosnak és embereinek, köztük a tyatonak vagy török deáknak volt kénytelen
jelentős pénzösszeget fizetni Kecskeméten: „Lege’nyek támadassaért fizettünk Naghos
Bék Nazur Szubassain’k és a’ Tyatonak Száz és hamincz Kett Talerokath. Szent György
Napkor Szolga Lege’njek reank walo tamadassike’rth e’s ugian azon Támadásth az hata’ls
Urak előtt Eőrőgh Biro Ur’ altal walo megh tagadassae’rtt fizettünk Nazur Be’k Urunk
De’akjanak es az Szubassaknak Keczkeméthön Város közönseghes jobul Száz es harmincz
Kett Tallerokott”. Ugyanakkor a tyatonak túrót is szolgáltattak: ,,Egy felfűlőtt Nazur
Tiatoya Turoyanak wőtem dn 10.” – jegyezték fel.61
A törökök „küldöttség” tagja volt tehát a deák vagy íródeák, akit „tyatonak” neveztek,
s igen jelentős honoráriumban részesült, terhelve Kecskemét és Nagykőrös város pénztárát.
A pesti török előljáró, amikor 1638-ban Kőrösön járt, „Az Wezernek hogi az Nazul ellen
walo suplicatiot irattunk a’ Deakk attunk dn 25. Az Masodik Suplicatiotul attunk den 32.”62
A deák fontos levelet írt törökre, mert a kőrösiek panaszt emeltek a Nazúr, a csendőrpa-
rancsnok ellen fővezérnél.
Pesten és Budán zsidó kereskedők is éltek és tevékenykedtek a törökök között, akiktől
a mezővárosok rendre különböző áruféleségeket vásároltak. A zsidók vagyonos emberek
voltak, akik kölcsönt is adtak Kecskemét, Nagykőrös – bizonyára Cegléd – mezővárosok-
nak is. Mivel a törökök között éltek, nyelvüket is beszélték, ezért tolmácsként is közremű-
ködtek a magyar mezővárosok és a törökök közötti kapcsolattartásban, amiért a zsidókat
„deáknak” is nevezték. Nagykőrös számadáskönyvei erről ékes bizonyságul szolgálnak.
Például 1632-ben „Wőttűnk Moÿses Sidotul Kiralj Pal weget, egy kesz kenyót f 1 dn 25”
– jegyezték fel a város kiadásai között.63 „Az Sidoktul hitelben valo wasarlas Anno 1640.
Az Moÿses Deaktul 2 karmasin Czizma f 5 dn. Item Papucz Kapczastul 3 Tall. Aranias
kesők kőz kesek f 4. Masodik fel menetele’be Biro Ura’ Vasarlot Moÿsestul 4 Bokor [pár]
Czizmat f 10 dn. Ugian akkor 4 bokor papucz kapczastul 4 Taller. Ezt meg atta Biro Ur.”64
60 MNLPML NkV SzK 1647/48.

61 MNL PML NkV SzK 1657/58. 69, 77. pag.
62 MNL PML NkV SzK 1638/39. 130.pag.
– 215 –
A kőrösi tanács a „Tőrők rendre valo Kőltseg” kimutatásában regisztrálja 1660-ban,

hogy ,,Az Czaszar Adaját mas fel száz harácstul minden haracs uta’ hét hét forintyával s.
husz penzevel fizettük be az Summa’. Ezer nyolczva’ forintokat”. A budai utazások során
beszerzésekre is sorkerült: ,,Akori Vasarlasink Jakab Dea’k Sidotul hitelben Tizen négy
bokor Karmansin csimát bokrát fn. 2. dn 25. facit fn 31. .dn. 50. Tiz bokor Satta’ [szattyán]
Kapcza’t bokrát dn 25. Haro’ bokor papuczott Kapczasatul vettem 2. Tall. Harom bokor
Karmasin Kapczát fn 2dn 50. Egy singh vasat ajtokra valot dn 15. Egy Szőr Tarisnya’t dn 18.
Ke’tt Oka dohánt 1. oroszlanyos d. Biro Uramnak egy Czismat 1. Tall. Ke’tt ve’g’ Aba’tt
Váras szükseghere valot Jakabtull 4. Tall. hitel.”
A készpénzes fizetés mellett a zsidók hiteleztek is városnak: ,,Hitelbe valo vásarlas
Budai Sido Jakab Dea’ktul Tiz Pár Karmasin Czisma fn 22. dn 50. Hatt Bokor Szattya’
Czisma 3 Tall. Hat Kőtés Köz Kés .3 Tall. Egy végh bagazia’t Szakáts Aszszonyk’ vettem
fn 2. dn. 2. Tiz bokor Szattya’ Kapcza’kat fn 2. dn 50.”65
A deák, nótárius vagy az írnok írta a jegyzőkönyveket, számadáskönyveket, s egyéb
iratokat. Érdekességként szükséges említést tenni arról, hogy a deák vagy nótárius titkos
feljegyzéseket is készített a tanács megbízásából. Nagykőrösön az íródeák 1802-ben
jegyezte fel külön papírlapra: „10a Xbr 1800 Olyan Kiadásokról tett titkos jegyzéske,
mellyet a’ M. Biroi Cassábol kellett kiadnom, de oda a’ N Tanáts jóvá hagyása szerént nem
lehetett be irni. Nevezetessen adtam 10a Xbr 1800 Consiliumon Referens Ur’k Gubodi Ur
által 10 formalis Aranyat 45 f. Ujság Taxaját 3 izben 18. Fő Sz[ol]ga Biró Ur’k 4 Kerek
5,,30. Ismét Sági Pétertől Fő Szga Ur’k V Gazdája vett 3 v Kását á 8 márj. 6,,48. oda Aszalt
Szilvát Kerestettem vettem 3,,30. oda Kos Tőkök [pipadohány tartó] készíttetésért 1,,30.
28 April 1801. Már Muraközÿ Ur ideiben 4 véka Köles á 1 f 24 xr 5,,36. oda Habos Kovács
Fő SzB Urral készített különös Auszczüg 14,, oda Nagy János Farago Auszczüg 11,,-oda
Pag 65 tett Vásárlás 14,,-oda Pag 66 tett Vásárlás 8,,20. 155 f 567 xr”.66
A deák nemcsak írnoki munkát, de az adószedő bíró mellett is fontos munkát végzett, a
városi tanács pénzügyi szakemberének is számított. Kecskeméten is, amikor megtörtént a
bíróválasztás, a leköszönő főbíró átadta utódjának a város pénz vagyonát, amelynek
elszámolásában a szenátus tagjai, köztük a nótárius, mint számtartó is részt vett, így 1678-
ban is. Ekkor is tekintélyes pénzösszeg átadására került sor: „1678 die 12 Mensis May
Domino Judici Primario Coram Infra Sriptis dedimus Ratione Anno & Eji út Supra in
Parata Pecunia dedimus Tall 3550. Ezek kőzőt Jelen voltanak az szamadasban az
Bőczűletes Tanaczbelj Urajmek mostani Fő Biro N. Deák Pál Ur’ N. Kalocsa János Istvan
Kovacs Biro György Bede Lukács Czethe Gergely Hegedűs Janos Laszlo Deak calculator
Marko Ferencz Sz. Kiralyi Pal Tarr Győrgy Csaba Janos Kiraly Istvan Nagy Istvan Szijarto
Mihaly. NB Ezen Suma Pénz kőzőtt volt egy Tizes Arany, egy Őtős, Őt pedigh simp arany
volt, az Tőbbi Tall mind es fertalyos”.
65 MNL PML NkV SzK 1660/61. 163-164, 166, 179. pag.

– 216 –
A város deákja, László végezte kalkulátorként a számadást, a nagy pénzösszeg nyilván-

tartásba vételét.67
A kecskeméti magisztrátus tagjai és a deákok hasonló elszámolást tartottak 1684-ben is:
„Anno 1684 Dje 14 Maÿ. Adtunk minden Magyar és Török reszere Nevezendő Ado’ kivűl
Taller Arany viszont garas Penzűl az varas Fő Birajak Demeter Marto’ Urk Tall 2300. Illyen
emberseghes emberek előtt Nemes Kalocsa Janos, Nemes Patai Andr., Biro György, Toth
György, Herczegh Istva’, Istva’ Deak, Nagy Istva’, Vida Istva’, Laszlo Deak, Sárközi Pal
es Sarközi Istvan Urajmek előtt.68 „A városi hivatalban tehát, két deák dolgozott.
A deák sok megbízatásnak kellett, hogy eleget tegyen, hiszen mint tanult, művelt ember
erre igencsak alkalmas volt. A városi tanács rendszerint megbízta őket, hogy a vármegyére,
a nádorhoz vagy a távol élő földesurakhoz, egyéb helyekre menjenek hivatalos ügyekben.
Nagykőrös mezőváros például 1641-ben vásárolta meg magyar földbirtokosától Pótharaszt
pusztát, amelynek részét képezte Bődreegyháza is. A nagy háborúság idején (1591-1606)
Pótharaszt puszta is elnéptelenedett, lakosai szétszéledtek. A birtokszerzéshez szükséges
tanuk felkutatása és vallomástétele érdekében a város deákját is kiküldte a tanács, mint
történt az 1641-ben: „Peter Deakot hogi az Bődre főld wegett a’ Keczkemethi Gellyen Imre
es Kamoras Uramekkal Giőmrőre kűltűk a’ Tanu szedesre kőttsegűk” volt 6 dénár.69 A
város birtokszerzeményeinek érdekében a kőrösi magisztrátus a felső hatóságokat is –
nádor, váci káptalan –, megkereste támogatás érdekében. Ilyen küldetés ismertetes 1701-
ben, amikor a notarius és egy deák volt kiküldetésben: ,,Die 6 Juny. Jenei István [nótárius]
Uram expediáltatván Posonban es ha az dolog ugy hozza magával Becsbenis adtunk ö
K[egye]lmenek Tall 133. Pol[tura]. 20. Die 11 July Expedialtatvan Janos Deák Nagy
Szombatban az N. Kaptalanhoz adtunk viaticumot Tall 20.”70
Kecskemét város tanácsa is a hivatalban lévő deákokat elküldte fontos megbízatással, így
a földesurakhoz 1676-ban: „Miskolczon lakozo Nemzetes Sós Péter kezében attúk
Varosunkban Vaÿ Abraham Urunkk az Adokat Tall. 25. Item ugyan azon Miskolczi Sós Péter
vette kezéhez Rakoczi Ferencz Urunk eő Nga Adoját Tall. Nro 20. Die eodem. Ezt fel vevén
Marton Deak es Györfi Janos hadtak Onadban.”71 Kecskemét város a törökök elől
Nagyszombatba menekült klarissza apácáknak és a váci püspöknek fizetett adót: 1676-ban
„Nagy Szombatban Vatzi Pűspők Urunkk eő Nganak az Arendankat vitte fel Laszlo Deak”72
A nagyhatalmú Gábor Deákot küldte a magisztrátus 1677-ben a királyi kamarának
fizetendő járandósággal: „Die 3 Marty Anno 1678 N[emes] Kamaratol érkezett Parancsolat
hogj Nyeki Gabor Deakkal adossagot fizettünk megh ugy mint 65 Aranyat” – jegyezték
fel a város kiadásai között.73

68 MNL BKM KkV SzK 1684/85. 219. pag.
72 MNL BKML KkV SzK 167/77. 193. pag. Kecskemét egyik földesúri famíliájánk tagja, Csáky Anna a klarisszarend apácája
volt, s neki is fizették az adót.
73 MNL BKML KkV SzK 1677/78-1. 240. pag.
– 217 –
A kecskeméti magisztrátus földesurainak rendre megfizette évi járandóságukat,

amelynek kézbesítésében a deák is részt kellett, hogy vegyen. Néhány példa erre
vonatkozóan: „Anno 1678 9 January N Helczer Janos Urunk Adoja Kez Penz in Specie
Arany Nro 17. Ahoz jaro Ajandek Accidens Csizma Par Nro 6. Egy Őntés Szappan. Sait
Nro 6. Posár [szárított hal] Nro 6. Daru Tall Nro 6 Szál Aranyas Jancsar Patyolat Végh 3.
Kustos Andr Laszlo Deák Urajmék administralták egy par Sastall restal”. „Az Vay Abraham
Urunk Adojat Kész Pénz Kemény Pénzűll Tall Nro 12/1. Seu flor 25. Ahhoz tartozando
Accident Ket Szal Daru Tall. Karmasin Csizma Nro 1. Pár. Patyolat Nro 1 Végh. Vitte fel
Banó Marton és Kállay László Deák Uraink Anno dje 1678 die 12 Mensis May”.74
A deáknak vagy jegyzőnek a törökökhöz is kellett hivatalos ügyben járni. Például
Kőrösön 1660. december 27-én ,,Az Tatar Császár Fiához menve’ János Deák s. Vas András
vitek el szappant Csira Jancsitul 4/II Tall. dn 40.” A tatárkán fiának tehát János deák és
társa vitt ajándékban Szolnokra szappant, annak költségét a városi tanács az adójukba
számított, „Adojokra hajol.”75 A kecsméti deák 1675-ben járt a törököknél: „Die 16 Xbris
Fő Biro U. Nagy István és Laszlo Deák fizették be Budan a csaszar Adajat, minden Haracs
utan fl 8 dn 43 /oszporajul 562/ facit fl 1300 dn 7.” – jegyezték fel a számadásokban.76
Bizonyos panaszos ügyekben, tehát a deák is intézkedhetett a felső hatóságoknál, mint
történt az 1668-ban Kecskemét esetében is: „Die 29 July az Beőczülletes Tanács Szakállas
Istókk Bórbél Gyurkának Biro Urunk szidalmazása, és Hegedűs Andrásnak Waj kőpültetés,
arpa nyomtatasi, Wér Geczinek és Wér Istókk Patai Andras Úr kaszása bé lővöldőzése miát
levél irattatvá’ kőweti Barko Benedek és Nÿékÿ Gábor notarius által folyamodtak […]
Ugian emlétet kőwetek által egy Uttal az Cassaÿ Feő Generalis hozis kűldettetwen Panasz
Onodÿ Bedő Janos Deák János és Engÿ Balas nyomtatasok miat …”77 Az idézett tényállás
szerirnt a hódoltsági mezőváros szoros kapcsolatot tartott földesuraival, panasszal hozzájuk
fordultak, s akik a bíráskodásban is szerepet játszottak.
A mezővárosok deákjai tehát, az irodai munkák mellett fontos feladatokat is elláttak, a
magisztrátus megbízásának eleget téve. Kecskemét város egyik legtekintélyesebb deáknótá-
riusa Nyéky Gábor volt, aki Koháry István földesúrral is szoros kapcsolatot kellett, hogy
tartson a város ügyeinek intézésére. Nem véletlen, hogy Koháry saját deákjának, képvise-
lőnek (mintegy személyi titkárának) is tekintette Nyéky Gábort, aki ugyan a Kecskemét
város kommunitásának javát kellett szolgálnia, azonban a földesúr megbízottjaként is
kellett, hogy cselekedjen, annak érdekeit szolgálva. Az 1670-es évek közepén képviselve
a szegénységet például szorgalmazta, hogy földesúri támogatással földbirtokhoz, „város-
adománya” kertekhez jussanak.78

77 MNL BKML KkV SzK 166869. 170-171. pag.
78 Koháry összeírattatta a város tanáccsal a kertes gazdákat és a kertnélkülieket. Ez utóbbiak a város pusztáin kaptak
városadományként földet. MNL BKML KkV SzK 1677/78-1.; Hornyik igen lesújtó véleményt fogalmazott meg Nyéky
Gábor Deák személyével kapcsolatban. Hornyik János 1861: 164-165.; Tekintettel arra, hogy súlyos méltánytalanság történt
a mezeikertek birtoklásával kapcsolatban, Koháry földesúr rendezte az állapotokat, s ezt maga Hornyik is elismerően méltatta.
Hornyik János 1927: 67-71.
– 218 –
A város deákja vagy nótáriusa tehát hatalmi tényezőnek is számított. A deák kihágás esetén
a vétkest lefogattathatta, megbüntethette. Nyéky Gábor Deák jogköre is kiterjedt erre.
Enyhébb esetekben a bűnöst ki lehetett váltani az áristomból. A városi tanács nyilvántartása
szerint: „1677 Die 2 Januarÿ Gabor Deak Rabiaiakk valtsagok következik Igy Moÿses Istokot
váltotta ki Gyerhaza Győrgy 2 Par Csizman Karmasinon. Egy meczeni valo bárányon,
Veres János váltatot egy farkas bőrőn es egyj róka bőrőn.”79
A város írnokának feljegyzése szerint Gelei nevű Deák is a városi hatóság embere volt
Kecskeméten. A harminc esztendős Nagy Andrást Gelei Deák 20 tallérra büntette „Azért
hogy a Meszaros Janos szolgajanak a karjat meg ütötte, mellyért a Szubasa is ezen Fatenst
meg birsagolta Gelei Deák is ötödnapig tartvan azon Fatenst a Foghazban alkut meg az
Annya in Tall 16 Gelei Deakkal”.80
Tehát, ha valaki áristomba került, a fogságból rendszerint kezességet vállalva érte valaki,
bizonyos esetekben kiszabadulhatott onnan. Kecskeméten például „Dje 6 Jan A 1678 Pataki
Janos wette ki kezessegere Keserű Istvánt, kit Gabor Deak meg fogatot wolt a szena
lopasert”.81
Az erkölcsi kilengések, paráznaság rendre büntetésre kerültek. Általában pénzbirsággal
sújtotta őket a tanács, azonban komolyabb büntetésben is részesültek. A város deákja
lefogathatta a vétkező személyeket is. Például 1677-ben „Gabor Deak Ur fogatatvan Méhes
Istokot Papneval walo közöskődesert. Wette ki kezességre Sarközy Palne. nem ide walo
Rab mivel mar […] kivalltozot” – ezért a büntetéstől mentesülhetett.82
Igen gyakoriak voltak a szexuális bűncselekmények. A vétkeseket jelentős pénzbünte-
téssel sújtották, de kezességre szabadon is bocsátották. Súlyosabb esetekben a rendszeresen
idejáró szubasák büntették meg (botozták), vitték őket Pestre kocsin.
Egy 1677-es kimutatás szerint több vétkes válik ismertté Kecskeméten: „B. Kopras
Mathe a szolgalojaval el eset kezes erte Santa György. Kalocza Ur ’ szolgalojaert lőtt kezes
a Nagy Szakallu Varga Istvanne. Kalocza Ur szolgaja hasasitotta megh ezis captivaltat ot.
Gabor Deak szolgaloja is ben van a Foghazban”.83
A számonkérés illetve büntetés érdekesége, hogy a nagytekintélyű Nyéky Gábor Deák
szolgálója is a fogházba került, mert a gazdájával vétkezett. Az ügy a törökök tudomására
is jutott, s rendkívül nagy bírságot rótt ki rá a tanács: Gábor Deáknak 75 tallér büntetést
kellett fizetnie, amit „Az Tőrőknek fizette az varas hogj megh Tekerte az Szolgalojat.” Az
ügy különössége nem csak a nagy összegű pénzbüntetés, hanem az is, hogy „Az Leány
Tőrőkké lőtt.”84 A szolgáló feltehetően szemrevaló leány lehetett, aki a törököknek is
megtetszett, ezért magukal vitték Pestre és török hitre térítették.
Koháry földesúr bizalmát élvező Gábor Deák más ügyben is hatóságként intézkedett,
mint kiderül: „Dje 23 Febr Praesentis 1678. Szána János es Totth Gergely walami oknol
vadoltatva’ Gabor Deak Ur előtt melyert Fülekre citálta eő Kglme De a Tanacz Keresetenek

80 MNL BKML KkV SzK 1677/78-1. 222, 241. pag.
83 MNL BKML KkV SzK 1677/78-1. 314.pag.
– 219 –
engedwe’ nem mentenek fel Fülekre es Csabradba’ hanem kezekbe adasaval allittattak hogj
valamidőn kivantatik Gabor Deak Ur kivansagara elő alanak. Jelen lewen Nagy Istvan
Kalocsa Janos Csaki Miklos Barko Benedek Uraimek” – határozott a városi tanács. Tehát,
a hatalmaskodó deák Koháry földesúhoz kívánta küldeni az általa vádoltakat Fülekre és
Csábrágba, azonban azt a városi tanács felülbírálva, elutasította azt.
A városban sok írástudó deák élt, akik természetesen csak időlegesen állhattak munkába
a város hivatalában. Rendszerint keresztnevükön váltak ismertté, azokis, akik különböző
egyéb foglalkozást üztek, gazdálkodtak, kereskedtek. Bőséges adatok szolgálnak kilétükre
vonatkozóan. A „deák” gazdálkodott. Kecskeméten, Nagykőrösön például városadománya
mezeikertet is szerezhetettek a tanács jóvoltából. Szőlészettel, borászattal is foglalkoztak,
kocsmárosságot is vállaltak, kereskedtek.
A kőrösi tanácsi iratok szerint „Retet es Mezeÿ[t] Adunk Anno 1640 Was Mihalnak atuk
az Goganba [Gógányrét] Czipo Istvan Retit felet Kovacz Martone mellet. Deak Janosnak
atuk Kis Mihalj retie felet, Siros Janose melet” – döntött a magisztrátus.86 A város évről-évre
bérelte a közeli-távoli pusztákat, ahol a szubárendás cívisek mezeikerteket használtak, a
legeltetésre, ,,nyaralókat” és ,,téli szállásokat” létesítettek. Kara pusztán is több cívis bérelhetett
földet 1644-ben, a tekintélyes, vagyonos 16 gazda. A ,,Karaÿ Niaralok az kik egiut wannak”
található ,,Szívg Janos Deak” is.87 Az 1653-s összeírásban is szerepel Szívós János Deák:
,,Karai nyaraloktúl walo Bér be adások”, ,,János Deák Uram adott 1. Pint wayatt”. Az ekkor
már főbíró tisztségre emelkedett vagyonos cívis gazda csupán hivatalosan János Dreáknak
neveztetett, mellőzendően a Szivós családnevet, utalva azonban hivatali, deákos munkájára,
bírói megbízattatására.88
Kecskeméten is részesülhetett városadománya földbirtokban a város hivatalnoka, a deák.
Például ,,Anno 1666 die 7bris 20. Város Notariusa Győrgy Deak kerte mőgh az mőly Kertőt
Bano Marton birt, azt el hagyvan, engedtek Győrgy Deak[na]k varos engedelmeből
Bizonysagok Hegedűs János Biro Képe Csaba Mihaly Szabo György Kincsős Győrgy
ado szedő Biro Úr és Kiraly Istvan és Szőke János Uramék előttek”.89
A deák Ágasegyházán is birtokolt kertet, ahol egy helyi tekintélyes gazda, Csáki Miklós lovai
okoztak kárt. A panasz a város főbírója elé került: „Dje 28 Mji Anno 1677. Biro György Ur’ Fő
Birosagaba’ Csaba Mihaly Ur Subsitatus biro [második vagy adószedő bíró] leven Bozo Janos
Tőrők Mihaly es Balint Deak Uramnak Telelős Agas Egyhaz Pusztan mint beres es tilalmas
pusztán levő kaszallo füvőket kivaltkeppen az Telekjet az hol 70. vagy 80. boglya szenat
kaszaltanak az elöt valo esztendőkben a Csaki Miklos Ur’ Meneses lovai el wesztettek egeszlen
mellyet nem szenvedhetve’ be tewen a Panaszt Biro Uramnak ő Kglme emberseges bőcsűllő
embereket adot. ugymint Keresz Istvan Vargha Mihaly Uramékat ő Kglmek megh tekintwen
megh beszeltek hogy egeszlen el wesztettek a Telekjet mellybe’ vagyon 5 Taller kár miwel csak
hellyel hellyel haszálhatni már rajta […] Dje 8 Augusti 1677

87 MNL PML NkV SzK 1644/45. 275-276. pag. A lajstromban szereplő „Szivg” vezetéknév valójában Szívóst jelent. A
korabeli helyesírás érdekes módon az ’os’, ’us’ szóvégződést csupán ’g’ betűvel jelölte (pl. Fruttus-Fruttg, stb).
– 220 –
Kustos Andr Uram szolgaja Miklos Juratur examatur Annor 28 vallya hiti utan Csaky
Miklos Ur’ lovait szama nelkul Latta az Bozó Janos Balinth Deak Tőrők Mihaly Telelekje’
mint egy 11 Id est tizeneggj” ló tet kárt a szénában.90
A deákok gazdálkodtak, de egyéb foglalkozást is űztek, így például kereskedtek.
Nagykőrösön 1626-ban ismeretes, hogy a város kocsmájában deák mérte a bort, akit rendre
elszámoltatott a tanács: „Anno Domini 1626 Az Boroknak meltatasa it iegőztetik meg.
Tőrők Istwan’ Borai Andras Deak arulta Egies fabol: kesz penz f 132 dn 61. Hitellie
azoknak f 25 dn 50. Karika fabol kez penz f 30 dn. Hitellie f 9 dn 58. Tőrők Istwannak
fizettem f 140. Omnia Solvit”.91
A városnak saját szőlőterülete nem volt, viszont jelentős jövedelme származott a
lakosságtól beszedett dézsmaborból. A beszolgáltató gazdák között volt található deák is.
Például 1632-ben a város „Borai[nak] Deszmáýa Warga Győrgy deszmara adott dn 22.
Bene Mihaly adott 2 kőblőtt. Pal Deak adott 7 pintót”.92 Tehát a János nevű deák 7 pint (kb.
13 liter) dézsmabort vitt a város pincéjébe. Tehát, a deákoknak is volt szőlőgazdaságuk. A
város tőlük is vásárolt bort. Ismeretes, hogy 1630-ban „Dőmőtőr Deaktűl wöttűnk 17 kőből
bort f 8 dn 50. Adaiara sumatim f 7 dn 92/1. Rf. Dn 57” – jegyezte fel a kőrösi számadó
deák.93 Az 1681-es esztendőben a kőrösi tanács 29 gazdától vett bort, köztük a „Schola
Mester” 33,5 a „Nótárius” vagy deák 15 köböl bort adott el a városnak Nagykőrösön.94
Nagy mennyiségben került bor Kőrösre Baranyából, Szerémségből, Szegedről,
Csongrádról, a Mátraaljáról, de még Vácról is.95 „Szőcz Istwan Uramal hozattunk Waczi
Janos Deaktul Negy Hordo Bort, Meljekben wolt 44 Akko [kb 25 hl]. Wöttük Akkoyat f
2dn 50. Teszen az arra f 130 dn. Azon Waczi Boroknak Tőtelekyere, szekeresőkk walo berre
harmidcztyara Akosokk, bor kj wonokk, es egyeb Szúksegere u’ kóltóttűnk in Suma f 14
dn 99” – jegyezték fel a kőrösi számadások között 1632-ben.96
A deák a földesúr személyes megbízottjaként is tekintélyes embernek számított. Ezzel
kapcsolatban lehet megemlíteni, hogy mivel a kőrösi magisztrátus például távol élő magyar
földbirtokosoktól is bérelte a pusztákat, mint történt ez 1669-ben is, s az árendát az illető
földbirtokos megbízottjának fizették be: „Rosnyoi Dobos Marton Urunk vejínek Győrgy
Deáknak fizettűnk megh a’ Lajosi Puszta berit Nro’ 17 Arany es harmincz négy Tallért
Kőlttséghre dn 24.”97 A Rozsnyón élő Dobos Márton a Jászkunság képviselője, s minden
bizonnyal a nádor megbízott embere lehetett. A Kőrös szomszédságában lévő puszta
árendáját a deáknak adta át a kőrösi tanács megbízottja.
Számos adat bizonyítja, hogy a deákok a jövedelmező kereskedéssel is foglalkoztak.
Például 1636-ban „Janos Deaktul 2 Singh wassat az Cintri’ ÿtajara walo reteznek es Őgieb
szűksegre dn 40.” – azaz a templom kerítésének, a cinteremnek ajtajához vásárolt a kőrösi
90 MNL BKML KkV SzK 1677/78-1. 292-293. pag.

92 MNL PML NKV SzK 1632/33.
95 NOVÁK László Ferenc, 2012-2013-
97 MNL PML NkV SzK 1668/69. 1669. márc. 25.
– 221 –
tanács vasat a deáktól, ugyanakkor pedig „Andras Deaktul Arpa sert” 9 dénárért.98 A
következő esztendőben „Balas Deaktul egi Teheli Kest f dn 50.”99 Balázs deáktól tőrszerű
kést vett a kőrösi tanács, amelyet a törököknek kellett ajándékoznia. A kőrösi tanács
számadása szerint 1642-ben „Sziwos Janos Deaktul a’ szubasaknak wettünk eggi tehely
wőrős nyelű Kest f 1 dn 70”.100 A kőrösi prédikátor 1638-ban meghalt, s a város temettette
el, a szükséges anyagokat egy deák kereskedőtől szerezték be: „akkor a’ koporso be takarasara
Janos Deaktul fekete Bagaziat” vásároltak 50 dénárért.101 A már említett Szívos János Deák
tevékenységi, vagyonosodási körébe tartozott tehát a kereskedelem is.
A törököknek is sokféle ajándékkal kellett szolgálni, köztük különböző minőségű
késekkel „kedveskedni”. A kőrösi tanács számadásában feljegyezte 1660-ban a számadó
bíró, hogy „Tabori negyve’ háro’ szekereinkért alájűve Abdi Csorbacsiának ajándék Pénzt
adtam, 4. Tall. Az Tolmacsnakis adtam 2. Tall. János Deakne’ Aszonyomtúl vettűnk nekik
5. pár gyöngyházas Kést 2/II. Tall.” Tehát Szívós János Deák ,,családi kereskedést” foly-
tatott, felesége volt a boltban.”102 1681-ben a ,,Győngyházas Kesekre valo Kőlcsíg” kimutatásban
250 pár kés beszerzése szerepel. Ebben a mennyiségben a „Notariustul” csupán 1 pár kés
vétele válik ismertté (többsége rimaszombati kereskedőktől származott).103
Kecskeméten is kereskedtek a deákok. Egyik legtekintélyesebb volt közöttük az a János
Deák, akinek eredeti neve is ismert: „Bikkfalvi Janos Deaktúl Vettúnk Keseket fl 10 dn 80”.
A városi tanács nagy összegben vásárolt késeket tőle 1675-ben is, amelyeket a töröknek
kellett ajándékozni.104
A Három Város megbízottai rendszeresen látogatták a szegedi vásárokat. A kőröseik
1639-ben „Szegedý Moyses Deaktul” vettek egy borjas tehenet a török tolmács részére 8
forint 75 dénáért, „Szÿarto Janos Deaktul” pedig ,,az Vaczÿ Tőrőkőknek wettűnk eggÿ fel
Jartol bőrt [talpbőr] Boczkornak” 1 forint 70 dénár értékben.105 Nagykőrösön több János
deák is élt (például ,,Szívós János Deák”). Az említett dokumentum bizonysága szerint
szíjgyártó mester volt János deák, akitől a törököknek bocskornak való kikészített bőrt vett
a tanács embere.
Az idézett történeti adatok is megerősítik, hogy a deák is tekintélyes embernek számított a
mezővárosi társadalomban. Nagy vagyonra tehetett szert. Nagykőrösön – az adónyilvántartás
szerint –, több deák is jelentős adót fizetett a mezőváros közösségének. Például 1640-ben:106
„f 2 dn Janos De’ak m 28 f 2 dn”
,,f 2 dn Moÿses Deak m 11 f 2 dn 25”
,,f 1 dn Janos Deák m 11 f 2 dn”
,,f 2 dn 50 Janos Deak m 56 f 3 dn 50”

102 MNL PML NkV SzK 1660/61. 179.pag.
106 MNL PML NkV SzK 1640/41. Regestrum Renovatum.
– 222 –
Az említett deákok közül az egyik – vélhetően Szíjártó – János Deák volt a vagyonosabb.
Jelentős jószágvagyonnal rendelkezett – 56 marhaszám után fizetett adót a város domestica
és török adója és marhaszám adója mellett.
A mezővárosi tanács gyakran szorult kölcsön felvételére. Többek között a pesti, budai
törököktől, zsidó kereskedőktől, de a helybeli vagyonos emberektől is vettek fel kölcsönt
uzsorára, kamatra vagy interesre. A kőrösi tanács számadása szerint például a főbíró vett
fel kölcsönt: „Anno 1654. 29. Martÿ En Dus Mihály Kőrössi Birossago’ba’ wőttem fel
Pesti Kis Jakab Deák Sido tull Pesti Memhet Iszpajátul Suma’k be fizetesere walo fel wőtt
het szaz Tallér megh adassára Három Száz Ezűst Tallerkott, Szarka János, Fekete Marton
es Pal Mihaly Uraim jelen walo letekbe’ Mely Penznek Egyék Egyék százára holnaponkent
Interesse leszen harom harom Tallér.”107 Kecskemét magisztrátusának kimutatása például
1670-ből is ismeretes, amelyből kiderült, hogy kiktől kért költsönt a mezőváros tanácsa:
„Anno 1670 Szent Kiralyi Pál Uram feő Birosagaban Király István Adó Szedő Birosagaban
az kiktől menyi penzt kertünk fel a’ Varos szűkségére
Kamaras Ambrus Urtol Tall. 200Az szamunkra ismet Kamaras

Ambrus uramtul kértünk fel Tall. 220
Kalocza Janos Uramtol Tall. 100
Kőrösmellékiné Aszonyomtul Tall. 300
Mihály Deáknetol Tall. 100,5
Az arendara Tall. 150Item Vesselenyi Pál uram
szamara vettünk fel usorara Tall. 100
Deak Pál Uramtol Tall. 260
Kemény Andrastol Tall. 70”.108 .
A lajstromban szerepel Mihály Deák özvegye, aki viszonylag nagy, 350,5 tallér összeget
bocsátott a város rendelkezésére. Mihály Deákné közepes állatvagyon birtokában volt,
1668-ban például 60 marhaszám után adózott, s fizetett még emellett 12 tallér a töröknek
járó császáradót is.109
Kecskemét talán legnevezetesebb nótáriusa Nyéky Gábor deák, aki vagyonos embernek
számított. Tőle is vett fel kölcsönt a városi tanács, mint tette azt 1676-ban, amely pénz-
összeget az egyik földesúr adójának kifizetésére fordítottak: „Gabor Deak Urtul waltottunk
2 Tízes Aranyat In. Tall. 44 melyeket wittenek Weseleny Pall Urunkk eő Naganak Hegedűs
Andras Meszaros Janos 17 8bris.”110

109 MNL BKML KkV Szk. Adóöszeírás.; Szükség megjegyezni, hogy 1670-ben Deák Pál 417, Míg István Deák csupán 1
marhaszám alapján fizetett adót.
– 223 –
Szellemesség, fűzfapoétaság
A deák tanult, írástudó, erősen vallásos ember volt. A jegyzőség alkalmat adott számára,
hogy költői hajlamainak is éljen. Az íródeákok műveltsége, humora megnyilatkozik a
jegyzőkönyvekben is. Kisebb megjegyzések, de versstrófák is lejegyzésre kerültek
részükről.
Számos szellemes bejegyzést örökítettek meg a számadáskönyvek. Kecskeméten például
1668-ban írták, hogy „Szaraz [szárított, „aszú”] halat wettünk az Gaz szükséghre f. 2 dn. 40”.111
A gaz tulajdonképpen a város terheire vonatkozik, amelyet kénytelenek voltak fizetni töröknek,
végvári katonának – netán a földesúrnak, vármegyének – egyaránt. 1662-ben is hasonlóan
kesergett az íródeák: „Melthosaghos Palatinus Urunk eő Nga’ szamara kedvűnk elle’ ajandék
Penzt kűldőttűnk Fülekre 75. Aranyat Lossonczo’ lako Dovaly Mihaly vette el.”112
A törököknek rendszeresen fizetett adó és naturálé beszolgáltatás sok visszaéléssel járt,
amit az írnok nem hagyott figyelmen kívül. Sok érdekes megjegyzés található Kőrösön is.
Például 1676-ban „26 Maii Bujaki Hadurunk attunk 1 Tall. Szolnokiakk vettűnk Kalaczot
dn 15. Egri Szinán Basának attunk ayandekban fel Tall. Juszop Aga Nazur Tihajanak (a ki
soha nem volt) attunk mindenestül 6 Tall […] 19. July Biro Uram Budára lévén Uy Vezérhez
Tolmácz vont bitangúl 2. Tall.”113 1681-ben is hasonló viszaélések sújtották a kőrösieket:
„Fő Bio Uramis Budara lévén Nazur Bek vont hatalmasul rajtok a’ Vajda Aÿandékára valo
penzre, Garas 13mával Nro 100 Tall. Száz Fias Juhotis Vesztet oda Kit a’ Juhosz Emberektűl
szedtunk, Az árra Facit minden Juhot fel fél Talléron tudván Nro 50 Tal. NB Volt benne
Varasé Nro 31 Juh benne Ennek az árra 15/II Tall.”114
Az 1680-as esztendőben is megjelentek az év elején a török csendőrők, akiknek bírságot
kellett fizetni annak, akit vétkesnek bizonyult: „Az Szubasáknak az ki mi bitangot ez
Esztendőben fizet. 3. 8br Szabo András Tot Palkora vallott Levelek 3 Tall. Faragho Varga
Istvan Lejanya 22 Tall. dn 60. Parthi Gyermekre… 3 Tall”.115
A kőrösi tanács rendre vásárolt bort a lakosoktól is, amelyet jövedelemezően mértek ki
a kocsmákon. Például 1678-ban a „Szüret után pénzten vett Boraink folyása”, azaz kocsmai
kimérése történt. Az íródeák visszaélést tapasztalt, aminek nyomot is hagyott a számadá-
sában: „NB Hamissan a’ Vén Kopó Tanáczán járván az szakállába szarot megh maradván
Al Korczomán el mérte”.116 A deák remeknek nem mondható fogalmazásban szól arról,
hogy a bor egy részét tilosban, „Al Korczomán” vagy kurtakocsmán mérte ki a csapláros.
Az írnok krónikaszerű feljegyzéseket is megörökített a város hivatalos könyvében. Például
1663-ban „Mélto emlekezetre 10 July. Léván felűl nagy harcz lőn Tőrők és Kereszténység
kőzőt. Tőrőkben, kivaltképpen Bogdansagban egy néhány ezer ott veszet. Tekentetes és Ngos
Kohari Istvan Urk Fileki Fő Kapitány is lőves altal, el nyugodott az Urban”.117
111 MNL BKM KkV SzK 1668/69. 199. pag.

112 MNL PML NkV 1661/62. 1662. márc. 24. 150. pag.
114 MNL PML NkV SzK 1681/82. 197-198. pag.
– 224 –
Az 1663. évi nagy török offenzíva Felföldön is hatalmas háborúsággal járt. Elesett
Érsekújvár, de Lévát is ostromolta a török, azonban annak várát egyelőre nem voltak
képesek elfoglalni. Kecskemét földesura, a füleki várkapitány Koháry István itt halt hősi
halált 1664-ben, amit a hálás alattvalók, Kecskeméten krónikaszerűen meg is örökítettek.
Az adóösszeírásokban számos fohász, ima található, amelyet az íródeák jegyzett le. A
római katolikus deák írhatta 1672-ben: „Istennek sz. fia egbűl szallot manna edes Jezus
aldot Jezus”.118 Nagykőrösön 1687-ből hiányosan maradt fenn az íródeák fohásza, amikor
veszedelmes idők jártak a Budát felszabadító és a visszavonuló török hadak pusztításai
során: „En mindenkoron csak te benned biztam irgalmassa’got csak….”.119
A kőrösi adóösszeírások is sok érdekességet őriznek. Például az íródeák 1689-ben

jegyezte meg:
„Fl 7 dn 50 Süket Benedek 5-tőd Ott fl 7 dn 50 Kis Benedek 5-tőd
NB itt is ha vehecz” NB mi itt semmit sem vehettűnk
K[e]g[ye]’lmetek ha vehet”
Fl 45 Sánta Ferenc 4-gyed m Ott fl 9 dn 50 Miso Peti R
Ökör 4 Juh 9 Ökör 2
Tehén 5 Méh 4 „Ezen semmit sem vettünk mert
Ló 1 Szőlő 2 szolga volt”
Disznó 1
Fl 6 Kovacs Andras az Lyukba’ 4-gyed ma.
„Kapufatul vett bucsut”
Fl 18 György Kovács 4-gyed m Ott fl 12 Vágó Gulyás 3-mad magáv.
Ökör 1 „magat ki tudot”
Tehén tavalyi 1 Ökör 1 „Ez is regen el szőkőtt”
Tehén 3
Fl 24 dn 75 Dus István Leánya Panna 2-sod Ott fl 5 Szűcs Gergelyné 2-sod m

Szolga 1 Szőlő 1
Ökör 3 Ott fl 1 dn 50 Szentesi Csákó Kata
Ló 1 Adott dn 25. Itt is jo ugyan ha tőbbet
Méh 1 vehecz”
Szőlő 1
Fl 4 dn 50 Monori Csurgai János 3.mad Ott fl 2 Dárasi János Leánya 1. „Az szökött
tudtuk” „Itt is mi semmitse vehetűnk”
Szőlő 1

– 225 –
Fl 4 Kalocsai Szűcs István 4-gyed „Adott fn 4. a tőbbi oda veszet mert mert
Ökör 2 nem volt itthon hanem az főlfőldre volt azért
Szőlő 2 mind el annak a tőbbi”
Fl 1 Dobo János 4-gyed magáv.
Szőlő 1 „Az szőlőjét magat elengedvénn ./. itt Soha se keress Semmit
Bizony nem ad Sohais”.
Flf 18 dn 50 Jo György 4gyed magav. Ott fl 3 Bozok Istvánné
Az Arvak ki tudva’
Ökör 2 Mikor fel irták ennek az emberk’ a lovat, már akkor
Ló 1 hámmal volt fel kőtve a’ gerendába’ akkor csak hamar
Szőlő 2 Kasz 1. meg is holt, azért a ket forint el mulik.
Kisebb fohászok, imák, erkölcsi intelmek is leíródtak, mint például 1671-ben.

„Mind ez vilagnak, im ezemeszet az
igassagtol el tevedőt.”
1680-ban is hasonlót írt a kecskeméti deák:120
„NB Vigyazz te magadra oh emberi allat
Semmi dolgaidban el ne híd te magad nem tudod”
A veszedelmes időben, 1687-ben írja a következő sorokat a kecskeméti deák:
„Az Pünkösdnek Jeles Napján
Szent Lélek Isten küldetek
erősiteni szivőket az Apostolokk”121
A kecskeméti íródeák alkalmanként terjedelmes versezetben öntötte ki lelkét, fogalmazta

meg érzéseit, így például 1665-ben:122
Conto Elegant
Oh en Kegyelmes Istenem
mölly Igen meg veztel engemke
gyölmez meg mar ennekem, ne hag
bűnömben el vesznem
Nőm tagadom, mert vetkőztem
hitőmet gazdákban, mőgh szegtem, Rut
fertelmes volt eletem, miért Im lam
meg fizettem
Legyen azert elegh Immar sok bum,
ez szanalom melly kor rut szegen ment
ki hőrpős az lelkemben.

122 MNL BKML KkV SzK. 1665/66. 267. pag.
– 226 –
Ha nem is tekinthetők a magyar irodalom gyöngyszemeinek, azonban a 17. századi

költészethez szerény adalékul szolgálhatnak verssoraik, költeményeik. Istenhez való
fohászkodás, a szülői föld, család utáni vágyakozás:123
Mind ez vilagnak, im ezemeszet az

igassagtol el tevedőt
Uram.te. nagy haragodban

ki miat vagyok baiban
engemet ne fosz meg az ha
ragodnak tüze> szünnyeh
meg sebessege kiben büntes
meg
Nekem Uram lesz Irgalmas mert vagyok

nagy fajdalmat ne hagj uttam kerlek
el rettent ezt mint es ne hagy ki
naimban – ments meg az halaltul
Magamban el Wegezem es mondom

Egj dolgo’ megh tartoztatnom hogj
nyelvem oly igazne ejtene
Az 1673-as esztendőben is verset faragott a deák, amelyben szülőföldje, rokonsága utáni

vágyakozás fogalmazódik meg:124
Az egyessen Taplalo
mindenek formalo szent Je
hova Isten. Legy gondom viselő
és jol Igazgatom, keserülő I[ste]n
Oh mert Read hadtam Igye
met rad biztam, en idegen földön
nincs jo akarom, Sem gondom
viselő keserülő Istn
Wajha szüleimet édes Nem
zetimet Csak egyszer lathat
nam. eltőmet eltőkert az eő jo
voltokert le tenni nem szannam
123 MNL BKML KkV SzK 1671/72. 199, 210. pag.

124 MNL BKM KkV SzK 1673/74. 212, 249. pag.
– 227 –
Az kik fel tartottak en

Ream vigyaztak. szüntelen azokk
minden jot Istentűl elt Remenye
tül kivanok. azokk
Szerentsetlen utam. kerengő ős
venyen. jaj im mire hoza. gyönyö.
rű hazamtul, erdebe’ orszagatul engő.
met meg fozta
Zőngő kialtasom. siro ohaj
tasom hallzad meg istenem nezd
meg az egőket hajcz le füleidet
erez esedőzesem.
Nalad tudva vagyon. szivemben
mi vagyon ez az mitt kivanyon te
kegyelmesseged, mi gonoz. mind. abbol
nagy szepen ki hanyon
Adgayad Latnom egyszer győnyőrű
hazamat. jo Akaroimat Ver attyam
fiait sok ismerősimet edes szomszedimat
Igen el apadot es el keserődőt
szögeny arvajm. sok gondolat miat
Sirankozas miat el epedet szivem
S. mire abba’ Igen az testiek közzül
vagyodik szivem. Csak hogy isme.
rőmet attyam fiaimat edgyet azok
közzül es
zokogo orczaval, sok könyv hulla
tassal jo sophkent, mind őket bizony
sok siratassal rajuk borulassal csokol
nam. mind őket
Ezt engedgyed ernem had lassa

meg szőmőim edes szüleimet, hajadon
hugomat en siratoimat kedves nemzetimet.
Kiket ha lathatnek szőmőimmel nez
hetnek. mint. hattyu. ugj sirnek. fogat
kozasomtol. vensegimől őket szepen
meg kővetnem
Lam, hozzad kűltok szűntelen
ohajtok. Legy kegyelmes hozzam,
kőnyörgő bezedem, es esődezesem
lassam meg istenem
– 228 –
Igy oztan Nyavalyam sok keser

ves notam. meg csöndesödnenek
ez idegen főldnek keserű gyümölcze
meg edősedenek
Ambar keseregjek. szivemben
s szenvedgyek: Csak nyerjek Kegyelmet
en fel tőt czelomat igyekőzetemet
lassad meg istenem.
Lam David bujdosvan bujdosasa
utan, nyugalmat talalt igen szögeny
arva. adam. maradekja. ki azurat
varja
Draga szep Dolog volt az attya
Fiakk edgyűt ő Lakasok Nagj
szep edgyessegben Csőndes bekőssegben
valo nyugovasok
Regen azt javalta David. solta:
rokban. minden tanit abban hogy az
attyafiak. edgyűtt nyugodgyanak es
fel altudgyanak
Az ki orszagbol fel Lakta föl
deből bújdosik maszwa szolgallyon
Istennek. ki ura mindennek, ne hajol
lyon balra.
Oh melly Csulatos In
az te dolgod az te Tana
Csodban nintsen, neked marad
mindeme arra vihetz az mire
akarod. mert nintsen te hozzad
senki hasonlatos
Mind Reggel, nap fennyel hogy

meg őrvendőztetz. avagy
viragokat harmattal őntőz
hecz. embőrőket azzal. ugyan
gyönyörkőttecz, ismet ha
akarod, meg is keserithecz
A háborús viszontagságok veszélye is kiérződik a – római katolikus – deák versezetéből,

mint írja 1687-ben125
– 229 –
„Hogy feletkezel el rolunk

tellesseggel Jesus Szent had
nagyunk, az pogán ságh
csufol mondván Istened hol ki
Szabadit hasson ellensegünk oly
hirt ne hincsen hogy megh bírt
bőven nyomorusagunk”
„Salve Nostra Santificata

s Idvesseges áldozat valtsagunk
ára Szivünk orvosa Idvezlegy
szentek koronaja Makula nelkül
szüznek mehebül születet az
mi valtsagunkra”.
Deák, mint préceptor (tanító) és iskolai tanuló

A deák valójában, mint diák a tanulóifjúság ékes virágszála volt. A 17. században már
fiúk, de később leányok tanítására is gondot fordított a város (Nagykőrösön az egyház,
mivel a lelkészt és az oskolamestert a város fizette, javadalmaztatta).
A kisebb tanulókat, s az iskola idősebb, már jelentős tudás birtokában álló diákokat,
vagy préceptorokat (praeceptor), a különböző a városi események és egyházi ünnepek
alkalmával tett jószolgálatukért ajándékozásban, jobban szólva alamizsnában részesítette
a városi tanács.
A kőrösi történeti adatok gazdagon dokumentálják a mezőváros magisztrátusának
jótékonysági intézkedéseit az iskola, illetve a diákság vonatkozásában. Például a kőrösi
tanács számadása szerint 1632-ben „egy Scholabelj Szegenj Deak[na]k az mentéje
Feketetísere adtunk dn 50”– írta le az írnok-deák,126 majd 1671-ben „Egy Szeginy Gutta
űtőt Deaknak attunk Alamisnaban dn 33.”127
A 17-18. században gyakran érkeztek kéregető diákok Kőrösre is, akiknek a városi tanács
pénzt utalt ki. A számadáskönyvek tanúsága szerint:
1744. július 18-án „Szász Városi Ecclesia szükségére cantallo Deákokk f. 4”. Szeptember
15-én „Késmárki Két Instans Deákokk adtam f. 1”. „Maros Vasarhelyi Collegium Deputatus
Deák Ifjakk f. 4,,12 ½.”
1748. október 7-én írta a számadó, hogy „Posonyi Iskolában Tanulo Reform Deák Iffjak
Instantiajara adt f. 1,,50.”, majd 1749 április 2-án „Egy Pataki Instáns Deákk -,,40. Item
Egy Lossonczi Scholabeli Deákk adtam” 30 dénárt.

– 230 –
A külföldi tanulmányokra induló deákok, „akademizánsok” gyakran megfordultak

Kőrösön is, hogy pénzt kapjanak a várostól költségeik fedezésére: 1750. július 10-én „Négy
Erdélyi Diakokk adtam Academiai utazásokra f. 5,,60 ½”, ugyanakkor „M. Vásárhellyi
Supl. Deákokk adtam f. 4,,20. It. A’ Szolgájokk ,,28 ½. It. Más Erdéllyi Deákokk -,,35.”
Július 23-án „Két Lutheranus Deakokk attam instantiajokra ,,50” dénárt, majd július 24-
én „Három Lutherans Deakokk .. ,,45” dénárt. Augusztus 21-én a kőrösi iskola tógátus
perceptora részesült támogatásban, mivel külföldre indult tanulmányútra: „Kállai Mester
Academiansnak adta, f. 1,,98 ½.” Szeptember 8-án „Lutheranus Instans Deakokk Academiakra
menvén adtam ,,75.”, majd szeptember 29-én „Modori Oskolabéli két L. Deákk adt f. 1.”
1751. március 9-én ugyancsak külföldre készülő deák kapott pénzt: „ Academizansnak ’a
ki Kunhegyesi Mester volt adt f. 1”. 1767. szeptember 10-én „Egy Posoni Oskolából jött
Tanuló Erdélyi Iffjúnak Fő Biró Ur Parancsolattyából adtam -,,30.” dénárt. 1769. augusztus
1-jén „Valamelly Pápista Tanúlók’k vagyis Kecskemétről Egerbe Oskolába menő Deák
Ifjacskák’k adt.” 30 dénárt.
Tehát evangélikus diákok, külföldi akadémiákra induló diákok, tanító mesterek
részesültek a kőrösi tanács anyagi támogatásában. A deák, préceptor, tanító mester rangos
ember volt. Ezt bizonyítja, hogy a Marosvásárhelyről érkező egyházi küldetésben lévő
diákoknak szolgájuk, szolgadiákjuk is volt.
Az iskolák egyházi működtetése és a városi fenntartása megkövetelte, hogy az iskola
diáksága, úgyszintén a szegény gyermekek illően köszöntsék a városi tanácsot az egyházi
ünnepeken és egyéb kiemelkedő alkalmakkor. Kecskemét és Kőrös történeti emlékezetében
számos erre vonatozó dokumentum található.
Nagykőrös szín református város volt, így a városi tanács egyben az egyházszervezet
világi közösségének is számított, tagja jórészt az egyház vezetőségének, consistorium
(később presbitérium) tagjai is voltak.
Az egyházi ünnepeken múlhatatlanul köszöntések történtek, de rendszerint a
bíróválasztás napján (Szent György, április 24.; később rövid ideig Mindenszentek napján
november 1-jén), de egyéb fontos események, sőt, mezőgazdasági munkák alkalmával is.
Legkorább, 1636-ból van mindezekről hír Kőrösön, de 1662-től – ekkortól vannak meg
a számadáskönyvek –, Kecskeméten is:
A számadó bíró, deák írta le a kiadásokat:
1636-1637-ben:
„Karaczo’ Napian attunk az Deak giermekekk hogÿ enekelni ide jőttenek dn 5.”
„Egi Deak Döbröczöni Suplicans [könyörgő, kéregető, koledáló] kűldven hozzánk attunk
nekj dn 50.”
„Hogi Szentgiörgi Napia’ az Deakok az Waras hazanal az Eskűt Urainkat megh eneklettek
attunk dn 50.”128
– 231 –
1637-1638-ben:
„Pűnkősd Napia’ az Szegeniek szamara attu’k dn 20
Ugia’ az Nap az Deakokk attunkk dn 13.
Teÿfel wettűnk Pünkösd Napiara dn 5.”129
1639-1640
,,Az harangh labra az eztendő szam föl metczó Daniel Deakk, hozot Biro Ura’ Budarol
egÿ Lasnakot [durva, zsákszövetű vászon] 1 Tall Gret.”
,,Warga Mattiastul a’ Tizedesekk es az Deakokk wettűnk 6 Bokor Czípellest f 2 dn 40.
Isment az Tizedesekk Talpallot [bocskor] ket sarut dn 50.”130 Ai idősebb, tógátus deák
sokoldalú, ügyes ember volt, aki a templom mellett felépített haranglábra fel tudta vésni a
készítés évszámát. Ugyanakkor arról is tudomás szerezhető, hogy a városi tanács lábbelit
(cipellés vagy cipellő, cipő) juttatott a deákságnak.
1652-1653-ban:
,,Szabo Czeh wendégsegeben walo letében adot Biro Ur’k Cantasok’k dn 30.
Calendariumot wőttem dn 10.”
„Husveti Innepkor Eörögh deakoknak Cantalasokert adtam dn 15.”
,,Szent György napkor Eörögh Cantasokk dn 50.”.131
A város elöljárói a céhek ünnepségein is részt vettek (rendszerin az év elején,
februrárban, céhmester választáskor), amikor a diákság szintén köszöntött és énekelt.
1668/-1669
„Schola Mester Urunk ki hozásakor, a’ melly Bortt megh ittak a’ Dőbrőczőni Czapszekrűl
Exitussára Soti Szőcz István keziben attunk Szabo Bálintnak flor’ 10/II.”132
Nagykőrösre rendszerint a debreceni refomátus kollégiumból hívtak tudós tanárokat
iskolaigazgatónak. Ilyen alkalomkor, a kőrösi tanács vendégül látta valamelyik debreceni
kocsmában a Kőrösre érkező „oskolamestert” és az őt kísérő kőrösi küldöttséget.
1671-1672
„Pűnkősd napján attunk az Ő. Deakokk dn 44. Gyermekekk dn 12. Mendikansokk
[koldusoknak] dn 6.”133
1672-1673
„Nyireskor Kantalo Deakk adt dn 30. Mendicansokkis adtunk dn 8.
Pünkösdi Kantalo Deakokk adtunk f 1. Mendiansokkis adtunk dn 20. Deák Gyerme-
keknekis dn 13.
Karacsonj napih eneklő Deakokk adtunk 7. Timont”.134
A kőrösi magisztrátus jeles napjának számított a juhnyírás ideje is. Nagyobb diákok
énekeltek, de a koldusok is jelen voltak az ünnepségen. Nem csak az idősebb, tógátus, de
a kisebb deák gyermekek is köszöntöttek.
129 MNL PML 1637/38. 127. pag.

132 MNL PML NkV SzK 1668/69. l868. máj. 20.
134 MNL PML NkV SzK 1672/=3. 88, 90. pag.
– 232 –
1678-1679
„Biro tetelkor ott az Őregh Deakokk f. 1. Mendicansokk dn 40.”135
1700-1701
„Die 26 Adtunk a Debreczenbe ment Deákok’k per mod Elemosyanae Polt. 56. d. 2.”136
Nagykőrösről is a debreceni kollégiumba mentek tovább tanulni a diákok. Az ellátásukban,
élelmezésükben támogatást nyújtott a városi tanács.
1707-1708
„Scholabeli Praeceptor Veres Mihály”
„Pünkösdi Alamisnat cantalok 1 Talleros Polt 30.”
„Karacsonyi alamisna Tall 1. P. 201”.137
1712-1713
„Uj Birot köszöntő deákokk fn 1.”138
1714/15
„Debreczeni Collegiumk Contrascribája Instantiajara promotiojara adtunk fn rh. 4. Item
Egy ujjonnand indult Kőrösi Deáknak fn 1. d 41 ½.”139
A kollégium egyik fő tiszségviselője volt a contrascriba, a diákság elöljárója, a senior
tisztség várományosa, aki ellenőri, felvigyázó feladatokat látott el, ügyelt a rendre,
tisztaságra.
1715-1716
„Kataÿ György Academiakra készülő jo reménségű fjunak adt. Fn. 6.”
„Kőrösi Scholab’eli Deáksághnak igért tíz ako borok hellett adtunk nekiek fn 20 ext D 16
½ ./. f 19 Den 93 ½”.140
A németalföldi (belga, holland, német) protestáns egyetemekre Magyarországtól is mentek
tanulni diákok. A kőrösi tanács is támogatta azt az ifjút, aki „Akadémiákra”, külföldre
indult egyetemei tanulmányaira.
A kőrösi iskolákban az idősebb diákok, a tógátusok vagy préceptorok is tanították a kisebb
tanuló ifjúságot. Valójában praeceptornak nevezték a tanítót, akik között leányok tanítója
is volt. A városi tanács évi dijazásban részesítette őket, s ami érdekes, számukra még bort
is biztosított (kb. 5-6 hl).
1716-1717
„Edgy Pataki Collegiumba menő Deak’k Den 75.”
„Belgiumba készült Olcsai Levitának fn 1.”141
Nagykőrösről a sárospataki református kollégiumba is mentek továbbtanuló diákok.
Őket is támogatta a kőrösi tanács, akárcsak azt az ócsai lelkészjelöltet, aki Belgiumban
szándékozott tudományát gyarapítani.
135 MNL PML NkV SzK 1679/79. 1678. máj. 3.

136 PML NkV 1700/01. 39. pag.
– 233 –
1719-1720
„Punkosdi sok rendbeli Cantalo öregebb s kisebb Deakok’k” 4 forint 73 dénár.142
1721-1722
„Academiakra menendo Őri Péternek promotiojara fn 3.”
„Egj Papista Deáknak ,,11 ½”.143
A kőrösi reformtus magisztrátus rendszerint adományban részesítette a római katolikus
diákokat is.
1730-1731
„Schola Mester Ur Coquája Kész Pénz f. rhen. 15. Csizma pár 1.”
„Scholabéli Praeceptor Iffjak esztendőbéli fizetések Kész Pénz f. ung. 20. Bor Akó No
12.”144
Az iskolaigazgató, „scola” vagy „oskola mester” háztartásvezetője, szakácsnője volt a
„Coqua” vagy „Coca”, aki a város részéről fizetésben részesült. Az iskola öregdiákjai, 4
fő is fizetést kapott, ráadásul még bor is járandóságuk közé tartozott.
1732-1733
„Deák Ifjakk járando 12 ako borokert p. Ao duntaxát 1731. fizettem a’ Mar. 4. f. 13,,60.”
„Két Kolosvári De’ák ifjakk ,,56 ½.”
„Esett Karácsonyi napokban a’ Kántáló Deákokk s Leánkák’k közönségessen att. f. 4,,10.”
„Kántor Ur’k a Passió Éneklésért att. f. 2.”
Item a Húsvéti Innepi Napokban Cántáló De’ákok’k és gjermekek’k s, Leányok’k att. f.
4,,28.”145
1733/-1734
Scholabéli Praeceptorok fizetése Kész Pénz f. ung. 20. Bor ako 12. Fagju Funt 25.”146
1735-1736
„Bitskei János Debreczeni Senior Acamiákra menő Iffjunak a’ Nemes Tanács
Parancsolatyábúl att. f. 6.”147
1738-1739
„T. Liszkai Miklos Ur Lakodalmakor a’ köszöntő Dea’kokk adtam f. 2.”
A deákok a református lelkész lakodalmán is köszöntöttek, énekeltek, s ezt honorálta a
városi tanács.148
1740-1741
„Johannides Lutheranus Praeceptorunk tőlünk el menvén pro viatico f. 4.”
A kőrösi iskolában evangélikus deák, praeceptor is tanult és tanított. Mivel eltávozott a
tanév végén, a városi tanács útiköltséget fizetett részére.149

143 MNL PML NkV 1721/22. 36, 39. pag. pag.
144 MNLPML NkV SzK 1730/31.
145 MNL PML NkV SzK 1732/33. 1732. jún. 20., júl. 28., dec. 25., 1733. ápr. 4.
147 MNL PML NkV 1735/36.
148 MNL PML NkV 1738/39. 1729. jan. 2 6.
149 MNL PML NkV SzK 1739/40. 1740. jún. 29.
– 234 –
1742-1743
„Rector Losonczy István
Michaelis Kallai Cantoris Ecclesiae Reformat Nagy Kőrösiensis, et Praeceptor Puellr.
Becze János Oskolabéi Deak Gyermekeknek Praeceptora Florenus Hung 50. Bor Ako 10
Napjában Bor Ittze 2. Privatus Tanitvanyoktul Esztendeig Tallér 1. f. 1,,50.”
„Kelecsényi György Deák Gyermekek Második Praeceptora. Kész Pénz f hung 48.
Gomolya 2. Kila Búza 12. Font Hus 100. Font Fadgyu 20. Font So 80 Font Bors 1- Sajt 2.
Pint Vaj 1. Fő Káposzta 100. Fél Szalonna. Fél Kila Lencse. Szekér Fa 6.”
A kőrösi iskola igazgatója a neves Hányoki Losonczi István volt, a „Hármas Kis Tükör”
verses tankönyv írója. Kállai Mihály (ő volt egyben a kántor is) és Poroszlai János volt a
leányok tanítója, préceptora, a fiúké pedig Becze János és Kelecsényi György. Az ő
javadalmazásukat is Kőrös város biztosította. A bor járt a préceptoroknak most is, s ami
érdekes, meghatározta város, hogy napi két pintet, 1,8-1,9 litert fogyaszthattak.
1744-1745
„Clarissimi Domini Stephani Losonczÿ Rectoris Scholae Reform Körösiensis
H. Domini Michaëlis Kállai, Cantoris et Praeceptoris Puellar.
Becse János (Conventio Praeceptoris Pueror.)
Conv. Kelecsényi Györgynek a kijs ’a Deák Oskolabe’li alsobb Classisokban Praeceptor
Poroszlai János Leányok Tanítójának Conventioja
1749-1750
Április 16-án „A’ Togatus Deák Ifjakk 12 ako Borokért fizett[em] f. 18.”
1750-1751
„Humanissimi Domini Joannis Poroszlai, Cantor Ecclesia Kőrösiensis
Domini Joannis Mádi, Praeceptorum Puerorum
Dom. Michaëlis Kállai Praeceptor Puellarum
Dom. Gregorii Kelecsényi Praecept. Puellarum
Földvári István leányok Tanítója
’A Gyermekeket tanító Praeceptoroknak a Nemes Tanács négyüknek resolvalt f. Rh. 40.”
Április 14-én a városi tanács pénzben váltotta meg a tógátus diákok borjárandóságát:
„’A Togatus Deákokk 12 akó borokert fizettem f. 24”.
A korábbi leányok tanítója, Poroszlai János már a kőrösi református egyház kántori
tisztséget töltött be. Új tanítók, preceptorok jöttek, így Mádi János a fiúké és Földvári István
a leányoké.
1752-1753
1753. április 19-én ,,Az Oskola béli Deákok’k tizenkét akó borok lévén a’ Város
Kortsomáján azok’k árokat […] meg fizettem f. 24”.
1757-1758-I
„Köszöntő Deákok’k a’ régi bé vett szokás szerint adt. f. 3.” 1757. november 2-án
„Czider Pál Éneklő Köszöntő Szegény Nyomorult Ember’k -,20.”
1757-től két évtizeden át Szent György napja helyett Mindenszentek napján, november
1-jén történt a bíróválasztás.
– 235 –
1760-1761
1760. október 29-én, a bíróválasztás ünnepére készülve „Mind Sz: Napi Ebédre vettem
három Malatzot -,,85. Vettem 3 Nyúlat -, 45. Ismét két Malatzot -, 56 ½
Mind Sz: Napi Köszöntéskor adtam a Deákok’k f. 2,- Mendikánsok’k -85.”
1776/777
A kőrösi iskola tanítója, préceptora meghalt, s 1777. január 12. történt a temetése. A
költségeket a városi tanács fedezte „Becze István Ur halálakor Tiszt. Predikátor Uraimék’k
fizettem 4,,30. It. Tiszt Professor Ur’k 4,,30. It. Kántor Ur’k 2,,50. It. Deákok’k 3, - It.
Mendikások’k 2, - It. Harangozónak -56 ½.”
1778-1779
1778. április 24-én „Biró tétel alkalmatossággal Oskola beli köszöntőknek adt. 3”
forintot.
Ettől az évtől ismét Szent György napján történt a bíróválasztás.
1780-1782
1780. október 23-án, „Demeterkor kéregető’k Iffjak’k bárány helyett adtam 1” forintot.
A kőrösi iskola diákjainak is rendtartás szerint kollektálni, adományokat kellett gyűjteni.
Nagykőrösön az utolsó, negyedik vásárnap Szent Dömötör napjára esett, s ekkor történt a
legelőkön tartott juhok behajtása is a határból. A diákság bárány helyett pénzt kapott a
városi tanácstól.
1791-1792
1791-ben június 12. napjára esett Pünkösd. „Pünkösdi Köszöntésért Deák Ifjak’k és a’
Szolgáik’k” 3 forintot adott a város számadó bírája.
A köszöntések rangját emelték az idősebb, tógátus diákok vagy praeceptorok. Ebben az
időben már rétegződött a diákság. A tehetősebb, vagyonos családok tanulói a szegénysorsú
diákokat fogadták szolgálatukba.
1798/99
1798. május 27-én „Pünkösdi Tiszteletert a Deákoknak adtam a szokas szerint […] f 2 -
Az Mendikansoknak ugyan azért 1-.”
December 24-én „Itthon nem Létemben a’ Szokás szerint Karatsoni köszöntésért Curator
Ur [a református egyház gondnoka] az Deákoknak fizetett […] 2, - Ugyan azon allapotban
a Szolgaknak 1” forint.
A város számadó, második bírója fizette a jutalompénzt, de távolléte miatt ezt az egyház
gondnokára bízta.
1799. március 24-én „Husvétkor az köszöntő Deákoknak adtam 2, - Ugyan akkor az
Mendicansoknak 1” forintot.
1800-1801
1800. jún. 1-jén „A’ Férjfi Oskolabeli Deákoknak Pünkösdi Köszöntésért adtam az eddigi
observált szokás szerint 2,,- Az Oskolabeli Tanuló Szolga Seregnek ezen végre 1” forintot.
1802-1803
1802 Karácsonyán, december 26-án ,,A’ N Magistratus Parantsolattyábol két Mendicans
gyermek’k Bodog Danielnek és Nagy Istvánnak, a’ Kurta Korcsma fel adásért adtam 3”
forintot.
– 236 –
Érdekesség, hogy a városi tanács a tilalmazta a lakosok, borkimérését, s az ,,ál” vagy

,,kurta kocsmát” tartók kifigyelésére, beárulására a szegény, koldus gyermekeket is
felhasználta.
Kecskeméten a történeti források hiányossága miatt viszonylag kevés adat ismeretes az
iskolai diákságra vonatkozóan. A városi számadásokat könyvelő deák azonban itt is tudósít
a történtekről:
1662 „Karacson napjan Deakokk és koldusokk osztogattunk Tall 2”.
Karacsonban az szegenyek szamara attunk az Kis Birók kezehez f. 2. dn. 40 […] Ugyan
akkor az Callvinista arwa Deakok hozzank jőwen Cantalni, attunk nekiek Tall. 1. […] Az
Papista Mester számára is a gyermekek kezekben attunk Cantatioban Tall. 1.”150
1664-ben „Az Husveti szent napokban kőltsége volt Biro Uram Deakokk koldusokk f. 6.”151
1665-ben „Karacson napjan ket Rendbeli Deakokk attuk f. 1. […] Vízkereszt napjan
Csillaggal járó Deákokk attuk f. 1.”152
Kecskeméten is az egyházak működtették iskolákat. A két rendbeli diákok valójában a
római katolikus vagy „pápista”, református vagy „callvinista” egyház iskoláinak köszöntő
tanulói voltak (a lutheránus egyház jóval később, a 19. század elején alapított iskolát,
amelynek kiváló tanulója volt Petrovics alias Petőfi Sándor).153 A Vízkereszt napján nem
csak köszöntöttek, énekeltek, hanem a három királyokat is dramatizálták a deákok, a kis
Jézus názáreti születési helyét mutató csillag felmutatásával.
1667-ben „Pünkösd innepiben az loci scholabeli [helybeli iskolai] deakokk adtúk f. 2.”154
1669 –ban „Pünkösdnapi eneklő deakokk adtúnk f 1 dn 12.” 61. pag.
1675-ben „Csillaggal járo Kiralyokk dn 40”. „Karacson napra deakoknak pro fl 1 dn 40.”156
1676-ban „Csillaggal járó Kiralyokk attúk .dn 46”.157
1683-ban „Karácsony es Vizkereszti mendikansoknak adta’ gar 8.”158
Összegzésül arra kell figyelmünket irányítani, hogy a 17. századból rendezésünkre álló
történeti adatok a deák szó széleskörű értelmezését teszik lehetővé. A 16-17. században
már családnévvé alakult a Deák. A kecskeméti adatok bizonysága szerint is, már nem
írnoki, hivatali tevékenységből származott megélhetésük: cívis polgárként gazdálkodtak,
kereskedtek, kézműipart űztek. A városok tanácsa hivatalukban alkalmazták a deákot, aki
nem csak adminisztratív, írnoki feladatokat látott el, hanem – mint később a polgári korban,
a jegyző –, hatalmi, hatósági tényező is volt, gyakorlatilag a kor jogrendjéhez alkalmazkodva
látta el törvényességi feladatát. A hivatali munkakörből szükségszerűen kivált deákok
részben csak személynevük alapján ismeretesek, azonban idők során a személynévként

153 SZÉKELYNÉ KŐRÖSI Ilona, 2002.
157 MNL BKML KkV SzK 1676/77. 202. pag
– 237 –
ragadt rájuk, Deák családnevűek lettek. Ők már nem írnokoskodtak, hivatali ügyeket
intéztek, hanem gazdálkodtak, kereskedtek, cívis életmódot folytattak.
A 17. században már rendre az iskolák tanulói, a deákok rendszerint köszöntötték a
magisztrátust, részt vettek különböző ünnepi eseményeken, ahol kántáltak, énekszóval
köszöntöttek. A hivatalos személy lakodalmán, temetéseken is fontos szerepet töltöttek be.
A deákság zömét az iskolai tanulók képezték, akik között – a mai értelmezés szerint –
alsótagozatos – kis deákok, valamint korosabb –. felsőtagozatos –, gimnazista korú deákok
is voltak. Ez utóbbiakat nevezték tógátus diákoknak vagy préceptoroknak (praeceptor) aki
már tanítói munkakört is ellátott. Ezért a város tanács – mint fenntartó, valóságos kegyúr
– a 18. században is még a városi költségekből finanszírozta tevékenységüket Kőrösön. (A
későbbiek során a református egyház önállóan intézte gazdasági és személyi ügyeit is.)
Tekintettel arra, hogy Arany János tanárként Nagykőröshöz kötődik, szükséges említést
tenni arról, hogy 1833-ban a Debreceni Református Kollégium deákja lett. Mint rangosabb,
tanult diák 1834-1835 között Kisújszálláson préceptoroskodott. Mivel nem fejezte be
középiskolai, kollégiumi tanulmányait (1836-ban önként eltávozott), hivatalosan tanár nem
válhatott Aranyból. Viszont rendkívüli tehetsége, tanítói gyakorlata és képessége
alkalmassá tette, hogy a nagykőrösi református gimnáziumban rendes tanárként tanítsa a
magyart és latin nyelvet.159
Arany János tanárságát megelőzően, a 18-19. századi kőrösi középiskolában a deákság
életét, viselkedését, munkáját szigorú iskolai törvények szabályozták. Ezekből is kiderül a
diákság társadalmi differenciáltsága, hierarchiája. A gazdag családok tanulói szegénysorú
diákokat állíthattak szolgálatukba, így biztosítva tanulásukat is. Az idősebbek sajátos
életmódot folytattak, Kőrös városa még borral is ellátta őket a 18. században.
A kőrösi református gimnázium törvényeiben részletesen taglalja az iskola személyi
ellátottságát („rector”, „janitor”, „rendőr” stb.), a deákság tanulmányait, kötelességeit,
viselkedését. Az 1833-1846 közötti törvények közül különössége miatt említhető – a fentiek
részbeni illusztrálására – néhány iskolai statútum. Ebben a diákság szigorú ellenőrzése történt
(például büntetés terhe mellett csak latin nyelven társaloghattak egymás között), a rend,
viselkedés vonatkozásában a szabados, mondhatni léha életmódjuk is tilalom alá esett. Például
a „Közönséges Régulák” között a VII. törvény: „A kávé, ser, bor, pálinkamérő házakban járni,
tivornyázás végett bárhol összejönni egyáltaljában nem szabad, lakhelyükről estveli 9 órán túl
kin maradni, szinházban, nyilvános tánczhelyeken az igazgatótól nyert engedelem nélkül, – mi
azonban csak jó magok viseletű s szorgalmas tanulóknak adathatik – megjelenni nem szabad.
Tisztességes házaknál társalgás s mulatságban való részvétel nem csak tiltatik de ajánltatik.” A
XVIII. törvény: „Kártya, koczka, minden sors és szerencse játék, minden a még tapasztalatlan
s vigyázatlan ifju kort vesztélyezhető időtöltés, puskázás különösen a temetőben, és a
gombosfáknak, sirköveknek megsértése, vadászat […] tiltatik,”
A vétkeseket keményen megbüntették (testi fenyítés is szokásban volt), a visszaesőket
pedig kizárták az iskolából.
159 Novákné Plesovszky Zsuzsanna 2018, Novák László Ferenc 2019.

160 Ádám Gerzson - Joó Imre 1896: 115.
– 238 –
Irodalom
Ádám Gerzson – Joó Imre

1896 Nagy-Kőrösi Ev. Ref. Főgyimnasium története. Nyomattatta Ottinger
Ede, Nagykőrös.
Hornyik János
1861 Kecskemét város története, oklevéltárral. A Szerző kiadása, Kecskemét.
1927 Kecskemét város gazdasági fejlődésének története. Kecskemét Th.
Város Múzeumának Kiadványai I. Kecskemét.
Iványi István
1892 Szabadka szabad királyi város története I-II. Bitterman János
Könyvnyomdája, Szabadka.
1989 A Három Város építészete. Az Arany János Múzeum Kismonográfiái 8.
Nagykőrös.
1999 Nemesek Gömörben [Nobles in Gömör Region]. In: Kovács Ágnes
(szerk.): Emlékkönyv Rácz István 70. születésnapjára. 157-163. KLTE
Történelmi Intézet, Debrecen
2000 Arany János Múzeum. [Tudományos tájékoztató az Arany János Múzeum
„Hej, Nagykőrös híres város…” című régészeti, helytörténeti,
irodalomtörténeti és néprajzi állandó kiállításához, és a „Fejfák a Duna-
Tisza közén” című állandó néprajzi kiállításhoz.]. Az Arany János
Múzeum Kismonográfiái I. Második kiadás. Nagykőrös.
2005 Nagykőrös mezőváros, különös tekintettel a 17-18. századi írásbeliségre.
In: Szabó András (szerk.): Mezőváros, reformáció és irodalom (16-18.
század). 205-210. Historia Litteraria 18. Universitas Könyvkiadó,
Budapest.
2011 Nemesi ellenállás a Jászkunságban, különös tekintettel Jászapátira
[Adliger Widerstand im Jazygkumanien]. In: Zounuk. A Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. 109-158. Szolnok.
2012-2013 Szőlészet és borászat, borforgalom Nagykőrösön a 17-18. században. In:
Agrártörténeti Szemle LIII-LIV. 41-80. p.
2015 A Három Város néprajza. Studia Folkloristica et Ethnographia 60.
Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, Debrecen.
2019 A pedagógus Arany János. In: Forrás LI. évf. 2019/10. sz. Kecskemét.
Novákné Plesovszky Zsuzsanna
2018 S mi vagyok én, kérded, egy népi sarjadék. In: Major Ágnes – Dr. Novák
László Ferenc (szerk.): Arany János Bicentenáriumi konferencia.
Nagykőrös, 2017. október 20. 77-92. MTA BTK–Oni-Print Kft.,
Nagykőrös.
– 239 –
Reizner János
1899-1900 Szeged története. Szeged szab. kir. város közönsége, Szeged.
Székelyné Körösi Ilona
2002 Petőfi kecskeméti iskolája és tanítója. In: Mezei Zsolt (szerk.): „A kényes
úrfi s a rongyos baka”. Tanulmányok a két halhatatlan pápai diákról.
27-29. Pápai Református Gyűjtemények, Pápa.
Törös László
1978 Arany János Nagykőrösön. Nagykőrös Város Kiadása, Nagykőrös.
Varga János
1969 Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556-
1767. Akadémiai Kiadó, Budapest.
– 240 –
szomszédolás. Alkotók találkozása
Szomszédolás. Alkotók találkozása

2019-ben a pünkösdi ünnepek után, június 11-én délután alkotó emberek rendhagyó
találkozására került sor Kisújszálláson, a jeles fotóművész, Papi Lajos, „a kun atyafi” Deák
Ferenc utcai lakásán. Ez közel van a város központjához, a városházához, és a parkhoz is,
ahol csodálatos képzőművészeti alkotások találhatók. A városháza előtt mindjárt a magyar
irodalom két kiváló alakjának, Arany Jánosnak és Móricz Zsigmondnak egészalakos szobra
látható, hiszen mind a ketten több-kevesebb ideig tartózkodtak Kisújszálláson. Arany János
egy évig volt segédtanító Kisújszálláson, Móricz pedig ide járt gimnáziumba, és itt is
érettségizett. Műveikben megtalálhatók a kisújszállási emlékek, tapasztalatok.
A közeli parkban található az első világháborús emlékmű, egy lovasszobor, Tápai Antal
alkotása. Innen nem messzire található a második világháborús emlékmű is. Közép-Európa
egyik legnagyobb szobrász-testvérpárja, Györfi Sándor és Györfi Lajos készítették. Mind-
ketten Karcagon születtek, Sándor itt is él és alkot most is, Lajos pedig a szomszéd város-
ban, Püspökladányban. Az emlékművön rongyos ruhás emberek húzzák a harangot. A
harangnak, a harangszónak mindíg nagy jelentősége volt a keresztény emberek életében.
A harangszó emberi lelkiismeretünkre, és Isten közelségére emlékeztet bennünket, valamint
meggyá-szolja az értelmetlen háború áldozatait.
Erre az alkotói találkozóra hét ember jött el Papi Lajos lakására. Az ő alakja, munkássága is
megérdemel pár mondatot, mint a Nagykunság, de mondhatnánk, hogy az egész Alföld egyik
legnagyobb fotóművészét tisztehetjük a kistermetű, nagybajuszú, tréfára mindig hajlamos Papi
Lajos alakjában, akit tavaly augusztus 20-án, nagy nemzeti ünnepünkön Jász-Nagykun-Szolnok
Megye Művészeti-díjjal tüntették ki, amit már nagyon megérdemelt. Még ez év őszén pedig
egy könyv is jelent meg róla, Újszállási Rácz Lajos szerkesztésében , Ifjabb Papi Lajos élete és
művészi hitvallása címmel. Papi Lajos elődei között megemlíthetjük szobrászművész édesapját,
Papi Lajost, és a kőfaragó nagyapát, szintén Papi Lajost.
Az összejövetel abból a célból történt, hogy Újszállási Rácz Lajosnak megjelent a
legújabb kötete, a 70. születésnapja alkalmából készült önéletrajza. Ő Kisújszálláson született,
s bár közben elkerült a szülővárosából a Heves megyei Ecsédre, lélekben mindörökké
kisújszállási kun maradt. S Kisújszállással foglalkoznak megjelent könyvei, írásai is. A
lokálpatriotizmus legnemesebb hagyományait műveli Újszállási Rácz Lajos, aki barátait
is meglepve, a nekik szánt kötetekre a saját arcképeiket tette rá.
Az alkotók találkozóján részt vett még a szintén kisújszállási Ari Géza újságíró,
helytörténeti kutató és nyugalmazott tanár. Régebben kiváló cikkei, riportjai jelentek meg
a megyei napilap, a Jászkun Krónika hasábjain. Ő egy vidám, életigenlő, humoros ember.
Rengeteg történetet, adomát, érdekességet tud Kisújszállásról, amelyeket a társaságnak
ízesen el is mesél. Reméljük, hogy a jövőben ezeket az érdekes kunsági történeteket meg
is fogja írni, hogy megmaradjanak a hálás-hálátlan utókornak, hogy ne tünjenek el nyom-
talanul ebben a könnyen felejtő világban.
Megjelent Pintér István kisújszállási nyugalmazott tanár is, a kiváló kisújszállási
szobrászművész, Pintér Attila édesapja is. Ő olyan irodalmi mindenes, költő és lektor is
– 241 –
egy személyben, s egy nagyon rokonszenves, szuggesztív egyéniség. Az utóbbi időkben

Kisújszálláson megjelenő irodalmi és helytörténeti kiadványok jelentős részének nyelvi
(vagy nyelvi-szakmai) lektora. Aktívan részt vesz Kisújszálláson az Arany Jánosra
vonatkozó adatok kutatásában, mivel a jeles költő fiatakorában segédtanító volt a kun
városban, és egy prédikációt is írt (és elmondott) Kisújszálláson, amelynek a szövegét
szintén Újszállási Rácz Lajos és barátai jelentették meg.
A vendégek között volt Péter József nyugállományú MÁV főfelügyelő, vasúti cikkíró,
valamint a Kossuth Fotóklub tagja is. Ő is régi jó ismerőse Újszállási Rácz Lajosnak,
ifjúkori emlékek kötik össze őket. A Sotus József életét feldolgozó könyvnek társszerzője
volt, valamint segített Újszállásinak a Papi Lajosról szóló könyv elkészítésében is. Ő is
nagyon rokonszenves és jó humorú egyénisége volt ennek az alkalmi társaságnak, amely
Ady Endre Négy-öt magyar összehajol című versét jutattja az ember eszébe, ahogy Pintér
István ezt a találkozót megörökítő remek cikkében megállapítja.
A hatodik magam voltam, Kovács János, aki magam is gyarapítottam néhány könyvvel
azt körülbelül negyven kötetet, amelyet az itt összejött társaság letett a köz asztalára.
Megtiszteltetésnek éreztem, hogy meghívtak erre a baráti és alkotó találkozóra, valamint
nagyon jólesett az a szeretet és figyelem, amellyel rögtőn a maguk régtől összekovácsolt
társaságukba fogadtak. Egy újabb szép és lélekemelő délutánt töltöttem Kisújszálláson,
amit megköszönök a kisújszállási barátaimnak.
Pintér István barátom később írt cikkéből, a Hét magyar ha (innen-onnan) összehajol...
című írásából tudtam meg, hogy még egy kisújszállási alkotó hiányzott a csapatból, Máté
István, aki pár nappal volt a műtétje után, ezért nem tudott eljönni a találkozóra, de lelkileg
közöttünk volt ő is, mint a város múltjának és jelenének elkötelezett kutatója. Önállóan és
társszerzőként írt könyvei bizonyítják, hogy az ő „szerelmes földrajza” is Kisújszállás és
környéke.
Én egy kedves barátommal, a Mesterszálláson élő, de kolozsvári születésű Kovásznai
Zoltánnal együtt mentem el erre a találkozóra. Zoli már tavaly nyár óta ismerte Papi Lajost,
így nem érezte idegennek magát a Lajos barátunk műkincsekben gazdag lakásán. Őt is
nagy szeretettel és szimpátiával fogadta a társaság. Ő készítette rólunk azt a közös
fényképet, amelyen maga előtt tartja ki-ki az ő fényképes könyvét. Pintér István így írt róla
fentemlített cikkében: „Ő Erdélyből települt át, s onnan hozta magával az értékőrzés
hagyományát és kötelességét.” Zoli is nagyon jól érezte itt magát.
Elmondhatjuk, hogy ritkán jön össze egy szobában ennyi alkotó ember. Ahol szivélyes,
kedélyes és baráti hangnemben zajlott az eszmecsere. A házigazda kávét főzőtt, pálinkával
kínálta a vendégeket, valamint előszeretettel fotózta is őket. A pálinkásüveggel együtt
előkerültek a régi történetek, amelyek ilyenkor a felszínre törnek. Általában mélyen
tanulságos, olykor bizony tragikus, meghökkentő és hátborzongató, de mindenképpen
megírásra alkalmas történetek. Mesél a múlt, tanít, figyelmeztet, alvó rémeket ébreszt
vicsorgó fogakkal, amelyek köztünk, bennünk élnek. A múlt, amely sohasem ad felmentést,
kibúvót a jelennek. A hibák, bűnök, gyarlóságok ismétlik önmagukat. Olyan jó ezt
elbeszélni, barátok értő körében, egy kávé vagy egy kupica szilvapálinka vagy málnalikőr
mellett, elmondani az elmondhatatlant.
– 242 –
szomszédolás. Alkotók találkozása
Az alkotómunka mindig gyötrelmes, önkínzó és magányos folyamat volt, bár az ered-

ménye a köz kincsévé vált. Itt nincs segítség, örök időktől örökös ellenszélben hajózunk.
Ez sajnos, ma sincs másképpen. Igen gyenge a támogatás, a megértés, az elismerés. A
vidéken élő, Don Quijote-i szélmalomharcokat folytató emberek helyzete sem rózsás. Itt a
támogatás legtöbb esetben a megtűrést jelenti.
Nagyon nagy szükségük van ezeknek az embereknek az egymással való időközi találko-
zásra. Ilyenkor igazán együtt lehetnek a hasonló emberek, mert a mai társadalomban erre
nem igazán vannak fórumok. Az embernek magának kell megkeresnie ezeket a találko-
zásokat. Ahogy Újszállási Rácz Lajos is új könyve megjelenését használta fel arra, hogy
összehívja barátait. Azokat az embereket, akiket a hagyományok, a szülőföld és a kultúra
szeretete, a jó könyvek, a szép fotók szeretete összeköt. Nagy erő van ezekben a találkozá-
sokban, nagy biztonságérzet, vigasztalás, gyógyír emberi és alkotói problémáinkra.
Sok ilyen szomszédolásra, alkotói találkozára lenne szükségünk, sűrűbb intervallumban.
Fontos, mert valahogy mégis ilyen és hasonló emberek kezében (is) van a jövő. Amely felé
mindannyian a magunk tudása, hite, lelkiismerete, tehetsége és embersége szerint kell
keresni az utat. S olykor talán mutatni is. Méltatlanul elfeledett nagy költőnk, Váci Mihály
szavaival megfogalmazva: „keresni, hogy miért élj, / szeress, szenvedj, remélj!”
Kovács János
1. kép. A Szépség napszámosa IV. kötetének bemutatója Kisújszálláson,

a Galéria Könyvtárban, 2018-ban. A képen, balról jobbra: Újszállási Rácz Lajos,
Rideg István író, Papi Lajos fotóművész, Takaró Mihály irodalomtörténész
– Fotó: Tóth Tünde, Kisújszállás, 2018
– 243 –
Rideg István
Olvasónaplómból
– Jelen! Kortárs ifjúsági novellák –
Válogatta:. Dávid Ádám, Gaborják Ádám. Szerkesztette: Dávid Ádám, Dian Viktória,
Dóka Péter. Móra Könyvkiadó, József Attila Kör. 2016. 160 p.
A minap a karcagi városi könyvtárban a kezembe nyomtak egy kötetet. Nagyon komor,
mondták, olvassam el, mi a véleményem róla. Kíváncsi vagyok az úgynevezett kiemelt
helyek, például a nyitó és a záró, továbbá az aranymetszetben (a felén túl, a háromnegyedén
innen lévő, tehát a 9., a 10., a 11. és a 12.) művek szerepére. Ezért megszámozom az
írásokat. A válogató és az Előszót író Dávid Ádám és Gaborják Ádám csoportosítja az
alkotásokat, illetve az alkotókat, de a könyv felépítése nem ezt a rendszert követi. Mégis
jó előre tudni, hogy ott vannak a gyűjteményben a 2015-ös novellaíró pályázat első három
helyezettjei. Továbbá a pályázók közül még az „érdemesek”, nyolcan, akikre már oda kell
figyelni. És végül következnek az „ismertek”, mondhatni, profik, hatan. Így tehát „tizenhét
miniuniverzum került egymás mellé.”
Az volt a cél, hogy „tehetséges fiatal szerzők írjanak a kamaszok és fiatal felnőttek
hétköznapjairól, problémáiról”.
Végül a válogatók azzal a búcsúzó örömmel ajánlják „bátran” a tizennégy év felettiek-
nek, tehát nekem is, aki már hetven felett vagyok, az antológiát, hogy az írások „friss
hangon, őszintén és humorral szembesítenek hétköznapjaink boldog vagy éppen tragikus
pillanataival”.
1.) Az I. díjas pályázó Nagy Ildikó Noémi: Önkontroll

Egy vakációját kezdő tizenhét éves koleszos lány helyzetjelentése üresnek induló új,
beilleszkedni vágyó társasági életéről. Nem ragad meg, más szóval: hidegen hagy, hogy
olyan akar lenni, mint a két barátnője, a „Két gyönyörű Gorgó”. A kötet nyitánya a maga
nemében mégis nagyon jó, mert a másnak lenni vágyás fiatal felnőttjét villantja elénk.
2.) Az „ismert” Dragomán György: Zsilett

A szöveg a Máglya (2014) című regény részlete. Egy középiskolás lány keresi már-már
eszelősen az ellopott csengős hajgumiját a tornaóra végén, gondolatban a földrajzórán és
az utána lévő szünetben, amikor egyedül marad az osztályban, kihasználva az alkalmat,
hogy mindkét hetes a vécére ment, mindent körbejárva, végül a lapátról babonásan leszórt
por és „a végén egy hegyezékforgács háromszöge éppen az utolsó előtti kabátra mutat”.
Egy fiúkabátra. Annak belsejében találja meg a hajgumiját a korábban elveszett vörös-
fekete selyemkendője egy fekete darabjába beletekerve. Haragjában a zsilettjével cafatokra
szabdalja a kabátot, magán is hajszálvékony sebeket ejtve. Kitűnő írói munka. A keresés
lázas motívumának mindent kimerítő egyöntetűsége és egyrétűsége bravúros teljesítmény.
– 244 –
olvasónaplómból
Kamasztempóra vall a tárgy ellopásának és elrejtésének ténye és keserésének, illetve

megtalálásának módja is.
3.) Az „érdemes” pályázó, a 8. helyezett Béres Tamás: Apám illata

A nyíregyházi író, magyar nyelv és irodalom szakos tanár lendületes szövegáradással
lep meg. Vallomás ez a munka is, mint az előbbiek. A vérbeli iskolás történetben a
kisebbséghez tartozó Péter, a gimnazista elalszik a matematika-tanárnő óráján, majd a
felelősségre vonó tanárnő megüti, ő elesik, visszaszól, aztán kiküldik az óráról a folyosóra,
a szünetben mennek az igazgatóiba. Megkapja a második igazgatói megrovást (a szinte
semmiért). Kereshet magának másik iskolát. Péter szemüvegén át nézve itt minden együtt
van, ami egy rossz iskolát jellemez. Osztálytársai: „hülye bunkó mindegyik.” Habár Péter
szerette a történelemtanárát, aki hat is rá: „a fenébe!, miért nem lehet a világ szebb, mért
kell elviselni ennyi hányattatást?”, a fizikatanárát, a hittantanárát, szeretné a matematikát
is, ha érdekesen tanítanák, szemléletében mégis erős kritikát kap a nevelőtestület. A tanárnő
raccsol, halk és hadar, az igazgató bombasztikus beszédű: „az iskola a ti tanítómesteretek”.
De Péter maga sem hibátlan, hiszen a folyosón minden ok nélkül felbuktatja a krétával
igyekvő arab gyereket. „Mi van, migráns? – mondtam pökhendien, de bátortalanul. Bachir
szeme tüzet hányt, mérgesen kiáltotta vissza: „Magyar vagyok, hülye!” – majd sírva a
termébe szaladt. (…) kirázott a hideg, libabőrös lettem, bűntudatot éreztem, de azt nem
tudtam megfogalmazni, hogy miért, éreztem, hogy nem kellett volna szólnom semmit.” A
felvilágosítás nélkül kialakult, hamis csoportszellem rovására lehet írni a történteket. Az
igazgató előtt rövid az eset. Az érettségi előtt álló fiú keserűsége kifejező: „csak nyeltem
a könnyeimet, majd megszólaltam, dadogva… >Tanárnő lökött el, végül is…<” A
lélektanilag jól felépített szöveg végén a kirúgott diák vádja sikoltás: „a felnőttek, a
tanárok, az igazgatók nem akarják látni az igazságot, miért kell ellenem összeesküdni?” A
kabátjában felfedezi az apja parfümillatát, és kirobban belőle az apahiány miatt érzett
szeretetéhsége. Hatásosan kidolgozott motivációval zárul a történet: „ott az iskola
folyosóján is éreztem azt az illatot, ahogyan a kabátban, apám egykori kabátjában még
benne ragadt, kimoshatatlanul”. Ezekkel a lelki megtisztulást jelző érzésekkel zárul ez a
remek, bár komor, történet: „aznap reggel, amikor elment, akkor nem is egy, hanem két
csókot nyomott a fejemre, akkor reggel fel kellett volna kelnem az ágyból, és utánaszaladni,
megölelni, megmondani neki, hogy mennyire szeretem…” Rá kell döbbennünk, Péter egy
csonka család sérültje.
4.) Az „érdemes” pályázó, a 4. helyezett Véssey Miklós: Nyakkendő

Az aránylag még keveset publikált általános iskolai testnevelő tanár munkája két részből
áll. A hosszú, mondhatni mikszáthos bevezetőből és a feszes kibontakozásból és kurta
befejezésből. Egy apa nélkül felnőtt, anyját elveszítő, nevelőintézetbe került, lelki sérült
gimnazista fiú mondja el élete alakulását. A nyakkendő vezérmotívum: kellemetlen érzések
kapcsolódnak hozzá: megalázó agresszió, becsapott barátkozás, tehetetlenségérzet, azaz:
jelképpé válik. „A nyakkendős bácsi” durva köszönős játékot űz vele. Cukkolja. A neki
idegen az „apa régi helyére ül”, „én ott nem ehetek, mióta apa meghalt, mióta a nyakkendős
– 245 –
bácsi jár hozzánk vacsorázni”. A kopaszra borotvált, fölényes és parancsolgató nyakkendős

bácsi és az őt kiszolgáló anya tetszeni, megfelelni akarása, majd az, hogy a számítógépezni
szobájába küldött kisiskolás kisfiú a nyitva hagyott ajtó résén látja: „a nyakkendős bácsi
a karjába kapja anyát, és beviszi a hálószobába”– végképp sokkolja a vérig megalázott
gyereket. Az első rész különösen aprólékos motivációi a lázadást készítik elő. A piros
pöttyös nyakkendő kígyóvá válik. A második rész már feszesebb, jelzésszerű emlékezések-
ből áll össze. A nyakkendőkomplexus variálódik. A fiú a nevelőintézet vécéjében újra akarja
kötni a nyakkendőjét, amit még az anyja kötött meg, amikor felvették a gimibe, és még
egyszer se bontotta ki. Közben beúsznak az emlékek. Most, az anyja temetése előtt túl akar
lépni a múltján. Férfi akar lenni. Az anyja szavaira emlékezik, amikor megkötötte: „olyan
ez, mint a borotválkozás, minden valamirevaló férfi ért hozzá.” Eszébe jut, hogy Hanna
kedvéért Laci barátjával meglógtak a március tizenötödikei ünnepségről, de a lány nem
ment el, egyszerre ültette fel őket. Laci azt javasolja, hogy „egyikünk se hajtson rá, és
kész”, és hogy nem bontják ki a nyakkendőiket, „míg el nem ballagunk.” A fiú azonban
Laci szobájában megtalálja „Hanna virágokkal telefirkált matekfüzetét” és Laci kibontott
nyakkendőjét. A barátság jeléből az árulás jele lesz. A fiú bosszúból Laci arcába lövi a labdát.
Közben emlékképek úsznak be a fiú tudatába. „Azt mondják anyának, hogy gégerák”.
„Benyitok a nappaliba, és egy darabig csak szótlanul bámulom az anyajegyet anya
szemmagasságában himbálózó lábán”. Az anyajegy mellékmotívum korábban az anya
nemi vonzereje. A nyakkendős bácsi „combját nézi, az anyajegyét nézi.” Szomorú, mert
„Sehogy sem sikerül kibontanom a nyakkendőmet.”. A nyakkendős bácsi néhány vonásának
motívuma visszatér a nevelőtanár képében is. Ő viszi ki az üres sírgödörhöz a fiút a
Suzukijában. „Kopaszra borotvált”, és a szövegelése is hasonlóan lekezelő, fölényes. A sírnál
„sehol senki”. Ennek a fiúnak a vallomása azért komor, mert ez a fiú végtelenül magányos.
5.) Az „ismert” Krusovszky Dénes: A fiúk országa

A József Attila-díjas író 2014-ben kiadott novelláskötetének címadója ez a mű. Az író
négy részre tagolja az elbeszélést. Ráérősen aprólékos, körültekintően teljességigényű a
kezdés. Minden mozzanat megindokolt. Egy jól szituált polgárcsaládba érkezik haza
nyáridőben a fiú. Emlékezése egyes szám első személyű. Nyár van. Rövid napozás után
az egykori kisszobájában az anyja által összekészített, a Vöröskeresztnek szánt holmija
között turkálva ráakad egy bársonynadrágra: „aztán már le se bírtam venni róla a szemem.”
A következő rész már a régmúltra való emlékezés, arra a februári napra, amikor „nincs
suli”. „Anyám szerint jobb lányt is találhattam volna, mert lehet, hogy helyes, de elég
szerencsétlen, állandóan baj van vele, meg a családjáról is mindig zűrös dolgokat hallani
csak.” „Hősünk” a buszhoz igyekszik. „Egy éve vagyunk együtt”, „alapvetően egyszerű
lány, aki valamitől mégis érdekes.” Egy szilveszteri bulin „hosszan megcsókolt.” A leghosszabb
harmadik részben, a buszon a lány „Hangtalanul, időnként összerándulva zokog.” Az
otthoni körülmények miatt. Már a villamosmegálló felé elkezdődik hősünk hezitálása.
Hősünk félti a jövőjét: „egész életem elcsesződne, ha ő most tényleg terhes lenne, pláne,
ha meg akarná tartani.” „De a legrosszabb az volt, amikor Julit hibáztattam mindenért.”
Majd következik a kórház. A fiú magával foglalkozik. Délután a fiú a városban kószál.
– 246 –
olvasónaplómból
„Anyám azt hiszi, vásárolni jöttünk”. Vesz egy kék bársony nadrágot: „fel kell mutatnom
a zsákmányt, hogy megelőzzek minden további kérdést vagy esetleg felmerülő gyanút a mai
kiruccanásunkkal kapcsolatban.” A kórházban vár. Elérkezünk az elbeszélés tetőpontjához.
„Juli jelenik meg csapzott hajjal, beesett szemmel, kórházi köntösben.” A fiúban megszólal
a hála. „Figyelem, ahogy csoszog visszafelé elesetten és mocskosan, az orromban érzem
émelyítő szagát, és bár iszonyatosan nehéz ezt most ilyen egyszerűen kimondani, de azt
hiszem, nagyon szeretem.” A negyedik rész a komor zárás: a szerelmük elhalása. A kisszo-
bában, a kanapén „az ölembe ejtett nadrágot gyűrögettem.” A fiút felveszik a fővárosi
egyetemre. Emlékezése szenvtelen lesz: Juli „nem tűnt elkeseredettnek amiatt, hogy otthon
kell maradnia, és legalább még egy évig pelenkázhatja a nagyanyját, meg veszekedhet
értelmetlenül az anyjával”, „mindketten elkezdtünk valami másra vágyni, valami újra,
hogy ne csak régi önmagunkat, de mindent, ami arra emlékeztet, hátrahagyjunk.” Hősünk
leveleket kap az esküvőről, a menyasszonyától, „kézbe vettem a nadrágot ismét, majd egy
hirtelen mozdulattal visszatömtem a többi kiselejtezett ruha közé.” Az elbeszélés lassú
tempóval kezdett, de ahogy felgyorsul, a szöveg egyre inkább elveszíti a környezetét és
önmagát is kritikusan látó fiú iránti szimpátiánkat. Vajon miért lett ez a kötet egyébként
leghosszabb elbeszélésének a címe? Talán, mert a fiúknak jobb, könnyebb a világban
érvényesülni, ők kevesebbet kockáztatnak, mint a lányok. A vallási tanítás, a Miatyánk, a
„tiéd az ország”, illetve a Hegyi beszéd, az „övék a mennyeknek országa” ironikus áthallása
révén bizony ott érezhetünk ebben A fiúk országa címben egyfajta felelőtlenséget vádoló
keserűséget.
6.) Az „érdemes” pályázó, a 10. helyezett Garaczi Zoltán: Ami megérthetetlen

Ez a karcolat igen szűkszavú. Csak jelzésekből kell értenünk és következtetnünk, hogy
összeálljon a megfelelő kép. A cím is és a mottó is („Nem tudta, miért, csak nem akaródzott.”)
Móricz Zsigmond egy 1932-ben, a világgazdasági válság idején írt novellájából vett. Panni-
kának, a szegény ember lányának a gondolata: „Nem tudta, miért, csak nem akaródzott”
neki, hogy elmenjen Valikával ebédelni doktor Vadkerti Antalékhoz. És hát az apjának, az
önérzetes Takaró János munkanélkülinek mondja a gazdag úr, felettébb értetlenkedve:
„Hogy micsoda emberek maguk, az megérthetetlen.” Vagyis: szörnyű szakadék tátong a
gazdag és a szegény között. A gazdag fölényes, a szegény kiszolgáltatott. Ennyit azért
kiindulópontként tudni kell. Ez a karcolat zseniális áthallással idézi meg a nagy magyar
kritikai realista Móricz axiómáját. Pézsé a szegény fiú, Hollósy a gazdag. Osztálytársak.
Már első olvasásra megsejtjük, hogy a takarítónő dr. Hollósy Endrééknél nem más, mint
Pézsé anyja. Pézsé ezért szabódik, amikor Hollósy elhívja magukhoz játszani. „Bocsi,
Holló, csak azt akarom mondani, hogy ő ott lesz-e, mert akkor inkább nem.” A műben
minden apróságnak súlyos jelentése van. A gazdagok városrésze, gondolhatni, kívül-belül
pazar: „frissen nyírt pázsitok, japán cseresznyefák”. „Itt élni olyan lehet, mint külföldön.”
„A házat átjárta a fény.” „Ahogy állt a fehér márványpadlón, érezte, hogy jobb talpának
elülső részén kirajzolódik egy hideg kör. Eddig nem vette észre, hogy lyukas a zoknija.”
„A falba süllyesztett kandallóról az amerikai karácsonyi filmek jutottak eszébe.” „Hát ti?
– egy fiatal nő lépett a nappaliba. Sortot meg egy szürke New York Giants feliratú topot
– 247 –
viselt. Ébenszínű haját szoros copfba fogta, mandulabarna szemével Pézsére meredt.” A
szülei üzenő cetlije mellől Hollósy négy ezrest nyújt át a nőnek. Beszédes a szegénységet
tükröző újabb jel. A nő (már tudjuk, ki) „először csak bámulta a kék bankjegyeket, majd
egy gyors mozdulattal a fiú farmernadrágjának zsebébe tuszkolta a pénzt, közben a fülébe
súgta, holnap esedékes az osztály, meg az ebédpénz, ha végeztem, mehetünk együtt.
Megfordult, és mielőtt kilépett volna a szobából, hátramosolygott, jó játékot!” „Végül
Hollósy megunta rutintalan ellenfele alázását”, és egy másik gépi játék szexuális részle-
ténél „Hollósy rákacsintott Pézsére, jó, mi?” „Te is szoktad már?” Majd „egy hálószobába
terelte Pézsét.” „Pánikszerű félelem fogta el, mint aki tilosban jár.” Hollósy egy köteg
magazint szedett elő a szekrény aljából. „Szétterítette őket az ágyon, a fénylő címlapokon
bronzbőrű nők markolták feszes mellüket, telt ajkuk között leheletnyi rés. Apa oldschool
gyűjteménye, vigyorgott Hollósy.” A karcolat befejezése rendkívül markáns. „Anyukád
nagyon fiatal, szólalt meg végül Hollósy, mennyi idős is? Harmincegy. Pézsé fülei égni
kezdtek, ahogy Hollósyék hálószobájában, egy tucat Playboy fölött az anyjáról kellett
beszélnie. Csak tizenhét volt, amikor szült? Azta! Az biztos, hogy anyád nagyon jó bőr! Az
égő bizsergés a füléből egy pillanat alatt a mellkasába szökött, izmai megfeszültek. Szerette
volna megütni Hollósyt, de ahhoz gyáva volt.” Hollósy gátlástalan. Félelmetes és tehetetlen,
komor felismerése a 14 éves Pézsének, hogy az anyja itt nagy veszélyben van! Megvallom,
nekem legjobban ez a karcolat tetszett a kötetben. Írója röviden és kérlelhetetlenül pontos,
tiszta képlettel dolgozik.
7.) Az „érdemes” pályázó, a 7. helyezett Acsai Roland: Aki bújt

A legrövidebb történet szerzője író, költő, műfordító. Példázatos abszurd ötlet ez a mű?
Rémálom, ami jóra fordul? Amikor kilépett a telefonfülkéből, akkor senkit sem talál. „Max
körbenézett. Akkor vette észre, hogy nemcsak a járművek, de a járókelők is eltűntek,
egyetlen embert sem látott. Nem csak a barátai bújtak el előle.” „Ekkor esett először
kétségbe életében.” „Pedig abban a pillanatban a koszos utcai galambokat angyaloknak
látta volna.” Az álombeli képzelet furcsa játéka lenne? Rohanás, szakadékátugrás, kibi-
csaklott bokával visszatérés a telefonfülkéhez, mert „Talán az repített vissza a múltba…
Ha így történt, annak is kell visszavinnie…” A rémálombeli próbatétel sikerült: „aztán
kinyitotta a szemét, és kilépett.” Vagyis a példázat szerint, mint az imádkozásban: csak az
kap, aki kér, csak az talál, aki keres és remél. „A zsebében zúgni kezdett a telefon. /SMS-e
érkezett az egyik barátjától: >Hol a fenében vagy?! Már rég hazamentünk!</ Megvagy-
tok! – nézte mosolyogva a városi forgalmat és a járókelőket. - Ipiapacs egy, kettő, három!”
Tehát mi a tanulság? Sok múlik az emberen, magán.
8.) Az „ismert” Bencsik Orsolya: Pornó

A szöveg a Több élet (2014) kisregény részlete. Egy üres, periférikus élet szórtsága,
illetve vegetálása szólal itt meg. A csődtömeges, komor háttérrel egy magányos nő éli a
„nyitott”, de kilátástalan világát, úgy, ahogy tudja. „Ezzel a pasassal találkozom, utólag
kiderül, pornóval foglalkozik, de szerintem csak teoretikus szinten. Közöm nincs a dologhoz,
a barátom, aki nő, biztat, erre van szükségem, jó lesz. Nem lesz jó.” Az anyja receptje
– 248 –
olvasónaplómból
szerint süti a palacsintát, a sütőt „is egy férfi hagyta itt.” Ő már Magyarországon él, de az
apja se látogatja, nyugdíjas lett. „Apám három vágóhídon dolgozott, Szerbiában (kettő) és
Magyarországon (egy).” „Apám csak anyámat fotózza, pedig a mama újabban a száját is
rúzsozza. Aranka nem érti, miért fogy olyan gyorsan a púderja, Aranka, az anyám nővére,
nem érti, az anyja szép akar lenni.” Van egy haverja. „Műterme is van, ide hívja a nőket,
egy lepukkant gyárépület, azt mondja, ott baszottul jók a fények. Hétfő délután találkozunk,
munka után, mutatja a fotókat, melleket látok, puncit is. Kizárólag sört iszunk, ez a közös
profilunk.” „Anyám tanácsa, a szépségeddel bűvöld, az arcoddal, s testeddel, mosolyogj,
és ha lehet, inkább ne szólalj meg!” A nő esetleges kilátását szenvtelen vallomása világítja
meg. „A haverom amúgy a határon dolgozik, a vámon, ez az angolnyelv-tudása és a jó
kiállása miatt van, ami nem meglepő, mert a szakálla ellenére is elégé megnyerő, nem is
értem, miért nem kezdtem még ki vele.” A mama erős fájdalomcsillapítókon él: „fejemben
anyám mondata, az elmúlás borzasztó lassan megy.”
9.) A III. díjas pályázó Falussy Móric: Állatmese

Ez az egyes szám harmadik személyű előadású, öt részre tagolt mű már a kötet
aranymetszetében, tehát igen fontos helyen van. A budapesti kallódó kamasz fiatalok komor,
riasztó világa nagyon nem az én világom. Sajátos szlengjük, szubkultúrájuk, a „maguk
nyelve” nekem már megfejthetetlen, nagyon idegen nekem. Link, züllött életvitelük,
értéktelenségük taszító. Az első rész az ismerkedésről szól. „Hajnali négykor már egymás
ismerősei voltak, ötkor pedig úgy zuhant ágyba Lina, hogy Patrik második üzenetébe aludt
bele. Elsőrangú nőstény, mondja Patrik hajnaltájt, útban Inside felé.” „Lina bevallja, hogy
kicsit görcsöl, nyugtalanítja, hogy a fiú máris lepattintotta, de most már érti, miért. Patrikot
elérhetetlenül tökéletesnek látja.” A második részben tudjuk meg a korukat. „Amúgy Patrik
tizenhat lesz. Igen, ezt tudja Lina a fészről, ő tizenöt, és szeret hosszan, nyitott szemmel
csókolózni.” A harmadik rész Márk és Lina barátkozásával zárul. „Kettesben ülnek a
bejárat előtti tulipánszékekben, egyszerre csak azt mondja Linának, hogy szeretlek, aztán
röhög, habzó szájjal, alig bírja kimondani: te csillámpóni. Ezen együtt röhögnek, hogy te
csillámpóni, te, te, te, a könnyük is kicsordul.” A negyedik részben házibulin látjuk a
hőseinket, ahol Patrik sok bort iszik. „Patrikot fotelbe ültetik, végül összehányja magát, a
padlót, és Linára is jut egy kevés. Nem kellett volna tejjel megitatni.” A befejező ötödik
részben Zina és Lina – egyébként szellemesen, hatásosan egybefonódó, ömlesztett –
párbeszédéből megtudjuk a szakításuk okát. „Azt mondta, hogy egy kecske volt, egy kecskét
látott. Mii? Igen, vagyis nem, hanem én, engem látott annak. A Patrik? Téged? Egy
kecskének? Nem normális, tisztára őrült.” „Megütött, igen. És soha nem bocsátok meg neki.
Még jó, hogy nem, megütött. Nem az, azt igen, azt megbocsátottam. De a kecskét, érted,
soha.”
– 249 –
10.) Az „érdemes” pályázó, a 12. helyezett Magyar-Nagy Mariann: Szétcsúszva és

összerakva
Gogoli ötlet. Fekete humorral megírt, abszurd elbeszélés egy nyomasztó közérzet követ-
kezményéről, amikor egy széteső személyiség szervei képtelen módon önállósítják magukat.
A széthullás és az összeszedettség játékosan könnyed küzdelme kap példázatos megvilágí-
tást. De lehet, hogy csak egy kikapcsoló szórakoztatás volt az írói cél! „Vajon hol lehet a
lábam?” Ezzel kezdődik a novella. „Szóval, mielőtt a lábam keresésére indulok, a szem-
golyómat kell megtalálnom.” Síkváltással szellemesen belép az üldözési mánia, a munka-
helyi ártalom kritikája, sőt megbosszulása is. „Egy furcsa lény feszengett a sarokban, az
adta ki a hangot, az csalogatott ide. / Közelebbről is szemügyre vettem: tekergett és
csikorgott, kattogott és pattogott. Valaha délceg lehetett, most azonban hajlott. Igen,
ráismertem, ez nem lehet más, csakis a főnököm gerince. Mi tagadás, gyakran járt nélküle./
Megijedtem, mi van, ha megint becsap és megaláz? Na, azt már nem! Elég volt!” „Mielőtt
azonban végrehajthatta volna legújabb, nyilván alaposan kifundált, kegyetlen tervét, én
gondolkodás nélkül felkaptam, jó erősen megmarkoltam, nehogy kiszabaduljon a szorításomból,
és betuszkoltam a retikülömbe. (…) Ezek után lenyomtam a gerincet a táskám legaljára,
rápakoltam a neszesszert, a parfümöt, a Petőfi-összest és a másfél literes ásványvizemet.
Na, ezek után ugrálj, te disznó! – suttogtam a retikülöm mélyébe.” Az író lubickol a
kifogyhatatlan ötletekben. Az első személyű elmesélő szemöldöke „az ablakban üldögél”,
mert „A panoráma! Az volt a mindene.” Visszaváltás az előbbi síkra. „Érzem, hogy a
halmazállapotom is változik.” „(…) hirtelen észreveszem a szemgolyómat; felült az
üvegpolcra, onnan nézegeti magát a tükörben, és sminkel. Nála van a szemhéjam is! Ja,
így könnyű! Intek neki, és a helyére gurul./ Közben elkezd hiányozni a lábam, sajog a
helye.”A kalandoknak se vége, se hossza. „Tegnap majdnem jól voltam. Kiszálltam a
kocsiból, csuklóm köré tekertem az idegeimet, s rostokat a kabátzsebembe gyűrtem, egy
pár szövetdarab pedig a belső zsebembe került.” A szíve „ott dobogott a mandulafa egyik
ágán.” „(…) gyakorlott mozdulattal emelem le a könyvespolcról két Thomas Mann-kötet
közé szorult fenekemet”. „Előttem a padlón hangyacsapat vonul keresztül, hosszú sorban
haladnak a dolgozók: a szempillámat viszik a királynőnek.” „Leemelem a hajamat az
állólámpáról, és a köldökömet is megtalálom az evőeszközök között.” „Az agyamat még
tegnap visszatettem a helyére, remélem, ott is marad.” „(…) a fejemet a visszapillantó
tükörben vettem észre, hogy nincs a nyakamon. Hülyén néztem ki, úgyhogy inkább
visszafordultam érte.” „(…) a nevetőráncaim pedig a kenyértartóból kerülnek elő. Olyan
jókedvük van, hogy én is egész jól érzem már magam./ Vajon egészben maradok-e a mai
napon?” Kétségekkel zárul a mese.
11.) Az „ismert” Kalapos Éva Veronika: Mátó

A szerző markáns, sokkoló írói szerepre vállalkozott, amikor egy szellemi fogyatékos
fiú beszámolóját emeli be a szépirodalomba. Családi körülményei kriminálisak, ismeretségi
köre beszűkült: a részeg apa, a semmibe vett, megfélemlített anya, az ukrán lány: Zia és a
szomszéd Milán. A beszédmód élethűen nyers, vulgáris. „Fater szerint minden nőnek
kurvaanyja./ A faternek igaza kell, hogy legyen, mert ezt mind akkor mondja, amikor
– 250 –
olvasónaplómból
beszélgetünk, és akkor igazat mond.” „(…) amióta fater egyszer meglátta az árnyékát az
ajtó üvegén keresztül, ahogy leskelődik, bement, két puffanás, aztán kijött, anya meg
lefeküdt, és azóta nem várja meg, csak én szoktam mindig.” „Anyád is itt pocol egész nap,
mereszti a picsáját, én meg kidolgozom a belemet, aztán ha elmegyek a haverokkal, mert
egy férfinak csak a haverok vannak, fiam, senki más nincs neki, akkor meg néz a bamba
pofájával, hogy hova megyek megint, hát oda megyek, na és aztán, mi köze van hozzá?
Nem adok meg mindent nektek.” „(…) én se tudom, mért kell anyának olyan bamba pofát
vágni örökké, amire kész kínszenvedés ránézni is.” „Mondjuk azzal, hogy a nők kurvaanyja,
nem nagyon tudok mit kezdeni, mert én anyán kívül csak egy nőt ismerek, bár ő nem rendes
nő, csak lány. Zizának hívják.” „Ziza lefeküdt a szalmára (…) Piszkáld, szólalt meg, én
meg úgy meglepődtem, hogy piszkálni kezdtem, ahogy mondta, azt a vörös, ráncos dolgot
ott középen, ami mondjuk elég ronda, olyan, mint a pulyka tokája. (…) odanyomta a
kezemet, mielőtt elhúzhattam volna, utána meg hirtelen felnyigott, mint a Bodri, mikor fater
oldalba rúgja, ugyanolyan magas hangon, és elkezdett nagyon remegni.” „Mátós vagyok,
mondja fater mindig, amikor beszélgetünk, és én rájöttem, hogy szeretem a mátót, mert a
fater mátó miatt beszélget velem.” „Jó az is, hogy ilyenkor mindig elmondja, mennyire
büszke rám, te olyan leszel, mint én, fiam, csak anyád el ne tökítsen, a nők nem normálisak,
nem valók azok semmire, csak a baszásra, a kurvaanyja mindegyiknek.” Az író zárójelesen
fejezi be realista, naturalista művét, amelyben a fiú jövőbeli szándéka szólal meg. Felnő,
ő is mondhatja az apja kifejezéseit, „mátós” lesz, gyereke lesz, akivel „mátósan” beszélgethet.
Utolsó mondata is egyik vágya teljesülése. „És addigra biztos tudok már majd köpni is,
olyan szép hosszút, mint a fater, egészen mélyről, a gyomorból.” Megrázó, beleborzongunk,
sokkoló, hogy van ilyen, lehet ilyen lepusztult élet is, ilyen mélyszegénység, amibe ez a
fiú beleszületett, és amiben jól érzi magát, és amiben követendő modell az apa. Ami tehát
„újratermelődhet”. Az író, miközben a fiú gondolkodását imitálja, nyelvhelyességi igénnyel
dolgozik (például az ikes igeragozást használja: „haragszom” olvasható, és nem haragszok,
ami azért nem várható el ettől a fiútól). Ez, a legkomorabb írás is a „pokol bugyraiba”,
vagyis az antológia aranymetszetébe került.
12.) Az „érdemes” pályázó, a 13. Sulyok Rozi: Persephoneia

Az író a sejtelmes címmel megemeli a témát. Perszephonét ugyanis az ókori görög
mitológiában Hadész, az alvilág királya rabolja el, majd csellel gránátalmamagot etet meg vele,
és így feleségeként, az év egyharmadában vele, az alvilág királynőjeként kell élnie. Az év
kétharmadában viszont az anyja, Démétér mellett lehet, amikor is minden felocsúdik, virágot,
termést hoz, tündöklő, napsugaras lesz. Itt is kénytelen-kelletlen valamiféle alvilágira emlékeztető
eseményekbe csöppenünk, amit derűs, de némileg frivol világ követ. Lazán, tizennégy mozaikból
áll össze a mű. A két testvér, az idősebb Fanni és a fiatalabb Em kálváriáját és egymásra találását
követhetjük nyomon. „Néha még felrémlettek Fanniban emlékek: emlékezett, hogy valami
valahogy volt valaha.” „Em sodródva segítette nővérét, a szegény emléke fogyottat, miközben
régi vágyai, álmai idegenné váltak a számára is.” „(…) az anyjuk kiugrott az ablakon.” Az
anyjuk italozott. „– Visszajön, higgyétek el – suttogta esténként az anyjuk. Fanni és Em egymás
felé fordultak, a vodkabűz facsarta az orrukat. / Aztán megint a metsző szél. Mert ha az anyjuk
– 251 –
kiment a szobájukból, egyre jobban kihajolt az ablakon, hogy lássa, jön-e már. Jön-e már az
apácska, a férjecske, az uracska.” „A kitűnő bizonyítványok, az esti imák hét éven át életük
részévé váltak.” „Öreg is volt már a nagymama, elfáradt. Szilárd, protestáns elképzelései a jó
és erényes életről örökös harcra kötelezték, de hiába próbálta a lányok korábbi neveltetéséből
származó vadhajtásokat mind lenyesni.” „Em, a kisebbik lány, fiúzott. Seperc alatt csavarta az
ujja köré akármelyiket.” „Fanni gyűlölte a fiúkat, tudta a nagyitól, hogy mind csak azt akarják.”
„A nagymama halála után, a semmiből újra felbukkant az anya is. A zárójelentések zagyva,
szakszavakkal tarkított mondataiból lépett elő, a nagymama szekrényéből, egy addig érdektelen
mappából.” Az apjuk Svédországban kapott állást, „Nem hagyta cserben őket.” „Tizenhét és
tizenöt évesen saját lakás: az egészet rendbe tették, felforgatták, átforgatták.” Megjelenik egy
másik szál. „Egy apró lakótelepi lakásban nincs elég hely két alkoholista szülőnek, (…) Lajos
160 centi lett, mire rájött, hogy nem tehet semmit, (…) Így ideje jó részét egy belvárosi parkban
töltötte.” „A parkban mindennap ott volt egy vörös hajú, férfiinges lány, és örökké valami
könyvet olvasott.” „A lányt láthatóan érdekelte a fiú. Fekete hajával, fekete szemével, kicsit
durva, vagyis inkább edzett arcával egy regényhősre emlékeztette./ Hátramentek tépni a bokrok
közé, miután szereztek egy üveg bort. Aztán Lajos ott aludt Fanniéknál a kanapén.” Élik a
világukat. „Em megismerkedett egy szélsőjobboldali újságíróval.” Fanni egy bárban egy
egyetemi matektanárral. „Em és Lajka (Lajost nagy kacagások közepette átkeresztelték
Lajkának) összenéztek, és nevetni kezdtek./ Lajka már pár hónapja állandó vendég volt náluk.”
Késleltető mozzanat: Fanni meglátogatja az anyját a kórházban. „A délutánok többnyire abból
álltak, hogy az anyja meredt maga elé.” Az apja és az anyja kapcsolatáról akar megtudni
valamit. „Szerettünk szexelni – dünnyögte maga elé az anyja.” „Fanni nem akart hozzáérni
ehhez az elhízott, alaktalan valakihez, aki gyönyörű, leredőzött szemeivel bámult kifelé.” Lajka
heroinnal kereskedik, beállít hozzájuk, Fannihoz. A 11. mozaikban a szex veszekedéssé fajul.
„Pár perccel később már mindketten nevettek, egymásba mélyedt a szemük, hónapok óta
ilyesmire vágytak.” „Fanni próbálta ellökni, de a fiú lefogta a két kezét. Egy pillanatra megszűnt
akarni, cselekedni, látta, ahogy a levegő a szobába áramlik, a függöny meglibben, Lajka szája
sóhajra nyílik. Sikítva rúgta, ütötte. Felpattant, és magára rántotta a bugyiját.” Em elüldözi
Lajkát. „Mire visszaért, Fanni a sarokban görnyedezett. – Szedd ki! Szedd ki belőlem!” A
szélsőjobboldali újságíró zsidózik, cigányozik, magyarkodik (kissé közhelyszerű csináltsággal),
mire Em ott hagyja. A 13. mozaikban vodka után a lánytestvérek egymásra találnak. „Aztán
lefeküdtek. Feküdtek az ágyon, és nézték egymást. Fanni nem tudta nem bámulni Em gyönyörű
szemét. Elsimított egy áttetszőre szőkült tincset az arcából. Em ránézett, közelebb húzta magát,
aztán lassan, finoman megcsókolta.” A görög mitológiára való utalás leginkább a befejező
„virágos” mozaikban (14.) figyelhető meg. Fanni fejti ki szerelmük tökéletességét, amivel Em
is egyetért. „A testvéri szeretet örök, semmivel nem tudjuk úgy megbántani a másikat, mint hogy
elhagyjuk egymást. Voltunk már kinn épp eleget, tudjuk, hogy rohadtul nem szórakoztató, a
férfiak undorítóak, háborúk pedig örökké lesznek.” „Gyönyörű nyár köszöntött rájuk.
Napközben festettek, a szobájuk minden sarkában csodaszép bokrok, színes fák, ezerszín virágok
nőttek ki az ecsetük nyomán. (…) Este a nyitott ablakon át az egész házban visszhangzott a
kacagásuk. / És a két hercegkisasszony boldogan élt.” A morbid zárlat sajátos komorsággal
festi át az előzményt.
– 252 –
olvasónaplómból
13.) A II. díjas pályázó Molnár T. Eszter: Present, perfect

Egy Londonba szakadt magyar csonka család, az anya és lánya, de inkább a lánya egy
napjáról szól ez a jól felépített történet. A cím szójátékos, ironikus. Befejezett jelen: jelen,
befejezett. Ajándék, tökéletes. De mi? Készülődés. Feszültség. „Anya már öltözik. Magas
sarkút húz, pedig azt otthon soha nem szokott, nem bírja a bokája. Ki is festi magát,
gondosan rúzsoz, mintha számítana”. „A metróig együtt megyünk. Megpuszilna, de
elfordulok.” „Az utolsó szabad helyre ülök le a metrón. Egy nyanya megáll előttem, az
arcomba lógatja a táskáját.” A lány folyton az otthoni dolgokra gondol. A barátjára: „Marci
azt írta, reggelente hiányzom neki a legjobban. Megpróbálom kitalálni, hogy mit érthetett
ez alatt.” Az otthoni tanórára gondol. „A leghátsó padsorban, Zita mellett még üres a
helyem.” Van, akinek szimpatikus, ő azonban viszolyog a muszlim lánytól. „Aisa rám köszön,
mosolyog, mintha örülne, hogy lát, megjegyzi, hogy esik az eső. Ugyanaz a ruha van rajta,
mint tegnap. Lehajol, pakolja a könyveit, én meg félrehúzódom, nehogy hozzám érjen.
Kevés fejkendős jár ide, legalább ennyi előnye van annak, hogy ez egy katolikus iskola.”„A
tandíj persze iszonyú magas, úgyhogy minden máson spórolnunk kell.” „(…) az
osztálytársaim, olyanok, mint egy csapat beszipuzott csimpánz. Üres tekintettel néznek
maguk elé, miközben a matektanár lelkesen magyaráz.” Nehéz a beilleszkedés. „Otthon
vártam a szüneteket, itt viszont gyűlölöm őket. A többi lány évek óta ismeri egymást,
mindenki tudja, hol a helye.” Vannak kedves órák is. „Ebéd után vizuálisművészet-óra
van. Engem egy új lány mellé osztanak be, portrét kell készítenünk egymásról.” „Nem lett
annyira jó, mentegetőzik: nem sikerült visszaadnom, hogy mennyire szép vagy.” Reggel
azon töprengett, hogy hazaszökik. „Zita megkérdezte a szüleit, lakhatnék-e náluk egy évig,
de ők hallani sem akartak róla. Éppen válnak, szóval nem is csodálom. Apámhoz se mehetek
az új nője miatt, Marcinak meg nem is merem említeni, mert félek, hogy nyomulásnak
venné.” „Egy gyalogösvényen járok, az autóút mellett, körülöttem erdő. Nem park, erdő,
London közepén.” „Úgy érzem, ha nem utazhatok azonnal haza, felvágom az ereim.” Marci
humorizál. „Azt írja, az érfelvágás nem túl kellemes, inkább szedjek be egy csomag altatót.”
A novella aranymetszetében tudjuk meg, hogy miért vannak Londonban. „Mikor apám
lelépett az új csajával, anya két levél Xanaxot is beszedett. Ha aznap nem lógom el az
énekkart, már nem élne.” „Nem sokkal azután, hogy hazajött, kirakták a munkahelyéről
is, apám meg beadta a válópert.” „Utána jött ez a londoni meló.” Az elszakadás, a hiány,
a beilleszkedési nehézségek, a társtalanság gondjai közepette, az iskolából hazafelé menet
leütik az erdőben. „Fiatalabb, mint én, de már profi. (…) Hiába húzom össze magam a
sárban, kapok még egyet búcsúzóul.” „Mikor kiérek az erdőből, az egyik elegáns ház előtt
leokádom a járdát. Marci az Oktogonon van, és ott esik a hó.” Aztán szerencséjére,
segítenek rajta. „Egy oszlopnak támaszkodok. Az eső lefolyik a nyakamon, odanyúlok, piros
lesz a kezem. Valaki a karomhoz ér. Egy fejkendős fejű lány az, nem is az arcát ismerem
meg, inkább a mosolyát. Aisa megint úgy csinál, mintha örülne nekem. Nem vagy jól?,
kérdezi. Finoman húzni kezd az egyik épület felé. Megyek vele, most már azt sem bánom,
hogy egy hete ugyanaz a ruha van rajta.” Itt fejthetjük meg a szójátékos címet. A váratlan
ajándék Aisa és az anyja. „Egy boltba lépünk be, a polcokon fűszerek. Állott meleg van,
pipaszag. Megjelenik egy nő valami szári féleségben, összecsapja a kezét, szörnyülködik.
– 253 –
Egy pokrócot terít a vállamra. Dadogva szabadkozom, hogy koszos lesz a ruhámtól meg a
vértől, de ő csak legyint. Mi történt?, kérdezi Aisa. Megpróbálok beszélni, de nem jutnak
eszembe a szavak. Az erdőben? Ne mászkálj arra egyedül, mondja, és megszorítja a kezem.
Később anyával beszél telefonon, azt ígéri, bevisznek az ügyeletre. Ne aggódjon, az
édesanyja odajön a kórházba, hajol le hozzám a száris nő. Egy bögre forró, cukros teát
rak le elém, aztán bezárja a boltot. Mielőtt leeresztené a redőnyt, látom, hogy odakint nagy,
nedves pelyhekben esni kezd a hó.” Az író nem hagyja teljesen magára, bár névtelen, de
értékes hősét: komor történetét megnyugtató reménysugárral zárja.
14.) Az „érdemes” pályázó, a 6. helyezett Majoros Nóra: Megállók

A cím nemcsak a tényleges közlekedési helyeket jelenti, hanem azt is, hogy a két ember
találkozása egyike a megállóknak. Pontos, gazdaságos, érdekes szerkezeti felépítésű novella.
Kitűnő ötlet a párhuzamos találkozások széljegyzetelése a látogató lány monológjában.
Egy talpraesett, jó kedélyű kamasz lány keresi meg öreg ismerősét (talán rokonát), hogy
kedveskedjen neki, és mert szereti a meséit hallgatni. Kettőjük társalgása azért érdekes,
mert az öreg konyakkal kínálja, és beszámol neki 17 éves korában történt első kalandjáról,
arról is, hogyan tette magáévá azt a lányt. A látogató párhuzamba állítja saját magát a
sztoriban szereplő lánnyal és az ő fiúját az öregemberrel. Hasonlatosak a szereplők és a
helyzetek. Ötször szól ki a történetből, dőlttel szedve, amikor is a belső beszédben önmagát
magyarázza el, a saját maga kapcsolatát villantja fel, majd mintegy önmagának ad tippeket,
mit tegyen a megfelelő szituációkban. „Vagyonokat költöttem rá, de legyen egy jó napja
az öregnek.” „Amikor meglátogatom az öreget, úgy érzem, törlesztek az összes nyomo-
rultnak.” „Kétszer csöngetek, nem jön ki. Mindig elfelejtem, hogy hót süket.” „Az öreg
jobban néz ki, mint a múltkor. Amióta meghalt az asszony, csak egy árnyék. Ma legalább
valami élőnek az árnyéka.” Később kiderül: grafikus. „Amikor utoljára itt jártam, talán
megkérdeztem. / – Iszol? /Soha nem kínált még. Előveszi a konyakot. Leveszem a pulóverem,
mert megdöglök a hőségben/ – Olyan vagy, mint egy krampusz – mondja, miközben tölt.”
A konyak hatására merészebbek a kérdések, elmélyülnek az emlékek, a vallomások. „Ment
az öreg minden nyáron, azt hitték a faluban, hogy a doktor fia, pedig csak az unokaöccse.
Tizenhét, és még nem volt lánnyal.” „De azon a nyáron az orvos rokonnál megjelent egy
kislány. Magázódtak, mint akkoriban mindenki. Ez mennyire jó!” Itt úszik be először a
látogató belső beszéde, ahogy ellenőrzi a maga és a fiúja szituációját. „Eszembe jut, amikor
először hazakísértél egy előadás után. Fel se merült, hogy magázódjunk.” A látogató
faggatni kezdi az öreget. „– Semmi. Csak összetegeződtünk. / – De miért nem csináltál
valamit? / – Hát csak nem. Csak jó volt vele./ – Basszus.” Itt a második visszahatás: „Az
agyamra mész, ugyanezt csinálod velem. Kísérgetsz már hónapok óta, de még a kezemet
sem fogod meg.” Az öreg folytatja. „Nem fogtuk egymás kezét, de amikor bekanyarodtunk
a temető kapuján, a képére ült a vigyor. Ott megtörtént – mondja, és mutatja a kezével,
bumm-bumm. / – Félt, és hozzád bújt? – kérdeztem, de csak legyint./ – Nem félt az, meg is
kérdezte, mi tartott ennyi ideig, mert neki nem az első volt, bevallotta.” „Ha lenne temető
arra, amerre kávézni szoktunk…/ Konyak.” „Tetszett a lánynak a doki rokona, tudta, hogy
főiskolára készül, igaz, művész lesz, de akkor is, jó családból származó, értelmes fiú. Jöttek
– 254 –
olvasónaplómból
a levelek sorban.” A lány tehát számító volt. Mígnem kiderül róla, hogy rokon, az öreg
édesanyjának a rokona. „Ettől megijedt, nem írt többet a kislánynak, és legközelebb, amikor
ment a faluba a dokiékhoz, már máshol, mással volt a kislány. Talán átkérte magát. Ezt
ismerem, de nem tudom, hova kérjem magam a Facebook korában, ahol eltűnsz végre.”
„– Mostanában eszembe jut, hogy rajzolnék újra – mondja az öreg.” „Az előbb figyeltem,
ahogy veszed le a pulóvered… Jó formád van… / Konyak. / – Miért ne? – vágom rá. – Jövök
újra decemberben.” „– Majd jövök./ – Várlak. / Hazafelé azon gondolkozom, elhívjalak-
e egy kávéra a temetőbe. Vinném magammal termoszban.” A látogató tanulékony, az öreg
történetéből ötletet merítene.
15.) Az „ismert” Potozky László: Próbababa

A kitűnő írói, technikai tudással megcsinált alkotás mintha egy alkotó-lélektani kísérlet
lenne, amely egyaránt rögzítené (a kérdező szemével nézve) a kérdező és a kérdezett
reagálásait. És ahol mintha egy gátlástalan lelkiismeret-fogyatékos beteg lélek lenne a
kérdező. És aki elit öncélúsággal, gátlástalanul élvezi öntelt mindentudását. A károkozás
már nem számít. Az aprólékosan kiszámított, felépített, kidolgozott zaklató viselkedés,
provokatív megismerési folyamat a komornál jóval több, félelmetes, diabolikus novellát
eredményez. Az éjszakai utazáson, a termes vagonban a magát építésznek („karakternek”)
kiadó író kísérleti alanya, a 22 év körüli egyetemista „próbababa” kiborulva a vécébe
menekül. A novella befejezése cinikusan törleszkedő. „Utólag belátom, nem kellett volna
kövesselek, de még nem jöttem ki teljesen a karakterből.” „Szerettem volna elmondani az
igazságot, és bocsánatot kérni, de nemsokára le kellett szállnom.” „(…) hogy nézd el
nekem, amiért ezt a sok maszlagot összehordtam és ennyire bedurvultam, de ki tudja, utólag
talán még büszke is leszel, hogy téged választottalak próbababául, ha majd remélhetőleg
még hallasz rólam.” A novella tehát egy műhelytanulmány, egy kitalált durva szerepjátszás
hűséges leírása. A posztmodern Esterházy Péter azt vallja, „az irodalom léte nem más, mint
a technikája”. Erre a munkára aztán igazán illik a technikai kivitelezés bravúrja. A tudatos
és gátlástalan manőverezés, a kiborítás folyamata maga a novella. Hatása riasztó, sokkoló.
Ezért íródott. Vagyis: óvva int, ilyen játékba a mindennapi gyakorlatban egy nő olvasónak
soha nem szabad belemennie, nem szabad kiszolgáltatnia magát. Az építkezés, az adagolás
mesteri. „Nem akartalak megzavarni, óvatosan húztam be magam mögött a fülke ajtaját.
Te fel sem pillantottál a jegyzeteidből.” „Most először emelted fel a fejed (…) remegtem a
dühtől, amikor néhány nyakkörözés után visszatemetkeztél a tanulnivalódba.” A kalauz
„mintha élvezné végiglapozni az ingyenjegyeket tartalmazó füzetecskét, aztán aláírta és
kezet rázott velem. / Hiába próbáltad elrejteni, én úgyis láttam, hogy meglepődtél.” „(…)
addig beszéltem hozzád, addig improvizáltam, amíg felsóhajtottál, és az öledbe tetted a
lapjaidat. (…) elmeséltem neked, hogy az életem túlnyomó részét folyók, szakadékok fölött
töltöttem, igen, az állandó léghuzattól hullott el szinte teljesen a hajam (…) irányítottam a
vasúttársaság munkásait.” Tehát szerepet, „karaktert” játszik. „Némán ültél (…) te csak
harapdáltad az ajkad, és meg se próbáltad eljátszani, hogy kicsit is érdekel, amit mondok.
Megkérdeztem, hány éves vagy, mivel foglalkozol: nekem is azok voltak a legszebb éveim,
vágtam rá, amikor kiderült, hogy egyetemre jársz, akkor ismerkedtem meg a feleségemmel.”
– 255 –
Előadja, hogy „annyit zötykölődtem a vasúton, hogy lassacskán a szívem is a kerekek

ütemét kezdte követni”, emiatt hagyta el a felesége is: „nem tud így lenni, a szemét se bírja
lehunyni, olyan idegesítően ver a szívem.” Egyre rámenősebb. Felajánlja magát. Tovább
zaklatja az áldozatát. „Bonyolult ügy, motyogtad, de hiába próbáltál a lapok mögé húzódni,
én máris rávágtam, hogy nekem elmondhatod nyugodtan, ha valakiben, hát bennem meg
lehet bízni (…) segítőkész ember vagyok. Az író bravúrosan csúsztatja egybe az egyenes
beszédet és a belső monológot, amikor a démoni kísérletező a bosszúja okát magyarázza.
„Na, de nem akarlak zavarni a tanulásban, zártam is a monológomat, biztosan nehéz
vizsgád lesz, és esküszöm, békén is hagytalak volna, ha nem látom az arcodon, mennyire
megkönnyebbülsz, hogy végre megszabadulsz ettől a vén faszitól meg a süket dumájától.
Csak magadat hibáztathatod, hogy egy bekezdést sem hagytalak elolvasni, de meg kell
értened, egy ilyen helyzetben mégsem gubbaszthattam karba tett kézzel a fülke sarkában,
hány éved is van még hátra?, kérdeztem, egy, mondtad.” Folytatódik a kegyetlen meg-
ismerési játék, amelyben a kérdezőnek fölényes hatalma van, mert irányít, büntet. „Sokáig
beszéltettelek,(…) csak akkor hagytam abba, amint úgy éreztem, ennél jobban már nem
ismerhetlek meg.” „Ekkor engedélyeztem pár másodpercnyi szünetet, de te visszaéltél vele,
mi értelme volt azok mögé a rohadt jegyzetek mögé visszasunnyogni? (…) a szemedet
kerestem, de te csak bámultad a lapokat, meg se próbáltál olvasni, az volt neked a fontos,
hogy ne kelljen rám nézned. (…) mintha a föld alól kéne előkerítened azt a szerencsétlen
szendvicset, (…) azon voltál, hogy észrevétlenül arrébb csusszanj az ülésen, kifelé, minél
közelebb az ajtóhoz.” Az eddigi passzív ellenállás mit sem ért, mert a nő folyamatosan
kiszolgáltatta magát az irányító, a rámenős kérdezőnek. „(…) egyébként hova valósi vagy?,
mire te megmondtad annak a kisvárosnak a nevét, amin csak átutazni szokás.” Sértő, lenéző
megjegyzéssel folytatódik a molesztálás. „Ahogy elnézlek, mondtam, nem tudom elképzelni,
hogy egy kicsit sem félsz az éjszakai utazástól, de te csak ráztad a fejed, és erősítgetted,
mégis ki akarna ártani neked, ugyan mitől félnél?” Démoni fenyegetés lesz a válasz. „(…) és
ha te nem is félsz, egyszer kell veled megtörténnie, hogy egy ilyen helyen elhúzza valaki a
függönyt, s azon túl senkit sem érdekel, mi történik odabenn.” A „műszakis” élvezi a
helyzetet. Rémtörténetében egy süketnéma árus megerőszakol egy lányt. „Messze voltam
tőlük nem hallottam semmit, csak akkor láttam meg szegénykét a földön, amikor ismét
elindultam egyet járkálni.” A hatás nem marad el. „Akárha régóta keresnéd, úgy kaptad
ki táskádból a telefonodat, és ugyanazzal a lendülettel rántottad félre a fülkeajtót is. (…)
végleg elveszítve az önuralmad, menekülőre fogtad.” A sejtető befejezés előlegezi azt, hogy
a létrejött mű majd betölti a szerepét: az alkotó-lélektani kísérlet elszenvedő alanya
nemcsak megbocsát, hanem „büszke is leszel” (feltételezhetően, ha elolvassa a novellát),
és a szerzője tehát „remélhetőleg” megdicsőül.
16.) Az „érdemes” pályázó, az 5. helyezett Gáspár-Singer Anna: Strand

Egy kamasz lány nudista strandon szerzett, élményeinek leírása képezi a novellát. A
kánikulai a hangulatban vibráló feszültség van a tizenéves elbeszélő és a környezete között.
„Anya az erkélyről még utánam kiabált, hogy vigyázzak magamra, és hogy nagyon vár holnap
délután, de én vissza se néztem, rohantam a parkolóhoz.” „(…) vaksin rám mosolygott, most
– 256 –
olvasónaplómból
nem volt rajta a szemüvege. Ahogy felém fordította a fejét, csapzott szőke haján középen,
mintha ecsettel mázolták volna oda, széles barna csík látszott. Tudtam, hogy mérges, amiért
ebben az iszonyú melegben kerülőt kellett tenniük miattam, a fürdés viszont Apa ötlete volt, és
azt is ő akarta, hogy engem itt magukkal vigyenek. Anya nem örült, a telefonban veszekedett
vele, szerinte az a hely egyáltalán nem gyereknek való.” A szokatlan látvány miatt fő szerephez
jut a szemlélődés. „Körülöttünk családok, lógó mellű, nagy hasú nők a gyerekeikkel. Apánál
is öregebb, szőrős férfiak, egyik-másik, mint egy orángután. (…) mindegyikük lába között ott
himbálózott az a valami, amiről mi otthon, Anyával soha nem beszéltünk, és amit Csilla, a
barátnőm faroknak hív.” Enikő, Apa nője külső leírása távolságtartó „Hatalmas melle lógott,
mint az itteni nőknek, de a hasa lapos, a lába között selymes, szőke pihék. Amikor Apa letolta
a nadrágját, nem mertem odanézni.” „ Apa átölelte Enikő derekát, én mögöttük mentem,
messzebb, lemaradozva. (…) Néztem az előttem haladó két alakot, a magas, lebarnult férfit,
aki így, távolról éppen olyan volt, mint az apám, és mellette az alacsony, szőke nőt. Anya azt
mondta, tíz ével fiatalabb, biztosan hamar ráun majd Apára.” „Nem mozgott semmi, egyedül
Apa tenyere, ahogy a víz alatt lassan, oldalazva, közelített a mellette álló hófehér testhez.
Először csak csapdosta körülötte a vizet, aztán, mikor azt hitte, senki sem látja, még közelebb
merészkedett, és mint egy nagy barna hal, megpihent a selymes, szőke pihék fölött.” Szeretné
lefoglalni az apját. „Legjobban azt szerettem, ha Apával kettesben maradtunk, mert vele
versenyezni is lehetett, és néha hagyta, hogy nyerjek.” „Apa hátára térdeltem, úgy úsztunk ki,
együtt. A magas, barna férfi, hátán a kövér kislánnyal, mint valami hős, aki épp egy fuldoklót
ment ki.” Igyekezete balul üt ki: „azonnal szállj le, emelte fel a hangját, ne lovagolj rajtam,
meg vagy te őrülve? Felállt, pénzt nyomott a kezembe, hogy vegyek magamnak palacsintát,
vagy amit akarok, mit bánja ő, lehet fagyi is.” A látvány miatt megundorodik a palacsintától.
„Volt lekváros, kakaós és túrós-mazsolás. (…) nagydarab, szőke férfi egy műanyag edényben
keverte a tésztát. Fehér kötény volt rajta, de alatta nem viselt semmit, ahogy a karja fel-le járt
az edényben, a mozdulattól a kötény folyton félrecsúszott. Émelyegni kezdtem, elképzeltem,
hogy nemcsak a kezével, de a testével is hozzáér a palacsintákhoz. Kiálltam a sorból”. Régi,
örömtelien szép, közös családi emlékeire is rácsap a visszataszító, rút valóság, a fájdalmas
kitaszítottság érzete. „A sátrunkat már messziről észrevettem, a környéken csak Apának volt
ilyen. (…) akkor vette, amikor még hármasban nyaraltunk, ő, Anya meg én. A boltban árultak
barna-sárgát is, de Apa megengedte, hogy én válasszak.” „Amikor közelebb mentem, láttam,
hogy a cipzárt nem húzták be egészen, a kockás pléden ketten feküdtek. Egy alacsony, szőke
nő és egy magas, barna férfi, olyan magas, mint Apa, két meztelen test összefonódva. Még a
lélegzetüket is hallottam, meg azt a furcsa, gyorsuló zihálást./ Elvörösödtem, éreztem, hogy
kiver a víz, ahogy a tó felé rohantam.” Meggondolatlanul át akar úszni a csónakok alatt.
Életveszélybe kerül. Boldog elégtétellel zárul ez a komor, könnyes élménybeszámoló, miután
látja a kislány, hogy az apjából nem halt ki teljesen a gyereke iránti szeretet. Ragaszkodásukat
megerősítendő: együtt úsznak. „Aztán már csak Apát láttam, ahogy rohan felém. (…) A
homloka csak úgy gyöngyözött, a szeme könnyes volt. (…) Úszhatnánk egyet mi ketten, csak
te meg én, tettem hozzá, és ő jött. Szó nélkül gázolt bele a piszkosbarna tóba. A külső bójáknál
is messzebbre úsztunk, a lábunk időnként a nyálkás növényzetbe akadt.”
– 257 –
17.) Az „ismert” Mán -Várhegyi Réka: Viszlát, kamaszkor!

A novella megjelent a szerző Boldogtalanság az Auróra-telepen (2014) kötetében. A
lányok tizenhét évesek, ikrek, kisebbségi érzéssel, nagyravágyással megverve, a lázadás
állapotában vannak. Semmi sem tetszik nekik. Állandósult a szüleik iránti kritikájuk. A
helyüket még nem találták meg. Lenézik a „poros” kisvárost, ahol ének, a „pocsolyányi” tavat,
a sikeres osztálytársaikat. Szinte semmibe se veszik a szüleiket. Különösen Panni. Ő az idősebb,
a keményebb, a támadó alkat. A beszélő, a húga minden iránt empatikusabb. Közte és test-
vére között is feszültség van. A novella első fele a szülők iránti viszonyukat mutatja be.
„Kövér, aranyeres családba születtem, egy kétpetéjű ikerpár fiatalabbik tagjaként. Panna
és én kamaszkorunkra tohonya krumpliszsákokká váltunk, saját szüleink lettünk egy
számmal kisebb méretben. Tizenhét éves koromban mégsem a fölösleges kilók fájtak a
legjobban, hanem az, hogy nem volt különös ismertetőjegyem. Pannival suli után gyakran
a kiserdőbe mentünk, és két cigi között tüskékkel karcoltuk az arcunkat.” „Az lesz az igazi
bátorságpróba, mondtuk egymásnak, amikor majd az égő cigarettát a testünkön oltjuk el.
Az harci sérülés lesz, mondtam. Pecsét lesz, mondta ő. Én a felkaromon akartam kipróbálni,
ő az arcán”. A seb motívuma sejtetés, célzás, majd a novella befejezésében visszatér. Az
ikrek világutálatban élnek. „Ekkoriban már pontosan tudtam, hogy egy szemétdombon
élünk. (…) Panninak is támadtak gondolatai. Többek között az, hogy a szüleink soha nem
akartak gyereket, csak erre nem jöttek rá időben.” Egymás közt élesen kritizálják a
szüleiket. A beszélő is lenézi az apját. De a nővére ítél keményebben. A beszélő még
ragaszkodna valamihez, a nővére viszont elszántan tagadó. „– Én azért hálás vagyok nekik,
hogy a világra hoztak – mondtam, mert még haloványan élt bennem a meggyőződés, hogy
az embernek legalább ezért a cselekedetéért tisztelnie illik a szüleit. /Panni megrázta a
fejét. / – Szembe kell néznünk vele, hogy rettenetes örökséget kaptunk. Szeretetlenség, háj,
kulturálatlanság és így tovább. Mindezt feldolgozni évtizedekbe telhet. Nem kell hálásnak
lenned semmiért.” A szülők kedélyesen bánnak velük. A strand megszokott. „A mi szom-
szédjaink csendes, öregedő, sötétbarnára sült nudisták voltak. (…) már-már folyékonyra
olvadt férfi-nemiszervet figyelhettünk meg. Anyánk undorító szavaival élve: himbilimbit.”
A hosszú írói bevezetőt követően, a lányok az elbeszélés második felében a cselekvés terére
lépnek. A felnőtteket majmoló tizenegy-tizenkét éves lány ikerpár biciklizés közben
összeveszett. „– Nem akarom látni – mondtam, és elfordítottam a fejem. / Panni viszont
rájuk kiáltott, hogy álljanak meg, mert fel fognak borulni.” „Szép kislányok voltak, szőkék,
arányos testalkatúak. Ki volt festve a körmük, az arcuk. Látszott, hogy semmi jó nem vár
rájuk az életben.” A lenézettek cigit kérnének, és az időt tudakolják. Az elutasításra „Lök-
döstek és dagadt disznónak csúfoltak, mi meg nem mertünk visszaütni, csak megpróbáltuk
őket lefogni.” Előkerült a bátyjuk. „Leráncigálta rólunk a kis patkányokat.” Nem mondják
meg a valódi nevüket. „– Én depressziós vagyok, ő bulimiás – mondta a nővérem.” Kábel
ajánlatára elmennek egy titkos partot megnézni a folyónál. Közben Kábel vicceket mesél,
a vendég lányok nyugati filmdalt énekelnek. Jól érzik magukat. A film kapcsán a lányok
megmagyarázzák Kábelnek a film szereplőinek érdemeit. Panni a nyersebben fogalmazó.
„Mártírhalált hal. És az is jobb, mint megrohadni egy ilyen helyen (…) sikerül kitörnie a
poros kisvárosból”. Kábel is előadja a vágyát, hogy „milyen menő autót szeretne és milyen
– 258 –
olvasónaplómból
menő tengerparti villát.” „Látszott rajta, hogy semmi esélye. A nővérem rám nézett, és
tudtam, arra gondol, amire én. Mi nem fogunk itt maradni. Magunk mögött hagyjuk
anyánkat és apánkat, magunk mögött hagyjuk a szegénységüket és a tohonyaságukat, a
gesztusaikat és nyavalyáikat.” „Bokrokon vágtunk keresztül, átmásztunk egy kerítésen,
mire megérkeztünk a titkos partra.” A kislányok levetkőznek. „Panni megrázta a fejét. / –
Én tuti nem vetkőzöm le – mondta.” „– Én nem szégyellem magam előttetek, pedig nem nagy
a micsodám – felelte Kábel.” A húg engedékenyebb, belátóbb. Panni nyersebb, rátartibb,
de az adott helyzetben kénytelen-kelletlen megadja magát. A kettőjük között lévő feszültség
innen egyre nyíltabb lesz. „Homályosan arra gondoltam, hogy ebben a helyzetben a
legnormálisabb dolog azt tenni, amit ők is tesznek. Legalább száz fok volt. Még soha nem
fürödtem meztelenül a folyóban. Levetettem a ruhámat, leengedtem a bugyimat, kibújtam
a melltartóból. Kábel és húgai ujjongtak. Beléptem a vízbe, hűvös volt és friss, kellemesebb,
mint a tó. A szemem sarkából láttam, ahogy Panni lehántja magáról a fekete egyrészest.”
Szembesülnek vele, amint az „idióta család” felnőtteset játszik, sőt abba Kábel be akarja
vonni őket is. Ők azonban maguknak valók, és önérzetükben megszégyenülnek. „– Gyönyörűek
vagytok, lányok. Imádom ezt a típust. /– Kösz – válaszolt Panni. / Kábel ezután lehunyta
a szemét, és felsóhajtott. /– Most azt képzeltem, hogy csókolózom veletek – mondta. Azok
után, hogy itt ültünk meztelenül, egyáltalán nem lepett meg, hogy ezt mondja, mégis
egyszerre kezdtem nevetni és köhögni./ – Nem hiszed? – kérdezte. / – De, elhiszem –
válaszoltam. / – Szoktatok csókolózni? – kérdezte aztán. /– Kivel? – kérdezte Panni. / –
Fiúkkal – mondta Kábel. – Vagy lányokkal. / Megráztam a fejem. Nem szoktunk csókolózni.
/– Esetleg egymással. Nem szoktatok egymással gyakorolni? / – Dehogy szoktunk – mondta
Panni. / – Pedig az nagyon fontos – így Kábel. – Szerencsések vagytok, hogy ott vagytok
egymásnak./ – Tényleg nagyon fontos gyakorolni – mondta az egyik kislány. / – Mi szoktunk
– tette hozzá a másik. – Megmutassuk?/ Nem vártak válaszra, máris egymáséra tapasztották
a szájukat. Kábel elégedetten nézte a húgait./ – Figyeljetek és tanuljatok – suttogta. /
Kisvártatva már a vékony kezek is egymás teste felé nyúltak. Minden szakszerűnek tűnt.”
„– Hű, de elpirult valaki – vihogtak a kislányok, akik közben már abbahagyták a
csókolózást./ Nem tudom, hogy melyikünknek mondták. / Ekkor szakadt el Panniban a
cérna. Felugrott, mint akire rátapadt egy pióca. A part felé indult.” „– Mi van, lányok,
betojtatok? – kurjantott utánunk Kábel, és a húgai vihogva visszhangozták a kérdést. Panni
nem válaszolt, kirázta a fürdőruháját, majd beledugta az egyik lábát. A lábfej nem ment át
a lyukon, a szélső lábujjak fennakadtak. Ahogy rövid, tömzsi lábain dülöngélt, eszembe
jutott, pont úgy néz ki, mint az a dodó madár, aminek a rajza sok más képpel együtt a
szobánk falán lógott./ Mintha attól vesztette volna el az egyensúlyát, hogy a partra léptem.
Nővérem, mint egy zsák krumpli, eldőlt.” Megszégyenültek és nevetségesekké váltak. Az
„idióta család” előtt is, akiket lenéztek, és önmaguk előtt is, mert tizenhét évesen rá kellett
döbbenniük a saját éretlenségükre. „– Gyűlölöm ezt a fürdőruhát – mondta. / A másik
kezével kinyújtotta az úszódresszt, és beledugta a lábát a lyukba. Aztán már két kézzel
rángatta a testére ezt a fekete szörnyűséget, és éppen a vállára húzta a pántokat, amikor
észrevettem, hogy az arcából ömlik a vér./ – Megvágtam magam a köveken – mondta.”
Panni a testvérét okolja mindenért, mert a húga engedékenységén múlott, hogy ő is belépett
– 259 –
a vízbe. Elérkeztünk a gyors (Mikszáthra is annyira jellemző) megoldáshoz. A tizenhét

éves ikrek közötti korábbi rejtett feszültség itt robban ki. Az író Panni ellenséges indulatos-
ságát azzal teszi félelmetessé, hogy a szülőktől eredezteti. „A tekintete az anyáméra hason-
lított. Aztán az apáméra.” A korábbi sejtetés, a kamaszkoron túllépő ismertetőjegy idétlen
megszerzése és ellenséges megadása valóra válik. Panni az értelem nélküli bűnbakkere-
séssel, a felelősség áthárításával lép túl a kamaszkoron, a húga pedig úgy, mint aki kényte-
len elszenvedni a testvére erőszakosságát. A gyors megoldás tragikomikusan komor. Ezt
az ellentmondásos felsőbb osztályba lépést Kábel sületlen értelmezése is kiemeli. „– Jól
vagy? – kérdeztem vékony hangon./ Minden villámgyorsan történt. Felkapott a földről egy
követ, és rám vetette magát. Arra eszméltem, hogy birkózom a nővéremmel. / – Csajbunyó!
– kiáltotta Kábel. / Panni erősebb volt, mint gondoltam. Egy kézzel nyomott le a földre, a
másikkal belevágta a kő élét a felkaromba. Vinnyogva felordítottam, és láttam, ahogy a
folyó másik partján felreppennek a madarak.”
„Őszintén és humorral”? Az antológiában inkább az élet árnyékos oldalát látjuk. Igaz,
a megjelenési formák gazdagságában, és jó-jó: némi humorban pácolva. De az igazán éltető,
elsöprő erejű derű sehol sincs. Mintha már nem is létezne Magyarországon a 21. század
elején? Hiányzik a prózakötetből a lelke mélyéből derűs ember, az, aki nagyon szereti a
világot, az a törhetetlen optimizmus, ami a múlt században, például a földhöz közelebb élő
Szabó Pál (1863-1970) népi író műveiben, bizony még ott volt. Tempora mutantur et nos
mutamur in illis. Változnak az idők, és változnak az emberek.
A könyvtáros kisasszonyok kérdésére az a válaszom: ez van, igen, összességében nagyon
komor ez a kötet.
– 260 –
Tacskó királynőm
Rideg István
Tacskó Királynőm
(karácsonyi nekrológ)
„(…) ők mind te vagy,/ s ez mind a te arcod./ A múlt nem múlik el,/

csak jelenné szilárdul./ Isten / örök/ jelenévé.”
(Körmendi Lajos)
Már időnként magamba szállok. Évekkel ezelőtt történt, mégis élesen emlékszem rá.
Jövök haza, estefelé, 1994 januárjában, a tanításból. Már az úton emésztem magam. Mi
lesz vele? A kapuban nem szaladgált összevissza. Nem ugrált, nem csóválta fürgén a
metronómfarkát. Ott szokott feküdni, sütkérezni a vízóra aknája felett. A deszkán, és vár
haza engem, a gazdáját. Most sem fut elém, amikor nyitom az ajtót, mint máskor. És akkor
hanyatt veti magát, hogy megsimogassam a hasát. (A tacskó nagyon okos, büszke, önérzetes,
sértődékeny, tanulékony, fürge kis állat. Persze, szereti, ha kényeztetik. El is van kapatva.
Így mindig az van, amit ő akar. Viszont ezzel együtt bearanyozza a napunkat. Legalább valaki
őszintén szereti az embert.) Vagy visszafordul, és futkározik egyet, iszkol körbe-körbe az
udvaron. Vágtat a fűben, a különböző virágok, ibolyák, nárciszok, a tulipánsorok, vagy
máskor a rózsák között. Hogy tudott ügetni, mancsai, körmei csattogtak a folyosó
kockakövein! De most csendben csukom be a kiskaput. Elérek a folyosó villanyburája alá.
Halkan nyitnám a nagyajtót, de apró kopogást hallok. Nekem jelez. Alig észrevehető a
metronómfarka motozása. Hozzásietek, felhajtom a ládája (ez a háza) ajtaját, a nagykabátot.
Mozog a farka, de ernyedten koccan oda a deszkafalhoz. Bentről, tengermélyről néz ki rám
a két barna-fekete gyöngy, nagyon szomorú kutyaszempár. Mint börtönéből a rab. Érzem
a szótlan kutyafájdalmát. Hozzám tartozik. Drága kis kutyám, mondom. A fejéhez nyúlok.
Óvatosan simítom meg a nyirkos fejet. Végig, a hátán a barnássárga, lassan már deresedő
szőrét. A nyakát. Az orrát tapintgatom. Hideg. Szokták mondani, hogyha meleg az orra,
akkor beteg a kutya. Nem igaz. Az ő orra jéghideg, bár száraz. Tudom, hogy kínlódik! És
tűr. Szólítom, hiába adtam neki oda reggel a téliszalámit, kekszet, nem vette el. Bele se
ütötte az orrát. Néma fájdalomvirág. Talán vágyakozik. Az ő szemében én vagyok az Isten.
Mintha kellene lennie egy följebbvalónak, aki gyámolítja, őrzi őt, hogy zöld ágra vergődjön!
Azt várja tőlem, hogy segítsek neki. Vegyem el a fájdalmát, a hűsége fejében. Mert a
kutyahűséget nem lehet megfizetni. Egyik jó kedélyű barátom szerint a kutya olyan ember,
amelyik őszinte. Istenem, nem régen is, hogy szaladt oda, dörgölődött a lábamhoz, szegény-
kém! De tudok-e én csodát tenni vele? Ezen töprengek, már benn, a konyhában, amikor
tejet öntök a tálkájába. Hátha hűsítené. Kiviszem hozzá. Nem kell neki az se. Mi lesz veled?
Te kis szerencsétlen, árva, magára maradt, drága, tündér kis nyomoroncom… Ne halj meg!
A minap kint várt reggel. Kinn, a kanapén. Felkaparta a terítőt, ott görbült: őszülő görcs.
Mert a macskák elfoglalták a helyét a házában. Kitúrták. Már nem volt ereje, se kedve a
fogával kicibálni a vackát, a nagykabátot, mint tette azt valahányszor, korábban. Ott hevert,
– 261 –
oldalvást. És amikor elébe álltam, talán már a régmúltból nézett fel rám. Gazdám! Könnyes
volt a szeme alja és csipás. Csak nem a macskák kaptak bele? Most már tudom, akkor is a
segítségemet kérte volna tőlem. Nekem nem volt rá időm. Teregettem. Csak amikor végez-
tem a vizes ruhákkal, szóltam hozzá. Kiráztam a vackot a morzsáktól, a földtől, a portól.
Megigazgattam, simítottam, hívtam. Hirtelen meggondolta magát. Óvatosan lecsúszott.
Hátha a jó tanácsom használ neki. Szót fogadott. Gyors elhatározással bebújt, befeküdt az
óljába. Látom, a kiflijéhez nem nyúlt. Pedig hogy tudott enni! Fektében a két kezébe fogta
a kiflit, úgy eszegette, csipegette a fogaival. Az utolsó morzsáig le tudta harapdálni. A
fejével nagyokat bólintgatott. Csámcsogott. Mutatta a gazdinak, milyen felségesen finom,
amit kap, amit eszik. Hálásan csóválta a metronómfarkát. A kifli volt az ő fő eledele. A
mennyei mannája. Reggel, délben, este a kifli elmaradhatatlan volt. Szerette még a vért! A
csirke vérét, különösen. Kis lábasába mindig megkapta. Alig várta, hogy Zsuzsa levágja a
szép fehér jércéket. Odaült, jó előre. A csirkés-láda előtt izgatottan dobolt-dalolt a metro-
nómfarkával, nyalogatta a száját. Hasra feküdt. Türelmetlenül csaholt, morrant egyet-egyet.
Párhuzamosan rakta előre az első mancsait, azaz a kezeit, arra ráfektette az okos kis
buksiját. Áhítozva valami imát is mormolhatott, kutyanyelven talán a miatyánkot, és
elgondolta, mert a kutyáknak is van gondolatuk, nem csak ösztönük, milyen jó lesz majd
kiinni a vért. Amíg gőzöl, rácsapni, és úgy, habosan, falánkan, mohón behabzsolni, utána még
tisztára nyalni az ide-oda korcsolyázó lábast. Hozzávárni a többi járandóságot, a csirkelábat.
Néha a tüdőt. A belet is megosztottuk neki a macskákkal. A gazdaasszonytól mindig
mindent megkapott. Ő is a kedvébe járt Sárga Morzsának, a tacskók tacskójának.
A tejet a háza elé teszem, kedvezek neki, ne kelljen messzire kocognia érte. Vagy netán
vánszorognia. Ám feléje se néz. A kuckójában már koromsötét van. Kicsi barátom, ne haragudj
rám, ha nem tudlak meggyógyítani, pedig olyan jó kis kutyus vagy. Szegény Sárga Morzsa!
Az Isten szerelmére, ne menj el! Ne hagyj itt minket! Egy hangot sem ad, csak érzem a
kezemmel, hogy erőteljesebben lélegzik. Néha ráng, reszket az egész teste. Megéri-e még a
reggelt? Betakargatom. Behúzom rá a függönyt, a kabátot: jó alvást neked, arany kis kutyám!
Öreg este lett már. Megyek moslékot adni a malacoknak. Ahogy elhaladok előtte, óvatosan
rakom a lábam. A durva bakancsok nehogy kopogjanak már a téglán! Nem jön már velem.
Valaha csak annyit kellett neki jelezni a konyhában: gyere, adjunk a malacoknak, vagy amikor
még tyúkok voltak, gyere, becsukjuk a tyúkokat! És ez a kutya készséges-fürgén ugrott le a
sarokba állított foteléből, megszokott helyéről, ahol lustálkodni, aludni szeretett. Ahova maga
pattant fel. Ahol, hiszen szerette a kényelmet, gondosan betakargattam a használt ingemmel,
és alatta még horkolt is. Kocogott az ajtóhoz, járt a metronómfarka: várta, nyissuk meg előtte.
És aló, ment előre. Hűségesen mutatta az utat.
– Olyan okos volt, mint egy ember! – mondtam a feleségemnek, Zsuzsának a konyhában,
amikor mosogatott. – Csak éppen beszélni nem tudott a nyelvünkön, de értett minket.
Mindent. Úgy ráncolta a homlokát, amikor úgy gondolkozott, hogy úgy még sok ember se
tud! Lázas lehet, mert benyúltam hozzá, és meleg és vizes a bőre, egy láng volt a teste. De
csak befelé bújik már, meg se fordul. Nem tud jól leereszkedni a hasára. Holnap hozok
neki kutyaeledelt. Hátha felveszi még magát! Tényleg megsínylette: egy jó fél éve, hogy
kitettük a konyhából a fotellel együtt. De ahol kisgyerek van (mert júniusban megszületett
– 262 –
Tacskó királynőm
a drága kis unokánk), kisbaba, ott a kutya nem lehet a lakásban! Annyi betegséget hordoz-
hatnak. Az ember az első! Ezen nem érdemes rugózni!
Hiába sértődött meg. Úgy tudott nézni nagyra kerekedett kérdő barna gyöngyszemeivel,
majdnem elsüllyedtem a szégyenemben. Vegyem már észre magam! Magyarázhattuk neki
a tényállást. A bántás csak bántás maradt. Sokáig vágyakozott vissza a régi helyére. Téve-
désnek gondolta, mert nem szolgált rá, hogy ilyen igazságtalanság történjen vele. Pár
nappal később befutott az előszobába, mámorában beszaladt a fürdőszobába, mindenhol
körülnézett, a régi jó helyeken, boldog volt; de kitessékeltem, pedig még hanyatt is feküdt,
megadva magát. Várta akkor is, hogy én fogjam a pártjárt.
– Vagy szólni kell az orvosnak! Ha valakinek állata van, és beteg, viselje a gondját! –
adta ki a száraz ukázt a feleségem. – Ha már így van, ne szenvedjen sokat! Így még hetekig
elkínlódhat itt. Én is sajnálom. Nem tudom nézni se, ahogyan szenved. Az embernek a szíve
szakad meg… Nem is tudom, mit lehetne még mást tenni. Három napja még kiszaladt egy
csöngetésre. A vízórást még megugatta, alig engedte, hogy leemelje az aknáról a deszkát.
Még ugyan haragudott rá! Úgy sederte a farát az a behemót nagy órás, csak meg ne kapja!
A tacskótól félek. Megharap ez a kutya, kérdi. Nem tudom, majd meglátjuk.
Emlékezem rá, egyszer, régebben, még kiskutya volt, egy szilveszteri éjjel a sötétben
felriadok. Morzsa? Igen. Ugat. Ugat. Mind erősebben csahol. A kapu felől hallatszik, hogy
fogja. Röhögés, kiabálás, petárdázás. Nagy durranások. A szobában halk lélegzések, felka-
pom a nadrágom, az ingem, a nagykabátom, a kucsmám, óvatosan megfordítom a kulcsot
a nagyajtó zárjában, ne nyikorogjon. Metsző hideg csap a nyakamba. Csend. Már nem hallom
a nagy zajt. A kutyaólhoz guggolok. Zihálás, mély, hörgésszerű hangok. Megsimítom.
Drága kis mocskos, huj, hogy is lettél volna kinn, tovább, a kapuban? Bántottak? A rossz
emberek? Csillagos, fényes a szép téli éj… Azután minden szilvesztert együtt töltöttünk
el. De az elmúlt évbúcsúztatón már nem is engedtük be. Nélküle hangzott el a Himnusz.
Nem ivott pezsgőt, mint annyiszor máskor, a térdemen, a tenyeremből. Kicsit kótyagos
lettél tőle, de hát, rá se ránts!
Emlékszem pedig, ezen az év végén is milyen boldogan röpült fel a heverőre! Körbe-
futkározott a szobában, bebújt a fotelek alá, mókázott, csak ki ne vigyük. Tortát kapott. A
mancsaira fektette az okos buksiját, figyelmesen pislogott jobbra-balra. Hízelgett. Éppen
annak, akitől a legjobban tartott. Csak maradhasson még! Hiszen odakinn tűzijátékok
robbannak! Remegett az ablak bele, és ő bújt a lábunkhoz. A mostani szilveszterkor, éjfél
előtt, mégis ki lett zárva. De nem nyüszített. Reggel hátul, a fáskamrában, a lomok között
találtam rá. A zsákok alól bújt elő. Szomorúan néztünk egymásra. Kicsit megsimókáztam
a fejét. Bántottak, kicsi kutyám? Mintha olajos lett volna a hátán a szőr. Máskor is
megsütötték cigarettával az útépítők, amikor még kisebb volt, és odament, hízelegni nekik.
Mit tudta ő, milyenek az emberek! Azóta lett szürke, hamuszínű az arcuk az idegeneknek,
ha elébe kerültek. Minden egyes fogát megmutatja nekik. A hátán égnek merednek a szőrök,
mint a sündisznó tüskéje. Megkövülve állnak meg előtte az idegenek. Nem mások bántottak
most, ugye, hanem csak mi. Az olajos kannával kented össze magad. Szégyellem magam.
– 263 –
A lövések dörejeitől, az égzengéstől, a szirénáktól nagyon félt. Remegett. Lekushadt.

Vonított. Jajgatott. Valósággal sírt. Amikor nyári záporoknál a folyosón ültünk, a kanapén,
a kabátom alá bújt. A hátam mögé. Onnan lesett ki, változatlanul remegett, az orrát belefúrta
az oldalamba. A nagy égi zaj, az égiháború távol állt az ő finom fülétől. A lelkétől! Ketten,
közösen, azért mégis álltuk a vihart, a szelet, a nyitott folyosóra beverő esőnyalábokat.
Mert Sárga Morzsa velem kitartott: mindenütt, mindenkor. Ha szerét tehette, csak velem
volt. Együtt hánytuk el az ablak alatt a havat. Csak ő segített nekem. Készségesen. Ide-oda
szaladgált. Viccesen mókás tudott lenni, ha produkálta magát. Muris volt, ahogy kislány
létére körbeszaglászta a fákat, odapisilt a tövükre. Megjelölte a felségterületét. Egypár
ember lézengett csak az utcán, nem zavart minket.
Egy emlékezetes, pokoli téli ítéletidőben, amikor az orkánszerű szél a cserepek alá fújt,
és süvítve telehordta a padlást hóval, felugrált utánam a konyhából nyíló lépcsőn a padra.
Másnap nem volt mit tennem, lehánytam a havat a konyhába, majd onnan ki, a folyosóra,
és tovább, az udvarra. A kutya nem tágított. Fájt a körmöm a fagytól, gőzölt a fejemen a
haj. Ő reszketett, de egy-egy rövidke pihenésemkor a térdemhez ugrált. Lehajoltam. A
nyakamba nyalt. Csóválta a metronómfarkát. Magamhoz szorítottam. Velem, a mellemen
melegedett a lucskos hasa… Emlékszem, amikor életében először látott havat, a fülét, farkát
feltartva, csaholva vágtatott el tőlem, amíg ki nem fulladt a puhapihe hó-bundában.
Kedvtelve, önfeledten hancúrozott előbb. Végül aztán csak érte kellett mennem a hófúvások
közé. Huncut-vidám szemmel, hálásan mocorgott a térdemen, és nyalta a vörösre, lilára
vált, a hidegtől lüktető ujjaim begyét. Jót nevettünk, örvendeztünk, kacagtunk az életvidám
kalandodon, kicsi Morzsa!
– Szegény Morzsi! – mondja Zsóka a patikában, délben, amikor keresem az asszisztens
feleségemet, Zsuzsát, de ő ebédelt. – Hallom – mondja – beteg a Morzsi, pedig olyan jópofa
volt, csuda jó. Énrám nem haragudott. Úgy összebarátkoztunk: mindig megismert.
Igen, mondom, kedves jószág volt. Okos. Tudta mindig, ha nagyapóék jöttek, mert ők
hármat csöngettek. Rögtön szaladt a kiskapuhoz, onnan hozzánk, az ajtóhoz. Őt még
nagyapa is megszerette, pedig ő vadászként nem minden kutyát kedvelt. Otthon a Morzsa
egyik sárga kölykének, amit neki adtunk, immár a saját kiskutyájának nagyon örült, de a
két másikat, a palotapincsit és az uszkárt csak szidta. Azok voltak a kis gané meg a nagy
gané. De a Sárga Morzsa kölykének nagy tisztelete volt… Szóval, ha jöttek hozzánk
nagyapóék, és megjelent a kapuban Morzsa, ők rögtön tudták, hogy itthon vagyunk-e. Ha
visszafordult a kiskapuból, és szaladt be hozzánk vagy elénk, akkor már nem jöttek hiába.
Ha meg csak kinn ugrált a kapu előtt, vagy felágaskodott a kapura, akkor biztos, hogy nem
találtak minket otthon. Az életünk fontos része volt. A társunk. Ha engem valami bántás
ért valahol, az iskolában, a kertben, a nagyvilágban, bárhol, ha szomorú voltam, ez a kutya
megérezte, és mindig megvigasztalt. Rögtön hízelegni kezdett. Addig bökdösött az orrával,
hogy simogassam a hasát, hogy elterelte a figyelmemet. Megöleltem és felengedtem a
gondból. Most beteg. Több napja szótlan. Csak a házában remeg. Úgy üdvözöl. Ezek már
talán a végső napok a pusztulásba vezető útján?!
– 264 –
Tacskó királynőm
– Oltassátok be, ne szenvedjen! – szól közbe Kis Julika. – Nekünk is volt egy kis
kutyánk. Mi is féltettük, hét napig naponta sirattuk. Mikor kijött Temesvári doktor,
beoltotta, és fájdalom nélkül elaludt.
– Béla, azt szeretnénk, ha nagyon sokáig megmaradna még köztünk, mert soha nem lesz
többet ilyen jó kutyánk! – mondom, és kifordítom a két asztalfiókból általam eszkábált
házából a kutyát.
Tántorogva tesz meg néhány lépést a víz felé, a lábashoz.
– Nézd, iszik, a paprikás szalámi itt van, de iszik!
– Fogd meg a fejét! – integet az orvos. Végigtapogatja a hasa alját. – Sajnos, már igen
előrehaladott állapotban van. Emlőrák. Átterjedt a lépére, a májára. Ez már nem veszi fel
magát soha. Jobb, ha beoltjuk! Így, mire megmossuk a kezünket, már el is alszik. Ez a
méreg a légzőszerveket bénítja meg. Két perc, és már el is temetheted!
Az udvaron, a legszebb helyen, a sárga tearózsa bokra alatt temettem el 1994 első telén,
január 16-án. Arccal Keletnek. Mintha csak ki akarna ugrani a gödörből. Legyen is jó helye!
Kicsi hantot húzok a sírja fölé. Egy botot szúrok le a hantba. Tavasszal, ha majd bontom a
rózsatövet, ha metszem, tudni fogom, ott, a göcsörtös bot alatt nyugszik ő. A tacskó
királynő. Aki már nem segít többé nekem. Üressé válik az udvar. Kong a csend. A kutya,
„a kert filozófusa” (Mikszáth Kálmán okos megfigyelése ez) már nem csatangolja be. Csak
a csend, a mozdulatlanság, a sáros ásó, a sártól-hótól ragadós, mocskos bakancsom, a sötét,
vak este: csak mi állunk feletted, Morzsa. Az Isten áldjon, kicsiny kis kutyám, Sárga
Morzsa! A legszebb, a legokosabb tacskó voltál a világon! Világ-egyetlen. Legyen nyugodt
az örök álmod! A pihenésed. Ígérem, pontosan leírom az unokámnak a sorsod, ne vesszen
hamar ködbe a múltad. Nyitott, üveges, tompa szemed ott lenn már a végtelenbe néz.
Életműved beteljesedett. Mert nekem: neked életműved volt. Értelmes-szép életed. Nálunk
jó sorod volt. Kéthónapos korodban kerültél hozzánk, egy szép májusi reggelen. És éltél
12 évet. 1988 nyarán szültél három csuda szép kutyakölyköt. Két sárgát és egy feketét.
Nyugodt, bölcs anya voltál. Ahogy figyelted a pici gyermekeid, mancsaid óvón előre téve,
ne bánthassa őket senki, azzal az anyai szeretet példája-csodája voltál! Egyszer, milyen
szép volt az is tőled, eldugtad a dundi kis kölykeidet a japán liliom nagy levelei alá, a tűző
nap elől. Amikor hazamentünk, nagy volt a riadalom. Kerestük a kiskutyákat égen-földön.
Nem leltük. Te pedig úgy tettél, úgy somfordáltál körülöttünk, mint az ártatlanság ma
született báránya, aki az égvilágon semmiről sem tud. Biztonságos, jó puha, hűvös vánkost
kerestél és találtál nekik. Mindig olyan jól működően gyakoroltad, mi a felelősségérzet és
a kötelességtudat. Te kicsi, szent állat! Szép, tarka, virágos ruhájában 1988 nyarán a fele-
ségem, Zsuzsa le is van fényképezve a drágáiddal. A fényárban leguggolva, az ölében tartja
őket a szenes ól előtt. A kedvenced a pici, a haragos fekete volt. A fiú. Őt, a fiadat kedvelted,
tűrted a legjobban. Többszörösen meg vagytok örökítve. Jóságos idilli fényképek vannak
rólatok az utókornak: mindenki ebédel a csirkevágáskor, te, a kiskutyáid; a vörös macska,
a nagy tolvaj Cirmi az előtérben. Cirmi nagy barátod és gyengéd volt. Neki büntetlenül
megengedted még azt is, hogy besurranjon az óladba, és elcsenje a házadban eldugott
csontodat. Na, még egyet hagy mondjak el rólad! Ha véletlenül egér tévedt be az ósdi
vályogházunkba, azt te rögtön észrevetted. Halálbiztos volt a szaglásod. Azt az egeret te
– 265 –
biztosan kifogtad. Addig kutattad, kerested, bújtad a bútorokat, kérted, mozdítsuk el, hogy
hozzá férjél, amíg a végére nem jártál a problémánknak. Jobb egérvadász voltál, mint az a
lomha vörös Cirmi macska, a kandúr barátod! De fogtál te még a régi rossz kapu alatt
menyétet is, az esővíz-kivezető csatornában! Világ csodájára. Lucskosan kihúztad az
iszapos sárból, feldobtad jó magasra, a levegőégbe, és alighogy lezuhant, villámgyorsan
végigharapdáltad a hátát. És vége lett a komédiának! Erről jut eszembe, emlékezhetnél,
1992 nyarán még együtt csináltuk, deszkából, az új utcai nagykaput. Akkor is csak egyedül
te segítettél nekem. Odafurakodtál egy-egy sóhajtásnyi örvendezésre, hogy jó legyen a
kedvem. Hogy sikerüljön az első kapum, amit csinálok életemben. Egyszóval: mi ketten
nagyon szerettük, ha nagyon szeretnek bennünket. Egyszer, kénytelen-kelletlen magadra
hagytunk, csak a nagymama jött át, neked enni és inni adni; és amikor a balatoni kéthetes
nyaralásunkból végre hazakeveredtünk, nem tudtál betelni a boldogsággal. Véletlenül kinn
maradtál, mert örömödben nekünk tiszteletköröket futkostál az udvaron. De észre vévén,
hogy megint egyedül hagytunk, okosan, de igen leleményesen cselekedtél. A folyosón
halált megvető bátorsággal felpattantál a konyhaablak alatti, kinti nagy kanapéra. Éles
gyémántfogaiddal egyetlenegy hatalmas rántással széttépted az akadályozó zöld szúnyog-
hálót! A nagy reccsenés! És volt, nincs. Hipp-hopp! Mint a mesében. A következő önfeláldozó
pillanatban már benn voltál, a lábam elé vetetted magad. Hát nem aranyos! Így kiáltottam
fel, Zsuzsa és a gyerekek legnagyobb ámulatára. Honvágya van! Védtelek meg, amikor
bocsánatkérőn, ludasan a lábam elé, majd a cipőmre kúsztál.
Most a ragaszkodásod vádol engem, a szereteted hiánya. Hát, megtartalak, drága Sárga
Morzsa, arany kiskomám, a jó emlékezetemben. Vérvonalad tovább él a kölykeidben.
Képeidet megmutatom az unokámnak. Alexandrának majd sokat mesélek rólad.
Lám, most csak ócska közhelyként hull elém megannyi szavam, törleszkedésem, arany
Tacskó Királynőm, ki olyan jószívűen adtad jelét a rám irányuló figyelmednek, mert olyan
kimondhatatlanul, kibeszélhetetlenül rettenetes az, amikor az embernek az egyik legjobb
barátja hal meg, pusztul el, nyomorultul, a saját szeme láttára! Az, aki hiába vágyakozik
már a nagy bizalmával az istenített lelki kebelbarátja-társa segítségére! Hiába panaszkodik
a mély szemével, kapaszkodik értetlenül, tehetetlenül benne, mint egy utolsó szalmaszál-
ban! Akitől várja, pont az küldi a halálba. Az lesz a gyilkosa.
Az élet nehéz. Az ember (lelke) nehezen nyugszik. Azt hiszem, Te, kis hűséges Szent
Állatka, többet tudtál az ösztöneiddel rólam, rólunk, az emberekről, mint ahogy mi gondol-
nánk. Mi, én nem ismertem olyan mélységben a Te állati ösztönvilágodat, mint ahogy Te
ismertél minket, engem. Immáron egy negyed százada volt már: a mi összeérő közös
emberi és állati sorsunk, a számomra örök felebaráti emléked úgy fáj mégis, most kará-
csonykor, huzamosan rád gondolván, tompán, ahogy a konok kunok költője, Körmendi
Lajos, a rákban korán elhunyt barátunk intelme óvott, okított bennünket.
(2019)
– 266 –
Ómoravicai betelepülések
Besnyi Károly
Ómorovicai betelepülések
– A lakosság összetételének változásai a 18–19. század fordulóján –
A falualapítók legnagyobb csoportjai 1786-ban Karcagról, Kunmadarasról és Jászkisérről

érkeztek. Dévay-Gyarmati 334 betelepülő család névjegyzékét adja.1 Nagy Kálozi megkí-
sérelte beazonosítani származási helyüket a rendelkezésére álló jelentkezési névsorok
alapján. E szerint 116 család érkezett Karcagról, 33 Jászkisérről, 100 Kunmadarasról, 85
család esetében pedig nem sikerült az azonosítás. Véleménye szerint a kérdéses származási
helyek esetében is többnyire a három kibocsátó települést vehetjük alapul, kivéve néhány
esetet, amikor a név mellett utalnak az esetleges származási helyre (biai, tetétleni, kőrösi).2
A betelepítéskor ügyeltek arra, hogy az egy helyről indulók egy községbe kerüljenek, így
az egy évvel korábban, 1785-ben Pacsérra érkező 72 karcagi család is átköltözött Ómorovi-
cára, amikor megérkeztek a többiek Karcagról.3 Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy ez
hány személyt jelenthetett. Anyakönyvi eseményeiket az 1786 novemberében érkező Halasi
Gózon József lelkész anyakönyvezte (1785-ben 9 újszülött és 2 elhunyt volt, házasság-
kötésről nincs bejegyzés). A falualapítók lélekszáma 1.700 körül alakult.4 A lakosság száma
azonban rövid idő alatt lényegesen megnőtt, ami újabb betelepüléseket feltételez. 1805-
ben már 2.595 lakosról adtak számot.
A migrációt a református házasságkötési anyakönyv adatai alapján kíséreljük meg
kimutatni, előbb a házasságkötési társtelepülések és a vidéki házastárs gyakoriságának
elemzésével, majd a családnevek változásának áttekintésével.
Párválasztás
A hiányos házassági anyakönyvi bejegyzések között az elsők az 1786. évre vonatkoznak.

Ekkor 4 házasságkötést jegyeztek be, közülük 3 „Patsíron” köttetett. E három eset az itteni
lelkipásztor megérkezése előtt volt, és minden bizonnyal a Pacsérról áttelepült karcagiakra
vonatkozott. A rendszeres bejegyzést 1787 januárjában kezdte meg, amikor 18 bejegyzés
történt.
1786 januárjától 1806 végéig (11 év alatt) 656 házasságkötést jegyeztek be a református
anyakönyvbe. A vizsgált időszakban a vőlegény 49 esetben volt pacséri, és egy esetben
sem jegyezték fel, hogy Pacséron lett volna az esküvő. A menyasszony 35 esetben
származott Pacsérról, és 32 esetben Pacséron volt az esküvő is. 7 esetben nem jelölték a
pacséri származást, mégis Pacséron volt az esküvő. (Az 1786-ra vonatkozó bejegyzésnél
viszont nem tudjuk, hogy volt-e közöttük pacséri lakos.) Feketehegy (gyakran Feketics) is
1 Dévay Lajos–Gyarmati Sándor 1936: 88–89

2 Nagy Kálozi 1943: 119–123
3 Örsi Julianna 2004: 63
4 Nagy Kálozi Balázs 1943: 129
– 267 –
Határon kívüli kutatások
házasodási társközség volt: 9 vőlegény és szintén 9 menyasszony érkezett onnan. Pirost 7

vőlegény és 3 menyasszony házasságkötésénél jegyezték származási helyként. További
származási helyek a férfiak esetében: Bajsa (6), Bia (2), Lálity (2), Kunbaja (2), Tapolca,
Alcsút, Szabadka, Cservenka, Roglatica, Zobnatica, Fülöpszállás, Szekity, Kupuszina,
Karlóca, Monostor, Újvidék, Bezdán, Cséb, Bajmok és Pignica (1-1); a nők esetében: Kisér
(2), Roglatica (2), Kunbaja (2), Kunmadaras, Szeremle, Nagyszentgyörgy (1-1).
A területi endogámia (azonos településről választott házastárs) 76,4 százalékos, míg a
kun eredet tekintetében (Ómorovica, Pacsér, Feketehegy) 91,9 százalékos. Ez erősen zárt
közösségre utal. Az endogámia erősíti a csoporthoz tartozók (kun származásúak) egységét,
a közös eredettudat megőrzését, vallási és kulturális elkülönülést. Gyakori jelenség az
idegen környezetbe került társadalmi csoportoknál. A Pacsérról történő párválasztás 84
esetben fordult elő, ami az összes házasságkötés 12,8 százaléka, Feketehegyről pedig 18
eset volt, ami 2,74%. Figyelemre méltó Piros helyzete, hiszen Bácskában ott élt jelentős
létszámmal a negyedik református magyar közösség. A távolság miatt azonban csak 10
párválasztás történt, 1,52%. (A pirosiak a Közép-Tisza vidékéről származnak.5) A többi 25
település szinte véletlenszerűen, kisszámú házassággal fordul elő. A környező településeken
élő református, ám német nemzetiségűekkel nem kötöttek házasságot (Újszivac, Ószivac,
Cservenka, Torzsa, Újsóvé).
Az első vidékről hozott feleség (1787-ben) a pacséri Kósa Sára volt, a házasságkötés is
ott történt: „Patsíron esett meg a dolog”. Az első pacséri vőlegény pedig Borsos Mihály volt,
szintén abban az évben, aki Morvai István lányát, Karolinát vette feleségül. Érdekességként
megjegyezzük, hogy a menyasszony testvére, István is azon a napon kötött házasságot
Orbázi István lányával, Katalinnal. Később is gyakran megesett, hogy testvérek egy napon
álltak az oltár elé. Októberben Daru István és árva Banai Ilus között „Pacséron volt a
megegyezés”. A bejegyzésből nem derül ki, ám talán helytálló a feltételezés, hogy ebben
az esetben a menyasszony volt pacséri, hiszen tudjuk, hogy a betelepülők hozták magukkal
Nagykőrösről Daru István tanítót. Így ő ómorovici illetőségű volt. A következő években
Daru István feltűnően sok esetben volt házasságkötési tanú. A nótárius (jegyző) Tóth József
pedig Szeremléről nősült, a „megegyezés” is ott történt. Az első lelkipásztoruk, Halasi
Gózon József 1786-ban Halasról érkezett, 1788-ban Halason kötött házasságot és mint
házas ember tért vissza gyülekezetéhez. 1805-ben az itteni „Oskola Rector”, Dányi János
a „Halason Corrector” Berhidai János leányával, Juliannával kötött házasságot Halason.
Minden bizonnyal nem szokványos esemény volt az 1806. május 14-én kötött házasság.
A vőlegény a bezdáni nótárius, Márfi Sándor, a menyasszony pedig a halasi főbíró, nemes
Túrótzi István leánya, Erzsébet volt. Esküvői tanúk személye is példás: Tsete Dániel
prédikátor és Borus Mihály ómorovicai bíró. Esküvőjük háromszor lett kihirdetve a
templomban: április 27-én, május 4-én és 11-én.
5 Bárth János 2017: 12
– 268 –
A példákból látjuk, hogy a Halasról származók rövid idő múltán „otthonról” hoztak
maguknak feleséget. Az is kitűnik ezekből az adatokból, hogy az értelmiségi rétegből
származók azonos csoportból választottak házastársat.
A kibocsátó települések közül először 1790-ben, Kisérről hoztak menyasszonyt, majd
1805-ben még egyet, és 1806-ban egy vőlegény volt odavalósi. 1797-ben jegyezték be az
időszakban az egyetlen kunmadarasi menyasszonyt, feltételezhetően szintén korábbi
kapcsolatokból jött létre a házasság. Az esküvő is Kunmadarason volt. Karcagról nem
jegyeztek fel párválasztást. A kibocsátó településekkel megszűnt minden kapcsolat. „Egy
emberöltő múlva megszűnt a személyes érintkezés az emigránsok és az itt maradt hozzátar-
tozók között.”6
1787-ben 8 esetben volt árva a menyasszony, 1788-ban 6 esetben, a vizsgált időszakban
pedig összesen 37. A vőlegények árvaságát nem jelölték vagy nem volt köztük. Magas az
özvegyek száma: 21 esetben a férfi volt özvegy, 38 esetben a nő, további 29 esetben pedig
mindketten. Az özvegyasszony esetében az előző férje utáni nevét jegyezték fel: özv. Pap
Sámuelné, özv. Sáfrány Istvánné vagy néh. Kiss Jánosné Kerekes Mária stb. Az örökbe-
fogadást így jegyezték: „Borus János házánál örökbül tartott Vass Máriával” (1805).
1804-ben szemmel látható változás történt az anyakönyv vezetésében, amikor „Néhai
tiszteletes Tudós Gozon Josef Urat fel váltván a’ Prédikátorságban Halasi Professzor Tsete
Dániel Prédikátorságában”7 köttettek meg a házasságok, és ő végezte az anyakönyvi
bejegyzést. Rendre megnevezi a menyasszony apjának nevét, lényegesen megnőtt a vidék-
ről érkező házastársak száma, és hirtelen megnőtt a házasságkötések száma is. Feltéte-
lezhető, hogy korábban nem minden esetben jegyezték a vidéki származást. E mutató
növekedésére azonban ennél nagyobb hatással volt az a körülmény, hogy 1801-ben a
kincstár 10 földbirtokosnak adományozta (más források szerint eladta) a falut, akikhez más
vidékekről is érkeztek munkások.
A más településről nősülők esetében, különösen ha Pacsérról hoztak maguknak menyasz-
szonyt, szembetűnő, hogy szinte mindig a menyasszony falujában tartották az esküvőt.
Látszólag ugyan szabad döntés lehetett volna, ám valójában közösségi normák irányították
ezt is. Áthagyományozódott református szokások, rítusok szabályozták, amit betartottak
annak érdekében, hogy biztosan elkerüljék a családon belüli vitákat. Elfogadták, hogy ez
így szokás.8
A más településről érkező házastársak gyakran hozták magukkal esküvői tanújukat is.
„Patsiri Leányok Tanítója Gergely Sámuel” például 5 alkalommal vállalta ezt a tisztséget,
mind az 5 alkalommal a vőlegény tanúja volt. 1790-ben a pirosi Milicz János esküvői tanúja
a szintén pirosi Pap György volt. Az egy településről ideköltözöttek szoros kapcsolatot
tartottak egymással.
6 Györffy István 1984: 122

7 Ref. egyház anyakönyve, 1804. január
8 Szűcsné Gazda Enikő 2015: 91–118
– 269 –
A családnevek változásai
A betelepülők 175 különböző családnévvel érkeztek, összesen 334 család. Átlagosan

tehát minden név csaknem kétszer fordult elő. Ez azonban csak az átlag. Valójában a Kis,
Nagy, Tót, Juhász, Kovács nevek voltak a leggyakoribbak. A sok ismétlődő családnév a
mindennapi életben is nehezítette az azonosítást. Megkülönböztetésül használták a
származási helyet (győri, ongai, biai, tetétleni, madarasi, körösi, cselebi), amit gyakran
nagybetűvel írtak, mint a kéttagú családnév első tagját; foglalkozás jelölését (szűcs,
bodnár); második vezetéknevet (Kovács Kis, Miklós Kovács, Sápi Szabó) vagy annak
rövidítését (B., A., Sz., T.); egyéb megkülönböztetést (Gomoja, Torma), valamint az ifj.
rövidítést. Az azonos családnevek a későbbieket során is leginkább megkülönböztették
egymástól, különösen, ha a keresztnév is azonos volt.
A vizsgált időszakban a települőkhöz viszonyítva 153 új családnév jelent meg a
házasságkötési anyakönyvben. A vidékről betelepülők között sokan viseltek a faluban már
létező családnevet, ám jól kimutatható az új családnevek megjelenése, egyúttal az is, hogy
milyen mértékű lehetett a beáramlás más vidékekről, illetve, gyakran az is, hogy mely
településről került a faluba egy-egy családnév.
1786-87-ben 11 új családnév fordul elő a házasságkötési anyakönyvben: Balasi, Onodi,
Sendei, Pinczér, Kéri, Dési, Daru, Koloj, Miglinczi és Paládi. Ezek közül az utolsó
háromról tudjuk, hogy Pacsérról költöztek, a többiek származási helye nem derül
ki az anyakönyvből.
1788-ban 9 új név tűnik fel: Naszkó (pacséri), Lőrincz (feketicsi), Gózon (halasi), Iroházi,
Baki, Szőrős, Vékás, Oláh, Sáári (ismeretlen helyről).
1789-ben 3 új családnév jelenik meg először: Erdős (pirosi), Kocsár (bajsai) és Csomai
(ismeretlen helyről).
1790-ben 16 új név: Szombati (feketicsi), Bana (pacséri), Kolosi (pacséri), Szabadi (halasi),
Milicz (pirosi), Jeges, Kecskeméti, Pócsi, Pidlért, Pótomy, Deák, Polyák, Béry,
Báthori, Jó, Csörge (ismeretlen helyről).
1791-ben 4 új név: Újjvári [valószínűleg Újvárosi], Lugosi (pacséri), Kapitány, Ködmön
(pacséri).
1792-ben 10 új név: Kuli, Szalai, Ujjvárosi és Ádor (pacsériak), Pannai, Tepliczki, Böbrei,
Környei, Irsai és Fazekas (ismeretlen helyről).
1793-ban 7 új név: Kelemen (feketicsi), Csirányi, Torok, Gyűszű, Karádi, Besnyi, Maklári
1794-ben 13 új név: Bakk (pacséri), Besse (lalityi), Lak (szabadkai), Sallós (pirosi), Földi,
Békési, Létai, Vég, Marton, Hábor, Gere, Szivák és Pobrányi (ismeretlen helyről).
1795-ben csak 2 új név: Szemők és Ordassi (ismeretlen helyről).
1796-ban 3 új név: Mátyás (pirosi), Láros, Folyik (ismeretlen helyről).
1797-ben 6 új név: Gellér, Bálint, Csereklye, Pátyik, Ivanyos, Varró (mind ismeretlen
helyről).
1798-ban 10 új név: Somjai, Pásztor, Tanító, Kötél, Czékus, Doma, Lakatos, Méhes, Borza
és Csapó (mind ismeretlen helyről).
– 270 –
1799-ben 2 új név: Bokros és Mohácsi (ismeretlen helyről).

1800-ban 8 új név: Török (feketicsi), Kusztós, Soos, Iván, Györe, Balezár, Biczó, Nóé
1801-ben 3 új név: Sajgai (pacséri), Czigány, Látas (ismeretlen helyről).
1802-ben 7 új név: Banai, Seres, Bagaméri, Pazar, Hamar, Adorján, Ragányi (mind
ismeretlen helyről).
1803-ban 9 új név: Szakál (bajsai), Albert, Passa, Mohai, Pagyi, Jónás, Major, Halai, Josvai
1804-ben 2 új név: Bodvai, Dienes és Anda (ismeretlen helyről).
1805-ben 14 új név: Fülep (roglaticai), Szolnatai Nagy (kunbajai), Benda, Dányi, Imre,
Laki, Bognár, Szőci, Pataki, Kötő, Tar, Sárközi, Gölöncsér és Kucor (ismeretlen
helyről).
1806-ban 13 új név: Mársi (bezdáni), Vad (feketicsi), Györei Nagy (feketicsi), Pajág
(pacséri), Markos (pacséri), Gondán (bajmoki), Lévai, Fitos, Zsebe, Tanka, Vadász,
Siket, Cibere (ismeretlen helyről).
Az azonos népcsoporton belül történt házasságkötések nem hoztak nagy változást a
nevek tekintetében. Az új nevek feltűnésének számát figyelve kitűnik, hogy a vizsgált
időszak végén erőteljes változás történt, a korábbi években pedig elenyésző volt az eltérés.
Az érezhető nagy hullám megjelenése egybeesik a földbirtokviszonyok változásával. A
betelepüléskor kamarai jobbágyok voltak. 1801-ben azonban a római katolikus vallású
Vojnits, Piukovits, Szalmássy, Weress és Tomcsányi családok birtokába kerül a falu és a
határ.9 Ennek következtében erőteljes lakosság beáramlás alakult ki. A falualapítás
szervezett betelepítés volt. A Nagykunságból érkezők homogén közössége megőrizte
anyanyelvét, nyelvjárását, szokásait, az új faluközösség kultúrája nagyban hasonlított a
kibocsátó közösségéhez. A spontán betelepülés kisebb csoportokban, családok önálló
kezdeményezése volt, különböző vidékekről érkeztek, közösségi kötődések nélkül. Az új
közösségben nekik kellett alkalmazkodniuk, beilleszkedniük a nagyjából már kialakult
faluközösségbe.10
Külön kutatás témája lehet a katolikus vallásúak beáramlása. Az itt elemzett adatok csak
a reformátusokra vonatkoznak, viszont tudjuk, hogy ezekben az években római katolikusok
is nagy számban érkeztek más vidékekről. Egyházszervezés tekintetében kezdetben
Bajmok filiája volt, 1810-ben pedig létrehozták a katolikus plébániát.
9 Dévay Lajos–Gyarmati Sándor 1936: 93

10 Örsi Julianna 2015: 113
– 271 –
Összegzés
Ómorovica első 11 éve során folyamatos, ám mérsékelt volt az új lakosság beáramlása.

A kibocsátó településekkel rövid idő után megszűnt a közvetlen kapcsolat. A bácskai
református magyar falvak lettek a házassági társtelepülések. A területi és a népcsoporton
belüli endogámia erős volt, a falu kifejezetten zárt közösséget képezett. Ezt igazolják a
házasságkötési szokások éppúgy, mint a családnevek elemzése. A vidékről érkezők
esetében jól megfigyelhető az észak-dél irányú migráció, ami az Alföldre ebben az
időszakban jellemző volt.
Lényeges változást a római katolikus földbirtokosok megjelenése hozott, amikor a
lakosság lélekszáma jelentősen megnőtt. Erre csak kismértékben hatott a természetes
népszaporulat, a nagyobb változást a vidékről érkező bevándorlás hozta. A korábban
jellemzően református faluközösségben számottevővé vált a római katolikus vallásúak
száma. Ebben az időszakban a lakosság kapcsolatrendszere tükrözi a kunsági származást
és a református valláshoz tartozást. Mindkét identitástudat erősen meghatározza a
faluközösség jelenlegi önmeghatározását is.
Irodalom
Bárth János
2017 Bácskai magyar reformátusok a XIX. század elején. Vajdasági helytör-
téneti adattár 1. Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesület, Topolya
Dévay Lajos–Gyarmati Sándor

[1936] Nagy idők sodrában. A Sztáramoravicai Református Keresztyén Egyház
és község története 1786–1936. K.n., h.n.
Györffy István
1984 Nagykunsági krónika melyet részint régi írásokból, részint a szájha-
gyomány alapján egybeszerkesztett Györffy István. K.n. Karcag.
Nagy Kálozi Balázs

1943 Jászkunsági reformátusok leköltözése Bácskába II. József korában.
Pázmány Péter Tudományegyetem Magyar Népiség- és Településtör-
téneti Intézete, Budapest
Örsi Julianna
2004 A társadalom kihívásai – mikroközösségek válaszai. Alföldi könyvtéka
sorozat 2. Finta Múzeumért Alapítvány és Túrkevei Kulturális Egyesület,
Túrkeve
– 272 –
2015 Parasztvilág. A vidéki társadalom kapcsolatrendszere. Alföldi könyvtéka

sorozat 10. Túrkevei Kulturális Egyesület, Túrkeve.
Szűcsné Gazda Enikő

2015 Hitgyakorlat és felekezeti identitás a sepsiszéki Árkos felekezetileg
vegyes családjaiban. In: Szőke Anna (szerk.) Az identitás megnyilvá-
nulási formái a 21. század kezdetén. Kulturális értékeink a Kárpát-
medencében 1. 91–118. Grafoprodukt, Szabadka
Dokumentum: Irattári anyag
Bácskossuthfalva Református Egyházközség irattára. Az omoroviczai reform. egyházban

szülöttek, meghaltak és copuláltattak anyakönyve I. kötet, 1785–1827.
1. kép. Az első református 2. kép. A megtelepedés emlékére

házasságkötések bejegyzése készített emlékeztető tábla
az ómoravicai anyakönyvbe Bácskossuthfalván, 2015
az 1786-1787. években
– 273 –
Kórizs József
Bácskából Túrkevére1
A Jászkunsági reformátusok leköltözését Bácskába II. József korában részletesen írja le
Nagy Kálozi Balázs. Feketehegy, Ómoravica, Pacsér, illetve Piros betelepítésének története
ez a könyv. Ezen a szálon kapcsolódik az én családi történetem Túrkevéhez. Kutatásom
történetét kezdeném az 1783. évvel, amikor két testvér Kórizs István és Kórizs Mihály
egyazon időben kötnek házasságot Kunhegyesen. A török idők múltával a részben lakat-
lanná vált délvidéki puszták már telepítődnek. Az itt szolgálatot teljesítő szerb katonák és
családtagjaik mellett főleg hithű katolikus német családok kapnak lehetőséget az új élet
kezdéséhez. II. József idejében aztán a Jászkunság területéről is megtörténik a kirajzás
1785-el kezdődően. A „lármázó irredemptusok” indították el a folyamatot és alakították
meg Feketehegyet az ígéret földjén. „Életük jobb móddal való folytatását remélték” az új
kezdettől – írja dr. Szabó Lajos egyik tanulmányában. Válovits György kamarai intéző
előzetes névsorára Kórizs István és Kórizs Mihály is feliratkozott, de csak István érkezik
meg feleségével, Katalinnal. Testvére valamilyen okból kifolyólag otthon marad. A két
testvér aztán már életükben nem találkoznak egymással. Itt Feketicsen (Bácsfeketehegyen)
megőriztük az eredeti református anyakönyveinket, melyek szerint ezidáig több mint 100
Kórizs névre bejegyzett születés történt. Az idők során a kapcsolat a testvértelepüléssel
egyre gyérült. Trianon után határ ékelődik közénk. Származásunk tudata azért tovább élt
bennünk. A 20. század közepén Bácska visszacsatolásakor egyházi szinten történt a
kapcsolatfelvétel. A régi Jugoszlávia idején a hatóságok megakadályozták a találkozót.
Történetem kezdete az 1980-as évek közepén kezdődik. Rádióhallgatás közben a
Kossuth rádióban a riporternő Szél Júlia interjút készített az akkori tanácselnökkel Kórizs
Istvánnal Túrkevén. Korábban ilyen névvel nemigen lehetett találkozni más helyeken.
Elhatároztam, hogy ha módomban lesz, felkeresem ezt az embert. Történt később, hogy a
túrkevei Hajnalné Piroska rokoni látogatásra jött Feketicsre. Miközben a temetőben sétál-
gattak – több síron is Kórizs nevű elhalálozott nevét láthatta Pirike, mire meg is kérdezte,
hogy élők vannak-e még itt. Hát persze, mondta a rokon. Azon nyomban elsétáltak
Lovcenácra a szomszéd faluba, ahol akkortájban én gyógyszerészkedtem. Amint bemutat-
koztunk egymásnak, mindjárt mondta, hogy a túrkevei tanár úrnak – akit jól ismert, pon-
tosan ilyen mackó járása van.... le sem tagadhatom, hogy nem vagyunk rokonok. Így Piroska
vitte a hírt Túrkevére, hogy kivel találkozott... Gyors levélváltások követték egymást, és a
személyes találkozás is megtörtént. Akkor mesélte el id. Kórizs István, hogy gyermekko-
rában a nagyapjától hallotta, hogy a Kórizsok annak idején leköltöztek valahova a
Bácskába... Szerette volna tudni az eseményeket, – de ez annyiban maradt. Mi kölcsönösen
elfogadtuk egymás rokonságát, mint a kunoknál érvényes, hetediziglen is. A kilencvenes
1 Szerkesztői megjegyzés: A Trianon évforduló kapcsán 2020. március elején a túrkevei Művelődési Intézményben tartott
előadássorozat vajdasági programjára meghívást kapott Kórizs József is, de nem tudott eljönni. Ekkor küldte ezt a
visszaemlékezést.
– 274 –
Bácskából Túrkevére
évek elején már egymást rendszeresen látogattuk. Egy verőfényes őszi napon nálunk
Feketicsen szüreteltünk. Pista bátyám a „juhtestet” főzi. – közben kérdezi tőlem, hogy
milyen égzengés, morajlás hallatszik. Lövik Vukovárt – mondom. Idehallatszik az ágyúzás...
Akkortájt kezdődött az a bizonyos délszláv háború, Jugoszlávia szétdarabolása... Na, ezt
otthon elmesélem, hogy háborús övezetben jártam... Később ő volt az, aki befogadott, mint
áttelepülőt. Igy lettem aztán túrkevei a Setét Mihály utcában. A Kincseskertben a volt
csőszkunyhót is megvettem a gyümölcsössel. Kertszomszédom az akkori polgármester, Németh
István a honosításom ügyében járt el. Hamar megismerkedtem dr. Örsi Juliannával, aki a
Finta múzeumban dolgozott. Sok könyvvel látott el. Helytörténeti és nagykunsági témájú
írások, dokumentumok voltak ezek. Rendszeresen látogattam a kulturális rendezvényeket.
Nyaranta kilátogattam a határba, míg tartottak a terehalmi ásatások. Kerékpárral bejártam
a vidéket, még Dévaványára is eljutottam a töltésen oda-vissza a rekkenő hőségben ivóvíz
nélkül. Túzokot nem láttam, de emlékezetes maradt számomra a kirándulás. A Juhász-
fesztiválon elmaradhatatlan élményem volt évente Madarász Katalint, meg Farkas Rozikát
hallgatni. Balog Márton kunkapitánnyá választásának is szemtanúja voltam. A Kincsesker-
temből Feketicsre hoztam Keviből veres szilva csemetét. Viszonzásul pedig feketicsi
meggyfacsemetét ültettem oda. Ez egy olyan őshonos fajta, ami a monilia fertőzésnek
ellenáll. Metszést és permetezést nem igényel. Pista bátyámmal szinte kertszomszédok
voltunk. Sokat és mindenről beszélgettünk a múlt és jelen időkről. Megismertem a családját
Istvánt meg Tamást is. Felesége, Árvai Katalin matematikát tanított a Ványaiban, úgy mint
az én feleségem, csak ő Bácstopolyán. Igy nekik is volt témájuk. A termálfürdő nagyot
fejlődött ez idő alatt. Néha-néha kigyalogoltam a Berettyóra horgászni. Ha el is fáradtam
az úton, de élmény volt számomra a kis tavak és nádasok látványa. Örsi Julianna táborokat
szervezett, melyeknek időnként én is résztvevője voltam. A tudományos összejöveteleken
– akár Túrkevén, Karcagon, Szolnokon – magam is híreket, itteni eseményeket dolgoztam
fel különféle témákat érintve és előadtam. Így a feketehegyi, ómoravicai, pacséri valamint
pirosi református közösségek történetéről számoltam be. Vázoltam az 1944-es esmények
falunkra gyakorolt hatását... Volt alkalom, amikor jelentkeztem egy pályázatra, amely „A
Nagykunság múltja és jelene” címmel lett meghirdetve Karcagon. Gondoltam azt tudjuk
mi volt a múltunk, de ebből – ott a Délvidéken az eltelt idő alatt – mit őriztünk meg ebben
a jelenlegi multietnikus világban. Ezt megírtam. Dr. Bartha Júlia a dolgozat bírálatában
kiemelte Györffy István gondolatait ezzel kapcsolatban. Júlia informálódott, hogy lako-
dalmas, étkezési, ruházkodási, temetkezési szokásainkat, nyelvünket és vallásunkat megtar-
tottuk, és ragaszkodunk értékeinkhez. Külön élmény volt számomra a dr. Balogh Jánosnak
szentelt konferencián részt vennem dr. Szabó Zoltán szervezésében. A zoológus, biológus
ökológus tanárról már korábban hallottam a rádióból és a televízióban. Egyszerűségével
és nagyszerűségével lenyűgözött. A síremlékénél – Ecsegpusztán a Putri dűlőben – a meg-
emlékezéskor végtiszteletemet tettem. Szimbolikus jelentőségét át tudtam élni. A puszta
varázsa még így – legelő állatok nélkül – is csodálatos. A kunhalmok jelenlétére dr. Tóth
Albert hívta fel a figyelmemet. Akkor meg is beszéltük, hogy alkalomadtán bejárjuk a
szerbiai Bánát területén még fellelhető kunhalmokat. A térség vízrajza roppant érdekes a
lecsapolás és vízmeder rendezése előtt.
– 275 –
Hagyományaink továbbélése gyanánt kaptuk testvérvárosunk ajándékát, a Györfi Sándor

alkotta kunbabát. A kettős kopjafa is szimbolizálja a valamikori együttélést, majd az
elválást. A Karácsony Sándor rendezte „Kunok hazája” című filmben szereplőként jelen
vagyunk, és a tudatot szeretnénk az utókor számára is átadni. Így lett életem része Túrkeve,
és maga a Nagykunság is. Amilyen öröm volt a találkozás olyan szomorú az elválás a
túrkevei áldott, jóindulatú és szépemlékű id. Kórizs Istvántól, Pista bátyámtól, amikor
távozott az élők sorából.
1. kép. Kórizs József (jobb oldalon) és Jorma Attila vendégek a Nagykun Diáktáborban
– Fotó: dr. Örsi Julianna, Túrkeve, 2017
– 276 –
vannak még teendőink az öntözéses gazdálkodás fejlesztésének területén
Lengyel Lajos
Vannak még teendőink az öntözéses gazdálkodás

fejlesztésének területén
Bevezetés
Közismert, hogy a hazánkat is érintő, egyre szélsőségesebb és gyakoribb klímaváltozá-

sok a mezőgazdasági termelést jelentős mértékben befolyásolják. Az öntözés, mint egyik
agrotechnikai tényező a hozamok nagyságára kedvező hatást gyakorol. A berendezkedés,
azonban eszköz igényes, amely az alapos ökonómiai szemléletet nem nélkülözheti. Ezért
is szükséges a többlet ráfordítások és többlet hozamok hatékonyságának vizsgálata.
Az öntözés, az öntözéses gazdálkodás bevezetésének megítélését – a vállalati feltételek
mellett – a mindenkori makrogazdasági környezet: a világ- és hazai piaci jellemzők
(kereslet, kínálat, a pénzvilág”...) az EU és a mindenkori kormány társadalom- és gazdaság
politikája meghatározó módon befolyásolják.
Az öntőzés, melioráció, a vízgazdálkodás szerepével, a fejlesztés motivációival, lehetősé-
geivel, a támogatás formáival, az agrárgazdaságban betöltött, eredményességre gyakorolt
hatásával az elmúlt fél évszázadban sok tanulmányban, szakcikkben, értekezésben stb.
foglalkoztak. A tudományos intézetek, felsőoktatási intézmények, a politika- és a kormány
képviselői az öntözés aktuális helyzetét és célkitűzéseit napjainkig konferenciákon
ismertették, vitatták.
Mindezek ellenére, csak részeredmények születtek. A rendezvények többségének korábban
résztvevője, előadója voltam. Az utóbbi években érdeklődő olvasója vagyok.
Tiszteletben tartom e nehezen megítélhető téma minden szereplőjének munkáját, törek-
vését, de e helyen – gyakorlati és kutatási tapasztalatom alapján – napjaink és a jövő számára,
általam hasznosnak ítélt néhány észrevételt, javaslatot teszek.
.
A cselekvést motiváló múltbéli kezdeményezések
A fejlesztési szándék aktualitását az elmúlt évtized törekvései is igazolják. 2008. év

januárjában a Debreceni Egyetem Agrár-és Műszaki Tudományok Centrumában, tavasszal
a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) Öntözési Konferenciát tartottak. Kiskörén a
Tisza-tó és a Nagykunsági Öntözőrendszert ellátó főcsatorna átadásának 30. évfordulójára
tudományos ülésen emlékeztek.1
A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) és a Mezőgazdasági Vidékfej-
lesztési Hivatal (MVH) az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv, a mezőgazdaság vízgaz-
dálkodásának modernizálását célzó program pályázatát kiírták.
1 Lengyel Lajos 2008
– 277 –
gazdaság – társadalom
Mezőhegyesen 2008 novemberében a FVM a következő évtized aktuális teendőit,

különös tekintettel az Alföldre sürgető feladatként jelölte meg.2
Az MTA, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2003. évben három új kutatási
program elindításában állapodott meg. Az első főbb céljai között említhető a hosszú távú
éghajlatváltozásra való felkészülés, a rövid távon bizonyossággal bekövetkező szélsőséges
időjárási események megelőzése, az okozott károk felszámolása. Továbbá a magyar társa-
dalmat, egy valószínűsíthetően melegebb szárazabb időszakra felkészíteni.3 Ennek, azonban
technikai, pénzügyi, személyi, oktatási, ismeretterjesztési feltételei vannak. Az öntözés a
termésbiztonság mellett az intenzifikálás eszköze is lehet.
Több lehetőség közül a 2017-ben megjelent két tanulmányt választottam azért, mert
következtetéseik, javaslataik időszerűek, a jövőt szolgálják. Az Agrárgazdasági Kutató
Intézet és a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet által vitára bocsátott tanulmányok főbb
következtetései: az öntözött terület aránya kevés, a hozamingadozás csökkentéséhez a ki-
egészítő célú öntözést nem alkalmazzák, a birtokméret és a földtulajdon, az együttműködés
és az integráció hiánya több esetben és területen akadályozó tényező, a foglalkoztatás fon-
tosabb, mint a versenyképesség, a támogatás nem a gazdasági eredménytől függ, szinte
szociális segélynek minősíthető, megbízható a hosszabbtávú agrártervezés. Tiszteletet érde-
melnek azok a törekvések, amelyeket az öntözésfejlesztés érdekében a Nemzeti Agrárgaz-
dasági Kamara tett és kezdeményez. Ezek többsége, mint célkitűzés és teendő más forrásokban
is szerepel, de érdeme az, hogy gyakorlatközpontú.
Ezek közül kiemelést érdemelnek a következők: vízgazdálkodási művek felülvizsgálata,
fúrt kutak nyilvántartásba vétele, regionális javaslatok (például Jászsági főcsatorna aktí-
válása), pályázati munka segítése, helyi víztározók szerepe, üzleti találkozók szervezése,
felhívás együttműködésre.4
A Magosz, Gazdaszövetkezetek, Gazdakörök szerepe az utóbbi realizálásában nélkülöz-
hetetlen.
Korábbi szakmai előéletem tapasztalatai arra késztetnek, hogy néhány múltidéző gondo-
latot is említve, napjaink valóságával szembesítve, az érdekeltek figyelmébe ajánlva a
közeljövő megvalósító munkájához hozzájáruljak.
Az öntözéssel kapcsolatos megállapításaimat az irodalomjegyzékben felsorolt tanulmá-
nyok, szakfolyóiratok, egyéb publikációk, internet-eredetű írások, előadások adatainak
ismeretében tettem. A Központi Statisztikai Hivatal és a minisztériumok a Nemzeti Agrár
Kamara a vizsgálati adatbázist gazdagították.
Az alábbiakban az öntözött terület méretének alakulásával, a befolyásoló tényezőkkel,
a szervezettség, az együttműködés és támogatás néhány kérdésével foglalkozom.

3 Láng István 2005
4 Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018 Agrotrend agrárgazdasági szakportál
– 278 –
Az öntözött terület méretének alakulása és a befolyásoló tényezők szerepe
Az öntözéses gazdálkodás feltételeinek léte vagy hiánya az öntözött területek méretére,

vetésszerkezetének alakulására is hat. A természetes csapadék mennyisége és éven belüli
megoszlása, különös tekintettel a tenyészidőszakra objektív- és nem gazdasági tényező.
Az elmúlt évszázadban 28 évet nagyon száraznak, 23 évet száraznak, 32 évet csapadé-
kosnak, kedvezőnek csak 17 évet minősítettek. Az évi középhőmérséklet – a változékony-
ság mellett – növekedett, a csapadékmennyiség csökkent. A nyári félévben lehullott csapadék
mennyisége az Észak-Alföldi Régió területének 15%-án 300 mm. alatt van, 85%-án 300-
350 mm között változik.5
1. ábra. A csapadékmennyiség és az öntözött terület kapcsolata
Forrás: KSH STADAT-táblák 4.1.11. Mezőgazdasági vízfelhasználás /2000-2116/ 20176

Országos Meteorológiai Szolgálat http://www.met.hu/omst.php7
Hazánkban 1975-ben az öntözőkapacitás 451 ezer, az öntözött terület 156 ezer hektár/ha/
volt, 35%-os kapacitáskihasználással.
A fejlesztés feltételei a hetvenes évek végére csökkentek. A csapadék mennyiségének
alakulása a termelőket csak részben orientálta. A vízszolgáltatás díja nőtt, a korábbi,
öntözőberendezések támogatása 40%-ról 15%-ra csökkent. Az öntözési és vállalati
beruházási támogatások befolyásoló szerepe még napjainkban is meghatározó. Az 1985-
1990 közötti időszakban 120-215 ezer ha területet öntöztek.

6 KSH STADAT-tábla 2000-2016
7 Országos Meteorológiai Szolgálat
– 279 –
Ezekben az években a gazdaságok többségében a kedvezőtlen közgazdasági környezet

miatt likviditási problémák jelentkeztek. 2005-ig az öntözött terület a csapadék
mennységhez viszonyítva hektikus változást mutat. 2011-2016 közötti években, pedig a
viszonylag kedvezőtlen csapadék helyzet ellenére csak 73-130 ha között alakult.
Az öntözővíz használatának törvényben meghatározott feltételei vannak, amelyet
igényelni kell. A lehetőség, azonban csak egyik feltétel, amelynek realizálását sok, egyéb
tényező is befolyásolja.
2. ábra. Vízjogilag engedélyezett öntözési- és az öntözött terület mérete /ha/
Forrás: KSH STADAT-tábla 4.1.11. Saját szerkesztés8

A fenti évenkénti vízjogilag engedélyezett- és az öntözött területnek, a 2000-2016 évek-
ben csak 30-63%-t realizálták. Mindez a szándék és tett összhangjának ellentmondására,
továbbá a közgazdasági környezet hatására utal.
Az öntözéssel termesztett növények vetésszerkezetének alakulása
Az öntözéses gazdálkodást tervező, megvalósító vagy fejleszteni szándékozó gazdaságok
alapvető célja a jövedelem növelése. Ennek egyik fontos vállalati feltétele a versenyképes
termelés- és vetés szerkezet.
Az öntözést igénylő és azt nagyobb hozammal megháláló növények (fajok, fajták) köre
és területi aránya az évtizedek során átrendeződött.
Az 1950-es években a Dunántúlon főként a rét-, legelő területeket, az Alföldön rizst,
szántóföldi, kertészeti növények területeit öntözték. A szerkezetet az öntözési módok
arányaiban bekövetkezett változás is befolyásolta.
1960 évben felületi és esőztető öntözés arány 74-26%, 1966-ban 37-70% volt. Az öntö-
zött terület művelési ágankénti, ágazati részesedésének aránya 1976-1979 években: szántó-
földi növények 58%, zöldség, gyümölcs 17%, gyep 16% rizs 8%.
8 KSH STADAT-tábla 4.1.11.
– 280 –
Az 1970-1980-as években a lucernaliszt és pellet külföldi kereslete miatt a lucernaterület

növekedett. További öntözésre inspiráló tényező volt a cukorgyárak növekvő alapanyag
kereslete és a kedvező felvásárlási ár.9
A rendszerváltás után a vetésszerkezetet, az öntözési szándékot is a hazai, külföldi
társadalmi- és gazdasági változások jelentősen befolyásolták. Közöttük kiemelést érdemel:
a tulajdon- és birtokszerkezet változása, a gazdálkodó szervezetek szerkezeti átalakulása,
a feldolgozó iparágak privatizációjának következményeként kialakult helyzet, kereslet
csökkenés, kedvezőtlen felvásárlási árak, a komplex szemlélet, együttműködés, integráció,
a támogatások formái és felhasználásuk, célszerűségének hiányosságai, a nem használt
tönkrement öntözési kapacitások, az állatállomány nagyarányú csökkenése stb. A továbblépést
a kormányváltások sem segítették.
Az átrendeződött öntözési vetésszerkezet egyik legnagyobb, több hasznosítású céllal
termesztett szántóföldi növénye a kukorica lett. Ebben a piaci áru kereslet alakulásának,
ágazati jövedelmezőségnek meghatározó szerepe volt.
A hozzáférhető források (AKI, MGI) szerint 2009-évben a szántóföldi ötözött terület
64.000 ha, amelynek 43,6%-án zöldségféléket, 34,2%-án kukoricát (takarmány, hibrid,
csemege) termeltek. További arányok: takarmánynövények 8,8%, burgonya 5.2%,
napraforgó 2,7%, cukorrépa 2,3%.
2015-216 években, a korábbiakhoz képest az arányok lényegesen nem változtak a helyzet
konszolidálódni tűnik.
A kiegészítő jellegű öntözés, a csapadék okozta várható szélsőségeket csökkenve az
alábbi hozam-vízmennyiség kapcsolatban is kifejezésre jutott. Ezt az alábbi ábra alapján
megállapítható tendenciák is mutatják. Részletesebb vizsgálatokkal, a befolyásoló tényezők
hatásai is megismerhetők lehetnek.
3. ábra. A csapadék mennyiség és a kukorica termésátlagának kapcsolata
Forrás: KSH Évkönyvekből saját gyűjtés és szerkesztés
– 281 –
Eme összefüggéseket más növényfajok, növények esetében is megismerhetjük, de ennek

feltétele a megbízható, azonos tartalmú adatbázis. Az ezek alapján elvégzendő vizsgálatok,
a jövő célkitűzéseinek megfogalmazásához nélkülözhetetlenek.
A gazdálkodási formák alakulása és szerepe
A rendszerváltás előtt a mezőgazdasági tevékenység termelőszövetkezetekben, állami

gazdaságokban és magán gazdaságokban volt. Működésüket a mindenkor érvényes törvé-
nyek szabályozták. A követő évtizedekben a különböző kormányok, azok minisztériumai,
szervezetei sok esetben szakmai objektivitást mellőző, politikai motivációjú intézkedést
hoztak. Ezek eredményeként vagy hiányosságaiként alakult a napjaink társadalmát és
gazdaságát jellemző helyzet is. Nem kivételek az élelmiszergazdaság; mezőgazdasági
termelés, feldolgozás tulajdon-, birtokméret- és gazdálkodási viszonyaiban bekövetkezett
változások sem, amelyek az öntözésfejlesztésre közvetlenül vagy közvetve hatást gyako-
roltak.
Az évezred kezdete óta a gazdaságok száma, változó ütemben fokozatosan csökkent.
2000-ben 965 ezer gazdaság végzett mezőgazdasági tevékenységet. 2016. évre számuk
55%-kal kevesebb lett. A gazdaságok társasági formákban vagy egyéni gazdaságként
működtek.
A két gazdaság csoport számának változása ellentétes irányú tendenciát mutat. A mező-
gazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezetek száma, amelyek a földterület
négyötödén gazdálkodtak 2000-ben 7.000, 2016-ban 9.388 volt.
A földterület használatára vonatkozó 1.200 hektáros birtokmaximum és a kedvezményes
1.800 hektáros legnagyobb területnagyság hatására 2013-2016 között a gazdálkodó
szervezetek száma közel felére, a használt földterület 60%-ára csökkent. 2016. év közepén
mezőgazdasági tevékenységet 422 ezer egyéni gazdaság végzett, amely az ezredfordulóhoz
viszonyítva 2/5-ös csökkenés. 10 11
A fenti néhány adat, tendencia alapján megállapítható, hogy a birtokviszonyok, a gazda-
ságok földterületének mérete az öntözött területek növelését nem gátolhatta. Az éves
csapadékmennyiség alakulása és eloszlása, viszont meghatározóan indokolta.
Néhány gondolat az öntözéses gazdálkodás gyakorlatának fejlesztése érdekében
Úgy vélem egyetérthetünk azzal, hogy az évtizedek során napjainkig keletkezett kutatási
és gyakorlati eredmények, a megfogalmazott kormányzati célok, törvények, rendelkezések
többsége az eredményes öntözéses gazdálkodás valamennyi területének fejlesztését
szolgálhatja. A gyakorlati megvalósítás helyzete, azonban hasznosításukat csak részben
igazolta!!
10 KSH 2016
11 Statisztikai Tükör 2018
– 282 –
Akik az öntözés helyzetét fél évszázada figyelemmel kísérik, a törekvéseket elismeréssel

véleményezhetik. Az utóbbi két évtizedben több olyan, megelőző időszakban született
jobbító szándékú, bár néha eredetinek minősített javaslat volt, amelyek a fejlesztés fontos
feltételei.
Kiemelést érdemlően hasznosak az e helyen korábban már idézett, sőt napjainkban is
nyilvánított kamarai kezdeményezések, törekvések és intézkedések. A következőben a
Tudomány Napja alkalmával rendezett Konferencia témaorientáló ajánlásai (Múltra épített
jövő, értékőrzés, emlékezet átadás, tudás) szellemében, az alábbiakban néhány általam vélt
olyan észrevételt, javaslatot teszek, amelyek reményeim szerint a gyakorlati megvalósítást
segíthetik.
Bármely tevékenységgel kapcsolatos célkitűzés megfogalmazásában, végrehajtásában
az érintettek és érdekeltek együttműködése nélkülözhetetlen. Szinte minden konferencián,
ahol a vízgazdálkodással, az öntözésfejlesztéssel foglalkoztak az ágazat valamennyi szerep-
lőjének: gazdák, társaságok, vállalkozások, oktatási- és képző intézmények, a kormányzati
szervek, hivatalok, szövetségek, kamarák figyelmét felhívták a szükségszerű együttműkö-
dés, integráció szerepére.
Napjaink gyakorlatának helyzete, azonban azt igazolja, hogy a szaktanácsadó, integráló
szervezetek, szövetségek tevékenysége csak részsikereket eredményezett. A kapcsolatos
törvények, rendeletek egy része rugalmatlan, gátló tényező, összehangolást nélkülöző.
Napjaink, fúrt kutakkal kapcsolatos 2018 októberi történései is ezt igazolják. Ezek ismerte-
tése, sokirányú, bonyolult összefüggései miatt külön tanulmányt igényelne.
Néhány kulcsszó: kötelező regisztráció, moratórium, uniós előírás végrehajtási feltételei-
nek hiánya, költségek, kamarai-, országgyűlési képviselői előterjesztések, előírás, visszavo-
nás megfontoltság stb…
Az öntözésfejlesztés közvetlen (beruházási) és követett (üzemeltetési, többlet termelési)
költségeket igényel. A nemzetgazdasági és vállalati érdekek megvalósításának teljesítése
mindkét szinten forrásokat követel. Ezek létét vagy hiányát a mindenkori helyzet értékelése
során megismerhetjük.
A rendszerváltást követő kormányok költségvetési terveikben a vízgazdálkodást – ezen
belül a mezőgazdaságot szolgáló célokat is – támogatandó tevékenységnek ítélték. Pályá-
zati kiírásaikban a Víz Keretirányelv mezőgazdaságot érintő elemeinek érvényesítési szán-
dékával.
A gazdaságok öntözésfejlesztési terveit – vállalati likviditási gondjaik mellett – a vízszol-
gáltatás és a beruházások költségeinek nagysága is befolyásolja. Az agrártámogatások,
céljaik jellegét tekintve inkább szociális támogatásnak, mint versenyképességet növelő, a
régmúltat konverzáló tényezőnek minősíthetők. Az öntözésfejlesztésre 2020-2030 időszakra
tervezett 17 milliárd Ft/év támogatási összeg nagysága, amennyiben megvalósulna és
felhasználása szakmai szempontból célirányos lenne „bár jobb később, mint soha” az
elmozduláshoz elegendő lehetne. Az elmúlt évek költségvetési kiadásainak (például stadion
építések, nem termelői tevékenységek hazai, külhoni támogatásának stb.) gyakorlata sem
reményt keltő. Az öntözni szándékozó gazdaságokat hitelfelvételi kedvezményekkel
(kamat, lejárati- és türelmi idő) is ösztönözni lehetne.
– 283 –
Az öntözéses gazdálkodás valamennyi területén tevékenykedők feladatának sikeres

megoldása a szakmai tudást, képzettséget nem nélkülözheti. A rendszerváltás előtt az öntö-
zéses gazdálkodás valamennyi szintjét ellátó (szakmunkástól a szakmérnökig) szervezett
képzés volt. Természetes, hogy a jelenlegi tulajdon- és birtokviszonyokhoz képest a meg-
valósítás végrehajtása könnyebb volt. A generáció váltás, az oktatási-, képzési rendszer
gyakori, néha ésszerűtlen változása, esetenként káros hatásai az öntözésfejlesztés érdekében
több kérdést is indukálnak. Az adott területen a szükséges ismeretekkel rendelkezünk-e
makro- és mikro szinten? Felismerjük, vállaljuk-e a fejlesztés szükségszerűségét?
A megfogalmazott feladatok teljesítése, az uniós és nemzeti források felhasználása, a
gazdálkodók pozícióját figyelembe véve milyen ütemben, nagyságrendben és színvonalon
valósulhat meg?
Összefoglalás
Az öntözéses gazdálkodás történetének, eredményeinek és problémáinak ismeretében

megállapítható, hogy a felismerések, a szándék, a célkitűzések a tettekben, a gyakorlatban
csak részben realizálódtak. A múlt ismeretét a jelen nem nélkülözheti, mert csak ez a
szemlélet lehet a jövőbeni célkitűzések alapja.
Az emberiség történelmében az öntözésnek évezredes múltja van. Szerepe az élelmi-
szerellátásnak záloga. Legszűkebb értelemben egyik agrotechnikai tényező, amely nélkül
hazánkban, napjainkban, de még inkább a jövőben a mezőgazdasági termelés biztonsága,
intenzitásának növelése nem realizálható.
Az öntözésre való berendezkedést és alkalmazását, azonban egymással összefüggő,
bonyolult kölcsönhatásban lévő vállalati, üzemi, világ- és makrogazdasági feltételek, a
klímaváltozás indokolják. Az elmúlt fél évszázad hazai öntözésfejlesztésének sikerét és
kudarcát a komplexszemléletű megítélés gyakori mellőzése alapvetően befolyásolta. A
fejlesztő munkában az uniós tagsági státusból adódó feladatok elvégzésében nem nélkü-
lözhető a szakértelem, szakmai felkészültség, oktatás, képzés és a szervezett tanácsadás. A
mindenkori nemzetgazdasági tervekben a mezőgazdaság -, és vidékfejlesztésben megfogal-
mazott feladatok teljesítését támogató uniós és nemzeti forrásokat csak következetes, az
eddiginél sokkal nagyobb bizalmat és támogatást tanúsító együttműködéssel lehet célirá-
nyosan felhasználni.
Irodalom
Agroinform.hu
2018 Magyarország mezőgazdasági portálja. Hírek, Budapest
https://www.agroinform,hu
Bihari Tamás
2018 Fúrt kutak kálváriája. In: Népszava, Gazdaság rovat, 2018.10. 17.,
Budapest
– 284 –
Bögi Károly et al.

1970 Szolnok megye öntözésfejlesztése a Kiskörei Vízlépcső és Öntözőrend-
szereiben. In: Gazdálkodás 17–25 p. XI. évf. 3. sz., Budapest
Busi Ottó
2018 Öntözési és Vízgazdálkodási Kutató Intézet alakult Szarvason.
https://www.beol.hu/
Gockler Lajos
2017 Az öntözés helyzete és kilátásai hazánkban. Tanulmány. In: Mezőgazda-
sági Technika 36–43. p., Gödöllő
Kemény Gábor et. al.
2017 Az öntözhetőség természeti-gazdasági korlátainak hatása az öntözhető
területre. Tanulmány. Agrárgazdasági Kutató, Budapest
KSH
2000 A fontosabb növények betakarított területe, összes termése és termés-
átlaga (1990.) STADAT-táblák 4.1.1.4., Budapest
2016 Mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírás. Kiadvány, Budapest
2017 A mezőgazdasági víztermelés, vízfelhasználás, gazdaságszerkezet (2000-
2016/ STADAT-táblák 4.1.6., 4.1.11. Mezőgazdasági Statisztikai Évköny-
vek, Budapest
2016 A magyar mezőgazdaság regionális különbségei. In: Agrárium. 2016
mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírás. Kiadvány Budapest
Láng István
2005 Időjárás és éghajlat változás – hatás – válaszadás. K+F tanácskozás.
Gödöllő
Lengyel Lajos
1976 A II. Tiszai / Kiskörei/ Vízlépcső és Öntözőrendszerei Agrárhaszno-
sításának néhány közgazdasági kérdése. In: Terület Statisztika 6. sz. 591-
608 p. Budapest
2008 Az öntözéses gazdálkodásról a Tisza-tó és a Nagykunsági Öntöző-
rendszert ellátó főcsatorna átadásának 30. évfordulóján. In: Gazdálkodás
411-417. p. 52. évf. 5.sz., Budapest
2008 Az öntözés szervezése és ökonómiája. 44-64 p. In: Nábrádi András et al.
(szerk.): Üzemtan I. Egyetemi tankönyv. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest
2009 Az öntözés időszerűsége. In: Economica. Tudományos Közlemények 2.
sz. 81-91. Szolnok
2013 Néhány gondolat az öntözésfejlesztés helyzetéről. In: Örsi Julianna
(szerk.): Gazdaszemmel. Tanulmánykötet. 75-88. Túrkevei Kulturális
Egyesület, Túrkeve
Magyar Öntözési Egyesület
2014 Országos öntőzési Konferencia előadásai. Szolnok Magtár Kft.
www.magtarkft.hu
– 285 –
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

2018 Agrotrend. Agrárgazdasági szakportál hírek
Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
2010 Az elmúlt évszázad időjárása. Éghajlati információk. Magyarország
csapadék viszonyai http.//www.met.hu/omsz/php
Statisztikai Tükör
2018 A regisztrált gazdasági szervezetek száma. KSH Kiadvány, Budapest
Szinay Miklós
2008 Létkérdés a mezőgazdaság helyes vízgazdálkodása
http://www.gtm.hu/cikk php
2003 Víz Keretirányelv és a mezőgazdaság.
Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága (Munkadokumen-
tum), Brüsszel
– 286 –
A nagykunság a „gyapottermő rónaság”
Tóth Albert
A Nagykunság a „gyapottermő rónaság”

A Nagykunság az Alföldnek egy karakteres középtája. Költőinket is megihlette. Nemzeti
himnuszunkban is megjelenik. Kölcsey Ferenc így vall: „Értünk Kunság mezein ért kalászt
lengettél”.
Arany János Szent László legenda című versében pedig így vélekedik:
„Kél Budáról Laczfi Endre,
Veszi útját Nagy-Váradnak;
Kölestermő Kunság földén
Jó csatlósi áthaladnak”
„A tájak nem harcolnak, hanem teremnek, nem vetélkednek, hanem ihletnek; jó lenne
időnként figyelni rájuk. A különféle tájak nagyon jól megférnek egymás mellett; a különféle
nemzetek, amelyek lejtőiken és síkjaikon élnek, jobban hallgatnának rájuk. A tájak békülé-
kenységre, szeretetre, türelemre, életörömre, fanatizmustól mentes kívánságokra tanítanak,
az otthon megbecsülésére, és ezzel más otthonának tiszteletére.” Szabó Zoltán A szerelmes
földrajz című kötetében olvashatjuk ezeket a veretes, szép és igaz gondolatokat.
Vajon, ha két koszorús költőnk és Szabó Zoltán az 1950-es években írja versét és veti
papírra a gondolatait a Nagykunságról, beszélt volna-e a Nagykunságról, mint „gyapottermő
rónaság”-ról? Aligha. Bár eleink a Délvidéken 1789-ben megpróbálkoztak a „pamutmag”
kultúrnövényként való hasznosításával, de gyorsan abba is hagyták, mert ott sem vált be.
Ennek ellenére az 1950-es években politikai parancsra Liszenko szellemében hazánkban
az Alföldön csak megpróbálkoztak megannyi más tájidegen kultúrnövénynek a termesz-
tésével. A pártpolitika a Nagykunság településeit szemelte ki a gyapottermesztés központ-
jának.
Az 1952-53-as tanévben, hatodik osztályos tanulóként, gyermekfejjel éltem meg a gya-
pot kálváriáját. „Adventi ajándékként” az egész iskolánkat kivezényelték a Csorbai Állami
Gazdaságba a gyapot betakarításban való közreműködésre. Hajnalban, zúzmarás reggelen
érkeztünk meg az említett gazdasági egységbe. Osztályonként egy szűk zsáknyi anyaggal
sikerült a „népgazdaságot” megsegíteni. Az elvárt normát néhány marék zsákba rakott
földdel tudtuk javítani.
Tankönyvünkben Liszenko elvárásának megfelelően ilyen tananyag részek szerepeltek:
Davidov-terv, azaz a nagy szibériai folyók délre fordítása, Szibériában narancsligetek
telepítése. A tanári asztal mögötti falon szemünk Liszenko egyik bölcs mondására szege-
ződött: „Nem a természet, hanem az ember a gazda!”. Földrajz könyvünkből tanultuk, hogy
a Hortobágy, azon belül a balmazújvárosi nagyszik pedig a gyapottermesztés legészakabbi
határa.
– 287 –
A nagy példaadó, Joszif Visszarionovics Sztálin 1953. március 5-én meghalt. A korábban
már említett liszenkoi idézet egy pár nap múlva lekerült a falról. Tisztelt és szeretett osz-
tályfőnökünk, egyben biológia és földrajz tanárunk ezt úgy indokolta: „Most csak egy
dekoráció megújítást csinálunk”. De mindenki értette, hogy itt valami nagyon lényeges
dolog történt. Csak felnőttfejjel fogtam fel, hogy ez milyen bátor, de egyben kockázatos
lépés volt részéről.
A gimnáziumba kerülve már viszonylag kevés szó
esett Liszenko „áldásos” tevékenységéről. Áldott
emlékű biológia tanárom, Szász Károly inkább
Körösi-Csoma Sándorról beszélt, hiszen egy
településen látták meg a napvilágot.
Egyetemi éveim alatt kezdetben nem sokat
hallottunk Liszenkoról. Az 1962-1963-as tanévben
viszont annál többet. Juhász-Nagy Pál
tanársegédként, majd adjunktusként a származástan
és öröklődéstan stúdium, illetve a növényföldrajz
keretében heti hét órában volt a tanárunk. Bőven
adódott lehetőség az egyre gyakrabban felvetődő vitás
kérdések megbeszélésére. Tőle hallottunk először a
1. kép. Trofim Gyenyiszovics

Liszenko a Lenin-rend birtokosa
az Állami Sztálin-díj
háromszoros kitüntetettje
DNS-ről és más genetikai fogalmakról.
Tankönyv ekkor nem lévén, a legfrissebb
tudományos angol nyelvű irodalmakból
idézett. A vele való kapcsolat, ma is úgy
érzem, életem egyik legszebb ajándéka
lett.
A kisújszállási gimnáziumba, egykori
Alma Materembe tanárként visszatérve
folytattam a fentebb már említett egykori
2. kép. A szóban forgó szakirodalom

forrása T. D. Liszenko:
A biológiai tudomány állásáról,
Szikra Kiadó Budapest, 1948
– 288 –
tanárom, Szász Károly tanár úr munkáját. Tőle örököltem meg a Jermy Gusztáv
Szertárgyűjtemény gondozását, mely gyűjtemény a Kárpát-medence tíz legjelentősebb
szertár kollekcióját őrzi.
Szertárrendezés közben bukkantunk reá arra a Szikra kiadásában megjelent A biológiai
tudomány állásáról című brossúrára, amely Liszenko 1948. július 31-én a Lenin
Mezőgazdasági Akadémia ülésén elhangzott előadását teljes terjedelmében közli. Ezt az
54 oldalas dokumentumot szakköri foglalkozások során tárgyaltuk meg. Szakköröseim
különböző diákkonferenciákon ennek a kiadványnak egyes tematikai egységét mutatták
be előadásaik keretében.
Liszenko munkássága a lexikonok tükrében
A Mezőgazdasági Lexikon1 fontos irodalom Linhart Györgyről, a magyar növényvédelmi

kutatás megalapozójáról, Carolus Linnéről, a tudományos növényrendszertan megalapító-
járól, Lippay János jeles kertészünkről és szakíróról, s még megannyi neves agrárszakem-
berről szócikkben emlékezik meg, de köztük egy szó sem esik Liszenkoról.
Az Új Magyar Lexikon2 pozitívan mutatja be Trofim Gyenyiszovics Liszenko szakmai
munkásságát. A szócikket csupán egy kritikus mondat zárja: „A faj biológiai fogalmára
vonatkozó megállapításai vitatottak.”
A Kertészeti Lexikonban3 különösen árulkodó a Liszenkora vonatkozó szűkszavú
ismertetés. Csupán a Liszenko-féle lisztes trágyáról olvashatunk rövid leírást.
A Magyar Nagylexikon4 2001-ben ismerteti Liszenko munkálkodásának fontosabb
állomásait. Szakmai munkásságát a jarovizáció vonatkozásában említi meg. Egyetlen
kritikus mondat szerepel a róla szóló szócikkben: „Szélsőséges szakmai nézeteket vallott”.
Liszenko 1948. július 31-én
Liszenko 1948. július 31-én a Lenin Mezőgazdasági Akadémia ülésén elhangzott

előadásának fontosabb tézisei
Előadása elején Liszenko leszögezte, hogy a biológia története ideológiai harcok színtere.
Az egész terjedelmes előadása erre az alapvető gondolatára épült. Számba veszi a biológia
történet nagy formátumú tudósainak tanait, s azokról rendkívül kritikusan vélekedik.
Darwinról ezt írja: „A maga idejében nem tudta elmélete hibáit kiküszöbölni. Ezeket a
hibákat a marxizmus klasszikusai tárták fel és húzták alá.”
Keményen ostorozta Weismannt, Mendelt és Morgant, akiket a modern reakciós genetika
alapítóinak tekintett.
1 Mezőgazdasági Lexikon 1958

2 Új Magyar Lexikon 1962: 388
3 Kertészeti Lexikon 1962
4 Magyar Nagylexikon 2001
– 289 –
Micsurin elméletét tartotta a tudományos biológia alapjának. I. V. Micsurin jelszava így

hangzott: „Nem várhatunk könyöradományt a természettől; feladatunk elvenni tőle azt,
amit akarunk. A szocialista mezőgazdaságnak fejlett, mélyreható biológiai elméletre van
szüksége, amely elősegíti a növénytermesztés agronómiai módszereinek gyors és megfelelő
tökéletesítését és állandóan magas termést biztosít.” Előadását a következő szavakkal
fejezte be: „Ami tehát, elvtársak, a biológia elméleti alapjait illeti, a szovjet biológusok
úgy vélik, hogy egyedül a Micsurin-féle irányzat szolgáltat tudományos alapokat. A
weismannisták és követőik, akik tagadják a szerzett tulajdonságok örökölhetőségét, nem
érdemlik meg, hogy sokat foglalkozzunk velük. A jövő – Micsuriné. A mi akadémiánknak
úgy kell gondoskodnia a Micsurin-féle elmélet fejlesztéséről, ahogyan ezt az a példa meg-
követeli, amelyet nagy tanítóink, Lenin és Sztálin állítottak elénk azzal, hogy gondolko-
zásukat kiterjesztették Micsurin munkájára.”
Liszenko előadását az akadémikusok helyeslő felszólalásai követték. Ebben a vitában
különösen elmarasztalták Dubinyint, a más véleményen lévő zseniális tudóst.
A gyapot hazai „politikai útja”
– 1948. május 21.: az I. ötéves terv előkészítése

(Minisztertanácsi utasítás az Országos Tervhivatal részére)
– 1949. május 8.: Rákosi Mátyás, az I. ötéves terv

„meg akarja szüntetni a magyar mezőgazdaság elmaradottságát.” (országjárása során)
– 1949: Gerő Ernő parlamenti felszólalása

Új növényfajtákat kell meghonosítanunk, a tervidőszak utolsó évében már százezer
katasztrális holdon akarunk gyapotot termeszteni.
– 1949 januárjában a Magyar Közlöny hírül adja a Gyapottermesztési Tanács megalaku-

lását.
– 1951: A Gyapotszedés Hősei, és a Gyapotszedés Mesterei kitüntetések átadása
– 1952 június 9-én megalakul a Tiszántúli Természetátalakító Tervbizottság,

elnöke Vas Zoltán
Liszenko emlékezetes előadása a Magyar Tudományos Akadémián 1960-ban
Az MTA főtitkára, Erdei Ferenc 1960. január 13-án a következő feljegyzést küldte az
akadémia elnökének, Rusznyák Istvánnak: „Értesítést kaptunk, hogy Liszenko akadémikus
január 19-én országunkba érkezik. Ez különleges esemény, mert még nem volt a Szovjet-
unión kívül…” A látogatás nagy-nagy esemény volt, felforgatta a hazai tudományos világot.
– 290 –
Ki is volt Liszenko, és minek volt köszönhető ez a hatalmas érdeklődés? A látogatás

idején hazánkban Liszenko neve ismert volt nemcsak a biológusok körében, hanem a
nagyközönség előtt is. Tanításai szerepeltek az iskolai és egyetemi tankönyvekben. Liszenko
és munkatársai voluntarista tanításukban, az alkotó szovjet darwinizmusban, tagadták a
modern biológia, elsősorban a modern örökléstan eredményeit, bizonyítottnak vették a
szerzett tulajdonságok öröklődését, és tagadták a gének szerepét az öröklődésben.
Előfutáruknak a növénynemesítő Ivan Vladimirovics Micsurint (1855–1935) választották,
így tanításukat micsurini biológiának is nevezték. Az alkotó szovjet darwinizmus élvezte
a bolsevik párt és Sztálin támogatását, és a Lenin Agrártudományi Akadémia 1948.
augusztusi ülésén pártdoktrínává vált. Ezzel a szovjet biológia teljesen elszakadt a modern
biológiától és agrártudománytól, azt reakciósnak, imperialistának minősítve. Liszenko
látogatása azonban már arra az időszakra esik, amikor tanításait egyre hangosabban
támadták nemcsak a nyugati világban, hanem a Szovjetunióban és érdekszférájában is.
Az erőszakos kollektivizáció után jelentősen csökkent a mezőgazdaság termelékenysége,
és 1929-től kezdve az éhínség sok emberéletet követelt Ukrajnában, a világ legjobb
minőségű termőföldjein. Szovjetunió-szerte mintegy 8 millió ember halt éhen. E
korszakban Liszenko egyre újabb, egyre bombasztikusabb, de soha be nem váltott
ígéreteivel (például szibériai gabona- és gyümölcstermesztés) csinált karriert, miközben a
növénynemesítés teljes szétzüllesztésével maga is jelentősen hozzájárult az 1930-as évek
pusztító szovjet éhínségéhez.
3. kép. Liszenko a Magyar Tudományos Akadémián 1960. január 23-án tartotta meg
előadását. Az Akadémia díszterme és összes szomszédos termei zsúfolásig tele voltak,
mindenki látni és hallani szerette volna a világhíres (vagy -hírhedt), sokszorosan
kitüntetett szovjet agronómust, a Szovjet Tudományos Akadémia tagját és Genetikai
Intézetének igazgatóját, a Lenin Mezőgazdasági Akadémia elnökét.
– 291 –
4. kép. Szabó Zoltán professzor (1882–1944) a magyar örökléstan első professzora,

a hazai örökléstani-genetikai kutató- és oktató hálózat megálmodója.
Az első hazai részletes egyetemi örökléstani tankönyv szerzője (1938).
A magyar örökléstan/genetika egykor híres professzora, akit az utódok vagy elfelejtettek,
vagy a liszenkóizmus idején megaláztak.
Irodalom
Fári Miklós Gábor

2016 A liszenkóizmus előzményei, tündöklése, bukása és utóélete napjainkig
a magyar növénygenetikában. Debreceni Egyetem, (a 2016. október 21-én
tartott „Utak és tévutak az ’50-es évek tudománypolitikájában” című
konferencián elhangzott előadás)
Kertészeti Lexikon – Muraközi Tamás (szerk.)
1962 Kertészeti Lexikon. (A szerkesztés 1962 októberben lezárult.) Mezőgaz-
dasági Kiadó, Budapest
Magyar Nagylexikon – Bárány Lászlóné (főszerk.)
2001 Magyar Nagylexikon 12. kötet. Magyar Nagylexikon Kiadó Rt., Budapest
Mezőgazdasági Lexikon – Muraközi Tamás (szerk.)
1958 Mezőgazdasági Lexikon. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Új Magyar Lexikon – Berei Andor et al. (szerk.)
1962 Új Magyar Lexikon 4. kötet. Akadémiai Kiadó (szerkesztése 1961. április
1-én lezárult), Budapest
– 292 –
Füzet a zöldségeskertről
Rideg István
(napló: beszámoló, tüzetesen)
Mottó: „A három szép: a gyermek, a nő és a virág.” (Szabó Pál)

„helyhezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.”
(Móz. I. 2. 15.)
Kovács Szilviának, Karcag város alpolgármesterének, „A

legszebb konyhakertek” programigazgatójának, valamint Lingné
Orosz Hajnalkának és Sipos Gábor kertészmérnöknek, továbbá
Németh László, Somogyi Imre és Veres Péter emlékének
Ez az én idei különleges történetem, Nagy Kalandom a Kerttel.

2015 novemberében léptem be a Rózsa Ferenc Kertbarát Körbe. Bokor József volt az
elnök, Halász András a kertgazda. (Az idén Bokor József a betegsége miatt lemondott, és
a közgyűlésünk Halász Andrást választotta meg elnöknek. Persze eddig is ő volt a kert
mindenese.) 2015. november 7-én szántattunk, közösen. Nekem 600 négyzetméterre (4,44
sorra), mivel még a tarackost is felszántattam, 2.500 forint esett. Halász Bandi tudja, van
neki egy könyve, „térképe”, hogy a tizenvalahány embernek, kinek-kinek mennyi a
parcellája. A tagdíj 2.000 forint lett volna, de az első évben nem kellett fizetni. Tavaly is
2.500 forint volt a szántás, az idén is. Tavaly március 15-én fogasoltattunk, közösen, az
idén csak április 14-én. Az idén nagyon szalonnás lett a föld, megnyomta a sok eső. Az idén
nem valószínű, hogy sok lesz a termés, hiszen a növény gyökérzete ilyen talajban nem tud
jól kifejlődni. Ráadásul itt valaha téglagyári gödrök voltak, azt hordták tele ilyen-olyan
földdel. Az enyém agyagos. Kinek milyen lett a szerencséje: így kapták meg a fegyveres
alakulatban szolgáló katonatisztek, rendőrök és egyéb alkalmazottak. A szomszédomé már
homokosabb. Igaz, én 2016-ban hozattam rá három nagy fuvar jó érett trágyát, a
talajszerkezetet javítandó. Na és ne felejtsük el, hogy ráadásul az idén már lerövidült a
tenyészidő is egy hónappal. Ez is baj, gondolom én, tudvalevő, hogy Nagyúr az időjárás.
(Na, de: vasakarat sikert arat, nem!?)
Én szeretek itt lenni. A jó levegőn, „a rousseau-i természet lágy ölén.” Együttlét a
Teremtővel? Az istenhívő még azt is feltételezi, hogy tevékenysége során az ősi parancsot
teljesíti: „őrizd és műveld a kertet!” Az itteni emberek beszédesek, segítő szándékúak.
Már messziről kiabálnak, köszönnek, érdeklődnek. Kis Péter kezdi, amikor meglát: Helló!
Minden rendben van? Én folytatom: Fantasztikus tiszteletem, jó uram! Igen. Minden. És
máris jól, derűsen kezdődik a nap. A kunyhóm, de inkább szerszámos bódém mellett már
2015. november 8-9-10-én 56 tő földi epret és 6 tő málnát telepítettem, a felszántatott
tarackos helyére. A földi eper mellé 2016 tavaszán 1 sor sóskát vetettem. A málna fele
sárga, fele piros termésű. Azért ragaszkodtam ehhez a földhöz, mert a bódé előtt is van
– 293 –
egy fúrt húzós kút, és a földem elején, a bejáró út túlsó felén is. Vagyis csak legfeljebb a
föld derekáig kell cipelnem a locsolóvizet. Ez a rekkenő hőségben, amikor szakad az
emberről a víz, igen nagy előny. Ha meg elfáradok, hogy pár percet szusszanjak, a kutam
mellé négy nagy méretű téglából egy ülőkét raktam, egy deszkalappal lefedve. Nem az a
keleti kényelem, de praktikus. Kitettem a kút mellé egy kissé csorbult fehér porcelántálat
is, a madarak itatására. Merthogy 2012 óta, mióta Kovács Szilvia, Karcag alpolgármester
asszonya sikeresen meghirdette A legszebb konyhakertek programot, de inkább mozgalmat,
én is minden évben benevezek. Többször voltam már első helyezett. Pedig nem a verseny
kedvéért tartom rendben a Kertem, hanem mert úgy szeretem, ha egyszerre jó, hasznos és
szép. Így tündökölnek benne a növények, és olyan jó elnézni, amint igyekeznek, az egyik
napról a másikra mennyit nőnek, milyen szívósak, milyen hálásak a kapálásnak, a
locsolásnak. Hiába, Ady szavaival élve: „Az Élet él és élni akar.” És amikor ezeket ideírom,
tudom a törvényt, a Kertben mindennek meg kell adni a módját! Akiben nincs meg az
alázat, azt bosszúból kedveszegetté teszi a Nagyúr, az Idő.
1. Tavaly március 15-én kezdtem el 3 sorral a veteményezést. A sorok 10 méter hosszúak.
Az idén április 14-én, szombaton.(Hogyan lehetne itt a „semmiből” előteremteni valamit?)
Első nekifutásra 22 sort vetettem el. Haladjunk, minél többet dolgozzunk le az időjárás
okozta hátrányból! Figyelembe véve a vetésforgó szabályát (a következő évben azon a
helyen más növényt kell termelni), illetve a növénytársulás lehetőségeit is kihasználva,
készítettem el a vetési tervemet. Egyszerűen: nem ott, mint tavaly, hanem a föld másik
végén kezdtem el a veteményezést. Vannak növények, amelyek „szeretnek” egymás mellett
lenni. Így például a zöldborsó + vöröshagyma, a fokhagyma + sárgarépa, a sárgarépa +
vöröshagyma, a sárgarépa + retek, az uborka + (vaj)bab, a petrezselyem + saláta, a bab +
paradicsom, a bab + burgonya, a földi eper + petrezselyem. Ezeket én is kipróbáltam.
Működött. Az idén tehát a földem elején kezdtem el a vetést, nem a végén. A tavalyi
kukorica, sütőtökök, krumplik helyébe más került az idén: belépőnek 1 sor citrom- és
narancsszínű bársonyvirág, 1 sor legényrózsa (rézvirág, színkeverék), majd 5 sor Rajnai
törpe borsó (a sortávolsága 65 cm), 1 sor hosszú vöröshagyma (saját termelésű), 1 sor lila
vöröshagyma (saját), 3 sor Kelvedon csodája. Folytatva a sorokat az 55 cm-es sortávolságokkal:
2 sor fokhagyma (saját), 1 sor Nanti 2 sárgarépa - jégcsapretek sorjelzővel, 1 sor fokhagyma, 1
sor sárgarépa, 1 sor lila, kerek vöröshagyma, megint 1 sor sárgarépa, 1 sor kerek
vöröshagyma, 1 sor sárgarépa, 1 sor vöröshagyma. A dughagymákat én szoktam termelni.
Saját hagymamagom, retkem, babom, csemegekukoricám, tökmagom, krumplim, erős
paprikám, virágmagom van. Viszont rendszerint a vetőmagboltban szoktam vásárolni a
borsót, céklát, dinnyét, uborkát, karalábét, petrezselymet, sárgarépát. főzőtököt. A retek
már 23-án kikelt (a vetés napját is figyelembe véve) a 10. napon. 24-én bújtak ki a
vöröshagymák, a fokhagyma a 11. napon. 25-én a legényrózsa és a bársonyvirág, a
Kelvedon csodája, a Rajnai törpe: a 12. napon. A sárgarépa csak a 32. napon, május 15-én.
- Most veszem észre, hogy ösztönösen tulajdonnevesítem, emberközelivé teszem az egyes
növények neveit, mint ahogy például a szimbolista Ady kiemeli, megteremti az egyes
fogalmak jelentőségét (A magyar Ugaron, 1905)! Rejtett oka van: hiszen jórészben e
„növényi embertársainktól” várjuk és kapjuk az egészségünket!
– 294 –
A borsó fontos fehérjeforrás. Sok benne a magnézium, ezáltal segít meggátolni a kalcium
kiválását a csontokból. Magnézium- és káliumtartalma segíti a szívünk működését.
Vérnyomás-szabályozó. ( Magas a vérnyomásunk: nekem és a feleségemnek is!) B1-
vitaminja (tiamin) kedélyjavító. Én fontosnak, hasznosnak tartom tudni mindezeket!
Nagy híve vagyok a hagymáknak. Nagyapámtól hallottam, hogy az avas szalonna és a
fokhagyma tisztítja a vért. Az egyiptomiak e szent növénye vírus-és baktériumölő,
féreghajtó. Erős bűze a kénnek köszönhető. Legértékesebb hatóanyaga az alliucin, ami, jó
tudni, hogy összezúzva nyerhető ki belőle legteljesebben: fertőtlenít, azaz elpusztítja a
kórokozókat! A fokhagyma erősíti az immunrendszert, rugalmasabbá teszi az érfalakat, így
segíti a vérnyomás szabályozását. A vércukorszint szinten tartását is segíti. Jó a megfázás
ellen: enyhíti a torokfájást, kitisztítja az orrot. Jó tudni a kismamáknak, hogy az anyaméh-
ben növeli a magzat súlyát! A vöröshagyma Paracelsus szerint felér egy patikával!
Tartalmaz A-, B1-, B2-, B3-, B12-, C-, és D-vitamint. Továbbá ásványokban gazdag (vas,
jód, kálium, kalcium, foszfor, cink). Magnéziumtartalma például megakadályozza a mag-
néziumhiányt: az izomrángást. Baktériumölő. Jó a nátha és a gyomorfekély, az emésztő-
rendszeri daganatok ellen. Enyhíti a bélgörcsöket. Segít megelőzni az érelmeszesedést,
mert véd a zsíros ételek miatt kialakult koleszterinszint növekedésével szemben. Vizelethajtó.
Bevethető magas vérnyomás ellen. Gennyes sebre rakva gyógyít: fájdalomcsillapító, tisztító
hatású.
A sárgarépa gazdag vitaminokban (A, B, C, E, K). Tartalmaz továbbá foszfort, kalciumot,
káliumot, krómot, magnéziumot, nátriumot, vasat. Az A-vitamin (a retinol állati, a
karotinoid növényi forrásból való, a szervezet állítja elő belőle az A-vitamint, és a májban
raktározza el) nélkülözhetetlen a szem jó fényérzékeléséhez. A farkasvakság megakadályo-
zásához. (A sárgarépa és a paradicsom párolva sokkal hatásosabb, mint nyersen!) A
sárgarépa csökkenti a koleszterinszintet, segít az ízületi gyulladások leküzdésében,
csökkenti a tüdőrák, a vastagbél-, a gyomor-, a méhnyak-, a légúti- és bőrdaganatok
kialakulását. A sárgarépa rostjai magukba szívják a méreganyagokat, savtalanítják a vért,
így segítik a májműködést. Az E-vitamin védelmet nyújt a bőrsejteknek, egészségben tartja
a körmöt, a fogakat. Az E-vitamin csökkentheti az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór
tüneteit. (A Szegedi Egyetemen kedves, felkaroló tanárom volt K. S. I., aki később
megkapta az Alzheimer-kórt, és a baj úgy elhatalmasodott nála, hogy ma már alig tud
valamit magáról. Szomorú történet.) A K-vitamin segíti a D-vitamin és a kalcium beépülését
a szervezetbe. A sárgarépa jót tesz a szív egészségének. (Vicc. - Tudod te, hogy a nyuszika
szereti a sárgarépát? - Igen. És? - És azt tudod-e, hogy a sárgarépa javítja a látását? - Nem,
és te honnan tudod? - Hát, láttál te már szemüveges nyulat? Hahaha!)
A jégcsapretek gazdag A-, B-, C-vitaminban. Magas a kalcium-, a vas- és a foszfor-
tartalma is. Máj- vagy epehólyag-gyulladás esetén gyorsítja a gyógyulást. Jótékonyan hat
a keringési betegségekre. (Közben azt gondolom, nem ártana, sőt: kifejezetten jót tenne a
magyar - és a világ - „egészséges” kertkultúrájának, ha a kertészeti szakkönyvek, illetve a
magvak csomagolásai a növények vetési, szedési útmutatói mellett azt is feltüntetnék
tömören és szisztematikusan, hogy mi miért értékes, miért kell nekünk: mire jó, miért
hasznos, mik a jótékony élettani hatásai!)
– 295 –
2. Április 15-én, vasárnap 17 sort vetettem el. 2 sor Mohikán uborkát (a sortáv 80 cm),
fészekre. Ezt nagyon pártoljuk, mert bőven terem, és nem lesz keserű, ellenáll a betegsé-
geknek, a lisztharmatnak, a peronoszpórának. Kikelt április 27-én (a 13. napon), fut május
23-án. Az uborkaföldön kaprot szórtam szanaszéjjel, azért, hogy hamar kéznél legyen az
uborkasavanyításhoz, a kovászoláshoz. Az uborka régi csodaszer. Kalciumban, vasban,
B1-, B6-, C- és D- vitaminban, magnéziumban gazdag. Legértékesebb részei a héj és a
magvak. Nyugtató hatású, gyulladáscsökkentő. A kapor fő hatóanyaga az illóolaj. Étvágy-
javító, vérnyomáscsökkentő, vizelethajtó. Gyógyítja a vesegyulladást. Segíti a szívkoszorúér
működését.
Az uborka mögé került 3 sor Vida-féle vajbab. Ennek az a nevezetessége, mint ahogy
Vida Lajos barátom, akitől kaptam, tavaly elmesélte, hogy az ükanyjától kezdve éltették,
mindig meghagyták a vetőmagot. Nem hagyták kipusztulni! Vagyis: Karcagon például az
I. világháború idején ilyen babot is ettek, ehettek. Eszembe jut, hogy Istenem, Petőfi Sándor
mennyi babételt és káposztát evett a pápai kollégiumban! Hála, hogy a kollégium
évkönyvei hűen megőrizték az étrendeket! Eleinkre, erre a zsenire is, mi minden hathatott!
Tavaly, 2017 szeptemberében a berekfürdői Körmendi Lajos Írótáborban nem vett részt
a kárpátaljai József Attila-díjas barátom, Nagy Zoltán Mihály, a méltán híres, eddig négy
kiadást megért A sátán fattya (1991, 2000: az Év Könyve-díj, 2003, 2012) című, magyar
sorsot, kisebbségi sorsot és általános emberi sorsot lélektani, balladai, drámai hitelességgel
feltáró szabadverses regény (vagy költői próza) kitűnő írója. A népélet tökéletes ismerője
sajátos formát talált a mondandójának: az egyetlen mondatos, de hatalmas műgonddal
megírt hatalmas mű fonatos, indás előrehaladású, de egy-egy sora (pontosabban:
„szerencseszámú” huszonegy sora) címszerűen kihangosítva (kövérrel szedve) tagolja a
zaklatott előadásmódú, eposzias szövegfolyamot, amelyben az oroszok megerőszakolta,
majd a „sátán fattyát” megszülő hajadonlány kálváriája bomlik ki sokkolóan. Ennél
nagyobb olvasmányélményem nem volt nekem a kilencvenes évek derekán! Egy irodalmár
ismerősömtől, M. Takács Lajostól kaptam Edelényben, 1996. január 16-án, amikor a Szabó
Pálról szóló könyvét („A sírás nélküli emberi életért”- Szabó Pál kisepikája) bemutattam.
Itthon, Karcagon, a tanári szobánkban tűnt el. Valaki „meglovasította” az asztalomról. Tehát
nem csak nekem tetszett meg. (E remekműből színdarab készült, sőt: tavaly film is.) - De
ott volt Berekben Vári Fábián László költő, aki szívesen vállalta, hogy postásom lesz! Tőle
küldtem el egy félliternyi „karcagi vajbabot” Zoltánnak. Aki ilyet tud írni, az megérdemli,
hogy hozzájusson ehhez a féltett kincshez! Örömmel köszönte-újságolta, hogy megkapta,
el is vetette, szépen ki is kelt. Tehát ez a „karcagi csoda” már elindult a külföldi hódító
útjára is!
A bab igen laktató, és sok benne a foszfor, ami nagyon elősegíti az agyműködést. („A
babtól okosodik az ember”- mondotta nekünk, a gyerekeknek Pusztaszenttornyán, a
tanyavilág osztatlan iskolájában a mi nádpálcás néptanítónk, Benczúr János. Mi pedig
hittünk neki. Ettük is azután, meggyőződve, mert ki nem akart volna okos lenni ebben a
világban! Túljárni a másik eszén.) B1-vitaminja kedélyjavító. A feleségem nagyon pártolja
a Vida-féle vajbabot, mert fehér: zöldbabnak is jó és szárazbabnak is igen kiváló. A hűtőben
eltéve pedig nem lágyul meg. Rám is parancsolt: ebből a fajtából vessél mindig a legtöbbet!
– 296 –
A mai internetes világban ilyeneket is olvashatunk a babról: a bab rákmegelőző,

szabályozza a vércukorszintet, vérnyomáscsökkentő, az agyműködést a B1 vitamin miatt
javítja, megszünteti a migrént, csonterősítő, jó a vesekő ellen, javítja a szívműködést.
4 sor félhosszú petrezselyem következett. Az árkokat mélyre hagytam, hogy majd
könnyebben tudjam öntözni. Sorjelzője a Május királya saláta. A petrezselyem vízhajtó
hatású. Vesetisztító. A fejes salátában igen nagy mennyiségű a C-, B-vitamin, a foszfor és
a vas. Jó hatású a gyomor működésére, frissít, méregtelenít. E-vitaminja gátolja az
öregedési folyamatot: a bőr hamvassága, rugalmassága időt állóbb lesz. Ha fiatalosak
akarunk maradni, együnk minél több fejes salátát! A saláta 25-én kelt ki, a 11. napon. A
petrezselyem csak a 20. napon, május 4-én. Mindig rém sokat kell rá várni, közben nagyon
begazosodhat a sora. Persze csak akkor, ha nem figyelünk oda. Ha nem vagyunk jó gazda.
Aztán jött a fehér bokorbab (saját): kelt április 27-én, a 13. napon. Majd 2 sor
paradicsom (saját), 80 cm-es sortávval. Az egyik sor Lucullus konzervparadicsom. Ez a
legjobb, vastag a húsa, amikor ledarálom (passzírozom), púposan megáll a tálban, mint a
mártás, ivólének főzzük. A második sorba vegyesen kerültek a magvak: nagy kerek,
tüdőszínű, kis rövid konzerv, óriás. Kikeltek április 30-án, a 16. napon. Rendes időben.
A paradicsom egészségőrző. Likopint tartalmaz, amely csökkenti a daganatos betegségek
kialakulásának esélyeit. Mi nagyon kedveljük a paradicsomot, paprikát, - szalonnával.
Jött aztán 1 sor cirmos bab (saját): zöldnek is jó és száraznak is, babgulyásnak kiváló.
Kelt április 27-én, a 13. napon. 2 sor sárgadinnye következett 80 cm-es sortávval, az egyik
Magyar kincs, a másik Tétényi cserhajú. Boltban vettem őket, a cserhajúból csak 2 szem
kelt ki a kinccsel együtt május 2-án, a 17. napon. Ismét 1 sor cirmos bab következett, ami
27-én kelt.
A sárgadinnye B1-vitamint tartalmaz, sőt B-vitamin-komplexet. Segíti a szívizom és az
idegsejtek megfelelő működését. Kedvez az agyműködésnek. C-vitaminban gazdag: ezért
erősíti az immunrendszert. Sok benne a kálium: ezért vízhajtó. És édes, mint a méz.
3. Április 16-án, hétfőn csak krumpliztam. 4 sor Balatoni rózsával kezdtem (saját gumók,
80 cm-es a sortáv). 1 sor Agriával folytattam. Ezt Váczi Imre, kedves mezőgazdasági
mérnök tanár barátom, régebbi kertszomszédom hozta el nekem tavaly ősszel. Ez már
május 4-én bujkált, pedig a krumplinak én mélyebb árkot ások, mint más. Más úgy
gondolja, „elég csak olyan mélyre vetni, hogy meghallja a harangszót”. És én rögtön fel is
töltöm, hogy minél több víz legyen a gumó fölött. Az Agria tehát korai fajta. A Balatoni
rózsa szétmenős, legjobb a püréhez, tört krumplihoz. Az Agria sütni kiváló. A feleségem
szereti, ha sokféle krumplink van otthon! Ő a konyhafőnök: ő tudja, mi mire jó! Mindennap
főz: a kívánság-étrend szerint.
4. Április 18-án, szerdán 8 és 16 óra között 7 sor krumplit vetettem el. 2 sor Somogyi
kiflit, 3 sor Desireet, 2 sor Kondort. A Somogyi kifli inkább sütni való, a Desiree és a
Kondor mindenre jó. Kelnek május 12-én, a 25. napon. A burgonya bővelkedik A-, B- és
C-vitaminban, kalciumban. Jó hatással van a szívműködésre. Foszforsója serkenti az
idegrendszer működését. Krumpliból mindig nagyon sok szokott fogyni az évben.
– 297 –
5. Április 19-én, csütörtökön, a piacon egy derecskei kertésztől, Erdei Sándortól 3.000
forintért vásároltam 22 paprikapalántát és 10 tő zellert. Az 1 sor vajbab (kelt április 30-án,
a 12. napon) után „vályúba” 1 sor paprikát palántáltam. Azaz 3 tő Alba Regiát, 3
Kaliforniait, 3 Ceceit, 3 Fehér özönt (Szenátornak is hívják), 5 Erős kost, 5 Édes kost. A
sor végére 1 m hosszan céklát vetettem. A 2. sor elejét (vályúba) 10 zellertő palántálásával
kezdtem. Aztán saját, meghagyott magból csilinél hosszabb erős paprikát és csúcsosan
gömbölyűt vetettem. A 2 sor elejére 2 szép nagy lapos vöröshagymát és 4 nagy gömbölyű
vöröshagymát ültettem, hogy legyen belőlük jövőre vetőmagom. Eddig még mindig sikerült
a magtermelés.
A cékla rendkívül értékes, rubinvörös „gyógynövény”! Jótékony hatásának se szeri, se
száma. A cékla lúgosít, kiváló antioxidáns hatásokkal bír, segíti a vörösvérsejtek képződését.
Méregteleníti a bélcsatornát, szabályozza az anyagcserét. Kiváló kálium-, kalcium-, vas-,
szilícium- és magnéziumforrás. Tartalmaz rezet, cinket, mangánt, ként, jódot, kobaltot,
krómot, nikkelt, B1,- B2-, B6 és C-vitamint, folsavat. A rengeteg kálium jót tesz az
izomzatnak. Erős vérképző. Különösen a májat, a legfontosabb méregtelenítő szervet segíti.
A méreganyagok lebontása során képződött szabad gyököket a cékla antioxidáns ható-
anyagai semlegesítik. Folsava a terhesség korai szakaszában megelőzi a rendellenesség
kialakulását. A nitrát-tartalma következtében állóképesség-fejlesztő. Elősegíti a véráram-
lást, vérnyomáscsökkentő. Gyógyítja a demenciát (az elbutulást): mivel a nitrogén-monoxid
javítja a véráramlást, és így segíti az agyműködést. Hatásos lehet az Alzheimer-kór ellen
is.
A zeller is valóságos csodaszer! Gazdag káliumban, C-vitaminban. Megakadályozza a
húgyúti fertőzéseket, segít elpusztítani a fertőzést okozó baktériumokat, megakadályozza
a vesekő kialakulását. A luteolin nevű antioxidáns anyaga gátolja, hogy a rákos sejtek
elszaporodjanak. Magas nátrium- és káliumkoncentrációja miatt természetes vízhajtó.
Mivel sok magnézium van benne, csökkenti a stresszt. A sok A-vitamin javítja a látást. Az
A-, C-, E-vitaminban való gazdagsága miatt késlelteti az öregedést, növeli a libidószintet.
A benne lévő androsztenol- és az androsztelon miatt vágyfokozó hatású. (Sokan nem
tudják!)
6. Április 20-án, pénteken 1 sorral folytattam a paprikavetést. Tüzes pirost, csilinél

hosszabbat, csúcsosan gömbölyűt, kisujjnyit, csilit, sárga pepperonit, cseresznyepaprikát
vetettem. Évek óta ilyen alapanyagokból őrölöm az erős, zamatos keverékemet, a koktélt.
(Erős paprikát én szinte minden levesbe teszek, még a borsólevesbe is.)
Több helyen olvastam már az erős paprika jótékony hatásáról. A benne lévő kapszaicin
okozza a csípősségét, amely durván elbánik a penészgombával.1. Aki erős paprikát is eszik,
az kevesebbet eszik, mert étvágycsökkentő, és növeli az elégetett kalóriák számát, hiszen
a kapszaicin növeli az anyagcserét, fokozza a zsírégetést. 2. Jótékony hatású gyomorfe-
kélyre, mert növeli a vérellátást a gyomor nyálkahártyájában, megelőzi, gyógyítja a belek
gyulladásos betegségét. 3. Erős nátha esetén enyhíti az orrdugulást. 4. Csökkenti a koleszte-
rinszintet, feloldja a fibrint, amely a vérrögök kialakulásáért felelős. 5. Hatékony rákölő.
– 298 –
Utána 1 sor Gigant karalábét vetettem. Ez nagyon jó fajta, nem fásodik, és nagyra nő.
Sajnos, a bolti magból az idén csak egyetlenegy szem kelt ki. Tavaly annyi volt, és olyan
nagyok, hogy mindet le se tudtuk fagyasztani: 1 köbméteres vermet ástam neki, „a
kedvéért,” az udvaron. A karalábé rendkívüli C-vitaminforrás. Káliumtartalma segíti a szív-
és érrendszeri betegségek megelőzését. Vitaminraktár (B1, B6). Sok benne a kalcium, vas,
foszfor, magnézium. Magas antioxidáns tartalma miatt asztmaellenes. (Ki tudta eddig?)
A következő sorba vöröshagymamagot szórtam: 2 méteren át lilát, 3 méterig gömb
alakút, 2 méteren laposat, 3 méteren hosszút. Ebből lesz a jövő évi dughagymám. Majd 1
sor bolti MV Július nevű hibrid csemegekukorica következett. (Sajnos, nem kelt ki.) Aztán
kimértem a csapás mellett 7 métert, és 1 sorba saját Mazsola csemegekukoricát vetettem.
Bújt április 30-án, a 11. napon. A csemegekukoricában sok az A-, B1-, B2-, B3-, B6-, C-, E-
vitamin. A B1 vitamin (az úgynevezett boldogságvitamin) javítja a kedélyállapotot, oldja
a feszültséget, a rosszkedvet. Gazdag ásványi anyagokban (foszfor, kálium, kalcium, kén,
magnézium).
A 7 méteres távolságot megfeleztem, és az utolsó vetett sortól visszafele 3,5 m-re húztam
egy barázdát, amibe, 5 fészekbe, saját termelésű sütőtökmagot vetettem. Az 1. fészekbe, a
csapástól 1,5 m-re Kanadai sonkát, majd tőle 2 méterre Nagydobosit (fehér a magja), a
következő fészekbe 1,5 m-re Kiszomborit (sárga a magja), tőle 1,5 m-re Nagydobosit, és
végül 2 m-re Székely kontyost (fehér a magja). A sor vége 1,5m-re volt tőle. Eddig azt
tapasztaltam, hogy a sonkatök megtartja a fajtatulajdonságokat. Remélem, hogy nagy baj
nem lesz a többivel sem. Más lenne a helyzet, ha például takarmánytök lenne valahol, a
közelben. Majd látom az idén, milyenek lesznek a termések. Lehet, hogy legközelebb csak
Nagydobosit fogok vetni a sonka mellé. A Kanadai sonka garantáltan édes szokott lenni.
Régen, vagy 10 évvel ezelőtt, ettünk valami isteni, nagyon finom Nagydobosi tököt! Parázs
volt, de nem fojtós, és édes, mint a méz, szinte ragadt a cukortól. Szerintem az idén igen
jók, istenien jók lesznek a sütőtökök, hiszen száraz, meleg nyarat jósolnak a
meteorológusok. És a meleg kedvez a cukor képződésének. A tök gyökere mélyen lemegy
a talajba, talál magának éppen elég vizet. Ha meg nagyon esős lenne ez az év, akkor
vízdúsak lennének a sejtek, és kevésbé édesek. Lám, az aszályos éveknek is vannak
előnyei!
Azért jegyzem én le, alkotom meg hitelesen ezt a naplót, mert biztosan sokkal többen
szeretnek kertészkedni, mint ahányan értenek is hozzá. Ezért aztán próbálom látótávolságon
belülre hozni „a megszállott alkotó munka szerelmesét”, a Kertészt. Hátha lesznek, akik
kedvet kapnak a nyomdokába lépni, sőt még sokkal, de sokkal jobban és szebben csinálni!
A sütőtök a maják, aztékok, inkák gyümölcse. Magas a C-vitamintartalma: védi az
immunrendszert, gyógyítja a gyulladásos betegeket. Bővelkedik ásványi anyagokban
(kalcium, cink, mangán, réz, vas, foszfor). Jelentős vitaminokat tartalmaz (A, B1, B2, B6,
E). Csökkenti a prosztata- és húgyhólyaggyulladást, vese-, máj-, tüdő- és ízületvédő. – Most
közbevetőleg meg kell jegyeznem, Berekfürdő szellemes, jó humorú, közösségi-kun érzésű
írója, „az elveszett kunok hercege”, Oláh Sándor (1934-2013), mint annyi más férfitársunk,
prosztatarákban halt meg. Boldog vagyok, hogy barátjául fogadott, és az utolsó négy kötetét
én lektorálhattam, szerkeszthettem és népszerűsíthettem a hazájában, a Nagykunságban.
– 299 –
Ezek: Hazamegyek (2010), A hagyaték (2011), a Szivárvány az alkonyat-ban (2011) és a

Csillagok alatt (2012). – A sütőtök serkenti a májműködést, segít a koszorúér-problémák
megelőzésében. Rostos. Megelőzi a székrekedést, béltisztító, hashajtó, vízhajtó. A benne
található tiamin (B1-vitamin) következtében emlékezet- és hangulatjavító. Enyhíti az
allergikus köhögést. Enyhíti az asztmás panaszokat. Vérnyomás- illetve koleszte-
rincsökkentő, csökkenti az érelmeszesedést, a szürke hályog kialakulásának kockázatát.
Együnk hát belőle minél többet!
Még ebbe a napba belefért, hogy a kút és a ringló elé, a 2 sor török szegfű mellé (amelyet
tavaly tavasszal vetettem, az idén tehát már nyílni fognak a maguk gyönyörű színvarázsával
és jó, üde illatával) elvessek 2 sor zsidóhagymát, hogy jövőre kora tavasszal legyen friss
hagymánk a zsíros kenyér vagy a szalonna mellé. Azért nevezik zsidóhagymának, legalábbis
én így tudom, mert gazdagon terem. A berdőkön (az üres szárakon) kis hagymácskákat nevel.
Ezek lesznek a „vetőmagok”. Azokat leszedjük, az elszáradt berdőket levágjuk, és a tő szépen
kihajt. A hagyma mellé őszibarack-csemetéket ültetek. Nagy Imre, az új szomszédom adta,
mondván: - Meglátod, ez igazi őszibarack, olyan, amilyennek lennie kell!
Az idén nagyon jó, sőt: kiváló új szomszédok jöttek. A rossz szomszédság török átok. A
tavalyi (Varga Jóska) sajnos beteg lett, nem tudott dolgozni, így aztán a földem két oldalán
– majd egész évben – gaztenger virult. Mígnem a kertgazda le nem vágatta. A gaz
megszáradt, és ősszel közösen, „társadalmi munkában”, eltüzeltük. A másik szomszédom,
Nagy Gyula is nagyon rendes. Mindig lekaszálja a földem végén és a kunyhóm körül a
füvet. Azt mondja, örül, ha segíthet. Én is úgy vagyok vele, hogy a másikon segíteni nagyon
jó érzés. Az ember visszakapja a jó szót. Én itt mindenkivel mindjárt letegeződtem. Így
sokkal könnyebb egymás közt közlekedni. Nagy Gyula tengerit vetett, Nagy Imre pedig
zabot. Az idén tehát jó környezetbe került a földem. Legalább nem ömlik rá szeles időben
a gyommag, mint tavaly!
A barackok mellé egy sorba sárga, kis égő formájú koktélparadicsomot vetek. (Jól kel,
május 5-én, a 16. napon.) A koktélparadicsom igen drága, „úri passziós” étel!
A veres szilvafa és a csapás közötti részen, egy sorban 3 fészket készítek. Az elsőbe
Óvári fehér patisszon kerül. Kel május 2-án és 11-én, tehát a 13. és a 21. napon. Pedig
belocsoltam a fészket. Kelet felé haladva, a második fészekbe Alba főzőtök kerül (olykor
4 kilósra is megnő). A harmadikba Kveta főzőtök (ez csak negyed akkorára nő, mint az
előbbi). Ezek május 2-án, a 13. napon keltek. Mondtam Nagy Imrének, ha nem leszek is
itt, amikor nézed a zabot, és lesz itt csillagtök, nyugodtan vehetsz le egy párat, a
születésnapi ünnepi ebédhez.
7. Április 22-én, vasárnap kifeszítem a besztercei szilvafa elé a műanyaghálót. Éppen

átéri keresztben a földemet. Az egyik évben kaptam az első helyezésemért. Nagyon jól
tudom hasznosítani, mert futóbabot és futóparadicsomot vetek, illetve palántálok mellé. A
bőven termő futóbabot most vetem el, a háló hosszának feléig, tehát 5 méter hosszan.
(Április 30-án, tehát már a 9. napon kel.) A magját Barabás Sanyi bátyámtól kaptam, még
a másik kertben.
– 300 –
2 sor kardvirág kerül a Mazsola kukorica és a háló közé. Vida Lajos komám adta őket
egy kis kosárral. Tavalyelőtt én Kanadai sonkatököket, egy pár Nagydobosit és egy
hatalmas Kiszombori tököt adtam neki. És most meghálálta. Jó, rendes ember. Kedvelem.
A besztercei szilvafáktól északnak még van a földemen hely, oda 7 kisebb sor vajbab
kerül. A bab ugyanis szereti az árnyékos helyet is. A barázdákat rögvest belocsoltam, mielőtt
behúztam volna. (Május 2-án kel, a 11. napon.) Hamarosan nem várhatok esőre!
Tehát 7 nap alatt (7 alkalommal) elveteményeztem. Lehetőséget teremtettem. Minden
talpalatnyi földet kihasználtam. Közben egy csepp nem sok, annyi eső sem esett! A télből
egyből – Petőfi szavaival – „lángsugarú nyár” lett. Vagyis, ha kelnek a növények, nyomban
megkezdhetem a locsolásukat! Közben, persze, hol itt fáj, hol ott fáj, mint az öregembernek.
Főleg a jobb bokám. Reggelente kenegetem, aztán „bejáródik”. A koromhoz képest jól
vagyok, mint a kéményseprő. Nem panaszkodom. A feleségemnek sokkal több baja van,
mint nekem, és mégsem nyafog. 12 féle gyógyszert szed ő is, én is. Ez kettőnknek havi 20
ezer forint. Persze, amit megtermelek, az tudjuk, egészséges, és azzal takarékoskodunk is!
Egyébként rászorulunk-e a Kertre? Egyelőre még nem tartunk ott. Csak szenvedélyesen
szeretem a kerti munkát. Ma már a testem, a lelkem érzi a szükségét! Ha ki kell hagynom
néhány napot, már alig várom, hogy jöhessek. Talán ez bennem az irigylésre méltó?!
Április 23., hétfő: bujkál a Rajnai törpe, a sorjelző retek, a fokhagyma, a vöröshagyma.
Tehát a 10. napon. Virágzik a földi eper. Ezeket meglocsoltam. A málnát is. Hadd nőjenek!
Április 25., szerda: hihetetlen, de szép sorja van a borsónak. Bújik a bab. Kikelt a
legényrózsa, a bársonyvirág is. Megkapáltam a borsót, a hagymákat, a virágokat. Ha maradt
itt-ott tarack, azt kiásom, kirázom belőle a földet, és viszem el egy vödörrel a kunyhóm
mögé, hogy megszáradjon, és majd ősszel eltüzeljem, mint eddig is tettem. Az már többet
nem lesz az utamban. Azt nem kell még egyszer kikapálnom! A földemen ezzel a módszerrel
két év alatt kitisztítottam a taracktól a növényeket. A földemet egyébként évente sokszor,
akár ötször is, megkapálom. Lazábbá, tisztábbá, levegősebbé teszem. (Nedvesebb marad
a talaj, mintha kapálatlanul hagynám. Először is, mert a gyom nem szív el annyi vizet.
Másodszor, mert szétroncsolom a kialakult hajszálcsöveket, amelyeken át kipárologna a
nedvesség. Legalábbis így tanultam réges-régen, még kis nyakkendős pajtáskoromban,
Pusztaszenttornyán, az iskolánk Micsurin kertjében. ) Kertész, „Kert-ész”: szerintem a
legjobb gyomirtó a kapa!
Április 27., péntek: kikelt a zöldbab, a Mohikán uborka. Meglocsoltam a borsót, a
legényrózsát, a bársonyvirágot (pórias nevén a büdöskét!), a földi epret, a málnát.
Április 30., hétfő: Kikelt a paradicsom, a sütőtök. Bujkál a kukorica. De eső semmi!
Hiába jelzi, mutatja a tévé! Nézed-nézed a képmutatót és reménykedsz, és semmi! Hej-
haj!
Május 2., szerda: virágba borult az erdőben az akác. Milyen szép a hófehér lombkorona,
és milyen jó az illata: hangosan telezümmögik a méhecskék! Meglocsolom a paradicsomot,
a borsót, uborkát, babot. Az Ásia földi eper köré kifeszítem a lobogós madzagot, mert bejár
az őz vagy a nyúl, és eszi az eper levelét. Kikelt egy szem dinnye! De jó! Csak legyen sok-
sok!
– 301 –
Május 3., csütörtök: a locsolókannára rászerelek egy gyermeklocsoló-fejet. Így sokkal

gazdaságosabb a locsolás, ugyanis nem szóródik annyira szét a víz, illetve lágyabban zuhog
le a növényre a vízsugár, nem töri agyon. Mindent meglocsoltam a hagyma kivételével.
Már vannak hüvelykujjnyi nagyságú földi eprek! A zöldség, sárgarépa, paradicsom,
paprika, dinnye, kukorica még csak keleget, de locsolni muszáj, mert a nagy szél és a 32
fokos meleg – „Tüzesen süt le a nyári nap sugára Az ég tetejéről”: Petőfi így mondaná –
mindent kiszárít.
Május 4., péntek: nagy szó, hogy már kikelt a zöldség: a 20. napon! Locsolnom kell,
hogy megmaradjon! Bujkál a dughagymának vetett. Továbbá az 5. sor krumpli, vagyis az
Agria, a 19. napon. Meg még a kardvirág is. Remélem, sok csokor kitelik majd belőle!
Május 5., szombat: 10-től fél 1-ig meglocsoltam mindent. Az 52 sor 10 méterével 520
méter. A vizet felhúzni, kicipelni, kimérni a locsolóba, végigmenni a sorokon, az esetleg
felbukkanó gazt kihúzni a növényeim közül, pestiesen mondva: nem semmi! Emberpróbáló
időket élünk. Nem esett eső április 14-e óta. Így ki se kel minden, ha meg kikel, sárgul a
napon, a szélben. Rettenetes ez a tavasz! Ma is 30 fok fölötti a hőség. A zöldség, a
paradicsom, az uborka szépen kelt, de a sárgarépát, úgy látom, nem kell egyelni. Itt-ott
egy-egy orozva kelt krumpli hajtásán máris megjelent, sajnos, az első, pusztítani való
krumplibogárcsapat: olykor csoportosan, 5-6 is tobzódik egyen. Ha nem lesz itt eső, hiába
reménykedem, lehet, hogy nem tudom életben tartani a növényeket. Hiába akarom!
Május 6., vasárnap: a májusi eső aranyat ér, de hol van? Kínomban (a kertbarátok
kínjában) eszembe jut egy, a Nagykunságban, Karcagon is ismert és elterjedt szövegelés.
Az egyik mondja: „- Eső lesz, asszony hajtja a lovat!” A másik felel neki, ízes nyelven: –
Víz kék ahhó!” Hát így állunk. Megint mindent meglocsoltam. Nem kelt ki a Gigant
karalábé, a Tétényi cserhajú sárgadinnye se. A nyúl meg eszi a zöldbabot. Mennyi ellensége
van a mi kedvenc babunknak, amíg az asztalunkra nem kerül! Sárgul minden. Hogy mondja
Arany? „Ég a napmelegtől”. Az aszály ellenében teremteni és megtartani nagyon nehéz
bármit is!
Elmélkedem. Én csak ledobom magamról az inget, és időnként a szájamból alaposan
megmosakszom, de a növények csak fonnyadni, kókadni tudnak, hogy minél kisebb legyen
a felületük a tűző napon. Mondják: de szép színed van, tán a tengerparton voltál? Ó, én
nem, nem, csak a tengeri partján. Láttam a Napot, és a Nap is látott engem! Juhász Gyula
szavaival: „A lángoló magyar nyár tűzvarázsa”. De nem adom fel, már csak azért sem!
Tetszik nekem a kísérletező ember: az író Németh László! Tetszik Szabó Pál Talpalatnyi
földjének (a regénynek és a filmnek) a Góz Jóskája. Tetszik Veres Péter Balogh Janija.
Eszembe jut Ilia Mihály, az egykori kedves egyetemi tanárom idei, márciusi vallomásos
ímélje. (1965-ben végeztem el az egyetemet Szegeden, de a mai napig tartjuk egymással a
jó, baráti kapcsolatot.) Megvallja nekem: „Sokáig ki volt írva a tanári szobámban:
>Megdögleni lehet, de rongyembernek lenni nem!< Ez VP-mondás volt.” Valóban, Balogh
Jani személyiségére valló erkölcsi tartást tükröz. Akkoriban is voltak ám, ne feledjük,
kemény próbatételek! „Mindig igy volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett”
– hallom Vörösmarty bölcs hangját (A vén czigány, 1854. július-augusztus (?)).
– 302 –
Aztán Arany János Bolond Istók (1850) című elbeszélő költeménye villan az eszembe.
„A szőlős gazda is, az egyszeri. Magánkivűl s őrjöngve kacagott fel, Látván, hogy szőlejét
a jég veri, Dorongot ő is hirtelen kapott fel, Paskolni kezdé, hullván könnyei:>No hát, no!<
így kiált, >én uram isten! Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!<” Arany hangja
nekem: a lelkemnek gyönyörű, igazmondásában tökéletes. Csakhogy a szőlősgazda az
elemi erővel együtt dolgozott, én viszont ellene! A magam egyszerű eszközeivel, a kapával
és a locsolóval teremtek és tartok meg. Az idő (az időjárás) hímnemű: nagy (elemi) erővel
adó. A föld nőnemű. Befogadó. Miért gondolom, hogy fontos ez, hogy tudatosodjon
bennem? Irányelv?!
– A földet, a Kertet szeretni kell, mint az asszonyt – mondom Kis Péternek a Kertem
végén – félteni, óvni, mert különben elvadul. – Azt mondod? – szól. Később aztán ezt
továbbgondolom. Miközben a meditálás és a kerti munkabeli tapasztalás együtt bölcsebbé
tesz, felrévül előttem az, hogy bizony, a szívünk békéje a Kertben, a munkában, például
itt, aztán a családban, a nemzetben van. A nagy birodalmak összeomlásakor is a kis
közösségek támadnak fel és épülnek újjá. De nem akarok én politizálni, mint Veres Péter,
akinek az első regénye az Aszály (1932) volt. Isten őrizz! Csak hát a Kertben ráér az ember
mindenféléről emlékezni.
Május 7., hétfő: ebben az őrült nagy szélben locsolni nagyon nehéz. Mire befejezi az
ember a locsolást, az eleje már felszárad, felszikkad. Ma megkapáltam az uborkát, a
zöldséget. A babot locsoltam. Még ezt, még azt. Kapkodok, mint Bernát a mennykőhöz!
Május 8., kedd: mire meglocsoltam mindent, jött egy kis futó zápor. No, lám! Mit ad
Isten! Már költő is leszek. Ámultam-bámultam, ahogy a kunyhóból néztem kifelé (Vida
Lajossal együtt, mert beszaladt hozzám), és láttam, azaz láttuk az érzékletes csodát! Az
egyszerűségében is nagyszerűt. A földközeliben a lélegzetelállítóan fenségest. „ A zápor /
arany napsütéssel átszőtt /ezüst esőfüggöny.” De oly hamar felszáradt, sajnos! Kiritkítottam
a legényrózsát és a bársonyvirágot.
Május 9., szerda: Laci fiamtól kaptam 11 szál Kecskeméti paradicsompalántát. Helyet
találtam nekik a főzőtökök mellett. Lacinak ősszel én meg majd adok helyette 20 vagy 30
kiló krumplit, mert ő „nem bogarászik.” Fél 9-től 12-ig még locsoltam és kapáltam is.
Május 10., csütörtök: ha már így belejöttem a palántálásba, vettem a piacon a derecskei
kertésztől, Erdei Sándortól 2 savmentes futóparadicsomot Zsuzsának, a feleségemnek.
Ennek piros-lila bogyója lesz, nem sárga, mint amit tavaly vettem. (Ő csak olyat ehet, mert
sok a gyomorsava.) Kimentem, szokásosan, biciklivel. Elpalántáltam őket, és meglocsoltam
a Kecskeméti paradicsomot is meg a tökféléket, a málnát, a földi epret. Még lett volna,
mit.
Május 11., péntek: paprika-, paradicsom-, zöldség-, sárgarépa-, borsólocsolás. A borsót
még fel is töltöttem, vélhetően tovább lesz víz a tövénél. Megkapáltam a sárgarépát, a
hagymákat, a legényrózsát, a bársonyvirágot. Végre kibújt minden patisszon. És jó sokára
az egyetlen szál Gigant karalábé. Kezd virágozni a Rajnai törpe. Feltétlenül locsolni, hogy
kössön! Megszámoltam 20 darab Ásia földi epret. Csodaszépen virágzik a török szegfű:
tarkabarka szín és formagazdasága a földemen maga a varázslatos, a sokszínű Kelet!
– 303 –
Május 12., szombat: fél 9-től 12-ig kapáltam a krumpli közét. Még alig jött ki, de a
töveken ott napozik, sütkérezik 4-5 burgonyabogár. Brutálisan pusztítom őket: szétnyomom
a lárvákat, a petéket, a bogarakat. (Morfondírozok. Hogy ennek miért nem találnak ki
biológiai ellenséget? Nem tudnak? Ezért nem lehet Nobel-díjat kapni?! Persze, a paraszté
a munka, a kereskedőnek meg úgy is megvan a maga haszna!) Majd a szokásos
borsólocsolás. Néhány retek már jó húsos. És nem eszi semmi a levelét: semmi, se csiga,
se pattanó bogár!
Május 13., vasárnap: fél 9-től 12-ig kapálás és locsolás. (Nagy Gyula rendesen
lekaszálta a kunyhóm körül a füvet. De humoros is őkelme, mert elől meghagyta. Miért?
Hogy ne vegyem észre, csak utoljára? Tetszik ez a megoldás.) Nem lesz bő termése a
Rajnai törpének, mert kicsi, satnya az indája. Soha még így nem jártam a borsókkal, soha!
Csalódnom kell!
Május 14., hétfő: erre a napra egyszer mindent, az egész Kertet megkapáltam: en bloc.
A földi epret (naivan) betakartam fűvel, hogy semmi ne vegye észre. Kiegyeltem a dúsan
kelt paradicsomot. Van már hüvelykujj nagyságú kis paradicsom. Na lám, nem sokára fut
az uborka! Van, aki hálóra növeszti, úgy is nagyon mutatós és főleg: nagyon hálás növény!
Május 15., kedd: na, végre, reggel 6-kor megérkezett a csendes eső. Esett 8-ig. Pár nap,
és meglátszik a jótékony hatása. Olyan gyámoltalanul zsugorog minden, nélküle.
Május 16., szerda: reggel 6-tól 7-ig jó nagy zápor volt, de még 11-kor is esdegélt. A két nap
alatt a Kertben 16 mm esett. A városban 45 mm. Nem baj, az öklömnyi göröngyök majd
szétmállanak, így is. Sajnos, a Kertemben én nem tudok felfogni esővizet, pedig jó lenne!
Május 17., csütörtök: kibiciklizek a földi eperért. Retket is hozok haza. Nagy a sár,
nagyon ragad. A földi eper jótékony hatásai között első helyen említhetjük, hogy sok benne
a C-vitamin, ezért erősíti az immunrendszert, a szem szaruhártyáját, retináját. Mivel a C-
vitamin (aszkorbinsav) antioxidáns, ezért leköti a szabad gyököket, mielőtt azok elrákosod-
nának. Harcol a rossz koleszterin ellen, segíti az artériák kitisztításáért felelős lipoproteinek
munkáját. Csökkenti a gyulladást. Vérnyomáscsökkentő. A földi eper rostban gazdag, ezért
lassítja a cukor véráramba kerülését. A földi eperben lévő folsav a terhesség korai szaka-
szában segíti a magzat agyának, gerincvelőjének kiépülését, segít megelőzni a születési
rendellenességet. Imádjuk a földi epret. A feleségem dzsemet is csinál belőle.
Május 19., szombat (fél 9 - 12). Újfent leszedtem a földi epret. Felhúzgáltam egy kilónyi
retket, zöldséglevelet szedtem, először. A paradicsom- és paprikapalántákat meglocsoltam.
2 óra hosszat bogaráztam a krumpliföldön. 10 perc jut egy sorra. Az embernek közben
megfájdulnak a lábizmai. (Kapálok egy kicsit, hogy lazuljanak az izmaim. Azért is meg
kell alkotnom ezt a naplót, mert jó, ha tudják az olvasók, ha a kezükbe kerül – főleg, akik
nem termelnek semmit –, hogy mit jelent a kétkezi kerti munka, mondjuk április 14-től
november derekáig.) Felesleges sajnáltatni magam, mert aki élte már a kerti világot, az
tudja. Na, de hát egy újszülöttnek minden új! Lesznek még, remélem, újszülött kertészek,
ezután is!
A piacon reggel találkozom Ézsiás Tónival. Megszólít: na, jelentkeztetek már a legszebb
konyhakertekre? – Igen. – Akkor csináljátok, ebben a rossz időben is!? – Igen. Képzeld, az
eső előtt 13 napig reggel fél 9-től 12-ig, 1-ig mindig kinn maradtam. Mindennap
– 304 –
kibicikliztem 3 kilométerre a Kertbe, és locsoltam meg kapáltam. Hogy kijöjjön a zöldség.

Én ilyen Kertész vagyok! – Vannak még hülye emberek! – mondja viccesen. (Nem
gúnyosan, nem haragból, hanem csak őszintén, csodálkozva. Annyira hihetetlen az, amit
csinálok?! Tónit szeretem, sőt az egész családját. Jó család. Tanítottam az egyik lányát. Az
apósának, Erős Bandi bácsinak egy szép könyvet csináltam. Semmi okom megsértődni rá.
Nagy dicséretnek fogom fel az elszólását.) … Ilyenek az én legbensőségesebb kertészügyeim.
De túlteszem magam rajta.
Május 21., hétfő, pünkösd másodnapja: földi epret szedek, kaprot, retket. Locsolom a
paradicsomot, futóbabot, patisszont, a főzőtököket, a sütőtököket, a paprikát, a dinnyét.
Észreveszem, hogy van már savmentes kis futóparadicsom, fel kell kötöznöm a hálóra. Fut
a futóbab, az uborka, a dinnye (a Magyar kincs). Csak 3-3 sütőtököt hagyok egy-egy
fészekben. Majd látom, lehet, hogy jövőre csak kettőt-kettőt. Mert nem férnek el egymástól
az indák. Kivéve a Kanadai sonkát. Szépek a koktélparadicsomok is. A paprika ágazik és
virágzik. Már megint száraz a föld. Ilyenkor egy kapálás felér egy kisebb fajta esővel, mint
már írtam, mert eltömíti a földben kialakult hajszálcsöveket. Délután egy enyhe-szemerkélő
eső volt. Nem volt mérhető a mennyisége. Sajnos.
Május 23., szerda (fél 9- fél 13): feltöltöttem a krumplit, pontosabban megerősítettem a
töltéseket. És bogarásztam. Van már óriás paradicsom is: egyetlenegy. Virágzik a vajbab,
a cirmos bab, a Kelvedon csodája. Kiegyeltem a vetett paradicsomot. A Lucullus a legszebb,
de tűrhető a tüdőszínű és a rövid konzerv is. Muszáj volt szednem a Május királya salátából,
mert elnyomná a petrezselymet. Itt most bővebben esett, mint otthon. Felkaróztam a vett
paprikapalántákat. Lám, egy 600 négyzetméteres Kertben is mindig van tennivaló! Váczi
Imre barátom öt évvel ezelőtt, amikor a Rokkantkertben (hobbikert volt, sokan kihaltak
belőle: vissza kellett adni a városnak) egymás mellett dolgoztunk, azt mondta: – Pista, te
a szorgalmaddal pótolod, eléred azt, amit a természet különben nem adott meg. Imrének
tanítottam a gimiben a fiát és az egyik lányát, de őt csak a hobbikertben ismertem meg.
Azt is tudja rólam, hogy füzeteket vezetek. Egyszer mutattam neki az egyiket. Említette is
másnap: – Igazán megható, hogy beírtál az örökkévalóságba, beletettél szorgalmas, lelkes
életed becses dokumentumába. Nagyon köszönöm! Köszönöm, hogy megénekeltél engem
is a Krónikádban. Bizony mondom, vigyázni kell, mit mond az ember, mert még megírják!
Persze, örülök. (Korábban nem is tudtam, hogy ennek az Imrének milyen remek humora
van! Otthon viszont már lassan, azt hiszem, azt tartják rólam, hogy a tanár úrnak mostaná-
ban a … Kert a heppje! De ott még egyelőre nem tartok, hogy beszélgessek is a növények-
hez, mint Hemingway öreg halásza a nagy halhoz. Habár feltétlenül együtt érzek velük én
is! De ami késik, így tartja közmondás, az nem múlik. Tőlem, belőlem lehet, hogy még az
is kitelik.)
Május 24., csütörtök: az elmúlt három nap alatt mindent szépen megkapáltam másod-
jára. A 600 négyzetmétert tehát 3 nap alatt lehet bekapálni. Sajnos, a borsót ellepte a
levéltetű. A török szegfűből viszek haza egy pompás nagy csokorral. (A piacon a virág-
árusnál egy ekkora csokor 600 forint.) Vannak már kispaprikák is. Nagy Imre nem győz
rajta csodálkozni.
– 305 –
Május 25., péntek (10 - fél 13). Sherpa 100EC rovarölő szerrel (5 ml 10 liter vízhez)
megpermeteztem a burgonyát, borsót, babot, paradicsomot, paprikát. Élelmezési várakozási
idő burgonyában 14 nap (letelik június 8), a borsóban, babban 7 nap (letelik június 1).
Szenzációs a Mohikán uborka: gazdagon nő, sárgállik a sok virágtól a föld, már messziről
(a kaputól bejáró útról) jól látni! A Magyar kincs virágzik. Rettenetesen büdös ez a
permetlé, de hátha távol tartja a nyulakat is a babtól. Valami furcsa betegség (talán gomba)
támadta meg a borsót. És honnan jön az a sok burgonyabogár, a zöld poloska, a sárga
katicabogár? Jó volna, ha valaki kitalálná a biológiai ellenségét! Vajon jövőre is lesz
poloskainvázió? A Tél tudja?
Május 27., vasárnap (fél 8 - fél 12). A krumpli kivételével mindent meglocsoltam: tököt,
paprikát, paradicsomot, babot, uborkát, dinnyét, borsót, a virágokat, a sárgarépát, s főleg
a petrezselymet. Felkötöttem a futóparadicsomot. Fut a Nagydobosi sütőtök. Hamarosan
virágzik, látom a bimbóról, a vetett paradicsom. Találtam 20 szem sárga málnát, és földi
epret. Nagy a meleg. Szakad az emberről a víz. Ha a meteorológus 30 fokot mond, akkor
a napon megvan 40 fok. Kipróbáltam: a levegő az ebédlőben 30 fokos volt, az ajtón kívül,
a napon már 40 fokos. Más ilyenkor önfeledten strandol, én csak növényt ápolok,
gyámolítok!
Május 28., hétfő (8-10): szétpalántáltam a koktélparadicsomot. Locsoltam rendületlenül.
Május 29., kedd (fél 9 - fél 12). Locsolás, kapálás. Ebben az uborkában igazán érdemes
gyönyörködni, olyan szép! Már sok az 1 cm-es nagyságú. Van pár kosszarvú paprika is. Jól
nő a saláta. Borsót jó, ha egyszer tudok szedni, mert nagyon gyatra. 11-kor megáll a földem
végénél Kozák István autója. Azt mondja István, neki is ilyen a borsója, és mindenkinek a
kertben. (Ez országos betegség?) Mondom neki viccesen, némi öniróniával: délután én
majd kiülök az udvarra a kutyáim mellé, és majd személyesen beszélgetek az Öreg Istennel,
hol durvábban, hol szelídebben, hogy legyen eső. Ebéd után a kutyáké vagyok. Kipróbáltam
az „eszmémet”. És: mintha használt volna, lett zápor! Micsoda véletlen! Fél 2-től esett 2-
ig. Forgott felettünk a zápor, előbb északról jött, majd délről, végül nyugatról. Jég is volt.
A városban, az Erkel utcán, mondják, 40 mm csapadék hullott. A Kertben csak 17 mm
esett. (Már bánom, hogy nem fogadtam ezzel az áldott jó Kozákkal, hogy tudok esőt
csinálni!)
Május 30., szerda: található már 5 centis kosszarvú paprika és Cecei is. Csak van
burgonyabogár! De nem lehet permetezni, mert még le se telt a határidő: nem akarom én
magunkat megmérgezni. Szépen, lilán kezd virágozni az Agria. Elsőnek. Ő a legkorábbi!
Június 1., péntek: Virágzik az Alba tök. Kisujjnyi az uborka, a cirmos bab, a vajbab is.
Virágzik a vetett paradicsomom. Virágzik a futóbab. Tehát virágos Kertem van! Lenyűgöz.
Június 2., szombat (10 - fél 11). Ez egy jó, esős nap. Esett, elállt, esett. A Kertben
lekapkodtam a málnát, hogy meg ne rothadjon. Megkapáltam a babot, és már esett. Elállt.
Kapáltam a tököt, hamarosan esett. Elállt. Leszedtem két sor borsót, felvettem 6 salátát,
zöldséget tépdestem, de már a sártól le kellett mosni a cipőmet. (Gumicsizma, a bokámnál
elvágva. Én csináltam: büszke vagyok rá!) Elindultam haza. Alig lakatoltam be a nagykaput,
rákezdte, nagy hevesen. (Na, legalább holnap nem lehet rámenni a földre, mert csak
összetaposok mindent. Nem szabad erőltetni valamit, ha csak kár lesz belőle!) 10 mm esett.
– 306 –
Június 3., vasárnap: délután fél 4-től fél 6-ig idebenn, az udvaron 22 mm esett. Újborsót
ebédeltünk. Nagy öröm, mert mi zsengén, cukor-édesen szoktuk szedni, nem öregen.
Június 4., hétfő: valóban, a Kertben tegnap 24 mm eső esett. Tiszta tészta a föld.
Málnaszedés. A Rajnai törpe 1 vödörrel lett. Bokáig ért a sár, szúnyogok, levéltetvek,
bögöly, poloska, rekkenő hőség, egy műanyag lapon állva bajlódok, hogy bele ne süppedjek
a sárba; guggolva borsót szedni: nem egy leányálom. Nagyujjnyi az uborka, de nem tudok
rámenni a földjére. Ami pedig a borsót illeti: a Rajnai törpéből csak annyi termett (4 kg),
hogy több maradt tavalyról a hűtőben, de az ideivel együtt nekünk elég lesz. Tavaly
ugyanekkora területen 20 kg lett tisztán, eltéve a hűtőbe. (Egyszer hopp, máskor kopp!)
Nem nagyon csodálkozhatok, hiszen kiesett egy hónap a szokásos tavaszi tenyészidőből. A
tél után rögtön jött a nyár. Nem is volt igazi tavasz. És eső sem esett, csak negyedannyi.
Többek között ezért is termett csak ötöde a tavalyinak. Viszont a krumplira éppen jókor
jött az eső: most virágzik, biztosan jól fog kötni. Hiába, az mutatkozik legjobban, amit a
Váczi Imre barátomtól kaptam.
A málna is nagyon értékes gyümölcs. Igen magas C-vitamin-tartalma miatt az immun-
rendszer kincse.1. Megakadályozza a rákot, mert lehetetlenné teszi a sejtek rendellenes
elváltozását: a piros málnában az ellaginsav halálozást okoz bizonyos ráksejtekben. 2.
Látásjavító, segíti a retina védekezését a fertőzésekkel szemben. 3. Magnézium- és C-
vitamin-tartalma miatt javítja a termékenységet. 4. Káliumtartalma segít fenntartani a szív
és érrendszer egészségét: segít szabályozni a szívverést és a vérnyomást.5. Jó zsírégető,
ezért segít a fogyásban.6. Megelőzi a memória hanyatlását, az időskori agykárosodást.7.
Az erős antioxidánsokkal, a C-vitaminnal erősíti az immunrendszert.8. Csökkenti a
gyulladásos tüneteket.9. Segíti az egészséges erek megőrzését.10. Csökkenti a menstruációs
és szülési görcsöket. Tisztességes dolog tudni ezeket, amikor óvod, féltve gondozod a
málnád!
Június 6., szerda: délután 3-kor kibicikliztem az uborkáért, a piros és sárga málnáért.
Virul a legényrózsa. Milyen szép volna, ha a szomszédok is vetnék, végig az út mellett!
Június 8., péntek: itthon, az udvaron 16 mm a csapadék (utóbb megtudtam, a Kertben
csak 6 mm volt ). A Kertben leszedtem egy nagy vödör (16 literes) uborkát, lett vajbab,
fehér bokorbab, cirmos bab! A cirmos bab fejlődik legkorábban. Szívós és bőtermő:
másodvetésnek ez a legjobb. Csodálatos ez az élővilág, ahogy a szolgálatunkba szegődik,
és éltet bennünket!
Június 9., szombat: kikapáltam a Rajnai törpe és a Kelvedon csodája szárát. Az egyik
sor helyébe hónapos retket és jégcsapretket szórtam, másodvetésként. Rengeteg a piros és
a sárga málna. A feleségem szorgalmasan rakosgatja el a hűtőbe. A múltkor finom pitét
sütött vele.
Június 10., vasárnap (fél 8 -14 óra): 2 sor Mazsola csemegekukoricát vetettem a borsó
helyébe. – Nem kell egy kis fűszerpaprika-palánta? – kérdezi Kozák kollega, amikor
mellém ér az autójával. – De, megpróbálom: itt a kút közel, nem kell messzire hurcolni a
vizet! Hátha nekem is sikerül? Nem igaz? Megmutattam Istvánnak a Kertem, a sárga
málnám, és örömmel megígértem neki, hogy valamit valamiért alapon ősszel majd adok
neki egy tő sárga málnát. Köszönte, mert ő ilyet még nem látott. Másodvetésként 2 sor
– 307 –
Kalocsai édes fűszerpaprikát palántáltam, mély árkokba, hogy jól tudjam locsolni őket.
(Még beérhet, ha szép, hosszú lesz az ősz? – kérdeztem magamtól. Ám az én földemmel
átellenben Eszternek már 10 centisek a paprikái! Vajon lesznek-e az enyémek olyanok?)
Uborka, vajbab, cirmos bab és fehér bokorbab szedésével fejeztem be ezt a számomra
nagyon örömös, érdekes-értékes napot.
Június 11., hétfő (fél 9 -11). Hazahoztam az első főzőtököt. Ma 2 tejfölös-vödröt szedtem
tele málnával. Felkaróztam a Kecskeméti paradicsomot, paprikát locsoltam. Hadd nőjenek!
Június 12., kedd (fél 9 - fél 11). Kis Péter (alelnök) majdnem megsértődött rám, hogy ő
is kínálta nekem, korábban, a fűszerpaprikát, akkor miért nem kellett. Alig tudtam
kimagyarázni magam, hogy most lesz aktuális, most, hogy kiment zöldborsó, és végképp
nem kelt ki a karalábé. Kérdeztem, a tiéd milyen. Palotás. Két sorra lett elegendő. Kissé
elöregedettek már, de hátha fölveszik magukat! Történt már, hogy abból lett valami, amire
nem is számítottam!
Június 13., szerda (du. 2 - 5). Az éjjel fél 1 és 2 között nagy viharral jött az eső. Az udvaron
15 mm-t mértem a colstokkal. Legalább nem kell ma locsolni. Délután begyűjtöttem 1
vödör vajbabot, fél vödör uborkát. Az ubit mindennap szedni kell most már, mert gyorsan
nő ebben a neki való időben. A bab a piacon 750 forint kilónként. Nekem nem kell venni,
és az enyém, amit én előteremtek, az sokkal jobb, sokkal szebb, kedvesebb! Ez nem
önáltatás!
Június 14., csütörtök (8-12). Biztosan sziszifuszi dolognak tűnhet másoknak az, amit én
csinálok. Bár a távolabbi szomszédok, Halász Bandi, Kis Péter és Kozák István is gyakorta
kinn vannak, feleségestől. Nekik is nagyon szép a kertjük. (Le a kalappal előttük!) Péternek
a paprikamezőjét „irigyelem”, Bandinak a gyümölcsfáit. Bandinak különben szakmája is
a kertészet. Sok földi epret termel. Piacra is. Ők autóval jönnek-mennek. Öntöző berende-
zéseik vannak. A dolgokat „messziről nézve” (főleg a haszonelvűség szempontjából) nem
kuliznak annyit, mint én. De én úgy vagyok vele, hogy engem ez a munka, ez az életritmus
éltet. Délelőtt a földközeli fizikai-szellemi kerti teremtő termelés, utána otthon egy jó fürdés,
ebéd után megiszom egy korsó sört, és jöhet a másfajta, irodalmi-szellemi munka alkotása.
A kettő jól kiegészíti egymást. Most esszéket, recenziókat, tanulmányokat írok, amelyek
rendszerint vagy esetlegesen megjelennek a folyóiratokban (az Agriában, a Partiumban, a
Jászkunságban, a Magyar Naplóban, a Falufigyelőben, a Redemptioban, sőt a szerbiai
Létünkben és a kárpátaljai Együttben). 2015 előtt 10 évig a Körmendi Lajos világa című
vakos háromkötetes nagymonográfiámat írtam, illetve összegyűjtöttem három nagy
kötetben Körmendi Lajos összes műveit. Ezzel a módszerrel. A testem és az agyam „karban
tartásával”. (Amely műveknek a kiadásához aztán jórészt nekem kellett „összekalapolni”
a pénzt. Elég megalázó volt. Nem mondhatnám, hogy a világ a tenyerén hordozza a
szellemi munkát. Vagyis: ismét azt tapasztaltam, hogy az ember a legfőbb elhatározásaiban,
ilyen vagy olyan okból, de többnyire magára marad. Ezt csak misszióként, elhívatásból
lehet csinálni! Ezt a fajta magányt a konok, önfejű ember, amilyen én vagyok, meg is
érdemli, nyilván.)
– 308 –
Újabb 2 sorra való Palotást kértem Pétertől. Ezeket a Kalocsai mellé palántáltam. Ezen
felül ma is került hazavinnivaló: 1 vödör fehér bokorbab, fél vödör uborka, 2 főzőtök, 1
pohár piros málna. Tehát van már 6 sor fűszerpaprikám! Lehet, hogy lesz belőle 1 kiló
készen? 3.000 forint. Anyagilag nem éri meg annyit vesződni vele. De nem az anyagi
haszon az érdekes ebben az egészben, hanem a saját termés nagyszerűsége és a kertes
élmények temérdek sokasága! Kel a másodvetés retek. A 6. napon. Vajon bízhatunk-e
hozzá? Jó lenne!
Június 15., péntek (9-14). Eszembe ötlött egy jó jelszó. Látom magam előtt magam,
amint gurigázok ki a Kertbe: Irány a virány! A virány mára már elavult szó, ezért hat
ironikusan. A magyar nyelv értelmező szótára (1966) szerint üde növényzetű, virágokkal
borított kies tájékot, mezőt, rétet jelent. Petőfi az egyik szép udvarló szerelmes Júlia-
versében még használta: Látom kelet leggazdagabb virányit… (1847). A versben Júlia
ábrándos szemének igézetében az eszmény varázsa a költő lelkének leheletfinom esemé-
nyeiről ad számot … Én azonban a virányt jelszóba foglalva a saját magam ügyes-bajos
igyekezetét nézem kívülről, némi kritikus öngúnnyal. Mit ér a lelkes kertes életed?!
Álmodozó vagy?!
A krumplikapálás után meg is permeteztem a növényt burgonyabogár ellen. Most APACS
50WC-vel. Bandi ezt a szert ajánlotta. Ézsiás Tóni könyvére kaphattam a mérget. Június
28-án telik le a várakozási idő. Fürtös paradicsomot és paprikát hoztam haza mutatóba.
Megérett a török szegfű magja. Már van futóbab. (A bab tehát bejött.) 2 tejfölös-vödör
málnát szedtem. Vajon a naplóm alapján lesznek-e, akik felismerik a Kert-Magyarország
értékeit?!
Június 16., szombat (9 -13). Ezen a napon harmadjára kapáltam meg az egész Kertet. Most
már könnyebben haladt, mert a tököt és az uborkát például az indák miatt nem kellett. Ott csak
a nagy gazokat kellett kihúzgálni. Még arra is volt időm, hogy ismét felkarózzam a vetett
paradicsomot. (Némelyike túlnőtte az előbbi karót.) Kiegyeltem 1 sor zöldséget. Már szép
nagy a levele, és haragos zöld. Lett egy jó összemarokkal. Az idén bizonyára aranyárban lesz
a karcagi piacon – többek között – zöldség is. Mert az aszfalton minden megterem.
Június 18., hétfő (8-12).Mit látok: a 12x1,5 cm-es futóbabhüvelyek, mint széles
függönyön a rojtok, csüngenek a 1,5 m magas hálón! Ma is kiegyeltem 1 sor zöldséget.
Utána a 4 sor petrezselyem kapott egy-egy vödör vizet. Nem mindenkinek kelt ki a zöldsége,
ha ez kikelt, kapjon további segítséget. A másodvetés kukorica kelne, de a fácán rájár, és
végig kiveri a kelő szemeket. (Lehet, hogy tavasszal is ő ette meg a bolti kukoricaszemeket?
A huncut. Túljárt az eszemen.) Gyönyörűen pompázik a legényrózsa, a kunok virága, a
párna, az asztalterítő, a suba dísze. Én nem vagyok dúsgazdag ember, a gazdagok világát
nem ismerem, így nem tudom, ők tudnak-e örülni az ilyen apróságoknak, mint én. Szinte
hihetetlen, alig van két egyforma színű, színárnyalatú köztük. Levágtam a török szegfű
szárát, hogy újranőjön a tövétől. Futóparadicsom-locsolás. A fürtösön megint van érett
példány. Nem is egy! Ezt nagyon érdemes vetni, palántálni. Ma a paprikasorok kaptak 20-
20 liter vizet. Hoztam haza sárgulni kezdő, tehát érő erős kosszarvúakat. Meg még
ajándékozni is tudtam belőlük Dedinszki bácsinak. Neki az unokáját tanítottam. Csendes,
szorgalmas és jó sportoló volt.
– 309 –
Június 20. Vida Lajost elláttam főzőtökkel, uborkával, zöldséggel. Hálásan meg is dicsért
érte: – Itt kezdődik a kert, nálad! Mondom, szeretem, ha szép és jó a Kertem. A
paprikalocsolás után, számoltam eddig, most megszedtem a 11. sárga vödör uborkát a 2
sorról. (A vödör bőven 16 literes, valamikor falfesték volt benne.) Ma is összejött 1 tejfölös-
vödör (500 gr-os) piros málna. Az unokám kedvence. Eleinte csak neki szedtem a szebb,
nagy, érett szemeket.
Június 21., csütörtök (fél 9 - 13). Paprika- és paradicsomlocsolással kezdtem a napot.
De a kardvirág és az uborka is kapott soronként egy-egy vödör vizet. Kikapáltam a régi
földi epret, és megkapáltam az Ásiát. Uborkával, paprikával, futóbabbal megrakodva
tértem haza.
Június 22., péntek (8-12). Ma ráadásul a sárgarépát és a petrezselymet is meglocsoltam.
A fokhagyma levelei kezdenek száradni, hiányzik a víz. Meglocsoltam. Szépen veszi magát
a Kozák adta Kalocsai. A Kis adta Palotás még nem. A petrezselyemben sok levél
kifehéredett, talán mozaikvírus. Ezeket a leveleket letépdestem. A javából adtam a levesbe
Nagy Imrének.
Június 23., szombat (11-14). Levagdostam az elszáradt, öreg málnatöveket. A dinnye
levelei sárgulnak. (Az idén se karalábé, se borsó, se fokhagyma, se sárgadinnye?) Találtam
néhány uborkát. Most már egyre kevesebb van rajta, bár az indája haragoszöld. A Kalocsai
paprika kezd elágazni. De jó! Szép, pompás sötétpiros, majdnem fekete szokott lenni a
színe!
Június 24., vasárnap (8-13).11 óra lett, mire felkötöztem a málnát, felkaróztam a
paradicsomot. A paprikán, paradicsomon kívül kapott vizet a petrezselyem és a sárgarépa
is. Látok már kis égő nagyságú koktélt. Erőteljes. Jövőre lehet, hogy felfuttatom a
szilvafára!
Június 25., hétfő (10-13). Megint van burgonyabogár, és a várakozási idő csak 28-án
telik le. Legkevésbé támadják a Kondort, a legjobban a Desireet és a Somogyi kiflit.
Szedtem vajbabot, uborkát, futóbabot. Locsoltam paprikát, paradicsomot, földi epret (hogy
ki ne száradjon), petrezselymet, sárgarépát. Mindennap más arcát mutatja a Kert. Nem
unalmas.
Június 26., kedd (fél 9 -13). Negyedízben kapáltam meg az egész Kertet. Meglocsoltam
a dinnyét. 2 tövet ki kellett venni. 20 darab kis termést számoltam meg. A zöldség és a
sárgarépa láthatóan meghálálja a locsolást. A virágokat is megsajnáltam. Ők is kaptak hát
a vízből. A szépségükért. A három szép: a gyermek, a nő és a virág. (Ezt a gyönyörű
mondást Szabó Páltól hallottam, a baráti asztaltársaságában, 1963 telén, amikor Pál-napkor
felkerestem a nagy népi írót az otthonában, a budai Diana úti házában, a Dózsa-regényéről,
A nagy temetőről (1940) írván a magyar irodalmi szakdolgozatomat kedves tanáromnál,
Ilia Mihálynál. Én a jóhiszemű, a jóságos, emberszerető otthonosság kifejezését látom
benne.) Hazafelé, a csapásról áhítattal meg-megnéztem növényi híveim: Templom a
Kertem.
Június 27., szerda (11-13). Legelőször a 2 besztercei szilvafán kezdtem. Kaptak egy-
egy sárga vödör (16-16 liter) vizet. A 20 dinnye 20 liternyi vizet. A 2 sor Mohikán egy-egy
vödörrel. A petrezselyem és a sárgarépa szintén. 12 sütőtököt számoltam meg, ebből 4
– 310 –
Kanadai sonkatök. Szemerkélni kezdett: esőben indultam haza. Az egyik sárga vödör
uborkával volt tele, a másikba futóbab, vöröshagyma, fokhagyma, zöldség, sárgarépa
került, meg 2 csillagtök, 5 kosszarvú erős paprika, 4 paradicsom. Délután 2-től este 8-ig
csupáncsak 6 mm-t könnyezett az ég. (Talán csak nem azt a csepp nélküli, száraz 13 napot
siratta meg olyan kínkeservesen?) Hiába gyűrődött, készülődött a felhő, elment
Püspökladány fele.
Június 29., péntek. Adtam Vidáéknak fél vödör uborkát, egy nagy főzőtököt főzeléknek,
egy maroknyi petrezselyemlevelet a levesbe, néhány szál kaprot, hogy tudjanak uborkát
kovászolni, egy összemaroknyi zöldbabot. Van már néhány 3 cm-es hosszú paprikám az
egyik Kalocsai szárán! Kel a másodvetés Mazsola kukorica! Már megérett 1 darab
savmentes paradicsom! Ma egy főzetnyi futóbabbal tértem haza. Otthon nem teltem be a
dicsérettel.
Július 1., vasárnap (8-12). Jaj, a babot ma is meg kell szedni, mert kétnaponként kell
rákeríteni a sort! Egy fél vödör uborkát gyűjtöttem össze. El is vittem Nagyné Körmendy
Évának 1 főzőtökkel, 1 patisszonnal és még néhány paprikával együtt. Évának gyönyörű
udvara van. Bárhova nézek, virág és virág. Feri, a férje 20 cm-es fürtű szőlőket termel.
Vihetné kiállításra. Évával egyetértettünk abban is, hogy a szép Kert örömforrás, és erőt
ad, lelkesít! (És, hogy életes otthonunk az Udvar, a Kert. Talán fiatalít is, vagy konzervál?)
Július 2., hétfő (fél 9-12). Tökök, szilvafák, szabad-e locsolkodni? Újra van nagy
patisszon! Úgy tűnik, utoljára szedtem fehér bokorbabot. Ahogy saccolom, vajbabból terem
vagy 10 liter: szárazon, kiválogatva. Alig van burgonyabogár. Csakhogy ezt is megértem!!
Július 3., szerda (fél 9-12). Szokásos locsolkodás. Majd megnéztem Kis Péter földjét,
mert kíváncsi voltam a paprikájára. Elámultam, milyen szépek. Utána én is megmutattam
az enyémet Péternek. Azt mondta: – Nagyon szép a kerted. Az enyém mellette csak jelenthet.
– Nem úgy van az – mondom – nekem olyan csodaszép fűszerpaprikáim sohasem lesznek,
mint amilyen neked van! Péter van úgy, hogy elárasztja vízzel a paprikáját és a krumpliját.
1. kertnézés. A verseny zsűrije délután 3-kor keresett fel bennünket. Lingné Orosz
Hajnalka és Sipos Gábor (Veres Péter első regényének, az Aszálynak a főhősét is így hívják)
kertészmérnök. Rendesek voltak. Végigvezettem őket a csapáson, közben magyarázgattam:
hol mi van és miért. Mindent figyelmesen meghallgattak. Egy-két kérdést fel is tettek,
például azt, hogy tervezem-e a kertet. Hajnalka fényképezgette a növényeket. Kérdezték,
hány éves vagyok. A 75-et taposom, szeptember 11-én leszek 76 éves. Tetszett nekik
mindaz, amit láttak. Én is örültem a találkozásnak. Aláírtam az adatlapot. Nagyon
kellemesen búcsúztunk el. Jó volt kutyafuttában kibeszélnem, mennyi mindennel múlatom
itt a Kertben napot. Autonóm vagyok, hogy úgy mondjam. Megyek a magam feje után. De
én így érzem jól magam.
Július 4., szerda (8-10). Ma csak a legfontosabbakat locsoltam: a futóparadicsomot, a
szilvafákat, a paprikákat (az erőseket és a fűszereket egyaránt). Ez ma csak 150 liter víz
volt. Van úgy, hogy kihordom ennek a dupláját. Ástam ki egy-egy főzetre való Agriát és
Balatoni rózsát. Elégedett vagyok a nagyságukkal. Jól kötöttek. Jókor kapták azt a
nagyobbacska esőt.
– 311 –
Július 5., csütörtök (fél 9-12). Uborkaszedés. Az egyik patisszont megrágta az őz.
Néhány vöröshagyma már beérett. Vigyázni kell vele, mert a gyökere egyik-másiknak
kezdene rohadni! Locsolás. Összesen, csodák csodája, 29 paprikacsövet számoltam össze
a Kalocsain.
Július 6., péntek (fél 9-10). Nincs eső. Locsolás. Leszedek egy kosár paprikát, 1 dinnyét.
Július 7., szombat. Reggel jött az eső. A városban 10 mm esett, a Kertben 12 mm.
Július 8., vasárnap (8-10). Felszedtem a fokhagymát. A tavalyihoz képest törpe. Tavaly
1 hónappal korábban dugdostam el, és 1 héttel később szedtem fel, mint most. Ennyit jelent
a tenyészidő-különbség. És az, hogy tavaly ötször annyi csapadékot kapott, és sokkalta
jobb nevelő időt. Vetettem 1 sor cirmos babot fészekbe, és 2 sor Mazsola csemegekukoricát.
A futóbab letermett.5 dinnye megrohadt. Mivel két napot kihagytam, egy sárga vödör
uborkát szedtem össze. Már több benne a salátának való. Még mindig jó az indája. Habár
kezd némelyik levél rozsdafoltos lenni. Csokorra fogtam 5 szál kardvirágot (2 fehéret, 1
sárgát, 1 lilát, 1 sötét rózsaszínűt). Éjjel esett 15 mm. Reggel kimenjek, ne menjek ki a
Kertbe?
Július 9., hétfő (8-10): ragad a föld. Vetettem 1 sor kaprot a földi eper mellé. (De aztán
nem kelt ki, miért, miért nem, nem tudom, van úgy, hogy csak elszórja a magját, és van!)
Az egész földön összebóklásztam még egy marokra valót az uborka mellé. Ott csak úgy
kelt ki, hogy tavasszal néhány nagy karlendítéssel széjjelszórtam egy-egy fél marokkal. A
kapor szeret orozva, az ember tudta nélkül kelni. Magától. Gondozás nélkül. Vannak évek,
amikor tavasszal valósággal ellepik, kékesszürke bundájukkal beborítják a földet. Fenséges
látni, ahogy a harmat csillog rajtuk a nap fényében. Teleszedtem a vödröt paprikával.
Levettem egy dinnyét, hogy ne rothadjon meg. Találtam 9 cső tengerit is. Holnap jó lesz
csemegének!
Július 10., kedd. Éjjel esett, nem sok, 10 mm. Ragad a föld. Mivel ma csalamádét
csinálunk, hoztam haza uborkát, paprikát, sárgarépát, hagymát, zöld paradicsomot.
Július 12., csütörtök (fél 9 - fél 11). Menni kell az uborkáért, mert különben nagyra nő!
A sártól hamar nagy papucsod lesz. A mai szüret: uborka, 2 dinnye, egy marok petrezselyem
zöldje, 1 főzőtök, 3 fej vöröshagyma, 12 cső tengeri. Két csokor virágot is összekötöttem
a csomagjaim tetejére: 7 szál hófehér kardvirágot a feleségemnek, 11 szál más-más színű
legényrózsát. Szeretem a virágokat otthon látni a kerti asztalon. Mutatnak, csalogatók. Még
a méhecskék is odaszállnak rájuk! Meg néha a szender, vagy a díszes fecskefarkú lepke.
Július 14., szombat. Bújik a vasárnap elvetett cirmos bab, a 6. napon. Érik a ringló.
Megkapáltam a paprikákat, majd meglocsoltam. Sok az elöregedett, rozsdabarna
uborkalevél. Nagy Gyuláéknak adok egy nagy zacskó kosszarvú paprikát, erőset, édeset,
vegyesen. Ők áthoztak egy kis vödör bódi szilvát. Bőségesen hozok haza uborkát,
petrezselymet. Hoztam még 12 szál kardvirágot (fehéret, sárgát, lilát). Margitkának az
utcánkban átvittem egy fél vödör uborkát és egy kis petrezselyemlevelet is. – Ne tessék
pénzt adni, akkor nem hozok!
Július 15., vasárnap. 3 dinnye megérett. Szegénynek már alig van indája. Ástam ki
Agriát (elég szép), Somogyi kiflit (még apró). Paprikalocsolás. A Palotás is megindult,
örömömre.
– 312 –
Július 16., hétfő (8-11). Zsendülnek a vetett paradicsomjaim. Az Agria burgonya indája
kezd sárgulni, mert korai. A paprika-, sárgarépa-, petrezselyemlocsolás után leszüreteltem
a főzni való kukoricát. Sárgulnak a bablevelek. A bab megkezdi az érését. Viszont üdén,
különlegesen szépek a fehér kardvirágok! A levágott 14 szálból két szép csokrot állítok
össze a nagyapóék sírjára. A Borjú-dűlői temetőben nyugszanak. A feleségem nem tud
kijönni, de hálásan köszöni, hogy még erre is gondoltam. Így csak én gondolkodom el a
sírjuknál a világ folyásán. („Itt nyugszik Olajos István 1910-1992 és Olajos Istvánné 1920-
2004. A jóság és a szeretet szállt a sírba veletek.”) A sír előtt elréved, elmereng az ember
az élet múlásán, hiányán. Hogy írja a drága Petőfink a világszerte ismert Szeptember végén
elégiájában, Koltón, 1847 szeptemberében? „Elhull a virág, eliramlik az élet…” Nyugod-
janak békében.
Július 17., kedd (8-10). Paprikaszedés és -locsolás. Egy méter hosszan felszedtem a
Balatoni rózsát. Halász Bandi kiszállt az autójából, és odajött: – Hát ez gyönyörű! És
milyen szép még az indája, az enyém már nem. Délután volt egy enyhe kis frissítő zápor.
Július 18., szerda (fél 9-11). Kiigazítottam a paprikák barázdáit, hogy ne folyjon el a
tövekre locsolt víz. A fél dinnyeföldet felkapáltam, mert leérett rajta a dinnye. A tegnapi
zápor nyoma nálam alig látszik. Gyula kukoricáján viszont igen. Igen jó fajta. Amíg a
vonatból nézve még Cegléd körül is csak derékig ér a tengeri, a Gyuláé embermagasnál is
nagyobb. Lám, a gyökerekhez most is összegyűjtöttek, vagyis levezettek a levelek legalább
egy-egy liter vizet. Elmés szerkezet! Látszik a nedvességen az eredményesség. És átlagban
2-3 cső van egy-egy száron! Nem győzöm dicsérni Gyulának. – Nagyon jól jártál, hogy
idejöttél, szomszédomnak. Nem panaszkodhatsz a kukoricádra. Országszerte nézve is igen
ritka szép! A csillagtök megadta magát. A vetett cirmos bab, látni vélem, szinte jól érzi
magát ebben a borongós időben. A sárga málna még az újabb hajtásai végén is hozza a
terméseket. Megint szedek jó félvödörnyi uborkát a 20 méterről. Már találni méreteseket
is a másodvetés hónapos retkek között. A szokásos brutális bogarászás után („Halál a
krumplibogarakra!”), mert már nem volt mit tenni, hazamentem. Ritkaságszámba megy
nálam ez a lazsálás! Szokatlan.
Július 19., csütörtök (fél 9 -11). Paprikakapálás és -locsolás. Az Alba Regián már újból
vannak kispaprikák. A babok lassan beérnek ebben a dög melegben. Pár kiló lószemű
szilvát és kék ringlót és 1 kiló fürtös paradicsomot szedtem (ő lát el minket ennivalóval).
Találtam 1 szem érett koktélparadicsomot: sárga, égőformájú. Viszem haza Zsuzsának,
mutatóba.
Július 20., péntek (9-12). Felszedtem vagy 30 vöröshagymát, mert száraz a fejénél a
szára. Köztük volt 5 darab, amelyiknek a gyökere rothadni kezdett. Megint került egy fél
vödör uborka. 8 nagy öklömnyi Kaliforniai paprikám van. Bízok benne, hogy pirosra érik.
Sajnos, nem hoz új virágokat. Az egyetlenegy csili paprikám (ennyi kelt ki) a fajtájához
képest nagyon terebélyesen fejlődik. Nem baj. Megint találtam érett fürtös paradicsomot.
És uborkát is. Már régebben locsoltam, ezért hihetetlen, honnan veszi ez a kedves ubi a
vizet! Ez az összesen 20 méter hosszú uborkasor nagyon kitett magáért az idén is. Eddig
már termett, ha jól számolom, legalább 160 kilót. Jutalomból ma meglocsolom a töveit.
Öntöttem egy-egy vödör (16 liter) vizet a besztercei szilvafák tövére. Mert rengeteg rajtuk
– 313 –
a gyümölcs, hadd hízzanak, jó lekvárt főzünk majd belőlük. Remélem, nem lesznek
férgesek!
Július 22., vasárnap (fél 9 - 12). Hajnalban 3 óra körül volt egy jó zápor, azt gondoltam,
legalább 10 m lett a Kertben is: 15 mm-t mértek. Valóban, a Kertben kissé ragadt a föld. A
brutális burgonyabogarászás után ma csak anyagbeszerzés történt. Szedtem 1 vödör
paradicsomot, most már mindenfélét: fürtöset, óriást, savmenteset, sárga koktélt, piros
koktélt, tüdőszínűt, Kecskemétit, Lucullust. Majd egy marék zöldséget, sárgarépát, egy fél
vödör uborkát, néhány vöröshagymát. És még hónapos retket, jégcsapretket a
másodvetésből, továbbá: kosszarvú paprikákat, Agria krumplit, Somogyi kiflit. Az Agria
nagyon jó fajta. Ebben az aszályos évben is jól terem. Nem túl sokat, de szép nagy gumókat.
Kaprot bóklásztam. Ez az eső mindennek jót tett. Találtam 15 szál kinyílt kardvirágot is.
Július 23., hétfő (8-10). Reggel került egy kis enyhe zápor, talán ha volt 1-2 mm. De
legalább ma sem kell locsolni. Előbb megkapáltam a földi epret, kigyomláltam belőle a
folyondárt, hogy köthessen az új hajtás. Egyetlen éjjel beérett 6 dinnye. Beérik egy nap?
Ezt sem tudtam még. Nem olyan nagyok, mint máskor szoktak lenni, és sajnos, vízízűek.
Vetettem 2 sor vajbabot. Megpróbálom, tavaly nagyon jól sikerült belőle a másodvetésem.
Július 24., kedd (8-11). Összegyűjtöttem fél vödör uborkát, egy vödör vöröshagymát, 3 kg
fürtös paradicsomot. A cirmos babot holnap fel kell szedni, és lám, a fehér bokorbabot is!
(Jó itt élni! „Csak éljünk még, ahogy az uborka is szeretne!” - mondotta a jó B. Zoli író
barátom.)
Július 25., szerda (8- fél 10 és du. 2-4). Felnyűttem a cirmos babot és a fehér bokorbabot,
nehogy megrohadjanak a szemek. Az üres földre ponyvát terítettem, a babokat arra hordtam,
széjjelrakosgattam, hogy jól érje a nap, és jól megszáradjon. Megszedtem egy vödör
paradicsomot. Délután minden babot kicsépeltem. A fehér bokorbab 4 liter, a cirmos bab
5 liter lett. Tisztán. (2 óra volt a kertben a cséplés, 2 óra otthon, kényelmesen, a válogatás.)
Július 26., csütörtök (8-11). Már igen kevés az uborka: ennek ellenére ma is került
salátának való és apró is. 1 vödör paradicsommal és 1 vödör vöröshagymával tértem haza.
De termett egy maroknyi szeder is és 2 sárgadinnye. Maradt még 2, aztán végkép vége.
Kifújt.
Július 29., vasárnap (8-9). Ma inkább csak a paprikát locsoltam. A vajbab nyüvésével
várni kell, de a most kezdődő egyhetes kánikula idején biztosan leég a levele. Megint egy
kis burgonyabogarászás. Vigyáznod kell ezekre a kolorádóbogarakra, kopaszra eszik a
szárakat!
Július 30., hétfő (8-11). Paprikalocsolás, uborka- és paradicsomszedés. Vidáék adtak egy
kosár érett körtét. Kiss Pistinek, a hentesnek szedtem egy jókora marok erős kosszarvú
paprikát. Az idén is ő főzte Karcagon az ország legjobb birkapörköltjét, és tavaly is.
Kihúzom magam, büszke vagyok rá, hogy ő a mi hentesünk. Megérdemli ezt a kis
ajándékomat. Az uborka már-már a kihalás előtti állapotban van: az indák kopaszok, mégis
terem! Egyfajta csoda ez. Honnan veszi hozzá a vizet? Őszintén: boldog vagyok. Ráadásul
kezd bújni a vajbab, a 7. napon. Ma nagyon elégedett vagyok magammal, a Kerttel,
mindenkivel.
– 314 –
Július 31., kedd (du.4-6). 30 fok van az ebédlőnkben, a hűvösön. Paprikalocsolás.

Felvettem 1 zellert, mert hervadozni kezdett a levele. Megjárja nagyságú. Érik a
koktélparadicsom. 2 jó öklömnyi sárgadinnye levétele után felszámoltam a dinnyeföldet.
Az indát kikapáltam, és kupacba gereblyéztem. Ebben a kánikulában mostantól kezdve
délután fogok locsolni, mert akkor több vizet fog hasznosítania növény, éjszakának menve,
mintha délelőtt locsolnék, délnek menve. A besztercei (itt, Karcagon bercenceinek is
mondják) két héten belül beérik: már jó édes, bár még zöld a húsa. Egy-egy vödör vizet
öntöttem alájuk.
Augusztus 1., szerda (du. fél 5-6). Paprikalocsolás. Közben látom, az uborkának most
már tényleg vége. Holnap kikapálom az indát. Kiástam egy fél vödör Somogyi kiflit.
Néhány igen nagyra megnőtt, kár, hogy kevés volt rá az eső, locsolni meg nem győztem
volna. Így is szinte erőmön felül gürcölök. Hazafelé hallom, surrog valami. Hát a kerékpár
külső gumija adta meg magát. Rojtosra kopott. Irány a bolt. 7600 forintért mindkét kerékre
tajvani külsőt, belsőt vásároltam. (Bicikli nélkül meg vagyok lőve, én azzal, felpakolva
tergenyézek haza mindent.)
Augusztus 2., csütörtök (9-12, du. 4-6). A maradék 10 darab uborka levétele után kika-
páltam az indákat. Remekül termettek. Nagyon megszolgálták a gondozásukat. A feleségem
télire eltett 50 kilót: 10 ötliteres üveggel, felét vizesnek, felét kovászosnak. Paprikalocsolás,
-kapálás. A délutáni locsolástól jobban kell, hogy nőjenek a paprikáim! Hiszen a 35 fokon
délelőtt sok víz elpárolog, este viszont lehűl a levegő 20 fokra, a töveknél több víz marad.
A vöröshagyma helyébe árkot húztam, és abba tavalyról maradt fokhagymát szórtam:
szórtam, mert szakadt rólam a víz, nem volt erőm duggatni. A sütőtökök levelei a fészkeknél
penészednek, összeesnek. De nincsen velük semmi komolyabb baj. Szerencsére.
Este, 7 után megérkezett az eső, csak 8 mm, de az is valami. Holnap megint nem kell
locsolni. Jól jött, azért is, mert segíthetek itthon a paradicsom feldolgozásában.
Augusztus 3., péntek (du. fél 5-6). 1. paradicsomfőzés: ma délelőtt befőztük a korábban
leszedett vegyes paradicsomot. Volt benne: tüdőszínű, nagy kerek, Kecskeméti, fürtös,
Lucullus. Lédúsabb lett a keverék, mintha csak Lucullus lett volna. 15 borosüveggel lett.
Délután szedtem 1 vödör Lucullust. Az uborka helyét felgereblyéztem, legyen szép.
Augusztus 4., szombat (10-12, du fél 5 - fél 6). Felnyűttem a szilvafák melletti vajbabot,
és a gazt kikapáltam, egy kupacba húztam. A földet szépen simára elgereblyéztem, arra
kiterítettem egy ponyvát. Arra hordtam rá a kinyűtt babszárakat. Egy tejfölös-poharat
teleraktam sárga koktélparadicsommal. Ugyanis Kiss Imrének ígértem (ezermester, a
tanítványom volt magyarból az esti levelezőn), hogy viszek neki: nem ismeri. 2 sorban
eldugdostam a tavasszal megmaradt dughagymát. A sorokba egy-egy vödör vizet vittem.
Próbáljuk meg ezt is: ebben a 35 fokos melegben mi lesz belőle? Eszünk-e majd belőle
újhagymát? Szedtem 1 vödör nagy paradicsomot. Meg kihúzgáltam a maradék néhány
vöröshagymát. Összesen lett nekem körülbelül 40 kg vöröshagymám. Országosan nézve –
mondja a tévé – kevesebb termett, mint szokott. Az idén minden másképp alakul, mint
tavaly.
Miért van az, hogy a sütőtök képtelen a tövéhez közel hozni a termését? Elfut az indája
akár 10 méterre is. Most a vajbabra futott rá. Óvatoskodnom kellett, hogy ki tudjam szedni
– 315 –
alóla a babszárakat. Hogy ne sérüljön meg. Az indát levágni meg nem szabad, mert
elszáradhat az egész növény. A Székely kontyos hoz 3 tököt is ezen a hosszú futáson.
A babcséplés sem egyszerű szellemi munka. Villával előbb csomóba rakod a babot. Aztán
nagyobb ütésekkel kivered a szárából. Az üres szárakat aztán kidobod egy kupacba. A
megmaradt hüvelyeket tovább töröd, most már óvatosabban, kisebb villacsapásokkal. Középen
összegyűjtöd a törmeléket, a hüvelyeket a zúzott száraz levelekkel együtt. Amennyire lehet,
leszeded a levélport. Ezután következhet a vödörbe szedés. A vödör türelmes rázogatásával a
felszínre tör a léha por, az aprólék. Azt ki kell dobálnod. És jöhet a szelelés. A tele vödörből
az üres vödörbe való átszórás. Széllel szembeállva, jó magasra kell emelned a vödröt, és
rázogatva szórni a magvakat. Attól függ, milyen erős a szél, előbb-utóbb kitisztul a bab.
Sokszor hosszabb ideig áll a levegő, várnod kell, mert csak néha jön egy gyenge szellő, enyhe
fuvallat, de hát ez ilyen dolog. Ami szemét (földdarabocska, hibás mag, nehezebb törek), azt
otthon kényelmesen ki lehet válogatnod egy udvari asztal mellé ülve. A cséplés folyamata is
elvesz vagy 2 órát, de a gondos kiválogatás is ugyanannyit. A cséplés és szelelés ősi módszer,
az ókori festményeken látható, hogy már az egyiptomiak is csinálták. Viszont ma már nem
mindenki ismeri ezt a módszert. Inkább kifejtik. Kis Péter meg is kérdezte tőlem: aztán nem
lesz baja a babnak, nem törik össze? Nem, mondom, én mindig így szoktam csinálni. Próbáld
ki, hamarabb van! Én nem viszem haza a hüvelyeket, az én műhelyem itt van, a szabad ég
alatt. Én már a világ végére se csavarognék el. Nem érdekel. Nekem ez a világ közepe, ez a
kies Kert! A kenyerem javát én már megettem. Mi maradt még? Nyugdíjas koromra a Kert, a
kertész és az irodalmár hangyatürelmű, szorgos munkája. A jó barátok, ismerősök könyveinek
gondozása, bemutatása, recenziók írása. Van, amelyik könyvet akár ötször is átjavítottam:
szerkesztés, helyesírás, nyelvhelyesség, stílus szempontjából; akkor jó a munkám, ha az
aranyrögből karikagyűrű lesz, minden jó szövegnek zenéjének kell lenni! Olyan ez, mint
mikor a mustból kiforr a bor. Így készítettem el egymás után, az otthoni szellemi és a kerti
fizikai munkám szimbiózisában, vonzásában a helyi kulcsemberek-értelmiségiek egy tucatnál
is több könyvét! Így született meg a már említett Oláh Sándor egykori üzletember könyvein
túl Cs. Kovács Imre tanító (Gazdagító örökítés, 2006) könyve. Aztán sorba mind: Erős András
mérnök-tanár, igazgató (Szerencsés élet, 2006), dr. Horváth József főorvos (A küszöblakókért,
2006, Tudattalanhasadás, 2011), Kárpáti Jenő tanító (Keserves, 2006, A messze látó
pásztor,2009) a mesterszállási Kovács János könyvtáros (Nagykunsági tükör, 2009, Búcsú,
2011, Hétköznapok, 2013, Vidékkönyv, 2015), Szilárd Ferenc tanár (Életem, 2011), Bihari
György mezőgazdász, bankár (Apáink hagyatéka, 2015), Fejes László mentőtiszt (Jákob
lajtorjáján, 2012, Útban hazafelé, 2013, Hullámverésben, 2013, Új utakon, 2017, Patkolatlan
pegazus, 2017) könyvei. Megkerestek engem ezek a jó emberek, hogy segítsek már nekik,
mert ők nyomot, jelet akarnak hagyni maguk után, amely megőrzi a nevüket, hogy nem éltek
hiába! Az ő életük emléke semmiképpen se menjen kárba a múló idővel! És hát persze:
használni akarnak! Mert a szó elszáll, az írás megmarad. Szóval: nekem a Kert a teremtés
királyi non plus ultrája! A Kertben a növényekkel való foglalatosság közben nyugodtan járhat-
kelhet ide-oda az ember agya, töprenghet például, többek között akár a különböző irodalmi,
stílusbeli megoldásokon is. A Kertben összességében harmóniára találsz: nagyra, tágra nyílik
ki előtted a világ!
– 316 –
Augusztus 5., vasárnap (8-12, du. fél 5-6). Rekkenő a hőség. A napon 40 fok. Délelőtt
kiválogattam a vajbabot. 8 liter lett, tisztán. 2 literes és 1,5 literes flakonokba teszem el a
babot. Így a legjobb tárolni. Délután paprikalocsolás. Teleszedek 1 vödröt Lucullusszal.
Augusztus 6., hétfő (du. fél 5-6). Mivel a sárga vödörbe 16 liter fér, a locsolókannába 10
liter, így egy fordulóra kiviszek 26 liter vizet. A kunyhóm felőli 5 sorra (2 Palotás, 2 erős,
1 vett palántasor) háromszor fordulva 78 litert. A bejáró út felőli 4 sorra az út túlsó oldalán
lévő kútból két fordulóval 52 litert. Ez összesen 130 liter. Mindennap. Eleinte még a
dupláját vagy akár a tripláját is kihurcoltam, de most csak a paprikát gyámolítom.
Hazahoztam mutatóba 1 darab 15 cm-es Kalocsai fűszerpaprikát. Felvettem az egyetlen
Gigant karalábémat. Tépdestem 1 csomag petrezselymet, összegyűjtöttem 1 zacskó
koktélparadicsomot. Teleraktam 1 vödröt Lucullusszal. Elhihető, hogy elfárad az ember!
Augusztus 7., kedd (du. fél 5-6). Azt tanácsolta a meteorológus, hogy 11 órától 15 óráig
ne tartózkodjunk a napon. Mértem: ami árnyékban 33 fok, az a napon 44. Tudniillik: a
hőség. A szervezet túlzottan ki van szolgáltatva a hőségnek. A másodvetésem tengődik: a
tengeri cérnavékonyan furulyál. A maradék retek felmagzik. Talán a babból lesz valami,
ha locsolom, óvatosan, hogy le ne égjen a levele. Egyébként a nyuszikának is élnie kell, és
jó az ízlése: ő is szereti a zöldbabot, sőt: imádja, nem csak én, mi. A babsor tetejét, még
szép, hogy lelegelték! Került 1 zacskó savmentes paradicsom. Eszternek, a földem végénél,
a bejáró út túloldalán fűszerpaprikát termelő szomszédomnak (igen jó a paprikája, mondta
Vida), mert most ő nyírta le az úton a füvet, vittem egy vödör paradicsomot, vegyesen
nagyot, Lucullust, tüdőszínűt. Neki is van, de még nem terem, kései fajta, mondta.
Köszöntem a jóságát, ő is az enyémet.
Augusztus 8., szerda (8-12 10, du. fél 5-6). Nem éri a nap, mégis sötétpiros a sok
paradicsom. Szinte hihetetlen, hogy a nagy, haragoszöld paradicsomlomb alatt megbújva,
majdnem a földnél, pirosak, érettek a paradicsomok, szinte fürtösen. Ez a Lucullus bravúrja.
Az idén még bővebb a termése, mint tavaly. Már hazaszállítottam belőle legalább 80 kilót.
És még csak az elején tartunk, ontja a termést. Pedig most elhanyagoltam, nem locsoltam
egy pár napja. Honnan szívja hozzá a vizet? A „Kert-boldogságot” képtelen vagyok
kifejezni.
Felnyűttem az uborka és a petrezselyem közti 3 sor, illetve a Kondor és a paprika közti
1 sor vajbabot. Mivel mindent töltök, a töveiknél még maradt némi tartalék nedvesség a
földben. A szilvafákhoz hurcoltam őket. Ebben a 46 fokos melegben ott, a tűző napon még
ma jól kiszáradnak. Délután 1 vödör Lucullus-szedés után megvallattam a paprikákat (a
Kaliforniait, a Fehér özönt, a kosszarvúkat, az Alba Regiát), két nagyobb zacskóval lettek.
Kicsépeltem a második adag vajbabot. Ma jobb volt a széljárás, mint a múltkori fuvallat.
Jól adta a vajbab a termést. Gyula szomszédom tengerije kezd fehéredni. Így mondjuk:
kezd őszülni, vagyis érni. A rövidebb tenyészidő dacára, amint látom, nem sült meg. Jól
emlékszem, gyerekoromban, gimnazistaként otthon, Pusztaszenttornyán szeptemberben
(elején, közepén) törtük a kukoricát. Hiába, valószínű, hogy ez már a klímaváltozás
hozadéka. Ezután csak ilyen meleg, száraz nyarakra és őszökre, illetve hideg, esős telekre
és kora tavaszokra kell készülnünk? Vajon beköszönt véglegesen ez a két évszakos év?
– 317 –
Augusztus 9., csütörtök (du. fél 5-6). Ma is pokol lesz. Délelőtt kiválogatom a tegnap
csépelt szemetes babot. Nagyon meg vagyok elégedve! Tisztán 6,5 liter lett. Műanyag
flakonba téve 6 évig is eláll, és csíraképes marad. Vajbabból termett összesen 14,5 liter.
Cirmos babból 5 liter, fehér bokorbabból 4 liter. Az idei száraz szárazbab-termés tehát
összesen 23,5 liter. Bőségesen előteremtett termés ez! A Teremtés csodája! Örvendezek.
Délután megint nem volt kinn senki se, rajtam kívül. Ki az a marha, aki ilyen melegben
kockáztat, és kimegy a Kertbe? Hát én, ki más. Egy árva lélek sem zavarta a munkámat.
Locsolni kell, szigorúan locsolni! Legyen legalább látatja valaminek, ha már ennyit
dolgoztam rajta. Locsolni, locsolni a paprikát, a málnát, a földi epret, a sóskát, a 4
őszibarack-csemetét. Virágzik a másodvetés cirmos babom, persze, már csak az a része,
amit meghagyott a nyuszika. Csoda, csoda ez a 46 fokos tűző napon! Nem is hittem, hogy
ez lehetséges.
Augusztus 10., péntek (du. fél 5-6). Árnyékban 35 fok. 2. paradicsomfőzés: délelőtt
otthon újra paradicsomfőzés. Lett 20 üveggel. (Lucullus és vegyes.) Délután felszedem a
dughagymát. Gyatra a mennyiség, jó, ha 2-3 sorra elég lesz jövőre, nem 5 sorra, mint az
idén. Jövőre majd a magról neveléssel kipótolom. Az idén viszont volt bőven, tavasszal
adtam Vidáéknak is, minden fajtából. Sőt: Dedinszki Laci bácsinak is. Ő új tag: 83 évesen
gyalog kocog ki a kertjébe. Néha a kutyájával együtt. 3 paprikatő elfonnyadt. Gutaütést
kapott, vagy a lóbogár rágta el? Ez a jó, ez az esteli locsolás: legalább 14 óráig nem párolog
el teljesen! Éjszaka feldolgozhatják a növények. A délutáni locsolás csaknem háromszor
annyi hasznot hoz, mint a délelőtti. Délután 6 órára befejezem a locsolást, és másnap 10-
kor még sötétlik a föld, a locsolás helye. Ez 12+4 = 16 óra. Ha viszont délelőtt locsolok,
mondjuk fél 8-tól, és 9-re fejezem be, akkor 13 órára már elpárolog. Ez csak 1,5+ 4 óra =
5,5 óra. Továbbtart ez a kegyetlen hőség! Sajnos.
Augusztus 11., szombat (du. fél 5-6). Paprikalocsolás. Juliéknak hazahoztam 32 kiló
Lucullust. (2 vödörrel.) Később nem győzött áradozni róla: szuper volt, isteni!
Augusztus 12., vasárnap (9-11, du. fél 5-6). Felszedtem az összes Somogyi kiflit. Sok
közte az apró, a közepes, kevés az igazán nagyon nagy. 2 vödörrel lett. Kb. 32 kiló.
Lekapkodtam a futóbab érett hüvelyeit. Van még a tavalyról vetőmagja, de ha már
megtermett, ne vesszen kárba. Adtam Vida szomszédomnak 6 darab óriásparadicsomot.
Egy picit segített krumplit ásni. – Neked nincs segítség? – Nincs, de nem is kell. Ezt én
vállaltam. Ennyi mozgásra szükségem van. Én itt állok helyt, a szorgalmas feleségem pedig
otthon.
Augusztus 13., hétfő (9-fél 11). Felszedtem az Agriát, két sárga vödörrel lett (kb.32 kg).
Vidáék elfogadtak tőlem ajándékba egy vödör nagy paradicsomot.
Időnként eltűnődök. Emlékeimben nagyon elevenen él egy nagy sikerű japán film, A
kopár sziget (1960). Egyetemista koromban láttam, Szegeden. Sindó Kaneto fekete-fehér
filmdrámájában emberfeletti akarattal hordják fel a meredek dombra (hegyre) lentről, egy
másik szigetről csónakkal odaszállított vizet. Egy törékeny nő és egy kopaszodó férfi. A
film igen aprólékosan mutatja be a vízhordást és az öntözést. Vállon átvetett vízhordó
rúddal gebeszkednek felfelé, viszik vödrökben, emberpróbáló módon, az éltető vizet,
locsolni. Amikor a nő véletlenül felborítja a vödröt, a férfi pofon üti a feleségét, aki a földre
– 318 –
zuhan. Természetesen járt ki a pofon: mert itt nem lehet hibázni. Majd szótlanul folytatják
a munkát. Minden tövet külön öntöznek. Az izzó föld hamar elissza a vizet. (Szinte pezseg
az én földem is a melegben, ha rálöttyen a locsolókannámból a víz!) Mindennap folyik ez
a monoton munka. Szótlanok, nem beszélnek. Nevük nincs, így még inkább az általános
emberit hordozzák. (Bárhol a világon érvényes lehet a nagy akarásuk, mert akár
reménytelenül is lehet harcolni és akarni valamit.) A film roppantul kifejező drámaiságát
növeli a csend, és az, ahogy a csendben felerősödik a természetes környezet zaja. Zene
csak a legfontosabb helyeken hangzik el, erőteljesen. A film puritán, egyszerű eszközei
nagyon felkavaróak.
(Engem sokkolt első látásra, mert emlékeztetett egy régi-régi magyar nyárra. A mi
nyarunkra. Gyerekkoromban, 1952-ben is ilyen aszályos év volt. Én tízéves, Rákosi Mátyás
pajtás, „népünk bölcs vezére”, „Sztálin legjobb magyar tanítványa” pedig éppen hatvanéves,
a hatalma csúcsán, óriási csinnadrattával ünnepelték – ugyanakkor a hatvankét éves
nagyapám, Rideg Sándor pedig, a ki engem felnevelt, mellesleg 42 hónapig volt huszár:
irtotta a tarackot. Úgy irtotta ki a tarackot 3 holdon, a Békés megyei Pusztaszenttornyán,
hogy a búza learatása, illetve az asztagba való behordása után folyton szántott (ő úgy
mondta, ugarol), fogasolt, akár háromszor is. Két kis gebeszkedő lovával, sokszor
korcsolyázó kis egyes Vidats-ekéjével. A sekélyen felszántott földben nem hagyta, hogy a
tarack gyökeret verjen, eresszen. Pár év alatt így irtotta ki. Hiába nevették, már a szomszéd
dűlőben is, neki lett igaza. Most értettem meg igazán a kisember egyfajta hőstettét.
Bolondság volt? Nem. Nem volt bolondság.) Parasztbölcsesség volt. Súlyos és felemelő.
A kritika is kiemelte a film összetettségét, amelynek lényege a hatalmas tragédia és a
hatalmas életigenlés együttese. Ők nekem a dolgozó emberek ikonjai, archetípusai. Méltán
lett világhírű ez az alkotás. (Persze, az életigenlést, Madách Imrével az élen, a magyar
irodalom is sokszor megfogalmazta már a maga módján, a maga eszközeivel. 1915-ben
mi Adynk az Intés az őrzőkhöz versében például így: „Az Élet él és élni akar”.)
Vajon lesz-e értelme az én paprikalocsolásaimnak? Megéri-e? Anyagilag biztosan nem.
De erkölcsileg? Hobbidacból!? Kíváncsi vagyok, mire viszem én ezzel az őrült-lelkes
munkával. Nekem mennyi fűszerpaprika terem? Terem-e legalább 1 kiló? Én hiszem, mert
számomra újdonság, hogy csupa gyönyörűség lesz végigkísérni a fűszerpaprikám növeke-
désének és csodálatos színeváltozásának útját a palántálástól az asztalomig! (Lám, lehet
lelkesedni, szurkolni egy növénynek is!) Tudom én, hogy soha nem tudok termelni 20
centiméteres harsogó, ropogós, húsos étkezési erős paprikát a szalonna mellé, olyat, mint
szakmájukban a bulgárkertészek. Ahhoz kellene még öntözőberendezés is. De amit én
termelek és teremtek elő, azt tudom, hogy vegyszermentes. És nekünk, természetesen,
tökéletesen megfelel.
Augusztus 14., kedd (du. fél 5- fél 7). Megkapáltam a paprikát, sárgarépát, petrezselymet,
a másodvetés cirmos babot. Leszedtem az érett koktélparadicsomot. Este negyed 8-tól 9-
ig nagy vihar volt. A városban 35 mm eső hullott. A Cserhátnál csak 2 mm. Lehet, hogy az
én Kertemben semmi se? Volt már rá példa. Ezzel számolni kell. Nem minden kívánság
teljesül.
– 319 –
Augusztus 15., szerda (9-10). Ma le kellene szednem a Lucullust, a Kecskemétit, de rá

se tudok menni a földre, akkora eső volt ott is. Az egyik tagtárs 25 mm-t mért. Úgy beragadt
a biciklim, hogy nagy nehezen tudtam csak kihúzni a bejáró útra. Még holnap se megyek
ki, az biztos. A fűszerpaprikáim még nem haloványok, sápadtak, mint Eszteré, hanem még
csak haragoszöldek. Ez a föld most megkelt, mint a tészta. Dagasztani lehet. Holnap
pihenhetek.
Augusztus 17., péntek (fél 9-10). Még ma is ragadt. De 2 vödör paradicsomot (32 kg)
leszedtem. Főleg Lucullust. Hazafelé tartva, az Erkel utcán az egyik vödörrel beadtam Kiss
Imrének. (Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.) Lecsavartam a zeller zöldjét is neki,
mert mint mondja, zellert is tesz a lecsóba. – Mennyiért adod? – Semennyiért. Csak
ajándékba. – Jó. Na, majd, ha kellek valamire, szóljál! – Rendben.(Később azt mondta, 8
liter lecsója lett. Jó sűrű.) És milyen sokat nőtt 2 nap alatt is a paprika! Az is sokat jelent,
ha egy nap nem látom.
Augusztus 18., szombat (9-11). Megkapáltam a másodvetéseket, a földi epret. Hazavittem
1 vödör Lucullust (16 kg). Még hadd álljon, de hamarosan sort kerítünk a kifőzésére.
Augusztus 19., vasárnap (du. fél 5-6). Leszedtem fél vödör erős paprikát és fél vödör
fűszerpaprikát. Elvetettem 8 kopaszbarackmagot 2 fészekbe a földi eper parcellájában. Ha
kikelnek, kettőt meghagyok, öt év múlva már teremnek. És locsoltam, természetesen.
Augusztus 20., hétfő (fél 8-10). Hozzákezdtem a Desiree krumpli felszedéséhez. Másfél soron
4 vödörrel, 64 kg termett. Némelyik kereszteződött a Kondorral, a Somogyi kiflivel, mert a
forma megfelelő, de rózsaszínű a termés. (Nem mindig jó a forma se, mert nagyobb, akár
tenyérnyi.) Nem volt sok eső, csak jó, ha ötöde a tavalyinak, és nem vettem méregdrága
vetőmaggumót, csak a magam hagyta gumókat ültettem el. És mégis! Talán soha nem volt még
ilyen szép termésem burgonyából! (Újfajta krumplit tenyésztettem volna ki? Hiúság ilyet még
gondolni is!) 2 órába tellett 4 vödör felszedése, a hazavitele, kiteregetése pedig 1 órába.
Augusztus 21., kedd (du. fél 5-6). Ebben a hőségben Olajos István tanár úréknál Karcagon
másodjára érik a füge. A tanár úrnak az a véleménye, hogy nem éri meg a fűszerpaprikával
való bajlódás: sok munkába telik. Egy segédmunkás a kőművesnél napi 8-10 ezer forintot
keres. Az órabére 800-1.000 forint. Én viszont – nem mondom neki, csak gondolom magamban
– már csak azért is megcsinálom a napi locsolást! Kíváncsi vagyok, mire megyek a
szorgalmammal. 3. paradicsomfőzés. Délelőtt kifőztük az utolsó adag paradicsomot. 20
üveggel lett. A napon, a 45 fokon lehet, hogy hamar kitelik majd az ideje azoknak a szép,
magas paradicsomszáraknak is. Csak a paprikákat és a zellert locsolom. Nincs több időm.
Augusztus 22., szerda (fél 9-11). A Kondor is gyönyörű. Ebben a trópusi időben! Jókor
kaptak esőt a krumplik. Május 16-án (16 mm-t) és június 3-án (24 mm-t). Lassan már
minden sütőtök látszik, mert elporladnak a levelei. 2 vödör Desireet vittem haza (32 kilót),
és ugyanannyi (32 kg) Kondort, hátul, a csomagtartón. Meg egy marok zöldséget. Sajnos,
a krumpliban sok a drótféreg okozta kár. Majd utánajárok, hogy lehetne védekezni ellene.
Augusztus 23., csütörtök (fél 9 -11). Felszedtem a Kondort. Csepegtetőt ástam be a Fehér
özön paprika tövéhez. (A flakon alját le kell vágni, a kupakját átszúrni egy szeggel. És már
kész is. Lehet bele önteni a vizet. Működik.) Sok a paprikán a zöld poloska. Büdösek,
szívják a nedvét a paprikának, a paradicsomnak. Este 27 mm eső esett. Viharral jött.
– 320 –
Augusztus 25., szombat. Halász Bandi ideadta a létráját, így le tudtam szedni a besztercei
szilvát. 3 vödörrel lett (kb. 48 kg). Nekem az idén termett először. A feleségem a feléből
(ennyi lett kiválogatva, megmosva, magvazva, darálva) kitűnő lekvárt főzött (15 kiló lett).
– Hát a mama? – kérdezi Kis Péter, amikor a vállamon cipelem a kétágú létrát.
– Otthon van – felem. Nem is jön ki többet. Az annyi sok betegségben nagyon lefogyott,
legyengült: „mindig keskenyebb lett” – idéztem Péternek József Attilát. Nem is engedhetem,
hogy jöjjön. Minek erőltesse meg magát? Tavaly ilyen tájban a nagy igyekezetében nagyot
esett a biciklivel. Elől pakk, hátul pakk. Egyszerűen nem tudta tartani a kormányt. Felborult,
és mindent kitálalt. Hiába, csak elhasználódunk már! Öreg korunkra lejár a szavatosságunk.
Sokan nem akarnak tudomást venni róla. Pedig ez az igazság!
Amíg a szilvát szedegettem, és aranysárga húsát eszegettem, pedig nem ittam semmit,
a szent révületben, folyton járattam az agyam. Mit tehetünk? Jól van ez így. Itt a Kertben
senki sem zavar a Csöndben. Tökéletesen kikapcsolod magad a Világ zajától. Befelé
fordulhatsz, mint a hívő a Templomban. Elfoglalhatod magad. A magad ura vagy. Úgy
haladsz, ahogy te éppen elgondoltad, makacsul a fejedbe vetted. És a végén csak magadat
okolhatod, ha nem sikerült a terved. Nincs sértődés, háború. Ha tévedtél mégis, szabadon,
bölcsen töprenghetsz, és korrigálhatsz, ha még tudsz. Nincs civódás, nincs összekoccanás,
egymásnak akaszkodás. Tehát menedékéden is ez a Kert! Hogy is mondja az elnök úr,
Halász Bandi, az egykori katonatiszt, ha mégis van köztünk, csillapítva az esetleges
problémát? – Nyugi van! Béke van! Nincs Háború! Itt dolgozhatsz magadnak a Kert
csöndességében! És úgy nyaralhatsz, hogy nem költöd a pénzt! És még kézzel fogható
értéket is állíthatsz elő! Amit a kosárba tudsz tenni, a Te kosaradba!
Ez a Bandi, köszönet érte, rávilágított valamire! Pár éve már, még a másik Kertben, amit
sajnos, le kellett adni a városnak, mert már sokan kihaltak belőle, 300 liter vizet is
kihordtam locsolni, és meg se kottyant! Mert közben, fejben, Körmendi-verseket elemeztem.
Olyan jó volt: olyan jó és szép összefüggésekre jöttem rá, mint máshol, máskor még soha!
A Kert tehát nekem egy szent hely: egyfajta alkotó, teremtő műhely! Mert különben mit is
csinálhatnék otthon, ha mondjuk, unatkoznék? Ha már belefáradnék a sok olvasásba is?
Csak nézném a plafont!? Vagy a tévét. Itt viszont, a Kertben, nem lehet unatkozni! Itt
mindig van, kerül valami, ami megfog, ami leköt. Tévedés, félreértés ne essék tehát: a Kert
még véletlenül sem az idilli lustálkodás színhelye! Hanem az alkotásé, a teremtésé! Nem
véletlenül mondja ám az én kis feleségem nevetve, hogy – Pista, te nem vagy egy kissé
elfogult? Mert te úgy vagy vele, hogy amit te termelsz, bocsánat, teremtesz, az csak jó lehet?
– Hát az valóban így is van! Vagy nem? Nem hiszel a szemednek? Annak a sok-sok isteni
jótéteménynek, amivel elhalmozom ezt a házat?! – De. (Mosolyog rám, a jobb szemöldökét
felhúzva, kedvesen.)
Augusztus 26., vasárnap. Megint esett 27 mm eső. Hűlt valamit a levegő.
Augusztus 29., szerda, augusztus 30., csütörtök, augusztus 31., péntek, szeptember 1.,
szombat (mindig fél 9-11.). Felszedtem a Balatoni rózsát is (64 kg), muszáj volt, mert
kezdett csírázni. Jól termett az Agria, a Kondor, a Balatoni rózsa, kevésbé a Desiree,
legkevésbé a Somogyi kifli. 100 négyzetméteren összesen körülbelül 250 kg termett:
testvérek között is, pontosan semmit sem méricskéltem. Leginkább a Balatoni rózsa a
– 321 –
rothadós. (Ott, ahol a gumó kinőtt az indán.) Azt hiszem, jövőre elég lesz a 12 sor helyett
csak 10 sor is. Most 160 forint a krumpli kilója. Olcsóbb nem lesz. Csak ez maga 40 000
forint! Nekünk elég lesz újig. (Az idén július 4-e volt az újig, jövőre lehet, hogy hamarabb
lesz?!)
A paradicsomot sem érdemes palántálni. Rögtön vetni kell a kerti talajba, mert utoléri a
palántáltakat, ráadásul sokkal szívósabb, bővebben termő lesz. A legjobb, a legellenállóbb
a Lucullus. Szombaton és vasárnap, szeptember 1-jén és 2-án együtt 25 mm eső esett.
Szeptember 3., hétfő (du. fél 5 - fél 6). Hoztam haza egy-egy vödör Palotás és Kalocsai
fűszerpaprikát. Jónak ígérkezik nekem is a termés. (Néhány zöld színű vándorpoloska is volt
rajtuk, de nem annyi, mint a paradicsomon – a tenyészidő vége felé – szokott lenni, ezért
otthon alaposan megmosom a vödör tartalmát, csak úgy terítem ki a napra, száradni. A
poloskák a paradicsomban fakó foltokat okoznak: a kiszívott nedvek miatt.) A sárgarépa
viszont lehetne szebb. Sok a sérült, a repedt, az összefurkált. A petrezselyem nem nőtt mélyre
az agyagos talajban. De van, és a zöldje tökéletes. Több embernek fogok belőle adni!
Gyorsmérleget csinálok. Ebben az évben gyatra volt a borsó, a tavalyinak csak az ötöde
termett. Gyenge a fokhagyma is, de magyar termék, és nem kínai (aminek se íze, se bűze),
nekünk elég lesz. A sárgadinnye sem sikerült. A vöröshagyma megjárja. A Mohikán uborka
20 méteren rekordtermést hozott, közel 180 kilót, a paradicsom szintúgy, a 20 méteren 180
kilót. A Lucullus verhetetlen. Ez az év a bab éve: 20 kg a hűtőben, 23,5 kg szárazon. A
krumpli is hozta a formáját. Megérte a nagy hajtás? Meg. Annak ellenére, hogy kiadás is
volt jócskán. A tagdíj 2.750 forint, a szántás 2.500, a fogasolás 2.000, a permetezőszerek:
az Apacs 900 forint, az Actara 1.250 forint, csak a palánta 3.000 forint, a vetőmag 10 ezer
forint körül. Ez összesen 22.450 forint. Ezzel szemben csak a krumpli, mint korábban
számoltam: 40 ezer forint. Tehát, aszály ide, aszály oda, nem panaszkodhatom. A
feleségem, Zsuzsa azt mondta nekem, hogy karácsonyra minden testvérének, Istvánnak,
Jánosnak és Juliannának is ad egy-egy teli ötliteres üvegben vizes uborkát az ünnepi
ebédekhez. (Vagyis az „én nagy Tettem, a kies édeni Kertem” gyümölcséből! Hát milyen
Kertész vagyok én?! – húzom ki magam, és kérdezem magamtól némi megérdemelt
büszkeséggel.) – Nagyon helyes! – mondom neki.
Szeptember 6., csütörtök (du. 4 - 6). Leszedtem egy fél vödör erős paprikát (cseresznyét,
tüzes pirost, pepperonit, csilit). Otthon megmosom, megszárítom, utána a feleségem felfűzi,
és én rúdra akasztom, kiteszem nap mint nap egy állványra. Hadd süsse a tűző nap! Legyen
jó: csontszáraz! Aztán novemberben kimagvazom, hagyok benne egy kevéske magot, hogy
olajával megtartsa az őrlemény a szép piros színét. Majd összetöröm apróra, és jöhet az
őrlése. Odakinn, az udvaron, mert rendkívül óvatosnak kell lenni vele. Megköhögtet.
Szeptember 10., hétfő (fél 12 - háromnegyed 12). 2. kertnézés. Vida Lajos a kapun belül
éppen kaszálta a füvet. – Jöttek a Kertet megnézni – mondom neki, amikor bemutattam a
zsűrit. Vida készséges. – Sokkal szebb is volt korábban! – jegyzi meg a zsűrinek. Én is
szabódok. Hát igen. Végigvezettem őket a csapáson, és magyaráztam mindennek az
„életrajzát”. Közben Lingné Orosz Hajnalka fotózta a növényeket: a legényrózsát, a
másodvetés cirmos babot, a még mindig virágzó Lucullus paradicsomot, az erős paprikát,
a fűszerpaprikát, a sütőtököket, a hajtó zsidóhagymát. Kérték a permetezési naplót. – Szép
– 322 –
ez a kert még most is! – összegzi a véleményét Hajnalka. – Hát, bizony sokszor megkapáltam.
Csak azért is locsoltam nap mint nap a zöldséget, hogy kikeljen és megmaradjon. Nekem
lesz elég. És naplót vezetek, árultam el a zsűrinek, és ha lesz még jövőre is Jászkunság
évkönyv, akkor megpróbálom megjelentetni benne. Mire lehet menni egy ilyen aszályos
évben egy kiskertben? Az idén szerintem sokkal jobb lesz a sütőtök, mint tavaly. Ebben a
pokoli hőségben több cukor képződik, édesebb lesz a tök húsa. Itt meg, a porcelántál-itatón
egy szép búbos banka pihegett, ivott, majd bóbiskolt a minap. Nagyon fáradt lehetett, és
beteg, mert nem reagált az érkezésemre. Apró kukoricamagot, frissen kiásott gilisztát
raktam elé. Amíg a paprikát locsoltam, le is szállt, és orra bukva elpusztult. A Kertemben
meggyfa alá temettem el a kiszenvedett madarat. Mint az aszály, a hőguta egyik áldozatát.
Pihenjen békében!
Szeptember 14., péntek ( du. 3-5). Hazahoztam másfél vödör fűszerpaprikát. 25 cső
kukoricát: ennyit termett a másodvetés! 10 darab petrezselymet, egy zacskó fehér paprikát,
1 zacskó sóskát (kár, hogy az idén alig terem, jövőre vetek mellé még 1 sort!), továbbá 3
darab sonkatököt. A cirmos babból is lett egy maroknyi: egy finom palóclevesbe éppen
elegendő, közölte a feleségem, aki mindennap főz. Olykor nehéz kitalálnia, mit. Meg még
5 darab újhagymát, mutatóba. És egy jó marok kosszarvú erőset. Gazdagon termett.
A sóska tele van A-vitaminnal, ezért javítja a látást, mint a sárgarépa. Segít fogyni, mivel
gazdag a vitaminokban, az ásványi anyagokban, fehérjében, szénhidrátokban, viszont a
zsírtartalma rendkívül alacsony. Jó hashajtó, vízhajtó, megszünteti a puffadást.
Szeptember 23. A fűrésszel felvágtam az egyik Nagydobosi sütőtököt. Már el volt
száradva a csumája. (Babona az, hogy csak akkor édes a sütőtök, ha megcsípi a dér. Az a
lényeg, hogy érjen be. A csumája ne legyen zöld, hanem legyen elszáradva. Persze, az sem
árt, ha a dér is csípi.) Gyönyörű okkersárga, nem leves, jó az illata, sárgára fogja a kezem,
a magja fehér. Két tepsire való lett. A sütőben a feleségem megsütötte. (Amit én termelek,
azt a feleségem dolgozza fel.) Mit mondjak, ujjongtunk örömünkben ennek az igazi
csemegének! Nagyon régen, talán tíz éve ettünk ilyen finom tököt. Parázs volt, de nem
fojtós. Nagyon édes, szinte ragadt a cukortól. A magját feltétlenül meghagyom! Másnak is
csak ebből adok vetőmagnak. Ha jót akar enni, ebből egyen! Isten elleni vétek lenne ezt
kihagyni!
Szeptember 26. (fél 9-11). Ma is hoztam haza 3 tököt. Kiástam a kardvirág hagymáit. Ma
már megint tudtam szedni zöldbabot. Közösen esszük a nyúllal, mert barátilag őkelme is rájár.
Ami az enyém, az az övé is. Nem fél tőlem, öt méterre is bevár. Nem bántom. Minek?
Szeptember 28., péntek. Ma felszámoltam a tökindákat. Jövőre nem hagyok meg egy
fészekben csak két tövet. Hátha elférnének, és nem futnának-másznának rá a szomszéd
kukoricaföldjére! Kikapáltam őket, 3 rendre összegereblyéztem az indát, hogy száradjon
eltüzelésre. Kell neki jó két hét is talán, mire meg lehet majd gyújtani. A jószívű szomszédom,
Nagy Gyula megsajnált, és a kék Ladájával hazahozott a 14 tökkel. Odaadtam neki a
legnagyobb Nagydobosit és egy Kanadai sonkát. Hát mit csináljanak ők azzal a nagy, óriási
tökkel? Egyétek meg! A felét tegyétek be megpucolva a hűtőbe! Jó lesz az karácsonyra is!
– 323 –
Szeptember 29., szombat. Óriási a szél, de jó, hogy tegnap ez a Gyula segített rajtam!
Ebben a szélben lehetetlen lenne hazahozni (inkább: hazatergenyézni) biciklin: elől a két
vödörben, hátul a csomagtartóra felkötve a zsákot. Csak tolni lehetne, esetleg, de a jobb
bokám nem annyira bírja a gyaloglást. (Ez már a vég kezdete, vagy a kezdet vége?) A
kormányt tartani is elég nehéz, meg még ráadásul didereg is alattad a drótszamár! (A
múltkor is Kis Péter mentett meg egy nagy vetkőzéstől: bekapta a lánc a nadrágom szárát.
Nem mozdult: se így, se úgy. – Mi lett volna, ha nem jössz éppen, jókor, drága Péter
barátom? Talán, világ csúfjára, le kellett volna vetni a gatyám?!)
Szeptember 30., vasárnap (9 - fél 13). Felszámoltam a koktélparadicsomot. A hálót is
leszereltem, bevittem a bódéba az oszlopokkal, a kötöző-karókkal együtt. A Kertem derekán
kikapáltam a nagy paradicsomok sorát. Lett egy fél vödör zöld paradicsomom. Otthon majd
ötliteres üvegekbe rakom, az előszoba asztalára úgy helyezem fel őket, hogy érje a nap: és
szépen beérnek. Nem szabad eldobálni az éretlent se! Mire megérik majd, újdonságnak
számít, mert már nem lesz belőle érett a földjén. (Ezt a módszert ez a jó Kozák István –
neki is tanítottam mindkét lányát – mondta nekem tavaly, amikor társadalmi munkában
égettük a gazt. Ők évek óta így csinálják.) Petrezselyem zöldje, újhagyma: ma ezek a
szállítmányaim.
Október 2., kedd. Elégettem a krumpli indáját, a babszárat. Kikapáltam a Lucullust is.
Fél vödörre való lett a zöld termése. Leszedtem az érettebb fűszerpaprikákat. Egy nagy
vödörrel lett. „És elkezdett az eső cseperészni, / de mintha mindegy volna, el is állt.”
Illusztrációként, aktuálisan József Attilát idézem. A Dunánál (1936) című verséből egy
mondatot. Vida szomszédom hozott nekünk egy vödör birsalmát és egy szatyor kormos
körtét. Szorgalmasan viszonozza az én ajándékaimat, a zöldséglevelet, az uborkát, a
paradicsomot, a babot, a kaprot. De így van ez jól. Így van ez rendjén. Segítsük egymást:
ott, ahol tudjuk. „Egész világ nem a’ mi birtokunk” – ahogy a mi nagyszerű Vörösmartynk
mondja A’ merengőhöz (Laurának) 1843-ban. És ez milyen szépen kiegészül azzal, amit
Tamási Áron hagyott ránk örökül az Ábel Amerikában (1934) című regényében: „– Azért
vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Most a mi kis világunk a Kert, és
most ebben vagyunk mi otthon és teremtő ember. És ebben Arany is megerősít bennünket:
„Embernek lenni mindég, minden körülményben” (Domokos napra, 1851). Hát most így.
Majd elfeledtem: Dedinszki Laci bácsi is hozott egy kis láda kék szőlőt: kóstoljam,
kóstoljuk: van több is. Én tavasszal dughagymát, babot adtam neki. Olykor a valamit
valamiért alapon egészen jól működik a kertes szomszédság. Figyelünk egymásra, segítünk
egymásnak. Tiszteljük és becsüljük a másikat. Most is, amikor a tél benyomult a tavaszba,
a nyár benyomult az őszbe.
Október 4., csütörtök. Termett 1 mázsánál több sütőtök. Most az udvaron 13 Kanadait,
9 Székely kontyost, 2 Kiszomborit, 12 Nagydobosit számolok meg. Ma felvágtam egy
Nagydobosinak hitt tököt, de sárga volt a magja, vagyis kereszteződött a Kiszomborival.
Jó volt, jó volt, de az az első: az volt ám csak az isteni! A Kertemben kikapáltam a legény-
rózsát, a bársonyvirágot, de a magjukat megszedtem. Szívesen adok belőle, akár marok-
számra, annak, aki kér. Szinezőnek, hangulatemelőnek is jó. A mi Kertünk egyszerre legyen
jó és szép! Elképzelem, hogy jövőre a bejáró út szegélyébe, tőlem kezdve, Nagy Gyula és
– 324 –
Vida Lajos földje végén is végig, legényrózsa-sövényt teremtünk, egészen a nagykapuig!

Vajon rá tudom-e őket venni? A legényrózsa jól tűri a szárazságot, szívós, igénytelen és
mégis pompás!
Október 13., szombat, Debrecen. Debrecenben átvettem a Pedagógusok arcképcsarnoka
című sorozat 17. kötetét, a tiszteletpéldányt. Körmendi Lajosról, a tanárról írtam benne,
mint barátja és kollégája. És a vonaton vittem Gulyás Imre költő barátomnak egy Nagy-
dobosit és egy Kanadai sonkatököt. Szeptember 27-én, csütörtökön Nyíradonyban én mu-
tattam be az Apáink a Donnál (2000, 2018) című hőskölteménye második kiadását. Ugyanis
én írtam hozzá az utószót. Ő is kertészkedik. A fia botanikus. – Szereted a sült tököt? –
Szeretném, de nem jutok hozzá. – Na, majd én hozok neked egy ötkilós Nagydobosit –
mondtam.
Október 15., hétfő, Budapest. 100 településről 235 kertet jelöltek országos díjra a telepü-
lési zsűrik, és az országos bírálók 37 település 45 kertjének osztották ki a Magyarország
legszebb konyhakertje országos díjat. Az a szerencse ért, hogy zártkert 1., zöldséges
kategóriában Magyarország legszebb konyhakertje országos díjban részesültem. Az elismerő
oklevél mellé megkaptam „a legmagyarabb magyarok”, a konok kunok szobrásza, a karcagi
Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész bronz kisplasztikáját. Örülök neki, mert nekem
ez nagy erkölcsi elismerés. Próbáltam megjegyezni az indoklást. „Rideg István nagy kertet
művel. Az agyagos földet szerves trágyával javította meg. Szakszerűen és gondosan tervezi
meg a munkákat. Mindent és bőven termel, még virágot is nevel.” Az agrárminisztérium
épületében, a Darányi Ignác Teremben voltunk vagy háromszázan. Az idén Karcagról a
Madarász Imre Egyesített Óvoda SZIM óvodája óvodásai (az óvoda vezetője Szabóné Szentesi
Mária, egykor magyar- és történelemtanára, osztályfőnöke voltam) és én lettünk a díjazottak.
A Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Plósz Csilla
Margit és diákja adta a hangulatos, lendületes meglepetés-műsort, a szép népdalokat:
tárogatóval, klarinéttal. Többek között elhangzott az a szép vésztői népdal is, amelyet 1917-
ben Bartók Béla gyűjtött: a Megyen már a hajnalcsillag lefelé. Azt hiszem, merő véletlen volt,
nem „kertes szempontú”, hogy bekerült a csokorba. De mégis, milyen nagyon kedves és
alkalomhoz illő lett a dal kertészeti képeinek az „aktualitása”! „Hogy előtted a rét is tiszta
rózsává váljon. / A zöld fű előtted édes almát teremjen.” Jelenlétével a települések
polgármesterei között Dobos László, Karcag első embere is megtisztelte a díjátadó ünnepséget,
a nyertes karcagiakat. Jó érzés volt, megvallhatom.
Október16. (9-13). Először is kupacokba hordtam a megszáradt tökindát, paradicsom-
és virágszárakat. Amíg az égnivalók égtek, kikapáltam a Palotás paprikát, a Kalocsai
paprikát, letépdestem a még hasznosítható (piros vagy zsendülő) csöveket. Zacskókba
szedtem a kosszarvúakat, a levesbe való fehér paprikát, jó két marok kaprot gyűjtöttem a
volt krumpliföldön. Kivettem 2 zellert, 2 jó marok petrezselymet ástam ki. Sárgarépát
szedtem fel és újhagymákat. Kiss Imrének beadtam a termés felét, meg egy nagy növésű
céklát. - Mosd meg a paprikákat, mert sok a bogár a Kertben (főleg sok a zöld vándorpo-
loska!), és összejárkálták, és tedd ki a napra! Ha megszáradt, fűzd fel! Ha mondjuk,
november 10-éig ilyen szép meleg ősz lesz, akkor még majdnem be is érnek ezek. Mondom
neki továbbá: - Na, most eljöhetsz hozzám, segíteni rajtam, mert kerítést kell csinálnom
– 325 –
az udvaromon, és ahhoz te értesz Karcagon a legjobban. Máskor is dolgozott már nekem,

rendes, megbízható ember.
Október 17. Egykori tanítványom, Kerekes Józsi kérdezi a tejboltban: – Van-e még kinn
a kertben valami? – Igen: zöldség, cékla, sárgarépa, zeller. – Van zöldséged?! Te boldog
ember vagy. Én kétszer vetettem el, mégse kelt ki. Nagyon drága már a zöldség: arany
árában mérik a piacon. 1 kiló 1.500 forint. Ismét kiválasztok megsütni egy szép nagy tököt.
Ez a mostani Nagydobosi is remek. Csaknem olyan finom, mint amit a minap ettünk.
Október 18., csütörtök. Cseperésző eső, csak jó harmatnyi, de a kertben lévő zöldségre,
zellerre, újhagymára nagyon jó. Még van mit tenni, van még egy s más a Kertben.
Október 20., szombat (11-13). Remek, napos idő volt. De rajtam kívül nem volt kinn a
kertben más, csak Halász Bandi, az elnök úr. Ma azzal az elszánással mentem ki a Ker-
tembe, hogy na, most felszámolok mindent, és ami még kinn van, azt hazahozom. De nem
sikerült. Mert kinn felfedeztem, hogy na, már meg milyen sok kapor bújt ki a krumpliföl-
dön. Túrós buktába kiváló: hát egy kis késsel jó nagy maroknyit összeszedegettem. Kiástam
8 zellert. Soha ilyen nagyok még nem termettek nekünk! A mintegy 12 cm-es átmérőjű
gumóból termett 4. A többi feleakkora. Újhagyma is került még 10 darab. A sárgarépa nem
igazán szép, de valameddig, egy-két hónapig elég lesz. A zöldség többsége zömök maradt,
7-8 cm-esek, viszont a koronájuk, a zöldjük csodálatosan szép, gyenge, dús. 2 sorról 2
vödörrel lett. Holnapra is maradt ugyanennyi. Majd adunk belőle Julinak, Vida Lajosnak,
az utcánkban Margitka néninek és Gizikének. Az utóbbiaknak a jó szomszédság jegyében.
Október 21., vasárnap (fél 9 -10). Margitkának átvittem egy szatyorban a feleségem
kiválogatta gyenge zöldséget. Hálásan köszönte. Borúsra állt az idő, de mégis kimentem a
Kertembe. Szemerkélő esőben, de felszedtem a petrezselymet (kiástam, illetve az öreg vagy
rozsdás, elszáradt leveleket letépdestem róla). Rajtam kívül senki, egy lélek sem volt most
se. A 2 sorról ez is 2 vödörrel lett. Jön a rossz idő. Én, amit nagyon akartam, megcsináltam.
(Győztem?) Még majd a szántás után szétpalántálhatom a földi epret! Kiszelelhetem a
virágmagokat, a zöldségmagot! Vethetek zöldséget is, és eldugdoshatom a zsidóhagymát!
Ne felejtsek el Vidának is adni belőle! (Mert egyébként tőle kell elkérnem, mégpedig
hamarosan, a paprikadarálót. Szépen szárad a fűszerpaprika, egyre könnyebbek a rudak,
amelyekre felaggattam őket. Gyönyörűek a nagy sötétpiros Kalocsai-füzérek és a kisebb,
világosabb piros színű Palotások! És milyen erős az illatuk!) Na, és Kozáknak is odaadni
egy tő sárga málnát, ahogy ígértem! Mindig viszonozni kell a kertes baráti helyes
gesztusokat!
Délután kettőkor jött Kiss Imre. Hatig megcsináltuk a kerítést. Nekem jutányosan
dolgozott, másnak meg se csinálta volna. Jövőre is lesz Kertem, akkor is gondolok rád,
mondtam. Örömmel dicsekedtem el neki az országos díjammal. A feleségem kihozta
megmutatni a bronz plasztikát. Nagyon örülök neki, mert erkölcsi elismerésnek tartom. A
kerti munkám önmagában meghozta a gyümölcsét. A díj ráadás: annak a jelzése, hogy a
közösség észreveszi és méltatja azt, amit csinálok.
Október 22., hétfő. Kértem, és elhozta Vida Lajos a paprikaőrlőt. Porszívóból és kuktából
alakította ki. (Micsoda ügyes emberi, barkácsoló elképzelés és megoldás!) A feleségem
kikészített neki egy vödör petrezselymet: bőven jut belőle a hűtőbe és elültetni is. Odaadtam
– 326 –
neki az idei zsidóhagyma-termés felét: már most eldugdoshatod, ha van helyed. Mutattam
neki a díjam: te is hozzájárultál a dicséreteddel. – Én bíztam benne! – mondta. – Rettenetes
tavasz volt, és annak ellenére neked sikerült, gratulálok! A feleségem nagyon fog örülni a
zöldségnek. Julinak, Lőrincnek is tetszett a díjam. – Hát, ha valaki megérdemli, akkor te
biztosan! Nekünk azért lett uborkánk, paradicsomunk, mert te adtál! – Majd mindennap
kinn volt – erősítette meg Zsuzsa, a feleségem. (Julinak is adtunk egy vödör zöldséget. Én
pedig otthon, elöl, a virágoskertben felszedtem a korallvirágot, a helyébe 6 darab leveles
petrezselyemgyökeret ültettem el, legyen zöldje a télen onnan is, ne csak a fagyasztóból.)
Most még szárad az eresz alatt, de úgy mutatkozik, hogy az erős, keverékpaprikámból
meglesz megőrölve az 1 liter, és a fűszerpaprikából pedig a 3 liter. Nagyon meghálálták a
gondozásukat. Már-már 4-5 méterről érzi az ember az udvaron a kellemes illatukat!
Október 26., péntek. Ma is feldaraboltam egy Nagydobosit. Nem győzök róla áradozni,
ez is tökéletesen jó, olyan, amilyennek lennie kell! Nagyon finom csemege. De másnap a
legjobb, amikor már kihűlt. A Kert műhelyében micsoda műremek egy-egy emberi és
növényi közös alkotás! Nem csoda, hogy Gulyás Imre barátom, az Apáink a Donnál – a
magyar nép hősi halottainak végre igazságot szolgáltató hatalmas hősköltemény – írója is
olyan költői magaslatokba emelte a levelében. „A nagydobosi sütőtök fenséges íze a
nyelvemen: hogy is haragudhatnék így bárkire? Itthon húsleves és sült tök, ez a kitűnő
csemege várt bennünket. Gergő fiam és a gyerekei, ahogy, persze, a menyem is már
kétszer>tesztelték<. Egyszerre ugyanis csak egy tepsivel sütünk meg, tekintettel arra,
hogy>több nap, mint kolbász<”. A minap Nagy Gyula szomszéd is dicsérte, és elújságolta,
hogy Vida Lajos barátunknak 3 mázsa termett a Nagydobosiból, és mint okos, ügyes ember,
aki feltalálja magát, helyből el tudta adni 25.000 forintért. Nem semmi! (Pestiesen.)
Otthon, az ebédi harmadik fogás, a sütőtök aprólékos elfogyasztása után, késő délután,
igen jó hangulatban ülök le a „volt tanári” íróasztalomhoz. A számítógépemnél Kovács
Szilvia levelét forgatva, a füzet, a naplóm (a „kalendáriumom”) fölött mélázgatok.
A föld, a Kert azé, aki megműveli! Annak hálás. Én egyszerre látom a Kertben a pusztu-
lást és az újjáépülést, más szóval a Teremtés világát! Nagy igazság az, hogy a boldogságnak
a forrása a kapcsolatokban keresendő. És az is, hogy azok a boldog emberek, akiknek van
lelki társuk. Én még azt is hozzáteszem: az is igaz, hogy az élővilág adta csodák felismerése,
meglátása, megteremtése, megtartása és az ember szolgálatába állítása is boldogság, még
ha aprólékos és küzdelmes is. Ilyen például a Kertben a Kert-boldogság.
Kovács Szilvia alpolgármester okos asszony! Nagyon jól látja: a kertművelés „tudomány
és szeretet” kérdése! „Mélységes földtisztelet, földszeretet, tudás, tapasztalat, szorgalom
kell hozzá”, „az Önök élete, elhívatottsága a kerthez”- írja a 2017-ben Magyar Örökség díjas
országos programjának értékelésében a kertművelőkhöz, kertbarátokhoz írott levelében.
És megjegyzi továbbá: „közel tízezer új konyhakert jött létre országszerte az elmúlt évek
során. Ez az igazi boldogság, és talán a legszebb eredménye >A legszebb konyhakertek<
programnak, ezért dolgozunk évek óta!” Bizony mondom, 2012-ben a karcagi dr. Fazekas
Sándor vidékfejlesztési miniszter tárcavezetése idején valamilyen formában mintha tényleg
újjáéledt volna az egykori népi írók – például a Németh László (A minőség forradalma,
1940), Somogyi Imre (Kertmagyaroszág felé, 1942), Veres Péter (A paraszti jövendő, 1948)
– 327 –
– által képviselt Kert-Magyarország nemes eszménye! Én bizony így gondolom. Béke

poraikra!
Csodálatos ez a meleg ősz: váltok témát, gondolatot és hangulatot. Micsoda színvarázs
az erdő: ilyennek látom, ahogy majdnem naponta gurigázok ki mellette a Kertbe! Zöld,
sárga, barna, arany és rozsda ezerszeres változatban. Megint csak a drága Petőfit hívom
segítségül. Erdődön írta 1848. november 17-e és 30-a között, valamikor, az Itt van az ősz,
itt van ujra… versét. Ennek egyik csodálatos fél mondata a következő:„S hallgatom a fák
lehulló Levelének lágy neszét.” A h, m, n és az alliteráló l hangok összehangzó játékával,
valamint a szomorúbb mély és az élénkebb magas magánhangzók arányának
megfordításával (7:1, a a o a á u ó - e, 1:6, á - e e é, e, e, é ) valóban pontos, az őszi, halk
mélabúsba vegyülő neszező hangzás hangulatát ragadta meg a természetet rajongva szerető
ember! A művész mindig a szép megörökítésének vágyával él: azért művész. Lelkünk
ápolója, ha odafordulunk hozzá. A színek varázsa kétszer a legszebb az évben: tavasszal
és ősszel. Szép ez: együtt élni, létezni a Kerttel, a növényekkel! Édeni, de nem idilli, mert
olykor szigorú, „ridegen édeni” tud lenni!
És lehet, hogy a klímaváltozással valóban csak két évszakunk lesz? Zord tél és „lángoló
magyar nyár”? A meleg, száraz nyár és ősz, és a hideg, vizes tél és tavasz? A télből rögtön
a nyárba váltunk, mint ahogy az idén történt velünk? Az egész nyár legnagyobb kihívása,
a Kertész, a Teremtés legnagyobb próbatétele az aszály leküzdése volt; és gyanítom, ez lesz
ezután is az idők szava! A mezőgazdász szakemberek se tudnak mással kecsegtetni.
November 4., vasárnap. Székely kontyos tököt vágtam fel. Hát ez aztán tényleg nagyon
parázs, és nagyon finom. A húsának világosabb sárga a színe, a magja fehér. Mesés. Jövőre
ebből is vetek. Feltétlenül. És adok belőle Juliéknak, a könyvtáros Vadai Katikának.
November 8., csütörtök. 10 órai kezdettel a karcagi városháza dísztermében Kovács
Szilvia alpolgármester asszony, a mozgalom elindítója értékelte a 2018. évi helyi, karcagi
versenyeredményeket. Amikor szemben álltam a népes közönséggel, egy pillanatra,
bevallom, elérzékenyültem. Ennyire tapsolnak nekem? Az I. helyezést elismerő oklevél
mellé egy 5.000 forintos vásárlási utalványt kaptam. Dobos László polgármester úr azt
ígérte, egyszer majd megnézem a kerted. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Állófogadás követte
az ünnepséget. A Karcag Televízió riportot készített néhányunkkal. Miért jó ez a mozgalom?
Miért jó a kertészkedés? Miért érdekes és élvezetes és tanulságos? Miért? Miért? Miért?
November11., vasárnap. Halász Bandi telefonált, hogy emberek, ma lesz a szántás. A
Kertben kiszeleltem a virágmagvakat (a bársonyvirágot és a legényrózsát), hogy tudjak
belőle adni Julinak, Nagy Gyulának, Vida Lajosnak és Kozák Istvánnak. Kozák el is
felejtette, de én nem, hogy sárga málnát ígértem neki. Kivettem egy szép nagy tövet.
Magunknak pedig hazahoztam a 2015-ben elültetett parasztbarackmagból kinőtt csemetét.
A kissé kesernyés íze miatt a feleségem kedvence. A földi eper szétpalántálásáról szó sem
lehetett ezen a betyár kemény földön. Jövő tavaszra maradt. A kutat téliesítettem: bevittem
a bódéba a vízhúzót, a kapanyéllel kinyomtam a csőből a vizet, és a fekete műanyag
hordóval befedtem az egész kutat. Szedtem egy nagy zacskó kaprot, még mielőtt leszántják.
Márton meghozta a fagyot, nagy dér lett az éjjel. Csak ősz van már! (Szép ez az ősz, de
úgy is mondhatnám, hogy rettenetes! Mert víztelen. Vajon milyen váratlanságokat hoz még
– 328 –
a klímaváltozás?) Nekünk Tőkés Jóska szokott szántani. Most már nincs mit várni. Száraz
a föld, kegyetlenül nehéz, még traktorral is, a szántás, hatalmas darabokat szaggat fel a
kettős eke. De mégis csak jobb az őszi szántás, mint a tavaszi, ezért Bandi úgy döntött,
hogy nem várunk tovább. Igaza is van. Most egy kicsivel feljebb ment a szántás ára a
tavalyihoz képest. Tavaly 2.500 volt, most 2.700 az enyém. A 600 négyzetméterre. Érthető.
Tőkés Jóska itt akarta hagyni, de csak a szája járt, csak riogatott bennünket, hogy kórusban
marasztaljuk, mert különben jó ember, rendes ember, Bandinak minden kérését teljesíti.
Másoknak a szántói nem is vállalták, ki se álltak, mert könnyen szétszaggatja ez a beton
föld az ekét. Várják az esőt. Bandinak szerényen elárultam, hogy országos díjazott lettem.
Ne mondja, hogy beképzelt, nagyképű vagyok. Nem dicsekvésből teszem, csak, hogy ne
mástól tudd már meg, ha itt vagyok én is, és megmondhatom. Gratulált, tudta. Itt mi, a
kertbarátok, kezdettől fogva tudjuk mindannyian, hogy nagyon szép szokott lenni a kerted,
és azt is, hogy tavalyelőtt te nem akartad, hogy az országosra jelöljenek.
Tehát felszántattunk. Na, most már tavaszig el van vetve a gondja a Kertnek! Jöhet a
kemény, hideg, zord tél! Hogy mondja Ady A grófi szérűn (1907) versében? „Ne félj, a tél
meg fog gyötörni, Mint máskor, hogyha akar.” Ez van – mondhatjuk majd mindannyian
pestiesen.
Karcagon, 2018. november 11-én, Márton napján.
1. kép. Látogatás Rideg István zöldséges kertjében 2018 nyarán

Internetről letöltve: 2020. 08. 19.
– 329 –
oktatás – kultúra
Kopasz Sándor református tanító és népnevelő

Törökszentmiklós, 1883. augusztus 11. – Kunmadaras, 1970. február 23.
Törökszentmiklóson született, édesapja ott igazgatta az iskolát. A sírját ma is virágok

díszítik a református öreg temető díszsírhelyén. Tőle kapta az indíttatást, hogy legyen csak
pedagógus, vigye tovább ezt a gyönyörű hívatást. A gyermekkoráról sokat mesélt, de az
1800-as évek vége nekem már a legendák ködébe vész, és valójában nem tudtam
elképzelni, hogy az akkori viszonyok között, az utolsó békeévekben mit jelenthetett egy
iskolaigazgató gyermekeként élni, több hangszeren zenélni, jól tanulni, szófogadó, példás
magaviseletű iskolásnak lenni.
Apa (mindenki csak így hívta, de később családunkban ő lett a Nagyapa) 1904-ben, alig
21 évesen, mint kántor-tanító került ki a híres Debreceni Református Kollégiumból. Egy
év Bácsfeketehegyen töltött próbaidő után 1905-ben Kunmadarasra került, és 65 évvel
később itt is adta vissza halhatatlan lelkét Teremtőjének, akitől nagy feladatokat kapott.
Huszonévesen rádöbbent, hogy a falu, ahova jósorsa vetette, nagyon is fejlődőképes,
csak bátran hozzá kell nyúlni a gyermekszívekhez, mert ebben lehet a jövő záloga. Az első
napoktól fáradhatatlan erjesztője lett a változásoknak az akkor még mindössze 6 fős
tantestületben. 1912 márciusában megszervezte az iskolai zászlóaljat, amely a későbbi
levente egységek, majd az úttörőcsapatok nagyon korai előfutárának tekinthető. Egy biztos,
rendre és fegyelemre szoktatott, és közösségi színteret biztosított. Először Kunmadaras
történetében a pedagógusok nevelve tanítottak, testet és lelket egyaránt alakítottak,
formáltak. Az iskolai tanév eredményességének demonstrálására bevezette az évzáró
tornaünnepélyeket, hogy a szülők és a lakosok is meggyőződhessenek róla, hogy egy tanév
alatt mennyit ügyesedett, erősödött a jövő nemzedék.
Még ebben az évben a most már10 főből álló tantestület legfiatalabb férfi tagjaként
egyházi döntés alapján szóban kinevezték vezetőnek, hogy aztán 25 éven át viselje az
igazgatói munka minden terhét, amit a szó legnemesebb értelmébe szolgálatnak tekintett.1
Részben már az ő fennhatósága alatt épült fel 1912 augusztusára a ma is eredeti
állapotában pompázó fiúiskola tégla épülete. Ennek a végében húzódott meg az igazgatói
lakás, amelyben felnőtt az első feleség (szintén pedagógus) által világra hozott 3 gyermeke,
és itt cseperedett fel az én későbbi édesanyám is, aki tanyasi tíz gyermekes parasztember
lányaként – főleg télvíz idején – nem tudott folyamatosan iskolába járni, ezért állandó
ottlakásra befogadták amolyan mindenes kislánynak. Később 30 évesen vállalta, hogy
engem kihord a szíve alatt és világra segít (nehéz szülés voltam), mint egyetlen gyermekét.
Idősebben is vállalták felnevelésemet. Hálás vagyok nekik ezért a merészségért.
Akkori szokás szerint időkapszulát ástak el az iskola északi sarokköve alá, amelyben
elhelyezték a község elöljáróinak (mai szóhasználattal: vezetőinek) névsorát, a forgalomban
1 A hivatalos krónikákban 1918-38-ig szerepel igazgatóként. Lásd: Ötvös László 2015: 264. Ennek oka valószínűleg a
világháborúban teljesített katonai frontszolgálat miatti hivatalos távollét.
– 330 –
kopasz sándor református tanító és népnevelő
levő pénzekből egy-egy címletet, és a tantestület névsorát is. Innen tudjuk az akkori pontos
adatokat, hiszen az ő aláírásával másolatban hozzáférhető maradt az utókor számára.2
Azután 1914-ben minden addigit megváltoztatott a Nagy Háború, amelyben tényleges
frontszolgálatot teljesített. 1914. július 28-án vonult be Isaszegen, innen ment a frontra. A
felesége így emlékezik meg erről naplójában: „Milyen rettentő érzés volt az, mikor
csakugyan bizonyos lett a hadrakelés. Szinte megbénult a tudat az iszonyú valótól, pedig
még akkor nem tudtuk a háborút elképzelni, csak sejtettük, csak féltünk tőle. De minden
bánatom, minden szomorúságom mellett is megnyugvást jelentett az a tudat, hogy az Uram
is ott van, büszke voltam, hogy teljesíti legszentebb kötelességét.” 1916 januárjában a
délvidékről az orosz frontra vezényelték, majd négy évi helytállás után Budapestre küldték
tiszti iskolára. A távozása után pár héttel zajlott le az első piavei csata. Az egyházi vezetők
kérelmére felmentést kapott a további katonai szolgálat alól, így szeptemberben már újra
otthon kezdhette meg a tanítást. Mérhetetlenül büszke volt rá, hogy tüzér írnokként úgy
élte túl az első világháborút, hogy egyszer sem sütött el fegyvert élő emberre. Bízott és hitt
a Gondviselésben, amely őt haza is vezette övéi közé, és visszaadta falujának, hogy végezze
tovább áldásos tevékenységét. Mélységesen hitt abban, hogy a vesztes háború ellenére
lehet a csonka Magyarországon is szebb, emberibb jövőt építeni.
Közben 1915-ben megszületett a Népiskola, így annak első 25 éve is döntően az ő nevé-
hez fűződik. Fárasztó, de számára boldogító, kiteljesedést jelentő évek voltak ezek. Mindig
merészen és bátran hirdette az újat, a jobbat, az emberibbet, a szebbet. Közadakozásból
jött létre a Népkönyvtár, amit ebben az időben szintén ő vezetett. Rendszeresen szerepelt
a műkedvelő színi előadásokban, ami ekkor nagy divat volt Kunmadarason is. Ha nem volt
elég cigányzenész, akkor beállt akár hegedülni, akár nagybőgőzni, akár brácsázni.3
1918-ban – a háborúból hazatérve – megalapította élete nagy álmát, a Népotthont, amelyre
ezután a tanítóskodás mellett a legtöbb idejét szentelte.4 December 29-én, az alakuló ülésen
tartott előadásában így beszélt: „hitem az, hogy a szocializmus, a testvériség előbb vagy
utóbb, de diadalt arat, lehull még a többi korona is a királyok fejéről, el fognak bukni
egyenként azok is, akik uszítják egymásra a népeket, mert amint ma Kunmadaras
községben, úgy minden kis faluban és hazában és az egész világon meg fognak alakulni a
testvériség és művelődés jelszavaival azok a szövetségek, melyek diadalt aratnak a vér, a
piszok, a gyilkoló műveletlenség fölött!”
Komolyan hitt benne, hogy a mély Istenhit az emberi lélek személyes dolga, az igazi
testvéri szocializmus (nem az, ami később lett belőle!) pedig a társadalmi együttélés
megvalósítható közösségi módja. Ennek megfelelően is élt. Szívesen odaadta bármilyét a
szegényebbeknek, segített amiben csak tudott, és a református egyházban a presbitérium
egyik vezető egyéniségeként nyíltan hirdette Isten igéjét, akkor is, amikor ennek nem
örültek a hatalmon levők. Neki valahogy eltűrték. Így történhetett, hogy a háborús „Ferenc
József Vaskereszt” és „Ferenc József Ezüst Érdemkereszt” után megkapta az új rendszertől
a „Tanácsköztársaságért Emlékérem” kitüntetést is. Az emberségét értékelték és nem a
2 Erről ír a Kunmadarasi Nagykun Kalendárium 2017. - 73. oldal (Kiadó: Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata, 2016.)
3 Ezekről részletesebben lásd Kormos László 1967: 179.
4 Kormos László 1967: 147.
– 331 –
politikai hovatartozását. Soha nem volt semmilyen pártnak tagja, és nem is hirdetett nyíltan
politikai nézeteket, mégis az egész élete az „Isten által egyenlőnek teremtett Emberiség”
politikai hitvallása volt. Egész életében hű maradt a Református Anyaszent Egyházhoz.
Szinte csodálni való az a szeretet, amellyel körül fogta az embereket, és amelyet még
én is, aki pedig sokkal később, 1948-ban születtem (ő ekkor 65. éves volt!), megtapasztal-
hattam nap, mint nap. A faluban nem lehetett olyan rendezvény, amelyen ne szólt volna a
jelenlevőkhöz valami aktuálisat, lelkesítőt, igazat. Otthon a szűk család tagjai, később a
két fiú ifjú felesége is áhítattal hallgatta elbeszéléseit munkájáról, a békés időszak
pedagógiai üzeneteiről, a háborús tapasztalatokról.
1919 januárjában az egyik falusi bálon így beszélt a céljairól: „a szívem tele van vággyal,
tele van munkakedvvel, amikor fiatal erőm úgy szeretne szépet, nemeset alkotni, amikor
szívem minden dobbanása arra ösztökél: dolgozz! Mikor hallom az ész parancsszavát: adj
a lelked ideáljaiból a gyermekeknek, a felnőtteknek, az embereknek! Mondd el nekik, hogy
mit akar a szíved, mire buzdít a lelked: Tanítsd szeretni a hazát, tanítsd szeretni embertest-
véreidet, tanítsd mindenre, ami nemes, a község lakóit!”
A település lakossága megértéssel, sőt itt-ott nem titkolt lelkesedéssel fogadta a fárad-
hatatlan igazgató ötleteit, és részt kívánt mindabból, amit ő önként felajánlott nemes
lelkéből. Ekkor történt, hogy a későbbi TIT előadások mintájára bevezette az úgynevezett
Szabadoktatást, melynek résztvevői – egyszerű parasztemberek, kisiparosok, szakmunká-
sok – a téli vasárnapok délutánjain az ő vezetésével beszélgettek, vitatkoztak, eszmét
cseréltek, elmondták termelési tapasztalataikat. A munka, a mindennapi élet, sőt időnként
a politika is terítékre került. 1922 januárjában így nyitotta meg a Szabadoktatást: „Munkál-
kodni, egymást segíteni, felemelkedni, építeni, előre törni, lelkünket nemesíteni, tudásunkat
gyarapítani, ez a cél!” A visszaemlékezők szerint is ő ezért a célért éjt nappallá téve képes
volt dolgozni. Előadásokat írt, amelyekből jó pár részletes vázlat megmaradt az akkor
elterjedten használt Hangya5 füzetekben, és amelyeket ma is féltve őrzök, mert nekem igazi
kincs nem csak a tartalma, hanem a stílusa, sugárzó lelkisége is. Utólag elolvasva is érzem
belőle, hogy ezek az együttlétek, ünnepélyek bensőséges hangulatúak, mindig aktuálisak,
mindig sokatmondóak lehettek. Később „Népművelés" címen folytak tovább ezek a fajta
előadások.
Munkája hivatalos elismeréséül 1925-ben Kunhegyesen a Tavaszi Egyházmegyei Gyűlés
Tanügyi Bizottsága kitüntette a „Heves-Nagykunsági Egyházmegye legkiválóbb tanítója”
címmel, amire – emlékszem – nagyon büszke volt. Egy „legkiválóbb tanító” mindig bátran
szót emelhet a céljai megvalósításáért – mondta többször még nekem is az ’50-es években.
Különös és sajátos vonása volt az életének, hogy mindig mindent aprólékos gonddal és
nagy odaadással, de a legrövidebb úton végzett el, mintha csak érezte volna, hogy sietnie
kell, ha még sokat szeretne tenni. És ő sietett! Nem kapkodott soha, de tempósan igyekezett,
hogy amibe belefog, azt mielőbb sikerre vigye. Mindig segített a rászorulóknak.
Emlékszem, hogy már gimnazista voltam (1960-as évek közepe), és még mindig ő írta
5 A Hangya Szövetkezet a háború alatt alakult meg, a faluban évekig Kopasz Sándor volt az ügyvezetője.
– 332 –
sokaknak a hatóságokhoz címzett kérvényt, intézte a gyerekek ügyes-bajos dolgait, segítette

a bölcsődébe jutást stb.
A szüntelenül gyarapított tudását önzetlenül osztotta meg kicsik és nagyok, gyerekek és
felnőttek között egyaránt. Sose felejtem el, hogy a gyepszéli házunk előtt az illetlenül
szemtelenkedő cigány gyermekeket – akkor már betegen – egy kis süteménnyel
odacsalogatta az ablakhoz, és a Nagy Pallas Lexikonból fennhangon felolvasta nekik, hogy
kik is a cigányok, honnan jöttek, és mire lehetnek büszkék. Többet soha nem volt baja az
utcagyerekek viselkedésével, szófogadásával.
Sajnos nem tartott hosszú ideig az önfeledt alkotó állapota. A Magyarországon ezrével
áldozatokat szedő TBC az ő egészségét is megtámadta. A gyógyulásba vetett hite, dolgozni
és élni akarása azonban rendre visszavitte az emberek közé. A teljes gyógyulást meg sem
várva, megmetszett gégével, beteg tüdővel, de megújuló erővel tovább beszélt az apró
gyermeklábak által felkavart poros levegőjű iskolaudvari ünnepségeken, a százak által
befüstölt szűk előadótermekben és a zsúfolásig megtelt református templomban, ahol
gyakran tartottak iskolai ünnepségeket. 1930-ban a jobb oldali tüdőcsúcsát is megtámadta
a kór, de csakhamar ismét visszatért tanítványaihoz. Talán a korábbinál is nagyobb erővel
folytatta munkáját, hogy tehesse a dolgát, amíg csak a betegsége engedi. 1935-ben sajnos,
pedagógus kartársai és az egész község szomorúságára, az egész tüdejét megtámadta a
TBC, amelyet többé már nem is tudtak kiirtani a testéből. Három és fél évi mellkasfeltöltés
után ugyan valamelyest javult az egészségi állapota, de súlyos betegségére tekintettel 1938-
ban nyugdíjazták. Nagyon fájdalmas volt számára ez a kényszerpihenés. Annál boldogí-
tóbb, hogy nem hívták be katonának, sőt még munkaszolgálatra sem. Érezte, tudta, hogy
két világháborút harcoló alkulatnál aligha lehet túlélni. Még boldogítóbb, hogy erejében
és gyógyulásában bízva el-elhagyta a betegágyat, bejárogatott szeretett iskolájába, találko-
zott a lelkes diáksereggel, mesélt nekik, tanítgatta őket a mindennapok leleményességére,
a józan paraszti ész használatára. Családjában is szeretet és gondoskodás övezte, így
egyetlen pillanatra sem veszítette el életkedvét, bár jól tudta, hogy a betegség alattomosan
tovább emészti szervezetét.
Öten éltünk a faluszéli négy szobás polgári házban: ő, mint családapa, a második felesége,
aki az Anyám volt, a fiatalabb leánya, aki elvált tanárnőként a fiával együtt lakott velünk,
és én. Apa önként vállalt kötelezettségként külön szobában élt inkább, hogy véletlenül se
fertőzzön meg bennünket a rettegett tébécével. Sokat mesélt nekem, a kerti munkákat is
tőle tanultam.
Érdekes színfoltja volt életének, amikor 1959. március 15-e tiszteletére az akkori Kormány
a Tanácsköztársasági Emlékérmet adományozta neki, amelyet pár alkalommal eredetiben
is büszkén viselt. Emellett ugyanilyen büszkén járt velem vasárnaponként a református
istentiszteletekre, ahol engem is a segítésre neveltek. Nem ülhettem ugyanis mellette, főleg
nem, mint úttörő, ellenben fent a karzaton az orgonánál lapozhattam a kottát és tanulgat-
hattam a szép egyházi énekeket.
Sajnos a kiújuló TBC újra és újra ágynak döntötte. 1960 márciusában ugyan még mesélt
nekünk – akkori hetedikeseknek – egy osztályfőnöki órán az 1919-es időkről, de aztán már
nem vállalt több ilyen szereplést.
– 333 –
Küzdelmes, de mégis boldog és teljes életére még egy szép alkalom tette fel a koronát
(akkor én éppen frissen érettségizett és a debreceni egyetemre felvett boldog, katonai
szolgálat előtt álló előfelvételis diák voltam): 1966. szeptember elején a 60 éves tanítói
szolgálata jutalmául Gyémánt Oklevéllel tüntették ki, és megkapta a gyémánt diplomát is.
Meghatódva, őszinte örök-gyermeki örömmel vette át a kis csomagot, amely egy szinte
semmitmondó pici jelvényt tartalmazott, és amit ő innentől szinte nap mint nap elővett,
nézegetett, forgatgatott, mint ártatlan játékszerét a kisgyerek. Többször láttam, ahogy
méregette a tenyerében a kemény 60 év gyümölcsét, és nem reszketett a keze, sőt még
könnyűnek is találta. Istenem! Micsoda erő és elhivatottság. Az Apám ő, aki pedagógusnak
született, és megadatott neki, hogy minden hátráltató tényező ellenére haláláig az
maradhasson: A PEDAGÓGUS! Az örök tanító!
Sokat olvasott, tanult ezután is még, mintha csak kevesellené a 60 év tapasztalatát,
életbölcsességét. Még jókat vitatkoztunk Istenről, a világűrről, az űrbe fellőtt Lajka kutyáról,
életről, halálról, megváltásról. Sose felejtem el – hogy is felejthetném! – akkori intelmeit.
„Te csak mindig úri ember légy kicsi fiam!” „Ha nagy leszel, tégy meg mindent annak
érdekében, hogy ne lehessen többé háború!”
Most, hogy hirtelen nekem is megroppant az egészségem, sokat gondolok rá, hogy vajon
mit jelentett neki kilenc éven át a külön szoba betegágyához láncolva befejezni egy minden
ízében mozgalmas, tevékeny, szép életet. Mennyit kellett eltűrnie, miközben sokat mesélt
és nevetgélt velem is, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Kevés olyan ember akadna közöttünk, aki mosolyogva, egy akkor még zsenge gyermek-
korban levő fiúcskát (engem) igaz atyai szeretettel istápolva, egy másik, nálam pár évvel
idősebb unokát szinte sajátjaként nevelgetve, zokszó nélkül, türelmesen tűrné, amíg élete
lobogó gyertyája már csak pislákoló csonkként lassan-lassan a ködös enyészetbe vész. A
család biztos, hogy kegyelettel őrzi az emlékét, példaadását, ameddig csak élünk. És
mások?
Akiket tanított, akiknek beszélt, szintén élénken emlékeznek rá. Nem felejtik el azok
sem, akiket szeretett, és akik tanújelét adhatták szeretetüknek. Az én leány évfolyamtársaim
már csaknem 70 évesen ma is emlegetik, hogy amikor bejáró diákként hazafelé mentek a
vonattól, és a mi házunk előtt vitt az útjuk, gyakran kaptak egy-egy szál rózsát igazgató
úrtól, aki tisztelte őket, mint nőket, jövendő anyákat is, és mint egész nap szorgalmasan
tanuló diákokat is. Volt vagy száz tő rózsánk a kertben, jutott belőle minden arra járónak,
persze csak ha kiérdemelte. Főleg ha tudósították őt arról, hogy mi történt aznap velem a
gimnáziumban, kollégiumban. A sors fintora, hogy az ő sírjára éppen nem jutott friss rózsa,
hiszen 1970 februárjában, fagyban, hóban búcsúztattuk. Nagy megnyugvást jelentett
számára, hogy elsőszülött lányomat, az ő drága kis unokáját még a karjaiba vehette, és
még lélekből mosolyoghattak egymásra, ahogy csak nagyapa és unoka képes erre. Ekkor
még nem gondolhatta, hogy ezen a kései családi ágon folytatódik majd tovább a pedagógus
hivatás.
Halála a község társadalmi életében nem okozott pótolhatatlan törést, hiszen az az
áldozatos munka, amit elkezdett Kunmadarason, már az 1960-as évekre kiteljesedett, és
erős kezekben, fiatalabb, jobban képzett emberekkel folytatódik tovább napjainkban is. A
– 334 –
mi korosztályunk és a jóval korábban végzettek (a mai 85 évesek) is még élénken

emlékeznek Kopasz igazgató úrra. A legtöbb lakost azonban az új köztemetőben már csak
az A/5-I/10-es sírhely református gránit obeliszkje emlékezteti Kopasz Sándorra. Nem is
gondolják sokan, hogy aki itt pihen, immáron 87 év földi élet után az örök békesség honába
költözve, egykor teljes lelkiismeretével, életének és szellemiségének minden parányi
szikrájával éppen a mi boldogabb, emberibb jövőnkért küzdött, feláldozva egészségét és
nem kímélve erejét egy szabadabb, teljesebb életért. Meleg szívvel és önzetlen, tiszta
lélekkel sokat adott szeretett községének, az itt élő embereknek. Soha nem várt ezért
köszönetet, egyszerűen csak tette a dolgát, mint annyi nagyszerű fáradhatatlan életvándor
pedagógus szerte az országban és a Kárpát-hazában. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ő
lehetett az Apám, és örömmel tölt el, hogy még mindig sokan vannak, akik úgy emlékeznek
rá, mint a falu egyik szeretni és tisztelni való nagy öregjére. Örökítsük meg áldott, szép
emlékét a Pedagógus Arcképcsarnokban, mert sokak igazgató és tanító bácsijaként ő is
nagyban hozzájárult, hogy a mai gyermekek nyugodtan és boldogan járhassanak iskolába.
Generációk nőttek fel a keze alatt, és váltak tisztességes felnőtt emberekké. A folyamat
nem szakad meg, mert unokája viszi tovább a pedagógus hivatást.
fia, †Kopasz Árpád
Irodalom
Kormos László
1967 Kunmadaras fejlődéstörténete. Szolnok
Ötvös László
2015 Kunmadarasi bibliás krónika. magánkiadás, Debrecen
Víg Márta (szerk.)
2017 Kunmadarasi Nagykun Kalendárium 2017. Kunmadaras Nagyközség
Önkormányzata, Kunmadaras
1. kép. Kopasz Sándor 2. kép. Katonaként 3. kép. Gyémánt diploma

portréja 1917. 06. 27-én
– 335 –
4. kép. Az 1910-es években fiú osztálya élén
5. kép. A Kopasz család 1913. március 19-én
– 336 –
6. kép. Kitüntetései (Ferenc József vaskereszt és ezüst érdemkereszt,

Tanácsköztársaságért Emlékérem)
7. kép. A kunmadarasi tantestület 1907-ben (Kopasz Sándor a jobb szélén)
– 337 –
8. kép. Zenekarban (Kopasz Sándor a bal szélén ülve brácsával)
9. kép. Iskola Kunmadarason – Fotó: Laczkó Tóth Bertalanné, 2020
– 338 –
Filmrendező az isten asztalán
Kovács János
Filmrendező „az Isten asztalán”

2020. május 17-én tölti be 80. életévét Vitézy László, a jeles filmrendező, a magyar puszta
és az igazság szerelmese, szenvedélyes kutatója, alázatos napszámosa. 1940-ben született
Budapesten, de számos szál köti a vidékünkhöz, az Alföld szívéhez, a Hortobágyhoz, a
Nagykunsághoz, s annak fővárosához, Karcaghoz. De a szomszédos Mezőtúrhoz is kötődik
az egyik filmje által. A színésznő című filmjének a főszereplője, Szávai Viktória mezőtúri
születésű.
2019. március 20-án, a kiváló Szerelmes földrajz című műsorban szerepelt Vitézy László
filmrendező. A műsor címe volt: „Az Isten asztalán” Vitézy László beszélgetőtársa, a műsor
szerkesztője Hollós László újságíró volt. A Karcagon és környékén barangoló és emlékező
művésznek a szülei, nagyszülei Karcagon élték és szenvedték át a Rákosi-rendszer kegyet-
lenségeit, amely Vitézy László művészetére is befolyással volt. Járkál a pusztán, amelyet
nagyon lehet szeretni, amely „az Isten asztala”. Pásztor, szürkemarhák, juhok, puli és gé-
meskutak. Ezután barangolás a városban, a Főtéren, a református Nagytemplom mellett, a
híres Morgó-csárdában. Régi jó ismerősei: dr. Fazekas Sándor volt vidékfejlesztési miniszter,
dr. Sántha József nyugalmazott főorvos, Hubai Imre Csaba biogazdálkodó és felesége. Régi
emlékek, mai tervek. S részletek két kiváló Vitézy-filmből: A Hortobágy legendája és a
Pillangó. S természetesen nem maradt ki a látnivalók közül a legendás Zádor-híd, amely
a mai napig a Zádor és Ágota című kun történetre, mondára, legendára emlékezteti e vidék
szerelmesét. S amelyet a jeles karcagi író, Körmendi Lajos regényben akart feldolgozni,
de ebben a halál megakadályozta. A vidék szerelmesei közé tartozik a kiváló filmrendező,
aki költői szavakkal méltatja választott szülőföldjét, amelyet remek filmjeiben is gyönyö-
rűen és maradandóan megörökített számunkra.
Ezután kezdett igazán érdekelni Vitézy László filmrendező világa, tevékenysége, holott
láttam már néhány filmjét, és tetszettek is. Utánanéztem gazdag művészi pályafutásának,
amely a kezdetektől elkötelezett művészet volt, a Veres Péter által kifejezett „népben-
nemzetben való gondolkodás” jegyében. A szocializmus időszakában készített első filmjei
ennek a kornak a visszásságait, álságait mutatták be a nézőknek. Már ekkor hatott rá a nagy
magyar író, Móricz Zsigmond szellemisége. Viharos botrányokat váltottak ki ezek a filmek
erős társadalombírálatukkal. Alkotásai egyre népszerűbbé váltak. Tevékenységéért „Magyar-
ország Érdemes Művésze” díjban részesült. Filmjei a következők: Rejtett hiba (1975),
Békeidő (1980), Vörös föld (1982), Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1987), Majd holnap...
(1987), Az Illés-sztori (sorozat) (2000), A Hortobágy legendája (2008), Égi madár (2011),
Pillangó (2012), A galamb papné (2013), A fekete bojtár (2015), Csandra szekere (2016),
A színésznő (2017). S ez az életmű még, hála Istennek, koránsem lezárt.
Karcagon és környékén, valamint a Hortobágyon játszódik A Hortobágy legendája,
amely három történetből áll. Kettő Karcagon és Kunmadarason és környékükön játszódik.
A harmadik (Móricz Zsigmond remekmívű novellájából) pedig a Hortobágyon. A film
– 339 –
tulajdonképpen három epizódból, három történetből áll, amelyek címei: A távcső, Fekete
Mihály és a Komor Ló (Móricz elbeszéléséből). A film karcagi, kunmadarasi és nagyiváni
emberek elbeszéléseiből, visszaemlékezéseiből készült, a karcagi Varga Gáspár, a kunma-
darasi Rekett Nagy Imre és a nagyiváni Fekete Mihály elbeszéléseiből. A mesélő – mint
Vitézy több filmjének narrátora –, Székely B. Miklós, aki egyszerűen és hitelesen meséli
és magyarázza ezeket a tragikus, drámai történeteket. Az első filmepizód, A távcső 1944
őszén kezdődik. A főszereplője Varga Gáspár (Eperjes Károly) békésen él Karcag környéki
tanyáján, a Zádor-híd környékén, feleségével, Annával (Pokorny Lia). Menekülő magyar
katonák érkeznek a tanyába, akiket Varga Gáspár elbújtat, majd civil ruhákat szerez nekik.
Megérkeznek az oroszok, akik szokásuk szerint zabrálnak a tanyában. Varga Gáspár elrejti
a magyar katonák ruháit és fegyvereit a padláson. Majd az általuk itthagyott távcső bűvöli
el, ezen nézi a tájat, Isten teremtett szép világát. De nem sokáig tart a nyugalma, mert
megérkeznek az oroszok jóvoltából uralomra került kommunisták, egy volt orosz
hadifogoly vezetésével. Varga Gáspár tudja, hogy Baba nevű kedves lovára fáj a foguk. A
„vendégek” azonban a fegyvereket és egyenruhákat is keresik, s meg is találják, amiért
ekkor halál járt. Ezt csak Anna szeretőjétől tudhatták meg, akinek Anna ezt elmondta. Varga
Gáspárt elhurcolják és a városháza pincéjében verni kezdik, napokig. Anna, megbánva
tettét, keresni kezdi férjét, de már csak a megkínzott, félholt embert találja, aki az asszony
szemeláttára hal meg. Ebből a történetből, s a másik kettőből is, a balladák komor és sötét
tragikumát érezzük, úgyhogy bátran nevezhetjük filmballadáknak is ezeket a baljós
történeteket.
Szintén „az Isten asztalán” játszódik a második történet, amelynek a címe és főhőse is:
Fekete Mihály. A főhős, Fekete Mihály (Molnár László) legendás gulyásember Kunmadaras
és Nagyiván környékén, aki mesterien használja a pásztoremberek ősi terelőeszközét, a
karikásostort, amellyel a nyulat is képes elejteni. Az ősi, jámbor, patriarchális életbe azonban
beleszól a történelem. A kunmadarasi orosz bombatéren gyakorlatoznak, amely a lakosság-
nak bizony felér egy kis háborúval. Fekete Mihály gulyájából is elpusztul egy szép üsző,
valamint a kedves Pergő nevű kutyája is. Panaszt tesz a községházán, ahol az egyik főelvtárs,
Nagy Vince (Szarvas József) leparasztozza Fekete Mihályt. A kunmadarasi kultúrházban
szüreti bált tartanak, ahol az orosz tisztek előszeretettel táncoltatják a magyar asszonyokat
és lányokat. Itt megjelenik Fekete Mihály a lovával és a karikásával. A főelvtárs megint
piszkálja, amire Fekete Mihály karikással végigveri az oroszokat és a szövetséges elvtársa-
kat a kunmadarasi utcán, egészen a szovjet laktanyáig. Egy évet kap ezért, majd szabadu-
lása után nem megy be többet Kunmadarasra és Nagyivánba, a pusztán él. Hamarosan
baleset érte, a lova megbotlott egy rókalyukba, Fekete Mihály pedig a Zádor-hídra zuhant,
szörnyethal. Holttestét a nagyiváni katolikus templomba ravatalozták fel. Nagy Vince
megtiltja a nagyiváni plébánosnak (Reviczky Gábor), hogy egyházi szertartással temesse
el Fekete Mihályt. Csupán a nagyszámmal összegyűlt pusztai pásztoremberek imádkozzák
el a Miatyánkat. A temetés alatt nagyot villámlik, jelezve, hogy Fekete Mihályt befogadta
a föld. Éjjel pedig porig ég a nagyiváni templom.
– 340 –
A harmadik történet Móricz Zsigmond jeles hortobágyi tárgyú írásából, a Komor Ló

című novellájából készült. A főszereplő, Erszény András gulyásszámadó, a Komor Ló
(Eperjes Károly) a lakodalma napján elhagyja feleségét (Szirtes Ági) egy félreértés miatt,
és kivonul a pusztára, ahol remeteként él harmincnégy évig, abban a tudatban, hogy a
felesége megcsalta a lakodalmuk éjszakáján, egy neki húzatott nóta miatt. Az élet eltelik,
egymás nélkül. Az asszony megbetegszik és kimegy az ura után a pusztára. Tisztázzák a
félreértést, majd boldogan belovagolnak a hídi vásárba, ahol a Komor Ló megtáncoltatja
az örömtől megfiatalodott asszonyát, aki azonban rosszul lesz és meghal. Csupán erre a
megbékélésre várt még, hogy nyugodtan haljon meg. Ökrösszekér viszi a pusztából a halott
asszonyt és a gyászoló számadót, Erszény Andrást, a Komor Lót.
Feledhetetlen sorsok a huszadik század közepéből. Feledhetetlen filmballadák, képben
elbeszélt tragédiák, amelyekhez hasonló még számtalan volt abban az időben. Mind a három
történet halállal végződik. A karcagi parasztgazdát, Varga Gáspárt agyonverik, Fekete
Mihályt baleset éri, a Komor Ló felesége belebetegszik a boldogtalanságba, s a hirtelen
rátörő öröm megöli. Vitézy László megszóllaltatta a történelmet, az egyszerű emberek
történelemalatti történelmét, amely a magyar pusztán, a Hortobágyon, „az Isten asztalán”
játszódott le. Az itt élő egyszerű embereket sem kíméli a történelem. Végzetük beteljesül,
mint a balladák és a görög sorstragédiák hőseié. S rengeteget kifejeznek egy embertelen
korból, a hatalom erőszakos és manipulatív eszközeiből, az emberi létezés reménytelennek
látszó tragikumából. Vitézy László számvetést készített szeretett vidéke múltjából, a meg-
nyomorított kiemberek életéről és haláláról. A film gyönyörű képekben mutatja meg a
tiszántúli pusztát, „az Isten asztalát”, ahogy a rendező és a szereplők nevezik a pusztát. A
film kitűnő zenéjét Ökrös Csaba állította össze. A filmet a 20. századi magyar történelem
tragikus mementójaként is nézhetjük.
Ezen írás keretében nem lehet szó nélkül hagyni Vitézy László úgynevezett Móricz-
trilógiáját sem, amelyekben három Móricz Zsigmond-mű került vászonra: A galamb papné
(1910), Égi madár (1916), Pillangó (1924). Ezekben a művekben Móricz (és Vitézy László
is) a szerelem érzését járja körül, gyönyöreivel és kínjaival, illúzióival és kiábrándultsá-
gaival együtt. A végén mindhárom műben az igaz szerelem győz. Ezek közül Móricz élet-
művében a legismertebb, a leghíresebb a Pillangó. Régebben, 1971-ben tévéfilm is készült
belőle, Esztergályos Károly rendezésében, Kozák András és Venczel Vera főszereplésével.
Vitézy László is kitűnő színészeket alkalmaz: Jóskát Adorjáni Bálint, Zsuzsikát pedig
Banovits Vivienne alakítja. De kiválóak a film mellékszereplői is: Cserhalmi György,
Ráckevei Anna, Reviczky Gábor, Bordán Irén, Pindroch Csaba, Tóth Ildikó, Gáspár Sándor,
Szirtes Ági, Csányi Sándor, Nagy Anna, Koncz Gábor is.
Az Égi madár szerelmespárját Csányi Sándor és Tenki Réka játszák; ők az életben is
házaspárok. A film, erős szociális töltetével és remek szereplőivel, szintén jól sikerült alkotás,
hűen visszaadja Móricz világát, ahogy az első világháború idején a társadalmi problémákat
vizsgálta. S sajnos, örök időszerűsége is van – a szerelmi szálak mellett – ezeknek a mű-
veknek. A galamb papné témáját a fiatal, éppen befutott Móricz Zsigmond gyermekkora
világából hozta, hiszen anyai nagyapja is református lelkipásztor volt. Ez a mű is, mint
ahogy a Pillangó is, valamiképpen „idill”, amelyet a filmeknek is sikerült visszaadniuk. S
– 341 –
nem utolsó sorban, nagy érdemük ezeknek a filmeknek, hogy szinte újra felfedezik,
újraértelmezik Móricz Zsigmond hatalmas művészetét, amely a mai korban eléggé a
háttérbe szorult, a feledésbe merült, a népi irodalom jeles alkotóival, alkotásaival együtt.
A magyar népi irodalom egyik jeles alakját, Sinka Istvánt (1897-1969) viszi filmre 2015-
ben Vitézy László A fekete bojtár címmel. Sinka István egy nagy generáció, a magyar népi
írók egyik jeles tagja, aki a társadalom legmélyéről indult. Tízéves korától juhászbojtár;
öntevékeny alapon virágzik ki csodálatos költészete, amely csak a világirodalom nagy
szürrealista költőihez, Lorcához, Jeszenyinhez mérhető. Meg kell itt jegyezni, hogy Sinka
István első megjelent könyvének, a Himnuszok Kelet kapujában című verseskötetének a
bemutatója éppen Mezőtúron volt 1934-ben. A film Sinka István Fekete bojtár vallomásai
című prózai művét veszi alapul, amely a magyar népi irodalom egyik kimagasló alkotása.
Sinka István gyermekkorában olyan mérhetetlen nyomorúságot élt meg, mint kortársai
közül csak József Attila. A Fekete bojtár vallomásai 1942-ben jelent meg először, majd
1944-ben és 1987-ben Amerikában, Püski Sándor kiadásában, majd 1989-ben itthon is. A
szocializmus évtizedeiben tehát ez a remekmű nem jelenhetett meg Magyarországon.
Vitézy László ebben a filmjében méltó emléket állít Sinka Istvánnak, akit a filmben
Adorjáni Bálint jelenít meg, a költő feleségét, Piroskát pedig Banovits Vivienne játssza. A
film Sinka István fiatalkorának eseményeit és Móricz Zsigmond Barbárok című novelláját
dolgozza össze. (Móricznak biztosan, s a novellának is valószínűleg köze van Mezőtúrhoz.)
Nem biztos, hogy szerencsés ötlet volt ez, hiszen úgy Sinka István küzdelmes élete, mint
a Móricz-novella talán külön-külön is megérdemelt volna egy filmet. De még ennek
ellenére is művészi és megrázó filmballada született, amelyhez hasonlót csak ritkán
láthatnak a silány és értéktelen műsorok között, amelyeket a különböző tévécsatornák
zúdítanak a jóhiszemű nézőkre. A filmben a fiatal Sinka István a Barbárok főszereplőjének
a sorsára jut; birkáiért az idegen juhászok agyonverik. A valóságban (hála Istennek) Sinka
István idős emberként hal meg 1969-ben. Az akkori irodalompolitika által képletesen
agyonverve, hiszen írásművészetét akkor (is) vajmi kevésre becsülték.
Még egy filmjét meg kell itt vizsgálnunk Vitézy Lászlónak, a 2017-ben készült A színésznő
című alkotását, amelynek a főszereplője a mezőtúri születésű jeles színésznő, Szávai
Viktória (eredeti nevén Szabó Viktória). A film a létező, de nem működő szocializmus
idejére nyúlik vissza, 1964 tájára, s az alapját a kor jeles és ünnepelt színésznőjének, Bara
Margitnak az erkölcsi meghurcolása, lejáratása, lehetetlenné tétele adta Vitézy Lászlónak.
Egyetemes értelemben a művész sorsát a diktatúrában mutatja meg a film. A gépezet rejtett
kegyetlenségét, embertelenségét, amely emberi sorsokon gázol keresztül, tör kettébe.
Szávai Viktória nagy művészi erővel, kor- és emberismerettel mutatja meg a diktatúrában
kiszolgáltatott ember, művész lelkiállapotát. Mint ahogy az egyéb filmekben, filmsoro-
zatokban is jelesen formálja meg a különböző emberi, női sorsokat. Méltán lehet rá büszke
szülővárosa, Mezőtúr.
Vitézy Lászlót még ezen kívül is fontos szál köti Mezőtúrhoz. A filmrendező első fele-
sége a mezőtúri születésű Sipos Katalin volt, Sipos László és Bujda Sára legidősebb lánya,
aki 1942-ben született Mezőtúron. Magyar szakos tanárnő lett, de Budapesten, a miniszté-
riumban dolgozott. Egy lánya született. Sajnos, nagyon korán, 40 éves korában meghalt
– 342 –
betegségben. Testvére az 1944-ben született Erzsébet, a mai magyar miniszterelnökünk,

Orbán Viktor édesanyja.
Végül megállapíthatjuk, hogy büszkék lehetünk arra, mi nagykunsági és mezőtúri em-
berek, hogy a kiváló filmrendező, Vitézy László erősen kötődik a vidékünkhöz, ehhez az
alföldi tájhoz, „az Isten asztalához”, s kitűnő filmjeiben is megörökíti ezt a vidéket. Kívá-
nunk neki további eredményes munkát, s az Isten éltesse 80. születésnapján, erőben és
egészségben.
1. kép. Vitézy László portréja – Internetről letöltött fotó: M5 TV
– 343 –
Örsi Julianna
Elkészült a „Kunok hazája” című film nemzeti

és lokális tudatunk erősítésére
– Filmbemutató Karcagon –
Ritkaságszámba menő ünnep volt 2018. október 19-én Karcagon. Egy történeti-néprajzi
csoportról, a kunokról szóló film bemutatóját tartották a Nagykunság fővárosában. Azok
az emberek – fiatalok és idősebbek egyaránt – gyűltek össze a Déryné Művelődési Központ
színháztermében, akik a film szereplői, akik a „Kétkunság” értékeinek hírvivői, a helyi
hagyományápolás, -értékőrzés szószólói. Sokan közülük ezúttal is magukra öltötték a
cifraszűrt, a pitykés lajbit, a kunhímzéses blúzt, az ezüstpitykés mentét, a keleti harcosok
ruháját. A jelenkori kunkapitányok ünnepi zsinóros attiláján büszkén viselték a kapitányi
medáliát. A 400 főt befogadó színházteremben ott voltak a helyi és környékbeli érdeklődők
is, de ott volt dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztere is. A film kezdeményezője,
dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.
Három éves kitartó munka után elkészült és bemutatták a „Kunok hazája” című ismeret-
terjesztő dokumentumfilmet, amelyet Karácsony Sándor rendezett és fényképezett. A film
tudományos igénnyel készült, amit az is igazol, hogy neves szakértők (dr. Fazekas Sándor
országgyűlési képviselő, dr. Pálóczi András régész, dr. Örsi Julianna társadalomkutató, dr.
Tóth Albert biológus) adtak javaslatokat, véleményezték a készülő munkát. A szakmai
segítők között ott találjuk dr. Bartha Júlia és dr. Bathó Edit néprajzosokat, a térségben
működő civil szervezeti vezetőket, múzeumi, és tájvédelmi szakembereket a Hortobágyi,
Meghívó a Kunok hazája című filmbemutatóra – Fotó: Karácsony Sándor, 2018
– 344 –
elkészült a „kunok hazája” című film nemzeti és lokális tudatunk erősítésére
a Kiskunsági és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkokból, az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkból.

A Magyar Nemzeti Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum, a karcagi Györffy
István Nagykun Múzeum, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, a szegedi Móra Ferenc
Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár műtárgyai-
nak felhasználásával, a jászkunsági kutatók ismereteikkel, írásaikkal, digitális archívumuk-
kal, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület könyveivel járultak hozzá a
tudományos ismeretek közvetítéséhez. A szövegkönyvet Novobáczky Sándor írta.
A szereplők hosszú sorát a Kunságban élők adják, a történelmi jeleneteket Aigul
Kazhenova (kazah), Benkő Bence, Szelle Alexander, az Iloncsuk Szabadcsapat és a Pusztai
Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület tagjai játszották. A narrátor Csernák János
színművész volt, a krónikaírót Szőke Pál, a békéscsabai Jókai Színház művésze alakította.
Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművészt – aki a „kunszobrok” alkotója – ezúttal is
egy újabb alkotása közben láthatjuk. A szereplők között vannak földművesek, pásztorok,
mesteremberek (pl. Czupp Pál kunhegyesi fafaragó, Luka Lajos túrkevei kerti bútor készítő,
Sárándi István bácsfeketehegyi kovács), túrkevei és kunmadarasi hímzők, kisújszállási és
túrkevei néptáncosok és lovas hagyományőrzők. – Mintegy másfélszázan szerepeltek,
közreműködtek e film készítésében.
A rendező mesterien bánt mind a fényképezőgéppel, mind kamerájával. Különösen erős
a film témájának természetrajzi megközelítése: a gyér növényzetű homokbuckák a
Kiskunságon, a kunhalmokkal tarkított nagykunsági mező, a tikkadó hőségben repedező
szikes föld, a halban gazdag tó – az Alföld megannyi értékét és szépségét tárja elénk. Aki
eddig egyhangú síkságnak látta a tájat, most rácsodálkozik annak szépségére, gazdagságára.
A kövér birkanyájak, a nyargaló kecses lovak, a szürkegulya látványa is igazolja a természet
bőségét, amelyet az itt élő ember mindig kihasznált. Miközben többszázéves templom falai
között középkori freskókon (Kakaslomnic) jelennek meg a nomád kun harcosok, kései
utódai büszkén ülik meg lovaikat a 21. században. Az agg krónikaíró pedig lúdtollal vési
pergamenre az ócsai református templom 800 éves falai között a kunok különös történetét.
Mondanivalója: A 13. században betelepülő kunok hazát kerestek és találtak a Kárpát-me-
dencében. Önállóságot kértek és kaptak a magyar királyoktól, de ezért áldozatot, minden-
kori katonáskodást is vállaltak a magyar hazáért. Ezen különös jogállapotra, az önállóságra,
szabadságra mindenkor nagyon ügyeltek. Az asszimilálódó kunfalvak, nemzetségek fo-
gyatkozó népe amikor veszélybe került a kiváltsága – képes volt összefogni és kitartó küz-
delem árán, anyagi terhet is vállalva, – 1745-ben visszaváltotta a kiváltságát. A redempció
történelmi jelentősége éppen abban van, hogy a helyi közösségek demokratikus intézmény-
rendszerének a Jászkun Hármas Kerületnek a létrejöttével megnyitotta a polgári fejlődés
útját. Ezt a külön-utat járták a jászkunok 1876-ig. A jogi keretbe ágyazott, területhez kötődő
kiváltság sajátos öntudatot alakított ki a Kunságban élőkben. Így a „mi-tudat” a keleti
nomád hagyomány-elemek mellett redemptus öntudattal is bővült. Mindezt jól mutatják a
film pillanatképei az itt tevékenykedő hagyományőrzőkről. A kiskunsági, nagykunsági és
a Bácskába kitelepült kun utódok, a film szereplői ma, a 21. században is büszkén vallják
magukat kunnak. Ezt a szellemi örökséget hűségesen ápolják és adják tovább utódaiknak.
„Kunok maradunk a XXI. században is” – vallják meggyőződéssel a film alcímében is.
– 345 –
A film készítői és szereplői, közreműködői pedig ezzel az ismeretterjesztő dokumentum

filmmel a nemzeti-tudat gazdagításához, erősítéséhez járulnak hozzá.
A karcagi filmbemutatót a többi nagykunsági, kiskunsági és bácskai településeken
továbbiak követik. Az általános és középiskolákban beépítik a helyi tantervekbe (törté-
nelem, földrajz, honismeret órák tananyagába). Remélhetőleg a továbbiakban valamelyik
televízió is műsorára tűzi, hogy ország-világ láthassa és mintául szolgálhasson a haza-
szeretetre nevelésben más közösségeknek is.
1. kép. Kunok hazája filmbemutató plakátja – Karcag, 2018. október 19.

– Fotó: Karácsony Sándor
– 346 –
elkészült a „kunok hazája” című film nemzeti és lokális tudatunk erősítésére
2. kép. Karácsony Sándor, a film alkotója, szereplői és az ötletadó, támogató

dr. Fazekas Sándor – Karcag, 2018. október 19. – Fotó: Örsi Julianna
3. kép. Kiskunsági pásztorok a film ősbemutatóján – Karcag 2018. október 19.

– Fotó: Örsi Julianna
– 347 –
Projektbeszámolók
„Elődeink üzenete a mának”

– Sikeres konferencia és könyvbemutató –
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület és a Túrkevei Kulturális

Egyesület több éves szervező tevékenységének eredményeképpen sikerrel valósított meg
a Nagykun Tudástár projekt keretében egy kétnapos, két helyszínen zajló tudományos isme-
retterjesztő konferenciát, valamint elő- és utórendezvényként hat településen könyvbe-
mutatót.
Konferencia
A konferencia címe: Elődeink üzenete a mának.
A konferenciát Karcagon dr. Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter, Kovács Sándor

a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és Kovács Szilvia Karcag város
alpolgármestere köszöntötte. Kisújszálláson Kovács Tibor alpolgármester köszöntője hangzott
el. Mindkét településen a Városháza nagyterme megtelt a hallgatósággal.
A konferencián 2018. március 22-én Karcagon a Városházán 10 szakmai előadás hangzott
el elismert kutatók, egyetemi tanárok prezentálásában. 2018. március 23-án Kisújszálláson
ugyancsak 10 előadás tartottak a szakemberek. Az előadók bemutatták a térség történelmi
múltját, kultúráját, az itt élők nyelvjárását, szokásait. Különösen nagy hangsúlyt fektettek
annak bemutatására, hogy a 20. század rendszerváltásai hogyan hatottak a parasztság sorsára,
miképpen működött a mezővárosi közösségek kapcsolatrendszere. A vidékfejlesztési
szakemberek felvázolták a térség jelenét és jövőbeli fejlődési lehetőségeit. Az előadásokból
számos következtetés vonható le és hasznosítható. Annyi bizonyos, hogy a Nagykun tele-
püléseknek szükségük van a megújulásra, a népesség csökkenés megállítására, belső erejük
mozgósítására. Ugyancsak szükséges a külső, állami segítség is.
Ez alkalomra két könyvet jelentettünk meg a témában: A Nagykunság földje és népe
valamint a Jászkunsági gyökerek összesen 944 oldalon 500-500 példányban. A szerzők e
térség elismert kutatói. (Közülük kerültek ki az előadók is.)
Elkészítettük a rendezvény programfüzetét magyar és angol nyelven 32 oldalon színes
borítóval. Készítettünk ugyancsak színes plakátokat, meghívókat, valamint a rendezvények
színhelyén roll-up és vetített kép hívta fel a figyelmet a programra. Minden felületen feltün-
tettük a támogatók nevét, logóját. A terjesztés postai úton, e-mailen, egyéb elektronikus
úton történt. A városi lapok is felhívták a figyelmet a rendezvényre, majd be is számoltak
róla más lapok és a városi televíziók, rádiók is (Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Kisújszállás,
Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton). A Szolnok TV és a megyei lap (Új Néplap)
tudósítója is jelen volt.
A konferenciához kapcsolódtak a könyvbemutatók, melyeket az alábbi helyszíneken és
időpontokban rendeztünk meg: Kunszentmárton – március 20., Kunhegyes – március 21.,
Szolnok – március 21., Kunmadaras – március 24., Túrkeve – március 26., Abádszalók –
– 348 –
„elődeink üzenete a mának”. sikeres konferencia és könyvbemutató
március 27. Ezeken a rendezvényeken 2-2 vetítettképes előadás hangzott el a most meg-
jelent két új könyvről. Ezúttal Kunhegyesen telt meg a színházterem érdeklődő fiatalokkal.
Ez jól mutatja az ottani művelődési központ hagyományőrző tevékenységének színvonalát.
A többi településen a közép és az idős generáció volt jelen elsősorban.
Helyi értékek
A konferenciák alkalmával kiállításokat is rendeztünk a helyi értékekből, melyekhez

installációkra volt szükségünk.
A konferencián és a könyvbemutatókon bemutatkoztak:
1.) Agro Perfekt Natura Élelmiszer-előállító és Forgalmazó Kft – Kiss Mihály (Karcag)
2.) Szabó Júlia Ildikó (kecsketej termékek) (Karcag)
3.) Karcagi ízek - Kovács Lajos (Karcag)
4.) Indiánrizs Kft (Kisújszállás)
5.) Nagykun 2000 Mezőgazdasági Zrt (Kisújszállás)
6.) Herczegh János méhész vállalkozó (Kisújszállás)
7.) Bögös Katalin szappanfőző (Kisújszállás)
8.) Fodor Kálmán teakészítő kistermelő (Kisújszállás)
9.) Máté hús -Tóth Lajos kistermelő (Túrkeve)
10.) Dékány Béláné kistermelő – tészták (Túrkeve)
11.) Piri éléskamrája – Dékányné Madarász Piroska (Túrkeve)
12.) Kevi Perec Kft (Túrkeve)
13.) Nagy Sándorné pereckészítő (Túrkeve)
14.) Kunrózsa – Csipkeverőkör (Karcag)
15.) Népi Díszítőművészeti Kör (Túrkeve)
16.) Kunmadarasi Hímző Szakkör
17.) Kisújszállási Hímzőkör
18.) Honismereti kiadványok (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület –
Szolnok)
19.) Alföldi Könyvtéka (Túrkevei Kulturális Egyesület)
20.) Európai Unió propaganda anyag – Verseghy Könyvtár (Szolnok)
A rendezvények lebonyolításában partnereink

Rendezvényeinket Karcag Város Önkormányzata és Kisújszállás Város Önkormányzata
örömmel fogadta, segítette. Valamennyi településen partnereink voltak a helyi művelődési
intézmények, könyvtárak, helytörténeti gyűjtemények.
A rendezvény fővédnöke: dr. Fazekas Sándor
A rendezvény védnöke: Kovács Sándor
– 349 –
Projektbeszámolók
Támogatóink voltak:
– Agrármarketing Centrum Kft
– Nemzeti Kulturális Alap
– Szerencsejáték Nonprofit Kft
Összességében megállapíthatjuk, hogy rendezvénysorozatunk sikeres volt, nagy érdeklő-

dést váltott ki. Mindösszesen 800-1.000 fő látogatta. A médián és a kiadványokon keresztül
eljutott a térség valamennyi lakosához. Bízunk benne, hogy a hatása sem marad el.
Támogatóinknak beszámoltunk a projekt megvalósításáról, adtunk kiadványokat, egyéb
nyomdai termékeket, valamint fotókat a rendezvényekről. Ugyancsak benyújtottuk a
pénzügyi elszámolásunkat is.
Dr. Örsi Julianna

projektvezető
1. kép. „Elődeink üzenete a mának” című konferencia logója és az elnöki asztal

– Karcag, 2018. március 22. – Fotó: Örsi Julianna
– 350 –
„elődeink üzenete a mának”. sikeres konferencia és könyvbemutató
2. kép. „Elődeink üzenete a mának” konferencia közönsége.

Háttérben a kiállítással – Karcag, 2018. március 22. – Fotó: Túri Lajos
3. kép. Örsi Julianna, a konferencia szervezője előadást tart. A kép jobb oldalán
a helyi termékek bemutatója – Kisújszállás, 2020. március 23. – Fotó: Túri Lajos
– 351 –
Projektbeszámolók
Hagyományőrző közösségek a vidéki

társadalomban
– civil szervezetek konferenciája és könyvbemutatója –
A Túrkevei Kulturális Egyesület partnerekkel (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudomá-

nyos Egyesület, Túrkevei Református Egyházközség) együtt a tervezett időpontban meg-
tartotta a vállalt közösségi rendezvényt Túrkevén. A helyszín a túrkevei parókia és templom,
valamint a Ligeti pálya volt. A három helyszínen – konferencia, kiállításmegnyitó, lovasbe-
mutató – összesen 130 fő jelent meg. (Mivel a kiállítás hosszabb ideig volt nyitva, azt
valamennyi általános iskolás – 700 fő – rendhagyó óra keretében is megnézte.)
A konferencia előadói elsősorban a megye legaktívabb civil szervezeti vezetői, akik a
saját szervezetükön kívül a velük kapcsolatban lévőkről is szóltak. A legtöbb előadó Jász-
Nagykun-Szolnok megyei volt, de jött egy delegáció a Vajdaságból is, akik három szerveze-
tet mutattak be – Bácskossuthfalva, Bácskatopolya, Pacsér –. (Velük is van együttműködési
szerződésünk). Az előadások után értékes eszmecserére került sor. A rendezvényt jelenlé-
tükkel megtisztelték a város képviselői is. Az előadások előtt a helyi polgármester köszön-
tötte a jelenlévőket. A tanácskozást dr. Örsi Julianna vezette le.
A program népszerűsítésére nyomdai meghívót, plakátot is nyomtattunk, amelyet postai
úton, személyesen, facebookon és e-mailben is terjesztettünk. A rendezvényen videofelvé-
telek, fotók is készültek, amelyek kommentárokkal, cikkekkel együtt ugyancsak terjesztésre
kerültek (városi és megyei tv, helyi és térségi újságok, szaklapok).
A rendezvényre elkészült és a Kis-Új Nyomda Kft-ben és 500 példányban kinyomtatásra
került az Örsi Julianna szerkesztette: Hagyományőrzők. Mintaadó civil szervezetek Jász-
Nagykun-Szolnok megyében és a Bácskában című kiadvány. 20 szerző tollából 34
szervezet került bemutatásra. A terjesztés a rendezvényen, majd folyamatosan történt.
A rendezvényhez kapcsolódó programok ugyancsak a téma vizuális bemutatását
szolgálták. Két kiállítás volt betervezve. Mivel a népművészek anyaga az adott időpontban
máshol volt kiállítva, így helyette a kunokról szóló tárlatot nézhették meg az érdeklődők,
amelynek megnyitóját – a szerző-kurátor külföldi elfoglaltsága miatt – egy héttel korábban
nyitottuk meg dr. S Kovács Ilona szakmai köszöntőjével.
A könyvkiállítás elsősorban a megyében megjelent könyveket, folyóiratokat, újságokat
tartalmazta, amelyek a hagyományőrzés, honismeret, helytörténet témakörbe sorolhatók.
A kiadványok az utolsó három évtized gazdag anyagát mutatták be.
A karcagi Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület Keleti nomád lovas
hagyományok bemutatóját különösen a fiatalok élvezték. A kezdő túrkevei lovasok is
ízelítőt adtak tudásukról.
Előadások
– Dr. Örsi Julianna társadalomkutató, civil szervezeti vezető (Szolnok, Túrkeve): Civil
szervezetek ismeretterjesztő és könyvkiadó tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok megyében
– 352 –
Hagyományőrző közösségek a vidéki társadalomban
– Kenyeres Sándorné civil szervezeti vezető (Tiszavárkony): 35 éves a Jász-Nagykun-Szolnok

megyei Népművészeti Egyesület
– Dr. S Kovács Ilona civil szervezeti vezető (Karcag): A Nagykunsági Népművészek Egye-
sülete megújulása
– Bán Andrea civil szervezeti vezető (Törökszentmiklós): Kunhímző körök megmérette-
tése a Kulturális Szellemi Örökségben
– Besnyi Károly civil szervezeti vezető (Bácskossuthfalva, Bácskatopolya): Bácskai
honismereti Egyesületek a magyarság tudat megőrzéséért
– Hajnal László közösségfejlesztő, civil szervezeti vezető (Törökszentmiklós-Óballa):
Kincskeresők a Tiszamentén
– Dr. Bathó Edit néprajzkutató, civil szervezeti vezető (Jászberény): Jászsági egyesületek
és a Jász Múzeum több évtizedes együttműködése
– Szentpéteriné Lévai Mária közösségfejlesztő, civil szervezeti vezető Kunhegyes): A
szociális szövetkezet népi iparművészeti tevékenysége Kunhegyesen
– Laczkó Tóth Bertalanné civil szervezeti vezető (Kunmadaras): A hagyomány nem a
hamu őrzése, hanem a láng továbbadása”
– Illéssy Ádám emeritus nagykun kapitány (Telki, Kisújszállás): Egykori és mai kapitá-
nyok szerepe a Jászkunságban
– Nagyné Bedő Ildikó tanár, közösségfejlesztő, civil szervezeti vezető (Törökszentmiklós,
Túrkeve) Kék ? ….KÉK! 10 éves a Kevi Érdeklődők Klubja
Bemutató
Pusztai Róka Hagyományőrző Egyesület: Keleti lovashagyományok bemutatása
Kiállítások
– Kunok Képes Krónikája (Karácsony Sándor kiállítása)
– Civil szervezetek legújabb könyvtermése megyénkben (kiállítás)
Tapasztalatok, megvalósítás eredményessége

A betervezett program eredményes volt. A rendezők (civil szervezetek és a helyi refor-
mátus egyházközség) jól együttműködtek. A Karcagi Szakképzési Centrum Ványai Ambrus
Gimnáziuma Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája négy diákot küldött közösségi szol-
gálatba, akik a lebonyolításban segítettek. Mivel az előadásokat is végig hallgatták, így
betekintést nyertek a civil közösségek munkájába is.
A különböző településekről érkezett előadók, delegációk közötti kapcsolatépítést segí-
tette a konferencia és a személyes információcsere. A bácskaiak megjelenése pedig a közös
múlt megismerése és a jelenlegi testvérvárosi, civilszervezeti kapcsolatápolás (közös terve-
zés) erősítésének jó példája volt.
Dr. Örsi Julianna

titkár, programfelelős
– 353 –
Projektbeszámolók
1. kép.
A Hagyományőrzők
konferencia plakátja –
Túrkeve, 2019. szeptember
2. kép.
Meghívó
a Hagyományőrzők konferenciára, 2019.
– Fotó: Karácsony Sándor
– 354 –
Hagyományőrző közösségek a vidéki társadalomban
3. kép. Dr. Bathó Edit a Jász Múzeum 4. kép. Laczkó Tóth Bertalanné
és annak alapítványa együttműködéséről bemutatja a Kunmadarasi Honismereti
beszél – Fotó: Forgács Éva, Túrkeve, Egyesület munkáját – Fotó: Forgács Éva,
2019 Túrkeve, 2019
5. kép. Illéssy Ádám bemutatja a Jászkun Hármas Kerület felépítését és

tisztségviselőit, amely alapján ma működik a Jászkun Kapitányok Tanácsa
Fotó: Forgács Éva, Túrkeve, 2019
– 355 –
Projektbeszámolók
6. kép. Nagyné Bedő Ildikó 7. kép. Gál Andrásné a Nagykunsági

a Kevi Érdeklődők Klubja változatos Népművészek Egyesület értékteremtő
programjairól szól – Fotó: Forgács Éva, tevékenységére hívja fel a figyelmet
Túrkeve, 2019 – Fotó: Forgács Éva, Túrkeve, 2019
8. kép. Hagyományőrző civil szervezetek tanácskozás résztvevői

– 356 –
Hagyományőrző közösségek a vidéki társadalomban.
9. kép. A Pusztai rókák Egyesület a kun köböle lovasjátékot elevenítik fel

10. kép. A keleti lovasjátékok érdeklődő közönsége Túrkevén

– 357 –
könyvbemutatók – könyvismertetők
A Jászkunság évkönyv 6. kötetének bemutatója

Jászkunság Évkönyv 6. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület
évkönyve – Örsi Julianna (szerk.) Szolnok, 2019. 400 p.
Nagy megtiszteltetés ért 2020 januárban, ami-

kor a szerkesztő és konferenciaszervező engem
kért fel az általa szerkesztett Jászkunság évkönyv
(2019. évi) 6. kötetének a Jászberényben való bemu-
tatására. Két elkészült kötetet január végén hoz-
tunk el a szerkesztővel a kisújszállási nyomdából.
Ekkor éppen Túrkevén járt a jeles karcagi iroda-
lomtörténész, Rideg István barátom, aki szintén
szerető érdeklődéssel lapozta a friss könyvet. Neki
is nyolc értékes írása jelent meg a Jászkunság év-
könyv 6. kötetében.
A már megszokottan szép és esztétikus kötet
címlapján a kisújszállási Illéssy János nagykun ka-
pitány látható lóháton, kezében a Nagykunság
zászlójával. A hátsó borítón két kép a Reformáció
500. évfordulója tiszteletére, 2017 áprilisában Túr-
kevén szervezett konferencia és Biblia-kiállításról
dr. Örvös László költő, lelkipásztor gyűjteményé-
ből, valamint az ünnepségen a Kun Miatyánkot
éneklő túrkevei Kállai Erzsébetről. A harmadik, alsó képen a karcagi Bene Sándor
kunkapitány vezette Pusztai Róka Egyesület túrkevei lovasbemutatója látható 2019-ből.
Örömmel vettem a kezembe és lapozgattam a 400 oldalas kötetet, amelyben nekem is van
néhány írásom. Mint ahogy az előző öt kötetben is, amelyek megjelenései is ünnepszámban
mentek az életemben, mint ahogy minden könyv megjelenése is. Ez az ünnep már akkor
elkezdődött, amikor elindultam a szerkesztőhöz Túrkevére, majd onnét Kisújszállásra a
könyvekért. Régebben voltam néhány könyvbemutatón is Túrkevén, ahol régi kedves
ismerősökkel is találkozhattam.
E kötet megjelenése is ilyen bensőséges ünnep a számomra. De úgy érzem, sokan vannak
még így a megyében, hiszen elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok megye eseményeivel, törté-
nelmével, néprajzával, irodalmi és művészeti értékeivel, vallási életével foglalkozik ez az
évről-évre megjelenő kötet. (Ez a két történelmi vidék a megye nagy részét teszi ki, a közép-
tiszai részek mellett.) A könyv foglalkozik a megyében lévő fontosabb civil szervezetek-
kel, jelentősebb rendezvényekkel, ünnepségekkel, konferenciákkal. Szerepel a kötetekben
könyvismertetés, riport, munkaterv, történelmi és néprajzi témájú írás is.
Természetesen ez a kötet is, mint az előző öt, dr. Örsi Julianna néprajzkutatónak, a nagy-
kunsági kultúra nagyasszonyának köszönhető. Az ő páratlan tudása, szorgalma, munkaszeretete
– 358 –
élteti ezeket a köteteket. Ebben a könyvben 31 szerző 58 írása jelent meg, az ezeket kísérő
gazdag képanyaggal. A szerzők foglalkozása is széles skálán mozog. Van közöttük család-
kutató, mint Ari Ilona, muzeológus, a történelemtudomány kandidátusa, mint dr. Bagi
Gábor, néprajzkutató, egyetemi docens, mint prof. dr. Barna Gábor, néprajztudós, muzeoló-
gus, mint dr. Bathó Edit, nyelvész, egyetemi oktató, mint dr. Bárth M. János, helytörténész,
kutató, mint Besnyi Károly, egyetemi hallgató, mint Csikós Dávid, egyháztörténész, dékán,
mint prof. dr. Dienes Dénes, jogász, mint dr. Dobos László, helytörténet-kutató, mint Elek
György, történész, muzeológus, mint dr. Farkas Kristóf Vince, helytörténész, szociológus,
mint Fodor István Ferenc, nyugdíjas könyvtáros, helytörténész, mint Fodorné Hámori
Ágnes, történész, muzeológus, mint Gulyás Katalin, levéltáros, mint Horváth Gergő, PhD.-
jelölt, mint Jász Erzsébet, néprajzkutató, gyüjteményvezető, mint Jordán Ágnes, egyetemi
hallgató, mint Koszta Nikolett, nyugdíjas könyvtáros, újságíró, mint Kovács János, hely-
történész, mint Metykó Béla, köztisztviselő, néprajzkutató, mint Mocsári Norbert, emeritus
professzor, mint prof. J. Nagy László, a néprajztudomány kandidátusa, főiskolai tanár, mint
dr. habil. Örsi Julianna, író, szerkesztő, mint Pálinkás István, főiskolai tanár, mint dr. Pénzes
Ibolya Rózsa, főiskolai docens, mint dr. Pólya Éva, PhD. szociológus, főiskolai tanár, mint
dr. Pethő László, irodalomtörténész, nyugalmazott középiskolai tanár, mint Rideg István,
nyugalmazott középiskolai tanár, civil szervezet vezető, mint Laczkó Tóth Bertalanné,
egyetemi hallgató, mint Vásárhelyi Varga Míra és családkutató, mint Vécsey Zoltán.
A Jászkunság évkönyv szerzőgárdája az egész megyére kiterjed, így ebben a kötetben
is írtak Szolnokról, Jászberényből, Karcagról, Túrkevéről, Kunmadarasról, Jászjákóhal-
máról, Tiszafüredről, Öcsödről és Mesterszállásról. De írtak az ország más tájaira elszár-
mazottak is, így Budapestről, Szegedről, Debrecenből, Sárospatakról, Rácalmásról, sőt még
a határontúli, szerbiai Ómoravicáról is.
Dr. habil. Örsi Julianna néprajzkutató, nyugdíjas múzeumigazgató és főiskolai tanár, a
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület és a Túrkevei Kulturális Egyesület
elnöke hatalmas munkát végzett az elmúlt évtizedekben, és végez még ma is. Konok, szívós
hittel és energiával szervezi csapatba a Jászkunság évkönyv szerzőit, valamint az általa
szerkesztett egyéb könyvek szerzőit. S a szerkesztés mellett még rendszeresen ír is, így
ebben a kötetben is 12 írása jelent meg. 2015-ben a 60. születésnapjára jelent meg a „Kötődés”
című kötet a tiszteletére. Ebben kollégái, tanítványai és tisztelői írásai jelentek meg a
példátlan hitű és munkabírású alkotóról, aki egyedi munkát végzett a megyében, és szülő-
földjén, a Nagykunságban. Sorjázzanak ezek az évkönyvek még nagyon sokáig, kibonta-
koztatva a megye különböző szellemi, kulturális és tárgyi emlékeit, értékeit, és a jövőnek
szóló projektjeit, kezdeményezéseit.
Jelen kötet 8 fejezetből áll, illetve a végén az „In memoriam” címmel megemlékezik a
közelmúltban elhunyt jeleseinkről. E kötetben dr. Dienes Erzsébet néprajztudósról, tanárról,
kódex-kutatóról és Birkás István Munkácsy-díjas festőről, szobrászról – aki Kunmadaras
szülötte.
Kiemelkedő az első fejezet, amely a Kunmadarason 2017. november 11-én szervezett
Tudományos Ismeretterjesztő Konferencia előadásainak az anyagát tartalmazza. A tudo-
mány napi konferencia jeles előadói a honismeret és helytörténet kérdéseivel foglalkoztak.
– 359 –
Így például Gulyás Katalin a megye helytörténeti kutatásával, dr. Bathó Edit pedig a Jászság
honismeretével ismerteti meg az olvasót. A második fejezet a megye történelmével és
egyháztörténetével foglalkozik. Itt kiemelt helyet foglal el a 2017. évi, a Reformáció 500
éve témaköre. A harmadik fejezet a tudománytörténet és irodalomtörténet tárgykörével
foglalkozik. Kiemelt helyet foglal el prof. dr. Barna Gábor írása Bálint Sándorról, valamint
Rideg István öt írása, aki elsősorban a népi írók, a hagyományos irodalmi értékek létjogo-
sultságáért harcol. A negyedik fejezet a társadalomföldrajz és néprajz témakörét öleli fel.
Különösen érdekesek dr. Bathó Edit és dr. Örsi Julianna írásai. Az ötödik fejezet az „Oktatás
– Művelődés – Kultúra” címet viseli. Itt Elek György és dr. Bagi Gábor írása emelkedik
ki. A hatodik fejezet a sikeres projektekkel foglalkozik. Itt a honismereti és reformációs
ünnepségek kerültek ismertetésre. A hetedik fejezet a „Könyvismertetetők“, amelyekben
többek között Rideg István, Pető László, J. Nagy László és Barna Gábor ajánl nekünk tetsző
könyveket. A nyolcadik fejezet a civil szervezeti élettel foglalkozik. Itt Fodor István Ferenc
emlékezik volt jászjákóhalmai civil szervezetekről, amelyek mindegyikéhez a jeles
helytörténésznek is személyes köze volt. S itt kerül sor a kötetet megjelentető két szervezet,
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület és a Túrkevei Kulturális Egye-
sület munkájának a bemutatására.
A kötet megjelenését támogatták még a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti
Együttműködési Alap, a Túrkevei Kulturális Egyesület, a Miniszterelnökség Nemzetpoli-
tikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Sok munkája és szervezése van
benne a szerkesztőnek, dr. Örsi Juliannának. S nem csekély dolog a mai anyagias világban
az sem, hogy a szerzők a téma iránti szeretetből, ingyen, honorárium nélkül készítették el
írásaikat.
Régi igazság az, hogy a meg nem írt dolgok, történetek idővel elkallódnak, elfelejtődnek,
mintha meg sem történtek volna. Megyénkben is csak egy esztendő alatt is milyen sok ese-
mény, ünnepség történik, mennyi érték születik, amelyek sehol sem kapnak hangot, sehol
sem találnak kifejezést. A Jászkunság évkönyv évről-évre a megyében még meglévő „fehér
foltokat” is igyekszik eltüntetni, sőt ellenkezőleg, közkinccsé tenni a valóban közös kincse-
inket: ünnepségeinket, rendezvényeinket, múltunk értékeit, jelenünk alkotásait. Mindig
nagyon sok újdonságot is hoz, s nemcsak az olvasóknak, de olykor bizony a kötet szerző-
gárdájának is. S vannak viszont olyan dolgok, olyan események, olyan értékek, amelyeket
nem lehet elégszer hangsúlyozni. Tehát mindenképpen nagyon nagy szükségünk van erre
a Jászkunság évkönyvre. S kívánjuk, hogy kedves ismerősünk, dr. Örsi Julianna még nagyon
sok évig, nagy szorgalommal és hittel szerkessze ezt a közösségeinket egybeforrasztó
kötetet.
Kovács János
– 360 –
1. kép. Kovács János bemutatja 2. kép. A Jászkunság 6. kötete

az új kötetet, Jászberény 2020 hátsó borítója, 2020
– Fotó: Bugyi Gábor, Jászberény, 2020
3. kép. A Jászkunság könyvbemutató közönsége

– Fotó: Bugyi Gábor, Jászberény, 2020
– 361 –
Jászberény történeti monográfiája három kötetben
Nagy fába vágta a fejszéjét a Jászsági Évkönyv Alapítvány, amikor közös erővel elhatá-
rozták, hogy összeállítanak egy új és átfogó kiadványt, amely Jászberény város történetének
évszázadait aprólékosan bemutatja. Nem könnyű ez azért sem, mert korábban élt történé-
szek, elkötelezett jász lokálpatrióták több évtizedes gyűjtőmunkáját túlszárnyalni szinte
lehetetlen feladat.
Talán egy-két kétség is felmerülhetett a könyvkia-
dással kapcsolatban. Vajon ki fogja megírni? Kinek
van erre ideje? Ha pedig többen írják, akkor ki lesz a
főszerkesztő, hiszen az ő munkája nem kisebb, mint
az egyes tanulmányok megírása. Vajon ki vesz ma
már könyveket? Miből fogjuk kiadni? Hiszen egyetlen
könyv kiadása is sokba kerül, de három!?
Mindezeket a hátráltató véleményeket leküzdve
nagy örömmel vehette kezébe az olvasó, jászok és
nem jászok, szimpatizánsok és érdeklődők az első kö-
tetet. Impozáns megjelenés: borítóján – a hozzá nem
szokott szemnek – talán nehezen kivehető jegyző-
könyv, mely 1732-ben keletkezett, és Jászberény
Nemes Városának tanácsa által íratott. Ami azonban
elsőre feltűnik az írás előterében a várost ábrázoló
kép, jól kivehetően a Nagytemplom és Barátok temp-
loma, a Zagyva és a Kőhíd. Ez a négy szó, ez a négy
„intézmény” sokak számára talán idegenül hangzik,
de a könyv szerzőinek történeteket, életérzést, esemé-
nyeket jelentenek. Hiszen mi nem gépen szálltunk
föléje, hanem minden kövét ismerjük.
A kiadvány követi más várostörténeti munkák
szerkesztési elveit: kronologikus sorrend, illetve az a
tény, hogy a helyi eseményeket beillesztik az ország,
vagy akár Európa történelmének eseménysorába. Az
első kötet – mely 2014-ben jelent meg – a reformkorig
tart, és több évezredet is felölel, és 16 szerző szakmai
munkáját dicséri, akik saját szakterületükön, vagy
tárgyalt anyagukban szaktekintélyeknek számítanak.
A második kötet, mely egy évvel később jelent meg
már egy sokkal rövidebb időszakot ölel fel, hiszen a
reformkor idején kezdődik, és a 20. század első ne-
gyedében zárul. Erre az időszakra jellemző az írott
források, levéltári anyagok, sőt kiadványok bősége.
– 362 –
Jászberény monográfiája három kötetben
A harmadik kötet, mely 2017-ben látott napvilágot

1930-tól napjainkig tárgyalja a város történetét.
Borítóján a Nagytemplom harangtornyából készített
éjszakai várost ábrázoló képpel.
Bár a szakmai szempontoknak megfelelő, történel-
mi, régészeti, levéltári kutatások alapján készült a
könyv, mégsem tartalmaz lábjegyzeteket. Ezáltal
talán olyan emberek is bátran forgathatják, akik nem
kifejezett történészek, inkább „csak a téma iránt
érdeklődők”.
A mű nagy értéke a különös gonddal összeállított
forrás és irodalomjegyzék, (digitális és nyomtatott
formában is) mely segítheti a témában való részle-
tesebb elmélyülést, tájékozódást, vagy további kuta-
tásokat. A mű végén összefoglaló-kronológikus,
vagyis időrendi áttekintés található, mely nagyobb
összefüggésében segít elhelyezni az egyes részleteket,
témaköröket. Az egyes fejezetek, akár a könyvektől függetlenül, önálló tanulmányként is
megjelenhettek volna.
A szerzők és főszerkesztő kitartó munkája mellett szükség volt Jászberény Város
Önkormányzatának hathatós támogatására is. Mivel már a modern kor gyermekei vagyunk,
s egyre jobban a digitális világban élünk, így megtalálhatóak a könyvek a Magyar
Elektronikus Digitális könyvtárban is.
A tanulmányokban számtalan utalást találunk a Jászság, illetve Berény vallásos életére.
A Nagytemplom tetején a koronával, szinte a város jelképévé vált a századok alatt.
Különösen érdekes dolgokat tudhatunk meg a templom 18. században használt, s az utóbbi
időben feltárt kriptájából előkerült leletek alapján. A régészeti leletek is tartalmaznak
bőséges adatokat a jászok vallásosságára, de akár a török kori összeírások, oklevelek,
irattári anyagok, tárgyi emlékek is tükrözik a nép lelki irányultságát. Szerves részét képezi
a várostörténetnek, a jászokkal együtt idetelepült ferences kolostor és a benne lakó testvérek
élete, mindennapjai, népnevelő tevékenysége a templomban, a plébánián, közösségekben,
vagy a gimnáziumban.
Mindhárom kötetben helyet kaptak a város „nagyjai”, akik valamilyen módon: tudós
tevékenységükkel, politikusi ténykedésükkel, vagy lokálpatriótaként hozzájárultak a város,
a Jászság fejlődéséhez. Így olvashatunk a gimnázium neves tanárairól és a város
ifjúságának nevelésében betöltött szerepükről például Gergely Adolf, Horti József, Korber
Ernő és Józsy Ferenc, akik a természettudományok területén voltak a gimnázium
kimagasló-példaadó tanárai. Meg kell emlékezni Apponyi Albert hosszú és gazdag
életpályájáról, valamint a Friedvalszky család városban betöltött szerepéről is.
– 363 –
Természetesen egy könyvismertetésben nehéz dolga van egy írónak, mit is emeljen ki a
számtalan értékes tanulmány közül, így álljon itt a legnagyobb „jász ereklyénknek” a Lehel-
kürtnek történetéből egy gondolat: „A Lehel vezér kürtjeként számon tartott tárgy a magyar
nemzeti hagyományok egyik ikonjának számít. A ma Jászberényben a Jász Múzeumban
őrzött tárgy így nem csak a Jászság és a múzeum becses ereklyéje, hanem a magyar és a
nemzetközi művelődéstörténet kiemelkedő emléke.”
I. Pethő László (főszerk.): Jászberény története a kezdetektől a reformkorig, Jászberény,

2014. Kiadja a Jászsági Évkönyv Alapítvány; Digitális változat:
http://mek.oszk.hu/18100/18167/18167.pdf
II. Pethő László (főszerk.): Jászberény története a reformkortól a harmincas évekig,
Jászberény, 2015. Kiadja a Jászsági Évkönyv Alapítvány; Digitális
változat: http://mek.oszk.hu/18100/18168/?from=rss
III. Pethő László (főszerk.): Jászberény város története a harmincas évektől az
ezredforulóig, Jászberény, 2017. Kiadja a Jászsági Évkönyv Alapítány,
Digitális változat: http://mek.oszk.hu/18100/18169/18169.pdf
Varga Kamill ferences testvér
Pethő László szerkesztő hozzászól egy jászkun konferencia előadáshoz
– 364 –
A Félig nyúzott bakkecske
A félig nyúzott bakkecske

Jászsági népmesék
„Minden mese őrzi annak a kornak az emlékét, amikor az ember nem csak
megérteni akarta mindazt, amit látott, hallott, érzékelt és tapasztalt, hanem a
dolgok megkérdőjelezése, felülbírálása nélkül benne élt mindebben, mert ebből
táplálkozott, ez volt saját természetes erőforrása. Úgy volt jelen a világban, hogy
javára szolgált minden, ami körülvette, és ő is javára volt mindennek.”
(Boldizsár Ildikó)
A fenti idézet valósága jól tükröződik annak az

igényes kivitelű, szép meséskönyvnek a tartalmából,
amely a Jász Múzeum fennállásának 145. évfordulója
tiszteletére jelent meg. A múzeum munkatársai régóta
tervezték a különleges népmesegyűjtemény kiadását.
Az elmúlt évben a Városi Könyvtár sikerrel pályázott
a Jászsági Népmesepont létrehozására, melynek egyik
eleme volt a kötet kiadása. Így született meg dr. Bathó
Edit múzeumigazgató szerkesztésében A félig nyúzott
bakkecske című kötet, amely 54 jászsági népmesét
tartalmaz.
Az egyedülálló vállalkozás kiemelt jelentősége,
hogy először teszi hozzáférhetővé az olvasók számára
egy kistérség, a Jászság népmesekincsének darabjait.
A kötetből megtudhatjuk, mit meséltek, mit hallgattak
az itt élők, és hogyan hagyományozódott át, hogyan
változott egy-egy mese a mesélő személyén
átformálódva és a helyi sajátosságokhoz igazodva.
A jászsági emberek értékrendjében a munka volt a
legfontosabb, de megtalálták az alkalmat a társas együttlétekre is. Ilyenkor rendszerint
akadt olyan ízes beszédű mesemondó, akinek történeteit szívesen hallgatták a közösen
végzett munkák közben, a hosszú téli estéken, vagy az istállók melegében a felnőttek és a
gyerekek egyaránt. Bármilyen nehéz is volt a mindennapok világa, a mese egy időre
feledtette a gondokat, általuk egy olyan világba kerültek, ahol a jó elnyeri a jutalmát, és az
igazság győz. A gyermekeknek mondott esti mesékben pedig a valóság és álomvilág
keveredéséből szövődtek a csodás történetek, melyekben jelen van az igazság, a jóság iránti
vágy és a tanító szándék is.
A Jászság gazdag népmesehagyatékából már a 19. század közepétől lejegyeztek néhányat,
a 20. század elejétől pedig olyan neves személyiségek kutatták az itt hallott történeteket,
mint Berze Nagy János, firtosváraljai Deák Ferenc, bikfalvi Bene Lajos vagy Erdész Sándor
a Jász Múzeum egykori igazgatója és mások. Később is folyamatosan gyűjtötték a meséket,
– 365 –
így kerülhettek a kötetbe az utóbbi évtizedekből Molnár István, Faragó Jánosné, Besenyi
Vendel, Halla János és Pernyész Lívia által gyűjtött népmesék.
A Jászságban összegyűjtött és közreadott népmesék között vannak tündérmesék, legenda-
és állatmesék és nagy számban tréfás mesék is. Közös jellemzőjük, hogy a szereplők számára
térben és időben semmi sem lehetetlen, megjelenik a mesebeli tündérvilág, a csodás átvál-
tozások, földöntúli lények, ám olykor a kissé félelmetes szörnyek, ijesztő történetek is,
melyek a mesék végére általában megnyugtató módon oldódnak fel. A népmesék gyakran
fontos erkölcsi értékeket, tanításokat közvetítenek, mely szerint kellő akarattal, kitartással,
olykor furfanggal, találékonysággal lényegében minden elérhető. A mesék többségében
megjelenik az alapvető emberi értékek, a barátság, hűség és szeretet mindent legyőző ereje.
A kötetben közzétett mesék többsége nem csupán a Jászságban ismert, de sajátos elemei
és nyelvezete jászságivá tette ezeket. Vannak egyedi, csak helyben ismert változatok is,
mint a Búzakalászban lett fiú, vagy Az eceteshordó.
Nagyon sok mese népnyelvi formában maradt fenn, ami ma már nehezen lenne érthető.
A kötetben ezért a mesék irodalmi nyelven olvashatók, de a Tündérkirálynő című mese
népnyelven és irodalmi nyelven is megjelent. A régen természetes módon használt népies
kifejezések, idegen szavak magyarázata a jegyzetben található.
A kötet a tartalmán túl külső megjelenésével is kedvet csinál az olvasóknak a mesék
világát idéző különlegesen szép illusztrációkkal, melyek a városi könyvtár munkatársa,
Verseginé Újhelyi Petra alkotásai.
A dr. Bathó Edit által szerkesztett szép és igényes kivitelű kötet méltó ajándék a múzeum
jeles évfordulóján, hiszen elsőként teszi közzé elődeink szellemi hagyatékának fontos
részét, a Jászság népmeseörökségét.
És hogy mi mindenről olvashatunk a meséskönyvben? A szerkesztői bevezető így
foglalja össze a mesék jellemzőit:„Általuk megismerheti a tündérek, a boszorkányok, az
óriások világát, az Igazság és a Hamisság párharcát, az aranyszerves és a félig nyúzott
bakkecske történetét. Megtudhatjuk mit csinált Hamu Jankó, Csalóka Péter, Arasztos
Tóbiás, Babszem Jankó, Bolond Mihók és Paprika Jancsi, de az is kiderül, hogyan
találkozott Jézus és Szent Péter a lusta legénnyel, hogyan járt túl a szegény ember a gazdag
ember eszén, és hogyan vágta le a cigány egyszerre a sárkány mind a tizenkét fejét.
S aki ezeket a történeteket nem hiszi, hát járjon utána!”
Ehhez pedig az első lépés, ha a Kedves Olvasó elolvassa, és gyermekeinek, unokáinak
meséli ezeket a varázslatos világot idéző tanulságos, szórakoztató, nem ritkán tréfás történe-
teket, a Jászság különleges meséskönyvét, amit felnőttek és gyerekek számára egyaránt jó
szívvel ajánlhatunk.
A félig nyúzott bakkecske. Népmesék a Jászságból. Jászberény, 2019. A szöveget gon-

dozta és szerkesztette dr. Bathó Edit. Technikai munkatársak: Bugyi Gábor, Papné Varga
Bernadett. Színes képekkel illusztrált, 224 oldal, kemény kötésben.
A kötet a Jászsági Népmesepont létrehozása című EFOP-3.3.4-17-2017-00001 azonosító
számú pályázat támogatásával valósult meg.
Papp Izabella
– 366 –
kisregény a karcagi tanyavilágról
Kisregény a karcagi tanyavilágról

Bihari györgy: Horvát sándor igazsága (kisregény) karcag, 2019 (215 p.)
A hatalmas, 67 ezer holdas karcagi határ tanyavilágának alaposabb szépirodalmi, életes

feldolgozása mindeddig elmaradt. Ennek fő oka elsősorban az alkotóban keresendő: a
gazdag, életes ismeretanyag hiányában, illetve az érzékletesen megjelenítő tehetség erőt-
lenségében. A sok összetevő együttese ritka esetben állhat össze. Mert például, amíg a tudós
elsősorban a fogalmakban gondolkozik, a szépíró, a költő képekben álmodik. Az előbbi a
logikára hat, az utóbbi az érzelmekre.
Érdekes, hogy a tanyasiak életének több sajátos-
sága kívül marad mind Móricz, mind a népi írók
művészi feldolgozásán.
Most viszont Bihari György barátom azzal keresett
meg, hogy megvalósította régen dédelgetett álmát,
megírta a Horvát Sándor igazsága című kisregényét.
Amely a karcagi tanyavilágban két generáción át tartó
küzdelmes, jobb sorsra érdemes parasztcsalád életét
mutatja be a disznóréti cselédsorból való felkapaszko-
dástól a gergelyi tanyavétellel a középparaszti sorba
emelkedésig, majd a generációváltás után az 1944.
október végi tragédiáig, amikor is Böskét, Horvát
Sándor feleségét a gergelyi tanyájukon megerősza-
kolják a ruszkik. Illetve az összeomlásig, mert kitudó-
dik, hogy Horvát Sándor megölte a három mocskos
megbecstelenítőt, ezért felakasztja magát. Az apja 55,
az anyja 53 évet élt, ő csak 31 évet. Talán ha harmincöt év kellett a felemelkedéshez, és
egy elveszített háború a pusztuláshoz. A világ folytonos változásban van, semmi sem marad
így örökké.
Az író maga összegzi a tanulságot.
„Így ért véget a karcagi tanyavilágban a két generáción át tartó küzdelmes, jobb sorsra
érdemes középparaszttá vált család élete. Ez a fajta embertípus, ez az öntörvényű,
autonómiára törekvő, aki minden elviselhető és elviselhetetlen körülmények közepette is
fennmaradt. Biztosította munkájával a saját és embertársai életben maradását.”
Mi tagadás, Bihari kisregényét nagyon megszerettem. Szíves örömest lektoráltam, igazí-
tottam rajta itt-ott. Paraszti származásánál és idős koránál fogva az alkotó író kisujjában
van, letisztulva, a paraszti élet minden tapasztalata, rezdülése, lelke, szívós munkabírása,
akarata, törekvése. Pontosan, hitelesen, ha kell, aprólékosan, és az élethelyzeteknek megfe-
lelő választékos parasztszókinccsel tud emlékezni, írni. Élte maga is, hát írhatta is! És nem
utolsó sorban nagyon nagy, hatalmas elszánása volt az írásra!
Kiemelném, nemcsak a karcagiak, hanem még a nagykunsági, karcagi í-ző nyelvjárás
tudós, nyelvész kutatói, kedvelői is gazdag telérekre találnak a remek párbeszédekben!
– 367 –
A mai posztmodern, részben értékromboló világban, amikor az irodalmi élet csinálói

kiszorítósdi, uralkodási vágyból, hivalkodó gőgből tudatosan devalválnak, ócsárolnak
klasszikusokat, akiknek a helyükbe akarnak, szeretnének lépni, gúny és irónia tárgyává
tesznek nemes szándékokat, kiüresítenek jól működő alapérzéseket, kinevetnek hagyomá-
nyokat, tehát a globalista érdekek lovagjai, finnyáskodva avíttnak tarthatják a Horvát
Sándorok természetes tartását, találékonyságát, dolgosságát, önbizalmát, segítőkészségét,
szívós élni akarását. A lelkük rajta.
Bihari György bizonyára feltette magának a kérdést: a hagyományokhoz, a gyökerekhez
pedig okszerűen leásni miért fontos? Az érzelem- és értelem megalkotta öntudatért,
önbecsülésért, hogy felmutassuk: senkinél sem vagyunk semmiképp sem alábbvalók! Frederic
Mistrált idézem: „A mély gyökerű fák nőnek csak magasra!” De Körmendi Lajost is idéz-
hetem, aki a gyökerek lényegéről az Egy arc rétegei című gyönyörű ásóversében azt írja
2001-ben a barátjának, Torok Sándor festőnek: „ők mind te vagy, / s ez mind/ a te arcod. /
A múlt nem múlik el, / csak jelenné szilárdul. / Isten / örök/ jelenévé.”
Az író az örökkévalóságnak ír. „Jóllehet, a mai kor ifjabb generációi kevésbé érdeklődők
a múltunk iránt, de hátha egyszer majd jön valaki, és leporolja, amit írtam”. Így gondol-
kozik Bihari György, aki (Körmendi Lajos nyomában is) a magyar népi írók utóda. Akit
még a Szabó Pált, Veres Pétert annyira jellemző vágy, a példaadás megörökítésének vágya
is áthat. Nem véletlenül határozta meg magát így az Apáink hagyatéka című, sikeres
emlékiratában 2015-ben: „Egyszerűen egy lokálpatrióta érzelmű, a Nagykunság porát-
sarát szerető és tisztelő földhözragadt parasztember gyerekének éreztem, és érzem magam.”
A realista író már az első fejezetben, a kezdetek kezdetén szeretni valóan mutatja be az
induló idősebb Horvát Sándort.
„Iszonyatosan elmaradott volt az egészségügyi ellátás. Karcagon talán, ha három orvos
volt a nép szolgálatában. Idősebb Horvát Sándor gyermekkora is rettenetes szűkösségben
telt. Sokat betegeskedett. Kimaradt az iskolából: éppen csak megtanult írni, olvasni. A
Disznóréten lévő tanyasi iskolában járt ki két osztályt. Korán cselédnek kellett állnia. Mert
a szülei is úgy kezdték. Amit keresményként kapott, azt megbecsülte, hiszen korán rájött
arra, hogy a boldogulást csak a saját maga szorgalmának, kitartásának köszönhetően
érheti el. A Kóti-Király-féle birtokon szolgált éveken keresztül. A gazda szerette a
szorgalmas gyereket. Sokszor többet kapott, mint amit a megállapodás tartalmazott.”
Az expresszív stílus szívbemarkoló helyzeteket tud teremteni. 1913 őszén Mariskában
a gyermekáldás öröme és az apa, Sándor tüdőbaja miatti félelme, vagyis a kedvesei féltése
bénító tehetetlenséget okoz.
„Öntött egy bögre vizet, megtalálta az orvosságot, beletette a bögrébe, és megitatta
Sándorral. Sándor lehúzta a lehetetlenül keserű valamit, és jól betakarózott. Mariska elfújta
a lámpát, és visszafeküdt az ágyába. Nem jött álom a szemére, csak hallgatta Sándor egyre
gyorsuló, ziháló szuszogását. Félt. Nagyon félt. Megvolt rá az oka, hiszen jól ismerte
Sándort. Gyerekként együtt kerültek az öreg Kóti-Király tanyájára. Kiszolgálták a
pásztorkodást, a cselédsorsot, voltak tanyások, bérlők. Végigpergett előtte közös életük
minden egyes emléke, amire eddig nem is figyelt, mert a tanyasi élet, a rengeteg munka, a
sok tennivaló soha nem engedte meg, hogy a gondolataival foglalkozzon. Kezdett volna
– 368 –
elálmosodni, de észrevette, hogy kezd pitymallani. Ez meg azt jelentette, hogy lassan kelni
kéne. Akkor most ő felkeljen? Mikor megmondta Karásziné, nehogy emeljen, nehogy
megerőltesse magát, mert akkor elmehet a gyerek!”
Megható, amilyen emberségesen bánik Sándor a cselédjével, Ugocsa Mihállyal.
„Mihály a karéj kenyér felénél megállt az evéssel. A szeme megtelt könnyel.
- Mi bajod van, gyerekem? - kérdi Sándor a cselédet.
- Nincs mán nekem semmi, Sándor bátyám, de a húgaimra gondoltam, hogy űk vajon
most mit esznek. Én hazavinném nekik a kenyerem másik felit. Ez olyan jó, hogy csuda!
- Egyed csak nyugodtan, megérdemled a reggelit! - biztatta Sándor a gyereket, aki
kényszeredetten, amolyan lelkiismeret-furdalás mellett megette a porció másik felét is.
- Na, idefigyelj, Mihály! Itt van ez a liszteszsák, rázd ki jól a tanya előtt, oszt hozd be
utána!
Mihály kirázta a zsákot, a tyúkok hirtelen azt hitték, hogy mannát kapnak, soron kívül, de
bizony néhány szem búzán kívül más nem jutott nekik. Addigra Sándor Mariska
hozzájárulásával kiválasztotta az egyik szép kenyeret, és beletette a zsákba. Visszahajtogatta
a zsák száját, jó erősen megkötötte egy hosszabb madzaggal, majd a zsák két sarkára kötötte
a madzag egy-egy szárát, és olyan hátizsákszerűen ráadta Mihály hátára.
- Na, fiam, ezt most hazaviszed anyádéknak meg a húgaidnak. Ezt a köcsög zsírt is
fogjad, de vigyázzál rá, ki ne folyjon az edínybűl! Ne rohanj, nehogy eless a csúszós úton,
oszt eltörjön a köcsög! Ha kiürül, majd visszahozod. Pár nap múlva Karácsony, Isten áldja
anyádékat, mondd meg nékik!
Mihálynak újfent rogyadoztak az inai. Annyira meghatódott ezen az adományon, hogy
meg se tudott szólalni a meglepetéstől. Fejébe húzta a Sándortól kapott ütött-kopott
kucsmát. A hószállingózás elállt egy kicsit. A nap korongja ki-kikandikált a pehelypaplan-
szerű felhők közül. A kenyérkereső emberpalánta elindult a karácsonyi ajándéknak szánt
„élettel” az ő féltőn szeretett családjához.”
Igen megragadó az első világháborúba való bevonulás disznóréti, tanyasi elhatározása
és a vele járó aggodalmak feltárása.
„- Hová akarsz te menni? Itt akarsz bennünket hagyni? Meg akarsz halni? Hát ennyit
írünk mink tenéked?
De ekkor már zokogott Mariska. Miska az ajtón kívül hallgatózott, és az is elkezdett
bőgni.
- Ide hallgass! Nehéz vót a sorsunk eddig is! De ha idejön a szerb meg a muszka, még
nehezebb lesz. Fődönfutók leszünk a saját fődünkön. Mindenünket elvisznek. Én
kigondoltam, hogy lesz. Miska tudja a dolgokat. Ami még dolog van a fődön a vetíssel, azt
megcsináljuk. Jövő nyárra meg hazajövünk, mire aratni kell. Az öreg Karászitól elkírem
az egyik tanyást, Puskás Bélát, oszt az meg vigyáz rátok.
Mariska egyre csak zokogott. Bement a szobába, maga mellé fektette a csecsemőjét, és
csak sírt, sírt. Felfoghatatlan volt a számára, hogy mi vezérelheti az ő imádott férjét,
magzatjának apját, hogy ilyen döntésre adja a fejét. De mi vezérelheti a többi komáját
Sándornak? Persze, ő nem hallotta a városházi ember magyar zászló alá hívó toborzóját,
nem tapasztalhatta a vásári népség buzgalmát a haza védelmére szólítván. Nem érezheti
– 369 –
azt a kisebbségi érzést, ami Sándort érte, amikor kimondták a sorozáskori katonai alkal-
matlanságát, pár évvel ezelőtt. Nem tudta, hogy Sándor meg akarja mutatni, hogy igenis,
ő egészséges, alkalmas a haza védelmére.”
A Disznóréten megteremtett otthonhoz való ragaszkodás, a szeretet összetettségének
tömör kifejezése a kisregény egyik legszebb része.
„Majd bement az istállóba, a lovakhoz, meggyújtotta a viharlámpát, leült a fejőszékre,
és simogatta a szemeivel az állatokat. Mi lesz veletek itthon? De vajon hazajövök-e? Mert
hát az, ahova megyek, az háború! Majd harcolok írtetek is! Meg a tanyáir! Meg a fődir!
Mindenir, ami itt van! De leginkább a bentiekir. És ekkor szép csendesen sírni kezdett.
Térdére könyökölve, két tenyere közé fogta a fejét, és úgy kesergett. Végiggondolta az egész
életét. A sok-sok keservet, munkát, betegséget, bajt, amit gyerekkorától a mai napig megélt.
Pedig még milyen fiatal volt, és már mennyi minden történt vele. Egyszer csak megnyikor-
dult az istállóajtó, és Mariska lépett be rajta. Talán ő is érezte, hogy Sándor most kezdi
felismerni a döntésének a súlyát. Mert súlyos döntés volt ez. Nagyon súlyos! És hány meg
hány magyar fiatal, paraszt meg nem paraszt érezte kötelességének a hadviselést, és vállalta
a céltalan és bizonytalan sorsot, a háború kimenetelét illetően. Ezeknek az embereknek itt
véget ért a gondolat, csak a hazáért, a nemzetért való kiállás volt a céljuk. Hatásos volt a
propaganda.
Sándor hosszan és szorosan ölelte magához imádott feleségét, és szó nélkül zokogtak
egymás karjaiban. Olyan volt ez a pillanat, mintha mind a ketten megérezték volna egymás
bánatát, keservét, elhatározását, belenyugodva a sorsuk alakulásába.”
Az írónak a paraszti életet illetően a néprajzosokkal vetekedő ismeretanyaga van,
előnyére annyi különbséggel, hogy minden ismeretet életes szerepkörében, tevékenység
közben látunk. Csak egy rövid példát a piacolás fontosságára!
„Másnap korán reggel felpakolta az ifjabb Sándor a szekérre a csirkéket, néhány öreg
kakast, és két pár választott mangalica malacot, lerekesztve, a saroglyába. Ha sikerül
eladni, akkor azonnal vesz az árából egy pár zsák tengerit, mert még sokat kint hál az a
mag, amit ezen a tavaszon vetettek.”
A kisregényben a nagy romantikus vagy a nagy realista elődök szemléjére emlékeztető
az 1930-as évek mélyszegénységének bemutatása a karcagi Ágotán, a kubikos Ugocsa
családjában.
„Szörnyű kétségbeesés fogadta a gyógyítani érkező orvost meg Sándort. Nem szólt ott
senki semmit, csak a keserves sírás kísérete mellett mentek be a dohos, sötét, levegőtlen
szobába. Az egyik ágyon egy halott férfi. A másikon egy félrebeszélő, összeaszalódott
asszony feküdt. A látvány a fiatal orvost is meglepte. Nem erre számított. Látott már
szegénységet, lepusztult életeket, de ez a látvány és szegénység minden eddigi rossz
élményét felülmúlta. Szakadozott, régen kimosott ágyneműben a maguk alá piszkított halott
és a magatehetetlen beteg asszony! Egyszerre volt jelen a nyomorúság és a lusta, buta
ember okozta nihil.”
Bihari György belülről látja a paraszti világot, nem kívülről. Az öregek házat vesznek.
A fiatal Sándor megnősül. Elmennek az öregek. A front eléri a gergelyi tanyán is Sándort
és Böskét. Drámai tetőponthoz érkezünk.
– 370 –
„A legidősebb, a bajuszos, kisomfordált az ajtón, és hamarosan jött is vissza, vállán a

dobtáras géppisztollyal. Ráfogta Sándorra.
- Davaj, davaj! Bárizsnya kell!
És Sándort a középső, egy szőkés vörös pofájú kipenderítette a konyhaajtón. Védekezni
se tudott. A legfiatalabb pedig Böskét fogta le, ahogy az meg Sándor után akart ugrani.
Mindketten tudták, hogy most következik az, amitől rettenetesen féltek a tanyasi emberek,
de főleg az asszonyok. Úgy látszik, ebben már gyakorlottak voltak ezek a férgek, mert a
pillanat tört része alatt történt minden.
Sándor hallotta Böske sikítását. Szinte önkívületi állapotba került. Ugyan tudta, ha
Böskét nem ölik meg, akkor kibírja valahogy a háromszoros megbecstelenítést. De utána
ő következik. Leszámolni ezekkel a barmokkal!”
Sándor igazságot tesz.
„Csendben magához vette a géppisztolyt, és intézkedett.
Ezt Anyámért! Durr! Ezt Apámért! Durr! Ezt meg Erzsikémért! Durr! Mire végzett az
igazságtétellel, kiszállt belőle az erő. Leült egy percre. Végzett mind a hárommal, ott a
konyha kövén a magatehetetlen ordasokkal. Félt is, megnyugvást is érzett magában.
Úgy gondolta, valamit visszafizetett azért a sok sérelemért, ami ezt a nyomorult parasztot
érte ebben a háborúban. Úgy gondolta, ez volt az ő győzelme, talán mások helyett is.”
Bihari György kisregénye érdekes mellékletekkel egészül ki, amelyek a korhűséget
segítik érzékeltetni: határnevek, úthálózati térkép, fotók egy letűnt világról. Végül egy esszét
olvashatunk. A címe: A közösség, a református hitélet igazsága, avagy a bereki evangélium.
Ebben Bihari István és Molnár Gyula lelkészeknek, valamint a bereki harangavatásnak
állít emléket.
Bihari György ezzel a könyvével régi adósságot törlesztett. Megírta, ami a szívén feküdt.
Megmentette az utókornak. Hitelesen.
Rideg István
- 1. kép. A 19. század elején épült tanya a karcagi határban, Cserháton

– Fotó: Vargha László: A tilalmasi tanyák építkezése című könyvben
– 371 –
2. kép. Beszélgetők a pitvarban – Fotó: Vargha László: A tilalmasi tanyák építkezése

című könyvben
3. kép. A Legelőn épített tanya átalakítva – Fotó: Örsi Julianna, Karcagpuszta, 2012
– 372 –
Hagyományőrzők könyvbemutató
Hagyományőrzők – Könyvbemutató
Tisztelt Olvasó!
Megtisztelő számomra, hogy dr. Örsi Julianna felkért a Hagyományőrzők című könyv
bemutatására, melynek magam is szerzője vagyok egy rövid tanulmány erejéig. Nem
vagyok tagja hagyományőrző szervezetnek, – így elsősorban, mint helyi identitáserősítő
közösségek munkájaként értékelem nagyra a bemutatkozó szervezeteket, s eszerint
közelítem meg a könyv jelentőségét is!
Mi törökszentmiklósiak nem rendelkezünk nagykun
identitással, de meggyőződésem, hogy ez a térség
nem választható szét éles határokkal. Az Almásyak
által az idén 300 éve újratelepített járási székhelyen,
családjaink között telepedtek le kunok is, hiszen
nehéz idők jártak 25 évvel a Redempció csodája előtt
a városunk újra alapításakor 1720-ban és az azt követő
évtizedekben. A „rokonságot” jelzi az erős református
jelenlét és a szokásaink, – a karakter jegyeink még
talán igazolják is ezt a szubjektív állítást.
Sajátos 24. órát írunk sok tekintetben. Ma már lehet,
hogy nem kapnánk vissza ezt a szabadságot annyiért,
amit annak idején a Redempció megvalósulása jelen-
tett! Abban az időben sokkal nagyobb erőforrást
hagytak visszavásárolni. Ennél valójában sokkal többet
ér az itt élők közössége, szabadsága és önrendelke-
zése! Egyre drágább a szabadság, ezt igazolják a Re-
dempció csodája után 100 évvel történt ’48-as események, majd a jelenünket megelőző
éppen 100 évvel ezelőtti trianoni történések. S ezek óta mind szorosabb az ellenőrzés, –
ezért örökségünket meg kell becsülnünk, múltbéli gyökereinket használnunk kell a jelenünk
teljesebb megéléséhez.
A térségünkre, így a Nagykunság településeire is jellemző radikális lakosságcsökkenés
nem engedi meg azt, hogy a településeinken működő intézményeink (önkormányzat, civilek,
óvoda és iskola, szociális ellátórendszer) egymástól függetlenül szakmai magaslatokban
keressék a megoldást a célcsoportjaik kihívásaira, hanem összefogva a megmaradt humán
és közösségi erőforrásokat, kellő szakmai tudatossággal kell együttműködni a megmara-
dásunkért!
Ebben a munkában a hagyományőrző csoportok, mint civilszervezetek, nélkülözhetetlen
feladatot teljesítenek mindegyik településen. Szoros kapcsolat van a lokalitásban jelentkező
társadalmi feladatok és a helyi értékeken nyugvó közösségi élet között: helyi problémákat
kisközösségi szinten lehet feloldani, – családban, baráti és célszerinti kisközösségekben.
Jobbá tenni a környezetünket, önmagunk „változtatni képessé válásával” és másokat is
– 373 –
változtatásra képessé tétellel lehet. A bemutatkozó kisközösségek már tettek efelé lépéseket,
képesek a saját környezetükön változtatni, „moccantani”, jobbítani Bácskában és Jász-
Nagykun-Szolnok megyében is.
Az emberi élet teljességéhez szorosan hozzátartozik a szűkebb környezet társadalmi
folyamataiban való aktív részvétel, hogy az valóban saját közösséggé, az itt élők számára
otthonná váljon. Megörökölt életterünket, a településeink formáját és intézményrendszerét
az előző generációk alakították ki. A jelenét nekünk kell alakítani, hogy az élet minősége
a Jászkunságban és Bácskában is jobb legyen!
„Lokalitásban gondolkodunk, mert ez a társadalmi cselekvő részvétel elsődleges és
bizonyosságot adó terepe. Ezen a szinten élhető meg a valahová tartozás, a cselekvőképes-
ség, a változtatás és az egymáshoz kapcsolódás lehetősége”.1
Közösségi részvétel megerősítése minden szinten, egyenlő a helyi erőforrások felszaba-
dításával, aktivizálás és a képessé tétel együtt válnak eredményes társadalmi változásokat
generáló folyamattá. A közösségi élet élénkítése alternatívát tud nyújtani az elvándorlással
szemben is, mert az egyén számára meghatározó a kortárs közösségi élmények megtapasz-
talása.
Az egyedi tájértékek feltárása hozzásegít az egyedi települési arculat kialakításához.
Szeretném idézni itt a mindenki által ismert és tisztelt Györffy Istvánt, a Nagykunság szülöttét,
akiről Illyés Gyula így fogalmazott: „A magyar nép tudósa volt. Szeretném így is mondani:
a magyar nép lett tudóssá benne.”
Györffy mondata 1939-ből így hangzik: „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e
mindent, amit az emberi művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyara-
pítottuk az európai művelődést.”2 Az idézetből látható, hogy lehet kimagasló és egyetemes
az, ami helyi szinten fontos egy közösség számára! A kulturális értékek gyűjtésén túl,
szemléletünkkel képviselnünk is kell mindezeket a javakat, melyeket elődeink létrehoztak!
Lentről növekszik a fa, az alaptól építjük a házat, s e természeti minta szerint lentről építjük
a társadalmat is! Egy település-, egy tájegységhez tartozó közösség erejét, más szóval a
helyi társadalom erejét az „alulról” jövő kezdeményezések, a civilszervezetek, formális és
nem formális közösségek jelentik! A hatékony helyi cselekvés feltétele az erős identitás, a
saját értékekkel való önazonosság! A helyi kultúra tartalma jelenti mindazt a felhalmozott
tudást, amit a helyben élők megőrizni és továbbítani kívánnak, azzal együtt, hogy ebben
önmagukra is ráismernek.
Az érték alapú egyediséget keresik a könyvben bemutatkozó közösségek, tudjuk, hogy
ez lesz a belső erőforrásunk a kívülről várt segítség mellett, vagy helyett! A helyi értékeken
alapuló közösségi kultúra megélése, az alkotói folyamatokban való együttes részvétel az
egyik legerősebb erő, amit ismerünk, mely erősíti az önazonosságot, lehetőséget kínál a
kortárs közösségi élmények megélésére.
Hagyományőrzés a témája a kötetnek, vannak hagyományaink, melyeket szeretnénk
továbbörökíteni a következő nemzedékeinknek.
1 Kovács Edit: Kisvárosi civil szervezetek erősítése

2 Györffy István (1884-1939): ,A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Budapest, 1939.
– 374 –
Hagyományőrzők könyvbemutató
Mi összegyűjtöttük a jó példákat, szép csokorba szedtük, s közös felelősségünk, hogy

legyen élő követője is.
Idézem az Ajánlás egy mondatát a kötetből: „A bemutatott közel két tucat szervezet más
és más módon, de a történelmi hagyományokra építve aktivitásra ösztönzi az érdeklődő
emberek egy-egy csoportját, akik tevékenységükkel hozzájárulnak a helyi társadalmi élet
színesítéséhez. Ez által gazdagabbá válik az egyén élete is”.3
Itt az alkalom a kötet segítségével a valódi személyek-, csoportok közötti együttműkö-
désre, egymás megismerésére. A kötetben megjelent tanulmányok és beszámolók a lokalitás
szintjén végzett kiváló öntevékenységről tanúskodnak. Magas szintű érték és tudás épült
be ez által a helyi közösségeikbe, legyenek erre Mindannyian büszkék, a kötet a híradás a
nagyszerű cselekedetekről! Köszönjük a kiadó-szerkesztőnek a megjelenés hátterében
elvégzett munkát, a megjelenéshez szükséges forrás megteremtését, a határidők közelében
kedves bíztatását, s további sikeres munkát kívánok Mindannyiuknak!
Hajnal László
művelődésszervező, közösségfejlesztő
1.kép. Hajnal László bemutatja 2. kép. Könyvek a Jászkunságból

a Hagyományőrzők című könyvet (kiállításrészlet)
– Fotó: Forgács Éva, Túrkeve, 2019 – Fotó: Forgács Éva, Túrkeve, 2019
3 Fazekas Sándor a Nagykun Hagyományőrző Társulás alapító tagja és a Kunszövetség tiszteletbeli elnöke, országgyűlési
képviselő, korábbi mezőgazdasági miniszter
– 375 –
Kiss Imréné Mikes Éva: „Agyagcsodák álmodója”

– Badár Balázs túri műfazekas mester és családja a művészet útján –
Hosszú várakozás előzte meg a jeles mezőtúri írónő, nyugdíjas tanárnő, Kiss Imréné
Mikes Éva legújabb könyvét, amely régóta készült és már sokan várták. A könyv az
„Agyagcsodák álmodójáról”, Badár Balázsról szól, aki Mezőtúr hírnevét először vitte
szerte a nagyvilágba. Vele és családjával, az ő művészetükkel foglalkozik ez a nagyon
hiánypótló kötet.
Mezőtúr legnevezetesebb alakjáról, a világhírű Badár Balázsról (1855-1939) még eddig
nem jelent meg a nagyságához, jelentőségéhez méltó kiadvány. Ez a könyv a nagy kerá-
miaművész, műfazekas halálának a 80. évfordulójára készült el és jelent meg. Magábafog-
lalja mindazokat az ismereteket, amiket Badár Balázsról, családjáról és a művészetükről
tudni kell. Kiss Imréné Mikes Éva nyugdíjas tanárnő, írónő, a város díszpolgára régen
készült már e könyv megírására és megjelentetésére. Erre sokan bíztatták, többek között
Badár Balázs unokája, Lovasné Badár Júlia, aki 2018-ban, 97 éves korában hunyt el a Bíró
Kálmánné Bakos Ilona Idősek Otthonában. Végül megszületett a várva-várt munka, szép
kivitelben, sok fekete-fehér és színes fényképpel, méltón Badár Balázs és családtagjai
emlékéhez. Badár Balázs mellett ugyanis több családtag is választotta a fazekasságot, és
komoly művészeti értékeket teremtettek alkotásaikkal. Badár Balázs gyermekei közül
Eszter, Balázs és Erzsébet folytatták apjuk tevékenységét, valamint az unoka, Badár Júlia.
Badár Eszter (1891-1929) az Osztrák-Magyar Monarchia első női fazekasa volt. Sajnos,
elég korán meghalt. „A fazekas mesterséget nagyon szerette, és gyönyörűen díszített” – írta
róla unokája, Vass Áron. Ifjú Badár Balázs (1896-1972) az apjánál volt segéd, ahol a mes-
terséget jól megtanulta. Részt vett az első világháborúban, majd 1920-ban feleségül vette
az abonyi Czagány Juliannát. Ezután önállóan dolgozott a műhelyében, majd ismert mester
lett, több kiállításon is szép díjakat kapott. 1951-ben kénytelen volt feladni az önállóságot,
és 1957-ig a Mezőtúri Háziipari Szövetkezetben dolgozott, olykor tehetségéhez méltatlan
munkákat bíztak rá. Majd újra önállóan dolgozhat, a felesége és a lánya segítenek neki.
Lánya, Badár Júlia (1921-2018) gyermekkorától érdeklődik a fazekasság iránt, majd maga
is készít edényeket. Apja halála után az édesanyja kapott iparengedélyt, és Júlia az apja
műhelyében dolgozott. Számtalan népies és modern kerámiát alkotott. Életében mindent
megtett azért, hogy nagyapja és a családtagok megkapják a méltó hírnevet és elismertséget.
Badár Erzsébet (1899-1985) Badár Balázs legfiatalabb gyermeke. Először a családi mű-
helyben tevékenykedett, ekkor még nem akart fazekas lenni. 1935-ben azonban levizsgázott
és ő lett az országban az első női fazekas mester. 1968-ban megkapta a Népművészet
Mestere kitüntető címet. Jó ismeretségben volt a Badár Balázst nagyrabecsülő, róla több
cikket is író Móricz Zsigmonddal is. Tevékenységéről a jeles túri diák, Szép Ernő írt
újságcikket.
Nemcsak a családban voltak kiváló fazekasok, kerámikusok, de Badár Balázs tanítványai

között is volt két kitűnő művész: a kunszentmártoni Bozsik Kálmán, akinek a munkái
– 376 –
kiss imréné Mikes éva: „Agyagcsodák álmodója”
színtén világhírűvé váltak, valamint a Kossuth-díjas Gorka Géza kerámiaművész, aki

ifjúkorában Mezőtúrra költözött, hogy Badár Balázs tanítványa lehessen. Majd német-
országi tanulmányai után, 1922-ben újra visszatért Badár Balázshoz.
Kiss Imréné Mikes Éva a kötetben részletesen ismerteti Badár Balázs életét, művészetét,
a családtagok tevékenységét, valamint azt a folyamatot, amíg a világhírig eljutott a kisvárosi
fazekasmester. Badár Balázsra is ráillik Ady Endre örökbecsű kifejezése: ő is eljutott „az
Értől az Óceánig”. A kötetben lévő sok szép fekete-fehér és színes fénykép még közelebb
hozza az olvasóhoz a Badár-kerámiák csodálatos világát.
A könyvben megtalálhatók Móricz Zsigmond és Szép Ernő riportjai, írásai a Badárokról.
Olvasható a szintén túri diák, Erdélyi József „Királyság” című költeménye, valamint Misik
János, Kiss Etelka, Jenei János, Vassné Nagy Éva, Varga Mihály, Chován József, Tanka
János, dr. Keresztes Károly és Kun Zsigmond írásai a Badárok művészetéről. A Badár-
emlékház emléktáblájának Badár Balázs-domborművét a jeles debreceni szobrászművész,
E. Lakatos Aranka készítette el a Mezőtúri alkotótelepen, 1995-ben, Badár Balázs szüle-
tésének 140. évfordulóján.
Mezőtúron valóságos Badár-reneszánsz indult meg 2016-ban, amikor dr. Draskovits
Dénes volt mezőtúri polgármester, műgyűjtő a páratlanul gazdag Badár-kerámiagyűjteményét
– a tulajdonjogot megtartva –, Mezőtúr város használatára bocsájtotta. A Draskovits
Kerámiagyűjtemény ünnepélyes átadására 2016. március 19-én került sor a Petőfi út 5.
szám alatti Kultúrházban, ahol a gyűjtemény elhelyezésre is került. Ennek az érdekes
története is megtalálható a könyvben.
Régebben, 2013-ban és 2016-ban én is készítettem két riportot Badár Balázs egyik
unokájával, Lovasné Badár Júliával. Már ekkor sok minden feltárult előttem abból a Badár-
mikrovilágból, amely Mezőtúr város egyik legnagyobb kulturális értéke, nevezetessége.
Még több dolog feltárult azonban Kiss Imréné Mikes Éva kiváló könyvéből. Megismerjük
a művészi nagyság mellett Badár Balázs hétköznapi arcát is, mint amilyen az az epizód
volt, hogy Balázs-napkor az udvaron bort öntött az itatóba, pálinkás búzát szórt szét,
amelytől a verebek szabályszerűen berúgtak.
Kiss Imréné Mikes Éva kitűnő könyve a mezőtúri Príma Nyomdában készült. Előszót
írt hozzá Herczeg Zsolt, Mezőtúr kultúrabarát polgármestere. Az „Ajánló“ soraiban többek
között így ír: „A kötet olvasása során egy nagyon színvonalas, minden részletre kiterjedő
művel, csodálatos képanyaggal ismerkedtem meg. Ezúton is köszönöm Kiss Imréné Mikes
Évának fáradhatatlan, áldozatos munkáját, mellyel létrehozta az utókor ezt az értékes
olvasmányát. Továbbá köszönet illet mindenkit, aki hozzájárult a könyv létrejöttéhez.“
Kovács János
– 377 –
Újszállási Rácz Lajos: Önéleti írások

– Könyvbemutató Kisújszálláson –
70 – Újszállási Rácz Lajos önéletírása. Kisújszállás, 2019
Egy könyvbemutató alkalmából gyültünk itt ma össze, Újszállási Rácz Lajos könyvének
bemutatójára, amely a szerző 70. születésnapjára jelent meg a nyár folyamán, amikor már
tartottunk is egy szűk körű könyvbemutatót, Papi Lajos fotóművész barátunk lakásán. Ez
olyan jól sikerült, hogy ketten Pintér István kedves barátommal írásban is megörökítettük
ezt az összejövetelt.
A most megjelent könyv Újszállási Rácz Lajos Önéletrajzi írása, amely a nyáron jött ki
a nyomdából. Nemcsak a szerzőnek ünnep ez a mai nap, de ünnep a városnak, Kisújszállás-
nak, a szabad Nagykun Kerület egyik jeles városának is, amely a múltban az itt élő Illéssy-
nemzetségből öt nagykun kapitányt is adott a Nagykunságnak. De adott a magyar irodalomnak
is olyan jeles alkotókat, mint Csukás István és Kiss Tamás, akiknek az alakját, hőseit az itt
élő kortársunk, Pintér Attila szobrászművész örökítette meg a város terein. Nem beszélve
arról, hogy itt tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig a magyar irodalom két olyan kiváló-
sága, mint Arany János és Móricz Zsigmond. A város második világháborús emlékművét
a jeles, Magyar Örökség-díjas szobrász testvérpár, Györfi Sándor és Györfi Lajos alkották
meg.
A sort még hosszan folytathatnánk, akár a mai napig, a mai alkotó emberekig, mint amilyen
Újszállási Rácz Lajos barátunk, aki ugyan a Heves megyei Ecséd lakója, de szíve-lelke ma
is a szülővárosáé, Kisújszállásé, amelynek hagyományait, értékeit, jeles alakjait őrzi, valamint
több tucat könyvében gyarapítja is. A jeles karcagi irodalomtörténész, Rideg István találó
kifejezésével „gazdagító örökítés” az a munka, amelyet Újszállási Rácz Lajos évtizedek óta
töretlen erővel, hittel, megszállottsággal és egyre gazdagodó tudással végez. S végzi ezt a
szülővárosához, az itt élő emberekhez való hűséggel és szeretettel, mivel neki – Körmendi
Lajos karcagi író, költő szép szavaival – Kisújszállás „az Ég Oltára”.
A mai kozmopolita, globalista, elgépiesedett és rohanó világunkban nemigen kedves a
múlt értékeinek, ezek megőrzésének, továbbvitelének és gyarapításának olykor bizony
keserves munkája. Az anyagias szemléletben a pillanatnyi, minél búsásabb haszon a lényeg.
A szellemi értékek őrzése és gyarapítása, a nemzeti és helyi identitástudat őrzése, erősítése
ellenben nem jár gyorsan megtérülő haszonnal, s a benne élők és munkálkodók sem a gyors
meggazdagodásról híresek. Sőt, inkább az ellenkezője mondható el. Hogy sokszor bizony
az alkotók nehezen megtakarított keresményeiből, barátok adományaiból jelenhet meg egy-
egy könyv vagy fotóalbum. S sokszor az erkölcsi elismerés is bizony jócskán várat magára.
Pedig, mondhatnánk, ez a dolog bizony nem kerülne pénzbe. A reménység azonban olyan
isteni adomány az emberben, amely sohasem fogy el. Szerencsére. S nem fogy el a hit és
a szeretet sem. Az alkotómunka szeretete, s a hit, hogy van értelme, és a remény, hogy a
jövőben talán jobban és méltóan megbecsülésre kerülnek ezek a tulajdonságok.
Újszállási Rácz Lajos huszonegynéhány általa írt vagy szerkesztett könyve a jeles
nagykun város, Kisújszállás múltbéli és mai értékeit kutatja és örökíti meg. Könyvei által
– 378 –
Újszállási Rácz lajos: önéletrajzi írások
gazdagodik a város. De gazdagodunk mi is mindannyian, nagykunsági emberek, akik

szeretjük a szülőföldünket, s életünket, alkotómunkánkat már másutt nem is tudnánk
elképzelni.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében nagy szeretettel, kunsági szívvel gratulálok Újszál-
lási Rácz Lajos barátom legújabb könyvéhez, 70. születésnapja alkalmából, s kívánok neki
sok erőt, egészséget, boldogságot, további alkotó éveket, új könyveket, s az Isten bőséges
áldását életére, családjára és tevékenységére, amely által mindannyian gazdagodhatunk.
Kovács János
1. kép. Újszállási Rácz Lajos legújabb könyvének bemutatója

– Fotó: Tóth Éva, Kisújszállás, 2019
2.kép. Újszállási Rácz Lajos Csukás István íróval

a lakásán, halála előtt néhány hónappal
– Fotó: Újszállási Rácz Lajos,
Budapest, 2019
– 379 –
nekrológ
In memoriam: Dr. Csatári Bálint

Karcag, 1949 – Kecskemét, 2019
A második világháború szörnyű veszteségei következtében az emberiség ősi ösztöne

erősödött fel, hogy a demográfia érdekében a családok pótolják a nemzet
emberveszteségeit. Ez össz-nemzeti szinten nyilvánult meg. Annak reménységében is, hogy
új élet lehetősége, a békés kibontakozás megteremtse a társadalmi, családi biztonságot a
háború utáni években. Nem véletlen hogy az ősi, természetes szaporodási ösztön jellemezte
nem csak az életben maradt, szülőföldjére visszatért zsidóságot, de magát az egész háború
sújtotta magyar társadalmat, annak gerincét alkotó parasztságot is.
Csatári Bálint egy tekintélyes karcagi kungazda família gyermekeként született 1949.
augusztus 13-án. Édesapja állatorvos volt.
Az 1947-es politikai fordulattal, a kommunista hatalomátvétellel már ekkor kezdetét
vette a tradicionális paraszti társadalom lerombolása. A rémuralom a Rákosi-korszak
„beköszöntésével” nem sokáig késlekedett. Már 1950-ben megindult a kuláküldözés, ami
még nem eredményezte egyelőre a teljes önellátó, családi gazdaságok felszámolódását.
Megbukott a Rákosi rezsim, ám az 1956-os forradalom leverése, a szovjet mezőgazdasági
politika adaptálása, bevezetése erőszakkal, a nemzet gerincét alkotó parasztság felszámo-
lásához vezetett: a megalakult MSZMP 1958 és 1961 között felszámolta a kisüzemi családi
gazdaságokat, a parasztságot ellehetetlenítette, a szovjet kolhoz mintájára bevezetett szocia-
lista nagyüzemi mezőgazdaság kereteibe, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekbe kény-
szerítették, ezáltal vagyon vesztetté, évezredes agrár tapasztalataitól megfosztottá tették.
Csatári Bálint édesapja jóllehet állatorvos volt, ám az ősök a birtokos kungazdák sorába
tartoztak Karcagon. A család gazdaságának határbeli központja, a tanya a Tilalmason épült
ki. (Csatári Bálint beszélt is arról, hogy a lebontott, impozáns tanyaépületekből építkezett
egy vezető politikus a város központi részén.) A tekintélyes család földbirtokát vesztette a
téeszesítés során.
Édesapja családjával elkerült Karcagról, így Csatári Bálint középiskoláját a bihari
Berettyóújfalu gimnáziumban végezte. Érettségi után, 1968-ban kezdhette meg felsőfokú
tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika-földrajz szakán, 1973-
ban kapott diplomát, azonban továbbra is az egyetem kötelékében maradt: a József Attila
Tudományegyetem TTK Társadalom-földrajzi Tanszékének gyakornoka 1973-tól, s ekkor
egyetemi doktori diplomát is szerzett 1975-ben.
A tudós tanárok közé tartozott: 1975 és 1980 között korábbi iskolájában, a berettyóújfalui
Arany János Gimnáziumban tanított. Tudományos pályája 1980-1992 között az MTA Föld-
rajztudományi Kutató Intézetében folytatódott, majd amikor létrehozták az MTA Regionális
Kutatások Központját – ennek Budapesten kívül Békéscsabán, Pécsen, Kecskeméten is
létrejött a területi kutató intézete –, Csatári Bálint a kecskeméti kutatóhelyen, az Alföld
Kutató Intézetben vállalt munkát, s mint annak igazgatója is 1992-2008 között látta el
tudományszervező, kutató feladatait.
– 380 –
in memoriam: dr. Csatári Bálint
Csatári Bálint emeritus kutatója cím átvételén a Közgazdaság- és Regionális Tudományi

Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Alföldi Tudományos Osztály könyvtárában
– Fotó: dr. Kovács András Donát (KRTK ARKI ATO tudományos munkatárs)
Kecskemét, 2018. január 2.
Csatári Bálint a településföldrajz kimagasló egyénisége. Kutatása a Nagy Magyar Alföldre
terjedt ki. Kezdeti munkássága foglalkoztatta a Tiszántúl régióinak, így a Sárrétnek,
Tiszazugnak a vizsgálata, de a szegedi tanyavilág, az urbanizáció kérdései is kutatásának
homlokterében álltak. Tekintettel arra, hogy Kecskeméten dolgozott, a Duna-Tisza köze,
közelebbről a Homokhátság agromorfológiai, települési viszonyainak, településszocioló-
giájának vizsgálata volt a fő kutatási területe.
Az 1960-1970-es évek csapadékos időjárásának tulajdoníthatóan is, komoly árvízveszély
fenyegette az Alföld középső régióját (Körösök, Tisza vidéke), különösen az 1970-es nagy
tiszai zöldárvíz okozott károkat. (Szegedet is az elöntés veszélyeztette.) Ennek az árvíznek
viszonylag rövid ideig tartó káros hatása mellett sokkal nagyobb kár keletkezett azáltal, hogy
nagyütemben megkezdték a talajvíz elvezetést, lecsapolást a távolabbi, a Duna-Tisza központi
területein is. A talajvízszint drasztikus csökkenése következett be, a felszíni erózió erősödése
is fokozódott ezáltal. Érdekessége miatt is megemlíthető például, hogy Kecskemét-Borbással
közvetlen tőszomszéd Nagykőrös Fekete határrészén, a Vérvölgyön áthaladó Kecskemétre
vezető országútról nézve még betonzsilip volt látható az 1970-es években, azonban annak
úgymond már „semmi haszna” nem volt, mert nem hogy belvízáradások lettek volna, de még
a talajvíz is a mélybe süllyedt, az itteni tavacska is eltűnt.
– 381 –
nekrológ
Csatári Bálint hívta fel a figyelmet arra is, hogy a hatvanas-hetvenes években hatóságilag
támogatott kiskerti kultúra („zártkertek”) milyen káros hatással van a Homokhátság
vízhálózatára, mennyire sérül a talajvízhálózat az egyszerű, fúrott csőkutak (ún. Norton-
kút) sokaságával. A futóhomok mozgása is felerősödhetett, veszélyeztetve az értékes
művelésre alkalmas jó talajú területeket (ehhez az egyre aszályosabbá váló időjárás is
hozzájárult). Azokat, ahol a téeszesítés után még a tanyavilág viszonylag épségben
maradhatott, funkcionálhatott.
Kecskemét, az egykori tekintélyes és gazdag mezőváros súlyos hátrányokat, veszte-
ségeket szenvedett az 1950-ben végrehajtott közigazgatási átszervezések során. Jóllehet
az újonnan kialakított Bács-Kiskun megye központja lett Kecskemét, azonban leszűkítették
a központi törzsterületét, a nagy határt – Jókai Mór a „puszták metropolisa-nak” nevezte a
várost –, összezsugorították.
Önálló településeket szerveztek a külső határrészekből (Helvécia, Kadafalva, Ballószög,
Bugac, Ágasegyháza). Legnagyobb területi veszteség azonban azáltal következett be, hogy
a mezőváros legértékesebb mezőgazdasági határrészét – itt létesültek évszázadok során a
cívis gazdák mezeikert-szállás-tanyái –, a Városföldet is elcsatolták. Városföldet is önálló
településsé alakították, sőt ma már városi rangú helység (az értékes talajú földjére telepí-
tették a mintegy 30 ezer hektáros területen a Mercedes autógyár hatalmas betonkolosszu-
sát): Csatári Bálint a településkutató szakember ennek hátrányaira is felfigyelt és
figyelmeztetett.
A tudományos kutatóintézet kereteiben a vidék, a rurális térség, szórványtelepülés
létezésének fennmaradásán fáradozott. Ezért is vállalt munkát 2003-ban a Tanyakollégium-
ban, amely a tanyai fejlesztésekre összpontosította hatáskörét.
Csatári Bálint jelentős tudományos munkásságot hagyott örökségül. Az alföldi telepü-
lések, elsődlegesen is a szórványtelepülések, tanyák problémája, területfejlesztés jellemezte
fő kutatása irányvonalait. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalom-földrajzi
Tanszékének docensi megbízatásának is eleget tett. Tudományos fórumokat szervezett,
tanulmányokat – több esetben szerzőtársakkal – írt és kiadványokat szerkesztett.
Tudományos munkásságát tekintélyes publikációi is reprezentálják. Ezek közül számosat

említhetünk, így többek között
– Adatok a Sárrét településföldrajzához. Alföldi Tanulmányok II. Békéscsaba, 1978

– Szeged járás tanyarendszerének néhány jellegzetessége. Alföldi Tanulmányok, IV.
Békéscsaba, 1980.
– Tiszazug tünetcsoport. In: Jászkunság, XXXVIII. 1990.
– Tanakodás a tanyákról (szerk.). MTA Regionális Kutatások Központja, Kecskemét,
1990.
– Az Alföld helyzete és perspektívái. Nagyalföld alapítvány, Békéscsaba, 1996.
– A magyarországi kistérségek néhány jellegzetessége. MTA RKK Alföldi Tudományos
Intézet, Kecskemét, 1996.
– 382 –
in memoriam: dr. Csatári Bálint
– A Tisza-vidék problémái és fejlesztési lehetőségei (szerk.). A Földművelésügyi és

Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Főosztálya megbízásából készült Tisza-
vidék kutatás-fejlesztési program összefoglalója. MTA RKK Alföldi Tudományos
Intézet, Kecskemét, 2001.
Csatári Bálin alkotói, tudományszervező munkásságát tudományos rangja is fémjelzi
(1984-ben szerezte meg a földrajztudományok, az MTA kandidátusa tudományos fokoza-
tot), számos elismerés, kitüntetés koronázza meg tevékenységét:
Oktatásügy kiváló dolgozója (1977)
Bács Kiskun Megye Településfejlesztéséért (1984)
Bács-Kiskun Megye Alkotói díja (1990)
Pro Régió Alföldért díj (1993)
Pro Régió Kormánykitüntetés (1994)
Bács – Kiskun Megye Tudományos díja (1996)
Akadémiai Díj (1997)
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2002)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2010)
A magyar földrajztudomány, ezen belül közelebbről is a gazdaság- és településföldrajz

kiváló tudósokat veszített az utóbbi évtizedekben (Mendöl Tibor, Enyedi György, Tóth
József, Pap Antal). Csatári Bálint kiváló földrajztudós is eltávozott körünkből.
2. kép. MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet vezetői az Intézet fénykorában,

az 1990-es évek közepén. (Csatári Bálint intézetigazgató a hátsó sor bal szélén)
– 383 –
nekrológ
In memoriam: Fejes László Pál

(1949 – 2019)
Fejes Laci Barátomat 2012 őszi-téli fordulóján ismertem

meg. Jött hozzám szerényen, lelkesen, bizalmasan, hogy
írt egy könyvet, nézném már meg. Akkor tudtam meg,
hogy a felesége az a Koppány Gabika, aki nekem nagyon
jó szolgálatot tett, amikor kezdő tanár koromban, 1966
pünkösdjén vendégül hívtam a Gábor Áron Gimnázium
diákjaihoz öreg barátomat, Szabó Pál népi írót, a Talp-
alatnyi föld regény világhírű alkotóját és kedves feleségét,
Etuska nénit. Akkor Gabika zongorázta el Pali bácsi
kedves nótáját, a Befútta az utat a hó-t, amely egyébként
Adyé is volt. Akkor mondta el nekem Laci, amikor elő-
ször megkeresett, hogy úgy nézzek rá: ő feltaláló is
egyben, nem csak mentőtiszt.
Sokan egy szívritmust figyelő készülék feltalálójaként ismerték. Mentős munkája során
sokszor látta, hogy kórházba kerülés előtt az infarktusban meghaltak 86 százalékánál a
súlyos ritmuszavar volt a felelős a keringés megállásáért. Ezt tapasztalván, tíz év elméleti
munka után egy olyan rendszert dolgozott ki, amely lehetővé teszi a ritmuszavar előrejel-
zését. A találmány műszaki megvalósítója Györfi István villamosmérnök lett. A készülék
2000-ben az Újabb Találmányok Európai Bajnokságán Svájcban aranyérmet nyert. Két
évig használták is. Reméli, még befejezi a továbbfejlesztést, amihez 300 millió forint
kellene.
Mondanom se kell, hogy rögvest a szívembe lopta magát. Ekkora ambícióval ez az ember
kipróbálja, tud-e elbeszéléseket, verseket, regényt, esszéket írni! Jók-e, kellenek-e, használnak-
e a magánkiadású művei a kisebb vagy nagyobb közösségeknek?! Hitte, hogy sikerülni
fog. Én pedig szívesen olvastam, bajlódtam az írásaival, mert eredetiséget, friss észjárást
tükröztek. Megszületett hát az első könyve, a Jákob lajtorjáján (2012). Már a kéziratát
megmutatta Jókai Annának, aki azt válaszolta neki (2012. október 12.): „Jó tudni, hogy a
spirituális gondolkodásnak vannak még követői Magyarországon.”
A Jób könnye spirituális realista drámai elbeszélés. A fiaival történt súlyos autóbalesetet
és más csapásokat is, zseniális ötlettel, úgy ábrázolja, mintha Jób ókori története ismétlődne
meg a 20. században. Mintha ő, a nagyon vallásos Fejes László lenne a Jób. Ezáltal a
„hétköznapi történet” egyetemes szintre emelkedik. Az elbeszélés misztériuma szenzációs
felismerése a vallás, a katolikus hit csodálatos erejének. Innen adódik a kötet címe is: a
helyét kereső és megtaláló ember írta, aki ráléphet Jákob lajtorjájára, mert mindig, még az
erényeit sújtó szenvedésekor is, Istennek tetszően élt. A kötet másik fontos elbeszélése, az
Invázió ’68, hiszen eddig még nem volt szépirodalmi feldolgozása a „prágai tavasz”
leverésének. A „baráti seregek” egyikében az író kispap-kiskatonaként élte át a „háborút”.
A második könyve, az Útban hazafelé (2013) novellisztikus füzérből álló, laza szerkezetű
– 384 –
in memoriam: Fejes lászló
fejlődésregény is jelképes című. Hazafelé: az író kilenc-tizenkét éves gyerekkori önmaga

megtalálásához. Apró lelki összefüggések hálózatában jelenik meg a szeretni való Fejes
család istentisztelete, családszeretete, a szigorú édesapa, a szigorú, de megértőbb édesanya,
az unokájáért lelkesedő nagyapa, aztán a rokonok, a szigorú tanító úr, a falu többi jellegze-
tes alakja. Szemléletes leírásokat, elbeszéléseket olvashatunk arról, miként tanul bele az
örökké kíváncsi kisgyerek az iskolai életbe, a munkába, a különböző falusi játékokba.
Cseperedése során elámulunk azon, hogy a falusi élet mennyi újságot, jövendőre felkészítő
tanulságos ismeretanyagot, értéket szolgáltat a kisfiúnak.
Harmadik könyve, a Hullámverésben (2013) a gyermekkori játéktól ível a felnőttkori
mentős hivatás gyakorlatáig, illetve a nyugdíjas kor létértelmező lélekrezdüléséig. A
sarokház ostroma, az Első kaszás lettem, mint egykor Boros nagyapám, valamint A károm-
kodás káros az egészségre komoly-eleven világot rögzítenek a felnőtté válás folyamatában.
Próbatételek ezek a javából. A sarokház ostromát a besenyszögi és karcagi általános iskolá-
sok rajzai teszik még élvezhetőbbé. A hatvanas évek végi sorkatonai szolgálat remek,
kacagtató katonatörténetei közül kiemelkedik A varázsszó, amely Hasek Svejkje (1923)
után is mond még valamit. Az embernek a könnye csordul, amikor a brillírozó humor
megsemmisíti az embertelen viselkedésű tizedes önteltségét. A Gyerekszáj ciklusban az
író bölcs nagyapaként láttatja az unokái világát. A Mentős szemmel ciklus új színt hoz a
magyar szépirodalomba: Kenderesi karácsony, A mosolygós halál, Angyalok pedig léteznek.
A kötet még esszéket, sőt öregkori verseket is tartalmaz: a mentős hívatásáról, a feleségről,
az anyaságról, az édesapáról.
A negyedik kötet Az új utakon (2017) mentősöket toborzó mű. Az Egerben papnak készülő
fiatalember imádkozásai közben egyszer csak eldönti, hogy az Úr tetteit jobban tudja majd
szolgálni, ha nem a papi pályát választja. Lacit aztán az izgalmas mentős pályáján egyszerre
vezérelte az erős vallásosság és igyekezete a tapasztalatok alapos feldolgozására. Katolikus
vallású parasztcsaládja is mindig erősíti-segíti tetteiben, küldetéses hivatásában. A kötet azzal
fejeződik be, hogy Fejes bajtárs Karcagon találkozik jövendőbelijével, Gabriellával. A szerző
„az Ég gyermekének és a Föld fiának” tartja magát, mint a példaképe, a francia szerzetes
polihisztor Marie-Joseph Pierre Teilhard de Chardin.
Laci ötödik műve egy kis verseskönyv, a Patkolatlan Pegazus (2017). A borítót Dancza
József, a fotókat Lacin kívül a földi (a besenyszögi) Hangáné Bódi Ildikó, aztán Kabai
László, a rajzokat Urbán Lili karcagi tanuló és Sarkadi István, a csipkék fotóit a csipkeverő
népi iparművész feleség, Gabika, a festményt az unoka, Fejes Krisztián szolgáltatta.
Megragadó benne a Szülőföldem. „Bölcsőm volt, és szelíden ringatott: Jóra nevelt, és
bölcsen oktatott, Teli tarisznyával utamra bocsátott. Járhatok a nagyvilágban bármerre,
Hazatalálok, mint gólya a fészkére. Szülőföldem maradsz nekem, örökre!” Nekem nagyon
kedves A Millér. „A víz ahogy előbukkan a Bokros fák alól fodrozva, Mintha az Édenből
folyna Besenyszögön át, andalogva. Megpihen egy pillanatra, Mintha lenne itt egy dolga;
Majd elköszön, s megy tova.” A sóhajnyi vers alatt Laci fotója: a kertek alatt legelésző
tehenek a Millér partján! Ezt a fotódat elhoztad nekem, mert akkor már bátyádnak fogadtál,
barátom. Ezt a képet ott láttuk közel háromszázan a koporsód előtt is. A verseid között
kedélyesen emlékezel a 2015-ös gégeműtéted utáni ébredésedre, de egy kedves versben,
– 385 –
nekrológ
ez a Testamentum, búcsúzol tőlünk is, akik most gyászolunk. „A feleségemre / arcomat

hagyom;// a két gyermekemre/ kezem munkáját;// az unokáimra/ a tudományomat;//a
barátaimnak/ gondolataimat;// a testem itt hagyom,/ legyen enyészeté;// a lelkemet viszem/
a Teremtőm elé.”
Kedves Laci barátom, öcsém! A kérdésemre, hogy félsz-e, azt mondtad: „Nem. Vedd
úgy, hogy már százéves vagyok, és hátha megérem a karácsonyt”. Hát így rendeltetett.
Laci, Te Karcagnak, Besenyszögnek új írója, költője, krónikása lettél! Te jószívű, szeretet-
teljes lélek, sokszínű könyveidet bemutattuk Karcagon, Besenyszögön, Szolnokon, Túrke-
vén. Utolsó földi utadon két pap búcsúztatott, megjelentek a mentőautók, a bajtársak,
búcsúzóul a mentősök szirénája szólt, szívbe markolóan. Nem feledünk. Nyugodj békében,
a karcagi földben!
Rideg István
1. kép. Fejes László utolsó megjelent kötetének címlapja
– 386 –
Civil szervezeti élet
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos

Egyesület 2018. évi közhasznúsági beszámolója
2018. évben az alapszabályunkban is megfogalmazott alapcél szerinti tevékenységeket

végeztük, amelyek közül kiemelkedett a tudományos kutatás, tudományos konferencia
szervezése és a könyvkiadási tevékenység.
A.) Elődeink üzenete a mának – tudományos tanácskozás

2018 márciusában egy kétnapos konferenciát rendeztünk váltakozó helyszínnel, Karca-
gon és Kisújszálláson. Mindkét városban 9-9 előadás hangzott el, amelyek nagy sikert
arattak. A témák előadói a Nagykunság ismert kutatói, akik saját kutatásaik eredményeit
összegezték.
Ez alkalommal került bemutatásra a „Nagykunság földje és népe” és a „Jászkunsági
gyökerek” című könyvek. A rendezvény lebonyolításában a Túrkevei Kulturális Egyesület,
települési kulturális intézmények és önkéntesek segítettek. A köteteket még további
helyszíneken (Abádszalók, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton, Szolnok, Túrkeve)
is bemutatta 2-2 ismert szakember.
B.) Tudományos konferencia a Tudomány napján

Ebben az évben novemberben is megrendeztük a Tudomány napját. Ezúttal a szolnoki
Damjanich Múzeum adott otthont a konferenciának. Partnerünk volt a Túrkevei Kulturális
Egyesület.
A téma: Múltra épített jövő. A tanácskozáson 11 előadás hangzott el. Az előadások
szinopszisát és a rendezvény programfüzetét előre megjelentettük. A Jászkunság 7. köte-
tében pedig az előadások tanulmánnyá formált változatát tesszük közzé.
C.) Könyvkiadás és népszerűsítés

Nagykunság földje és népe és a Jászkunsági évszázadok című könyvek egyszerre jelentek
meg és lettek bemutatva. A kötetek A4-es méretben, 480, illetve 463 oldal terjedelemben,
színes borítóval és melléklettel 500-500 példányban jelentek meg. A köteteket a köteles-
példányon kívül eljuttattuk közkönyvtárakba, iskolákba és egyéb kulturális intézményekbe.
A kötetek kiadói: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület, Túrkevei

Kulturális Egyesület.
Támogatóink
Mind a konferenciák megrendezéséhez, mind a könyvek megjelentetéséhez támogatá-
sokra volt szükségünk.
A Nemzeti Együttműködési Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások
Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt, a Miniszterelnökség Nemzet-
– 387 –
politikai Államtitkársága, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft, az Agrármarketing

Centrum Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata, a Nagykun Hagyományőrző
Társulás és dr. Örsi Julianna egyéni támogató segítségére szükségünk volt, melyet ezúttal
is köszönünk. A nyertes pályázatok eredményét szakmai beszámolókban közzétettük és a
pénzügyi elszámolásokat is nyilvánosságra hoztuk.
Dr. Örsi Julianna
egyesületi elnök
1. kép. Tóth Albert előadását nagy érdeklődéssel hallgatja a kisújszállási közönség

– Kisújszállás, 2018. március 23., Fotó: Túri Lajos
2. kép. Örsi Julianna dedikálja az Egyesület új könyveit

– Abádszalók, 2018. március 27., Fotó: Túri Lajos
– 388 –
3. kép. „Elődeink üzenete a mának” konferencia – Kisújszállás, 2018
4. kép. „Múltra épített jövő” konferencia – Szolnok, 2018
– 389 –
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos

Egyesület 2019. évi munkaterve
Munkatervünket Egyesületünk célszerinti tevékenységünkkel összhangban a civil
törvény és alapszabályunk figyelembevételével állítottuk össze.
2019. évben kiemelt célunk:

A.) Civil szervezetek szerepének növelése a lokális társadalomban ismeretátadással,
aktívitás-növeléssel.
B.) JNSZ M. Tudományos Egyesület nemzetközi és hazai hálózatépítése.
Programok, tevékenységtípusok
1.) könyvkiadás (Az egyesületünk évkönyvének megjelentetése 6-7. kötet; Emlékezet
határok nélkül); könyvbemutatók (saját és más megyei civil szervezetek könyveinek
népszerűsítése, szervezése Magyarországon, Szerbiában és Romániában.
2.) Civil szervezetek eredményei az utóbbi három évtizedben (levéltári kutatás, terep-
munka, interjúk, felmérések, publikálás) – Nagykunsági civil szervezetek (bemutat-
kozása) találkozója Túrkevén (szeptember 21.)
3.) Kiadvány: Hagyományőrzők – 17 szervezet bemutatkozása: Bácska 2, Karcag 2,
Kisújszállás 2, Túrkeve2, Kunmadaras 1, Kunhegyes 1, Kunszentmárton 1, Szolnok 2,
Jászberény 2, Törökszentmiklós 2.
4.) Tudomány napja: A generációk kulturális jellemzői c. tudományos ismeretter-
jesztő konferencia (Jászberény, 2019. november 15.)
5.) „Kunok hazája” című film és kiállítás (Karácsony Sándor alkotásai) népszerű-
sítése (1 órás film; 67 db 50x70 cm fotó).
6.) A bácskai civil szervezetekkel kötött egyűttműködési megállapodásból adódó
feladatok, lehetőségek különösen az évfordulók, falunapok alkalmával kölcsönös
látogatások, szereplések.
7.) Ismeretterjesztő előadások a „jászkun nap”-on, illetve az igényeknek megfelelően a
kunok betelepülésének 780. évfordulója, és az 1848/49. szabadságharc hőseinek
tiszteletére – főleg a hazaszeretetre nevelés, identitáserősítés céljából.
Dr. Örsi Julianna

egyesületi elnök
– 390 –
A Túrkevei Kulturális Egyesület közhasznúsági

beszámolója a 2018. évről
Alaptevékenységünk fő területe a közművelődés segítése, amelyet a Nagykunság

kistájon végzünk. A kulturális életet gazdagítjuk programkínálatunkkal. Ismeretterjesztő
tevékenységet folytatunk: előadásokat tartunk, konferenciákat szervezünk, lebonyolítunk,
kiállításokat rendezünk. Segítjük a közoktatást helyismereti anyagok közreadásával. A
szülőföldhöz való kötődés és a lokális tudat erősítésével, a nemzeti értékek megbecsülésé-
vel az egész magyar kultúrát szolgáljuk. A fiatalok számára szervezett programokkal a
szabadidő hasznos eltöltését is elősegítjük.
Ifjúsági munka
Voltak egész évben folyamatos programjaink. Működtettük az Ifjú Társadalomkutatók
Körét. A Nagykunsági kutatótábor az idén is különböző egyetemekről (Debrecen, Buda-
pest, Szolnok) fogadta a diákokat. Ezúttal Karcagon került megrendezésre a program. A
Karcagi Nagykun Református Gimnázium önkéntes diákjai is bekapcsolódtak az egyetemi
csoport munkájába. Ifjúsági programjaink mind a helybeli, mind a máshonnan érkezők
számára is ismereteket adott és hasznos elfoglaltságot biztosított. Ezzel segítettük őket a
szemléletformálódásukban, hogy hasznos tagjaivá váljanak a társadalomnak.
Ismeretterjesztés: könyvek népszerűsítése

A megyében főleg a Nagykunságon számos könyvbemutatót tartottunk elsősorban a
megye honismeretével foglalkozó könyvekről. Ezek közül kiemelkedett a múlt évben
megjelent „Helytállás a hazáért, családért” könyvünk, melyet a Jász Nagykun-Szolnok
Megyei Tudományos Egyesülettel közösen adtunk ki. A könyv az első világháború és a
hátország katonáinak, állít emléket a centenárium jegyében.
Kutatás
Szerveztük a Nagykunság-kutatás folytatását. Nagy hangsúlyt fektettünk az egyháztör-
téneti kutatásokra és a kutatási eredmények népszerűsítésére. Közreműködtünk a tudomá-
nyos konferenciák lebonyolításában a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesülettel
partnerségben. A Nagykunság kutatói számára rendezett tanácskozás igen hasznos volt
mind a kutatók, mind az érdeklődők számára, mivel új kutatási eredményeket hozott
felszínre. Hozzájárult a térség történelmének és jelenének a megismeréséhez.
Támogatóink
Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Emberi Erőforrások Minisz-
tériuma, Bethlen Gábor Alapkezelő, Nagykun Hagyományőrző Társulás, Túrkeve Város
Önkormányzata, valamint dr. Örsi Julianna adománya.
– 391 –
Mind felnőtt, mind ifjúsági projekjeink megvalósításának alapfeltétele, hogy egyesü-

letünk zavartalanul, folyamatosan működjenek. Ebben az évben egyesületünk általános
működési feltételei eszközbeszerzéssel (informatikai) jelentősen javultak. Erre nagy
szükség volt, mert eszközparkunk jelentősen elamortizálódott.
Dr. Örsi Julianna
a TKE titkára
1. kép. Csigacsinálás tanulása a Nagykun táborban – Karcag, 2018. július

Fotó: Örsi Julianna
2. kép. A tábor vezetői és előadói – Karcag, 2018. július
– 392 –
3. kép. Helyi termékek a könyvbemutatón – Fotó: Örsi Julianna, Túrkeve, 2018
4. kép. Kapitányi ülés Túrkevén, 2018. április 14. – Fotó: Örsi Julianna
– 393 –
A Túrkevei Kulturális Egyesület munkaterve 2019. évre
Egyesületünk 2019. évben is az alapításunkkor lefektetett legfontosabb célok mentén

folytatja működését. Legfontosabb célkitűzésünk, hogy a Nagykunság térségben olyan
kulturális és hagyományőrző tevékenységet folytasson, amellyel segíti a térség
lakosságának kulturális igényének kielégítését, a Nagykunság településeinek összetartását.
Célunk a térség társadalmának önismeretéhez való hozzájárulás szóbeli, írott és nyomtatott,
elektronikus formában.
Programjaink 2019-ben:
1.) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesülettel közösen megrendezzük
a Hagyományőrzők. Sikeres civil szervezetek találkozója és szakmai tanácsko-
zása Túrkevén című rendezvényt. A rendezvény alkalmára megjelentetjük a résztvevő
szervezeteket bemutató könyvet is. Az egész napos rendezvényhez lovasbemutató és
kiállítás is szerepel a terveink között.
2.) A Nagykun tájház működési feltételeinek biztosítása
Évek óta szeretnénk megvalósítani Veres Anita javaslatát, amelyhez egy házat és a
berendezését rendelkezésünkre bocsátotta. Sajnos pályázataink eddig nem nyertek
támogatást és a ház állapota egyre romlik. Továbbra is bízunk abban, hogy a kistérségi
pályázatunkban egyszer döntés születik. Rendeznünk kell a ház sorsát.
3.) Kunok hazája filmankét
Több évig készült a Kunok hazája című film, amelyet ebben az évben Túrkevén és más
nagykunsági településeken is bemutatunk. A film és az alkotó szakmai beajánlását dr. habil.
Örsi Julianna vállalja. A filmvetítést követően alkotó és közönség találkozóra kerül sor.
4.) Kun történelmi kiállítás (vándorkiállítás a Nagykunságon)
Mivel Karácsony Sándor a filmforgatás közben fotókat is készített, így abból egy
kiállítás állítható össze. A szerző magára vállalta az anyag válogatását, laboráltatását
és a rendezést is. Egyesületünk a pr-munkát végzi.
5.) Ifjúsági programok
a.) Gyermekprogramok általános iskolásoknak
b.) Önkéntes közösségi szolgálat programjai középiskolásoknak. Ezúttal a túrkevei és a
kisújszállási diákokat kívánjuk bevonni a rendezvényeink lebonyolításába.
c.) 5. Nagykunsági diáktábor Kisújszállás székhellyel: Ismét megkeressük az
Egyetemeket néprajzi kutatóprogram-kínálatunkkal.
6.) Együttműködési megállapodást kötünk több bácskai civil szervezettel. Partnereink
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület, a törökszentmiklósi Kéz-
műves Örökség Egyesület is. A kapcsolatépítés és -ápolás segíti Egyesületünk
beágyazódását a civil szervezeti hálózatba.
7.) Az idén sort kell kerítenünk a vezetőségválasztásra, amely ez év végén esedékes.
Dr. Örsi Julianna
egyesületi titkár
– 394 –
szerzőink
SZERZŐINK
Dr. Bagi Gábor a történettudomány kandidátusa, történész muzeológus, Damjanich

János Múzeum, Szolnok
Dr. Bathó Edit PhD. néprajzkutató, múzeumigazgató – Jász Múzeum, Jászberény
Bán Andrea néprajzkutató, civil szervezeti vezető – Törökszentmiklós
Besnyi Károly helytörténetkutató, civil szervezeti vezető – Bácskossuthfalva
Elek György helytörténetkutató – Karcag
† Fodor István Ferenc helytörténetkutató, civil szervezeti vezető – Jászjákóhalma
Fodorné Hámori Ágnes ny. könyvtáros, helytörténetkutató – Tiszafüred
Hajnal László művelődésszervező, közösségfejlesztő tel: 06/ 20/4218402;
e-mail: hajnallaszlo@gmail.com
Dr. Herbály Katalin PhD. mérnök-közgazdász, egyetemi oktató – Neumann János
Egyetem, Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar, telefon: 20/426-5232, e-mail:
herbalykati5710@gmail.com
Károly Nóra könyvtáros – Verseghy Ferenc Könyvtár, Szolnok, email: knora@vfmk.hu
† Kopasz Árpád ny. r. dandártábornok, műkedvelő gasztronómus, az V. szolnoki
Gulyásfesztivál díszpolgára
Dr. S Kovács Ilona néprajzkutató, ny. osztályvezető, civil szervezeti vezető – Karcag
Kovács János irodalomtörténész, újságíró, ny. könyvtáros – Mesterszállás
Laczkó Tóth Bertalanné ny. középiskolai tanár, civil szervezeti vezető – Kunmadaras
Dr. Lengyel Lajos habilitált doktor, kandidátus, professor emeritus – Szolnok
Dr. Molnár Mihály habil. PhD, fizika, tudományos főmunkatárs, ATOMKI, Herteleni
Ede Környezetanalitikai Laboratórium, Debrecen; molnar.mihaly@atomki.mta.hu
– ATOMKI, Herteleni Ede Környezetanalitikai Laboratórium;
braun.mihaly@atomki.mta.hu
Nagy Varga Vera néprajzkutató, ny. muzeológus – Cegléd
Dr. Novák László Ferenc az MTA doktora, néprajzkutató, történész, geográfus –
Nagykőrös
Dr. habil. Örsi Julianna a néprajztudomány kandidátusa, ny. múzeumigaztó, civil
szervezeti vezető – Túrkeve
Papp Izabella ny. főlevéltáros – Jászboldogháza
Dr. Pásztor István Zoltán PhD. középiskolai történelem-földrajz szakos tanár,
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma; egyetemi adjunktus,
Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék, e-mail:
pasztor.istvan.zoltan@gmail.com
Dr. Prónay Zsolt PhD, geofizika, tudományos munkatárs, Magyar Földtani és
Geofizikai Intézet, Budapest; pronay.zsolt@mfgi.hu
Rideg István irodalomtörténész, ny. középiskolai tanár – Karcag
Dr. habil. Selmeczi László kandidátus, régész, ny. megyei múzeumigazgató – Budapest
– 395 –
szerzőink
Dr. Tóth Albert emeritus professzor, biológus – Kisújszállás

Dr. Tóth Csaba Albert habil. PhD, földtudomány, egyetemi docens, Debreceni
Egyetem TTK, Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék, Debrecen;
toth.csaba@science.unideb.hu
Tóth Sándor doktorandusz, Debreceni Egyetem TTK, Ásvány- és Földtani Tanszék,
Debrecen; toth.sandor@digikabel.hu
Varga Kamil ferences testvér – Szombathely
Dr. Veresegyházi Béla nyugdíjas gimnázium igazgató – Tápiószele
– 396 –
Formai követelmények
Formai követelmények szerzőink számára

a Jászkunság évkönyvben való publikáláshoz
1. A kézirat terjedelme ne haladja meg a 40.000 leütést.
2. A kéziratot doc vagy docx (Microsoft Word) formátumban e-mailben vagy CD-n kérjük
eljutatni Örsi Julianna szerkesztőhöz (e-mail: kultura.kevi@gmail.com). A betű típusa:
times new roman, mérete: 12 pont, balra zárt, sortávolság 1,5. A tanulmányhoz 10 sor
tartalmi kivonatot kérünk magyar és angol nyelven.
3. A könyvismertetés maximális terjedelme: 3.000-4.000 n.
4. A szövegközi kiemeléshez dőlt betűt használjanak.
5. A hivatkozásokat lábjegyzetek formájában kérjük megadni, ne használjanak szövegközi
jegyzeteket. A lábjegyzet formája: vezeték és keresztnév: oldalszám Pl. Pl. Örsi Julianna
1990: 25.
6. A tanulmányokhoz mellékelt ábrák, rajzok, fotók elkészítésénél vegyék figyelembe,
hogy azok fekete-fehérben kerülnek a kötetbe. A digitális képeket nemcsak a
tanulmányban, hanem külön file-ban 300 DPI felbontásban kérjük JPG, vagy PDF
formátumban. Az írás végén mellékeljenek egy sorszámmal ellátott képjegyzéket (file
névvel beazonosíthatóan). A kép aláírásban a kép pontos címét, a készítés helyét, idejét
és ha nem a szerző a fotós, rajzoló akkor annak nevét is közöljék zárójelben. A
kéziratokhoz mellékelt képek közlési jogának megszerzése a publikáló szerző feladata.
7. Az irodalomjegyzék a tanulmány végén szerepeljen. Az irodalomjegyzék ne legyen
nagyobb terjedelmű 1,5 oldalnál. Csak olyan műveket szerepeltessenek, amelyekre a
lábjegyzetben hivatkoznak. A lábjegyzet és az irodalom összhangban legyen egymással.
Azonos szerző ugyanabban az évben írt tanulmányát a, b, c betűkkel különítsék el. Az
irodalomjegyzék formátuma a következő legyen:
- önálló kötet esetében: vezetéknév keresztnév
évszám kötetcím. Kiadási hely, kiadó Pl. Örsi Julianna
1990 Karcag társadalmi szervezete a 18-20. században. Budapest, Akadémia Kiadó.
- tanulmánygyűjtemény esetében: vezetéknév keresztnév
évszám cikk címe. In: szerkesztő: kötet címe. oldalszám. Kiadási hely, kiadó.
- folyóirat esetében: vezetéknév, keresztnév
évszám. cikk címe. In: folyóirat neve. évfolyam. szám. oldalszám
8. Az első lábjegyzetben kérjük feltüntetni, ha valamilyen kutatási pályázat keretében
készült a tanulmány.
9. Az írás végén kérjük megadni a szerző legfontosabb adatait: név, titulus (tudományos
fokozat), munkahely, település neve, a szerző elérhetősége.
10. A leadott kéziratot elfogadás után véglegesnek tekintjük. Azon később változtatni nem
áll módunkban.
Várjuk legközelebbi évkönyvünkbe az írásaikat.

Szerkesztőség
– 397 –
kiadványaink
Kiadványaink
A Túrkevei Kulturális Egyesület kiadványai
Nagykun Kistérségi Tanulmányok sorozat (szerkesztő: Örsi Julianna)

1. Kulcsemberek. Az egyén helye, szerepe a változó társadalomban. Túrkeve, 2002
2. Családok – famíliák – nemzetségek. A vérségi kapcsolatok szerepe a változó
társadalomban. Túrkeve, 2003
3. Nagykunsági közösségek. Lokális közösségek szerepe a változó társadalomban.
Túrkeve, 2004
4. A hagyományőrzés útján. Túrkeve – Karcag, 2012
Alföldi Könyvtéka sorozat (szerkesztő: Örsi Julianna)

1. Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása. Túrkeve, 2003
2. Örsi Julianna: A társadalom kihívásai – a mikroközösségek válaszai. Túrkeve, 2004
3. Pénovátcz Antal: „Jaj de hosszú az út …”. Pacséron gyűjtött balladák és balladás
történetek. 1970-1972. Túrkeve, 2005
4. Örsi Julianna: Múzeumi tükörkép. Múlt – Jelen – jövő tájmúzeumi szemszögből.
Túrkeve, 2008
5. Szendrei Eszter: Törésvonalak. A rendszerváltás hatása Túrkeve társadalmára.
Túrkeve, 2011
6. Örsi Julianna: Jegyzőgenerációk. A vidéki értelmiség szerepe a mezővárosi
fejlődésben. Túrkeve, 2011
7. Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (2. kiadás) Túrkeve, 2012
8. Gazdaszemmel. A hagyomány és ismeretátadás szerepe a vidéki társadalomban.
Túrkeve, 2013
9. Alföldi családtörténetek. Vallomások, riportok, vélemények, írások a családról.
Túrkeve – Szolnok, 2013
10. Örsi Julianna: Parasztvilág. A vidéki társadalom kapcsolatrendszere. Túrkeve, 2015
11. Elek György – Márki Gábor (szerk.): Kötődés. Örsi Julianna munkássága. Túrkeve,
2015
12. Helytállás a hazáért, a családért. Jászkunsági emlékek az I. világháborúból. Szolnok
– Túrkeve, 2017
13. A Nagykunság földje és népe. Túrkeve – Szolnok, 2018
Egyéb könyvek
Örsi Julianna: Emberszőtte háló, Túrkeve, 1998
Örsi Julianna (szerk): Nemzedékek kutatóúton … Túrkeve, 2008
Örsi Julianna: Túrkeve (album), Túrkeve, 2008
Örsi Julianna (szerk.): Hagyományőrzők. Mintaadó civil szervezetek Jász-Nagykun-
Szolnok megyében és a Bácskában. Túrkeve, 2019
– 398 –
kiadványaink
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület kiadványai

Jászkunság Könyvtéka sorozat
1. Mikroközösségel Társadalom- és gazdaságkutatási eredmények és módszerek
innovációja. Túrkeve – Szolnok, 2007
2. Középpontban a család 1. kötet. Túrkeve – Szolnok, 2012
3. Középpontban a család. 2. kötet. Túrkeve – Szolnok, 2012
4. A Jászkunság tudósai 1. kötet. Szolnok, 2014
5. A Jászkunság tudósai 2. kötet. Szolnok, 2015
6. Palástban. Nagykunsági és kötődő református lelkészek bizonyságtétele igével, tollal,
tettel a magyarságért. Szolnok – Túrkeve, 2016
7. Jászkunsági gyökerek. Jászkunság kutatása 2017. Szolnok – Túrkeve, 2018
Jászkunság c. folyóirat (szerkesztő: Örsi Julianna) 2006, 2007. 1-2 szám,

2008. 1-2, 3-4. szám, 2009, 2010, 2011, 2012. 1-4. szám
Jászkunság Évkönyv
Jászkunság Évkönyv 1. Szolnok, 2013
Mindkét egyesület kiadványai megrendelhetők, megvásárolhatók:

e-mail: kultura.kevi@gmail.com
postacím: Dr. Örsi Julianna (szerkesztő)
5420 Túrkeve, Deák Ferenc u. 4., vagy 5420 Túrkeve, Széchenyi u. 3.
telefon: +36-30-9383-777
– 399 –
kiadványaink
– 400 –

Jaszkunsag 7 Boritoval

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Jaszkunsag 7 Boritoval

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Jászkunság

A Jász-nAgykun-szolnok Megyei TudoMányos egyesüleT

Szerkesztő: Örsi Julianna

Első borító fotó: Kovács Sándor, egy túrkevei pásztordinasztia képviselője

Kiadó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület

A kiadvány megjelentetését támogatták:

© A szerzők, a szerkesztő és a kiadó

I. fejezet: Múltra épített jövő. Értékőrzés, helyi tudás emlékeinek átadása

– Károly Nóra: Közkincs, közös örökség, közösség 7

II. fejezet: Történelem – régészet

– Versegyházi Béla: A népességszám meghatározásának problémái az 130

III. fejezet: Néprajz – kulturális antropológia

IV. fejezet: Irodalom – művelődéstörténet

– Novák László Ferenc: A ’deák’ szavunk történeti-néprajzi vonatkozásai 204

V. fejezet: Határon kívüli kutatások

– Besnyi Károly: Ómoravicai betelepülések – A lakosság összetételének 267

VI. fejezet: Gazdaság – társadalom

– Lengyel Lajos: Vannak még teendőink az öntözéses gazdálkodás 277

VII. fejezet: Oktatás – kultúra

– Kopasz Árpád: Kopasz Sándor református tanító és népnevelő 330

VIII. fejezet: Projektbeszámolók

– Örsi Julianna: „Elődeink üzenete a mának”. Sikeres konferencia és 348

IX. fejezet: Könyvbemutatók – könyvismertetők

– A Jászkunság évkönyv 6. kötetének bemutatója (Kovács János) 358

In memoriam: Csatári Bálint (Novák László) 380

XI. Civil szervezeti élet 387

Formai követelmények 397

Közkincs, közös örökség, közösség

1 Kisfaludy Sándor 1955

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptár4 kialakítá-

1. ábra. A Jászkunság folyóirat a Digitális hírlaptárban

2013-tól a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) Országos Digitalizációs

elődök öt évtizedes gyűjtőmunkáját felhasználva egy olyan internetes kiadványt hoztunk

2. ábra. Verseghy-emlékoldal 2017-ben felújított változata

2010-ben a TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069 Zounuk-projekt keretében hoztuk létre a

3. ábra. A megyei wikipédia felülete

Kezdeményezői voltunk 2014-ben egy közös megyei közgyűjteményi portál felállí-

14 Károly Nóra 2004: 8-9.

Pásztor István Zoltán

Települési értéktáraktól a Hungarikumokig

A kétezres évek elején többirányú összefogás eredményeként szerveződő, a magyarság

1 2015. évi LXXX. Törvény 1. §. (e)

1. ábra. A Nemzeti Értékpiramis modellje

A Hungarikum törvényben foglaltak szerint a megyei önkormányzat megyei értéktárat

2. ábra. Települési és tájegységi értéktár bizottságok megyénkénti eloszlása

Forrás: saját szerkesztés a www.hungarikum.hu adatai alapján

A törvény megszületését követően először a nagyobb településeken kezdtek el kiépülni

Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 településére mindössze 28 bizottság jutott (2020-ra ez a

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a 620/2013. (XI.15.) számú határozatával

1. táblázat. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár értékeinek

a Mezőtúri fazekasság és a Népművészet mestere díj kitüntetettjeinek tudása és tevékeny-

Vert csipke – Abádszalók

Szülővárosomat, Abádszalókot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárban a vert

1. kép. Jellegzetes abádszalóki vert csipke

Forrás: Abádszalóki Csipkeverők Háza

A helyi formavilág tökéletesítésében és művészi szintre emelésében kiemelkedő szerepe

2. kép. Csipkeverők Háza, Abádszalók

2014-ben Abádszalókon megnyílt a Csipkeverők Háza, ahol már csipkeverő tanfolyamot

Az Abádszalóki Települési Értéktár Bizottság

1. táblázat. A Bizottság által befogadott lakossági javaslatok kategóriák szerint (db)

Települési értéktár kategóriák Beérkezett javaslat

I. világháborús emlékmű Abádszalók