You are on page 1of 1

Békéscsabai települési értéktár

Urszinyi-ház

Urszinyi Dezső miniszteri titkár, földbirtokos, köztörvényhatósági bizottsági és képviselő-testületi tag 1898-ben
építtette fel szép házát a Körös-parton, Szemián Sámuel városi főjegyző házának helyén, Wagner József
építőmester tervei alapján.
A házat építtető Urszinyi Dezső 1905-ben, felesége egy évtizeddel később hunyt el. A házaspár a Körös-parti
házat a városra hagyta, hogy ott árvaházat rendezzenek be, valamint 400 ezer koronát hagyományoztak a
fenntartási költségek fedezésére. A rokonok a végrendeletet megtámadták, de a ház a városé maradt, mégsem az
örökhagyók végrendeletének megfelelően használták fel: polgármesteri lakóházként szolgált. Az árvaház kérdése
évtizedekig napirenden maradt: hol új épületet akartak emelni, hol egy meglévő épületben (például a sörház
épületének átalakításával) tervezték elhelyezni az árvaházat, azonban végül nem sikerült megoldást találni.
A háború után a ház új funkciót kapott. 1949-ben Békéscsabán körzeti könyvtárat hoztak létre Lipták Pál
vezetésével, majd egy év múlva a Központi Technológiai Könyvtár létesített fiókkönyvtárat a városban. A
gyűjtemények számára a város a volt polgármesteri házat jelölte ki. 1951 májusában a Féja Géza szervezte városi
könyvtárat is ebbe az épületbe költöztették. Az egy helyen működő könyvtárakat 1952-ben egyesítették, így jött
létre Csabán az ország első megyei könyvtára Lipták Pál irányításával.
A könyvtár természetesen hamar kinőtte az épületet. Az új könyvtár alapkövét 1979-ben rakták le, és 1985-ben
adták át. Az egykori Urszinyi-házat belefoglalták az új könyvtárépületbe, így szerencsére megmaradhatott ez a
szép épület, amely ma is a Békés Megyei Könyvtár részét képezi.
A téglaburkolatos, eklektikus homlokzatú épület főhomlokzata öttengelyes, a sima kváderezésű pilaszterekkel
szegélyezett rizalitként kiképzett szélső mezőkben kettős ablakokkal. A tipikus parasztpolgár házaktól az ablakok
íves záródása és a timpanonszerűen megtört szemöldökpárkányokkal koronázott ablakkeretezés és főpárkány
átlagosnál lényegesen igényesebb kialakítása különbözteti meg.
Az egykori Urszinyi-ház, amely a Körös-part, ezen szakaszának legszebb épülete, ma helyi védelem alatt áll
Forrás: https://bekescsaba.hu/ertektar/epitett-kornyezet/urszinyi-haz

Forrás: https://csabaihazak.blog.hu/2016/07/17/urszinyi-haz

You might also like