You are on page 1of 7

Krakkói álomutazás programtervezet

Mi az álomnapunknak november 12.-ét választottuk, szombati nap és a


szombati napokat pedig ki nem szereti. Az indulásnak a szállásról 7 órát
gondoltuk, ami lehet, hogy túl koránnak hangzik, de ahhoz, hogy tényleg
álomnap legyen, néha áldozatokat kell hoznunk. Az első állomásunk
Ogrodzieniec(ogrodzsenyec) vára, ami 64 km-re esik Krakkótól, ami busszal
nagyjából másfél óra. Az Ogrodzienieci vár rendkívül festői környezetben
helyezkedik el és maga a vár is sok érdekességet rejt, valamint értékét az is
növeli, hogy a világhírű Witcher sorozatot itt forgatták, ami egyébként egy
lengyel író műve. Visszaérkezés Krakkóba 11-dél magasságába, ahol az óvárosig
meg sem állunk, ahol megtekintjük a Jagelló egyetem híres udvarát, ahol a
legtöbb csoportkép általában készül. Miután kigyönyörködtük magunkat a
gyönyörű Jagelló stílusú építészetben azután a Szent Anna utcán lefele sétálva
el fogunk haladni a Potocki palota előtt, ami már a Krakkói főtér a Rynek sarkán
található, a palota azért érdekes szempontunkból, mert itt lakott Balassi Bálint
magyar költő, amiről egy emléktábla is megemlékezik. Miután éppenhogy
beléptünk az óvárosba, már ki is megyünk, ugyanis ebédidő van, amit mi egy
tipikus lengyel helyen szeretnénk megejteni, egy úgynevezett tejbárban, ami
voltaképp egy önkiszolgáló étterem jellegzetes lengyel ételekkel, és itt
mindenki kipróbálhatja a lengyelek kedvenc ételét a pierogit. Evés után, pedig
egy kötetlen sétálgatást csinálnánk a Kazimierz(kázsimjezs) nevű városrészben,
ami a régi zsidónegyed, itt mindenki azt nézne meg amit szeretne, de azért
adunk ötleteket: a negyed tele van street artokkal, ami voltaképp a legális
grafiti. Itt szerveznénk egy kis vetélkedőt, hogy ki tud minnél több streetarttal
fotózkodni. Itt található Krakkó régi zsinagógája is, ami múzeumnak van
berendezve és a helyi zsidóság történetét mutatja be. A városrész talán
legvonzóbb helye a volt zsidónegyed, ami teljesen elüt stílusban a város többi
részétől és a zsidó építészet jellegzetességeit hordozza magában. Kazimierz
felfedezésével 15:30-4 óra magasságában végeznénk, ezután átsétálnánk a
főtérre, megcsodáljuk a Ryneket, annak magas tornyival és ahol gyakran
fordulnak meg magyar árusok is. Itt mindenki kapna egy kis szabadidőt a
széjjelnézésre és kipróbálhatná a híres krakkói perecet. A tér alatt van egy
földaltti múzeum változó témájú kiállításokkal. Miután följöttünk a felszínre,
ezután visszatérnénk szállásunkra, ami szerencsére közel esik a
városközponthoz. Később az este folyamán pedig, aki szeretné azzal és még van
energiája felfedeznénk Kazimierz éjszakai életét, ami az év minden napján
rendkívül pörgős.
Ogrodzieniec vára 15 zł/diák; 21 zł/felnőtt 9:00-15:00
Bar mleczny pułodniowy 10 zł átalgosan/fő 7:00-15:00
(Celna 4)
Régi Zsinagóga (akit 14 zł/fő 10:00-17:00
érdekel)
Földalatti múzeum 22 zł/fő 10:00-20:00

Összesen 61 zł/fő (ha valakit minden


múzeum érdekel)
Képek sorrendben:

1.Ogrodzieniec vára
2.Jagelló egyetem udvara
3.Szent Anna utca
4.A híres lengyel étel a pierogi
5.Street art Kazimerz-ben
6.A régi zsidónegyed
7.Krakkó főtere
8. A földalatti múzeum

You might also like