You are on page 1of 12

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva!

©
Üdvözöllek!

Repka Ágnes vagyok, két lány édesanyja, közgazdász, munkajogi szakokleveles tanácsadó,
HR szakértő. Több mint 20 éve foglalkozom munkajoggal, HR-rel, végigjártam a munkáltatói
oldalon töltött éveim alatt a HR-es ranglétrát (voltam munkaerő-közvetítő, munkaerő-
kölcsönző, végül fejvadász, majd közép- és felsővezető). Több ezer állásinterjút tartottam,
önéletrajzok tízezreit olvastam el, embereket vettem fel és bocsátottam el.

Aztán 2011-ben átültem a másik oldalra.

A te oldaladra.

Ekkorra érett meg bennem az, hogy a munkahely csak egy munkahely: lecserélhető. De azt
nem hagyom, hogy az anyaságunk élményét bármelyik munkahelyünk elrontsa a rossz
megállapodásokkal, a kikényszerített kompromisszumokkal és azzal, hogy problémaként
kezelnek téged.

2011 óta foglalkozom várandósok és kisgyermekes édesanyák jogaival, legtöbbször a


munkába visszatérés kapcsán keresnek fel az édesanyák engem a blogomon, a Facebook
oldalamon keresztül, vagy személyesen. Így az eddigi több ezer édesanya története kapcsán
igen nagy rálátásom van arra, hogyan lehet szülés után sikeresen visszatéri, hogyan kell
taktikusan tárgyalni, s mik a tipikus hibák, amiket az anyukák elkövetnek!

Ebben a tanulmányban 5 ilyen hibát mutatok be, s természetesen azt is leírom, mit tegyél ezek
helyett! Ezen kívül – ahol van az Munka törvénykönyvében vonatkozó rész – idemásoltam
neked a konkrét paragrafusokat is, ezzel még jobban megtámogatva a jogi tudásodat s egy
vitás helyzetben az érdekérvényesítő képességedet.

Fogadd szeretettel tőlem ezt az ingyenes tanulmányt és forgasd ügyesen a saját hasznodra!

Nézzük tehát a hibákat…

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


1. Nem tartod a kapcsolatot a munkáltatóddal

Aki nem marad kapcsolatban a munkáltatójával, az nem tudhat meg újabb, nagyon hasznos
információkat – például megüresedő álláshelyekről, leépítésekről, új üzletágak nyitásáról, vagy
osztályok felszámolásról, új vezetőségről… márpedig ha valaha vissza szeretnél térni, nem
árt, ha tudod, mire számíts, mi történt a távollétedben.

Nem kell feltétlenül csak a főnökkel „jópofizni”, hiszen lehet, hogy nem voltatok túl jóban már
a szülés előtt sem. Lehet az informátorod egy volt kolléganőd, aki még ott dolgozik, vagy egy
másik éppen otthon babázó munkatárs, vagy a munkaügyes, a bérszámfejtő, de a nemrég
elbocsátott anyukáktól is nagyon sok hasznos információt lehet begyűjteni: nekik mit
ajánlottak, hogyan zajlott az elküldésük, felmondtak-e nekik, vagy közös megegyezéssel
távoztak, mennyire és miről lehetett egyezkedni a munkáltatóval… A lényeg, hogy légy
naprakész a cég életéből, a változásokból és a tárgyalási stílusokból. Így nem történhet meg
az, hogy 3 év után hidegzuhanyként ér, hogy nincs már ott a régi főnököd, a munkakörödet
betöltötték, s eszük ágában sincs lecserélni a helyedre felvett, bevált kollégát, s amúgy is
létszámleépítés van, így biztosan lapátra kerülsz, pedig te abban bíztál, hogy visszavesznek,
s nincs B terved, mert nem erre számítottál…

S a rossz hír talán az, hogy ezt bizony már rég el kellett volna kezdened – pontosabban nem
is szabadott volna soha eltűnnöd a cég életéből!

Ha 3-4 hónapon belül térnél vissza a munkáltatódhoz, akkor azonnal keresd meg a még ott
dolgozó kollégáidat, s próbálj informálódni… ahhoz, hogy folyamatosan képben legyél a
cégnél történt változásokból, ez elengedhetetlen.

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


Sajnos az Mt. semmilyen efféle konkrét kapcsolattartási kötelezettséget nem ír elő a felek
részére, így nincs olyan paragrafus, amire hivatkozhatunk, de ez ne akadályozzon meg
abban téged, hogy rendszeresen begyűjtsd a neked fontos információkat!

2. Nem tudod a pontos részleteket a fizetés nélküli szabadságról,


így visszatérni sem tudsz jogszerűen vagy váratnak hosszú
hónapokat

Az évek során a blogon lévő kérdésekből és a tanácsadások során egyértelművé vált


számomra, hogy sok félreértés van a fizetés nélküli szabadság körül, de ha ezzel nem vagy
tisztában, nem tudod betartani a jogszerű lépéseket már a folyamat legelején sem. Márpedig
ha nem jól jelzed a visszatérésedet, a munkáltatód nem köteles foglalkozni veled, s így akár
hosszú hónapokig is várathat, amikor már rég szükséged lenne a munkádra és a
fizetésedre…

Nézzük meg tehát ezt is egy kicsit közelebbről!

Először is vegyük elő az Mt. konkrét paragrafusait:

128. § A munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek


gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló
kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.

Ugye figyeltél? Nem a munkáltatótól függ, hogy kapsz-e fizetés nélküli szabadságot
(mert néhány munkáltató elvárja, hogy ezt kérvényezd, s „engedélyezni” szeretné), hanem a
gyermeked gondozása az indok, így ez a szabadság ezen a jogcímen jár neked, jogosult
vagy rá a törvény alapján! De vajon mikor és meddig?

129. § (1) A 127–128. §-ban meghatározott szabadság megszűnik

a) a gyermek halva születése esetén,


b) ha a gyermek meghal, a halált követő tizenötödik napon,
c) ha a gyermeket – a külön jogszabályban foglaltak szerint – ideiglenes hatállyal
elhelyezték, átmeneti vagy tartósnevelésbe vették, továbbá harminc napot

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


meghaladóan bentlakásos szociális intézményben helyezték el, a gyermek
elhelyezését követő napon.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt esetben a szabadság tartama – a szülést követően


– hat hétnél rövidebb nem lehet.

130. § A munkavállalónak gyermeke személyes gondozása érdekében – a 128. §-


ban foglaltakon túl – fizetés nélküli szabadság jár a gyermek tizedik életéve
betöltéséig a gyermekgondozási segély folyósításának tartama alatt.

Azaz alaphelyzetben jár a gyermeked 3 éves koráig, ha pedig gyermekgondozási segély


folyósítanak neked a 3 éves kor után is, akkor tovább is jogosult vagy igénybe venni a
folyósítás ideje alatt.

És mi a helyzet, ha vissza akarsz térni dolgozni fizetés nélküli szabiról? Mit kell
tenned?

133. § (2) A fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban, de


legkorábban a szabadság megszüntetésére irányuló jognyilatkozat közlésétől
számított harmincadik napon szűnik meg.

Ha a fizetés nélküli szabadság igénybevétele a te jogod – márpedig az, ezt ugye fentebb már
megtanultuk – akkor annak a megszakítása is a te jogod, a te döntésed! Sajnos a fizetés
nélküli szabadság megszüntetése, és a visszatérés körül nagyon sok szabálytalanság van,
sok cég próbálkozik azzal, hogy nem reagál, ha az anyuka a visszatérési szándékát nem jól
jelzi, s inkább halogatja a vele való tárgyalást.

Ezért is nagyon fontos, hogy te is betartsd a törvényt, s ne csak szóban érdeklődj arról, mikor
térnél vissza, hanem írásban jelezd ezt egy jogilag megfelelő szövegezésű nyilatkozattal! Így
a céged nem húzhatja tovább a dolgot, muszáj lesz foglalkozni veled, mert konkrétan tudod
bizonyítani, hogy mikor jelezted, hogy nem veszed továbbra igénybe a fizetés nélküli
szabadságot, azaz 30 napja van, nem több!

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


3. Nem tudod a részmunkaidős foglalkoztatás pontos részleteit és
emiatt rossz tárgyalási pozícióba kerülsz

A fizetés nélküli szabadság vége előtt már szeretnél visszatérni dolgozni, de jó lenne
valahogy összeegyeztetni a munkát és a magánéletet?

Erre kiváló lehetőség a részmunkaidő, bár a fizetésed így kevesebb lesz, de vannak esetek,
amikor még ezt is bevállalja egy anyuka, hogy a kicsit időben tudja bölcsibe vinni, vagy
délután onnan elhozni.

Ám itt is sok félreértés van… köteles ezt a lehetőséget a munkáltatód megadni neked? S
ha igen, hogyan zajlik is ez a folyamat? A részmunkaidős foglalkoztatásról a hatályos Mt.
általánosságban ezt írja:

61. § (1) A munkáltató a munkakörök megjelölésével tájékoztatja a munkavállalókat

a) a teljes vagy részmunkaidős,


b) a távmunkavégzésre irányuló, valamint
c) a határozatlan idejű munkaviszony keretében történő foglalkoztatás lehetőségéről.

(2) A munkavállaló munkaszerződés módosítására irányuló ajánlatára a munkáltató


tizenöt napon belül írásban nyilatkozik.

Ha pedig kifejezetten 4 illetve 6 évnél fiatalabb gyermeket nevelő anyukáról, apukáról van
szó:

(3) A munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek négyéves koráig - három vagy


több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek hatéves koráig - köteles a
munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú
részmunkaidőre módosítani.

Tehát ha figyelmesen olvastad az előbbieket, akkor már tudod, hogy elő kell venned egy
papírt, megírni az erre vonatkozó igényedet, írd bele mindenképpen, hogy határozott időre, a
gyermeked 4 illetve 6 éves koráig kéred ezt a módosítást (legjobb, ha a pontos dátumot is
beleteszed), s utána tértivevényesen add fel, vagy vidd be személyesen és vetesd át. Ha
elküldés után nem kapsz azonnal választ, semmi gond, ne aggódj. Nagyon sokáig nem
húzhatják el... érdeklődj udvariasan, telefonon.

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


Sok anyuka azonban nem a 4, hanem a 6 órát preferálná, hiszen a 4 órás bér nagyon kevés,
ellenben 6 órás munkával többet keresne, s még a gyerekekkel kapcsolatos logisztika is
simán befér a 6 óra mellé. DE! Ugye figyeltél a (3) pontban írtakra, a napi munkaidő felét,
azaz 4 órát kérhetsz, amit ők kötelesek teljesíteni a törvény alapján, a 6 órás foglalkoztatás
már nem kötelező, az csak a munkáltató jóindulatán múlik!

Ez azért fontos, mert ha nagyon kötöd az ebet a karóhoz, s ragaszkodsz a 6 órához,


meglehet, inkább felmondanak neked, minthogy visszavegyenek. A részmunkaidős
foglalkoztatás eleve sok munkáltató szemében vörös posztó, nem szeretik, igyekeznek
kibújni alóla, így jobb csak ahhoz ragaszkodni, amit biztosít neked a törvény, s először nem
követelni olyat, amit amúgy sem kötelesek megadni (hiába lenne a 6 óra jobb neked az
anyagiak miatt, a cégeknek sokszor nehezebb egy 6 órás dolgozó mellé egy 2 órásat találni,
mint egy 4 órás mellé egy másik 4 órásat). Később, ha bizonyítottál, s látják, hogy működik a
dolog 4 órában, s valóban jó eredményeid vannak, lehet újabb engedményeket kérni, s
mondjuk fél év után jelezni, hogy hát van még kapacitásod, akár 6 órában is tudnál már
dolgozni… 

4. Még mindig azt hiszed, hogy a gyermeked 3 éves koráig


mindenképpen védett vagy

Senkit sem érint jól, ha egyszer csak közlik vele, hogy "köszönjük, de innentől kezdve nem
tartunk igényt a munkádra". A 2012. július elsejei Mt. változások után sajnos igen sok, a
korábbi törvényi szabályozás szerint védett anyuka került veszélybe, hiszen azóta bizonyos
esetekben a munkáltató megszüntetheti a munkaviszonyt a 3 évesnél fiatalabb gyerekkel
rendelkező munkavállalónál, míg korábban „abszolút védelmet” élveztünk a gyermekünk 3
éves koráig. Nézzük először az alapokat a felmondási védelemmel kapcsolatban:

65. § (1) A munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató felmondással


megszüntetheti.

(2) A felek megállapodása esetén – legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított


egy évig – a munkaviszony felmondással nem szüntethető meg.

(3) A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


a) a várandósság,
b) a szülési szabadság,
c) a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §, 130.
§),
d) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint
e) a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő
kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt.

Ha esetleg emlékeztek a korábbi törvényi szabályozásra, látható, hogy kikerült néhány eset,
mint például az, ha saját magad, vagy a gyermeked beteg, s emiatt táppénzre kényszerülsz.
Korábban ezen esetekben védettséged volt, ma már nincs! Továbbra is védettek az anyukák
a szülési szabadság és a fizetés nélküli szabadság igénybe vétele alatt, de igencsak
megnyirbálták a többit  Láthatod például, hogy a lombikbébizés alatt is csak a kezelés
kezdetétől számított első fél évre van védettség.

Van a törvényben még egy rész, ami az új Mt. 2012-es bevezetése utáni években nagy vitát
kavart:

65. § (5) A munkavállaló a (3) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott


körülményre akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót tájékoztatta. A felmondás
közlését követő munkavállalói tájékoztatástól számított tizenöt napon belül
a munkáltató a felmondást írásban visszavonhatja.

Ez azt jelenti, hogy akkor vagy védett, ha közölted a munkáltatóddal az állapotodat, vagy a
lombikbébi kezelésben való részvételt, ha pedig te sem tudtad még, hogy babát vársz a
felmondás pillanatában, akkor, ha ezt utólag megtudod, szintén tájékoztatnod kell a
munkáltatódat, hogy ő visszavonhassa a felmondást.

És most jöjjön az a speciális helyzet, amiben a gyermekük 3 éves kora előtt dolgozni
visszatérő anyukák vannak.

66. § (4) A munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan


tartamú munkaviszonyát a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár
betöltését megelőző öt éven belül a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos
magatartásával indokolt felmondással a 78. § (1) bekezdésében meghatározott okból
szüntetheti meg.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott munkavállaló munkaviszonya a munkavállaló


képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


meg, ha a munkáltatónál a 45. § (3) bekezdése szerinti munkahelyen nincs a
munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek,
gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e
munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.

Neeem, nem tévedtem el, és nem a nyugdíjas jogi kiadványt olvasod…

Hidd el, ez vonatkozik rád is  És ezt nem sértésként mondom az életkorodra célozva,
hanem azért, mert most hatályos Mt. ugyanezen pontokat alkalmazza a fizetés nélküli
szabadságot megszakító, dolgozni visszatérő anyukákra is! Olvasd csak tovább:

(6) Az anya vagy a gyermekét egyedül nevelő apa munkaviszonyának felmondással


történő megszüntetése esetén a gyermek hároméves koráig a (4)–(5) bekezdésben
foglaltakat kell alkalmazni, ha a munkavállaló szülési vagy a gyermek gondozása
céljából fizetés nélküli szabadságot (128. §) nem vesz igénybe.

Tehát hiába nincs még 3 éves a gyermeked, ha te már dolgozol, vagy már nem vagy fizetés
nélküli szabadságon (mert mondjuk a GYED Extrát igénybe véve szeretnél újra munkába
állni), nincs abszolút védettséged! A munkáltató működésével összefüggő okból, ha nincs a
korábbi munkakörödhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő
betöltetlen másik munkakör, vagy ha ugyan van ilyen másik munkakör, de te az e
munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítod, akkor bizony
megszüntethetik a munkaviszonyodat munkáltatói felmondással!

És ez nem függ attól, hogy folyósítanak-e neked GYED-et, vagy GYES-t, ezt azért
hangsúlyozom, mert még a mai napig is sokan azt hiszik, hogy a GYES és GYED folyósítás
megvédi őket a felmondástól (holott az Mt.-ben egy szó sincs erről). Tudom, nagyon rossz
hír ez sok anyuka számára… de ha ez a hatályos jogszabály, akkor a legjobb, amit tehetsz,
hogy tájékozódsz, tisztában vagy a jogaiddal, s felkészülten döntesz arról, hogy valóban
megszünteted-e a fizetés nélküli szabadságot, vállalva esetlegesen a felmondásnak is a
kockázatát.

Sajnos a munkám során nagyon sokszor látom, milyen szemtelen módon csapják be az
anyukákat, hányszor adnak nekik téves tájékoztatást a munkáltatók. Sok esetben ezek az
anyukák csak utólag fordulnak hozzám, felháborító történeteket mesélve rájuk erőltetett
közös megegyezésről, elhallgatott, letagadott üres munkakörökről (ahová inkább egy kis
fiatal szinglit, vagy férfit vettek fel a visszatérő anyuka helyett), ki nem fizetett
végkielégítésekről.

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


Lassan oda jutunk, hogy már nem elég, ha tudod a jogaidat, emellé még a piszkos kis
munkáltatói trükkök tárházával is meg kell ismerkedned, ha nem akarsz anyagilag pórul járni,
ha nem akarod hagyni magad átverni s nem akarsz lemondani arról, ami jogszerűen megillet
téged!

Márpedig nem akarsz, ugye? Hiszen sok százezerről, akár milliókról is lehet szó egy
hosszabb jogviszony esetén…

5. Nem tárgyalsz, csak meghunyászkodva elfogadod, amit


ajánlanak

Több ezer eset során szerzett tapasztalatom alapján hadd írjak még egy-két mondatot arról,
hol lehet elrontani egy ilyen visszatérési folyamatot. Ha ezeket is megjegyzed és ennek
megfelelően felkészülsz, nagy eséllyel jó döntéseket hozol a visszatérés során!

Postán, vagy e-mailben kapsz egy közös megegyezést, amit elvárnak, hogy írd alá, s küldd
vissza, de azonnal… ismerős helyzet? És te mit teszel? Visszaküldöd? Miért is?

Én elhiszem, hogy a főnök vagy a HR-es ezt ajánlgatja – rosszabb esetben kényszeríteni
próbál rá, vagy úgy állítja be, mintha kötelező lenne -, de ez nem jelenti azt, hogy alá is kell
írni! Tessék csak gondolkozni, összehasonlítani a munkáltatói felmondás esetén neked járó
összegekkel, juttatásokkal, s eldönteni ezek után, hogy valóban olyan jó ajánlat-e, mint azt a
munkáltató képviselője állítja. No, persze, ehhez azt is tudni kell, hogy mi jár felmondás esetén.

Hidd el, a munkáltatók jó része igenis tisztában van azzal, hogy mi a jogellenes, s mi nem.
Csak éppen úgy vannak vele, hogy erőből, nagy hanggal, a saját verziójukhoz következetesen

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


ragaszkodva majd csak lenyomnak téged, hiszen te csak egy kis anyuka… És ekkor sok
anyuka – mivel amúgy sem szoktak hozzá az ellentmondáshoz, s nem szeretik felvállalni a
konfliktust – az első összezördülés után azonnal enged… s már veszítettek is.

Ha a munkáltatók tudnak következetesek lenni, te miért nem?

Ha ők hajtogatják a maguk „igazát”, te miért nem teszed meg?

Talán neked sürgős, hogy kirúgjanak? Ugye, hogy nem?! Na, látod!

Ha ugyanazokat a tárgyalási és kommunikációs módszereket használod te is a vita során, s


következetesen ragaszkodsz az igazadhoz (amit persze a jog is alátámaszt, s semmi olyat
nem követelsz, ami irreális), nem veszíthetsz! Hidd el nekem, megéri egy kicsit túllépni az
árnyékodon, s nekifutni háromszor-négyszer a munkáltatóval való egyeztetésnek! Ne félj tőle!

Aztán a vannak anyukák, akik úgy vannak vele, hogy nem biztos, hogy vissza szeretnének
menni a régi helyükre. S közöttük vannak olyanok – jó néhányan az ügyfeleim – akik ennek
ellenére szép, hétszámjegyű összeggel távoztak a cégtől. Mit csináltak? Okosan, taktikusan
tárgyaltak, felkészültek minden kimenetre, s úgy voltak vele, hogy legalább megpróbálják, mit
veszíthetnek?

Ha azonnal bedobják a törölközőt, semmit sem kaptak volna, csak a felhalmozott szabadságok
pénzbeli megváltását. Így meg – mivel a munkáltató mondott fel nekik - volt idejük több
hónapon keresztül nyugodtan új állást keresni a kapkodás, idegeskedés és
kényszermegoldásként elfogadott másik, rosszul fizető állás helyett, mert hát bőven elég volt
az átmeneti időszakra a busásan megállapított felmondási időre járó bér és végkielégítés, amit
a munkáltatójuk kifizetett nekik.

Szóval újra csak arra tudlak biztatni, hogy ne dobd be azonnal a törölközőt, ne add fel túl
hamar! Várd ki, hogy egyáltalán mit nyilatkozik a munkáltatód, ha jelzed a visszatérési
szándékodat, ne játszd ki azonnal a kártyáidat, hanem kérdezz, informálódj, tudd meg, náluk
mi a helyzet. Ha pedig odajutsz, tárgyalj taktikusan, tudva, hogy a saját érdekeidet és jogaidat
kell szem előtt tartanod!!

Dolgozó anyaként tudom, milyen kihívás szülés után visszatérni a munka világába, hiszen
kétszer is megtapasztaltam ezt. Lesznek nehéz pillanatok, lesznek napok, amikor majd nem
hiszel magadban, de ne add fel ilyen könnyen! Hidd el nekem, vár rád nagyon sok szép
élmény, bele fogsz rázódni az új helyzetbe, az új kihívásokba!

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©


Őszintén kívánom, hogy sikerrel vedd ezt a nagy lépést, s találd meg az örömöt és az
egyensúlyt a munkavégzés, a karriered folytatása és a gyermeknevelés között.

Ha hasznosnak találtad ezt a kis tanulmányt, de még továbbra is vannak munkajogi kérdéseid,
szeretettel ajánlom neked a Dolgozó mami 2.0 című, kifejezetten kisgyermekes
édesanyáknak készült munkajogi e-book-omat. Ebben a GYED-GYES utáni szabadságok
kiszámolástól kezdve a kötelező béremelésen keresztül a neked járó végkielégítés és
felmondási idő kiszámolásáig minden információt megtalálsz, könnyen érthető nyelven.

Ráadásul, ha most a munkajogi hírlevélre való feliratkozásodtól számított 3 napon belül


megrendeled, kapsz tőlem egy 5.000 Ft-os kupont, amit az e-book megrendelésétől
számítva fél éven belül válthatsz be személyes munkajogi tanácsadás megrendelése
esetén.

Kattints ide, s nézd meg, bele is olvashatsz a könyvbe ezen a linken:


https://dolgozomami.hu/dolgozo-mami-2-0-3nap

Repka Ágnes
munkajogi szakokleveles tanácsadó, HR szakértő
http://dolgozomami.hu/

Minden jog fenntartva! Tilos jelen tanulmány egészét vagy bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni,
bármely formában, eszközzel vagy módon a szerzővel történt előzetes írásos megállapodás nélkül közölni. Az előzetes írásos
megállapodás nélküli közlés, használat, átdolgozás, vagy feltöltés díja 20.000 Ft + ÁFA / másolt oldal. Már másolt oldalnak
minősül, ha az átvétel a teljes oldal tartalom 20%-ánál nagyobb mértékben tartalmazza a nem engedélyezetten átvett és közölt,
használt, átdolgozott, vagy feltöltött szöveget. Az átvétellel, közléssel, használattal, átdolgozással, feltöltéssel a felhasználó
kifejezetten elfogadja ezen kötbér megállapodást!

https://dolgozomami.hu/ Minden jog fenntartva! ©

You might also like