Jaszkunsag 08

Jászkunság
A Jász-nAgykun-szolnok Megyei TudoMányos egyesüleT

évkönyve 8.
szolnok, 2021
–1–
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület évkönyve 8.
Szerkesztő: Örsi Julianna

Szerzők:
dr. Bagi Gábor, Bartha Júlia, dr. Bathó Edit, Bán Andrea,
Bánkiné dr. Molnár Erzsébet, Besenyi Vendel, Besnyi Károly, Elek György,
† Fodor István Ferenc, Fodorné Hámori Ágnes, dr. Gecse Annabella,
† Kopasz Árpád, dr. S Kovács Ilona, Kovács János, dr. Novák László Ferenc,
dr. Örsi Julianna, Papp Izabella, dr. Pethő László, dr. Pénzes Ibolya Rózsa,
dr. Pólya Éva, Rideg István, dr. Selmeczi László,
Szathmáry István, Újszállási Rácz Lajos
Első borító fotó: Családi ház, új, fedeles kiskapuja – Karcag, Hunyadi u. 18.
2020-ban készítette Andrási Mihály népi iparművész, fafaragó
Kiadó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület
A kiadvány megjelenését támogatták:

Túrkevei Kulturális Egyesület
HU ISSN: 1788-7259
© A szerzők, a szerkesztő és a kiadó

A Szerkesztőség címe: 5420 Túrkeve, Deák Ferenc u. 4.
e-mail cím: jnszmtude@gmail.com; Tel: +36-30-9383-777
A kéziratok lezárása: 2021. szeptember
A kiadvány beszerezhető a Kiadónál és a Szerkesztőségben
Készült a Kis-Új-Lap Kft. műhelyében – www.kisujlap.hu – Felelős vezető: Farkas Zsolt

5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8. sz.
–2–
Tartalom
Tartalom
I. fejezet. Nemzedékek kulturális jellemzői – konferencia – Jászberény, 2020
– Örsi Julianna: Ismeretátadás nemzedékről nemzedékre 9

– Ároni családok példája
– Selmeczi László: A jászkiséri kálvinisták 19
– Papp Izabella: A Szent Vendel hagyományok és változásai 34
Jászboldogházán a 20-21. században
– Bathó Edit: Két „jászberényi” színész a magyar színészet hőskorából 59
– Bagi Gábor: Egy szolnoki iparos család nemzedékei – A Dunkel, 91
majd Homályossy-Tunkel família és leszármazottai)
– Besenyi Vendel: Dr. Kele József a jászkun redempcionális per vezéralakja 114
– Pethő László: Egy nagyhírű mérnök-feltaláló és jászberényi 120
kapcsolatai
– S Kovács Ilona: A hagyomány és újítás szerepe a kunkapu fejlődésében 136
a kezdetektől napjainkig
– Bán Andrea: Múltunk népi gyógyászata a jelenben 148
– Pénzes Ibolya Rózsa – Pólya Éva:
Élelmiszer-vásárlási kultúra változása a generációk 155
tükrében
II. fejezet. Néprajz – társadalomtörténet
– Örsi Julianna: Erőszak a paraszti közösségekben 169

– Novák László Ferenc: Protestáns népművészeti emlékünk, a fejfa 175
– Novák László Ferenc: Az állattenyésztés múltjából – A ló Nagykőrösön és 189
Kecskeméten a 17-19. században
III. fejezet. Irodalomtörténet
– Rideg István: Mit mondott Trianonról a Nagykunság legnagyobb írója, 209

költője, irodalmi-lelki szervezője: Körmendi Lajos?
– Rideg István: Becskereki László, a szépirodalmi igénnyel író 212
kunmadarasi születésű helytörténész lelkes könyve,
a múlt hatékony emlékezete
– Újszállási Rácz Lajos: Móricz Zsigmond érettségije 220
– Rideg István: Hagyományok nyomában: Írók, költők Kunmadarason 228
–3–
Tartalom
IV. fejezet. Határon kívüli kutatások
– Pethő László: A színigazgató és a primadonna – Somló Sándor és Vadnay 235

Vilma karrierje
– Örsi Julianna: Pácin kapcsolatrendszere és házasodási köre a 20. században 245
– Besnyi Károly: A kirajzástól a testvérvárosi kapcsolatokig 276
– Örsi Julianna: Trianon következménye: asszimilálódás vagy magyarnak 283
maradni
V. fejezet. Oktatás – kultúra
– Elek György: Karcagi leánytanítók a 18-19. században 289

– †Kopasz Árpád: Gaál László professzor életútja 308
– Fodorné Hámori Ágnes:
Az Oltáriszentség tisztelete Tiszafüreden és környékén 313
– Kovács János: Ami megmarad – Györfi Sándor szobrászművész évtizedei 328
– Kovács János: Papi Lajos, a Nagykunság fotóművésze 333
– †Fodor István Ferenc: Rohanjunk végig Európán! 337
– Örsi Julianna: A járvány hatása a helyi közösségekre a 21. században 344
– Vírusos világunk – A népművészek most sem pihennek
– Kovács János: A KUNIKUM Nagykun Kulturális Információs Pont 349
felavatása
– Örsi Julianna: KUNIKUM Túrkevén – Közel félévszázados teljesítmény 353
a túrkevei Népi Díszítőművészeti Körben
VI. fejezet. Sikeres projektek
– A „Jászkunság kutatása” konferencia – Kunszentmárton (Bartha Júlia) 358

– Nagykunsági értékek a KUNIKUM kínálatában (Örsi Julianna) 361
VII. fejezet. Könyvismertetők, könyvbemutatók
– Könyvbemutató karanténból – A Jászkunság évkönyvsorozat 6. és 7. kötet 366

(Örsi Julianna)
– A jászkun öntudat dicséretes dokumentuma a Jászkunsági évszázadok 369
(Rideg István)
– A népi kultúra elkötelezettjei 377
(Gecse Annabella)
– Kihívások és válaszok a népi kultúrában 378
(Novák László Ferenc)
–4–
Tartalom
– Bathó Edit: A pendzsomtól a discóig. Táncélet a Jászságban 381

a 18–21. században (Bánkiné Molnár Erzsébet)
– Bagi Gábor: Szolnok a török korban (Szathmáry István) 384
VIII. fejezet. In memoriam
– Búcsú Fodor István Ferenc helytörténeti kutatótól (Bathó Edit) 389
IX. fejezet. Civil szervezeti élet
– A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület 394

2019. évi beszámolója
– Beszámoló a Túrkevei Kulturális Egyesület 2019. évi munkájáról 396
Szerzőink 398
Kiadványaink 399
–5–
–6–
I. fejezet
Nemzedékek
kulturális jellemzői
– konferencia Jászberény 2020
–7–
–8–
ismeretátadás nemzedékről nemzedékre
Örsi Julianna
Ismeretátadás nemzedékről nemzedékre

– Ároni családok példája
A. Kikből lettek református lelkészek?

A 16-17. századot, vagy a híres református kollégium történetét kutatók bizonyára egzakt
választ tudnának adni a feltett kérdésre. Saját kutatási eredményemet nemrég a Palástban
című könyvben tettem közzé.1 Én azt tudom mondani a Nagykunságra vonatkozólag, hogy
csak néhány lelkész neve van megemlítve az egyházközségi feljegyzésekben 17. század
végéről. Származásukról, tevékenységükről szinte semmit sem tudunk. Azaz, ha az iskola-
regesztákat jobban szemügyre vesszük, azt vesszük észre, hogy a deákok már a 16-17.
században, de a 18. században is származáshelyük szerint vannak bejegyezve. Így találko-
zunk Carceus/Karcagújszállási Mártonnal Leidenben vagy Túrkevi/Ványai Ambrussal
Krakkóban, a Túri-testvérek (Thúri András és Thúri János) neve is ismerősen cseng.2 Annyi
bizonyos, hogy a tanulmányaik befejezése után nem szülőhelyükön gyakorolták a hiva-
tásukat. A korabeli lelkészválasztás szokását ismerve azt mondhatjuk, hogy a Kollégiumok-
ból annak vonzáskörzetébe tartozó deákokat hoztak ki a települések deputánsai (küldöttei)
és választottak lelkésznek viszonylag rövid időre, de 1881-ig szokásban volt a papmarasztás
is.3 Ennek jelentősége fokozatosan nő a következő időszakban. A 19-20. században már
évtizedekben mérhető egy-egy lelkész szolgálata ugyanazon településen. A deák-nevek
alapján azt is megkockáztathatjuk, hogy valószínűleg eredetileg nem nemes származásúak
választották a papi pályát. (ők nem hagyták volna el ilyen könnyen a családnevüket.
Olyanról is tudunk, hogy az apja, nagyapja vitézül szolgált a török elleni harcban. Az így
szerzett vagyon tette lehetővé a fiúgyermek taníttatását. A kisújszállási adatok szerint
Püspöki Süllye János „Nagyapja békési születésű derék katona, akit II. Rákóczi György
1653-ban Nagyvárad parancsnokává nevez ki, és mint Várad hős védője, 1660-ban,
röviddel a vár eleste előtt elhalt. Fiát a gyámja minden vagyonából kiforgatta, így Bihar-
püspökiben mezőgazdasági cselédként szolgált s ennek fiaként született Biharpüspökiben
a mi lelkészünk 1681. november 30-án. Édesapja nevét nem ismerjük, édesanyja Szegedi
Borbála…”4 A család leszármazottjai ma is élnek Kisújszálláson. Tudjuk, hogy a református
egyházközségek is sokat segítettek a szegényebb deákok taníttatásában. A családi név
változtatásáról még annyit említhetek, hogy volt, aki a kollégiumi tanulmányait befejezve
az eredeti nevét visszavéve vállalt munkát. Erre példaként hozhatom a kunmadarasi
lakóhelyű a debreceni kollégiumban Madarasi István néven tanult, majd Varró István néven
karcagi jegyzőt, akinek a nagyapja a 17. században Hajdúszováton bíró is volt.5 Távolabbi
1 Örsi Julianna 20160a.

2 Örsi Julianna 2016b.: 14-15.
3 Rácz István 2002: 109.
4 Szentpéteri Géza 2010: 17-18. A család leszármazását részletesen bemutatja Kurucz János 2005.
5 A Varró család történetével részletesen foglalkoztam a Jegyzőgenerációk című könyvemben, Lásd Örsi Julianna 2011: 9-187.!
–9–
nemzedékek kulturális jellemzői – konferencia — Jászberény, 2020
példát is említhetünk. Igaz, ők ugyancsak más értelmiségi pályát választottak. Az erdélyi

származású Laczkó ős – ki tudja miért – a felvidéki Magyarizsépen lelkészként tűnik fel,
akinek fia az 1739-es pestisjárvány idején Karcagra kerül chirurgusnak, majd fiai jegyzők
lesznek a Nagykunságon. A 18. század végén már az anyai ágon megszerzett nemesség
elismertetéséért küzdenek.6 Vagy a mádéfalvi veszedelem idején Erdélyből menekült
deákok közt ott van és Sárospatakon, majd az Ormánságban bukkan fel tanítókén Györkei
néven Gyárfás István neves történész nagyapja, akinek a fia már dömösi, majd kiskunhalasi
lelkész.7 A Komáromból származó, majd Nagykőrösre került nemes Csete család leszár-
mazottja a Debreceni Kollégiumból a Bácskába került papnak, majd utóda Csete Mihály
nagykunsági esperesként ismert. Egyik unokája Tiszakürtön, a másik Karcagon szolgált
lelkészként, míg a többiek a bácskai református nagykun közösségek megmaradását
segítették.8 Ezek a családtörténeti adatok azt is mutatják, hogy a 17-18. században az
értelmiséget adó családoktól nem volt idegen a helyváltoztatás.
B. A lelkészdinasztiák alapítói
Családtörténeti kutatásaim során gyakran tapasztaltam, hogy a családi emlékezet számon

tart egy valamikori őst, aki egykor vitéz vagy nemesi, grófi címet szerző egyén volt
(konkrét keresztnév, időpont megnevezése nélkül). Az elbeszélőt, a krónikaírót nem
zavarja, hogy csak évszázadokkal későbbről van konkrét adata és onnan tudja levezetni az
elődeit. Némileg más a helyzet a lelkész dinasztiák esetében. Itt gyakran a valamikori ős a
gályarabságot szenvedett valamelyik 17. században élt azonos nevű konkrét személy. A
Harsányi család Harsányi István gályarabot tartja elődének.9 A túrkevei Pap Debreczeni
család egyik leszármazottja ugyancsak foglalkozott a családja történetével és összegyűjtötte
a lelkész-elődjeire vonatkozó forrásokat. Debreczeni Julka azok alapján arra a következ-
tetésre jutott, hogy ősapja Debreceni Pellionis János gályarabként a protestáns üldözés
áldozata lett.10
C. Papcsalád, papi család, papdinasztia
Telenkó Bazil különbséget tesz papcsalád, papi család és papi dinasztia között.
Papcsalád alatt civil foglalkozású lelkipásztor családját érti. Amennyiben a harmadik
generáció is követi ezt a foglalkozást, azt már papi családnak nevezi. A sok gyermekes
papi családból kialakul a papi dinasztia.11 Ha elfogadjuk ezeket a terminológiákat, mint
csoporttípusokat, akkor azt kell mondanom, hogy mindhárom típus jelen van a nagykunsági
reformátusoknál is.
6 Örsi Julianna 2011: 203-256.

7 Örsi Julianna 2016c.
8 Örsi Julianna 2016a.: 21.
9 Kutatásaim során eddig nem sikerült egyértelműen tisztázni, hogy a gályarab Harsányi István és a Tolna megyei takács
azonos családfa tagjai-e.
10 Debreczeni Julka: Debreczeni P. János református lelkész 1630 körül született Debrecenben – kézirat
11 Telenkó Bazil Mihály 2000: 182-183
– 10 –
D. Mintakövetés a hivatásban
A református egyháztörténetben mindenkor a legerősebb pályaválasztási motiváció a

szülői házból hozott lelkészi elhivatottság. A papcsaládból származó gyermekek közül
valamelyik fiú édesapja hivatását választotta. Ezt a szemléletet jól kifejezi Ravasz László
– kinek rokonságának ötven tanult emberéből negyvenöt pap volt, kettő tanító és három
tanár – ifjúkori állásfoglalása: „Megyek papnak, mert ez illik a család tisztes hagyomá-
nyaihoz; megszerzem a tanári oklevelet, mert erre különös kedvem van”.12
Ha a kisújszállási adatokat nézzük, akkor a Püspöki Süllye, Ungi, Török, Győry, Sípos
családokat kell említenünk. Az ritkán fordult elő, hogy apa és fia is ugyanazon gyüleke-
zetben szolgált (Püspöki Süllye János fia Dániel –18. században, Győry Lajos fia Lajos –
19. században, Vadai Ferenc fia Béla – 19-20. században, Sípos István fia Árpád – 20.
században). Az azonban gyakran előfordult, hogy segédlelkészként az apja maga mellé
vette a hivatás alapjainak elsajátítására. Annyit szintén megjegyezhetünk, hogy a fiú
általában sosem érte el apja tekintélyét a helyi közösségben és itteni szolgálata is rövidebb
idejű volt. Szakmai kiteljesedése másik településen következett be.
E. A lelkészek házasodási stratégiája
A fiatal papok házasságkötéseire is érdemes odafigyelnünk. A família-alapítók feleségei

származásáról ritkán van információnk. Igaz, Vadai Ferenc 1875-ben Szondi Lajos pap
leányát vette feleségül, idős Győry Lajos pedig a debreceni kántor lányát választotta
házastársul. Győri Lajos fia paplányt választott, lányai is lelkészekhez mentek feleségül.
A második generáció már tudatosan értelmiségi házasságot kötött. Török Pál vejei között
két teológia tanár, orvos, gimnáziumi tanár és igazgató tanár volt a 19. században. A 18.
században Várady Sámuel még felhasználva eredeti származását, igyekezett a helyi
társadalomban tekintélyt élvező kisnemesi származású, világi vezetői körből házasodni
(nemes Mészáros, nemes Illéssy). Három lánya papné lett a 19. század elején. A fia azonban
már az ügyvédi pályát, házastársul pedig nemzetes Ujfalussy Máriát választotta.
F. Lelkész-dinasztiák
Egy-egy családnál minta lett a lelkészi életpálya. A lelkészdinasztia alapítói között

találunk iparos, sőt szegényparaszt ősöket is. A szentesi származású Sípos István13 is ilyen
volt, vagy a Tolnában (Nagydorogon) takácsként meggyökeresedett Harsányi Istvánt14 is
példaként hozhatom fel, amelyekről a későbbiekben hallhatunk. Úgy tűnik, hogy a 19.
században már követendő minta volt a lelkészi pálya a családokban. Így alakultak ki az
„ároni” családok vagy más szóval lelkészi dinasztiák. (Ennek alapfeltétele, hogy a reformá-
12 Nagy János Interneten: valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&azon=947&&lap=0

13 Örsi Julianna 2016d.
14 Örsi Julianna 2016e.: 245-246.
– 11 –
tus egyház engedélyezte a lelkészek házasodását.) Nem teljesen idegen e jelenség ismerete
a szakirodalomban, hiszen Payr Sándor már az 1900-as évek elején írt a Perlakiak házáról.15
De említhetjük az éppen Pápán közreadott Pályi család történetét is.16
A 20. század közepétől azonban erről jobb volt nem beszélni, nem írni, hiszen a
klérushoz tartozás megbélyegzést vont maga után. Ennek ellenére továbbra is léteztek,
vannak ma is több generációra visszanyúló lelkész-dinasztiák
Vegyük sorra az előbb említett családokat!
1. Csete család
A Komárom megyei Csete család 1666-ban kaptak nemesi armalist. Csete Gergely a
következő évben Nagykőrösön vett birtokot és családjával ott telepedett le. A család hamar
beilleszkedett a helyi társadalomba. Fia, Gergely 1710-1724 között a város bírája, majd
Pest megye esküdtje. Ennek fia János ugyan Debrecenben tanult, de hazament gazdálkodni.
A gödöllői református lelkész, Marosi Eszterrel kötött házasságából 1724-ben született
Csete Mihály, akinek Dunavecse, Nagyrév után utolsó állomáshelye Abád volt. 1778-1792
között esperesként szolgált. Talán az ő fia, Dániel, aki először a Bácskába kerül. 1804-ben
ugyanis Kiskunhalasról Bácskossuthfalvára választották lelkésznek. Négy fia közül kettő
ugyancsak ezt a hivatást választja.17
Dániel és Lajos a Debreceni Kollégiumban subscribálnak. Csete Dániel tiszakürti lelkész
lesz. Csete Mihály másik unokája Csete Lajos 1800-ban Kiskunhalason született. Túrkevén
kezdi hivatását, majd Karcag megválasztott lelkészeként szolgál, ahol feleségül veszi a
helybéli prédikátor, Csató Gergely leányát. Így bekerül a neves karcagi pap családok
körébe. A három lelkész összesen 106 évig irányította a helyi egyházközséget. (1768-
1873)18 Csató Gergely az esperesi címet is viselte. Nem egyedülálló, hogy egy lelkész-
família ilyen hosszú időn át irányít egy egyházközséget. A Végh dinasztia19 1847-1913
között, a Tóth dinasztia20 1926-napjainkig) adott lelkészt a túrkevei közösségnek, mindkét
esetben 69 év szolgálati idővel. Kisújszálláson a 19. században a Győry21 és a Várady22
dinasztia 58 és 66 évvel a legmeghatározóbb. Mind a négy família több lelkészt adott a
református egyháznak. A gyermekeik párválasztásánál a foglalkozási endogámia a jellemző.
Az egyházközségbe kerülő ifjú lelkész igen gyakran a már ott szolgáló lelkész valamelyik
leányát vette feleségül.
15 Payr Sándor 1905

16 Pályi Zsófia 2012
17 Tóth Dezső 1942: 259, 273.
18 Szolgálati idejük Karcagon: Tatai Balla András 1768-1791, Csató Gergely (vő) 1791-1840, Csete Lajos (unokavő) 1847-
1873.
19 id. Végh Sándor (Ottományban született), Végh Sándor (fiú), Szabó Sándor (Püspökladányból vő)
20 Tóth Lajos (Tiszadobon született, neje Ács Margit túrkevei földbirtokos lánya), Szabó Endre (Kisújszállásról, vő), Kereszti
Roland (Méhtelekről, unokavő)
21 id. Győry Lajos (Biharpüspökiben született), ifj. Győry Lajos (fiú), Dorogi Lajos (Békésszentandrásról vő)
22 Várady Sámuel (Debrecenben született): 1782-1824 Kisújszálláson, Dorka Illyés (Törökszentmiklósról vő): 1826-1840
Kisújszálláson, majd Nagy Áron (unokavő): 1842-1845 Karcagon szolgált.
– 12 –
A közösségbe való beilleszkedés egyik eszköze volt tehát a házasságkötés, a másik a baráti
kapcsolatok kiépítése. A házasságkötéskor elsősorban a szülők baráti köréből kerülnek ki
a tanúk, a gyermek keresztelésekor pedig az ifjú pár baráti köréből hívják a keresztszülőket.
Így az anyakönyvekből a lelkészek baráti köre, kapcsolatteremtési stratégiája is kirajzoló-
dik, ami ugyancsak utal arra, hogy mennyire sikeres a lelkész „beágyazódása” a helyi kö-
zösségbe. Csató Gergely karcagi ifjú lelkészként elődje 1792-ben, a közelmúltban elhunyt
Tatai Balla András árva hajadon leányát, Lídiát vette feleségül. Megszületett hat gyermeke
keresztszülei lelkésztársa, Átsi Ujj Péter és felesége (Szeles Zsuzsánna) lesz. Mindössze a
legkisebbik lányához hívja keresztkomaságra Varró János nótáriust és nejét Kálmán Zsu-
zsánnát.23 A karcagi születésű Vadai Ferenc (1846-1907) még földesi rektorsága idején is-
merkedett meg a törökszentmiklósi gazdatiszt Lengyel Jánossal, mely ismeretség révén
elnyerte a törökszentmiklósi lelkészi állást.24 Elődje, Szondy Lajos25 lányát vette feleségül.
A házasságnál a város főbírája volt a tanú. A hat gyermekük közül kettőnek az akkorra már
főbíróvá lett Lengyel János lett a keresztapja. Béla fiuk ugyancsak lelkész lesz (élesdi
esperes), akinek lányát 1938-ban Tőkés Béla végvári lelkész veszi feleségül.26 Vilma lányok
Sajtos Imre kisújszállási lelkész, vallástanár felesége lett. Kocsa István 29 évig volt Túrkeve
lelkésze (1833-1861). Második feleségét az ismert Szondi papcsaládból választotta. Ebből
a frigyből öt gyermek született. Míg az első házasságából született gyermekeihez Csete
Lajos lelkésztársát és annak feleségét hívta keresztülőnek, később már a jogi végzettségű
családokkal lesz erősebb a baráti kapcsolat. Négy gyermekét az esküdt és táblabíró Kenéz
Mihály és felesége Eördögh Erzsébet tartja a keresztvíz alá. A legkisebb fiú keresztszülei
táblabíró Tóth Mihály és Rácz Juliánna lesznek.
A Csete családról még annyit, hogy a Bácskában maradt ág is tovább folytatta a lelkészi
munkát. Csete Károly István Piroson született. Atyja kereskedő volt. A kolozsvári diplomát
megkapván Kórógyon, majd Pacséron szolgált. Bácsfeketehegyi származású felesége
rokonságában is volt lelkész (anyai nagyapa).27 Fia Csete Szemesi István bácskai esperes
(Pacsér). Így apa és fia a 20. században segítette a bácskai református magyarok megma-
radását.
A házassági stratégia, a hivatás öröklése, a rokoni és baráti kapcsolatok ápolása révén
ezeket a lelkészcsaládokat mind ároni családoknak tekinthetjük, amelyek akár egy évszá-
zadon át biztosan irányítják a gyülekezetük életét. Ez adja közösség stabilitását.
23 Az anyakönyvi adatok kikeresését Balláné Fazekas Ilonának köszönöm.

24 Karacs Zsigmond 2001: 53-54.
25 A Szondy család az 1800-as években négy lelkészt is adott a református egyháznak.
26 Mindkét fiatal karcagi paraszt ősökkel (Tőkés, Vadai) rendelkezik. Lásd a Palástban című könyvben Hermánn M. János
tanulmányát Tőkés Béláról!
27 Az információkat dr. Berecz Ágnes a Ráday könyvtár igazgatójának, Kórizs József bácsfeketehegyi és dr. Pénovátz Antal
pacséri kutatónak köszönöm.
– 13 –
2. Harsányi család
Írásom elején már emlegettem a Harsányi családot. Mivel egy tanulmányom már
megjelent,28 több előadást is tartottam, így most csak az összegzést ismertetem. A dunántúli
iparos családból származó Harsányi Sándor valódi papi dinasztiát alapított feleségével
Túrkevén. Tizenkét gyermeknek adtak életet. A népes családból három gyermek fiatalon
meghalt (Béla, Kálmán, Irén). A gyerekeket taníttatták. A helyi református iskola elvégzése
után úgy választottak középiskolát a fiúknak, hogy a nyelvgyakorlásra is lehetőségük
legyen. Ifj. Harsányi Sándor Iglón, Szarvason, majd Debrecenben tanult. Harsányi Pál
ugyancsak Szarvason járt gimnáziumba. A teológiát apja nyomdokain haladva Debrecenben
végezte Sándor. István talán sárospataki diák volt. Négy fiú választotta a lelkészi pályát.
Harsányi Sándor (az apa) a házassága révén igyekezett bekerülni a református lelkészi
társadalomba. (Révészt lányt vett feleségül.) A gyerekek, unokák házassági stratégiáját is
a foglalkozási endogámiára alapozták. Négy lány a Tiszántúli Református Egyházkerü-
letben szolgáló lelkészhez ment feleségül. Az Amerikában missziós munkát végző Harsányi
fiúk amerikai magyar lányt vettek feleségül szolgálati helyükön. Ott már nem elsődleges
szempont a házassági endogámia megvalósítása. A Magyarországon élők közül Pál és
Margit a házassága révén polgári családba (gyógyszerész, tisztviselő) került. Igaz Pál a
leányait ismét lelkészekhez adja. Harsányi Sándor családja tehát igazi ároni család.
A 69 éven át Túrkevén szolgáló Harsányi pap baráti köre elsősorban a helyi birtokos
értelmiségből kerül ki. A baráti kapcsolatokat azonban ápolja a környék lelkészeivel és a
debreceniekkel. Egykori támogatója a Szana családdal is megmarad a kapcsolata, ami
szellemi iránymutatást is ad a fiúknak, csakúgy, mint Balogh Ferenc hittantanár. Balogh
Ferencnek és a külföldi egyetemjárásnak szerepe lehetett abban, hogy a család a 19-20.
század fordulóján a református ébredési mozgalom híve lett. Valószínűleg Balogh Ferenc
és ez motiválta az ifjú lelkészeket az amerikai magyarok közötti missziós munkára.
3. Sipos család
A kiválasztott harmadik család a Sípos família, amelynek tagjai közül talán többet
ismernek Önök is.
Öt fia (Sipos Árpád Edömér, dr. Sipos Ete Álmos, Sipos Koppány Kadosa, Sipos Kund
Kötöny, Sipos Tas Töhötöm) és hét unokája ugyancsak a lelkészi hivatást vállalta. Lánya
Sipos Tünde Emese a pedagógusi pályát választotta. Valóságos ároni család az övéké,
amelyben a hit, a hűség, a becsület és a szeretet a jellemző erkölcsi norma.
Ha ezeket a családfákat, annak tagjainak életútját végig nézzük, akkor láthatjuk, hogy
egy-egy lelkészfamília akár egy-másfél évszázadig is megbecsült tagja volt a helyi
közösségnek. Hirdette az igét, pásztorolta nyáját, alakította vagy éppen segítette a helyi
szokások, szabályok megtartását.
28 Örsi Julianna 2016e.
– 14 –
Felhasznált irodalom
Kurucz János
2005 Püspöki Süllye János (1684–1760) és a Püspökiek. In: Kurucz János:
Terebélyes családfánk a kun–magyar erdőben I. 391-406.
A szerző kiadása, Karcag.
Nagy János
2013 Református püspökök társadalmi eredete a két világháború közötti
Magyarországon. In: Valóság 2013.1-VI.
Interneten: valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&azon=947&&lap=0
Örsi Julianna
2011 Jegyzőgenerációk. A vidéki értelmiség szerepe a mezővárosi fejlődésben.
Túrkevei Kulturális Egyesület, Túrkeve
Örsi Julianna (szerk.)
2016a. Palástban. Nagykunsági és kötődő lelkészek bizonyságtétele igével, tollal,
tettel a magyarságért. Szolnok – Túrkeve, 2016
Örsi Julianna
2016 b. A lelkészek szerepvállalása a közösségért In: Örsi Julianna (szerk.):
Palástban. Nagykunsági és kötődő lelkészek bizonyságtétele igével, tollal,
tettel a magyarságért. 13-31. Szolnok – Túrkeve
2016c. Mindenes Gyűjtemények, mint a református deákok ismereteinek tükrö-
zői. In: Örsi Julianna (szerk.): Palástban. Nagykunsági és kötődő lelké-
szek bizonyságtétele igével, tollal, tettel a magyarságért. 32-42. Szolnok
– Túrkeve, 2016
2016d. Szemben a politikával a református szegény parasztságért – Sípos István
megpróbáltatásai – In: Örsi Julianna (szerk.): Palástban. Nagykunsági
és kötődő lelkészek bizonyságtétele igével, tollal, tettel a magyarságért.
193-199. Szolnok – Túrkeve, 2016
2016e. Kunsági lelkészek amerikai misszióban. – Harsányi Sándor ároni csa-
ládja. In: Örsi Julianna (szerk.): Palástban. Nagykunsági és kötődő
lelkészek bizonyságtétele igével, tollal, tettel a magyarságért. 244-266.
Szolnok – Túrkeve, 2016
Pályi Zsófia Kata (Hudi József szerk.)
2012 A Pályi család prédikátori öröksége. Egy református lelkészcsalád
nemzedékeinek története. Dunántúli Református Egyházkerület Tudomá-
nyos Gyűjteményei, Pápa.
Payr Sándor
1905 A Perlakiak négyszázados ároni háza. Luther Társaság, Budapest.
– 15 –
Püspöki Süllye János (Bodoki Fodor Zoltán ford.)

1955 Vita Doctissimiac Reverendissimi Domini Johannis Süllye pspöki,
propriis manibus descripta a tempore nativitatis ab Anno 1684, usque ad
Annum 1714. (Tiszteletes tudós Püspöki Süllye János úrnak születése
napjától (1684–1714-ig saját kezűleg írt önéletrajza. Mezőtúr.
Rácz István
2002 Egyház és társadalom. A Debreceni Tractus vagyona és gazdálkodása a
18-19. század fordulóján. Debreceni Egyetem. Kossuth Egyetemi Kiadó,
Debrecen.
Szentpéteri Géza
2010 Prédikátoraink. Kisújszállás református lelkipásztorai 1717-től napjain-
kig. Helytörténeti Füzetek 26. Kisújszállás Város Önkormányzata, Arany
János Városi Könyvtár, Kisújszállás.
Telenkó Bazil Mihály
2000 A görög katolikus papi dinasztiák kérdéséhez. In: Kriza János Társaság
évkönyve 8. 181-194. Kolozsvár
Tóth Dezső
1942 A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye múltja. Debrecen
1. kép. A szentesi származású Sipos István református lelkész és fiai
– 16 –
1. ábra. Tőkés András érmelléki református lelkész leszármazottai
– 17 –
2. ábra.
A Varró család családfája
(18-20. század)
3. ábra.
Varró István
karcagi jegyző
családi kapcsolatai
a 18-19. században
– 18 –
A jászkiséri kálvinisták
Selmeczi László
A Jászságban a 17-18. században egyetlen szín tiszta református gyülekezet létezett, a

jászkiséri, amely annak ellenére, hogy erre a kiváltságos területre a katolicizmus túlsúlya,
sőt leginkább kizárólagossága volt a jellemző, generációkon keresztül minden lehetséges
módon őrizte kultúrájának egyik meghatározó elemét, megreformált hitét.
A helytörténeti irodalomban máig nem jutott nyugvópontra a vita Jászkisérrel
kapcsolatban, még pedig három fő kérdéskörben, melynek mindegyike kapcsolatba hozható
a település kálvinista mivoltával. Az egyik, még ma is furcsa módon vitás kérdés, hogy a
Jászsághoz tartozó Kisér, éppen református mivolta miatt, jász vagy kun lakosságú
településnek tekinthető-e? A másik, hogy mikor hódíthatta meg a megreformált vallás a
település lakosságát? A harmadik kérdés pedig arra vonatkozik, hogy a generációk
bizonyíthatóan milyen szerepet játszottak Jászkisér vallási képének megőrzésében?
Jászkisér etnikai képe a 14-16. században
Horváth Péter Pesten, 1801-ben megjelent „Commentatio de initiis ac maioribus Jazygum

et Cumanorum eorumque constitutionibus” című művében már megjegyezte, hogy Kisér
a „Philisteus Jászoknak helysége volt”1, s emellett bizonyságul hozta még Hédervári Lőrinc
nádor és a kunok bírája által Madaras Bálint részére 1438-ban átírt, a budai káptalannak
Kisér és Apáti közötti határjárásról 1393-ban kelt oklevelét.2 Horváth latinul megjelentetett
munkáját 1820-ban magyar nyelvre is lefordította és 1823-ban megjelentette.3 Azonban
utóbbi kiadásból kimaradt a latin nyelvű munka teljes második része a Jászság, a Nagykun-
ság és a Kiskunság földrajzi leírásával és a Jász-kürtről írott függelékkel együtt. Ezt a hiányt
később pótolta, ugyanis némiképpen átdolgozva megjelentette a Tudományos Gyűjtemény
1838. évi folyamában, „A Jász, Nagy és Kis Kún Kerületeknek földleirati (geographiai)
ismérete” címen.4 Írásában megismételte, hogy Jászkisér létére már 1391-ből található írá-
sos bizonyíték és ismételten megemlítette Hédervári Lőrinc nádor 1438-ban kibocsátott
oklevelét.5
A település levéltárában található, Jászkisér régmúltjára vonatkozó, valamennyi meg-
maradt, összesen négy oklevelet először Palugyay a „Jász-Kün Kerületek s Külső Szolnok
vármegye leírása” című munkájában tartotta szükségesnek megemlíteni, köztük a már
Horváth által is említett 1391. és 1438. évi kibocsátású oklevelet, s emellett még egy 1393.
1 „Possessio fuit Jazonum Philisteorum”.

2 Horváth, Petrus 1801: 217.
3 Horváth Péter 1823.
4 *** /Horváth Péter/ 1838. IX. 54-99.
5 *** /Horváth Péter/ 1838. IX. 65-66.
– 19 –
évi határjárási okiratot, valamint 1425-ből a kiséri Mócza család nemesítési okle-velét.6
Majd ezeket az okleveleket Gyárfás István le is közölte.7
1391-ben Kisér Apátival határos település (possesssio). Kapitányai ekkor Madarasnak
mondott György és Kiséri János fia Miklós voltak (Georgii dicti Madaras et Nicolai filii
Johanis Kysir vocatae).8 1393-ban Kisér kapitányaiként Madaras Györgyöt immár
Gazdagnak mondott Györgyként és ismét János fia Miklóst tüntették fel (Georgii dicti
Gazdag et Nicolai filii Joannis Kysir vocatae).9 Egy 1409. évi oklevélből tudható, hogy
Kisér Ladánnyal együtt szintén jász település (descensus philisteicales Kyseer et Ladan)
volt.10 Nagy a valószínűsége, hogy az 1393-ban immár Gazdag Györgynek nevezett Madaras
György azonos az 1391-ben Apáti egyik birtokosaként (kapitányaként) említett István fia
Gazdagh Györggyel,11 ami egyben azt is megindokolná, hogy miért maradhatott meg
Jászkisér levéltárában Apáti négy egyenlő részre történő felosztásáról rendelkező 1391.
évi oklevél.
1411-ben a ladányi jászokkal együtt Kiséri (de Kesery) Miklós fia Ferenc és társai azt
kérték Zsigmond királytól, hogy iktassa be őket a Külső Szolnok vármegyében fekvő,
lakóitól elhagyott, Külsőhegyes és Belsőhegyes (Kylesuheges et Belseuheges) falubirto-
kokba, bár törekvésük nem járt sikerrel.12
1422-ben Zsigmond király azokért a szolgálatokért, amelyeket különösen a csehországi
lázadók ellen vívott harcokban teljesített, a jász Mócza Miklós fia Ferencet, aki talán azonos
lehet az 1411-ben Külső- és Belsőhegyes megszerzéséért folyamodó jászok között elsőnek
felsorolt Kiséri Miklós fia Ferenccel, és általa apját, valamint fivéreit, Balázst és Lászlót
kivéve abból a nem nemes és közrendű állapotból, amelyben addig más jászok módjára
éltek, az ország nemesei közé emelte. Egyúttal a Heves vármegyében fekvő possessiojukat
is, amelynek már korábban is békességes birtokában voltak, új adomány címén nekik
adományozta, azonban azzal a feltétellel, hogy továbbra is teljesítik mindazokat a szol-
gálatokat, amelyeket más jászok teljesítenek. 1422-ben a birtokba iktatás meg is történt.13
A nemesítést és az új adományt Zsigmond király 1425-ben megerősítette.14
1433-ban Rómában Zsigmond császárrá koronázásának alkalmából kíséretében jászok
is voltak, Kisérről nemes Benedek jász, aki egyben a helyi Mindenszentek tiszteletére
felszentelt plébániaegyház patrónusa volt.15
6 Palugyay Imre 1854: 170.

7 Gyárfás Istzván 1883: 512-518, 520-524, 585-587, 603-604.
8 Gyárfás István 1883: 515. „orientis possessionis Georgii dicti Madaras et Nicolai filii Johanis Kysir vocatae” Selmeczi
László 2011: 65-66.; Tóth Péter 2013: 115.
9 Gyárfás István 1883: 523. „orientis possessionis Georgii dicti Gazdag et Nicolai filii Joanis Kiysir Lásd még Selmeczi
Láaszló 2011: 66. Tóth Péter 2013. 115.
10 Gyárfás István 1883: 559-560. Selmeczi László 2011. 66. Tóth Péter 2013: 115.
11 Gyárfás István 1883: 518. Selmeczi László 2011: 53-54. Tóth Péter 2013: 114.
12 Gyárfás István 1883: 564.; Benedek Gyula 1994: 263-264;. Selmeczi László 2011: 66.; Tóth Péter 2013: 115. További kiséri
jász kérelmezők: Georgii et Akus filii Petri, Petrus filius Andreae et Bartholomaeus filius Michaelis. A Ceglédhez tartozó
Külsőhegyes és Belsőhegyes az óbudai apácák birtoka volt. Az apácák képviselője György bíró a nádor és az országbíró
előtt a beiktatás ellen tiltakozást jelentett be, így az nem valósulhatott meg.
13 Gyárfás István 1883: 572-574, 576-577.; Benedek Gyula – Zádorné Zsoldos Mária 1998: 66.; Selmeczi László 2011: 66.;
Tóth Péter 2013: 116.
14 Gyárfás István 1883: 585-587.; Selmeczi László 2011: 66.; Tóth Péter 2013: 116.
15 Fraknói Vilmos 1893: 5.; Selmeczi László 2011: 66.; Tóth Péter 2010/1. 2-3; Tóth Péter 2013. 155.
– 20 –
1438-ban a Kiséren lakó Madaras László fia Bálint a nádor előtt kérte Apáti 1393-ban
elvégzett határjárásának átírását.16 Ebben az évben Kürt település birtokba iktatásán a
szomszédság jogán részt vett Kisér kapitánya, Mócza Ferenc is.17 Az 1456-ban említett
Kiséri Ferenc és Balázs alighanem az 1422-ben nemességet kapott Mócza Ferenccel és
testvérével, Balázzsal azonos.18 1466-ban Kisérről (a parte descensus Késér) Gergely
(Gregorio), Mócza Balázs özvegye (Domina relicta Blasy Macza) és András deák (Andrea
Literato) vettek részt Ivány possessio határjárásán.19 1501-ben Theverken Gergely és
Benedek (Gregorio et Benedicto Theverken), valamint Mócza László (Ladislao Mocsa
Capitaneis de praefato descensu Késér) voltak Jászkisér kapitányai.20 Kisér tehát jász
településként érte meg a török hódoltságot, s lakói is többségében a beköltöző jászok
leszármazottai lehettek.
Jászkisérről valamennyi fennmaradt forrásadat arról tanúskodik, hogy a település a
Jászság szerves része volt. Jogosan vethető fel tehát vele kapcsolatban az a kérdés, mi
lehetett az oka annak, hogy a helytörténeti irodalomban ismert szerzők írásaiban is felmerült
annak a lehetősége, hogy Kisér kun etnikumú lett volna.
Az első lépést ezzel kapcsolatban Palugyay tette meg, aki művében a hiteles történeti
adatokkal egyenértékűnek jegyezte fel azt a helyi hagyományt, miszerint Jászkisér „első
telepítői” a község határához tartozó „Rassangházát” szállották meg, ahonnan „a tatárok
üldözései miatt” szorultak arra a területre, ahol „a mai község alapíttatott”.21 Az elöljárók
a helyi hagyományt Pesty Frigyes helynév gyűjtési felhívására („honnan népesíttetett”?)
nem egészen úgy interpretálták, mint Palugyay. Ezt írták: „Ős monda szerint a községi
határban „Rassanghát” név alatt ismeretes dombos helyen „Rassangháza helység állott a
Tatár pusztítás előtt: - mely feldulatván, lakossai ettől éjszakkelet felé eső víz folyások által
zárt ’s védett hátassabb helyekre ’s szigetekre települtek át, különössen oda, hol ma a város
fekszik.”22 A helyi hagyomány tehát csupán annyit őrzött meg, hogy Rassangháza lakosai
elhagyták településüket és Jászkisérre költöztek. A helyi hagyományban megőrződött
tatárjárás természetesen a török hódoltság tatár pusztításaira vonatkozott.
Rassang településről (possessio Rasangh) 1421-ből maradt fenn az első írásos adat.23
1433-ban említették Szent György tiszteletére felszentelt templomát. Ekkor patrónusa a
kiséri nemes Benedek jász volt.24 1438-ban egy itt lakó, András nevű személy jelen volt
Szászberek és más birtokrészek birtokba iktatásán.25 Egy 1466-ban kelt oklevélben Rassangot
16 Gyárfás István 1883: 603-604.; Selmeczi László 2011: 66-67.; Tóth Péter 2013: 116.
17 Gyárfás István 1883: 585-587.; Benedek Gyula – Zádorné Zsoldos Mária 1998: 66.; Selmeczi László 2011: 67.; Tóth Péter
2013: 116.
18 Benedek Gyula – Zádorné Zsoldos Mária 1998: 66.; Selmeczi László 2011: 67.
19 Gyárfás István 1883: 656-659.; Selmeczi László 2011: 67.; Tóth Péter 2013: 116-117.
20 Gyárfás István 1883: 715-717.; Benedek Gyula –Zádorné Zsoldos Mária 1998: 66-67.; Selmeczi László 2011: 67.; Tóth
Péter 2013: 117.
21 Palugyay Imre 1854: 169-170.
22 Bognár András 1978: 99-100.
23 Gyárfás István 1883: 571.; Benedek Gyula – Zádorné Zsoldos Mária 199:. 159.; Selmeczi László 2011: 67.
24 Fraknói Vilmos 1895: 5.; Selmeczi László 2011: 67.; Tóth Péter 2010/1. 2-3.; Tóth Péter 2013: 155.
25 Gyárfás István 1883: 603.; Tóth Péter 2013: 127.
– 21 –
(Razsang) descensus regalisként említették, ekkor kapitányai Simon és Pál voltak.26 1501-
ben ismét előfordult egy oklevélben a /Jász/Ivány és Rassang közti út.27 Rassang a 16.
század első felében elnéptelenedett, lakói a török elől Kisérre települtek át. A hatvani
szandzsák Halil bég által 1546-ban készített összeírásában már nem szerepelt a település.
1570-ben a törökök, mint Kisér falu közelében fekvő pusztát vették nyilvántartásba.28
A fennmaradt adatokból egyértelműnek tűnik, hogy a 14-16. században Kiséren és
Rassangon a Magyar Királyságba beköltözött jászok ivadékai éltek. Az is nagy valószínű-
séggel megállapítható, hogy Kisér és Rassang szoros kapcsolatban állt egymással. Elkép-
zelhető az is, hogy Rassangot a kiséri jászok telepítették be.29
A helytörténeti kutatásban azonban felmerült egy olyan vélemény, hogy Jászkisér
lakossága, ha előbb nem is, a török hódoltság időszakától, annak valamely periódusától,
noha a település továbbra is a Jászsághoz tartozott, kun etnikumúnak tekinthető. Ez az
elképzelés Szabó László és Szabó István munkásságában kapott olyan hangsúlyt, amely a
szerzők szakmai tekintélyének súlyából következően a helytörténeti kutatásra is nem
elhanyagolható mértékben hatott. A Szabó testvérek Szolnok megye valamennyi települé-
sének helytörténeti vázlata mellett Jászkisér történetére vonatkozó nézeteiket, következte-
téseiket az 1980-ban megjelent „Adatok Szolnok megye történetéből”című összefoglalásban
tették közzé.30 Mint írták: „A hagyomány szerint az 1536-ban elpusztult Rassangházának
elfutott és mocsarak közé menekült népe alapította Kisért. Ezt meggyőző bizonyítékok
alapján cáfolta Fodor F. bár fenntartja annak lehetőségét, hogy Kisérre bemenekültek a
Rassangháziak. Fodor F. nem jász, hanem eredetileg magyar településnek tartja. Valószí-
nűbb azonban, hogy ezt a területet a jászok és kunok beköltözésekor kunok szállták meg, s
csak később csatolták, mint a Tisza jobb partján fekvő kiváltságos települést a Jászsághoz.
A község szoros kapcsolata végig fennáll a Nagykunsággal. Jász előnevet először 1699-
ben kapott.”31
A korábban felsorolt Jászkisérre és Rassangra felsorolt adatok egyértelműen bizonyítják,
hogy mindkét települést a jászok, majd a beköltöző jászok leszármazottai hozták létre. Mi
lehet tehát az oka annak, hogy a Szabó testvérek kun etnikumúnak tartották a település
lakosságát?
Hogy a történetének folyamán végig a Jászság szerves részeként számon tartott Jászkisér
Lakói eredetileg kun etnikumúak lettek volna az igen vegyes értékű, 1935-ben napvilágot
látott Scheftsik-féle monográfiában (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene)
jelent meg. A település történeti vázlatát összefoglaló névtelen szerző azt állította, hogy
„Jászkisér nagyközség a hagyomány szerint a tatárjárás idején települt. A szomszédos
falvak lakói a tatárok által üldöztetve a Tisza mocsaras berkeiben találtak menedéket, s az
ő telepükből alakult ki a későbbi község. Nevét egy 1391. évi oklevél említi először, mely
szerint a jászkiséri kunokat a minoriták ebben az évben térítették keresztény hitre.
26 Gyárfás István 1883: 657-659.; Selmeczi László 2011: 68.; Tóth Péter 2013: 127.
27 Gyárfás István 1883: 716.; Benedek Gyula – Zádorné Zsoldos Mária 1998: 66-67, 160.
28 Bayerle Gusztáv 1996: 83.
29 Tóth Péter 2013: 126.
30 Szabó István – Szabó László 1980: 343-359.
31 Szabó István – Szabó László 1980: 343.
– 22 –
Ugyancsak ez az oklevél megemlíti, hogy a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére kőből emelt
szentegyháza is van. ”32
A Szabó testvérek tökéletesen tisztában voltak a Scheftsik-féle monográfia valós
értékével. Ezért nem valószínű, hogy hatottak volna rájuk a jászkiséri községtörténeti
vázlatot készítő, a Jászapátira vonatkozó okleveles adatokat félreértelmező, az oklevél
szövegében nem létező állításokat e dokumentumnak tulajdonító, valószínűleg hivatalnok
hiteltelen elképzelései. Ugyanis a hivatkozott oklevélben sem minoritákról, sem jászkiséri
kunokról nem olvashatunk, s a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére felszentelt kőegyház
sem Kiséren, hanem Apátiban állott. Mégis honnan eredhetett, hogy a Jászkisér lakosságát
kun etnikumúnak vélték? A választ megtaláljuk az általuk írt községtörténeti összefog-
lalásban. Mint írták: „1391-ben a Madaras családnak volt birtoka Kiséren, amelyik egyben
Kunmadarason és Kunhegyesen is birtokos volt.”33 Ezt az adatot ők Kormos László:
Kunmadaras fejlődéstörténete termelőszövetkezeti községgé alakulásáig című munkájából
vették. „1391-ben egy oklevél a jászkiséri kunok minoriták által való megtérítéséről szól,
ugyanakkor Kunhegyest, akkori nevén Hegyest Jász telepnek tartja nyilván az egyházi
összeírás.” 34 Kormos becsületesen meghivatkozta, hogy ezt az adatot ő a Scheftsik-féle
monográfiából vette. Tehát visszajutottunk az ősforráshoz. Kiséren 1391-ben valóban
létezett egy Madarasnak hívott György nevű birtokos, aki Kysir János fia Miklóssal együtt
minden valószínűség szerint a település kapitánya volt. Ennek a Györgynek azonban nem
volt birtoka sem Kunmadarason, sem Kunhegyesen. Az 1391-i oklevélben szereplő Miklós
fia Illés Hegyesegyház nevű birtoka pedig nem lehetett Kunhegyesen, hiszen Apátival és
Kisérrel egy ponton volt határos. Kunmadarason pedig csak a történész fantáziájában
létezhetett egy Madaras nemzetség, amelyről a települést elnevezték.35 A Szabó testvérek
szakmai súlya Jászkisér kun etnikumú mivoltát illetően a helytörténeti irodalomban később
is nyomot hagyott.36
A reformáció Jászkiséren
A 16. század folyamán a Jászságot is megérintette a reformáció, melynek következtében

a jász főváros Jászberény közigazgatásilag is két részre szakadt, a katolikus Jászvárosra és
a református Magyarvárosra. A városnak ez a kettéosztottsága egészen 1595-ig fennmaradt.
A város közigazgatásának újjászervezése után, a 17. században, a reformátusok már
háttérbe szorultak. A katolikus jász települések közül a 17. században Jászfényszaruról van
tudomásunk református családokról, de a 17. század végére valószínűleg ők is katolikusok
lettek. Mintegy szigetként csupán egy falu, a református Jászkisér dacolt az ellenreformációval,
s e település lakossága homogén közeget képezve református is maradt.
32 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene 1935: 409.

34 Kormos László 1967: 12.
35 Vö. Bagi Gábor 2006: 72-73, 62-63.; Selmeczi László 2013: 59-60, 82-88. Egyes Bácsmadarasra és Jászkisérre vonatkozó
oklevelet Benedek Gyula és Zádorné Zsoldos Mária is tévesen a Kunmadarasra vonatkozó oklevelek közé is besorolt.
Benedek Gyula-Zádorné Zsoldos Mária 1998. 111-112.
36 Benedek Gyula Zádorné Zsoldos Mária 1998: 112.; Szülőföldünk a Jászság 2011: 421.
– 23 –
Azonban a jászkiséri lakosok reformációjáról, annak folyamatáról nem maradt fenn

egyetlen adat sem. Pentz, aki 1699-ben 102 gazdát írt össze Jászkiséren, azt is feljegyezte,
hogy lakosai „mind kálvinisták, egy fából épült templomuk és egy prédikátoruk van”.37 A
török hódoltság alóli felszabadulást a település tehát 500-600 fő körüli, szín tiszta refor-
mátus lakossággal érte meg. A Jászság többi településén ekkor már mindenütt katolikus
közösség élt. A kamarai biztos egyedül Jászberényben említett 40 református házhelyet,
amely ugyanannyi családot takart.38
Bél Mátyás 1731-ben keletkezett, kéziratban maradt, a kunok és a jászok avagy filisz-
teusok kerületeiről írott munkájában ugyancsak kihangsúlyozta: „A Jászságban ezen az
egy helyen vannak kálvinisták, akik szabad vallásgyakorlatnak örvendenek.” Majd
hozzátette: „A jövevényekkel szemben nagyon emberségesek.”39
1759-ben Jászkisérnek 1552 lakosa volt, s ekkor „egy vagy két czigány kivételével egyet-
lenegy földes gazda sem volt katholikus”.40
Horváth Péter Pesten 1801-ben megjelent „Commentatio de initiis ac maioribus Jzygum
et Cumanorum eorumque constitutionibus’ című művében szintén írt Jászkisérről. Meg-
említette, hogy lakosainak száma 2736, közülük közel ennyi a református, de ekkor már
230 római katolikus vallású és 4 görög is élt a településen.41 A Tudományos Gyűjteményben
közzétett, korábban már említett tanulmányában Horváth Péter „Kissér vagy Kis-Ér”
vonatkozásában az 1801-ben ismertetett demográfiai adatokon változtatott. Mint írta:
„Lakossainak száma 4804-re (mások szerént 5300) mégyen, kik között: 734 Katholikusok,
4051 Reformátusok, 9 Lutheranusok és 10 Görögök számláltatnak. Valamint a’ Katholiku-
sok, úgy a” Reformátusok is saját Szentegyházaikkal ellátva vagynak.”.42
Mint már említettük, 1433-ban, amikor Zsigmond királyt német-római császárrá
koronázták Rómában, az uralkodó kíséretének jász tagjai is voltak, köztük a Kisérről való
nemes Benedek jász is, mint a kiséri Mindenszentek és a rassangi Szent György templom
patrónusa (kegyura).
Benedek arra kérte a pápát, hogy azok részére, akik a két templom védőszentjeinek az
ünnepén és más egyházi ünnepeken a templomokat „ájtatosan meglátogatják, s azok
rendbehozatalához és építéséhez segítő kezeket nyújtanak, a rájuk rótt büntetésekből három
esztendőt és ugyanannyi negyvenedet … elengedni méltóztassék… És ezzel együtt
konfessszionális levelet (neki) a fivéreivel együtt örökre szólóan méltóztassék kegyelmesen
adni. Továbbá búcsút egy esztendőben négy alkalommal, Szent Mihály és Szent Péter
ünnepein, és a Mennybemenetel ünnepén és Szent Pünkösd ünnepén.” A pápa a kérelemnek
helyt adott és azt teljesítette.43 1433-ban tehát már állt Kisér és Rassang katolikus temploma,
melyben nyilvánvalóan hitélet is folyt. A település reformációjakor, mint számtalan más
hazai példa mutatja, a reformátusok Jászkiséren is birtokba vették a katolikus templomot.
37 A Jászkunság 1699-ben 2017:53.

38 A Jászkunság 1699-ben 2017: 26.
39 Illyés Bálint és Szőts Rudolf 1975: 50.
40 Vándorfy János 1895: 115.
41 Horváth, Petrus 1801. 217. „Numerat incoolas 2736. Helveticae confessioni addictos, 230 vero R. Catholicos 4 Graecos..”
42 *** /Horváth Péter/ 1838: 65-66.
43 Tóth Péter 2013:155.
– 24 –
Jászkisér középkori templomára vonatkozó adatokat, amelyet Pentz helytelenül

fatemplomként írt le,44 egy 1759-ben zajlott vizsgálatból kaphatunk. A település református
közössége templomát ki szerette volna bővíteni és tornyot kívánt hozzá építeni. A Barkóczy
Ferenc egri püspök által elrendelt vizsgálat eredményeként bebizonyosodott, hogy
templomuk „eredetileg katolikus templom volt”, az épületnek nem volt tornya, egykori
szentélye jól érzékelhető, magát az épületet pedig „faragott, négyszögű kövekből”, nagy
valószínűséggel még román stílusban építették.45 Ennek a vizsgálatnak a során a kisériek
„egy ezüst tányért hoztak elő, bizonyságául annak, hogy ők már 1645-ben is kálvinisták
voltak, melyen a következő felírás volt olvasható: „Az Jász Nemes Kissér Lakozó Joó
Istvány buzgó indulattyából Isten Tisztességére az Kiséri Ecclesiához csináltatta és azon
tányért in Anno 1645 Die 12. 7-bris Temesvári Imre biróságában.”46 Egy 1760-ban
lefolytatott újabb vizsgálatban arra a kérdésre, hogy mikor jöttek e katolikus vidékre a
kiséri reformátusok egy 1670-ben kelt határjárási okmányt mutattak be. A dokumentumban
egy akkor 68 éves magyarpélyi lakos úgy nyilatkozott, hogy Pélyt és Kisért Eger török
általi elfoglalása után „egy esztendőben szállották meg”.47 A tanúvallomásból Vándorfy
arra következtetett, hogy Kisérre „1596 után jöttek a régi jászszállás nádas, mocsaras
helyére a máshonnan elűzött reformátusok”.48
Palugyay úgy tudta, hogy a „Helvét vallásúak eklézsiája 1600-ik évben keletkezett,
anyakönyvei azonban 1732-ik év óta vannak. Tartozik a Duna-melléki egyház kerület
Kecskeméti egyház megye kormánya alá”.49
Fodor Ferenc a Jászság monográfusa a kiséri református gyülekezet megalakulásáról
Palugyay és Vándorfy véleményét fogadta el. Mint írta: „A reformáció erősen begyökere-
zett Kiséren a török uralom alatt. A református egyház már 1600-ban keletkezett, miután
Eger eleste után sok református húzódott be ide 1596-ban.”50
A Szabó testvérek szintén azt hangsúlyozták, hogy „1600-ban keletkezett református
egyháza, amikor a mezőkeresztesi csata és Eger eleste után sok református talált Kiséren
menedéket.1626-ból már folyamatosan feljegyezték lelkészeit – kivéve az 1674-1702 közötti
időket, az ellenreformáció bénító időszakát -, s 1645-ből való úrasztali tányérja is.”51
Soós Imre az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintését nyújtó művében a
Vándorfy által fentebb idézett, 1670-ben keletkezett tanúvallomást újra idézi, azonban nem
lényegtelen eltéréssel. Vándorfynál a tanú tudomása szerint Pélyt és Kisért „egy esztendőben”,
44 Fodor Ferenc Pentz tudósítását fogadta el a reformátusok kiséri fatemplomáról, s nem tartotta hitelesnek Vándorfy állítását
a település korábbról meglévő katolikus templomáról, amelyet a reformátusok birtokba vettek. Fodor Ferenc 1942: 375.
45 Vándorfy János 1895: 113. Vándorfy a templom 18. század közepi méreteit is megadja. Hossza 10 öl 1,5 láb, szélessége 4
öl, magassága 3 öl öt láb. A méretek királyi öllel és lábbal számolva: hosszúsága 31,73 m,, szélessége 12,5 m, magassága
10,9 m. Fodor Ferenc a református templomról Pentz véleményét fogadta el. hitelesnek, s ennek alapján cáfolta Vándorfynak
azt a megállapítását, hogy az eredetileg a katolikusoké lett volna. Fodor Ferenc 1942: 375.
47 Vándorfy János 1895: 115-116.
49 Palugyay Imre 1854: 173.
50 Fodor Ferenc 1942: 375.
– 25 –
azaz ugyanabban az évben, Soósnál pedig Eger veszte után „egy esztendővel” szállották
meg újra. Az érdemes szerző a református gyülekezet megalakulását 1599-re tette.52
Kétségtelen, hogy a helyi hagyomány a református eklézsia megalakulását az 1600. évre
tette. Jászkisérről több más környékbeli településhez hasonlóan időlegesen elmenekültek
lakói. A visszatelepülésről csupán annyit tudhatunk, hogy az Péllyel egy időben történt,
illetve egy tartalma szerint 1610 vagy 1611. év elejére keltezhető levelében az egri Mehmed
bég azt írta Ketzer Endrének, a jászkunok főkapitányának, hogy „ő már Kisért megszállí-
totta és e levelet is egy kiséri embertől küldi”.53 A fentiek alapján a református eklézsia
megalakulását az 1600. évhez kötő dátum valószínűnek tűnik.
A Jászságban Jászberény reformációja mellett, amely a 16. század második felében járt
az oppidum társadalmára nézve súlyos következményekkel, más településen reformátu-
sokról nem tudunk. Az, hogy a frissen újratelepedett Jászkiséren a 16-17. század fordulóján
hirtelen református eklézsia alakult, csak akkor hihető, ha a településen a reformációnak a
megelőző században, feltehetően, mint Jászberényben a század középső harmadában, már
markáns előzményei voltak, illetve kellett legyenek. Itt szükséges megjegyeznünk, hogy
Jászberény és a többi jászsági település a királyi városokhoz hasonlóan maga választhatta
papját, plébánosát, a püspöknek csupán megerősítési joga volt. A magisztrátusok, ezen
jogukkal élve, ugyanolyan hitterjesztési hatalmat gyakoroltak közösségük felett, mint a
nagybirtokosok jobbágyaik tekintetében. Amennyiben tehát valós folyamat, s nem pusztán
tudósi feltételezés, hogy „a mezőkeresztesi csata és Eger eleste után sok református talált
Kiséren menedéket”54, leginkább a református előzményekkel magyarázható, illetve azzal,
hogy a visszatelepülő helybéli lakosság maga is református volt. A Jászságra, illetve
Jászkisérre vonatkozó 16. századi népmozgalmi adatok (a török összeírások) „azt bizonyít-
ják, hogy a Jászság török hódoltság előtti településállománya a XVI. század végéig nem
szenvedett jelentős károkat”, Jászkiséren 1546-ban 33, 1559-ben 13155, 1562-ben 89 és
1570-ben 67 háztartást írtak össze.56
1546-ban, amikor a törökök először összeírták többek között a Jászsághoz tartozó
településeket is, ahol találtak papot, az összeírást vele kezdték. Jászberényben az egyházi
férfiak ebben a sorrendben követték egymást: István „pap”, István „diják”, István „diják”,
Antal „pap” és Filip „pap”.57 Nyilvánvaló, hogy a papok között felsorolt két „diják”, refor-
mátus lelkészi szolgálatot láthatott el.58 Kiséren a törökök nem írtak össze papot, azonban
52 Soós Imre 1985: 375. A szerző Kísér újratelepítésével és a református eklézsia megalakulásával kapcsolatban a Szabó
testvérekre hivatkozott, ám ők az idézett tanúvallomást munkájukban nem említették, s a református gyülekezet
megalakulását is egy évvel későbbre tették.
53 Gyárfás István 1885: 190.; Botka János 1988: 252.
54 Szabó István – Szabó László 1980: 344.; Soós Imre 1985: 375.
55 A Scheftsik-féle monográfiában a Jászkisér cikk névtelen szerzője, aki Apáti négy részre osztásáról szóló oklevelet a
Temesvári testvérek között alaposan félreértelmezte és az oklevél szövegében nem található állításokat fogalmazott meg
vele kapcsolatban, sajnos forrásait nem ismerjük, feltehetően a történeti igazságot állította, amikor azt írta: „1577-ben sok
menekült települt a régi lakossághoz.” Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene 1935: 409.
56 Kocsis Gyula 2005: 43.
57 Fekete Lajos 1968: 73.
58 Jászberényben a törökök összesen 7 „dijákot” írtak össze, a papok között összeírt 2 István nevű mellett egy-egy Istvánt,
Gált, Mátít, Györgyöt és Petrét. Az 1546. évi török összeírásban a Jászságban Jászberény mellett, ahol mindkét felekezet
papjait/lelkészeit összeírták, Árokszálláson (Mátí), Ágón (Pál), Apátiban (Gergel). Négyszálláson (Pál) és Jákóhalmán
(Gergel) írták össze nyilvánvalóan katolikus papot. Jászdózsán, Jászteleken, Alsó- és Felsőszentgyörgyön, Jászladányban
és Boldogházán nem találtak sem papot, sem világi értelmiségit.
– 26 –
összeírták a házas Péter mestert (Peter mestör), akiről Tóth Péter azt feltételezte: „nyilván
szolgálatot is teljesített a településnek a több mint egy évszázada álló templomában”.59
A megreformált hit védelmében
Fodor Ferenc hangsúlyozta, „hogy később is csak ebbe az egyetlen jász faluba jöttek
nagy számmal reformátusok, de a többibe nem. Ennek oka alighanem az lehet, hogy talán
ebben maradt legtöbb protestáns, akikhez azután vonzódtak a protestáns betelepülők, míg
a jászföld többi községében nem volt talajuk.”60 A Jászság monográfusa a Pentz-féle
összeírás adatait elemezve megállapította, hogy Kisér lakosságában 1699-ben feltűnően
nagyarányú, 70,6% volt a jövevénynek mondott elem. Fodor a családnevek vizsgálata
alapján arra a következtetésre jutott, hogy „egyetlen más jász községben sem volt ilyen
magas arányú a helybelinek mondott lakosságban a magyar elem, mint itt (93,3%)…
Végeredményben tehát Kisir volt 1699-ben a legtisztább magyar származású lakossággal
megült jász falu, 92,2% magyar nevű néppel. A vallási tényező tehát itt határozottan úgy
szerepelt a törökvilágban, mint ami a nép összetételét, keveredését, vándorlását és
letelepedését befolyásolta.”61 Talán a fenti megállapításai miatt jelenthette ki, „hogy Kisér
eredetileg jász település volt-e, az kérdéses”.62
Minden fennmaradt középkori oklevél és az első török összeírás is arról tanúskodik,
hogy Kisér eredetileg jász település volt. A 16. századi török összeírások, amelyek még
nem álltak Fodor rendelkezésére, azt bizonyítják, hogy az ottani jászok talán a Bató,
Boszonga és Idagán nevek kivételével már valamennyien magyar családneveket viseltek.63
Természetesen a jászsági települések a török hódoltság előtt sem voltak etnikailag teljesen
homogének. Erre a 16. századi török összeírások névanyaga alapján következtethetünk.
Hiszen a Magyar, Kun és Tót nevek a jásztól megkülönböztetett etnikumú, a Baranyi,
Berini, Bihari, Csáti, Kókai, Kőrösi, Kürti, Tiszai, Túri nevek pedig a Jászok közé más-
honnan betelepedett kiséri lakosokra vonatkozhatnak.
A jászkisériek, amíg a hatósági retorziók miatt kényszerűségből meg nem hátráltak, nem
tűrtek meg soraikban más vallásúakat, nem engedtek be katolikusokat maguk közé. 1699-
ben Telekessy István frissen kinevezett egri püspök és Heves megyei főispán Zorger János
jászberényi káplánt nevezte ki Jászkisérre plébánosnak. A püspök személyesen vette át a
reformátusoktól a templom kulcsát64 és Szent Anna napján (július 26-án) az újonmnan
kinevezett katolikus plébánost beiktatta hivatalába, a templomot pedig a Szentháromság
tiszteletére felszentelte. A templom felszentelésének ünnepén „szokott processióval” sok
hívő vett részt Jászapátiból, Jászladányból, Jászalsószentgyörgyről és Jászmihálytelekről.65
A plébános beiktatását 1699. Szent Márton napja körül (november 11) Sőtér Ferenc nádori
59 Tóth Péter 2013: 117.

61 Fodor Ferenc 1942: 375-376.
63 Kocsis Gyula 2005: 307-317.
64 Ugyanakkor a Szabadszállási nevű református lelkészt kiutasították a faluból. Soós Imre 1985: 375.
– 27 –
alkapitány személyes jelenlétével is megerősítette. Összehívta a kiséri lakosokat, s meg-

fenyegette őket, mondván, hogy aki közülük a továbbiakban nem a katolikus paptól, hanem
mástól (tehát nyilvánvalóan a református lelkésztől) fogadja el „a szentségek és szentel-
mények kiszolgáltatását”, arra 12 Ft bírságot fognak kiróni. 1700-ban, közvetlenül Vízke-
reszt napja (január 6) után nagyszámú kiséri asszony gyülekezett a templom előtt, magukhoz
vették a templom kulcsait, a paplakra támadtak, a plébános minden holmiját szekérre
pakolták, s a ministránssal együtt a település határára kivezették, a plébánost pedig saját
lovára ültetve távozásra kényszerítették. Sőtér alkapitány megtorlásul elhajtatott egy kiséri
juhnyájat, valamint a marhacsordát, a lakosok pedig bírságot, az elűzött katolikus plébá-
nosnak kárpótlást fizettek, „a szent képeket, s a szent miseszolgálathoz szükséges dolgokat
a templomból” egy katolikus ember által két ökrös szekéren visszaküldték Jászberénybe.66
Az 1739. évi pestisjárványt követően a megbetegedett és elhunyt kiséri gazdák helyett,
a lakosság pótlására Erdődy Gábor egri püspök a Jászkun Kerület vezetőinek egyetértésével
katolikusokat akart betelepíteni a településre. Amikor a helyiek hírét vették a telepesek
érkezésének, a szőlőszedő kádakat vízzel és marhatrágyával töltötték meg, s ezzel a maté-
riával akarták őket szándékuktól eltéríteni. A telepesek azonban nem azon az úton jöttek,
ahol várták őket, s megérkezésüket követően rögtön a kvártélyházban elszállásolt hatósági
tiszthez mentek. Másnap ismét az asszonyok léptek közbe. A jövevényeket ki akarták űzni
Jászkisérről. Mire a telepesek önként eltávoztak. A kiséri bírák az eset után állítólag úgy
nyilatkoztak, hogy „inkább a’ meg hólt calvinistákért is készszebbek lesznek a quantumot
(adót) meg adni, hogy sem a papistákat be bocsássák”.67
Az 1763. évi Tóth Sára féle incidens kísértetiesen hasonlított az 1700. és 1740. évi
eseményekhez. A Jászkisérről Jászladányra visszaköltöző, immár katolizált Tóth Sárát,
noha a Jászkun Kerület engedélyezte, a helybeliek nem engedték Jászkisérre visszaköltözni.
Házát lerombolták, ingóságait szekérre rakták és a faluból kitolták. Tóth Sárát és férjét
fenyegették. Majd a helyi elöljárók a beköltözést pártoló Jászkun Kerületet megkerülve a
nádorhoz fordultak hitük védelmében és vélt igazságuk tudatában. Az események miatt a
község elöljárói és Tóth Sára elüldözésében résztvevők ellen bírósági eljárás indult. Az
ítéletben 31 vádlottat neveztek meg a főbírótól egészen a tettlegességben résztvevő
asszonyokig. Az ítélethirdetésre 1763. április 28-án Jászberényben a Nemesi Közgyűlés
idején került sor. A vádlottak közül 7 személyt utasítottak ki a faluból, a többieket
pénzbírsággal sújtották. Az esetleges jövőbeni események megakadályozására egy hatósági
tisztet költöztettek Jászkisérre. Negyven tekintélyes helybélivel reverzálist, fogadalom-
levelet írattak alá, hogy a továbbiakban hasonló botránkoztatásokra nem vetemednek.68
66 Vándorfy János 1895: 112-116. A jászkiséri katolikus plébániát 1769-ben alapították újra. Mint Vándorfy megjegyezte:
„Ezután még több évig királyi biztos székelt Kiséren a kath. Pap jogainak védelmére, hogy ismét oly erőszakos cselekedetre
ne ragadtassák magukat a reformátusok, mint 1700. jan. 7-én.”
67 Horváth Gergő 2017: 12. MNI. JNSZML. IV. 5 b. Polgári perek Capsa 2. Fasciculus 5. No. 43. Az esetről Nagy Mihály
jászkun kerületi esküdt és Horváth György számolt be 1763. júniusában.
68 Horváth Gergő 2017: 14-20. Itt jegyezzük meg, hogy a reverzálist aláíró személyek egyike sem tudott írni.
– 28 –
A generációk szerepe a reformáció tanainak megőrzésében
Mint a fentebbi példák mutatták, a jászkiséri kálvinista eklézsiát létrehozó és fenntartó

férfiak és asszonyok mindent megtettek megreformált hitük védelmében. Kétségtelen, hogy
a hithez való ragaszkodás igen erős helyi hagyományokon alapult, s a hagyomány
ápolásában, fenntartásában a generációknak jelentős szerep juthatott. Vajon tudjuk-e
feltételezésünket igazolni?
Jászkisér lakosai között a 16-18. században egy olyan jász történelmi családot is találunk,
a Temesvári (Tömösvári) famíliát, amelyik a település egyik vezető családja volt a 16-18.
században, s amely már a 14. század második felében is bizonyíthatóan a Jászságban
(Jászapátiban) élt. Itt jegyezzük meg: többek között a Temesvári név alapján következtetett
Györffy György arra, hogy a jászok délről, a Temes és az Al-Duna vidékéről költöztek
volna a Jászságba.69 Lackfi István nádor 1390. december 31-én intézett parancsot a budai
káptalanhoz, hogy járják be Apátiszállás (Jászapáti) határait és osszák fel négy részre
Temesvári Miklós fia Miklós királyi jász és rokonai között.70 A Temesváriak ekkor még
nyilvánvalóan Apátiban éltek, s feltehetően nem túl nagy merészség azt állítani, még ha az
oklevélben nem is rögzítették, hogy „kapitányok” (capitaneus) voltak. Temesvári Miklós
1393-ban is Apátiszállás egyik birtokosa volt, majd egy vele, nagy valószínűséggel,
azonosítható személy 1424-ben királyi védelemben részesülő, újszászi jász kapitány volt.71
A Temesváriak a későbbiekben elkerültek Jászapátiból. Közülük egy Miklós keresztnevű
1601-ben Gyöngyösön tartózkodott,72 s feltehetően immár Tömösvári vezetéknéven őt
regisztrálták 1605-ben Gyöngyössolymoson is.73 1654-ből is ismerünk egy Tömösvári
Miklóst, jászberényi lakost, aki talán azonos vagy leszármazottja lehet az 1601-1605-ben
összeírt hasonnevű Miklósnak.74
A Temesváriak másik ága, nem tudjuk mikor, Jászkisérre települt át. Az 1570. évi török
összeírás a település kapitányaként tüntette fel Temesvári Orbánt.75 A Jászságról 1577-59-
ben magyar részről készült összeírás azt is feltüntette, hogy Temesvári Orbán nemes volt.76
Jászkisér bírája 1644-ben Jászmihálytelek és Jászalsószentgyörgy határperében tanúskodott
„Kisíren lakozó Tömösvári Gergely, 76 esztendős ember”, ugyanekkor a Kisériek részéről
még Tömösvári Imre is jelenvolt,77 akiról tudjuk, hogy ő volt 1645-ben Kisér bírája.78 A
török kiűzését követően Pentz Jászkisér lakói között az első helyen írta össze Tomcsvari
(Tömösvári) Jánost és a 25. helyen pedig Tömösvári Gergelyt.79 1745-ben Kisér redemptusai
69 Györffy György 1981: 72; 1987: 63. Györffyvel ellentétben a szerző úgy véli, hogy Temesvári Miklós, illetve hasonnevű
apja azért kaphatta a Temesvári ragadvány-, később családnevet, mert Károly Róbert uralkodása idején, míg az uralkodó
Temesváron tartotta székhelyét, ott szolgált, feltehetően testőrszolgálatot látott el. Selmeczi László 2011: 54.
70 Gyárfás István 1883: 513-514.; Tóth Péter 2013:111-114.
71 Selmeczi László 2011: 90.; Tóth Péter 2013: 98.
74 Hegyi Klára 1988: 103.
75 Bayerle Gusztáv 1998.:95.
76 Botka János 1988: 228.
77 Palugyay Imre 1854: 183-184.
79 A Jászkunság 1699-ben 2017: 54.
– 29 –
között két Tömösvári családfőt is találunk.80 A Temesváriak később is fontos szerepet

töltöttek be Jászkisér életében. Pl. 1760-ban Tömösvári János volt a falu bírája, 1761-ben
egy másik Tömösvári (Tömösvári Gergely) pedig a falu hadnagya.
A 15. századi jászkiséri kapitányi családok között a kutatók nem tartják számon a
Termesváriakat,81 akik a 16. század második felében már bizonyosan vezető szerepet
játszanak a településen. Bár nem bizonyítható, már szerepük lehetett a reformáció tanainak
elterjesztésében is. Azonban társadalmi súlyuknál és tekintélyüknél fogva a 16-18.
században nem csak szűkebb családjukban, hanem Jászkisér faluközösségében is egyik
helyi motorja voltak megreformált hitük védelmének, hitbéli hagyományaik fenntartásának.
A reformáció tanaival nyilvánvalóan nem a 17. századi beköltözők ismertették meg a
kisérieket, akik még valószínűleg a jászberényiekkel együtt, s egy időben tették magukévá
a lutheri, majd kálvini tanításokat. Mint már korábban is hangsúlyoztuk, leginkább ezzel
magyarázható, hogy a 15 éves háborút követő újjátelepüléskor a visszatelepültek és az
újonnan beköltözők azonnal református hitközséget alapítottak. Azonban a hagyományok
őrzésében a férfiakéval többé-kevésbé azonos jelentőségű szerepet játszottak a jászkiséri
asszonyok, akik nem csak a mindennapokban óvták hitbéli hagyományaikat, hanem – ha
a szükség úgy kívánta – drasztikus fellépéseket is vállaltak hitük védelmében, mindent
megtettek azért, hogy vallási közösségüket homogénnek őrizzék meg.
Hogy Eger várának eleste után újjátelepülők között a 16. századból adatolható családok
tovább élő képviselői is lehettek, a Pentz-féle összeírás (amelyről egyre inkább az a kép
tudatosul, hogy nem teljes) és az 1763-as engedetlenségi perben előforduló családnevek,
valamint a török defterek névanyaga bizonyítja. A már említett Tömösvári családon kívül
tovább élhetett esetleg a Virág, Nagy, Kun, Tót, Kondor, Kovács és Csík család, akik a
helyi református gyülekezet újjáalapításában is részt vehettek. A településre betelepülőkről
is vannak adataink. Az 1559. évi török összeírás Bán Mihályt, mint Zagyvarékasról
beköltözöttet tüntette fel.82 1698-ban beköltözőként tüntettek fel a Heves megyei Átányról
egy családfőt, Tiszaburáról négy főt, Nagykörüből egyet és Poroszlóról kettőt.83 A Pentz-
féle összeírást elemezve Fodor azt állapította meg, hogy „Kisér volt 1699-ben a legtisztább
magyar származású lakossággal megült jász falu 92,2% magyar nevű néppel. A vallási
tényező tehát itt határozottan úgy szerepelt a törökvilágban, mint ami a nép összetételét és
letelepedését befolyásolta…Kisér jövevényei főleg Abaúj, Szabolcs, Szatmár, Pest, Bihar,
Békés, Borsod, Heves, Nógrád, Hajdú megyék magyarságából származtak… Valószínű
azonban az is, hogy Kisér csakugyan jelentékeny arányban tudta megtartani a törökvilág
előtti lakosságának maradványait is, hiszen… sohasem pusztult el teljesen, sőt aránylag
népes volt a török uralom alatt is.”.84

81 Kocsis Gyula 2005: 23.; Selmeczi László 2011: 65-67.; Tóth Péter 2013: 94-97.
82 Kocvsis Gyula 2005: 191.
– 30 –
A 18. század elejétől sem fejlődött zavartalanul Kisér lakossága. Az 1699. évi 102
családdal szemben85 1705-ben már 121 családot írtak össze a faluban, a lakosságszám 1710-
ben 78 családra csökkent, 1713-ra ismét 111-re emelkedett, de csak 75 volt közülük
gazdacsalád, 1715-ben 68, 1720-ban 83 gazda családfőt vettek számba.86 A redemptioban
144 kiséri gazda váltott földet, A redemptusok 67%-a azonban csak a redemptio hírére
telepedett meg a faluban, az 1720-as összeírás idején még nem laktak itt.87 Az 1783-ban
lezajlott hatósági vizsgálatból tudható, hogy a kihallgatott lakosok között volt ceglédi,
hajdúnánási, keresztesi (valószínűleg mezőkeresztesi), kiskörei, kiskőrösi, sarudi,
mezőcsáti, miskolci és kecskeméti születésű, református vallású lakos is.
Mint már említettük, Bél Mátyás szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a jászkisériek
„a jövevényekkel szemben nagyon emberségesek”. Azonban ez a jelző az évszázadok
folyamán csak a református hitűekre vonatkozott, hiszen a jászkiséri kálvinista közösség,
míg tehette, csak reformátusokat fogadott be. A 16. században az egyház, a református is
már teljesen átszőtte a hívek mindennapi életét, a születéstől a házasságkötésen át a halálig
(temetésig). A hagyományok megőrzésében egyaránt szerepet játszott maga a „reformata
ecclesia” és az a népmozgalmi sajátosság, hogy Jászkiséren, a település 16-18. századi
életét ért megrázkódtatások során a falut újjátelepítők között mindig maradt olyan
mennyiségű és társadalmi-gazdasági súlyú régi lakosság, amelyik a helyi hagyományokba
be tudta vezetni, asszimilálni tudta az újonnan jötteket, amelyet természetesen jelentősen
megkönnyített a lakosság vallási homogenitása.
A Jászkunság 1699-ben
2017 A Pentz-féle összeírás. Tanulmány és fordítás Cseh Géza. Szerk.: Szakál
Aurél. Budapest-Jászberény-Karcag-Kiskunfélegyháza-Kiskunhalas
Bagi Gábor
2006 A Nagykunság a XIII-XVI. században. Karcag
Bayerle Gusztáv
1998 A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-ből. Hatvany Lajos Múzeum,
Füzetek 14. Hatvan
Benedek Gyula
1994 Mohács előtti oklevelek Külső-Szolnok vármegye történetéből 1330-
1526. In: Zounuk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve
9. 247-297. Szolnok
85 A Jászkunság 1699-ben 2017: 54-55.

87 Fodor Ferenc 1942: 191, 378.
– 31 –
Benedek Gyula – Zádorné Zsoldos Mária

1998 Jász-Nagykun-Szolnok megyei oklevelek 1075-1526. Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 3. Szolnok
Bognár András
1978 Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából I. Jászkunság. Közzéteszi Bognár
András. Kecskemét-Szolnok
Botka János
1988 Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI-XVII. századi
történetéhez. Szolnok Megyei Levéltári Füzetek 11. 179-358. Szolnok.
Fodor Ferenc
1942 A Jászság életrajza. Szent István Társulat. (Budapest. Reprint 1991)
Budapest
Fraknói Vilmos
1893 Genealógiai és heraldikai közlemények a vatikáni levéltárból.
In: Turul I. 1-8.
Gyárfás István
1883 A Jász-Kúnok története. Harmadik kötet 1301.1542-ig. Szolnok
Hegyi Klára
1988 Jászberény török levelei. Szolnok Megyei Levéltári Füzetek 11. 7-177.
Szolnok
Horváth, Petrus
1801 Commentatio de initiis ac maioribus jazygum et cumanorum eorumque
Constitutionibus. Pestini
Horváth Péter
1823 Értekezés a’ kúnoknak és jászoknak eredetekrűl, azoknak régi és mostani
Állapotjokrúl. Pesten. (Reprint 1994) Budapest
*** A Jász, Nagy és Kis Kún Kerületeknek földleirati (geographiai) ismérete.
In: Tudományos Gyűjtemény. IX. 54-99.
Illyés Bálint és Szőts Rudolf (fordította)
1975 Bél Mátyás: A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei. In: Bács-
Kiskun Megye Múltjából I. Szerk.: Iványosi-Szabó Tibor. 7-51. Kecskemét.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene.
1935 Jászkisér. In: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene. Szerk.:
Scheftsik György. 408-410. Pécs.
Kormos László
1967 Kunmadaras fejlődéstörténete termelőszövetkezeti községgé alakulásáig.
A Damjanich János Múzeum Közleményei 11-14. Szerk.: Kaposvári
Gyula. Szolnok
– 32 –
Palugyay Imre
1854 Jász-Kún-Kerületek s Külső-Szolnok vármegye leírása. Pest. (Reprint
1993) Budapest.
Selmeczi László
2011. A Jászság betelepedése és kialakulása. In: Zounuk. A Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. 9-108. Szolnok
2013 Őseink nyomában. A magyarországi kunok Olas nemzetsége és Kolbaz-
széke 1243/46-1686. Kisújszállás
Soós Imre
1985 Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Szent István
Társulat, Budapest
Szabó István – Szabó László
1980 Jászkisér. In: Adatok Szolnok megye történetéből I. kötet. 343-359.
Szülőföldünk a Jászság
2011 Szülőföldünk a Jászság. Helytörténeti olvasókönyv. Szerk.: Bathó Edit
– Papp Izabella. Jászberény
Tóth Péter
2010 Az 1433. évi jász kérelmek a vatikáni levéltárban. In: Redemptio XVII/1.
2-3.
2013 Tanulmányok a magyarországi jászok és a Jászság középkori történe-
téből. Lucidus Kiadó, Budapest
Vándorfy János
1895 Jász-Apáthi város egyházának multja és jelene. Eger. Reprint Jászapáti,
1995.
– 33 –
Papp Izabella
Szent Vendel hagyományok és változásai

Jászboldogházán a 20-21. században
A hagyományok nemzedékek közötti átörökítése többféle módon gazdagítja a közösséget

és egyént, erősítve az identitástudatot, az elődök iránti tiszteletet. A következőkben
Jászboldogháza fontos jelképéhez, a Szent Vendel szobrokhoz kapcsolódó hagyományok
kialakulását és azok változásait próbáljuk röviden bemutatni. Közben talán érzékelhetővé
válik, hogy az elődök példája nem csupán az általuk létrehozott tárgyi értékek megőrzé-
sében játszik fontos szerepet, hanem a hozzájuk fűződő szokások, hagyományok feleleve-
nítésében, újabb elemekkel történő kiegészítésével és továbbadásával is.
Boldogháza a középkorban önálló közigazgatással rendelkező település volt, élén a

szálláskapitány állt. A török időket követően teljesen elnéptelenedett, és évszázadokon át
Jászberény pusztája volt. Gazdag legelői, kiváló termőföldje jó megélhetést biztosított,
ezért az eleinte ideiglenes szállást létesítő berényiek a 19. század elejétől fokozatosan
benépesítették a boldogházi határt. A tanyásodás folyamatát meggyorsította, hogy 1873-
ban átadták a Hatvan-Szolnok vasútvonalat.1
A kiterjedt tanyavilágban a legnagyobb hagyománya az állattartásnak volt, elsősorban a
juhtartás és a minőségi szarvasmarha-tenyésztés honosodott meg, ami a későbbiek során
is jellemezte a települést.2 Ennek tulajdonítható, hogy jelentős kultusza alakult ki a
pásztorok és állatok védőszentjének, Szent Vendelnek, és az idők során fontos jelképévé
vált a községnek. Jászboldogháza a Jászság egyetlen olyan települése, ahol három Szent
Vendel szobor is található, ezért a községet Szent Vendel falujának is nevezik. A benépesülő
tanyavilágban fokozatosan alakultak ki a Szent Vendelhez fűződő szokások, melyek
hagyománnyá válva ma is fontos szerepet játszanak a település mindennapjaiban.
A. A védőszentről
Szent Vendel a pásztorok, juhászok, állatok, sok helyen a földművelés patrónusa. Vendel
napja, október 20. régi idők óta a pásztorok hagyományos őszi ünnepe. Magyarországon a
Vendel tisztelet a 18. században honosodott meg, délnémet hatásra.
Szent Vendel személyéről többféle legenda maradt fenn. A legismertebb, és hazánkban
is általánossá vált történet szerint Vendel a VII. században élt ír vagy skót királyfi volt, aki
megelégelve a királyi udvar kicsapongó életét, elhagyta az udvart. Rómába zarándokolt,
és remeteként élt. Hazatérve a Rajna vidékén egy földbirtokosnál pásztorként szolgált.
1 Papp Izabella 1966: 48.

2 Veliczky Józsefné: 2006. 19-21.
– 34 –
A szent vendel hagyományok Jászboldogházán és változásai ...
Gondosan nevelte a rábízott állatokat, és gyógyította is azokat. Tevékenységéhez csodák

is fűződtek, ezért remetetársai Tholeyben apátnak választották. Amikor meghalt, sírja híres
zarándokhely lett, ahol kápolnát, majd templomot emeltek. Így vált a pásztorok, gulyások,
csikósok és juhászok, vagyis az állattartók Európa-szerte ismert és tisztelt védőszentjévé.
Elsősorban járványos betegségek, pestis, dögvész idején fordultak hozzá segítségért.
Magyarországon a legtöbb Szent Vendel szobor a Dunántúlon, Heves megyében, a
Kiskunságban és a Jászságban található.3
A jászok körében különösen nagy tisztelete alakult ki, hiszen az állattartás volt a fő
megélhetési forrás. A Jászságban a Vendel tisztelet legkorábbi emlékei a 18. század második
feléből származnak. 1755-ben készült el a jászberényi ferences templom Szent Vendel
oltára. Az egri egyházmegye püspöke, Barkóczy Ferenc 1759-ben Jászszentandrás kápolná-
jának harangját Szent Vendel tiszteletére szentelte fel. Már a 18. század végén állítottak
Szent Vendel szobrokat, de a Vendel kultusz a 19. században teljesedett ki, ekkor készült
a legtöbb Vendel szobor. A juhtenyésztés ebben az időben egyre inkább elerjedt, és fellen-
dült a szűcsipar is.4
A jászságiak úgy tartották, hogy Vendel közülük való pásztor volt, akinek könyörgése
meghallgatásra talált. Ennek megfelelően az itt emelt szobrok többsége korabeli jászsági
pásztor viseletben, juhásznak öltözve ábrázolja a patrónust. Gulyás Éva néprajzkutató úgy
véli, ezáltal a jászságiak a maguk képére formálták, megmagyarosították Szent Vendel
alakját.5
A Vendel tisztelet a Jászságban sajátosan alakult. A vallási szokások, hagyományok –
elsősorban a Vendel társulatok létrejöttével – a régi őszi pásztorünnephez fűződő világi
szokásokkal egészültek ki. Vendel napján tartották a Vendel búcsút, szentmisével, körme-
nettel emlékeztek a patrónusra. Közösen a szoborhoz vonultak, amit a pap megszentelt,
miközben imákkal könyörögtek a segítségéért. A Vendel-vacsorákat általában évente kétszer,
tavasszal és ősszel rendezték, emlékezve a pásztorélet hagyományára, az állatok kiterelé-
sére és behajtására. Ilyenkor a hagyományos étel a birkapörkölt volt.
A Vendel-kultusz népszerűsítésében nagy szerepe volt Orosz István (1838-1922) jász-
ladányi parasztköltőnek, aki könyvet szerkesztett Szent Vendel tiszteletére. A nép körében
ismert Vendel-énekek, imák nagy része is tőle származik.6
A 18 jász településen ma 13 Szent Vendel szobor áll, ebből három Jászboldogházán
található. Különleges tisztelete alakult ki a patrónusnak, ami nemzedékeken át öröklődött,
és máig jellemzi a helyieket. Ennek legutóbbi szép példája a község legrégebbi Szent
Vendel szobrának 2019-ben történt felújítása, ami közös összefogással, jelentős felajánlások
nyomán készült el.7
3 Gulyás Éva 1980: 185.

4 H.Bathó Edit- Faragó László 2005: 58-59.
5 Gulyás Éva: 1980: 188.
6 Gulyás Éva: 1980: 190.
7 A szobor történetéről és felújításáról: Papp Izabella 2019: 6-22.
– 35 –
B. A jakabi Szent Vendel szobor a hagyományok őrzője és átörökítője
Boldogházán a kiterjed tanyavilágban élő emberek már a 19. század végén is keresték a
közösségi élet különböző formáit. A határrészek lakosai közös összefogással saját anyagi
hozzájárulással kőkereszteket állítottak, kápolnákat építtettek, és az első tanyai kis iskola
létrehozása is a tanyai lakosok összefogásával történt, ami egyben imaház is volt.8
A 20. század első felében gazdakörök, olvasókörök jöttek létre, és megalakultak a Szent
Vendel Társulatok, a juhot tartó gazdák vallási, gazdasági szervezetei is. A társulatok tagjai
kezdeményezték a Szent Vendel szobrok felállítását Boldogházán. Az első Szent Vendel
szobrot 1905-ben állították a jakabi határban, majd 1935-ben egyszerre két Vendel szobrot
is avattak: a Tápióban és a Csíkos-kutyinai határrészen.9
Az 1900-as évek elején a jakabi határrész Jászberényhez tartozott, a város második
kerülete volt. A környező tanyavilág lakóinak fő foglalkozása az állattartás volt. A század
elején már működött a Szent Vendel Társulat, amit a boldogháziakkal együtt hoztak létre,
hiszen a jelenlegi belterület akkor még tanyavilág volt.
A társulat tagjai elhatározták, hogy Bóta Mizsei János jakabi birtokán szobrot állítanak
Szent Vendel tiszteletére. Az első fennmaradt irat egy kérelem, melyet 1904. január 15-én
fogalmaztak meg, és nemes céljuk megvalósításához kérték az adományokat:
„Igentisztelt Jézus társasági Jegyző és pénztárnok Urak, s egyetemben fejenként – az
összes Jézus társasági testületeth. van szerentsénk megkeresni – e felséges ditső napon,
azon mély és tiszteleth teljes kéréssel járulunk e nagy érdemű társulath érdemes tagjaihoz;
miszerint a Jászberényi Jakabi – Szt. Vendeltársaság a többi jámbor hívekkel, azon nemes
eszmére ébredtek: hogy Isten segítségével Jakabon a Bóta Mizsei János birtoka sarkán egy
Szt. Vendel szobrott emelnek – tehát e czéllra szánt kegyes adományokatt egyesektőlis
filléreikett szíves köszönettel fogadjuk.
Ezenmély és tiszteleth teljes kérésünk megújítása után maradunk kiváló tisztelettel
Jakabon a
Szt. Vendel társulatt Összes Tagjai
Kelt J.berényijakabon 1904. I. 15-ik.” (aláírások, néhány bejegyzés)10 (1. kép)
A dokumentum szerint 1904 elején már komoly szervező munka folyt a szobor felállítása
érdekében. Szoborépítő bizottság jött létre, és kiválasztották a legmegfelelőbb helyet, Bóta
Mizsei János földjének az Imrédy út melletti részét, és a módos gazda nagylelkűen
felajánlotta a szükséges földterületet.
Bajor Imre Cegléden élő képzőművész – aki egykori jakabi lakosként különösen a szívén
viseli a szobor sorsát – megmintázta a Bóta Mizsei házaspárt. Jószívű emberek című
alkotását a Jászboldogházán 2018-ban rendezett önálló kiállításán láthattuk. A Boldogházi
8 Papp Izabella 2012.

9 Papp Izabella 2017. 5. sz. 37-38.
10 Kövér Attila jászboldogházi hagyományőrző családi iratai között fennmaradtak a szobor felállításának fontos dokumentumai,
melynek másolatát rendelkezésünkre bocsátotta. Szívességét ezúton is köszönöm. A gyűjteményéből származik az első
kérelem is.
– 36 –
Hírek számára készült interjúban így nyilatkozott: „Ez a szobor számomra nagyon fontos
értékmutató. Erkölcsi értékrendet képvisel, az ősök értékrendjét, ami ma is példa lehet.
Akkoriban nem voltak pályázati lehetőségek, a szobor a jószívű emberek adományaiból
készült. Közülük kettőt megörökítettem: Bóta Mizsei Jánost és feleségét Boros Máriát, akik
önzetlenül adták a földjükből azt a darabot, ahol a szobor áll. Ők nagyon közel álltak
hozzám. Édesapám 1951-ben meghalt, és a Bóta lányok gyakran vigyáztak rám, Bóta néni
pedig szinte a daduskám volt.11
A szobor helyére tehát rendelkezésre állt a földterület, és a lelkes szervezők 1904-ben
„ajánlati íveket” szerkesztettek, megkezdték az adománygyűjtést. Ennek eredményességét
bizonyítják a hosszú névsorok, melyek megőrizték az adományozók nevét és az általuk
felajánlott kisebb-nagyobb összegeket. A gyűjtés sikerrel járt, és a szervezők olyan mestert
kerestek, aki elképzelésüket megfelelő módon megvalósítja. Választásuk id. Bauer Károly
kőfaragó mesterre esett, aki Jászberényben a gyöngyösi út mellett álló szobrot készítette.12
Döntésükben bizonyára fontos szerepet játszott, hogy ebben az időben Bauer Károly
készítette az alsóboldogházi keresztet, melyet a katolikus hívek állíttattak 1905. június 28-
án. (A kereszt talapzatán szerepel a neve: Ü.Bauer Károly Szomolya. Neve előtt az Ü betű
az üdős szó rövidítése.)13
A jakabi szervezők 1905. március 15-én kötöttek szerződést a Borsod megyei Szomolyán
élő kőfaragó mesterrel. Az általa hozott mintából nagy gondossággal kiválasztották a szobor
alapanyagát, az „erősebb és barnább követ,” és mintaként a Jászberényben álló Szent
Vendel szobrot választották.
A jászberényi Szent Vendel szobrot 1866-ban állíttatta a jászberényi Szent Vendel
Társulat a gyöngyösi híd mellett, az Akasztófa dombnak nevezett helyen. A második
világháború idején a híddal együtt felrobbantották, csak a talapzata maradt. 1946-ban az
eredeti formájában felújították, később 1993-ban, majd 2010-ben történt felújítás.14
Bauer Károly vállalta, hogy a minta alapján 1905. május 15-re elkészíti a jakabi szobrot
310 koronáért. A szerződést március 15-én kötötték meg a következő szöveggel:15
Szerződés
Alolírottak mint az Jászberényi Tanyai Szent Vendel Társulati egylet szerződést kötöttünk
egy Vendel szobor elkészítéséről idős Bauer Károly Somolyai lakos kőfaragó és szobrásszal
ily feltételek mellett:
Az szobor elkészítését elvállalta, hogy folyó év május hó 15. dikére elkészíti 155 forintért,
azaz 310 koronáért az boldogházi állomásra szállítva az hozott két darab minta kőből
kiválasztva az erősebb és az barnább kőből készíti.
1: ször mi kértünk rajzot, de nem adott rajzot, hanem abban egyeztünk meg az mi
kívánságunk az város végén az gyöngyösi útban az akasztó hídnál fölállított Vendel szobor
11 Boldogházi Hírek, 2018. 4. sz. 32.

12 H. Bathó Edit–Faragó László 2005: 60-61.
14 H. Bathó Edit–Faragó László 2005: 60.
15 Kövér Attila családi iratai. 1905.
– 37 –
és ez az rajzunk és az szobrásznál is ilyennek kell lenni a következő méretek szerint ezt

rajzolta le magának a vállalkozó együttesen kimentünk Vendel szoborhoz
2:szor következő az szobor mérete: alsó lépcső kadrátban 1. egy öl, ebből kell 4. darab
talpkő 3. suk kadrátban 6. col vastagságban felső lépcső 4. suk két col. 2. darab kadrátban.
Posztament 5. suk 3. col. szobor magasság 142. centi, vagyis 4. suk és hat col, szobor alsó
szélesség 20 col. Az szoborhoz tartozik jobbról az kulacs meg az bárány, balról tartozik az
táska meg az borjú, ehhez jön egy márvány betét arany bevéséssel és egy díszlámpa
hatszegletű és négy sarok oszlop kerítéshez kivésve 5. suk hosszban.
3:szor tartozik vállalkozó az szobrot az fentírt szobor hasonlóan elkészíteni az méretek
szerint, mert nekünk az az (mellékelt) rajzunk és ugyan az övé is, mert ha az meg nem felelő
lesz, az rajzunkhoz, nem vagyunk köteles elvállalni. Vagy ha gyöngébb kőből készíti az
fentírt kőből méretek szerint az említett szoborhoz hasonlóan tartozik elkészíteni.
4:szer Tartozik az vállalkozó az fentírt szobrot az szerződésben kikötött határidőben
elkészíteni és felállítani, és az kikötött állomásra szállítani, mink pedig tartozunk azt az
Jánoshida-Boldogházi állomásról az kinevezett helyre szállítani, és az felállításnál az
vállalkozónak segítségére lenni.
5.ször: mink társulati egylet tartozunk az szobrot, ha kielégítő lesz, megfelel az
méreteknek, és mindenben megfelelő lesz, azonnal átvenni és kifizetni.
Előlegül kapott 15. koronát.
Kelt Jászberény, 1905. martius hó 15-én.
Előttünk
Sisa Klára üdős Bauer Károly
Lakatos Istvány
Fennmaradtak azok a gondosan vezetett nyilvántartások, melyek az adományok mellett

a kiadásokat is tartalmazzák. Amikor elszámolásra került a sor, részletes feljegyzés készült.
A szobor költsége 310 korona volt, kisebb összegeket jelentett a kalap, koszorú, a lám-
pástartó, a kerítés, és a heveder költsége. A papnak 60 koronát fizettek. Járulékos költségek
között szerepel a kérvény, sürgöny és levél díja, a szállítás, a tégla, kerítésdeszka, kerí-
tésfestés mellett a pálinka és hús ára is. A szobor összes költsége 457 korona 54 fillér volt.16
A költségvetésben szereplő koszorú és a pap költsége arra utal, hogy ünnepélyesen fel-
szentelték a szobrot, sajnos erről nem rendelkezünk forrással.
1905. június 1-jére elkészült a jakabi Szent Vendel szobor, amely különleges népies
megformálásával sajátos stílust képvisel a jászsági Vendel-szobrok között. A magas
talapzaton álló festett szobor a jászsági pásztorok jellegzetes öltözetében: csizmában, ráncos
bő gatyában, fehér ingben, fekete dolmányban, nyakravalóval, subában, kalapban, vállán
tarisznyával és kulaccsal jeleníti meg Szent Vendelt. A kezében pásztorbotot tart, a lábánál
egyik oldalon bárány, másikon borjú fekszik. A szoborról szóló leírások kiemelik a
subagallér művészi kidolgozását. A szobor felirata:
16 Az eredeti számla Kövér Attila családi irataiban található.
– 38 –
ISTEN DICSŐSÉGÉRE
ÁLLÍTTATTÁK AZ A JAKABI
ÉS BOLDOGHÁZI
SZENT VENDEL TÁRSULAT
TAGJAI TÖBB JÓSZÍVŰ
EMBEREK ADOMÁNYAIKBÓL
1905. JÚNIUS
MEGÚJÍTTATOTT 1946-BAN17
A szobor nagyon fontos szerepet töltött be a jakabi tanyavilágban. Ezen a határrészen

nem volt más vallási emlék, kereszt vagy kápolna, így a Szent Vendel szobor nem csupán
az állattartó gazdák, hanem a vallásos érzelmű helyi lakosok számára is sokat jelentett.
Esténként a közeli tanya egyik gazdája gyertyát gyújtott, és a kis lámpa fénye messzire
világított, tájékozódási pontot, biztonságot jelentett a környékbeliek és az úton járók
számára. Talapzatán mindig volt virág vagy koszorú, s az előtte elmenők kalapot emeltek,
keresztet vetettek tiszteletére.
A szervezők alaposságát jelzi, hogy gondoskodtak a szobor további sorsáról is. Erre a
célra fenntartási alapot hoztak létre. Fennmaradt egy nyugta Koncz Menyhért jászberényi
prépost-plébános aláírásával, mely szerint 60 koronát felvett a „jakabi tanyára állított
Sz.Vendel szobor fenntartási alapjára.”18 A szobornak a Szent Vendel Társulat is gondját
viselte, ami egyben fontos közösségformáló erőt jelentett a tanyavilág lakóinak. A társulat
egyidejűleg vallási és gazdasági szervezet volt, a juhos gazdák gazdasági társulásaként
működött. (3. kép)
A Szent Vendel társulatok működéséről kevés konkrét adattal rendelkezünk, többnyire
az emlékezet őrizte meg tevékenységük részleteit. Ezért is különösen értékes az a pénz-
tárkönyv, amelyre Gulyás Éva talált rá, és a jakabi társulat 1924-től vezetett pénzügyi
tevékenységét rögzíti. Egy részének másolata a Damjanich János Múzeumban található. A
pénztárkönyv tartalmazza a társulat alapszabályát is, a következők szerint.19
„Jakab 1924. Május hó 1. én
A társulat alapszabályai a következőképpen állapíttatott meg.

1-ször. A társulat ki nevez négy elöljárót, és pedig egy elnököt, egy pénztárnokot, egy
jegyzőt, és egy ellenőrt. Ezeknek kötelességük a szent Vendelnek minden ügyeit intézni, úgy
mint ide jelentkezőt bármikor fölvenni.
2-szor. Az új tagok az első összejövetelnél a megállapított összeg kétszeresét fizetik.
3-szor. A szent Vendel társulat tagjaiért minden évben két misét szolgáltatunk.

18 Kövér Attila családi irataiból.
19 Damjanich János Múzeum Helytörténeti Adattára N5555-09. sz. A jakabi Szent Vendel Társulat pénztárkönyvének részlete.
1924. Ezúton is köszönöm dr. Gecse Annabella szívességét, amellyel az irat másolatát rendelkezésemre bocsátotta.
– 39 –
4-szer.Minden 16 évet betöltött férfi, vallásunkhoz tartozó a társulatnak tagja lehet.

5-ször. Bárkinek a földmondását mindenkor elfogadjuk.
6-szor. Ahol az összejövetel lesz, ott a helyen kívül mindenért megfizetünk.
7-szer.Aki birgét tart (értsd: társulat birkáját), az évi fizetés alól föl lesz menve, kivéve,
ha valami rendkívüli költség előfordul, az őtet is megilleti.
8-szor. Akinél anyabirka van, az köteles a bárányt minden évben természetben a
társulatnak beszolgáltatni.
9.-szer Minden összejövetelnél birkát vágunk.
10-szer. Ezen alapszabály minden tag által fölolvasandó és saját kezűleg írja alá a
nevét.”
A társulatnak választott vezetősége volt: elnök, jegyző, pénztáros és kisdékán, később

ellenőr is. A vezetőséget a tagok háromévenként választották. Az elnök köztiszteletben álló
juhos gazda volt. Ebben az időben Barát István töltötte be ezt a tisztet. A jegyző feladata
volt az új tagok felvétele, az összejövetelek, misék időpontjának meghatározása. A pénztáros
a mindenkori kiadásokról, bevételekről pénztárkönyvet vezetett. A kisdékán feladata az
összejövetelek szervezésén túl felszolgált a közös vacsorákon, hiszen ezen nők nem
vehettek részt. A társulatnak ebben az időben csak férfi tagjai voltak. A tagdíj összege az
1924-es inflációs időben 15 ezer korona volt. Az 1924. évi bejegyzés szerint a társulatnak
a következő kiadásai voltak: Barát István elnök tiszteletdíja 38 ezer, a kántornak az évi
misékért, harangozásért, temetésért 50 ezret, a pénztárkönyvre 20 ezret, gyertyára, amit a
Vendel szobornál és a miséken égettek el, 30 ezret, és borra, pálinkára, amit a közös vacso-
rán fogyasztottak el, 68 ezret fizettek. Az egész évi kiadás 256 ezer korona volt, a bevétel
pedig 295 ezer. 20
A társulatnak saját juhállománya volt, melyet ebben az időszakban jórészt a közös
vacsorák céljára neveltek. A juhos gazda a saját állataival együtt legeltette a társulat birkáját.
Az állat haszna, a tej és nyíráskor a gyapjú őt illette meg. Évente kétszer tartottak összejö-
vetelt, amikor misét szolgáltattak, tavasszal az élő, ősszel a meghalt tagokért. Az össze-
jövetelek időpontja a kihajtás és a beterelés idejéhez igazodott, az őszi általában a Vendel
nap, vagy az ahhoz legközelebb eső vasárnap volt. A Szent Vendel Társulat zászlót is
készíttetett, amit a misén kitettek a templomban, magukkal vitték búcsújárásokra, és az
elhunyt társulati tag temetésére is.21
A jakabi Szent Vendel Társulat pénztárkönyve számos értékes adatot szolgáltat a
társulatok működéséről, a különböző tisztségviselők feladatairól. Jól szervezett gazdasági
társaság képe rajzolódik ki, és azért is értékes, mert belőle következtetni tudunk a Bol-
dogházán működő többi Vendel Társulat működésére.

21 Gulyás Éva: 1980: 189.
– 40 –
C. A szobor megújulása
A jakabi Szent Vendel szobrot először 1946-ban újítatták fel, ami bizonyára szintén a
Vendel Társulat és a környékbeli lakosok adományaiból történt. Sajnos erről nem
rendelkezünk adatokkal, csupán a szobor feliratából ismerjük a dátumot.22
A későbbiek során is történtek különböző felújítások, festések a szobron a jóakaratú
helyiek részéről. A tanyavilág megszűntével azonban magára maradt a szobor, és állapota
fokozatosan romlott. Az arra haladók szomorúan látták a jakabi Szent Vendel szobor
fokozatos pusztulását. Eltűnt a vasból készült kerítés is, és a környezet egyre elvadultabbá
vált. A fákkal, bokrokkal sűrűn benőtt gondozatlan területet gyakran használták szemét
lerakóhelynek.
Különösen az egykori jakabi lakosok számára volt fájdalmas a látvány, akik számára nagyon
sokat jelentett ez a szobor. Ezért nagy öröm és lelkesedés fogadta a Jászboldogháziak Baráti
Társaságának 2019. márciusi döntését, mellyel elhatározták a szobor felújítását. A szervezési
teendőket Veliczkyné Koncsik Ilona a BOLDOGBT elnöke vállalta.
A munkálatok elvégzésére kitűnő szakembert sikerült megnyerni Egri Hunor okleveles
kőszobrász-restaurátor művész személyében, aki minden tekintetben törekedett a szobor
eredeti állapotának visszaállítására. 2019 júniusában kezdődtek a felújítási munkálatok,
melyet a lakosok részéről nagy figyelem és érdeklődés kísért. Ezúttal is megtapasztalható
volt az a tiszteletre méltó összefogás, ami a boldogháziakat mindig jellemezte. Az első
feladat a szobor környezetének megtisztítása volt, ahol együtt tevékenykedtek faluszépítők,
cserkészek, egyházi képviselők és civil szervezetek tagjai. Adományokból, önzetlen
munkával elkészült az eredetit mintázó fakerítés beton tartóoszlopokkal, az önkormányzat
pedig a szobor melletti bekötőút javítását végezte el. Egyének és közösségek a segítés
számtalan módját találták meg, s közben a felhívás nyomán adakozásokból összegyűlt a
felújítás költsége.23
Az első boldogházi Szent Vendel szobor felújítása nagyon rövid idő alatt megtörtént, és
2019. szeptember 27-ére ismét a régi szépségében állt a jakabi határban. A Vendel nap
előtti verőfényes őszi napon sor kerülhetett a felszentelésére. 2019. október 19-én újra
benépesült a régóta pusztasággá vált jakabi határ. Többen eljöttek az ország távoli részéből
is a számukra kedves tájra, a szülőföldre. Örömmel és meghatottsággal tekintettek a meg-
újult Szent Vendel szoborra – gyermekkoruk, fiatalságuk fontos emlékére. Az ünnepélyes
szoborszentelés után a templomban szent misén vettek részt a jelenlévők, majd hangulatos
közös ebéden folytatódott az emlékek felidézése, ahol újra egymásra találtak a régi szom-
szédok, barátok, ismerősök. Elhatározták, hogy minden évben találkozni fognak, és ezzel
– ha nem is hivatalos formában – létrejött egy új közösség: a jakabiak társasága, amely
gondot visel a megújult szoborra is.
S hogy valójában mit jelent a szobor és környezete a lakosok számára, azt talán leg-
hitelesebben az érintettek tudják elmondani. Részlet néhány emlékezésből:24

23 Papp Izabella 2019: 17-22.
24 A visszaemlékezések a szobor avatására készült kiadványban szerepelnek. Papp Izabella 2019: 12-17.
– 41 –
Bóta Mizsei Ilona, Jászboldogháza25

„Az Imrédy út mentén álló Szent Vendel szobrot 1905-ben állították, és abban az időben
gazdag tanyavilág vette körül. Ma már sajnos nyoma sincs annak az életnek, és csak
néhányan vannak közöttünk, akik még ott élték mindennapjaikat. Én édesanyámtól,
keresztszüleimtől hallok olykor szomorkás, máskor derűs történeteket a tanyavilág nehéz,
de emberséges, természet közeli életéről. Azonban még a családi történetekből is hiányzott,
vagy feledésbe merült az, hogy az Imrédy út menti Szent Vendel szobor felállítása apai
dédnagyapám, Bóta Mizsey János nevéhez fűződik. A jószágtartók közös elhatározásaként
születhetett a döntés, hogy Szent Vendel tiszteletére szobrot állítanak. Dédnagyapám
földbirtokán állították fel, és bizonyára létrehozásához is hozzájárult.[…] 6 éves koromig
éltünk a szobortól nem messzi egy tanyán, majd 10 éves koromig anyai nagyszüleimnél
töltöttem a nyári szünetek minden egyes napját. Vidám, felejthetetlen nyarak! […] Az
unokatestvéreimmel együtt töltött nyarak része volt a Vendel szobor felkeresése. Az út
Csák Jóska bácsiék tanyája mellett vezetett, és Mancika néni mindig megvendégelt
bennünket finom szilvalekváros kenyérrel vagy cukros kenyérrel (talán azóta sem ettem).
A szobor „kis gazdáiként” mindig kitakarítottuk, körbe söpörtük, olykor leporoltuk (ilyen
porolás alkalmával vált le az egyik bárány feje, nem szándékos rongálás volt!). Aztán
megszűntek a tanyasi nyaralások és csak a Jászberénybe való utazás, az Imrédy úton való
zötykölődés alkalmaival tekintettem Szent Vendel szobrára, az egyre kopottabb, elhanya-
goltabb védőszentre.[…] Édesanyám mesélte, hogy a környékbeli tanyán élő Lakatos Imre
bácsi még az ’50-es években is minden este kisétált a szoborhoz és gyertyát gyújtott. Tette
ezt tiszteletből, de a sötét éjszakákon tájékozódási pontként is szolgált a pislákoló fény.
Álljon most itt ez a felújított szobor őseink iránti tiszteletből, a szent élete, a védő-
szenthez fűződő történetek emléke pedig erkölcsi „tájékozódási pontként” az utókornak!”
Bathó Jánosné Baranyi Erzsébet, Jászberény

„A szüleimmel egy szentimrei tanyán éltünk, nem messze a jakabi határrésztől. Édes-
apám, Baranyi István tagja volt a Jakab-Szentimrei Szent Vendel Társulatnak, amelynek
mintegy 15-20 tagja lehetett. Minden évben kétszer jöttek össze egy-egy tanyán, tavasszal
az állatok kihajtása után, ősszel pedig Szent Vendel napján. Amelyik tag vállalta az össze-
jövetel szervezését, az mindkét alkalmat felvállalta. Emlékszem, hogy a mi tanyánkban is
voltak társulati összejövetelek. Ilyenkor a tagok összefogtak, és lovas kocsival mentek
Portelekre a templomba, ahol szentmisét hallgattak, majd a papot is felültették a kocsira,
és kivitték a jakabi Szent Vendel szoborhoz. Ott imádkoztak, énekeltek, majd mindnyájan
elmentek egyik tagtársuk tanyájára, ahol a háziak már birkapörkölttel várták őket. A pörkölt
mellé krumplit is főztek, ezen kívül még pálinka meg bor volt. Asszonyok nem ülhettek az
asztalhoz, csak a férfiak, ők csak kiszolgálták őket. A háború idején szünetelt a társulat,
csak később, amikor már szabadabban lehetett templomba járni, akkor éledt újjá. Édesapám
még az 1970-es években is eljárt a társulatba. Nem tudom, mikor szűnt meg.
25 Bóta Mizsei Ilona, a földterületet adományozó Bóta Mizsei János dédunokája tartotta a megemlékező beszédet a szobor
avatásakor 2019-ben.
– 42 –
Nagyon boldog vagyok, hogy a Szent Vendel szobor felújításra került. De a régi Jakabi-
Szent Imrei gazdák is nagyon örülnének, ha látnák!”26
Fózer Balázsné Verseghy Ilona Jászboldogháza

„A mi tanyánk Jászberény külterületén, a Szent Imre tanya 42/a-ban volt, ami határos
Jászboldogházával. A jakabi terület két részből állt, az ún. Kis Jakab, melynek területe
Jászberényhez, illetve az ún. Nagy Jakab, melynek területe Jászboldogházához tartozott -
ahol a Szent Vendel szobor is áll. Az ott élő emberek nagy összhangban éltek Istennel, a
természettel és egymással. Minden élethelyzetben nagy összefogás jellemezte a tanyasi
embert. Mivel gazdálkodó és állattartó emberek voltak, sok küzdelemben, de ennek ellenére
sok örömben is részük volt. […] Istenfélő, a szenteket tisztelő emberként nagyapám után
édesapám is tagja volt a Szent Vendel Társulatnak. Minden évben kétszer megemlékeztek
Szent Vendelről, szentmisével, majd a szentmisét követő bankettal. Ott elbeszélgettek,
borozgattak, nótáztak. Ez az esemény mindig más-más tagnál került megrendezésre.
Jászboldogházára költözésük után, itt a faluban is működött a Szent Vendel Társulat.
Miután az idősebb tagok kihaltak, a Társulat egy ideig nem működött, de az egyházközség
képviselőtestület tagjai felelevenítették a Szent Vendel tiszteletet. Most már a plébánián, a
mindenkori plébános vezetésével működött. Október 20. környékén szentmise keretében
emlékeztek meg a szentről, amit közös ebéd követett a hagyományos birkapörkölttel. A
képviselőtestület tagjaként férjem, Fózer Balázs is tagja lett a társulatnak. Jó gazda módjára
mindig szorgalmazta a szobor környezetének rendbetételét, és így vált a szobor „kereszt-
apjává”. Nagy öröm számunkra, hogy a több mint 100 éves szobor sokak összefogásának
köszönhetően megújul. Álljon még sok száz évig „Isten dicsőségére”!27
Fózer Vendel, Szolnok

„Édesapám 1904. október 22-én született. Nagyapámnak teljesen természetes volt, hogy
a Vendel nevet adja a fiának, mert a névnapja október 20-án van. Én október 27-én
születtem, tehát természetes volt, hogy édesapám után én is a Vendel nevet kapjam.
Édesapám vallásos gazdálkodó ember volt, aki különös tisztelettel emlékezett meg mindig
Szent Vendelről, a pásztorok védőszentjéről. Testvéreimmel kisiskolások voltunk, amikor
már tudtuk, hogy van jászberényi, porteleki, jakabi, tápiói és kutyinai Szent Vendel
szobor.[…]
A jakabi Szent Vendel szobrot 1951 nyarán láttam először. Édesapám unokatestvérének,
Bajorné Fózer Manci néninek a férje, 1951 júniusában meghalt. Az aratás kezdetén két
kisgyermekével maradt a nagy nyári munkában. Édesapám három fiával segített Manci
néninek az aratásban. A búzatáblához közel volt a Szent Vendel szobor, és már a második
nap elmentünk megnézni. A búzatábla körül virágzó vadvirágokból szedett csokrot is
elhelyeztük a virágtartóban. Akkor még ez a szobor is fehérre meszelt fakerítéssel volt
körbekerítve. A jakabi gazdák szépen rendben tartották a környékét. Tavasztól őszig mindig

– 43 –
friss virág volt a szobor előtti vázában. […] Édesapám szentimrei volt, de sok alkalommal
elment a jakabi Szent Vendel szobornál rendezett megemlékezésre, tiszteletadásra. A
családban a Szent Vendel tisztelet apáról fiúra szállt, mert édesapám után az öcséim vették
át a feladatok egy részét. Balázs öcsém több éven át rendben tartotta a szobor környékét.
A munkája elismeréséül Hortiné dr. Bathó Edit kinevezte a szobor megbízott keresztap-
jának. Tibor öcsém is több alkalommal munkálkodott azon, hogy a Vendel-napi ünnepsé-
gekre a szobor környéke méltón fogadja a tisztelőket. Egyébként mindketten rendszeresen
részt vettek a jászboldogházi Vendel szobroknál rendezett megemlékezéseken. A jelenlegi
felújítási munkálatoknak is mindkét öcsém aktív résztvevője volt. […]
A sors úgy hozta, hogy Szentimre és Jászboldogháza után elkerültem a Jászságból, de a
szívem mindig jász maradt. Szolnokra kerülve gyűjteni kezdtem a Szent Vendellel kap-
csolatos írásokat, képeket. Fényképet készítettem a jakabi szoborról, valahányszor az
Imrédy utat vettem igénybe. Néhány percre mindig megálltam a szobornál, és egy újabb
fotót készítettem. Ezek a fényképek ma már muzeális értékűek. Napjainkban pedig nagy
örömmel tölt el, hogy megújult Jászboldogháza 114 éves Szent Vendel szobra. Készíteni
fogok majd róla egy újabb felvételt az utókor számára.”28
A szobor az elnéptelenedett tanyavilág helyén ma is őrzi az egykori gazdák és híres
állattartás emlékét. Régi szokás szerint keresztapát választottak a szobornak. A jakabi Szent
Vendel szobor első keresztapja Barát István volt, jelenleg Fózer Balázs tölti be ezt a
tisztséget. A hagyományőrzés szép megnyilvánulásaként a helyi cserkészcsapat néhány
éve Szent Vendel nevét vette fel. Vendel napkor a szentmise után a hívekkel meglátogatják
a Vendel szobrokat, a pap megszenteli a szobrot, majd közös imával, tiszteletadással
emlékeznek az állatok és állattartók védőszentjére, egyben a szobrot állító elődökre.
A csíkosi Szent Vendel szoborról
A Jászság a folyószabályozások előtt vizes, folyókkal, erekkel, kisebb állóvizekkel

borított terület volt. Az egykori vízi világ emlékét őrzi Boldogházán a Csíkos és Tápió
határnév is. A vizes területeken nehéz volt birkát tartani, hiszen egy-egy nagyobb árvíz
után járványok sújtották az állatállományt. A hagyomány szerint ezért a vízállásos területek
szélén állították fel a szobrokat, hogy Szent Vendel az árvizektől és betegségektől,
járványoktól megóvja az állatokat.29
A 19. század végétől a csíkosi határrészen is népes tanyavilág alakult ki, ahol a lakosok
fokozatosan megszervezték a közösségi élet fontos színtereit, megteremtették a vallás-
gyakorlás és az oktatás lehetőségeit. 1912-ben Dalmadi István és Dalmadi János kőke-
resztet állíttatott. A csíkosi és kutyinai gazdák közadakozásból kápolnát építettek, amit
1927-ben szentelt fel dr. Kele István. Már az 1890-es években is működött nem hivatalos
iskola a tanyai gyermekek számára, 1919-ben pedig állami iskola épült.30
28 Papp Izabella 2019: 16-17.

29 Gulyás Éva 1986: 25-26.
– 44 –
Az állattartó gazdák Csíkosban is létrehozták a Szent Vendel Társulatot. Sajnos, írásos

emlékkel nem rendelkezünk, de minden bizonnyal a társulat tagjainak kezdeményezése
volt, hogy a csíkosi határ kutyinai részén Szent Vendel szobrot állítsanak fel a tanyavilág
lakói. A közadakozásból készült szobrot Csák József és fia jászberényi kőfaragók készí-
tették el, és Szádvári Mihály birtokának sarkán állították fel. Avatására 1935. október 20-án,
Vendel napján került sor nagy ünnepség keretében.
A Jász Hírlap vezércikkben tudósított az avatás részleteiről „Dr. Antal István a tápiói és
kutyinai tanyák között” címmel: „Múlt vasárnap a tápiói és kutyinai tanyák népének ünnepe
volt. Ezen a napon – Szent Vendel napján – avatták fel azokat a művésziesen kidolgozott,
szép szent Vendel-szobrokat, melyeket Csák József és fia készítettek nagy hozzáértéssel. A
kutyinai gazdák meghívták ünnepükre Jászberény város nagy népszerűségnek örvendő
képviselőjét, dr. Antal Istvánt is, ki óriási elfoglaltsága mellett is talált módot arra, hogy
megjelenhessék szeretett tanyai választói között.”31 A részletes tudósításban tehát nagy
szerepe volt dr. Antal István jelenlétének, aki Jászberény város vezetőivel megtisztelte a
tanyavilág különleges ünnepét.
Az ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött, melyen a csíkosi tanyák lakosain túl a kör-
nyékbeli településekről is nagy számmal vettek részt. Dr. Antal István országgyűlési
képviselővel érkezett Jászberényből dr. Kele István pápai prelátus főesperes, apátplébános,
aki az egyházi szertartást végezte. Jelen volt Muhoray Zoltán főjegyző, Koncsik Béla és
Tarnay Tibor közjegyzők, a város vezetői közül dr. Bathó László, dr. Horváth József, és
Fazekas Ágoston. Jelen volt a szobor keresztapja Juhász István ny. ezredes, földbirtokos is.
A tudósító krónikájában olvashatunk az ünnepség részleteiről: „Az ünnepély nagymisével
kezdődött, amit dr. Kele István mondott. […] A nagymise után körmenetben vonultak az új
Szent Vendel szoborhoz, melyet dr. Kele István lendületes beszéd kíséretében megáldott.
Beszédében a szentek tiszteletéről, Szent Vendel életéről, s emlékének megbecsüléséről
szólt. Az egyházi szertartás után Oláh István köszönetet mondott a szobor keresztapjának,
Juhász Istvánnak áldozatkészségéért. Erre a körmenet visszatért a templomba, s ott esőért
imádkoztak. Az egyházi ünnepélyt társas ebéd követte az iskola tágas nagytermében, melyet
a közönség zsúfolásig megtöltött. Ebéd közben Oláh István üdvözlő szavaira általános
figyelem között dr. Antal István állott fel szólásra.”32
A vezércikk részletesen ismertette az országgyűlési képviselő beszédét, melyben
megköszönte a meleg fogadtatást, és szólt a kormány elképzeléseiről az Alföld anyagi és
szellemi kultúrájának emelését illetően. „A kormány le fog küzdeni minden akadályt, s
megtalálja a módját annak, hogyan segítsen az Alföld népén. A gazdaadósságok rendezése
folyamatban van, a hitbizomány reformja, a telepítés, az Alföld fásítása, az Alföld öntö-
zésének problémája mind-mind megoldás alatt vannak. […] Az Alföld egészségügyét is
hathatósan felkarolják, mert sajnos, talán ezen a téren maradt el legjobban az Alföld
elhanyagolt népe.” – mondotta, hozzátéve: „Ő itt a szeretet melegét érzi, s látja a szemek
csillogásából, hogy az a politika, melyet követ kedvező fogadtatásra talál, s a nép vele és
31 Jász Hírlap, 1935. október 26.

– 45 –
kormányával együtt érez.” Szavait a krónikás szerint szűnni nem akaró taps és éljenzés
fogadta. Muhoray Zoltán főjegyző dr. Friedvalszky Ferenc jászberényi polgármester üd-
vözletét tolmácsolta, és a vezetők és a nép közötti megértés, összetartás fontosságát hang-
súlyozta. Juhász István nyugalmazott ezredes, mint a szobor keresztapja köszöntötte a
vendégeket, és mint mondta, „örömmel látja azt a szép összhangot, ami itt megnyilvánul
a vezetők és a nép között.” Dr. Koncsik Béla a jászok összetartozását hangsúlyozta, és
kiemelte, hogy a térség mindig olyan képviselőt választott, akinek döntő szava van a tör-
vényhozásban. Dr. Kele István pedig „mint lelki gazda” szólt a megjelentekhez. Köszöntötte
a jelenlévőket, a Vendel társulat vezetőit és tagjait, és ugyancsak méltatta dr. Antal István
érdemeit.33
A tanyavilág lakói nagy megtiszteltetésnek tekintették a magas rangú vendégek, külö-
nösen az országgyűlési képviselő látogatását. A szülők meséltek róla gyermekeiknek, így
még ma is többen emlegetik a jeles eseményt.
A csíkosi határban álló festetlen Szent Vendel szobor jászsági pásztorként ábrázolja az
állatok és állattartók védőszentjét. Fején széles karimájú kalap, vállát redőkben aláhulló
suba borítja, alatta bő gatyát visel. Kezét imára kulcsolja, arcával az ég felé tekint. Lábánál
két fekvő birka. A szobrot magas betonoszlopok és összekötő elemek védik. Felirata:
ÉS SZENT VENDEL
TISZTELETÉRE
ÁLLÍTTATTÁK
A JÁSZBERÉNYI
CSÍKOS-KUTYINAI RK.
SZENT VENDEL TÁRSULAT TAGJAI
ÉS A JÓSZÍVŰ ADAKOZÓK
1935. OKTÓBER 20.
Szép hagyománnyá vált, hogy Vendel napján a pap kíséretében a Szent Vendel Társulat
tagjai és a hívek meglátogatják a szobrokat. A plébános megszenteli a szobrot, majd a
jelenlévők énekkel, közös imával fohászkodnak, és a segítségben bízva kérik: „Jószágunkat
őrizd meg minden némű veszélynek ártalmától szent Vendelnek könyörgésére!” Régen, mire
a határjárás befejeződött, a bográcsban megfőtt a birkapörkölt. Vörösborral, süteményekkel
megterített asztalnál elfogyasztották, miközben szólt az élő zene, megalapozva a késő
estébe nyúló jó hangulatú együttlétet.34
Az egykor virágzó csíkosi határ a téesz-szervezés, majd az 1963-as árvíz nyomán
fokozatosan elnéptelenedett. 1965-ben megszűnt az iskolai oktatás, 1977-ben lebontották
a kápolnát, és leomlott a kereszt is. A pusztasággá váló határban a magányosan álló Szent
Vendel szobor őrizte az egykori tanyavilág és szorgalmas lakóinak emlékét, és égre emelt
tekintetével mintha onnan kért volna segítséget.

34 Kispálné Baranyi Aranka szíves közlése.
– 46 –
A BOLDOGBT Egyesület szép kezdeményezése nyomán ma már emlékhely jelöli a

boldogházi határ öt tanyai iskolájának helyét. A csíkosi iskolai emlékhely 2014-ben készült
el, és közadakozásból újjáépült a csíkosi kereszt. Azóta október első vasárnapján ismét
megtartják a csíkosi búcsúkat. A Szent Vendel szobor előtt elhaladva bizonyára sokakban
kelnek életre a gyermekkor, a fiatalság, és a tanyai élet emlékei.
A csíkosi szobor első keresztapja Juhász István ezredes volt, később Besenyi József,
jelenleg pedig Szaszkó Zoltán tölti be ezt a tisztséget.35
A tápiói Szent Vendel szobor – és két avatása
A Jászberényből az 1800-as évek második felétől egyre nagyobb számban kitelepülő

lakosok számára a tápiói határban gazdag legelők biztosították a fő foglalkozást, az
állattartást, birkanevelést. A terület a Tápió folyóról kapta a nevét, a folyón túli részt pedig
túl a Tápió néven említik ma is a helyiek. Az 1939-es házszámozás idején a Tápió területén
105 házat írtak össze, ebben az alsóboldogházi tanyák is szerepeltek. Régen nem különült
el a tápiói és alsóboldogházi terület, a korabeli források is együtt említik. Boldogháza
területén ebben az időben összesen 502 tanya állt.36
A szépen gondozott tanyák a hozzájuk tartozó legelővel, földterülettel jó megélhetést
biztosítottak a lakosok számára. A tápióiak a napi megélhetés mellett fontosnak tartották
vallásuk gyakorlását és gyermekeik taníttatását is. Példás összefogásuk nyomán itt épült a
boldogházi tanyavilág első kis iskolája 1894-ben, ami egyben imaház is volt. Mellette
1898-ban keresztet és harangot is állítottak közadakozásból. 1908-ban a közelben felépült
az állami iskola, a kis kápolnát pedig kibővítették. Gazdakört, olvasókört hoztak létre, ahol
könyvtárat létesítettek, ismeretterjesztő előadásokat, bálokat tartottak. Élénk közösségi és
vallási élet jellemezte a helyieket, akik példamutató szervezéssel, közadakozásból
valósították meg tiszteletre méltó terveiket.37
A Tápióban különösen nagy jelentősége volt az állattenyésztésnek, elsősorban a
juhtartásnak. Csaknem minden család tartott birkát, a nagyhírű tápiói búcsúk ebédjeinek
elengedhetetlen étele volt a birkapörkölt. A tápiói gazdák a kápolna bevételeinek növelésére
Bárány falka társaságot hoztak létre 16 taggal. Feltehetőleg ez volt az elődje a későbbi
Szent Vendel Társulatnak.38
Amikor elhatározták, hogy szobrot állítanak az állatok, állattartók védőszentjének, a
csíkosi Szent Vendel Társulattal egyeztetve ugyanarra a napra, 1935. október 20-ra tervez-
ték a szobor avatását. Mindkét szobrot Csák József jászberényi kőfaragó készítette, de a
patrónus ábrázolása teljes mértékben különbözik egymástól.
A szoboravatás napján a tápiói határban ünneplőbe öltözött emberek sokasága érkezett
a virágkoszorúkkal díszített Vendel szoborhoz. Az ünnepség színvonalát emelte a meghívott
vendégek jelenléte is. Az ünnepség részleteit – bár rövidebb terjedelemben, mint a csíkosit
– a Jász Hírlap tudósítója örökítette meg.

36 Besenyi Vendel 2006: 20-21.
37 Az iskola és kápolna történetéről: Papp Izabella 2012.
38 Papp Izabella 2012: 4..
– 47 –
Benke Sándor, a szobor keresztapja köszöntötte Fekete Béla káplánt, aki az egyházi
szertartást tartotta, és megáldotta a szobrot. Ezt követően körmeneten és nagymisén vettek
részt a jelenlévők. A mintegy százfős vendégsereget az alsóboldogházi olvasókör nagyter-
mében látták vendégül, ahol több ünnepi beszéd hangzott el. Baranyi Béla, az olvasókör
elnöke biztosította a Szent Vendel Társulat tagjait, hogy az olvasókör helyiségét ottho-
nuknak tekinthetik, ahol mindig szívesen látják őket. Fekete Béla káplán köszönetet mon-
dott a szíves fogadtatásért, és „buzdította az alsóboldogházi-tápiói lakosokat a vallásos és
hazafias életre, valamint a szegények pártfogolására.” Bódi János Szent Vendel életéről
beszélt a jelenlévőknek. Nagy Frigyes köszönetet mondott a szertartást végző lelkésznek,
a Szent Vendel szobor alapítóinak, és külön Benke Sándornak a fáradozásáért és áldozat-
készségéért. Megköszönte Csák Józsefnek „a gyönyörű szobor művészies kivitelét”, és
mindenkinek, aki hozzájárult a szobor létrehozásához.39
Muhoray Zoltán főjegyzővel érkezett Fazekas Ágoston a jászberényi főgimnázium tanára,
a Jász Hírlap felelős szerkesztője, aki nagy elismeréssel szólt a tápiói és alsóboldogházi
gazdákról. Mint mondta: „Ennek a tanyavidéknek a népe különben is tanulni vágyó és a
korral haladó nép, lelkesedik a legszentebb eszmékért, minek következménye nem lehet
más, minthogy anyagi és szellemi kultúrában egyre jobban és jobban emelkedik.”40
Rövid időre a tápiói szobornál is megjelent dr. Antal István, elbeszélgetett a jelenlévők-
kel, de beszédet nem tartott, indult tovább a csíkosi szobor avatására. Az újságíró a cikk
végén megjegyezte, hogy a szobor talapzatában elhelyeztek egy névsort, amely tartalmazza
a város vezetőinek nevét és az adományozók névsorát. Ennek a közlésnek a szobor későbbi
történetében nagy jelentősége volt.
A szépen megformált, előkelő tartású tápiói Szent Vendel alakjában nem népies meg-
jelenésű jászsági pásztort, hanem hercegi alakot formált meg a mester, aki rajnai pásztorok
öltözetét viseli. A szobor felirata:
SZENT VENDEL
TISZTELETÉRE
ÁLLÍTTATTÁK RK.
AZ ALSÓBOLDOGHÁZAI
ÉS TÁPIÓI HÍVEK
KÖZADAKOZÁSBÓL
1935. OKTÓBER 20.
39 Az ünnepségről a Jász Hírlap tudósít: 1935. október 26. 2.

40 Jász Hírlap 1935. október 26.
– 48 –
Az egykori környékbeli lakosok emlékeiből
Sas Lajos elmondta, hogy a szobor a tanyájuk előtt állt, és 1958-tól ő volt a szobor
keresztapja. Felállításakor fakerítés vette körül a szobrot, amit 1962-ben vaskerítésre cseréltek.
Emlékei szerint a tápiói Szent Vendel Társulatnak 10-15 tagja volt. Vendel napon a szobornál
összegyűltek a pap megszentelte, és a fiatalok és idősek együtt imádkoztak. A társulat tagjai
őrizték a hagyományokat, felváltva rendezték a Vendel-napi ebédet, ami minden esetben
birkapörkölt volt. A környékbeliek szerették, gondozták a szobrot, a pásztorok védőszentjeként
tisztelték, és hittek abban, hogy segíti az ott élő állattartó gazdákat.
Kocsis Imre elmondta, hogy a szobor Nagy Frigyes földjén állt, ő volt a tápiói kápolna
gondnoka. A földet Kocsis Imréék használták, ezért a szobor környékét is gondozták.
Fűnyírásra nem volt szükség, mert az állatok lelegelték. Gyakran volt virág a szobornál.
Mint mondta, a Vendel Társulatnak azok a gazdák voltak a tagjai, akiknek volt birkájuk,
és a tagok közül valaki vállalta a társulat birkájának nevelését is. Ennek szaporulata
jelentette a bevételt, és ebből készült a Vendel napi ebéd vagy vacsora is.
Szádvári Árpádné ma is emlékezik a tápiói Szent Vendel Társulat zászlajára, amit a
templomi körmeneteken a többi zászlóval együtt mindig használtak. Elmondta, hogy
Szórád Péter idős korában , amikor már alig tudott járni, még akkor is vitte a zászlót, olyan
fontosnak tartotta ezt a hagyományt.41
A tápiói táj, az egykor népes tanyavilág a csíkosihoz hasonlóan az idők során fokozatosan
elnéptelenedett. A téesz szervezése, majd az 1963-as nagy árvíz miatt a lakosok egyre
nagyobb számban költöztek be a faluba. Az iskolában 1965-ben megszűnt a tanítás, és
1971-ben lebontották a kápolnát. A kereszt még állt a pusztasággá váló tájban, de 2004-
ben összeomlott. Így a Tápióban is már csupán a Szent Vendel szobor állt, melyet Vendel
napján megkoszorúztak, a pap megszentelte, és kérték a segítségét, de év közben már csak
ritkán köszöntötte egy-egy arra járó. A szobor állapota fokozatosan romlott, talapzata
süllyedni kezdett, szépen megformált alakjáról töredezve hullottak a darabjai.
Amikor 1935-ben a tápiói Szent Vendel szobrot avatták, senki nem gondolhatta, hogy
65 év elteltével ismét sor kerül az avatására, de már új helyén, a község központjában. A
millenniumi év lelkes készülődése során felmerült, hogy az egyre romló állapotú Szent
Vendel szobrot a községben helyezzék el. Az önkormányzat, a Szent Vendel Társulat és az
egyházi képviselőtestület közös elhatározása nyomán döntöttek a szobor áthelyezéséről.
Az új környezet kialakítása után helyéről kiemelték és beszállították a község központjába.
A tápiói Szent Vendel szobor második ünnepélyes avatásra 2000. október 20-án, Vendel
napján került sor. A templomban Molnár József plébános szentmisét tartott, megemlékezett
Szent Vendelről, és Isten áldását kérte a falu népére. A népes tömeg a felújított szoborhoz
vonult, ahol a plébános felszentelte, majd Matók István polgármester ünnepi beszédében
köszönetet mondott a lakosoknak, elsősorban azoknak, akik sokat tettek a szobor felújítá-
sáért, áthelyezéséért. Hortiné dr. Bathó Edit a Jász Múzeum igazgatója a jászsági tájnak e
jellegzetes emlékeiről szólt. Mint elkötelezett hagyományőrző és városvédő, örömét fejezte
41 A visszaemlékezések szövege: Papp Izabella 2019: 27.
– 49 –
ki, hogy a boldogháziak ilyen példamutató módon óvják az értékeiket. Kérte, hogy ezentúl
itt, a falu központjában vigyázzanak tovább a Vendel szoborra, ahogy ő is vigyáz majd
minden itt élőre. A szobor keresztapja, Sas Lajos a Vendel Társulat koszorúját helyezte el
a talapzatnál. Régi szokás szerint a szobor névrokona, Kispál Vendel két demizson vörös
borral vendégelte meg a jelenlévőket, és nem maradt el a hagyományos birkapörkölt
vacsora sem.
A felújított szobor felirata változatlan maradt, alatta új tábla került elhelyezésre a
következő felirattal:
A MILLENNIUM TISZTELETÉRE
FELÚJÍTOTTA
JÁSZBOLDOGHÁZA
KÖZSÉG LAKOSSÁGA
2000. OKTÓBER 20. 42
A szobor áthelyezése során az 1935-ös újságcikk nyomán sikerült megtalálni a talap-

zatában elhelyezett üvegpalackot, amelyben egy elsárgult papírlap a 113 adományozó lakos
nevét őrizte meg. A fontos dokumentum másolata a polgármesteri hivatal előcsarnokában
látható.
A szépen felújított szobor a falukép jellegzetes dísze, s hirdeti az egykori országos hírű
állattartás emlékét. A lakosok megszerették, magukénak érzik, és naponta látva sokakban
ébreszt régi emlékeket. Sziliczei Zoltánné Bozsó Mária így emlékezett: Kisgyermek
korában bérelt tanyában éltek a Tápióban, amit a pelei út választott el a szobortól, és a
közelben volt a földjük. Szülei mesélték, hogy és amikor kapálni mentek, vagy más munkákat
végeztek a földeken, őt is vitték magukkal másfél évesen, hiszen nem volt, aki vigyázzon rá.
A Vendel szobrot kerítés vette körül, ez lett Marika „járókája”, amíg a földeken dolgoztak
őt betették a szobor mellé, és Szent Vendel vigyázott rá. Amikor a szobor a falu központjába
került, Marika felidézte ezt a régi emléket, s mint mondta, régen Vendel vigyázott rá,
mostantól pedig mint faluszépítő, ő vigyáz majd a szoborra.”43
A Szent Vendel szobor környezetében lévő parkot a felszentelés után Szent Vendel
parkként kezdték emlegetni, ami mára már természetessé vált. A park fontos színhelye a
közösségi rendezvényeknek, iskolai ünnepségeknek, és már nyolc éve itt rendezik a falu
karácsonyát, az adventi ünnepséget.
Szent Vendel emlékek és hagyományok Jászboldogházán napjainkban
Mint az eddigiekből is érzékelhető, a községben mindig nagy fontossága volt a Szent

Vendelhez fűződő szokásoknak, a védőszent tiszteletének. Régi szokás szerint mindhárom
szobornak keresztapát választottak, aki a társulat vezetésében is helyet kapott. Amikor már

– 50 –
nem tudták ellátni az ebből adódó feladatokat, általában közvetlen hozzátartozónak vagy
a környékben lakó, köztiszteletben álló személynek adták tovább a tisztséget. Ez a hagyo-
mány máig fennmaradt – mindhárom szobornak keresztapja van.
A Szent Vendel Társulatok sokáig igen aktív közösségként működtek a településen, tagjai
gondot viseltek a szobrokra, és jó hangulatú összejöveteleket tartottak, ahol elmaradhatatlan
volt a birkapörkölt vacsora. A társulatok Szent Vendel zászlót is készíttettek. A korabeli
források között szerepel azoknak a névsora, akik a jakabi-boldogházi társulat zászlójára
adományoztak. Szádvári Árpádné emlékei szerint ez fehér zászló volt, amit minden
templomi körmenet alkalmával a társulat valamelyik tagja vitt a körmeneten.44
Az egyik Szent Vendel Társulat különlegesen szép zászlója szerencsés módon fennma-
radt, és jelenleg a helyi plébánián található. A nyomott mintás zöld selyemből készült zászló
egyik oldalán középen Szent Vendel, másik oldalán pedig Szent Imre színes, festett ábrázo-
lása látható. Bár többen úgy tartják, hogy a zászló a tápiói társulaté volt, az ábrázolásból
ítélve feltehetőleg inkább a jakabi Szent Vendel Társulat zászlója lehetett, hiszen a jakabi
határrész Portelekkel határos, s a települést régen a Szentimre nevet viselte.
A boldogházi Szent Vendel társulatok az 1990-es évekre a tagok halála, elöregedése
miatt fokozatosan megszűntek. Szerepüket, feladataikat az egyházi képviselőtestület tagjai
vették át, akik a mai napig is ápolják a szép hagyományokat.45
Jászboldogházán 2014-ben önálló cserkészcsapat szerveződött, amely az elődök iránti
tiszteletet kifejezve Szent Vendel nevét vette fel. A cserkészcsapat néhány éve kapcsolódott
a Vendel napi ünnepi megemlékezésekhez. A csapat tagjai részt vesznek a szentmisén,
majd végiglátogatva a szobrokat, az ima és a szentelés alatt sorfalat állnak előttük. A
cserkészcsapat 2015-ben először rendezte meg a Vendel napi őszi pásztorünnepet, melynek
keretében a szertartások után a nap zárásaként a cserkészek műsort adtak. Végül a hagyo-
mányos vacsora, a boldogházi birkapörkölt zárta az emlékezetes napot.46
***
Összegzésként megállapítható, hogy az 1946-ban önállóvá vált fiatal község lakói

számára fontos az elődök tisztelete, az általuk létrehozott tárgyi és szellemi örökség
védelme. Jászboldogháza 1995-ben megalkotott címerében kiemelt helyen szerepel Szent
Vendel alakja. A három Szent Vendel szobor fontos része a Települési Értéktárnak.47 A
Vendel-kultusz szép hagyományainak több eleme bizonyos tekintetben megújulva, némileg
megváltozva tovább él, és emlékeztet a régi világ paraszti kultúrájára, egyben őrzi az
egykor itt élt emberek emlékét. A Szent Vendel nevét választó cserkészcsapat hagyomány-
őrző tevékenysége arra utal, hogy a szép örökség megőrzését a következő nemzedék is
fontosnak tartja.
44 Szádvári Árpádné jászboldogházi lakos közlése 2019.

45 Kispálné Baranyi Aranka 2016.
47 Szűcs Gergely 2018.
– 51 –
H.Bathó Edit – Faragó László

2005 Szent Vendel szobrok a Jászságban. In: Pethő László (szerk. Jászsági Évkönyv
2005. 58-74. Jászségi Évkönyv Alapítvány, Jászberény
Besenyi Vendel
2006 Történeti visszapillantás. In: Veliczky Józsefné (szerk.): Emlékek a
boldogházi tanyavilágól. 20-21. Jászboldogháza Község Önkormányzata,
Jászboldogháza Boldogházi Hírek Jászboldogháza község időszakos lapja.
2015., 2017.
Gulyás Éva
1980 A Vendel-kultusz emlékei a Jászságban. In: A Szolnok megyei Múzeumok
Évkönyve 1979-1980. 185-200. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok
Igazgatósága, Szolnok
1986 Egy őszi pásztorünnep és európai párhuzamai. (Adatok a Vendel-kultust
kutatásáshoz). Damjanich János Múzeum, Szolnok
Jász Hírlap
1935 Jász Hírlap. Jászberényi hetilap. Jászberény
Papp Izabella
1996 Boldogháza története önálló községgé válásáig. In: Konkoly Béláné–Zrupkó
Ferencné (szerk.): Évek könyve. Jászboldogháza régen és ma. 19-71.
Jászboldogháza Község Önkormányzata, Jászboldogháza
2012 A tápiói kápolna és iskola történetéről. Jászboldogháza Község Önkormány-
zata, Jászboldogháza
Papp Izabella
2015 Nyolcvan éve szentelték fel a tápiói és a csíkosi Szent Vendel szobrot. In:
Boldogházi Hírek, 4. sz.
Papp Izabella
2017 A jakabi Szent Vendel szobor történetéről. In: Boldogházi Hírek, 5. sz.
Papp Izabella
2018 A vallás, mint közösségformáló erő egy jászsági kis településen a 19-21.
században. In: Örsi Julianna (szerk.): Jászkunsági gyökerek. 350-369.
Szolnok–Túrkeve
Papp Izabella
2019 Szent Vendel faluja. BOLDOGBT Egyesület. Jászboldogháza
Veliczky Józsefné (szerk.)
2006 Emlékek a boldogházi tanyavilágból. Jászboldogháza Község Önkormány-
zata, Jászboldogháza
Dokumentumok:
— Damjanich János Múzeum Helytörténeti Adattára N 5555-09. sz. A jakabi Szent Vendel
Társulat pénztárkönyvének részlete. 1924.
— Kövér Attila családi iratai a jakabi Szent Vendel szobor felállításáról 1904-1909.
— Települési Értéktár. Összeállította: Szűcs Gergely, Jászboldogháza, 2018.
– 52 –
1. kép. Az első írásos emlék a szobor létesítéséről 1904-ből

Kövér Attila családi irataiból
– 53 –
2. kép. Jószívű emberek. Bajor Imre alkotása. Fotó: Papp Izabella
3. kép. A jakabi Szent Vendel szobor 4. kép. A megújult védőszent

az 1970-es években. Fotó: Fózer Vendel Fotó: Papp Ferenc
– 54 –
5. kép. A felújításra váró szobor 2019-ben. Fotó: Kispálné Baranyi Aranka
6. kép. A felújított szobor. Fotó: Bugyi László
– 55 –
7. kép. Szádvári Mihály és családja a felszentelt szobornál, 1935.
8. kép. Tiszteletadás Vendel napján a csíkosi szobornál 2015-ben. Bal szélen

a szobor keresztapja, Szaszkó Zoltán. Fotó: Kispálné Baranyi Aranka
– 56 –
9. kép. A tápiói Szent Vendel szobor felszentelése 1935-ben.

Baranyi István családi gyűjteményéből.
10. kép. Az egyházi képviselőtestület tagjai Kladiva Imre plébánossal a jakabi

Szent Vendel szobornál 1995 októberében. Fotó: Kispálné Baranyi Aranka
– 57 –
12. kép. A község címere.

Tervezte: Gerhát Károly
11. kép. Szent Vendel szobor a főtéren – a falu
jelképe. Fotó: Kispálné Baranyi Aranka
13. kép. A Szent Vendel cserkészcsapat tagjai a zászlóval 2015-ben.

Fotó: Dékányné Bozóki Zsuzsanna
– 58 –
két „jászberényi” színész a magyar színészet hőskorából
Bathó Edit
Két „jászberényi” színész

a magyar színészet hőskorából
A Jászság nagyon sok híres emberrel büszkélkedhet, köztük számos művésszel (Déryné
Széppataki Róza, Kőszeghy Alajos, Pethes Imre, Küry Klára, Tarnay Alajos, Palotásy
János, Beleznay Antal, Székely Mihály Görbe János stb.) is, akik színészként, énekesként
vagy éppen muzsikusként ültek fel Thália szekerére, s szereztek hírnevet maguknak és
szülőföldjüknek. Közülük is Déryné Széppataki Róza az egyik leghíresebb, akinek neve
és munkássága elválaszthatatlan a magyar színészet születésétől. Déryné gyermekkori
pajtása, majd később színésztársa, Kőszeghy Alajos szintén a jász fővárosban született, s
innen indult el azon a pályán, amely először dicsőséget, majd pedig méltatlan feledést
hozott számára. Kőszeghy nevét azonban nem őrizte meg oly híven az utókor, mint pálya-
társáét, Déryné Széppataki Rózáét, pedig ő is részese volt a magyar színészet elindulásának
és küzdelmes megszületésének.
A két művész élete kezdettől fogva összefonódott és nagyon sok hasonlatosságot muta-
tott egész pályafutásuk alatt.
Patyikás Rózsi családja
Déryné Széppataki Róza, eredeti nevén Schekenbach Rozália1 Jászberényben született

1793. december 24-én. Édesapja, Schekenbach József 1766-ban született Bécsben. A jófejű
fiatalember eredetileg orvosi pályára készült, mert kitűnő érzéke volt a gyógyításhoz.
Állítólag II. József császárt is ő gyógyította ki makacs izületi bántalmaiból, aki e szolgá-
lataiért cserébe egy 80 aranyat érő tubákos szelencét ajándékozott neki. Az orvoslás helyett
azonban mégis patikárius lett. Hatvanban ismerkedett meg Riedl Ferdinánd, a Grassal-
kovich hercegek háziorvosának megözvegyült, ötévvel idősebb lányával, Annával, és 1789.
július 27-én házasságot kötöttek. A család 1790-ben Jászberénybe költözött, ahol Scheken-
bach József megalapította a város és egyben a Jászkun Kerületek első patikáját.2
Schekenbach József 1789-ben folyamodott először Jászberény tanácsához, hogy a város
lakosainak sorába vegyék be. A tanács nem válaszolt azonnal, mivel Purhart András rác-
kevei apothecarius már korábban bejelentette patikanyitási igényét. Purhart András végül
is nem jött Jászberénybe, így a tanácsi jegyzőkönyv 1790. május 1-jén kelt bejegyzésében
a következőket olvashatjuk: „Schekenbach József aprobatus apothecarius azért esedezik,
1 Nevét a színháztörténeti írásokban, lexikonokban sokszor Schönbach, Schenbach változatokban olvashatjuk. Sokszor maga
Déryné is a Schönbach névalakot említi. Németes hangzású nevét Benke József színi direktor (Laborfalvi Benke Róza
édesapja) magyarosította Széppatakira.
2 Sugárné Koncsek Aranka 1992. (kézirat)
– 59 –
hogy a Ns. Város lakosai közé őtet bevenni, és nékie egy Apothecat felállítani kegyesen
megengedni a Ns. Tanács méltóztasson.”3 Kérését teljesítették, a város lakosai közé
bevették, sőt még egy kocsit is a rendelkezésére bocsátottak, amivel a holmiját Hatvanból
Jászberénybe szállíthatta.
A Schekenbach család tehát 1790 nyarán Jászberénybe költözött. A feleség Riedl Anna
első házasságából származó öt fiát (Ferenc, Ignác, József, Mihály, Antal)4 is magával vitte
új otthonába.5 Az új patikus a városba való befogadását kérve ugyan vállalta az új patika
felállítását, később azonban mégis a tanácstól igényelte a patikaház felépítését és lakása
megoldását. A város több alkalommal is felajánlott telket az új patika számára, mivel Sche-
kenbach József ezeket nem fogadta el, a tanács azt javasolta „vegyen magának kész házat”.
Hosszas huza-vona után 1793. május 25-én végül sikerült az új patikaház fundusának
megszerzése: „Schekenbach József apothecarius Telek József successoraitól 550 R. forintért
házat vett, egy darab utána lévő portával Ilonka József házának szögletéig által szakasztván
Ország Pál házának portájával önön akarattyukból a portát elcserélték.” Az 1793 őszén ké-
szült „Feudális összeírás”-ban Schekenbach József neve már a IV. tizedben 707-es szám
alatt jelenik meg Laurentus János és Kiss Pál között.6 Laurentus János német szabó háza a
jelenlegi Lehel Vezér tér és a Déryné utca sarkán álló ún. Piffkó-ház helyén állt.7 Scheken-
bach József e házzal átellenben építette fel a patikaházat több menetben. A patika első része
Róza nevű lánya születése után, 1794 nyarára épült fel. Mindez tehát azt bizonyítja, hogy
Déryné nem jól emlékezett arra, hogy melyik házban is született voltaképpen. Emlékezé-
seiben azt írja, hogy a Főtéren álló patikaházban született, de az adatok ismeretében ez
nem lehetséges, hiszen születésekor a háznak még az építését sem kezdték el. Nem tudjuk
pontosan, Róza születésekor melyik házban lakott a család, csupán találgathatunk. Három
lehetőség tűnik valószínűnek. Mivel Schekenbach József Jászberénybe való telepedését
követően több házat is bérelt hosszabb-rövidebb ideig a városban, elképzelhető e házak
egyikében, talán a mai Margit utcában jött világra a magyar vándorszínészet nagyasszonya.
(Az 1909-es várostérképen még ez az utca viseli Déryné nevét.) Ugyanakkor azt is felté-
telezhetjük, hogy a megvásárolt főtéri funduson ‒ amelyen már állt egy III. osztályú ház ‒
rendezkedett be a Schekenbach család arra az időre, amíg felépült az új patikaház. A
harmadik lehetséges helyszín a Főtéren az egykori Lehel szálló helyén álló özv. Iványiné
háza, amelyben a patika az új ház elkészültéig működött. A választ nem tudjuk pontosan,
de az bizonyos, hogy a kis Róza nem az új patikaházban született. Az új patika épülete
1799-re készült el teljes egészében8, de sajnálatos módon ugyanez év június 6-án meghalt
az édesapa, Schekenbach József, s ettől kezdve a család élete gyökeresen megváltozott.
3 Sugárné Koncsek Aranka 1995: 2-3.; 1992:1. (kézirat)

4 Hét gyermeke közül kettő: Antonia és Anna ekkor már meghalt.
5 Sugárné Koncsek Aranka 1992:1. (kézirat)
6 Sugárné Koncsek Aranka Aranka 1995:4.
7 E házat bérelte később Kőszeghy Menyhért nótárius, akinek fia, Alajos szintén híres színész lett, s szerelmes darabokban
gyakran volt színpadi partnere Dérynének. In: Komáromy József 1944/a: 5. Ugyancsak e házban lakott később Sipos Orbán,
a Jász Múzeum megalapítója, valamint a 20. század második felében dr. Székely András, a város közkedvelt gyermekorvosa.
Az épületben napjainkban az NAV helyi irodája működik.
8 A Schekenbach féle patika Jászberény Főterének azon részén volt, ahol napjainkban az OTP épülete áll.
– 60 –
Déryné születésének dátuma, mely szerint 1793. december 24-én jött a világra, helyesnek
tűnik, mivel a jászberényi születési anyakönyv bejegyzése szerint 1793. december 27-én
tartotta keresztvíz alá keresztanyja, Winklermajer Terézia.
Schekenbach Józsefnek és Riedl Annának négy közös gyermeke született Jászberényben,
amelyből kettő nagyon korán elhalt. Róza a sorban a harmadik volt:
neve születése halála

1. József 1790. szeptember 1. 1791. július 12.
2. Terézia 1792. szeptember 25. 1792. november 20.
3. Rozália 1793. december 24. 1872. szeptember 29.
4. Johanna Terézia 1797. április 29. 1881. április 18.
Déryné visszaemlékezéseiben lírai módon írja le születésének körülményeit, amelyet

valószínűleg édesanyja vagy más családtagja elbeszéléséből ismert. Mivel feljegyzéseit
idős korában írta, s az emlékezete ekkorra már minden bizonnyal megkopott, így bizonyos
események nem mindig pontosan jelentek meg emlékeiben.9
Írásából tudjuk, hogy édesapja nagyon nehezen fogadta el a tényt, hogy ő lánynak
született. Ha már a történteken nem is tudott változtatni, de gyermekét mindenáron fiúként
akarta nevelni: fiú ruhában járatta, kis kardot kötött derekára, sőt terveiben még az orvosi
egyetemen való továbbtanulása is szerepelt. Az elképesztő tervek megvalósulásának az
apa korai halála vetett végett. 1799. június 6-án Schekenbach József csupán 33 éves volt.10
Az apa halála után a család nehéz körülmények közé került, s szinte folyamatosan
megélhetési gondokkal küszködtek. Riedl Anna mint feleség – az akkori joggyakorlatnak
megfelelően – rendelkezhetett a patika feletti joggal addig, amíg újból férjhez nem megy.
Ő élt is ezzel a lehetőséggel, mert a két házasságából származó hét gyermeke nevelését a
patikából származó jövedelemből kívánta biztosítani. A patikában alkalmazott patikusok
azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s hamar becsapták az üzlet
működtetéséhez nem értő asszonyt. 1803-ban Riedl Anna arra kényszerült, hogy eladja a
patikát „Hoffer Ferenc Budai apothécáriusnak”. Egy év multával ő is továbbadta Hentaller
Károly patikusnak, kinek családja több évtizeden keresztül működtette a patikát.11
A Schekenbach család azonban továbbra is pénzügyi gondokkal küszködött. A patika
eladásából befolyt összeg árvákra jutó része a városi tanács kezelésébe került, s az özvegy
csak a kamatait kapta meg a gyermekek gondozására. Ez az összeg azonban kevésnek
bizonyult, mert az anya gyakran fordult az árvák curátorához újabb összegekért, aki a
legtöbb esetben nem teljesítette kérését. 1808-ban az özvegy Horváth Péter nádori alkapitány
közbenjárását kérte, hogy támogatáshoz jusson. A tanács azonban hajthatatlan volt és a
következőket rögzítették a jegyzőkönyvben: „az árvák, főképpen az öregebbik valamely
9 Meg kell jegyezni, hogy Déryné még fiatal korában sem nagyon tartotta fontosnak a dátumokat és a neveket. Saját bevallása
szerint már idős korában, férje halála után találta meg keresztlevelét a komód fiókjában, amelyből kiderült, mikor is született,
és hány éves volt, amikor 1813-ban férjhez ment Déry Istvánhoz. Addig ugyanis úgy tudta, hogy 16 évesen ment férjhez, az
iratokból azonban egyértelműen kiderült, hogy már húszéves volt. In: Kelényi István 1994:55.
10 Jászberényi r.k. Főtemplom halotti anyakönyve 1799.
– 61 –
jó háznál szolgálatra alkalmatosak lévén, ezen okokra az instáns kérését teljesíteni nem
lehet.”12 A kis Róza, vagy ahogyan a városban nevezték, Patyikás Rózsi 15 éves volt ekkor.
S milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy a későbbi nagy színésznőt Jászberény város taná-
csának tagjai cselédnek szánták.
Az anyagi nehézségek ellenére a kis Patyikás Rózsi gyermekkora – ahogyan vissza-
emlékezéseiből tudjuk ‒ mégis kellemesen telt Jászberényben. Mivel szép hangja volt,
édesanyja már igen korán, nyolc éves korától énekelni tanította. Az anya maga is szépen
énekelt és hárfázott. Róza sokszor lázadozott az állandó gyakorlás ellen, de idős korában
mégis belátta, hogy édesanyjának köszönheti hangjának kiművelését, mely révén a magas
f-et minden erőltetés nélkül könnyen kiénekelte. Jászberényben hamar híre ment a kis
Patyikás Rózsi énektudományának és ezután gyakran hívták őt előénekelni a Főtéren álló
nagy kőkereszthez. Úgy tartották, senki nem tudja olyan szépen énekelni „Az álla a keserves
anya” kezdetű böjti éneket, mint ő.
Gyermekkorára való visszaemlékezésében többször is említi a szomszéd urat, Kőszeghy
Menyhért nótáriust, akinek Alajos nevű fia gyermekkori pajtása volt, s később pedig
gyakori partnere (főleg szerelmes darabokban) a színpadon.
Déryné visszaemlékezéséből maradt meg többek között Jászberény Főterének 19. század
eleji – feltehetően hiteles – leírása is: „Jászberény igen népes, jó nagyocska mezőváros
volt már akkor is, a város közepén végignyúló egyetlenegy nagyon széles, hosszú utcával.
De az messze fölhaladt, föl-föl, még a nagy pápista templom épületén is jóval túl, mi bizony
jó távol van a város közepétől. Innen ismét az alvégbe viszen le a széles utca, mélyen le-le,
úgyhogy a szem be sem látja a végit. Itt vannak aztán némi szükséges épületek, a mészárszék
stb. Ezek igen dísztelenítik a nagy utca közepét, mely különben szépen megtartja az egyenes
vonalban álló, két sorosan házakkal szegélyezett nagy utca szélességét. A két sorban álló
házakat imitt-amott egy-egy utcácska hasítja be, azon tömeg épületekhez vezetők, melyek
a házsorok mögött vannak össze-vissza építve, keresztül-kasul vezető utcácskákkal, nád-
és szalmafedeles házikóival, melyek mintha szégyenletökben bújtak volna a nagy sorházak
mögé. A fő utca közepén volt építve a nagy kórház, melyben mindennémű koldusok és
betegek laktak, egy kissé oldalt esve egy igen nagy kőkereszt a fölfeszített Krisztussal. A
kereszt magasan emelkedett föl a négysoros kőlépcsőzeten, csinos farácsozattal körülkerítve
s a négy szögleten ültetett nagy akácfákkal, melyek nyáron által kellemes illatukkal
árasztották el az egész utcát. Ide szoktak gyülekezni nagy-böjtben esténként a katolikusok,
nők úgy, mint férfiak, öregek úgy, mint fiatalok a sok csillogó lámpákkal, hogy ott a
szenvedő Jézus emlékét ájtatos, böjti szent énekekkel dicsőítsék, - mert akkor még nem volt
szégyen ájtatosnak lenni. Az utcán, nem messze a kereszttől jobbra esve, áll a nagy patika.
Nagy hosszú, hat osztályból álló épület ez, meglehetősen nagy ablakaival, melyek mind az
utcára néznek…
Még egyszer vissza kell térnem a város fekvésére. Hibásan mondanám, hogy egyetlen
utcából áll. Igaz, hogy egyetlen nagy utcája van, széles, szép, egyenes vonalban álló épületeivel.
Ennek balra eső részén van néhány kereskedőbolt: igen kicsinyek, oly nagy városban.
12 Tanácsi Jegyzőkönyv, Jászberény 1808. – Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára
(továbbiakban MNL JNSZML)
– 62 –
Kereskedői görögök voltak akkoriban. A boltok mellett állt a postaház, azokon fölül a
vármegyeház, kávéház, mind-mind egy sorban; szemben velök a városház, melynek eresze
alatt van a piac. Ott következik egy nagy üres tér, két sor ház közt, melynek felső részén áll
a katolikus templom s mögötte hasítja ketté a várost a Zagyva folyó. Rajta keresztül széles
nagy híd vezet túlátra, hol nagy rendetlenségben kisebb-nagyobb utcáival ismét roppant
háztömeg van építve, melynek házai mind náddal és szalmával fedvék.”13
Schekenbach Rozália a világot jelentő deszkákon
Róza 15 éves volt, amikor édesanyja Pestre vitte ismerősökhöz, Rothkrepf József karnagy
családjához14 német szót, hímzést és zenét tanulni. Itt jegyezte el magát örökre a színé-
szettel, s innen indult színésztársaival arra a küzdelmes vándorútra, amely során „Dicsős-
ségé vált ajkain a magyar szó, a magyar dal”.
Pesten ebben az időben az ún. Hacker-szálában már működik a magyar színtársulat (Pesti
Magyar Theátrumi Társaság), Vida László intendáns vezetésével. Róza már Jászberényben
hallott a színházról, de a színházi élet valósága csak Pesten tárul ki előtte, s ettől a perctől
kezdve megbabonázza. Nincs többé más vágya, mint hogy ő maga is teátrista lehessen.
Kívánsága, a társulat egyik tagja, Láng Ádám segítségével teljesül is, s 1810-ben megkapja
az első „nyúlfarknyi Rolle-t”, a világot jelentő deszkákon. Ettől kezdve szorgalmasan tanul,
gyakorol és képezi magát. Tiszta, csengő énekhangjával hamarosan a közönség kedvence,
s a társulat primadonnája lesz. Prózai darabokban, zenés játékokban egyaránt szerepel, sőt
pantomimokban is fellépett, amelyeken különösen jól érvényesült arcjátéka és tánckész-
sége.
Németesen hangzó nevét laborfalvy Benke József színidirektor, a közismert „Benke
Atyus” magyarosította Széppatakira, s a későbbiekben már csak ezen a néven szerepelt.
Pályája magasan ívelt felfelé, magánélete azonban korántsem alakult ilyen fényesen. Mivel
minden percét lekötötte a színház, a férfiak nem igen foglalkoztatták, talán ezért nem vette
észre a költő, Katona József iránta érzett rajongását és szerelmét sem. 1813-ban szeren-
csétlen házasságot kötött egyik színésztársával, a durva és erőszakos Déry Istvánnal (Ere-
deti neve Mráz volt.). Hamar kiderült azonban, hogy nem egymáshoz illők, így a házasság
rövid idő multával zátonyra futott, s 1815-ben útjaik végleg elváltak egymástól. Később
megjelenik életében ugyan a „nagy szerelem” is, Prepeliczay Sámuel személyében, de ez
a boldogság sem volt hosszú életű.
A II. Magyar Színtársulat időközben a német színészek által üresen hagyott, Duna-parti
Rondellába költözött, ahol nem sokáig időzhettek, mert a Városszépítő Bizottmány javas-
latára hamarosan lebontották azt. A játszóhely nélkül maradt színészeknek azt tanácsolja
akkori igazgatójuk, Kultsár István, hogy „Menjenek és hirdessék a magyar nyelvet és
terjesszék, mint egykor az apostolok az igaz hitet”.
13 Hegedűs Géza ‒ Réz Pál 1952: 21‒23.

14 A Schekenbach család Rothkrepféket még Nagykátáról ismerte és jó barátságban volt velük. Legidősebb fiuk, Gábor, később
Mátrayra magyarosította a nevét, és híres zeneszerző, író lett, s szerkesztője a Regélő és Honművész című szépirodalmi
lapoknak.
– 63 –
Útra keltek hát, s echós szekereken járták az országot, hirdették a magyar nyelvet, bízva
abban, hogy hamarosan méltó helyet kap majd a magyar színészet is. Hóban, fagyban,
megállás nélkül vándoroltak, sokszor csak Déryné tartotta a lelket a kedveszegett, fáradt
és éhező színészekben. Amerre csak jártak – Miskolc, Szombathely, Komárom, Székes-
fehérvár, Győr, Sopron, Kassa, Pozsony, Kolozsvár – tárt karokkal fogadták őket, s zúgott
a taps az előadások után.
Vándorlásaik alatt, Déryné csupán egyszer – barátnéja, Mérey Tóni hívására – tért vissza
Pestre, hogy a Pesti Német Színházban megmentse a magyarok becsületét. Két hét alatt
tanulta be a „Svájci család”-ból Emmelina szerepét németül, valamint Rossini Tankred-
jából Amenaidét. Gyönyörű hangjával elsöprő sikert aratott. E siker megnyitotta Déryné
számára az utat, hogy Bécsben és Olaszországban tanuljon, de ő mégis lemond a világ-
hírről, s visszatér társaihoz, vidékre.
Művészi pályafutása során csak nagyon ritkán látogatott haza Jászberénybe. Édesany-
jával levél útján tartotta a kapcsolatot. Mikor édesanyja beteg lett, Déryné éppen Miskolcon
játszott: A húga azt írta neki: „Édes testvérem! Ha még anyánkat egyszer látni akarod,
siess, hogy még életben találd, mert halálán van. Amint Pestről hazaérkezett, roppant
fogfájásban szenvedett, meghűtötte magát. Azután aposztema támadt a fejébe és nincs
remény…” Déryné azonnal szekeret fogadott és útnak indult Jászberénybe, de már elkésett.
Édesanyja 1817. szeptember 12-én meghalt, s mikorra a lánya hazaért, már el is temették.
Szomorúan írta visszaemlékezéseiben: „Szegény lelkem, jó anyám! Várt reám, mint fájhatott
a szíve, midőn hívására meg nem jelentem….Fájó szívvel gondoltam végperceire, hogyan
várt, hogyan szerette volna utolsó áldását reám adni, de én nem mentem hívó szavára, s ő
meghalt anélkül, hogy én őt többé láttam volna, s áldását reám adta volna. Béke poraira!”15
Az anya halálát követően a Schekenbach család maradék kis vagyona eladásra került, és
abból fedezték a temetés költségeit. Déryné ekkor magához vette Johanna húgát, akit
lelkiismeretesen nevelt, s akivel az élete végéig jó kapcsolatot tartott fenn.
Déryné visszaemlékezéseiben gyakran ír húgáról, de féltestvéreiről csak a gyermekkori
élmények kapcsán esik szó, később egyáltalán nem említi őket. Nem tudjuk mi lett velük,
s tartotta-e velük a kapcsolatot? A leírásából annyi kiderül, hogy az öt fiú közül az egyik,
Mihály, Budán végzett orvosi tanulmányokat, a többi testvéréről azonban semmilyen
információt nem közölt.
Ugyanígy nem írt gyermekeiről sem, akik gróf Csáky Tivadarral, a kassai színház inten-
dánsával folytatott kapcsolatából születtek. 1829-ben egy fiúnak és 1931-ben pedig egy
leánynak adott életet, akiket édesanyjuk leánykori neve helyett – valószínűleg félrehallás
miatt – Senpák néven anyakönyveztek, majd ezt követően azonnal dajkaságba adtak, s csak
felnőtt korukban értesültek valódi származásukról. Unokái elbeszélése szerint Déryné soha
nem találkozott gyermekeivel, de nagykorúságukig fizette utánuk a tartásdíjat.16
15 Hegedűs Géza ‒ Réz Pál 1952:153.

16 Cenner Mihály 1993:181-182.
– 64 –
Déryné 39 évig volt a magyar vándorszínészet tündöklő csillaga. 1837. augusztus 22-én
ott volt a nagy küzdelem és nehézségek árán felépített Pesti Magyar Színház (amelyet csak
1840 után neveztek Nemzeti Színháznak) ünnepélyes megnyitásán. A díszelőadáson
Vörösmarty Mihálytól az Árpád ébredése című darabot adták elő, amelyben Déryné az
első hölgy szerepét játszotta. De a frissen festett kuliszák mögött már új időnek új szelei
fújnak. Ott van az új művészgeneráció: Egressy Gábor, Lendvay Márton, Lendvayné Hivatal
Anikó, Laborfalvy Róza. Déryné stílusa, öltözködése ekkor már divatja múltnak tűnt, s ez volt
az oka annak, hogy rövid ideig szerepelt az új színházban, abban a színházban, amelyért
oly sokat küzdött, szenvedett. Bajza József kíméletlen kritikája után Déryné maga is belátja,
az ő ideje lejárt, 1838-ban felmondott a Pesti Magyar Színháznak, és újból útnak indult.
Éveken át járta az országot, és szerepelt azokban a városokban (Kassa, Kolozsvár stb.),
ahol még régi fényében tündökölhetett.
1847-ben, ötvennégy éves korában férje hívására otthagyta a színpadot, és elutazott
Diósgyőrbe, ahol élete hátralévő éveinek zömét töltötte. Ebben a visszavonultságban élte
át az 1848-49-es szabadságharc viharát is. Nagyon keveset tudunk erről az időszakáról, de
azt említi leveleiben, hogy két alkalommal is megmentette egykori pályatársának, Szerda-
helyi Kálmánnak a fiát. 1862-ben, férje halála után feladta diósgyőri gazdaságát és Mis-
kolcra költözött húgához, Johannához, Kilényi Dávid özvegyéhez.17 Élete hátralévő néhány
éve nagy szegénységben és nélkülözésben telt el. Pályatársai már nem éltek, a fiatalabb
színész generáció pedig teljesen megfeledkezett róla. Csupán a kor ünnepelt színésznője
Prielle Kornélia, a keresztfia, Egressy Gábor és Egerváry Potemkin Ödön drámaíró tartotta
vele a kapcsolatot. Déryné Széppataki Róza 1872. szeptember 29-én 79 éves korában, csend-
ben, örökre elaludt. A miskolci Szent Anna temetőben, a szegények temetőjében helyezték
örök nyugalomra, virágok, koszorúk és kísérők nélkül.
A szülőváros és Déryné emléke
Déryné halálát követő évben szülővárosának vezetése gyűjtést indított Széppataki Róza
nyughelyének áthelyezésére. A városi tanács 1873. márciusi ülésén ifj. Bathó János számolt
be a gyűjtés eredményéről. A képviselők ügyre vonatkozó határozatát a jegyzőkönyv a
következőképpen rögzítette: „A tanács átérezve azt, hogy a nemzetnek a dal és a színmű-
vészet terén mily kevés számú jelesei s a mostoha viszonyok és szűkkeblű pártfogoltatások
miatt mily kevés harcosai vannak – fontolóra véve – miszerint néhai Scheckenpach Róza a
híres dal és színművésznő mint városunk szülöttének emléke tőlünk többszörös megtisz-
teltetést érdemel, belátva az nevezett hamvainak a miskolci szegények temetője félreeső
helyéről a temető díszesebb helyére áthelyeztetése tetemes költségekkel jár, az aláírásokat
saját kebelében a tanács ez uttal 20 frt.-tal kezdi meg, a lakosság részéről összegyűlt 53
frt. 90 krc.-al együtt Egerváry Ödön a Tud. Akadémia tisztviselőjének megküldi.” A sírhely
áthelyezésére azonban nem került sor.18
17 Gyárfás Miklós ‒ Hont Ferenc 1957:53‒54.; Karcsai Kulcsár István 1978:151‒152.

18 Sugárné Koncsek Aranka 1992:7‒8. (kézirat)
– 65 –
1888. március 1-jén tartott tanácsi ülésen Pethes Pál képviselő indítványozta, hogy
Déryné egykori szülőházát emléktáblával jelöljék meg. A szervezési munkák végzésére
ötfős bizottságot (Sismis József, Bathó Endre, Pethes Pál, Eördögh János, Koncsek István)
állítottak fel. Mindez arra utal, hogy ekkor még valószínűleg állhatott Déryné szülőháza,
amelyet nem tudni mikor bontottak le.19
1887. július 24-én a Golenich Károly által szerkesztett Jászberény és Vidéke című
társadalmi hetilapban feltehetően a szerkesztő tollából jelent meg egy írás „Régi adósság”
címmel. A szerző azt fejtegette, hogy „Egy szűkebb társaság tudatára jött annak, hogy
Jászberénynek Déryné iránt egy régi adóssága van, mellyel az elhunyt nagyság szellemének
már évek óta tartozik. Tudatára jött annak, hogy Déryné emlékezetét és hajdan fényesen
ragyogó nevét a sötét feledésből kiragadni csak Jászberény feladata és dicső feladata, s
hogy ezt eddig is nem tettük, nagy megbocsáthatatlan kegyetlenségnek ismeri el”. A cikk
írója arra is utalt, hogy szerte a hazában nagyon sok város kegyelettel őrzi nagy szülötteinek
emlékét, sőt még szobrot is emel nekik. S teszik mindezt azért, mert nagyjaik nagy hasznára
voltak a lokális városi érdekeknek. Déryné pedig vajon mi hasznot hajtott Jászberénynek?
– tette fel a kérdést, de mindjárt meg is válaszol rá: „Igaz! De míg ama nagyok városi
érdekeket mozdítanak elő, és dicsőíti őket érte a provinczia, eddig a mi nagy Dérynénk
nemzeti ügyért fáradott, a magyar kultúra többi úttörőivel együtt!” Sajnálatosnak tartja
azonban, hogy Jászberényben nagyon sokan vannak, akik Déryné nevét soha életükben
nem hallották, nemhogy azt tudnák milyen érdem fűződik munkásságához.
E mulasztás kiküszöbölése határozták el, hogy Dérynének emléktáblát állítanak Jászbe-
rényben a lakóháza helyén épülő ház falán. Az egykori patikaház helyén ebben az időben
épült a Neuberger testvérek új háza, s ennek a Főtérre eső homlokzatára tervezte a bizottság
az emléktáblát, amelyet adományokból és műkedvelő előadások bevételéből akartak
megvalósítani. Az első jótékony célú előadásként Csiky Gergely: Czeczil házassága című
három felvonásos színművét tervezték bemutatni.20
Az emléktábla felállítása 1887-ben valamilyen okból azonban mégsem sikerült. A tervet
csak 1929-ben a Jászberényi Keresztény Nőegylet valósította meg, amikor fennállásának
50 éves évfordulója alkalmából egyszerre hat, művészien tervezett, bronz indákkal és
pálmaágakkal díszített emléktáblát állítottak fel a város nagy művészei emlékére. Köztük
az egyik Déryné emléktáblája volt, amelyet a Gazdasági Takarékpénztár Déryné utcai
épületén helyeztek el. Az avatási ünnepségen az emlékbeszédet Fáy Szeréna, a Nemzeti
Színház örökös tagja és Géczy István, az Országos Színész Egyesület elnöke tartotta. Déryné
emléktáblája fölött kör alakú keretben egy márvány relief, a színésznő közismert arcképé-
vel, a táblán a következő szöveg állott:21

20 Jászberény és Vidéke, 1887. július 24. VIII. évf. 30. szám
21 A Jászberényi Keresztény Nőegylet jubileumi Emlékalbuma 1879‒1929….
– 66 –
ITT SZÜLETETT
INNEN INDULT IRDATLAN UTAKRA
DÉRYNÉ SZÉPPATAKI RÓZA
1793 ‒1782.
DICSŐSSÉGGÉ VÁLT AJKAIN A MAGYAR SZÓ, MAGYAR DAL
SZÍNMŰVÉSZETÜNK HALLHATATLANJÁNAK
EMLÉKÉRE.
A JÁSZBERÉNYI
KERESZTÉNY NŐEGYLET
1943-ban országszerte megünnepelték Széppataki Róza születésének 150. évfordulóját,

s a jászberényiek igencsak nehezményezték, hogy a megemlékezések során nagyon kevés
szó esett szülővárosáról, pedig hát „Dérynét a Jászság adta az egész magyarságnak”‒ írta
Bognár Gyula az Ugar című lapban megjelent cikkében. A szerző úgy vélte, hogy a hibát
önmagunkban kell keresni. Bár a Keresztény Nőegylet 1929-ben emléktáblával jelölte meg
az egykori lakóház helyén álló épületet és a Jász Múzeum számos emléktárgyat (patika-
edények az egykori Schekenbach-féle patikából, egy emlékkönyv, Vágó Gáborné Berényi
Margit22 olaj festménye Dérynéről) már összegyűjtött, ennek ellenére Jászberényben még
nem alakult ki Déryné kultusza. Úgy véli ezt sürgősen orvosolni kell, s meg is határozta a
teendőket: folytatni kell a Déryné-emlékek összegyűjtését, emléktáblája előtt karácsony
estéjén évről-évre ünnepséget kell rendezni és a jászsági sajtóban helyet kell adni a Déryné
gazdag művészi pályafutásáról szóló írásoknak.23
A cikk hatására a következő évben Komáromy József hírlapíró (a Jász Múzeum későbbi
igazgatója) huszonöt részből álló történeti vázlatot közölt a Jász Hírlapban „Színésznő
születik Jászberényben” címmel. Művét a következő gondolatokkal ajánlotta az olvasók
figyelmébe: „Déryné ifiasszony önfeláldozó szellemének és annak az asszonynak, akit senki
sem ismer.”24
A Hazafias Népfront Bizottsága 1961-ben a Május 1. sziget (ma Margit-sziget) bejáratá-
hoz szobrot állíttatott a város jeles szülöttének. A Vasas Károly szobrászművész által készí-
tett,25 fehér márvány Déryné arcképszobor, egy oszlopos talapzat tetején, hatalmas lombozatú
fűzfa árnyékában köszönti a szigetre érkező vendégeket. 1995 óta a Margit-sziget az egyik
helyszíne a már hagyományossá vált Csángó Fesztiválnak, s ilyenkor a zene és a tánc
birodalmává válik.
Az 1894-ben emelt Lehel szálló Főtérre néző épülete az 1960-as évek közepéig a Hűtő-
gépgyár Lehel klubjaként funkcionált, majd mint a város kulturális életét irányító intéz-
mény, felvette a Déryné Művelődési Központ nevet. A kulturális intézmények átszervezése
következtében az épület neve napjainkban Déryné Rendezvényház.
22 H. Bathó Edit 2005:121.

23 Bognár Gyula 1943: 9-10.
24 Komáromy József 1944/b. XVI. évf.
25 Sáros András 1971:64.; Balog János 1972:37.
– 67 –
1972-ben városrendezési okokból a Déryné emléktábláját őrző házat lebontották és

helyére építették az OTP ma is fennálló épületét. A táblát az épület bontásakor leemelték
a homlokzatról és megőrzésre átadták a Jász Múzeumnak. Amikor az OTP megnyitotta
kapuit, a Hazafias Népfront vissza akarta helyezni a homokkőből készült emléktáblát,
amely a kisteherautó platójára való felemeléskor sajnálatos módon leesett, és több darabra
tört, így a felállítása meghiúsult. Ekkor határozta el a Hazafias Népfront helyi bizottsága,
hogy új táblát készíttet a nagy színésznőnek. Az új, minden cirádát nélkülöző emléktábla
1984-ben készült el és akkor került fel a pénzintézet Déryné utcai homlokzatára, mellé
helyezve a régi tábla kör alakú reliefjét. A tábla szövege ugyanaz maradt, mint a régié,
csupán a Keresztény Nőegylet nevét váltotta fel a Hazafias Népfront.
Az 1980-as évek végéig Jászberényben csupán nagyobb évforduló kapcsán emlékeztek
meg Dérynéről. 1987-ben azonban megalakult a Városvédő és Szépítő Egyesület, amely a
természetes és épített környezet védelme mellett programjába vette a hagyományőrzést is.
Ennek eredményeként 1989-ben egy szép ünnepség keretében először emlékeztek meg
Déryné Széppataki Rózáról az emléktáblája előtt. Azóta minden évben, szeptember 29-én,
halálának évfordulóján rendezik meg a Jász Múzeummal, a Déryné Művelődési Központtal
(Jászkerület Nonprofit Kft-vel) és a Jász Múzeumért Alapítvánnyal a Déryné emlékün-
nepséget, amelynek helyszíne a programtól függően a Jász Múzeum, a Lehel Filmszínház,
illetve a Déryé Rendezvényház. A rendezvényre minden alkalommal díszes meghívó invi-
tálja a közönséget. Az ünnepségen emlékbeszéd, szerkesztett műsor vagy színdarab révén
elevenítik fel Déryné küzdelmes életútját, ezután pedig sor kerül a Déryné-emlékplakettek
átadására és a díjazottak méltatására.
1990-ben a Városvédő és Szépítő Egyesület a Déryné Művelődési Központ Déryné-
emlékplakettet alapított, amelyet minden évben két olyan személynek ítél oda a vezetőség
a Jászság területéről, akik a színjátszás, az ének- és hangszeres zene, valamint a tánc
területén kiemelkedő előadói, oktatói és menedzselői tevékenységet folytatnak. Az emlék-
plakett Máté György jászberényi szobrászművész alkotása, amelyet ez idáig 60 személy
vehetett át.26 Az ünnepséget minden évben koszorúzás zárja az egykori lakóház helyén álló
OTP épület falán elhelyezett emléktáblánál (Déryné utca 2.).
Különösen nagyszabású ünnepséggel emlékeztek meg Déryné születésének 200 éves
évfordulójáról 1993-ban. Erre az alkalomra a Jász Múzeumban időszaki kiállítást is ren-
deztek Déryné életéről, munkásságáról. A jubileumi ünnepségre a Déryné Művelődési
Központ előtt került sor, ahol a jászfényszarui Fortuna Együttes színjátszói és a jászberényi
Barkóca Együttes táncosai, életképekben mutatták be Déryné életét.
1999-ben a Déryné Művelődési Központ sarokszobaként ismert helyisége felvette a
Déryné-terem nevet és helyet kapott benne egy – a színésznő életét és tiszteletét bemutató
– állandó kamara kiállítás is.
Déryné ábrázolásai közül az egyik legközismertebb az a herendi színes porcelánszobor,
amely Budán, a Horváth-kertben álló – Ligeti Miklós által tervezett és a II. világháború
alatt elpusztult – köztéri szobráról készült. Az említett porcelán szobor Dérynét gyönyörű
26 Bathó Edit 2007:27.
– 68 –
virágos, mélyen dekoltált ruhában ábrázolja, kezében gitárral. A szobor, egyik példánya
látható a Jász Múzeum állandó kiállításában a Déryné relikviák között. A jászapáti Ipari-,
Mezőgazdasági-, Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Szakképző Iskola szaktanárai (Gazsi
Andrásné és Nyitrai Béláné) elhatározták, hogy rekonstruálják Déryné szobron látható
ruháját. A legnagyobb örömükre sikerült vásárolniuk az eredetihez közel hasonló ruhaanya-
got és így hamarosan elkészült a Déryné-ruha, amellyel sikerrel szerepeltek országos
szakmai versenyen, valamint a Jászberényben megrendezett Jász EXPO-n. Ezt követően a
Jász Múzeum megvásárolta a ruhát és elhelyezték a Jász Múzeum állandó kiállításában a
Déryné emlékek sorában. Legújabban pedig 2007-ben pedig a korábbi Vasas Kórus vette
fel a Déryné Vegyeskar nevet.27
***
A Köszöghy (Kőszeghy) család Jászberényben
Évszázadokon át a jászok legfőbb megélhetési forrását az állattartás, illetve a földmű-

velés adta. Jász ember háziiparral nem igen foglalatoskodott, így az ilyen irányú szükség-
leteket a messzi földről érkezett mesterek biztosították számukra. A kiváltságos Jászság
mindig is vonzó volt a betelepülni kívánó kézműveseknek. A legtöbb mesterember a 18.
században az északi vármegyékből (Abaúj-Torna, Nyitra, Gömör, Nógrád, Heves) érkezett
a jászok földjére, s telepedett le a boldogulás reményében.28 Különösen sokan jöttek a
redemptio hírére, illetve az azt követő években a Jászságba. Valószínűleg ez idő tájt, az
1760-as években érkezhetett Jászberénybe Köszöghy Mihály gombkötő mester is csa-
ládjával együtt.
Köszöghy Mihály feleségével, Kovács Juliannával, Pál és József nevű fiával feltehetően
Abaúj- Torna vagy Nyitra vármegyéből29 érkezett a kiváltságos jászok fővárosába. A húszas
évei végén járó gombkötő mester (1736-ban születhetett) 1769 februárjában vette meg
Kovács Mátyás portáját a rajta álló házzal együtt30 a Főtérről nyíló Vásár út (ma Dózsa
György út) bal oldalán, a kanyarban. Valószínűleg később új házat és műhelyt építhetett
rajta, mert fennmaradt végrendeletében erre utal. Az 1803-as feudális összeírásban ugyan
ezen a helyen, Kosótzky János és Alavander Mihály szomszédságában említik Köszöghy
Mihály házát.31
A családra vonatkozó első bejegyzés a jászberényi születési anyakönyvben található,
amely arra utal, hogy Köszögi Mihálynak és Kovács Juliannának 1767. október 27-én
Terézia nevű lánya született. Keresztanyaként Balajti Annát32 (Iványi Jánosné), Jászapáti
város egyik jeles nemesi családjának lányát kérték fel, aki aztán a később született gyerme-
keknek is vízretartó keresztanyja lett.
27 Bathó Edit 2008.

28 Fodor Ferenc 1942: 220‒223.; Selmeczi László 2011:374‒375.
29 Borovszky Samu é. n: 544.; Borovszky Samu é. n: 696.
30 Protocollum, Jászberény, 1769. ‒ MNL JNSZML
31 A Jászkun Kerület összeírása 1803‒1804. ‒ MNL JNSZML
32 Kereszteltek anyakönyve, Jászberény, 1767. 170. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
– 69 –
1770. január 7-én megszületik Balthazár nevű fiuk,33 akinek aztán a későbbiekben nem
találjuk nyomát, ezért azt feltételezzük, hogy talán őt hívják a későbbiekben Menyhártnak.
Ugyanis Köszöghy Menyhárt nevű gyermek születése szintén nem található az anyakönyv-
ben, az életkorát tekintve azonban teljesen egyértelmű, hogy 1770-ben vagy 1771-ben
születhetett, s feltételezhetően Jászberényben, mivel a családja nem költözött el sehová
sem.
1773. szeptember 1-jén megszületik a család újabb gyermeke, Anna, aki 16 éves korában
férjhez megy Nagy Antal komisszáriushoz.34
1775. november 2-án születik meg Erzsébet lányuk, aki 1795. január 14-én, 20 éves
korában Nagy János felesége lesz.35 1776. március 12-én pedig meghal Köszöghy Mihály
és Kovács Julianna József nevű fia, aki ekkor csak 15 éves volt.36 1778. január 31-én
Kovács Julianna ismét egy fiúgyermeknek adott életet, akit Mihály névre keresztelnek, de
a csecsemű néhány nap múlva, február 6-án meghalt.37
Köszöghy Mihály fennmaradt végrendeletében Menyhárt fia mellett még egy Pál nevű
fiáról is említést tesz, aki később papi pályára lépett. A nevezett Pálról azonban semmilyen
további életrajzi adattal nem rendelkezünk. A jászberényi Főtemplom egyik káplánját 1778-
79-ben Kőszeghy Józsefnek hívták,38 de nem tudjuk pontosan, hogy azonos lehetett-e az
említett Pállal. Ha arra gondolunk, hogy a korábbi századokban igen gyakoriak voltak a
névelírások, illetve egyes személyek sokszor teljesen más nevet használtak, mint amire
keresztelték őket, akkor mégis elképzelhető, hogy a nevezett káplán Köszöghy Mihály fia
volt, mivel ekkor másik ilyen nevű család nem élt Jászberényben.
Köszöghy Mihályné Kovács Julianna 1810. december 5-én, 68 éves korában hunyt el,
míg férje rá két évre, 1814. augusztus 6-án, 78 éves korában.39 Halála előtt néhány héttel
végrendeletet írt, amelyben ingó és ingatlan vagyonáról rendelkezett. (1. sz. melléklet)
Húsz-húsz réhnesi forintot hagyott gyermekeinek: Pálnak, a felszentelt papnak, Menyhárt-
nak, Teréziának, Erzsébetnek és Annának. Mindezen túl minden egyéb vagyonát (házát,
földjeit, ingóságait) legkedvesebb lányára, Annára hagyta, aki mindenkor segítségére volt,
és betegségében is gondozta, ápolta.40 A testvér, Köszöghy Menyhárt azonban sérelmesnek
találta a végrendeletet, és ellene testált. Az ügy végkimeneteléről nincsen tudomásunk
A továbbiakban Köszöghy Mihály Menyhárt nevű fiával és annak családjával foglal-
kozunk, mivel az említett Alajos az ő gyermeke.
Köszöghy Menyhárt nem folytatta édesapja kézműves foglalkozását, hanem a város
főnótáriusa, vagyis főjegyzőjeként működött. Amíg édesapja írástudatlan ember volt, aki
a végrendeletét is csak a keze vonásával tudta ellátni, addig Menyhárt fia iskolát végzett,
írástudó hivatalnok volt, s a város köztiszteletben álló polgáraként élte életét. Tehetős,
33 Kereszteltek anyakönyve, 1770. 195. ‒ R.k. Főplébánia Irattára

34 Kereszteltek anyakönyve, Jászberény, 1773. 222.; Házasultak anyakönyve, Jászberény, 1789. 431. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
35 Kereszteltek anyakönyve, Jászberény, 1775. 239.; Házasultak anyakönyve, Jászberény, 1795. 455. ‒ R.k. Főplébánia Irattása
36 Halottak anyakönyve, Jászberény, 1776. 129. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
37 Kereszteltek anyakönyve, Jászberény, 1778. 19.; Halottak anyakönyve, 1778. 140. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
38 Sáros András 2002:180.
39 Halottak anyakönyve, Jászberény, 1810. 363.; 1814. 415. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
40 Végrendeletek, Jászberény, 1814. július 22. ‒ MNL JNSZML
– 70 –
vagyonos ember lévén minden nemes ügyet támogatott, így 1802-ben 20 réhnesi forintot
adott a jászberényi plébániatemplom új tornyának építéséhez.41
Köszöghy Menyhárt 25 éves korában, 1795. február 9-én feleségül vette a tőle nyolc
évvel idősebb özvegy Simonyi Annát (a nevét a későbbiekben Simonnak írják), aki ekkor
33 éves volt.42 Esküvői tanújuk nemes Muhoray István és nemes Nagy Antal volt.43 Még
ugyanazon év június 21-én megszületett első gyermekük, Alajos,44 aki nemsokára meghalt.
A következő évben, 1796. november 8-án látta meg a napvilágot újabb gyermekük, akinek
az Alajos, Ignác nevet adták,45 s ő lett később színész. 1800. február 7-én még egy fiuk
született, Ignác,46 aki szintén nem érte meg a felnőttkort. Valamennyi gyermek keresztszülei
Szabó Magdolna és Krakovitzer György sörfőző voltak.
Köszöghy Menyhárt (olykor Menyhértnek is írták) mint főnótárius (főjegyző), városi
hivatalnok volt, s megillette egy olyan épület, amelyben hivatalát végezhette. Az ún. nótá-
rius házak azonban ez idő tájt foglaltak voltak, ezért árendás (bérelt) házban lakott család-
jával, de a bérleti díjat a város fizette ki. A lakóház, amely valahol a Vásár út (ma Dózsa
György út) jobb oldalán lévő területen, a mai Margit utca környékén állhatott, szomszédos
volt Scheckenbach József patikárius házával. Így a kis Patyikás Rózsika és Lojzi, a nótárius
fia gyakran játszottak együtt. Akkor még nem gondolhatták, hogy később a színpadon
számos darabban ismét együtt játszanak majd, mint koruk ismert és közkedvelt színészei.
1810. november 23-án 48 éves korában meghalt Simonyi Anna,47 és a Fehértói temetőben
az öreg kereszt közelében helyezték örök nyugalomra. Sírja és szív alakú síremléke ma is
ott áll a temető Védett temetőkertjében.48
Felesége halálát követően, 1811-ben vagy 1812-ben Lojzit az édesapja Pestre küldte
tanulni, de ő a tanulás helyett, színésznek állt. Déryné – aki ekkor már ismert színésznő
volt Pesten – így ír erről memoárjában: „Most egy ifjú jött hozzánk Jászberényből, ösme-
rősöm, a főnótáriusnak, Kőszeginek a fia, ki szomszédunk s atyámnak jó barátja volt. Igen
megörültem, midőn megismertette magát, mert én nem ismertem reá mindjárt. Ő oskolába
járt Pesten. Egyszer hazavitték ünnepelni, s midőn ismét visszaküldték Pestre oskolába, felé
se ment az oskolának, hanem jött a színházhoz. Az ifjú lehetett tizennyolc éves. Gyönyörű szép
ifjú, deli termettel és nagy hajlammal a színészet iránt. Mondom neki: „Az Istenért Lojzi, hogy
meri maga az oskolát elhagyni, és a színházhoz jönni? Hiszen Kőszegi bácsi mindjárt meglövi,
ha meghallja, hogy itt van!” „Soká lesz az, míg ő azt meghallja, hogy én hol vagyok, és ha
meghallja is, én nem bánom, én nem leszek egyéb, mint színész.”49
41 Sáros András 2002: 65.

42 Simonyi Anna első férje Katona István volt, a házasságkötésük időpontját azonban nem sikerült megtalálni. A házaspárnak
1781. december 3-án Ferenc nevű fia született. A férj, Katona István 1789. augusztus 5-én meghalt. – Kereszteltek
anyakönyve, Jászberény, 1781. 68.; Halottak anyakönyve, Jászberény, 1789. 61. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
43 Házasultak anyakönyve, Jászberény, 1795. 457. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
46 Kereszteltek anyakönyve, Jászberény, 1800. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
47 Halottak anyakönyve, Jászberény, 1810. 363. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
48 Sugárné Koncsek Aranka 2006:12.
49 Tolnai Gábor 1955:126-127.
– 71 –
Az apa azonban igen hamar tudomást szerzett a dologról, és azonnal Pestre utazott, hogy
valóban lelője a fiát. Az eset hiteles történetét ugyancsak Dérynétől ismerjük: „Egyszer
midőn már Lojzi néhányszor nagy tetszéssel játszott, berohan az apja a fia szállására töltött
fegyverrel. Ha ott találta volna, rögtön lelövi, de a szerencse úgy akarta, hogy fia nem volt
honn. Jön föl dühösen a próbára. „Bocsássanak meg az urak, én egy gazembert keresek,
ki megszökött az oskolából, és az urak menhelyet adtak neki. Hol van?” Én mondám: „Jaj,
Kőszegi bácsi!” „Uram, – mondák a többiek, – kövesse meg magát, mi semmi gazembert
be nem fogadtunk tudtunkkal, de igen egy becsületes embernek, egy főnótáriusnak a fiát,
ki nagy hajlamot tanúsított a színészet iránt, azt befogadtuk.” „De hol van? – kérdé. „Most
jelenleg nincs itt, mert nincs foglalkozása.” „Én meglövöm, ahol találom.” „Azt megtiltjuk
az úrnak, hogy neki, mint szerződött tagnak, pályatársunknak, legkisebb bántódása legyen,
de ne keverje uraságod magát se bajba, ne csináljon spektákulumot, itt becsületes emberek
közt van; az úr fia szép tehetséggel bír; hajlama nagy; sose kerüli ki a színpadot, ha itt
nem máshol. Még nagy művész lehet belőle.” „De én őt nem ezen pályára szántam, neki
szebb jövője van.” Ott patvarkodott még egy ideig. „Kitagadom, ha elő nem jön.” „Uram
– mondták neki, – nekünk itt foglalatosságunk van, bocsásson meg…” S aztán elment
szegény. Még öt nap mulatott Pesten; addig Lojzi nem játszhatott: el volt bújva. Végre haza
kellett mennie. Levelet hagyott a fia szállásán: hogyha önként nem tér vissza a jó útra,
kitagadja mindenből. Úgy is lett. Várta, várta több ideig, de Lojzi igen kedvelt, jó színész
lett, s nem ment haza. Az Atyja özvegy lévén, meg szép ember is volt, s nem is igen idős –
megházasodott.”50
Köszöghy Menyhárt valóban betartotta ígéretét, 1813. január 17-én ismét megháza-
sodott, feleségül vette a 21 éves Sismis Annát.51 Házassági tanújuk nemes Alavander József
és nemes Dósa József jászkapitány volt.52 A főnótárius úr azonban vízkórságban (Hydrops)
szenvedhetett, és halálát érezvén, 1818. július 7-én végrendeletet ( 2. melléklet) csináltatott,
amelyben már Alajos fiára is gondolt: „Alojzius egyetlen egy fiamnak, a’ ki tellyes Akaratom
ellen a Magyar Theatrumnál már több esztendőktül fogva jádzik /: meg botsátván Nékie
Atyai szivembül szó fogadatlanságát, …meg átalkodott módon lett meg vetését:/…nékie e’
mostani Bancó Czéduláknak betse s értéke szerint négy száz….fkat, mellyet tartozzon
Hitvesem két darab idő szakaszban, az az a’ most következő Sz. Mihály napkor 200, jövő
Sz. György napkor pedig másik 200 fkot okvetlen le fizetni, s ez légyen minden némű Ingó
s Ingatlan javakbúl nevezett említett Lojzi fiamnak tökéletes s végső kielégítése.” Az összes
többi vagyonát feleségére, Sismis Annára hagyta: egy felújított házat Tóth Antal és Danyi
Kovács szomszédságában, egy szérűs kertet a Vásár álláson, ahová 1817-ben egy tágas
istállót épített, 16 pózna kaszálót Szent Pál laposán, ½ kötel tanyaföldet Szent Imrén, ½
kötel tanyaföldet Ördög András tanyája végében, szőlőt, zálogban lévő puha földet és
kaszáló nyilasokat.53
50 Tolnai Gábor 1955:127.

51 Kereszteltek anyakönyve, Jászberény, 1792. 258., Sismis Anna Sismis József és Péli Anna gyermekeként 1792. február 25-
én született Jászberényben. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
52 Házasultak anyakönyve, Jászberény, 1814. 105. ‒ R.k. Főplébánia Irattára
53 Nztes Köszeghi Menyhárt Jász Berény Várossa Notáriusának végső rendelkezése, Jászberény, 1818. július 7. ‒ MNL
JNSZML
– 72 –
Nemes nemzetes vitézlő Kőszeghy Menyhért főjegyző úr 1818. július 15-én halt meg, s
végakarata szerint a Fehértói temetőben, az első felesége mellett helyezték örök nyuga-
lomra. Sírját ma is őrzi a Városvédő és Szépítő Egyesület által gondozott Védett temető-
kert.54
A fiának adott 400 forint minden bizonnyal nem kis pénz lehetett abban az időben, de
Köszöghy Alajos mégis elégedetlen volt vele, és további jussra tartott volna számot, siker-
telenül. Nem tudjuk biztosan, csak feltételezzük, hogy Köszöghy Alajos (nevét a későbbi-
ekben Kőszeghynek írták), édesapja temetésekor járhatott utoljára Jászberényben.
Kőszeghy Alajos, a színész
Pest – Nemzeti Játszó Társaság
Nem tudjuk pontosan Köszöghy Menyhért Pesten milyen iskolába íratta be egyetlen fiát,
de minden valószínűség szerint az övéhez hasonló pályára szánta. A korabeli források
szerint a fiatal Kőszeghy 1813-ban már a Nemzeti Játszó Társaság tagja.
A 19. század elején, Pesten és Budán a német színjátszás virágzott, a Kelemen László
által alapított és vezetett Első Magyar Nemesi Színjátszó Társaság ekkorra már feloszlott,
s ebben az időben lépett pályára az a nemzedék, amely aztán a reformkor kulturális
harcaiban a végsőkig küzdött a magyar színház megteremtéséért. Olyan vezetők álltak e
játszó társaság élén, mint Vida László (1809‒1811), Mérey Sándor (1811‒1813), Kultsár
István (1813‒1815), s benne olyan színészekkel, mint Czagányiné Simonyi Julianna,
Déryné Széppataki Róza, Kántorné Engelhardt Anna, Benke József, Balogh István, Déry
István, Katona József, Kilényi Dávid, Komlóssy Ferenc, Kőszeghy Alajos, Láng Ádám,
Murányi Zsigmond, Nagy János, Szentpétery Zsigmond, Szilágyi Pál, Udvarhelyi Miklós,
Újfalussy Sándor.55
A magyar társulat először az egykori Hacker-szálában játszott, majd 1812-ben a pesti
Német Színház megnyitását követően megüresedett Rondellában, ahogy Déryné nevezte
„bagolyoduban” kaptak helyet rövid ideig. Próbálták felvenni a versenyt a német színház
balett- és pantomimműsorával, de nem rendelkeztek olyan karakteres színjátéktípusokkal,
mint a német színészek. Mivel a szomorújáték továbbra sem hódított nagyobb teret a
közönség soraiban, ezért egyre inkább az érzékenyjáték, majd pedig a vitézi játék felé
nyitottak. A szomorújáték néhány korábbi sikeres darabjait azonban továbbra is műsoron
tartották, mint például Shakespeare Hamletjét és Othellóját. A szomorújáték sikeres
előadásának színészi gátjai is voltak. Hamlet szerepét nemcsak az elméletileg képzett
laborfalvi Benke József játszotta, hanem a vitézi játékok hőse, a fiatal Kőszeghy Alajos,
vagy a sebes beszédű, magas hangfekvésű Láng Ádám is.56
54 Sugárné Koncsek Aranka 2006:13.

55 Kerényi Ferenc1990:128‒130.; Talpassy Tibor 1983:77.
56 Kerényi Ferenc 1990:133‒134.
– 73 –
A vitézi játékok (pl. Cserny György, Napóleon vagy a győri ütközet stb.) hősét Kőszeghy
Alajos színrelépéséig főként Benke József, Láng Ádám, Murányi Zsigmond játszotta, de
Katona József is fellépett olykor e szerepekben. A hős vitéz példája a német színháztól
átránduló, 1812-ben Pesten magyarul is fellépő Karl Katzianer volt, aki gyönyörű szép és
pompás termetű ember hírében állott, Első magyar követője Kőszeghy Alajos lett, akit a
hálás közönség „kis Katzianerként” tisztelt.57 Déryné azt írta róla: „Jó színésszé vált…egy
kis szegletességet kivéve, félvállát ugyanis mindig fölhúzta, s teljességgel nem tudott róla
leszokni. De különben minden karakter-szerepet ő játszott, és nagyon találva játszta, még
Hamletet is, az pedig előttem nagy ember volt, ki azt jól fölfogta. Szerették is nagyon…
Hamar fejlődött, sok tűzzel játszott, és jól, szép deli termete meg igen emelte játékát.
Szerepét mindig igen jól tudta, s most már mindjárt nagyobbszerű darabokat vehetett elő
a társaság.”58
Kőszeghy Alajos színészi karrierje igen reményteljesen indult. 1813-ban már rendsze-
resen és nagy sikerrel játszott olyan darabokban, mint a Tündérkastély Magyarországban
(gróf Vanházi generális Ferenc fia), Kotzebue: A két feledékeny (Károly kapitány),
Szmolenszk ostromlása (Alexis), Kisfaludy Károly: Lutza széke (gróf Vérhanti fia, Lázár).
Ebben az időben sokszor maguk a színészek fordították magyarra az idegen szerzők
műveit, de előfordult, hogy ők írtak színdarabokat is. Kőszeghy Alajos is írt egy színdarabot
Pokolvári Bálint vagy a halotti harang címen, melynek alaptörténetét a Pokolkői Vendel
című lovagregény adta. Az öt felvonásos vitézi játék első bemutatására 1814. augusztus 1-
jén került sor Pesten, s a címszerepet maga Kőszeghy játszotta.59
1815 tavaszán a Budapesti Városszépítészeti Bizottmány életveszélyesnek minősítette
a Rondella épületét, és elrendelte lebontását. Ezzel a magyar színészek végleg játszóhely
nélkül maradtak. Kultsár István intendáns úr kieszközölte számukra, hogy mint Pest
vármegye által pártfogolt színtársulat szabadon mehessenek és játszhassanak Magyarország
és Erdély egész területén. A vármegye pecsétes ajánlólevelét a következőszavakkal
nyújtotta át nekik: „Menjenek, hirdessék a magyar nyelv szükségességét, miként hajdan az
apostolok hirdették a hittant.”60 A húsvéti ünnepek után 12 hatalmas, jól megrakott sze-
kérrel indultak útnak Benke József és Murányi Zsigmond vezetésével Miskolc felé, s ezzel
megkezdődött az a több évig tartó küzdelmes utazás, amit Déryné a „vándorlások korának”
nevezett.
A vándorlások kora: Eger – Miskolc – Kassa
A tervezet szerint első állomásuk Miskolc lett volna, de útközben betértek Egerbe, és a
tervezettnél jóval hosszabb időt töltöttek a történelmi városban. A társulattal utazott Déryné
és Kőszeghy Alajos is. Az egriek igen szívélyesen fogadták a teátristákat, és finom ételek-
kel, italokkal traktálták őket. A férfiak különösen megkedvelték a rendszeres borospince
57 Kerényi Ferenc 1990:138.

58 Tolnai Gábor 1955:127‒128.
59 Schöpflin Aladár 1931:43.; Szinnyei József 1900:127‒128.
60 Karcsai Kulcsár István 1978:69.
– 74 –
látogatásokat, ahol a gazdák gyomorerősítő gyanánt kínálgatták a finom egri borokat.

Déryné többször tapasztalta, hogy a bor hatására néhány színésztársa kötekedővé és
gorombává vált. Ezen személyek közé tartozott Köszeghy Alajos is, akinek viselkedéséről
így ír Déryné: „De hát végtére a gyomorerősítő fejgyengítővé vált, s némely férfira nézve
nagyon káros behatást gyakorolt. Nagyon megszokták a boritalt, amit Pesten egyiknél sem
lehetett észrevenni: kivált az én szürkekaputosom és az én színpadi szerelmesem: Kőszeghy.
Ez nekem nagyon sok bajt okozott, mert sokszor játék napján is megtörtént rajta a baj, s
nem akart játszani. Garázdálkodott: „Nem, nem, – mondá – nem játszom, az istennek se
játszom ma.” „De nekem, kedves Lojzikám, a maga kis szomszédjának. Tudja gyermekko-
runkban mennyi „viola-szaftot” megnyaltunk? Most játszani fog velem, úgyé? Magának
most egy kis gyomorfájása van…hanem nincsen szaft, de egy kis feketekávé nem fog ártani”
„Csak ha maga tölt nekem.” „Én, én, Lojzikám.” Nem győztük belétölteni a sok feketekávét,
amíg egy kevéssé felvilágosodott nála.” 61
1815 őszén végre megérkeztek Miskolcra, ahol első előadásuk a kor egyik népszerű
vígjátéka, Hirschfeld két felvonásos műve, a Tündérkastély Magyarországon volt. Ebben
a darabban Déryné egy parasztlányt, Mariskát játszotta, Kőszeghy pedig Ferencet, gróf
Vanházi generális egyik fiát. A Pesti Nemzeti Játszó Társaság nagy sikerrel játszott Mis-
kolcon. Az utókorra fennmaradt színlapok tanúsága szerint 1816. március 19-én adták A’
Jó tanátsos című nemzeti érzékeny játékot 5 felvonásban, amelyben Déryné Szilvási királyi
altanácsos Trézsi nevű lányát, Kőszeghy pedig Virágot, a Királyi Könyvtár gondviselőjét
alakította.62 A társulat több alkalommal utazott Miskolcról vendégszereplésre Egerbe,
Kassára, de más városokba is. Egerbe több alkalommal (1816., 1819., 1823., 1837) is
visszatértek, mivel a publikum mindig nagy örömmel fogadta őket.
1816-ban éppen Egerben próbáltak, amikor Erdélyből, Kolozsvárról érkezett hozzájuk
egy fiatal nő, Ecsedi Jozefa.63 Az igen csinos külsejű, csinos öltözetű hölgyet nagyon hamar
megszerették a társulat tagjai. Maga Déryné is barátságosan fogadta, különösen azért, mert
még énekelni is tudott, s „tűrhetően játszott.” Déryné így ír róla: „Egypár napokig még
csak nálunk volt, s már láttuk, hogy Kőszeghyvel olyan…hogy is mondjam csak, nem hogy
bizalmasan (az még megjárná tán némi tekintetben), de egy kisssé nagyon szabadon tár-
salogtak. Egypár nap ismét elmúlott, s már Kőszeghyvel együtt laktak. Akkor láttuk, hogy
ez egy könnyű nő. És nem leány, de asszony – gondolám.”64 A társulat egy másik alka-
lommal Sátoraljaújhelyen szerepelt, amikor betoppant hozzájuk Kilényi Dávid színigaz-
gató, hogy az elszökött primadonnáját keresi. Kiderült, hogy a keresett személy nem volt
más, mint Ecsedy Jozefa, akit most magával akar vinni. Az esetről így ír Déryné: „Kilényi
bement Ecsedihez, hogy készüljön, mert viszi. De már akkor Ecsedi lefeküdt, hogy igen
beteg, ő nem mehet. „De meg kell lenni – mondá Kilényi. Két kötelezettségénél fogva jogom
61 Tolnai Gábor 1955:240‒241.

62 Karcsai Kulcsár István 1978: 34., 79.
63 Ecsedy Jozefa (1795‒1827) színésznő. Első férje: Vajna, második Kilényi Dávid, harmadik Kőszeghy Alajos, negyedik:
Pály Elek. Szép alakját és hangját dicsérik az egykorú bírálatok, operákban nagy sikerrel szerepelt. In: Tolnay Gábor
1955:471.
64 Tolnay Gábor 1955:289‒290.
– 75 –
van magát elvinni: kötelezvénye itt van nálam, és adósom is egy pár száz forintommal.”
Tehát menni kellett, mert az adósságot senki sem akarta kifizetni érte. De hát most már
Kőszeghyvel mit csináljon? Most már ővele lakott, s szerette is jobban, mint Kilényit, mert
végre kisült, hogy eddig Kilényivel lakott. Most az én Ecsedim a kétség útján volt. „Lojzim!
– mond, – nézd, el akarnak tőled szakasztani. Ne engedd, lépj föl mellettem, ne eressz
engem.” De az én Lojzim sokkal hidegebb véralkattal volt megáldva, mintsem tűzbe jött
volna, és párbajra hítta volna Kilényit, hanem csak fölhúzta két vállát, s mondta nagy
hidegen: „Hiszen édesem, én nem tehetek róla, ha elviszi magát. Neki előbb joga van magához.”
„Lojzi, én megőrülök, ha magától el kell válnom.” Nyugtassa meg magát édesem, én nem
akarok vele összeveszni.” „Lojzi, én nem szakadhatok el magától. Vegyen el engem, ha
egyszer meg leszek magával esküdve, akkor ő nem vihet el erővel magától.” „Jaj, kedvesem!
Az igen sok bajba kerülne.” „Én mindent eligazítok – mondja, – csak arról tegyen bizo-
nyossá, hogy engem elvesz, és megesküszik velem.” „Tudja mit, édes Jozefám? Csak leg-
jobb lesz, ha maga elmegyen Kilényivel, én sohasem házasodom meg…” Szegény Ecsedinek
mit volt mit tenni…menni kellett Kilényivel.”65 Jóllehet Kőszeghy úgy nyilat-kozott, hogy
sohasem nősül meg, a valóságban azonban mégsem így történt. Nem tudni pontosan melyik
évben, de a lexikonok tanúsága szerint mégis csak feleségül vette Ecsedy Jozefát, aki előbb
Kilényi Dávid felesége lett, majd pedig hozzáment a jóképű Lojzihoz. Valószínűleg nem
lehetett hosszú a házasságuk, mert Jozefa 1821-ben negyedszerre is férjhez ment, ezúttal
Pály Elek színigazgatóhoz.
Elképzelhető, hogy Kőszeghy Alajos Kassán vagy Miskolcon vette feleségül Ecsedy
Jozefát, erre vonatkozóan azonban nincsenek hiteles adataink. Kőszeghy kassai tartózko-
dására utal Dessewffy József 1819-ben gróf Szrogh Sámuelnek írott levele, amelyben a
következőket meséli el barátjának: „…Azt nem is említém, hogy az elment Kőszegi egy
időtől fogva nagyon hányni és vetni kezdte magát, s így játszása a természetiséget elvesz-
tette; egykor bosszúsan is lépett fel a teátromba, azután megverekedett mátkájával, s mégis
osztán elillantott vele.”66 Kőszeghy valószínűleg a kassai vendégszerepelést követően
hagyta el a társaságot és szerződött más társulathoz.
S mégis, a belülről még nem teljesen kész Miskolci Nemzeti Színház, az első magyar
kőszínház megnyitására, – 1823. augusztus 24. – Kőszeghy Alajos Éder György székesfe-
hérvári társulatával (Nagy István, Takács János, Czégényi Erzsébet, Magyari, Magyariné,
Horváthné, Éderné) ismét visszatért Miskolcra. A megnyitón Kisfaludy Károly A tatárok
Magyarországban című darabját játszották, nagy sikerrel. Majd ezt követően olyan
darabokban léptek színre, mint a Donna Diana, Lutza széke, Stuart Mária és a Bohó Misi.67
A későbbiekben egymást követték a különböző vándor színtársulatok Miskolcon, amely
időszakról a színház száz éves jubileuma alkalmával a következőképpen ír Koller Ferenc
városi zeneiskolai igazgató: „Hogy a magyar színművészet nagyjai a magyar szónak
zengzetességét, a magyar dalnak fenségességét, a Miskolcon elsőnek felépült állandó
színházban hirdethették Magyarországon: örök dicsősége marad a nemes Miskolcz város
65 Tolnay Gábor 1955:302‒303.

67 www.mnsz.eu/new/index.ph
– 76 –
s Borsodvármegye nemesen érző, hazafias közönségének. E nagyszerű tettből, hogy évről-

évre állandó hajlékot adtak Thália vándor papjainak és papnőinek, már 100 évvel ezelőtt
is, gyönyörű bizonyságát adták eleink annak, hogy mindenkor lelkes rajongással, elisme-
réssel voltak a művészi szép, de különösen a dal- és zeneművészet iránt.”68
Az első miskolci színház a mai színházépület mögött, az egykori Deák utcában (ma
Déryné utca) állott. „Fedele fenyőzsindely, felső padlatja gyalult deszka, elején mindjárt a
bemenetelnél két kis kamra, egyik a pénztárnak, a másik a cukrász számára. Eleinte nem
volt benne se karzat, se loge (páholy), hanem később Vay Ábrahám úr, Borsodnak elfelejthe-
tetlen akkori alispánja szinte a maga költségén bevonatta az oldal mellékletet 32 páhollyal,
felül kerítvén azokat egy karzattal, két és egyszeres lócákkal.” Miskolc első színháza az
1843-as nagy tűzvészben pusztult el.69
Székes-Fehérvári Nemzeti Színjátszó Társaság
1818-ban Fejér vármegye 15 tagból álló nemzeti színjátszó társaságot állít fel, amelynek
élén Kolozsváry Pál főszolgabíró, mint főigazgató állt. Gazdasági vezetőnek Nagy Ignác
főadószedőt, díszlet-igazgatónak pedig Bajzáth György aljegyzőt nevezték ki. A művészeti
vezetést továbbra is a színész aligazgatók végezték, előbb Éder György, majd pedig Hor-
váth József. A társulat pedig az egykori pesti együttes néhány fiatalabb tagjából (11 férfiból,
4 színésznőből) állt, énekesek nélkül, s a nevük Székes-Fehérvári Nemzeti Színjátszó Tár-
saság lett. 1820-ban ehhez a társulathoz szegődött el Köszeghy Alajos is.
A Fejér vármegye rendkívül komolyan vette a színjátszás nyelvművelésben betöltött
szerepét, de ugyanakkor szem előtt tartotta a színházat pártoló nemesség igényeit is. Ezért
a vándorszínészet Kotzebue-ra és a vígjátékokra épített repertoárját egyre inkább a vitézi
és a szomorú (drámai) játékok irányába mozdították el. A nyitó előadásra 1818. október
11-én került sor, ahol Tokody Jánosnak az Erdélyi Múzeum drámapályázatán legjobbnak
ítélt darabját, a Szövetség diadalát mutatták be. A közönség számára ismeretlen darab
azonban sajnálatos módon megbukott. Ezt követően olyan kortárs témájú, cenzúra által
tiltott színműveket tűztek műsorra, mint Balogh István Cserny Györgye, Éder György
aligazgató által Nagyváradon írt Napóleon, vagy a győri ütközet című vitézi játéka, az
Angyal Bandi és Vándza Mihály Zöld Marcija, Kotzebue Gróf Benyovszky, Béla futása,
István a magyarok jótevője című darabjai, Körner Zrínyije stb. A társulat színpadi
repertoárjába új színt hoztak Kisfaludy Károly vitézi játékai, amelyeket nagy tetszéssel
fogadott a közönség.70 A Tatárok Magyarországban című darabnak 1819. április 18-án
Székesfehérvárott volt az ősbemutatója, s ebben Kőszeghy Alajos Himfi Eleket, Bebek
Zsigmond, Szádvár urának nevelt fiát játszotta, a női főszerepet (Emelka, Bebek Zsigmond
leánya) pedig a híres tragika Kántorné Engelhardt Anna alakította.71 A darab sikerét
bizonyítja, hogy az 1820. szeptember 28-i pesti szereplést az uralkodó, I. Ferenc osztrák
68 Koller Ferenc 1923:34.

69 Katona Ferenc 1973:7.
71 Rexa Dezső 1941:103.
– 77 –
császár is megtekintette kíséretével. József nádor és családja pedig október 4-én a Várszín-
házban az István előadását nézte meg. Hasonlóan új színfoltként jelent meg a társulat
műsorán a neoklasszicista verses tragédia műfaja, mint Kotzebue Octaviája (1819), az
Inrátsi Pap Gábor által átültetett szomorújáték, a Sappho (1819), valamint Kisfaludy Károly
Irénéje.72
Kántorné, mint vezető tragikának jelenléte meghatározta a szomorújátékok és a vitézi
játékok arányát, s a tragikai és „heroina-szerepek” egész sorát játszotta el a Kisfaludy
hősöktől, a neki fordított Sappho címszerepén át a Stuart Mária címszerepéig, a Lady
Macbethig vagy a Heibronni Katicáig. Mellette a hősöket az ifjú Kőszeghy Alajos játszotta,
aki „szép testalkatú, tanult ember volt, csengő hanggal, és sok kellemmel, csak szavalatá-
ban túlzott…”73
1821-1822-ig egy évadban Déryné Széppataki Róza is a fehérvári társulatnál játszott,
de mivel nem volt másod és harmad énekesnő, ezért énekes darabokat nem nagyon adtak.
Ritkán műsorra tűztek ugyan egy-két operát, főként a Tündérkastélyt, többnyire azonban
áriákat és duetteket énekeltek.74
A Fehérvári Nemzeti Színjátszó Társaság már működésének első évében vendégszere-
pelni ment Pestre és Budára. A nagyjelentőségű eseményről a fővárosi közönség Kultsár
István lapjából, a Hazai és Külföldi Tudósításokból értesült. 1819. április 25-én az alábbi
hír jelent meg a nevezett újságban: „A Nemzet óhajtásának s a Haza ditsőségének kívánván
kedvezni, Gróf Brunszvik Ferenc a Pesti és Budai Theátrom árendása a jövő Május hónap
3. napjátólfogva a Medárd vásár végéig minden Kedden és Pénteken Pesten a nagy
Theátromban Magyar Játékokat fog adatni. E végre meg hívta azt a derék Társaságot,
mellyet a Sz. Fehérvári Nemesség tulajdon költségén tart.” A tervezett műsor igen gazdag
volt (Tatárok Magyarországban, Octavia, A nap szűzei, Rolla halála, Zrínyi Miklós halála,
Indusok Angliában, Árulás és szerelemféltés, Sasszeni Julius, Frigyesi Elek, A vétek,
Temistokles, XII. Károly Bendernél, Esküvés, Ilka című darabok), erről pedig a társaság
almanachja számolt be igen részletesen.
Szilágyi Pál színész, aki az első években tagja volt a fehérvári társulatnak, visszaemléke-
zéseiben (Egy nagypapa regél unokáinak) hitelesen leírja a pesti és budai vendégsze-
repléseket. Így megtudhatjuk, milyen sikert arattak színészeink a két, Duna-parti városban,
de olvashatunk különböző érdekes történetekről is. Például leírja azt a tragikomikus jele-
netet, amely a XII. Károly Bendernél című előadáson esett meg. A szerep szerint a benderi
pasának a szultán parancsára el kellett távolítania janicsárjaival a színről XII. Károly svéd
királyt, de Károly összeszedte kicsiny seregét, és harcba keveredtek a törökökkel. Így,
amikor Falstrőn hadnagy – akit Kőszeghy játszott – vezénylete alatt ki kellett volna verni
a törököt, azok azonban sehogy se tágítottak, mert a török tüzéreket játszó Eszterházy bakák
– a szerepüktől eltérően – jól elverték a svédeket, mondván, hogy az igazi ellenség előtt sem
szoktak meghátrálni, s ezt a komédia kedvéért sem teszik. A heves harcban Fasltrőm

73 Schöpflin Aladár 1931:43.
– 78 –
hadnagy még meg is sebesült, a szemöldökét felhasították, ezért aztán vége is szakadt az
előadásnak, pedig ezután következett volna Kőszeghy nagy jelenete a tatár leánnyal.75
A társulat továbbra is rendszeresen járt vendégszerepelni a környékbeli városokba. 1822.
január 22-én Pécsett Shakespeare Hamlet című darabjával arattak nagy sikert, melyben
Kőszeghy a címszerepet játszotta. Gyakorta jártak Pest-Budára, de ott voltak 1823-ban a
miskolci színház megnyitásán is. Magyarország első kőszínháza A tatárok Magyarország-
ban című színdarabbal nyitotta meg kapuit.76
1824. április végén a társaság újból Pestre utazott, s hat alkalommal szerepeltek a Szabad
Királyi Város Játékszínében. Itt adták elő nagy sikerrel Castelli Murányi Zsigmond színész
által lefordított 3 felvonásos színdarabját, A király és a bolond-ot, amelyben Kőszeghy
Marot Clernens generálist játszotta, Schiller nevezetes 5 felvonásos szomorú játékát, a
Stuart Mária-t, Kisfaludy Károly Iréne című darabját, Kőszeghy ebben II. Mohamed török
császárt alakította, valamint az Egy óra című melodrámát, amiben pedig Emma kedvesét,
Harold Dallos-t formálta meg.
A Székesfehérvári Nemzeti Színjátszó Társaság dicső működésének 1825-ben vége
szakadt. Ugyanis a színjátszást támogató vármegyei és városi főurak lelkesedése alább-
hagyott, kasszája kimerült, utolsó próbálkozásként még elküldték színészeiket Pozsonyba,
hogy az országgyűlés idején szórakoztassák a nagyérdemű közönséget. Mivel az ország-
gyűlésen nagyon sok szó esett a magyar színjátszás és a magyar nyelv megerősítéséről,
természetesnek tűnt, hogy a nagy nemzeti ügy érdekében a legjobb magyar színjátszó tár-
saságot kell a koronázó városba küldeni. A székesfehérvári színjátszók felkészülten, nagy
lelkesedéssel érkeztek Pozsonyba, de reményük hamar szertefoszlott, mert műsoraikat szinte
üres székek előtt játszották. Egy szemtanú feljegyzéseiből tudjuk, hogy a magyar színészek
nyomorogtak a jeles városban, de mégis sokkal jobban játszottak a német társaságnál, ennek
ellenére „mégis a’ magyar játék alatt üres volt a’ nézőterem, ellenben, ha a német játszott,
tömve volt minden…” A szörnyű kudarc eredménye az lett, hogy a Székesfehérvári Nemzeti
Színjátszó Társaság a magyar nemzeti szellem szégyenére éppen Pozsonyban, az ország-
gyűlés alatt oszlott fel. A társaság régi tagjai kiváltak, az új tagok pedig egy kisebb társula-
tot alkotva tovább vándoroltak. 1828-ban a régi társulat jogutódjaként megalakítják a
Fejérvármegyei Színművész Társaságot, de Kőszeghy Alajos ennek már nem volt tagja.77
„Kár volt érte, mert jó színész volt különben, és szép színpadi alkat”
Az 1830-as években különböző vándortársulatoknál lépett fel, s áttért az idősebb hősök
és intrikusok alakítására. A romantika stílusváltását azonban már nem tudta követni. A
kitűnő adottságú színészt egyre súlyosbodó alkoholizmusa megakadályozta tehetsége
kibontakozásában.78
75 Rexa Dezső 1941:88‒90.

76 www.mnsz.eu/new/index.php
77 Rexa Dezső 1941:110.
78 Székely György 1994:424.
– 79 –
Az bizonyos, hogy 1837. augusztus 22-én, a Pesti Magyar Színház megnyitásán bemu-
tatott Vörösmarty: Árpád ébredése, valamint Schenk Eduárd: Belizár című darabjában nem
lépett színpadra. Ismereteink szerint Kőszeghy sosem lett a Pesti Magyar Színház tagja,
de elképzelhető, hogy olykor meghívták egy-egy darabban szerepelni. A Magyar Színház-
művészeti Lexikon bejegyzése szerint 1840-ben vendégszerepelt a Pesti Magyar Színház-
ban,79 – amely ugyan ebben az évben vette fel a Nemzeti Színház nevet80 – arról azonban
nincsen híradás, hogy melyik darabban vagy darabokban léphetett fel. Azt viszont tudjuk,
hogy a Nemzeti Színház 1840-ben műsorra tűzte Katona József egyik korai művét, a Luca
székét, amely darabban Kőszeghy is gyakran szerepelt. Elképzelhető, hogy esetleg erre a
darabra hívták meg a színházhoz, de nincs rá bizonyítékunk.
1847. szeptember 24-én a tíz éves Nemzeti Színház ötödik alkalommal tűzte műsorra
Szigligeti Ede: Zách unokái című történelmi drámáját, s a szereplők között ott találjuk őt
is. A korabeli híradások szerint a darab elsőrangú szereposztásban került bemutatásra:
Déryné Széppataki Róza, Fáncsy Lajos, Lendvay Márton, Szigeti József, Egressy Gábor,
Laborfalvy Róza, Lendvayné Hivatal Anikó, Kőszeghy Alajos, Réthy Mihály, Bartha János,
László József, Egressy Béni, Szákfy József, Csepreghy Lajos, Gózon Antal.81
A következő 1848-as esztendőben megkezdődött a magyarok sok véráldozatot követelő
szabadságharca, amelyben nagyon sok színész harcolt a hazáért (pl. Szerdahelyi Kálmán,
Egressy Gábor, Egerváry Potemkin Ödön stb.), de nem tudjuk, hogy Kőszeghy köztük volt-
e, vagy pedig valamelyik vándortársulattal dolgozott ekkor is.
A legutolsó híradásunk Kőszeghy Alajosról 1852. november 6-ról való. A Nemzeti
Színházban ekkor volt Seribe: Hugenották című öt felvonásos operájának bemutatója,
amelyben Kőszegi Alajos82 Marcel fegyvernök szerepét játszotta.83 Ekkor Kőszegi 56 éves
volt, s már nem számított fiatalnak, de úgy látszik mégis adódott számára olykor egy-egy
kisebb szerep. Mivel nem volt a Nemzeti Színház társulatának színésze, minden bizonnyal
csak az adott szerepre kaphatott felkérést. Ezt követően azonban nincs többé hír róla. Nem
tudjuk hol és miként élt az elkövetkező években. Azt sem tudjuk mikor és hol halt meg,
hiszen még a korabeli újságok sem közölték halálának hírét. Déryné így emlékezett rá:
„Kár volt érte, mert jó színész volt különben, és szép színpadi alkat…örökre megmaradt
ezen hibájában, s végtére idősebb korában iszákosságának lett áldozatja.”84 Nagy kár,
hogy egyetlen egy kép, ábrázolás sem maradt fenn róla, nem úgy, mint kortársairól:
Szentpétery Zsigmondról, Szerdahelyi Józsefről, Szilágyi Pálról, Füredy Mihályról és
Lendvay Mártonról.
Virágkorában igen jó talentumú, elismert művész volt, aki különösen hősszerelmes és
vitézi játékokban jeleskedett, s a közönség is szerette. Sajnálatos módon azonban „jó
adottságait…nem tudta kifejteni, rendszertelen életmódja miatt nem lett elsőrangú színész.”85
79 Székely György 1994:424.

80 1840. augusztus 8-án Erkel Ferenc első operája, a Báthory Mária bemutatóját hirdető színlapon jelent meg először a Nemzeti
Színház elnevezés. In: Rédey Tivadar: A Nemzeti Színház története 1937:159.
81 Cenner Mihály 1975:40.
82 A színlapokon ekkor már Kőszegi Alajosként szerepelt.
83 http.www.oszk.hu
84 Tolnay Gábor 1955:241.
– 80 –
Kőszeghy Alajosról, a magyar színészet hőskorának egyik meghatározó alakjáról sajnos

teljesen megfeledkezett az utókor. A színháztörténészek sem foglalkoztak vele, nevét olykor
megemlítik írásaikban, de a legtöbbször még azt sem. Szülővárosa, Jászberény lakosai
pedig még a nevét sem hallották sohasem, nemhogy az életéről tudnának valamit. Szülei
sírját azonban ma is őrzi a jászberényi Fehértói temető Védett temetőkertje, amelyet a helyi
lelkes városvédők gondoznak.86
„Fejfátok korhadt, sírotok süppedt lett,

Moha benőtte, fű magasra hág.
Ám él az eszme, és a szent kegyelet,
Szívekből nyílik: nektek a dal s virág.”
(Benkéné Reinelt Mária)
A Jászberényi Keresztény Nőegylet …

1929 A Jászberényi Keresztény Nőegylet jubileumi Emlékalbuma 1879-1929.
Jászberény
Balog János
1970 Indulás a jászberényi szülői házból. In: A Jászberényi Városi Könyvtár
Értesítője, Jászberény
Bathó Edit H.
2005 A Jász Múzeum képzőművészeti gyűjteménye. In: B. Jánosi Gyöngyi
(szerk.): Hamza Múzeum Jubileumi Évkönyve 1995‒2005. Jászberény
2007 20 éve a városszépítés és hagyományőrzés szolgálatában. Jászberény
2008 „Itt született és innen indult irdatlan utakra…” Déryné kultusza Jászbe-
rényben. In: TISICUM. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok
Évkönyve XVII. 225. Szolnok
2013 Egy elfeledett jászberényi teátrista a magyar színészet hőskorából:
Kőszeghy Alajos In: ZOUNUK A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-
Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. 297‒326. Szolnok
Bognár Gyula
1943 Déryné ifiasszony születésének 150. évfordulóján. In: Ugar, 9‒10. Jász-
berény
Borovszky Samu
é. n. Magyarország vármegyéi. Abaúj-Torna vármegye. Budapest
é. n. Magyarország vármegyéi: Nyitra vármegye. Budapest
86 Bathó Edit 2013: 297‒326.
– 81 –
Cenner Mihály
1975 Déryné alkonya. In: Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. Miskolc
1993 Déryné (Születésének kétszázadik évfordulójára) In: Pethő László
(szerk.): Jászsági Évkönyv 1993. 176‒188. Jászberény
Fodor Ferenc
1942 A Jászság életrajza. Budapest
Gyárfás Miklós ‒ Hont Ferenc (szerk.)
1957 Nagy magyar színészek. Budapest
Hegedűs Géza – Réz Pál (Szerk.)
1952 Déryné naplója. Budapest
Karsai Kulcsár István
1978 Így élt Déryné. Budapest
Katona Ferenc (szerk.)
1973 Miskolci Nemzeti Színház 1823‒1973. Miskolc
Kelényi István (Összeáll.)
1994 Déryné levelei. Miskolc
Kerényi Ferenc
1987 A vándorszínészettől a Nemzeti Színházig. Budapest
Kerényi Ferenc (szerk.)
1979 A borzasztó torony. Budapest
1990 Magyar Színháztörténet I. köt. Budapest
Koller Ferenc
1923 Az első színház. In: Emlékalbum a Miskolcon 1823-ban megnyílt első
magyarországi kőszínház 100 éves jubileumára. Miskolc
Komáromy József
1944/a Déryné jászberényi szülőháza. In: Ugar, április 15. IV. évf. 4. sz.; Jászberény
1944/b Színésznő születik Jászberényben. In: Jász Hírlap, XVI. évf. február 5.
12. 19. 26., március 11. 18. 25., április 1. 8. 15. 22. 29., május 6. 20. 27.,
június 3. 10. 17. 24., július 15. 22. 29. augusztus 5. 12., szeptember 2.
Rédey Tivadar
1937 A Nemzeti Színház története. Budapest
Rexa Dezső
1941 A Székesfehérvári nemzeti színjátszók Pesten és Budán 1818‒1828-ban.
In: Tanulmányok Budapest múltjából. Budapest
Sáros András
1971 Jászberény műemlékei, emlékművei, emléktáblái. Jászberény
2002 A jászberényi Főtemplom története. KÉSZ Könyvek 1. Jászberény
Schöpflin Aladár (Szerk.)
1931 Magyar Színművészeti Lexikon III. Budapest
Selmeczi László
2011 Mestersége. In: Szülőföldünk a Jászság. Jászsági Könyvtár 7. 374‒375.
Jászberény
– 82 –
Sugárné Koncsek Aranka

1992 Kiegészítő adatok Déryné Széppataki Róza „Emlékei”-hez (kézirat)
1995 Jászberény város gyógyszertárainak története 1790-től 1950-ig. Jász-
berény
2003 Jász történelmi arcképcsarnok (2. bővített kiadás) Jászsági Füzetek 32.
Jászberény
2006 Jászberény temetői. Jászsági Füzetek 39. Jászberény
Székely György (főszerk.)
1994 Magyar Színházművészeti Lexikon. Budapest
Talpassy Tibor
1983 A magyar színjátszás hőskora. Budapest
Tolnai Gábor (szerk.)
1955 Déryné emlékezései I-II. Budapest
Levéltári források – MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár

A Jászkun Kerület összeírása 1803‒1804.
Protokollum, Jászberény 1769.
Végrendeletek, Jászberény 1814, 1818
R.k. Plébánia Irattára – Jászberény

Kereszteltek anyakönyve 1767, 1770, 1773, 1775, 1778, 1781, 1792, 1795, 1796, 1800
Házasultak anyakönyve 1789, 1795
Halottak anyakönyve 1776, 1778, 1789, 1810, 1814
1. kép. Az egykori Schekenbach-féle patika (rekonstrukció)
– 83 –
2. kép. Porcelánedények Schekenbach József patikájából (Jász Múzeum gyűjteménye)
3. kép. Schekenbach Rozália keresztelési anyakönyvi bejegyzése, Jászberény,

Nagyboldogasszony templom
– 84 –
4. kép. A Pesti Magyar Theátrumi 5. kép. Déryné Liszli szerepében

Társaságnál játszó személyek, 1813
6. kép. A Hacker-szála épülete Pesten
– 85 –
8. kép. Déryné elpusztult emléktáblája

Jászberényben
7. kép. A jó tanátsos c.
érzékeny játék színlapja, Pest, 1816
9. kép. Az első miskolci színház
– 86 –
10. kép. Déryné Széppataki RózaVágóné 11. kép. Déryné mellszobra

Berényi Margit festménye Jászberényben a Margit-szigeten,
a Jász Múzeum gyűjteményében Vasas Károly alkotása, 1961
12. kép. Koszorúk Déryné jászberényi emléktáblájánál
– 87 –
13. kép. Déryné emlékplakett (Máté György szobrászművész alkotása)
14. kép. Kőszeghy Alajos keresztelési anyakönyvi bejegyzése (1796. november 8.)
Jászberény, Nagyboldogasszony templom
– 88 –
16. kép. Köszöghy Menyhárt

15. kép. Simon Anna síremléke síremléke
a jászberényi Fehértói temető a jászberényi Fehértói temető
Védett temetőkertjében Védett temetőkertjében
17. kép. A vándorszínészek közlekedési eszköze, az echós szekér
– 89 –
18. kép.
Katona József:
Lutza széke c. darabjának színlapja,
Pest 1813
19. kép.
Shakespeare:
Hamlett c. szomorú játékának
színlapja, Pécs, 1822
– 90 –
egy szolnoki iparos család nemzedékei ...
Bagi Gábor
Egy szolnoki iparoscsalád és nemzedékei

– A Dunkel, majd Homályossy-Tunkel família, és leszármazottai –
Szolnok 1848 előtti lakossága jórészt az 1711 után be-, illetve az esetleg visszatelepült
családoktól származik. Sajnos ma már a rendkívül hiányos levéltári adatok a legtöbbször
nem teszik lehetővé a leszármazásuk levezetését, bár az igazság szerint erre az elmúlt
évtizedekben nem is túlságosan sok kísérlet történt. Pillanatnyilag a mezőváros 18-19.
századi famíliái közül az egyik legérdekesebbnek a német eredetű Dunkl/Dunkel/Tunk/Tunkel
család tekinthető.
Jelenlegi ismereteink szerint a Tunkelek első tagjai Szolnokon a 18. század közepén
tűntek fel, és más helyi analógiák alapján nem elképzelhetetlen, hogy pesti vagy budai
rokonsággal rendelkeztek, illetve innen érkeztek. Tudtunkkal elsőnek 1747-ben a Szolnok–
Katonavárosban lévő tabáni lakosok között szerepeltek, a Rottenstein Ignác helyi kamarai
sómázsamester által készített részletesebb összeírásban. Itt említették ugyanis Tungl Lőrinc
építész munkavezetőt, aki a tiszai híd melletti kamarai házban lakott, és noha szakmáját a
városban már hosszabb ideje és kitartóan űzte, a mestersége, illetve az általa használt
kamarai ház után semmiféle adót sem fizetett. Tekintettel arra, hogy a Tabán már ekkor is
Szolnok város legszegényebb negyedének számított, ez a Lőrinc egy nem túl tehetős, bár
a jelek szerint szolgalmas mesterember és kamarai alkalmazott lehetett. 1751-ben ugyanis
a Tabánban már kamarai ácsmesterként írták össze, mint ahogy a következő évben is.1
Valószínűleg azonos lehet azzal az áccsal, aki 1755-ben 200 forintért a gyöngyösi katolikus
templom tornyát felépítette.2 Nem tudni viszont, hogy miféle kapcsolatban lehetett vele az
a Tunkel Kristóf, aki 1755-ben a helyi római katolikus anyakönyvek szerint házasságkötési
tanú volt,3 bár egy harmadik Tunkel is ismert 1775-ből.
Az ácsmesterség kapcsán mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy két típusukat különí-
tették el, a komolyabb szakképzettségű német, és a szerényebb tudású magyar mestereket.
Ez azonban alapvetően nem származásbeli, hanem tudásbeli különbséget jelentett.
Szolnokon is voltak magyar ácsok, ám a Kamara az előírásoknak megfelelően német
ácsokat alkalmazott, akiknek munkája idővel mind keresettebbé vált. A Tunkelek az
utóbbiak közé tartozhattak.
A kamarai ácsmesterek a 18. század végére egyre több munkát kaptak, és néhányan
közülük már kimondottan jelentős kapitalista vállalkozókká váltak. A példaképük errefelé
a gyöngyösi Rábl (Rábel) Károly (1744–1828) lehetett, aki halálakor már 20 segédet fog-
lalkoztatott, és szülővárosa legtekintélyesebb polgárának számított. Ő az 1780-as évektől
1 Benedek Gyula 2008: 237., 269., 280.

2 Dercsényi Dezső – Voit Pál 1969. III: 159.
3 Benedek Gyula 2008: 321.
– 91 –
az egri egyházmegye területén egyházi és világi épületek sorát építette fel. Sok szolnoki
mesterrel dolgozott együtt, akik aztán a szakma különféle fogásai mellett a modern
„vállalkozói” szemlélet jellemzőit is eltanulták tőle. Ezek nem voltak ugyan nagyon sokan,
néhányuk azonban idővel nemcsak a szakmai elismertség, de a vagyon szempontjából is
jócskán felülmúlta Szolnok földművelő, iparűző vagy éppen kereskedő polgárait.4
I. Homályossy-Tunkel Ferenc
A szolnoki ácsmesterség története még nem feltárt, ám az kimutatható, hogy a 19. század
elejétől, részint a Kamara megbízásai révén már ácsmesteri dinasztiák alakultak ki.6 Ez a
sószállítás révén a városban évente felhalmozódó nagy mennyiségű faanyagon alapult,
mely a fában szegény Alföldön nagy kincsnek számított. Közülük szerintünk a legfontosabb
(Homályossy-)Tunkel Ferenc volt, aki egyben a Tunkel család talán legjelentősebb tagjának
is tekinthető. Számos alkalmazottja (pl. Müller Imre, Obermayer Lajos) utóbb szintén
komoly hírnevet szerzett, és munkájukkal a helyi építőipar szinte minden ágát mozgásba
hozták. Az építkezések fellendítették az asztalosipart (ezen belül az épület- és bútoraszta-
losságot), amely az ajtók, ablakok mellett a lakberendezést is előállította. Megjelentek
azonban új iparágak is, így pl. 1840-ben a szolnoki Illés József mestert egyenesen Szabadka
szabad királyi város tanácsa perelte, az ottani templomtorony nem megfelelő aranyozása
miatt.7 Ennek ellenére a helyi mestereknek Alföld-szerte jó híre lehetett, mivel 1843-ban
a békéscsabai evangélikus templom tornyának a berendezésére is Guldner Ferenc szolnoki
mestert fogadták fel.8 Ez munka pedig már nem csak komolyabb szakismereteket, de
bizonyos művészi hajlamot is igényelt.
Remellay Gusztáv (1819–1866) Szolnok kapcsán már 1841-ben azt írta, hogy az iskolá-
kon és a gimnáziumon kívül a városban egy szakrajzi iskola is működik. Ez „… céljának
tökéletesen megfelel, a növendékek a szép műveltségű, szelídbánású tanító – P[áter].
Zsohár Rajmund – vezetése alatt dicséretes előmenetelt tesznek.” A vezető Zsohár ferences
szerzetes volt, minthogy a rend helyi tagjai a szolnoki tanítást is feladatul vállalták. A
szakrajzi képzés Szolnokon érthető módon a faiparhoz, illetve az építőipar egyéb helyi
ágaihoz kapcsolódott, és aránylag színvonalas lehetett.9 E tekintetben különösen elgon-
dolkodtató, hogy a pesti születésű Zsohár Rajmund – Lyka Károlynál Rajnáld – maga festő-
művész is volt, aki 1844-ben elküldte egy pesti kiállításra a „Svájci tájkép”, valamint a
„Diána és Jupiter átváltozása” című képeit. Tudtunkkal ő az első ismert szolnoki festő,
4 Majláth Emese 2006: 180–182.

5 Magam korábban részletesebben foglalkoztam a tevékenységével. Bagi Gábor 2007: 69–80.; Uő 2008: 421–446. és 2008a:
239–251.
6 A szolnoki építőmesterek között említhető egyebek mellett napjainkban a Szvitek családból Ferenc, Albert (1766 k.–1828
k.) és a fia (?) Ignác (1790 k.–1844. szeptember 8.) emelhető ki, továbbá Obermayer Lajos (1809 k.–1879), valamint Koczka
Nándor (1819 k.–1888). Bagi Gábor 2007: 69–80.; Uő 2008: 421–446.; Uő 2008a: 239–251. Lásd még Ember Győző 1942.;
Kelényi György 1978.
7 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok tanácsi jegyzőkönyvei, 1840. január 11. 25. 90. szám.
8 Lásd a békéscsabai evangélikus egyház honlapját. Internet: www.bekescsaba.lutheran.hu/nagytemplom.html (letöltés: 2010.
április 15.)
9 „Athenaeum”, 1841. 25. szám, 388.
– 92 –
de korai távozása ellenére ő tanította a rajz és festészet elemeire 1839–1843 között Újházy
Ferencet (1827–1921) is, aki következő jó fél évszázadban országosan is jelentős, kísérle-
tező művésznek számított.10
Ezért is érdekes, hogy a hiányos szolnoki jegyzőkönyvek szerint Szolnokon 1842
augusztusában megalakult az „előkelőbb Művészek Egylete”. Hogy ez az elnevezés pon-
tosan mit is takart, az pillanatnyilag bizonytalan.11 Ám mivel ilyen jellegű egyesületekről
a reformkori Magyarországon csak a legnagyobb városokban tudunk, vitathatatlanul igen
korai igények megjelenését jelzi, melyek a jó hatvan év múlva megalakuló Művésztelep
előtörténetében is jelentősnek tekinthetők.
Tunkel Ferenc (1769 k.–1840 k.) főbb életrajzi adatai inkább csak sejthetők, és szüleit
sem ismerjük. Kezdetben Tunkl, Tunkli, Dunkel néven is emlegették, ám utóbb – neme-
sítése nyomán – új neve révén személye, tevékenysége már egyértelműen behatárolható.
Bonyolítja viszont a helyzetet, hogy bár katolikus volt, a helyi egyházi születési anyaköny-
vekben a neve máig nem került elő. Annyi mindazonáltal bizonyos, hogy 1792 táján tűnt
fel igazán Szolnok jegyzőkönyveiben, mint ácsmester és malomtulajdonos,12 és rokonsá-
gának egyes szálai egyértelműen a Felvidék nyugati felére vezetnek.
Tunkel első jelentősebb munkáit a századfordulótól kapta, és gyorsan elismert, és
keresett iparosmester lett. Tevékenységét nagyban elősegítette, hogy az alföldi újratelepítés
lezárulása nyomán a francia és a napóleoni háborúk nagy agrárkonjunktúrát alakítottak ki.
A harcok egyrészt távol folytak, másrészt viszont a felduzzasztott létszámú hadsereg
élelmiszer, ruházati és hadianyag szükségletei ösztönzően hatottak az agrártermelésre is.
Sajnos Tunkel munkásságát rendkívül sok helyről összegyűjtött, és igen-igen töredékes
adatokból lehet csak összerakni, és az így megkapott kép még így is rendkívül vázlatos.
Jelenleg a tevékenységének alapvetően három főbb területét különíthetjük el, ám a forrá-
sadottságok miatt még ezek kidolgozása is igen aránytalan, eltérő mértékű lehet.
I.1. Részvétel a közép-tiszavidéki templomok építésében
A török hódoltság utáni Alföldön a 18. század közepétől indult meg a barokk templomok
tömeges építése. Az első nagy hullámban a főbb települések egyházai az 1780-as évekre
épültek fel. A második szakaszban zajlott le a már meglévő templomok, parókiák bővítése,
míg a kevert vallású településeken a másodlagos vallások, illetve a kisebb falvak
egyházainak felépítése. A római katolikus vallású, és az államigazgatás alkalmazásában
álló Tunkel kezdetben döntően katolikus templomok építkezésében vett részt. Már 1808-
ban dolgozott Debrecenben, majd Szarvason.13 1816-ban a mezőtúri református templom
tornyát javította, állítólag terveket készített az átépítésére is,14 majd 1817-ben a békéscsabai
10 Lyka Károly 1981: 122., 240. Köszönöm Gulyás Katalin kolléganőmnek, hogy erre az adatra felhívta a figyelmemet.
11 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok tanácsi jegyzőkönyvei, 1842. augusztus 24. 491. 387. szám.
12 Az ácsmesterség és a malombirtoklás egymást szinte kölcsönösen feltételezte. 1803. május 2-án Tunkel Ferenc tiszai
vízimalma teljesen leégett, és minden ott tárolt vagyona elveszett. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok tanácsi
jegyzőkönyvei 1803. május 7. 263. 1318. szám.
13 Derzsényi Dezső 1958: 297.; Tóth Ferenc 2000: 642.
14 Kaposvári Gyula – Rédei István 1988: 72.
– 93 –
evangélikus templom famunkái kapcsán tűnik fel.15 1822/23-ban viszont már Kunszent-
mártonban említik. Itt templomhoz a korábbi torony alacsony volt, ezért azt az ő tervei
alapján akarták megmagasítani. A szerződés szerint Dobrova Fábián abonyi kőműves 1.050
forint, valamint öt-öt köböl árpa és búza, Tunkel pedig 1.500 forint és négy köböl búza
fejében végezte a munkát.16
A szolnoki Vártemplomot is az ő tervei alapján építették fel 1822/24-ben, a vár, a török
mecset és minaret köveinek felhasználásával.17 Ez az évtized élete mozgalmas időszaka
lehetett, mivel a ceglédi katolikus templomot 1822/25-ben építette fel, majd 1825-ben a
jászapáti templom bővítéséhez fogott. A tavasszal kezdődő munka során a régi templom
szentélyét elbontották, majd jóváhagyták, hogy „navisa (hajója) meghagyattatik, falai
magasíttatnak, alacsony és megrepedezett boltozatai elhányattatnak, úgyszinte a mostani
alatsony ablakok helyett más, nagyobb és illőbb ablakok, de csak 4 fognak készíttetni. Ezen
régi templomhoz fog a nagyobbítás építtetni kereszt formában, eképpen a régi s új
Templomnak hossza lészen 30 öl.” Az építkezés egészen 1828-ig tartott, de a mű egyike
lett az egri egyházmegye legnagyobb templomainak.18
Még 1826-ban a tápiógyörgyei templomtorony felépítésére Düttrich József pesti mester
mellett nyújtotta be a saját elképzeléseit. A jelek szerint az utóbbi terv arathatott sikert,
mivel a következő évben Szvanicza József ceglédi mesterrel együtt készítették el a ma is
álló, impozáns épületet.19 Állítólag Tunkel 1827-ben a kunhegyesi református templom
építéséhez is készített terveket, ám az végül a neves Hild József tervei alapján épült fel.20
1829-ben a jászdózsai templom még 1806-ban vihar által levetett tornyát építette fel és
aranyozta.21
1829 elején jelezte a szolnoki tanácsnak, hogy a városi nagytemplom tornya már olyan
rossz állapotban van, hogy azért jót nem állhat, ráadásul a vállalt garancia ideje (20 év?) is
rég lejárt már.22 A munkákra elnyerte ugyan a megbízást, de igen sok baja lett belőle. A
következő évben 131 váltóforint és 6 krajcár kifizetése kapcsán a tanács vizsgálatot indított,
mivel vállalta a torony gombjának és keresztjének a levételét is. Ez azonban végül nem
sikerült, a díszek lezuhantak, míg a kereszt összetört és hasznavehetetlenné vált.23
Kunhegyesen 1824-től tervezték a katolikus templom felépítését. Az 1829-es esperesi
döntéssel ellentétben Pirker egri érsek tetszését Tunkel terve nyerte el, és ő kapta a megbízást.
A munka azonban lassan haladt, 1832-ben még ezt írták: „Homálossy Ferentz átsmester a
múlt esztendei tavasztól november végeig tsak az ablakok aljáig vihette fel a Templom s
Torony falát, a nyarat a cholera nyakba szakasztotta…” A kőművesek csak 1833-ban
15 Internet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Evang%C3%A9likus_nagytemplom_(B%C3%A9k%C3%A9scsaba) (letöltés: 2015.

január 20.)
16 Dósa József – Szabó Elek 1936: 222–223.; Soós Imre 1985: 288.
18 Soós Imre 1985. 373.
19 Lásd ennek kapcsán Tápiógyörgye község és a temploma internetes honlapjának adatait. Internet:
www.tapiogyorgye.hu/online/hu/egyhaz.html (letöltés: 2014. február 21.)
21 Soós Imre 1985: 363–364.; Gulyás Éva – Szabó László é.n.: 76.
22 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok tanácsi jegyzőkönyvei 1829. február 7. 104. 78. szám.
23 Uo. 1830. április 17. 367. 136. szám.
– 94 –
fogtak a torony és a boltozat készítéséhez, a következő évben pedig feltöltötték a

templomtér belsejében lévő kutat is. Végül 1836 áprilisában szentelték fel a templomot,
ámde hamarosan kitűnt, hogy a nagynevű mester a templom tetejét igen gyenge minőségű
anyaggal fedte be, így aztán az örököseivel egészen 1853-ig pereskedett az érsekség.24 A
kunhegyesi problémák ellenére Tunkel híre ekkoriban már messze földön ismert volt. Így
még a debreceni Szent Anna templom tornyait is ő készítette el, szolnoki ácsmesterekkel.
1835-ben magasította meg a szolnoki templom tornyát,25 majd egyesek szerint 1836–
1842 között a Jászberény–Szentkúti templom megépítése, felújítása fűződik a nevéhez.26
Állítólag a mezőtúri református templom 1842–1845 közötti felújítását is ő végezte, de
inkább csak a terveket készíthette el a munkához, mivel 1840 után már az örököseit említik.
I.2. A megyei hidak építője

A török kiűzése után a 18. században már nemcsak a főbb útvonalak kiépüléséről és
részleges folyamszabályozásokról vannak adatok, hanem átkelőhelyek és kisebb-nagyobb
hidak ki- és felépítéséről is. 1805-ben a karcagi Zádor-híd kapcsán a végül elvetett faválto-
zat terveit már Tunkel Ferenc készítette el. Jóval több ismeretünk van a kunszentmártoni
híd felépítéséről. E nagykun településen már az 1780-as évektől tervezték egy nagy, állandó
kőhíd építését a Körösön, ám a költségeket a tanács még sokáig nem tudta biztosítani.
Végül a Jászkun Kerület 1804-es határozata nyomán a terveket faszerkezetű hídra
változtatták át. A famunkálatok elvégzését Tunkel vállalta el 12.137 rajnai forintért, míg a
híd két végén a kőlábazatokat a neves Rábl Károly gyöngyösi kőművesmester készítette
el. A Szolnoknál megvásárolt fát (5.059 rajnai forint értékben) végül vízen szállították le
az építkezéshez. A munkák 1806. február 1-én kezdődtek, és az 50 öl hosszú szerkezet
(94,5 méter) fél év alatt el is készült.27
Az 1810-es években a szolnoki Tisza-híd felújítása is mind időszerűbbé vált, de végül csak
1816-tól kezdtek hozzá a munkához. A régi hidat a használható anyagok újabb felhasználása,
és egyben a költségek csökkentése céljából – lebontották, és az átmeneti időszakban Tunkel új
fenyőfa kompját használták az átkeléshez. Végül aztán 1817/18-ban a hidat is ő fejezte be.
Ezután 1819–1826 között Túrkeve határában lévő Csengettyű hidat építette fel.28
Tunkel Ferenc egyik legfontosabb építészeti alkotásának a cibakházi híd tekinthető, amit
a korábbi szakirodalom szerint a birtokos Földváry család építtetett. A híd jelentőségét az
adta, hogy a szolnoki mellett ez volt a Közép-Tiszavidék középső része (a Tiszafüredtől
Csongrádig terjedő folyamszakasz) második állandó átkelőhelye, és átmenetileg Cibakháza
fellendüléséhez (mezővárossá alakulásához), sőt talán a Tiszazug fejlődéséhez is komolyab-
ban hozzájárult.29 A Földváry család levéltárában források azonban azt bizonyítják, 1824-
ben Tunkel már maga ajánlotta fel a família (közbirtokosság) tagjainak, hogy saját pénzből
24 Soós Imre 1985: 277.

26 Némileg bonyolítja a helyzetet, hogy a megmaradt tervrajz állítólag Homályossy Iván munkája. Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Levéltár, A levéltárban őrzött tervrajzok gyűjteménye, V 77.
27 Szikszai Mihály 1994: 86.
28 Szikszai Mihály 1991: 17.
29 Szikszai Mihály 1994: 17., 86., 89–90.
– 95 –
(az ekkor mellékelt terv szerint 45.534 forint 57 krajcárért) elkészíti a hidat, ha ennek
működtetését legalább 12 évre jutányosan haszonbérbe kaphatja. Nyilván ezzel magyaráz-
ható, hogy Tunkel Ferenc 1827-től 1840-ig csak évi 300 forintot fizetett a Földváry köz-
birtokosságnak a híd bérletéért, míg 1841-től ez az összeg már 3.900 forint volt. Emellett
az is feltűnő, hogy a cibakházi uradalomban az 1830-as években az építési megbí-zásokat
is rendre megkapta.30 E lépések már egy tipikus kapitalista vállalkozó eljárásainak felelnek
meg, aki előbb jelentősebb összeget fektet a vállalkozásába, majd tartós haszonra
rendezkedik be.
Közben 1834-re a kunszentmártoni körösi híd a nagy forgalom és a fokozódó igénybevé-
telek nyomán nagyon megrongálódott, sőt a bővítése is szükségessé vált. A munkákra
Tunkel Ferenccel és László János ácsmesterekkel kötöttek szerződést. A régi híd elbontása
és az új felépítése mintegy nyolc hónapig tartott. Az új alkotás hossza 65, a szélessége 4 öl
(122,8, valamint 7,5 méter) volt.31
I.3. Köz-, magán- és uradalmi épületek készítője
Sajnos ez az a területe Tunkel tevékenységének, ami a legnehezebben dokumentálható.

A források pusztulásán túl az átlagos mezővárosi polgárok, falusi kisnemesek, nemesek
építkezései inkább csak a problémák, perek kapcsán tűnnek fel. Annyi bizonyos, hogy
Tunkel 1811 előtt a túrkevei városháza építésében vett részt,32 majd az épülő új szolnoki
városháza ácsmunkáit bízták rá.33 1824-ben Karcagon a régi vendégfogadó és a városháza
teteje is leégett, mire a város Tunkelt hívta meg, hogy a kárt és a javítás lehetőségeit
véleményezze.34 1827-ben a leégett egri városháza tetőzetét javította meg Szvitek Ignác
szolnoki áccsal és Zwenger egri kőművesmesterrel.35 1831-ben a Jászkun Kerület jászbe-
rényi székháza környékén végzett különféle munkákat.36 Magánházak építésére ugyan
pillanatnyilag nincs egykorú adat, ám 1844-ben a Tunkel örökösök a jászberényi Mihál-
kovits Józseffel is pereskedtek egy építkezés miatt.37 1834-ből ismert még egy tervrajz is
Tunkel nevével, a szolnoki sóhivatali tisztviselők lakásairól és kertjeiről.38
Ez a felsorolt pár adat mindenképp arra utal, hogy Szolnokon, illetve a hevesi és
jászkunsági mezővárosokban rendkívül sok épület részleges vagy teljes felépítése kapcsol-
ható Tunkel Ferenc nevéhez. Valószínű, hogy emellett nagyobb számban vízimalmokat,
szélmalmokat, gazdasági épületeket is épített, ám erre igazából még részadatokkal sem
rendelkezünk. Ugyancsak nehéz adatot találni Homályossy uradalmakban végzett munkáira
30 Pest Megyei Levéltár, Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára iratai. XIII.2.a. Családülési jegyzőkönyvek. 2. Iratok.
Acta Concursus Generalis. 1823–1825.; Bagi Gábor 2007: 77.
31 Szikszai Mihály 1994: 89–90.
32 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Jászkun Kerület közgyűlési iratai 1812. 1. fasciculus 459. szám.
33 „Külső-Szolnok”, 1873. február 23. „Mikor épült a szolnoki városháza?”
34 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Karcag, tanácsi jegyzőkönyv 1824. március 28. 158. szám. Köszönöm Ruzicska
Ferenc barátomnak, hogy erre az adatra felhívta a figyelmemet.
35 Dercsényi Dezső – Voit Pál 1969 I.: 351., 411.
36 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Jászkun Kerület közgyűlési jegyzőkönyvei 1831. 105. szám.
37 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Jászkun Kerület közgyűlési iratai 1844. 4. fasciculus, 1305. szám.
38 Magyar Országos Levéltár T 62 Kamarai tervek (1771–1858) Kormányhatósági fondokból kiemelt tervek (17. sz.–20. sz.)
T – Tervtár, No 1249/1-2 Szolnok, sóhivatali tisztviselők lakások.
– 96 –
is. Annyi bizonyos, hogy 1821 táján Körösladányon a báró Wenckheim családnál végzett
bizonyos munkákat, amiért a fizetését részben juhokban kapta meg.39 Cibakházi tevékeny-
ségére az 1830-as évek kapcsán már utaltunk.
I.4. Családi élet, vagyoni gyarapodás
1811 elején Tunkel 18.000 rajnai forintért megvásárolta a Liptó megyei kis Patak-Potok
birtokot, mely állítólag a vele rokon Potoczky János és Antal osztályos atyafiaké volt.40
Következő lépésként I. Ferenc 1817. március 14-én adományozott magyar nemességgel
egyidejűleg magyar nevet és előnevet. Így az adomány és a nemesítés említi Tunkl-
Homályossy de Patak Ferencet, a szolnoki sóhivatal főszámvevőjét, a nejét Véber Borbálát
és a gyermekeit:
1. Istvánt (ő néhol János néven szerepelt),
2. Ferencet,
3. Károly Mihály Jánost,
4. Borbála Anna Katalint,
5. Anna Margitot,
6. Alojzia Mária (Matika, Matyika?) Rozáliát és
7. Mária Rozáliát (bár ez utóbbit olykor nem) említik.41
Homályossy nemesi címerében növekvő vörös pajzsalakon zöld mező volt, felette
jobbról arany csillagtól, balról ezüst félholdtól övezett oroszlán karddal, míg a hegyén
levágott török fővel. A címertakarók mindkét részen arany-vörös színűek.42
Immáron Homályossy-Tunkel Ferenc a nemesi levél és birtok ellenére is Szolnokon
maradt, és eredeti foglalkozását soha nem adta fel. 1835 tavaszán Ferenc nevű, már
nagykorúvá vált fiát a szolnoki tanács előtt elégítette ki öröksége aktuálissá vált részéből.
Az ifjú Homályossy megkapott egy szolnoki házat 2.000 váltóforint(?) értékben, továbbá
2.000 váltóforintnyi készpénzt, amiből azonban apja levonta az 1828-ban már átadott 600
forintot. Emellett megkapta a Liptó megyei Patak (Potok) jövedelmét is, bár ez inkább
talán csak az arányosan reá eső rész lehetett.43 (1826-ban az ifjú Ferencet már bihari és
liptói birtokosként is említették, és itt alighanem apai szerzeményekről lehetett szó.44)
Emellett azonban Szolnokon az öreg Ferencnek más ingatlanai is maradtak, sőt talán
élete során a helyi ingatlanüzletbe (vagy csak értékesebb ingatlanok felvásárlásába) is
beszállt. 1843-ban az örökösei „…minden kéjelmességgel ellátott, egyátaljában erős és
tartós anyagokból készült két nagy lakház, melyek uraságlakásra is igen alkalmatosak –
továbbá egy kőfallal kerített nagy gyümölcsös és egy nagyszerű szénás kert…” azonnali
eladását hirdették még az országos lapokban.45
39 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok tanácsi jegyzőkönyvei 1821. szeptember 5. 505. 123. szám.
40 Magyar Országos Levéltár A 57 – Magyar Kancelláriai Levéltár, Libri regii 63. kötet 1010–1014.
41 Magyar Országos Levéltár A 57 – Magyar Kancelláriai Levéltár, Libri regii 63. kötet 1010–1018., Uo. A 39 – Magyar
Kancelláriai Levéltár, Acta generalia 1817. 3108. szám.
42 Orosz Ernő 1906: 117.
43 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok tanácsi jegyzőkönyvei 1835. április 22. 465. 194. szám.
44 Uo. 1826. március 29. 268. 86. szám.
45 „Jelenkor”, 1843. október 12. 436.
– 97 –
Homályossy-Tunkel Ferenc gyermekei közül – úgy tűnik – volt, aki a nemesi életformát
választotta, másikuk talán(?) építészként akart lépni apja örökébe, ám ők nem lettek sike-
resek. Homályossy Károly (1814 k.–?) viszont Szolnokon maradt kamarai hivatalnokként.
Ő 1848-ban közhivatalnokként volt helyi nemzetőr, majd 1859-ben adószedőként
említették,46 1870 januárjában pedig mint volt sóhivatalnokot és adóhivatali ellenőrt
sóhivatali ellenőrré nevezték ki.47 A jelek szerint végig megmaradt a Magyar Kamara
alkalmazásában. 1881. június 13-án nyugdíjazása és több mint 40 évi hivatalviselése
nyomán mint szolnoki sótárnok I. Ferenc Józseftől megkapta az ekkor adható koronás arany
érdemkeresztet.48
Homályossy örökösei közül – pillanatnyilag úgy tűnik – leginkább a vejei, és a lányai
leszármazottai vitték a legtöbbre. Vejei közül kiemelkedik Müller Imre (1788 körül–1843.
április 9.) ácsmester. Ő a Felvidékről, talán Sárosból érkezett Szolnokra, és 1824-ben vette
el Homályossy Borbálát (1804–1830. augusztus 6.). 1837-ben Törtel (Pest megye) katolikus
temploma felújítására készített terveket a ceglédi Siatsching (Szvaczina, Svanicza?)
Józseffel,49 de 1841-ben(?) a templom tetejének javításában is közreműködött. Szolnokon
1838-ban 325 váltóforintért vállalta el a Szent Ferenc kápolna tornyának renoválását.50 A
lányaitól származó unokák azonban már egy új generációhoz, korszakhoz és életszemlé-
lethez visznek el bennünket.
II. A Szolnoki Művésztelep megálmodója, Müller Adolf

Müller Adolf neve a Szolnoki Művésztelep kapcsán gyakorta elhangzik, bár még a
művészeti lexikonokban is igen sok a téves adat vele kapcsolatban.51 Mindez azért is
sajnálatos, mivel Egri Mária művészettörténész 1980-ban, bár csak pár sorban, de össze-
foglalta az életrajzát.52
II.1. Amit életéről biztosan tudunk

Müller Adolf János Imre (1825. augusztus 30.–1891. december 23.) Szolnokon született.
Szüleinek az ismereteink szerint legalább két fia élte meg a felnőttkort, Adolf és Gusztáv.
A gyermekek számára problémát jelenthetett viszont, hogy szüleiket eléggé korán
elvesztették. Édesanyjuk 26 évesen halt meg, míg apjukkal 1843. április 9-én szívszélhűdés
végzett.
Adolf tudtunkkal gimnáziumot végzett – feltehetően Szolnokon –, majd állítólag 1841-
től a Bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója lett.53 Ha ez igaz is, 1843-ban már nem
46 „Budapesti Hírlap”, 1859. 111.; P. Kovács Melinda – Kozma György Bertalan – Szabó Jolán 1999: 451.
47 „Budapesti Közlöny”, 1870. január 26. 1.
48 „Pénzügyi Közlöny”, 1881. 26. szám, 822.
49 Dercsényi Dezső 1958. II: 227.
50 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok tanácsi jegyzőkönyvei 1838. április 23. 380. 203. sz.
51 Így a magyar festők és grafikusok művészeti lexikona 1823-as lőcsei születésűnek mondja, míg halála szolnoki dátumát
1882-re, leköltözését pedig az 1841 utáni időszakra teszi. Szabó Ákos – Kállai Tibor 1997. II: 115. Nem elképzelhetetlen,
hogy itt két Müller Adolf adatai keveredtek.
52 Egri Mária 1980. 120.
53 Nagy kérdés, hogy a hasonló nevű lőcsei születésű személy volt-e Bécsben. Lásd: Lyka Károly 1981: 319.
– 98 –
folytatta a tanulmányait. Talán az apai és nagyapai hagyatékkal is gondjai lehettek, mert

még ez évben belépett a császári-királyi haderő magyar kiegészítésű 62. számú Turszky
gyalogezredébe, ahol 1847-ben már tizedesként említették. Ekkor azonban még nem jutott
túl a Magyar Királyság határain.
1848 augusztusától ezrede 2. zászlóaljával a Bánságban harcolt a szerb felkelők ellen.
Mészáros Lázár hadügyminiszter már szeptember 6-án alhadnaggyá léptette elő, majd
1849. január 17-től főhadnagyi, május 16-tól pedig századosi rendfokozatot kapott. Isme-
reteink szerint pillanatnyilag ő az 1848/49-es honvédség legmagasabb rangú szolnoki
honvédtisztje. Mindvégig egykori alakulatánál, illetve az abból utóbb megszervezett 122.
honvédzászlóaljban szolgált a Délvidéken. Világos után állítólag várfogságra ítélték, és
Kufsteinben raboskodott, de sokkal valószínűbb, hogy büntetésből besorozták és Észak-
Itáliában szolgált. Később emlegetett élményei is ekkoriból származhattak.54
Leszerelése után hazatért Szolnokra. Itt kereskedni kezdett, bár említik sóházi tisztvise-
lőként is. 1864 novemberétől a város közigazgatási tanácsosainak egyike. 1866 elején két
másik tanácsnokkal talán szándékosan akarta a községi pótadó beszedését elhalasztani,
mivel a több éves alföldi aszály miatt csaknem katasztrofális volt a helyzet. Törekvéseit
azonban nem koronázta siker. A főbíró a fizetésük letiltása mellett elrendelte a vétkes
tisztviselőknek az adó beszedését, ha kell „végrehajtás, zálogolás és árbecslés által” is.
Talán ez is közrejátszott, hogy utoljára a június 15-én szerepelt tanácsosként, míg
augusztustól már a városi kapitányi tisztet töltötte be.
Müller szolnoki lakása az 1850-es évek elejétől lett a Szolnokra érkező osztrák
festőművészek gyűjtőhelye. Maga August von Pettenkofen (1822–1889), a Szolnoki
Művésztelep alapítójának tekinthető neves osztrák festő is nagyon sokszor megszállt nála:
„Nyelvüket nem értvén, a vadidegen helyen a festőknek sok nehézséggel kellett volna
megküzdeniök, ha az ég kegyelméből nem akad Szolnokon lelkes barátjuk, maga is félig-
meddig piktor, aki tanáccsal, útbaigazítással látta el a jövevényeket: Müller Adolf. Ő volt
kvártélycsinálójuk, tolmácsuk, védőangyaluk. Amikor a Művésztelep a távolabbi ötven
esztendő osztrák világosságában volt csak meg… az ő előzékenységének, szolgálatkészsé-
gének, buzgalmának nagy része volt abban, hogy a művészek egyáltalán eljöttek. […] Az
öreg Müllernek Szolnokon háza és kertje van. Mikor az ihlet megszállja, mindent megfest,
ami Szolnokon megfesthető… Azonban sokkal inkább szolgája ecsetjétől eltekintve a
művészet ügyének dicséretes lelkesedésével, mellyel az összes bécsi művészeket Szolnokon
fogadja. „Müller papa a bécsi festőkkel, Pettenkofentől Eugen Jetiéig, szubjektív barátság
és objektív tisztelet révén valósággal össze van nőve.
Gyakori levelezésével még Bécsen túl is, Münchenig, sőt azon túl is felkeresi a művészeket
és a szerény vázlatok közt, mellyekkel falait teleaggatja, nem egy kiváló mesterkéztől eredő
emlék akad (például Pettenkofentől egy pompás csendélet halakkal). „Müller papa” a bécsi
festők faktótuma Szolnokon. Ő rendel nekik lakást, értük megy a pályaudvarra, bekvártélyozza
őket, inast fogad nekik, evés-ivásról gondoskodik, anyagi és szellemi jólétükkel törődik,
árnyékukká szegődik, vezetőjük, tolmácsuk, hírük kürtöse, vagy inkognitó-tartózkodásuk
54 Bona Gábor 1988: 425.
– 99 –
szigorú őrzője lesz, amint kívánják. Előkerít mindent, amit a művészvágyakozás bírni óhajt:
eredeti formájú agyagedényeket, hímzett, piszkos lódenköpenyeket, nemzeti pipákat,
borjúbőrkulacsokat, hamisítatlan bort, szűzdohányt, modellt, ruhatisztogatást, értesítést nyújt
élőszóval, levélben, minden lehető és lehetetlenről, röviden nélküle Szolnok a bécsi művészvilág
számára talán soha nem lett volna olyan vonzó. Ha egy „kolléga” Szolnokon időzik, akkor
„Müller papa” természetesen boldogságban úszik… Apa, anya és testvér szerepét tölti be
azonnal mellette, csupa fül, szem és szív a vendég számára, villogó szemekkel halad mellette
a városon keresztül és mindenik mozdulata kísérő felvilágosítás az igen t[isztelt]. közönség
számára a kiváló vendég méltánylása szempontjából. Mert a vendég „kiváló”, ez az egyetlen
kritikája vele szemben, sem erősebb, sem gyöngédebb kifejezést ezen kívül nem ismer.
Ugyanakkor benne is felébred az alkotás vágya, versenyt fest reggeltől estélig a vendéggel,
mindig ugyanazokat a motívumokat festi, de természetesen némileg másképpen – és ez a
szerencse, mert máskülönben azt a szegény Pettenkofent már rég halálra tisztelte volna
szívének határtalan vonzalmával. […]
Művészi kvalitásairól nem mondhatunk sokkal többet, mint amennyit jóindulatú iróniával
már 75-ben megírt róla Hevesi. A szolnoki művésztelep jubileuma alkalmából rendezett
kiállításon… hat darab Müller Adolf kép volt látható. Bizony, csak dilettáns alkotások ezek.
Néhol határozottan meglátszik rajtuk mesterének keze-munkája, mint például a Szolnok
vármegye tulajdonában lévő „Zagyvaparton”. A műkereskedők Pettenkofen halála után
kihasználták azt a körülményt, hogy Müller Adolf a mester közelében ugyanazokat a
motívumokat festette meg, s a Müller-féle képekre ráhamisították Pettenkofen nevét. Ha
azonban legjobb igyekezet mellett sem sikerül helyet csinálni Müller Adolfnak a művészet-
történelemben érdemeinél fogva, megmaradnak érdemei mint embernek és hűséges,
önfeláldozó barátnak… 1859–1862 között a Pesti Műegylet, utóbb a Képzőművészeti Tár-
sulat tárlatain szolnoki életképekkel vett részt. 1861-ben, amikor az ország minden részére
kiterjedő ügynökhálózat rendszerrel szervezni kezdik a Magyar Képzőművészeti Társulatot,
Müller Adolf elvállalta a szolnoki ügyek intézését. Itt „...több előkelő családoknál, úgy
nyilvános helyeken ezen szép hazafias törekvés célját előadván, elég meleg pártolásra
talála...” 55
A művészekkel így nemcsak szervezőként került kapcsolatba, hanem maga is festett,
igyekezve vendégeitől minél több mesterségbeli fogást ellesni. Végül is Müller annyira
haladt a festészet területén, hogy Szolnokon az érdeklődőknek ő tanította a „rajzolás
mesterségét”, és a kiegyezés után portréfestő volt Szolnokon. Képei többnyire Szolnok
környéki és szolnoki magánosok tulajdonába kerültek, és így időnként ma is felbukkan
még egy-egy zsánere, tájképe, portréja. Lakása a Várban a 7. számot viselte. Ez a Bástya
utca egyik lakóházát jelölte, a Művésztelep és a MÁV Kórház szomszédságában. A szolnoki
honvédegylet tagjai között is említették.
55 Rózsaffy Dezső 1913: 335–343.
– 100 –
Müller 1891. december 23-án halt meg, a várbeli kis lakásában, 66 évesen, az orvosi
látlelet szerint gerincsorvadásban. Nekrológja nemcsak halálát, hanem életrajzát is sajátos
keretbe fogta, igaz talán nem tudta levetkőzni annak sajátos túlzásait sem:
„A szolnoki várbeli kis tusculanum lakója most már a csendes emberek hazájában
alussza örök álmát. Rafael, Murillo, Messonier kedves társasága a túlvilágon megszerzik
számára a gyönyört, mely után egész életében vágyott. Különcz egyéniségében a művész
és a katona egyesült, meg volt benne a művészet idealismusa, s a katona exaltatiója. Müller
Adolf 70 éves, szolnoki születésű, 48 előtt cs. kir. hadseregbeli főhadnagy, 1848/49 forra-
dalomban a magyaroknál kapitány volt, kegyelemből nyugdíjaztatott. Mint nyugalmazott
katonatiszt forradalmi és olaszországi élményeiről szeretett beszélni, a veronai várbeli
kísértet rémregényének elbeszélésével nem egy ismerősének szerzett élvezetet. Mint művész,
nem csak érdeklődött a nagyobb mesterek iránt, de azokról egész lelkesedéssel beszélt fiatal
collegáinak, kik várbeli, csínnal berendezett kis műtermének látogatói, némelyek, s ezek
között a híres Pettenkofen, vendégei voltak. Utóbbi időben a művészet élvezete nem volt
képes enyhíteni, ideges és csúzos fájdalmait, míg az elmúlt napokban a halál megmentette
a kínos szenvedéstől. E hó 25-én kisérték ismerősei, barátai örök nyugalomra. Hátra-
maradott képeit és értékes képtárát (körülbelül 232 darab), mint hírlik, bizonyos feltételek
mellett a vármegyének hagyományozta, alapjául egy megyei képtárnak.”56
II.2. A Müller alapítványok
Müller vagyona bár nem volt nagy, de azért jelentéktelennek sem nevezhető. Mintegy
19–20.000 forintnyi, takarékpénztárban elhelyezett készpénz, ingóságok, festmények,
grafikák, továbbá a lakóháza és a beltelek jelentették a hagyatékát, illetve a még ki nem
húzott sorsjegyeket is felsorolták. Ezekből három nagyobb alapítványt is létrehozott,
melyekből kettő a városi szegényügy fellendítését, a szegényházi, illetve a szegény haja-
donok kiházasítását célozta meg. A források szerint „3.000 frtot hagyott végrendelkező
Szolnok városának oly czélból, hogy ezen összegnek kamatai, évenként 3 erre érdemes
szolnoki szegény hajadonnak adassanak ki. A kiosztás a tanács feladatáúl jelöltetett meg.”
A város közigazgatási bizottsága 1892 decemberében ezt azzal fogadta el, hogy „vallási
különbség nélkül” fogják az érdemeseket jutalmazni.
Jóval szerencsétlenebb lett Müller szegényházi alapítványa. Az örökhagyó „12.000
forintot rendelt a városi szegényház felépítésére, oly megszorítással azonban, hogy ezen
legalább 5% jövedelmezendőségre elhelyezendő tőke kamatai életök fogytáig kiskorú
Müller Gusztáv és Erzsébetet illetik meg, s ezek elhalálozása után fog a tőke Szolnok
városára átszállani.” (A két örökös valószínűleg az örökhagyó Adolf Gusztáv nevű
öccsének leszármazottja lehetett.) A város 1892. július 27-én a hagyaték sorsát tárgyalva
úgy vélte, az építkezés mielőbbi megkezdése érdekében megpróbál a két Müller örökössel
kiegyezni. „...képviselőtestület …óhajtaná, ha a f. évi augusztus hó 23-án megtartandó
hagyatéki tárgyalás alkalmával az érdekelt örökösökkel oly irányú egyezség lenne meg-
56 „Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok” 1891. december 27.; Egri Mária 1980: 120.
– 101 –
köthető, hogy a szegény ház czéljaira hagyományozott 12.000 frt. a város közönségének
azonnal birtokába adassék, s az örökösök beleegyezésüket adnák ahhoz, hogy ezen tőkének
kamatai részükre a város közpénztárából … az évenkénti költségvetésbe való felvétel által
biztosíttassék...”57 Ennek ellenére a város már augusztus 31-én megállapíthatta, hogy „az
érdeklett örökösökkel az egyességet megkötnie nem sikerült, minnélfogva ezen hagyományt
az örökhagyó végrendeletében foglalt korlátokkal elfogadta...” 58 Így a szegényház ügye
végül lekerült a napirendről.
A harmadik alapítvány, egy leendő megyei képtár ügye ugyancsak sajátos utat járt be.
Ez Müller halála után fél évvel már a megyei lapok hasábjaira került: „Említettük már,
hogy a pár hónappal ezelőtt elhalt Müller Adolf festő végrendeletileg a vármegyére hagyta
összes festményét és vázlatait azon kívánságának kifejezésével, hogy ezen festmények egy
vármegyei képtárnak képezzék alapját. A vármegye állandó választmánya a napokban
foglalkozván az üggyel, abban állapodott meg, hogy a törvényhatóság közgyűlésének
javasolni fogja, hogy ezen adományt fogadja el, s egyszersmind bízza meg az alispánt,
hogy a hagyományozott festményeket, egy nevesebb festőművésszel vizsgáltassa meg, s
annak véleménye alapján a további teendőkre tegyen javaslatot.”59 Ez az újságcikk azonban
már némileg megkésett volt, mivel a vármegye törvényhatósága még márciusban foglal-
kozott a tervvel:
„1892. március. 260/1892. kgy. szám. Tárgyaltatott a néhai Müller Adolf szolnoki lakos
által tett, a szolnoki kir. járásbíróság 1595/p/1882. sz. végzésével készült végrendelet ama
része, amely szerint néhai Müller Adolf volt szolnoki festőművész a hagyatékában levő
mintegy 200–300 darab kisebb-nagyobb festményét és vázlatait Jász-Nagykun-Szolnok
vármegyének hagyományozza, és azon reményét fejezi ki, hogy azok egy vármegyei képtár
alapjául fognak szolgálni. […]
9259/1892. Végzés. Az állandó választmány indítványának módosításával a törvény-
hatósági bizottság megbízza a vármegye alispánját, hogy a hagyományozott festményeket
és vázlatokat szakértő által nézesse meg, és ezek eredményéhez képest a hagyaték el- vagy
el nem fogadása kérdésében a hagyatéki eljárás alkalmával, a vármegye képviseletében a
hagyatéki eljárás alkalmával, a vármegye képviseletében nyilatkozatot tegyen. […]”60
A döntést a szakértői véleménytől függetlenül behatárolta a pénz kérdése, a törvényható-
ság anyagi helyzete. Ezt bizonyítja az ősszel hozott első döntés is: „1892. október 652/1892.
szám. Tárgyaltatott a vármegye alispánjának a néhai Müller Adolf hagyatéka ügyében, a
törvényhatósági bizottság 9259/892. kgy. számú határozatában nyert felhatalmazása
folytán tett nyilatkozata, amely szerint: örökhagyó által, a végrendelet szerint, a vármegye
közönsége részére tett hagyományt elfogadja oly módon, hogy a vármegye alispánja által
meg nevezendő két szakértő által kijelölendő festményeket a vármegye közönsége részére
megtartja, a többi festményt pedig az örökösök rendelkezésére bocsátja, – a mennyiben az
57 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok közgyűlési jegyzőkönyvei 1892. július 27. 144. 102–6389.
58 Uo. 1892. augusztus 31. 201. 139/8386. szám.
59 „Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok” 1892. június 9.
60 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Közigazgatási Bizottsága közgyűlési
jegyzőkönyvei, 1892. március 12.
– 102 –
érdekeltek bármelyik részről ezen nyilatkozat ellen kifogás tétetnék, – a vármegye

közönségének igényét az összes festmények és vázlatokra fenntartja.”61
A vármegyei közgyűlés később ugyan már nem foglalkozott a hagyaték ügyével, ám
rendkívül valószínű, hogy a végrendelet végrehajtói nem egyeztek bele annak szétszedé-
sébe. Így a kérdés továbbra is a felszínen maradt, és az alapítandó Szolnoki Művésztelep
ügyéhez kapcsolódott. Pillanatnyilag az elszórt utalásokból úgy tűnik, hogy a Müller-anyag
végül egyben maradva vált az 1902-ben megalakult Művésztelep képzőművészeti gyűjte-
ményének alapjává. Ez utóbb több ezer darabra bővült, egészen 1944-es megsemmisülé-
séig, vagy legalább is eltűnéséig.62
III. A nemzetközi hírű orvosprofesszor – Balogh Kálmán
Balogh Kálmán (1835. szeptember 28.–1888. július 15.) Szolnokon született Homályossy
Alojzia Mária Rozália (1816 k.–1891. április 12.) és tolnai Balogh Antal (1811 körül–1890.
augusztus 3.) sóhivatali tisztviselő gyermekeként. Legalább egy Irma nevű lánytestvére is
volt, aki utóbb Szendi Antal (1832 körül–1895. szeptember 9.) ügyvédhez ment nőül. Ő
Jász-Nagykun-Szolnok megye megalakulásától vármegyei tisztviselő, és emellett a
Pusztatenyő-Kunszentmárton vasút társulati igazgatója volt.63
Balogh Kálmán „Gyermekéveit, miután atyját mint kisebb sóhivatalnokot majd ide, majd
oda helyezték el, nagyatyjánál töltötte, aki akkor már nyugalmazott sótárnok volt. Ötéves
kora előtt a sóhivatali falragaszokról tanult meg olvasni.” Nyolc évesen került a szolnoki
ferences gimnáziumba, majd az egriben folytatta tanulmányait. 16 évesen Győrben érettsé-
gizett. Atyja jó barátja közbenjárására tisztviselői állást kapott Pesten, és emellett jogot
hallgatott, ám 1853-ban egy sebészhallgató szobatársa hatására végül az orvosi pálya
mellett döntött. 1854-ben iratkozott be az orvosi karra, és 1859-ben végzett. Orvostanhall-
gatóként igen sokszor nagy szükséget szenvedett, mert apja szegény hivatalnokként nem
tudta támogatni. Ezért sokáig takarékpénztári napidíjasnak állt be, hogy a tanuláshoz
szükséges pénzt megszerezze. Még később is, amikor már orvos volt, kezdetben még oly
nagy szükséget látott, hogy egy ízben meg akarta magát mérgezni. Egy barátja azonban
ezüst kanalát és arany gyűrűjét küldte el neki, hogy azok elzálogosításával segítsen rajta.
1856-ban avatták doktorrá, majd a tehetséges fiatalembert a nagyhírű Czermák János
(1818–1873), a gégetükrözés feltalálója vette magához tanársegédnek. Czermák hatására
már az 1860-as években publikált az Orvosi Hetilapban, egyebek mellett a vérfoltok
vizsgálatával, a vér fiziológiájával, a szív anatómiájával és működésével foglalkozott.
Emellett kórszövettani vizsgálatokat közölt, gyógyszer- és egészségtani témákról írt. 1862–
61 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Közigazgatási Bizottsága közgyűlési

jegyzőkönyvei, 1892. október
62 Bona Gábor 1988: 425.; Egri Mária 1980: 120.; Rózsaffy Dezső 1913: 335–343.; „Jásznagykunszolnokmegyei Lapok” 1891.
december 27. és 1892. június 9.; Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye közgyűlési
jegyzőkönyv 1892. március 12. 260. szám.; Uo. október 652. szám.
63 Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltár honlapja. Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási tisztviselői 1876-1990.
Internet: http://jnszmtisztviselok.hu/1876-1944/tisztviselok1876-1944/szendiantal/index.html (letöltés 2020. március 2.)
Sajátos, hogy míg Balogh Irma Szendi Antal ügyvéd neje, addig fiútestvére lánya, Balogh Elvirát az ő fia, Szendy Béla vette
el. Budapest Főváros Levéltára. Budapest Székesfőváros Árvaszékének iratai. BFL – IV.1411.b – 1888 – 01934 – Balogh
– 103 –
63-ban érdeklődése a kórbonctan és kórszövettan felé fordult. Tudományos munkássága

jutalmául fakultása, a korélettan magántanárává nevezte ki, majd év végén kinevezték
rendes tanárnak a kolozsvári orvosi sebészeti intézethez. Itt élettant, kórtant és törvényszéki
orvostant adott elő, valamint klinikai boncolást végzett, igen rossz körülmények között.
Sokrétű szaktudás, széles körű általános műveltség jellemezte. Erős szellemű, és meg-
lehetősen nyakas ember volt, aki csak „önmagából merített”, és nemigen fogadta el a kül-
földről jött dolgokat.64 Nemritkán a szigorú konvencióktól elütő ruházkodása, nehézkes
beszéde, sajátos mozdulatai, és néha a szilajságig menő vidámsága is komoly visszatetszést
szült.65 Sokan úgy vélték, megjelenése és modora nem megfelelő a tanári testületben. Ennek
ellenére már korán Pestre akarták csábítani, bár makacssága és eléggé kíméletlen szókimon-
dása is közismert volt. Tehetsége láttán azonban végül 1867-ben Budapestre, az elméleti
orvostan tanárává nevezték ki, 1872-ben pedig a gyógyszertan előadásával bízták meg.
Élettani tankönyvét 1863-ban írta két kötetben, majd „Gyógyszertan” és „Általános
kórtan” címmel tankönyveket adott ki. A német mellett franciául és angolul is megtanulva
lefordította az angol Alfred Swayne Taylor (1806–1880) nagy három kötetes „Törvényszéki
orvostan”-át. Fő munkája „A magyar gyógyszerkönyv kommentárja”, mely 1879-ben jelent
meg. Többeknek közreműködésével 1883-ban orvosi műszótárt szerkesztett. Az „Orvosi
Hetilap”-nak, megalapítása után néhány esztendővel, főmunkatársa lett és e szakközlöny
szerkesztésében súlyos betegsége bekövetkeztéig tevékenyen közreműködött. Az akadé-
miának 1864 óta levelező, 1877-től rendes tagja, a természettudományi társulatnak 1872
óta alelnöke volt. Az orvos-egyletnek is több éven át alelnöke volt, és 1886-ban az egylet
dísztagjának választotta meg. Az 1885-iki egészségügyi kongresszuson az egyik szakosz-
tálynak elnöki tisztjét vitte. Műveivel kétszer is nyert díjat, így 1864-ben „Élettan”-ával a
Magyar Tudományos Akadémia 200 aranyas nagydíját nyerte el, míg 1884-ben az 1.800
forintos a Fáy-jutalmat ítélték meg neki „A magyar gyógyszerkönyv kommentárja” című
munkájáért. 1881-től haláláig dékánja volt az egyetem orvosi karának, és még ebben az
évben munkásságáért megkapta I. Ferenc Józseftől a Vaskorona Rend III. osztályát.
Kitűnő gyakorló orvosként élettani kutatásai is több érdekes eredményre vezettek,
melyek a szakemberek előtt komoly feltűnést keltettek. Különösen az agyvelő képezte
vizsgálatai tárgyát. Ezeknek köszönhető egyik híres értekezése is, mely „Az agy féltekéinek
és a kis agynak működéséről” címmel jelent meg. Minden évben egy-egy nagyobb külföldi
tanulmányutat tett.
Balogh Kálmán a kísérletes élettani alapból kiindulva főleg a gyógyszertan területére
terjesztette ki az működését, elsősorban méregtani kutatásai révén. Mesterséges gyomor-
nedvet készített, és ennek kapcsán bebizonyította, hogy a pepszin fehérjét emésztő hatása
csak sav jelenlétében indul meg. Kísérletileg tisztázta a pupillaszűkítés és -tágítás idegi
mechanizmusának alapjait, valamint meghatározóak voltak a vesét érintő kutatásai is.
64 Így amikor 1883-ban a nyári orvos-továbbképző kurzusokat bevezették, annak tervét számosan kételkedve fogadták. Maga
Balogh Kálmán az egyszerűen csak németmajmolásnak nevezte, ami nem volt igaz, sem pedig igazságos. Endrőczi Elemér
1983. II: 29.
65 Korányi Frigyes 1924: 80.
– 104 –
Számos vegyület (pikrinsav, higanydietil, szublimát, terpentinolaj, ciánhidrogén, mustárolaj

stb.) hatását tanulmányozta főleg tengerimalacon, a leírások, a dózis-hatás összefüggései
és a vélt hatásmechanizmusok magyarázatai máig élvezetes olvasmányok. Művei jobbára
csak magyarul jelentek meg, így az abban foglalt úttörő megállapítások csak évtizedek
múlva kerültek a világ tudomására, jobbára idegen szerzők által. Különös gondot fordított
– mint a gyógyszertan tanára – a gyógyszerismeret és a receptírás tanítására. Több mint
húsz éven át vett részt az orvoskar irányításában mint jegyző, majd mint dékán. Tagja volt
az Országos Közegészségügyi Tanácsnak is. Tanítványai közül Bókay Árpád a gyógyszer-
tan, Hőgyes Endre a kórtan területén vitte tovább szellemét, Tóth Lajos 1890-ben miniszteri
tanácsos majd államtitkár lett, aki Klebelsberg helyetteseként több évtizeden át meghatá-
rozója volt az orvoskari építkezéseknek, gondoskodott azok felszereléséről (így Balogh
közéleti-adminisztratív ténykedésének is megvolt a méltó követője).
Baloghnak az 1863-ban Szaszovszky Alojziával kötött házasságából három gyermeke
született, ámde súlyos személyes tragédiaként a felesége fiatalon, 1874. július 13-án elhunyt.
Az özvegy férj nem nősült újra, vigaszát igyekezett a munkában megtalálni, így aztán
sokszor hajnalig is dolgozott.
1886-ra azonban a kíméletlen életmódja felőrölte a szervezetét. A Bight-kór dekompen-
zációs tünetei kezdtek rajta mutatkozni. 1886-ban tüdőgyulladást kapott, ám betegségéről
nem vett tudomást. Gyógyszert sem volt hajlandó bevenni, sőt az üdvösnek mondott
tejkúrának sem volt hajlandó alávetni magát. Rendkívül súlyos veseproblémái miatt már a
halálától tartottak, ámde átmeneti javulás után 1887 őszétől újra ellátta tanári és dékáni
teendőit. 1888 tavaszán azonban visszaesett, számos alkalommal volt eszméletlen, sőt a
látása is rohamosan romlott. Végül július 15-én hunyt el.66 Temetéséről utóbb így írt a
Vasárnapi Újság:
„Dr. BALOGH KÁLMÁN temetése jul[ius]. 17-ikén mélyen megható gyászünnep volt.
A jeles tudós halála a főváros összes mivelt köreiben mély részvétet ébresztett, mert az
elhunyt nemcsak jeles tudós, de a társas életben is szeretett és ismert férfiu volt. Az egyetemi
épületek mindenikén gyászlobogó lengett. Az egyetemi rektori hivatal felhívást adott ki a
fővárosban időző egyetemi hallgatókhoz, hogy minél számosabban gyűljenek össze a
temetésre. A tud. akadémia, melynek 24 év óta rendes tagja volt Balogh, a természettudo-
mányi társulat, melynek alelnöke volt, az orvos-egyesület, az orsz[ágos]. közegészségügyi
egyesület külön képviselőkről gondoskodtak a temetési ünnepélyre, és diszes koszorúkat
küldtek a ravatalra. Az egyetemi tanári testület értekezletben határozta el a temetést illető
intézkedéseket és dr. Fodor József orvoskari prodekánt kérte föl a gyászbeszéd megtar-
tására. A kecskeméti-utcza 13. sz[ám]. a[latti]. házban volt ravatalra terítve a halott, s
elborítva koszorúkkal. A temetésen Budapest összes tudományos testületei képviselve
voltak. A közoktatásügyi kormányt Berzeviczy Albert államtitkár, Markusovszky Lajos
miniszteri tanácsos, Fayer osztálytanácsos képviselték. Az orvosi karnak – el lehet mondani
– Budapesten időző összes tagjai megjelentek a végtiszteletre. Az egyházi szertartást
Bomeiser belvárosi plébános végezte. A koporsónál állt az elhunytnak ősz atyja is, zokogva.
66 „Fővárosi Lapok”, 1888. július 17.; Varga Lajos 1964: 43–48.; Kerekes László 1982: 65–69.; Berta Ferenc 2007: 18–21.
– 105 –
A koporsót a hatfogatu gyászkocsira helyezvén, mellé helyeik az egyetemi dekánság

jelvényét is. A gyászmenetet az orvosnövendékek nyitották meg, kik közül a katonai
szolgálatra bevonultak a segélyegyleti gyászlobogó alatt haladtak. Utánuk következett egy
koszorúkkal elborított kocsi; ezt az elhunytnak tanártársai és tisztelői követték. Az elhunytat
a temető déli oldalán fekvő Sanovszky család sírboltjában helyezték örök nyugalomra. A
sírnál Fodor József prodékán mondott beszédet. Vázolta a nagy veszteséget, mely a
tudományt a férfikora delén elhunyt tudós halálával érte, majd jellemezve Balogh lelkesült
s nem bérért történt munkásságát, beszédje utolsó szakaszában a következőket mondá:
«Tudjuk meg és jegyezzük meg ezt mindnyájan és becsüljük meg ezt a porlékony tetemet,
mely áldozatul esett a nemes lélek önfeláldozó munkásságának.» A szép beszédet mélyen
meghatva hallgatta végig a gyászoló közönség s utána a koporsót örök nyugalomra
helyezték.
A boldogult tudósnak három gyermeke maradt: Szendi Béláné szül. Balogh Irma; Balogh
Oszkár és Hugó. Atyja: Balogh Antal és édes anyja szül. Homályossy Rozina, kiknek az
elhunyt éltök büszkesége volt, a szülői fájdalom egész súlyát viselik szivükön.”67
Balogh emlékét az orvosi egyetemen sokáig a Balogh Kálmán-féle millenáris alap őrizte.
Ezt Magyarország ezredéves fennállásának 1896-os ünnepe alkalmából létesítette az
orvoskari tanártestület, 20.000 korona alaptőkével. Célja az itt dolgozó adjunktusok,
tanársegédek és gyakornokok által megoldott tudományos kérdések jutalmazása volt. Ez
életbe lépett az 1898/99. tanévben, míg pénzügyi egyenlege 1913. augusztus 31-én 23.563
korona volt.68 Az alapítvány első világháború utáni sorsáról nem tudunk.
Balogh Kálmán születésének 100. évfordulóját az ország és Szolnok város orvos- és
gyógyszerésztársadalma 1935-ben ünnepelte a szülővárosában. Ezen számos egykori
tanítvány mellett még élő rokonai is megjelentek, így fia Balogh Hugó nyugalmazott
fővárosi tanácsos, lánya Szendiné özvegy Balogh Elvira, valamint Szendy Károly, Budapest
ekkori polgármestere.69 Utóbb az eseményről az MTI is tudósított:
„Szolnok, szeptember 30. A magyar orvostársadalom és gyógyszerészi kar vasárnap
ünnepelte Szolnokon a nagy tudós, Balogh Kálmán, születésének 100-ik évfordulóját. A
diszgyülésen megjelent a budapesti és vidéki egyetemek több tanára, kultuszminisztert
Molnár Andor dr. miniszteri tanácsos, az Orvos Szövetséget Verebély Tibor dr. és Sarbó
Artúr dr., a gyógyszerész Szövetséget Tauffer Gábor dr. is Koritsánszky Ottó képviselte.
Vámossy Zoltán dr. a budapesti tudmány egyetem gyógyszertani tanára, tartott nagyhatású
emlékbeszédet, majd a megjelent közönség Balogh Kálmán szülőházához vonult, ahol
leleplezték az épület falán elhelyezett emléktáblát. Délben a Tisza Szállóban közebéd volt,
délután pedig a városháza nagytermében szakgyülést rendeztek. Ezen Verebély Tibor dr.
„A modern sebészet problémái”, Mozsonyi Sándor dr. pedig „A magyar gyógyszerész-
képzés reformja” címmel tartott előadást. MTI.”70
67 „Vasárnapi Újság”, 1888. 506.

68 A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1911–1913. II: 321.
69 Budapest Főváros Levéltára. Budapest Székesfőváros Árvaszékének iratai. BFL – IV.1411.b – 1888 – 01934 – Balogh; Berta
Ferenc 2007a: 16–17.
70 MTI Napi Hírek, 1935. szeptember 30. 1.
– 106 –
IV. Balogh Kálmán leszármazottai
Baloghnak a házasságából három gyermeke született. Balogh Kálmán Oszkár (1867.

július 20.–1915) maga is neves orvos, belgyógyász volt, aki a budapesti Pasteur Kórházban
dolgozott, sőt utóbb agglegényként ott is lakott. 1912-től már főorvosként működött, ám a
kemény munka fokozatosan felőrölte a szervezetét és az idegeit. Az erősödő depressziója
leküzdésére frontorvosnak akart jelentkezni, ám végül 1915 szeptemberében öngyilkos-
ságot követett el.71
Második gyermeke Hugó (1871. január 29.–?) viszont jogász lett, ám igazából mégis
mint a magyar sport korai történetének egyik kiemelkedő alakja maradt meg az emléke-
zetben. Maga is több sportággal foglalkozott, sőt számos elterjesztésében, népszerűsítésé-
ben is aktív szerepet játszott. Így többek között tornázott, kerékpározott, futballozott,
vízilabdázott, úszott, bár főképp az utóbbi sportág érdekelte. Szerepe pillanatnyilag még
nehezen mérhető fel, ám néhány elgondolkodtató adat, szempont mégis felvillantható. Így
egyik fő alapítója volt a Ferencvárosi Torna Clubnak, amelynek létrejötte jórészt a
labdarúgás hazai elterjedéséhez kapcsolódott:
„Az 1880 és 1890 közötti években, hazánkban a sportmozgalmat mindenekelőtt a torna
és az atlétika párharca jellemezte. Az új vetélytárs színrelépését a két rivális megdöbbenve
konstatálta, különösen akkor, amikor az újonnan alakult egyletek többnyire nevükben is
tükrözték az új sportág diadalát: Magyar Futball Club, Budapesti Futball Club stb.
tervezgettek még labdarúgóegyletet Újpesten, Óbudán, a Szentkirályi utcában, a Kiserdő
környékén és természetesen a IX. kerületi Mester utcában, a Rezső téren, a ferencvárosi
házak közötti üres grundokon és iskolákban is.
A Mester utcai fiatalok egyelőre csoportokba verődtek, és a „Tizenegyek bandája” néven
váltak ismertté a környéken. Ezek a gyerekek képezték a magját a későbbi ferencvárosi
sportnak. A három Sturza fiú, a három Békés testvér, Kidling János, Coray Franci, Weisz
Pista, Malaky „Jáni”, Janisch Gyula alkották a bandát, és a Tűzoltó utcában levő Sturza
gyárhoz tartozó telken sportoltak. Ugrottak, futottak, kerékpároztak, dobásban verse-
nyeztek, és mindenekelőtt rúgták a labdát. A „Tizenegyek bandája” természetesen még nem
volt sportegyesület, de tagjai imádták a sportot. Érthető tehát, hogy amikor elvégezték a
Mester utcai iskolában tanulmányaikat, nem tudtak sport nélkül élni, és ki a BTC-be, ki az
MTK-ba vagy a Műegyetemi FC-be járt hódolni szenvedélyének.
Ebben az évben érkezett haza Prágából Gabrowitz Kornél, az egykori Mester utcai diák,
aki előtt nem volt ismeretlen a labdarúgás. A prágai Sláviánál már angol edző működött, és
megismerte az angol típusú klubéletet is. Hazaérkezve kiadta a jelszót: alakítsunk mi is klubot
itt a Ferencvárosban. Megkereste a BTC-be sodródott Weisz Pistát, aki ott csak tartalék
kapusként szerepelt, és rábeszélte, hogy szervezzenek egy „Ferencvárosi BTC-t”. Weisz Pista
kitűnő szervezőnek bizonyult, mert rövidesen jelentkeztek a régi barátok: Balogh Hugó, a
Sturza fiúk, Máté János, a két Stobbe testvér, Acél, Békés és a Malaky gyerekek.”72
71 „Az Újság” 1915. október 19. 11.

72 Internet: https://ulloi129.hu/2014/05/03/115-eves-orok-szerelmunk-ferencvarosi-torna-club/
– 107 –
Balogh Hugónak hasonlóan úttörő szerepe volt a magyar kerékpáros sport kialakításában
is: „1894. május 3-án a Városligeti tó melletti, a mostani Vajdahunyad várral szembeni
nagyvendéglőben megalakították a Magyar Kerékpáros Szövetséget. Az alapszabályokat
Bláthy Ottó Titus és Balogh Hugó készítette el. Az alakuló közgyűlés elnöki tisztét,
korelnökként Hackenberger Zsigmond a Pozsonyi KE tagja látta el. Elnök a szövetség
létrehozásán sokat fáradozó Gerenday György, alelnök Bláthy Ottó Titus, míg első főtitkár
Balogh Hugó lett.”73
Talán a legfőbb szerelme azonban az úszás volt. 1892-ben Bécsben szenior úszóversenyt
nyert, majd a következő évben megkapta Magyarország úszóbajnoka címét. Ez évben MTK
elnöke, Porzsolt Gyula, és a Magyar Athleticai Club úszója, Balogh Hugó kezdeményezé-
sére alakult meg a Magyar Úszó Egyesület (MUE), melynek egyedüli célja a magyar
úszósport fejlesztése volt. Az egyesület feladatául tűzte ki, hogy évente legalább három
úszóversenyt rendez, kirándulásokat szervez, valamint uszodákat épít. A versenyeket eleinte
a Lukács fürdő férfiuszodájában rendezték – az akkori szokásoknak megfelelően –, vízi
ünnepségek keretében.74
Balogh emellett az FTC vízilabda csapatának kialakításában is jelentős szerepet játszott.
1890-ben ezzel kapcsolatban az alábbiakat írták az újságok:
„A vízipóló bajnokság háromszor elhalasztott nevezési zárlata július 1-jén volt. A
bajnokságra a következő egyesületek neveztek: Balaton Úszó Egylet, MAC, Postataka-
rékpénztári Sp. E., MIJE, FTC, és végül a Tétényi SC. Legtöbb reménye a győzelemre
természetesen a MUE régi csapatának van, bár a Balaton összetrenírozott legénységében
erős ellenfélre fognak találni. Az FTC is nagyban készül a bajnokságra, s Balogh Hugó
vezetése alatt hetenkint gyakorlatot tartanak a Tétényi holt Dunaágban.”
Napjainkban furcsán hat, hogy a vízilabda bajnokságot a Magyar Atlétikai Szövetség
rendezte, és hogy az FTC sok futballistákat is nevezett a csapatába. Köztük volt az edző
Balogh is.75
Maga Balogh Hugó a sport népszerűsítésében nemcsak aktív sportolóként vett részt.
Szerkesztette a „Sport-Világ” c. hetilapot (1894–1913), de egyben az FTC 1904-ben alakult
úszószakosztálya első edzője is volt, aki számos tehetséget fedezett fel, és indított el a siker
útján.76 Jelentősen hozzájárult a magyar gyorsúszó-technika kialakításához és fejlődéséhez is.
Balogh Hugó a jelek szerint élete során végig a főváros közhivatalnoka volt. A jogi kar
elvégzése után a VI. kerületi járásbíróság joggyakornoka lett, majd 1902-ben a főváros
tisztviselője lett. 1919-ben tanácsjegyzővé, 1926-ban főjegyzővé választották, majd 1935-
ben vonult nyugdíjba. Ezzel kapcsolatban 1935 tavaszán az alábbi hír jelent meg:
„A legközelebbi közgyűlés, amely valószínűleg ennek a törvényhatóságnak utolsó
összejövetele lesz, egy újdonsült tanácsnokot fog nyugdíjazni. Balogh Hugó főjegyzőt a
polgármester március közepén helyettesítette be az, akkor üresedésben lévő ötödik
tanácsnoki állásra, miután előzőleg négy állást a közgyűlés véglegesein betöltött. Balogh
73 Internet: https://bringasport.hu/2019/05/03/125-eves-a-magyar-kerekparos-szovetseg/
74 Internet: https://sportszertar.wordpress.com/uszas_tortenet/
75 Nagy Béla 1990: 8.
76 Internet: http://www.ftcbaratikor.hu/2018/12/01/a-fradi-szakosztalyai-uszas/ (letöltés: 2020. március 3.
– 108 –
Hugó, aki szolgálatának nagy részét mint anyakönyvvezető teljesítette, érdemeinek elisme-
réséül részesült abban a kitüntetésben, hogy közvetlenül nyugdíjazása, előtt tanácsnokká
helyettesítette be a polgármester. Balogh Hugó most nyugdíjaztatását kérte és miután a
szabályok szerint csak főjegyzői nyugdíjban részesülhetne, a polgár- mester javaslatára
Balogh Hugónak, aki több mint 37 éven át szolgálta a fővárost, kegyképpen a tanácsnoki
illetmények után járó nyugdíjat fogják engedélyezni.”77
„BALOGH HUGÓT, aki a maga hatvanöt esztendejével legidősebb tagja a fogalmazói
karnak, a polgármester tudvalévően behelyettesítette az üresedésben levő tanácsnoki
állásba. Balogh tanácsnok a legutóbbi napokban előrehaladott korára való tekintettel
nyugdíjazását kérte a polgármestertől. Balogh Hugó, mint tanácsnok, változatlanul régi
beosztásában: az óbudai anya- könyvvezetőség élén teljesít szolgálatot. A polgármester a
törvénynek megfelelően a nyugdíjazást saját hatáskörében intézi el, előterjesztést tesz
azonban a törvényhatósági bizottságnak, hogy Balogh Hugó kegyképen ne a főjegyzői,
hanem a tanácsnoki nyugdíjat kaphassa.”78
Balogh átsorolását Budapest főváros polgármestere (mellesleg unokahúga férje) is
támogatta, talán nem egészen véletlenül. Sajnos későbbi sorsa kikutatása a jövő feladata,
ámde még érdekesebb Balogh Kálmán leányának Elvirának, valamint leszármazottainak a
sorsa. Elvira unokatestvéréhez, a már említett szolnoki ügyvéd Szendi Antalnak a Béla
(Heves, 1860–Budapest, 1907. november 9.) nevű gépészmérnök fiához ment nőül. Szendi
Béla a Műegyetemen végzett, majd előbb a vasútnál dolgozott, utóbb pedig az 1. cs. kir.
szab. Dunagőzhajózási Társaság központi felügyelője és az óbudai hajógyár vezetője volt.
Halála előtt egy évvel érdemeiért királyi tanácsosi címet is kapott. A gyászjelentése testvére,
felesége és sógorai mellett Kornélia nevű lányát is említi. Ő esetleg azzal a személlyel
azonos, aki 1908–1910 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója volt.79
Hamarosan azonban férjhez ment, és nem is akárkihez.
Szendi Kornélia férje Hinterschek Károly (Budapest, 1885. szeptember 7.– Budapest,
1953. november 4.) jogász lett, egy jómódú, 20 segédet foglalkoztató józsefvárosi asztalos-
mester fia. Ő kiváló nevelést kapott. Jogot tanult, majd a főváros igazgatásában helyez-
kedett el, a közoktatási ügyosztályon. Ekkor kötött házasságot Kornéliával, és cserélhette
fel német vezetéknevét (némi módosítással) a felesége családjáéra.80 Immáron Szendy
Károly néven a közegészségügyi osztályon dolgozott, majd 1930-ban tanácsnokként az
oktatásügy élére került. 1934-ben alpolgármesterré, majd még az év végén a főváros
polgármesterévé választották. Megbízatása első éveiben a konszolidált körülmények között
a közigazgatási munka szakszerűsége érvényesült a város vezetésében, így lehetőség nyílt
az igazgatás korszerűsítésére, több középítkezésre és Nagy-Budapest általános rendezési
tervének a kidolgozására.
77 „Független Budapest”, 1935. április 10. 7., Gulyás Pál 1940. II: 110.
78 „Új Budapest”, 1935. március 30. 3.
79 „Az Újság”, 1907. november 12. 11.; Internet: http://www.mke.hu/about/hallgatoi_adatbazis.php/s?order..
80 Így 1934-ben több közjegyzői okiraton együtt szerepel Szendy Károlyné Szendi Kornélia és özvegy Szendi Béláné Balog
Elvira neve. Budapest Főváros Levéltára. A jogszolgáltatás területi szervei. Lázár Ferenc közjegyző iratai. Okiratok. BFL –
VII.179.a – 1934 – 0310
– 109 –
Ez utóbbit Szendy 1942 júniusában nyújtotta be a belügyminiszternek, „Tanulmány

Nagy-Budapestről, megalkotásának előfeltételeiről és lehetőségeiről” címmel. Ebben
messzemenően támaszkodott az elődök eredményeire, és a hivatali előterjesztés műfaján
jóval túlmenően, rendkívül alaposan, tudományosan dolgozta fel a témát, és mindmáig
nem is múlta felül senki. Nagy-Budapest területére vonatkozó javaslata csaknem ugyanaz
volt, ami 1950-ben megvalósult, annyi eltéréssel, hogy magában foglalta Vecsést, Buda-
keszit, a Szentendrei-sziget déli csúcsát, ahol a vízművek kútjai voltak, valamint néhány
kisebb területet. A megnagyobbodott főváros az addigi 14 helyett 18 kerületből állt volna.
A kerületi beosztás kidolgozásánál messzemenően alkalmazkodott a fennálló közigazgatási
határokhoz, Kis-Budapest kerületeinek belső határait egyáltalán nem bolygatta volna.
Elképzelését döntően az igazgatásszervezési logika határozta meg. Azokat a téregységeket
igyekeztek megkeresni, melyekben a közigazgatás adminisztratív és szolgáltatásszervező
funkciói a leggazdaságosabban és leghatékonyabban láthatók el. Emellett a fővárossal
kapcsolatban számos történeti és közigazgatási kiadványt is szerkesztett.
Szendy tisztségét egészen a német megszállásig, 1944 márciusáig viselte. Ekkor lemon-
dott, és mint a Kállay kormány közismert híve, alighanem bujkálni kényszerült. A meg-
szállás és az ostrom hónapjait barátainál rejtőzködve élte át. 1945 után nyugdíjasként
visszavonultan élt. Bár a politikai rendőrség többször is kihallgatta, ekkor még eljárás nem
indult ellene. 1951 nyarán azonban feleségével és Béla nevű fia családjával kitelepítették
Alsóvadászra. 1953-ban már súlyos betegen tért haza Budapestre, és még abban az évben
el is hunyt.81
Szendy Károly és Szendi Kornélia gyermekei közül az ifjabb Szendy Károly (Budapest,
1911. július 7.–Budapest, 1981. november 20.) mint kiváló gépészmérnök, energetikus, az
MTA tagja (1970) és Kossuth-díjas (1963) vált ismertté. Oklevelét a budapesti Műegye-
temen szerezte. 1933-tól 1949-ig a budapesti Elektromos Műveknél dolgozott, ahol a
hálózattal kapcsolatos munkákat végzett, majd a Mátravidéki Erőmű tervezésében és
újjáépítésében vett részt. Bár származása közismert volt, a szaktudását annyira nélkülöz-
hetetlennek ítélték, hogy apja és testvére családjával ellentétben a Rákosi korszakban
retorziók egyáltalán nem érték. Így 1950-től különböző vezető beosztásokban az ERŐTERV-
nél működött. Irányító és kezdeményező szerepe volt a hazai villamosenergia-rendszer
kialakításában, az erőművek villamos berendezéseinek, a 120, 220, majd a 400 kV-os
hálózatok és a nemzetközi kooperációs összeköttetések tervezésében. Az ő nevéhez fűződik
a korszerű hálózattervezési módszerek bevezetése hazánkban. Külföldön is elismerést
váltottak ki a nagyfeszültségű elosztó hálózatok tervezésére és a villamosenergia-rend-
szerek modellezésére, szabályozására kidolgozott új módszerei. Számos hazai és nem-
zetközi tudományos testület – köztük a CIGRÉ, a WEC (Világenergia konferencia), az
UNESCO Magneto-hidrodinamikus generátorok bizottsága – munkájában is részt vett.
Közel 100 publikációja jelent meg.82 A Szendy család további történetének bemutatása
azonban már nem feladatunk.
81 Sipos András 2008: 201–218.; Uő 2009: 5–31.

82 Internet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szendy_K%C3%A1roly_(g%C3%A9p%C3%A9szm%C3%A9rn%C3%B6k)
(Letöltés 2020. március 3.)
– 110 –
V. Összegzés
Fentebb a szolnoki Tunkel család egyik ágának, vagy inkább csak néhány kiemelkedő
tagjának életútját ismertettük. Bár a vázolt kép igencsak vázlatos, de azért még így is
rendkívül tanulságos. Az első tagok a 18. század közepén még a nem épp előkelő Tabánban
élő kamarai alkalmazottak, ám fokozatosan kapaszkodnak felfelé. Kiemelkedő a nemesi
címet szerző, és nagy építési vállalkozóvá váló Homályossy-Tunkel Ferenc, aki már nemesi
birtokot vett, és Szolnokon is előkelő házai voltak. Bár fiúgyermekei utóbb nem túl
sikeresek, a leányági unokái közül több mégis igen érdekes pályát futottak be. Az egyik
(Müller Adolf) kiszolgált katonaként utóbb a művészetek felé fordult, bár inkább a szervező
tevékenysége jelentős. A másik, Balogh Kálmán viszont már orvosként és egyetemi
tanárként is nagy ívű életutat jár be, míg leszármazottai a fővárosi elitben is megtalálják a
helyüket. Mindketten az értelmiségi pályák irányában mozdulnak el, és saját területükön a
maguk módján jelentős szerepet is játszanak.
Esetünk ugyanakkor a kutatások nehézségeit is mutatja. A Homályossy-Tunkelek
kapcsán máig nem tudjuk az ág teljes leszármazását bemutatni. Az utolsó ilyen nevű
személlyel magunk Müller Adolf hagyatéki perében találkoztunk. Ő Homályosi (így!)
János, ámde nem tudjuk, hogy kinek lehetett a fia.
Még érdekesebb a Tunkel család többi ágának kérdése. Az 1930-as években ugyanis
Szolnokon még éltek Tunkok, akik azonban nemesítés hiányában nem viselték a Homályossy
nevet. Hogy ők kik voltak, mi lett velük, milyen volt a kapcsolatuk a nemesi ággal, élnek-
e még leszármazottaik, és náluk miféle családi kapcsolatok alakultak ki.
Végezetül még egy dolgot kell kiemelnünk. Mind 1711, mind 1849 után hazánk törté-
netében jelentős volt a bevándorló, német származású iparos városi-mezővárosi polgárok
szerepe. Nem csak a helyi társadalomba illeszkedtek be (váltak magyarabbá a magyarnál,
jászabbá a jásznál), de a művészetben és a tudományban is jelentős szerepet játszottak.
Szerepük részletesebb vizsgálata a Jászkunságban is fontos lenne.
Bagi Gábor
2007 Adalékok a tiszazugi tiszai átkelőhelyekhez a XVIII–XIX. században (A
cibakházi rév és híd történetéhez). In: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi
Múzeum Közleményei, II. 69–80.
2008 Bevándorlók Szolnokon a XIX. század első felében és szerepük a város
életében. In: Novák László (szerk.): Tradicionális kereskedelem és
migráció az Alföldön. Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Szerk.
Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 421–446. Nagykőrös
2008a Kamarai ácsmesterek és leszármazottaik a XIX. századi Szolnokon
(Adatok a Szolnoki Művésztelep előtörténetéhez) In: Tisicum, XVII. A
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve. 239–251. Szolnok
– 111 –
Benedek Gyula
2008 Iratok Szolnok török utáni újratelepülésének korából. 1685–1771.
Documentatio Historica XI. Szolnok.
Berta Ferenc
2007 Dr. Balogh Kálmán (1835–1888) In: Gyógyszerészettörténet, V (2007)
1: 18–20.
2007a Egy emlékezés emlékére. In: Gyógyszerészettörténet, V (2007) 1: 16-17.
Bona Gábor
1988 Kossuth Lajos kapitányai. Budapest
Dercsényi Dezső
1958 Pest megye műemlékei. I. Budapest
Dercsényi Dezső – Voit Pál (szerk.)
1969 Heves megye műemlékei. I–III. Budapest
Dósa József – Szabó Elek
1936 Kunszentmárton története. Kunszentmárton
Egri Mária
1980 A Damjanich János Múzeum Képzőművészeti Gyűjteménye (1970–1980)
Szolnok
Ember Győző
1942 A magyarországi építészeti igazgatóság történetének vázlata (1788–
1867). Levéltári Közlemények, 1942/1945. 345–375.
Endrőczi Elemér
1983 100 éves a magyar orvostovábbképzés 1883–1983. Budapest
Gulyás Éva – Szabó László
é.n. Jászdózsa. Száz Magyar Falu. Budapest
Gulyás Pál
1940 Magyar írók élete és munkái. II. Budapest
Kaposvári Gyula – Rédei István
1988 Szolnok megye műemlékei. Szolnok
Kelényi György
1978 Az Építészeti Igazgatóság és a „hivatalos” építészet Magyarországon. In:
Zádor Anna – Szabolcsi Hedvig (szerk.): Művészet és felvilágosodás.
Művészettörténeti tanulmányok 123–159. Budapest
Kerekes László
1982 Miért vallott kudarcot Balogh Kálmán, a bakteriológia magyar úttörője?
In: Orvostörténeti Közlemények, 97–99. (1982) 65–85.
Korányi Frigyes
1924 Az orvostudomány magyar mesterei. Budapest
P. Kovács Melinda – Kozma György Bertalan – Szabó Jolán
1999 1848-as nemzetőrök Heves és Külső-Szolnok vármegyében. A Heves
Megyei Levéltár forráskiadványai, 6. Eger
– 112 –
Lyka Károly
1981 A táblabíró világ művészete. Magyar művészet 1800–1850. Budapest
Majláth Emese
2006 A templom- és iskolaépítő Rábl Károly munkássága. In: Karcagi
Kalendárium, 2006. Karcag, 180–183.
Nagy Béla
1990 Fradi futballmúzeum, 47. Budapest
Orosz Ernő
1906 Heves és a volt Külső-Szolnok egyesült vármegyék nemes családjai. Eger.
Rózsaffy Dezső
1913 Osztrák művészek Magyarországon. In: Művészet. Szerk. Lyka Károly.
1913/9. 335–343.
Sipos András
2008 Szendy Károly. Polgármester 1934-1944. In: Feith István (szerk.): A
főváros élén. Budapest főpolgármesterei és polgármesterei 1873–1950.
201–218. Budapest
2009 Nagy-Budapest létrehozásától Nagy-Budapest revíziójáig (1949–1956)
In: Múltunk, (2009) 1: 5–31.
Soós Imre
1985 Az egri egyházmegyei plébániák történetének rövid áttekintése. Eger.
Szabó Ákos – Kállai Tibor
1997 Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. II. L–ZS. Magyar
Műgyűjtők és Kereskedők Kézikönyve. Budapest
Szentmiklóssy Géza
1930 A magyar feltámadás lexikona. Budapest
Szikszai Mihály
1991 A szolnoki közúti Tisza-híd szerepének változása napjainkig. In: Botka
János (szerk.): Zounuk, 6. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
Évkönyve. 9–31. Szolnok
1994 A kunszentmártoni rév és híd története. In: Botka János (szerk.): Zounuk,
9. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szerk. Botka
János. Szolnok, 81–105.
Tóth Ferenc
2000 Csongrád megye építészeti értékei. Szeged.
Varga Lajos
1964 Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868–1893)
In: Orvostörténeti Közlemények – Supplementum, 2. Budapest
Zsolnay László
1993 Négy katolikus templom a Jászkunságban és a hivatalos építészet a
XVIII–XIX. század fordulóján. In: Madaras László – Szabó László –
Tálas László (szerk ): Tisicum, VIII. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Múzeumok Évkönyve. 407–420. Szolnok
– 113 –
Besenyi Vendel
Dr. Kele József

a jászkun redempcionális per vezéralakja
(1863-1929)
2009. május 6-án szép és megható tűzoltó ünnepség színhelye volt Jászberény – váro-
sunkban került megrendezésre a megyei tűzoltónap. Az ünnepség a Szent Imre temetőben
kezdődött dr. Kele József sírjánál, ugyanis halálának 50. évfordulója alkalmából a megyei
tűzoltószövetség, a szolnoki tűzoltóság és a megyei ügyészség összefogásával megújult a
sír. Kurgyis János nyugalmazott tűzoltó alezredes méltatta Kele József érdemeit, ünnepi
beszédét az akkor 90 éves Sugárné Koncsek Aranka helytörténeti kutató – dr. Kele József
életének lelkes kutatója – tartotta, majd dr. Medvegy János, Jászberény főplébánosa meg-
áldotta a felújított sírt.
De ki is volt Kele József, akiről halála 91. évfordulóján ma itt megemlékezünk?
Kléger József néven született 1863. december 3-án Jászfelsőszentgyörgyön. A családi
név 1881-ben változott Kelére. Anyai ágon ősi jász redemptus család sarja. Apai nagyapja
1845-ben költözött Jászberénybe. Édesapja „hites” ügyvéd volt, több jász településen, így
Lajosmizsén, Jászfelsőszentgyörgyön, Jászfényszarun és Jászjákóhalmán dolgozott mint
főjegyző. Édesapja az 1848/49-i szabadságharcban a Lehel huszárezredben szolgált, és
1849-ben Komárom feladásáig volt az ezred tagja. Klapka György 1849. szeptember 13-
án alezredessé léptette elő. Ekkor mindössze 16 éves volt.
Kele József egyéniségének kialakulásában döntő hatással lehetett a családi háttér. Anyai
nagybátyja és egyik tanára is végigharcolta a szabadságharcot, így diákkorában bizonyos
kurucos magatartás volt rá jellemző. Diáktársaival a Nádor-oszlop tetejéről eltávolították
a kétfejű sast, s azt a Zagyvába dobták. A város a kétfejű sast pótolta, ezt diáktársaival
ugyancsak eltávolították. Ezután már a sast nem pótolták, így maradt ránk – az utókorra –
a sas nélküli Nádor-oszlop.
Elemi iskoláit Jászjákóhalmán, a középiskolát Jászberényben végezte, majd beiratkozott
az egri jogakadémiára és 1891-ben ügyvédi oklevelet szerzett.
További életének Szolnok volt a színhelye, ott volt gyakornok, vármegyei jegyző,
árvaszéki ügyész, majd vármegyei főügyész, s végül magánügyvéd.
1915-ben, 52 éves korában önként jelentkezett frontszolgálatra. A m. kir. 29. honvéd
gyalogezredben mint százados vett részt a harcokban több éven keresztül.
A Tanácsköztársaság idején Szolnokról el kellett menekülnie. Több hónapon keresztül
a Jászfelsőszentgyörgyön lévő szőlejében, a Kishegyen tartózkodott, s itt szorgalmasan
gyűjtötte az adatokat a „Vörösök és fehérek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében” c.
könyvéhez, mely könyv végül is 1926-ban jelent meg. A könyvet elolvasva hiteles képet
kaphatunk a Tanácsköztársaság szolnoki és jászberényi eseményeiről.
Dr. Kele József igen aktív tűzoltó volt. Ő szervezte meg a szolnoki önkéntes tűzoltó
egyesületet, és annak 41 éven át elnöke volt. Ő szervezte meg a Jász-Nagykun-Szolnok
– 114 –
dr. kele József a jászkun redempcionális per vezéralakja
vármegyei Tűzoltó szövetséget is. Ő volt a szövetség alapító elnöke. A tűzoltóságon

keresztül nagyon sok egyszerű embert ismert meg, s ezek az ismeretségek a vészterhes
időszakban, a Tanácsköztársaság idején a hasznára váltak.
Szenvedélyes gyűjtő volt. Az anyagiakat sem kímélve gyűjtötte a jászkunok történetére
vonatkozó iratokat, dokumentumokat. Volt fegyver-, érem-, kép-, képeslap- és nagy
pipagyűjteménye is. Kb. 4000 kötetes könyvtárát és minden egyéb gyűjteményét az 1917-
ben kelt ajándékozási szerződéssel – halála után Jászberény városának ajándékozta olyan
feltétellel, hogy „A könyvtár mindig a dr. Kele József könyvtára nevet viselendi, s külön
helyiségben a megfelelő módon lesz elhelyezendő, miről gondoskodni Jászberény város
kötelessége leend.” Ezt az ajándékozási szerződést Jászberény város közgyűlése 1917.
december 17-én megtárgyalta és elfogadta.
Sajnos 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején Kele József lakását többször kirabolták,
sok mindent elvittek. A Tiszához közel volt a lakása, a falak vizesedése következtében
egyik fala kidőlt, a benne lévő értékeket a szomszédok mentették ki. Gyűjteményéből, ami
megmaradt, halála után végakaratának megfelelően a jászberényi Jász Múzeumba került.
Gyűjteményének egy darabja volt az ún. Csittvári krónika, mely naplószerű feljegyzé-
seket tartalmazott. Kikötötte, ez halála után 25 évvel kutatható, addig elzárva kell tartani,
lepecsételve és a szekrénykulcsot a polgármesternek kell őrizni. E könyv – krónika –
további sorsáról nem tudok.
Kele Józsefnek a vasúti híd mellett volt egy kertje, azt a gimnáziumnak adományozta
(ma Lehel Vezér Gimnázium), azzal a céllal, hogy ott a tanulók a kertészeti munkákban
gyakorlati ismereteket szerezhessenek.
Kele József kitartóan kutatta a jászkunok történetét, főleg pedig a jászkun kiváltságok
1702-ben történt megsemmisítését, eladását a Német Lovagrendnek és a szabadságjogok
visszaváltása érdekében történt eseményeket. Kutatása eredményeként 1903-ben jelent
meg a Jászkunság megváltása c. munkája, mely élete főművének is tekinthető. Igen
széleskörű kutatásokat folytatott. Munkája körül itt csak néhányat említenék:
– Vörösök Szolnokon és a Jászságban. Szolnok, 1926.
– A jászok patronátusi joga. Jászapáti és vidéke. VI. évf. 25. sz. 1907.
– Almásy család és a jászkunok. Jászkürt. I. évf. 3. sz. 1906.
– Jászalsószentgyörgy és Szászberek története. Jászapáti és Vidéke. VI. évf. 45. sz. 1905.
Tisztelt Hallgatóság!
Tudjuk, 1745-ben a bécsi udvar helyett az ötszázezer forint befizetésével önmagunknak
kellett visszaszereznünk régi kiváltságainkat. Majd 1715-ben a császári udvar és a magyar
országgyűlés kötelezettséget vállalt a jászkunok kiváltására a Német Lovagrend uralma
alól. Ez puszta ígéret maradt, nem valósult meg. Más megoldás nem lévén, a jászkun
kapitányok kérvényt nyújtottak be a budai helytartóhoz, melyben jogaik és földjeik vissza-
váltásának engedélyezését kérték.
Ez 1745-ben történt meg, a váltságösszeget a jászkunok saját erejükből befizették az
udvarnak, és így visszakapták régi szabadságukat.
– 115 –
A császári udvar és az országgyűlés visszafizetési kötelezettsége továbbra is fennállt,

éspedig természetszerűleg a Hármas kerülettel szemben. Nem történt semmi.
1790-ben (az 1790. évi 25. tc.) a császári udvar és az országgyűlés kártérítési kötelezett-
ségét újra megerősítette, azonban a feudális abszolutizmus korszakában a Hármas kerület
a követelésnek nem tudott érvényt szerezni. A jobbágyfelszabadítás után bevezetett föld-
tehermentesítési adót a kerületekre is kivetették, amely tulajdonképp nem volt jogos, mivel
a Jászkunság soha nem volt úrbéres terület. Az 1868. évi 33. tc. felmentette azokat a tele-
püléseket a járulék fizetése alól, melyek már 1848 előtt megváltották magukat, de ezt a
rendelkezést a Jászkunságra nem terjesztették ki.
A kiegyezés és a dualizmus létrejöttével a jászkun redemptusok elérkezettnek vélték az
időt, hogy évszázados sérelmükkel és követeléseikkel előálljanak.
1867-ben Fazekas Alajos, Kiskunfélegyháza képviselője emelt szót a jászkunok sérel-
meiről és a váltságösszeg visszatérítésének igényéről. Kérése a magyar országgyűlés
részéről szinte meghallgatásra sem talált.
1876-ban szétdarabolták a jászkun kerületeket. 1878. december 9-én Szolnok és Pest
megye küldöttei ez ügyben tanácskozást tartottak Balogh Imre és Sipos Orbán elnökletével,
a váltságösszeg kincstárból való visszaperlését határozták el, és döntöttek arról, hogy a
jogutód megyéknek kell a közös jogigényt megkísérelni. Elhatározásuknak semmiféle
foganatja nem lett.
1902-ben volt egy újabb kezdeményezés a váltságösszeg visszafizetésére. Kiskunhalas
városa ez ügyben csatlakozásra hívta fel az érintett 25 jászkun település elöljáróságát. Mivel
a csatlakozás némi fizetési kötelezettséggel is járt volna, a települések nem csatlakoztak,
így ez a kezdeményezés még abban az évben elhalt.
Ezután 1903-ban ezt az ügyet Kele József vette a kezébe az általa létrehívott redempciós
mozgalommal. Nem mást fogalmazott meg, mint az 1745. évi redempció összegének a
visszaperlését. Véleményem szerint ezért is nevezhették el redempcionális pernek, ugyanis
perre soha nem került sor az állammal szemben.
A per lefolyása, mely 1929-ig eltartott, külön tanulmányt illetne. Erről főleg a sajtóvissz-
hangjáról részletes tanulmány jelent meg a Szolnok Megyei Levéltári Évkönyv 32. köte-
tében, 2018-ban Csikós Gábor történész tollából. Címe: Redempciós mozgalom a korabeli
jász sajtóban.
Itt most Kele József ebben betöltött szerepéről szeretnék szólni. Kele József – ekkor már
háromévi kutatómunkával a háta mögött – komoly propagandát folytatott a siker érdekében.
Kele élete végéig vallotta a váltságösszeg visszafizetésének jogosságát.
A munka a Jászságban és a két Kunságban is folyt. Összefogója és egyben a jászsági
mozgalom vezetője is Kele József volt. A redempciótól már több mint 150 év telt el, így
memorandumot szerkesztettek annak megértésére. Ezt könyv alakban meg is jelentették.
Az ügy előmozdítása érdekében bizottságokat hoztak létre, döntöttek arról, hogy a
váltságösszeget az érintett városok és községek kapják meg, és ne személyek, mivel a jogos
redemptus ősök felkutatása ennyi idő után már lehetetlenné vált.
– 116 –
Kele a redempcionális pert az alábbiak szerint kívánta lefolytatni:

1. Egy nyomtatott ív terjedelemben kérvényt készítenek
2. A volt Hármaskerülethez tartozó képviselőket és az összes küldöttet meghívják a
szöveg tárgyalására
3. Felkérik Pest, Szolnok és Csongrád vármegyék törvényhatósági közgyűléseit, hogy a
benyújtandó közös kérelmükhöz külön kérvénnyel csatlakozzanak
4. A három vármegye főispánja, a származási és terület szerint érdekelt főrendek és
képviselők a lehető legnagyobb számban megjelennek a miniszterelnök, az igazságügy-,
belügy-, pénzügyminiszter, továbbá Kossuth Ferenc előtt a kérvény átnyújtása végett.
A kérvény több évi huzavona után elkészült, 1907. november 14-én mintegy 5-600 fő
jelenlétében átadták Wekerle Sándor miniszterelnöknek, a mellékletekkel együtt.
A miniszterelnök udvariasan, kedvezően nyilatkozott a redempciós igényről. Ígéretet
tett arra, hogy megbízottja kapcsolatba lép a mozgalom 5 tagú albizottságával, erre azonban
nem került sor.
Kele a kielégítési törvényjavaslat elkészítésére Holló Lajos országgyűlési képviselőt
kérte fel. Írásban megsürgette a miniszterelnököt ígérete teljesítésére. Ekkor már 1908-at
írtak. A levél tipikus példája a bürokrácia útvesztőjének, több minisztériumot megjárt, végül
a pénzügyminisztériumban elakadt.
Kele József, továbbá Holló Lajos, Laitner Adolf és Ábrahám Dezső országgyűlési
képviselők 1909. augusztus 14-én ismét megjelentek a miniszterelnök előtt. Wekerle
Sándor ígéretet tett, hogy az ügyet intézni segít – nem történt semmi.
1911-ben a mozgalom bizottságát újjászervezték. Ez a bizottság március 18-án az
Országház egyik üléstermében ülést tartott, és elhatározták: az ügy érdekében egy újabb
memorandumot készítenek. A memorandum nem készült el – a váltságösszeg visszatérítése
érdekében ez volt az utolsó értekezlet.
1912-ben az újjászervezett kormánypárt a főispán útján felszólította Kele Józsefet: a
függetlenségi pártból menjen át a Nemzeti Munkapártba, és a redempcionális mozgalom
résztvevőit is erre ösztönözze, ugyanis a kormánypárt támaszkodni akart a redempcionális
mozgalomra is. Kele József erre nem volt hajlandó, lemondott vármegyei főügyészi
állásáról, nyugdíjba ment és mint magánügyvéd dolgozott tovább.
1913. október 4-én gróf Tisza István kérésére a redempciós per állásáról jelentést
készített, azonban erre a jelentésre választ nem kapott. Kele küzdelme nem lelt eredményre,
az I. világháború másfelé irányította a közvéleményt, a háború elsodorta a mozgalmat és
elsodorta híveit.
Kele József azonban élete végéig küzdött, nem adta fel. 1919. március 20-ra értekezletet
hívott össze Pest vármegye székházába. Új fejleményként nem a magyar államtól, hanem
a Habsburg-háztól követelte a jóvátételt. A 20-as években is kitartóan foglalkozott ezzel a
kérdéssel.
Az utolsó gyenge lobbanásról még említést kell tenni. 1929. június 8-ra Kele József
össze akart hívni egy gyűlést, azonban a mozgalom régi tagjai közül már 114 fő nem élt,
54-en maradtak életben. Kele ekkor már beteg volt, kórházban feküdt. Dr. Almásy Lászlót
kérte fel az ülés elnöki teendőinek ellátására, akivel a mozgalmat együtt kezdték. Almásy
– 117 –
László ezt a feladatot nem vállalta el, mivel összeférhetetlennek tartotta hivatali beosztásá-
val. Így az ülés nem lett megtartva, ugyanis időközben a Jászkunság utolsó királya 1929.
június 21-én meghalt. Távozásával, halálával a redempciós per is örökre befejeződött.
A mozgalom iratait „annak első napjától kezdődően” Kele gondosan elrakta, megőrizte
és 1929. május 5-én azt nyilatkozta, hogy azokat a jászberényi Jász Múzeumba helyezi el.
Halála után az iratok a jászberényi múzeumhoz kerültek, ahonnan 1956 júniusában a
szolnoki levéltárba lettek átszállítva. Az iratok Szolnokon kutathatók, levéltári jelzete:
„Redemptionális per (dr. Kele József) iratai 1903-1929”.
Halála után, kívánságára a szolnoki tűzoltószertárban ravatalozták fel. Ott volt a
gyászszertartás és a búcsúztató is, majd tűzoltókocsira helyezték a földi maradványait
tartalmazó koporsót, és a gyászmenet gyászzenét játszó zenekar kísérete mellett a rékasi
rampáig kísérte el. Míg a gyászmenet haladt, a tűzoltók szirénája folyamatosan szólt.
A rékasi rampánál a koporsót autóba tették, s azt Jászberénybe szállították. A Szent Imre
temetőben helyezték örök nyugalomra az „egyik legkiválóbb jász vezért” – olvashatjuk
Sugárné Koncsek Aranka könyvében. Sírja a temető VI. parcellájában az 1. sor 18.
sírhelyén található.
Sugárné Koncsek Aranka

2003 Jász történelmi arcképcsarnok. 124-125. Jászberény
Erdész Sándor:
1974 A redempcionális per és utóhatása. In: Jubileumi Évkönyv a Jász Múzeum
alapításának 100. évfordulójára. 71-79. Jászberény
Csikós Gábor
2018 Redempciós mozgalom a korabeli jász sajtóban. In: Zounuk 32. Levéltári
Évkönyv. 35-82. Szolnok
Besenyi Vendel
2009 Tűzoltó ünnep Jászberényben. In: Berényi Kármentő. XV. évf. 2. sz.
2009. december. 2-3.
Dokumentumok
Jászberény Város közgyűlési jegyzőkönyvei 1916-1917. 275-282. p.

Dr. Kele József ajándékozási szerződése. Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Levéltára – Szolnok
– 118 –
– 119 –
Pethő László
Egy nagyhírű mérnök feltaláló

és jászberényi kapcsolatai
Egy gyászjelentés és egy gyászbeszéd nyomában
Több mint negyven éve, hogy dr. Heller László igazgatóhelyettes, egyetemi tanár és
akadémikus elhunyt. Temetésére a kor szokásainak megfelelően került sor. Gyászjelentését
a Magyar Tudományos Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem és az Energiagazdálko-
dási Intézet tette közzé, minden személyi vonatkozás nélkül.1 Így gyászjelentésből nem
derült ki, hogy akadt-e őt gyászoló hozzátartozója és leszármazottja. A kor nagy halottaival
ellentétben nem került rá a gyászjelentésre az ötágú vörös csillag, így ennek hiányában
feltételezhető, hogy Heller László nem volt tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak.
Mindezek ellenére a szocialista korszak megbecsült személye volt, hiszen munkásságát
rangos kitűntetésekkel: Kossuth díjjal; a Munka Érdemrend arany fokozatával és a Magyar
Népköztársaság Zászlórendjével ismerték el. A gyászjelentés még sorolja azokat hazai és
nemzetközi szakmai testületeket és bizottságokat, amelynek vezetője vagy tagja volt.
A gyászjelentést figyelmesebben tanulmányozó számára esetleg feltűnhetett, hogy a
temetésre a főváros X. kerületében található Kozma utcai temetőben került sor. A részvétet
nyilvánítók jelentős része csak ebből következtethetett arra, hogy a halott zsidó honfi-
társunk volt. Heller László pontos születési adatait csak komolyabb utánjárással és kuta-
tással sikerült kideríteni. 1907. augusztus 6-án, Nagyváradon kelt anyakönyvi bejegyzése
szerint neve Schwartz Mór volt, apját Schwartz Mórnak, anyját Weiss Fanninak hívták. A
Heller nevet valószínűleg 1921-ben történt Magyarországra való áttelepülése után vette fel
a család.
További kutakodásaim alapján kiderült, hogy Heller Lászlót 1980-ban elsősorban jász-
berényi születésű özvegye Kun Ilona gyászolta, gyerekei ugyanis nem voltak.2 Egy Heller
László munkásságát megörökítő alapítvány létrehozásakor és bejegyzésekor kapott
nagyobb nyilvánosságot az a tény, hogy az elhunytnak további közvetlen hozzátarozói is
voltak.3 Ők ezen tül nem vagy alig szerepeltek a nyilvánosságban. Többet tudtam meg róluk
egy emailen keresztül bonyolított levélváltás nyomán. Elhunyt nagybátyjuk elhalálozásának
helyét keresték, amelyre vonatkozó adatokat meg is találtam a Fővárosi Levéltárban.
Adataimért „cserébe” érdeklődtem édesapjukról, s kiderült, hogy őt Heller Gedeonnak
hívták.
1 OSZK gyászjelentések gyűjteménye

2 Kun Ilona, a sírfelirat szerint Kun Ilona édesapja Kun Ede jászberényi textilkerekedő volt. Kun Ilona és Heller László 1945-
ben kötöttek házasságot, amikor apósa már régen meghalt, így valószínűsíthető, hogy személyesen nem ismerték egymást.
3 Népszabadság 1990. május 15. 10. p.
– 120 –
egy nagyhírű mérnök-feltaláló és jászberényi kapcsolatai
Az elindulást és a karriert egyengető testvér
Heller Gedeonról ezt követően hamarosan megtudtam, hogy Koller József és Koller
Józsefné társaként 1921-ben nyitotta meg kalap- és úridivatárú kereskedését Budapesten
a Deák Ferenc utca 2-4. szám alatt.4 A vállalkozás prosperált, mert Heller Gedeon állandó
részvevője volt a kor márkás autóit felvonultató reprezentatív szépségversenyeknek. 1935-
ös házasságkötésének szűkszavű nyilvánosságra hozatalának adataiból szintén arra követ-
keztethetünk, hogy Heller Dániel vagyonos ember lehetett és rangjához illő házastársat
talált.5
Szórvány adatokból szereztem némi bizonyosságot a két testvér viszonyáról. Lényegesen
többet mond viszont erről Scheiber Sándor főrabbi 1980 novemberében elmondott, sze-
mélyesebb és érzelemgazdagabb gyászbeszéde.6 Ebből kiderül, hogy a Lászlónál csaknem
két évtizeddel korábban született Gedeon „Szinte gyermeki alázattal ragaszkodott hozzá…
Neki köszönhette, bogy a zürichi egyetemen tanult és doktorált.”
A kényszerszülte külföldi tanulmányok jelentősége meghatározónak bizonyult Heller
László karrierjének alakulásában. 1927-től a világ egyik legjobb – ha nem a legjobb – mű-
egyetemének, a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule-nak a hallgatója lett, ahol
1931-ben szerezte meg gépészmérnöki oklevelét. Diplomájának megszerzése után az ifjú
mérnök két évig Zürichben maradt, ahol H. Quilby professzor magánirodájában dolgozott.
A jeles szakemberrel való együttműködés a továbbiakban is fennmaradt, később doktori
disszertációjának témavezetője ugyancsak ő volt.
A hazatérő mérnök 1933-ban a budapesti Farkas Gépgyárban tervezőmérnökként alkal-
mazták. 1936-ban magánmérnöki irodát nyitott, és ettől kezdve főleg műszaki tanácsadó-
ként működött. Különleges jelentősége lett annak, hogy a korszak vezető menedzsere Aschner
Lipót „látókörébe” került. A hovatovább legendássá vált Weiss Manfréddal szemben őt
kevésbé tartja számon és jegyzi a szakmai és történészi közvélemény. Pedig Aschner
ugyancsak nagy ívű karriert futott be és írányításával az Egyesült Izzó teljesítményét és
gazdasági potenciálját nemzetközi szinten is nagyra értékelték. Külön megemlítendő az
általa életre hívott agytröszt, amelybe tehetséges mérnökök és tudósok egész sorát sikerült
összeverbuválni. Itt dolgoztak például olyan hírneves emberek, mint Bay Zoltán, Bródy
Imre, Polányi Mihály és mások. A pályájának első éveiben járó Heller Lászlót is megnyerte
Aschner, akivel idővel rendszeres, sőt barátinak nevezhető kapcsolata alakult ki.7 Az elnök-
vezérigazgató ráadásul komoly megbizatással látta el, az Egyesült Izzó beruhásában meg-
valósuló Ajkai Hőerőmű terveit ő készítette. Ennek során jól hasznosította Svájcban szerzett
tapasztalatait és kapcsolatait. Az erőmű berendezéseinek és gépeinek jelentős része onnan
4 Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára (Budapest, 1924)

5 Heller Gedeon és Spitzer József kir. kereskedelmi tanácsos és neje, Wolf Ilona (Sopron) leánya, Erzsébet házasságot kötöttek.
(Minden külön értesítés helyett.) – Pesti Napló 1935. január 1. 21. p.
6 Scheber Sándor: Válogatott beszédek. Összeállította és az előszót írta Kőbányai János (Budapest, 1994) Múlt és Jövő kiadó
362-63. p.
7 Alvári Csaba: Heller László In Sorsok és találmányok 2014: 9-19.
https://en.mandadb.hu/common/file-servlet/document/775690/default/doc_url/485316.pdf
– 121 –
is érkezett. Az erőmű létesítése során vetődött fel először a később világhírűvé lett légkon-
denzációs berendezés szükségessége és annak megoldási lehetősége. A kiválasztott terület
ugyanis nem rendelkezett megfelelő mennyiségű hűtővízhez szükséges vízkészlettel. A
felmerült probléma megoldására készített megoldási javaslatot Heller László. Idővel kide-
rült, hogy jelentős karsztvíz készletek találhatók a környéken, így a légkondenzációs eljárás
alkalmazására mégsem lett szükség.8
Az innovációs tevékenység kezdete és hatékony lépései
A rendelkezésre álló konkrét adatok szerint éppen akkor, 1940. november 20-án tette meg
Heller László US2356404 kódszámmal amerikai szabadalmi bejelentését a levegőhűtéses
kondenzációs eljárásra vonatkozóan.9 A szabadalmaztatás ügyét ugyan a háborús körül-
mények is hátráltatták, de végeredményben a bejelentés 1944. augusztus 22-én oltalmat kapott!
A feltaláló- és iparjogvédelemben jártas kollégái ugyancsak szakszerűen és körültekintően
jártak el, amelynek végeredményeként hosszú évtizedekre biztosították a Heller System-
ként jegyzett találmány védettségét. Sokat segített a találmány védettségének biztosításában
a 620/1940. M. E. sz. rendelet és azt kiegészítő jogszabályok sora, „mert nélkülük a háború
alatt az ipari tulajdon területén is sok érték, köztük igen sok magyar érték is, veszendőbe
ment volna”.10
A találmány tehát túlélte a háború viharos éveit, de mi történt magával a feltalálóval?
1944 márciusa után feltételezhetően önmaga is szorongatott helyzetbe került. Több levél
és egyéb dokumentum maradt fenn ebből az időszakból, de megmenekülésének pontos
adatai nem ismertek.11 Egykori tanítványaitól szerzett értesülés szerint az óbudai Kéhli
vendéglő tulajdonosai bújtatták, s így nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy túlélje a rendkí-
vüli megpróbáltatásokat.
Pályájának rendhagyó elemei. Egy tudós vállalkozó a szocializmus időszakában
A második világháborút követő évek nagy változásokat hoztak Heller László életében.
Számára mást jelentettek az úgynevezett koalíciós évek, sőt megint mást a sokak számára
mélypontot jelentő ötvenes évek, majd 1956 forradalma és az azt követő esztendők karri-
erjének nagyívű fellendülését eredményezték.12
8 Heller László ajkai működésével sokat foglalkozik a róla szóló szakirodalom. A szovjet csapatok megjelenése után azonnal
felmerült, hogy az erőmű berendezéseit leszerelik és jóvátétel fejében kiszállítják.a Szovjetunióba. A nyersebb, kíméletlenebb
feldolgozások szerint minden mozgatható berendezést és felszerelést elszállítottak. Más, dokumentumokkal is támogatott
változatok viszont arról szolnak, hogy Heller László szakvéleményét meghallgatva és konkért közreműködése nyomán nem
az erőműbe telepített berendezéseket, hanem azok Svájcból utánrendelt berendezéseit szállították ki. Lásd erről Alvári 2014
id. mű
9 http://www.szellemitulajdon.hu/cikkek/276/hires-magyar-feltalalo-paros%3A-heller-laszlo-es-forgo-laszlo.html
10 Sályi László: Helyreáll a jogbiztonság az ipari jogvédelem területén – Magyar Ipar 1947. december 10. 5–6. p.
11 Alvári 2014 id. mű
12 Erről az időszakról interjú készült: Hlavacska András, Kaszab Árpád, Szabó Benjámin, Szappanos Ferenc, Tavasz Ferenc
mérnökökkel, és László Károlynéval. Batalka Krisztina, Bojtos Gábor és Kinyik Appolónia levéltárosok az adatok
feltárásához nyújtottak segítséget. Szíves közreműködésüket ezúton is köszönöm.
– 122 –
Sorra véve, 1948-ban a Zürichben megvédett doktori disszertációja rendkívülinek minő-

síthető fordulatot hozott. Talán nem túlzás, ha ezt úgy kommentáljuk, hogy ez az esztendő
sokak számára ellehetetlenülést, bezárkózást jelentett, mígnem Heller Lászlóval éppen
ennek ellenkezője történt. A Zürichi Egyetem honlapján ma is nyilvántartott H. Quilby
professzor témavezetése és B. Bauer professzor korreferenciája nyomán megvédett doktori
disszertációja folyományaként számtalan mennyiségű új lehetőség tárult fel a feltaláló előtt.
Egyértelműen az újabb svájci bemutatkozás nyitotta meg számára az utat a nemzetközi
szakmai szervezetekben való szereplésre és az abból adódó kapcsolatépítésre. 1950-ben
Londonban, 1955-ben Párizsban, 1956-ban pedig Bécsben vehetett részt nemzetközi hőtani
konferencián. Ezzel párhuzamosan megkezdte tudományos eredményeinek publikálását.
A kapcsolatépítésnek azonban nemcsak tudományos, hanem komoly üzleti hozadéka is
lett.
Időközben a feltaláló hazai szakmai tevékenysége is megváltozott. Először 1945-ben
részt vett az EGART, majd ennek átalakítása nyomán a HŐTERV, az újabb átszervezés
után pedig az Energiagazdálkodási Intézet (EGI) létrehozásában és működtetésében. A
részvénytársaság és a későbbi szocialista tervező vállalatok energiaellátási, tervezési és
kivitelezési munkákra szakosodtak, és Heller László irányításával komoly fejlődési utat
jártak be. Jelzi ezt az a tény, hogy a kezdetekben mindössze néhány tucat szakembert
foglalkoztató RT-ből néhány évtized múltán 800 fős szakembergárdát magában foglaló
vállalat lett. Olyan, ahol a professzor – műszaki igazgatóhellyettesként – aktív irányító
szerepet vállalt, munkatársainak jelentős hányadát pedig tanítványai közül toborozta.
Feltalálói munkájáról pontos képe volt az Országos Találmányi Hivatalnak, amelynek
része lehetett abban, hogy Heller László 1951-ben Kossuth-díjban részesült a „levegő-
kondenzációs rendszer gyakorlati megvalósításához alkalmas elmélet kidolgozásáért”. A
Hivatal akkori elnöke, Hevesi Gyula – aki nem sokkal később az Magyar Tudományos
Akadémia főtitkárhelyettese lett – rendre bevonta a frissen alakult Műszaki Tudományok
Osztályának munkájába, ahol rendszeresen tartott igényes, később nyomtatásban is
megjelent szakmai előadásokat. Lényegében ezzel egyidejűleg lett a Műegyetem oktatója,
ahol 1951-ben professzorrá és tanszékvezetővé nevezték ki.
Mindeközben Heller László nem tett le találmányának hasznosításáról. Újabb lendületet
adott, hogy Zürichből ismert kollégájával, Forgó László mérnökkel az apróbordás
hőcserélők beiktatásával tökéletesítették a légkondenzációs eljárást. A kor gyakorlatának
megfelelően az Országos Tervhivatalhoz fordultak. Az igen befolyásos kormányszervtől
komolyabb anyagi segítséget kaptak, amelynek segítségével 1954-ben felépült az első
légkondenzációs berendezés a Soroksári Textilművekben. Ettől kezdve tempósabbá váltak
az események, előbb a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatták be, utóbb pedig a Brüsszeli
Világkiállításra is benevezték.
Sajátos módon 1956 forradalma sem okozott komolyabb megtorpanást a találmány
karrierjének útjában. Pedig okozhatott volna, mert Heller László életében először és egyben
utoljára politikai szerepet vállalt. Kari professzori képviselőként ugyanis beválasztották a
Műegyetem Forradalmi Bizottságának tagjai közé. Részt is vett több gyűlésen és megbe-
szélésen, az egyetemi autonómia újjászervezésének felelőse lett, de ettől több lényegében
– 123 –
nem történt. Így aztán nem volt különösebb akadálya annak, hogy 1957–58-ban – a Külke-
reskedelmi Minisztérium támogatásával – Angliába, az NDK-ba és az NSZK-ba, majd
Kínába utazzon találmányának értékesítése céljából. Útjai eredményesnek bizonyultak,
mert egy angol céggel kötött megállapodás nyomán Roogley-ben felépülhetett az első
nagyobb teljesítményű Heller–Forgó-féle légkondenzációs hűtőtorony. Ezzel a találmány
– a viharos évek ellenére – révbe ért, a Brüsszeli Világkiállításon is Nagydíjban részesült,
s jócskán megnövekedett az érdeklődés iránta.
A légkondenzációs berendezés elterjedése, első üzleti és egyéb sikerei
Az ötvenes hatvanas dekádforduló jócskán meghozta azokat az eredményeket, amelye-

kért Heller László és munkatársai évtizedek óta dolgoztak. Először Nyugat-Európában és
a szocialista országokban találtak komolyabb érdeklődőket, de a külkereskedelmi vállalatok
közvetítésével a vízszegény arab országokba, pl. Iránba, valamint az indiai Kashmirba is
eljutottak a komoly árbevételt eredményező berendezések.
Figyelemre méltó, a korra jellemző üzleti szervezési modell alakult ki. Adott volt egy
műegyetemi professzor, aki az EGI műszaki vezetőjeként kezében tartotta a legfontosabb
szálakat. Az Intézet első számú terméke – évtizedekkel Heller 1980-ban bekövetkezett
halála után – a Heller–Forgó-féle hűtőtorony légkondenzációs berendezése lett és maradt.
Az intézetben folyamatosan bővülő létszámú tervezőgárda dolgozott, amely mintegy
garanciája volt a folyamatos fejlesztésnek.
Maguknak a berendezéseknek a gyártása viszont Jászberényben zajlott. Az 1952-ben
hadiüzemként alapított vállalat számára nem mindennapi lehetőségeket tárt fel a légkon-
denzációs berendezések, immáron békés célú termékek gyártásának lehetősége. A gyár
egykori igazgatója így foglalta össze ebbéli örömét: „A brüsszeli világkiállításon 15 részt-
vevő ország 73 gépe közül a magyar Heller–Forgó-féle kondenzációs hűtőtoronynak ítélték
oda az egyik nagydíjat; A Heller–Forgó-féle kondenzációs berendezés energetikai vonalon
a század legnagyobb találmányának minősül, amely valósággal forradalmasította az
erőműépítkezést. Szinte beláthatatlan perspektívák tárulnak a két zseniális magyar mérnök
találmánya elé, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy szerte a világon egyre fokozottabb
mértékben épülnek atomerőművek. Az English Elechtric Company adta az első megren-
delést a jászberényi Fémnyomónak.”13
Az első években többszáz szakképzettséggel nem rendelkező nő számára adott biztos
munkát a távtartó gyűrűk kézi munkával való felhelyezése, később a gyártás tökéletesíté-
sével lényegesen kisebb számú betanított munkásra lett szükség. Komoly, rangos feladato-
kat teljesítettek a gyár mérnökei, akik – többek között – az egykori Szovjetunió országaiban,
Törökországban, Iránban, Kínában és az Egyesült Államokban irányították és vezették a
termékek összeszerelését és üzembe helyezését. Esetenként – különösen a kezdetekben –
úgy, hogy semmiféle vagy mindössze néhány szavas nyelvtudással vágtak neki a feladat
teljesítésének.
13 Gorjanc Ignác: Egymillió dolláros megrendelés – Szolnok megyei Néplap. 1958. július 19.
– 124 –
Visszatérve Heller Lászlóra, pályájának következő éveiben újabb rendhagyó elemet lehet
találni. Ő abban a szocialista érában volt tehetős ember, amikor ezt a hatalom elvileg nem
szerette. A Rózsadombon lakott – habár ezt nem akadémikusi rangjának vagy vállalat-
vezetői jövedelmének köszönhette –, mégis fehér Mercedesen járt, amelybe időnként
tanítványai is beülhettek. A Nehéz emberek című filmben tett nyilatkozata szerint jövedelme
ugyan nem érte el Kodály Zoltánét, de annak közelében járt. Kovács András filmrendező
szerint ez az akkoriban nagy visszhangot kiváltó film úgy kapott zöld jelzést, hogy maga
Kádár János is jelen volt az előzetes bemutatóján. Maga a film több újítás és találmány
hasznosításának kálváriáját örökítette meg. Heller László maga elsorolt ugyan néhány
feltoluló nehézséget, de a többi szereplővel szemben, némi humorral megtoldott türelmet
tanúsított. Neki magának ráadásul rendkívüli népszerűséget hozott a szereplés: a korabeli
képes magazinok, a Film Színház Muzsika és az Új Tükör készítettek vele interjút vagy
más vezető anyagot. Legmeglepőbb talán az volt, hogy a népszerű Ludas Matyi is cím-
oldalán foglalkozott ezzel a filmmel, a vele kapcsolatos cikkben pedig Jean Paul Belmondo
és Sinkovits Imre társaságában emlegették a professzort.
Heller László szabadalmairól
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának e-nyilvántartása szerint Heller László 49

szabadalmat jegyez. A legelső nyilvántartott szabadalmát 1934. május 24-én jegyezték be,
fejlécén az akkor használatos címer mellett a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság fejléce
szerepel, a szabadalom közzétételére 1935. április 1-jén került sor.
Ettől kezdve 1934 és 1944 között a feltaláló saját neve alatt jegyeztette be 11 szabadalmát.14
Megjegyzendő, hogy említésre méltó formai különbség érzékelhető a harmincas évek
címeres és bírósági fejléces és a negyvenes évekbeli szimpla „szabadalmi leírás” címsora
között. Az utóbbiak rögzítésére 1955-ben másolat formájában került sor.15 A változó
tulajdoni viszonyokat tükrözi az 1949. május 19., az 1956. október 19. és az 1955. december
2. között nyilvántartásba vett 9 szabadalom, amelyek esetében már nem Heller László,
hanem a Magyar Állam szerepel tulajdonosként.
14 Az 1947. évi békeszerződés szabadalmi vonatkozású rendelkezéseket is tartalmazott. Ezek közül ki kell emelnünk azt az
előírást, amely a Szövetséges és Társult Hatalmak állampolgárainak, cégeinek lehetővé tette, hogy a Magyarországgal való
háború kitörését megelőzően 12 hónappal valamely Szövetséges és Társult Hatalom területére bejelentett szabadalmakat
Magyarországon eredeti elsőbbséggel bejegyezhessék a békeszerződés életbelépésétől számított egy éven belül. A
békeszerződés Ipari tulajdonjogokkal kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló rendelet 27 évre hosszabbította
meg az 1940. szeptember 15. és 1947. szeptember 15. között bejelentett szabadalmak oltalmi idejét. Szarka Ernő: Iparjog-
védelem Magyarországon. Magyar Tudomány. 1996. 2. sz
15 1937-ben az egész világon 294 595 szabadalmat jelentettek be. A Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság most tette közzé a
szabadalmakra és védjegybejelentésre vonatkozó adatokat. A statisztika szerint Magyarországon 1937-ben 4691 szabadalmat
jelentettek be, a védjegybejelentések száma 1630 volt. A szabadalmak és használati minták bejegyzése és a védjegyek
oltalmával kapcsolatban befizetett díjak összege meghaladta az 1 150 000 pengőt. A külföldi országok közül a legtöbb
szabadalmi bejelentés és használati minta bejegyzés Amerikában történt, ahol 65 416 szabadalmat jelentettek be és 18 527
védjegyet jegyeztettek be. Ezek után az USA szabadalmi hivatala 4 326 000 dollárt vett be. Németországban a bejelentett
szabadalmak száma 57 139, a védjegyeké 16 185 volt, a bevétel 17 millió márkát tett ki. Angliában 36 266 szabadalom és
8836 védjegybejelentés után 700 000 font illetéket fizettek. Franciaországban 17 264 szabadalmi és 16 794 védjegybejelentés
történt, a beszedett illetékek és díjak összege 32,5 millió frank volt. A kimutatás szerint 1937-ben az egész világon 294 595
szabadalmi, 92 669 használati minta bejegyzés és 131 470 védjegybejelentés történt. Nemzeti Újság. 1939. február 17.
– 125 –
További változásokat hozott az 1956. július 13-tól 1970. április 6-ig terjedő időszak. A
legszembetűnőbb, hogy ebben a másfél évtizedes időszakban a társszerzős bejegyzések
domináltak. Régi munkatársa, Holló László 10, egykori tanítványai és utóbb munkatársai
közül Bakay László 5, Bódás János, Horváth Mihály 2-2, Tomcsányi Gábor pedig 1 szaba-
dalmat védtek le a professzorral, s ugyancsak egyet védett le saját nevével.
Az 1970. szeptember 21. és az 1978. július 7. közötti években bejegyzett 14 szabadalom
arra utal, hogy a feltaláló szinte haláláig megtartotta innovációs készségét. Ebben az
időszakban viszont az intézményi-vállalati bejegyzés gyakorlata érvényesült, mert 13
szabadalmat az Energiagazdálkodási Intézet neve alatt vettek nyilvántartásba. Megjegy-
zendő, hogy ezek közül 2 szabadalmat a moszkvai székhelyű Tyeploelektroprojekt és az
EGI-vel közös projektjeként, az 1975. október 10-re datáltat pedig a moszkvai vállalat
jogosultsága alatt vettek nyilvántartásba.16
Az Energiagazdálkodási Intézet és jogelődjei nevében benyújtott szabadalmak
Nevek, cégek Időszak Szabadalmak száma

Forgó László 1948-90 56
Heller László 1934-78 49
Bódás János 1959-90 25
Bakay Árpád 1957-90 17
Energiagazdálkodási Intézet 1967-92 301
Az EGI munkatársai a Hűtőgépgyár mérnökeivel is jegyeztek szabadalmakat. László

Károly 1957–1980 között kilenc szabadalmat jegyzett, amelyek közül hármat az EGI
munkatársaival közös szellemi tulajdonként vettek nyilvántartásba.17 A vállalatnál folytatott
hatékony innovációs tevékenység mértékét jelzi, hogy a jászberényi központú gyár
versenyben volt a szocialista időszak emblematikusnak tekinthető nagyvállalataival.
A Hűtőgépgyár dolgozói és vezető mérnökei által, továbbá

a hasonló nagyságú vállalatok által benyújtott szabadalmak18
Nevek, cégek Időszak Szabadalmak száma

László Károly 1957-80 10
Tavasz Ferenc 1963-84 5
Hűtőgépgyár 1963-91 82
Videoton 1966-90 100
Hajdúsági Iparművek 1969-88 16
16 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala | (gov.hu) adatbázisának adatai alapján

17 www.sztnh.hu – e nyilvántartás. A Hűtőgépgyár további mérnökei közül Pápai Gyula négy, Csomor József négy, Pázmándi
István két szabadalmát védték le. Ezek közül Pápai egyik licence számít EGI-vel közösnek.
18 www.sztnh.hu – e nyilvántartás alapján
– 126 –
Hűtőgépgyári szolgálati szabadalmak 1963-197919
Lajstromszám Bejelentés- Feltalálók, szabadalmaztatók

megjelenés éve
1963-66 Adamecz Péter oki. gépészmérnök, Budapest, 30%,
Tavasz Ferenc oki. gépészmérnök, Jászberény 30%,
Válik László szaktechnikus, Jászberény, 30%,
Nagy P. Ignác szaktechnikus, Jászberény, 10%
152.207
pótszabadalom 1967-69 Adamecz Péter oki. gépészmérnök, Budapest, 30%,
Tavasz Ferenc oki. gépészmérnök, Jászberény, 30%,
Válik László szaktechnikus, Jászberény, 30%,
Nagy P. Ignác szaktechnikus, Jászberény, 10%
156502 1967 Molnár L. László dkl. villamosmérnök, Jászberény
157408 1968 Havasi Ferenc oki. gépészmérnök, Jászberény,
Pápai Gyula oki. gépészmérnök, Jászberény,
Turóczi Ferenc oki. gépészmérnök, Jászberény,
Pohl Oszkár oki. gépészmérnök, Budapest
159912
1971-72 Bálint István gépészmérnök, Jászberény,
László Károly gépészmérnök, Jászberény,
Németh Lajos gépészmérnök, Budapest,
Petrovcsik Ferenc gépészmérnök, Jászberény,
Scheuring László gépészmérnök, Budapest
Tulajdonos: Autóipari Kutató Intézet,
Budapest, 60%, Hűtőgépgyár 40%
162406
Dr. Garay Lajos oki. mérnök 50%, Urbán Gábor
oki. mérnök 25%, Sisa László építőmester 12,5%,
Budapest
Romhányi András oki. gépészmérnök 12,5%
Jászberény
Tulajdonos: Építéstudományi Intézet, Budapest
10%, Hűtőgépgyár, Jászberény 90%
19 Az sztnh.hu nyilvántartásai alaján. Megjegyzendő, hogy az 1991-ben bekövetkezett privatizáció után jócskán lecsökkent a
szabadalmak száma. A nyilvántartásban mindössze egyetlen 1999-2000-ben levédett szabadalom szerepel.
– 127 –
159726 1969-72 Kovács Gyula oki. gépészmérnök, Budapest,

László Károly oki. gépészmérnök, Jászberény,
Varga István oki. gépészmérnök, Budapest
Tulajdonos: Fémipari Kutató Intézet, Budapest,
Hűtőgépgyár, Jászberény
161111 1970-72 Ozsvári Ferenc, technológiai osztályvezető

Szikszai Imre, technológus mindketten Jászberény
166619 1970-73 Éerházi Sándor, vegyészmérnök, Budapest, 40%
Dr. Eöldős Zoltán, Szolga Terézia, vegyész,
Budapest, 20%
Kókay Rudolf, gépészmérnök, Jászberény, 13%
Kováts Megyesi János, vegyészmérnök,
Jászberény, 13%
Pápai Gyula, gépészmérnök, Jászberény, 14%
166715 1971-76 Adamecz Péter oki. gépészmérnök, Budapest
Tavasz Ferenc oki. gépészmérnök, Jászberény
Válik László szaktechnikus, Jászberény
170988 1971-78 Simon Ferenc ssoportvezető, Jászberény
165364 1972-76 Demeter Vince technológus, Jászapáti
Szikszai Imre technológus, Jászberény
170431 1972-78 Safcsák Gyula szerkesztési osztályvezető,
Szalay Szabolcs szerkesztő, Jászberény
170432 1972-78 Hajnal Béla oki. gépészmérnök 25%,
Safcsák Gyula oki. gépészmérnök 25%,
Sipos István oki. gépésztechnikus 25%,
Zircher Tibor okl.gépészmérnök 25%, Jászberény
170014 1972-77 Szalay Szabolcs szerkesztő 50%,
Demeter Vince technológus 25%,
Szikszay Imre technológus 25%, Jászberény
167296 1973-76 Pápai Gyula, gépészmérnök, Jászberény
Kókay Rudolf, gépészmérnök, Jászberény
Szászi Károly, gépészmérnök, Jászberény
Baráth László, gépészmérnök, Jászberény
Raft Sándor, gépészmérnök, Székesfehérvár
Pohl Oszkár, gépészmérnök, Budapest
– 128 –
167408 1973-76 Bálint István gm., Jászberény

László Károly gm., Jászberény
Dr. Németh Lajos gm., Budapest
Rádi János gm., Budapest
Scheuring László gm., Budapest
Tulajdonos: Autóipari Kutató Intézet 60%
Budapest, Hűtőgépgyár 40% Jászberény
168237 1973-77 Molnár L. László oki. villamosmérnök, Jászberény
172660 197379 Molnár L. László oki. villamosmérnök, Jászberény
Smikál Ferenc oki. villamosmérnök, Budapest
Tulajdonos: Műszaki Egyetem Budapest 50%,
Hűtőgépgyár Jászberény 50%
168238 1973-77 Molnár L. László oki. villamosmérnök, Jászberény
171454 1974-78 Kovács László oki. gépészmérnök
Czukrász Sándor oki. gépészmérnök
Tóth D, József szaktechnikus
Varga István oki. gépészmérnök, Jászberény
170433 1974-78 Safcsák Gyula gépészmérnök
Szalay Szabolcs gépészmérnök, Jászberény
Túróczy Antal üzemmérnök, Jászboldogháza
Vrabecz Béla technikus, Jászberény
dr. Csókán Pál vegyészmérnök, 20%
Egerházi Sándor vegyészmérnök, 10%
dr. Eöllös Zoltánné vegyészmérnök 10%
Kodó Ferenc kutató 10%, Budapest
Romhányi András oki. gépészmérnök, 15%
Krasnyánszky József vegyész, 15%, Jászberény
Krasnyánszki József művezető, 20%
Jászboldogháza
Tulajdonos
– 129 –
Halála és utóélete
Az 1980-ban elhunyt tudós professzor tárgyi és szellemi hagyatékáról hosszú ideig nem
esett szó. 1990-ben viszont a hagyatéki vagyon feléből Heller László Alapítványt tettek
tehetséges egyetemi hallgatók számára.20 Az alapítványt Charles W. és Steven A. Heller
mellett egykori tanítványai: Jászay Tamás, Bakay Árpád és Garbai László jegyeztették be.
2007-ben – születésének 100. évfordulóján – a Műegyetem Gépészeti Karán és a priva-
tizált utódszervezetnek minősülő GEA épületében avattak szobrot a professzor emlékére.
A kegyeleti aktusok mellett figyelemre méltó, hogy a mai utódszervezet az ENEXIÓ Kft.
referenciaként kezeli, sőt honlapján is megjeleníti az 1940-ben szabadalmaztatott Heller-
System-et.
Az utóélet legfrissebb példája a Nemzeti Szellemi Tulajdon Hivatala fennállásának 125.
évfordulója alkalmából rendezett ünnepség és az erre az alkalomra készült film. A film
számba veszi a jogelőd szervezetek tevékenységének legfontosabb állomásait és a regiszt-
rált szabadalmakat. Aligha nevezhető véletlennek, hogy a szerkesztők a Kádár rendszer
időszakából éppen a Heller-Forgó féle légkondenzációs berendezés sikeres szabadalmaz-
tatást emelték ki.
1. melléklet. Heller László gyászjelentése 1980-ból
20 Népszava. 1990. május 15. 4. p.
– 130 –
2. melléklet. Heller Gedeon szépségdíjas autója a Standard SS
– 131 –
3. melléklet. Heller László 1934-ben bejegyzett szabadalma
– 132 –
4. melléklet. Heller László 1934-ben bejegyzett szabadalma
– 133 –
1. kép. Heller László a Műegyetem professzora
– 134 –
2. kép. A magyar pavilon a brüsszeli Világkiállításon 1958-ban
3. kép. Légkondenzációs torony szerelés közben
– 135 –
S Kovács Ilona
A hagyomány és újítás szerepe

a kunkapu fejlődésében a kezdetektől napjainkig
A karcagi fedeles kiskapuról 2019-ben megjelent egy könyv1 és 2020-ban egy tanulmány2,
amiben részletesen leírtuk a 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején virágzó
nagykun faragó stílust, kidomborítva benne a karcagi faragott kis- és nagykapuk jellemzőit.
A Kunkapu könyv képanyagában elhelyeztünk azonban néhány, 20/21. század fordulóján
faragott kapu fényképét is. Ezek az új kapuk azzal az igénnyel készültek, hogy a napjaink-
ban már a nagykun identitás egyik elemévé lényegült kunkapu faragásának hagyományát
újra közkinccsé tegyék. Minden nagykun település arra törekszik, hogy a településük főterét
kunkapuval díszítse. Karcagon, Kisújszálláson, Kunhegyesen, Kunmadarason és Berekfür-
dőn állnak már ezek a kunkapu „emlékművek”, Túrkevén is elkezdték a munkálatait.
Családi házak és középületek kapujaként is több látható. A Nagykunság szomszédságában,
Tiszaigaron az Arborétum és Abádszalókon a Csipkeház kapuja is a nagykun mintát követi.
Ebben a tanulmányban a faragóstílus utóéletét és a kapukészítő hagyomány felújítására
tett kisérleteket szeretnénk bemutatni. Felvázoljuk azt a néhány évtizedes folyamatot,
melynek során az egykori népművészeti stílus átalakul és végül a tudatos feldolgozás révén
a népi iparművészet körébe tartozó új alkotásokkal, faragott kunkapukkal gazdagítja
környezetét. Ma még Karcag utcáin látható néhány régi, faragott fedeles kiskapu és még
igen sok nagykapu oszlop. Valójában mindegyik torzó, közülük néhányat megkíséreltek
jól-rosszul felújítani, hogy alkalmasak legyenek az egykori feladat betöltésére. Egykor
ezek a faragott kapufélfák, fedeles, vagy fedél nélküli kiskapuk és nagykapuk tartozékai
voltak. A régi kapumaradványok mellett azonban egyre több az új kapu a családi házak
közelében, hagyományos szerepben és a nagykunsági települések központi tereit díszítő
kapuként, jelképes funkcióban.
A nagykun faragó stílus, melynek jellegét a fedeles kis- és nagykapu nagymértékben
meghatározta, a magyar paraszti faragásnak egy jól körül írható táji stílusa volt. Sajátos
esztétikai tartalma miatt, része a magyar népművészet egészének. Beleilleszkedett az
Alföldön szórványosan szintén előforduló vésett díszű, fedeles kiskapuk, nagykapu oszlo-
pok3 és fűrészelt díszű kerítések és épületkiegészítők, rokon jegyeket mutató csoportjába,4
azonban csak távoli összefüggések kötötték, például a hasonló funkciójú erdélyi faragá-
sokhoz5, melyektől elsősorban szerkezeti és díszítési sajátosságukban különböznek.
1 S Kovács Ilona 2019

2 S Kovács Ilona 2020: 34-46.
3 Novák József Lajos 1926
4 Györffy István 1908-9, Dankó Imre 1968
5 S Kovács Ilona 2019: 20-21., Csete Balázs: 1990
– 136 –
A hagyomány és újítás szerepe a kunkapu fejlődésében a kezdetektől ...
A tölgyfából készült vésett díszű, vastag kapufélfák, melyeknek formája, kötött díszít-
ménye, továbbá a kapu szerkezete, a jellegzetes összetett fedele, és fűrészelt mintájú fedél-
dísze, együttesen adták az eredeti karakterét. Karcagon a századforduló táján, az utcák jellegét
meghatározta ez a kaputípus. Az I. világháború után azonban már csak elvétve készült még
egy-egy darab, ezért egyre inkább feledésbe merült az a szabályrendszer, ami egyrészt
meghatározta a legfontosabb formai és díszítményi jellemzőket és másrészt biztosította a
változatosságát.
1. A stílus hanyatlásának a korszaka – I. világháború végétől az 1950-es évek elejéig.
A két világháború közötti időszakból nem rendelkezünk olyan bizonyítékokkal, például

fényképekkel, évszámos kapukkal, melyek megbízhatóan vallanának arról, hogy készült-
e még új fedeles kiskapu, vagy csak a régieket javítgatták. Már a faragó stílus virágkorának
vége felé mélyreható változások kezdődtek. A kapufélfák átmérője kisebb lesz, a tölgyfát
felváltja az akác, ami hasonló keménységgel bír és szintén igen tartós. Megfigyelhető, hogy
a díszítményben szinte uralkodóvá válnak a kapufélfák törzsén a függőlegesen elhelyezett
fűrészfogas vésett sorok, megmaradt kiskapuk mindegyikét ezzel díszítették6. Csak a
nagykapu félfák maradványain fedezhető fel más ornamentika. A vékonyabb kapuoszlopok
kedveznek ennek a folyamatnak, hiszen például a hálós szerkezetű minták nemigen
helyezhetők el tetszetősen a keskeny felületen.
A stílus hanyatló szakaszában, a trianoni csonkítások következtében, a megfelelő minő-
ségű, vastagságú tölgy elérhetetlen lesz a karcagi kis- és középparaszti családok számára.
Helyette a helyben is nevelt akácot használják. Hasonló alapanyag váltás figyelhető meg
a fejfák esetében is. A kapufélfákon a díszítmény tekintetében, az egyszerűsödés tovább
folytatódik. A két világháború között egyre kevesebb kunkaput állítanak, azonban szórvá-
nyosan készült még a következő korszakban is7. A vékonyabb kapufélfák lábazata folytatja
a törzs vonalát, nem olyan vastag, mint a 19. századi kapufélfáké. A hagyományos fedeles
kiskapunak, nagykapunak és kerítésnek, van néhány gyenge pontja, ez elsősorban a fenyő-
deszka tulajdonságaiból adódik. Legelőször a kiskapu szemöldökgerendáját védő fedél-
deszkák és a díszléc megy tönkre, a függőlegesen álló, fűrészelt díszű deszkakerítések is
rövidéletűek. A fedeles kiskapura vonatkozó faragóhagyomány folyamatosan halványult,
feledésbe merült a kapu fedélszerkezetének ismeretanyaga és a kapufélfák változatos
díszítménye.
2. Útkeresés, újítások megjelenése – 1950-től az 1970-es évek végéig
1954-es évszámot véstek egy mára már elpusztult kapuoszlopra. 1978-ban fényképezte
dr. Örsi Julianna, az ő szíves közlése alapján ismerjük a készítő nevét, Ungvári János
bognárét. A kapuoszlop igen karcsú, sajnos a fényképen az alsó része nem látható, a
felsőrész azonban mutatja, hogy az előlap díszítményének felosztása nem követi a régi
6 S Kovács Ilona 2019: 64., 68-70. kép

7 S Kovács Ilona 2019: 55-56. kép
– 137 –
hagyományt. A fejrész igen hosszú, három vízszintes bordával kisebb részekre tagolt. Az
így keletkezett mezőbe mértani alakzatokat vésett, az alsó „kartusba” az évszámot véste.
A díszítményei közül a rozettaformát kell kiemelnünk, mivel később a kapuoszlopok
elmaradhatatlan dísze lesz. Körzővel alakította ki a körbe helyezett hatszirmos rozettát. A
karcagi fejfákon a vésett rozetta gyakori dísz volt, azonban a kapufélfákon igen ritka.
Figyelemre méltó a kerítés és a kapuajtó felső élének takaró lécekkel történő védelme
és díszítése. A függőlegesen felhelyezett deszkák felső szélét, egy szélesebb (10-15 cm) és
egy keskenyebb (5-6 cm) deszkacsíkkal fedik, de az udvari oldalon csak egy keskeny desz-
kát vezetnek végig. Felül ezekre fektetnek egy olyan takaró lécet, ami szélesebb a kerítés
felső élénél, védve azt az esőtől, víztől. A kerítés alsó szélére is helyeznek, kívül-belül, takaró
lécet. Ezeket az utcai oldalon függőlegesen összekötik a kerítésdeszkák összeillesztését
lezáró lécekkel. A vízszintes takaró lécekre néha díszítésül fűrészelt mintájú csíkok kerül-
nek. Ez a díszítmény máig alkalmazott hagyománnyá alakult. A mintái kapcsolatba
hozhatók a nagykunsági parasztházakat díszítő, fűrésszelt deszkadíszekkel.
Ungvári Jánost tapasztalt kapu faragóként ismerte a város, mert később igen sok megbí-
zást kapott. A kerékgyártó mester a szakmájához kötődő újítással kísérletezett. Két külön-
legesnek mondható kaput készített ifj. Szabó Mihály fazekas számára (Pap Béla utca 4a.),
és Olajos Mihály kályhásmester számára (Kisújszállási út 18.), melyeknek felső vonalveze-
tése igen szokatlan. Hullámvonallal zárja a kapuszárnyakat, sőt a nagykapukon, a Karcagon
oly népszerű „magyar bajuszra” emlékeztet az íves forma. A fedőléc hullámvonalának a
kialakítása, csak a bognárok által alkalmazott technológia segítségével lehetséges.
Nem ismerünk tőle származó fedeles kaput. Ezzel szemben a kapufélfái igen jellegze-
tesek. Szembetűnő, hogy igen vékony oszlopokat használ. Hagyma formájú fej koronázza
az igényesen faragott oszlopait. Több szirmú kerek virággal-rozettával díszíti az oszlopfej
külső oldalát. A kapufélfa válla alá három kicsi, négyzet alakú véset kerül, aminek a
belsejében a véséssel négyoldalas kis gúla alakzat képződik. A rozetta mellett ez a dísz is
állandó motívuma lesz a későbbi kapuoszlopoknak. A két, három vagy négy kis vésett
négyzettel általában az emberi arcot kívánják jelképezni. A kapufélfák hagyományos díszei,
a bemélyített középmezőben elhelyezett fűrészfogsorok és az „ujjnyom” sor. A vízszintes
bordasorok inkább csak jelzésszerűen, esetleg lekicsinyítve szintén felfedezhetők az
előlapokon.
Ungvári János mellett más kapufaragók is készítenek olyan kapukat a városban, melye-
ket a vésett és fűrészelt mintáik, a karcagi fedeles kiskapukhoz és a nagykun házak fűrészelt
díszeihez kötnek8. Kapufaragóként is emlékeznek Pálfi János kerékgyártóra. Vadász József
kerékgyártó pedig fejfákat is faragott. Sajnos ennek a korszaknak a kapui, kerítései a
gyengébb alapanyag következtében általában kevésbé tartósak, többségüknek már csak a
maradványa látszik, így hamar feledésbe merülnek.
– 138 –
Ismerünk ebben a korszakban faragott fedeles kiskapukat, azonban jól látható rajtuk,
hogy a készítőik egyre bizonytalanabbak a fedél megszerkesztésében. A szemöldökgerenda
és a fedél nemegyszer összeolvad, vagy a fedél teljesen takarja a gerendát, ami rontja az
összképet még akkor is, ha a kapufélfák vastagabbak. Ez utóbbiakra jellemző, hogy a
lábazat és a fej vastagsága azonos, díszként a fűrészfogsorok megmaradnak, a vízszintes
bordasorok azonban, azonos formájuk miatt, igen unalmasak.
3. Visszatérés a hagyományhoz, utak és tévutak – 1982-től 2019-ig

1982 kiemelkedő dátum az új, népi iparművészeti stílusú kapuk történetében. Cs. Németh
Lajos ácsmester, a fiatal Szabó Sándor asztalos közreműködésével elkészítették az Erkel
Ferenc utca 1. szám alatt található Kántor Sándor Fazekasház számára az új fedeles kiskaput
és a hozzá illő kerítést. A tervezésben bizonyára részt vett Bellon Tibor múzeumigazgató is.
Olyan kaput készítettek, ami ügyesen ötvözi a régi kapukészítő hagyományt a korábbi
évtizedekben kialakult újításokkal. Igyekeztek követni a régi kapu arányait, szerkezetét, a
kapufélfák előlapjának felosztását. Helyenként azonban a túldíszítés hibájába estek, például
a keskenynek bizonyult szemöldök gerenda elé vésett mintás takarólécet helyeztek, a két
vége feleslegesen a tetővonal széléig ér, az időjárás ki is kezdte. A kapufélfák díszítése
hagyományos, csak a fejrészre helyezett két-három négyzet az új díszítőelem. A lábazat
kicsit vastagabb, ennek ellenére azonos formájú és szélességű bordákból épül fel a bordasor,
amit változatos elemekből felépített ujjnyom sorok zárnak. Mind az ajtón, mind a kerítésen,
gazdagon alkalmazták a fűrészelt mintájú szegélyléceket, sőt a sima, vízszintes záróléceket
is profilírozták. Különösen az ajtó díszes kivitele figyelemreméltó, mivel az új díszek
szerkezete követi az egykori ajtók szerkezeti vonalait.
A későbbi faragók mintának tekintették ezt a kaput, hatása felismerhető az újabb alko-
tásokon.
Elsőként Szabó Sándor asztalost és családi házának kapuját kell megemlíteni. A Kántor
Sándor Fazekasház kapujának szinte minden elemét átvette.
1983-ban Kisújszálláson Nagy István Zoltán készítette el a Morgó Néprajzi Kiállítóterem
kapuját. A kunkapu mintáját követte, a kapuajtó felépítése idézi a régi ajtókat. A kapufélfa
törzsét azonban széltében, hosszában kitöltik a fűrészfogsorok. A nagykapu formailag a
nagykun városokban egykor használatos nagykapu mintához igazodik. Nagy István Zoltán
kapuja díszíti a Korda-házat (2013) és a Csányi sétány bejáratát (2008), aminek a fedél-
deszkáit a hagyománytól eltérően szerkesztette meg.
Az 1990-ben felállított „Németh Gyula” emlékmű hátterében álló, eredetiből mintázott
kunkapu, újabb lendületet adott Karcagon a kapufaragásnak. A szobor Györfi Sándor
szobrászművész alkotása. Bugyik Lajos faragó még abban az évben elkészítette az eredeti
kapu másolatát, majd megfaragta a saját háza kapuját. Mivel az eredeti kapun sem volt
fedél, így a másolatra sem került, sőt a saját kapuján, a tetőzetet elhagyva, a szemöldök-
gerendának adott díszes formát és erre helyezte a fedéldíszt. A kapufélfákra alul-felül,
valamint a fedéldísz közepébe, gyönyörűen megformált rozettákat faragott. Felül, mindkét
oldalon, kivéste a hármas négyzetet. A kiskapunak és a kerítésnek a díszítménye már az új
stílus szellemében készült.
– 139 –
1994-ben Karcagon fényképpályázatot hirdettek, amelynek célja a régi kapuk, kapuma-

radványok megörökítése volt. Közel száz fénykép gyűlt össze, ami jól dokumentálta az
1994-es állapotokat. A faragók ezt követően már tanulmányozhatták ezeket a képeket,
ötleteket meríthettek a régi kapumaradványokból.
Az ezredforduló éveiben a karcagi faragók közül Hemző János, Tóth László, Bartha
András, és Berekfürdőn Kocsis Lajos és Sinka István és mindenekelőtt Andrási Mihály
vállalta fel a kapukészítő hagyomány továbbvitelét. Ők előbb a Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Népművészeti Egyesület tagjai voltak, majd 2003-ban megalapították a Nagykun-
sági Népművészek Egyesületét. Hemző János irányításával készült el a Kálvária dombra
vezető kapu, ami ma már felújításra szorul.
A karcagi kapukészítők sorából kiemelkedik Dobrai Imre asztalos mester, aki több kaput
faragott, többek között a Bene tanyát díszítő kaput10. 2013-ban elkészítette a saját kapuját-
kerítését. Monumentális hatású, díszes és mégis puritán, amilyenek az egykori karcagi kapuk
lehettek. A kapufélfákra a hagyományos vésetek mellett, felülre egy-egy forgórózsát vésett,
alulra pedig egy-egy virágtövet. A szemöldökgerendára kétoldalt a rombusz alakú négyszö-
gek közé a tarsolylemezek „liliomát”, középre pedig a házépítés és a kapuállítás évszámát
véste. A nagykapu oszlopok egyikét az asztalosmesterségre utaló szerszámokkal, a másikat
a kunok címerével ékesítette.
Andrási Mihály 2008-ban vállalta el Karcagon, a Bajza utcában egy kapu és kerítés
elkészítését. Sok elemét átvette az 1982-ben készült Kántor Múzeum kapujának. Bizonyára
látta Bugyik Lajos faragó kapuját, azonban új elemmel is bővítette a fűrészelt mintakincset.
A fedélszerkezete kifogástalan. Ez a kapu és kerítés mintaként szolgált a további kapuké-
szítésnél. 2011-ben Andrási Mihály vezetésével a népművészeti tábor faragói, Berekfürdőn,
a Kanta Gyula Könyvtár kunkapuját állították fel, ami a Bajza úti mintát követi11. Új meg-
oldást alkalmazott a kapufélfák rögzítésére. Már korábban is előfordult, hogy a culápok
földbekerülő részét betonnal vegyék körül. Ebben az esetben már az oszlopok kétoldalára
alul, egy-egy széles vas tartólábat erősített, ezt fogatták betonba. A culáp alja így 1-2 cm-rel a
beton fölé került, akadályozva ezzel a vízzel történő érintkezést.
Czupp Pál kunhegyesi faragó, aki szintén tagja a Nagykunsági Népművészek Egyesü-
letének, először 2012-ben a saját házának a kapuját készítette el, majd 2015-ben Kunhe-
gyesen, a Rákóczi út 61-es számú ház kis- és nagykapuja következett. 2016-ban Abádszalókon
és Tiszaigaron, majd 2018-ban Kunmadarason állított fel újabb kapukat12. A karcagi újí-
tások az ő munkáin is megjelennek. A korábbi kapuajtókon, kerítéseken az Andrási féle
fűrészelt motívumokat látjuk, a későbbieken ezzel szemben ötletes rajzolatú, ellentétesen
forgatott tulipánsort alkalmaz. Némi idegen, erdélyi hatás is felfedezhető a kapuin, első-
sorban a fedélszerkezeten, a kaputetőt nem négy széles deszkalapból állítja össze, hanem
a zsindelyezéshez hasonlóan kisebb elemekből, vagy egymást takaró deszkákból rakja
9 S Kovács Ilona 2019: 106. kép

– 140 –
össze. A kapufélfák díszítéséhez alkalmazott vízszintes bordázatban ötletes elemet is

alkalmaz, a bordasávok azonban igen hosszúak, nagy helyet foglalnak el, a kunmadarasi
kapu emlékművön az előlap aljáig tartanak. A fejrész ezzel szemben igen rövid, amit vésett
négyzetpárok díszítenek. Új elemként a vastagabb kapulábakra lapos domború faragással
hajladozó virágbokrot farag.
4. Visszatérés a tudományosan feltárt hagyományhoz – 2019-2020-ig
Az újonnan feltárt források népművészeti elemzése segítségével a Nagykunsági Népmű-

vészek Egyesületének faragótáborában, 2019-ben, az egyesület faragói megismerkedtek
az egykori, nagykunsági faragóstílus szabályrendszerével. A régi minták felhasználásával
elkészült egy hagyományokhoz hű fedeles kapu, amit Karcagon a Református Templom-
kertben állítottak fel 2019. augusztus 17-én13. Remélhetőleg a jövőben ez fog mintaként
szolgálni, valamint a kutatás során feltárt gazdag anyag, amit a Kunkapu című kiadványban
közreadtunk és a hasonló címet viselő vándorkiállításon is bemutattunk már a Nagykunság
néhány településén.
A kutatási eredmények termékenyítőleg hatottak, mind az alkotókra, mind az érdeklő-
dőkre. 2020-ban három új kunkapuval gyarapodott a Nagykunság. Két új kunkapu Kun-
hegyest gazdagítja, mindkettő Czupp Pál népi iparművész és tanítványa, Király Ferenc,
kunhegyesi faragók alkotása, az alapanyagot Nagy András nagykunkapitány ajándékozta
a településnek. A karcagi kapuemlékműhöz hasonlóan, mindkét esetben a két kapufélfa és
a fedélszerkezet jelképezi a „kunkaput”. Az első a református templom kertjébe vezető utat
díszíti, a másodikat a Városháza melletti parkban állították fel. Az oromdíszének közepébe
Kunhegyes címerállatát, a profilból megformált kecskefejet faragták, a karcagi Kunkapu
emlékmű oromdíszeként a szembe forduló rókapár Karcag kun nevére utal, mindkét eset-
ben a kapu a városra utaló jelképi szerepét hangsúlyozzák a faragók.
A harmadik egy komplex kapu, vagyis fedeles kis- és nagykapu, továbbá kerítés részlet,
ami Karcagon egy magánház kerítését díszíti. Andrási Mihály népi iparművész faragó
készítette 2020 őszén. A kapu még apró kiegészítő elemekkel fog bővülni, mivel a deszkák
kiszáradása után kerülnek fel a találkozási éleket fedő takaró lécek. Mind szerkezetében,
mind díszítményében az egykori kapuk mintáját követi, azonban a készítője felhasználta
az elmúlt években kidolgozott új elemeket. Szépen ötvözi a régit és az újat. A nagykapu
szerkezeti elemei a könnyű nyitást és tökéletes zárást szolgálják. Két ponton, vastüskék és
vaspántok tartják a kapuszárnyakat, miként a kiskapuajtót. Záráskor a szárnyak néhány
centiméternyit egymásra csúsznak. A zárás, egyik végén rögzített, de forgatható rúddal
történik, amit két ponton kell a tartókarokba fektetni. A nagykapu díszei az oszlopfejek,
melyeknek a formája egy vízszintesen elhelyezett henger, az előlapokra rozettákat vésett
a faragó.
– 141 –
A fedeles kiskapu oszlopait a hagyományos mintakincsből merítve, igen gaz-dagon

kifaragta. A lábazat felső részén és a fej alatt igen változatos formájú a bordasor, amit alul-
felül íves minta zár. Az oszlop törzsének alsó részét vésett, tulipános virágtő díszíti, a felső
részét fonatos minta ékesíti. Az oszlopfejeken itt is rozettákat és kartust látunk. Kívülről
az ajtóra a hagyományos rolós minta került, vagyis a keskeny deszka csíkokat, egymást
kicsit fedve, erősítette fel a kapu faragója. A fedélszerkezet a hagyományt követi, az
oszlopokat, az enyhén ívelt szemöldökgerendát és a tetőt csapolások kapcsolják össze. Az
oromdísz motívumai a barátságot, a kapcsolat és szeretet fontosságát jelképezi.
A nagykunsági faragók elindultak azon az úton, aminek a végcélja a hagyomány méltó
módon történő megőrzése, ami azt jelenti, hogy az idő rostáján kiválasztódott értékes
hagyományelemeket, a korszerűség követelményeinek megfelelően, a kipróbált újításokkal
ötvözve, beépítik a közösség mai kultúrájába. Ez a népi iparművészet lényege!
Balassa M. Iván
2011 A székelykapu. Budapest
Bellon Tibor
1979 Nagykunság. Budapest
Csete Balázs
1990 Kalotaszegi faragások. Budapest
Dankó Imre
1966-67 Hajdúböszörmény népi építkezése. In: Déri Múzeum Évkönyve, 367-421.
Debrecen
1968 Két homoki hajdúváros népi építkezése. In: Déri Múzeum Évkönyve, 255-
326. Debrecen
Deák Geyza
1910 Az ungvármegyei „Tiszahát” népi építkezése és művészete. In: Néprajzi
Értesítő XI. 185-199.
Ecsedi István
1912 A debreceni népi építkezés. In: Néprajzi Értesítő XIII. 157–194.
Györffy István:
1908 A Nagykunság és környékének népies építkezése. In: Néprajzi Értesítő
IX.1-18., 153-166. X. 30-40., 65-78.
S Kovács Ilona
2019 Kunkapu. Karcag
2020 A karcagi fedeles kiskapu. In.: Örsi Julianna (szerk.): Jászkunság 7.
Évkönyv 34-46. Szolnok
Sápi Lajos
1968 Faragott kapuk Debrecenben. In: Debreceni Déri Múzeum évkönyve, 50.
kötet. 87-112, 371-398. Debrecen
Torbágyi-Novák József Lajos
1926 Kapubálványfejek. In: Néprajzi Értesítő 169-178.
– 142 –
1. kép. Fűrészelt mintájú kapudíszek Karcagon.
– 143 –
3. kép. Új típusú díszített kunkapu.

Karcag, Erkel Ferenc u. 35.
Szabó Sándor asztalosmester készítette
2. kép. 1954-ben faragott kapuoszlop részlete.
az 1980-as években.
Karcag. Készítette Ungvári János bognár.
Fényképezte Örsi Julianna 1978-ban. Györffy István Nagykun Múzeum.
4. kép. Kis- és nagykapu. Karcag, Pap Béla u. 4a. 1976-ban készítette Ungvári János
bognár. Fotó: Györffy István Nagykun Múzeum Fotótára
– 144 –
5. kép. Morgó Néprajzi Kiállítóterem 6. kép. Új típusú díszített kunkapu.

kunkapuja. Kisújszállás. Karcag. Bugyik Lajos faragó készítette
1983-ban faragta az 1990-es években.
Nagy István Zoltán. Fényképezte Örsi Julianna 2003-ban
7. kép. Kunkapu és kerítés. Karcag, Bajza u. 15b.

2008-ban készítette Andrási Mihály népi iparművész fafaragó.
– 145 –
8. kép. Hagyományt követő új típusú 9. kép. Csipkeverők Házának kapuja.

kunkapu. Karcag, Vasút u. 41. 2013-ban Abádszalók. 2016-ban készítette
készítette Dobrai Imre asztalosmester. Czupp Pál népi iparművész fafaragó.
Fényképezte: Gál András 2019-ben.
10. kép.
Kecskefejes kunkapu.
Kunhegyes.
2020-ban készítette
Czupp Pál népi iparművész fafaragó.
– 146 –
11. kép. Egykori kapu a Damjanich utcában.

1978-ban Karcagon fényképezte dr. Örsi Julianna
12. kép. Ma is látható régi kapu: Karcag, Dózsa György út. 82.
– 147 –
Bán Andrea
Múltunk népi gyógyászata a jelenben

A korábbi évszázadokban az emberek a természettel együtt éltek. Nem zsákmányolták
ki azt, ha kellett, szükség volt rá, tettek annak folyamatos megújításáért. Életközösséget
alkottak a környezetükkel, az évszakok változása segítette a munkájukat. Gazdasági
munkálatokban, mindennapjuk részeként, kihasználták a természet kínálta lehetőségeket.
Tudták, hogy kell tartósítani gyümölcsöt, zöldséget, húst. Milyen növények milyen nyava-
lyát gyógyítanak. Nem volt hűtő, mégis minden elállt. A trágyával következő év tavaszán,
pótolták a talaj szerves-anyag tartalmát, vagy ha kiszáradt, fűtöttek vele télen. Ismerték a
növénytermesztés összes apró részletét, az adott talajon melyek azok a növényfajok, amik
bőségesen megteremnek. Felhasználtak mindent, nem volt kidobandó „melléktermék”.
Sorolhatnám a sort tovább…
Az eltelt évszázadok alatt a folyamatos technikai fejlődés, globalizáció, iparosodás
hozományaként, vagy akár az adott divat diktálta kívánalmak miatt, az emberek természet-
hez, saját szokásaikhoz, megszokott életvitelükhöz való hozzáállása folyamatosan változott.
Felgyorsult az életünk, életvitelünk, normáink átalakultak.
Tanyákról, falvakról városokba, nagyvárosokba költöztek. Élelmiszereiket, ruháikat,
használati tárgyaikat már nem saját maguk állítják elő. A nagycsaládos életforma átalakul
kiscsaládra, esetenként csonka családra. A megváltozott életvitel miatt lassan eltűnnek a
régi nagy, közösségeket megmozgató események, szokások.
Ezek az átalakulások, úgy látszik, hogy az évszázadok alatt megszerzett tudást, ismeret-
anyagot háttérbe szorítják… vagy még sem?
Kutatásom során azt szeretném megtudni, és bemutatni, hogy mi az, ami megmaradt
elődeink tudásából. Esetenként hogy alakult át, emészthetővé téve a 21. század emberének.
Milyen fajta ismeretanyagokat ad át a 20-21. századi idős generáció és azokat kik, miféle
képen hasznosítják az életükben. Életvitelszerűen, alkalmanként, vagy csak emlékeikben
őrződnek tovább.
Ez a tanulmány, a kutatásom vezérfonalát mutatja meg.
A népi tudás jókora szelete a népi növényismeret, melynek egyik legfontosabb része a
népi gyógyászat. A népi gyógyászat szorosan összefügg a népi hitvilággal, szokással és
babonával, ami hosszú évszázadok alatt, sorozatos megfigyelések és tapasztalások által
fejlődött ki. Sok esetben állatokon figyelték meg a különféle gyógyító növények hatásait,
amiket majdan elkezdtek embereken alkalmazni. Ez a tudás öröklődött generációról
generációra.
A népi gyógyítás elsősorban a gyógynövények használatát jelentette, de állati eredetű-
ekkel, és ásványi anyagokkal is gyógyítottak. A megszerzett, örökölt tudásukkal a betegsé-
geket maguk kezelték, melyek neveit nem ismerték, a tüneteket gyógyították.
– 148 –
Szimbiózisban éltek a természettel, megtanulták melyik növény melyik része mire jó.
Fűben-fában orvosság! Az orvoslás megjelenésével sem lett könnyebb a helyzet. Kevés
volt orvos, sok a szórvány település, járhatatlan utakon nehezen jutottak el a betegekhez
az orvosok, és a pénz is kevés volt, amivel az orvosokat ki tudták volna fizetni. Ellenben
az ősi tudás, a növényismeret ott volt nekik, kézenfekvő volt a régi gyakorlathoz nyúlni.
Megközelítőleg 600–650 különböző vadnövényt használtak gyógyításra. Természetesen
minden tájegységnek megvolt a maga gyógynövénye. Akadtak olyan növények, melyek
több, akár tíz féle betegség gyógyítására is alkalmasak voltak.1 Ilyen pl.: a dió2 (szinte, nincs
olyan része, amit valamire, valamilyen formában ne használtak volna), sajnos, manapság
teljesen feledésbe merült. Tudták, hogy mire mit adjanak: fürdő, seblemosó, tea, kenőcs,
forrázat, tinktúra, por, nyersen – szárítva. És, hogy kik? Leginkább idős asszonyok gyűj-
tögettek. Ők ismertették meg a fiatalabb nemzedéket a gyógynövényekkel. A népi kuruzs-
lással foglalkozó asszonyokat javasasszonyoknak hívta a népnyelv. Ma már a „Javasasszony”
és a „Füvesasszony” ugyan azt jelenti: a növények nagy ismerői. Falvakként volt egy
javasasszony. Akadtak azonban nagyobb falvak, helységek, ahol egyszerre többen is tevé-
kenykedtek. Jelenlétük a 21. században is nagyon fontos lenne. Az egykor fokozatosan
megszerzett, majd generációról generációra átadott ősi tudásuk az emberiség hasznára
lenne. Segítené visszavezetni a 21. századi emberét a kémiai vegyületek mindennapos
használatáról a természetesre.
A népi gyógyítással foglalkozó javasasszonyoknak jól kellett ismerniük a gyűjteni kívánt
gyógynövényeket. Hatalmas növényi botanikai, morfológiai ismerettel rendelkeztek.
Képesek voltak egy adott növény azonosításra és megkülönböztetésükre más fajoktól, vagy
akár fajon belül is. Ismerték a gyógynövények gyűjtésével kapcsolatos: időpontot és
gyűjtési módot, a gyűjtendő faj élőhelyét.
Vannak olyan gyógynövények, melyeknek minden része gazdag a hatóanyagokban (pl.:
a fentebb említett dió), és vannak olyanok, melyeknek egyes növényi részükben koncent-
rálódik, nem minden része tartalmaz azonos minőségű és mennyiségűt. Ismerték, hogy
melyik az és hogy mikor kell leszedni: egyes növényfajoknak csak a virágját3, a levelét, a
gyökerét vagy a termését, másoknak pedig esetleg két-háromféle részét is gyűjteni kell.
A különböző gyógynövényeket külön gyűjtötték, eltérő fejlettségi állapotban. A begyűj-
tött növények, növényi részek tisztítási, majd szárítási, raktározási folyamatait fontos volt
betartani (szellős, száraz, sötét hely, padlás).
1 Gunda Béla 2001: 33.

2 Dió: Elsősorban élelmiszernövény, de ez mellett gyógynövényként, festő- és pácnövényként is használták. Gyógynövényként
felsorolni hosszasan lehetne jótékony hatását, de néhányat leírok. Hazánkban a népi gyógyászatban ismeretes volt
alkalmazása: vértisztító; bél- és gyomorhurut ellen; sebkezelés; tályogok, ficamok kezelésére; megszűnteti a véraláfutásokat.
Kutyaharapás ellen a dió levét, mézet, hagymát sóval összekeverték. A mostani orvostudomány már sokkal szélesebb
sprektumát ismeri a dió gyógyászati hatásának: féreg- és gilisztahajtó; mérgek semlegesítésére jó; hajnövesztés; hízásra-
erősödésre; egészségmegőrző; gyulladás gátló; szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére; vérnyomás csökkentése; érfalak
rugalmassága; koleszterin csökkentésére; vérrög és trombózis csökkentése; lázcsillapító; reuma; idegpanaszok; alzheimer-
kórt késlelteti.
3 katángkóró: a legmelegebb, legnaposabb időben szedték a virágzatát, mert akkor van a legtöbb hatóanyag benne.
– 149 –
Mivel szimbiózisban éltek a természettel, gyűjtés során ügyeltek arra, hogy azt nem
zsákmányolják ki. Csak annyit vettek el, amennyi kellett. Figyeltek arra, hogy a növényállo-
mányban ne keletkezzen kár, az maradéktalanul meg tudjon újulni.
Az infrastrukturális javak fejlődésével, a megindult iparosodással, a piacra való egyre
nagyobb termeléssel, a falvakból tömegesen városokba való költözéssel az akkori életforma
megváltozott, átalakult. A természetes környezetünk is átalakult. A gyors ütemben terjedő
híradástechnikai eszközök új információikkal látták el a falusi/vidéki lakosságot. Ezen új
információk hallatán, láttán, elsőként megkérdőjeleződött az egykori ősi gyógyító módba
vetett hit, majd szépen lassan alulmaradt az új információkkal szemben.
Voltak, vannak olyan emberek, tudósok, akik munkássága az orvostudományt és a termé-
szetgyógyászatot közel hozta egymáshoz. Itt kell megemlítenem dr. Oláh Andor nevét, aki
egy személyben volt orvos, természetgyógyász, néprajzkutató. Kutatta a népi gyógyszertan
és pszichoterápia alapvetéseit. Tanulmányaiban bemutatta a népi specialistákat (pl. csont-
rakó, borbély, kenő, füves, vadszőrszedő). Az ilyen nagyszerű emberek munkássága nagyban
hozzájárult, hogy az ember a természetben vetett hite és egykori ősi tudása felé visszaka-
nyarodhatott.
Századunkban élők hatalmas előnnyel vannak elődeinkhez képest. Szaklapok, szakköny-
vek, és a világháló áll rendelkezésünkre, ha bárminek utána szeretnénk nézni. Levesszük
a könyveket a polcról, felütjük a kívánt oldalon… vagy bepötyögjük a gépbe, aminek utána
akarunk nézni, egy-két kattintás és mindent pár másodperc alatt megtudhatunk. Autodidakta
módon tanulhatunk a gyógynövényekről…majd, bemegyünk egy patikába, bio-boltba és
levesszük a polcról a kívánt taxont.
Régebben másként volt ez. A népi bölcsesség, sok-sok évszázad megfigyelésén alapult,
apáról fiúra, anyáról lányára, nagyszülőről unokára szállt át. Nem volt leírva, tapasztalat
útján adták át a tudást egymásnak. Mivel a mindennapos életük részét képezte, ezért a
kisgyermek hamar megtanulta, melyik növény, hogy néz ki, melyik része mire jó, és hogy
kezeljenek különböző nyavalyákat, betegségeket.
Manapság, ha lehet azt mondani, reneszánszát éli a gyógynövények alkalmazása. Nem
a régi módon. Most is vannak füves asszonyok, füves emberek, akik a tudásukat különböző
csatornákon, fórumokon adják tovább. Amennyiben a nép tudását nézzük, igazából, ha
nem is feledésbe merült, de a nagyvárosi, városi ember életében teljesen másként van jelen,
mint kisebb közösségek, helységeken élők körében. Természetesen az adott tájegységre
jellemzően. A mai világunknak ez „hozadéka”. Vannak olyan példák, mint a hagymahaj
tea, kamilla, csipkebogyó említésével szinte bárki tudja, mi-mire jó. Sajnos, általánosságban
elmondhatjuk, hogy ez a fajta tudás tűnt el, nem pedig a növények! Egyes elszigeteltebb
helyeken, ahol még szórványosan megtalálható a régi társadalmi, családi élet, ott azért a
mai napig öröklődik, benne él a tudatban. Mindennapjaik része.
Átalakult a növényekhez fűződő kapcsolatunk, ehhez hozok néhány példát.
A virágos kertjeink növényeit, melyek manapság üde, díszes foltjait képezik közvetlen
környezetünknek (balkon kertektől az egészen a nagy sziklakerteket, tavakat körbeölelő
kertekig) csupán díszként tartjuk. Régebben más volt a célja, amellett, hogy akkor is a
szemnek és a léleknek is okozott örömet. Sokan nem is tudják, hogy egykor mennyi
– 150 –
nyavalyát gyógyítottak velük. Hogy kéznél legyenek, az ismertebb vadnövényeket az

ember szép lassan betelepített a háza közelében. Ha valami egyszerűbb nyavalya, kórság
felütötte a fejét, nem kellett rögtön a javasasszonyhoz menni, ott volt a közelükben. Ilyen
növények voltak az ínfű (rák és kígyómarás.),4 ökörfarkkóró5 (köptetőként és lázcsillapító-
szerként, hasmenés és gyomorfájás, valamint külsőleg kelések, sebek, ótvar, szemölcs, aranyér
és hajhullás kezelésére ajánlották. De merev, egyenes szárát faggyúba vagy gyantába mártva
fáklyaként is felhasználták), körömvirág (tea: virágából forrázatot készítettek. Lázcsillapí-
tásra, görcsoldásra, menstruáció szabályozására, vastagbélgyulladás vízkórnál, tífusznál,
sárgaságnál, májbetegségeknél, gyomorfekélynél, bélbetegségeknél, gyomorégésnél hatá-
sos. Kenőcs: Visszértágulatra, szívasztmára, fülzúgásra, alvászavarokra, körömágygyulla-
dásra, műtéti hegre, műtéti sebre, sebfájásokra, roncsolódásra.), vasfű, cickafark (női bajokra),
zsálya.6 Természetesen csak egy párat ragadtam ki a sorból, és a teljesség igénye nélkül
soroltam fel a velük kezelt betegségeket.
A zsályát említettem utoljára, így kezdem a sort vele a fűszernövényeknél. Fűszernö-
vények, melyeket nem csak az ételek ízesítésére használtak. Nem is gondoljuk, hogy milyen
erős gyógyító hatásuk van. Azon túl, hogy az ételeket zamatosabbá, ízletesebbé tették velük,
már rögtön a gyógyításra, az egészségre is gondoltak. A beteg ember szervezetére gyó-
gyulást, erőt jelentett, az egészségesek megelőzésre használták. Most már tudjuk, hogy hő
hatására egyes növények hatóanyag-tartalma, gyógyhatása kevesebb lesz, vagy, akár meg
is szűnhet. Az idős generáció a mai napig figyelmeztet arra, hogy a fűszereket a sütés-
főzési folyamat végén kell beletenni. Ők így tanulták, hallották elődeiktől. Mondásuk
szerint, hogy jobb legyen a zamata, de igazából azért, mert akkor több hatóanyag marad
bennük. Sok fűszert az étel megfőzése után, a hűlési állapotban kevertek az ételbe, vagy
szórtak rá, például a sültekre.
Gyógyító fűszernövények: Zsálya (Salvia officinalis L – orvoslásra a legalkalmasabb.
Salvere (megőrizni) szóból ered, ami arra utal, hogy a zsályáról azt tartották, hogy minden
betegséget gyógyít. „Miért halna meg az ember, ki a kertjében zsályát termel?”, „Aki örökkön
kíván élni, májusi zsályát kell annak enni.” Növényi aszpirin. Nátha, szamárköhögés,
fogíny-, száj- és torokgyulladás, toroköblögető, étvágyjavító.), tárkony (fájdalomcsillapító,
érzéstelenítő és gyulladásgátló, természetes módon csökkenteni a vérnyomásunkat), kakukkfű
(meghosszabbítja a sejtek életét, erősíti immunrendszerünket, betegségmegelőző, vérbősé-
get fokozó hatása javítja a vérkeringést, vérszegénység esetén kiváló, köhögés, hörgő- és
szájüregi gyulladások), rozmaring (A népgyógyászatban görcsoldásra használták, most
már több hatása is ismert: antibakteriális és gyulladáscsökkentő. Különböző teakeverékben:
epe- és vizelethajtó, szélhajtó, idegerősítő és étvágygerjesztő, baktérium- és gombaölő, hat
központi idegrendszerre, javítja a végtagok vérkeringését, enyhíti az izomfájdalmakat.),
kapor (Most már tudjuk, lehet mondani, hogy mindenre jó. A népi gyógyászatban menstruá-
ciót elősegítő szerként használták, és azt tartották, hogy a kapor illata elűzi a rosszat és
4 Vermeulen, Nico 2005: 30.

5 Kloss, Jethno 2010: 125.
6 Kissné Dogossy Éva, Zsoldos Márton 2007: 46.
– 151 –
megszűnteti a gonosz varázslatot.), fokhagyma, vöröshagyma, menta, citromfű, majoránna

(görcsoldó, izzasztó, szélhajtó, erősítő, köptető, serkentő és menstruációt elősegítő).7
Számtalan példa van olyan növényre, amely megtartotta fontos szerepét, és a mai napig
arra használjuk, amire őseink is használták: kamilla/orvosi székfű8, vörös-, és fokhagyma,
hárs, csipkebogyó, kömény (szinte minden anyuka az újszülöttjének tart belőle a háztartásá-
ban – puffadás, szájszag, köhögés, torokfájás, szomjúság ellen). Fülfű, vagy kövirózsa: nedve
a fülbe cseppentve, a fülgyulladást, fájdalmat enyhíti. Hosszasan sorolhatnánk a sort. Ne
menjünk el olyan hétköznapi dolgok mellett, mint a gyümölcsök, zöldségfélék. És mi sem
bizonyítja jobban, mint: „Minden nap egy alma, ami az orvost távol tartja.”
Nem csak a gyógyításban, de a szépség, fiatalság megőrzésében is szerepet játszottak a
természet kincsei, melyek használata szoros kapcsolatban van a magyar paraszti hiedelem-
világgal, babonákkal. A szépség, egészség kiegészíti egymást.
Vannak olyan hiedelmek, amik a mai napig a köztudatban élnek. Ilyen a piros kenyérhéj
fogyasztása után a lányok arca piros lesz.
Az alma egy visszatérő elem, amihez több hiedelem is kötődik. Ha piros almát fogyasz-
tanak a lányok, akkor szép, pirospozsgás egészséges színük lesz. A piros szín az egészség
szépség szimbóluma. A húsvét előtti nagypénteken reggel egy piros almát dobtak a kút
vizébe, majd abból a vízből húztak fel, ittak belőle és a jószágokat is megitatták. Ezzel azt
remélték, hogy egész évben egészségesek lesznek.
Másik ilyen növény a lencse, aminek újévi fogyasztása kicsivel többet jelentett, mint
ami mostanában benne van a köztudatban: az anyagi jólétet. A lencse újévkor ételként
fogyasztása a szépség és az egészség meglétét szolgálta. Továbbá úgy vélték, ha a lányok,
szombaton lencsét ettek, akkor vasárnap szépek lesznek.
Itt egy kicsit elkalandozok, hisz az egészséggel, szépségápolással kapcsolatban, nagyon
sok babona, szokás nem csak növényekhez kötődik, hanem természeti jelenségekhez is.
Az első hóban való hentergőzés is az egészség megőrzéséért volt. A márciusban leesett hóban
való arcmosás után a lányok megőrizték a szépségüket. (Nagymamám ezt sokszor mondo-
gatta gyermekkorunkban nekem és leány unokatestvéreimnek.)
De szépséget szolgálta a szeplők, kelések, pattanások elleni különböző eljárások:
Minden tájegységnek, népcsoportnak meg volt a saját módszere. Gyimesvölgyben a
szeplő ellen felvert tojásfehérjébe szalicilt kevertek, krémet készítettek, azzal kenték be a
leányok arcát. Többször kellett bekenni, hogy elmúljon. Tavasszal mondókát mondtak a
szeplő elmúlásáért az első fecske meglátásakor: „Fecskét látok, szeplőt hányok!”9 Kutyatej
fehér tejnedvével is kenték az arcukat. A Nagykunságon szokás volt citrom- és uborkale-
vével, esetenként ecettel halványítani.10
7 Kissné Dogossy Éva, Zsoldos Márton 2007: 15.,30., 32., 40., 67.
8 Hogy milyen gazdag a népnyelv, ékes bizonyítéka, hogy a kamillára Kunmadarason Birkás István több mint 60 elnevezést
gyűjtött fel.
9 Antalné Tankó Mária 2003: 205.
10 Édesanyukám és Nagymamám mindig vigasztalt a szeplőim miatt, amikor keserűen értem haza az iskolából. Mondták, hogy
ne törődjek vele, meg hogy mit mondanak azzal sem, hisz a szeplő az én „báj”-om …de a gyerekszáj máshogy vélekedett:
pulykatojás! Ezért, nem egyszer citromlével vagy uborkakarikás pakolással az arcomon vártam a kis pöttyök elhalványulását.
– 152 –
Kelésre: zsályalevél; szappan + tejföl + vereshagyma összetörve; simán kovász; pénz-

levelű lizinka/fillérfű ráragasztása nyállal. Krumpli karika, zöld paradicsom dunsztos
kötéssel.
Pattanás: tűzhelyből gyűjtött fehér hamu; fagyos, sótlan zsír; fülzsír.
Csípésre: vöröshagyma karika.
Hajhullásra: ecetes vízzel való kenegetés; kamilla; keserűlapu/bojtorján/bogáncs gyökér-
főzete.
Nyári napégésre: sózatlan sertészsír- vagy tejfölpakolás: vastagon bekenték a felégett
testrészt. Hatásos, ha a zsírba körömvirágot tettek.
Vannak olyan gyógymódok, gyógyító eljárások, amik a mai napig a köztudatban élnek.
Annyira természetesek, hogy rácsodálkozunk, amikor feljön a beszéd róluk.
Ilyen gyógy és fűszernövényünk az előbbiekben említett a fokhagyma. Mindenki számára
ismert, a hagyományos magyaros ételek egyik nélkülözhetetlen fűszernövénye. A népi
hiedelemvilágban, mint gonoszűző, ártó szellemek ellen használt növény. Népi gyógyá-
szatban: általános betegség megelőző a napi 1 gerezd (bőrbetegség, vértisztítás, férgesség).
Ez mellett: foghagymás kenés: lázra, köhögésre. Köhögésre még: méz + összetört fok-
hagyma + meleg tej, ezt meginni. De az avas szalonna (sic) fokhagymával is jó. Meghűlés:
ecetes reszelt fokhagyma, mézben fokhagyma gerezdek, amiből minden nap egyet kell
enni. Náthára és torokfájásra: pirítós bedörzsölve fokhagymával. Orrcseppnek a vörös-
hagyma és a fokhagyma levét összekeverni és az orrjáratba csepegetni. Vérszegénységre
díszlelt máj11 (máj + fokhagyma, vöröshagyma). Ha tejet is isznak hozzá, a hatásfoka nő.
A magas vérnyomásra12 nap, mint nap 2 gerezdet kell enni.
Kunok egyik kultikus növénye az anyarozs, ami a rozsszemeken élősködő gomba. Fe-
kete, varjúköröm alakú. 4-500 évvel ezelőtt súlyos, járványszerű megbetegedések következ-
tében több ezer ember halálát okozta az anyarozzsal fertőzött lisztből készített kenyér
fogyasztása. A nagykunsági népi gyógyászatban magzatelhajtóként, illetve a szülés segí-
tésére használták13. Gyógyszeripar: 1787-ben alkalmazták először a nőgyógyászatban mint
méhösszehúzó szert. A 20. században erős érösszehúzó hatóanyagot tartalmaz – migrén
elleni szer készül belőle.
A 21. században élő ember szeretne visszatérni a hagyományokhoz, a természetesebb
megoldásokhoz. Sokan nyúlnak vissza a népi gyógyászat egykoron megszerzett, de idő
közben elfeledett, elhanyagolt tudásához. Szeretnénk visszamenni a gyökerekhez, az ősi
tudás birtokában lenni, a természettel újból szimbiózisban élni, nem függni kémiai vegyü-
letektől.
A változó környezetünk, felgyorsult életünk megfékezése ez, nosztalgiázás a múltban,
és egyben elismerése is annak. Az egyre bővebb információ áradat sejteti velünk, hogy
11 A legjobb étel a vas pótlására.

12 Magas vérnyomás lehúzására számos „koktélt” lehet készíteni: 1 hétig érlelnek 2 dl pálinkában néhány gerezd fokhagymát,
majd öntenek bele 2 dl vizet, amivel még ismét 1 hétig érleli, majd napi reggelente éhgyomorra kell bevenni 18-20 cseppet.
Egy másik recept szerint, 9 napig hagyjunk állni 1 liter vízben 30 apróra vágott fokhagyma gerezdet, 3 evőkanál mézzel,
többször megkeverni, majd napjában háromszor inni belőle 1-1 pálinkás pohárral.
13 Selmeczi László 1992: 41.
– 153 –
mégsem volt olyan rossz, csak tudtak valamit az őseink. A mesterséges világunkból való
szabadulás a természetes felé, melynek egyik módja az ősi növényhasználat felelevenítése,
a gyógymódokban való újbóli hit.
Újra megjelentek a füves asszonyok, emberek. Tudásukat fórumokon, előadásokon,
interneten hirdetik. Gyógynövény készítményeiket tanácsokkal ellátva árulják.
Aki maga is a gyógynövények ismerője szeretne lenni, számos lehetőség közül választ-
hat. A hatalmas szakirodalom kínálja a lehetőséget az autodidakta módon való tanuláshoz.
Aki hagyományos iskolai keretek közt szeretné elsajátítani a tudást, választhat gyors-
talpalók és egyetemi képzések közt is. A skála széles.
Furcsa, az egész „dolog” fintora az, hogy bár egyre többen szándékoznak visszatérni a
természethez, egyre kevésbé lehet megtenni. Földünkön egyre kevesebb a tiszta terület.
Szennyezet a talaj, a víz, a levegő. A növényi sejtek a méreganyagokat is elraktározzák,
így a hatóanyagok mellett az is a szervezetünkbe jut. Fontos, meg kell nézni, hogy honnan
szedjük a növényeinket majd az egészségünk megőrzéséhez, a gyógyulásunkra… Reméljük,
eljutunk minél hamarabb arra a szintre, hogy ezt felismerve, minél hamarabb képesek
leszünk a környezetünket is meggyógyítani.
Antalné Tankó Mária

2003 Gyimesvölgyi csángó népi gyógyászat. Tipographic, Csíkszereda
Gunda Béla
2001 Gazdálkodás – Gyógynövények. In: Paládi-Kovács Attila (szerk.):
Magyar Néprajz II. Akadémiai Kiadó, Budapest
Györffy István
1984 Nagykunsági krónika. Alföldi Nyomda, Karcag
Kissné Dogossy Éva, Zsoldos Márton
2007 A természet kincseskamrája. Pannon-Literatúra Kft., Kisújszállás
Kloss, Jethro
2010 Gyógyító növények – Vissza az édenkertbe I. GABO, Budapest
Selmeczi László
1992 Régészeti-néprajzi tanulmányok a jászokról és a kunokról. Debrecen
Vasas Samu
1985 Népi gyógyászat. Kriterion Könyvkiadó, Budapest
Vermeulen, Nico
2005 Gyógynövények enciklopédiája. Ventus Libto Kiadó, Budapest
– 154 –
élelmiszer-vásárlási kultúra változása a generációk tükrében
Pénzes Ibolya – Pólya Éva
Élelmiszervásárlási kultúra változása

a generációk tükrében
I. Bevezetés
A magyar lakosság fogyasztási szerkezetében az élelmiszerek az európai átlagnál na-

gyobb részesedést mutatnak, amely számtalan befolyásoló tényező hatásaként értékelhető.
A vásárlóerő eltérő nagysága, a szocio-demográfiai különbségek, a fogyasztói szokások,
az életstílus, a vásárlási tudatosság differenciái mellett a vásárlási kultúrában is mutatkoz-
nak eltérések, bár az élelmiszerek funkcionális jellege bizonyos mértékű standardizáltságot
eredményez. Az FMCG piac kínálatát biztosító üzletláncok és független kiskereskedők
számára egyre fontosabbá válik, hogy a fogyasztás kutatása mellett nagyobb figyelmet
fordítsanak a vásárlást végző személyek magatartására, az üzletválasztás során számukra
fontos értékek feltárására, valamint ezek vásárlás során történő megjelenésének vizsgála-
tára.
Az élelmiszer-vásárlási kultúra vizsgálata a fentiek alapján értelmezésünkben a vásárlók
által képviselt értékekre, viselkedésre, vásárlási szokásokra és a kiemelt magatartásjegyekre
terjed ki. Az élelmiszer megatrendekben mutatkozó változások, az életstílus és fogyasztói-
vásárlói magatartás alapján beazonosítható szegmensek változása, a digitalizáció rohamos
fejlődése, az összekapcsoltság, a generációk érték- és magatartásbeli különbségei is alátá-
masztják e téma fontosságát.
A téma komplexitása miatt célunk annak vizsgálata, hogy a vásárlók értékítéletében
megjelenő prioritások hogyan mutatkoznak meg az üzletválasztás során és azok hogyan
változnak a vásárlási döntést befolyásoló tényezők rövid és hosszú távú hatásának függvé-
nyében.
Hipotézisünk, hogy a vásárlási magatartást befolyásoló tényezők eltérő hatása miatt a
vásárlási kultúra regionális eltéréseket mutat, valamint a generációk vásárlási körülményei-
nek és értékrendjének különbözősége jól beazonosítható, differenciált élelmiszer-beszerzési
magatartást jelez.
II. Szakirodalmi áttekintés
2.1. Az üzletválasztás jelentősége és folyamata a vásárlási-fogyasztási döntésekben

A téma kutatását megalapozó szakirodalom áttekintése során kiemelt figyelmet fordí-
tottunk
– a vásárlási döntési folyamat, annak részeként az üzletválasztást befolyásoló tényezők
– valamint a generációk elhatárolásának és jellemzőinek hazai és külföldi szerzők általi
közelítésére, azok összehasonlítására.
– 155 –
Az üzletválasztás része a vásárlási-döntési folyamatnak, különösen meghatározó a

döntéshozatal és a vásárlás során, így annak fontossága miatt egyre inkább része a döntés-
nek. (Hofmeister-Tóth, 2003 2008; Veres-Szilágyi, 2006; Hawkins et al. 1986; Lantos, 2010).
Az üzletválasztás egy összetett folyamat, maga a döntéshozatal, illetve a vásárlás pedig
nemcsak a termék, illetve márkaválasztást foglalja magában, hanem az üzletválasztást is.
Jellemzően a fogyasztók először inkább üzletet választanak, a termék és márkaválasztás csak
ezután történik meg (Monroe-Guiltinan, 1975, Hofmeister-Tóth- Törőcsik, 1996, Törőcsik
1998, Bauer-Berács 2002, Lehota et al. 2005, Veres-Szilágyi 2006, Blackwell-Miniard-
Engel 2006, Bauer et al. 2007, Lantos 2010), bár bizonyos esetekben a sorrend meg is for-
dulhat. Ennek gyökere elsősorban az idő szűkösségének fogyasztói magatartásra gyakorolt
hatásában keresendő. Ha a megszokott termék, illetve márka nem elérhető egy adott
üzletben, a fogyasztó nagy valószínűsséggel inkább egy helyettesítő terméket vagy márkát
fog vásárolni az üzlet választékától függően, mintsem hogy egy másik üzletbe látogatna
el. Így sokszor a helyszínen hozzák meg a fogyasztók a végső döntéseiket. (Törőcsik, 2009)
A demográfia, életstílus, a gazdasági helyzet, valamint személyes jellemzők vezetnek a
vásárlási szükségletek kifejlődéséhez Assael (2004) modellje szerint, melyben elsődleges
prioritásként jelenik meg a kényelem, az általános árszínvonal, a választék mélysége, az
üzletkialakítás és az eladószemélyzet. Az, hogy a fogyasztó attitűdje hogyan alakul az
elsődlegesen attól függ, hogy az üzlet imázsa és a vásárló szükséglete mennyire közelít
egymáshoz. Annál nagyobb a valószínűsége, hogy a fogyasztó egy adott üzletben fog
vásárolni minél inkább pozitív ez az attitűd. (Törőcsik, 2011)
1. ábra. Az üzletválasztás modellje

Forrás: Assael, 2004 Agárdi (2010) alapján
– 156 –
A modell bemutatja mindazon lépések összességét, melyet a fogyasztó az üzletválasztás

során tesz, illetve amelyek erre a folyamatra hatást gyakorolnak. A lojalitás a környezettel,
illetve az adott üzletben vásárolt termékekkel való elégedettség függvényében alakul ki.
(Törőcsik, 2011)
2.2. A generációs hatás mechanizmusa, a generációk különbségek és azok vásárlási

döntésekre gyakorolt hatása
Az egyes generációknak sajátos elvárásai, élményei, értékei és életstílusa van, különböző
generációs történelemmel és demográfiai jellemzőkkel, melyek hatást gyakorolnak a vá-
sárlói magatartásra. Nem minden generáció egyforma, éppen ezért a marketing szakem-
berek nem is kezelhetik őket ugyanúgy (Williams-Page, 2011). Az egyén értékei megváltoznak,
bizonyos értékek kihalnak, mások keletkeznek a generáció változásával (Hofmeister-Tóth,
2014).
A generációk meghatározásakor az az elsődleges kérdés, hogy mi alapján határozzuk
meg azokat (Törőcsik, 2011.) Természetesen egy generáció sem azonosítható egy masszív
embertömeggel, akik pontosan ugyanúgy viselkednek, sokkal inkább egy olyan embercso-
portról van szó, akik egy adott időszakban születtek, összehasonlíthatóak koruk és életsza-
kaszuk alapján, és akikre egy bizonyos korszak (események, trendek, fejlődések, kohorsz-
élmények) eseményei jelentős hatással bírnak (Ericson, 2019.) Ez alapján jól látható, hogy
a generációk lehatárolása nem egyértelmű, ebből kifolyólag az egyes szerzők esetében
kisebb eltérések tapasztalhatók. A lehatárolás minden esetben elsődlegesen életkor, illetve
születési év alapján történik, de tulajdonképpen mindez egy-egy olyan fordulópontokhoz
kötődik, melyek az egyén szocializációjára, munkavállalásának kezdetére hatást gyakorol-
nak. Azok az emberek, akik a két generáció határán születtek sok esetben mindkét generáció
jegyeit magukon viselik (Törőcsik, 2011).
A lehatárolásnál az életkor mellett az alábbi három tényezőt célszerű figyelembe venni,
mivel ezek jobban definiálják a generációkat az életkornál:
• észlelt tagság
• közös hiedelmek és viselkedés
• közös hely a történelemben (Schewe-Noble, 2000).
– 157 –
1. táblázat. A generációk lehatárolása és megnevezése
III. A kutatás módszerei
A kutatás első szakaszában szekunder források alapján vizsgáltuk, hogy a vásárlók

értékítéletében megjelenő prioritások hogyan mutatkoznak meg az üzletválasztás során és
azok hogyan változnak. A szekunder források közül kiemeltnek tekintettük a piackutató
intézetek eredményeit, valamint a tudományos publikációkat.
A primer kutatás 2019-ben írásbeli megkérdezéssel történt, részben online, részben
nyomtatott kérdőívek felhasználásával. A megkérdezés lebonyolításában a Wekerle Sándor
Üzleti Főiskola és a Neumann János Egyetem hallgatói működtek közre. A mintába kerülő
válaszadók kiválasztása kvótázással történt, amelynek során az életkort és a lakóhelyet
kiemelt ismérvként kezeltük. Ez a hipotézisek vizsgálatának alapjául szolgáló mintát
eredményezett. A feldolgozható kérdőívek száma 650 fő volt, a válaszok feldolgozása
SPSS matematikai-statisztika program felhasználásával történt.
A generációkat a szerzők eltérő szemléletének figyelembe vételével komplex módon
határoztuk meg:
– 158 –
– Z generáció: 21 év alatti vásárlók

– Y generáció: 21-40 év közötti vásárlók
– X generáció: 41-60 év közötti vásárlók
– Baby Boomer generáció: 60 év feletti vásárlók.
A megkérdezés a vásárlók szocio-demográfiai jellemzőin túlmenően az élelmiszerek
beszerzésének tényleges helyére, a potenciális vásárlási helyszínre, az üzlettípusok kedvel-
tségére és az üzletválasztást befolyásoló tényezőkre terjedt ki.
III. Szekunder kutatás eredményei
A vásárlók magatartását befolyásoló makro- és mikrokörnyezeti tényezők változása

jelentős mértékben kihat az üzletválasztásra, befolyásolva annak szempontjait és azok
rangsorát is. A piackutató cégek és a hazai tudományos kutatások eredményei is ezt
támasztják alá.
2. táblázat. Üzletválasztást befolyásoló kiemelt tényezők, 2000-2020. év
(Forrás: GFK, Nielsen)
A táblázat alapján megállapítható, hogy az országos hatókörű kutatások szerint a vizsgált

időszakban a vásárlók magatartásában leginkább az árorientáció és a választékorientáció
jelenik meg, kiegészülve az áruk minőségével, a könnyű, kényelmes és gyors vásárlással.
A tényezők sorrendje változó, adott kutatás időpontjában leginkább ható gazdasági,
társadalmi, piaci tényezők függvényében. A gazdasági világválság utáni időszakban a
döntés kényelmi faktorai erősödtek, azonban a legújabb kutatások szerint a fogyasztók
ismét az ár-érték arányt helyezik előtérbe. E tényezők természetesen nem önállóan, hanem
együttesen fejtik ki hatásukat.
Olach (1999) felhívta a figyelmet az üzletválasztás speciális modellezhetőségére.
Modelljében az üzletválasztást befolyásoló tényezőként az üzlet távolságát, a termékek
választékát és minőségét, a referencia szempontokat és a személyzet viselkedését határozta
– 159 –
meg és együttes hatásukat matematikai képletben határozta meg. Gyenge (2008) komplex
modellben jelenítette meg a vásárlók üzletválasztását, kiemelve, hogy az üzlettípusonként
eltérést mutathat.
A komplex jellegű kutatási eredmények mellett nagyon fontos a kiskereskedők számára,
hogy megismerjék annak regionális és generációs eltéréseit is. Földi (2008) a fogyasztók
üzletválasztását bemutató kutatásában rávilágít a regionális kutatások jelentőségére,
részletesen vizsgálva JNSZ megye, kiemelten a szolnoki vásárlók magatartását.
A Nielsen piackutató intézet már 2005. évben publikált kutatásában is bemutatta az Y
generáció fontosságát, vásárlóinak üzletválasztását, annak szempontjait. A kutatás eredmé-
nyei rávilágítottak az igényes vásárlási környezet, az áruk biztos elérhetősége és a választék
befolyására.
IV. Primer kutatás eredményei
5.1. A minta összetétele

A mintába kerülő vásárlók 64 százaléka nő, 36 százaléka férfi volt, amely a magyar
lakosság körében az élelmiszerek vásárlásához jól illeszkedő nemek szerinti különbséget
tükrözi.
(Forrás: saját szerkesztés)

3. ábra. A válaszadók lakóhelye
A válaszadók legnagyobb arányban az X generáció tagjai voltak, amelyek az élelmi-

szerek beszerzésében meghatározó szerepet töltenek be, saját ellátásukon kívül vásárlásaik-
kal gyakran segítve az idősebb, beszerzésben már korlátozott családtagokat is. A minta
másik meghatározó generációja az Y generáció. E két generáció dominanciája az élelmi-
szerek vásárlásában reálisnak tekinthető.
– 160 –
A válaszadók lakóhely szerint Pest megye és Budapest, valamint Jász-Nagykun-Szolnok

megyéből kerültek ki. A kutatás célját és hipotéziseit tekintve a minta nemek és lakóhely
szerint reprezentatívnak tekinthető.
5.2. Az élelmiszerek vásárlásának tényleges helyszíne
A fogyasztók 51 százaléka az élelmiszereket jellemzően 1-2 üzletben szerzi be, míg

harmadrészük 3-4 üzletben is vásárol. Viszonylag alacsony az ennél több üzletben vásárlók
aránya.
A generációk között a beszerzés helyszínéül választott üzletek számában eltérés található,
amely elsősorban az Y és Z generáció esetében mutatható ki. Vásárlásukra jellemző, hogy
általában kettőnél több üzletben szerzik be a szükséges élelmiszereket, míg a másik két
generáció inkább 1-2 üzletben vásárol.
Az élelmiszerek vásárlásának helyszíne megyénként kisebb eltéréseket mutat, a szűkebb
üzletkör JNSZ megyében jellemző.
4.3. A vásárlás helyszíne és gyakorisága
A kutatás során vizsgáltuk azt, hogy az üzletláncok eltérő hálózatfejlesztési koncepciója

milyen hatással van a tényleges és lehetséges vásárlási helyszínre. Korábbi kutatásunk
eredményei rámutattak arra, hogy a fogyasztó üzletválasztása és a választás korlátozott
szabadsága szoros összefüggésben van, amelyet e kutatás eredményei is igazoltak.
(Forrás: saját szerkesztés) (Forrás: saját szerkesztés)

4. ábra. Tényleges vásárlás helyszíne 5. ábra. Potenciális vásárlás helyszíne
– 161 –
A tényleges vásárlás helyszínét tekintve a beszerzés leggyakrabban a Tesco, a Spar és a

Lidl üzleteiben történik. A vásárlók véleményéből azonban az derül ki, hogy ha lehetőségük
lenne bárhol vásárolni, akkor ez a sorrend változna. A potenciális vásárlás helyszínéül a
vásárlók 22 százaléka a Lidl, 18,6 százalékuk az Auchan és közel azonos mértékben (17,5
%) a Tesco üzleteit jelölték meg. Ez az eredmény rávilágít egyrészt a hipermarketek
megítélésének eltéréseire, másrészt a multinacionális üzletláncok elsődlegességére is.
Az eredményeket részletesen vizsgálva megállapítható, hogy azok generációk és régiók
közötti eltéréseket mutatnak. A fiatalabb generáció esetén a hipermarket üzlettípus nagyobb
kedveltségű, azonban az életkor és az életmód megváltozásával a szupermarketek előnye
mutatható ki. Ezt a településeken jelen lévő üzletláncok kínálata jelentősen befolyásolja,
mivel az alacsonyabb lakónépességű településszerkezettel jellemezhető Pest megyei és
JNSZ megyei vásárlók elsődlegesen a szupermarketeket részesítik előnyben, míg a buda-
pesti lakosoknál ez megoszlik a hipermarketek és szupermarketek között.
A budapesti és Pest megyei lakosok körében a Tesco és az Auchan mellett a diszkontok
kedveltsége látható, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében a diszkontok mellett a Coop
üzletlánc is meghatározó.
5.4. Élelmiszerek online vásárlása
A kutatás rávilágított arra, hogy az online vásárlásban megítélésében jelentős generációs

és regionális különbségek mutathatók ki. Ezt egyrészt a generációk eltérő attitűdje, infor-
matikai háttere, valamint az üzletláncok értékesítési stratégiájának regionális különböző-
sége okozza.
A Baby Boomer generáció jellemzően nem vásárol az interneten, míg az életkor csökke-
nésével egyre nagyobb mértékű az interneten történő vásárlás. Az élelmiszerek online
beszerzése nem jellemző, mindössze az Y generációhoz tartozók 20 százaléka alkalmazza
ezt a beszerzési formát. Az elutasítás oka elsősorban a bizalom hiánya, illetve a személyes
vásárlási döntés biztonsága.
Az online vásárlás területi különbségeit jól mutatja, hogy a budapesti lakosok közel
80%-a szokott online vásárolni, míg ez JNSZ megyében ez csak 60 %. Az élelmiszerek
online beszerzésében a budapestiek mutatnak nagyobb nyitottságot. Megjegyzendő, hogy
ezt jelentősen befolyásolja az üzletláncok szolgáltatás kínálatának Budapestre irányuló
orientációja.
5.5. Az üzletválasztást befolyásoló tényezők
A kutatás során a szekunder kutatás során feltárt, valamint általunk fontosnak tartott
tényezők befolyásoló hatását mértük iskolai osztályzatoknak megfelelő 1-5 skálán. A
válaszok elemzése során az egyes tényezők befolyásoló hatásának átlagos értéke mellett a
válaszok szóródásának mértékét is kimutattuk.
– 162 –

6. ábra. Üzletválasztást befolyásoló tényezők.
Fenti ábra jól mutatja, hogy az üzletválasztást befolyásoló tényezők megítélése két
kivétellel 4 feletti átlag értékű, de azok konkrét értékeit és a szóródást tekintve eltérés
mutatkozik.
A befolyásoló tényezők közül legmagasabb befolyásoló hatást az üzletekben vásárolt
áruk minősége mutatja (4,52), majd azt követi az üzlet választéka (4,45). A kényelmi és
élmény faktorok, valamint az alkalmazott árak hatását a válaszadók azonosan 4,32-re
értékelték. Ezen tényezők hatásának megítélése viszonylag egységes volt, a szórás mértéke
alacsony. A válaszok szóródása viszonylag magas volt a vállalati hírnév, a vásárlás idő-
igénye és a nyitva tartás értékelésében.
A vásárlók generációs és regionális különbségei itt is fellelhetők. Az Y és Z generációra
elsősorban a minőség-, választék- ártudatosság a jellemző, addig az X és BB generációnál
a minőség és értékesítési körülmények kerülnek előtérbe.
A területi differenciák tekintetében megállapítható, hogy az áruk minőségének prioritása
mellett az alacsonyabb vásárlóerővel jellemezhető településeken az üzletekben alkalmazott
árak befolyása jelentős, amely elsősorban JNSZ megye településein élőkre jellemző.
V. Összegzés, következtetések
A kutatás eredményeinek ismeretében megállapítható, hogy hipotéziseink igazolódtak,

mely szerint a vásárlási magatartást befolyásoló tényezők eltérő hatása miatt a vásárlási
kultúra regionális eltéréseket mutat, valamint a generációk vásárlási körülményeinek és
értékrendjének különbözősége jól beazonosítható, differenciált élelmiszer-beszerzési maga-
tartást jelez.
– 163 –
A kutatás eredményei lehetővé tették, hogy összehasonlítsuk a generációk eltérő vásárlási

jellemzőit és ennek eredményeként vásárlói klasztereket alkossunk, amelyek a területi eltérésektől
függetlenül is fontos eredményeket mutatnak az élelmiszerek beszerzése szempontjából.
3. táblázat. Generációs vásárlói klaszterek
Az ábra jól mutatja a generációk eltérő vásárlási magatartását, amely a vállalkozások

marketing stratégiájának kialakításához is hasznos információkat tartalmaz. Az üzletvá-
lasztást befolyásoló tényezők összehasonlítása alapján megállapítható, hogy a forgalmazott
áruk minősége, az üzlet választéka és az árak, szinte minden generációnál prioritást kapnak,
azonban a BB generáció az igényes értékesítési körülményeket, az udvarias kiszolgálást
és a vállalat jó hírnevét nagyon fontosnak tartja.
A kutatás arra is rávilágított, hogy az FMCG piac két nagy pólusát alkotó multinacionális
és hazai üzletláncok hálózati egységei, mint potenciális élelmiszer beszerzési helyszínek
az egyes generációknál jelentős eltéréseket mutatnak. A fiatalok körében a multinacionális
üzletláncok kapnak elsődleges helyet, míg a hazai üzletláncok Y és BB generációnál jelen-
nek meg, mint potenciális vásárlási helyszínek. Fentiek alapján a magyar láncok piaci po-
zíciójának megőrzése érdekében fontosnak tartjuk a vásárlók véleményének részletesebb
megismerését, a multinacionális üzletláncok versenyelőnyeinek elemzését és saját gyakorlatukba
történő adaptálását.
– 164 –
Agárdi Irma
2010 Kereskedelmi marketing és menedzsment. Akadémiai Kiadó, Budapest
Bauer András, Berács József
2002 Marketing. Aula Publisher, Budapest
Bauer András, Berács József, Kenesei Zsófia
2007 Basic Marketing. Bologna – Series of College Textbook, Aula Publisher,
Budapest
Blackwell, Roger D., Miniard, Paul W., Engel, James F.
2006 Consumer Behavior. USA: G&S Book Services10th Edition
Ericson, Cathie
2019 Generational Marketing for Fitness Professionals. American Fitness.
Autumn 2019, Vol. 37 Issue 4, p. 22-25.
Földi Katalin
2007 Az üzletválasztást befolyásoló tényezők jelentősége az élelmiszer
kiskereskedelmi horizontális versenyben. Pécsi Tudományegyetem
Közgazdaságtudományi Kar PhD Évkönyv
Gyenge Balázs
2008 Fogyasztói üzletválasztás a hagyományos bolti élelmiszer- kiskereskede-
lemben. Doktori értekezés. Szent István Egyetem, Gödöllő
Hawkins, Del I, Best, Roger J., Coney, Kenneth A.
1986 Consumer Behavior. Homewood: Business Publications Inc. Third
Edition
Hofmeister-Tóth Ágnes
2003 Consumer Behavior. Aula Publisher, Budapest
Hofmeister-Tóth Ágnes
2014 A fogyasztói magatartás alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest:
Hofmeister-Tóth Ágnes–Törőcsik Mária
1996 Consumer Behavior. National College Textbook . Publisher Budapest
Lantos, Geoffrey P.
2010 Consumer Behavior. in Action Real-Life Applications for Marketing
Managers. M.E. Sharpe Inc., New York
Lehota József, Horváth Ágnes, Gyenge Balázs
2005 „Qualitative Research of Factors of Consumer Food Store Choice in
Retailing” Marketing & Management 2005. XXXIX. volume 3. number
p. 4-16. Monroe, Kent B., Guiltinan, Jozeph P. (1975), „A Path-Analytic
Exploration of Retail
Patronage Influences”. Journal of Consumer Research
Olach Zoltán
1999 A marketing szemlélete és gyakorlata, Ligatura Kft.
– 165 –
Schewe, Charles D.–Noble, Stephanie M.

2000 Market Segmentation by Cohorts: The Value and Validity of Cohorts in
America and
Abroad. Journal of Marketing Management, Vol. 16., 129–142. p.
Törőcsik Mária
2007 Vásárlói magatartás. Akadémiai Kiadó, Budapest
Törőcsik Mária
1998 Retailing marketing. KJK- KERSZÖV Legal és Business Publisher Ltd.,
Budapest.
Törőcsik Mária
2009 „Changing of National Consumer Behaviour” Comsumer Protection
Review, 17-22. p.
Veres Zoltán, Szilágyi Zoltán (szerk.)
2006 Basic Marketing. Perfekt Publisher, Budapest.
Williams Kaylene C., Page Robert A.
2011 Marketing to the Generations. Journal of Behavioral Studies in Business,
1-17. p.
Internet:
https://www.nielsen.com/hu/hu/insights/article/2016/shopper-trends-study/
https://www.nielsen.com/hu/hu/insights/article/2017/the-potential-in-millenials/
– 166 –
II. fejezet
Néprajz, társadalomtörténet
– 167 –
– 168 –
erőszak a paraszti közösségekben
Örsi Julianna
Erőszak a paraszti közösségekben
I. Kutatási előzmények
A jogtörténet társadalomkutatás olyan területe, amelyet különböző tudományágak kép-

viselő (jogászok, történészek, néprajzosok) vizsgálnak. Ezen interdiszciplináris kutatás
külön területe a népi jogélet kutatása. A tudományágak közötti párbeszéd példája Mezey
Barna és Nagy Janka Teodora által szerkesztett Jogi néprajz – Jogi kultúrtörténet című
könyv.1 A népi jogélet összefoglalására vállalkozott Bognár Szabina2, így erre jelen tanul-
mányban részletesen nem térek ki. Néhány fontosabb közösségi kezdeményezést, néhány
kutató egyéni teljesítményét azonban mindenképpen meg kell említeni.
A jogi népszokások kutatása a két világháború között a néprajztudomány egyik szorgal-
mazott területe volt. Az Országos Táj- és Népkutató Intézet iránymutatást adott a kutatók-
nak, az adatgyűjtőknek és megszervezte az országos kutatást.3 Néhány kutató (Bónis
György, Fél Edit, Papp László, Tárkány-Szűcs Ernő) teljesítményét ma is számon tartja a
néprajztudomány. Mivel jelen tanulmány írójának célja az Alföld, azon belül a Jászkunság
népi jogéletének bemutatása, így Tárkány Szűcs Ernő és Papp László kutatási eredményeire
támaszkodhatom.4 Pap László kiskunhalasi könyve5 jó útbaigazítást ad egy kiskunsági
település mintáján keresztül. A néprajztudományban Tárkány-Szűcs Ernő könyve6 etalon,
amely elévülhetetlen munka, nagy kutatási háttér után született meg. A jászkunsági kutatók
közül Bánkiné Molnár Erzsébet történész, Örsi Julianna és Szabó László néprajzkutatók
az 1970-es évektől végzett társadalom-néprajzi kutatásai a népi jog területét is magába
foglalják.7
Napjainkban a Tárkány-Szűcs Ernő nevét viselő Kutatócsoport 2011-től végez igen hasznos
tevékenységet, amelyet a néprajzi és jogi diplomát is szerzett Nagy Janka Teodóra irányít.
Számos konferenciát rendeztek Szekszárdon, kiadtak konferenciaköteteket, önálló kötete-
ket.8 A jogtörténet kutatók és a néprajzosok is tartanak előadást ezen interdiszciplináris
konferenciákon. Mind a párbeszéd, mind az egymás munkáinak figyelembevétele hasznos
mindkét tudományág számára. Biztatom a fiatal szokáskutatókat, társadalomkutatókat,
érdeklődőket, hogy forgassák haszonnal a szakirodalmat, a bírósági peres iratokat és egyéb
dokumentumokat. Ezek ismeretében árnyaltabb képet kaphatnak a helyi társadalom műkö-
déséről.
1 Mezey - Nagy (szerk.) 2009

2 Bognár 2016
3 Az Országos Táj- és Népkutató Intézet Györffy István kezdeményezésére alakult és 1939-1948 ??? között működött. Bónis
1939, Papp 1939, Papp 1948
4 Tárkány-Szűcs 1948, Papp 1941
5 Papp 1941
6 Tárkány-Szűcs 1981
7 Itt csak a nagyobb összefoglalókat említem: Bánkiné Molnár 2017, Örsi Julianna 1990, Örsi Julianna 2015, Szabó László
1979-1982, Szabó László 1993
8 Konferencia-köteteket és önálló köteteket is megjelentetnek. Lásd www.jogineprajz.hu
– 169 –
néprajz — társadalomtörténet
II. Témaválasztás – módszerek, források
Társadalomtörténeti kutatásaim és néprajzi terepmunkám közben tapasztaltam, hogy a

paraszti társadalom vizsgálatához szükséges a szerveződő és a szervezett közösségek
működésének, a kialakult, gyakorolt szokásoknak a jogi előzményeit, hátterét is feltárni.
A szokás – szokásjog – jog – jogszokás folyamatának komplex vizsgálatához elengedhetet-
len, hogy egy-egy témát hosszabb időintervallumban tárjunk fel. Ehhez egyrészt szükséges
ismerni az adott kor érvényben levő magán- és közösségi jogok gyakorlatát. A törvényeken
és jogszabályokon túl hasznos tanulmányozni a bírósági perek, esetek anyagát is. Mivel a
Jászkun Kerületek Levéltára9 igen gazdag 18-20. századi iratanyaggal rendelkezik és korábbi
kutatásaim során is gyakran tanulmányoztam azokat, így a mostani témaválasztásomban a
helyi (mezővárosi) tanácsok elé került peres ügyek, kihágások eseteinek feltárásából
kirajzolódó közösségi életet mutatom be. Ezúttal elsősorban az emberek kapcsolatrendsze-
rében megmutatkozó magatartásbeli, erkölcsi negatív jelenségekre hívom fel a figyelmet.
Célom, hogy bemutassam az agresszivitást és annak kezelését a hagyományos paraszti kö-
zösségekben. Néprajzi gyűjtéseim, megfigyeléseim alapján azt mondhatom, hogy bizonyos
szokáselemek, szemlélet szinte napjainkig él, bár ezek a közösség, a család, a közösség
titkai közzé tartoznak.
III. Verekedés közösségi színtéren
A hagyományos paraszti közösségekben elsősorban a kocsmai legényverekedések is-

mertek. A különböző legénybandák (szomszédos településekről érkezők) közötti összecsa-
pások mögött az endogámia (a helyi lányok megtartása) fenntartása állott. A 19. század
végén született idős emberek erről még szívesen beszéltek a néprajzkutatóval, mint legény-
kori eseményről. Ilyen összecsapások voltak a szomszédos települések között, de az alvég-
felvég fiataljai között is. Ennek voltak jelképes elemei is a lakodalomban (például az út elkötése
kötéllel a lakodalmas kocsik menetének megakadályozására). A megsértődött udvarló
„kitáncoltatta” partnerét (lekérte és tánc közben kikísérte a lányt a bálteremből). A magános
verekedések, egyéni virtuskodás is gyakran a kiválasztott lány birtoklásáért folyt (kocsmai
verekedés, párbaj).
A falucsúfolók a másság kifejezői, ám ezek is válhattak a verekedések kiinduló okává.
A Szolnok megye Néprajzi Atlasza szerint az 1970-es évek közepén az idős generáció emlé-
kezetében még számos csúfolódó rigmus élt.
A kocsmai verekedések szereplői általában 30 év körüli férfiak. Eszközeik a bot (ólmos-
bot), rézfokos, favilla, vasvilla, kapa, ostornyél, bicska esetleg pisztoly, kard.
9 A Jászkunságban a 18. század óta nagy hagyománya van az írásbeliségnek, az iratmegőrzésnek. A városháza építésekor
külön archívumot is terveztek, ahonnan a Hármas Kerületi Levéltár megalapításakor 1876-ban került át az anyag
Jászberénybe, majd a Kerület megszüntetése után Szolnokra. Ma a jogutód a MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
őrzi az anyagot.
– 170 –
A tettlegességet B. Nagy Sándor így adta elő 1844-ben: „… ezután a Nagy András vas villáját
kapta elő Fodor és engemet orozva úgy fejbe vágott, hogy azonnal ájultan rogytam le a
hóba, – ekkor leugrott Finta János, hogy miért bánt engemet, erre ismét Finta Jánost vágta
főbe a vas villával, de ő nem rogyott le, kibírta az ütést talpon, ezután szaladni akart, de
Finta megkapta és hajánál fogva földhöz vágta az ostornyéllel ütötte s verte, ekkorra már
én is ki érkezvén mert már ekkor a vértől elborított fejemet hóval megmosva, kis kendővel
békötöttem – én is osztán ökleimmel öklöztem, lábaimmal tapostam … hanem ő olyan
fajta, hogy tölgyfába is belemenne ha egyet kettőt iszik …”10
A nézeteltérés során történő káromkodás, főleg, ha az apjára, anyjára vonatkozik, is
tettlegességre indítja a sértettet. Ilyen sértésnek számított: ha az anyját „míveli” („baszom
a kúrva anyádat!”), ha az apját nem tartja „emberséges embernek”. 1745. április 5-én több
szemtanú vallott Nagy András ellen egy előző év Demeter napkor Kenéz Mihály úr sér-
téséről. Ujvárosi István azt hallotta, hogy Nagy András így szólt Kenéz Mihály felől: „Csak
gyermek a te apád nem ember és fenyegette, hogy megveri vagy meg tapadja. Sallai Mihály
tanú szerint Nagy András a kocsmában azt mondta: „… megverem ma Kenéz Mihályt a
Török teremtettét és hogy kérték ne cselekedje ismét azt mondta de bizony megverem a
Török teremtettét…..”11 Tehát” és „török teremtette” és a „kutya teremtette” szidás is
verekedésre adott okot. A kutya egyébként totemállatként szerepelhetett a kunok ősi
hitvilágában. A török pedig a 16-17. századi faludúlások negatív emlékeként idéződik a
18. században. Az emberséges ember jelentése: a közterheket vállaló, adófizető helyi lakos.
Választási kampánynak is beillik 1849 őszén Túrkevén a Csillagos kocsmából a Hajdu
urak háza elé muzsikaszóval menő és kurjongató részeg férfiak csoportja. Az egyik
elkiáltotta magát „éljenek a Hajduk, vesszenek a Kenézek!, a másik: „Éljenek az igazak,
vesszenek a gazok!”12 (magyarázatul: Hajdut 1848-ban nagykun kapitánnyá választották,
Kenéz pedig behódolt 1849-ben az osztrákoknak és ő váltotta ebben a tisztségben az
előbbit.
A politikai állásfoglalásnál sokkal gyakoribb volt, mikor a gazda megverte a nem jól
dolgozó cselédjét vagy a szolga veréssel fenyegette a gazdáját. Az ok a munka elhanya-
golása, de még inkább az állatkár bekövetkezése. 1728-ban Törvényes causáia lévén Mihály
János Úrnak Lengyel Mihály Úrral, mivelhogy a Mihály János Úr fiát felettébb megverte
volt, úgy hogy a vér is testéből kifolyt, azért Törvénnyel convincáltatott Lengyel Mihály
50 forintokon, de egymással különben meg egyeztek egy fias … jó tinóba …”13 Egy másik
ügyben a verés okára is fény derül: Debreczeni Péter gazda megegyezett nemes Kenéz János
úrral, hogy a gabona nyomtatásához ad egy embert napi egy-egy köböl árpa fizetségért,
azzal a kikötéssel, hogy Debreczeni Péterné asszony elmehet Kisérre két napra a beteges
lány meglátogatására. Ekkorra Debreczeni Péter a cselédje helyett egy másik embert
biztosít. Takács János vallomásában a következőket mondja: „… Debreczeni Péter gazda
10 Turkeve protocollum Inquisitionalis 1844-1848. 36. p. (1844. február 20.)

11 Turkeve protocollum Inquisitionalis 1742-1783. 123. p. (1745. április 5.)
12 Ez a véleménynyilvánítás egy lólopás miatt kihallgatott 23 éves legény el mondása alapján került lejegyzésre. Tanú és
önvallomások jegyzőkönyve. Túrkeve 1849-1852. 89-92. p. MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
13 Túrkeve Protocollum Act. Sen. 1726-1738. 8. p. (1728. február 9.)
– 171 –
én helyembe a kapássának jó dologtehető suhancz fiát állította, de már a tanyára érkeztünk

el, ezt abban nem találtuk, mivel Ns. Kenéz János Úr, mint hallottam, megvervén, onnan
elküldötte … Nyomtattunk Ns. Kenéz János Úrnak szérűjén 2 egész hétig …én a Kenéz
János Úr cselédjeivel minden dologba ott voltam, új vermet ástunk, arról a földet húzgáltam
vagy bogját raktunk – gazdám nékem megparancsolta, hogy a lovakkal csak naplamentig
dolgozzak, mégis ottan egész éjfélig is el kellett az ágyáson a lovakat kergetni, minthogy
Ns. Kenéz János Úr mindég sokat akart és kívánt.”14
A nők főleg az utcán, piactéren perlekedtek egymással. A haragos ablaka alá is oda-
mentek és hangos szitokkal kiabálták ki a vétket. Ilyenkor zajcsapás (tepsivel, lábassal) is
velejáró volt.
Nemzetség szidása
A család, a nemzetség, rokonság hírnevéért (annak megvédéséért) is előfordultak harcok.
Súlyos szitoknak számított, ha valakinek a nemzetségét szidták.
Én magam is tanúja voltam egy esetnek, amikor egy kunmaradarasi családnevet említettem.
Két asszony perceken belül hosszas perlekedésbe kezdett, mivel az egyik a Farkas nemzet-
ségről nem volt jó véleménnyel. Ha nem jön a busz, talán még most is szitkozódnak.
B. Családon belüli erőszak
A patriarchális családban sem volt ritka a verés. A fenyítés ezen módja a gyermeknevelés
eszköztárában jelen volt. A legenyhébb fenyítés a rászólás, a pofonvágás volt. A testi erővel
történő fenyítésnek voltak eszközei is: a férfiak elővették a nadrágszíjat, a villát a nők a
nyújtófát, a seprűt. Mások voltak azonban a férfi, az apai és mások a női, az anyai fenyítés
eszközei. A serdülő testvérek is próbára tették egymás alkalmazkodóképességét. Itt a
legjellemzőbb forma a birkózás, birokra kelés volt.
A házaspárok esetében a férj és a feleség között alá- és fölérendeltségi viszony volt a
patriarchális családban. Ha ebből a nő ki akart törni, a férfi gyakran nyúlt a fizikai fenyítés
eszközéhez. A megromlott párkapcsolatokból már a 19. század elején is számos bírósági
per, válás lett. A válások számának emelkedése a 20. században egyre fokozódott. E mögött
a női egyenjogúság térhódítása, az erkölcsök lazulása, az alkalmazkodóképesség hiánya
és egyéb tényezők álltak.
A patriarchális családban a férj képviselte a családot. A családtagoknak kötelező volt a
férj, az apa parancsát, irányítását elfogadni. A nagykunsági adatokból arra is következ-
tethetünk, hogy a família többi tagja között is előfordult verekedés. Időnkét az anyós is
kaphatott a vejétől ütést, vagy az após is „helyben hagyhatta” a menyét. A szitkozódás,
káromkodás ennél gyakoribb volt ezekben a körökben. A nők fegyvere a nyelvelés volt. A
nézetkülönbség gyakran csapott át szitkozódásba, átkozódásba. A hajcibálás is szokásban
14 Turkeve protocollum Inquisitiobalium 18444-1848. 54-55. p. (1844. március 24.)
– 172 –
volt A verés, verekedés gyakran a bor hatása alatt történt. Általában a részeg ember ütött,
de előfordult, hogy a részeg anyóst, feleséget hagyta helyben a család másik tagja. A dühös
ember szidta a másikat, hajánál fogva ráncigálta, pofozta, földre teperte, megtaposta.
Legvégső esetben a fejsze is előkerült, aminek a következménye a halál lett. A kikapós,
erkölcstelen életet élő feleség, vagy leány elszökött, akinek a visszatérésére határnapot
szabtak ki. A verést már nem tűrő fiatalasszony általában a szüleihez ment haza, bár sok
esetben nem szívesen fogadták. Megkapta, hogy tűrjél, viselkedj jól, fogadj szót!. A terhes
asszony megverése nagyobb bűnnek számított.
A testi sértések ügye a helyi tanács elé került. Az ügy kivizsgálása vallatás, önvallomás
és tanuk meghallgatása formájában történt. Legelőször a református egyház próbálta
békíteni a perlekedő házasfeleket. Az egyházi bíráskodás eszköztárába főleg a penitencia
(bűnbánat, vezeklés), az alba adása (megígérés) tartozott. Az első bejegyzésével anyaköny-
vek elején találkoztam, a másodikra tanácsi jegyzőkönyvben bukkantam rá.
A helyi tanács is vizsgálhatta, vizsgálta az ügyeket. A 18. században a leggyakoribb
büntetés a verés. A férfiakat bottal, a nőket korbáccsal verték meg. (Az 50 botütés, a 25
korbács volt a leggyakoribb döntés.) A megszégyenítés: a gyalázatos fához állítás, vagy a
szégyenkőre állítás volt. A verekedési ügyeket általában helyben intézték el. A halállal
végződő esetek kerültek másodfokra, a Hármas Kerületben a Kerületi bíróság, legfelsőbb
szinten a nádor döntött. A bírói szervezet kiépülése a helyi tanácsban a törvénybíró alkal-
mazásával kezdődött. (Előtte – 18. század első felében – közösségi döntés (többség–kisebb-
ség szavazata) volt szokásban. A sértettet ügyvéd, ügyész, táblabíró is fokozatosan terjedt
el. A 18. század vége felé, már helyben is lakott néhány jogi végzettségű ember (jegyző,
törvénybíró ügyvéd), akiknek a hivatalos magyar jog mellett a helyi jogszokásokat is tudni
és alkalmazni kellett.
Bánkiné Molnár Erzsébet

é.n. Jászkunok a 18-19. században. Csokonai Kiadó, Debrecen
2017 A jászkun szabadság. A törvényesség helyi sajátosságai a Jászkun kerület
népi kultúrájában (1682-1876). Pécsi Tudományegyetem Kultúratu-
dományi, pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Tárkány-Szűcs Kul-
túrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport, Szekszárd
Bognár Szabina
2016 A népi jogélet kutatása Magyarországon. Magyar Néprajzi Társaság,
Budapest
Bónis György
1939 Magyar jogi néphagyomány. Különnyomat a Magyar Szemle 1939
júniusi számából. Egyetemi Néprajzi Intézet, Budapest
Fél Edit
2001 Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Kalligram
Kiadó, Pozsony
– 173 –
Fél Edit – Hofer Tamás

2010 „Mi korrekt parasztok…” Hagyományos élet Átányon. Korall Kiadó
Mezey Barna és Nagy Janka Teodóra (szerk.)
2009 Jogi néprajz – Jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a
néprajztudományok és a történettudományok köréből. ELTE Eötvös
Kiadó, Budapest
Örsi Julianna
1990 Karcag társadalomszervezete a 18-20. században. Akadémia Kiadó,
Budapest
2017
2015 Parasztvilág. A vidéki társadalom kapcsolatrendszere. Túrkevei Kulturális
Egyesület, Túrkeve
Papp László
1939 Népi jogszokásaink némely kérdéséről. Különnyomat az Ethnographia
– Népélet 1939. évi 1-2. számából. Budapest
1941 Kiskunhalas népi jogélete. Országos Táj- és Népkutató Intézet, Budapest
1948 Vezérfonal a népi jogélet kutatásához. Néptudományi Intézet, Budapest
Szabó László
1979-1982 A jász etnikai csoport. 1-2. kötet. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Múzeumok Igazgatósága, Szolnok
1993 Társadalomnéprajz. Etnika kiadás, Debrecen
Tárkány-Szűcs Ernő
1948 A népi jogéletkutatás problémái a Nagy-Alföldön. Különlenyomat az
Alföldi Tudományos Gyűjtemény (Alföldi Tudományos Intézet Évkönyve)
II. (1946-47) kötetéből. Ablaka György Könyvnyomdája, Szeged
1981 Magyar jogi népszokások. Gondolat Kiadó, Budapest
– 174 –
Protestáns népművészeti emlékeink, a fejfa
Novák László Ferenc
Protestáns népművészeti emlékünk, a fejfa

A magyarság Ugor őshazájából a Közép-Ázsia pusztaságára, az Ural-hegységtől
nyugatra kiterjedő területre (Kazár Birodalom), az Azovi-tenger vidékére (Levédia), majd
a Kárpátok hegyvonulatával határol Etelközbe vándorolt, félnomád életmódot folytatva.
Innen történt több hullámban a honfoglalás, Erdélybe és Árpád fejedelem vezetésével a
Vereckei hágón át a Kárpát-medence középső területeire.
A vándorló, nomadizáló, majd a Kárpát-medencében megtelepedett magyarság halott-
kultuszában a fejfa meglétét a régészet nem igazolja.
A magyarság I. (Szent) István uralkodása idején keresztelkedett meg, tért át a római
katolikus vallásra. A kereszt szimbólum jelöli az elhunyt földi maradványait, a sírra keresz-
tet állíthattak. A rangos, főúri temetkezések egyértelműen ennek bizonyságát adják, akárcsak
a templom körüli sírkertekben sorakozó sírkövek.
A protestantizmusnak tulajdoníthatóan, ősi kultikus hagyományokat is felélesztve, a
magyarok fejfakultusza unikális jelenség Európában.
A magyarok sírjelölési kultúrájában a protestantizmus hozott alapvető változást, amely
a kereszt kiiktatását eredményezte a sírhantokon, idővel azonban a köznépi temetésben a
fejfa vált általánossá. Jóllehet a protestantizmus – annak kálvini ága – a 16. század közepén,
második felében vált domináns vallássá a lutheranizmus ellenében, a fejfa sírjel viszonylag
későn jelent meg és terjedt el a reformátusok körében. A halottkultusz ősi elemei revitalizá-
lódhattak az antropomorfia megnyilatkozásában
A 16. századi Ágendák nem szólnak a sírjelölésről, csupán a temetőről, temetkezés

módjáról. Heltai Gáspár 1550-ben írt munkájában szól „A halottaknak eltemetésoekról” is:
Szent Sirakh „szól a’ temetésnec módgyáról is, miképpen kellyend a’ halottakat
eltemetnuenc, néhogy az ároc hátára auagy a’ doeges helyre, hánnyuc: hanem hogy tiszta
vászonba auagy gyólstba betakariuc, és tisztességgel eltemesseuc nem vigyorgatással és
katsagással, hané’ keresztyéni szomorúsággal, bánkódással es siratással.”1 Beythe István
1582-ben szintén a tisztességes temetkezés módjáról ír ágendájában: „mivel hogy az örök
életre tarozunk, a halotthoz gyüljünk és mutassuk meg halálakor is hozzá való atyafiúi
szeretetünket elkisérjük és emlékezünk a maguk kimúlásáról”. Processzióval, temetési
menetben kísérik a halottat a temetőbe, s aközben diákok „Isteni dicséreteket énekeljenek”.2
A sírnál prédikáció hangzik el, „szép dicséretekkel temettessék el a halott, szülei, atyafiai,
barátai vigasztaltassanak”. A közsnép temetése tehát egyszerűen történt, sírjelet nem
állítottak.
1 Heltai Gáspár 1550

2 Beythe István 1582
– 175 –
A rangos, főúri temetkezések leírása a 17. századból ismeretesek, amelyekben a vitézi

ceremónia ismerhető meg: rendszerint a templomban történt temetés során az elhunyt sírját
márványlappal födték, s arra faragtak ábrázolásokat, vésték rá a szükséges szöveget, de a
sír fölött, a templom falára is helyeztek díszes, színesfémlapokkal ékesített emléktáblát,
epitáfiumot, amelyen feltüntették az illető vitézi és egyéb érdemeit, családi mivoltát. Az
epitáfium mellé az aranyos zászlót is felerősítették (ennek kései analógiájáról győződhetünk
meg a londoni Szent Pál Székesegyházban). A vitézi pompa fontos részét alkotta a kopjás
sereg felvonulása, a kopjafegyver jelenléte is.
A protestáns, közelebbről a reformátusok vallási ceremóniája, rendtartása kitér a rangos,
vitézi temetésre is. Samorjai János szertartáskönyve Lőcsén jelent meg 1636-ban, s a
következőket írja: „A foe foe embereknek, és vitézlőknek jó emlékezetekre való jelt
hagyunk, ugymint nagy halmokat a’ vagy márványkoeveket, a’ vagy zászlókat, a’ vagy
írásokat”. „Nem tészünk azoknak tisztességes temetést, kik maghokat meg oelték, a’ vagy
buenoekért gyalázatos halállal meg oelettettenek: ’kiknek pedig ellenséggel toervény szerint
való viadalban lett halálok vitézi módon, azoknak tisztességes pompával temetések vagyon,
és jó emlékezetekre zászlókat emelnek foel temetoe helyeken.”3 (ilyen zászlós sírok voltak
még a 19. század közepén Sopron vármegyében, a kisnemesek által lakott Simonyi helység
evangélikus temetőjében is).4
A kálvinisták rangos temetkezése a templomon és cintermén kívül, a település szélén
elterülő temetőben történt. A helvéciai vallás egyeduralmát szentesítő debreceni zsinat
1567-ben határozott úgy, hogy a temetőket a lakott településen kívül kell kijelölni.
A vitézi temetkezés szokása a Székelyföldön funkcionált még a 18. században, de a
hagyomány emléke felbukkan még a későbbi évszázadokban is. Érdekes módon, Felső-
Magyarországon (pl. Ung-vidék) a vitézi temetési pompa – vallási felekezettől függetlenül
– tovább élt a 20. században is, a gyermekek temetési ceremóniájában.
A mezővárosok, falvak társadalomban halotti ceremóniában nincs jelen a fejfa még a
16-17. században. A történeti dokumentumok arról tesznek bizonyságot, hogy az illetőt
szemfödéllel takarták le, koporsóban temették el, s elhantolásakor az oskolamester mondott
búcsúztató beszédet, a deákság pedig énekelt. Sírjelet nem állítottak. Erre vonatkozóan
azonban értékes adat bukkan fel 1638-ban. Az elhunyt református lelkész temetési költsé-
geit a város állta, s a számadásai között szerepel, hogy „lécz szeget wöttünk” amikor a
„prédikátor sírját fával róttuk fel”. A sírhantra vékonyabb deszka, léc kerülhetett, amely
egyben az epitáfium funkcióját tölthette be.5
A sír beborítása fával emlékeztethet arra a helvéciai vallási rendszabásra, miszerint a
rangos és vitézlő embert sírboltba (későbbi nevén: kripta) temetik, s az azon lévő „hatal-
mokkal”, azaz földhalommal teszik méltóságát kifejezőbbé. Az alföldi mezővárosban nagy
sírhalmok készítésére a köztemetőkben nem adódott lehetőség, viszont az erdőről hozott
fa ezt a célt szolgálhatta.
3 Samorjai János 1636

4 Novák László Ferenc 2005
5 Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Pest Megyei Levéltára (PML) Nagykőrös Város (NkV) Számadáskönyv (SzK) 1638.
– 176 –
Az említett – rangosnak tartható – kőrösi temetéshez hasonlóról a későbbiek során már

nem esik szó a dokumentumokban, csupán az egyszerű, sírjel nélküli temetésekről lehet
fogalmunk. A városi tanács gondoskodott a szegények, idegenek eltemettetéséről (szemfö-
délnek gyolcsot, koporsónak deszkát vásároltak). Például az 1660. évi számadások szerint:
„Thoszeghi Tamas Praedikator Koporsojara adta’ haro’ szal deszkat dn 75. Szemere Pálnak;
Pál Deák koporsojara adtunk ket szal Deszkát dn 50.”, “ ,,Szemere Palne Koporsojara adt’k
őtt szál deszkat fn 1.dn 25. Vezeni Kun Janosne Koporsojara adtunk haro’ szal deszkat.
Kezes Varga Mihály dn 75. Egy szegeny Urőghi Taboros Kocsis nálunk meg holt ember
Koporsojara adtunk In’ért haro’ szal deszkat”. ,,Pál Czigánnak Bende Mihálynal lakonak
adttunk haro’ szal deszkat. Adot megh az arraban dn 40. Az többért kezes Peti Czigány
adott dn ismett dn 25. Item 10. Egy Jűveveny Szolga Aszszony Koporsojara adta’ Két Szál
Deszkát dn 50. Vite el Halvago Istvan.”6
Az eddigi kutatás szerint a fejfa első említése a székelyföldi Nyárádszentannáról történik
1678-ból. A sírra helyezett „fejéhez valófa” és kopja fegyver az elhunyt vitézi mivoltát volt
hivatott szimbolizálni a Székelyföldön, közelebbről a Nyárád-vidékén is. Az Alföldön, ahol
a vitézi temetési ceremónia nem létezett, a fejfa vált egyedül a sírjelölés rekvizitumává.
Érdekes módon – kutatásaink bizonysága alapján –, Nagykőrösön bukkan fel legkorábban.
Egy egyszerű társadalmi helyzetű szolga embert 1739-ben a városi tanács temettetett el, s
a sírjára „Fejéhez való fát” állítottak.
A fejfa széles körben terjedt el a reformátusok, unitáriusok temetkezésében (az evangéli-
kusok továbbra is keresztet állítottak a sírra, néhány kivételtől eltekintve). Ugyancsak
Nagykőrösön, a református lelkész, Csáti Dániel 1759-ben halt meg, s őt is város temettette
el. Sírjára „fütül való fát” állítottak fejfaként, amely vastagságára utal az, hogy az építke-
zések során felhasznált ágasfából faragták ki.
A történeti kutatások bőségesen igazolják, hogy a 18. század első felében, közepén már
az alföldi kálvinista helységekben, mezővárosokban Nagykőrösön kívül – például Kecs-
keméten, Szabadszálláson – nem csak a „köznép”, de a rangosabbaknak is (mint a prédiká-
tor, nótárius) „fejéhez való”, „főtől való fát” állítottak az örökélet szimbólumaként.7
A főúri, rangos temetés rekvizituma, az epitáfium érdekes módon a köznépi temetkezés
szokásaiban, sírjelölésben is felbukkan. Például 1741. esztendő nagypéntekének éjszakáján
Abonyban (Pest vármegye) a római katolikusok rárontottak a reformátusok temetőjére és
onnan kihányva az „epitafákat”, feltüzelték azokat. Tehát, az epitafa fejfa volt, egy egyszerű
deszkaféle, vélhetően dísztelen (az írásbeliség adott állapotában nyilván felirat nélkül is),
amit könnyen el lehetett tüzelni. Ezt erősíti meg egy másik példa is. Karcagon, a Nagykun
Kerület bírósága tárgyalta egy boszorkány ügyét 1768-ban, aki varázslatos szerének elké-
szítéséhez a négyes akasztófán lógó holttestek bizonyos testrészeit vágta le és vitte el, ame-
lyeket a temetőből hozott „epitafa” tüzével porította el.
6 MNL PML NkV SzK 1660/61. 268-269. pag.

7 A témával kapcsolatban részletesen Novák László 2005
– 177 –
A fejfa nem csupán az köznép, de a rangos emberek sírján is megjelent a 18. század vége
felé. Erre vonatkozóan szintén Nagykőrösről említhető példa. A mezőváros nótáriusát, Cseh
Mihályt a magisztrátus temetette el, s a kiadásokat regisztrálták a város számadáskönyvé-
ben: „Kállai Györgynek Koporsó csinálásért, úgy Epitáfium ’s. mettzésért, és főtől való fájá[na]k’
festéséért”, „Szattmári János[na]k’ fötül valo fájá[na]k’ kifaragásáért”, „Csontos Péternek
Epitáfiumra valo sarok, és závár vasacskák csinálásáért” fizetett a város számadóbírája.
Valóságos – a később ismeretes kriptához hasonló – sírépítményt ismerhetünk meg. A sírt
bekerítették (a kerítés helyettesítette már a korábbi, fával történő felrovást), amire a sarok
és závár vas felhasználása enged következtetni. A sírépítmény valóságos epitáfium,
síremlék lehetett, amelyet asztalos mester metszett, vésett rá szöveget, s amelyet – az itt
felállított faragó mesterrel készíttetett és lefestett –, „főtől való fára” erősítettek. A festésen
kívül a fejfa díszítettségére, formakincsére nincsen utalás.
Az epitafa, mint fejfa eredetileg tehát egyszerű fadeszka volt, ami azonban idővel
tekintélyes mérteket öltött, rangos emberek temetésekor is betöltötte azt a rendeltetést, mint
amilyen a korábbi évszázadokban volt a főurak esetében. Nagykőrösön a nótárius, Debre-
cenben egy tekintélyes cívis esetében történik róla említés 1793-ban, aki végrendelkezett
arról is, hogy temetésekor az „epitaphiumot vivő ifjaknak mindenikének egy egy kurta
tallért” adjanak. Az epitáfium tehát a sírjel funkcióját töltötte be. Cegléden a református
lelkész, Motsi Mihály 1814 januárjában hunyt el. „Epitaphyumot a’ megboldogultnak
készített T. Galgótzi Gábor Úr Czeglédi Ref. Professzor”. A sírjeleként szolgáló feliratos
sírtáblát a református iskola tanítója készítette. Hogy valójában az epitáfium sírjel volt,
ugyancsak Cegléd esetében győződhetünk meg róla: 1828-ban „emlékeztető”, „fejéhez
való fáról” történt említés, 1836-ban pedig már epitáfiumról nem, csak „Feje fáért” fizetett
a magisztrátus embere a mezőváros tekintélyes korábbi elöljárója temetésének költségei
között.
A sírjel vonatkozásában az epitáfium terminológia azonban megőrződött a később
évszázadban is – ugyan nem Abonyban, Karcagon, Kőrösön és Cegléden –, hanem egyedül-
állóan a Duna melletti Ordason. E református helységben a 20. században is epitafa-nak
nevezték a fejfa-gombosfa sírjelet. Az epitáfium „továbbélésének” bizonyítéka lehet az is,
hogy az oszlop és tábla alakú fejfákra felirat került: a vésett szöveg csak egyszerűen
tájékoztat az elhunyt családi körülményeiről, más esetben pedig a népköltészet sajátos
műfaját teremette meg sírvers alakjában.8
II. József uralkodó 1781. évi vallási Türelmi Rendelete (Edictum Tolerantiae) lehetővé
tette a fejfakultusz széleskörű térhódítását a protestánsok lakta vidékeken. A hatóságok –
így például Pest vármegye is –, rendeletileg oltalmazták a temetőket, az ottani sírjeleket,
köztük a fejfákat is.
Mária Terézia 1767-es úrbérrendelete alapján került rendezésre a földesúr és úrbéres
jobbágy közti jogviszony. Ekkor történt a földesúr és az úrbéresség birtokainak elkülöníté-
sére is. Az erdő a földesúr birtokához tartozott, a jobbágy csupán a földesúr jóváhagyásával
8 Novák László Ferenc 1991: 359-364.
– 178 –
szerezhetett tűzi és építésre alkalmas fát. Egyes helységekben erdőhasználat illette meg a
jobbágyságot, a szabadalmas mezővárosokhoz hasonlóan. A fejfához szükséges fát az
erdőről szerezték be. Érdekes módon, Dunántúlon, Somogyban, ahol kiterjedt erdőségek
voltak, a jobbágyok idegenkedtek a fejfa állításától. Erről a 18. század végi állapotról ír
mulatságosan a római katolikus Kónyi János: „Egy bizonyos kálvinista faluban szokás-
ban volt Somogy vármegyében, hogy a halott fölé a sír tetejében nagy ormos fákat szoktak
tenni, melyre a holt embernek nevét s esztendejét felmetszették. Ezt az uraság inkább
erdőpusztításnak, hogysem valami hasznos dolognak látván lenni, azért megtiltotta. Midőn
erről a gyűlésben beszélgetnének, hogy vajon miért lett légyen ez, erre azt mondja az öreg
esküdt: Mivel az életben annyira nyomattatunk és terheltetünk, legalább, holtunk után ne
nyomattassunk.”9
A 18. században csupán fejfáról történik említés, ugyanakkor még a 19. század elején is
fejfa név ismeretes. A város egyik tekintélyes korábbi főbíráját, „néhai N[emes Nyáregy-
házi] Nyárÿ Lajos Úr” „takarittása”, eltemettetése a város költségét terhelte, s ekkor „Elek
Istvány Asztalosnak az emlitett néhai Nyárÿ Lajos Ur számára készített koporsoért a’ fő fa
festéssel együtt szinte a’ N Tanáts határozata mellett fizettem 17” forintot – jegyezte fel a
számadást végző második bíró 1803. december 12-én. Tehát „fő-fa”, fejfa került a rangos
közbirtokos nemes sírjára, amelynek formakincséről nem történik említés, csupán festés
díszíthette ezt a sírjelet is. Cegléden – mint említés történt róla – az 1830-as években is
így nevezték a fából készített sírjelet.
A század későbbi évtizedeiben már a „gombosfa” név is előfordul, ami a díszítettségre
vonatkozik, s azonosnak tartható a későbbi évszázadban egyes vidékeken – a Duna-Tisza
közén – általános „gombosfa” fejfával.
A gombosfa név is Nagykőrösön bukkan fel – ismereteink szerint –, először 1839-ben.
A városi számadások között szerepel, hogy egy Erdei András nevű embernek „koporsó és
gombosfa tsinálás” címén fizettek 5 forint munkabért. Később, a hírneves református
nagykőrösi gimnázium 1846. évi VIII. törvénye is említést tesz róla: „a temetőben […] a’
gombosfáknak, sírköveknek megsértése […] tiltatik”, mivel a diákok lövöldözéssel okoztak
károkat a sírkertben.10
Érdekességként említhető meg, hogy Arany János 1851-ben került Nagykőrösre a bihari
Nagyszalontáról, s őt is megihlette őt a mezőváros temetője, de nem említi a gombosfát. A
Temető című versében írja: „Ki tudja, mily rég lehetne,/Hogy itt az első csemete/ Először
hajta lombot!/Azóta hány délczeg fa lőn/ Fej-oszloppá e sírmezőn –/ És hány szív
összeomlott!”
Arany János tehát csupán „fej oszlopot” nevez meg gombosfa helyett, ami arra is enged
következtetni, hogy a református Nagyszalontán és vidékén is volt már hasonló, oszlop
alakú sírjel, fejfa, amelyet fejefának nevezték.11
A nagykőrösi gombosfa viszonylag egyszerű, jellegzetes motívumrendszerében a csúcs
kifaragása kandeláberszerű gombos díszítőelemből kiemelkedő lángnyelv alakra, az örök
9 Kónyi János 1981: 99.

10 Novák László 2005
11 Arany János 1845-ben a Sárrétet járva említi ezt a sírjel nevet Füzesgyarmatról. Arany János 1962
– 179 –
élet szimbólumának tekinthető (érdekes módon ez a formakincs egyedülállóan felbukkant

a távoli Székelyudvarhelyen is)
A fejfák képi ábrázolásának első, unikális megnyilatkozása Kecskeméten, 1853-ból
ismeretes. Egy metszetrajz mutatja be a várost, északi felől, ahol a temető volt abban a
korban, s ott már láthatók gombos fejfák is.12
A fejfakultuszban, a fejfák díszítettségében gyökeres változás a 19. század második
felében következett be, amikor – az 1867-es kiegyezésnek is tulajdoníthatóan –, a magyar
népművészet virágzásnak indult, ami a díszítőművészetben, így a népi faragóművészetben
is megnyilatkozott. A protestáns, református – részben evangélikus – temetők fejfavilágában
is virágkor bontakozott ki a formakincsüket, faragásukat és díszítésüket illetően. Erre utal
a sokféle elnevezés is: fejfa, fejefa, főtől- vagy fűtűlvalófa, gombfa (gonfa), gombosfa,
epitafa, sögfa, szobor.
Szatmárcsekén vált nevezetessé az ugorkori hagyományokra is emlékeztető csónakszerű,
ember alakú (antropomorf) tönkös fejfa, amelynek formakincsében – sokhelyütt egyszerű-
södött formában található meg, a csónak – fej alaktól az kevésbé díszes, faragott oszlopig
–, amely elterjedt a Tiszántúlon, Északkelet-Magyarországon (Ung-vidék, Abauj-Torna,
Gömör), Baranyában (Ormánság). Az ÉK Magyaraországon (Szatmár, Ung, Abaúj, Gömör)
a tönkösfejfák, a vastag, antropomorf jegyeket is magukon viselő bálványokat faragtak.13
Az ember-alakú fejfa valóságos életszimbólum, de más jelképek, motívumok is arra
utalnak. Például a Bodrogközben és az Ung-vidéken az impozáns méretű, tönkös antropo-
morf fejfákon megtalálható a vésett-festett fogyó Hold és Nap, mint az elmúlás és az élet
szimbóluma.
Az Alföld más vidékein is valóságos és stilizált emberszobrok (primér-antropomorf)
jelentek meg az elhunyt örök dicsőségének életszimbólumaként (Kunszentmiklós,
Szabadszállás, Tass, Dunapataj, Tószeg, Hódmezővásárhely, Békés mezőváros).
Magyarország különböző tájain többségében a gombos vagy gombfák honosodtak meg
(Csallóköz, székelyföldi Háromszék, Kalotaszeg, Szilágyság, Bihar, Duna-Tisza köze,
Ormánság, Somogy, Tolna): a gomb, gombos motívumok az élet szimbólumaiként mutat-
koznak a fejfán (secunder-antropomorfia, stilizált emberalakúság). A gombos-fák sajátos-
sága, hogy a fejet képező gomb-motívum (Göcsejben „sög” azaz süveg) mellett jellemzőek
a mívesen faragott tulipán, csillag, a gyűrű alakú díszítőelemek is. Valamennyi az életszim-
bólumok közé tartozik.14
Különösen jelentős, hogy a 19. századi népművészeti virágkorban a már másfél
évszázada az alföldi magyarság körében élő, integrálódott nemzetiségek, mint például az
evangélikus alberti-irsai, pilisi, péteri, gyóni, mendei, dunaegyházi szlovák-tótok, vagy a
Kalocsa környéki német hartaiak – hasonlóan a református magyarsághoz –, a fejfafaragás
gyönyörű népművészeti világát teremtették meg, az átadás-átvétel szokáskultúrájának
megnyilatkozásaként. Több fejfa motívumrendszerében – érdekes módon a szlovák-tótság
12 Vahot Imre 1853

13 A csónakalakú fejfához hasonlóan emlékezethetnek az eurázsiai sztyeppéken faragott és kultikus célból felállított kőember
szobrokra (kamennaja baba). Novák László 1978.
14 Novák László Ferenc 2018
– 180 –
esetében – találjuk a legszebb „életfa” szimbólumot megjelenítő gombosfákat. A fejfák

díszítőelemei között megtalálható az egyedülállónak, egyedinek tekinthető „virágváza”
motívum is, amelyből kiemelkednek az oszlopfejfa díszítőelemei, s általa a gombos fejfa
hangsúlyozottabban valóságos életfa szimbólumként jelenik meg.
A virágváza faragott ornamentikája is azt erősítheti meg, hogy a nem magyar etnikum
átvételételének, az átadás-átvétel bizonysága a gombos fejfa díszítő-elemrendszere. A
Felső-Magyarországról elvándorolt szlovák-tót nemzetiség faragóművészetének magyar
nemzeti kifejeződése.
Kalotaszegen a gombfák díszítőelem-rendszerében egyedülállóan jelenik meg a zoomorfia
(a fejfa felső díszítése ló- vagy csikóalakú, de előfordul a kosszarv motívum is). A nomád
állattenyésztő hagyományokra emlékeztető díszes faragvány összefüggésben állhat a
tatárok 1658-as Kalotaszegre történt betörésével, s részben ottani megtelepedésükkel.
Valójában – mit közép-ázsiai példák is igazolhatnak jelenkorunkban is –, ezek a fejfamotí-
vumok is életszimbólumnak tekinthetők, mivel az állat-szimbólum az oszlopfejfán a törzsi
népet, annak életelemét, a nomadizáló állattartást is szimbolizálja a pásztor ember sírján.
A sírjelölésben szerepet játszik a lábfa is. Sok helyütt Kárpát-Magyarországon a koporsó-
vivő rudakat a sírhant láb felé eső részébe állítják. Az eszközök azonban eredeti funkció-
jukból továbbfejlődve impozáns méretűekké, díszes, másodlagos sírjelekké is váltak.
A hagyományos népi kultúrában, a magyar fejfakultuszban, a népi terminológiák sorában
a ’kopjafa’ név nem található meg. A kopja fegyver sírjelölésének történeti gyökereit a 16.
századig tudjuk visszakövetni: a harcban elesett végvári katonák sírhantjába szúrták a kopja
fegyverüket, emlékeztetve dicső tetteikre. Ez a vitézi temetkezési gyakorlat azonban nem
tekinthető csupán magyar sajátosságnak, valójában egyetemes jelenség. A 16. századi török
vitézi temetkezésben megtalálható, akárcsak a korábbi időkben, de a 17-19. századok főúri,
nemesi temetkezésekben. A kopja fegyver, kopjás zászlós kopja a sírra helyezve az elhunyt
rangos vitézi mivoltát szimbolizálta, mint emlékjel, kifejezve az epitáfium funkcióját.
A kopja vagy zászlós kopja valójában csupán másodlagos sírjelnek tekinthető, amit a
temetést követően rövid időn belül el is távolítottak a sírról a Székelyföldön. Tehát, a fejfa
eredeztetése nem a kopjával, kopjafegyverrel, netán zászlóval hozható összefüggésbe
A kopjás, zászló temetés a vitézi temetkezés megnyilatkozása volt a székelység kultúrá-
jában (szükséges megemlíteni, hogy a római katolikus Atyha katolikus lakossága temetke-
zési szokásában is megvolt).15 Orbán Balázs még a 19. század első felében láthatta a sóvidéki
temetőkben,16 amelyek azonban idővel eltűntek. A kopjából nem lett gombfa, még fejfa
sem került a sírhantra. A sóvidéki protestáns temetők is ezt bizonyítják (Alsó- és Felső-
Sófalva, Parajd, Siklód, Küsmőd, Etéd, Szováta, Sóvárad, stb). A sírokról eltűntek a kopják,
viszont – fejfa helyett – sírkövet állítottak, állítanak a sírhantra.
A Sóvidéken nem faragnak és nem állítanak gombfákat a sírhantokra. Egyedül a
Korondon látható gombfák egyedülállóak, amelyek valójában a régi zászlós-kopja rekonstruk-
ciójának – „kopja-fának” – tekinthetők Viski Károly néprajztudós teóriájának igazolására
15 Apor Péter 1987

16 Orbán Balázs 1868; Orbán Balázs 1870; 1907
– 181 –
szolgálhatna, miszerint a fejfa valójában a kopja fegyver tartójából keletkezett díszes sírjel,
nem pedig a zászlós kopja rúdjából, amely méreteiben impozánssá növekedett fejfává, s a
csúcsára került – csökevényesedett formában – a funkcióját veszített kis zászlócska alak-
jában. (Ezt a véleményt erősíti meg az, hogy míg az 1980-as években látható volt még a fejfák
csúcsába illesztett zászlócska, ami azonban a későbbiek során már, a 21. század első évti-
zedeire eltűnt onnan, egyedülállóan csak – az általánosan, népművészek és népi iparművé-
szek által faragott emlékjel –, mint „kopjafa” funkcionál a temetőben).
A Székelyföld más vidékein, így a Háromszékben (pl. Baróti-szék) gombfákat állítottak
a sírra, zászlós kopját azonban nem (itt a gombfák valóságos „kopjaerdőt” képeztek: Bölön,
Köpec, Kis-, Száraz-, Nagy-Ajta). Hasonló a helyzet Kalotaszegen is. (A még házasság előtt
álló fiatal elhunyt gombfájának csúcsába szalaggal ékesített háromágat tűztek, illetve a
gombfára színes kendőkkel díszített lobogót erősítettek).
A díszesen faragot fejfák, gombfák az első és második világháború után sok helyütt a
veszendőség sorsára jutottak (pl. Bodos, Vargyas) vagy formakincsük, ornamentikájuk
szegényessé vált (pl. Magyargyerőmonostor, Körösfő, Alberti-Irsa) egyszerű oszlop és a
sírkövet utánzó obeliszk alakjukkal.
A 20. század közepén azonban – a trianoni nemzettragédia hatásaként –, a népi-iparmű-
vészet remek alkotásaiként tűnt fel a „kopjafa”, s ez a szó – általánosságban is –, a fejfák
megnevezésévé vált köztudatba ivódva, a köznyelvben. Még ott is a kopjafa nevet
használják megtévesztő módon, ahol valójában a hagyományos népművészet tárgyi emléke,
a főtőlvalófa, gombosfa, gombfa létezik.
A díszes faragású kopjafa, mint tényleges emlékfa, valóságos epitáfium. A kopjafának
nevezett emlékfa díszítőelem-rendszerében megtalálhatók a hagyományos faragó népművé-
szet legmutatósabb ornamens elemei, mint a gombos és csillag motívumok. Az epitáfium
szerepét is betöltik, hiszen a felirat, szöveg is rákerül, jelezve, hogy ténylegesen milyen
funkciót is tölt be a kopjafa: sírjel a temetőben, vagy emlékfaként köztereken, emlékhe-
lyeken.
Míg a fejfa, gombos-fa, gombfa egy-egy helységre, vidékre jellemző népművészeti alkotás
(helyi-specifikus), addig a kopjafa nem köthető a helyi népi kultúrához (nem helyi-
specifikus), népi iparművészeti alkotás, ugyanakkor nem eredeztethető a középkori vitézi
temetési ceremóniából sem, a kopjához mint fegyverhez nincsen köze.
A kopjafa valójában olyan, újabb keletű magyar nemzeti sajátosságnak és rekvizitumnak
tartható – népi-iparművészek, fafaragók által megteremtett és elterjesztett – emlékfa, amely
kifejezheti nemzeti önazonosságunkat a köztereken, történeti emlékhelyek szimbólumaként
(például az 1526-os gyászos csatavesztés helyszínén, a mohácsi Történeti Nemzeti
Emlékhelyen vagy az 1956-os forradalom kivégzett áldozatainak emlékeként a budapesti
Köztemetőben), főleg azonban a trianoni diktátummal elszakított magyar országrészeinken
– a magyar nemzeti identitás kifejezésére, az önazonosság erősítésére –, és amely ma már
vallási felekezetektől függetlenül, a temetőkben fejfaként sírjelölő funkcióval is bír.17
17 Juhász Ilona 2002
– 182 –
A tradicionális fejfa-főtőlvalófa, mint népi díszítőművészetünk sajátos remeke, ugyanak-

kor ennek a hagyományos díszítőművészetnek népi iparművészeti továbbfejlődése, közép-
kori temetkezési-vitézi temetési pompára utalva – jóllehet tudományosságot nélkülözve,
romantikus érzelemmel és szemlélettel –, a kopjafa is nemzeti kultúránk szerves részének
tekinthető, mint népi iparművészeti alkotás, emlékfa.
Apor Péter
1987 Metamorphosis Transylvaniae. Szépirodalmi Kiadó, Budapest
Arany János
1962 Egy egyszerű beszélyke. Úti tárcámból. In: Arany János Összes Művei
10. kötet. Budapest
Beythe István
1582 Miképpen a keresztyéni gyülekezetekben az keresztségek, úr vacsoráját…
szolgáltassák az egyházi tanítók, arról íratott könyvecske. Németújvár
Heltai Gáspár
1550 Agenda. Kolozsvár
L. Juhász Ilona
2002 Fába róva, földbe ütve…” A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus
térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál. Fórum Kisebbségkutató
Intézet, Lilium Aurum Könnykiadó, Komárom-Dunaszerdahely.
Kónyi János
1981 Magyar Hírmondó. Mindenekor nevető Demokritus. Magvető Könyv-
kiadó, Budapest
1978 A Duna-Tisza köze temetőinek néprajza. In: Cumania V. Bács-Kiskun
megyei Múzeumok Közleményei. 219-305. Kecskemét
1991 Sírversek, nevető fejfák. In: Újváry Zoltán (szerk.): Történelem, régészet,
néprajz. Tanulmányok Farkas József tiszteletére. 359-364. Debrecen
2005 Fejfa monográfia. Az Arany János Múzeum Kismonográfiái 16. Nagy-
kőrös
2018 Fejfa, lábfa – „kopjafa”. In: Sudár Balázs (szerk.): A honfoglalók
műveltsége Őstörténeti tanulmányok 6. MTA BTK Magyar Őstörténeti
Témacsoport – Helikon, 189-195. Budapest
Orbán Balázs
1868 A Székelyföld leírása I. kötet. Pest
1870, 1907 A Székelyföd leírása IV. kötet. Pest
– 183 –
Samorjai János
1636 Az helvetiai valláson lévő Ecclesiáknak Egyházi Ceremoniájokrol és
rendtartásokrol valo könyvetske. Lőcse
Vahot Imre
1853 Kecskemét és a kecskeméti puszták. In: Magyarország és Erdély
képekben. I.k. Pest
1. kép. Csónak-alakú, antropomorf fejfák. Szatmárcseke, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Novák László Ferenc felvétele, 1988.
– 184 –
2. kép. Anya és gyermeke antropomorf 3. kép. Leány fejfája. Tószeg, Jász-

fejfái. Békés, Békés megye. Nagykun-Szolnok megye (volt Pest megye).
Novák László Ferenc felvétele, 1983. Novák László Ferenc felvétele, 1977.
4. kép.
Feleség és férj gombfája.
Erdőfüle, Kovászna megye.
Székelyföld.
Novák László Ferenc, 1982.
– 185 –
5.kép. Házaspár antropomorf fejfái. Hódmezővásárhely. Csongrád megye.

Balogh Tamás Novák László Ferenc felvétele, 1907.
– 186 –
6. kép. Gombosfa. Nagykőrös, Pest megye. 7. kép. Zoomorf (lóalak) férj és feleség
Koczogh Ákos felv. 1963. gombos fejfái. Kalotadámos, v.. Kolozs
vármegye. Novák László Ferenc Novák
László Ferenc felvétele, 2002.
8. kép.
Csillagos-gombos fejfa, „életfa”.
Irsa,. Albertirsa, Pest megye.
Novák László Ferenc felvétele, 1978.
– 187 –
9. kép. Kosszarvas díszítésű zoomorf fejfák Nokhur, Türkmenisztán. 2020.

https://www.atlasobscura.com/places/nokhur-cemetery
1. ábra. Zoomorf fejfák, gombfák lóalakú és kosszarv díszítéssel.

Sárvásár, v. Kolozs vármegye. Malonyay Dezső után (1907)
– 188 –
Az állattenyésztés múltjából
– A ló Nagykőrösön és Kecskeméten a 17-19. században –
A történeti forrásokban vidékünkön, a Homokhát felső területén – közelebbről Nagykő-

rös és Kecskemét esetében – a 17. századtól lehetséges a jószágállományt, az állatfajtákat
figyelemmel kísérni, A sajátos történelmi körülményekből adódóan – mint a török hódolt-
ság –, az állatállomány egyéb szerepére, jelentőségére, rendeltetésére is szükséges rávilágí-
tani. Mindezekről Nagykőrös gazdag, a 17. század elejétől megmaradt történeti dokumentumai
tájékoztatnak a Duna-Tisza közén, közelebbről a Homokhátság vidékén.1 Tekintettel arra
azonban, hogy írásos dokumentumok csupán a városi tanács hivatali működéséből marad-
hattak fenn – figyelemmel arra is, hogy viszonylag széleskörű gazdálkodást folytatott és
háztartást tartott fenn a 19. század közepéig –, a lakosság gazdasági helyzetére, csupán
részletek válhatnak ismertté.
Nagykőrös abban a szerencsés helyzetben van, hogy a 17. század elejétől fennmaradtak
dokumentumok, amelyek között páratlan értéket képviselnek a város számadáskönyvei. A
mezővárosi tanács élén a főbíró állt, a második bíró pedig a város pénzügyeit intézte,
könyvelte a bevételeket és kiadásokat. A lóra vonatkozóan is fontos adatok utalnak.
A haszonállatok között rangos hely illeti meg a lovat. A tárgyalt időszakban mind az
igavonás, mind egyéb mezőgazdasági munkák végzésében még viszonylag jelentéktelen
szerepet játszott a ló. A mezővárosi cívis gazdák legjelentősebb haszonállata a szarvas-
marha volt (sőre-marha tartás, ökör), a ló tartásával viszonylag kevesen foglalkoztak. A ló
a mezőváros hivatali és gazdasági működésében töltött be fontos szerepet, a közlekedésben
elsődlegesen, de a közbiztonság őrzésében is.
A ló tartásával, nagyobb arányban maga a város gazdasága foglalkozott. A ló fajtájára
nincsenek adatok a levéltári forrásokban. A régészeti–történeti kutatások alapján megálla-
pítható, hogy a középkor elterjedt lófaja, házi ló, a mongol pusztákon honos vadló, a taki,
s általa a magyar lónak származtatása is bizonyságot nyert.2 A 18. században – Mária
Terézia, II. József uralkodása idején – a lótenyésztésben jelentős fajtakísérletek történtek,
amelyek alapvetően nem csak a gazdaság, alapjában véve inkább a hadsereg igényeinek
és szükségleteinek kielégítését szolgálták.3 A paraszti gazdaságokban a 19. században vált
egyre jelentősebb haszonállattá a ló. Nemcsak a kocsi, szán vontatásában, hanem mind
egyre a mezőgazdasági munkákban (szántás, nyomtatás).
1 Kecskemét korai levéltári anyag elpusztult, töredékek maradtak fenn a 17. századból. A városi számadások 1662-től
ismeretesek.
2 Matolcsi János 1975.; Vö. Paládi-Kovács Attila 1993.
3 Röviden csak arra utalunk, hogy báró Csekonics József tábornok nevéhez köthető a békési Mezőhegyesen alapított
ménesbirtok és lótenyésztés. Az akkor még őrnagy javaslatát a lótenyésztés előmozdítására az Udvari Hadi Tanács II. József
császár elé terjesztette, aki az 1784. december 20-én kibocsátott rendeletével alapította meg a Mezőhegyesi Császári és
Királyi Ménest. Csekonics báró szerezte meg 1789-ben Bábolna pusztát is, amelyet szintén ménesbirtokká szervezett.
Szinnyei József 1893.
– 189 –
A lovat – nemek szerint megkülönböztetve –, az apa lónak ménló vagy csődör, a nőstény
anya lónak kanca a neve. A megellett csikót szopósnak is nevezik, amit az anya ló egy idő
után elrúg magától a szoptatás befejezéseként (rúgottborjú). A csikó másodéves korára már
lassan a fű legelésével is szerzi táplálékát, majd egyre erősödve évről-évre másod-, harmad-,
negyed-, ötödfűnek nevezik. A történeti források között erre vonatkozóan sok értékes adat
található. Igen szép kifejezés ismerhető meg például 1654-ben: „Miklos Deak és Hamvay
Ferencz Urainknak Benke Pal dolghaiban Wárosnak mellet valo Eőrőkődesejert vőttem 2.
Gyermek lovat it walo Szabo Andras Urtul 31 Tallerokon” – írja a számadóbíró4, későbbiek
során, 1785-ben, amikor a megdöglött , a ,,Város fűre kelő 4. Csikajának” bőrét értékesítette
a város gazdája.5 Hogy minél kezesebb legyen a csődör, kiherélték. A hátas lovat paripának
is nevezték.
A vizsgált időszakban vidékünkön a ló kevésbé a lakosság, mindinkább valójában a
város igaszükségletét, kocsi, hintó vontatását és közlekedési, katonai célokat szolgálta. A
városi tanács minden évben alkalmazott kocsisokat a fogataihoz.6 A ló ajándékozás tárgyát
is képezte, tekintve, hogy jelentős értéket képezett. Hogy fogyasztották-e a lóhúst, arról a
történeti források hallgatnak. Rendszerint az elhullott állat bőrét értékesítették,7 zsírját
hasznosították,8 a lakosság pedig – tekintettel arra, hogy számára igaerőként kevésbé volt
még jelentős abban a korban –, egyáltalán nem élhetett a ló húsával.
A város gazdaságában tartottak lovakat. Például 1718-ban az állomány: „Harmincz negy
őreg Loó. Tavalyi Csikó 7” volt. A város lovai 1728-ban, a legelőre hajtáskor: „Prés Mihály
ménes pásztor eleiben Város Lovai Öreg Lovak Numero 125. Csikon kívül vannak 5
Kancza Lovak melyek Méltoságos Groff Keglevich Joseph és Gábor Urakk ajándékban
igirtettenek. Tavalyi rugott Csiko no 24. Kocsis Lovak No 8.” Az 1732-es adóévben „Város
Csikossa Solymosi Péter. Öreg Ló szám No 103. Nyiret Csikó 11.”9 A város lóállománya
és azzal történt gazdálkodás 1736. május 5-én: „Máj 5. Solymosi Péter Város Csikossa
számot adván Öreg Ló szám No 130. Rugott Csikó No 28. Edgyet el adtunk, Kettőt pedig
Kotsis lónak ki fogtuk, és edgyet Maksai László Urk jándékoztuk, kettő meg dőglőtt. Item
24. Julÿ egj Monyas Lovat ki fogtunk Nyerges Lonak. Anno 1736 die 16 Octobr
Bellyegzeskor béllyegeztűnk Város Csikoját No 26. Paripat No 17. Kanczát No 19. Gyenge
Csiko bellyegzetlen maradt No 2. Mélt Groff Forgács Ur számára adtunk két Paripa Csikot
4 MNL PML NkV SzK 1654/55. 158. pag.

5 MNL PML NkV SzK 1785/86 1784. ápr. 14.
6 A kocsisokat évről-évre alkalmazta a városi tanács. Például a bérezésük volt 1780-ban: „Szemere Gergely, Szűcs János „4
lovú Kocsinak” kéz pénz bére f. 31,,35 dn. 20 v. Búza, 50 font hus, 50 font Soó 20 font szalonna , 2 véka kasa”. Dalku János
Őrlős Kocsis’k Kéz Pénz bére f. 25,,75. dn. 16 v. Búza, 30 font hus, 30 font Soó 20 font Szalonna 1. v. Kása.” MNL PML
NkV SzK 1780/81. ; 1785-ben a város szolgálatában állt: Fodor Márton, „Szemere Gergely, Szűcs György, Tényi János „4
Lovu Kocsis”, továbbá a ménes pásztorok között „Mén Lovak Csikósa Dalku János”, „Benke János Csikós”, „Csikós Bojtár
Peszter János”. SzK 1785/86.
7 December 16:.,,Vékony avagy Szijjárto Jánosné’k a’ Város ménesén meg dőglőtt Kantza Lova’k bőreért” 40 dénárt könyvelt
el a perceptor 1753. december 16-án. MNL PML NkV SzK 1753/54. A bőr kikészítésével a vargák – később a tímárok –
foglalkoztak. Az említett eset érdekssége, hogy azzal a még vékonybőrrel dolgozó szíjgyártó mester is foglalkozott.
8 A ló zsírját nem fogyasztották, mint kiderül a város 1801. évi számadásából: „Martzÿ Zsidotol vettem 20 ittze Ló Zsirt az
Város Ló szerszámjainak kenésére”. 6 forinton. MNL PML NkV SzK 1801/02. 1801. július 7. ; A megdöglött ló bőrét
értékesítette a város: „Dér István Varga a’ Város két megdöglött lovainak bőriert” 7 forint bevételt könyveltek el. MNL PML
NkV SzK 1826/27. 1826.okt. 6.
9 MNL PML NkV SzK 1718/19. 70. pag.; SzK 1728/29. 1728. máj. 1.; 1732/33.
– 190 –
ajándékban Farkas István Ur Számára is fogtunk ki egy Paripa Csikot. Edjet Kapitán
Österreicher számára fogtunk ki Paripa volt. Kászoni Úr’k adtunk Paripát No 2. Döglöttek
meg Kanczák No 9. Tavalyi Csikó döglött No 2. Bellyegzesi Csiko döglött No 2.”10
A méneses és heverő igáslovak, csikók legelőre voltak kieresztve csikósok, bojtárok
őrizetére bízva.11 A legelőn tartott lovakban gyakran kár esett, tulajdoníthatóan a rossz
időjárásnak, betegségnek, s a farkasok pusztításának. Például 1728. február 28-án jegyezték
fel a város számadásai között, hogy „Fergetegben meg döglött kancza 1. 4 Kancza Csikó
2 Paripa meg dőglőtt es harmat a Vadak ejtettek el.12
A városháza udvarában és a majorban lévő istállóban tartották az igázásra használt és
hátaslovakat, de télen a ménesekről is behajtották a ménlovakat a város aklába.13 A lovak
gondozása alapos munkát igényel. A szőrét fésülni, bőrét vakarni, kefélni kell. A szükséges
eszközöket a tanács szerezte be, mint történt 1730-ban is, amikor „11 Pár Kötö fék” megvá-
sárlására került sor, majd 1776-ban „1. Vakarót és egy Keffét vett” a város megbízott embere
80 dénár értékben.14 A legelőre kicsapott igáslovak hogy ne kóboroljanak el, lábukra
kenderből készült nyűgöt vagy vasból kovácsolt béklyót tettek. A városi tanács szerezte be
a szükséges eszközöket, mint például 1726-ban: „Egy Nyügöt vett[em] 7 ½” dénárért –
jegyezte fel a számadó bíró. A perceptor könyvelte el 1772. július 30-án, hogy „3 Debreczeni
Kötő féket és két nyűgőt vettem” 55 dénár értékben.15 A szilaj ló vezetésére, betörésére
használták a terhellőt.
A ló fékentartására való vaseszközhöz szíjgyártók készítettek felrántó szíjat, de a lóra
terített pokróc leszorítását is szolgálta a terhellő. Ezt a szerszámot is a városi tanács szerezte
be, mint történt 1785. december 10-én: „4 Ló Kötő Terhellőért” fizettek 2 forintot.16 Amikor
1804. október 27-én „Ns Kalotsa István és Molnár István Urak Mező hegyesre küldetvén
méhn Lovak vásárlása végett […] Város Két Hadnagya és Tsikossa voltak oda le vezetni
és az vezetéshez meg kivantato Kaputsan Terhellő és kötőfékekért” fizettek 8 forintot.17
A méneshez szükséges eszközöket is beszerezte a városi tanács. „Anno 1681 Apr Seprő
árából vettük Az lovakra harangot flo 2.” – számolt el a kecskeméti második bíró.18 Nagy-
kőrösön 1704-ben „Edgy Menes kőzze valo harangot” vásároltak 1 tallér 8 polturáért. A
harangot az idősebb vezér ló nyakába akasztották, hogy hangjával, kolompolásával jelezze
a legelő jószág, a ménes mozgását.19 A lovak gondozására vettek például 1784. augusztus
17-én „Mén Lovak’k egy bonto fűsűt” 11 ½ dénárért.20
10 MNL PML NkV SzK 1736/37.

11 A tenyészlovakra különös gondot fordított a városi hatóság: „ Peszeki János Csikósnak ki a válogatott Kancza Ménest őrzőtte,
a Város Lovaiért ezek felét Bérének meg fizettem 20”. SzK 1780/81. 1780. ápr. 9.
13 Például 1780-ban „Iffju Szűcs Jánosnak, hogy a’ Mén Lovakatt Télen által Istállon tartottuk, gondja viseléséert fizettem
kész pénzt 3,,-Item 1 pár csizmáert 2,,26 ½.” SzK 1780/81.
14 MNL PML NkV SzK 1730/31. 1730. szept. 16.; SzK 1776/77. 1776. szept. 28.
15 MNL PML NkV SzK 1726/27. Expensa Variae.; SzK 1772/73.
18 MNL BKML KkV SzK 1681/82. 231, pag. A városi tanács részben kifőzette égettbornak, de el is adta a bor tisztulása során
keletkezett nagy szesztartalmú „söprőt”, s a bevételből különböző vásárlásokat eszközölt.
– 191 –
Ha a ló fajtája nem is válik ismertté, annak tulajdonságai megemlítésre kerülnek. Számos

példa említhető erre vonatkozóan. Kecskeméten 16. század végéről vannak adatok: „Szép
vas deres modú kanca”, „vercse pej paripa”, Hódos, „szárlábú”, „körbe kabla” (kanca), „szij
hátú fakó” lovakat említ Takáts Sándor Kecskeméten. Herman Ottó 1896-ban következő
színű és tulajdonságú lovakat ismert meg Bugacon: „világos, sötét pej, fekete, szürke, deres
fakó, sültszőrű, sárga, szögrózsa, szénsárga, egérszőrű, fályolfakó kenderfarkú sárga, hóka,
csillagos kesely” lovak legeltek a ménesekben.21 Nagykőrösön 1661-ben „Phűlőp Szállási
Legenyek az eskűér egy barna Kancza Lovat adtak hitt Pénzt dn 50/I.”22 A kőrösi tanács
a földesúrnak ajándékozni kívánt „Méltoságos Groff Keglevich Gábor ő Nga czugjához
valo egy szép termető Setét Pej Lovat, annak meg szerzésére vagy keresesere kűldettuk el
Vincze András és Molnár János Urainkat” 1751. december 28-án. A vásárlás megtörtént
és 1752. január 26-án ,, Vincze András és Lugosi János Szebelédbe kűldetetvén, azaz Pej
Lóval mellyet Mélt Groff Keglevits Gábor Ur maga számára vetetett” – jegyezték fel a
kiadások között.23 A számadó második bíró 1766-ban „Egy Piros Pej Lovat” vett a „Város
Számára Jász Berényi Czigántúl” 29 forinton, majd 1778-ban „Varga Pálnak el adtam egy
Sárga Lovat 28,, – Szarvas Jánosnak egy pej Kesely Lovat 25”, 1779-ben pedig Nemzetes
Nyáregyházi Nyáry Lajos úrtól vásárolt 72 forint értékben a város részére 3 öreg kancát,
2 tavalyi csikót és egy „rúgott Csikó Lovakat”, 1800-ban ismeretessé vált, hogy „Pesti
Josef napi Vásárban el adtam a’ Bakter Kis János által tanitott és mostanában Ostor hegyről
ki mustrált ‘s a’ Város Bellyegében, ‘s ménes között is bé irtt egy vékony termetű fakó
herélt tsikót N Szarvas Danielnek”.24
A kőrösi tanács kereskedett is a lovakkal: a számadó biro könyvelése szerint 1729-ben
,, Czigány Mátyásnak attam egy deres Lovat f. 11,,– Ugyan neki masik szürke Lovat f. 8,,-
Harmadikban is neki f. 7”; 1741-ben ,,Czompo Gergely Czigánynak adtam el hét
Lovakat f. 103”, 1752-ben „Nemes és Bltes Tanáts Consensussabul a Város Méneses Lovai
fel hajtattak Lévára el adni, mely volt No 31. mind aprostul kiket is distrahalván Fekete
István Hadnagy […] f. 334,,93 ½”, 1768. február 26-án ,,A Város 4. Lovaitul Rácz Militia
Oberst Vachmajsztere fizetett f. 1”, 1778-ban ,,Varga Pálnak el adtam egy Sárga Lovat 28,,-
Szarvas Jánosnak egy pej Kesely Lovat 25” forintért, 1781-ben ,, Keczkemeti Lótul attak
f 1 dn 8. Keczkemetj Bodo Gergely Adot a’ Kis Deres Kanczatul 3 Gar[as]” – jegyezte fel
a számadóbíró,25 1784-ben Medárd napján, a „Pesti Vásárban Város fél csipejű Kesej Paripa
Lovát, és más sánta pej Lovat el adtam […] Ismét egy fekete Kesej lábú paripa Lovat ugyan
ott” eladott 15 forintért. Ebben esztendőben június 11-én „N[emes] Beretvás Gergely’k el
adt egy Kaptás lábú fekete Lovat”, majd július végén a „Túri Vásárban el adtam egy szürke
21 Herman Ottó 1896: 10.; Takáts Sándor 1903: 158-159.

22 MNL PML NkV SzK 1660/61. 130. pag. Az esküvel kellett a fölöpszállási legényeknek bizonyítani azt, hogy a ló a saját
tulajdonukat képezi. Lásd még „Tisza Földvari Jambor Kett Lopott ekreit Köthön Hazánál lako Legénnel meg ismerve’
esküvő pénzt adott dn 80.” SzK 1663/64. 113.pag.
24 MNL PML NkV SzK 1766/67. 1766. okt. 29.; SzK 1778/79. 1778. okt. 29.; SzK 1779/80. 1779. ápr. 9.; SzK1800/01. 1800.
márc. 19.; A „rúgott” valójában választásit jelent. Az anyakanca elrúgta magától a szopós borját: hogy a borjú ne szophasson,
palókát csatoltak az orrára. A szöges szíj eszköz szúrta az anyatehén tőgyét, és ösztönösen rúgta el magától a szopással
próbálkozó borját.
25 MNL PML NkV SzK 1729/30. 1729. jún.29; SzK 1741/42. 1740. szept. 7.; 1752/53. 1752. júl. 28.; SzK 1768//9.; SzK
1778/79. 1978. okt. 29.; SzK 1781/82. 233-23. pag.
– 192 –
paripa Lovat 40,” forintért, 1786. január 19-én helyben, „Város egy hóka vén pej Lovát
Daranyi Andr’k el adtam 6” forint áron; 1791-ben Medárd napján „Város Méneséből ki
vett vén kancza Lovakat Pesti Vásárban Pándi István Hadnagy által ezen szerént attam el
ugy mint Tordasi Fejér Mártonnak 2 Ló 32,,- Gődőlei Tisztartónak 2 Ló 80,,- Inokai Lakos
Ladanyi’k 1 35,,- Czeglédi Emberek 1 40,,- Tardosi Gercs Mihálynak 1 18,,- Bicskei
kereskedő Bordanics 2 50,,- Kallai Dora Antal’k 1 39” forintért, 26 1800. május 13-án
„Mező Hegyesi Rimondirozo Kapitány Lahrer Ur vett meg a’ Város Ménesse közzül egy
negyedfű Sárga, és egy negyedfű fekete herélt Csikót” 144 forintért, július 9-én pedig
„Mező Hegyesi Rimondirozo Kapitány Lahrer Ur vett meg a’ Város Ménesse közzül egy
negyedfű Sárga, és egy negyedfű fekete herélt Csikót”144 forint áron. A Medárd napján,
a „Pest Vásárban Pati Istvány által el adtam két Lovát a’ Városnak 1ket Az Őrlős Kotsis
keze alól ki mustrált fakó herélt és a bal czombján […] béllyegű Kehes Lovat, melly valaha
Beretvás Péter Urtól vétetett 2kat Egy Gyilkos nevű Piros pely a’ Város béllyegében lévő
nagyon erköltsös és kártevő Lovat, mellyel a’ Kotsisok tellyességgel nem bánhattak”,27 a
„Pesti Josef napi Vásárban el adtam a’ Bakter Kis János által tanitott és mostanában Ostor
hegyről ki mustrált ‘s a’ Város Bellyegében, ‘s ménes között is bé irtt egy vékony termetű
fakó herélt tsikót N[emes] Szarvas Danielnek”.28
A tanács megszabadult a beteg lovaitól. Hogy erre sor kerülhetett, azt is igazolja, hogy a
cívis paraszti gazdaságokban az ökörnek volt nagy jelentősége, ezért a selejtes ló is értékesnek
számíthatott. Például 1740. november 24-én jegyezte fel a számadó. hogy a „Két kehes és
bénna Lovat el adtam” 7 forint és 25 dénárért, 1753. május 2-án „Egy roszsz Kehes Lovat el
adtam Szalainak” 4 forintért, az 1780. augusztus 30-i feljegyzés szerint „Városnak el romlott
2. Lova a Pesti Vásárban el adódott”, majd szeptember 7-én „Városnak 1. Kehes Lovát el
adtam”, 1784. június 8-án „Pesti Vásárban Város fél csipejű Kesej Paripa Lovát, és más sánta
pej Lovat el adtam […] Ismét egy fekete Kesej lábú paripa Lovat ugyan ott el adt.”, 1785-ben
feljegyezte a számadóbíró május 5-én „Pati Istvánnak el adtam Város Mustrált 3 szürke Lovát
20”, május 29-én „Szeles János Urnak el adtam Város 1 Vak Lovát 10”, július 6-án „Város
egy fejér mustrált Lovát el adtam Farkas Györgyné Aszonynak 11” július 22-én „Város egy
deres Kehes Lovát el adtam Kis Györgynek 8” és július 25-én „Tizedes Kaszap Jósefnek el
adtam Város egy Kehes Lovát 12” forintért, majd 1786. január 19-én „Város egy hóka vén pej
Lovát Daranyi Andr’k el adtam 6” forint áron, febrár 16-án pedig „Város 1 Szürke pókos
Lovát magamnak meg vettem 26” forintért, az 1803. évi kecskeméti Ciprián napi vásárban
adták el „Várasnak egy vén Sárga Lovát, amelly taknyos volt”, 1811 márciusában pedig
„Notarius Patay Samuel Urnak egy egy Szilaj tsikot a ménesből el adtam 600,,- N[emes] Joo
Mihály Urnak a Magda Czugjából egy Sárga kehes mustra lovat el adtam 125” forintért,
könyvelte el a második biró.29
26 MNL PML NkV SzK 1784/85. Perceptiones Communibus Oppidi Beneficis; SzK 1785/86.; SzK 1791/92. 1791. jún. 6.
27 MNL PML NkV SzK 1800/01. 1800. máj. 13., jún. 17. Mezőhegyesen működő ménesgazdaság a katonaság számára
tenyésztette a lovakat. A ménesgazdaság állomány frissítéséhez szükséges katonaló vagy remonda beszerzésével az arra
képesített katonatiszt, a „Rimondirozó Kapitány” foglalkozott, így vásárolt lovat Nagykőrösön is.
28 MNL PML NkV SzK 1801/02. 1802. márc. 19.
29 MNL PML NkV SzK 1740/41.; SzK 1753/54.; SzK 1780/81.; SzK 1784/85.SzK 1785/86.; Szk1803/04. 1803. okt. 1.; SzK
1811/12. 1802. márc. 20.
– 193 –
A lovakat helybeli gazdáktól, a szomszédos kecskeméti vásárban, de távoli helyeken is

megvásárolta a magisztrátus. Például 1661-ben „Fazekas Mihalytul az Tatarok’k vettünk
egy Lovat fn. 20. Adaiara hailot. Oláh Jánostulis egjet. Bubori Balastulis Egjet fn. 11.”,
1672-ben Hódmezővásárhelyen vettek lovat a vármegyei tisztségviselőnek, Szőrös András
kőrösi cívis gazdát küldték oda érte, „az Szolgha Biro Számára valo Lóért Hitelben történt
a vásárlás, mert annak vételárát, 25 tallért a Kecskeméten tartott vásárkor fizették meg
„Vásárhelyi [Hódmezővásárhely] Török Balintnak”.30 A kőrösi magisztrátus 1778-ban a
másik szomszédos városból vett tenyésztésre szánt lovakat: „Czeglédi Mészáros Istvántúl
vettem harmad magával való Méneses Kanczát”, melyekért 33 forintot fizetett a számadó-
bíró.31 1818. december 9-én a város kocsijaiba vettek lovakat: „A Város részére vettem két
Kotsis Lovakat edjiket Huszár Josef Czugjába Ostor hegyre N Szekerka Páltól 225 fkon
másikat vettem Suba Josef Város Hadnagyától Szarka János Czugjába Rudtos 141 fkon”
– jegyezte fel Sütő János számadóbíró, 1820-ban pedig „A’ Túrról hozott Lovak közzül
egy Rudra alkalmatlan lévén azt más alkalmatossabb Lóért Hetven forint toldás mellett
Kis Faragó Istvány Uramnak eltseréltem.”32
A kőrösi cívisek, a kisnemes gazdák is idő előrehaladtával egyre több lovat tartottak
gazdaságukban. Ezek közül eladásra is sorkerült, mint utaltunk rá. Érdekességként
említhető meg, hogy a városi tanács elöljárói is gazdálkodtak és alkalmasint értékesítették
jószágukat, termesztvényeiket. Például a második számadó bíró feljegyezte 1780. április
9-én, hogy a tekintélyes armalista „N. Nyári Lajos Urtul vettem a Város részére 3 öreg
Kancza, 2 Tavalyi, és 1. rúgott Csiko Lovakat” 72 forinton, majd 1785. május 5-én, hogy
„Szemere Gergely Czugjába egy kocsis Lovat vettem magamtul 50” forintért.33 Tehát a
másodbíró saját lovát értékesítette, eladta a városnak, hogy az egyik kocsis fogatában húzza
a kocsit.34
Kecskeméten a magisztrátus 1673-ben vett fekete szőrű lovat, amelyet Koháry

földesúrnak küldtek ajándékba a Hont vármegyei Csábrág birtokára: „Az mely két Fekete
Lovat vettünk Kohari Urunk eő Nga számára Murtezam fiatol attam az arraba Tall. 25.
Király István vitte fel a Lovakat Csabradba, 1677-ben szürke szőrű lovat említenek: „Item
2 ló weszet el ezen szürke lovak el wesztesekor Fekete Janczi Felső Lőrinczne Vejiert lőtt
kezes Felső Lőrinczne az Napa.” Egy paráznaság ügyében is említésre került egy ló. A
kecskeméti főbíró elé került 1677. április 6-án az a kihágási ügy, miszerint „Tar Mihaly
elve’ fajtalansaghban Wén Leanyal, melj tartozik vele bika penzell fizetni, midőn akart
wolna, volt egy Fekete Paripa lova, mellyet Ado Szedő Mathe Urk’ advan In Tall. 6 …” –
ílymódon rendezte kapcsolatukat a vétkező legény.35
30 MNL PML NkV SzK 1661/62. 1661. ápr. 4.; SzK 1672/73. 86-87. pag.
31 MNL PML NkV SzK 1778/79. 1778. ápr. 7.
32 MNL PML NkV SzK 1818/19.; SzK 11820/21. 1820. máj. 19.
33 MNL PML NkV SzK 1779/80.; SzK 1785/86.
34 Megjegyezzük, hogy az 1779/80. adóévben „Szabó Mihály Úr” a második bíró, az „Adó=Szedő N. Kalocsa István Úr” volt.
Az 1780- április 24-én hivatalba lépő elöljárók: főbíró Nemzetes és Vitézlő Nyári Lajos, második számadó bíró Nemes
Borotvás Mihály úr, az adószedő pedig Nemes Molnár Mihály úr.
35 MNL BKML KkV SzK 1673/74. 194. pag.; SzK 1677/78-II. 208, 218. pag.
– 194 –
A jó ló megszerzése érdekében távoli helyekre is elküldte megbízottjait a magisztrátus.

illetve onnan jövőktől vett. Például 1750-ben „N. Ifju Borotvás István Ur, és Nagy István
Ur Szolnokban Szürke Lovaknak nézésére menvén, fizettünk f. 1”, 1793. szeptember 21-
én „Erdély Országban Fejér Vármegyében Balásfalvai Lakos Rácz Györgytől egy sárga
fakó 4ed fű Csikót” 60 forint áron vettek, az 1802. november 12-i könyvelés szerint „N
Varga Josef Hadnagy Kardszagon Elek Györgytől vett egy hátas paripát deres szőrűt 91”,–
Ugyan az emlitett Hadnagy Kardszagon egy fekete Paripát Tot Andrástol 80” forint
értékben.36 A város számadó második bírája, Nemes Muraközy János 1804-ben személye-
sen ment Mezőtúrra, mint írja „Turi Vasarra el mentem Hadnagy alá Lovat venni a hol is
egy paripát vettem […] 157 forinton.37
Nagykőrös város tanácsa a lóállománya javítása érdekében tenyészetekből is szándéko-
zott beszerezni ménlovakat. Például 1742 április végén, Nógrádba küldte a város embereit:
,,Labancz János és Farkas Hadnagy Szandára Lovat szemlélni menvén”, 1776. július 6-án
„Gerecze András és Hofer Jósef küldettek a Tiszán túl Csődörök’k keresésére”,38 majd
máskor is, így 1800-ban ,,Mlgs Baro Podmaniczky Uraság Ménesséből […] egy Seregely
Szürke Mén Lovat […] f. 225”,39 Mezőhegyesről is vásároltak fedezőméneket. A szá-
madások is erről adnak bizonyságot: 1804 októberében ,,Ns Kalotsa István és Molnár István
Urak Mező hegyesre küldetvén méhn Lovak vásárlása végett […] Vettek 4 Méhn Lovat és
fizettek érette […] 910,,- Város Két Hadnagya és Tsikossa voltak oda le vezetni és az
vezetéshez meg kivantato Kaputsan Terhellő és kötőfékekért fizettem […] 8,,- Deputatus
Urak 27 f 33 x az Lovakat vezető Embereink pedig mintegy 10 Napi várakozásaik alatt
költöttek” 53 forint és 28 krajcárt. A következő év februárjában is járt kőrösi küldöttség
Mezőhegyesen a számadó tájékoztatása szerint: „Fő Biró N Molnár Albert, Senator Karaj
János Thenke Sándor és Patonaj Gergely Urak Mező hegyesre deputaltatván Csődörök
vásárlása végett utjokból Szentesről viszsza tértek, a’ Mező hegyesi Comandósok azon
Levelének vétele miatt, mellyben az adatott a’ N. Tanáts tuttára, hogy a’ venni való
Csődörök vásárlására további időre szükség volna Mező hegyesen meg jelenni, vissza
tértek, s ebbeli gyümöltstelen utjokra költötte 8,11”.40 A Csekonits gróf által létrehozott
bábolnai ménesgazdaságból is vásárolt a kőrösi tanács lovat, mint kiderül 1832. március
19-én: „A’ Város Víz hordó Lovai közzül azon vén ’s valaha a’ Bábolnai Ménesből kerültet
melly 13 Eszt. óta Vizhordo volt közlicitation 35 f 30 xron Oláh István meg vette.”41
A város különös gondot fordított a tenyészló állományára tehát, vásárolásokkal
igyekeztek javítani az állományt. A szomszédos mezővárosokban is találtak megfelelő
jószágot. Például 1779 áprilisában „Czeglédi Mészáros Istvántúl vettem harmad magával
való Méneses Kanczát” 33 forintért – könyvelte el a kiadást a számvevő. A tenyészlovakat
36 MNL PML NkV SzK 1750/51. 1751. szept. 24.; SzK 1793/94.; SzK 1802/03.
37 MNL PML NkV SzK 1804/05. 1804. ápr. 26.
38 MNL PML NkV SzK 1742/43.; SzK 1776/77. Szeptember 6-án pedig „N. Nyári Lajos és Kalocsa István Urék Mén Lovak’k
vételére küldetvén viaticumot adtam 3,,45.”
39 „Ennek a’ Lónak hozattam mint hogy a’ magunk Vasárossánál nem volt kész pénzen, Kis Jóska Kotsis által egy Kapuczámnak
való vasat 1.” MNL PML NkV SzK 1800/01. márc. 31.; A „Kapuczám” tulajdonképpen a szilaj ló biztonságos vezetésére
szolgáló vasból készült terhelő eszköz, MNL PML NkV SzK 1804/05.
40 MNL PML NkV SzK 1804/05. 1804. okt. 27, 1805. febr. 24.
– 195 –
külön tartották a legelőn, mint kiderül 1780 áprilisában, amikor „Peszeki János Csikósnak
ki a válogatott Kancza Ménest őrzőtte, a Város Lovaiért ezek felét Bérének meg fizettem”,
s 20 forintot adott neki a számadó bíró.42
A városi tanács foglalkoztatta a cigányokat is, akik kiváló szakértők voltak a lovak
tartásában, egyéb szolgálatokat is tettek.43 Ló vásárlásával is megbízták őket, akárcsak az
ajándékozott lovak elhajtásával.44 Például 1704-ben János Vajdának az Csikohoz való
latasaert poltr. 11 d. 1.” fizetett a tanács, majd 1724-ben „János Vajdának Csikok után való
fáradságáert” fizettek 11 ½ dénár útiköltséget.45 A cigányokkal üzletelt is városi tanács -
mint utaltunk rá -, mint például 1804-ben, amikor „Városunk egy Pej Tsikóját el adtam Bandi
Pandi [Pánd] Czigánynak 75” forintért, jegyzete fel a számadó második bíró augusztus 10-
én.46
A cigányok közül több megbízható embernek számított. Ennek is betudhatóan, az
ajándékozásra szánt lovat is velük küldte el a magisztrátus, mint történt 1729-ben is: „Melt
Groffok Lovait el vivő Czigányokk f. 2” – kifizetés történt.47 Ezen esetben Keglevich
földesuraknak vrezették a lovat Torna várába.
A már említett okból kifolyólag, Nagykőrös városa ugyan tartott lovat, viszonylag
kisszámú lóállománnyal rendelkezett a kérdéses időszakban. Ezt bizonyítják a példaként
kiemelt évszámok adatai:
Lóállomány/év 1702/03 1718/19 1728/29 1732/33 1733/34

Öreg ló 21 32 125 103 94
Tavalyi rúgott,
„nyírett” csikó 6 24 11 23
3-dfű csikó 6
Kocsis,
monyas lovak 8
1739/40 1749/50
Öregló 91 46
Tavalyi rúgott,
„nyírett” csikó 21 6
42 MNL PML NkV SzK 1778/79. ápr. 7., SzK 1779/80. ápr. 9.
43 Például a cigány kovácsnak 1781. augusztus 14-én „Trifontnak valamely Zabolák készíttésért fizettem -,,60” dénárt, majd
augusztus 24-én „Trifont Kovácsnak 3 forgó karika és 2 csatt csinálásért fizettem -,,45” dénárt – jegyezte fel a számadó
írnoka. PML NkV SzK 1781/82.
44 Például 1698-ban „24 Novembris Core Cziganynak Csiko tanitasert Tall 1 p 8.”; 1705-ben „János Czigánynak Csiko
tanitasert Poltr 30. ; 1717-ben „János Vajdának Csikok tanetasaert fn 2.”; 1746. április 22-én „Czigány Bandinak a Város
Lovai körül tett fáradságájért” fizettek 1 forintot, majd 1755-ben is: „Czigány Bandinak lovak körül valo fáradságáért vettem
egy pár fehér ruhát -,,85” – jegyezte fel a számadóbíró. (SzK 1698/99.); SzK 1705/06. 43. pag.; SzK 1717/18. 41. pag., SzK
1754/55. 1755. márc. 17.), más esetben „A Melt Groffok Lovait el vivő Czigányokk f. 2” – fizettek . A Grófok a Keglevich
földesúri família tagjai és a Forgách ok voltak („Ao Dni 1729 die 25a Augusti Groff Forgács Számára kik a’ Csikokatfel
vitték fizettem f. 18”). MNL PML NkV SzK 1729/30.; „Erogatio Variae”.,1729. aug. 5, 25.; SzK 1746/47.
45 MNL PML NkV SzK 1704/05. 41. pag.; 1724/25-I. 1724. szept. 15.
47 MNL PML NkV SzK NkV SzK 1729/30. Erogationes variae.
– 196 –
A város lovai ménesben legeltették, külön a csődöröket és a kanca lovakat. A lovak

között vezér állat található meg, amely vezette a ménest. A ló nyakába csöngőt akasztottak,
amelyet – hasonlóan a juhokhoz –, kolompnak is neveztek. A tanács vásárolta meg, mint
történt 1728-ban is: „Egy Öreg Meneses Lora való Harangot vettem” 2 forint 27 dénárért
– jegyezte fel a számadó bíró március 13-án.48
A városi tanács a ménese őrzésére, gondozására pásztort alkalmazott, csikósokat és
bojtárokat fogadott fel minden esztendőben.49 Számos történeti adat vonatkozik rájuk.
Például 1739-ben 91 öregló és 21 csikó őrzésére Baranyi István csikóst fogadták fel, azonban
„Megbetegedvén Baranyi István, Szűle István Pásztorsága alá bizvan a Lovakat, Baranyi
Istók fele bérire” – határozott a tanács, majd „1747 Die July el szökvén a Csikos Bujtár
Fogadtuk meg helyébe […] Némedi [Alsónémedi] Fiat Ferenczet, jóval később pedig,
1780. április 9-én úgy rendelkeztek, hogy „Peszeki János Csikósnak ki a válogatott Kancza
Ménest őrzőtte, a Város Lovaiért ezek felét Bérének” megfizették, 20 forintot.50 Tekintettel
arra, hogy cigányság a lótartás terén kiváló szakértelemmel bírt, a városi tanács a lótartás
vonatkozásában számított rájuk, mint például a ménes őrzésére is.51
A város határán legelő lovak itatása végett kutat is ásatott a tanács, mint történt 1747-ben:
„Sánta János Faragonak Város Méneses Kuttya tsinálásaért” fizettek 40 dénár munkabért
június 26-án.52
A város gazdaságában nagy szükség volt az igáslovakra, amelyeket kocsiba fogtak
(„kocsis ló”) és fuvaroztak, közlekedtek velük. Számos alkalommal személyszállításra is
vállalkoztak.53 Említés történik csődörről vagy ménlóról, valamint kancáról és csikóról.
48 MNL PML NkV SzK 1727/28. 1828. márc. 13.

49 Ismeretes például, hogy a „Város Tsikós bujtárja H[ód]. M[ező]. Vásárhelyi Gonda Miska” volt 1750-ben. MNL PML NkV
Sz 1750/51.
50 MNL PL NkV SzK 1739/40. 1739. ápr. 30.; A csikós a rettenetes pestisjárvány áldozata lett.; SzK 1747/48.
51 Például 1719-ben „Edgy Czigany’k me’ne’s pasztorsagajéra 57 ½” dénárt fizettek. Ez nem éves ménespásztor szerződés
lehetett, csupán alkalmi megbízatás. MNL PML NkV SzK 1719/20. 34. pag.
53 A másodbíró 1818. évi számadása 1818. decemeber 9-én: „A Város részére vettem két Kotsis Lovakat edjiket Huszár Josef Czugjába
Ostor hegyre N Szekerka Páltól 225 fkon, másikat vettem Suba Josef Város Hadnagyától Szarka János Czugjába Rudtos 141 fkon
„ MNL PML NkV SzK 1818/19. 365.;Az „előfogat” biztosítását a város részéről egy1724-es rendelet megtiltotta, aki igénybe akarta
venni, annak fizetnie kellett érte (Galgóczy Károly: Nagy-Kőrös város monographiaja. Budapest, 1896. 522.). A város fogatával
rendre utaztatott katonatiszteket, különböző méltóságokat, akik többek között Alpáron át a Tiszántúlra igyekeztek. Néhány érdekes
példa a másodbíró számadásaiból:1769. május 10-én „Tettes Forgács Regementyebeli Kapitány Groff Bayersperg a Város négy
Lovaért Alpárig fizetett f. 1,,20”, 1800. június 1-jén „Pesti Kőmíves Mester Hild Ur [Hild János, többek között a pesti Újépület
építője, a klasszicista építészet kiváló mesterének, Hild Józsefnek (1789-1867) édesapja], a’ Mező Hegyesi építő legényeihez sietvén,
assignatio mellett vitettem Alparig Boris Pál Kotsissal” 2 forintot fizetett; november 5-én „Pesti Univesitasbeli Professor Dugonits
Urat vitettem Kis Joska Kotsis által Czeglédig 1” [Dugonits András Szegeden született 1740-ben, meghalt Szegeden 1818-ban.;
kegyesrendi vagy piarista szerzetes, de miután 1773-ban felszámolták a rendet, Nagyszombatba került az egyetemre
matematikatanárnak; 1777-ben, miután az egyetemet Budára helyezték, annak rektora is volt]. (MNL PML NkV SzK 1769/70.;
SzK 1800/01; 1801. március 17-én „Ns Gyulai Regement beli Kapitány Ugrácz Urat Kocsis Bakter János Alpárra el vitte fizetett
2,,30” (SzK 18001/02); 1802. május 10-én „Tömösvári Püspök Ő Eminentiaja a’ Városnak két Czuk Lovain Alpárra ment és fizetett
tőlők 4” forintot, majd július 19-én „Szabó István a’ Város Kotsissa a’ Görög Püspököt Czeglédre vitte 1”, augusztus 25-én Tőrők
Követet Kis Josef Czeglédre vitte 4 Lovon 1”, szeptember 7-én „Aradi Vice Ispány Urnak a’ Fiát Szabo István Alpárra vitte 2” (SzK
1802/03); 1803. június 16-án „Vice Palatinus Ő Méltóságát a’ Város két Czug lovai Inokára [Tiszainoka] vitték fizetett 4” forintot,
június 19-én „Nagyságos Podmenczki Urat a’ Váras négy lova Földvárra vitte fizetett 03”, szeptember 1-jén „Festetics Grofot
Vékony István a’ Város Kotsissa Alparra vitte” 2 forint viteldíjért, szeptember 7-én „Grof Teleki ő Nagyságát Bakter János Czeglédre
vitte 1”, október 5-én „Grof Karoli Prefectussat a’ Váras Lovai Ketskemétrre vitték” és ezért 1 forintot fizetett (SzK 1803/04); 1815.
július 5-én „Falábu Kotsis Grof Csernovitz Urat vitte Alpárra fizetett forspontpénzt 3” forintot. (SzK 1815/16).
– 197 –
Herélték is lovakat, s a paripát rendszerint hátaslóként ajándékozták el.54 Az említett adatok

szerint a város földesurai közül a Keglevich grófoknak, de különösen Forgách grófoknak
(létfontosságú volt Kőrösnek, hogy megtarthassa árendában a famíliától Nyársapát pusztát),
egyéb „jótevői”, valamint a városban huzamos ideig tartózkodó császári katonatiszt,
Österreich kapitánynak diszkrécióba, ajándékként adjon paripa hátaslovat.
A ló természetesen hátaslóként közlekedésre, lovaglásra is szolgált, különösen a herélt
ló, a paripa. A magisztrátus a város ügyeinek intézésére küldött gazdákat különböző távoli
helyekre, akik „postaként”, levéllel, különböző ajándékkal távoli helyekre mentek lóháton,
mint például 1732. október 11-én, a város Keglevich földesurához, Torna várába: „Két
Lovas Emberek’k Tornára Teheneket hajtván” adtak nekik 3 forintot útiköltségre.55
A magisztrátus hátas lovaira nyerget is beszerzett, mint történt például 1658-ban
„Halvago Istvánnal Wáras számara Koz Nyerget, es Szolnoki Olay Beknek egy Nyerget
csinaltatuk fl. 2. dn 60.”, 1660-ban, amikor „Noborda nevű Rabtul Egy nyerget vette’ Várass
szűkseghere dn 65.”, 1663-ban is: „Ványi Thamasnak fizettem két Njereg arrat fn 5. dn
30.”– jegyezték fel a kiadások között.56
A hátasló nem csak a város gazdaságában, de a lakosoknál is fontos szerepet töltött be,
akárcsak a helyben állomásozó katonaságnál is. Említésre méltó, hogy az 1735-ben
kirobbant Szegedi rác-Péró féle lázadás leverésére kőrösi inszurgensek, „fölkelő nemesek”
is lóra kaptak, hogy Mezőtúr térségébe vonuljanak. A csapat vezetője az armalista kisnemes
„Kapitány Nyári Uram” volt.57 1765-ben is lóra kellett ülnie a kőrösi lótartó gazdáknak. A
városi számadás szerint 1765. július 19-én „A Tettes N. Várgye Parancsolattyábúl Kis Kőrösi
Tumultuansok [az úrbériség ellen lázadozók] meg fogattatásokra Nemesek és Parasztok
küldettetvén Viaticumot adt. f. 9,,– Ugyan azoknak Puska Porra –,,20.”58
Amikor Pest vármegyébe, illetve Kecskemétre vagy Kőrösre jöttek bécsi udvari és hadi
méltóságok, a kőrösi tanács is toborzott tiszteletükre, fogadásukra lovas embereket. Ilyen
esemény volt 1751-ben, amikor Mária Terézia királynő Magyarországra látogatott,
szeptember 7-én „[Dabasi] Halász János Úr, a’ Ns Vármegye által ő Felségek’k Vármegyénkben
való jővetelekor lehető tisztesség tételre, fel állitatott Kőrösi Compagniával el indulván
[…] fizettem f. 60”, szeptember 8-án pedig „Sándor Kováts’k a’ N. Tanáts végzesebűl, a’
Felséges Királyné ele’ben Vármegyénkben való be’ jővetelekor ki rukkolt N. Kőrösi
Compagnia Lovainak itthon és az uton való Patkolasért fizettem, 125. Patko fel verésért
54 A ló herélésével specialisták foglalkoztak (később már állatorvos végzi ezt a munkát). Mivel Kőrösön nem volt, a környékből
hívott a magisztrátus, vagy oda vitték a jószágot. Például 1800. október 22-én, a „Pilisi Herélő Polgár ’Sigmondnak fizettem
a’ Város 8 Csikajának ki heréllésiért, mint hogy a’ maga alkalmatosságán jött” 4 forintot – jegyezte fel a számadó bíró,
majd 1801. március 4-én „A’ Melly Csődör Csikót a’ Dunna fiát a’ Boris Kotsis be fogott, meg sántult, és a’ miatt ki kellett
verni a’ Ménes közzé, el küldöttem ki heréltetni Pilisre ennek ki heréltetésire és szénára adtam Szabó Istv Hadnagy kezébe
-,,36.”. MNL PML NkV SzK 1800/01. A helyi kovácsok is heréltek lovat. Például 1803-ban: „Még Áprilisba Gazdag János
Kováts Mester, ki herélt a’ Városnak 9 Csődör tsikóját [ …] fizettem 4,,30”. SzK 1803/4. 1803. máj. 6.
56 MNL PML NkV SzK 1660/61. 260. pag.; SzK 1663/64. 157. pag.; 1679-ben, „26. Augusti […] „Rymaszombatiaktul
vettünk Tiz Désat Egy Nyerget f 4 dn 38.” SzK 1679/80. 209.pag.
57 MNL PML NkV SzK 1735/36. 1735/36. 1735. máj. 5. „Tur alatt lévén a Militia N. Halász Péter Uramal küldöttünk Kapitány
Nyári Uramnak f. 16”.
58 MNL PML NkV 1765/66. ; SzK 1732/33.
– 198 –
mind őszve f. 6,,15” – szerepel a számadó könyvelésében. Más alkalommal, amikor a bécsi
udvarból érkezett Pestre 1795-ben királyi főméltóság, meg kellett jelennie a kőrösi
küldöttségnek is, mint kiderül a város bírájának számadásából: „A’ Felséges Joseff Herczeg
Budara Locumtenensnek installáltatván, ezen solennitársra a’ T[ekintetes]. N[emes].
V[árme]gye parantsolattyából 40 Lovas Legényeket azoknak Süvegeikre paszomántot, és
Bokrétát, a’ Tanáts parantsolattyából vettem 12,,40.”59 Császári fennség 1768-ban is
látogatást tett, s a város lovakat és hajtókat bocsátott rendelkezésére: „Felséges Császár,
Magyar országban lett jövetelének alkalmatosságával adván az Város Forspontra Nyoltz
Lovakat és Öt embereket Eő Felsége számára, azon szolgálatért adatott Eő felsége Tizen
egy Forintokat, melly a’ cassába tétetett. F. 11” – könyvelték el október 31-én.60
1777-ben, amikor gróf Hadik András legendás huszártiszt, császári-királyi tábornok ide
érkezett, a fogadtatás költségei a város kiadásaiban szerepelnek: „Hadik Eő Excellentiája
hozzánk várattatván, a’ Misei Csárdánál Kőrösi Lovak állittattak ki No 42, azok’k szénáért
fizettem 1,,60. Ugyan azon alkalmatossággal a’ nevezett Lovak Eő Excellentiájára ott azon
a Vidéken Emberekkel várakozván, tőbb Napokon Szénában, Abrakban, ételben, italban
Consumalt Naturalékért fizettem 27,,77 ½”.61
A városban megforduló és tartózkodó katonaság gyalog és lovas alakulatokat képeztek.
Alkalmasint a lovak betanítására is sor került Nagykőrösön, s azok takarmányozásának
költsége a várost terhelte. Például 1767. április 3-án jegyezték fel, hogy „Pretrlath Re’gbeli
Obrst Lajd. Lovai’k adtam 4. Lo Portiot. Oskolázni ide hozott Lovak’k adt. 48. Portio Szénát
és Abr[akot]. f. 4,,80. Ugyan Oskolázni be’ hozattatott Lovak’k 70. Prt [portio]. Szénát és
Abr. f. 7”.62 Említésre méltó, hogy a városi tanács is törődött a lovak beszoktatásával, amellyel
a helyi cigányokat is megbízta. Például 1698-ban „Core Cziganynak Csiko tanitasert” fizettek
1 tallért és 8 polturát, 1727-ben pedig „Bandi Czigány’k Csiko tanitásért” adtak pénzt.63
A városban dolgoztak kovácsok,64 de alkalomadtán a katonaság segítségét is kérte a
magisztrátus. Szükségszerűen volt közöttük kovács, aki nem csak a lovakat patkolta, de
gyógyításukhoz is értett. Például 1758. október 31-én „Német Péter Kováts’k az Város
Lovai Vérzéséért fizettem” 35 dénárt, 1773. december 8-án „A’ Város egy Nyilazott Lová’k
curálásáert a’ Német Kovács’k fizettem 1,,50”, majd 1774. január 3-án „Német Kovács’k
érvágásért és patkolásaert” adtak 60 dénárt a város pénztárából.65 A ló ivartalanításával is
foglalkoztak, mint történt 1803-ban, amikor „Még Áprilisba Gazdag János Kováts Mester,
ki herélt a’ Városnak 9 Csődör tsikóját”, fizetett neki a számadó bíró május 6-án 4 forrint
30 krajcár munkabért.66
59 MN PML NkV 1751/52. szept.; 7-8.; SzK 1795/96. 1795. szept. 16.
61 MN PML NkV 1777/78. 1777. dec. 5.
63 MNL PML NkV SzK 1698/99. 62. pag.; SzK 1727/28. 1727. márc. 16.; A ló idomításához szükséges eszközt is beszerezték:
1804. december 3-án jegyezte fel a másodbíró, hogy „Szabo Mihálytul vettem az Ménes Lovak Kotsissa számára, az Lovak
jártatása végett egy Nyereg fát”, amiért 3 forintot fizetett. SzK 1804/05.
64 Például „Anno 1669. dye 29. Januar’ […] „János Kovacznak Ló patkolástúl attunk flor. 1. dn. 23.” MNL PML NkV SzK
1668/69.
65 MNL PML SzK 1757/58-II.; SzK 1773/74.
66 MNL PML NkV SzK 1803/04. 1803. máj. 6.
– 199 –
A lovak betegségeit gyógyíttatta a város. Különösen a hátaslovakat, amelyek hátát a

nyereg feltörte. Erre szolgált a timsó, amelyet például 1657-ben is vásároltak: „Timsot
Gyalog Töröknek dn 1. Tyimsot lowak hatara dn 2.”67 Jóllehet a sántaságot, kehességet
nem, azonban fekélyt, békavart, a lovak lábán keletkezett daganatot, varasodást orvosolták.
Ezért fizetettek például 1751-ben „Patonai János’k […] a’ Város fekéllyes Lovak
gyógyításaért” 1 forintot, majd 1785-ben: a számadó feljegyezte július 28-án : „Béka varas
Méneses Lovak’k vettem Választó vizet -,,40” dénáért, majd augusztus 17-én „Pestrűl
hozattam Béka Varas Lovak’k 6 Lat Alvest -,,50” dénárért.68
A lakosság gazdaságának jószágállományában a ló még nem játszott jelentős szerepet69.
Akik tenyésztéssel foglalkoztak, a mezőváros vagyonosabb cívisei és kisnemesei közé
tartozhattak.70 Kecskemét város egyik legvagyonosabb s legtekintélyesebb cívis gazdája
Péteri pusztán tartotta 1677-ben, s ott Dékány Istók csikós „Kecskemeti Olah Janos lovait
őrzőtte”.71 Kecskemét a 18. században is hatalmas kiterjedésű pusztaság birtokában volt,
ahol a jószágtartás számára adódtak kiváló feltételek. Az 1774. évi adóösszeírás erre
vonatkozóan nyújt értékes adatokat.72
Nagykőrös város adóösszeírása 1774-ben
KERÜLET I II III IV V VI VII VIII Összes

Telek és gazda 315 329 331 376 302 258 275 301 2490
Ott lakó:
Gazda 682 763 762 802 745 615 678 748 5905
Zsellér 233 298 340 343 279 222 266 267 2248
Jármos ökör 558 559 769 796 818 560 591 585 5246
Marha 996 909 1426 1425 2310 1060 1049 1296 10471
Kocsis ló 338 377 429 432 396 276 324 373 2845
Méneses ló 253 270 324 205 317 189 80 268 1906
Juh 29959 3920 5521 7311 5770 3922 5641 6818 41862
Sertés 117 151 43 297 252 48 125 132 1175

68 MNL PML NkV SzK 1751/52. ápr. 23.; SzK 1785/86.; A „választóvíz” vagy „királyvíz” a salétromsav és sósav keveréke..Az
aranyat nem oldja, ezért annak tisztaságát állapítják meg vele.
69 Galgóczy Károly a nagykőrösi tanítóképző tanára volt az 1840-es években (a szabadságharc bukása után el kellett mennie
Nagykőrösről 1853-ban). A gazdasági tanszék tanáraként jól ismerte a helyi mezőgazdasági viszonyokat. Ezzel kapcsolatban
írja: „a kőrösi határban régebben a kisgazdák közt is az ökrös iga volt fő használatban. Annyi mindenesetre megállapítható,
hogy a földmivelő kisgazda, a ki csak egyféle igát tarthatott inkább tartott ökröt, mint lovat. A kissé több földű gazdának,
még inkább pedig a már tulajdonképpeni földbirtokos számba mehetnek, a kinek többfelé is volt földje, tanyája a határban,
már rendesen kétféle igája volt, a jövés-menésre ló, a tulajdonképpeni földmivelésre pedig ökör igája […] Ez a
földbirtokosoknál és nagyobb paraszt gazdánál most is igy van. Kis gazdák közt régen lovas igát csak az tartott, a ki csekély
földmivelése emellett, egyuttal a fuvarozást gyakorolta […] Míg a fővárosba kocsin járt a kofa-sereg s az iparosok közt sok
volt a vásárra járó mesterember, addig nagy szükség volt a sok fuvarosra és aki azzal járó henye életet megszokta, inkább
foglalkozott azzal, mint a szorgalmat igénylő földmiveléssel.” Galgóczy 1877: 519.
70 Nagykőrös város magisztrátusa – mint a földesurak képviselője, reprezentánsa -, mezeikertek is osztott az arra méltónak
ítélt lakosoknak. Például 1681-ben „Bőcsőr Andras Kerte felit a’ Feketén attunk Tanacsul Som Janos’k kinek szomszédi
Berkes Gergely Kelemen Kata 3 Lovo Kocsit tart mellette”, azaz jó adófizetőnek számított. MNL PML NkV SzK 1681/82.
286. pag.
71 MNL BKML KkV SzK 1677/78-II. 214. pag.
72 BKML KkV Adóösszeírások 1774.
– 200 –
Nagykőrösön a városi adókönyvek adatokat szolgáltatnak az állattartásra vonatkozóan

is. A 17. század végi adóösszeírások jól mutatják az egyes lakosok vagyoni állapotát, így
a jószágállományt is. Az 1689. adózó esztendőben mindössze 139 ló, néhány csikó szerepel
a négy járás és a járásonkénti két-két tized kimutatásában.73 Például Csete Gergely járásában,
az I. tized (Pándi Szabó Gergely és Czapláros Szabó János tizedesekkel) jószágállománya
következő összetételt mutatta:74
Ökör 76 Ló 19 Szőlő 35
Tinó 1 Tavalyi 1 Malom 1
Sőre 1
Tehén 17 Méh 16 raj
A jószágállomány összetételében az ökör aránya (a növendék tinóval együtt) lényesen

nagyobb a lónál, ami természetes, mivel az ökröt használták különböző munkákra
(szekérvontatás, szántás).
Az armalista nemes Csete Gergely 4 tagú családjával ebben a tizedben lakott.75 A 56
forint adójával a vagyonosabb társadalmi réteghez tartozott. A számosállatok közül 4 ökröt,
6 marhát (tehén), 7 disznót tartott a gazdaságában. Lovat azonban nem írtak össze nála.
Két darab szőlő és egy malom is a vagyonát képezte.
Ugyancsak Csete járásában, a Vég István és Szűcs Gergely tizedében 108 gazdát és 288
náluk lakót (rajtuk kívül 8 szolgát és 1 szolgálót) írtak össze. A jószágállomány ebben a
tizedben:
Ökör 104 Ló 11 Szőlő 82,5

Tinó 3,5 Tavalyi csikó 1 Malom 1
Tehén 39
3dfű tehén 1 Disznó 20 Méh 48
Tavalyi borjú 11 Süldő 24
Ebben a tizedben is kicsi volt a lóállomány az ököréhez képest. A malom szárazmalom

volt (a ló az őrlőgépezetet hajtó tengely forgatásban játszott szerepet: ún. lójárgány),
mellette megtalálható a kisebb kásamalom, amely valójában a háztartásokban a darakása
őrlésére szolgált.76

74 MNL PML PML NkV SzK 1689/90.
75 Rajtuk kívül még nála írták össze az ugyancsak 4 családos Kos Mihályt (ő 12 forint adót fizetett, s ebbe az összegbe
beszámították a 3 marhaszámát is (tehén, sertés „számosállat”), másik nála lakó, Kis János 3 családos ember volt, s 4 forint
50 dénár fizetéssel a kevésbé vagyonosok közé tartozott jószágot nem találtak nála az összeírók, földet viszont birtokolhatott,
mert 1 forint értékű búzáját beszámították az adójába.
76 Novák László Ferenc: 2014.
– 201 –
Ebben a tizedben élt hatodmagával és egy szolgával Monori Szalai György, aki 62 forint
50 dénár adójával szintén a tekintélyesebb cívisek közé tartozott. Ezt igazolja a
jószágállomány is: 8 ökör (ezen kívül nála volt még 2, az öccséé): 1 sőre vagy hízómarha,
6 tehén 3 tavalyi borjával és 2 3dfü növendékével (üsző), 5 ló, 3 anyadisznó és 6 süldő
malac.
Gerecze Péter Járásában a Bartha Mihály és Nagy István I. tizedében 78 gazda és 255
„ottlakó” (úgyszintén 20 szolga és 6 szolgáló) élt. A vagyoni állapotuk:
Ökör 123 Ló 39 Szőlő 39

Tehén 55 Csikó tav. 1 Pince 1
4dfű 1 Disznó 18 Kert 3
3dfű 2 Süldő 39 Malom 4
Üsző 1 Süldő nyári 2 Méh 18
Tavalyi 18 Juh 543
Ebben a tizedben lakott az armalista nemes Beretvás János 5 tagú családjával (2 szolga
és 1 szolgálóval is), 113 forint 25 dénár adót fizetett. Ingó vagyonába tartozott 10 ökör, 5
tehén, 3 tavalyi borjú, 4 ló, 3 disznó és 2 süldő, 150 juh. Egy darab szőlő, 5 darab kaszáló
és mezeikert képezte ingatlan vagyonát.
Ugyancsak Gerecze Péter járásában, Búz István és Bakó István tizedében hetedmagával,
valamint 4 szolgával és 1 szolgálóval együtt lakott nemes Siros Mihály. Ő is a
legvagyonosabbak közé tartozott 133 forint és 87 dénár adóval, valamint jelentős számú
jószágállományával: 12 ökör, 5 tehén, 3 harmadfű üsző, 7 ló, 2 disznó, 15 süldő, 188 juh.
Az adó tárgyát képezte még két darab szőlő és 4 darab kaszáló is.
Ugyanebben a tizedben élt „Karay Ferencz Öreg Biro 7-ted magával” (nála lakott egy
özvegyasszony, Csimakné). Ő is szép vagyonnal rendelkezett 88 forint 60 dénár
adófizetéssel. Jószágállományában volt 6 ökör, 10 tehén, 6 harmadfű növendék marha és
5 tavalyi borjú, 1 disznó 6 süldővel.
A 18. században a lótartás már általánosnak mondható. Ebben az is közrejátszott, hogy
a városi hatóság katonatartásra kötelezte lakosait. A lovas alakulatok rendre megfordultak
a városban, s ezért a városi tanács katonaló tartása végett lóistálló építésére kötelezte a
lakosságot. Maga a mezővárosi hatóság, a tanács is – mivel széleskörű gazdálkodást végzett
–, katonaistállókat is építtetett a városháza gazdasági udvarában és a kaszárnyákban. Ezt a
lóistállót – mivel a katonaság nagy része német származású volt –, németistállónak
nevezték.77 Például 1770. május 21-én jegyzete fel a számadó bíró, hogy „Pete Miklósnak,
a’ Németh Istállokban tett öt napi munkajaért Legényével dolgozván fizettem” 4 forint 50
dénárt.78
77 „Németólnak, „Német istállónak” is nevezték – mint a Hajdúságban –, utalva arra, hogy az idegen – többségében osztrák,
német, morva, cseh - katonaság számára tette kötelezővé a hatóság építését a belsőségen is a lakosok számára. Lásd Novák
László 1975.
– 202 –
Nagykőrös jellegzetes kétbetelkű, kertes település lévén, a gazdasági udvar elkülönült

térben a lakóházas portától, a mezőváros szélén képezett gazdasági teret, kertséget.79 A
lakóházas belsőséget és a külső gazdasági kerteket árok, garágya választotta el. Az árkon
belül meghúzódó belsőségen halmazosan sorakoztak a lakóházak. Ezeken kívül a kamra,
tyúk és disznóól, valamint a lóistálló volt a legfontosabb építmény a portán. A katonaistálló
építését a hatóság szorgalmazta annak érdekében, hogy a beszállásoláskor a katonák lovai
elhelyezést nyerhessenek ott. A katonai beszállásolással kapcsolatban Kecskemét magiszt-
rátusa a következőket rendelte el 1783. február 14-én: „A’ felséges rendelések szerint
minthogy a’ transervát nem kevés számmal várhatjuk városunkra, mellynek terhét, mint-
hogy minden lakosnak egyaránt kelletik viselni, mivel a’ városban minnyájan egyenlő
jussal lakunk, tizedenként fog publicaltatni, hogy mind azok, a’ kik akárhol bírnak földet,
igás marhát szerezzenek jó eleve, hogy restsége és elégedetlensége miatt senki magának
bajt ne szerezzen, lakos társának pedig maga kárával több terhet ne rójjon vállaira, az
istállókat is mindnyájan készen tartsák.” Kecskemét városa a katonaistállókkal kapcsolat-
ban a következőket határozta 1822-ben: „Több rendbeli panaszos jelentésből az vétetvén
észre, hogy némelyek a’ lakosok közül a’ quartélyos katona tartással mások felett leginkább
azért, hogy a’ lakosok házaiknál istállók kevesebb számmal találtatnak, terheltetnek, az
határoztatott, hogy mivel minden házzal biró lakos a’ katonatartással köteles, ’s ezen
városban állandóan lovas katonaság fekszik, hogy kiki házánál bármely sorsú legyen is
azon lakos, istállót építtessen, hogy ekként a’ quartélyos katona tartás terhét osztani és a’
lakosokat a’ gyakrabbi katonatartástul felmenteni lehessen. Mely ezen rendelés a’ köztu-
domány végett amidőn tizedenként kihirdetni rendeltetik, a’ senator urak kiküldetnek, hogy
tizedjeiket eljárván, ahol az istálló építése a’ hely tágasságára nézve megeshet, a’ lakost istálló
építésére kötelezze.”80
A ló, mint értékképző áru fontos szerepet játszott a 16-17. században. A pusztákon „rideg
lótartást” folytattak. Szabó Kálmán említi, hogy két kecskeméti ember nagyszámú lófalkát
hajtott Felső-Magyarországra, a Felföldre 1639-ben, s Nagyszombat környékén bérelték
ki Majtény pusztát legeltetés céljából, majd tovább hajtották a jószágot Németországba.81
A cívis gazdák jelentős lóállományt tartottak a pusztákon. Kecskemét magisztrátus 1664.
január 9-én tartott ülésén jószáglopás ügyét tárgyalták: „Ennekelőtte elmúlt felső eszten-
dőkben Kalocsa Jánosnak hajtották volt el ménesét az pusztaszeri földről; a lovak voltanak
Kalocsa Jánosé száz ló és Pál Jánosnak is volt közöttük 19 lova.”. A megkárosított gazda
a lovak keresésekor 125 tallért költött, amely összeget a ménesre osztották, s egy-egy lóra
esett egy tallér. A fennmarad hat tallér fejében tartotta magánál Kalocsa János Pál János
egy csikóját, amelyet – vagy annak árát – utóbb visszakövetelte Pál, amiért is bírósághoz
fordult: „az mi törvényünk azt találta: Kalocsa János lovait, ha bérletlen pusztáról hajtották
volna el, nem tartoznék fizetni semmit Pál János nékie, de mint hogy az hatalmas a vagy
tolvaj béres pusztájáról indította el az lovakat, az pásztort meg kötözvén, úgy hajtotta
bérletlen pusztára s onnét hajtotta el és így szintén úgy tartozik Pál János az lovai után valo
79 Novák László Ferenc 1997.

80 Iványosi Szabó Tibor 1996.
81 Szabó Kálmán 1955. Magyar Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár 4405.
– 203 –
költséget megfizetni mint Kalocsa János [...] semmi kereseti nem lehet Pál Jánosnak
Kalocsa Jánoson, még inkább ő tartoznék fizetni Kalocsa Jánosnak...” – döntött a tanács.82
A kőrösi gazdák ménesei Pakony, Csév, Pótharaszt pusztákon jártak a 17. században.83 A
18. században már elsődlegesen igaerőként jött számításba a ló, de mint remonda lóra
igényt tartott rá a katonaság is.
A Három Város (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd) lótartására jellemző Vahot Imre
megállapítása Kecskeméttel kapcsolatban 1853-ból: „A lótenyésztés Kecskeméten csak
igen gyönge lábon áll […] Alig tudja az ember magának megmagyarázni azon körülményt,
miszerint maga a városnak ős magyar eredeti lakossága, a lótenyésztésre oly kevés
mondhatnók, legcsekélyebb gondot fordít… Igaz, hogy a lótenyésztés tetemesebb költséget
igényel, mint bármelyik neme az állattenyésztésnek; de meg az évenkénti nyomtatás is
roppantul lecsigázza a kecskeméti lovakat…” A fajtával kapcsolatosan is részletes
tájékoztatást nyújt Vahot: „Idomzatára nézve a kecskeméti ló kellőkép szabályos, azonban
nagyságra nézve nem igen jelentékeny, de éppen azért a homokos vidéken észrevehetőleg
gyorsabb haladású a nagyobb faju lovaknál. Kevésbé növekszik meg azon magasságra,
hogy katona-lovakúl fölhasználtatnék; de amelyik ezen mértéket meg üti, az kérdésen kívűl
igen jó szolgálatú lová képeztetik. – Futásban kitűnőek az itteni magyar fajlovak”.84
Elsődlegesen katonai érdekek miatt volt fontos a lótenyésztés fejlesztése. Például
Kecskemét mezőváros tanácsát 1793-ban felszólították egy „lóiskola” létesítésére, amelyet
1817-1818. években fel is építettek. Ezt a lóiskolát adták át 1821. március 29-én, báró
Bolza „helyben állomásozó Lotharingiai ezredének […] örök tulajdonul”, azzal megha-
gyással, hogy a város nem fog „több gondot arra fordítani” – jegyezték fel a tanács jegyző-
könyvében.85 A Három város mezőhegyesi méntelepről hozta a tenyészmént. Például a
ceglédi tanács 1840. március 11-én hozott határozatot e kérdésben: „A’ helybeli Gazdák
elajasodott lovaiknak nemesitése által érezhető köz haszon tekintetéből, inditványba
hozatván, csődöröknek a’ Mezőhegyesi Királyi ménesből leendő hozatások”. Két csődörre
volt igény, „értvén azoknak más nagyobb Városok példája szerint csupán bizonyos ideig
tartandó használásán, nem pedig örök árba leendő vételén” szólt a tanácsi végzés.86 Nagy-
kőrösön 1838-ban épült fel a huszárkaszárnya, ahol 1868-tól a katonaság fennhatósága
alatt működött az állami méntelep egyik osztálya. Innen látták el fedezőménekkel Pest,
Hont, Heves és Csongrád megyék helységeit. Nagykőrös város fedeztetési szükségleteire
5 darab mént tartottak fenn. Galgóczy Károly szükségesnek tartotta megemlíteni a méntelep
„közép istállóját”, „mely maga 150 mént képes kényelmesen befogadni, s nagyszerű
látványt nyújt, mikor a szebbnél szebb fedezési állomásaikról beérkezve ott sorban
állnak”.87
82 Iványosi-Szabó Tibor 1996.

83 Néprajzi Múzeum EA 11409.
84 Vahot Imre 1853: 110.
85 MNL BKML Kiv. jkv. 1665-1872. 161. pag.; 171. pag.
86 MNL PML CV Tan. jkv. 1840-1842. 73. sz. 14-15.pag.
87 Galgóczy Károly 1877: 246.
– 204 –
Ugyancsak Galgóczy Károly jegyzi meg 1877-ben, hogy a legelőfelosztás hátrányosan

hatott a lótartásra is, bár Cegléden – a szarvasmarha rovására ugyan – fellendült némileg.
A lótenyésztés hátrányos helyzetét igazolja az a tény is, hogy az 1888. május 19-21. között
Nagykőrösön tartott nemzetközi tenyészállatvásáron és kiállításon lovakat nem mutattak
be, bár korábban, például Kecskeméten 1857-ben több gazda is szép eredménnyel
dicsekedhetett.88
Ugyancsak Galgóczy Károly jegyzi meg 1877-ben, hogy a legelőfelosztás hátrányosan
hatott a lótartásra is, bár a szomszédos Cegléden – a szarvasmarha rovására ugyan –
fellendült némileg. A lótenyésztés hátrányos helyzetét igazolja az a tény is, hogy az 1888.
május 19-21. között Nagykőrösön tartott nemzetközi tenyészállatvásáron és kiállításon
lovakat nem mutattak be, bár korábban, például Kecskeméten 1857-ben több gazda is szép
eredménnyel dicsekedhetett.89
A szarvasmarha fajtaváltás következményeként is fokozottabban helyeződött előtérbe a
lótenyésztés. A lóállomány következőképpen alakult az utóbbi száz esztendőben a Három
Városban:
1895 1911 1935 1942 1952
db db db db db
Kecskemét 7499 9404 9977 10688 1660
Nagykőrös 3097 3729 3896 4233 1480
Cegléd 4416 4507 4224 4993 1531
A lóállomány egyenletesen gyarapodott, csupán 1942-ben Kecskeméten tapasztalható
nagyobb emelkedés, ami ismételten a háborús állapotokkal magyarázható (Kecskemét
katonai központ volt huszár alakulatokkal).
A lóállomány döntő többségét az ún. melegvérű fajta alkotta (magyar, arab, egyéb
keverékfajták), csekély számban voltak az ún. hidegvérű (muraközi) nagytestű, erős lovak.
Az 1935. évi kimutatás szerint Kecskeméten 97, Nagykőrösön 91, Cegléden pedig 85 %
arányban részesedett a melegvérű lófajta.90
Összegzésként megállapítható, hogy a lótartás a 17. században még nem játszott különös
szerepet. Arról szólnak adatok, hogy törökök, magyar végvári vitézek lovakkal megjelentek
a városban, de ennek nem volt hatása a helyi lótartásra. A 18. században is a katonai
beszállásolások miatt került központba a lótartás, amely hatással lehetett a lakosságra is. A
19. század, de különösen a század vége már jelentős fordulatot hozott. A század második
felében a legelőfelosztással, a távoli puszták benépesedésével – ezáltal a bérelt puszták
elvesztése – csökkent a külterjes állattenyésztés, viszont mindegyre előtérbe került az
intenzív, istállózó, belterjes állattartás. Az igavonásban még tartotta fontos szerepét az
ökör, de a ló is egyre fontosabbá vált. A 19. század végétől már a ló nélkülözhetetlen volt
a mezőgazdasági munkák végzésében (szántás, aratás, szénabetakarítás, stb).
88 Galgóczy Károly 1877. 215-216.; Nagykőrösi „Általános Gazdasági Kiállítás Katalógusa” 1888.
89 Galgóczy Károly 1877
90 Mezőgazdasági Statisztikai Adatgyűjtemény 1970. III. 3, 75, 207, 214.
– 205 –
A lótartásban sajnálatos fordulat 1958-1961 között következett be, amikor hatalmi erővel
felszámolták a kisüzemi családi, paraszti mezőgazdálkodást. A „szocialista” mezőgazdasági
nagyüzemekben (MgTSz) már lóra nem volt kevésbé volt szükség a gépesítés miatt.
Galgóczy Károly
1877
Herman Ottó
1896 Bugacz pásztoréletéből. Vasárnapi Újság, 1896. 10.
Iványosi Szabó Tibor
1996 Kecskeméti statutumok I-II. Cumania X. Kecskemét
Matolcsi János
1975 Háziállatok eredete. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest
Mezőgazdasági Statisztikai …
1970 Mezőgazdasági Statisztikai Adatgyűjtemény 1870-1970. III. 3. Budapest
Nagykőrösi Általános Gazdasági …
1888 Nagykőrösi „Általános Gazdasági Kiállítás Katalógusa”. Budapest
1975 Hajdúböszörmény telek- és településrendszere. In: A Hajdúsági Múzeum
Évkönyve II. Hajdúböszörmény
1997 Településnéprajzi tanulmányok. Ethnica, Debrecen
2014 Malmok a Három Városban. Egy sajátos nevű malmi termék, az „ondó”.
Agrártörténeti Szemle LV. (2014) 83-98.
Paládi-Kovács Attila
1993 A magyarországi állattartási kultúra korszakai. Akadémiai Kiadó, Buda-
pest
Szabó Kálmán
1955 Kecskemét pásztorélete. Magyar Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár
4405.
Szinnyei József
1893 Magyar írók élete és munkái II. Budapest
Takáts Sándor
1903 Régi pásztorélet. Magyar Nyelvőr XXXII. (1903) 158-159.
Vahot Imre
1853 Kecskemét és a kecskeméti puszták. In: Magyarország és Erdély képek-
ben I. Pest
– 206 –
III. fejezet
Irodalomtörténet
– 207 –
– 208 –
Mit mondott Trianonról a nagykunság legnagyobb írója ...
Rideg István
Mit mondott Trianonról a Nagykunság

legnagyobb írója, költője,
irodalmi-lelki szervezője: Körmendi Lajos?
Ez az írás két részből áll. Az első részben Körmendi Lajos művét elemzem az íróról írt
nagymonográfiám alapján. A második részben pedig szó szerint közlöm Körmendi kitűnő,
három fő részre tagolt (bevezetés, tárgyalás, befejezés) alkotását, amely arról is nevezetes,
hogy szerzője az összes kisesszéje közül egyedül itt alkalmazza – és mesterien – a szónoki
beszéd kellékeit.
1.
Az Aki az életről beszél, Trianonról is szól című esszé (Metro, 2000.06.08., csütörtök)
arról értekezik, hogy a „jogos” nemzeti fájdalom orvosolatlan, és soha „el nem évülő”, „mindig
jelen levő keserű valóság”, hogy a „galád békediktátum” egyszerre elfogadhatatlan és
megváltoztathatatlan, hogy Trianon ma is fenyegető példa a nagyhatalmi érdekek globalista
megoldásaira, igazságtalan és népellenes pusztításaira. Mintha Illyés Gyula valamely magas
hőfokú hitvalló közösségi beszéde folytatódna a költőutód szavaiban. Körmendi belső
monológja személyesen és a nagykunsági közösségi sors szerint, sőt az egész magyarság
sorsa szerint is az egyetemes ember(i)séghez kíván fordulni. Ezért ez a remekmű – igen
hatásosan – egy tökéletes szónoki beszéd szerkezete szerint épül fel.
A bevezető (az exordium) figyelemfelkeltés: „sok cikket olvastam Trianonról”. „Én olyankor
is gondolok erre a galád békediktátumra, amikor nincs kerek évforduló, csupán egyszerű,
szürkének nevezett hétköznapok vannak szorító anyagi gondokkal, betegséggel vagy
egészséggel, illanó örömökkel és az embert hűségesen követő bánatokkal.”
A tárgyalásban (a tractatioban) súlyos tényállásokat ismétel fő tételként (propositioként):
„mindig jelen levő keserű valóság”, „A legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgainkban is
ott lapul Trianon.” És máris következik az érvelés (argumentatio). Előbb általánosságban:
„iszonyatos hentelést végeztek el.” Majd személyesen: „csonkolták a mi családunkat is.”
Majd felsorolással (enumeratioval) folytatódik a beszédbeli kor- és körkép felvázolása, a
reális tudat kialakítása: „anyai nagyapám faluja hirtelen Romániában találta magát. Apai
nagyapám (…) a Délvidéken zabolázta a vizeket, amikor megszületett az apám.” „Anyám
nővére a Felvidéken élt(…) Ipolyságon növekedtem,, ahogy egy gyerekhez illik, csakhogy
a várost újfent Csehszlovákiához csatolták. Amikor anyám két-három év múlva meggyó-
gyult, már határ választotta el tőlem. Ezen a határon csempésztek át engem szekérnyi széna
alján egy rendes szlovák finánc jóvoltából, akit beavattak az akcióba, s ő segített haza-
jutni.” Ezt követi a fellebbezhetetlen megerősítés (confirmatio): „cifrább történetek is
vannak falu közepén húzott határokkal és más képtelenségekkel, de így vagy úgy Trianon
mindenkinek a személyes sorsává vált.”
– 209 –
irodalomtörténet
Okulásul a befejezés előtt Körmendi a 17. századi történelmi múltból is hoz példát.
„1697. szeptember 12-én csordakihajtáskor rárontott a krími tatár sereg Karcag –
Újszállásra, s rettenetes pusztítást végzett.” Egy ismeretlen szerző a népi prédikátorok
hangján (mint a 17. században Zrínyi Miklós vagy a 19. században Kölcsey Ferenc) Isten
büntetésének látja a tragédiát, és könyörgése közben kor- és kórfeltárása nagyon is tanul-
ságos: „átszellemült fohászkodásban csap át: > Immár kegyelmezz meg Urunk népednek
/ Minden határiban az magyar nemzetnek! / Vedd ki igájokból idegen népeknek, / Többé
szidalomban immár ne légyenek! / Íme! meghagytál még valami keveset: / Ne fogyasd el
Uram, e maradék népet! / Rabságra s csúfságra ne küld már többeket, / Zabolázd meg –
kérünk – a kegyetleneket!<”
A befejezésben (peroratio) Körmendi monológja visszakanyarodik a fő tételhez: „az idegen
népek igájára vonatkozó passzus, évszázadokon át mindig időszerű volt.” „Trianon egy
magyar számára mindig jelen levő keserű valóság.” A befejezés összegzésében (a comp-
lexioban) reflektorfénybe kerül e rövid kis mű kulcsszava, az „iga”, „az idegen népek igája”.
A glosszát lezáró tiltakozó humánum – itt-ott még rímelve is – rímes prózába átcsapva,
szinte szabad versbe fordul. „A magyar nemzet tragédiája: / hogy históriás ének fohásza,
/ különösen az idegen népek igájára/ vonatkozó passzus/ évszázadokon át mindig/ időszerű
volt, s ma is az: jóllehet, kivonultak/ Magyarországról / az orosz csapatok: / de megma-
radtak a trianoni határok, / mögöttük/ többmilliós / magyarsággal.”
Ez a befejezés csaknem szó szerint megegyezik Körmendi A Nagykunság romlásáról
(Forrás, 2001.02.21.p.) című esszéjének zárlatával. Abban az esszében jó fél év múlva
részletesen elemzi a Hajdani emlékezetes nemes Nagy-Kunságnak, vitézek anyjának nagy
romlásáról című1698-ban írt históriás éneket.
2.
Aki az életről beszél, Trianonról is szól
(2000.06.08., csütörtök)
Mostanában sok cikket olvastam Trianonról, tetemes mennyiségű rádióhírt, tévéinterjút
hallottam a magyarság tragédiájának nyolcvanadik évfordulóján. Én olyankor is gondolok
erre a galád békediktátumra, amikor nincs kerek évforduló, csupán egyszerű, szürkének
nevezett hétköznapok vannak, szorító anyagi gondokkal, betegséggel vagy egészséggel,
illanó örömökkel és az embert hűségesen követő bánatokkal.
Trianon egy magyar számára a mindig jelen lévő keserű valóság. Átitatódtunk vele akkor
is, ha még nem is hallottunk róla. Elég egy borítékot megcímezni bármelyik magyarországi
családnak valamelyik rokon számára, valószínű, hogy az egyik szomszédos ország nevét
kénytelen odaírni a város és az utca megnevezése alá. A legegyszerűbb, leghétköznapibb
dolgainkban is ott lapul Trianon.
Nyolcvan esztendeje iszonyatos hentelést végeztek el ezen az országon, de akkor cson-
kolták a mi családunkat is, és valószínűleg minden magyar családot. Alig hallgatnak el a
halálra ítélt Magyarország városaiban, falvaiban a szirénák, anyai nagyapám, mint vízmester,
a folyószabályozási, vízrendezési munkák kívánalmaként hol ide, hol oda került dolgozni,
– 210 –
Mit mondott Trianonról a nagykunság legnagyobb írója ...
az első világháború végén például éppen a Délvidéken zabolázta a vizeket, amikor meg-
született az apám. Szerencsére hamarosan ismét másfele szólította a kötelesség, az a tele-
pülés ugyanis, ahol apám meglátta a napvilágot, Trianon után a szerbek fennhatósága alá
került.
Anyám nővére a Felvidéken élt egy takaros kisvárosban, amely nyolcvan éve Csehszlo-
vákia része lett, de a második világháború táján visszakerült hozzánk. Születésem után
anyám hosszú időre kórházba került, és felvidéki nővérét kérte meg, hogy betegsége idején
legyen pótanyám. Lett is. Ipolyságon növekedtem, ahogy egy gyerekhez illik, csakhogy a
várost újfent Csehszlovákiához csatolták. Amikor anyám két-három év múlva meggyógyult,
már határ választotta el tőlem. Ezen a határon csempésztek át engem szekérnyi széna alján
egy rendes szlovák finánc jóvoltából, akit beavattak az akcióba, ő segített hazajutni. Alig
látom unokabátyámat, akivel együtt nevelkedtünk az Ipoly partján, más-más ország
polgárai vagyunk, bár mindketten a Trianon előtti Magyarország területén. Persze, ennél
sokkal cifrább történetek is vannak falu közepén húzott határokkal és más képtelensé-
gekkel, de így vagy úgy Trianon mindenkinek a személyes sorsává is vált.
Nem tudom, 1920. június 4-e előtt volt-e napfogyatkozás vagy más égi jel, hiszen mint
az irodalomból emlékszünk rá, egy bűnös népet az ilyen súlyos büntetés beteljesülése előtt
figyelmeztetni szokott az Úr, s ha nem jámborodik meg, akkor jön a nemulass. Így van ez
leírva abban az 1698-ból való históriás énekben is, amely szülővárosom sokadik
pusztulásáról szól: 1697. szeptember 12-én csordakihajtáskor rárontott a krími tatár sereg
Karcag-Újszállásra, s rettenetes pusztítást végzett. A históriás ének híven leírja a pusztulást,
majd az ismeretlen szerző a vers végén átszellemült fohászkodásba csap át: „Immár
kegyelmezz meg Urunk népeidnek / Minden határiban az magyar nemzetnek! / Vedd ki
igájokból idegen népeknek. / Többé szidalomban immár ne légyenek! // Ime! meghagytál
még valami keveset: / Ne fogyasd el Uram, e maradék népet! / Rabságra s csúfságra ne
küld már többeket, / Zabolázd meg – kérünk – az kegyetleneket!”
A magyar nemzet tragédiája, hogy a históriás ének fohásza, különösen az idegen népek
igájára vonatkozó passzus, évszázadokon át mindig időszerű volt, s ma is az: jóllehet,
kivonultak Magyarországról az orosz csapatok, de megmaradtak a trianoni határok,
mögöttük többmilliós magyarsággal.
Rideg István
2014 VI. A Véleményem szerint ciklus esszéi: a szeretetre és a szolidaritásra
alapozott bölcsesség tárháza a Metróban (2000-2004). In.: Rideg István:
Körmendi Lajos világa. Harmadik kötet. A pálya kiteljesedése (1996-
2005). 225-226. Barbaricum Könyvműhely, Karcag.
Körmendi Lajos
2015 Aki az életről beszél, Trianonról is szól (2000.06.08., csütörtök). In.:
Körmendi Lajos összes művei. III. Szerk. Rideg István. Zuhanó repülőn.
A Metróba írt Véleményem szerint ciklus (1999-2004). 497-498. Barba-
ricum Könyvműhely, Karcag.
– 211 –
irodalomtörténet
Rideg István
Becskereki László, a szépirodalmi igénnyel író

kunmadarasi születésű helytörténész lelkes könyve,
a múlt hatékony emlékezete
(Becskereki László: Madaras a toronyból.
Kunmadarasi Honismereti Egyesület, Kunmadaras, 2020.)
A Madarasi Krónika 2019 decemberében közli a

kunmadarasi származású helytörténész, Becskereki
László lélekemelő esszéjét Az I. világháborús
emlékmű és alkotója címmel. Aki ezt elolvasta, az
bizonyára kíváncsian állt meg (és lehajtott fővel) a
Székely Károly alkotta szobor előtt. Mely eszébe
kellett, hogy juttassa – az író szavaival élve –
„Trianon végzetes ítéletét”, és azt a nemes
szándékot is, mely szerint országszerte azért
készültek ezek az emlékművek, hogy „a lélekben
porrá zúzott nemzetnek egy kis lelki kapaszkodót
adjanak, hogy a szomorúság mellé visszatérjen az
emberekbe a megkopott nemzeti büszkeség!”
„Lehetnek nála szebbek, de mi őt szeretjük a
legjobban!”
A Madaras a toronyból igényes esszékötet
„negyedszáz meg még egy” míves alkotást, „kis
csokrot” gyűjt egybe. A címlapon Kunmadaras
református templomának tornya előlegezi azt az
áhítatot, amellyel olvasni érdemes ezt a könyvet. Mert hiszen az írója is hangulatosnak
szánta. A levéltárakban, anyakönyvekben kutatva messziről nézvést is megszállottan keresi
azokat a koordinátákat, amelyek a madarasi pontokhoz vezetnek. A kötetnek címet adó
„vezércikkben” írja is: „mindenre rálátok, minden érdekes dolog a lábam előtt hever.”
Az esszétéka hátlapján a szerző ősz hajú-bajuszú fizimiskája (az inge is hófehér, a bal
vállán átvetett fekete szíj: valamely könnyű „utazótáska” szíja lehet), s hozzá a kék szemek-
ből áradó derű, isten bizony valamilyen garabonciás Tiborcot hívott elő a képzeletemből.
Hát még, miután olvastam a vallomását (Magamról), hogy elektroműszerészként a
történelem, a földrajz, a művészettörténet érdeklik, könyvszerető utazó, fotózó, levéltári
családfakutató! Csupa olyan dolgokat csinál, amik segítik őt a messziről való visszapillan-
tásban, és kiérlelik benne az ősök iránt való tiszteletteljes ragaszkodást. Mint ahogy írja
is: „mi, az elszármazottak, bármikor bármiről véleményt mondunk, a levestől a köszönésig,
a mérce mindig az, amit gyerekkorunkból magunkkal hoztunk szülőföldünk falusi szokásaiból.”
– 212 –
Becskereki lászló, a szépirodalmi igénnyel író kunmadarasi ...
Bizony nem árt, ebben a posztmodern világban különösen nem, ha valaki felelősen
szereti a népét, mint például nem is olyan régen, a népi írók szerették! Ezekben a
megszállott búvárkodásokban is benne van a szeretet ragaszkodása. Máskülönben ez a fajta
kutatómunka „nem megy”. Mindez, természetesen, nem nélkülözheti az okos igényességet.
„Sok mindenről lehet mesélni, de mindenről azért mégsem, mert nem látjuk a másik oldalát,
és akkor annak már a fele nem lenne igaz, az már csak egy általam kitalált történet lenne.”
Mikszáthos okosság, finom, aprólékos építkezés és irónia, egyfajta eufemizmus bája
hatja át, már a kötet címéről ítélve is, az első pillantásra száraznak tűnő munkákat! Mert
Becskereki László élvezetesen tudja sugározni a személyiségét. Képes hamar, leleményesen
megnyerni az ügynek az olvasóját. Nyilván a földijeit is. Amikor például a település
névadójával kapcsolatos tudnivalókról próbál értekezni (Madaras György jászkun kapitány),
elég a fejtegetése legelején elhelyezni két nagyon jellemző, fontos, kedvet teremtő, energiát
tartalmazó, képzeletet mozdító mondatot. Szépítve, udvarias formában fejezvén ki a kelle-
metlen tényeket. „A honfoglalás utáni évszázadokban, mielőtt Madaras település létrejött,
nem volt nagy nyüzsgés ezen a tájon. Nem ez volt a legzsúfoltabb vidék az országban. Ez
is közrejátszhatott abban, hogy IV. Béla királyunk könnyen felajánlotta letelepedésre az
ide menekülő kunoknak.”
Csaknem tréfára hajló megközelítésű a Csikay János nagykun kapitány bevezetése is.
„Neve elég ismeretlenül cseng ahhoz, hogy kíváncsivá tegye az embert, vajon mivel
emelkedett kortársai fölé, mivel tette halhatatlanná a nevét?”
Már egy-egy jól elhelyezett, színező fél mondat elég ahhoz, hogy elolvassuk a következő,
különben nagy horderejű értekezést: „ahogy az lenni szokott, a pénzügyek körül nagy volt
a sürgés-forgás” (A Jászkunság eladása a Német Lovagrendnek).
A jászok és a kunok Mária Terézia magyar királynő kézjegyével törvényre emelt
redempcionális diplomájának (1745. május 6.) 275. évfordulója alkalmából – illik, hogy
szó essék a királynőnk határozott személyiségéről is! Így született meg a Mária Terézia
intelme.
Ez az a büszke ráadás: a „meg még egy”!
1741. szeptember 11-én Pozsonyban az országgyűlésen a magyarok „életüket és vérüket”
ajánlották fel, miután a kitört „örökösödési háború” idején éppen őhozzájuk fordult segít-
ségért a bajba került királynő. A 24 éves királynő „nagyon fiatal hölgy, aki ráadásul a korát
meghazudtoló bölcsességgel, őszinte szavakkal kérte a magyarok segítségét. Meggyőzte a
hallgatóit, mert sugárzott róla, hogy uralkodónak született!”
A háborúhoz katona kellett és pénz.
Jegyezzük meg, és ne is felejtsük el, hogy ekkor Magyarország nádora gr. Pálffy János
volt! Aki, nagy szó: a redemptio, vagyis a régi kiváltságok saját erejükből történő
visszavásárlása, önmegváltása ügyében a derék, példásan összefogó jászok és kunok
pártjára állt! A redempciós ügyeket képzett emberek képviselték: a Nagykunságot Varró
István karcagi nótárius, a Jászságot Horváth András főnótárius, a Kiskunságot Nánássy
János kunkapitány.
– 213 –
irodalomtörténet
A történész, még szép, hogy kiemeli a jászkunok érdekérvényesítő képességét is, akik
valóban jó történelmi helyzetfelismeréssel rendelkeztek! „Nem tudom, ki volt a redemptio
„ötletgazdája”, de igen kiváló diplomáciai érzékkel és a lehető legjobb pillanatban
hozakodtak elő a kérelmükkel. Akkor, amikor a királynőnek olyan nagy szüksége volt a
magyarokra, hogy arra a kérésre más válasz nem is lehetett, csak az igen.”
Aztán egy jó negyedszázad múltán igen érdekes megvilágításba került a kunmadarasi
református templom szentelése.
„Ausztria erősen a római katolikus vallás híve volt, és maga az uralkodó is ellenezte a
protestáns vallás erősödését”. Ám, hogy, hogy nem, „a remélt csoda mégis megtörtént! És
1766-ban végre elérkezett a pillanat, megkapták az engedélyt, és két év alatt fel is épült
egy igen komoly méretű templom, amit 1768-ban Szilágyi Sámuel debreceni püspök szentelt
fel.”
Nem csoda azonban, hogy Becskereki László ráakad egy latin nyelvű ügyiratra, amelyet
„1769-ben a Pozsonyban székelő Helytartótanács”adott ki, és amely lényegében egy
ügyesen palástolt katolikus–református érdekellentétet rögzít. A felvilágosodott uralkodó
„a jó királynő”szerepében védelmezi az „adózó népet”, miközben féltve igyekszik őrizni
a katolikus egyház pozícióját.
„A helyreállított kunmadarasi oratórium megszentelésére meghívták a debreceni
református püspököt, aki 26 lelkész és nagy tömeg jelenlétében ünnepélyes szentelést tartott,
amelyen 260 forint adományt gyűjtöttek össze, majd nagy vigadalmat tartottak. Mária
Terézia az esetet követően megtiltotta, hogy a továbbiakban hasonló ünnepségeket
tartsanak a püspökök megjelenésével és az adózó nép megterhelésével.”
A jó történész megnyugtatóan tárgyilagos következtetés nélkül soha nem fejezheti be a
kutatást! Ezt látjuk itt is. „Mária Terézia ekkor már 52 éves volt, tapasztalt uralkodó, aki
kellő szigorral lépett fel a szerinte nem kívánatos jelenségekkel szemben. Kunmadaras
kapcsán sem a helyi lakosság szórakozása ellen volt kifogása, hanem a református egyház
népszerűsítése, térnyerése ellen próbált a maga eszközeivel tenni: az érdekeit szem előtt
tartva.”
Sinay Miklós (1730-1808), aki 1760 áprilisában a Debreceni Kollégium professzora
lett”, egyenesen csak azért került ebbe a könyvbe, mert egy évig köze volt Madarashoz.
Ezzel a lényegkiemeléssel kezdődik az esszé. „Rövid időt, egy évet töltött Madarason, még
papi pályafutása első állomásán, de a későbbi évtizedekben olyan kiemelkedő egyénisége
lett a református egyháznak, hogy most, amikor azokat keressük, akikre felnézhetünk, úgy
érzem, ha már községünkben utca viseli a nevét, illik megismerkednünk életével és
munkásságával.”
A Csokonai Madarason szintén jól tálalja az olvasnivalót: „most nem ismételjük át az
iskolai anyagot, még a legszebb Lilla-verseket sem elemezzük, inkább életének csetléseit,
botlásait idézzük fel, remélve, hogy ily módon emberileg közelebb kerülhetünk hozzá.”
Ennek az írásnak az apropóját az szolgáltatta, hogy „1793-ban, húsvétkor járt Madarason
az akkor húszéves Csokonai, mégpedig hivatalos úton, ahogyan akkor latinul mondták,
legációban.”
– 214 –
A Görögök Madarason első bekezdéseinek hangjai rögtön aktualizálnak, felelősségteljes

párhuzamot vonnak, összehasonlítanak, és így rögtön tetszetőssé teszik a mondanivalót.
Sőt: az arra hajlamosokat családkutatási feladatokra inspirálják!
„Napjainkban az egyik legtöbbet emlegetett téma a felénk özönlő migránsok hada, ami,
valljuk be, nem tűnik a legszebb álomnak, bármennyire is növelni szeretnék egyesek Európa
lélekszámát.
Nem árulok el nagy titkot, de régen is voltak bevándorlók, csak sokkal szelídebb, kezel-
hetőbb formában, és elenyésző létszámuknak köszönhetően úgy beilleszkedtek még a
Jászkunság sajátos, zárt világába is, hogy ma már nem is beszélünk róla. Mindenben alkal-
mazkodtak a környezetük elvárásaihoz, megtanultak magyarul, megtartották a törvényeket,
és szép lassan az itt élők befogadták őket.
Két-háromszáz év nagy idő, mégis kíváncsi lennék, hogy Kunmadarason van-e olyan
család, ahol a nagyszülők meséiből még dereng valami, hogy az ősök között görög szárma-
zásúak is lehettek.”
Kedélyes-szívélyes hangnemű a József nádor látogatása Madarason megidézése is.
Minduntalan Mikszáthot juttatja eszembe. Akárha ő, a jó palóc is írhatta volna ezt a
bekezdést. „Nagy volt a várakozás, mert azt mindenki tudta, hogy az előző nyolcszáz évben
nem tolongtak itt az uralkodók, még IV. Béla királyunk se jött el a kunokat üdvözölni, mikor
idehívta őket. Madaras mindig rossz irányban volt, Bécs vagy Róma felé nem erre vitt az
út, ráadásul még nemhogy vár, de még valamire való kastély se épült a környéken, azért
meg kevés uralkodó rázatta volna magát a göröngyös úton, hogy a zsíros bajuszú bíróval
meg a nótáriussal danoljon hajnalig a csárdában.”
A Járt-e gróf Széchenyi István Madarason? az egyik legsikerültebb, ötcsillagos esszé.
Különösen az első harmada élvezetes. Becskereki varázslatosan érzett rá, hogy a község
lakói bizonyára jobban díjazzák a világos, szabatos, magyaros előadásmódot, a megvilágo-
sodás erejével ható múltidézést, mint a száraz, tudományos szakszavakkal teletűzdelt
bikkfanyelvet. Ezért száműzi azt. Szóba kerül többek között Vásárhelyi Pál, gróf Andrássy
Gyula, Tiszadob, Illéssy János nagykun kapitány. És az, hogy mellesleg „1845. október
10-én gróf Széchenyi István valóban járt Kunmadarason.”
De hogy megtudjuk, milyen magával ragadóan, elegánsan érzékletes a témára való
ráhangolás, a körítés, a fix ponthoz való közelítés, jobb, ha átadjuk a szót magának, az
írónak!
„Erre a kérdésre nagyon röviden is lehetne válaszolni, de jómagam, amíg a választ
keresgéltem, annyi érdekes dolgot olvastam, hogy úgy érzem, ha mértékkel is, de el kell
mesélnem, kik formálták az alföldi víz borította tájat olyanná, ahogyan ma látjuk. Amióta
világ a világ, a Tisza kedve szerint kanyarogva kereste magának a lejtős utat, az áradások
idején elöntötte az alacsonyan fekvő területeket, és még visszahúzódva is számtalan
mellékágat táplált mindenfelé az Alföldön. A hossza több mint 1400 km volt, és az olyan
települések, mint a már a folyótól távol fekvő Madaras, sosem érezték hiányát, nem kellett
húsz kilométert menni, ha egy kis Tisza-vízre vágytak.
– 215 –
irodalomtörténet
Nézegetve a 3-400 éves térképeket, nem Finnország, hanem az Alföld mondhatta volna
magáról, hogy az ezer tó országa. És a térképek a békés, hétköznapi állapotokat rögzítették,
a rendkívüli évek hatalmas árvizeinek pusztítását csak a legendák őrzik. Az itt élők
évszázadokon át csak az imádságban bízhattak, sem anyagi, sem emberi erő, és különösen
szervezettség nem volt ahhoz, hogy valaki komoly terveket szövögessen a Tisza szabályo-
zására.”
Hogy a búvárkodó garabonciás miknek a nyomára nem bukkan! Erről szól a Kossuth
Lujza. „Gyakran és büszkén emlegetjük, hogy Kossuth Lajos a községünkben is járt. Arról
viszont kevesen tudnak, hogy húgát, Kossuth Lujzát közeli családi kapcsolat fűzte Madaras-
hoz.”
Már eddig is meggyőződhettünk, hogy valamilyen hangya- vagy méhecskeszorgalmú
összegereblyézés eredménye ez a tiszteletre méltó gyűjtemény!
Szívet melengető olvasni benne Matolcsi Ferencről és az Újfalusi fivérekről, a Kunmada-
rason született 1848-as honvédtisztekről. Sőt Dr. med. Grünhut Adolfról is, akinek
Tiszafüreden Görgey parancsba adta, hogy 1849 májusában Madarason, Kisújszálláson és
Karcagon szükségkórházakat rögtönözzön. Becskereki még ajánlja is eme megkedvelt
hősének az egyik művét (Tanulmányok a spiritizmus köréből), mert „nagyon olvasmányo-
san, kedvünkre valóan fogalmazott”.
Megható és egyben példaadó, ahogyan az író utánajár egy talált sírkő gazdájának.
„Kunmadarason, egy rövid temetői látogatás alkalmával, a temetőnek a község felé eső
végén, talán tíz méterre a vízcsaptól, észrevettem egy régi sírkövet, amit megcsodáltam, és
le is fotóztam.”Innen indulva kerekedik ki a története: Balogh János Kunmadaras kántora
volt 50 éven át.
A madarasi király Szemere György műve, amely az író szerint (némi iróniával) „egyre
érdekesebb, értékesebb lesz, mert elolvasva Madaras múltjának egy apró szelete tárul elénk,
ami felér egy időutazással, visszafelé vagy kétszáz évvel. (…) humora igen természetes, a
>mi nagykunsági ízlésünknek való<, nincs benne semmi erőltetett szóhasználat.”
Kinyomozza, hogy Kabai Tóth József családja ároni. A Dévaványán született és Kunma-
darason elhunyt Kabai Tóth János (1732-1798) 38 évig volt lelkész Madarason, és 6 évig
volt esperes. És még az is érdekes, hogy „kétségtelen, a lelkész urak nemes emberek voltak.”
Beszámolója végén az író a családkutatás nagyszerű időtöltésére bátorítja az olvasót!
A Medgyaszay Szeréna kisasszony emlékére is egy nyomozás rejtelmeibe avat be.
Garabonciásan, szinte a semmiből kerekedik ki ez az esszé is. Az emlékezet, hogy Madara-
son egy gyermekkorában látott „fekete ruhás idős kis asszonyságot” grófkisasszonyként
emlegettek a szülei, indítja el a munkát. „Nem egy rövid kaland volt ez a kutatás, hiszen ha
csábít a téma, nehéz megálljt parancsolni a kíváncsiságnak!” Kiderül, hogy Medgyaszay
Gyula (1859-1942), Szeréna apja ötven éven át református lelkészként szolgált Nagy-
Kunmadarason. Főhajtás zárja az emlékeztetést. „Emlékeim Szerénához kötődnek, de az
utókor tiszteletét természetesen az édesapja, ahogyan gyászjelentésében említik, Kunmada-
ras nagyhűségű lelkipásztora, nagytiszteletű Medgyaszay Gyula érdemelte ki, akinek
hamvai a vén temetőben nyugszanak.”
– 216 –
A Berek egy kicsit a miénk is! Elek György „karcagológus” (Körmendi Lajos becézte
így) egyik írása nyomán készült. De, ilyen a tehetség, aki mások után is tud izgalmasan,
színesen fogalmazni! Becskereki szövegalkotása könnyedebb, némi kesernyés humorral
fűszerezve. Nézzünk csak néhány passzust belőle!
A Tisza árterén vagyunk. „Egy hatalmas, íves meder, az egykori folyóvölgy Madarastól
Karcagig húzódik, aminek egy szakaszát Üllőnek hívták. Amikor a kunok 1240-ben megje-
lentek a környéken, azonnal felismerték a hely előnyeit, és az Üllő kanyarulata mellett
sorban alakultak ki a településeik: Kápolnás, Orgondaszentmiklós, Ködszállás, Fábián-
sebestyén és Madaras. A víz jelenléte és a növénytermesztésre alkalmas hordalékos talaj
nagyban hozzájárult, hogy hamarosan letelepedtek, feladva a nomád életformát.
A meder kanyarulata által közrefogott területet a kezdetektől fogva Bereknek hívták, ahol
azonban évszázadokon át semmiféle falu nem létezett. A felsorolt öt (a meder, tehát a víz
túloldalán létesült) település nem virágzott sokáig, közülük csak Madaras vészelte át a
török százötven éves vendégségét.”
„Nem volt olcsó mulatság az 1927-ben elkezdett és közel fél évig tartó munka, ám siker
koronázta, mert 1928 tavaszán feltört a gázzal kevert víz. Nagy volt a boldogság, miután
kiderült, hogy gyógyhatása talán még jobb is, mint a Szoboszlón feltört vízé. A költségeket
nézve nem csodálom, hogy Madarason a gazdáknak nem jutott eszükbe fúrásokat finanszírozni,
elvégre a befektetett pénz megtérülése még elég nagy kockázattal járó gondolat volt.”
„Berekfürdő 1992-ben önálló község lett, ma körülbelül ezer fő az itt élők száma, de ne
tagadjuk, Madaras lakosságának nagy ajándék, hogy létezik. Nem a miénk, nem mi épí-
tettük! De a sors kegyes volt, hogy annak idején itt jelölték ki a fúrások helyét, és köz-
ségünkhöz olyan közel van, hogy sajátunknak érezhetjük!”
A Csávás iskola azért is nevezetes, mert mint mondja az író: „én 1955-ben ott ismerked-
tem a betűkkel.” „Az iskola helyén ma egy üres telek árválkodik.” Az író azonban utánajár,
hogy ki volt Csávás János, akiről a nevét kapta az iskola, és egyáltalán: kik voltak a Csávások.
Harcsár, Méhes, Mikus, Csávás: Kunmadaras neves családjai voltak – mondja a cím.
Az író különleges feladatra vállalkozik, amikor őket kutatja. „Kunmadaras egykor volt
kiemelkedő családjai közül azokat választottam, akiket a sors szálai egymáshoz kötöttek,
akik egy időben voltak sikeresek, és egyszerre zuhantak a mélybe, hogy azután újra
felkapaszkodjanak az elismert emberek közé.”
És elérkeztünk a talán legtökéletesebb, azaz legszellemesebb megoldáshoz. Lektűrt
olvashatunk a javából, de pazar hitelességű megvilágítással. Az Egy Lenin-rend, és ami
mögötte van, avagy a történelmet mindig a győztesek írják! Csevegő stílusa egyszerűen
lenyűgöző.
Mindjárt a felütés eleganciája megragadó. „Mielőtt belevágnánk ennek a különleges
történetnek a részleteibe, nézzük meg, hogy pontosan mi is volt az a híres Lenin-rend, ami
már nem létezik, és amiről – ennélfogva – mi már örökre lemaradtunk.” Egy felsorolás
után, hogy kik-mik kapták meg az ordót, következik a hatásos minősítés. „Éreztem, hogy
a Lenin-rendnek csak a pszichés hatásában volt ereje, kis túlzással valahogy úgy, mint
korábban az üveggyöngynek, amit Afrikában osztogattak a hódító fehérek. Semmire nem
volt jó, de nagyon örültek neki!”
– 217 –
irodalomtörténet
Hamar kiderül, hogy a földije, Kiss Lajos vöröskatona is megkapta. Az írás vége felé
pedig bekövetkezik a zenit.
„És akkor eljött a nagy nap!
Ötven évvel a nagy forradalom győzelme után, a nagy Szovjetunióban éppen azon
töprengtek az elvtársak, hogy erre a nagy alkalomra, a nagy jubileum kapcsán, kinek a
mellére tűzzenek Lenin-rendet, amikor valahonnan előbukkant az ötven évig mellőzött Kiss
Lajos neve. Irány Moszkva, ahol 1967-ben személyesen Brezsnyev elvtárstól vehette át a
Lenin-rendet!”
„1892-ben született Kunmadarason, sokgyerekes családban, nehéz körülmények között
nevelték, de hála rokonainak, 15 évesen Budapestre került, és autószerelőnek tanult.”
„1918 februárjában már hivatalosan is a Vörös Hadsereg katonája, és ekkortól tagja a
Bolsevik Pártnak.” „A szamarai harcok elmúltával komisszár lett a III. Nemzetközi Vörös
Ezredben. Hatalmat kapott. Életében ekkor a politikai képzés és a frontesemények válto-
gatták egymást, és saját elbeszélései szerint a legvadabb vérengzések helyszínein találko-
zunk vele.”
Szellemes, heurékaszerű sorok olvashatók az esszé zárlatában. „Ebben a történetben
nem a személye, nem Kiss Lajos az érdekes, nem is az, hogy hol született, hanem a felisme-
rés, hogy bizony, a történelmet mindig a győztesek írják!”
A Hardicsai család sorsa is tanulságos: „egy olyan család nyomába eredünk, akik valójá-
ban csak egy generációnyi időt éltek Kunmadarason, sorsuk mégis jól példázza a huszadik
század egyszer fent, másszor lent, valamilyen mértékben mindenkit érintő fordulatait.”
A Szakmáry István tanító úr (1908-1991) – megítélésem szerint – szintén a legjobbak
közé tartozik. A fordulatos emlékezésben engem legjobban az író szituációérzékenysége
kapott meg. Ezért szükséges, hogy bővebben idézzek ebből a műből is.
1933-ban egy népszerű revíziós dalpályázaton vett részt. Igazat adhatunk az írónak, aki
ezért pártját fogja a tanító úrnak.
„Trianon után, 1933-ban nem volt semmi rendkívüli a revízió gondolatában, hiszen
minden magyar ember fájó szívvel gondolt az elszakított országrészekre. Ebből adódóan a
hazaszeretet nem egy belül lappangó halvány érzés volt, hanem erőteljes kifejezéssé
formálódott, különösen a fiatalok szemléletére erősen ható tanítók, tanárok között.
Azokban az években senki nem gondolta, hogy majd eltelik 15 év, és egy olyan világ jön
el, amikor a fent említett erények hirtelen a legnagyobb bűnökké válnak.
Szakmáry tanító úr, idősödve már sokak Pista bácsija, az életében semmi rosszat nem
tett. Nem bántott másokat, nem volt kirekesztő, nem akarta romba dönteni a világot.
Szegény tanítóként kulák nem lehetett, ezért érzem úgy, hogy a hazafias érzés, a magyar
népzene szeretete, és hozzá vallásos élete, a kántorsággal összeadódva tette őt a hatalom
szemében a > nehéz sorssal jobb útra térítendők<közé.”
És most jön az, ami szerintem a könyv csúcsa. A könnyem csordult nevettemben, amikor
a fenekelés ügykezelését elolvastam. Újra meg újra. Pedig kisiskolás koromban egykori
néptanítónktól, Benczúr Jánostól Pusztaszenttornyán én is kaptam a mogyorófavesszőjével
hat suhogó fenekest. (Igazságtalanul, mert semmi bűnöm nem volt!) De én még ilyen érzék-
letesen, klasszikusan megírtat sehol sem olvastam az efféle procedúráról!
– 218 –
„Nincs kétségem, hogy elhatározta, legalább úgy fogunk szolmizálni, mint Kodály!
Karmesteri csontpálcáját mindig hozta, és úgy vezényelt, mintha nem is a szünetet váró
rosszcsontok serege ülne előtte, hanem egy kórus és a szimfonikusok!
A szigor alap volt nála. Ott kezdődött minden, arra épített. Remek, már pompásan
kicsiszolt módszere volt a gyenge jellemek figyelmének felkeltésére. Nem kiabált, nem
hangoskodott, de ha elbambult valaki, azt kihívta, és megkérte, hogy az akkor még
>divatos<, három lábon álló tábla alá hajtsa oda a fejét.
Derékszögbe hajolva már önmagában sem kacagtató az élet, hát még, amikor eljött a
pillanat, és miközben énekelt az osztály, a mi jóságos tanítónk egy operettes mozdulattal,
a mindenre jó csontpálcával kiosztott egy fenekest. Ezt az egyébként nem durva mozdulatot
időnként ismételgette, bízva ennek nevelő hatásában.
Nem dicsekvés, de én is részesültem eme kegyben. Emlékeim szerint még a helyükön
ülőknek sem volt kedve nevetni. Elég hatékony volt a módszer!”
„Zárszóként elmondhatjuk, hogy a sors nyugodt időskorral ajándékozta meg, gyémánt-
diplomás tanítóként hunyt el.
Nekünk már csak annyi feladatunk maradt, hogy őrizzük a nevét, és hálával gondoljunk
rá!”
A Tabutéma zárja a kötet. Arra emlékezik az író, hogy1944 őszén, telén miként pusztítot-
tak a kivonuló németek, és miként garázdálkodtak „az első oroszok, akik partizánoknak
nevezték magukat.” „Azt mondják, nem ők voltak a legjobban fésült fiatalemberek.”
A hűséges garabonciás Becskereki László a szülőföldje érdekében, hála Istennek, nemcsak
búvárkodik, hanem nevel is.
– 219 –
irodalomtörténet
Újszállási Rácz Lajos
Móricz Zsigmond érettségije
Előzmények
Pallagi Gyula, Móricz nagybátyja az 1896. évi karácsonyt a Móricz családnál töltötte,
ott értesült Zsiga sárospataki fiaskójáról, arról, hogy három tárgyból is elégtelent kapott.
Ekkor döntött úgy, hogy magához veszi az általa irányított kisújszállási gimnáziumba.
Pallagi ott, ettől az évtől már az új igazgatói lakásban lakott, ahol szép, déli, napos diákszo-
bát adott unokaöccsének, Zsigának.
Móricz évközi megjelenése nem volt feltűnő az iskolában, mivel a közel kétszázötvenes
létszámú diáksereg a jövés-menés, állandó mozgás képét mutatta, szinte évről-évre. A VI.
osztálynak, melybe Móricz jött, 26 tanulója volt. Ennek csak negyede helybeli, a többiek
az ország különböző részéből verbuválódtak, Kenderesről, Kunhegyes, de még Szolnokról
is. A jobb módúak magánházaknál, jobb körülmények között éltek, volt olyan, aki egy tanár
havi béréért. Ám a diákok nagyobb része a Fertőnek nevezett városrészen lakott, amelyik
a nevének megfelelő színvonalban „szolgálta” a diákságot.
Móricz, mint az igazgató öccse elég okot adott arra, hogy bizonyos bizalmatlan légkör
alakuljon ki körülötte, amely csak igen lassan engedett fel. A VI–VII. osztályban nem muta-
tott különösebb iskolai és közösségi tevékenységet. Ahhoz a közösséghez, mely bizalmatlan
hozzá, nem közeledett. Tanulni nem nagyon szeretett, még kevésbé beszélgetni. Annál inkább
szeretett mással foglalkozni. Osztálytársai tudták, hogy komoly dolgok foglalkoztatják, de
azt, hogy író akar lenni, az édesanyján kívül senki se tudta.
Bár a VIII. osztályban már jól megismerhették, de annyira sohasem, hogy valaki a laká-
sán meglátogatta volna. Ő azonban járt néhány alkalommal a magyar tanár Szeremley
bérelt lakásán, de nem tanárjához, hanem annak öccséhez, az osztálytárs Gyulához ment
látogatóba.
Október hatodika
1898. október hatodika egy csütörtöki napra esett (Móricz tévesen szombatot írt a Forr
a bor-ban).
A gimnázium nyolcadikosai, reggel háromnegyed nyolckor gyülekeztek a tanteremben.
Már korábban felvetődött, hogy a diákok sérelmezik az aznapi tanítást, nemzeti ünnep
lévén. A tantestület ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt hónapban volt egy tanítási szünet
Erzsébet királyné halála miatt, a tanterv nem enged több szabadnapot. Persze ebben a fiúk
politikai döntést gyanítottak...
Pápai Pali volt a hangadó. Ő egy helyi nagygazda – itt úgy mondták, redemptus – gyer-
meke. Kiváló tanuló, annak ellenére, hogy sohasem tanult. Jó testi felépítésű, nagyszerű
sportoló, afféle vezéregyéniség.
– 220 –
Móricz zsigmond érettségije
– Sztájk!– adta ki a vezényszót – Ma nem tanulunk. Kimegyünk a Paradicsomba,

megkoszorúzzuk a honvédek emlékművét.
Paradicsomnak a Kevi út végén lévő, kissé elhanyagolt parkot nevezték. Egyesek szerint
volt itt egy kisebb csata 1848-ban, amit igazán senki sem tudott bizonyítani, de a lényeg,
hogy több honvéd sírhelyén kívül a 48-as síremléket is ide állították.
Óriási hangzavar közepette már majdnem minden diák a teremben volt, amikor Móricz
is megjelent.
Először valamennyien elhallgattak, mert nem tudták mire véljék reakcióját a haditervre.
Hiszen mégis csak az igazgató unokaöccse, meg amúgy sem tartozott a „bandába”. Bár
tisztelték, de nem barátkoztak vele. Legfeljebb Rázsó, Szeremley és az imént említett Pápai
kerültek vele közvetlenebbi kapcsolatba.
– Én nem megyek, de nem árullak be titeket – mondta a részvételét firtató kérdésre.
Így indult neki a nyolcadik osztály a koszorúzásnak, annak utána, hogy egyenként
távoztak az iskolából, majd kinn, kettesével összeállva, elvonultak a helyszínre. Valaki
szerzett némi virágot, amit elhelyeztek az előtt, hogy Pápai mondott egy hazafias beszédet,
majd elénekeltek egy Kossuth nótát. Ezt követően fociztak egy jót délig, utána mindenki
szétszéledt.
Móricz fent nevezett regényéből kiderül, nagyon megbánta, hogy nem tartott velük, de
döntését azzal indokolta, hogy nem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni igazgató
nagybátyját. Ám a gyötrő lelkiismeret még jobban felerősödött benne, amikor megtudta,
hogy Pallagi nem igazán háborodott fel a fiúk tettén, de leginkább a nagymama emlékei a
honvéd nagyapáról erősítették meg benne az önvádat.
Másnap felbolydult az iskola, főleg Soós tanár „fejeket követelt”, erősítve ezzel azt a nézetét,
hogy ahol ilyesmi megtörténik, ott az igazgató alkalmatlan a vezetésre. Persze ezzel főleg
saját bosszúhadjáratát kívánta erősíteni Pallagi ellen, aki – szerinte- tőle vette el az igazgatói
széket.
A koszorúzáson résztvevőket egyenként állították a vizsgálóbizottság elé. Végeredmény-
ként Schwartz Artúrt elbocsátották, míg a többiek magatartási osztályzatát egy jeggyel
visszavették. (Később a 48-as érzelmű püspök annulálta az ítéletet, Schwartz velük érett-
ségizhetett és mindenki visszakapta az érdemjegyét.)
Érdekes módon az ötletgazda és fő kivitelező Pápai nem kapott szigorúbb ítéletet, mint
a többiek, ám az abban az évben oda került szolnoki zsidó fiút hozták ki „főgonosznak”.
Bár Schwartz (Móricz Gondosnak hívta) is aktívan részt vett ebben, és egy komolyabb
„előélettel”, büntetésként került Kisújszállásra, de az ellene hozott ítélet mindenképp az
antiszemitizmus egyre erősödő jeleként értélkelhető.
Móricz ezeket a szavakat adta Fussbaum Náci (valójában Schöffer István helyi, gazdag
zsidókereskedő gyermeke) szájába:
„A mai hecc miatt, a főgondnok Szentes azt mondta a Kondor ügyvédnek, hogy most
aztán megcsíptük a zsidókat, ki fogjuk tekerni a nyakukat... Azt mondta, hogy van itt egy
szolnoki nagyszájú zsidógyerek, az csinálta az egészet, az okvetlen repülni fog, de ha lehet,
az összes zsidó…”
– 221 –
irodalomtörténet
S, hogy az író mennyire vette komolyan ezt az ijesztő és később tragédiában végződő
eseményláncot, azt megítélni nem tudom, de érdemes elgondolkodni a következő sorokon:
„Misinek folyton az járt az eszében, hogy egyszer már megmondta ennek a Fussbaum-
nak, hogy ő nem Nyilassy, hanem Nyilas, és ez mégis folyton Nyilasizza. Közben pedig arra
gondolt, hogy ezek a zsidók mindenből zsidókérdést csinálnak, s ő azt jól hallotta, hogy az
alatt a kis idő alatt, amíg az osztályban benn volt a fiúkkal, tényleg az a szolnoki fiú, a
Gondos, vagy hogy híjják, mert még a nevét sem ismerte, az lármázott legjobban.
– Csak ezt akartam mondani – nyújtott kezet Fussbaum, s visszaszaladt. Misit sértette,
hogy oly elegánsan nyújtott kezet ez a Fussbaum, mintha leereszkedne hozzá. Egészen úgy
viseli magát, mint egy budapesti jogász, aki fölötte van mindnyájuknak. Még érezte a
hátában a zsidófiút, s valami érthetetlen ingerültség volt benne, s el volt határozva, hogy
egy szót sem fog szólani a bátyjának a zsidókról…”
A Forr a bort a szerző 1931-ben véglegesítette…
Az érettségi
Móricz nyolcadik osztályos korára – a korábban a kényszerű száműzetésben élő diák –

egyre több szerepet kezdett vállalni. Bár az általa „unalmas vasárnap-délelőttök”-nek
nevezett Arany János önképzőkörnek hátat fordított, de kiemelte figyelmét a Segélyegy-
letre. Osztálytársa Pápai Pál ezt írta később: „sokat foglalkozott Zsiga a Segélyegylettel,
mint annak elnöke s tulajdonképpen az ő lankadatlan buzgalmának köszönhető, hogy olyan
szép fejlődésnek indult, hogy később mindenkit el tudott látni tankönyvvel.”
Érettségi dolgozatai – kivéve a jeles magyar irodalmi dolgozatát – csak jó és elégséges
osztályzatot kaptak. Annak ellenére, vagy talán éppen azért, hogy az ellopott és előre kidol-
gozott írásbeli érettségi tételeket az osztály vele is közölte és ő ezt elfogadta.
Móricz magyar irodalmi dolgozata értékes dokumentum. Témáját alapos tárgyi tudással,
az irányzatok helyes értékelésével, lendületes, egyéni stílussal dolgozta fel. Érett és élveze-
tes a stílusa, világos a történelem–szemlélete az anyagot biztonsággal kezelte és jól érzékel-
tette a kor irodalmi életét. Címe: Irodalmunk állapota a jelen század húszas éveiben.
Szeremley dicsérte és jelesre értékelte, bár hiányolta Katona megemlítését.
A szóbeli érettségin nem akart megjelenni, írónak nem kell érettségi – mondta. Nagybátyja
megdöbbenésére visszautasította az Eötvös Collegiumban már előre, összeköttetések útján
elkészített helyét. Általános „Jó” eredménnyel szóbelizett: a magyar, történelem és termé-
szettan tárgyakból volt jelese, német nyelvből elégséges, a többiből jó. A 27 tanuló közül
senki sem lett jeles rendű, kilencen pedig elbuktak, egy fő évközben távozott.
– 222 –
Diákok
(a fotón látható sorrendben. Az eredeti nevük mellett a Móricz által átírt nevek olvashatóak
a Forr a bor-ból, néhány jellegzetes karakterrel, történettel)
1. kép. Kisújszállási diákok az 1898/99-es tanévben

A szerző Újszállási Rácz Lajos kisújszállási születésű helytörténeti kutató, író.
A kép a Szeremley család tulajdonában fellelhető fotó színesített változata.
Közreadás Szeremley Béla engedélyével
Pápai Pál református.” A legenergikusabb volt Pétery Pista, a legjobb tanuló, nagy erős
piros fiú, aki valamennyiük közt a legjobban nem szeretett tanulni, s jó bizonyítványát
részben hallatlan éles eszének s jó memóriájának, részben presztízsének köszönte, mert
kezdettől fogva ő volt a különben gyenge osztály dísze, s nem jött aztán senki, aki kiverte
volna a pozíciójából…” Pápai Kisújszállás főügyésze lett.
Steiner Ignác izraelita, Vámos Miksának nevezte, jeles, jó osztályzatai voltak, hasonlóan
Móriczhoz. „Vámos, a tüdővészes, felállott s bukdácsolva sietett ki az osztályból, s azalatt
Koós tovább faggatta Steinert a térkép felől, de az egyre zavarosabb feleleteket adott. Apja
egy bukott ügynök…”
– 223 –
irodalomtörténet
Móricz Zsigmond: Nyilas Mihály.

Gyárfás Antal, izraelita, főleg elégséges jegyei voltak. „Szabó. Nahát ez a Szabó, ez az
istennek egy különös szamara. A legnagyobb magoló, akit csak el lehet képzelni. Eszébe
jutott, hogy mikor a Fertő-kamarában volt egyszer, ez a Szabó akkor sem szólott bele
semmibe, akkor is magolt. Éjjel-nappal tanul, hogy azt az elégséges osztályzatot elérje.”
Robitsek Sándor, izraelita, jó és elégséges osztályzattal. „Suhajda nagybátyja patikus
volt Kunverebesen, s most érkezett meg hazulról egynapi betegség ürügye alatt kimaradva
az iskolából, s egy óriási tizenöt literes demizson sósavat hozott onnan egy parasztszekéren,
mint felkéredzkedett diák. Suhajda, a morózus képű, bibircsós arcú, nagy erős fiú…”
Később ezzel a sósavval locsolták meg néhányan a jelenlegi Erzsébet liget fáit.
Krausz Ármin izraelita, főleg elégséges osztályzatú. „Sarku. A másik, az egy komor,
sasorrú fiú volt, idegen nevű, Sarkunak hívták. Ez is igen elegáns fiú volt, de nem oly
gazdag, mint Langschein. Ennek is vörösek voltak a szemhéjai, igen rossz tanuló volt, de
sztoikus nyugalommal viselte a rossz bizonyítványt, s csak valami kényszer miatt járt
iskolába s egyetlen ambíciója az volt, hogy keresztülmenjen az osztályokon. Nem is tudott
róla közelebbit. Ez az erős, vaskos fiú bizonyára soha egy könyvet el nem olvasott, de
egyebet sem csinált, se nem tornászott, se a közdolgokban részt nem vett, idegenül járt-
kelt közöttük, s mindig szórakozott volt. Ez a Sarku olyan bakszagú volt, a cigarettaszag
valami más bűzzel keveredett rajta, olyan volt, mint egy hímkutya, amelynek mindig a
szukákon van az esze. Az apjának 200 hold földje van…”
Weinberger Ferenc izraelita, elégséges osztályzattal. „Torony András, a legmagasabb
köztük, ment is kifelé, és jobbra kanyarodott, hogy a folyosón a hátsó kapu felé menjen.
Igen gyenge tanuló, azonkívül, hogy rettenetes magas volt, a legnagyobb az osztályban,
színtelen alak, aki semmibe sem avatkozott; eleinte igen jó tanuló volt, de a hozott energiája
elfogyott úgy a negyedik, ötödik osztály táján, azóta már csak vonszolta magát, nem bírt
lépést tartani az osztállyal, s a szülei a legnagyobb megerőltetéssel taníttatták tovább, hogy
meneküljenek tőle. Ha végez, gondolták, majd az állam eltartja…”
Nemecz Vilmos, római katolikus, főleg jó osztályzatú
Sződi Mihály, izraelita, jó és elégséges osztályzatú
Klein Bernát, izraelita, jeles osztályzatú, csak testnevelésből volt elégségese. „Pereces,
az apja mérnök, ez is mintha hivatalnok lenne…”
Nagy Géza református, elégséges osztályzatú, csak énekből volt jelese. „Kiss Pál, gazdag
orvos fia, egy gyönyörű, kövér fiú, aki olyan szép volt, mint egy szűzlány, s olyan csintalan,
mint egy buja csődörcsikó. Ezt nagyon szerette, mert szórakoztatta a vicces és pezsgő
bátorsága. Kiss Pali a legrosszabb két tanuló közé tartozott az osztályban, bár nem volt
vitás, hogy az igazán legrosszabb a polgármester, Gaál Kálmán kisebbik fia volt.”
Mindkettőt Móricz korrepetálta.
Szkurka Lajos római katolikus, elégséges tanuló. „Gyurkó János. Ez egy hirtelenpiros
arcú fiú volt, olyan volt, mint egy parasztlegény. Olyan volt éppen, mint az apja, az is Gyurkó
János, egyháztanácsos, aki arról volt nevezetes, hogy a csizmájából úgy dagadt ki, mint a
kelt tészta a lábosból. Különben jómódú ember volt, az adóját pontosan fizette, igennel
szavazott, s életében magától egy önálló szót nem szólott az egyháztanácsban…”
– 224 –
Schwartz Artur izraelita, jó tanuló, csak természettanból volt elégségese, magyarosítás

után Török Gyula lett. „Gondos Márk. A hosszú szolnoki zsidófiú, akit csak az idén kaptak,
mert eddig odahaza járt iskolába, s azért kellett eljönnie, mert egy apácát rajzolt a fizika-
órán, akin semmi más nem volt, csak a vélum, s emiatt, hogy a rajz valahogy a tanár kezébe
került, kicsapták az intézetből, s itt püspöki engedéllyel nyert fölvételt. Ez egy kis nimbusszal
vette magát körül az osztály előtt, mert a diákság a szenvedőt s a vértanút sejtette meg
benne, ráeszméltette őket, hogy valóban ideje van a gyors cselekvésnek. (…) Gondos
Márk, a szolnoki fiú, egy szobafestő fia, aki még maga sem igen ismerte a nevét, mert az
apja csak az idén szeptemberben kapta meg a névmagyarosítását, sovány, magas fiú volt…
” (Megjegyzés: a püspök elé került az ügy, aki visszavonta Török elbocsájtását).
Rázsó Géza református, csak latinból és filozófiából volt jó osztályzata, a többi jeles.
„Jákób, barátja, egy tanító fia volt itt helyben, igen furcsa, csúnya zömök fiú, a feje is olyan
zömök és lapos tetejű volt, mintha kalapáccsal rávertek volna. Szőkés kevés haja volt s
kidomborodó, nagy homloka. Rendkívül széles vállai, s oly rosszul áll rajta minden ruha,
mintha vasvillával hányták volna rá. De ebben a koponyában sok furcsaság van. Komor és
kedvetlen ember, aki nem tud nevetni, s ha nevet, oly rossz, apró fogai vannak, hogy még
csúnyább lesz. A bőre is olyan zsírfényű, mintha mindig izzadna, s a legjobb tornász az
osztályban….De azért nagyra becsülte Jákóbot, s ez a határozottság, amit mindenben
tanúsított, amit tudott, imponált neki, s szégyellte, hogy érv ellen érvet nem tud hozni vele
szemben. A jövő tudósát érezte benne. A Magyar Tudományos Akadémia tagjának tekintette
máris, és egyetemi katedrát érzett alatta…” Rázsó Géza volt az egyetlen a kisújszállási
körből, akit Móricz bizalmasául választott, de az, az ilyen érzelmes kapcsolatot nem sokba
vette. Géza fizikatanár lett Pesten egy reáliskolában. 1918–19-ben a kismartoni katonai
főiskola középiskolává átalakítására kap megbízást s annak igazgatója lett. A Tanácsköz-
társaság bukása után állásából elbocsátjtották és röviddel ezután öngyilkos lett. Vele az
egyetemen is kapcsolatot tartott fenn, – sőt talán haláláig – mert egyik vallomásában kevés
barátja közt említi, aki elhűlt, mikor ő az egyetemről kimaradt, hogy író lehessen. Ismerjük
néhány levélváltásukat 1902-ből.
Füzesi Tibor izraelita, jó és elégséges osztályzatú.
Ébner Ottó evangélikus, főleg elégséges osztályzattal. „ Langschein. Fiatal fiú volt, de
oly hirtelen nőtt a bajsza, ha akarta volna, nagyobb pofaszakállt viselhetett volna, mint a
latin tanár, aki lobogó, széles oldalszakállal járt. Egy pozsonyi gyáros fia volt, s valami
romantika volt körülötte, mert voltak, akik tudni vélték, hogy szerelemgyerek…”
Fekete Lajos – Rátz Kálmán, református, vegyes osztályzatú. „Cvikker volt az orrán, de
az olyan furcsán lógott rajta, hol jobbra fittyent, hol balra. Ez is új volt, ezt sem tudta viselni.
Valami csodálatosan állott rajta a ruha, bár ezt már megszokhatta volna, mert hatodikos
kora óta ebben az egyetlen ruhában járt az iskolába. Egészen láthatatlan... Soha még a
hangját nem hallotta. Elég jó tanuló lenne, de szép fiú. Elegáns. Van benne valami
titokzatos. Olyan, mint egy elátkozott királyfi. Apja pécsi kúriai bíró. Misi csodálkozva
nézett a fiúra. Ez is magasabb volt nála, s így egészen közelről nagyon szép fiú. Ha az
ember messziről nézte, nem is volt olyan szép. Szép, íj alakú szája volt, de az orra kicsit
rendetlen formájú. Az arca azonban hosszúkás volt és sima. Már a bajusza serkedezett, s
sötét volt, mintha piszkos lett volna. Ha megnő a bajusza, szép fiú lesz…”
– 225 –
irodalomtörténet
Pápai István református, jó és elégséges osztályzattal.

Fischer Béla izraelita jeles és jó osztályzattal. „Steiner Náthán egy egészen kisnövésű
gyerek volt, olyan, mintha nem is a nyolcadikban volna, hanem a negyedikben. Apja
járásbíró. Kedves kis zsidó fiú volt, rózsás arcú, de halvány. Valami degeneráltság volt
benne, apró orra s előreugró nagy álla volt. A szája olyan volt, mintha fogatlan lett volna
már. Mosolyogva állott rendelkezésre, mert kitűnő tanuló volt, s a mai leckével is úgy
elkészült, mintha sejtette volna, hogy felelni fog…”
Horváth Kálmán római katolikus, jó osztályzatú.
Szabó Ede református, jó osztályzatú.
Klein Andor izraelita, elégséges tanuló. „Blum Vilmos hat szekundás, magas, apja gazdag
bérlő 3 ezer holdat bérel, erkölcstelen, tüdővészes…”
Erlich Mór izraelita, vegyes osztályzatú. „ Altman Samu. Nagy orrát húzogatta, és
szemeit összehunyorította. Fejét félrefordította, s úgy nézett vissza a tanárokra, s ő is el
volt szánva, hogy olyan óvatos lesz, amilyen csak tud lenni. Nem volt jó tanuló soha, de
az apja, a szappanos, apró hiteleket adott a parasztoknak, nagyon jól tudta, hogy nem kell
ahhoz lumennek lenni, hogy a fiából jó ügyvéd legyen, hát nem sokat búsult rajta, hogy a
fia sose hozott haza valami briliáns bizonyítványt. Nem baj, zsidófiú úgysem kap tandíj
elengedést, sőt sokkal magasabb díjat fizet, de csak elvégezze az iskolákat, a végén úgyis
attól függ, hogy milyen ügyes lesz az életben…”
Szeremley Gyula református, jó és elégséges osztályzattal. „Még egy tanárfiú volt az
osztályban, Babarczy Pimpi, egy nagyon népszerű fiú, aki olyan puha volt, mint az írós
vaj, ez sem fog ellentállani, de még nincs itt. Nyilas el volt intézve, mert konok gyerek
volt, s ez biztos, hogy nem fog ellenük semmit se tenni, ha nem is jön velük. Úgy hívták
maguk közt, hogy Pimpike, s olyan is volt, mint egy madár, a nagy orrával s rettentő
bibircsós pattanásos arcával kushadt…”
Schöffer István izraelita, mindenből jeles. „Fussbaum Náci gazdag helybéli kereskedő-
család gyermeke. Üzletük volt az iskolával szemben. Náci elszerette Misitől Irénkét, annak
francia tanítványát…”
Adler Ignác izraelita, vegyes osztályzatú. „Ábris Ferenc. Nagyon sovány és nagyon
kócos. Egy igen szegény földmívesnek a fia, az elemi iskolában szerencsétlenségére a tanító
ambicionálta, hogy az osztályból valaki a gimnáziumba kerüljön, s a szüleit rábeszélte,
hogy taníttassák a fiút. Így került a gimnáziumba, s most már nyolcadik esztendeje eszi
otthon a rántott levest reggel, hogy utána iskolába menjen. Délben, mikor hazamegy,
rendszerint nincsen ebéd, csak kenyeret vág, s valamit harap hozzá. Egy savanyú ugorkát
vagy paprikát, vagy egy kis szalonnát, mert náluk csak kétszer esznek egy nap, s ő mind a
két étkezésből kimarad, mert nem lehet összeegyeztetni az iskolai renddel…”
Az értettségi banketten elkészítettek egy írásos kötelezvényt arra vonatkozólag, hogy
tízévente találkoznak majd. Móricz egyre sem ment el…
– 226 –
Kiss Tamás
1960 Móricz Zsigmond kisújszállási évei. In: Alföld antológia 1960/3. szám
Debrecen
Kiss Tamás
1963 A maturandus Móricz Zsigmond. In: Alföld antológia, 1963/5. szám 31-
32. Debrecen
Móricz Zsigmond
1931 Forr a bor. Athenaeum Kiadó, Budapest
Szeremley Barna
1917 Szeremley Barna levelei Móricznak. In: Kisújszállás és Vidéke, politikai,
gazdasági és társadalmi lap: XXV. évf. 38. szám. 1917. szept. 23. 1-4.
Kisújszállás
Vargha Kálmán
1955 Móricz Zsigmond írásbeli érettségi dolgozata magyar irodalomból:
Irodalomtörténet – a Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata:
1955. 43/ 3. sz. 334-336. Budapest
– 227 –
irodalomtörténet
Rideg István
Hagyományok nyomában:
Írók, költők Kunmadarason
Becskereki László elgondolta, megálmodta: a

cím legyen egyszerű és szerény. Az lett: rövid és
lényeget hozó: Írók, költők Kunmadarason. Vincze
Miklós grafikus pedig nagyon szép fedőlapot talált
ki, álmodott meg hozzá. Olajzöld alapon fehér
betűk! És a búbos kemencével, a régi íróasztallal,
tollal rögtön Csokonai, Vörösmarty, Jókai korába
repít el bennünket, a kezdetekhez. Öröm lesz hát
bárkinek kézbe venni ezt a könyvet is!
A lektűríró Becskereki László kiforrott egyéni-
ség. Szereti a kuriózumokat. Ez a könyve is az.
Hatásos módszere: összehalászni a tengerből az el-
fogadható törzsanyagot, majd ezt követően frappáns,
könnyed, fordulatos, sőt: szórakoztató összeköté-
sekkel feldíszíteni, egyben összecsiszolni, össze-
érlelni az irodalmi emléklapot. Hogy örömét lelje
benne ne csak ő, hanem az olvasója is. Még a
mesterének vallott Hegedüs Géza is bizonyára
csettintene egyet, ha olvasója lehetne a tanítványá-
nak, hiszen Becskereki barátunk éppen olyan hivatású író, mint amilyet az ismeretterjesztő
Mester vallott hajdanán: „szavaktól örömet kapó és a szavakkal örömet adó.” Láthatóan
az a célja, hogy az általa „kőbe vésett” írói-költői érdem eljusson az mai emberekhez.
Milyen szépen, igazan írja a könyve hátlapjára is: „Ismernünk kell a legfontosabb írókat,
műveket, és féltve őrizni, mert nem pótolja őket semmi.”
Nos, az a nagy igazság, hogy Kunmadarasnak, akárcsak Karcagnak, nem volt Aranya,
Móricza, Csukása. Hajlamosak vagyunk tehát azt hinni, hogy itt semmi se volt. Mint ahogy
Körmendi Lajos tette 2002-ben Az együttleges szellem megírásával, Becskereki is a helyi
értékek keresésére indul. Azt mondja, nem igaz. Nekünk is jutott azért valami. És ő bizony
sok íróról, tollforgatóról tud, földiről is, akinek köze volt mihozzánk, a madarasiakhoz!
Lokálpatriotizmusától vezéreltetve éppen ezért hamarosan össze is gereblyéz pontosan két
tucat alkotót a régmúltból, múltból és jelenből. Tessék, itt vannak ni, ők, akikről már
tudnunk kell egyet s mást!
Sőt: ma már tulajdonképpen nem is nekik, hanem éppenséggel nekünk van szükségünk
őrájuk! A jó és szép, gyógyító, magasba emelő, éltető, tartást adó lelki szavakra!
– 228 –
Hagyományok nyomában: Írók, költők kunmadarason
Mi tagadás, különösen nagy kíváncsisággal, kedvvel és tisztelettel fogtam hozzá ennek

a könyvnek a lektorálásához. Mivel magyar–történelem szakos tanár voltam Karcagon,
több személyes ismerősöm van a költők és írók között. És a hívatásom kötött össze a
legtöbbjükkel! Mondhatom, hogy róluk a szerző hitelesen érdekes portrékat varázsol elénk.
Csokonaival kezdődik a sor. Az idők kezdetén tehát egy garabonciás költőzseni toppan
elénk.
Jó tudni például, hogy 1879-ben éppen Madarasról küldte el Karcagra az egyik újságba
az emlékkönyvébe írt Vörösmarty-verset Berényi Gáborné asszony. A Setét eszmék borítják
kezdetű vers úgy ismert, mint amit a menekülő, bujdosó költő Gebén írt 1849. október10-
én. És ami később, 1851-ben „B.E. ifjú grófnőnek ajánlva”, azaz Batthyány Lajos nagyobb,
Emma lányának címezve, meg is jelent. Kétségtelenül igaz viszont, hogy a költő e versét
a madarasi ügyvéd feleségének az emlékkönyvébe is beírta. És amikor a vers egyik ötös
jambusi sorát olvassuk – „Mi a világ nekem, ha nincs hazám?” – nagyon átérezzük a Szózat
írójának mély fájdalmát, sőt: gyászát. Ilyet valóban csak a patrióta mondhat, de egy kozmo-
polita sohasem!
Jókai a gyermekkorom kedvenc írója, aki ott van, mint fekete lovon ülő harcos, a Mun-
kácsy Honfoglalásán! Róla az Egy magyar nábob kapcsán szól, a nagykunmadarasi „pün-
kösdi királyság” népszokása okán. Jókait aztán olyan kedvteremtőn ajánlja nekünk: „elég csak
beleolvasni Sárga rózsa kisregényébe, aminél szebben akkor sem írhatna a Hortobágyról,
ha világ életében ott élt volna.”
Mikszáth és Becskereki január 16-án születtek: „ami mindkettőnk sajátossága, hogy
erőteljes humorunk igencsak ironikus.” A Noszty fiú esete Tóth Marival forrásvidékére,
Ómoravicára, vagyis Bácskossuthfalvára kalauzol el bennünket. Találó a nagy palócról
szóló mondókája befejezése is: „írásain egyszerűen nem fog az idő.”
Szemere György sikeres, több alkalommal is kiadott műve A madarasi király. „A történet
és a fogalmazás tökéletesen egymásra talált, olvasása valóban szórakoztató.”
A Nagykunsági krónika (1922) írója, Györffy István Móricz Zsigmonddal együtt járta
be a madarasi Nagyrétet! Nagyon híres műve volt: „szinte minden kunsági település
megtalálja benne a számára kedves részleteket.” Tóth János kunmadarasi lelkész pedig
„Móricz Zsigmonddal is barátságba került, az író nála vendégeskedett.”
Molnár Gergely a Nemzeti Parasztpárt kunmadarasi megalapítója kulcsember ebben a
könyvben. „Az ő egyénisége, megnyerő emberi tulajdonságai kellettek ahhoz, hogy kis
parasztházában többször is vendégei legyenek a kor legnevesebb népi írói, Veres Péter,
Erdei Ferenc, Szabó Pál és Illyés Gyula is.” De még „a fiatal Szabó Magda is megtisztelte
látogatásával.”
Így jutunk el először Veres Péterhez. „Veres Péter élete végéig amolyan nemzeti bölcsnek
számított, akinek nemcsak volt véleménye, de el is merte mondani.”
Majd Szabó Pálhoz: „tiszteljük meg azzal, hogy elolvassuk egy letűnt világról, közöttük
a mi őseinkről írt történeteit.” Szabó Pál nekem atyai jó barátom volt. Dózsa-regényéből
írtam Szegeden a szakdolgozatomat. Író-olvasó találkozóra hívtam Karcagra, az iskolámba,
ahová el is jött a feleségével együtt. Haláláig leveleztem vele. Példaképemnek tekinthettem.
Régen olvastam már róla ilyen elismerő szavakat, mint amilyeneket Becskereki írt.
– 229 –
irodalomtörténet
Illyés Gyulához is eljutunk. „Ő sosem volt jópofa, nem nevetett másokon, nem ócsárolt,
nem becsült le senkit, és természetéből adódóan csak a nagy dolgokra reagált. Ez volt
tekintélyének alapja.”
És végül Szabó Magdához. „Diákkorát említve, többnyire az Abigélre gondol az olvasó,
de aki elolvassa a Merszi Möszjő regényét, az nemcsak ezekről az évekről, de egy olyan
tanárról is sokat megtudhat, aki életre szóló hatással volt a tanulókra.”
Mándoky Kongur Istvánt Kunmadarashoz köti az a kunsági kiszámolós mondóka,
amelyet U. Nagy János kunmadarasi tanító jegyzett fel, és amelyet Mándoky összehasonlí-
tott egy kazak mondókával, majd megtisztítva a torzulásoktól, rekonstruálta a kun szöveget,
a kipcsak-törökséggel közös népköltészeti örökséget. Megadta, mellérakta a magyar
fordítását. Mándokynak sikerült helyreállítania a torzulásoktól mentes kun Miatyánkot is.
Dr. Kormos László a község lelkipásztora volt, „a Madarasról írt munkája viszont olyan
tartalmas, ami miatt nem mehetünk el mellette.”
Körmendi Lajosnak, a Nagykunság legnagyobb költőjének, írójának, irodalmi-lelki szer-
vezőjének is köze van Kunmadarashoz. Boldog emberek kötetében A pusztai gyerek Nagy
Balázs gulyásról szól. „Az írás páratlan értéke a kunsági tájnyelv, ami egyre inkább
eltűnőben van.” Az együttleges szellem kötetében pedig Nyomorország haramiái cím alatt
Pálinkás Andorról ír, aki Kunmadarason, a katonai repülőtéren dolgozott, majd börtönévei
letöltése után kiadja két ciklusból álló kötetét (Versek a börtönből 1950, Börtönversek
1956). Körmendi a barátom volt. A karcagi gimnáziumban egy időben kollégám. Mi felka-
roltuk a művészetét. Életművéről monográfiát írtam, illetve a karcagi Barbaricum Könyv-
műhelyben kiadtam az összes műveit. Becskereki a lényeget ragadta meg róla.
Kurucz János tanár úr „termékeny nyugdíjas” „éveiben egymás után jelentek meg írásai.
Közülük számunkra a legfontosabb a Kunmadarasról írott, témáját tekintve igazán külön-
leges munkája, amelynek címe: Kunmadaras nagyközség földrajzi nevei.” De szóba kerülnek
többi munkái is: Terebélyes családfánk a kun-magyar erdőben, A Nagykunságban lakozott
Laczka család, Kisújszállás két történelmi családja. Kurucz János tanár úr egy ideig az
igazgatóm volt. Nyugdíjas korában kicseréltük egymás könyveit. Tiszteltem, becsültem.
Temetésekor a volt kollégái, a város pedagógustársadalma nevében úgy búcsúztam el tőle,
mint egy írótól. Jó volt itt olvasni a lokálpatriotizmusáról.
Sarkady Sándor költő apja vasutas Madarason. Sarkady innen jár Karcagra a gimnáziumba,
majd Szegeden egyetemista. Az „56-os bélyeget magán kellett viselnie, és soha nem kapta meg
a tehetségének járó elismerést, támogatást.” „Nem tudom, van-e szebb verse, mint amit
édesanyja elvesztése kapcsán írt, Kolumbár Gizella címmel, de ezt a költeményt ismerni kellene
mindenkinek, aki szereti a verseket, aki gondol elvesztett szüleire. Nemcsak egy fájdalmat, egy
szomorúságot, de egyben egy korra oly jellemző történetet is elmesél, amire lassan már szavaink
sem lesznek.” Sarkady Sándor, az Írom korom költője és a Minden élet szolgálat írója verseiben
nemcsak a szigetvári hős Zrínyi, de az édesanyja, az édesapja erkölcsi parancsát is ránk testálta.
Nagyon örülök, hogy olvashatok róla. Nekem személyes jó barátom volt a karcagi öregdiák.
Irodalmi önképzőköröseim sok helyen mondták a verseit, versenyeken díjakat nyerve velük.
Nemcsak Karcagon, de Túrkevén, Budapesten, Debrecenben is. Mondták nemcsak ünnepsége-
ken, de hétköznapokon is, amikor jelenlétével Sándor megtisztelt, és magához ölelt bennünket!
– 230 –
Hagyományok nyomában: Írók, költők kunmadarason
Csoóri Sándor „visszajárt Kunmadarasra. Nem is beszélve a „Tízezer nap” című film
forgatásáról, amikor hetekre a községünkbe költözött.” Az Iszapesőről megjegyzi: „Egy
madarasi parasztlány szerelmi tragédiájáról, öngyilkosságáról szól a történet, amit aztán
az író mesterien boncolgat, a szülőkön, testvéreken keresztül, hogy érezze az olvasó a
szerencsétlen, földhöz ragadt világnak már akkor is tarthatatlan hagyományait.” A Tízezer
nap „sminkelés nélkül mutatja be a magyar parasztember életének hatalmas fordulatait
az 1940-es évektől a téeszesítésig, azaz szinte a film készítéséig.” „A filmet Kósa Ferenc
rendezte, Sára Sándor volt az operatőr, Csoóri Sándor a forgatókönyvíró.”
Birkás István Munkácsy-díjas festőművész Madaras szülötte. A nagyközségről szóló
lírai szociográfiája A futó madarak útja (2018). Kiadója a Laczkó Tóth Bertalanné vezette
hálás Kunmadarasi Honismereti Egyesület. Megragad a festőművész bölcsessége: „A tárgyak
nemcsak túlélnek, de azok örökítik a tudást, a kultúrát.” Róla a földijének az a sommás
véleménye: „Munkáit lehet kedvelni, vagy sem, ez, mint minden művész esetében, egyéni ízlés
kérdése, de az vitathatatlan, hogy teljesen új, máséval össze nem téveszthető képei maradtak
ránk, amik éppen a különlegességeik okán, mindig a képzőművészet értékei maradnak.”
Dr. Fazekas Mihály szakdolgozata a Karcag népi táplálkozása, bölcsészdoktori disszer-
tációja pedig a Kunmadaras juhászata. Ezen kívül fontos munkája még A lótartás és –
hasznosítás a Nagykunságban a XIX-XX. században, az Én így láttam (Napló 1956-57-ból)
és A karcagi református egyház története. A tanár úr ízes beszédét mindenki megcsodálta,
akivel találkozott. Én ismertem. Tudatosan, kedvesen, szeretni valóan ragaszkodott a szülő-
földje tájnyelvéhez. E könyvben szép idézetek igazolják ezt.
Fazekas Imre Pál költő „Elvitte verseit Szlovákiába, Ukrajnába, Horvátországba, Szerbiába,
Erdélybe, sőt még a távoli Egyiptomba és Portugáliába is.” „14 kötete jelent meg, összesen
7381 verset írt, ami egészen elképesztő adat.” Hatévesen „Madarason az apai nagyszülők-
höz került, és a következő évben már az apja, Fazekas Imre is a nevére vette, így végre
viselhette a Fazekas nevet.” Kunmadaras című versében a szülőföld fogalmát szólaltatja meg.
Megragadó, ahogy „Az élet nagy bölcsességeire a nagyapja hívta fel a figyelmét: >Nehéz
jónak, igaznak maradni, keserves iga ez, de próbáljam meg. Öntözzem, ápoljam az igazsá-
got, mert az van, minden ködösítés ellenére is<.”
Dr. Ötvös László modern tudós prédikátor pap költő „minden településről írt egy-egy
könyvet, ahol lelkipásztorként szolgált.” „Mi, madarasiak elsősorban lelkészi szolgálatáért
és községünk múltjával foglalkozó könyveiért tiszteljük.” Ezek: A Kunmadarasi bibliás
krónika, Redemptios emlékek és lakossági változások Kunmadarason, A Madarasi Krónika,
Kunmadaras 700 éve. Laci Bátyám szintén kedves nekem. Húsznál többször mutattam be
költészetét író-olvasó találkozókon, főleg Karcagon, de Túrkevén és Debrecenben, sőt itt
Kunmadarason is megszólítottam a munkásságát. Nagyon helyes, hogy a Hálaadás az
életért című verse bekerült ebbe a könyvbe.
Engem, az egykori magyar–történelem szakos tanárt mélyen megindít Szűcs István Ady-
imádata. Sok-sok Ady verset tud mondani. Nem véletlen, hogy Ady-sorokat idéz még az
emlékiratainak a címeiben is: Pernyét fújnak a szelek, Alkonyatok és délibábok. A népi írók
közül Veres Péterrel és Illyés Gyulával levelezett. Így ír a lokálpatrióta: „Hazamegyek
Madarasra. Így is jó, ahogy röviden nevezzük, nekünk ez megengedett, ám mert van másik,
– 231 –
irodalomtörténet
csak Madaras is, így kijár és illik Kunmadarasnak nevezni. Valahol írtam, dallama van.
Így teljes, így szép.”
Vándor Károly tettre kész repülőtér-kutató fiatalember: „létrehozta Berekfürdőn A szovjet
repülőtér titkai nevű múzeumot, ahol repüléssel kapcsolatos tárgyak, alkatrészek mellett
korabeli fényképek és egyenruhák állandóan gyarapodó gyűjteménye tekinthető meg, és
az épület előtt egy MI-24-es helikopter áll, ami az egész kiállítás hangulatát megadja,
mielőtt bármit is megnézne a látogató.” „Közel 1500, egykor Magyarországon élt orosz
katonával sikerült kapcsolatba kerülnie, akik már nyugodtan mesélhettek a régi időkről, a
ma már nyilvánosnak számító, egykori nagy titkokról.” Könyvei: A szovjet légierő
Magyarországon és Ausztriában, Légierő társbérletben I-II.
Becskereki László bevallja, hogy jellegzetes, jóízű, jóhangulatú esszé- illetve rajzszerű
költő- és íróportréit azért álmodta-kerekítette, tárta elénk így, nagy becsülettel, mert „Velük
teljes a világ.”
Jó olvasni ezt a könyvet. A lelkünknek jó épülni általa!
Gratulálok! Azt hiszem, Kunmadarason megint fontos dolog történt, a Laczkó Tóth
Bertalanné vezette lelkes, hagyományéltető Honismereti Egyesület, köszönet érte, megint
kitett magáért.
– 232 –
IV. fejezet
Határon kívüli kutatások
– 233 –
– 234 –
A színigazgató és a primadonna
Pethő László
– Somló Sándor és Vadnay Vilma karrierje –
Az utóbbi néhány évben intenzíven foglalkoztat családom múltjának a feltárása. Évek óta
gyűjtöm és rendezgetem a rekonstrukcióhoz szükséges adatokat és forrásokat. Dédszüleim,
Pető(Peti) János és felesége, született Hlavathy Zsuzsanna nyomába eredve kezdett el jobban
érdekelni a Hlavathy névvel számon tartott elődök és ősök sorsa. Zemplén megye és
Sátoraljaújhely történetének forrásait és feldolgozásait megismerve nagyszámú Hlavathyra
akadtam. Közöttük szerepelt az imént említett dédnagyanyám, valamint számos testvére, szülei
és sok rokona. Kiderült az is, hogy névrokonaim és felmenőim között szépszámú magasabb
képzettségű, a megye és a város közéletében szerepet játszó személy található.1
Kutatásaim és böngészgetéseim során akadtam rá a talán leghíresebbé vált Hlavathyra,
Ödönre, aki a Nemzeti Színház vezető színésze és igazgatója volt. Az erre való „rátalálás”
ösztönzött arra, hogy megismerkedjek életével és pályafutásával. Lépésről-lépésre haladva
az is kiderült, hogy a felesége is komoly sikereket ért el énekesi pályáján. Pályájukat néhány
címszó erejéig számon tartja ugyan az utókor, de talán több figyelmet is megérdemelnének.2
***
A Nagykaposról származó színész
A kutakodásom során akadtam rá Hlavathy Ödönre, aki az imént említettek közül minden
bizonnyal a legtöbbet szerepelt a színházi- és sajtónyilvánosságban. Ő nem számít zemplé-
ninek, de a közeli Ung megyei Kaposon (Nagykapos, Velky Kapusany) született 1859-ben,
ahol meg is keresztelték.3 Jómódú családba érkezett, édesapja, Hlavathy János a premontreiek
jószágigazgatója volt, vagyonos ember lehetett.4 Hlavathy Ödönről fennmaradt leghitele-
sebb forrásunk a művész halotti anyakönyve. Sajtótudósításokból és gyászjelentésekből
további négy testvéréről tudunk.5
1 Az újhelyi közélet állandó szereplője volt Hlavathy Elek (1854-1904) vármegyei jegyző, dédnagyanyám bátyja, öccse
Hlavathy Kálmán pedig városi és megyei állatorvosként egyaránt tevékenykedett.
2 Sátoraljaújhely lexikonában található címszó Vadnay Vilmáról 4 32. p., Nagykapos honlapja viszont nem tartja számon a
város neves szülöttei között Somló Sándort. https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagykapos
3 A Somló Sándor – Vadnay Vilma házaspár néhány anyakönyvi adatát magam tártam fel vagy pontosítottam. Mindehhez
komoly segítséget kaptam Bojtos Gábortól és Parti Csabától. Életrajzi adataik további részét a következő kézkönyvekből
vettem: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Pallas Nagylexikon, Magyar Színművészeti Lexikon 3 Az utóbbi
lexikon közli a legalaposabb összegzést, melynek szerzője Erődy Jenő volt.
4 „Az említett 221 nagykaposi gazdaságból csak kettőt tartottak nagybirtokként számon, ezek közül az egyik a leleszi premontrei
prépostsághoz a másik pedig Nagykapos mezővároshoz tartozott. A prépostság birtoka 675 hold területet, a város birtoka
pedig csak 175 holdat foglalt el. A premontrei nagybirtok tizennégy hold földterületből, három hold kertből, nyolc hold
rétből, 629 hold erdőből és 21 hold nem hasznosított földterületből állt.” Kónya Péter: Nagykapos története Presov 2019.
275. p. Külön köszönöm Kónya Péter professzor segítségét.
5 Híres és idővel hírhedt személy volt a művész bátyja Dr. Hlavathy József királyi itélőtáblai bíró, az újhelyi kaszínó elnöke,
aki 1902-ben önkezével vetett véget életének, így rengeteg újság bűnügyi rovatába is bekerült. Az Ung megyei közélet fontos
szereplője volt az alispán felesége Lőrinczy Jenőné, Hlavathy Erzsébet. Az 1887. február 7-én Ungváron eltemetett édesapjuk
Hlavathy János gyászjelentése alapján két további testvére is volt: Jenő és Gyula.
– 235 –
Fiának gondos nevelést adott, aki Ungvárott, Sárospatakon és Pesten folytatta tanulmá-
nyait. A lexikoni bejegyzések szerint édesapja papnak szánta a fiát, aki viszont szembesze-
gült a szülői szándékkal. József bátyja sikertelenül próbálta lebeszélni szándékáról, s
végülis hozzájárult ahhoz, hogy öccse a Színiakadémiára iratkozzon be.6 Apja haragja
ekkor sem csitult, sőt minden támogatást megvont tőle. Életfeltételei lényegesen rosszabbak
lettek, de kitartott választott hivatása mellett. Statisztálásból, a színlapok másolásából
igyekezett fenntartani magát.
A hetvenes évek közepén komoly változások történtek, az addig Hlavathy Ödön nevet
viselő fiatalember életében. „1875-ben a Sziniakadémiára iratkozott Somló név alatt” –
írja róla nekrológjában avatott méltatója. Minden valószínűség szerint ettől kezdve viselte
a Somló Sándor nevet, amelyet haláláig használt. Három évvel később megkapta első-
szerződését. „Már mint növendék feltűnt igazi tehetsége és Szigligeti, Paulay Ede és Szigeti
József ajánlatára Beődy Balogh Gábor igazgató jó szerződéssel kínálta meg Győrbe, ahol
1878-ban kezdte meg színpadi pályafutását mint lirai szerelmes.”7
Az immáron kezdő színész tehát elindult több mint három és fél évtizedes pályáján.
Jóllehet szerződése formailag egy társulathoz kötötte, de csaknem a századfordulóig
jobbára követte azt a gyakorlatot, amelyet a magyar színjátszás hőskorából jól ismerünk.
Érzékletes képet ad erről pályatársa, aki pécsi és bajai vendégszereplésük krónikáját adta
közre.8 A beszámolóból kiderül, hogy a bohém társaságnak játszási helyként meg kellett
elégednie egy-egy kerthelyiséggel. Sőt ha az előzetesen kalkulált bevétel elmaradt, akkor
Baján új, a büdzsét egyenesbe hozó helyszín, közönség és bevételi forrás után kellett nézni.
Ráadásul a bajai előszervezést bohém pályatársukra bízták, aki nemhogy új bevételeket
kaszírozott volna, hanem inkább csak halmozta az adósságokat.
Somló Sándor ilyesfajta kettős életet élhetett azzal a lényeges különbséggel, hogy
színészi tevékenysége mellett rendszeresen folytatta szépírói működését. 1883-1915 között
17 drámát és több tervezetet írt. Méltatója az új romantikusok csoportjába sorolta, véleke-
dése szerint legszívesebben a drámát művelte.9 Szépszámú színműve – amelyek többségét
el is játszották – mellett költőként is gyakran megjelent. Méltatói, életrajzírói és nekrológ-
jainak szerzői részletes kimutatásban összegezték igen aktív és eredményes pályázati
tevékenységét, amelyek sorában színművek és versek egyaránt nagy számmal sorakoztak.
A fővárosba kerülve 1897-ben tagja lett a Kisfaludy Társaságnak, amely a kezdetektől
fogva támogatta és ösztönözte az ifjú pályatársat. Később azonban némileg elhidegült tőlük,
és az 1899-es felvételétől kezdve lényegesen aktívabb tagja lett a kezdetben Jókai Mór,
majd később Herczegh Ferenc nevével fémjelzett Petőfi Társaságnak. Jókai Mórt 78.
születésnapján a Nemzeti Színházban köszöntötte. Nem sokkal később bekövetkezett
halálakor már ő búcsúztatta a nagy írót a fővárosi színházak nevében.10 Pártfogói és hívei
6 Perényi József: Somló Sándor 4–18. p. In: Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1920. 9. évfolyam
7 Erődy Jenő: Somló Sándor - Színházi élet 1916.
8 Egressy Ákos: Aviatikai élményeim és viszontagságaim. Vasárnapi Újság 1911. 312-16. p.
9 Lásd 8. jegyzetpontot!
10 Vasárnapi Újság 1903 Jókai ünneplése 122. p., Vasárnapi Újság 1904. Jókai temetése 341. p.
– 236 –
közé sorolhatjuk Herczegh Ferencet is. apja, az Új Idők – több napi- és bulvárlappal szemben
– rendszeresen hírt és teret adott Somló Sándor munkásságának előrehaladásáról és
különféle sikereiről.11
Zemplén verssel, medvebőrrel és sátorral ünnepelt csalogánya
Somló kor- és pályatársa Stépán Vilma Jolánka – miként ezt a mellékelt anyakönyv
bejegyzés másolata is tanúsítja – 1862. április 20-án született és május 1-jén keresztelték
meg Sátoraljaújhelyen. Édesapja Stépán János vármegyei főügyész, édesanyja Vadnay
Vilma volt. Rangos család lehetett, mert keresztszülői tisztséget Diószeghy János hites
(híres?) ügyvéd és Bodó Anna Liszy vállalták. Sajnos ennél többet nem tudunk a prima-
donna gyermek és ifjúkoráról. Valószínűleg hamar elhagyhatta szülővárosát, s nem is tartott
különösebb kapcsolatot Sátoraljaújhellyel.
A hivatkozott szaklexikon szerint Budapestre került és ott folytatta tanulmányait.12 Az
ugyanonnan származó adat azt rögzíti, hogy Káldy Gyulához került, aki felvette énekosz-
tályába. Ez mintegy megalapozta előmenetelét, mert egy év mulva Rákosi Jenő igazgató a
Népszínházba szerződtette. Sőt 1880 novemberében már fel is léptette az „Utszéli grófkis-
asszony” c. operett Albina szerepében. Feltételezhetően akkoriban cserélte fel megkereszte-
lésekor kapott családnevét Stépánról az édesanyjától örökölt, színészi körökben elfogad
hatóbbnak minősülő Vadnayra.
Az operetténekesnő további pályája sajátos módon alakult, mert ígéretesnek tűnő
fővárosi kezdet után mégsem tudott talajt fogni a nagyvárosban. A vidékre kerülést
általában visszaesésnek szokás minősíteni, de a primadonna esetében szinte az ellenkezője
történt. A feltárt és megismert sajtó visszhangok egyértelműen arra utalnak, hogy Vadnay
Vilma számos városunkban nagy kedvenccé, nemegyszer viharosan ünnepelt művésznővé
vált.
Az Eger című hetilap szerint a közönség nagy szeretettel fogadta a Budapestről érkezett,
néhány hétig a városban vendégeskedő Népszínház társulatát.13 A 1882 júliusában és
augusztusában megrendezett előadások méltatása során megkülönböztetett figyelemmel
kísérte az ifjú színésznő szereplését a tudósító. „Vadnai Vilma (Tinka) szeretetre méltó
növendék, csengő hangja s ügyes játéka a köztetszést méltán kiérdemelte; a többi nő
szereplők kisebb nagyobb mértékben járultak az előadás sikeresitéséhez.” A tudósító tovább
fokozta lelkesedését, amikor megállapította, hogy: „Vadnai Vilma (Cascarica) Croustillac
iránt boldogtalannak hitt szerelmét oly gyöngéd kedvességgel adta, hogy sorsa jóra
fordultát örömmel vártuk; hangja tiszta, játéka és előadása megnyerő.” Néhány sorral
arréb a következőket rögzítette: „Vadnai Vilma (előbbi herczeg neje) mélyen szerető nő –
kissé erőltetett durczásságát leszámítva – híven s oly tiszta tükörben adta szerepét, hogy
boldog férj, ki ily tükörbe tekinthet.”
11 Somló 1916. szeptember 2-án történt elhunyta alkalmával a Petőfi Társaság és annak regnáló elnöke, Herczegh Ferenc is
részvétét nyilvánította.
12 Schöpflin Aladár (szerk.): Magyar Színművészeti Lexikon 4. 124-26.
13 Eger hetilap 1882. 29, 30 és 32. szám.
– 237 –
A tudósító a következő hasábban már pontosan írta le a művésznő nevét, sőt játékáról
és énekéről még inkább elragadtatva írt: „Vadnay Vilma k. a. művészetéről elragadtatással
kell szólani, mivel ez a kényesebb ízlést is kielégíti. Nem mondjuk, hogy a kisasszony
bevégzett művésznő, hisz ez fiatalon még nehéz volna, de az a kis félénkség, mely némely
nehezebb átmeneteknél hangján észrevehető, csak érdekesebbé teszi azt a gyönyörű, tiszta
nagy terjedelmű hangot.”
A tudósító nemcsak a színész-énekesi teljesítményt, hanem annak visszhangját is érté-
kelte a következő mondatokban: „Vadnay Vilma és Medgyaszay Evelin nagyon is kaczérok
voltak.” „Vadnay Vilma (Olivette) játéka viharos tapsokat idézett elő.” Megjegyzésül ide
kívánkozik, hogy a lap ugyanezen számában egri tisztelői – lehetséges, hogy ez éppen
maga a tudósító volt – 5 szakaszos, lelkendező hangvételű, alkalmi versben fejezték ki
hódolatukat a művésznő iránt!
Vadnay Vilma következő években több vidéki színházban szerepelt. Emlékezetes sikere-
ket aratott Aradon és Szegeden Krecsányi Ignác társulatában. A későbbiekben leggyak-
rabban, mint Valentin Lajos tenorista, debreceni illetőségű színigazgató vezette együttes
tagjaként vagy vendégszereplőjeként lépett fel. Vele közös előzményt és szakmai szálat
jelent az előbbiekben említett Káldi Gyula, akit Valentin énektanáraként is többször
megemlítenek. Ugyanezen társulatban kapott szerepet Somló Sándor is. Közös tevékeny-
ségükkel sokat foglalkoztak a lapok, melyekben újabb sikerekről olvashatunk. Megannyi
közös fellépés közepette Szegeden még arra is szakítottak időt, hogy 1884. március 15-én
házasságot kössenek.
1888 augusztusában két hónapig Máramarosszigeten lépett fel Valentin Lajos társulata.
A vendégjátékról szóló tudósítás „Ünnepély a színpadon” címmel számol be az esemény-
ről: „Somlóné Vadnay Vilma jutalom előadása alatt, az első felvonás után, tisztelői a
színpadon felköszöntötték. Máramarosi specialitást, medvebőrt tettek a lába elé. Kovássy
Ákos ügyvéd, a küldöttség szónoka adta át a művésznőnek az emléket, aki meghatottan
köszönte igy: „Ha a kötelesség pontos teljesítését felül méltányolják, akkor.a kötelességet
teljesítő csak a legnagyobb hálával adózhat.” A küldöttség tagjai Todorovics Zakár ügyvéd
és Kovássy Zoltán egy ezüst serleget is átadtak az énekesnőnek emlékül. A medvebőr az
egész előadás alatt szinház pamlagján maradt.”14
Az 1889 májusában Nyíregyházán fellépő debreceni színtársulatot két húzó névvel –
éppenséggel a házaspáréval – reklámozta a helyi lap: „Új és pedig első rangú tagja a
társulatnak Somlóné Vadnay Vilma, a népszínház volt tagja… A művésznő férje, Somló
Sándor, a jeles drámaíró, szintén elsőrangú színész lyrai és drámai hős szerelmes szere-
pekben.”15
Az idézett tudósításokból is érzékelhető, hogy a primadonna megkülönböztetett ked-
vence volt a helyi sajtónak. Vendégszerepléseiből további nagyszámú beszámolót idézhet-
nénk. Ezek közül talán mégis a szülővárosában való fellépését említjük meg, miszerint:
14 Kovássy Zoltán: Színházi esték Máramarosszigeten /Beszélgetések szép emlékekről/ 126. In Színháztudományi Szemle 21.
(Budapest, 1986)
15 Nyírvidék 1989 március 24- 12. szám
– 238 –
„Színre fognak kerülni az általános kedveltségnek örvendő operettek, népszinművek,

bohózatok, színmüvek és vígjátékok. Ugyanez alkalommal tudatja azt is, hogy már az évad
elején 7 estére terjedő vendégjáték-ciklusra megnyerte Somlóné Vadnay Vilma asszonyt, a
kolozsvári, legutóbb a debreczeni színház kedvelt primadonnáját.” Eddig tart a hírverés és
a beharangozás. A művésznő fellépése ismét elbűvöli a tudósítót, aki emelkedett hang-
nemben nyilatkozik a teljesítményéről: „kedves földinket, »Zemplén csalogányát,« Vadnay
Vilma művész-játékát és elbájolóan szép énekhangját élvezhessük, kiváló része volt a
közönség összetoborzásában. Az élvezet, mit a művésznő énekben és játékban nyújtott,
nemcsak hogy ünnepi, de sátoros ünnepi volt. Viharos taps köszöntötte, mikor a színen
megjelent — mely újabb és riadóbb erővel ismétlődött mindannyiszor, valahányszor egy
egy partitúrának eléneklésével arra valóban úgy rászolgált, hogy kellően honorálni alig
lehetett. Ez az évadot megnyitó est a Vadnay Vilma ünnepeltetésének fényes alkalma volt.
Isten hozta körünkbe! Örömünkre, büszkeségünkre éljen, éljen, éljen!!!”
A Budapesten élő házaspár nemcsak színpadi szerepekre vállalkozott. Mivel Gödöllőn
is fenntartottak egy nyaralót, így a kisváros is felkérte őket alkalmi fellépésekre. Így adó-
dott, hogy 1901. szeptember 15-én az Erzsébet királynéra való emlékezés alkalmával
Somló Sándor tartott emlékbeszédet. Felesége pedig két dalt énekelt el Erzsébet királynőről,
a nemrégiben felállított szobor mellett. Sajnos róla nem maradt fenn fénykép, de feltéte-
lezhető, hogy a szobron álló hölgyek egyike maga Vadnay Vilma volt.17
Somló Sándor a Nemzeti Színház és a Színiakadémia élén
A családjával korábban konfliktusba keveredett színész a kilenvenes évek elejére a

Nemzeti Színház tagja lett. Komoly kezdetnek és lényeges előzménynek számít, hogy már
1881. május 27-én vendégszerepelt a Nemzeti Színházban az »Egy szegény ifjú története«
Odiot Maxime szerepében. Ezután főleg vidéki fellépések következtek, de folyamatosan
megmaradt a főváros látókörében. Mi több, a nagynevű igazgató, Paulay Ede tanítványai
és legközvetlenebb munkatársai közé tartozott. 1892-ben a Hamletben kapott komoly
szerepet, majd egy évvel később a Nemzeti Színház szerződött tagja lett.
A következő évtizedben a színház sokat foglalkoztatott, szép hanggal rendelkező, vezető
színészévé vált. Hosszú sora volt klasszikus szerepeinek, nagyon gyakran lépett fel
Shakespeare darabjaiban. A feljegyzések szerint Rómeóként aratta a legnagyobb sikert, de
nem sokkal maradt el ettől Faust alakításában sem. Időközben több darabját is színre vitte
a társulat, rendezőként is bemutatkozott, 1900 januárjától rendezői szerződése volt. Össze-
gezve megállapítható, hogy Somló Sándor a századfordulóra a Nemzeti Színház elismert,
befolyásos, vezető művészei közé került, melynek végeredményeként 1902. április 1-től
igazgatói kinevezést kapott.
16 Zemplén 1990. március 30. Melléklet a 13. számhoz

17 Vasárnapi Újság 1901. 39. 628. p.
– 239 –
Karrierje további állomásainak bemutatása mellett érdemes röviden utalni a színházi élet
korabeli változásaira. Megállapítható, hogy színházak a formálódó, egyre bővülő szórakoz-
tató ipar vezető szereplői, és ezzel párhuzamosan a polgári reprezentáció fontos színterei
lettek.18 A 19. század utolsó éveiben valóságos színházalapítási láz bontakozott ki: 1875-
ben a fővárosi fenntartású Népszínház, 1884-ben az Operaház, 1896-ban a Vígszínház
nyitotta meg kapuit. Mellettük az ország számos városában is új kőszínházak létesültek.
Az új színházak komoly riválisai lettek a Nemzeti Színháznak. Az Operaház a nagypolgár-
ságot, a Víg- és a Népszínház a populárisabb műfajok híveit vonzotta magához olyannyira,
hogy elvitte őket a Nemzeti közönségéből. A versengés magukra a színészekre is kiterjedt,
akik élve a szórakoztatóipar kínálta bővülő lehetőségekkel egyre nagyobb gázsikat kérhet-
tek, követelhettek és kaphattak.19
Somló Sándor vezetőként ilyesfajta kihívásokkal szembesült. A színház vezetésében új
modellt alkalmaztak. Az addig megszokott kettős: intendens-igazgató felállás helyett a Szél
Kálmán belügyminiszter aláírásával megerősített kinevezéssel egyszemélyi, igazgatói
irányítás és döntéshozatal érvényesülését várták.20 A sajtótudósítások szerint az új igazgatót
reménykedve fogadta a társulat. Beiktatása után nem sokkal pedig államtitkár, polgármester
és számos vezető színész jelenlében megrendezett est keretében indították útjára az új
vezetőt.21
A színház vezetőjeként a repertoár alakításával és bővítésével foglalkozott a
legszívesebben. Talán az sem túlzás, hogy e tekintetben érte el a legtöbb eredményt.
Alaposan kibővítette a színre kerülő darabok választékát, új kezdeményezéseket tett.
Többször járt külföldön, és onnan új művek színrevitelének jogát szerezte és vásárolta meg.
További kérdés, hogy a megújult, kibővített választék mennyire találkozott a befogadó
közönséggel. Nem ismeretesek az erre vonatkozó részletes kimutatások, de bizony akadtak
erősen mérsékelt nézőszámú, sőt bukott darabok is.
Tovább bonyolították a színház helyzetét a létesítmény állapotának szorító gondjai,
amely elől nem térhetett ki az igazgató. A Kerepesi úton (mai Rákóczi út) állt színházépület
állapota a 20. század elejére kritikussá és tűzveszélyessé vált, olyannyira, hogy a főváros
hatóságai megvonták az épület működési engedélyét.22 Az igazgató próbált úrrá lenni a
helyzeten, lehetőségeket keresett, és erre elsősorban Népszínház színpada kínálkozott
megoldásként. Sőt több legyet is akart ütni egy csapásra: lehetőséget teremteni a nagy
színpadot igénylő darabok bemutatására amivel reményei szerint egyúttal az új színház-
18 Csáky Móric: Az operett ideológiája és a Bécsi modernség Budapest Európa könyvkiadó 1999.
19 A kultúra világa Budapest Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1963. 520-527.
20 Pesti Napló 1902. április 29. 10. p.
21 Pesti Napló 1902. május 7. p. A városligeti Vampetics vendéglőben tartott estén jelen voltak: Márkus Emilia, Fáv Szeréna,
Helvev Laura, Vizváryné, gróf Festetich Andorné, Lánczy Ilka, Török Irma. Marótby Margit, Somlóné, Paulayné, Lendvayné,
Nagy Ibolya, Ligeti Juliska és mások a külömböző színházak tagjai közül. A férfiak közül az ünnepelt mellett Gulner Gyula
államtitkár és Márkus főpolgármester ültek. Továbbá ott voltak még gróf Keglevich István intendáns, Bartók Lajos, Bezerédy
Viktor és Kaffka László min. tanácsosok, Jakab Ödön, Kéméndy Jenő, Bosnyák Zoltán és többen.
22 Pesti Napló 1907. augusztus 30. 5. p.
– 240 –
épület szükségességét is megoldották volna.23 Mégsem ez történt. Mivel a kormányzat és

a főváros közötti viszonyok akkor sem voltak konfliktusmentesek, Somló Sándor ötletéből
csak évekkel később lett valóság. Akkor, amikor 1908-ban – nem kis részben a kényszerítő
körülmények és a két fél között létrejött alku következményeként – átköltözött a
Népszínház épületébe a Nemzeti Színház.
A nagyobb horderejű ügyek mellett apró-cseprő feladatai is rendre akadtak az
igazgatónak. A színház tagjai nemegyszer fejezték ki elégedetlenségüket a kapott gázsival
szemben, s makacsul megpróbálták feljebb srófolni tarifájukat. Máskor a hazai szerzők
vagy éppen külföldi szerzők magyarországi képviselőivel kellett osztozkodnia és
alkudoznia az elvárt jogdíjak miatt. Megint máskor kabaréba illő eset keletkezett abból,
amikor a Nemzeti Színház egyik, akkor már 80. évébe lépett csillaga, Prielle Kornélia egy
28 éves bizonytalan foglalkozású személlyel lépett házasságra. Mivel ebbe a pikáns esetbe
– egy festmény megvásárlása ürügyén – az igazgatót is bele akarták keverni, egy évvel
mandátumának lejárta után Somló Sándornak tanúként kellett megjelennie és magyaráz-
kodnia a bíróságon.24
Pozíciójában is megrengette egy botrányosra duzzadt váltóügy, amelynek hullámai még
parlamenti szócsatát is gerjesztettek. Kiderült, hogy az igazgató váltóit színészeivel iratta
alá, így szinte rögtön az újságok központi témájává vált.25 Terjedelmes cikkekben adtak
hírt az esetről, s többnyire levonták következtetéseiket Somló Sándor ballépéséről. Kisebb-
nagyobb vehemenciával ugyan, de lemondását követelték.26 Andrássy Gyula belügymi-
niszter vizsgálatot rendelt el az ügyben, s ebben részben tisztázták az igazgatót. Megálla-
pították, hogy a váltók léteztek de a jelentés arra is rámutatott, hogy az aláíró színészek
nem részesültek előnyben közreműködésük fejében.27
Végeredményben Somló Sándor reményekkel, de azért nem egy kétséggel indult szín-
házvezetői pályafutása öt szűk év után lezárult. Az adott időkeret és a rendelkezésre álló
személyi és tárgyi feltételek korlátozták és behatárolták tervei és elképzelései megvaló-
sítását. Lemondott megbizatásáról, és helyette a Színiakadémia vezetését vállalta el. Ezzel
kikerült a reflektorfényből, s több mint egy évtizedig vehetett részt a szakma utánpótlásának
23 Pesti Napló 1905 55. szám 13. p. Somló Sándor, mint a Nemzeti Színház igazgatója, pályázni óhajt. Somló a Népszínházát
a Nemzeti Színházzal kapcsolatosan — tehát állami jelleggel, állami szubvencióval — óhajtja vezetni. Ezzel, mint
beadványában kifejti, az új Nemzeti Színház építésének kérdése is elintézést nyerne olyan módon, hogy az új épület építésének
szükségessége elesnék. Somló az összes nagy kiállítást, nagy színpadot igénylő darabokat — például s Skakespeare-drámákat
—átvinné a Népszínházba, ahol természetesen új, kiállitásos darabokat is akar bemutatni. Ezen kivül teljes erővel kultiválná
a Népszínházban a népszínművet, e műfaj valóságos rekonstrukcióját helyezi kilátásba, mert szerinte ez is a Nemzeti Színház
egyik föladata.
24 Pesti Napló 1909. 5. sz. 12. p. „Somló Sándor a Nemzeti Színház volt igazgatója, a szinmüvészeti akadémia igazgatója
elmondta, hogy Rozsnyaitól 200 koronáért vette meg Prielle Kornélia hagyatékából Szerdahelyi arcképét. Elmondta továbbá
Somló azt is, hogy Prielle Kornélia mindig rendezett anyagi viszonyok között élt, s csak azóta vett fel előlegeket s keveredett
adósságokba, amióta Rozsnyai hozzá járt. Rozsnyai később mint Prielle Kornélia férje igénybe vette a nagy művésznőnek a
Nemzeti Színházban érvényes szabadjegvét.”
25 A Hét 1906. Igen ám, de itt nem az adósságon van a hangsúly, hanem a zsirón. Hogy az igazgató nem lehet ura azoknak a
tagoknak, akik neki váltószivességeket tesznek. Ha Somló váltóit Bubics Zsigmond zsirálja, akkor nincs semmi hiba, de hogy
Ivánfi és Pethes zsirál, ez hiba a kréta körül.
26 Somló Sándor adósságai. Az Újság 1906. november 1. 10.
27 Pesti Napló 1916. november 27. 15. p.
– 241 –
felkészítésében és nevelésében. Ráadásul irányító és vezető pozícióban, ami nem minden-

kinek adatott meg.28
1916. szeptember 2-án váratlanul bekövetkezett haláláig folyamatosan dolgozott a
Színiakadémia vezetőjeként. A Nemzeti Színház örökös tagjaként gyászolta, több irodalmi
társaság is osztozott a család gyászában. Az elhunytat a Kerepesi temető parcellájában
temették el. Két évvel később Vadnay Vilma is meghalt, akit férje mellé temettek el.29
Sírjuk a 20/l-l(2)-58: parcellában található.30
A Felső-Magyarországról származó színész házaspár sokirányú és eredményes munkás-
ságát elismerte a hazai művész társadalom. Teljesítményük megérdemli, hogy emléküket
szülőföldjük, szülővárosaik is számon tartsák.
A kultúra világa
1963 A kultúra világa Budapest Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
Csáky Móric
1999 Az operett ideológiája és a bécsi modernség. Európa Kiadó, Budapest
Hőgye István
1996 Tudósok, művészek levelei Zemplén Levéltárában – Acta Archivistica
1. Miskolc
Kónya Péter és kollégái
2019 Nagykapos története Presov
Kovássy Zoltán
1986 Színháztudományi Szemle 21. Budapest
Kováts Dániel szerk.
2001 Sátoraljaújhely lexikona
Pallas Nagy Lexikona
1897 Pallas Nagy Lexikona 15. kötet. Budapest
Pintér Jenő (szerk.)
1920 Irodalomtörténet 9. évfolyam
Schöpflin Aladár (szerk.)
1931. Magyar Színművészeti Lexikon 4.
Szinnyei József:
1894 Magyar írók élete és munkái
28 Erődy Jenő: Somló Sándor Színházi élet 1916. 5. o. „Nem tekintette üzletnek a színházat és üldözte az irodalmi vagy
művészeti protekciót. Sajnos, ideális munkálkodása nem vezetett teljes sikerhez; sokan voltak, kik irigyelték, áskálódtak
ellene, gyűlölködésnek volt kitéve . .. Ekkor lemondott az igazgatásról és színészpedagógus lett.”
29 Leánya: Somló Sári, szobrászművésznő, sz. 1886. márc. 7-én, Aradon. Kiemelkedő alkotása a Madách Imréről készült
szobra, amely ma is látható a Nemzeti Színházban.
30 A Kerepesi úti temető. II. - Budapesti Negyed 25. (1999. ősz) 289. p.
– 242 –
Folyóiratok, újságok
– Az Arcanum Digitális Tudománytár és a Hungaricana Közgyűjteményi Könyvtárban

fellelhető adatbázisok alapján
– A Hét
– Budapesti Negyed
– Eger hetilap
– Nyírvidék
– Pesti Napló
– Színházi Élet
– Vasárnapi újság
– Zemplén
2. kép. Somló Sándor és

Vadnay Vilma sírja
1. kép. Somló Sándor
– 243 –
3. kép. Plakát Vadnay Vilma búcsúfellépéséről
– 244 –
Pácin kapcsolatrendszere és házasodási köre a 20. században
Örsi Julianna
Pácin kapcsolatrendszere és házasodási köre

a 20. században
I. A település külső és belső kapcsolatai
1.) A település helye a tájban
Pácin napjainkban a Bodrogköz olyan magyar települése, amely a mai Magyarország

északi határán fekszik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Területe a történelmi Zemplén
megye egyik községe. Az itt élő lakosok – néhány családtól eltekintve – elsősorban a Sennyei
uradalom jobbágyai voltak. Kultúrája a Bodrogköz néprajzi csoportjáéval mutat azonossá-
got, amelyet a két folyó – a Bodrog és a Tisza – közötti természeti viszonyok nagyban meg-
határoztak. A táj adottságait figyelembe véve a települések kialakulása szerint Nagy Géza
– Valter Ilona nyomán1 – öt csoportot különböztetett meg: 1.) Tice melleti falvak: Ágcsernyő,
Battyán, Kaponya, Lelesz, Bodrogmező, Boly, Zétény, Szinyér, Rad, Kisújlak, Pálfölde,
Bodrogszentmária, Szolnocska, Véke, Bacska. 2.) Karcsa menti települések: Magyaror-
szágon Karos, Karcsa, Pácin, Nagyrozvágy, Kisrozvágy, Semjén, Láca, Cséke, Dámóc;
Szlovákiában Bély, Dobra, Perbenyik, Királyhelmec, Bodrogszentes, Kisgéres, Nagygéres,
Örös, Kiskövesd, Nagykövesd. 3.) Bodrogmenti települések: Magyarországon Felsőberecki,
Alsóberecki, Vajdácska, Bodroghalom, Szlovákiában Bodrogvécs, Bodrogszerdahely,
Bodrogszög, Szomotor. 4.) Tiszamenti települések: Magyarországon Zemplénagárd, Rév-
leányvár, Ricse, Cigánd, Tiszakarád, Tiszacsermely, Györgytarló; Szlovákiában Nagytár-
kány, Kistárkány. 5.) Bodrogzug: Kenézlő, Viss, Zalkod.2 E felsorolás szerint a Bodrog-közhöz
54 település tartozik.3 A Bodrogköz, mint kistáj belső tagolódásának bemutatásához
kívánok hozzájárulni jelen írásommal. A házassági kapcsolatok ugyanis részint magya-
rázzák egyes kulturális elemek elterjedését, másrészt rámutatnak a népesség nyelvi-, fele-
kezeti váltás egyéni attitűdjére, az asszimilálódás fokára.
A földrajzi környezet determináló szerepéről korábban több szerző írt.4 Az Újszászi
Kálmán által vezetett sárospataki faluszeminárium munkájában résztvevő diákok a két
világháború között, majd az azt követő években is jelentős feltáró munkát, néprajzi
megfigyelést végeztek és örökítettek meg e tájon.5 Közéjük tartozott a karcsai Nagy Géza,
aki – Balassa Ivánnal együtt járta be a bodrogközi falvakat – a vidék jeles önkéntes
gyűjtőjévé vált.6
1 Valter Ilona 1974

2 Nagy Géza 1994
3 Megjegyzem egyes szerzők véleménye eltér a Bodrogköz meghatározásánál.
4 Közülük Balassa Iván munkáját emelem ki. Balassa Iván 1975
5 Az ekkor készült faluszemináriumi dolgozatok most a Sárospataki Református Gyűjtemény Adattárában találhatók.
6 Főleg folklór-gyűjtései, kötetei (népmese, népmonda, földrajzi nevek) ismertek. Lásd Nagy Géza karcsai küldetése címmel
a Karcsaiak Karcsáért Egyesület honlapján! Letöltés: 2018.07.19.
– 245 –
A Bodrogközben élő helytörténetkutatók, a megyében dolgozó muzeológusok és más

kutatók különösen sokat foglalkoztak az itt élő emberek és a táj kapcsolatával, a térség
gazdasági kapcsolataival.7 Az interetnikus kapcsolatokat is bemutató kutatási eredményeket
1984-től konferenciák, tanulmánykötetek sora jelzi számunkra.8 Szerzői már szinte
kijelölték a kutatás további útját. A figyelem egyre erősebben a népességtörténetre, a
migrációra, a táji kapcsolatokra irányult. Kósa László, Paládi Kovács Attila és Borsos
Balázs országosan is áttekintő írásaiban – a földrajzi-néprajzi terminológiák meghatározása
és azok határai megrajzolásában – is jelentős szerepet kaptak a Borsod-Abaúj-Zemplén
megyei adatok, tapasztalatok.9 A nyelvészek és a földrajzkutatók is egyre nagyobb figyel-
met fordítottak az Északkelet-Magyarországon lezajló migrációnak és az asszimilációnak.10
Tamási Edit a Bodrogköz népességtörténetének vallási és nemzetiség-szempontú feldol-
gozását végezte el.11 Viga Gyula néprajzi kutatását több évtizeden át folytatta határon innen
és túl, amelynek eredményeit több önálló kötetében olvashatjuk.12 A több évtizedes kutatá-
sok, konferenciák, könyvek egyre ismertebbé tették a Bodrogközt. A kutatási eredmények
bekerültek a különböző tudományágak összefoglaló munkáiba.13 Az utóbbi években egyre
több kutató kapcsolódott be a térség monografikus kutatásába. Barna Gábor szervezte a
Kaposkelecsény-kutatást14, Viga Gyula a Nagytárkány-, Cigánd- és Pácin-kutatást.15 Mind
a magam, mind a kutatótársaim írásai összehasonlító anyagként szolgálnak jelen tanulmá-
nyomhoz is.16
A fentebb felvázolt kutatástörténeti előzmények megalapozzák azt az igényt, hogy Pácin
község társadalmáról, kultúrájáról, kapcsolatrendszeréről, 20. századi állapotáról – egy
mélyebbre ható kutatást végezve – részletes képet tárjunk a tudományszakok művelői és a
nagyközönség elé. Jelen írásomban ehhez kívánok hozzájárulni az egyéni életutak nyomon
követésével, a közösségi élet szabályainak elemzésével. A jelenkori források elemzése
hozzásegít bennünket ahhoz, hogy megállapítsuk egy falu mozgásterét, amely segít kijelölni
Pácin helyét a térségben. A népességi adatok jól tükrözik a település zártságának,
nyitottságának fokát. Ezzel együtt magyarázatot kapunk a hagyományos paraszti kultúra
felbomlásának mértékére. Ez egyúttal adatot szolgáltat ahhoz is, hogy választ kapjunk arra
a kérdésre, hogy a Bodrogköz a 20. században egységes néprajzi csoport-e. A település
fekvése alkalmas arra, hogy bemutassuk a Bodrogköz, mint néprajzi csoport működését
mennyiben befolyásolták a külső (politikai) tényezők, legfőképpen az államhatárok
megváltoztatása.
7 Szabadfalvi József 1985: 5-16., Janó Ákos 1987

8 Kunt Ernő – Szabadfalvi József – Viga Gyula (szerk.) 1985; Szabadfalvi József – Viga Gyula 1985, Szabadfalvi József –
Viga Gyula (szerk.) 1986, Viga Gyula (szerk.) 1987. 1995-ben Miskolcon, 1999-ben Sárospatakon rendeztek újabb
tanácskozást. Lásd Katona Judit – Viga Gyula (szerk.) 1996; Balassa Iván – Dankó Imre – J. Dankó Katalin – Tamás Edit
– Viga Gyula (szerk.) 2001!
9 Kósa László 1998, Paládi Kovács Attila 2003; Paládi Kovács Attila 2015, Borsos Balázs 2011
10 Demeter Gábor–Bagdi Róbert 2009
11 Tamási Edit 1999
12 Viga Gyula 1990; Viga Gyula 1996
13 Mohay Tamás 2011
14 Barna Gábor (szerk.) 2014
15 Viga Gyula (szerk.) 2006, Viga Gyula 2014
16 Lásd Örsi Julianna 2006, Örsi Julianna 2014!
– 246 –
2.) A település népességének nagyságrendje és összetétele
A település 18-19. századi lakosságszámának megállapításához, az összetétel alakulására

a II. József-féle népszámlálás17 és Fényes Elek statisztikája18 a kiindulópont. A 18. század
utolsó negyedében egy negyven házból álló településről van szó, amelyben 55 család él. A
lakosság száma 285 fő (148 férfi, 137 nő). A családok fele zsellér (24), akik valószínűleg
a falu földesura (Mágócsy, Sennyei báró) birtokán tevékenykednek. Hasonló nagyságrendű
a gazdálkodó parasztcsaládok száma is. (Bizonyára közöttük vannak a 18. század elejétől
ott élő törzsökös magyar családok leszármazottjai.19) A polgár és parasztörökösök és egyéb
foglalkozású férfiak száma 1784-ben 23, illetve 10 fő. A családnagyságokról nincs pontos
adatunk. Csak azt tudjuk, hogy ekkor a 18 év alatti fiúk száma 63. Valószínűleg hasonló
nagyságrendű a lányok száma is. Ez átlagosan 2,3 gyermeket jelent családonként. Ennél
azonban nagyobb a családok mérete, hiszen felnőtt korú nőtlen (94 fő, azaz 1,7 férfi
családonként) és nagykorú lányok is éltek a szülői háztartásban. Így a 18. század utolsó
negyedében 7-8 fős családok éltek Pácinban. Mivel csak 40 ház volt a faluban, így –
leszámítva az uradalom cselédházaiban élőket – a parasztcsaládok egy része (a birtokosok)
bizonyára nagycsalád20 formációban élt. A településen azonban sokkal inkább jellemző
lehetett a sok gyermekes kiscsalád. A település nagyságrendje, az itt élő családok száma a
párválasztást erősen befolyásolhatta, amely a közösség nyitottságát (exogámiára való
hajlást) mutatja.
A 19. század közepén már 667 fő a település lakossága. Fényes Elek magyar faluként
jegyzi. Felekezetileg megosztott a falu. 1851-ben 385 (57,72%) református, 213 (31,94%)
római katolikus, 43 (6,45%) görög katolikus, 20 (3%) zsidó, 6 (0,9%) evangélikus él itt.21
Az 1869. évi népszámlálásból22 több adatot megtudhatunk a Pácinban élő népességről.
Akkor már 126 házban 206 család él. A lakosok száma 1.271 fő. Felekezetileg a reformátu-
sok száma 702 (55,23%), a római katolikusoké 348 (27,38%), a görög katolikusoké 160
(12,59%), az izraelitáké 58 (4,5%)), az evangélikusoké 3 (0,23%).
1900-ra 1.579-re nő az összlakosság száma, amelyből 950 (60,2%) református, 366
(23,2%) római katolikus, 181 (11,5%) görög katolikus, 76 (4,8%) izraelita, 6 (0,4%)
evangélikus.23
A folyamat tehát jól látható. A település lélekszáma egyre növekszik. A 19-20. század
fordulóján Pácinnak felekezetileg vegyes lakossága van. A településen belül meghatározó
a református közösség (60,2%). A lakosság egyötöde római katolikus. Folyamatosan nő a
17 Az első Magyarországi Népszámlálás (1784-1787) … 1960

18 Fényes Elek 1851
19 Az 1715. évi összeírás alapján Szabó, Sütő, Sánta, Tót, Hras, az 1720. évi összeírás alapján: Totth, Sánta, Halász, Séra,
Szabó. Lásd Tamás Edit 1999: 165.
20 Nagycsalád: Olyan családtípus, amely vérségi, gazdasági, lokális és társadalmi egység. Lásd részletesebben Morvay Judit
1980! A családi közösség e típusa jellemző volt a szomszédos Karcsára is, amint ezt leírta Nagy Géza. Lásd Nagy Géza
1999!
21 Fényes Elek 1851: II. 183.
22 Az 1869. évi népszámlálás vallási adatai … 2005: 264.
23 Tamási Eszter1999: 290.
– 247 –
görög katolikus és a zsidók száma. A település lakói majdnem kizárólag magyar anyanyel-
vűnek vallják magukat (1900-ban 1.562 fő, azaz 98,9%). Elenyésző a német és a szlovák
családok száma (0,5-0,5%)24. Pácin tehát nemzetiségileg a magyar zónába tartozott. A
ruszin eredetű görög katolikusok ekkor már túl voltak a nyelvváltáson.25 Ennek ellenére a
település önmagában továbbra sem mutat zárt közösséget, nem tud kizárólagosan házassági
endogámiát megvalósítani. A zárt közösség megvalósításához ugyanis minimum 2.000 fő
feletti lakosság és 75 %-os endogámia szükséges.26
A 20. században lezajló történelmi folyamatok sem kedveztek az egységes települési
kép kialakulásához. Azokra a külső tényezőkre, eseményekre utalok, amelyek befolyásolták
a közösség működését. Ilyen jelenség volt a kivándorlási mozgalom a 19-20. század
fordulóján. 1899-1913 között Zemplén megyéből mentek Amerikába a legtöbben (82.584
fő).27 Közöttük voltak páciniak is. Voltak, akik hazajöttek néhány év múlva, voltak, akik
kint maradtak. Szinte nincs olyan pácini család, akinek nincs „amerikás” rokona.
Az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlási mozgalom nem hagyta érintetlenül az
ország vezetését sem. Keresték az okokat és a megoldást. 1904-ben jelentést kértek a
főszolgabíróktól. A Sátoraljaújhelyi járás illetékes tisztviselője három okot sorol fel, amiért
elhagyják hazájukat az emberek: 1.) A földművelő, munkás és iparososztály szemlélete
megváltozott. Az igények emelkedtek. Az Amerikából visszajöttektől hallottak csábították
őket. 2.) A közgazdasági viszonyok itthon kedvezőtlenek. A közterhek emelkednek, a
parasztbirtokok súlyosan meg vannak adóztatva, a terményárak alacsonyak. 3.) Az amerikai
és az európai pénzárfolyamok nincsenek egyensúlyban. Az ottani keresetekből nagyobb
összeget tudnak hazaküldeni. Aki haza akar térni, azt támogatni kell. Ugyanakkor a kiván-
dorlást nem szabad teljesen megakasztani.28 A hazahozott pénzből többen földet vettek,
házat építettek. Így alakult ki Pácinban is a Miklós utca. Az Amerikában maradottak
általában megtartották vallásukat, megházasodtak, családot alapítottak. Tartották a kapcso-
latot az itthon maradt rokonokkal. Többen még az 1930-as években is itthon szintén beje-
gyeztették, megáldatták a házasságkötésüket. Az asszimilálódás már a második generáció-
nál megkezdődött, bár a kinti egyház küzdött ellene.29
A világháborúk is megzavarták a pácini közösség életét. A férfiak a frontra kerültek. Az
itthon maradott felnőttekre hárult a családi gazdaság működtetése, a családfenntartás terhe.
Mindez látszik a népmozgalmi adatokban is. A házasságkötések és a születések száma
csökken. A rendszerváltások és a különböző gazdasági (iparosítás), társadalmi intézkedések
(abortusz tiltása) is hatással voltak a népmozgalmi adatokra.
24 Tamási Eszter1999: 291.

25 1806-ban a munkácsi görög katolikus püspökség összeírásában Pácinban és Karcsán 54 görög katolikus lakik, akik számára
még ruszin és magyar prédikációt tartanak. Lásd Tamási Eszter 1999:178.!
26 Örsi Julianna 1966. E hipotézis alátámasztására újra kell vizsgálni, értelmezni Nemeskéri János — Valter Hubert e témában
végzett kutatását. Lásd Nemeskéri János – Valter Hubert 1966!
27 Rácz István 1980: 111.
28 Albert Tezla 1987: 63-64.
29 Lásd Örsi Julianna 2017!
– 248 –
1. táblázat. Születések és halálozások Pácinban, 1901-196830
év születések halálozások különbözet

száma száma
1901-1910 707 469 238
1911-1920 522 334 188
1921-1930 768 381 387
1931-1940 626 289 337
1941-1950 690 314 376
1951-1960 560 245 315
1961-1968 259 159 100
1901-1950 3313 1787 1526
1951-1968 819 404 415
1901-1968 4132 2191 1941
1. grafikon. Születések és halálozások száma Pácinban, 1901-1968
A születési és a halálozási adatok nyomon követése a 20. század utolsó negyedében

nehezebb feladatot jelent, mivel fokozatosan emelkedik a kórházak szerepvállalása az
életfordulók eseményeiben. Így itt a forráskritikának jelentős szerepe van. A népesedési
hivatalos községi adatsor ebben segít.
30 A népmozgalom … 1969. adatai alapján saját szerkesztés
– 249 –
2. táblázat. Házasságkötések száma Pácinban, 20. század31
év házasságkötések évi átlag

száma
1896-1900 75 15
1901-1910 218 21,8
1911-1915 154 30,8
1916-1917 19 9,5
1948-1950 93 31
1951-1960 198 19,8
1961-1970 157 15,7
1971-1980 147 14,7
1981-1990 115 11,5
1991-2000 88 8,8
2001 4 4
összesen 1268 23,48
2. grafikon. Házasságkötések száma Pácinban, 20. század
31 Állami anyakönyvek, Pácin – adatai alapján
– 250 –
3.) A társadalmi és politikai változások tükröződése az egyén és a család életében
Nyomon követve a ma élő nemzedékek sorsát, megállapíthatjuk, hogy a 20-21. század

fordulóján élő idős nemzedék egy olyan korban élt, él, amelyben az időről-időre változó
társadalom alkalmazkodásra, az új hatások befogadására kényszerítette az embereket.
Ennek történelmi gyökerei vannak, de főleg a külső tényezők (háborúk, gazdasági válság,
határmódosítás, rendszerváltások) befolyásolták a magyar társadalom, a helyi közösségek
működését, a családok életét.
A jobbágyfelszabadítás után jogilag megváltozott Pácinban is a földesúr és a szolgáló
népe közötti viszony. A népesedési adatok jól tükrözik a lakosság számának az emelkedését.
Az egészségügy fejlődésével csökkent a halálozási arány, ezen belül is a gyermekhalandó-
ság. A 20. század közepéig a sokgyermekes család a jellemző a településen. A ma élő idős
emberek még ilyen családba születtek (6-7 testvérük volt). A megélhetés biztosítása igen
nehéz volt. A férfiak nagy többsége famunkásként biztosította a család számára a min-
dennapi kenyeret. Mivel a falu megművelhető területének nagy része grófi birtok volt, a
többin pedig a törzsökös famíliák gazdálkodtak, így a munkavállalási kényszer mobilizálta
a férfiakat. A megélhetés keresése – amint már írtam – sokakat a tengerentúlra vitt. A föld-
rajzi mobilitás egyik tipikus példája a Gabóczi család. A család történetéből néhány jel-
lemző adatot emelek ki.
A család nyolc generációt tart számon.32 Magyar Györgyné – akinek anyai elődei – szerint
az ősapa, Gabóczi Imre Homonnáról jött Pácinba a 19. század közepén. A fia, Dániel volt
adatközlőnk dédnagyapja, 1850-ben született és a nála 16 évvel fiatalabb Tóth Zsuzsánnát
vette feleségül. Öt élő gyermekük (Zsófia – 1877, Julianna – 1879, Lajos – 1886, István – 1890,
Eszter – 1893)33 közül három fiú (István, Dániel és Lajos)34 kivándorolt Amerikába. Gabóczi
István Detroitban telepedett le feleségül vette a bártfai származású Rajek Annát és ott
alapított családot. Az amerikai rokonok Gabóczi István hét gyermekeinek a leszármazottjai.
Az egyik amerikai leszármazott kereste meg adatközlőnket a családfa összeállítása céljából,
de a kapcsolat a halála miatt később megszakadt. A rokonságból még egy kivándorló volt,
Szabó Albert (Gabóczi Zsófia férje), aki később szintén hazajött. Az itthon maradottak
Pácinban élték le az életüket. Adatközlőnk és szülei korosztályában endogám és exogám
házasság egyformán előfordult. A szülei hat hold földön gazdálkodtak. Az államszocialista
korban a családtagok élete megváltozott. A férfiak az iparban vállaltak munkát, a nők sok
esetben az egyes típusú (1956-tól), majd 1960-ban alakult hármas típusú termelőszövet-
kezetbe, vagy a varrodába mentek dolgozni. A fiatalok az általános iskola elvégzése után
Sátoraljaújhelyre vagy Sárospatakra mentek középiskolába. Gyermekeik, majd unokáik az
iskola elvégzése után általában nagyvárosokban (Miskolc, Budapest), más településeken
vállaltak munkát. Többek előtt megnyílt az értelmiségi pályára kerülés lehetősége is.
Összességében megállapíthatjuk, hogy a pácini fiatalok számára a 20. század második
felében az ismeretségi kör és a párválasztási lehetőség is kitágult.
32 Magyar Györgyné Szabó Ilona feljegyzései és elmondása alapján. (a gyűjtés ideje: 2016, gyűjtő: a szerző))
33 A Gabóczi testvérek anyakönyvi adatainak beazonosításában Balláné Fazekas Ilona családkutató segített. A munkáját ezúttal
is köszönöm.
34 Dániel Amerikában nőtlenként meghalt, Lajos 1900-ban vándorolt ki, de később hazajött.
– 251 –
4.) A település belső kapcsolatrendszere
A település népességére általában elmondható, hogy a 20. század első felében nőtt, a
második felében csökkent az itt élők száma. (2015-ben 1501 volt az állandó lakos Pácin-
ban.) Társadalmi helyzetük szerint a faluban voltak birtokos és cseléd családok. A birtoko-
sok főleg a törzsökös családok (Séra, Szabó, Lénárt, Cinke, Tarcali) közül kerültek ki. Ha
részletesebben megvizsgáljuk a családtörténeteket, akkor kiderül, hogy anyai vonalon
ezekben a családokban is voltak vidéki rokonok. A fő elv azonban az azonos vagyoni
állapotú családok között létrehozandó kapcsolat megteremtése, megerősítése volt házasság
révén. Ezt „Suba subához, guba gubához” szólásmondás is jól kifejezte.
Ezen az alapelven működött faluközösség is. Az elöljárók mindig a gazdagabb, tekin-
téllyel bíró családok közül kerültek ki. A jelenlegi képviselőtestület hét tagja egyénileg
fontos pozícióban lévő vagy saját karriert megvalósító sikeres ember. A testület tagjai 2015-
ben: Gégény Zsuzsanna polgármester (hivatali tisztviselő), dr. Németh Lajos alpolgár-
mester, háziorvos, dr. Cinke Sándor református lelkész, Bodnár Marianna gyógyszertári
asszisztens, Cinke Csaba a sátoraljai Prec-Cast Kft-nél középvezető, Móré Sándor mentős,
Tóth Tamás helyi vállalkozó. Közülük háromnak a szülei is páciniak. A településen jelentős
cigány nemzetiség él. Így a faluban Roma Kisebbségi Önkormányzat is működik.
Felekezetileg a település megosztott. Vannak reformátusok, római katolikusok, görög ka-
tolikusok, de előfordulnak egyéb (szabad keresztény, pünkösdista, jehova tanúja, hitgyülekezeti
tag) felekezetűek is. Egyházszervezetileg a helyben működő egyházközségük esperességekhez
tartozik (a reformátusok a Zempléni Református Egyházmegyéhez, a római katolikusok
Egerhez, a görögkatolikusok Dámóchoz). A római és a görög katolikus papok több faluban
is szolgálnak.
A vérségi kapcsolatok túlmutatnak a falu határán. A rokonság, mint intézmény műkö-
déséről azt állapíthatjuk meg, hogy a településszerkezetben a „hosszúház” megléte az egykori
„nagycsaládra” (pl. Séra banda) utal. A 20. században azonban már leginkább a házas
testvérférfiak családjának adott lakhatási lehetőséget az ősi szülői ház. „Egy udvaron 2-3
család élt.” – emlékeznek vissza az idős emberek. Az azonos családnevűeket ragadvány-
névvel különböztetik meg ma is. Előnevük volt a következő családoknak: Séra, Szabó,
Cinke. Például a Sérák között van Balog, Lizi, Lizó, Zsigó, a Szabók megkülönböztető
neve: Cinke, Balog. A ragadványnév lehetett a házastárs családi neve, de valamilyen testi
tulajdonság is.
A rokonsági terminológiák közül az oldalági rokon megnevezésére leggyakrabban
szolgáló báttya, nénnye, néném, illetve a házastársi rokon ángyó, ángyom, sógor, menyecske,
vő kifejezés él a mindennapi városi terminológiák mellett. Az azonos fokú rokonokat
életkor szerint különböztetik meg (vénebbik testvér, vénebbik unoka, nagyobb báttya,
vénebbik lányom, kisebbik lányom stb.). Az egyenesági terminológiák közül a tata
(nagyapa), pulya (gyerek), kislányka él. A házastársra utalásként apjokom az előforduló
formula. A rokonság számontartása elsősorban informális. A külföldön élő rokonok nevét
– 252 –
is felsorolják. A közeli hozzátartozóval leveleznek, szkájpolnak, telefonálnak, e-maileznek.

Családkutatást még csak kevesek végeznek. Egy idősebb tanár kutatta a Sérákat35. Előfor-
dult, hogy az Amerikában élő leszármazott kereste a magyarországi rokonait a családfa
összeállítása céljából. (Gabóczi család)
A nukleáris kiscsaládot még a 20. században is a férj és feleség, valamint nagylétszámú
gyermekek alkották. A családon belüli munkamegosztást befolyásolta a munkahely föld-
rajzi helye. Az idősebbek azonban még emlegetik, hogy az apjuk volt a „kikerítő”, ő kezelte
a pénzt, fizette be az adót, döntött a családi ügyekben, nagyobb vásárlásokban.
5.) A pácini ember kistáji kapcsolatai a 20. században

A falu a 20. században a Bodrogköz településeivel tartott gazdasági kapcsolatot elsősorban.
A 20. század első felében a pácini férfiak malomba Ricsére, Sátoraljaújhelybe, Vámos-
újfaluba, Szomotorba jártak őretni. Vásárba Karcsára, Cigándra, Ricsébe, Kisvárdára, heti
piacra, boltba Sátoraljaújhelyre, Sárospatakra jártak. A pálinkát Dombrádon vagy Kékcsén
főzették ki. A pamutot a szövéshez Szlovákiából hozatták. A kézimunkázáshoz a minta-
drukkolást egy karcsai asszony csinálta. A pácini katolikusok Karcsára és Máriapócsra jártak
búcsúba.
Vándorárusok is rendszeresen felkeresik a települést. Napjainkban a kenyeres kocsi
naponta Szlovákiából, a húsos autó Sátoraljaújhelyről jön. Vasárnaponként és kedden tejet
Nyírmadáról hoznak. Primőr áru is mindennap érkezik a faluba. Ezek a szállítók magán-
kereskedők.
Közigazgatásilag a falu napjainkban önálló településnek számít saját önkormányzattal
a Cigándi járásban. (Formailag 2012-től Bodroghalommal össze van vonva.) 1978-1989
között Karcsával alkottak közös tanácsot. Az összevonás a termelőszövetkezetek fúziójában
is megnyilvánult. Mindez a kapcsolatokban nem sok pozitívummal járt. Ez megmutatkozott
a falucsúfolóban is. „Akit Bodroghalomban (Lukán) meg nem késelnek, Karcsán meg nem
vernek és Pácinban ki nem csúfolnak, az végig mehet az egész világban.” – tartja a mondás,
ami a legényvirtuskodás emlékét is őrzi.
Az 1990-es években testvértelepülés választására került sor. Pácin és a szomszédos, de
ma Szlovákiához tartozó Nagykövesd (Velki Kamenec) kötött együttműködési megállapo-
dást. A kapcsolat tartósnak bizonyult. Részt vesznek egymás rendezvényein, évente egyszer
közös testületi ülésre kerül sor változó helyszínnel. Közös európai pályázati támogatással
építették meg az új utat a két település között.
Ugyancsak pozitívumként könyvelhető el a Bodrogközi napok évenkénti megrendezése
Pácinban 1997-től. Ez a falu és az egész Bodrogköz közös ünnepe, amely a szereplőknek
fellépési lehetőséget, az idelátogatóknak közös szórakozást, kapcsolatépítési, kapcsolattar-
tási lehetőséget jelent. Kisebb jelentőségű, de a nyugdíjasok számára ugyancsak fontos a
„Ki mit tud”, amelyet változó helyszínekkel (Ricse, Cigánd stb.) tartanak.
Pácin közlekedési helyzetéről elmondható, hogy Cigánd – ahol a járási hivatal működik
– viszonylag nehezen megközelíthető. A szomszédos településekre közúton el lehet jutni.
35 Konstantin nevű gimnáziumi tanár Sátoraljaújhelyen azt állapította meg, hogy a Sérák elődei Olaszországból származtak.
– 253 –
Buszjáratok vannak Sátoraljaújhelyről és Sárospatakról. E két város a gyerekek iskolázta-

tása szempontjából is fontos célpont. Újhelybe a rövidebb útvonal (18 km) a szlovákiai területen
keresztül vezet (Nagykövesd, Szomotor, Bodrogszerdahely). Ez a távolság rövidebb. Karcsán,
Karoson Alsóbereckin keresztül hosszabb (23 km) az út.
A legények bál alkalmával a szomszédos települések (főleg Karcsa) szórakozóhelyeit
keresték fel. A pácini bálba leggyakrabban a karcsai, nagyrozvágyi legények jöttek. A közös
szórakozás a párválasztást is segítette. A kiharangozás Kiskövesden fordult elő egy refor-
mátus legénnyel, aki katolikus lányt vett feleségül. Ugyanis a vallásilag vegyes házasság
megkötése reverzálissal járt, ami a református közösséget gyengítette. Ezt a család megszé-
gyenülve élte át. Jó partinak számított a határőrzésére Pácinban tartózkodó katonával való
kapcsolat teremtése. A velük kötött házasság révén a pácini nők távoli vidékekre kerültek.
A szegényebb családból származó fiúk keresték a „vőhelyet”, azaz a fiatalember házassági
stratégiájába a gazdagabb családba való beházasodás is szerepelt.
A Pácinba menyecskének hozott nők beépültek a falu közösségébe. A bodrogközi
falvakkal a rokonsági kapcsolatok így az exogám házasságok révén erősödtek. A család
időnként a vidéki rokonságot felkereste. A gyerekek számára főleg a határon kívül esett
településeken élő nagyszülők meglátogatása jelentett napjainkig megőrzött élményt. Az
államhatár módosítása a trianoni szerződés következtében megnehezítette a Szlovákiában
élő rokonokkal való kapcsolattartást.
II. A település házasodási köre
1.) A házasságkötés, anyakönyvezés helyszíne
Magyarországon 1895. október 1-én vezették be a polgári házasságot és az állami anya-

könyvezést. A különböző időszakokban többször változott Pácin község besorolása az
Anyakönyvi kerületek szerint. 1895-1906-ig a páciniak Bodrogszerdahelyen kötöttek
házasságot. Ezt követően 1919-ig Nagykövesden, majd Karcsán anyakönyvezték a házasu-
landókat. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy 1946. évben a szlovák és magyar kormány
között megszületett a Csorbatói egyezmény, amely a kulturális javakra is vonatkozott. Így
1952 év végén lehetővé vált a Szlovákia területére eső Nagykövesd, valamint a Bodrog-
szerdahely anyakönyveinek lemásolása. Ezáltal a pácini adatok is hozzáférhetővé váltak
az itteni hivatal részére.) 1948-1977 között Pácin a házasságkötés helyszíne. Aztán újabb
anyakönyvezési szakasz kezdődött. A házasságkötés helyszíne Karcsa, majd 1986-2001
között Pácin. (1989. január 5-én Pácin községben önálló tanács alakult, amely mindmáig
működik.). A pácini anyakönyvi kirendeltség napjainkra ismét megszűnt. Most a páciniak
is Karcsán köthetnek a házasságot. 2017-ben áttértek az elektronikus anyakönyvezésre.36
36 Jogszabályi háttér: 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról, valamint 429/2017. (XII.20.) Korm. rendelet az
anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól.
– 254 –
2.) A lokalitás szerepe a házasságkötésekben
Pácin házassági kapcsolatait 1895. október 1-től az állami anyakönyvi adatok alapján
vizsgáltam. 1895-1917 között 466, majd 1948-2000 között 798 házasság megkötéséről van
adatunk. A továbbiakban ezeket elemzem olyan időintervallumokba csoportosítva, amely
a falu történetében szakaszhatárnak tűnik.
1. szakasz: 1896-1915
2. szakasz: 1948-1955
3. szakasz: 1960-1985
4. szakasz: 1991-2000
1. szakasz: A 19-20. századfordulón kötött házasságok jellemzői
1896-1915 között 293 házasság jött létre. Ebből azonban csak 143 esetben pácini szüle-
tésű és lakóhelyű mindkét fél. A tiszta endogámia 48,81 %-os. A 20 év alatt 41 településről
választottak párt a páciniak. A lakóhely szerinti exogámia 51,19%-os – 150 házasság. Leg-
gyakrabban I. Karcsa (32 eset), II. Nagykövesd (27 eset) és III. Bodrogszerdahely (11 eset)
neve szerepel a házasfél lakóhelyeként. De a házasodási körben ott van még IV. Kiskövesd,
Őrös (8-8 házasság), V. Nagycigánd, Sátoraljaújhely (6-6 házasság), VI. Kiscigánd, Bod-
rogvécs (3-3 házasság), VII. Királyhelmec, Karos, Szomotor, Nagyrozvágy, Sárospatak,
Nagycsécs (2-2 házasság), VIII. 1-1 házassággal fordulnak elő a következő települések:
Barkaszó, Bély, Bodrogkeresztúr, Bodrogmező, Bodrogszentmária, Bőd, Csepe, Csernovitz
(?), Felsőbereczki, Hornya, Kékcse, Kig (Torna m.), Kisrozvágy, Kistárkány, Kompoch,
Luka, Miskolc, Munkács, Nagymihály, Pap, Paszab, Ricse, Sajó, Szabolcs, Véke.
Megfigyelhető, hogy 1896-1915 között szorosabb kapcsolat elsősorban a környező
településekkel, azon túl is főleg a Latorca és a Tisza közé eső falvakkal volt.
Ha a házasulandók szülőhelyét is nézzük, akkor sokkal nagyobb az érintett terület. 1896-
1905 között 69,24%-os a szülőhely szerinti exogámia. 59 településről származtak az ifjú
házasfelek. Pácin szülőhely szerinti házassági társközségei 1896-1905 között: I. Nagykö-
vesd (17 házasság), II. Karcsa, Bodrogszerdahely (11-11 házasság), III. Kiskövesd, Őrös
(5-5 házasság), IV. Luka (4 házasság), V. Bodrogvécs, Ricse (3-3 házasság), VI. Nagyroz-
vágy, Agárd, Bodrogszentmária, Bély, Bodrogszentes, Királyhelmecz (2-2 házasság).
Megjegyzem, hogy a 20. század első két évtizedében már találhatók olyan személyek
is, akik Amerikában születtek, de nem tudjuk megállapítani, hogy hazatértek-e véglegesen,
illetve hazajöttek házasságot kötni, vagy csak beíratták a házasságkötés tényét a magyar
anyakönyvbe is.
Tovább részletezve a párválasztási szokásokat megállapíthatjuk, hogy 1895-1900 között
75 házasságot kötöttek a páciniak. Ennek 30,66%-a lokálisan endogám (23 eset). Ha a
szülőhely szerinti idegeneket vesszük számba, akkor legtöbben Bodrogszerdahelyen születtek
(8 fő), karcsai 5 fő, nagykövesdi 4 fő. Ezután következik Kiskövesd, Őrös, Bodrogvécs,
Luka (3-3 fő). Összesen 32 település neve szerepel ebben az időszakban. A lakóhely szerint
– 255 –
exogám házasság ekkor 53. Pácin házasodási társközsége Karcsa (14 fő), Bodrogszerdahely
(7 fő), Nagykövesd (5 fő), Kiskövesd (4 fő). Ekkor 17 település tartozik Pácin házasodási
körébe.
1901-1905 között 68 megkötött házasságból 21 a tiszta endogám házassági kapcsolat
(30,88%). 34 esetben van beírva más település neve szülőhelyként. Eszerint nagykövesdi
származású 7 fő, karcsai 6 fő, bodrogszerdahelyi 5 fő. Ha a lakóhelyszerinti házasodási
adatokat vesszük számba, akkor, leggyakrabban Karcsa, Nagykövesd (7-7 adat) és Kis-
kövesd (4 adat) helységnév szerepel. Ebben az időszakban Pácin házasodási körébe 13
település tartozik.
1906-1910 között 73 házasság jött létre. Ebből 49 esetben mindkét fél pácini születésű
és lakóhelyű. Tehát a tiszta endogám házasság (67,12%). Ekkor tehát megváltozott a falu
házasságkötési szemlélete. Előnyben részesítették a helybeliek közötti házasságot. A
házasodási körbe tartozott Nagykövesd (7 házasság), Karcsa, Sátoraljaújhely (4-4 házasság),
Bodrogvécs (3 házasság). Összesen 14 más település fordul elő ebben az időszakban
lakóhelyként.
1911-1915 között a 77 megkötött házasságból 50 a lakóhely szerint endogám (64,94%).
Ismét többségben van tehát a helybeliek között létrejött tartós kapcsolat. Az exogám házas-
ság leggyakrabban Nagykövesd (8 eset), Karcsa (4 eset) Örös (3 eset) és Pácin fiataljai között
jött létre.
2. szakasz: 1948-1955 között kötött házasságok jellemzői
A világháborúk, azok békekötései valószínűleg Pácin lakosságát is megbolygatták. A

falu életében talán az 1950-1960-as évek hoztak némi megnyugvást, még akkor is, ha ez a
Rákosi-korszak ideje volt.
Pácinnak immár harmadszorra változott a helyzete. A határmódosítgatások (Trianon,
Felvidék visszafoglalása, szlovák–magyar egyezmény.) Ennek következtében e bodrogközi
kis település a magyar határ szélére került, mivel a Felső-Bodrogközt véglegesen Cseh-
szlovákiához csatolták. Ezzel elveszítette északi szomszédjaival a közvetlen kapcsolatot.
Házasodási társközségeinek egy része (Nagykövesd, Bodrogszerdahely, Kiskövesd, Őrös,
Bodrogvécs, Királyhelmecz, Szomotor – hogy csak a gyakoribbakat soroljuk) is a szomszé-
dos állam része lett. 1948-1955 között nem találunk ezen helyek lakosát a pácini házasság-
kötési anyakönyvekben. Ebben az időszakban egyébként 41 helységből 78 fiatal jött ide
házasodni. Ekkor a házasodási társtelepülések: I. Karcsa, Miskolc (10-10 házasság), II.
Nagyrozvágy (7 házasság), III. Budapest (6 házasság). A házasodási körbe tartozik még
Ricse (4 házasság), Cigánd, Kisrozvágy, Karos, Sajóbábony (2-2 házasság) és a távolabbi
egy fiatalt adó települések. Tovább elemezve az adatokat, megállapíthatjuk, hogy a 2. világ-
háborút lezáró határrendezés következménye az emberi kapcsolatokban is kifejezésre jut.
A lokális endogámia ebben az időszakban 34,03% (65 házasság). Tehát csak a fiatalok
1/3-a talál helyi törzsökös családból párt. Mivel az országhatár lezárja északon a párvá-
lasztási lehetőséget – mindössze 3 házasság jön létre perbenyiki és bodrogmezei fiatallal
– így más irányba kell szélesíteni a házasodási kört. 50 fő (26,17%) Borsod-Abaúj-Zemplén
– 256 –
megyében lel társra. Heves és Nógrád megye nem túl vonzó (2 – 1 házasság), de ugyanezt
mondhatjuk az alföldi (Szabolcs-Szatmár – 2, Hajdu-Bihar – 2, Pest –1, Szolnok megye –1) és
a dunántúli megyékre (Komárom-Esztergom – 1, Veszprém – 1, – Zala –1, Somogy – 1) is.
Kivételt képez Baranya 4 házassággal. Karcsa (10 közös házasság), Nagyrozvágy (7 közös
házasság) továbbra is megmarad házasodási társközségnek. Figyelembe veendő, hogy a
nagyvárosokba is eljutnak a párkereső fiatalok. (Miskolc 10 házassággal, Budapest 6 házas-
sággal kerül be a pácini anyakönyvekbe.) A kiterebélyesedő kapcsolatok mögött a munkale-
hetőségeket is figyelembe kell vennünk. Sőt, az 1946-ban bekövetkezett lakosságcserék, a
falusi népesség egyéb mozgatási akciói is számba jöhettek. Ezeket a gazdasági–társadalmi
folyamatokat mindenképpen figyelembe kell vennünk, ami magyarázza a házassági kap-
csolatok tágulását az országhatáron belül is. Ezt mutatja, ha az adott időszakban házasulók
születési adatait is megnézzük. Az 1948-1955 között házasságot kötők 78 településen
születtek, tehát valószínűleg a család korábban költözött Pácinba vagy a környékére. Ha a
születési hely szerinti exogámiát nézzük, akkor a következőket állapíthatjuk meg: Kilenc
fiatal a Csehszlovákiához tartozó településen született (Nagykövesd, Nagygéres, Kiskövesd,
Szentmária, Kövecses, Györke, Hardicsa). Két házasfél Amerikában született (Mikesport,
Homestead). Hatan Budapesten látták meg a napvilágot. Megyék szerint 89-en Borsod-
Abaúj-Zemplén megyeiek. 12-en Szabolcs-Szatmárból, 7-en Hajdú-Biharból jöttek. Heves
és Baranya megye 3-3 fővel szerepel a listában. Van még zalai, somogyi, Fejér megyei, békési
és szolnoki eredetű is a házasulandók között. Ha csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei
adatokat nézzük, akkor a házasodási térképen Karcsa 21, Nagyrozvágy 11, Cigánd 7, Sátor-
aljaújhely 5 házassággal szerepel. A népességmozgás tehát nem állt meg a lakosságcserével,
de az utána következő években némileg csökkent. 1948-1955 között a születőhely szerinti
exogámia 75,39%, a lakóhely szerinti exogámia 40,83%.
3. szakasz: 1960-1990 között kötött házasságok jellemzői (1960, 1965, 1970, 1975,
1980, 1985, 1990)
A 20. század második feléből csak két időmetszetet vizsgáltam részletesebben: 1961-
1965, 1986-1990 közé eső időszakokat. Ezentúl példaként egy-egy évet is kiragadtam.
Az előző időszakhoz (1948-1955) képest 1961-1965 között tovább csökken a szülőhely-
és lakóhely szerint tiszta endogám házasfelek száma. Mindkét fél helybelinek számít (mind
a négy adathoz Pácin van beírva) a 80 megkötött házasságból 20 esetben (25%-os tiszta
endogámia). A fiatalok 75%-a más településen született (75% – 60 fő). Lakóhely szerint 50%
más településen lakik (40 fő). Lakóhely szerint 24 település tartozik Pácin vonzáskörzetébe.
A legerősebb a kapcsolat I. Nagyrozvággyal, Karcsával (6-6 házasság). A főváros, megye-
székhely felé törekvés is tetten érhető. II. Miskolc (5 házasság), III. Budapest (3 házasság).
Ezeken kívül a megyéből Ricse, (2 eset), Alsózsolca, Cigánd, Kelemér, Lácacséke, Mezőcsát,
Pusztafalu, Révleányvár, Sajóbábony, Sajószentpéter Sárospatak, Sátoraljaújhely, Széphalom
neve fordul elő 1-1 esetben. A többi megye neve véletlenszerűnek tekinthető (Szabolcs-
Szatmárból Tiszakerecseny, Hajdu-Biharból Debrecen, Szolnokból Jászárokszállás,
Nógrádból Karancsalja, Bács-Kiskunból Gátér, Baranyából Pécs 1-1 közös házasság).
– 257 –
4. szakasz: 1991-2000 között kötött házasságok jellemzői
Ebben az évtizedben 92 házasságot kötöttek a páciniak. Ebből 35 esetben mindkét fél

pácini születésű és lakhelyű volt. (38,04% tiszta endogámia). 20 házasságnál van lakóhely-
ként idegen település beírva. A 29 idegen településnév előfordulása azt mutatja, hogy több-
ször előfordul, hogy már mindkét fél máshol lakott, de valamelyik kedvéért visszajönnek
házasságot kötni Pácinba, az egyik fél (általában a menyasszony) szülőhelyére. Így a
lakóhely szerinti exogámia 21,74%. Valójában ekkor 61 fő idegen helyen született (28
település valamelyikén). Tehát a szülőhely szerinti exogámia 66,30%-os. Ha a kapcsolatok
gyakoriságát nézzük, akkor a házasodási társtelepülések lakóhely szerint: I: Karcsa (10
házasság, II. Sátoraljaújhely (7 házasság), III. Budapest (6 házasság), IV. Miskolc (5 házas-
ság). Előfordul még Sárospatak (3 házasság), Nagyrozvágy, Gyöngyös, Nyírtas (2-2 házas-
ság), valamint 1-1 házassággal Bodrogolaszi, Viss, Semjén, Emőd, Mezőkövesd, Mátyus,
Alsózsolca, Felsőbereczki, Alsóberecki, Kovácsvágás, Tiszaújváros, Kékcse, Bodroghalom,
Mátészalka, Debrecen, Székesfehérvár, valamint Szlovákiából Kistárkány, Királyhelmecz
és Sevcsenkó (beazonosítatlan). Szülőhely szerint a sorrend: I. Karcsa (12 házasság), II.
Sátoraljaújhely, Budapest (7-7 házasság), III. Miskolc (4 házasság). Ugyancsak idegen
szülőhelyként van feltüntetve a következő települések: Sárospatak (3 eset), Ricse, Semjén,
Nagyrozvágy, Gyöngyös, Nyírtass (2-2 eset). Egy-egy beírásként szerepel Emőd, Mező-
kövesd, Bodrogolaszi, Viss, Debrecen, Mátyus, Alsózsolca, Alsóberecki, Felsőberecki, Ko-
vácsvágás, Tiszaújváros, Kékcse, Bodroghalom, Mátészalka, Székesfehérvár, Szlovákiából
Kistárkány, Királyhelmecz és Sevcsenkó (beazonosítatlan).
5. Pácin házasodási körének földrajzi kiterjedése
sorrend település neve közös házasság

I. Karcsa 63 33%
II. Nagykövesd 27 14%
III. Miskolc 25 13%
IV. Nagyrozvány 19 10%
V. Sátoraljaújhely 18 9%
VI. Budapest 16 8%
VII. Cigánd 13 7%
VIII. Bodrogszerdahely 11 1%
IX. 5 település 5...10
X. 16 település 2...4
XI. 75 település 1
– 258 –
3. táblázat. Pácin házassági kapcsolatai: endogámia-exogámia, 1896-2000
év házas- tiszta tiszta lakóhelyi telepü- szülőhelyi telepü-

ság- endogámia exogámia exogámia lések exogámia lések
kötések száma % száma % száma % száma % száma
1896-1900 75 23 30,67 52 69,33
1901-1905 68 21 30,88 47 69,12
1906-1910 73 49 67,12 32,88
1901-1910 218
1911-1915 77 50 64,94 35,06
1896-1915 293 143 48,81 150 51,19
1948-1955 191 65 34, 03 78 fő 75, 39 41 138 fő 40, 83 78
helység helység
1951-1960 198
1950 29 13 44,83 16 55,17
1955 16 7 43,75 9 56,25
1960 17 9 52,94 8 47,06
1961-1970 157
1965 9 2 22,22 7 77,77
1970 19 6 31,58 13 68,42 5 fő 26,32% 5 13 fő 47, 37 9
helység helység
1971-1980 147
1975 19 1 5,26 18 94,74
1980 15 5 33,33 10 66,66
1986-1990 49 19 38,78 31 63, 26 31 fő 63, 26 18 ? ? ?
helység
1985 15 3 20.00
1990 8 5 62,5 3
1995 7 2 28,57 5
2000 6 3 50.00 3 50.00
1991-2000 92 35 38, 04 20 fő 21, 74 29 61 fő 66, 30 28
helység helység
2001 4 1
1950-2000 160 56 35, 00 104 65, 00
1950-1965 71 31 43, 66 40 56,34
1970-1985 68 15 22, 06 53 77,94
1990-2000 21 10 47,62 11 52,38
– 259 –
1. térkép
A református Pácin exogám házasságai a Bodrogközben, 1895-2000
Jelmagyarázat
■ 63 házasság: Karcsa
● 25-27 házasság: Nagykövesd, Miskolc
▲ 11-20 házasság: Nagyrozvágy, Sátoraljaújhely, Budapest, Cigánd, Bodrogszerdahely
▼5-10 házasság: Kiskövesd, Őrös, Sárospatak, Ricse, Karos, Semjén
♦ 2-4 házasság: Bodroghalom (Luka), Alsóberecki, Kisrozvágy, Bodrogmező (Poem),
Királyhelmec, Bodrogvécs, Olaszliszka, Szomotor
◊ 1 házasság: Felsőberecki, Damóc, Vajdácska, Bodrogszentmária, Véke, Perbenyik,
Révleányvár, Kistárkány, Zaklad, Viss, Zemplénagárd
– 260 –
3. grafikon. Tiszta endogámia Pácinban az összes házasságok %-ában
3.) A vallás szerepe a házasságkötésekben
Történészek, geográfusok a térség nemzetiségi összetételével, a nyelvhatár változásával

évtizedek óta részletesen foglalkoznak. Közülük Tamási Edit, Bagdi Norbert, Demeter Gábor
munkáira hívom fel a figyelmet.37 Az időnként Sárospatakon (1986,1999), Mályiban (1995)
megrendezett konferenciák és az azt követő konferencia-kötetek38 jól mutatják a téma iránti
széles érdeklődést és a kutatások állapotát, majd a kutatási eredmények összegzését. Itt
most annyit jegyzek meg, hogy a történelmi Zemplén megye nemzetiségileg vegyes
lakosságú, ahol a magyar nyelvhatár idővel egyre délebbre húzódik. Főleg a szlovákok
egyre nagyobb tért nyernek. A ruszinok is egyre délebbre húzódnak, majd főleg keletebbre
települnek. Fontos figyelembe vennünk jelen vizsgálatunknál, hogy az asszimiláció előbb
az anyanyelvben érhető tetten, majd ezt követi a vallásváltás. A vegyes lakosságú telepü-
lésen a nyelv és a vallás tekintetében is a lélekszámban többségi közösség az asszimiláló.
Az asszimilálódási folyamatot erősíti a földrajzilag perifériális helyzet, a rosszabb megél-
hetési körülmények, az egészségügyi állapotok, a műveltség alacsony foka, a csekélyebb
immigrációs hajlam.39 Mindez identitásvesztéssel jár, ami tükröződik a vegyes házassá-
gokban. A házassági anyakönyvek, a ki- és betértek nyilvántartása jól mutatja az egyéni
magatartást, mely összességében képet ad egy-egy település, térség népessége asszimiláló-
dásának folyamatáról, mértékéről.
37 Tamási Edit 1996; Bagdi Norbert – Demeter Gábor 2009

38 Viga Gyula (szerk.) 1987; Katona Judit – Viga Gyula (szerk.) 1996; Balassa Iván, Dankó Imre, J. Dankó Katalin, Tamási
Edit, Viga Gyula (szerk.) 2001
39 E kérdésről lásd részletesebben Bagdi Róbert – Demeter Gábor 2009!
– 261 –
4. táblázat. Pácin felekezeti összetétele a 19-20. században (Tamási Edit nyomán)
⃰egyéb: 1 unitárius, 10 baptista
A fenti táblázat jól mutatja, hogy a 20. század első felében is megmarad Pácinban a
református, mint többségi vallás, bár nagyobb mértékben szaporodik a római katolikus
népesség. Növekszik a görög katolikus és a zsidó vallásúak száma is.
Ezekből az adatokból arra következtethetünk, hogy a településen a 20. században is
megmarad a faluközösségben a református dominancia, de a lakosság növekedésével –
főleg a betelepülések következtében ebben az időszakban már egyéb vallási közösségek is
kialakulnak, illetve megerősödnek. Ennek bizonyítéka az önálló római katolikus plébánia
megalakulása, a római katolikus templom megépítése. A római katolikus templom építé-
sének gondolatától a megvalósításig egy évtized telt el (1927-1936). 1938-ban került sor a
felszentelésére. Ez mutatja a helyi római katolikus közösség erejét is. A görög templomot
(imaházat) a 20. század elején Senyei Miklós úr építtette.
Az egyházi közösségek erősségének mutatója a vallási endogámia. Jelen vizsgálat ezt a
szempontot is figyelembe vette.40
40 Mivel a 20. század második felében ezt az adatot már nem tartalmazzák az állami anyakönyvek, így csak a 20. század első
felére vonatkoznak a megfigyelések.
– 262 –
5. táblázat. Felekezeti endogámia Pácinban a 19-20. század fordulóján és 1950-ben
6. táblázat. Felekezeti exogámia Pácinban a 19-20. század fordulóján és 1950-ben
– 263 –
A házasulandó felek felekezeti hovatartozására vonatkozó adatokból arra következtet-

hetünk, hogy a közösségi szabályok betartása a vallásosság szempontjából erősebb
köteléket jelent a 19-20. század fordulóján, mint a lokális hovatartozás. 1896-1900 között
a földrajzi (tiszta) endogámia 30,67%, a vallási endogámia ugyanekkor 69,33%.41 A 20.
század közepére azonban már itt is megfigyelhető a lazulás. 1950-ben a földrajzi (tiszta)
endogámia 44,83%, míg a vallási endogámia 55,17%. Ha a felekezeteket külön-külön
nézzük, azt tapasztaljuk, hogy az endogám–exogám gyakorlatuk az összlakosságban való
részvételükkel egyező arányban van. Kivételek ez alól az izraeliták, akik csak endogám
házasságot kötnek az adott időszakban. Reverzálist általában a reformátusok adnak római
vagy görög katolikusokkal kötött házasság esetén.
A folyamat egyértelmű. A vizsgált időszakban a falu lakosságának alig több mint fele
követi a hagyományos értékrendet. A helyi társadalomban egyre többen vannak az idegen-
ből érkezők, vagy az idegenbe távozók, amely a 20. század gazdasági és politikai változá-
sok következményei.
4.) A házasulandók családi állapota, életkora, korkülönbsége
Az első házasság döntő többségében fiatal nőtlen férfi és hajadon leány között valósul
meg. Később is sor kerülhet házasságkötésre. A 19-20. század fordulóján elsősorban
megözvegyülés után került erre sor. (Pácinban 1896-1915 között mindössze 15 esetben. A
háborúk következményeként ez a szám emelkedett.)
A 20. század második felében azonban a párkapcsolatokban is egyre inkább tért hódított
az egyenjogúság, ami kikezdte a családi békét. Megjelent és egyre gyakoribb lett a válás.
Ezt később újraházasodás követte. Így a házasságkötési anyakönyvekben is bejegyzésre
került a válás ténye, az elvált családi állapot. Az új jelenség mértékéről az alábbi adatok
tanúskodnak:
7. táblázat. A házasság felbontása, Pácin
41 A lokális endogámia és a felekezeti endogámia között különbségekre Örsi Julianna a Kaposkelecsényről szóló írásában is
rámutat. Lásd még Örsi Julianna 2014!
– 264 –
A 20. század második felében tehát Pácinban is elkezd gyengülni a házasság intézménye.
Különösen az 1970-es években ugrik meg a válások száma. A válások számának emelke-
dése az 1980-1990-es években tovább tart. Az 1986-1990-ben kötött házasságok 31,25%-
a, az 1991-1995 között kötöttek 42%-a, az 1996-2000-ben kötöttek 26,19%-a válással
végződött. A válást az újraházasodás lassabban követi. A házasulandók között az elvált
családi állapotúak száma az évezred felé emelkedik.
Mintavételünkből (251 házasság) kimutatható, hogy összességében a nőtlen és hajadon
közötti házasságkötés az uralkodó Pácinban a 20. század második felében (82,47%). Elvált
fél újabb házasságkötése 14,74%. Özvegy házasság 4,38%.
8. táblázat. A házasulandók családi állapota Pácinban a 20. század második felében
9. táblázat. A vőlegény életkora Pácinban, 1895-1898
– 265 –
10. táblázat. A menyasszony életkora Pácinban, 1895-1898
A 19. század végén a férfiak házasodási korát elsősorban a nagykorúság ideje (24 év)
és a katonaság ideje határozta meg Pácinban. Így a házasulandók életkora 24-30 év közé
esik (63,49%). 23,81%-uk azonban 17-23 éves az első házaságkötésük idején. Minden
bizonnyal már „öreglegény”-nek számít a 31-40 éves (9,52%). Az ennél későbbiek pedig
már valószínűleg nem először állnak oltár elé (3,38%).
Ugyanebben az időszakban a lányok egyharmadát (29,63%) 16-20 éves korban adják
férjhez. 38,89%-nak 21-23 éves korában „kötik be a fejét”. (Meg kell jegyezni, hogy a
lányok nagykorúsítása ebben az időszakban a férjhezmenetelhez kötődött.) A 24-30 évesek
(18,52%) és a 31-40 évesek (9,26%) már „öreglány”-nak számít a falusi közösségben. Az
ennél is idősebbek már második házasságra lépők (3,64%).
– 266 –
11. táblázat. A vőlegények életkora Pácinban, 20. század második fele
1. kép. Esküvő a pácini kastélyban
– 267 –
12. táblázat. A menyasszonyok életkora Pácinban, 20. század második fele
A 20. század második felében már a felnőtt kor korhatára a 18. év. Ez alatt a fiatalok
csak szülői beleegyezéssel köthetnek házasságot. A férfiak ezt a korhatárt betartják. 18-20
éves korában köt házasságot 11,02%, 21-23 évesen 31,02%. Összességében ez az arány
(42,04%) magasabb, mint a fél évszázaddal korábbi. Hasonló számban (45,71% ) 24-30
évesen határozza el magát a családalapításra. 30 éven felül (maximum 60 éves korig) a
férfiak 12,25%-a köt házasságot, amely már nem az első párválasztás az életükben.
A nők fiatalabb korban kezdik a házaséletet. A házasságok csaknem felében (47,76%)
30 évesnél fiatalabb az ara. 23 esetben kiskorú (16-17 éves) a lány. A közösség elvárja,
hogy „idejében” férjhez menjen a lány, ami teljesül is. 21-23 évesen 26,53%-uknak
„bekötik a fejét”. A későn férjhez menők (24-30 év) aránya 17,96%. A 30-60 éves
korosztály valószínűleg már nem az első házasságát köti (7,75%). 60 éven felüli nőt már
nem találunk a házasságkötők között.
– 268 –
A házasulandók közötti korkülönbség alakulása is vizsgálható szempont. A három

időmetszet a következő képet adja:
13. táblázat. A házasulandók közötti korkülönbség alakulása Pácinban
Az adatok egyértelműen mutatják, hogy a pácini házasságokban a férfi az idősebb

(80,74%-os átlag). A legutóbbi évtizedben némi változás érzékelhető. Mintha a korkülönb-
ség némileg veszítene a jelentőségéből.
5. A házasulandók foglalkozása
A házasságkötés intézménye a település egészét átfogja. Mivel azonban a társadalmi

státuszra vonatkozó adatok elég bizonytalanok, így messzemenő következtetést nem
vonhatunk le ezekből az adatokból. Különösen igaz ez a nőkre vonatkozólag. Ennek
ellenére bizonyos képet kapunk a község társadalmáról.
A 19-20. század fordulóján a házasulandó férfiak egyharmada cseléd (29%), 12,73%
napszámos, 20% kocsis, 5,45% kereskedő, 1,82% iparos. A birtokosok aránya 23,64%.
Egyéb csoportba tartozik a főszolgabíró, a bérlő, a mezőőr és a vasúti pályaőr (1-1 fő).
Úgy tűnik, hogy az endogám házassági gyakorlat nem köthető kizárólag egy társadalmi
réteghez. Van közöttük kisbirtokos, igáskocsis, napszámos egyaránt. Ha a családneveket
is figyelembe vesszük, akkor a Szabó és a Séra nevűek fordulnak elő legtöbbször.
Mindkettő törzsökös pácininak számít. Ők endogámiára hajlóbbak. A nők foglalkozását
rendszerint nem írták be vagy háztartásbeliként, földműves családtagként jelölték. Gyakori
azonban a házicseléd megjelölés is.
A 20. század közepén (1950) a házasulandók döntő többsége a hagyományos összetételű
családból (földműves férfi, háztartásbeli nő: 73,33%) származik. Ezeken kívül 2 iparos-
segéd, 1 kereskedő és 5 állami alkalmazott (honvédtiszt, tanácsi alkalmazott, rendőr, posta-
mester) férfi köt házasságot. A nők háztartásbeliek.
– 269 –
A 20. század második felében (1955-1975 között őt évenkénti mintavétel) 77 házasság

alapján mondhatjuk, hogy jelentősen csökken a hagyományos parasztcsaládok száma
(19,48%). Ide számíthatjuk még a kubikusként dolgozó férfiakat (7,79%). Megkezdődik a
férfiaknak az iparba áramlása. Őket segédmunkásként, betanított munkásként foglal-
koztatják (25,97%). Az oktatás fejlődésének köszönhetően, már a fiatal férfiak 29,87%-a
szakmunkásként dolgozik. Egyéb foglalkozásúak (4 gépkocsivezető, 4 MÁV alkalmazott,
1 kereskedő, 1 bányász, 2 katonatiszt, 1 egyetemi hallgató) aránya 16,88%.
A 20. század második felében már némi elmozdulás tapasztalható a nők foglalkoztatá-
sában. Már csak alig fele marad otthon háztartásbeliként (48%). 11,69% a termelőszövet-
kezetben talál munkát. Hasonló arányban egyéb szférában segédmunkásként, betanított
munkásként dolgoznak. (15,58%). Az irodai adminisztrációs munkát vállalók (12,99%) és
a szakmunkások (7,79%) aránya már az oktatás fejlődésének eredménye csakúgy, mint az
egyéb kategóriába (egyetemista, boltvezető) sorolt néhány nő (3,9%). A pácini fiatalok
adatai egybeesnek a vidék iparosításával és a nők munkába állításának tervével.
14. táblázat. A pácini házasságok összesítő adatai
' ( ) *( + !!!
!
! " " #$ " #$ " !
! ! ! " ! #$ ! ! #$ "
! " ! #$ % %
!!! ! " ! #$ " #$ !
!!! ! " "! #$ % %
& ! !
III. Összegzés
Összefoglalva a néprajzi kutatást és a pácini anyakönyvek tanulságait a következő
megállapításokat tehetjük:
– Pácin lakosságát tekintve a 20. században nyitott település. A fiataloknak mindössze
egyharmada ragaszkodik az endogám párválasztáshoz. Vannak azonban jelei a közösség
stabilitásának helyre állítására (amikor a tiszta endogámia a házasságok 2/3-át jelenti).
Ilyen időszaknak tekinthetjük 1906-1915 közötti időszakot, ami a századforduló környékén
lezajló kivándorlás utáni „kijózanodást” jelzi. Ugyancsak a stabilitásra való törekvés
időszaka (a házasságok fele tiszta endogám) a jellemző 1960-as, 1990-es, 2000-es évekre.
Ez a helyi közösség reakciója az első és a második világháborút követő nagy társadalmi
átalakításra (telepítés, gazdasági szerkezet változtatás). Az utóbbi évek pedig azt jelzik,
hogy a vidéki lakosság fogyása ellenére a helyben maradottak megpróbálják a lokális
közösségüket életben tartani.
– Ha csak a lokális exogám házassági adatokat nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a
mobilitás legnagyobb mértékű 1948-1955 között volt. Ez mind a lakóhelyváltoztatást,
vándorlást, mind az idegenből történt párválasztást jellemezte.
– 270 –
– Mindennek ellenére a 20. század második felében is van egy házassági vonzáskörzete
Pácinnak. A párválasztási lehetőségek – a közbe ékelt államhatár miatt – északi irányban
megszűntek. A házassági társközségek immár az új országhatáron belül vannak. Elsősorban
Karcsa, Nagyrozvágy számít társközségnek. Érezhető azonban a környező városok (Sátor-
aljaújhely, Sárospatak) és Budapest szerepének a növekedése az emberi kapcsolatokban
is.
– A 19-20. század fordulója és napjaink házassági kapcsolatai között lényeges különbség,
hogy míg egy évszázaddal ezelőtt Pácin, mint falu úgy nyitott, hogy valójában a Bodrogköz
néprajzi csoport szerves része, azaz valójában a néprajzi csoport endogámia érvényesül,
napjainkban a mobilitás fő mozgató erejét a városok, a főváros, (külföld) munkalehetőségei
jelentik. Ez befolyásolja a párválasztási szokások alakulását is.
– A lokális endogámiánál a hagyományos társadalomban erősebb a vallási endogámia.
Ez így van Pácin esetében is. Míg a 20. század elején a földrajzi endogámia a házasulandók
házasodási gyakorlatának egyharmadát jelenti, a vallási endogámia a kétharmadát. Ezzel
tulajdonképpen a párválasztási kört tudja bővíteni a közösség, hiszen a Bodrogköz
településeinek nagy többségében a 20. században a református vallás a domináns. Ezzel a
néprajzi csoporton belüli endogámia erősödik. Ezzel feloldható a Nemeskéri János és
Walter Hubert 1960-as években végzett genetikai vizsgálatának42 és a jelenlegi kutatás
eredménye közötti látszat-ellentmondás is. Nemeskériék Pácint és a környező településeket
archaikus kultúraként jellemezték, jóllehet az anyakönyvi adataik alapján ez a Bodrogközi
néprajzi csoportra együtt érvényes (Pácin 1800-1895 között kötött házasságkötési adatai:
a falu lokális endogámiája 51,5%, csoportendogámiája: 73,82%, külső exogámiája:
22,75%). Ez a 19. századi adatsor abban a korban nem tekinthető zárt közösségnek.
– Jelen kutatás eredményeként azt is kijelenthetjük, hogy a Bodrogköz táji tagoltságának
felosztása43 a falvak közötti emberi kapcsolatok alapján nem azonos. Pácin Karcsa menti
településnek számít. Pácin kapcsolatrendszerébe beletartozik a Karcsa menti települések
közül: Karcsa, Nagyrozvágy, Kisrozvágy, (beletartozott még: Királyhelmec, Nagykövesd,
Kiskövesd, Őrös); a Bodrog menti települések közül beletartozott: Bodrogvécs, Bodrog-
szerdahely, Szomotor) és a Tisza menti települések közül: Cigánd, Ricse. A Tice melletti
falvakkal és a Bodrogzuggal Pácinnak nincs házassági kapcsolata a 20. században. Más
felosztás szerint Pácin a 20. század politikai intézkedés (határrendezés) Felső-Bodrog-
közből történelmileg kiszakadt, de csak részben hasonult az Alsó-Bodrogközhöz, így
kialakítva a szomszédos településekkel egy kistáji átmeneti csoportot.44 Mondhatjuk azt, hogy
a református Pácin kapcsolatai addig érnek kelet felé, ahol kezdődnek a római katolikus
Nagytárkány kapcsolatai nyugat felől.45 A szomszédos Cigánd 18. századi kapcsolatainak iránya
viszont már inkább az Alsó-Bodrogközi települések.46 A Bodrog folyó jobb partján és a Tisza
bal partján túl lévő helységekkel sincs számos kapcsolata Pácinnak.
42 Nemeskéri János – Walter Hubert 1966

43 Lásd 1, 2. jegyzetpontot!
44 Borsos Balázs 2011
45 Vesd össze jelen írást Örsi Julianna 2006!
46 Lásd Bodnár Mónika 2014: 314!
– 271 –
– A 20. század utolsó negyedében azonban – elsősorban politikai és gazdasági tényezők

hatására – az országos tendenciák egyre inkább érvényesülnek az emberek magánéletében
is. A városok, a főváros vonzereje megnyilvánul a párválasztási szokásokban is. (Meg-
jegyzem azonban, hogy különösen az idegenben munkát vállalók első generációja pár-
választási szempontjai között továbbra is szerepel a szülőfalujában születés fontossága.)
Átmeneti ingadozás után a társadalmi státusz, foglalkozás ugyancsak párválasztási szem-
pont lett.
– A 20. században lezajlott folyamatok a hagyományos paraszti közösségek, a hagyo-
mányos vidéki élet- és gondolkodásmód átalakítására, átalakulására mutatnak. A közös-
ségek azonban igyekeznek önállóságukat megtartani. A néprajzi csoport önszerveződéssel
(Bodrogközi napok rendezése, Pácin és Nagykövesd testvértelepülési megállapodás stb.)
hagyományápolással erősíti az azonos kulturális elemek megőrzését, amely hozzájárul a
lokális identitás erősítéséhez.
Az első Magyarországi Népszámlálás (1784-1787)

1960 Az első Magyarországi Népszámlálás (1784-1787). KSH Könyvtára és
a Művelődésügyi Minisztérium, Budapest.
A népmozgalom …
1969 A népmozgalom főbb adatai községenként 1901-1968. KSH, Budapest.
Bagdi Norbert – Demeter Gábor
2009 Nyelvhatárváltozás, asszimilációs helyzetek és a statisztika megbízható-
sága Zemplén megye példáján. In: Demeter Gábor – Bagdi Róbert
(szerk.): Migráció és asszimiláció Magyarországon és a Partiumban
(1715-1992). Studia Historico- Demigraphica Debrecina I. 119-147.
Debrecen.
Balassa Iván
1975 Lápok, falvak, emberek. Bodrogköz. Gondolat, Budapest.
Balassa Iván, Dankó Imre, J. Dankó Katalin, Tamási Edit, Viga Gyula (szerk.)
2001 Előadások a Bodrogközről. (A Sárospatakon 1999. július 1-2-án megren-
dezett konferencia anyaga) Bodrogközi Művelődési Egyesület, Sáros-
patak.
Barna Gábor (szerk.)
2014 Kaposkelecsény. Egy Ung megyei település mindennapjai a 20. szá-
zadban. [Prosperitas Alapítvány], Kaposkelecsény.
Bodnár Mónika
2014 Cigánd 18. századi társadalma az anyakönyvi kutatások tükrében. In:
Viga Gyula (szerk.): Fejezetek Cigánd néprajzából. 294-318. Cigánd
Város Önkormányzata, Cigánd.
– 272 –
Borsos Balázs
1996 Az Akasztó homoktól a Zsaró érig. A Bodrogköz természeti környezete
a folyószabályozások idején (1840-1910). In: A Herman Ottó Múzeum
évkönyve XXXIII-XXXIV. 285-319. Miskolc.
Borsos Balázs
2011 A magyar népi kultúra regionális struktúrája a Magyar Néprajzi Atlasz
számítógépes feldolgozása fényében. MTA Néprajzi Kutatóintézet,
Budapest.
Fényes Elek
1851 (1984) Magyarország geographiai szótára. II. kötet. Pest (Budapest).
Janó Ákos
1986 A Bodrogköz néprajzi irodalma. In: Viga Gyula (szerk.): Fejezetek a Bod-
rogköz néprajzából. (Előadások az 1986-ban Sárospatakon megrendezett
konferencia anyaga) 73-83. Miskolc.
Katona Judit – Viga Gyula (szerk.)
1996 Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. (Az 1995-
ben megrendezett konferencia anyaga). Herman Ottó Múzeum, Miskolc.
Kósa László
1998 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása. Jelenlévő múlt.
Planétás kiadó, Budapest.
Kunt Ernő – Szabadfalvi József – Viga Gyula (szerk.)
1985 Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. (Az 1984 októbe-
rében megrendezett konferencia anyaga) A miskolci Herman Ottó Mú-
zeum Néprajzi kiadványai XV. Miskolc.
Mohay Tamás
2011 Bodrogköz. In: Paládi Kovács Attila (főszerk.), Flórián Mária (szerk.):
Magyar Néprajz 8 kötetben. I.1. Táj, nép, történelem. 614-615. Akadé-
miai kiadó, Budapest.
Morvay Judit
1980 Nagycsalád. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. 3.
kötet. 684-685. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Nagy Géza
1994 A magyarországi Bodrogköz rövid története. Karcsa.
Nagy Géza
1999 Adatok Karcsa társadalmának megismeréséhez. In: A Herman Ottó
Múzeum Évkönyve XXXVIII. (különnyomat). Miskolc.
Nagy Géza
2001 A Bodrogköz településeinek és népességének alakulása a Bodrogközi
mocsarak lecsapolásáig. In: Balassa Iván, Dankó Imre, J. Dankó Katalin,
Tamási Edit, Viga Gyula (szerk.): Előadások a Bodrogközről. 5-11. (A
Sárospatakon 1999. július 1-2-án megrendezett konferencia anyaga)
Bodrogközi Művelődési Egyesület, Sárospatak.
– 273 –
Nemeskéri János – Walter Hubert

1966 Demográfiai és populációgenetikai kutatások a Bodrogközben. In:
Demográfia 1966. 336-365.
Örsi Julianna
1983 Exogámia és endogámia Magyarországon a XVIII-XX. században. In:
Demográfia 1983. 572-597.
Örsi Julianna
1985 Exogám házasságok mint az asszimilálódás mutatói. Borsod megyei
falvak házassági kapcsolatai In: Szabadfalvi József – Viga Gyula (szerk):
Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. II. kiegészítő
kötet. A miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi kiadványai XVI. 77-
84. Miskolc.
Örsi Julianna
2006 Adatok Nagytárkány társadalomnéprajzához. In: Viga Gyula (szerk.):
Nagytárkány I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és
néprajzához.477-503. Liszka József (sorozatszerk.): Lokális és regionális
monográfiák. Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központ,
Somorja-Komárom.
Örsi Julianna
2014 Kaposkelecsény kapcsolatrendszere. In: Barna Gábor (szerk.): Kaposke-
lecsény. Egy Ung megyei település mindennapjai a 20. században. 11-
67. [Prosperitas Alapítvány], Kaposkelecsény.
Örsi Julianna
2017 Az Amerikai Református Egyház szerveződése a 19-20. század forduló-
ján. In: Örsi Julianna (szerk.): Jászkunság évkönyv 5. Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Tudományos Egyesület, Szolnok.
Paládi Kovács Attila
2003 Tájak, népek, népcsoportok. Válogatott tanulmányok. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Paládi Kovács Attila
2015 Népek, térségek, hagyományok. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Rácz István
1980 A paraszti migráció és politikai megítélése Magyarországon 1849-1914.
Akadémiai Kiadó, Budapest.
Szabadfalvi József
1985 A néprajzi érdeklődés kibontakozása és az interetnikus kutatások
Északkelet-Magyarországon. In: Kunt Ernő – Szabadfalvi József – Viga
Gyula (szerk.): Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon.
(Az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga). A miskolci
Herman Ottó Múzeum Néprajzi kiadványai XV. 5-16. Miskolc.
– 274 –
Szabadfalvi József – Viga Gyula (szerk):

1985 Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. II. kiegészítő kötet.
A miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi kiadványai XVI. 77-84.
Miskolc.
Szabadfalvi József – Viga Gyula (szerk)
1986 Árucsere és migráció (A Tokajban 1985. október 28-29-énmegrendezett
tanácskozás anyaga). A miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi
kiadványai XVIII. Miskolc.
Tamási Edit
1999 A Bodrogköz népessége a XVIII-XX. században. Vallási és nemzetiség-
statisztikai feldolgozás. A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 35.
Sárospatak.
Albert Tezla (szerk)
1987 „Valahol túl, Meseországban…” Az amerikás magyarok 1895-1920. I-II.
Európa Könyvkiadó, Budapest.
Valter Ilona
1974 A Bodrogköz honfoglaláskori és középkori településtörténete. In:
Agrártörténeti Szemle. 1974. 1-55.
Viga Gyula
1990 Árucsere és migráció Északk-Magyagrországon. Etnica, Debrecen –
Miskolc
Viga Gyula
1996 Hármas határon. Tanulmányok a Bodrogköz változó népi kultúrájáról.
Officina Museii 4. Herman Ottó Múzeum, Miskolc.
Viga Gyula (szerk.)
1987 Fejezetek Bodrogköz néprajzából. Az 1986. szeptember 22-én Sárospata-
kon rendezett tájkonferencia anyaga). Néprajzi vidékek Borsod-Abaúj-
Zemplén megyében V. Herman Ottó Múzeum, Miskolc.
Viga Gyula (szerk.)
2006 Nagytárkány I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és népraj-
zához. Liszka József (sorozatszerk.): Lokális és regionális monográfiák.
Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központ, Somorja – Komá-
rom.
Viga Gyula (szerk.)
2014 Fejezetek Cigánd néprajzából. Cigánd Város Önkormányzata, Cigánd.
– 275 –
Besnyi Károly
A kirajzástól a testvértelepülési kapcsolatig

Bácskossuthfalva kapcsolata a Nagykunsággal – bácskai szemszögből
„Akit Baján megnem szólnak, Szabadkán le nem itatnak, Zomborban meg nem vernek,
Újvidéken rosszra nem visznek, az elmehet az egész világon, sehol rajta ilyesmi meg nem
esik.” Dr. Margalits Ede gyűjtötte bácskai közmondások és szólásmódok című füzetében
találtam 1877-ből.1 Akár Bácskossuthfalvát is besorolhatnánk az említettek után: aki
Bácskossuthfalván nem válik kun származásúvá, az elmehet akár a Nagykunságba is, rajta
ott ilyesmi meg nem esik. Tréfás megközelítése ez a témának, de alighanem van köze a
valósághoz.
Ómorovica pusztára érkező falualapító ősök 1786 tavaszán a Nagykunságból: Karcagról,
Kunmadarasról és Jászkisérről érkeztek. Nagy Kálozi Balázs megkísérelte beazonosítani
származási helyüket a rendelkezésére álló jelentkezési névsorok alapján. Szerinte 116
család érkezett Karcagról, 33 Jászkisérről, 100 Kunmadarasról, 85 család esetében pedig
nem sikerült az azonosítás. Véleménye szerint a kérdéses származási helyek esetében is
többnyire a három kibocsátó települést vehetjük alapul, kivéve néhány esetet, amikor a név
mellett utalnak az esetleges származási helyre (biai, tetétleni, kőrösi).2 Összesen tehát 334
református család kelt útnak és vállalkozott arra, hogy a számukra kijelölt pusztán új falut,
új otthont teremtsen. Ezt az eseményt tekintik a falu újratelepítése évének. A falualapítók
és a kibocsájtó települések között csakhamar megszűnt minden kapcsolat. Ennek oka
elsősorban minden bizonnyal a nagy távolságban kereshető. Ezt igazolják a házasságkötési
anyakönyvi bejegyzések is.
A kibocsátó települések közül először 1790-ben, Kisérről hoztak menyasszonyt, majd
1805-ben még egyet, és 1806-ban egy vőlegény volt odavalósi. 1797-ben jegyezték be az
egyetlen Ómorovicára jött kunmadarasi menyasszonyt, feltételezhetően szintén korábbi
kapcsolatokból jött létre a házasság. Az esküvő is Kunmadarason volt. Karcagról nem
jegyeztek fel párválasztást. „Egy emberöltő múlva megszűnt a személyes érintkezés az
emigránsok és az itt maradt hozzátartozók között.”3 A bácskai református magyar falvak
lettek a házassági társtelepülések. A területi és a népcsoporton belüli endogámia erős volt,
a falu kifejezetten zárt közösséget képezett. Az endogámia erősíti a csoporthoz tartozók
(kun származásúak) egységét, a közös eredettudat megőrzését, vallási és kulturális
elkülönülést. Gyakori jelenség az idegen környezetbe került társadalmi csoportoknál. Ezt
igazolják a házasságkötési szokások éppúgy, mint a családnevek elemzése. A vidékről
érkezők esetében jól megfigyelhető az észak–dél irányú migráció, ami az Alföldre ebben
az időszakban jellemző volt.
1 Nagykunsági hasonmása a Szolnok megyei Néprajzi Atlaszban: „ha Túron meg nem bicskáznak, ha Kevin meg nem lopnak,
ha Kisújon meg nem basznak, elmehetsz a Világ végére.” Közli Örsi Julianna 2015: 118.
2 Nagy Kálozi 1943:119–123.
3 Györffy István 1984: 122.
– 276 –
A kirajzástól a testvérvárosi kapcsolatokig
Minden bizonnyal nem szokványos esemény volt az 1806. május 14-én kötött házasság.
A vőlegény a bezdáni nótárius, Márfi Sándor, a menyasszony pedig a halasi főbíró, nemes
Túrótzi István leánya, Erzsébet volt.4 Esküvői tanúk személye is példás: Tsete Dániel
prédikátor és Borus Mihály ómorovicai bíró.
A későbbiek során sok más helységből és sokan telepedtek le Ómorovicán, a mai
Bácskossuthfalván. Ennek folytán a kezdeti nagykun származású és református vallású
lakosság összetétele jelentősen megváltozott.5 Az identitástudatukban azonban folyamato-
san jelen volt és van a kun származás. Ez az eredettudat befolyásolta a közösségi normákat.
A falualapítás tárgyi emlékei közül négy úrasztali ón kannáról tudunk. Kettőt a kunma-
darasi, kettőt a karcagújszállási eklézsia adott az útra kelőknek.6 Harminchárom évvel
később azonban ezek közül már csak háromról tettek említést,7 és 1885-ben sem említik a
negyediket.8 Feltehetően mert akkor már használaton kívül volt. Az újratelepítés időszaká-
ból a klenódiumokon kívül csupán néhány irattári tétel maradt az utókorra.
A kapcsolattartást Nagykunsággal nehezítették a 20. században bekövetkezett határmó-
dosítások és impériumváltások is. Évtizedeken keresztül az elcsatolt területek és az anyaor-
szág között csak szó szerint nemzetközi kapcsolat létezett. A hivatalos politika e kapcsolatokat
igyekezett megakadályozni.9 Előbb az irredentizmus vádja, majd a nacionalizmus gyanúja
nyomta el még a gondolatot is mielőtt kezdeményezéssé vált volna. Az egyházi kapcsolat-
felvétel és -tartás időről időre mégis sikerült.
Az első kapcsolatfelvétel az 1936-ban megtartott 150 éves évforduló kapcsán valósult
meg. A református egyházközség szervezésében 1936. szeptember 30-án tartottak látványos
megemlékezést. Dévay Lajos és Gyarmati Sándor megírták a falu 150 éves történetét,
amihez dokumentumokat és adatokat kértek a kibocsájtó egyházközségektől.10 Az ünnep-
ségre is meghívták a három nagykunsági község küldöttségét, de ők nem jutottak el erre a
megemlékezésre.11 Nem kaptak beutazási engedélyt. Az itteni reformátusok és a kibocsájtó
települések gyülekezetei a megemlékezés napján ugyanabban az időpontban a 90. zsoltár
1–9. versét énekelték „a közös éneklésben összeforrva”.12
A visszacsatolás első évében, 1941 októberében (mellesleg az újratelepítés 155. évfordu-
lóján) a karcagi leventék 80 fős csoportja díszzászlót hozott a bácskossuthfalvi leventéknek.
Kapcsolattartásuk későbbi alakulásáról azonban nincs adat.13
A szocializmus időszaka nem kedvezett a kapcsolattartásnak, inkább igyekeztek elfeled-
tetni a származási gyökereket.
4 Túróczi Erzsébet Márfy Sándorné 1790–1879. Sírja Kiskunhalason a régi református temetőben.
5 Részletesebben: Besnyi Károly 2019: 61–64.
6 Tenke Sándor 2005: 37-38; P. Szalay Emőke 2016: 43-48
7 Bárth János 2017: 37
8 Besnyi Károly 2018: 73
9 Örsi Julianna 1999: 119-121
10 Dévay Lajos–Gyarmati Sándor 1936: 16
11 Örsi Julianna 2007: 71
12 Dévay Lajos–Gyarmati Sándor 1936: 124
13 Délvidéki Magyarság 1941. szeptember 12., 8. p., október 10., 9. p., október 15., 9. p.
– 277 –
Az 1960-as években került sor ismét kapcsolatfelvételre.14 A moravicai egyházközség

szervezésében 1967. szeptember 20-án egy csoport látogatóba érkezett a Nagykunságba,
az óhazába. Meglátogatták Jászkisért, majd elmentek Kunhegyesre, Kunmadarasra és a
Nagykunság fővárosába Karcagra, érintve a negyedik települést, Kisújszállást is (a pacsériak
származási helysége).15 Ez volt az első csoportos látogatás az áttelepülés óta. Érdemes
megjegyezni, hogy az 1936-os eseményhez hasonlóan ez a kezdeményezés is Moravicaról
indult ki. Ezt a látogatást viszonozva 1968. augusztus 31-én 36 tagú karcagi delegáció érke-
zett Moravicára az egyházközség vendégeként.16 A vendéglátás harmadik napján a szabad-
kai gyülekezet ebédre fogadta őket, majd elutaztak.17 1970 áprilisában pedig a kunmadarasi
gyülekezetből érkezett egy csoport lelkipásztoruk vezetésével.18 A jászkiséri templomto-
rony építésének 200. évfordulójáról 1971-ben emlékeztek meg. Erre az alkalomra három-
tagú küldöttség utazott Moravicáról a lelkipásztor vezetésével.19 Ezt a látogatást viszonozták a
„jászkiséri ősi gyülekezet tagjai” 1972. augusztus 23–24-én, amikor a helyi gyülekezet
ünnepelte a református templom építésének 150. évfordulóját.20
1973-ban az Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke: Lovas Mihály és alelnöke: Tóth
József mérnök kereste meg a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumot. Személyes talál-
kozás is létrejött. Akkoriban a Gyöngyösbokréta találkozókon rendre felrótták a helyi
néptánccsoportnak, hogy nem kutatták fel, nem őrizték meg saját viseletüket és tánclépé-
seiket. Ezt szerették volna ellensúlyozni azzal, hogy az idetelepülés időszakából származó
nagykunsági, pontosabban karcagi motívumokkal készíttetnek népviseletet. A karcagi
múzeumban dr. Bellon Tibor irányításával felkutatták azt a népviseletet ami vélhetően a
nagykunsági kirajzás idején az ottani emberekre jellemző volt.21 A hozzá való tánclépéseket
a Debreceni Népi Együttes vezető koreográfusa mutatta meg.22 A Régi karcagi csárdások
című koreográfiát az akkor hírneves helybeli néptáncosok begyakorolták és évekig mű-
soron tartották.
A karcagi népviseleti ruha felkutatása és elkészítése fellelkesítette a művelődési egyesület
elnökségét. Elhangzott, hogy a „Moravica és őseink régi települése, Karcag között” ne az
egyház, hanem a művelődési egyesület legyen a kapocs, így a községi fórumok sem kifogá-
solják majd. A karcagiak is javasolták a kapcsolatok elmélyítését: kölcsönös bemutatkozás,
régészeti kiállítás, gazdasági kapcsolatok kialakítása is szóba jött.23 Erre azonban még
évekig nem került sor.
A következő találkozás a nagykunságiakkal 1982-ben volt, amikor a művelődési egyesület
szeptember 18-19-20-án Jászapátiban, Jászkiséren és Jászberényben vendégszerepelt, és
megnézték Egert. Utazás előtt főpróbát tartottak, amit egy községi bizottság is megnézett,

15 Győri János 1996: 83-84
16 Magyar Szó, 1968. szeptember 4., 6. o.
17 BRE irattára, Szabadkai lelkészi hivatal levele, AD RLH-76-1968, 1968. augusztus 28-án.
18 BRE irattára, Presbitériumi jegyzőkönyv (1961–1984) 1970. április 5.
19 BRE irattára, Presbitériumi jegyzőkönyv (1961–1984) 1971. július 4.
20 BRE irattára, Presbitériumi jegyzőkönyv (1961–1984) 1972. július 11., 1972. július 23.
21 AEME irattára, Jegyzőkönyv az Ady E. ME elnöksége üléséről, 1973. április 4. Részletesebben: Besnyi Károly 2013: 128-129
22 Besnyi Károly 2013: 134.
23 AEME irattára, Jegyzőkönyv az Ady E. ME elnöksége üléséről, 1974. január 17.
– 278 –
ellenőrizték a műsor színvonalát, és megfelelőnek minősítették.24 A jászapáti szövetkezet

kultúrcsoportja a következő évben viszonozta a vendégszereplést.
1986-ban volt a falualapítás 200. évfordulója. A faluszintű megemlékezést az akkori
politika nem engedte meg. A nacionalizmus megnyilvánulását vélték felfedezni, vagy
inkább csak belemagyarázták. Az évfordulót egyedül a református egyházközség ünnepelte
meg, de méltóképpen. A hálaadó istentiszteleten mintegy 1600 személy vett részt. Hodosy
Imre püspök hirdetett igét. Az eseményt kihangosították, akik nem fértek be a templomba,
kívül állva, vagy a kihelyezett padokon és székeken ülve követhették az eseményt.
Meghívták a kibocsájtó nagykunsági gyülekezetek képviselőit is, a jugoszláv hatóságok
nem engedték a több busszal érkező nagykunságiakat az ünneplő Ómoravicára. Helyette
Újvidéket, Szabadkát és Bácsfeketehegyet nézhették meg. Az ajándékba vitt tárgyak csak
később jutottak el Ómoravicára.25 Az eredeti elképzelés az volt, hogy a karcagi lelkész tartja
az igehirdetést, ám ő is a csoporttal utazott, így nem jöhetett. A személygépkocsival érkező
öttagú jászkiséri delegációnak, valamint Örsi Juliannának és férjének sikerült. A határon
nem mondták, hova igyekeznek, így őket gond nélkül átengedték.
A Betiltott ünnep könyv borítója kiállításvezető

Az egyházi megemlékezés felemelő, közösségerősítő hálaadás volt, de erős politikai
ellenőrzés alatt állt. Ez rányomta bélyegét a további kapcsolattartásra is. A világi hatalom
ellenségnek tekintette az egyházat is, külföldi beavatkozástól tartott folyamatosan, a magyar
kisebbségen pedig az irredentizmus, a nacionalizmus gyanúja volt.
A nagykunságiak és a bácskaiak kapcsolattartásában lényeges változást hozott a szo-
cializmus utáni időszak. Mindkét országban szabadabban kezdeményezhettek.
24 AEME irattára, 1982. október 21.

25 Örsi Julianna 2007: 74. Túrkevén Örsi Julianna kiállítást rendezett az évforduló alkalmából 1986-ban.
– 279 –
A három kibocsájtó település közül elsőként a Nagykunság központjával, Karcaggal jött

létre testvértelepülési megállapodás. 1994. augusztus 20-án írták alá. Karcag város nevében
dr. Fazekas Sándor polgármester, Ómoravica nevében Sztankó Lajos a helyi önkormányzat
közgyűlésének elnöke látta el kézjegyével az okiratot. Elsősorban az oktatás, az egészségügy,
az egyházak, a sport és a kultúra terén láttak együttműködési lehetőséget. Az évek során
sok szálon alakítottak ki együttműködést. Különösen jelentős volt a gazdasági zárlat, a
délszláv háború és a bombázások idején nyújtott segítség.
Bácskossuthfalva és Jászkisér vezetői 2002-ben az augusztusi ünnep alkalmával nyilat-
kozatot írták alá a testvértelepülési kapcsolatok felvételéről. Írásban is megerősítették azt
a szándékot, amit a gyakorlatban már évek óta alkalmaztak: minél sokrétűbb és elmélyül-
tebb kapcsolatokat kialakítani. Ez az együttműködési szándék és gyakorlat erősíti az „otthon
lenni a világban” érzést.
Kunmadaras testvértelepüléssé válását Márki Sándor madarasi polgármester kezdemé-
nyezte. Többszöri telefonbeszélgetés és levélváltás után 2005-ben részt vett a bácskossuth-
falvi március 15-ei megemlékezésen. A helyi vezetőkkel megbeszélték a részleteket,26 még
az év folyamán aláírják a testvér települési megállapodást. Erre azonban csak 2016-ban a
bácsossuthfalvi falunap keretében került sor. Jeles alkalom volt, a kirajzás 230 éves évfor-
dulója. „A vérségi és baráti kapcsolat”27 megerősítése volt ez az okirat.
A testvértelepülési együttműködések alapelve az volt, és ma is az, hogy a hivatalos ön-
kormányzati kapcsolatokon túl magánszemélyek, intézmények, szervezetek között alakuljon
ki együttműködés.28 Példák sokaságával igazolható e célkitűzés gyakorlati megvalósítása.
Rég túlnőtték a hivatalos kapcsolatokat. Barátságok alakultak ki, sőt létrejött az első
házasságkötés is a bácskossuthfalvi Kiszelák József és karcagi felesége, Szentesi Edit
között.29 A kirajzás utáni első néhány évben egy-egy házasságkötés jött létre jászkiséri és
madarasi illetve ómorovici pár között. Minden bizonnyal a kirajzás előtti ismeretségen
alapultak. Karcagi párválasztásról nem tanúskodnak az egyházi anyagkönyvek. Erre lám,
két évszázadnál is többet kellett várni.
Bácskossuthfalván tudatosan tartja felszínen a lakosság kun származását. Ezzel külön-
bözteti meg magát a vajdasági magyarság többi részétől. Kapcsolatrendszerük tükrözi a
kunsági származást és a református valláshoz tartozást. Mindkét identitástudat erősen
meghatározza a faluközösség jelenlegi önmeghatározását is. Egyszerre magyarok és kunok.
Magyarként, kisebbségként élnek a többségi szláv népesség között, kunként pedig sziget-
ként a vajdasági magyarságban.
26 Kisújság 2005. április, 4. p.

27 Magyar Szó, 2016. május 31.
28 Kisújság, 2003. június, 2. p.
29 Kisújság, 2004. augusztus, 1. p.
– 280 –
Bárth János
2017 Bácskai magyar reformátusok a XIX. század elején. Vajdasági Magyar
Helytörténeti Egyesület. Topolya.
Besnyi Károly
2013 Rivaldafényben. Ómorovica/Bácskossuthfalva amatőrmozgalmának
monográfiája. Ady Endre Művelődési Központ és Monográfia Helytör-
téneti Egyesület, Bácskossuthfalva.
2018 „A későbbi kor tanúságára”. Bácskai református gyülekezetek Szász
Károly püspök 1885. évi látogatása tükrében. Vajdasági Magyar Helytör-
téneti Társaság. Topolya.
2019. Az első ómoroviciak... A lakosság összetételének változásai a 18–19.
század fordulóján. In: Bácsország 2019/2 (87). 61–64.
Dévay Lajos – Gyarmati Sándor
[1936] Nagy idők sodrában. A Sztáramoravicai Református Keresztyén Egyház
és község története 1786–1936. K.n., h.n.
Györffy István
1984 Nagykunsági krónika melyet részint régi írásokból, részint a szájhagyo-
mány alapján egybeszerkesztett Györffy István. Nagykunsági füzetek 4.
K. n. Karcag. Reprint.
Győri János
1996 A 210 éves Ómoravicza köszöntése. In: Honismeret 1996. (24. évf.) 83–
84.
Nagy Kálozi Balázs
1943 Jászkunsági reformátusok leköltözése Bácskába II. József korában.
Település- és népiségtörténeti értekezések 8. Sylvester-Nyomda Rt.
Budapest.
P. Szalay Emőke
2016 Értékteremtő, értékőrző református közösségek. Adalékok a Nagykunság
és Vajdaság kapcsolatához. In: Örsi Julianna (szerk.): Palástban. Nagy-
kunsági és kötődő lelkészek bizonyságtétele igével, tollal, tettel a ma-
gyarságért. Jászkunság Könyvtéka 5. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Tudományos Egyesület, Túrkevei Kulturális Egyesület. Szolnok–
Túrkeve. 43–48.
Örsi Julianna
1999 Bácskai református közösségek társadalma. In: Bárth János (szerk.): Két
víz között. A Duna–Tisza közi nemzetiségek és népcsoportok hagyomá-
nyai. Bács-Kiskun megyei Nemzetiségi Alapítvány – Baja, Cumania
Alapítvány – Kecskemét. 119–121.
2007. Kapcsolatrendszer a nagykunsági és a bácskai települések között. In: Híd
2007/9 sz. 64–75.
– 281 –
2015. Parasztvilág. A vidéki társadalom kapcsolatrendszere. Alföldi könyvtéka

sorozat 10. Túrkevei Kulturális Egyesület. Túrkeve.
Tenke Sándor (főszerk.)
2005 Magyar Református Egyházak Javainak Tára. A határontúli református
gyülekezetek templomai, felszerelési tárgyai, könyv- és iratanyaga. VII.
kötet. Országos Református Gyűjteményi Tanács. Debrecen.
Egyéb források
– Ady Endre Művelődési Egyesület, Bácskossuthfalva (AEME) iratai

– Bácskossuthfalva Református Egyházközség (BRF) iratára
– Újságok:
Délvidéki Magyarság 1941. évfolyam. Szabadka
Kisújság 2001-2020. évfolyam. Bácskossuthfalva
Magyar Szó 1968-2020. évfolyam. Újvidék.
– 282 –
Trianon következménye: asszimilálódás vagy magyarnak maradni
Örsi Julianna
Trianon következménye:
asszimilálódás vagy magyarnak maradni
Középiskolás koromban Czine Mihály karcagi előadásában hallottam először, hogy a

középiskolások nem tudják milyen nyelven beszélnek a székelyek. Ez gondolkodóba ejtett.
Az 1970-es években élő generáció vidéken – a Magyar Alföldön – még élte, a szülői-
házból magával hozta a hagyományos paraszti kultúrát, amelyet a népi írók is közvetítettek.
Aztán az egyetemi éveim alatt Gunda Béla professzor nagy gondot fordított az erdélyi
magyar néprajzi könyvek megismertetésére. Így még archaikusabb kultúra képe rajzolódott
fel előttem. Karcagi kezdő muzeológus koromban láttam, hogy Bellon Tibor, akkori főnö-
köm időnként számomra ismeretlen emberekkel találkozik, könyveket vagy újságkötegeket
küld Erdélybe. Ma már nem tudom megkérdezni, hogy honnan eredt ez a magyar kisebbség
iránti érzékenysége. Bizonyára ő is közte volt a Magyar Néprajzi Atlasz határainkon túli
kutatópontjain gyűjtő csoportnak. Szabó Lajos kisújszállási történelem tanár az 1980-as
években javasolta a 18. században a Bácskába kitelepült magyarokkal való testvérkapcsolat
felvételét. Igaz, 1986-ban a jugoszláv kormány a nagykun települések részvételét megtil-
totta a hivatalos ünnepségen. (Erről nemrégt jelent meg egy könyv Besnyi Károly tollából
„Betiltott ünnepek” címmel1) Én azonban egyénileg eljutottam a falualapítás 200. évfordu-
lójára az egyház szervezésében történő ünneplő rendezvényre Pénovátz Antal néprajzkutató
segítségével. Szívbemaró volt látni azt az óriási embertömeget – az úrvacsorát is négy
lelkész celebrálta –, akik közül sokaknak könny csordult a szemébe. Kiss Antal akkori
lelkész-esperes pedig felvilágosított arról, hogy minden tiltás ellenére ők hogyan fejezik
ki a templombelső falazatára festett piros-fehér-zöld színekkel a magyarságukat. Máskor
ottani adatközlőimtől láttam, hogyan ünneplik március 15-ikét a kabátgallér mögé tűzött
kokárdával.
A rendszerváltás aztán új szeleket hozott, új lehetőségeket adott számomra is. Eljött az
ideje, hogy még többet járjak a határon kívüli magyar falvakba, városokba. Korábban is
voltam – elsősorban a bácskai magyarok között –, de akkor még csak halkan, suttogva
tettek megjegyzést a sorsukról, helyzetükről. Aztán rajtam keresztül jöttek az „üzenetek”
a hazába, a nagyvilágba: itt vagyunk, lesz még lehetőségünk magyarnak maradni?! A
Causescu halála utáni hónapokban jártam Bukarestben és döbbenten láttam a sok sírt, akik
ebben a harcban vesztették életüket. A boltok előtt pedig a sorokat, akik vásárolni szerettek
volna, igaz bent jórészt az üres pultok nem sok reményt adtak nekik. Öt évvel a romániai
„pálfordulás” után – román kutatótársaim segítségével eljutottam – Bukovinába is. Régi
vágyam volt megismerni azt a népcsoportot, kultúrát, amely még a nyelvújítás előtti magyar
nyelvet beszéli, ha engedik neki. A legnagyobb megdöbbenésemre ott még nem érződött a
1 Besnyi Károly 2020
– 283 –
rendszerváltás. Engem és magyar kollégámat ugyanúgy megfigyeltek, napi jelentkezésre

köteleztek, gátolták a munkánkat, beidézték, faggatták a szállásadóinkat, fenyegették a
segítő adatközlőinket. Ott tehát megállt az idő.
Persze máshol is óvatosnak kellett lenni. Az egyik partiumi faluban az illegalitás mód-
szerével jutottam hozzá bizonyos iratokhoz a ’90-es években. A katonai felügyelet alatt
működő levéltári kutatásaim sem voltak zökkenőmentesek. Mindenesetre megállapíthat-
tam, hogy azokban az években még mindig elfogadhatóbb volt az élet falun, mint a vá-
rosban.
A Fekete-Körös völgyébe – Györffy István után kilencven évvel – hat évig jártam kutatni.
A falvak kultúrája még a régi időkre emlékeztetett. Valamennyi, a trianoni határon kívül
rekedt – immár vegyes lakosságú falvak népe megtanult alkalmazkodni és békésen egymás
mellett élni az uralkodó nemzet beköltözött lakosaival. Az asszimiláció tényével azonban
lépten-nyomon találkoztam, amit a vegyes házasságok adatai is tükröztek. Az 1990-es
években még magyar iskolák működtek a Fekete-Körös menti falvakban, de a 21. század
elején már jórészt csak a vasárnapi iskolában tanító karcagi tanárok segítségével tanulják
a gyerekek a magyar nyelvet, irodalmat, történelmet. A szórványmagyarság sóvárogva nézi,
hallgatja a híreket a tömbmagyarságban élő székelyekről. Nekik több erejük van küzdeni
magyarságukért.
A felvidéki magyarok közé csak az évezredforduló éveiben jutottam el. Itt az asszimi-
láció elleni küzdelem szép példáival találkoztam. Voltak polgármesterek, aktív honismereti
„munkások”, akik – megértve az idők szavát – kihasználva a potenciális lehetőségeket küz-
döttek a magyarság megtartásáért. Így még falumonográfiák, könyvek is megjelenhettek
alkalmi kutatócsoportjaink munkáiból. Határon innen és túl azonban lépten-nyomon talál-
koztam a trianoni szerződés következményeivel. Nem tudom elítélni azokat az embereket
sem, akik akkor vagy később (Csausescu-rendszerben vagy utána) az anyaországban keres-
ték boldogulásukat. Ők így igyekeztek fenntartani magyarságukat.
Még iskoláskoromból ismertem az utcánkban Györffy István sógorának a testvérét,
Tőkés Rebeka nénit. Tudtam, hogy a testvére, Tőkés András Partiumban szolgál református
lelkészként. Fazekas Mihály néprajzkutató és történelemtanár is járt a nagy időt megélt
rokonához.
Az egyéniség-kutatásaim kapcsán aztán feltárult előttem a karcagi eredetű Tőkések
„ároni családja”, akik napjainkig is segítik az ott élő református közösségek megmaradását.
A Györffy István születésének 130. évfordulóján meg is ismerkedtem velük. Mindez
hozzájárult, hogy több áldozatvállaló lelkész (Tőkés András, Tőkés Béla) életsorsát is
megírtam. Közben Györffy István erdélyi kapcsolatairól is egyre több adatot tudtam meg,
rögzítettem. Elmélyülve a Kolozsvári Egyetem archívumában, egyre élesebben kirajzoló-
dott előttem, hogy a Nagykunságból a 19-20. század fordulóján igen sok fiatal tanult
Kolozsvárott.
Napjainkban jutott el hozzám a kérés, hogy kutassam fel a báró Kemény Sámuel Alsó-
Fehér megye főispán túrkevei leszármazottjait. Ma még megválaszolatlan a kérés, de
felvetődött a gondolat bennem, hogy a Kolozsvári Teológia vagy Jogi Kar egykori hallgatói
közötti kapcsolatok adják meg a választ. A Kemény család kutatása tudománytörténeti
– 284 –
Trianon következménye: asszimilálódás vagy magyarnak maradni
szempontból is lényeges, hiszen elődei között olyan neves személy is szerepel, mint
„Magyar-Gyerő-Monostori báró Kemény Zsigmond, a Magyar Tudományos Akadémia
tiszteletbeli tagja s igazgató-tanácsosa, a Kisfaludi-társaság rendes tagja s volt elnöke,
kiváló államférfiú, láng elméjű író, a haza legjobb fia.”2 Kemény Zsigmondot (Alvinc,
1814–Pusztakamarás, 1875) íróként, publicistaként, politikusként és az MTA tagjaként
tartja számon az Új Magyar Lexikon.3
Kolozsvár és a Nagykunság közötti lehetőséget azonban a trianoni békeszerződés meg-
akasztotta. Helyesebben az irány megváltozott. A trianoni békediktátum követeztében a
román hatóságok – ugyanígy a szerb és szlovák hivatalos szervek is – a magyar állampol-
gárságuk elhagyására, eskütételre kötelezték a hivatalnokokat, tanárokat, lelkészeket.
Közülük nagyon sokan ezt nem tudták elfogadni és adandó alkalommal elhagyták szülő-
földjüket, Magyarországra menekültek.
Besnyi Károly adatgyűjtéséből kiderült, hogy Bácskossuthfalváról például a következők
mentek el: Trianoni áttelepültek Bácskossuthfalváról4
Tanítók:
Ifj. Kovács Gyula tanító 1899. július 30-ai presbitériumi döntéssel lett a II. és III. fiú osztály
„önálló segéd tanítója”, később kántortanító. Az impériumváltás során az egyházi iskolákat
államosították, így az egyházi tanítók és a kántortanítói állások is megszűntek, sőt az
egyháztanácsban a tanító-presbiterség is megszűnt. Emellett az új hatalom megkövetelte
az összes állami alkalmazottaktól, így az államosított iskolák tanítóitól is, hogy esküt
tegyenek előbb az ideiglenesen létrejött Népi Igazgatóságra, majd a jugoszláv államra és
királyra. Erre azonban ifj. Kovács Gyula nem volt hajlandó, így 1921-ben áttelepült a
megmaradt Magyarországra. A kecskeméti református tanítóképző megbecsült tanára lett
1921-től halálig, 1927-ig.
A tanítók közül áttelepültek még: Szász Lajos tanító, Csaba Lajos tanító.
Füredy Lajost 1898 májusában nevezték ki az ómorovicai (ma Bácskossuthfalva)
körzetbe anyakönyvvezető helyettessé. Trianon után Bácsalmáson telepedett meg.
További áttelepültek:
Baglyas József hivatalnok, Domonkos Sándor forgalmi díjnok, Gabriel Mihály
kocsivizsgáló, Hamar Lajos földmíves, Keszthelyi Gábor mérnök, Kiss József pénzügyi
felvigyázó, Kósa J. távirdai ellenőr, Maczkó József szivattyúkezelő, Máté Lajos állomás
felvigyázó, Messinger József mozdonyvezető, Orbán Lajos kocsimester, Őri Ferenc
hivatalszolga, Pálfi Zsigmond mozdonyfűtő, Renkus István mozdonyfűtő, Stanitz Rezső
mozdonyvezető, Tenczer Gyula munkás, Urbanovics Alajos mozdony felvigyázó, Üstöki
Lajos mozdonyvezető, Zsigmondovics Aladár mozdonyvezető.
Egyéniség-kutatásaimból kiderült, hogy a 20. század közepén, második felében több
nagykunsági lelkész Erdélyből, Partiumból átköltözött család fia. (Például Pap Béla gyalui,
Török Vince margittai születésű lelkészek Karcagon szolgáltak az 1950-es években). Pap
2 Lukács Ferenc családkutató levele Örsi Juliannához 2020.08.12. Mellékletként küldte a Kemény Zsigmond halála alkalmából
kiadott gyászjelentést.
3 Pap Ferenc 1962: 84.
4 Besnyi Károly levele Örsi Julianna kérésére 2020.10.20.
– 285 –
Béla édesapja Pap János a Kolozs megyei Gyaluban iskolaigazgató volt, édesanyja Med-
veczky Teréz az első erdélyi szakképesített tanítónő. Mivel a családapa a trianoni békekötés
idején nem esküdött fel a román kormányra, a család elhagyta Erdélyt és Budapestre költö-
zött. Az édesapa minisztériumi főtanácsosként dolgozott. Pap Béla a Lónyai utcai Gim-
náziumban, és a Budapesti Theológiai Akadémián folytatta tanulmányait.5
Ma is vannak elkötelezett erdélyi, kárpátaljai utódok, akik vállalva a kisebbségi sorsot
szlovákiai vagy romániai, szerbiai szószékről hirdetik az igét (Pap Hunor Sztánán-
Kolozsvárott stb.). Más szakmákból is hozhatnék példákat. Az anyaország és a kisebbségek
egymásrautaltságára és egyben segítségére pozitív példa a zabolai születésű Pozsony
Ferenc, aki az ELTE-n szerzett etnográfusi végzettséggel és pályatársaival olyan néprajzi
tanszéket és néprajzi társaságot működtet Kolozsvárott, illetve Erdélyben, amely
példamutató és újabb magyar etnográfus nemzedék kinevelését biztosítja.
Besnyi Károly
2020 Betiltott ünnepek. Moravica Monográfia Helytörténeti Egyesület,
Bácskossuthfalva (Szerbia)
Besnyi Károly levele Örsi Julianna kérésére 2020.10.20.
Lukács Ferenc családkutató levele Örsi Juliannához 2020.08.12.
Örsi Julianna
2020 Pap Béla lelkész áldozatvállalása a karcagi református gyülekezetért a
XX. század közepén. In: Confessio 44. évf. 2020. 3. szám. 71-87.
Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest
Pap Ferenc
1962 Kemény Zsigmond (szócikk.) In: Új Magyar Lexikon 4. K–ME. 2. kiadás
84. Akadémia Kiadó, Budapest
5 Pap Béla református lelkész, publicista életútját lásd: Örsi Julianna 2020
– 286 –
V. fejezet
Oktatás – kultúra
– 287 –
– 288 –
karcagi leánytanítók a 18-19. században
Elek György
Karcagi leánytanítók a 18-19. században1

A fiúiskolai rektorság és a „préceptorság” a kollégiumi diákok életében, pályafutásában
amolyan átmeneti állapot, egyetemi, akadémiai tanulmányaikat anyagilag is előkészítő, a
praeceptorok életében pedig a gyülekezeti szolgálat megismerését, és az oktatói feladatok
elsajátítását lehetővé tévő mindössze két-három évig tartó megbízatás volt. A karcagi
református fiúiskola tehát nagyon sok rektor és seregnyi praeceptor nevét életében szerepet
kapott, ám ők, idejük „kiteltével” végleg szakítottak a településsel. Teljesen más viszont a
helyi leánytanítók sorsa, mint ahogy a korszak vidéki értelmiségében és a települések
polgárai között is sajátos helyet foglaltak el.
A leánytanítóságba torkolló utat Tóth Dezső a Heves-nagykunsági Egyházmegye
történésze így foglalta össze:„ Végeredményben tehát a tanítóságnak vidéken is hármas
tagozata alakult ki: a rektorok, ezek végzett diákok, akik feltétlenül lelkészi pályára készültek,
ők képezték az elit részt, azután a préceptorok, akik csupán a középső évfolyamokat
végezték, vagy még azt sem és akik e célú továbbtanulásuk folytatására végezték e – mai
fogalmaink szerinti – segédtanítói munkát, végül a mindig külön néven említett leány-
tanítók, akik egész életükre a tanítói pályánál maradtak.” A tárgyalt korban a tanítói pályát
nem tekintették önálló hivatásnak. Tóth Dezső véleménye szerint „a tanítói pályára
fanyalodók”, azok közül kerültek ki, akiknek a partikulában eltöltött, a mindennapos
teendők mellett is szabadabb életet jelentő rektori vagy préceptori szolgálat után már nem
volt kedvük visszatérni a Kollégiumba. „Rendesen nem csak főiskolai, de már középiskolai
tanulmányaik befejezte előtt el-kiszálltak a Kollégiumból valamelyik partikulába
préceptornak, majd családot alapítottak, s tovább peregrináltak (költöztek, de itt inkább
„lecsúsztak” értelemmel – E.Gy.) egy kis faluba „rektornak” és örökre ott vesztek mint
állandó tanítók, később – a lecsúszás sorrendje szerint, – mint leánytanítók.”2
Karcagon a város vékonyka értelmiségi rétegén belül a partikulában oktató praecepto-
roktól jól elkülönülő csoportot jelentettek a leánytanítók. A feladatra kezdetben leginkább
karcagi gyökerű férfiakat alkalmaztak, de a máshonnan érkezetteket is hamar magába
szippantotta a mezőváros közössége. Helyzetük, megélhetésükhöz hasonlóan, félig értel-
miségi, félig paraszti státusz! A tanulók után szedett tandíjból és némi tanácsi juttatásból
álló, csekély és bizonytalan jövedelemmel bírtak, aminek kiegészítése érdekében az iskola
telkén a gazdálkodáshoz és a háztartás működtetéséhez szükséges egyéb épületeket is
biztosították a számukra. Az állás elnyerésével családalapításra kötelezték őket, szerző-
désük ugyanakkor évtizedekre, általában munkaképességük végéig szólt. Ezt elérve
bizonyos esetekben, (mint pl. Szigeti Gábor tanítóé) a hajlott korára magára maradt, beteges
tanítónak még szerény nyugdíjat is biztosítottak. Ezek magyarázzák, hogy a Fiúiskola
1 Részlet a szerző Iskola és mezőváros című, megjelenés előtt álló kötetéből.

2 Tóth Dezső I. 1941: 243. és 246.
– 289 –
oktatás — kultúra
rektorainak és tanítóinak sokasága mellett az 1750–1850 közötti időszakból még úgy is

csak tucatnyi leánytanítóról van tudomásunk, hogy 1810-től három leányiskola működött
a városban.
Leánytanítók
Az első leánytanítók egyike az az Újfalusi nótárius volt, akit 1697-ben elhurcolt „a tatár”.
A harminc év rabság után, 1727 körül hazatérő, nincstelenné lett idős férfi megélhetését a
lánytanítósággal biztosította a falu.3 Családos férfi volt az anyakönyvből, az 1759. évi
keresztelések közül „előkerült” Vásárhelyi Sámuel „leányok tanítója”, akinek azonban sem
szolgálati idejéről, sem későbbi sorsáról nem tudunk közelebbit. Az 1760-as években a
Kollégiumból hoztak diákokat, akik, akár a fiúk tanítói – egy-két évig voltak állásban.4 A
Liber Scholae, „puella praeceptor” megnevezéssel, az 1763. évnél említi először a leány-
tanítót, aki ebben az évben Kis Sámuel (később szalóki lelkész) volt. 1764-ben már Szőnyi
Virág Péter és Sólti Mihály lánytanítókról tudunk. A Debrecenből érkezett leányokat tanító
praeceptorok jelenlétére 1767-ből is találtunk feljegyzést. Feltehetően Szőnyi Péter
tanítónak segítettek az iskolában, ami a tanítványok számának gyarapodását, vagyis a
második (a „Keleti”) leányiskola felépíttetését sejteti.5 Szőnyi (Virág) Péter leánytanító
nevét már az 1750-es évekből ismerjük, gyermeke születését 1755. október 26-án jegyezték
be a keresztelések anyakönyvébe, ahogy Kis Sámuel lányáét is 1762 tavaszán.6 Utóbb
Szőnyi Péteré lett a Keleti iskola, mert az „Első leányiskolába” 1772 körül egy újabb
karcagi származású férfi, Sütő Sámuel került tanítónak.
Sütő Sámuel 1743 körül született Karcagon, gyaníthatóan a város a redempció előtti
történetének egyik legtekintélyesebb famíliájának gyermeke. 1760-tól a Kollégium diákja,
de 1761 őszén itthon találjuk, megnősül, ezt követően lesz negyedszázadnyi időre, 1767
(?)-1792 között leánytanító. A tanítóságról leköszönve karcagi földjein gazdálkodott.
Megbecsült polgár volt, mert hat éven át szenátori hivatalt viselt, az 1810-es években pedig
a consistórium megbízásával Oskola Inspectorként működött. 72 évesen, 1815. július 14-
én hunyt el.7
Helyét a Keleti leányiskolában Újvárosi Katsó Márton foglalta el. Katsó családja szintén
karcagi família volt, ő maga is itt született, utóbb azonban a Bihar vármegyei Gáborjánba
került. A kollégiumi tanulmányok végeztével Tolna megyében, Dunaszerdahely községben
3 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek Halálozások 1783. június 14. pag. 312.
4 Kgi. Ref. Ek. irattára Kurátori iratok 1760-1761. „1761. április 23- Leányok tanítóját hozván Debrecenből Petsétért exitusba
viaticumba költ(ött) tíz M(agyar) forint ötven d(ena)rt.”
5 JNSZML Kg. v. lt. 1767. január 5. Egy peres ügy kapcsán „az Árvák inspectora recognoscállya” (részletesen felsorolja) az
árvák pénztárának kiadásait, közöttük a „Csatári nevezetű Praeceptornak, Leányok Tanítójának” kifizetett 3 frt. 40 dr-ról
szóló tételt.
6 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek Keresztelések 1755, október 28. „Szőnyi Péter Leányok Tanítója fia Péter”, és uott.
1752. április 1. „Kis Sámuel tanító l. Susánna.”
7 Thury Etele 1905. 258. valamint Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek Házasságkötések 1761. október 9. felesége Tót Judit.
Gyermekeik: 1764 – György, 1785 – Erzsébet, 1787 – Sára, 1768 – Kata, 1770 – András. 1772 – Péter, 1775 – Miklós, 1777
– Sára. Életének további eseményeiről, tisztségeiről ld. JNSZML Kg. v. lt. Tjkv. 1814. 178.sz. Kérelme városi szolgálat
alóli felmentése ügyében.
– 290 –
lett rektor. A rektori két év után nem folytatta tanulmányait, hanem hazatért Karcagra, ahol
1784-től leánytanítóként alkalmazták.8 Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint a keze
alatt lévő Keleti leányiskola népszerű volt ugyan, de tanulóinak létszáma évről–évre 30-
50 gyerekkel maradt le az Első leányiskolától. Mivel a tanító megélhetését a gyerekek után
szedett tandíj biztosította, a kevesebb tanuló miatt a Keleti iskola oktatójának érezhetően
kisebb darab kenyér jutott. Nehéz napok következtek az olyan években is, amikor a gazda-
ságok rossz termés, elemi csapás stb. miatt maguk is hiányt szenvedtek, s a tandíjhátralék,
akár pénzből, akár terményből igen jelentős összegre/mennyiségre rúgott. A jegyzőköny-
vek szerint Katsó Mártonnak nagyon sok problémája volt ezzel, amiért 1796 elején
(átmenetileg) feladta az állását. Helyére a szalóki rektorsága megszűnte után jövedelem
nélkül maradt Király András jelentkezett, ám az elöljáróság nem tartotta megfelelőnek a
tudását, ezért a Keleti iskolát csak egy tanévre kapta meg, további alkalmazását az őszi
vizsgák eredményétől tették függővé.9 Végül úgy alakult, hogy Király András a következő
évben már a Fiúiskolában tanított, Katsó Mártont pedig visszahívták a Keleti iskolába
lánytanítónak. Az egyháztanáccsal kötött új megállapodást nem ismerjük, de Katsó meg-
élhetési gondjai és panaszai tovább folytatódtak. 1797-ben az egyházlátogatónak azt pana-
szolta, hogy fizetése legalább harmadéve „kinn van”, a „sok évről való” hátraléka pedig már
50-60 köböl gabonára és 150-160 forintra megy.10 Anyagi helyzetén tehát szerződésének
megújítása és az elöljáróság segítsége sem változtathatott. Annyira nem, hogy ez az állapot,
a tandíjak beszedésével kapcsolatos kínlódás, ha hullámzó mértékben is, de pályája (és
élete) végéig elkísérte. Az 1820. évi canonica visitatio alkalmával „a’ Visitáló Esperest és
Nótárius urak előtt”, változó egészsége és „ideje hajlott voltára nézve” hivatalát letette. Nem
volt öreg. Két év múlva bekövetkezett halálakor 64 évesnek tüntették fel az anyakönyvben.
A lelkipásztor még azt is megjegyezte, hogy ebből 34 évet töltött a leányok oktatásával.11
Mivel Sütő Sámuel 1792-ben lemondott, az egyházközségi elöljárók nagyrabecsült néhai
prédikátoruk Lipcsei Szigeti Sámuel fiát hívták meg a helyére.
Szigeti Gábor 1761. augusztus 6-án született Karcagon. A Kollégium diákja volt, ám
apjával ellentétben nem vonzották sem a tudományok, sem a lelkészi hivatás. Tanulmányait
befejezve (Tisza)Földváron volt előbb rektor, azt követően pedig leánytanító. Földváron
nősült meg, mert 1792-ben „feleséges” emberként érkezett Karcagra.12 Az új állás élete
végéig Karcaghoz kötötte: 38 éven át volt a Déli leányiskola oktatója. Az egyházlátogatók
jegyzetei szerint a tandíjhátralékok miatt a majd’ négy évtized alatt számtalanszor küsz-
ködött kenyérgondokkal. Az is igaz viszont, hogy 1804-ben a leggyengébb iskolának írják
az övét, ahol az oktatás színvonala később sem ütötte meg a kezdeti évek eredményességét.
Elhanyagolt állapotban volt az épület is, ezért 1810-től 1827-ig, az új iskola elkészültéig
8 Thury Etele 1905: 323.; TtREL I. 33. c. 1-4. kötetek. Egyházlátogatási jkvek. 1792. november 12-13. Az egyházlátogató
megjegyzése szerint Katsó Márton nyolcadik éve tölti be a hivatalát.
9 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 1. 1796. június 30. pag. 49.
10 TtREL I.33.c.1-4. kötetek. Egyházlátogatások. 1797. év.
11 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1820. november 13. 169.
12 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek. Keresztelése 1761. augusztus 6.; Szabadi István 2013: 620.; valamint TtREL I. 33. c.
1-4. köt. Egyházlátogatások 1792. év.
– 291 –
évről-évre „a’ Szigeti Úr Oskolájának” tanulói voltak a legkevesebben. Az 1825. évi egy-
házlátogatás jegyzőkönyvében például, az időközben teljesen leromlott épület miatt, a
Nyugati és a Keleti iskolákban 168 és 181 növendéket találtak, míg Szigetinek mindössze
103 tanulóját említik meg.13 1827-re viszont felépült az új iskola és akkortól a létszámarány
már nemhogy javulni, de megfordulni látszott. Főként Mányi János panaszkodott a Keleti
oskolából, hogy a Szigeti-féle iskola elcsábította a tanítványait. Az elcsábulás azonban –
láthatóan – az újabb, jobb, tisztább és melegebb épület miatt volt. Szigeti Gábor ekkorra
megöregedett, sőt, elbetegesedett, úgyhogy a munkájának egyre kevesebb eredménye
mutatkozott. 1830 nyarán, amikor állapota tovább romlott, az egyháztanács megállapította,
hogy a tanítói feladatait felgyógyulása esetén sem tudja tovább ellátni, ezért júniusban évi
10 Kila búza, 10 Kila árpa, 20 forint készpénz, valamint fél-fél láncalja búza-, illetve
árpavetés alá adott föld (élete végéig szóló) juttatásával „nyugdíjazták”. Két hónap múlva,
1830. augusztus 9-én, 69 évesen hunyt el. Hagyatékában megtalálták tudós lelkipásztor
édesapjának néhány kéziratát. Ezek közül John Bunyan, Zarándok útja című munkájának
fordítása utóbb a Fiúiskola, majd a gimnázium könyvtárába került.14
Az 1810-ben megnyitott harmadik, későbbi nevén Nyugati leányiskola tanítói állását
Bajkai András kapta meg. A mezőtúri származású Bajkai, akkor már másfél évtizede a
Fiúiskola praeceptora volt, ahol a kezdő latinisták, a conjugisták és a declinisták évfolya-
mait oktatta.15 Negyvenévesen, családos emberként lépett ki az újból átalakítás elé néző
fiúiskolai praeceptorságból, és jelentkezett a harmadik leányiskolai állásra. A feljegyzések
jó tanítónak mondják, az egyházlátogatást végző esperes szerint 1804-ben a Fiúiskolában
az ő osztálya volt a legjobban felkészített classis.16 Leánytanítósága évtizedei alatt a
Nyugati iskola népszerű intézmény lett, tanulóinak létszáma, az évenkénti hullámzás elle-
nére is, kiegyensúlyozottnak mondható. Nagy szerepe volt ebben a kiváló munkát végző,
lelkiismeretes tanítónak, aki az 1832/33. tanév folyamán szélütést kapott, de felépülése
után azonnal munkába állt. Az 1833. évi egyházlátogatás alkalmával azt jegyezték fel róla,
hogy 24. éve tanítja a lányokat, tanításának színvonala „nem változik, bátor szélütést kapott
is, oskolája szinte olyan jónak találtatott, mint máskor.”17 Harminckilenc évi tanítás után,
66 évesen, 1835 augusztusában hunyt el.18 Még a Fiúiskola állandó praeceptora volt, amikor
– 1798. január 31-én – feleségül vette Rimaszombati Sámuel karcagi redemptus gazda és
lakatosmester Zsuzsanna nevű leányát.19 (A házasságból öt gyermek született. Az első-
13 TtREL I.33. c. 1-4. Egyházlátogatási jkvek. A canonica visitatiók jegyzőkönyveiben 1803-1809 között a leggyengébb
tanítónak írják, de az egyház vezetésétől ennek ellenére is rendszeresen marasztotta.
14 Elek György 2018. A kéziratra Kimnach Ödön tanár figyelt fel. Felfedezését a Pesti Napló (54. évf.) 1903. április 29.
117. (16. p.) száma ismertette: Egy régi protestáns könyv címmel. Ld. még:. Szigeti Jenő 2011: 70.
http://plone.iti.mta.hu/rec.iti/Members/szerk/septempunctata/08-Septempunctata-67-74-szigeti.pdf
15 TtREL I. 33. c. 1-4. köt. 1797-1809. évek
16 TtREL I. 33. c. 1-4. köt. 1797-1809. évek „A mi az oskolák (ti. osztályok) állapottyát illeti, az Ujj Rectoré meg lehetős, a’
Bajkaié leg jobb, azután a’ Filepé is jó, a’ Többi tsak el mehet… a’ Szigeti Gáborén kívül, melly leg gyengébben van.”
17 TtREL I. 33. c. 1-4. köt. 1833. év.
18 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek Halottak anyakönyve 1835. augusztus 12.
19 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek. Esketések 1798. január 31. Rimaszombati Sámuel birtokos és iparosmester volt, akinek
családjából több felmenő is a városi tanács, valamint az egyházközség vezető tisztségviselője volt. Bajkai tehát tehetős és
tekintélyes családba nősült be, ami állását és családja megélhetését is biztosította, de a lány kezének elnyerése is az ő jó
hírét igazolja. Az esküvői tanúja Átsi Újj Péter prédikátor volt.
– 292 –
szülött fiú (sz. 1801. január 14.) – András a karcagi eklézsia alumnusaként a Kollégiumban
tanult. Mezőtúri praeceptorkodás és a csokalyi egyházközség (Bihar vármegye) iskolájában
letöltött rektori évek után jogi stúdiumokat folytatott. Az 1830-as években Pesten ügyvédi
irodát nyitott.20)
Amikor Katsó Márton 1820 novemberében visszaadta a megbízatását, a megüresedett
helyre még az egyházkerület szeniora is javasolt alkalmasnak vélt embereket, úgyhogy a
Keleti leányiskola állására hirtelen négy jelölt is került. A kerületi elöljáró Máté Sándor
földvári tanítót javasolta, a helyi elöljáróság pedig előbb Kátai Gergelyt, majd Szilágyi
Ferencet, a debreceni „Kis Hatvan utcai Oskola” tanítóját szerette volna idecsábítani.
Szilágyi azonban úgy döntött, hogy marad a helyén Debrecenben, így került a jelöltek közé
Mányi János, aki akkor éppen „Jankán21, T(ekintetes) Vincze Pál úr fia mellett” nevelős-
ködött.22 Karcagon nagyon jó támogatója, pártfogója lehetett, mert az egyháztanács a
következő év elején határozatba foglalta, hogy véleménye szerint a „a’ leányok tanítójának
alkalmas volna”, aminek alapján kevéssel utóbb nemcsak meghívták az állásra, hanem –
mivel a jankafalvi állása teljesen lefoglalta, – még a szükséges iratokat is beszereztették
helyette.23 Két hónap alatt az iratok nagy része rendelkezésre állt és Mányi megkapta a
„consensus”-t (engedélyt) „a’ Kardszagi Leányok tanítóságára leendő alkalmaztatásra”.
A consistórium további iratok beszerzését kérte tőle, valamint intette, hogy „egy hónap
alatt meg házasodjon”, de egyébként minden rendben volt. „Tanítói Hivatalába 1821.
március 29-én be írattatott”.24 Hamarosan eleget tett családalapítási kötelezettségének:
1821 májusában feleségül vette a kisebb vagyonú, redemptus családból származó Hajdú
Erzsébetet.25 Az elsorolt procedúrából látszik, hogy nagy reményeket fűztek hozzá, de nem
bizonyult jó tanítónak. Iskoláját sokáig csak a Szigeti-féle iskola épületének rossz állapota
miatt választották a szülők a gyereküknek, amikor pedig 1827-ben felépült az új Déli
leányiskola, Mányi tanulóinak száma két év alatt a korábbi 176-180-ról 90-95-re, vagyis a
felére esett vissza. Ilyen arányban apadt le a jövedelme is, ami miatt hivatalát le akarta
tenni, nem lévén azonban más lehetősége a megélhetésre, végül mégis tanító maradt. Nagy
szerencséjére 1833 februárjában megkapta a Nagykun Kerület erdőfelügyelői állását, s
ekkortól végleg szakított a tanítósággal. Kerületi tisztviselőként viszont tartósan a helyén
maradt, mert a redemptio századik évfordulójára 1845-ben kiadott jubileumi kötetben is
„erdősz”-nek említik. További sorsáról sajnos nem tudunk közelebbit.26
20 Szabadi István 2013: 974.; JNSZML Kg. v. lt. Tjkv. 1832. 506. A városi tanács 1832-ben őt bízta meg, hogy a hegyesbori
határ miatt Karcag ellen indított perben, mint ügyvéd eljárjon. „Prókátori munkájáért” évi 100 forintot utaltak számára a
városi pénztárból.
21 Jankafalva, község Bihar vármegyében.
22 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1820. november 13. 154.; december 3. 155., december 19. 158. jkvi számok.
23 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1821. január 8. 159. Mányi János a nevelői állás elfoglalása előtt a telegdi iskola rektora
volt.
24 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1821. március 29. 169.
25 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek. Házasságkötések 1821. május 7.
26 A' szabad jász-kún kerületek' váltságának első százados öröm-ünnepe … Pesten, 1845: 104.
– 293 –
Szigeti Gábor nyugalomba vonulása után az elöljáróság a Karcagon élő, immár szintén
nyugalomba vonult Csobány (v. Csobán) Istvánt kérte fel a Déli iskolai tanítóságra. Való-
jában ideiglenes tanítónak szánták, de mivel az új tanévig nem kaptak megfelelő tanerőt,
1832-re is ott marasztották. Az év végén bekövetkezett váratlan haláláig vitte az iskolát.27
Helyére, ideiglenes megoldásként, a régi gyakorlat szerint az özvegy tanítónét gondolta
beállítani az elöljáróság, de a tájékozódás és megbeszélés végett hozzá kiküldött lelkipász-
tor nem találta alkalmasnak a feladatok elvégzésére28. A hátralévő néhány hónapra végül
Pásztohai István kisújszállási fiatalembert fogadták fel29, a Szent György-naptól kezdődő
következő tanévre pedig Szabó József túrkevei tanítót hívták meg.30 Mivel áprilistól Mányi
János Keleti leányiskolája is tanító nélkül maradt, januártól még egy tanerőt kerestek.
Hónapokig tartó eredménytelen levelezgetés után azonban a valamivel korábban fiútanító-
nak alkalmazott Szabó Mihályt helyezték át a Keleti iskolába. Az új leánytanítók 1833.
április 25-én foglalták el a helyüket.31
Szabó József, a Szatmár vármegyei Géberjén községből származott. A kollégiumi
tanulmányok után, 1830-tól a túrkevei egyházközség iskolájában volt praeceptor, innen
hívta meg a Déli leányiskolába a karcagi egyházi elöljáróság. Az őszi egyházlátogatás
alkalmával „a’ házasodás eránt meg intetvén”, 1833. november 22-én feleségül vette
Komáromi Pál (sárrét)udvari lelkipásztor és esperes leányát, Erzsébetet.32 Jó tanító volt,
de 1841 novemberében egy tanítványa botrányba keverte, vétlensége igazolást nyert ugyan
és az iskolafenntartó sem indított eljárást ellene, de hivataláról még abban a hónapban
lemondott. 1842 januárjában végleg elhagyta az iskolát33, utódának Pap Lászlót, a „köz
megelégedéssel szolgáló” helybeli fiútanítót választották meg.
Szabó Mihály (néhány helyen ’Kov(ács) Szabó’) 1812-ben született Karcagon. 1830.
november 1-től tanult a Kollégiumban, 1831-ben a karcagi Fiúiskola praeceptora. 1832
tavaszán az egyházközség alumnusa lett34, de ősszel már ismét praeceptor volt, ezúttal
Püspökiben. Innen hívta haza az egyházközség 1833-ban a Keleti leányiskola tanítói
állásába.35 Mivel az iskolaépület 1834. május 23-án leégett, két évig a Fiúiskolában oktatta
a keleti városrész lányait, csak 1836-ban költöztek vissza az új helyen felépített iskolájukba.
Neki köszönhető, hogy a tanulók létszáma csak az újjáépítés időszakában, 1835-36. között
27 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek. Halálozások 1832. „Tsobány István Leányok Tanítója” 1832. december 23-án, 68
évesen hunyt el.
28 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1832. december 28. A tanító halála esetén, mivel a fizetség egy részét a tanító már
beszedte ill. felvette, az özvegy volt köteles a tanévből még hátralévő időre helyettest fogadni. Most az elöljáróság úgy vélte,
hogy az özvegy „unoka leánya segítségével” álljon helyt az iskolában, és „férje tanítvánnyait, úgy a’ mint tőlle telhetik
oktassa ’s gondjokat viselje.” A lelkész jelentése uott. 1833. január 8. 1.
29 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1833. január 11. 6.
30 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1833. január 11. 7. január 26. 13.
31 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1833. április 25. 31. valamint A. 56 d./139. j.
32 TtREL I. c. 1-4. 1833. év kötetek. valamint Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek: Házasultak anyakönyve, pag. 31. 1833. év
Az udvari anyakönyv szerint egyik esküvői tanúja Mányi János erdőinspector volt.
33 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1841. november 2. 31., november 24. 32., 1842. január 24. 4., február 11. 8., március
30. 18.
34 Szabadi István 2013: 1072. ; Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1832. április 25. 16.;
35 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1833. április 4. 25.
– 294 –
mutat némi apadást, a lányok többsége azonban nem választott másik tanítót.36 Másfél
évtizedes szolgálat után váratlanul érte a halál 1848. február 29-én.37
A Déli leányiskolába 1842. január 24-én a „rendes tanítói fizetés mellett elválasztott”
Pap László hamarosan megkapta az egyházmegye esperesének engedélyét.38 Az új tanerő
(Hejő)Papi (Borsod vm.) községben született 1816. november 30-án. 1837. október 31-én
iratkozott be a Kollégiumba, fiúiskolai praeceptornak hozták Karcagra. A kétéves fiúiskolai
szolgálatból jelentkezett az állandó jövedelmet biztosító Déli leányiskolai állásra. Az ekkor
26 éves fiatalembert az állással járó elvárások szerint mielőbbi nősülésre kötelezték. A
következő év tavaszán feleségül vette Borsi Juliannát, az ómoravicai Borsi János tanító
leányát. Az esemény alkalmára az egyházközség 100 forint kölcsönt biztosított számára,
az Ómoravicán tartott39 esküvő tanúja pedig Daróczi Mihály karcagi prédikátor volt. Az
elöljáróság jóakarata, a házaspár megbecsülése később is megmutatkozott. 1844-ben és
1846-ban született első gyermekeik keresztszülei ugyanis az akkor már nádori alkapitánnyá
választott Kálmán Sándor karcagi jogász és földbirtokos és testvére lettek.40 Pap László
vezette az 1848 telén katonai kórház céljaira lefoglalt iskola rendbetételét és indította el az
oktatást 1849 késő őszén. 1890. január 11-én, 74 évesen hunyt el Karcagon.
Bajkai András 1835. augusztus 12-én bekövetkezett halála után két nappal a consistórium
megbízta Nagy Gáspár kurátort, hogy minél előbb utazzon Debrecenbe, ahol a kollégium
diákjai közül „nézzen ki, ’s hívjon meg valamely maga viseletéről alkalmas tanítónak való
személyt”, akinek azonban még ne kínálja fel az állandó állás lehetőségét, mert ehhez a
döntéshez való jogát a testület fenntartja. Meghatározták a helyettesítőnek a tanév hátralévő
kétharmad részére járó fizetését, tehát: az „oskolába járó” 140 lánytól egész évre fizetni szokott
fél véka búza és egy véka árpa és az 1 forint 20 krajcár összegű készpénz egyharmad része
Bajkaiékat, 2/3 része az új tanítót illeti. A már elnyomtatott kétköblös (2 kat. hold) búza-
vetés termését meghagyták az özvegynek, az igazából téli fűtőnek adott 200 kéve nád után
járó fizetés viszont szintén az új tanítóé lett.41 A kurátor augusztus 19-én jelentette, hogy
Debrecenből magával hozta a szolgálatra ajánlkozó Szabó Károly „4. esztendős Diák Ifjút”,
akit azonnal fel is vettek a Nyugati iskolába. Mivel pedig az év végéig mutatott teljesít-
ményével elégedettek voltak, januárban már állandó szerződéssel alkalmazták.42 Az új tanító
a Szatmár megyei Gebe községben született 1814-ben, 1831-ben került a Kollégiumba,
ahonnan a negyedik osztály után maga jelentkezett a karcagi állásra. Az 1845. évi egyház-
36 TtREL I. c. 1-4. 1834-37. évek.

37 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek, Halálozások 1848. február 29. Szabó Mihály a halálakor 36 éves volt.
38 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1842. január 24. 3. és Kgi. Ref. Ek. irattára A. 63.d./160.a. Szentes Sámuel esperes
engedélye. Kelt, Abád, 1842. február 13.
39 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek. Házasságkötések. 1843. április pag. 98. ; valamint Prot. Eccl. 2. 1843. augusztus 11. 31.
A Pap László esküvőjével kapcsolatos bejegyzések elárulják, hogy a leánytanítókat házasságkötésük alkalmával némi
készpénzsegélyben részesítette az egyházközség. Pap ugyanis néhány hónappal a lagzi után azzal a kéréssel fordult az
egyháztanácshoz, hogy „azon summácskát”, mellyel „több Leány Tanító Társai, akkor amikor házasságra léptek, Vatsora
költség fejében felsegítődtek” neki is adják ki. A határozatban 30 forint kifizetését engedélyezték, de azzal a megjegyzéssel,
hogy e „szívességből való ajánlás a jövendőre ne talán elő forduló hasonló esetekben maga után semmi következést nem
fog vonni.” Vagyis az egyébként régi szokást az egyháztanács a jövőre nézve megszüntette.
40 Kgi. Ref. Ek. irattára Anyakönyvek. Születések 1844. február 29. 1846. július 2. A Jászkun Kerület legelső hivatalnoka a
nádori főkapitány, helyettese a kerületi magisztrátus első embere a nádori alkapitány volt.
41 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1835. augusztus 14. 24.
42 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1835. augusztus 18.; 1839. január 7. 5.
– 295 –
látogató igen jó, „különös szorgalmú és igyekezetű” tanítónak írta le, megjegyezte többek
között, hogy a tanítványok közül „némellyeket a’ harmóniás éneklésben és asszonyi munká-
ban, kötésben s.a.t. megtanított”.43 A megelégedésre szolgáló, jó munkájú tanító tizenkét
év szolgálat után Nádudvarra távozott, ahol szintén tanító lett.44
Szabó Károly 1835. évi megjelenésével megtörtént a leánytanítói generációk teljes cseréje.
A három Szabó tanító alkotta csoportban csak 1848-ban, – Mihály halála és – Károly
elköltözése után lett változás, ekkor kaptak új tanerőket a Keleti és a Nyugati leányiskolák.
A Nyugati leányiskolába Kun Mihály tanítót vették fel. Ez a karcagi születésű (1820. január
7.) férfi néhány év alatt igen mozgalmas pályát futott be. 1838. november 2-án, 19 évesen
lett a Kollégium diákja, de 1839-ben már Nyírbátorban nevelősködött. Az 1841/42-es tan-
évben újból a Kollégiumból hozták ki Karcagra a Fiúiskolába, ahol a legkisebbek, a ’septimák’
tanítója volt, 1846-ban Szentandrásra ment ideiglenes rektornak, 1847 őszén Madarasra,
oda is a „septimák praeceptorának”, 1848 tavaszán jött vissza Karcagra, hogy elfoglalja a
Nyugati leányiskola tanítói állását, amelyben aztán másfél évtizedet töltött. Fiatalon, 44
évesen végzett vele a tüdőbaj.45
A Napkeleti leányiskolába Szabó Mihály halála után három helybeli tanító is jelentkezett,
de az egyháztanács mégis a karcagi születésű túrkevei tanító, Békési Péter alkalmazása
mellett döntött.46 Az új tanító 1849 tavaszán fizetésjobbításért fordult az elöljárósághoz,
mondván, köztudott, hogy a Keleti leányiskolának a legkevesebb a tanulója és ezért az
ottani tanító jövedelme a leggyengébb. Az egyháztanács elutasította a kérést47, ami elvette
Békési kedvét a további szolgálattól, mert egy év múlva már Kis Mihályt találjuk a helyén.48
A karcagi születésű és kollégiumi évei alatt az egyházközség ösztöndíjával segített fiatal
tanító eleinte gyenge teljesítményt mutatott. 1853-ban az egyházlátogató úgy tapasztalta,
hogy nincsen tekintélye, ezért a tanítványai „figyelmetlenek és fegyelmezetlenek”, néhány
év múlva pedig már hirtelen haragjában esett „kegyetlenségei”, azaz a lányok megfenyítése
miatt dorgálta meg a visitáló esperes.49 1855 nyarán és őszén a Keleti leányiskolát „újraépítették”,
a következő évben pedig a leánytanítói fizetések rendezését is elhatározták, de más
változások is küszöbön álltak. Kis Mihály, Kun Mihály és Pap László voltak az elemi
iskolai oktatás átalakításának helyi végrehajtói. 1862-ben mind a négy iskolában négy-
négy osztályban folyt a tanítás, és ez év tavaszától egy szoktató osztályt is indítottak „ a’
régi modor szerint”, a 6 évet már betöltött lányok részére.50
43 TtREL I.33.c. 1-4. kötetek. Ld. 1845. évi egyházlátogatás.

44 Szabadi István 2013: 1080. p. 1032. fsz. és Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 3. 1848. április 11. 7.
45 Szabadi István, 2013: 1138. p. fsz. 2481. Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 3. 1848. március 3. 1. és TtREL I. 33.c. 1-4. kötet.
Ld. 1850. évi egyházlátogatás
46 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 3. 1848. március 3.1.
47 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 3. 1849. április 18.
48 TtREL I.33.c. 1-4. 1851. évi egyházlátogatás, valamint Szabadi István 2013: 1498. p. fsz. 852.
49 TtREL I.33. c. 1-4. köt. 1857. és 1860. évek.
50 TtREL I.33. c. 1-4. köt. 1862. év
– 296 –
Tanítónők
Szabó Lajos hívta fel a figyelmet a kisújszállási leányoktatás korai, 1718-1750 közötti
gyakorlatára, amikor a lányokat „kisebb megszakításokkal … tanítónő oktatta”. Az egymás
helyébe lépő tanítónők után, 1745-ben házaspárt szerződtettek tanerőnek a leányiskolába.51
A nők iskolai alkalmazása ebben az időben szokatlan, de igazából nem kirívó jelenség, mert
a karcagi iratokban is találtunk feljegyzést a leányokat oktató nőkről. 1817-ben a templomi
ülésrend átszervezése alkalmával a consistórium úgy rendelkezett, hogy az „oskolabéli
leánykák (ezután) a’ padokban foglaljanak helyet”, de mivel így „a’ Leányok Tanító Asszo-
nyainak” a helyét is változtatni kell, ezért „a’ napkeleti ajtónál az egyházfiakkal által ellenbe
lévő székek nékik rendeltessenek”.52 A tanítónők jelenléte az iskolában megmagyarázza a
leánytanítók nősülési kötelezettségét. A tanítók elöregedése vagy betegsége idején a
feleségeik vagy a még otthon élő nagyobb lányaik vették át az iskolai teendők egy részét,
ahogy azt Csobány István halála után is életbe léptette volna az egyháztanács. De egyébként
is a leányiskolában, főleg miután az írástanítással bővült a tananyag (1831), nagyobb szük-
ség lett egy másik, kisegítő tanerő munkájára, másrészt az 1830-as években (fentebb is volt
erről említés) a növendékek „asszonyi munkát”, kézimunkázást (kötést) is tanultak, ezen
felül, akár a fiúiskolában a praeceptorok, a templomba is elkísérték a lányokat, és felügyel-
ték őket az Istentisztelet alatt. Iskolánként egy leánytanítót feltételezünk, s mivel a hivatalos
iratokban bérükről vagy a járandóságukról nem történik említés, biztosra vehetjük, hogy a
tanítók feleségeiről van szó.
A leánytanítók fizetése
Tóth Dezső egyháztörténész szerint a tanítói pályára „fanyalodó” kollégiumi diákok sorsá-
nak, „lecsúszásának” utolsó állomása a leánytanítóság. Tóth Dezső definíció-szerű megálla-
pítását túlzottan szigorúnak és egyoldalúnak tartjuk, mert a karcagi példák vázlatos bemutatása
azt igazolta, hogy a lányiskolai katedráról is lehetséges volt az előlépés, bár ez a foglalkozás
– a lányok iskolázásának korabeli megítélése miatt –, csak erősen korlátozott anyagiakat
biztosított, ami véglegessé tette a tanító felemás helyét a mezőváros közösségében. Az
alábbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy a kisvárosi értelmiség legalsó csoportjának számító
leánytanítók munkáját hogyan honorálta a közösség.53
A karcagi leánytanítók fizetéséről a tanács 1719-ben megállapított tandíjjegyzékében, a
„fitanítók” díjazásának tételeivel együtt olvashatunk. A készpénzből és terményből álló
fizetés dolga a 18. század végéig többször szóba került az egyháztanács ülésein, de tényleges
javítást csak 1785 után, illetve az állandó praeceptorok alkalmazásával egyidejűleg hajtot-
tak végre.
51 Szabó Lajos 1987: 218.

52 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1817. szeptember 14. 94.
53 A leánytanítói pálya vállalása sok esetben inkább a személyes sors, a megélhetési kényszerhez, vagy a mérsékelt tanítói
tálentum felismeréséhez köthető döntésnek tűnik. A leánytanítói állással járó közösségi elvárások, nem kevésbé az erősen
korlátozott anyagiak idővel lezárták, később pedig megszüntették a tovább lépés lehetőségét.
– 297 –
A leánytanítók illetménye több elemében is eltért a fiúiskolában szokásos javadalma-

zástól. A rektori és praeceptori állások fizetése az oktatónak állt tehetséges diákok további
tanulmányait alapozta meg: a rektorok komolyabb összegű tiszteletdíja a külföldi tanul-
mányút és az egyetemi stúdiumok költségeit biztosította, a kollégiumi tanulmányaik
harmadik-negyedik évében járó praeceptorok pedig szerény, de biztos készpénz-jövedelem-
hez és kétévi ellátáshoz jutottak a partikula oktatóiként, s nem utolsósorban a gyülekezeti
szolgálatokban is jártasságot szereztek. Fizetésüket az egyházközség pénztárából mindig
pontosan megkapták, a természetbeni járadékok megszerzéséhez pedig – szükség esetén –
úgy a település polgári vezetése, mint az egyházközség elöljárósága hivatalos segítséget
nyújtott. Az illetményekkel kapcsolatos intézkedések a kurátori elszámolások állandó
tételei között szerepelnek.
Az egyházközség alkalmazottaiként kezelt leánytanítók javadalmazását szintén a felsőbb
utasítások, elvárások mentén szabták meg, ám annak beszedése az érintett tanító feladata
volt, a kurátor iratai között ugyanis ilyen feladatnak nem találtuk nyomát, (egyedül a város
által átvállalt nád-illetményről vannak elszámolások a 19. századtól).
A leányiskolák élére alkalmazott (állandó) tanítók bevételeit a tanítványoktól szedett
tandíj jelentette, vagyis a készpénz összegét, a gabona mennyiségét hosszú ideig a
tanulólétszám határozta meg. A lányiskolákban más volt a tananyag, mint a fiúk esetében,
a leglényegesebb talán az a gyakorlat, hogy a lányok évtizedekig csak olvasni tanultak.
Az egyháztanács 1831-ben tette lehetővé, hogy a tandíj fejében a tanító, természetesen a
szülők kérésére, az arra igényt tartó tanítványokat írásra oktassa.
A lányokat tehát sokáig az olvasásban való jártasságuk szerint sorolták osztályokba, ezt
tükrözi a csoportok elnevezése úm. sylabizálók („szótagolók”), „fél olvasók”, „jó olvasók”
és „katekisták” (vagy „Öreg Kátésok”). A tandíjakat az évfolyamok szerint állapították
meg.
Az 1719-ből és az 1752-ből származó díjlevelek még három évtized távolságban sem
mutatnak nagy eltérést54:
1719 1752
1. Sylabizálótól 60 den(ár) 60 den.
2. Fél olvasótól 72 den. 48 den.
3. Jó olvasótól 1 frt 02 den. 68 den.
4. Katechistától 1 frt 20 den. 98 den.
5. Tanulónként minden évben fél véka búza, egy véka árpa
6. Tanulónként évente 5 kéve nád
Az 1733-ból származó díjszabás ugyanazokat az összegeket tartalmazza, mint a 14 évvel

korábban kelt első didactrum, de a járandóságot már akkor mindkét gabonából egy-egy
vékára emelték, és a tanító minden tanuló után 10 kéve nádat kapott.
54 Kgi. Ref. Ek. irattára H. 1/3. lsz. „Oskolás Gyermekek Didactruma 1719.” A városi tanács 1. sz. jegyzőkönyvében található
végzés másolata és uott. H. 3/9.lsz. „Didacrum fiúktól ’s lányoktólí 1752”. „Kiírt Czikkely” a tanácsjegyzőkönyv 253.
oldaláról. A másolatokat Ujj Péter városi főjegyző készítette az egyházközségi levéltár részére.
– 298 –
Az 1752. évi pénzbeli juttatás kisebb összegeket tartalmaz, fél vékával csökkentették a
búzakovenciót, a nádilletményt pedig elfelezték. A járadék megnyirbálása ez esetben a
redempció „következménye”. Az 1745-ben sikerre vitt megváltakozás költségei, a határ
megváltását biztosító súlyos kiadások, valamint az 1740-től 1748-ig tartó háborúkban
(önként) vállalt kötelezettségek jelentősen megterhelték a gazdaságokat, ezért tartózkodott
az elöljáróság az olyan pénzbeli kiadások növelésétől, mint a lányiskolák fenntartása. A
város népessége egyébként folyamatosan növekedett, ami egyben több tandíjat fizető leányt
is jelentett, vagyis a tanító megélhetését a tandíjredukció nem fenyegette. A következő
három évtizedben nem is változtattak rajta, pedig ez idő alatt az egyházközség megnyitotta
az újabb leányiskolát.
Az 1780-as évtized közepén az elöljárók elégtelennek ítélték a régi fizetséget, ezért a
consistórium 1785 januárjában a tanulók után szedendő járulék helyett az egyház pénztá-
rából és magtárából fizetendő állandó éves díjazást dolgozott ki.55 A leánytanítók „fixuma”
lett tehát:
1. 70 Rft Készpénz
2. Húsz köböl (2483,2 liter = 18,624 mázsa) búza
3. Húsz köböl (2483, 2 liter = 24,83 hl = 13,95 mázsa) árpa 56
4. Kétköblös vetés
5. 800 kéve nád.
Viszont úgy ahogy a fiúiskola oktatóitól, tőlük is elvették az olyan régről maradt bevételi
lehetőséget, mint a nyári „csirke és tojás” szedés.57 Úgy tűnik, hogy a II. József uralkodása
alatt hozott rendelkezést a császár halála (1790) után megszüntették és helyette az újabb
juttatással kiegészített régi díjazást léptették életbe. Az 1792. évi egyházlátogatás jegyző-
könyve58 szerint a leánytanítók conventiója a következő:
1. Syllabizáló leánykától 60 den.
2. Fél olvasótól 70 den.
3. Jó olvasótól 102 den.
4. Nagy Catechezist tanulóktól 120 den. valamint
5. Minden leánytól fél véka búza és 1 véka árpa
6. Kétköblös vetés
7. 200 kéve nád.
Visszaállították tehát a tanulók emelkedő összegű tandíjfizetési kötelezettségét, a
terményjáradékot az 1719. évi mennyiség alapján szabták meg, de meghagyták vele az
1752-ben adott nádilletményt és az 1785-ben juttatott kétköblös vetést. (Az utóbbi juttatás
helyi területmértékben megadva: 1 láncalja = 2 kat. hold földet jelentett. Ekkora területű
szántóba vetettek el két pozsonyi köböl gabonát. A termés a tanítót illette, viszont őt
terhelték a betakarítás költségei. Később a „láncalja földet” megszántva kapta meg a tanító,
és azt tetszés szerinti gabonával, a „maga magvából” vethette be.)
55 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. I. 1785. január 10. IV.
56 A terménymennyiség átszámítását ld. Bogdán István 1991: 306-307. és 463.
57 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. I. 1785. január 10. IV.
58 TtREL I. 33. c. 1-4. köt. 1792. év A karcagi leánytanítók fizetésének tételei egy, az egyházlátogatások jegyzőkönyvei között
talált 1792. február 7-én kelt iratból.
– 299 –
Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek iskolalétszám-adatai alapján megkísérelhetjük

kiszámolni, hogy ez a díjszabás milyen jövedelmet biztosított a városban „Úr”-nak szólított
leánytanítónak. Mivel az iskola összesített tanulólétszámát és nem az évfolyamok létszám-
adatait ismerjük, a készpénz esetében – a legkisebb összegű, 60 denáros tandíjjal számolva
csak a (lehetséges) pénzbevétel minimum összegét kapjuk meg. E szerint Szigeti Gábornak
1797-ben 166 tanulótól legkevesebb 99,6 magyar forint (vagy 83 Rfrt) járt, míg Katsó
Márton, a Keleti leányiskola 137 tanulója után 82,2 mfrt (vagy 68,5 Rfrt) pénzbevétellel
bírt.59 A didactrum ugyanakkor minden tanulótól fél véka búzát és egy véka árpát írt elő.
Szigeti Gábort tehát a tandíjból 83 véka = 19,3 mázsa búza, valamint 166 véka = 28, 9
mázsa árpa, Katsó Mártont pedig 68, 5 véka = 15, 9 mázsa búza és 137 véka = 23,8 mázsa
árpa illette meg.60 A tanítóé volt még ezen felül a két hold vetés évente változó mennyiségű
termése, valamint járt neki 200 kéve nád, amiből az iskolát és a lakását is fűtötte. Ennyit
biztosított a conventio a tanító és családja esztendei élelmére és kiadásaira.
A fizetés tételeinek valóságos értékét a korabeli árak ismeretében tudjuk meghatározni.
A 18. század végén, a járandóság megállapítása idején és az azt követő néhány évben a
termények ára61 a következőképpen alakult:
Búza
1798 januárjában 6 véka búza ára 4 Rft 30 kr. ( 1 véka búza tehát 45 kr)
1799 júniusában 1 véka búza ára 30-42 krajcár között mozgott
1800 nyarán 1 köböl ( = 4 véka) 1 Rft 48 kr
1802 -ben 1 köböl 5 Rft 15 kr.
Árpa
1798 januárjában 1 köböl (4 véka) 1 fr 42 kr
1799 nyarán 1 köböl 51 kr
1800 júliusában 1 köböl 1 fr 30 kr
1802-ben 1 köböl 2 fr
Szalma
1798 novemberében 3 szekér szalma 4 fr 30 kr
Állatok
1797-ben a szarvasmarhák ára (kortól függően, darabszám)
15 frt 51 kr és 32 frt 40 krajcár között mozgott,
1799 októberében 1 pár juh és egy bárány együtt
6 Rfrt 50 krajcárt ért,
1802-ben egy 3 éves üsző ára 15 Vfrt volt, viszont
1797-ben 6 db marhabőrért 35 Rfrt 42 krajcárt adtak.
59 Szabó Lajos 1985: 290. 1 magyar forint = 100 denár = 50 krajcár, 1 rajnai vagy Rfrt= 120 denár = 60 krajcár
60 TtREL I. 33. c. 1-4. 1797. évi egyházlátogatás. A gabonajárandóság mennyiségének kiszámításánál a debreceni vékát vettük
alapul, a hektolitersúly átszámításához Bogdán István adatait használtuk. Bogdán István 1991: 362-363. és 463-464,
61 Elek György 1992. és Elek György 1993: 289-306.
– 300 –
A marhahús ára 1797 szeptember és novemberben 1 font (0, 56 kg) 3 kr, 1800 októbe-
rében 3,5 krajcár, 1802-ben pedig 4 krajcárért adták fontját a városi mészárszékben.
A húsnál jóval drágább dolog volt a szalonna, aminek fontjáért (0,56 kg) 1797-ben és
1802 szeptemberében is 12 krajcárt, 1803-ban azonban már 15-18 krajcárt kértek. Apróság-
nak tűnhet, de igen kelendő volt a szintén a vágószékben kapható faggyú, amit (már láttuk)
gyertyaöntéshez (is) használtak. 1797-ben fontját 6-9 krajcár között árulták.
A piacon vásárolható tejtermékek közül megbecsült tápláléknak számított a főzéshez és
sütéshez használt vaj, amiből 1797-ben 1 icce (pozsonyi icce = 0,84 liter) 24 krajcárba
került, míg 1802-ben 1 sajtért és 2 icce vajért 1 Rfrt 40 krajcárt fizettek a piacon.
A boltból vásárolt konyhára valók igen drágák voltak: 1780-ban egy kila (62,08 liter)
kása 2 fr 26 dr., fél-fél font (0,28 kg) cukor és kávé (együtt) 1 frt 12 kr, 1 véka dió 1 Rft.,
a Túrról hozott gesztenye fontja 4 krajcár, 6 icce tej 12 krajcár, egy pulyka 1 Rfrt 25 kr
volt. 1797-ben száz fej káposzta 5 Rft 13 kr-ba került a piacon.
A város körüli szőlőskertek jelentős mennyiségű, de közel sem elegendő mennyiségű bort
szolgáltattak, ezért a kocsmákban, fogadókban elmért, nagyobb részben a közelebb eső
borvidékekről (Eger, Érmellék etc.) származó bor iccéje a jelzett években 5-9 krajcár között
mozgott, a helyben termett bort ennél olcsóbban adták. 1797-ben két hordó egri óborért (1
egri hordó = 161,1 liter, itt tehát 322 liter) 22 Rft-ot adtak, 1797-ben 1 icce bor Karcagon 6 kr,
1801-ben 1 icce újbor 5 krajcár, a pálinka iccéje (0,84 l) pedig 30 krajcár volt.
A háztartásokban nélkülözhetetlen só hosszú tutajozás majd szekereztetés után jutott el
a Kunságra, ami nem tette olcsóvá: 1797-ben 50 font (28 kg) só 2 Rft 15 krajcárba került,
1800-ban 73 fontért (40,9 kg) 2 Rft 55 krajcárt, egy mázsa (azaz 100 font = 56 kg) sóért 3
Rfrt 38 krajcárt adtak.
A határbeli réteken aratott nádért, a minőségtől függően, vagyis hogy építkezéshez
tetőfedésre vagy tüzelőnek volt alkalmas, kévénként 1-3 krajcárt kértek. Az épületekkel
kapcsolatos kiadások közül: egy kemence készítése, vélhetően a mestertől függően 1 frt
10 kr – 1 frt 90 kr-ba került, 1805-ben egy teljes konyha, vagyis egy új kemence, egy katlan
és egy konyha (ti. konyhai tűzhely) rakása 5 Rft-ba volt, egy kémény megsepretéséért 7-8
krajcárt, 1798-ban három verem kiásásáért 3 fr 31 krajcárt, egy pince építéséért 1793-ban
6 Rfr-ot, a zárhoz való kulcs elkészíttetéséért 17 krajcárt kértek. A lantornás (disznóhólyag-
gal bevont) ablakot 1778-ban 10 denárért, azaz 5 krajcárért húzták újra, az üvegablakba
való új üvegkarika viszont 1799-ben csak 3 krajcár volt.
A lakásba való bútorok készítéséről az asztalosokkal vagy a molnárokkal kellett
megegyezni: 1787-ben egy karosszék 44 denárba, 1762-ben egy létra 15 krajcárba, egy
ágy1793-ban 3 Rfrt 40 krajcárba, egy láda 1793-ban 2 Rfrtba került.
A ruhaneműk közül 1778-ban egy „pár öltöző fejér ruháért” (vagyis egy ingért és
gatyáért) 1 frt-ot, 1792-ben egy szűrért 3 Rft 53 krajcárt kértek el a vásárban, 1799-ben
egy pár bocskor 39 krajcárba volt a piacon, egy pár csizmát pedig 4-5 Rft-ért adott a
csizmadia a 19. század első éveiben.
Az háztartáshoz való egyéb holmik: 1798-ban egy bádog ivóedény 12 kr., 1795-ben egy
zsák 51 krajcár, 1796-ban egy eperjesi vízmerő kötél a kútba 20 kr., 1797-ben egy darab
szappan 10 kr., 1 rőf gyolcs 33 kr, 1799-ben szőlőkötéshez használt „gaz” 12 kr., 1802
– 301 –
egy lámpás 27 kr., 1789-ben egy kapa ára 21 kr., 1795-ben egy ásó 27 kr., négy lakat 1 frt,
egy levél elküldése a postával 8 krajcár.
Igaz, a bevételeket és a kiadásokat, ahogy azt alább majd látni fogjuk, egyéb munkáltatói
kedvezmények is gyarapították, mégis úgy véljük a tanító még optimális esetben is csak
saját tulajdonú (pl. örökölt) vagy a felesége által a házasságba hozott szántóföld, kertföld
és néhány darabos saját állatállomány birtokában tudott a kisebb birtokú redemptusokhoz
hasonló életszínvonalat biztosítani a családjának, vagyis a leánytanítói sallárium még a
„papírforma” szerint is igen szerény megélhetést jelentett. Ráadásul ez a fizetés csak
papíron létezett, a hétköznapok valósága teljesen más képet mutat.
Az egyháztanácsi jegyzőkönyvek, de főként a canonica visitatiók jegyzőkönyveben
állandó a panasz az akadozó vagy éppen teljesen elmaradó tandíjfizetés miatt. 1797-ben,
a már ötödik éve Karcagon tanító Szigeti Gábor az egyházmegye seniora előtt szóvá is
tette, hogy a szülők „teljességgel nem fizetnek. 3 vagy 4 köböl életnél (azaz 3-4 mázsa
búzánál – E.Gy.) többet a’ leányoktól erre az esztendőre bé nem adtak, pénzt pedig semmit
sem”. Ő az eddigi szolgálata alatt az évi kétszáz kéve nádból még csak egy nádszálat sem
látott. Tanítótársa, Katsó Márton a Keleti leányiskolából szintén panaszt tett a fizetés miatt,
ami elmondása szerint, ami nemhogy „késedelmes”, hanem legalább harmadéve „kinn van”,
és így az ő „Sok évről való restanciája” immár 50-60 köböl (30-56 mázsa – E.Gy.) gabonára
és „150-160 forintra megy”.62
Hiába volt a panasz, a jelzés az elöljáróság felé, a fizetés hátralékai tovább híztak és
idővel már olyan tételei is akadtak, amikből a tanítói családnak több mint egy évtizede
semmi bevétele nem volt. 1803-ban Szigeti Gábor és Katsó Márton együtt adták be a
kérvényüket, hogy a sok év óta hátralékban lévő 200 kéve nádjukat pénzben és egy
összegben fizessék ki nekik. A consistórium a kévéket egy krajcárral számolva Katsó
Mártonnak 17 esztendei 3500 kéve nádjáért 56 forint 40 krajcárt, Szigeti Gábornak 10 évre
visszamenően 2000 kévéért 33 forint 20 krajcárt fizetett, elismerve a kérés jogosságát és
elkönyvelve az évtizedes tartozást.63 De hasonlóan jártak el 1811-ben a Nyugati leányiskola
első tanéve végén, amikor Bajkai András leánytanító elmaradt nádilletményét – a korábbi
évek tartozásával együtt – 30 forinttal egyenlítették ki.64 Ez a gesztus azonban csak a
nádilletményre vonatkozott, amit előbb az egyházközség, majd a város vállalt át a szülőktől.
Nem biztosítottak ilyen lehetőséget a tandíj terményben vagy pénzben lerovandó tételei
estében, amelyekből pedig, az 1797. évi panaszokból láthattuk, állandó volt a lemaradás.
Az említett évben például száz forint feletti összegeket és sok mázsa gabonát tett ki. A
hivatalos (egyházi vagy községi) eljárás segített ugyan, de egymást követő gyenge gazdasági
években ez sem járt, nem járhatott eredménnyel. 1811-ben és 1812-ben mindhárom leány-
tanító a fizetése elmaradásáról panaszkodott, 1815-ben Szigeti Gábor már többéves kintlé-
vőségeket emleget. Egy évtizeddel később, 1827-ben a nevelői állásából, a Vincze család
birtokáról hazacsábított Mányi János, mert „tanító Hivatalának semmi hasznát nem veszi”,
62 TtREL I.33. c. 1-4. kötetek 1797. év.

63 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. I. 1803. május 31. 1. Intézkedést kértek ezen felül gabonájuk szabad őrletéséhez, valamint
elöljárósági segítséget a tandíjhátralék behajtásához.
64 Kgi. Ref. Ek. irattára Kurátori ir. Ökrös István számadása 1810-1811.
– 302 –
azt tervezi, hogy befejezi a tanítást, karcagi redemptus család gyermeke lévén a saját házába
költözik és „kevés földjei hasznát fordítja a maga fenntartására”.65 A lemondási szándék
mögött tandíjfizetési problémák álltak, amikor azonban az egyházlátogató közbelépése
nyomán az elöljáróság segítséget ígért ezek rendezéséhez, Mányi azonnal meggondolta
magát.66 Az egyháztanács, mint az intézmények fenntartója, a hasonló esetekben mindig
igyekezett segíteni, sőt, az egyre érezhetőbb nehézségek miatt a fizetés tételeinek átalakí-
tását is végrehajtotta, de a juttatások mennyiségének emelésére nem volt hajlandó.
Már írtuk, hogy a leánytanító pénzbeli honoráriuma és gabonajárandósága a tanulók
számától függött. A létszámot, az iskola „népszerűségét” azonban számos szülői elvárás
befolyásolta, kezdve a család lakóháza és az iskola közötti távolsággal, az iskolaépület
állapotával, a tanító személyével etc. Ennek következtében a tanulólétszámok, illetve az
ezzel arányos tanítói készpénz-bevételek idővel olyan jelentős eltéréseket mutattak, hogy
az egyháztanács helyesnek látta a fizetés átszervezését. 1833 januárjában a tanítói készpénz-
bevételek növelésének reményével az új tanév kezdetétől érvényes, egységes tandíjat
vezettek be: „…átallyában mind a’ 3. Leány Oskolában fejenként minden tanítványtól 1 fr
20 xrok fizettessenek a tanítóknak Vczft-ban”. Az emelés fejében viszont kibővítették a
tananyagot, mert a tanítókat arra kötelezték, hogy „Tanítványaik közül mind azokat kiknek
ahoz kedvek lesz” írni is megtanítsák.67 Fizetésemelésről tehát szó sincsen! Sőt, más
határozatok szintén azt igazolják, hogy a fenntartó elegendőnek találta a leánytanítók java-
dalmát. Például Mányi 1833. évi távozása után több alkalmas személyt is kinéztek a Keleti
leányiskolába, de jó híre miatt a legjobban mégis Szöllősi Péter kenderesi tanítót szerették
volna megnyerni. Szöllősi hajlandó volt Karcagra jönni, de a felkínált fizetés mellé további
(feltehetően Kenderesen szokásban lévő) juttatásokat: só- és faggyújárandóságot, valamint
kukoricaföldet kért, aminek következtében az egyháztanács egy csapásra elállt az alkalma-
zásától, helyébe a karcagi (Kovács) Szabó Mihály praeceptort kérték fel.68 A következő év
(1834) őszén Szabó József és Szabó Mihály tanítók kértek javítást, mivel a conventióba
foglalt kétköblös vetésük, – gyanújuk szerint a rossz szántás miatt – két egymást követő
évben is rosszul termett, de annyira, hogy „a’magvát sem adta meg”. Azt szerették volna,
ha a bizonytalan bevételt jelentő vetés helyett inkább évente 10 köböl búzát kapnak. Az
egyháztanács elutasította a kérést, mert állítása szerint a felsőbb fórumokon elfogadott
tanítói bér „megháborítása, ’s más módra változtatása sok következéseket húzna maga
után”, tekintettel viszont a köztudottan gyenge termésre és a májusi tűzvészben súlyos
károkat szenvedett szülők tehermentesítése szándékával (csak ebben az évben!) két köböl
búzát juttattak a kérelmezőknek.69
Ezután évekig szó sem esett a leánytanítók fizetésének megváltoztatásáról, de annak
egyre nagyobb szükségét mutatja, hogy 1842 nyarán a három leánytanító, Szabó Károly (Nyugati
leányiskola) ösztönzésére az illetmény átalakításának javaslatával állt az egyháztanács elé.
65 TtREL I. 33.c. 1-4. 1827. évi Canonica visitatio. Mányi János azzal indokolta távozásást, hogy a „Szigeti úrnak Oskolája,
mellyet az övéhez közel építtettek, el fogyasztotta az övéit” vagyis elvitte a tanítványait.
69 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1834. október 3. 37.
– 303 –
Folyamodványukban a hivatalukkal járó, de csak „csak Tanítványaik számától függő ’s

másként is bizonytalan” fizetésüket „javíttatni, ’s annak esztendőnkénti jövedelmét” kérték
„bizonyosabbá tétetni”. A jövedelem rendszeres és pontos kézhezvétele érdekében pedig
a tandíj-befizetés kötelező határidejének megállapításáról sürgettek intézkedést a szülők
felé.70 A válasz: az egyházközség helyzete nem engedi meg a fizetés jobbítását. Érjék be a
jelenlegi juttatással, a tandíj lerovásának a határidejét pedig maga az idő (t.i. a betakarítás
eredménye) mutatja meg a legjobban. Vagyis a kérésre érdemi válasz nem érkezett.
Mivel a conventió egyre szűkösebb megélhetést biztosító tételein a fenntartó nem változ-
tatott, a tanítók megélhetésében egyre nagyobb szerepet kapott a fizetésként juttatott conventiós
föld bizonytalan jövedelme. 1844-ben például a három leánytanító, (de még Rekettye
Benjámin kántor és Nagy Áron lelkipásztor is) azt kérte az egyházközség elöljáróitól, hogy
a rosszul sikerült 1843. évi őszi vetés miatt esett káruk földjeik mennyisége arányában
orvosoltasson, vagy a járandóságuk pótoltasson ki ezen a címen. Az elöljáróság a lelkipász-
toroknak 7, a kántornak 4, a három tanítónak pedig fejenként 2-2 köböl búzát juttatott
pótlásul, de az erről hozott határozatba belefoglalták, hogy mivel „a’ folyamodó Egyházi
Hivatalnokok Conventionalis földjeiken kívül esztendőnként több és más rendbeli földet is
szoktak használni, főképpen Tengeri vetés alá: tehát ezen úgy meg lehető akár mely nemű
más csak szokásból, nem pedig egyenes rendelésből, ’s annyival inkább nem conventió
szerént keletkezett pótlás vagy ajjándék … (a) jövendőre nézve teljesen meg szüntetődni
…’s az Egyház használatára meg maradó földek haszon-bérbe adatni rendeltetnek.”71 Az
esztendőnként használatba vett „több és másrendbeli föld”, amikről a határozat említést
tesz azt jelenti, hogy a Karcagon letelepedett, családalapításra kötelezett, de nem karcagi
gyökerű, vagy nem redemptus családból való leánytanítókat az 1830-as évek végétől
rendszeresen ott találjuk az egyház által dinnye, tengeri vagy más növény alá bérletre
kínált területek használói között. Akik pedig karcagi származású redemptusok lévén
jogosultak voltak rá, a község által osztott nyilasföldekből is részesülhettek, amit aztán –
mivel az iskolai elfoglaltságuk nem tette lehetővé a tartós távollétet – valakivel közösben,
„felesben” műveltettek. A várost nyugat-délnyugatról határoló szőlőskertekben akadály
nélkül szerezhettek (vásárolhattak, bérelhettek) kertföldet, de az iskolaudvarból leválasztott
kiskertekről (ti. konyhakertekről) is találtunk elszórt adatokat.
Az iskolák nagy telke egyébként sem maradt kihasználatlanul. Az iskolaudvar épületei,
és az azokkal kapcsolatos kurátori feljegyzések és számlák az ott létesített tanítói kisgaz-
daságról árulkodnak. Ezek első nyomait a 18-19. század fordulóján alkalmazott állandó
praeceptorokkal kapcsolatban találtuk72, de jelenlétük utóbb minden iskolában megszokott
lett. 1819-1826 között a leányiskolákban tett munkák elszámolásai között különálló
épületben lévő kamaráról, ólakról és istállókról, azaz marhaólról, disznóólról, tyúkólról
történik említés.
70 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1842. július 27. 32. és uott. augusztus 31. 34. sz. A tanítók kérésével két napirend is
foglalkozott.
72 Kgi. Ref. Ek. irattára Kurátori iratok Kátai Mihály számadása 1799/1800. 1799. június 17. „ Balkai tanító részére állíttatott
fel egy sertés ólat”. 1804 nyarán ismét Balkainál építtet egy ólat Győri Mihály kurátor 6 Rftért.
– 304 –
Az egyházközségi épületekről felvett 1827. évi kurátori leltár szerint az iskola telkének
szerves részei voltak a gazdasági épületek. Az említett leltár szerint az előző évben befeje-
zett Szigeti-féle „Első Leány Oskola” épülete áll két szobából, „1 Classisból, kettő kamará-
ból mellyek egy fedél alatt vagynak”, van még ott „egy Istálló, melynek mindkét vége szín
egy fedél alatt, egy sertés ól kettős, 1 secessus (árnyékszék), egy kő kút jó állapotba”.
A Bajkai-féle „Második Leány Oskola” (a Nyugati leányiskola a mai Madarasi úton)
udvarán „egy fedél alatt”, azaz ugyanazon az épületben volt a tanító háza, az iskola („Classis”)
valamint a Kamara, a különálló gazdasági épületet istálló, szín és tyúkól foglalta el.
A Mányi János-féle Keleti leányiskola („Harmadik Leányoskola”) telkén egy épületben
volt az iskola és a tanítói család lakása („Ház, Classis egy fedél alatt”), a másik épület
pedig teljesen gazdasági rendeltetésű: egy kamara, egy istálló, valamint tyúk- és sertésól
volt benne.73 A tandíjként beszedett és a saját takarású gabona tárolására szolgáltak a
rendszeresen karbantartott (vagy éppen újraépített) udvari gabonások: Mányi János iskolá-
jában pl. „egy Házacska, amit Kamara gyanánt használt”, de a búzáját is abban tartotta.74
Csobány István rövid karcagi tanítóskodása (1831-1832) alatt az iskolaudvarra „rakatott”
egy szuszékot, amiből idővel Bagi János kőművessel „granáriumot” csináltatott, azaz
kisebb magtárrá bővíttette. A tanítói gazdaságok aratásairól árulkodik az a három öl szalma
is, amit 1829-ben vásárolt meg az egyházközség Szabó József tanítótól a leányiskolák
fűtésére. (A szalmából egy öl átlagban 3 szekérnyi mennyiséget, bécsi öl mértékben kiszá-
molva 38,40 köbmétert = 219, 26 kg szénát jelent, hasonló tömege lehetett a föntebb ölben
megadott szalmának is.)75
Az iskolák telkén található gazdasági épületeket az egyházközség építtette a tanítónak
hasznosításra, de renoválásukat, felújításukat (a bennük lévő jászlak, szénatartó, hídlás,
nyílászárók etc. javítását, pótlását, karbantartását) szintén a kurátori kasszából fedezték. A
conventiós bevételek mellett tehát a tanító az iskolaudvaron, a munkáltató által biztosított
és fenntartott gazdasági épületekben 1-2 (fejős) tehenet, disznót, baromfit tartott.
Mindez még így is igen szerény háztartásokat táplált. Az 1847-1848. évről ránk maradt
vagyoni összeírás szerint az 1. tizedben élő Szabó Károly leánytanítónak egy 3. rendű háza,
2 láncalja 4. rendű szántóföldje, 2 kapás nagyságú, harmadosztályú szőlője, egy kas méhe,
valamint 2 disznója volt, bevételeiből egy szolgálót is tartott. Éves adója 1 frt 45 krajcár.
A 2. tized lakosai között összeírt Kun Mihály (Nyugati leányiskolai) tanító birtokában 3
láncalja (6 k.hold) szántót, 2 kapás nagyságú, harmadosztályú szőlőt találtak, adója 1 frt
25 krajcár volt. A 8. tizedben lakó Szabó Mihály számított a legmódosabb leánytanítónak,
mert 6 láncalja szántóföldjén kívül 1 fejőstehenet, 1 sertést mondhatott a magáénak. A
háztartást nála is szolgáló vitte, adója pedig 3 frt 9 krajcár volt. Az 9-10. tized lakói között
összeírt Pap László 1 láncalja (conventiós) földjével és 1,5 kapás szőlőjével a legszegényebb
tanerő, az éves adója is mindössze 30 krajcár volt.76
73 Kgi. Ref. Ek. irattára Kurátori iratok 1827. Az egyházközség javainak leltára. Távozó kurátor nemzetes Lakatos István,
hivatalba lépő kurátor Láposi Zsigmond. Kelt 1827. március 18.
74 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 2. 1829. március 11. 323.
75 Bogdán István 1991: 416-417.
76 JNSZML Kg.v.lt. Kardszag vagyoni öszveírása 1847-1848.
– 305 –
Következőként az 1848-ban Szabó Mihály helyére, a Keleti leányiskolába felvett Békési

Péter tanító emelt szót a fizetéssel kapcsolatban. Azt kifogásolta, hogy iskolájába „köztu-
domány szerént” sokkal kevesebb tanuló jár, mint a másik kettőbe, ő tehát eleve kisebb
bérért szolgál, az így keletkezett vesztesége miatt „kárenyhítést” kért az egyházközségtől.
A consistórium nem zárkózott el a panasz orvoslásától, de leszögezte: „Nem lévén megha-
tározva, hogy melly részéről a’ Városnak mellyik iskolába tartozzanak a lakosok leány-
gyermekeiket járatni, a’ leánytanítók fizetése pedig nem valamelly meghatározott summából,
hanem a’ tanított gyermekek utáni díjaztatásból” áll, amiért is Békésinek vesztesége nem
lehet, ergo: részére kárpótlás sem adható.77
Amikor 1854-ben a fiúiskola „alsóbb tanítóinak” fizetését megemelték, felvetődött a
leánytanítók bérének rendezése is, amit a tanácsülés, mondhatni „kapásból”, elutasított.
Látva viszont a javítás szükségességét, a régi járandóságot minden tanító esetében megtol-
dották egy-egy lánc tavaszonként kimérendő földdel, amit szükség esetére a talajmunka
költségeivel is kiegészítettek.78 Ez is segítség volt ugyan, de a biztonságosnak mondható
éves jövedelmet mégsem pótolta, úgyhogy esztendőkkel a fiúiskolai fizetésrendezés után,
1856-ban, a leánytanítók az egyházi vezetést megkerülve a Cs. Kir. Járási Kapitányi Hiva-
talhoz továbbították fizetésjavítás iránti kérelmüket. Hegedűs Zsigmond járási (nagykun)
kapitány az iratot az egyházközség elöljáróságának küldte vissza, az egyháztanács csak
ezután döntött az ügyben: 1856. április 1-jén hozott határozatával végrehajtotta a leány-
tanítói fizetés évtizedek óta időszerű átalakítását. A tanítók az új tervezet értelmében az
eddigi didactrum helyett 120 pengőfrt-nyi éves átalányt kaptak, évi négy kifizetéssel, a
tanulóktól járó eddigi didactrumot viszont továbbra is kötelesek voltak beszedni és azzal
a főgondnoknak elszámolni. A fizetés fejében tavaszi és őszi mag alá adott 1-1 lánc (2-2
kat. hold) szántó helyett ezentúl 3 lánc, azaz 6 kat.hold nagyságú illetményföldet kaptak
egy tagban, amit saját költségen kellett műveltetniük, megkapták továbbá a korábbi
természetbeni juttatásokat, kivéve a szántást (vagy annak az árát), mert ezt a járadékot a
fenntartó a fizetésrendezéssel párhuzamosan megszüntette.79 A leánytanítók 1857. évi,
immár az új rend szerint folyósított fizetése tehát 300 Vfrt (120 pfrt), 24 kila (11,17 mázsa)
búza, 16 kila (5,56 mázsa árpa) lett.80
A két (a fiú- és leány-)tanítói csoport bérének kialakítása a másod-, vagy harmadren-
dűnek tekintett leánytanítóság megítélését tükrözi. Látható ugyanis, hogy az „alsóbb”
fiútanítók 1854-től folyósított évi fizetése hasonló mennyiségű gabonajárandóság mellett
160 pfrt (=400 Vfrt), vagyis mintegy száz 100 Vfrttal több készpénzt és 40 pfrt (=100 Vfrt)
szállásdíj támogatást tartalmazott.81 A következő tanévre az új fizetésen is javítottak, mert
a természetbeni juttatást mindkét gabonából 60 kilára emelték, amit az egyház magtárából

78 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 3. 1849. február 15. 5. és 6. napirendek
79 Kgi. Ref. Ek. irattára Prot. Eccl. 3. 1856. április 1. 1. és 6. napirendi pontok, valamint TtREL I.33.c.1-4. Az 1856. május
14.-ei egyházlátogatás megjegyzése.
80 Kgi. Ref. Ek. irattára Kurátori iratok 1857/58. évi számadás, 3/b. számú irat: „Hivatalnokok és szolgálatbeliek fizetéséről
kimutatás 1857/56-ban” Készítette Csató László jegyző. A készpénz nem változott, a 120 pengőforint 300 Váltóforintot ért.
81 1 gabonaköböl = 2 pozsonyi mérő, 1 jászkunsági kila = 1 pozsonyi mérő. Bogdán István 1991: 304. és 296.
– 306 –
folyósítottak, ezen felül visszaadták az évi 200 kévés nádilletményt, és ezt később a tanító
később készpénzben is kérhette.82
A vizsgált időszakon belül 1858-ban találkozunk utoljára a leánytanítói jövedelmek
korrekciójával. Ez év áprilisában, egyéb kifogásokkal együtt panaszként hangzott el, hogy
a leánytanítók elesnek a közös legelő használatától, mivel nincsen annyi földjük, ami azt
lehetővé tenné. Kérték tehát, hogy a három láncalja földjük után, a birtokosoknak járó
minden haszonélvezetre igényt tarthassanak. Az egyháztanács döntése a száz esztendeje
fennálló redemptus jogok (határhasználat) lassú átalakulásának, és az iskolákkal, tanítókkal
kapcsolatos új nézetek terjedésének a jele is lehet. Az elöljáróság ugyanis kimondta, hogy
a leánytanítók „3 láncznyi földjeik után mindennemű jótéteményekben, nyilasokban éppen
úgy, mint bármelly tőkeföld birtokosok részesítődnek”83, – vagyis a határ használatában az
általuk bírt javadalmi földek után és azok arányában redemptus jogokat biztosított a
leánytanítóknak.
Bogdán István
1991 Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig. Akadémiai
Kiadó, Budapest
Elek György
1992 Árak Karcagon a XVIII. század második felében. In: Zounuk 7. A JNSZ
Megyei Levéltár Évkönyve 251-266. Szolnok
1993 Árak Karcagon a XVIII. század második felében, 2. rész. In: Zounuk 8.
A JNSZ Megyei Levéltár Évkönyve 289-305. Szolnok
Szabó Lajos
1987 Kisújszállás története a XVI. századtól a XIX. század első negyedéig.
Kisújszállás város története II. kötet. Kisújszállás
Szabadi István (szerk.)
2013 Intézménytörténeti források a Debreceni Református Kollégium
Levéltárában 1-2. köt. Tiszántúli Református Egyházkerület. Debrecen
Szigeti Jenő
2011 Egy puritán üstfoltozó magyarországi zarándokútja. In: Pénzes Tiborc
Szabolcs (szerk.): Septemunctata. Tanulmányok Petrőczi Éva hatvanadik
születésnapjára. 67-74. Budapest.
Százados öröm ünnepe
1845 Százados öröm ünnepe. A jászok és kunok százados ünnepségéről. (H.n.)
Tóth Dezső
1941 A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye múltja I. kötet. Debrecen
Thury Etele 1905 Iskolatörténeti adattár. Pápa
82 Kgi. Ref. Ek. irattára Kurátori iratok, 1858/59. évi számadás, 16. sz. irat „Kimutatás A’ Karczagi refta. Egyház hivatalnokai
és szolgái fizetésekről az 1858/9-ik évben.” Készítette Csató László jegyző.
– 307 –
† Kopasz Árpád
Gaál László professzor életútja1

GAÁL LÁSZLÓ (Karcag, 1891. jan. 22. – Karcag, 1964.
jún. 13.) tanár, gimnáziumigazgató, a nyelvészeti tudomá-
nyok kandidátusa, klasszika-filológus tanszékvezető, iranista,
műfordító
Szülei Gaál F. László kereskedő és Borsos Zsuzsánna,

mindketten karcagi reformátusok. Édesanyja 20 évesen
maradt özvegy, és korán meghalt testvérével együtt nevelte
őket. Ekkor még Gaál F. László néven szerepelt az iratok-
ban. Karcagon a Kálvin úti „csengős iskolában” tanult, majd
1901-től a Református Gimnáziumba kerültek gyermekkori
tanulótársával és barátjával, a később szintén híressé váló
Németh Gyula (1890-1976) nyelvész turkológussal. A csa-
ládnál őrzött bizonyítványa szerint jó tanulóként tandíj-
1. kép. A professzor
mentességet jelentő ösztöndíjat kapott. Görög-latin szakos
bölcsészhallgatóként a Kolozsvári Egyetemen folytatta
tanulmányait 1909-től. Itt kedvelte meg az ókori tudomá-
nyokat, a görög és római kor klasszikusait. Végbizonyít-
ványa (1913) szerint a nyelvek (görög, latin, olasz, francia,
német) és az irodalom mellett didaktikát, logikát, etikát,
filozófiát, pedagógiát is tanult. Kitüntetéssel végzett görög-
latin-filozófia szakos tanárként hagyta el Kolozsvárt, és
még ebben az évben Summa cum Laude filozófiai dokto-
rátust szerzett. Tehetségével, szorgalmával és munkabírá-
sával kitűnt munkatársai közül, és nem véletlen, hogy
nyugdíjazása után is kandidátusként taníthatott.
Nagykőrösön kapott tanári állást. Előtte még hazatért
Karcagra, ahol feleségül vette Tőkés Juliánnát, aki egész
életében a biztos hátteret jelentette. Két gyermekük szüle-
tett: Júlia (1914-2002) és Lívia (1916-1937).
Ösztöndíjat kapott az 1923-25-ben folytatott göttingai
tanulmányaira, ahol három szemesztert hallgatott iraniszti-
kából. A keleti nyelveket 1924 előtt önállóan is tanulmá- 2. kép. A karcagi gimnáziumi
nyozta. Az összehasonlító nyelvészet mellett elmélyedt az emléktáblája
Aveszta tanulmányozásában, közreműködött az újonnan Somogyi Árpád munkája
felfedezett tokhár nyelv megfejtésében.
1 Unokájaként Glatz Györgyné (Parragh Éva) írásban hozzájárult az életút megjelenéséhez.
– 308 –
gaál lászló professzor életútja
Nagykőrösön 1914-28 között latin és görög nyelvet oktatott, és aktívan bekapcsolódott

a közéletbe. Az I. világháborúban ezredparancsnoksági írnokként alkalmazta tökéletes
német nyelvtudását. Békében alapító főtitkára az Arany János Társaságnak, cikkeket ír,
újságot szerkeszt, majd igazgató-helyettes.
Volt karcagi tanára, Horváth Ferenc akkori igazgató nyugdíjazását követően 1928-ban
a református egyháztanács hazahívta igazgatónak. Szerette Nagykőröst, de ezt elfogadta.
Karcagon hamar megtalálta a legfontosabb fejlesztési irányokat. A nagykunsági tudósok
közül Németh Gyula honfoglalással, Györffy István néprajzzal kapcsolatos kutatási ered-
ményeit példaképül állította a diákok elé. 1929-ben egy görögországi tanulmányút figyel-
mét még inkább az ókori nyelvekre irányította. Hatalmas méretű társadalmi szerepvállalás
tette egyre elismertebbé. Az 1940/41-es, általa szerkesztett gimnáziumi évkönyv alapján
dr. Gaál László: „tanügyi főtanácsos, gimn. igazgató, a budapesti Kőrösi Csoma-Társaság
rendes tagja, a nagykőrösi Arany János Társaság rendes tagja, a budapesti Filológiai Tár-
saság tagja, a budapesti Nyelvtudományi Társaság tagja, a lipcsei Deutsche Morgenliindische
Gesellschaft tagja, a párisi Société de Linguistique de paris tagja, a „Parthenon-Egyesület”
igazgató-választmányi tagja, a ref/ormátus/ zsinat rendes tagja, tiszántúli ref/ormátus/.
egyházkerületi képviselő, hevesnagykúnsági ref/ormátus/. egyházmegyei képviselő, karcagi
ref/ormátus/. egyháztanácsi képviselő, a debreceni tankerület latin nyelvi tanulmányi
felügyelője, karcagi városi képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatósági
bizottsági tagja, a karcagi Városi Takarékpénztár felügyelőbizottsági elnöke, a Karcagi
Népbank igazgatósági tagja, az Országos Ref. Tanáregyesület választmányi tagja, az
Orsz/ágos/. Középisk/olai/ tanáregyesület választmányi tagja, a Protestáns Tanügyi Szemle
szerkesztőbizottsági tagja, a Karcagi Mentő Egyesület társelnöke, a Karcagi Öregdiákok
Szövetségének társelnöke, a Karcagi Iparos-Dalárda tiszteletbeli elnöke, a karcagi
Széchenyi-Társaskör társelnöke, a karcagi Szabadság-Olvasókör tiszteletbeli elnöke.”
Karcagon elismerték iskolafejlesztő munkásságát. Igazgatói ténykedése alatt vált
reálgimnáziummá a már akkor is híres humán iskola. A görög helyett áttértek az angolra.
Az átszervezés mellett eredményesen tanított, és 1935-1949 között méltán váltak híressé
tankönyvei, bírálatai, kritikái. Szinte évente jelentek meg a latin tanítását magas szinten
tartó tankönyvei.
„Jó embernek könnyen, nagynak szívesen hihette akárki.” – hangzott a temetési méltatás-
ban.1
Szerencsére többen élnek még, akiket tanított. Álljon itt Szűcs István karcagi öregdiák
tanítványának visszaemlékezése:
„1948-ban vett át minket Schwirian tanár úrtól. Kezdetben félve, majd elismerve
tiszteltük. Az igazgató úr „csak” minket tanított heti 4 órában. Az Esztergomy - Gaál: Nagy
latin nyelvtan írója közül „a Gaál”. Ó, Istenem! 1929-ben egyhónapos tanulmányúton volt
14-ed magával Görögországban, ahogy gyakran mondta: „a vallás- és közoktatási miniszter
úr kijelölése alapján...” olyan útitársak voltak vele, mint a nyelvtanos Esztergomy és dr.
Mező Ferenc (1928-as amszterdami olimpiai bajnok!). Egyre jobban csodáltuk az igazgató
urat, és örültünk, hogy tőle tanulhattunk. Meg is lett az ára – tudni illett!
1 Örsi Julianna 2015: 348.
– 309 –
Szokása volt, hogy az órák kezdetén – más nyelvi óráktól eltérően – az anyag történelmi
vonatkozásairól rövid ismertetőt tartott, így párhuzamosan római és görög témák
keveredtek: Jupiter és Zeusz, Amor és Eros, Aeneas és Odisszeusz, a római 7 domb és az
Akropolisz, Soracte és az Olimpos... Gyakran a tanulmányútja és az utazásai is szóba
kerültek. Ezért is csodáltuk, mert 1948-49-ben még nem nagyon utazgatott a magyar!”
Ezután személyes emlékeit is megosztva így folytatja: „A 42 fős osztályban összesen
ketten kaptunk 7-est. (Ekkor ez volt az osztályzat: 1-7-ig.) A kedvence voltam. Egyszer
egy szóbeli teszten 100 latin szóból 99-et tudtam. Egyedül az interea (eközben) fogott ki
rajtam. Máskor azt értékelte, hogy Catullus: Albus an ater homo kétsorosát megpróbáltam
műfordítani: „Nem akarok Caesar tetszeni én néked, Azt sem tudom fehér-e vagy fekete a
képed!”
És egyszer csak kitörött a bejárati kapu üvegablaka a gimnáziumban. Gazsi bácsi jelenti
az igazgatónak, hogy én hagytam nyitva, és a szél becsapta. Hívat az igazgató úr. – Tudod
fiam, az ajtó azért van, hogy becsukjuk... Mennyi a zsebpénzed? – Igazgató Úr! Nekem
nincs zsebpénzem. – Akkor édesanyád fizet. – De igazgató úr! Ő most tejből és tojásból
akar arra gyűjteni, hogy ruhát vegyen nekem.
Ezzel elengedett. A következő hét hétfőjétől már előre tartottam. Ovidius volt a téma.
Megtanultam a Hic ego qui iaceo kezdetű sírfeliratát. Kezdi az órát, és elmondja, hogy
milyen körülmények várták Tomiban, és előre megírta a sírfeliratát. – Elmondjam igazgató
úr? Elmondtam: beírta a 7-est, és: – Szűcs fiam mondd meg otthon, hogy a biztosító kifizette
az üvegezést! – és ezzel a mondattal leültetett. De szép is volt ez az óra! Nem csak nagy
tanár, de csupa szív ember is az igazgató úr!”
Gaál igazgató úr élete 1949-ben új fordulatot vett, ugyanis az 1948-as államosítást
követően – az akkori szokásnak megfelelően – váratlanul nyugdíjazták. Ugyanakkor Júlia
lánya férjével és 3 gyermekével hozzájuk költözött, mert a veje Parragh Attila is elvesztette
állását és szolgálati lakását is. Így unokái szellemi fejlődését közvetlenül figyelemmel
kísérhette, alakíthatta. Nyugdíjazása után hónapokkal később a budapesti ELTE bölcsész-
karán kapott lehetőséget, hogy megbízott előadóként szanszkrit, perzsa és oszét nyelveken
tartson előadásokat. Itt született műfordításai: Ovidiustól a Fasti (6 könyv) és az Amores
(3 könyv).
Ezután hívták meg Debrecenbe, ahol az egyetemen latint és görögöt oktatott. Más keleti
nyelveket is elsajátított, és magas szintű műfordításokat hagyott az utókorra. Például 1953-
ban befejezte a legendás perzsa eposz-költő Firdauszí: Sáhnáme című kötetének fordítását,
amely fontos részeket közöl a Királyok Könyvéből. (2014-ben jelent meg L. Nagy Lajos
kiadásában.) Komolyan vette a bibliai Nimród alakjának tovább éltetését a magyar
hagyományokban, és a Teremtés nyelvének megidézését az eredeti 11 szótagos óperzsa
mutaqarib versláb zenéjének megőrzésével. A Sáhnáme 120 ezer(!) sor, hatalmas alkotás.
A fordítással tagjává vált annak a Szent Körnek (Weöres Sándor, Hamvas Béla, stb.), akik
közvetlenül a Teremtő rezgésével képesek kapcsolatot tartani a szakrális világban –
hangzott el a könyv debreceni bemutatóján.
– 310 –
gaál lászló professzor életútja
Az 1957-től átmenetileg debreceni lakosként végzett hatalmas munkájával az egyetemen

– tanszékvezetőként – a latin tanítás mellett tíz év szünetelés után újjá szervezte a klasszika-
filológia tanszéket. Elhatalmasodó betegsége 1962-től egyre nehezebbé tette életét, már
csak a lakásán fogadta a hallgatókat.
Utolsó évében alig tudott dolgozni, és 1964. június 13-án halt meg. Karcagon a Déli
temető családi sírhelyében helyezték örök nyugalomra. Sokáig méltatlanul hallgattak róla,
de aztán lassanként elindult tanári és tudományos munkásságának reális értékelése. Emlékét
az 1980-as évektől 2007-ig a „Gaál László díj” is megőrizte, amelyet a nagykunsági
helytörténeti munkákért kaphattak a tanulók. (2007-től már csak a Karcagi Református
Középiskoláért díjat kapják a legjobbak.)
Karcag város 2014-ben posztumusz Pro Urbe díjjal ismerte el életművét halálának 50.
évfordulója alkalmából. Firdauszí: Sáhnáme fordításának megjelenésekor Gombosné
Kegyes Margit latin-magyar szakos tanár, egykori tanítvány is méltatta munkásságát.
Köszönöm Kegyes Margitnak az életmű összeállításához küldött külön megemlékezését:
„Én ugyan karcagi gimnazistaként ismertem meg G.L.-t , latint tanított óraadóként rövid
ideig, de később, egyetemista koromban értettem meg, milyen megtiszteltetés a tanítvá-
nyának lenni. Nemcsak tiszteltük, hanem szerettük is őt mi heten, magyar-latin szakosok,
akik a 321. szoba körül tanyáztunk. Sokszor járt arra (csak remélem, hogy nem véletlenül,
hiszen a professzori szoba más irányban volt), megállt, elbeszélgetett velünk. Megmondtuk
neki, hogy ő olyan nekünk, mint a nagyapánk. Örült ennek… Nem tartott professzoros
távolságot. Családias hangulat volt a tanszéken. A tanítását nyugodt, világos előadásmód
jellemezte. Pihentető perceket iktatott be pici felfrissülés céljára. Lehet, hogy volt ezek
közt töltöttkáposzta-recept is, de érdekes módon bennem a mosolyogva-karikírozva,
ropogtatva skandált versrészletek maradtak meg: At tuba terribili sonitu taratantara dixit.
(Ennius) Tőle hallottam először Dantét jó karcagi ízekkel idézni: Nel mezzo del cammin
di nostra vita mi ritrovai...
Emlegette göttingai tanulmányait, utalt a keleti nyelvekkel való kapcsolatára, de nem is
sejtettük, hogy milyen jelentős munkát végez e téren. Egyszer így bölcselkedett: A görög
nyelv hatszor nehezebb a latinnál, s a szanszkrit nyelv hatszor nehezebb a görögnél.
Nem finn órán, hanem tőle tanultam meg finnül–magyarul a „Kultani kukku, kaukana
kukku" kezdetű népdalt a feledhetetlen első intézeti esten. Ekkor tanítgatta a dallammal
sem azelőtt, sem azóta nem hallott Horatius ódát, az Integer vitae...kezdetűt. A bölcs és
jókedvű beszélgetésben a társaság középpontja Laci bácsi volt. Nem azért, mert ő volt a
professzor – sohasem volt professzoros! –, hanem mert az etruszk mosolyos lakomázókra
emlékeztetett a derűjével.”
Németh László is írt róla, az ő mondatai is illenek rá: „Az elnökkel szerencsénk volt:
megint a karcagi igazgatót, Gaál Lacit küldte ki az egyházkerület, akivel tavaly már
összebarátkoztam. Arra hogy a régi kollégiumokban, de általában a Ferenc József-kori
középiskolákban milyen emberek tenyészhettek ki és bújhattak meg, ez a zömök, kissé
vérbő, nemcsak nagy, de élő műveltségű, csillogó kedélyű ember kitűnő példa volt. A berlini
(helyesen: göttingai!) egyetemen szakmáján, a klasszika–filológián túl perzsa szakértővé
– 311 –
képezte ki magát, Horatius vagy Catullus neki nemcsak szövegek voltak, hanem kedélyén
is meglátszó életreceptek.”2
Az általa írt és a róla szóló irodalom felsorolása sok oldalt tenne ki, amire itt nincs mód,
de a hivatkozott Jászkunság tudósai 2. című könyvben több mint 40 oldalon3 találhatók
méltatások, értékelések, irodalomjegyzékek. Ebben a könyvben nem csak a tanár, hanem
a klasszika-filológus, és az iranista tudós és műfordító is emberléptékű megformá-lásban
tárulkozik elénk, elfoglalva méltó helyét Karcag után az irodalomban és a magyar
tudományos életben. Sajnos csak élete alkonyán (1948-62-ig) lehetett egyetemi oktató, és
rövid ideig a MTA Klasszika–filológia Bizottságának tagja. Ekkor az óperzsa, avesztai,
oszét, szanszkrit nyelvek és az indoeurópai nyelvészet elismert tanára. Jelentős munkája a
zoroasztrianizmus szent könyvének, az Avesztának nyelvészeti és egyben vallástörténeti
elemzése. A szovjet-orosz szakirodalom kiváló ismeretében kutatta az óiráni, osztét és jász
kapcsolatokat. Jártas volt a preiszlám iráni filológiában. Orientalista írásai több helyen
elérhetők: a Kőrösi Csoma Archívumban, a Jászkunságban, évkönyvekben, Tanügyi Szem-
lékben.
Emlékét „a fáradhatatlan tudós tanár” eszményképeként őrzi Karcag és gimnáziuma.
Felidézzük őt, pedig egyre többen leszünk az öregdiákok között, akiket már nem taníthatott.
Méltó kihívás felnőni tanári, emberi, költő-műfordítói, filológusi, irodalom- és vallástör-
ténészi nagyságához, vagy egyszerűen csak szeretetre méltó emberré válni, ahogy ő tette.
Az utánunk jövők kell, hogy ismerjék, mert ő valóban nagyon sokat tett a magyar és az
egyetemes emberi kultúra ügyéért.
Németh László
1977 Homályból homályba. Vásárhelyi idill. Magvető kiadó, Budapest
Örsi Julianna
2015 Gaál László és karcagi környezete. In: Örsi Julianna (szerk.): A Jász-
kunság tudósai 2. 345-348. „Jászkunság Könyvtéka 4., Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Tudományos Egyesület, Szolnok
2 Németh László 1977.

– 312 –
Az oltáriszentség tisztelete Tiszafüreden és környékén
Fodorné Hámori Ágnes
Az Oltáriszentség tisztelete
Tiszafüreden és környékén
Bevezetés
Szüleim 1938-ban részt vettek fiatal párként a budapesti eucharisztikus kongresszuson,

sokat hallottam róla. Tudtam, hogy a Győzelemről énekeljen kezdetű ének volt a kongresszus
himnusza. Ennek az emléknek az átvétele és a gyermekkori szentségi körmenetek élménye
együtt az, ami meghatározza kötődésemet, várakozásomat a 2021-es kongresszushoz.
Egyháztörténeti kutatómunkám során a meglevő tiszafüredi Historia Domus, levéltári
adatok és az egyes községek adatközlőinek elbeszélése alapján sok olyan adatot gyűjtöttem
össze, melyek az Oltáriszentség tiszteletéről szólnak. Főképp Tiszafüred múltját és jelenét
vizsgálom a témában, de bemutatom – mintegy kontrollként – néhány környező község
(Tiszaörvény, Tiszaörs, Egyek) fényképekkel dokumentált szokásait és napjaink megújuló
Eucharisztia-tiszteletét is.
Történeti adatok az Oltáriszentség tiszteletéről
A Historia Domus alapján1

1827-ben épült fel Tiszafüred mai katolikus temploma a régi kis templom helyén. Az új
templom felszerelésében is megújult, adományokat gyűjtöttek a hívek körében, amelyből
többek között – egy szép baldachint vettek.
Az adományok a későbbi időben is bizonyítják a hívek tiszteletét. 1842-ben ajándékozott
nemes Nánásy Josepha egy oltárterítőt tüll csipkével.
1852-ben Ácz György – egykori tiszafüredi, ekkor már nagyiváni plébános – vett a templom
számára egy szép monstranciát. Doktor Schleiminger László orvos, egyházközségi világi
elnök 1909-ben a templom felújítása utáni templomszentelő ünnepségre ajándékozta meg
az egyházközséget egy új baldachinnal.
Tiszaörvényen a falu régi templomát életveszélyes állapota miatt be kellett zárni, a
faluban 1914-ben épült fel az új templom. 1912. július 26-án, templombúcsú napján a hívek
kérésére szabadtéri szentmisét tartott Fábry Dezső plébános, a lezárt imaházból az ereklyét
kivéve aznapra, s azt az oltárra helyezve.2 Ez a tény is mutatja az Oltáriszentség tiszteletét.
1922-ben a Jézus Szíve Társulat minden hónap első péntekén és minden első vasárnap
szentségimádást tartott.3
1 Takáts Béla 1990

2 Fodorné Hámori Ágnes 2014
– 313 –
1926. október 31. 180, Jézus szívét szerető gyermek lett szívgárdista Krisztus Király
ünnepén. A városban kisebbségben levő katolikusok bátor hitvallása volt ez. Négy csapat
alakult, külön fiú és leány csapat az elemi és a polgári iskolában.
1935 június
Az oltáregyleti tagok felajánlást tettek miseruhák javítására és újak készítésére. Füreden a
hívek adományából vették az 1940-es években a különleges szerkezetű örökmécsest, a szentély
boltíve fölött láncról függött le, olaj égett benne. A legidősebbek még emlékeztek rá.
1941 nagypéntek
Nagycsütörtök estétől nagyszombat estig két katona vagy tűzoltó őrizte a Szentsírt
Tiszafüreden, Tiszaörsön két tűzoltó. A hagyomány itt élt legtovább, a hittanos gyermekek
vették át a feladatot, még a hatvanas években is őrködtek.4 (Légrádi Józsefné hitoktató
közlése, Tiszaörs)
1944 októberében az örvényi lakosságnak el kellett hagynia a falut két órás megha-
gyással, agyonlövés terhe mellett. A híveknek azonban maradt idejük, energiájuk arra, hogy
a monstranciát és a miséző kelyheket biztonságba helyezzék.
„A templomban keletkezett károk felsorolása:
a csillár megsemmisítése, a villanyvezeték megrongálása, 2 oltárszőnyeg elvitele, 2 db
szívgárdista lobogó, a fém gyertyagyújtogató, a körmeneti kereszt, a gyászmisékhez hasz-
nált koporsó, négy kántorkönyv megsemmisítése, gyertyák, villanyégők elvitele. Az összes
templomi textíliák: karingek, palástok, oltárterítők, miseruhák, ministránsruhák, kehely-
törlő kendők, stb. a kórház céljaira lettek felhasználva. Megrongálták az orgonát, a temp-
lom vaskerítését, a falazatot és a padlózatot. Az egyházi felszerelésből a szent edények
kivételével, melyeket a Taskóháton, a határban rejtettek el a hívek, minden elveszett.”5
Oltárterítők
Az oltárterítők a régmúlt időktől kezdve elsősorban ajándékok, szorgos asszonyi kezek

munkája, vagy pénzért hímeztetett darabok. Általában garnitúrák: tehát oltárterítő, szószék-
terítő, a szembemiséző oltárra, az ambóra és a szedilére is azonos készítmények kellenek.
A terítőket hímzés vagy horgolt csipke díszíti, mindkettő lehet egyszerű virágmotívum vagy
a liturgiához kötődő jelképek (szőlőfürt, búzakalász, kereszt). Anyagukban is változatosak:
vászon, selyem, brokát, napszövet. Az alkalmazott hímzések: madeira, tömör hímzés és
lyukas hímzés.
Az alkalmazott színek: általában egymással harmonizáló pasztellszínek: sárga – barna
– óarany; világoszöld – kék – piros, jellemzően azonban fehérek. Szokásos még az egyszínű,
hímzés nélküli, csipkeszegéllyel vagy aranyrojttal díszített kézimunka: pl. a nagyböjti terítő
lila színű, aranyrojtos szegéllyel.
4 Légrádi Józsefné
– 314 –
A szomszédos Tiszaörvényen a mai napig ragaszkodnak hozzá az olvasós asszonyok

(rózsafüzér társulati tagok), hogy az egyik volt tagjuk által adományozott szép hímzésű,
fehér selyem alapú készlet kerüljön fel nagy ünnepeken az oltárokra.
A templomi lobogók nemcsak a templom díszei, hanem a körmenetek kellékei is. Az
általános 2-2 piros, fehér és zöld valamint két fekete lobogó; az idők során többször is
cserélődtek. Tiszafüreden évtizedekig nem volt lobogó a templomban. 2009-ben Vajkó
Ferencnek és családjának adományából két szép fehér lobogóval gyarapodott templomunk.
Az egyházi év körmenetei napjainkban

A körmenetekről általában
A II. világháború után, a szocializmus időszakában a hatóság erősen korlátozta a körme-

netek megtartását. A korabeli körmeneti engedélyek arról tanúskodnak, hogy 1950 és 1958
között az úrnapi, a húsvéti feltámadási és a búcsúi körmeneteket (szentségi körmenetek)
csak a templom körüli legrövidebb útvonalon lehetett megtartani, nem zavarva a közúti
forgalmat.6 Tiszaörvényen nem sérült ennyire a körmeneti rend. A feltámadási és a búcsúi
körmenet a megszokott útvonalon, a búzaszentelési a határban, az úrnapi a faluban a négy
égtáj felé felállított sátrakhoz vonult.
Feltámadási körmenet
Gyertyás, fáklyás vonulás, általában a baldachin alatt viszi a pap az Oltáriszentséget.

Elmaradhatatlan kelléke a Feltámadt Krisztus szobra. Az ének: Feltámadt Krisztus e napon,
Refrén: Alleluja, Hála legyen az Istennek. Egy változó sora van, 20 versszakon keresztül,
amit az egysoros refrén követ.
A nagyszombati liturgia részlete az Oltáriszentség imádása a mellékoltárnál, ahol
nagycsütörtök estétől a nagyszombati feltámadási szertartásig található.
Búcsúi körmenetek
Az egyházközségek sajátos ünnepe a templombúcsú napja. Annak a szentnek az ünnepén

tartjuk, akinek a tiszteletére a templomot építése után felszentelték, másként fogalmazva,
akinek oltalmába ajánlották őseink az egyházközség hívő népét. Az adott község számára
a karácsony, húsvét, pünkösd után a legnagyobb vallási ünnep. A búcsúi ünnepi szentmise
általában vendég pap meghívásával történik, s mindig szentségi körmenettel, majd hála-
adással (Te Deummal) fejeződik be.
Újabban részt veszünk a szomszédos egyházközségek (esetünkben a központi plébániá-
hoz tartozó társközségek) búcsúi szentmiséjén, ez a régi gyalogos búcsúi zarándoklatokat
idézi.
– 315 –
Újjáéledő szokás a virágvasárnapi barkás körmenet. Egy időben a templomkertben

történt a barkaszentelés, újabban a plébánia udvarán, ahonnan feszülettel és barkaágakkal
megy át a pap vezetésével a nép a templomba.
A legnevezetesebb sátoros ünnep az Úrnapja, legszebb ennek az ünnepnek a sok virággal
ékesített körmenete. Történetét, mai formáját több községre vonatkoztatva külön fejezetben
mutatom be.
A körmeneti útvonal
A körmenet útvonala községenként változik: Egyeken és Tiszaörsön a plébániáról indul a

menet a templomba a szentmisére, melynek végén a templomot kerüli meg. Tiszafüreden,
Tiszaörvényen és Nagyivánon – kerítés van a templom körül – minden esetben kilép az utcára.
Tiszafüreden az 1970-es 80-as években a menet a templomajtótól jobbra kanyarodott a
templomkerten keresztül a hátsó kapuhoz, ott kiment a Piac térre, kb. 100 métert ment egy
mellékúton, s a Piac téren keresztben áthaladva a járdán ért vissza a főkapuhoz, s ment be
a templomba. Ez az évtizedek folyamán nem változott, kivéve az úrnapi és a búzaszentelési
körmenetet, melyek a háború előtt nagy kört tettek a városban, ill. a határban.
2007 óta a körmenet a Fő utcán haladva a Deák teret kerüli meg, régmúlt idők szokását
elevenítve föl. A templomtól kiindulva jobbra kanyarodik a forgalom elől elzárt Fő utcán,
az Örvényi út torkolatánál letér a Deák térre, s ott végigmenve mintegy 50 méteren,
visszatér a Fő utcára, a templomon túlhaladva a széles járdán a másik irányból megköze-
lítve a templomot, ér be a templomkertbe. Apróbb változások – az útviszonyok és egyéb
tényezők miatt – elképzelhetők. Tiszaörvényen különleges ünnepi alkalmakkor – ilyen volt
a templom festés utáni újraszentelése – a Tiszáig haladt a körmenet, ami a templomtól kb.
200 méter.
A körmenet rendje
A szentmise végén a pap kinyitja a tabernákulum ajtaját, megfogja a monstranciát, s az

Üdvözlégy, Oltáriszentség kezdetű énekre elindul a menet. Elől a körmeneti kereszttel az
egyháztanács elnöke, egy idősebb férfi vagy nagyobb fiú, utána ministránsok, az egyházfi
vagy az akolitus, aki tömjénez az Oltáriszentség előtt, majd a baldachin alatt az Oltáriszent-
séget vivő pap, a templombúcsúkor a vendég pap. Ezt követi a kántor az énekkarral. Ezután
következnek a hívek kötetlen sorrendben hármas-négyes sorokban.
Történeti érdekességként: Örvényen, ahol a régi körmeneti rend megmaradt a szocialista
korszakban is, nagyon szigorúan betartatta a plébános a négyes sorokat, s a helyi szoká-
soknak és az ülésrendnek megfelelően a sorrend is adott volt: elől a gyermekek, az
Oltáriszentséget vivő pap után a férfiak, s végül az asszonyok.
A lobogóknak is meghatározott helyük volt ebben a menetben, de ez ma községenként
változó. A baldachin előtt és után visznek 2-2 lobogót Örsön és Örvényen; Egyeken az
Oltáriszentség előtt viszik az összeset az asszonyok. Füreden 2009-től az új lobogókat nem
minden esetben viszik ki a körmenetre.
– 316 –
Énekrend
A körmenetre előre összeállított – és kinyomtatva a hívek kezébe adott – énekszövegek

tartalma a körmeneti útvonal hosszúságától függ. A hívek énekét hangosítás és alkalmi
vagy tényleges énekkar segíti.
Hagyományosan az alábbiak minden versszakát énekeljük: Ez nagy szentség valóban,
Égből szállott szent kenyér, Imádlak nagy Istenség, Krisztus teste és szent vére, Ó szentsé-
ges, ó kegyelmes, édességes Jézusom, Üdvözlégy, Krisztusnak drága szent teste, Zálogát
adtad ó Jézus. A templomba visszatérőben az 1938-as eucharisztikus kongresszus himnusza
következik: Győzelemről énekeljen …. Visszatérve a templomba az ünnepi alkalmakkor
az Oltáriszentség előtti hódolatként a Te Deum (Téged Isten dicsérünk) eléneklésével ér
véget a szentségimádás.
Úrnapja
Az úrnapja az Oltáriszentség ünnepe, pünkösd után 10 nappal. A szocializmusig a napján

tartott ünnep volt (Szlovákiában és Erdélyben később is). Körmenete az egyik legjelentő-
sebb, hagyományai annyira mélyen gyökereznek, s annyira szépek, közkedveltek, hogy
szívesen emlékeznek vissza a kevésbé vallásosak is erre az ünnepre, s van remény arra is,
hogy újjáélesszük régi pompájában. Hazánkban is sok népszokás fűződött ehhez a szép
vallási ünnepünkhöz. A falvak közösségének ünnepe volt ez, hiszen gyermekek és felnőttek
egyaránt feladatot kaptak benne, a kislányok gyűjtötték és szórták a virágszirmokat az
Oltáriszentséget vivő pap előtt, a férfiak zöld ágakat vágtak az erdőn, és felállították a
sátrat. Az asszonyok a sátrak díszítésében, a kellékek összehordásában segédkeztek.
Történeti áttekintés
Tiszafüreden a háború előtt a faluban állították fel a négy sátort. Az elsőt a plébánián, a
másodikat a valamikori szikvízgyár és villanymalom bejáratánál, a harmadikat a Saflánszky-
háznál (Örvényi út – Temető út sarok). Aztán, hogy kör alakú legyen a menet, valahogy
vissza kellett térni a Fő utcára. Így kínálkozott lehetőségként a mai Táncsics M. u. 6. sz.
ház, akkor Kovács Péter jegyző háza. Ennél a háznál elkészítettek egy favázat, amit aztán
minden évben lehetett használni, csak össze kellett rakni. Előző nap jöttek a kisbírók, s
felállították a keretet, másnap hajnalban kezdődött a díszítés. Sok zöld gallyat hoztak be
az erdőből, ez volt az alap, amit virágokkal ki lehetett rakni körben.
Mindenki igyekezett, hogy az ő sátra legyen a legszebb, méltó az Oltáriszentség fogadá-
sához. Ahol a pap és a körmenet elhaladt az Oltáriszentséggel, az utcára néző ablakokban
mindenütt gyertyát gyújtottak akkoriban, felekezeti különbség nélkül, a reformátusok és a
zsidók ugyanúgy, mint a katolikusok. A negyedik sátornál elvégzett szertartás után innen
ment ki a körmenet a Fő utcára, s kanyarodott vissza a másik irányból a templomhoz.7
7 Kovács Pál
– 317 –
A 20. század harmincas éveiből vannak értékes fotóink az Úrnapról: A füredi úrnapi
képek a Czakó család albumából kerültek elő, akik szintén sátorgazdák voltak a szikvíz-
gyárnál, a képek 1935-ben készültek. A képen többet láthatunk a sátorból is: széles, nem
öblös, rengeteg zöld gallyal díszített sátor, közepén asztalka, rajta cserepes és vágott virá-
gok, virágkoszorú, fölötte szentkép. A Czakó kislány díszmagyarba öltözött, ő még nem
volt elsőáldozó ebben az évben, a nővére a virágszórók között látható.
A következő szomorú úrnapi emlékünk 1944 júniusából való.8
Úrnapja, színpompás körmenet a községben. A csendőrök ezen a napon hajtották a füredi
téglagyárból az állomásra a marhavagonokba a deportált zsidókat. Hogy az úrnapi körme-
netet ne zavarják, a Part alatt kellett végigmenniük.
Tiszafüreden az 50-es évek elején szűnt meg a várost járó körmenet. A nyolcvanas évektől
fellendülés mutatkozott az Úrnapja megünneplésében is. A templomkertben állították a
négy sátrat helyettesítő asztalkát, feldíszítve virággal, szentképpel és gyertyával, előtte sző-
nyeggel. A virágszirmot az elsőáldozók (3. osztályt végzettek), a ministránsok és a kisebb
hittanos gyermekek szórták.
2006-tól következett be jelentős változás a tiszafüredi úrnapi ünnepségben. Csömöri
mintára a templomkertben két évben virágszőnyeget raktunk ki. Az új kezdeményezést
folytatva 2008-tól a Deák téren készült a 40 méteres virágszőnyeg egy sátorral az Oltári-
szentség tiszteletére. Egy sátor a plébánia udvarában, kettő a templomkertben lett felállítva.
2018-ban szorult be a Deák térről a virágszőnyeg a templomba, egymás utáni két év
viharos, zivataros időjárása miatt. Egy házaspár felajánlásából vasvázas, virágfüzérrel
díszített fatimai korona is emeli az ünnepet. (Az ötletet ők is Csömörről hozták).
A virágszőnyeg készítésében közreműködnek iskolánk és óvodánk dolgozói és a hívek,
köztük gyermekek is.
A szomszédos községekben a háború után – különböző időpontokban – szorult a temp-
lom köré a négy sátor.
Egyeken a templom oldalában, a plébánián, a harangozó háznál és Radicséknál volt a
négy sátor helye. Az 50-es, 60-as években szorultak be a templomkertbe a tsz szervezése
után, amikor a hatóságok tiltották a körmeneteket. A 90-es évektől a községben tapasztal-
ható egyéb hazafias fellendüléssel együtt (emléktáblák, emlékoszlopok) az Úrnapja is régi
pompájában tündöklik. A sátrak a négy égtájnak megfelelően vannak elhelyezve, díszíté-
sükben egymással versengve, mint régen. Az útvonalat is kitűzik zöld gallyakkal.9
Tiszaörsön – ahol a Fő utcán volt a négy sátor – későbben szorult be a templom köré a
körmenet, ma az a négy család állítja a sátrakat, akik régen is az utcai sátrak gazdái voltak,
esetleg a szomszédok segítenek. Az örsi sátor vasvázon alapszik, félkör alakú.10
Tiszaörvényen 1973-74-ig az utcán, házaknál volt a négy sátor, majd a 70-es évek köze-
pétől a négyből egy a plébánia előtt. Itt a háború előtt valóban a négy égtáj felé állították
a négy sátrat, mindegyik utca végén. A négy égtájnak megfelelő sorrend: Hunyadi út balra,
Zug, Hunyadi út jobbra, Füredi út.
8 Városi Könyvtár helytörténeti gyűjtemény

9 Báránkó Andrásné
10 Légrádi Józsefné
– 318 –
A kislányok krepp-papírral, díszített kis kosárkában vitték fel a templomba a virágot, s

ebből szórták az Oltáriszentség előtt a virágszirmot, hagyományosan az elsőáldozási fehér
ruhájukban. A szirmot szóró kislányok is megkapták aztán a jutalmukat: egy egész csokor
virágot vihettek haza.11
Sokan voltak a körmenetben, de a kántor hatalmas hangja betöltötte az utcát. Amikor
odaértek egy-egy sátorhoz, mindenki letérdelt a csupasz földre, előtte igyekeztek félkörben
közelebb húzódni a sátorhoz. Amikor vége volt a szertartásnak, és hazafelé mentek,
mindenki vitt annak a sátornak a virágaiból, amelyik útjába esett. Ezt otthon vízbe rakták,
egy-egy szirmot lepréselve az imakönyvükben őriztek a következő évi úrnapjáig.
Örvényen 1978-ig az utcán, aztán a templomkertben állították fel a négy sátrat sok
nehézség árán. A megfogyatkozott létszámú hívek ragaszkodtak ehhez a szokáshoz, így
örömmel fogadták a változást: 2007 óta az örvényi csapat a füredi plébánia udvarán készít
el egy sátrat, ehhez a virágokat is ők hozzák.
A nagyiváni szokásokat Füvessy Anikó kandidátus, néprajztudós gyűjtötte össze a
Nagyiván c. monográfiában:12
„Igen látványos az úrnapi körmenet, melynek több évtizedes rendje van. Az ünnepségre
a Fő utca templom körüli részét gondosan előkészítik. A négy égtájnak megfelelően négy sátrat
állítanak fel. Az úrnapi sátraknak állandó gazdái vannak. A sátrak díszítéséhez szükséges
virágot a környéken lakók adják össze, de a sátorállító virágot is rendel erre a célra. A sátorban
Szűz Mária és Krisztus képét vagy Mária-szobrot helyeznek el. Csipkés, hímzett terítővel
letakart kis asztalkán virágok, gyertyatartók égő gyertyákkal, előtte térdeplő.
A körmenet útvonalát sással és virágszirmokkal szórják fel. A körmenet vasárnap délelőtt
a nagymise után kezdődik. A pap a hívekkel együtt a négy sátorhoz vonul, melyeket
megszentel, imádkozik a nép egészségéért, a termés bőségéért, majd áldást ad. Az úrnapi
sátor virágaiból mindenki visz haza egypár szálat, melyet a padláson a tető alá dug a
villámcsapás elleni védelmül”. A monográfiában jelen időben leírt szertartásrend a
hatvanas-hetvenes évek táján még szokásban volt Ivánon. Napjainkban a templomkertben
van felállítva a négy sátor, ott zajlik le a szertartás.
Egyéb szentségimádási alkalmak a templomon belül
Állandó imaalkalmak
A 20. század közepén Nagyboldogasszony vigíliáján is tartottak virrasztásos szentség-

imádást templomainkban.13 egyeki és füredi adatközlőim, Báránkó Andrásné és Kiss Árpádné
említették.
Az 1990-es években Ágfay Antal esperessel kezdődött az újévet köszöntő szentség-
imádás 1/2 12-től virrasztással. Még Bereczkei Miklós plébánossága alatt is élt néhány
évig ez a szokás.
11 Balla Sándorné
12 Füvessy Anikó – Vadász István 1996.
13 Báránkó Andrásné, Kiss Árpádné
– 319 –
Főegyházmegyei szentségimádási nap
Az Egri Főegyházmegyében az év minden napján egy-egy templomban tartott alkalom

a kerület papsága és a hívek számára. Tiszafüreden minden évben december 28-án, Apró-
szentek napján tartják. Általában délelőtt 10 órakor a kerületi papság közös szentmiséjével
kezdődik, a szentmisét a koncelebráló paptestvérek közös szentségimádása követi, majd
plébániánk imacsoportjai imádkoznak órás váltásban.
2002 szeptemberében kezdődött az esti szentmise előtt az elsőcsütörtöki szentségimádási
óra papi és szerzetesi hivatásokért, s ez hagyománnyá vált. 2005-től minden csütörtök
délután nyílt szentségimádási nap van templomunkban az oltárra kihelyezett monstranciá-
val.
Nagycsütörtökön az Utolsó Vacsora miséje után csoportos szentségimádást, virrasztást
tartunk. A liturgia szerint ezen a szentmisén a tabernákulumból a mellékoltárra kerül a
Monstrancia, Híveink nagyszombaton reggeltől az esti feltámadási szertartás kezdetéig
óránkénti váltásban kettesével őrzik a Szentsírt és a kihelyezett Oltáriszentséget. Ez a
csendes, egyéni szentségimádás alkalma.
Meghatározott csoportok szentségimádási órája
Különböző csoportok – egyedi alkalmakkor szervezhetnek szentségimádást. Néhány

példa: 2007. október 3-án az egyházközségi képviselő testület kinevezése és ünnepélyes
eskütétele előtt lelki est, gyónás. szentségimádás volt. A katolikus iskola pedagógusainak
interaktív keresztútja 2019-ben szentségimádással fejeződött be. Két éve a cursillós csoport
minden hónap első szombatján tart szentségimádást. Egy tiszaszőlősi búcsú alkalmával
Szent Antal napi gyermekáldás történt, vezetett szentségimádás volt Füreden hittanóra
keretén belül.
A szentségimádás új formáját a fiatalok vezették be: dicsőítéssel egybekötött gitáros
szentségimádás. Immár ötödik éve a Tiszafüredi Ifjúsági Találkozón van erre alkalom
szentségimádási óra keretében. 2016-ban kezdődött az a több napos, országos rendezvény-
sorozat, amelyet minden nyáron megszerveznek a vallásos fiatalok. Az előadások és közös
szórakozás mellett esténként szentségimádás ill. keresztút zajlik, melyen a füredi hívek is
részt vehetnek.
Igyekeztem bemutatni az újabb szentségimádási alkalmakat. Remélem, hogy utódaink,
a jövő generáció számára ez is néprajzi értékké válik majd.
– 320 –
Mellékletek
1. A kongresszus imája
Mennyei Atyánk, minden élet forrása!

Küldd el Szentlelkedet,
hogy az önmagát értünk feláldozó
és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk,
orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét
elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje
és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése
egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk,
Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon!
Ámen.
2. Az 1938-ban Budapesten tartott 34. Eucharisztikus világkongresszus himnusza.

Dallamát Koudela Géza, szövegét Bangha Béla írta.
Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat,

Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat!
Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett,
Mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett.
Refr.:
Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!
Egykor értünk testet öltött, kisgyermekként jött közénk,

A keresztfán vére ömlött váltságunknak béreként.
Most az oltár Golgotáján újra itt a drága vér,
Áldozat az Isten-Bárány, Krisztus teste a kenyér.
Refr.
Zúgjon hát a hálaének, szálljon völgyön, tengeren,

A szeretet Istenének dicsőség és üdv legyen.
Az egész föld legyen oltár, virág rajta a szívünk,
Minden dalunk zengő zsoltár, tömjénillat a hitünk.
Refr.
– 321 –
István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod,

Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa,
Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga.
Refr.
Takáts Béla (szerk.)

1990 A dolog örök emlékezetére Tiszafüred. (Gépirat)
Fodorné Hámori Ágnes (szerk.)
2007 Historia Domus Tiszafuerediensis. (Gépirat)
2009 Tiszaörvény XX. századi egyháztörténete. (Gépirat)
2014 100 éves az örvényi templom. Tiszafüredi tanulmányok 8. Tiszafüred.
Fodorné Hámori Ágnes (összeáll.)
2002 Katolikus egyházi ünnepek és szokások Tiszafüreden és környékén.
Tiszafüred.
Füvessy Anikó – Vadász István
1996 Nagyiván. Budapest, Száz magyar falu könyvesháza
– 322 –
1. kép. Korabeli szentsír 2. kép. Virágszőnyeg a Deák téren
3. kép. Szívgárdisták 1936 körül
– 323 –
4. kép. Ünnepi terítő.
5. kép. Feltámadási körmenet
– 324 –
6. kép. Czakóék a sátruk előtt
7. kép. Szent Antal napi gyermekáldás
– 325 –
8. kép. Körmenet a Tiszáig
9. kép. Az örvényiek sátra
– 326 –
10. kép. 2018 óta a szőnyeg …
11. kép. A főegyházmegyei szentségimádási nap
– 327 –
Kovács János
Ami megmarad – Györfi Sándor évtizedei

Nem az első írásom ez már nekem Györfi Sándor-
ról, s remélem, hogy nem is az utolsó. S írtak már róla
nálam nagyobb, ismertebb s a képzőművészetben
jártasabb emberek. Jó is, nehéz is egyszerre róla írni.
Jó, mert régóta ismerem, szeretem, nagyrabecsülöm
művészetét. S nehéz is felelősségteljesen írni arról a
gazdag világról, amelyet Györfi Sándor az elmúlt
harminc-negyven évben létrehozott. Én legszíveseb-
ben mindenkit odavezetnék a szobraihoz, emlékmű-
veihez, hogy gyönyörködjenek bennük. Ezt azonban
nem tehetem meg, marad tehát az írás, bár némely
dologra kevesek, gyarlók a szavak is.
Ilyen érték, teljesítmény és csoda Györfi Sándor
művészete, amelyről barátja, a tragikus hirtelenséggel
eltávozott Körmendi Lajos író, költő, publicista és
műfordító írt róla: „Györfi Sándor nem csupán szép-
séget akar nyújtani az ezredvég értékválságában
egyre bizonytalanabbá váló nézőnek, hanem eszmé-
nyeket is. Talán mégsem az a dolga egy művésznek
ma, hogy veszett indulattal szétrombolja a nemzet, a
Györfi Sándor jászkun főkapitány,
múlt értékeit, hanem azok újrafelmutatásával, újak
Karcag, 2019. május 5.
teremtésével segítsen élni egy veszélyeztetett népnek.”
Kezdjük a szülőhelynél, a Nagykunság fővárosánál, Karcagnál, amely a művész életé-
nek, művészetének alfája és omegája. Itt látta meg Isten napvilágát 1951. május 28-án.
Négyéves koráig a városban éltek, majd édesapja a város határában vásárolt egy tanyát. A
család ide költözött és néhány hold földön gazdálkodtak. A fiú úgy élt, mint a legtöbb
tanyasi gyerek általában. Megtanult dolgozni a korához képest, megtanulta tisztelni a múltat
és az idős embereket. Állatokat legeltetett, lovagolt, gondtalanul játszott testvéreivel. A
tanyázások, szomszédolások alkalmából sok mesét, mondát és legendát hallott, s képzele-
tében életrekeltek a szilaj, kitartó kun ősök, akik majd a szobraiban nyernek később örök
életet. Az általános iskola és gimnázium után, mivel nem vették fel a Képzőművészeti
Főiskola szobrász szakára, így egy ideig édesapjával dolgozott a téeszben, állatokat
gondoztak. Egy száz főnyi ménes és háromszáz birka volt a gondjaikra bízva. Nagy iskola,
gyönyörű idő volt az életében ez a félév, amikor kitűnően megtanult lovagolni, megismerte
a kun pusztát s annak egyszerű dolgos és önérzetes embereit. S talán egy életre belészeretett
– a szobrászat mellett –, a szülőföldbe, az anyaföldbe, a nagykunsági pusztaságba.
– 328 –
Ami megmarad. györfi sándor évtizedei
Két év katona szolgálat után felvették a Főiskolára, ahol olyan mesterektől tanulta a
szobrászatot, mint a szintén karcagi Somogyi József, vagy Mikus Sándor és Rátonyi József.
A főiskola elvégzése után szülővárosában telepedik le, itt kap műtermet is a várostól, és itt
alapít családot, itt születnek meg a fiai, Sándor és Balázs, akik szintén képzőművészek
lettek. S itt születnek sorban a művek is. A fiatal szobrász a kunok erejével, elszántságával
és hitével lát munkához. Újra felfedezi a közben feledésbe merült, úgynevezett viaszve-
szejtéses módszert. Így készül első komolyabb munkája, a karcagi Nagykun Múzeum előtt
lévő Györffy István-szobor is, amelyért a művész Munkácsy-díjat kapott. Első köztéri
szobra, a Ménesek emlékére is Karcagon kap helyet. Ezután páratlan bőséggel, energiával
és fantáziával készíti egyik szobrát, domborművét a másik után. A legtöbbet természetesen
a szülővárosának, mint az 1995-ben a Kis-hegyesbori kunhalomra készült Kun Emlékmű,
a második világháborús emlékmű, a Kun Piéta, a Németh Gyula-szobor, az Angyalos kút,
a Szűcs Sándor-relief, Mándoky Kongur István, Orosz Pál, Kátai Gábor portréja, Varró
István domborműve, Szentannai Sámuel mellszobra, a Kováts Mihály-dombormű, Kálvin
János-relief, a Vezekényi Ernő-szobor, hogy csak a fontosabbakat említsük. Ide tartozik
még a Nagykun Millenniumi Emlékmű is, amely IV. Béla magyar király és Kötöny kun
fejedelem találkozását ábrázolja 1239. húsvétján a Radnai-hágónál, amely egyike a leg-
szebb és leginpozánsabb magyar szoborkompozícióknak. De szerte az országban, az
Alföldön, Kisújszállástól Debrecenig, Nyíregyházáig, Kisvárdáig, Mezőtúrtól Jászberényig,
Szolnoktól Gyöngyösig éltetik a szobrok Györfi Sándor jó hírét-nevét.
A nagykunsági múlt, a magyar történelem jeles alakjait, eseményeit újraálmodó, kőben
és bronzban megörökítő, kiváló és maradandó alkotásait számtalan kitüntetéssel ismerték
el, amelyekből itt csupán a legfontosabbakat említjük meg: Munkácsy-díj (1984), Pro Urbe
Mezőtúr (1991), Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért-díj (1993), Karcag Város Díszpolgára
(1994), Mednyánszky-díj (1998), Tiszteletbeli Nagykun Kapitány (2001), Szervátiusz-díj
(2003), Nagykunságért-díj (2007), Príma Díj, Jász-Nagykun-Szolnok Megye (2007),
Mezőtúr Város Díszpolgára (2009), Magyar Örökség Díj (2010), Magyar Köztársaság
Arany Érdemkeresztje (2011).
2018. március 15-én, nagy nemzeti ünnepünkön pedig a magyar kormány Kossuth-díjjal
ismerte el Györfi Sándor értékteremtő, hagyományápoló, a magyar múlt legjobb értékeire
építkező, azokat megújító, újrafogalmazó szobrászművészetét. Ez nagy örömmel töltötte
el, de ugyanakkor még több, új és megtisztelő feladatokat is rótt reá, amelyeket a művész
legjobb tudása szerint, maximálisan igyekszik teljesíteni. Ezért állandó lázas teremtő mun-
kában él, sokszor az éjszakával toldja meg a napot, ha sürgeti a feladat. Barátaira, tisztelőire,
embertársaira azonban mindíg van ideje. Van ideje egy jó szóra, egy bíztató dícséretre, egy
vígasztalásra, egy jótanácsra, a szép, igaz és jó ügyek permanens szolgálatára. Az 2018. év
végén például lázas munkával készítette el a nagy magyar orvosnak, az anyák megmen-
tőjének, Semmelweis Ignácnak (1818-1865) a bronzszobrát, amelyet az Amerikai Egyesült
Államok egyik városában, Los Angelesben állítottak fel az ottani magyarok, a másolatát
pedig Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen láthatjuk.
Györfi Sándornak a karcagin kívül még több második világháborús emlékműve,
Kossuth-szobra és 1956-os emlékműve is van az országban. Világháborús emlékművek:
– 329 –
Mezőtúr (Balogh Géza, Borbás Tibor és E. Lakatos Aranka szobrászművészekkel együtt)

(1991), Kisújszállás (öccsével, Györfi Lajos szobrászművésszel együtt) (1992), Jászberény
(1993), Szolnok (1994), Mezőkövesd (1994), Debrecen (1994). Kossuth-szobrok: Dombrád
(1997), Gyöngyös (2002), Mezőtúr (2003), Kisújszállás („kalapos Kossuth”) (2007). 1956-
os emlékművek: Mezőkövesd (1994), Tószeg (2004), Kunhegyes (2006), Mezőtúr (2006),
Törökszentmiklós (2006), Kisvárda (2006), Nyíregyháza (2006), Nagyrábé (2006).
Györfi Sándor nemcsak a szobraival szolgálja nemzetét, de több művésztelepet vezet,
amelyek az együttdolgozásnak, a tanulásnak, a kisérletezésnek és a jó közösségi életnek is
a színterei. Így Nyíregyháza-Sóstón, a Szlavóniában lévő Lendván, valamint a Nagykunság
szomszédságában lévő ősi iskolavárosban, civisvárosban, Mezőtúron is.
Mezőtúron a Körös-folyó egyik festői szépségű holtágában, a Peresi-holtágban lévő
Takács-tanyán 1981-ben alakult művésztelep Györfi Sándor, Takács Győző kerámikusmű-
vész és Balogh Géza festő- és szobrászművész kezdeményezésére. Ez a Művésztelep, 2021-
ben már a fennállásának, működésének a 40. évfordulóját ünnepli, amely alkalomból még
további sikeres és eredményes évtizedeket kívánunk nekik. 2020 nyarán ez a tábor a Covid
miatt elmaradt, a művészek otthon, a maguk műtermében készítették el alkotásaikat, a
szobrok pedig Györfi Sándor karcagi műhelyében lettek kiöntve. A mezőtúri kiállítás
azonban a Városi Galériában nem maradt el. Augusztus 20-án volt a megnyitó ünnepség a
„Külön, de együtt” című kiállításnak, amelyet dr. Prokai Gábor művészettörténész nyitott
meg. Hubai Imre, a Megyei Közgyűlés elnöke ünnepi köszöntőjében méltatta a mezőtúri
Alkotótelep művészeinek több évtizedes alkotó, értékteremtő munkáját. Szép példa volt
ez arra, hogy a kényszerű karantén állapotában is lehet alkotni, értékes és szép dolgokat
létrehozni. Ennek a sikeres és mára országos jelentőségűvé vált Művésztelepnek a vezetője
1983 óta Györfi Sándor. Itt a magyar képzőművészek mellett rendszeresen megjelennek
külföldi művészek is, tavaly éppen kazak művészek. Ezt a Művésztelepet Mezőtúr város
a kezdetektől támogatta. Ennek fejében a nyári alkotótáborok anyagából, műveiből sok
alkotást a városnak ajándékoztak. Magának Györfi Sándornak is több értékes köztéri
szobra, domborműve díszíti a várost. Ezek közül megemlítjük a jelesebbeket: Teleki Blanka
portré-dombormű (1987), Kubikus Emlékmű (1988), a II. világháború áldozatainak emlék-
műve (Társszerzők: Balogh Géza, Borbás Tibor és E. Lakatos Aranka szobrászművészek)
(1991), Bárdos Lajos-dombormű (1999), Kaán Károly-mellszobor (2002), Kossuth Lajos-
mellszobor (2003), Flóra-díszkút (2005), az 1956-os forradalom és szabadságharc emlék-
műve (2006), Mezőtúri kunbaba (2011), Bottyánszky János-emlékszobor (2012).
Györfi Sándor erejét, energiáját, idejét (olykor saját anyagi erőforrásait) sem kímélve
küzdött a Mezőtúri Művésztelepért, amely mára e vidék kultúrájának, értékeinek megha-
tározó része, a magyar képzőművészet egyik fontos és jelentős végvára. S kapitánya (mint
ahogy 2001 óta tiszteletbeli nagykun kapitány is) Györfi Sándor, ez a kedves, rokonszenves
68 éves fiatalember, aki szinte ugyanaz ma is, mint ahogy harmincegynéhány éve megis-
mertem. Az a fiatalos, energikus, zömök, szívós, konok, fekete, göndör hajú, bajuszos,
kevésszavú és csupaszív kun, alig változott valamit az évek során. Csupán megalkotott,
megteremtett egy egyedi, hatalmas és impozáns életművet, egy kun katedrálist, amely pálya
még koránsem lezárt. Reméljük, még beérett, aszu évek, évtizedek vannak még hátra.
– 330 –
Ami megmarad. györfi sándor évtizedei
Györfi Sándornak ma is rengeteg tiszteletbeli hivatala, tisztsége van, így kunkapitány

és a karcagi református egyház presbitere is. Rengeteg embernek segít, szakmailag és
emberileg egyaránt. Nehéz méltóság a Kossuth-díjas Györfi Sándor szobrászművészé.
Műveire mindannyian büszkék lehetünk e kis hazában, szerte a határokon túl és a nagyvilág
minden szegletében élő magyarok. Mert ezek az alkotások örökre megmaradnak, kifejezve
magyarságunkat, kereszténységünket, küzdelmes történelmünket, reményeinket, erőnket,
hitünket és megmaradásunkat. Hiszen több szobra van külföldön is. Ezek közül is megemlí-
tünk itt néhányat: Bartók Béla-dombormű (New York, Amerikai Egyesült Államok),
Semmelweis Ignác-szobor (Los Angeles, Amerikai Egyesült Államok), Magyar huszár-
szoborkopozíció, dzsidás szobor, egy legyel művésszel közösen (Przemisl, Lengyelország),
Rákóczi Ferenc-szobor (Kassa, Szlovákia), Kunbaba (Pacsér, Szerbia), Kunbaba (Bács-
kossuthfalva, Szerbia), Leiningen-Westernburg-mellszobor (Törökbecse, Szerbia), Zrínyi
Ilona-relief, Mikes Kelemen-relief, Guyon Richárd-mellszobor (Törökország), Boldogasszony-
szobor (Erdély, Románia), Székely Pieta (Székelykeresztúr, Románia).
Hazai szobrai közül még feltétlenül meg kell említenünk a következőket: Szent László-
lovasszobor (Kisvárda), Bajcsy-Zsilinszky Endre-szobor (Tarpa), Jász redemptiós emlékmű
(Jászberény), Szabolcs vezér szobra (Szabolcs), Mindszenty József szobor és emlékhely
(Törökszentmiklós), Szent István-szobor (Szolnok), II. világháborús magyar huszár hősi
emlékmű (Nyíregyháza), Petőfi-mellszobor (Helvécia), Balogh János-dombormű,
emlékhely (Túrkeve), Ember Mária-mellszobor (Abádszalók), Avinói Boldog Márk-szobor
(Budapest) és Kubikus Emlékmű (Mezőtúr), Wass Albert-szobor (Debrecen).
Erre az írásra azzal az eseménnyel tesszük fel méltóképpen a koronát, amelyre 2019.
május 5-én, vasárnap délután 15 órakor került sor a karcagi református Nagytemplomban.
Györfi Sándor Kossuth-díjas kiváló szobrászművészünket ünnepélyesen beiktatták a
tiszteletbeli jászkun főkapitány tisztségébe, amelyet senki sem érdemelt meg nála jobban.
Gratulálunk neki ehhez, örülünk neki, s további jó egészséget és jó munkát kívánunk a
jászkun főkapitány úrnak!
Végül a saját gondolataimból, emlékeimből idézek néhány mondat erejéig. Isten nagy
ajándékának tartom, hogy évtizedek óta jó ismeretségbe vagyok Györfi Sándorral, akit
szeretek, tisztelek, sokat adok a véleményére. Örülök, hogy többször megtisztelt a
társaságával, meghívott a műtermébe, megosztotta velem gondolatait, terveit és álmait.
Számtalan ünnepségen voltunk együtt s sokszor jókat beszélgettünk. Nagyon büszke
vagyok rá, hogy a mi vidékünk ilyen nagy művészt adott a nemzetnek. Több írásom
foglalkozott már Györfi Sándor alkotótevékenységével, s remélem, hogy még fog is.
Nekünk egy emlékművet készített a mesterszállási-alsórészi iskola felépítésének 150.
évfordulója tiszteletére, amelynek a felavatása 2019. augusztus 31-én volt. Amelyet szintén
megköszönök Györfi Sándornak, valamint gratulálok a főkapitány úrnak, és Isten bőséges
áldását kérem reá, családjára és munkálkodására. Mindannyiunk örömére, nemzeti
kultúránk dicsősségére.
– 331 –
2. kép. IV. Béla király és Kötöny vezér

1. kép. Angyalos kút, Karcag találkozása – Nagykun millenniumi
emlékmű, Karcag, 2001
4. kép. Szabó László és Szabó István emléktábla

a Damjanich Múzeum falán
– készítette: Györfi Sándor, 2020
5. kép.
Herczeg Ferenc-díj plakettje
– készítette: Györfi Sándor, 2019
– 332 –
Papi lajos, a nagykunság fotóművésze
Kovács János
Papi Lajos, a Nagykunság fotóművésze

A szakmában, a barátok között és a Nagykunságban csak a „kis Papi“ néven emlegetett.
Papi Lajos a mai magyar fotóművészet egyik kiemelkedő, nagy és markáns alakja.
Kisújszálláson, ebben a jeles nagykun városban született 1945. március 30-án. A művészet
nem vele kezdődött a családban. Édesapja, Papi Lajos (1921-1987) jeles szobrászművész
volt, aki élete utolsó éveiben részt vett a mezőtúri Alkotótelep munkájában is. Életszerető,
robosztus egyéniségét ma is emlegetik a városban. Kitűnő mellszobrot készített róla a
Kossuth-díjas Györfi Sándor karcagi szobrászművész, amely portré a kisújszállási Papi-
ház kertjében látható. De apja, szintén Papi Lajos (1888-1961) is kiváló és keresett kőfaragó
volt, síremlékei máig megtalálhatók a kisújszállási temetőkben.
Volt tehát honnét és mit örökölnie ifjabb Papi Lajosnak, a tehetséget, a művészi
érzékenységet. S sikerült megtalálni is azt a műfajt, amely az övé, amelyben maradéktalanul
ki tudta fejezni magát és a körötte lévő világot, szükebb és tágabb környezetét, szülőföldjét
és hazáját. Nem volt ez az életút simának, göröngytelennek mondható. Papi Lajos, akit
már gyermekkorától érdekelt a fényképezés, mindíg csak a munka mellett tudott áldozni
ennek a kedvtelésének. A katonaság letöltése után néhány évig Gépállomáson dolgozott,
majd több évtizedet a MÁV-nál, a vasútnál, egészen nyugdíjba meneteléig. Ezenközben
megalkotott, létrehozott egy nem mindennapinak mondható, gazdag és értékes életművet.
Pályakezdése, életútja sokban hasonlít a magyar népi irodalom néhány nagy alakjának,
Sinka Istvánnak, Szabó Pálnak és Veres Péternek az életútjához, akik szintén kemény
kenyérkereső munka mellett alkottak maradandót. Papi Lajos is nagyjából egyedül harcolta
meg a maga jó harcát, maga szerezte meg a művészi sikert és elismertséget, az emberek
szeretetét és nagyrabecsülését. Tette ezt a Nagykunság szülöttéhez illő elszánt, konok és
szívós akarattal és munkával. Saját bevallása szerint 1962-ben kapta az édesapjától az első
fényképezőgépet, egy Weltax 4x6 típusú gépet. Amatőr fotósként részt vett a különböző
fotótáborokban, ahol sok mindent megtanult a nála idősebb, tapasztaltabb mesterektől,
művészektől, így Váradi Józseftől, Balogh Ferenctől, Vencsellei Istvántól, Keveházi
Jánostól vagy Szatmári Imrétől. Részt vett a különböző pályázatkon és fotókiállításokon,
s képei több újságban is megjelentek, úgy megyei, mint országos lapokban.
1993-ban barátaival Kisújszálláson fotóklubbot alapítottak, amely ma is sikeresen
működik. Több sikeres kiállítása volt Kisújszálláson és más településeken is. Több jeles
kezdeményezése volt a szülővárosban, különböző pályázatok kezdeményezője és résztve-
vőjeként is számon tartják. Kiállításait nehéz lenne felsorolni, hiszen talán már a száz felé
közelít a számuk. De nemcsak itthon vett részt kiállításokon, hanem külföldön, így például
Ausztriában, Spanyolországban, Romániában és Japánban. Egyre több környékbeli alkotó
választ könyvének címlapjául egy-egy Papi Lajos-fotót.
– 333 –
2005-ben Kisújszálláson a Helytörténeti füzetek 15. részeként megjelent az Ecsetem a

fény című kötete, amelyben 135 színes és fekete-fehér fotója jelent meg, gondos váloga-
tásban, a pazar gazdagságú életmű legjava, mintája. 2018-ban pedig a kisújszállási szüle-
tésű jeles patrióta író, Újszállási Rácz Lajos – aki több tucat kisújszállási vonatkozású
könyvet írt és szerkesztett – Papi Lajos gazdag életművéhez méltó könyvet készített és
jelentetett meg Ifjabb Papi Lajos élete és művészi hitvallása címmel, amelynek a sikeres
bemutatója 2018. október 26-án volt Kisújszálláson. A könyvbemutatón nagyon sokan részt
vettek Papi Lajos barátai és tisztelői közül, többek között Takaró Mihály, a jeles irodalom-
történész, aki elismerő szavakkal méltatta Papi Lajos gazdag életművét. Ebből a kötetből
is kitűnik, hogy mennyien szeretik, tisztelik a magát „kun atyafi”-ként is meghatározó
fotóművészt. E titulus rajta van a névjegykártyáján is. S nem véletlenül, hiszen ez az
alacsony, fürge, tréfás, harcsabajuszú, jellegzetes arcú művész valóban atyafink. Minden
nagykunsági ember, minden művészetbarát ember atyafia. Én legalábbis rögtön atyafinak
éreztem őt, amikor megismertem. Úgy érzem, hogy az idők folyamán barátokká váltunk,
hiszen többször megtisztelt, vendégül látott a lakásán, bemutatta nekem szeretett szülővá-
rosát, Kisújszállást, amelynek olyan jeles szülöttei voltak, mint Csukás István, a magyar
gyermekirodalom nagy alakja, Kiss Tamás költő, Papi Lajos szobrászművész, dr. Tóth
Albert ökológus, Pintér Attila szobrászművész vagy a kunkapitányokat adó Illéssy-
nemzetség. Ahol olyan emberek lábanyomát őrzik, mint Csokonai-Vitéz Mihály, Arany
János, Móricz Zsigmond és Sarkadi Imre. Van kikre büszkének lenni a kisújszállásiaknak.
Ezt a gazdag névsort gyarapítja Papi Lajos is, akiről már én is többször írtam. Riportot
készítettem vele, írtam a kiállításairól, a művészetéről, amelyet én mindíg a Nagykunság
fontos és meghatározó értékének tartottam.
Sokat lehetne még írni a számtalan és sikeres kiállításairól is, amelyek közül én itt csak
egyet emelek ki, amelyen résztvettem és nagyon tetszett. Erre 2016. szeptember 10-én került
sor, a túrkevei református templom galériájában. A kiállítás címe „Tájaink légkörében“
volt. Itt Papi Lajos fényképei mellett a Kossuth-díjas karcagi szobrászművész, Györfi
Sándor kisebb alkotásai, valamint dr. Tóth Albert ökológus természetfotói voltak kiállítva.
A kiállítást a jeles karcagi irodalomtörténész, Rideg István nyitotta meg, aki mindhárom
alkotóval baráti viszonyban van. Ebben a megnyitó beszédben Rideg István Papi Lajos
egyik igen fontos vallomásából idézett, a következőképpen: „Végeredményben egész eddigi
fotóművészetem a Nagykunság, az itt élő emberek szolgálatában született. Szeretem ezt a
tájat, ezt a népet, amely az évszázadok alatt keserves, szívós küzdelemben teremtette meg
anyagi és erkölcsi, művészi értékeit, valamint életlehetőségeit.” Hát ehhez bizony nemigen
tudunk mit hozzáfűzni.
Azt hiszem, hogy sokunknak, barátainak és tisztelőinek, nagy örömünkre szolgált,
amikor 2018. augusztus 20-án, nagy nemzeti ünnepünk alkalmából Szolnokon, a Megye-
házán Papi Lajos fotóművész átvehette az előkelő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művé-
szeti Díjat, amelyet már nagyon megérdemelt. Ez alkalomból Kisújszálláson is rendeztek
ünnepséget a tiszteletére, valamint 2021 év őszén jelent meg Papi Lajos fotóművészről
Újszállási Rácz Lajos szép, fontos és hiánypótló könyve is.
– 334 –
Papi lajos, a nagykunság fotóművésze
Papi Lajos szinte gyermekkorától ragaszkodott a múlthoz, a hagyományokhoz, az ősök

emberi és kulturális értékeihez. Művészcsaládba született bele, az élete azonban úgy alakult,
hogy egyéb munkákkal kereste meg a kenyerét. A fotózás a kezdeti hobbija lassan szenve-
déllyé, élethívatássá nemesedett nála. S minden lehetőséget megragadott a tanulásra, ter-
mészetesen a vele született tehetsége, érzéke mellett. Én mindig úgy éreztem, együttléteink
alatt vagy a műveit nézegetve, ezekben gyönyörködve, hogy életének és művészetének
igazán két kulcsszava van, ezek: szeretet és alázat. Isten teremtett világa szépségeinek
alázatos szeretete. Egy régebbi írásomból idézek Papi Lajos fotóival kapcsolatban: „Úgy
nagykunságiak, hogy egyetemes emberiek. Az élet szeretete, a táj szeretete, az egyszerű
emberek szeretete mellett a művész egyedi látásmódja, egyénisége teszi ezeket a fényképeket
szülőföldünk fénylő értékeivé. Az élet apróbb és nagyobb csodáihoz való alázatos szeretet,
amely ezt a kálvinista kun atyafit Assisi Szent Ferenc utódjává, lelki rokonává teszi.”
Papi Lajos, mint kitűnő fotóművész, tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének,
amely arra készteti az alkotót, hogy még jobban elmélyedjen a fotóművészet mai helyze-
tébe, problémáiba. A mai korban a technika fejlődésével nagyon megkönnyebbedett az
ábrázolási lehetőség, s nagyon sokan készítenek jó képeket. Másrészt azonban fel is hígult
ez a művészeti ág, sok művelőjéből bizony hiányzik a szakma, az élet és az emberek iránti
szeretet és alázat, amelyekre ebben a zűrzavaros korban olyan nagy szükség lenne. De azért
erős akarattal, hittel, hivatástudattal, fantáziával és tehetséggel még mindig lehet jó, szép
és nagy dolgokat alkotni. Valamint magában az emberi természetben is benne van az
állandó változás és megújulás lehetősége és képessége. Ez a megújulási képesség teszi
1. kép. Károly bácsi – 2010 2. kép. Kunok, Kisújszállás – 2009
– 335 –
okTATás — kulTúrA
örökifjúvá a már „hetvenkedő“, hetvenes éveit élő Papi Lajost, aki állandóan kísérletezik,
részt vesz a különféle pályázatokon és szülővárosa kulturális életében is.
Papi Lajos, mint szülőföldjét, a Nagykunságot szerető ember, régóta tagja a karcagi
székhelyű Kunszövetségnek, amely hagyományápoló, kulturális szervezet. Fontos szerepe
van a Nagykunság megismertetésében, tárgyi és művészeti értékeinek ápolásában, megőr-
zésében és megújításában, az itt született alkotók és alkotások népszerűsítésében. Papi
Lajos patrióta és realista fotóművészete sikeresen ragadja meg a tájegység egyedi, egyéni
és markáns jegyeit, értékeit és sajátosságait. Éppen ezért válik minden a kezén egyetemes
emberivé is. Ábrázoljon a kép bár embereket, tájakat, állatokat, növényeket, régi épületeket
vagy műemlékeket. Újszállási Rácz Lajos Papi Lajosról szóló kitűnő könyve a Szépség
napszámosa sorozatban jelent meg, amely sorozat Kisújszállás jeles embereivel ismerteti
meg az olvasót. Papi Lajos fotóművészeti tevékenységére nagyon is ráillik a „szépség
napszámosa” megtisztelő titulus.
Kedves Lajos barátom, mit is tudnék még itt írni Rólad, aki annyira kedves barátom
voltál nekem mindig s az vagy ma is. Mindig nagyon örültem a sikereidnek, egy-egy külö-
nösen jól sikerült képednek, amely örökidejűvé tett egy-egy mulandó pillanatot. Hogy
boldog voltam, mikor egyik könyvem hátlapján a te általad készített képem volt látható.
Vagy amikor megengedted, hogy a Vidékkönyv című kötetem címlapjára tehessem a Káni-
kula című fotódat, amely egy virágzó napraforgótáblát ábrázol, háttérben egy tanyával.
Hiszen amit a szavakkal nem tudunk elmondani, amire gyarló a nyelvünk, azt elmondod
te a képeiddel, a fényekkel és árnyakkal, a lét gyönyörűségeit és szenvedéseit megszólaltató
alkotásaiddal. Készíts még sok gyönyörű, megrázó képet, szeresd még sokáig a szülőföldet,
az embereket, s Isten is szeressen téged. Kapjál még sok szeretetet, elismerést, oklevelet
és díjat, mint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti díjat, amelyhez nagyon sok
szeretettel gratulálok.
3. kép. Bagod puszta 4. kép. Forráshiány – Ami a hírekből

– Bugaci terület, 2011. kimaradt
– 336 –
rohanjunk végig európán!
† Fodor István Ferenc
Rohanjunk végig Európán!

Az 1984. évi évkönyvbe még arról írtam, hogy micsoda bonyodalmakkal járt az 1970-
es években Európában barangolni. Akkoriban, amikor még azt hittük, hogy a Szovjetunió
örök időkig – de legalábbis addig, míg hajdan a Római Birodalom – fennáll. S milyen a
sors fintora? Nem telt el két évtized és gyökeresen megváltozott a világ, nem beszélve az
európai utazásokról. Ahogy tavalyelőtt még arról írtam, hogy útlevél, vízum – a rendszer-
változásra ezek szinte ismeretlen fogalmakká váltak. Legalábbis abban a formában, ahogy
korábban megszoktuk. Eltűnt a piros szocialista útlevél, ami mérsékelten volt használható
a Szovjetunióba, vagy Jugoszláviába is. Nem ablakok voltak egyszeri, vagy ötszöri utazásra
és az első világútlevélbe még valami olyasmi volt beleírva, hogy „Érvényes a világ minden
országába, kivéve Észak-Koreát!” 1988-ra jött el az idő. Természetesen én is igyekeztem
új útlevélhez jutni és élni a másféle lehetőséggel. Gorenje turizmusnak mondták e kezdeti
időszakot, mert jókora mennyiségű ilyen hűtőgépet hoztak be a magyarok Ausztriából.
Valójában azonban a videó – azaz képmagnó – volt a sztár. Irdatlan mennyiséget vettek
meg Ausztriában, jóval többet, mint az itthoni boltokban. Csak persze a Trabant tetején
egyensúlyozó hűtőgép feltűnőbb volt, meg legendák keringtek a majdhogynem vastüdőről
lekapcsolt nagymamáról, akit aztán kint is felejtettek Ausztriában, mert csak azért kellett
kivinni, hogy ezzel is nőtt a kivihető összeg mennyisége.1
Nekem is volt egy alkalmi kiruccanásom ebből a fajtából – szívességből. Az egyik honis-
meretes srácomat – aki akkor volt 18 éves – csak úgy engedték ki a szülei Bécsbe videót
venni, ha kimegyek vele. Nekem nem kellett kétszer mondani, fizették az útiköltségemet.
Egyébként nem szóltam bele semmibe, de nagyon figyeltem. A srác megvette a szerkentyűt,
aztán hazajöttünk. Telve volt a vonat is hasonló utasokkal, szinte egyedül voltam a kakukk-
tojás, aki nem hozott semmit. Meg természetesen a külföldről felénk utazók. Mi spanyo-
lokkal kerültünk egy kupéba, nagyon élvezték, amikor a határőrök felállítottak bennünket
és kirángatták a vonat üléseit, hogy van-e valaki elrejtve alatta. Már a végrehajtók is somo-
lyogtak, de még nem mondták nekik, hogy ne hülyéskedjenek már.
Mivel engem a vásárlás sosem érdekelt, így ebből a fajta utazásból kimaradtam, volt
azonban ebben az időben egy másfajta út is: valahogy úgy lehetett volna jellemezni, hogy
„rohanjunk végig Európán!” Az addig szűk keretekbe szorított utazni vágyóknak non stop
utakat szerveztek a gombamód szaporodó utazási irodák. A cél: minél messzebb jutni minél
rövidebb idő alatt Európában – váltott sofőrökkel, éjszakai buszon alvással. Néhány évig
élt ez az utazási forma, aztán amikor már több pénze volt az embereknek, meg messzebbre
is el tudtak jutni, akár saját járműveikkel is – szépen kimúlt. Két ilyenen én is részvettem,
mely összesen nyolc országot érintett.
1 Az osztrákok a határ közelében még nagymama megőrzőt is létesítettek, hogy a „fölösleges” személyt addig ellássák, míg
a család vásárol.
– 337 –
1990 nyarán – amikor már túl voltunk az első szabad országgyűlési választásokon, de
fogalmam sem volt még róla, hogy az őszi helyhatóságin én leszek a polgármester, de még
arról sem, hogy egyáltalán indulok – kitaláltam, hogy ki kellene ruccannom valamerre. A
már ismert nagy utazásaimat a hetvenes években tettem, utána inkább a Kárpát-medencében
egyéni és társas utakon vettem részt. Akkoriban már megvolt a Panoráma Tourist Jászbe-
rényben, mely éppen azért jött létre, hogy a VOLÁN-nak is legyen egy másik utazási
irodája. Bementem hozzájuk, hogy lesz-e a közeljövőben valamilyen non-stop útjuk. Azt
mondták, éppen a hétvégén megy két busszal Velencébe a jászapáti honismereti szakkör,
hátha még akad hely számomra. Minden nagyszerű! Julika – ma Jászberényben él mint dr.
Subáné – az apáti szakkör lelke, a város polihisztorának személye garancia volt egy
tartalmas útra. Hely pedig volt. Reggel fél 7-re kellett kiállnom az utcánk végére a templom
elé, miután Apátiról jött a busz.
Nem jellemző rám, hogy ilyen esetekben túl nagy előkészületeket végeznék: kisétáltam
reggel a 200 méterre lévő 31-es úthoz, az utcánkban lévő kis bolt már kinyitott hatkor:
vettem egy kilós kenyeret, meg egy szál füstölt kolbászt, betettem a nálam lévő szatyorba
és kész. Megjött a busz, felszálltam, mutatták, hogy hol a helyem. Nem látszott rossz szom-
szédságnak Adrienn, egy szimpatikus gimnazista lány, aki éppen szunyókált. Az ismerkedés
gyorsan ment: az első nagyobb kanyarban a fejére esett a kenyerem a csomagtartóból.
Az odaúton nem győzte az ember tekergetni a nyakát, legalábbis a határon túl, mert Szent-
gotthárdon már jártam korábban. Az osztrák és az olasz határon kívül egyébként csak egy
megállónk volt a Wörthi tavaknál közeledve Olaszországhoz. Késő este érkeztünk meg
Velencébe. Az olasz területen átmenő út biztosan nagyon szép lehet nappal, de sem oda,
sem vissza nem láttuk a tájat, mert akkorra már sötét volt. A viszonylag nem régi autóúton
a völgyhidak és az alagutak váltották egymást, biztosítva a majdnem vízszintes közlekedést.
Csukott szemmel is tudtam, mikor vagyunk alagútban, mert akkor visszaverődött a hang.
Nekem eggyel nőtt a már látott országok száma, mert erre még nem jártam.
Velencében beálltunk a nagyparkolóba. Teliholdas éjszaka volt, a négy sofőr felmászott
a két busz tetejére – mint a régebbi járatokon szokás volt – és ott hajtották álomra a fejüket,
mi meg elnyúltunk az üléseken, voltak, akik kifeküdtek a busz köré a betonra, ha volt náluk
valamilyen pléd.
Reggel bementünk a városba: a program olyan volt, mint másoknak, akik villámlátoga-
tásra mennek valahová: a kötelező látnivalók, de lehetőleg nem a legdrágább fajtából.
Megnéztük a Szent Márk teret, de a Canale Granden természetesen nem gondolával men-
tünk végig, hanem vaporettóval, ami már egy kevésbé romantikus eszköz, de lényegesen
olcsóbb. Délután átrándultunk Jesolóba, az Adriai-tengeri strandra. Aki akart, az fürdött,
mivel ez engem nem érdekelt: volt módom szétnézni a környéken. A monokinis fürdőzők
láttán persze én sem csuktam be a szemem. Az olasz líra négy fillért ért akkoriban, így
kissé humoros volt, hogy amikor nálunk még 2, vagy 5 forint volt a wc használat, itt
többszáz lírát kellett fizetni érte. Én a környező presszókat látogattam – egymást érték –
habár ásványvízen kívül nem ittam mást, mert akkor már öt éve absztinens voltam.
– 338 –
A visszautazás is viharos gyorsasággal ment: este fél 8-kor indultunk Jesolóból. Rövid
megálló a két határnál, meg egy pár perces egészségügyi pihenő – aztán reggel fél 8-kor
12 órás út után leszálltam az utcánk végén 2 nap és egy óra kirándulás után. Visszafelé már
a sofőrök váltásakor sem álltunk meg, csak beugrottak egymás helyére menetközben.
Egy másik – hosszabb – kiránduláson három évvel később volt szerencsém résztvenni.
A közben eltelt hosszú időnek az volt az oka, hogy az első szabad választás alkalmával
polgármesterré választottak, ami befolyásolta a további utazásokat: nemcsak az elfoglaltság
miatt, hanem a pozícióval kapcsolatos utazások miatt is. Ami országosan ment a nagypoli-
tikában, az zajlott nálunk is: az első miniszterelnökünk által is „kamikaze kormány”-nak
nevezett kormány sok olyan döntést kellett, hogy meghozzon, ami nem volt népszerű.
Sokak számára ez nem is volt váratlan, a baloldal viszont mindjárt megtalálta benne a
támadási felületet. Községi szinten én is mint független, de MDF2 szimpatizánsként indult
községvezető kaptam a pofonokat rendesen. A vége az lett, hogy engem nem sikerült
kikészíteni, sőt a támadások következményeként még két ciklusra meg lettem választva.
Az áldozat apám lett, aki szívbetegséggel lett leszázalékolva és a folyamatos támadások
hatására kapott egy újabb infarktust kint a labdarúgó pályán meccsnézés közben. Ő a hely-
színen meghalt, én meg néhány nap szabadságot kivéve elgondolkodtam a továbbiakon.
Abban maradtam saját magammal, hogy juszt sem fogok engedni: ha ilyen aljas módon
támadnak, akkor én is felkötöm a kardot. De előtte elterveztem, hogy lazítok egyet. Átné-
zegettem a könyvtárban a napilapokat és a Népszabadságban találtam a vegyes hirdetések
között egy rövid felhívást: Londonba 6 napos IBUSZ túra indul x forintért és egy telefon-
szám. Felhívtam a számot: Indul a túra? Meglepő választ kaptam: Ha Ön is jön, akkor
indul, mert akkor éppen huszonheten leszünk és bejön az önköltség. Még a hiúságom is
meg lett legyezgetve: Most nem tehetem meg, hogy ne menjek el és kitoljak azokkal, akik
már utazni szeretnének. Gyorsan döntöttem: elmegyek. Londonban még nem jártam, oda-
vissza egy-egy éjszakát kibírok a buszon, már próbáltam Velencébe menet.
Eléggé lazán álltam hozzá a témához. Azt nem akartam, hogy még előző nap felmenjek
Pestre – egyébként sem a szívem csücske a főváros, így aznap reggel mentem fel a legkorábbi
pesti busszal, ami fél 5-kor indult tőlünk. Gondoltam, hogy miután fél 7-re fenn vagyok a
Népstadionnál,3 onnét négy megálló metróval az Erzsébet tér4 és hétkor indul a különbusz
onnét. Kissé kockázatos volt, mert bármi lehetett volna a menetrendszerinti busszal is, meg
a telefon helyzet sem volt rózsás akkoriban, de minden ment, mint a pinty. 7-re ott voltam
az indulásnál.
Jó vegyes volt a csapat, hiszen semmit nem tudtunk egymásról: ki ilyen, ki olyan okkal
utazott. Ki családdal, ki egymaga. Tótkomlós háziorvosa például a nejével és a lányával
volt, de én például még a keresztnevét sem tudom annak a srácnak sem, akivel egy szobába
kerültem. Az persze még odább volt – egyelőre még elterültünk a buszon – kényelmesen,
hiszen a bő ötven fős buszon majdnem mindenkinek két helye volt, így nekem is.
2 A Magyar Demokrata Fórum alakíthatott koalíciós kormányt az első szabad választások után.
3 A mai Stadionok autóbusz-pályaudvar akkori neve.
4 Ez az elnevezés is új volt még ekkor, hiszen korábban Engels tér volt a neve, de számunkra ismerős volt, mert 1973-ig ide
jöttek be tőlünk a menetrendszerinti pesti buszok.
– 339 –
Némi késéssel elindultunk harminchat órás utunkra. Ennyi volt az út Londonig, s

ugyanennyi volt visszafelé is. Persze valójában oda el kellett venni egy órát, vissza meg
hozzáadni a tényleges időhöz a más időzóna miatt.
Nem Hegyeshalom felé mentünk, hanem Rajka felé – gondolom azért, mert ott kisebb
volt az átmenő forgalom. Így érintettük Pozsonyt is, majd Bécs mellett elhaladva Passaunál
beléptünk Németországba, mely ekkor már egységes volt. Minél távolabb voltunk
Magyarországtól, annál inkább ki voltak épülve az autósztrádák. Nem sokat zavart az sem,
hogy ránk esteledett, mert éppen ebben az időben – június végén volt leghosszabb a nappal.
A teljes sötétség nem tartott tovább bő öt órahosszánál, főleg ha beleszámítjuk a megvilá-
gított útszakaszokat, ahol nappali fényben lehetett haladni. Itt-ott elszundítottam ugyan,
de azért eléggé szemmel tartottam a tájat. Különösen érdekes volt az útnak az a szakasza,
ahol Dachaun, Regensburgon, Fürstön haladtunk át. Apám ezeket a városokat sokat emle-
gette, mert ott volt 1945/46-ban amerikai fogságban.
Másnap már erősen pitymallott 4 óra után, amikor félszemmel kitekintettem az ablakon,
s láttam, hogy elhúzunk egy tábla előtt, melynek felirata: Nederland.5 Igen meglepődtem.
Egyrészt azon, hogy hogyan kerültünk Hollandiába, másrészt meg azon, hogy nem ilyen
határátlépésekhez voltam szokva. Később aztán a többi határ nagyobbik részénél is csak
az elárvult határállomások, meg a felirat jelezte, hogy másik országban vagyunk. Gyorsan
kiderült a megfejtés: egyrészt az elhagyott csomópontban a sofőr véletlenül egy kijárattal
északabbra hajtott ki – magyarul eltévedtünk – de ennek nem volt jelentősége, mert később
visszatértünk ugyanarra az útra, csak annyi, hogy így Maastrichtnél6 ezt az országot is
érintettük terven felül. Másrészt pedig nem sokat tudtunk még ekkor a schengeni
egyezményről,7 mely nem sokkal előbb már több ország között határellenőrzés nélküli
átkelést biztosított.
Ezen az úton számtalan érdekes megfigyelést tettem – ezért is van az, hogy eléggé
kritikusan viszonyulok napjainkban azokhoz a bírálatokhoz, melyet a magyar demokráciá-
val kapcsolatban megfogalmaznak. Talán volna ok rá, hogy némelyik ország a saját gyakor-
latát is felülvizsgálja. Volt ami tetszett, volt, ami nem. A határátkelés könnyítése nyilván a
pozitív dolgokhoz tartozott, volt azonban olyan dolog is, amin leesett az állam. Nem sokkal
aztán, hogy elhagytuk Hollandiát nagy tábla hívta fel a figyelmet egy balról látható nagy
városra, melyet elkerült az autópálya, de több bejáró útja is volt. Mindenhová kiírva, hogy
Luik. Luik? Egy ekkora belga város és én nem találkoztam a nevével, aki gimnazista korom
óta kiemelten foglakozom a földrajzzal? Bizony kiderült, hogy Liege-ről van szó, az egyik
legnagyobb belga városról. Mert vallonul Liege, flamandul viszont Luik. Mivel északról
flamand területen voltunk, őket az egyáltalán nem érdekelte, hogy tudjuk-e, milyen városról
van szó. Elgondolkoztam rajta, hogy milyen furcsa lenne, ha Ráckevén a Budapestre vezető
útra Budimpesta volna kiírva, mert ott meg szerbek élnek és ők így nevezik a magyar
fővárost. A francia vallonok és a német flamandok ma majdnem kettészakítják az országot.
Belga nép ugyanis nincs.
5 Magyarul mélyföld. A Holland mellett Hollandia széles körben – náluk is – használt neve.
6 Ez a város az itt aláírt Európai Uniós szerződésről lett híres.
7 Schengen egy kis borváros Luxemburgban, ahol a Moselle folyón egy hadihajón néhány ország határellenőrzés nélküli
átlépésben egyezett meg 1985-ben. Később az érintettek köre folyamatosan bővült, 2007 óta ránk is érvényes.
– 340 –
Azt viszont nagyon pozitív dolognak tartottam, hogy annak ellenére, hogy a kapitaliz-
must anyagiasnak tartják, – a parkolókban szinte egy olyan wc-vel sem találkoztunk, ahol fizetni
kellett volna. Logikus a dolog: nincs arányban az esetleges bevétellel az a környezetrom-
bolás, amit a környék szennyezésével elérnek, ugyanis nálunk is csak az igénylők töredéke
veszi igénybe a fizetős helyeket, a többiek elmennek a bokrokba. Ettől függetlenül nálunk
akármilyen wc-szerű bódét felállítanak, első dolog a fizetés. Rosszabb esetben még arra
sem méltatják az igénybevevőt, hogy kiszolgálja valaki, hanem automata ajtónyitással
működtetik az objektumot. Az eredmény látható, de senkit nem érdekel.
Ezeknél a parkolóknál látható – és hallható – egyébként, hogy milyen veszélyforrás egy
ilyen autósztráda. Irdatlan hangerővel húztak el mellettünk a kocsik és nem egy durrde-
fektet idéző gumicafat színesítette a palettát.
Belgiumot elhagyva, csak az északnyugati sarkát érintettük Franciaországnak, de az jeles
vidék, hiszen Dunkerque környékén volt a szövetségesek hajdani partraszállása a második
világháború idején. Máris Calaisban voltunk, ahol a legkeskenyebb a La Manche – a Csa-
torna –, mely elválasztja a kontinenstől a Brit-szigeteket. Itt már – mielőtt a kompra hajtott
volna a buszunk, – sávot kellett váltani, hiszen Nagy-Britannia nem vette a fáradságot,
mint Svédország, hogy 1968-ban áttért a kontinensben megszokott közlekedési rendre.
A csatornán szinte viharos időben keltünk át. Engem ugyan nem zavart, legalább
rájöttem, hogy a tengeri betegségtől sem kell tartanom. Mindig akadt viszont olyan fana-
tikus, aki hozzám hasonlóan a fedélzeten bóklászott ilyenkor. Arra azért ügyeltünk, hogy
ne essünk bele a tengerbe. Mindketten olyan fotózgatósak voltunk, élveztük a hidegfront
betörés keltette hullámokat, a szelet, a csapkodó esőt, a vágtató felhőket. Maradt még idő
a bent tartózkodásra is. Messziről megláttuk a híres doveri fehér sziklákat. Mikorra
kikötöttünk, egész tűrhetővé alakult az időjárás.
Itt aztán találkoztunk azzal a jelenséggel, amit már korábban is hallottunk: az angolok
kissé mások, mint a kontinenslakók. Amellett, hogy jobban őrzik a hagyományaikat, jól
megnézik, hogy kit eresztenek be az országba. Ki kellett töltenünk egy csomó papírt, még-
hozzá angolul. Ez nekem – mint németesnek – sem volt egyszerű, de valahogy megoldot-
tuk. Legalább megtudtam, hogy a polgármester, az mayor. Meg azt is megtudtam, hogy az
a bizonyos „immigrációs” hivatal – amit könnyű volt kitalálni, hogy emigrációs, azaz
bevándorlási ügyekkel foglalkozik – hogyan működik az országba való belépéskor. Kemé-
nyen ellenőriztek bennünket, hogy nem akarunk-e ott maradni. Ennek az ellenőrzésnek az
egyik legnagyobb „áldozata” az a fiatal férfi volt, aki bizony kissé cigányos külsőt viselt
és nagy a valószínűsége, hogy azért szúrták ki. Mindenesetre őmiatta jól megvárakoztattak
bennünket, de szerencséjére mégsem kellett neki a határon maradni, mert egyébként esze
ágában sem volt letelepedni ott, csak időnként, ha összejött egy kis pluszpénze, akkor
szétnézett valamerre külföldön. Valahogy úgy, mint én is. De hát ugye egy „mayor”-ról
mégsem gondolták, hogy nem jön vissza!
A nehezén túl voltunk. Egyenest a nem túl távoli Londonba igyekeztünk, hogy elfog-
laljuk szálláshelyünket Wu úr panziójában, aki mint a neve is mutatja kínai származású
volt. Londonban egyébként a kínaiak ugyanúgy nem számítottak kuriózumnak, mint az
olaszok, hiszen amikor elindultam, hogy egyek valami helyi specialitást, akkor rájöttem,
– 341 –
hogy igaz lehet, amit mondtak nekem, hogy az angol a világ legrosszabb konyhája. Igazán-
diból ma sem tudom, hogy mi az igazi angol étel – netán a beefsteak?8 De a véres húsra
nem nagyon volt ingerenciám. Akárhány pubba betévedtem a legkülönbözőbb olasz
tésztákkal találkoztam. Ezeket a kis kocsmákat pedig – mint angol jellegzetességet – jól
megtanulmányoztam.
A szállás egyébként a Kensington park mellett volt, szép kilátás lett volna, ha az ablak
nem a licthofra nyílt volna.9 A kétszemélyes szobába egy másik egyedüli fiúval kerültem,
de sokat nem találkoztunk egymással sem éjjel, se nappal. Egyébként én is a legváratla-
nabbul viselkedtem kint, hiszen amellett, hogy többnyire egyedül járva sok mindent
felfedeztem, előfordult, hogy napközben meg jót szunyókáltam az árnyas szálláshelyen.
Nem véletlenül, ismerve a kijutásom előzményeit. Másnap aztán arra is rájöttem, hogy mi
az a kontinentális reggeli. Az ugyanis benne volt a szállásdíjban. Vaj, méz, lekvár. Kevés
kenyérféle. A gondot főleg az jelentette, mert ha lett volna bővebben, akkor többre is rá
lehetett volna kenni a rávalót és jobban jól lehetett volna lakni. Müzlit akkor láttam először:
fogalmam sem volt, hogy mi az a valami, amit a tejbe kevernek. De az is kontinentális
volt, még ha számunkra nem annyira ismerős is. Így aztán azt azóta sem tudom, hogy
milyen a „nem kontinentális” reggeli.
Volt egy nap szervezett program is, egy ott élő magyarul beszélő idegenvezető jóvoltából,
aki vállalkozott előre nem szervezett programként London bemutatására. Összedobtunk
neki némi pénzt, de igen hasznos volt az a buszos körülnézés, mert olyan információkat is
megtudtunk, amit külön-külön nem valószínű. Láttuk többek közt a cserkészmozgalom
alapítójának emlékét, a híres és igen drága áruházat, melybe inkább csak presztízsből megy
be az ember – ha már Londonban jár. Momentán mi nem mentünk be. Churchill szobránál
elmondta a hölgy, hogy az volt a kívánsága, hogy ha neki valamikor szobrot emelnek, akkor
vezessenek áramot a fejébe, hogy ne csinálják le a galambok,
A többi napokon szabadon kóboroltunk, én például rengeteget mentem a földalattin.
Nem okozott számomra gondot, mert térképek voltak mindenfelé a vonalakról. A rengeteg
vonalon mindenhová el lehetett jutni, nekem pedig voltak speciális útjaim. Ilyen volt pl.
hogy az egyik honismeretes tanulóm megkért rá, hogy fotózzam le neki azt a híres
Wembley stadiont, ahol a 6:3-as magyar győzelem született és mellesleg az 1948-as
olimpiát is ott rendezték. Igazából nem tudtam, hogy mire vállalkozom, ugyanis a földalatti
már előbújt a föld alól, már krumpliföldek között jártunk más övezeti tarifával, de végül
megérkeztünk oda. Nekem is érdekes volt, még helytörténeti szempontból is, hiszen többek
közt egy jász is szerepelt azon a táblán, melyen a bejárat mellett fel voltak sorolva az
említett olimpia aranyérmesei. Köztük volt a jászberényi Csík Tibor harmatsúlyú ökölvívó,
a város ünnepelt díszpolgára, aki végül alkalmi munkásként halt meg Ausztráliában. A
következő olimpiára – melyet már azóta rendeztek – lebontották a híres stadiont és egy
szuper modernt építettek a helyébe. Kimentem Greenwichre is, ahol hajdan a csillagvizs-
gáló kupoláján át állapították meg a 0 délkört. Elmentem a Towerbe is, a régi királyi
8 Rosbif = sült marha. Ezzel csúfolják a franciák az angolokat.

9 Zárt világítóudvarra.
– 342 –
központba, láttam a hollókat, melyeknek megnyírják a szárnyait, mert a fáma szerint addig
áll fenn a királyság Angliában, amíg hollók élnek a Towerben. A legfurfangosabb föld alóli
kibúvásom egyébként a Cityben volt. Mit tudtam én, hogy vasárnap ott egy lélek sincs.
Így történt, hogy kiszálltam a földalattiból és ott voltam egyedül a többmilliós nagyváros
közepén. No, vissza is bújtam gyorsan. Azt is megfigyelhettem a földalattin, hogy a régi,
igazi „elangolosodott” néger hölgyek, akik ott dolgoztak egyenruhában, milyen jókat
mosolyogtak azokon a népviseletes, mindenféle őserdei frizurát hordó néger nőkön, akikről
látszott, hogy nemrégen érkeztek valamelyik volt gyarmatról. Mintha Magyarországon
láttam volna egy nagyanyám féle nénikét botladozni a pesti belvárosban. Ott egyébként
nem lehetett bliccelni. Amellett, hogy sasszemek figyeltek, olyan volt a biztonsági rendszer
is, hogy nem engedte át, aki nem volt rendben. Pesten ebben az időben hányszor előfordult,
hogy vagy véletlenül, vagy félve, hogy lekésem a csatlakozást – jegy nélkül utaztam. Soha
nem buktam le, akkor elképzelhető, hogy mekkora kiesést okozhattak azok, akik direkt a
laza ellenőrzésre szakosodtak. És még egy észrevétel a földalattiról: a földalatti neve ott
földalatti – természetesen angolul. Nálunk vajon miért kellett majmolni Moszkvát a metró
névvel? London talán nagyobb metropolisz, mint Pest, – mert állítólag innét származik ez
a névváltozat.
Különben bármennyire hihetetlenül hangzik, én a sokmilliós Londont egy nyugodt
városnak ismertem meg. Abban az időben nem voltak robbantások, – mert volt idő, amikor
ott is történtek ilyenek. Mint már írtam egyedül barangoltam abszolút biztonságérzettel. A
kutya sem talált volna meg, ha valami történik velem. Amikor a Heathrow repülőtér felé
jártunk – a királyi kastélyba menet – láthattuk a hatalmas forgalmat a levegőben, amikor a
gépek egymás után ereszkedtek le. Egyszerre 6-7 gépet is lehetett egymás nyomában látni
a leszállás különböző fázisaiban. Azóta is érthető számomra, ha hallom a hírközlésben,
hogy valami hiba történt a rendszerben, hogy mennyire tökéletesen kell működni
mindennek, hogy ez a folyamatosság ne szenvedjen csorbát. A londoni repülőtér egy
jákóhalmi számára azért is érdekes, mert egy itteni leányzó igazolványában a születés
helyeként szerepel. 10
London mellett még kiruccantunk a windsori királyi rezidenciába és megnéztük annak
látogatható részét, hazafelé jövet pedig még a canterburyi apátságnál álltunk meg, ahol
Thomas Beckettet – a későbbi Szent Tamást – megölette az angol király a 12. században.
Ezen az úton nekem is öt olyan országgal gyarapodott a trófeám, ahol addig még nem
jártam.
Ez a típusú kirándulás mindössze egy fél évtizedig élt különböző változatokban. Előbb
a bevásárló túrizmus volt az uralkodó, majd a minél messzebbre jutás minél kevesebb idő
alatt és minél kevesebb pénzért. Szerveztek csillagtúrát is, amikor egy adott ország
városában volt több éjszakán át a szállás és napközben mindig más irányban indultak el.
Mint látható volt, 1993 nyarára már lecsengőben volt az érdeklődés az ilyen utakra:
Angliában már csak fél busszal voltunk, szemben a kér autóbuszos 3 évvel korábbi olasz
úttal.
10 A korábbi jákóhalmi gyógyszerész Londonba menet a testvéréhez – megszülte egyik lányát a gépen, valahol Belgium fölött.
Születési helynek Heathrow-t írták be.
– 343 –
okTATás — kulTúrA
Örsi Julianna
A járvány hatása a helyi közösségekre

a 21. században
1. Vírusos világunk
A történelmi korok tanulmányozása során sokszor találkoztam egy-egy járványra utaló

halálesetek feljegyzésével, állami intézkedésekkel a járvány terjedésének megakadályozá-
sára. Így például 1739-ben Hajdu Miklós Túrkeve kapitánya (bírája) pestisben halt meg.
Túrkeve aranykönyvébe is feljegyezték, hogy 1738-ban az Őri család – István kivételével
– is a pestis áldozata lett. Tulajdonképpen ez időtájt küldték az első orvosokat a nagykun
településekre. Így került például Laczka János jegyző, nagykun kapitány apja chirurgusként
(sebészként) Karcagra. Túrkevén a 19. század elején már állandó orvos (Ölbey János
chirurgus) volt.1806-ban a Diósgyőrből letelepedni szándékozó Tothpápai Dániel okleveles
orvos a következő juttatásokat kapta: „Készpénz 60 Rf., Szántóföld 2 Köböl alá való, Búza
16 Kila, Fűtő két szekérrel, Árpa 16 Kila, Szappan dupla tábla, 1 Lakásra szabad quartély,
és 1 véka kása”. Az 1830/31-ben kolerajárvány a Nagykun és a jász településeken kevesebb
áldozatot szedett, mint országosan. (Túrkevén ekkor 47-tel csökkent a népességszám.).
1835-ben még nem volt patika Túrkevén. 1851-ben nyitották meg az „Magyar Koronához”
gyógyszertárat.
Ugyancsak országos kolerajárvány tombolt 1873-ban A karcagi születésű Kátai Gábor
(1831-1878) gyógyszerész, nagykun kerületi orvos, egészségügyi kormánybiztos sokat tett
a magyar és a Jászkunság egészségügyéért. Megírta A fekete halál Karczagon 1739-ben
című művét a pestisről Tapasztalatait és a kolera elleni védekezés módját hirdette. Szakmai
előbbre jutását mindezzel megalapozta. (Több országos egyesület tagjaként, vezetőjeként
(Például: Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Magyar Földtani Társulat) részt
vett a korabeli tudományos életben. Orvosi, gyógyszerészeti, történeti cikkeket egyaránt
publikált. Mind szakmai tevékenysége, mind írásai, mind gazdag könyvtára maradandó
nemzeti értéket képvisel.
A születési anyakönyveket lapozgatva sok gyermekhalállal és gyermekágyi lázban
meghalt anyák adataival találkozhatunk. Nagyanyám sokszor felemlegette nekem is, hogy
az anyja mesélte: a családban is többször előfordult, hogy a szobában az anya egyik gyer-
mekével vajúdott a bába jelenlétében, az udvaron pedig a pap tartotta a temetési szertartást
a néhány éves gyermeke felett. A 19. század végén különösen a torokgyík és más betegsé-
gek sok gyermekhalált okoztak. Ezt a családi adatok összegyűjtése, a családfák felrajzolása
során sokszor tapasztalhatjuk. Az egészségügy fejlődése következtében aztán a 20. szá-
zadban az oltásokkal fokozatosan sikerült kiszorítani a gyerekeket tizedelő járványokat.
Az utolsó gyermekbénulás-járvány 1956-ban volt.
– 344 –
A járvány hatása a helyi közösségekre a 21. században
A felnőtt lakosokat sem kímélték a járványok. 1849-ben például a kormánynak a kato-

naság körében fellépő kolera, tifusz járvány miatt a Nagykunságon (Karcagon állandó,
Kunmadarason, Tiszafüreden mozgó tábori kórház volt) is több katonakórházat kellett
berendezni. Így nyugszanak az alföldi városok temetőiben messze-vidékek honvédjei is.
A második világháborúban a front ideérkezvén iskolákat kellett berendezni ideiglenes
katonai kórházaknak.
Majd a 20. század második felében az egészségügy szervezetének kiépítése, működésé-
nek biztosítása, az orvosképzés magas fokának köszönhetően (kötelező oltások bevezetése
stb.) elkerülték országunkat a nagyobb járványok. Azt hittük örökre.
2020 elején azonban felröppent a hír, hogy Kínában felütötte a fejét egy új vírus, amely
világhódító útjára indult. Márciusban Magyarországon is megjelent egy Budapesten tanuló
iráni egyetemista testében is. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület, a
Túrkevei Kulturális Egyesület és a Jász Múzeumért Alapítvány március 6-án még
megtartotta a „Nemzedékek kulturális jellemzői” című tanácskozását, de a későbbi össze-
jöveteli terveink nem valósulhattak meg. Néhány nap múlva már szükség lett az első orszá-
gos óvóintézkedések bevezetésére. Bezártak a közintézmények, elmaradtak a rendezvények,
találkozások. Új termékekkel ismerkedtünk meg. Vettünk, készítettünk maszkot, kézfertőt-
lenítőt és lépten-nyomon bekapcsoltuk a rádiót, televíziót, hogy hírt kapjunk a járvány-
helyzetről. Meghallgattuk az Operatív törzs tagjainak napi jelentéseit, figyelmeztetéseit az
országos helyzetről és megpróbáltunk alkalmazkodni az új helyzethez, reménykedve, hogy
ez csak átmeneti állapot. Megtanultuk a koronavírus nevét, jellemzőit, a betegség tüneteit,
a házi karantén szabályait és vigyáztunk magunkra és egymásra. Az oktatási intézményeket
bezárták és internetes oktatás bevezetésére került sor. Megszűntek a családi, baráti
találkozások. Maradt a telefonos, internetes kapcsolat. Azonban egyre inkább hiányzott a
közvetlen emberi találkozás. Nyár elején aztán megkönnyebbüléssel fogadtuk a hírt a
rendkívüli állapot megszüntetését. Ez azonban csak néhány hónapig tartott. Mi is június
végén megnyitottuk a „Kunikumot” 45 Nagykunságban alkotó művész kiállításával.
Hozzáfogtunk az információs szolgáltatás feltételeinek megteremtéséhez.
Ősszel azonban jött a második hullám és az újabb szigorú intézkedések. Már Túrkevén
is megjelent a koronavírus, amely egyre több (főleg idős embert) levett a lábáról, többen
kórházba is kerültek. A nagyvilágban és így nálunk is fokozott figyelem kísérte a gyógy-
szerfejlesztést. A kisújszállási születésű dr. Karikó Katalin a járványos influenza elleni
Pfaizer-vakcina kifejlesztésében nagy érdemeket szerzett. Magyarország munkája elisme-
réséül 2020. március 15-én Széchenyi-díjat adott a kiváló kutatónak.
A védőoltások megjelentek a világpiacon. Magyarország, az Európai Unió és más
országok vezetői igyekeztek beszerezni védőfelszereléseket, oltóanyagokat. A szükség
kiélezte a gazdasági versenyt. A gyártók kapacitásának hiányosságait látván a magyar
vezetők – átlépve az Európai Unió kötöttségeit külön tárgyalásokat folytatván ázsiai
országokkal – nagyobb mennyiségű kínai és orosz vakcinát rendeltek meg. A külön út
választása (belső és külső) politikai viharokkal tarkítva, de a vírus harmadik szakaszában
helyes lépésnek bizonyult. 2021 elején megkezdődhetett a lakosság beoltása. Ez az időszak
azonban további megszorításokat követelt, mivel a vírus brit mutációja még gyorsabban
– 345 –
terjedt és még több megbetegedést, kórházi kezelést, halált okozott. Immár a fiatalabb
korosztályt sem kíméli.
Bizonyára mindenkinek megvan a saját története, tapasztalata, véleménye a kialakult
helyzetről. A települések felújításokat végeztetnek, a kulturális intézmények dolgozói belső
raktár-, irattár rendezéséhez, digitalizáláshoz fogtak. A kézművesek hobbiból vagy egy
esetleges újabb piac megnyitásának lehetősége reményében tovább foglalatoskodnak.
Nekem és kutatótársaimnak a korábban gyűjtött anyag rendezése, elemzése, feldolgozása
adott mindennapi elfoglaltságot. Ennek eredményeként a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Tudományos Egyesület és a Túrkevei Kulturális Egyesület kiadott két könyvet (A népi
kultúra elkötelezettjei, Kihívások és válaszok a népi kultúrában) a Magyar Művészeti
Akadémia támogatásával. A betervezett könyvbemutatókra azonban még várni kell a
gyülekezési korlátozás feloldásáig. Időközben az én korosztályom is megbarátkozott az
on-line konferenciákkal. Jó lenne, ha Túrkevén is megtudnánk teremteni az ilyen típusú
rendezvények technikai feltételeit. Jómagam decemberben elkapván a koronavírust
megtapasztaltam, hogy mit jelent a betegség átélése, leküzdése magányban, a legközelebbi
hozzátartozók távollétében. A fizikai legyengülés együtt járt a lelki állapot válságával, a
közösséggel való kapcsolat hiányával. Most, hogy várom az oltásokat, a most született
unokámmal való találkozásomat, kívánom a járvány mielőbbi megszűnését. Újabb feladat
vár mindannyiónkra: Újraépíteni a családi, rokoni, baráti kapcsolatokat, közösségeket.
1. kép. A Kaszap Nagy István Református Általános Iskola tanulói Örsi julianna
előadását hallgatják a népművészetről – Túrkeve, 2021
– 346 –
A járvány hatása a helyi közösségekre a 21. században
II. Vészhelyzetben: Az alkotók alkotnak …
Nem mindennapi körülmények közzé kerültünk 2020 március idusán. A világméretűvé

vált járvány a Kárpát-medencébe is betette a lábát. A magyarság, de az egész emberiség
népesség védelme került a középpontba. Az ország vezetőire, döntéshozóira, a helyi
önkormányzatokra és az egészségügy dolgozóira kemény munka várt és vár. Erről nap mint
nap értesülünk a közmédiából. A válságkezelés minden szinten így, vagy úgy megjelenik.
Új törvények, rendeletek születnek, a gazdasági szférában startégimódosításokra van
szükség. Az egészségügyben a járvány kivédésére, az emberek életéért megfeszített harc
folyik, az oktatás területén új módszer, az internet útján terjeszthető ismeretszerzés
bevezetésére került sor. De vajon mit csinálnak az értékteremtők, értékőrzők? Ők sem
tétlenkednek. Ezúttal túrkevei és nagykunsági példákról írok.
Túrkeve Város Önkormányzata február végén még a megszokott nyilvános ülés kereté-
ben meghozta a döntését, hogy egy épület használatának biztosításával segíti a három
évtizede működő Túrkevei Kulturális Egyesület tervét, egy kulturális információs iroda
kialakítását a város vonzerejének, marketingének erősítése céljából. Ezzel elkezdődhetett
a tíz éve dédelgetett álom megvalósítása. Beindult a szervezés, a támogatók, önkéntesek
keresése. Néhány hét alatt összefogással, és nem kis anyagi áldozatvállalással az új funk-
cióra alkalmas közösségi teret varázsolt a civil szervezet a Széchenyi 3. u. szám alatt álló
kis épületből. Példamutató az az összefogás, amely a megvalósításban megnyilvánult.
Segítettek ebben szakipari munkások, egyéni vállalkozók, képviselők, önkéntesek egyaránt.
Nyugdíjas mérnök, munkanélkülivé vált fiatal, elfoglaltságot kereső nyugdíjas,
vagyonvédelmi, informatikus cég bekapcsolódására egyaránt szükség volt, van. Az épület
felújítása, berendezése költségei az Egyesületet támogatók keresésére ösztönzik. További
önkéntesek, támogatók jelentkezését is várják. Az időközben bevezetett rendkívüli
helyzetben az új közösségi tér megnyitását, a közösségi szolgáltatást el kellett halasztani.
Az idegenforgalom leállt, a strand bezárt… A cél megvalósítása azonban továbbra is
munkát ad a szervezőknek, közreműködőknek egyaránt. Hozzákezdtek a logó, plakátok,
szórólapok tervezéséhez, a népszerűsítő kiadványok írásához. A Kis-Új- Lap Nyomda
készen áll a nyomásra. Az Egyesület kéri, várja a támogatókat, hogy anyagilag is segítsék
a megjelentetetést.
A szervezők kulturális és egyéni kapcsolathálójukon keresztül további partnerszerve-
zeteket és közreműködőket informálnak, felajánlják a lehetőségeket és kérik a közös cél
megvalósításában az együttműködést. Mindez szolgálja a nagykunsági települések
fenntartható fejlődését, népszerűsítését, vonzerejének növelését. Erre szolgál a Kunikum
– Nagykun Kulturális Információs Pont megvalósulása. Az elmúlt években kialakított
nagykunsági, hazai és határon túli – szerződésekben is rögzített megállapodások – együtt-
működés, kapcsolatápolás most jól szolgál. A Nagykunsági Népművészek Egyesülete
(Karcag), a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület (Szolnok), a Kézmű-
vesműhely (Törökszentmiklós) már tavaly is segítette a túrkevei alkotók, és ezzel a város
hírnevének erősítését. Így Luka Lajos elnyerte a Népművészet Mestere címet, a kunhímzés
felkerült az UNESCO Nemzeti (magyar) Szellemi Kulturális Örökség listájára. A 11 nagy-
– 347 –
kunsági és bácskai hímzőkör közül a legrégebbi, folyamatosan működő a Túrkevei Népi

Díszítőművészeti Kör, melynek vezetője Nagy Istvánné immár másfél évtizede. A Vajda-
sági Magyar Történeti Társaság előadói rendszeresen ott vannak a Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Tudományos Egyesülettel közösen szervezett ismeretterjesztő konferenciákon.
Egymás után születnek a közös és egyéni kutatások eredményeként a könyvek, helyi kiad-
ványok az oktatás, a szülőföld múltjának, jelenének, jövőjének megismertetése céljából.
Mindebből ismeretet és erőt meríthetnek az itt élők, a Nagykunság iránt érdeklődők
egyaránt. Újabb közös projektek megvalósítására is készülnek.
Az alkotók, a kézművesek sem tétlenkednek. A Túrkevei Kulturális Egyesület Egyesület
felhívására a Nagykunság és környékéről többen jelentkeztek, eljuttatták míves termékeiket
(hímzések, szőttesek, alkalmi ruhák, ékszerek, ajándéktárgyak, mézeskalácsok, festett tojások,
faragások, kovácsoltvas remekek, vesszőből fonott tárgyak és egyéb kézműves remekek)
bemutatásra. A kiállítás 45 alkotó munkájából 2020. júniusában meg is nyílt a tárlat, amely
még 2021-ben is fogadta a látogatókat.
2-3-4. kép. Luka Lajos a Népművészet Mestere munka közben
– 348 –
A kunikuM nagykun kulturális információs Pont felavatása
Kovács János
A KUNIKUM Nagykun Kulturális Információs

Pont felavatása
Szünetelvén kissé a vírus, szép és felemelő kulturális ünnepségre került sor 2020. június
30-án a Nagykunságban lévő Túrkevén. A rendezvény 14 órakor kezdődött a Madarász
Károly Művelődési Házban, amelyet Túrkeve Város Önkormányzata és a Túrkevei Kultu-
rális Egyesület szervezett. Ez a nap a nagykunsági hagyományokról, művészetekről és
értékekről szólt. Alkotó emberekről, akiknek – Körmendi Lajos szép szavaival –, ez a vidék,
a Nagykunság „az Ég Oltára”.
A zsúfolásig megtelt kultúrházban először dr. habil. Örsi Julianna néprajzkutató, a Jász-
Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület és a Túrkevei Kulturális Egyesület
elnöke köszöntötte a vendégeket. Beszélt arról, hogy a kunikum szót először a Jászkunság
nagy tudósa, monográfusa, Gyárfás István (1822-1883) használta, mint a kunsági értékek
gyűjtőszavát. A jeles néprajztudós asszony majd egy egész kötetet szentelt Gyárfás
Istvánnak, „A Jászkunság tudósa” címmel. Ezek az értékek ma is fontos tényezői, értékei,
kincsei a kunsági településeknek. A tatárjárás idején betelepült kun nép a történelem
viharaiban is megőrizte önállóságát, függetlenségét és kulturális hagyományait, értékeit.
A mai alkotó emberek, művészek, kutatók ezeket a régi kunsági értékeket gyarapítják.
Ezeknek az értékeknek a gyűjtésére vállalkozott a nagykun város, Túrkeve Önkormányzata,
valamint a Túrkevei Kulturális Egyesület, amelyről érdemes itt néhány mondat erejéig
megemlékezni, ismertetni.
A Túrkevei Kulturális Egyesület egyidős a rendszerváltással. 1990-ben jött létre és
bíróságilag bejegyzett, közhasznú szervezetként működik a városban. Célja, hogy Túrkeve
város mellett gazdagítsa és népszerűsítse az egész Nagykunság és vidéke kulturális,
történelmi, épített és természeti értékeit. Az elmúlt három évtizedben rengeteget tett a
nagykunsági kultúra, értékek népszerűsítéséért, megismertetéséért, rengeteg program,
kulturális rendezvény, konferencia, kiállítás, előadás kezdeményezője és lebonyolítója volt.
Projektjeit leggyakrabban nagykunsági civil szervezetekkel, kulturális intézményekkel
valósította meg. Folyamatos, együttműködési szerződésben is rögzített partneri kapcsolata
van a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesülettel, a Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Népművészeti Egyesülettel, az Alföldkutatásért Alapítvánnyal, a Nagykunsági
Népművészek Egyesületével, a Kézműves Örökség Egyesülettel, a Jász Múzeumért Alapít-
vánnyal. Nemzetközi kapcsolatai közül kiemelhetjük a Nagykunságból a 18. században
kitelepültek mai közösségeit (Vajdasági Magyar Történeti Társaság, Ómoravica Monográfia
Egyesület). Az egyesület kiadványainak, ismeretterjesztő rendezvényeinek a színvonalát
biztosítja a szakértők, előadók és tagok magas szintű tudása, szakmai elismertsége. A
bemutatóteremben helytörténészek, néprajzkutatók, muzeológusok, művészeti előadók,
tárgyalkotók munkáival találkozhatnak a Nagykunság iránt érdeklődök. Fontos kiadványa
– 349 –
a 2013 óta évente megjelenő „Jászkunság” Évkönyv, amelyet dr. habil. Örsi Julianna szer-
keszt, megyebeli alkotók közreműködésével. Ő a Túrkevei Kulturális Egyesület irányítója,
lelke is. Mellette még meg kell említeni a jeles túrkevei előadót, nóta- és népdalénekest,
Farkas Rozáliát, aki néhány évig e testület elnöke volt.
Ezután a város frissen megválasztott polgármestere, Sallai R. Benedek köszöntötte a
vendégeket. Örömét fejezte ki, hogy a KUNIKUM Nagykun Kulturális Információs Pont
felavatására Túrkevén kerül sor, ahol annyi tehetséges ember született vagy fordult meg a
város története során. Így Túrkeve adta a szobrászatnak a három Finta-testvért, Sándort,
Gergelyt és Sámuelt, a filmművészetnek pedig a Korda-fivéreket, Sándort, Zoltánt és
Vincét. A túrkeveiek szorgalmas, értékőrző és hagyománytisztelő emberek voltak, akik
szívós, konok és kemény küzdelmeket vívtak az évszázadok során. Ezeket az értékeket a
mai nemzedékeknek is meg kell becsülnie, csak ezekre építkezve tud a mai kor újabb és
újabb kihívásaira megfelelni.
Ezután dr. Csonka-Takács Eszter, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi
Kulturális Örökség Szakbizottság elnöke, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi
Kulturális Örökség Igazgatóság vezetője köszöntötte a vendégeket. Megköszönte Túrkeve
város pozitív hozzáállását ezekhez a dolgokhoz, hiszen ez a vidék a látszatok ellenére
hagyományokban, kulturális értékekben nagyon gazdag. Elég csak megemlíteni a
nagykunsági, karcagi birkapörköltet, vagy a hagyományos mezőtúri fazekasságot. Minél
inkább tudatosítani és bemutatni kell ezeket a közös kincseket az itt élő emberek körében.
Ma, amikor a globalizáció igyekszik a népeket és kultúrákat egybemosni, nagyon fontos,
hogy a magyarság tudatosan becsülje és óvja évszázados nemzeti értékeit, közöttük a
nagykunsági értékeket is.
Ezután Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a
vendégeket, megköszönve a meghívást erre a szép és fontos ünnepségre. Ez a megye nagy
és gazdag kulturális örökséggel rendelkezik, s népességének két fontos része, a kun és jász
nép a 13. században települt be a mai Kis- és Nagykunság valamint a Jászság területére, s
őrizte meg mind a mai napig egyéni hagyományrendszerét, gazdag kulturális értékeit. Sor
került a Megyeháza épületében külön helyiségek kialakítására, ahol a kun és jász értékek
kerülnek bemutatásra, mint a nemzeti kultúránk fontos és elidegeníthetetlen részei.
Tudatosítani kell a Nagykunság, a Jászság és az egész Jász-Nagykun-Szolnok megye
területén ezeket az értékeket. A mai itt megjelenő és kiállító kunsági művészek éppen ennek
a szolgálatában tevékenykednek évtizedek óta. Az értékmegőrzés és az új értékek teremtése
fontos feladata lesz a Túrkeve nagykun városban létrehozott KUNIKUM Nagykun
Kulturális Információs Pontnak is, fejezte be beszédét a megye első embere.
A köszöntők emelkedett hangvételű mondanivalói után a vendégek mindjárt ízelítőt is
kaptak néhány túrkevei kunikumból. Először a túrkevei „kis pacsirta”, az általános iskolás
kislány, Simon Évi énekelt gyönyörű népdalokat. Vele már többször készített riportot,
ismertette sikeres tevékenységét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Új Néplap is. Ezután a
túrkevei Egres Kis Lajos Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja kevi verbunkost és csárdást
táncolt a színpadon. A több évtizede működő néptánccsoport vezetője Dittrichné Szegő
Hedvig. Nagyon sok helyen és sikeresen szerepeltek már országszerte és külföldön is.
– 350 –
A kunikuM nagykun kulturális információs Pont felavatása
A megnyitó és a kedvcsináló kulturális műsorok után a Madarász Károly Művelődési

Házban megtekinthették a „45 éves a Túrkevei Népi Díszítőművészeti Kör” című kiállítást,
amelyen egy igen szép és fontos kunikum is látható volt, a kunhímzés. A Finta Múzeumban
a szobrász testvérpár, Finta Sándor és Finta Gergely kiállított műveit tekinthették meg az
érdeklődők. Finta Sándor egyébként Amerikában szerzett világhírt, Finta Gergely pedig
fiatalkorában Párizsban, Rodin műhelyében dolgozott.
Ezután a vendégsereg átment a KUNIKUM Nagykun Kulturális Információs Pontba,
amely a Széchenyi út 3. szám alatt nyílt meg. Amíg odaérnek, addig mi tekintsük át a
Nagykun Kulturális Információs Pont feladatait, szolgáltatásait. Ismerteti azokat a fontos
látnivalókat, programokat, amik a Nagykunságban megtalálhatók. Így a különböző mú-
zeumokat, tájházakat, műemlékeket és kiállításokat. Népszerűsíti a különböző helytörténeti,
néprajzi, természetvédelmi könyveket, helyi kiadványokat (Túrkevén például a Túrkevei
Kulturális Egyesület vagy a Nimfea kiadványait). Fontos a kunikumok, hungarikumok,
helyi értéktárak népszerűsítése, a nagykunsági alkotók bemutatása. Fontos a meglévő civil
szervezetek támogatása, tanácsadás, széleskörű tájékoztatás (programok, menetrend, köz-
intézmények), valamint természetesen olyan gyakorlati szolgáltatások, mint a fénymásolás,
szkennelés, nyomtatás, spirálozás és laminálás.
A Széchenyi út 3. szám alatt kialakított Nagykun Kulturális Információs Pont épületében
egy nagykunsági „Ezeregyéjszaka” fogadta és bűvölte el a vendégeket. A környék legjobb
alkotóinak, értékteremtőinek varázslatos világa. Érdemes ezt kissé bővebben ismertetni.
Kezdjük mindjárt egy fontos kunikummal, a kunhímzéssel, amelyben a következő alkotók
említhetők meg: Bozsó Sándorné szakkörvezető (Kunmadaras), Kun Kézimunka Kör –
vezető Szentpéteriné Lévai Mária (Kunhegyes), Nagy Istvánné szakkörvezető (Túrkeve),
Majláth Antalné (Kisújszállás), Nagy Pálné Pádár Ágnes szakkörvezető (Karcag), Pajdi
Józsefné (Kisújszállás), Pápai Istvánné szakkörvezető (Kisújszállás), Somogyi Ferencné
(Kisújszállás), Takács Béláné (Túrkeve). Csipkeverők: Fejesné Koppány Gabriella népi
iparművész (Karcag), Szarka Andrásné (Karcag). Gyöngyfűzők, ékszerkészítők: Bán Andrea
(Törökszentmiklós), Tyukodi Lászlóné (Karcag). Varrónők: Fias Gáborné (Túrkeve),
Takács Andrásné (Túrkeve). Szövő: Moldvai Katalin (Karcag). Bőrművesek: Horváth
Tibor (Karcag), Horváth Tiborné (Karcag). Tojásfestő: Bán Andrea (Törökszentmiklós).
Fazekasok: Derecskei Magdolna (Mezőtúr), Fias Tamás (Túrkeve), Nagyné Török Zsóka
(Tiszafüred), Sudár Anett (Túrkeve), Szűcs Imre (Tiszafüred), Szűcs Imréné (Tiszafüred),
Szűcs Andrea (Tiszafüred), Szűcs Judit (Tiszafüred). Cserépkályha-készítő: Szabó Mihály
(Karcag). Fafaragók: Andrási Mihály (Karcag), Czupp Pál (Kunhegyes), Moldvai Tamás
(Karcag), Nagy István (Kisújszállás), Tyukodi László (Karcag). Szarufaragó: Kerepesi
János (Kunmadaras). Vesszőfonó: Luka Lajos (Túrkeve). Szalmafonó: Balogh Károlyné
(Kisújszállás). Műkovács: Tóth István (Karcag). Mézeskalácskészítő: Andrásiné Peszeki
Ágnes (Karcag). Könyvkiadók: Barbaricum Alapítvány (Túrkeve), Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Tudományos Egyesület (Szolnok), Nagykun Népművészek Egyesülete (Karcag),
Túrkevei Kulturális Egyesület (Túrkeve). Helyi érték (élelmiszer előállítók) Dékányné
Madarász Piroska (bio-termékek) – Túrkeve, Kevi Kenyér Kft. (kenyér, sütemények) Túrkeve,
Kevi Perec Kft. (kevi perec, linzer) – Túrkeve, Máté-hús Kft. (kevi kolbász) – Túrkeve,
– 351 –
Vígh Mihályné száraztésztakészítő – Túrkeve. A rendezvény támogatói: Nemzeti Együtt-

működési Alap, Nagykun Hagyományőrző Társulás, Túrkeve Város Önkormányzata, Jász-
Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület. Köszönet nekik!
A KUNIKUM Nagykun Kulturális Információs Pont felavatásával jelentős nagykunsági
esemény történt Túrkevén, amely a várost és az egész Nagykunságot gazdagította. A város
központjában létrehozott helyiségben naprakész információt kap az oda betérő látogató,
érdeklődő a Nagykunságról, kulturális rendezvényekről, látnivalókról, könyvekről és egyéb
programokról. Az épület egyúttal bemutatóteremként is működik, változó készletet kínálva
megismerhetik a látogatók az e tájon élő alkotóművészek munkáit. Akik közül van a
Népművészet Mestere, népi iparművész, kézműves, vagy szabad idejében hobbiként alkotó
is. A helyi, nagykunsági könyvek, kiadványok pedig az itt élő szellemi alkotók értékes
művei, amelyekből még jobban megismerhető e vidék lelki arculata. A KUNIKUM Nagy-
kun Kulturális Információs Pont gazdag tárháza a Nagykunság tárgyi és szellemi kultúrá-
jának, művészetének és népművészetének, alkotásainak. Mérföldkövei egy nép történetének,
lelki gazdagságának, élni akarásának, önismeretének és önazonosságának. Bizonyítva azt,
hogy amíg alkotunk, addig helyünk van ezen a világon, addig van életünk, gazdag, tanulsá-
gos múlttunk, munkás jelenünk és reményteljes jövőnk.
1. kép. Simon Évi ifjú népdalénekes a KUNIKUM megnyitóján szerepel
– 352 –
kunikuM Túrkevén
Örsi Julianna
Kunikum Túrkevén
– Közel félévszázados teljesítmény a túrkevei Népi Díszítőművészeti Körben –
A magyar népi hímzéskultúra egyik legrégebbi hímzéstípusa a szőrhímzés, amelynek a

Nagykunságból máig megőrzött darabjai (hímzett párnavégek) vannak a 18-19. századból
közgyűjteményekben (Néprajzi Múzeum (Budapest), Györffy István Nagykun Múzeum
(Karcag), egyházi gyűjteményben (Esztergom) és magántulajdonban. A kora újkorban a
vászonra rajzolt gyapjúfonallal szálán varrott öltéssel díszített textíliák különösen a
református vidékeken elterjedtek voltak. Egyes kutatók a kunokhoz köthető keleti elemeket
mutattak ki a motívumkincsben. Tény, hogy a 19-20. században a nagykun településeken
közhasználatban volt a hamis lapos-öltéssel hímzett párna, terítő. A kunhímzés jellemzői
közzé tartozik még: jellegzetes motívum-kincse (gránátalma, rózsa, tulipán, leveles indák),
szerkesztési módja (a központi motívumot alul-felül egy keskeny mintasor zár, a motívu-
mok szimmetrikus ismétlése) és harmonikus színvilága (pasztellszínek egymásba átmenő
alkalmazása). E hímzéstechnika generációról-generációra öröklődött, az elkészített dara-
bokkal díszítették a lakásokat. Emellett az egyházaknak és más intézményeknek is ajándé-
koztak belőlük. A 20. században egyre gyakrabban szerepelt a kunhímzés kiállításokon.
Mindez érvényes a Nagykunságra és ezen belül hangsúlyozottan Túrkevére. A városban
ugyanis 1975-ben alakult meg a Népi Díszítőművészeti Kör a Városi Művelődési ház kis-
csoportjaként Szádvári Andrásné Sallai Margit vezetésével (1975-1991), amely azóta is
működik. A szakkör alapító vezetője összegyűjtötte, lemásolta (fotózta, diára vette) a fellel-
hető archív anyagot, majd saját tervezésben tovább gazdagította azt. Első szakmai tanács-
adójuk Fél Edit néprajztudós és Fejér Mária jászberényi főiskolai tanár volt. A túrkevei
asszonyok felvállalták e hagyomány éltetését, továbbvitelét. A kör azóta is működik 20-
25 taggal. Az alapító halála után Rácz Kálmánné (1991-2005), jelenleg Nagy Istvánné
(2005-től) a vezető. Rendszeresen összejárnak, múzeumokat, népművészeti, népi iparművé-
szeti kiállításokat látogatnak, kapcsolatot tartanak néprajzkutatókkal, népművészeti körök
irányítóival.
A szakkör legszebb darabjaival szinte mindig ott volt, ott van a Kiss Jankó Bori országos
bemutatón és az Élő népművészet tárlatokon, ahol szép eredményeket értek el. Beválo-
gatták legszebb, zsűrizett darabjaikat a Szolnokon, Debrecenben, Budapesten rendezett
tárlatokra. Munkájuk eredményeként 3 megyei nívódíjat, 3 megyei első díjat, Kecskeméten
területi díjat, országosan 1986-ban és 1989-ben ismerték el harmadik díjjal tevékenysé-
güket. A függöny, asztalterítő, párna kollekciójuk 2013-ban bekerült zsűrizett termékek
közé (SzB 975 2013) Szádváriné 1989-ben népi iparművész címet, majd 1990-ben Túrkeve
város Pro urbe díját, Rácz Kálmánné 2000-ben Túrkeve város szolgálatáért díjat kapott. A
közösség munkáját a település 2010-ben Túrkeve városért díjjal ismerte el.
– 353 –
Rendszeresen bemutatták anyagukat, kezdetben a művelődési házban és a helyi múzeum-

ban, majd az 1980-1990-es években a Finta Múzeum számos kiállítást rendezett munkáik-
ból a megyében (Karcag, Kisújszállás, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Szolnok) és azon kívül
(pl. Hódmezővásárhely, Olaszország). A kunhímzés megismertetésében, terjesztésében
jelentős szerepe volt Szádvári Andrásnénak, aki üzemekben, iskolákban és más települé-
seken (Mezőtúr, Tiszaföldvár) is létrehozott, irányított hímző csoportokat.
Jelenleg Nagy Istvánné szakkörvezető a legaktívabb ismeretátadó. A kész munkákon,
mintadarabokon kívül nagyszámú mintarajzzal is rendelkeznek. 1994 óta a helyi művelő-
dési házban állandó kiállításuk van. Munkásságukról a Városi Művelődési Intézmény
évtizedenként katalógusokat jelentetett meg. A Debreceni és a Szegedi Egyetemen is
készült szakdolgozat a témában (Bán Andrea, Nagy Anita tollából). A túrkevei asszonyok
által készített kunhímzéses terítők díszítik a helyi református templomot, az általuk készített
darabok a város reprezentációs tárgyai között első helyen szerepelnek.
A túrkevei Népi Díszítőművészeti Kör adományozott hímzéseket közgyűjteményeknek
(a karcagi, a szolnoki és túrkevei múzeumnak, a budapesti Néprajzi Múzeumnak) is. Vannak
hímzéseik a szolnoki Damjanich János Múzeumban. Az 1980-as években egy 34 darabból
álló kollekcióval gazdagították a tiszavárkonyi Népművészeti Alkotóházat.
A túrkevei kunhímzésekkel évenként rendszeresen találkozhatnak a turisták a túrkevei
Juhászfesztiválon, a megyei és országos idegenforgalmi vásárokon, bemutatókon. A lakások
díszítésére (asztalterítő, párna, függöny stb.) is használják, motívumait hímezik ünnepi viseletre,
ott vannak blúzaik a fellépő népdalkörök és más szereplők ruháin, az iskolai osztálynaplókon,
a templomba menő asszonyok imakönyvein stb. A kunhímzés motívumai megjelennek
prospektusokon, plakátokon, névjegykártyákon vagy postai képeslapként. Újabban logóként is
használják egyes helyi termékek kínálatában (pl. a Máté-hús termékein).
A túrkevei Népi Díszítőművészeti Kör mindig nagy figyelmet fordít a hagyomány
továbbadására. A művelődési házban, a helyi iskolákban bemutatókat tart, kézügyességi
foglalkozásokon ismerteti meg tájunk hímzéstechnikáját. A Kaszap Nagy István Refor-
mátus Általános Iskola tantervében is szerepel a kunhímzés elsajátítása.
2019. év igen jelentős volt a számukra. Szerepeltek a „Kunok hazája” című filmben és
a „Kunok képes krónikája” című fotókiállításon is. Mivel a Nagykunságon és környékén,
valamint a Bácskában mintegy 11 településen működnek hasonló körök, így elmondhatjuk,
hogy ma a kunhímzés a nagykunsági kultúra szerves része, nem véletlen, hogy a Magyar
Szellemi Örökség listájára felkerültek, amely igen szép elismerése e közösségeknek.
A négy évtizeddel ezelőtt alakult túrkevei hímzőkör a jubileum alkalmából egy igen
gazdag kiállítással lepte meg az érdeklődőket. A Madarász Károly Művelődési Intézmény
egyik termében a legszebb kunhímzéseiket rakták fel a falra. A másik teremben pedig
megmutatták, hogy egyéb hímzési stílusokat (fehér hímzés, lyukhímzés, azsúrozás stb.) is
elsajátítottak. A későbbiekben a Túrkevén megnyíló „Kunikum” — Nagykun Kulturális
Információs Ponton is találkozhatnak munkáikkal az odalátogatók.
Összegezve elmondható, hogy a kunhímzés a nagykunsági néprajzi csoport tárgyi
kultúrájának egyedi, karakterisztikus darabja, melynek lelkes és kitartó hagyományőrzői a
túrkevei Népi Díszítőművészeti Kör, akik nagy hangsúlyt fordítanak a hagyomány átadására.
– 354 –
kunikuM Túrkevén
1. kép. Bán Andrea néprajzkutató és Farkas Rozália művelődési ház igazgató

a kiállítás megnyitóján – Túrkeve, 2020. Fotó: Forgács Éva
2. kép. A Madarász Károly Népdalkör fellépett a népművészeti kiállításon

– Túrkeve, 2020. Fotó: Forgács Éva
– 355 –
3. kép. Nagy Istvánné szakkörvezető a kapott emléktárggyal a kiállításban

4. kép. A Magyar Nemzeti Értékké nyilvánított kunhímzések bemutatója

– 356 –
VI. fejezet
Sikeres projektek
– 357 –
sikeres ProJekTek
A „Jászkunság kutatása” konferencia

Kunszentmárton, 2019. november 6-7.
Az idén éppen 80 éve annak, hogy a Jászkunság történetével, régészetével és néprajzával

foglalkozó tudósok, élükön Györffy Istvánnal, megrendezték az első Jászkun Kongresszust,
1939-ben. A kongresszus célja az volt, hogy összegezzék mindazt, amit a tudomány addig
elért, és kijelöljék a további kutatások irányát. Györffy István halála és a háború, aztán
meg a politikai helyzet nem feltétlenül az autonómiában élt jászok és kunok önállóságát
hirdető kutatásokat támogatta, így megakadt a konferenciák sora. Mígnem 1985-ben
Kiskunfélegyházán a Fazekas István vezette múzeum kezdeményezésére újra megrendezték
a Jászkunság kutatása konferenciát, ahol a tudományterületek legkiválóbbjai adtak elő.
Egyben elhatározták a kutatók, hogy 3 évenként számot adnak a legújabb eredményekről,
s ez a folyamat azóta is tart. Mindnyájunk örömére persze, mert a konferenciák kötetei
megjelentek mindig, olyan adatbázist képezve a Jászkunság kutatásának, mely mindig
korrekt forrása marad a történettudomány, néprajz és régészet szakíróinak. Egyed Ákos
professzor úr Jászkunság Műhelynek nevezte a történelmi Hármas Kerület történetével,
néprajzával, nyelvészetével és régészetével foglalkozó kutatókból álló csapatot. E
műhelymunka töretlenül folyik, újabb és újabb eredményeket mutatnak fel az immár új
generációs kutatók is. A legutóbbi konferencia az idén 300 éve újratelepült Kunszentmár-
tonban volt. Wenner-Várkonyi Attila polgármesteri köszöntője után Latorcai Csaba
államtitkár nyitotta meg a konferenciát. A jászkun főkapitány, Györfi Sándor Kossuth-díjas
szobrászművész a konferenciát üdvözlő beszédét Illéssy Ádám emeritus nagykunkapitány
tolmácsolta, majd kezdetét vette az előadások sora.
Az I. szekció, a 17. századi migrációról és annak következményeiről szólt. A jászkunsági

migráció adatainak értelmezéséhez jász és kaukázusi régészeti és néprajzi párhuzamokat
mutatott be Szabó Géza. Előadása az összehasonlító vizsgálatokhoz, mint a kutatás egyik
lehetséges jövőbeli útjához mutatott jó irányt. A pár éve indult oszét kutatások mind a
régészet, mind a néprajz terén kiváló lehetőséget adnak a jelenségek értelmezéséhez, a jász
történet megértéséhez. Bánkiné Molnár Erzsébet a tömeges migráció Félegyháza népi
kultúrájára és az identitásra gyakorolt hatását vizsgálta 1743-2019 közötti időinterval-
lumban. Kürti László a jász kirajzás és a felső-kiskunsági puszták kérdéséhez hozott
adalékokat. Nagy Janka Teodóra a jogi néprajz oldaláról közelített a 17-18. századi
migrációtörténethez, a jászsági típusú különélő nagycsalád jellemzőinek bemutatásával.
A konferencia több helyszínen folyt, a Kunszentmárton történetével foglalkozó szekció

előadásaiban Farkas Kristóf Vince egy 19. századi kunszentmártoni elszármazott értelmiség
sorsát mutatta be. Szarka József Gyalu és Istvánháza középkori átkelőhelyeinek bemu-
tatásával vázolta a korabeli utak helyzetét. Szikszai Mihály Kunszentmárton és a Tiszazug
közlekedési csomópontjáról szólt. Hegedűs Krisztián a 18. századi kunszentmártoni serfőző
mestereket idézte meg. Tóth Albert a Tisza szabályozását követő ökológiai változásokról
– 358 –
A „Jászkunság kutatása” konferencia
szólt. Janes Zoltán Kunszentmárton kegyurasága a 18-19.században címmel tartott előadást.

Szabó Sándor Soós László hadifogoly naplóját ismertette, míg Molnár Vilmos az 1919-es
bizonytalan időkről, a Tanácsköztársaság kunszenti áthallásáról szólt.
A III. szekcióban a Jászkunság történeti kérdéseiről szóltak az előadások Gulyás András

a jászok magyarországi beköltözésének problémáját ecsetelte. Törőcsik István a Jászság
kialakulásának legfontosabb kérdéseiről szólt. Bíró Gyöngyvér és Katona-Kiss Attila a
kunok eddig egyetlen rovásírásos emlékéről, a karcag-orgondaszentmiklósi csatvég
olvasatáról és a rovásos csatok, mint tárgytípusok elterjedéséről adott igazán érdekfeszítő
információkat. Pálóczi Horváth András a Nagykunság 15-16. századi demográfiai adatairól
szólt. Selmeczi László a reformáció jászsági elterjedéséről tartott előadást, melyben Jászkisér
történetére vonatkozóan hozott eddig ismeretlen adatokat. Mihalik Béla Vilmos a jászsági
plébániahálózat újjászervezéséről beszélt. Katona-Kiss Attila újabb kunsági témát vett
nagyító alá: a Kara Buga és a Karabuka kunhalom-neveket. Bagi Gábor az 1710-es évek
jászkunsági újratelepüléséhez hozott adatokat.
A IV. szekcióban történeti és demográfiai kérdéseket boncolgattak az előadók. Benke

Zoltán a kunszentmártoni népesedési viszonyokról szólt. Farkas Imre a Kunszentmártont
benépesítő őseiről tartott személyen hangvételű előadást. Turcsányi Péter a kunszentmár-
toni migráció hatását vizsgálta négy család anyakönyvi adataiból. Adat-gazdag, érdekes
részletekbe vezette be a hallgatóságot.
A konferencia V. szekciója a Jászkunság néprajzáról szóló előadásokat sorolta. Bathó

Edit a Jászságból kirajzott jász települések 18-19. századi viseletéről szólt. Barna Gábor a
kunszentmártoni és mesterszállási folklórgyűjtéseket mutatta be, míg Terék József a
megyében zajló egyenetlen eloszlású népzenei gyűjtésekről szólt. Az utolsó előadás
különösen érdekes volt a népművészettel foglalkozók számára. Ország László a híres
kunszentmártoni fazekas, a szecesszió bűvöletében élő Bozsik Kálmán kerámiáinak
motívumaiból komponált hímzésmintákat, amivel a közönség elismeréseit kivívta. Jól
mutatta a motívumok, a díszítőművészeti elemek vándorlásának módjait. Szép dolgok
születtek a keze nyomán. A konferencia szüneteiben a folyosón elhelyezett tablókon Barna
Gábornak, a 300 éves Kunszentmárton történeti mozaikjaiból szerkesztett poszter-kiállítását
olvasgathattuk.
A tartalmas konferencia előadásait kötetbe szerkesztve olvashatjuk már a jövő évben.1
Bartha Júlia
nérajzkutató
1 Megjegyzés: Első megjelenés a Redemptió 2019. 6. sz. (december) 14-15. p.
– 359 –
sikeres ProJekTek
1. kép. A XI. Jászkunság kutatása konferencia megnyitó előadását

dr. Latorcai Csaba történész, az EMMI államtitkára tartotta, 2019. Fotó: Mihályi Tamás
2. kép. Hortiné dr. Bathó Edit és dr. Pusztai Gabriella megkoszorúzzák Radics István
és a Kunszentmártont újratelepítő jászok emlékművét, 2019. Fotó: Mihályi Tamás
– 360 –
nagykunsági értékek a kunikuM kínálatában
Nagykunsági értékek a KUNIKUM kínálatában
Egy évtizedes terv vált valóra, hiszen a Túrkevei Kulturális Egyesület 2020 február végén
a Széchenyi u. 3. sz. épületet megkapta használatra Túrkeve város Önkormányzatától,
amelyben bemutathatják és népszerűsíthetik a Nagykunság szellemi és tárgyi értékeit. Nagy
szükség van erre, hiszen a nemzeti, ezen belül a nagykunsági kultúra képviselői (népmű-
vészek, képzőművészek, néprajzos-történész szakemberek, hagyományőrző civil szerve-
zetek) küldetése, hogy dolgozzanak a magyar vidék kulturális fenntartható fejlődéséért,
nemzeti sajátosságaink megőrzéséért. Nem kisebb felelősség hárul az iskolákra, a taná-
rokra, hogy az új nemzedék szemléletébe is beágyazódjon a hagyományokra épülő, meg-
újulásra alkalmas nemzeti értékek és aktivitásra serkentse a fiatalokat. Ezen a téren nagy
lépés, hogy városunkban 2020. június 30-án megnyílt a KUNIKUM – Nagykunsági
Kulturális Információs Pont bemutatótermében egy népművészeti kiállítás. A tárlatot dr.
Csonka Takács Eszter néprajzkutatót, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi
Kulturális Örökség Szakbizottság elnöke, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság vezetője nyitotta meg. A rendezvényt – melyet a
koronavírus veszélye miatt a Madarász Károly Művelődési Intézményben tartottak a
nagyszámú közönség jelenlétében – megtisztelte megjelenésével Hubai Imre, a Jász-
Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Sallai Róbert polgármester és több képviselő.
Köszöntőjükben méltatták az újszerű kezdeményezést. Eljöttek és munkájukat bemutatásra
átadták a Nagykunságon és környékén élő, alkotó népművészek, mintegy 46-an. Szép
példája ez a Nagykunság együttműködésének és kiválóan reprezentálja kulturális
értékeinket. Bízunk benne, hogy a megjelent helyi és vidéki érdeklődők hírét viszik a
KUNIKUM bemutatóhely és információspontban látható kiállításoknak és az Egyesület
által kínált szolgáltatásokat is igénybe veszik a helyi és a városunkba látogató vendégek,
turisták. Míg a most kiállító alkotók többségében a felnőtt generáció képviselői (köztük
Luka Lajos a Népművészet Mestere, a Népi Díszitőművészeti Kör és mások), de kiállítóként
ott van közöttük Fias Tamás középiskolás, fazekas-tanuló is. A műsort is fiatalok
szolgáltatták. Fellépett Simon Éva népdalénekes, középiskolás, aki már több országos
elismerésben részesült, valamint az Egres Kiss Lajos Néptáncegyüttes fiatal csoportja.
A kiállító művészek és helyi értékteremtők, akik művei most láthatók:
Andrási Mihály fafaragó, népi iparművész– Karcag, Andrásiné Peszeki Ágnes
mézeskalácskészítő – Karcag, Balogh Károlyné szalmafonó – Kisújszállás, Beklen
Alapítvány könyvkiadó – Túrkeve, Bán Andrea gyöngyfűző – Törökszentmiklós, Bozsó
Sándorné hímző– Kunmadaras, Czupp Pál fafaragó, népi iparművész – Kunhegyes,
Dékányné Madarász Piroska – Túrkeve, Derecskei Magdolna fazekas – Mezőtúr, Fejesné
Koppány Gabriella csipkeverő, népi iparművész – Karcag, Fias Gáborné varrónő –
Túrkeve, Fias Tamás fazekas – Túrkeve, Horváth Tibor bőrműves, a Népművészet Mestere
– Tiszafüred, Horváth Tiborné bőrműves – népi iparművész – Tiszafüred, Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Tudományos Egyesület – Szolnok, Kerepesi János szarufaragó –
Kunmadaras, Kevi Kenyér Kft – Túrkeve, Kevi Perec Kft – Túrkeve, Kun Kézmű Kör –
– 361 –
sikeres ProJekTek
Kunhegyes, Kurilla Tibor – Túrkeve, Luka Lajos vesszőfonó, a Népművészet Mestere –

Túrkeve, Majláth Antalné hímző – Kisújszállás, Máté-hús Kft – Túrkeve, Moldvai Katalin
szövő – Karcag, Moldvai Tamás fafaragó – Karcag, Nagy István fafaragó – Kisújszállás,
Nagy Istvánné hímző, szakkörvezető – Túrkeve, Nagykun Népművészek Egyesülete –
Karcag, Nagyné Török Zsóka fazekas, népi iparművész – Tiszafüred, Nagy-Pálné Pádár
Ágnes – Karcag, Pardi Józsefné hímző – Kisújszállás Pádár Ágnes hímző, népi iparművész
– Karcag, Pápai Istvánné hímző, szakkörvezető – Kisújszállás, Somogyi Ferencné hímző –
Kisújszállás, Sudár Anett fazekas – Túrkeve, Szabó Mihály cserépkályha-készítő, népi
iparművész – Karcag, Szarka Andrásné csipkeverő – Karcag, Szűcs Imre fazekas, a
Népművészet Mestere – Tiszafüred, Szűcs Imréné fazekas, népi iparművész – Tiszafüred,
Szűcs Andrea fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere – Tiszafüred, Szűcs
Judit fazekas népi iparművész – Tiszafüred, Takács Andrásné varrónő – Túrkeve, Takács
Béláné hímző – Túrkeve, Tóth István műkovács, népi iparművész – Karcag, Túrkevei
Kulturális Egyesület könyvkiadó – Túrkeve, Tyukodi Lászlóné gyöngyfűző – Karcag,
Tyukodi László fafaragó – Karcag, Vígh Mihályné házi sütemény készítő – Túrkeve.
A Túrkevei Kulturális Egyesület további sikeres pályázatok reményében folytatja a

kapott épületet felújítását és fiataloknak kézügyességi foglalkozásokat tart az alkotók
bevonásával a következő tanévben. E programban szakmai együttműködő partnerek a Jász-
Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület (Szolnok), a Nagykunsági Népművé-
szek Egyesülete (Karcag), a Kézműves Örökség Egyesület (Törökszentmiklós), a
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület (Szolnok) és a helyi állami és
egyházi iskolák. További érdeklődők esetében felsőbb korosztály részére is sor kerül
tanfolyam indítására. Az Egyesület a kiállítóhely állandó nyitvatartásához kulturált
munkalehetőséget, kínál önkénteseknek, szabadidejük hasznos eltöltésére nyugdíjasoknak,
kultúrapártolóknak. A fiatalokat is szívesen fogadja az Egyesület közösségi szolgálatra (a
helyi és szomszédos város középiskoláiból, ha van megállapodásuk e feladat ellátására
közösségi szolgálat keretében. Érdeklődni lehet: Széchenyi u. 3. sz alatt előzetes
telefonegyeztetéssel: 06-30-9383777.
A kezdeményezés folytatását 7 település (Berekfürdő, Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes,
Kunmadaras, Kunszentmárton, Túrkeve) polgármestere és a Nagykun Hagyományőrző
Társulás támogatásával biztatta, valamint 9 együttműködési megállapodás köttetett 9
intézménnyel (iskolák, művelődési intézmények, református egyház, gyógyfürdő) és civil
szervezettel.
Végezetül álljon is azon segítők sora, akik anyagilag vagy önkéntes munkával támo-
gatták a KUNIKUM – Nagykunsági Kulturális Információs Pont létesítését, megnyitását:
Túrkeve Város Önkormányzata, Bakos Viktor, Bartha József, Bartha Sándor, Bán Andrea
Ph.D-hallgató, Crow-Security Kft, Eperjesi István, Háztartási bolt, Herczegh József, Hopka
Lajosné, Kántor Lajos képviselő, dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató, Kurilla Tibor, Luka
Lajos, Luka Lajosné, Muka Ilona, Nagy Adorján, Nagy Istvánné, Nagy Sándorné, Nagykun
Hagyományőrző Társulás, Nemzeti Együttműködési Alap, dr. Örsi Julianna néprajzkutató,
Pápai Károly, Simon József, Szabó László, ifj. Szabó László, Szabó Lászlóné, Szabó Petra,
– 362 –
nagykunsági értékek a kunikuM kínálatában
Szám-Ügy Kft, Talamasz Csaba, dr. Thodory Zsolt képviselő, Tűzoltó Egyesület, WAVE
COM.
No, de hát mit is jelent a mostani kezdeményezés? Először is mit jelent, honnan
származik a név? KUNIKUM. A szó kitalálója Gyárfás István, aki a Jászkunok
történetének, elhivatott kutatója, mindezidáig a legrészletesebb leírója. A négy kötetes
munka 1883-85-ben jelent meg. Egyik írásában javasolta, hogy legyünk büszkék a
kunikumokra, azaz mind arra, amit a kunok évszázadokon át alkottak, ami jellemző a
kultúrájukra, amit őseik keletről hoztak, ami a letelepedésük utáni életüket, tárgyi és
szellemi kultúrájukat jellemzik.
Mostani kezdeményezés ennek a küldetésnek a felvállalását jelenti. A KUNIKUM hívó
szó a Nagykunságban és környékén élők számára. Mutassuk be térségi értékeinket,
legyenek azok népművészeti, művészeti, gasztronómiai, hagyományőrző vagy éppen
hagyományteremtő tevékenységek. Őrizzük és folytassuk azokat!
Dr. habil. Örsi Julianna, TKE elnök
1. kép. Népművészeti kiállítás a KUNIKUMBAN (részlet)
– 363 –
sikeres ProJekTek
2–3. kép. Népművészeti kiállítás a KUNIKUMBAN (részlet)
4. kép. Látogatók a kiállításban
– 364 –
VII. fejezet
Könyvismertetők, könyvbemutatók
– 365 –
könyvismertetők, könyvbemutatók
Könyvbemutató karanténból
– A Jászkunság évkönyvsorozat 6-7. kötete –
Tisztelt Földijeim!
Ezúttal – bár nagyon készültem a mai könyvbemutatóra, – de a sors közbeszólt. A mai
nap délelőtt karanténba kellett vonulnom, így nem lehetek jelen. (Így a közelgő 70.
születésnapom nemcsak köszöntéseket, de kellemetlen meglepetést is hozott a számomra.)
Bízom benne, hogy az újabb Jászkunság kötetek bemutatását így írásban is elfogadják
tőlem a karcagi könyvtár dolgozói és lesz, aki elvállalja a megírt mondandó felolvasását.
I. A Jászkunság évkönyv 6. kötete
Nagy örömmel vettem kezembe a Jász-Nagykun-

Szolnok Megyei Tudományos Egyesület újabb kiadvá-
nyát, a Jászkunság évkönyv 6. kötetét. Talán még
emlékeznek rá, hogy Jászkunság folyóirat évtizedeken
át megjelent és szolgálta a honismeret, helytörténet
iránt érdeklődők, a széles olvasóközönség ismereteinek
bővítését. 1954-2012 között 55. évfolyam jelent meg,
melynek kiadója 1995-től az Egyesületünk volt. Ennek
helyébe jogfolytonosan 2013-tól jelentetjük meg a
Jászkunság évkönyvet. A főszerkesztői feladatokat
2006-tól én látom el. Szívesen tartom a kapcsolatot a
közel félszázat számláló szerzői gárdával, fogadom az
írásokat a megyéből, hazánkból és a szomszédos orszá-
gokból, melyet írnak a tudomány, a kultúra bármely
területéről ismeretbővítés, ismeretterjesztés céljából. Korábban a Karcagi Nyomda, majd
a kisújszállási Kis-Új-Lap Nyomda és a támogatóink jóvoltából kiváló minőségben jelennek
meg a színvonalas, vaskos kötetek, melynek legújabb példányát ajánlom most a figyel-
mükbe.
A Jászkunság évkönyv 6. kötete ezúttal 400 oldal terjedelemben 9 fejezetet tartalmaz
32 szerző tollából. Az első fejezetben a honismeret, helytörténet-kutatás áttekintését
olvashatjuk különböző generációk és foglalkozásúak tollából. Jóeleső érzéssel
nyugtázhatjuk, hogy egyetemisták is foglalkoznak nyelvjárásgyűjtéssel, társadalom-
kutatással, ismerkednek a vidéki lakosság problémáival, életkörülményeivel. A második
fejezetben a Jászkunság jogi helyzetének javításáról (az országgyűlési képviselő-állítási
jogáról) és katonáinak az 1848/49-es szabadságharcban való helytállásáról kapunk részletes
ismereteket. Az egyháztörténeti rész elsősorban a reformáció évfordulójának kapcsán
szolgáltat újabb adatokat. De megismerkedhetünk egy népszerű katolikus társaság és az
első vegyes iskolák kialakulásával is. A harmadik fejezet egyrészt ismert tudósoknak állít
emléket, másrészt irodalmi művek bemutatásán át figyelmeztet a lokálpatriotizmus
– 366 –
könyvbemutató karanténból
fontosságára. A negyedik fejezet a falvak népességfogyásával és a jászsági kiskeres-

kedelemmel foglalkozik. A szerzők történeti néprajzi adatok alapján egy közösségi teret, a
jászsági istállót, valamint a jászkunsági nők öröklési esélyeit mutatják be. Az ötödik fejezet
az oktatás, művelődés, kultúra területéről közöl rövidebb-hosszabb írásokat. A civil
szervezetek történeti fejlődését követhetjük nyomon a karcagi egyletek, kaszinók kezdeteit
feltáró kutató – Elek György – tollából. A hatodik fejezet sikeres projektekről számol be.
Egyesületünk és partnerszervezeteink terveit, beszámolóit tesszük közzé a nyolcadik
fejezetben. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom a megyében folyó könyvkiadói tevékeny-
séget, amely nyomán számos helyi kiadású könyvről adunkk hírt. Végezetül a közelmúltban
elhunyt dr. Dienes Erzsébet honismeretvezetőről és kutatóról, valamint Birkás István
festőművészről emlékezünk meg.
II. A Jászkunság évkönyv 7. kötete
Egy év késéssel ugyan, de 2020-ban is megjelent a

Jászkunság évkönyv, immár a hetedik. Az első
fejezetet most is egy konferencia témájába tartozó
tanulmányoknak szántuk. „A múltra épített jövő” a
helyi értékek bemutatásáról, az értékőrzésről szól.
Károly Nóra a Verseghy Könyvtár helyismereti anya-
gát és annak hasznosíthatóságát mutatja be. Írása
útbaigazítást ad az idősebb generációba tartozó olva-
sóknak is az internetes anyaghoz való hozzáféréshez.
Pásztor István Zoltán azt a folyamatot mutatja be,
amely a helyi értékek összeállításától a Hungariku-
mok cím elnyeréséhez vezet. Több szerző a helyi
épített örökségeket (Zádor-híd, egykori iskolaépít-
ések) és egy-egy tárgyi emléket mutat be. (S. Kovács
Ilona, Kovács János, Elek György, Fodorné Hámori Ágnes, Fodor István tollából). A
karcagiak így ebből a könyvből megismerhetik a Kálvin u. 2. sz iskola, a Zádor-híd
építésének történetét, csakúgy, mint a karcagi kiskapukat, mint népművészeti
mesterremekeket. Tárgyi és szellemi értékeink tudatosítása fontos a jövő nemzedék számára
is, amiben nagy szerepük van a pedagógusoknak, a honismeret elkötelezettjeinek, a
kulturális intézményeknek. Az utánpótlás nevelésben nem kis szerepe volt Dienes Erzsébet
tanárnőnek, Fodor Istvánnak, más területen Kopasz Árpádnak, kik már nincsennek
közöttünk. Ha már tanárokat is említek, akkor a kunmadarasi Kopasz Sándor református
tanító és népnevelő munkásságára is felhívom a figyelmet. A mai ifjú nemzedék
szemléletformálásában napjainkban részt vesznek Herbály Katalin egyetemi oktató, a
vidéki múzeumok és levéltárak munkatársai, a hagyományőrző szervezetek vezetői. Talán
nem is gondol mindenki rá, mert természetesnek veszi, hogy a család, a helyi közösség is
érték, csakúgy, mint a kuriózumnak számító kunhalom. Ez utóbbiak egyre pusztulnak.
Megmentésük és feltárásuk új vizsgálati módszerébe vezetnek be a debreceni kutatók.
– 367 –
A Néprajz – kulturális antropológia fejezet további kulturális örökségnek számító, szinte

már-már a néprajzi csoport karakterét meghatározó tárgyakkal ismerteti meg az Olvasót.
A térségi, helyi fesztiválokon, falunapokon ezek a kézműves remekek kínálják magukat.
Helyi alkotók, mesteremberek, szorgos női kezek ügyességét dicsérik. Legmagasabb szintű
elismerést a kunhímzés kapta 2019-ben, amikor is felkerült az UNESCO Magyar Nemzeti
listájára. Elismerés ez a 11 nagykunsági és bácskai hímzőkörnek és az őket menedzselő
kutatóknak, intézményeknek.
A filmesek mindig keresik a táj, a település nevezetességeit, látogatják a rendezvényeket.
Előbb-utóbb nemcsak híradás, de komoly értékkel bíró film is készül. A Kunság és
környékének vizuális megörökítésére többen is vállalkoztak, vállalkoznak. A Jászkunság
kötetben Kovács János a mezőtúri kötődésű Vitézi László kiemelkedő munkásságát mutatja
be. Örsi Julianna pedig Karácsony Sándor „Kunok hazája” című film karcagi bemutatójáról
ír. Megjegyezzük, hogy a több évig tartó előmunkálatokban a szerző is részt vett. Karácsony
Sándor kiválóan kezeli a kamerát, a fényképezőgépet. Mellékesen megjegyzem, hogy azóta
már elkészült egy fotókiállítása is, amely reméljük a járványveszély elmúltával minden
jászkun településre eljut.
A 400 oldalas Jászkunság évkönyvbe ezúttal is bekerültek történelmi témák. Olvashatunk
a 16. századi nagykun falvak népességéről csakúgy, mint a bácskai testvértelepülések
lakosságáról. Ugyancsak a történelmi korokba vezet vissza Novák László cikke a deákok
megjelenéséről Nagykőrös mezőváros irataiban. A 20. század közepén lezajló politikai–
hadi eseményeket (háború, kitelepítés) a mindennapi ember életén keresztül is megismer-
hetjük.
A gazdasági élettel ezúttal †Lengyel Lajos, Tóth Albert és Rideg István írása foglalkozik.
Ezen írások megszívlelendők a mai gazdaságirányítók számára is.
Rideg István a szokásos irodalmi elemzései mellett írói kvalitását is megmutatja. A kutya
és az ember bensőséges kapcsolatáról emlékezik meg.
A kötet hét helytörténeti értékű könyv bemutatására is vállalkozik. Bízunk benne, hogy
azok a művek is olvasókra találnak.
Végezetül két elhunyt jeles személyről is (dr. Csatári Bálint, Fejes László) megemléke-
zünk.
A tanulmányok megszületését megelőző munkát, a szerkesztést, a könyvkiadás nyomdai
megvalósítását a Magyar Művészeti Akadémia, továbbá a Nemzeti Kulturális Alap, a
Nemzeti Együttműködési Alap, az SZJA adó 1%-a, a Túrkevei Kulturális Egyesület partner-
szervezet és a szerzők áldozatos, önkéntes munkája tette lehetővé. Köszönet érte. Bízunk
benne, hogy az olvasók is örömmel veszik kézbe, olvassák és hasznosítják e kötetet.
Mindkét Jászkunság kötetet szeretettel ajánlom a figyelmükbe. Bízom benne, hogy
hasznos olvasmányuk lesz csakúgy, mint az előző kötetek.
Örsi Julianna
a kötetek szerkesztője
– 368 –
A jászkun öntudat dicséretes dokumentuma a Jászkunsági évszázadok
A jászkun öntudat dicséretes dokumentuma,

a Jászkunsági évszázadok
Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója a könyv
rövid bevezetőjében (A Jászkunság kutatása konfe-
renciák története) az erős jászkun öntudat meglétével
magyarázza a konferenciák történetét, amelynek ez a
kötete éppen az ő gondosan megálmodott szerkeszté-
sében jelent meg 2018-ban. Kiadója a Jász Múzeum-
ért Alapítvány. Szép tisztelgés volt ez az immár IX.
konferencia-anyag a 2014-ben éppen 140 éves Jász
Múzeum előtt is. 24 tudós kutató tette le az asztalra a
munkáját! Gyönyörűséges a könyv külleme, a borítón
Sterió Károly festménye, a Néptánc Jászberényben
(1857) örökíti meg a korabeli utcai népünnepély
életes pillanatait, és hívogat bennünket is, hogy ki-
nyissuk ezt a gazdag gyűjteményt, amelyben a szer-
zők jól összeszedett, szemléletesen elrendezett írásai
színesítik a jászkun évszázadokat.
Fodor István régész kizárásos mérlegeléssel állapítja meg Az Észak-Kaukázus és a
honfoglalás előtti magyarság című dolgozatában, hogy „a régészeti adatok semmiben nem
támogatják a magyarság kaukázusi jelenlétének ötletét.”
Selmeczi László régész szintén hipotéziseket mérlegel, amikor A jászok betelepedése a
Jászságba címmel értekezik. Főleg nyolc jeles tudós nézetével szembesül. Hogy mennyi
találgatás, cáfolatkísérlet vezet el a biztosan mondható végeredményhez, ezt ízlelhetjük
Selmeczi okfejtéseiben! Az a biztos, hogy „a négyszállási jászok a 13. század közepén
telepedtek le a későbbi Jászság területén”, és „A régészeti leletanyagban semmiféle nyoma
sincs annak, hogy a Jászság területére a 14. század közepén tömeges betelepítés történt
volna”. (Tehát maradunk az irányadó 1239. március 27-i, illetve az 1246 előtti-körüli
dátumnál: IV. Béla fogadja Kötöny kán népét, majd a tatárjárás után behívja a kunokat.)
Pálóczi Horváth András régész A kunok korai történetének fő problémáit tárja elénk.
Előbb áttekinti a kunok elnevezéseit. „A quman minden bizonnyal színnévből lett népnév,
jelentése ’fakó, sápadt.” A kun és a qun népnév kapcsán előbb Németh Gyulát említi, aki
szerint „a qun és quman név egyazon népre vonatkozik”. Vásáry István véleménye szerint
„a Quman és Qun nevek összetartoznak, és így a magyar kun név is a kunok egyik önelne-
vezésére megy vissza.” Györffy György viszont azt tartja, hogy „a kun népnevet a magya-
rok ragasztották rá a kumanokra.” Ezután a régész „az egész 11-13. századi kun népességre
vonatkoztatott kuman, illetve kipcsak elnevezés” hátterével foglalkozik. Végül részletesen
vizsgálja a 11. századi migráció belső-ázsiai hátterét.
– 369 –
Szabó Géza régész dolgozatának címe: A Nart-eposz a bronzkori és a korai vaskori

leletek tükrében. Vagyis „a Nart-eposz alapján értelmezhető, bronzkori és kora vaskori
leleteinket” vizsgálja: „azokra a csontokra térek ki részletesebben, amelyeket Selmeczi László
a legrejtelmesebb állatcsont darabkáknak tart.” A négyszállási középkori jász sírokban
ugyanis Selmeczi óvó-, védő talizmánokat talált, állatcsontdarabkákat, nyúl sarokcsontokat,
juh asztragaloszokat (ugrócsontok, a lábtő csontjai), „amelyeket nyakba függesztve visel-
tek, amelyek azonban ékszerként, használati tárgyként nem értelmezhetők”, vagyis szak-
rális szerepük volt, például termékenységvarázsló, könnyű szülést elősegítő. A népvándorlással
hozható kapcsolatba az asztragalosz-leletek Keletről Nyugatra való elterjedése. Fontos
megállapítása a jászokra vonatkozóan: „Az indoiráni népek bevándorlása a késő bronzkor
– korai vaskor időszakától a népvándorlások keletről érkező sorozatos hullámai miatt –
mint azt a Négyszállás I. temető sírjaiban talált, az oszét területekről a 13. század közepén
beköltöző jászok átfúrt asztragaloszai is bizonyítják – a Kárpát-medencében a középkorban
is tartott.”
Tálas Nándor történész A kunok taktikájáról értekezik. „A taktikai mozgékonyságot a
nomádok alaposan kihasználták a nyílt mezőkön az ellenség gyalogságával szemben, de a
lassabban és merevebben mozgó (mozgatható) európai típusú lovassággal is sikerrel
mérkőztek meg számos alkalommal.” „A kis létszámú nehézlovasság mellett pedig a sereget
közepes- vagy könnyűlovasok alkották, a gyalogság gyakran csak elenyésző vagy teljesen
alárendelt szerepű volt, általában segédcsapatok alkották.” „A 13. századi ábrázolásokon
a mongolokat is gyakran igen nehéz páncélokban láthatjuk.” Részletesen ír az 1099 május
eleji przemysl-i csatáról, amikor a kunok Könyves Kálmán királyunk seregét a vár alatt
szétverik és hazakergetik. Említi az 1278. augusztus 26-ai morvamezei csatát is, ahol I.
(Habsburg) Rudolf német király és IV. (Kun) László hadai legyőzik II. (Premysl) Ottokár
cseh király seregét: „a kunok tipikus könnyűlovas harcmodort követtek.” Megállapítja azt
is, hogy „a mongolok ellen valós ellenállást szinte csak a kunok tudtak felmutatni.”
Hidán Csaba László régész, történész, harcművészet-oktató azt vizsgálja, milyen a
Páncélhasználat a sztyeppei lovas népeknél a 10-13. században. Bőséges tény- és képanyag
bemutatása után meggyőző a summázat. „A lóhátról való nyilazás a legfontosabb tényező,
ami a sztyeppei nomádok páncélhasználatát kialakította. Akár a szkíták korában, akár a
10. században, akár a késő-középkorban e népek olyan páncélokat használtak, amelyek
lehetővé tették a nyilazást előre és hátra egyaránt, valamint a lándzsavívást és a nyeregben
a gyors le- és elhajlásokat.” „A nyilazáshoz és a lándzsavíváshoz mindkét kezet használni
kell. Éppen emiatt a páncél jelentősége megnő a sztyeppei lovasoknál, mert miután felvették
a páncélt, mindkét kezük szabad maradt. Pajzs használata esetén csak az egyik kéz
használható támadó fegyver forgatására. A keleti és nyugati harcmód és a páncélhasználat
köz itt van a nagy különbség.”
Tóth Péter történész beszámol, milyen volt A jászok adózása a középkorban. Kifejti:
adóztak bizony, csak másképp! Ami valamelyest rámutat a kun és jász öntudat nyitjára is:
„valószínűnek látszik, hogy a jászok, mint királyi jobbágyok adózása a középkorban meg-
felelt az egész országban érvényes adózási rendnek. Voltak azonban nagyon jelentős
különbségek is: egyrészt a különféle adófajtákat egy rögzített összegben meg kellett váltani,
– 370 –
és ez az összeg nem változott, miközben az adófizetésre kötelezhetők száma folyamatosan

és jelentősen növekedett; ezt a későbbiekben az érintettek bátran értelmezhették úgy, mint
kiváltságos állapotot.” A cenzus a pénzben fizetendő kilenced, az akó a kilencednek meg-
felelő terményadó. „A jász kapitányoknak elsősorban ezt az adót kellett fizetniük, (…) egy
kiváltságlevél elárulja, hogy négy szállás – Berény, Fényszaru, Árokszállás, és Négyszállás
– 1473-ban 500 forintot fizetett cenzus címén, mégpedig részletben, Szent György és Szent
Mihály napján.” 1514-ben viszont a XXIII. törvénycikkely úgy rendelkezik: „a királyi
birtokokon lakó jobbágyok, közéjük értve a jászokat és a kunokat is, ugyanazokra az adókra
és szolgálatokra legyenek kötelezve, mint az ország többi jobbágya.” Tóth Péter szerint
„kellett dézsmának lennie”. Az egyházi intézmények fenntartására szolgált, „valószínűleg
nem a püspöknek szolgáltatták, hanem közvetlenül a papjaiknak.” A katonai szolgálatról
megjegyzi: „Lehetséges, sőt nagyon valószínű, hogy kezdetben a katonai szolgálat, azaz a
személyes hadba vonulás minden arra képes jászt terhelt; az is bizonyos azonban, hogy a
15. században már csak a kapitányok voltak kötelezve a hadjáratokban való részvételre.”
Bánkiné Molnár Erzsébet levéltáros, történész műve a Jogszokások a Jászkun kerület
népéletében. „A jogszokásnál nem a bíróság, hanem a közvélemény állít kényszert a norma
mögé.” Majd „a normáknak legtöbbjét (…) a helyi társadalomnak a jogszokásai közül
emelték a jogalkotók a szokásjogba.” Bőséges példát hoz a helyi gyakorlatból. „A község közös
haszonvételéből a kapitányt a jogszokás szerint egyharmad rész illette.” „A redempció
előtt a földhasználatot mind a Jászságban, mind a Kunságban a helyi jogszokások sza-
bályozták és a tanács felügyelte.” „A tanács állapította meg, hogy a község által a földes-
úrnak fizetendő árenda összegéből a lakosnak mennyit kell a közösbe fizetnie.” „A redempciót
megelőzően senkinek sem volt olyan szántója, amit a maga örökének tekinthetett. Azt, hogy
melyik évben hol és mennyi földet szánthat a gazda, a helyi tanács által koordinált és
felügyelt közösségi földhasználat szokásrendje szabta meg.” A jogszokás, illetve a szokás-
rend ellen vétkezőket olykor szinte brutális büntetés érte. „Jászdózsán 1744-ben írásba
foglalták, hogy miként és milyen büntetést kapjanak az Isten ellen káromkodók”: „(…)
minden személyválogatás nélkül az Deresben, vagy is a Templomnál lévő kalodában meg
csapatik, vagy is Büntettetik ötven pálczával, vagy 50 korbácsval.”
A régi Nagykunsághoz a tiszántúli kun települések tartoztak. Bagi Gábor történész kuta-
tómunkájának címe: Megjegyzések a Kőrösön túli nagykun területek kérdéséhez a 15-16.
században. Az „északi irányú visszaszorulás” témáját vizsgálja öt kungyanús település
(Bábocka, Ecser, Fábiánsebestyén, Öcsöd és Kunszentmárton) esetében, illetve Hatházi
Scibes fia Balázs leszármazottjainak birtoklásait, mert ők azok, akik ezt a vidéket és
településeit a Nagykunsághoz fűzik.
Nagy Janka Teodóra etnográfus jogi néprajzi műve Az öregek megöléséről a vének
tiszteletéig a Nart-eposzokban. Ebben, mint írja: „az öregek megölését helyezem vizsgála-
tom fókuszába”. Hozzátesszük: az i.e. 8-7. században született oszét eposz némely13-14.
századi ciklusában olvasható megölés-motívum önpusztító távoli-kései rokonai még a 20.
század művészi feldolgozásaiban is léteztek. Elég, ha csak Sánta Ferenc Sokan voltunk
(1952) novellájára gondolunk, vagy a japán Fukazava Hicsiró Zarándokének (1956) elbe-
– 371 –
szélésére, amely az „ősi öregasszony-kirakást” örökíti meg. A japán elbeszélésből készült

és 1983-ban Cannes-ban nagydíjat nyert Imamura Sóhei-féle film, a Narajama balladája
az egész világot megrázta.
A tudós rámutat, hogy az öregség helyi értéke a közösség, család, egyén viszonylatában
a közösségben elfoglalt szerepétől függ. A település felső részén éltek a harcosok, számukra
a legfőbb érték a hősiesség, az erő, bátorság, harci ügyesség. Közéjük tartozott a vén Urizmag.
Köztudott volt Urizmag bölcsessége, ravasz bátorsága. A felesége, Satana segítségével
sikerül igazolnia, hogy még öregen is hasznos lehet: „felhívja a figyelmeteket, mekkora
sereget kell felszerelnetek”. Szándéka sikerül, „a fekete-tengeri király marháiból egy egész
évig lakmároztak”, mind a három nemzetség. Később a földművelők nemzetsége a közös-
ség nevében úgy döntött, megölik az otthon maradt vénembert. „Tort rendezünk, meghívjuk
rá az öreg Urizmagot, leitatjuk és megöljük.” „Eljött az ideje, hogy az öreg bikánkat levág-
juk. (…) Ekkor az öreg Urizmag megértette, kiről is van szó, kitalálta, hogy elérkezett a
vége az életének.” A felesége segítségével megjelenő fia azonban a közösségi szokás elle-
nében megmenti az életét. Az eposzban tehát arra találunk példát, hogy a legöregebb meg-
ölésének szokása elavulóban van.
B. Gál Edit történész a könyv legelgondolkodtatóbb karriertörténetét írja meg: Orczy
István, a jászkun „főkapitány”. „Lipót király 1702. március 22-én az összes kun pusztát
500.000 forintért Ferencz Lajos hercegnek (…) illetőleg a Német Lovagrendnek elzálo-
gosította”. „Az elzálogosítás a Jászkunság lakossága számára a kiváltságok elvesztését és
a jobbágyi sorba való süllyedését jelentette.”
„1714. május 10-én Ferenc Lajos herceg (…) Orczy Istvánt, Heves és Külső-Szolnok
vármegye alispánját (…) nevezte ki a kerületek főkapitányává, és bízta meg a lovagrend
inspektori feladatainak ellátásával.” Tehát „Orczyt (…) nem a nádor nevezte ki, és nem is
tartozott sem neki, sem a helytartó tanácsnak beszámolási kötelezettséggel.” Alaposan ki
is használta a történelmi helyzet adta lehetőségeit. „1716-ban a kezdődő török háborúk
miatt ismét megindult az országban a belső vándorlás. Mivel a Jászkun Kerületben nem
volt robotkényszeren alapuló majorsági nagybirtok, s ennek következtében robotszolgál-
tatás sem, így a terület vonzotta a környező megyék jobbágycsaládjait.” Orczy „Különösen
a Nagykunság 18. századi újjátelepülésének volt a szellemi irányítója.”
A Szeged melletti Kiskundorozsma is neki köszönheti létezését.
„1731. április 13-án Orczy István római szent birodalmi bárói címet nyert”. III. Károly
1731. április 26-án kiadott oklevelében a Pesti Invalidus Házra ruházta át a földesúri
jogokat. A földesúri adminisztrátori tisztséget pár évig „báró Orczy István egész sor
vármegyei község földbirtokosa látta el.” Orczy István (1699 – 1749) élelmes ember volt,
1714 és 1733 közötti húszéves „hasznos” inspektori tevékenysége idején lett kisnemesből
báróvá. „Fekvő birtokainak nagysága meghaladta a 250 ezer holdat.” Ez a harácsoló főúr
„korunk hőse” volt.
Papp Izabella levéltáros tanulmányának címe: Vándorkereskedőkből redemptusok.
Újabb sikertörténet. A görög vándorkereskedők generációi fokozatosan építik ki a saját
karrierjeiket: betelepülés, alkalmazkodás, beilleszkedés, a légüres tér adta lehetőségek
felmérése (boltosok, haszonbérlők, hitelezők), kihasználása (kölcsönzés, zálog, földvásár-
– 372 –
lás, öröklés) révén, s végül a földszerzéssel megtörténik a jászkun jogok megszerzése, a

közéleti szerepvállalás.
„A görög kereskedők a 18. században igen jelentős szerepet játszottak az ország
kereskedelmi és hiteléletében.” „Szorgalmuk, kiváló alkalmazkodó képességük és személyi
tulajdonságuk is hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiek során a kiváltságos közösségek
egyenrangú tagjaivá váltak.” A 19. század elején már feltűnnek a magyar nevű görögök.
„1802-ben Tóth Mihály és Imre karcagi lakos 6 láncalja földet adott át zálogba Pap István
és Szappanos János görög árendásnak 300 forintos tartozásuk fejében.” „(…) a görögök
a bolt és a ház megvétele után leggyakrabban kertet, szőlőt vásároltak, hiszen erről
mondtak le először tulajdonosaik.” „1834-ben Kondorosi Mihályt Túrkevén tanácstaggá
választották.” „Idegen származásuk lassan feledésbe merült, és mint tekintélyes családokat
tartották őket számon.” „(…) de a 19. század közepétől a görögök helyét és szerepét a
Jászkunságban is a zsidó kereskedők vették át.”
Szikszai Mihály főlevéltáros munkája az Így utaztak hajdanán. A Jászság és a Nagy-
kunság úthálózata a reformkorban. „Különösen rossz volt a helyzet a Tiszántúlon, a Nagy-
kun Kerületben. Hiába vezetett itt Szolnok Debrecen közt a sóút, majd a postaút, a Tiszántúl
legmocsarasabb területén kanyargó töltésről rémségeket meséltek az utazók.”
„A török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc után a Habsburgok megszervezték a
rendszeres postajáratokat.” „Sok posta fogadóval kapcsolódott össze: ilyen a ma is álló
jászárokszállási fogadó.” „Pestről két nagyobb postavonal vezetett, az egyik Hatvan
érintésével Kassára ment, a másik Kecskeméten át Szegedre.”
„A só szállítása az egyik legtökéletesebben megszervezett ellátási rendszer volt a 18.
században Magyarországon.” „Erdély sóbányáiból a szárazföldi és a vízi utat egyaránt
használták. A vízi út a Maros folyón Gyulafehérvártól Szegedig, majd tovább a Tiszán,
Dunán Belgrádig, innen a Dráván Eszékig vezetett. A legfontosabb szárazföldi út az erdélyi
sóaknáktól haladt Pest felé.” „Ennek jelentősebb állomásai voltak: Déda – Margitta –
Székelyhíd – Léta – Pályi – Sáránd – Szoboszló – Nádudvar – Madaras – Fegyvernek –
Szentmiklós – Szolnok – Abony – Monor – Üllő – Pest.”
Örsi Julianna történész, társadalomkutató írása az Első generációs értelmiségiek a
Nagykunságban. A 18. századtól vizsgálja az értelmiségi pályákat a 21. század elejével
bezárólag. „A Nagykunságban a török kiűzése, az Alföld újranépesedése után idegen
származású, elsősorban új (kis)nemesek leszármazottjai kerültek értelmiségi állásokba.”
„Az első orvosokat (chirurgusokat) valószínűleg az 1730-as nagy pestisjárvány idején a
beszállásolt katonaság és a lakosság életének megmentése miatt ugyancsak a felsőbb
szervek küldték a Kerületekbe. (Így került Karcagra Laczka János chirurgus is, az egyik
jegyzőgeneráció őse.)” „A helyi értelmiségi réteg kialakulásáról az 1770-es évektől beszél-
hetünk. Ez a réteg összefonódva a redemptus családokkal részt vett a helyi társadalom-
irányításában.” „Első generációs értelmiségivel azonban a 19-20. században is találkozunk.”
Ők a történelmi (úri) értelmiség mellett a polgári értelmiséget képviselik. „Elválasztotta
őket a származásuk, társadalmi körülményeik, életfelfogásuk és értélrendjük.” „Az 1940-
es évek második felében bekövetkezett politikai átrendeződés jó néhány nagykunsági
szegény kisdiák részére megnyitotta az utat a továbbtanuláshoz.” A szerző politikai
– 373 –
karriereket is említ. „A fényes szelek útján helyben is kialakult a paraszt-értelmiségi réteg.

Ők alkotják az első generációs értelmiség egyik csoportját. A másik az elüldözött gazdag
parasztok leszármazottai, a harmadik a politikai pozíciókba kerültekből kialakult csoport.”
Napjainkban „A helycserék, gazdasági–politikai döntések átrendezték a helyi társadalmi
hierarchiában a családok, egyének helyét, szerepét. Az értelmiségi pálya veszített vonz-
erejéből”.
Farkas Kristóf Vince történész A rejtélyes kiskunfélegyházi kézirat című cikkében
kinyomozza, ki a szerzője a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban található különös iratnak,
amelynek címe: Jászok és Kúnok Ismérete, és azok Birtokainak Le Írása. Ez a mű Írattatott
Jász Apáthi Várossában 1799ik Esztendőben. „A teljes kéziratot Tóth János, a Jász Múzeum
igazgatója adta ki 1976-ban.” „A leghosszabb leírást Jászberényről olvashatjuk, de
Kiskunhalasról, Karcagról, Kiskunfélegyházáról, valamint Kunhegyesről is bő leírás
található.” A történész rájön, hogy a nagy helyismerettel rendelkező író írásképe nem lehet
azonos idősebb Bedekovich Lőrinc írásképével, mint korábban hitték, hanem nagy való-
színűséggel „Horváth Péter, a Jászkun Kerület aljegyzője és a jászberényi gimnázium
igazgatója” a szerző.
Bathó Edit etnográfus „Szabad valék mint a szárnyas madár…” Kiss Ágoston jászladányi
tanító kéziratos könyve a 19. századból című tanulmánya elöljárójában kiemeli a 16.
századtól jelentkező kéziratos könyvek jelentőségét, köztük a 18-19. századi „népieket.”
Ezután tér rá Kiss Ágoston (1823 – 1891) jászladányi tanító négyrészes kézírásos naplójára.
Kiss mindent lejegyez. Hitelesen ír a nagycsaládjukról, a ladányi iskoláról. Drámaian írja
le az 1831-es dühöngő kolerajárvány elleni helyi küzdelmet. 1840-ben, 17 évesen nyakába
veszi a világot. Megragadó a daccal teli hősi-romantikus elhatározása: „Így a sorsom
magam kezébe vettem, apám nem gyámolított többé, nem volt vezér, nem volt tanács adó.”
Kismaroson 1841-ben önkéntesnek áll be a császári-királyi hadseregbe.10 esztendőre
kötelezi el magát katonának: Milánó, Dalmácia.1848-ban harcol a rácok ellen. 1850-ben
Nagyváradon a katonai csendőrség kötelékébe lép, újabb 5 év. Aztán tanító Tiszaföldváron
majd Tiszakécskén, Jászladányban: „végtelen kitartása, tanulni akarása révén mégis elérte,
amit annyira szeretett volna, tanító lett.” Naplójában a megörökítést is a tanító szándék
vezérli.
Pethő László szociológus Egy politizáló menedzser a közelmúltból című munkája
átvilágítja „a szocialista időszak Jászberényének” kulcsfiguráját. Gorjanc Ignác (1924 –
1987) életútjának kisebb-nagyobb mozzanatait is érzékletessé tudja tenni. Családja gyöke-
rei a mai Szlovéniába, Celjébe vezetnek. Apja „Csepelen, a viharos gyorsasággal fejlődő
Weis Manfréd Művekben vállal állást.” Ő is az apja nyomdokain halad. Az „esztergá-
lyosból – némi munka melletti tanulás árán – mérnök lett,” „1953-ban kapott diplomát”,
„a magas szinten képzett kádernek” Jászberényt szánták. 1954-ben főmérnök lett, 1955-ben
igazgató.1957-ben indul meg „az elektromos hűtőszekrények gyártása”. A Heller-Forgó
hűtőtorony termékük „1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon aranyérmet nyert”. A gyár
„1964. januártól Lehel Hűtőpépgyárként működött, Jászberény lett a központ, ettől kezdve
ide tartoztak a budapesti és a sárvári gyáregységek is. Gorjanc igazgató is előbbre lépett,
vezérigazgatói teendőkkel bízta meg a minisztérium.” „1967-ben teljes jogú parlamenti
– 374 –
mandátumot szerzett.” „A hetvenes évek közepére Gorjanc befolyása a csúcsra ért, akkorra
egyértelműen tagja lett a magyar elitnek.” Gorjanc idejében, „Az adott időszakban
látványos jóléti beruházásokat hajtott végre a Hűtőgépgyár.”
Kiss Erika újságíró, helytörténeti kutató Jászárokszállás zsidóságának emlékeiből
értekezik. A betelepülésről, a Jászságban szolgált rabbikról, az árokszállási zsidók emlé-
keiről, a 2000-ben megjelent Emlékképek kiadványról. A dolgozatot a Barangolás a temető-
ben zárja. A hat rabbi egyike Kálmán Ödön, aki A zsidók letelepülése a Jászságban (1916)
című művében pótolhatatlan adatokat, információkat közöl az életükről.
Vincze János Farkas történész munkája A jászladányi zsidóság politikai szerepvállalása.
Többek között ír a betelepülés nehézségeiről, a holokausztig vezető útról, a Kossuth-kultuszról,
a megmaradásért való lavírozásról, a kommunista szerepvállalásról. „Összességében el-
mondható, hogy a jászladányi zsidóság széles politikai palettán mozgott, a szélsőséges
baloldali irányzatoktól az apolitikuson át az egészen konzervatív, néha már-már naciona-
lista jobboldalig. Jól kitűnik az is, hogy mennyire az egyéni döntések, a családi háttér, a
szocializációs környezet a meghatározók, és nem a sokat hallatott sztereotípiák.”
Cseh Dániel történész politikatörténeti írása az Önkormányzati választások Jászberény-
ben (1890 – 1902). A hideg polgárháború időszaka. A kiegyezés előtti politikai kultúra fel-
vázolása után a századvégi pártcsatározások részletekbe menő kusza, szövevényes
küzdelmeiről szól. Kiemeli az úri párti Elefánthy Sándor és a paraszt párti Koncsek István
szerepét, majd a Szabadelvű Párt térhódítását, gróf Apponyi Albert Nemzeti Pártjának és
a Szabadelvű Pártnak az egyesülését 1900-ban.
Kókai Magdolna etnográfus Az emberélet fordulóihoz fűződő hiedelmek a Jászságban
(születés, házasság, halál) témával foglalkozik a hagyományos paraszti társadalomban. A
gazdag tárházú babonás hiedelemvilág mágikusan befolyásoló eljárásainak sorát nyitják
meg a születés témakörén belül A lakodalmon végzett mágikus cselekvések. Ezt követik A
terhességhez és szüléshez kapcsolódó hiedelmek, illetve A gyermekágy időszakához és a
kereszteléshez kapcsolódó hiedelmek. A házasság körében tárgyalja az ismerkedést, a
szórakozási alkalmakat, a szerelmi kötéseket, a jegyességet, az esküvő napján történteket.
A halál kapcsán a halál előjeleire, a halál beálltára, a halott mellé helyezett tárgyakra, a halott
lelkére vonatkozó hiedelmeket részletezi a szerző. Szükséges néhány példát is idéznünk.
„Ha születéskor az újszülött nagyon sír, goromba lesz, ha kicsit, szelíd lesz.” „A lányok
cédulákra férfineveket írtak, és belegyúrták egy-egy gombócba, amelyik a főzéskor leg-
elsőnek feljött a víz tetejére, az rejtette a jövendőbeli nevét.” A kiszemelt legény megszer-
zésére való volt a megétetés: ilyenkor a lány bájolót tett a legény étekébe vagy italába,
például a pogácsába belesütötte a szeméremszőrzetét. A „fiúutód születése érdekében azt
tanácsolták a férjnek, hogy kössön kostökzacskót a nemi szervére.” Analógiás mágia:
„Petrezselymet kellett vóna lopni, akkor nagyhajú babája lett vóna.” Érintkezési mágia: „ha
az anyát terhessége alatt megdobják, vagy ráesik valamely tárgy, és hirtelen odakap, a
születendő gyereken ugyanott és ugyanolyan alakú anyajegy lesz.”
Bartha Júlia etnográfusa, turkológus témája a Keleti hatás a népviseletben – a cifraszűr
példája. „A szűr, ez a jellegzetesen magyar pásztorviselet szűrposztóból vagy abaposztóból
készült nagy gallérú viseleti darab.” Figyelemre méltó, hogy „a kisázsiai törökök máig
– 375 –
viselt pásztorköpönyegét aba-nak hívják.” „A szűr első írásos említése is csak a 16. század
elejéről való, az 1526-1541 között íródott Kazinczy Codex említi. 1570-ból való: „Nicolaus
Zywzabó.” „A szűr szabását a 19-20. századi darabokból ismerjük. Nem lehet tudni, hogy
a megelőző századokban milyen ruhafélékben lappangott. A 19. században a magyar
parasztság viselete volt.” „A szűröket a galléron, az elejen, az oldaltoldásként szolgáló
aszajon és az ujjak végén díszítették.” A szűrök díszítései tájtípusokban és a tájtípuson
belül is különböznek egymástól (Jászkunság, Alföld, Debrecen, Hajdúság, Bihar-Erdély,
Felföld, Dunántúl, illetve egyes kun városok sajátos díszítései). A „cifraszűr viselete a 21.
században újra feltámadt”, „a Hortobágyon immár évente, június utolsó hetében meg-
rendezik a cifraszűr-találkozót.”
Mészáros Márta etnográfus dolgozata a Lakodalmi sütőasszonyok a Kiskunság fal-
vaiban és mezővárosaiban. Elgondolkodtató hatással érzékelteti, hogy a lakodalom „hogyan
lett egy hagyományokat ápoló, a családi összetartozását erősítő tevékenységből a külön-
legességet, az egyediséget, sőt a különcséget kiszolgáló üzleti vállalkozás.” Megváltozott
a lakodalmak tartásának ideje és helye. Az 1940-es évek végéig még erősen élt a hagyo-
mány. „A menyasszony rokonai a lányos család vendégei voltak, míg az esküvő után a
menyasszony a férje házába és családjához ment ünnepelni. Éjfélkor a menyasszonyos ház
vendégei átmentek a vőlegényes házhoz, őket nevezték kárlátóknak, majd együtt mulatott
tovább a vendégsereg. A Felső-Kiskunságban úgy mondták, hogy mire a fektetőre került a
sor, addigra átvitték a menyasszonyos háztól a süteményeket.” És elmaradhatatlan volt a
lakodalmi kulcsos kalács, amelyet rostélyosnak is neveztek. Az 1950-es években és az
1960-as évek elején a „legfontosabb változás a közös vacsora volt. (…) Legtöbbször a ház
udvarán felállított sátorban tartották a lakodalmat. A tevőleges munkának hathatós
irányításra volt szüksége. A pörköltfőzést a főzőemberre bízta a család, míg a többi étel
elkészítésének tevékenységére fogadták fel a főző- vagy sütőasszonyt.” Az 1960-as évektől
azután a sátoros lakodalmak mellett megjelentek a kultúrházakban, vendéglőkben tartott
ünnepélyek. „A családi főzés fokozatosan elmaradt.” Az ezredfordulón pedig „a hivatásos
cukrászok veszik át helyüket”. Régebben a sütőasszonyoknak „kézzel írott receptes füzete”
volt. Régebben „a vendégek >összehordták<a lakodalmi ételek alapanyagát, majd közösen
elkészítették.” „Aprósütemények mellett külön szerepelt az újasszony éjféli kínálós
süteménye, amely lehetett hagyományosan rétes, majd ezt felváltotta az>Őszibarack<vagy
más különleges sütemény.” Mindezek helyét „lassan a nagytömegű termékeket előállító
vállalkozások veszik át.”
A kötetzáró dolgozat Virágné Juhász-Nyitó Klára etnográfus, zenepedagógus műve. A
címe: Jászsági hagyományok fenntartásának lehetőségei az óvodapedagógiában. Az
országos alapprogramba (játék, verselés, mesélés, ének, zene, énekes játék, gyermektánc,
rajzolás, mintázás, kézimunka, mozgás, a külső világ tevékeny megismerése, munka jellegű
tevékenységek, a tevékenységekben megvalósuló tanulás) – frappáns módon, nagyszerűen
be lehet építeni a jászsági meséket, népi gyermekdalokat, gyerekjátékokat is. Megjelen-
hetnek itt például az időjóslás, a fiús játék (a kukoricaszárból készített szekér), a lányos
játék (a csuhéból készített baba), az Adj, király katonát mozgásos népi játék, a Dombon
törik a diót énekes játék és a találós kérdések egész sora.
– 376 –
A népi kultúra elkötelezettjei
Azt hiszem, ez a könyv igen színes képekkel gazdagító örökítés. Nagyon jó szolgálatot
teljesít, és hellyel-közzel nagyon jól hasznosítható a közoktatásban is.
Rideg István
A népi kultúra elkötelezettjei

Szerkesztő: Örsi Julianna.
Jászkunság Könyvtéka sorozat 7. kötet.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület. 2020, Szolnok – Túrkeve
Érdekes, szaktudományunk, a néprajz történetében örök kihívás annak tanulmányozása,

kit-mit tekint egy-egy közösség önmagával azonosnak, milyen hatások formálják a repre-
zentatív szerepeket és hogy jelenik meg a közösség e szerepek és szereplők által más
közegekben. Ennek megválaszolására tesz kísérletet
a 13 szerzőtől 33 tanulmányt közlő kötet a Nagykun-
ság földrajzi keretei között. A szerkesztő, Örsi Juli-
anna bevezetője után a tanulmányokat két nagy
egységbe osztotta. Elsőként, „Művészek, írók, alko-
tók, népművészek” alcímmel a Nagykunság települé-
sein élő vagy azokhoz kötődő, onnan származó
alkotók munkájába nyerhet betekintést az olvasó. Az
ide válogatott írások mindegyikéről elmondható,
hogy így vagy úgy, de az alkotáson kívül a múzeumi
világhoz kötődés a közös jellemzőjük. Kiállításmeg-
nyitók, tanulmányok, interjúk, bemutatók, ajánlások
és beszámolók átdolgozott változatait vagy újra-
közlését találjuk itt. A szép fotókkal kiegészített 24
írás tulajdonképpen egy tabló a Nagykunságról,
amely képeinek többségét ünnepek, évfordulók alkal-
mával kutatók fogalmazták meg. A művészportrék
között Ratkai Lajosról, Györfi Sándorról, Gy. Vad
Erzsébetről, Papi Lajosról, a népművészetben alkotók között Kántor Sándorról, Luka
Lajosról, Nagy Istvánnéról olvashatunk, általuk pedig a nagykunsági festészet, szobrászat,
könyvillusztráció, nyelvjáráskutatás, faragás, fazekasság, vesszőfonás, hímzés, bútorfestés,
játékkészítés világába pillanthatunk be. Az alkalmakhoz kötött szövegektől Füvessy Anikó,
a Nagykunságban és az egész megyében a népművészettel, tárgytörténettel, mesterdinasz-
tiákkal legtöbbet foglalkozó jeles kutató írásai ütnek el, aki itt is tanulmányokat közölt,
mégpedig a specialisták jelentőségéről, hatásáról és kapcsolatrendszeréről, az egyéniség
szerepéről Kántor Sándor esetében, valamint a tiszafüredi festett bútor stílusáról és
készítőiről.
– 377 –
A második egység 9 tanulmánya – „A helyi értékek kutatói – vallomások, interjúk,

életrajzok” címmel – azokat a kutatókat mutatja be különböző stílusú és alkalomból
született írásokban, akik az előzőek esetében szerzők. Füvessy Anikó, Györgyi Erzsébet,
S. Kovács Ilona, Bathó Edit, Bán Andrea, Bellon Tibor, Kovács János, Rideg István, Örsi
Julianna vallomásos vagy mások által megfogalmazott portréi arra hívják fel a figyel-
münket, hogy a kutatás és annak eredménye nem csupán a vizsgált közösség felől hat a
tudomány irányába, hanem visszafelé is. Azáltal, hogy kutatás tárgyává válik például egy
népművészeti alkotó munkássága, megváltozik a helyzete saját közösségében, vala-
mennyire szimbolikus szerepet kap, ezzel akaratlanul is átrendezi a belső viszonyokat.
Ugyanezt erről a kötetről is elmondhatjuk: válogatásával kiemel a Nagykunság kultúrájából
és tudományos munkájából alkotókat, kutatókat. Az, hogy mások hiányoznak, arra enged
következtetni, hogy egy következő kötetben olvashatunk róluk.
Gecse Annabella néprajzkutató
Kihívások és válaszok a népi kultúrában

Ünnepi kötet Örsi Julianna 70. születésnapjára
S Kovács Ilona (szerk.): Kihívások és válaszok a népi kultúrában

– Örsi Julianna válogatott írásai.
Alföldi Könyvtéka 14. Túrkeve, 2020. Terjedelem: 480 oldal
„Kihívások és válaszok a népi kultúrában” címet viseli az a jubileumi kötet, amely a 70

esztendős Örsi Julianna Piroska tiszteletére készült 2020-ban.
Örsi Julianna a Nagykunság szülötte, mint a jeles nagykun kapitányság székhelye,
Karcag gyermeke, predesztinálva lett arra, hogy
szülőföldje tudós kutatója legyen. A család, rokonság
ezer szállal köti őt a kiváltságos Nagykun Kerület
múltjához, történelméhez, sokoldalú kultúrájához. A
Karcagon folytatott alsó és középfokú tanulmányai
során már a kutatómunka irányába terelődött érdek-
lődése. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegye-
temre felvételt nyerve közelebb került a néprajztu-
dományhoz. Kiváló professzora Gunda Béla és
Ujváry Zoltán – akkor még adjunktus – a népi társa-
dalom kutatására ösztönözték. Az egyetemi korszakát
lezárandó, diplomamunkáját a Nagykunság társadal-
mából írta, amely – munkássága nagy elismeréseként
– könyv alakban is megjelenhetett az Akadémiai
Kiadó gondozásában.
A népi társadalom volt egyetemi doktori disszertá-
ciójának témája, valamint az MTA kandidátusa foko-
– 378 –
kihívások és válaszok a népi kultúrában
zatot is ezzel a tudományos munkásságával szerezte meg. A KLTE Néprajzi Tanszékén

egyetemi habilitációt szerzett.
Egyetem után haza került, Karcagra, a Györffy István Nagykun Múzeum néprajzkutató
történész muzeológusának. A múzeumi munka sokoldalúsága szükségessé tette a széleskörű
tudományos kutatást is, amelyben kiemelkedő munkát végzett és végez napjainkban is.
Karcag nagy szülöttje, Györffy István néprajztudós munkássága is ösztönző erőt jelentett
számára, arra, hogy ne csak Karcaggal, de az egész Nagykunsággal, sőt mi több, távoli
vidékek kutatásával is foglalkozzon. A „Szolnoki Műhely” tagjaként (Szabó László, Bellon
Tibor, Szabó István, Örsi Julianna, Gulyás Éva, Füzessy Anikó, Bathó Edit, Sztrinkó István,
Novák László Ferenc, Kriston-Vizi József) vett részt Zselicben a Mozsgó környéki kutatás-
ban, a Szabó László és Barna Gábor által szervezett Tiszazug, az Ikvai Nándor által szer-
vezett Tápióság, Sztrinkó István szervezte Kiskunmajsa néprajzi feltáró munkában.
„Természetesen”, a Bácskába kivándorolt nagykunok kutatása is fő tudományos céljai közé
tartozik.
A tudományos munka elválaszthatatlan a konferenciáktól. A muzeológusok szinte az
ország minden pontján tartottak szakkonferenciákat. Közülük csupán a nagykőrösi Arany
János Múzeum interdiszciplináris konferenciáit emelem ki, amelyek sorában a „Lakoda-
lom”, „Az Alföld társadalma” címmel rendezett szimpóziumon vett részt, s a megtartott
előadásai meg is jelentek a szervező múzeum kiadványai köteteiben. A külföldi konfe-
renciák között fontos és tanulságos kiemelni az 1996-ban Bukarestben tartott népi építészeti
konferenciát, amelyen Magyarországot képviselte. Munkásságára jellemző, hogy meg-
szerezve a román kulturális minisztérium támogatását, a bákói múzeum vendégszeretetét
élvezve, Lujzi Kalugárban folytathatott kutatómunkát. Ez valójában nem is egyszerű
vállalkozásnak bizonyult, mivel akkor éppen országos választási készülődés volt Romániá-
ban és RMDSZ ügynöknek vélték a románok. Szerencséjére, bántódása nem esett.
A múzeum meghatározó életében, hiszen ő valóságos nagykun ember lévén, közvetlen
élmények, tapasztalatok, „örökség” hatására foglalkozhatott a társadalom kérdéseivel. Igazi
nagykun ember. Egyik szolnoki tudós társunk tréfásan mondotta még a nyolcvanas évekre
vonatkoztatva, hogy milyen érdekes, az idegen nevű Bellon a Nagykunság, Tóth a Jászság,
és a Hármas Kerület harmadik része, a Kiskunság kutató vezéralakja Sztrinkó kolléga volt.
Örsi Julianna maga személyében nem csak muzeológus, hanem tudós nagykun származású
tudós is. Sajnálatos módon, Bellon Tibor Szegedre történt eltávozása után nem ő vehette
át a karcagi múzeum irányítását, viszont a szomszédos Túrkevén, a Fintha Múzeum
igazgatójaként is kifejthette sokoldalú tevékenységét.
A jubileumi kötet gazdagon mutatja be Örsi Julianna tudós munkásságát. A nagy és
tartalmas munkabírását jól jellemzi a kötet szerkesztője: „Intenciózus egyéniség, aki már
pályakezdőként a legfrissebb kutatási módszereket elsőként alkalmazva végezte és végzi
ma is kutatásait, jelen van az említett tudományterületek minden fórumán. Terepmunkái
során beszélgetés idős emberekkel, családi iratokat, fényképeket dokumentál, megkérdezi
a fiatalokat és szüleiket a mai átalakuló világról. Megfigyeli a kulturális jelenségeket,
fényképezőgépével rögzíti az eseményeket. Felkeresi a levéltárakat, hogy fellapozhassa a
sárguló iratokat, tanulmányozza kollégái által készített könyveket, tanulmányokat. Leírja
– 379 –
a tapasztatait, véleményt alkot, összegez. Munkáját a tudomány számára és a köznép szá-

mára ajánlja …” – írja S. Kovács Ilona ethnográfus.
A tanulmánykötet Bánkiné Molnár Erzsébetnek Örsi Juliannával készített mélyinterjú-
jával veszi kezdetét. Megismerhetjük a nagykun tudós életét, pályafutását. Külön feje-
zetekben mutatják be az ünnepelt munkásságát: Bodó Sándor, Bathó Edit, Ujváry
Zsuzsanna, Herbály Katalin, Szabadi István, Elek György, Szendrey Eszter, Bán Andea,
Gyimóti Eszter, Besnyi Károly méltató és munkásságához kapcsolódó írásait olvashatjuk.
„A sokoldalű ember” fejezetben Rideg István, Fazekas Sándor, Németh István, Nagyné
Bedő Ildikó, Ari Ilona dolgozatai mutatják be Örsi Julianna Nagykunságon túlra is terjedő
munkáját.
A „Könyvekről röviden” fejezetben maga az ünnepelt írásait olvashatjuk, többek között
„Múltunk felvállalása, jelenünk cselekedete a jövőnk záloga”, „Parasztvilág. A vidéki tár-
sadalom kapcsolatrendszere”, „Gazdaszemmel” a társadalomról”, „A Nagykunság-kutatás
eredményei”, „Jászkunsági gyökerek – Jászkunság kutatás”, „Jászkunsági emlékek az első
világháborúból”, „Palástban a közösségért”, „Népi kultúra elkötelezettjei”, „Hagyomány-
őrzők a 20-21. század fordulóján” címmel.
A jubileumi kötet jelentős részét alkotja Örsi Julianna írásaiból készült válogatás.
Valamennyi a következő főbb fejezetek csoportjába tartozik: „Társadalomnéprajz (lokális
közösségek, család, házasság, gyerek, korcsoportok, nő-férfi, társadalmi rétegződés)”,
„Társadalomtörténet (migráció, világháborúk, családtörténet, népi jog)”, „Változásvizs-
gálat (rendszerváltozások hatása, életmód, szemlélet, család, lokális közösségek, civil
szervezetek), „Egyháztörténet (református lelkészek: ároni családok, amerikai magyarok
református közösségei, eszmei áramlatok, konferenciák a reformáció 500. évfordulóján)”,
„Tudománytörténet (Bellon Tibor, Bereczki Imre, Dankó Imre, Gyárfás István, Györffy
István, Györffy Lajos, Péter László, Szathmári István, Szűcs Sándor, H. Tóth Imre), „Köz-
élet – publicisztika (helyi lapokban megjelent írások”.
A jubileumi kötet zárszavában maga az ünnepelt is megszólal: „Egész életemben a
Nagykunságon éltem és egy fő munkahelyem volt (igaz két városban, Karcagon és Túrke-
vén laktam, két múzeumban dolgoztam, a karcagi és túrkevei múzeumban). Fő foglalko-
zásom a muzeológusi státusz, vidéki tájmúzeum igazgatói beosztás. Igaz mellette egy
évtizedig tanítottam főiskolán, egyetemen, voltam újságszerkesztő, újságíró, civil szerve-
zeti vezető. Mindemellett tudományos kutató, kutatásszervező. …” – írja Örsi Julianna.
A kötetet Örsi Julianna 2015-2020 között megjelent írásait, dolgozatait, tanulmányait,
könyveit magában foglaló bibliográfia zárja. Legvégén az ünnepeltet köszöntők, a Tabula
Gratulatoria, valamint a szerzők névsora található.
Dr. Novák László Ferenc
az MTA doktora
– 380 –
A pendzsomtól a discóig
Bathó Edit: A pendzsomtól a discóig

Táncélet a Jászságban a 18–21. században.
Jászsági Füzetek 58. Jászberény, 2020
A Jász Múzeum és Alapítványa méltán híres

könyvkiadásának gyönyörű terméke a kiváló stílussal
megírt könyv, mely tartalmában elmélyült kutatá-
sokról, tapasztalati tudásról és a téma iránti elkötele-
zettségről tanúskodik.
A könyv szerzője Bathó Edit saját bevallása szerint
négy évtizede gyűjti az anyagot, hogy majdan megírja
szülőföldje táncéletének történetét. Közben hosszú
évekig volt aktív tagja a Jászsági Népi Együttesnek,
s három évtizedig tanítója, nevelője az ifjú táncos
nemzedéknek. A tánc az 1960-as évek végétől csa-
ládja szinte minden tagjának életében fontos szerepet
töltött be. Nem véletlenül, hiszen mindannyian tős-
gyökeres jászságiak, s Bathó Edit könyvéből min-
denki megtudhatja, a jászok szeretnek táncolni,
mulatni, vidáman megpihenni a dolgos mindennapok
jól végzett munkái után.
Könyvünk szerzője mindazonáltal elkötelezett
néprajzkutató, akinek sorra jelentek meg a témában átfogó ismereteket nyújtó hiánypótló
írásai, kötetei a méhészetről, a jászsági viseletről, a jászsági szőlőtermesztésről és még sok
másról, bővítve ismereteinket a Jászság néprajzáról, történelméről. A sorba immár
becsatlakozott a Jászság táncéletét monografikus összegzésben, tudományos alapossággal
és következetességgel bemutató kötet: A pendzsomtól a discóig. Mielőtt a tartalmi elem-
zésre térnénk rendhagyó módon legelőször a könyv gyönyörű megjelenését, a szemléltető
képek válogatását és a nagyszerű szerkesztést kell kiemelnem. A történelem idővonalára
felfűzött mondandó szakmailag jól tagolt, a táncalkalmak szervezeti egységeit történelmi
beágyazottságukban ismerteti, felhasználva a vizuális elmélyítés felkutatott forrásait. A
könyv legelső hangulatteremtő fotóján egy fiatal pár látható, akik teljes odaadással
figyelnek egymásra, és a közös cselekvésre, a TÁNCRA. A figyelemkeltő fotón szerzőnk
hívja táncba olvasóit, s mi velük együtt repülünk gondolataink szárnyán, s már benne élünk
a történetben, elmerülünk a Jászság táncéletének megismerésében, a tánctörténet emlé-
keiben.
Figyelmem azonnal megragadja a Jászság néprajzi kutatásainak áttekintése, s a táncélet
történetét a verbuválásoktól, a kocsmai, céhes vagy éppen paraszti táncalkalmak élvezetes
leírásain át, a családi élet táncalkalmainak bemutatásáig vezető rész. A jászsági táncok
szintén történelmi idővonalhoz igazított fejezetében Sterio Károly: Néptánc Jászberényben
1857 című festménye látványában sodró, lendületes, szabadban járt spontán tánccal vezeti
az olvasót a korabeli tánc típusainak szakszerű leírásához. Ezt a következetes szaksze-
– 381 –
rűséget megfigyelhettük Bathó Edit korábbi könyveiben is. A monografikus áttekintésbe

beiktatott lexikális pontosságú fogalom meghatározásai igen jó útmutatók a táncélet
szakmai részét megismerni vágyók számára. Bevallom, magam csupán kedvelője vagyok
a táncnak, de soha nem tudtam volna megmondani mi a különbség az oláhos kanásztánc
vagy a páros oláhos között, de még a seprűtánc, és a mindenki által ismerni vélt csárdások
szakszerű meghatározása is Bathó Edit könyvét olvasva tudatosult bennem. Olyan monog-
ráfia ez, amit bármikor leemelhetek a polcról, ha egy tánccal kapcsolatos fogalmat sze-
retnék jobban megérteni, szakmailag megismerni. A huszártánc filmkockaszerű képei
alapján akár megtanulhatók a tánc mozdulatai, sajnos a többi tánctípus hasonló bemuta-
tására nem volt forrása a szerzőnek.
Minden olvasó tudja a saját tapasztalatából milyen sokféle lehetőség adódik a táncra, s
sokan megtapasztalhatták milyen sokoldalú figyelmet, gondosságot igényel a táncalkalmak
megszervezése. Olvashattunk erről a Jász bálok kapcsán Suba Györgyné Kocsis Julianna
könyvében is, melyet a Jászok Egyesületének történetéről írt. A folytonosság eleven, a Jász
bálok korunkban szintén kedvelt események. Bathó Edit könyvének bevezető képén az ifjú
táncospár az 1994-ben megtartott Jász bálon merült el a tánc örömében. Külön fejezetet
kapott A bálok, táncmulatságok szervezése. Azt, hogy a jászok mennyire szerettek táncolni,
a beemelt dal és vers idézetek alátámasztják. „Mulatságunknak akkor lesz majd vége, /
Amikor a nap felkel már az égre”/ olvasom, a szépséges báli meghívók felett, miközben
szembesülök a soha el nem halványuló jász öntudattal. A Gazda bál meghívóján (1940-
ben!) a jászberényi Redemptus Közbirtokosság és Polgári Kaszinó Egyesület hívja a
táncolni vágyó berényieket. Csaknem két évszázaddal a redempció után Jászberényben
eleven a redemptus öntudat.
Szerzőnk nem feledkezik meg a tánchelységek bemutatásáról sem, történetiségükben
olvashatunk a nevezetes helyszínekről, melyek közül többet már csak Bathó Edit könyvéből
ismerhetünk meg, például az eltűnt Bathó-kert mulatóját. Múzeumi gyűjteménybe kerültek
a szebbnél szebb táncrendek, melyek funkcióját a róluk közölt képek tolmácsolják. A
szépséges táncrendek segítségével, a szerző elvezeti olvasóját a társastáncok lexikális
leírásához. Amint a hajdani népi táncokról úgy a polgári bálok táncairól is szakszerű
leírásokat olvashatunk. Dreischritt, valcer, polka, mazurka, kontratánc, cotillon, csárdás,
majd a 20-dik század táncai következnek a bostontól a shimmyig, az örök csárdásig. Persze
a körmagyar és a nyitótáncként kedvelt palotás sem maradhatott ki.
A tánctanítás stációiban a nagy fordulat 1963-ban a Jászegyüttes megalakulásával
kezdődött. Ekkorra már szinte tömegesnek mondható a tánciskolákból kikerült fiatalok
száma, akik tanáraikkal együtt elkötelezettek a tánc különféle formáinak művelésére. A
Lehel Társastáncklub 1969-es megalakulása felnevelője lett a nagyhírű Jászság Népi
Együttesnek. 1971-től az együttes alakulása egyben a néptánc újjászületését jelentette,
sikereik nemzetközivé dagadtak, s a népzene és néptánc híveinek generációi nevelkedtek
a Jászság településein. Jászberény, a Jászsági Népi Együttes alakulásától egyre magasabb
színvonalra emelte a tánc kultúráját. Bathó Edit, aki a táncosok közé tartozott, kutatások
által kiegészített ismereteivel, olvasmányosan tárja fel a sikerekhez vezető utat. Nem
hagyható figyelmen kívül, hogy az együttes kétszer nyerte el a Felszállott a páva tehetség-
– 382 –
A pendzsomtól a discóig
kutató verseny díját s többek között 2019-ben megkapták a Príma Primissima közön-
ségdíjat. A tánctanárok sora vezette a tánckedvelő fiatalokat az autentikus néptánc
megismerése, elsajátítása felé.
A könyv külön fejezete szól az utánpótlás nevelésről, a gombamód szaporodó gyermek
tánccsoportokról. Elsőnek a Galagonya Együttes alakult meg 1974-ben, ahol szerzőnk már
művészeti vezető volt, majd 1987-ben megalapította a Barkóca Együttest. Gyermekek
tömege nevelődött a néptánc szeretetére, évi 25-30 fellépésükön bejárták Magyarországot,
eljutottak számos európai és Európán kívüli országba. Részt vettek közös gyűjtő utakon
határainkon innen és túl. A legújabb ifjúsági csoportok között található a népes Árendás
Együttes és a Jártató Ifjúsági Táncegyüttes. A Borbolyák 2005-ben alakultak együttessé,
vendégszerepléseik között Isztambul és Jászfényszaru egyenlő ranggal szerepel, hiszen a
tánc mindenkié, a zene és a tánc összeköt, közösséget szervez, barátságokat táplál, mi-
közben megismerteti, elfogadtatja a képviselt kultúrát. Könyvünk nem csak Jászberényről,
hanem a Jászság tánckultúrájáról szól. Jászapáti három neves tánccsoportot nevel,
Jászfényszarun gyermekek részére alakult az Iglice, Jászkiséren a Pendzsom, utóbbiak
kiemelten fontosnak tartják a hagyományőrzést, három utánpótlás csoportot is szerveztek.
Jászboldogházán 2001-ben alakult az Árvalányhaj Néptáncegyüttes.
Végezetül meg kell említeni a táncsoportok között a Jászberényi Hagyományőrző
Együttes tevékenységét. Példájukat követve 2000-ben alakult Jászárokszálláson a Parázs
Hagyományőrző Együttes. A jó példa ragadós, s 2007-ben már újabb a tánchagyományokat
éltető, terjesztő felnőttekből álló együttes született Jászberényben Petrence Táncegyüttes
néven. A gombamódra szaporodó tánccsoportok között különleges színfolt a gyermek-
táncosok szüleiből alakult Ritmusirtók Senior Néptánccsoport Jászkiséren. Nem sorolom
tovább, de figyelmükbe ajánlom a Jászsági Hagyományőrző Egylet áldásos tevékenységét,
akik színdarabokba építve fellépéseiken terjesztik a Jászság tánckultúráját és régi szokásait.
Munkájukról 2020 decemberében megjelent egy önálló kiadvány, amelynek szerzője és
szerkesztője szintén Hortiné dr. Bathó Edit.
Az itt ismertetett kötet utolsó szakasza szinte teljes egészében a jelen táncos eseményeit
veszi számba. Olvashatunk a határokon átívelő kapcsolatok kiemelkedő eredményéről a
három évtizede évente megrendezett Csángó Fesztiválról. 1991-ben megfogalmazott cél-
jaikból csupán egy mondatot emelek ide: „A Csángó Fesztivál a távoli országokban élő
magyar gyökerű fiatal nemzedék nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakítá-
sához és megerősítéséhez is hozzájárul.” A Jászság hagyományőrzésének kisugárzása egyre
szélesebb körben hat, s érvényesül az örök igazság: a tánc közösséget formál a táncolókból
és a nézőkből, s most hozzájuk kapcsolja e könyv olvasóit és szerzőjét. A táncalkalmak
napjainkban tovább gyarapodnak, diszkóktól a Jász bálokig, a világhírű együtteseken át a kezdő
gyermek tánccsoportokig, a határon túli csángókig kapcsolatok fonódnak szorosabbá, mert a
Jászság tánckultúrája identitást erősítő. Bathó Edit ismertetett könyve a tánckultúrát is magába
foglaló társadalomnéprajz jelentős kötete, méltó és maradandó monografikus feldolgozása a
Jászság táncéletének, jegyzetapparátusa, illusztrációi és dokumentum mellékletei szervesen
egészítik ki a szerző mondanivalóját, s fokozzák könyve tudományos értékét.
Bánkiné dr. Molnár Erzsébet történész, az MTA doktora
– 383 –
Bagi Gábor új könyve a török-korról

A török kori Szolnok világába kalauzol bennünket dr. Bagi Gábor történész új könyve.
Hiánypótló munkát jelentetett meg Szolnok hódoltság kori történetéről a Damjanich János
Múzeum. Mivel a megyeszékhelyek közül Szolnok az utolsók egyike, melynek még nincs
valamire való településmonográfiája, fontos volt,
hogy napvilágot lásson ez az alapmű. Szerző-jének,
dr. Bagi Gábor történésznek elmondása szerint a
múzeumban eddig eltöltött harminchét éve alatt
ugyan vagy másfél tucat település monográfiájának,
tanulmánykötetének megírásában vett rész, melyek
között akadtak megyén kívüliek is, így eléggé zava-
rónak érezte, hogy pont Szolnok legyen a legutolsó
közülük, amely 2012 óta a Damjanich Múzeum „ke-
nyéradójának” is tekinthető. Bár van erről a témáról
egy 1975-ben megjelent kis tanulmánykötet, és egyes
időszakokról, kérdésekről születtek más tanulmányok
és kiadványok is (18. század, 1848-as szabadságharc,
a dualizmus kora, Szolnok megyeszékhellyé válása),
de erről az időszakról nem jelent még meg nagyobb
összefoglalás. A hatszáz oldalas, számos korabeli
metszetet is bemutató munka a „Források Szolnok
város monográfiájához” – című sorozat harmadik
kötete, s bár szerényen a történeti vázlat alcímet viseli, minden, jelenleg elérhető ismeretet
magában foglal az 1552 és 1685 között az Oszmán Birodalomhoz tartozó városról, a város
történetének e fontos másfél évszázadáról. Szolnok ugyan korábban is megyeszékhely
volt, ám igazából vára, és annak katonai jelentősége emelte ki a a török korban a
környezetéből. A hódítók további előretörésük bázisát igyekeztek itt kialakítani, ezért
sorolták a fontosabb szandzsákok közé, amelynek területe is meghaladta az átlagos magyar
vármegyéket. így a kötet – a forrásbázis sajátosságai miatt is – nem csak a város korabeli
történetét, hanem a városnak a szolnoki szandzsákon, illetve a szandzsáknak a magyar
Hódoltságon belüli kérdéseit is érinti.
Bagi Gábor a Madaras László régésszel közösen jegyzett Szolnok a középkorban – című
művet folytatta e kötetével. A szerző azért is adta a Történeti vázlat alcímet könyvének,
mivel – a hódoltság szolnoki történetével kapcsolatos, jelenleg ismert, illetve hozzáférhető
források szűkössége miatt – pusztán a további kutatások kiindulási alapjának tekinti művét.
Elmondása szerint még a nyolcvanas évek második felében kezdett hozzá a korra
vonatkozó módszeres adatgyűjtéshez, melyek alapján időközben több előtanulmányt is
megjelentetett. A mostani kötetet végül hároméves folyamatos munkával formálta kész
művé.
– 384 –
szolnok a török korban
A munka előtörténetéhez tartozik, hogy az évezred elején Tomkó Viktor történész már
három jelentősebb tanulmányban is foglalkozott a szolnoki szandzsákbégek történetével,
de a későbbiekben sajnos nem folytatta a témát. Ezért is volt célszerű másfél évtized múlva,
az újabb adatok felhasználásával megfogalmazni a jövendő kutatások főbb kérdésköreit,
és egy nagyobb terjedelmű, átfogóbb összefoglalást adni Szolnok török kori történetéről,
bár szerzőjük a megyében történt sajnálatosan nagy iratpusztulás miatt rögtön szembesült
e munka nehézségével. A hódoltság korának itteni történéseiről még a dualizmus korában,
vagyis 1867 és 1918 között publikált kiadványok szolgáltak alapvető forrásként, míg másik
nagy részét az utóbbi évszázadban kialakult oszmanisztika magyar és részint külföldi
kiadványai adták. Fekete Lajos (1891-1969), Káldy-Nagy Gyula (1927-2011) és tanítványai
szerencsére hatalmas mennyiségű török forrásanyagot adtak közre ebben a témában.
Emellett Bagi Gábor igyekezett még olyan, eddig nem publikált kéziratos anyagokat is fel-
használni, amelyek megyénket, illetve a szomszédságát érintették. Ezek között említhetők
Mezőtúr, Jászberény és Dévaványa török kori oklevelei, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár
korabeli adatbázisa, vagy éppen Kecskemét és Nagykőrös mezővárosok levéltára. Ezeket
részben még az 1850-es években fordították vagy közölték le, így a jövendő időszak fel-
adata lesz tisztázni, hogy valóban pontosak-e. Sajnos jelenleg országosan is kevés olyan
szakember van, aki képes a 16-17. századi török nyelvben eligazodni, illetve a korabeli török
írást jól olvassák. Ráadásul ők többnyire nagy országos kutató intézetekben dolgoznak, de
egy nagyobb munkába való továbblépéshez az ő bevonásuk is mindenképpen szükséges.
Bagi Gábor az anyagyűjtés során a mind teljesebb információ összegyűjtése érdekében
igyekezett átnézni azokat a nemzetközi folyóiratokat is, amelyekben főleg a nyugatra
távozott szerzők tollából olvashatók a hazai hódoltságról szóló írások. Elmondása szerint
a török iratképzés sajnálatos, a kutatást nehezítő jellemzője, hogy az időben előre haladva
az 1500-as évek végétől, a birodalom kormányzati rendjének változása, a központi irányítás
egyszerűsödése miatt jelentősen csökkent a keletkező források száma. Így ettől kezdve már
inkább a magyar adatok a meghatározóak a korszak kutatásában. Sajnos még a közel-
múltban fellendült szolnoki ásatások sem tartanak ott, hogy a korszakra vonatkozóan alap-
vetően új eredményeket hozzanak.
A város e korszakban egyre kevésbé tekinthető magyarnak, más török igazgatási köz-
pontokhoz hasonlóan itt is lecsökkent a magyarság száma, és az idegenek túlsúlya miatt
sokkal inkább oszmán városnak tekinthető. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a török
helyőrségeket, népességet döntően különböző délszláv elemek alkották. Bár voltak köztük
keleti keresztények is, leginkább mégis a muszlim kultúra átmeneti formáját (formáit)
képviselték. Ez azért fontos, mert ahol nem volt török vár, vagy várőrség (Debrecen, Mezőtúr,
Kecskemét) a magyar népesség egyeduralkodó maradt. További sajátosság, hogy a mostani
adatok alapján Szolnok és Balaszentmiklós (Törökszentmiklós) jelentősége ellenére sem
vált uralkodói hászvárossá, és nem tartozott a szultáni birtokok közé. Ez ugyan a 16. század-
ban még kedvező jogállást jelentett, de egy évszázaddal később már sokszor megváltozott
a helyzet. A jelek szerint Szolnok és Balaszentmiklós is a szandzsák élén álló szandzsák-
bégek használati birtokaihoz tartozott, és bár a tiszai átkelőhely (híd) jövedelme a kincstáré
volt, a lakosok soha nem voltak szultáni jobbágyok. Ez a 17. században már lehetett sze-
– 385 –
rencse is, mivel ekkor sok esetben már szultáni birtokokat is katonáknak adták ki javada-
lomként, ami nemritkán rablógazdálkodáshoz, és az adófizetők megnyomorításához veze-
tett. A szerző szerint a felsorolt okok miatt is még számos probléma tisztázása nem a jelen
kiadvány, hanem a jövő kutatóinak feladata. A mostani kötet ugyanakkor Szolnok évtizedek
óta húzódó monográfiájának ügyének is szeretne újabb lendületet adni, aminek az is kiemelt
fontosságot ad, hogy 2025-ben ünneplik a város fennállásának 950. évfordulóját, míg 2026-
ban a megyeszékhellyé válás 150. évi jubileumáról fognak megemlékezni.
A szerző következő munkája a jelenlegi kötet folytatása, a város kuruc kori története
lesz, ami 1685-től (Szolnok visszafoglalásától) 1711-ig tárgyalja a település történetét.
Ekkor zárult le a magyar történelem két évszázados, nagy háborús időszaka, ahol az érintett
huszonhat évből csak három telt békében.
Bagi Gábor: Szolnok a török korban (Történeti vázlat)
Források Szolnok város monográfiájához, 3. Sorozatszerkesztők: Gulyás Katalin-Jámbor
Csaba, Damjanich János Múzeum, 2020. Terjedelem: 600 oldal
Szathmáry István
1. kép. Giovanni Antonio Panceri 1685-ös ábrázolása Szolnokról

– Damjanich Múzeum, Történeti Gyűjtemény, 2004. 108.1.
– 386 –
VIII. fejezet
In memoriam
– 387 –
– 388 –
Búcsú Fodor istván Ferenc helytörténeti kutatótól
Búcsú
Fodor István Ferenc helytörténeti kutatótól
(1949-2020)
Minden településnek vannak jellegzetes alakjai,

akik személyiségük és munkásságuk révén meghatá-
rozó szerepet játszanak az ott élő emberek életében.
Kiknek erős egyénisége és kisugárzása révén hírük-
nevük túlszárnyal a település határain, és ezáltal
sokszor országos ismertségre tesznek szert. Ilyen
meghatározó személyiség volt Jászjákóhalmán és a
Jászságban Fodor István Ferenc is, akit nemcsak a
szülőföldjén, de az elszármazott jászok településein,
az ország számos megyéjében, valamint a hagyo-
mányőrző és szakmai szervezetekben is jól ismertek.
De milyen kegyetlen tud lenni a sors! Az elmúlt év
februárjában még a 70. születésnapja alkalmából
méltattam őt a Jász Múzeumban, most pedig itt állok
a ravatala előtt, és szomorúan keresem a búcsú sza-
vait. Senki sem gondolta, hogy ilyen váratlanul ma-
gához szólítja őt az Úr! Hiszen soha nem panaszkodott,
és tele volt tervekkel, amit még szeretett volna meg-
valósítani.
Április 21-én, egy kedd éjjelen hagyott itt bennünket, és indult el a messzi útra. S mi,
akik ismertük, tiszteltük és szerettük őt, máris hiányoljuk személyét.
Többé nem látjuk őt a jellegzetes ballon kabátjában, nem olvashatjuk a Durbincs sógor
írói álnéven írott ízes, humoros, sokszor kissé pajzán írásait a Redemptio újságban, s nem
ír többé kitűnő helytörténeti, néprajzi könyveket, nem szervez honismereti programokat, s
nem hív többé bennünket éjnek-éjjelén telefonon egy-egy halaszthatatlan szakmai ügy
miatt.
Fodor Pista, mert hiszen csak így hívtuk őt, a jászsági honismereti, helytörténeti és ha-
gyományőrző munka egyik úttörője volt, aki széleskörű és felbecsülhetetlen munkásságával
kitörölhetetlenül beírta nevét a Jászság aranykönyvébe.
1949. február 26-án született Jászapátin. Gyermekkorát Apátitól 12 km-re, a jákóhalmi
határ legtávolabbi részén, Varjason, vagy ahogyan ő mondta, Varnyason töltötte. Hetedikes
koráig a varjasi iskolába is járt.
Pista mindig nagyon büszke volt tanyai életére, s írásaiban gyakran felidézte gyermek-
korának történéseit, a parasztember szorgosságát, kitartását és jász kamukérós humorát.
– 389 –
in memoriam
A 8. osztályba már a belterületi iskolába járt, majd a gimnázium első két osztályát a helyi
közigazgatású általános iskolában és gimnáziumban végezte. A gimnázium megszűnése
után a jászberényi Kállai Éva Gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait. Ezt
követően a nyíregyházi főiskolán könyvtárosi, Budapesten, az ELTE-n szociológusi
diplomát szerzett.
Fodor István egész életében Jászjákóhalmán élt. Munkáját a jákóhalmi Művelődési Ház
igazgatójaként kezdte, majd öt évig az ÁFÉSZ-nál dolgozott, később pedig a jászberényi
Városi Könyvtár munkatársa lett, ahonnan 1990-ben visszajött Jákóhalmára, hogy a
település rendszerváltás utáni első polgármestere legyen. Három cikluson át vezette a
települést, s működése alatt jelentősen fejlődött, gyarapodott Jákóhalma.
Fodor István már gimnazista korában tagja lett a helyi honismereti szakkörnek, s Váradi
Zoltán szakkörvezető halála után pedig ő vette át a közösség irányítását. Működése alatt
rendkívül nagy érdemeket szerzett a honismereti, helytörténeti munkában.
Az ő kutatásainak köszönhetően vált ismertté több helyi születésű jeles személy, mint például
Horváth Péter, a Jászkunság első történetírója, Fazekas Dávid, a híres jákóhalmi betyár, Gubicz
András ekegyáros, és felesége, Poldermann Júlia, valamint Szabó Szabolcs rajzfimrendező
életútja és munkássága. De ugyancsak általa ismerhettük meg a Jákóhalmán szolgált
kunszentmártoni pap, Hegyfoky Kabos nagy jelentőségű meterológiai ténykedését is.
Rendkívül sokat tett Laki Ida festőművész hagyatékának megőrzéséért, melynek
érdekében létrehozta a Laki Ida képtárat.
Nagy szerepe volt a helytörténeti gyűjtemény új helyre költöztetésében, az országosan
védett népi műemlék, a jákóhalmi tüzelős istálló, valamint a Kakasos Jézus műemléki
felújításában. Emellett számos emléktábla, köztéri emlék felállításának megvalósítója volt.
Fodor István nemcsak nagy hozzáértéssel kutatott, de kitűnően írt is. Írásait sajátosan
ízes, jó stílusú írásmód jellemezte. Szakszerű, de olvasmányos írásai révén vált széles
körben ismertté Jászjákóhalma történelmi múltja, népélete és humora. Kutatásai könyvek-
ben, tanulmányokban és kisebb lélegzetű cikkekben láttak napvilágot. A Jász Múzeumért
Alapítvány a Jászsági Füzetek c. közismert sorozatában három könyvét is megjelentette:
Jászjákóhalma iparossága, Jászjákóhalma története és A jászsági oktatás végvárai című
köteteket.
Emellett ő maga is egymás után jelentette meg munkáit a Tájak-Korok-Múzeumok
Kiskönyvtára és a Fodor Pista Kiskönyvtára sorozatokban. Rendszeres szerzője volt a
Jászsági Évkönyvnek és a Redemptio c. honismereti lapnak. Egy ideig ő maga is szerkesz-
tett lapot, Jákóhalmi Polgár címmel. Számos lapnál volt külső munkatárs, mint a Turista
Magazin, a Természet Világa, a Szolnok Megyei Néplap, majd az Új Néplap.
Nemcsak jó író, de nagyszerű előadó is volt. Előadásait mindig olyan népies ízzel,
választékos szófordulatokkal fűszerezve tartotta, hogy teljesen lebilincselte hallgatóit.
Utolsó előadását március 6-án Jászberényben, a Jász Múzeumban megtartott Nemzedékek
kulturális jellemzői című konferencián tartotta, ahol a tanyáról városra beköltözött emberek
életmódjáról beszélt.
– 390 –
Búcsú Fodor istván Ferenc helytörténeti kutatótól
De a hagyományőrzés terén is elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1989-ben az ő kezde-

ményezésére a Jászságban Jákóhalmán emlékeztek meg elsőként a Jászkun Redemptio-
ról. Egyik szervezője volt a Tavaszi emlékhadjárat jászsági eseményeinek, a szakköröseivel
2006-ban szintén elsőként elevenítették fel a Jánoska eresztés egykori szokását, amely
kezdeményezéshez Jászdózsa, Jásztelek, majd Jászberény is csatlakozott.
Komoly szerepe volt a Jákóhalmáról kirajzott jászokkal való kapcsolatfelvételben is,
melynek eredményeként ma is tartó kapcsolatot alakított ki Jászszentlászló településsel.
Honismereti és hagyományőrző munkájának egyik fontos pillére volt a közösségteremtés
és a közösségépítés. Alapítója és hosszú ideig elnöke volt a Gubicz András Gazdakörnek, de
a nevéhez fűződik a Jászsági Honismereti Egylet megalapítása, amelynek elnöki tisztét haláláig
betöltötte. Közreműködött a Kertbarát Klub és a Jákóhalmi Dalkör létrejöttében is.
Ő volt az, aki minden évben baráti beszélgetésre hívta Jákóhalmára a rendszerváltó
polgármestereket, s ugyancsak ő adott helyet minden év december 28-án a Jászságért
díjasok találkozójának is. Szakköröseivel együtt jó kapcsolatot ápolt a Jászság honismereti
szakköreivel, akiket időről-időre meghívtak és vendégül láttak.
A honismeret és a hagyományőrzés mellett imádott kirándulni, szakköröseivel, és a
civilszervezetek tagjaival bejárta egész Magyarországot. Utazásaik során kiemelt figyelmet
fordítottak a kirajzott jász települések, valamint jász vonatkozású emlékhelyek felkere-
sésére. A másik nagy „szerelme” a rejtvényfejtés volt. Versenyről-versenyre járt, s minden-
hol kiemelkedő eredménnyel szerepelt.
Megszámlálhatatlan társadalmi szervezetben és civil közösségben dolgozott. Alapítástól
tagja volt a Jászok Egyesületének, elnökségi tagként működött a Honismereti Szövet-
ségben, a Magyarország Felfedezői, a Tájak-Korok-Múzeum Országos Szövetségében, a
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesületben, de tagja volt a Magyar Újság-
írók közösségének és a Nagy Imre Társaság Jászberényi Csoportjának is.
Szoros kapcsolatot ápolt a jászberényi Városi Könyvtárral és a Jász Múzeummal.
Jómagam még az 1970-es évek elején, az ifjúsági klub mozgalomban ismertem meg Pistát,
akivel aztán a helytörténetben, honismeretben és a hagyományőrzésben haláláig együtt
dolgoztunk, és számos szép közös munkát valósítottunk meg.
Nagy tudását, sokrétű munkásságát, a szülőföldje iránti szeretetét széles körben elis-
merték, és számos díjjal jutalmazták. Birtokosa volt IPOSZ, valamint a Lant és Toll
Díjaknak. „A Jászságért” Alapítványtól kilencedikként kapta meg a Jászságért díjat, amit
ő nevezett el a jászok Nobel díjának. Kiérdemelte a Magyar Kultúra Lovagja címet, s 2019-
ben pedig a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat állami kitüntetéssel ismerték el
elkötelezett honismereti munkásságát.
Fodor István meghatározó személyisége volt a Jászság honismereti, helytörténeti és
hagyományőrző mozgalmának. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Jászság élő
lexikona, ikonikus alakja volt, aki egész életét a honismeret nemes ügyének szolgálatába
állította, amelyben kezdettől fogva hitt, s amelyért képes volt mindent megtenni.
Ízig-vérig jász volt, s erre olyan büszke volt, hogy soha nem mulasztotta el ennek
kinyilvánítását.
– 391 –
in memoriam
De most Pista itt hagyott bennünket, és elment egy messzi, titokzatos világba. S mi, akik
jól ismertük őt, joggal gondolhatjuk, hogy ott sem unatkozik. Minden bizonnyal már maga
köré gyűjtötte az egykori honismereteseket, és folytatják a diskurzust a világ dolgairól.
Kedves Pista! Nem könnyű most nekünk tőled búcsút venni, hiszen oly sokáig az életünk
része voltál. De az égiek döntésével nem hadakozhatunk. Te elmentél ugyan, de írásaidban,
s az általad teremtett értékekben emléked örökké élni fog.
Kedves Pista! A Jászságban élő és az elszármazott jászok, a honismereti és a hagyo-
mányőrző közösségek és intézmények nevében búcsúzom most tőled. Az Isten áldjon,
nyugodj békében!
Hortiné dr. Bathó Edit,

a Jász Múzeum igazgatója
A búcsúztató elhangzott 2020. május 21-én a jászjákóhalmi temetőben.
Fodor István a redempciós rendezvény zászlóbontásán – Túrkeve, 1995.
– 392 –
IX. fejezet
Civil szervezeti élet
– 393 –
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Tudományos Egyesület 2019. évi beszámolója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület mint közhasznú szervezet

2019-ben is a munkaterve alapján működött. Acélszerinti tevékenységével összhangban a
civil törvény és alapszabályunk figyelembevételével végezte a vállalt tevékenységi
formákat.
2019. évben két kiemelt cél volt:

A.) Civil szervezetek szerepének növelése a lokális társadalomban ismeretátadással,
aktívitásnöveléssel.
B.) nemzetközi és hazai hálózatépítés.
Programok, tevékenységtípusok:
a.) könyvkiadás: Ebben az évben is sikerült megjelentetnünk az évkönyvünket. Igaz, ez
még a Jászkunság évkönyv 6. kötete, amelyet előző évben kellett volna kiadnunk. A 400
oldalas kötet hozzájárul a magyar tudomány regionális, lokális értékeinek feltárásához,
egyben a tudományos ismeretterjesztést és az oktatást is szolgálja.
A könyv címe: Jászkunság. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület
évkönyve 6. (2019)
A kötetet dr. Örsi Julianna (a néprajztudomány kandidátusa, habilitált c. főiskolai tanár,
ny. múzeumigazgató, a JNSZM Tudományos Egyesület elnöke) szerkesztette.
A szerzők száma: 31 fő (MTA doktor: 3, kandidátus, PhD.: 6, egyetemi-főiskolai oktató:
4, egyetemi hallgató: 3 és helytörténet-honismeret kutató: 15, (különböző szakmák kép-
viselői: muzeológus: 4, levéltáros: 1, középiskolai tanár: 7, újságíró-szerkesztő: 2, köztiszt-
viselő: 1, civil szervezeti vezető: 5).
b.) könyvbemutatók (saját és más megyei civil szervezetek könyveinek népszerűsítése,
szervezése Magyarországon, Szerbiában és Romániában) A Jászkunság évkönyv 6.
kötetének ősbemutatóját 2020. február 26-án Karcagon a Városi Csokonai Könyvtárban
tartottuk. Ezentúl még öt bemutatót terveztünk, de a koronavírus vészhelyzeti intézkedések
miatt csak Jászberényben tudtuk megtartani 2020. március 6-án. Lesz még könyvbemutató
Túrkevén, Kisújszálláson, Kunmadarason, Szolnokon, ha a gyülekezési szabályok ezt
megengedik az év hátralevő részében. Ezentúl írtunk könyvismertetőket, amelyet hazai
(Néprajzi Hírek) és külföldi (Vajdasági Magyar Történeti Társaság Évkönyve) szakfolyó-
iratokba elküldtük megjelentetésre. Honlapunkra is feltettük a könyv digitális változatát.
c.) Civil szervezetek eredményei az utóbbi három évtizedben (levéltári kutatás, terep-
munka, interjúk, felmérések, publikálás) – Nagykunsági civil szervezetek találkozója,
bemutatkozása – szeptember 21-én került megrendezésre Túrkevén. Ebben a programban
az Egyesület partnerként vett részt a szervezésben, valamint elvállaltuk a rendezvény
kiadványának a szerkesztését. A rendezvényre jelent meg egy kiadvány: Hagyományőrzők
címmel. – 17 mintaadó civil szervezet mutatkozott be, településenként egy-két közösség.
– 394 –
A Jnsz Megyei Tudományos egyesület 2019. évi beszámolója
(Bácska 2, Karcag 2, Kisújszállás 2, Túrkeve2, Kunmadaras 1, Kunhegyes 1, Kunszent-

márton 1, Szolnok 2, Jászberény 2, Törökszentmiklós 2). A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Tudományos Egyesület is írt a kötetbe és vállalta az összejövetelen is a bemutatkozást.
d.) Mint minden évben, 2019-ben is szerepelt az Egyesület munkatervében a Tudomány
napja megünneplése. A nemzedékek kulturális jellemzői című tudományos ismeretterjesztő
konferenciát azonban – pályázati támogatás átütemezése miatt november helyett – csak
2020. március 6-án tarthattuk meg Jászberényben. A rendezvényen 12 előadó tartott
előadást. (Itt került sor az évkönyvünk egyik bemutatójára is.) A rendezvény megszer-
vezésében, lebonyolításában több partnerszervezet, intézmény is részt vett (Jász Múzeum,
Jász Múzeumért Alapítvány, Túrkevei Kulturális Egyesület). Rendezvényünket megtisztelte
Besnyi Károly a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság titkára és Nemes József
jászkapitány is.
e.) Kunok hazája c. film és a Kunok képes krónikája c. kiállítás népszerűsítése (1 órás
film; 67 db 50x70 cm fotó)
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület fontosnak tartja az identitás-
erősítő programok, kulturális termékek népszerűsítését. Ezúttal is születtek ilyen művészeti
alkotások. Karácsony Sándor filmrendező Kunok hazája című film és az ugyancsak általa
készített A Kunok Képes Krónikája fotókiállítás több helyen bemutatásra került. A
rendezvények lebonyolításában részt vettünk.
f.) A bácskai civil szervezetekkel kötött együttműködési megállapodásból adódó feladatok
lehetőséget biztosítottak a bácstopolyai központtal működő Vajdasági Magyar Helytörténeti
Társaság és a Bácskossuthfalvi Monográfia Egyesülettel való folyamatos kapcsolattartásra.
Ebben a projektidőszakban elsősorban ők látogattak el rendezvényeinkre, ahol lehetőséget
kaptak bemutatkozásra, előadások tartására. Kölcsönös volt a kiadványcsere, valamint az
információátadás is. Bácsfeketehegyen a kunsági filmet mutattuk be.
g.) Ismeretterjesztő előadások a „jászkun napon” illetve az igényeknek megfelelően a
kunok betelepülésének 780. évfordulója, illetve az 1848/49. szabadságharc hőseinek
tiszteletére – főleg a hazaszeretetre nevelés, identitáserősítés céljából egyesületi tagjaink
előadást, rendhagyó órákat tartottak. A hozzánk forduló tanárok felkészülését kiadványok-
kal és egyéb ismeretterjesztő módszerekkel segítettük.
h.) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület működését a törvények,
szabályok által meghatározott keretek között végezte. Működésünket elsősorban a pályázati
támogatások segítségével tudtuk biztosítani. Projektjeinket az adott időszakban a Nemzeti
Együttműködési Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia, Jász-
Nagykun-Szolnok Megye közgyűlésének elnöke támogatta. A Nemzeti Együttműködési
Alap támogatását (200.000 Ft) főleg a pénzügyi és jogi szabályokteljesítéséhez szükséges
szolgáltatások végeztetésére használtuk fel. Kisebb összeget fordítottunk dologi kiadásokra
(útiköltség).
Szolnok, 2020. április 25.
Dr. Örsi Julianna
egyesületi elnök
– 395 –
Beszámoló a Túrkevei Kulturális Egyesület

2019. évi munkájáról
2019. évi tevékenységünkről röviden az alábbiakban számolhatunk be:

Több sikeres programon vagyunk túl:
1.) Nemzetközü együttműködési szerződést kötöttünk két vajdasági (Bácskossuthfalva,
Bácstopolya) és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei egyesülettel. Eredményeként
kölcsönös szakmai látogatást tettünk programegyeztetés céllal. Bácsfeketehegyen
bemutattuk a „Kunok hazája” filmet előadással egybekötve. A vajdaságiak is viszo-
nozták a láto-gatást. Két előadás hangzott el a szeptemberi túrkevei rendezvényen.
2.) Túrkevén bemutattuk a Kunok hazája c. filmet. A többi nagykun településen is részt
vettünk a filmbemutatókon, ankétokon.
3.) Túrkevén a Református Egyházzal közösen megrendeztük A kunok képes krónikája
c. történelmi fotókiállítást a Templomgalériában (szeptember).
4.) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesülettel közösen meg rendeztük
a Hagyományőrzők. Sikeres civil szervezetek találkozója és szakmai tanácskozása
Túrkevén című rendezvényt. 24 szervezetet mutattak be előadóink a megyéből. A
rendezvényre kiadtuk az előadásokat egy könyvben, amelyet minden résztvevő, illetve
szervezet megkapott. Az előadásokat kb. 60 fő hallgatta végig. A rendezvényhez
kapcsoltuk a kun (történelmi)kiállítás megtekintését és a Ligetben a résztvevők és az
érdeklődő fiatalok számára Lovas nomád bemutatót szerveztünk a karcagi Pusztai
Róka Egyesület előadásában. Sajnos a fiatalok nem sokan jöttek el, pedig nem min-
dennapi produkciót láthattak volna. A szervezés hibáját még keressük. (Mi szemé-
lyesen kértük az iskolavezetőket, hogy híreljék a programot. Szinvonalas plakátokat
és meghívót is készíttettünk.
5.) Sikeres pályázati beadványt adtunk be az UNESCO Magyar Szellemi Kulturális
Örökséghez 11 kunhímzőkört javasoltunk a kitüntetésre. (Benne a túrkeveieket külön
kiemeltük – a jelenlegi szakkörvezető Nagy Istvánné itthon is elismerést érdemel.)
Elnyerték az első díjat. Ezt már a Képviselőtestületben is bemutattuk röviden.
Szükséges a fiatalokat is bevonni e tudás továbbvitelébe. Ezt az általános iskolákban
is népszerűsíteni, akár a honismeret óra keretében, vagy rajzórán vagy szakkörben
kellene az ismeretátadást megszervezni.
6.) Szakmai javaslatunkkal hozzájárultunk ahhoz, hogy Luka Lajos megkapja a Nép-
művészet mestere című rangos kitüntetést. Több évtizedes színvonalas tevékenysé-
gével a város és a Nagykunság hírnevét viszi tovább.
7.) Szakmailag segítettük a Kossuth-ház újra rendezését Kunmadarason és részt vettünk
a nyitó rendezvényén.
8.) Nem sikerült a nyári kutatótábor megvalósítása (főleg támogatás hiánya miatt).
9.) Önkéntesek és közösségi szolgálatot teljesítők munkáját egyaránt igénybe vettük
(Ványai Gimnázium – Túrkeve, Nagykun Gimnázium – Karcag)
– 396 –
Beszámoló a Túrkevei kulturális egyesület 2019. évi munkájáról
10.) Ifjúsági csoportunk Szabó Lászlóné vezetésével több hazai és egy külföldi versenyen
vett részt, több kitüntetéssel tért haza. Túrkevén kívül térségi csoportjai működnek. A
mostani karácsonyi faluban is letették a névjegyüket és számos szalagavatóbálon,
rendezvényen szerepeltek.
11.) Könyvadományokat juttattunk/juttatunk el a vajdasági testvérszervezetekhez, Nagy-
szalontára és Nagybocskóra. Ez utóbbi dr. Thodory Zsolt önkormányzati képviselő
és a Túrkevei Kulturális Egyesület, valamint a JNSZM Tudományos Egyesület
adománya.
12.) Az Élő tájház projekt megvalósítása objektív akadályokba ütközött. Így évvégén
visszaadtuk a parasztházat az adományozónak.
Ez évi munkánkat Túrkeve Város Önkormányzata, a Nemzeti Együttműködési Alap, a

Nemzeti Kulturális Alap, a Nagykun Hagyományőrzési Társulás és az SZJA támogatások
segítették.
Túrkeve, 2020. április 17.

Dr. Örsi Julianna
TKE elnök
– 397 –
szerzőink
Szerzőink
Dr. Bagi Gábor C.Sc. történész, muzeológus – Damjanich János Múzem, Szolnok
Dr. Bartha Júlia PhD. néprajzkutató – Karcag
Dr. Bathó Edit Ph.D. néprajzkutató, múzeumigazgató – Jász Múzeum, Jászberény
Bán Andrea Ph.D.-hallgató, néprajzkutató – Törökszentmiklós, Debrecen
Bánkiné dr. Molnár Erzsébet MTA Doktora, történész, ny. múzeumigazgató
– Kiskunfélegyháza
Besenyi Vendel helytörténetkutató – Jászberény
Besnyi Károly helytörténetkutató, civil szervezeti vezető (titkár) – Bácskossuthfalva,
Bácskatopolya (Szerbia)
Elek György helytörténetkutató, ny. könyvtáros – Karcag
† Fodor István Ferenc helytörténetkutató, civil szervezeti vezető – Jászjákóhalma
Fodorné Hámori Ágnes helytörténetkutató, ny. könyvtáros
Dr. Gecse Annabella Ph.D. néprajzkutató, muzeológus – Damjanich János Múzeum
† Kopasz Árpád helytörténetkutató, civil szervezeti vezető – Szolnok
Dr. S Kovács Ilona néprajzkutató, ny. muzeológus, középiskolai tanár – Karcag,
Budapest
Kovács János helytörténetkutató, ny. könyvtáros – Mesterszállás
Dr. Novák László Ferenc MTA Doktora, néprajzkutató, ny. múzeumigazgató
– Nagykőrös
Dr. habil. Örsi Julianna C.Sc. néprajzkutató, ny. múzeumigazgató – Túrkeve
Papp Izabella ny. levéltáros – Jászboldogháza
Dr. Pethő László C.Sc. történész, szociológus, egyetemi tanár – Jászberény
Dr. Pénzes Ibolya Rózsa Ph.D. főiskolai tanár – Wekerle Sándor Üzleti Főiskola,
Budapest
Dr. Pólya Éva Ph.D. főiskolai docens – Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapest
Rideg István irodalomtörténész, ny. középiskolai tanár – Karcag
Dr. Selmeczi László C.Sc. régész, történész – ny. megyei múzeumigazgató, Budapest
Szathmáry István újságíró – Szolnok
Újszállási Rácz Lajos helytörténetkutató, író – Ecséd
– 398 –
kiadványaink
Kiadványaink
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület kiadványai
Jászkunság Könyvtéka sorozat
1. Mikroközösségek. Társadalom- és gazdaságkutatási eredmények és módszerek

innovációja. Túrkeve – Szolnok, 2007
2. Középpontban a család 1. kötet. Túrkeve – Szolnok, 2012
3. Középpontban a család 2. kötet. Túrkeve – Szolnok, 2012
4. A Jászkunság tudósai 1. kötet. Szolnok, 2014
5. A Jászkunság tudósai 2. kötet. Szolnok, 2015
6. Palástban. Nagykunsági és kötődő lelkészek bizonyságtétele igével, tollal, tettel a
magyarságért. Szolnok – Túrkeve, 2016
7. Jászkunsági gyökerek. Jászkunság kutatása 2017. Szolnok – Túrkeve, 2018
8. A népi kultúra elkötelezettjei. Szolnok – Túrkeve, 2020
Jászkunság c. folyóirat (szerkesztő: Örsi Julianna) 2006, 2007, 1-2. szám, 2008. 1-2, 3-
4. szám, 2009, 2010, 2011, 2012. 1-4. szám.
Jászkunság évkönyv
Jászkunság évkönyv 1. Szolnok, 2013
Túrkevei Kulturális Egyesület kiadványai
Nagykun Kistérségi Tanulmányok sorozat (szerkesztő: Örsi Julianna)
1. Kulcsemberek. Az egyén helye, szerepe a változó társadalomban. Túrkeve, 2002

2. Családok – famíliák – nemzetségek. A vérségi kapcsolatok szerepe a változó
társadalomban. Túrkeve, 2003
3. Nagykunsági közösségek. Lokális közösségek szerepe a változó társadalomban.
Túrkeve, 2004
4. A hagyományőrzés útján. Túrkeve – Karcag, 2012
– 399 –
kiadványaink
Alföldi Könyvtéka sorozat (szerkesztő: Örsi Julianna)
1. Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása. Túrkeve, 2003

2. Örsi Julianna: A társadalom kihívásai – a mikroközösségek válaszai. Túrkeve, 2004
3. Pénovátz Antal: „Jaj de hosszú ez az út …” Pacséron gyűjtött balladák és balladás
történetek. Túrkeve, 2005
4. Örsi Julianna: Múzeumi tükörkép. Múlt – Jelen – Jövő tájmúzeumi szemszögből.
Túrkeve, 2008
5. Szendrei Eszter: Törésvonalak. A rendszerváltás hatása Túrkeve társadalmára.
Túrkeve, 2011
6. Örsi Julianna: Jegyzőgenerációk. A vidéki értelmiség szerepe a mezővárosi
fejlődésben. Túrkeve, 2011
7. Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása. (2. kiadás) Túrkeve, 2012
8. Gazdaszemmel. A hagyomány és az ismeretátadás szerepe a vidéki társadalomban.
Túrkeve, 2013
9. Alföldi családtörténetek. Vallomások, riportok, vélemények, írások a családról.
Túrkeve – Szolnok, 2013
10. Örsi Julianna: Parasztvilág. A vidéki társadalom kapcsolatrendszere. Túrkeve, 2015
11. Elek György – Márki Gábor (szerk.): Kötődés. Örsi Julianna munkássága. Túrkeve,
2015
12. Helytállás a hazáért, a családért. Jászkunsági emlékek az I. világháborúból. Szolnok
– Túrkeve, 2017
13. A Nagykunság földje és népe. Túrkeve – Szolnok, 2018
14. S Kovács Ilona (szerk.): Kihívások és válaszok a népi kultúrában. Örsi Julianna
válogatott írásai. Túrkeve, 2020
Egyéb könyvek
Örsi Julianna: Emberszőtte háló. Túrkeve, 1998

Örsi Julianna (szerk.): Nemzedékek kutatóúton … Túrkeve, 2008
Örsi Julianna (szerk.): Túrkeve (album), Túrkeve, 2008
Örsi Julianna (szerk.): Hagyományőrzők. Mintaadó civil szervezetek Jász-Nagykun-
Szolnok megyében és a Bácskában. Túrkeve, 2019
Örsi Julianna: Nagykunsági Körkép 1. Túrkeve (megjelenés alatt)
Mindkét egyesület kiadványai megrendelhetők, megvásárolhatók:

e-mail: kultura.kevi@gmail.com
postacím: Dr. Örsi Julianna (szerkesztő)
5420 Túrkeve, Deák Ferenc u. 4., vagy
Kunikum – Nagykunsági Kulturális Információs Pont
5420 Túrkeve, Széchenyi u. 3.
– 400 –

Jaszkunsag 08

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Jaszkunsag 08

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Jászkunság

A Jász-nAgykun-szolnok Megyei TudoMányos egyesüleT

Szerkesztő: Örsi Julianna

Kiadó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület

A kiadvány megjelenését támogatták:

© A szerzők, a szerkesztő és a kiadó

Készült a Kis-Új-Lap Kft. műhelyében – www.kisujlap.hu – Felelős vezető: Farkas Zsolt

I. fejezet. Nemzedékek kulturális jellemzői – konferencia – Jászberény, 2020

– Örsi Julianna: Ismeretátadás nemzedékről nemzedékre 9

II. fejezet. Néprajz – társadalomtörténet

– Örsi Julianna: Erőszak a paraszti közösségekben 169

III. fejezet. Irodalomtörténet

– Rideg István: Mit mondott Trianonról a Nagykunság legnagyobb írója, 209

IV. fejezet. Határon kívüli kutatások

– Pethő László: A színigazgató és a primadonna – Somló Sándor és Vadnay 235

V. fejezet. Oktatás – kultúra

– Elek György: Karcagi leánytanítók a 18-19. században 289

VI. fejezet. Sikeres projektek

– A „Jászkunság kutatása” konferencia – Kunszentmárton (Bartha Júlia) 358

VII. fejezet. Könyvismertetők, könyvbemutatók

– Könyvbemutató karanténból – A Jászkunság évkönyvsorozat 6. és 7. kötet 366

– Bathó Edit: A pendzsomtól a discóig. Táncélet a Jászságban 381

VIII. fejezet. In memoriam

– Búcsú Fodor István Ferenc helytörténeti kutatótól (Bathó Edit) 389

IX. fejezet. Civil szervezeti élet

– A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület 394

Ismeretátadás nemzedékről nemzedékre

A. Kikből lettek református lelkészek?

1 Örsi Julianna 20160a.

példát is említhetünk. Igaz, ők ugyancsak más értelmiségi pályát választottak. Az erdélyi

Családtörténeti kutatásaim során gyakran tapasztaltam, hogy a családi emlékezet számon

C. Papcsalád, papi család, papdinasztia

6 Örsi Julianna 2011: 203-256.

A református egyháztörténetben mindenkor a legerősebb pályaválasztási motiváció a

E. A lelkészek házasodási stratégiája

A fiatal papok házasságkötéseire is érdemes odafigyelnünk. A família-alapítók feleségei

Egy-egy családnál minta lett a lelkészi életpálya. A lelkészdinasztia alapítói között

12 Nagy János Interneten: valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&azon=947&&lap=0

15 Payr Sándor 1905

23 Az anyakönyvi adatok kikeresését Balláné Fazekas Ilonának köszönöm.

28 Örsi Julianna 2016e.

Püspöki Süllye János (Bodoki Fodor Zoltán ford.)

1. kép. A szentesi származású Sipos István református lelkész és fiai

1. ábra. Tőkés András érmelléki református lelkész leszármazottai

A Jászságban a 17-18. században egyetlen szín tiszta református gyülekezet létezett, a

Jászkisér etnikai képe a 14-16. században

Horváth Péter Pesten, 1801-ben megjelent „Commentatio de initiis ac maioribus Jazygum

1 „Possessio fuit Jazonum Philisteorum”.

6 Palugyay Imre 1854: 170.

A 16. század folyamán a Jászságot is megérintette a reformáció, melynek következtében

32 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene 1935: 409.

Azonban a jászkiséri lakosok reformációjáról, annak folyamatáról nem maradt fenn

37 A Jászkunság 1699-ben 2017:53.

Jászkisér középkori templomára vonatkozó adatokat, amelyet Pentz helytelenül

A megreformált hit védelmében

59 Tóth Péter 2013: 117.

alkapitány személyes jelenlétével is megerősítette. Összehívta a kiséri lakosokat, s meg-

A generációk szerepe a reformáció tanainak megőrzésében

Mint a fentebbi példák mutatták, a jászkiséri kálvinista eklézsiát létrehozó és fenntartó

között két Tömösvári családfőt is találunk.80 A Temesváriak később is fontos szerepet

80 Fodor Ferenc 1942: 191.

85 A Jászkunság 1699-ben 2017: 54-55.

Benedek Gyula – Zádorné Zsoldos Mária